JÁN MAZÁK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2007. január 18.(1)
C‑328/05. P. sz. ügy
SGL Carbon AG
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Fellebbezés – Verseny – Speciális grafit – A ne bis in idem elve”
I – Bevezetés
1. A német SGL Carbon AG társaság (a továbbiakban: SGL) jelen fellebbezéssel az Elsőfokú Bíróságnak a Tokai és társai kontra Európai Közösségek Bizottsága egyesített ügyekben 2005. június 15‑én hozott ítélete(2) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri a Bíróságtól annyiban, amennyiben az Elsőfokú Bíróság elutasította a T‑91/03. sz. ügyben az EK 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban 2002. december 17‑én hozott C(2002) 5083 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) ellen benyújtott megsemmisítés iránti keresetét.
2. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélettel többek között csökkentette az SGL‑re az izosztatikusgrafit-ágazatában elkövetett jogsértésért kiszabott bírság mértékét, és a keresetet ezt meghaladó részében elutasította.
3. Jelen fellebbezés tekintettel a körülményekre és a hivatkozott jogalapokra szorosan összefügg a C‑308/04. P. sz. ügyben hozott ítélet elleni fellebbezéssel, amelynek tárgya a Bizottság által a grafitelektróda-ágazatban a megállapodásokban és összehangolt magatartásokban való részvétel miatt kiszabott bírság. Az ügyben a Bíróság 2006. június 29‑én hozott ítéletet.(3)
II – Jogi háttér
A – A 17. rendelet
4. A Szerződés [81]. és [82]. cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. (első) tanácsi rendelet(4) (a továbbiakban: 17. rendelet) 15. cikke kimondja:
„(1) A Bizottság határozattal 100‑tól 5 000 elszámolási egységig terjedő összegű bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy a vállalkozások társulásaira, ha szándékosan vagy gondatlanságból:
[…]
(b) a 2. cikk szerinti kérelemben vagy a 4. és 5. cikk szerinti bejelentésben helytelen vagy félrevezető információt szolgáltatnak; vagy
[…]
(2) A Bizottság határozattal 1 000‑től 1 000 000 elszámolási egységig terjedő, vagy annál nagyobb összegű bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy a vállalkozások társulásaira, de a bírság mértéke nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%‑át, ha a vállalkozások szándékosan vagy gondatlanságból:
(a) megsértik a Szerződés [81]. cikkének (1) bekezdését vagy [82]. cikkét […]
[…]
A bírság összegének megállapításakor a jogsértés súlyát és időtartamát is figyelembe kell venni.
[…]”
B – A bírságkiszabási iránymutatás
5. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló bizottsági iránymutatás(5) (a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás) preambulumában előírja:
„Az […] felvázolt elveknek biztosítaniuk kell, hogy a Bizottság határozatai a vállalkozások és a Bíróság előtt átláthatóak és pártatlanok legyenek, ugyanakkor fenn kell tartaniuk a vonatkozó jogszabályok alapján a bírságok kiszabása tekintetében az összforgalom 10%‑ának korlátain belül a Bizottságra ruházott mérlegelési jogkört. E mérlegelésnek azonban egységes és megkülönböztetéstől mentes, a versenyszabályok megsértésének büntetése terén kitűzött célokkal összhangban álló politikát kell követnie.
A bírság összegének meghatározásánál alkalmazandó új módszer – amelyik a súlyosító, illetve az enyhítő körülmények figyelembevételével megfelelően növelt, illetve csökkentett alapösszegből indul ki – a következő szabályokat követi.”
C – Az engedékenységi közlemény
6. A Bizottság a kartell ügyek esetében a pénzbírságok alóli mentességről és a pénzbírságok csökkentéséről szóló, 1996. július 18‑i 96/C 207/04 közleményében(6) (a továbbiakban: engedékenységi közlemény) meghatározta azokat a feltételeket, amelyek esetén a vizsgálat során együttműködő vállalkozásokat mentesíteni lehet a bírságok alól, illetve az egyébként rájuk kiszabandó bírságot csökkenteni lehet.
7. A közlemény A. szakaszának (5) bekezdése:
„A vállalkozás vele való együttműködése csak egyike azon tényezőknek, amelyeket a Bizottság figyelembe vesz a bírság összegének megállapítása során. […]”
8. Az engedékenységi közleménynek „Lényeges mértékű csökkentés” című C. szakasza a következőképpen rendelkezik:
„Azon a – B. szakasz b)‑e) pontjában felsorolt feltételeknek megfelelő – vállalkozással szemben, amely felfedi a titkos kartellt, miután a Bizottság határozatban elrendelt vizsgálatot kezdett a kartellben résztvevő vállalkozásokkal szemben anélkül, hogy e vizsgálat kellő bizonyítékot nyújtott volna a Bizottság határozat elfogadása céljából indított eljárás megindításához, a bírság 50–75%‑kal csökkenthető.”
9. A C. szakasz által hivatkozott B. szakaszban felsorolt feltételek, hogy a szóban forgó vállalkozás:
„a) feljelenti a Bizottságnak a titkos kartellt azelőtt, hogy ez utóbbi határozat alapján megkezdené a kartellben résztvevő vállalkozások vizsgálatát, és anélkül, hogy elegendő információval rendelkezne ahhoz, hogy bizonyítsa a feljelentett kartell létezését;
b) elsőként szolgáltat döntő bizonyítékot a kartell fennállásának bizonyítására;
c) legkésőbb a kartell felfedésekor megszünteti kartellben való részvételét;
d) minden hasznos információt, valamint a kartellel kapcsolatosan birtokában lévő minden dokumentumot és bizonyítékot átnyújt a Bizottságnak, valamint teljes mértékben és folyamatosan együttműködik a vizsgálat lefolytatásának egész ideje alatt;
e) nem kényszerített más vállalkozást a kartellben való részvételre és a jogsértő cselekményben nem volt kezdeményező vagy meghatározó szerepe.”
10. A D. szakasz (1) bekezdése szerint „[a]mikor a vállalkozás együttműködik anélkül, hogy a B. és C. szakaszban ismertetett feltételeket teljesítené, azon bírság 10–15% közötti mérséklésének kedvezményében részesül, amelyet az együttműködés hiánya miatt szabtak volna ki rá”, és ezen szakasz (2) bekezdése szerint „ilyen lehet többek között az az eset, amikor:
– a kifogásközlés elküldése előtt a vállalkozás olyan információkat, okiratokat vagy egyéb bizonyítékokat szolgáltat, amelyek hozzájárulnak az elkövetett jogsértés létezésének megerősítéséhez;
– a kifogásközlés kézhezvételét követően a vállalkozás tájékoztatja a Bizottságot arról, hogy nem vitatja azoknak a tényeknek a valósságát, amelyekre a Bizottság vádjait alapíthatja.”
D – Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény
11. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének 4. cikke a következőképpen rendelkezik:
12. „Kétszeres eljárás alá vonás vagy büntetés tilalma
Ha valakit egy állam büntető törvényének és büntető eljárási törvényének megfelelően egy bűncselekmény kapcsán már jogerősen felmentettek vagy elítéltek, e személlyel szemben ugyanennek az államnak az igazságszolgáltatási szervei ugyane bűncselekmény miatt nem folytathatnak büntető eljárást, és vele szemben abban büntetést nem szabhatnak ki.
Az előző bekezdés rendelkezései nem képezik akadályát annak, hogy az adott állam büntető törvényeinek és büntető eljárási törvényeinek megfelelően az eljárást újból megindítsák, ha új, vagy újólag feltárt tények, vagy az eljárás alapvető hibái természetüknél fogva kihatással vannak a meghozott ítéletre.
A jelen Cikk rendelkezéseitől az Egyezmény 15. cikkére hivatkozással nem lehet eltérni.”
III – Az eljárás és a vitatott határozat alapjául szolgáló tényállás
13. A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság az alábbiak szerint összegezte az előtte benyújtott kereset alapjául szolgáló tényállást:
„1. A C(2002) 5083 végleges határozatával […] a Bizottság megállapította, hogy számos vállalkozás vett részt az EK 81. cikk (1) bekezdése és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkének (1) bekezdése szerinti megállapodásokban és összehangolt magatartásokban a speciális grafit ágazatban 1993 júliusától 1998 februárjáig.
2. A határozatban használt »speciális grafit« kifejezést különböző grafittermékek megnevezésére használják, ide nem értve a különböző kohászati felhasználásra szánt grafitelekródákat, azaz az izosztatikus, extrudált és öntött grafitot.
3. Az izosztatikus grafit az extrudált és az öntött grafitnál jobb mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik, az egyes termékek ára pedig azok mechanikai tulajdonságainak függvényében változik. Az izosztatikus grafitot különösen fém öntőformák gyártásához használt elektroeróziós gépek elekródájaként alkalmazzák. Az izosztatikus grafitot nem vastartalmú fémek, mint a réz vagy rézötvözetek folyamatos öntésénél igénybe vett öntőformaként is használják.
4. Az izosztatikus grafit valamint az extrudált, illetve öntött grafit előállítási költsége között legalább 20%‑os eltérés tapasztalható. Általában az extrudált grafit a legolcsóbb, ezért amennyiben megfelel a felhasználási követelményeknek, azt használják. Az extrudált termékeket széles körben használják ipari célokra, különösen a kohászatban, az alumíniumiparban, a vegyiparban és a fémiparban.
5. Az öntött grafitot általában csak nagyobb méretet igénylő alkalmazások esetén választják, mivel jellemzői rendszerint rosszabbak az extrudált grafit tulajdonságainál.
[…]
7. A határozat két különböző kartellre vonatkozik, melyek közül az egyik az izosztatikus speciális grafit piacát fedte le, a másik az extrudált speciális grafit piacát, míg az öntött grafitra vonatkozóan semmiféle jogsértésre utaló bizonyítékot nem találtak. Ezek a kartellek egészen sajátos termékekre, teljes vagy darabolt grafittömbökre vonatkoztak, ide nem értve a megmunkált, azaz az ügyfél számára méretre alakított termékeket.
8. A nyugati világ fő speciális grafitgyártói a multinacionális vállalkozások. […]
9. A határozat elfogadásának időpontjában a Közösség, illetve az EGT legjelentősebb izosztatikusgrafit-gyártói a német SGL Carbon (a továbbiakban: SGL) és a francia Le Carbone-Lorraine SA (a továbbiakban: LCL) voltak. A japán Toyo Tanso Co. Ltd (a továbbiakban: TT) a harmadik helyen található, amelyet egyéb japán vállalatok követnek, nevezetesen a Tokai Carbon Co. Ltd (a továbbiakban: Tokai), az Ibiden Co. Ltd (a továbbiakban: Ibiden), a Nippon Steel Chemical Co. Ltd (a továbbiakban: NSC) és az NSCC Techno Carbon Co. Ltd (a továbbiakban: NSCC) és az amerikai UCAR International Inc. (a továbbiakban: UCAR), amely jelenleg a GrafTech International Ltd.
[…]
11. Az extrudált grafit világpiacán a legjelentősebb gazdasági szereplő az UCAR (40%) és az SGL (30%) volt. Az európai piacon a forgalom kétharmadát e vállalkozások érték el. A japán gyártók részesedése 10%‑os volt a világpiacon és 5%‑os a közösségi piacon. Az extrudált termékek eladásainak aránya tömbök vagy rudak formájában (megmunkálatlan termékek) az UCAR esetében 20%‑tól 30%‑ig és az SGL esetében 40%‑tól 50%‑ig terjedt.
12. 1997 júniusában a Bizottság a grafitelektróda-piacot érintő vizsgálatot kezdeményezett, amely az EK‑Szerződés 81. cikke és az EGT‑megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E‑1/36.490 „grafitelektródák”-ügy) a 2001. július 18‑án hozott bizottsági határozat elfogadásához vezetett. A vizsgálat során az UCAR 1999‑ben felvette a kapcsolatot a Bizottsággal azért, hogy benyújtsa kérelmét [az engedékenységi közlemény] alapján. A kérelem vélelmezett versenyellenes magatartásra vonatkozott az izosztatikus és az extrudált grafit piacán.
13. Az UCAR által benyújtott dokumentumok alapján a Bizottság a 17. rendelet 11. cikke alapján információkérést küldött az SGL, az Intech, az Ibiden, a Tokai és a TT részére, és részletes információt kért a versenytársak közötti kapcsolatfelvételről. Ezek a vállalatok felvették a kapcsolatot a Bizottsággal, és kifejezték az együttműködésre irányuló szándékukat a Bizottság vizsgálataiban.
14. Az Egyesült Államokban 2000 márciusában és 2001 februárjában büntetőeljárás indult az LCL leányvállalata, valamint TT leányvállalata ellen a speciális grafitból készült termékek piacát érintő kartellben való részvétel miatt. A vállalatok bűnösnek vallották magukat, és vállalták a bírság megfizetését. 2001 októberében az Ibiden szintén bűnösnek vallotta magát, és vállalta a bírság megfizetését.
15. A Bizottság 2007. május 17‑én kifogásközlést küldött a határozat címzettjeinek. Minden vállalat, az Intech EDM BV és az Intech EDM AG kivételével, válaszában elismerte a jogsértést. Egyetlen vállalat sem vitatta érdemben a tényállást.
16. A kartell tagjai által alkalmazott módszerek hasonlóságára, valamint arra a tényre tekintettel, hogy a két jogsértés kapcsolódó termékeket érintett, és az SGL és az UCAR érintett volt mindkét ügyben, a Bizottság megfelelőnek tartotta, hogy a jogsértésekkel mindkét termékpiacon egy és ugyanazon eljárás keretében foglalkozzanak.
17. A közigazgatási eljárás 2002. december 17‑én a határozat meghozatalával végződött, amely elsősorban megállapította, hogy a felperesek: a TT, az UCAR, az LCL, az Ibiden, az NSC és az NSCC világszerte minimumárakat (célul tűzött árakat) határoztak meg a megmunkálatlan izosztatikus grafit piacán, és másodsorban megállapította, hogy az SGL és az UCAR hasonló jogsértést követett el világviszonylatban a megmunkálatlan extrudált grafit piacán.
18. Tekintettel a jogsértésre az izosztatikus grafit piacán a határozat megjegyzi, hogy az árakat a termék alkalmazási területe, földrajzi területe (Európa vagy az Egyesült Államok) és kereskedelmi szint (forgalmazók/feldolgozó üzemek és nagyméretű végső felhasználók feldolgozási kapacitással) szerint rögzítették és osztályozták A kartell tárgya a kereskedelmi feltételek egységesítése és a szállítási dokumentumok kicserélése volt annak érdekében, hogy biztosítsa az értékesítések alapos nyomonkövetését és a kartell szabályaitól való eltérés felderítését. Néhány alkalommal információt cseréltek a jelentős ügyfelek felosztásáról.
19. A határozat megállapítja, hogy az izosztatikus grafit piacára vonatkozó kartell-megállapodásokat négy különböző szinten tartott rendszeres többoldalú találkozókon fogadták el:
– »felső szintű« találkozó, amelyen a vállalatok vezetői vettek rész, és amelyeken az együttműködés alapelveit határozták meg;
– »nemzetközi munka«-találkozó, amely a különböző kategóriájú grafittömbök osztályozására és az egyes kategóriákra vonatkozó legalacsonyabb ár meghatározására irányult;
– »regionális« találkozók (Európára vonatkozóan);
– »helyi« (nemzeti) találkozók, amelyek az olasz, német, francia, brit, illetve spanyol piacra vonatkoztak.
[…]
21. Ami az extrudált grafit piacát illeti, egyértelmű a határozatból, hogy az ilyen termékek európai piacán a két legfontosabb szereplő, az SGL és az UCAR beismerte részvételét számos, ezzel a piaccal kapcsolatos kétoldalú tárgyaláson az 1993‑tól 1996 végéig terjedő időszakban. Az UCAR és az SGL megegyezett, hogy megemelik az extrudált grafit árát a Közösség/EGT piacán. A termékek árait és osztályozását rendszeresen megbeszélték az árverseny elkerülése érdekében. A felek valójában egymást felváltva jelentették be az új árakat az ügyfeleknek.
22. A Bizottság a határozatban megállapított tények és jogi értékelés alapján bírságot szabott ki az érintett vállalkozásokra, melynek összegét 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló bizottsági iránymutatásban, valamint az engedékenységi közleményben foglalt módszernek megfelelően számította ki.
23. A [vitatott] határozat rendelkező része 1. cikkének első bekezdése kimondja, hogy az alábbi vállalkozások megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését és az EGT‑megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését azáltal, hogy a megjelölt időszakokban a Közösségben és az EGT‑ben az izosztatikus speciális grafit piacain megállapodásokban és összehangolt magatartásban vettek részt:
[…]
SGL [Carbon], 1993. július – 1998. február;
[…]
24. Ugyanezen rendelkezés második albekezdése szerint az alábbi vállalkozások megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését és az EGT‑megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését azáltal, hogy a megjelölt időszakokban a Közösségben és az EGT‑ben az extrudált speciális grafit piacain megállapodásokban és összehangolt magatartásban vettek részt:
– SGL, 1993. február – 1996. november;
[…]
25. A vitatott határozat rendelkező részének 3. cikke az alábbi bírságot szabja ki:
[…]
SGL:
– izosztatikus speciális grafit termékek: 18 940 000 euró;
– extrudált speciális grafit termékek: 8 810 000 euró;
[…]
26. Az említett 3. cikk elrendeli továbbá a bírságnak a [vitatott] határozat közlésétől számított három hónapon belüli megfizetését, 6,75%‑os késedelmi kamat megfizetésének terhe mellett.
27. A határozatot 2002. december 20‑án kelt levélben közölték valamennyi felperessel. A levélben szerepel, hogy a Bizottság [e] határozatban előírt határidő lejártakor behajtatja a szóban forgó összeget; abban az esetben viszont, amennyiben az Elsőfokú Bírósághoz keresetet terjesztenének elő, semmiféle végrehajtási intézkedésre nem fog sor kerülni, feltéve hogy a 4,75%‑os kamatot megfizetik, és bankgaranciát adnak.”
IV – Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet
14. Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához benyújtott külön keresetleveleikben az SGL, valamint a többi érintett vállalat, amelyekhez a vitatott határozatot címezték, keresetet nyújtott be a vitatott határozat megsemmisítése iránt.
15. A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság különösen a következőket állapította meg és mondta ki:
„A T‑91/03. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben [az Elsőfokú Bíróság]:
– a COMP/E‑2/37.667 határozat 3. pontjában a felperesre az izosztatikusgrafit-ágazatban elkövetett jogsértésért kiszabott bírság összege 9 641 970 euró;
– a keresetet egyebekben elutasítja;
– a felperes viseli saját költségeinek kétharmad részét és a Bizottság költségeinek kétharmadát, a Bizottság viseli saját költségeinek egyharmad részét és a felperes költségeinek egyharmadát.”
V – A felek kérelmei a Bíróság előtt
16. Az SGL Carbon azt kéri, hogy a Bíróság:
– részben helyezze hatályon kívül az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T‑71/03., T‑74/03., T‑87/03. és T‑91/03. sz. egyesített ügyekben 2005. június 15‑én hozott ítéletét, amennyiben a T‑91/03. sz. ügyben elutasította a Bizottság által az EK 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban 2002. december 17-én hozott C(2002) 5083 végleges határozata ellen benyújtott kereset;
– másodlagosan csökkentse a fellebbezőre a 2002. december 17‑i határozat 3. cikkében kiszabott bírság összegét, valamint csökkentse az ítélethozatalig fizetendő kamat és ennek megfelelően a fellebbezés tárgyát képező ítélet rendelkező részében foglalt késedelmi kamat mértékét;
– kötelezze a Bizottságot az eljárás összes költségének viselésére.
17. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a fellebbezőt a költségek viselésére.
VI – A fellebbezés
18. Az SGL fellebbezésének alátámasztása céljából hat jogalapot jelöl meg, amelyek az eljárási szabályok téves alkalmazására és a közösségi jog megsértésére irányulnak.
19. Első jogalapjában az SGL előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a ne bis in idem elvét azáltal, hogy figyelmen kívül hagyta az Egyesült Államokban a fellebbezőre korábban kiszabott bírságot. A második jogalap az SGL‑nek a kartellben betöltött vezető szerepe miatt a rá kiszabott bírság összegének 35%‑os megemelése ellen irányul. A harmadik jogalap arra vonatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta figyelembe venni az SGL azon kifogását, hogy az üggyel foglalkozó bizottsági csoport tagjainak hiányos nyelvtudása miatt a védelemhez való jogait helyrehozhatatlan sérelem érte. Az SGL negyedik jogalapjával azt állítja, hogy az ő együttműködését a kartellben részt vevő más vállalkozásokhoz képest alulértékelték. Az SGL ötödik jogalapjával azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta figyelembe venni a fizetőképességét, így a kiszabott bírságok összege aránytalanul magas volt. Az SGL hatodik jogalapjával előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság helytelenül állapította meg a kamatot.
A – A ne bis in idem elvének megsértésére vonatkozó első jogalapról
A fő érvek
20. Az első jogalapban előterjesztett érvekkel az SGL lényegében előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 112–116. pontjában elmulasztotta figyelembe venni az Egyesült Államokban korábban, 1999–ben az SGL‑re kiszabott bírságokat. E szankcióknak – akár a természetes igazságosság indokai alapján – a kiszabott bírság csökkentéséhez kellett volna vezetniük. Ez következik a ne bis in idem elve helyes értelmezéséből, amely az Elsőfokú Bíróság megállapításaival ellentétben a harmadik országokra kiszabott szankciók vonatkozásában szintén alkalmazandó.
21. Ami az elv tartalmát és alkalmazási területét érinti az SGL különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikkére az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének (a továbbiakban: EJEE) 4. cikkére, a tagállamok nemzeti jogrendszerére és az Elsőfokú Bíróság és a Bíróság számos ítéletére hivatkozik. A Boehringer-ügyben hozott ítéletből(7) nem vezethető le – ahogy azt az Elsőfokú Bíróság helytelenül állapította meg a megtámadott ítélet 112. pontjában –, hogy a szankciók halmozásának tilalma nem alkalmazható a jelen ügyhöz hasonló esetben, amelyben a két büntetés alapjául szolgáló tények azonosak. A területi elv, amelyre az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 113. pontjában hivatkozott, nem mond ellent ennek az álláspontnak. Az Elsőfokú Bíróság következtetése annyiban nem megfelelő, amint a megtámadott ítélet 116. pontjában azon az állásponton volt, hogy a közösségi hatóságok és az Egyesült Államok hatóságai által védett jogtárgyak nem azonosak.
22. Az SGL különösen fenntartja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg a megtámadott ítélet 114. pontjában, hogy szükségtelen mind az SGL azon állításának vizsgálata, amely szerint az Egyesült Államokban a kartellban való részvételéért a grafitelektróda-ágazatban a rá kiszabott szankciók a speciális grafitot is érintették, mind e tekintetben az SGL által megnevezett tanúk meghallgatása. Az SGL mindenesetre bizonyította az „idem” létezését.
23. A tárgyaláson az SGL – tekintettel a Bíróságnak az SGL Carbon ügyben hozott ítéletére(8) – hozzáfűzte, hogy a Bíróság ugyan elutasította azt az álláspontot, hogy egy korábbi, valamely vállalatra egy harmadik országban kirótt szankciót minden esetben figyelembe kell venni, nem jelenti azt, hogy a Bizottságnak nincs mérlegelési jogköre arra, hogy ezt a körülményt figyelembe vegye. A Bizottság – különös tekintettel a szankció arányosságának biztosítására –akár kötelezhető is arra, hogy mérlegelési mozgásterét olyan módon gyakorolja, hogy a korábbi szankciókat, mint a jelen ügyben szóban forgó szankció, figyelembe vegye.
24. Az SGL által előterjesztett érvek elutasítására a Bizottság részletes megjegyzéseket tesz, és fenntartja, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a ne bis in idem elve nem alkalmazható jelen ügyben.
Az értékelés
25. Először is emlékeztetni kell arra, hogy a ne bis idem elve tiltja, hogy ugyanazt a személyt ugyanazon jogsértő magatartás miatt egyazon védett jogtárgy védelmében többször szankcionálják. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ezen elv, amelyet az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének 4. cikke is elismer, a közösségi jog alapvető jogelve, amelynek megtartását a közösségi bíróságok biztosítják.(9) Végül meg kell jegyezni, hogy ezen elv alkalmazása három konjunktív feltétel teljesüléséhez kötött: a tények azonossága, a jogsértés elkövetőjének azonossága, és a védett jogtárgy azonossága. Ezen elv szerint ezért ugyanaz a személy egyetlen jogsértő magatartás miatt ugyanazon jogtárgy védelmében többször nem szankcionálható.(10)
26. Ami továbbá különösen a kérdéses jogalapot illeti, meg kell jegyezni, hogy a Bíróság már az SGL Carbon ügyben(11) és a Showa Denko ügyben(12) hozott ítéletében megállapította – és lényegében ugyanerre az álláspontra jutott az Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében(13) –, hogy a Bizottság nem köteles a harmadik államokban a vállalkozás ellen a versenyjogi szabályok megsértése miatt folytatott eljárások és kiszabott szankciók figyelembevételére.
27. E tekintetben a Bíróság az SGL Carbon ügyben hozott ítéletben hasonló kérelmeket utasított el, amelyeket lényegében ugyanazon érveket támasztottak alá, mint amelyeket az SGL jelen ügyben előterjesztett.
28. A ne bis in idem elvének hatályával kapcsolatban olyan esetben, amikor a harmadik állam hatóságai közbeléptek az adott állam területén hatályos versenyjog szerinti büntetéskiszabási hatáskörükben eljárva, az Elsőfokú Bíróság érvelésében – amellyel egyetértek – elsősorban arra mutatott rá, hogy a kartell nemzetközi összefüggések között működött, amelyet többek között a területükön a harmadik országok jogrendjébe való beavatkozás jellemez, és a harmadik államok hatóságai, amelyek feladata a szabad verseny védelme a területi illetékességük körében, a hivatkozott államokban érvényes követelményeknek vannak alávetve.(14)
29. A Bíróság továbbá megállapította, hogy a más államok jogrendjét a versenyjog területén megalapozó tényezők nem csak meghatározott célokat és célkitűzéseket tartalmaznak, hanem különös anyagi szabályok elfogadásához, valamint a közigazgatási, büntetőjogi vagy polgári jogi területen teljesen eltérő jogkövetkezményekhez vezetnek, amennyiben a hivatkozott államok hatóságai megállapították a versenyjog szabályainak megsértését.
30. A Bíróság világosan megkülönböztette ezt a helyzetet – amelyet az eltérő területi hatáskör és a jogrendszerek sokfélesége jellemez, amelyek saját speciális céljaikat követik – attól a helyzettől, amikor csak a közösségi jogot és egy vagy több tagállam jogát kell alkalmazni valamely vállalkozás esetén, vagyis olyan helyzetet, amelyben a kartell kizárólag az Európai Közösség jogrendjének területi hatályán belül működik.(15)
31. Hangsúlyozta, hogy a közösségi szinten védett jogtárgy sajátosságai miatt a Bizottságnak az erre vonatkozó hatásköre alapján tett értékelése jelentősen különbözhet a harmadik államok hatóságai által végzett értékeléstől.
32. A Bíróság arra következtetésre jutott – különös tekintettel a Közösség jogrendszerei által és egy harmadik állam, különösen az Egyesült Államok által védett jogi érdekek közötti különbségekre –, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen döntött úgy, hogy a ne bis in idem elve nem alkalmazható.
33. Az SGL a ne bis in idem elvének megsértésére vonatkozó kifogását a jelen ügyben ezért, ugyanezen okokból el kell utasítani.
34. Ami az SGL egyéb elvekre való hivatkozását illeti, mint például a természetes igazságosság elve, hozzá kell tenni, hogy a Bíróság az SGL Carbon ügyben megállapította, hogy nincs más elv – beleértve a nemzetközi jog elveit –, amely kötelezővé tette volna a Bizottság számára azt, hogy a harmadik államokban az érintett vállalkozás ellen folytatott eljárásokat és kiszabott szankciókat figyelembe vegye.(16)
35. Ami az SGL által a tárgyaláson előterjesztett érvet illeti, amely szerint az SGL Carbon ügyben hozott ítéletet úgy kell értelmezni, hogy a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik arra, hogy egy korábban egy harmadik államban kirótt szankciót figyelembe vegyen, és a Bizottságtól végülis megkövetelhető, hogy mérgelési jogkörét ily módon gyakorolja, elegendő azt megállapítani, hogy az ilyen megközelítés annak megkísérlésére vezet, hogy a Bíróság egyértelmű értelmezését ebben az ítéletben ellentétesre torzítja, és ezért nem elfogadható.(17)
36. Ebből következően az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, és nem sértette meg a ne bis in idem elvét azzal, amikor a megtámadott ítélet 112–116. pontjában megállapította, hogy a Bizottság az SGL‑re történő szankció kirovásánál nem volt köteles arra, hogy az Egyesült Államokban a korábban kiszabott szankciót figyelembe vegye.
37. Ami továbbá az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 112. pontjában a Boehringer ügyben hozott ítéletre(18) történő hivatkozást illeti, a Bíróság nem foglalkozott ebben az ügyben azzal a kérdéssel, hogy vajon a Bizottság köteles‑e figyelembe venni valamely harmadik állam hatóságai által kiszabott szankciót, mivel nem került bizonyításra, hogy egyrészt a Bizottság által, másrészt az amerikai hatóságok által felperessel szemben összegyűjtött tények valójában azonosak lettek volna.(19)
38. A Bíróság ugyanakkor abban az ügyben megállapította, hogy a ne bis in idem elve megköveteli, hogy a tényállás azonos legyen, és tárgyukban és területi elhelyezkedésükben lényegében ne térjenek el egymástól.(20)
39. Azzal, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 112. pontjában ezen elv tekintetében megállapította, hogy „ha a két kérdéses büntetés alapjául szolgáló tények a megállapodások ugyanazon csoportjából erednek, ám ezek tárgyukban és területi elhelyezkedésükben különböznek, ebben az esetben ez az elv nem alkalmazható” az Elsőfokú Bíróság csupán ezen ítélkezési gyakorlatot alkalmazta helyesen.
40. Végül ami azt az érvelést illeti, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 114. pontjában állítólagosan elmulasztotta megvizsgálni az SGL azon állítását, amely szerint az Egyesült Államokban a kartellban való részvételéért a grafitelektróda-ágazatban a rá kiszabott szankciók a speciális grafitot is érintették, és mivelhogy elmulasztotta az SGL által megnevezett tanúk meghallgatását, a következőket kell megjegyezni: mivel az Elsőfokú Bíróság, amint azt fent kifejtettem, jogosult volt annak megállapítására, hogy a ne bis in idem elve nem alkalmazandó a harmadik országokban kiszabott büntetések tekintetében, mivel a védett jogtárgyak nem azonosak, arra a következtetésre juthatott, hogy egy további vizsgálat szükségtelen arra nézve, hogy tekintettel a tényállásra „idem”, vagyis ugyanazon magatartás, áll‑e fenn. Ezen érvet ezért szintén el kell utasítani.
41. A fenti megállapítások fényében, az első jogalapot – mint megalapozatlant – el kell utasítani.
B – A bírság összegének az SGL által a kartellben betöltött egyedüli irányító szerep miatti 35%‑os megemelése ellen irányuló második jogalapról
A fő érvek
42. Második jogalapjában az SGL vitatja az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 138–155. és 316–331. pontjában foglalt azon megállapításait, melyek szerint az SGL a kartellben irányító szerepet töltött be, és ennek következtében az SGL‑re kirótt megemelt pénzbírság összegének mértékét 50%‑ról 35%‑ra kell csökkenteni.
43. Ez a jogalap két részből áll.
44. Az SGL elsősorban előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság semmilyen indokolást nem adott a bírságnak 35%‑os megemelésére, elvégre a vitathatatlan tények és a Bíróság saját ellentmondó megállapításai alapján ennek semmilyen jogalapja nincs. E tekintetben az SGL hivatkozik az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett érvére, ahogy azt a megtámadott ítélet 303–310. pontjában összefoglalták.
45. Az SGL másodsorban lényegében előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen vélte úgy, hogy a kifogásközlés elegendő volt a védelemhez való jogának biztosítására, ami az SGL‑nek a kartellben betöltött irányító szerepét illeti. Az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta figyelembe venni azt a tényt, amely a Bizottság által felhozott kifogásokból nem tűnt ki, hogy úgy tekinti az SGL‑re, mint amely irányító szerepet töltött be. A Bíróság így tévesen állapította meg a megtámadott ítélet 150. pontjában, hogy az SGL megfelelően megvédhette magát a kifogásközlésben foglalt információ alapján
46. A Bizottság vitatja az SGL által hivatkozott érvek mindegyikét, és előadja, hogy a jogalap legalább részben elfogadhatatlan.
A jogkérdésről
47. Ami a jogalap első részét illeti, elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezést csak a jogszabály megsértésére vonatkozó érvekre lehet alapozni, a tényállásra vonatkozó értékelés teljes kizárásával. Az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel egyrészt a tényállás megállapítására – kivéve, ha megállapításainak tárgyi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered –, másrészt a tények értékelésére. A Bíróságnak nincs hatásköre a tényállás megállapítására, és főszabályként az Elsőfokú Bíróság által az e tényállás alátámasztására elfogadott bizonyítékok vizsgálatára. Amennyiben e bizonyítékokhoz szabályszerűen jutottak hozzá, és a bizonyításra, valamint a bizonyítási teherre vonatkozó általános jogelveket és eljárási szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag az Elsőfokú Bíróság feladata az elé terjesztett bizonyítékok bizonyító erejének értékelése.(21)
48. Elfogadhatatlan továbbá az a fellebbezés, amely valójában az Elsőfokú Bíróságnál benyújtott kereset újbóli megvizsgálására irányul. Az EK 225. cikk, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdése, valamint a Bíróság eljárási szabályzata 112. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni azon ítélet kifogásolt részeit, amelynek hatályon kívül helyezését az SGL kéri, valamint a fellebbezést konkrétan alátámasztó jogi érveket. Nem tesz eleget ennek a követelménynek az a fellebbezés, amely, anélkül hogy akár egyetlen olyan érvet is tartalmazna, mely a megtámadott ítéletben kifejezetten a téves jogalkalmazást azonosítaná, azoknak a jogalapoknak és érveknek az ismétlésére vagy szó szerinti átvételére szorítkozik, amelyeket már az Elsőfokú Bíróság elé terjesztettek.(22)
49. A második jogalap első részével az SGL vitatja az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 316. és azt követő pontjaiban foglalt azon megállapításait, hogy az SGL valójában irányító szerepet töltött be. Azonban nem terjeszt elő érvelést annak bizonyítására, hogy az Elsőfokú Bíróság e tekintetben jogban való tévedést követett el. Az SGL érvei ezért közvetlenül az Elsőfokú Bíróság megállapításai és a tények értékelése ellen irányulnak. Amennyiben továbbá az SGL az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett érveire hivatkozik és megismétli azokat, a fellebbezés e része valójában az Elsőfokú Bíróságnál benyújtott kereset újbóli megvizsgálására irányul.
50. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy ‑ amint arra a Bizottság helyesen rámutatott ‑ a második jogalap első részét e tekintetben elfogadhatatlanság miatt el kell utasítani.
51. Az SGL állítása ugyanakkor, amely szerint a megtámadott ítélet indokolása ellentmondásos, olyan jogi kérdés, amely önmagában felvethető a fellebbezés során.(23)
52. Az SGL szerint az Elsőfokú Bíróság érvelése a megtámadott ítéletben annyiban ellentmondásos, amennyiben a 328. és az azt követő pontokban egyrészről megállapította, hogy a kartell többi tagjának – különösen az LCL és a Tokai – magatartása nem volt olyan egyértelműen megkülönböztethető az SGL magatartásától, ahogy azt a Bizottság állította, másrészről azonban a 331. pontban az emelést alapvetően fenntartotta, és azt mindössze 35%‑ra csökkentette.
53. Nem értek egyet azzal, hogy fennáll az ellentmondás, mivel az Elsőfokú Bíróság nem állapította meg, hogy nem áll fenn különbség az SGL, illetve a Tokai és az LCL jogsértésének súlya között, hanem csak azt állapította meg, hogy ez a különbség nem volt olyan jelentős, hogy igazolja az SGL tekintetében megállapított bírság alapösszegének 50%‑os emelését. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság korlátlan felülvizsgálati jogköre keretében a megtámadott ítélet 331. pontjában az emelést 50%‑ról 35%‑ra csökkentette. Ezen érv ezért megalapozatlan.
54. A második jogalap első részét ezért el kell utasítani.
55. Ami a jogalap második részét illeti, amely az SGL védelemhez való jogának megsértésére vonatkozik, meg kell jegyezni, hogy az Elsőfokú Bíróság – a bírság kiszabására megállapított módszer vonatkozásában – helyesen összegezte a megtámadott ítélet 139. pontjában a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatát amely szerint a Bizottság – amennyiben kifejezetten jelzi kifogásközlésében, hogy meg fogja vizsgálni: ki kell‑e szabni bírságot az érintett vállalkozásokra, és megfogalmazza azokat a fő ténybeli és jogi elemeket, amelyek bírságot vonhatnak maguk után, mint például a feltételezett jogsértés súlya és időtartama, továbbá az a tény, hogy ez utóbbit „szándékosan vagy gondatlanságból” követték‑e el – teljesíti a vállalkozások meghallgatáshoz való jogát.(24)
56. Az Elsőfokú Bíróság szintén helyesen állapította meg, hogy a Bizottság ezzel tudomásukra hozza azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján nemcsak a jogsértés megállapításával szemben, hanem a bírságnak a vállalkozásokkal szembeni megállapításával kapcsolatosan is védekezhetnek.(25)
57. Helyes volt annak megállapítása, hogy a Bizottság előtti védelemhez való jogot e tekintetben az a lehetőség biztosítja, hogy a jogsértés időtartamára, súlyára és versenyellenes jellegének előreláthatóságára vonatkozóan észrevételeket tehetnek, a Bizottság azonban nem köteles arra, hogy magyarázatot adjon annak módjára, hogy az egyes jogi és ténybeli körülményeket miként alkalmazza a bírság mértékének meghatározásakor.(26)
58. Álláspontom szerint a fenti ítélkezési gyakorlatra tekintettel az Elsőfokú Bíróság jogban való tévedés elkövetése nélkül mondta ki, hogy a szóban forgó kifogásközlés kellően pontos tájékoztatást tartalmazott arra a módra vonatkozóan, ahogyan a Bizottság a bírságot meg kívánta állapítani, különösen az elkövetett jogsértés súlyát illetően.
59. Ahogy azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 148. pontjában megállapította, a kifogásközlés mindenesetre felrója az SGL‑nek, hogy az LCL‑lel együtt a kartellben irányító és kezdeményező szerepet játszott. Az SGL így tudatában volt annak, hogy a Bizottság az irányító szerepet neki kívánja tulajdonítani és azt figyelembe veheti a bírság kiszabásakor.
60. Így végül az, hogy a Bizottság a kartell egyedüli vezetőjének tekintette az SGL‑t, álláspontom szerint nem változtatott az SGL helyzetén annyira, hogy jelentősen sértette volna a védelemhez való jogát, mivel a kifogásközlés természetéből adódóan ideiglenes és azt a Bizottság a felek által előterjesztett észrevételek alapján elvégzett értékelés során módosíthatja, emellett a Bizottság bizonyos állításokat figyelmen kívül hagyhat, mint például azt, hogy az LCL irányító szerepet töltött be.
61. Hozzá kell tenni, ahogy arra a Bizottság rámutat, hogy a bírságkiszabási iránymutatás és e tekintetben a Bizottság fennálló gyakorlata alapján a kiszabott bírság emelése elérheti az 50%‑ot tekintet nélkül arra, hogy a kartell egyetlen vagy több tagja irányítónak tekinthető‑e.
62. Az Elsőfokú Bíróság továbbá e tekintetben a megtámadott ítélet 149. pontjában megállapította, hogy semmilyen körülmény sem utal arra, hogy az SGL‑t – mint a kartell vezetőjét – ténylegesen nagyobb felelősség terhelné amiatt, hogy a Bizottság által eredetileg az LCL‑nek tulajdonított közös irányításban való részvétel egy részét később neki tulajdonították. Ez olyan ténykérdést képez, amelynek felülvizsgálata nem tartozik a Bíróság hatáskörébe, és az SGL nem állította, hogy e tekintetben az Elsőfokú Bíróság elferdítette a bizonyítékokat.(27)
63. A második jogalap második részét ezért szintén el kell utasítani.
C – A harmadik jogalapról, amely jogban való tévedésre hivatkozik az üggyel foglalkozó bizottsági csoport tagjainak hiányos nyelvtudására vonatkozó kifogással kapcsolatban
A fő érvek
64. A harmadik jogalappal az SGL lényegében azt sérelmezi, hogy a megtámadott ítélet 154. pontjában az Elsőfokú Bíróság nem foglalkozott azon érvelésével, amely szerint az üggyel foglalkozó bizottsági csoport tagjainak hiányos nyelvtudása miatt a védelemhez való jogait helyrehozhatatlan sérelem érte annak ellenére, hogy az SGL tényekkel alátámasztott beadványokat nyújtott be, és a bizonyítást is felajánlotta.
65. Az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg, hogy e kifogás pusztán olyan kijelentés, amelynek alátámasztására semmilyen komoly bizonyíték nem állt rendelkezésre. Ez a tényállás helytelen értékeléséhez vezet.
66. Az a tény továbbá, hogy az illetékes alkalmazottak nem rendelkeztek a szükséges nyelvismerettel, megfosztotta az SGL‑t a védelemhez való jogától a közigazgatási eljárásban. Azzal, hogy az Elsőfokú Bíróság ezt a körülményt irrelevánsnak ítélte, megsértette a védelemhez való jogát.
67. A Bizottság álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróság megállapításai a megtámadott ítélet 154. és 155. pontjában helyesek, és nem tartalmazzák sem a tényállás helytelen értékelését, sem a védelemhez való jog megsértését. Úgy vélte, hogy mivel a Versenypolitikai Főigazgatóság folytatta le a közigazgatási eljárást, és az Európai Bizottság, mint egység fejezte azt be, a vizsgálócsoport egyes tagjainak nyelvtudása nem meghatározó.
Az értékelés
68. Amennyiben az SGL a harmadik jogalapjában az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 154. pontjában tett azon megállapításait kérdőjelezi meg, amellyel az elutasította az SGL állítását, miszerint a Bizottság az SGL „német iratait” olyan tisztviselőkre bízta, akik nem rendelkeztek megfelelő szintű német nyelvtudással; ez a tények és a bizonyítékok értékelésén alapuló megállapítás, amely mint olyan, nem vitatható a fellebbezés keretében.(28) Ezáltal tehát a harmadik jogalap elfogadhatatlan.
69. Ami továbbá az e pontra vonatkozó azon érvelést illeti, miszerint az SGL ezen állítás alátámasztására bizonyítást ajánlott fel, meg kell jegyezni, hogy az Elsőfokú Bíróság feladata azt értékelni, hogy e kérelem releváns‑e a jogvita tárgya szempontjából, illetve azt, hogy szükséges‑e további bizonyítékok vizsgálata.(29)
70. Amennyiben az SGL ezt követően azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a védelemhez való jogát tekintettel arra tényre, hogy az érintett tisztviselők nem rendelkeztek a szükséges nyelvtudással (jelen esetben német nyelv), elsősorban meg kell jegyezni, hogy az Elsőfokú Bíróság – ahogy az a fentiekben kifejtésre került – ezt a ténymegállapítást már visszautasította, így az a kérdés, hogy ez a körülmény megsértette‑e a meghallgatáshoz való jogot, a Bíróság előtt valójában nem is merült fel.
71. Mindazonáltal másodsorban úgy vélem, hogy a Bizottságon belüli vizsgálócsoport tagjának a nyelvtudása – illetve annak hiánya – önmagában még nem lehet döntő tényező. A Bizottság egésze felelős a versenyjog területén az eljárásokért és testületi felelősséget vállal az eljárásokat lezáró végső döntésekért.
72. Ahogy ugyanis arra az Elsőfokú Bíróság helyesen rámutatott a megtámadott ítélet 154. pontjában, hogy amennyiben az SGL sikeresen bizonyítaná azt, hogy azok az adatok, amelyekre a Bizottság a vitatott határozatban támaszkodott, pontatlanok voltak, a határozat érdemi hibát tartalmazna, és ebből következően e tekintetben ezen az alapon megsemmisíthető lenne, tekintet nélkül arra, hogy ez a hiba a csoport valamely tagja megfelelő szintű nyelvtudásának hiányára vezethető‑e vissza, vagy a hibát esetleg a Bizottság szervezetén belüli egyéb körülmény okozhatta.
73. Ebből következően a harmadik jogalapot el kell utasítani.
D – A negyedik jogalapról, amely arra vonatkozik, hogy az SGL együttműködését alulértékelték a bírság az engedékenységi közlemény alapján való csökkentése tekintetében
A fő érvek
74. Negyedik jogalapjában az SGL vitatja az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 367–375. pontjában tett megállapításait, amelyben elutasította az SGL azon érvelését, amely szerint az engedékenységi közleményt állítólag megsértették, továbbá azt állítja, hogy a bírság az Elsőfokú Bíróság által megítélt csökkentése túl csekély volt.
75. Az SGL lényegében úgy érvel, hogy együttműködését alulértékelték. Az Elsőfokú Bíróság elsősorban a megtámadott ítélet 367. pontjában tévesen állapította meg, hogy az SGL nem volt jogosult a bírság nagyobb mértékű mérsékelésére, mivel tévesen irányítónak minősítették. Másodsorban az SGL előadja, hogy ez hátrányos megkülönböztetés volt, mivel együttműködése legalább olyan értékű volt, mint más résztvevőké, különösen az UCAR‑é.
76. Az SGL az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 368., 370. és 373. pontjában foglalt megállapításait vitatja, és fenntartja – többek között –, hogy az együttműködés értéke nem függ attól, hogy azt a Bizottság ténylegesen figyelembe veszi‑e.
77. A Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság szóban forgó megállapításai helyesek és az SGL jogalapjait ‑ amelyek részben elfogadhatatlanok ‑ teljes egészében el kell utasítani.
78. Különösen a mérlegelési jogkörre hivatkozik, amellyel a Bizottság rendelkezik a pénzbírság csökkentése és különösen a kartell különböző tagjai együttműködése minőségének és hasznosságának megítélésére vonatkozóan. Ahogy arra továbbá a megtámadott ítélet helyesen rámutatott, amennyiben az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte volna meg, hogy a Bizottságnak meg kellett volna állapítania, hogy adott vállalat által elkövetett jogsértés állt fenn egy bizonyos időszakban, elbitorolná a Bizottság hatáskörét.
Az értékelés
79. Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, a Bizottság széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a bírság összegének meghatározásában, beleértve a bírság összegének csökkentését az engedékenységi közlemény alapján.(30) Míg a Bíróság feladata annak megállapítása, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen értékelte‑e a hivatkozott mérlegelési mozgástér Bizottság általi gyakorlását, a Bíróságnak ‑ amikor a fellebbezés keretébenl határoz ‑ nem feladata, hogy méltányossági okokból a sajátjával helyettesítse az Elsőfokú Bíróság értékelését, amikor ez utóbbi – korlátlan felülvizsgálati jogkörében – a kiszabott bírságok összegéről dönt.(31)
80. Ami az SGL részére megítélt mérsékelést illeti, az Elsőfokú Bíróság értékelését álláspontom szerint helyesen elsősorban arra a feltételezésre alapította, hogy – az engedékenységi közlemény egyértelmű szövege alapján, amelyben egy olyan vállalkozásról van szó, amely „elsőként” szolgáltatott „döntő” bizonyítékot a kartell „fennállásáról” – csak egyetlen vállalkozás van, amely lényeges mértékű csökkentésben részesülhet az engedékenységi közlemény B. szakaszának alkalmazásában, vagyis az első, amely a kartell létezését bizonyító meghatározó elemeket szolgáltatja, azonban más vállalkozások nem, amelyek (később) bizonyítékot terjesztenek elő a kartell bizonyos időszakával vagy fennállásával kapcsolatosan.
81. Az Elsőfokú Bíróság jogszerűen ítélhette meg úgy, hogy a Bizottság jogszerűen állapíthatta meg, hogy az UCAR volt az első vállalat az engedékenységi közlemény B. és C. szakaszának alkalmazásában.
82. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság szintén helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 367. pontjában, hogy az SGL, mint egyedüli irányító, nem teljesítette az engedékenységi közlemény B. szakaszának b) pontja, illetve B. szakaszának e) pontja szerinti feltételeket. Ez a mérlegelés a tények értékelésén alapul, amely ‑ amint arra már fentebb utaltam(32) ‑ jelen fellebbezés keretében nem kérdőjelezhető meg.
83. Ami továbbá az SGL a megtámadott ítélet 368. pontja ellen irányuló állítását illeti, megállapíthatjuk, hogy az Elsőfokú Bíróság nem tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem volt köteles arra, hogy az együttműködést a bírság mérsékelésével jutalmazza, amikor a Bizottság nem hivatkozott e bizonyítékra a közösségi versenyjogi jogsértés megállapítására, illetve szankcionálására. E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlata rámutat arra, hogy az ilyen együttműködés csak akkor indokolja a bírság együttműködés címén való csökkentését, ha lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy teljesítse a jogsértés fennállásának megállapítására és annak megsüntetésére vonatkozó kötelezettségét, vagyis ha valóban előmozdítja a Bizottság feladatának teljesítését,(33) amiről nem lehet szó olyan esetben, ha Bizottság a kérdéses együttműködést még figyelembe se vette
84. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság helyesen mutatott rá a megtámadott ítélet 369–370. pontjában arra, hogy sem a Bizottság ‑ az e tekintetben fennálló mérlegelési jogkörére tekintettel ‑ nem lehet köteles arra, hogy megállapítson és szankcionáljon minden versenyellenes magatartást, sem a közösségi bíróság nem állapíthatná meg – még a bírság csökkentése miatt sem –, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a Bizottságnak meg kellett volna állapítania, hogy az adott vállalat által elkövetett jogsértés állt fenn egy bizonyos időszakban. Az SGL tehát nem hivatkozhat arra, hogy együttműködését lényeges mértékű csökkentéssel kellett volna jutalmazni azon az alapon, hogy a Bizottság köteles volt, ezen együttműködés alapján, egy bizonyos jogsértés megállapítására, illetve szankcionálására.
85. Végül az SGL azon állítását illetően, amely szerint az ő együttműködését a kartellben részt vevő más vállalkozásokhoz képest alulértékelték, elsősorban meg kell állapítani – amint arra az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 371. pontjában helyesen emlékeztet –, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik valamely kartell különböző tagjai által nyújtott együttműködés minőségének és hasznosságának megítélésére vonatkozóan. Az SGL másodsorban nem bizonyította, hogy az Elsőfokú Bíróság milyen módon mulasztotta el szankcionálni azt, hogy a Bizottság nyilvánvalóan visszaélt mérlegelési jogkörével.
86. Továbbá, ami azt az érvelést illeti, amely szerint az SGL‑t az UCAR‑ral összevetve hátrányos megkülönböztetés érte, meg kell jegyezni, hogy igaz ugyan, hogy a Bizottság a bírság megállapítása és mérsékelése során alapvetően – még a széles mérlegelési jogkörének keretében is – kötve van az egyenlő bánásmód elvéhez,(34) meg kell állapítani, hogy – amint azt már fent említettem ‑ az UCAR által nyújtott együttműködés helyesen vezetett arra a következtetésre, hogy e vállalat volt az „első” az engedékenységi közlemény B. szakaszának alkalmazásában. Ezen egyetlen oknál fogva az UCAR együttműködésének súlya és a számára nyújtott mérsékelés nem hasonlítható össze az SGL által nyújtott együttműködéssel és a számára nyújtott mérsékeléssel. Az utóbbi ezért nem állíthatja, hogy hátrányos megkülönböztetés érte azon az alapon, hogy a számára nyújtott mérsékelés különbözik az UCAR részére nyújtott mérsékeléstől.
87. Ebből következően az Elsőfokú Bíróság az SGL részére megítélt bírságcsökkentéssel kapcsolatos megállapításai jogszerűek. A negyedik jogalapot következésképpen el kell utasítani.
E – Az ötödik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta figyelembe venni az SGL fizetőképességét és a kiszabott bírságok aránytalanul magasak voltak
A fő érvek
88. Ötödik jogalapjában az SGL azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg a megtámadott ítélet 333. pontjában, hogy a Bizottság a bírság összegének meghatározása során nem volt köteles arra, hogy figyelembe vegye az SGL nehéz pénzügyi helyzetét és a bírság megfizetését lehetővé tévő források hiányát.
89. Az SGL lényegében e jogalap alátámasztására két érvet ad elő. Fenntartja elsősorban, hogy a kiszabott bírság – még csökkentett szintjén is – önmagában aránytalanul magas, és annál is inkább, mivel az adott vállalat fizetőképességét a határozat elfogadásakor nem vették figyelembe. Az SGL másodsorban úgy érvel, hogy a Bizottság és a Bíróság jogilag kötelesek az SGL fizetőképességének figyelembevételére. Azzal, hogy nem vizsgálta meg, hogy a kiszabott bírság veszélyezteti‑e az érintett vállalat gazdasági életképességét, az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a bírságkiszabási iránymutatás 5. cikke b) pontját.
90. A Bizottság előadja, hogy ezek az érvek elfogadhatatlanok, illetve mindenesetre megalapozatlanok.
Az értékelés
91. Amennyiben az SGL fellebbezésében számos olyan érvre hivatkozik, amelyek megkérdőjelezik a kiszabott bírság arányosságát, az ötödik jogalapot elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel az valójában a bírság általános felülvizsgálatára irányul, amely nem tartozik a Bíróság hatáskörébe a fellebbezés keretében.(35)
92. Másodsorban azt az állítást illetően, miszerint az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta figyelembe venni az SGL fizetőképességét, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – amelyet a megtámadott ítélet 333. pontja teljes mértékben tükröz –a Bizottság a bírság összegének meghatározása során nem köteles figyelembe venni az érintett vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, mivel egy ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat.(36)
93. Tekintettel továbbá az iránymutatás 5. pontjának b) pontjára, amely szerint valamely vállalkozás valós fizetőképességét kell figyelembe venni, a Bíróság már megállapította az SGL Carbon ügyben hozott ítéletében, hogy ez a rendelkezés semmilyen módon nem vonja kétségbe a fent említett ítélkezési gyakorlatot. A Bíróság rámutatott ebben az ügyben, hogy ez a fizetőképesség ugyanis csak a „sajátos társadalmi környezetben” játszik szerepet, amely azt jelenti, hogy a bírság megfizetésének milyen következményei lehetnek, különösen a munkanélküliség emelkedésére vagy a termelési láncban az érintett vállalkozáshoz képest feljebb vagy lejjebb álló szektorban a gazdasági helyzet romlására tekintettel.(37)
94. A fentiek fényében egyetértek az Elsőfokú Bírósággal abban, hogy a közösségi jog nem tiltja azt, hogy valamely közösségi hatóság intézkedése egy adott vállalkozás fizetésképtelenségéhez vagy felszámolásához vezessen. Az SGL továbbá nem terjesztett elő bizonyítékot arra nézve, hogy ilyen sajátos társadalmi környezet – a fent említett értelemben – állna fenn.
95. E körülmények között az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 333. pontjában elutasította, SGL fizetőképessége Bizottság általi figyelembevételének elmulasztására vonatkozó jogalapot.
96. Az ötödik jogalapot ezért el kell utasítani.
F – A kamat helytelen meghatározására vonatkozó hatodik jogalapról
A fő érvek
97. A hatodik jogalap a megtámadott ítélet 408-415. pontja ellen irányul, amelyben az Elsőfokú Bíróság elutasította az SGL‑nek a vitatott határozat 3. cikkének harmadik bekezdésében rögzített kamat (6.75%) és a Bizottság 2002. december 20‑i levelében megállapított kamat (2%) megsemmisítésére irányuló kérelmét.
98. Az SGL fenntartja az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett azon érvét, amely szerint a megállapított kamatok túl magasak voltak, és a vitatott határozat megfelelő bekezdését meg kell semmisíteni. A fizetendő kamatláb különösen magas összege lényegében egy további bírsággal ér fel, amelynek nincs jogalapja.
99. A Bizottság előadja, hogy az SGL által előadott érvelés – mivel ténykérdést érint és korábban már az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett érvelés megismétlése – elfogadhatatlan, illetve megalapozatlan.
Az értékelés
100. Meg kell jegyezni elsősorban, hogy a vitatott határozatban meghatározott 6,75%‑os késedelmi kamat állítólagos jogellenességére válaszul az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 411. pontjában helyesen hivatkozott az állandó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottságra ruházott hatáskör magában foglalja a késedelmi kamat mértékének, valamint a határozata végrehajtásával kapcsolatos részletes rendelkezések megállapítását.(38)
101. Az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a Bizottság jogosan állapított meg a piacon egy közepes hitelező által érvényesítettnél magasabb kamatmértéket, amennyiben az szükséges volt ahhoz, hogy visszatartsa a vállalkozásokat a bírság megfizetése során az időhúzásra irányuló magatartástól.(39)
102. Az SGL a jelen fellebbezés keretében nem bizonyította, hogy az Elsőfokú Bíróság milyen módon állapította meg tévesen a megtámadott ítélet 412. pontjában, hogy a Bizottság, ahogy arra fent hivatkoztam, nem lépte túl a rá ruházott mérlegelési jogkört a késedelmi kamat mértékének megállapítása tekintetében. Ehelyett az SGL lényegében megismétli az Elsőfokú Bíróság által már megvizsgált érvelését, mely szerint a kamatok mértéke kirívóan magas, és ez valójában újbóli megvizsgálsra irányuló kérelemnek minősül.(40) Ezért a jogalapot e tekintetben elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
103. Ami másodsorban a vállalkozások által a bírság fedezésére szánt átmeneti kifizetéseket terhelő 2%‑os kamat állítólagos jogellenességét illeti, az Elsőfokú Bíróság álláspontom szerint helyesen minősítette ezt a jogalapot, amelyet az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetlevélben nem hoztak fel, új jogalapnak az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 48. cikkének (2) bekezdése értelmében. Ezért e jogalap elutasítása elfogadhatatlanság miatt a megtámadott ítélet 413. pontjában jogszerű volt. Annál kevésbé hivatkozhat erre az SGL a fellebbezés keretében.
104. A hatodik jogalapot így el kell utasítani.
105. A fenti megfontolásokból következően a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.
VII – Költségekről
106. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az SGL‑t, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
VIII – Végkövetkeztetések
107. Mindezek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság:
(1) a fellebbezést utasítsa el.
(2) az SGL Carbon AG‑t kötelezze a költségek viselésére.
1 – Eredeti nyelv: angol.
2 – A T‑71/03., T‑74/03., T‑87/03. és T‑91/03. sz. egyesített ügyek (EBHT 2005., II‑10. o.*).
3 – Az SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2006. június 29‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑5977. o.). E tekintetben jelen fellebbezés bizonyos mértékben a C‑289/04. P. sz., Showa Denko kontra Bizottság ügyben 2006. június 29‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑5859. o.) elleni fellebbezéshez is kapcsolódik.
4 – HL 1962. L 3, 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.
5 – HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.
6 – HL 1996. C 207., 4. o.
7 – A 7/72. sz., Boehringer Mannheim kontra Bizottság ügyben 1972. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 1972., 1281. o.)
8 – Hivatkozás a 3. lábjegyzetben.
9 – Lásd többek között a 18/65. és 35/65. sz., Max Gutmann kontra az Euratom Bizottsága egyesített ügyekben 1966. május 5‑én hozott ítélet (EBHT 1966.) 103. és 119. pontját és a C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑8375) 59. pontját.
10 – Lásd többek között a C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑123. o.) 338. pontját.
11 – Hivatkozás a 3. lábjegyzetben.
12 – Hivatkozás a 3. lábjegyzetben.
13 – A C‑397/03. sz. ügyben 2006. május 18‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑4429. o.)
14 – A 28. és 29. pont.
15 – A 30. pont.
16 – A 33–37. pont.
17 – Lásd e tekintetben a 3. lábjegyzetben hivatkozott SGL Carbon ügyben hozott ítélet 36. pontját és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Showa Denko kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontját.
18 – Hivatkozás a 7. lábjegyzetben.
19 – Lásd a 13. lábjegyzetben hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 48. és 49. pontját.
20 – Lásd az SGL Carbon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 27. pontját.
21 – Lásd többek között a Bíróság C‑19/95. P. sz., San Marco Impex Italiana kontra Bizottság ügyben 1996. szeptember 17‑én hozott végzésének (EBHT 1996., I‑4435. o.) 40. pontját, a C‑53/92. P. sz., Hilti kontra Bizottság ügyben 1994. március 2‑án hozott ítéletének (EBHT 1994., I‑667. o.) 42. pontját és a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205–208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑5425. o.) 177. pontját.
22 – Lásd e tekintetben többek között a C‑7/95. P. sz., Deere kontra Bizottság ügyben 1998. május 28‑án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑3111.o.) 20. pontját és a C‑208/03. P. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2005. július 7‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑6051. o.) 39. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
23 – Lásd különösen a C‑283/90. P. sz., Vidrányi kontra Bizottság ügyben 1991. október 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1991., I‑4339. o.) 29. pontját; a C‑188/96. P. sz., Bizottság kontra V. ügyben 1997. november 20‑án hozott ítélet (EBHT 1997., I‑6561. o.) 24. pontját; a C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑8417. o.) 25. pontját és a C‑401/96. P. sz., Somaco kontra Bizottság ügyben 1998. május 7‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2587. o.) 53. pontját.
24 – Lásd e tekintetben többek között a 21. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 428. pontját; a 322/81. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 1983. november 9‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 3461. o.) 19. és 20. pontját és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Showa Denko kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontját.
25 – Lásd különösen a 21. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 428. pontját és a 100/80–103/80. sz., Musique diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 1825. o.) 21. pontját.
26 – Lásd e tekintetben többek között a 21. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 434–439. pontját; lásd szintén e tekintetben az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatát, különösen a T‑23/99. sz., LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítélet (EBHT 2002., II‑1705. o.) 200. pontját.
27 – Lásd a fenti 46. pontot.
28 – Lásd a fenti 46. pontot és a 21. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
29 – Lásd e tekintetben többek között a 21. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 68. pontját és a 23. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 70. pontját.
30 – Lásd a 21. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 393. és 394. pontját.
31 – Lásd a 3. lábjegyzetben hivatkozott SGL Carbon ügyben hozott ítélet 48. pontját és a 21. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 245. pontját.
32 – Lásd a fenti 46. és 48. pontot.
33 – Lásd e tekintetben a C‑297/98. P. sz., SCA Holding kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑10101. o.) 36. és 37. pontját és a 21. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 399. pontját.
34 – Lásd a 9. lábjegyzetben hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 617. pontját.
35 – Lásd többek között a 21. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 245. és 246. pontját és a C‑359/01. P. sz., British Sugar kontra Bizottság ügyben 2004. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑4933. o.) 48. és 49. pontját.
36 – Lásd a 96–102/82., a 104/82., a 105/82., 108/82. és 110/82. sz., IAZ és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. november 8‑án hozott ítélet (EBHT 1983., 3369. o.) 54. és 55. pontját és a 21. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 327. pontját.
37 – A 3. lábjegyzetben hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 106. pontja.
38 – Lásd a 3. lábjegyzetben hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 113. pontját.
39 – Lásd e tekintetben ugyanott, a 114. és 115. pontot.
40 – Lásd a fenti 47. pontot.