1.

A jelen ügyek azon, egyrészről Ausztria, illetve Svédország, másrészről különböző harmadik országok között létrejött kétoldalú beruházási megállapodásokat érintik, amelyek keretében a beruházóknak garantálják a beruházásaikhoz kapcsolódó tőkeátutalásokat.

2.

E megállapodások mindegyikét Ausztria, illetve Svédország csatlakozása előtt kötötték, ezért azok az EK 307. cikk hatálya alá tartoznak. E cikk értelmében Ausztriának és Svédországnak meg kell tennie a megfelelő lépéseket az ilyen megállapodásokban előforduló, a Szerződéssel szemben fennálló összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. A Bizottság azt állítja, hogy Ausztria és Svédország megsértette e kötelezettséget annyiban, amennyiben megállapodásaik nem rendelkeznek az EK 57. cikk (2) bekezdésében, az EK 59. cikkben és az EK 60. cikk (1) bekezdésében előírt, a harmadik országokba irányuló és onnan származó szabad tőkemozgás korlátozásáról, és nem tettek semmit e helyzet orvoslására.

3.

Ausztriát és Svédországot így azzal „vádolják”, hogy a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó szabad tőkemozgást túl buzgón biztosították. Azonban ezen ügyek központi kérdése nem e nyilvánvaló ellentmondásban rejlik. Bár az EK 57. cikk (2) bekezdése, az EK 59. cikk és az EK 60. cikk (1) bekezdése lehetővé teszi a szabad tőkemozgás korlátozását, a Közösség még nem vezetett be ilyen korlátozásokat az érintett harmadik országok tekintetében. Milyen mértékben tartható Ausztria és Svédország felelősnek azért, hogy nem szüntette meg azt az összeegyeztethetetlenséget, amely láthatóan még meg sem valósult?

4.

Ausztria az Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően számos kétoldalú beruházási megállapodást kötött harmadik országokkal. ( 2 ) E megállapodások tartalmaznak ún. átutalási záradékot, amely biztosítja a beruházóknak a beruházásukhoz kapcsolódó tőke indokolatlan késedelem nélkül történő szabad átutalását.

5.

Csatlakozása előtt Svédország szintén számos kétoldalú, átutalási záradékot tartalmazó beruházási megállapodást kötött harmadik országokkal ( 3 ). Svédország megállapodásaiban e záradék engedélyezi a beruházáshoz kapcsolódó különböző típusú tőke - vagyis nyereség, felszámolásból származó összegek, kölcsönök visszafizetése és költségek fedezése - átutalását. Egyes megállapodásokban szerepel, hogy az átutalásra az alkalmazandó nemzeti jogszabályokkal és rendelkezésekkel összhangban kerül sor.

6.

A beruházási megállapodások jelentősége az 1990-es években kezdett megnőni, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet keretében többoldalú okmányról folyó – végül kudarcba fulladt – tárgyalásokhoz is vezettek. Ehelyett kétoldalú megállapodások hálózata jött létre, amely megállapodások száma mára több ezerre tehető. Ausztria és Svédország azzal érvelnek – anélkül, hogy a Bizottság ennek ellentmondott volna –, hogy a megállapodásaikban szereplő átutalási záradék standard, ráadásul központi eleme az ilyen típusú megállapodásoknak.

7.

A Szerződés a harmadik országokba irányuló és onnan származó szabad tőkemozgást egyenértékűnek tekinti a tagállamok közötti szabad tőkemozgással. Az EK 56. cikk tiltja mindkettő korlátozását, valamint a tagállamok közötti és a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó fizetési műveletekre vonatkozó korlátozást. Azonban a Szerződés (különösen az EK 58. cikk, amely ennek számos okát meghatározza) lehetővé teszi korlátozások előírását a tagállamok és – ami a jelen ügyek szempontjából nagyobb jelentőséggel bír – maga a Közösség számára.

8.

Az EK 57. cikk (2) bekezdése lehetővé teszi a Közösség számára, hogy szabályozza a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgásokat, beleértve a korlátozások bevezetését:

„A tagállamok és harmadik országok közötti szabad tőkemozgás lehető legnagyobb mértékű megvalósítására törekedve és e szerződés egyéb fejezeteinek sérelme nélkül a Tanács a Bizottság javaslata alapján, minősített többséggel intézkedéseket hozhat a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó olyan tőkemozgásra vonatkozóan, amely közvetlen befektetéssel – az ingatlanbefektetéseket is beleértve –, letelepedéssel, pénzügyi szolgáltatások nyújtásával vagy értékpapírok tőkepiacra történő bevezetésével függ össze. Egyhangúság szükséges az e bekezdés szerinti olyan intézkedésekhez, amelyek visszalépést jelentenek a közösségi jogban a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgás liberalizációja tekintetében.”

9.

A Közösség az EK 59. cikkben meghatározottak alapján védintézkedéseket hozhat a gazdasági és monetáris unióval kapcsolatos nehézségek megoldása érdekében:

„Ha rendkívüli körülmények fennállása esetén a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgás a gazdasági és monetáris unió működésében súlyos nehézségeket okoz vagy azzal fenyeget, a Tanács a Bizottság javaslata alapján, az EKB-val folytatott konzultációt követően minősített többséggel védintézkedéseket hozhat harmadik országokkal szemben hat hónapot meg nem haladó időszakra, amennyiben ezek az intézkedések feltétlenül szükségesek.”

10.

Végül az EK 60. cikk (1) bekezdése értelmében a Közösség a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó együttes fellépés alapján korlátozhatja a harmadik országokkal fennálló gazdasági kapcsolatokat, beleértve a tőkemozgást:

„Ha a 301. cikkben előirányzott esetben a Közösség fellépése szükséges, a Tanács a 301. cikkben meghatározott eljárás szerint az érintett harmadik országokkal szemben megteheti a szükséges sürgős intézkedéseket a tőkemozgásokra és fizetési műveletekre vonatkozóan.”

Az e rendelkezésben hivatkozott EK 301. cikk a következőt mondja ki:

„Ha az Európai Unióról szóló szerződés közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően elfogadott valamely közös álláspont vagy együttes fellépés egy vagy több harmadik országgal fennálló gazdasági kapcsolatok felfüggesztésére, korlátozására vagy teljes megszakítására irányuló fellépésről rendelkezik, a Tanács megteszi a szükséges sürgős intézkedéseket. A Tanács a Bizottság javaslata alapján, minősített többséggel jár el.”

11.

A fenti lehetőségek ellenére a Közösség még nem vezetett be olyan korlátozást, amely érintheti az Ausztriával és Svédországgal megállapodást kötött harmadik országokba irányuló vagy onnan származó szabad tőkemozgást. Különösen, a Közösség még nem alkalmazta az EK 57. cikk (2) bekezdését a terület szabályozására, nem volt szükség az EK 59. cikkben előírt védintézkedések bevezetésére, és bár a Tanács már alkalmazta az EK 60. cikk (1) bekezdését, e harmadik országokkal szemben még nem intézkedett említésre méltó módon. ( 4 )

12.

Az EK 307. cikk akkor alkalmazandó, ha az Ausztria és Svédország által kötött megállapodások nem egyeztethetők össze a Szerződéssel. E cikknek megfelelően a megállapodások hatályban maradnak, azonban Ausztria és Svédország köteles a megfelelő lépéseket megtenni az összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére:

„Az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1-je előtt, illetve a csatlakozó államok esetében a csatlakozásukat megelőzően kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket e szerződés rendelkezései nem érintik.

Annyiban, amennyiben ezek a megállapodások nem egyeztethetőek össze e szerződéssel, az érintett tagállam vagy tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket a megállapított összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. A tagállamok e cél érdekében szükség esetén segítséget nyújtanak egymásnak, és amennyiben indokolt, egységes magatartást tanúsítanak.

Az első bekezdésben említett megállapodások alkalmazása során a tagállamok figyelembe veszik azt, hogy az e szerződés szerint az egyes tagállamok által nyújtott előnyök a Közösség létrehozásának szerves részét képezik, és ezáltal elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a közös intézmények létrehozásával, ez utóbbiak hatáskörrel történő felruházásával, valamint ugyanilyen előnyöknek az összes többi tagállam részéről történő biztosításával.”

13.

2004. május 12-én a Bizottság az EK 226. cikknek megfelelően levelet küldött Ausztriának és Svédországnak, amelyben kifejtette azon véleményét, hogy harmadik országokkal kötött kétoldalú megállapodásaik nem egyeztethetők össze az EK 57. cikk (2) bekezdésében, az EK 59. cikkben és az EK 60. cikk (1) bekezdésében előírt korlátozások Közösség általi bevezetésével. A Bizottság tájékoztatást kért Ausztriától és Svédországtól arra vonatkozóan, hogy az EK 307. cikk szerinti, általa megállapított összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére hoztak-e bármiféle intézkedést.

14.

Ausztria, illetve Svédország 2004. július 12-i, illetve 14-i válaszaikban tagadták az ilyen összeegyeztethetetlenség fennállását. Ez arra késztette a Bizottságot, hogy két indokolással ellátott véleményt bocsásson ki, amelyekben két hónapos határidőt adott Ausztriának, illetve Svédországnak arra, hogy eleget tegyenek az EK 307. cikkben előírt kötelezettségeiknek, és kiküszöböljék az állítólagos összeegyeztethetetlenséget.

15.

Az indokolással ellátott két véleményre adott válaszaikban mind Ausztria, mind Svédország továbbra is tagadták bármiféle összeegyeztethetetlenség fennállását, amit Ausztria kiegészített azzal, hogy kétoldalú beruházási megállapodásai mintáinak a felülvizsgálata során „regionális gazdasági integrációs szervezetekről” szóló záradékot fogadott el, amely megelőzi a Szerződésben előírt kötelezettségekkel való összeütközést.

16.

E válaszokra tekintettel a Bizottság az EK 226. cikk alapján benyújtotta a jelen kereseteket. Finnország, Németország, Magyarország és Litvánia kérte, hogy Ausztria és Svédország támogatása végett beavatkozhasson.

17.

A Bizottság és a tagállamok közötti vita tárgya az EK 307. cikk szerinti összeegyeztethetetlenség fennállása. E vita megoldását nagyban leegyszerűsítené, ha a Bizottság már bevezetett volna az Ausztriával és Svédországgal megállapodást kötött harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgásokra vonatkozó korlátozásokat. Azonban a Közösség ezt még nem tette meg. A kérdés Ausztria és Svédország ez idő alatt fennálló kötelezettségének a mértéke. Ameddig a Közösség ilyen korlátozásokat nem vezet be, bármely összeegyeztethetetlenség csupán „hipotetikus”, mondják a tagállamok. A Bizottság viszont azt állítja, hogy az ilyen összeegyeztethetetlenség mindenesetre elég az EK 307. cikk alkalmazásához, ami arra kötelezi Ausztriát és Svédországot, hogy módosítsák a megállapodásokat.

18.

Az EK 307. cikkben szereplő összeegyeztethetetlenség fogalma logikailag két ütköző elemből áll: a Szerződésben előírt kötelezettségből és a valamely harmadik országgal kötött megállapodásból eredő kötelezettségből. ( 5 )

19.

Először azt fogom elemezni, hogy a Bizottság érve elegendő-e valamely Szerződésből eredő kötelezettség fennállásának alátámasztásához (A). Ezután a tagállamok azon érvelésével foglalkozom, miszerint a beruházási megállapodások semmi esetre sem eredményeznek azzal ütköző nemzetközi kötelezettséget (B). Végül, ha ezen elemek együttesen összeegyeztethetetlenséget eredményeznek, megvizsgálom, hogy Ausztria és Svédország ezt megfelelően kezelték-e, és megvizsgálom e kötelezettségük mértékét (C).

20.

Ezen indítványban nyilvánvaló lesz, hogy a tagállamok kötelezettségeinek a Közösség lehetséges fellépésére tekintettel nagyon különleges jellege van. Saint-Exupéryt idézve feladatuk nem a jövő jóslata, hanem annak lehetővé tétele. ( 6 )

21.

A Bizottság a Szerződésből eredő kötelezettség három olyan forrására utalt, amely maga után vonja az EK 307. cikk alkalmazását: i) az EK 57. cikk (2) bekezdésében, az EK 59. cikkben és az EK 60. cikk (1) bekezdésében említett másodlagos jogi szabályozás; ii) maga az EK 57. cikk (2) bekezdése, az EK 59. cikk és az EK 60. cikk (1) bekezdése; és iii) a jóhiszemű együttműködési kötelezettség. ( 7 ) Ezeket sorjában elemezni fogom.

22.

Foglalkozom továbbá iv) az ezen ügyekben felmerülő azon nyilvánvaló ellentmondással, hogy az EK 307. cikkre történik hivatkozás olyan megállapodások kifogásolása céljából, amelyek előmozdítják az EK 56. cikk alapján fennálló, harmadik országokba irányuló vagy onnan származó szabad tőkemozgás megvalósítására vonatkozó kötelezettséget.

23.

Mind az elsődleges, mind a másodlagos jogszabályok indokolhatják az EK 307. cikk szerinti, Szerződésből eredő kötelezettséget. Azonban származhat-e ilyen kötelezettség az EK 57. cikk (2) bekezdésében, az EK 59. cikkben és az EK 60. cikk (1) bekezdésében említett olyan jogszabályból, amely még nem született meg?

24.

A válasz nyilvánvalóan nem. Az összeegyeztethetetlenségnek, amellyel az EK 307. cikk foglalkozik, két egymással ütköző kötelezettség eredményének kell lennie. Jogszabály - akár elsődleges, akár másodlagos - hiányában nincs kötelezettség, így nincs összeegyeztethetetlenség. ( 8 )

25.

Az általuk lehetővé tett másodlagos jogi szabályozással ellentétben maga az EK 57. cikk (2) bekezdése, az EK 59. cikk és az EK 60. cikk (1) bekezdése nem írja elő, hogy bármely közösségi fellépésnek jogilag kötelezőnek kell lennie. E cikkek a jogalkotási folyamatra nézve kötelező erejűek; a kérdés, hogy a tagállamokra is kötelezettséget rónak-e.

26.

Az EK 57. cikk (2) bekezdésének, az EK 59. cikknek és az EK 60. cikk (1) bekezdésének szövegéből ez nem következik. A cikkek csupán felhatalmazzák a Közösséget, hogy az fellépjen. Ahhoz, hogy e cikkek bármely, az EK 307. cikk szerinti összeegyeztethetetlenséghez vezethessenek, e felhatalmazásnak tagállami kötelezettséget kell magában foglalnia. Magukból a cikkekből azonban nehéz ilyen kötelezettségre következtetni. ( 9 )

27.

A Bizottság állításával ellentétben e kötelezettség soha nem vonatkozhat arra, hogy a megállapodásokat azért módosítsák, mert azok összeegyeztethetetlennek bizonyulhatnak olyan jogszabállyal, amelynek a meghozatalára a Közösség hatáskörrel rendelkezik. A megállapodások módosítására vonatkozó kötelezettség az EK 307. cikk alkalmazásának a következménye lenne. Az EK 307. cikk alkalmazásának kiváltásához azonban még meg kell állapítani valamely tagállami kötelezettséget, amikor egyébként a Közösség csak felhatalmazással bír a fellépésre.

28.

Csak egy eset van, ahol a felhatalmazás kötelezettséget eredményezhet: amikor a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik. Ilyen helyzetben a tagállamok kötelesek tartózkodni a jogalkotástól. Azonban itt nem ez a helyzet. A közösségi fellépésig a tagállamok szabadon szabályozhatják a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgásokat ( 10 ). Más szóval a hatáskör megosztott.

29.

Amint néhány beavatkozó tagállam hangsúlyozta, az, hogy a tagállamokra azt a kötelezettséget róják, hogy valamely jövőbeli közösségi jogszabállyal való bármely lehetséges ütközés elkerülése érdekében tartózkodjanak akár a nemzeti intézkedésekkel, akár a nemzetközi jogi okmányokkal történő jogalkotástól, a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó szabad tőkemozgást kizárólagos hatáskörré tenné. Egyébként a megosztott hatáskör bármely területe hasonló sorsra juthatna.

30.

A Bizottság válasza az, hogy az EK 57. cikk (2) bekezdésének, az EK 59. cikknek és az EK 60. cikk (1) bekezdésének olyan egyedi tartalma van, hogy itt a megosztott hatáskörbe tartozó más területekkel ellentétben a tagállami kötelezettségek korlátozottak. A Bizottság ezért elfogadni látszik azt, hogy a hatáskör korlátozottan ugyan, de kizárólagossá válik. Mindazonáltal nem látom úgy, hogy ez indokolná a megosztott hatáskör elvétől való elfordulást, és közösségi fellépés hiányában a tagállamokat megakadályozná a jogalkotásban. Ellenkezőleg, meggyőződésem, hogy az azon kérdésre adott válasz, hogy a tagállamot terhelik-e kötelezettségek, nem függ a hatáskör mértékétől, ellenben e válasznak a megosztott hatáskörbe tartozó valamennyi területen relevánsnak kell lennie.

31.

Amint az alábbi iii) pontban világosabb lesz, aggályaim vannak azon hatások miatt, amelyekkel a megosztott hatáskör tagállamok általi, nemzetközi megállapodások megkötése útján történő gyakorolása járhat a Közösség saját hatáskörének szabadsága és hatékonysága tekintetében. Mindazonáltal nem hiszem, hogy e probléma helyes megoldása az ilyen felhatalmazó rendelkezések – állítólag – korlátozott kizárólagos hatáskörré való átalakítása lenne.

32.

Ezért úgy gondolom, hogy az EK 57. cikk (2) bekezdése, az EK 59. cikk és az EK 60. cikk (1) bekezdése csupán felhatalmazza Közösséget a fellépésre, és nem kötelezi a tagállamokat. E cikkek önmagukban nem vezethetnek az EK 307. cikk szerinti összeegyeztethetetlenséghez.

33.

Az EK 307. cikk szerinti kötelezettség az EK 10. cikkben megfogalmazott jóhiszemű együttműködési kötelezettség kifejeződése. ( 11 ) Ez az a kötelezettség, amely megmagyarázza, hogy a tagállamok miért kötelesek módosítani a Szerződéssel összeegyeztethetetlen megállapodásaikat, még ha e megállapodások érvényességét teljes mértékben elismerik is.

34.

Ugyanakkor a jóhiszemű együttműködési kötelezettségből számos más olyan kötelezettség is fakad, amelyek önmagukban az EK 307. cikk alkalmazását váltják ki (mint ahogy bármely, a Szerződésből eredő kötelezettség). A jóhiszemű együttműködési kötelezettséget jellege miatt nem lehet önmagában alkalmazni, hanem megkívánja, hogy további közösségi normák lépjenek működésbe. Ebben az összefüggésben EK 57. cikk (2) bekezdése, az EK 59. cikk és az EK 60. cikk (1) bekezdése ismét relevánssá válhat. Ezek lehetővé teszik a kérdés általános megfogalmazását: adódik-e a jóhiszemű együttműködési kötelezettségből bármely tagállami kötelezettség azokon a területeken, amelyeken a Közösséggel megosztott hatáskört gyakorolnak?

35.

Itt javasolnám párhuzam felállítását más olyan területtel, amelyen alkalmazták a jóhiszemű együttműködési kötelezettséget, nevezetesen a tagállamoknak az irányelvek átültetési időszaka alatti kötelezettségével.

36.

Emlékeztetek arra, hogy az irányelv átültetési határidejének lejárta előtt a tagállamok nem kötelesek nemzeti jogszabályaikat ezen irányelvvel összeegyeztetni. ( 12 ) Azonban a Bíróság megállapította, hogy a tagállamok még ilyen kötelezettség hiányában sem teljesen szabadok. A jóhiszemű együttműködési kötelezettség alapján tartózkodni kötelesek „olyan jellegű intézkedések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék a szóban forgó irányelv által meghatározott célt”. ( 13 ) Ez nem jelenti azt, hogy valamennyi összeütközés tilos, hanem csak azok, amelyek veszélyeztethetik az irányelv célját. ( 14 )

37.

Az irányelvek átültetése hasonló az olyan megosztott hatáskörökhöz, amelyek esetében a nemzeti jogszabállyal való összeütközés csak egy meghatározott időpont – vagyis az átültetési időszak vége, illetve a közösségi hatáskör gyakorlása – után fordulhat elő. A különbség annyi, hogy az átültetési időszak bizonyosan véget ér, míg lehet, hogy a közösségi hatáskört soha nem is gyakorolják. Elég-e ez annak igazolásához, hogy a jóhiszemű együttműködési kötelezettséget eltérő módon értelmezzük?

38.

Véleményem szerint nem. A jóhiszemű együttműködési kötelezettség alapján nem megengedett, hogy a tagállam akadályozzon bármiféle közösségi fellépést. Az EK 10. cikk nem tesz különbséget. Kimondja, hogy a tagállamok „tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti e szerződés célkitűzéseinek megvalósítását.” Csak a véletlennek köszönhető, hogy a Bíróság a mai napig kizárólag azt állapította meg, hogy az EK 10. cikk az irányelvek átültetési időszakára alkalmazandó, és azt még nem, hogy a Szerződés által biztosított közösségi hatáskör gyakorlása tekintetében irányadó.

39.

Az a tény, hogy a közösségi hatáskör gyakorlása tisztán lehetőség marad, nem módosíthatja e következtetést. A tagállamok nem veszélyeztethetnek közösségi célkitűzést, még lehetséges célkitűzést sem. Nincs jelentősége annak, hogy e cél elérése bizonyos konkrét fellépést követel meg (jelen esetben a hatáskör tényleges gyakorlását); a célkitűzés tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség fennáll, és kötelező a tagállamokra nézve. ( 15 )

40.

Azonban világossá szeretném tenni, hogy a probléma nem a közösségi jogszabállyal és annak célkitűzéseivel való bármely jövőbeli összeütközés lehetőségében áll. Ha minden ilyen lehetőséget el kellene kerülni, nem lenne többé megosztott hatáskör, hanem csak kizárólagos. A probléma csak akkor merül fel, ha a tagállamok nemzeti intézkedései vagy nemzetközi kötelezettségei veszélyeztethetik a lehetséges jövőbeli közösségi jogszabály hatékonyságát, és ezáltal de facto korlátozzák azt a szabadságot, amelyet a Szerződés a Közösségnek az e területeken való fellépés céljából biztosít. Hogy ez-e a helyzet, az mind a nemzeti intézkedések vagy nemzetközi kötelezettségek jellegétől, mind az érintett közösségi hatásköröktől függ, például az ilyen hatáskörök alapján elfogadandó intézkedések sürgősségétől.

41.

Ez különösen fontos az EK 307. cikk alapján védett megállapodásokra tekintettel. Míg a nemzeti jogszabályt a közvetlen hatály és az elsődlegesség elve alapján automatikusan hatályon kívül helyezi valamely jövőbeli közösségi jogszabály, ugyanez nem fordulhat elő e megállapodásokkal. Következésképpen az ilyen megállapodások fennállása veszélyeztetheti azon jogszabály hatékonyságát, amelynek az elfogadására a Közösségnek hatásköre van. ( 16 )

42.

Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság alkalmazza az irányelvek átültetése tekintetében már alkalmazott megoldást, és mondja ki, hogy a tagállamok kötelesek tartózkodni bármely olyan jellegű intézkedés meghozatalától, amely komolyan veszélyeztetheti a közösségi hatáskör gyakorlását. A tagállamok kötelesek különösen megtenni minden megfelelő lépést annak elkerülése érdekében, hogy a létező nemzetközi kötelezettségeik veszélyeztessék a közösségi hatáskör gyakorlását.

43.

Ezen, a Szerződésből eredő kötelezettség ezért az EK 307. cikk alkalmazásának alapjául szolgálhat. Ahhoz, hogy a jelen ügyekben az e cikk szerinti összeegyeztethetetlenség fennálljon, a közösségi hatáskörnek az EK 57. cikk (2) bekezdésében, az EK 59. cikkben és az EK 60. cikk (1) bekezdésében előírt gyakorlását komolyan kell veszélyeztetniük az Ausztria és Svédország által kötött megállapodásoknak.

44.

A jóhiszemű együttműködési kötelezettség kötelezi a tagállamokat, hogy ne veszélyeztessék a közösségi hatáskör gyakorlását. Alkalmazandó-e ez azonban akkor, amikor úgy, mint az EK 57. cikk (2) bekezdésében, az EK 59. cikkben és az EK 60. cikk (1) bekezdésében, a hatáskör abban áll, hogy lehetővé teszi a szabad mozgás korlátozását?

45.

Amint néhány tagállam megjegyezte, ez ellentmondani látszik az EK 56. cikk szerinti azon kötelezettségnek, hogy tilos a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgás tekintetében korlátozást bevezetni. Úgy tűnhet, hogy a lehetséges jövőbeli korlátozások elsőbbséget élveznek a szabad mozgást lehetővé tevő jelen kötelezettséghez képest.

46.

Minden ilyen megfontolás téves, egyszerűen azért, mivel nem áll fenn összeütközés. A tagállamok azon kötelezettsége, hogy biztosítsák a szabad mozgást, azon kötelezettségüktől függetlenül érvényesül, hogy ne veszélyeztessék a jövőbeli közösségi fellépést. Ha ez a kötelezettség magában foglalja valamely szabad mozgást biztosító nemzeti szabály hatályon kívül helyezését - vagy mint a jelen ügyekben, valamely nemzetközi megállapodásnak az EK 307. cikkel összhangban történő módosítását –, ez annak eredménye, hogy a Közösségnek korlátozott esetekben hatásköre van a szabad mozgásra vonatkozó korlátozások bevezetésére. A közösségi hatáskör gyakorlásának veszélyeztetésétől való tartózkodásra vonatkozó kötelezettség nem keverendő össze az e területen gyakorolt tagállami fellépésekhez kapcsolódó kötelezettségekkel és jogokkal.

47.

Ha egyszer megállapították valamely Szerződésből eredő kötelezettség fennállását, az EK 307. cikk szerinti összeegyeztethetetlenség kialakulásának további feltétele, hogy emellett a harmadik országgal kötött megállapodásból eredő, azzal ütköző kötelezettség is fennálljon.

48.

Ezért i) meg fogom vizsgálni az Ausztria és Svédország által kötött megállapodásokat az ilyen ütköző nemzetközi kötelezettségre tekintettel. Ezt követően ii) a tagállamok azon érveivel foglalkozom, miszerint az összeegyeztethetetlenség elkerülhető az EK 307. cikk alkalmazása nélkül.

49.

A Bíróság megállapította, hogy az EK 307. cikk bármely olyan nemzetközi kötelezettségre alkalmazandó, „amely érintheti a Szerződés alkalmazását”. ( 17 ) Ez meghatározza az elvégzendő vizsgálat szintjét. Svédország érvelésével ellentétben nem szükséges meghatározni valamely megállapodás pontos jelentését annak különleges körülményeit figyelembe véve; elegendő, hogy a megállapodás a szövege alapján összeegyeztethetetlen „lehet” a Szerződéssel.

50.

Az Ausztria és Svédország által kötött megállapodások átutalási záradékait fent bemutattam. Valamennyi fél egyetért azok tartalmát illetően: a beruházásokhoz kapcsolódó bármiféle szabad tőkemozgás garantálása. Ha a Közösség az EK 57. cikk (2) bekezdésével, az EK 59. cikkel és az EK 60. cikk (1) bekezdésével összhangban szabad mozgásra vonatkozó korlátozásokat kívánna bevezetni, nagyon valószínű, hogy a megállapodások összeegyeztethetetlenek lennének az ilyen jogszabállyal. Azonban, amint idáig már számos alkalommal említésre került, ilyen lehetséges összeegyeztethetetlenség nem merül fel a jelen ügyekben. Csak akkor merül fel összeegyeztethetetlenség, ha a megállapodások komolyan veszélyeztethetik a Közösség hatáskörének gyakorlását. ( 18 )

51.

Úgy gondolom, hogy fennáll ilyen összeegyeztethetetlenség. A Közösség hatáskörének gyakorlása az EK 57. cikk (2) bekezdése, az EK 59. cikk és az EK 60. cikk (1) bekezdése szerinti különböző célkitűzéseket szolgálhat, azonban közös mindegyikben, hogy veszélybe kerülhetnek, amennyiben Ausztria és Svédország számára engedélyezik, hogy fenntartsák azon nemzetközi kötelezettségeiket, amelyek veszélyeztetnék a Közösség által e cikkek alapján alkotható szabályozás hatékonyságát.

52.

Néhány helyzetben a közösségi fellépés világosan elvesztené hatékonyságát. Az EK 59. cikk például lehetővé teszi intézkedések hat hónapot meg nem haladó időszakra történő elfogadását. Nehéz megjósolni, hogy lehet ilyen intézkedéseket időben elfogadni és alkalmazni azon országokkal szemben, amelyek megállapodást kötöttek Ausztriával és Svédországgal. Ugyanez igaz az EK 60. cikk tekintetében is. Az e cikk alapján elfogadott szankciók sürgős (és azonnal végrehajtható) jellege összeegyeztethetetlen Ausztria és Svédország fennálló, korábbi nemzetközi kötelezettségeinek fenntartásával. Ilyen esetekben arra várni, hogy tényleges összeütközés merüljön fel a közösségi jogszabály és a nemzetközi kötelezettségek között ahhoz, hogy kezdeményezzék valamennyi, az ilyen összeegyeztethetetlenség kiküszöbölése céljából szükséges lépést, megfosztaná a közösségi jogszabályt annak hatékonyságától. Azon hatáskör korlátozásának minősülne, amelyet a Szerződés a Közösség részére biztosít.

53.

Más helyzetekben a hatékonyság elvesztése kevésbé nyilvánvaló, például a szabad tőkemozgás EK 57. cikk (2) bekezdése alapján történő jövőbeli korlátozása, vagy a szankcióktól eltérő más okokból a gazdasági kapcsolatok csökkentése az EK 60. cikk (1) bekezdése alapján. Mindazonáltal vitathatatlan tény, hogy az Ausztria és Svédország által kötött megállapodások megakadályozhatják a korlátozások azonnali alkalmazását, és az ilyen alkalmazás alapvető lehet a közösségi célkitűzések szempontjából. Az EK 57. cikk (2) bekezdése, az EK 59. cikk és az EK 60. cikk (1) bekezdése alapján a Közösségnek biztosított hatáskört nem nyirbálhatja meg Ausztria és Svédország azon lehetősége, hogy hatályban tartson olyan nemzetközi kötelezettségeket, amelyek ex ante megfoszthatják a közösségi szabályozást annak hatékonyságától.

54.

Ezért azt a következtetést vonom le, hogy fennáll az EK 307. cikk értelmében vett összeegyeztethetetlenség az Ausztria és Svédország által kötött megállapodások átutalási záradéka és a Szerződésből eredő azon kötelezettség között, hogy az EK 57. cikk (2) bekezdésében, az EK 59. cikkben és az EK 60. cikk (1) bekezdésében előírt hatáskörök gyakorlása ne kerüljön veszélybe.

55.

Ausztria és Svédország, valamennyi beavatkozó tagállam által támogatva azzal érvelt, hogy az EK 307. cikkre tekintettel számos megoldás van a megállapodásaikban felmerülő összeegyeztethetetlenség elkerülésére. Ezek a megoldások mind a megállapodások alkalmazásának értelmezési eszközökkel, nemzetközi jogon keresztül vagy egyszerű mulasztással történő megakadályozását foglalják magukban.

56.

Elvi okokból nem hiszem, hogy ezen érveknek helyt lehetne adni. Ha valamely megállapodás a szövege miatt a Szerződés alkalmazását hátrányosan érintheti, az EK 307. cikk már rendelkezik megfelelő megoldásról: a tagállamoknak meg kell tenniük a megfelelő lépéseket az összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére, amelyet a Bíróság a megállapodás módosításaként vagy szükség esetén annak megszüntetéseként értelmezett. ( 19 )

57.

Ha a tagállamoknak igazuk lenne azon állítással, hogy bármely összeegyeztethetetlenség kiküszöbölhető egyszerűen a megállapodásoknak a közösségi joggal összhangban való értelmezésével, a nemzetközi jog bizonyos elveinek – különösen a rebus sic standibus – alkalmazásával vagy mulasztással, mindig ez lenne a helyzet, és az EK 307. cikk szerinti azon tagállami kötelezettség, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket az ilyen összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére, tárgytalan.

58.

Mindenesetre sem az Ausztria és Svédország által javasolt értelmezési megközelítés, sem a nemzetközi jog alkalmazása nem orvosolhatná a megállapodások összeegyeztethetetlenségét. Bár véleményem szerint nem releváns az Ausztria és Svédország EK 307. cikk szerinti kötelezettségét illetően, a következőkben röviden elemzem az átutalási záradékokat.

59.

Ausztria azt állítja, hogy a megállapodásainak átutalási záradékában szereplő „indokolatlan késedelem” kifejezés lehetővé tenné bármely átutalás késedelmét, ezáltal biztosítva az EK 59. cikkben előírt ideiglenes intézkedések érvényesülését. Ez azonban nem lenne alkalmazható az EK 57. cikk (2) bekezdése és az EK 60. cikk (1) bekezdése esetében, és még az EK 59. cikk tekintetében is kétséges, hogy e kifejezést lehet-e így értelmezni.

60.

Svédország azzal érvel, hogy néhány megállapodásnak azon záradéka miatt, amely szerint az átutalásnak jogszabályaival összhangban kell történnie, a megállapodások soha nem lehetnek ellentétesek a közösségi joggal. Ez a záradék nem szerepel Svédország minden megállapodásában. Ezenkívül vitatható az is, hogy ez utal-e a közösségi jogra.

61.

Végül mind Ausztria, mind Svédország azzal érvel, hogy a clausula rebus sic stantibus elv alkalmazandó megállapodásaikra. Ez a doktrína szerepel a Bécsi Egyezményben, és általában a nemzetközi jog elvének tekintendő. ( 20 ) Ausztria és Svédország azt állítják, hogy a közösségi hatáskörnek az EK 59. cikk és az EK 60. cikk (1) bekezdése szerinti gyakorlása kivételes jellegű. Következésképpen megállapodásaik tekintetében érvényesül ez az elv, és azok nem hajthatók végre a közösségi jogszabállyal ellentétes módon. Azonban a rebus sic stantibus elve csak nagyon korlátozott körülmények között érvényesül, és vitatott, hogy alkalmazható-e a jelen ügyekben.

62.

Mindezen érveket el kell utasítani. Az EK 307. cikk alkalmazása nem függhet valamely megállapodás záradékának végleges értelmezésétől vagy a nemzetközi jog olyan ellentmondásos elvének alkalmazásától, mint a rebus sic stantibus. A Bíróság ezt jelezte már, azáltal hogy kimondta, pusztán annak lehetősége, hogy valamely megállapodás összeegyeztethetetlen, elegendő az EK 307. cikk alkalmazásához. ( 21 )

63.

Amennyiben az EK 307. cikk szerinti összeegyeztethetetlenség fennáll, a tagállamok kötelesek megtenni a megfelelő lépéseket annak kiküszöbölésére.

64.

Svédország a magatartását jogszerűnek tartotta, és ezért elutasította, hogy a Bizottság indokolással ellátott véleményében meghatározott időn belül bármilyen intézkedést tegyen. Ezért nem teljesítette az EK 307. cikkből eredő kötelezettségét.

65.

Ausztria hasonló álláspontra helyezkedett, azonban Svédországgal ellentétben jelezte, hogy a beruházási megállapodásának mintájához „regionális gazdasági integrációs szervezetek” (REIO) záradékot dolgoz ki. Ez a záradék megakadályozná, hogy valamely megállapodást fenntartsanak, ha az ellentétes lenne valamely közösségi kötelezettséggel. Azonban azt csak jövőbeli megállapodások esetében alkalmaznák. A jelen ügy tárgyát képező megállapodásokra tekintettel Ausztria csak azt említette, hogy a Kínával folytatott tárgyalásokat a „közeljövőre” ütemezték, és hogy az Oroszországgal kötendő megállapodás újratárgyalása elkezdődött, azonban azt a REIO-záradék kidolgozásával kapcsolatos munkák befejezéséig felfüggesztették.

66.

Az egyetlen lépés, amelyet Ausztria a Bizottság indokolással ellátott véleményében meghatározott időn belül ténylegesen megtett, hogy tárgyalásokat kezdett egy megállapodás vonatkozásában. Felelősséggel tartozik azért, hogy később e tárgyalásokat felfüggesztette. Ennek megfelelően úgy vélem, hogy Ausztria sem teljesítette az EK 307. cikkből eredő kötelezettségét.

67.

Annak ellenére, hogy az összeegyeztethetetlenség kiküszöbölése érdekében nem hoztak hatékony intézkedést, Ausztria és Svédország azzal érvelnek, hogy az EK 307. cikkből eredő kötelezettség nem terjed odáig, hogy megkívánná tőlük megállapodásaik felmondását. E tekintetben néhány tagállam azzal érvelt, hogy figyelme kellene venni külföldi beruházóik érdekeit az összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére vonatkozó, EK 307. cikk szerinti kötelezettség mértékének meghatározása során.

68.

Az EK 307. cikk megköveteli, hogy a tagállamok megtegyék a megfelelő lépéseket az összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. A Bíróság már tisztázta, hogy mi minősülhet ilyen lépésnek, nevezetesen a megállapodások módosítása vagy – szükség esetén – azok felmondása. ( 22 ) A tagállamokat köti az elérendő eredmény, és csak az eszközök jogszerűsége korlátozza őket.

69.

Ebben az összefüggésben a tagállamok biztosan figyelembe tudják venni a befektetőik érdekeit. Ezen érdekek azonban soha nem mentesíthetik a tagállamokat azon kötelezettségük alól, hogy a közösségi jognak megfeleljenek, kivéve ha létezik ilyen hatályú egyedi rendelkezés. Az EK 307. cikk már engedélyez a közösségi jogtól való bizonyos eltéréseket, azáltal hogy elismeri a tagállamok által vállalt, korábban fennálló nemzetközi kötelezettségeket. Ennek célja nem az, hogy felhatalmazza a tagállamokat, hogy a közösségi jogból eredő kötelezettségeikkel szemben elsőbbséget biztosítsanak az ilyen kötelezettségeknek, ha ez kedvezőbb a befektetőik érdekeire nézve. ( 23 )

70.

Ennek megfelelően az a véleményem, hogy a felmondást ultima ratiónak kellene tekinteni. ( 24 ) Ennek oka azonban az, hogy a Szerződés, amennyire lehetséges, el kívánja kerülni a tagállamok korábban fennálló nemzetközi kötelezettségeivel való bármiféle összeütközést.

71.

Következésképpen azt javaslom, a Bíróság állapítsa meg, hogy Ausztria és Svédország – mivel nem tették meg a megfelelő lépéseket a csatlakozás előtti kétoldalú beruházási megállapodásaik és az EK 57. cikk (2) bekezdésével, az EK 59. cikkel és az EK 60. cikk (1) bekezdésével összefüggésben az EK 10. cikk közötti összeegyeztethetetlenség kiküszöbölése érdekében – nem teljesítették az EK 307. cikkből eredő kötelezettségüket.