1.

A francia Cour de Cassation a jelen ügyben a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2003. november 27-i, 2201/2003/EK tanácsi rendelet értelmezésére vonatkozó kérdéseket terjesztett a Bíróság elé. ( 2 )

2.

A kérdések annak meghatározására irányulnak, hogy a magyar vagy a francia bíróságok rendelkeznek-e joghatósággal a házastársak válására nézve akkor, ha mindkét házastárs szokásos tartózkodási helye Franciaországban van, és mind magyar, mind francia állampolgársággal rendelkeznek.

3.

A kérdések egy magyar bíróság házasságot felbontó határozatának Franciaországban történő elismerése kapcsán merültek fel. A határozatot a rendelet hatálybalépése előtt hozták meg egy olyan eljárásban, amelyet Magyarország EU-hoz történő csatlakozása előtt indítottak meg. Ilyen esetben a 2201/2003 rendelet alkalmazása a vonatkozó átmeneti rendelkezés értelmében attól függ, hogy a határozat meghozatalának helye szerinti tagállam bíróságai a rendelet értelmében rendelkeztek volna-e joghatósággal.

4.

A 2201/2003 rendelet „Általános joghatóság” című 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A házasság felbontásával, különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal,

5.

A 19. cikk (1) és (3) bekezdése a házassági ügyekben fennálló egyéb perfüggőség esetére a következő szabályozást tartalmazza:

„(1)   Amennyiben ugyanazon felek közötti házasságfelbontással, különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos eljárást különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást.

[…]

(3)   Amennyiben az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát megállapítják, a később megkeresett bíróság az előbbi bíróság javára megállapítja saját joghatóságának hiányát. […]”

6.

A külföldi határozatok elismerését szabályozó 21. cikk továbbá így rendelkezik:

„(1)   Valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik.

[…]

(3)   Az e fejezet 4. szakaszának sérelme nélkül, az e fejezet 2. szakaszában előírt eljárás keretében bármely érdekelt fél kezdeményezhet egy, a határozat elismeréséről vagy el nem ismeréséről szóló határozatot.

[…]

(4)   Ha egy határozat elismerése valamely tagállam bírósága előtt előkérdésként merül fel, ez a bíróság határozhat ebben a kérdésben.”

7.

A 22. cikk többek között a házassági ügyben hozott határozatok elismerését kizáró okokat rögzíti:

„[…]

[…]”

8.

A rendelet 24. cikke értelmében az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül. A 22. cikk a) pontjában meghatározott közrendre vonatkozó vizsgálat a 3–14. cikkben megállapított joghatósági szabályokra nem alkalmazható.

9.

A 64. cikk (1), (3) és (4) bekezdése a következő átmeneti rendelkezéseket tartalmazza:

„(1)   E rendeletet [helyesen: e rendelet] csak a 72. cikk szerinti alkalmazási időpontot követően megindult jogi eljárásokra, elkészített, illetve nyilvántartásba vett végrehajtható okiratokra és a felek által megkötött egyezségekre alkalmazandók [helyesen: alkalmazandó].

[…]

(3)   Az 1347/2000/EK rendelet ( 3 ) hatálybalépése után indított eljárások keretében e rendelet alkalmazási időpontja előtt hozott határozatokat e rendelet III. fejezetének rendelkezéseivel összhangban kell elismerni és végrehajtani, feltéve, hogy azok a házasság felbontására, a különválásra vagy a házasság érvénytelenítésére, illetve e házassági eljárások alkalmával a házastársaknak a közös gyermekkel kapcsolatos szülői felelősségére vonatkoznak.

(4)   Az 1347/2000/EK rendelet hatálybalépése előtt indított eljárások keretében az e rendelet alkalmazási időpontja előtt, ám az 1347/2000/EK rendelet hatálybalépése után hozott határozatokat e rendelet III. fejezetének rendelkezéseivel összhangban kell elismerni és végrehajtani, feltéve hogy azok házasság felbontására, különválásra, illetve házasság érvénytelenítésére vagy e házassági eljárások alkalmával a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségére vonatkoznak, és hogy a joghatóságot olyan szabályok alapján állapították meg, amelyek megegyeznek vagy az e rendelet II. fejezetében, vagy az 1347/2000/EK rendeletben, vagy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam és a megkeresett tagállam között kötött és az eljárás megindulásakor hatályban levő egyezménnyel.”

10.

A 2201/2003 rendelet 72. cikkének értelmében ez a rendelet 2004. augusztus 1-jén lépett hatályba, és kell alkalmazni, a 67., 68., 69. és a 70. cikk kivételével, amelyeket kell alkalmazni.

11.

A 2201/2003 rendelet tartalmilag kapcsolódik az általa hatályon kívül helyezett 1347/2000/EK tanácsi rendelethez. ( 4 ) Az 1347/2000 rendelet 2. cikke szó szerint megegyezik a 2201/2003 rendelet 3. cikkével. Az 1347/2000 rendelet 46. cikke értelmében e jogszabály 2001. március 1-jén lépett hatályba.

12.

Az 1347/2000 rendelet a maga részéről széles körben átvette az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikkén alapuló, a házassági ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1998. május 28-i egyezmény ( 5 ) (a továbbiakban: II. Brüsszeli Egyezmény) szabályait. Az egyezményt erre tekintettel már nem léptették hatályba. Az 1347/2000 rendelet elfogadásakor a Tanács tudomásul vette Prof. Dr. A. Borrásnak az egyezményhez fűzött magyarázó jelentését ( 6 ) (a továbbiakban: Borrás-jelentés). ( 7 )

13.

Hadadi (Hadady) László és Mesko Csilla Márta (férjezett neve: Hadadi [Hadady]) magyar állampolgárok. 1979-ben Magyarországon kötöttek házasságot és 1980-ban kivándoroltak Franciaországba. 1985-ben megszerezték a francia állampolgárságot is. Mesko Cs. M. előadása szerint 2000 és 2004 között többször áldozata volt férje erőszakos cselekedeteinek. Hadadi L. 2002. február 23-án a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kérelmezte a házasság felbontását. Mesko Cs. M. erről az eljárásról saját előadása szerint csak hat hónappal később szerzett tudomást. végleges ítéletével ez a bíróság felbontotta a házasságot.

14.

Mesko Cs. M. a maga részéről 2003. február 19-én kérelmezte a házasság felbontását a franciaországi Tribunal de grande instance de Meaux családjogi ügyekben eljáró bírójától házastársi kötelesség megsértése miatt. végzésével a bíró a kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánította. Ez ellen Meskó Cs. M. fellebbezést nyújtott be a Cour d’appel Paris-hoz (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaroszág), amely hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság végzését. A Cour d’Appel határozatát azzal indokolta, hogy a magyar bíróságnak a házasság felbontására vonatkozó ítélete nem ismerhető el, és ennek következtében Meskó Cs. M. házasság felbontására irányuló kérelme elfogadható.

15.

Ezen ítélettel szemben nyújtott be Hadadi L. jogorvoslati kérelmet a Cour de Cassationhoz (Franciaország), amely az EK 234. és az EK 68. cikke alapján 2008. április 16-i végzésével a következő kérdéseket terjesztette a bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

16.

A Bíróság előtti eljárásban Hadadi L., Mesko Cs. M., a francia, a német, a finn, a lengyel, a szlovák és a cseh kormány valamint az Európai Közösség Bizottsága nyújtott be észrevételeket.

17.

Az alapeljárás tárgya Meskó Cs. M. házasság felbontására irányuló kérelme. Úgy tűnik, hogy keresete elfogadhatóságának az a feltétele, hogy a házasságot nem bontotta fel már egy másik tagállam bírósága úgy, hogy azt a francia bíróságoknak el kell ismerniük. Ezért a házasságot felbontó 2004. május 4-i magyar ítélet elismerése a francia bíróságok elé terjesztett házasság felbontására irányuló kérelem elfogadhatósága körében előzetes kérdésnek minősül.

18.

Ehhez előre kell bocsátani, hogy a 2201/2003 rendelet 21. cikkének (1) bekezdése az elismerés elvéből indul ki. A származási állam bíróságai joghatóságának hiánya a rendelet 24. cikke értelmében rendszerint nem jogosít fel az elismerés megtagadására.

19.

A házasság felbontását ugyanakkor akkor kezdeményezték és mondták ki Magyarországon, amikor a 2201/2003 rendelet még nem volt alkalmazható. A házasságot felbontó ítéletnek a rendeletre alapított elismerése ezért csak az átmeneti rendelkezések alapján jöhet számításba. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben helyesen alkalmazta a 2201/2003 rendelet 64. cikkének (4) bekezdését, amely azokra a házasságot felbontó határozatokra vonatkozik, amelyeket

20.

A 2201/2003 rendelet 72. cikke értelmében e rendelet vonatkozó rendelkezései 2005. március 1-jétől hatályosak. Az 1347/2000 rendelet lépett hatályba. Magyarország szempontjából azonban e tekintetben kell figyelembe venni, mivel a közösségi vívmányok a csatlakozási okmány ( 8 ) 2. cikke értelmében csak ettől a naptól kötelezők az új tagállamokra és alkalmazandók ezen államokban. Hadadi L. , tehát az 1347/2000 rendeletnek a Magyarországon történt hatálybalépése előtt kérelmezte a házasság felbontását. Az illetékes magyar bíróság – tehát az 1347/2000 rendelet Magyarországon történő hatályba lépése után és a 2201/2003 rendelet hatálybalépése előtt – hozta meg a házasságot felbontó ítéletet.

21.

Meskó Cs. M., saját előadása szerint, csak hat hónappal az eljárás megindítását követően szerzett arról tudomást. Arra ugyanakkor nem hivatkozott, hogy Hadadi L. elmulasztotta volna megtenni az őt a beadvány kézbesítése tekintetében terhelő intézkedéseket, és hogy így a 2201/2003 rendelet 16. cikke értelmében úgy tekinthető, hogy a szóban forgó bíróság ezen időpontban nem minősült megkeresettnek. Az iratokból kiderül egyebekben, hogy Mesko Cs. M. megjelent a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.

22.

Így az eljárás megindítása és az ítélet meghozatala a 2201/2003 rendelet 64. cikkének (4) bekezdésében meghatározott időbeli hatálya alatt történt. Az ítéletet ezért a 2201/2003 rendelet szerint el kell ismerni, ha olyan joghatósági előírásokat alkalmaztak, amelyek összhangban vannak e rendelet II. fejezetével, az 1347/2000 rendelettel vagy egy olyan egyezménnyel, amely az eljárás megindításakor a Magyar Köztársaság és a Francia Köztársaság között hatályban volt.

23.

Az iratokból nem derül ki, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság mely rendelkezésekre alapította a joghatóságát, és hogy e rendelkezések pontosan mit tartalmaznak. Ahhoz viszont, hogy az alkalmazott joghatósági előírások a 2201/2003 rendelet 3. cikkével, az 1347/2000 rendelet azonos szövegű 2. cikkével, vagy az akkor hatályos egyezmény rendelkezéseivel összeegyeztethetőknek tekinthetők legyenek, elegendő, ha ezekből a normákból szintén következett volna a magyar bíróságok joghatósága. A mindenkori rendelkezések további összehasonlítása nem szükséges. A 2201/2003 rendelet 64. cikke (4) bekezdésének a rendelet elismerésre vonatkozó szabályai minden olyan bíróság határozatára történő széles körű kiterjesztését hivatottak biztosítani, amely a harmonizált vagy egyezményben kikötött szabályozások alapján szintén joghatósággal rendelkezett volna.

24.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem arra keres választ, hogy ez az eset áll-e fenn, tehát a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2201/2003 rendelet 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján is joghatósággal rendelkezett volna-e.

25.

A 2201/2003 rendelet 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerint a házasság felbontásával kapcsolatos ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek mindkét házastárs állampolgára, illetve az Egyesült Királyság és Írország esetében mindkét házastárs ott rendelkezik „domicile”-lal (lakóhellyel). Arra az esetre nem tartalmaz a rendelkezés különleges szabályozást, ha mindkét házastárs ugyanazon államok kettős állampolgára. ( 9 ) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett három kérdés különböző lehetőségeket vesz figyelembe arra vonatkozóan, hogy ilyen esetben a 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján hogyan kell meghatározni a joghatóságot.

26.

A második kérdésre adott pozitív válasz esetén azt az állampolgárságot kell meghatározónak tekinteni, amelyhez az adott személyt gyakorlatban szorosabb kapcsolat fűzi. Elsőre azt az állampolgárságot kellene ilyennek tekinteni, amely további kritériumok alapján – mint például a szokásos tartózkodási hely – az egyik olyan tagállam bíróságaival a legszorosabb kapcsolatot teremti, amelynek a házastársak állampolgárai. Eszerint csak a legszorosabb kapcsolatot kifejező állampolgárság szerinti tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal a 3. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján. Ezen előírás szerint a kevésbé szoros kapcsolatot kifejező állampolgárság szerinti tagállamok bíróságai nem rendelkeznek joghatósággal.

27.

Ettől eltérő megoldást képez a harmadik kérdésben megfogalmazott lehetőség, amely szerint mindkét állampolgárság egyenrangú, a kérelmező által szabadon választható joghatóságot alapoz meg. Következésképpen annak a tagállamnak a bírósága rendelkezik joghatósággal, amelyet először kerestek meg. A másik tagállam később megkeresett bíróságának a hivatkozott rendelet 19. cikk (3) bekezdése értelmében saját joghatósága hiányát kellene megállapítania.

28.

Elöljáróban még azt a kérdést veti fel a Cour de Cassation, hogy a tagállami bíróságnak kettős állampolgárok esetén a szorosabb kapcsolattól függetlenül mindig az adott jogi fórum szerinti állampolgárságot kell-e előnyben részesíteni.

29.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megválaszolásánál figyelembe kell venni, hogy a francia bíróságok egy atipikus helyzettel állnak szemben, mivel a 2201/2003 rendelet 64. cikk (4) bekezdésének alkalmazása keretében nem a saját joghatóságukat kell megítélniük, hanem egy másik tagállam bíróságainak joghatóságát.

30.

Rendszerint a megkeresett bíróság csak a saját joghatóságát vizsgálja, és a hivatkozott rendelet 17. cikke szerint adott esetben saját joghatóságának hiányát állapítja meg. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy rendelkezik joghatósággal, és az ügy érdemében dönt, úgy az ítéletet a rendelet 22. cikkében szabályozott elismerést kizáró okok fenntartásával egy másik tagállamban el kell ismerni. Az elismerés helye szerinti tagállamban a rendelet 24. cikke értelmében már nem lehet megkérdőjelezni azt, hogy az eredetileg eljáró bíróság ténylegesen rendelkezett-e joghatósággal.

31.

Ez az alapelv kifejezésre jut a rendelet 19. cikk (1) bekezdésének lis pendens szabályozásában is. Eszerint az ugyanazon házassági ügyben másodikként megkeresett bíróságnak az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig fel kell függesztenie az eljárást. A másodikként megkeresett bíróság az előtte folyamatban lévő eljárást nem folytathatja azon az alapon, hogy az elsőként megkeresett bíróságot joghatósággal nem rendelkezőnek tekinti. Ez a szabályozás azonban jelen ügyben nem alkalmazandó közvetlenül, mivel az eljárásokat a rendelet Magyar Köztársaság tekintetében történt hatálybalépése előtt indították meg (2201/2003 rendelet 64. cikkének (1) bekezdése).

32.

Következésképpen felmerül a kérdés, hogy hogyan kell eljárni az elismerés helye szerinti állam bíróságának, amelynek a 64. cikk (4) bekezdése alapján kivételesen meg kell vizsgálnia, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága a 3. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján joghatósággal rendelkezett volna-e, ha a házastársak az eredeti eljárás helye szerinti tagállam állampolgársága mellett az elismerés helye szerinti tagállam állampolgárságával is rendelkeznek.

33.

A Cour d’appel ennek kapcsán vélhetőleg a következő állásponton volt: egyedül a nemzeti jog alapján kell megítélni, hogy a 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében mely államok (közös) állampolgárságával rendelkeznek a házastársak. A francia jog értelmében a francia állampolgársággal is rendelkező több állampolgárságú személyeket úgy kell tekinteni, mintha csak francia állampolgársággal rendelkeznének, azt figyelmen kívül hagyva, hogy e személyek egy vagy több más állampolgársággal is rendelkeznek. Következésképp a magyar bíróságok a 3. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján nem rendelkeznek joghatósággal a Hadadi házaspár házasságának felbontására, mivel ők – a francia bíróságok szemszögéből – franciák és nem magyarok.

34.

Ezzel az állásponttal azonban nem tudok egyetérteni.

35.

Ahogy azt a német és a lengyel kormány, valamint a Bizottság kifejti, a 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja alkalmazása szempontjából nem lehet egyedül a nemzeti jog alapján meghatározni, hogy egy több állampolgárságú személy milyen állampolgársággal rendelkezik, illetve hogy a több állampolgárság közül melyiket kell figyelembe venni. Ebben az összefüggésben sokkal inkább az állampolgárság fogalmának önálló értelmezésére van szükség. Csak az önálló értelmezés biztosítja ugyanis azt, hogy a rendelet joghatósági előírásait minden tagállamban egységesen alkalmazzák. ( 10 )

36.

A Borrás-jelentés valóban kifejti, hogy a II. Brüsszeli Egyezmény nem rendelkezik a kettős állampolgárságról, és minden állam bíróságának az e tekintetben hatályos általános közösségi rendelkezések figyelembevételével kell a mindenkori belső jogszabályokat alkalmazni. ( 11 )

37.

Még ha feltételezzük is, hogy a hivatkozott egyezményre vonatkozó elemzés igaz, azt mégsem lehet minden további nélkül a 2201/2003 rendeletre is vonatkoztatni. Első látásra úgy tűnik, hogy a tagállamok által az EU-Szerződés alapján megkötött valamely egyezmény esetében elfogadhatóbb az abban kifejezetten nem szabályozott kérdésekre a nemzeti jogra történő utalással történő válaszadás, mint valamely közösségi rendelet esetében. A közösségi aktusoknál ilyen esetekben elsősorban egy önálló, az előírások tárgyához, illetve céljához igazodó értelmezésre van szükség. Ezen túlmenően a Borrás-jelentés maga is megjegyzi, hogy a nemzeti jognak tiszteletben kell tartania az általános közösségi rendelkezések kereteit.

38.

Ebben az összefüggésben több beavatkozó is utalt a Micheletti és társai ügyben hozott ítéletre és a Garcia Avello-ügyben hozott ítéletre ( 12 ), amelyekben a Bíróság az alapvető szabadságoknak és a hátrányos megkülönböztetés általános tilalmának jelentőségével foglalkozott a kettős állampolgárság eseteiben. A jelen ügyben nem merül fel az alapvető szabadságok hatályának kérdése, mert a 2201/2003 rendeletből már megfelelően világosan kiderülnek az állampolgársághoz kapcsolódó feltételek.

39.

A rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja ugyanis kizárja, hogy a kettős állampolgárokat kizárólag valamely tagállam saját állampolgárként kezeljék. Amennyiben ugyanis ekképpen kezelnék őket, az ahhoz vezetne, hogy ezek a személyek valamely tagállam – a jelen esetben Franciaország – bíróságai előtt nem lennének jogosultak a rendelet 3 cikke (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozni egy másik tagállam – a jelen esetben Magyarország – bíróságainak joghatósága alapjaként, jóllehet rendelkeznek a megkeresett bíróság helye szerinti állam állampolgárságával.

40.

A 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján a másik tagállam bíróságainak meg kellene állapítaniuk joghatóságukat két saját állampolgáruk házasságának felbontása tárgyában, ha azoknak – általános szabályként – saját maguknak kellene joghatóságukat vizsgálni. ( 13 ) Amennyiben kivételesen az elismerés helye szerinti állam egyik bíróságának kell megítélnie az eredeti eljárás helye szerinti állam bíróságának joghatóságát, úgy tekintettel kell lennie arra, hogy a házastársak rendelkeznek az eredeti eljárás helye szerinti állam állampolgárságával is, és annak bíróságai ezért az állampolgárság alapján szintén meg kell, hogy állapítsák joghatóságukat. Ez egyébként megfelel a rendelet alapjául szolgáló kölcsönös bizalom és kölcsönös elismerés alapelvének.

41.

Az itt képviselt álláspont nem ellentétes az állampolgársági törvények kollíziójának egyes kérdéseiről szóló, 1930. április 12-i Hágai Egyezmény ( 14 ) 3. cikkével. Ez a rendelkezés kodifikálja a szokásjogi szabályt, miszerint azt a személyt, aki kettő vagy több állampolgársággal rendelkezik, mindegyik olyan állam saját állampolgárának tekintheti, amelynek állampolgára. Ez a szabály azonban a jelenlegihez hasonló helyzetben nem írja elő, hogy figyelmen kívül kell hagyni azt, hogy egy másik állam, amelynek állampolgárságával szintén rendelkezik az adott személy, őt szintén saját állampolgárának tekinti. ( 15 )

42.

Az első kérdésre ezért a következő választ kell adni:

„Amennyiben egy tagállam bíróságának a 2201/2003 rendelet 64. cikkének (4) bekezdése alkalmazásával azt kell vizsgálnia, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága rendelkezett-e joghatósággal e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján a határozat meghozatalára, nem tekintheti a mind az eredeti eljárás helye szerinti tagállam, mind a megkeresett bíróság helye szerinti tagállam állampolgárságával rendelkező házastársakat kizárólag saját állampolgárainak. Éppen ellenkezőleg, figyelembe kell vennie, hogy a házastársak az eredeti eljárás helye szerinti tagállam állampolgárságával is rendelkeznek, és annak bíróságai ezért joghatósággal rendelkeznek a határozat meghozatalára.”

43.

A második és harmadik kérdés vagylagos: a kettős állampolgárok házasságának felbontására vonatkozó joghatóság megállapításakor vagy csak a legszorosabb kapcsolatot kifejező állampolgárságot kell figyelembe venni, és így csak az egyik tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal az állampolgárság alapján, vagy mindkét állampolgárságot figyelembe kell venni, amely helyzetből az következik, hogy ezen a jogcímen mindkét tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek. Annak érdekében, hogy a mindkét megoldás mellett és ellen szóló érveket értékelhessük, ezeket a kérdéseket együtt kell vizsgálni.

44.

Meskó Cs. M. és a lengyel kormány a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárság figyelembevételét javasolják. Meskó Cs. M. szerint a több mint húszéves franciaországi tartózkodásra tekintettel ez a francia állampolgárság. Hangsúlyozza, hogy a két állampolgárság egyenlőként történő elismerése a bíróságok versenyeztetését váltaná ki, és a „forum shopping” révén visszaélést tenne lehetővé.

45.

Ezzel szemben a többi beavatkozó azt hangsúlyozza, hogy a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja egyedül a házastársak kettős állampolgárságát veszi figyelembe. Álláspontjuk szerint a bíróságok joghatóságát nem szabad attól a további feltételtől függővé tenni, hogy a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárságról legyen szó. Kiemelik továbbá, hogy a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja egyébként is további, a szokásos tartózkodási helyhez kapcsolódó joghatóságokat nyit meg, amelyek egyenrangúak a közös állampolgárságon alapuló joghatósággal.

46.

Előre kell bocsátani, hogy a 2201/2003 rendelet csak a bíróságok joghatóságát szabályozza, nem a kollíziós jogot, amely azt határozza meg, hogy a házasság felbontására melyik anyagi jog irányadó. A 2201/2003 rendelet szerint joghatósággal rendelkező bíróságnak az alkalmazandó jogot ezért a nemzeti jog alapján kell meghatároznia. Mindenesetre, amennyiben a nemzeti kollíziós előírások elsődlegesen a megkeresett bíróság jogát (lex fori) minősítik irányadónak – és a magyar jogrendszerben nyilvánvalóan ez a helyzet –, a joghatóság megállapításával együtt járhat egy előzetes döntés az alkalmazandó jogra vonatkozóan.

47.

A rendeletnek a szakirodalomban kritizált „kollízós vaksága (négation des conflits de lois)” ( 16 ) ezért ténylegesen elősegítheti a házastársak tekintetében a bíróságok közötti versengést. Ahelyett, hogy nyugodtan átgondolnák a házasság felbontására irányuló eljárás megindítását, lehetséges, hogy a megegyezni nem tudó házastársak arra kapnak ösztönzést, hogy minél előbb eljárást indítsanak valamely joghatósággal rendelkező bíróság előtt annak érdekében, hogy az e joghatóság szerinti nemzetközi magánjog alapján a házasság felbontására alkalmazandó anyagi jog szerinti előnyöket kihasználhassák. A rendelet 19. cikkében kimondott elsőbbségi szabálya alapján ugyanis az elsőként megkeresett bíróság rendelkezik joghatósággal.

48.

A Bizottság is felismerte azt, hogy milyen negatív hatásai vannak annak a ténynek, hogy a szóban forgó rendelet kizárólag a joghatóság szabályozására korlátozódik. Ezért már javaslatot tett az alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó közös szabályok bevezetésére. ( 17 )

49.

A fenti megfontolások azonban csak magára a házasság felbontására vonatkoznak, de nem a házasság felbontásának következményeire, így például különösen a tartási kötelezettségre. A 44/2001/EK rendelet ( 18 ) 5. cikkének 2. pontjában található erre vonatkozó joghatósági szabályokat éppen egy speciális rendelet ( 19 ) váltotta fel, amely ezen kívül utal a 2007. november 23-i Hágai Jegyzőkönyvre a tartási kötelezettségre alkalmazandó jog tekintetében. A szülői felügyeleti jogról való döntésre joghatósággal rendelkező bíróság sem esik automatikusan egybe a 2201/2003 rendelet 12. cikke szerint a házasság felbontására vonatkozó joghatósággal rendelkező bírósággal. Végezetül a házasság felbontásának vagyonjogi következményeire vonatkozóan egyáltalán nem létezik közösségi szabályozás.

50.

Meskó Cs. M. formálisan vitatja a Pesti Központi Kerületi Bíróság joghatóságát. Érdemben azonban úgy tűnik, hogy mindenekelőtt azt tartja helytelennek, hogy a házasság felbontására a magyar jogot, és nem a francia jogot alkalmazták. Abból indul ki, hogy a férje tudatosan kérelmezte a házasság felbontását Magyarországon annak érdekében, hogy mentesüljön a házasság házastársi kötelesség megsértése miatti felbontásának francia jog szerinti jogkövetkezményei alól, holott a házastársaknak gyakorlatilag már semmilyen kapcsolatuk nem volt Magyarországgal.

51.

Mindezek ismeretében azt kell megvizsgálni, hogy a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja úgy értelmezendő-e, hogy több állampolgársággal rendelkező személyek esetén egyedül a közös legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárság alapozza-e meg a bírósági joghatóságot.

52.

A nemzetközi közjogban már régóta ismert a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárság elsődlegességének elve, ( 20 ) és ott például az államok jogára van hatással a diplomáciai védelem nyújtásának terén. ( 21 ) Ennek kapcsán annak az államnak az állampolgárságát tekintik a legszorosabb kapcsolatot tükrözőnek, amelyben a szóban forgó személy szokásos tartózkodási helye van. ( 22 )

53.

A jelen esetben nem kell megvizsgálni, hogy e koncepció átvételének az alapvető szabadságok mennyire szabnak határt, ( 23 ) mivel magával a rendelettel ellentétes a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárság elsődlegesként történő figyelembevétele. Ezért azt kell megvizsgálni, hogy az állampolgárságnak a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti fogalma értelmezhető-e úgy, hogy több állampolgársággal rendelkező személyek esetén csak azon tagállamhoz kötődő állampolgárságát lehet figyelembe venni, amellyel a legszorosabb kapcsolat áll fenn.

54.

Ennek az értelmezésnek először is nincs semmi alapja a 3. cikk (1) bekezdés b) pontjának megszövegezésében. Ahogy azt a német kormány helytállóan kifejti, a rendelet számos más helyen utal az állampolgárságra mint kapcsolódási kritériumra anélkül, hogy csak a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárságot kellene érteni az alatt. Amennyiben a jogalkotó a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában ettől eltérően egyedül a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárságot kívánta volna figyelembe venni, úgy ahhoz az ezt kifejezetten kimondó szabályozásra lett volna szükség.

55.

A szövegezés azonban önmagában nem bír döntő jelentőséggel. Sokkal inkább a szabályozás célját, keletkezésének történetét, valamint azt az összefüggést kell figyelembe venni, amelybe illeszkedik.

56.

Amint az a 2201/2003 rendelet első preambulumbekezdéséből kiderül, e rendelet egy olyan, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtését tűzte ki célul, amelyen belül biztosított a személyek szabad mozgása. A házassági ügyekre vonatkozó szabályozás tekintetében azokat a célokat követi, amelyek már az 1347/2000 rendelet és a II. Brüsszeli Egyezmény alapjául is szolgáltak. ( 24 )

57.

Ahogy azt a Borrás-jelentés is kifejtette, a II. Brüsszeli Egyezmény joghatósági szabályai azon a gondolaton alapulnak, hogy az eljárás résztvevőinek az érdekeit figyelembe vegyék, és olyan rugalmas szabályozást tegyenek lehetővé, amely igazodik a személyek mobilitásához. E szabályoknak az érintett személyek részére előnyösnek kellett lenniük a jogbiztonság egyidejű megőrzése mellett. ( 25 ) A joghatóság megállapítására szolgáló kritériumok ezért objektívek, vagylagosak és kizárólagos jellegűek lettek. ( 26 )

58.

Ezek a célkitűzések amellett szólnak, hogy azok a személyek, akik éltek a szabad mozgáshoz való jogukkal, rugalmasan választhassanak a joghatóságok között. Így e személyek számára egyszerűbb, ha annak a tagállamnak a bíróságaihoz fordulhatnak, amelyben szokásos tartózkodási helyük van. Azonban az is elképzelhető, hogy a hazájuk bíróságaihoz szeretnének fordulni, amelynek nyelvét jobban beszélik, és amelynek a bírósági rendszerében és jogrendjében otthonosabban eligazodnak. Ezért a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja több joghatóságot állapít meg, amelyek között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1968. szeptember 27-i egyezménytől (Brüsszeli Egyezmény) eltérően tudatosan nem állít fel rangsort. ( 27 )

59.

Amennyiben a kettős állampolgárok esetén a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja keretében csak a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárságot vennénk figyelembe, úgy ez a választási lehetőségek korlátozásához vezetne. Mivel a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárság megállapítása szempontjából a szokásos tartózkodási helynek van döntő jelentősége, a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti joghatóságok gyakran egybeesnének. Gyakorlatilag ez a többes állampolgárok esetében az fent hivatkozott a) és b) pontban megjelölt joghatóságok közötti rangsor kialakulását eredményezné, amit a jogalkotó éppen el szeretett volna kerülni. Ezzel szemben egy olyan házaspár, amelynek tagjai csak egy közös állampolgársággal rendelkeznek, még akkor is a hazájuk szerinti bíróságokhoz fordulhatnának, ha szokásos tartózkodási helyük már régóta nem ebben az államban van, és már csak kevés tényleges kapcsolódási pontjuk van ezzel az állammal.

60.

A joghatósági kritériumoknak – ahogy azt az 1347/2000 rendelet tizenkettedik preambulumbekezdése hangsúlyozza – biztosítaniuk kell, hogy valóságos kapcsolat álljon fenn az érintett állammal. ( 28 ) Ezt a kapcsolatot vagy az eljárás helye szerinti államban lévő szokásos tartózkodási hely, vagy a közös állampolgárság hozza létre. Ennek kapcsán a jogalkotó általánosító szemlélettel abból az elvből indul ki, hogy az állampolgársággal a valóságos kapcsolat is együtt jár, és ezzel egy olyan kritériumot határoz meg, amelyet egyszerű kezelni, és amely lehetővé teszi a joghatósággal rendelkező bíróság kétség nélküli meghatározását.

61.

A 2201/2003 rendelet 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja nem határoz meg további minősítési szempontokat, mint például az állampolgárság legszorosabb kapcsolatot tükröző voltát. Valamely személy állampolgársága legszorosabb kapcsolatot tükröző voltának a megállapítása ugyanis egyrészről a bíróság joghatóságának vizsgálatát tovább terhelné. Másrészt ellentmondana a rendelet céljának, nevezetesen hogy jogbiztonságot biztosítson a bírósági joghatóság tekintetében.

62.

A legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárság megállapítása már azért is jelentős bizonytalansággal járna, mert hiányzik ezen igen tág fogalom meghatározása. Ezenfelül számos más ténykörülményt is figyelembe kell venni, amelyek nem mindig vezetnek egyértelmű eredményre. Legrosszabb esetben negatív joghatósági összeütközésre is sor kerülhet, ha két bíróság közül mindegyik a másik tagállam állampolgárságát tartja a legszorosabb kapcsolatot tükrözőnek. A rendelet ilyen joghatósági összeütközések esetére nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely alapján az egyik tagállam bírósága az eljárást kötelező erővel áttehetné egy másik tagállam bíróságához. ( 29 )

63.

Ezzel a megállapítással nem ellentétes az, hogy a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint az Egyesült Királyság és Írország esetében a házastársak „domicile”-ja (lakóhelye) és nem állampolgársága az irányadó. A „domicile” (lakóhely) bizonyos hasonlóságot mutat fel a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgársággal. Kiváltképpen, mivel a vonatkozó nemzeti rendelkezések szerint minden személy mindig csak egy „domicile”-lal (lakóhellyel) rendelkezhet. ( 30 ) Ebből a két tagállamra vonatkozó speciális szabályozásból – amely lehetővé teszi számukra, hogy a joghatóság megállapításához tradicionálisan alkalmazott kritériumokat rögzítsék – még nem lehet általános következtetéseket levonni az állampolgárság fogalmának értelmezésére vonatkozóan.

64.

Ahogyan azt ezen kívül a szlovák kormány helyesen hangsúlyozza, az egyik tagállamban lévő közös „domicile” (lakóhely) és egy másik tagállam közös állampolgárságának fennállása esetén ugyanazok a problémák léphetnek fel, mint két állampolgárság fennállása esetén. A rendeletben nem található utalás arra, hogy a közös „domicile” (lakóhely) ebben az esetben az egyetlen joghatóságot alapozza meg, és a közös állampolgárság szerinti bíróságok megkeresése kizárt lenne.

65.

Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a hivatkozott rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában található állampolgárság fogalmának a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárságra történő korlátozása nem felel meg sem a 2201/2003 rendelet megszövegezésének, sem céljának. A házassági ügyekre vonatkozó rendelet joghatósági rendszerének nem célja a többszörös joghatóság kizárása. Sokkal inkább kifejezetten több egymás melletti, egyenrangú joghatóságot ír elő.

66.

Ezzel szükségszerűen együtt jár a felperes választási joga. Nem ellentétes a 2201/2003 rendelettel az, hogy a kettős állampolgárok e tekintetben két tagállam bíróságai közül választhatnak, amelyek kizárólag az állampolgárság alapján rendelkeznek joghatósággal. Mivel a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírja, hogy mindkét házastárs rendelkezzen a megkeresett bíróság helye szerinti tagállam állampolgárságával, ezen rendelkezés alkalmazása biztosítja, hogy mindkét házastársnak ugyanolyan kapcsolata áll fenn ezzel a bírósággal, és nem lehet olyan bíróságot megkeresni, amelynek joghatósága az egyik vagy a másik házastárs számára egyáltalán nem lenne előrelátható vagy magától értetődő.

67.

A felperes választási joga nem vezet fokozott jogbizonytalansághoz sem. A jogbiztonság elvéből következik, hogy a közösségi jogi aktusoknak egyértelműeknek, alkalmazásuknak pedig a jogalanyok számára kiszámíthatónak kell lenniük. ( 31 ) Ezekre a követelményekre van tekintettel a rendelet 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának itt kifejtett értelmezése, mivel a joghatóságot a közös állampolgárság alapján kétség nélkül meg lehet állapítani. Igaz, hogy többes állampolgárok esetén több tagállam bíróságai is joghatósággal rendelkezhetnek. Mindazonáltal, amennyiben emiatt a felek több tagállam bíróságához fordulnak, a rendelet 19. cikke egyértelműen feloldja a joghatósági összeütközést.

68.

Ahogy a jelen ügy mutatja, a negatív kísérőjelenségek – mint például a bíróságok „versenyeztetése” – ténylegesen nem magára a bírósági joghatóságra tekintettel problematikusak. Még ha Meskó Cs. M. már régóta Franciaországban él is, és a magyarországi eljárásban történő részvétel költségesebb is neki mint egy, a tartózkodási helyén lévő bíróság előtti eljárásban történő részvétel, elsősorban nem maga a bírósági joghatóság ellen emel kifogást. Sokkal inkább a házasság felbontására vonatkozó magyar jognak a francia jog helyett történő alkalmazását kifogásolja. Ez azonban nem a 2201/2003 rendeletnek a közvetlen következménye, hanem a magyar nemzetközi magánjogi szabályoknak. Nem lenne megfelelő az egységes kollíziós normák hiányát azzal kompenzálni, hogy a meglévő joghatósági rendelkezéseket céljukkal és rendszerükkel ellentétesen értelmezzük.

69.

Végül egy, a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint joghatósággal rendelkező bíróság megkeresése nem tekinthető visszaélésszerűnek, ahogy azt Meskó Cs. M. képviselője a tárgyaláson előadta. Igaz, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint nem lehet a közösségi jogi normákra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkozni. ( 32 ) Ugyanakkor a visszaélés feltételezi, hogy a közösségi jogi rendelkezések formális betartása ellenére a szabályozásra történő hivatkozás annak céljaival ellentétes. ( 33 )

70.

Egy olyan tagállam bíróságának megkeresése, amely tagállam állampolgárságával mindkét házastárs rendelkezik, a feljebb kifejtettek szerint még akkor sem ellentétes a 2001/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának céljaival, ha az egy kevésbé szoros kapcsolatot tükröző állampolgárságon alapul.

71.

Egyebekben figyelembe kell venni, hogy a bírósági joghatóságra vonatkozó előírásoknál a jogbiztonság fontos szerepet játszik, amely megköveteli, hogy a közösségi jog alkalmazása az érintett számára előre látható legyen. ( 34 ) Ezért a joggal való visszaélés gondolata csupán kivételes esetekben vezethet odáig, hogy az alkalmazandó rendelkezések alapján joghatósággal rendelkező egyik bíróság megkeresése visszaélésszerűnek legyen tekinthető.

72.

Ezen megfontolások alapján a következő válaszokat javaslom a Cour de Cassation előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire: