Felek
Az ítélet indoklása
Rendelkező rész
A C‑154/05. sz. ügyben,
az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Rechtbank te Amszterdam (Hollandia) a Bírósághoz 2005. április 6‑án érkezett, 2005. április 4‑i határozatával terjesztett elő az előtte
J. J. Kersbergen‑Lap ,
D. Dams‑Schipper
és
a Raad van Bestuur van het Uitvoeringsinstituut Werknemersverzekeringen
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: A. Rosas tanácselnök, J. Malenovský, J.‑P. Puissochet (előadó), A. Borg Barthet és A. Ó Caoimh bírák,
főtanácsnok: J. Kokott,
hivatalvezető: R. Grass,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– J. J. Kersbergen‑Lap,
– a Raad van Bestuur van het Uitvoeringsinstituut Werknemersverzekeringen képviseletében I. F. Pardaan, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében H. G. Sevenster, meghatalmazotti minőségben,
– a finn kormány képviseletében A. Guimaraes‑Purokoski, meghatalmazotti minőségben,
– az Egyesült Királyság kormánya képviseletében S. Nwaokolo, meghatalmazotti minőségben, segítője: E. Sharpston QC,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében D. Martin és P. van Nuffel, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított és naprakésszé tett, az 1999. február 8‑i 307/1999/EK tanácsi rendelettel módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (HL L 38., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.; a továbbiakban: 1408/71 rendelet) 4. cikke (2a) bekezdésének, 10a. cikkének és IIa. mellékletének értelmezésére vonatkozik.
2. Ezt a kérelmet az egyrészt J. J. Kersbergen‑Lap másrészt D. Dams‑Schipper és a Raad van Bestuur van het Uitvoeringsinstituut Werknemersverzekeringen (a munkavállalók társadalombiztosításait kezelő intézet igazgatósága, a továbbiakban: UWV) között folyamatban lévő két eljárásban terjesztették elő amiatt, mert ez utóbbi elutasította a kérelmüket, hogy Hollandián kívül a fogyatékossággal élő fiatal személyek munkaképtelenségi biztosításáról szóló, 1997. április 24‑i holland törvény (Wet arbeidsongeschiktheidsvoorziening jonggehandicapten, Stb. 1997., 177. sz.; a továbbiakban: Wajong) alapján támogatásban részesüljenek.
Jogi háttér
A közösségi szabályozás
3. Az 1408/71 rendelet 1. cikke ekként rendelkezik:
„E rendelet alkalmazásában:
a) »munkavállaló« és »önálló vállalkozó«:
i. aki akár kötelezően, akár szabadon választható folytatólagos biztosítás keretében a munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra vonatkozó szociális biztonsági rendszerek, vagy a köztisztviselőkre vonatkozó különleges rendszer ágazataiba tartozó egy vagy több kockázattal szemben biztosított;
[…]”
4. Az 1408/71 rendelet 2. cikke, amely az annak hatálya alá tartozó személyeket határozza meg, az (1) bekezdésében kifejti:
„E rendelet vonatkozik azokra a munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra és diákokra, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak vagy tartoztak, és akik a tagállamok egyikének állampolgárai […] és ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira.”
5. Az 1408/71 rendeletnek „a rendelet alkalmazási köre” című 4. cikke ekként rendelkezik:
„(1) E rendelet alkalmazandó a következő szociális biztonsági ágakat érintő valamennyi jogszabályra:
a) betegségbiztosítási és anyasági ellátások;
b) rokkantsági ellátások, beleértve a rokkantak keresőképességének fenntartását vagy javítását célzó ellátásokat is;
[…]
(2) E rendelet alkalmazandó valamennyi, akár járulékfizetésen alapuló, akár nem járulékfizetésen alapuló általános és különleges szociális biztonsági rendszerre, valamint a munkáltatóknak vagy hajótulajdonosoknak az (1) bekezdésben említett ellátások nyújtásával kapcsolatos kötelezettségét érintő biztosítási rendszerekre.
(2a) Ez a rendelet vonatkozik az (1) bekezdésben említett vagy a 4. cikk értelmében kizárt jogszabályokon vagy szociális biztonsági rendszereken kívüli jogszabályok vagy szociális biztonsági rendszerek szerint nyújtott különleges, nem járulékalapú ellátásokra is, amikor az ellátások célja:
a) kiegészítő, helyettesítő vagy kisegítő fedezet nyújtása az (1) bekezdés a)–h) pontjában említett szociális biztonsági ágazati kockázatokra; vagy
b) kizárólag különleges védelem nyújtása a fogyatékossággal élők számára.
[…]
(4) E rendelet nem alkalmazható a szociális […] támogatásokra […]
[…]”
6. Az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdésében érintett nem járulékfizetésen alapuló különleges ellátások vonatkozásában az említett rendelet 10a. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A 10. cikk és III. cím rendelkezései ellenére az e rendelet hatálya alá tartozó személyek csak a lakóhelyük szerinti tagállam területén részesülnek a 4. cikk (2a) bekezdésében említett különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásban, ezen állam jogszabályainak megfelelően, feltéve hogy ezeket az ellátásokat a IIa. melléklet felsorolja. Ezeket az ellátásokat a lakóhely szerinti illetékes intézmény a saját költségére nyújtja.”
7. A IIa. melléklet J. pontjában azok az ellátások, amelyeket Hollandiában a fogyatékossággal élő fiatal személyeknek munkaképtelenség címén nyújtanak a Wajong alapján, különleges nem járulékalapú ellátásnak minősülnek.
A nemzeti szabályozás
8. Hollandiában többféle munkaképtelenségi biztosítási forma létezik.
9. A munkaképtelenségi biztosításról szóló, 1966. február 18‑i törvény (Wet op de arbeidsongeschiktheidsverzerkering, Stb. 1966., 84. sz., a továbbiakban: WAO) biztosítja a munkavállalókat a tartós munkaképtelenségből fakadó keresetkiesés kockázata ellen. Ezt a biztosítást a munkaadók által az alkalmazottaknak járó munkabér alapján fizetett járulékokból finanszírozzák. A WAO alapján az ellátásból való részesüléshez a bérből és fizetésből élő munkavállalónak biztosítottnak kell lennie a munkaképtelenség bekövetkezésének időpontjában.
10. Ezenkívül, 1988. január 1‑jéig az általános munkaképtelenségi biztosításról szóló, 1975. december 11‑i törvény (Algemene Arbeidsongeschiktheidswet, Stb. 1975., 674. sz., a továbbiakban: AAW) a teljes lakosságra kiterjedő kötelező általános biztosítást hozott létre a tartós munkaképtelenség pénzügyi következményei ellen.
11. 1998. január 1‑jétől az AAW‑t felváltotta egyrészt az önálló vállalkozók munkaképtelenségi biztosítására vonatkozó 1997. április 27‑i törvény (Wet arbeidsongeschiktheids verzekering zelfstandigen, Stb. 1997., 176. sz.), az önálló vállalkozókra vonatkozóan, másrészt a Wajong a fogyatékossággal élő fiatal személyeknek a tartós munkaképtelenség pénzügyi következményeitől való védelmére vonatkozóan.
12. A Wajong egy minimális ellátást ír elő azon fiatalok számára, akik már a munkaerőpiacra lépésüket megelőzően teljesen vagy részlegesen tartósan munkaképtelenek voltak. Fogyatékossággal élő fiatal személyeknek kell tekinteni azokat a lakóhellyel rendelkezőket, akik a tizenhetedik életévük betöltésekor munkaképtelenek voltak, vagy akik, ha később váltak munkaképtelenné, a munkaképtelenség bekövetkezésének napját közvetlenül megelőző egy éven belül legalább hat hónapon keresztül tanulmányokat folytattak. Az ellátás nem vehető fel a tizennyolcadik életév betöltését megelőzően.
13. A Wajong címén nyújtott ellátás a munkaképtelenség mértékétől függ és a törvényben meghatározott minimálbér 70%‑áig terjed teljes munkaképtelenség esetén. Az ellátáshoz való jog nem függ díj‑ vagy járulékfizetéstől. Ezenkívül nem függ a kedvezményezett saját forrásaira vonatkozó feltételtől sem, mivel az említett ellátást csökkenteni lehet kereső tevékenységből származó jövedelem vagy e munkaképtelenségi támogatásnak más munkaképtelenségi támogatással való halmozódása esetén.
14. A Wajong által előírt ellátást az Arbeidsongeschiktheidsfonds jonggehandicapten (fogyatékossággal élő fiatal személyek munkaképtelenségi alapja) fizeti, és e törvény 64. §‑ának a) pontja alapján az államkincstár finanszírozza.
15. Az AAW‑től eltérően, amely nem írt elő korlátozást, a Wajong alapján nyújtott támogatás exportálhatósága korlátozott. A Wajong 17. §‑ának (1) bekezdése ugyanis ekként rendelkezik: „a munkaképtelenségi ellátáshoz való jog megszűnik […] a fogyatékossággal élő fiatal személy Hollandián kívüli lakóhely létesítését követő hónap első napján.”
16. A Wajong 17. cikkének (7) bekezdése azonban felhatalmazza az UWV‑t, hogy eltérjen ettől a rendelkezéstől, amikor az ellátáshoz való jog megszüntetése „súlyos méltánytalansághoz” vezetne. A kedvezményezett külföldre távozása esetében a Wajongban előírt ellátás fizetésének fenntartása tárgyában alkalmazandó iránymutatásokról szóló határozatban (Beleidsregels voortzetting Wajong-uitkering buiten Nederland, Stcrt. 2003, n° 84), amely 2003. május 2‑án lépett hatályba az UWV igazgatósága (Raad van Bestuur) kijelentette, hogy a „súlyos méltánytalanság” e fogalma arra az esetre vonatkozik, amikor egyrészt a fogyatékossággal élő fiatal személynek nyomós indoka fűződik ahhoz, hogy a Hollandián kívül telepedjen le, és másrészt feltételezhető, hogy ezen ellátás fizetésének megszakítása jelentős mértékben érinti hátrányosan. Nyomós indoknak kell tekinteni többek között a meghatározott ideig tartó orvosi kezelést, az újra beilleszkedés kilátását kínáló állásajánlat elfogadását vagy a fogyatékossággal élő fiatal személyt eltartó személyek követését, amennyiben ezek Hollandia elhagyására kényszerülnek.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
17. Az 1964. január 15‑én született J. J. Kersbergen‑Lap és az 1970. január 19‑én született D. Dams‑Schipper 80%‑tól 100%‑ig terjedő mértékben tartósan munkaképtelenek. Az AAW értelmében 1998 előtt munkaképtelenségi ellátásban részesültek. 1998. január 1‑jét követően ezt az ellátást a Wajong címén nyújtott ellátássá változtatták. 2002‑ben J. J. Kersbergen‑Lap Franciaországban, D. Dams‑Schipper pedig Németországban telepedett le. Az elköltözésüket követően az UWV mindkettejüktől megvonta a támogatást.
18. J. J. Kersbergen‑Lap ás D. Dams‑Schipper panaszt nyújtottak be a határozatokkal szemben. Az UWV igazgatósága (Raad van Bestuur) mindkét esetben megalapozatlannak találta a kifogást, és kijelentette, hogy a két érdekelt nem hivatkozhat „súlyos méltánytalanságot” eredményező helyzetre.
19. Mind J. J. Kersbergen‑Lap, mind D. Dams‑Schipper keresetet nyújtottak be a Rechtbank te Amsterdam előtt e két határozat ellen.
20. A Rechtbank te Amsterdami az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Az 1408/71 rendelet IIa. mellékletében foglalt Wajong alapján nyújtott ellátás, különleges, nem járulékalapú ellátásnak tekintendő‑e az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése értelmében úgy, hogy kizárólag az 1408/71 rendelet 10a. cikke által bevezetett koordinációs szabályozás alkalmazandó az alapeljárás felpereseihez hasonló helyzetben lévő személyek tekintetében, és hogy a kérdéses ellátás nem adható olyan személynek, akinek lakóhelye Hollandián kívül van?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
21. Kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy meghatározza azon kérdések tárgyát, amelyet a Bíróság elé kíván terjeszteni. A jogvitában eljáró és a meghozandó bírói döntésért felelősséget vállaló nemzeti bíróságok feladata, hogy az egyes ügyek sajátos körülményeire figyelemmel mérlegeljék az előzetes döntésnek az ítélethozatalhoz való szükségességét, valamint a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját (lásd többek között a C‑379/98. sz. PreussenElektra ügyben 2001. március 13‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑2099. o.] 38. pontját és a C‑18/01. sz., Korhonen és társai ügyben 2003. május 22‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑5321. o.] 19. pontját).
22. J. J. Kersbergen‑Lap azonban az észrevételei végén, a nemzeti bíróság előzetes döntésre utaló határozatában szereplőtől eltérő kérdést terjeszt elő, kiegészítő észrevételeiben kérdéseihez újabb kérdéseket fűz. Figyelemmel az előző pontban kifejtettekre, az ilyen kérdéseket nem kell megvizsgálni, mivel azok meghaladják a nemzeti bíróság által előterjesztett kérdés keretét.
23. Az előzetes döntéshozatal iránti kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kér választ, hogy az 1408/71 rendelet IIa. mellékletében foglalt, a Wajong által előírt fogyatékossággal élő fiatal személyeknek járó ellátás különleges, nem járulékalapú ellátásnak tekintendő‑e az említett rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése alapján úgy, hogy az alapeljárás felpereseiéhez hasonló helyzetben lévő személy helyzetét kizárólag a rendelet 10a. cikkével megteremtett koordinációs rendszer szabályozza, és ebből következően az említett ellátásból csak az a személy részesülhet, akinek szokásos tartózko dási helye Hollandiában van.
24. Az alapeljárás felperesei az 1408/71 rendelet személyi hatálya alá tartoznak, amennyiben esetükben a hollandiai társadalombiztosítási rendszer az irányadó, és mint biztosítottaknak, joguk lett volna a munkaképtelenségi ellátásokra, amennyiben e tagállam területén tartózkodnak (lásd értelemszerűen, többek között a 182/78. sz. Pierik‑ügyben 1979. május 31‑én hozott ítélet [EBHT 1979., 1977. o.] 4. pontját és a C‑215/90. sz. Twomey‑ügyben 1992. március 10‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑1823. o.] 13. pontját).
25. Az 1408/71 rendelet 10a. cikkében az ellátások exportálhatóságára vonatkozóan előírt eltérő rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni. Ez a rendelkezés csak azokra az ellátásokra vonatkozhat, amelyek eleget tesznek az ugyanezen rendelet 4. cikkének (2a) bekezdésében meghatározott feltételeknek, azaz azokra az ellátásokra, amelyek egyaránt különlegesek és nem járulékalapúak, és amelyeket az említett rendelet IIa. melléklete felsorol (lásd ebben az értelemben a C‑215/99. sz. Jauch‑ügyben 2001. március 8‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑1901. o.] 21. pontját).
26. Ahogyan a jelen ítélet 7. pontja rámutat, a Wajong címén nyújtott ellátás szerepel a különleges nem járulékalapú ellátások listáján az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése értelmében, amely ugyanazon rendelet IIa. mellékletének tárgyát képezi.
27. Meg kell tehát vizsgálni, hogy egyrészt a szóban forgó ellátás különleges jellegű‑e, és nyújt‑e kiegészítő, helyettesítő vagy kisegítő fedezetet az 1408/71 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében érintett egy vagy több társadalombiztosítási ágazati kockázatokra, másrészt, hogy járulékalapú‑e egy ilyen ellátás.
A Wajong címén nyújtott ellátás különleges jellegéről
A felek érvei
28. Az UWV, valamennyi észrevételt előterjesztő kormány, valamint az Európai Közösségek Bizottsága szerint a 1478/71 rendelet 4. cikke (2a) bekezdésének tárgyát képező különleges ellátások vegyes jellegű ellátások.
29. A fent említett beavatkozók szerint – az Egyesült Királyság kivételével, amely nem fogalmazott meg a Wajongnak adandó státuszra vonatkozó pontos javaslatot – ez a támogatás a vegyes ellátás tipikus jellemzőit mutatja. Az ellátás egyrészt a társadalombiztosítással rokon, mivel abból azok részesültek – az e területen alkalmazható odaítélési kritériumok szerint –, akiknek olyan kockázattal (munkaképtelenséggel) kell szembenézniük, amelyet általában fedez valamilyen társadalombiztosítási ellátás, másrészt a társadalmi támogatással rokon, amennyiben az nem az aktív vagy a járulékfizetési időszakokon alapul, és a rászorultság enyhítése a célja a fogyatékossággal élő fiatal személyek számára a létminimumnak megfelelő jövedelem biztosítása által. Egy ilyen ellátás mindig szorosan kapcsolódik az érintett ország társadalmi‑gazdasági helyzetéhez, és annak összege, mivel azt a Hollandiában alkalmazható minimálbér alapján számítják ki, figyelembe veszi ezen ország életszínvonalát.
A Bíróság álláspontja
30. Az 1408/71 rendelet 4. cikke (2a) bekezdése értelmében vett különleges ellátást annak célja határozza meg. Fel kell váltania vagy ki kell egészítenie egy társadalombiztosítási ellátást, valamint gazdasági és társadalmi indokok által igazolt, és objektív kritériumokat rögzítő szabályozás által meghatározott szociális támogatás jellegét kell mutatnia (a C‑160/02. sz. Skalka‑ügyben 2004. április 29‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑5613. o.] 25. pontja és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31. Így, amint azt a holland kormány hangsúlyozta, a Wajong által előírt ellátás helyettesítő támogatás azon személyek számára, akik nem teljesítik az ahhoz szükséges biztosítási feltételeket, hogy munkaképtelenségi ellátásban részesüljenek az 1408/71 rendelet a 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint. Azáltal, hogy minimális jövedelmet biztosított egy szociálisan hátrányos helyzetben lévő csoport számára (fogyatékossággal élő fiatal személyek), a Wajong alapján nyújtott juttatás gazdasági és társadalmi indokok alapján indokolt szociális támogatás jellegét mutatja. Annak nyújtása ezenfelül a törvényben meghatározott objektív kritériumokon alapul.
32. Habár az alapügyben szóban forgó ellátást, ahogyan a Bizottság rámutatott, az érintettek szükségleteinek és vagyonának vizsgálata nélkül nyújtották, a fogyatékossággal élő fiatal személyek nem rendelkeztek volna a létfenntartásukhoz szükséges jövedelemmel, ha azt nem kapják meg.
33. Ezenfelül az említett támogatás szorosan kapcsolódik Hollandia társadalmi‑gazdasági összefüggésrendszeréhez, mivel az e tagállam minimálbérétől és életszínvonalától függ. A Bíróság azonban már korábban elfogadta, hogy a társadalmi környezethez szorosan kapcsolódó ellátások a hatáskörrel rendelkező intézmény tagállamában lévő lakóhely feltételével nyújthatók (lásd ebben az értelemben a 313/86. sz. Lenoir‑ügyben 1988. szeptember 27‑én hozott ítélet [EBHT 1988., 5391. o.] 16. pontját; a C‑20/96. sz. Snares‑ügyben 1997. november 4‑én hozott ítélet [EBHT 1997., 6057. o.] 42. pontját és a C‑43/99. sz., Leclere és Deaconescu ügyben 2001. május 31‑én hozott ítélet [EBHT 2001., I‑4265. o.] 32. pontját).
34. Ebből következően a Wajong címén nyújtott ellátást az 1408/71 rendelet értelmében különleges ellátásnak kell minősíteni.
A Wajong címén nyújtott ellátás nem járulékalapú jellegéről
35. Az UWV, valamennyi észrevételt előterjesztő kormány, valamint a Bizottság szerint a Wajong szerinti támogatás nem járulékalapú.
36. A döntő kritérium a tárgyban az érintett ellátás tényleges finanszírozási módjában keresendő (lásd ebben az értelemben fent hivatkozott Jauch‑ügyben hozott ítélet 32. és 33. pontját). A Bíróság megvizsgálja, hogy ezt a finanszírozást közvetlenül vagy közvetetten társadalombiztosítási járulékok vagy állami források útján biztosítják‑e.
37. A Wajong alapján nyújtott ellátások finanszírozásához szükséges forrásokat a kincstár nyújtja, azaz az állami költségvetés. Ezenfelül e támogatás biztosítása nem függ attól a feltételtől, hogy a kedvezményezett jogosult legyen egy másik, járulékalapú társadalombiztosítási ellátásra is. Tekintettel arra a kategóriára, amelybe a felperesek tartoznak, a járulékok útján való közvetett finanszírozás sem jöhetne szóba.
38. Következésképpen bizonyított, hogy a Wajong alapján nyújtott ellátást nem járulékalapúnak kell tekinteni az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése értelmében.
A szerzett jog veszélyeztetéséről
A felek érvei
39. J. J. Kersbergen‑Lap azt állítja, hogy az 1408/71 rendelet 10a. cikke szerinti ellátások nem exportálható jellegére nem lehet hivatkozni az 1998 előtt az AAW alapján felvett ellátások kedvezményezettjeivel szemben. Ez ugyanis szerzett jogot veszélyeztetne.
40. A Wajong hatálybalépésének időpontjában ugyanis, azaz 1998‑ban és annak különleges nem járulékalapú ellátásként való felvételekor az 1408/71 rendelet IIa. mellékletébe, az alapügy felperesei a fogyatékossággal élő fiatal személyek ellátásában részesültek az AAW alapján, amelynek az exportálhatóságára semmilyen korlátozás nem vonatkozott.
A Bíróság álláspontja
41. Nincs szükség annak vizsgálatára, hogy a Wajongban előírt ellátás valójában az AAW alapján nyújtott ellátás folyamatosságát biztosította‑e más néven, mivel az alapügy felpereseivel azonos helyzetben lévő személy – J. J. Kersbergen‑Lap állításával ellentétben – nem hivatkozhat a szerzett jogok védelmének elvére, hogy – annak ellenére, hogy Hollandia területén kívül létesített lakóhelyet – az alapügyben szóban forgó ellátásban részesüljön.
42. Ugyanis jóllehet a jogbiztonság elvével ellentétes egy rendelet visszamenőleges alkalmazása, függetlenül azoktól a kedvező vagy kedvezőtlen hatásoktól, amelyekkel egy ilyen alkalmazás az érdekelt számára járhat, ugyanezen elv megköveteli, hogy egy ténybeli helyzetet, kifejezett ellentétes rendelkezés hiányában, a megvalósulásakor hatályos jogszabályok fényében vizsgáljanak meg (a 10/78. sz. Belbouab‑ügyben 1978. október 12‑én hozott ítélet [EBHT 1978., 1915. o.] 7. pontja). Ha az új törvény csak a jövőben hatályosul, eltérő rendelkezés hiányában alkalmazandó a régi törvény hatálya alatt létrejött helyzeteknek a jövőben bekövetkező hatásaira (lásd ebben az értelemben a 96/77. sz., Bauche és Delquignies ügyben 1978. február 15‑én hozott ítélet [EBHT 1978., 383. o.] 48. pontját; a 125/77. sz., Koninklijke Scholten‑Honig és De Bijenkorf ügyben 1978. október 25‑én hozott ítélet [EBHT 1978., 1991. o.] 37. pontját; a 40/79. sz., P. kontra Bizottság ügyben 1981. február 5‑én hozott ítélet [EBHT 1981., 361. o.] 12. pontját; a 270/84. sz., Licata kontra Gazdasági és Szociális Bizottság ügyben 1986. július 10‑én hozott ítélet [EBHT 1986., 2305. o.] 31. pontját, és a C‑28/00. sz. Kauer‑ügyben 2002. február 7‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑1343. o.] 20. pontját).
43. Az alapügyben a Wajong hatálybalépése és annak felvétele az 1408/71 rendelet IIa. mellékletébe az alapügy felpereseinek Hollandia területéről való elköltözését megelőzően következett be. Ezzel ellentétes átmeneti rendelkezések hiányában – különösen az 1408/71/EGK tanácsi rendelet és az 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 574/72/EGK rendelet módosításáról szóló, 1998. június 4‑i 1223/98/EK tanácsi rendeletben (HL L 168., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 292. o.) – ennélfogva a jogi következményeket (a Wajong címén nyújtott ellátás exportálhatóságának kérdése), amelyet ez a ténybeli helyzet eredményezett (Hollandián kívüli lakóhely létesítése) az ennek bekövetkezése időpontjában alkalmazandó szabályok, tehát az új rendelkezések fényében kell megvizsgálni.
44. Ebből következően a feltett kérdésre úgy kell válaszolni, hogy a Wajong alapján nyújtott ellátást különleges nem járulékalapú támogatásnak kell tekinteni az 1408/71 rendelet 4. cikke (2a) bekezdése értelmében úgy, hogy kizárólag e rendelet 10a. cikkének koordinációs szabályát kell alkalmazni, és hogy az említett ellátásból nem részesülhet az olyan személy, akinek a lakóhelye Hollandián kívül van.
A költségekről
45. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján, a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
A fogyatékossággal élő fiatal személyek munkaképtelenségi biztosításáról szóló, 1997. április 24‑i törvény (Wet arbeidsongeschiktheidsvoorziening jonggehandicapten) alapján nyújtott ellátást különleges nem járulékalapú támogatásnak kell tekinteni az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel módosított és naprakésszé tett, az 1999. február 8‑i 307/1999/EK tanácsi rendelettel módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet 4. cikke (2a) bekezdésének értelmében úgy, hogy kizárólag a rendelet 10a. cikkének koordinációs szabályát kell alkalmazni, és az említett ellátásból nem részesülhet az olyan személy, akinek a lakóhelye Hollandián kívül van.