—

az Associação Nacional de Transportadores Rodoviários de Pesados de Passageiros (Antrop) és társai képviseletében J. Mota de Campos advogado,

—

a Conselho de Ministros képviseletében A. Duarte de Almeida advogado,

—

a Sociedade de Transportes Colectivos do Porto SA (STCP) képviseletében C. Pinto Correia advogado,

—

a német kormány képviseletében M. Lumma, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében E. Righini és G. Braga da Cruz, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 73. és az EK 87. cikk, valamint az 1991. június 20-i 1893/91/EGK tanácsi rendelettel (HL L 169., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 7. fejezet, 1. kötet, 314. o.) módosított, a vasúti, közúti és belvízi közlekedési közszolgáltatás fogalmában benne rejlő kötelezettségek terén a tagállamok tevékenységéről szóló, 1969. június 26-i 1191/69/EGK tanácsi rendelet (HL L 156., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 7. fejezet, 1. kötet, 19. o.; a továbbiakban: 1191/69 rendelet) értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az Associação Nacional de Transportadores Rodoviários de Pesados de Passageiros (Antrop) és több más vállalkozás (a továbbiakban: Antrop és társai), valamint a Conselho de Ministros, a Companhia de Carris de Ferro de Lisboa SA (a továbbiakban: Carris) és a Sociedade de Transportes Colectivos do Porto SA (a továbbiakban: STCP) között az utóbbiak részére a Conselho de Ministros 2003. március 27-i 52/2003. sz. határozatával a 2003. év vonatkozásában nyújtott, egyenként 40916478 EUR és 12376201 EUR összegű kompenzációs támogatás tárgyában folyamatban levő eljárásban terjesztették elő.

3

Az 1191/69 rendelet első és második preambulumbekezdése kimondja:

„mivel a közös közlekedéspolitika egyik célja azoknak az egyenlőtlenségeknek a megszüntetése, amelyek jelentős torzulást okozhatnak azokban, a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő feltételekben, amelyeket a tagállamok megállapítanak a fuvarozási vállalkozások számára [helyesen: mivel a közös közlekedéspolitika egyik célja azon egyenlőtlenségek megszüntetése, amelyek abból adódnak, hogy a tagállamok közszolgáltatás fogalmában benne rejlő kötelezettségeket állapítanak meg a közlekedési vállalkozások számára, és ezek jelentősen torzíthatják a versenyfeltételeket];

mivel ezért el kell törölni az e rendeletben meghatározott közszolgáltatási kötelezettségeket; mivel azonban a megfelelő szállítási szolgáltatások biztosítása érdekében egyes esetekben fontos ilyen kötelezettségeket fenntartani; mivel a szállítási szolgáltatások megfelelőségét a közlekedési ágazatban fennálló kínálati és keresleti helyzet, valamint a Közösség igényeinek figyelembevételével kell felmérni;”

4

Az 1191/69 rendelet 1. cikkének (1)–(5) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   E rendelet a vasúti, közúti és belvízi szállítási szolgáltatásokat nyújtó fuvarozási vállalkozásokra vonatkozik.

A tagállamok kivonhatják e rendelet alkalmazási köréből azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenysége kizárólag a városi, elővárosi vagy regionális szolgáltatásokat foglalja magában.

(2)   E rendelet alkalmazásában:

(3)   A tagállamok illetékes hatóságai eltörölnek minden, e rendelet szerint meghatározott, a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő olyan kötelezettséget, amely a vasúti, közúti és belvízi közlekedésre vonatkozik.

(4)   Annak érdekében, hogy olyan megfelelő szállítási szolgáltatásokat biztosítsanak, amelyek különösen figyelembe veszik a szociális, környezeti és területrendezési szempontokat[,] vagy amelyek az utasok bizonyos rétegei számára egyedi jegyárakat biztosítanak, a tagállamok illetékes hatóságai közszolgáltatási szerződést köthetnek egy szállítási vállalkozással. Az ilyen jellegű szerződések feltételeit és alkalmazásuk részleteit az V. szakasz állapítja meg.

(5)   A tagállamok illetékes hatóságai azonban fenntarthatják vagy előírhatják azokat a közszolgáltatási kötelezettségeket a városi, elővárosi és regionális személyszállítási szolgáltatások esetében, amelyeket a 2. cikk állapít meg. Ennek feltételeit, valamint alkalmazásának részleteit, beleértve a kompenzáció módjait, a II., III. és IV. szakasz szabályozza.

Amennyiben egy fuvarozási vállalkozás nemcsak közszolgáltatási kötelezettségekkel járó szolgáltatást működtet, hanem egyéb tevékenységeket is folytat, a közszolgáltatási jellegű szolgáltatásait külön részlegek keretében kell megszerveznie, amelyeknek meg kell felelniük a következő feltételeknek:

5

Az 1191/69 rendelet 2. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)   A közszolgáltatási kötelezettség olyan kötelezettségeket jelent, amelyeket a kérdéses fuvarozási vállalkozás nem vállalna, vagy nem ugyanilyen mértékben, illetve nem azonos feltételekkel vállalna, ha saját üzleti érdekeit tartaná szem előtt.

(2)   Az (1) bekezdés értelmében vett közszolgáltatási kötelezettségek a működtetési, a szállítási és a díjszabási kötelezettségekből állnak.”

6

Az 1191/69 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése kimondja:

„A közszolgáltatási kötelezettségnek vagy egy részének fenntartására, illetve egy meghatározott időszak végén történő eltörlésére vonatkozó döntések ellentételezés fizetését vonják maguk után a fentiekből származó pénzügyi terhek tekintetében; az ilyen ellentételezés összege a 10–13. cikkben szabályozott közös eljárásoknak megfelelően kerül meghatározásra.”

7

Az 1191/69 rendelet 10. cikke kimondja:

„(1)   A 6. cikkben meghatározott ellentételezés összege működtetési vagy szállítási kötelezettség esetén megegyezik a vállalkozás pénzügyi terhének csökkenése és bevételének csökkenése különbözetével, amely akkor merülne fel, ha eltörölnék a kérdéses kötelezettség egészét vagy annak érintett részét a megfontolás tárgyát képező időszakra.

Ha azonban a gazdasági hátrányt úgy számítják ki, hogy a vállalkozásnak a szállítási tevékenységei tekintetében viselt összes költségét felosztják a szállítási tevékenységeinek különféle részei között, az ellentételezés összege megegyezik a vállalkozás tevékenységeinek a közszolgáltatási kötelezettség által érintett részére jutó költségek és a megfelelő bevétel különbözetével.”

8

Az 1191/69 rendelet 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Az e rendelkezés alapján fizetett ellentételezés mentes az EK-Szerződés [88.] cikkének (3) bekezdésében megállapított előzetes tájékoztatási eljárás alól.”

9

A Carris közvállalkozás, amely közigazgatási szerződés alapján megszerezte a Lisszabon városának közigazgatási határain belül autóbuszok, elektromos járművek és mechanikus felvonók segítségével megvalósuló tömegközlekedés közszolgáltatásának koncesszióját. Közszolgáltatási kötelezettségei alapján a Carris többek között az átengedett szolgáltatás rendszeres és folyamatos működését köteles biztosítani a koncesszióba adó által meghatározott díjszabás mellett.

10

Az STCP Porto városának közigazgatási határain belül a tömegközlekedés közszolgáltatásának koncessziójával rendelkező közvállalkozás az önkormányzati tulajdonú szolgáltatóvállalatot részvénytársasággá alakító törvény alapján.

11

A városi tömegközlekedési szolgáltatások nyújtása ellenében a Carris és az STCP több éve különféle állam által biztosított előnyöket élveznek. Ezek közé többek között kompenzációs támogatások, tőkejuttatások és állami hitelgaranciák tartoznak.

12

A koncessziójuk területének földrajzi határain kívül a Carris és az STCP – közszolgáltatási kötelezettség nélkül – olyan autóbuszjáratokat is üzemeltet, ahol más vállalkozások, többek között az Antrop és társai is tevékenykednek. Az utóbbiak a közszolgáltatás átruházása rendszerének keretében nyújtanak szállítási szolgáltatásokat, és kötelezik őket az útvonalakra, a menetrendre és a díjszabásra vonatkozó szabályok. A Carris és az STCP által az Antrop és társai járataival azonos járatokon folytatott tevékenysége miatt állították az utóbbiak, hogy az torzítja a versenyt, és megtámadták az 52/2003. sz. határozatot.

13

Az Antrop és társai arra hivatkoznak, hogy forrásaikat csupán a hatályos díjakból származó üzemeltetési bevételek alkotják oly módon, hogy a tevékenységükből származó üzemeltetési veszteségeket kizárólag saját tőkéjük fedezi, míg a Carris és az STCP esetleges veszteségeit, beruházási költségeit és tőkéjét állami támogatások fedezik. Következésképpen e támogatások nyújtása versenytorzító tényezőnek minősül. Ezért az alapeljárás felperesei azt állították, hogy az 52/2003. sz. határozat a megtámadott részében sérti a versennyel kapcsolatos nemzeti szabályozást, valamint a közösségi jog állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseit, különösen az EK 86. cikket, az EK 87. cikk (1) bekezdését, az EK 88. cikket és az EK 89. cikket, továbbá az 1191/69 rendeletet és a vasúti, közúti és belvízi közlekedéshez nyújtott támogatásokról szóló, 1970. június 4-i 1107/70/EGK tanácsi rendeletet (HL L 130., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 7. fejezet, 1. kötet, 39. o.).

14

A fenti körülmények között merült fel a nemzeti bíróság előtt az a kérdés, hogy szükséges-e előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé terjeszteni.

15

Miután a feleket meghallgatta, és a fenti előterjesztést szükségesnek ítélte, a Supremo Tribunal Administrativo az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

16

Az első négy kérdést indokolt együtt vizsgálni, mivel lényegében a tagállamok azon hatáskörével kapcsolatosak, hogy a szállítással foglalkozó vállalkozások számára közszolgáltatási kötelezettségeket írhatnak elő, továbbá az adott esetben a tagállamok e kötelezettségekből következő, az utóbbi vállalkozások irányában fennálló kompenzációs kötelezettségeire vonatkoznak.

17

Először is meg kell említeni, hogy a Bíróság elé terjesztett iratokból semmi nem enged arra következtetni, hogy a Portugál Köztársaság élt volna azzal az 1191/69 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében biztosított lehetőséggel, hogy kizárja a rendelet alkalmazási köréből azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenysége kizárólag a városi, elővárosi és regionális szolgáltatások üzemeltetésére korlátozódik. Következésképpen az említett rendelet rendelkezései az alapügy tekintetében teljes körűen alkalmazandók, és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket e rendelkezésekre figyelemmel kell megvizsgálni.

18

Mindvégig szem előtt tartva a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő kötelezettségek eltörlésének az 1191/69 rendelet első és második preambulumbekezdéséből, valamint 1. cikkének (3) bekezdéséből is következő célját, az említett rendelet 1. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy a városi, elővárosi és regionális személyszállítási szolgáltatások esetében a tagállamok illetékes hatóságai fenntarthatják vagy előírhatják azokat a közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyeket az említett rendelet 2. cikke állapít meg. Ennek feltételeit, valamint alkalmazásának részleteit, beleértve a kompenzáció módjait, ugyanazon rendelet II., III. és IV. szakasza szabályozza.

19

Az 1191/69 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése értelmében a közszolgáltatási kötelezettségnek vagy egy részének fenntartására vonatkozó döntések a fentiekből származó pénzügyi terhek tekintetében ellentételezés fizetését vonják maguk után, amelynek összege az említett rendelet 10–13. cikkében szabályozott közös eljárásoknak megfelelően kerül meghatározásra.

20

Mivel a kompenzációs kötelezettség az 1191/69 rendelet alapján szükségszerűen a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez kötődik, nem részesülhetnek e kompenzációból azok a vállalkozások, amelyek – a kérdést előterjesztő bíróság által a 3. kérdésben vázolt helyzetben – úgy tekintendők, mint amelyek valamely településen anélkül nyújtanak tömegközlekedési szolgáltatásokat, hogy őket közszolgáltatási kötelezettség terhelné.

21

Ezért az első négy kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1191/69 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az felhatalmazza a tagállamokat közszolgáltatási kötelezettségek előírására a valamely település tömegközlekedésének biztosításával megbízott közvállalkozás számára, és hogy az említett rendelet a fenti kötelezettségekből eredő költségek tekintetében előírja az említett rendelet rendelkezéseinek megfelelően meghatározott kompenzáció nyújtását.

22

A kérdést előterjesztő bíróság ötödik kérdésével lényegében arra kíván választ kapni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló kompenzációs támogatásoknak valamely tagállam általi nyújtása közszolgáltatási koncesszióval rendelkező és meghatározott település területén – az őket terhelő közszolgáltatási kötelezettségek okán – kizárólagosság előnyeit élvező közlekedési vállalkozások számára az EK 87. cikkének (1) bekezdésében tiltott állami támogatásnak minősül-e, amennyiben e vállalkozások az említett határokon kívül egyéb magánvállalkozásokkal versenyezve is folytatják tevékenységüket, és ennek folytán nem lehetséges a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséből származó többletköltségek kiszámítása.

23

Először is meg kell állapítani, hogy az EK 87. cikk a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó általános rendelkezései közé tartozik, míg az EK 73. cikk az állami támogatásokra alkalmazandó általános szabályoktól való eltérési lehetőséget szabályoz a közlekedés területén, kimondva, hogy a Szerződéssel összeegyeztethetők azok a támogatások, amelyek megfelelnek a közlekedés összehangolására irányuló igényeknek, vagy amelyek a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő bizonyos kötelezettségek terheinek megtérítését szolgálják. Az 1191/69 rendelet olyan rendszert hoz létre, amelyet a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk, amikor közszolgáltatási kötelezettségeket kívánnak előírni a szárazföldi közlekedés területén működő vállalkozások számára (lásd a fent hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben hozott ítélet 53. pontját).

24

Az 1191/69 rendelet 6. cikke (2) bekezdésének megfelelően a közszolgáltatási kötelezettségnek vagy egy részének fenntartására, illetve egy meghatározott időszak végén történő eltörlésére vonatkozó döntések ellentételezés fizetését vonják maguk után a fentiekből származó pénzügyi terhek tekintetében; az ilyen ellentételezés összege ugyanazon rendelet 10–13. cikkében szabályozott közös eljárásoknak megfelelően kerül meghatározásra.

25

Az 1191/69 rendelet 10. cikke többek között azt követeli meg, hogy az ellentételezés összege működtetési vagy szállítási kötelezettség esetén egyezzen meg a vállalkozás pénzügyi terhének csökkenése és bevételének csökkenése különbözetével, amely akkor merülne fel, ha eltörölnék a kérdéses kötelezettség egészét vagy annak érintett részét a megfontolás tárgyát képező időszakra. Ha azonban a gazdasági hátrányt úgy számítják ki, hogy a vállalkozásnak a szállítási tevékenységei tekintetében viselt összes költségét felosztják a szállítási tevékenységeinek különféle részei között, az ellentételezés összegének meg kell egyeznie a vállalkozás tevékenységeinek a közszolgáltatási kötelezettség által érintett részére jutó költségek és a megfelelő bevétel különbözetével.

26

Márpedig, ahogyan az a kérdést előterjesztő bíróság által tett megállapításokból kitűnik, és az 5. kérdés szövegében is tükröződik, mivel a Carris és az STCP által a rájuk vonatkozó kizárólagossági határokon kívül folytatott tevékenységekre nem vonatkozott közszolgáltatási kötelezettség, a Carris és az STCP számviteli nyilvántartásainak biztos adatai alapján nem állapítható meg az utóbbiak által a koncessziójuk tárgyát képező övezetben folytatott tevékenységre jutó költségek és az azoknak megfelelő bevétel különbözete, következésképpen lehetetlen kiszámítani a közszolgáltatási kötelezettségeknek az említett vállalkozások által történő teljesítéséből származó többletköltséget.

27

Ilyen körülmények között nem teljesül az 1191/69 rendelet 10. cikkében kimondott követelmény, mivel a Carris és az STCP tevékenységének a számukra egyenként odaítélt kizárólagos koncesszió övezeteiben folytatott részére jutó költségeket nem lehet biztosan megállapítani.

28

Hasonló esetben, mivel az említett vállalkozások által élvezett kompenzációs támogatásokat nem az 1191/69 rendeletnek megfelelően nyújtották, azok nem egyeztethetők össze a közösségi joggal, tehát azokat nem szükséges a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseire, különösen az EK 87. cikk (1) bekezdésére figyelemmel megvizsgálni (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben hozott ítélet 65. pontját).

29

A fentiekre tekintettel az 5. kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1191/69 rendelettel ellentétes az alapügyben szereplőkhöz hasonló kompenzációs támogatások nyújtása, ha nem lehet meghatározni az érintett vállalkozások által a közszolgáltatási kötelezettségeik teljesítése keretében végzett tevékenységre jutó költségek összegét.

30

Az 5. kérdésre adott választ figyelembe véve a 6. kérdésre nem szükséges válaszolni.

31

E kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy mi a feladatuk a nemzeti bíróságoknak abban az esetben, ha megállapítják, hogy valamely állami támogatás nyújtására a közösségi jog rendelkezéseinek megsértésével került sor.

32

Tekintettel arra, hogy az alapügyben felmerült kompenzációs támogatások az 1191/69 rendelet hatálya alá tartoznak, e támogatásoknak a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét – ahogyan az a jelen ítélet 28. pontjában is szerepel – az említett rendelet rendelkezési alapján, és nem a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseire tekintettel kell megítélni.

33

Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jut, hogy az említett támogatások nyújtására nem az 1191/69 rendeletnek megfelelően került sor, e bíróság feladata – az említett rendelet közvetlenül alkalmazható jellegére tekintettel – a nemzeti jognak megfelelően megállapítani e következtetés minden következményét az említett támogatásokat megállapító jogi aktusok érvényessége tekintetében.

34

A fentiekre tekintettel a 7. kérdésre azt a választ kell adni, hogy, amennyiben a nemzeti bíróság megállapítja bizonyos támogatási intézkedéseknek az 1191/69 rendelettel való összeegyeztethetetlenségét, e bíróság feladata a nemzeti jognak megfelelően meghatározni e megállapítás minden következményét az említett intézkedések végrehajtásáról szóló jogi aktusok érvényessége tekintetében.

35

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: