—

az Arcor AG & Co. KG képviseletében K. Kleinlein Rechtsanwalt és G. Metaxas dikigoros,

—

a Bundesrepublik Deutschland képviseletében M. Deutsch Rechtsanwalt,

—

a Deutsche Telekom AG képviseletében F. Hölscher és U. Karpenstein Rechtsanwälte,

—

a német kormány képviseletében M. Lumma és C. Schulze-Bahr, meghatalmazotti minőségben,

—

a litván kormány képviseletében D. Kriaučiūnas, meghatalmazotti minőségben,

—

a holland kormány képviseletében H. G. Sevenster és P. van Ginneken, meghatalmazotti minőségben,

—

az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer, meghatalmazotti minőségben,

—

az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében C. Gibbs és G. Peretz, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében G. Braun és M. Shotter, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a helyi hurok átengedéséről szóló, 2000. december 18-i 2887/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 336., 4. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet, 83. o.) 1. cikke (4) bekezdésének, 3. cikke (3) bekezdésének és 4. cikke (1)–(3) bekezdésének értelmezésére irányul.

2

E kérelmet az Arcor AG & Co. KG (a továbbiakban: Arcor) és a Bundesrepublik Deutschland (a Német Állam) között a Deutsche Telekom AG-nak (a továbbiakban: Deutsche Telekom) a helyi hurok átengedéséért felszámított díjai részleges engedélyezésével kapcsolatos peres eljárás keretében terjesztették elő.

3

A 2887/2000 rendelet ötödik, hatodik, tizenegyedik, tizenharmadik, tizennegyedik és tizenötödik preambulumbekezdése az alábbiak szerint rendelkeznek:

[…]

[…]

4

E rendelet „Cél és hatály” című 1. cikkének a szövege a következő:

„(1)   Ennek a rendeletnek az a célja, hogy a helyi hurok átengedésére vonatkozó harmonizált feltételek megállapítása révén élénkítse a versenyt, és ösztönözze a műszaki innovációt a helyi hozzáférés piacán annak érdekében, hogy elősegítse az elektronikus hírközlési szolgáltatások széles választékának versenyfeltételek mellett történő szolgáltatását.

(2)   Ez a rendelet a 2. cikk a) pontjában meghatározott bejelentett üzemeltetők helyi hurokjainak és kapcsolódó eszközeinek átengedésére alkalmazandó.

[…]

(4)   Ez a rendelet nem sérti a tagállamok jogát arra, hogy a közösségi joggal összhangban olyan intézkedéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be, amelyek az e rendeletben foglaltaknál részletesebb rendelkezéseket tartalmaznak, illetve amelyek ennek a rendeletnek a hatályán kívül esnek, többek között a helyi infrastruktúrákhoz való hozzáférés egyéb típusai vonatkozásában.”

5

Az említett rendelet 2. cikke értelmében a következő fogalom-meghatározásokat kell alkalmazni:

[…]”

6

A 2887/2000 rendelet „A helyi hurok átengedése” című 3. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2)   A bejelentett üzemeltetők 2000. december 31-től – átlátható, tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek mellett – teljesítik mindazokat az ésszerű kérelmeket, amelyeket a kedvezményezettek a helyi hurok és a kapcsolódó eszközök átengedése iránt nyújtanak be. A kérelmek kizárólag a műszaki megvalósíthatósággal vagy a hálózat egysége fenntartásának szükségességével kapcsolatos tárgyilagos kritériumok alapján utasíthatók el. Amennyiben a hozzáférés iránti kérelmet elutasítják, a sérelmet szenvedett fél az ügyben a 4. cikk (5) bekezdésében említett jogvita-rendezési eljárást kezdeményezheti. A bejelentett üzemeltetők a kedvezményezetteknek – azonos feltételek és határidők mellett – olyan eszközöket nyújtanak, amelyek a saját szolgáltatásaik vagy társult vállalkozásaik számára biztosítottakkal egyenértékűek.

(3)   A 4. cikk (4) bekezdésének sérelme nélkül, a bejelentett üzemeltetők a helyi hurok és a kapcsolódó eszközök átengedéséért költségalapú árat számolnak fel.”

7

E rendelet „A nemzeti szabályozó hatóság által gyakorolt felügyelet” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A nemzeti szabályozó hatóság gondoskodik arról, hogy a helyi hurok átengedéséért felszámított árak a tisztességes és fenntartható versenyt erősítsék.

(2)   A nemzeti szabályozó hatóság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy:

(3)   A nemzeti szabályozó hatóság indokolt esetben saját kezdeményezésére beavatkozhat annak érdekében, hogy a megkülönböztetés-mentességet, a tisztességes versenyt, a gazdasági hatékonyságot és a felhasználók számára a lehető legtöbb előnyt biztosítsa.

(4)   Amennyiben a nemzeti szabályozó hatóság megállapítja, hogy a helyi hozzáférés piacán megfelelő mértékű a verseny, mentesíti a bejelentett üzemeltetőket a 3. cikk (3) bekezdésében meghatározott azon kötelezettségük alól, hogy az árakat a költségalapúságnak megfelelően határozzák meg.

(5)   A vállalkozások között az e rendeletben szabályozott kérdésekkel kapcsolatban felmerülő jogvitákra a 97/33/EK irányelvnek megfelelően megállapított, nemzeti vitarendezési eljárásokat kell alkalmazni, és e jogvitákat gyorsan, tisztességes és átlátható módon kell rendezni.”

8

Az alapügy tényállásának idején hatályos, az 1997. október 6-i 97/51/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 295., 23. o.) módosított, a távközlési szolgáltatások belső piacának a nyílt hálózatellátás bevezetése révén történő létrehozataláról szóló, 1990. június 28-i 90/387/EGK tanácsi irányelv (HL L 192., 1. o.; a továbbiakban: 90/387 irányelv) 1. cikkének (1) bekezdése szerint a nyilvános távközlő hálózatokra és adott esetben nyilvános távközlési szolgáltatásokra vonatkozó nyílt és hatékony hozzáférési és felhasználási feltételek harmonizációjára vonatkozik.

9

Ezen irányelv 2. cikkének 8. pontja szerint „a nyílt hálózatellátás feltételei” [nem hivatalos fordítás] alatt értendők:

„a nyilvános távközlő hálózatokhoz, és adott esetben a nyilvános távközlési szolgáltatásokhoz való hozzáférés szabadságára és hatékonyságára, valamint az e hálózatok és szolgáltatások hatékony használatára vonatkozó […] feltételek.

Az esetenkénti alkalmazásuk sérelme nélkül a nyílt hálózatellátási feltételek a következőkre vonatkozó harmonizált feltételeket foglalhatják magukban:

10

A 90/387 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A nyílt hálózat-ellátási feltételeknek az alábbiakban felsorolt alapelveknek kell megfelelniük:

11

Az említett irányelv 5a. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok nemzeti szinten olyan megfelelő eljárásokat biztosítanak, amelyek lehetővé teszik a nemzeti szabályozó hatóság határozatával érintett félnek, hogy az érdekelt felektől független fórumhoz forduljon.” [nem hivatalos fordítás]

12

A 90/387 irányelvhez tartozik a „nyílt hálózat-ellátási feltételek alkalmazására vonatkozó referenciakeret” [nem hivatalos fordítás] című melléklet, amelynek a díjszabási elvek harmonizációjára vonatkozó 3. pontjának a szövege a következő:

„A díjszabási elveknek meg kell felelniük a 3. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott elveknek.

Ezek különösen az alábbiakat foglalják magukban:

Az eszközökhöz vagy a hálózat szolgáltatásaihoz való hozzáférés díjainak be kell tartaniuk a fentebb kifejtett díjszabási elveket, valamint a Szerződés versenyjogi szabályait. Figyelembe kell venniük a felhasznált eszközök teljes költsége méltányos megoszlásának elvét, a befektetések megfelelő megtérülési mértékének szükségességét és adott esetben az egyetemes szolgáltatás finanszírozását is, az összekapcsolásra vonatkozó irányelv rendelkezéseinek megfelelően.

Több különböző díjszabás alkalmazható, figyelemmel különösen a csúcsidőszakokban való forgalomnövekedésre és a forgalom hiányára nyugodtabb időszakokban, feltéve, hogy a díjak közötti eltérések kereskedelmi szempontból igazolhatók, és nem ellentétesek a fent kifejtett elvekkel.” [nem hivatalos fordítás]

13

Az alapügy tényállásának időpontjában hatályos, az egyetemes szolgáltatásnak és az együttműködési képességnek a nyílt hálózatellátás (ONP) elvei alkalmazása révén történő biztosítását szolgáló távközlési összekapcsolásról szóló, 1997. június 30-i 97/33/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 199., 32. o.) a (10) preambulumbekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„tekintettel arra, hogy az összekapcsolási díjak megállapítása meghatározó a verseny szerkezetére és intenzitására a liberalizált piacra való áttérés során; mivel a piacon jelentős szervezeteknek tudniuk kell azt bizonyítani, hogy az összekapcsolási díjaik objektív kritériumok alapján vannak meghatározva, hogy betartják az átláthatóság és a költségalapúság elvét, és hogy kellően eltérőek a hálózatok és a kínált szolgáltatások alapján; mivel a szolgáltatások, díjak és összekapcsolási módozatok listájának közzététele növeli a szükséges átláthatóságot, és előmozdítja a megkülönböztetés-mentességet; mivel az összekapcsolás-kereskedelem díjazási módszereinek rugalmasaknak kell lenniük, és többek között a kapacitáson alapuló díjszabást kell magukban foglalniuk; mivel a díjaknak ösztönözniük kell a produktivitást, és elő kell mozdítaniuk a hatékony és életképes üzemeltetők piacára való belépést, és nem lehetnek alacsonyabbak a hosszú távú kiegészítő költségek alapján és a tényleges költségeken alapuló költségek megosztási és megállapítási módszere szerint meghatározott küszöbnél, és nem lehetnek magasabbak a szóban forgó összekapcsolás nyújtása külön költsége által meghatározott felső határnál sem; mivel az összekapcsoláshoz való hozzáférés nyújtásának hosszú távú kiegészítő költségeivel szorosan összefüggő árszinten alapuló összekapcsolási díjak megfelelőek a nyílt és versengő piac gyors fejlődésének előmozdításához.” [nem hivatalos fordítás]

14

A 97/33 irányelv az 1. cikke értelmében olyan szabályozási keretet hoz létre, amely az Európai Közösségben, nyitott és versenypiaci környezetben biztosítja a távközlési hálózatok összekapcsolását, különösen a szolgáltatások együttműködési képességét és az egyetemes szolgáltatás ellátását.

15

Ezen irányelv 2. cikke szerint összekapcsolás alatt értendő az olyan nyilvános távközlési hálózatok fizikai és logikai összekapcsolása, amelyeket ugyanaz a szervezet használ, vagy különböző szervezetek használnak, azzal a céllal, hogy az egyik szervezet ügyfelei számára lehetővé váljon az ugyanazon szervezet vagy valamely másik szervezet ügyfeleivel való kommunikáció, vagy pedig a másik szervezet által nyújtott szolgáltatásokhoz való hozzáférés.

16

Az említett irányelv „Az összekapcsolás díjszabásának és a költségszámítási rendszernek az elvei” [nem hivatalos fordítás] című 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(2)   Az összekapcsolási díjat az átláthatóság és a költségalapúság elvének tiszteletben tartásával kell meghatározni. Annak bizonyítása, hogy a díjak meghatározása a valós költségek – ideértve a beruházások ésszerű megtérülését is – alapulvételével történt, az összekapcsolást berendezéseivel biztosító szervezetet terheli. […]

(3)   A nemzeti szabályozó hatóság a 14. cikk (1) bekezdésének megfelelően gondoskodik összekapcsolási referenciaajánlat közzétételéről. Az összekapcsolási referenciaajánlat az összekapcsolási ajánlatoknak a piac szükségletei szerinti elemekre felbontott leírását és az azokra vonatkozó részletes szabályokat és feltételeket, valamint a díjszabást tartalmazza.

A hálózat működtetésére és szolgáltatás nyújtására jogosult szervezetek különböző kategóriái számára eltérő díjszabások, részletes szabályok és feltételek határozhatók meg, ha e különbségek az összekapcsolás típusa és/vagy a vonatkozó nemzeti engedélyek megadásának feltételei alapján objektív alapon igazolhatók. A nemzeti szabályozó hatóság gondoskodik arról, hogy e különbségek ne vezessenek a verseny torzulásához, és különösen arról, hogy a szervezet a megfelelő összekapcsolási díjszabásokat, részletes szabályokat és feltételeket alkalmazza, amikor saját maga, leányvállalatai vagy partnerei részére biztosít összekapcsolást. […]

A nemzeti szabályozó hatóság jogosult az összekapcsolási referenciaajánlat módosítására, ha az indokolt.

A IV. melléklet tartalmazza az összekapcsolási díjak kidolgozásában később szerepet játszó elemek, a díjszabási struktúrák és a díjszabási elemek példáinak listáját. Ha valamely szervezet a közzétett összekapcsolási referenciaajánlat módosításaihoz folyamodik, a nemzeti szabályozó hatóság által megkövetelt módosításoknak visszaható hatálya lehet a módosítás hatálybalépésének időpontjától kezdve.

[…]

(5)   A Bizottság […] az összekapcsolás területén ajánlásokat dolgoz ki a költségszámítási és a számviteli elhatárolási rendszerekre vonatkozóan. A nemzeti szabályozó hatóság gondoskodik arról, hogy az érintett szervezetek által használt költségszámítási rendszerek megfeleljenek a jelen cikkben írt követelmények végrehajtásának és kellően részletes dokumentumokon alapuljanak, mint azt az V. melléklet tartalmazza.

A nemzeti szabályozó hatóság gondoskodik arról, hogy a költségszámítási rendszer leírása, amely a költségek felbontásának fő kategóriáit és az összekapcsolásból eredő költségek elosztására alkalmazandó szabályokat tartalmazza, kérelemre hozzáférhető legyen. A költségszámítási rendszer betartását a nemzeti szabályozó hatóság vagy más, hatáskörrel rendelkező, a távközlési szervezettől független és a nemzeti szabályozó hatóság engedélyével rendelkező szerv ellenőrzi. Évenként megfelelőségi bizonyítványt kell közzétenni.

[…]” [nem hivatalos fordítás]

17

A 97/33 irányelvnek az „összekapcsolási díjelemek példáinak listája” című IV. mellékletének a szövege a következő:

„»Összekapcsolási díjak« alatt értendők azon tényleges díjak, amelyeket az összekapcsolt feleknek kell fizetniük.

»Díjstruktúra« alatt azok a nagy kategóriák értendők, amelyeken belül az összekapcsolási díjak megoszlanak, vagyis:

»Díjszabási elemek« alatt a csatlakoztatott fél számára nyújtott minden egyes hálózatelem vagy -berendezés egyedileg meghatározott árai értendők.

A díjaknak és az összekapcsolási díjaknak be kell tartaniuk a költségalapúság és az átláthatóság elveit a 7. cikk (2) bekezdésének megfelelően.

[…]” [nem hivatalos fordítás]

18

A 97/33 irányelv „Az összekapcsolás költségszámítási rendszere” [nem hivatalos fordítás] című V. melléklete példálózva felsorol az említett költségszámítási rendszerben figyelembe vehető néhány elemet. E melléklet szövege a következő:

„A 7. cikk (5) bekezdése előírja a költségszámítási rendszer részletes bemutatását és a fent említett lista példálózva felsorol az említett költségszámítási rendszerben figyelembe vehető néhány elemet.

Ezen információk közzététele az összekapcsolási díjak kiszámítása átláthatóságának biztosítására irányul, azért, hogy más piaci szereplők megbizonyosodhassanak arról, hogy a díjakat méltányosan és helyesen számolták ki.

E célkitűzést figyelembe kell venni akkor, amikor a nemzeti szabályozó hatóság és az érintett szervezetek meghatározzák a közzétett információk pontosságának mértékét.

A fent említett lista felsorolja azokat az elemeket, amelyeknek szerepelniük kell a közzétett információk között:

1) Alkalmazott standard költség

Például a teljesen megosztott költségek, a hosszú távú átlagos másodlagos költségek, a másodlagos költségek, egységes szolgáltatási költség, beépített közvetlen költségek stb.,

beleértve az alkalmazott alapköltséget vagy költségeket,

vagyis

a már megfizetett költségeket (amelyek a felszerelés és a rendszerek vonatkozásában felmerült tényleges kiadásokon alapulnak), illetve az előrelátható költségeket (amelyek a felszerelés és a rendszerek újrabeszerzési költségeinek értékelésén alapulnak).

2) Az összekapcsolási díjszabásba beépített költségelemek

Mindazon elkülönülő költségelemek felsorolása, amelyek összességükben az összekapcsolási díjat alkotják, beleértve a kedvezményt is.

3) A költségmegosztás mértéke és módszerei, különösen a társított és a közös költségek kezelése

A közvetlen költségek elemzési mértékére, valamint a társított és a közös költségeknek az összekapcsolási díjakba való beépítésének mértékére és módszerére vonatkozó részletek.

4) Könyvviteli megállapodások

Vagyis az alábbiakat fedező költségek kezeléséhez használt könyvviteli megállapodások:

[…]” [nem hivatalos fordítás]

19

Az alapügy tényállásának időpontjára alkalmazandó, a nyílt hálózatellátás (ONP) beszédalapú telefóniára történő alkalmazásáról, valamint a távközlési egyetemes szolgáltatás versenykörnyezetben történő bevezetéséről szóló, 1998. február 26-i 98/10/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 24. o.) célja, annak 1. cikke szerint, azon feltételek harmonizálása, amelyek biztosítják a nyílt és hatékony hozzáférést a nyilvános vezetékes távközlési hálózathoz és a vezetékes távközlési szolgáltatásokhoz, valamint ezek használatát a nyílt és versenyző piaci környezetben a nyílt hálózatellátás elvének megfelelően.

20

Ezen irányelv „Díjszabási elvek” [nem hivatalos fordítás] című 17. cikke előírja:

„[…]

(2)   A helyhez kötött nyilvános telefonhálózat és a helyhez kötött nyilvános telefonhálózaton nyújtott szolgáltatások igénybevételi díjszabását a 90/387/EGK irányelv […] mellékletében megállapított költségalapúság elvének tiszteletben tartásával kell meghatározni.

(3)   Az összekapcsolásról szóló 97/33/EK irányelv 7. cikke (3) bekezdésének sérelme nélkül, a helyhez kötött nyilvános telefonhálózathoz való hozzáférésért és az annak használatáért fizetett díjak függetlenek a felhasználók által végzett felhasználás jellegétől, kivéve, ha más szolgáltatásokat vagy kiegészítő szolgáltatásokat vesznek igénybe.

[…]” [nem hivatalos fordítás]

21

Az említett irányelv „Költségszámítási elvek” [nem hivatalos fordítás] című 18. cikkének (1) és (2) bekezdése ekként rendelkezik:

„(1)   A díjak költségalapúságát a 17. cikknek megfelelően tiszteletben tartani köteles szervezet esetén a tagállam gondoskodik arról, hogy az e szerv által használt költségszámítási rendszer alkalmas legyen a 17. cikk alkalmazására, és hogy e rendszer megfelelőségét e szervtől független, hatáskörrel rendelkező szerv ellenőrizze. A nemzeti szabályozó hatóság gondoskodik a megfelelőségi nyilatkozat évenkénti közzétételéről.

(2)   A nemzeti szabályozó hatóság gondoskodik arról, hogy az (1) bekezdésben írt költségszámítási rendszerek leírása, amely a költségfelbontás főbb kategóriáit, valamint a beszédalapútelefónia-szolgáltatásban alkalmazott költségbontási szabályokat tartalmazza, kérelmére rendelkezésére álljon. Kérésre információt nyújt a Bizottságnak az érintett szervezetek által alkalmazott költségszámítási rendszerekről.” [nem hivatalos fordítás]

22

1998. január 8-án a Bizottság elfogadta a liberalizált távközlési piacon a hálózatok összekapcsolásáról (1. rész – Összekapcsolás árkalkulációja) szóló 98/195/EK ajánlást (HL L 73., 42. o.).

23

1998. április 8-án a Bizottság a 97/33 irányelv 7. cikkének (5) bekezdése alapján elfogadta a liberalizált távközlési piacon a hálózatok összekapcsolásáról (2. rész – Számviteli elkülönítés és költségszámítás) szóló 98/322/EK ajánlást (HL L 141., 6. o.).

24

2000. május 25-én a Bizottság elfogadta az előfizetői hurok átengedéséről: elektronikus hírközlési szolgáltatások, ezen belül a szélessávú multimédia és a nagysebességű internetszolgáltatások teljes skálája kompetitív biztosításának lehetővé tételéről szóló 2000/417 ajánlást (HL L 156., 144. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 280. o).

25

2000. szeptember 23-án a Bizottság közzétette az előfizetői hurok átengedéséről: elektronikus hírközlési szolgáltatások, ezen belül a szélessávú multimédia és a nagy sebességű internetszolgáltatások teljes skálája kompetitív biztosításának lehetővé tételéről szóló 2000/C 272/10 közleményt.

26

2002. március 7-én az Európai Parlament és a Tanács négy irányelvet fogadott el az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra alkalmazandó új jogi háttér vonatkozásában, azaz az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelvet („hozzáférési irányelv”) (HL L 108., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 323. o.), az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelvet („engedélyezési irányelv”) (HL L 108., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 337. o.), az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelvet („keretirányelv”) (HL L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.), és az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelvet („egyetemes szolgáltatási irányelv”) (HL L 108., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 367. o.).

27

A 2002/21 irányelv 26. és 28. cikke (1) bekezdésének második albekezdése 2003. július 25-ével hatályon kívül helyezi többek között a 90/387, a 97/33 és a 98/10 irányelvet.

28

A 2002/19 és 2002/20 irányelvek 19. cikke, a 2002/21 irányelv 29. cikke, a 2002/22 irányelv 39. cikke szerint az említett irányelvek az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetésük napján, a jelen esetben 2002. április 24-én lépnek hatályba.

29

A Telekommunikationsgesetz (a távközlésről szóló 1996. július 25-i német törvény, BGBl. 1996. I., 1120. o.; a továbbiakban: TKG) 24. §-ának az alapügyre alkalmazandó szövege a következőt írja elő:

„(1)   A díjaknak hatékony szolgáltatásnyújtás költségein kell alapulniuk, és meg kell felelniük a (2) bekezdés követelményeinek. […]

(2)   A díjak

kivéve, ha ezt eredményező objektív ok bizonyítható.”

30

A TKG 1996 27. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a nemzeti szabályozó hatóság a díjakat vagy a hatékony szolgáltatásnyújtás költségei alapján minden egyes szolgáltatásnyújtás alapján engedélyezi, vagy a valamely szolgáltatáscsoportért fizetendő díjak átlagos alakulási mértékének általa meghatározott szintje alapján. Ugyanezen cikk (4) bekezdése felhatalmazza a szövetségi kormányt, hogy rendeletek útján határozza meg pontosan az engedélytípusok rendszerét, és határozza meg azokat a feltételeket, amelyek mellett a nemzeti szabályozó hatóságnak el kell döntenie, hogy az említett cikk (1) bekezdésében kifejtett eljárások közül melyik alkalmazandó.

31

A Telekommunikations-Entgeltregulierungsverordnung (a távközlésre vonatkozó díjszabályozásról szóló, 1996. október 1-jei német rendelet, BGBl. 1996. I., 1492. o.; a továbbiakban: TEntgV) többek között az alábbi rendelkezéseket tartalmazza:

„2. §

(1)   Azon vállalkozásnak, amely a TKG [1996] 27. §-ának (1) bekezdésében említett díjazás engedélyezése iránti kérelmet terjesztett elő, az alábbi dokumentumokat kell bemutatnia a szóban forgó szolgáltatásnyújtáshoz minden egyes esetben:

(2)   Az 1. bekezdés 4. pontjában említett költségigazolásoknak tartalmazniuk kell a szolgáltatásnyújtásba közvetlenül beszámítható költségeket (közvetlen költségek) és a nem közvetlenül beszámítható költségeket (közös költségek). A közös költségeket illetően meg kell állapítani és meg kell magyarázni, hogyan számíthatók be különböző szolgáltatásnyújtásokba. E beszámítás elvégzéséhez azon vállalkozásnak, amely benyújtotta a kérelmet, figyelembe kell vennie a távközlési szolgáltatások belső piacának a nyílt hálózatellátás bevezetése révén történő létrehozataláról szóló, […] 1990. június 28-i 90/387/EGK tanácsi irányelv 6. cikke alapján elfogadott tanácsi irányelvekben megállapított szempontokat. Az első mondatban említett költségigazolásnak ismertetnie kell:

(3)   A nemzeti szabályozó hatóság elutasíthatja a tarifális engedély iránti kérelmet, ha a vállalkozás nem nyújtja be az (1) és a (2) bekezdésben említett valamennyi dokumentumot.

3. §

(1)   A nemzeti szabályozó hatóság köteles megvizsgálni a kérelmet benyújtó vállalkozás által bemutatott igazolásokat annak megállapítása érdekében, hogy a kért díjakat a hatékony szolgáltatásnyújtás (2) bekezdés értelmében vett költségei alapján határozták-e meg, és ha igen, mennyiben.

(2)   A hatékony szolgáltatásnyújtás költségei a szolgáltatásnyújtás hosszú távú kiegészítő költségeiből és a szolgáltatás mennyiségétől független általános költségek szerinti ésszerű pótdíjból fakadnak – beleértve minden egyes esetben a befektetett tőke utáni ésszerű nyereséget is – annyiban, amennyiben e költségek szükségesek e szolgáltatáshoz.

(3)   Az (1) bekezdésben előírt vizsgálat keretében a nemzeti szabályozó hatóságnak továbbá összehasonlításként alkalmaznia kell azon vállalkozások árait és költségeit, amelyek ugyanolyan jellegű szolgáltatásokat nyújtanak versenyhelyzetben hasonló piacokon. E tekintetben figyelembe kell venni a referenciapiacok sajátosságait.

(4)   Amennyiben a 2. § (2) bekezdése alapján igazolt költségek meghaladják a (2) bekezdés szerinti hatékony szolgáltatásnyújtás költségeit, a hatékony szolgáltatásnyújtás céljából nem szükséges kiadásoknak tekintendők. E kiadások, valamint más semleges kiadások csak annyiban vehetők figyelembe a díjazási engedély keretében – amennyiben erre vonatkozó jogszabályi kötelezettség áll fenn, vagy a kérelmet előterjesztett vállalkozás más objektív igazolással szolgál.”

32

A Deutsche Telekom a 2887/2000 rendelet értelmében nyilvános, helyhez kötött telefonhálózat bejelentett üzemeltetője.

33

Az Arcor, korábban Mannesmann Arcor AG & Co ugyanezen rendelet értelmében kedvezményezett, és ez alapján többek között ISDN telefoncsatlakozásokat nyújt a végső ügyfeleknek. E csatlakozások azonban csak akkor használhatók, ha az Arcor hozzáféréssel rendelkezik a Deutsche Telekom távközlési hálózatának megfelelő helyi hurokhoz.

34

Amint kiderül az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, az Arcor 1998. szeptember 30-án kötött első ízben szerződést a Deutsche Telekommal az utóbbi helyi hurokjaihoz való hozzáférésre vonatkozóan.

35

1999. március 8-án az Arcor panaszt nyújtott be a Bizottsághoz az EK-Szerződés 86. cikke (jelenleg EK 82. cikk) alapján a Deutsche Telekom ellen, az általa a helyi hálózataihoz való hozzáférésért kiszámlázott díjakra vonatkozóan, amelyek mindegyike az előfizetők felé több helyi hurkot foglalt magában.

36

2001. március 30-i, 2001. április 17-én helyesbített határozatában a nemzeti szabályozó hatóság, vagyis a Bundesnetzagentur (szövetségi villamosenergia-, gáz-, távközlési, postai és a vasúti hálózati ügynökség) részben engedélyezte a Deutsche Telekom díjait a helyi hurokjához való hozzáférésért (havi előfizetés a vonal használatáért, üzembe helyezési és felmondási rendkívüli költségek) 2001. április 1-jétől kezdve, e díjak pedig több hozzáférési változatot foglaltak magukban különböző árakon. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint az engedély a havi előfizetést illetően 2003. március 31-én jár le, a többit tekintve legkésőbb 2002. március 31-én.

37

2001. április 30-án az Arcor keresetet nyújtott be az illetékes bíróságon, amelyben a fent említett engedélyező határozat részleges hatályon kívül helyezését kérte abból az indokból, hogy az engedélyezett díjak túl magasak. E tekintetben többek között úgy érvel, hogy a helyi hurok által jelentett beruházás értékét tévesen értékelték az analitikus költségmodell és beszámítási módszer alkalmazásával, egyéb költségek és kiadások figyelembe vétele nélkül. Az Arcor szerint ezen értékelés a helyi hurok hozzáférési díjainak kiszámítását nem a létező hálózat költségei alapján, hanem egy új helyi hálózat létesítésével kapcsolatos fiktív költségek alapján.

38

Az EK-Szerződés 82. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásról szóló, 2003. május 21-i, 2003/707/EK bizottsági határozatban (COMP/C-1/37.451., 37.578., 37.579. sz. ügyek – Deutsche TeleKom AG) (HL L 263., 9. o.) 12,6 millió euró összegű bírságot szabtak ki a Deutsche Telekomra az EK 82. cikk a) pontja rendelkezéseinek megsértése miatt, amelyet azzal követett el, hogy versenytársaitól és előfizetőitől a helyi hurokhoz való hozzáférésért aránytalanul magas üzembe helyezési és havi előfizetési díjakat szedett, jelentősen korlátozva ezzel a versenyt a helyi hurok átengedésének piacán.

39

Ezért a Verwaltungsgericht Köln az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

40

A kérdést előterjesztő bíróság kérdések sorával a 2887/2000 rendelet több – különösen a helyi hurok hozzáférési díjainak költségalapúságára vonatkozó – rendelkezésének értelmezését kéri a Bíróságtól.

41

Amint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a négy feltett kérdés négy különböző problémát vet fel.

42

Az első a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított, a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúsága elvének meghatározása.

43

A második ezen elv hatályára vonatkozik, ugyanezen rendelet 1. cikke (4) bekezdésében előírt rendelkezések fényében.

44

A harmadik a nemzeti szabályozó hatóságok mérlegelési jogkörével kapcsolatos, a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúságának elve alkalmazásának keretében.

45

A negyedik eljárási szempontokra vonatkozik, és különösen a bírósági felülvizsgálatra, ha éppen az említett elvet kell alkalmazni.

46

Tehát ennek alapján kell válaszolni az előterjesztő bíróság által feltett kérdésekre.

47

A helyi hurok és a kapcsolódó eszközök hozzáférési díjai költségalapúságának a 2887/2000 rendelet 3. cikke (3) bekezdésében megállapított elve meghatározásának kifejezett kérelme nélkül a kérdést előterjesztő bíróság felkéri a Bíróságot, hogy a második kérdésével foglaljon állást azokról a költségekről, amelyeket figyelembe kell venni a helyi hurok hozzáférési díjainak meghatározásáról, a harmadik a) kérdésével e költségek számítási alapjáról és a harmadik b) és c) kérdésével az említett költségek igazolásáról.

48

A fent említett kérdések megválaszolása előtt meg kell állapítani, hogy a 2887/2000 rendelet nem tartalmazza a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúsága elvének meghatározását.

49

Ugyanis amint az e rendelet 3. cikke (3) bekezdésének kifejezéseiből következik, utóbbi csak egy olyan általános kijelentésre szorítkozik, hogy a bejelentett üzemeltetők a helyi hurok átengedéséért költségalapú árat számolnak fel.

50

Ezért meg kell vizsgálni, hogy létezik-e a díjak költségalapú meghatározásának elvére vonatkozó útmutatás a régi távközlési keretszabályozási irányelvekben, és különösen az alapügyre alkalmazandó 97/33 és 98/10 irányelvben, amelyeknek különösen a kiegészítésére törekszik a 2887/2000 rendelet a tizenötödik preambulumbekezdésének megfelelően.

51

E tekintetben fontos megállapítani, hogy általában véve a díjak költségalapú meghatározásának elve több régi távközlési keretszabályozási irányelvben szerepel, mint például a 97/33 és 98/10 irányelvben.

52

Ugyanis a 97/33 irányelv 7. cikkének (2) bekezdése, amely nem a díjakra, hanem az összekapcsolási díjakra hivatkozik, arra utal, hogy ez utóbbiak betartják az átláthatóság és a költségalapúság elveit.

53

A 98/10 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a helyhez kötött nyilvános telefonhálózat és a helyhez kötött nyilvános telefonos szolgáltatások igénybevételi díjszabását a 90/387/EGK irányelv […] mellékletében megállapított költségalapúság elvének tiszteletben tartásával kell meghatározni.

54

E tekintetben az említett melléklet 3. pontjának második bekezdése előírja, hogy a díjaknak objektív szempontokon kell alapulniuk, és főszabály szerint költségalapúaknak kell lenniük.

55

Meg kell azonban állapítani, hogy eltekintve néhány, bizonyos költségek fogalmának pontos meghatározásától az ítélkezési gyakorlatban (lásd a C-146/00. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2001. december 6-án hozott ítéletet [EBHT 2001., I-9767. o.]; a C-109/03. sz., KPN Telecom ügyben 2004. november 25-én hozott ítéletet [EBHT 2004., I-11273. o.], és a C-438/04. sz. Mobistar ügyben 2006. július 13-án hozott ítéletet [EBHT 2006., I-6675. o.]), a fent említett irányelvek egyáltalán nem adnak meghatározást a költségalapú díjszabás elvére.

56

Az előzőből következik, hogy általában véve a közösségi jog a távközlési ágazat különböző területein előírja a díjak vagy az árak költségalapúságának elvét, anélkül, hogy pontosítaná annak tartalmát az egyes érintett területeken, vagyis különösen az összekapcsolás, a beszédalapú telefónia vagy a helyi hurok vonatkozásában.

57

Ilyen körülmények között a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúsága elve meghatározásának érdekében nemcsak annak kifejezéseit kell figyelembe venni, hanem összefüggéseit és az arra vonatkozó szabályozás által követett célokat is.

58

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2887/2000 rendelet (7) preambulumbekezdése szerint a helyi hurok átengedése lehetővé teszi az újonnan piacra lépők számára, hogy a bejelentett üzemeltetőkkel versenyezzenek a folyamatos internet-hozzáféréshez és a multimédiás alkalmazásokhoz szükséges, a digitális előfizetői vonal technológián alapuló nagy sebességű adatátviteli szolgáltatások terén.

59

A 2887/2000 rendelet az 1. cikke (1) bekezdésének megfelelően arra irányul, hogy a helyi hurok átengedésére vonatkozó harmonizált feltételek megállapítása révén élénkítse a versenyt annak érdekében, hogy elősegítse az elektronikus hírközlési szolgáltatások széles választékának versenyfeltételek mellett történő szolgáltatását.

60

Az említett rendelet azonban nem rendelkezik e célból olyan elvről, amely szerint a helyi hurok hozzáférési díjait a kínálat és kereslet szabadon határozza meg a nyílt versenyző piac logikája mellett.

61

Ugyanis amint a 2887/2000 rendelet 3. cikke (3) bekezdésében alkalmazott kifejezésekből következik, a bejelentett üzemeltető a díjakat nem a szabad verseny, hanem az általa viselt költségek alapján határozza meg.

62

E tekintetben pontosítani kell, hogy ugyanezen rendelet 4. cikkének (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben a nemzeti szabályozó hatóság megállapítja, hogy a helyi hozzáférés piacán megfelelő mértékű a verseny, mentesíti a bejelentett üzemeltetőket azon kötelezettségük alól, hogy az árakat a költségalapúságnak megfelelően határozzák meg.

63

A 2887/2000 rendelet (13) preambulumbekezdésében említett 2000/417 ajánlás 1. cikke (6) bekezdésében a Bizottság szintén ebben az értelemben pontosítja, hogy amíg a helyi hozzáférési hálózatban a verseny szintje nem elegendő az előfizetői hurkok átengedésére vonatkozó túl magas ár megállapításának a megakadályozásához, ajánlott, hogy az előfizetői hurkok átengedésének árai megállapításánál a költségalapúság elvét kövessék.

64

Ebből következik, hogy a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt díjszabási elv nem tesz eleget a kínálat és kereslet szabályai által vezérelt nyílt versenyző piac szabályainak. Viszont ezen elv előírja a bejelentett üzemeltetőknek a helyi hurok hozzáférési díjai egy adott évre történő költségalapú meghatározásának kötelezettségét az érintett piacnak a verseny előtti fokozatos megnyitása lehetővé tétele céljából.

65

Másodszor a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésével együttesen értelmezett (11) preambulumbekezdéséből következik, hogy a helyi hurok átengedéséért felszámított díjaknak költségalapúaknak kell lenniük abban az értelemben, hogy az árképzési szabályoknak biztosítaniuk kell, hogy a helyi hurok szolgáltatója – a jelen esetben az olyan bejelentett üzemeltető, mint a Deutsche Telekom – fedezni tudja a felmerülő költségeit.

66

E rendelkezésekből következik, hogy a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt árképzési szabály azt írja elő, hogy a helyi hurok hozzáférési díjainak meghatározása során a bejelentett üzemeltetőnek figyelembe kell vennie azokat a mennyiségi elemeket, amelyek az e hurok létesítése miatt általa viselt költségekkel függnek össze.

67

Harmadszor szintén a 2887/2000 rendelet (11) preambulumbekezdéséből következik, hogy a bejelentett üzemeltetőnek a helyi hurok hozzáférési díjainak meghatározásából méltányos haszonra is szert kell tennie annak érdekében, hogy biztosítani tudja a helyi hozzáférési infrastruktúra hosszú távú fejlesztését és modernizációját.

68

Ezért a helyi hurok átengedésének keretében a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított árképzési elv lehetővé teszi a bejelentett üzemeltetőnek, hogy a többi távközlési üzemeltető részéről olyan díjazást kapjon, amely lehetővé teszi számára legalább a helyi hozzáférési infrastruktúra megfelelő működésének biztosítását azok átengedése esetén.

69

Az előző megfontolásokból következik, hogy a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúságának a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított elve úgy értelmezendő, mint a bejelentett üzemeltetőket terhelő azon kötelezettség, hogy a távközlési piacnak a verseny előtti fokozatos megnyitása keretében e díjakat a helyi hurok létesítése érdekében viselt költségek alapján határozzák meg, miközben az említett díjak meghatározásából méltányos haszonra tesznek szert, amely lehetővé teszi a létező távközlési infrastruktúra hosszú távú fejlesztését és modernizációját.

70

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a 2887/2000 rendelet nem tartalmaz egyetlen olyan rendelkezést sem, amely megállapítaná a figyelembe veendő költségeket, ha a bejelentett üzemeltető díjakat javasol a helyi hurokjához való hozzáférésért.

71

Amint azonban többek között a jelen ítélet 67. pontja megállapítja, a 2887/2000 rendelet (11) preambulumbekezdésének és e rendelet 3. cikke (3) bekezdésének együttes értelmezéséből következik, hogy a bejelentett üzemeltető a helyi hurok átengedéséért a helyi hálózat létesítése miatt már viselt költségek alapján számított díjakat javasol, és a kapott díjazás révén biztosítja az említett hálózat gazdasági életképességét.

72

E rendelkezésekből következik, hogy a helyi hurok más távközlési üzemeltetőknek való átengedése érdekében a bejelentett üzemeltető a javasolt díjakban többek között az elvégzett beruházásokkal összefüggő költségeket érvényesíti. Ezért a helyi hurok hozzáférési díjainak meghatározása érdekében figyelembe kell venni azokat a költségeket, amelyeket a bejelentett üzemeltetőnek kellett viselnie a helyi infrastruktúra létesítése érdekében elvégzett beruházások keretében.

73

E következtetést megerősíti először is a 97/33 irányelv IV. melléklete, amely példaképp az összekapcsolási díjelemekre hivatkozik, vagyis azon tényleges díjakra, amelyeket az összekapcsolt feleknek fizetniük kell. E melléklet megemlíti többek között a fizikai összekapcsolás elvégzésének fedezését lehetővé tévő költségeket, a felszerelések és eszközök állandó használatát fedező bérleti költségeket, a járulékos és kiegészítő szolgáltatások különböző költségeit, valamint a forgalommal összefüggő költségeket.

74

Ennek keretében ugyanezen irányelv V. melléklete másodsorban és példálózva tartalmazza azokat a költségeket, amelyeket figyelembe kell venni az összekapcsolási díjak meghatározásának keretében, és amelyek az elvégzett beruházásokkal függnek össze, mint például többek között a felszerelés és az összekapcsolási rendszer vonatkozásában felmerült kiadásokon alapuló költségek.

75

Ilyen körülmények között kérdezi a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróságtól, hogy a számított kamat és a számított értékcsökkenés részét képzik-e azon költségeknek, amelyeket a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított elvnek megfelelően figyelembe kell venni a helyi hurok hozzáférési díjainak megállapításakor.

76

Még ha a kérdést előterjesztő bíróság a kérdésében általában véve hivatkozik is a számított kamatra és a számított értékcsökkenésre, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, az alapeljárás hátteréből és a Bíróság elé terjesztett észrevételekből következik, hogy lényegében azt kell vizsgálni, hogy a befektetett tőkéhez kapcsolódó kamatok, valamint a helyi távközlési infrastruktúra kiépítéséhez használt befektetett eszközök értékcsökkenése beletartoznak-e az ilyen költségekbe.

77

A befektetett tőkéhez kapcsolódó kamatokat illetően a helyi hurok hozzáférési díjának megállapítása végett figyelembe veendő költségekről van szó a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított elv szerint. Ugyanis e költségek jelentik az e tőkével akkor szerzett jövedelmet, ha nem fektetik be a helyi hurokba.

78

Ugyanez igaz a kölcsönök kamataira, amelyek valójában a helyi hurok létesítéséhez elvégzett beruházások keretében történő adósságvállalás költségét jelentik.

79

Ami a helyi hálózat kiépítéséhez használt befektetett eszközök értékcsökkenését illeti, meg kell állapítani, hogy ezen értékcsökkenés figyelembe vétele lehetővé teszi ezen eszközök valós értéke csökkenésének kifejezését és költséget jelent a bejelentett üzemeltető számára.

80

E tekintetben pontosítani kell, hogy az említett értékcsökkenés a bejelentett üzemeltető által a helyi hurok létesítése érdekében vállalt beruházásokkal függ össze, és következésképpen a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt árképzési elvnek megfelelően figyelembe veendő üzemeltetési költségek közé tartozik.

81

E megállapítást megerősíti egyébként a 97/33 irányelv V. melléklete, amely előírja, hogy a költségszámítási rendszerben figyelembe vehető elemek között szerepelnek többek között a főbb tőkelekötési kategóriák értékcsökkenési ideje alatti költségkezeléshez használt könyvviteli megállapodások.

82

Ilyen értelmű a 98/322 ajánlás is, amelynek a számviteli elkülönítés végrehajtására vonatkozó iránymutatásokról szóló melléklete a 4. pontjában az üzemeltetők üzemeltetési költségeire hivatkozik, és a költségek, tehát a viselt költségek között említi az értékcsökkenést.

83

A 98/322 ajánlás mellékletének ugyanezen pontja szintén megemlíti az e melléklet 3. pontjában leírt költségszámolási eljárást, pontosítva, hogy ezen eljárás érvényes az üzemeltetési költségekre, valamint a beruházási kiadásokra, és e tekintetben kifejezetten megemlíti az értékcsökkenést, mint az üzemeltetési költségek egyik kategóriáját.

84

Az előző megfontolások összességéből következik, hogy a második kérdésre adandó válasz az, hogy a befektetett tőkéhez kapcsolódó kamatok és a helyi hurok létesítéséhez használt befektetett eszközök értékcsökkenése beletartoznak azokba a költségekbe, amelyeket figyelembe kell venni a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúságának a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt elvének megfelelően.

85

A kérdést előterjesztő bíróság felkéri a Bíróságot, hogy foglaljon állást abban a kérdésben, hogy azon költségek számítási alapja, amelyeket figyelembe kell venni a helyi hurok hozzáférési díja megállapításának keretében, a befektetett eszközök újrabeszerzési értéke az értékelés időpontjáig már megtörtént értékcsökkenés levonásával, vagy pedig kizárólag az értékelés időpontjában irányadó napi árban kifejezett újrabeszerzési érték.

86

E kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné tudni, hogy a költségek számítási alapjának az egyenértékű távközlési szolgáltatások nyújtásához új helyi hozzáférési struktúra bejelentett üzemeltetőn kívüli üzemeltető általi, semmiből történő létrehozásának költségein kell-e alapulnia (a továbbiakban: jelenlegi költség) vagy a bejelentett üzemeltető által ténylegesen viselt költségeken a már megtörtént értékcsökkenés figyelembevételével (a továbbiakban: múltbeli költség).

87

Egyúttal meg kell állapítani, hogy a 2887/2000 rendelet nem tartalmaz semmilyen elemet azon költségek számítási alapját illetően, amelyeket figyelembe kell venni a helyi hurokhoz való hozzáférési díj meghatározásának keretében.

88

Ilyen körülmények között fontos megvizsgálni, hogy a 97/33 és 98/10 irányelvek, amelyek kiegészítésére a 2887/2000 rendelet irányul, tartalmaznak-e útmutatást ezzel kapcsolatban.

89

Először is e tekintetben a Deutsche Telekom, a német kormány és a Bundesrepublik Deutschland – mint az alapeljárásban részt vevő fél – azt állítják, hogy az útmutatásoknak a 2887/2000 rendeletből és az alapügyben alkalmazandó régi távközlési keretszabályozási irányelvekből való hiányzása ellenére lényeges útmutatások állnak fenn arra nézve, hogy a közösségi jogalkotó a jelenlegi költségeken alapuló számítási módszert választotta.

90

Az ilyen útmutatások először is a 98/195 ajánlás 6. pontjából következnek, amely előírja, hogy a tevékenységi ágakon alapuló költségszámítás nem múltbeli, hanem jelenlegi költségeket vesz figyelembe. Ezen ajánlás ugyanezen pontjából következik az is, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok a bejelentett üzemeltetőiknek határidőt szabnak a jelenlegi költségeken alapuló új költségszámítási rendszer végrehajtására, ha az ilyen rendszereket még nem vezették be.

91

Ugyanezen következik másodszor a 98/322 ajánlás 4. pontjából, amely előírja, hogy a hatékony szolgáltató hálózati eszközeinek előremutató vagy folyó értéken történő értékelése a folyóáras költségelszámolás módszer fő eleme.

92

Ezzel összefüggésben harmadszor a 2000/417 ajánlás megerősíti a fent hivatkozott útmutatásokat azáltal, hogy az 1. cikkének (6) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúsága elvének alkalmazása keretében általában véve a jelenlegi költségeket kell figyelembe venni, vagyis azokat a költségeket, amelyek a hálózat értékelésének idején a hatékony, modern, egyenértékű infrastruktúra kiépítésének és az ilyen típusú szolgáltatás nyújtásának költségei.

93

Negyedszer ilyen értelemben a 2000/C 272/10 közlemény szintén a 6., a nemzeti szabályozó hatóság és a versenyhivatalok kötelezettségei című pontjában a jelenlegi költségeken alapuló árképzési rendszerre hivatkozik.

94

Ezen érvelésre válaszul a 2000/417 ajánlásra kell támaszkodni, amely az előzőleg hivatkozott többi ajánlással szemben külön a helyi hurok átengedésére vonatkozik, és egyidejűleg hivatkozik a 97/33 és 98/10 irányelvekre. Ugyanis bár az ajánlások nem irányulnak kötelező joghatások kifejtésére, a nemzeti bíróságok kötelesek figyelembe venni az ajánlásokat az eléjük terjesztett jogvita megoldása érdekében, különösen akkor, ha azok a végrehajtásuk biztosításának céljából hozott nemzeti rendelkezések értelmezését magyarázzák meg, vagy ha a céljuk kötelező jellegű közösségi rendelkezések kiegészítése (lásd a C-322/88. sz., Grimaldi ügyben 1989. december 13-án hozott ítélet [EBHT 1989., 4407. o.] 41. pontját és a C-207/01. sz., Altair Chimica SpA ügyben 2003. szeptember 11-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-8875. o.] 41. pontját). A 2000/417 ajánlás 1. cikkének (6) bekezdése előírja a jelenlegi költségeken alapuló előretekintő megközelítés elvét. Ugyanis amint e rendelkezésből következik, e megközelítés elősegíti a korrekt és fenntartható versenyt, és alternatív befektetési ösztönzőket biztosít.

95

Ugyanezen rendelkezésből egyértelműen kiderül azonban, hogy különösen a verseny torzulásainak elkerülése végett más, a múltbeli költségeken alapuló megközelítés sem kizárt. Így a nemzeti szabályozó hatóság figyelembe tud venni minden egyes adott versenyhelyzetet.

96

Másodszor a Deutsche Telekom, a német kormány és a Bundesrepublik Deutschland – mint az alapeljárásban részt vevő fél – azt állítják, hogy feltételezve, hogy nem derül ki az alapügyben alkalmazandó jogi háttérből, hogy a költségek számítási alapjának a jelenlegi költségeken kell alapulnia, a távközlési ágazatra jellemző gazdasági megfontolások – amint azt a bizonyos tagállamokban követett gyakorlat bizonyítja – bármely esetben kizárólag az e költségeken alapuló számítási módszert írnak elő.

97

E tekintetben úgy kell vélekedni, hogy figyelemmel a távközlés területén történő technológiai fejlődésre, nem kizárt, hogy bizonyos, különösen a kiépített hálózati felszereléssel összefüggő beruházások jelenlegi költsége bizonyos esetekben alacsonyabb legyen a múltbeli költségnél.

98

Ebből következik, hogy a bejelentett üzemeltető azon lehetősége, hogy a költségek számítási alapját kizárólag a beruházásai költségeire alapítsa, valójában azt teszi lehetővé számára, hogy kiválassza azokat a költségeket, amelyek lehetőséget adnak neki arra, hogy a helyi hurok hozzáférési díját magasabb szinten határozza meg, és hogy ne vegye számításba azon díjszabási elemeket, amelyek előnyben részesítenék a kedvezményezetteket. Így a bejelentett üzemeltető valójában megkerülheti a helyi hurok hozzáférési díja költségalapú meghatározására vonatkozó szabályokat.

99

Meg kell tehát állapítani, hogy a kizárólag a jelenlegi költségekre alapított számítási mód a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúsága elvének alkalmazása keretében sem a legmegfelelőbb módszer.

100

Harmadszor az Arcor azt állítja, hogy számítási alapként a múltbeli költségeket és nem a jelenlegi költségeket kell figyelembe venni, mivel ez utóbbi esetben a 2887/2000 rendelet értelmében vett kedvezményezett köteles lenne a bejelentett üzemeltetőnek túl magas díjat fizetni a helyi hozzáférési infrastruktúra korára figyelemmel, nem kizárva egyébként azon esetet sem, hogy a rendszer értéke ettől kezdve csökkenhet.

101

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a helyi hurok átengedése lehetővé teszi az új távközlési üzemeltetőknek, hogy saját infrastruktúra hiányában versenyre kelhetnek a bejelentett üzemeltetőkkel utóbbiak infrastruktúrájának igénybevételével. Ugyanis amint a 2887/2000 rendelet (6) preambulumbekezdése megállapítja, lehetetlen lenne gyorsan megnyitni a távközlési ágazatot a verseny előtt, ha arra kellene várni, hogy minden egyes üzemeltető kiépíthesse a saját helyi infrastruktúráit.

102

Pontosan a versenynek a bejelentett üzemeltetőkön kívüli üzemeltetők számára az új hálózatok hiányával összefüggő újabb torzulásának elkerülése céljából írta elő a 2887/2000 rendelet a helyi hurok átengedését.

103

Ilyen körülmények között másodszor emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt árképzési szabály lehetővé teszi a helyi hurok szolgáltatójának a felmerülő költségek fedezését, miközben méltányos haszonra tesz szert, annak érdekében, hogy biztosítani tudja a helyi hozzáférési infrastruktúra hosszú távú fejlesztését és modernizációját.

104

Következésképpen, ha – amint azt az Arcor állítja – a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt árképzési szabály alkalmazása vonatkozásában a költségek számítási alapja kizárólag a múltbeli költségeken alapul, ami potenciálisan a hálózat korának függvényében szinte amortizálódott hálózat figyelembe vételéhez vezethet, és következésképpen nagyon alacsony díjat eredményezhet, a bejelentett üzemeltető indokolatlan hátrányokkal jellemzett helyzettel szembesülhet.

105

Egyrészt köteles lenne megnyitni a hálózatát a versenytársai előtt, és következésképpen vállalni a vevőköre egy részének esetleges elvesztését.

106

Másrészt azon díjazás, amelyet a helyi hurok átengedéséért ellenszolgáltatásként kapna, nem tenné számára lehetővé, hogy az ügyletből méltányos haszonra tegyen szert, tekintetbe véve, hogy – amint azt a 2887/2000 rendelet (11) preambulumbekezdése megállapítja – a helyi infrastruktúra hosszú távú fejlesztésének és modernizációjának biztosítása az ő feladata.

107

E tekintetben hozzá kell fűzni, hogy a helyi infrastruktúra fenntartásával és modernizációjával összefüggő költségeit bármely esetben a bejelentett üzemeltető befektetett eszközeinek valós értékén kell számítani.

108

Ebből következik, hogy azoknak a költségeknek a számítási alapja, amelyeket figyelembe kell venni a helyi hurok hozzáférési díjának meghatározása során, nem alapozható kizárólag a múltbeli költségekre, különben a bejelentett üzemeltető a kedvezményezetthez képest olyan indokolatlan hátrányokkal jellemzett helyzetbe kerülne, amelyeknek pontosan az elkerülésére irányul maga a 2887/2000 rendelet. E rendelet célja ugyanis az, hogy egyidejűleg lehetővé tegye a kedvezményezettek és a bejelentett üzemeltetők működését a piacon, hogy középtávon szabályos verseny alakuljon ki.

109

Az előző megfontolások összességéből következik, hogy a 2887/2000 rendeletben és a releváns régi távközlési irányelvekben nem létezik a kizárólag a jelenlegi költségeken vagy múltbeli költségeken alapuló számítási mód mellett szóló megállapítás, és hogy egyik vagy másik alap kizárólagos figyelembe vétele megkérdőjelezheti az e rendelet által követett célt, vagyis a versenynek a helyi hurok átengedésére vonatkozó harmonizált feltételek megállapítása révén annak érdekében történő élénkítését, hogy elősegítse az elektronikus hírközlési szolgáltatások széles választékának versenyfeltételek mellett történő szolgáltatását.

110

Ilyen körülmények között, a kérdést előterjesztő bíróság által a jelenlegi költségekre és múltbeli költségekre tett hivatkozástól függetlenül meg kell vizsgálni, hogy léteznek-e a 97/33 és 98/10 irányelvekben – amelyek kiegészítésére a 2887/2000 rendelet irányul – más útmutatások a költségek számítási alapjára vonatkozóan.

111

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 97/33 irányelv (10) preambulumbekezdése szerint a díjaknak ösztönözniük kell a produktivitást, és előmozdítaniuk a hatékony és életképes üzemeltetők piacára való belépést, és nem lehetnek alacsonyabbak a hosszú távú kiegészítő költségek alapján és a tényleges költségeken alapuló költségek megosztási és megállapítási módszere szerint meghatározott küszöbnél, és nem lehetnek magasabbak a szóban forgó összekapcsolás nyújtása külön költsége által meghatározott felső határnál sem.

112

Szintén ebben az értelemben ugyanezen irányelv 7. cikke (2) bekezdése előírja, hogy az összekapcsolási díjat az átláthatóság és a költségalapúság elvének tiszteletben tartásával kell meghatározni, és hogy annak bizonyítása, hogy a díjak meghatározása a valós költségek – ideértve a beruházások ésszerű megtérülését is – alapulvételével történt, az összekapcsolást berendezéseivel biztosító szervezetet terheli.

113

Ugyanígy a 97/33 irányelv IV. melléklete összekapcsolási díjnak minősíti azon tényleges díjakat, amelyeket az összekapcsolt feleknek kell fizetniük.

114

A 97/33irányelv V. mellékletében a közösségi jogalkotó az „alkalmazott standard költségre” hivatkozik, és amikor meg kell határozni e költségek számítási módszerét, e melléklet hivatkozásként a felszerelés és a rendszerek vonatkozásában felmerült tényleges kiadásokon alapuló „már megfizetett költségeket” és a felszerelés, illetve a rendszerek újrabeszerzési költségeinek értékelésén alapuló „előrelátható költségeket” jelöli meg.

115

A fent említett rendelkezésekből következik, hogy a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúságának elve a tényleges költségek, vagyis a bejelentett üzemeltető által már megfizetett költségek, és a hálózat, illetve annak egyes elemei újrabeszerzési költségeinek értékelésén alapuló előrelátható költségek figyelembe vételét igényli.

116

Külön közösségi szabályozás hiányában a nemzeti szabályozó hatóságok mérlegelése alá tartozik azon számítási alap meghatározási módozatainak megállapítása, amelyen az értékcsökkenést számolni kell.

117

Így a 97/33 irányelv rendelkezései szerint, amelyek a helyi hurokra is alkalmazandók a 2887/2000 rendelet keretében, a költségek számítási módszere egyszerre alapulhat a bejelentett üzemeltető által már megfizetett költségeken, ami hivatkozási alapként a költségek jelenlegi értékükön történő figyelembevételét feltételezi, és az előrelátható költségeken, ami nem zárja ki hivatkozási alapként a költségek jelenlegi értékükön történő figyelembevételét.

118

A nemzeti szabályozó hatóságnak így kell kiszámítania a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúsága elvének alkalmazása keretében figyelembe veendő tényleges költségeket.

119

Az előző megfontolások összességéből következik, hogy a harmadik kérdés a) részére adandó válasz az, hogy a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúságának a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt elvének alkalmazása keretében a nemzeti szabályozó hatóságoknak a bejelentett üzemeltető költségei számítási alapjának meghatározása érdekében a tényleges költségeket kell figyelembe venniük, vagyis a bejelentett üzemeltető által már megfizetett költségeket, valamint az előrelátható költségeket, mely utóbbiak adott esetben a hálózat, illetve annak egyes elemei újrabeszerzési költségeinek értékelésén alapulnak.

120

Harmadik kérdésének b) részével az előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy azokat a költségeket, amelyeket a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt díjazási elv alkalmazásának keretében figyelembe kell venni, teljes és ellenőrizhető számviteli dokumentumokkal kell-e igazolni.

121

Ha az e kérdésre adandó válasz nemleges, a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésének c) részével azt kérdezi, hogy bizonyíthatók-e az említett költségek alulról felfelé építkező („bottom up”) vagy felülről lefelé építkező („top down”) analitikus költségmodellen alapuló értékeléssel is. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság azt is kéri a Bíróságtól, hogy az határozza meg többek között ezen értékelés módszertani követelményeit.

122

A 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt díjazási elv alkalmazásának keretében figyelembe veendő költségek teljes és ellenőrizhető számviteli dokumentumok alapján történő igazolását illetően meg kell állapítani, hogy e rendelet, valamint a 97/33 és a 98/10 irányelv nem tartalmaz rendelkezéseket e tekintetben.

123

Az Arcor azonban azt állítja, hogy a 97/33 irányelv V. mellékletében vannak olyan jelek, amelyek szerint a közösségi jogalkotó részletes dokumentumokon alapuló költségszámítási módszer elfogadásának biztosítására törekszik, úgy, hogy valamely bejelentett üzemeltető ne kerülhesse meg e rendszert hiányos vagy nem ellenőrizhető számviteli dokumentumok elküldésével, ami azt vonná maga után, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok elméleti költségszámítási modellekhez folyamodnának.

124

Feltételezve, hogy ilyen eset áll fenn, ilyen irányú kifejezett rendelkezés hiányában nem lehet önmagában a 97/33 irányelv V. mellékletéből arra következtetni, hogy kötelezettség áll fenn a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúsága elvének alkalmazása keretében számításba vett költségek minden esetben teljes és ellenőrizhető számviteli dokumentumokkal történő igazolására vonatkozóan.

125

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2887/2000 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja előírja, hogy a nemzeti szabályozó hatóság jogosult a bejelentett üzemeltetőktől az e rendelet végrehajtásához szükséges tájékoztatást kérni.

126

E rendelkezés alapján tehát a nemzeti szabályozó hatóságok tájékoztatást kérhetnek, akkor is, ha az azon költségeket igazoló dokumentumokról van szó, amelyeket a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúságának a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt elvének alkalmazása keretében kell figyelembe venni.

127

Az előzőből következik, hogy a harmadik kérdés b) részére adandó válasz az, hogy a 2887/2000 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján a nemzeti szabályozó hatóság kérheti, hogy a bejelentett üzemeltető közölje a szükséges információkat a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúsága elvének alkalmazása keretében figyelembe vett költségeket igazoló dokumentumokra vonatkozóan. Mivel a közösségi jog nem rendelkezik az ellenőrizendő számviteli dokumentumokra vonatkozóan, egyedül a nemzeti szabályozó hatóságok feladata az alkalmazandó jog szerint megvizsgálni, hogy a bemutatott dokumentumok a legmegfelelőbbek-e a költségszámítás érdekében.

128

Az analitikus költségmodellt illetően előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az alulról felfelé építkező analitikus költségmodellje, az ún. „bottom up” modell keretében a valamely új hálózat létrehozatala érdekében végzett beruházások jelenlegi értékét kell figyelembe venni. E modell azokon a költségeken alapszik, amelyeket valamely üzemeltető saját hálózat megszerzése és üzemeltetése érdekében viselne. A felülről lefelé építkező, ún. „top down” modell viszont a bejelentett üzemeltető által ténylegesen viselt költségeken alapszik.

129

E tekintetben mindjárt meg kell állapítani, hogy sem a 2887/2000 rendelet, sem a 97/33 és 98/10 irányelv nem tartalmaz konkrét és egybehangzó útmutatást a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésre vonatkozóan.

130

Egyebekben a 98/322 ajánlás (5) preambulumbekezdése megállapítja, hogy az alulról felfelé építkező gazdasági modellek egyre tökéletesebbé válnak, mégis hiányosak maradnak, így a belátható jövőre nézve az alulról felfelé építkező és a felülről lefelé építkező megközelítések egymáshoz való közelítése javasolt.

131

A 2887/2000 rendeletből és az alapügyben alkalmazandó régi távközlési keretszabályozások szövegéből következik, hogy nincsen olyan útmutatás, amely jogilag megkövetelt módon bizonyítaná a közösségi jogalkotónak az alulról felfelé, illetve felülről lefelé építkező számviteli modell felé való irányultságát.

132

Egyéb pontosítások hiányában meg kell állapítani, hogy a közösségi jog a nemzeti szabályozó hatóságokra hagyja az alkalmazandó jog alapján azon költségszámítási módszerek használatának megválasztását, amelyek számukra az eset szerint a legmegfelelőbbek.

133

Ilyen körülmények között nem szükséges válaszolni a kérdést előterjesztő bíróság következő, az alulról felfelé, illetve felülről lefelé építkező analitikus költségmodellen alapuló értékelés módszertani követelményeire vonatkozó kérdésére.

134

A harmadik kérdés c) részére tehát az a válasz adandó, hogy a közösségi jog nem zárja ki, hogy a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúsága elvének alkalmazása keretében, teljes és ellenőrizhető számviteli dokumentumok hiányában a nemzeti szabályozó hatóságok határozzák meg a költségeket az alulról felfelé, illetve felülről lefelé építkező analitikus költségmodell alapján.

135

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a 2887/2000 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését akként kell-e értelmezni, hogy a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúságának az ugyanezen rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt elve olyan minimumkövetelményt jelent-e, amelytől a tagállamok nemzeti joga a kedvezményezett terhére nem térhet el.

136

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2887/2000 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerint ez a rendelet nem érinti a tagállamok jogát arra, hogy a közösségi joggal összhangban olyan intézkedéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be, amelyek az e rendeletben foglaltaknál részletesebb rendelkezéseket tartalmaznak, illetve amelyek ennek a rendeletnek a hatályán kívül esnek, többek között a helyi infrastruktúrákhoz való hozzáférés egyéb típusai vonatkozásában.

137

Ugyanezen rendelet 3. cikkének (3) bekezdését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az – további pontosítás nélkül – annak általános kijelentésére szorítkozik, hogy a bejelentett üzemeltetők a helyi hurok és a kapcsolódó eszközök átengedéséért költségalapú árat számolnak fel.

138

Tekintettel a 2887/2000 rendelet fent említett rendelkezéseinek tartalmára és az alapeljárás ténybeli összefüggéseire, meg kell állapítani, hogy első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az e rendelet 1. cikke (4) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően elfogadott részletes nemzeti intézkedések alkalmazhatatlanná tehetik-e a helyi hurok hozzáférési díja e rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított költségalapúságának elvét.

139

E tekintetben először is fontos pontosítani, hogy a 2887/2000 rendelet 1. cikkének (4) bekezdése természetesen meghagyja a tagállamoknak azt a lehetőséget, hogy olyan intézkedéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be, amelyek az e rendeletben foglaltaknál részletesebb rendelkezéseket tartalmaznak, többek között a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúságának elvére vonatkozóan.

140

Egy ilyen rendelkezés azonban nem értelmezhető akként, hogy az lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy a nemzeti intézkedések fenntartásával vagy bevezetésével eltérjenek az említett elvtől.

141

Ugyanis a 2887/2000 rendelet 1. cikkének (4) bekezdésében használt kifejezésekből következik, hogy e rendelkezés azt engedi meg az érintett tagállamnak, hogy részletes nemzeti rendelkezésekkel kiegészítse e rendelet releváns, a jelen esetben a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúságának elvére vonatkozó rendelkezéseit, nem pedig azt, hogy eltérjen azoktól.

142

A 2887/2000 rendelet 1. cikkének (4) bekezdése által az érintett tagállamnak kínált lehetőség fennáll, tekintettel arra a tényre, hogy – amint azt a jelen ítélet 48. és 49. pontjában megállapítottuk – e rendelet nem tartalmaz egyetlen konkrét tényezőt sem ezen elv meghatározására vonatkozóan.

143

Következésképpen a részletesebb rendelkezéseket tartalmazó intézkedések fenntartásának vagy bevezetésének a 2887/2000 rendelet 1. cikkének (4) bekezdésében elismert lehetősége megengedi a tagállamoknak, hogy a nemzeti jogszabályaikban a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúsága elvének konkretizálására alkalmas rendelkezéseket írjanak elő, betartva az említett rendelet 1. cikkének (4) bekezdésében bevezetett korlátokat.

144

Egyebekben emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelet elfogadására – amint a (14) preambulumbekezdésében megállapítja – a Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elve tiszteletben tartásával került sor, és csak ezzel összefüggésben állapítja meg kifejezetten, hogy a tagállamok megőrzik annak lehetőségét, hogy külön szabályokat állapítsanak meg a szóban forgó területen.

145

Továbbá pontosítani kell, hogy az alapeljárásnak a Bíróság elé észrevételeket terjesztő felei nem hoznak fel olyan érvet, amely szerint a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúságának elve ne lenne alkalmazható a 2887/2000 rendelet 1. cikke (4) bekezdésének rendelkezései miatt, hiszen az alapügyben alkalmazandó nemzeti rendelkezések, vagyis a TKG 1996 24. cikke, valamint a TEntgV 2. és 3. cikke nem jelentik ezen elv részletes alkalmazását.

146

Azt állították viszont az alapeljárás felei, hogy az alapügyben szóban forgó díjazási elvet nemzeti rendelkezésekkel kell konkretizálni azon mérlegelési mozgástér keretében, amellyel a tagállamok e területen rendelkeznek, és hogy e mérlegelési mozgásteret a jelen esetben nem lépték túl.

147

Másodszor ilyen körülmények között felvetődik az a kérdés, hogy az alapügyben szóban forgó olyan nemzeti rendelkezések, mint a TKG 1996 24. cikke, valamint a TEntgV 2. és 3. cikke a 2887/2000 rendelet 1. cikke (4) bekezdésének értelmében vett részletes rendelkezéseknek minősülnek-e.

148

Nem kétséges, hogy önmagában e nemzeti rendelkezéseknek az értelmezése azon következtetésre vezet, hogy az említett rendelet 1. cikke (4) bekezdésének értelmében vett részletes rendelkezésekről van szó.

149

Ugyanis az említett nemzeti rendelkezések a közösségi jog tiszteletben tartása mellett alkalmazzák a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúságának elvét, többek között a díjakra és az azokra a dokumentumokra vonatkozó műszaki intézkedések útján, amelyeket azon vállalkozásnak kell bemutatnia, amely díjazási engedély iránti kérelmet terjesztett elő.

150

Az előzőből következik, hogy az első kérdésre adandó válasz az, hogy a tagállamoknak a 2887/2000 rendelet 1. cikkének (4) bekezdésében biztosított azon lehetőség, hogy részletesebb nemzeti intézkedéseket hozzanak, nem teheti alkalmazhatatlanná a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúságának az említett rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított elvét.

151

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2887/2000 rendeletnek „A nemzeti szabályozó hatóság által gyakorolt felügyelet” című 4. cikke az (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a nemzeti szabályozó hatóság gondoskodik arról, hogy a helyi hurok átengedéséért felszámított árak a tisztességes és fenntartható versenyt erősítsék.

152

Ezzel kapcsolatban ugyanezen cikk (2) bekezdése megállapítja, hogy a nemzeti szabályozó hatóság jogosult egyrészt a helyi hurok és a kapcsolódó eszközök átengedésére vonatkozó referenciaajánlat változtatását elrendelni, többek között az árak tekintetében, ha az ilyen változtatás indokolt, másrészt a bejelentett üzemeltetőktől az e rendelet végrehajtásához szükséges tájékoztatást kérni.

153

E rendelkezésekből következik, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok széles jogkörrel rendelkeznek, hogy beavatkozzanak a helyi hurok átengedéséért felszámított díj különböző szempontjait illetően, az árak, tehát a javasolt díjak módosításáig terjedően.

154

E tekintetben fontos emlékeztetni arra, hogy a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt elvnek megfelelően a helyi hurok hozzáférési díjának szintjét a tényleges költségek, vagyis a már megfizetett költségek és a bejelentett üzemeltetőnél előreláthatólag felmerülő költségek alapján kell meghatározni.

155

Ebből az következik, hogy a 2887/2000 rendelet által a nemzeti szabályozó hatóságoknak a helyi hurok átengedése díjazási szempontjainak értékelésére vonatkozóan elismert kiterjedt jogkör a bejelentett üzemeltető által viselt költségek értékelésére is vonatkozik.

156

Ezért meg kell állapítani, hogy azon kiterjedt jogkör, amellyel a nemzeti szabályozó hatóságok a 2887/2000 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése alapján rendelkeznek, vonatkozik a számításba vett költségekre – mint például a befektetett tőkével kapcsolatos kamatok és a befektetett eszközök értékcsökkenése –, azok számítási alapjára, valamint az említett költségek számviteli igazolási modelljeire is.

157

Egyebekben pontosítani kell, hogy az említett rendelet 4. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseiből is következik, hogy a nemzeti szabályozó hatóságoknak azon kiterjedt jogkörök keretében, amelyeket e rendelkezések elismernek számukra, hatáskörük van a helyi hurok hozzáférési díjainak vizsgálatára vonatkozó eljárás lefolytatására, olyan értelemben, hogy információkat kérhetnek többek között a díjak költségalapúsága elvének alkalmazása keretében vállalt költségekre vonatkozóan.

158

Ebből következik, hogy 2887/2000 rendelet nemcsak kiterjedt jogkört biztosít a nemzeti szabályozó hatóságoknak, hanem megfelelő eszközöket is ahhoz, hogy lehetővé tegye számukra az említett rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt elv helyes alkalmazásának a leghatékonyabb módon történő vizsgálatát.

159

A harmadik kérdés e) részére tehát az a válasz adandó, hogy a 2887/2000 rendelet 4. cikke (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseiből következik, hogy a bejelentett üzemeltetők helyi hurok átengedéséért felszámított díjainak vizsgálata során, tekintettel az említett rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított díjazási elvre, a nemzeti szabályozó hatóságok az e díjak különböző szempontjainak értékelését lefedő, és az árak, azaz a javasolt díjak módosítására is kiterjedő jogkörrel rendelkeznek. E kiterjedt jogkör vonatkozik a bejelentett üzemeltetők által viselt költségekre is, mint például a befektetett tőkével kapcsolatos kamatok és a befektetett eszközök értékcsökkenése, azok számítási alapjára, valamint az említett költségek számviteli igazolási modelljeire is.

160

A kérdést előterjesztő bíróság először is arra kéri fel a Bíróságot, hogy foglaljon állást a nemzeti szabályozó hatóságoknak a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított díjazási elvet érintő határozataira vonatkozó bírósági felülvizsgálat terjedelmét illetően.

161

Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy nyilatkozzon a 2887/2000 rendelet által kedvezményezettnek minősített kategóriába tartozó távközlési szolgáltatók – vagyis a távközlési ágazatban működő harmadik versenytársak – azon lehetőségéről, hogy bíróság előtti vitathatják a nemzeti szabályozó hatóságoknak a bejelentett üzemeltetők által a helyi hurokjuk átengedéséért felszámított díjakat engedélyező határozatait.

162

Ezzel összefüggésben harmadszor és végső soron felvetődik azon kérdés, hogy különösen a bírósági eljárás során, vagy még inkább a 2887/2000 rendelet 4. cikkében előírt felügyeleti eljárás során kire hárul az említett rendelet 3. cikkének (3) bekezdése által hivatkozott, a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúsága elvének tiszteletben tartására vonatkozó bizonyítási teher.

163

Először is meg kell állapítani, hogy sem a 2887/2000 rendelet, sem a régi távközlési keretszabályozási irányelvek nem vonatkoznak az alkalmazandó bírósági eljárásokra vonatkozó nemzeti szabályok harmonizálására, sem ezzel kapcsolatban a bírósági felülvizsgálat esetenkénti terjedelmére.

164

Ezzel kapcsolatban a német kormány, a Bundesrepublik Deutschland – mint az alapeljárásban részt vevő fél – és a Deutsche Telekom azon ítélkezési gyakorlatra alapítják érvüket, amely szerint ha a közösségi jog széles mérlegelési jogkört ismer el a közösségi intézményeknek a szóban forgó területen általuk végzett összetett gazdasági értékelések miatt, a közösségi bíróság által végzett esetleges felülvizsgálatnak annak ellenőrzésére kell szorítkoznia, hogy a vitatott intézkedésnél nem történt-e nyilvánvaló hiba vagy hatáskörrel való visszaélés, illetve hogy az érintett hatóság nem lépte-e át nyilvánvalóan mérlegelési jogköre korlátait (lásd különösen a C-120/97. sz. Upjohn ügyben 1999. január 21-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-223. o.] 34. pontját, valamint a C-211/03., C-299/03. és C-316/03–C-318/03. sz., HLH Warenvertrieb és Orthica ügyben 2005. június 9-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-5141. o.] 75. pontját).

165

Ezen ítélkezési gyakorlatnak analógia útján az alapügyre való vonatkoztatásával kijelenthető, hogy a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében előírt díjazási elv alkalmazására vonatkozóan a nemzeti szabályozó hatóságok által elvégzett értékelések, vagyis a figyelembe veendő költségekre, a számításukra és a helyi távközlési infrastruktúra fiktív értékelésének esetén a számviteli igazolásukra vonatkozó értékelések összetett gazdasági értékeléseknek minősülnek, következésképpen a nemzeti bíróság felülvizsgálatának is korlátozottnak kell lennie.

166

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint vonatkozó közösségi szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata, hogy kijelölje a hatáskörrel rendelkező bíróságokat, és meghatározza az azon jogok védelmének biztosítását szolgáló keresetek eljárási szabályait, amelyek a közösségi jogból erednek a jogalanyok számára, azzal, hogy e szabályok egyfelől nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló nemzeti keresetekre vonatkoznak (egyenértékűség elve), és másfelől nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve) (lásd a C-30/02. sz., Recheio – Cash & Carry ügyben 2004. június 17-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-6051. o.] 17. pontját, és a C-222/05–C-225/05. sz., van der Weerd és társai egyesített ügyekben 2007. június 7-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-4233. o.] 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

167

Ezzel összefüggésben meg kell állapítani, hogy amint azt jogosan állítja az Arcor, és általánosabb összefüggésben a litván kormány, a 2887/2000 rendelet (11) preambulumbekezdéséből, valamint az említett rendelet 3. cikkének (2) és (3) bekezdéséből, valamint 4. cikkének (3) bekezdéséből következik, hogy a nemzeti szabályozó hatóságoknak a helyi hurok hozzáférési díjainak alkalmazását átlátható, tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek között kell biztosítaniuk.

168

Ezért a nemzeti bíróság feladata a 2887/2000 rendeletből a helyi hurok átengedését illetően eredő kötelezettségek tiszteletben tartását az említett rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított díjazási elvnek megfelelő szabályok szerint és a fent említett feltételek között biztosítani.

169

Ebből következik, hogy a közösségi jog nem ír elő egyetlen olyan szabályt sem, amely szerint a tagállamoknak sajátos felülvizsgálati módot kell bevezetniük a nemzeti szabályozó hatóságoknak a bejelentett üzemeltetőnek a helyi hurokja átengedéséért felszámított díjaira vonatkozó határozatai tekintetében.

170

Az előző megfontolásokból következik, hogy a harmadik kérdés d) részére adandó válasz az, hogy a bejelentett üzemeltetőnek a helyi hurokja átengedéséért felszámított díjaira vonatkozó nemzeti szabályozó hatósági határozatok tekintetében egyedül a tagállamok feladata – az őket megillető eljárási autonómia keretében, az egyenértékűség elvének és a bírói jogvédelem hatékonysága elvének tiszteletben tartása mellett – meghatározni a hatáskörrel rendelkező bíróságot, a jogvita jellegét és következésképpen a bírósági felülvizsgálat szabályait. Ilyen körülmények között a nemzeti bíróságnak biztosítania kell a helyi hurok említett rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított díjazási elvnek megfelelő szabályok szerinti átengedését illetően a 2887/2000 rendeletből eredő kötelezettségek átlátható, tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek közötti tényleges teljesítését.

171

A harmadik kérdés f) részében lényegében annak megvizsgálására kérik fel a Bíróságot, hogy a 2887/2000 rendelet értelmében vett kedvezményezettek vitathatják-e a költségalapúság követelménye alapján a bejelentett üzemeltetők helyi hurokjuk átengedéséért felszámított díjait engedélyező nemzeti szabályozó hatósági határozatokat.

172

E kérdés megválaszolása érdekében meg kell vizsgálni azon jogszabályi hátteret, amelybe a 2887/2000 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése illeszkedik.

173

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 90/387 irányelv 5a. cikkének (3) bekezdése szerint a tagállamok nemzeti szinten biztosítanak olyan megfelelő mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik a nemzeti szabályozó hatóság határozatával érintett félnek, hogy az érdekelt felektől független fórumhoz forduljon.

174

Az említett rendelkezés a hatékony bírói jogvédelem elvének kifejeződése, amely a közösségi jog olyan általános jogelve, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik, és amelyet az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény 6. és 13. cikke is biztosít, amelynek értelmében a tagállamok bíróságainak feladata a jogalanyok számára a közösségi jog közvetlen hatályából eredő jogvédelem biztosítása (lásd analógia útján a C-426/05. sz., Tele2 Telecommunication ügyben 2008. február 21-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-685. o.] 30. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

175

Tekintettel arra, hogy a nemzeti szabályozó hatóságnak a 2887/2000 rendelet 4. cikkével kapcsolatban hozott határozata a 90/387irányelv hatálya alá tartozik, ezen irányelv 5a. cikkének (3) bekezdése megköveteli, hogy a nemzeti jog olyan megfelelő mechanizmusokat írjon elő, amelyek lehetővé teszik az e határozattal érintett félnek, hogy független szervhez fellebbezzen. E garancia vonatkozik mind az említett határozat címzettjére, mind a 2887/2000 rendelet értelmében vett kedvezményezettekre.

176

Harmadik személyek jogorvoslati jogával kapcsolatban meg kell állapítani, hogy valamely kedvezményezett, aki nem címzettje a nemzeti szabályozó hatóság határozatának, „érintett fél” jogállást szerez, ha az ilyen határozat a jogait potenciálisan érinti egyrészt a tartalma, másrészt pedig az e fél által gyakorolt vagy tervezett tevékenység miatt (lásd analógia útján a fent hivatkozott Tele2 Telecommunication ügyben hozott ítélet 39. pontját).

177

Az alapügyben meg kell állapítani, hogy az Arcor, mivel a helyi hurkokhoz való hozzáférésre vonatkozó szerződést kötött a bejelentett üzemeltetővel, érintett fél a 90/387 irányelv 5a. cikke (3) bekezdésének értelmében amiatt, hogy a nemzeti szabályozó hatóságnak a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúságának követelményeire vonatkozó határozata az ilyen szerződésben részes félként szükségszerűen érinti a jogait. Pontosítani kell azonban, hogy az alapügyben fennállóhoz hasonló szerződéses kapcsolat nem szükséges ahhoz, hogy a kedvezményezett jogait potenciálisan érintse egy ilyen határozat.

178

Az előzőből következik, hogy a harmadik kérdés f) részére adandó válasz az, hogy a 2887/2000 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése a 90/387 irányelv 5a. cikkének (3) bekezdésével együtt értelmezve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok oly módon értelmezzék és alkalmazzák a jogorvoslat gyakorlására vonatkozó belső szabályokat, hogy a helyi hurok hozzáférési díjainak engedélyezését bíróság előtt ne csak az ilyen határozat címzettjének minősülő vállalkozás vitathassa, hanem az említett rendelet értelmében vett, a határozat által jogaikban potenciálisan érintett kedvezményezettek is.

179

A harmadik kérdés g) és h) részével az előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy állapítsa meg, kire hárul a 2887/2000 rendelet 4. cikkében előírt felügyeleti eljárás keretében, illetve a nemzeti szabályozó hatóságnak a bejelentett üzemeltető említett díjai engedélyezését tartalmazó határozata elleni bírósági eljárás során a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúsága elvének tiszteletben tartására vonatkozó bizonyítási teher.

180

Ami először is a helyi hurok hozzáférési díja költségalapúsága elvének tiszteletben tartására vonatkozó bizonyítási terhet illeti a 2887/2000 rendelet 4. cikkében előírt felügyeleti eljárás keretében, rögtön meg kell állapítani, hogy e rendelet, valamint a 2000/417 ajánlás nem tartalmaz ezzel kapcsolatban egyetlen rendelkezést sem.

181

Ezért meg kell vizsgálni, hogy a régi távközlési keretszabályozási irányelvekből levonható-e ilyen értelmű megállapítás.

182

Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a 97/33 irányelv 7. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy annak bizonyítása, hogy a díjak meghatározása a valós költségek – ideértve a beruházások ésszerű megtérülését is – alapulvételével történt, az összekapcsolást berendezéseivel biztosító szervezetet terheli.

183

Ebből következik, hogy ezen irányelv tartalmaz azon vélekedést megengedő rendelkezéseket, hogy a díjak engedélyezésére vonatkozó közigazgatási eljárás keretében a bejelentett üzemeltető feladata azon mennyiségi elemek megállapítása, amelyeken a díjazási javaslata alapszik.

184

A régi távközlési keretszabályozásban szereplő ezen egyértelmű megállapításon kívül azt is meg kell állapítani, hogy a helyi hurok átengedése során egyrészt a bejelentett üzemeltetőnek engedélyezés végett a nemzeti szabályozó hatóság elé kell terjesztenie a díjait, és hogy másrészt egyedül ő szolgálhat információkkal a hálózata létesítésével kapcsolatos költségekről.

185

Így tekintettel arra, hogy azon tényezők, amelyeken a javasolt díjszabás alapszik, először is a bejelentett üzemeltetőre vonatkoznak, arra a következtetésre kell jutni, hogy a 2887/2000 rendelet 4. cikkében előírt felügyeleti eljárás keretében a bejelentett üzemeltető feladata bizonyítani a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúsága elvének tiszteletben tartását.

186

E megállapítás nem vonatkozik viszont a 2887/2000 rendelet értelmében vett kedvezményezettekre.

187

Ugyanis mivel a közösségi jog egyetlen szabályt sem ír elő a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúsága elvének a felügyeleti eljárás keretében való tiszteletben tartására vonatkozó bizonyítási terhet illetően, a tagállamok feladata az eljárási szabályaiknak megfelelően megállapítani a 2887/2000 rendelet 4. cikkében előírt felügyeleti eljárás keretében az alkalmazandó bizonyítási szabályokat, beleértve e bizonyítási tehernek a bejelentett üzemeltető díjainak engedélyezésére vonatkozóan határozatot hozó nemzeti szabályozó hatóság és az e határozatot vitató kedvezményezett közötti megosztását.

188

Ami másodszor a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúsága elvének a bejelentett üzemeltető említett díjai engedélyezését tartalmazó nemzeti szabályozó hatósági határozattal szembeni bírósági eljárás keretében való tiszteletben tartására vonatkozó bizonyítási terhet illeti, fontos pontosítani, hogy ezzel kapcsolatban nem található semmilyen rendelkezés sem a 2887/2000 rendeletben, sem a régi távközlési keretszabályozásban.

189

Ebből következően, minthogy a közösségi jog egyetlen szabályt sem ír elő a helyi hurok hozzáférési díjai költségalapúsága elvének az ilyen bírósági eljárás keretében való tiszteletben tartására vonatkozó bizonyítási terhet illetően, a tagállamok feladata az eljárási szabályaiknak megfelelően megállapítani az alkalmazandó bizonyítási szabályokat, beleértve e bizonyítási tehernek a bejelentett üzemeltető díjainak engedélyezésére vonatkozóan határozatot hozó nemzeti szabályozó hatóság és az e határozatot vitató fél közötti megosztását.

190

E tekintetben pontosítani kell, hogy a tagállamoknak fenntartott ezen hatáskör nem gyakorolható az egyenértékűség elvének és a bírói jogvédelem hatékonysága elvének tiszteletben tartása nélkül.

191

Ugyanis az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a tagállamoknak meg kell győződniük arról, hogy a közösségi jog megsértésével kapcsolatos jogvitákra vonatkozó keresetekre alkalmazandó bizonyítási szabályok – különösen a bizonyítási teher megosztására vonatkozó szabályok – először is nem kevésbé kedvezőek, mint a belső jellegű, hasonló keresetekre vonatkozó szabályok, másrészt pedig a gyakorlatban nem teszik lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé a jogalany számára a közösségi jogrend által biztosított jogai gyakorlását (lásd a C-228/98. sz. Dounias ügyben 2000. február 3-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-577. o.] 69. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

192

Az eddigiekből következik, hogy a harmadik kérdés g) és h) részére az a válasz adandó, hogy a 2887/2000 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy a helyi hurok hozzáférési díjaira vonatkozó, a nemzeti szabályozó hatóság által az említett rendelet 4. cikke szerint folytatott felügyeleti eljárás során a bejelentett üzemeltetőre hárul azon bizonyítási teher, hogy a díjai tiszteletben tartják a költségalapúság elvét. A tagállamok feladata viszont megállapítani a bizonyítási tehernek a bejelentett üzemeltető díjainak engedélyezésére vonatkozóan határozatot hozó nemzeti szabályozó hatóság és az e határozatot vitató kedvezményezett közötti megosztását. Szintén a tagállamok feladata – az eljárási szabályaiknak megfelelően, valamint az egyenértékűség és a bírói jogvédelem hatékonysága közösségi elvének tiszteletben tartásával – megállapítani e bizonyítási teher megosztásának a bejelentett üzemeltetőnek a helyi hurokjához való hozzáférésért felszámított díjai engedélyezésére vonatkozó nemzeti szabályozó hatósági határozat bíróság előtti vitatása során alkalmazandó szabályait.

193

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: