I – Bevezetés

II – Jogi háttér

A – A 44/2001 rendelet

B – A Brüsszeli Egyezmény

III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

IV – A Bíróság előtti eljárás

V – A felek érvei

A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés

B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés

C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés

VI – A főtanácsnok álláspontja

A – Bevezetés

B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés

1. A licenciaszerződés ismérvei

2. A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontja második francia bekezdésének értelmezése

a) A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett „szolgáltatás” fogalmának elvont meghatározása

b) Részleges párhuzam az elsődleges jogban található szolgáltatásfogalom meghatározásával

c) A 44/2001 rendelet és a Róma I. rendelet egységes értelmezésének jelentősége

d) A hozzáadottérték-adó területére vonatkozó közösségi előírásokban található szolgáltatásfogalom meghatározásával kapcsolatos analógia lehetőségének kizártsága

e) A jogirodalomban kialakult vélemények

3. A levont következtetések

C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés

D – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés

1. A joghatóságról szóló előírások módosítása olyan eljárásokra nézve, amelyek tárgya szerződés vagy szerződéses igény: a Brüsszeli Egyezménytől a 44/2001 rendeletig

a) A Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának értelmezése

b) A Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontja módosításának indokai

c) A bírálatra adott válasz: a 44/2001 rendelet 5. cikkének 1. pontja

2. A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) és c) alpontjának értelmezése

3. A Besix-ügyben hozott ítélet jelen ügyre vonatkozó jelentősége

4. A levont következtetések

VII – Végkövetkeztetések

1.

Kevés olyan közösségi jogi előírás akad, amelyről már elfogadása előtt olyan nehéz és bizonytalan kimenetelű tárgyalás folyt, és szakmai körökben olyan mennyiségű reakciót váltott ki, mint a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet ( 2 ) (ún. Brüsszel I. rendelet, a továbbiakban: 44/2001 rendelet) 5. cikkének 1. pontja, amely egy szerződéssel vagy szerződéses igényekkel kapcsolatban határozza meg a joghatósággal rendelkező bíróságot. A közösség tagállamai közötti kapcsolatok vonatkozásában ez az előírás lépett a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27-i egyezmény ( 3 ) (a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) 5. cikke 1. pontjának helyébe, aminek következtében a Bíróságnak e rendelkezés értelmezésekor fokozottan tekintettel kell lennie a közösségi jogalkotó szándékára. A Bíróságnak ugyanakkor túl kell lépnie azon a ponton, ahol a jogalkotó megállt, és szembe kell néznie azzal a nehéz feladattal, hogy pontosan meghatározza az e rendelkezésben található fogalmakat, valamint megállapítsa az egyes szerződéstípusokra vonatkozó joghatóságot.

2.

A jelen ügyben az a kérdés merül fel, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása szempontjából a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontja második számozatlan bekezdésének értelmében vett szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésnek minősülhet-e egy olyan, különböző tagállami illetőségű felek között létrejött szerződés, amellyel a szellemi tulajdonjog jogosultja a másik szerződő fél részére e jog felhasználási jogát biztosítja (licenciaszerződés ( 4 )). A jelen ügy egyúttal annak kérdését is érinti, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának értelmezésekor biztosítani kell-e a folytonosságot a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának értelmezésével.

3.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a Falco Privatstiftung és Thomas Rabitsch felperesek, valamint Gisela Weller-Lindhorst alperes közötti, arra vonatkozóan kialakult jogvita keretében merültek fel, hogy az alperes nem fizette meg a felpereseknek járó licencdíjat azon licenciaszerződés alapján, amely szerint egy olyan koncert videofelvételeinek forgalmazására nyert felhasználási jogot, amelyen a felperesek szerzői joga áll fenn.

4.

A 44/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése így szól:

„A joghatóságra és a határozatok elismerésére vonatkozó nemzeti jogszabályok között fennálló egyes különbségek akadályozzák a belső piac megfelelő működését. A polgári és kereskedelmi ügyekben az e rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatainak gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából elengedhetetlenül szükségesek a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítésére és az alaki követelmények egyszerűsítésére irányuló rendelkezések.”

5.

A 44/2001 rendelet (12) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében.”

6.

A 44/2001 rendelet (19) preambulumbekezdése így hangzik:

„Biztosítani kell a Brüsszeli Egyezmény és e rendelet közötti folytonosságot, ennek érdekében átmeneti rendelkezéseket kell megállapítani. Ugyanez a folytonossági követelmény vonatkozik a Brüsszeli Egyezménynek az Európai Közösségek Bírósága általi értelmezésére is, és az e rendelet hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyekben is az 1971-es Jegyzőkönyvet kell alkalmazni.”

7.

A 44/2001 rendelet a „Joghatóság” című II. fejezetben joghatóságról szóló rendelkezéseket tartalmaz.

8.

A 44/2001 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése, amely a joghatóságról szóló fejezet „Általános rendelkezések” című 1. szakaszában található, a következőképp rendelkezik:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

9.

A 44/2001 rendelet ugyanezen szakaszában a 3. cikk (1) bekezdése a következőképp rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”

10.

A „Különös joghatóság” című 2. szakaszban található 5. cikk a következőképp rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:

[…]”

11.

A Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontja a következőképp rendelkezik:

„A valamely szerződő államban lakóhellyel rendelkező személy más szerződő államban perelhető:

12.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő információk alapján az alapeljárás elsőrendű felperese – a Falco Privatstiftung – egy bécsi (Ausztria) székhellyel rendelkező alapítvány, amely az elhunyt osztrák énekes, Falco szerzői jogait kezeli. A Bécsben lakóhellyel rendelkező másodrendű felperes – Thomas Rabitsch – az énekes zenekarának tagja volt. A Münchenben (Németország) lakóhellyel rendelkező Gisela Weller-Lindhorst alperes az énekes és együttese által 1993-ban adott koncert (DVD) videó és (CD) hangfelvételeit forgalmazta. A videofelvételekre vonatkozóan a felperesekkel licenciaszerződést kötött, melynek révén jogot szerzett a koncert felvételeinek Ausztriában, Németországban és Svájcban történő forgalmazására. Noha a felek egy, a koncert hangfelvételét tartalmazó promóciós CD egyszeri kiadásáról is megállapodtak, az alperes a hangfelvételekre vonatkozóan nem kötött szerződést a felperesekkel. A promóciós CD csupán a koncert videofelvételeinek reklámozását kívánta szolgálni.

13.

Ausztriában az elsőfokú bíróság – a Handelsgericht Wien (bécsi kereskedelmi bíróság) – előtti eljárásban a felperesek az alperestől elsősorban az ismert DVD-eladási számok alapján 20.084,04 euró összegű licencdíjat, másodsorban az eladott DVD-k és CD-k összességéről készített kimutatást, valamint ebből eredően a DVD-k tekintetében további licencdíjat, míg a CD-k tekintetében megfelelő díjazás, illetve kártérítés megfizetését követelték. Az említett összegek megfizetésére vonatkozó igényeiket a felperesek a DVD-k tekintetében a licenciaszerződésben foglaltakra, a CD-k tekintetében pedig a koncert hangfelvételeire vonatkozó szerzői jogukba történt beavatkozásra alapítják.

14.

Az elsőfokú bíróság saját joghatóságát a 44/2001 rendelet 5. cikkének 3. pontja alapján állapította meg, amely a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben szabályozza a joghatóságot. E cikk alapján a bíróság megállapította, hogy a hangfelvételekre vonatkozó szerzői jogokba történt beavatkozás alapján keletkező igények elbírálására joghatósággal bír, mivel e felvételeket Ausztriában is értékesítették. A DVD-k tekintetében járó licencdíj megfizetésére vonatkozó igény és a szerzői jogokba történő beavatkozásra alapított igény közötti szoros összefüggés okán az elsőfokú bíróság a licenciaszerződésből eredő igény elbírálására is megállapította saját joghatóságát.

15.

A fellebbezési eljárásban az Oberlandesgericht Wien a szerzői jogokba történt beavatkozásra alapított, megfelelő díjazás és kártérítés megfizetésére vonatkozó igénnyel kapcsolatban a 44/2001 rendelet 5. cikkének 3. pontja alapján állapította meg saját joghatóságát. A licenciaszerződés alapján a DVD-k tekintetében járó licencdíj megfizetésére vonatkozó igénnyel kapcsolatban joghatóságának hiányát állapította meg, és a keresetet erre az igényre vonatkozóan elutasította. Az Oberlandesgericht azt az álláspontot képviselte, hogy az igény elbírálására joghatósággal rendelkező bíróságot a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja alapján kell meghatározni, amely azokra az eljárásokra állapít meg joghatósági szabályokat, amelyek tárgya szerződés vagy szerződéses igény. A licenciaszerződés alapján fennálló főszolgáltatásra irányuló kötelezettség olyan pénztartozás, amelyet mind a német, mind az osztrák jog alapján az alperes németországi lakóhelyén kell teljesíteni, így a kereset elbírálására a német bíróságok rendelkeznek joghatósággal. A joghatóság nem állapítható meg a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja alapján, mivel a licenciaszerződés tárgya nem az e rendelkezés értelmében vett szolgáltatásnyújtás. A felperesek a fellebbviteli bíróság határozata ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő az Oberster Gerichtshofhoz.

16.

Az Oberster Gerichtshof előzetes döntéshozatalra utaló határozatában megjegyzi, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja nem tartalmazza a „szolgáltatás” fogalmának meghatározását. Tekintettel e fogalomnak a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlatban ( 5 ) és a hozzáadottérték-adóról szóló közösségi jogi rendelkezésekben ( 6 ) fellelhető tág meghatározására, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja értelmében szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésnek minősülhet-e egy olyan szerződés, amellyel a szellemi tulajdonjog jogosultja a másik szerződő fél részére átengedi az e joghoz kapcsolódó felhasználási jogokat, vagyis egy licenciaszerződés.

17.

Amennyiben egy licenciaszerződés a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja értelmében vett szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek minősülhet, felvetődik a kérdés, hogy e szerződés alapján hol történik a szolgáltatásnyújtás. Az alperesnek két tagállam – Ausztria és Németország –, valamint egy harmadik állam – Svájc – területére vonatkozóan adtak engedélyt. A licenciát nyújtó felperesek lakóhelye, illetve központi ügyvezetésének helye Ausztriában, az engedélyt elnyert alperes lakóhelye ezzel szemben Németországban található.

18.

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a szolgáltatásnyújtás helyeként két különböző hely jöhet szóba. Egyrészt ez a hely lehet minden olyan hely a tagállamban, ahol a jog felhasználását a licenciaszerződés engedélyezi, és ahol az ténylegesen meg is valósult. Másrészt a szolgáltatás nyújtásának helyeként a licenciajogosult központi ügyvezetésének helye vagy lakóhelye is figyelembe vehető. Mindkét esetben az osztrák bíróság rendelkezne joghatósággal az ügyben. E megoldás azonban ellentétes lehet a Besix-ügyben hozott ítélettel, ( 7 ) amelyben a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontjáról megállapította, hogy az nem alkalmazható, ha a kötelezettség teljesítésének helye azért nem határozható meg, mert valamely magatartástól való tartózkodásban megnyilvánuló olyan kötelezettségről van szó, amely földrajzilag nem határolható körül, és ezért teljesítési helyek sokasága jellemzi; ilyen esetben az Egyezmény 2. cikkének (1) bekezdésében található általános joghatósági ok alapján kell a joghatóságot megállapítani. ( 8 )

19.

A kérdést előterjesztő bíróság ezzel kapcsolatban továbbá azt szeretné megtudni, hogy az ily módon meghatározott joghatósággal rendelkező bíróság dönthet-e a szerzői jog más tagállamban vagy harmadik államban történő felhasználására vonatkozó díjak tárgyában is.

20.

Amennyiben a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja alapján nem lehet a joghatóság kérdését rendezni, a rendelet 5. cikke 1. pontjának c) alpontja szerint a rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja alapján kell azt megállapítani. Ebben az esetben a De Bloos-ügyben hozott ítélet ( 9 ) alapján a joghatóság megállapítására vonatkozóan a vitás kötelezettség – azaz a felek közötti eljárás tárgyát képező kötelezettség – teljesítésének helyét kellene alapul venni. A vitás kötelezettség teljesítési helye, ahogy az a Tessili-ügyben hozott ítéletből ( 10 ) kitűnik, a szerződésre alkalmazandó kollíziós normák szerint meghatározott jog alapján nyer megállapítást. Ez esetben az osztrák bíróságok nem rendelkeznének joghatósággal, mivel a vitás fizetési kötelezettséget mind a német, mind pedig az osztrák polgári jog alapján az alperes lakóhelyén, tehát Németországban kellene teljesíteni, vagyis a német bíróságok rendelkeznének joghatósággal.

21.

Minderre figyelemmel a kérdést előterjesztő bíróság 2007. november 13-án kelt határozatával az eljárást felfüggesztette és az EK 68. és az EK 234. cikk alapján a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé: ( 11 )

22.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2007. november 29-én érkezett a Bírósághoz. Az írásbeli szakaszban az alapeljárás felei, az olasz és a német kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság nyújtott be észrevételt. A 2008. november 20-án megtartott tárgyaláson az alapeljárás felperesei, a német kormány és a Bizottság szólalt fel, és válaszolt a Bíróság kérdéseire.

23.

Az alapeljárás felperesei és a Bizottság azt javasolják, hogy a Bíróság az első kérdésre azt válaszolja, hogy egy licenciaszerződést a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja értelemében vett szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek kell tekinteni.

24.

Az alapeljárás felperesei álláspontjuk alátámasztása érdekében arra hivatkoznak, hogy a „szolgáltatás” fogalmát mind a Közösség elsődleges, mind másodlagos jogában, de különösen a hozzáadottérték-adó területére vonatkozó közösségi jogi rendelkezésekben ( 13 ) és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123 irányelvben, ( 14 ) tágan határozták meg. E fogalom tág meghatározása néhány bizottsági dokumentumban is megtalálható. ( 15 ) Az alperes fő kötelezettsége a mű videofelvételeinek többszörözésére és forgalmazására, tehát szolgáltatás nyújtására vonatkozott; míg a licencdíjfizetés csak mellékkötelezettség volt. Ebben az összefüggésben a felperesek is szolgáltatásnyújtásra kötelezettek, mégpedig a kizárólagos használati jog átengedésére vagy a felhasználás nem kizárólagos jelleggel történő engedélyezésére.

25.

A Bizottság azzal érvel, hogy a szolgáltatás fogalmát önállóan kell értelmezni, tekintet nélkül a tagállamok jogában található meghatározására. Ennek kapcsán e fogalomnak a Közösség elsődleges jogában élő tág meghatározására utal, ahol a fogalmat a tagállamok magánjogához mérten lényegesen tágabb értelemben határozták meg, mivel az például a kikötőhelyek más tagállami illetőségű hajótulajdonos részére történő bérbeadására, ( 16 ) vagy gépjárművek más tagállami illetőségű vállalkozások részére történő lízingelésére ( 17 ) is kiterjed. Ennek megfelelően szolgáltatásnak minősülhet a szellemi tulajdon felhasználására vonatkozó jogok átengedése is. A hozzáadottérték-adó területét szabályozó közösségi irányelvek nem vehetők alapul a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának értelmezésekor, mivel a rendelet – 1. cikkének 1. pontja alapján – nem terjed ki adóügyekre.

26.

A Bizottság álláspontját a 44/2001 rendelet nyelvtani, történeti és teleológiai értelmezésére alapítja. A 44/2001 rendelet szövege nem tartalmaz semmiféle támpontot arra nézve, hogy a szolgáltatás fogalmát az elsődleges joggal ellentétben megszorítóan kellene értelmezni. A történeti értelmezés keretében a Bizottság kifejti, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikkének 1. pontját a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontjától eltérően szövegezték annak érdekében, hogy ingó dolog értékesítése és szolgáltatás nyújtása esetén a „teljesítési hely” e rendelkezés értelmében a szerződésre jellemző szolgáltatás teljesítésének helye legyen. Ezáltal legalább részben kiküszöbölhetővé váltak a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontja értelmezésének gyenge pontjai, melyek szerint a joghatóság tekintetében a vitás kötelezettség teljesítési helye az irányadó, amely viszont a szerződésre alkalmazandó jog alapján határozható meg. Ezen túlmenően a szolgáltatásfogalom tág értelmezésével elkerülhető, hogy problémák merüljenek fel a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja alá tartozó és az ugyanezen rendelkezés b) alpontja alá eső szerződések elhatárolásakor.

27.

Az eljárásban részt vevő többi fél azt javasolja, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre nemleges választ adva állapítsa meg, hogy egy licenciaszerződés nem minősül a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja értelemében vett szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek.

28.

Az alapeljárás alperese azon a véleményen van, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja értelemében vett szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az minden olyan szerződésre kiterjed, amelynek a tárgya – a munkaszerződéstől eltérően – nem csak valamely tevékenység puszta elvégzése, hanem egy meghatározott valódi eredmény ellenszolgáltatás ellenében történő elérése. A licenciaszerződések nem tekinthetők szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseknek.

29.

A német kormány az első kérdés megválaszolásánál a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának nyelvtani és rendszertani értelmezését, valamint annak értelmét és célját veszi kiindulási alapként. A nyelvtani értelmezés keretében hangsúlyozza, hogy a szolgáltatásnak a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontjában szereplő fogalma nem ugyanúgy értelmezendő, mint az elsődleges jogban vagy a hozzáadottérték-adó területén elfogadott közösségi irányelvekben. ( 18 ) Az elsődleges jogban és az említett irányelvekben e fogalmat tágan kell meghatározni annak érdekében, hogy – a szolgáltatásnyújtás szabadsága esetében – olyan tevékenységekre is kiterjedjen, amelyek nem tartoznak a többi alapvető szabadság körébe, a HÉA-irányelvek esetén pedig egy gazdasági tevékenységet se zárjanak ki az irányelvek hatálya alól a túlságosan szűkre szabott fogalomhasználat alapján.

30.

A német kormány a rendszertani értelmezés keretében azzal érvel, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) és c) alpontjának léte egyértelműen azt mutatja, hogy léteznek olyan szerződések is, amelyeknek sem ingó dolgok értékesítése, sem szolgáltatás nyújtása nem képezi tárgyát, ezért e rendelkezés b) alpontját nem lehet olyan tágan értelmezni, hogy az az ingó dolgok értékesítésére irányuló szerződéseken kívül minden szerződésre kiterjed. A Róma I. rendeletre vonatkozó javaslatból ( 19 ) – amelyben a szolgáltatás fogalma a 44/2001 rendeletben szereplővel azonos módon értelmezendő – is megállapítható, hogy a licenciaszerződés nem tartozik a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések fogalmi körébe, mivel a Róma I. rendeletre vonatkozó javaslat a szellemi vagy ipari tulajdonjoggal kapcsolatos szerződésre irányadó jogról – a javaslat 4. cikke (1) bekezdésének f) pontjában – külön előírást tartalmaz. Annak, hogy az előírás a rendelet hatályos változatába nem került be, politikai okai voltak, és nem azért történt, mert a szellemi vagy ipari tulajdonjoggal kapcsolatos szerződéseket a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések fogalmi körébe lehet vonni.

31.

A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának értelmével és céljával összefüggésben a német kormány hangsúlyozza, hogy licenciaszerződés esetében a szolgáltatás nyújtásának helyén alapuló joghatóság nem mindig célszerű, mivel a licenciaszerződés a szellemi tulajdonon fennálló különböző jellegű jogokra vonatkozhat. Emellett a felhasználási jog különböző országokra vagy világméretű használatra vonatkozóan is átengedhető. Nem lehetséges tipikus licenciaszerződés kimunkálása, amelynek segítségével a bíróság joghatóságát annak a szerződés tárgyához való közelsége alapján meg lehetne határozni.

32.

Az Egyesült Királyság álláspontja szerint a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának – licenciaszerződést is magában foglaló – tág értelmezése oda vezetne, hogy e rendelkezés a) és c) alpontja feleslegessé válna, ami nem egyeztethető össze a rendelet szerkezetével és célkitűzésével. E rendelet különös joghatóságról szóló előírásainak azt kell biztosítaniuk, hogy a jogvitákban a vitához szorosan kötődő bíróság rendelkezzen joghatósággal. A rendelet lényeges célkitűzésének számító előreláthatóságot nem lehetne biztosítani, ha a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontját licenciaszerződésekre is alkalmazni kellene, mivel nem lehetne megállapítani, hogy a szerződés alapján hol nyújtották a szolgáltatást.

33.

Az olasz kormány arra hivatkozik, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának tág értelmezése oda vezetne, hogy e rendelkezés majdnem minden szerződésre kiterjedne. Ennélfogva az általános szabály alóli kivétel helyett maga lenne az általános szabály, ami ellentétes lenne e rendelkezés értelmével. A licenciajogosultat továbbá semmi olyan tevőleges kötelezettség nem terheli, ami lehetővé tenné, hogy a szerződést szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek tekintsék.

34.

Az alapeljárás felperesei azt az álláspontot képviselik, hogy a licenciaszerződés alapján történő szolgáltatásnyújtás helyének a licenciajogosult lakóhelyét, illetve központi ügyvezetésének helyét kell tekinteni. Ez nem áll ellentétben a Besix-ügyben hozott ítélettel, ( 20 ) mivel az alapeljárásban nem egy földrajzilag nem körülhatárolt, valamely magatartástól való tartózkodásban megnyilvánuló kötelezettségről van szó, hanem egy földrajzilag körülhatárolt területre – név szerint Ausztria, Németország és Svájc területére – vonatkozó licenciamegállapodásról. A licenciajogosult által a licenciaszerződés alapján teljesítendő szolgáltatás abban áll, hogy a licencia engedélyesének (a továbbiakban: engedélyesnek) tevőlegesen jogot enged. Éppen egy több országra kiterjedő licencia esetében releváns a joghatóság megállapítása szempontjából a szerződésre jellemző szolgáltatás nyújtására kötelezett szerződő fél lakóhelye, illetve központi ügyvezetésének helye.

35.

A 2.3. kérdéssel kapcsolatban a felperesek azzal érvelnek, hogy a szerződéses szolgáltatás nyújtásának helyén működő bíróság a jog más tagállamban vagy harmadik államban történő felhasználásából eredő díjakról is jogosult dönteni, mivel a kötelezettség teljesítési helye szerinti bíróság joghatóságának az a célja, hogy a joghatóságot a teljesítési hely bíróságainál koncentrálja.

36.

A Bizottság véleménye szerint a licenciaszerződés alapján történő szolgáltatásnyújtás helyének a licenciajogosult lakóhelyét, illetve létesítő okirat szerinti székhelyét kell tekinteni. A Besix-ügyben hozott ítélettel ( 21 ) nem ellentétes a licenciaszerződésekből eredő jogvitákra vonatkozó joghatóságnak a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja alapján történő megállapítása. Egyrészt a licenciajogosult a licenciaszerződés alapján a puszta tartózkodásnál többre köteles, mivel köteles felhasználási engedélyt (licencia) adni és a licencia tárgyának engedélyes általi használatát eltűrni. Másrészt a joghatóságot a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának keretében a vitás fizetési kötelezettségtől függetlenül kell megállapítani. A 2.3. kérdéssel kapcsolatban a Bizottság úgy véli, hogy annak a tagállamnak a bírósága, amelyben a licenciajogosult lakóhelye, illetve létesítő okirat szerinti székhelye található, jogosult a jog más tagállamban vagy harmadik államban történő felhasználásából eredő díjakról is dönteni.

37.

Az alapeljárás alperese, valamint a német és az olasz kormány az első kérdésre javasolt válaszára tekintettel nem nyilatkozott a második kérdéssel kapcsolatban.

38.

Az Egyesült Királyság Kormánya csak a 2.3. kérdéssel kapcsolatban foglal állást és kijelenti, hogy amennyiben a Bíróság az első kérdésre igenlő választ adna, a joghatósággal rendelkező bíróság a jog más tagállamban vagy harmadik államban történő felhasználásából eredő díjakról is jogosult dönteni. Az ettől eltérő megközelítés az ellentmondásos ítéletek veszélyét hordozná magában, mivel ugyanazon jogvita eltérő részeiről különböző bíróságok dönthetnének.

39.

Arra az esetre, ha a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésre nemleges választ adna, a harmadik kérdésre vonatkozóan az alapeljárás felperesei azt az álláspontot képviselik, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját úgy kell értelmezni, hogy a bíróságok joghatósága tekintetében a szerződésre jellemző szolgáltatás nyújtásának helye, nem pedig a vitás kötelezettség teljesítési helye az irányadó. Ezzel kapcsolatban a felperesek hangsúlyozzák, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját önállóan, az egyes tagállamok magánjogi szabályozásától függetlenül kell értelmezni. A felperesek ezért azt javasolják, hogy a Bíróság e rendelkezés keretében a licenciajogosult lakóhelyét, illetve központi ügyvezetésének helyét tekintse a jellemző szolgáltatásnyújtás helyének.

40.

A Bizottság az első és második kérdésre javasolt válaszára tekintettel nem nyilatkozott a harmadik kérdéssel kapcsolatban.

41.

A német kormány véleménye szerint, mivel a tagállamok egységesítették a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogot, meg kellene változtatni a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjához fűződő eddigi ítélkezési gyakorlatot. Ezen ítélkezési gyakorlat alapján az adott esetben érvényesített kötelezettség teljesítési helyét a szerződésre vagy a vita tárgyát képező szerződéses kötelezettségre alkalmazandó jog (lex causae) alapján kell meghatározni; a szerződéses jogviszonyra alkalmazandó jogot viszont a perben eljáró tagállami bíróság saját jogrendszerének kollíziós normái alapján állapítja meg. A német kormány az ítélkezési gyakorlat akként történő módosítását javasolja, hogy az adott kötelezettség teljesítésének helye a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja keretében önállóan kerüljön meghatározásra, és az az adott vitás kötelezettség teljesítési helyével essen egybe.

42.

Az olasz kormánynak az a véleménye, hogy a Brüsszeli Egyezmény és a 44/2001 rendelet vonatkozásában megkövetelt értelmezési folytonosság alapján, amelyet a Bíróság az 5. cikk 3. pontjára vonatkozóan a Henkel- ( 22 ) és a Gantner-ügyben ( 23 ) hozott ítéleteiben megerősített, a rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját pontosan ugyanúgy kell értelmezni, mint a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontját.

43.

Az Egyesült Királyság Kormánya a harmadik kérdésre vonatkozóan három érvet vonultat fel. Először is, a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának értelmezési problémái azonosak a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontjáéval. Másodszor, a 44/2001 rendeletre vonatkozó javaslat indokolásából kitűnik, hogy a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontjához fűződő ítélkezési gyakorlat a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának tekintetében is érvényes. ( 24 ) Harmadszor, ezen ítélkezési gyakorlatnak a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjára vonatkozó átvétele szolgálná leginkább a jogbiztonságot, mivel a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontjában szereplő „teljesített vagy teljesítendő kötelezettség helye” fordulat értelmezésével kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlat már állandó jelleggel bír.

44.

A 44/2001 rendelet az olyan eljárásokra vonatkozó különös joghatóságról szóló rendelkezésekkel, amelyek tárgya szerződés vagy szerződéses igény, lehetővé teszi az eltérést a rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében rögzített általános elvtől, miszerint a joghatóság tekintetében az alperes lakóhelye az irányadó (actor sequitur forum rei ( 25 )). Azokban az eljárásokban, amelyek tárgya szerződés vagy szerződéses igény, az indokolja az említett általános elvtől való eltérést és a joghatóság különös rendelkezések alapján történő megállapítását, hogy az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani. ( 26 ) Ezenkívül azért szükséges a szerződésekre és szerződéses igényekre megállapított különös joghatóság, mert ezáltal biztosítható a lehető legnagyobb mértékben a felperes és az alperes érdekei közötti egyensúly, amit nem lehetne biztosítani, ha csak az említett általános elv állna rendelkezésre. ( 27 ) A felperesnek tehát lehetősége van az alperes lakóhelye szerinti bíróságnál és a különös joghatóságról szóló előírások alapján a szerződéses jogviszonyok tekintetében joghatósággal rendelkező bíróságnál előterjesztett kereset közötti választásra ( 28 ) azokban az eljárásokban, amelyek tárgya szerződés vagy szerződéses igény.

45.

A jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának értelmezésére vonatkoznak. Ez az előírás, amely a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontját módosította és fogalmazta újra, azokra az eljárásokra vonatkozóan tartalmaz különös joghatósági szabályokat, amelyek tárgya szerződés vagy szerződéses igény. Így a Bíróság e rendelet 2002. március 1-jén történt hatálybalépése óta először fogja azt az előírást értelmezni, amelyre vonatkozóan a legnehezebb és leghosszabban tartó tárgyalások folytak a rendelet elfogadása folyamán. ( 29 ) Ez azonban egyúttal olyan előírás is, amelyre vonatkozóan a jövőben a szerződő felek között számos jogvita várható a joghatósággal kapcsolatban. ( 30 )

46.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést úgy kell érteni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy az a szerződés, amellyel a szellemi tulajdonjog jogosultja a másik szerződő félnek átengedi az e joghoz kapcsolódó felhasználási jogokat (licenciaszerződés ( 31 )), olyan szerződés-e, amelynek tárgya az e rendelkezés értelemében vett szolgáltatásnyújtás. A bíróság által előterjesztett kérdés tehát arra irányul, hogy a licenciaszerződés a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés fogalmi körébe tartozhat-e.

47.

E kérdés megválaszolásának keretében először röviden bemutatom a licenciaszerződés ismérveit; majd a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontja második francia bekezdésének értelmezése során kitérek a „szolgáltatás” e rendelkezésben szereplő fogalommeghatározásának elemeire, valamint egyúttal annak kérdésével is foglalkozom, hogy a licenciaszerződést az e rendelkezés értelmében vett szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek tekinthetjük-e.

48.

Jelen ügyben a licenciaszerződésnek a kérdést előterjesztő bíróság által adott meghatározásából kell kiindulni, amely e szerződést úgy határozta meg, hogy azzal egy szellemi tulajdonjog jogosultja a másik szerződő fél részére e jog felhasználási jogát biztosítja. Mivel a Bíróság ítéletei minden tagállami bíróságot kötnek, és erga omnes hatállyal bírnak, ( 32 ) figyelembe kell venni a licenciaszerződésnek a többi tagállam jogában, valamint az esetleges közösségi jogi előírásokban szereplő meghatározásait is.

49.

A licenciaszerződést a tagállami jogok különbözően szabályozzák; néhány tagállam külön nevesített szerződésként kezeli, és kifejezetten meg is határozza a tartalmát (például Csehország ( 33 ) és Szlovénia ( 34 )), más tagállamok a szellemi tulajdonra vonatkozó jogokról szóló különös előírások között csak a licenciaszerződés megkötésének lehetőségéről rendelkeznek, anélkül, hogy azt önállóan meghatároznák (például Ausztria, ( 35 ) Franciaország, ( 36 )Írország ( 37 ) és Németország ( 38 )). Ennek kapcsán utalnunk kell arra, hogy a tagállamok joga a licenciaszerződést – legyen az tipikus vagy atipikus szerződés – többnyire csak az ipari tulajdonjoggal összefüggésben szabályozza, míg a szerzői joggal összefüggésben csak elvétve; ( 39 ) néhány tagállamban a mű felhasználására vonatkozó jogok átengedését egyéb szerzői jogi szerződések szabályozzák. ( 40 )

50.

Jóllehet a közösségi jog szellemi tulajdon védelméről szóló előírásai között szerepel a liecenciaadás lehetősége, az említett előírások nem tartalmaznak rendelkezéseket a licenciaszerződés megkötéséről és annak ismérveiről. ( 41 ) A szellemi tulajdon területén létrehozott nemzetközi egyezmények is említik a licenciaszerződést, illetve a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogok felhasználására vonatkozó engedély megadásának lehetőségét, magának a licenciaszerződésnek a szabályozását azonban a szerződő államok nemzeti jogára hagyják; ezzel kapcsolatban például meg kell említeni a TRIPs Megállapodást ( 42 ) és az Európai Szabadalmi Egyezményt ( 43 ) (ESzE).

51.

Az említett jogi aktusokból és a szakirodalmi művekből kitűnik, hogy a licenciaszerződés kölcsönösségen alapuló szerződés, amelynek lényege abban áll, hogy a licenciajogosult az engedélyes részére átengedi bizonyos szellemi tulajdonra vonatkozó jogok felhasználását, amelyért cserébe az engedélyes licencdíjat fizet a licenciajogosult számára. A licenciajogosult a felhasználásra vonatkozó engedély megadásával biztosítja az engedélyes részére azoknak a cselekményeknek a foganatosítását, amelyek a licencia megadásának hiányában szellemi tulajdonra vonatkozó jogok megsértését valósítanák meg. ( 44 ) A licencia különböző módokon korlátozható; lehet kizárólagos és nem kizárólagos, továbbá térben, időben, valamint a felhasználás jellege alapján korlátozott. ( 45 )

52.

A licenciaszerződések jogi természetére vonatkozóan a különböző tagállamok jogirodalmában az az álláspont érvényesül, hogy önálló szerződésről ( 46 ) van szó, amelyet az egyéb szerződésektől el kell határolni, ( 47 ) a szakirodalom egy része sui generis szerződésnek nevezi. ( 48 ) Jelen ügyben mindenekelőtt a licenciaszerződés bérleti vagy haszonbérleti szerződésektől történő elhatárolása bír jelentőséggel. A licenciaszerződés és a bérleti vagy haszonbérleti szerződések közötti különbségekről az alábbiakban bővebben fogok szólni, amikor azt a kérdést tárgyalom, hogy a licenciaszerződés minősülhet-e szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek. ( 49 )

53.

A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése alapján szolgáltatás nyújtása esetén a kötelezettség teljesítésének helye a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani. E rendelkezés tehát nem határozza meg a „szolgáltatás” fogalmát, és a Bíróság sem tárta még fel e fogalom jelentését a 44/2001 rendelet értelmezése keretében.

54.

Bevezetésképpen utalni kell arra, hogy a szolgáltatás fogalmát a 44/2001 rendelet keretében önállóan kell értelmezni, anélkül, hogy figyelembe vennénk e fogalom tagállamok jogában szereplő meghatározásait; ennek kapcsán – az összes ( 50 ) tagállamban történő egységes alkalmazás biztosítása érdekében ( 51 ) – a rendelet szerkezetéből és célkitűzéséből kell kiindulni. Ezen túlmenően meg kell jegyezni, hogy noha alapvetően – a jelen ügyben részt vevő felekhez hasonlóan – jómagam is szükségesnek tartom a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdésében szereplő szolgáltatásfogalom tág értelmezését, ( 52 ) e fogalom meghatározásakor ugyanakkor tekintettel kell lenni arra, hogy e meghatározásnak meg kell felelnie a 44/2001 rendelet szerkezetének és célkitűzéseinek.

55.

A 44/2001 rendelet esetében általánosan a Brüsszeli Egyezmény vonatkozásában fennálló folytonosságból kell kiindulni. Az Egyezmény 5. cikkének 1. pontjában a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésekre vonatkozó joghatóságot nem szabályozták külön, így e rendelkezés értelmezése nem szolgálhat kiindulási pontként a 44/2001 rendeletben szereplő szolgáltatásfogalom értelmezéséhez. A Brüsszeli Egyezmény azonban a szolgáltatásnyújtásra irányuló fogyasztói szerződésekre vonatkozó joghatóság megállapítása tekintetében irányadó 13. cikke (1) bekezdésének 3. pontjában ( 53 ) tartalmazta annak a szerződésnek a fogalmát, amelynek tárgyát szolgáltatás nyújtása képezi, és e rendelkezés értelmezése a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja értelmezésének alapjául is szolgálhat. ( 54 ) A Bíróság azonban a Brüsszeli Egyezmény e rendelkezése értelmezésének keretében sem határozta meg kifejezetten a szolgáltatás fogalmát. ( 55 )

56.

Mivel a Bíróság eddig még nem értelmezte e fogalmat, értelmezésénél egyrészt a „szolgáltatás” fogalmának szokásos értelmét, másrészt analógia útján egyéb jogforrásokat kell kiindulópontnak tekinteni.

57.

Véleményem szerint a „szolgáltatás” fogalmának meghatározása tekintetében két szempont bír döntő jelentőséggel. Először is a „szolgáltatás” fogalmának szokásos értelme megköveteli, hogy a szolgáltatás nyújtója meghatározott tevékenységet fejtsen ki; vagyis a szolgáltatás nyújtása a szolgáltatást nyújtó oldaláról tevékenységet vagy cselekvést feltételez. ( 56 ) Másodszor, ahogy azt e fogalom elsődleges jogban található meghatározásával párhuzamban látni fogjuk, ( 57 ) a szolgáltatásokat alapvetően ellenérték fejében nyújtják. Mindenesetre tekintetbe kell venni, hogy az elvont meghatározással csak e fogalom meghatározásának a keretét rögzítjük, minden egyes ügyben egyénileg, az adott ügyre vonatkozóan kell megválaszolni azt a kérdést, hogy az adott tevékenység a „szolgáltatás” fogalmi körébe vonható-e.

58.

A „szolgáltatás” fogalmának előző pontban szereplő elvont meghatározása alapulvételével véleményem szerint kijelenthető, hogy a licenciaszerződést nem lehet olyan szerződésnek tekinteni, amelynek tárgya a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett szolgáltatásnyújtás. A licenciajogosult a licencia megadásával akkor sem fejt ki tevőleges cselekvést, ha az engedély megadása ellenérték fejében történik. A licenciajogosult megengedi az engedélyesnek, hogy a licencia tárgyát képező szellemi tulajdonjogot gyakorolja; a licenciajogosult részéről megkövetelt cselekvés az, hogy a licenciaszerződést aláírja, és hogy a licencia tárgyát tényleges használatra átengedje, amely véleményem szerint nem minősíthető „szolgáltatásnak”. A licencia megadása ennélfogva nem tekinthető a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett szolgáltatásnak.

59.

Az elvont meghatározáson kívül a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése szerinti „szolgáltatás” fogalmának pontosabb meghatározása érdekében analógia útján figyelembe kell venni e fogalomnak a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó elsődleges jogban szereplő meghatározását és a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén megalkotott rendelkezések értelmezésével való kölcsönhatást, azonban ezzel együtt azt is meg kell világítani, hogy miért nem vonható párhuzam e fogalom hozzáadottérték-adó területére vonatkozó közösségi jogi meghatározásával.

60.

A 44/2001 rendeletben szereplő „szolgáltatás” fogalmának pontosabb meghatározása érdekében kiindulási alapként párhuzamot vonhatunk e fogalom szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó elsődleges jogban szereplő meghatározásával még akkor is, ha ez utóbbi fogalommeghatározás – véleményem szerint – nem vihető át korlátlanul a 44/2001 rendeletre. ( 58 ) A 44/2001 rendelet értelmezése során ugyanis mindig a rendelet szerkezetének és céljának kell előtérbe kerülnie, amely tartalmát tekintve nemzetközi magánjogi szabályozás.

61.

A szolgáltatások szabad mozgása keretében az EK 50. cikk első bekezdése alapján „szolgáltatás” a „rendszerint díjazás ellenében nyújtott szolgáltatás, ha nem tartozik az áruk, a tőke és a személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezések hatálya alá”. Az EK 50. cikk második bekezdése csak néhány általános példát nevez meg a szolgáltatások körében (ipari jellegű tevékenységek, kereskedelmi jellegű tevékenységek, kézműipari tevékenységek, szabadfoglalkozásúként végzett tevékenységek). A Bíróság azonban e fogalmat igen tágan értelmezte ítélkezési gyakorlatában. ( 59 ) Ahogy az eljárásban részt vevők nyilatkozataikban kifejtették, a Bíróság a Ciola-ügyben hozott ítéletben a kikötőhelyek más tagállami illetőségű hajótulajdonos részére történő bérbeadását, ( 60 ) valamint a Cura Anlagen ügyben hozott ítéletben gépjárművek más tagállami illetőségű vállalkozások részére történő lízingelését ( 61 ) is a szolgáltatás fogalma alá sorolta.

62.

Az elsődleges jogban szereplő „szolgáltatás” fogalmának e tág meghatározása – véleményem szerint – jelen ügyben több okból sem vihető át korlátlanul a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett szolgáltatásfogalomra.

63.

Először, ahogy azt a német kormány helytállóan megjegyzi, a „szolgáltatás” fogalmát az elsődleges jogban tágan határozzák meg annak érdekében, hogy e fogalom a belső piac kialakítására vonatkozó törekvés keretében a lehető legtöbb tevékenységre kiterjedjen. ( 62 ) A tág értelmezés ezen indoka azonban a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontja második francia bekezdésének értelmezése során nem játszhat szerepet, mivel azok a szerződések, amelyek nem tekinthetők szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek, még mindig minősülhetnek az 5. cikk 1. pontja b) alpontja első francia bekezdése szerinti ingó dolog értékesítésére irányuló szerződéseknek, vagy olyan szerződéseknek, amelyek tekintetében a joghatóság az 5. cikk 1. pontjának a) alpontja alapján határozandó meg. Jóllehet a 44/2001 rendelet – ahogy az a (2) preambulumbekezdéséből kitűnik – egészében azt célozza, hogy a belső piac megfelelő működését a polgári és kereskedelmi ügyekben előforduló joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítése által biztosítsa, e célt a rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdésében található „szolgáltatás”-fogalom tágabb értelmezésével nem lehet hatékonyabban elérni.

64.

Másodszor, a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdésében található „szolgáltatás” fogalma az elsődleges jogtól eltérően nem fedheti le ingatlanok bérbeadását, mivel az effajta bérlettel összefüggésben keletkező jogviták tekintetében a rendelet 22. cikkének 1. pontja alapján kizárólag azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, ahol az ingatlan található, kivéve ha az ingatlanok legfeljebb hat egymást követő hónapra szóló, ideiglenes magánhasználatra kötött bérletéről vagy haszonbérletéről van szó, amikor annak a tagállamnak a bírósága is rendelkezik joghatósággal, ahol az alperes lakóhelye található. ( 63 ) Ingatlan bérlete vagy haszonbérlete esetén tehát sosem lehet a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdésére alapítani a joghatóságot. Az eljárás résztvevői észrevételeikben a Ciola-ügyben hozott ítéletre ( 64 ) hivatkoznak, ahol a Bíróság szolgáltatásnak tekintette a kikötőhelyek bérbeadását. A kikötőhelyek bérbeadása ingatlan-bérbeadásnak minősül, ezért nem lehet párhuzamot vonni a jelen ügy és a Ciola-ügy között.

65.

A „szolgáltatás” fogalmának az elsődleges jogban és a 44/2001 rendeletben található meghatározása közötti párhuzammal kapcsolatban még rámutatnék arra, hogy az eljárás résztvevői emellett a Cura Anlagen ügyben hozott ítéletre ( 65 ) is hivatkoznak, amelyben a Bíróság gépjárművek más tagállami illetőségű vállalkozások részére történő lízingelését a szolgáltatásnyújtás szabadsága körébe tartozó „szolgáltatásnak” tekintette, vagyis ingó dolog bérbeadásáról volt szó. Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés nem arra irányul, hogy az ingó dolgok bérlete lehet-e a 44/2001 rendelet értelmében vett „szolgáltatás”. Még ha azt is feltételeznénk, hogy az ingó dolgok bérbeadása a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett „szolgáltatásnak” tekinthető, ez sem jelentené automatikusan azt, hogy egy licencia megadása e fogalmi körbe vonható. Figyelembe kell ugyanis venni azt, hogy a szóban forgó bérleti szerződés és a licenciaszerződés között jelentős polgári jogi különbség áll fenn, amely alapján a licenciaszerződést nem lehet teljesen ugyanúgy kezelni, mint egy bérleti vagy haszonbérleti szerződést.

66.

Polgári jogi szemszögből a licenciaszerződés önálló szerződés, és nem csupán a bérleti vagy haszonbérleti szerződés egyik fajtája. ( 66 ) Az említett szerződéstípusok már eleve különböznek a szerződés tárgya tekintetében. Míg az ingó dolgokra vonatkozó bérleti vagy haszonbérleti szerződés tárgya ingó dolog, a licenciaszerződésé szellemi tulajdonra vonatkozó jogok. Ennek következtében a licenciaszerződés mindenekelőtt abban különbözik a bérleti vagy haszonbérleti szerződéstől, hogy licencia egyszerre több, egymástól független személy részére adható, ( 67 ) akik földrajzilag eltérő helyen találhatók, és a licencia tárgyát egyidőben képesek használni. Dolgok bérlete vagy haszonbérlete esetében azonban ez nem lehetséges. A kizárólagos licencia az egyetlen licenciafajta, amely joghatását tekintve összehasonlítható a bérlettel vagy a haszonbérlettel. A licenciajogosult a kizárólagos licenciával egy szellemi tulajdonra vonatkozó meghatározott jog felhasználási jogát ruházza át az engedélyesre, amelynek során kötelezettséget vállal arra, hogy senki másnak nem ad felhasználási engedélyt, és saját maga sem gyakorolja a szellemi tulajdonra vonatkozó jogot. ( 68 ) E hasonlóság azonban nem állapítható meg általános jelleggel az összes licenciaszerződés tekintetében. Az a tény tehát, hogy a licenciaszerződés és a bérleti vagy haszonbérleti szerződés között nem vonható közvetlen párhuzam, további érvet jelent azon álláspont mellett, hogy a licenciaszerződés nem tekinthető olyan szerződésnek, amelynek a tárgya a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett „szolgáltatások” nyújtása.

67.

A szolgáltatásfogalom meghatározásának keretei között figyelembe kell venni, hogy e fogalom jelen ügyben Bíróság által elvégzendő értelmezése kihat majd e fogalomnak a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 593/2008 rendelet ( 69 ) (a továbbiakban: Róma I. rendelet) keretében történő meghatározására is. A Róma I. rendelet (7) preambulumbekezdése ugyanis úgy szól, hogy „e rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük […] a 44/2001 rendelettel”. A Róma I. rendelet (17) preambulumbekezdése arra az esetre, ha a szerződésre alkalmazandó jogról nem született megállapodás, akképpen rendelkezik, hogy „[a]mi […] az alkalmazandó jogot illeti, a »szolgáltatás nyújtása« és az »áru értékesítése« fogalmát ugyanúgy kell értelmezni, mint a 44/2001/EK tanácsi rendelet 5. cikkének alkalmazásakor, amennyiben az áruk értékesítése és a szolgáltatások nyújtása az említett rendelet hatálya alá tartozik”.

68.

A Bíróságnak tehát a „szolgáltatás” fogalmának – a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése keretében történő – értelmezésekor ügyelnie kell arra, hogy ezt a fogalmat ne értelmezze a Róma I. rendelet értelmével és céljával ellentétesen.

69.

Ahogy azt a német kormány észrevételeiben kifejtette, a Róma I. rendelet megalkotásához vezető eljárásból kitűnik, hogy az e rendeletre vonatkozó javaslat a szerződő felek általi jogválasztás hiányában alkalmazandó jogot meghatározó 4. cikkben a b) pont mellett, amely a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések tekintetében irányadó jogot rögzíti, még egy pontot tartalmazott, amelyben a szellemi vagy ipari tulajdonra vonatkozó jogok tekintetében irányadó jogot rögzítették. ( 70 ) A rendelet megalkotásához vezető eljárás dokumentumaiból világossá válik, hogy azért mondtak le az imént említett pontnak a Róma I. rendelet végleges változatába történő beiktatásáról, mert a Tanácsban nem született megegyezés arra nézve, hogy melyik szerződő félnek kell a szerződésre jellemző kötelezettséget teljesítenie, ( 71 ) nem pedig azért, mert e szerződést a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések közé kellene sorolni. Amennyiben a „szolgáltatás” fogalmát a 44/2001 rendelet keretében akként értelmeznék, hogy a licencia megadása is e fogalom körébe tartozik, ez célját és értelmét tekintve ellentétbe kerülne „szolgáltatás” fogalmának Róma I. rendelet keretében történő meghatározásával. Ez tehát még egy további érv amellett, hogy a licenciaszerződés nem tekinthető olyan szerződésnek, amelynek tárgya a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett „szolgáltatások” nyújtása.

70.

Az alapeljárás felperesei és a Bizottság véleményétől eltérően, a „szolgáltatás” fogalmának a hozzáadottérték-adó területére vonatkozó közösségi irányelvekben található meghatározása több okból sem vihető át e fogalomra, amennyiben azt a 44/2001 rendeletben alkalmazzuk.

71.

Először is, e fogalom HÉA-irányelvekben szereplő meghatározásának szövegéből kiderül, hogy olyan negatív meghatározásról van szó, amely már jellegéből eredően is igen tág. Így a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló hatodik irányelv ( 72 ) 6. cikkének (1) bekezdése és a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112 irányelv ( 73 ) 24. cikkének (1) bekezdése akképpen rendelkezik, hogy ezen irányelvek keretében szolgáltatásnyújtás „minden olyan tevékenység, amely […] nem minősül termékértékesítésnek” (6. cikk (1) bekezdése; a 24. cikk (1) bekezdésében is ekképp hangzik: „minden olyan tevékenység, amely nem minősül termékértékesítésnek”). Ezek az irányelvek tehát – a Közösség területére történő behozatal mellett – csak kétfajta gazdasági tevékenységet minősítenek adóköteles ügyletnek: a termékértékesítést és a szolgáltatásnyújtást, aminek következtében a „szolgáltatás” fogalmának meghatározása e szövegkörnyezetben szükségszerűen tág.

72.

A 44/2001 rendelet azonban nem rendelkezik úgy, hogy a joghatóság a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésekre érvényes előírásokon alapul, ha nem ingó dolgok értékesítésére irányuló szerződésről van szó. Ehelyett e rendelet az 5. cikk 1. pontjának a) alpontjában kifejezett előírást tartalmaz a joghatóság megállapítására azon szerződések tekintetében, amelyek nem irányulnak sem ingó dolgok értékesítésére, sem szolgáltatások nyújtására. A rendelet 5. cikke 1. pontjának c) alpontja ugyanis kifejezetten úgy szól, hogy amennyiben a b) pont nem alkalmazható, az a) pontot kell alkalmazni. Következésképpen a 44/2001 rendelet keretében nem szükséges a „szolgáltatás” fogalmának efféle tág meghatározása, mivel a joghatóságot még mindig meg lehet állapítani az 5. cikk 1. pontjának a) alpontja alapján, ha az 5. cikk 1. pontjának b) alpontja alapján az nem lehetséges.

73.

Másodszor, a „szolgáltatás” fogalmát a hozzáadottérték-adó területére vonatkozó közösségi előírások keretében azért határozzák meg tágan, mert ezek az irányelvek is igen átfogó hatállyal bírnak ( 74 ) annak érdekében, hogy ily módon minden adóval terhelhető gazdasági tevékenységre kiterjedjenek. Ahogy az elsődleges jog összefüggésében, a hozzáadottérték-adó területére vonatkozó közösségi irányelvek keretében sem lehet elfogadni azt az álláspontot, hogy a „szolgáltatás” fogalmának tág értelmezéséhez kapcsolódó logika korlátlanul átvehető, ha a fogalmat a 44/2001 rendeletben alkalmazzák. Tekintetbe kell venni, hogy adott jogterület fogalmait minden esetben e területtel összefüggésben határozzák meg, így adott területen született meghatározást nem lehet közvetlenül átvinni egy másik területre. Mivel az adózás saját célokkal rendelkező különös terület, a „szolgáltatás” fogalmának itt kialakított meghatározása nem vihető át a 44/2001 rendeletre.

74.

Szeretnék továbbá rámutatni, hogy a jogirodalomban számos példát említenek a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett „szolgáltatások” nyújtására irányuló szerződésekre vonatkozóan: munka-, fuvarozási-, bizományi-, kezelési-, tanácsadási-, oktatási- és egyéb hasonló szerződések. ( 75 ) A licenciaszerződés azonban nem szerepel a példák között. Ellenkezőleg, néhány szerző kifejezetten hangsúlyozza, hogy a licenciaszerződések, illetve a szellemi tulajdonra vonatkozó felhasználási jogok átengedésére irányuló szerződések tekintetében a joghatóságot a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja alapján kell megállapítani. ( 76 )

75.

A fent kifejtettekre tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a szerződés, amellyel a szellemi tulajdonjog jogosultja a másik szerződő fél részére e jog felhasználási jogát biztosítja (licenciaszerződés), nem az e rendelkezés értelemében vett szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés.

76.

A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést csak az első kérdésre adott igenlő válasz esetére teszi fel, tehát arra az esetre, ha a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdését úgy kellene értelmezni, hogy a licenciaszerződés olyan szerződés, amelynek tárgya az e rendelkezés értelmében vett szolgáltatásnyújtás.

77.

Mivel véleményem szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre nemleges válasz adandó, a csupán az első kérdésre adott igenlő válasz esetére feltett második kérdést nem szükséges megválaszolni.

78.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést úgy kell érteni, hogy az eljáró bíróság azt szeretné megtudni, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) és c) alpontját úgy kell-e értelmezni, hogy a licenciaszerződésekkel összefüggésben kialakult jogvitákra vonatkozó joghatóságot e rendelkezés alapján a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjához fűződő ítélkezési gyakorlatból eredő elvek alapján kell megítélni. Másképpen fogalmazva, a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné tudni, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának értelmezésekor biztosítani kell-e a folytonosságot a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának értelmezésével.

79.

A 44/2001 rendelet a Brüsszeli Egyezménytől eltérően szabályozza a joghatóságot azokra az eljárásokra vonatkozóan, amelyek tárgya szerződés vagy szerződéses igény, és ennek keretében a 44/2001 rendelet 5. cikkének 1. pontját módosították és újrafogalmazták a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontjához képest. A módosítás tartalma és szerkezete csak a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának Bíróság által kialakított értelmezése és különösen az ezen értelmezéssel szemben megfogalmazott bírálat fényében érthető meg. Ennélfogva a következőkben bemutatom a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának értelmezését, e rendelkezés módosításának indokait és a módosítások terjedelmét, majd ezt követően rátérek a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) és c) alpontjának értelmezésére.

80.

A Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának első félmondata alapján, ha az eljárás tárgya szerződés vagy szerződéses igény, a valamely szerződő államban lakóhellyel rendelkező személy más szerződő államban a teljesített vagy teljesítendő kötelezettség helyének bírósága előtt perelhető. ( 77 ) A Bíróság a „teljesített vagy teljesítendő kötelezettség helye” fordulat jelentését az 1976. október 6-án hozott De Bloos- ( 78 ) és Tessili-ügyben ( 79 ) hozott ítéleteiben bontotta ki, amelyekben két, e cikk értelmezéséhez kapcsolódó, lényeges kérdésre adott választ: először arra, hogy a joghatóság e rendelkezés alapján történő megállapítása szempontjából melyik kötelezettséget kell figyelembe venni, másodszor arra, hogy milyen kapcsolódási pontok alapján állapítható meg e kötelezettség teljesítési helye. A Bíróság a De Bloos-ügyben hozott ítéletében úgy döntött, hogy az említett előírásban szereplő „kötelezettség” kifejezés a kereset tárgyát képező szerződéses kötelezettségre, ( 80 ) vagyis a szerződő felek közötti eljárás tárgyát képező vitás kötelezettségre vonatkozik. A Tessili-ügyben hozott ítéletben a Bíróság úgy döntött, hogy a vitás szerződéses kötelezettség teljesítési helyét a jogvitában eljáró bíróság saját kollíziós normái alapján a szerződéses jogviszonyra alkalmazandó jog szerint kell meghatározni. ( 81 ) A döntés indokolásaként a Bíróság kifejtette, hogy a szerződések szabályozását illetően fennálló, nemzeti jogok közötti különbségekre tekintettel, továbbá a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog bárminemű egységesítésének hiányában a jogfejlődés jelenlegi állása alapján e rendelkezés értelmezésére vonatkozóan további információt nem lehet nyújtani. ( 82 )

81.

A jogvitában eljáró bíróságnak tehát a joghatósággal rendelkező bíróság megállapításakor ezen értelmezésnek megfelelően egy olyan háromlépcsős vizsgálatot kell elvégeznie, amelyet Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok joggal minősít nehéznek a GIE Groupe Concorde ügyben ismertetett indítványában. ( 83 ) A bíróságnak először is meg kell állapítania, hogy mely szerződéses kötelezettség képezi a szerződő felek közötti jogvita tárgyát. Azután saját jogrendszerének kollíziós normái alapján meg kell határoznia a felek közötti szerződéses jogviszonyra vonatkozó anyagi jogot (lex causae). Végül pedig az anyagi jog alapján meg kell határoznia a vitatott szerződéses kötelezettség teljesítési helyét.

82.

A Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának effajta értelmezése a tagállami bíróságok számára a joghatóság megállapításánál jelentős gyakorlati nehézségekhez vezetett, és a szakirodalomban éles bírálatra, valamint arra adott alkalmat, hogy a főtanácsnokok ezen ítélkezési gyakorlat módosítását célzó javaslatokat terjesszenek elő. Ezen értelmezés több vonatkozását is bírálták.

83.

Először is – a bemutatott értelmezésből eredő elvek összetettségére tekintettel –, a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása aránytalanul nagy nehézséggel jár a gyakorlatban, mivel az már azelőtt megnehezíti az eljárást, hogy a bíróság egyáltalán hozzákezdene az igény jogalapjának vizsgálatához. ( 84 ) Másodszor a joghatóság – ebből az értelmezésből eredő elvek alapján történő meghatározása – a perben álló felek számára igen kiszámíthatatlan, mivel különböző tagállamokban a lex causae eltérő teljesítési helyet határozhat meg ugyanolyan jellegű kötelezettség esetére. ( 85 ) A vitás kötelezettség teljesítési helye – és ezzel együtt a joghatósággal rendelkező bíróság – tehát attól függ, hogy a szerződéses jogviszonyra melyik jog alkalmazandó. Harmadszor a joghatóság említett elvek alapján történő meghatározása különböző joghatósággal rendelkező bíróságokhoz vezethet, ha ugyanazon szerződéses jogviszony alapján több jogvita alakul ki. ( 86 ) Negyedszer, a joghatóság említett elvek alapján történő meghatározása nem feltétlenül vezet a jogvitához legszorosabban kapcsolódó bíróság joghatóságához. ( 87 )

84.

A Bíróság azonban nem kívánt a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának – a De Bloos- és a Tessili-ügyben hozott ítéletekben kialakított – értelmezésétől eltérni, hanem ezt az értelmezést – a számos kritika és a főtanácsnokok ítélkezési gyakorlat módosítására vonatkozó felhívásai ( 88 ) ellenére – több ízben megerősítette, például a GIE Groupe Concorde ügyben ( 89 ) és a Leathertex-ügyben ( 90 ) hozott ítéleteiben. A Besix-ügyben hozott ítéletben kifejezetten hangsúlyozta, hogy a „teljesített vagy teljesítendő kötelezettség helye” fordulatot nem lehet önállóan értelmezni, mivel ez megkérdőjelezné a Tessili-ügyben hozott ítélet óta kialakult állandó ítélkezési gyakorlatot. ( 91 )

85.

A 44/2001 rendelet megalkotásához vezető eljárás folyamán a közösségi jogalkotó tekintetbe vette a fent bemutatott bíráló jellegű visszajelzéseket, és úgy döntött, hogy részlegesen módosítja a joghatóságról szóló előírásokat azokban az eljárásokban, amelyek tárgya szerződés vagy szerződéses igény. A rendelet megalkotásához vezető eljárás folyamán e módosítás irányát és tartalmát rendkívüli vita övezte. ( 92 ) Hosszas tárgyalások után a 44/2001 rendelet 5. cikkének 1. pontját végül úgy szabályozták, hogy két szerződésfajtára – az ingó dolgok szállítására irányuló és a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésre – vonatkozóan a b) alpontban a kötelezettség teljesítési helyét a szerződésre jellemző szolgáltatás alapulvételével önállóan határozták meg, azonban az a) alpontban minden egyéb szerződés vonatkozásában fennmaradt a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontja első félmondatának szövege.

86.

A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának c) alpontja alapján a rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja alapozza meg a joghatóságot, ha a b) alpont nem alkalmazható. Mivel az első kérdés megválaszolása keretében leszögeztem, hogy a joghatóság kérdését jelen ügyben nem lehet az 5. cikk 1. pontjának b) alpontja alapján rendezni, azt az 5. cikk 1. pontjának a) alpontja alapján kell megállapítani. Az a) alpont szerint egy valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, „ha az eljárás tárgya egy szerződés vagy egy szerződéses igény, [más tagállamban] a kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt [perelhető]”. Meglátásom szerint ezen alpont értelmezésekor kiindulási alapnak azt a tényt kell tekinteni, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja – a 44/2001 rendelet és a Brüsszeli Egyezmény közötti folytonosság, illetve a történeti értelmezés miatt – egybecseng a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának első félmondatával.

87.

Először is hangsúlyozni kell, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja teljes mértékben egybecseng a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának első félmondatával. Véleményem szerint a 44/2001 rendelet értelmezése és a Brüsszeli Egyezmény értelmezése közötti folytonosság elvével összefüggésben e tény annak megállapításához vezet, hogy a rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját ugyanúgy kell értelmezni, mint a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontját.

88.

A folytonosság elvének a 44/2001 rendelet értelmezése során fennálló jelentősége a rendelet (19) preambulumbekezdéséből is kitűnik, amely szerint biztosítani kell a Brüsszeli Egyezmény és a rendelet közötti folytonosságot, amelyet a Bíróságnak is garantálnia kell a rendelet értelmezésekor. A Bíróság ítélkezési gyakorlatában már rávilágított a két jogi aktus egységes értelmezésének jelentőségére.

89.

A Brüsszeli Egyezmény és a 44/2001 rendelet vonatkozásában fennálló egységes értelmezés jelentőségére a Bíróság már a Henkel-ügyben hozott ítéletben ( 93 ) rámutatott, amelyben azonban nem a rendeletet, hanem az ügyben időbeli szempontból releváns Brüsszeli Egyezményt értelmezte. Az ítéletet a 44/2001 rendelet hatályba lépése után hozták. ( 94 ) A Bíróság a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 3. pontjának értelmezésekor egyebek mellett a 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjának világosabb megfogalmazására támaszkodott, ( 95 ) és megállapította, hogy mivel nem indokolt a két előírás eltérő értelmezése, a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 3. pontjának hatálya megegyezik a 44/2001 rendelet vonatkozó rendelkezésének hatályával. ( 96 ) Ez különösen igaz, mivel – a Dán Királyság viszonylatában fennálló kivétellel – e rendeletnek kell a Brüsszeli Egyezmény helyébe lépnie. ( 97 )

90.

Noha a Bíróság a Reisch Montage ügyben hozott ítéletben ( 98 ) nem hivatkozott kifejezetten az értelmezési folytonosság elvére, a 44/2001 rendelet értelmezésénél a Brüsszeli Egyezményhez fűződő ítélkezési gyakorlatra támaszkodott. ( 99 ) Ennek megfelelően járt el a Freeport-, ( 100 ) ASML Netherlands, ( 101 ) az FBTO Schadeverzekeringen, ( 102 ) illetve a Hassett és Doherty ( 103 ) ügyben is. A főtanácsnokok azonban számos ügyben kifejezetten utaltak a Brüsszeli Egyezmény és a 44/2001 rendelet közötti folytonosság jelentőségére. ( 104 )

91.

A Bíróság eddig – például a Glaxosmithkline-ügyben hozott ítéletben ( 105 ) – az egyedi munkaszerződésekkel kapcsolatos joghatósággal összefüggésben már döntött úgy, hogy eltér a folytonosság elvétől, és a 44/2001 rendeletet a Brüsszeli Egyezménytől eltérően értelmezi. Az effajta szerződésekre vonatkozó joghatóságot a Brüsszeli Egyezmény az 5. cikk 1. pontjában, míg a 44/2001 rendelet önálló szakaszban (18–21. cikk) szabályozza. A Bíróság az előírás eltérő értelmezését azzal indokolta, hogy a rendelet szövegének megfogalmazása jelentős eltérést mutat; ezenkívül a Bíróság szerint e rendelet előkészítő anyagai is az eltérő értelmezést erősítik. ( 106 )

92.

A Bíróság által ítélettel még le nem zárt Ilsinger-ügyben ( 107 ) is azt javasoltam, hogy a Bíróság a 44/2001 rendelet 15. cikke 1. pontjának c) alpontját a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos joghatóság vonatkozásában a Brüsszeli Egyezmény 13. cikke (1) bekezdésének 3. pontjától eltérően értelmezze, mivel a rendelet előírását az egyezmény rendelkezéséhez képest részben eltérően fogalmazták meg.

93.

Jelen ügyben azonban a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjától eltérő értelmezésére vonatkozó feltételek nem teljesülnek, mégpedig – ahogy már említettem – nemcsak a rendelkezések azonos szövege miatt, hanem azért sem, mert a történeti értelmezés útján megállapítható, hogy az elsőként említett előírás a közösségi jogalkotó kifejezett szándékának megfelelően ekképpen értelmezendő.

94.

A történeti értelmezés mutatja, hogy az 5. cikk 1. pontja a) alpontjának megfogalmazása, amelyet végül a 44/2001 rendeletbe beemeltek, egy kompromisszum eredménye azok között, akik ragaszkodtak a Bíróság által a De Bloos- és a Tessili-ügyben hozott ítéletek kapcsán kialakult saját ítélkezési gyakorlatában kidolgozott, a joghatóság megállapítására vonatkozó elvek megtartásához és azok között, akik az ítélkezési gyakorlat módosítása mellett érveltek. Az e rendelkezés megfogalmazására vonatkozó szélsőséges javaslatok között – amelyek a status quo fenntartásától egészen addig terjedtek, hogy a joghatóság megállapítását az összes szerződés vonatkozásában a jellemző kötelezettség teljesítési helye alapján határozzák meg ( 108 ) – végül olyan kompromisszumos javaslatot fogadtak el, amely szerint a joghatóság két szerződésfajta – azaz az ingó dolgok szállítására és a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés – esetében a szerződésre jellemző szolgáltatás teljesítési helye alapján állapítandó meg, az egyéb szerződéstípusok tekintetében viszont megmaradt a fennálló szabályozás. E kompromisszumos megoldás, amely a 44/2001 rendelet 5. cikkének 1. pontját végül két részre bontotta, tette egyáltalán lehetővé e rendelkezés reformjának elfogadását. ( 109 )

95.

A jogalkotónak eszerint egyértelműen az volt a szándéka, hogy az ingó dolgok szállítására vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések esetén a teljesítési helyet önállóan határozzák meg, míg a többi szerződésnél a joghatóság megállapítására vonatkozóan maradjanak fenn a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának Bíróság általi értelmezéséből eredő elvek. ( 110 ) Amennyiben a jogalkotónak az lett volna a szándéka, hogy a joghatóságot az összes szerződés tekintetében például a szerződésre jellemző kötelezettség teljesítési helye határozza meg, a 44/2001 rendelet 5. cikkének 1. pontját ennek megfelelően szövegezte volna. E rendelkezés jelenlegi szövegében azonban néhány nyelvi változatból igen világosan kivehető, hogy a joghatóság meghatározása tekintetében a felek közötti eljárás tárgyát képező kötelezettség irányadó. ( 111 )

96.

E kompromisszumos megoldás azonban hiányos. Azzal, hogy a joghatóság megállapítására vonatkozó elveket csak az ingó dolgok szállítására és a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések tekintetében módosították, jóllehet a 44/2001 rendeletben két szerződésfajtára nézve megszüntették a Bíróságnak a De Bloos- és Tessili-ügyekben hozott ítéleteihez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatából levezethető, joghatóság megállapítására vonatkozó elvek gyenge pontjait, e gyenge pontok minden olyan egyéb szerződésfajta tekintetében megmaradnak, amelyek vonatkozásában a joghatóságot a rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja alapozza meg. Ezenkívül a joghatóság megállapítására vonatkozó ezen elvek módosítása két újabb nehézséget szül.

97.

Először is, a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának megfogalmazása azoknál a szerződéseknél, amelyek vonatkozásában a joghatóságot a b) alpont alapozza meg – tehát az ingó dolgok szállítására vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések – felveti az elhatárolás problémáját azokkal a szerződésekkel kapcsolatban, amelyek esetében a joghatóságot e rendelkezés a) alpontja alapozza meg. Jelen ügy világosan mutatja, hogy ez az elhatárolás nem könnyű, ezért mindig a konkrét esetben kell eldönteni, hogy az adott szerződés melyik csoportba tartozik. ( 112 )

98.

Másodszor, a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának – a De Bloos- és a Tessili-ügyben hozott ítéletekhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatból eredeztethető – értelmezését fenntartva ellentmondásossá válik az 5. cikk 1. pontja a) és b) alpontjának értelmezése közötti viszony, mivel a joghatóságot a b) alpont esetében a jellemző kötelezettség teljesítési helye alapozza meg, ezzel szemben az a) alpont esetében továbbra is a vitás kötelezettség teljesítési helye.

99.

Az említett gyenge pontokra figyelemmel, amelyek a szerződéshez vagy szerződéses igényekhez kapcsolódó eljárásokban megállapítandó joghatóságra vonatkozó elvek módosítása révén továbbélnek, sőt ennek eredményeként jönnek létre, talán kívánatos lenne ( 113 ) az 5. cikk 1. pontja a) alpontjának értelmezését módosítani, de ezáltal a jogalkotó egyértelmű akaratát kerülnénk meg, vagy egyenesen ellentmondanánk annak. A Bíróság ezáltal végső soron átvenné a jogalkotó szerepét és túllépné saját hatáskörét. Véleményem szerint ezért a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjára vonatkozóan meg kell maradni annál az értelmezésnél, amelyet a Bíróság a De Bloos- és Tessili-ügyben hozott ítéletekben a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontjához kapcsolódóan kidolgozott.

100.

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, a De Bloos- és a Tessili-ügyben hozott ítéletekből levezethető értelmezés alapulvételével a joghatóság meghatározása jelen ügyben konkrétan azt a következményt vonja maga után, hogy a szóban forgó koncert videofelvételei tekintetében járó licencdíj megfizetésére vonatkozó kereset elbírálására a licenciaszerződés alapján a licencia engedélyesének lakóhelye szerinti, vagyis a Németországban található bíróság rendelkezik joghatósággal.

101.

Végül még meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy a jelen ügyben ellentétes-e a joghatóságnak a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja alapján történő megállapítása a Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjához kapcsolódóan a Besix-ügyben ( 114 ) hozott ítéletben kialakított értelmezésével. Azon megállapításra tekintettel, miszerint a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja pontosan úgy értelmezendő, mint a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontja, a Besix-ügyben hozott ítéletet a jelen ügyben is figyelembe kell venni. A Besix-ügyben a Bíróság úgy döntött, hogy a joghatóság tekintetében nem ez a rendelkezés az irányadó, ha a kötelezettség teljesítési helye azért nem határozható meg, mert az egy földrajzilag nem körülhatárolt tartózkodási kötelezettség, és ezért teljesítési helyek sokasága jellemzi. ( 115 ) Ebben az esetben az Egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése szerint alakul a joghatóság.

102.

Véleményem szerint azonban a jelen ügy nem hasonlítható a Besix-ügyhöz. A Besix-ügyben ugyanis nem volt lehetséges a vitás kötelezettség teljesítési helyének meghatározása, míg a jelen ügyben megállapítható a vitás kötelezettség, vagyis a videofelvételek tekintetében járó licencdíj megfizetésére vonatkozó kötelezettség teljesítési helye. A De Bloos-ügyben hozott ítélet alapján a joghatóság megállapítása tekintetében a vitás kötelezettség irányadó, és nem releváns, hogy megállapítható-e a licencia adására vonatkozó kötelezettség – amely jelen ügyben a szerződésre jellemző, ám nem a vitás szerződéses kötelezettség – teljesítési helye.

103.

Az előbbi megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésére azt a választ adja, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) és c) alpontját úgy kell értelmezni, hogy a licenciaszerződésekkel összefüggésben kialakult jogvitákra vonatkozó joghatóságot e rendelkezés alapján a Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjához fűződő ítélkezési gyakorlatából eredő elvek alapján kell megítélni.

104.

Mindezek alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy az Oberster Gerichtshof által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: