1. Verseny – Közigazgatási eljárás – A tisztességes eljáráshoz való jog – Az emberi jogok európai egyezménye 6. cikkének alkalmazhatatlansága
(EK 81. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk)
2. Verseny – Közigazgatási eljárás – Jogsértést megállapító és bírságot kiszabó bizottsági határozat – Büntető jelleg – Hiány
(EK 81. cikk és EK 229. cikk; 1/2003 rendelet, 23. cikk, (5) bekezdés és 31. cikk)
3. Verseny – Közigazgatási eljárás – Jogsértést megállapító bizottsági határozat – A jogsértésben részt vevő más vállalkozások nyilatkozatainak bizonyítékként való felhasználása – Megengedhetőség – Feltételek
(EK 81. cikk és EK 82. cikk)
4. Intézmények jogi aktusai – Kézbesítés – Szabálytalanságok – Joghatások – A keresetindítási határidő nyugvása
(EK 230. cikk, ötödik bekezdés és EK 254. cikk, (3) bekezdés)
5. Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme
(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)
6. Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme
(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)
7. Uniós jog – Általános jogelvek – Jogbiztonság – A büntetések törvényessége – Terjedelem
8. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése által a Bizottságnak biztosított mérlegelési jogkör – A büntetések törvényessége elvének megsértése – Hiány – Az iránymutatás által bevezetett módosítások előreláthatósága
(E K 229. cikk; 17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés és 31. cikk; 98/C 9/03 és 2002/C 45/03 bizottsági közlemények)
9. Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Bírságok – Meghatározás – Szempontok – A bírság általános mértékének növelése
(17. rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés és 1/2003 rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)
10. Verseny – Bírságok – A Bizottság Szerződésből eredő saját hatásköre
(EK 81. cikk, EK 82. cikk, EK 83. cikk, (1) bekezdés, illetve (2) bekezdés,, a) és d) pont, EK 202. cikk, harmadik francia bekezdés és EK 211. cikk, első francia bekezdés; 17. és 1/2003 tanácsi rendeletek)
11. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A bírságkiszabási iránymutatás alkalmazása – A büntető jogszabályok visszaható hatályának tilalmára vonatkozó elv megsértése – Hiány
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
12. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A bírságkiszabási iránymutatás alkalmazása – Megengedhetőség – A bizalomvédelem, az átláthatóság és az előreláthatóság elvének megsértése – Hiány
(98/C 9/03 bizottsági közlemény)
13. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Az engedékenységi közlemény alkalmazása – A visszaható hatály tilalma elvének és a bizalomvédelem elvének a megsértése – Hiány
(2002/C 45/03 bizottsági közlemény)
14. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Az önvádra kötelezés tilalmának, valamint az ártatlanság vélelme és az arányosság elvének megsértése – Hiány – A Bizottság mérlegelési jogkörének túllépése az engedékenységi közlemény elfogadása során – Hiány
(EK 81. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 48. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 18–21. és 23. cikk; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény, 11. és 23. pont)
15. Uniós jog – Elvek – Alapvető jogok – A tulajdonhoz való jog – Korlátozások – Megengedhetőség
(EK 81., EK 82. és EK 295. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)
16. Verseny – Bírságok – Bírságkiszabási iránymutatás – Jogi jelleg
(98/C 9/03 bizottsági közlemény)
17. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – A piacra gyakorolt tényleges hatás figyelembevételének kötelezettsége – Hiány – A jogsértés jellegén alapuló szempont elsődleges szerepe
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont)
18. Verseny – Bírságok – Bírságot kiszabó határozat – Indokolási kötelezettség – Terjedelem
(EK 253. cikk; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
19. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – A piac méretének figyelembevételére vonatkozó kötelezettség – Hiány
(98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont, második bekezdés, harmadik francia bekezdés)
20. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – A vállalkozás károkozásra való tényleges gazdasági képességének figyelembevétele – A vállalkozás méretével arányos bírságösszeg megállapításának kötelezettsége – Hiány – A bírság összegének a kartell tagjainak kategóriákba sorolása alapján történő megállapítása – Feltételek – Bírósági felülvizsgálat
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont)
21. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Enyhítő körülmények – A jogsértésnek a Bizottság beavatkozása előtt való megszüntetése – Súlyos jogsértés esete – Kizártság
(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 3. pont, harmadik francia bekezdés)
22. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Enyhítő körülmények – Az érintett vállalkozás által a versenyszabályoknak való megfelelés érdekében elfogadott program Bizottság általi figyelembevételének kötelezettsége – Hiány
(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
23. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság összegének csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)
24. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A vállalkozás hozzáállása a közigazgatási eljárás során – A kartellben részt vevő egyes vállalkozások által tanúsított együttműködés fokának értékelése
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)
25. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A Bizottságnak fenntartott mérlegelési mozgástér – Korlátok – Az arányosság elvének tiszteletben tartása – Feltételek
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)
1. Azon elv, amely szerint mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz, az uniós jog általános elve, amelyet megerősít az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke, és amelyet az emberi jogok európai egyezményének 6. cikke is biztosít. Ezen elv azon alapvető jogokból fakad, amelyek az uniós jog általános elveinek részét képezik, és amelyeknek betartását a Bíróság a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, valamint különösen az Emberi Jogok Európai Bírósága által nyújtott útmutatásokból merítve biztosítja. Noha az emberi jogok európai egyezményének fórumai a „büntetőjogi vád” fogalma önálló értelmezésének elfogadásával lefektették a 6. cikk büntetőjogi alkalmazása olyan területekre való fokozatos kiterjesztésének alapjait, amelyek – mint például a versenyjog megsértéséért kiszabott pénzbeli szankciók – formailag nem tartoznak a hagyományos büntetőjogi kategóriákba, a büntetőjog kemény magjához nem tartozó kategóriákat illetően az e rendelkezés büntetőjogi vetülete által nyújtott garanciákat nem feltétlenül kell teljes szigorral alkalmazni.
(vö. 51–52. pont)
2. A Bizottságnak a versenyjog megsértéséért bírságot kiszabó határozatai nem büntetőjogi jellegűek. Így azon eljárás, amelyben a Bizottság olyan, jogsértést megállapító és bírságot kiszabó határozatot hoz, amely később alávethető az uniós bíróság felülvizsgálatának, megfelel az emberi jogok európai egyezménye 6. cikke (1) bekezdése követelményeinek. Noha a Bizottság valóban nem ezen egyezmény 6. cikke értelmében vett bíróság, a közigazgatási eljárás során köteles az uniós jog általános elveit tiszteletben tartani.
Egyébiránt az uniós bíróság által a Bizottság határozataival kapcsolatban elvégzett felülvizsgálat biztosítja, hogy az említett egyezmény 6. cikkének (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljárás követelményei teljesüljenek. E tekintetben szükséges, hogy az érintett vállalkozás bármilyen, vele szemben hozott ilyen határozattal kapcsolatban korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező igazságügyi szervhez fordulhasson, amely hatáskörrel rendelkezik különösen arra, hogy a meghozott határozatot bármely tény‑ vagy jogkérdésben megváltoztassa. Márpedig, amikor az uniós bíróság felülvizsgálja valamely, az EK 81. cikkbe ütköző jogsértést megállapító határozat jogszerűségét, a felperesek kérhetik, hogy kimerítően vizsgálja meg mind a tényállás Bizottság általi konkrét megállapítását, mind pedig annak jogi értékelését. Ezenkívül a bírságokat illetően az uniós bíróság az EK 229. cikk és az 1/2003 rendelet 31. cikke értelmében korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik.
(vö. 53–56. pont)
3. Az uniós jog egyetlen rendelkezése vagy általános elve sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más vállalkozások nyilatkozataira támaszkodjon. Ha ez nem így lenne, az EK 81. cikkel és EK 82. cikkel ellentétes magatartások bizonyításának a Bizottságra háruló terhe tarthatatlan lenne, és összeegyeztethetetlen a Szerződés alapján rá ruházott feladattal, hogy e rendelkezések megfelelő alkalmazását felügyelje. Ugyanakkor egyetlen, kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás nyilatkozata, amelynek pontosságát több más, hasonlóan megvádolt vállalkozás vitatja, nem tekinthető a szóban forgó tények megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyítékok azt nem támasztják alá.
(vö. 57. pont)
4. A valamely határozat kézbesítése során felmerülő szabálytalanságok magát a határozatot nem érintik, tehát azt nem tehetik érvénytelenné. E szabálytalanságok bizonyos körülmények között csak azt akadályozhatják meg, hogy az EK 230. cikk ötödik bekezdésében előírt keresetindítási határidő megkezdődjön. Nem ez a helyzet akkor, amikor a felperesnek vitathatatlanul tudomása volt a határozat tartalmáról, és az e cikkben említett határidőn belül élt is kereseti jogával.
(vö. 61. pont)
5. Az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását különösen akkor, ha e leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg piaci magatartását, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogalany közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra. Ez esetben ugyanis az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ily módon egyetlen vállalkozást alkot. Így az a tény, hogy valamely anyavállalat és annak leányvállalata az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot, lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalatnak anélkül, hogy bizonyítania kellene az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét.
Abban a különös esetben, ha az anyavállalat az uniós versenyjog szabályaiba ütköző jogsértést elkövető leányvállalata tőkéjében 100%‑os részesedéssel rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására.
E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalatbeli tőkerészesedések teljes egészében az anyavállalat tulajdonában vannak, ahhoz hogy vélelmezze, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatára kirótt bírság megfizetését illetően, kivéve ha az e vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ.
(vö. 69–72, 82. pont)
6. Abban a különös esetben, ha az anyavállalat az uniós versenyjog szabályaiba ütköző jogsértést elkövető leányvállalata t őkéjében 100%‑os részesedéssel rendelkezik, a leányvállalat jogsértő magatartása anyavállalatnak való betudásához nem szükséges annak bizonyítása, hogy az anyavállalat befolyást gyakorol leányvállalatának politikájára a jogsértés tárgyát képező adott területen. Ezzel szemben az anyavállalat és leányvállalata közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatok alapján megállapítható lehet az előbbinek az utóbbi stratégiájára gyakorolt befolyása, és ennélfogva e kapcsolatok igazolhatják, hogy azok egyetlen gazdasági egységnek tekinthetők. Így, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalatbeli tőkerészesedések teljes egészében az anyavállalat tulajdonában vannak, módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatára kirótt bírság megfizetését illetően, kivéve ha az anyavállalat bizonyítja, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ. Ugyanis nem a leányvállalatnak az anyavállalat általi, jogsértésre való felbujtása, és még kevésbé az utóbbinak az említett jogsértésben való érintettsége teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy a bírságokat kiszabó határozatot a cégcsoport anyavállalatának címezze, hanem azon tény, hogy e vállalatok az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást képeznek.
Azon körülmény, hogy az anyavállalat nem adott a leányvállalatainak olyan utasításokat, amelyek lehetővé tették vagy ösztönözték volna az EK 81. cikkel ellentétes kapcsolatokat, és hogy nem volt tudomása ilyen kapcsolatokról, nem minősül az említett leányvállalatok önállóságának bizonyítására alkalmas elemnek. Azon körülmény, hogy a leányvállalatok négy különböző országban különböző, eltérő jellegű jogsértésekben vettek részt, szintén nem döntheti meg a felelősségre vonatkozó vélelmet, mivel a Bizottság nem támaszkodott a megállapított jogsértések közötti esetleges párhuzamra annak érdekében, hogy az anyavállalatnak tudja be a leányvállalatainak magatartásáért való felelősséget. Ugyanígy azon tény, hogy az anyavállalat a versenyjog és az azzal összefüggő iránymutatások leányvállalatai általi megsértésének megakadályozását célzó magatartási kódexet fogadott el, egyrészről semmit nem változtat a vele szemben megállapított jogsértés megtörténtén, másrészről pedig nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy az említett leányvállalatok önállóan határozták meg üzletpolitikájukat. Épp ellenkezőleg, az említett kódexnek az alkalmazása inkább arra utal, hogy az anyavállalat ténylegesen irányította leányvállalatai üzletpolitikáját.
(vö. 82., 85., 87–88. pont)
7. A büntetések törvényességének elve a jogbiztonság elvéből következik, amely az uniós jog alapelvét képezi, és amely megköveteli többek között, hogy minden uniós szabályozás, különösen amikor szankciót szab ki, vagy enged kiszabni, világos és pontos legyen annak érdekében, hogy az érintett személyek egyértelműen megismerhessék az abból eredő jogaikat és kötelezettségeket, és ennek megfelelően megtehessék intézkedéseiket.
A büntetések törvényességének elvét, amely az uniós jog általános elvei közé tartozik, amely elvek a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak alapját képezik, különböző nemzetközi szerződések is rögzítették, többek között az emberi jogok európai egyezményének 7. cikke.
Ezen elv megköveteli, hogy a törvény egyértelműen meghatározza a jogsértéseket és az azokat megtorló büntetéseket. E feltétel akkor teljesül, ha a jogalany a vonatkozó rendelkezés szövegéből és szükség esetén a rendelkezés bíróságok általi értelmezése segítségével tudhatja, mely cselekmények és mulasztások váltják ki büntetőjogi felelősségét. Ezenkívül az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint a törvény egyértelműségét nem csupán a vonatkozó rendelkezés szövegére, hanem az állandó és közzétett ítélkezési gyakorlat általi pontosításokra tekintettel is kell értékelni.
Ezen elv mind a büntetőjogi jellegű szabályokra, mind pedig a közigazgatási szankciókat kiszabó vagy azok kiszabását engedélyező, sajátos közigazgatási normákra is kötelező. Nem csupán a jogsértés tényállási elemeit megfogalmazó szabályokra alkalmazandó, hanem az előzőek megsértéséből eredő következményeket meghatározó szabályokra is.
Az emberi jogok európai egyezménye 7. cikkének (1) bekezdése nem követeli meg, hogy azon rendelkezések szövege, amelyek értelmében ezeket a szankciókat kiszabják, annyira pontos legyen, hogy teljes bizonyossággal előreláthatóvá tegye az e rendelkezések megsértéséből eredő következményeket. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata értelmében ugyanis az, hogy egy törvény mérlegelési jogkört biztosít, önmagában nem ütközik az előreláthatóság követelményébe, feltéve hogy e jogkör gyakorlásának terjedelme és módja kellő pontossággal meg van határozva, tekintettel az adott jogos célkitűzésre, ahhoz, hogy a jogalanyok számára megfelelő védelmet biztosítson a visszaélésekkel szemben. E tekintetben az Emberi Jogok Európai Bírósága magán a törvény szövegén kívül figyelembe veszi azon kérdést is, hogy az alkalmazott meghatározatlan fogalmakat az állandó és közzétett ítélkezési gyakorlat meghatározta‑e.
(vö. 95–97., 99. pont)
8. Ami az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a büntetések törvényességének elvére tekintettel való jogszerűségét illeti, az uniós jogalkotó nem ruházott a Bizottságra túlzott vagy önkényes mérlegelési mozgásteret a versenyszabályok megsértése miatti bírságok megállapítását illetően.
Először is ugyanis e rendelkezés a Bizottság által figyelembe veendő objektív kritériumok bevezetésével korlátozza az említett mérlegelési mozgástér gyakorlását. E tekintetben egyrészről a kiszabható bírság összege számszerűsíthető és abszolút felső határral bír, amelyet az egyes vállalkozások esetében az egyes jogsértések miatt oly módon számítanak ki, hogy az adott vállalkozással szemben kiszabható bírság maximális összege előre meghatározható. Másrészről e rendelkezés megköveteli a Bizottságtól, hogy a bírságot minden egyes esetben úgy állapítsa meg, hogy a jogsértés súlyán kívül annak időtartamát is figyelembe vegye.
Másodszor a mérlegelési jogkörének az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében kiszabott bírságokat illetően való gyakorlása során a Bizottságnak tiszteletben kell tartania az általános jogelveket, különösen az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét.
Harmadszor a Bizottság eljárása előreláthatóságának és átláthatóságának biztosítása érdekében korlátozzák a Bizottság mérlegelési jogkörének gyakorlását a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményben, valamint a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban saját maga számára megállapított magatartási szabályok is. E tekintetben az említett közlemény és az iránymutatás egyrészről olyan magatartási szabályokat állapít meg, amelyektől a Bizottság az általános jogelvek – mint például az egyenlő elbánás elve és a bizalomvédelem elve – megsértésének terhe mellett nem térhet el, másrészről pedig megteremti a jogbiztonságot az érintett vállalkozások számára azzal, hogy meghatározza azon módszert, amelyet a Bizottság a kiszabott bírságok összegének az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében történő megállapítása vonatkozásában önmagára nézve kötelezőnek ismer el.
Egyébiránt az említett iránymutatás, majd az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás Bizottság általi elfogadása, mivel az a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése által meghatározott jogi keretbe illeszkedett, csak a Bizottság már e rendelkezésekből eredő mérlegelési jogköre gyakorlása korlátainak pontosabb meghatározásához járult hozzá, és abból nem lehet a szóban forgó területen a Bizottság hatásköri korlátainak az uniós jogalkotó általi meghatározása kezdeti elégtelenségére következtetni.
Negyedszer az EK 229. cikk és az 1/2003 rendelet 31. cikke értelmében az uniós bíróság a Bizottság bírságot megállapító határozataival szemben benyújtott keresetek tekintetében korlátlan felülvizsgálati jogkörrel bír, és így e határozatokat nem csupán megsemmisítheti, hanem a kiszabott bírságot törölheti, csökkentheti vagy növelheti. Ennélfogva a Bizottság ismert és hozzáférhető közigazgatási gyakorlata az uniós bíróság korlátlan felülvizsgálata alá tartozik. E felülvizsgálat az állandó és közzétett ítélkezési gyakorlattal lehetővé tette a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében, majd az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében található meghatározatlan fogalmak pontosítását. Így egy körültekintő – szükség esetén jogi tanácsokkal ellátott – gazdasági szereplő kellő pontossággal előre láthatja az adott magatartásért járó bírság számítási módszerét és nagyságrendjét. Az, hogy ez a gazdasági szereplő előre nem ismerheti pontosan a Bizottság által az egyes esetekben kiszabandó bírság mértékét, nem minősülhet a büntetések törvényessége elve megsértésének.
(vö. 101–102., 105–108. pont)
9. Ami a bírságok mértékének a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás elfogadását követő növekedését illeti, ha az uniós versenyszabályok hatékony alkalmazása szükségessé teszi, a Bizottság bármikor kiigazíthatja a bírságok mértékét, mivel a közigazgatási gyakorlat ilyen változása úgy tekinthető, mint amelyet az uniós versenyjogi szabályok megsértésének általános megelőzésére vonatkozó célkitűzés objektíve igazol. A bírságok szintjének növekedése tehát önmagában nem tekinthető jogellenesnek a büntetések törvényességének elvére tekintettel, amennyiben az a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében és az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott jogi kereten belül marad.
(vö. 112. pont)
10. Ami a Bizottságnak az uniós versenyszabályok megsértése miatt bírság kiszabására vonatkozó hatáskörét illeti, e bírságkiszabási hatáskör nem tekinthető olyan, eredetileg a Tanácsot megillető hatáskörnek, amelyet az EK 202. cikk harmadik francia bekezdése értelmében a Bizottságra átruházott, vagy amelynek végrehajtására a Bizottságot hatalmazta fel. Az EK 81. cikknek és EK 82. cikknek, az EK 83. cikk (1) bekezdésének, és (2) bekezdése a) és d) pontjának, valamint az EK 202. cikk harmadik francia bekezdésének a rendelkezései értelmében ez a hatáskör a Bizottság saját, az uniós jog alkalmazása feletti őrködésre vonatkozó feladatkörébe tartozik, amelyet az EK 81. cikk és EK 82. cikk alkalmazása tekintetében a 17. rendelet és az 1/2003 rendelet határozott meg, foglalt keretbe, és tett hivatalossá. A bírságkiszabás hatásköre, amellyel e rendeletek a Bizottságot felruházzák, tehát magából a Szerződés rendelkezéseiből ered, és az említett cikkekben meghatározott tilalmak tényleges érvényre juttatását szolgálja.
(vö. 115. pont)
11. Az emberi jogok európai egyezményének 7. cikkében rögzített, a büntető jogszabályok visszaható hatályának tilalmára vonatkozó elv az uniós jog egyik alapelvét képezi, amelynek tiszteletben tartása a versenyszabályok megsértése miatti bírság kiszabása során is kötelező, és megköveteli, hogy a kiszabott szankciók megfeleljenek a jogsértés elkövetése idején hatályban lévő szankcióknak. A Bizottság bírságokkal kapcsolatos általános versenypolitikájának módosítására alkalmas iránymutatás elfogadása főszabály szerint a visszaható hatály tilalma elvének hatálya alá tartozhat.
Ami a visszaható hatály tilalma elvének a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás általi tiszteletben tartását illeti, a bírságok mértékének növekedése a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében és az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében megállapított jogi kereten belül marad, mivel az iránymutatás az 5. pontjának a) alpontjában kifejezetten kimondja, hogy a kiszabott bírságok semmi esetre sem haladhatják meg az említett rendelkezésekben előírt forgalom 10%‑os felső határát.
Az említett iránymutatással bevezetett fő újítás abból áll, hogy a Bizottság az e tekintetben előírt tartományok alapján meghatározott alapösszeget vesz a számítás alapjául, amely tartományok a jogsértések eltérő súlyossági fokait tükrözik, ám amelyek önmagukban nem állnak összefüggésben a releváns forgalommal. Ez a módszer tehát lényegében a bírságok tételes kiszabásán alapul, még ha e tételes jelleg viszonylagos és rugalmas is.
Az a tény, hogy a Bizottság a múltban bizonyos típusú jogsértésekre bizonyos mértékű bírságokat alkalmazott, nem fosztja meg a Bizottságot attól a lehetőségtől, hogy a 17. rendeletben és az 1/2003 rendeletben meghatározott korlátok között megemelje ezt a mértéket, amennyiben ez szükséges ahhoz, hogy biztosítsa az uniós versenypolitika végrehajtását. Éppen ellenkezőleg: a versenyszabályok hatékony alkalmazása megkívánja, hogy a Bizottság a bírságok mértékét bármikor e politika igényeihez tudja igazítani.
Ebből következik, hogy az olyan közigazgatási eljárásban érintett vállalkozások, amelyben bírság kiszabására is sor kerülhet, sem a bírságszámítási módszerre, sem arra nem alapíthatnak jogos bizalmat, hogy a Bizottság nem fogja növelni a bírságok korábban alkalmazott mértékét. Következésképpen az említett vállalkozásoknak tekintetbe kell venniük azt a lehetőséget, hogy a Bizottság bármikor úgy dönthet, hogy a múltban alkalmazotthoz képest megemeli a bírságok összegének mértékét.
E körülmények között az említett iránymutatás nem sérti a visszaható hatály tilalmának elvét azért, mert a múltban kiszabottaknál magasabb bírságok kiszabásához vezetett, illetve mert az előreláthatóság határait túllépték. Az iránymutatás és különösen az abban meghatározott új bírságszámítási módszer – feltéve, hogy súlyosító hatással volt a kiszabott bírságok mértékére – ugyanis ésszerűen előrelátható volt.
(vö. 118–119., 123–128., 133. pont)
12. A Bizottság átláthatóságra törekedve és az érintett vállalkozások jogbiztonságának növelése érdekében tette közzé a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatást, és abban bemutatta a saját maga számára minden egyes esetben előírt számítási módszert. A Bizottság – mivel ilyen magatartási szabályokat fogadott el, és azok közzétételével kijelentette, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre – korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát egyes esetekben felelősségre vonásnak az általános jogelveknek, mint az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elvének a megsértése címén. Az iránymutatás általánosan és elvont módon meghatározza azt a módszert, amelyet a Bizottság a maga számára előírt a bírságok összegének megállapítására, következésképpen garantálja a vállalkozások jogbiztonságát. Másrészről egy körültekintő – szükség esetén jogi tanácsokkal ellátott – gazdasági szereplő kellő pontossággal előre láthatja az adott magatartásért járó bírság számítási módszerét és nagyságrendjét. A gazdasági szereplő ezen iránymutatásra tekintettel valóban nem láthatja előre a Bizottság által az egyes esetekben kiszabandó bírság pontos összegét. A Bizottság által büntetendő jogsértések súlya miatt azonban a megtorlási és elrettentési cél igazolja annak elkerülését, hogy a vállalkozások felmérhessék a jogsértésben való részvételükből fakadó előnyöket, előzetesen figyelembe véve az e jogellenes magatartás miatt velük szemben kiszabandó bírság összegét.
(vö. 135–136, 201–202. pont)
13. Nem sérti sem a visszaható hatály tilalmának elvét, sem a bizalomvédelem elvét az, ha az uniós versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok összegének meghatározásakor figyelembe veszik a kartellügyekben a bírság kiszabásának mellőzéséről vagy a bírság összegének csökkentéséről szóló közleményt. E két elv közül ugyanis az elsővel nem ellentétes azon iránymutatások alkalmazása, amelyeknek elméletben az a hatásuk, hogy emelik a bírságok mértékét, feltéve hogy az általuk megvalósított politika ésszerűen előrelátható volt. Ami a második elvet illeti, a gazdasági szereplők nem vethetnek jogos bizalmat olyan fennálló helyzet fenntartásába, amelyet az intézmények mérlegelési jogkörük keretében megváltoztathatnak.
(vö. 143–144. pont)
14. Noha igaz, hogy az uniós jog általános elvei alapján, amelyeknek a szerves részét képezik az alapjogok, és amelyek fényében az uniós jog valamennyi előírását értelmezni kell, a vállalkozásoknak joga van ahhoz, hogy a Bizottság ne kötelezhesse őket arra, hogy elismerjék a versenyszabályokba ütköző jogsértésben való részvételüket, a Bizottságot semmi nem akadályozza meg abban, hogy a bírság összegének meghatározásakor figyelembe vegye e vállalkozásnak a jogsértés megtörténtének bizonyítása céljából nyújtott önkéntes segítségét. E tekintetben a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény alapján való együttműködés teljesen önkéntes alapon történik az érintett vállalkozás részéről. Ez utóbbi ugyanis semmiképpen nem köteles a feltételezett kartellre vonatkozó bizonyítékokkal szolgálni. A vállalkozás által a közigazgatási eljárás során tanúsítani kívánt együttműködés mértéke tehát kizárólag szabad elhatározásán múlik, és arra az engedékenységi közlemény semmiképpen nem kötelezi. Ezenkívül e közlemény egyetlen rendelkezése sem követeli meg, hogy az érintett vállalkozás tartózkodjon a valamely más vállalkozás által előterjesztett téves tények vitatásától vagy helyesbítésétől.
E közlemény nem hagyja figyelmen kívül az in dubio pro reo elvét vagy a különösen az emberi jogok európai egyezménye 6. cikkének (2) bekezdéséből következő ártatlanság vélelmének elvét sem, amely szintén azon alapvető jogok közé tartozik, amelyeket a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében – amelyet egyébként az EU 6. cikk (2) bekezdése, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 48. cikke is megerősít – az uniós jogrend elismer. Az e közlemény alapján való együttműködés ugyanis egyrészről teljesen önkéntes alapon történik az érintett vállalkozás részéről, és egyáltalán nem kötelezi a vállalkozást arra, hogy bizonyítékokkal szolgáljon, másrészről pedig nem érinti a Bizottság azon kötelezettségét – amely intézményt terheli az általa megállapított jogsértések bizonyítása –, hogy olyan bizonyítékokat szolgáltasson, amelyek alkalmasak a jogsértést megvalósító tények fennállásának jogilag megkövetelt módon való bizonyítására. Ennek érdekében a Bizottság az ártatlanság vélelme elvének megsértése nélkül nem csupán a 17. rendelet és az 1/2003 rendelet alapján lefolytatott helyszíni vizsgálatok során összegyűjtött, illetve az említett rendeletek szerinti tájékoztatáskérésekre válaszként kapott dokumentumokra támaszkodhat, hanem azon bizonyítékokra is, amelyeket a vállalkozás e közlemény alapján hozzá önként benyújtott.
Az engedékenységi közlemény nem hagyja figyelmen kívül az arányosság elvét sem. E közlemény megfelelő és nélkülözhetetlen normának tűnik a titkos horizontális kartellek fennállásának bizonyításához, ennélfogva ahhoz, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába befolyásolja. Ugyanis, még ha az 1/2003 rendelet 18–21. cikkében előírt eszközök, azaz a tájékoztatáskérések és a helyszíni vizsgálatok a versenyjogi jogsértések miatt folytatott eljárás keretében nélkülözhetetlen intézkedéseknek minősülnek is, a titkos kartellek az érintett vállalkozások együttműködése nélkül gyakran nehezen deríthetők fel és vizsgálhatók ki. Így a kartellben való részvételének véget vetni kívánó tagot visszatarthatja a vele szemben kiszabható magas bírság attól, hogy arról a Bizottságot tájékoztassa. Az engedékenységi közlemény azáltal, hogy bírságmentességben vagy a bírság jelentős csökkentésében részesíti azon vállalkozásokat, amelyek a Bizottságnak bizonyítékokat szolgáltatnak a horizontális kartell létezésére vonatkozóan, azt kívánja elkerülni, hogy e tag lemondjon arról, hogy a Bizottságot tájékoztassa a kartell létezéséről.
Végül a Bizottság nem lépte túl az 1/2003 rendeletből eredő jogköreit akkor, amikor az engedékenységi közleményben magatartási szabályokat határozott meg a maga számára, amelyek arra hivatottak, hogy a bírságok megállapítása területén a mérlegelési jogkörének gyakorlása során útmutatást adjanak neki különösen a vállalkozások közigazgatási eljárás során tanúsított magatartásának figyelembevétele, és így az érintett vállalkozások közötti egyenlő bánásmód jobb biztosítása érdekében. A Bizottságnak ugyanis lehetősége van arra, hogy az EK 81. cikket megsértő vállalkozással szemben bírságot szabjon ki, de erre nem köteles. Ezenkívül az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) és (3) bekezdése nem sorolja fel kimerítően azokat a kritériumokat, amelyeket a Bizottság a bírság összegének megállapításakor figyelembe vehet. A vállalkozásnak a közigazgatási eljárás során tanúsított magatartása tehát azon elemek részét képezheti, amelyeket a bírság megállapításakor figyelembe kell venni.
(vö. 149–150., 153., 155., 160., 162–163., 168–169., 171., 174–176. pont)
15. A Közösség hatásköreit a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell gyakorolni. A tulajdonhoz való jogot nem csupán a nemzetközi jog védi, hanem az az uniós jog általános elveinek is részét képezi. A nemzetközi jognak az uniós joggal szembeni elsőbbsége azonban nem terjed ki az elsődleges jogra, és különösen nem az általános elvekre, amelyeknek az alapvető jogok a részét képezik. E tekintetben a tulajdonjog nem korlátlan jogosultságként ölt testet, hanem azt a társadalomban betöltött szerepe függvényében kell értékelni. Következésképpen a tulajdonhoz való jog gyakorlása korlátozásoknak vethető alá, azzal a feltétellel, hogy ezen korlátozások ténylegesen megfelelnek a Közösség által elérni kívánt közérdekű céloknak, és a kitűzött cél vonatkozásában nem jelentenek aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely épp az ily módon biztosított jog lényegét veszélyeztetné. Mivel az EK 81. cikk és az EK 82. cikk alkalmazása a Közösség közérdekének egyik vonatkozását jelenti, e cikkek alkalmazásában a tulajdonjog gyakorlása korlátozásoknak vethető alá, azzal a feltétellel, hogy e korlátozások nem aránytalanok, és nem sértik e jognak magát a lényegét.
(vö. 187–190. pont)
16. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás ugyan nem minősül olyan jogszabálynak, amelyet a közigazgatásnak mindenképpen kötelezően be kell tartania, mégis olyan, a gyakorlatban követendő magatartási szabályt tartalmaz, amelytől a közigazgatás egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan indokolást ne adna, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével. A Bizottság – mivel ilyen magatartási szabályokat fogadott el, és azok közzétételével kijelentette, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre – korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát egyes esetekben felelősségre vonásnak az általános jogelveknek, mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének a megsértése címén. Ezenkívül az említett iránymutatás általánosan és elvont módon meghatározza azt a módszert, amelyet a Bizottság a maga számára előírt a bírságok összegének megállapítása végett, következésképpen garantálja a vállalkozások jogbiztonságát.
(vö. 200–202. pont)
17. Az uniós versenyjogi jogsértések súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, anélkül azonban, hogy létezne a kötelezően figyelembe veendő szempontok kötött vagy kimerítő listája.
A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás 1. A. pontjának első bekezdése szerint a jogsértés súlyának értékelése keretében a Bizottságnak a piacra gyakorolt tényleges hatást kizárólag akkor kell megvizsgálnia, ha e hatás mérhetőnek tűnik. E hatás értékelése során a Bizottságnak figyelembe kell vennie, hogy milyen lett volna a verseny a jogsértés nélkül. Így, amennyiben a felperesek nem bizonyítják, hogy a kartellek tényleges hatása mérhető lett volna, a Bizottság a jogsértések súlyának értékelésekor nem köteles figyelembe venni azok tényleges hatását. Valamely versenyellenes magatartás hatása a jogsértés súlyának értékelésekor ugyanis nem meghatározó kritérium. A szándékosságból eredő tényezők nagyobb jelentőséggel bírhatnak, mint az említett hatásokkal kapcsolatos tényezők, főleg, amikor lényegét tekintve olyan súlyos jogsértésekről van szó, mint a piacok felosztása. Így tehát a jogsértés jellege elsődleges szerepet játszik különösen a jogsértések „különösen súlyosnak” minősítésénél. A különösen súlyos jogsértéseknek az említett iránymutatásban található le írásából következik, hogy az egyebek mellett a piacok felosztására irányuló megállapodások, illetve összehangolt magatartások pusztán a jellegük alapján „különösen súlyosnak” minősülhetnek, anélkül hogy e magatartások sajátos hatását vagy földrajzi kiterjedését meg kellene határozni, és anélkül hogy a jogsértések tényleges hatása figyelembevételének hiánya az ártatlanság vélelme elvének megsértését eredményezné.
E körülmények között a kartellek állítólagos különböző szerkezetétől függetlenül a Bizottság határozatában megállapított versenyjogi jogsértések jellegüknél fogva az EK 81. cikk legsúlyosabb megsértései közé tartoznak, amennyiben az a céljuk, hogy a versenytársak között titkos összejátszást hozzanak létre annak érdekében, hogy az új felvonók és/vagy mozgólépcsők értékesítésére és beépítésére vonatkozó projektek elosztása révén felosszák a piacokat, illetve befagyasszák a piaci részesedéseket, és hogy a felvonók és mozgólépcsők karbantartását és korszerűsítését illetően egymással ne lépjenek versenybe. Ezen kartellek a verseny súlyos megzavarásán kívül, amely a velejárójuk, a piacok elszigetelését is okozzák azzal, hogy a feleket elkülönülő, gyakran államhatárok által lehatárolt piacok tiszteletben tartására kötelezik, és így ellentétesek a Szerződés fő céljával, vagyis a közös piac egységesítésével. Ezért is minősülnek az ilyen jellegű jogsértések, különösen ha horizontális kartellekről van szó, különösen súlyosnak vagy nyilvánvaló jogsértésnek.
(vö. 198., 214–215., 221–223, 234–235, 254. pont)
18. Az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértést megállapító és bírságot kiszabó bizottsági határozatok esetén az indokolási kötelezettségben álló alapvető alaki követelmény akkor teljesül, ha a Bizottság a határozatában megjelöli az értékelés azon elemeit, amelyek lehetővé tették számára a jogsértés súlyának és időtartamának mérését, anélkül hogy ott köteles lenne részletesebb ismertetést adni, vagy a bírság számítási módjával kapcsolatos számadatokat szerepeltetni. Amennyiben a Bizottság a megtámadott határozatban kifejti, hogy a bírságok kiindulási összegeit a jogsértések jellegét és az érintett földrajzi piac kiterjedését figyelembe véve határozta meg, és a jogsértések súlyát a résztvevők sajátosságaira tekintettel elemezte úgy, hogy minden egyes jogsértés vonatkozásában megkülönböztette az érintett vállalkozásokat a jogsértés által érintett országban létrehozott kartell tárgyát képező termékekkel elért forgalom alapján, az értékelés azon elemei, amelyek lehetővé tették a Bizottság számára a megállapított jogsértések súlyának mérését, az EK 253. cikket tiszteletben tartva a megtámadott határozatban megfelelően kifejtésre kerülnek.
(vö. 203., 240., 243–245. pont)
19. Az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértést megállapító és bírságot kiszabó bizottsági határozatok esetén az érintett piac mérete főszabály szerint nem egy kötelezően figyelembe veendő tényező, hanem csupán egyike azon tényezőknek, amelyek a jogsértés súlyának értékelése szempontjából relevánsak, mivel a Bizottság egyébként nem köteles az érintett piac lehatárolására vagy méretének megállapítására, amennyiben a kérdéses jogsértésnek versenyellenes célja van. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás ugyanis nem írja elő, hogy a bírságok összegét a teljes forgalom vagy a vállalkozások által az érintett piacon elért forgalom alapján kell kiszámítani. Az iránymutatás ugyanakkor nem is zárja ki azt, hogy a bírság összegének meghatározásakor e forgalmakat figyelembe vegyék az uniós jog általános elveinek tiszteletben tartása érdekében, és amikor a körülmények ezt megkövetelik.
E körülmények között nem túlzó jellegűek a bírságok olyan kiindulási összegei, amelyek egy Luxemburgban elkövetett jogsértés miatt az iránymutatás által a különösen súlyos jogsértésekre rendszerint előírt minimum alsó határ felében kerültek megállapításra.
(vö. 247–248. pont)
20. Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében kiszabott bírságok összegének kiszámítása során az érintett vállalkozások közötti eltérő bánásmód szorosan hozzátartozik az e rendelkezés értelmében a Bizottságra ruházott jogkörök gyakorlásához. Mérlegelési mozgástere keretében ugyanis a Bizottságnak a szankciót az érintett vállalkozások sajátos magatartása és jellemzői alapján kell egyéniesítenie az uniós versenyszabályok teljes érvényesülésének minden egyes esetben történő biztosítása érdekében. Ennek megfelelően a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás úgy rendelkezik, hogy adott súlyú jogsértés esetén a több vállalkozást érintő esetekben, úgymint kartellek esetén, megfelelő lehet az általános kiindulási összeg súlyozása az egyes vállalkozások jogsértő magatartásának súlyát, tehát versenyre gyakorolt tényleges hatását figyelembe vevő egyéniesített kiindulási összeg megállapítása érdekében, különösen, ha az azonos jellegű jogsértést elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn. Különösen figyelembe kell venni, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági képességgel rendelkeznek arra, hogy más piaci szereplőknek, különösen a fogyasztóknak jelentős kárt okozzanak.
Egyébiránt az uniós jog nem foglal magában olyan általánosan alkalmazandó elvet, amely szerint a szankciónak arányosnak kell lennie a vállalkozásnak a jogsértés tárgyát képező termékek piacán fennálló jelentőségével.
Végül, ami a jogsértés súlyának a kartell tagjainak kategóriákba sorolása alapján történő értékelését illeti, annak ellenőrzésekor, hogy e felosztás megfelel‑e az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének, az uniós bíróságnak – a Bizottság e tárggyal kapcsolatos mérlegelési jogköre gyakorlásának jogszerűségére irányuló vizsgálata keretében – annak vizsgálatára kell szorítkoznia, hogy e felosztás koherens és objektív módon igazolt‑e. Ezenkívül a fent hivatkozott bírságkiszabási iránymutatás szerint az azonos magatartásért járó azonos szankció elve az érintett vállalkozások vonatkozásában eltérő összegek alkalmazásához vezethet, anélkül hogy ez a különbségtétel aritmetikai számításokon alapulna.
(vö. 255–258., 263., 265. pont)
21. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás 3. pontjának harmadik francia bekezdése alapján nem vehető figyelembe enyhítő körülmény abban az esetben, ha a jogsértés már a Bizottság első beavatkozásainak időpontját megelőzően véget ért. Logikus ugyanis, hogy csak akkor lehet szó az említett rendelkezés értelmében vett enyhítő körülményről, ha a kérdéses vállalkozásokat a Bizottság beavatkozásai késztették versenyellenes magatartásaik abbahagyására. E rendelkezés célja a vállalkozások ösztönzése versenyellenes magatartásaik megszüntetésére, amint a Bizottság e tekintetben vizsgálatot indít, ezért ezen a címen a bírság nem csökkenthető abban az esetben, ha a jogsértés a Bizottság első beavatkozásainak időpontját megelőzően már véget ért. Ugyanis ilyen körülmények között a csökkentés alkalmazása megkettőzné a jogsértések időtartama figyelembevételének hatását a bírságok összegének kiszámítása során.
(vö. 274. pont)
22. Az, hogy az uniós versenyjogi jogsértést elkövető vállalkozás megfelelési programot fogad el, nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy e körülmény miatt csökkentse a bírságot. Ezenkívül míg természetesen fontos, hogy a vállalkozás intézkedéseket tegyen annak megakadályozása érdekében, hogy alkalmazottai a jövőben újabb uniós versenyjogi jogsértéseket kövessenek el, ezen intézkedések meghozatala semmiben nem változtat a megállapított jogsértés megtörténtén. A Bizottság tehát nem köteles e tényezőt enyhítő körülményként figyelembe venni, különösen akkor nem, amikor a megtámadott határozatban megállapított jogsértések az EK 81. cikk nyilvánvaló megsértésének minősülnek.
(vö. 282. pont)
23. A kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény olyan normát jelent, amely – a magasabb szintű jogszabályok tiszteletben tartása mellett – azon feltételeket kívánja meghatározni, amelyeket a Bizottság az uniós versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok megállapításakor a mérlegelési jogkörének gyakorlása során alkalmazni szándékozik. Ez e jogkör önkorlátozását eredményezi, amely azonban nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy a Bizottság továbbra is jelentős mérlegelési mozgástérrel bír.
Így a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik akkor, amikor azt kell értékelnie, hogy az engedékenységi közlemény által biztosított kedvezményben részesülni kívánó vállalkozás által szolgáltatott bizonyítékok az említett közlemény 21. pontja értelmében jelentős hozzáadott értéket képviselnek‑e.
Ugyanígy a Bizottság, miután megállapította, hogy a bizonyítékok az engedékenységi közlemény 21. pontja értelmében jelentős hozzáadott értéket képviselnek, mérlegelési mozgástérrel rendelkezik akkor is, amikor azt kell meghatároznia, hogy az érintett vállalkozás esetében pontosan mennyivel csökkentse a bírság összegét. Az engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontjának első bekezdése ugyanis tartományokat ír elő az említett vállalkozások különböző kategóriái esetében a bírság összegének csökkentéséhez. Az említett mérlegelési mozgástérre tekintettel az uniós bíróság kizárólag e mozgástér nyilvánvaló túllépését kifogásolhatja.
E körülmények között a Bizottság nem lépi túl nyilvánvalóan mérlegelési mozgásterét, amennyiben úgy véli, hogy nem képvisel jelentős hozzáadott értéket az olyan nyilatkozat, amely bizonyos mértékben csupán annak a nyilatkozatnak a megerősítésére korlátozódik, amellyel a Bizottság már rendelkezik, amennyiben az ilyen nyilatkozat nem könnyíti meg jelentősen a Bizottság munkáját, és következésképpen nem elegendő ahhoz, hogy igazolja a bírság összegének együttműködés címén való csökkentését.
(vö. 295–296., 298–300., 309., 311. pont)
24. A Bizottság a kartell tagjai által a közigazgatási eljárás során tanúsított együttműködés értékelése keretében nem hagyhatja figyelmen kívül az egyenlő bánásmód elvét. Amennyiben ugyanis az uniós versenyszabályok megsértése miatt bírsággal sújtott különböző vállalkozások helyzete nem összehasonlítható, a Bizottság az egyenlő bánásmód elvének megsértése nélkül csökkenti együttműködésük hozzáadott értéke szerint egyes vállalkozások bírságának összegét, és tagadja meg más vállalkozással szemben a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény alapján való ilyen csökkentést. E tekintetben az együttműködés hozzáadott értékének értékelése a már a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékok alapján történik. Így, amennyiben a vállalkozás olyan bizonyítékokat szolgáltat, amelyek nem döntőek a kartell fennállásának bizonyításához, hanem csupán segítik a Bizottságot a jogsértés bizonyításában, mivel megerősítik a már birtokában lévő bizonyítékokat, vagy ha e vállalkozás a jelentős hozzáadott értékkel bíró bizonyítékokat csak több hónappal más vállalkozásokat követően nyújtja be a Bizottsághoz, és mindenesetre nem nyújt be az érintett időszakból származó okirati bizonyítékokat, a Bizottság nem lépi túl nyilvánvalóan mérlegelési mozgásterét, ha e vállalkozás esetében a bírság összegének csökkentését igen alacsony százalékban állapítja meg.
(vö. 313., 315., 319., 335–336., 344., 347. pont)
25. Ami az arányosság elvének az uniós versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok összegének meghatározása keretében való tiszteletben tartását illeti, e bírságok a kitűzött célokhoz, azaz a versenyszabályok tiszteletben tartásához képest nem lehetnek aránytalanul nagyok, és a valamely vállalkozással szemben versenyjogi jogsértés címén kiszabott bírság összegének arányban kell állnia az összességében értékelt jogsértéssel, különösen figyelembe véve annak súlyát. Ezenkívül a Bizottság a bírságok összegének meghatározásakor megalapozottan veszi figyelembe azt, hogy a bírságoknak kellő elrettentő hatást kell biztosítani.
E tekintetben először is az elsősorban abban álló kartellek, hogy a versenytársak között titkos összejátszást hozzanak létre annak érdekében, hogy az új felvonók és/vagy mozgólépcsők értékesítésére és beépítésére vonatkozó projektek elosztása révén felosszák a piacokat, illetve befagyasszák a piaci részesedéseket, és hogy a felvonók és mozgólépcsők karbantartását és korszerűsítését illetően egymással ne lépjenek versenybe, jellegüknél fogva az EK 81. cikk legsúlyosabb megsértései közé tartoznak.
Másodszor a Bizottság a bírságok összegének kiszámításakor figyelembe veheti különösen az EK 81. cikk szerinti vállalkozásként tevékenykedő gazdasági egység méretét és gazdasági erejét. A figyelembe veendő releváns vállalkozás azonban nem a jogsértésben részt vevő egyes leányvállalatoknak, hanem az anyavállalatnak és a leányvállalatainak felel meg. Harmadszor, ami a bírságoknak az érintett gazdasági egységek méretéhez és gazdasági erejéhez viszonyított arányosságát illeti, a Bizottságot köti az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében említett 10%‑os felső határ, amely annak elkerülését célozza, hogy a bírságok a vállalkozás jelentőségéhez képest aránytalanok legyenek. Márpedig azon bírság teljes összege, amely az érintett vállalkozás által a megtámadott határozat elfogadását megelőző üzleti évben elért konszolidált forgalom körülbelül 2%‑át teszi ki, nem tekinthető e vállalkozás méretéhez képest aránytalannak.
(vö. 367–370. pont)