—

F. Granberg képviseletében L. Lindström advokat,

—

a svéd kormány képviseletében K. Norman és A. Kruse, meghatalmazotti minőségben,

—

a görög kormány képviseletében S. Spyropoulos, N. Dafniou, Z. Chatzipavlou és S. Trekli, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Albenzio avvocato dello Stato,

—

a lengyel kormány képviseletében J. Pietras, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Unió Tanácsa képviseletében E. Karlsson és M.-M. Josephides, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében W. Mölls és L. Ström van Lier, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az 1992. december 14-i 92/108/EGK tanácsi irányelvvel (HL L 390., 124. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 235. o.; a továbbiakban: irányelv) módosított, a jövedékiadó-köteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és e termékek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló, 1992. február 25-i 92/12/EGK tanácsi irányelv (HL L 76., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 179. o.) 7. cikke (4) bekezdésének és 9. cikke (3) bekezdésének értelmezésére, valamint a második rendelkezés érvényességére irányul.

2

A kérelmet az F. Granberggel szemben fűtőolaj, azaz az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti ásványolaj jogellenes svédországi behozatala miatt indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.

3

Az irányelv ötödik-hetedik, tizenkettedik és tizenharmadik preambulumbekezdése a következőket állapítja meg:

„mivel rendelkezésre bocsátás vagy birtokban tartás szempontjából való bármely termékszállítás, amely egy, a fogyasztásra bocsátó országtól eltérő tagállamban önálló gazdasági tevékenységet végző kereskedő vagy egy közjogi intézmény részére történik, a jövedéki adó felszámíthatóságára ebben a másik tagállamban ad alapot;

mivel abban az esetben, ha a jövedéki terméket magánszemélyek saját használatukra szerzik be és maguk szállítják el, az adót a beszerzés szerinti országban kell felszámítani;

mivel a tagállamoknak számos feltételt figyelembe kell venniük annak megállapítására, hogy a jövedéki termék birtokban tartása nem magán, hanem kereskedelmi célból történik-e;

[…]

mivel a tagállamok által meghatározott mértékű adók beszedésének biztosítása érdekében rendelkezni kell az ilyen áruk adófelfüggesztés mellett történő mozgására vonatkozó eljárás létrehozásáról;

mivel e tekintetben elsősorban az egyes szállítmányok könnyű azonosíthatóságáról kell gondoskodni; mivel rendelkezni kell a szállítmány adóhelyzetének azonnali azonosíthatóságáról; mivel ennek érdekében szükséges ezen igényeknek megfelelni képes olyan kísérőokmány biztosítása, amely lehet akár adminisztratív, akár kereskedelmi okmány; mivel az alkalmazott kereskedelmi okmánynak tartalmaznia kell az adminisztratív okmányon megjelenő lényeges elemeket”.

4

A 3. cikk (1) bekezdése alapján az irányelv közösségi szinten az ásványolajokra, az alkoholra és alkoholtartalmú italokra, valamint dohánygyártmányokra vonatkozik.

5

Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A jövedéki adó a szabadforgalomba bocsátáskor vethető ki […]

Jövedéki termékek szabadforgalomba bocsátása a következőket jelenti:

6

Az irányelv 7. cikke a következőkről rendelkezik:

„(1)   Egy tagállamban már szabadforgalomba bocsátott jövedéki termék esetén, amelyet egy másik tagállamban kereskedelmi célból tartanak, a jövedéki adót azon tagállamban vetik ki, amelyikben ezt a termékeket tartják.

[…]

(4)   Az (1) bekezdésben említett termék a 18. cikk (1) bekezdésében említett okmány főbb adatait feltüntető kísérőokmány mellett mozog a különböző tagállamok területei között. Ezen okmány formáját és tartalmát az ezen irányelv 24. cikkében meghatározott eljárásnak megfelelően kell megállapítani.

[…]”

7

Az irányelv 8. cikke értelmében:

„A magánszemélyek által saját használatra beszerzett és általuk elszállított termék esetében a belső piacot szabályozó alapelv alapján, a jövedéki adót a beszerzés helye szerinti tagállamban kell felszámítani.”

8

Az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerint:

„A tagállamok rendelkezhetnek akként is, hogy egy másik tagállamban szabadforgalomba bocsátott ásványolajtermék megszerzése esetén a jövedéki adót a fogyasztás szerinti tagállamban lehet felszámítani, ha az ilyen termék szállítása magánszemélyek által vagy az ő megbízásukból végzett szállítások esetében a szokásostól eltérő módon történik. Szokásostól eltérő szállításnak minősül üzemanyag esetében a járművek üzemanyagtartályán vagy megfelelő tartaléküzemanyag-szállító kannán kívüli, illetve a folyékony fűtőanyagok esetében a hivatásos kereskedők számára végzett tartálykocsis szállítástól eltérő más szállítási mód.”

9

Az irányelv 18. cikke szerint:

„(1)   A számítógépes eljárások lehetséges alkalmazásától függetlenül a tagállamok közötti adófelfüggesztéssel szállított minden jövedéki terméket, ideértve a tengeri vagy légi úton közvetlenül az egyik közösségi tengeri vagy légi kikötőből a másikba szállítottat is, egy, a feladó által kiállított okmány kísér. Ez vagy egy adminisztratív okmány, vagy pedig egy kereskedelmi okmány. A 24. cikkben megállapított rendelkezések határozzák meg az okmány formáját és tartalmát, valamint azt az eljárást, amelyet akkor kell követni, amikor az okmány használata nyilvánvalóan nem megfelelő.

(2)   A termékek azonosítása és az ellenőrzések lefolytatása érdekében az (1) bekezdésben említett okmányon a csomagokat megszámozzák és a termékeket megjelölik. Szükség esetén a csomagokat vagy az egyes konténereket a feladó lepecsételi, amennyiben a konténerek szállítási eszközét az indulási hely szerinti tagállam lepecsételésre megfelelőnek találja.

(3)   Azon esetekben, amikor a címzett nem egy adóraktár engedélyese vagy nem egy bejegyzett kereskedő – a 17. cikk ellenére – a fenti (1) bekezdésben említett dokumentumhoz egy olyan okmányt kell csatolni, amely igazolja, hogy a jövedéki adót a rendeltetési hely szerinti tagállamban megfizették, vagy azt hogy az adó beszedésére alkalmazott egyéb eljárás megfelel a rendeltetési hely szerinti tagállam illetékes hatóságai által meghatározott feltételeknek.

Az okmánynak tartalmaznia kell

[…]”.

10

A többek között az alkohol-, dohány- és ásványolajtermékek szállításának jövedékiadó-ellenőrzéséről szóló törvény [lag (1998:506) om punktskattekontroll av transporter m.m. av alkoholvaror, tobaksvaror och mineraloljeprodukter, a továbbiakban: LPK] a következőképpen rendelkezik:

„Adóalanynak minősül:

[…]

11

Az LSE 4. fejezetének 1. cikke az alábbiakról rendelkezik:

„Energiaadó megfizetésére köteles […]:

[…]

[…]”

12

Az LSE 4. fejezetének 1a. cikke szerint:

„Nem kell megfizetni az 1. cikk 5. pontja szerinti adót

[…]

13

Az LPK 1. fejezetének 6. cikke értelmében:

„Jövedéki terméket kizárólag akkor lehet szállítani, ha termékkísérő okmányra, (az adó megfizetésére adott) biztosítékra, a biztosíték igazolására és a bejelentési kötelezettségre vonatkozó, a 2. cikkben felsorolt jogszabályokban vagy az 5a. cikkben szereplő rendelkezésekben foglalt követelményeknek eleget tettek.”

14

Az LPK 5. fejezetének 1. cikke alapján jogellenes szállítást követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az a személy, aki az LPK 1. fejezete 6. cikkének megsértésével szándékosan jövedéki terméket hoz be Svédországba a közösségi jövedéki szabályozással érintett övezethez tartozó valamely tagállamból, és ezáltal súlyosan megnehezíti az áruszállítás hatósági ellenőrzését. Enyhébb esetben az elkövetőre pénzbírságot kell kiszabni.

15

2003. december 7-én F. Granberg Finnországból érkező kisteherautóját megállították az övertorneå-i svéd határátkelőhelyen. A vámhatóság megállapította, hogy a járműben 3000 liter gázolaj van, amelyet Finnországban fűtőanyagként forgalmaztak. A gázolajat zárt rakodótérben három, ömlesztett áru tárolására szolgáló nagyméretű tartályban (a továbbiakban: IBC-tartály) szállították. Az IBC-tartályokat különösen hidraulikus olaj szállításával foglalkozó hivatásos kereskedők használják. Az említett gázolajat F. Granberg elmondása szerint lakása fűtésére, vagyis magáncélra kívánta felhasználni. Az LSE 4. fejezetének az LPK 1. fejezetének 4. cikkével együttesen értelmezett 1. cikke alapján az adott terméket jövedékiadó-kötelesnek minősítették.

16

F. Granberggel szemben az ügyészség az adóellenőrzés súlyos megnehezítése miatt vádat emelt, mivel az említett gázolaj szállítását megelőzően nem tett bejelentést az illetékes adóhatóságnak, nem nyújtott biztosítékot az adó megfizetése érdekében, és nem tartotta magánál sem a biztosíték nyújtására vonatkozó igazolást, sem az egyszerűsített kísérőokmányt. 2004. május 4-i határozatával a Haparanda tingsrätt (haparandai helyi bíróság) jövedéki termék jogellenes szállítása miatt pénzbírságot szabott ki vele szemben.

17

F. Granberg az ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a Hovrätten för Övre Norrlandhoz (felső-norrlandi másodfokú bíróság). Elismerte a vele szemben felhozott tényállás helytállóságát, ám azt vitatja, hogy az bűncselekménynek minősülne. Azt állítja ugyanis, hogy a svéd jogalkotó azáltal, hogy a fűtőolaj mindenfajta behozatalát jövedékiadó-kötelesnek minősíti, és nem tesz kivételt az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében a „szokásostól eltérő szállításon” kívüli más behozatal esetében, nem – vagy legalábbis nem megfelelően – ültette át az irányelv rendelkezéseit.

18

E körülmények között a Hovrätten för Övre Norrland felfüggesztette az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

19

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdése lényegében arra irányul, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése lehetővé teszi-e azt, hogy a magánszemély által saját használatra beszerzett, és általa a fogyasztás szerinti tagállamba szállított fűtőolaj után a szállítás módjától függetlenül általában a fogyasztás szerinti tagállamban kelljen megfizetni a jövedéki adót.

20

A lengyel kormány, a Tanács és az Európai Közösségek Bizottsága azt javasolja, hogy a Bíróság nemmel válaszoljon a feltett kérdésre.

21

Előadják, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése csak azzal a feltétellel teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy kivonják a magánszemély által saját szükségleteire a tagállam területére szállított fűtőolajat az irányelv 8. cikkének hatálya alól, amennyiben a 9. cikk (3) bekezdésében említett „szokásostól eltérő szállítás[i]” móddal éltek.

22

A lengyel kormány és a Tanács szerint ez utóbbi rendelkezést, amely eltérést enged az irányelv 8. cikkében megfogalmazott általános szabály alól, megszorítóan kell értelmezni. E tekintetben a Tanács kifejti, hogy ha a közösségi jogalkotó szándéka arra irányult volna, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára azt, hogy a 8. cikk hatálya alól minden, magánszemély általi fűtőolaj-szállítást kivonjanak, akkor kifejezetten így rendelkezett volna.

23

A svéd, a görög és az olasz kormány ellentétes véleményen van, szerintük a tagállamok kivonhatják a magánszemélyek által szállított folyékony fűtőanyagot az irányelv 8. cikkének hatálya alól, és következésképpen e termékek után a jövedéki adót a választott szállítási módtól függetlenül a fogyasztás szerinti tagállamban lehet felszámítani.

24

A svéd kormány elsősorban arra hivatkozik, hogy az irányelv 9. cikke (3) bekezdésének szövegéből is az következik, hogy a fűtőolaj tekintetében a magánszemélyeknek nincsen lehetőségük arra, hogy ezt az árufajtát „szokásos” módon szállítsák, és ezáltal mentesüljenek a jövedéki adónak a fogyasztás szerinti tagállamban történő megfizetése alól. Ez a rendelkezés ugyanis annak lehetővé tételére irányul, hogy a tagállamok általános jelleggel megakadályozhassák a fűtőolaj magánszemélyek általi szállítását.

25

A görög és az olasz kormány a maga részéről megjegyzi, hogy sajátos jellegükre tekintettel a közösségi jogalkotó kizárta a folyékony fűtőanyagokat az irányelv 8. cikkének hatálya alól. Más jövedéki termékekkel ellentétben, mint amilyen a dohány és az alkoholtartalmú italok, a folyékony fűtőanyagokat ugyanis általában nem szokták magánszemélyek személyes használat céljából szállítani. Ezért feltételezhető, hogy ezt az árufajtát kizárólag kereskedelmi célból szokták szállítani.

26

Amint a Bíróság már leszögezte, az irányelv célja, hogy megállapítsa a jövedéki termékek birtokban tartásának, forgalmának és ellenőrzésének egyes szabályait, különösen annak biztosítása érdekében, hogy a jövedéki adó minden tagállamban azonos módon legyen felszámítható (a C-296/95. sz., EMU Tabac és társai ügyben 1998. április 2-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1605. o.] 22. pontja; a C-325/99. sz. van de Water-ügyben 2001. április 5-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-2729. o.] 39. pontja; a C-395/00. sz. Cipriani-ügyben 2002. december 12-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-11877. o.] 41. pontja és a C-5/05. sz. Joustra-ügyben 2006. november 23-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-11075. o.] 27. pontja).

27

E tekintetben az irányelv 8. cikke azt az alapelvet mondja ki, miszerint a magánszemélyek által saját használatra beszerzett és saját maguk által szállított termékek jövedéki adóját abban a tagállamban kell megfizetni, amelyben azt beszerezték (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Joustra-ügyben hozott ítélet 31. és 33. pontját).

28

A valamely tagállamban már szabad forgalomba bocsátott ásványolajak beszerzését illetően azonban az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése eltérést enged az irányelv 8. cikkében megállapított főszabály alól, és így azt írja elő, hogy a jövedéki adót abban a tagállamban is fel lehet számítani, amelybe az ásványolajat fogyasztás céljából szállították.

29

A tagállamok azonban csak bizonyos feltételek teljesülése esetén hivatkozhatnak erre a lehetőségre. Így a 9. cikk (3) bekezdése alapján jövedékiadó-köteles termékeket magánszemélyek által vagy az ő megbízásukból „a szokásostól eltérő módon” kell szállítani; e rendelkezés értelmében ilyennek minősül az „üzemanyag esetében a járművek üzemanyagtartályán vagy megfelelő tartaléküzemanyag-szállító kannán kívüli, illetve a folyékony fűtőanyagok esetében a hivatásos kereskedők számára végzett tartálykocsis szállítástól eltérő más szállítási mód”.

30

Azt is meg kell jegyezni, hogy a szóban forgó rendelkezést, mint az általános szabály alóli kivételt megszorítóan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben különösen a C-83/99. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2001. január 18-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-445. o.] 19. pontját, a C-5/01. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 2002. december 12-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-11991. o.] 56. pontját és a C-43/04. sz. Stadt Sundern ügyben 2005. május 26-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-4491. o.] 27. pontját).

31

Következésképpen – a svéd kormány állításával ellentétben – az irányelv 9. cikkének (3) bekezdését nem lehet úgy értelmezni, hogy az alapján a magánszemélyek által saját célra behozott fűtőolaj után a jövedéki adót a szállítási módtól függetlenül a fogyasztás szerinti államban is meg lehet fizettetni. A tagállamok ugyanis nem élhetnek az e rendelkezésben biztosított lehetőséggel, ha a magánszemély által igénybe vett szállítási mód nem minősül az említett rendelkezésben meghatározott és a jelen ítélet 29. pontjában ismertetett „szokásostól eltérő szállítási módnak”.

32

Ennélfogva az előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése nem teszi lehetővé, hogy a magánszemély által valamely tagállamban saját használatra beszerzett, és általa a fogyasztás szerinti másik tagállamba szállított fűtőolaj után a szállítás módjától függetlenül általában a fogyasztás szerinti tagállamban kelljen megfizetni a jövedéki adót.

33

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel nem kell megválaszolni az előterjesztett második kérdést.

34

A kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésével arra kér választ, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében említett „szokásostól eltérő szállítási módnak” minősül-e, ha egy kisteherautóban három IBC-tartályban 3000 liter fűtőolajat szállítanak.

35

A Bizottság előadja, hogy az irányelv 9. cikke (3) bekezdésének különböző nyelvi változatai nem egyeznek teljesen e tekintetben. Ezért azt állítja, hogy ezt a rendelkezést tartalmára, elfogadásának hátterére és a kivételek szigorú értelmezésének elvére tekintettel kell értelmezni. Következésképpen egyedül a fűtőolaj magánszemély megbízásából, hivatásos szállító által tartálykocsival történő szállítása nem minősül szokásostól eltérő szállítási módnak. Ha viszont magánszemély ilyen terméket IBC-tartályban szállít, akkor az nyilvánvalóan e fogalom körébe tartozik.

36

Az olasz és a lengyel kormány a Bizottságéval azonos következtetésre jutva kiemeli, hogy a 9. cikk (3) bekezdése világos és egyértelmű, és értelmezésével kapcsolatban nem merül fel kétség.

37

Amint arra a jelen ítélet 29. pontjában emlékeztettünk, az irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében foglalt fogalommeghatározás szerint szokásostól eltérő szállítási módnak „üzemanyag esetében a járművek üzemanyagtartályán vagy megfelelő tartaléküzemanyag-szállító kannán kívüli, illetve a folyékony fűtőanyagok esetében a hivatásos kereskedők számára végzett tartálykocsis szállítástól eltérő más szállítási mód” minősül.

38

Magából a rendelkezés szövegéből az következik, hogy a folyékony fűtőanyagok minden olyan szállítása, amely nem tartálykocsiban történik, szokásostól eltérő szállítási módnak minősül.

39

Ezt az értelmezést támasztják alá egyébként az említett rendelkezés különböző nyelvi változatai is. Ez vonatkozik az angol változatban használt „tankers”, az olasz változatban használt „autocisterne” és a lengyel változatban szereplő „cystern” kifejezésre.

40

Ezért azt kell megállapítani, hogy a magánszemély által nem tartálykocsiban, hanem egyszerű kisteherautóban végzett fűtőolaj-szállítás, mint amilyenről az alapügyben is szó van, „szokásostól eltérő szállítási módnak” minősül az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében. Az a körülmény, hogy ebben az ügyben a fűtőolajat három IBC-tartályban tárolták, nem csorbítja ennek a megállapításnak az érvényét.

41

Következésképpen az előterjesztett harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében említett „szokásostól eltérő szállítási módnak” minősül, ha egy kisteherautóban, három IBC-tartályban 3000 liter fűtőolajat szállítanak.

42

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kér választ, hogy az irányelv 7. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi-e azt, hogy a tagállamok úgy rendelkezzenek, hogy ha egy magánszemély saját használatra a szokásostól eltérő szállítási módon szállít fűtőolajat, akkor köteles a jövedéki adó megfizetése érdekében biztosítékot nyújtani, valamint a szállítás során magánál tartani a biztosíték nyújtására vonatkozó igazolást és az egyszerűsített kísérőokmányt.

43

A Bizottság előadja, hogy az irányelv 7. cikkének (1) bekezdése, amely a 7. cikk (4) bekezdésével érintett termékeket határozza meg, kizárólag olyan termékekre vonatkozik, amelyeket „kereskedelmi célból tartanak”. Ezért úgy véli, hogy ez utóbbi rendelkezés nem vonatkozik a magánszemélyek által saját használatra beszerzett termékekre, következésképpen nem alkalmazandó az alapügyben. E tekintetben kiemeli, hogy az irányelv harmadik, ötödik, hatodik és tizenegyedik preambulumbekezdéséből következően az irányelv egyértelműen különbséget tesz egyrészről azon termékek között, amelyeket kereskedelmi célból tartanak birtokban, és amelyeket kísérőokmánnyal kell szállítani, másrészről azon termékek között, amelyeket magáncélból tartanak birtokban, és amelyek másik tagállamba történő szállítása nem igényel semmilyen okmányt.

44

A Bizottság hozzáfűzi ehhez, hogy az irányelv egyik rendelkezése sem írja elő azt, hogy a 9. cikk (3) bekezdésében említett termékek szállításához valamilyen dokumentum lenne szükséges, vagy biztosítékot kellene nyújtani.

45

A svéd és a lengyel kormány szerint viszont az irányelv 9. cikkéből következően minden, a szokásostól eltérő módú szállítás kereskedelmi célból történik. A svéd kormány hozzáteszi, hogy ez a rendelkezés azon az elven nyugszik, miszerint a magánszemélyek nem szállíthatnak ásványolajat. Ezért e termékek szállítása minden esetben – akkor is, ha magánszemély saját használatra szállítja – kereskedelmi jellegűnek minősül, és így az irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében foglalt kötelezettségek vonatkoznak rá.

46

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy az irányelv 7. cikkének a jövedéki termékek kísérőokmánnyal történő szállítására vonatkozó (4) bekezdése az irányelv 18. cikkének (1) bekezdésére utal, amely szerint a tagállamok között adófelfüggesztés mellett szállított jövedéki termékeket a feladó által kiállított okmánynak kell kísérnie.

47

Az irányelv 18. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az említett dokumentumhoz olyan okmányt kell csatolni, amely igazolja, hogy a jövedéki adót a rendeltetési hely szerinti tagállamban megfizették, vagy azt, hogy az adó beszedésére alkalmazott egyéb eljárás megfelel a rendeltetési hely szerinti tagállam illetékes hatóságai által meghatározott feltételeknek. Ugyanezen rendelkezés szerint ez utóbbi okmánynak tartalmaznia kell az adó megfizetésének vagy a fizetésre adott biztosítéknak a rendeltetési hely szerinti tagállam adóhatóságai általi elfogadásának dátumát és hivatkozását.

48

Miután ezt tisztáztuk, azt kell megállapítani, hogy az irányelv 7. cikkének (1) bekezdése, amely olyan termékeket említ, amelyek szállításához a 7. cikk (4) bekezdésében foglalt kísérőokmány szükséges, kizárólag „kereskedelmi célból tart[ott]” termékekre vonatkozik.

49

Amint azt a Bíróság már kimondta, az irányelv különbséget tesz egyrészről e termékek, másrészről azon termékek között, amelyeket magáncélból tartanak birtokban, és amelyek szállítása nem igényel semmilyen okmányt (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott EMU Tabac és társai ügyben hozott ítélet 23. pontját és a fent hivatkozott Joustra-ügyben hozott ítélet 28. pontját).

50

Mivel ugyanis az irányelv 8. cikke szerint a magáncélból tartott termékek utáni jövedéki adót a beszerzés helye szerinti tagállamban kell felszámítani, e rendelkezés alapján a másik tagállamba történő szállításuk nem igényel semmilyen okmányt (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott EMU Tabac és társai ügyben hozott ítélet 24. pontját).

51

Meg kell állapítani, hogy a magánszemély által saját használatra beszerzett, és a szokásostól eltérő módon szállított fűtőolaj magáncélból tartott terméknek minősül. A fentiekre tekintettel ezért az irányelv 7. cikkének (4) bekezdése ilyen körülmények között nem írja elő azt, hogy ezt a terméket kísérőokmánnyal kell szállítani.

52

Ebből a megállapításból azonban nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a tagállamok nem írhatják elő azt, hogy a magáncélból tartott fűtőolajat ilyen okmánnyal kelljen szállítani.

53

Ennek előírása az ásványolaj szokásostól eltérő módon szállítása esetében – e termékek adójogi helyzetének ellenőrizhetősége érdekében – akkor lehet szükséges, amikor a fogyasztás szerinti tagállam az irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében biztosított lehetőséggel élve jövedéki adót vet ki.

54

Amint ugyanis az irányelv tizenharmadik preambulumbekezdéséből és 18. cikkéből következik, a kísérőokmánynak az a célja, hogy azonosítsa az egyes szállítmányokat, és azonosíthatóvá tegye a szállítmányok adójogi helyzetét.

55

Nem zárható ezért ki, hogy valamely rendeltetési hely szerinti tagállam a magánszemély általi, a szokásostól eltérő módon történő fűtőolaj-szállítás esetében arra kötelezheti ezt a magánszemélyt, hogy a kísérőokmányt és a jövedéki adó megfizetésére szóló biztosíték nyújtására vonatkozó igazolást tartsa magánál.

56

A fenti megállapításokra tekintettel az előterjesztett negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy nem ellentétes az irányelv 7. cikkének (4) bekezdésével a rendeltetési hely szerinti azon tagállam rendelkezése, amelyben az irányelv 9. cikke (3) bekezdésének felhatalmazása alapján a jövedéki adó felszámítható, miszerint minden magánszemély, aki saját használatára maga szerzett be fűtőolajat olyan másik tagállamban, ahol e terméket szabad forgalomba bocsátották, és azt a 9. cikk (3) bekezdésében említett „szokásostól eltérő szállítási módon” maga szállította be a rendeltetési hely szerinti tagállamba, köteles a jövedéki adó megfizetése érdekében biztosítékot nyújtani, valamint kísérőokmányt és a jövedéki adó megfizetésére szóló biztosíték nyújtására vonatkozó igazolást magánál tartani.

57

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: