1

1993. március 10-én a felperes, a Télévision française 1 SA (TF1), a TF1 magántulajdonú kereskedelmi televíziós csatorna tulajdonosa, panaszt nyújtott be a Bizottsághoz a France 2 és France 3, francia közszolgálati televíziós csatornák finanszírozási és üzemeltetési módjával kapcsolatban. A panasz az EK 81. cikknek, az EK 86. cikk (1) bekezdésének és az EK 87. cikknek a megsértésére hivatkozott.

2

1996. február 2-án a felperes keresetet nyújtott be a Bizottság ellen intézményi mulasztás megállapítása iránt.

3

Az Elsőfokú Bíróság a T-17/96. sz., TF1 kontra Bizottság ügyben hozott 1999. június 3-i ítéletével (EBHT 1999., II-1757. o.) elmarasztalta a Bizottságot, megállapítva az intézmény mulasztását, mivel az nem hozott határozatot a felperes panaszának állami támogatásokra vonatkozó részéről.

4

1999. szeptember 27-én a Bizottság megindította az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást a France 2 és France 3 televíziós csatornáknak juttatott beruházási támogatások, valamint a France 2-nek 1988 és 1994 között adott tőkejuttatások ügyében.

5

A Franciaország által a France 2 és a France 3 televíziós csatornáknak nyújtott állami támogatásokról szóló, 2003. december 10-i 2004/838/EK határozattal (HL 2004. L 361., 21. o., a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság úgy döntött, hogy „[a] Franciaország által a France 2 és France 3 csatornáknak nyújtott beruházási támogatások, valamint a Franciaország által 1988 és 1994 között a France 2-nek nyújtott tőkejuttatások olyan állami támogatásokat képez[t]ek, melyek a[z EK] 86. cikk (2) bekezdése értelmében összhangban vannak az egységes piaccal” (a megtámadott határozat 1. cikke). A megtámadott határozat nem az 1949. július 30-i 49-1032. sz. francia törvény által létrehozott, a televíziós vevőkészülékek használati jogával kapcsolatos előfizetési díjról szól, mivel erre az előfizetési díjra nem vonatkozott a hivatalos vizsgálati eljárás megnyitásáról szóló határozat (a megtámadott határozat (25) preambulumbekezdése).

6

A Bizottság 2004. február 3-i levelével megküldte a felperesnek a megtámadott határozat másolatát, amelyet az 2004. február 4-én kapott kézhez.

7

Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. április 13-án faxon, április 15-én pedig eredeti példányban beérkezett keresetlevelével a felperes megindította a jelen eljárást.

8

A Francia Köztársaság 2004. július 9-én beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Bizottság kérelmének támogatása iránt. Az Elsőfokú Bíróság negyedik tanácsának elnöke 2004. szeptember 6-i végzésével helyt adott e kérelemnek.

9

Mivel 2004. szeptember 13-tól az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetétele megváltozott, az előadó bírót az ötödik tanács elnökévé jelölték ki, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

10

A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

11

A Bizottság, amelyet a Francia Köztársaság mint beavatkozó támogat, a kereset elfogadhatóságát és a költségeket illetően azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

12

A felperes válaszában azt kérte az Elsőfokú Bíróságtól, hogy kötelezze a Bizottságot a 2003. december 10-i francia hatóságoknak címzett levelének benyújtására, amely levélben az intézmény a francia hatóságokat az észrevételeik és a díjszabályozás megváltoztatását célzó javaslataik megtételére hívta fel.

13

Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 113. cikke értelmében – és az ugyanezen eljárási szabályzat 114. cikkének 3. és 4. §-ában előírt feltételeknek megfelelően – hivatalból a felek meghallgatását követően bármikor határozhat arról, hogy a kereset eljárásgátló okok fennállása miatt nem elfogadható, amely okok között szerepel a kereset benyújtásának határidejére alapított elfogadhatatlansági kifogás és az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának megsértése.

14

Ezenkívül az eljárási szabályzat 111. cikke szerint, ha az Elsőfokú Bíróságnak nyilvánvalóan nincs hatásköre a kereset elbírálására, illetve ha a kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlan, vagy jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan, az Elsőfokú Bíróság – az eljárás folytatása nélkül – indokolt végzéssel határozhat az ügyben.

15

A jelen esetben az Elsőfokú Bíróság úgy gondolja, hogy az ügy iratai és a felek által benyújtott magyarázatok alapján a szóbeli szakasz megnyitása vagy a felperes által kért pervezető intézkedések elrendelése nélkül is elegendő információval rendelkezik a keresetről történő határozathozatalhoz.

16

A felperes és a Bizottság egyetértenek abban, hogy a keresetindítási határidő akkor kezdődött, amikor a Bizottság a megtámadott határozatot közölte a felperessel, azaz 2004. február 4-én, és hogy ez a határidő 2004. április 14-én éjfélkor járt le.

17

A Bizottság megállapítja ugyan, hogy a keresetet faxon 2004. április 13-án, eredeti példányban pedig 2004. április 15-én nyújtották be, de az Elsőfokú Bíróságra bízza annak vizsgálatát, hogy az eljárási szabályzat 43. cikkének 6. §-ában előírt feltétlenül érvényesítendő rendelkezések teljesültek-e.

18

Az EK 230. cikk ötödik bekezdése alapján a megsemmisítés iránti keresetet az esettől függően, az intézkedés kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett.

19

E rendelkezés szövegéből következik, hogy a jogi aktusról történt tudomásszerzés napja a keresetindítási határidő kezdő napjaként kiegészítő jellegű a jogi aktus kihirdetésének vagy közlésének napjához képest (lásd az Elsőfokú Bíróság T-426/04. sz., Tramarin kontra Bizottság ügyben 2005. november 21-én hozott végzésének [EBHT 2005., II-4765. o.] 48. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

20

Ezenkívül, ami pedig azokat a jogi aktusokat illeti, amelyeket az érintett intézmény állandó gyakorlata szerint az Európai Unió Hivatalos Lapjában annak ellenére hirdetnek ki, hogy az a hatálybalépésüknek nem feltétele, a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy esetükben a tudomásszerzés napjának figyelembevétele nem alkalmazható, és hogy a keresetindítási határidőt a kihirdetés napjától kell számítani. Ilyen körülmények között az érintett harmadik személy ugyanis jogosan számíthat arra, hogy a szóban forgó határozatot ki fogják hirdetni (lásd a fenti 19. pontban hivatkozott Tramarin kontra Bizottság ügyben hozott végzés 49. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

21

A jelen esetben a Bizottság az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 26. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettsége alapján 2004. december 8-án az Európai Unió Hivatalos Lapjában kihirdette a megtámadott határozatot.

22

Az eljárási szabályzat 102. cikke 1. §-a rendelkezéseinek megfelelően így „a jogi aktusnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésétől számított tizennegyedik nap végétől”, vagyis 2004. december 22-én éjféltől, és nem pedig – ahogy azt a felperes és a Bizottság is helytelenül gondolja – a megtámadott határozat felperessel történő közlésétől kezdődött a keresetindítási határidő. Ebből következően és az EK 230. cikk ötödik bekezdése, valamint az eljárási szabályzat 101. cikke és 102. cikke 2. §-a együttes alkalmazásának megfelelően a keresetindítási határidő 2005. március 4-én éjfélkor járt le.

23

Jelen esetben a felperes 2004. április 13-án nyújtotta be a keresetet, vagyis több hónappal azelőtt, hogy a keresetindítási határidő egyáltalán elkezdődött. A jelen kereset így elfogadható, abban a tekintetben, hogy azt az előírt határidőben nyújtották be.

24

Anélkül, hogy az eljárási szabályzat 114. cikkén alapuló elfogadhatatlansági kifogást terjesztett volna elő, a Francia Köztársaság által támogatott Bizottság előadja, hogy a kereset teljes egészében elfogadhatatlan, mivel nem felel meg az eljárási szabályzat 44. cikkének 1. §-ában foglalt feltételeknek. Másodlagosan a Bizottság kifejti, hogy a felperes azon kifogásai, amelyekre az ügy érdemét illetően hivatkozik, nyilvánvalóan megalapozatlanok.

25

A felperes keresetének elfogadhatóságát állítja. Az intézmények által elfogadott aktusok indokolására vonatkozó kötelezettséghez hasonlóan, a kereset részletezésének kötelezettsége enyhül, amennyiben az aktus ismert jogi környezetbe illeszkedik. Márpedig a kereset mindössze a felperes és Bizottság között az igazgatási eljárás során felszínre került nézeteltérés előre látható következménye. A keresetet így röviden is meg lehet fogalmazni, mivel a Bizottságnak tudomása volt a kereset által akár csak burkoltan tartalmazott jogalapokról, és mivel védekezését egyébiránt az ügy érdemében terjesztette elő. A Bizottság a hivatkozott jogalapok állítólagos félreértéséből következtet a jogalapok hiányára. Így a Bizottság túl szélesen értelmezi a kereset elfogadhatósága vizsgálatának hatályát.

26

Az Elsőfokú Bíróság legelőször is kifejti, hogy a jelen esetben hivatkozott elfogadhatatlanság nem a kereset – a megtámadott határozat azonosításával vagy a kereseti kérelmek kifejtésével kapcsolatos – pontatlanságára vonatkozik. Ellenkezőleg, kétségtelen, hogy a kereset egyértelműen azonosítja a megtámadott határozatot, és a kereseti kérelmek kifejezetten a határozat megsemmisítésére, valamint arra irányulnak, hogy a Bizottságot kötelezzék az eljárási költségek viselésére.

27

A kereset minden kifogásával szemben hivatkoznak elfogadhatatlanságra azzal az indokkal, hogy egyetlen, a keresetből kitűnő, vagy látszólag kitűnő kifogás sem felel meg az eljárási szabályzat 44. cikkének 1. §-ában előírt egyértelműség és pontosság követelményének. Az elfogadhatóság kérdését tehát az összes – adott esetben jogalapokká rendezett – kifogással kapcsolatban meg kell vizsgálni.

28

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának c) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését.

29

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ismertetésnek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, hogy lehetővé tegye az alperes számára a védekezésre való felkészülést és az Elsőfokú Bíróság számára a keresetről való döntést, adott esetben további információk nélkül is. A jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli vagy jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélből. A szövegnek egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, azonban a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a keresetlevél lényeges elemeinek hiányát. Nem az Elsőfokú Bíróságnak kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat, amelyek a kereset alapját képezhetik, mivel e mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd az Elsőfokú Bíróság T-56/92. sz., Koelman kontra Bizottság ügyben 1993. november 29-én hozott végzésének [EBHT 1993., II-1267. o.] 21. pontját, T-305/94–T-307/94., T-313/94–T-316/94., T-318/94., T-325/94., T-328/94., T-329/94. és T-335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II-931. o.] 39. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a T-209/01. sz., Honeywell kontra Bizottság ügyben 2005. december 14-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-5527. o.] 55–57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

30

A fenti megállapításokból következik, hogy a kereset eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának követelményeivel való összhangjának vizsgálata folyamán a válasz tartalma elvileg nem bír jelentőséggel. Az ítélkezési gyakorlat szerint (lásd többek között az Elsőfokú Bíróság T-106/95. sz., FFSA és társai kontra Bizottság ügyben 1997. február 27-én hozott ítéletének [EBHT 1997., II-229. o.] 125. pontját, valamint a T-14/96. sz., BAI kontra Bizottság ügyben 1999. január 28-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II-139. o.] 66. pontját) a válaszban a keresetlevélbeli jogalapok kiegészítése céljából előadott jogalapok és érvek elfogadhatóságára különösen nem lehet hivatkozni a keresetlevél benyújtása során megvalósított, az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának követelményeit érintő mulasztás pótlása céljából, anélkül hogy ez utóbbi rendelkezést megfosztanák minden értelmétől.

31

Egyébiránt, ami a közösségi aktusok indokolásának kötelezettségére tett felperesi hivatkozást illeti, emlékeztetni kell arra, hogy noha valamely intézmény által elfogadott aktus esetében az indokolási kötelezettség valóban enyhülhet abban az esetben, ha az aktus címzettje kellő ismerettel rendelkezik az aktus elfogadásának körülményeiről (lásd e tekintetben a Bíróság 125/80. sz., Arning kontra Bizottság ügyben 1981. október 29-én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2539. o.] 13. pontját, és a C-116/88. és C-149/88. sz., Hecq kontra Bizottság ügyben 1990. március 7-én hozott ítéletének [EBHT 1990., I-599. o.] 26. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T-123/95. sz., B kontra Parlament ügyben 1997. július 14-én hozott ítéletének [EBHT-KSZ 1997., I-A-245. és II-697. o.] 51. pontját), az indokolási kötelezettség enyhülésének ezen lehetősége nem alkalmazható analógia útján a közösségi bírósághoz benyújtott keresetlevél elegendő egyértelműségének és pontosságának követelményére. Ezek a követelmények ugyanis többek között a közösségi bíróság érdekében léteznek, amely nem rendelkezik semmilyen előzetes ismerettel az elé terjesztett ügyről. Ezenkívül a jogbiztonság szavatolásának szükségessége a jogvita fogalmainak meghatározásakor, valamint a gondos igazságszolgáltatás biztosításának szükségessége kizárják az aktust kibocsátó intézmény ügyre vonatkozó vélelmezett alapos ismerete figyelembevételének lehetőségét, mint az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának követelményei alóli kibúvást lehetővé tévő indokot.

32

A keresetben hivatkozott jogalapokat az előző megállapítások fényében kell megvizsgálni.

33

A kereset formálisan két megsemmisítésre irányuló jogalapot tartalmaz. Az első jogalap a megtámadott határozat téves indokolásán, és a közösségi jog – különösen az EK 86. cikk (2) bekezdése, valamint az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések – megsértésén alapul. A második jogalap a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról szóló 80/723/EGK irányelv módosításáról szóló, 1993. szeptember 30-i 93/84/EGK bizottsági irányelv (HL L 254., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 72. o.) által módosított a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról szóló, 1980. június 25-i 80/723/EGK bizottsági irányelv (HL L 195., 35. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 20. o.), valamint az EK-Szerződéshez az Amszterdami Szerződéssel csatolt, a tagállamokban történő közcélú műsorszolgáltatás rendszeréről szóló jegyzőkönyv (HL 1997. C 340., 109. o., a továbbiakban: amszterdami jegyzőkönyv) rendelkezéseinek megsértésén alapul.

34

Ez a jogalap a keresetlevél 32–41. pontjában szerepel. A keresetlevél 32–37. pontja azonban mindössze a Bizottság elemzésének a leírását tartalmazza, amely elemzés értelmében az intézmény a France 2 és France 3 televíziós csatornákra bízott feladatokat az EK 86. cikk (2) bekezdése értelmében vett általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak (a továbbiakban: ÁGÉSZ) minősíti.

35

A jelen jogalap keretében előadott első kifogás kifejtése a keresetlevél 38. pontjában kezdődik. E pont első bekezdésében a felperes „úgy véli […], hogy a Bizottság nem vesz figyelembe több olyan döntő tényezőt, amely ellentétes következtetésre vezetett volna”.

36

Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy ezen kiinduló állásfoglalás ellenére, amely a felperesnek azt a megállapítását tükrözi, hogy a France 2 és France 3 feladatai önmagukban ÁGÉSZ-nek minősülnek, a keresetlevél 38. pontjának további részei nem tartalmaznak semmilyen ilyen értelmű tényezőt. A felperes tehát egyáltalán nem fejti ki mélyebben e lehetséges vitapontot, és semmiképpen nem hivatkozik a Bizottság egyébként igen részletes, a France 2 és France 3 feladatainak tárgyában a megtámadott határozat (69)–(75) preambulumbekezdésében tett kijelentéseire.

37

A keresetlevél 38. pontjának ezt követő részéből az tűnik ki, hogy a felperes valójában azt rója fel a Bizottságnak, hogy az nem vette figyelembe az egyrészt a France 2-re és France 3-ra a szerződéses dokumentációban ruházott feladatok, valamint másrészt a felperesre a saját szerződéses dokumentációjában előírt kötelezettségek között „minden lényeges szempontból” fennálló állítólagos azonosságot. A felperes szerint úgy tűnik, hogy ez az állítólag „minden lényeges szempontból” fennálló azonosságnak arra a következtetésre kellett volna vezetnie a Bizottságot, hogy a France 2 és France 3 feladatait ne minősítse ÁGÉSZ-nek.

38

Ugyanakkor a felperes ezt a kifogást az általa hivatkozott, a szerződéses dokumentációban foglalt feladatok és kötelezettségek akár pontatlan említése nélkül terjeszti elő. Különösen nem pontosítja semmivel, hogy az általa kifogásolt állítólagos azonosság a sugárzott adások kategóriáit, a programokra általában alkalmazandó esetleges mennyiségi követelményeket vagy további, egyéb típusú kötelezettségeket érint-e.

39

Következésképpen az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a felperesnek a keresetlevélben ekképpen előadott kifogása nélkülözi az eljárási szabályzat 44. cikkének 1. §-ában a jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében megkövetelt egyértelműség és pontosság minimumát.

40

Az Elsőfokú Bíróság mindenesetre megállapítja, hogy bár az eljárási szabályzat 44. cikkének 1. §-a értelmében e kifogás elfogadhatónak minősülhetne, az alátámasztására előterjesztett bizonyítékok teljes hiányában azt, mint nyilvánvalóan megalapozatlant, el kell utasítani.

41

A felperes ugyanis a keresetlevél mellékleteként nem nyújtja be sem a France 2, illetve France 3, sem a saját szerződéses dokumentációját. Ami a válaszadási szakaszban benyújtott, a felperes által készített e dokumentációkat összehasonlító elemzést illeti, meg kell állapítani, hogy egy ilyen benyújtás, amelynek a késedelmét semmilyen érvényes indok nem támasztja alá, az eljárási szabályzat 48. cikkének 1. §-a értelmében elfogadhatatlan. Végeredményben és a teljesség kedvéért, az összehasonlító elemzés első ránézésre nem bizonyul relevánsnak sem, mivel 1996. július havát követő időszakra vonatkozik, miközben a megtámadott határozat által érintett vizsgálati időszak 1988-tól 1994-ig tart.

42

A fenti megállapításokból kitűnik, hogy a felperes a France 2 és France 3 televíziós csatornákra bízott feladatok ÁGÉSZ-nek történő minősítésére vonatkozó első kifogását az eljárási szabályzat 44. cikkének 1. §-a értelmében, mint elfogadhatatlant, valamint egyébiránt mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.

43

A felperes a keresetlevél 39. pontja első bekezdésében, e helyütt másodikként bemutatott kifogásban, vitatja a Bizottság elemzését és következtetéseit a Francia Köztársaság által a közszolgálati csatornáinak nyújtott pénzügyi ellentételezésnek az arányosság elvére tekintettel elvégzett értékelését illetően.

44

Ugyanakkor a 39. pont további bekezdéseiben előterjesztett egyetlen tényező sem teszi lehetővé annak megértését, hogy a felperes pontosan miért vitatja a Bizottság elemzését és következtetéseit.

45

E pont második, hatodik és hetedik bekezdése ugyanis vagy az alkalmazandó szabályokat, vagy a Bizottság megközelítését írja le, és így nem tartalmaz semmilyen szabatos érvelést. A harmadik – egyébiránt nem világos megfogalmazású – bekezdés az első kifogás keretében előadott elfogadhatatlannak és megalapozatlannak ítélt megállapításokat tűnik megismételni.

46

Ami e pont negyedik és ötödik bekezdését illeti, a felperes lényegében beéri annak kijelentésével, hogy a megtámadott határozat (86) preambulumbekezdésben (4. táblázat) bemutatott számok egyszerre szűkszavúak és pontatlanok. Mégis meg kell ugyanakkor állapítani, hogy ez a kritika nélkülöz minden magyarázatot.

47

A felperes a 39. pont nyolcadik és utolsó bekezdésében ezenkívül elismeri, hogy a keresetéből hiányzik a kifogásának pontos kifejtése, mivel előadja, hogy „a következő beadványaiban fogja előterjeszteni a Bizottság – számára erősen vitathatónak tűnő – megközelítése megcáfolásához szükséges gazdasági elemzéseket”.

48

Ilyen körülmények között az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ára tekintettel a második kifogást, mint elfogadhatatlant, el kell utasítani.

49

A keresetlevél 40. pontjában, amely a harmadik kifogásnak tűnik, a felperes kijelenti, hogy „[a] Bizottság […] úgy vélte, hogy a France 2 és France 3 által 1990 és 1994 között a reklámidőre alkalmazott árak nem tűnnek jelentősen alacsonyabbnak a magántulajdonban lévő versenytársak, a TF1 és az M6 által alkalmazottaknál”. Hozzáteszi, hogy „a Bizottság ahhoz, hogy erre a következtetésre jusson, egyetlen szempontra támaszkodott: a GRP (a megtámadott határozat […] (93) preambulumbekezdésében meghatározott) átlagos költségére”. Ezután a felperes előadja, hogy „vitatja ezt az elemzést és az abból eredő következtetéseket”.

50

Mindenesetre a felperes e kijelentés ellenére a 40. pontban ezt követően egyáltalán nem vitatja a megtámadott határozat 90–100. pontjában foglalt mégoly részletes bizottsági megállapításokat. Különösen nem fejti ki pontosan, hogy miért nem megfelelő a Bizottság elemzésében a GRP (Gross Rating Point [a célközönség média által elért része]) segítségével meghatározott adatok használata.

51

A felperes mindössze azt állítja, hogy „vitatja azon puszta tény vizsgálatának hiányát, hogy a két hálózatot, a France 2-t és a France 3-t magában foglaló közszolgálati csatornák a felpereshez képest szélesebb választékot kínálnak, ami magyarázatul szolgálhat a kifogásolt árkülönbözetre, azon kívül, hogy a perbeli, állami támogatásokkal jelentősen segített közszolgálati csatornákat nem terheli ugyanaz a jövedelmezőségi követelmény, mint amellyel a magántulajdonú csatornák szembenéznek”.

52

Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felperes, aki mindent egybevéve nem fejti ki világosan az általa hivatkozott „szélesebb választék” hatásait, semmilyen magyarázatot nem ad arra nézve, hogy mit kellene ezen kifejezés alatt érteni. Figyelembe véve ugyanakkor azt az első ránézésre egyértelmű tényt, hogy egy adott televíziónéző egyszerre csak egy csatornát néz, a felperes által használt „szélesebb választék” kifejezés és következésképpen az az esetleges érvelés, amelyet a kifejezés alátámaszthat, különösen homályos a keresetlevélbeli bármiféle magyarázat hiányában. A kifejezés – a megértés érdekében történő – újrafogalmazására tett olyan kísérlet, hogy az a francia műsorszolgáltatási ÁGÉSZ azon lehetőségét jelenti, hogy két csatornás szerkezettel növelni lehet a programválasztékot, amit a magántulajdonban lévő műsorszolgáltatók nem tehetnek meg, nem jelent magyarázatot, figyelembe véve újra, hogy egy televíziónéző egyszerre csak egy csatornát néz. Mindenesetre a felperes hivatkozása a homályos „szélesebb választék” kifejezésre nem szolgál pontos és mindenre kiterjedő, a megtámadott határozat konkrét bizottsági értékelését vitássá tevő magyarázattal. Ilyen körülmények között a keresetlevél 40. pontjában előterjesztett harmadik kifogás szintén elfogadhatatlan.

53

A fenti megfontolásokra tekintettel az első megsemmisítési jogalap mindhárom kifogását tekintve elfogadhatatlan, és legalábbis az első kifogást illetően nyilvánvalóan megalapozatlan.

54

A felperes a keresetlevél 42. pontjában előadja, hogy „a Bizottság a [módosított 80/723/EGK] irányelvet tévesen alkalmazza, amikor úgy határoz, hogy az nem alkalmazható a 2000 előtti közszolgálati műsorszolgáltatási tevékenységre (a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdése)”. A felperes hozzáteszi, hogy „ugyan[e]z az érvelés vezet az [amszterdami jegyzőkönyv] pontatlan alkalmazásához”.

55

A Bizottság azt válaszolja, hogy nem ismeri fel, hogy a megtámadott határozat mely preambulumbekezdése tartalmazza a felperes által neki tulajdonított ezen állítást. Mindenesetre ez a jogalap, az elfogadhatatlanságától függetlenül, jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan.

56

Az Elsőfokú Bíróság újra megállapítja, hogy a felperes pontatlanul és hiányosan foglal állást. Egyáltalán nem fejti ki ugyanis világosan, hogy a 80/723/EGK irányelv állítólagos téves alkalmazása mennyiben vonná maga után a megtámadott határozat megsemmisítését. Ugyanígy az amszterdami jegyzőkönyvre való hivatkozást sem kíséri magyarázat.

57

Ebben az esetben, csakúgy mint az első megsemmisítési jogalap keretében a felperes végső soron arra készteti mind az alperest, mint az Elsőfokú Bíróságot, hogy feltételezésekbe bocsátkozzanak a kérelmei lehetséges alapjául szolgáló akár ténybeli akár jogi érveléseket és pontos megállapításokat illetően. Így az eljárási szabályzat 44. cikkének (1) bekezdése által megelőzni kívánt, többek között jogbizonytalanságot okozó és a gondos igazságszolgáltatással összeegyeztethetetlen helyzet áll elő.

58

Következésképpen ezt a jogalapot, mint erre a rendelkezésre tekintettel elfogadhatatlant, el kell utasítani.

59

Mindazonáltal a módosított 80/723/EGK irányelv téves alkalmazására vonatkozó állítás nyilvánvalóan nem megalapozott. A megtámadott határozat (81) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság egyáltalán nem állította, hogy az irányelv nem volt alkalmazható 2000 előtt. Azt fejtette ki, hogy az irányelv által bevezetett az elszámolások különválasztására vonatkozó kötelezettség nem vonatkozott a televíziós ágazatra a megtámadott határozat által érintett időszakban.

60

Márpedig a Bizottság ezen állítása helyes. Az elkülönített elszámolásokra vonatkozó kötelezettséget valójában nem a módosított 80/723/EGK irányelv vezette be, hanem a 2000. július 26-i 2000/52/EK bizottsági irányelv (HL L 193., 75. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet 11. o.), és így az nem létezett a megtámadott határozat által érintett időszakban.

61

Következésképpen a téves előfeltevésen alapuló második jogalap, elfogadhatatlanságától függetlenül, jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan.

62

A fenti megállapítások alapján a jelen keresetet, mint elfogadhatatlant, valamint az első jogalap első kifogását és a második jogalapot tekintve, mint legalábbis jogilag nyilvánvalóan megalapozatlant, el kell utasítani.

63

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Egyébiránt ugyanezen cikk 4. §-a értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket.

64

Mivel a felperes pervesztes lett, kötelezni kell a saját költségei és a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére, ez utóbbi kérelmének megfelelően. A Francia Köztársaság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (ötödik tanács)

a következőképpen határozott: