T‑378/07. sz. ügy

CNH Global NV

kontra

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

„Közösségi védjegy – A piros, a fekete és a szürke színnek egy traktor külsején alkalmazott kombinációját tartalmazó közösségi védjegy bejelentése – Feltétlen kizáró ok – A használat révén megszerzett megkülönböztető képesség hiánya – A 40/94/EK rendelet 7. cikkének (3) bekezdése (jelenleg a 207/2009/EK rendelet 7. cikkének (3) bekezdése)”

Az ítélet összefoglalása

1. Közösségi védjegy – A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése – Feltétlen kizáró okok – Megkülönböztetésre nem alkalmas, leíró jellegű, illetve szokásossá vált megjelölések – Kivétel – A megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzése – Az érintett vásárlóközönség meghatározása

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (3) bekezdés)

2. Közösségi védjegy – A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése – Feltétlen kizáró okok – Megkülönböztetésre nem alkalmas, leíró jellegű, illetve szokásossá vált megjelölések – Kivétel – A megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzése – Értékelési szempontok

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (3) bekezdés)

3. Közösségi védjegy – A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése – Feltétlen kizáró okok – Megkülönböztetésre nem alkalmas, leíró jellegű, illetve szokásossá vált megjelölések – Kivétel – A megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzése – A Közösség egész területén bizonyított használat

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (3) bekezdés)

1. A megkülönböztető képességnek a közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, a védjegy használata révén történő megszerzésének feltétele, hogy az érintett vásárlóközönségnek legalább egy jelentős része az érintett árukat vagy szolgáltatásokat a védjegynek köszönhetően úgy azonosítsa, mint amely valamely meghatározott vállalkozástól származik. Ezen azonosításnak a megjelölés védjegyként történő használatából kell következnie, tehát a védjegy azon jellemzőjéből és hatásából, amely lehetővé teszi az érintett áruk vagy szolgáltatások más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól való megkülönböztetését.

Az érintett vásárlóközönség meghatározása az érintett áruk célközönségének vizsgálatához kapcsolódik, mivel e személyek viszonylatában kell a védjegynek az alapvető funkcióját kifejtenie. E közönség meghatározását tehát a védjegyek alapvető funkciójára figyelemmel kell elvégezni, ami abból áll, hogy a fogyasztók vagy a végfelhasználók számára biztosítja a védjeggyel megjelölt az áruk vagy szolgáltatások eredetének azonosíthatóságát úgy, hogy ezen árut vagy szolgáltatást a máshonnan származó áruktól vagy szolgáltatásoktól összetéveszthetetlenül megkülönböztethessék.

(vö. 28., 29., 38. pont)

2. Annak meghatározásához, hogy a megjelölés a közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében vett használata révén megszerezte‑e a megkülönböztető képességet, átfogóan kell értékelni azon bizonyítékokat, amelyek alátámaszthatják, hogy a védjegy alkalmassá vált az érintett áruk vagy szolgáltatások adott vállalkozástól származókként történő azonosítására, következésképpen ezen áruk vagy szolgáltatások más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól történő megkülönböztetésére.

Valamely védjegy megkülönböztető képességének a használata révén történő megszerzése megítélésénél tekintetbe vehető többek között a védjegy által elfoglalt piaci részesedés, e védjegy használatának intenzitása, földrajzi kiterjedése és tartama, a vállalkozás által a védjegy reklámozása céljából megvalósított beruházások jelentősége, azon érdekelt fogyasztók hányada, akik a védjegy miatt úgy azonosítják az árukat vagy szolgáltatásokat, mint amelyek egy meghatározott vállalkozástól származnak, továbbá a kereskedelmi és iparkamaráktól és egyéb szakmai szervezetektől származó nyilatkozatok.

(vö. 31. és 32. pont)

3. A megkülönböztető képességnek a közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, használat révén történő megszerzését a Közösség egész területén bizonyítani kell, ahogyan erre a közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjáig sor került, kivéve a Közösség azon részét, ahol a bejelentett védjegy már eredetileg is rendelkezett ilyen képességgel. Az érintett vásárlóközönség legalább egy jelentős részének ezen a területen – amely magában foglalja azon tíz új tagállam területét, amelyek a 2004. május 1‑jei bővítéssel csatlakoztak az Európai Unióhoz – kell az érintett árukat a bejelentett védjegynek köszönhetően úgy azonosítania, mint amely valamely meghatározott vállalkozástól származik.

(vö. 48. pont)

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)

2010. szeptember 29.(*)

A T‑378/07. sz. ügyben,

a CNH Global NV (székhelye: Amszterdam [Hollandia], képviselik: M. Edenborough barrister és R. Harrison solicitor)

felperesnek

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: A. Folliard‑Monguiral, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az OHIM első fellebbezési tanácsának egy piros, fekete és szürke színű traktort ábrázoló megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozása iránti kérelmére vonatkozó, 2007. július 5‑i határozatával (R 1642/2006‑1. sz. ügy) szemben benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök, K. Jürimäe és S. Soldevila Fragoso (előadó) bírák,

hivatalvezető: K. Pocheć,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2007. október 2‑án benyújtott keresetlevélre,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2008. január 15‑én benyújtott válaszbeadványra,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2008. május 13‑án benyújtott válaszra,

a 2010. március 17‑i tárgyalást követően,

meghozta a következő

Ítéletet

A jogvita előzményei

1 2004. július 15‑én a felperes, a CNH Global NV a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK rendelet [HL L 78., 1. o.]) alapján közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).

2 A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi ábrás megjelölés volt:

Image not found

3 A szóban forgó megjelöléshez az alábbi leírást csatolták: „[a] piros, a fekete és a szürke szín kombinációja, amelyeket egy traktor külsején alkalmaznak, a pirosat a motorháztetőn, a tetőn és a sárvédőkön, a világosszürkét és a sötétszürkét a motorháztetőn egy vízszintes vonal formájában, a feketét pedig a hűtőrácson, az alvázon és a külső függőleges merevítőkön”.

4 A védjegybejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 12. osztályba tartozó áruk vonatkozásában tették, az alábbi leírással: „Traktorok”.

5 2006. október 27‑én az elbíráló azzal az indokkal utasította el a lajstromozás iránti kérelmet, hogy habár a felperes bizonyította, hogy a nyugat‑európai tagállamokban „kiemelkedő” értékesítési adatokkal rendelkezik, nem bizonyította a szóban forgó megjelölés intenzív használatát az új tagállamokban – amelyek főként mezőgazdasági államok –, és hogy következésképpen nem volt megállapítható, hogy a bejelentett védjegy a használata révén megkülönböztető képességet szerzett az Európai Közösség jelentős részén.

6 2006. december 15‑én a felperes fellebbezést nyújtott be az elbíráló határozata ellen. 2007. július 5‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az első fellebbezési tanács elutasította a fellebbezést, helybenhagyva ezt a határozatot.

7 A fellebbezési tanács lényegében kiemelte egyrészt azt, hogy az érintett vásárlóközönség a mezőgazdasági termelőkből áll, és másrészt, mivel a szóban forgó színkombináció nem rendelkezik bennerejlő megkülönböztető képességgel, a bejelentett védjegy csak azzal a feltétellel lajstromozható, ha használat révén megkülönböztető képességet szerzett a Közösség jelentős részén. Márpedig a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a felperes nem bizonyította, hogy ez a feltétel teljesül, mivel egyfelől a releváns piac meghatározásakor nem vette figyelembe az új tagállamokat, másfelől az értékesítési adatok mind e tagállamokban, mind pedig néhány régi tagállamban nyilvánvalóan elégtelenek a fent említett megjelölés intenzív használatának bizonyításához.

A felek kérelmei

8 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.

9 Az OHIM keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

– utasítsa el a keresetet;

– a felperest kötelezze a költségek viselésére.

Indokolás

10 A felperes keresetének alátámasztására lényegében egyetlen, a 40/94 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének (jelenleg a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése) a megsértésére alapított jogalapra hivatkozik.

A felek érvei

11 A felperes úgy véli, hogy az érintett vásárlóközönség, amely a teljes lakosságnak csak nagyon csekély arányát képviseli, védjegyként észleli az általa gyártott traktor színkombinációját, és a különböző tagállamokban ugyanolyan módon észleli azt.

12 A felperes úgy ítéli meg, hogy az érintett vásárlóközönségbe beletartoznak a jelenlegi traktortulajdonosok, valamint a jövőbeni traktorvásárlók, azok azonban nem, akik mindössze potenciálisan érdeklődnek ezen áruk iránt, mivel csak az előbbieknek fűződik valódi érdekük ahhoz, hogy a védjegy betöltse az áruk kereskedelmi származásának azonosítására irányuló alapvető funkcióját.

13 A felperes szerint a „mezőgazdasági termelő” fogalma nem vehető figyelembe az érintett vásárlóközönség meghatározása céljából, mivel az pontatlan, és olyan nem releváns személyeket is magában foglal, mint a kistermelők, vagy azok a mezőgazdasági termelők, akik nem rendelkeznek traktor vásárláshoz forrásokkal. Így a fellebbezési tanács tévesen állapította meg, hogy általánosságban a mezőgazdasági termelők alkotják az érintett vásárlóközönséget, és e hiba vezetett ahhoz, hogy az előterjesztett bizonyítékokat tévesen értelmezte.

14 A felperes ily módon vitatja az OHIM által tett azon megállapítást, miszerint elismeri, hogy az érintett vásárlóközönség általánosságban a mezőgazdasági termelőkből áll.

15 A felperes arra hivatkozik, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a védjegy használata révén megszerzett megkülönböztető képességét az érintett vásárlóközönség jelentős része tekintetében kell bizonyítani, azonban nem az említett vásárlóközönség egésze tekintetében. Ezenfelül ezt a releváns földrajzi piac jelentős részére vonatkozóan kell bizonyítani, de nem erre az egész területre vonatkozóan, mivel – az OHIM állításával ellentétben – semmilyen fordulat nem történt az ítélkezési gyakorlatban, és jogalkotási reformra sem került sor ebben az értelemben.

16 A felperes kifejti továbbá, hogy „megvalósíthatatlan” az OHIM azon álláspontja, miszerint a védjegy megkülönböztető képességének a használat révén történő megszerzését minden egyes tagállam teljes területére és az érintett vásárlóközönség egészére vonatkozóan kell bizonyítani.

17 A felperes szerint az érintett vásárlóközönség nem egyformán oszlik meg minden tagállam között, és a megfelelő használat mértéke tehát az egyes tagállamokra jellemző különleges feltételektől függően változik.

18 A felperes úgy ítéli meg, hogy a jelen esetben az érintett áruk összértékesítési adatai, a lefedett földrajzi terület, valamint az a tény, hogy az értékesítések nem egyformán oszlanak meg a Közösségen belül, nem releváns annak megállapításához, hogy a bejelentett védjegy használata révén megszerezte‑e a megkülönböztető képességet a Közösség jelentős részén. A figyelembe veendő tényező egyfelől az értékesítéseknek a piac méretéhez viszonyított száma, másfelől az érintett vásárlóközönség földrajzi megoszlása.

19 A felperes azzal érvel, hogy a jelen esetben a bejelentett védjegy által érintett áruk értékesítési adatai „kiemelkedők” a nyugat‑európai tagállamokban. Így a bejelentett védjegy használata révén szerzett megkülönböztető képességet a Közösség 90%‑át képviselő, és ezáltal a Közösség lényeges részének minősülő régi tagállamokban, és ilyen megkülönböztető képességet szerzett tehát az érintett vásárlóközönség tekintetében a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében.

20 A felperes azt állítja, hogy a lakosság mérete, a földrajzi terület kiterjedése, és az a tény, hogy a kelet-európai tagállamok mezőgazdasági államok, nem releváns körülmények annak megállapításához, hogy a bejelentett védjegy használata révén megszerezte‑e a megkülönböztető képességet a Közösség jelentős részén. Véleménye szerint az érintett vásárlóközönség az a tényező, amelyet figyelembe kell venni. Mindenesetre ezekben a tagállamokban a mezőgazdasági vállalkozások túl kicsik a traktor használatához, és az érintett vásárlóközönség a Közösség e részén következésképpen nagyon szűk körű. Az OHIM tehát tévesen állapította meg, hogy a felperes figyelmen kívül hagyta a kelet‑európai tagállamokat, és nem vette figyelembe az új tagállamok piacát, mivel elhanyagolhatónak tekintette azokat.

21 A felperes fenntartja, hogy az OHIM „megtévesztő módon és főként tévesen” alkalmazta az értékesítési adatait.

22 A felperes továbbá azt állítja, hogy az OHIM a válaszbeadványában két, az elbíráló és a fellebbezési tanács előtt sem hivatkozott kérdést vetett fel, amely egyfelől a szakmai csoportosulások azon két képviselőjének a függetlenségére vonatkozik, akiknek a nyilatkozatát a keresethez csatolva a felperes benyújtotta, illetve arra vonatkozik, hogy e képviselők alkalmasak‑e annak meghatározására, hogy egy adott védjegyet hogyan észlelnek Európában; másfelől a bejelentett védjegynek a CASE, illetve a CASE INTERNATIONAL szóvédjeggyel együttesen történő használatára vonatkozik. Ezek az érvek nem megalapozottak, mivel egyfelől a fenti képviselők alkalmasak annak megállapítására, hogy a védjegyet hogyan észlelik, másfelől – mivel a bejelentett védjegy szóbeli elemei olvashatatlanok – továbbra is a színkombináció az egyetlen megkülönböztető elem.

23 Végezetül a felperes kifejti, hogy előterjesztette azokat a közvetlen bizonyítékokat, amelyek bizonyítják, hogy a traktor színkombinációja a kereskedelmi származás megjelölésének minősülhet, valamint az említett színkombinációt ábrázoló fényképeket is benyújtotta. Azt is bizonyította, hogy e traktorokat az érintett vásárlóközönség körében hirdette.

24 Az OHIM a felperes által előterjesztett valamennyi érvet vitatja.

A Törvényszék álláspontja

25 A színek, illetve a színek kombinációi (mint olyanok) alkalmasak arra, hogy közösségi védjegyet képezzenek, és önmagukban a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése alapján a használat révén megszerezhetik a megkülönböztető képességet azon árukra és szolgáltatásokra, amelyek vonatkozásában a lajstromozását kérték (a Bíróság C‑447/02. P. sz., KWS Saat kontra OHIM ügyben 2004. október 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑10107. o.] 79. pontja és a Törvényszék T‑137/08. sz., BCS kontra OHIM – Deere [zöld és sárga szín kombinációja] ügyben 2009. október 28‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 28. pontja).

26 A jelen esetben a felperes nem vitatja az elbírálónak és a fellebbezési tanácsnak a bejelentett védjegy bennerejlő megkülönböztető képességének hiányára vonatkozó következetéseit, hanem a fent említett rendelet 7. cikke (3) bekezdésének a szóban forgó megjelölésre történő alkalmazására szűkíti a vitát.

27 A 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontjában (jelenleg a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontja) szereplő feltétlen kizáró okok nem akadályozzák meg a védjegy lajtromozását, ha az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások tekintetében használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet.

28 Ezzel kapcsolatban elsőként meg kell állapítani, hogy az ítélkezési gyakorlatból kiderül, hogy a megkülönböztető képességnek a védjegy használata révén történő megszerzésének feltétele, hogy az érintett vásárlóközönségnek legalább egy jelentős része az érintett árukat vagy szolgáltatásokat a védjegynek köszönhetően úgy azonosítsa, mint amely valamely meghatározott vállalkozástól származik (a Törvényszék T‑141/06. sz., Glaverbel kontra OHIM [üvegfelület szerkezete] ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 32. pontja; analógia útján lásd továbbá a Bíróság C‑108/97. és C‑109/97. sz., Windsurfing Chiemsee egyesített ügyekben 1999. május 4‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑2779. o.] 52. pontját és a C‑353/03. sz. Nestlé‑ügyben 2005. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑6135. o.] 30. pontját).

29 Ezen azonosításnak a megjelölés védjegyként történő használatából kell következnie, tehát a védjegy azon jellemzőjéből és hatásából, amely lehetővé teszi az érintett áruk vagy szolgáltatások más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól való megkülönböztetését (analógia útján lásd a Bíróság C‑299/99. sz. Philips‑ügyben 2002. június 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑5475. o.] 64. pontját és a fent hivatkozott Nestlé‑ügyben hozott ítélet 26. pontját).

30 Másodsorban ahhoz, hogy egy védjegy lajstromozható legyen a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében, a megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzését azon az egész területen bizonyítani kell, ahol a védjegy eredetileg nem rendelkezett ilyen képességgel (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑25/05. P. sz., Storck kontra OHIM ügyben 2006. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑5719. o.] 83. és 86. pontját; a Törvényszék fent hivatkozott „az üvegfelület szerkezete”‑ügyben hozott ítéletének 35. és 40. pontját; a T‑8/08. sz., Piccoli kontra OHIM [egy kagyló formája] ügyben 2009. március 10‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 36. és 41. pontját, valamint a T‑75/08. sz., JOOP! kontra OHIM [!] ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 41. pontját; analógia útján lásd továbbá a Bíróság C‑108/05. sz. Bovemij Verzekeringen ügyben 2006. szeptember 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑7605. o.] 22. pontját).

31 Harmadsorban a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kiderül, hogy annak meghatározásához, hogy a szóban forgó megjelölés használata révén megszerezte‑e a megkülönböztető képességet, átfogóan kell értékelni azon bizonyítékokat, amelyek alátámaszthatják, hogy a védjegy alkalmassá vált az érintett áruk vagy szolgáltatások adott vállalkozástól származókként történő azonosítására, következésképpen ezen áruk vagy szolgáltatások más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól történő megkülönböztetésére (analógia útján lásd a fent hivatkozott Windsurfing Chiemsee ügyben hozott ítélet 49. pontját).

32 Valamely védjegy megkülönböztető képességének a használata révén történő megszerzése megítélésénél tekintetbe vehető többek között a védjegy által elfoglalt piaci részesedés, e védjegy használatának intenzitása, földrajzi kiterjedése és tartama, a vállalkozás által a védjegy reklámozása céljából megvalósított beruházások jelentősége, azon érdekelt fogyasztók hányada, akik a védjegy miatt úgy azonosítják az árukat vagy szolgáltatásokat, mint amelyek egy meghatározott vállalkozástól származnak, továbbá a kereskedelmi és iparkamaráktól és egyéb szakmai szervezetektől származó nyilatkozatok (a fent hivatkozott !‑ügyben hozott ítélet 44. pontja; analógia útján lásd továbbá a fent hivatkozott Windsurfing Chiemsee ügyben hozott ítélet 51. pontját és a fent hivatkozott a Nestlé‑ügyben hozott ítélet 31. pontját).

33 Negyedsorban valamely megjelölés megkülönböztető képességét, beleértve a használata révén megszerzett megkülönböztető képességet, egyrészt azon áruk vagy szolgáltatások tekintetében kell mérlegelni, amelyekre nézve a védjegy lajstromozását kérték, másrészt figyelembe véve a szóban forgó áru‑ vagy szolgáltatási kategória szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagfogyasztója részéről történő feltételezett észlelést (analógia útján lásd a fent hivatkozott Philips‑ügyben hozott ítélet 59. és 63. pontját, valamint a fent hivatkozott a Nestlé‑ügyben hozott ítélet 25. pontját).

34 Végül a megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzésének meg kell előznie a védjegybejelentés benyújtását (a Bíróság C‑542/07. P. sz., Imagination Technologies kontra OHIM ügyben 2009. június 11‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 60. pontja és a Törvényszék T‑289/08. sz., Deutsche BKK kontra OHIM [Deutsche BKK] ügyben 2010. február 11‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 60. pontja).

35 A fent említett ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni, hogy a jelen ügyben a fellebbezési tanács jogi hibát követett‑e el, amikor elvetette a felperes érvelését, mely szerint a bejelentett védjegy használata révén megkülönböztető képességet szerzett a Közösség jelentős részén, és a lajstromozást a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése alapján az érintett áruk tekintetében engedélyezni kellett volna.

36 Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a felperes vitatja az érintett vásárlóközönség fellebbezési tanács által adott meghatározását, valamint azon megállapítását, miszerint a szóban forgó megjelölés használata révén nem szerezte meg a megkülönböztető képességet a Közösség jelentős részén.

37 Elsőként, azon érintett vásárlóközönség meghatározását illetően, amelynek tekintetében a bejelentett védjegy használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet, a felperes e meghatározást a jelenlegi traktortulajdonosokra és a jövőbeni traktorvásárlókra szűkíti, míg a fellebbezési tanács valamennyi mezőgazdasági termelőre kiterjeszti azt.

38 A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az érintett vásárlóközönség meghatározása az érintett áruk célközönségének vizsgálatához kapcsolódik, mivel e személyek viszonylatában kell a védjegynek az alapvető funkcióját kifejtenie. E közönség meghatározását tehát a védjegyek alapvető funkciójára figyelemmel kell elvégezni, ami abból áll, hogy a fogyasztók vagy a végfelhasználók számára biztosítja a védjeggyel megjelölt az áruk vagy szolgáltatások eredetének azonosíthatóságát úgy, hogy ezen árut vagy szolgáltatást a máshonnan származó áruktól vagy szolgáltatásoktól összetéveszthetetlenül megkülönböztethessék (a fent hivatkozott „az üvegfelület szerkezete”‑ügyben hozott ítélet 23. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39 Ha ezen ítélkezési gyakorlat fényében vizsgáljuk, nem relevánsak a felperes által felhozott azon érvek, amelyek vitatják, hogy az érintett vásárlóközönséget általánosságban a mezőgazdasági termelők alkotják, és amelyek kizárják ebből a meghatározásból mindazt a lakosságot, amely csak potenciálisan érdeklődik az érintett áruk iránt.

40 Egyfelől a mezőgazdasági termelők – földművelői minőségükben – a földműveléshez szükséges eszközök, nevezetesen a traktorok megjelölt célközönsége. A felperes maga is erre a következtetésre jut, amikor a Törvényszékhez benyújtott egyik iratban elismeri, hogy a mezőgazdasági termelők a traktorok tipikus vásárlói. Bizonyos mezőgazdasági vállalkozások kis méretére, valamint a mezőgazdasági termelők költségvetési keretére vonatkozó érvek nem kérdőjelezik meg ezt a következtetést. Amint ugyanis a felperes által a Törvényszékhez benyújtott iratokból kiderül, a különböző traktorgyártóknak sikerült a kis vállalkozásokban használható, kisméretű gépeket kifejleszteniük. Ehhez hasonlóan az, hogy egyes mezőgazdasági termelők nem rendelkeznek a traktor megvásárlásához szükséges forrásokkal, olyan körülmény, amely az idők során változhat, és amely leküzdhető például a mezőgazdasági gépek forgalmazói által tett finanszírozási ajánlatokkal.

41 Másfelől mesterséges a felperes által a jövőbeni traktorvásárlók és azon személyek között tett megkülönböztetés, akik csak potenciálisan érdeklődnek az ilyen gépek iránt. A védjegyjogot, és ezáltal a forgalomba hozott áruk kereskedelmi származásának azonosítását tekintve ugyanis csak a jövőbeni vásárlók lehetnek a traktorok iránt potenciálisan érdeklődő személyek. Így azonnal ki kell zárni más olyan „érdeklődőket”, mint a szerelők, a történészek, a szociológusok és a politológusok, akik számára a védjegy alapvető funkciója, vagyis a fenti áruk kereskedelmi származásának a vásárlási szándék meghozatala céljából történő azonosítása nem játszik semmilyen szerepet.

42 A felperes által előterjesztett azon érvek alapján, amelyek vitatják az érintett vásárlóközönség fellebbezési tanács által adott meghatározását, nem bizonyítható, hogy a szóban forgó megjelölésnek a jelenlegi traktortulajdonosok és a potenciális traktorvásárlók általi észlelése különbözne e megjelölésnek általánosságban a mezőgazdasági termelők általi észlelésétől. Az érintett vásárlóközönség ezen megszorító meghatározásának elfogadása azzal a következménnyel járna továbbá, hogy lehetővé tenné, hogy a felperes mesterségesen korlátozza a vásárlóközönséget ahhoz képest, amelynek tekintetében bizonyítania kell a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének a használat révén történő megszerzését.

43 A fentiekből következik, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította meg a megtámadott határozat 13. pontjában, hogy az érintett vásárlóközönség a mezőgazdasági termelőkből áll, nem téve az alapján különbséget, hogy a traktor megvásárlásához fűződő érdekük jelenleg is fennáll‑e vagy potenciális.

44 Másodsorban, a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 25. pontjában levont következtetéssel szemben a felperes azt állítja, hogy bizonyította, hogy a bejelentett védjegy használata révén megkülönböztető képességet szerzett a Közösség jelentős részén, ahogyan azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli.

45 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 40/94 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének (jelenleg a 207/2009 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése) megfelelően a „közösségi védjegyoltalom egységes,” ami azt jelenti, hogy „a Közösség egész területén azonos hatállyal rendelkezik”. A közösségi védjegyoltalom egységes jellegéből következik, hogy a lajstromozhatósághoz a megjelölésnek megkülönböztető képességgel kell rendelkeznie az egész Közösségben. Ezért a 40/94 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése (jelenleg a 207/2009 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése) értelmében egy megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha a Közösség egy részén nem rendelkezik megkülönböztető képességgel (a Törvényszék T‑91/99. sz., Ford Motor kontra OHIM [OPTIONS] ügyben 2000. március 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑1925. o.] 23–25. pontja).

46 E követelmény fényében kell értelmezni a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdését, amely lehetővé teszi azon megjelölések lajstromozását, amelyek használat révén megkülönböztető képességet szereztek. A fenti 30. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzését azon az egész területen bizonyítani kell, ahol a védjegy nem rendelkezett ilyen képességgel.

47 A felperes állításaival ellentétben ez az ítélkezési gyakorlat nem keverendő össze azzal az ítélkezési gyakorlattal, amely a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL 1989. L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.) 5. cikkének (2) bekezdése, valamint a 40/94 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének c) pontja (jelenleg a 207/2009 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének c) pontja) szerinti, a tagállamban vagy a Közösségben „jóhírnevet élvez” kifejezés értelmének pontosítására irányul, e feltételt kell a lajstromozott védjegynek teljesítenie ahhoz, hogy a nem hasonló árukra vagy szolgáltatásokra kiterjedő védelemben részesüljön. Ebben az esetben ugyanis nem annak vizsgálatáról van szó, hogy egy megjelölés teljesíti‑e azokat a feltételeket, hogy közösségi védjegyként lajstromozható legyen az egész Közösségben. Inkább valamely megjelölés használatának megakadályozásáról van szó, amikor valamely létező védjegy valamely tagállamban vagy a Közösségben jóhírnévvel rendelkezik és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná az említett védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét. Így a Bíróság úgy ítélte meg, hogy területi szempontból a megjelölés használatának megtiltásához elegendő, ha a 89/104/EGK irányelv tekintetében valamely tagállam, illetve a 40/94 rendelet tekintetében a Közösség jelentős részén jóhírnevet élvez a védjegy (a Bíróság C‑375/97. sz. General Motors ügyben 1999. szeptember 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑5421. o.] 28. és 29. pontja, valamint a C‑301/07. sz. PAGO International ügyben 2009. október 6‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 27. és 30. pontja).

48 A jelen esetben az előzőekből az következik, hogy a felperes állításával, valamint a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 19. pontjában levont következtetéssel szemben a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének a használat révén történő megszerzését a Közösség egész területén bizonyítani kell ahogyan erre a közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjáig, vagyis 2004. július 15‑ig sor került, kivéve a Közösség azon részét, ahol a bejelentett védjegy már eredetileg is rendelkezett ilyen képességgel. A fenti 28. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében az érintett vásárlóközönség legalább egy jelentős részének ezen a területen – amely magában foglalja azon tíz új tagállam területét, amelyek a 2004. május 1‑jei bővítéssel csatlakoztak az Európai Unióhoz – kell az érintett árukat a bejelentett védjegynek köszönhetően úgy azonosítania, mint amely valamely meghatározott vállalkozástól származik.

49 A fellebbezési tanács ezen értékelési hibája azonban nem eredményezi a megtámadott határozat jogellenességét, mivel azok a feltételek, amelyeket figyelembe kell venni annak megállapításakor, hogy a bejelentett védjegy használata révén megszerezte‑e a megkülönböztető képességet, szigorúbbak a fellebbezési tanács által alkalmazott feltételeknél. A fenti 30. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis a bejelentett ábrás megjelölés lajstromozhatóságához a felperesnek bizonyítania kellett volna, hogy a szóban forgó megjelölés a lajstromozás iránti kérelem benyújtását megelőzően használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet a Közösség egész területén, az érintett vásárlóközönség jelentős része tekintetében. E célból a felperes különböző, a fenti 32. pontban megjelölt típusú bizonyítékokat nyújthatott volna be az OHIM‑hoz az egyes tagállamokban elérhető adatoktól függően (lásd ebben az értelemben fent hivatkozott „zöld és sárga szín kombinációja”‑ügyben hozott ítélet 39. pontját).

50 A felperes a bizonyítás terén számára ily módon biztosított széles mozgástér ellenére sem szolgáltatott egyetlen bizonyítékot, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy megszerezte a fenti megkülönböztető képességet a tíz új tagállamban. Egyrészt ugyanis nem terjesztett elő egyetlen bizonyítékot sem azon állításai alátámasztására, miszerint „jelentős előrelépéseket” tett a fent említett tagállamokban, másfelől elismerte, hogy „a bizonyítékokból egyértelműen kiderül, hogy a bejelentett védjeggyel rendelkező árukat (az akkori) 25 tagállamból 23‑ban értékesítették”. Ezenfelül, amint a Törvényszékhez benyújtott iratokból kiderül, a felperes elismerte, hogy a lajstromozás iránti kérelem benyújtásának időpontjában nem volt olyan helyzetben, hogy bizonyítsa, hogy a szóban forgó megjelölés használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet a fent említett tagállamokban. Ezért a 40/94 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének megfelelően a bejelentett védjegy lajstromozását megakadályozza, ha nem rendelkezik megkülönböztető képességgel a Közösség egy részén.

51 A felperes által hivatkozott, a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének a használat révén történő megszerzésének igazolására irányuló, általa előterjesztett bizonyos iratok bizonyító erejére vonatkozó érvek egyike sem olyan jellegű, amely e következtetést megkérdőjelezné.

52 Elsőként, a szakértő vásárlóközönség felperes által előterjesztett nyilatkozatait illetően meg kell állapítani, hogy azok nem minden tagállamból származnak. A felperes által benyújtott nyilatkozatok ugyanis kizárólag Belgium és az Egyesült Királyság szakmai csoportosulásainak képviselőitől származnak, és azok kizárólag Belgiumra és az Egyesült Királyságra vonatkoznak, azokra az országokra, amelyekre valószínűleg a fent említett képviselők ismeretei korlátozódnak.

53 Kétségtelen, hogy ezek a nyilatkozatok közvetlen bizonyítékoknak minősülnek a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének használat révén történő megszerzésére, amit a felek nem vitattak. Az ítélkezési gyakorlat értelmében azonban a védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjában 25 tagállam közül kettőből származó szakmai nyilatkozat nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a szóban forgó megjelölés megkülönböztető képességet szerzett a Közösség többi országában (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott „az üvegfelület szerkezete”‑ügyben hozott ítélet 39. pontját). Ezen túlmenően a tárgyaláson tett állításai ellenére a felperes nem bizonyította, hogy páneurópai szervezetek képviselői lennének, akiknek a nyilatkozatai az egész Közösségre kiterjednek. Ezért ezek a nyilatkozatok nem tekinthetők úgy, mint amelyek elegendők annak bizonyítására, hogy a bejelentett védjegy használata révén a fent említett tagállamokon kívül megszerezte a megkülönböztető képességet.

54 Másodsorban, az eladási mennyiséget és a hirdetési anyagokat illetően meg kell jegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében ezek másodlagos bizonyítékoknak minősülnek, amelyek adott esetben megerősíthetik a használat révén megszerzett megkülönböztető képességre vonatkozó olyan közvetlen bizonyítékokat, mint amilyeneket a nyilatkozatok tartalmaznak. Az eladási mennyiség és a hirdetési anyagok önmagukban ugyanis mindössze azt bizonyítják, hogy a szóban forgó áruk célközönsége a megjelölést a kereskedelmi származás megjelöléseként észleli. Ezért azon tagállamokat tekintve, amelyekre vonatkozóan semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő a felperes, a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség nem bizonyítható kizárólag az eladási mennyiséggel és a hirdetési anyagokkal (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott „az üvegfelület szerkezete”‑ügyben hozott ítélet 41. pontját).

55 A jelen esetben a felperes által előterjesztett iratok vizsgálatából kiderül, hogy az eladási mennyiségre és a kifejtett hirdetési tevékenységre vonatkozó egyetlen irat alapján sem állapítható meg, hogy az érintett vásárlóközönség mekkora része azonosítja a szóban forgó megjelölést a kereskedelmi származás megjelöléseként. Ezen túlmenően az elterjesztett hirdetési anyag meglehetősen csekély, néhány angol és német nyelvű iratra és a bejelentett védjegy nyolc tagállamban való közzétételére vonatkozó költségjegyzékre korlátozódik.

56 Kétségtelen, hogy a felperes a szóban forgó piacra való intenzív és tartós belépés bizonyítása céljából előterjesztett olyan iratokat is, amelyek a bejelentett védjegy piaci részesedését bizonyítják a különböző tagállamokban. Miután azonban a Törvényszék összevetette e piaci részesedéseket a felperes által benyújtott értékesítési adatokkal, valamint egy – szintén a felperes által benyújtott – független tanulmány adataival, jelentős ellentmondások fennállását állapította meg. Következésképpen a felperes által előterjesztett piaci részesedések nem megbízhatók, és így nem elegendők a bejelentett védjegynek a közösségi piacra való intenzív és tartós belépésének bizonyításához.

57 Végezetül, a fényképeket illetően, ezek mindössze azt bizonyítják, hogy a felperes a piros, a fekete és a szürke szín kombinációját használta a traktorjain. Az eladási mennyiséghez és a hirdetési anyagokhoz hasonlóan önmagukban azonban nem bizonyítják, hogy a szóban forgó áruk célközönsége a szóban forgó megjelölést a kereskedelmi származás megjelöléseként észleli.

58 Mindezekből az következik, hogy – amint a fenti 49. pontban megállapításra került – a fellebbezési tanács által a releváns terület meghatározása során elkövetett hiba csak nem lehet hatással a megtámadott határozat jogszerűségére nézve, mivel a felperes nem bizonyította a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének a használata révén történő megszerzését a Közösség egész területén.

59 Következésképpen az egyetlen jogalapot el kell utasítani, és ebből következően a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

60 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1) A keresetet elutasítja.

2) A CNH Global NV‑t kötelezi a költségek viselésére.

Pelikánová

Jürimäe

Soldevila Fragoso

Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. szeptember 29‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.