T‑49/07. sz. ügy

Sofiane Fahas

kontra

az Európai Unió Tanácsa

„Közös kül- és biztonságpolitika – A terrorizmus elleni küzdelem érdekében hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – Megsemmisítés iránti kereset – Védelemhez való jog – A hatékony bírói jogvédelemhez való jog – Indokolás – Kártérítési kereset”

Az ítélet összefoglalása

1. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok – Egyes, terrorista tevékenységekkel gyanúsított személyekkel és szervezetekkel szemben a pénzeszközök befagyasztására vonatkozóan hozott határozat – Az érintett személyek, csoportok, illetve szervezetek listájának felülvizsgálatára vonatkozó, és e listát a korábbi határozat hatályon kívül helyezése nélkül kiegészítő határozat – Az ebben a határozatban nem említett valamely személy által benyújtott kereset – Elfogadhatóság

(EUMSZ 263. cikk; 2001/931 tanácsi közös álláspont, 1. cikk, (6) bekezdés; 2580/2001 tanácsi rendelet, 2. cikk, (3) bekezdés; 2006/379 és 2006/1008 tanácsi határozat)

2. Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem – Egyes, terrorista tevékenységekkel gyanúsított személyekkel és szervezetekkel szemben a pénzeszközök befagyasztására vonatkozóan hozott határozat – Az érintett személyek, csoportok, illetve szervezetek listájának felülvizsgálatára vonatkozó, és közülük néhányat e listán továbbra is szerepeltető határozat

(EUMSZ 296. cikk; 2001/931 tanácsi közös álláspont, 1. cikk, (6) bekezdés; 2580/2001 tanácsi rendelet, 2. cikk, (3) bekezdés)

3. Uniós jog – Elvek – A hatékony bírói jogvédelemhez való jog – Egyes, terrorista tevékenységekkel gyanúsított személyekkel és szervezetekkel szemben a pénzeszközök befagyasztására vonatkozóan hozott határozat – Az érintett személyek, csoportok, illetve szervezetek listájának felülvizsgálatára vonatkozó, és közülük néhányat e listán továbbra is szerepeltető határozat – Uniós bíróság bírósági felülvizsgálata – Feltételek

(az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk; 2001/931 tanácsi közös álláspont, 1. cikk, (6) bekezdés; 2580/2001 tanácsi rendelet, 2. cikk, (3) bekezdés)

1. A terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról szóló 2006/1008 határozat nem helyezi hatályon kívül a 2006/379 határozatot, hanem bizonyos nevekkel és szervezetekkel egészíti ki az utóbbi határozat által összeállított listát.

Következésképpen a 2006/1008 határozattal szemben az ebben a határozatban kifejezetten nem említett személy által benyújtott kereset elfogadhatóságát két alapvető megfontolás fényében kell vizsgálni. Először is a Tanács köteles a terrorcselekményekben részt vevő személyek, csoportok, illetve szervezetek listáját a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének és a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931 közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésének megfelelően legalább hat hónaponként felülvizsgálni. Másodszor a 2006/1008 határozat (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e határozat nem helyezi hatályon kívül, hanem kiegészíti a 2006/379 határozat által összeállított listát. Ezáltal a Tanács azon akarata nyilvánul meg, hogy továbbra is szerepeltesse azokat a személyeket az említett listán, akiknek a nevét említi ez utóbbi határozat, aminek a következménye a pénzeszközeik befagyasztásának fenntartása. Következésképpen a 2006/379 határozat által említett valamely személyt úgy kell tekinteni, hogy a 2006/1008 határozat is közvetlenül és személyében érinti, és az e határozattal szembeni keresetét elfogadhatónak kell tekinteni.

(vö. 34–36. pont)

2. A pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozat indokolásának és a későbbi határozatok indokolásának nemcsak a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001 rendelet alkalmazásának jogszabályi feltételeire, így különösen az illetékes hatóság által hozott nemzeti határozat meglétére kell irányulnia, hanem azokra az egyedi és konkrét okokra is, amelyek miatt a Tanács mérlegelési jogköre gyakorlása során úgy ítéli meg, hogy az érintettel szemben pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedést kell hozni.

Bár a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése értelmében – amelyre a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése is utal –a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozatokat megelőzően az érintett személy helyzetét „felül kell vizsgálni”, ez azért szükséges, hogy adott esetben új információk vagy bizonyítékok alapján meg lehessen győződni arról, hogy az érintett személynek a terrorcselekményekben részt vevő személyek, csoportok, illetve szervezetek listáján való fenntartása „továbbra is indokolt‑e”. Ha azonban a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozat indokai lényegében megegyeznek a korábbi határozat kapcsán már hivatkozott indokokkal, akkor elég lehet az erre vonatkozó megállapítás is, különösen, ha csoport vagy szervezet az érdekelt.

Egyebekben mivel a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedés elfogadása vagy fenntartása érdekében figyelembe veendő tényezőket illetően, nem lehet megkövetelni, hogy még pontosabban megjelölje, hogy az ilyen intézkedéssel érintett személy pénzeszközeinek befagyasztása konkrétan mennyiben járul hozzá a terrorizmus elleni küzdelemhez, vagy hogy bizonyítékokat szolgáltasson annak alátámasztására, hogy az érdekelt a pénzeszközeit a jövőben terrorcselekmények elkövetésére vagy elősegítésére használhatná fel.

(vö. 53–55., 57. pont)

3. A hatékony bírói jogvédelem elve a közösségi jog olyan általános elvét jelenti, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik, és amely elvet az emberi jogok európai egyezménye 6. és 13. cikke állapított meg, és amely elv újra megerősítést nyert az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében.

E tekintetben a bírósági felülvizsgálat hatékonyságának – amelynek vonatkoznia kell többek között azon indokok jogszerűségére, amelyeken a valamely személy vagy szervezet nevének a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931 közös álláspont mellékletében található és az érdekeltre korlátozó intézkedések összességének előírásával járó listára történő felvétele alapszik – azt jelenti, hogy a szóban forgó közösségi hatóság köteles közölni ezen indokokat az érintett személlyel vagy szervezettel, amennyiben lehetséges, vagy az e felvételről való döntés időpontjában, vagy legalábbis a lehető leggyorsabban azután, hogy arra sor került, hogy lehetővé tegye e címzetteknek a jogorvoslathoz való joguk határidőn belül történő gyakorlását.

Ami az érdekeltek vitatott listákon való további szerepeltetése indokoltságának az említett közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése által előírt, rendszeres, legalább hat hónaponkénti felülvizsgálata keretében a Tanács által elfogadott, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozatokat illeti, már nem szükséges a meglepetésszerű hatás a szankció hatékonyságának biztosítása érdekében. Ezért a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó minden későbbi határozatot meg kell előznie egy új meghallgatási lehetőségnek, és adott esetben az új terhelő bizonyítékok közlésének.

(vö. 59–60. pont)

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)

2010. december 7.(*)

A T‑49/07. sz. ügyben,

Sofiane Fahas (lakóhelye: Mielkendorf [Németország], képviseli: F. Zillmer ügyvéd)

felperesnek

az Európai Unió Tanácsa (képviselik kezdetben: M. Bishop, E. Finnegan és S. Marquardt, később: M. Bishop, J.‑P. Hix és E. Finnegan, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Olasz Köztársaság (képviseli: I. Bruni, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Albenzio avvocato dello Stato)

beavatkozó,

egyrészt végső soron a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2007/868/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 15‑i 2008/583/EK tanácsi határozat (HL L 188., 21. o.) a felperest érintő részében történő részleges megsemmisítése iránti kérelme, valamint a Tanács arra való kötelezése iráni kérelme tárgyában, hogy jogerős bírósági határozat hiányában a jövőbeli határozataiban többet ne említse a felperes nevét, másrészt kártérítési kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai I. Pelikánová elnök, K. Jürimäe és S. Soldevila Fragoso (előadó) bírák,

hivatalvezető: K. Andová tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. november 10‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

Jogi háttér

1 2001. szeptember 28‑án az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa (a továbbiakban: Biztonsági Tanács) elfogadta a terrorizmus leküzdése, különösen a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem érdekében kialakított széles körű stratégiák megállapításáról szóló 1373. (2001.) számú határozatát. E határozat 1. c) pontja többek között arról rendelkezik, hogy valamennyi államnak haladéktalanul be kell fagyasztania azon személyek − továbbá az ilyen személyek tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetek, az ilyen személyek és szervezetek nevében vagy irányítása alatt eljáró személyek és szervezetek − pénzeszközeit, egyéb vagyoni értékeit vagy gazdasági erőforrásait, akik terrorcselekményeket követnek el vagy kísérelnek meg elkövetni, illetve ilyen cselekmények elkövetésének részesei vagy elősegítői.

2 Mivel az Európai Unió Tanácsa úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmánya alapján a tagállamokat terhelő kötelezettségek értelmében az 1373. (2001) számú biztonsági tanácsi határozat végrehajtásához szükséges az Európai Közösség fellépése, az EU 15. cikk és EU 34. cikk alapján 2001. december 27‑én elfogadta a terrorizmus leküzdéséről szóló 2001/930/KKBP közös álláspontot (HL L 344., 90. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 213. o.), és a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspontot (HL L 344., 93. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 217. o.).

3 A 2001/931 közös álláspontot az 1. cikkének (1) bekezdése értelmében „a terrorcselekményekben részt vevő és a mellékletben felsorolt személyekre, csoportokra és szervezetekre” kell alkalmazni.

4 A 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében a mellékletben szereplő listát az ügyiratok olyan pontos információi, illetve anyagai alapján kell összeállítani, amelyek arra utalnak, hogy az illetékes hatóság határozatot hozott az érintett személyekkel, csoportokkal és szervezetekkel szemben, függetlenül attól, hogy a határozat komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények alapján terrorcselekmény, vagy ilyen cselekmény elkövetésének kísérlete, abban való részvétel vagy annak elősegítése miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, illetve ilyen bűncselekmények miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e. „[I]lletékes hatóság” alatt az igazságügyi hatóság, vagy ha az nem rendelkezik e területen illetékességgel, akkor az e téren illetékességgel rendelkező megfelelő hatóság értendő.

5 A 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése értelmében a mellékletben található listán szereplő személyek és szervezetek nevét rendszeresen, legalább hat hónaponként felül kell vizsgálni az arról való meggyőződés érdekében, hogy továbbra is indokolt‑e a listán való fenntartásuk.

6 A 2001/931 közös álláspont 2. és 3. cikke értelmében a Közösség, az EK‑Szerződésben ráruházott hatáskör keretén belül eljárva, elrendeli a mellékletben felsorolt személyek, csoportok és szervezetek pénzeszközeinek és egyéb vagyoni értékeinek vagy gazdasági erőforrásainak a befagyasztását, valamint biztosítja, hogy pénzeszközöket, vagyoni értékeket vagy gazdasági erőforrásokat vagy pénzügyi szolgáltatásokat sem közvetve, sem közvetlenül nem bocsátanak rendelkezésükre.

7 Mivel a Tanács úgy ítélte meg, hogy a 2001/931 közös álláspontban leírt intézkedések közösségi szintű végrehajtásához rendelet szükséges, az EK 60., EK 301. és EK 308. cikk alapján 2001. december 27‑én elfogadta a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendeletet (HL L 344., 70. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 207. o.). E rendeletből következik, hogy a megengedett kivételek fenntartásával a 2. cikk (3) bekezdésében említett listán szereplő természetes vagy jogi személy, csoport vagy szervezet tulajdonában lévő valamennyi pénzeszközt be kell fagyasztani. Emellett tilos pénzeszközöket e személyek, csoportok vagy szervezetek rendelkezésére bocsátani, illetve részükre pénzügyi szolgáltatásokat nyújtani. A Tanács egyhangúlag, és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4)−(6) bekezdésében megállapított rendelkezéseivel összhangban eljárva, megállapítja, felülvizsgálja és módosítja azoknak a személyeknek, csoportoknak és szervezeteknek a listáját, akikre, illetve amelyekre a rendelet vonatkozik.

8 Azon személyek, csoportok és szervezetek eredeti listáját, akikre, illetve amelyekre a 2580/2001 rendelet vonatkozik, a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében előírt lista létrehozásáról szóló, 2001. december 27‑i 2001/927/EK tanácsi határozat (HL L 344., 83. o.) állapította meg.

9 Azóta a Tanács több közös álláspontot és határozatot hozott a 2001/931 közös álláspontban, illetve a 2580/2001 rendeletben előírt listák naprakésszé tételéről.

A jogvita előzményei

10 A felperes, Sofiane Fahas algériai állampolgár, aki 1990 óta a Németországi Szövetségi köztársaságban él, és 2003. szeptember 18‑án feleségül vett egy német állampolgárt.

11 A nápolyi (Olaszország) vizsgálóbíró ideiglenes elfogatóparancsot bocsátott ki a felperes ellen 2000. október 9‑én. Az elfogatóparancsban a felperest azzal vádolták, hogy olyan összeesküvésben vett részt, amelynek célja, hogy Olaszországban létrehozzák az Algériában 1992 óta működő és terrorista tevékenységeket, valamint algériai terrorcsoportok érdekében fegyverkereskedelmet és okirat-hamisítást támogató „al‑Takfir és az al‑Hidzsra” (Al Takfir Wal Hijra) csoport egyik sejtjét. 2008. május 30‑i végzésével a Giudice dell’udienza preliminare del Tribunale di Napoli (nápolyi bíróság vizsgálóbírója) visszautalta a felperes ügyét ugyanennek a bíróságnak négy bűncselekményben – amelyek közül három bűncselekmény a fent említett terrorista szervezettel függött össze – ítéletet hozó bírói testülete elé.

12 A 2001/931 közös álláspont naprakésszé tételéről és a 2002/847/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2002. december 12‑i 2002/976/KKBP közös állásponttal (HL L 337., 93. o.) a Tanács naprakésszé tette azon személyek, csoportok és szervezetek listáját, akikre, illetve amelyekre a 2001/931 közös álláspont alkalmazandó. A 2002/976 közös álláspont mellékletének 1. pontja említi először a felperes nevét, akit a következőképpen jelöl:

„FAHAS, Sofiane Yacine, született: 1971.9.10., Algír (Algéria) (az al‑Takfir és az al‑Hidzsra tagja).”

13 2002. december 12. óta számos olyan határozat követte egymást, amely felvette a felperes nevét a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésében előírt listára (a továbbiakban: a vitatott lista), és többek között a pénzeszközei befagyasztásával járt. Ismertetni szükséges azokat a határozatokat, amelyekre a jelen jogvita feleinek fejtegetései vonatkoznak.

14 2002. december 12‑én a Tanács elfogadta a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2002/848/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2002/974/EK határozatot (HL L 337., 85. o.). A 2002/974 határozat 1. cikke értelmében a felperes neve szerepel a vitatott listán.

15 2004. április 2‑án a Tanács elfogadta a 2001/931 közös álláspont naprakésszé tételéről és a 2003/906/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló 2004/309/KKBP határozatot (HL L 99., 61. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 3. kötet, 100. o.). A felperes neve szerepel a mellékelt listán. Ugyanezen a napon a Tanács elfogadta a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2003/902/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2004/306/EK határozatot (HL L 99., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 3. kötet, 98. o.).

16 A 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2005/930/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. május 29‑i 2006/379/EK határozat (HL L 144., 21. o.) révén a felperes neve továbbra is szerepel a vitatott listán.

17 A 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2006. december 21‑i 2006/1008/EK tanácsi határozat (HL L 379., 123. o.; helyesbítés: HL 2007. L 150., 16. o.) a Tanács megállapította, hogy néhány egyéb személyt, csoportot és szervezetet fel kell venni a 2006/379 határozat által létrehozott vitatott listára, anélkül hogy azt hatályon kívül helyeznék. A 2006/1008 határozatban nem szerepel a felperes neve.

18 A 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2007/868/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 15‑i 2008/583/EK tanácsi határozat (HL L 188., 21. o.; a továbbiakban: vitatott határozat) révén a felperes neve továbbra is szerepel a vitatott listán.

Az eljárás és a felek kérelmei

19 A Törvényszék Hivatalához 2007. február 20‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

20 A kereset eredetileg a 2002/848 határozat és az azóta elfogadott valamennyi határozat ellen irányult, a 2006/1008 határozatot is beleértve.

21 A felperes 2007. március 30‑án eleget tett a hiánypótlásnak a kizárólag a 2006/1008 határozatra vonatkozó keresetlevéllel kapcsolatban.

22 A Törvényszék Hivatalához 2007. június 20‑án érkezett külön beadványában a Tanács a Törvényszék eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a alapján elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő. A Törvényszék második tanácsának elnöke 2008. szeptember 22‑i végzésével úgy határozott, hogy az elfogadhatatlansági kifogást az eljárást befejező határozatban bírálja el.

23 2008. október 1‑jén a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében arra kérte a felperest, hogy a megtámadott határozat elfogadására tekintettel megfelelően módosítsa a kérelmeit és a jogalapjait. 2008. október 17‑én a felperes úgy módosította a kérelmeit, hogy a kereset kizárólag a megtámadott határozat ellen irányuljon.

24 A Törvényszék Hivatalához 2007. április 2‑án benyújtott külön beadványával az Olasz Köztársaság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a jelen eljárásban a Tanács kérelmeinek támogatása végett. A felek meghallgatását követően 2009. május 14‑i végzésével a Törvényszék második tanácsának elnöke az eljárási szabályzat 116. cikkének 6. §‑a alapján megengedte a beavatkozást.

25 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

– semmisítse meg a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben őt érinti és állapítsa meg, hogy az nem alkalmazható rá;

– kötelezze a Tanácsot, hogy ne említse a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról szóló, a megtámadott határozatot követő jövőbeli határozataiban addig, ameddig jogerős bírósági határozat nem állapítja meg, hogy „al‑Takfir és az al‑Hidzsra” tagja, vagy hogy más módon támogatja a terrorizmust;

– kötelezze a Tanácsot, hogy az elszenvedett kár ellentételezése végett fizessen neki kártérítést, amely nem lehet kevesebb 2000 eurónál;

– kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére..

26 A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

– utasítsa el a felperesnek a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló keresetét mint megalapozatlant;

– utasítsa el a felperes kártérítési keresetét mint elfogadhatatlant, vagy mindenesetre megalapozatlant;

– utasítsa el a felperes által benyújtott, meghagyás iránti kérelmet mint elfogadhatatlant;

– a felperest kötelezze a költségek viselésére.

27 Az Olasz Köztársaság támogatja a Tanács kérelmeit.

A jogkérdésről

1. A megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemről

Az elfogadhatóságról

A meghagyás iránti kérelemről

28 A Tanács a felperes kérelmének elfogadhatatlanságára hivatkozik, amely lényegében a Tanács arra való kötelezésére irányul, hogy a jövőbeli listákra ne vegye fel a nevét mindaddig, amíg nem hoznak olyan jogerős bírósági határozatot, amely megállapítja, hogy támogatja a terrorizmust.

29 E kérelmet a Tanáccsal szembeni meghagyás iránti kérelemként kell értelmezni. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 230. cikkre alapozott kereset keretében a Törvényszéknek nincs hatásköre arra, hogy intézményekkel szemben meghagyással éljen (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑56/92. sz., Koelman kontra Bizottság ügyben 1993. november 29‑én hozott végzésének [EBHT 1993., II‑1267. o.] 18. pontját, és a Törvényszék T‑374/94., T‑375/94., T‑384/94. és T‑388/94. sz., European Night Services és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑3141. o.] 53. pontját).

30 Ennélfogva a Tanáccsal szembeni meghagyás iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

A felperesnek az eredetileg megtámadott határozattal kapcsolatos kereshetőségi jogáról

– A felek érvei

31 A Tanács úgy véli, hogy a kereset elfogadhatatlan, amennyiben a 2006/1008 határozat megsemmisítése iránti kérelemre vonatkozik, mivel a felperest nem érinti személyében, hiszen a neve nem szerepel a mellékletben. A Tanács úgy véli, hogy a 2006/1008 határozat nem helyezi hatályon kívül a 2006/379 határozatot, hanem csak nevekkel egészíti ki az utóbbi határozat által összeállított listát, amely hatályban marad. A Tanács szerint a kérelmek megfelelő módosítása nem befolyásolhatja az eredeti kereset elfogadhatatlanságát.

32 A felperes azt állítja, hogy a 2006/1008 határozat ellen benyújtott kereset elfogadható, mivel őt neve kifejezett említésének hiánya ellenére is személyében érinti. A felperes a 2006/1008 határozatot a 2006/379 határozat mellékletében szereplő lista kiterjesztésének tekinti.

– A Törvényszék álláspontja

33 A Tanács a 2006/1008 határozattal szemben benyújtott kereset elfogadhatatlanságára hivatkozik, azzal az indokkal, hogy a határozat nem tesz említést a felperesről. Meg kell ugyanis állapítani, hogy a 2006/1008 határozat nem említi kifejezetten a felperes nevét. Meg kell tehát vizsgálni, hogy közvetlenül és személyében érinti‑e a határozat. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely jogi aktus címzettjétől eltérő jogalany csak abban az esetben hivatkozhat arra, hogy e jogi aktus őt az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyében érinti, ha e jogi aktus őt egyes egyedi jellemzői vagy minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán érinti, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őt (a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15‑én hozott ítélete [EBHT 1963., 197. o., 223. o.]).

34 Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 2006/1008 határozat nem helyezi hatályon kívül a 2006/379 határozatot, hanem bizonyos nevekkel és szervezetekkel egészíti ki az utóbbi határozat által összeállított listát.

35 A 2006/1008 határozattal szemben benyújtott kereset elfogadhatóságát két alapvető megfontolás fényében kell vizsgálni. Először is a Tanács köteles a vitatott listát a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésének megfelelően legalább hat hónaponként felülvizsgálni. Másodszor a 2006/1008 határozat (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e határozat nem helyezi hatályon kívül, hanem kiegészíti a 2006/379 határozat által összeállított listát. Ezáltal a Tanács azon akarata nyilvánul meg, hogy továbbra is szerepeltesse a felperest a vitatott listán, amelynek következménye a pénzeszközei befagyasztásának fenntartása. Mivel a felperesre vonatkozik a 2006/379 határozat, következésképpen úgy kell tekinteni, hogy a 2006/1008 határozat is közvetlenül és személyében érinti.

36 Az előzőekből következik, hogy a Tanács által emelt elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani, és hogy a keresetet elfogadhatónak kell tekinteni, amennyiben a 2006/1008 határozatra vonatkozik, az Othman‑ügyből eredő ítélkezési gyakorlat értelmében (a Törvényszék T‑318/01. sz., Othman kontra Tanács és Bizottság ügyben 2009. június 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑1627. o.] 53. pontja). Úgy kell tekinteni, hogy a kérelmek megfelelő módosítására vonatkozó 2008. október 17‑i kérelem tehát szintén elfogadható, és hogy a jelen kereset a megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozik, amit a felek egyetértően elismernek, amint azt a tárgyalásról készült jegyzőkönyv is tartalmazza.

Az ügy érdeméről

37 A felperes kifogásait két jogalapba lehet csoportosítani, amely egyfelől az alapvető jogai és az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó jogalap, másfelől pedig a Tanács által elkövetett értékelési hiba fennállására és az általa történő hatáskörrel való visszaélésre vonatkozó jogalap.

Az alapvető jogok és az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó első jogalapról

– A felek érvei

38 A felperes úgy véli, hogy a védelemhez való jog biztosítéka arra irányul, hogy biztosítsa a hatékony bírói jogvédelemhez való jog helyes gyakorlását. A 2580/2001 rendelet és a 2001/931 közös álláspont, amelyre az említett rendelet utal, nem ír elő eljárást a megtámadott határozat, és azon terhelő bizonyítékok közlésére vonatkozóan, amelyek oda vezettek, hogy a felperes felkerült a vitatott listára. E rendelet nem írja elő az érdekelt előzetes vagy utólagos meghallgatását sem, amely nevének a vitatott listáról való törléséhez vezethetne. A felperes szerint tehát semmikor nem kapott lehetőséget arra, hogy előadja védekezését nevének a vitatott listán való említését illetően. A felperes úgy véli, hogy pénzeszközei befagyasztásának elrendelésével a megtámadott határozat gazdasági és pénzügyi szankciót szabott ki rá. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a védelemhez való jog a közösségi jog alapelvei közé tartozik, amelyet mindenkor biztosítani kell.

39 A 1373. (2001) számú biztonsági tanácsi határozat nem határoz meg a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések vitatását megengedő eljárást. Az Egyesült Nemzetek Szervezete tagállamainak feladata konkrétan azonosítani, kik, illetve melyek azok a személyek, csoportok és szervezetek, akiknek, illetve amelyeknek a pénzeszközeit e határozat alapján be kell fagyasztani. Mivel a Közösség diszkrecionális mérlegelése szükséges, a közösségi intézmények főszabály szerint kötelesek tiszteletben tartani az érintettek védelemhez való jogát (a Törvényszék T‑228/02. sz., Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4665. o., a továbbiakban: OMPI‑ítélet] 101. és azt követő pontjai).

40 Továbbá a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról szóló határozat sérti a felperesnek a közösségi jogrend alapján őt megillető, hatékony bírói jogvédelemhez való jogát. Nem közölték vele nevének a vitatott listán való említését igazoló konkrét okokat, ezáltal megakadályozták abban, hogy megfelelően nyújtsa be keresetét a Törvényszékhez.

41 A felperes az EK 253. cikkre hivatkozik, amely arra kötelezi a Tanácsot, hogy indokolja az általa elfogadott jogi aktusokat. A megtámadott határozat nem tartalmaz indokolást. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a sérelmet okozó aktusok indokolására vonatkozó kötelezettség célja, hogy elég információt nyújtson az érintettnek. Utóbbinak tudnia kell különbséget tenni aközött, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy esetleg tartalmaz‑e hibát. Az érintett számára ez az egyetlen mód arra, hogy ellenőrizze, vitathatja‑e annak érvényességét a közösségi bíróság előtt, utóbbi számára pedig, hogy éljen a jogszerűségi felülvizsgálatával (a Bíróság C‑199/99. P. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑11177. o.] 145. pontja). Ráadásául a sérelmet okozó aktust nem közölték a felperessel. Végül a felperes úgy véli, hogy a Tanács által a vele szemben Olaszországban indított nyomozásra való hivatkozás nem minősül megfelelő indokolásnak.

42 Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) és (6) bekezdésének említése nem minősül a megtámadott határozat megfelelő indokolásának.

43 A Törvényszék által feltett írásbeli kérdésre adott válaszában a felperes az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) által védett tisztességes eljáráshoz való jogból, a pártatlan bírósághoz való jogból, az ártatlanság vélelmének elvéből és a tulajdonhoz való jogból eredő közösségi jogi általános elvek megsértésére hivatkozik, további fejtegetés nélkül. Végül válaszában a felperes arra hivatkozik, hogy megtiltották, hogy dolgozzon.

44 A Tanács, a beavatkozó támogatásával, vitatja a felperes által az első jogalap alátámasztására felhozott érvek összességét.

– A Törvényszék álláspontja

45 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alapvető jogok azon általános jogelvek szerves részét képezik, amelyek tiszteletben tartását a közösségi bíróság biztosítja. Ennek során a Bíróság és a Törvényszék a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, valamint az emberi jogok védelmére vonatkozó azon nemzetközi szerződések nyújtotta iránymutatásokból merít, amelyek kidolgozásában a tagállamok együttműködtek, vagy amelyekhez csatlakoztak. Az EJEE e tekintetben különös jelentőséggel bír (lásd ebben az értelemben a C‑305/05. sz., Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben 2007. június 26‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑5305. o.] 29. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

46 Az ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása a közösségi jogi aktusok jogszerűségének feltétele (a Bíróság 1996. március 28‑i 2/94. sz. véleményének [EBHT 1996., I‑1759. o.] 34. pontja), és nem engedhetők meg olyan intézkedések a Közösségen belül, amelyek összeegyeztethetetlenek ezek tiszteletben tartásával (lásd a Bíróság C‑112/00. sz. Schmidberger‑ügyben 2003. június 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑5659. o.] 73. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

47 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog minden olyan eljárásban történő tiszteletben tartása, amely valamely személlyel szemben indult, és e személyre nézve hátrányos intézkedéshez vezethet, a közösségi jog alapelvei közé tartozik, és ezt a jogot még a szóban forgó eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiánya esetén is biztosítani kell. Ez a jogelv megköveteli, hogy minden olyan személy számára, akire szankciót szabhatnak ki, lehetővé tegyék a szankció alátámasztására ellene felhozott bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontjának érdemi ismertetését (lásd az OMPI‑ítélet 91. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

48 A pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozattal összefüggésben, hogy feltéve, hogy a Közösség vagy a tagállamai biztonságát vagy a nemzetközi kapcsolataik irányítását érintő kényszerítő megfontolásokkal nem ellentétes, a védelemhez való jog tiszteletben tartásának általános elve megköveteli, hogy a terhelő bizonyítékokat közöljék az érintettel, amennyire lehetséges, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozat elfogadásával vagy egyidejűleg, vagy amint lehet, azt követően. Ugyanilyen fenntartással, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó minden későbbi határozatot meg kell előznie az új terhelő bizonyítékok közlésének és egy meghallgatásnak (az OMPI‑ítélet 137. pontja).

49 A jelen esetben a Tanács a 2580/2001/EK rendelet 2. cikk (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2007/445/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. december 20‑i 2007/868/EK tanácsi határozat (HL L 340., 100. o.), elfogadását követően 2008. január 3‑án elküldte a felperesnek az indokolást, amelynek a szövege megegyezik a nevét említő korábbi határozatok szövegével. A felperes észrevételeket fogalmazott meg 2008. március 14‑i levelében. A Tanács megvizsgálta annak tartalmát, mielőtt úgy döntött volna, hogy továbbra is szerepelteti a felperes nevét a megtámadott határozattal a vitatott listán. A felperesnek 2008. július 15‑én küldött levélben, amely tartalmazta mind a megtámadott határozatot, mind a felperes nevét említő korábbi határozatok indokolásával megegyező indokolást, a Tanács megállapította, hogy miután megvizsgálta a felperes 2008. március 14‑i levelét, úgy véli, hogy az ügyirat nem tartalmazott olyan új bizonyítékot, amely igazolná az álláspontja módosítását, és hogy a felperessel korábban közölt indokolás érvényes marad. Ebből következik, hogy a meghallgatáshoz való jogot illetően a Tanács alkalmat adott a felperesnek az indokolásra vonatkozó észrevételei előterjesztésére.

50 Az előzőekből következik, hogy a felperes védelemhez való jogának és különösen a meghallgatáshoz való jogának megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

51 Ami a felperes által hivatkozott indokolási kötelezettség megsértését illeti, az említett kötelezettség a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elvből következikE tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a sérelmet okozó jogi aktus indokolására vonatkozó kötelezettségének célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg az érvényességének vitatását a közösségi bíróság előtt lehetővé tévő valamilyen hibát, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy a közösségi bíróság felülvizsgálhassa e jogi aktus jogszerűségét (lásd a Bíróság fent hivatkozott Corus UK kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 145. pontját, valamint a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P.−C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 462. pontját).

52 A Törvényszék az OMPI‑ítélet 138–151. pontjában meghatározta az indokolási kötelezettség tiszteletben tartására vonatkozó biztosíték tárgyát a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozatnak a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése alapján történő elfogadásával összefüggésben, valamint ennek a biztosítéknak az érintettekre ilyen összefüggésben jogszerűen megállapítható korlátozásait.

53 Az OMPI‑ítélet 143–146. és 151. pontjából többek között az következik, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozat indokolásának és a későbbi határozatok indokolásának nemcsak a 2580/2001 rendelet alkalmazásának jogszabályi feltételeire, így különösen az illetékes hatóság által hozott nemzeti határozat meglétére kell irányulnia, hanem azokra az egyedi és konkrét okokra is, amelyek miatt a Tanács mérlegelési jogköre gyakorlása során úgy ítéli meg, hogy az érintettel szemben pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedést kell hozni.

54 Az OMPI‑ítélet 145. pontjából és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdéséből – amelyre a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése is utal – továbbá az következik, hogy bár a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozatokat megelőzően az érintett személy helyzetét „felül kell vizsgálni”, ez azért szükséges, hogy adott esetben új információk vagy bizonyítékok alapján meg lehessen győződni arról, hogy az érintett személynek a vitatott listán tartása „továbbra is indokolt‑e”.

55 A Törvényszék e tekintetben azonban azt is kifejtette, hogy ha a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozat indokai lényegében megegyeznek a korábbi határozat kapcsán már hivatkozott indokokkal, akkor elég lehet az erre vonatkozó megállapítás is, különösen, ha csoport vagy szervezet az érdekelt (a Törvényszék T‑341/07. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑3625. o.] 62. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56 A jelen esetben a megtámadott határozat közléséről szóló levelet kísérő indokolásból kitűnik, hogy a felperes nevének a vitatott listára való felvétele azon a tényen alapult, hogy a nápolyi vizsgálóbíró 2000. október 9‑én ideiglenes elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben. A felperest azzal vádolták, hogy olyan összeesküvésben vett részt, amelynek célja, hogy Olaszországban létrehozzák az Algériában 1992 óta működő és terrorista tevékenységeket, valamint algériai terrorcsoportok érdekében fegyverkereskedelmet és okirat‑hamisítást támogató „al‑Takfir és az al‑Hidzsra” (Al Takfir Wal Hijra) csoport egyik sejtjét. Ez az olasz bírósági eljárás folyamatban volt, ami igazolta a felperesnek a 2001/931 közös álláspont mellékletében található vitatott listára való felvételét.

57 Egyebekben emlékeztetni kell arra a széles mérlegelési jogkörre, amellyel a Tanács a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedés elfogadása vagy fenntartása érdekében figyelembe veendő tényezőket illetően rendelkezik. Ilyen körülmények között nem lehet megkövetelni a Tanácstól, hogy még pontosabban megjelölje, a felperes pénzeszközeinek befagyasztása konkrétan mennyiben járul hozzá a terrorizmus elleni küzdelemhez, vagy hogy bizonyítékokat szolgáltasson annak alátámasztására, hogy az érdekelt ezeket a pénzeszközöket a jövőben terrorcselekmények elkövetésére vagy elősegítésére használhatná fel (az OMPI‑ítélet 159. pontja, valamint a fent hivatkozott Sison kontra Tanács ügyben hozott ítélet 65. és 66. pontja).

58 E ténybeli elemekre figyelemmel az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

59 Másfelől a felperes azt állítja, hogy nem részesült hatékony bírói jogvédelemben. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a hatékony bírói jogvédelem elve a közösségi jog olyan általános elve, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik, és amely elvet az EJEE 6. és 13. cikke állapított meg, és amely elv újra megerősítést nyert az Európai Unió Nizzában, 2000. december 7‑én kihirdetett alapjogi chartájának (HL C 364., 1. o.) 47. cikkében (a Bíróság C‑432/05. sz. Unibet‑ügyben 2007. március 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑2271. o.] 37. pontja).

60 Továbbá, tekintettel a Bíróság egyéb területekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatára (a Bíróság 222/86. sz., Heylens és társai ügyben 1987. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 4097. o.] 15. pontja, valamint a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 462. és 463. pontja), a jelen esetben arra kell következtetni, hogy a bírósági felülvizsgálat hatékonyságának – amelynek vonatkoznia kell többek között azon indokok jogszerűségére, amelyeken a jelen esetben a valamely személy vagy szervezet nevének a 2001/931 közös álláspont I. mellékletét alkotó és az érdekeltre korlátozó intézkedések összességének előírásával járó listára történő felvétele alapszik – azt jelenti, hogy a szóban forgó közösségi hatóság köteles közölni ezen indokokat az érintett személlyel vagy szervezettel, amennyiben lehetséges, vagy az e felvételről való döntés időpontjában, vagy legalábbis a lehető leggyorsabban azután, hogy arra sor került, hogy lehetővé tegye e címzetteknek a jogorvoslathoz való joguk határidőn belül történő gyakorlását. Ami a felperes vitatott listán való fenntartása indokoltságának a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése által előírt, rendszeres, legalább hat hónaponkénti felülvizsgálata keretében a Tanács által elfogadott, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozatokat illeti, már nem szükséges a meglepetésszerű hatás a szankció hatékonyságának biztosítása érdekében. Ezért a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó minden későbbi határozatot meg kell előznie egy új meghallgatási lehetőségnek, és adott esetben az új terhelő bizonyítékok közlésének (az OMPI‑ítélet 131. pontja; lásd ebben a tekintetben még a Bíróság C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑6351. o.] 338. pontját, és a Törvényszék T‑47/03. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 212. és 213. pontját).

61 A fenti 55. és 56. pontból kitűnik, hogy a felperessel a megtámadott határozatot és az indokolást ugyanazon a napon közölték levélben, mint az említett határozat elfogadását. A Tanács ezáltal lehetővé tette a felperesnek, hogy megvédje jogait, és hogy az ok ismeretében határozzon arról, hogy érdemes‑e közösségi bírósághoz fordulni, valamint hogy teljesen lehetővé tegye utóbbi számára a megtámadott határozat jogszerűségének felülvizsgálatát.

62 Az előzőekből következik, hogy a jelen esetben a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

63 Az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében és az Unió Alapjogi Chartája 48. cikkének (1) bekezdésében megállapított ártatlanság vélelme elvének megsértését illetően meg kell állapítani, hogy ez az elv a magánszemélyek számára olyan jogokat biztosító alapvető jog, amelyek tiszteletben tartását a közösségi bíróság garantálja (a Törvényszék T‑193/04. sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2006. október 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3995. o.] 121. pontja, és a T‑474/04. sz., Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben 2007. október 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4225. o.] 75. pontja).

64 Az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása azt jelenti, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. Nem ütközik azonban ezen elvbe olyan védintézkedések elfogadása, amelyek nem minősülnek szankcióknak, és semmiképpen nem határoznak előre az érintett személy ártatlanságáról vagy bűnösségéről. Az ilyen védintézkedéseket törvénynek kell előírnia, illetékes hatóságnak kell meghoznia, és ezeknek időben korlátozottaknak kell lenniük (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑37/07. és T‑323/07. sz., El Morabit kontra Tanács egyesített ügyekben 2009. szeptember 2‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 40. pontját).

65 A 2001/931 közös álláspont 2. cikke szerint a Közösség elrendeli az 1. cikk (4) bekezdésében előírt listán szereplő személyek, csoportok és szervezetek pénzeszközeinek a befagyasztását. Ennélfogva a pénzeszközöknek a felperes tekintetében elrendelt befagyasztását közösségi jogszabály írja elő.

66 A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésének megfelelően a Tanács köteles a listát rendszeresen, legalább hat hónaponként felülvizsgálni az arról való meggyőződés érdekében, hogy továbbra is indokolt‑e az érintett személyek és szervezetek nevének a listán való szerepeltetése. Ennélfogva a pénzeszközöknek a felperes tekintetében elrendelt befagyasztását illetékes hatóság fogadta el, és az időben korlátozott.

67 Meg kell állapítani továbbá, hogy a Tanács által a terrorizmus elleni küzdelem keretében elfogadott szóban forgó korlátozó intézkedések nem az érdekeltek értékeinek mint bűncselekményből származó jövedelemnek az elkobzását, hanem azok ideiglenes befagyasztását eredményezik. Ezen intézkedések tehát nem tekintendők büntetőjogi szankciónak, és nem vonnak maguk után ilyen jellegű vádemelést sem (lásd ebben az értelemben a Törvényszék fent hivatkozott Sison kontra Tanács ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletének 101. pontját).

68 A Tanács határozata ugyanis, amely illetékes nemzeti hatóság döntéséből ered, nem annak megállapítása, hogy ténylegesen bűncselekményt követtek el, hanem megelőzést szolgáló közigazgatási eljárás érdekében annak során fogadták el, kizárólag abból a célból, hogy a Tanács hatékonyan folytathassa a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet.

69 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének – amelyek a terrorizmus elleni közös fellépés keretében a Tanács és a tagállamok közötti egyfajta külön együttműködést létrehozó rendelkezések – alkalmazása esetén ezen elv a Tanácsra nézve azon kötelezettséggel jár, hogy amennyire lehetséges, bízzon meg az illetékes nemzeti hatóságok értékelésében, főleg ha bíróságról van szó, különösen a határozata alapjául szolgáló „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények” fennállását illetően (lásd az OMPI‑ítélet 124. pontját).

70 A jelen tényállásból kitűnik, hogy a Tanács a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének és a 2580/2001 rendeletnek megfelelően járt el. Azzal, hogy valamely tagállami vizsgálóbíró határozatára hivatkozott, és 2008. július 15‑i levelében tájékoztatta a felperest a vitatott listára történő felvétel indokairól, a Tanács tiszteletben tartotta a közösségi szabályozásból eredő kötelezettségeit.

71 A fentiek összességéből következik, hogy a jelen esetben az ártatlanság vélelme elvének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

72 A pártatlan bírósághoz való jog állítólagos megsértését és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartását illetően a felperes nem szolgált az érvelését alátámasztó elegendő bizonyítékkal. E kifogásokat el kell utasítani a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján. Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszéknek nincs hatásköre a nemzeti büntetőeljárás tiszteletben tartását vizsgálni. E vizsgálat ugyanis csak az olasz hatóságok vagy az érdekelt keresete alapján az illetékes nemzeti bíróság feladata. Főszabály szerint ugyanígy nem a Tanács feladata az, hogy az érdekelttel szemben indított és az említett határozat meghozatalára vezető, a tagállam alkalmazandó joga által előírt eljárás szabályszerűségéről vagy az érdekelt alapvető jogainak a nemzeti hatóságok általi tiszteletben tartásáról döntsön. E hatáskör ugyanis kizárólag az illetékes nemzeti bíróságokat, vagy adott esetben az Emberi Jogok Európai Bíróságát illeti meg (lásd az OMPI‑ítélet 121. pontját és analógia útján a Törvényszék T‑353/00. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2003. április 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑1729. o.] 91. pontját, amelyet fellebbezés során helybenhagyott a Bíróság C−208/03. P. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2005. július 7‑én hozott ítélete [EBHT 2005., I‑6051. o.]).

73 Ami a tulajdonhoz való jog és a gazdasági tevékenység gyakorlásához való jog felperes által hivatkozott korlátozásait illeti, meg kell jegyezni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alapvető jogok nem jelentenek korlátlan jogosultságot, és a gyakorlásuk a Közösség által elérni kívánt közérdekű célok által igazolt korlátozásoknak vethető alá. Így minden gazdasági vagy pénzügyi jellegű korlátozó intézkedés fogalmilag a tulajdonhoz való jogot és a szakmai tevékenységek szabad gyakorlását érintő következményekkel jár, és ezáltal kárt okoz, különösen az olyan tevékenységeket végző jogalanyoknak, amelyeket a szóban forgó korlátozó intézkedések meg akarnak akadályozni. A vitatott szabályozás célkitűzéseinek jelentősége igazolhatja a bizonyos gazdasági szereplők számára akár jelentős mértékben hátrányos következmények alkalmazását (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑84/95. sz. Bosphorus‑ügyben 1996. július 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑3953. o.] 21–23. pontját, és a fent hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 355. és 361. pontját).

74 A jelen esetben a felperes gazdasági tevékenység végzéséhez való jogát és tulajdonhoz való jogát jelentős mértékben korlátozza a megtámadott határozat elfogadása, mivel – különleges engedély hiányában – nem rendelkezhet a Közösség területén lévő pénzeszközeivel. Mindazonáltal, tekintettel a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának kiemelkedő jelentőségére, az okozott kellemetlenségek nem helytelenek vagy aránytalanok a kitűzött célokhoz képest, annál is kevésbé, mivel a 2580/2001 rendelet 5. cikke előír bizonyos kivételeket, lehetővé téve a pénzeszközök befagyasztásával érintett személyek számára, hogy alapvető kiadásaiknak eleget tegyenek (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott El Morabit kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 62. pontját).

75 Az előzőekből következik, hogy az alapvető jogok és az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó jogalapot el kell utasítani.

Az értékelési hibára és a hatáskörrel való visszaélésre vonatkozó második jogalapról

– A felek érvei

76 A felperes szerint a Tanács által a 2001 óta felfüggesztett olasz bírósági eljárásra való hivatkozás nem minősül elegendő igazolásnak nevének a vitatott listán való fenntartásához. Úgy véli, ezen eljárás befejeződött, ő maga pedig ártatlan.

77 A felperes tehát a terrorista tevékenységekben való részvételével kapcsolatos értékelési hibára és a Tanács hatáskörrel való visszaélésére hivatkozik.

78 A Tanács – a beavatkozó támogatásával – a felperes által a második jogalap alátámasztására felhozott érvek összességét vitatja.

– A Törvényszék álláspontja

79 Ami a felperes által hivatkozott állítólagos értékelési hibát illeti, amint arra a Törvényszék az OMPI‑ítélet 115. és 116. pontjában már rámutatott, azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyektől valamely személy, csoport vagy szervezet pénzeszközeinek befagyasztására irányuló intézkedés alkalmazása függ, a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése határozza meg.

80 A jelen esetben a releváns szabályozást a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése írja elő, amelynek értelmében a Tanács egyhangúlag és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4)–(6) bekezdésében megállapított rendelkezéseivel összhangban eljárva megállapítja, felülvizsgálja és módosítja azoknak a személyeknek, csoportoknak és szervezeteknek a listáját, akikre, illetve amelyekre az említett rendelet vonatkozik. A szóban forgó listát tehát a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban az ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kell összeállítani, amelyek arra utalnak, hogy az illetékes hatóság határozatot hozott az érintett személyekkel, csoportokkal és szervezetekkel szemben, függetlenül attól, hogy a határozat komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények alapján terrorcselekmény, vagy ilyen cselekmény elkövetésének kísérlete, abban való részvétel vagy annak elősegítése miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, illetve ilyen bűncselekmények miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e. „Illetékes hatóság” az igazságügyi hatóság, vagy ha az nem rendelkezik illetékességgel, akkor az e téren illetékességgel rendelkező megfelelő hatóság. Továbbá a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban a listán szereplő személyek és szervezetek nevét rendszeresen és legalább hat hónaponként felül kell vizsgálni az arról való meggyőződés érdekében, hogy továbbra is indokolt‑e a listán való fenntartásuk (az OMPI‑ítélet 116. pontja).

81 Az OMPI‑ítélet 117. pontjában és a Törvényszék T‑256/07. sz. People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ügyben 2008. október 23‑án hozott ítéletének (EBHT 2008., II‑3019; a továbbiakban: PMOI‑ítélet) 131. pontjában a Törvényszék ezekből a rendelkezésekből arra következtetett, hogy a vonatkozó szabályozás alapján a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedéshez vezető eljárás két szinten folyik, amiből az egyik nemzeti, a másik közösségi. Az első szakaszban az illetékes nemzeti hatóságnak, főszabály szerint bíróságnak kell a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése fogalommeghatározásának megfelelő határozatot meghoznia az érdekelt vonatkozásában. Függetlenül attól, hogy a határozat nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására vonatkozik, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokon vagy ténykörülményeken kell alapulnia. A második szakaszban a Tanácsnak egyhangúlag eljárva kell eldöntenie az érdekeltnek a vitatott listára való felvételét, az ügyiratok olyan pontos információi, illetve anyagai alapján, amelyek arra utalnak, hogy az illetékes hatóság ilyen határozatot hozott. Ezt követően a Tanácsnak rendszeresen, legalább hat hónaponként meg kell győződnie arról, hogy továbbra is indokolt‑e az érdekeltnek a vitatott listán tartása. E tekintetben annak ellenőrzése, hogy van‑e olyan nemzeti hatósági határozat, amely megfelel az említett fogalommeghatározásnak, úgy tűnik, lényeges előzetes feltétele a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozat Tanács általi meghozatalának, míg az e határozatra vonatkozó következmények nemzeti szinten történő ellenőrzése elengedhetetlennek tűnik a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozat elfogadásával összefüggésben.

82 Amint a PMOI I‑ítélet 134. pontjában a Törvényszék megállapította, ugyan a Tanácsra hárul annak bizonyításának terhe, hogy a releváns szabályozásra tekintettel továbbra is jogszerűen indokolt‑e valamely személy, csoport vagy szervezet pénzeszközeinek befagyasztása, mégis viszonylag korlátozott a bizonyítási teher tárgya a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó közösségi eljárás szintjén. A pénzeszközök befagyasztására irányuló későbbi határozat esetében, felülvizsgálatot követően, a bizonyítási teher lényegében arra vonatkozik, hogy az adott ügy valamennyi releváns körülményére és különösen az illetékes nemzeti hatóság említett határozatához kapcsolódó további intézkedésekre tekintettel továbbra is indokolt‑e a pénzeszközök befagyasztása.

83 Ami a Törvényszék által végzett felülvizsgálatot illeti, az OMPI‑ítélet 159. pontjában a Törvényszék elismerte, hogy a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a közös kül‑ és biztonságpolitika alapján elfogadott közös álláspontnak megfelelően az EK 60., EK 301. és EK 308. cikk alapján gazdasági és pénzügyi szankciós intézkedések meghozatala érdekében figyelembe veendő elemeket illetően. Ez a mérlegelési jogkör különösen azokra a célszerűségi szempontokra vonatkozik, amelyeken az ilyen határozatok alapulnak. A Törvényszék az adott területen széles mérlegelési jogkört ismer el a Tanács számára, ez nem jelenti azonban, hogy nem vizsgálhatja felül azt, hogyan értelmezi a Tanács a releváns adatokat. A közösségi bíróságnak ugyanis nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy ezek a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes releváns adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket. E felülvizsgálat keretében azonban a közösségi bíróság nem helyettesítheti a Tanács célszerűségi értékelését a sajátjával (a PMOI‑ítélet 138. pontja, lásd analógia útján a Bíróság C‑525/04. P. sz., Spanyolország kontra Lenzing ügyben 2007. november 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑9947. o.] 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

84 Ebből következően meg kell vizsgálni, hogy a nápolyi vizsgálóbíró határozata megfelel‑e a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésében megállapított feltételeknek, E rendelkezés előírja, hogy a Tanács által „a vitatott list[ára való felvételnek] az ügyiratok olyan pontos információi, illetve anyagai alapján kell [történnie], amelyek arra utalnak, hogy az illetékes hatóság határozatot hozott az érintett személyekkel, csoportokkal és szervezetekkel szemben, függetlenül attól, hogy a határozat komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények alapján terrorcselekmény, vagy ilyen cselekmény elkövetésének kísérlete, abban való részvétel vagy annak elősegítése miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, illetve ilyen bűncselekmények miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e […;] [e]nnek a bekezdésnek az alkalmazásában az »illetékes hatóság« az igazságügyi hatóság, vagy ha az nem rendelkezik az e bekezdés hatálya alá tartozó területen illetékességgel, akkor az e téren illetékességgel rendelkező megfelelő hatóság”.

85 A jelen esetben valamely tagállam igazságügyi hatósága, vagyis a nápolyi vizsgálóbíró ideiglenes elfogatóparancsot bocsátott ki a felperes ellen, akit azzal vádolnak, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdése értelmében terrorista tevékenységekben vesz részt.

86 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének – amelyek a terrorizmus elleni közös fellépés keretében a Tanács és a tagállamok közötti egyfajta külön együttműködést létrehozó rendelkezések – alkalmazása esetén ezen elv a Tanácsra nézve azon kötelezettséggel jár, hogy amennyire lehetséges, bízzon meg az illetékes nemzeti hatóságok értékelésében, legalábbis ha bíróságról van szó, a határozata alapjául szolgáló „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények” fennállását illetően (az OMPI‑ítélet 124. pontja).

87 A jelen eset tényállásából kitűnik, hogy a Tanács a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének és a 2580/2001 rendeletnek megfelelően járt el. Azzal, hogy egy nemzeti bíróság határozatára hivatkozott, és 2008. július 15‑i levelében tájékoztatta a felperest a vitatott listára történő felvétel indokairól, a Tanács tiszteletben tartotta a közösségi szabályozásból eredő kötelezettségeit. Az értékelési hibára alapított kifogást következésképpen el kell utasítani.

88 Ami a hatáskörrel való visszaélést illeti, a felperes nem szolgált egyetlen olyan konkrét bizonyítékkal sem, amely alátámasztja ezen állítást, és bizonyítja, hogy a megtámadott határozat elfogadásával az intézmény attól eltérő célt követett, mint amelynek érdekében a hatásköreit ráruházták (lásd ebben az értelemben a Bíróság 817/79. sz., Buyl és társai kontra Bizottság ügyben 1982. február 4‑én hozott ítéletének [EBHT 1982., 245. o.] 28. pontját). Mindenesetre az előző megfontolások összességéből következik, hogy a Tanács a Szerződés és a releváns uniós jogszabályok által ráruházott hatáskörök és jogkörök keretein belül járt el, ezért a hatáskörrel való visszaélésre alapított kifogást el kell utasítani.

89 Az előzőekre tekintettel a második jogalapot el kell utasítani.

2. A kártérítési kérelemről

A felek érvei

90 Ami a kártérítési kérelmet illeti, a felperes úgy véli, nem elhanyagolható magánéleti és szakmai károk érték nevének a vitatott listán való említése miatt. Felesége és ő maga „megbélyegzés” áldozatai lettek, ami hátrányosan érinti a magán‑ és társadalmi életét. Többé nem lehetséges, hogy vízumot kapjon, és Németországban dolgozzon. Tekintettel arra, hogy nem érte konkrét sérelem, nincs lehetősége védekezni. A felperes tehát nem vagyoni kára megtérítését kéri, amely összegének meghatározást a Törvényszék belátására bízza. Úgy véli, hogy a minimális összeg 2000 euró.

91 A Tanács az érvelés hiánya miatt elfogadhatatlanak tarja a kártérítési kérelmet. Másodlagosan a Tanács – a beavatkozó támogatásával ‑, vitatja a felperes által a kártérítési kérelme alátámasztására felhozott érvek összességét.

A Törvényszék álláspontja

92 A Törvényszék úgy véli, mindenekelőtt szükséges megvizsgálni a kártérítési kérelem megalapozottságát. Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösségnek az EK 288. cikk második bekezdése értelmében a szervei jogellenes magatartása esetén fennálló szerződésen kívüli felelősségéhez több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az intézményekkel szemben kifogásolt magatartás jogellenessége, a kár valós jellege, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (lásd a Törvényszék T‑69/00. sz., FIAMM és FIAMM Technologies kontra Tanács és Bizottság ügyben 2005. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5393. o.] 85. pontját, és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

93 Mivel a felelősség fennállásának e három feltétele kumulatív, ezek közül egynek a hiánya is elegendő ahhoz, hogy a kártérítési keresetet elutasítsák, anélkül tehát, hogy a többi feltétel vizsgálatára szükség lenne (lásd a Törvényszék T‑226/01. sz., CAS Succhi di Frutta kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑2763. o.] 27. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

94 A jelen esetben a Törvényszék minden olyan érvet megvizsgált és elutasított, amelyre a felperes a megtámadott határozat jogellenességének bizonyítása érdekében hivatkozott. Az Unió felelőssége tehát az említett határozat állítólagos jogellenességére alapozva nem állapítható meg.

95 Ezért anélkül, hogy a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogás vizsgálatára szükség lenne, mindenképpen el kell utasítani a felperes kártérítési kérelmét mint megalapozatlant.

96 A fenti megfontolások összességéből következően a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

97 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

98 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 4. §‑a alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Az Olasz Köztársaság tehát maga viseli a saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2) Sofiane Fahas saját költségein kívül viseli az Európai Unió Tanácsának költségeit is.

3) Az Olasz Köztársaság maga viseli a saját költségeit.

Pelikánová

Jürimäe

Soldevila Fragoso

Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. december 7‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: német.