C-293/06. sz. ügy

Deutsche Shell GmbH

kontra

Finanzamt für Großunternehmen in Hamburg

(a Finanzgericht Hamburg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Letelepedés szabadsága — Társasági adó — A valamely tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás által a más tagállamban található állandó telephelye rendelkezésére bocsátott dotációs tőke hazautalásának pénzügyi következményei”

E. Sharpston főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 8.   I - 1131

A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2008. február 28.   I - 1147

Az ítélet összefoglalása

Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – Adójogszabályok – Társasági adó – A veszteségek levonása

(EK-Szerződés, 52. cikk, [jelenleg, módosítást követően, EK 43. cikk] és 58. cikk [jelenleg EK 48. cikk])

Az EK-Szerződés 52. cikkének (jelenleg, módosítást követően, EK 43. cikk) és 58. cikkének (jelenleg EK 48. cikk) egymással összefüggő rendelkezéseivel ellentétes, ha a nemzeti adóalap megállapításakor a tagállam kizárja a létesítő okirata szerint e tagállam területén székhellyel rendelkező vállalkozás által a más tagállamban található állandó telephelye rendelkezésére bocsátott dotációs tőke hazautalása során elszenvedett árfolyamveszteséget. Az is ellentétes e rendelkezésekkel, ha az árfolyamveszteség csak akkor vonható le a tagállami székhelyű vállalkozás működési költségeként, amennyiben ez utóbbinak a más tagállamban található állandó telephelyétől nem származik semmilyen adómentes nyeresége.

Egy ilyen adórendszer ugyanis növeli az egyik tagállamban székhellyel rendelkező és valamely másik tagállamban gazdasági egységet létrehozni kívánó vállalkozás által vállalt gazdasági kockázatot, amennyiben ez utóbbi tagállam más pénznemet használ, mint a székhely szerinti állam, és így a letelepedés szabadságának akadályát képezi. Ezt az akadályt nem igazolja az adórendszer koherenciája megőrzésének szükségessége, mivel nincs semmiféle közvetlen kapcsolat az árfolyamveszteségek és az árfolyamnyereségek között. Ezen akadályt továbbá nem igazolhatja valamely kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény fennállása sem. Igaz, hogy a letelepedés szabadsága nem értelmezhető akképpen, hogy a tagállam köteles az adójogi szabályait valamely másik tagállam szabályai függvényében meghatározni az olyan adóztatás minden helyzetben történő biztosítása végett, amely a nemzeti adójogi szabályozásokból származó valamennyi különbséget megszünteti, mivel a vállalkozásnak a kereskedelmi struktúrák külföldön történő létrehozásával kapcsolatos döntései – az esettől függően – lehetnek kedvezőbbek vagy kedvezőtlenebbek a számára. A szóban forgó adóhátrány azonban sajátos működési körülményre vonatkozik, amelyet csak a fő vállalkozás székhelye szerinti adóhatóságok vehetnek figyelembe.

Az említett állandó telephely által elszenvedett árfolyamveszteségek beszámításának ez utóbbi eredményétől függő korlátozása szintén nem igazolható az arra alapított érveléssel, miszerint az e telephellyel rendelkező vállalkozás az árfolyamveszteség címén kettős előnyben részesülne. Ugyanis az a tagállam, amely lemondott adóztatási joghatóságának gyakorlásáról valamely kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény megkötésével, nem hivatkozhat az adóztatási joghatóság hiányára az ezen állam területén székhellyel rendelkező vállalkozás állandó telephelyének eredményeit illetően, annak igazolása végett, hogy elutasítja a vállalkozás azon költségeinek levonását, amelyeket természetüknél fogva a telephely szerinti tagállamban nem vesznek figyelembe.

(vö. 30., 32., 40., 43–45., 47., 50–51., 53. pont és a rendelkező rész 1–2. pontja)