—

D. Petersen képviseletében H.-J. Brink Rechtsanwalt,

—

a német kormány képviseletében M. Lumma és N. Graf Vitzthum, meghatalmazotti minőségben,

—

Írország képviseletében D. O’Hagan, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. McGarry BL,

—

az olasz kormány képviseletében I. Bruni, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Russo avvocato dello Stato,

—

a lengyel kormány képviseletében M. Dowgielewicz, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében V. Kreuschitz, J. Enegren és B. Conte, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.; a továbbiakban: irányelv) 6. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

A kérelmet a D. Petersen és a Berufungsausschuss für Zahnärzte für den Bezirk Westfalen-Lippe (Westfalen-Lippe körzet fogorvosi bizottságának fellebbezési tanácsa) között amiatt indult peres eljárás keretén belül terjesztették elő, hogy ez utóbbi nem engedélyezte az érdekelt számára, hogy a társadalombiztosítóval kötött szerződés alapján végzett fogorvosi hivatását 68. életévének betöltése után is gyakorolhassa.

3

Az irányelvet az EK 13. cikk alapján fogadták el. Az irányelv (9), (11) és (25) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

[…]

4

Az irányelv 1. cikke értelmében az irányelv célja „a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel”.

5

Az irányelv 2. cikke ekként fogalmaz:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

[…]

(5)   Ez az irányelv nem érinti a nemzeti jog által meghatározott olyan intézkedéseket, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság és a közrend fenntartásához, a bűncselekmények megakadályozásához, az egészség védelméhez és mások jogainak és szabadságának a védelméhez szükségesek.”

6

Az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja kimondja:

„(1)   A Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is a következőkre tekintettel:

7

Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes cél által objektíven és ésszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő-piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek.

Az ilyen eltérő bánásmód magában foglalhatja, többek között:

8

Az irányelv 18. cikke első bekezdésének megfelelően az irányelvnek a tagállamok jogrendjébe való átültetésének legkésőbb 2003. december 2-áig meg kellett történnie. Ugyanakkor, ugyanezen cikk második bekezdése szerint:

„Annak érdekében, hogy a különleges körülményeket tekintetbe vegyék, a tagállamoknak szükség esetén 2003. december 2-ától további három, azaz összesen hat év [állt] rendelkezésükre, hogy végrehajtsák ennek az irányelvnek az életkori és fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó rendelkezéseit. Ebben az esetben haladéktalanul [tájékoztatták] a Bizottságot. […]”

9

A Németországi Szövetségi Köztársaság élt ezzel a lehetőséggel, így ebben a tagállamban az irányelvnek az életkoron és a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó rendelkezéseit 2006. december 2-áig kellett átültetni.

10

Az irányelvet az egyenlő bánásmódról szóló, 2006. augusztus 14-i általános törvény (Allgemeines Gleichbehandlungsgesetz (BGBl. 2006 I, 1897. o., a továbbiakban: AGG) ültette át. E törvény nem törölte el és nem is módosította a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosokra alkalmazandó, fent említett korhatárt.

11

A kötelező egészségbiztosítás garantálásáról és rendszerének fejlesztéséről szóló, 1992. december 21-i törvény (Gesetz zur Sicherung und Strukturverbesserung der gesetzlichen Krankenversicherung; BGBl. 1992 I, 2266. o., a továbbiakban: 1993. évi GSG) a társadalombiztosítóval szerződött orvosokra alkalmazandó felső korhatárt vezetett be, ami 2003. november 14-e óta a társadalombiztosítási törvénykönyv ötödik része (Sozialgesetzbuch; BGBl. 2003 I, 2190. o., a továbbiakban: SGB V) 95. §-a (7) bekezdésének harmadik mondatát képezi.

12

Az említett 95. § (7) bekezdésének harmadik mondata úgy rendelkezik, hogy 1999. január 1-jétől a társadalombiztosítóval szerződött orvos tevékenységének ellátására vonatkozó engedélye annak a naptári negyedévnek a végén szűnik meg, amikor a társadalombiztosítóval szerződött orvos a 68. életévét betölti.

13

Az SGB V 72. §-a (1) bekezdésének második mondata értelmében ez a rendelkezés a társadalombiztosítóval szerződött fogorvosokra megfelelően alkalmazandó.

14

A kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy e korhatár az SGB V 102. §-ában szerepelt, amely – szintén 1999. január 1-jétől – a (fog)orvosi engedélyek régiók szerinti igényein alapuló rendszerét vezette be.

15

Az 1993. évi GSG indokolásának szövege a következő:

„A társadalombiztosítóval szerződött orvosok számának alakulása a kötelező egészségbiztosítás megnövekedett kiadásainak fontos okára mutat rá. A társadalombiztosítóval szerződött orvosok számának folyamatos növekedésére tekintettel korlátozni kell a társadalombiztosítóval szerződött orvosok számát. Az ellátás túltelítettségének megakadályozása nem csak az engedélyezés korlátozásával és nem csak a fiatal orvosgeneráció terhére történhet. E tekintetben a társadalombiztosítóval szerződött orvosokra vonatkozó kötelező korhatár bevezetése is szükséges.”

16

A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy e korhatárt a következő négy kivétellel – amelyek közül az első három a vonatkozó jogszabályban van előírva, az utolsó pedig abból következik – kell alkalmazni:

17

A társadalombiztosítóval szerződött orvosokra vonatkozó jogszabályok és egyéb törvények módosításáról szóló, 2006. december 22-i törvénnyel (Gesetz zur Änderung des Vertragsarztrechts und anderer Gesetze – Vertragsarztänderungsgesetz) (BGBl. 2006, 3439. o.) a jogalkotó 2007. január 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte az SGB V 102. §-át, amely a régiónkénti igényeknek megfelelő kvótáról rendelkezett a (fog)orvosok számát illetően, azonban fenntartotta az alapügy tárgyát képező korhatárt.

18

D. Petersen, aki 1939. április 24-én született, a 2007-es év folyamán töltötte be 68. életévét. A társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosként 1974. április 1-je óta rendelkezett engedéllyel arra vonatkozóan, hogy fogorvosi tevékenységet lásson el.

19

2007. április 25-én kelt határozatával a Zulassungsausschuss für Zahnärzte für den Bezirk Westfalen-Lippe (Westfalen-Lippe körzet fogorvosi engedélyeket kiadó bizottsága) megállapította, hogy D. Petersen a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosi tevékenység végzésére feljogosító engedélye 2007. június 30-án lejár.

20

D. Petersen e határozattal szemben fellebbezést terjesztett elő, amelyben különösen azt adta elő, hogy a határozat ellentétes az irányelvvel és az AGG-vel.

21

Mivel fellebbezését a Berufungsausschuss für Zahnärzte für den Bezirk Westfalen-Lippe határozatával elutasították, D. Petersen e határozattal szemben keresetet nyújtott be a Sozialgericht Dortmundnál.

22

Az említett bíróság kifejti, hogy a D. Petersen által benyújtott fellebbezés elutasítása a nemzeti jog értelmében jogszerű. E tekintetben utal a Bundessozialgericht és a Bundesverfassungsgericht elemzéseire, amelyek szerint az alapeljárás tárgyát képező korhatár indokolt, bár mindkét előbb említett bíróság eltérő okokra alapította az ezzel kapcsolatos érvelését. A Bundessozialgericht úgy ítélte meg, hogy e korhatár a generációk közötti méltányos feladatmegosztást teszi lehetővé, és hasznos eszköz ahhoz, hogy a fiatal szerződéses fogorvosok számára is fenntartsa az álláslehetőségeket. Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság szerint ezen indokolás már nem alkalmazható a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosokra vonatkozó kvóta eltörlését, illetve a kezelések terén a túlkínálat megszűnését követően.

23

A kérdést előterjesztő bíróság ezzel szemben egyetért a Bundesverfassungsgericht 2007. augusztus 7-i ítéletében hivatkozott céllal. Ezen ítélet szerint az említett korhatárt az indokolja, hogy védeni kell a kötelező egészségbiztosítási rendszer alapján ellátásra jogosult pácienseket az olyan idősebb korú szerződéses fogorvosok tevékenységéből eredő kockázatokkal szemben, akiknek a teljesítőképessége már nem optimális. A Bundesverfassungsgericht azt az elemzést tartotta ezzel fent, amelyet korábban egy 1998-as ítéletében dolgozott ki, és úgy ítélte meg, hogy a jogalkotó, mérlegelési mozgásterére figyelemmel, nem köteles egyéni vizsgálatot előírni minden egyes, 68. életévét betöltött szerződéses orvos szellemi és fizikai teljesítőképességét illetően. Ellenkezőleg, a jogalkotó elfogadhat olyan általános szabályozást is, amely a tapasztalattal kapcsolatos adatokon alapul. A Bundesverfassungsgericht azt is kimondta, hogy nem releváns, hogy a törvény indokolásában nem szerepel a biztosítottak egészségének védelmére való hivatkozás, és emlékeztetett arra, hogy a jogi rendelkezések alkotmányosságának vizsgálatakor ő köteles valamennyi szempontot figyelembe venni, és nem korlátozhatja vizsgálatát csupán ezen indokolásra.

24

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor kételkedik abban, hogy ez az elemzés az irányelvre is érvényes lenne. Szerinte az alapeljárás tárgyát képező korhatárra vonatkozó előírás nem minősül az irányelv 2. cikke (5) bekezdésének értelmében vett „intézkedésnek”, mivel az említett rendelkezés elfogadásának indoka még a jogalkotó álláspontja szerint sem az egészség védelme volt. E korhatárra vonatkozó előírás nem minősül az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „valódi [helyes fordítás: elengedhetetlen] és meghatározó foglalkozási követelménynek” sem, a hozzá kapcsolódó kivételekre való tekintettel. Végül e bíróság kétségeit fejezi ki az említett korhatárra vonatkozó előírásnak az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségét illetően.

25

Az említett bíróság arra keresi a választ, hogy a biztosítottak egészségének védelme, amelyre a Bundesverfassungsgericht hivatkozik, törvényes célt képezhet-e ez utóbbi rendelkezés értelmében, tudván azt, hogy a jogalkotó valójában nem ezt a célt tartotta szem előtt.

26

Végül a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy az alapügyben szóban forgó korhatár valójában igen hátrányos hatással járna a társadalombiztosítóval szerződött, tevékenységüket e korhatár elérését követően is folytatni kívánó fogorvosok számára, mivel a lakosság mintegy 90%-a a kötelező egészségbiztosítás rendszerében biztosított. A bíróság arra keresi a választ, hogy nem lehetne-e olyan enyhébb eszközöket előirányozni, mint például a konkrét esetek egyedi vizsgálata.

27

E körülmények között a Sozialgericht Dortmund felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

28

A német kormány írásbeli észrevételeiben kifejtette, hogy véleménye szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan, figyelemmel a német jogszabályok közeljövőbeni módosulására, amelynek következtében eltörlésre kerül az a rendelkezés, miszerint a 68. életévüket betöltött, társadalombiztosítóval szerződött fogorvosok nem gyakorolhatják tovább tevékenységüket.

29

E tekintetben – miként azt a főtanácsnok indítványának 32. pontjában kiemelte – megjegyzendő, hogy annak a körülménynek, hogy a jövőben ilyen módosulás várható, nincs jelentősége. Ugyanis az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szereplő információkból az derül ki, hogy D. Petersen társadalombiztosítóval szerződött fogorvosként végzett tevékenységére vonatkozó engedélyét 2007. június 30-ától kezdődő hatállyal vonták vissza, és ő ettől az időponttól kezdődően nem gyakorolhatta tovább e tevékenységet. Ebből következik, hogy a Bíróságnak az előterjesztett kérdésekre adott válasza döntő fontosságú az alapügy elbírálásához, és így az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

30

A kérdést előterjesztő bíróság első és második kérdésével, amelyeket célszerű együtt vizsgálni, lényegében azt szeretné megtudni, hogy az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétes-e az olyan nemzeti intézkedés, amely a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosi tevékenység végzéséhez felső korhatárt (jelen esetben a 68. életév betöltését) határoz meg, a kötelező egészségbiztosítási rendszerbe tartozó páciensek egészségének védelme érdekében, mivel e fogorvosok teljesítőképessége e kortól kezdve vélelmezetten csökken. A kérdést előterjesztő bíróság arra is szeretne választ kapni, hogy van-e jelentősége annak a körülménynek, hogy a jogalkotó nem ezt a célt tartotta szem előtt.

31

Ahhoz, hogy az említett kérdésekre megfelelően válaszolni lehessen, meg kell vizsgálni, hogy az alapeljárás tárgyát képező szabályozás az irányelv hatálya alá tartozik-e; életkoron alapuló eltérő bánásmódot vezet-e be; és ha igen, akkor az irányelvvel ellentétes-e az ilyen eltérő bánásmód.

32

Elsőként, ami az irányelv hatályát illeti, megjegyzendő, hogy az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontjából következően az irányelvet a Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül minden személyre alkalmazni kell a munkavállaláshoz, önálló vállalkozáshoz, a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételei, valamint az alkalmazási és munkakörülmények tekintetében, beleértve az elbocsátást és a díjazást (lásd a C-411/05. sz. Palacios de la Villa ügyben 2007. október 16-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-8531. o.] 43. pontját és a C-388/07. sz. Age Concern England ügyben 2009. március 5-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-1569. o.] 24. pontját).

33

Az alapeljárás tárgyát képező intézkedés felső korhatárt állapít meg a fogorvosi tevékenység gyakorlására, a kötelező egészségbiztosítási rendszer keretében. Márpedig, miként az a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kiderül, a páciensek 90%-a ebbe a rendszerbe tartozik. Ebből következően az a tény a fogorvosok számára, hogy a társadalombiztosítóval való szerződéses rendszerben nem végezhetik tovább tevékenységüket, alkalmas az általuk kínált szolgáltatást illetően a kereslet korlátozására. Következésképpen, az SGB V 95. §-a (7) bekezdésének harmadik mondata, azzal, hogy olyan korhatárt állapít meg, amely felett a társadalombiztosítóval szerződött fogorvosként végzett tevékenység nem kezdhető meg, illetve nem gyakorolható tovább, hatással van az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett, a munkavállaláshoz, önálló vállalkozáshoz, a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételeire és az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett alkalmazási és munkakörülményekre.

34

Másodszor, azon kérdést illetően, hogy az alapeljárás tárgyát képező szabályozás az életkor alapján történő megkülönböztetést képez-e a foglalkoztatás és a munka terén, meg kell állapítani, hogy az irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv alkalmazásában az „egyenlő bánásmód elve” azt jelenti, hogy az ezen irányelv 1. cikkében említett okok egyike alapján sem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni. Az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja pontosítja, hogy az (1) bekezdés alkalmazásában közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha valamely személy az említett irányelv 1. cikkében hivatkozott okok bármelyike alapján egy másik, hasonló helyzetben lévő személyhez képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesül (lásd a fent hivatkozott Palacios de la Villa ügyben hozott ítélet 50. pontját és a fent hivatkozott Age Concern England ügyben hozott ítélet 33. pontját).

35

Az olyan rendelkezés alkalmazása, mint amilyen az SGB V 95. §-a (7) bekezdésének harmadik mondata, azzal a következménnyel jár, hogy bizonyos személyek, jelen esetben a társadalombiztosítóval szerződött fogorvosok kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek, mint az ugyanezen foglalkozást űző más személyek, amiatt, hogy betöltötték a 68. életévüket. Az ilyen rendelkezés az irányelv értelmében az életkor alapján eltérő bánásmódot vezet be.

36

Harmadszor, azt kell megvizsgálni, hogy az SGB V 95. §-a (7) bekezdése harmadik mondatának alkalmazásából eredő bánásmódbeli eltérés ellentétes-e az irányelvvel, vagy sem.

37

E tekintetben azonosítani kell az alapeljárás tárgyát képező intézkedés által megvalósítani kívánt célt, annak meghatározásához, hogy melyek az irányelv azon rendelkezései, amelyek tekintetében ezen intézkedés vizsgálatát el kell végezni.

38

A kérdést előterjesztő bíróság több célt is említett, nevezetesen elsőként a kötelező egészségbiztosítási rendszerbe tartozó páciensek egészségének védelmét, mivel e fogorvosok teljesítőképessége e kortól kezdve vélelmezetten csökken, másodszor, az álláslehetőségek generációk közötti megosztását, harmadszor pedig a német egészségügyi rendszer pénzügyi helyzetének egyensúlyát. Ezek közül ugyanakkor csak egyet emelt ki, nevezetesen az elsőt, hangsúlyozva, hogy a jogalkotó nem ezt a cél tartotta szem előtt.

39

Kiemelendő, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozott a jogszabály-előkészítő munkálatokra, a parlamenti vitákra vagy a törvény indokolására, amelyek magyarázatot adnának arra, hogy milyen okok miatt maradt továbbra is hatályban az alapeljárás tárgyát képező életkort megállapító rendelkezés, miközben a hozzá kapcsolódó, fogorvosok számára vonatkozó régiónkénti kvótát megállapító rendelkezést hatályon kívül helyezték.

40

Miként a Bíróság azt már korábban megállapította, a szóban forgó nemzeti szabályozás megvalósítani kívánt célja pontos meghatározottságának hiányában mindamellett fontos, hogy egyéb, az érintett intézkedés általános összefüggéséből adódó körülmények lehetővé tegyék az intézkedés mögött rejlő cél meghatározását a jogszerűségére, valamint a cél megvalósításához alkalmazott eszközök megfelelő és szükségszerű jellegére vonatkozó bírósági felülvizsgálat végett (lásd a fent hivatkozott Palacios de la Villa ügyben hozott ítélet 57. pontját és a fent hivatkozott Age Concern England ügyben hozott ítélet 45. pontját).

41

E tekintetben a német kormány a tárgyaláson a Bíróság előtt ismertetett észrevételeiben rámutatott arra, hogy a jogalkotó azért akarta fenntartani az alapeljárás tárgyát képező korhatárt egy meghatározott kísérleti időszakra, hogy meggyőződhessen arról, hogy a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok által nyújtott kezelések terén jelentkező túlkínálattal kapcsolatos problémák valóban megszűnnek-e, a kvóták eltörlése ellenére is. E vizsgálatok eredményére várva a jogalkotó elővigyázatosságból tartotta fent a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok számát, és ezzel párhuzamosan az egészségügyi kiadásokat korlátozó intézkedést, előírva azt, hogy a 68. életévüket betöltött fogorvosok nem folytathatják tovább tevékenységüket a társadalombiztosítási szerződéses rendszerben. Az említett korhatár fenntartása így e kormány szerint az 1993. évi GSG eredeti célját, nevezetesen főként a közegészségügyi kiadások ellenőrzését kívánta megvalósítani.

42

Végső soron azon indok feltárása, ami miatt az érintett intézkedést hatályban tartották, valamint az ezzel megvalósítani kívánt cél meghatározása, az előtte folyamatban lévő ügy tényállásának értékelésére és az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata, az alapeljárás keretében.

43

Annak érdekében, hogy a nemzeti bíróság részére az alapeljárásbeli jogvita eldöntéséhez hasznos segítséget jelentő válasszal szolgálhassunk, meg kell vizsgálni, hogy az irányelvvel ellentétes-e az olyan életkoron alapuló bánásmódbeli eltérés, mint amilyen az alapeljárásbeli, figyelembe véve mindhárom hivatkozott célt.

44

Az első és a harmadik célt célszerű együtt vizsgálni. Az első ugyanis közvetlenül a páciensek egészségére vonatkozik, az orvosok és a fogorvosok teljesítőképességének szemszögéből nézve. A harmadik, bár a kötelező egészségbiztosítás rendszerének pénzügyi egyensúlyára vonatkozik, szintén érinti e területet, jóllehet más szemszögből nézve.

45

Az ítélkezési gyakorlatból következik ugyanis, hogy nem csupán a magas színvonalú orvosi ellátás fenntartására irányuló cél, hanem a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyát komoly veszélynek kitevő kockázatok megelőzésére irányuló cél is a közegészség védelmére irányuló célok közé tartozik, hiszen mindkettő hozzájárul az emberi egészség védelme magas szintjének eléréséhez (lásd ebben az értelemben a C-372/04. sz. Watts-ügyben 2006. május 16-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-4325. o.] 103. és 104. pontját és a C-169/07. sz. Hartlauer-ügyben 2009. március 10-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-1721. o. ] 46. és 47. pontját).

46

Miként arra a főtanácsnok indítványának 53. pontjában rámutatott, megjegyzendő, hogy amennyiben az SGB V 95. §-a (7) bekezdésének harmadik mondatában előírt 68 éves korhatár a fogorvosi ellátások kínálata megtervezésével kapcsolatos, a kötelező egészségbiztosítás egészségügyi költségei növekedésének kezelésére irányuló politika részét képező eszköz, akkor e korhatár a közegészség védelmére irányuló cél elérésére törekszik, a kötelező egészségbiztosítás pénzügyi egyensúlya megőrzésének szempontjából.

47

Az irányelv vonatkozó rendelkezéseit illetően, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az alapeljárás tárgyát képező intézkedés irányelvvel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésére figyelemmel kell elvégezni.

48

Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az a tény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést bizonyos közösségi rendelkezésekre hivatkozva, formálisan fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára a közösségi jog értelmezésének minden olyan elemét, amely szükséges az utóbbi előtt lévő ügy megítéléséhez, akár hivatkozott az ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár sem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni a közösségi jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a per tárgyára figyelemmel szükséges (lásd a C-115/08. sz. ČEZ-ügyben 2009. október 27-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-10265. o.] 81. pontját).

49

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az irányelv 2. cikkének (5) bekezdése kifejezetten megemlíti az egészség védelmét. E rendelkezés szerint, az irányelv nem érinti a nemzeti jog által meghatározott olyan intézkedéseket, amelyek egy demokratikus társadalomban többek között az egészség védelméhez szükségesek.

50

Ezért az első és a harmadik célt az említett 2. cikk (5) bekezdésére való tekintettel kell vizsgálni.

51

Az egészségügy területén hozott intézkedéseket illetően emlékeztetni kell arra, hogy miként az mind az ítélkezési gyakorlatból, mind az EK 152. cikk (5) bekezdéséből következik, a közösségi jog nem érinti a tagállamoknak a szociális biztonsági rendszerük kialakítására, valamint különösen arra vonatkozó hatáskörét, hogy egészségügyi szolgáltatások és orvosi ellátás megszervezése és biztosítása érdekében intézkedéseket hozzanak. Természetesen e hatáskörük gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani a közösségi jogot, azonban e kötelezettség tiszteletben tartásának értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a tagállam eldöntheti, milyen szinten óhajtja a közegészség védelmét biztosítani, és ezt a szintet milyen módon kell elérni. Mivel e szint tagállamonként változhat, a tagállamok részére bizonyos mérlegelési mozgásteret kell engedni (lásd a fent hivatkozott Hartlauer-ügyben hozott ítélet 29. és 30. pontját, valamint a C-171/07. és C-172/07. sz., Apothekerkammer des Saarlandes és társai egyesített ügyekben 2009. május 19-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-4171. o.] 18. és 19. pontját).

52

Figyelemmel az említett mérlegelési mozgástérre, el kell ismerni, hogy az irányelv 2. cikkének (5) bekezdése alapján a tagállam szükségesnek tarthatja korhatár megállapítását valamely orvosi foglalkozás gyakorlásához, mint amilyen a fogorvosi is, a betegek egészségének védelme érdekében. E megfontolást azért kell alkalmazni, hogy az egészség védelmének célja lebegjen a szem előtt a fogorvosok kompetenciája szempontjából, és a nemzeti egészségbiztosítási rendszer egyensúlya szempontjából is. Ez utóbbit illetően nem zárható ki ugyanis, hogy a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok számának növekedése a kezelések terén a kínálat túlzott növekedéséhez vezetne, ami abban nyilvánulna meg, hogy az államot terhelő költségek túl magasak lennének, és hogy e fogorvosok idősebb részének a távozása lehetővé tenné e költségek csökkentését és így annak megelőzését, hogy a társadalombiztosítási rendszer egyensúlya komoly veszélybe kerüljön. A 68 éves korhatár megállapítását illetően ki kell emelni, hogy e kor elég magasnak tekinthető ahhoz, hogy határként szolgáljon a társadalombiztosítóval szerződött fogorvosként végzett tevékenység engedélyezésénél.

53

Az intézkedésnek a megvalósítani kívánt célhoz viszonyított szükségességének értékeléséhez még azt kell megvizsgálni, hogy az alapeljárás tárgyát képező korhatár alóli kivételek nem sértik-e az adott szabályozás koherenciáját azáltal, hogy esetleg a céllal ellentétes eredményre vezetnek. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a szabályozás csak akkor alkalmas az említett cél megvalósítására, ha azt valóban koherens és rendszeres módon kívánja elérni (lásd a fent hivatkozott Hartlauer-ügyben hozott ítélet 55. pontját).

54

Miként az a jelen ítélet 16. pontjából kitűnik, az alapeljárás tárgyát képező szabály alól négy kivétel létezik. Ezek közül a második és a harmadik a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok hiányát pótolja, vagy a praktizáló fogorvosok hiánya miatt egyes régiókon belül, vagy betegségük, szabadságuk és továbbképzésen való részvételük esetén. Ebben az esetben a kötelező egészségbiztosítási rendszerbe tartozó pácienseket 68 évesnél idősebb fogorvosok is kezelhetik.

55

Megjegyzendő, hogy e kivételek nem sértik az egészség védelmének célját. Épp ellenkezőleg, annak biztosítására irányulnak, hogy az érintett páciensek mégis kezelésben tudjanak részesülni. Ezenfelül, mivel a fogorvosi kezelések kínálatának szűkössége esetére lettek kitalálva, ezért jellegüknél fogva nem idéznek elő olyan túlkínálatot, amely veszélyeztethetné a nemzeti egészségügyi rendszer pénzügyi egyensúlyát.

56

Az első kivétel azokra a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosokra vonatkozik, akik 1993. január 1-jén engedéllyel rendelkeztek, de a 68. életévük betöltésekor még nem töltöttek el 20 évet a társadalombiztosítási szerződéses rendszerben való tevékenységükkel. A Bíróság előtt kifejtett észrevételekből kiderült, hogy e kivétel nem azokkal a fogorvosokkal szembeni kedvezőtlen bánásmódra irányul, akik, az alapeljárás tárgyát képező szabályozás hatálybalépésekor, magasabb koruk ellenére még nem töltöttek elég hosszú időt a praxisban ahhoz, hogy öregségi nyugdíjjogosultságra tegyenek szert. E kivétel sokkal inkább az egykori Német Demokratikus Köztársaságból származó társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosokra vonatkozik. A német kormány szerint, akinek állítását e tekintetben nem vitatták, az említett kivétel hatálya alá tartozó fogorvosok mindenesetre nem képeznek pontosan körülhatárolható csoportot, és emellett ez utóbbi kivétel csupán átmeneti jellegű, mivel legfeljebb 20 év elteltével megszűnik.

57

E tényezőkre figyelemmel, amelyek ezen első kivétel hatályát szűkítik, meg kell állapítani, hogy az nem sérti az alapeljárás tárgyát képező szabályozás koherenciáját, a kötelező egészségbiztosítási rendszerbe tartozó páciensek egészségének védelme célját illetően, akár a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok teljesítőképességének szempontjából, akár az egészségbiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyának szempontjából nézzük.

58

A negyedik kivétel szó szerint nem szerepel a jogszabályban, hanem annak alkalmazási köréből következik. Ugyanis az SGB V 95. §-a (7) bekezdésének harmadik mondata kizárólag a társadalombiztosítási szerződéses rendszerben praktizáló fogorvosokra vonatkozik. Így, e rendszeren kívül, a fogorvosok életkoruktól függetlenül gyakorolhatják hivatásukat, és ebből következően, a páciensek kezeltethetik magukat 68 év feletti fogorvosokkal is.

59

A Bíróság korábban természetesen elismert bizonyos kivételeket az egészség védelmében hozott szabályok alól, azonban ezek idejüket és hatályukat tekintve továbbra is korlátozottak (lásd a C-531/06. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2009. május 19-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-4103. o.] 73. pontját).

60

Ahhoz, hogy e negyedik kivételnek az alapeljárás tárgyát képező intézkedés koherenciájára gyakorolt hatását az irányelv 2. cikkének (5) bekezdésére tekintettel értékelni lehessen, ezenfelül figyelembe kell venni e rendelkezés jellegét és szövegét. Mivel a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve alóli eltérésről van szó, azt megszorítóan kell értelmezni. Az említett 2. cikk (5) bekezdésében használt szavak is e megközelítésre vezetnek.

61

Márpedig az olyan intézkedés, amely ilyen széles körű kivételt tesz lehetővé, mint a társadalombiztosítási rendszeren kívül praktizáló fogorvosoké, nem tekinthető elengedhetetlennek a közegészség védelméhez. Ha ugyanis az alapeljárás tárgyát képező korhatár célja a páciensek egészségének védelme, az érintett fogorvosok teljesítőképességének szempontjából nézve, akkor meg kell állapítani, hogy e kivétel alapján a páciensek nincsenek védve. E kivétel így az elérni kívánt céllal ellentétes irányú. Emellett idejét tekintve nem korlátozott, és mégha semmilyen számadat nem áll e tekintetben rendelkezésre, potenciálisan valamennyi fogorvosra vonatkozik, és a páciensek nem elhanyagolható részét érintheti.

62

Következésképpen meg kell jegyezni, hogy ha az alapeljárás tárgyát képező intézkedés által elérni kívánt cél a páciensek egészségének védelme, az orvosok és fogorvosok teljesítőképességének szempontjából nézve, akkor ezen intézkedés inkoherenciát mutat a fent említett negyedik kivétel megléte miatt. Ebben az esetben a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok számára előírt korhatár nem szükséges az egészség védelméhez az irányelv 2. cikkének (5) bekezdése értelmében.

63

Ha viszont az említett intézkedés célja a közegészségügyi rendszer pénzügyi egyensúlyának fenntartása, akkor e negyedik kivétel nem veszélyezteti az elérni kívánt célt. E rendszer ugyanis a tagállam hatáskörébe tartozó azon terület, amelyért pénzügyileg a tagállam felelős, és meghatározásánál fogva nem terjed ki a magán-egészségügyi rendszerre. Következésképpen, valamely korhatárnak kizárólag a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok tekintetében való bevezetése, annak érdekében, hogy ellenőrzés alatt tudják tartani a közegészségügyi ágazatot, összeegyeztethető az elérni kívánt céllal. Az a körülmény, hogy a kötelező egészségbiztosítási rendszeren kívül praktizáló fogorvosokra nem vonatkozik, nem veszélyezteti az érintett szabályozás koherenciáját.

64

Ennélfogva, amennyiben az említett korhatárt fenntartó intézkedés a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyát komoly veszélynek kitevő kockázatok megelőzésére irányul, annak érdekében, hogy az egészségvédelem magas szintjét biztosítsa, aminek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata, akkor ezen intézkedés összeegyeztethetőnek tekinthető az irányelv 2. cikkének (5) bekezdésével.

65

Miként az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, a Bundessozialgericht úgy vélte, hogy az alapeljárás tárgyát képező korhatár a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosi hivatáson belül az álláslehetőségeknek a generációk közötti megosztására irányuló második cél által igazolt. E célra másodlagosan a német kormány is hivatkozott szóbeli észrevételeiben.

66

Az említett cél nem szerepel az irányelv 2. cikkének (5) bekezdésében. Ennek ellenére meg kell vizsgálni, hogy az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett törvényes célt képezhet-e.

67

Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint az említett rendelkezés értelmében „törvényesnek” tekinthető célok többek között a foglalkoztatáspolitika, a munkaerő-piaci politika és a szakképzési politika törvényes céljai.

68

E tekintetben a Bíróság korábban már kimondta, hogy az alkalmazás előmozdítása vitathatatlanul a tagállamok társadalom- vagy foglalkoztatáspolitikája legitim céljának minősül, és ezt a megállapítást nyilvánvalóan alkalmazni kell a nemzeti munkaerő-piaci politika eszközeire is, amelyek célja egyes munkavállalói kategóriák bevonása az aktív keresők körébe (lásd a fent hivatkozott Palacios de la Villa ügyben hozott ítélet 65. pontját). Hasonlóképp, valamely annak elősegítése érdekében hozott intézkedés, hogy a fiatalok megkezdhessék a fogorvosi hivatás gyakorlását a társadalombiztosítási szerződéses rendszer keretében, szintén a foglalkoztatáspolitika területére tartozó intézkedésnek tekinthető.

69

Még azt kell megvizsgálni, hogy az e cél érdekében alkalmazott eszközök az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében „megfelelők és szükségesek”-e.

70

E tekintetben az érintett ágazatban a foglalkoztatás helyzetének alakulása alapján nem tűnik ésszerűtlennek az, hogy a tagállam hatóságai úgy vélik, hogy valamely olyan korhatár alkalmazása, amely az idősebb praktizáló fogorvosok munkaerőpiacról való távozását eredményezi, lehetővé teszi a fiatalabb szakmabeliek foglalkoztatását. Ami a 68 éves korhatár megállapítását illeti, miként arra a jelen ítélet 52. pontjában utaltunk, e kor elég magasnak tűnik ahhoz, hogy határként szolgáljon a társadalombiztosítással szerződött fogorvosként végzett tevékenység engedélyezésénél.

71

Mindenesetre felmerül a kérdés, hogy valamely korhatár alkalmazása megfelelő és szükséges-e a kitűzött cél eléréséhez. Kiemelendő ugyanis, hogy ha a piacon jelen lévő, társadalombiztosítóval szerződött fogorvosok száma nem túlzottan magas a páciensek igényeihez képest, akkor újabb, különösen fiatal szakmabeliek belépése a piacra általában a bizonyos kort – jelen esetben 68. életévüket – betöltött fogorvosok jelenlététől függetlenül is lehetséges. Ezesetben a korhatár bevezetése nem megfelelő és nem is szükséges a kitűzött cél eléréséhez.

72

A német kormány, anélkül hogy azt bárki vitatta volna, a tárgyaláson kifejtette, hogy az alapeljárás tárgyát képező korhatárt nem alkalmazzák azokban a régiókban, ahol a társadalombiztosítóval szerződött fogorvosokból hiány tapasztalható. E kormány arra is hivatkozott, hogy az egészségügy területén fontos, hogy az állam ne csupán a túltelítettség problémája tényleges jelentkezésekor, hanem e probléma látens veszélye esetén is élhessen mérlegelési jogkörével a szükséges intézkedések meghozatalánál.

73

E tekintetben, figyelemmel a jelen ítélet 51. pontjában említett azon mérlegelési jogkörre, amellyel a tagállamok rendelkeznek, el kell ismerni, hogy abban az esetben, ha a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok száma túlságosan magas, vagy ilyen helyzet bekövetkezésének látens veszélye esetén, a tagállam szükségesnek ítélheti olyan korhatár előírását, mint amilyen az alapeljárás tárgyát képező, annak érdekében, hogy elősegítse a fiatalabb fogorvosok álláshoz jutását.

74

Mindenesetre a nemzeti bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy ilyen helyzet áll-e fenn.

75

E körülményre tekintettel még azt kell ellenőrizni, hogy az alapeljárás tárgyát képező intézkedés a jelen ítélet 16. pontjában felsorolt négy kivételre figyelemmel koherens-e.

76

E tekintetben az első három kivétel, akár a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok alacsony számának különleges esetére, akár korlátozott időre lett kitalálva, nem veszélyezteti a társadalombiztosítóval szerződött fiatal fogorvosok munkaerő-piaci előnyben részesítésére irányuló célt. Ami a negyedik kivételt illeti, az a társadalombiztosítási rendszeren kívüli szektort érinti, és egyáltalán nem befolyásolja azon fiatal fogorvosok piacralépését, akik a társadalombiztosítási szerződéses rendszerben végzik tevékenységüket.

77

Ebből következik, hogy ha valamely olyan intézkedésnek, mint az alapeljárás tárgyát képező, a célja az álláslehetőségeknek a generációk közötti megosztása a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosi hivatáson belül, akkor az abból adódó, életkoron alapuló bánásmódbeli eltérés e cél által objektíven és ésszerűen igazoltnak tekinthető, e cél megvalósításának eszközei pedig megfelelőknek és szükségeseknek tekinthetők, amennyiben olyan helyzet áll fenn, amelyben a társadalombiztosítóval szerződésben álló fogorvosok száma túlságosan magas vagy ilyen helyzet bekövetkezésének látens veszélye áll fenn.

78

Következésképpen az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy

79

A harmadik kérdés azon következményekre vonatkozik, amelyek abból a megállapításból adódnak, miszerint az irányelvet megelőzően elfogadott nemzeti szabály összeegyezethetetlen-e az irányelvvel, ha a nemzeti jog nem rendelkezik e szabály alkalmazásának kizárásáról.

80

A Bíróság kimondta, hogy a közösségi jog elsőbbségének tiszteletben tartására irányuló kötelezettség a közigazgatás valamennyi szervére vonatkozik (lásd többek között 103/88. sz. Costanzo-ügyben 1989. június 22-én hozott ítélet [EBHT 1989., 1839. o.] 32. pontját és a C-224/97. sz. Ciola-ügyben 1999. április 29-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-2517. o.] 30. pontját). E megállapítás vonatkozik az olyan közigazgatási szervekre is, mint amilyen a Berufungsausschuss für Zahnärzte für den Bezirk Westfalen-Lippe is. Annak a körülménynek, hogy az alapeljárás tárgyát képező nemzeti rendelkezések már az irányelv hatálybalépését megelőzően is léteztek, nincs jelentősége. Ugyanez vonatkozik arra a körülményre is, hogy e rendelkezések nem rendelkeztek arról, hogy azoknak a közösségi joggal való összeegyeztethetetlensége esetén a nemzeti bíróságok azok alkalmazását kizárhatják.

81

Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy amennyiben az olyan szabályozás, mint az alapeljárás tárgyát képező, az általa elérni kívánt célra figyelemmel ellentétes az irányelvvel, akkor a magánszemély és az olyan közigazgatási szerv, mint a Berufungsausschuss für Zahnärzte für den Bezirk Westfalen-Lippe közötti perben eljáró nemzeti bíróság feladata annak alkalmazását kizárni, még akkor is, ha az korábbi, mint az irányelv, és a nemzeti jog nem rendelkezik e szabályozás alkalmazásának mellőzéséről.

82

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: