T‑40/06. sz. ügy
Trioplast Industrier AB
kontra
Európai Bizottság
„Verseny – Kartellek – Műanyag ipari zsákok piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – A jogsértés időtartama – Bírságok – A jogsértés súlya – Enyhítő körülmények – Együttműködés a közigazgatási eljárás során – Arányosság – Egyetemleges felelősség – A jogbiztonság elve”
Az ítélet összefoglalása
1. Verseny – Közigazgatási eljárás – Jogsértést megállapító bizottsági határozat – A jogsértésnek és a jogsértés időtartamának a Bizottságra háruló bizonyítása – A bizonyítási teher terjedelme
(EK 81. cikk, (1) bekezdés)
2. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés során többször átruházott vállalkozás – Időben egymást követő több anyavállalat
(1/2003 tanácsi rendelet; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
3. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Értékelés – A jogsértés elkövetésének idején fennálló valós gazdasági helyzet figyelembe vétele
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (3) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
4. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Enyhítő körülmények – A vállalkozás passzív vagy vezetőt követő szerepe – Értékelési szempontok
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 3. pont, első francia bekezdés)
5. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A Bizottság mérlegelési jogköre – A bírságok összege, valamint az érintett termék teljes piacának forgalma közötti arányosság biztosításának kötelezettsége – Hiány
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (3) bekezdés)
6. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Maximális összeg – Kiszámítás – Figyelembe veendő forgalom – Az érintett termék eladásával megvalósított éves forgalomnál magasabb büntetés – Az arányosság elvének megsértése – Hiány
(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)
7. Verseny – Bírságok – A bírság megfizetéséért fennálló egyetemleges felelősség – Az egyetemlegesen felelős vállalkozás által fizetendő bírságösszeg meghatározása – A jogsértés során többször átruházott vállalkozás – Időben egymást követő több anyavállalat
(1/2003 tanácsi rendelet; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
1. A Bizottságnak kell bizonyítania nemcsak a kartell létezését, de annak időtartamát is. E tekintetben fontos, hogy a jogsértés időtartamát közvetlenül megalapozó bizonyítékok hiányában a Bizottság legalábbis egymáshoz időben kellően közeli tényekre vonatkozó bizonyítékokra támaszkodjon, és így ésszerűen elfogadható legyen az, hogy e jogsértés megszakítás nélkül folytatódott a két meghatározott időpont között.
Amennyiben bizonyított, hogy valamely vállalkozás egy bizonyos időpont előtt és után is részt vett egy jogsértésben azáltal, hogy részese volt számos versenyellenes találkozónak, anélkül hogy nyilvánosan elhatárolta volna magát azok tartalmától, megállapítható, hogy a jogsértés megszakítás nélkül folytatódott, amennyiben a vállalkozást meghívták az ezen időszak alatt tartott versenyellenes találkozókra, és több alkalommal kimentette magát.
(vö. 41–42., 46–48. pont)
2. A versenyjogi jogsértés miatt kiszabandó bírságok összegének kiszámítása során nem tekinthető önmagában hibásnak az a megközelítés, miszerint a Bizottság az anyavállalattal szemben ugyanakkora alapösszeget szab ki, mint a kartellben közvetlenül részt vevő leányvállalattal szemben, anélkül hogy az összeget az időben egymást követő több anyavállalat között elosztaná. A Bizottság által e számítási módszer alkalmazásával elérni kívánt cél ugyanis az, hogy a betudhatóságnak köszönhetően felelősségre vont anyavállalattal szemben ugyanazt a kiindulási összeget állapítsa meg, mintha maga is közvetlenül részt vett volna a kartellben. Márpedig ez összhangban van a versenypolitikának, és különösen e politika bírságolást magában foglaló eszközeinek eszközének a céljával, amely arra irányul, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába terelje.
Ez a számítási módszer nem tekinthető nyilvánvalóan helytelennek azon körülmény miatt, hogy az egymást követő anyavállalatokkal szemben kiszabott bírságok összesített eredménye meghaladja a leányvállalatukkal szemben kiszabott bírság összegét. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban részletezett módszertan alkalmazásának, illetve a büntetések és joghátrányok – az eset körülményeinek megfelelő – egyéniesítése elvének figyelembevételével ugyanis a Bizottságnak jogában áll, hogy amennyiben egy jogsértésben részt vevő gazdasági egység fennállása megállapítható, a gazdasági egységhez tartozó, vagy korábban annak részét képező jogi személyt – akár leányvállalatról, akár anyavállalatról van szó – magasabb összeg fizetésével terhelje, mint a gazdasági egységben részt vevő más jogi személyt vagy más jogi személyeket. Ebből következik, hogy a jogsértés idején több egymást követő gazdasági egységhez tartozó leányvállalat által elkövetett jogsértés esetében nem tekinthetjük eleve helytelennek, ha az anyavállalatokkal szemben megállapított bírságok összesített eredménye meghaladja az adott leányvállalattal szemben megállapított összeget vagy összegeket.
(vö. 74., 76. pont)
3. A versenyjogi jogsértés miatt kiszabandó bírságok összegének kiszámítása során a jogsértés súlyának értékelésekor a jogsértés elkövetése idején fennálló valós gazdasági helyzetre kell támaszkodni. E tekintetben többek között az alábbi releváns szempontokat kell figyelembe venni: a vállalkozás mérete és gazdasági jelentősége, valamint az egyes vállalkozások által elkövetett jogsértés terjedelme. Az említett szempontok értékelése során szükségképpen a kérdéses időszakban elért forgalomra kell támaszkodni.
A referenciaévnek nem kell szükségszerűen a jogsértés időtartamának utolsó teljes évének lennie.
Amennyiben a Bizottság a bírságok kiszámításakor olyan egyedi megközelítést alkalmaz, amelynek célja az, hogy a megtámadott határozat azon címzettjeit, akiket csupán anyavállalatként vont felelősségre, a jogsértés közvetlen résztvevőjeként kezelhesse, a referenciaév más releváns ismérv hiányában nem lehet egy olyan év, amelynek során az adott anyavállalat és leányvállalat által alkotott gazdasági egység még nem létezett.
(vö. 91., 93., 95. pont)
4. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás 3. pontjának első francia bekezdése értelmében valamely vállalkozásnak a jogsértés megvalósításában betöltött „kizárólag passzív vagy követő szerepe”, amennyiben az bizonyított, enyhítő körülménynek minősül. E passzív szerep az érintett vállalkozás által „visszafogottabb magatartás” elfogadását, azaz a versenyellenes megállapodás vagy megállapodások kidolgozásában játszott aktív részvételtől való tartózkodást feltételezi.
A vállalkozás kartellben játszott passzív szerepét alátámasztó elemekként lehet figyelembe venni különösen azt, ha a kartell állandó tagjaihoz képest jelentősen ritkábban vett részt a találkozókon, ha később lépett arra a piacra, ahol a jogsértés történt, függetlenül attól, hogy mennyi ideig vett részt a jogsértésben, vagy ha a jogsértésben részt vevő harmadik vállalkozások képviselői erre vonatkozó kifejezetten nyilatkozatot tesznek.
Ezen túlmenően az a tény, hogy az ugyanazon kartellben részt vevő más vállalkozások sokkal aktívabbak voltak, mint az adott résztvevő, nem jelenti automatikusan azt, hogy ez utóbbi kizárólag passzív vagy követő szerepet töltött be. Ugyanis egyedül a teljes passzivitást lehetne számításba venni, és azt az arra hivatkozó félnek kell bizonyítania.
(vö. 106–108. pont)
5. A Bizottság mérlegelési joggal rendelkezik a versenyjogi jogsértés miatt kiszabandó bírságok megállapítása során, és nem köteles e célból valamely meghatározott matematikai formula alkalmazására. A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének értelmében a bírság összege a jogsértés súlya és időtartama alapján kerül megállapításra. Ráadásul ezen összeg olyan számtani műveletek sorozatának eredménye, amelyet a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatással összhangban végzett el. Ezen összeget különösen a szóban forgó vállalkozás egyéni magatartásához kötődő számos tényezőre – nevezetesen a súlyosító vagy enyhítő körülmények fennállására – tekintettel kell megállapítani.
E jogi háttérből nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottságnak az így kiszámított és a kartell résztvevőivel szemben kiszabott teljes bírság, valamint az érintett termék piacának forgalma között arányosságot kellene létrehoznia a jogsértés egy adott éve tekintetében, amikor a szóban forgó jogsértés több mint húsz éven át tartott, és a bírság összege az érintett vállalkozások egyéni magatartásához kapcsolódó más tényezőktől is függ.
(vö. 141–142. pont)
6. A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének célja annak megakadályozása, hogy a bírság aránytalan legyen. Olyan esetben, amikor a végleges bírság összege nem haladja meg a teljes forgalom 10%‑át, az nem tekinthető aránytalannak sem azon okból, hogy a bírság teljes összege meghaladja a releváns piacon elért forgalmat, sem azon okból, hogy a kiszabott bírság meghaladja az adott vállalkozás érintett termékkel elért éves forgalmát. A forgalom 10%‑os felső határa a vállalkozás kartellben betöltött szerepének figyelembevétele nélkül alkalmazandó.
Egy bírságokat kiszabó határozat címzett vállalkozásainak egymással való összehasonlítása tekintetében az 1/2003 rendelet által a bírságokra meghatározott felső határnak – amely nyilvánvalóan csak abban az esetben alkalmazandó, amikor a tervezett bírság összege meghaladja az érintett társaság forgalmának 10%‑át – a közvetlen következménye eltérő bánásmód lehet. Ez a fajta eltérő bánásmód nem sérti az egyenlő bánásmód elvét.
(vö. 144., 147. pont)
7. A jogbiztonság elve az uniós jog alapelvét képezi, amely megköveteli többek között, hogy minden uniós intézményi aktus, különösen amikor szankciót szab ki, vagy enged kiszabni, egyértelmű és pontos legyen annak érdekében, hogy az érintett személyek egyértelműen megismerhessék az abból eredő jogaikat és kötelezettségeket, és ennek megfelelően megtehessék intézkedéseiket.
Ha egy anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi vagy képezte, amely részt vett egy kartellben, a Bizottság a versenyjogi szabályok értelmében egyetemlegesen felelősségre vonhatja mindkettőt e jogsértés miatt.
Olyan leányvállalat esetén, amely egymást követően több anyavállalat tulajdonában volt, semmi akadálya, hogy a Bizottság a különböző anyavállalatokat egyetemlegesen felelőssé tegye a leányvállalatukkal szemben kiszabott bírság megfizetéséért. Ezzel szemben az olyan határozat, amely teljes szabadságot biztosít a Bizottság részére a tekintetben, hogy a bírságot fizetőképessége függvényében egyik vagy másik érintett jogi személytől hajtsa be, vagyis amelynek értelmében a Bizottság úgy is dönthet, hogy a bírság egészét vagy egy részét a leányvállalattól, vagy a leányvállalatot egymás után irányító anyavállalatok egyikétől vagy együttesétől hajtja be, mindaddig, amíg a bírság teljes összege kielégítésre nem kerül, az egyik anyavállalattól ténylegesen behajtott összeget a többi anyavállalattól behajtott összegektől teszi függővé, anélkül hogy a bírság elrettentő jellege ebben az esetben ezt igazolná. Márpedig mivel az egymást követő anyavállalatok együtt soha nem alkottak közös gazdasági egységet, semmiféle egyetemleges felelősség nem állapítható meg az egymást követő anyavállalatok tekintetében. A büntetések és joghátrányok egyéniesítésének elve megköveteli, hogy a valamely anyavállalat által ténylegesen fizetett összeg ne haladja meg az egyetemleges felelőssége részarányát. Mivel az erről rendelkező határozat nem határozta meg az anyavállalatokra eső részarányt, és teljes szabadságot biztosított a Bizottságnak az egymással gazdasági egységet soha nem alkotó, egymást követő anyavállalatokat egyenként terhelő egyetemleges felelősség érvényesítése tekintetében, ez a határozat összeegyeztethetetlen a Bizottságra a jogbiztonság elve alapján háruló azon kötelezettséggel, hogy az érintett vállalkozásokkal egyértelműen közölje a bírság azon összegét, amelyet fizetniük kell azon időtartamra tekintettel, amelynek vonatkozásában egyetemlegesen felelősek a leányvállalatuk által elkövetett jogsértésért. Az ilyen határozat sérti mind a jogbiztonság elvét, mind a büntetések és joghátrányok egyéniesítésének elvét.
(vö. 161., 163–167., 169–170. pont)
A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2010. szeptember 13.(*)
„Verseny – Kartellek – Műanyag ipari zsákok piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – A jogsértés időtartama – Bírságok – A jogsértés súlya – Enyhítő körülmények – Együttműködés a közigazgatási eljárás során – Arányosság – Egyetemleges felelősség – A jogbiztonság elve”
A T‑40/06. sz. ügyben,
a Trioplast Industrier AB (székhelye: Smålandsstenar [Svédország], képviselik: T. Pettersson és O. Larsson ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: F. Castillo de la Torre, P. Hellström és Bottka V., később: F. Castillo de la Torre, L. Parpala és Bottka V., meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.354 „ipari zsákok”‑ügy) 2005. november 30‑án hozott C (2005) 4634, a műanyag ipari zsákok piacán létrejött kartellekre vonatkozó végleges bizottsági határozat részleges megsemmisítése, valamint másodlagosan, a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránt előterjesztett kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),
tagjai: A. W. H. Meij (előadó) elnök, V. Vadapalas és L. Truchot bírák,
hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. június 30‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, a Trioplast Industrier AB, a Trioplast‑csoport anyavállalata. A felperes a jelen kereset tárgyát képező határozat címzettje, mint a wittenheimi (Franciaország) székhelyű, ipari zsákokat, fóliákat és műanyag csöveket gyártó Trioplast Wittenheim SA anyavállalata.
2 A felperes leányvállalatán, a Trioplanex France SA‑n keresztül 1999‑ben megvásárolta a Trioplast Wittenheimet – akkori nevén Silvallac – a dán jog alapján létrejött Nyborg Plast International A/S társaságtól (későbbi nevén FLS Plast A/S‑tól). Az átruházás 1999. január 19‑én jött létre 1999. január 1‑jére visszaható hatállyal.
3 Az FLS Plast 1990 decemberében felvásárolta a Trioplast Wittenheim részvényeinek 60%‑át a Compagnie de Saint‑Gobain SA tulajdonában lévő csoport tagjától, a Cellulose du Pin társaságtól. A fennmaradó 40%‑ot a Cellulose du Pin 1991 decemberében ruházta át az FLS Plastra.
A közigazgatási eljárás
4 2001 novemberében a British Polythene Industries társaság az ipari zsákok ágazatában fennálló kartellről tájékoztatta a Bizottságot (a továbbiakban: kartell). A fenti társaság jelezte, hogy a kartellügyekben a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény (HL 1996. C 207., 4. o., a továbbiakban: engedékenységi közlemény) rendelkezései értelmében együtt kíván működni a Bizottsággal.
5 A Bizottság az első rendelet a Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 14. cikke (2) és (3) bekezdésének alkalmazásával 2002. június 26‑án és 27‑én vizsgálatokat folytatott tizenhárom vállalkozásnál. E vállalkozások egyike volt a Trioplast Wittenheim.
6 2002. november 14. és 2003. február 21. között a Bizottság a 17. rendelet 11. cikke alapján információkérést intézett több vállalathoz, többek között a Trioplast Wittenheimhez.
7 A Trioplast Wittenheim 2002. december 19‑i levelében, amelyet egy 2003. január 16‑i levelével kiegészített, jelezte, hogy a Bizottság vizsgálata során maga is együtt kíván működni az engedékenységi közlemény keretében, és kérelmét írásban indokolta.
8 2003. augusztus 4‑én a Bizottság kiegészítő információkérést intézett a Trioplast Wittenheimhez és a többi érintett vállalkozáshoz.
9 2004. április 29‑én a Bizottság közigazgatási eljárást indított és kifogásközlést bocsátott ki több vállalattal, közöttük a felperessel és a Trioplast Wittenheimmel szemben. 2004. július 26. és 28. között a Bizottság meghallgatást tartott.
A megtámadott határozat
10 A Bizottság az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.354 „ipari zsákok”‑ügy) a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) rendelkezései alapján 2005. november 30‑án meghozta a C (2005) 4634 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek összefoglalója az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2007. október 26‑i számában került közzétételre (HL L 282., 41. o.). A megtámadott határozat címzettjei között szerepel a Trioplast Wittenheim, amelynek a jogsértésben való részvételét a Bizottság nyilvánvalónak ítélte, valamint a felperes, amelyet a Bizottság az 1999 és 2002 közötti időszak vonatkozásában egy, a jogsértésért felelős gazdasági egység részének minősített. Az FLS Plast és a korábban FLS Industries A/S‑nak nevezett FLS csoport holdingvállalata, az FLSmidth & Co. A/S (a továbbiakban: FLSmidth) szintén a megtámadott határozat címzettje. [A határozat szerint] e vállalkozások a Trioplast Wittenheimmel 1990 és 1999 között gazdasági egységet képeztek.
11 A megtámadott határozatban, és különösen annak (417)– (548) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy az EK 81. cikk megsértésével több vállalkozás versenyellenes megállapodásban vagy összehangolt magatartásban vett részt Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország, Luxemburg és Hollandia területén. A megtámadott határozat (549)–(576) preambulumbekezdése szerint a jogsértés 1982 januárjától 2002 júniusáig tartott azzal, hogy ez az időtartam az egyes vállalkozások tekintetében eltérő.
12 A megtámadott határozat (3)–(14) preambulumbekezdése kimondja, hogy a megtámadott határozattal érintett termékek olyan műanyagból készült ipari zsákok, amelyeket alaptermékek, nagyobb általánosságban nyersanyagok, trágyák, polimerek, építőanyagok, mezőgazdasági és kertészeti termékek és takarmányok csomagolására használnak. A megtámadott határozat szerint az ugyanazon alapanyagból – nevezetesen polietilénből –, de különböző gyártási módszerekkel készülő zsákok négy csoportba sorolhatók: a nyitott szájú zsákok, a szelepes zsákok, az FFS zsákok (Form, Fill and Seal, azaz hőformázás, töltés és hermetikus zárás) és a talpas zsákok csoportjába. A Bizottság álláspontja szerint amellett, hogy az egyes termékek között felfedezhetők bizonyos különbségek, az e típusú zsákok viszonylag homogén egységet alkotnak.
13 A megtámadott határozat (165)–(186) preambulumbekezdése értelmében a kartell alapvetően két szinten működött, nevezetesen:
– a Műanyag Szelepes Zsákok Gyártóinak Európai Társulása (a továbbiakban: Valveplast) átfogó rendszerében, valamint az ebből származó működési alcsoportok, mint a „talpas zsákok” alcsoport szintjén, illetve
– az esetenként a Valveplasthoz kapcsolódó, máskor attól független regionális alcsoportok, nevezetesen a „Benelux államok” alcsoport, a „Belgium” alcsoport, a „Németország” alcsoport, a „Franciaország” alcsoport és a „Teppema” csoport szintjén (az utóbbi a nyitott szájú zsákokat gyártó holland termelők által létrehozott szervezet, amely alapvetően a holland piacot, illetve alkalmanként a belga piacot érintette).
14 A megtámadott határozat (187)–(416) preambulumbekezdése szerint a határozattal érintett versenyellenes megállapodások és összehangolt magatartások az alábbi formákban nyilvánultak meg:
– az egyes csoportok és alcsoportok tagjainak eladási mennyiségére és piaci részesedésére vonatkozó rendszeres nem anonim információcsere‑mechanizmus;
– az eladási kvóták földrajzi területek szerinti, illetve a földrajzi területeken belül vállalkozásonkénti meghatározásának és ellenőrzésének átfogó rendszere;
– a végfogyasztói ár kiszámítására kidolgozott közös módszerek;
– a csoportok és alcsoportok szintjén a legfontosabb ügyfeleket érintő vezetői rendszer kidolgozása ügyfelenként;
– a kvóták túllépése vagy a meghatározott árak be nem tartása esetére alkalmazott szankciórendszer;
– egyes ügyfelek vonatkozásában a szállítási költségeket és mennyiségeket érintő összehangolt magatartás és megállapodás, valamint
– közbeszerzések felosztása és összehangolt ajánlattétel színlelt ajánlatok révén.
15 A megtámadott határozat (443)–(459) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Stempher társaság kivételével a megtámadott határozat összes címzett vállalkozásának – amelyek különböző szinten mind résztvettek a Valveplast, illetve egy vagy több alcsoport találkozóin – magatartása egységes és folyamatos jogsértést valósított meg.
16 A Bizottság a megtámadott határozat (765) preambulumbekezdésében a jogsértést nagyon súlyosnak minősítette, és megállapította, hogy bár lehetetlen volt a kérdéses jogellenes összejátszások összességének a piacra gyakorolt tényleges hatását mérni, megállapítható volt, hogy e magatartásokat megvalósították, és ebből eredően azok szükségszerűen hatással voltak a piacra.
17 Ezt követően a Bizottság a megtámadott határozat (766)–(777) preambulumbekezdésében az érintett vállalkozásokat hat csoportba sorolta az érintett termék piacának releváns területén 1996‑ban elért részesedésükre támaszkodva fennálló egymáshoz viszonyított súlyuk alapján. A Bizottság e besorolás alapján a bírságok kiindulási összegét 5,5–35 millió euróban határozta meg. A Trioplast Wittenheim (ötödik csoport) tekintetében a Bizottság a bírság alapösszegét az érintett piacon az 1996‑ban fennálló 2,8%‑os részesedésének figyelembevételével 8,5 millió euróban állapította meg. Mivel a felperes, illetve az FLS Plast és az FLSmidth a Trioplast Wittenheim anyavállalataiként voltak érintettek, tekintetükben ugyanekkora kiindulási összeg került megállapításra.
18 A megtámadott határozat (779)–(783) preambulumbekezdéséből következően a bírságok kiindulási összege a jogsértés minden teljes évével 10%‑kal, a hat hónapot elérő vagy meghaladó, de egy évet el nem érő időszakok tekintetében 5%‑kal emelkedett. Így a Bizottság a Trioplast Wittenheimmel szembeni bírságot a 20 év 5 hónap időtartamú jogsértés alapján 200%‑kal növelte, amitől a bírság alapösszege 25,50 millió euróra emelkedett. A Bizottság az FLS Plast (illetve az FLSmidth) és a felperes tekintetében megállapított kiindulási összeget 80%‑kal, illetve 30%‑kal növelte, így az FLS Plasttal és FLSmidthszel szemben kiszabott bírság alapösszege 15,30 millió euróra, a felperessel szemben kiszabott alapösszeg pedig 11,05 millió euróra emelkedett.
19 Amint az a megtámadott határozat (802) és (812)–(822) prembulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság a Trioplast Wittenheimre és anyavállalataira kiszabott bírság alapösszegét semmilyen súlyosító vagy enyhítő körülményre tekintettel nem emelte, és nem csökkentette, sőt azon az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében foglalt szabály alapján sem, amely a bírság összegének felső határát az érintett vállalkozás megelőző gazdasági évben elért teljes forgalmának 10%‑ában határozza meg (a továbbiakban: a forgalom 10%‑os felső határa). A Bizottság ezzel szemben a Trioplast Wittenheim együttműködésének figyelembevétele érdekében az engedékenységi közlemény D. pontját alkalmazta. A megtámadott határozat (841) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az együttműködésnek köszönhetően a Trioplast Wittenheim és a felperes egyaránt a rájuk az ezen együttműködés hiányában kiszabandó bírság összegének 30%‑os csökkentésében részesülhet. Az FLS Plast és FLSmidthet terhelő bírság alapösszegét azonban nem csökkentette ezen a címen.
20 Következésképpen a Bizottság a Trioplast Wittenheimre kiszabott bírság végleges összegét 17,85 millió euróban állapította meg. Ebből az összegből az FLS Plast és az FLSmidth 15,30 millió euró mértékben egyetemlegesen felel. A felperes ezen összegből 7,73 millió euróért felel egyetemlegesen.
21 Végül a megtámadott határozat rendelkező része különösen az alábbi rendelkezéseket tartalmazza:
„Első cikk
1. Az alábbi vállalkozások megsértették az EK‑Szerződés 81. cikkét azzal, hogy a jelzett időszakban az ipari zsákok ágazatában Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország, Luxemburg és Hollandia területén az árak rögzítéséből, közös árszámítási módszerek alkalmazásából, a piaci részesedések és kvóták felosztásából, a vevők és megrendelések elosztásából, pályázati felhívásokra való összehangolt ajánlattételből, valamint egyedi információk cseréjéből álló megállapodások sorában vettek részt, és erre irányuló összehangolt magatartást tanúsítottak:
[…]
g) a Trioplast Wittenheim […] 1982. január 6‑tól 2002. június 26‑ig és a [felperes] 1999. január 21‑től 2002. június 26‑ig;
h) az FLS Plast […] és az FLSmidth […] 1990. december 31‑től 1999. január 19‑ig;
[…]
2. cikk
[Az 1. cikkben meghatározott] jogsértésekért a következő bírságokat szabták ki:
[…]
f) Trioplast Wittenheim […]: 17,85 millió euró. Ebből az összegből az FLSmidth […] és az FLS Plast […] 15,30 millió euró összegért egyetemlegesen felel és [a felperes] 7,73 millió euró összegért egyetemlegesen felel;
[…]
3. cikk
Az 1. cikkben felsorolt vállalkozások, amennyiben ezt még nem tették meg, kötelesek azonnal beszüntetni az idézett cikkben részletezett jogsértést.
Tartózkodniuk kell az 1. cikkben leírt jogsértéssel azonos bármilyen cselekedet vagy magatartás megismétlésétől, továbbá az olyan cselekedetektől és magatartástól, amelyeknek azonos vagy hasonló célja vagy hatása van.
[…]”
Az eljárás és a felek kérelmei
22 A Törvényszék Hivatalához 2006. február 9‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
23 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– részlegesen semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikke (1) bekezdésének g) pontját azzal az időtartammal kapcsolatban, amelyre tekintettel a Bizottság megállapította a jogsértésért való felelősséget;
– részlegesen semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikke első bekezdésének f) pontját a vele szembeni bírság azon összegét érintő részében, amelynek megfizetéséért egyetemlegesen felelős; vagylagosan csökkentse a bírság összegét;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
24 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
25 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a hatodik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.
26 A Törvényszék hatodik tanácsának elnöke 2010. június 15‑i végzésével a felek meghallgatását követően úgy határozott, hogy az eljárási szabályzat 50. cikkével összhangban a szóbeli szakasz lefolytatása céljából a jelen ügyet egyesíti a T‑26/06. sz. (Trioplast Wittenheim kontra Bizottság) üggyel.
27 A Törvényszék a 2010. június 30‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.
A jogkérdésről
28 A felperes hat jogalapot jelöl meg kereseti kérelmeinek alátámasztására.
29 Az első jogalap a megtámadott határozat 1. cikke (1) bekezdésének g) pontja, valamint a Bizottság által a felperessel szemben kiszabott bírságösszeg meghatározásának jogszerűségét érinti. A felperes az első jogalap harmadik részében a megtámadott határozat jogszerűségét vitatja, mivel az tévedést tartalmaz a felperes által elkövetett jogsértés időtartamának meghatározását érintően. A jogalap második és harmadik részében egyrészt a Bizottság által a bírságösszeg kiszámítási módszerének, másrészt a jogsértés súlya meghatározásának jogszerűségét vitatja, nevezetesen a referenciaév kiválasztásának kérdésében. Következésképpen elsőként az első jogalap harmadik részét, ezt követően a jogalap első és második részét kell megvizsgálni.
30 A további öt jogalap a megtámadott határozat 2. cikke első bekezdése f) pontja felperessel szemben kiszabott bírság összegének megállapítására vonatkozó részének megsemmisítésére vonatkozik. Második jogalapjában a felperes a Bizottság azon döntésének megalapozottságát vitatja, hogy enyhítő körülmények címén nem csökkentette a felperessel szemben kiszabott bírságot. A harmadik jogalap a forgalom 10%‑os felső határával kapcsolatos előírás megsértésére vonatkozik. A negyedik jogalap azt kívánja bizonyítani, hogy a Bizottság értékelési hibát vétett a felperesnek az engedékenységi közlemény keretében történt együttműködése tekintetében. Az ötödik jogalap az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére vonatkozik. Végül a hatodik jogalap arra hivatkozik, hogy az egyetemleges felelősség megállapítása során a Bizottság megsértette a gondos ügyintézés és a jogbiztonság elvét.
31 A tárgyaláson a felperes visszavonta a harmadik jogalapot. Következésképpen e jogalapot nem kell a továbbiakban vizsgálni.
1. A megtámadott határozat részleges megsemmisítésére vonatkozó kérelmekről
A jogsértés időtartamának és a bírság összegének megállapításával kapcsolatos értékelési hibára vonatkozó első jogalapról
Az első jogalapnak a jogsértés időtartama meghatározásának jogszerűségére vonatkozó harmadik része
– A felek érvei
32 A felperes vitatja a Bizottság elemzését, miszerint a Trioplast Wittenheim által elkövetett jogsértés 20 év 5 hónapig, azaz 1982. januártól 2002. júniusig tartott. Álláspontja szerint az általa előadott – a Trioplast Wittenheim jogsértésben való részvételének időtartamára vonatkozó – elméletnek megfelelően kell csökkenteni a vele szemben kiszabott bírság összegét.
33 Elsőként a felperes arra hivatkozik, hogy a Valveplast 1999. március 23‑i találkozóját követően a Trioplast Wittenheim véget vetett a versenyellenes magatartásokban való részvételének. Ennek megfelelően a Trioplast Wittenheim által elkövetett jogsértés 17 év 2 hónapig tartott, és a felperes egyetemleges felelősségét – álláspontja szerint – csak az 1999. január 21‑től március 23‑ig terjedő időszakra lehet megállapítani. A felperes ugyanis – aki pár héttel korábban vásárolta meg a Trioplast Wittenheimet – az 1999. március 23‑i megbeszélésén szembesült első alkalommal az eljárás tárgyát képező versenyellenes magatartások létezésével. A felperes szerint B. – a felperes vezetőségének egyik tagja, aki a Trioplast Wittenheim igazgatótanácsának új elnöke lett, és ez utóbbit képviselte a Valveplast ülésén – nem vett tevékenyen részt a jogellenes tárgyalásokban. A felperes pedig az ülést követően hozott egy belső határozatot, amelyben előírta a jogsértés megszüntetését.
34 Bár a felperes elismeri, hogy 2001‑ben a Trioplast Wittenheim részt vett három, a Valveplast által tartott találkozón, álláspontja szerint e találkozókon a Valveplast két jogszerűnek tekintett témáról folytatott ágazati megbeszélést, nevezetesen az FFS zsákokra vonatkozó árszámítási módszerről a vékonyabb fóliákra való áttérés megkönnyítése érdekében, valamint az internetes árverési értékesítés paramétereinek meghatározásáról. Amennyiben kiderült, hogy a megbeszélések versenyellenes jellegűek voltak, a Trioplast Wittenheim nem tulajdonított nekik jelentőséget. A Trioplast Wittenheimnek tehát nem az volt a célja, hogy a kartellt a saját érdekében használja fel.
35 Továbbá amennyiben a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy a Trioplast Wittenheim jogsértést követett el azzal, hogy a Valveplast által 2001‑ben tartott három találkozón jelen volt, a felperes leszögezi, hogy 1999. március 23. és 2001. március 27. között a Trioplast Wittenheim nem vett részt a kartellben, majd 2001 júliusában véglegesen kilépett a kartellből. Ez esetben a Trioplast Wittenheim által elkövetett jogsértés legfeljebb 17 év 6 hónapig tartott.
36 A felperes, azon állítását illetően, miszerint a leányvállalata nem vett részt a kartellben 1999 és 2001 között, előadja, hogy a kérdéses időszakban a Trioplast Wittenheim célul tűzte ki a korábbi tulajdonosok, illetve a megelőző vezetőség által folytatott jogellenes együttműködés felszámolását, a piacon való önálló és megfelelő fellépést, és következésképpen üzleti forgalmának és piaci részesedésének növelését. Ezen túlmenően a kereskedelmi tevékenysége során nem állt szándékában figyelembe venni a jelen eljárással érintett versenyellenes magatartások révén szerzett információkat.
37 Végül a Valveplastból való végleges kilépését illetően a felperes arra hivatkozik, hogy a 2001. július 12‑i találkozót követően a Trioplast Wittenheim nem vett részt több találkozón. Hozzáfűzi azt is, hogy 2001 novemberében a Trioplast csoport versenyjogi megfelelőségi programot fogadott el, ami tanúsítja, hogy elhatárolódott mindenféle versenyellenes magatartástól. A felperes hozzáteszi, hogy a Trioplast Wittenheim egyszer sem vett részt az internetes árverések esetleges összehangolásában, bár ezt a témát tárgyalták azokon a találkozókon, amelyeken jelen volt. A Trioplast Wittenheim csupán egy árverésen vett részt ezen időszakban, amely tekintetében azonban nem történt összehangolás.
38 A Bizottság kéri az első jogalap jelen részének elutasítását.
– A Törvényszék álláspontja
39 Az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottságnak kell bizonyítania nemcsak a kartell létezését, de annak időtartamát is. E tekintetben fontos, hogy a jogsértés időtartamát közvetlenül megalapozó bizonyítékok hiányában a Bizottság legalábbis egymáshoz időben kellően közeli tényekre vonatkozó bizonyítékokra támaszkodjon, és így ésszerűen elfogadható legyen az, hogy e jogsértés megszakítás nélkül folytatódott a két meghatározott időpont között (a Törvényszék T‑43/92. sz., Dunlop Slazenger kontra Bizottság ügyben 1994. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑441. o.] 79. pontja és a Törvényszék T‑120/04. sz., Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben 2006. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4441. o.] 51. pontja). Ezen túlmenően meg kell állapítani, hogy bár a jogsértő magatartás két megnyilvánulását elválasztó időszak releváns kritériumot jelent a jogsértés folyamatos jellegének bizonyításakor, azon kérdés, hogy az említett időszak elegendően hosszú‑e a jogsértés megszakításához, vagy sem, nem vizsgálható absztrakt módon. Épp ellenkezőleg, azt a kérdéses kartell működésével összefüggésben kell értékelni (a Törvényszék T‑18/05. sz., IMI és társai kontra Bizottság ügyben 2010. május 19‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 89. pontja).
40 A bizonyítási teher megoszlása mindazonáltal változhat attól függően, hogy az egyik fél által hivatkozott tényállási elem olyan jellegű lehet, amely a másik felet magyarázatra vagy igazolásra kötelezheti; ennek hiányában azonban megállapítható a bizonyítottság (a fenti 39. pontban hivatkozott Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontja, valamint lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 79. pontját, valamint a C‑413/08. P. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2010. június 17‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 21. pontját.).
41 E tekintetben elfogadott, hogy amennyiben a kartellben való részvétel, a részvétel mértéke vagy annak időtartama vitatott, elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az érintett vállalkozás olyan találkozókon vett részt, amelyeken versenyellenes megállapodásokat kötöttek, anélkül hogy ezek ellen kifejezetten tiltakozott volna, s ezzel a Bizottság kellőképpen bizonyítja az említett vállalkozás kartellben való részvételét. Amennyiben az ilyen találkozókon való részvétel bizonyított, e vállalkozás feladata olyan bizonyítékok bemutatása, amelyek alapján megállapítható, hogy az említett találkozásokon való részvétele minden versenyellenes szándékot nélkülözött, és bizonyítania kell, hogy ő tájékoztatta a versenytársait arról, hogy az e találkozókon való részvételi szándéka eltér az övékétől (a fenti 40. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 81. pontja).
42 Ugyanis a találkozón részt vevő azon vállalkozás, amely nyilvánosan nem határolta el magát annak tartalmától, azt a benyomást kelti a többi résztvevőben, hogy elfogadta annak eredményét, és azt betartja (a fenti 40. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 82. pontja).
43 A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Trioplast Wittenheim 1982. januártól 1999. március 23‑ig részt vett a kartellben, és a felperes megsértette az EK 81. cikket 1999. január 21. és március 23. között, amikor a Trioplast Wittenheimmel egy gazdasági egységet képzett. A felperes azonban vitatja, hogy a Trioplast Wittenheim az 1999. március 23. és 2002. júniusa közötti időszakban is részt vett a kartellben. Másodlagosan pedig azt állítja a felperes, hogy a Trioplast Wittenheim az 1999. március 23. és 2001. március 27. közötti időszakban elhatárolódott a kartelltől, és 2001. július 12‑én véglegesen beszüntette a Valveplast találkozóin való részvételét.
44 Elsőként meg kell állapítani, hogy a felperes elismeri, hogy a Trioplast Wittenheim részt vett a Valveplast 1999. március 23‑i, illetve 2001. március 27‑i, június 8‑i, és július 12‑i versenyellenes találkozóin, amelyek témája az FFS zsákokra vonatkozó árszámítási módszer és az internetes árverések összehangolása volt. Az ügy irataiból kitűnően e találkozókon B. – ebben az időszakban a Trioplast csoport vezetőségi tagja és a Trioplast Wittenheim igazgatótanácsának elnöke – képviselte a Trioplast Wittenheimet, a 2001. július 12‑i ülés kivételével, amelyen egy bizonyos W. vett részt.
45 Meg kell állapítani, hogy mivel a Trioplast Wittenheimnek e találkozókon való részvétele nem vitatott, ezért a felperes feladata lett volna olyan bizonyítékok bemutatása, amelyek alapján megállapítható, hogy a Trioplast Wittenheimnek az említett találkozókon való részvétele minden versenyellenes szándékot nélkülözött. Márpedig a felperes – azon túlmenően, hogy kijelenti, hogy a Trioplast Wittenheim nem szándékozott részt venni a jogellenes kartellben azzal, hogy a kérdéses találkozókon jelen volt, illetve nem vett tevékenyen részt a jogellenes tárgyalásokban– nem bizonyítja, hogy a Trioplast Wittenheim nyilvánosan elhatárolódott volna e találkozók tartalmától. Ebből eredően nem fogadható el a felperes azon állítása, miszerint a Trioplast Wittenheim 1999. március 23‑án kilépett a kartellből.
46 Másodsorban az 1999. március 23‑tól 2001. március 27‑ig terjedő időszak tekintetében meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatból, nevezetesen annak a Valveplast‑találkozókról szóló I. mellékletéből kitűnik, hogy a Bizottság nem rendelkezik közvetlen bizonyítékokkal arra vonatkozóan, hogy a Trioplast Wittenheim részt vett a kérdéses időszakban tartott Valveplast‑találkozókon. A Bizottság nem vitatja e megállapítást.
47 Az azonban bizonyított tény, hogy a Trioplast Wittenheimet meghívták e találkozókra, és több alkalommal kimentette magát. A Bizottság a beadványaiban és a tárgyaláson is részletesen hivatkozott e körülményre, és a felperes ezt nem vitatta. Másrészt a Bizottság állítását az ügy más olyan iratai is alátámasztják, amelyeknek a felperes nem vitatja sem a létezését, sem a tartalmát. Elsősorban az 1999. augusztus 27‑i, november 25‑i, illetve a 2000. március 23‑i és augusztus 18‑i találkozókon készült jegyzőkönyvekről van szó, amelyekből kiderül, hogy a Trioplast Wittenheim kimentette távolmaradását, illetve a 2000. december 5‑i jegyzőkönyvről, amely egyértelműen jelzi, hogy a találkozóra legalábbis meghívást kapott.
48 Ezen körülmények között a Bizottság által szolgáltatott adatokra tekintettel megállapítható, hogy a jogsértés 1999. március 23. és 2001. március 27. között megszakítás nélkül folytatódott. A felperes mellesleg nem mutatott be olyan bizonyítékot, amely tanúsította volna, hogy a Trioplast Wittenheim az 1999. március 23‑i találkozó alkalmával vagy a találkozót követő időszakban elhatárolódott volna a kartelltől. A felperes azon állítása, miszerint a Trioplast Wittenheim önállóan lépett fel a piacon, s a többi résztvevőtől korábban kapott információkat figyelmen kívül hagyta kereskedelmi tevékenysége során, nem kérdőjelezi meg a Törvényszék jelen megállapítását.
49 Harmadsorban, ami a 2001. július 12‑i találkozótól a 2002. június 26‑ig terjedő időszakot illeti, elegendő annak megállapítása, hogy a felperes nem bizonyította, hogy akár a kérdéses találkozón, akár azt követően a Trioplast Wittenheim nyíltan elhatárolódott volna a többi résztvevőtől, illetve a 2001. július 12‑i találkozó tartalmától. Az sem állapítható meg, hogy a Trioplast Wittenheim az állandó ítélkezési gyakorlat által megkívánt módon elhatárolódott volna a kartelltől a 2001. július 12‑től 2002. június 26‑ig tartó időszakban.
50 Figyelembe kell venni ezzel kapcsolatosan az aktából kitűnő azon tényt is, miszerint 2001. december 10‑én T. írásban felhívta a Trioplast Wittenheimet arra, hogy vegyen részt a másnap Párizsban tartandó találkozón. Ráadásul a kérdéses találkozón készített jegyzetekből kiderül, hogy a többi résztvevő nem tudta, mik a Trioplast Wittenheim tervei a kartellben való részvételével kapcsolatosan. A hivatkozott jegyzetek bevezetőjében ugyanis az alábbiak olvashatók: „Jelen vannak: kizárólag a Fardem, a B‑K, az RKW, a Cofira és mi, a BPI nem jön többet, és a TRIO‑t [Trioplast] nem tudjuk.”
51 Mindezek alapján nem fogadható el a felperes azon állítása, miszerint a Trioplast Wittenheim 2001. július 12‑én végleg megszüntette a kartellben való részvételét.
52 A felperes tehát tévesen állítja, hogy a megtámadott határozat jogellenesen állapítja meg a leányvállalata, a Trioplast Wittenheim által elkövetett jogsértés időtartamát, és következésképpen jogellenesen határozza meg a felperes saját, anyavállalatként elkövetett jogsértését.
53 Ebből következik, hogy az első jogalap harmadik részét, valamint következésképpen a megtámadott határozat 1. cikke (1) bekezdése g) pontjának részleges megsemmisítésére vonatkozó kérelmet mint megalapozatlant el kell utasítani.
Az első jogalapnak a bírságszámítási módszer jogszerűségére vonatkozó első részéről
– A felek érvei
54 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság által a felperessel szemben kiszabott bírság tekintetében alkalmazott kiszámítási módszer alapvető hibán alapul, ráadásul az ítélkezési gyakorlattal ellentétes. A felperes szerint korábban soha nem alkalmazták az említett módszert.
55 Emlékeztet rá, hogy felelősségét nem azért állapították meg, mert ő maga nem tartotta be a versenyjogi szabályokat. A Bizottság csupán azért állapította meg az egyetemleges felelősségét, mert a Trioplast Wittenheim versenyellenes magatartásokban vett részt abban az időszakban, amikor a felperes e vállalkozás tulajdonosa volt, azaz 1999. január 21‑től 2002. június 26‑ig.
56 A Bizottság tévedett, amikor a bírság számítása során figyelmen kívül hagyta, hogy a Trioplast Wittenheim által elkövetett jogsértés három különálló időszakra bontható, nevezetesen a Compagnie de Saint‑Gobain, ezt követően az FLS Plast és az FLSmidth, végül a Trioplast csoport tulajdonosi korszakára. Az FLS Plast, az FLSmidth és a felperes tekintetében a Bizottság által alkalmazott számítási módszer azt eredményezi, hogy az e társaságokat terhelő egyetemleges felelősség összesített összege meghaladja a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírságot, ami értelmetlen. Az említett társaságok egyetemleges felelősségét ráadásul olyan időszak tekintetében is megállapította a Bizottság, amikor a Trioplast Wittenheim egyikőjüknek sem állt a tulajdonában. E megoldás ellentétes az ítélkezési gyakorlattal, nevezetesen a Bíróság C‑279/98. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletével (EBHT 2000., I‑9693. o.).
57 A felperes megállapítja egyfelől, hogy az egyetemleges felelősséggel kapcsolatos alapelvek szerint e felelősségnek igazodni kell annak a felelősségéhez, akinek a tartozásáért a fél helytállni tartozik, és az nem létezhet attól elkülönülten. Következésképpen a felperes egyetemleges felelősségét csak a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírságnak arra az időszakra eső részére lehet megállapítani, amikor a tulajdonában állt a leányvállalat, vagyis három évre. Másfelől a felperes megállapítja, hogy a Bizottság által alkalmazott módszer azt eredményezi, hogy azt a három évet, amely alatt a Trioplast Wittenheim a felperes tulajdonában volt, a Bizottság kétszeresen tudta be, egyszer a Trioplast Wittenheimmel, másodszor pedig magával a felperessel szemben.
58 Azon állításával kapcsolatosan, hogy e számítási módszert korábban nem alkalmazták, a felperes úgy véli, hogy nem releváns a Bizottság azon körülményre való hivatkozása, miszerint a hivatkozott módszert az AstraZeneca‑ügy (COMP/A.37.507/F3 AstraZeneca‑ügy, HL 2006. L 332., 24. o.) óta számos esetben használták. Az említett határozatokat a közösségi bíróságok nem vizsgálták, így azok nem képezhetnek elfogadott és állandó gyakorlatot.
59 A felperes arra hivatkozik, hogy az alkalmazott módszer hátrányaira tekintettel a Bizottságnak egy másik, egyes korábbi ügyekben – mint például a COMP/E‑2/37.857 „szerves peroxidok”‑ügyben (HL 2005 L 110., 44. o.) – alkalmazott módszert kellett volna választania. A hivatkozott esetben, amelyben a leányvállalat hosszabb ideig vett részt a jogsértésben, mint az anyavállalat, a Bizottság a bírság kiindulási összegét egy összegben határozta meg, majd – a Trioplast Wittenheim és anyavállalatai esetében alkalmazott eljárásával ellentétben – megosztotta ezt az összeget a két egymást követően érintett gazdasági egység között, azaz maga a leányvállalat, illetve a között a gazdasági egység között, amelyet a leányvállalat és az anyavállalat közösen alkotott. Azután e két gazdasági egység tekintetében a bírság kiindulási összegét a jogsértésben való részvétel időtartama, a súlyosító és enyhítő körülmények, illetve a forgalom 10%‑os felső határának figyelembevételével alakította ki. A Bizottság által a felperes tekintetében megállapított paraméterek alapján e számítási módszer eredményeként a felperesnek a Trioplast Wittenheimmel egyetemlegesen 2,58 millió euró összegű bírságot kellene fizetnie.
60 Egy második módszer, amit a felperes szerint a Bizottság alkalmazhatott volna, a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírság teljes összegének, azaz 17,85 millió eurónak 20 évvel, azaz a jogsértés teljes idejével való elosztása lett volna, ami évi 0,89 millió eurót jelentene. Az FLS Plastot és az FLSmidthet, illetve a felperest az egyetemleges felelősség alapján terhelő összeg meghatározásához a Bizottságnak e módszer szerint az éves 0,89 összeget 8 évvel, illetve 3 évvel kellett volna megszoroznia. Így a felperesnek a Trioplast Wittenheimmel egyetemlegesen 2,67 millió euró összeget kellene fizetnie.
61 Amennyiben a Törvényszék elfogadja a jelen ügyben alkalmazott bírságszámítási módszert, a felperes véleménye szerint ez hátrányos megkülönböztetést hoz létre azon többi vállalkozással szemben, amelyek vonatkozásában a Bizottság a „szerves peroxidok”‑ és a „rézből készült vízcsövek”‑ügyben (C.38.069 „rézből készült vízvezetékcsövek”‑ügy, HL 2006 L 192., 21. o.) hozott határozataiban elfogadott elvek alapján szabta ki a bírságot. A felperes ráadásul azt állítja, hogy a Bizottság azon vállalkozásokhoz képest is hátrányos megkülönböztetésben részesítette, amelyekkel szemben a bírságot az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásnak (HL 2006. C 210., 2. o., a továbbiakban: új bírságkiszabási iránymutatás) megfelelően szabták ki, amelynek alkalmazása a felperes tekintetében sokkal alacsonyabb bírságot eredményezett volna.
62 A Bizottság kéri az első jogalap jelen részének elutasítását.
– A Törvényszék álláspontja
63 Meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat 1. cikke szerint a Trioplast Wittenheim, az FLS Plast, az FLSmidth és a felperes megsértette az EK 81. cikket. A rendelkezés kimondja, hogy a Trioplast Wittenheim által elkövetett jogsértés 1982. január 6‑tól 2002. június 26‑ig, az FLS Plast és az FLSmidth által elkövetett jogsértés 1990. december 31‑től 1999. január 19‑ig, míg a felperes jogsértése 1999. január 21‑től 2002. június 26‑ig tartott. A megtámadott határozat 2. cikke első bekezdésének f) pontja szerint a Bizottság a Trioplast Wittenheimmel szemben 17,85 millió euró összegű bírságot szab ki, amelyből 15,30 millió euró összegért az FLS Plast és az FLSmidth, 7,73 millió euró összegért pedig a felperes egyetemlegesen felel.
64 A jelen jogalap keretében a felperes lényegében a Bizottság által a „bírságok” összegének meghatározása érdekében használt számítási módszer megalapozottságát vitatja. E tekintetben a Törvényszék előzetesen megállapítja, hogy a Bizottság – különösen a megtámadott határozat (879) preambulumbekezdésében – különbséget tesz egyrészt a megtámadott határozat egyes címzettjeivel szemben kiszabott bírságok, másrészt azon összegek között, amelyekért a megtámadott határozat más címzettjei egyetemlegesen felelősek. Ezzel kapcsolatban a megtámadott határozat fent hivatkozott (879) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy egyes esetekben a Bizottság a számítási módszer eredményeképpen kapott összeget a kartellben közvetlenül részt vevő leányvállalatokra bírság címén szabja ki, míg az anyavállalatok tekintetében megállapítja, hogy milyen összeghatárig kötelesek egyetemlegesen helytállni. Más esetekben pedig éppen fordítva, az anyavállalatokkal szemben szabja ki az említett összegeket bírság címén és a kartellben közvetlenül résztvevő leányvállalatokra olyan összeghatár címén, amelyért egyetemleges felelősséggel tartoznak a bírság megfizetése tekintetében.
65 Ezenfelül azt is meg kell állapítani, hogy a Bizottság a „bírság” fogalmát egyaránt használja magának a bírságnak, illetve annak az összeghatárnak a megjelölésére, amelyért a címzett egyetemleges felelősséggel tartozik a bírság megfizetése tekintetében. A „bírság” fogalmának e különbségtétel nélküli használata különösen kitűnik a megtámadott határozat (784), (841) vagy (867) preambulumbekezdéséből, amelyekben – ahogy a megtámadott határozat rendelkező részében is – a Bizottság a megállapított összegeket hol bírság, hol a bírság megfizetéséért fennálló egyetemleges felelősség címén jelöli meg.
66 Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság által alkalmazott számítási módszer csak a megtámadott határozat címzettjeihez rendelt összegek meghatározását jelenti, függetlenül attól, hogy milyen címen lett ezen összeg a tekintetükben megállapítva. Ezért, mivel a hivatkozott módszer nem határozza meg, hogy a megtámadott határozat címzettjeire milyen címen kell a megállapított összegeket kiszabni – azaz bírság, vagy olyan összeghatár címén, amelyért a vállalat egyetemleges felelősséggel tartozik a bírság megfizetése érdekében – a jelen jogalap keretében a Törvényszék csupán a Bizottság által alkalmazott és a felperes által vitatott számítási módszer megalapozottságának vizsgálatára szorítkozik annyiban, amennyiben a módszer a kiszabott összegek meghatározására szolgál.
67 Ami elsőként a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott összeg számítását illeti, a fenti 17–20. pontból kitűnik, hogy a Bizottság a végső 17,85 millió euró összeget úgy állapította meg, hogy e vállalkozást az eltérő elbánásmód keretében az érintett területen az érintett termék révén elért piaci részesedése alapján az ötödik csoportba osztotta be, és így a bírság alapösszegét 8,5 millió euróban határozta meg. Ezt követően a Bizottság a 8,5 millió eurós kiindulási összeget a kartellben való részvétel 20 év 5 hónapban megállapított időtartamára figyelemmel 200%‑kal növelte, ami a bírság alapösszegét 25,5 millió euróra emelte. Súlyosító és enyhítő körülmények, illetve a forgalom 10%‑os felső határa jelentőségének hiányában a Bizottság csupán az engedékenységi közlemény alkalmazásával csökkentette az alapösszeget 30%‑kal.
68 Ami ezt követően a felperessel szemben megállapított összeg kiszámítását illeti, a Bizottság ugyanazon alapösszeget szabta ki a felperessel szemben, mint a Trioplast Wittenheimmel szemben, majd 30%‑kal növelte a kiindulási összeget annak érdekében, hogy az alapösszeg tükrözze a felperes jogsértésben való részvételének az időtartamát, vagyis 3 évet. Az így kapott 11,05 millió euró alapösszeg az engedékenységi közlemény alapján 30%‑kal csökkent. A felperesre kiszabott összeg ebből következően 7,73 millió euró.
69 A Bizottság ugyanezt a módszert alkalmazta a Trioplast Wittenheim korábbi anyavállalatai, azaz az FLS Plast és holdingcége, az FLSmidth tekintetében, akikkel szemben így 15,30 millió euró összeget állapított meg. Esetükben a megállapított összeget nem növelte és nem csökkentette súlyosító vagy enyhítő körülményekre tekintettel, sem pedig – azzal ellentétben, ahogy a felperes esetében tette – az engedékenységi közlemény alapján.
70 E megfontolások tükrében – a felperes által hivatkozott többi jogalap megvizsgálását nem érintve – meg kell állapítani, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a Bizottság a Trioplast Wittenheimmel és a felperessel szemben megállapított összegek meghatározása során megsértette volna az 1/2003 rendeletet, vagy eltért volna a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatástól (HL 1998 C 9., 3. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. oldal; a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás). Az első jogalap jelen részében a felperes ugyanis semmi olyan érvet nem hozott fel, amely arra mutatna, hogy maga a Bizottság a számítási módszer alkalmazásával nyilvánvaló értékelési hibát vétett volna, vagy hogy e módszer az ítélkezési gyakorlattal ellentétes lenne.
71 E tekintetben elsőként meg kell állapítani, hogy a felperes azon állítása, miszerint ő maga nem sértette meg a versenyjog szabályait, nem fogadható el. A Bizottság ugyanis a felperesnek tudta be a Trioplast Wittenheim versenyellenes magatartását az 1999. január 21‑től 2002. június 26‑ig terjedő időszakra vonatkozóan, s ebből eredően az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottság a felperessel szemben olyan jogsértésért való felelőssége miatt szabott ki bírságot, amelyet e betudhatóságból eredően saját maga követett el (lásd e tekintetben a Bíróság C‑294/98. P. sz., Metsä‑Serla és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑10065. o.] 28. pontját). E vonatkozásban hangsúlyozni kell, hogy a Trioplast Wittenheim magatartása felperesnek való betudhatóságát az utóbbi nem vitatta.
72 Másrészt meg kell jegyezni, hogy a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe, hogy a több mint 20 évig fennálló kartell időtartama alatt a Trioplast Wittenheim három egymást követő anyavállalathoz tartozott. A megtámadott határozatból ugyanis kitűnik, hogy a felperessel és az FLS Plasttal, illetve az FLSmidthszel szemben kiszabott összegek meghatározása során a Bizottság bizonyította a szoros összefüggést ezen összegek és a Trioplast Wittenheim egyes anyavállalatai érintettségének időtartama között. Amint az a fenti 68. pontban szerepel, a felperes esetében a Bizottság 30%‑kal növelte a 8,5 millió euró kiindulási összeget – vagyis minden olyan teljes év vonatkozásában 10%‑kal, amelynek során a Trioplast Wittenheim részvényei a felperes tulajdonában voltak. Hasonlóan járt el a Bizottság az FLS Plast és az FLSmidth tekintetében is.
73 Következésképpen a felperes azon állítása, miszerint a Bizottság olyan jogsértés vonatkozásában is megállapította a felelősségét, amelyet nem ő követett el, megalapozatlan. E tekintetben a felperes által a fenti 56. pontban hivatkozott Cascades kontra Bizottság ügyben hozott ítélet nem bír relevanciával, hiszen az a jelen üggyel ellentétben az anyavállalat olyan jogsértő tényállásért való felelősségére vonatkozik, amelyet a leányvállalat az anyavállalat tulajdonszerzése előtt követett el.
74 Emellett, bár a felperes azt állítja, hogy a Bizottságnak a kiindulási összeget hárommal kellett volna osztania a minden más tényezőből eredő módosítást megelőzően, megállapítható, hogy egyrészt a felperes nem hivatkozott olyan jogszabályra vagy jogelvre, amely a Bizottsággal szemben ilyen kötelezettséget írna elő. Másrészt nem tekinthető önmagában hibásnak az a megközelítés, miszerint a Bizottság az anyavállalattal szemben ugyanakkora alapösszeget szab ki, mint a kartellben közvetlenül részt vevő leányvállalattal szemben, anélkül, hogy az összeget az időben egymást követő több anyavállalat között elosztaná. A Bizottság által e számítási módszer alkalmazásával elérni kívánt cél ugyanis az, hogy a betudhatóságnak köszönhetően felelősségre vont anyavállalattal szemben ugyanazt a kiindulási összeget állapítsa meg, mintha maga is közvetlenül részt vett volna a kartellben. Márpedig ez összhangban van a versenypolitikának, és különösen e politika bírságolást magában foglaló eszközének a céljával, amely arra irányul, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába terelje (lásd e tekintetben a Törvényszék T‑150/89. sz., Martinelli kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1165. o.] 59. pontját).
75 Mindamellett önmagában az a körülmény, hogy egyes korábbi ügyekben, mint például a „szerves peroxidok”‑ügyben a Bizottság a kiindulási összeget ilyen módon megosztotta, nem keletkeztet ilyen kötelezettséget a fenti 74. pontban leírt feltételek mellett. Ugyan a felperes által hivatkozott határozatok meghozatala idején a Bizottság már kialakította az összegszámításra vonatkozó határozathozatali gyakorlatát, ez nem akadályozza abban, hogy jelen esetben e gyakorlattól eltérjen, vagy azt módosítsa. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgálhat a versenyjogi bírságok rögzítésének jogi háttereként, mivel ez utóbbit kizárólag az 1/2003 rendelet határozza meg (lásd e tekintetben a Bíróság C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C‑137/07. P. sz., Erste Bank der österrechischen Sparkassen kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8681. o.] 233. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; lásd szintén, analógiaként, a Törvényszék T‑23/99. sz., LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1705. o.] 234. pontját).
76 Harmadrészt az előzőekben kifejtett gondolatok folytatásaként emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által alkalmazott számítási nem tekinthető nyilvánvalóan helytelennek azon körülmény miatt, hogy az egyrészt a felperessel, másrészt az FLS Plasttal és az FLSmidthszel szemben kiszabott bírságok összesített eredménye meghaladja a leányvállalatukkal, a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírság összegét. A bírságkiszabási iránymutatásban részletezett módszertan alkalmazásának, illetve a büntetések és joghátrányok – az eset körülményeinek megfelelő – egyéniesítése elvének figyelembevételével ugyanis a Bizottságnak jogában áll, hogy amennyiben egy jogsértésben részt vevő gazdasági egység fennállása megállapítható, a gazdasági egységhez tartozó, vagy korábban annak részét képező jogi személyt – akár leányvállalatról, akár anyavállalatról van szó – magasabb összeg fizetésével terhelje, mint a gazdasági egységben részt vevő más jogi személyt vagy más jogi személyeket. Ebből következik, hogy a jogsértés idején több egymást követő gazdasági egységhez tartozó leányvállalat által elkövetett jogsértés esetében nem tekinthetjük eleve helytelennek, ha az anyavállalatokkal szemben megállapított bírságok összesített eredménye meghaladja az adott leányvállalattal szemben megállapított összeget vagy összegeket.
77 Negyedrészt a felperes azon állítását illetően, miszerint a Bizottság megsértette az egyetemleges felelősségre vonatkozó alapelveket, meg kell állapítani, hogy a jelen jogalap keretében a felperes nem határozza meg közelebbről e jogelvek természetét vagy tartalmát. Amennyiben a felperes arra hivatkozik, hogy a fenti 71–76. pontban elemzett három érv képezi valóban az alapelvek megsértésére vonatkozik, elég megismételnünk, hogy ezen érvek alaptalanok, az érintett jogelvek természetére vagy tartalmára való tekintet nélkül. Következésképpen e kifogást el kell utasítani.
78 Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a felperes hatodik jogalapjának tárgyát képezi az a kifogás, amelyben vitatja azt az összeghatárt, amely mértékben a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírság megfizetéséért egyetemlegesen felelős, mivel egyrészt a vele, másrészt az FLS Plasttal, valamint az FLSmidthszel szemben egyetemlegesen megállapított teljes összeg meghaladja a Trioplast Wittenheimmel szemben bírság címén kiszabott összeget. Ezt a kifogást tehát a Törvényszék a hivatkozott jogalap keretében vizsgálja meg közelebbről.
79 Ötödrészt a felperes azon állítását illetően, miszerint a Bizottság a számítási módszer alkalmazása során kétszeresen vette figyelembe azt a hároméves időszakot, amelynek során a Trioplast Wittenheim a felperes tulajdonában állt, meg kell állapítani, hogy semmi nem tiltja, hogy a Bizottság a felperessel és a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott összeg meghatározása során is figyelembe vegye az említett hároméves időszakot. Az egyetemleges felelősség esetén ugyanis, amennyiben a hitelező akár a fő adóstól, akár a mellékkötelezettektől eredő fizetéssel teljes kielégítést nyer, függetlenül, hogy ki teljesített, az egyetemleges felelősség egyáltalán nem kettőződik meg.
80 Végül a felperes azon állítása, miszerint a hivatkozott számítási módszert korábban nem alkalmazták, ténybelileg nem megalapozott, hiszen a Törvényszék előtt folytatott vitákból kiderült, hogy a Bizottság a megtámadott határozatot megelőzően számos más határozatban ténylegesen alkalmazta e számítási módszert. E megállapítást nem lehet csupán azon az alapon megkérdőjelezni, hogy a hivatkozott határozatokat ebben az időben az uniós bíróságok nem vizsgálták. Ezen túlmenően a fenti 75. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel nem bír relevanciával az a körülmény, hogy a Bizottság az AstraZeneca‑ügyet megelőzően más módszert alkalmazott.
81 A felperes által az első jogalap első részében előadott érvekre figyelemmel a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság jogellenesen alkalmazta a jelen számítási módszert a felperessel szemben kiszabott összeg meghatározásakor. A felperes azon kifogását is el kell utasítani, miszerint a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét és az új bírságkiszabási iránymutatást, amely utóbbi nem is alkalmazható a jelen ügyben. E tekintetben ismét utalni kell a fenti 75. pontban, a Bizottság határozathozatala kapcsán hivatkozott, illetve azon ítélkezési gyakorlatra, miszerint önmagában az a körülmény, hogy az új bírságkiszabási iránymutatásban meghatározott módszer alkalmazása alacsonyabb összeget eredményezne, mint a megtámadott határozatban rögzített összeg, nem bizonyíthatja e bírság aránytalan jellegét (lásd e tekintetben a Törvényszék T‑329/01. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3255. o.] 380. pontját).
82 Következésképpen az első jogalap első részét el kell utasítani anélkül, hogy a felperes által javasolt számítási módszert vizsgálni kellene.
Az első jogalapnak a jogsértés súlya bírságkiszámítás során történt meghatározásának jogszerűségére vonatkozó második részről
– A felek érvei
83 A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a kiindulási összeg meghatározásakor a Trioplast Wittenheim 1996. évi piaci részesedését vette alapul, mert a megtámadott határozat szerint ez volt a jogsértés utolsó olyan éve, amikor a megtámadott határozattal érintett valamennyi vállalkozás még tevékeny volt az ipari zsákok piacán.
84 A felperes álláspontja szerint a Bizottság megsértette a saját maga által kialakított és a jogsértések súlyának meghatározására szolgáló gyakorlatot azzal, hogy az egyedi bánásmód keretében 1996‑ot választotta refereciaévnek. A gyakorlat szerint – amelyet a közösségi bíróságok is elismernek – referenciaévként a jogsértés megállapított időtartamának utolsó teljes évét kell választani, így a Bizottság az összes résztvevő gazdasági erejét a legmegfelelőbb módon mérheti fel. Ennélfogva a jelen ügyben a 2001. évet kellett volna referenciaévnek választani.
85 A felperes továbbá arra hivatkozik, hogy bár a Bizottság az alkalmazott módszerrel az FLS Plast és az FLSmidth, valamint a felperes tekintetében olyan megfelelő kiindulási összeget igyekezett megállapítani, amely a Trioplast Wittenheim tekintetében rögzített kiindulási összegétől elkülönül, ezen összegnek arra az időszakra kellett volna vonatkoznia, amikor az anyavállalatok a Trioplast Wittenheim tulajdonosai voltak. Ezért a Bizottság a felperessel szemben kiszabott kiindulási összeget nem alapozhatta jogszerűen a Trioplast Wittenheim 1996. évi piaci részesedésére, hiszen a felperes csak 1999‑ben vásárolta meg e vállalatot.
86 Amennyiben a Törvényszék mégis helybenhagyja az 1996. év referenciaévként való megjelölését, a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az arányosság elvét. Azzal, hogy a Trioplast Wittenheim 1996. évi 2,8%‑os piaci részesedését vette figyelembe, a Bizottság a nyitott szájú és a szelepes zsákok gyártásából eredő részesedést is beszámította, pedig ezek gyártásával a Trioplast Wittenheim 1997‑ben felhagyott. A Trioplast Wittenheim 2001‑ben elért – körülbelül 0,4%‑os – piaci részesedésére tekintettel a Bizottságnak e vállalkozást a vállalkozások hatodik csoportjába, vagy akár egy hetedik csoportba kellett volna besorolnia, nem pedig az ötödikbe.
87 A Bizottság utal ebben a körben az őt illető mérlegelési mozgástérre, és kijelenti, hogy az 1996. év referenciaévként való meghatározása jogszerű, mivel az említett évben elért üzleti forgalom figyelembevételével a Bizottság fel tudta mérni az ágazatban tevékenykedő egyes vállalkozások méretét és gazdasági jelentőségét, valamint az általuk elkövetett jogsértés terjedelmét. Az egyenlő bánásmód elve alapján a Bizottság csak egyetlen referenciaévet választhat, még akkor is, ha ez szükségképpen azt eredményezi, hogy egyes vállalkozások ebben az évben magasabb vagy alacsonyabb üzleti forgalmat bonyolítottak, mint a többi évben.
88 A Bizottság szerint az 1996. év referenciaévként való meghatározása igazolt akkor is, ha a felperes a Trioplast Wittenheimet valóban csak 1999‑ben vásárolta meg az FLS Plasttól. A Trioplast Wittenheim ugyanis azt követően is részt vett a kartellben, hogy új anyavállalata lett. A Bizottság leszögezi, hogy a referenciaévnek vagy az FLS Plast, vagy a felperes érintettségének idejére kell esnie, de nem lehet egyszerre két időpontban.
89 Az arányosság elvének állítólagos megsértésével kapcsolatban a Bizottság kiemeli, hogy az a tény, hogy a Trioplast Wittenheim 1997‑ben felhagyott a gyártás bizonyos részével, éppen az 1996‑os referenciaév választása mellett szól, hiszen ez jobban tükrözi a Trioplast Wittenheimnek a kartell többi tagjához képest a piacon elfoglalt helyzetét a jogsértés teljes idejének meghatározó (körülbelül háromnegyed) részében.
– A Törvényszék álláspontja
90 Elsőként emlékeztetni kell arra, hogy amint a fenti 75. pontból kitűnik, a Bizottság nincs kötve a korábbi határozataihoz. Ebből következően, még ha feltételezzük is, hogy a referenciaév meghatározása a jelen ügyben eltér az állandó gyakorlattól, ez a körülmény a megtámadott határozat jogszerűségét nem érinti.
91 Továbbá az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogsértés súlyának értékelése során a jogsértés elkövetése idején fennálló valós gazdasági helyzetre kell támaszkodni; e tekintetben többek között az alábbi releváns szempontokat kell figyelembe venni: a vállalkozás mérete és gazdasági jelentősége, valamint az egyes vállalkozások által elkövetett jogsértés terjedelme (a Törvényszék T‑334/94. sz., Sarrió kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1439. o.] 397. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az említett szempontok értékelése során szükségképpen a kérdéses időszakban elért forgalomra kell támaszkodni (a Bíróság C‑291/98. P. sz., Sarrió kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9991. o.] 86. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
92 Bár a fenti 91. pontban hivatkozott 1998. május 14‑i ítélet alapját képező Sarrió kontra Bizottság ügyben és a fenti 91. pontban idézett 2000. november 16‑i ítélet alapját képező Sarrió kontra Bizottság ügyben alkalmazott számítási módszer a felperes állításának megfelelően valóban a jogsértés időtartamának utolsó teljes évében elért forgalomra támaszkodott, ez a körülmény nem jelenti azt, hogy minden alkalommal ezt a módszert kell választani. A hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ugyanis az is kitűnik, hogy olyan számítási módszert kell választani, amely a jogsértés elkövetése idején fennálló valós gazdasági helyzet alapján teszi lehetővé az egyes érintett vállalatok méretének és gazdasági jelentőségének, valamint az általuk elkövetett jogsértés terjedelmének figyelembevételét (a fenti 91. pontban idézett Sarrió kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet 88. pontja). Ezen túlmenően a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy korlátozni kell a figyelembe veendő időszakot oly módon, hogy az így kapott üzleti forgalom az egyes vállalkozások tekintetében a lehető legjobban összehasonlítható legyen (a Törvényszék T‑319/94. sz., Fiskeby Board kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1331. o.] 42. pontja).
93 Következésképpen a felperes azon álláspontja, miszerint a referenciaév szükségszerűen a jogsértés időtartamának utolsó teljes éve kell, hogy legyen, nem elfogadható.
94 Mindamellett ki kell emelni, hogy jelen esetben a jogsértés több mint 20 évig tartott, és a jogsértéssel érintett vállalkozások száma, valamint a vállalkozások összetétele változhatott e 20 év alatt, ahogy méretük és gazdasági jelentőségük is. E tekintetben pedig meg kell állapítani, hogy a felperes, bár elkülönülten szerepel a megtámadott határozat címzettjei között, a (767) preambulumbekezdésből kitűnően nem tartozik a megtámadott határozat címzettjeiként megjelölt vállalkozások azon csoportjába, amelyek a referenciaévként választott 1996. évben az ipari zsákok piacán jelen voltak. Az ügy irataiból ezen túlmenően kiderül az is, hogy az a gazdasági egység, amelynek a felperes 1999. január 21. és 2002. június 26. között – tehát a jogsértés időtartamának a végén – részét képezte, a Trioplast Wittenheim által korábban gyártott, az ipari zsákok ágazatába tartozó két termék gyártásával felhagyott, és ez időszakban a piaci részesedése 0,4–0,5% körül volt. E körülmények között nem fogadható el az az állítás, hogy a Trioplast Wittenheim Bizottság által figyelembe vett 1996. évi forgalma és piaci részesedése híven tükrözi annak a vállalkozásnak a méretét és gazdasági jelentőségét, amelynek a felperes csak 1999‑től kezdődően vált a részesévé.
95 Ugyanezen szemszögből meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatból kitűnően a Bizottság a bírságok kiszámításakor olyan egyedi megközelítést alkalmazott, amelynek célja az volt, hogy a megtámadott határozat azon címzettjeit, akiket csupán anyavállalatként vont felelősségre, a jogsértés közvetlen résztvevőjeként kezelhesse. Márpedig, mivel a felperes és a Trioplast Wittenheim olyan gazdasági egységet alkotott, amely 1999 előtt nem létezett, más releváns ismérv hiányában az 1996. évre referenciaként való hivatkozás az említett gazdasági egység tekintetében nem fel meg a valós gazdasági helyzetnek azon időszak vonatkozásában, amelyben e vállalkozás részt vett a jogsértésben. Következésképpen e referenciaév nem jelzi megfelelően a felperesnek betudható jogsértés terjedelmét.
96 E megállapítást nem kérdőjelezi meg a Bizottságnak ezzel kapcsolatosan előadott érvelése. Bár a Bizottság különösen a Törvényszék kérdéseire adott válaszában az őt e tárgyban megillető diszkrecionális jogkörre hivatkozik, a fenti 94. és 95. pontból eredően megállapítható, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett, amikor az egyedi bánásmód keretében a felperest – a Trioplast Wittenheim 1996. évi piaci részesedése alapján – a Trioplast Wittenheimmel egy csoportba osztotta be. Egyébiránt egy, az eljárás tárgyát képező ügyhöz hasonlóan alakuló helyzetben hátrányos megkülönböztetéshez vezethet, ha a Bizottság egy olyan év piaci részesedését veszi alapul, amely a későbbi évekkel nem hasonlítható össze, mivel az időbeli szempontból eltérő helyzeteket ugyanazon referenciaismérv alapján kezeli.
97 Ezenfelül azon érv, miszerint az 1996. év jobban kifejezi a Trioplast Wittenheimnek a piacon a jogsértés teljes időtartama alatt elfoglalt helyzetét, mint az ipari zsákok ágazatába tartozó egyes termékek gyártásának leállítását követő 1997. év, nem veszi figyelembe, hogy jelen ügyben a bírság kiszámításakor a felperessel szemben más összeget állapított meg, mint a leányvállalatával szemben. E tekintetben irreleváns a Bizottság azon érvelése, miszerint a Trioplast Wittenheim piaci részesedését a felperes eltérő kezelésekor figyelembe vette, hiszen az eltérő bánásmódot olyan forgalomra alapozta, amelyben a felperes nem vett részt. Következésképpen a hivatkozott forgalom nem felel meg azon időszak valós gazdasági helyzetének, amelyben a felperes és a Trioplast Wittenheim egy gazdasági egységet képezett.
98 A fentiek összességére tekintettel az első jogalap második részének helyt kell adni. Következésképpen a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben a felperes tekintetében megállapított alapösszeg a Trioplast Wittenheim 1996. évi referenciaévben elért piaci részesedésén alapul.
Az enyhítő körülmények Bizottság általi figyelmen kívül hagyásának megalapozottságára vonatkozó második jogalapról
A felek érvei
99 A felperes úgy véli, hogy a bírság összegének meghatározásakor a Bizottságnak tekintettel kellett volna lennie a Trioplast Wittenheim jogsértésben való részvételével kapcsolatos enyhítő körülményekre.
100 Először is a felperes arra hivatkozik, hogy a Trioplast Wittenheim csak elszórtan vett részt a jogellenes találkozókon. E tekintetben a felperes több, a találkozókon készített jegyzőkönyvre hivatkozik, amelyek tanúsítják különösen, hogy a többi szereplő megkérdőjelezte a Trioplast Wittenheim részvételét, és ez utóbbi rendszeresen hiányzott a találkozókról. Ugyanezen iratok megerősítik azt is, hogy a Trioplast Wittenheim alacsony piaci részesedéssel bíró marginális gazdasági szereplőnek minősült, és a versenyellenes magatartások körében megvitatott kérdésekkel kapcsolatos hozzáállása nem volt tevékenynek minősíthető.
101 Másrészt a felperes kiemeli, hogy a Trioplast Wittenheim a hatból csupán három alcsoportnak, nevezetesen a „Franciaország”, a „Benelux államok” és a „talpas zsákok” alcsoportnak volt a tagja, és legkésőbb 1997 februárjában kilépett azokból. Amennyiben az alcsoportokban való részvétele az EK 81. cikk megsértését megalapozza, a felperes azzal érvel, hogy a Trioplast Wittenheim ezen jogsértésére irányadók az elévülési szabályok. Mindenesetre mind a Trioplast Wittenheim alcsoportokban való korlátozott részvétele, mind a viszonylag korai kilépése olyan tényt képez, melyet enyhítő körülményként figyelembe kellett volna venni.
102 Harmadrészt, amennyiben a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy a Trioplast Wittenheim 1999. március 23‑át követően is részt vett a jogsértésben, a felperes arra hivatkozik, hogy enyhítő körülményként kellett volna figyelembe venni az említett vállalatnak a Valveplastban betöltött sajátos szerepét abban az időszakban, amikor a felperes leányvállalata volt. A felperes ezzel kapcsolatosan hangsúlyozza, hogy az 1999. március 23‑i találkozón értesült először a Valveplast versenyellenes magatartásáról. Ez derül ki az FLS Plast és a Trioplanex France által kötött részvény‑átruházási szerződésből, illetve az e szerződés esetleges megsértése miatt lefolytatott választottbírósági eljárást lezáró ítéletből. Másfelől e találkozót követően a Trioplast Wittenheim szervezetén belül megváltozott a hozzáállás, ugyanis az alkalmazottaknak megtiltották a Valveplast versenyellenes gyakorlatában való részvételt, és így 2001‑ben a Trioplast Wittenheim csak abban a reményben tért vissza jóhiszeműen három találkozóra, hogy ott jogszerű kérdésekről tárgyalhat.
103 A felperes ezen okfejtését folytatva hangsúlyozza, hogy a Bizottság által az enyhítő körülmények hiányának alátámasztására felhozott tények – mint például a Trioplast Wittenheim alcsoportokban való részvétele – nem bírnak a felperes szempontjából relevanciával, mivel olyan időszakra vonatkoznak, amikor még nem vásárolta meg a Trioplast Wittenheimet. Amennyiben a Törvényszék jóváhagyja a felperesre kiszabott egyéni bírságot, a felperes úgy véli, hogy a Bizottságnak – legalábbis a felperes felelőssége tekintetében – figyelembe kellett volna vennie a tulajdonszerzést követően fennálló enyhítő körülményeket.
104 A Bizottság a jelen jogalap elutasítását kéri.
– A Törvényszék álláspontja
105 Az ítélkezési gyakorlat szerint, amikor valamely jogsértést több vállalkozás követ el, a bírságok összegének kiszámítása keretében meg kell vizsgálni az egyes vállalkozások részvételének relatív súlyát (a Bíróság 40/73–48/73., 50/73., 54/73–56/73., 111/73., 113/73. és 114/73. sz., Suiker Unie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1975. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1975., 1663. o.] 623. pontja), annak meghatározása érdekében, hogy figyelembe vehetők‑e súlyosító vagy enyhítő körülmények.
106 A bírságkiszabási iránymutatás 3. pontjának első francia bekezdése értelmében valamely vállalkozásnak a jogsértés megvalósításában betöltött „kizárólag passzív vagy követő szerepe”, amennyiben az bizonyított, enyhítő körülménynek minősül. E passzív szerep az érintett vállalkozás által „visszafogottabb magatartás” elfogadását, azaz a versenyellenes megállapodás vagy megállapodások kidolgozásában játszott aktív részvételtől való tartózkodást feltételezi (lásd e tekintetben a Törvényszék T‑220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2473. o.] 167. pontját).
107 E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy vállalkozás kartellben játszott passzív szerepét alátámasztó elemekként lehet figyelembe venni különösen azt, ha a kartell állandó tagjaihoz képest jelentősen ritkábban vett részt a találkozókon, ha később lépett arra a piacra, ahol a jogsértés történt, függetlenül attól, hogy mennyi ideig vett részt a jogsértésben, vagy ha a jogsértésben részt vevő harmadik vállalkozások képviselői erre vonatkozó kifejezetten nyilatkozatot tesznek (a fenti 106. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 168. pontja és a Törvényszék T‑236/01., T‑239/01., T‑244/01–T‑246/01., T‑251/01. és T‑252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑1181. o.] 331. pontja).
108 Ezen túlmenően a Törvényszék már korábban kimondta, hogy az a tény, hogy az ugyanazon kartellben részt vevő más vállalkozások sokkal aktívabbak voltak, mint az adott résztvevő, nem jelenti automatikusan azt, hogy ez utóbbi kizárólag passzív vagy követő szerepet töltött be. Ugyanis egyedül a teljes passzivitást lehetne számításba venni, és azt az arra hivatkozó félnek kell bizonyítania (lásd e tekintetben a Törvényszék T‑109/02., T‑118/02., T‑122/02., T‑125/02. és T‑126/02., T‑128/02. és T‑129/02., T‑132/02. és T‑136/02. sz., Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑947. o.] 611. pontját).
109 Jelen esetben figyelembe kell venni, hogy a felperesnek a kartellben betöltött passzív vagy követő szerepére vonatkozó egyik érv sem fogadható el. Ezek az érvek három csoportba oszthatók: az első érv elsősorban a Trioplast Wittenheim piaci helyzetére vonatkozik, illetve arra, hogy az utóbbi vállalkozás nem vett részt a Valveplast találkozóin, a második érv a hivatkozott vállalkozás alcsoportokban való részvételét érinti, az utolsó érv pedig azon körülményekkel kapcsolatos, amelyek az 1999‑et követő időszakban merültek fel.
110 Először is a megtámadott határozat 1. mellékletéből következik – amely számos részletet tartalmaz a Valveplast 1984 és 2002 között tartott találkozóival kapcsolatban –, hogy eltekintve a fenti 44–50. pontokban említett 1999‑et követő időszaktól a Trioplast Wittenheim rendszeresen részt vett a Valveplast megbeszélésein, és azon néhány alkalommal, amikor hiányzott, kimentette magát. Mivel a felperes e tényeket nem vitatta – anélkül, hogy az eljárás ezen szakaszában a Trioplast Wittenheimnek az alcsoportok megbeszélésein történő részvételének gyakoriságát szükséges lenne vizsgálni –, a jelen ügyben nem kifogásolható, hogy a Bizottság nem állapította meg, hogy e társaság passzív vagy követő szerepet töltött be arra tekintettel, hogy korlátozott gyakorisággal vett részt a Valveplast megbeszélésein.
111 Ezzel kapcsolatosan meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak nem is volt oka feltételezni, hogy a többi szereplő valóban kételkedett volna a Trioplast Wittenheim részvételét illetően. A felperes erre vonatkozóan nem nyújtott olyan bizonyítékokat, mint például más, a kartellben részt vevő vállalkozásoknak a Trioplast Wittenheim által betöltött különleges szerepéről szóló nyilatkozatokat. A felperes állításai kizárólag a Valveplast találkozóin felvett jegyzőkönyvek tartalmán nyugszanak, amelyek azonban nem igazolják azon következtetéseket, amelyeket azokból le kíván vonni. Az 1993. március 2‑i találkozón felvett jegyzőkönyvben szereplő megjegyzés, amely szerint G., a Trioplast Wittenheim képviselője, „passzív résztvevőből” „aktív résztvevővé” vált, nem szükségszerűen jelenti a többi tag kétségét e társaság közreműködését illetően, mivel a társaságot 1992 előtt más személyek képviselték. Mindenesetre a jegyzőkönyvből kitűnik, hogy 1993. márciusától kezdődően G. részvétele a kartellhez való aktív csatlakozás irányába változott. Az a körülmény, hogy 2000‑ben a Valveplast egyik résztvevőjét azzal bízták meg, hogy vegye fel a kapcsolatot a Trioplast Wittenheim képviselőjével ez utóbbi jövőbeli képviseletének megvitatása érdekében, szintén nem igazolja önmagában, hogy kétséges lett volna a Trioplast Wittenheimnek a kartellben való részvétele.
112 Azon állítással kapcsolatban, amely szerint a Trioplast Wittenheim csak marginális szereplő volt a piacon, hangsúlyozni kell, hogy nem ez a valóság, és a Trioplast Wittenheim nagyon is aktív volt mind a releváns piacon, mind a Valveplaston és annak alcsoportjain belül. A megtámadott határozat (134), (135) és (400) preambulumbekezdéseiből ugyanis kitűnik, hogy a Trioplast Wittenheim a kartell tárgyát képező mind a négy terméket – nevezetesen a nyitott szájú zsákokat, a szelepes zsákokat, az FFS‑zsákokat és a talpas zsákokat – gyártotta. E körülmény mellett a Trioplast Wittenheim – amint az a megtámadott határozat (173), (179), (185) és (205) preambulumbekezdéseiből kitűnik – nemcsak a Valveplast tevékenységében, hanem a „talpas zsákok”, a „Franciaország” és a „Benelux államok” alcsoportban is részt vett.
113 Azon állítás, amely szerint a Trioplast Wittenheimnek a versenyellenes magatartások keretében megvitatott kérdésekkel kapcsolatos hozzáállása nem volt tevékenynek minősíthető, szintén megalapozatlan. Amint az a megtámadott határozatból, különösen annak (802) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Trioplast Wittenheim – aki a kartell alapítói közé tartozott – ismétlődő jelleggel részt vett több említett összehangolt magatartásban, különösen az értékesítési mennyiségekre és a piaci részesedésre vonatkozó információcsere‑rendszerben és a vevők elosztásában.
114 Másodsorban azon körülményt illetően, amely szerint a Trioplast Wittenheim a hat alcsoport közül csak háromban vett részt, és ezekből az alcsoportokból legkésőbb 1997‑ben kilépett, emlékeztetni kell egyfelől arra, hogy a három alcsoportban való részvétel nem lényegesen kevesebb, a kartell többi tagjának az alcsoportokban való részvételénél, ami az alcsoportok szintjén a többiekéhez hasonló kötelezettségvállalási szintre vall. A megtámadott határozat (173)– (185) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy csak a Wavin és a Fardem Packaging társaság vett részt több, mint három alcsoport megbeszélésein. Másfelől figyelemmel arra, hogy a Trioplast Wittenheim körülbelül a jogsértés időtartamának háromnegyede alatt ténylegesen részt vett a fent említett három alcsoportban, nem állapítható meg, hogy az említett alcsoportokból történő kilépés miatt a Trioplast Wittenheim passzív szereplővé lett volna.
115 A felperes azon állítását illetően, amely szerint a Trioplast Wittenheim jogsértése elévült az alcsoportokban való részvétel tekintetében, elegendő azt megjegyezni, hogy a felperes nem vitatja a jogsértés egységes és folyamatos minősítését. Tekintve, hogy az egységes és folyamatos jogsértés 2002. június 26‑án ért véget, és ennél fogva nem tekinthető elévültnek, a Trioplast Wittenheim alcsoportokból való kilépése nem bír jelentőséggel.
116 Harmadsorban emlékeztetni kell arra, hogy – még ha feltételezzük is, hogy a felperesnek a Trioplast Wittenheim 1999‑ben történt felvásárlása során egyáltalán nem volt tudomása a Valveplaston belüli versenyellenes magatartásokról – a felperes nem bizonyította, hogy a leányvállalata a fenti 108. pontban idézett ítélkezési gyakorlat értelmében az 1999 januárjától 2002 júniusáig terjedő időszakban teljes passzivitást tanúsított volna a kartellben való részvételt illetően. Amint az az első jogalap harmadik részének értékeléséből, és különösen a fenti 44. és 45. pontból következik, a Trioplast Wittenheim 2001‑ben részt vett három találkozón, amelyek során a kartell két lényeges eleme került kidolgozásra, nevezetesen az árszámítási módszer és az internetes árverés koordinálása.
117 Tekintve, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett volna, amikor enyhítő körülmények címén nem csökkentette azon összeget, amelynek erejéig a felperes egyetemlegesen felelős a bírság megfizetéséért, a második jogalapot el kell utasítani.
Az engedékenységi kérelemre vonatkozó negyedik jogalapról
– A felek érvei
118 A felperes úgy véli, hogy a bírság kezdeti összegének 30%‑os csökkentése, amelyet a Bizottság az engedékenységi közlemény D. pontja alkalmazásával nyújtott számára, jelentősebb kellett volna, hogy legyen.
119 A felperes először is emlékeztet arra, hogy azt követően, hogy a Trioplast Wittenheim és ő maga a bírság összegének mérséklését kérelmezte, mindketten hatékonyan együttműködtek a Bizottsággal. Azt állítja egyfelől, hogy olyan nyilatkozatokat és dokumentumokat szolgáltatott, amelyeket a Bizottság felhasznált a jogsértés azonosítása során, másfelől pedig azt, hogy amiatt, hogy a közigazgatási eljárás során vitatott a kifogásközlésből származó bizonyos tényeket, nem kellett volna korlátozni a bírság összegének csökkentését. A felperes ugyanis csak kiemelt bizonyos körülményeket, amelyeket a Bizottság rosszul értelmezett, anélkül azonban, hogy valaha is vitatta volna a versenyellenes magatartás megvalósulását. A Bizottság ennek következtében számos ponton módosította a tények bemutatását. E tekintetben a felperes úgy véli, hogy jogosultnak kell lennie a tényeknek a Bizottságétól „némileg” eltérő értékelésére anélkül, hogy az engedékenységi kérelmének figyelembevétele során őt szankcionálnák.
120 Továbbá a felperes megjegyzi, hogy a Bizottság 25%‑kal csökkentette a Bischof+Klein társasággal szemben kiszabott bírság összegét, és hogy a megtámadott határozat szerint a kifogásközlésben bemutatott tényállások megvalósulását ez a vállalkozás nem vitatta, ami a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentését eredményezte. Mivel a felperes sem vitatta a versenyellenes magatartás tényállását, és több bizonyítékot szolgáltatott, mint a Bischof+Klein, a Bizottságnak jelentősebb mértékben kellett volna csökkentenie a vele szemben kiszabott bírságot.
121 A Bizottság a jelen jogalap elutasítását kéri.
– A Törvényszék álláspontja
122 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a bírság kiszámításának módszerére nézve, és e tekintetben számos elemet vehet figyelembe, köztük az érintett vállalkozásoknak a Bizottság által folytatott eljárásban való együttműködését. E vonatkozásban a Bizottságnak összetett ténybeli értékelést kell végeznie, aminek az említett vállalkozások együttműködésére is ki kell terjednie (a Bíróság C‑328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑3921. o.] 81. pontja).
123 A Bizottság e tekintetben széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik egy adott vállalkozás együttműködése minőségének és hasznosságának megítélése vonatkozásában, különösen a többi vállalkozás közreműködéséhez viszonyítva (a fenti 122. pontban hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 88. pontja). Mindenesetre ezen értékelés keretében nem sértheti meg az egyenlő bánásmód elvét (a Törvényszék T‑452/05. sz., BST kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 142. pontja).
124 A Bizottság az engedékenységi közleményben meghatározta, hogy a kartellre vonatkozó vizsgálata során a vele együttműködő vállalkozások milyen feltételek között mentesíthetők a bírság megfizetése alól, vagy részesülhetnek az egyébként rájuk kiszabandó bírság összegének csökkentésében.
125 Az engedékenységi közlemény D. pontja a következőképpen rendelkezik:
„1. Amikor a vállalkozás együttműködik anélkül, hogy a B és C [pontban] ismertetett feltételek teljesülnének, kedvezményként azon bírság 10–50%‑os mérséklésében részesül, amelyet az együttműködés hiánya miatt szabtak volna ki rá.
2. Ilyen lehet többek között az az eset, amikor:
– a kifogásközlés elküldése előtt a vállalkozás olyan információkat, okiratokat vagy egyéb bizonyítékokat szolgáltat, amelyek hozzájárulnak az elkövetett jogsértés létezésének megerősítéséhez,
– a kifogásközlés kézhezvételét követően a vállalkozás tájékoztatja a Bizottságot arról, hogy nem vitatja azoknak a tényeknek a valósságát, amelyekre a Bizottság a vádjait alapítja.”
126 A jelen esetben egyfelől meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy a felperes által részletesen kifejtett magyarázatok a Valveplaston és alcsoportjain – különösen a „Franciaország” alcsoporton – belül létrehozott kartell működése, a kvóták, a vevők elosztásának mechanizmusa és a piaci részesedésekről szóló táblázatok jelentése révén megerősítették a jogsértés fennállását. Másfelől a Bizottság figyelembe vette azt a tényt, hogy a felperes vitatott bizonyos, a kifogásközlésből származó tényeket. Ezek a megfontolások vezettek ahhoz, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság összegét 30%‑kal csökkentette.
127 Először is ami a Bizottság azon megállapítását illeti, hogy a felperes vitatott bizonyos, a kifogásközlésből származó tényeket, és ezen okból a Bizottság kisebb mértékben csökkentette azt az összeget, amelynek megfizetéséért a felperes egyetemlegesen felelős, nem lehet nyilvánvaló mérlegelési hibaként értelmezni.
128 A megtámadott határozatból következően ugyanis a felperes olyan módon vitatott bizonyos, a kifogásközlésben kifejtett tényeket, amely túlmutat a Bizottság által rosszul értelmezett tényadatok egyszerű feltüntetésén. A megtámadott határozat (275) és (276) preambulumbekezdése szerint a felperes azt állította, hogy a Trioplast Wittenheim nem vett részt az internetes árverést koordináló rendszer kialakításában. Ugyanakkor bizonyított, hogy a Trioplast Wittenheim részt vett a Valveplast 2001. június 8‑i találkozóján, amelyen ezt a kérdést is felvetették, és a Trioplast Wittenheim nem határolódott el nyilvánosan a találkozón elhangzottaktól. A megtámadott határozat (301) preambulumbekezdése szerint a felperes elutasította a Trioplast Wittenheim mindennemű közreműködését az FFS‑zsákok árszámítási módszere kidolgozásában, azonban megállapításra került, hogy a Trioplast Wittenheim részt vett a Valveplast 2000. szeptember 15‑i találkozóján, amelyen döntöttek az ezzel foglalkozó munkacsoport felállításáról. A Trioplast Wittenheim nem határolódott el nyilvánosan az e találkozón elhangzottaktól sem.
129 A felperes ezen, a közigazgatási eljárás során felhozott ellenvetéseit nem lehet egyszerűen úgy tekinteni, mint a tényeknek a Bizottság értékelésétől „némileg” eltérő értékelést. Azok ugyanis a kartell két alapvető elemére vonatkoznak, tudniillik az internetes árverés koordinálására és az árszámítási módszerre. Egyébként ezt a megállapítást nem kérdőjelezi meg az sem, hogy a felperes válaszát követően a megtámadott határozat a tények bemutatása vonatkozásában bizonyos eltéréseket mutat a kifogásközléshez képest.
130 Továbbá a felperes helyzetének a Bischof+Klein helyzetével történt összehasonlítását illetően – aki egyébként a felperesnek nyújtott 30%‑os bírságcsökkentésnél kisebb mértékű csökkentésben részesült – meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat (851) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bischof+Klein a kifogásközlésre adott válaszában jelezte, hogy az említett kifogásközlésben bemutatott tényállások megvalósulását nem vitatja. Ennélfogva megfelel az engedékenységi közlemény D.2. pontja második francia bekezdésében foglaltaknak, ellentétben a felperessel, aki – amint az az aktából következik – soha nem felelt meg kifejezetten ennek a rendelkezésnek.
131 Egyébként a felperes, bár az bizonyított, hogy vitatott bizonyos tényállásokat a közigazgatási eljárás során, semmit nem terjesztett elő annak igazolására, hogy a kifogásközlésre adott válaszában foglalt nyilatkozata ellenére a Bischof+Klein vitatta volna a tényállások megvalósulását az említett eljárás során. Ennélfogva, még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság egyfelől a Bischof+Kleinnel szemben kiszabott bírságot csökkentette volna, vagy jelentősebb mértékű csökkentést hajtott volna végre, mint amit egyébként nyújtana amiatt, hogy a vállalkozás nem vitatta a tényállások megvalósulását, és másfelől a felperessel szemben kiszabott bírságot nem csökkentette ilyen mértékben, ez akkor sem tekinthető nyilvánvaló értékelési hibának.
132 Végül emlékeztetni kell arra, hogy a felperes nem állította, és különösen nem bizonyította, hogy az általa a Bizottságnak szolgáltatott bizonyítékok jelentősebben járultak hozzá a jogsértés fennállásának megerősítéséhez, mint azok, amelyeket a Bischof+Klein szolgáltatott. Így tehát e címen sem állapítható meg, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett volna.
133 Ennélfogva a negyedik jogalapot el kell utasítani.
Az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartására vonatkozó ötödik jogalapról
– A felek érvei
134 A felperes az állítja, hogy a Bizottság megsértette az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét.
135 Először is úgy véli, hogy aránytalan az, hogy a jogsértésben részt vevő vállalkozások összességére kivetett bírság kumulált összege – azaz 290,71 millió euró a forgalom 10%‑os felső határa és az engedékenységi közlemény alkalmazása után (illetve több mint 600 millió euró azt megelőzően) – meghaladja a teljes releváns piac körülbelül 250 millió eurós éves forgalmát. A felperes azt is kifogásolja, hogy a Trioplast Wittenheimmel, akárcsak vele szemben az egyetemleges felelősség címén kiszabott bírság túl magas az érintett piacon elért forgalomhoz képest. E tekintetben a felperes vitatja, hogy a Törvényszék T‑224/00. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítélete (EBHT 2003., II‑2597. o.) alkalmazható lenne a jelen ügyben, mivel a felperestől eltérően az Archer Daniels Midland vezető szerepet töltött be a szóban forgó kartellben.
136 Másodszor úgy véli, hogy a Bizottság hasonló eseteket különböző módon ítélt meg, és nem követte a saját, bírságokra vonatkozó gyakorlatát. Egyfelől a felperes hivatkozik más ügyekre, köztük például a „metionin”‑ügyre (C.37.519 „metionin”‑ügy; HL 2003. L 255., 1. o.), amelyekben a kiszabott bírság és az érintett piacon elért forgalom közötti összefüggés sokkal ésszerűbb. Másfelől a felperes úgy érvel, hogy a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírságnak az általa elért forgalomhoz viszonyított összege aránytalanabb, mint a megtámadott határozat egyéb címzettjeivel szemben, úgy mint a Bischof+Kleinnel, a Nordenia Internationallal és a Cofira‑Sac-kal szemben kiszabott bírság.
137 A felperes hozzáteszi, hogy az első csoportba tartozó vállalkozásokra és a negyedik csoportba tartozó vállalkozásokra kivetett kezdeti összegek közötti arány körülbelül négy az egyhez. Álláspontja szerint a Trioplast Wittenheim bírságának végleges összegét csökkenteni kellett volna, hogy az első csoportba sorolt Bischof+Klein bírsága végleges összegének (körülbelül) egynegyedével egyezzen meg.
138 Harmadszor azt állítja, hogy a Trioplast Wittenheim szerény gazdasági szereplő volt, amely a piacra nem gyakorolt jelentősebb befolyást, és semmilyen előnyre nem tett szert a versenyellenes magatartásban való részvétele által. E tekintetben a felperes emlékeztet arra, hogy a 7,3 millió euró összegű bírság, amelynek megfizetéséért egyetemlegesen felelős, huszonegyszer magasabb a Trioplast csoport által 1999‑ben, 2000‑ben és 2001‑ben az érintett termékek eladásából elért összesített nyereségnél. Továbbá a Bizottság a bírság összegének meghatározásakor nem vette figyelembe a Trioplast Wittenheim tényleges teljesítőképességét. A felperes szerint elkerülhető lett volna a társaság fizetésképtelenné válása, ha a Bizottság figyelembe vette volna annak bizonytalan helyzetét, és ha a megtámadott határozat elfogadásakor elismerte volna az előző tulajdonos, azaz az FLS Plast közvetlen pénzügyi felelősségét.
139 Negyedszer arra hivatkozik, hogy a jelen esetben kiszabott bírságok összege jelentősen kisebb lett volna, ha az új bírságkiszabási iránymutatást alkalmazta volna a Bizottság.
140 A Bizottság a jelen jogalap elutasítását kéri.
– A Törvényszék álláspontja
141 Először is, és mivel az ötödik jogalapot az arányosság elvének tiszteletben tartására alapították, emlékeztetni kell az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a Bizottság mérlegelési joggal rendelkezik az egyes bírságösszegek megállapítása során, és nem köteles e célból valamely meghatározott matematikai formula alkalmazására (a Bíróság C‑283/98. P. sz., Mo och Domsjö kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9855. o.] 47. pontja és a Törvényszék T‑303/02. sz., Westfalen Gassen Nederland kontra Bizottság ügyben 2006. december 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4567. o.] 151. pontja). Egyébként az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének értelmében a bírság összege a jogsértés súlya és időtartama alapján kerül megállapításra. Ráadásul ezen összeg olyan számtani műveletek sorozatának eredménye, amelyet a Bizottság a bírságkiszabási iránymutatással összhangban végzett el. Ezen összeget különösen a szóban forgó vállalkozás egyéni magatartásához kötődő számos tényezőre – nevezetesen a súlyosító vagy enyhítő körülmények fennállására – tekintettel kell megállapítani (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑304/02. sz., Hoek Loos kontra Bizottság ügyben 2006. július 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1887. o.] 82. és 85. pontját).
142 E jogi háttérből nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottságnak az így kiszámított és a kartell résztvevőivel szemben kiszabott bírság teljes összege, valamint az érintett termék piacának forgalma között arányosságot kellene biztosítania a jogsértés egy adott éve tekintetében, amikor a szóban forgó jogsértés több mint húsz éven át tartott, és a bírság összege az érintett vállalkozások egyéni magatartásához kapcsolódó más tényezőktől is függ (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑410/03. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 2008. június 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑881. o.] 342. pontját).
143 Mivel a felperes éves forgalma és a vele szemben kiszabott bírság összege közötti összefüggésről van szó, meg kell jegyezni egyfelől, hogy a Bizottság az 1996‑ban elért forgalmat vette alapul a felperes által elkövetett jogsértés súlyának meghatározásakor, másfelől pedig az így kiszámított 8,5 millió eurós kiindulási összeg alacsonyabb annál a 20 millió eurós kiindulási összegnél, amit a bírságkiszabási iránymutatás A pontjának harmadik francia bekezdése szerint ki lehetett volna szabni (lásd e tekintetben a Törvényszék T‑446/05. sz., Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 180. pontját). Azon körülmény, amely szerint a Bizottságnak egy olyan év forgalmát kellett volna figyelembe vennie, amikor a felperes jelen volt az érintett piacon, önmagában nincs hatással erre az elemzésre.
144 Mindenesetre az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének célja annak megakadályozása, hogy a bírság aránytalan legyen. Tekintve, hogy a jelen ügyben a végleges bírság összege nem haladja meg a teljes forgalom 10%‑át, az nem tekinthető aránytalannak sem azon okból, hogy a bírság teljes összege meghaladja a releváns piacon elért forgalmat, sem azon okból, hogy a Trioplast Wittenheimmel és a felperessel szemben kiszabott bírság meghaladja az érintett termékkel általuk külön‑külön elért éves forgalmat (lásd e tekintetben a fenti 135. pontban hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 200. pontját). Ellentétben azzal, amit a felperes állít, a forgalom 10%‑os felső határa a vállalkozás kartellben betöltött szerepének figyelembevétele nélkül alkalmazandó.
145 Másodszor az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértése tekintetében meg kell állapítani egyfelől, hogy a felperes által a Bizottság más, bírságkiszabással – és különösen a bírság teljes összege és az érintett piaci forgalom közti aránnyal – kapcsolatos határozataival végzett összehasonlításokból kitűnik, hogy e határozatok csak akkor relevánsak az egyenlő bánásmód elve tiszteletben tartása követelményének szempontjából, ha bizonyított, hogy az ezen más határozatok alapjául szolgáló tényállás az olyan körülmények tekintetében, mint a piacok, a termékek, az országok, a vállalkozások és az érintett időszakok, összehasonlítható a jelen ügy tényállásával (lásd e tekintetben a Törvényszék T‑59/02. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3627. o.] 316. pontját).
146 Márpedig a szóban forgó határozatokban a bírság teljes összegének és az érintett piacon elért forgalomnak a felperes általi egyszerű megemlítése nem elegendő annak megállapításához, hogy ugyanazok a körülmények állnak‑e fenn a jelen esetben. Vagyis a felperes nem bizonyította, hogy az érintett piacok, a termékek, az országok, a vállalkozások és időszakok összehasonlíthatók lennének a jelen ügyben szereplő körülményekkel.
147 Másfelől a felperesnek a megtámadott határozat más címzettjeivel való összehasonlítása tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság jelen ügyben alkalmazta a forgalom 10%‑os felső határára vonatkozó szabályt a Bischof+Klein, a Nordenia International és a Cofira‑Sac esetében. Ez a szabály mindemellett nem vezetett annak az összegnek a mérsékléséhez, amelynek megfizetéséért a felperes egyetemlegesen felelős, ami nagyrészt magyarázza azt, hogy a felperes aránytalanságot lát az egyes társaságokkal szemben kiszabott bírságok végső összege között. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint ez a körülmény nem tekinthető hátrányos megkülönböztetésnek. Az 1/2003 rendelet által a bírságokra meghatározott felső határ közvetlen következménye az eltérő bánásmód, amelynek jogossága nem kérdőjelezhető meg, és amely nyilvánvalóan csak abban az esetben alkalmazandó, amikor a tervezett bírság összege meghaladja az érintett társaság forgalmának 10%‑át (a Törvényszék T‑31/99. sz., ABB Asea Brown Boveri kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1881. o.] 185. pontja).
148 Harmadszor, abban a vonatkozásban, hogy a felperesnek nem származott előnye a kartellből, hangsúlyozni kell, hogy az a tény, hogy valamely vállalkozásnak nem származott előnye a jogsértésből, nem ellentétes a bírság kiszabásával, hiszen másként a bírság elveszítené elrettentő jellegét. Ezért a Bizottságnak a bírság megállapításánál nem kell bizonyítania, hogy a jogsértés az érintett vállalkozás számára jogellenes előnyt biztosított, és adott esetben a kérdéses jogsértésből származó előny hiányát sem kell figyelembe vennie (a Törvényszék T‑25/95. sz., T‑26/95. sz., T‑30/95–T‑32/95. sz., T‑34/95–T‑39/95. sz., T‑42/95–T‑46/95. sz., T‑48/95. sz., T‑50/95–T‑65/95. sz., T‑68/95–T‑71/95. sz., T‑87/95. sz., T‑88/95. sz., T‑103/95. sz. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 4881. pontja). Ez az érv tehát hatástalan.
149 Ami azt a kifogást illeti, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás során tévesen ítélte meg a Trioplast Wittenheim bizonytalan pénzügyi helyzetét, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság a bírság összegének meghatározása során nem köteles figyelembe venni az érintett vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, mivel egy ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat (a Bíróság 96/82–102/82. sz., 104/82. sz., 105/82. sz., 108/82. sz. és 110/82. sz., IAZ International Belgium és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. november 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1983., 3369. o.] 54. és 55. pontja).
150 Egyébként – anélkül hogy szükséges lenne a Bizottságnak a bírságkiszabási irányelv 5. pontjának b) pontjára vonatkozó, de a felperes által fel nem hozott hivatkozását megvizsgálni, amely szerint valamely vállalkozás valós fizetőképességét figyelembe kell venni – meg kell azt jegyezni, hogy ezek az irányelvek semmilyen módon nem vonják kétségbe az említett ítélkezési gyakorlatot. Ez a fizetőképesség ugyanis csak „sajátos társadalmi környezetben” játszik szerepet, amely a bírság megfizetésének a következményeképp létrejöhet, különösen a munkanélküliség emelkedésével vagy a termelési láncban az érintett vállalkozáshoz képest feljebb vagy lejjebb álló szektorban a gazdasági helyzet romlásával (a Bíróság C‑308/04. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2006. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑5977. o.] 105. és 106. pontja). Márpedig a jelen esetben egyetlen olyan elem sem merült fel a közigazgatási eljárás során, amely e háttér fennállását alátámasztaná.
151 Ami a felperesnek az FLS Plast helyzetére vonatkozó hivatkozását illeti, meg kell állapítani, hogy annak ellenére, hogy a Törvényszék felhívta [a felperest] helyzetének a tárgyaláson történő tisztázására, az nem terjesztett elő olyan bizonyítékokat, amelyek alapján kapcsolatot lehetne megállapítani a Trioplast Wittenheim fizetésképtelensége és aközött, ahogyan a Bizottság az FLS Plastot kezelte.
152 Negyedszer nincs helye a jelen ügyben kiszabott bírságösszeg és a felperes által javasolt, az új bírságkiszabási irányelv alapján meghatározható hipotetikus bírságösszeg közötti összehasonlításnak. A bírságkiszabási irányelv a jelen ügy releváns jogi keretét képezi, és az a tény, hogy a Bizottság később új bírságkiszabási irányelvet tett közzé, semmilyen következményt nem jelent a korábbi irányelvek időbeli alkalmazhatóságára nézve.
153 A fentiek összességéből következik, hogy az ötödik jogalapot el kell utasítani.
A gondos ügyintézés és a jogbiztonság elvének tiszteletben tartására vonatkozó hatodik jogalapról
– A felek érvei
154 A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság egyfelől megsértette az 1/2003 rendelet rendelkezéseit, és azokat az alapelveket, amelyek e rendelet 23. cikke (1) bekezdésének alapjául szolgálnak, másfelől megsértette a gondos ügyintézésnek az ítélkezési gyakorlatban és a Nizzában 2000. december 7‑én kihirdetett Európai Unió Alapjogi Chartájában (HL C 364., 1. o.) kifejtett elvét. A felperes szerint ezen elvekből következik, hogy az intézmények minden jogi hatás kiváltására alkalmas aktusának világosnak és pontosnak kell lennie, és azokat a címzettel olyan módon kell közölni, hogy az alkalmas legyen az aktus hatásainak és következményeinek biztosítására.
155 E tekintetben a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem határozza meg világosan azt az intézkedést, amely alapján ő felelős a Trioplast Wittenheim jogsértéséért, sem a bírság pontos összegét, amelyet végül meg kell fizetnie. A Bizottság nem határozta meg pontosan, hogy a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott 17,85 millió eurós bírság megfizetését milyen módon kell megosztani egyrészt a felperes, másrészt az FLS Plast és az FLSmidth között, tekintettel arra, hogy a teljes összeg, amelynek megfizetéséért az anyavállalatok egyetemlegesen felelősek, meghaladja a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott összeget. A megtámadott határozat ezért jogbizonytalanságot eredményez, ami jogvitát okozhat a különböző anyavállalatok között a nemzeti bíróságok vagy választottbíróság előtt, mivel még meg kell határozniuk az egyetemleges felelősségük egymás közötti megosztását.
156 A felperes úgy véli, hogy figyelemmel arra a tényre, hogy azon bírságok összege, amelyekért az egymást követő anyavállalatok egyetemlegesen felelősek, meghaladja a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírságot, a Bizottság nem hivatkozhat azon diszkrecionális jogára, hogy attól a társaságtól követelje a bírság megfizetését, amely minden valószínűség szerint képes fizetni. E körülmények között emlékeztet arra, hogy minden egyes anyavállalat csak a jogsértés különböző részei tekintetében lehet egyetemlegesen felelős a Trioplast Wittenheimmel. A felperes szerint az egyetemleges felelősség a Bizottságnak csak arra ad lehetőséget, hogy a bírságnak csak egy, az érintett időszak szerint meghatározott részét követelje az FLS Plasttól és az FLSmidthtől vagy a Trioplast Wittenheimtől, illetve a felperestől vagy a Trioplast Wittenheimtől. A jelen esetben a Bizottság de facto egyetemleges felelősséget hozott létre egyfelől az FLS Plast és az FLSmidth, másfelől a felperes között, aminek azonban semmi jogi alapja nincsen.
157 Másfelől a felperes megismétli az első jogalap első részében már hivatkozott érveit arra vonatkozóan, hogy a Bizottság nem vette figyelembe, hogy a Trioplast Wittenheim a Compagnie de Saint‑Gobain társasághoz tartozott, és hogy az anyavállalatokat terhelő összesített felelősség esetén a kapott összeg meghaladja a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírságot. Hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak az általa javasolt számítási módszert kellett volna alkalmaznia.
158 A Bizottság először is arra emlékeztet, hogy a megtámadott határozat szerint a Trioplast Wittenheim 17,85 millió eurót köteles megfizetni. Ebből az összegből az FLS Plast és az FLSmidth – egyetemleges felelősségük címén – összesen egy 15,30 millió eurós összeget és a felperes összesen egy 7,73 millió eurós összeget köteles megfizetni. A Bizottság szerint az említett négy társaság bármelyike által történő fizetés levonásra kerül a 17,85 millió eurós teljes összegből. A Bizottság úgy véli, diszkrecionális jogkörrel rendelkezik a tekintetben, hogy attól a vállalkozástól követelje a fizetést, amelyik a legalkalmasabb a kötelezettség teljesítésére. Miután egy vagy több egyetemlegesen felelős vállalkozás fizetett, az ő feladatuk annak meghatározása, hogy a befizetés mekkora arányban terheli az egyes címzetteket, és milyen arányúnak kell lennie az egymás közötti esetleges kompenzációnak.
159 A Bizottság pontosítja, hogy nem állítja, hogy egyetemleges felelősség állna fenn egyfelől az FLS Plast és az FLSmidth, másfelől a felperes között. A felperes csak a jogsértés időtartamának azon része tekintetében egyetemlegesen felelős a Trioplast Wittenheimmel, amely rész őt érinti. Ráadásul a Bizottság úgy véli, hogy nem volt szükséges meghatároznia, hogy a fizetési kötelezettséget végül miként kell megosztani a felperes és a Trioplast Wittenheim vagy az FLS Plast és az FLSmidth és a Trioplast Wittenheim között.
160 Ezt követően a Bizottság – hivatkozva arra, amit az első jogalap első része keretében kifejtett – elvetette azokat az érveket, amelyek a felelősség azon időszakára vonatkoztak, amely alatt a Trioplast Wittenheim a Compagnie de Saint‑Gobain tulajdonában volt, valamint amelyek a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírság összegének túllépésére vonatkoztak.
– A Törvényszék álláspontja
161 Emlékeztetni kell arra, hogy a jogbiztonság elve az Európai Unió jogának alapelvét képezi, amely megköveteli többek között, hogy minden európai uniós intézményi aktus, különösen amikor szankciót szab ki, vagy enged kiszabni, egyértelmű és pontos legyen annak érdekében, hogy az érintett személyek egyértelműen megismerhessék az abból eredő jogaikat és kötelezettségeket, és ennek megfelelően megtehessék intézkedéseiket (lásd e tekintetben a Bíróság C‑266/06. P. sz., Evonik Degussa kontra Bizottság és Tanács ügyben 2008. május 22‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 43. pontját, és a Törvényszék T‑279/02. sz., Degussa kontra Bizottság ügyben 2006. április 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑897. o.] 66. pontját).
162 A felperes kifogásai alapvetően azon alapulnak, hogy bár a bírságok összege, amelyekért egyfelől a felperes, és másfelől az FLS Plast és az FLSmidth egyetemlegesen felelősek, meghaladja a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírság összegét, a megtámadott határozat nem határozza meg pontosan azt az összeget, amelyet végül meg kell fizetnie, és a Bizottság de facto egyetemleges felelősséget hozott létre egyfelől a felperes, másfelől az FLS Plast és az FLSmidth között.
163 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ha egy anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi vagy képezte, amely részt vett egy kartellben, a Bizottság a versenyjogi szabályok értelmében egyetemlegesen felelősségre vonhatja mindkettőt e jogsértés miatt (lásd e tekintetben a Bíróság C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8237] 58. és 59. pontját).
164 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a Trioplast Wittenheim ugyanazon gazdasági egység részét képezte az FLS Plasttal és az FLSmidthszel az 1990. december 31. és 1999. január 19. közötti időszakban, majd ezt követően a felperessel az 1999. január 21. és 2002. június 26. közötti időszakban. Tehát semmi sem akadályozza, hogy a Bizottság mind az FLS Plastot és az FLSmidthet, mind a felperest egyetemlegesen felelőssé tegye a leányvállalatukkal, a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírság megfizetéséért. A Bizottság tehát 17,85 millió euró összegű bírság megfizetésére kötelezte a Trioplast Wittenheimet, és az említett bírság megfizetéséért egyetemlegesen felelősnek tekinti egyfelől az FLS Plastot és az FLSmidthet 15,30 millió euró erejéig, másfelől a felperest 7,73 millió euró erejéig.
165 Egyébként, amint a Bizottság arra hivatkozik, a megtámadott határozat 2. cikke első bekezdésének f) pontja teljes szabadságot biztosít neki a tekintetben, hogy a bírságot fizetőképessége függvényében egyik vagy másik érintett jogi személytől hajtsa be. Vagyis a Bizottság úgy is dönthet, hogy a bírság egészét vagy egy részét a leányvállalattól, vagy a leányvállalatot egymás után irányító anyavállalatok egyikétől vagy együttesétől hajtja be, mindaddig, amíg a bírság teljes összege kielégítésre nem kerül. Amennyiben a Bizottság úgy dönt, hogy a bírság teljes összegét az anyavállalatoktól hajtja be, ez adott esetben azt jelentheti, hogy a felperestől behajtja a teljes összeget, amelyért egyetemlegesen felelős, azaz 7,73 millió eurót, és a bírságból fennmaradó összeget pedig az FLS Plasttól és az FLSmidthtől hajtja be, amely összeg szükségszerűen alacsonyabb lesz a 15,30 millió eurónál, amelynek tekintetében e vállalkozás egyetemleges felelőssége rögzítésre került. Ezzel szemben a Bizottság dönthet úgy is, hogy az FLS Plasttól és az FLSmidthtől hajtja be a teljes összeget, amelynek megfizetése tekintetében egyetemleges felelősségük megállapításra került. Ebben az esetben a felperestől csak alacsonyabb összeget hajthat be annál az összegnél, amelynek megfizetéséért az egyetemleges felelőssége megállapításra került.
166 Ebből következik tehát, hogy anélkül, hogy a bírság elrettentő jellegét bármilyen módon igazolnia kellene, a Bizottságnak a megtámadott határozat 2. cikke első bekezdése f) pontjának végrehajtása tekintetében meglévő választási szabadsága a felperestől ténylegesen behajtott összeget az FLS Plasttól és az FLSmidthtől behajtott összegektől teszi függővé, és fordítva.
167 Márpedig fontos emlékeztetni arra, hogy egyfelől a felperes, és másfelől az FLS Plast és az FLSmidth együtt soha nem alkottak közös gazdasági egységet. Ezek az anyavállalatok a Trioplast Wittenheimmel együtt, egymást követően alkottak két különálló gazdasági egységet, mindegyikük önállóan felelve a kartellben való részvételért a különböző időszakok alatt és különböző feltételek mellett. Mivel ezen okból semmiféle egyetemleges felelősség nem állapítható meg az egymást követő anyavállalatok tekintetében, a megtámadott határozat nem teheti lehetővé a Bizottság számára, hogy a felperestől ténylegesen behajtott összeget a többi anyavállalattól behajtott összegtől tegye függővé, és fordítva.
168 E pontot illetően igaz az, hogy a megtámadott határozat valamennyi anyavállalat tekintetében személyes felelősséget állapít meg a vizsgált jogsértés elkövetésében, mivel – amint az a (782), (783), (785)–(812), (836)–(841) és (862)–(865) preambulumbekezdésből kitűnik – figyelembe veszi azt az időszakot, amely során a Trioplast Wittenheimet irányították, az őket érintő súlyosító és enyhítő körülmények hiányát, továbbá a vizsgálat során a Bizottsággal való együttműködésüket. Mindazonáltal az ilyen módon megállapított összeg azt a maximális összeget jelenti, amelynek erejéig az egymást követő anyavállalatoknak a Trioplast Wittenheimmel külön‑külön is fennálló egyetemleges felelősségét a Bizottság megállapította.
169 Márpedig, mivel egyfelől a felperes, másfelől az FLS Plast és az FLSmidth együtt soha nem alkottak gazdasági egységet, a büntetések és joghátrányok egyéniesítésének elve megköveteli, hogy a felperes által ténylegesen teljesített összeg ne haladja meg az egyetemleges felelőssége részarányát. Ez a részarány megfelel annak a részösszegnek, amelyet a Bizottság a felperessel szemben azon teljes összeg arányában meghatározott, amelynek erejéig az egymást követő anyavállalatok egyetemlegesen felelősek a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírság megfizetéséért. E tekintetben fontos emlékeztetni arra, hogy a büntetések és joghátrányok egyéniesítésének elve – amely szerint valamely gazdasági egység csak a neki személyesen felróható tények alapján részesíthető joghátrányban – alkalmazandó minden olyan eljárásban, amelynek során a versenyjog alapján joghátrányt szabnak ki (lásd e tekintetben a Törvényszék T‑62/02. sz., Union Pigments kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5057. o.] 119. pontját).
170 Mivel a megtámadott határozat 2. cikke első bekezdésének f) pontja nem határozta meg a felperesre eső részarányt, és teljes szabadságot biztosított a Bizottságnak az egymással gazdasági egységet soha nem alkotó, egymást követő anyavállalatokat egyenként terhelő egyetemleges felelősség érvényesítése tekintetében, ez a rendelkezés összeegyeztethetetlen a Bizottságra a jogbiztonság elve alapján háruló azon kötelezettséggel, hogy a felperessel egyértelműen közölje a bírság pontos összegét, amelyet fizetnie kell azon időtartamra tekintettel, amelynek vonatkozásában a Trioplast Wittenheimmel egyetemlegesen felelős az elkövetett jogsértésért. Így a megtámadott határozat sérti mind a jogbiztonság elvét, mind a büntetések és joghátrányok egyéniesítésének elvét.
171 Figyelemmel a fentiek összességére, a hatodik jogalapnak helyt kell adni. Következésképpen – anélkül, hogy szükséges lenne a jelen jogalapot a gondos ügyintézés elve szempontjából is megvizsgálni – a megtámadott határozat 2. cikke első bekezdésének f) pontját a felperest illetően meg kell semmisíteni.
2. A bírság összegének csökkentésére irányuló másodlagos kérelemről
172 Amennyiben a felperes által felhozott jogalapokat a bírság összegének csökkentésére irányuló fő kérelem alátámasztásaként értékeljük, a fenti 94–98. pontból következik, hogy a megtámadott határozat nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz annyiban, amennyiben a Bizottság a felperest illetően az 1996. évet tekintette referenciaévnek a jogsértés súlyának megállapítása tekintetében. A Törvényszéknek tehát az 1/2003 rendelet 31. cikke szerinti korlátlan felülvizsgálati jogköre alapján új kiindulási összeget kell meghatároznia azon összeg kiszámítása érdekében, amelynek erejéig a felperes egyetemlegesen felelős a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetéséért. Tekintettel a fenti megfontolásokra, a Törvényszék úgy véli, hogy az ügy körülményeit akkor értékeli megfelelően – úgy, ahogyan az az ügy irataiból következik –, ha a felperesre irányadó kiindulási összeget 3 millió euróban határozza meg.
173 Következésképpen, figyelemmel egyfelől a felperes kartellben való részvételének időtartama miatti emelésre, másfelől az engedékenységi közlemény alapján nyújtott csökkentésre, a Törvényszék 2,73 millió euróban állapítja meg a felperes által fizetendő összeget. A fenti 171. pontból levont következtetésre figyelemmel – miszerint a hatodik jogalapnak helyt kell adni – ez az összeg jelenti azt az alapot, amelyre tekintettel az egymást követő anyavállalatokat a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírság megfizetéséért terhelő egyetemleges felelősségből a felperesre eső részarányt meg kell határozni.
174 Mivel a felperesre eső részarány számításához a fenti 169. pontban meghatározott többi elengedhetetlen tényező – így különösen a Trioplast Wittenheim többi anyavállalata által fizetendő összeg – nem végleges, és nem állapítható meg a jelen eljárás keretében, a Bizottságra hárul az a kötelezettség, hogy az EUMSZ 266. cikknek megfelelően a jelen ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket az e tekintetben nélkülözhetetlen végleges tényezőkre figyelemmel meghozza, azaz meghatározza a felperes részarányát.
A költségekről
175 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén vagy különleges indokból a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását.
176 A Törvényszék, mivel a jelen ügyben a felperes által előterjesztett keresetnek részben helyt adott, úgy ítéli meg, hogy a felperesnek kell viselnie a saját költségeinek felét és a Bizottság költségeinek felét, miközben az utóbbi viseli saját költségeinek felét, valamint a felperes költségeinek felét.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti az EK 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.354 „ipari zsákok”‑ügy) 2005. november 30‑án hozott C (2005) 4634 határozat 2. cikke első bekezdésének f) pontját a Trioplast Industrier AB‑ra vonatkozó részében.
2) A Törvényszék a Trioplast Industriernek betudható azon összeget, amelynek alapján a Trioplast Wittenheim SA‑val szemben kiszabott pénzbírság megfizetéséért az egymást követő anyavállalatokkal fennálló egyetemleges felelősségének részarányát meg kell határozni, 2,73 millió euróban rögzíti.
3) A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
4) A Trioplast Industrier viseli saját költségeinek felét, valamint a Bizottság költségeinek felét.
5) A Bizottság viseli saját költségeinek felét, valamint a Trioplast Industrier költségeinek felét.
|
Meij |
Vadapalas |
Truchot |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. szeptember 13‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita előzményei
A közigazgatási eljárás
A megtámadott határozat
Az eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
1. A megtámadott határozat részleges megsemmisítésére vonatkozó kérelmekről
A jogsértés időtartamának és a bírság összegének megállapításával kapcsolatos értékelési hibára vonatkozó első jogalapról
Az első jogalapnak a jogsértés időtartama meghatározásának jogszerűségére vonatkozó harmadik része
– A felek érvei
– A Törvényszék álláspontja
Az első jogalapnak a bírságszámítási módszer jogszerűségére vonatkozó első részéről
– A felek érvei
– A Törvényszék álláspontja
Az első jogalapnak a jogsértés súlya bírságkiszámítás során történt meghatározásának jogszerűségére vonatkozó második részről
– A felek érvei
– A Törvényszék álláspontja
Az enyhítő körülmények Bizottság általi figyelmen kívül hagyásának megalapozottságára vonatkozó második jogalapról
A felek érvei
– A Törvényszék álláspontja
Az engedékenységi kérelemre vonatkozó negyedik jogalapról
– A felek érvei
– A Törvényszék álláspontja
Az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartására vonatkozó ötödik jogalapról
– A felek érvei
– A Törvényszék álláspontja
A gondos ügyintézés és a jogbiztonság elvének tiszteletben tartására vonatkozó hatodik jogalapról
– A felek érvei
– A Törvényszék álláspontja
2. A bírság összegének csökkentésére irányuló másodlagos kérelemről
A költségekről
* Az eljárás nyelve: svéd.