1

Az Európai Unió Tanácsának közbeszerzési eljárásaira az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.; a továbbiakban: költségvetési rendelet) első része V. címének, valamint a költségvetési rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23-i 2342/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet (HL L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 145. o.; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) rendelkezéseit kell alkalmazni. E rendelkezések a tárgybeli módosított közösségi irányelveket követik, nevezetesen a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1992. június 18-i 92/50/EGK tanácsi irányelvet (HL L 209., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 322. o.), az árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1993. június 14-i 93/36/EGK tanácsi irányelvet (HL L 199., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 110. o.) és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1993. június 14-i 93/37/EGK tanácsi irányelvet (HL L 199., 54. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 163. o.).

2

A költségvetési rendelet 97. cikke előírja:

„(1)   Az ajánlati felhívásban előre meg kell határozni, és közzé kell tenni a kiválasztási kritériumokat a pályázók vagy ajánlattevők képességeinek értékelésére és a döntési kritériumokat a pályázatok tartalmának értékelésére.

(2)   A szerződéseket a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás vagy az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontja alapján kell odaítélni.”

3

A költségvetési rendelet 99. cikke kimondja:

„A közbeszerzési eljárás időtartama alatt minden, az ajánlatkérő és a pályázók vagy ajánlattevők közötti kapcsolatfelvételnek ki kell elégítenie az átláthatóságot és az egyenlő elbánást biztosító feltételeket. Ez nem vezethet a szerződés feltételeinek vagy az eredeti pályázat feltételeinek módosításához.”

4

A költségvetési rendelet 100. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2)   Az ajánlatkérő tájékoztatja a határozat indokairól azon pályázókat vagy ajánlattevőket, akiknek az ajánlatát vagy pályázatát elutasították, és a sikeres pályázat jellemzőiről és viszonylagos előnyeiről, valamint a szerződést elnyerő ajánlattevő nevéről azon ajánlattevőket, akiknek a pályázata elfogadható, és akik ezt írásban kérik.

Egyes részleteket azonban nem szükséges közölni, amennyiben e közlés akadályozná a jog alkalmazását, közérdeket sértene, illetve sértené köz- vagy magánvállalkozások jogos üzleti érdekeit, vagy torzítaná a vállalkozások közötti tisztességes versenyt.”

5

A költségvetési rendelet 101. cikkének (1) bekezdése kimondja:

(1)   „Az ajánlatkérő a szerződés aláírása előtt elállhat a beszerzéstől vagy törölheti az odaítélési eljárást anélkül, hogy a pályázók vagy ajánlattevők bármifajta ellentételezésre jogot formálhatnának.”

6

A végrehajtási rendelet 122. cikke (2) bekezdésének a tényállás idején alkalmazandó szövege előírta, hogy a közbeszerzési eljárás:

„[…] akkor minősül meghívásosnak, ha valamennyi gazdasági szereplő pályázhat az abban való részvételre, de csak azok nyújthatnak be ajánlatot, akik eleget tesznek a 135. cikkben említett kiválasztási szempontoknak, és akiket az ajánlatkérő írásban, egyidejűleg meghív.”

7

A végrehajtási rendelet 128. cikkének (1) és (3) bekezdése, amelynek tárgya a részvételi szándék kifejezésére való felhívást magában foglaló meghívásos eljárás, többek között előírja:

„(1)   A részvételi szándék kifejezésére való felhívás azon pályázók előzetes kiválasztására szolgáló eszköz, akiket […] meghívásos eljárás során ajánlattételre hívnak fel a jövőben. […]

(3)   Amennyiben egyedi szerződés odaítélésére kerül sor, úgy az ajánlatkérő kifejezetten az adott szerződésre vonatkozó, tárgyilagos és megkülönböztetéstől mentes kiválasztási szempontok alapján ajánlattételre szólítja fel a jegyzéken szereplő valamennyi pályázót, vagy közülük néhányat.”

8

A végrehajtási rendelet 130. cikke (1) bekezdésének a tényállás idején alkalmazandó szövege előírta:

„(1)   A versenytárgyalási felhíváshoz kapcsolódó dokumentációba tartoznak legalább a következők:

[…]”

9

A végrehajtási rendelet 130. cikke (3) bekezdése a) és b) pontjának a tényállás idején alkalmazandó szövege kimondta:

„(3)   A dokumentációra vonatkozó minimális követelmények:

[…]”

10

A végrehajtási rendelet 138. cikkének a tényállás idején alkalmazandó szövege a következőképpen rendelkezett:

„(1)   A szerződés odaítélésére az alábbi két módszer egyike alapján kerül sor:

(2)   Az összességében legelőnyösebb ajánlat az, amely esetén a legelőnyösebb az ár és a cserébe kínált minőség aránya, figyelembe véve a szerződés tárgya által indokolt szempontokat, azaz az árajánlatot, a műszaki értékeket, az esztétikai és funkcionális jellemzőket, a környezeti jellemzőket, az üzemeltetési költségeket, a nyereségességet, a teljesítési, illetve a szállítási határidőket, az értékesítést követő vevőszolgálatot és a technikai segítségnyújtást.

(3)   Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban meghatározza az összességében legelőnyösebb ajánlat megállapítására szolgáló egyes szempontok súlyozásának módját.

Az ár súlyozása a többi szemponttal összefüggésben nem vezethet az ár jelentőségének figyelmen kívül hagyásához az ajánlattevő kiválasztásában.

Amennyiben, kivételes esetben, a súlyozás technikailag nem lehetséges, különösen a szerződés tárgyára való tekintettel, úgy az ajánlatkérő egyszerűen fontosságuk szerint csökkenő sorrendbe állítja az alkalmazandó szempontokat.”

11

A végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének a tényállás idején alkalmazandó szövege előírta:

„(1)   Amennyiben egy adott szerződéssel kapcsolatban az árajánlat [helyesen: ajánlat] kirívóan alacsonynak tűnik, úgy az ajánlatkérő az ajánlat kizárólag ilyen okból történő elutasítását megelőzően írásban bekéri az ajánlat általa lényegesnek tartott elemeire vonatkozó részletes adatokat, és a felek megfelelő meghallgatását követően ellenőrzi azokat, figyelembe véve a kapott magyarázatokat.

Az ajánlatkérő különösen az alábbiakra vonatkozó magyarázatokat veszi figyelembe:

12

A végrehajtási rendelet 148. cikkének (1) és (3) bekezdése előírja:

„(1)   Az ajánlatkérő és az ajánlattevő közötti kapcsolattartásra, kivételként, a szerződés odaítélésének eljárása során a (2) és (3) bekezdésben előírt feltételek szerint kerülhet sor. […]

(3)   Amennyiben az ajánlatok felbontását követően szükségessé válik egyes ajánlatok tisztázása, vagy nyilvánvaló elírást kell kijavítani az ajánlatban, úgy az ajánlatkérő kapcsolatba léphet az ajánlattevővel, de e kapcsolatfelvétel nem eredményezheti az ajánlatban foglalt feltételek bárminemű módosítását.”

13

A Tanács a költségvetési rendelet és a végrehajtási rendelet alapján eljárva 2004. március 4-én az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítésében (HL 2004. S 45.) meghívásos eljárásra irányuló ajánlati felhívást tett közzé UCA-033/04 hivatkozási számon a Tanács Főtitkársága által használt két brüsszeli épülettel kapcsolatos takarítási és karbantartási szolgáltatások megrendelésére vonatkozóan. A szerződés két részből állt, amelyek az egyes szolgáltatások teljesítési helyeinek feleltek meg, nevezetesen a „Woluwé Heights” épületnek (1. sz. rész) és a „Frère Orban” épületnek (2. sz. rész).

14

A dokumentáció szerint a választott bírálati szempont az összességében legelőnyösebb ajánlat volt. Az egyes részekre vonatkozó ajánlatok végső elbírálásakor a következő módon kiszámított pontszámokat kellett kiosztani: „A »minőségre« adott pontszámok x 100 / árindex”. Az összességében legelőnyösebb ajánlatnak minősített ajánlat az volt, amelyik e végső elbírálás alapján a legmagasabb pontszámot kapta, figyelembe véve a „Minőség” rovatra vonatkozóan előírt minimális pontszámot is.

15

Ugyanezen dokumentáció szerint az ajánlatok minőségét maximum 100 pontos skálán, nyolc kritérium alapján kellett értékelni. A nyolcadik kritérium, amelyre maximum 50 pontot adhattak, „A 3. Melléklet szerinti jegyzék A, B, C és D adatainak összesítése szerinti órákban kifejezett szolgáltatásra” irányult.

16

Az ez utóbbi kritérium alapján adható 50 pontot egyfelől az elbírálandó ajánlatban megjelölt éves összmunkaóra-szám (Ho), másfelől az elfogadhatónak minősített ajánlatokban megjelölt összmunkaóra-számoknak az egyes éves feladatokra vonatkozó átlaga (Hm) közötti különbség alapján arányosan osztották ki. A Hm átlagot megfelelőnek kellett tekinteni, és 40 pontra kellett értékelni (ami a maximálisan adható 50 pont 80%-a). A dokumentáció értelmében e Hm küszöb 12,5%-os mértékig történő túllépését többletpontokkal jutalmazták az 50 pontos plafon betartásával. Ezzel szemben az ugyanezen Hm küszöbtől több mint 12,5%-kal történő elmaradást a 30 pontos kizárási határig terjedő pontlevonással büntették.

17

Másfelől a dokumentáció – kizárással való büntetés mellett – előírta, hogy az egyes ajánlatokban megjelölt átlagos óradíj nem lehet alacsonyabb az Union générale belge de nettoyage (belga takarítószövetség, a továbbiakban: UGBN) által az 1A kategória vonatkozásában önköltségi áron meghatározott, és az ajánlat benyújtásának időpontjában hatályos átlagos óradíjnál. 2004. július 1-jétől ezen átlagos óradíjat 19,6962 euróban határozták meg.

18

A szóban forgó ajánlati felhívásra vonatkozó dokumentációt 2004. június 23-án megküldték a részvételre jelentkezőknek.

19

2004. július 23-án az UCA-033/04 közbeszerzési eljárás keretében a felperes Belfass SPRL két ajánlatot nyújtott be az odaítélni kívánt két részre vonatkozóan. A felperes ajánlatában az 1. sz. részre vonatkozóan megjelölt éves ár teljes összege 234059,67 euró volt.

20

2004. október 13-i levelében a Tanács tájékoztatta a felperest két ajánlatának a következő okokból történt elutasításáról: „[…] Az 1. sz. részt illetően az átlagos óradíjra vonatkozóan az ajánlatában foglalt számítás alacsonyabb összeget eredményez az UGBN által [2004. július 1-jétől] 19,6962 euróban meghatározott minimumnál. A 2. [sz.] részt illetően ajánlata a dokumentációban meghatározott kritériumok alapján nem kapta meg a bírálóbizottságtól a minőséget illetően szükséges minimális pontszámot […]”.

21

2004. október 15-én a felperes további részletes információkat kért a Tanácstól a 2. sz. részre vonatkozóan tett ajánlata elutasításának körülményeit illetően.

22

2004. október 22-én a Tanács válaszolt e kérelemre, kiemelve különösen a következőket:

„[…] ajánlatát, mivel az abban megjelölt munkaórák száma 20%-kal kevesebb az összes ajánlat alapján számított átlagos munkaóra-mennyiségnél, e szakaszban elutasítottuk a 2. oldalon hivatkozott képletnek megfelelően.”

23

Az Elsőfokú Bíróság Hivatala által 2004. december 23-án iktatott keresetlevéllel a felperes benyújtotta a jelen keresetet.

24

Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (ötödik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.

25

2006. december 13-án – az Elsőfokú Bíróságnak a pervezető intézkedések keretében 2006. november 28-án tett, dokumentumok benyújtására vonatkozó kérésére válaszul – a Tanács megküldte az Elsőfokú Bíróságnak az UCA-033/04 ajánlati felhívásra vonatkozó hirdetményt és dokumentációt, valamint az e közbeszerzési eljárásra vonatkozó eredeti bírálati jegyzőkönyvet (nem bizalmas változat).

26

Az Elsőfokú Bíróság a 2007. június 21-i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott válaszaikat.

27

A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

28

A Tanács azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

29

Anélkül, hogy formálisan elfogadhatatlansági kifogást tett volna, a Tanács álláspontja szerint a 2004. október 13-i határozat megsemmisítésére irányuló kereset a 2. sz. részre vonatkozóan elfogadhatatlan. Állítása szerint a felperes nem magát a szerződést másnak odaítélő határozatot vitatja, hanem a Tanács azon határozatának jogszerűségét, hogy a dokumentációban megjelöljék azt a kritériumot, amely a felperes kizárásához vezetett, azaz az ajánlattevők által megjelölt összes munkaóra átlagát.

30

A tárgyalás során a Tanács kifejtette, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy ha valaki úgy ítéli meg, hogy az ajánlati felhívásnak az ajánlatkérő határozatában megállapított feltételei hátrányosan megkülönböztetőek az ő rovására, nem várhatja meg az érintett szerződés odaítéléséről szóló értesítést e határozat megtámadásával – kifejezetten az említett feltételek hátrányosan megkülönböztető jellegét vitatva – anélkül, hogy sértené a 92/50 irányelvvel módosított, az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21-i 89/665/EGK tanácsi irányelvnek (HL L 395., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 246. o.) a gyorsaságra és hatékonyságra irányuló céljait (a Bíróság C-230/02. sz. Grossman Air Service ügyben 2004. február 12-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-1829. o.] 37. pontja).

31

Márpedig álláspontja szerint, mivel a dokumentációt minden részvételre jelentkezőnek egyénileg megküldték, így a felperesnek is 2004. június 23-án, az említett kritériumnak a dokumentációban történő előírására vonatkozó határozat jogszerűségének vitatására nyitva álló két hónapos határidő a jelen kereset benyújtásakor már lejárt.

32

A felperes elsődlegesen arra hivatkozik, hogy a dokumentáció nem minősül az EK 230. cikk értelmében megtámadható aktusnak. Az ugyanis általános hatályú előkészítő aktus, és az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen aktus, bármikor fogadják is el, nem képezheti megsemmisítés iránti kereset tárgyát.

33

A felperes arra is hivatkozik, hogy a dokumentáció valamennyi olyan – általános és absztrakt fogalmak szerint meghatározott valamely kategóriába tartozó – vállalkozásra vonatkozik, amely egy adott közbeszerzési szerződés elnyerésére kíván pályázni. A jelen esetben a dokumentáció nem minősül sem olyan határozatnak, amelynek a felperes a címzettje, sem olyan határozatnak, amely őt közvetlenül és személyében érinti. Ebből a felperes azt a következtetést vonja le, hogy kizárólag a szerződés odaítéléséről szóló határozat volt olyan, amely lehetővé tette a felperes számára, hogy a dokumentációban foglalt, az ajánlattevők által megjelölt összes munkaóra mennyiségére vonatkozó kritérium jogszerűségét vitassa.

34

Másodlagosan a felperes a dokumentációval kapcsolatban az EK 241. cikk szerinti jogellenességi kifogásra hivatkozik.

35

Először is az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Tanács álláspontja az, hogy a jelen kereset elfogadhatóságát vitatja, mivel ezen intézmény szerint az a valóságban kizárólag a dokumentációra vonatkozik, amely megtámadható aktus, és amelynek a jogszerűségét határidőben nem vitatták.

36

Meg kell azonban jegyezni, hogy a jelen kereset szerinti megsemmisítés iránti kérelem a Tanács 2004. október 13-i határozatára vonatkozik, amelyben a felperes által az ajánlati felhívásra benyújtott két ajánlatot elutasította, és hogy a felperes e megsemmisítés iránti kérelem érdekében, tehát járulékosan vitatja a dokumentáció jogszerűségét.

37

Tehát a felmerült kérdés nem a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága – mivel az állítólagosan a dokumentációra irányul –, hanem a megsemmisítés iránti kereset keretében tett, e dokumentum jogellenességére alapított kifogás elfogadhatósága.

38

Ez utóbbi kérdés eldöntéséhez meg kell határozni, hogy a közbeszerzési eljárás olyan dokumentuma, mint amilyen a szóban forgó dokumentáció, amint azt a Tanács állítja, az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján közvetlen keresettel megtámadható aktus-e, és ennélfogva a felperesnek e rendelkezés alapján és annak az ötödik bekezdésében meghatározott két hónapos határidőn belül kellett volna-e fellépnie a dokumentáció ellen.

39

Az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján bármely természetes vagy jogi személy eljárást indíthat a neki címzett határozat vagy az olyan határozat ellen, amelyet ugyan rendeletként vagy egy másik személyhez címzett határozatként hoztak, de őt közvetlenül és személyében érinti.

40

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy természetes vagy jogi személy, ha nem címzettje egy aktusnak, csak akkor hivatkozhat arra, hogy személyében érintett az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében, ha a szóban forgó aktus sajátos jellemzői vagy egy őt minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rá, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őt (a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15-én hozott ítélete [EBHT 1963., 197., 223. o.]; a C-50/00. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-6677. o.] 36. pontja és a C-263/02. P. sz., Bizottság kontra Jégo-Quéré ügyben 2004. április 1-jén hozott ítéletének [EBHT 2004., I-3425. o.] 45. pontja).

41

A jelen esetben az Elsőfokú Bíróság megítélése szerint a szóban forgó dokumentáció nem tekinthető olyannak, mint amely személyében érinti a felperest.

42

Egyfelől az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy ellentétben a Tanács álláspontjával, az a tény, hogy a dokumentációt a meghívásos eljárás keretében 2004. június 23-án minden kiválasztott részvételre jelentkezőnek, így a felperesnek is egyénileg megküldték, nem egyéníti őt az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében. A dokumentáció ugyanis a Tanács által a jelen esetben közzétett ajánlati felhívás valamennyi dokumentumához hasonlóan – amelyeknek részét képezi – objektív módon meghatározott helyzetekre alkalmazandó, valamint általános és absztrakt módon kijelölt csoportokra nézve jár joghatással. Ennélfogva a dokumentáció általános jellegűnek minősül és annak az ajánlatkérő által a kiválasztott vállalkozások számára egyénileg történő megküldése nem értelmezhető úgy, hogy ezáltal az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében az egyes vállalkozásokat mindenki máshoz képest egyéníti.

43

Másfelől a Tanács alaptalanul érvel a fenti 30. pontban hivatkozott Grossmann Air Service ügyben hozott ítéletre annak bizonyítása érdekében, hogy a felperes a szóban forgó dokumentációt megtámadhatta volna. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a Bíróság ezen ítéletét a 89/665 irányelv 1. cikkének (3) bekezdése és 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmezésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelem folytán hozta. Márpedig a módosított 89/665 irányelv rendelkezései – anélkül, hogy ezt a Tanács vitatná – csak a tagállamokat kötik, a közösségi intézményeket nem. Másfelől meg kell állapítani, hogy – amint azt a tárgyaláson a Tanács is elismerte – a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződéseknek a közösségi intézmények általi odaítélésére vonatkozó közösségi szabályozás, amely a jelen ügyben is alkalmazandó, nem tartalmaz semmilyen, a 89/665 irányelvben foglaltakhoz hasonló rendelkezést. Végül az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozza, hogy a fenti 30. pontban hivatkozott Grossmann Air Service ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló jogvita alapját képező tényállással szemben a jelen ügyben a dokumentációban szereplő és a felperes által vitatott kritérium nem akadályozta meg a felperest abban, hogy a szóban forgó közbeszerzési eljárásban hatékonyan részt vegyen. Ellenkezőleg, az ügy irataiból megállapítható, hogy a felperes ugyanazon az alapon, mint a részvételi szakasz eredményeként felállított listán szereplő többi kiválasztott részvételre jelentkező ajánlatot tehetett a 2. sz. rész vonatkozásában. Ennélfogva a jelen keresetnek a 2. sz. rész tekintetében való elfogadhatóságának megítélése érdekében nem lehet analógia útján hivatkozni a Bíróság által a 89/665 irányelv rendelkezéseire vonatkozóan a fenti 30. pontban hivatkozott Grossmann Air Service ügyben hozott ítéletben kifejtett értelmezésre.

44

A fenti megfontolásokból következik, hogy – mivel a szóban forgó dokumentáció nem személyében érinti – a felperes nem volt jogosult az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján e dokumentáció ellen megsemmisítés iránti kereset benyújtására. Ennélfogva a Tanács alaptalanul hivatkozik a dokumentáció felperes általi állítólagos megtámadhatóságára annak kifogásolása érdekében, hogy ez utóbbi a jelen kereset keretében járulékosan vitatja e dokumentum jogszerűségét.

45

A 2004. október 13-i határozattal szembeni megsemmisítés iránti keresete alátámasztására az 1. sz. részre vonatkozóan a felperes egyetlen jogalapra hivatkozik, amelyet nyilvánvaló értékelési hibára alapít.

46

Lényegében a felperes azt állítja, hogy a Tanács nyilvánvaló értékelési hibát követett el, mivel nem teljesítette az 1. sz. részre tett ajánlatának alapos vizsgálatára vonatkozó kötelezettségét.

47

Ellentétben ugyanis a Tanács által levont következtetéssel, a felperes állítása szerint az ajánlatában megjelölt átlagos óradíj 22,123 euró volt, amely tehát magasabb az UGBN által meghatározott 19,6962 euró összegű minimális átlagos óradíjnál.

48

Igaz, a felperes elismeri, hogy e hiba, amelyet a Tanács elkövetett, egy összeadási hiba következménye, amely ajánlatában az A, B, C és D kategóriák összegében szerepelt (234059,67 euró 271811,67 euró helyett).

49

Mindazonáltal álláspontja szerint a gondos ügyintézés elve alapján ajánlata vizsgálatakor a Tanácsnak biztosítania kellett volna, hogy a vizsgálata alá vont ajánlat ne tartalmazzon ilyen nyilvánvaló elírást, amelyet saját kezdeményezésre is kijavíthatott volna.

50

A felperes felhívja a figyelmet arra, hogy a számítás egyszerű ellenőrzése lehetővé tette volna a Tanács számára annak megállapítását, hogy az ajánlatában megjelölt helyes óradíj minimális összege 20,92 euró volt, amint az egyértelműen és pontosan megállapítható ajánlatának 40. oldalából.

51

Mindenesetre a felperes megítélése szerint, amennyiben az említett hiba nyilvánvaló volt, és annak kijavítása nem módosította volna sem a szerződés, sem az eredeti ajánlat feltételeit, a Tanács – a költségvetési rendelet 99. cikkének megfelelően, és amint azt a szóban forgó ajánlati felhívásra vonatkozó dokumentáció 10. cikke előírta – érvényesíthette volna a vele való kapcsolatfelvételre vonatkozó jogát.

52

A felperes szerint – ellentétben a Tanács állításával – az Elsőfokú Bíróság által a T-19/95. sz., Adia interim kontra Bizottság ügyben 1996. május 8-án hozott ítéletben [EBHT 1996., II-321., 47. pont] levont következtetések nem alkalmazhatók a jelen ügyben. Hangsúlyozza ugyanis, hogy abban az ítéletben egy rendszertani számítási hibáról volt szó, amely az ajánlatkérő által nehezen volt felismerhető. A jelen ügyben azonban a felperes megítélése szerint a szóban forgó hiba egy egyszerű összeadási hiba az A, B, C és D kategóriák vonatkozásában, amelyet a Tanács könnyen észrevehetett és kijavíthatott volna.

53

Továbbá a felperes előadja, hogy a Tanács nem állíthatja azt, hogy nem fedezte fel ezt a hibát, hiszen a teljes ár helyes, tehát javított összege szerepel ajánlatának a Tanács ellenkérelméhez csatolt „rendes” és „elméleti” összehasonlító bírálatában.

54

Másfelől álláspontja szerint a Bíróság által a 90/71. sz., Bernardi kontra Parlament ügyben 1972. július 13-án hozott ítéletben [EBHT 1972., 603. o.] kimondott általános jogelv – amelynek értelmében egyik fél sem hivatkozhat a Bíróság előtt olyan szabálytalanságra, amely a saját magatartásának lehet a következménye – sem alkalmazható a jelen ügyben. Megállapítja ugyanis, hogy magatartása nem volt rosszhiszemű, és a Tanács által elkövetett hiba oka sem ez volt. Hozzáteszi, egyáltalán nem állt érdekében, hogy ne javítsák ki az általa elkövetett hibát, amely a jelen esetben egy egyszerű, nem szándékosan elkövetett számítási hiba volt.

55

Egyébiránt a Tanács érvelésére válaszul a felperes előadja, hogy amennyiben a költségvetési rendelet 100. cikkében előírt tájékoztatás alapján az elutasított ajánlattevőnek joga van arra, hogy az ajánlatkérő figyelmét felhívja azokra az esetleges értékelési hibákra, amelyek ajánlatának elbírálását érvénytelenné tehették, akkor a gondos ügyintézés és az átláthatóság elvéből következően az ajánlatkérőnek e tájékoztatásban kifejezetten fel kell hívnia a címzett figyelmét e jog létezésére. Márpedig előadja, hogy a Tanács a 2004. október 13-i levelében nem tájékoztatta e jog létezéséről. Ebből következik, hogy az egyenlő bánásmód elvét megsértették.

56

A felperes ebből arra következtet, hogy az 1. sz. részre tett ajánlatára vonatkozó átlagos óradíj kiszámításával kapcsolatban a Tanács által elkövetett hiba annak a következménye, hogy ez utóbbi elmulasztotta az említett ajánlat alapos vizsgálatát, következésképpen az ezen ajánlat elutasítására vonatkozó végső döntés rendkívül súlyos nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz.

57

A Tanács ezzel szemben azt állítja, hogy az átlagos óradíj – amint az a dokumentációból és az ajánlati felhívásból kitűnik – az adott ajánlat szerinti teljes árnak az említett ajánlatban megjelölt teljes óraszámmal osztott összegével egyenlő. Ezért elégedett meg azzal, hogy a számítást a hivatkozott 234059,67 euró összegű teljes ár alapján végezze, amelyet a felperes az ajánlatában megjelölt.

58

A Tanács véleménye szerint nem volt köteles az A, B, C és D kategóriáknak a felperes ajánlatában megjelölt összegét ellenőrizni, és eközben észlelni, hogy a teljes ár helyesen 271811,67 euró volt 234059,67 euró helyett. Továbbá a Tanács megítélése szerint a szóban forgó ajánlatnak az ellenkérelméhez csatolt „rendes” és „elméleti” összehasonlító bírálataiban szereplő adatok nem fogadhatók el annak bizonyítására, hogy a Tanács az említett ajánlat vizsgálatakor felfedezte e hibát. Ugyanis e bírálatokat a Tanács jelen ügyben benyújtott ellenkérelme előkészítésekor készítették.

59

Hozzáteszi, hogy az ajánlatkérő csak nyilvánvaló elírás kijavítása érdekében kezdeményezheti az ajánlattevővel való kapcsolatfelvételt. Márpedig véleménye szerint a jelen ügyben a hiba oly kevéssé volt nyilvánvaló, hogy a Tanács nem észlelhette azt.

60

Másfelől a Tanács a Bíróság által a fenti 54. pontban hivatkozott Bernardi kontra Parlament ügyben hozott ítéletben elismert általános jogelvre hivatkozik, amely értelmében egyik fél sem hivatkozhat a Bíróság előtt olyan szabálytalanságra, amely a saját magatartásának lehet a következménye.

61

Továbbá álláspontja szerint, még ha észlelte is volna a szóban forgó hibát, a költségvetési rendelet 99. cikke és a végrehajtási rendelet 148. cikke (3) bekezdése rendelkezéseinek sérelme nélkül nem vehette volna fel a kapcsolatot az ajánlattevővel az említett hiba kijavítása érdekében. E megfontolás alátámasztására különösen a fenti 52. pontban hivatkozott Adia interim kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre hivatkozik.

62

Végül a Tanács megítélése szerint a költségvetési rendelet 100. cikkében előírt, a szerződés odaítélését követő és a szerződéskötést megelőző tájékoztatás egyik célja, hogy lehetővé tegye az elutasított ajánlattevő számára, hogy felhívja az ajánlatkérő figyelmét azokra az esetleges értékelési hibákra, amelyek ajánlatának elbírálását érvénytelenné tehették. Márpedig hangsúlyozza, hogy a felperes egyáltalán nem reagált az 1. sz. részre tett ajánlata elutasításának indokairól tájékoztató 2004. október 13-i levél kézhezvételét követően.

63

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a közbeszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó határozat meghozatala során figyelembe veendő körülmények tekintetében, és az Elsőfokú Bíróság felülvizsgálatának a súlyos és nyilvánvaló hibák ellenőrzésére kell korlátozódnia (a Bíróság 56/77. sz. Agence européenne d’intérims kontra Bizottság ügyben 1978. november 23-án hozott ítéletének [EBHT 1978., 2215. o.] 20. pontja; az Elsőfokú Bíróság fenti 52. pontban hivatkozott Adia interim kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 49. pontja és a T-139/99. sz. AICS kontra Parlament ügyben 2000. július 6-án hozott ítéletének [EBHT 2000., II-2849. o.] 39. pontja).

64

Másfelől a végrehajtási rendelet 148. cikkének rendelkezései értelmében amennyiben az ajánlatok felbontását követően szükségessé válik egyes ajánlatok tisztázása, vagy nyilvánvaló elírást kell kijavítani az ajánlatban, úgy az ajánlatkérő kivételesen kapcsolatba léphet az ajánlattevővel.

65

A jelen esetben meg kell vizsgálni, hogy a felperes által elkövetett elírás, azaz az ajánlatában az A, B, C és D kategóriák összege vonatkozásában vétett összeadási hiba (234059,67 euró 271811,67 euró helyett) nyilvánvaló elírásnak minősül-e, amelyet a Tanácsnak észlelnie kellett volna.

66

E tekintetben az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy az ajánlattevők ajánlatai óradíjának kiszámítási módja nem tette szükségessé, hogy a Tanács újból kiszámítsa az A, B, C és D kategóriák összegét. Nem vitatott ugyanis, hogy az átlagos óradíjat a teljes ajánlati ár, valamint a megjelölt teljes szolgáltatási óraszám alapján kellett kiszámítani, ahogyan azt a felperes az ajánlatában feltüntette.

67

Másodszor nem fogadható el a felperes azon álláspontja, amely szerint ajánlatának helyes óradíja minimum 20,92 euró volt, amely összeg egyértelműen és pontosan szerepelt ajánlatának 40. oldalán, és amely szerint a Tanácsnak emiatt gyanakodnia kellett volna egy esetleges számítási hiba létezésére a felperes ajánlatának óradíja vonatkozásában. Ugyanis az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felperes ajánlatának 40. oldalán található összeg az E kategória alatt szerepelt, amely kifejezetten a takarítószemélyzet által kérelemre, „hétköznapokon (hétfőtől péntekig) 6.00 és 22.00 óra között” végzett kiegészítő munkák óradíjára vonatkozott. Az így említett 20,92 euró összegű óradíj tehát speciális szolgáltatásokra, tudniillik kiegészítő munkákra vonatkozott, következésképpen az A, B, C és D kategóriák szerinti szolgáltatásoktól eltérőkre.

68

Harmadszor a felperes állításával ellentétben nem fogadható el az az álláspont, hogy a „rendes” és „elméleti” értékelő táblázatok, amelyeket a Tanács a jelen ügyben előterjesztett ellenkérelme mellékleteként nyújtott be, azt bizonyítják, hogy ez utóbbinak tudomása volt a felperes által elkövetett hibáról. A Tanács beadványaiból ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy ez utóbbi a jelen peres eljárás érdekében készítette az említett táblázatokat. Másfelől az elsőfokú Bíróság hangsúlyozza, hogy a felperes nem bizonyította az ellenkezőjét.

69

Továbbá a felperes állításával ellentétben az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint a Tanácsnak nem róható fel, hogy a költségvetési rendelet 100. cikkében előírt tájékoztatás alkalmával nem értesítette azon jogáról, hogy az ajánlatkérő figyelmét felhívhatja azokra az esetleges értékelési hibákra, amelyek ajánlatának elbírálását érvénytelenné tehették. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a közösségi jog kifejezett rendelkezése hiányában a Közösség közigazgatási vagy bírósági hatóságainak nincs általános kötelezettsége a jogalanyoknak az igénybe vehető jogorvoslatokról, valamint azok érvényesítésének feltételeiről való tájékoztatására (a Bíróság C-153/98. P. sz., Guérin automobiles kontra Bizottság ügyben 1999. március 5-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-1441. o.] 15. pontja és az Elsőfokú Bíróság T-145/98. sz., ADT Projekt kontra Bizottság ügyben 2000. február 24-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II-387. o.] 210. pontja). Márpedig a jelen esetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a költségvetési rendelet 100. cikke nem ír elő kifejezetten ilyen kötelezettséget.

70

Mindenesetre meg kell állapítani, hogy amikor a felperes kézhez vette a Tanács 2004. október 13-i levelét, míg a 2. sz. részre tett ajánlata elutasításának körülményeiről további felvilágosítást kért, semmilyen megjegyzést nem tett az 1. sz. részre tett ajánlatában lévő nyilvánvaló számítási hiba létezéséről.

71

A fenti megállapításokból következik, hogy a felperes által elkövetett elírás nem volt nyilvánvaló a végrehajtási rendelet 148. cikkének (3) bekezdése értelmében. Ennélfogva a Tanácsnak nem róható fel, hogy nem észlelte ezt a hibát, és következésképpen az sem, hogy nem javította ki, vagy legalábbis nem vette fel a kapcsolatot a felperessel, hogy lehetővé tegye számára e hiba helyesbítését.

72

Következésképpen a Tanács által a 2004. október 13-i határozatban az 1. sz. részre vonatkozóan elkövetett nyilvánvaló értékelési hibára alapított egyetlen jogalap nem megalapozott. Ennélfogva a 2004. október 13-i határozattal szemben az 1. sz. rész vonatkozásában benyújtott megsemmisítés iránti keresetet az Elsőfokú Bíróság elutasítja.

73

A 2004. október 13-i határozattal szembeni keresetének alátámasztására a 2. sz. rész vonatkozásában a felperes három jogalapra hivatkozik, amelyeket a gondos ügyintézés elvének megsértésére, nyilvánvaló értékelési hibára és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapít. Továbbá válaszában a felperes egy negyedik jogalapot is felhoz, amelyet arra alapít, hogy a Tanács, mivel ajánlatának elutasítása előtt nem vette fel vele a kapcsolatot, megsértette a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit.

74

A felperes lényegében azzal érvel, hogy megalapozott az első három jogalap, amelyeket a gondos ügyintézés elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére, valamint nyilvánvaló értékelési hibára alapít, mivel a 2. sz. részre tett ajánlatát automatikusan, további vizsgálat nélkül elutasították, kizárólag azért, mert az említett ajánlatban megjelölt összmunkaóraszám több mint 12,5%-kal kevesebb volt a beérkezett ajánlatokban megjelölt összmunkaóraszámok átlagánál.

75

Először is a felperes álláspontja szerint hasonló okok miatt a dokumentációban szereplő, a megjelölt összmunkaóraszámra vonatkozó kiválasztási szempont, amely alapján a Tanács elutasította ajánlatát, további vizsgálat nélkül megállapíthatóan sérti a gondos ügyintézés elvét, és nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz. Ahhoz vezet ugyanis, hogy azon ajánlatoknak kedvez, amelyek a valójában szükségesnél több szolgáltatási óraszámot jelölnek meg, és amelyek következésképpen drágábbak.

76

E tekintetben a felperes először megállapítja, hogy ez a Tanács által elfogadott szempont nem teszi lehetővé annak objektív vizsgálatát, hogy mi szükséges a megkívánt szolgáltatások teljesítéséhez. Egyfelől emlékeztet arra, hogy 1998. január 1-je óta a Tanács teljes megelégedése mellett teljesített takarítási és karbantartási szolgáltatásokat a 2. sz. rész szerinti épületben, méghozzá azon összmunkaóraszám alapján, amelyet az ajánlatában is megjelölt. Márpedig elismerve, hogy a Tanács e tapasztalatot nem vehette figyelembe, megítélése szerint ez utóbbi egyszerűen lehetővé teszi annak objektív bizonyítását, hogy a megkívánt szolgáltatások teljesítéséhez szükséges összmunkaóraszám nagyjából azonos feltételek mellett alacsonyabb volt, mint amit a végül nyertesként választott ajánlatban megjelöltek, következésképpen a Tanács által alkalmazott szempont e munkaidő-mennyiség túlbecslésére ösztönzött.

77

Másfelől álláspontja szerint a megkívánt szolgáltatások mennyiségének értékelése ésszerűen nem függhet maguknak az ajánlattevőknek az ajánlataitól, mivel ez utóbbiaknak – miután maguk között megegyeznek – érdekükben állhat a felajánlott szolgáltatások volumenének mesterséges növelése. Végül a munkaórák száma nem lehet a fő szempont az elvégzendő munka minőségének értékelésekor. Ez utóbbi ponton a felperes megjegyzi, hogy amennyiben mesterségesen növelte volna az ajánlatában megjelölt munkaórák számát, akkor azt nem utasították volna el automatikusan.

78

Másodszor a felperes arra hivatkozik, hogy a Tanács nem érvelhet azzal, hogy míg a nyertes ajánlattevő ajánlata 3,7%-kal drágább volt az övénél, addig a felperes ajánlatához képest 25,2%-kal több munkaórát ajánlott. Ugyanis egyfelől megismétli azt a megállapítását, miszerint a nyertes ajánlattevő által ajánlott összmunkaóraszám magasabb volt a dokumentációban előírt munkának a megkívánt minőségben történő elvégzéséhez ténylegesen szükséges óraszámnál. Ennélfogva a nyertes ajánlattevő által ajánlott szolgáltatások e túlbecslése által kár érné a Tanácsot, és azokat, akik finanszírozzák. Másfelől a felperes hozzáteszi, hogy a valóságban a kiválasztott ajánlattevő nem teljesíti az ajánlatában szereplő összmunkaóraszámot, amely szerinte megerősíti, hogy az általa ajánlott munkaóraszám felel meg annak a mennyiségnek, ami szükséges a 2. sz. rész szerinti helyiségek takarításához.

79

Másodszor a felperes álláspontja szerint az elfogadott kiválasztási szempont diszkriminatív, mivel azt eredményezi, hogy automatikusan, további vizsgálat nélkül elutasítanak a Tanács számára költségvetési szempontból objektíve kedvező, és minőségi szempontból tökéletesen kielégítő ajánlatokat.

80

Harmadszor a felperes álláspontja szerint a Tanács megsértette a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit. Megítélése szerint ugyanis ajánlatának elutasítása előtt – a megjelölt szolgáltatási óraszám kirívóan alacsony jellege miatt – a Tanácsnak kontradiktórius eljárásban ellenőriznie kellett volna ezt az ajánlatot a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésében előírt feltételek szerint. Továbbá az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a kirívóan alacsony ajánlatok automatikus elutasítása nem megengedett, amennyiben az valamely matematikai szempont alkalmazásán alapszik (a Bíróság 103/88. sz. Fratelli constanzo ügyben 1989. június 22-én hozott ítélete [EBHT 1989., I-1839. o.]).

81

A Tanács emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely szerződésnek az összességében legelőnyösebb ajánlatot benyújtó ajánlattevő számára történő odaítélése nem jár azzal, hogy a kiválasztott ajánlatnak szükségképpen a legolcsóbbnak kell lennie.

82

Hozzáteszi, hogy a szabályos versenyeztetés célja különösen annak bizonyítása, hogy lehetséges jobban, vagy többet csinálni. Egy versenyképes piacon az ajánlattevők által ajánlott összmunkaóraszámok átlaga valószínűleg megegyezne a minőségi szempontból megfelelő teljesítés biztosításához szükséges átlagra vonatkozó helyes és megbízható becsléssel. A Tanács álláspontja ugyanis az, hogy a takarításra szánt magasabb óraszámmal jobb minőséget lehet elérni. Márpedig a jelen esetben a Tanács megállapítja, hogy ha a nyertes ajánlattevő a felperesénél 3,7%-kal drágább ajánlatot nyújtott is be, ennek ellensúlyozásaként a felperesnél 25,2%-kal magasabb munkaóraszámot jelölt meg. Továbbá felhívja a figyelmet arra is, hogy míg az ajánlatok elbírálása során az ár szempontja 50%-os súllyal esett számításba, addig a vitatott szempont, amely a megjelölt összmunkaóraszámra vonatkozott, csak 25%-ot tett ki a kiosztható összpontszámból. Ennélfogva a nyertes ajánlattevő ajánlata volt összességében a legelőnyösebb, és a felperes szolgáltatásai sokkal drágábbak voltak. Végül a Tanács előadja, hogy a nyertes ajánlattevő személyzetének blokkoló kártyái igazolják, hogy a teljesített szolgáltatás megfelelt a szerződés rendelkezései szerinti kötelezettségeknek.

83

A felperesnek azon állításait illetően, amelyek az ajánlattevőknek a szolgáltatások volumenének mesterséges növelésére irányuló összehangolt magatartásának veszélyére vonatkoznak, a Tanács felszólítja a felperest, hogy amennyiben bizonyítékokkal rendelkezik e tekintetben, forduljon az illetékes versenyhatóságokhoz.

84

A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapított harmadik jogalapot illetően a Tanács előadja, hogy ezen elv értelmében a szerződés odaítélésekor nem vehette figyelembe a felperes által korábban nyújtott szolgáltatások minőségét.

85

Végül a Tanács álláspontja szerint a negyedik jogalap, amelyet a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított a felperes, és amelyet a válaszában hozott fel, új jogalapnak minősül, és mint ilyen elfogadhatatlan. Mindenesetre a Tanács megítélése szerint a felperes ajánlata nem minősült kirívóan alacsonynak. Lényegében ugyanis azzal érvel, hogy a végrehajtási rendelet 139. cikkének (1) bekezdése szerinti kontradiktórius eljárás betartása kirívóan alacsony ajánlat esetén csak akkor kötelező, ha kifejezetten az ezen ajánlatban megjelölt árról van szó. Márpedig felhívja a figyelmet arra, hogy míg a felperes ajánlatában 25,2%-kal alacsonyabb összmunkaóraszámot jelölt meg a nyertes ajánlattevő ajánlatához képest, az ajánlati ára csak 3,7%-kal volt alacsonyabb ez utóbbiénál. Ennélfogva megítélése szerint a felperes szolgáltatásai sokkal drágábbak voltak a nyertes ajánlattevő szolgáltatásainál.

86

A 2004. október 13-i határozattal szembeni megsemmisítés iránti keresetnek a 2. sz. rész vonatkozásában való megalapozottságának vizsgálata előtt először is határozni kell a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek megsértésére alapított negyedik jogalap elfogadhatóságáról.

87

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §-a c) pontjának és 48. cikke 2. §-ának együttes rendelkezéseiből következik, hogy a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését, valamint hogy az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Azon jogalapot azonban, amely valamely korábban közvetlenül vagy közvetve a keresetlevélben kifejtett jogalap kiegészítését jelenti, és amely ahhoz szorosan kapcsolódik, elfogadhatónak kell tekinteni (a Bíróság 108/81. sz., Amylum kontra Tanács ügyben 1982. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 1982., 3107. o.] 25. pontja és a 306/81. sz., Verros kontra Parlament ügyben 1983. május 19-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1755. o.] 9. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-216/95. sz., Moles García Ortúzar kontra Bizottság ügyben 1997. december 17-én hozott ítéletének [EBHT-KSZ 1997., I-A-403. és II-1083. o.] 87. pontja).

88

Másfelől az ítélkezési gyakorlat szerint a végrehajtási rendelet 139. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy az ajánlatkérő köteles lehetővé tenni az ajánlattevő számára, hogy megmagyarázza, illetve igazolja ajánlatának jellemzőit annak elutasítása előtt, amennyiben úgy ítéli meg, hogy valamely ajánlat kirívóan alacsony (az Elsőfokú Bíróság T-148/04. sz., TQ3 Travel Solutions Belgium kontra Bizottság ügyben 2005. július 6-án hozott ítéletének [EBHT 2005., II-2627. o.] 49. pontja).

89

A jelen esetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felperes keresetének 17. pontjában a 2004. október 13-i határozattal szembeni keresete alátámasztására a 2. sz. részre vonatkozóan különösen a gondos ügyintézés elvének, a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére, és nyilvánvaló értékelési hibára hivatkozik, mivel az ajánlatát további vizsgálat nélkül elutasították kizárólag abból az okból, hogy az ajánlatában megjelölt összmunkaóraszám több mint 12,5%-kal alacsonyabb volt az összes ajánlatban megjelölt összmunkaórák számának átlagánál. Továbbá keresetének 26. pontjában azzal érvel, hogy e kritérium alkalmazása diszkriminatív, mivel azt eredményezi, hogy automatikusan, további vizsgálat nélkül elutasítanak objektíve kedvezőbb ajánlatokat. Ebből következik, hogy a felperes már a keresetben kifejezetten kifogásolta, hogy a Tanács további vizsgálat nélkül elutasította ajánlatát annak kirívóan alacsony jellege miatt.

90

A fentiekből következik, hogy a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított negyedik jogalap, jóllehet a felperes kifejezetten csak a válaszában hivatkozott rá, a keresetlevélben megjelölt három jogalap kiegészítését jelenti, és azokhoz szorosan kapcsolódik. Ezért e jogalapot elfogadhatónak kell tekinteni.

91

Amint az a fenti 89. pontban kifejtésre került, a keresetlevélben megjelölt három jogalap, amelyeket a gondos ügyintézés elvének megsértésére, nyilvánvaló értékelési hibára és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapítottak, lényegében annak bizonyítására irányulnak, hogy a Tanács helytelenül járt el, amikor ajánlatának az abban megjelölt munkaórák számának kirívóan alacsony jellege miatt történő automatikus elutasítását megelőzően, és a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdése szerinti kontradiktórius eljárás elvének megfelelően nem hívta fel a felperest, hogy igazolja ajánlata komolyságát. Ennélfogva először a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított negyedik jogalapot kell megvizsgálni.

92

E tekintetben először is meg kell határozni, hogy a kirívóan alacsony ajánlat fogalma, amint azt a Tanács állítja, csak az ajánlatkérő által vizsgált ajánlat árára vonatkozik-e, vagy amint azt lényegében a felperes állítja, e fogalom az ajánlatok értékelésének egyéb szempontjaira is vonatkozik.

93

Az ítélkezési gyakorlat szerint, mivel az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1971. július 26-i 71/305/EGK tanácsi irányelv (HL L 185., 5. o.) 29. cikke (5) bekezdésében, a 92/50 irányelv 37. cikkének (1) bekezdésében és a 93/37 irányelv 30. cikkének (4) bekezdésében előírt követelmények lényegében megegyeznek a végrehajtási rendelet 139. cikkének (1) bekezdésében foglaltakkal, a következő megfontolások ez utóbbi rendelkezés értelmezésére is vonatkoznak (lásd analógia útján a Bíróság C-285/99. és C-286/99. sz., Lombardini és Mantovani egyesített ügyekben 2001. november 27-én hozott ítéletének [EBHT 2001., I-9233. o.] 50. pontját).

94

Másfelől emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 93. pontban hivatkozott Lombardini és Mantovani egyesített ügyekben hozott ítélet 67. pontjában a Bíróság kimondta, hogy a 93/37/EGK irányelv 30. cikkének (4) bekezdése nem határozza meg a kirívóan alacsony ajánlat fogalmát, és még kevésbé határozza meg az eltérési küszöb kiszámításának módját. Ugyanebben az ügyben a főtanácsnok megállapította, hogy a kirívóan alacsony ajánlat fogalma nem absztrakt, hanem nagyon is pontos fogalom, amelyet minden szerződés esetében annak sajátos tárgyára tekintettel kell meghatározni (Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnoknak a fenti 93. pontban hivatkozott Lombardini és Mantovani egyesített ügyekre vonatkozó indítványának [EBHT 2001., I-9235. o.] 32. és 35. pontja).

95

A jelen esetben az Elsőfokú Bíróság egyfelől megállapítja, hogy a költségvetési rendeletben és a végrehajtási rendeletben sem szerepel a végrehajtási rendelet 139. cikkének (1) bekezdése értelmében vett eltérési küszöbnek és a kirívóan alacsony ajánlatnak a meghatározása. Másfelől ugyanezen cikk rendelkezéseiből nem következik kifejezetten, hogy a kirívóan alacsony ajánlat fogalma csak az ár kritériumára lenne alkalmazható.

96

Következésképpen a kirívóan alacsony ajánlatnak a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének értelmében vett fogalma tárgyi hatályának meghatározása érdekében mindenekelőtt e rendelkezés céljából kell kiindulni.

97

Amint az a fenti 88. pontban kifejtésre került, a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének rendelkezései értelmében az ajánlatkérő, amennyiben úgy ítéli meg, hogy valamely ajánlat kirívóan alacsony, annak elutasítása előtt köteles lehetővé tenni az ajánlattevő számára, hogy megmagyarázza, illetve igazolja ajánlatának jellemzőit. Pontosabban az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy fontos, hogy valamennyi ajánlattevő, akinek az ajánlatát kirívóan alacsonynak tartják, kifejthesse e tekintetben saját álláspontját azáltal, hogy lehetőséget biztosítanak számára ajánlata különböző elemeire vonatkozóan igazolások benyújtására, amikor tudomást szerzett nem csak az érintett szerződésre alkalmazandó eltérési küszöbről és arról, hogy ajánlatát kirívóan alacsonynak tartják, hanem azokról a pontokról is, amelyeket az ajánlatkérő kérdésesnek talált (a fenti 93. pontban hivatkozott Lombardini és Mantovani egyesített ügyekben hozott ítélet 53. pontja). Ugyanezen kérdés kapcsán a Bíróság kimondta, hogy az ilyen ténylegesen kontradiktórius párbeszéd alapvető követelmény az ajánlatkérő hatóság önkényességének elkerülése, és a vállalkozások közötti egészséges verseny biztosítása érdekében (a fenti 93. pontban hivatkozott Lombardini és Mantovani egyesített ügyekben hozott ítélet 57. pontja).

98

A fentiekből következik, hogy a végrehajtási rendelet 139. cikkének (1) bekezdése a közbeszerzési szerződések odaítélése terén alapvető követelményt támaszt az ajánlatkérőkkel szemben, amely alapján elutasítás előtt kötelesek kontradiktórius eljárásban megvizsgálni minden olyan ajánlatot, amely kirívóan alacsony jellegű valamely eleme tekintetében.

99

Ezt követően az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a költségvetési rendelet 97. cikkének (2) bekezdése értelmében a szerződéseket a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás vagy az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontja alapján kell odaítélni, és hogy a második odaítélési módot illetően a végrehajtási rendelet 138. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a nyertes ajánlat az, amely esetén a legelőnyösebb az ár és a cserébe kínált minőség aránya, figyelembe véve a szerződés tárgya által indokolt szempontokat, azaz az árajánlatot, a műszaki értékeket, az esztétikai és funkcionális jellemzőket, a környezeti jellemzőket, az üzemeltetési költségeket, a nyereségességet, a teljesítési, illetve a szállítási határidőket, az értékesítést követő vevőszolgálatot és a technikai segítségnyújtást.

100

Ennélfogva az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy amennyiben a szerződést az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő ajánlattevőnek ítélik oda, a fenti 98. pont szerinti alapvető követelmény nem csak a vizsgált ajánlatban megjelölt ár kritériumára vonatkozik, hanem a végrehajtási rendelet 138. cikkének (2) bekezdésében foglalt kritériumokra is, amennyiben azok lehetővé teszik olyan eltérési küszöb meghatározását, amely alatt az érintett közbeszerzési eljárás keretében benyújtott ajánlatot kirívóan alacsonynak tekintik a végrehajtási rendelet 139. cikkének (1) bekezdése értelmében.

101

Másodszor azt kell megvizsgálni, hogy a fenti megfontolásokra tekintettel a jelen esetben a Tanács – amint azt a felperes állítja – köteles volt-e betartani a végrehajtási rendelet 139. cikkének (1) bekezdése szerinti kontradiktórius vizsgálati eljárás szabályait.

102

E tekintetben az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozza, hogy a szóban forgó szerződés odaítélése az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontja alapján történt. Másfelől nyilvánvaló, hogy az elfogadott kritériumok közül az összes megjelölt munkaóraszám átlagára vonatkozó kritérium a felperes ajánlatának minőségére vonatkozott, és az ajánlatnak a fenti 97. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerinti elemeinek egyike volt. Végül a dokumentáció fenti 16. pontban hivatkozott rendelkezéseinek megfelelően az említett kritérium lehetővé tette olyan eltérési küszöb meghatározását, amely alatt az érintett ajánlatot automatikusan elutasították.

103

Márpedig amint a Tanács 2004. október 22-i levelének szövegéből megállapítható, és amint azt a Tanács a tárgyalás során az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésre adott válaszában kifejezetten megerősítette, a felperes ajánlatát ez utóbbi kritérium alapján utasították el, kizárólag azért, mert az abban megjelölt összmunkaóraszám túlzottan alacsony volt. Másfelől meg kell állapítani, hogy a Tanács a felperes ajánlatának automatikus elutasítását megelőzően nem folytatott kontradiktórius vizsgálatot a végrehajtási rendelet 139. cikkének (1) bekezdése értelmében.

104

E körülmények között a Tanács megsértette a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit.

105

E következtetést nem vonja kétségbe az a tény, hogy – amint arra a Tanács viszonválaszában hivatkozott – míg a felperes ajánlatában 25,2%-kal kisebb összmunkaóraszámot jelölt meg a nyertes ajánlattevő ajánlatához képest, az ajánlati ára viszont 3,7%-kal alacsonyabb volt ez utóbbiénál. Elegendő ugyanis újból megállapítani, hogy – amint az a Tanács 2004. október 22-i levelének szövegéből megállapítható – a felperes ajánlatát kizárólag azért utasították el, mert az abban megjelölt összmunkaóraszám túlzottan alacsony volt.

106

A fenti megállapításokból következik, hogy a végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított negyedik jogalap megalapozott.

107

Következésképpen – anélkül hogy a megsemmisítés iránti kereset alátámasztására felhozott első három jogalap megalapozottságáról határozni kellene – a 2004. október 13-i határozatot a 2. sz. részre vonatkozó részében meg kell semmisíteni.

108

A felperes megítélése szerint a két ajánlatának a Tanács általi jogsértő elutasítása kárt okozott neki, amely vonatkozásában kártérítést kér, amelyet az egy évre vonatkozó árajánlatát a szerződés időtartamával (3 év) szorozva 1481317,65 euróra becsül, és évi 7%-os mértékű kamattal emelt összegben kér megfizetni.

109

A kötelességszegést illetően álláspontja szerint a Tanács vitathatatlanul súlyos és nyilvánvaló kötelességszegést követett el egyfelől az 1. sz. rész vonatkozásában, mivel nem ellenőrizte ajánlatának pontosságát, másfelől a 2. sz. rész vonatkozásában, mivel megsértette a költségvetési rendelet és a végrehajtási rendelet rendelkezéseit.

110

A kár tényleges felmerülését illetően a felperes arra hivatkozik, hogy két ajánlatának szabálytalan elutasítása jelentős elmaradt hasznot jelent, amely saját túlélését veszélyezteti.

111

Másodlagosan a felperes egyfelől felhívja az Elsőfokú Bíróságot, hogy amennyiben jelenleg nincs meggyőződve a két ajánlata elutasítását követően elszenvedett kár megtérítésére irányuló követelései jogosságáról, ítéljen meg számára ideiglenes jelleggel 500000 euró összegű kártérítést. Másfelől azt javasolja az Elsőfokú Bíróságnak, hogy mielőtt véglegesen határozna a kár összegéről, rendeljen ki könyvszakértőt, aki kiszámítja azon közvetlen és közvetett haszon összegét, amely a két szerződés odaítéléséből származott volna.

112

Ami a kötelességszegés és az elszenvedett kár közötti okozati összefüggést illeti, a felperes álláspontja szerint a feltételek egyenlőségének elve értelmében az Elsőfokú Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy akkor is érte-e volna kár, ha a Tanács nem követett volna el kötelességszegést. E tekintetben arra hivatkozik, hogy – mivel a Tanács automatikusan elutasította mindkét ajánlatát – jelenleg nem lehetséges a kárra vonatkozó ilyen vizsgálat elvégzése.

113

A felperes szerint, mivel a Tanács beadványához nem csatolta az eredeti bírálati jegyzőkönyvet, az Elsőfokú Bíróság nem képes ellenőrizni a Tanács érvelését, és megvizsgálni, hogy a vitatott közbeszerzési eljárásban milyen alapon utasíthatták volna el az ajánlatait a Tanács által elkövetett kötelességszegések hiányában is.

114

A Tanács álláspontja szerint az 1. sz. rész vonatkozásában nem követett el semmilyen nyilvánvaló értékelési hibát. Hozzáteszi, még ha meg is állapítanák felelősségét egy ilyen hiba miatt, a felperes nem bizonyította sem a hiba súlyos és nyilvánvaló jellegét, sem a kár tényleges felmerülését, sem a kettő közötti okozati összefüggés fennálltát.

115

A 2. sz. részt illetően a Tanács véleménye szerint nem sértette meg a gondos ügyintézés és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, és nyilvánvaló értékelési hibát sem követett el. Hozzáteszi, még ha meg is állapítanák felelősségét egy ilyen jogsértés miatt, a felperes nem bizonyította sem a hiba súlyos és nyilvánvaló jellegét, sem a kár tényleges felmerülését, sem a kettő közötti okozati összefüggés fennálltát.

116

Álláspontja szerint a felperes állításával ellentétben a 2. sz. részre vonatkozóan a pontok odaítélésének szempontjai vitathatatlanul lehetővé tették számára a felperes ajánlatának az elbírálását. A Tanács emlékeztet ugyanis arra, hogy e pontok 75%-át az ajánlattevők által szolgáltatott adatokkal végzett számítások alapján osztották ki, míg a fennmaradó 25%-ot bírálati pontok kiosztásával ítélték oda.

117

Végül a „rendes” bírálatra (amelyet a Tanács úgy írt le, mint amely „a felperes által ténylegesen benyújtott iratokon alapszik, feltéve, hogy a felperes nincs kizárva az eljárásból”) és az „elméleti” bírálatra (amelyet a Tanács úgy írt le, mint amely „az egyes kritériumok szerinti legjobb ajánlattevőnek ítélt maximális pontszámok felperesnek történő odaítélésén alapszik, kivéve azt az esetet, amikor a kritérium az ajánlatban szereplő matematikai adatokon alapszik”) támaszkodva a Tanács azt kívánja bizonyítani mind az 1. sz. rész, mind a 2. sz. rész vonatkozásában, hogy a felperes ajánlatai nem kerültek az első helyre, és hogy következésképpen a kár tényleges felmerülésének feltétele a jelen esetben nem teljesül.

118

Mindenesetre mind az 1. sz. rész, mind a 2. sz. rész vonatkozásában – feltéve, hogy az Elsőfokú Bíróság elfogadja a felperes kártérítés iránti kérelmeit – a Tanács véleménye szerint a felperes által kért kártérítés összegét újra kell számítani, és az éves nettó haszonra kell korlátozni, amelyet az érintett szerződéssel kapcsolatban képes lenne elérni.

119

Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Közösségnek az intézményei jogellenes magatartásáért fennálló szerződésen kívüli felelősségének beállásához szükséges az EK 288. cikk második bekezdése szerinti feltételek együttes fennállása, azaz az intézménynek felróható jogellenes magatartás, a kár tényleges felmerülése, és az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés (a Bíróság 26/81. sz., Oleifici Mediterranei kontra EGK ügyben 1982. szeptember 29-én hozott ítéletének [EBHT 1982., 3057. o.] 16. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-175/94. sz., International Procurement Services kontra Bizottság ügyben 1996. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 1996., II-729. o.] 44. pontja; a T-336/94. sz., Efisol kontra Bizottság ügyben 1996. október 16-án hozott ítéletének [EBHT 1996., II-1343. o.] 30. pontja és a T-267/94. sz., Oleifici Italiani kontra Bizottság ügyben 1997. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 1997., II-1239. o.] 20. pontja).

120

Amennyiben e feltételek egyike nem teljesül, a keresetet – az egyéb feltételek vizsgálata nélkül – teljes egészében el kell utasítani (a Bíróság C-146/91. sz., KYDEP kontra Tanács és Bizottság ügyben 1994. szeptember 15-én hozott ítéletének [EBHT 1994., I-4199. o.] 19. és 81. pontja és az Elsőfokú Bíróság T-170/00. sz., Förde-Reederei kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. február 20-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-515. o.] 37. pontja).

121

Jóllehet a felperes a kártérítés iránti jogát a két ajánlata együttes elutasítása miatt állítólagosan elszenvedett kár címén érvényesíti, a kártérítés iránti kérelmeit elkülönítve kell megvizsgálni aszerint, hogy a 2004. október 13-i határozat egyfelől az 1. sz. részre, másfelől a 2. sz. részre vonatkozik.

122

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kártérítés iránti kérelmeket el kell utasítani, amennyiben azok szoros összefüggésben állnak olyan megsemmisítés iránti kérelmekkel, amelyeket szintén elutasítottak (lásd az Elsőfokú Bíróság T-340/99. sz., Arne Mathisen kontra Tanács ügyben 2002. július 4-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-2905. o.] 134. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

123

Mivel a megsemmisítés iránti kérelem a felperes állítása szerinti jogellenesség hiányában az 1. sz. rész vonatkozásában elutasításra került, és mivel a kártérítés iránti kérelem szoros összefüggésben áll e kérelemmel, e kártérítés iránti kérelmet az 1. sz. rész vonatkozásában el kell utasítani.

124

Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a felperes olyan összegben kér kártérítést, amelyet a szerződés, és nevezetesen a 2. sz. rész neki történő odaítélése esetén a Tanácsnak számlázott volna. Az ilyen kérelmet úgy kell értelmezni, mint amely nem a szerződés elnyerésére vonatkozó esély elvesztésén alapszik, hanem magának a szerződésnek az elvesztésén.

125

A felperes azonban nem hozott fel semmilyen bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a 2. sz. részre vonatkozóan megállapított jogellenesség hiányában biztosan megszerezte volna a szerződést e rész tekintetében. Mindössze arra hivatkozik, hogy mivel a Tanács nem csatolta az eredeti bírálati jegyzőkönyvet a kérelmeihez, nem lehet megvizsgálni, hogy a vitatott közbeszerzési eljárásban milyen alapon utasíthatták volna el az ajánlatait a Tanács által elkövetett kötelességszegések hiányában is.

126

Márpedig ez utóbbi ponton, mivel a Tanács az Elsőfokú Bíróság által írásban feltett kérdésre válaszolva benyújtotta az eredeti bírálati jegyzőkönyvet, amelyet a felperessel is közöltek, az Elsőfokú Bíróság csak azt tudja megállapítani, hogy a fenti 106. pontban megállapított jogellenesség hiányában sem ítélték volna oda a felperesnek a szerződést a 2. sz. rész vonatkozásában. A felperes ajánlatát ugyanis a Tanács által benyújtott eredeti bírálati jegyzőkönyvben a nyolcadik, azaz az utolsó helyre rangsorolták.

127

A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperes által a 2. sz. rész vonatkozásában állítólagosan elszenvedett kár, azaz magának a szerződésnek az elvesztése, nem tényleges és bizonyos, hanem feltételezett, így nem képezheti kártérítés tárgyát, amely önmagában elegendő a kártérítés iránti kérelem elutasításához. Másfelől a teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy semmilyen jel nem utal arra, és a felperes sem hivatkozott ilyenre, hogy az, hogy a megállapított jogsértés miatt veszített, csak a szerződés elnyerésére való esély elvesztését jelentette.

128

Következésképpen a felperes kártérítés iránti kérelmét a 2. sz. rész vonatkozásában el kell utasítani.

129

A fenti megfontolásokból következik, hogy a kártérítés iránti kérelmeket teljes egészében el kell utasítani.

130

Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 87. cikkének 3. §-a értelmében részleges pernyertesség esetén az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit. A jelen ügy körülményei között úgy kell határozni, hogy a felek maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

Jogi háttér

A jogvita alapját képező tényállás

Az eljárás és a felek kérelmei

A 2004. október 13-i határozattal szemben a 2. sz. rész vonatkozásában benyújtott kereset elfogadhatóságáról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Az ügy érdeméről

A 2004. október 13-i határozattal szemben az 1. sz. rész vonatkozásában benyújtott keresetről

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A 2004. október 13-i határozattal szemben a 2. sz. rész vonatkozásában benyújtott keresetről

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

– A végrehajtási rendelet 139. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek megsértésére alapított negyedik jogalap elfogadhatóságáról

– A 2004. október 13-i határozattal szemben a 2. sz. rész vonatkozásában benyújtott kereset megalapozottságáról

A kártérítés iránti kérelmekről

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Az 1. sz. részre vonatkozó kártérítés iránti kérelemről

A 2. sz. részre vonatkozó kártérítés iránti kérelemről

A költségekről