—

a német kormány képviseletében M. Lumma és C. Schulze-Bahr, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: W. Ferrante, avvocato dello stato,

—

a holland kormány képviseletében H. Sevenster, később C. Wissels, meghatalmazotti minőségben,

—

a lengyel kormány képviseletében E. Ośniecka-Tamecka, meghatalmazotti minőségben,

—

az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében V. Jackson, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében V. Kreuschitz, meghatalmazotti minőségben.

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az 1970. november 23-án Brüsszelben aláírt, a Közösség nevében az 1972. december 19-i 2760/72/EGK tanácsi rendelettel (HL L 293., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 41. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített kiegészítő jegyzőkönyv (a továbbiakban: kiegészítő jegyzőkönyv) 59. cikkének, valamint a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19-i 1/80 társulási tanácsi határozat (a továbbiakban: 1/80 határozat) 7. és 14. cikkének értelmezésére irányul. A Társulási Tanácsot az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló, egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az Európai Gazdasági Közösség tagállamai és a Közösség által 1963. szeptember 12-én Ankarában aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23-i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás hozta létre. Az említett kérelem az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 158., 77. o., a továbbiakban: 2004/38 irányelv) 28. cikkének értelmezésére is irányul.

2

E kérelmet az M. Polat török állampolgár és a Stadt Rüsselsheim között a német államterületről való kiutasítás miatt folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3

A kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikke a következőképpen fogalmaz:

„Az e jegyzőkönyv hatálya alá tartozó területeken Törökország nem részesülhet kedvezőbb elbánásban, mint amelyet a Közösséget létrehozó szerződés alapján a tagállamok egymásnak biztosítanak.”

4

Az 1/80 határozat 7. cikke előírja:

„Valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagja, aki engedélyt kapott arra, hogy a munkavállalóhoz költözzön,

A török munkavállaló gyermeke, aki a fogadó országban szakmai képzettséget szerzett, az érintett tagállamban való tartózkodása időtartamától függetlenül pályázhat minden állásajánlatra, amennyiben egyik szülője az érintett tagállamban legalább három éve munkaviszonyban áll.” [nem hivatalos fordítás]

5

Az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdése szerint:

„E szakasz rendelkezéseit a közrend, a közbiztonság és a közegészség miatt indokolt korlátozásokra figyelemmel kell alkalmazni.” [nem hivatalos fordítás]

6

A külföldiekről szóló német törvény (Ausländergesetz, BGBl. 1990 I, 1354. o.) 47. §-ának (1) bekezdése kimondja:

„(1)   A külföldit ki kell utasítani, ha:

7

Az iratokból kiderül, hogy az 1972. június 25-én született M. Polat nem sokkal születését követően, 1972-ben családegyesítés jogcímén utazott be Németországba, az ott élő szüleihez. Édesapjának megszakításokkal 1971 és 1991 között volt munkaviszonya, és 1991. október 1-je óta öregségi nyugdíjban részesül.

8

M. Polat e tagállamban végezte tanulmányait, és ott szerzett középiskolai bizonyítványt. 1988. július 11-e óta határozatlan időtartamra szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

9

1989 és 1992 között a frankfurti repülőtéren dolgozott.

10

1996. február 1-je és 1997. november 28-a között M. Polat Törökországban teljesített sorkatonai szolgálatot. Németországba való visszatérését követően 1998 és 2000 között ismét alkalmazásban állt, és 1998-tól 2006-ig szülei lakásában lakott, amelyet 2000-ben állandó lakóhelyeként jelentett be. Abban az évben havi 200 euró pénzügyi támogatást nyújtott a szüleinek, és havi 400–1400 euró jövedelemmel rendelkezett. 2000 óta munkanélküli segélyben részesült, és szórványosan volt állása.

11

M. Polat még kiskorúként kábítószerrel való visszaélést és lopást követett el. 21. életévének betöltése után 18 alkalommal ítélték el – többnyire lopásért és kábítószerrel való visszaélésért –, eleinte pénzbüntetésre (1994 és 1995 között kilenc alkalommal), majd felfüggesztett szabadságvesztésre (1998 és 2004 között).

12

2001. július 16-án a nemzeti hatóságok levélben értesítették M. Polatot, hogy az általa elkövetett bűncselekmények miatt kiutasítását fontolgatják. Azonban gyógykezelő-intézetbe történő felvételét követően a hatóságok letettek a kiutasításról.

13

Ezt követően az elvonókúra gyakori megszakítása és M. Polat továbbra is fennálló jogsértő magatartása miatt az Amtsgericht Frankfurt am Main és az Amtsgericht Rüsselsheim elrendelte a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását, és M. Polatot 2004. június 23-tól2006. február 8-ig börtönbe zárták.

14

A Stadt Rüsselsheim 2004. október 14-i határozatával kimondta M. Polat Németország területéről való kiutasítását, és elrendelte ezen intézkedés azonnali végrehajtását. E határozatot azzal indokolta, hogy az M. Polat által elkövetett bűncselekmények és az értük kiszabott büntetés megalapozza a külföldiekről szóló törvény 47. §-a (1) bekezdésének 1. pontjában szereplő kiutasítási kötelezettséget.

15

E tekintetben az illetékes hatóság úgy ítélte meg, hogy M. Polat nem illeszkedett be a német társadalomba. Sem a rá kiszabott pénzbüntetések, sem a felfüggesztett szabadságvesztés, sem az idegenrendészeti hatóság figyelmeztetése nem tartotta vissza újabb súlyos bűncselekmények elkövetésétől. Visszaeső bűnözőnek kell tehát tekinteni, akinek kiutasítása különös bűnmegelőzési szempontból szükséges és elengedhetetlen.

16

Mivel M. Polat kiutasító határozat elleni panaszát elutasították, M. Polat 2005. augusztus 3-án keresetet indított a Verwaltungsgericht Darmstadt előtt, arra hivatkozva, hogy első alkalommal került börtönbe, és elvonókúrán való részvétel céljából aktívan gyógyintézetet keres. Ilyen körülmények között még lenne reális esély a beilleszkedésre.

17

Ilyen körülmények között a Verwaltungsgericht Darmstadt felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

Az első kérdésre adott nemleges válasz esetén:

A második kérdésre adott igenlő válasz esetén:

Abban az esetben, ha az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése szerinti jogállás fennmaradásából kell kiindulni (az első vagy a második kérdésre igenlő választ kell adni, és a harmadik és negyedik kérdésre nemleges választ kell adni):

Az ötödik kérdésre adott nemleges, vagy a hatodik kérdésre adott igenlő válasz esetén:

A hetedik kérdésre adott nemleges válasz esetén:

Abban az esetben, ha az 1/80 határozat 7. cikke [első bekezdésének] második francia bekezdése szerinti jogállás fennmaradásából kell kiindulni […]:

18

Ez a kérdés, amely lényegében annak megállapítására irányul, hogy az olyan török állampolgárságú személy, mint M. Polat, milyen okból veszítheti el az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése alapján a fogadó tagállamban biztosított, bármely állásajánlatra való jelentkezési jogát és az abból levezetett tartózkodási jogát, ugyanazon jogi és ténybeli keretek közé tartozik, mint amelyek alapján a C-325/05. sz. Derin-ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-6495. o.] született.

19

E két kérdést ugyanaz a kérdést előterjesztő bíróság terjesztette elő, azonos indokok alapján, pontosan ugyanazokat a kifejezéseket használva.

20

Ebből következően a jelen ügyben feltett első kérdésre adandó válasz megegyezik a Derin-ügyben hozott, fent hivatkozott ítéletben adott válasszal.

21

Az első kérdésre adandó válasz tehát az, hogy az a török állampolgár, akinek gyermekként engedélyezték, hogy családegyesítés jogcímén valamely tagállam területére belépjen, és aki rendelkezik a bármely állásajánlatra történő jelentkezéshez való, az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdésén alapuló joggal, az e jelentkezési jogból levezetett, a fogadó tagállamban való tartózkodásra csak két esetben veszíti el, mégpedig:

még akkor is, ha 21. életévét betöltötte, már nem a szülei tartják el, hanem önálló háztartást vezet az érintett tagállamban, és a vele szemben kiszabott, több év tartamú, végrehajtásában fel nem függesztett szabadságvesztés töltése miatt ennek időtartama alatt nem állt a munkaerőpiac rendelkezésére.

Az alapeljárás felperesének helyzetéhez hasonló helyzetben a fenti értelmezés nem ellentétes a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkében meghatározott követelményekkel.

22

Az első kérdésre adott válaszra figyelemmel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdésre nem szükséges választ adni.

23

Kérdéseivel – amelyeket együtt kell megvizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy az alapeljárás felperesének helyzetében levő személy hivatkozhat-e a 2004/38 irányelv 28. cikkéből eredő jogosultságokra.

24

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a 2004/38 irányelvre történő hivatkozást igazolja, hogy a Bíróság a külföldiek mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közérdek, a közbiztonság vagy a közegészségügy szempontjaiból indokolt külön intézkedések összehangolásáról szóló, 1964. február 25-i 64/221/EGK tanácsi irányelv (HL 1964. 56., 850. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 11. o.) fényében értelmezte az 1/80 határozat 14. cikkét. Mivel ezen irányelvet hatályon kívül helyezte a 2004/38 irányelv, és ez utóbbi 38. cikkének (3) bekezdése értelmében a hatályon kívül helyezett rendelkezésekre és irányelvekre tett hivatkozások a 2004/38 irányelvre tett hivatkozásoknak minősülnek, a továbbiakban az 1/80 határozat 14. cikke tartalmának pontosításakor erre kellene hivatkozni.

25

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/38 irányelv 38. cikkének (2) bekezdése értelmében a 64/221 irányelv 2006. április 30-val vesztette hatályát.

26

Az M. Polat kiutasításáról szóló határozatot 2004. október 4-én fogadták el, a kérdést előterjesztő bíróság előtti keresetet pedig 2005. augusztus 3-án nyújtották be; meg kell tehát állapítani, hogy az alapeljárás tényállásának időszakában a 64/221 irányelv még hatályban volt.

27

A 2004/38 irányelv tehát nem alkalmazható az alapeljárásban, így az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik kérdésre nem szükséges választ adni.

28

E kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, vajon az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy az olyan ismétlődő, csekélyebb súlyú bűncselekmények, amelyek önmagukban nem alkalmasak arra, hogy valamely alapvető társadalmi érdek tényleges és kellően súlyos veszélyeztetésének alapját képezzék, igazolják valamely török állampolgár kiutasításának elrendelését, ha további bűncselekmények elkövetésével kell számolni, és a tagállam hasonló körülmények között a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet kimondása esetén saját állampolgáraival szemben nem alkalmaz semmilyen intézkedést.

29

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 39. cikk, az EK 40. cikk és az EK 41. cikk keretében elfogadott elveket, amennyire csak lehetséges, ki kell terjeszteni az 1/80 határozatban biztosított jogokkal rendelkező török munkavállalókra (lásd különösen a C-434/93. sz. Bozkurt-ügyben 1995. június 6-án hozott ítélet [EBHT 1995., I-1475. o.] 14., 19. és 20. pontját, valamint a C-467/02. sz. Cetinkaya-ügyben 2004. november 11-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-10895. o.] 42. pontját).

30

Ebből az következik, hogy az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdésében megállapított közrendi kivétel hatályának meghatározásakor arra az értelmezésre kell hivatkozni, amelyet a Közösség tagállamainak munkavállaló állampolgárai szabad mozgásának terén megállapított kivétel esetében adtak. Az ilyen értelmezés azért is indokolt, mert az említett rendelkezés szövege majdnem azonos az EK 39. cikk (3) bekezdésének szövegével (a C-340/97. sz. Nazli-ügyben 2000. február 10-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-957. o.] 56. pontja és a Cetinkaya-ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 43. pontja).

31

Márpedig a 64/221 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a közrendi, illetve közbiztonsági indokok alapján hozott intézkedések kizárólag az érintett személy magatartásán alapulhatnak. Ugyanezen cikk (2) bekezdése pontosítja, hogy büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletek önmagukban nem szolgálhatnak alapul ilyen intézkedésekhez.

32

Büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletet tehát csak akkor lehet figyelembe venni, ha az ítéletet megalapozó körülmények olyan személyes magatartásra utalnak, amely az elbírálás időpontjában is veszélyezteti a közrendet (lásd különösen a 30/77. sz. Bouchereau-ügyben 1977. október 27-én hozott ítélet [EBHT 1977., 1999. o.] 28. pontját, a C-348/96. sz. Calfa-ügyben 1999. január 19-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-11. o.] 24. pontját és a C-50/06. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2007. június 7-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-4383. o.] 41. pontját).

33

A Bíróság mindig hangsúlyozta, hogy a személyek szabad mozgásának alapelvétől való eltérést szolgáló közrendi kifogást megszorítóan kell értelmezni, és annak tartalmát a tagállamok nem határozhatják meg egyoldalúan (a 36/75. sz. Rutili-ügyben 1975. október 28-án hozott ítélet [EBHT 1975., 1219. o.] 27. pontja, a Bouchereau-ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 33. pontja, a C-441/02. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2006. április 27-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-3449. o.] 34. pontja és a Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 42. pontja).

34

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti hatóságnak a közrend fogalmára történő hivatkozása azt feltételezi, hogy – a társadalmi rend bármely jogsértés által megvalósított megzavarásán túl – a közrend olyan tényleges és kellően súlyos veszélyeztetése áll fenn, amely sérti a társadalom valamely alapvető érdekét (a Rutili-ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 27. pontja, a C-482/01. és C-493/01. sz., Orfanopoulos és Oliveri egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5257. o.] 66. pontja, valamint a Bizottság kontra Németország ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 35. pontja).

35

Közelebbről: a Bíróság már kimondta, hogy valamely török állampolgárt csak akkor lehet az 1/80 határozatban számára közvetlenül biztosított jogoktól kiutasítás útján megfosztani, ha ezt az intézkedést az a körülmény indokolja, hogy az érintett személyes magatartása a közrend újabb súlyos megzavarásának konkrét veszélyét rejti magában. Ilyen intézkedés tehát nem rendelhető el automatikusan a büntetőjogi felelősség megállapítását követően és általános megelőzési céllal (lásd a Nazli-ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 61. és 63. pontját, valamint a C-383/03. sz. Dogan-ügyben 2005. július 7-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-6237. o.] 24. pontját).

36

Ebből a szempontból önmagában nincs jelentősége annak, hogy több, a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet is létezik.

37

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból továbbá kiderül, hogy amennyiben az olyan bűncselekmények elkövetői, mint amilyen az alapeljárásban elrendelt kiutasítás alapját képezi, a tagállam saját állampolgárai, a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélethez nem kapcsolódik semmiféle mellékbüntetés.

38

E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy az EK 39. cikkben és az EK 46. cikkben foglalt fenntartások lehetővé teszik a tagállamok számára – különösen a közrendre való hivatkozással – más tagállamok polgáraival szemben olyan intézkedések meghozatalát, amelyeket saját állampolgáraikkal szemben nem alkalmazhatnának, abban az értelemben, hogy egy tagállam a saját állampolgáraitól nem tagadhatja meg a területére való belépés és az ott tartózkodás jogát (lásd a 41/74. sz. van Duyn-ügyben 1974. december 4-én hozott ítélet [EBHT 1974., 1337. o.] 22. és 23. pontját, a 115/81. és 116/81. sz., Adoui és Cornuaille egyesített ügyekben 1982. május 18-án hozott ítélet [EBHT 1982., 1665. o.] 7. pontját, a Calfa-ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 20. pontját, valamint a C-100/01. sz. Oteiza Olazabal-ügyben 2002. november 26-án hozott ítélet [EBHT 2002., I-10981. o.] 40. pontját).

39

A fenti megfontolásokra figyelemmel a kilencedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan török állampolgár elleni kiutasító határozat meghozatala, akinek büntetőjogi felelősségét többször megállapították, amennyiben az érintett személyes magatartása valamely alapvető társadalmi érdek tényleges és kellően súlyos veszélyeztetésének minősül. A kérdést előterjesztő bíróság feladat annak vizsgálata, hogy az alapügyben ez a helyzet áll-e fenn.

40

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: