T‑428/07. és T‑455/07. sz. egyesített ügyek

Centre d’étude et de valorisation des algues SA (CEVA)

kontra

Európai Bizottság

„Választottbírósági kikötés – Az »Életminőség és az élő erőforrásokkal való gazdálkodás (1998–2002)« területén végrehajtott kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs cselekvési program keretében kötött szerződések – Seahealth- és Biopal-projekt – Terhelési értesítések – Megsemmisítés iránti kérelmek – A keresetek átminősítése – Elfogadhatóság – A kontradiktórius eljárás elve és a védelemhez való jog – Az Európai Unió által kifizetett pénzügyi támogatások teljes összegének visszatéríttetése – Súlyos pénzügyi szabálytalanságok”

Az ítélet összefoglalása

1.      Megsemmisítés iránti kereset – Valójában szerződéses jellegű jogvitára vonatkozó kereset – A kereset átminősítése – Feltételek

(EK 230. cikk és EK 238. cikk; a Törvényszék eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. §, c) pont)

2.      Eljárás – A Törvényszék előtt választottbírósági kikötés alapján történő keresetindítás – Kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs cselekvési program keretében kötött szerződések – A Bizottság szerződésekre vonatkozó elveknek való alávetettsége – Terhelési értesítések rendezése – Joghatások

(EK 238. cikk)

3.      Eljárás – A Törvényszék előtt választottbírósági kikötés alapján történő keresetindítás – Kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs cselekvési program keretében kötött szerződések – Meghallgatáshoz való jog a pénzügyi ellenőrzés során – A bizonyítékoknak az Európai Csaláselleni Hivatal általi lefoglalása – E jogra gyakorolt hatás hiánya – E jog megsértése – Következmények

(EK 238. cikk)

4.      Eljárás – A Törvényszék előtt választottbírósági kikötés alapján történő keresetindítás – Kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs cselekvési program keretében kötött szerződések – Szakértő kijelölésére irányuló kérelmek – A közösségi bíróság által a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályok alapján végzett vizsgálat

(EK 238. cikk; a Törvényszék eljárási szabályzata, 65–67. cikk)

5.      Eljárás – A Törvényszék előtt választottbírósági kikötés alapján történő keresetindítás – Kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs cselekvési program keretében kötött szerződések – Súlyos pénzügyi szabálytalanságok

(EK 238. cikk)

1.      Amennyiben a Törvényszékhez megsemmisítés iránti keresettel vagy kártérítési keresettel fordulnak, noha a jogvita valójában szerződéses jellegű, a Törvényszék átminősíti a keresetet, ha ezen átminősítés feltételei fennállnak. Egy szerződéses jellegű jogvita esetén a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy nem minősíthet át egy megsemmisítés iránti keresetet, ha a felperes azon kifejezett szándéka, hogy kérelmét ne az EK 238. cikkre alapozza, megakadályozza ezt az átminősítést, vagy pedig ha a keresetet egyetlen olyan jogalapra sem alapították, amely a szóban forgó szerződéses jogviszonyra vonatkozó szabályok – akár a szerződéses kikötések, akár a szerződésben meghatározott nemzeti jog rendelkezései – megsértésén alapul.

A Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑a c) pontjának rendelkezései szerint elegendő, hogy az EK 238. cikken alapuló kereset egyik jellegzetes jogalapjára hivatkozzanak a keresetben ahhoz, hogy az említett kereset az alperes intézmény védelemhez való jogának sérelme nélkül átminősíthető legyen.

(vö. 57., 59., 61. pont)

2.      A szerződések területén a Bizottság alá van vetve a szerződésekre vonatkozó alapelveknek. Főszabály szerint ennek keretében nincs joga arra, hogy egyoldalú aktusokat fogadjon el. Következésképpen nem jogosult határozat jellegű aktust címezni az érintett szerződő félnek a pénzügyi jellegű szerződéses kötelezettségek ez utóbbi fél általi teljesítése céljából, hanem adott esetben megtérítés iránti kérelemmel fordulhat a hatáskörrel rendelkező bírósághoz.

Ezen túlmenően a terhelési értesítéseknek a határozati jellegük hiánya ellenére történő, a szerződésben részt vevő másik fél általi rendezése nem tekinthető a szóban forgó összegek kifizetésére vonatkozó esteleges jogról való lemondásnak. Kizárólag e félnek az e jogról való lemondása vagy e jog elévülése vezethet a kifizetés iránti kérelmek elutasításához, ha e kérelmeket a szerződések kikötései igazolják.

(vö. 68., 70. pont)

3.      Az a körülmény, hogy az érintett szerződő fél birtokában lévő bizonyítékokat az Európai Csaláselleni Hivatal lefoglalta, és azok az 1049/2001 rendeletben előírt, a dokumentumokhoz való hozzáférés joga alóli kivételek alá tartoznak, nem igazolhatja, hogy e szerződő felet a pénzügyi ellenőrzés során megfosszák a szóban forgó szerződések II. melléklete 26. cikkének (3) bekezdése szerinti meghallgatáshoz való jogának lényegétől.

Mindazonáltal az említett szerződő fél meghallgatáshoz való joga megsértésének jogkövetkezményeit illetően a szerződéses felelősség megállapítása iránti kereset keretében egy ilyen szabálytalanság önmagában nem olyan jellegű, hogy megalapozza azt, hogy a Bizottságot esetlegesen a felperes által követelt összegek megfizetésére kötelezzék. Az EK 238. cikken alapuló keresetek keretében ugyanis a Bizottság szerződéses felelősségét a szóban forgó szerződések felek által hivatkozott, releváns kikötéseinek összességére tekintettel, valamint a Törvényszék számára elérhető elemek összessége alapján kell megítélni, a kontradiktórius eljárás elvének és a védelemhez való jognak a tiszteletben tartása mellett.

(vö. 89., 90. pont)

4.      Azon elvnek megfelelően, miszerint minden bíróság a saját eljárási szabályait alkalmazza, a szakértő kijelölésére vonatkozó másodlagos kérelmeket a Törvényszéknek az eljárási szabályzat bizonyításfelvételre vonatkozó 65–67. cikke rendelkezéseire tekintettel kell megvizsgálnia.

(vö. 108. pont)

5.      Az ellenőrzés során megállapított csalások vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságok esetén a szóban forgó szerződések II. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése előírja a Bizottság számára annak lehetőségét, hogy az Európai Unió által kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegét visszafizettesse, és ily módon elrettentés a célja.

Azonban a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése által követett cél, amely a csalástól és a súlyos pénzügyi szabálytalanságoktól való elrettentésre irányul, nem teszi lehetővé a Bizottságnak, hogy eltérjen a szerződések jóhiszemű teljesítésének az elvétől és a szerződéses kikötések visszaélésszerű alkalmazásának tilalmától, diszkrecionális jogot tartva fenn magának e kikötések értelmezése és alkalmazása terén.

Az ellenőrzés során megállapított, valamint a bűnügyi nyomozás azon iratai által megerősített nyilvánvaló pénzügyi szabálytalanságok terjedelmére és súlyára tekintettel, amelyet a felek a jelen esetben megvitattak, a szóban forgó szerződések címén kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegének a Bizottság általi visszatéríttetése nem tekinthető a fent említett 3. cikk (5) bekezdésében szereplő kikötések visszaélésszerű alkalmazásának. Ezért a szóban forgó szerződések releváns kikötései által követett célra tekintettel nem mutat aránytalan jelleget.

(vö. 128., 129., 140. pont)

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2010. június 17.(*)

„Választottbírósági kikötés – Az »Életminőség és az élő erőforrásokkal való gazdálkodás (1998–2002)« területén végrehajtott kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs cselekvési program keretében kötött szerződések – Seahealth- és Biopal-projekt – Terhelési értesítések – Megsemmisítés iránti kérelmek – A keresetek átminősítése – Elfogadhatóság – A kontradiktórius eljárás elve és a védelemhez való jog – Az Európai Unió által kifizetett pénzügyi támogatások teljes összegének visszatéríttetése – Súlyos pénzügyi szabálytalanságok”

A T‑428/07. és T‑455/07. sz. egyesített ügyekben,

a Centre d’étude és de valorisation des algues SA (CEVA) (székhelye: Pleubian [Franciország], képviseli: J.‑M. Peyrical ügyvéd)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: L. Escobar Guerrero és W. Roels, később: M. Roels, meghatalmazotti minőségben, segítője: E. Bouttier ügyvéd)

alperes ellen,

a T‑428/07. sz. ügyben a Seahealth-projektre vonatkozó 2007. szeptember 20‑i 3 240 908 670. sz. terhelési értesítés, és a T‑455/07. sz. ügyben a Biopal-szerződésre vonatkozó 2007. október 4‑i 3 240 909 271. sz. terhelési értesítés megsemmisítése iránti, valamint azon kérelem tárgyában, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot az e terhelési értesítések szerinti összegek CEVA részére történő visszafizetésére,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),

tagjai: A. W. H. Meij elnök (előadó), V. Vadapalas és L. Truchot bírák,

hivatalvezető: T. Weiler tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. december 17‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A szerződési háttér és a jogvita előzményei

1        2002. december 24‑én az Európai Bizottság többek között a felperessel, a francia székhelyű, Centre d’étude et de valorisation des algues SA (CEVA) société d’économie mixte‑tel [vegyesvállalat], a társaság konzorciumkoordinátori minőségében két szerződést kötött kutatási és technológiai fejlesztési programok költségeinek a visszafizethetősége céljából. E szerződéseket az „Életminőség és az élő erőforrásokkal való gazdálkodás (1998‑2002)” területén végrehajtott kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs cselekvési programot létrehozó, 1999. január 25‑i 1999/167/EK tanácsi határozat [nem hivatalos fordítás] (HL L 64., 1. o.) keretében kötötték. Ezek közül az egyik szerződés, az úgynevezett Seahealth (GLK1‑CT‑2002‑02433. sz. szerződés, a továbbiakban: Seahealth-szerződés) a „Seaweed antioxydants as novel ingredients for better health and food quality” („Az algákból kivont antioxidánsok mint új összetevők a jobb egészség és élelmiszer‑minőség érdekében) című projektre vonatkozik. A másik, az úgynevezett BIOPAL (QLK5‑CT‑2002‑02431. sz. szerződés, a továbbiakban: Biopal-szerződés) az „Algae as raw material for production of bioplastics and biocomposites contributing to sustainable development of european coastal regions” („Az algák mint bioalapú műanyagok és összetevők gyártásának nyersanyaga: hozzájárulás Európa partmenti régióinak tartós fejlődéséhez”) című projektre vonatkozik.

2        E szerződések 5. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy e szerződésekre a belga jog az irányadó. Tartalmaznak továbbá egy, az EK 238. cikk szerinti választottbírósági kikötést. E szerződéseket angolul szövegezték meg.

3        A felperes által adott és a Bizottság által sem vitatott felvilágosítás szerint e két szerződést 2003‑tól 2005‑ig megfelelően teljesítették.

4        A visszatéríthető költségeket az említett egyes szerződések II. mellékletében (a továbbiakban: II. melléklet) szereplő, a két szerződés közös általános feltételeinek 22–24. cikke határozza meg.

5        A személyi jellegű kiadásokat illetően a 23. cikk (1) bekezdésének a) pontja kimondja többek között:

„A szerződésbe beszámított összes munkaórát a projekt időtartama alatt, a koordinátor esetén pedig a projekt időtartamának lejártától számított legfeljebb két hónapon belül nyilvántartásba kell venni, és a szerződő fél által a jelen melléklet 2. cikke (2) bekezdése a) pontjának megfelelően kinevezett, a munkák elvégzésével megbízott személynek vagy a szerződő fél szabályszerűen felhatalmazott pénzügyi felelősének legalább havonta egyszer le kell igazolnia.”

6        A Közösség pénzügyi támogatását illetően a II. melléklet 3. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy „ha felmerül a szerződő fél által elkövetett csalás vagy súlyos pénzügyi szabálytalanság gyanúja, a Bizottság felfüggesztheti a kifizetést, és/vagy kötelezheti a koordinátort arra, hogy az említett szerződő fél számára szüntesse be a kifizetést. E felet továbbra is kötik a szerződéses kötelezettségei.”

7        A II. melléklet 3. cikkének (4) bekezdése értelmében:

„Ha az esetleges kiigazításokat figyelembe véve – beleértve a jelen melléklet 26. cikkében szereplőhöz hasonló pénzügyi ellenőrzést követő kiigazításokat is – a Közösség által fizetendő teljes pénzügyi támogatás összege alacsonyabb a jelen cikk (1) bekezdésének első albekezdésében szereplő kifizetés teljes összegénél, az érintett szerződő felek a Bizottság tértivevényes ajánlott levélben megküldött kérelmében meghatározott határidőn belül euróban visszafizetik a különbséget. […]”

8        A 3. cikk (5) bekezdése továbbá kimondja:

„A szerződés lejártának időpontja, a szerződés felbontása vagy valamelyik szerződő fél szerződésből való kilépése után a Bizottság az ellenőrzés során megállapított csalásokat vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságokat követően követelheti, vagy adott esetben követeli a szerződő féltől a számára kifizetett közösségi támogatás egészének a visszafizetését. Az Európai Központi Bank által a fő refinanszírozási műveletekre alkalmazott évi kamatlábnál 2%‑kal magasabb kamattal kell megnövelni a visszafizetendő összeget annak a hónapnak az első napjától kezdődően, amikor az érintett szerződő fél a támogatásban részesült. A kamat a pénzösszegek átvétele és visszatérítése közötti időszakra alkalmazandó.”

9        A II. melléklet 7. cikke (4) bekezdésének b) pontja többek között előírja, hogy a Bizottság azonnali hatállyal felbonthatja a szerződést, vagy kizárhatja a szerződésből valamely felet, ha ez utóbbi „neki felróható módon hamis nyilatkozatokat tett, vagy szándékos mulasztásokat követett el a közösségi támogatás vagy a szerződésben szereplő bármilyen más előny megszerzése céljából.”

10      A szerződésnek ezen 7. cikk (4) bekezdésének b) pontja szerinti felbontása esetén a II. melléklet 7. cikke (6) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy „a Bizottság követelheti a közösségi pénzügyi támogatás egészének vagy egy részének a visszafizetését. Az Európai Központi Bank által a fő refinanszírozási műveletekre alkalmazott évi kamatlábnál 2%‑kal magasabb kamattal kell megnövelni a visszafizetendő összeget annak a hónapnak az első napjától, amikor az érintett szerződő fél a támogatásban részesült. A kamat a pénzösszegek átvétele és visszatérítése közötti időszakra alkalmazandó.”

11      A projekt pénzügyi ellenőrzését illetően a II. melléklet 26. cikkének (3) bekezdése az alábbi eljárást írja elő:

„A pénzügyi ellenőrzés során tett megállapítások alapján előzetes jelentés készül, amelyet a Bizottság közöl az érintett szerződő féllel. Az annak átvételétől számított legfeljebb egy hónap áll e fél rendelkezésére, hogy megtegye az észrevételeit.

A végleges jelentést megküldik az érintett szerződő félnek. Az utóbbi az átvételt követő egy hónapban közölheti észrevételeit a Bizottsággal. A Bizottság határozhat úgy, hogy nem veszi figyelembe az e határidő után közölt észrevételeket.

A Bizottság az ellenőrzés következtetései alapján az általa szükségesnek ítélt minden megfelelő intézkedést megtesz, beleértve az általa teljesített kifizetések egészben vagy részben történő visszafizettetésének az elrendelését.”

12      2006 májusában a Bizottság szolgálatának tagjai pénzügyi ellenőrzést folytattak a CEVA‑nál a II. melléklet 26. cikke alapján (lásd a fenti 11. pontot).

13      2006. augusztus 1‑jei levelével a CEVA benyújtotta észrevételeit azon könyvvizsgálói jelentés tervezetére, amelyet 2006 júniusában közöltek vele, és amelynek következetései a CEVA által bejelentett kiadásokra vonatkozóan szabálytalanságokat tártak fel.

14      2006 októberében az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot folytatott a CEVA‑nál, és lefoglalta valamennyi szerződés és igazolás eredeti példányát, többek között a szóban forgó szerződésekre vonatkozó „munkaórajegyzékeket”, valamint a feladatok ellátása során történt levélváltásokat és feljegyzéseket. Ezenfelül az OLAF kérésére a guingampi (Franciaország) ügyészség előzetes vizsgálatot indított „az utóbbi években kapott […] nemzeti és európai közpénzek CEVA általi kezelésére” vonatkozóan, amely később átadta az ügyet a rennes‑i (Franciaország) interregionális különbíróságnak.

15      A CEVA‑nak 2006. december 14‑én megküldött végleges könyvvizsgálói jelentésében a Bizottság fenntartotta a költségjegyzékben szereplő nagyszámú és súlyos szabálytalanság fennállásával kapcsolatos megállapításait.

16      E jelentésből kiderül, hogy a könyvvizsgálók a II. melléklet rendelkezéseinek megfelelően megvizsgálták a bejelentett költségek összegeire vonatkozó igazolásokat. Kiemelték, hogy az ellenőrzésük nem a kisebb szabálytalanságok vagy csalások megállapítására irányult.

17      Ebben a végleges jelentésben a könyvvizsgálók arra a következtetésre jutottak, hogy a személyi jellegű kiadások visszatérítése nem követelhető az Európai Uniótól, mivel a CEVA által vezetett munkaórajegyzékek nem megbízhatók, és mivel a szóban forgó projektek címén bejelentett munkaórák száma pontatlan.

18      Ezenfelül e jelentés általános következetésében a könyvvizsgálók kijelentették, hogy lényegében a személyi jellegű költségekkel kapcsolatos, fent említett kiigazítások kivételével a felperes által a Bizottságnak bejelentett költségek megfelelnek az ez utóbbi könyveléseiben szereplő összegeknek, amelyeket a vonatkozó dokumentumok és kifizetések igazolnak.

19      A visszakövetelhető költségek e megállapítások alapján történő kiigazítása során a könyvvizsgálók rámutattak arra, hogy a 2003. és 2004. évre bejelentett költségek teljes összege – amely a Seahealth-szerződés esetén 465 409 euró, a Biopal-szerződés esetén pedig 351 430 euró – tekintetében a kiigazítást követően a visszatéríthető költségek összege a Seahealth-szerződés címén 110 971 euró, a Biopal-szerződés címén pedig 32 110 euró.

20      2007. január 22‑i levelében a Bizottság felbontotta a két szerződést a II. melléklet 7. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján, amely többek között előírja, hogy a Bizottság azonnali hatállyal felbontja a szerződést, ha a szerződő fél neki felróható módon hamis nyilatkozatokat tett, vagy szándékos mulasztást követett el a közösségi támogatás vagy a szerződésben szereplő bármilyen más előny megszerzése céljából. E határozatának alátámasztására a Bizottság a II. melléklet fent említett 22. cikkének és 23. cikke (1) bekezdésének a felperes általi állítólagos megsértésére hivatkozott. A végleges könyvvizsgálói jelentésében a személyi jellegű kiadásokkal kapcsolatban tett megállapításokra hivatkozott, és megjegyezte, hogy e megállapítások megerősítést nyertek az OLAF vizsgálata során.

21      Ugyanaznap kelt levelében a Bizottság – miután úgy ítélte meg, hogy a felperes súlyos pénzügyi szabálytalanságokat követett el – a II. melléklet 3. cikkének (2) és (4) bekezdésére hivatkozva tájékoztatta azon szándékáról, hogy visszaköveteli mindazokat az összegeket, amelyeket a szóban forgó két szerződés alkalmazása keretében fizettek ki neki. Megjegyezte továbbá, hogy semmilyen további kifizetést nem teljesít e két szerződés címén.

22      Ugyanebben a levélben a Bizottság kifejtette, hogy a Biopal-szerződés címén 208 613 eurót, a Seahealth-szerződés címén pedig 140 320 eurót szándékozik visszakövetelni. Felkérte a felperest, hogy nyújtsa be észrevételeit és szolgáltasson bankszámlakivonatokkal alátámasztott adatokat azon előlegekre vonatkozóan, amelyeket koordinátori minőségében kapott, és amelyeket még nem utalt át a többi szerződő félnek.

23      2007. március 1‑jei levelében a felperes benyújtotta észrevételeit, és közölte a Bizottság fent említett levelében kért adatokat. Többek között azzal érvelt, hogy már nincs birtokában a szerződés, a „munkaórajegyzék”, valamint a feladatok ellátása során történt levélváltás és feljegyzések, ezeket az OLAF lefoglalta.

24      E levelet követően a Bizottság felülvizsgálta a visszafizetendő támogatás összegét. 2007. március 20‑i levelében tájékoztatta a CEVA‑t azon szándékáról, hogy ezek után a Biopal-szerződés címén 205 745 euróban, a Seahealth-szerződés címén pedig 189 703 euróban meghatározott összeg visszafizetését kéri, és újból felhívta észrevételei benyújtására. E levél mellékletében megküldte a szerződések és a könyvvizsgálói jelentés másolatát.

25      2007. április 3‑i levelével a felperes elbocsátotta a főigazgatóját többek között „a gazdálkodást és a könyvelési iratok kezelését érintő nagyon súlyos szabálytalanságok” indokával.

26      2007. május 25‑i levelében a felperes benyújtotta észrevételeit. Először is arra hivatkozott, hogy nem állt módjában biztosítani a védelmét. Az utóbbi években kapott nemzeti és közösségi közpénzek CEVA általi kezelésére vonatkozó, az OLAF kérésére kezdeményezett előzetes vizsgálat során ugyanis a rennes‑i ügyészség megerősítette, hogy úgy tapasztalata, hogy az OLAF által kért iratok a vizsgálat teljes időtartama alatt hozzáférhetetlenek maradtak, és visszautasították, hogy ezen iratok másolatát átadják a felperesnek. Következésképpen a felperes kérte a Bizottságtól, hogy adja át azon iratok másolatát, „amelyek alapján a vizsgálat[ának] eredményét az OLAF jelentéséhez hasonlóan állapít[otta] meg.” A felperes ugyanebben a levélben ezt követően megjegyezte, hogy a Bizottság ellenőrzését és az OLAF vizsgálatát követően új „munkaórajegyzéket” vezetett be, amelyet 2007. január 1‑jére visszamenőleges hatállyal 2007 februárja óta különböző projektekre alkalmaz. Ezenfelül új költségszámítási módszert is bevezetett, amely lehetővé teszi a korábbi projektek újbóli költségszámítását. A felperes ezért javasolta, hogy a Bizottság birtokában lévő iratok alapján egy közös megegyezéssel kiválasztott, független szolgáltató tekintse át a szóban forgó szerződésekkel kapcsolatos költségjegyzékeket.

27      2007. augusztus 21‑i levelében az OLAF többek között azzal az indokkal tagadta meg, hogy közölje a felperessel vizsgálatának iratanyagát és következetéseit, hogy azok egy folyamatban lévő vizsgálatra vonatkoznak, és ennélfogva az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) szereplő kivételek rendszerének hatálya alá tartoznak.

28      2007. augusztus 28‑i levelében a Bizottság azt válaszolta a felperes 2007. május 25‑én kelt, fent említett levelére, hogy a vele közölt szerződések és könyvvizsgálói jelentés elegendő volt ahhoz, hogy a felperes biztosítani tudja védelmét. Kiemelte, hogy az OLAF megállapításai pusztán megerősítették a Bizottság ellenőrzésnek eredményeit. Megjegyezte, hogy a felperes által a munkaórák kezelésére vonatkozóan bevezetett új rendszer csak a személyzet tagjai és feletteseik által a projekt végrehajtása során aláírt „munkaórajegyzékek” alapján teszi lehetővé a projektre fordított munkaórák tényleges számának újraszámítását. Következésképpen a Bizottság tájékoztatta a felperest azon döntéséről, hogy a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése alapján követeli a Seahealth- és a Biopal-szerződés címén számára folyósított teljes összeg visszafizetését.

29      2007. október 9‑i levelében a Bizottság – megjegyezve, hogy a felperes „jóhiszeműen [törekedett] ésszerű és méltányos megoldás megtalálására” – megállapította, hogy a szóban forgó projektek kezelése terén a felperes által elkövetett súlyos pénzügyi szabálytalanságok következtében köteles elrendelni a kifizetett összegek felperes általi megfizetésének a kötelezettségét.

30      Következésképpen a CEVA kifizette a 2007. szeptember 20‑i 3 240 908 670. sz., összesen 189 703 euró összegre vonatkozó terhelési értesítést, amely összeget a Seahealth-szerződés címén fizettek ki számára, valamint a 2007. október 4‑i 3 240 909 271. sz., összesen 205 745 euró összegre vonatkozó terhelési értesítést, amely összeget a Biopal-szerződés címén fizettek ki számára.

 Az eljárás és a felek kérelmei

31      A Törvényszék Hivatalához 2007. november 22‑én, illetve 2007. december 14‑én benyújtott keresetleveleivel a felperes előterjesztette a jelen kereseteket.

32      2008. június 16‑án a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikkében szabályozott pervezetési intézkedések keretében a peres felek képviselőinek részvételével informális találkozóra került sor az előadó bíró előtt bizonyos kérdések e felek közötti tisztázása céljából, valamint abból a célból, hogy a jelen jogviták esetleges peren kívüli egyezséggel történő rendezése érdekében megkönnyítsék közöttük a párbeszéd megindulását. A felek benyújtották az észrevételeiket, és megegyeztek abban, hogy egy hónapon belül a Bizottság értesíti a Törvényszéket, hogy készen áll‑e arra, hogy újra felvegye a kapcsolatot a CEVA‑val a peren kívüli egyezség létrehozásának megkísérlésére céljából. 2008. július 10‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a Törvényszéket, hogy nem tudott ilyen párbeszédet kezdeményezni.

33      Az írásbeli szakasz 2008. október 29‑én befejeződött.

34      2009. november 27‑i végzésével a Törvényszék hatodik tanácsának elnöke a felek meghallgatását követően a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából elrendelte a T‑428/07. és T‑455/07. sz. ügy egyesítését.

35      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (hatodik tanács) megnyitotta a szóbeli szakaszt, és a pervezető intézkedések keretében felszólította a feleket, hogy írásban válaszoljanak bizonyos kérdésekre. A felek az előírt határidőn belül eleget tettek e kérésnek, és a Bizottság benyújtott bizonyos iratokat.

36      A 2009. december 17‑i tárgyaláson a Törvényszék meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a kérdésekre adott válaszait.

37      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a 3 240 908 670. és 3 240 909 271. sz. terhelési értesítést;

–        kötelezze a Bizottságot e terhelési értesítések szerinti összegek visszafizetésére;

–        másodlagosan, semmisítse meg a terhelési értesítéseket, amennyiben azok a Seahealth- és a Biopal-szerződés keretében számára kifizetett összegek teljes visszafizetését követelik, és kötelezze a Bizottságot az e terhelési értesítések alapján kifizetett összegek visszafizetésére;

–        harmadlagosan, jelöljön ki szakértőt.

38      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        nyilvánítsa elfogadhatatlannak a megsemmisítés iránti kereseteket;

–        másodlagosan, utasítsa el a terhelési értesítések összegének csökkentésére, illetve szakértő kijelölésére irányuló kérelmeket;

–        harmadlagosan, függessze fel az eljárást, amíg a Franciaországban folyamatban lévő büntetőeljárás lehetővé nem teszi a CEVA számára, hogy tudomást szerezzen azokról az iratokról, amelyeket az érdekei védelme érdekében szükségesnek ítél meg;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 Az elfogadhatóságról

 A felek érvei

39      A Bizottság – anélkül, hogy alakszerű elfogadhatatlansági kifogást nyújtott volna be – elsődlegesen azt állítja, hogy a fent említett terhelési értesítések megsemmisítése iránti jelen keresetek elfogadhatatlanok.

40      A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a jelen kereseteket nem minősítheti át a Törvényszék.

41      Ara hivatkozik, hogy a Törvényszék csak kivételesen minősíthet át egy megsemmisítés iránti keresetként benyújtott keresetet szerződéses felelősség megállapítása iránti keresetté, amennyiben a szerződésre alkalmazandó jog megsértésére hivatkoznak a keresetben. Pusztán a szerződés meghatározott kikötéseire való hivatkozás nem teszi lehetővé ezt az átminősítést.

42      E tekintetben emlékeztet arra, hogy a Törvényszék T‑205/05. sz., Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ügyben 2007. február 26‑án hozott végzésének (az EBHT‑ban nem tették közzé) 57. pontjában úgy határozott, hogy „nem alkalmazhat ilyen átminősítést, mivel az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának rendelkezéseivel ellentétben az említett felperes nem terjesztett elő – még vázlatosan sem – semmilyen, a[z adott ügyben irányadó] luxemburgi jog megsértéséből eredő jogalapot, érvet vagy kifogást, vagy a szerződés pontos kikötéseit.”

43      A Bizottság ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy valamely jogalap mindenképpen a jog megsértésére alapított hivatkozás. Ebből arra következtet, hogy csak másodlagosan és az adott ügy puszta tényállási elemeire tekintettel állapította meg a Törvényszék a fent hivatkozott Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ügyben hozott végzésben, hogy a felperes nem hivatkozott a szerződés kikötéseinek semmilyen megsértésére. Ezt az értelmezést megerősíti a Törvényszék T‑100/03. sz., Maison de l’Europe Avignon Méditerranée kontra Bizottság ügyben 2008. április 2‑án hozott végzése (az EBHT‑ban nem tették közzé).

44      Minden egyéb megoldás máskülönben sértené a védelemhez való jogot és a kontradiktórius eljárás elvét. Következésképpen a jelen keresetek nem minősíthetők át szerződéses felelősség megállapítása iránti keresetté, mivel az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjával ellentétben a CEVA keresetei a belga jog mint a szerződésre alkalmazandó egyedüli jog megsértésére alapított egyetlen jogalapot sem terjesztenek elő.

45      A felperes vitatja ezt az érvelést. A válaszában úgy érvel, hogy amennyiben a Törvényszékhez megsemmisítés iránti keresettel vagy kártérítési keresettel fordulnak, noha a jogvita szerződéses jellegű, a Törvényszék átminősíti az említett keresetet.

 A Törvényszék álláspontja

46      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a felperesre tartozik keresete jogi alapjának megválasztása, és nem az Unió bíróságának feladata, hogy saját maga válassza meg a legmegfelelőbb jogi alapot (lásd ebben az értelemben a Törvényszék fent hivatkozott Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 38. pontját és T‑235/06. sz., Austrian Relief Program kontra Bizottság ügyben 2008. október 6‑án hozott ítéletének [EBHT  2008., II‑207. o.] 32. pontját).

47      A jelen esetben – noha a keresetek nem kifejezetten a megsemmisítés iránti kereseteket szabályozó rendelkezéseken alapulnak – a vizsgálatukból kiderül, hogy a keresetek a Seahealth-szerződésre vonatkozó 2007. szeptember 20‑i, valamint a Biopal-szerződésre vonatkozó 2007. október 4‑i terhelési értesítés (a továbbiakban: terhelési értesítések) megsemmisítésére irányulnak, és hallgatólagosan az ezekre vonatkozó rendelkezéseken alapulnak.

48      Ezenfelül a megsemmisítés iránti kereseteiben a felperes meghagyás kibocsátására irányuló kérelmeket is előterjesztett. A kereseti kérelmeiben a felperes ugyanis elsődlegesen a fent említett terhelési értesítések megsemmisítését kéri. Másodlagosan azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot arra, hogy e terhelési értesítések azon összegét fizesse neki vissza, amelyet időközben már megfizetett.

49      E második kereseti kérelmeit illetően meg kell állapítani, hogy a jelen esetben e kérelmek nem értelmezhetők a terhelési értesítések megsemmisítése iránti kérelmektől függetlenül, a szerződésből eredő és hallgatólagosan az EK 230. cikken alapuló, olyan önálló fizetési kérelmekként, amelyeket a megsemmisítés iránti kérelmekkel párhuzamosan nyújtottak be. Ugyanis, noha a felperes által a keresetekben előadott érvelés többek között a szóban forgó szerződések kikötésein alapult, a kereseteket „megsemmisítés iránti keresetnek” nevezte. A felperes továbbá nem érvelt azzal, hogy ezek a keresetek fizetési kérelmeket tartalmaznak. Különösen nem vitatja válaszaiban, hogy a kereseteket nem megfelelő módon fogalmazták meg. Ezzel szemben azt állítja, hogy azokat át kell minősíteni.

50      Ebből következik, hogy a felperes kizárólag az EK 230. cikkre alapította a jelen kereseteket.

51      Az EK 230. cikk értelmében a közösségi bíróságok az intézmények azon aktusainak jogszerűségét vizsgálják meg, amelyek harmadik személyekre nézve joghatással járnak, jelentős mértékben megváltoztatva jogi helyzetüket (a Törvényszék T‑97/07. sz., Imelios kontra Bizottság ügyben 2008. április 10‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 21. pontja és fent hivatkozott Austrian Relief Program kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 34. pontja).

52      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az intézmények által tisztán szerződéses jogviszony keretében hozott, annak elválaszthatatlan részét képező aktusok jellegükből adódóan nem tartoznak azon, az EK 249. cikkben felsorolt aktusok közé, amelyeknek az EK 230. cikk alapján a megsemmisítését lehet kérni (a Törvényszék T‑314/03. és T‑378/03. sz., Musée Grévin kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. május 10‑én hozott végzésének [EBHT 2004., II‑1421. o.] 64. pontja, és fent hivatkozott Austrian Relief Program kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 35. pontja).

53      A jelen esetben elegendő azt megállapítani, hogy a terhelési értesítések a Seahealth- és Biopal-szerződések keretei közé tartoznak, azoktól elválaszthatatlanok. E terhelési értesítésekkel ugyanis a Bizottság az e szerződések címén a felperesnek fizetett támogatás visszafizetését követelte, nevezetesen a II. melléklet 3. cikkében foglalt szerződéses kikötések alapján.

54      Ebből következik, hogy e terhelési értesítések a jellegükből adódóan nem minősülnek az EK 249. cikkben szereplő aktusok hatálya alá tartozó olyan közigazgatási határozatoknak, amelyeknek az EK 230. cikk alapján a megsemmisítését kérni lehet a közösségi bíróságtól.

55      Következésképpen a jelen kereseteket nem lehet elfogadhatónak minősíteni, amennyiben a terhelési értesítéseknek az EK 230. cikk szerinti megsemmisítésére irányulnak.

56      A meghagyás kibocsátására irányuló, fent említett kérelmeket is elfogadhatatlannak kell minősíteni, amennyiben ezeket az EK 230. cikk alapján nyújtották be (lásd a fenti 49. és 50. pontot), mivel az állandó ítélkezési gyakorlattal összhangban nem tartozik a közösségi bíróság hatáskörébe, hogy az általa végzett jogszerűségi felülvizsgálat keretében az intézményekkel szemben meghagyással éljen, vagy azokat helyettesítse, hanem az érintett hatóságnak kell megtennie a megsemmisítési kereset tárgyában hozott ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket (a Törvényszék T‑67/94. sz., Ladbroke Racing kontra Bizottság ügyben 1998. január 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1. o.] 200. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében azonban, amennyiben a Törvényszékhez megsemmisítés iránti keresettel vagy kártérítési keresettel fordulnak, noha a jogvita valójában szerződéses jellegű, a Törvényszék átminősíti az említett keresetet, ha ezen átminősítés feltételei fennállnak (a Törvényszék T‑26/00. sz., Lecureur kontra Bizottság ügyben 2001. szeptember 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑2623. o.] 38. pontja, a Törvényszék fent hivatkozott Musée Grévin kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 88. pontja és T‑265/03. sz., Helm Düngemittel kontra Bizottság ügyben 2005. június 9‑én hozott végzésének [EBHT 2005., II‑2009. o.] 54. pontja).

58      Erre tekintettel a Bizottság állításaival ellentétben nem következik az ítélkezési gyakorlatból, hogy ez az átminősítés attól a feltételtől függ, hogy a szerződésre irányadó jogra hivatkozzanak a keresetben. Éppen ellenkezőleg, különösen a fent hivatkozott Lecureur kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38–40. pontjából következik, hogy a Törvényszék elfogadta az EK 230. cikken alapuló azon kereset átminősítését, amelynek alátámasztására a felperes kizárólag a szerződéses kötelezettségeinek a Bizottság általi megsértésére hivatkozott.

59      Ezen túlmenően az ítélkezési gyakorlat vizsgálata azt mutatja, hogy egy szerződéses jellegű jogvita esetén a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy nem minősíthet át egy megsemmisítés iránti keresetet, ha a felperes azon kifejezett szándéka, hogy kérelmét ne az EK 238. cikkre alapozza, megakadályozza ezt az átminősítést (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Musée Grévin kontra Bizottság ügyben hozott végzés 88. pontját és a Maison de l’Europe Avignon Méditerranée kontra Bizottság ügyben hozott végzés 54. pontját), vagy pedig ha a keresetet egyetlen olyan jogalapra sem alapították, amely a szóban forgó szerződéses jogviszonyra vonatkozó szabályok – akár a szerződéses kikötések, akár a szerződésben meghatározott nemzeti jog rendelkezései – megsértésén alapul (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ügyben hozott végzés 57. pontját és az Imelios kontra Bizottság ügyben hozott végzés 33. pontját).

60      A fent hivatkozott Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ügyben hozott végzés Bizottság általi megszorító értelmezése az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja szerinti jogalap fogalmának téves felfogásán alapul. E tekintetben a Bizottság azon meghatározása, mely szerint a szerződéses felelősség megállapítása iránti keresetben a jogalap kizárólag a szerződésre irányadó nemzeti jog megsértésén alapulhat, nem fogadható el. A szerződéses kikötések ugyanis – az alkalmazandó nemzeti joggal együtt és annak égisze alatt – a szerződéses jogviszonyt rendező szabályok körébe tartoznak. Ezen túlmenően valamely szerződésnek az alkalmazandó nemzeti jog rendelkezéseire tekintettel történő értelmezése csak a szerződés tartalmát vagy a bizonyos kikötéseinek a jelentését érintő kétség esetén igazolt (a Törvényszék T‑316/06. sz., Bizottság kontra Premium ügyben 2008. november 19‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 53. pontja). Következésképpen mivel a jogalap fogalma kiterjed minden jogi vagy ténybeli érvre, amely alapján a bíróság – ha azt megalapozottnak találja – az arra hivatkozó fél kereseti kérelmének helyt ad, tagadhatatlan, hogy az alkalmazandó nemzeti jogra történő hivatkozáshoz hasonlóan a szerződéses kikötésekre történő hivatkozás az EK 238. cikken alapuló kereset jellegzetes jogalapja.

61      Márpedig az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának rendelkezései szerint elegendő, hogy az EK 238. cikken alapuló kereset egyik jellegzetes jogalapjára hivatkozzanak a keresetben, ahhoz, hogy az említett kereset az alperes intézmény védelemhez való jogának sérelme nélkül átminősíthető legyen. Ezzel összefüggésben, ha a Bizottsághoz hasonlóan elfogadjuk, hogy egy megsemmisítés iránti kereset átminősíthető az EK 238. cikken alapuló keresetté, amennyiben a felperes a szerződésre vonatkozó nemzeti jog megsértésére alapított jogalapokra hivatkozik, semmi sem jogosít fel arra, hogy az esetleges átminősítés céljából ne ismerjük el ugyanazt a joghatást a szerződéses kötelezettségek megsértésére alapított jogalapok tekintetében.

62      A fent hivatkozott Maison de l’Europe Avignon Méditerranée kontra Bizottság ügyben hozott, a Bizottság által hivatkozott végzés nem gyengíti ezt az elemzést. Igaz ugyan, hogy e végzés 23. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a felperes nem terjesztett elő „semmilyen, a belga jog megsértéséből eredő jogalapot, érvet vagy kifogást, amely a szóban forgó megállapodás tekintetében az egyedüli irányadó jog [volt] az említett megállapodás választottbírósági kikötése értelmében.” Így elmulasztotta, hogy valamely szerződéses kikötés megsértésére alapított jogalapok hiányára is hivatkozzon. E végzésből azonban nem következik, hogy ilyen jogalapokra hivatkoztak. A fent említett indok ezenfelül nem minősül a kereset átminősítésének az elutasítását igazoló egyedüli indoknak. A Törvényszék ugyanis e végzésben arra az alapvető körülményre is hivatkozott, hogy a felperes kifejezetten megjelölte, hogy keresete az EK 230. cikken alapul.

63      A jelen esetben meg kell állapítani, hogy – ahogyan a felperes a keresetek átminősítésének alátámasztására a válaszokban megállapítja – a keresetek kifejezetten a szóban forgó szerződéses kikötéseken alapulnak, nevezetesen a II. melléklet 26. cikkén és 3. cikkének (4) és (5) bekezdésén. A felperes különösen a II. melléklet 3. cikke (5) bekezdésének Bizottság általi értelmezését és alkalmazását vitatja, amely rendelkezés lehetővé teszi a kifizetett összegek teljes visszafizetését, és amelyen a terhelési értesítések alapulnak, ugyanakkor a megállapított szabálytalanságok alapján viszonylag csekély eltérés mutatkozik a Bizottságnak benyújtott költségjegyzék és a visszatéríthető kiadások között. A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem a II. melléklet 3. cikkének (4) bekezdését vette alapul, amely rendelkezés feljogosítja ezt az intézményt, hogy a pénzügyi ellenőrzést követően a megállapított különbség visszafizetését követelje. Az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjának megfelelően a keresetek ennélfogva egyértelműen és világosan tartalmazzák az arra alapított jogalapot, hogy a szóban forgó szerződések címén kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegének visszatéríttetése a szerződéses kikötéseket tekintve szabálytalan.

64      Ebből következik, hogy a jelen keresetek átminősíthetők az EK 238. cikken alapuló kérelmekké, mivel különösen a szerződéses kikötések megsértésén alapulnak. Ennélfogva e keresetek elfogadhatók.

 Az ügy érdeméről

65      A felperes elsődlegesen a kontradiktórius eljárás elve és a védelemhez való jog megsértésére, másodlagosan pedig a folyósított teljes összeg visszatéríttetésének szabálytalanságára hivatkozik.

66      A Bizottság a maga részéről előzetesen azt állítja, hogy ha a jelen kereseteket a Törvényszék fizetési kérelmekké minősíti át, a terhelési értesítések előkészítő jellege miatt mindenképpen megalapozatlanok.

67      A Bizottság azzal érvel, hogy a terhelési értesítések tisztán előkészítő és tájékoztató jellegűek a Bizottság azon esetleges döntése szempontjából, hogy az EK 256. cikk alapján lefolytassa‑e a visszafizettetési eljárást. A jelen keresetek jellegétől függetlenül az ilyen terhelési értesítések nem minősülnek tehát keresettel megtámadható aktusoknak. A Bizottság ebből azt a következtést vonja le, hogy ha a jelen kereseteket szerződéses felelősség megállapítása iránti keresetté minősíti át a Törvényszék, megalapozatlanként el kell utasítani ezeket, mivel a szóban forgó terhelési értesítések kibocsátása nem minősülhet hibának és a CEVA által – a Bizottság által követelt összegek visszafizetése következtében – állítólagosan elszenvedett kár eredetének.

68      E tekintetben elsőként elegendő arra emlékeztetni, hogy a szerződések területén a Bizottság alá van vetve a szerződésekre vonatkozó alapelveknek (lásd Kokott főtanácsnok C‑294/02. sz., Bizottság kontra AMI Semiconductor Belgium és társai ügyben 2005. március 17‑én hozott ítéletre vonatkozó indítványának [EBHT 2005., I‑2175. o., I‑2178. o.] 170. pontját). Főszabály szerint ennek keretében nincs joga arra, hogy egyoldalú aktusokat fogadjon el (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Musée Grévin kontra Bizottság ügyben hozott végzés 85. pontját). Következésképpen nem jogosult határozat jellegű aktust címezni az érintett szerződő félnek a pénzügyi jellegű szerződéses kötelezettségek ez utóbbi fél általi teljesítése céljából, hanem adott esetben megtérítés iránti kérelemmel fordulhat a hatáskörrel rendelkező bírósághoz.

69      E jogi összefüggések között, és mivel a jelen kereseteket a Törvényszék átminősítette a felperes által a neki címzett terhelési értesítéseket követően kifizetett összegek visszafizetésére irányuló keresetekké, e fizetési kereseteket a felek által hivatkozott szerződéses kikötésekre tekintettel kell megvizsgálni. E szerződéses felelősség megállapítása iránti keresetek keretében a terhelési értesítések jogi jellegére alapított bizottsági érv ennélfogva nem bír relevanciával. A Törvényszéknek ugyanis, amikor az EK 238. cikk szerinti jelen fizetési kérelmekről dönt, kizárólag azt kell meghatároznia, hogy a szerződések kikötései tekintetében a Bizottság jogosult‑e a felperesnek kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegét visszatéríttetni.

70      E vizsgálat keretében nem bír hatással az a körülmény, hogy a felperes a terhelési értesítések útján megfizette a Bizottság által követelt összeget, noha ezen értesítések nem minősülnek sérelmet okozó aktusnak (lásd a fenti 52–54. pontot). A terhelési értesítéseknek a határozati jellegük hiánya ellenére történő, felperes általi rendezése ugyanis nem tekinthető a szóban forgó összegek kifizetésére vonatkozó esteleges jogról való lemondásnak. Márpedig kizárólag a felperesnek az e jogról való lemondása vagy e jog elévülése – amely esetekre egyébként nem hivatkozott a Bizottság – vezethet a fizetési kérelmek elutasításához, ha e kérelmeket a szerződések kikötései igazolják (lásd analógia útján a Bíróság C‑142/91. sz., Cebag kontra Bizottság ügyben 1993. február 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1993., I‑553. o.] 18. pontját).

71      Másodsorban a jelen fizetési keresetek semmilyen esetben sem értelmezhetők – ahogyan a Bizottság előzetes érvelésében javasolja – azon kár megtérítése iránti kérelmeknek, amelyeket a felperes ellen a terhelési értesítéseknek a Bizottság által, a szerződéses kötelezettségeinek megsértésével történt elküldése miatt nyújtottak be. E keresetek ugyanis kizárólag arra irányulnak, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot a terhelési értesítésekben említett azon összegek visszafizetésére, amelyekről ez utóbbi úgy ítélte meg, hogy a szerződések teljesítéseképpen járnak neki. E keresetekben a Törvényszék tehát nem ellenőrizheti a terhelési értesítések jogszerűségét. Következésképpen meg kell állapítani a Bizottság azon elgondoláson alapuló érvének hatástalan voltát, miszerint a terhelési értesítések kibocsátása nem minősülhet a szerződés teljesítése során elkövetett hibának.

72      Következésképpen a Bizottság előzetes érvelését el kell utasítani.

 A kontradiktórius eljárás elvének és a védelemhez való jognak a megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

73      A felperes a kontradiktórius eljárás elvének és a védelemhez való jogának a megsértésére hivatkozik. Az Európai Unió 2000. december 7‑én Nizzában kihirdetett Alapjogi Chartájának (HL C 364., 1. o.) a gondos ügyintézéshez való jogra vonatkozó 41. cikkére hivatkozik, amely többek között tartalmazza mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák, valamint azon jogát, hogy az őt érintő iratokba betekintsen, továbbá e Chartának a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó 42. cikkére, és a fent említett Chartának az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot kimondó 48. cikkére hivatkozik.

74      A felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság egyfelől az OLAF vizsgálatának következtetéseire, másfelől a szóban forgó két szerződéshez tartozó „munkaórajegyzékekre” támaszkodott. Márpedig soha nem szerzett tudomást az OLAF következtetéseiről, a „munkaórajegyzékeket” pedig a végleges könyvvizsgálói jelentés megfogalmazása előtt lefoglalták. A felperest ezért nem hallgatták meg érvényesen a Bizottság azon döntése előtt, amely az e szerződések címén kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegének visszafizetését követelte.

75      A Bizottság megsértette a gondos ügyintézéshez való jogot az ellenőrzés lefolytatása során, mivel a könyvvizsgálói jelentés nem kizárólag a „munkaórajegyzékekre” hivatkozik, hanem az OLAF‑vizsgálat következtetéseire is. Megsértette továbbá a kontradiktórius eljárás elvét is, mivel nem közölte a CEVA‑val a „munkaórajegyzékeket” és az OLAF következtetéseit.

76      Válaszaiban a felperes fontosnak tartja azon – álláspontja szerint részrehajló és méltánytalan– magatartás megemlítését, amelyet más, ezen intézménnyel kötött szerződései keretében a Bizottság tanúsított.

77      A Bizottság vitatja ezt az érvelést. Azt állítja, hogy a kontradiktórius eljárás elvét tiszteletben tartották, mivel a felperes ismerte az általa készített összes dokumentumot, amelyekre a Bizottság a könyvvizsgálói jelentés fényében a terhelési értesítések meghozatalakor támaszkodott. Ezenfelül a felperes súlyos hiba elkövetése miatt elbocsátotta az igazgatóját, elfogadva a Bizottságnak az általa a „munkaórajegyzékek” kezelése során elkövetett szabálytalanságokra vonatkozó következtetéseit. Ezért tehát logikátlan e következtetéseket vitatni.

78      A Bizottság egyébként nem támaszkodott az OLAF jelentésére a kifizetett összegek visszafizetésének követelése céljából.

 A Törvényszék álláspontja

79      A II. melléklet 26. cikkének (3) bekezdése biztosítja az érintett szerződő félnek azt a jogot, hogy az ideiglenes könyvvizsgálói jelentésre és a végleges könyvvizsgálói jelentésre vonatkozóan benyújtsa észrevételeit.

80      A jelen esetben elsőként azon kifogást kell megvizsgálni, miszerint a Bizottság megsértette a felperesnek a pénzügyi ellenőrzés során való meghallgatásához való jogát, mivel a felperes nem fért hozzá az OLAF‑jelentéshez.

81      E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy sem a könyvvizsgálói jelentés, sem a Bizottságnak a szóban forgó szerződések címén fizetett pénzügyi támogatások visszafizetésére vonatkozó döntése nem az OLAF következetésein alapul.

82      A végleges könyvvizsgálói jelentésből, amelyre a Bizottság támaszkodott, kifejezetten kitűnik, hogy a könyvvizsgálók megkülönböztették az általuk a szerződéses rendelkezéseknek megfelelően végzett pénzügyi ellenőrzést az OLAF által végzett ellenőrzéstől. Ennélfogva egyértelmű, hogy ez a jelentés nem veszi figyelembe az OLAF következtetéseit. Kifejezetten megemlíti ugyanis, hogy a jelentés célja a bejelentett költségekre vonatkozó bizonyítékok vizsgálata, és nem „kisebb szabálytalanságok” vagy csalások megállapítására irányul, és hogy az OLAF szolgálatai által tett valamennyi további megállapításra tekintettel fogalmazták meg e jelentést.

83      Ezen túlmenően többek között a Bizottság által a felperesnek küldött 2007. augusztus 28‑i levélből kitűnik, hogy ez az intézmény kizárólag a végleges könyvvizsgálói jelentésben tett megállapításokra támaszkodott. Az OLAF következtetéseit illetően a Bizottság annak megjegyzésére szorítkozott ezzel összefüggésben, hogy az OLAF következtetései megerősítik a könyvvizsgálók által tett nyilatkozatokat.

84      Ebből az következik, hogy a jelen esetben az OLAF jelentésére való hivatkozás nem releváns, mivel a kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegének felperes által vitatott visszatéríttetése nem ezen a jelentésen alapult, sem pedig a felperessel szembeni bűnügyi nyomozás ezt követő megindításán.

85      E körülmények között az a körülmény, hogy a felperes nem férhetett hozzá az OLAF jelentéséhez, nem sértheti a kontradiktórius eljárás elvét és a meghallgatáshoz való jogát a pénzügyi ellenőrzés során. Az ártatlanság vélelmére vonatkozó érvet illetően, ezt nem támasztották alá, és ezért mint megalapozatlant szintén el kell utasítani.

86      Másodsorban az arra alapított kifogást illetően, hogy a végleges könyvvizsgálói jelentésre vonatkozó észrevételeinek előterjesztésekor már nem volt a felperes a „munkaórajegyzék” birtokában, meg kell jegyezni, hogy a Bizottság állításaival ellentétben az a körülmény, hogy a felperes készítette a „munkaórajegyzékeket”, nem teszi lehetővé annak feltételezését, hogy valójában meghallgatták, noha már nem volt lehetősége e dokumentumokhoz hozzáférni, miután azokat az OLAF lefoglalta. Ezen túlmenően az a körülmény, hogy a felperes elismerte szabálytalanságok fennálltát, amikor már nem volt hozzáférése a „munkaórajegyzékekhez”, semmiképp nem eredményezheti azt, hogy módjában állt álláspontját megvédeni, és ismerte a vele szemben felhozott valamennyi a szabálytalanságot, valamint azok súlyát.

87      A jelen esetben – bár a Bizottság nem említi – meg kell jegyezni, hogy még a felperes birtokában voltak a „munkaórajegyzékek”, amikor előterjesztette az ideiglenes könyvvizsgálói jelentésre vonatkozó észrevételeit. Ezzel szemben már nem voltak a birtokában e „munkaórajegyzékek”, amikor a végleges könyvvizsgálói jelentésre terjesztette elő az észrevételeit.

88      E körülmények között, még ha a felperes nem is vitatja, hogy a Bizottság megerősítette az ideiglenes könyvvizsgálói jelentés következtetéseit a végleges könyvvizsgálói jelentésben, semmiképpen nem tudta érvényesen gyakorolni a II. melléklet 26. cikkének (3) bekezdése szerinti meghallgatáshoz való jogát a végleges könyvvizsgálói jelentés tekintetében. Nem állt módjában az sem, hogy az ügy teljes ismeretében utólagosan nyilatkozzon az állítólagos pénzügyi szabálytalanságok fennállásáról és súlyáról, a Bizottság fent említett, 2007. január 22‑i és 2007. március 20‑i leveleit követően, amelyek tájékoztatták ezen intézmény azon szándékáról, hogy az e szerződés címén kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegének a visszafizetését követeli.

89      E tekintetben az a körülmény, hogy az érintett szerződő fél birtokában lévő bizonyítékokat, a jelen esetben a „munkaórajegyzékeket” az OLAF lefoglalta, és azok ezért a Bizottság szerint az 1049/2001 rendeletben előírt, a dokumentumokhoz való hozzáférés joga alóli kivételek alá tartoznak, nem igazolhatja, hogy e szerződő felet a pénzügyi ellenőrzés során megfosszák a II. melléklet 26. cikkének (3) bekezdése szerinti meghallgatáshoz való jogának lényegétől.

90      A jelen esetben azonban a felperesnek a II. melléklet 26. cikkének (3) bekezdése szerinti meghallgatáshoz való joga megsértésének jogkövetkezményeit illetően ki kell emelni, hogy a szerződéses felelősség megállapítása iránti jelen kereset keretében egy ilyen szabálytalanság önmagában nem olyan jellegű, hogy megalapozza azt, hogy a Bizottságot esetlegesen a felperes által követelt összegek megfizetésére kötelezzék. Az EK 238. cikken alapuló jelen keresetek keretében ugyanis a Bizottság szerződéses felelősségét a szóban forgó szerződések felek által hivatkozott, releváns kikötéseinek összességére tekintettel, valamint a Törvényszék számára elérhető elemek összessége alapján kell megítélni, a kontradiktórius eljárás elvének és a védelemhez való jognak a tiszteletben tartása mellett.

91      A felperesnek a fent említett II. melléklet 26. cikkének (3) bekezdése szerinti meghallgatáshoz való jogának a megsértése adott esetben figyelembe vehető az e szabálytalanság által okozott esetleges kár megtérítése iránti kérelem vizsgálata keretében, például kiegyenlítő kamat iránti kérelem formájában, ha az alkalmazandó nemzeti jog előírja az ilyen kártérítés lehetőségét a szerződéses kötelezettségek megsértése esetén.

92      A jelen esetben azonban a felperes nem kéri azon esetleges kár megtérítését, amely a II. melléklet 26. cikkének (3) bekezdése szerinti meghallgatáshoz való jogának megsértéséből ered. A jelen keresetek ugyanis kizárólag arra irányulnak, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot azon összegeknek a felperes számára történő visszafizetésére, amelyeket a fent említetett terhelési értesítések átvételét követően jogellenesen utalt át ezen intézménynek.

93      A felperesnek a Bizottság által más szerződések keretében tanúsított állítólagos magtartására vonatkozó érveit mindenképpen el kell utasítani, mivel nem kapcsolódnak a jelen jogviták tárgyához.

94      Ebből következik, hogy a jelen jogvita körülményei között a kontradiktórius eljárás elvének és a felperes meghallgatásához való jogának a megsértésére alapított jogalapot mint hatástalant el kell utasítani.

95      A jelen esetben a Törvényszéknek azon tényezők összességére tekintettel kell a felperes fizetési kérelmeit megvizsgálnia, amelyeket elé terjesztettek, és amelyekre vonatkozóan a feleknek akár beadványaikban, akár a Törvényszék kérdéseire adott írásbeli válaszaikban, akár a tárgyaláson módjukban állt benyújtani az észrevételeiket.

96      E tekintetben a Törvényszék által a tárgyalás előtt feltett írásbeli kérdésekre a felek által adott válaszokból kiderül, hogy a felperes a vizsgálat lefolytatását követően, a Bizottság pedig magánfélként férhetett hozzá a franciaországi büntetőeljárás valamennyi iratához, amelyek között szerepelnek többek között a felperes iratai, így a Seahealth- és a Biopal-projektekre vonatkozó, az OLAF által lefoglalt „munkaórajegyzékek”.

97      Ezzel összefüggésben, mivel a felperes hozzáférhetett mindazokhoz a dokumentumokhoz, amelyeket a védelméhez szükségesnek ítélt meg, a Bizottságnak az eljárás felfüggesztésére vonatkozó másodlagos kérelme tárgytalanná vált. Ezért nem szükséges e kérelem tárgyában dönteni.

98      Ezért ezt követően a vitatott teljes összeg visszatéríttetésének szabálytalanságára alapított jogalapot kell megvizsgálni, azon, jelenleg rendelkezésre álló tényezők összességére tekintettel, amelyekhez a felperesnek hozzáférése volt, és amelyekkel kapcsolatban módjában állt álláspontját kifejteni a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszaiban és a tárgyaláson.

 A felperesnek a Seahealth- és Biopal-szerződések címén folyósított teljes összeg visszatéríttetésének szabálytalanságára alapított jogalapról

 A felek érvei

99      A felperes emlékeztet arra, hogy a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy kizárólag az ellenőrzés során megállapított csalás vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságok esetén követelheti a Bizottság a szerződő félnek kifizetett közösségi támogatás teljes összegének a visszafizetését.

100    A jelen esetben a felperes elismeri a „munkaórák nyilvántartása terén fennálló nyilvánvaló hiányosságok” létezését a szóban forgó szerződések teljesítésének megfelelő időtartam alatt. Nem vitatja a „munkaórajegyzékek” rendszerének összefüggéstelenségeit és átláthatóságának hiányát, amelyeket a Bizottság ellenőrzése tárt fel. Ezek a tévedések vagy hibák azonban nem kérdőjelezhetik meg a felperes által végzett munka ténylegességét és minőségét, amelyet a Bizottság sem vitat. Ezenfelül ezek nem kellően súlyosak a II. melléklet 3. cikke (5) bekezdése alkalmazásának igazolásához.

101    A felperes a gazdálkodást ellenőrző új, 2007‑ben bevezetett rendszerének a szóban forgó szerződésekre történő visszamenőleges alkalmazását javasolja, amely lehetővé teszi a munkaórák és a költségek szigorú nyomon követését, és amely egyrészt a szóban forgó projektbe közvetlenül beszámítható költségeken és munkaórákon, másrészt azok projektek közötti megoszlásán alapul. Az e módszer alapján elvégzett új számítások szerint az egyes projektekbe ténylegesen beszámítható munkaórák száma és a szóban forgó két szerződésre vonatkozó, a Bizottságnak átadott költségjegyzékekben bejelentett munkaórák száma közötti eltérés nem haladja meg az 1,9%‑ot a Seahealth-szerződés esetén, és az 5,35%‑ot a Biopal-szerződés esetén. A felperes kifejti, hogy – mivel a szerződéseket 2003‑ban, 2004‑ben és 2005‑ben teljesítették – az egyes évek számítási paramétereit a pénzügyi év végén fennálló tényleges eredmények elszámolása és az ezen időszakokra vonatkozó fizetési jegyzék alapján újra megállapították.

102    A Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszaiban a felperes azzal érvelt, hogy a rennes‑i rendőrség pénzügyi csoportja által projektenként elkészített, összefoglaló „munkaórajegyzékekből” kitűnik, hogy a „munkaórajegyzékek” és a költségjegyzék közötti különbség csak 6% volt a Seahealth- és a Biopal-projektek esetén.

103    Az ekképp megállapított, csökkentett eltérések megerősítik, hogy a „munkaórajegyzékekben” szerepelő hibák nem kellően súlyosak a II. melléklet 3. cikke (5) bekezdése alkalmazásának igazolásához. Ezért a kifizetett teljes összeg visszafizetése iránti kérelem aránytalan.

104    A felperes harmadlagosan szakértő kijelölésére kéri a Törvényszéket abból a célból, hogy ellenőrizze a gazdálkodást ellenőrző új rendszernek a szóban forgó szerződésekre történő alkalmazásával végzett munkaóra‑számítást (lásd a fenti 101. pontot). A tárgyaláson a felperes kifejtette, hogy egy tudományos szakértő a szóban forgó két szerződés címén kért tudományos munkára és a teljesítéshez szükséges eszközökre tekintettel maga is kiszámíthatja a szükséges munkaórákat.

105    A Bizottság először is azt állítja, hogy a felperes nem hivatkozik arra, hogy bármilyen módon megsértette a szerződéses kötelezettségeit vagy a belga jog valamely rendelkezését. A visszafizetendő összegek csökkentésére és a szakértő kijelölésére irányuló kérelmét ezért – mint amely az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjába ütközik – el kell utasítani.

106    Másodsorban és mindenesetre az elkövetett pénzügyi szabálytalanságok súlya miatt igazolt a kifizetett összegeknek a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése alapján történő teljes visszafizetése iránti kérelem. A tárgyaláson a Bizottság kiemelte, hogy a jelen esetben megállapított szabálytalanságokhoz hasonló, súlyos pénzügyi szabálytalanságok fennállása esetén e visszafizetés követelése érdekében nem szükséges, hogy a csalást jellemző szándékosság fennálljon.

 A Törvényszék álláspontja

107    Előzetesen, a jelen jogalap elfogadhatóságát illetően elegendő emlékeztetni arra, hogy a Bizottság állításaival szemben e jogalapot az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontja rendelkezéseinek megfelelően hozták fel (lásd a fenti 63. pontot).

108    A szakértő kijelölésére vonatkozó másodlagos kérelmeket illetően meg kell jegyezni, hogy azon elvnek megfelelőn, miszerint minden bíróság a saját eljárási szabályait alkalmazza (Kokott főtanácsnok fent hivatkozott, Bizottság kontra AMI Semiconductor Belgium és társai ügyben hozott ítéletre vonatkozó indítványának 56. pontja), e kérelmeket a Törvényszéknek az eljárási szabályzat bizonyításfelvételre vonatkozó 65–67. cikke rendelkezéseire tekintettel kell megvizsgálnia. Ennélfogva nem róható fel a felperesnek, hogy e kérelmeket nem a szerződésekre irányadó jogra alapozta.

109    A pénzügyi ellenőrzés következtetései alapján a Bizottság a II. melléklet 26. cikke (3) bekezdésének utolsó albekezdése értelmében az általa szükségesnek ítélt minden megfelelő intézkedést megtesz, beleértve az általa a szóban forgó szerződések címén teljesített kifizetések egészben vagy részben történő visszafizettetésének az elrendelését.

110    A jelen esetben a Bizottság a pénzügyi ellenőrzést követően felbontotta a két szóban forgó szerződést a II. melléklet 7. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján, és az említett melléklet 3. cikkének (2) bekezdése alapján úgy határozott, hogy nem teljesít több kifizetést e szerződések címén. E döntéseket a felperes nem támadta meg.

111    A jelen esetben a felperes vitatja azon pénzügyi támogatás teljes összegének a Bizottság által a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése alapján történő visszatéríttetését, amelyet az a szóban forgó szerződések címén már kifizetett neki. Azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem a II. melléklet 3. cikkének (4) bekezdését alkalmazta, amely előírja, hogy az érintett szerződő fél mindössze a különbséget fizeti vissza, amennyiben – az esteleges kiigazításokat figyelembe véve, beleértve a II. melléklet 26. cikkében szereplő pénzügyi ellenőrzést követően történt kiigazításokat is – a kapott támogatás meghaladja a fizetendő közösségi támogatás teljes összegét.

112    Meg kell jegyezni, hogy – amint a felperes arra rámutat, anélkül hogy a Bizottság azt vitatná – míg a Seahealth- és Biopal-szerződéseket szabályszerűen teljesítettek 2003‑tól 2005‑ig, a végleges könyvvizsgálói jelentésből kitűnik, hogy a 2006 májusában végzett ellenőrzés kizárólag a 2003. és a 2004. évre vonatkozott.

113    A 2003. és a 2004. évet illetően e végleges könyvvizsgálói jelentés szövegéből kitűnik, hogy a személyi jellegű költségeket a felperes nem a szerződéses kikötéseknek megfelelően igazolta, és ezért azokat vissza nem téríthetőnek nyilvánították. Ezzel szemben a személyi jellegű kiadásokon kívüli egyéb költségeket visszatéríthetőnek nyilvánították (lásd a fenti 19. pontot).

114    A Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésekre adott bizottsági válaszokból egyébként kitűnik, hogy a pénzügyi ellenőrzés során ez az intézmény nem rendelkezett a 2005. évre vonatkozó költségnyilatkozatokkal, amelyeket határidőn túl készítettek el. E költségnyilatkozatokat hivatalból elutasították a könyvvizsgálói jelentést követően, mivel a Bizottság a 2003. és a 2004. évet érintő súlyos kétségekre tekintettel úgy ítélte meg, hogy a felperes már nem teljesíti a pénzügyi kötelezettségeit, beleértve a 2005. évet is.

115    A jelen jogviták tehát egyfelől a 2003. és 2004. évre bejelentett és az ellenőrzés során ellenőrzött költségekre (lásd a fenti 16. pontot), másfelől a 2005. évre vonatkozó, hivatalból elutasított költségnyilatkozatokra vonatkoznak.

116    Ennélfogva azt kell megvizsgálni, hogy a jelen ügy körülményei között a II. melléklet 26. cikkének (3) bekezdésével és 7. cikke (6) bekezdésének c) pontjával összefüggésben értelmezett ezen melléklet 3. cikkének (5) bekezdésében foglalt kikötés feljogosítja‑e a Bizottságot, hogy a szóban forgó két szerződés címén kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegének visszafizetését követelje.

117    A II. melléklet 26. cikkének (3) bekezdése és 7. cikke (6) bekezdésének c) pontja a Bizottság azon lehetőségének előírására korlátozódik, hogy az ellenőrzést vagy a szerződés felbontását követően az összes említett pénzügyi támogatást visszafizettesse. Azonban nem határozza meg azokat a feltételeket, amelyeknek ez a teljes visszatéríttetés alá van rendelve.

118    E feltételeket a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése határozza meg, amely kimondja, hogy a Bizottság az ellenőrzés során megállapított csalásokat vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságokat követően követelheti, vagy adott esetben követeli a szerződő féltől a számára kifizetett közösségi támogatás egészének a visszafizetését.

119    A II. melléklet e 3. cikke (5) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy még az ellenőrzés során megállapított csalások vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságok esetén sem köteles a Bizottság minden esetben visszatéríttetni a szóban forgó szerződő félnek nyújtott pénzügyi támogatást. Éppen ellenkezőleg azt kell megvizsgálnia, hogy „adott esetben”, az ügy körülményeire tekintettel ez az intézkedés kötelező‑e vagy megfelelő‑e a szerződés kikötéseit figyelembe véve.

120    E tekintetben nem fogadható el a II. melléklet 3. cikke (5) bekezdésének a Bizottság által a tárgyaláson hivatkozott azon értelmezése, miszerint az a kötelezettség, hogy a szóban forgó pénzügyi támogatás teljes összegének visszafizetését követelje, mindössze azokra az esetekre vonatkozik, amikor szerződésszegés miatt bontották fel, míg ha a szerződés nem szűnik meg, a Bizottság olyan mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára a szerződő fél jóhiszeműségének figyelembevételét.

121    A Bizottság ugyanis nem pontosította a szerződésszegés miatt történő felbontás fogalmán alapuló érvelését. Elfogadva akár, hogy a Bizottság azon esetre utalt, amikor a szerződést – a Seahealth- és Biopal-szerződésekhez hasonlóan – a II. melléklet 7. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján bontották fel, amely rendelkezés a szerződő félnek felróható hamis nyilatkozatokra, valamint szándékos mulasztásokra utal, amelyeket a közösségi támogatás megszerzése céljából követtek el, meg kell állapítani, hogy a II. melléklet releváns kikötései nem állítanak fel semmilyen automatikus kapcsolatot az említett cikk szerinti ezen felbontás és az említett pénzügyi támogatás teljes összegének a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése alapján történő visszatéríttetésére vonatkozó esetleges kötelezettség között.

122    A jelen esetben ebből az következik, hogy önmagában az a körülmény, hogy a szóban forgó szerződéseket a II. melléket 7. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján bontották fel, és hogy ezt a felbontást nem támadta meg a felperes, nem írja elő a Bizottság számára a felperesnek fizetett teljes összegnek a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése alapján történő visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettséget. Meg kell egyébiránt jegyezni, hogy míg a Bizottság a felbontó határozatában inkább a II. melléklet 7. cikke (4) bekezdésének b) pontjára hivatkozott, mint a 7. cikk (3) bekezdésének e) pontjára, amely biztosítja számára annak lehetőségét, hogy súlyos pénzügyi szabálytalanság fennállta esetén felbontson egy szerződést, a jelen jogviták keretében kizárólag súlyos pénzügyi szabálytalanságok fennállására hivatkozik, és nem hivatkozik csalásokra, amint azt a tárgyaláson megerősítette.

123    Ezért meg kell határozni azt, hogy a felperes által elismert, a munkaórák nyilvántartása terén fennálló nyilvánvaló hiányosságokra tekintettel a Bizottságot a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése feljogosította‑e legalábbis arra, hogy a szóban forgó szerződések címén általa folyósított teljes összeg visszafizetését követelje. Ha az ilyen teljes körű visszatéríttetés feltételei nem állnak fenn, a Bizottságnak kizárólag az áll jogában, hogy a II. melléklet 3. cikkének (4) bekezdése értelmében a visszatéríthető összes kiadások becslése alapján a kifizetett összegek és az Unió által fizetendő összeg közötti különbség visszafizetését követelje.

124    Ezt az értékelést a szerződő feleket kötő szerződéses kötelezettségekre tekintettel kell elvégezni a kiadásaik igazolása tekintetében.

125    A jelen esetben a felperesnek kell igazolnia a II. melléklet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja kikötéseinek megfelelően a személyi jellegű kiadásait, amely lényegében kimondja, hogy a szerződésbe beszámított összes munkaórát a projekt időtartama alatt, a koordinátor esetén pedig a projekt időtartamának lejártától számított legfeljebb két hónapon belül nyilvántartásba kell venni, és a projektvezetőnek vagy a szerződő fél szabályszerűen felhatalmazott pénzügyi felelősének legalább havonta egyszer le kell igazolnia.

126    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság azon kötelezettsége, hogy az EK 274. cikknek megfelelően gondoskodjon a közösségi forrásoknak a hatékony pénzgazdálkodás alapelveivel összhangban történő felhasználásáról, és a közösségi támogatásokat érintő csalások elleni küzdelem szükségessége alapvető fontossággal ruházzák fel a pénzügyi feltételekkel kapcsolatos kötelezettségvállalásokat (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑500/04. sz., Bizottság kontra IIC ügyben 2007. május 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑1443. o.] 93–95. pontját és a T‑448/04. sz., Bizottság kontra Trends ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 141. pontját). Ennélfogva a jelen esetben a szerződő fél azon kötelezettsége, hogy a személyi jellegű kiadásokra vonatkozó, a II. melléklet 23. cikkének (1) bekezdésében meghatározott különös követelményeknek megfelelő költségjegyzékeket bemutassa, az egyik alapvető kötelezettségvállalásának minősül, amely lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy rendelkezzen az annak ellenőrzéséhez szükséges adatokkal, hogy a szóban forgó támogatásokat a szerződések kikötéseinek megfelelően használták‑e fel.

127    Ez az oka annak, hogy a Bizottságot a II. melléklet 3. cikkének (4) bekezdése feljogosítja arra, hogy adott esetben követelje az általa amiatt vissza nem téríthetőnek tekintett költségekkel összefüggésben kifizetett összegek visszafizetését, mivel azokat nem a szerződéses kikötéseknek megfelelően igazolták.

128    Ezzel szemben az ellenőrzés során megállapított csalások vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságok esetén a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése előírja a Bizottság számára annak lehetőségét, hogy az Unió által kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegét visszafizettesse, és ily módon elrettentés a célja (lásd analógia útján a Törvényszék T‑199/99. sz., Sgaravatti Mediterranea kontra Bizottság ügyben 2002. szeptember 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑3731. o.] 136. pontját).

129    Azonban a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése által követett cél, amely a csalástól és a súlyos pénzügyi szabálytalanságoktól való elrettentésre irányul, nem teszi lehetővé a Bizottságnak, hogy eltérjen a szerződések jóhiszemű teljesítésének az elvétől és a szerződéses kikötések visszaélésszerű alkalmazásának tilalmától, diszkrecionális jogot tartva fenn magának e kikötések értelmezése és alkalmazása terén.

130    A jelen esetben ennélfogva vizsgálni kell, hogy – a végleges könyvvizsgálói jelentésben tett megállapításokra, valamint a feleknek a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszaiban előterjesztett és megjegyzésekkel ellátott, valamint a tárgyaláson a felek által megvitatott ügyiratokra tekintettel – a felperes által elkövetett pénzügyi szabálytalanságok kellően súlyosak voltak‑e ahhoz, hogy a szerződések jóhiszemű teljesítésének elvére tekintettel igazolják a kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegének a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdése alapján történő visszatéríttetését.

131    Kétségtelen, hogy a végleges könyvvizsgálói jelentés kizárólag a személyi jellegű kiadásoknak a 2003–2004. évben nem visszatéríthető jellegét állapítja meg, mivel az ellenőrzés a 2003. január 1‑je és a 2004. december 31. közötti időszakra vonatkozott, amint az már említésre került (lásd a fenti 112. pontot). E jelentésből azonban következik, hogy a 2005. évre vonatkozó személyi kiadásokra is átültethetők azok az indokok, amelyek alapján a könyvvizsgálók a 2003. és a 2004. évre bejelentett személyi jellegű kiadások igazolásának a hiányát megállapították.

132    A végleges könyvvizsgálói jelentésből ugyanis következik, hogy nemcsak a 2003. és a 2004. évre, hanem a 2005. évre vonatkozó, a könyvvizsgálóknak átadott dobozban található „munkaórajegyzékek” is csupán a személyzet egyes tagjai által a folyamatban lévő projektek egészére fordított összes munkaóra átfogó heti és havi kimutatását tartalmazták. A Seahealth- és a Biopal-projektekbe beszámítható munkaórát nem tartották nyilván. A CEVA korábbi igazgatója által aláírt e „munkaórajegyzékeket” a projekteken dolgozó személyzet sem írta alá, és a projektvezetők sem ellenjegyezték. Ezenfelül azokat nem keltezték és számozták be, így nem lehetetett megállapítani azt az időpontot, amikor készítették, és amikor a felperes korábbi igazgatója aláírta e jegyzékeket. A könyvvizsgálók továbbá megállapították a különböző projektekre vonatkozó „munkaórajegyzékek” sora különböző változatainak létét, amelyek jelentős ellentmondásokra mutattak rá közöttük.

133    Végezetül a végleges könyvvizsgálói jelentés kifejti, hogy a Biopal-projekt felelőse megerősítette, hogy nem tudja pontosan megbecsülni a személyzet egyes tagjainak az egyes projektekbe beszámítható munkaóráit, mivel szerinte nem létezett semmilyen nyilvántartási rendszer.

134    E körülmények között a könyvvizsgálók úgy ítéltek meg, hogy a „munkaórajegyzékek” nem megbízhatók, és nem rendelkeztek semmilyen szilárd alappal a szóban forgó projektekbe beszámítható munkaórák számának a meghatározásához. Következésképpen álláspontjuk szerint a 2003. és a 2004. évre bejelentett, a pénzügyi ellenőrzés keretében vizsgált személyi jellegű kiadások teljes összege nem visszatéríthető.

135    A Törvényszék egyébiránt megállapítja, hogy a felperes a Törvényszék kérdéseire adott írásbeli válaszában és a tárgyaláson sem hivatkozott olyan súlyos érvre, amely lehetővé tenné a könyvvizsgálói jelentésben szereplő ténymegállapítások és következtetések hatályon kívül helyezését. Nevezetesen egyetlen olyan körülményre sem hivatkozott, amely alapján kétségbe vonható volna az – a Bizottság által vele szemben felhozott – tény, hogy nem vezetett semmilyen nyilvántartást a szóban forgó szerződésekbe beszámítható munkaórákról.

136    A felperes különösen nem vitatta, hogy a „munkaórajegyzékeket” a korábbi igazgatója utólag állította össze a szerződések lejártát követően. A rennes‑i rendőrség pénzügyi csoportja által készített, a felperes által hivatkozott, úgynevezett összefoglaló „munkaórajegyzékeket” illetően nem vitatott, hogy az ily módon összeállított munkaórajegyzékek összefoglalására, valamint azoknak a bejelentett költségekkel való összevetésére korlátozódnak. Nem tartalmaznak egyetlen elemet sem a szóban forgó szerződésekbe ténylegesen beszámítható munkaórákat illetően.

137    Ezenfelül a „munkaórajegyzékek” fent említett összeállítása megbízhatóságának teljes hiányát megerősítik azok a jelentős ellentmondások, amelyek egyfelől az e „munkaórajegyzékek” – a felperes által a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszában kidolgozott, fent említett összefoglaló jegyzék áttekintő táblázatának megfelelő – tartalma, másfelől pedig a pénzügyi csoport 2008. március 31‑i, a Bizottság által benyújtott jelentésében szereplő egyes tanúvallomások között állnak fenn. Így míg az egyik tanú, egy projektvezető esetében ezek a munkaórajegyzékek összesen 685, a Biopal-projektre fordított munkaórát tartalmaznak, ugyanez a tanú a pénzügyi csoport általi kihallgatása során azt nyilatkozta, hogy soha nem dolgozott ezen a projekten.

138    Egyébiránt, különösen a 2005. évre kifizetett előlegeket illetően nem következik sem az ügy irataiból, sem a feleknek a Törvényszék kérdéseire adott válaszaiból, sem pedig a tárgyaláson tett szóbeli észrevételeikből, hogy a felperes igazolásokat adott át a Bizottságnak a szóban forgó szerződések címén a 2005. év során kifizetett személyi jellegű kiadásokra vonatkozóan. A felperes egyébként nem állítja, hogy átadott ilyen igazolásokat.

139    E körülmények között önmagában a munkaórajegyzékek rendszeres vezetésének a 2003., a 2004. és a 2005. évet illető hiánya a II. melléklet 23. cikke (1) bekezdése megsértésének minősül, amely elegendő az érintett személyi jellegű kiadások összessége vissza nem téríthetőnek tekintéséhez (a fent hivatkozott Bizottság kontra Premium ügyben hozott ítélet 44. pontja).

140    Ezen túlmenően – az ellenőrzés során megállapított, valamint a bűnügyi nyomozás azon iratai által megerősített nyilvánvaló pénzügyi szabálytalanságok terjedelmére és súlyára tekintettel, amelyet a felek a jelen esetben megvitattak – a felperesnek a szóban forgó szerződések címén kifizetett pénzügyi támogatás teljes összegének a Bizottság általi visszatéríttetése nem tekinthető a II. melléklet 3. cikkének (5) bekezdésében szereplő kikötések visszaélésszerű alkalmazásának. A felperes állításaival ellentétben ezért a szóban forgó szerződések releváns kikötései által követett célra tekintettel nem mutat aránytalan jelleget (lásd a fenti 126–128. pontot).

141    A felperesnek a szakértő kijelölésére vonatkozó másodlagos kérelmei nem fogadhatók el, mivel a szerződéses kötelezettségvállalásai alapján a felperesnek a II. melléklet 23. cikkének (1) bekezdésében megkövetelt különleges bizonyítási követelményeknek megfelelően kell bizonyítnia a személyi jellegű kiadásait (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra IIC ügyben hozott ítélet 105. pontját).

142    Ennek következtében a jelen kereseteket – mint megalapozatlanokat – teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

143    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

144    Egyébiránt az eljárási szabályzat 87. cikke 3. §‑ának első bekezdése előírja, hogy részleges pernyertesség esetén, illetve kivételes indokból a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit.

145    A jelen esetben, tekintettel arra, hogy a felperes valamennyi jogalapja tekintetében pervesztes lett, figyelembe kell venni azt, hogy a „munkaórajegyzékek” OLAF általi lefoglalását követően a felperes nem tudott az ügy teljes ismeretében nyilatkozni a vele szemben felhozott pénzügyi szabálytalanságok fennállásáról és súlyáról. Csupán a Törvényszék előtti írásbeli eljárást követően állt módjában e dokumentumokhoz hozzáférni (lásd a fenti 89. és 96. pontot). Következésképpen úgy kell határozni, hogy a felek maguk viselik saját költségeik felét, valamint a másik fél költségeinek felét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a kereseteket elutasítja.

2)      A felek maguk viselik saját költségeik felét, valamint a másik fél költségeinek felét.

Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. június 17‑i nyilvános ülésen.

E. Coulon

* Az eljárás nyelve: francia.