1. Európai uniós polgárság – A tagállamok területén való szabad mozgáshoz és szabad tartózkodáshoz való jog – 2004/38 irányelv
(2004/38 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 24. cikk, (1) bekezdés)
2. Közösségi jog – Elvek – Egyenlő bánásmód – Európai uniós polgárság – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés
(EUMSZ 18. cikk és EUMSZ 21. cikk)
3. Közösségi jog – Elvek – Egyenlő bánásmód – Európai uniós polgárság – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés
(EUMSZ 18. cikk és EUMSZ 21. cikk; Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 13. cikk, 2. pont, c) alpont)
1. Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38 irányelv – amely az ezen irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárra vonatkozik – 24. cikkének (1) bekezdése szabályozhatja azon uniós polgár diákok helyzetét, akik a fogadó tagállam joga alapján nem minősülnek belföldi illetőségűnek, és ezért nem iratkozhatnak be e tagállam valamely felsőoktatási képzésére.
Az a tény, hogy e diákok adott esetben semmilyen gazdasági tevékenységet nem folytatnak a fogadó tagállamban, nem releváns, mivel a 2004/38 irányelv valamennyi uniós polgárra alkalmazandó, függetlenül attól a kérdéstől, hogy e polgárok más tagállam területén végeznek‑e munkaviszony keretében vagy önálló munkavállalóként gazdasági tevékenységet, vagy ott semmilyen gazdasági tevékenységet nem végeznek.
(vö. 34–36. pont)
2. Ellentétes az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 21. cikkel az olyan tagállami szabályozás, amely korlátozza az e tagállam felsőoktatási intézményeiben folyó orvosi és paramedicinális képzésekre első alkalommal beiratkozni jogosult, nem belföldi illetőségűnek minősülő diákok számát, kivéve ha a tagállami bíróság – a hatáskörrel rendelkező hatóságok által szolgáltatott minden releváns adat értékelését követően – megállapítja, hogy az említett szabályozás a közegészség védelmére vonatkozó cél szempontjából igazolható.
Ez a belföldi és a külföldi illetőségű diákokkal való eltérő bánásmód ugyanis közvetetten az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül, kivéve ha igazolható a minőségi, kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető orvosi ellátás fenntartására irányuló céllal, amennyiben e cél hozzájárul a magas szintű közegészség-védelem megvalósításához. E tekintetben azt kell vizsgálni, hogy az alapeljárásokban szóban forgó szabályozás alkalmas‑e ezen legitim cél megvalósításának biztosítására, illetve nem haladja‑e meg az e cél megvalósításához szükséges mértéket; ezt a tagállami bíróságnak kell megítélnie.
E célból először is meg kell vizsgálnia, hogy ténylegesen fennállnak‑e a közegészség védelmét érintő veszélyek. A tagállami bíróságnak e veszélyek értékelése során mindenekelőtt azt kell figyelembe vennie, hogy a leendő egészségügyi szakemberek képzése, illetve a minőségi, kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető orvosi ellátás fenntartására irányuló cél közötti kapcsolat csupán közvetett, és kevésbé ok-okozati jellegű, mint a közegészségügyi cél és a munkaerőpiacon már jelen lévő egészségügyi szakemberek tevékenysége közötti kapcsolat. E kapcsolat értékeléséhez ugyanis különösen az szükséges, hogy elemezzék egyfelől számos esetleges és bizonytalan körülmény jövőbeli következményét, figyelembe véve az érintett egészségügyi terület jövőbeli változását, másfelől a kiindulási helyzetet. Ezt követően a tagállami bíróságnak figyelembe kell vennie, hogy ha bizonytalanság áll fenn a közegészségnek a tagállam területén való védelmét érintő veszélyek létét vagy jelentőségét illetően, akkor a tagállam anélkül hozhat védőintézkedéseket, hogy meg kellene várnia, hogy ténylegesen hiány legyen egészségügyi szakemberekből. Ugyanez a helyzet az e területre vonatkozó oktatás minőségét érintő veszélyeket illetően is. Ezzel együtt a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak kell bizonyítaniuk, hogy e veszélyek ténylegesen fennállnak, olyan objektív, részletes és számszerűsített elemzés alapján, amely alkalmas annak valós, egybehangzó és meggyőző adatokkal való bizonyítására, hogy a közegészséget érintő veszélyek ténylegesen fennállnak.
Másodszor, ha a tagállami bíróság úgy ítéli meg, hogy ténylegesen fennállnak a közegészség védelmét érintő veszélyek, akkor a hatáskörrel rendelkező hatóságok által szolgáltatott adatok alapján meg kell ítélnie, hogy a szabályozást alkalmasnak lehet‑e tekinteni arra, hogy biztosítsa a közegészség védelmére irányuló cél megvalósulását. Ezzel összefüggésben különösen azt kell értékelnie, hogy a külföldi illetőségű diákok számának korlátozása ténylegesen emeli‑e azon diplomások számát, akik idővel készek lesznek arra, hogy biztosítsák az érintett közösségben az egészségügyi ellátást.
Végül, harmadszor a tagállami bíróságnak azt kell megítélnie, hogy a szabályozás nem haladja‑e meg az említett cél eléréséhez szükséges mértéket, különösen pedig meg kell vizsgálnia, hogy az említett közérdekű cél nem érhető‑e el olyan kevésbé korlátozó eszközökkel, amelyek célja a tanulmányaikat az érintett közösségben befejező diákok vagy a máshol képesítést szerző szakemberek ösztönzése arra, hogy e közösségben telepedjenek le. E bíróságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően összeegyeztették‑e az említett cél megvalósítását az uniós jogból fakadó követelményekkel, különösen a más tagállamokból származó diákok felsőfokú képzésekre való bejutásának lehetőségével, amely lehetőség a diákok szabad mozgáshoz való jogának lényegét képezi.
(vö. 62–64., 66., 69–71., 75–79., 82. pont és a rendelkező rész 1. pontja)
3. Valamely tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai nem hivatkozhatnak a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 13. cikke (2) bekezdésének c) pontjára, ha a tagállam valamely bírósága megállapítja, hogy a bizonyos, első ciklusú felsőoktatási képzéseken részt vevő diákok számát szabályozó jogi normája összeegyeztethetetlen az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 21. cikkel.
Az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontjából kitűnik ugyanis, hogy az lényegében ugyanazt a célt kívánja elérni, mint az EUMSZ 18. cikk és az EUMSZ 21. cikk, jelesül a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a felsőoktatásba való bejutás során történő garantálását. Ezt megerősíti az Egyezségokmány 2. cikkének (2) bekezdése, amely szerint az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat arra, hogy biztosítják az Egyezségokmányban rögzített jogoknak például a nemzeti származásra tekintet nélkül való gyakorlását. Ezzel szemben az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontja azt nem követeli meg a részes államoktól – és egyébiránt nem is jogosítja fel rá őket –, hogy kizárólag a saját állampolgáraiknak biztosítsanak széles bejutási lehetőséget a minőségi felsőoktatásba.
(vö. 86–88. pont és a rendelkező rész 2. pontja)