—

a Kommunikationsbehörde Austria (KommAustria), képviseletében M. Ogris, meghatalmazotti minőségben,

—

az Österreichischer Rundfunk (ORF) képviseletében S. Korn Rechtsanwalt,

—

az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Fiorilli avvocato dello Stato,

—

a portugál kormány képviseletében L. Fernandes és J. Marques Lopes, meghatalmazotti minőségben,

—

az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében T. Harris és M. Hoskins, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében G. Braun és E. Montaguti, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 97/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 202., 60. o., magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 321. o.) módosított, a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3-i 89/552/EGK tanácsi irányelv (HL 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o., a továbbiakban: 89/552 irányelv) értelmezésére vonatkozik.

2

A kérelmet a Kommunikationsbehörde Austria (osztrák médiahatóság, a továbbiakban: KommAustria) és az Österreichischer Rundfunk (ORF) (a továbbiakban: ORF) között folyamatban levő, az ORF által a „Quiz-Express” című műsor sugárzása közben szervezett nyereményjáték „távértékesítésként” vagy „televíziós reklámként” való minősítésére vonatkozó eljárásban terjesztették elő.

3

A 89/552 irányelv tizenharmadik preambulumbekezdése szerint:

„[…] ez az irányelv meghatározza a műsorterjesztés szabadságának megvalósulásához szükséges minimális szabályokat;

[…]”

4

Ezen irányelv huszonharmadik preambulumbekezdése értelmében:

„[…] mivel annak biztosítására, hogy a fogyasztók, mint televíziónézők érdekei teljesen és megfelelően védettek legyenek, alapvető, hogy a televíziós hirdetésre bizonyos számú minimális szabály és norma vonatkozzon, és hogy a tagállamok fenntartsák a jogot részletesebb és szigorúbb szabályok bevezetésére és bizonyos körülmények között eltérő feltételeket szabhassanak meg a joghatóságuk alá tartozó televíziós műsorszórók számára;”

5

Az említett irányelv 1. cikke előírja:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[…]

[…]

6

A 89/552 irányelv 10. cikke úgy rendelkezik, hogy:

„1.   A televíziós reklámot és a távértékesítést könnyen felismerhető módon kell megjeleníteni, és a műsorszolgáltatás más részeitől kellően el kell különíteni vizuális és/vagy akusztikai eszközök segítségével.

2.   Az elkülönült, műsort megszakító rövid reklámok és távértékesítési műsorok kivételesen sugározhatók.

3.   A reklám és a távértékesítés nem alkalmazhat tudat alatt befolyásoló technikákat.

4.   A burkolt reklám és távértékesítés tilos.”

7

Ezen irányelv 18. cikke szerint:

„(1)   A távértékesítési, hirdetési műsorok és más formájú reklámok számára szánt adásidő aránya, a 18a. cikk meghatározása szerinti távértékesítési időszakok kivételével, nem haladhatja meg a napi adásidő 20 %-át. A reklámműsorokra szánt adásidő nem haladhatja meg a napi adásidő 15 %-át.

(2)   A reklámműsorok és távértékesítési műsorok aránya hatvan percen belül nem haladhatja meg a 20 %-ot.

(3)   E cikk alkalmazásában a reklám nem tartalmazza a következőket:

8

A 89/552 irányelvet az osztrák műsorszolgáltatásról szóló osztrák szövetségi törvény (Bundesgesetz über den Östereichischen Rundfunk, BGBl. I, 83/2001. sz., a továbbiakban: ORF-Gesetz) ültette át a nemzeti jogrendbe.

9

Az ORF-Gesetz 13. cikkének (1)–(3) bekezdése értelmében:

„1.   Az [ORF] rádiós és televíziós műsorai keretében ellenszolgáltatás fejében műsoridőt biztosíthat televíziós reklámok számára. Televíziós reklám bármilyen formájú közlemény, amelyet fizetés vagy hasonló ellenszolgáltatás ellenében, vagy önreklámozási célra közvetítenek egy szakma, üzlet, foglalkozás vagy hivatás tekintetében, annak érdekében, hogy fizetés ellenében előmozdítsa áruk vagy szolgáltatások értékesítését, beleértve az ingatlanokat, jogokat és kötelezettségeket.

2.   Az [ORF]-nek tilos műsoridőt biztosítani az olyan közvetlen ajánlatok számára, amelyeket fizetés ellenében a közönségnek közvetítenek áruk vagy szolgáltatások értékesítése céljából, beleértve ingatlanokat, jogokat és kötelezettségeket (távértékesítés).

3.   A reklámot könnyen felismerhető módon kell megjeleníteni, és a műsorszám más részeitől kellően el kell különíteni vizuális és/vagy akusztikai eszközök segítségével.”

10

A KommAustria és a Bundeskommunikationssenat (Bundesgesetz über die Einrichtung einer Kommunikationsbehörde Austria und eines Bundeskommunikationssenates) (BGBl. I, no 32/2001, a továbbiakban: KOG) létrehozásáról szóló szövetségi törvény a tényállás időpontjában hatályos változatának 11. cikke értelmében:

„1.   A Bundeskommunikationssenat a Szövetségi Kancellária mellett jön létre a [KommAustria] határozatainak ellenőrzése és az [ORF] feletti törvényességi felügyelet gyakorlása céljából.

2.   A Bundeskommunikationssenat végső fokon határoz:

3.   A Bundeskommunikationssenat határozatait közigazgatási úton nem lehet megsemmisíteni, sem megváltoztatni. Az ellenük irányuló keresetet a Verwaltungsgerichtshof elé lehet terjeszteni.

[…]”

11

A KOG 11. cikke szerint:

„1.   A Bundeskommunikationssenat dönt a KommAustria által az ORF-Gesetz 13–17. cikke valamint 9. cikke (4) bekezdése, és 18. cikke rendelkezéseinek megsértésére vonatkozóan benyújtott panaszokról, amennyiben e két utóbbi cikk az ORF-Gesetz 13–17. cikkének konkrét rendelkezéseire hivatkozik. E célból a Bundeskommunikationssenat meghallgathatja a KommAustriát.

[…]”

12

A KOG 12. cikke előírja:

„1.   A Bundeskommunikationssenatnak öt tagja van, köztük három bíró. A Bundeskommunikationssenat tagjai függetlenek, és tevékenységük végzése során nem utasíthatóak. A Bundeskommunikationssenat a soraiba tartozó bírák közül választ elnököt és elnökhelyettest.

2.   A Bundeskommunikationssenat tagjait a Szövetségi Kormány javaslata alapján a Szövetségi Elnök nevezi ki hat éves időtartamra. A Bundeskommunikationssenat minden tagja mellé helyettest neveznek ki, aki a tag akadályoztatása esetén ellátja annak feladatait.

[…]”

13

A szövetségi alkotmányos törvény (Bundesverfassungsgesetz) 20. cikkének (2) bekezdése szerint:

„Ha valamely szövetségi törvény vagy valamely Land törvénye olyan hatósági jogkörrel felruházott testületet hozott létre, amelynek végső fokon hozott határozatait közigazgatási úton sem megsemmisíteni, sem megváltoztatni nem lehet, és amelynek tagjai között legalább egy bíró foglal helyet, e hatósági jogkörrel felruházott testület többi tagja tevékenységük végzése során szintén nem utasítható.”

14

Előzetes eljárást követően a KommAustria 2005. május 20-án kelt levelével panaszt nyújtott be a Bundeskommunikationssenat elé az ORF-Gesetz 13. cikke (2) bekezdésének ORF általi megsértése miatt. A KommAustria előadta, hogy az ORF e cikk rendelkezéseit megsértette, amikor az általa sugárzott „Quiz Express” című műsorban távértékesítés számára biztosított műsoridőt.

15

Az említett adásban a műsorvezető és a képernyőn megjelenő különleges hívószám útján arra hívják fel a közönséget, hogy e számot tárcsázva nyereményjátékban vegyenek részt a telefonos szolgáltató számára fizetett 0,70 euró ellenében, amely szolgáltató az ORF-fel szerződésben áll. A játék két részből áll: az első szerencseelemet tartalmaz, ugyanis az adásba kerüléshez adott telefonvonalat kell sikeresen elérni, majd a kiválasztott nézőnek az adásban kell egy kérdésre válaszolnia. Azok a személyek, akik nem kerültek adásba sorsoláson vesznek részt a „hét nyereményéért.”

16

A KommAustria érveinek megvizsgálása után a Bundeskommunikationssenat úgy ítélte meg, hogy az ilyen típusú műsor minősíthető távértékesítésnek. Úgy vélte az ő feladata, teljes körű hatásköre gyakorlása körében, annak vizsgálata, vajon az adás vagy adásrészlet során sugárzott közlemények az ORF-Gesetz más rendelkezéseibe ütköznek-e, nevezetesen a reklámra vonatkozó rendelkezésekbe. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy mivel az alkalmazandó nemzeti rendelkezések a 89/552 irányelvet ültették át, ezért e rendelkezéseket az irányelv fényében kell értelmezni.

17

Ilyen körülmények között a Bundeskommunikationssenat az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

18

Mindenekelőtt meg kell vizsgálni, hogy a Bundeskommunikationssenat az EK 234. cikk szerinti bíróságnak minősül-e és következésképpen az általa feltett kérdések elfogadhatóak-e.

19

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint annak értékeléséhez, hogy az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szervezet az említett rendelkezés szerinti bíróság jellemzőivel rendelkezik-e – ami kizárólag a közösségi jog alapján eldöntendő kérdés –, a Bíróság bizonyos tényezők összességét veszi figyelembe, amelyek közé tartozik az, hogy a szervezet jogszabály alapján jött-e létre, állandó jelleggel működik-e, hatásköre kötelező jellegű-e, az eljárása kontradiktórius jellegű-e, a szervezet jogszabályokat alkalmaz-e, valamint hogy a szervezet független-e (lásd különösen a C-53/03. sz. Syfait és társai ügyben 2005. május 1-jén hozott ítélet [EBHT 2005., I-4609. o.] 29. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C-246/05. sz. Häupl-ügyben 2007. június 14-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-4673. o.] 16. pontját).

20

E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy a KOG 11., 11a. és 12. cikkének rendelkezéseiből vitathatatlanul kitűnik, hogy a Bundeskommunikationssenat megfelel azoknak a követelményeknek, hogy törvény alapján jött létre, hatásköre kötelező, állandó jelleggel működik, eljárása kontradiktórius jellegű, és a szervezet jogszabályokat alkalmaz.

21

Másrészt meg kell állapítani, hogy a KOG 12. cikkének és a szövetségi alkotmánytörvény (Bundesverfassungsgesetz) 20. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek együttes olvasata biztosítja a Bundeskommunikationssenat függetlenségét.

22

Mindezekből az következik, hogy a Bundeskommunikationssenat az EK 234. cikk szerint bíróságnak minősül, így kérdései elfogadhatóak.

23

Kérdéseivel – amelyeket együtt kell megvizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 89/552 irányelv 1. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy az e cikk által a távértékesítésre vagy adott esetben a televíziós reklámra vonatkozóan adott meghatározás körébe tartoznak azok az adások vagy adásrészletek is, amelyekben a televíziós műsorszolgáltató saját maga ajánlja fel a közönség számára különleges telefonszám közvetlen tárcsázásával, így tehát ellenérték fejében, az e televíziós műsorszolgáltató nyereményjátékában való részvételt.

24

Emlékeztetni kell arra, hogy a közösségi jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó közösségi jogi rendelkezést az egész Közösségben önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját (lásd többek között a 327/82. sz. Ekro-ügyben 1984. január 18-án hozott ítélet [EBHT 1984., 107. o.] 11. pontját, a C-287/98. sz. Linster-ügyben 2000. szeptember 19-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-6917. o.] 43. pontját, a C-170/03. sz. Feron-ügyben 2005. március 17-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-2299. o.] 26. pontját és a C-316/05. az. Nokia-ügyben 2006. december 14-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-12083. o.] 21. pontját).

25

A „televíziós reklám” és a „távértékesítés” 89/552 irányelv szerinti fogalmának terjedelmét, ahogy azt a közösségi jogalkotó elő kívánta írni, e rendelkezés összefüggéseire és a kérdéses szabályozás céljára tekintettel kell értékelni.

26

Amint az a 89/552 irányelv huszonhetedik premabulumbekezdéséből kitűnik, a közösségi jogalkotó azt kívánta, hogy a reklám különböző fajtáira, amilyen a televíziós hirdetés, a távértékesítés és a szponzorálás, bizonyos számú minimális szabály és norma vonatkozzon annak biztosítására, hogy a fogyasztók, mint televíziónézők érdekei teljesen és megfelelően védettek legyenek.

27

Ennek megfelelően a 89/552 irányelv IV. fejezetének e szabályokat és normákat meghatározó rendelkezései – amint azt a főtanácsnok indítványának 76. pontjában kiemelte –, kifejezik a közösségi jogalkotó azon szándékát, hogy a reklámtevékenységet a sugárzott műsor többi részétől elhatárolja, azt a nézők számára minden kétséget kizáróan azonosíthatóvá tegye és időtartamát korlátozza. A fogyasztók, mint televíziónézők túlzott reklámokkal szembeni védelme a 89/552 irányelv céljainak lényeges vonatkozása (lásd ebben az értelemben a C-245/01. sz. RTL Television ügyben 2003. október 23-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-12489. o.] 64. pontját).

28

A 89/552 irányelv 1. cikke e cél elérése érdekében határozza meg többek között a televíziós reklám és a távértékesítés fogalmát. E célt szem előtt tartva kell tehát e kifejezések terjedelmét értékelni.

29

A kérdést előterjesztő bíróság kérdésére adandó válasz szempontjából fontos a Bíróság számára annak megállapítása, hogy az alapügyben szereplő adás megfelel-e azon követelményeknek, melyeket a közösségi jogalkotó az említett fogalmak meghatározása során támasztott.

30

Először is a 89/552 irányelv 1. cikkének f) pontjában szereplő, a távértékesítés meghatározásához használt követelményekre vonatkozóan meg kell állapítani, hogy a szóban forgó, a jelen ítélet 15. pontjában leírt adás során a televíziós műsorszolgáltató közvetlenül teszi elérhetővé a közönség számára egyfajta nyereményjátékában való részvételt, telefonbeszélgetés árának fejében.

31

Vitathatatlan, hogy jelen esetben a telefonbeszélgetés ára magasabb a rendes tarifánál. Másrészt nem vitás, hogy az ár egy részét a telefonos szolgáltató a játékot sugárzó televíziós műsorszolgáltatónak fizeti vissza. A néző, aki így a képernyőn látott különleges telefonszám tárcsázásával a játék finanszírozásához járul hozzá, vagyis e szolgáltató bevételeihez, a felajánlott szolgáltatáshoz ellenérték fejében jut hozzá.

32

Másrészt szolgáltatásnyújtásnak minősülhet az olyan tevékenység, amely a felhasználók számára ellenérték fejében teszi lehetővé a nyereményjátékban való részvételt (lásd ilyen értelemben a lottójáték szervezésére vonatkozóan a C-275/92. sz. Schindler-ügyben 1994. március 24-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-1039. o.) 25. pontját; a pénznyerő automaták rendelkezésre bocsátására vonatkozóan a C-124/97. sz. Läärä és társai ügyben 1999. szeptember 21-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-6067. o.] 27. pontját és a szerencsejátékokra vonatkozóan a C-6/01. sz. Anomar és társai ügyben 2003. szeptember 11-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-8621. o.] 56. pontját).

33

Jelen esetben a nézők számára az adás során közvetlenül ajánlják fel a szerencsejátékban való részvételt azáltal, hogy olyan információkat szolgáltatnak számára, melyek nélkülözhetetlenek a műsorvezetővel való kapcsolatfelvételhez és az adásba kerüléshez, vagy ennek hiányában a heti sorsolásra való jelentkezéshez. A műsorvezető által az adás vetélkedőjében való részvételre felkért néző a képernyőn megjelenő különleges szám tárcsázásával fogadja el az ajánlatot. Abban a pillanatban, amikor az ORF munkatársai válaszolnak neki, a kifizetés folyamata elindul, a néző telefonszámláját megterhelik a hívás emelt díjával, és e pillanatban eldől, hogy a néző közvetlenül játszik vagy adott esetben megszerzi a hátralevő sorsoláson való részvétel jogát.

34

Az érintett néző tehát a nyeremény megszerzésében reménykedve fogadja el a játékban való részvételre vonatkozó ajánlatot. Ilyen körülmények között a televíziós műsorszolgáltató úgy jelenhet meg, mint aki a néző számára ellenérték fejében szolgáltatást ajánl fel, lehetővé téve a néző nyereményjátékban való részvételét.

35

Ahhoz, hogy a szóban forgó játékot a 89/552 irányelv 1. cikkének f) pontja szerinti távértékesítésnek lehessen minősíteni, meg kell azt is vizsgálni, hogy az említett adás vagy adásrészlet a maga sajátosságaira tekintettel szolgáltatás nyújtására vonatkozó valódi ajánlatnak minősül-e. E tekintetben a nemzeti bíróság feladata, hogy az alapeljárás ténybeli körülményeinek összességét mérlegelje.

36

E mérlegelés során a nemzeti bíróság feladata, hogy figyelembe vegye a játékot magában foglaló adás célját, a játék jelentőségét az adás egészét tekintve, figyelembe véve a játék időtartamát, a tőle remélt gazdasági hatást az adástól várthoz képest, valamint a jelölteknek feltett kérdések irányultságát.

37

Fontos hozzátenni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló játék csak akkor minősülhet a 89/552 irányelv 1. cikkének f) pontja szerinti „távértékesítésnek”, ha e játék ténylegesen szolgáltatásnyújtásban megnyilvánuló önálló gazdasági tevékenység és nem csupán az adás keretében nyújtott egyszerű szórakozás (lásd ebben az értelemben egy kiadványban szereplő nyereményjátékra vonatkozóan a C-368/95. sz., Familiapress-ügyben 1997. június 26-án hozott ítélet [EBHT 1997., I-3689. o.] 23. pontját).

38

Nem zárható ki ugyanis, hogy a televíziós műsorszolgáltató szándéka egyszerűen az volt, hogy a játékot magába foglaló adás céljára tekintettel interaktívvá tegye az adást anélkül, hogy a szerencsejátékok területén szolgáltatás nyújtására vonatkozó valódi ajánlatot kívánt volna tenni, különösen akkor, ha e játék a szórakoztató műsor tartalmán és műsoridején belül csekély részt képvisel, és a jelölteknek feltett kérdések nem kapcsolódnak áruk vagy szolgáltatások értékesítésének előmozdításához valamely szakma, üzlet, foglalkozás vagy hivatás tekintetében. Ugyanez a helyzet áll fenn, ha az e játéktól remélt gazdasági előny csupán mellékes az adás egészének hasznához képest.

39

Másodszor, a 89/552 irányelv 1. cikkének f) pontjában szereplő, a távértékesítés meghatározásához használt követelményekre vonatkozóan azt kell megvizsgálni, hogy az alapügyben szereplő adásban elhangzott közleményt, ahol a televíziós műsorszolgáltató felkínálja a közönség számára különleges telefonszám közvetlen tárcsázásával, így tehát ellenérték fejében, az e televíziós műsorszolgáltató nyereményjátékában való részvételt, a televíziós közlemény egy formájának kell-e tekinteni vagy valamely vállalkozás gazdasági tevékenysége keretében áruk vagy szolgáltatások értékesítésének vagy nyújtásának előmozdítását célzó, önreklámozásra irányuló adásnak.

40

A kérdést előterjesztő bíróság csupán arra az esetre nézve veti fel az alapügyben szereplő adásban vagy adásrészletben megjelenő közlemény „televíziós reklámként” való minősítésének kérdését, amennyiben az nem minősülne távértékesítésnek. Tekintettel a 35–38. pontban kifejtett észrevételekre, melyekből kiderül, hogy szolgáltatás nyújtására vonatkozó valódi ajánlat hiányában nem lehet szó távértékesítésről, meg kell állapítani, hogy a vizsgálandó közlemény egy szórakoztató műsor keretei közé illeszkedik.

41

Mivel a 89/552 irányelv 1. cikkének c) pontja a televíziós közlemény minden formájára vonatkozik, azt is meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésre adandó válasz feltételezi, hogy az adás vagy adásrészlet minden vonatkozását figyelembe kell venni annak megállapításához, hogy televíziós reklám nézőkhöz való eljuttatásának szándékára utalnak-e. Ennek megítélése tehát nem korlátozódhat kizárólag a közlemény azon formájára, melyet a játékban való részvételt lehetővé tevő különleges hívószám képernyőn való megjelenése alkot.

42

E tekintetben nem vitatható, hogy a televíziós műsorszolgáltató e közleménnyel az adás nézettségét kívánja előmozdítani, az adás követésére buzdítva a nézőket azáltal, hogy azt nyereményjátékban való részvétel kilátásba helyezésével teszi vonzóbbá. Azonban általában véve elmondható, hogy minden műsorszolgáltató igyekszik vonzóbbá tenni azon adásokat, melyek sugárzására jogosult. Ebből nem vezethető le, hogy az adást vonzóbbá tevő minden közlemény televíziós reklámnak minősül.

43

Fontos tehát tudni, hogy a közlemény olyan különleges formája, mint a nyereményjátékban való részvételre történő felhívás, olyan sajátosságokkal rendelkezik-e, amelyek alapján televíziós reklámnak minősül.

44

Meg kell állapítani, hogy e közlemény és az általa elérhető játék arra is irányulnak, hogy a nézők magában az adásban is közvetlenül részt vegyenek. Az említett közlemény az adás szerves része, és önmagában a priori nem az a célja, hogy az adás iránt felkeltse a figyelmet.

45

Mindazonáltal a játék tartalma közvetve alkalmas a műsorszolgáltató adása nézettségének előmozdítására, különösen ha a jelölteknek feltett kérdések e műsorszolgáltató és más műsorok ismeretére vonatkoznak, így a nézőket ezek követésére ösztönzi. Akkor is ez a helyzet áll fenn, ha az elnyerhető díjak olyan reklámtermékek, amelyek e műsorok népszerűsítését szolgálják, mint a videofelvételek. Ilyen körülmények között az adásban vagy adásrészletben szereplő közleményt önreklámozás formájában megjelenő televíziós reklámnak lehetne tekinteni. A közleményt akkor is televíziós reklámnak lehetne tekinteni, ha a nyereményként felajánlott áruk vagy szolgáltatások olyan termékbemutató vagy reklám részét képezné, amelynek célja a nézők ösztönzése az említett áruk vagy szolgáltatások megszerzésére.

46

Meg kell állapítani, hogy a Bíróság rendelkezésére álló információk nem teszik lehetővé annak eldöntését, hogy ez az eset áll-e fenn az olyan adás vagy adásrészlet esetében, mint amilyen az alapügyben szerepel. Ennek megítélése a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

47

A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 89/552 irányelv 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azok az adások vagy adásrészletek, amelyekben a televíziós műsorszolgáltató lehetővé teszi a közönség számára különleges telefonszám közvetlen tárcsázásával, így tehát ellenérték fejében, az e televíziós műsorszolgáltató nyereményjátékában való részvételt,

48

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1997. június 30-i 97/30/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, 1989. október 3-i 89/552/EGK tanácsi irányelv 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azok az adások vagy adásrészletek, amelyekben a televíziós műsorszolgáltató lehetővé teszi a közönség számára különleges telefonszám közvetlen tárcsázásával, így tehát ellenérték fejében, az e televíziós műsorszolgáltató nyereményjátékában való részvételt,