Az Elsőfokú Bíróság (negyedik kibővített tanács) által a T-351/03. sz., Schneider Electric SA kontra Bizottság ügyben 2007. július 11-én hozott ítélet ellen az Európai Közösségek Bizottsága által 2007. szeptember 24-én benyújtott fellebbezés

(C-440/07. P. sz. ügy)

(2008/C 22/38)

Az eljárás nyelve: francia

Felek

Fellebbező: az Európai Közösségek Bizottsága (képviselők: M. Petite és F. Arbault meghatalmazottak)

A többi fél az eljárásban: Schneider Electric SA, Németországi Szövetségi Köztársaság, Francia Köztársaság

A fellebbező kérelmei

Jogalapok és fontosabb érvek

A felperes – előzetesen emlékeztetve arra, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapításához három együttes feltétel teljesülése szükséges: jogsértés, valamint tényleges és biztos kár fennállása, és közvetlen okozati összefüggés e jogsértés és a kár között – hét jogalapra hivatkozik a fellebbezésének alátámasztása végett.

Első jogalapjában a Bizottság úgy érvel, hogy amikor az Elsőfokú Bíróság egyrészt megállapította, hogy a Bizottság „elmulasztotta” a 2001. augusztus 3-i kifogásközlésében a Schneider és a Legrand piaci helyzete között fennálló támogatással kapcsolatos kifogás megfogalmazását, és másrészt, hogy e megfogalmazás nem járt volna „semmilyen különleges technikai nehézséggel”, figyelmen kívül hagyta a res judicata tekintélyelvét, helytelen ténymegállapításokat tett, elferdítette a tényállás értékeléséhez rendelkezésére álló bizonyítékokat és megsértette az ítéletei indokolásával kapcsolatos kötelezettségét.

Második jogalapjában a Bizottság úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen minősítette a tényeket, tévesen alkalmazta a jogot, és megsértette az indokolási kötelezettségét, amikor úgy találta, hogy a T-310/01. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2002. október 22-én hozott ítéletben megállapított eljárási hiba magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabály „kellően egyértelmű” megsértésének minősül.

Harmadik jogalapjában a Bizottság úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság téves ténymegállapításokat tett, elferdítette a bizonyítékokat, helytelenül minősítette a szóban forgó tényeket, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy találta, hogy „kellően közvetlen okozati összefüggés” áll fenn a jogsértés és a megállapított kár második része – azaz a Schneider és a Wendel-KKR között a Legrand SA vételáráról folyó tárgyalások idő előtti lezárása – között.

Negyedik jogalapjában a Bizottság arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az őt terhelő indokolási kötelezettséget, mivel a jogsértés és a megállapított kár különböző részei közötti okozati összefüggéssel kapcsolatos érvelésében ellentmondásos az indokolás.

Ötödik jogalapjában a Bizottság arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság pontatlan ténymegállapításokat tett, elferdítette a bizonyítékokat, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem állapította meg, hogy a Schneider hozzájárult a megállapított kár második részének egészéhez. E vállalkozás több tekintetben is megszegte a kár elkerülése vagy enyhítése érdekében kellő gondossággal való eljárásra vonatkozó kötelezettségét, többek között amikor nem nyújtott be ideiglenes intézkedés iránti kérelmet a Legrand eladásával kapcsolatban állítása szerint őt terhelő kötelezettséget illetően, és amikor olyan időpontot választott e vállalkozás eladására, amikor semmilyen ilyen értelmű kötelezettség nem terhelte.

Hatodik jogalapjában a Bizottság azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság ultra petita járt el, tévesen alkalmazta a bizonyítási teherrel kapcsolatos szabályokat, és megsértette a védelemhez való jogot, amikor a kár olyan részét állapította meg, amelyre nem hivatkozott a felperes vállalkozás.

Végül hetedik és utolsó jogalapjában a Bizottság arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a Schneider részére a kár második részének bekövetkeztétől, azaz 2002. december 10-től számított kiegyenlítő kamatokat ítélt meg.