T‑41/05. sz. ügy

Alliance One International, Inc.

kontra

Európai Bizottság

„Verseny – Kartellek – A nyersdohány felvásárlásának és elsődleges feldolgozásának spanyol piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Az árak rögzítése és a piac felosztása – Bírságok – A jogsértő magatartás betudhatósága – A forgalom 10%‑os felső határa – Elrettentő hatás – Enyhítő körülmények

Az ítélet összefoglalása

1.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme

(EK 81. cikk)

2.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Maximális összeg – Kiszámítás – Figyelembe veendő forgalom

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

3.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – Az egyenlő bánásmód elvének Bizottság általi tiszteletben tartása

(EK 81. cikk)

4.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalat önállósága

(EK 81. cikk)

5.      Megsemmisítés iránti kereset – Jogalapok – Az indokolás hiánya vagy elégtelensége

(EK 230. cikk és EK 253. cikk)

6.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Enyhítő körülmények

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 3. pont, harmadik bekezdés)

7.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság elrettentő jellege

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)

1.      A versenyjog terén többek között akkor lehet az anyavállalatnak betudni a leányvállalat magatartását, ha a leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az említett két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra.

Ilyen esetben ugyanis az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ily módon egyetlen vállalkozást alkot. Ilyen esetben tehát nem a jogsértésre vonatkozó, az anyavállalat és a leányvállalat közötti felbujtói viszony, még kevésbé az anyavállalatnak a jogsértésben való részvétele teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalathoz, hanem az, hogy valamely anyavállalat és annak leányvállalata az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot.

A Bizottság nem szorítkozhat annak puszta megállapítására, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást tud gyakorolni e leányvállalat üzletpolitikájára, hanem azt is vizsgálnia kell, hogy e befolyást ténylegesen gyakorolta‑e.

Abban a különös esetben, ha az anyavállalat a versenyjog szabályait sértő magatartást folytató leányvállalatban 100%‑os részesedéssel rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat az említett leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon egyszerű vélelem, miszerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására.

E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy valamely leányvállalatnak az anyavállalata az egyedüli tulajdonosa, ahhoz hogy arra következtethessen, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve, ha a fenti vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ.

A leányvállalatban fennálló 100%‑os részesedésen alapuló vélelmet nemcsak azon esetekben lehet alkalmazni, amikor közvetlen kapcsolat áll fenn az anyavállalat és a leányvállalat között, hanem olyan esetekben is, amikor e viszony egy köztes leányvállalat révén közvetetten áll fenn.

(vö. 92–96., 98. pont)

2.      Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése szerint a Bizottság határozattal bírságot szabhat ki az EK 81. cikk (1) bekezdését megsértő vállalkozásokkal szemben, amely nem haladhatja meg az egyes jogsértésben részt vevő vállalkozások által az előző üzleti évben elért forgalom 10%‑át. Ugyanez szerepelt a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében.

Az e rendelkezésekben hivatkozott forgalom az érintett vállalkozás teljes forgalmára vonatkozik, vagyis azon vállalkozás teljes forgalmára, amelynek a Bizottság a jogsértést betudta, és amelynek felelősségét ebből kifolyólag megállapította.

Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében szereplő „előző üzleti év” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a bizottsági határozat elfogadását megelőző üzleti évre vonatkozik, kivéve az olyan különös eseteket, amikor az nem ad semmiféle hasznos iránymutatást az érintett vállalkozás tényleges gazdasági helyzetére, valamint a vele szemben kiszabandó bírság arányos szintjére vonatkozóan.

Ezért amikor a Bizottság azt állapítja meg, hogy az anyavállalat és a leányvállalat gazdasági egységet képez, és ennélfogva az anyavállalatot a jogsértésért és a bírság megfizetéséért egyetemlegesen felelőssé teszi, illetve a határozata címzettjei között feltünteti, megalapozottan hivatkozhat az anyavállalat által a határozata elfogadását megelőző évben elért teljes forgalomra az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott 10%‑os felső határ kiszámítása érdekében.

(vö. 99–101., 165., 166. pont)

3.      Amikor egy olyan ügyben, amely különböző vállalkozásokat érintő uniós versenyjogi jogsértésre vonatkozik, a Bizottság az ítélkezési gyakorlat által rögzített kereteken belül egy adott módszert alkalmaz annak meghatározására, hogy meg kell‑e állapítani mind azoknak a leányvállalatoknak a felelősségét, amelyek ténylegesen elkövették e jogsértést, mind e leányvállalatok anyavállalatainak felelősségét, ennek érdekében – különös körülmények kivételével – minden vállalkozás esetében ugyanazon kritériumokra kell támaszkodnia. A Bizottság ugyanis köteles tiszteletben tartani az egyenlő bánásmód elvét, amely megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható.

(vö. 123. pont)

4.      Versenyjogi ügyekben a leányvállalat anyavállalattal szembeni önállóságát ugyanis nem kizárólag a jogsértéssel érintett termékek piacán kifejtett tevékenysége alapján kell értékelni. Annak megállapítása érdekében, hogy valamely leányvállalat önállóan határozza meg magatartását a piacon, a leányvállalat és az anyavállalat közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra vonatkozó releváns elemek összességét kell figyelembe venni, amelyek az egyes esetekben különbözőek lehetnek, és ezért azokat nem lehet taxatív módon felsorolni.

Az a tény tehát, hogy az anyavállalat soha nem alakított ki leányvállalata tevékenységére vonatkozó ellenőrzési mechanizmust, nem elegendő annak bizonyításához, hogy a leányvállalat önállóan járt el a piacon. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy az anyavállalat soha nem adott parancsot vagy utasítást leányvállalatának a felvásárlási politikáját, illetve a kartell többi tagjával tartott találkozókat illetően.

(vö. 158., 160. pont)

5.      Megsemmisítés iránti kereset keretében a valamely jogi aktus indokolásának hiányára vagy nem megfelelő voltára vonatkozó jogalap – az érdemi jogalapokkal ellentétben – eljárásgátló okokon alapuló jogalapot képez, és mint ilyet, azt az uniós bíróság hivatalból felhozhatja, sőt fel kell hoznia, és következésképpen azokra a felek az eljárás bármely szakaszában hivatkozhatnak.

(vö. 170. pont)

6.      Az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértés esetén az a tény, hogy az érintett vállalkozás a Bizottság első beavatkozását követően megszüntette részvételét a jogsértésben, logikusan csak akkor képezhet enyhítő körülményt, ha alappal feltételezhető, hogy a szóban forgó beavatkozás késztette az érintett vállalkozásokat a kérdéses versenykorlátozó magatartás megszüntetésére; a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás 3. pontjának harmadik francia bekezdése nem vonatkozik azon esetre, amelyben a jogsértés már a Bizottság első beavatkozása előtt véget ért.

Még ha a Bizottság úgy is véli, hogy a jogsértés ugyanazon a napon szűnt meg, amikor vizsgálatát megkezdte, teljes mértékben jogszerű, ha a jogsértés megszüntetését nem veszi enyhítő körülményként figyelembe. A bírság csökkentése ugyanis a jogsértésnek a Bizottság első beavatkozásakor történő beszüntetése címén nem lehet automatikus, hanem az adott eset körülményeinek a Bizottság által – a mérlegelési jogköre keretében – elvégzett értékeléstől függ. E tekintetben az iránymutatás 3. pontja harmadik francia bekezdésének valamely vállalkozás javára történő alkalmazása különösen olyan helyzetben helyénvaló, amikor a szóban forgó magatartás versenyellenes jellege nem nyilvánvaló. Ezzel ellentétben az alkalmazása elvileg kevésbé helyénvaló olyan helyzetben, amikor e magatartás – bizonyítottsága esetén – egyértelműen versenyellenes.

(vö. 192., 194. pont)

7.      Az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértés esetén, amennyiben az anyavállalat és a leányvállalat a bírságkiszabó bizottsági határozat elfogadását megelőző évben ugyanazon vállalkozás részét képezi, a Bizottság olyan elrettentési szorzót alkalmazhat, amely az érintett vállalkozás azon évben fennálló méretén és összesített forrásain alapul.

Ugyanis az érintett vállalkozás méretének és összesített forrásainak annak érdekében való figyelembevétele, hogy a Bizottság a bírságnak megfelelő elrettentő hatást biztosítson, az említett vállalkozásra kifejteni kívánt hatással magyarázható, mivel a szankció különösen a vállalkozás pénzügyi kapacitására tekintettel nem lehet elhanyagolható. Tehát ahhoz, hogy a jogsértésért felelősnek nyilvánított vállalkozás tekintetében meg lehessen határozni a bírság elrettentő erejét, a jogsértés elején fennálló helyzetet nem lehet figyelembe venni. Ugyanis a kezdeti helyzet figyelembevétele azzal a veszéllyel járna, hogy abban az esetben, ha az érintett vállalkozás forgalma időközben nőtt, a bírság összege túl alacsony lehet ahhoz, hogy kellőképpen elrettentő legyen, illetve abban az esetben, ha az érintett vállalkozás forgalma időközben csökkent, azzal a veszéllyel járna, hogy a bírság összege az elrettentéshez szükséges mértéknél magasabb lehet.

(vö. 210., 211. pont)

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2011. október 12.(*)

„Verseny – Kartellek – A nyersdohány felvásárlásának és elsődleges feldolgozásának spanyol piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Az árak rögzítése és a piac felosztása – Bírság – A jogsértő magatartás betudhatósága – A forgalom 10%‑os felső határa – Elrettentő hatás – Enyhítő körülmények”

A T‑41/05. sz. ügyben,

az Alliance One International Inc., korábban Dimon Inc. (székhelye: Danville, Virginia [Amerikai Egyesült Államok], képviselik kezdetben: L. Bergkamp, H. Cogels, J. Dhont, M. Marañon Hermoso és A. Emch, később: M. Odriozola Alén, J. Folguera Crespo, P. Vidal Martínez, M. Barrantes Diaz és A. João Vide ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: É. Gippini Fournier és F. Amato, később: É. Gippini Fournier, N. Khan és J. Bourke meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az [EK 81. cikk] (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/C.38.238/B.2 „nyersdohány – Spanyolország”‑ ügy) 2004. október 20‑án hozott C (2004) 4030 végleges bizottsági határozat részleges megsemmisítése iránti kérelem, valamint másodlagosan a felperessel szemben a határozatban kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelem tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),

tagjai: Czúcz O. elnök, I. Labucka és K. O’Higgins (előadó) bírák,

hivatalvezető: C. Kantza tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. június 17‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1.     A felperes és a közigazgatási eljárás

1        A felperes Dimon Inc., később Alliance One International, Inc. egy virginiai (Egyesült Államok) székhelyű amerikai társaság. A Dimon egy nagyjából száz, a dohányágazatban tevékeny társaságból álló csoport anyavállalata (a továbbiakban: Dimon csoport). Fő tevékenysége a feldolgozott dohány cigarettagyártóknak történő értékesítése. Ennek érdekében többek között az Agroexpansión, SA‑tól vásárol fel feldolgozott dohányt.

2        Az Agroexpansión a nyersdohány elsődleges feldolgozásával foglalkozó négy spanyolországi vállalkozás (a továbbiakban: feldolgozók) egyike.

3        A három másik feldolgozó a következő: a Compañia española de tabaco en rama, SA (a továbbiakban: Cetarsa), a Tabacos Españoles, SL (a továbbiakban: Taes) és a World Wide Tobacco España, SA (a továbbiakban: WWTE).

4        Az Agroexpansión eredetileg családi vállalkozás volt. A társaságot 1988‑ban B. alapította, aki 2004 végéig annak vezérigazgatója volt. 1994 és 1997 között a társaság tőkéje egyenlő részekben oszlott meg B. felesége és egy spanyol társaság, a WW Marpetrol, SA között.

5        1997. november 18‑án az Intabex Netherlands BV (a továbbiakban: Intabex) felvásárolta az Agroexpansión valamennyi részvényét. Az Intabex akkoriban az Intabex cégcsoport tagja volt, amelyet 1997 áprilisában a Dimon Inc. felvásárolt.

6        2001. október 3‑án és 4‑én az Európai Közösségek Bizottsága – olyan információk birtokában, amelyek szerint a spanyol nyersdohány‑feldolgozók és ‑termelők az EK 81. cikk szerinti jogsértéseket követtek el – az [EK 81.] és az [EK 82.] cikk végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. L 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 14. cikke alapján vizsgálatot folytatott e feldolgozók közül három társaság, az Agroexpansión, a Cetarsa, a WWTE, továbbá az Asociación Nacional de Empresas Transformadoras de Tabaco (a továbbiakban: Anetab) helyiségeiben.

7        A Bizottság a Maison des métiers du tabac és a Fédération européenne des transformateurs de tabac helyiségeiben, valamint a Federación nacional de cultivadores de tabaco (a továbbiakban: FNCT) helyiségeiben is folytatott vizsgálatokat 2001. október 3‑án, illetőleg 2001. október 5‑én.

8        2002. január 16‑i levelükben a feldolgozók és az Anetab a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményre (HL 1996. C 207., 4. o.; a továbbiakban: engedékenységi közlemény) hivatkozással tájékoztatták a Bizottságot együttműködési szándékukról.

9        2002. január 21‑i levelükben a feldolgozók és az Anetab információkat szolgáltattak a Bizottságnak.

10      Az Agroexpansión, a Cetarsa és a WWTE 2002. február 15‑i levelével, valamint a Taes a 2002. február 18‑i levelével kiegészítő információkat szolgáltatott a Bizottságnak.

11      A Bizottság ezt követően több információkérést intézett a spanyol feldolgozókhoz, az Anetabhoz és az FNCT‑hez a 17.  rendelet 11. cikke alapján. A Bizottság a spanyol földművelésügyi, halászati és élelmezésügyi minisztériumtól szintén kért információkat a mezőgazdasági termékekre vonatkozó spanyol szabályozást illetően.

12      2003. december 11‑én a Bizottság megindította a jelen ügyhöz vezető eljárást, és kifogásközlést bocsátott ki, amelyet húsz vállalkozáshoz, illetve egyesüléshez – köztük a feldolgozókhoz, a felpereshez, az Intabexhez, az Anetabhoz, az FNCT‑hez és a Deltafina SpA‑hoz – címzett. A Deltafina olyan olasz társaság, amelynek fő tevékenysége a nyersdohány elsődleges feldolgozása Olaszországban és a feldolgozott dohány forgalmazása. Ugyanahhoz a vállalatcsoporthoz tartozik, mint a Taes, tehát ahhoz, amelynek anyavállalata az amerikai Universal Corp. társaság.

13      A szóban forgó vállalkozások és egyesülések hozzáférhettek a Bizottság vizsgálati irataihoz a számukra megküldött CD‑ROM‑on található másolat formájában, és a Bizottság által felhozott kifogásokra válaszul benyújtották írásbeli észrevételeiket.

14      A Bizottság 2004. március 29‑én meghallgatást tartott.

15      A versenykorlátozó magatartásokkal és erőfölénnyel foglalkozó tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően és a meghallgatási tisztviselő zárójelentésére tekintettel a Bizottság 2004. október 20‑án elfogadta az [EK] 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban a C (2004) 4030 végleges határozatot (COMP/C.38.238/B.2 „nyersdohány – Spanyolország”‑ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2007. április 19‑én tették közzé (HL L 102., 14. o.).

2.     A megtámadott határozat

16      A megtámadott határozat a spanyol nyersdohány‑piacon létrehozott és megvalósított két horizontális kartellre vonatkozik.

17      Az első kartell – amelyben a feldolgozók és a Deltafina vettek részt – arra irányult, hogy az 1996 és 2001 közötti időszakban évente rögzítsék az egyes nyersdohányfajták minőségtől független szállítási átlagárának felső határát, és felosszák az egyes nyersdohányfajták azon mennyiségét, amelyet az egyes feldolgozók felvásárolhattak a termelőktől (lásd többek között a megtámadott határozat (74)–(76) és (276) preambulumbekezdését). 1999‑től 2001‑ig a feldolgozók és a Deltafina megállapodtak az egyes nyersdohányfajták és minőségi osztályok „termeltetési szerződésekhez” mellékelt táblázatokban szereplő árkategóriáiban és „más feltételekben” – tudniillik a termelőnkénti és termelőcsoportonkénti átlagár alsó határában – is (lásd többek között a megtámadott határozat (77)–(83) és (276) preambulumbekezdését).

18      A fenti 17. pontban ismertetett kartell a továbbiakban: a feldolgozók kartellje.

19      A megtámadott határozatban meghatározott második kartellben a három spanyol mezőgazdasági szakszervezet, azaz az Asociación agraria de jóvenes agricultores (a továbbiakban: ASAJA), az Unión de pequeños agricultores (a továbbiakban: UPA) és a Coordinadora de organizaciones de agricultores y ganaderos (a továbbiakban: COAG), valamint a Confederación de cooperativas agrarias de España (a továbbiakban: CCAE) vettek részt. E kartell keretében az 1996–2001 közötti időszakban évente megállapodtak az egyes nyersdohányfajták és minőségi osztályok „termeltetési szerződésekhez” mellékelt táblázatokban szereplő árkategóriáiban és „más feltételekben” (lásd többek között a megtámadott határozat (77)–(83) és (277) preambulumbekezdését).

20      A fenti 19. pontban ismertetett kartell a továbbiakban: a termelők képviselőinek kartellje.

21      A megtámadott határozatban a Bizottság úgy véli, hogy e kartellek külön‑külön az EK 81. cikk (1) bekezdésébe ütköző – egységes és folyamatos – jogsértést valósítanak meg (lásd többek között a megtámadott határozat (275)–(277) preambulumbekezdését).

22      A megtámadott határozat 1. cikkében a Bizottság a feldolgozók kartellje tekintetében a feldolgozók, a Deltafina, a felperes és a WWTE anyavállalatai, vagyis a Standard Commercial Corp. (a továbbiakban: SCC), a Standard Commercial Tobacco Co., Inc. (a továbbiakban: SCTC) és a Trans‑Continental Leaf Tobacco Corp. Ltd. (a továbbiakban: TCLT) felelősségét állapította meg, a termelők képviselőinek kartellje tekintetében pedig az ASAJA, az UPA, a COAG és a CCAE felelősségét állapította meg (a továbbiakban együttesen: a gyártók képviselői.

23      A megtámadott határozat 2. cikkében a Bizottság arra kötelezte e vállalkozásokat és a termelők képviselőit, hogy azonnal vessenek véget az 1. cikkben említett jogsértéseknek, amennyiben ezt még nem tették meg, és a jövőben tartózkodjanak az olyan versenykorlátozó magatartás tanúsításától, amelynek célja vagy hatása e jogsértésekkel azonos vagy egyenértékű.

24      A megtámadott határozat 3. cikkében a Bizottság bírságokat szabott ki az említett vállalkozásokkal, valamint a termelők képviselőivel szemben, és megállapította a felperes egyetemleges felelősségét az Agroexpansiónnal és az SCC‑vel szemben kiszabott bírságok megfizetése tekintetében, valamint az SCTC és a TCLT egyetemleges felelősségét a WWTE‑vel szemben kiszabott bírságok megfizetése tekintetében (lásd a lenti 61. és 62. pontot).

3.     A megtámadott határozat címzettjei

25      A megtámadott határozat 2.4. pontja a címzettek kérdését taglalja (a megtámadott határozat (357)–(400) preambulumbekezdése).

26      Először is a Bizottság e pontban kifejtette, hogy nyilvánvaló, hogy a spanyol feldolgozók és a Deltafina a feldolgozók kartelljében, illetve a termelők képviselői a termelők képviselőinek kartelljében közvetlenül vettek részt, ezért e vállalkozások, illetve egyesülések mindegyike „köteles a jogsértésért való felelősséget viselni, és következésképpen a [megtámadott határozat] címzettje” (a megtámadott határozat (357) és (358) preambulumbekezdése). A megtámadott határozat (359)–(369) preambulumbekezdésében a Bizottság különösen a Deltafina feldolgozók kartelljében betöltött szerepét értékelte.

27      A Bizottság továbbá az egyes leányvállalatok jogsértő magatartásának az anyavállalatoknak való betudhatóságát vizsgálta, kijelentve, hogy a jelen ügyben e kérdés három esetben, vagyis az Agroexpansión, a WWTE és a Taes esetében merül fel (a megtámadott határozat (370)–(400) preambulumbekezdése).

28      Ezzel kapcsolatban a Bizottság elsősorban a szerinte ilyen esetekben alkalmazandó elvekre emlékeztetett (a megtámadott határozat (371)–(374) preambulumbekezdése).

29      Különösen a következőket fejtette ki:

–        annak megállapításához, hogy az anyavállalatot felelősnek kell‑e tekinteni leányvállalata jogsértő magatartásáért, azt kell bizonyítani, hogy „a leányvállalat nem önálló módon határozza meg magatartását a piacon, hanem lényegében az anyavállalat által megszabott utasításokat követi” (a Bíróság 48/69. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 1972. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1972., 619. o.] 132. és 133. pontja);

–        az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben az anyavállalat a leányvállalatában 100%‑os részesedéssel rendelkezik, a Bizottság jogszerűen feltételezheti, hogy az anyavállalat leányvállalata magatartása felett ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol (a Bíróság 107/82. sz., AEG‑Telefunken kontra Bizottság ügyben 1983. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3151. o.] 50. pontja, a C‑286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9925. o.] 29. pontja, valamint a Törvényszék T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság, „PVC II” egyesített ügyekben 1999. április 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑931. o.] 961. és 984. pontja);

–        ezt a feltételezést „az egyes ügyekre jellemző különös tényezők” megerősítik;

–        azon leányvállalatok esetében, amelyek nem állnak az anyavállalat 100%‑os tulajdonában, a Bíróság álláspontja szerint az anyavállalat akkor gyakorol befolyást a leányvállalat politikájára, ha az utóbbi a jogsértés elkövetésének időpontjában a leányvállalat többségi tulajdonosa (a fent hivatkozott Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 136. pontja), vagy ha „folyamatosan” tájékoztatást kap az adott leányvállalatról, és közvetlenül határozza meg annak piaci magatartását (a fent hivatkozott AEG‑Telefunken kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 52. pontja);

–        az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely a szóban forgó megállapodás szempontjából gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból ez az egység több természetes vagy jogi személyből áll (a Törvényszék T‑9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 66. pontja, amely a Bíróság 170/83. sz. Hydrotherm Gerätebau ügyben 1984. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 2999. o.] 11. pontjára hivatkozik).

30      Másodsorban mielőtt az Agroexpansión és a WWTE esetét részletesebben megvizsgálta volna, a Bizottság a megtámadott határozat (375) preambulumbekezdésében a következőket jegyezte meg:

„A jelen ügyben a négy spanyol nyersdohány‑feldolgozó közül hármat amerikai multinacionális vállalkozások irányítanak (amelyeknek befolyása 100%‑os, illetve 90%‑os). Más fennálló ténybeli bizonyítékok is azt a vélelmet erősítik meg, miszerint [a felperes] és a WWTE piaci magatartása saját anyavállalatuknak tudható be. Ebben a helyzetben a két társaságot – vagyis az anyavállalatot és a leányvállalatot – a [megtámadott] határozatban […] megállapított jogsértésekért egyetemlegesen felelősnek kell tekinteni.”

31      A Bizottság a megtámadott határozat (376) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy:

„[Ezzel szemben] a kifogásközlést és a felek meghallgatását követően kiderült, hogy az akta bizonyítékai nem alkalmasak ugyanezen állítás igazolására a Universal […] és a Universal Leaf [Tobacco Co. Inc.] Taesban és Deltafinában fennálló részesedései tekintetében. Ugyanis az anyavállalatok és leányvállalatok közötti társasági jogi viszony[tól eltekintve] az akta nem tartalmaz egyetlen utalást sem a Universalnak […], és a Universal Leafnek a [megtámadott határozatban] vizsgált eseményekben való tényleges részvételére. Ezért nem lehet e vállalkozásokat az ebben az ügyben hozandó határozat címzettjeinek tekinteni. Ez a megállapítás még inkább megállja a helyét az Intabex esetében, mivel annak [a felperesben] fennálló 100%‑os részesedése kizárólag pénzügyi hozzájárulásra korlátozódott.”

32      A Bizottság a megtámadott határozat (377)–(386) preambulumbekezdésében az Agroexpansión és a Dimon csoport esetét vizsgálta.

33      A Bizottság többek között megjegyezte, hogy 1997 második féléve óta az Agroexpansión teljes mértékben – annak 100%‑os tulajdonú leányvállalata, az Intabex révén – a felperes irányítása alatt állt (a megtámadott határozat (377) preambulumbekezdése). Ebből arra a következtetésre jutott, hogy jogszerűen vélelmezhető, hogy legalábbis a fenti időponttól kezdődően a felperes az Agroexpansión magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt (a megtámadott határozat (378) preambulumbekezdésének első mondata). A Bizottság hozzáfűzte, hogy az akta egyéb elemei – amelyeket a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdésében fejtett ki – is alátámasztják azt a „vélelmet, [miszerint a felperes] meghatározó befolyást tudott gyakorolni” a megtámadott határozat (378) preambulumbekezdésének második mondata). A megtámadott határozat (380) preambulumbekezdésében a Bizottság rámutatott, hogy a fentiekből az következik, hogy „a [felperes] tudomással bírt leányvállalata jelen határozat tárgyát képező magatartásairól, valamint azon összefüggésről, amelyben ezeket kifejtették, továbbá, mivel 1997 óta a [felperes] 100%‑os tulajdonosa [volt] leányvállalatának, ténylegesen befolyást tudott gyakorolni a leányvállalat magatartására”. A határozat (382) preambulumbekezdésében a Bizottság kiemelte, hogy „az Agroexpansión leveleiben a [felperes] tudomására hozott ténykörülményeknek azonnali reakciót kellett volna kiváltaniuk az utóbbiból, akár azáltal, hogy megfelelően elhatárolódik a versenyszabályok bármely esetleges megsértésétől, akár azáltal, hogy utasítja az Agroexpansión vezetőségét, hogy hagyjanak fel minden esetlegesen versenykorlátozó magatartással”, majd ezt követően megállapította, hogy „a [felperes] semmi ilyesmit nem [tett]”.

34      Egyébiránt a Bizottság a megtámadott határozat (381) preambulumbekezdésében megalapozatlannak minősítette a felperes által a kifogásközlésre adott válaszban annak bizonyítása érdekében előadott érveket, hogy az Agroexpansión önálló magatartást tanúsított a piacon.

35      Végül a Bizottság elutasította a felperes azon állítását, miszerint megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét azzal, hogy felelősnek tartja leányvállalata jogsértő magatartásáért, miközben a Cetarsa anyavállalata, vagyis a Sociedad estatal de participaciones industriales (a továbbiakban: Sepi) esetében nem így járt el. A Bizottság ezen eltérő bánásmódot azzal a ténnyel igazolta, hogy a felperes által állítottakkal ellentétben „az akt[áj]ában […] nem [szerepelt] a Cetarsa és a Sepi között a jelen ügy tárgyára vonatkozó közvetlen közlésre való utalás”, hogy „a Sepi Cetarsában való részesedése lényegében pénzügyi jellegűnek [tűnt], ugyanúgy, mint az Intabex és az Agroexpansión közötti viszonyban”, hogy „a Cetarsa (az Agroexpansiónnal ellentétben) a Sepi csoport mindennemű dohányfeldolgozási tevékenységét [foglalta] össze, és ugyanezen oknál fogva nyilvánvalóan [elkülönült] az irányítása”, és végül hogy „a Cetarsa a Sepinek nem 100%‑os tulajdonában álló leányvállalata [volt]” (a megtámadott határozat (384) preambulumbekezdése).

36      A Bizottság e különböző bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperest „az Agroexpansiónnal együttesen felelősségre kell vonni az utóbbinak a [megtámadott határozatban] megállapítottak szerint 1997 második félévétől 2001. augusztus 10‑éig tanúsított magatartása miatt” (a megtámadott határozat (386) preambulumbekezdése.

37      A Bizottság a megtámadott határozat (387)–(400) preambulumbekezdésében a WWTE esetét vizsgálta. Megállapította, hogy az 1995‑től 1998 májusáig tartó időszak alatt a WWTE‑t (az SCTC‑n és a TCLT‑n keresztül) az SCC, valamint a WWTE elnöke és annak családja közösen irányította, továbbá említ számos olyan bizonyítékot, amelyek azt támasztják alá, hogy ugyanezen időszak alatt az SCC „és/vagy leányvállalatai” tényleges befolyást gyakoroltak a WWTE Spanyolországban tanúsított magatartására (a megtámadott határozat (391) preambulumbekezdése). Az 1998 májusáig tartó időszakot illetően a Bizottság számos olyan bizonyítékra hivatkozott, amelyek azt bizonyítják, hogy az SCC akár közvetlenül, akár az SCTC‑n és a TCLT‑n keresztül egyedül irányította a WWTE‑t, és meghatározó befolyást gyakorolt annak üzletpolitikájára. A Bizottság ehhez hozzátette, hogy „[a]z SCC által a kifogásközlésre válaszul megfogalmazott érvek nem igazolnak egy ezzel kapcsolatos eltérő következtetést” (a megtámadott határozat (399) preambulumbekezdése). A Bizottság e különböző bizonyítékokra figyelemmel arra a következtetésre jutott, hogy legalább 1996 óta „az SCC és/vagy leányvállalatai, az SCTC és a TCLT” meghatározó befolyást gyakorolt a WWTE üzletpolitikájára, ezért az utóbbival szemben kifogásolt magatartás tekintetében egyetemlegesen kell őket felelősségre vonni, így következésképpen a megtámadott határozat címzettjei közé tartoznak (a megtámadott határozat (400) preambulumbekezdése).

4.     A bírságok összegének meghatározása

38      A megtámadott határozat (404)–(458) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta a címzettekkel szemben kiszabandó bírságok kérdését.

39      A bírságok összegét a Bizottság az [EK 81.] és [EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás, 8. fejezet, 2. kötet. 205. o.) 23. cikkének (3) bekezdésében és a megtámadott határozat szerint a jogsértések időpontjában alkalmazandó 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten említett két szempont alapján, vagyis a szóban forgó jogsértések súlya és időtartama alapján határozta meg (a megtámadott határozat (404) és (405) preambulumbekezdése).

40      Az egyes címzettekre kiszabott bírság összegének megállapítása érdekében a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK 65. cikk] (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.) (a továbbiakban: iránymutatás) meghatározott módszert alkalmazta, noha arra kifejezetten nem hivatkozott. A Bizottság a megtámadott határozatban megvizsgálta továbbá, hogy a címzettek megfelelnek‑e – és ha igen, akkor mennyiben – az engedékenységi közleményben megállapított követelményeknek.

 A bírságok kiindulási összege

41      Mindenekelőtt, miután a megtámadott határozat (408)–(413) preambulumbekezdésében megvizsgálta a jogsértések jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatásukat, az érintett földrajzi piac méretét, valamint a szóban forgó termékpiac nagyságát, a Bizottság a megtámadott határozat (414) preambulumbekezdésében a jogsértéseket „különösen súlyosnak” minősítette.

42      Ezt követően a Bizottság a megtámadott határozat (415) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy „az egyes vállalkozások egyedi súlyát, ennélfogva jogellenes magatartásuk versenyre gyakorolt tényleges hatását kell tekintetbe venni annak érdekében, hogy az adott vállalkozással szemben kiszabott bírság elrettentő hatása a szankcionálandó jogellenes magatartásban való részvételével arányos legyen”.

43      A Bizottság különbséget tett a feldolgozók kartellje (a megtámadott határozat (416)–(424) preambulumbekezdése) és a termelők képviselőinek kartellje (a megtámadott határozat (425)–(431) preambulumbekezdése) között.

44      Elsősorban, a Bizottság a feldolgozók kartelljét illetően úgy ítélte meg, hogy „a bírságokat a szóban forgó felek jogellenes magatartásban való részvételére és piaci helyzetére tekintettel lépcsőzetesen kell meghatározni” (a megtámadott határozat (416) preambulumbekezdése).

45      E tekintetben a Bizottság kijelentette, hogy „a spanyol feldolgozott dohány fő felvásárlójaként a Deltafinával szemben kell megállapítani a legmagasabb kiindulási bírságösszeget” (a megtámadott határozat (417) preambulumbekezdése).

46      A feldolgozókat illetően a Bizottság úgy vélte, hogy a jogellenes magatartásban való „részvételük nagyjából hasonlónak [volt] tekinthető” (a megtámadott határozat (418) preambulumbekezdése). Álláspontja szerint ugyanakkor figyelembe kellett venni a szóban forgó feldolgozók eltérő méretét, valamint piaci részesedéseiket, és ennek alapján három kategóriára osztotta azokat.

47      A Bizottság ennek megfelelően az első, „különleges” kategóriába sorolta a Cetarsát azzal az indokkal, hogy „messze [e társaság volt] a legjelentősebb spanyol elsődleges feldolgozó”, és ennélfogva a legmagasabb összegű bírságot kell kiszabni vele szemben (a megtámadott határozat (419) preambulumbekezdése). A második kategóriába sorolta az Agroexpansiónt és a WWTE‑t, megállapítva, hogy piaci részesedésük körülbelül 15–15%, és azonos kiindulási összeget kell kiszabni velük szemben (a megtámadott határozat (420) preambulumbekezdése). Végül a harmadik kategóriába sorolta a Taest azon az alapon, hogy piaci részesedése mindössze 1,6%, és ennélfogva a legalacsonyabb kiindulási összeget kell kiszabni vele szemben (a megtámadott határozat (421) preambulumbekezdése).

48      Másodsorban, a bírság kellően elrettentő hatásának biztosítása érdekében a Bizottság szerint a WWTE‑vel szemben megállapított kiindulási összeg tekintetében 1,5‑szörös szorzót – amely 50%‑os növelést jelent –, míg az Agroexpansiónnal szemben megállapított kiindulási összeg tekintetében 2‑szeres szorzót – amely 100%‑os növelést jelent – kellett alkalmazni (a megtámadott határozat (423) preambulumbekezdése). Álláspontja szerint ugyanis figyelembe kellett venni azt a tényt, hogy e két feldolgozó, noha a nyersdohány felvásárlási piacán viszonylag csekély részesedéssel rendelkezett, jelentős gazdasági és pénzügyi erővel rendelkező nemzetközi vállalatokhoz tartozott, valamint hogy „ezenfelül” „anyavállalatuk döntő befolyása alatt cselekedtek” (a megtámadott határozat (422) preambulumbekezdése).

49      E különböző tényekre tekintettel a Bizottság a következőképpen határozta meg a feldolgozókkal és a Deltafinával szemben kiszabott bírságok kiindulási összegét a megtámadott határozat (424) preambulumbekezdésében:

–        Deltafina: 8 000 000 euró;

–        Cetarsa: 8 000 000 euró;

–        Agroexpansión: 1 800 000 euró x 2 = 3 600 000 euró;

–        WWTE: 1 800 000 euró x 1,5 = 2 700 000 euró;

–        Taes: 200 000 euró.

50      Végül a termelők képviselőinek kartelljét illetően a Bizottság úgy vélte, hogy csupán jelképes – 1 000 eurós – bírságot kell kiszabni rájuk külön‑külön (a megtámadott határozat (425) és (430) preambulumbekezdése). A megtámadott határozat (427) preambulumbekezdésében említett bizonyos körülmények alapján álláspontját azzal indokolja, hogy „a szabványszerződésekről folytatott közös tárgyalások jogszabályi kerete jelentős bizonytalanságot okozhatott a termelők képviselői és a feldolgozók magatartásának jogszerűségét illetően a szabványmegállapodásokról folytatott közös tárgyalások pontosan meghatározott keretei között” (a megtámadott határozat (428) preambulumbekezdése). Ezenkívül rámutatott, hogy „a szabványszerződésekről szóló tárgyalások és azok eredményei általában nyilvános jellegűek voltak, és […] a hatóságok a jelen eljárás megindítása előtt soha nem kérdőjelezték meg, hogy összeegyeztethetők‑e a közösségi vagy a spanyol joggal” (a megtámadott határozat (429) preambulumbekezdése).

 A bírságok alapösszege

51      A megtámadott határozat (432) és (433) preambulumbekezdésében a Bizottság a feldolgozókkal és a Deltafinával szemben megállapított jogsértés időtartamát vizsgálta. Ezt az időtartamot öt évben és négy hónapban határozta meg, ami hosszú időtartamú jogsértésnek felel meg. Következésképpen a feldolgozókkal külön‑külön és a Deltafinával szemben kiszabott bírság kiindulási összegét 50%‑kal növelte.

52      A Bizottság a kiszabott bírságok alapösszegét tehát az alábbiak szerint állapította meg:

–        Deltafina: 12 000 000 euró;

–        Cetarsa: 12 000 000 euró;

–        Agroexpansión: 5 400 000 euró;

–        WWTE: 4 050 000 euró;

–        Taes: 300 000 euró;

–        ASAJA: 1 000 euró;

–        UPA: 1 000 euró;

–        COAG: 1 000 euró;

–        CCAE: 1 000 euró (a megtámadott határozat (434) preambulumbekezdése).

 Enyhítő és súlyosító körülmények

53      A Bizottság a Deltafinával szemben kiszabott bírság összegét súlyosító körülmények címén 50%‑kal növelte azon az alapon, hogy e vállalkozás irányítói szerepet töltött be a feldolgozók kartelljének keretében (a megtámadott határozat (435) és (436) preambulumbekezdése).

54      Enyhítő körülmények címén a Bizottság a megtámadott határozat (437) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy „[a megtámadott határozat] (427)–(429) preambulumbekezdésében ismertetett tényezők alkalmazhatók a feldolgozók magatartására is, kizárólag a termelők képviselőivel folytatott nyilvános tárgyalások és megkötött szabványszerződések (többek között az árkategóriákról és más feltételekről szóló tárgyalások) tekintetében.

55      A megtámadott határozat (438) preambulumbekezdésében a Bizottság a feldolgozók között kötött, a szállítási árak felső határáról és az egyes nyersdohány‑fajták mennyiségeinek elosztásáról szóló „titkos” megállapodások kapcsán ehhez hozzátette, hogy a feldolgozók magatartása „egyértelműen túllépte a hatályos jogi háttér és a termelők képviselőivel folytatott nyilvános tárgyalások és megállapodások által előírtakat”. Ugyanakkor elismerte, hogy „a termelők képviselői és a feldolgozók közötti nyilvános tárgyalások bizonyos mértékig meghatározták azon kereteket (különösen a közös álláspontról való megegyezésre és annak elfogadására vonatkozó alkalmakat), amelyek között a feldolgozók kidolgozhatták – a nyilvános tárgyalások során elfogadott közös állásponton kívül – az átlagos szállítási árak felső határára és a mennyiségekre vonatkozó titkos stratégiájukat”.

56      A Bizottság a fenti 54. és 55. pontban említett tényekre tekintettel úgy határozott, hogy 40%‑kal csökkenti a feldolgozókkal és a Deltafinával szemben kiszabott bírságok alapösszegét (a megtámadott határozat (438) preambulumbekezdése). Az Agroexpansiónnal szemben kiszabott bírság alapösszege így 3 240 000 euró lett (a megtámadott határozat (439) preambulumbekezdése).

 A bírság összegének az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésében előírt felső korlátja

57      A megtámadott határozat (440)–(447) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta, hogy a különböző címzettekkel szemben kiszámított alapösszegeket ki kell‑e igazítani annak érdekében, hogy ne haladják meg a forgalomnak az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésében előírt 10%‑os felső korlátját.

58      A megtámadott határozat (441) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy amennyiben a szóban forgó társaságok egy csoporthoz tartoznak, továbbá bizonyított, hogy e társaságok anyavállalatai meghatározó befolyást gyakoroltak leányvállalataikra, és következésképpen a Bizottság megállapította, hogy az anyavállalatok a leányvállalatukkal szemben kiszabott bírság megfizetéséért egyetemlegesen felelősek, akkor a csoport világméretű forgalmát kell figyelembe venni a fent hivatkozott felső határ megállapításánál.

59      Miután a megtámadott határozat (442) preambulumbekezdésében emlékeztetett arra, hogy a felperes egyetemlegesen felelős volt az Agroexpansiónnal szemben kiszabott bírság megfizetése tekintetében, a Bizottság a megtámadott határozat (446) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy az említett bírság összegét nem kell kiigazítani, ugyanis a felperes összesített forgalma 2003‑ban 1 271 700 000 amerikai dollár (USD) volt. Az Agroexpansión esetében kiszabott bírságnak az engedékenységi közlemény alkalmazása előtti összege tehát 3 240 000 euró maradt (a megtámadott határozat (447) preambulumbekezdése).

 Az engedékenységi közlemény alkalmazása és a bírságok végső összege

60      A megtámadott határozat (448)–(456) preambulumbekezdésében a Bizottság állást foglalt az engedékenységi közleménynek a feldolgozók és a Deltafina esetében való alkalmazásáról. Az Agroexpansión esetében a bírság összegét 20%‑kal csökkentette a közlemény D. pontja (2) bekezdésének első francia bekezdésével összhangban (a megtámadott határozat (454) preambulumbekezdése).

61      Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megfelelően a Bizottság a kiszabott bírságok összegét a következőképpen állapította meg:

–        Deltafina: 11 880 000 euró;

–        Cetarsa: 3 631 500 euró;

–        Agroexpansión: 2 592 000 euró;

–        WWTE: 1 822 500 euró;

–        Taes: 108 000 euró;

–        ASAJA: 1 000 euró;

–        UPA: 1 000 euró;

–        COAG: 1 000 euró;

–        CCAE: 1 000 euró (a megtámadott határozat (458) preambulumbekezdése).

62      A Bizottság megállapította a felperes egyetemleges felelősségét az Agroexpansiónnal szemben kiszabott bírság megfizetése tekintetében, valamint az SCC, az SCTC és a TCLT egyetemleges felelősségét a WWTE‑vel szemben kiszabott bírság megfizetése tekintetében (a megtámadott határozat (458) preambulumbekezdése és 3. cikke).

 Az eljárás és a felek kérelmei

63      2005. január 21‑én az SCC, az SCTC és a TCLT a megtámadott határozat megsemmisítése iránt (T‑24/05. sz. ügy), a WWTE pedig az e határozatban vele szemben kiszabott bírság csökkentése iránt indított keresetet (T‑37/05. sz. ügy).

64      2005. január 22‑én az Agroexpansión ugyancsak keresetet indított a megtámadott határozatban vele szemben kiszabott bírság csökkentése iránt (T‑38/05. sz. ügy).

65      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2005. január 28‑án benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.

66      A Törvényszék Hivatalához 2005. augusztus 1‑jén érkezett levelében a felperes a jelen ügynek a T‑24/05., T‑37/05. és T‑38/05. sz. üggyel való egyesítését kérte.

67      A Bizottság a Törvényszék Hivatalához 2005. szeptember 7‑én érkezett levelében kijelentette, hogy úgy véli, hogy a négy ügy egyesítése nem növeli jelentősen az eljárás hatékonyságát, és a Törvényszékre bízza annak eldöntését, hogy az egyesítés iránti kérelemnek helyt ad‑e, vagy sem.

68      A Törvényszék nem adott helyt az egyesítés iránti kérelemnek.

69      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (negyedik tanács) úgy döntött, megnyitja a szóbeli szakaszt, és eljárási szabályzatának 64. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében felhívta a Bizottságot, hogy bizonyos kérdésekre válaszoljon. A Bizottság e felhívásnak a megszabott határidőn belül eleget tett.

70      A Törvényszék a 2009. június 17‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszaikat.

71      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 1., 3. és 5. cikkének rá vonatkozó részét;

–        másodlagosan csökkentse a Bizottság által az Agroexpansiónnal és egyetemlegesen a felperessel szemben kiszabott bírság összegét;

–        a Bizottságot kötelezze az eljárási költségek viselésére.

72      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet a harmadik jogalap kivételével, amelynek részben helyt kell adni;

–        a felperest kötelezze saját költségeinek viselésére, valamint a Bizottság költségei egy részének viselésére, vagy másodlagosan kötelezze a feleket saját költségeik viselésére.

 A jogkérdésről

73      Keresete alátámasztása érdekében a felperes négy jogalapra hivatkozik:

–        az első jogalap az EK 81. cikknek, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének és az arányosság elvének megsértésére vonatkozik;

–        a második jogalap az arányosság és a személyes felelősség elvének megsértésére vonatkozik;

–        a harmadik jogalap az arányosság és a személyes felelősség elvének, valamint az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésére vonatkozik;

–        a negyedik jogalap a bizalomvédelem elvének megsértésére vonatkozik;

74      A tárgyalás során továbbá a felperes még egy, az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó jogalapra hivatkozott.

75      A felperes az első, második és ötödik jogalapra lényegében a megtámadott határozat részleges megsemmisítése iránti kérelem alátámasztása érdekében hivatkozik. A harmadik és negyedik jogalapot az e határozat megváltoztatására irányuló kérelem alátámasztása érdekében hozza fel.

76      Az ötödik jogalap vizsgálatára az első jogalap vizsgálatát, míg a harmadik jogalap vizsgálatára a negyedik jogalap vizsgálatát követően kerül sor.

1.     Az EK 81. cikknek, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének és az arányosság elvének megsértésére vonatkozó első jogalapról

 A felek érvei

77      A felperes azt állítja, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a felperes a jogsértés időtartama alatt meghatározó befolyást gyakorolt az Agroexpansiónra, és amikor ennek alapján megállapította a felperes jogsértésért való egyetemleges felelősségét. Ennélfogva a felperes szerint a Bizottság egyrészt megalapozatlanul sorolta fel őt a megtámadott határozat címzettjei között, másrészt pedig az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében megállapított, a forgalom 10%‑ának megfelelő felső korlát alkalmazása érdekében jogellenesen hivatkozott a felperes összesített forgalmára.

78      Állításainak alátámasztása érdekében a felperes elsősorban azzal érvel, hogy az ítélkezési gyakorlatból, valamint a Bizottság határozathozatali gyakorlatából kitűnik, hogy pusztán az a tény, hogy valamely anyavállalat leányvállalatának 100%‑os tulajdonosa, nem elegendő ahhoz, hogy a Bizottság utóbbi jogsértő magatartásáért neki tudja be a felelősséget. Ezen túlmenően azt is bizonyítani kell, hogy az anyavállalat közvetlenül részt vett a szóban forgó jogellenes magatartásokban, felelős azok végrehajtásáért, részt vett a kartell találkozóin, vagy közvetlenül részt vett a jogsértésben, például azáltal, hogy utasítást adott leányvállalatának a jogsértés elkövetésére. A felperes különösen a fenti 29. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28. és 29. pontjára hivatkozik.

79      Másodorban, a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság által a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdésében hivatkozott körülmények nem bizonyítják azt, hogy meghatározó befolyást gyakorolt az Agroexpansión magatartására. Különösen cáfolja a Bizottság azon állítását, miszerint leányvállalata tájékoztatta volna a szóban forgó jogellenes magatartásokról.

80      E tekintetben a felperes először vitatja, hogy az e preambulumbekezdésben említett „tevékenységekről szóló jelentéseket”, illetve „helyi jelentéseket” kapott volna. Rámutat, hogy bár az említett jelentéseket rendszeresen lefordították angolra, erre annak érdekében került sor, hogy megkönnyítsék a spanyolul nem beszélő T., az Agroexpansión igazgatótanácsának egyik tagja számára feladatkörének gyakorlását. A felperes vitatja, hogy T.‑t azért nevezték volna ki az igazgatótanács tagjává, hogy ott a Dimon csoport érdekeit képviselje, és rámutat, hogy egyébként a csoporton belüli feladatköreitől ideiglenesen megfosztották T.‑t, mivel az Intabex korábbi részvényeseivel szemben megpróbált fellépni.

81      Másodszor, a felperes cáfolja az ugyanezen premabulumbekezdésben szereplő azon állítást, miszerint az Agroexpansión számos olyan levelet küldött, amely a felperest a szóban forgó jogellenes magatartásokról tájékoztatja. B., az Agroexpansión vezérigazgatója 1998. december 14‑i faxát nem a felperesnek, hanem D.‑nek, „a Dimon International, Inc. pénzügyi részlege egy alkalmazottjának” címezte, és csak egyetlen, az Agroexpansión és a Deltafina között kötött, nyersdohány eladására vonatkozó szerződéssel kapcsolatos információkat tartalmazott. A B. által S.‑nek 2000. október 30‑án küldött elektronikus levél fő célja az volt, hogy S‑t a dohánytermelők sztrájkjának veszélyéről tájékoztassa. Ezenfelül a felperes szerint S.‑t nem ő alkalmazta, hanem a Dimon International Services, feladata az európai feldolgozottdohány‑értékesítés koordinálása volt, és nem volt a Dimon csoporthoz tartozó egyetlen társaság igazgatótanácsának tagja, illetve vezetője sem. Ugyanezek a megfontolások vonatkoznak a B. által S.‑nek 2001. május 9‑én küldött elektronikus levélre is.

82      Harmadszor, a felperes a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdésében említett egyéb leveleket illetően azt állítja, hogy ezek egyike sem vonatkozott sem közvetlenül, sem közvetve a szóban forgó jogellenes magatartásokra, sem az Agroexpansión spanyolországi nyersdohány‑felvásárlási politikájára.

83      Harmadsorban, a felperes állítása szerint az Agroexpansión mindig önálló gazdasági egységként járt el a nyersdohány spanyolországi felvásárlási piacán, és üzletpolitikáját saját maga határozta meg.

84      Ezen állítás alátámasztása érdekében a felperes – miután emlékeztet arra, hogy az Agroexpansión „helyi vezetéssel” rendelkezett – a következő körülményekre hivatkozik:

–        1997. november 18‑án, amikor a felperes az Intabex közvetítésével felvásárolta az Agroexpansión részvényeinek 100%‑át, úgy döntött, hogy annak vezetői és különösen alapító részvényese, valamint (2004 decemberéig) vezérigazgatója, B. a posztjukon maradnak;

–        az ugyanebben az időpontban az Agroexpansión és B. között kötött „menedzsmentszerződésnek” (a továbbiakban: menedzsmentszerződés) megfelelően kizárólag B. köthetett a nyersdohány felvásárlására vonatkozó szerződéseket, és határozhatta meg, illetve hajthatta végre e társaság nyersdohány‑vásárlási politikáját;

–        a B. által a nyersdohány felvásárlására vonatkozóan hozott döntések nem voltak az Agroexpansión igazgatótanácsa előzetes jóváhagyásához vagy utólagos megerősítéséhez kötve;

–        B. volt az Agroexpansión igazgatótanácsának egyetlen olyan tagja, aki részt vett a más feldolgozókkal vagy a nyersdohány‑termelőkkel tartott találkozókon;

–        az Agroexpansión igazgatótanácsának négy tagja közül egyik sem volt egyidejűleg a felperes igazgatótanácsának, illetve vezető szerveinek tagja;

–        a felperes nem adott semmilyen parancsot vagy utasítást az Agroexpansión részére a fent említett találkozókkal vagy az utóbbi felvásárlási politikájával kapcsolatban;

–        a felperes egyáltalán nem alakított ki ellenőrzési mechanizmust az Agroexpansión vásárlási tevékenységével kapcsolatban.

85      A Bizottság az első jogalap elutasítását kéri.

86      Elsősorban a Bizottság azt állítja, hogy az ítélkezési gyakorlatból, valamint a Bizottság határozathozatali gyakorlatából kitűnik, hogy amikor valamely anyavállalat leányvállalatának 100%‑os tulajdonosa, vélelmezhető, hogy ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzleti magatartására, és ennélfogva megállapítható felelőssége az utóbbi által elkövetett jogsértésért. A Bizottság tehát nem köteles további bizonyítékokat szolgáltatni. A Bizottság rámutat, hogy az anyavállalat ezt a vélelmet úgy döntheti meg, hogy olyan bizonyítékokat szolgáltat, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a szóban forgó leányvállalat valóban önállóan végzi tevékenységét a piacon.

87      Másodsorban a Bizottság vitatja, hogy a felperes a jelen ügyben ezt bizonyította volna. Álláspontja szerint az, hogy az Agroexpansión saját helyi vezetéssel rendelkezett, önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy önálló módon járt el, és rámutat, hogy a menedzsmentszerződés azt tartalmazza, hogy B. a felperes igazgatótanácsa által kialakított „rendszerek” és „eljárások” hatálya alá tartozik.

88      Harmadsorban a Bizottság azzal érvel, hogy az ügy iratai olyan bizonyítékokat tartalmaznak, amelyek megerősítik, hogy a felperes ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt az Agroexpansión magatartására. Így különösen kifejti, hogy T.‑t annak érdekében nevezték ki az Agroxepansión igazgatótanácsa tagjává, hogy abban a Dimon csoport érdekeit képviselje, és figyelemmel az e csoportban betöltött fontos feladatköreire, nem valószínű, hogy soha nem tájékoztatta a felperest a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdésében hivatkozott „tevékenységekről szóló jelentésekről” és „helyi jelentésekről”. A Bizottság hozzáteszi, hogy e beszámolókon felül az e preambulumbekezdésben hivatkozott különböző levelekből is kitűnik, hogy az Agroexpansión tájékoztatta a felperest a szóban forgó jogellenes magatartásokról. Végül az ugyanebben a preambulumbekezdésben hivatkozott egyéb dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy a felperes meghatározó befolyást gyakorolt az Agroexpansión egyes lényeges üzleti tevékenységeire, mint például a Cetarsával és a Deltafinával kötött szerződések megtárgyalására és végrehajtására, valamint hogy leányvállalata tájékoztatta a felperest a spanyolországi nyersdohány‑ágazat vásárlási feltételeiről és a hatályos jogi háttérről.

 A Törvényszék álláspontja

89      Emlékeztetni kell, hogy a versenyjog a vállalkozások tevékenységeire vonatkozik (a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P, C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 59. pontja), és hogy a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjától (a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P.–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 112. pontja).

90      A Bíróság azt is megállapította, hogy ugyanebben az összefüggésben a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely a szóban forgó megállapodás szempontjából gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból ez az egység több természetes vagy jogi személyből áll (a Bíróság C‑217/05. sz., Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑11987. o.] 40. pontja és a Törvényszék T‑325/01. sz., DaimlerChrysler kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑3319. o.] 85. pontja).

91      Ha ilyen gazdasági egység sérti meg a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsértésért (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet [EBHT 1999., I‑4125. o.] 145. pontját, a C‑279/98. P. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9693. o.] 78. pontját, valamint C‑280/06. sz., ETI és társai ügyben 2007. december 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑10893. o.] 39. pontját).

92      Azt a kérdést illetően, hogy milyen körülmények között lehet egy, a jogsértés elkövetőjének nem minősülő jogi személyt mégis joghátrányban részesíteni, az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy többek között akkor lehet az anyavállalatnak betudni a leányvállalat magatartását, ha a leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára (a Bíróság fenti 29. pontban hivatkozott Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 132. és 133. pontja, 52/69. sz., Geigy kontra Bizottság ügyben 1972. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1972., 787. o.] 44. pontja és a 6/72. sz., Europemballage és Continental Can kontra Bizottság ügyben 1973. február 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1973., 215. o.] 15. pontja), különös tekintettel az említett két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra (lásd analógia útján a fenti 89. pontban hivatkozott Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 117. pontját, valamint a fenti 91. pontban hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítélet 49. pontját).

93      Hasonló esetben ugyanis az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ily módon a fenti 89. és 90. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében egyetlen vállalkozást alkot. Ilyen esetben tehát nem a jogsértésre vonatkozó, az anyavállalat és a leányvállalat közötti felbujtói viszony, még kevésbé az anyavállalatnak a jogsértésben való részvétele teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalathoz, hanem az, hogy valamely anyavállalat és annak leányvállalata az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot (a Törvényszék T‑112/05. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2007. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑5049. o.] 58. pontja).

94      Az ítélkezési gyakorlatból továbbá kitűnik, hogy a Bizottság nem szorítkozhat annak puszta megállapítására, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást tud gyakorolni e leányvállalat üzletpolitikájára, hanem azt is vizsgálnia kell, hogy e befolyást ténylegesen gyakorolta‑e (lásd ebben az értelemben a fenti 29. pontban hivatkozott Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 137. pontját, valamint a fenti 29. pontban hivatkozott AEG‑Telefunken kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50. pontját).

95      Abban a különös esetben, ha az anyavállalat a versenyjog szabályait sértő magatartást folytató leányvállalatban 100%‑os részesedéssel rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat az említett leányvállalat magatartására (lásd ebben az értelemben a fenti 29. pontban hivatkozott Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 136. és 137. pontját), másrészről pedig fennáll azon egyszerű vélelem, miszerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására (lásd ebben az értelemben a fenti 29. pontban hivatkozott AEG‑Telefunken kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50. pontját és a fenti 29. pontban hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 961. és 984. pontját).

96      E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy valamely leányvállalatnak az anyavállalata az egyedüli tulajdonosa, ahhoz hogy arra következtethessen, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve ha a fenti vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ (lásd ebben az értelemben a fenti 29. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontját).

97      Igaz ugyan, hogy a Bíróság a fenti 29. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28. és 29. pontjában a leányvállalatban való 100%‑os részesedésen kívül további körülményekre is hivatkozott, például arra a tényre, hogy nem vitatták az anyavállalatnak a leányvállalata üzletpolitikájára gyakorolt befolyását, és a két vállalkozásnak közös volt a képviselete a közigazgatási eljárás során, e körülményeket azonban a Bíróság csupán azért említette meg, hogy ismertesse azon elemek összességét, amelyekre a Törvényszék az érvelését alapozta, és nem annak érdekében, hogy a jelen ítélet 95. pontjában említett vélelem alkalmazását az anyavállalat által ténylegesen gyakorolt befolyásra vonatkozó további ténykörülmények előterjesztésétől tegye függővé (a Törvényszék T‑69/04. sz., Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2567. o.] 57. pontja).

98      Végül meg kell még jegyezni, hogy a leányvállalatban fennálló 100%‑os részesedés vélelmét nemcsak azon esetekben lehet alkalmazni, amikor közvetlen kapcsolat áll fenn az anyavállalat és a leányvállalat között, hanem olyan esetekben is – mint például a jelen ügyben –, amikor e viszony egy köztes leányvállalat révén közvetetten áll fenn.

99      Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése szerint a Bizottság határozattal bírságot szabhat ki az EK 81. cikk (1) bekezdését megsértő vállalkozásokkal szemben, amely nem haladhatja meg az egyes jogsértésben részt vevő vállalkozások által az előző üzleti évben elért forgalom 10%‑át. Ugyanez szerepelt a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében.

100    Az e rendelkezésekben hivatkozott forgalom a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint az érintett vállalkozás teljes forgalmára vonatkozik (a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 119. pontja, a Törvényszék T‑236/01., T‑239/01., T‑244/01–T‑246/01., T‑251/01. és T‑252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑1181. o.] 367. pontja, valamint a T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 533. pontja), vagyis azon vállalkozás teljes forgalmára, amelynek a Bizottság a jogsértést betudta, és amelynek felelősségét ebből kifolyólag megállapította (a Törvényszék T‑31/99. sz., ABB Asea Brown Boveri kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1881. o.] 181. pontja, valamint a T‑304/02. sz., Hoek Loos kontra Bizottság ügyben 2006. július 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1887. o.] 116. pontja).

101    Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében szereplő „előző üzleti év” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a bizottsági határozat elfogadását megelőző üzleti évre vonatkozik, kivéve az olyan különös eseteket, amikor az nem ad semmiféle hasznos iránymutatást az érintett vállalkozás tényleges gazdasági helyzetére, valamint a vele szemben kiszabandó bírság arányos szintjére vonatkozóan (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2007. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑4405. o.] 25., 29. és 30. pontját), ami a jelen ügyben nem áll fenn.

102    Következésképpen a jelen jogalap keretében arra a kérdésre kell választ adni, hogy a Bizottság megalapozottan állapította‑e meg, hogy a jelen ügyben az érintett vállalkozást az Agroexpansión és az azon csoport élén álló társaság – vagyis a felperes – alkotja, amelyhez az Agroexpansión tartozik. Amennyiben a kérdésre a válasz igenlő, a fenti 99–101. pontban hivatkozott elvekre tekintettel azt kell megállapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (442) és (446) preambulumbekezdésében a fent hivatkozott 10%‑os forgalomra vonatkozó felső korlát alkalmazása érdekében helyesen vette figyelembe a felperes által 2003‑ban elért összesített forgalmat.

103    Az említett kérdés vizsgálata során mindenekelőtt meg kell határozni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság milyen kritériumokat alkalmazott annak érdekében, hogy megállapítsa az anyavállalat felelősségét a leányvállalata által elkövetett jogsértésért, illetve hogy ezek a kritériumok megfelelnek‑e az e területen az ítélkezési gyakorlatban kialakított elveknek, majd ezt követően azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság helyesen alkalmazta‑e ezeket a kritériumokat annak megállapításához, hogy az Agroexpansión és a felperes egyetlen gazdasági egységet alkot.

 A Bizottság által a megtámadott határozatban az anyavállalatnak a leányvállalata által elkövetett jogsértésért fennálló felelőssége megállapítása érdekében alkalmazott kritériumokról

104    A megtámadott határozatból kitűnik, hogy annak érdekében, hogy a Bizottság az anyavállalatnak a leányvállalata által elkövetett jogsértésért fennálló felelősségét megállapítsa, és ezt követően e határozat címzettjei között az anyavállalatot feltüntesse, továbbá annak a szóban forgó leányvállalattal szemben kiszabott bírság megfizetéséért való egyetemleges felelősségét megállapítsa, a következő érvelést alkalmazta.

105    A Bizottság azon előfeltételezésből indult ki, miszerint az anyavállalat fentiekben ismertetett felelősségre vonására akkor kerülhet sor, ha az anyavállalat és leányvállalata gazdasági egységet és következésképpen az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot (lásd a megtámadott határozat (374) preambulumbekezdését).

106    A Bizottság központi elemként a leányvállalat piacon tanúsított magatartásával kapcsolatos önállóságának hiányára támaszkodott annak megállapítása érdekében, hogy valamely anyavállalat és leányvállalata ilyen helyzetben van (lásd a megtámadott határozat (371) preambulumbekezdését), mivel az önállóság hiánya az anyavállalatnak a leányvállalat magatartására gyakorolt „meghatározó befolyásának” velejárója (lásd a megtámadott határozat (18), (372), (373), (378), (380), (381), (383), (391), (392), (397), (399), (400), (422) és (441) preambulumbekezdését).

107    Ezzel kapcsolatosan a Bizottság úgy ítélte meg, nem szorítkozhat annak puszta megállapítására, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást tud gyakorolni e leányvállalat üzletpolitikájára, hanem azt is vizsgálnia kell, hogy e befolyást ténylegesen gyakorolta‑e (lásd többek között a megtámadott határozat (18), (376), (384), (391), (392), (397), (399) és (400) preambulumbekezdését).

108    Így többek között az tűnik ki a megtámadott határozat (384) preambulumbekezdéséből, hogy ugyan a Bizottság úgy vélte, hogy a Sepi nem volt felelősségre vonható a Cetarsa által elkövetett jogsértésért – amelyben pedig majdnem 80%‑os részesedéssel rendelkezett –, ám ennek oka az volt, hogy az aktájában egyáltalán nem álltak rendelkezésre azt bizonyító tényezők, hogy a Cetarsa nem önállóan határozta meg magatartását a piacon.

109    A megtámadott határozat (18) preambulumbekezdéséből kitűnik továbbá, hogy annak indoka, amiért nem vonta felelősségre sem az Universalt, sem a 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalatát, a Universal Leafet a Taesnek – vagyis utóbbi leányvállalatának, amelyben 90%‑os részesedéssel rendelkezett – a jogsértő magatartásáért, az volt, hogy nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal annak bizonyításához, hogy ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroltak volna e leányvállalatra.

110    A Bizottság ugyanezen elveket alkalmazta a WWTE anyavállalatai esetében az 1998 májusát megelőző időszakra nézve. Így először azt kívánta bizonyítani, hogy ezek az anyavállalatok a WWTE elnökével és annak két családtagjával közösen irányították a WWTE‑t, és ezzel arra célzott, hogy ezek az anyavállalatok meghatározó befolyást tudtak gyakorolni az utóbbi társaság magatartására (lásd a megtámadott határozat (388)–(391) preambulumbekezdését). Másodszor, a Bizottság több, a megtámadott határozat (391) preambulumbekezdésében szereplő bizonyíték alapján azt próbálta bizonyítani, hogy az említett anyavállalatok ténylegesen befolyást gyakoroltak a WWTE magatartására (lásd a megtámadott határozat (391), (392) és (400) preambulumbekezdését).

111    Egyébiránt a Bizottság megjegyezte, hogy azon különös esetben, amikor valamely társaság a leányvállalatában 100%‑os részesedéssel rendelkezik, a Bizottság az ítélkezési gyakorlat értelmében vélelmezheti, hogy az anyavállalat a leányvállalata magatartása felett ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol (lásd a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdését).

112    Mindazonáltal a jelen ügyben annak érdekében, hogy az ilyen helyzetben lévő anyavállalatokat felelősségre vonja a leányvállalatuk által elkövetett jogsértésért, a Bizottság úgy döntött, hogy nem elégszik meg azzal, hogy e vélelemmel éljen, hanem olyan további tényelemekre is támaszkodik, amelyek bizonyítják, hogy az anyavállalatok ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroltak leányvállalatukra, és amelyek ennélfogva megerősítik a szóban forgó vélelmet (lásd különösen a megtámadott határozat (372), (375), (376) és (378) preambulumbekezdését).

113    A megtámadott határozat (18) preambulumbekezdéséből ugyanis világosan kitűnik, hogy ugyan a Bizottság a Deltafina jogsértő magatartásáért nem vonta felelősségre sem vállalatcsoportja vezető társaságát, sem a közöttük lévő köztes leányvállalatot – vagyis sem a Universalt, sem a Universal Leafet –, annak ellenére, hogy abban 100%‑os befolyásuk volt, ennek az volt az indoka, hogy nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal annak bizonyításához, hogy ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroltak e leányvállalatra. Ugyanebben az értelemben kell értelmezni a megtámadott határozat (376) preambulumbekezdését, még ha valóban némileg kétértelműen van is megfogalmazva. Konkrétabban, bár igaz, hogy a Bizottság ebben a preambulumbekezdésben kijelenti, hogy az akta nem tartalmaz „egyetlen utalást sem a Universalnak […] és a Universal Leafnek a [megtámadott határozatban] vizsgált eseményekben való tényleges részvételére”, mindazonáltal e határozat (18) preambulumbekezdésével együttesen olvasva és azzal összefüggésben e szöveg nem értelmezhető oly módon, hogy azt jelentené, hogy a Bizottság azért nem vonta felelősségre a két anyavállalatot – vagy bármely más anyavállalatot –, mert nem vettek részt a jogsértésben.

114    Továbbá a megtámadott határozat (18) preambulumbekezdéséből az is kifejezetten kiderül, hogy a Bizottság azért nem vonta felelősségre az Intabexet az Agroexpansión jogsértő magatartásáért – miközben az e társaságban 100%‑os befolyással rendelkezett –, mert nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal annak bizonyításához, hogy előbbi ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt volna az utóbbira, mivel az utóbbi társaságban való részvétele kizárólag pénzügyi jellegű volt (lásd továbbá a megtámadott határozat (376) preambulumbekezdését).

115    Ezzel szemben pontosan az a körülmény késztette arra a Bizottságot, hogy ezeknek az anyavállalatoknak tudja be a jogsértésért való felelősséget, hogy az 1998 májusát követő időszak tekintetében állítólagosan léteztek ilyen bizonyítékok a WWTE anyavállalatainak vonatkozásában, azonfelül, hogy 100%‑os részesedéssel, illetve pár hónapig csak majdnem 100%‑os részesedéssel rendelkeztek az utóbbiban (lásd többek között a megtámadott határozat (375), (393), (396) és (398) preambulumbekezdését).

116    A Bizottság a felperes esetében ugyanezt a módszert alkalmazta. Annak érdekében ugyanis, hogy megállapítsa annak az Agroexpansión jogsértő magatartásáért való felelősségét 1997 második félévéttől kezdődően, nem elégedett meg pusztán azzal, hogy az abból eredő vélelemre támaszkodjon, hogy a felperes az Agroexpansión 100%‑os tulajdonosa volt (lásd a megtámadott határozat (375), (377) és (378) preambulumbekezdését), hanem egyes további olyan elemeket is figyelembe vett, amelyek azt bizonyították, hogy ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt az utóbbi társaság magatartására (lásd a megtámadott határozat (375) és (378)–(380) preambulumbekezdését).

117    Erre lehet következtetni különösen a megtámadott határozat (378) preambulumbekezdésének második mondatából, még ha abban az szerepel is, hogy az említett további bizonyítékok azt erősítik meg, hogy a felperes ilyen befolyást „tudott” gyakorolni (lásd a fenti 33. pontot). Az igaz – amint azt maga a Bizottság is elismeri a Törvényszék egy írásbeli kérdésére adott válaszában –, hogy e mondatot „egyértelműbben [is meg lehetett volna] fogalmazni”. Ugyanakkor a megtámadott határozat (372) és (377) preambulumbekezdésével, illetve e határozat (378) preambulumbekezdésének első mondatával együttesen értelmezve e mondat csak a fenti 116. pontban leírtak szerint értelmezhető.

118    Végül a Bizottság megvizsgálta, hogy az érintett leányvállalatok (és/vagy anyavállalataik) által a kifogásközlésre adott válaszaikban annak bizonyítása érdekében kifejtett érvek, hogy önállóan léptek fel a piacon, elfogadhatók‑e (lásd különösen a megtámadott határozat (381) és (399) preambulumbekezdését). Ennek megfelelően a felperes által hivatkozott érveket mint nem meggyőzőeket elutasította, rámutatva különösen arra, hogy „az a tény, hogy a spanyol leányvállalatot helyi vezetés irányította, nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a [felperes] meghatározó befolyást gyakoroljon erre a leányvállalatra” (a megtámadott határozat (381) preambulumbekezdése).

119    Meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a fenti 105–107., 111. és 112. pontban kifejtett módszert nemcsak a vállalatcsoportok irányító társaságai esetében alkalmazta, hanem a köztes anyavállalatokéban is, amint azt a Universal Leaf, az Intabex, az SCTC és a TCLT esete is bizonyítja.

120    Hozzá kell tenni, hogy e módszer – függetlenül attól, hogy azt a Bizottság a felperes esetében megfelelően alkalmazta‑e, amely kérdés az alábbiakban kerül megvizsgálásra – teljes mértékben megfelel az ítélkezési gyakorlat által a jelen jogterületen meghatározott és a fenti 89–98. pontban említett elveknek.

121    Igaz ugyan, hogy az a különös eset áll fenn, hogy bár az anyavállalat a versenyjog szabályait sértő magatartást folytató leányvállalatban 100%‑os részesedéssel rendelkezik, a Bizottság mégsem kizárólag az ítélkezési gyakorlat által kidolgozott vélelemre támaszkodott (lásd a fenti 95. és 96. pontot) annak bizonyítására, hogy az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalat üzletpolitikájára, hanem más, olyan tényelemeket is figyelembe vett, amelyek ezt a tényt megerősítették.

122    Mindazonáltal azzal, hogy így járt el, a Bizottság csupán a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó feltétel teljesülésével kapcsolatos bizonyítás megkívánt szintjét növelte, miközben az ugyanazon vállalkozást képező jogi személyek jogsértésekért fennálló felelősségének betudhatóságát alátámasztó gazdasági egység alapvető fogalmát teljes mértékben tiszteletben tartotta.

123    Meg kell jegyezni, hogy valamely olyan ügyben, amely egy, különböző vállalkozásokat érintő jogsértésre vonatkozik, a Bizottság az ítélkezési gyakorlat által rögzített kereteken belül egy adott módszert alkalmaz annak meghatározására, hogy meg kell‑e állapítani mind azoknak a leányvállalatoknak a felelősségét, amelyek ténylegesen elkövették e jogsértést, mind e leányvállalatok anyavállalatának felelősségét, és ennek érdekében – különös körülmények kivételével – minden vállalkozás esetében ugyanazon kritériumokra kell támaszkodnia. A Bizottság ugyanis köteles tiszteletben tartani az egyenlő bánásmód elvét, amely az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (a Bíróság 106/83. sz. Sermide‑ügyben 1984. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1984., 4209. o.] 28. pontja és a Törvényszék T‑311/94. sz., BPB de Eendracht kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1129. o.] 309. pontja). Megjegyzendő, hogy a Bizottság egyébiránt osztja e véleményt, amikor a megtámadott határozat (384) preambulumbekezdésében kijelenti, hogy „ugyan a konkrét körülmények, amelyek alapján úgy vélhet[i], hogy valamely anyavállalat felelős a leányvállalata magatartásáért, az egyes esetekben különbözőek lehetnek, ám mindaddig nincs szó a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértéséről, amíg a felelősségre vonatkozó elvek koherensen kerülnek alkalmazásra”.

 A felperes és az Agroexpansión közötti gazdasági egység fennállásáról

124    Meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság megfelelően alkalmazta‑e a fenti 105–107., 111. és 112. pontban meghatározott kritériumokat a felperes és az Agroexpansión között az 1997. év második félévétől fennálló gazdasági egység létezése, valamint ennélfogva a felperes jogsértésért és a bírság megfizetéséért fennálló egyetemleges felelőssége megállapítása érdekében, és helyesen tüntette‑e fel azt a megtámadott határozat címzettjei között.

125    Nem vitatott, hogy az 1997. november 18‑tól a megtámadott határozat elfogadásáig terjedő időszakban a felperes az Intabex közvetítésével az Agroexpansión 100%‑os tulajdonosa volt. Az sem vitatható tehát, hogy ezen időszak során a felperes meghatározó befolyást tudott gyakorolni utóbbi magatartására (lásd a fenti 95. pontot).

126    Ennélfogva azt kell megvizsgálni, hogy ugyanezen időszak tekintetében a meghatározó befolyás felperes általi tényleges gyakorlásának feltétele is megvalósult‑e, amint azt a Bizottság állítja.

127    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban az anyavállalatuk 100%‑os tulajdonában álló leányvállalatok tekintetében a Bizottság úgy döntött, hogy nem elégszik meg azzal, hogy a fenti 95., 96. és 111. pontban hivatkozott vélelem alapján tudja be utóbbiaknak az említett leányvállalatok által elkövetett jogsértésért való felelősséget, hanem olyan további tényezőket is figyelembe vett, amelyek bizonyítják, hogy az anyavállalatok ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroltak (lásd a fenti 112–117. pontot).

128    Azt kell tehát megvizsgálni, hogy azonfelül, hogy a felperes az Agroexpansión 100%‑os tulajdonosa volt, a Bizottság által a megtámadott határozatban hivatkozott elemek jogilag megkövetelt módon bizonyítják‑e, hogy a szóban forgó időszakban előbbi meghatározó befolyást gyakorolt utóbbi magatartására. Ezeket az elemeket a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdése, valamint e határozat 303–305. lábjegyzete tartalmazza. Lényegében az Agroexpansióntól származó és a Bizottság szerint a felperesnek szánt különböző beszámolókról és levelekről van szó.

129    Igenlő válasz esetén meg kell vizsgálni, hogy a felperesnek a fenti 83. és 84. pontban ismertetett állításai lehetővé teszik‑e ezen megállapítás megcáfolását.

–       A „tevékenységekről szóló jelentésekről” és a „helyi jelentésekről”

130    A Bizottság több, az Agroexpansión által készített „tevékenységről szóló beszámolóra” és „helyi beszámolóra” hivatkozik, rámutatva többek között, hogy azok gyakran tanúsítják a szóban forgó jogellenes magatartásokat. E jelentéseket, amelyek száma tizennégy, és az 1998 decembere és 2001 májusa közötti időszakra vonatkoznak, a megtámadott határozat 303. lábjegyzete sorolja fel.

131    Mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a hivatkozott jelentések részletes információkat tartalmaznak nemcsak az Agroexpansión üzleti tevékenységének különböző vetületeiről – mint például a nyersdohány‑felvásárlási kampányok lebonyolítása (felvásárolt mennyiségek, vásárlási árak, stb.), a feldolgozott nyersdohány mennyisége és a Cetarsával a dohány egy részének cséplésére kötött szerződések –, a dohányágazatban történt szabályozási fejleményekről és az Anetab keretében tartott, valamint a mezőgazdasági szövetkezetekkel és termelőcsoportokkal tartott találkozókról, hanem – amint azt a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdése is hangsúlyozza –a szóban forgó jogellenes magatartásokról is.

132    Továbbá meg kell állapítani, hogy az aktából kitűnik, hogy a szóban forgó jelentéseket B. készítette, valamint hogy azokat az Agroexpansión igazgatótanácsa tagjainak címezte.

133    Az utóbbi ponttal kapcsolatban rá kell mutatni, hogy ugyanazon a napon, amikor felvásárolta az Agroexpansión valamennyi részvényét, a felperes – 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalata, az Intabex révén, amelynek az Agroexpansión tevékenységében való részvétele pusztán pénzügyi jellegű volt – az Agroexpansión igazgatótanácsának négy tagja közül hármat leváltott, kinevezve többek között két olyan személyt (G.‑t és T.‑t), akik a Dimon csoporthoz tartozó egyéb társaságoknál is láttak már el feladatokat. Ebben az időszakban tehát G. volt az Intabex spanyolországi székhelyű, a feketedohány‑termesztéssel foglalkozó leányvállalata, a Compañia de Filipinas, SA igazgatója, míg T. szintén a Dimon International Services alkalmazottja és (1998 augusztusáig) e társaság igazgatótanácsának tagja volt.

134    Ebben az összefüggésben különösen hangsúlyozni kell a T. által a Dimon csoportban betöltött feladatkör jelentőségét. Amellett ugyanis, hogy T. az Agroexpansión felperes általi felvásárlását követő teljes időszakban az Agroexpansión igazgatótanácsának tagja, valamint 1998 augusztusáig a Dimon International Services igazgatótanácsának tagja volt, a Dimon csoport két másik társasága, (1998‑tól 1999‑ig) az Intabex Holding Worldwide, SA (1998‑tól 1999‑ig) és (2000 novemberéig) az LRH Travel Ltd igazgatótanácsának is tagja volt. Ezenkívül – amint azt a kifogásközlésre adott válaszában a felperes is kijelentette – „az Intabex csoport Dimon csoportba való integrációjához történő hozzájárulás” is az ő feladata volt. Ehhez hozzájön az a tény – amint azt a lenti 152. pontban részletesebben kifejtésre kerül –, hogy több, az aktában szereplő levélből kitűnik, hogy az Agroexpansión konzultált T.‑vel az üzleti tevékenységére vonatkozó kérdésekben, illetve egyes fontos határozatok elfogadása előtt jóváhagyását kérte. E körülményekre figyelemmel a Bizottság megalapozottan vélte úgy, hogy T. a Dimon csoport élén álló társaság, vagyis a felperes nevében járt el, és közvetítő szerepet játszott utóbbi és az Agroexpansión között. Az, hogy T. később vitában állt a felperessel, amelynek eredményeként 1998 augusztusában utóbbi megszüntette T.‑nek a Dimon International Services igazgatótanácsában fennálló tagságát, nem alkalmas e megállapításának megcáfolására. Ezen időpontot követően ugyanis T. amellett, hogy e társaság alkalmazottja maradt, továbbra is tagja volt az Agroexpansión, az Intabex Holding Worldwide és az LRH Travel igazgatótanácsának.

135    A fenti 132–134. pontban kifejtett körülmények azt bizonyítják, hogy a felperes az általa az Agroexpansión igazgatótanácsába kinevezett tagok és különösen T. közvetítésével irányítani kívánta az Agroexpansión tevékenységét annak érdekében, hogy az a Dimon csoport üzletpolitikájának megfelelően alakuljon. Ennélfogva, még ha a szóban forgó „tevékenységről szóló jelentéseket” és „helyi jelentéseket” formálisan az említett tagoknak küldték is meg, és nem közvetlenül magának a felperesnek, a Bizottság a megtámadott határozat (380) preambulumbekezdésében megalapozottan vélte úgy, hogy e társaságot tájékoztatták e jelentések tartalmáról, és különösen a szóban forgó jogellenes magatartásokról. E megállapítást megerősíti az a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdésében szereplő tény, hogy az említett jelentéseket rendszeresen lefordították spanyolról angolra, mivel az a felperes munkanyelve.

136    Végül rá kell mutatni, hogy nem vitatott, hogy a felperes, amely vitathatatlanul meghatározó befolyást tudott gyakorolni az Agroexpansión magatartására (lásd a fenti 95. és 125. pontot), soha nem nyilvánította ki ellenvetését azon jogellenes magatartásokkal szemben, amelyekről ilyen módon tudomással bírt, továbbá nem tett leányvállalatával szemben semmilyen olyan intézkedést, amelynek célja az lett volna, hogy megakadályozza annak a jogsértésben való további részvételét a büntetőjogi, illetve versenyjogi eljárás, valamint a harmadik személyek által indítandó kártérítési perek kockázata ellenére, amelynek az e magatartással kitette magát (lásd a megtámadott határozat (382) preambulumbekezdését is). A Bizottság ebből jogszerűen következtethetett arra, hogy a felperes hallgatólagosan jóváhagyta e részvételt, illetve úgy ítélhette, hogy ez a magatartás további bizonyítékul szolgál arra, hogy ez a társaság meghatározó befolyást gyakorolt leányvállalata magatartására.

–       Az Agroexpansión és a felperes között váltott levelekről

137    A Bizottság számos, az Agroexpansión és a felperes között váltott levélre is hivatkozik, rámutatva, hogy ezek közül egyesek bizonyítják a szóban forgó magatartásokat, mások olyan, a dohány feldolgozására vagy dohány eladására vonatkozó szerződésekre vonatkoznak, amelyeket a felperes a Cetarsával és a Deltafinával kötött, más levelek pedig általánosabb módon a nyersdohány vásárlásának feltételeire, illetve a Spanyolországban alkalmazandó szabályozási háttérre vonatkoznak.

138    A fenti 137. pontban említett első kategóriába tartozó leveleket illetően a Bizottság a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdésében e határozat (168) és (179) preambulumbekezdésére, valamint 217. és 229. lábjegyzetére hivatkozik példaként.

139    E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy e levelek ténylegesen utalnak a szóban forgó jogellenes magatartásokra.

140    Ennek megfelelően – a felperes állításával ellentétben – a B. által 1998. december 14‑én (a Dimon csoport egy egyesült államokbeli leányvállalatánál, a Dimon Internationalnál dolgozó) D.‑nek küldött, a megtámadott határozat (168) preambulumbekezdésében említett fax tárgya nem kizárólag egy, az Agroexpansión és a Deltafina a feldolgozott dohány vásárlására kötött szerződés volt, hanem az az említett magatartásokra is vonatkozott. Ez egyértelműen kitűnik a fax harmadik bekezdéséből, amelyben B. a következőket jelenti ki:

„Amint megkapom a négy társaság árait, tájékoztatom Önt. Ugyanakkor már most jelezhetem, hogy a spanyolországi látogatása során olyan súlyosnak tűnő problémák megszűntek, mivel valamennyi társaság ([kilogrammonként] 2–3 ESP eltéréssel) a megállapodás szerinti 87 [spanyol peseta (ESP)] körüli árat állapított meg, ugyanis ezek a hivatalos árak, még ha feltételezzük is, hogy a Cetarsa hozzánk hasonlóan más kifizetéseket is eszközölt a termelőknek.”

141    Rá kell mutatni, hogy a felperes állításával ellentétben D. nem egyszerűen a Dimon International pénzügyi részlegének alkalmazottja volt, hanem többek között a felperes igazgatótanácsának tagja is.

142    A megtámadott határozat (179) preambulumbekezdése B. T.‑nek címzett 1998. május 5‑i keltezésű jelentésére hivatkozik, amelynek B. egy másolatát faxban előző nap B. elküldte az Agroexpansión igazgatótanácsa másik két tagjának. Meg kell állapítani, hogy ebben a jelentésben – amely az 1998. évi dohányvásárlási idény lefolytatását írja le – többek között az szerepel, hogy „az Agroexpansión jelentős módon hozzájárult ahhoz, hogy a vállalkozások megállapodásokat kössenek [az előző] év árháborújának elkerülése érdekében”, hogy „az árakat megtárgyalták a szövetkezetekkel és [a dohánytermelői csoportokkal]”, hogy „első alkalommal [sikerült elkerülni] a vállalkozások közötti háborút, és mindegyik megvásárolhatta az általa kívánt mennyiséget”, hogy „[az e csoportokkal] folytatott tárgyalások nehezek voltak, azonban valamennyi vállalkozás komolyan, együttműködő szellemben tartotta magát a közös állásponthoz”. Emellett az említett jelentésben az is szerepel, hogy az Agroexpansión és a WWTE vállalta, hogy ugyanakkora mennyiségben vásárol dohányt, mint az előző évben, és a feldolgozók megállapodtak abban, hogy a termelőcsoportoknak 35 ESP/kg előleget fizetnek a Virginia fajta és 45 ESP/kg előleget a Burley fajta után. Végül a jelentés rögzíti „a feldolgozók közötti más jövőbeli megállapodások lehetőségét”. E körülményekre figyelemmel nem vitatható, hogy az 1998. május 5‑i jelentés utalt a szóban forgó jogellenes magatartásokra.

143    Ugyanez a helyzet a 2000. október 30‑án B. által S.‑nek küldött elektronikus levél esetében is, amelyre a megtámadott határozat 217. lábjegyzete utal. Ebben a levélben ugyanis B. először arra emlékeztet, hogy egy, az Anetab keretében szervezett találkozó során a feldolgozók megvitatták az áraknak a termelőcsoportok és a szövetkezetek által kért emelését, és egyhangúan úgy döntöttek, hogy nem fogadják el azt. Ezt követően a levélből kitűnik, hogy egy, az e csoportokkal és a szövetkezetekkel tartott találkozón a feldolgozók fenntartották álláspontjukat, és egyértelműen jelezték az utóbbiaknak, hogy elutasítják az általuk benyújtott, 20%‑os növelésre irányuló javaslatot.

144    A B. által 2001. május 9‑én S.–nek küldött, a megtámadott határozat 229. lábjegyzetében hivatkozott elektronikus levélben az szerepel, hogy a feldolgozók találkozót tartottak az Anetab székhelyén „annak érdekében, hogy előkészítsék a termelőkkel tartandó ártárgyalásokat”, és így egyértelműen utal arra a tényre, hogy az előbbiek megegyeztek a nyersdohány felvásárlási áraiban.

145    Ezt követően, a fent hivatkozott „tevékenységi jelentések” és „területi jelentések” esetéhez hasonlóan úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (380) preambulumbekezdésében megalapozottan vélte úgy, hogy B. tájékoztatta a felperest a fenti 140–144. pontban hivatkozott dokumentumok tartalmáról, és ennek következtében a szóban forgó jogellenes magatartásokról, még ha azokat formálisan nem is neki címezte.

146    Ennek megfelelően a B. által T.‑nek küldött 1998. május 5‑i jelentés kapcsán (lásd a fenti 142. pontot) már a fenti 134. pontban kifejtettük, hogy B. a felperes nevében járt el, és közvetítő szerepet játszott a felperes és az Agroexpansión között. A B. által a Dimon Internationalnál D.‑nek küldött 1998. december 14‑i faxot illetően (lásd a fenti 140. pontot) elegendő emlékeztetni arra, hogy utóbbi többek között a felperes igazgatótanácsának tagja volt.

147    A 2000. október 30‑i és 2001. május 9‑i elektronikus leveleket a felperes S.–nek küldte (lásd a fenti 143. és 144. pontot). Ellentétben azzal, amit a felperes sejtet, S. nem egyszerű alkalmazottja volt a Dimon International Servicesnek, hanem vezetői pozíciót töltött be a Dimon csoportban, így a Bizottság T. esetéhez hasonlóan megalapozottan tekintette úgy, hogy a csoport élén álló társaság a jelen ügyben a felperes nevében járt el. A kifogásközlésre adott, a felperes által a keresetlevélhez csatolt válaszában az Agroexpansión továbbá kijelentette, hogy 2000 óta „az európai ügyletek koordinátori posztját töltötte be”. Az Agroexpansión – a Bizottság információkérésére 2002. március 18‑án adott válaszában, amelyet a Bizottság a neki pervezető intézkedések keretében feltett írásbeli kérdést követően közölt a Törvényszékkel (lásd a fenti 69. pontot) – pontosította, hogy S. töltötte be „a Dimon csoport európai regionális igazgatói” posztját. Ezenfelül a felperes a 2001. június 30‑án zárult adóévre vonatkozóan az US Securities Exchange Commission (az egyesült államokbeli tőzsdei műveletek bizottsága) számára benyújtott éves pénzügyi jelentésében azt tüntette fel, hogy S. 1999 márciusa óta a Dimon csoport „Senior Vice President‑Regional Director Europe” pozícióját tölti be.

148    Bizonyos, a 2001. május 9‑i elektronikus levélben és az arra S. által adott válaszban szereplő információk szintén megerősítik az S.‑nek a Dimon csoportban játszott szerepének jelentőségét. Ebben a levélben B. értesíti S.‑t egy olyan találkozóról, amelyet az Anetab székhelyén tartott találkozó mentén tartottak, és amelyen B. és a Deltafina elnöke vett részt annak érdekében, hogy megvitassanak két, B. által „nagyon fontosnak” minősített kérdést, és kéri S.‑t, hogy a lehető leghamarabb hívja fel annak érdekében, hogy megállapodásra jussanak ebben a kérdésben. Ugyanezen a napon küldött elektronikus levelében S. azt válaszolta B.‑nek, hogy nem sokkal korábban beszélt a Deltafina elnökével, és megállapodtak, hogy a nagyon közeli jövőben találkozni fognak. B.‑vel azt is közölte, hogy egyetért a B. által fent említett kérdések tárgyában tett javaslatokkal.

149    Végül abból a tényből, hogy a Dimon a felperes jogsértésben való részvételéről való tudomása ellenére semmit sem reagált e magatartásra, a Bizottság jogszerűen vonhatta le azt a következtetést, hogy a Dimon hallgatólagosan jóváhagyta leányvállalata jogellenes magatartását, és tekinthette úgy, hogy az a leányvállalat magatartására gyakorolt meghatározó befolyás további bizonyítéka (lásd a fenti 136. pontot).

150    Ami a fenti 137. pontban említett kategóriák közül a másodikba tartozó leveleket illeti, a Bizottság azokat a megtámadott határozat 304. lábjegyzetében említi. Lényegében a B. és T., illetve S. között váltott faxokról vagy elektronikus levelekről van szó. A fenti 134., 147. és 148. pontban már kifejtett indokok miatt úgy kell tekinteni, hogy az utóbbi személyek a felperes nevében jártak el.

151    E levelek közül egyesek egy 1998 szeptemberében kelt és 2001‑ben újratárgyalt szerződésre vonatkoznak, amelynek révén az Agroexpansión nyersdohány‑feldolgozó tevékenységének bizonyos részeit alvállalkozóként a Cetarsa végezte el. Az említett levelekből egyértelműen kitűnik, hogy a szerződést B. a felperes nevében és javára kötötte meg, valamint, hogy a felperes T. és S. révén ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a hivatkozott szerződésre vonatkozó tárgyalásokra.

152    B. egy 1998. szeptember 9‑én T.‑nek küldött faxában – miután utalt arra, hogy nemrégiben több alkalommal találkozott a Cetarsával annak érdekében, hogy megpróbálják rendezni „a [felperes] függőben lévő kérdéseit” – kifejezetten kérte T. hozzájárulását a faxhoz csatolt, az egyik ilyen találkozóról készült beszámolóban szereplő egyes szerződéses feltételekhez. Hangsúlyozni kell, hogy az említett beszámoló B.‑t kifejezetten a felperes képviselőjeként jelöli meg. Ugyanígy ki kell kiemelni, hogy egy 1998. szeptember 14‑i faxban B. arról tájékoztatja T.‑t, hogy „utasításainak megfelelően” ismét találkozott a Cetarsával, valamint hogy az utóbbival kötendő szerződést módosították, amely módosítások tekintetében T. jóváhagyását kéri. B. egy 1998. szeptember 15‑i faxban arról tájékoztatja T.‑t, hogy közölte a Cetarsával az utóbbi által az előző nap megküldött módosítási javaslatot, és e feldolgozó ellenjavaslattal élt. B. arra kéri T.‑t, hogy tudassa vele, el kell‑e fogadni azt. Végül meg kell jegyezni, hogy a Cetarsával kötött szerződés végleges változatában – amelyet B. az 1998. szeptember 18‑i faxban küldött meg T.‑nek – a felperest kifejezetten a két félből az egyik szerződő félként szerepel, amelynek B. a képviselője.

153    Ugyancsak rá kell mutatni, hogy egy 2001. április 3‑i elektronikus levélben B. tájékoztatta S.‑t a fenti 152. pontban említett szerződés újratárgyalásáról, kifejezve azt a félelmét, hogy a Cetarsa ugyanolyan feltételeket támaszt a felperessel szemben, mint amelyekben M.‑mel, a Deltafina elnökével egy, ez utóbbival párhuzamosan a Universal nevében kötött szerződésben megállapodott, és ezért felhívta S.‑t, hogy lépjen kapcsolatba M.–mel. A másnap az S. által B.‑nek küldött elektronikus levélből kitűnik, hogy előbbi tényleg megpróbálta megkeresni M.‑et.

154    Végül meg kell jegyezni, hogy B. egy 2001. március 7‑i elektronikus levelében egy olyan találkozóról számol be S.‑nek, amelyre „a Camberleyben megbeszélteknek megfelelően” (a Dimon International Services egyesült királyságbeli székhelye) a Cetarsa képviselőjével előző nap került sor, és amelyen többek között az utóbbival megvitatták az újratárgyalás alatt álló szerződés bizonyos szempontjait.

155    A fenti 137. pontban hivatkozott második csoportba tartozó további levelek egy olyan szerződésre vonatkoznak, amely révén a Deltafina felvásárolja az Agroexpansión által feldolgozott dohány jelentős részét. Ennek megfelelően egy 1998. szeptember 14‑i faxban T. azt kéri B.‑től, hogy adjon számára pontos tájékoztatást az e szerződésben megállapított egyes árakról és más feltételekről. Az ugyanezen a napon kelt faxban B. pontosította e feltételeket T.‑nek. Továbbá B. a fenti 140. pontban említett 1998. december 14‑i faxban amellett, hogy utalt a szóban forgó jogellenes magatartásokra, válaszol egy kérdésre, amelyet D. – aki történetesen a felperes igazgatótanácsának tagja volt – tett fel neki e szerződés végrehajtásával kapcsolatban. Végül a fenti 144. és 147. pontban említett 2001. május 9‑i elektronikus levél nemcsak azt bizonyítja, hogy a felperesnek tudomása volt az említett magatartásokról, hanem ezenfelül azt is, hogy befolyást gyakorolt az Agroexpansión és a Deltafina kereskedelmi kapcsolataira.

156    Végül a fenti 137. pontban hivatkozott levelek harmadik típusát a megtámadott határozat 305. lábjegyzete részletezi.

157    A B. által S.‑nek küldött azon elektronikus levelekről van szó, amelyek – amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdésében kifejti – általánosabb jelleggel vonatkoznak a nyersdohány felvásárlásának feltételeire, illetve a Spanyolországban alkalmazandó szabályozási háttérre. E levelek annyiban relevánsak, amennyiben bizonyítják, miszerint a felperes S. közvetítésével közelről kísérte figyelemmel a spanyol piac helyzetét.

158    A felperes azon érve, miszerint a fenti 150–157. pontban megvizsgált levelek egyáltalán nem állnak kapcsolatban a nyersdohány‑felvásárlással, nem releváns. A leányvállalat anyavállalattal szembeni önállóságát ugyanis nem kizárólag a jogsértéssel érintett termékek piacán kifejtett tevékenysége alapján kell értékelni. Amint az már a fenti 92. pontban kifejtésre került, annak megállapítása érdekében, hogy valamely leányvállalat önállóan határozza meg magatartását a piacon, a leányvállalat és az anyavállalat közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra vonatkozó releváns elemek összességét kell figyelembe venni, amelyek az egyes esetekben különbözőek lehetnek, és ezért azokat nem lehet taxatív módon felsorolni.

–       A felperes által annak bizonyítása érdekében hivatkozott érvekről, hogy az Agroexpansión önállóan járt el a piacon

159    Mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a felperes érvelésének nagy részét arra az állításra alapozza, miszerint annak a meghatározó befolyásnak, amelyet az anyavállalatnak kell leányvállalatára gyakorolnia ahhoz, hogy a Bizottság a leányvállalata által elkövetett jogsértésért való felelősséget neki tudhassa be, olyan tevékenységekre kell vonatkoznia, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az említett jogsértéshez, a jelen ügyben a nyersdohány felvásárlásához. Márpedig a fenti 92. és 158. pontban kifejtett indokok miatt ezt az állítást nem lehet elfogadni.

160    Ezért a felperes azon állítása, miszerint soha nem alakított ki az Agroexpansión nyersdohány felvásárlási tevékenységére vonatkozó ellenőrzési mechanizmust, nem elegendő annak bizonyításához, hogy az Agroexpansión önállóan járt el a piacon. Ugyanez vonatkozik arra az állítására is, miszerint soha nem adott parancsot vagy utasítást az Agroexpansiónnak a felvásárlási politikáját, illetve a más feldolgozókkal vagy a termelőkkel tartott találkozókat illetően. Ezek az állítások annál is kevésbé meggyőzőek, mivel – amint az a fenti 150–155. pontban megvizsgált dokumentumokból is kitűnik – a felperes T. vagy S. révén aktívan beavatkozott az Agroexpansión üzletpolitikájának más vetületeibe, mégpedig a feldolgozási tevékenység bizonyos részeinek alvállalkozásba adásába és a feldolgozott dohány értékesítésébe.

161    Továbbá az a körülmény, hogy amikor az Intabex felvásárolta az Agroexpansiónt, B. és az Agroexpansión többi igazgatója megőrizte pozícióját, önmagában nem bizonyítja, hogy az Agroexpansión önállóan járt volna el a piacon. E tény ugyanis – amint azt a felperes a kifogásközlésre adott válaszában is kijelentette – nem az Agroexpansión önálló döntéséből, hanem magának a felperesnek a szándékos döntéséből következett, amit a nyersdohány spanyolországi felvásárlásával kapcsolatos tapasztalatainak hiányával, valamint a nyelvi akadályokkal magyarázott.

162    Egyébiránt a menedzsmentszerződést illetően ugyan igaz, hogy széles körű hatásköröket ruház B.‑re az Agroexpansión irányítása, és különösen a nyersdohány‑felvásárlás tekintetében, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a szerződés 1. cikkének (1) bekezdése kifejezetten azt tartalmazza, hogy utóbbi köteles tiszteletben tartani többek között „a számára az Agroexpansión igazgatótanácsa által előírt módszereket és eljárásokat”. Ezenfelül a menedzsmentszerződés 1. cikkének (2) bekezdése arra kötelezi B.‑t, hogy „rendszeresen és részletesen tájékoztassa [az igazgatótanácsot] a társaság tevékenységének alakulásáról, valamint a számára előírt formában és időpontra állítsa össze és mutassa be azokat a jelentéseket, amelyeket [az említett] igazgatótanács tőle kérhet”. Egyértelmű tehát, hogy feladatkörei gyakorlása során, beleértve a nyersdohány felvásárlására vonatkozó feladatköröket is, B. az Agroexpansión igazgatótanácsának irányítása, illetve azon irányelvek hatálya alatt állt, amelyeket az igazgatótanács neki címezhetett. A Törvényszék által a tárgyaláson ezzel kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva a felperes egyébként kifejezetten elismerte, hogy bármely más spanyolországi társasághoz hasonlóan az Agroexpansión igazgatótanácsa jogosult volt elutasítani, módosítani vagy megsemmisíteni vezérigazgatója határozatait. Még ha bizonyítottnak tekintjük is azt a tényt, hogy a gyakorlatban az igazgatótanács soha nem járt így el, és soha nem dolgozott ki a fentiekben hivatkozott „módszereket” vagy „eljárásokat”, ez – a felperes állításával ellentétben – egyáltalán nem cáfolja azt a tényt, hogy B. nem rendelkezett teljes cselekvési szabadsággal a társaság irányítása terén, sőt, még csak annak a nyersdohány vásárlására irányuló politikája kapcsán sem. Ehhez hozzá kell tenni, hogy – ellentétben azzal, amit a felperes kíván elhitetni – a menedzsmentszerződésben B. számára biztosított hatáskörök semmilyen kivételes jelleggel sem bírtak, és semmiben nem különböztették meg az Agroexpansiónt más spanyol jog szerint működő társaságoktól. Meglehetősen szokványos ugyanis, hogy valamely társaság igazgatótanácsa nem foglalkozik a társaság folyó ügyeivel.

163    A fenti 135. pontban tett megállapításra figyelemmel, miszerint a felperes az általa az Agroexpansión igazgatótanácsába kinevezett tagok és különösen T. közvetítésével ellenőrizte az Agroexpansión tevékenységét, a menedzsmentszerződésen és a B.‑re ruházott hatáskörökön alapuló érveket nem lehet elfogadni. Ugyanebben az értelemben általánosabban azt a tényt illetően, hogy az Agroexpansión saját helyi vezetéssel rendelkezett, a Bizottsághoz hasonlóan úgy kell tekinteni, hogy az önmagában nem bizonyítja azt, hogy az Agroexpansión az anyavállalathoz képest önálló módon határozta meg piaci magatartását. Ennek megfelelően bár a jelen ügyben igaz, hogy az Agroexpansión ilyen helyzetben volt, ez nem változtat azon, hogy a felperes irányításának megfelelően járt el, valamint hogy az utóbbi még aktív szerepet is játszott üzletpolitikájának bizonyos vetületeiben (lásd többek között a fenti 150–155. pontot).

164    Végül a felperes azon érvét illetően, hogy az Agroexpansión igazgatótanácsának négy tagja közül egyik sem volt egyidejűleg a felperes igazgatótanácsának, illetve vezető szerveinek tagja, rá kell mutatni, hogy bár az anyavállalat és a leányvállalat vezetői közötti átfedés a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására utaló jel, az ilyen átfedés hiányából azonban nem vezethető le, hogy az említett leányvállalat önállóan jár el a piacon. Ehhez hozzá kell tenni – amint azt már a fenti 133. pontban is kifejtettük –, hogy az Agroexpansión igazgatótanácsának négy tagja közül kettő – akiket a felperes akkor nevezett ki, amikor az Intabex révén felvásárolta az Agroexpansiónt – a Dimon csoporthoz tartozó egyéb társaságoknál is fontos pozíciókat töltöttek be.

165    A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a Bizottság megalapozottan állapította meg, hogy a 1997. november 18‑át követően létrejött az Agroexpansiónból és a felperesből álló gazdasági egység, és ennélfogva megalapozottan állapította meg az utóbbi egyetemleges felelősségét a jogsértés, valamint a bírság megfizetése tekintetében, és megalapozottan sorolta fel a megtámadott határozat címzettjei között.

166    A fenti 99–101. pontban kifejtett elvekre figyelemmel tehát meg kell állapítani, hogy a Bizottság szintén megalapozottan hivatkozott a felperes által 2003‑ban, vagyis a megtámadott határozat elfogadását megelőző évben elért teljes forgalomra az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott 10%‑os felső határ kiszámítása érdekében.

167    Az első jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

2.     Az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó ötödik jogalapról

 A felek érvei

168    A tárgyaláson a felperes egy új, az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó jogalapra hivatkozott. E jogalap alátámasztása érdekében először is kifejti, hogy a megtámadott határozatból nem tűnik ki, hogy a (379) preambulumbekezdésében hivatkozott bizonyítékok célja a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem alátámasztása, amely abból fakad, hogy a felperes az Agroexpansión 100%‑os tulajdonosa volt. E bizonyítékok valójában e befolyás gyakorlásának lehetőségére vonatkoznak. Továbbá az sem tűnik ki a megtámadott határozatból, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a T.‑nek küldött jelentéseket és leveleket a felperesnek szánták. Végül beadványaiban az utóbbi tény bizonyítása érdekében a Bizottság egy, a megtámadott határozatban nem is említett dokumentumra, a B. által 1998. április 29‑én T.‑nek küldött faxra hivatkozik.

169    A Bizottság arra hivatkozik, hogy az ötödik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani, mivel az újnak minősül és mindenképpen megalapozatlan.

 A Törvényszék álláspontja

170    Meg kell állapítani, hogy a felperes először csak a tárgyaláson hivatkozott az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó jogalapra. Ez a körülmény ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a Törvényszék a kifogást nem vizsgálhatja meg a jelen ügyben. Megsemmisítés iránti kereset keretében ugyanis valamely jogi aktus indokolásának hiányára vagy nem megfelelő voltára vonatkozó jogalap – az érdemi jogalapokkal ellentétben – eljárásgátló okokon alapuló jogalapot képez, és mint ilyet, az uniós bíróság hivatalból felhozhatja, sőt fel kell hoznia, és következésképpen azokra a felek az eljárás bármely szakaszában hivatkozhatnak (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑45/98. és T‑47/98. sz., Krupp Thyssen Stainless és Acciai speciali Terni kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑3757. o.] 125. pontját).

171    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 253. cikkben előírt indokolást mindig hozzá kell igazítani a szóban forgó jogi aktus természetéhez, és abban világosan és egyértelműen ki kell fejteni az aktust megalkotó intézmény érvelését, amelynek segítségével az érdekeltek megismerhetik a meghozott intézkedés indokait, és az illetékes bíróság felülvizsgálatot gyakorolhat. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhozott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikk követelményeinek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni (lásd a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, továbbá a fenti 100. pontban hivatkozott Hoek Loos kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. pontját).

172    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint továbbá amennyiben az EK 81. cikkének alkalmazásában hozott határozat több címzetthez szól, és a jogsértés betudhatóságának kérdését veti fel, e határozatnak megfelelő indokolást kell tartalmaznia a címzettek mindegyikére, és különösen azokra nézve, amelyeknek a határozat értelmében e jogsértés terhét viselniük kell (a Törvényszék T‑38/92. sz., AWS Benelux kontra Bizottság ügyben 1994. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑211. o.] 26. pontja és a T‑330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3389. o.] 93. pontja).

173    A jelen ügyben a megtámadott határozat címzettekre vonatkozó és a fenti 27–37. pontban ismertettet részletének összefoglalójából, valamint a fenti 104–119. pontban kifejtett megállapításokból kitűnik, hogy a hivatkozott határozatban a Bizottság megfelelő indokolást nyújtott azon indokok tekintetében, amelyek alapján úgy döntött, hogy az Agroexpansión által elkövetett jogsértést a felperesnek tudja be. A Bizottság ugyanis a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlatára hivatkozva kifejtette azon elveket, amelyeket alkalmazni kívánt az említett címzettek meghatározása érdekében. Konkrétabban a felperest illetően mindenekelőtt rámutatott, hogy 1997 második féléve óta az Agroexpansión 100%‑os tulajdonosa volt. Továbbá úgy ítélte meg, hogy a felperes ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt az Agroexpansión üzletpolitikájára, és ezzel kapcsolatosan nem csupán a leányvállalatban fennálló 100%‑os részesedésből eredő vélelemre támaszkodott, hanem egyes további olyan elemekre is, amelyek alátámasztották a meghatározó befolyás tényleges gyakorlását. Végül a Bizottság úgy vélte, hogy a felperes által a kifogásközlésre válaszul hivatkozott érvek közül egyik alapján sem lehetett ettől eltérő következtetést levonni.

174    Vitathatatlan, hogy a megtámadott határozat (378) preambulumbekezdésének második mondata, miszerint a következő preambulumbekezdésben leírt további bizonyítékok alátámasztják azt a „vélelmet, [miszerint a felperes] meghatározó befolyást tudott gyakorolni”, félreértésre adhat okot. Ugyanakkor – amint azt már a fenti 117. pontban kifejtettük – a megtámadott határozat (372) és (377) preambulumbekezdésének, illetve (378) preambulumbekezdése első mondatának együttes értelmezéséből kitűnik, hogy e bizonyítékok célja valójában azon vélelem alátámasztása volt, miszerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalatára, amennyiben annak 100%‑os tulajdonosa. A felperes annál kevésbé állíthatja meglapozottan, hogy nem értelmezhette ilyen értelemben a megtámadott határozatot, mivel a keresetlevélben kifejezetten vitatja, hogy az említett bizonyítékok alátámasztják, hogy meghatározó befolyást gyakorolt az Agroexpansiónra. Az ítélkezési gyakorlat által kialakított és a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdésében, illetve a fenti 95. és 96. pontban hivatkozott vélelem tárgya nyilvánvalóan nem e befolyás gyakorlásának lehetősége, hanem annak tényleges gyakorlása.

175    Egyébiránt a felperes nem állíthatja komolyan, hogy a Bizottság ellenkérelmének megismerése előtt nem tudhatta, hogy a Bizottság szerint T. a Dimon közvetítőjeként eljáró személynek minősül. Egyrészt ugyanis a megtámadott határozat 303. és 304. lábjegyzetében egyértelműen megjelölt, és a Bizottság e határozatban szereplő közlése szerint a felperesnek megküldött dokumentumok többségét T.‑nek címezték. Másrészt a felperes mind a kifogásközlésre adott válaszában, mint a keresetlevélben részletes észrevételeket tett T.‑nek a Dimon csoportban betöltött szerepéről és feladatköréről, hangsúlyozva többek között azt, hogy soha nem volt igazgatótanácsának, vezető szerveinek tagja vagy alkalmazottja.

176    Végül a B. által 1998. április 29‑én T.‑nek küldött faxot illetően elegendő rámutatni, hogy azt a Törvényszék nem használta fel bizonyítékként a Bizottság azon megállapításának alátámasztására, miszerint a felperes ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt az Agroexpansión magatartására, ugyanis e körülményt a jog által megkövetelt mértékben bizonyították a megtámadott határozat (379) preambulumbekezdésében hivatkozott bizonyítékok (lásd a fenti 128. és 130–158. pontot).

177    Következésképpen az ötödik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

3.     Az arányosság és a személyes felelősség elvének megsértésére vonatkozó második jogalapról

 A felek érvei

178    Az első jogalaphoz képest másodlagosan hivatkozott második jogalapban a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az arányosság és a személyes felelősség elvét, mivel anélkül állapította meg felelősségét az Agroexpansión által elkövetett jogsértésért, hogy bizonyította volna, hogy közvetlenül részt vett az Agroexpansión tevékenységében például azáltal, hogy konkrét utasításokat adott az említett leányvállalatnak, vagy felügyelte a kartellben való részvételét. Állítása szerint az, hogy valamely anyavállalat „elszigetelt információkat” kap a leányvállalata által folytatott versenykorlátozó magatartásokról, nem lehet elegendő ahhoz, hogy a Bizottság az utóbbi jogsértő magatartását neki tudja be. Azt kell bizonyítani legalább, hogy a leányvállalat „időközönként és rendszeresen” vagy „részletesen” tájékoztatta a jogsértésről.

179    Az általa az első jogalapban kifejtett érvekre hivatkozva a felperes megismétli, hogy nem volt tudomása az Agroexpansión által neki címzett közlésekről, amelyek az utóbbi vásárlási politikájával kapcsolatos információkat, illetve a szóban forgó jogsértő magatartással kapcsolatos lényeges bizonyítékokat tartalmaztak.

180    A Bizottság úgy véli, hogy a második jogalapot is el kell utasítani ugyanazon okokból, mint az első jogalapot, mivel az lényegében az első jogalap megismétlését képezi.

 A Törvényszék álláspontja

181    Először is el kell utasítani a felperes arra vonatkozó érvét, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy közvetlenül részt vett a jogsértésben például azáltal, hogy konkrét utasításokat adott leányvállalatának annak elkövetésére, vagy felügyelte a kartellben való részvételét. Amint azt már a fenti 93. pontban kifejtettük, nem a jogsértésre vonatkozó, az anyavállalat és a leányvállalat közötti felbujtói viszony, még kevésbé az anyavállalatnak a jogsértésben való részvétele teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalathoz, hanem az, hogy valamely anyavállalat és annak leányvállalata az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot.

182    Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nemcsak a meghatározó befolyás gyakorolásának abból fakadó vélelmére hivatkozott, hogy a leányvállalat az anyavállalat 100%‑os tulajdonában áll, annak érdekében, hogy betudja a felperesnek az Agroexpansión által elkövetett jogsértésért való felelősséget, hanem olyan további bizonyítékokra is, amelyek bizonyítják, hogy a felperes ténylegesen gyakorolta is e befolyást. E bizonyítékokat olyan, az Agroexpansióntól származó különböző jelentések és levelek alkotják, amelyek alátámasztják, hogy az Agroexpansión a felperest T., S. vagy D. közvetítésével nem csupán tájékoztatta a szóban forgó jogellenes magatartásokról, hanem – amit a jelen jogalap keretében elmulaszt említeni – bele is avatkozott a leányvállalata és a Deltafina, illetve a Cetarsa közötti kereskedelmi kapcsolattartásba, továbbá közelről figyelemmel kísérte a spanyol piac helyzetét (lásd a fenti 130–158. pontot).

183    Végül a felperes nem állíthatja komolyan, hogy az Agroexpansión a felperessel a szóban forgó jogellenes magatartásokat illetően csak „elszigetelt információkat” közölt. E magatartásokra ugyanis az Agroexpansión 1999. februári, márciusi, április és októberi, illetve 2000. januári, májusi, szeptemberi és novemberi tevékenységi jelentései, az Agroexpansión 2001. májusi területi jelentése, a B. által 1998. december 14‑én D.‑nek küldött fax (lásd a fenti 140. pontot), B. 1998. május 5‑i jelentése (lásd a fenti 142. pontot), valamint a B. által 2000. október 30‑án és 2001. május 9‑én S.‑nek küldött elektronikus levelek hivatkoztak (lásd a fenti 143. és 144. pontot).

184    A fenti megfontolásokra tekintettel a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani. Következésképpen a megtámadott határozat részleges megsemmisítésére irányuló jelen kérelmet el kell utasítani.

4.     A bizalomvédelem elvének megsértésre vonatkozó negyedik jogalapról

 A felek érvei

185    A felperes azt állítja, hogy az Agroexpansión a Bizottság első beavatkozását követően megszüntette részvételét a jogsértésben, és azt kifogásolja, hogy a Bizottság megsértette jogos bizalmát, amikor az iránymutatás 3. pontjának és határozathozatali gyakorlatának megfelelően ezt az enyhítő körülményt nem vette figyelembe a bírság összegének meghatározásánál.

186    A felperes szerint a Bizottság csak a versenyszabályok szándékos megsértése esetén tekinthet el az ilyen enyhítő körülmény figyelembevételétől.

187    Egyébként a válaszában a felperes hangsúlyozza, hogy a jogsértésnek nem a Bizottság első beavatkozását megelőzően, hanem azzal egyidőben, vagyis 2001. október 3‑án vetett véget.

188    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

189    Viszonválaszában a Bizottság – a felperes azon állítására hivatkozva, miszerint a jogsértésnek csak 2001. október 3‑án vetett véget (lásd a fenti 187. pontot) – azt kéri, hogy a Törvényszék a jogsértés időtartama alapján további 5%‑kal növelje a bírság kiindulási összegét. A felperes jogsértésben való részvétele ugyanis ebben az esetben meghaladta az ötéves és hat hónapos időtartamot.

 A Törvényszék álláspontja

190    Emlékeztetni kell arra, hogy a bírság összegének meghatározásakor a Bizottságnak főszabály szerint eleget kell tennie a saját iránymutatásában foglaltaknak. Az iránymutatás azonban nem írja elő, hogy a Bizottságnak mindig külön‑külön figyelembe kellene vennie minden egyes, az iránymutatás 3. pontjában szereplő enyhítő körülményt; a Bizottság nem köteles e címen automatikusan tovább csökkenteni a bírságot, mivel azt, hogy enyhítő körülmény címén helyénvaló‑e a bírság csökkentése, a jelentőséggel bíró körülmények teljessége alapján, átfogó értékeléssel kell megállapítani. Az iránymutatás elfogadása ugyanis nem fosztotta meg relevanciájától a korábbi ítélkezési gyakorlatot, miszerint a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik, hogy az ügy körülményeire tekintettel bizonyos tényezőket figyelembe vesz‑e a kiszabni szándékozott bírság összegének meghatározásakor, vagy sem. Ily módon, mivel a bírságkiszabási iránymutatás nem írja elő a figyelembe vehető enyhítő körülményeket, meg kell állapítani, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástere bizonyos mértékben továbbra is fennáll arra vonatkozóan, hogy enyhítő körülmény címén átfogó módon értékelhesse a bírságösszeg esetleges csökkentésének mértékét (lásd a Törvényszék T‑259/02–T‑264/02. és T‑271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑5169. o.] 473. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

191    Az iránymutatás 3. pontjának harmadik francia bekezdése értelmében a „jogsértés beszüntetése a Bizottság beavatkozásával egy időben (különösen akkor, ha a Bizottság ellenőrzést végez)” enyhítő körülménynek számít.

192    Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e beszüntetés logikusan csak akkor képezhet enyhítő körülményt, ha alappal feltételezhető, hogy a szóban forgó beavatkozás késztette az érintett vállalkozásokat a kérdéses versenykorlátozó magatartás megszüntetésére; azon esetre, amelyben a jogsértés már a Bizottság első beavatkozása előtt véget ért, nem vonatkozik az iránymutatás e rendelkezése (a Törvényszék T‑50/00. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2395. o.] 328. és 329. pontja, amelyet megerősített a Bíróság C‑407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑829. o.] 158. pontja).

193    Márpedig a jelen ügyben a jogsértés 2001. augusztus 10‑én, azaz a Bizottság által a jelen esetben 2001. október 3‑án végzett első vizsgálatokat megelőzően véget ért. Amint ugyanis a megtámadott határozat (432) preambulumbekezdéséből kitűnik, bár a feldolgozók kijelentették, hogy a kartelljük ezen utóbbi időpontra megszűnt, a Bizottság az első időpontot fogadta el a jogsértés megszűnésének időpontjaként azzal az indokkal, hogy a rendelkezésére álló „utolsó bizonyíték” a megtámadott határozat (260) preambulumbekezdésében hivatkozott 2001. augusztus 10‑én tartott találkozó volt. Az említett beszüntetés ennélfogva nem minősülhet enyhítő körülménynek a bírság összegének meghatározásakor.

194    Hozzá kell tenni, hogy még ha a Bizottság úgy is vélte volna, hogy a jogsértés ugyanazon a napon szűnt meg, amikor vizsgálatát megkezdte, teljes mértékben jogszerű volt, hogy nem vette figyelembe a felperes által hivatkozott enyhítő körülmény fennállását. A bírság csökkentése ugyanis a jogsértésnek a Bizottság első beavatkozásakor történő beszüntetése címén nem lehet automatikus, hanem az adott eset körülményeinek a Bizottság által – a mérlegelési jogköre keretében – elvégzett értékeléstől függ. E tekintetben az iránymutatás 3. pontja harmadik francia bekezdésének valamely vállalkozás javára történő alkalmazása különösen olyan helyzetben helyénvaló, amikor a szóban forgó magatartás versenyellenes jellege nem nyilvánvaló. Ezzel ellentétben az alkalmazása elvileg kevésbé helyénvaló olyan helyzetben, amikor e magatartás – bizonyítottsága esetén – egyértelműen versenyellenes (a Törvényszék T‑156/94. sz., Aristrain kontra Bizottság ügyben 1999. március 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑645. o.] 138. pontja és a T‑44/00. sz., Mannesmannröhren‑Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2223. o.] 281. pontja).

195    Márpedig a jelen ügyben nem kétséges az Agroexpansión magatartásának versenyellenes jellege. A feldolgozók kartellje ugyanis – amelynek célja az árak rögzítése és a piac felosztása volt (lásd a megtámadott határozat (278)–(317) preambulumbekezdését) – a versenyjog megsértése egy klasszikus és különösen súlyos (lásd a megtámadott határozat (409)–(411) preambulumbekezdését) típusának, valamint egy olyan magatartásnak felel meg, amelynek jogellenességét a Bizottság a jelen ügyben való első beavatkozása óta többször megerősítette. Az, hogy e kartell részben titokban zajlott, ezenfelül megerősíti, hogy az Agroexpansión teljes mértékben tisztában volt magatartásának jogellenes jellegével.

196    Ebből következően a negyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

197    A Bizottság arra irányuló kérelmét illetően, hogy a Törvényszék az Agroexpansión esetében meghatározott bírság kiindulási összegét a jogsértés időtartama alapján további 5%‑kal növelje, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy annak nem kell helyt adni. Amikor ugyanis a felperes arra hivatkozott, hogy a jogsértés 2001. október 3‑án ért véget, nem pedig 2001. augusztus 10‑én, nem a jogsértés időtartamának a Bizottság általi értékelését kívánta vitatni, hanem válaszolt a Bizottság által ellenkérelmében megfogalmazott azon érvére, miszerint a második időpont figyelembevétele a jogsértés végének időpontjaként már kedvező hatást gyakorolt a felperes helyzetére.

5.     Az arányosság és a személyes felelősség elvének, valamint az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésére vonatkozó harmadik jogalapról

 A felek érvei

198    Az első jogalaphoz képest másodlagosan hivatkozott harmadik jogalapban a felperes a megtámadott határozat (386) preambulumbekezdésére hivatkozva azzal érvel, hogy a Bizottság nem állapíthatta volna meg a felperesnek az Agroexpansión által elkövetett jogsértésért való felelősségét az 1997. november 18‑át megelőző időszak tekintetében, és ezért csökkenteni kell a bírságot.

199    A felperes úgy véli, hogy a Bizottságnak a bírságot ezen időszak tekintetében az elrettentési szorzónak a bírság kiindulási összegére való alkalmazása nélkül kellett volna kiszámítania, mivel ebben az időszakban az Agroexpansión nem volt valamely multinacionális cégcsoport tagja.

200    Az 1997. november 18. és 2001. augusztus 10. közötti időszak tekintetében arra hivatkozik, hogy a Bizottságnak úgy kell kiszámítania a bírságot, hogy az Agroexpansiónnal szemben a megtámadott határozat 3. cikkében kiszabott összegből levonja az 1997. november 18‑át megelőző időszak tekintetében kizárólag az utóbbinak betudható összeget.

201    A Bizottság elismeri, hogy bírság azon összegének, amelyet a felperes egyetemlegesség címén az Agroexpansiónnal együtt köteles megfizetni, alacsonyabbnak kell lennie, mint az utóbbival szemben kiszabott bírság teljes összege. Elutasítja ugyanakkor a felperes azon érvét, miszerint a bírság összegét az 1997. november 18‑át megelőző időszak tekintetében az elrettentési szorzó alkalmazásának kizárásával kell kiszámítani. Úgy véli, hogy a felperes Agroexpansiónnal egyetemleges felelősségét 2 332 800 euró összegű bírság megfizetése tekintetében kell megállapítani, míg utóbbi továbbra is felelős a bírság teljes összegének, vagyis 2 592 000 eurónak (ebből 259 200 euró tekintetében kizárólagosan) a megfizetése tekintetében. A Bizottság a 2 332 800 eurós összeget úgy állapította meg, hogy figyelembe vette, hogy a felperes jogsértésért való felelőssége csak körülbelül három év és kilenc hónap időtartamban állapítható meg, így a bírság kiindulási összegét a felperes esetében csak 35%‑kal növelte.

 A Törvényszék álláspontja

202    Mivel nem vitatott – amint az a megtámadott határozat (386) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, meg kell állapítani, hogy a felperes felelőssége nem állapítható meg az Agroexpansión által az 1997. november 18‑át megelőző időszakban elkövetett jogsértésért, mivel csak ezen időponttól alkotott az Agroexpansiónnal egyetlen gazdasági egységet, vagyis az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást. Mivel a bírság összegének megfizetésére vonatkozó egyetemlegesség csak a jogsértés azon időszakára vonatkozhat, amelynek során az anyavállalat és leányvállalata egyetlen vállalkozást alkotott, a Bizottság megalapozatlanul kötelezte a felperest arra, hogy az Agroexpansiónnal egyetemlegesen fizesse meg az utóbbival szemben kiszabott bírság teljes összegét, vagyis 2 592 000 eurót, amely összeg a jogsértés teljes időszakára vonatkozik. Ennélfogva a harmadik jogalapnak helyt kell adni.

6.     A bírság végleges összegének meghatározásáról

203    A megtámadott határozatot tehát meg kell változatni annyiban, amennyiben a megtámadott határozat a felperes Agroexpansiónnal egyetemleges felelősségét az utóbbi tekintetében megállapított bírság teljes összege vonatkozásában állapítja meg.

204    Korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy ezen összeg azon részének kiszámításánál, amelyet a felperesnek az Agroexpansiónnal egyetemlegesen kell megfizetnie, célszerű a Bizottság által beadványaiban javasolt okfejtést követni, és az általa a megtámadott határozatban a határozat címzettjeivel szemben kiszabott bírságok összegének meghatározásánál alkalmazott módszert és szempontokat átvenni (lásd a fenti 38–61. pontot).

205    Így elsősorban ugyanazt az összeget kell alapul venni, mint amelyet a Bizottság az Agroexpansión esetében alkalmazott, vagyis 3 600 000 eurót.

206    Ugyanis először az, hogy a felperesnek a jogsértésért való egyetemleges felelőssége nem állapítható meg az 1997. november 18‑át megelőző időszak tekintetében, nincs hatással a jogsértés „különösen súlyosként” való minősítésére (a megtámadott határozat (408)–(414) preambulumbekezdése).

207    Másodszor, e tény nincs hatással az egyes vállalkozások „egyedi súlyának”, illetve jogellenes magatartásuk versenyre gyakorolt hatásának figyelembevételére sem (a megtámadott határozat (415) preambulumbekezdése).

208    Ez a kérdés ugyanis egyrészt nem érinti azt a megállapítást, miszerint a feldolgozóknak a szóban forgó jogellenes magatartásokhoz való „hozzájárulása” összességében hasonló volt (a megtámadott határozat (418) preambulumbekezdése).

209    Másrészt az „egyedi súly” nem kérdőjelezi meg a feldolgozók három kategóriába sorolásának, illetve az Agroexpansión második kategóriába sorolásának (amely 1 800 000 euró kiindulási összeget ír elő) megalapozottságát, mivel a Bizottság ezen besorolást úgy állapította meg, hogy figyelembe vette az egyes feldolgozók 2001. évi részesedését a nyersdohány felvásárlásának spanyolországi piacán (a megtámadott határozat (419)–(421) preambulumbekezdése).

210    Harmadszor a Bizottság által az Agroexpansión bírságának kiindulási összege tekintetében alkalmazott 2‑szeres elrettentési szorzó alkalmazása továbbra is indokolt a jelen számítás során, mivel az az érintett vállalkozás 2003. évi, vagyis a megtámadott határozat elfogadását megelőző évben fennálló méretén és összesített forrásain alapul (a megtámadott határozat (422) és (423) preambulumbekezdése). Amint az fent, az első jogalap vizsgálatánál bizonyítást nyert, 2003‑ban az Agroexpansión és a felperes gazdasági egységet, tehát egyetlen vállalkozást képezett.

211    E tekintetben rá kell mutatni, hogy az érintett vállalkozás méretének és összesített forrásainak annak érdekében való figyelembevétele, hogy a Bizottság a bírságnak megfelelő elrettentő hatást biztosítson, az említett vállalkozásra kifejteni kívánt hatással magyarázható, mivel a szankció különösen a vállalkozás pénzügyi kapacitására tekintettel nem lehet elhanyagolható. Ahhoz, hogy a jogsértésért felelősnek nyilvánított vállalkozás tekintetében meg lehessen határozni a bírság elrettentő erejét, a jogsértés elején fennálló helyzetet tehát nem lehet figyelembe venni. Ugyanis a kezdeti helyzet figyelembevétele azzal a veszéllyel járna, hogy abban az esetben, ha az érintett vállalkozás forgalma időközben nőtt, a bírság összege túl alacsony lehet ahhoz, hogy kellőképpen elrettentő legyen, illetve abban az esetben, ha az érintett vállalkozás forgalma időközben csökkent, azzal a veszéllyel járna, hogy a bírság összege az elrettentéshez szükséges mértéknél magasabb lehet.

212    Másodsorban, ezzel szemben, mivel a felperes jogsértésért való felelőssége csak az 1997. november 18. és 2001. augusztus 10. közötti nagyjából hároméves és kilenc hónapos időszak tekintetében állapítható meg, a jogsértés időtartama alapján a 3 600 000 eurós kiindulási összeget 35%‑kal – nem pedig 50%‑kal, mint az Agroexpansión esetében – kell növelni. Ennélfogva azon bírságösszeg meghatározása érdekében, amelynek megfizetéséért a felperes az Agroexpansiónnal egyetemlegesen felelős, a 4 860 000 eurós alapösszeget kell figyelembe venni.

213    Harmadsorban, az a tény, hogy a felperes jogsértésért való felelőssége nem állapítható meg az 1997. november 18‑át megelőző időszak tekintetében, nincs hatással az alapösszegnek az enyhítő körülmények alapján történő 40%‑os csökkentésére (a megtámadott határozat (437)–(439) preambulumbekezdése). A figyelembe veendő alapösszeget tehát 2 916 000 euróban kell megállapítani. Az érintett vállalkozás 2003. évi forgalmára figyelemmel ezt az összeget az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt 10%‑os felső határ tiszteletben tartása érdekében nem kell kiigazítani.

214    Negyedsorban, az engedékenységi közlemény alkalmazását illetően rá kell mutatni, hogy a T‑38/05. sz., Agroexpansión kontra Bizottság ügyben a mai napon hozott ítéletében (az EBHT‑ban még nem tették közzé) a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az Agroexpansión számára együttműködése címén a megtámadott határozatban már megállapított 20%‑os csökkentésen túl további 5%‑os csökkentést kell megállapítani. A jelen ügyben tehát szintén 25%‑kal csökkenteni kell a fenti 2 916 000 eurós összeget.

215    A fenti megfontolások összességéből következően az Agroexpansiónnal szemben kiszabott bírság összegéből 2 187 000 euróban kell megállapítani azt az összeget, amelynek megfizetéséért a felperes az Agroexpansiónnal egyetemlegesen felelős.

216    A keresetet ezt meghaladó részében el kell utasítani.

 A költségekről

217    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen rendelkezés 3. §‑a első bekezdésének alkalmazásával, részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását.

218    Mivel a jelen ügyben a kereset részleges pernyertességet eredményezett, az adott ügy körülményeinek helyes mérlegelése alapján a Törvényszék elrendeli, hogy a felperes viselje saját költségeinek kilenctizedét, illetve a Bizottság költségeinek kilenctizedét, valamint hogy a Bizottság viselje saját költségeinek egytizedét és a felperes költségeinek egytizedét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      Az [EK] 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/C.38.238/B.2 „nyersdohány – Spanyolország”‑ügy) 2004. október 20‑án hozott C (2004) 4030 végleges bizottsági határozat 3. cikkében az Agroexpansión, SA‑val szemben kiszabott bírság azon részét, amelynek megfizetéséért az Alliance One International, Inc. az Agroexpansiónnal egyetemlegesen felelős, 2 187 000 euróban állapítja meg.

2)      A keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      Az Alliance One Internationalt kötelezi saját költségei kilenctizedének, valamint a Bizottság költségei kilenctizedének viselésére, illetve a Bizottságot kötelezi a saját költségei egytizedének, valamint az Alliance One International költségei egytizedének viselésére.

Kihirdetve Luxembourgban, a 2011. október 12‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

1.  A felperes és a közigazgatási eljárás

2.  A megtámadott határozat

3.  A megtámadott határozat címzettjei

4.  A bírságok összegének meghatározása

A bírságok kiindulási összege

A bírságok alapösszege

Enyhítő és súlyosító körülmények

A bírság összegének az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésében előírt felső korlátja

Az engedékenységi közlemény alkalmazása és a bírságok végső összege

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

1.  Az EK 81. cikknek, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének és az arányosság elvének megsértésére vonatkozó első jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

A Bizottság által a megtámadott határozatban az anyavállalatnak a leányvállalata által elkövetett jogsértésért fennálló felelőssége megállapítása érdekében alkalmazott kritériumokról

A felperes és az Agroexpansión közötti gazdasági egység fennállásáról

–  A „tevékenységekről szóló jelentésekről” és a „helyi jelentésekről”

–  Az Agroexpansión és a felperes között váltott levelekről

–  A felperes által annak bizonyítása érdekében hivatkozott érvekről, hogy az Agroexpansión önállóan járt el a piacon

2.  Az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó ötödik jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

3.  Az arányosság és a személyes felelősség elvének megsértésére vonatkozó második jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

4.  A bizalomvédelem elvének megsértésre vonatkozó negyedik jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

5.  Az arányosság és a személyes felelősség elvének, valamint az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésére vonatkozó harmadik jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

6.  A bírság végleges összegének meghatározásáról

A költségekről

* Az eljárás nyelve: angol.