Felek
Az ítélet indoklása
Rendelkező rész
A C‑417/04. P. sz. ügyben,
a Regione Siciliana (képviselik: A. Cingolo és G. Aiello avvocati dello Stato, kézbesítési cím: Luxembourg)
fellebbezőnek
a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2004. szeptember 24‑én benyújtott fellebbezése tárgyában,
a másik fél az eljárásban:
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: E. de March és L. Flynn, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg),
alperes az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann, C. W. A. Timmermans, A. Rosas és J. Malenovský tanácselnökök, J.‑P. Puissochet, R. Schintgen, N. Colneric, S. von Bahr, J. N. Cunha Rodrigues, M. Ilešič (előadó), J. Klučka és U. Lõhmus bírák,
főtanácsnok: D. Ruiz-Jarabo Colomer,
hivatalvezető: H. von Holstein hivatalvezető‑helyettes,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2005. november 15‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2006. január 12‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1. Fellebbezésében a Regione Siciliana az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T‑341/02. sz., Regione Siciliana kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott végzésének (az EBHT-ban még nem tették közzé; a továbbiakban: a megtámadott végzés) a hatályon kívül helyezését kéri, amely végzéssel az Elsőfokú Bíróság mint elfogadhatatlant elutasította a felperesnek a Bizottság D (2002) 810439. sz., az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) által a „Messina–Palermo-autópálya” nagy projektre biztosított pénzügyi támogatás (93.05.03.001. sz. pályázat) lezárásáról szóló, 2002. szeptember 5‑i határozatának (a továbbiakban: a megtámadott határozat) megsemmisítése iránti kérelmét.
Jogi háttér
2. Az EK 158. cikk értelmében, a gazdasági és társadalmi kohézió erősítése céljából került elfogadásra az 1993. július 20‑i 2081/93/EGK tanácsi rendelettel (HL L 193., 5. o.) módosított, a strukturális alapok feladatairól és eredményességéről, továbbá tevékenységüknek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolásáról szóló, 1988. június 24‑i 2052/88/EGK tanácsi rendelet (HL L 185., 9. o.; a továbbiakban: 2052/88 rendelet), valamint az 1993. július 20‑i 2082/93/EGK tanácsi rendelettel (HL L 193., 20. o.) módosított, a 2052/88/EGK rendeletnek a különböző strukturális alapok tevékenységeinek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolása tekintetében történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1988. december 19‑i 4253/88/EGK rendelet (HL L 374., 1.o.; a továbbiakban: 4253/88 rendelet).
3. A 2052/88 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében:
„A közösségi támogatás célja a megfelelő nemzeti tevékenységek kiegészítése, illetve azok elősegítése. A közösségi támogatás a Bizottság, a tagállam, továbbá a tagállam által kijelölt nemzeti, regionális, helyi vagy egyéb szinten illetékes hatóságok és szervezetek […] közötti szoros együttműködésen alapul, ahol a felek a közös cél megvalósításában egymás partnerei. Ezt az együttműködést a továbbiakban »partnerségnek« nevezzük. A partnerség a projektek előkészítésére, finanszírozására, továbbá előzetes felmérésére, ellenőrzésére és utólagos értékelésére terjed ki.”
4. A 4253/88 rendelet „Addicionalitás” című 9. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik: „a tényleges gazdasági hatás biztosítása érdekében a strukturális alapokból származó források […] nem helyettesíthetik a tagállam által az egyes célkitűzések alá tartozó területeinek egészére tervezett strukturális vagy hasonló jellegű közkiadásait”.
5. Ugyanezen rendelet 24. cikke értelmében:
„(1) Amennyiben a projekt vagy intézkedés megvalósítása a számára elkülönített pénzügyi támogatást sem részben, sem egészben nem igazolja, a Bizottság a partnerség keretében kivizsgálja az esetet, és a tagállamot vagy a tagállam által kijelölt, a projekt végrehajtásáért felelős hatóságokat felhívja észrevételeik meghatározott határidőn belüli megtételére.
(2) [E] vizsgálat eredményeképpen a Bizottság csökkentheti vagy felfüggesztheti az adott projekt vagy intézkedés számára elkülönített támogatást, amennyiben a vizsgálat során bizonyossá válik, hogy szabálytalanság történt, illetve hogy a projekt vagy intézkedés jellegét vagy végrehajtásának feltételeit a Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül jelentősen módosították.
(3) Minden jogtalanul kifizetett és behajtandó összeget a Bizottság részére kell visszafizetni. [...]”
A jogvita előzményei
6. Az Európai Közösségek Bizottsága az 1993. december 22‑én hozott, az Olasz Köztársaságnak címzett határozatával (a továbbiakban: az odaítélő határozat) ERFA pénzügyi támogatást ítélt oda a szicíliai Palermo és Messina közötti autópálya megépítéséhez (a továbbiakban: az ERFA-projekt). A projekt megvalósításához szükséges munkálatokat tíz munkaegységre osztották fel.
7. A 2052/88 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően a közösségi támogatás a Bizottság, a tagállam, továbbá a tagállam által kijelölt nemzeti, regionális, helyi vagy egyéb szinten illetékes hatóságok közötti szoros együttműködésen alapul. Az odaítélő határozat mellékletéből e tekintetben az következik, hogy a felperest az említett projekt megvalósításáért felelős hatóságként jelölték ki.
8. 1997. szeptember 26‑án kelt levelében a felperes több munkaegység vonatkozásában a kifizetések megvalósítására meghatározott határidő meghosszabbítását kérte a Bizottságtól.
9. 1997. október 30‑án kelt válaszlevelében a Bizottság – miután emlékeztetett arra, hogy a projekt tekintetében 1997. december 31‑ig már engedélyezte a határidő meghosszabbítását – jelezte, hogy minden szükséges intézkedést sürgősen meg kell tenni annak érdekében, hogy a munkálatokat legkésőbb a fenti időpontig befejezzék.
10. A felperes 1998. június 17‑én kelt levelében benyújtotta az olasz pénzügyminisztériumnak, valamint a Bizottságnak az 1997. december 31‑ig teljesített kiadások végső igazolását, az ERFA-támogatásra vonatkozó fizetési kérelmet és a végső teljesítési jelentést.
11. A Bizottság 1998. július 23‑án kelt levelében visszaküldte a fenti jelentést a pénzügyminisztériumnak azzal az indokolással, hogy nem tartalmazta az ERFA-projekt lezárásához szükséges összes információt, és azt kérte az olasz hatóságoktól, hogy küldjenek új, végső jelentést, amely valamennyi munkaegység vonatkozásában egyenként bemutatja az 1997. december 31‑ig elért technikai és pénzügyi előrehaladást, valamint a késedelmes teljesítést megfelelően igazoló indokolást.
12. Az új, végső jelentés vizsgálatát követően a Bizottság 1999. február 10‑én kelt levelében jelezte a pénzügyminisztériumnak, hogy e jelentés alapján a felperes kötelezettségvállalása, amelynek értelmében finanszírozza az említett jelentéshez kapcsolódó munkálatok legkésőbb 1997. december 31‑ig történő befejezését, nem minden esetben teljesült, mivel az előre tervezett tíz munkaegység közül csak kettőt fejeztek be eddig az időpontig, két éves késéssel. Ilyen körülmények között a Bizottság szerint a pénzügyi támogatás esetleges kifizetését a két befejezett munkaegység tényleges kiadásaihoz kell igazítani, feltéve, hogy azok teljesítése az eredeti projekttel összhangban történt.
13. A Bizottság 2001. december 21‑én elküldte a z Olasz Köztársaságnak az ERFA-projekt lezárását indítványozó javaslatát, a munkálatok késedelmes teljesítésére hivatkozva. Ezt a lezárást indítványozó javaslatot az 1999. december 31‑ig befejezett munkálatokkal kapcsolatosan 1997. december 31‑ig megvalósított kiadások alapján tette a Bizottság.
14. A felperes 2002. február 14‑én kelt levelében előterjesztette az említett javaslattal kapcsolatos írásbeli észrevételeit.
15. A Bizottság 2002. szeptember 5‑én kelt levelében elküldte az Olasz Köztársaságnak a megtámadott határozatot, amelynek alapját a 2002. szeptember 5‑ig befejezett munkálatokkal kapcsolatosan 1997. december 31‑ig megvalósított kiadások képezték. E határozat értelmében, amelynek másolatát a felperes számára is megküldték, az el nem költött, visszavonásra kerülő egyenleg 26 378 246 euró, a visszafizetendő összeg pedig 58 036 177 euró.
A megtámadott végzés
16. 2002. november 14-én a felperes a megtámadott határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be. A megtámadott végzésben az Elsőfokú Bíróság a keresetet – mint elfogadhatatlant – elutasította. A végzés fontosabb indokai a következők:
„55 A megtámadott határozat egyrészről mentesítette az ERFA-t a támogatásra jogosulatlanná váló kiadásokra elkülönített, de még át nem utalt összegek kifizetése alól, másrészről lehetővé tette a Bizottságnak azt, hogy az ERFA által a fenti kiadások finanszírozására már átutalt összegek visszafizetése érdekében eljárást kezdeményezzen. A megtámadott határozat tehát »visszanyeste« az ERFA pénzügyi támogatását (az Elsőfokú Bíróság T‑105/01 sz., SLIM Sicilia kontra Bizottság ügyben 2002. június 6‑án hozott végzésének [EBHT 2002., II‑2697. o.] 47. pontja).
56 Ami a határozat felperesre gyakorolt hatásainak meghatározását illeti, meg kell jegyezni, hogy a vitatott támogatás odaítéléséről szóló, 1993. december 22‑én hozott eredeti határozat értelmében a felperes a projekt megvalósításáért felelős hatóság. […]
57 Ebben a helyzetben a [megtámadott] határozatnak csak akkor lehet a felperes jogviszonyát közvetlenül érintő hatást tulajdonítani, ha a határozat önmagában, az Olasz Köztársaság e téren gyakorolható mérlegelési joga hiányában a felperest egyrészről megfosztotta a támogatásra jogosulatlanná váló kiadások finanszírozására az ERFA-ból még át nem utalt forrásnak megfelelő összegű kifizetéstől a vitatott támogatás címén, másrészről kötelezte a felperest a fenti támogatás címén támogatásra jogosulatlanná váló kiadások finanszírozása céljából már átutalt forrásnak megfelelő összegű jogtalan kifizetések visszatérítésére.
58 Ugyanakkor az Elsőfokú Bíróság korábban már kimondta, hogy nincsenek ilyen következményei sem az ERFA pénzügyi támogatását lezáró bizottsági határozatnak, sem bármely, az ilyen határozat hatásait szabályozni kívánó közösségi rendelkezésnek (a SLIM Sicilia kontra Bizottság végzés [hivatkozás fent] 51. pontja).
59 Ebben a tekintetben előzetesen meg kell jegyezni, hogy a Közösségek intézményrendszere, valamint a Közösségek és a tagállamok közötti kapcsolatokat szabályozó jogszabályok szerint ellenkező közösségi rendelkezés hiányában a tagállamok felelőssége, hogy a közösségi jog végrehajtását saját területükön biztosítsák (a Bíróság 205/82–215/82. sz., Deutsche Milchkontor és társai egyesített ügyekben 1983. szeptember 21‑én hozott ítélete [EBHT 1983., 2633. o.], a 89/86. és 91/86. sz., Étoile Commercial és CNTA kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 3005. o.] 11. pontja […]). Ami pedig különösen az ERFA finanszírozásával megvalósított projekteket illeti, […] a tagállamokra hárul a visszaélés vagy gondatlanság miatt elvesztett támogatás visszatérítéséhez szükséges intézkedések meghozatala.
[…]
61 Ebben a rendszerben tehát a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a tagállamok feladata a közösségi jogszabályok végrehajtása, valamint az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában a szükséges egyedi döntések meghozatala. […]
[…]
65 Hangsúlyozni kell azt, hogy jelen esetben az Olasz Köztársaságot semmi sem akadályozza meg abban, hogy saját költségvetése terhére átvállalja a közösségi finanszírozás visszavont részét a szóban forgó projekttel összefüggő munkálatok teljesítésének finanszírozása érdekében. E tekintetben különösen meg kell jegyezni, hogy a 2052/88 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében az ERFA-támogatás a megfelelő nemzeti intézkedés kiegészítésére, vagy annak elősegítésére szolgál, továbbá azt, hogy a fenti rendelet 9. cikke alapján a közösségi támogatás az addicionalitás elvével összhangban nem helyettesítheti a tagállam közkiadásait.
66 Ami […] a jogtalanul kifizetett összegek visszafizetését illeti, meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság csupán tájékoztatta az Olasz Köztársaságot arról, hogy a közösségi kifizetések tárgyát képező és a támogatásra jogosulatlanná vált költségeknek megfelelő nagyságú összeget az ERFA számára vissza kell fizetni. A Bizottság által a közös piaccal összeegyeztethetetlen, jogtalanul kifizetett támogatások terén alkalmazott általános gyakorlattól eltérően a megtámadott határozat semmilyen olyan rendelkezést nem tartalmaz, amely az Olasz Köztársaságot arra kötelezné, hogy a jogtalanul kifizetett összegek megtérítését a kedvezményezettektől követelje […].
[…]
68 A megtámadott határozat helyes végrehajtása csupán azt feltételezi, mint ahogyan azt a Bizottság jogosan állítja írásbeli észrevételeiben , hogy az Olasz Köztársaság visszafizeti az ERFA számára a határozatban megjelölt jogtalanul kifizetett összeget […].
[…]
71 Ami az ERFA pénzügyi támogatását illeti, az Elsőfokú Bíróság korábban már úgy ítélte, hogy nem lehet arra a következésre jutni, hogy a tagállam semmilyen mérlegelési, illetve döntési jogkörrel nem rendelkezik az ilyen visszatérítések ügyében (a SLIM Sicilia kontra Bizottság ügyben hozott végzés [hivatkozás fent] 52. pontja).
[…]
73 Nem zárható ki […], hogy bizonyos körülmények hatására az Olasz Köztársaság úgy határoz, hogy nem követeli a vitatott támogatás visszafizetését, hanem magára vállalja, azon összeg megtérítését az ERFA számára, amelynek kifizetésére magát tévesen felhatalmazottnak tekintette […].
[…]
80 A [megtámadott] határozat tehát nem érinti közvetlenül a felperes jogállását.”
A felek kérelmei
17. A felperes azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést, és ennek megfelelően határozzon a jogvita folytatásáról és a költségekről.
18. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és kötelezze a felperest a költségek viselésére.
A megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemről
19. Fellebbezésének alátámasztására a felperes az alábbi négy jogalapra hivatkozik:
– az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 113. és 114. cikkének megsértése;
– az EK 230. cikk megsértése;
– a 2052/88 rendelet 4. cikke (1) bekezdése első albekezdésének és a 4253/88 rendelet 9. cikkének megsértése;
– indokolásbeli hibák.
20. Második és harmadik jogalapjában, amelyeket célszerű együtt és elsőként vizsgálni, a felperes elsősorban azt állítja, hogy a megtámadott végzés téves előfeltevésen alapul, nevezetesen azon, hogy a Regione Siciliana és az Olasz Köztársaság – a pénzügyi támogatás címzettje – két különböző jogi személy, jóllehet a Regione Siciliana – mint az Olasz Köztársaság egyik területi alkotórésze – a tagállaméval azonos jogosultsággal rendelkezik a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kereset benyújtására.
21. E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy a Bíróság már megállapította, hogy valamely regionális vagy helyi közigazgatási egység keresetét nem lehet valamely tagállam keresetéhez hasonlítani, mivel a tagállam fogalma az EK 230. cikk második bekezdése értelmében csak a tagállamok kormányzati hatóságaira vonatkozik. E fogalmat az EK-Szerződésben előírt intézményi egyensúly megbontása nélkül nem lehet kiterjeszteni a tartományok vagy más, az állam szintje alatt elhelyezkedő egységek kormányaira (lásd a C‑180/97. sz., Regione Toscana kontra Bizottság ügyben 1997. október 1‑jén hozott végzés [EBHT 1997., I‑5245. o.] 6. és 8. pontját, valamint a C‑452/98. sz., Nederlandse Antillen kontra Tanács ügyben 2001. november 22‑én hozott ítélet [EBHT 2001., I‑8973. o.] 50. pontját).
22. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság nem követett el jogban való tévedést, amikor a Regione Sicilianát az Olasz Köztársaságtól eltérő személyként kezelte.
23. A felperes azt állítja továbbá, hogy az Elsőfokú Bíróság jogban való tévedést követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy a megtámadott határozat elleni keresetét nem nyújthatja be az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján.
24. E rendelkezés alapján valamely regionális vagy helyi közigazgatási egység, amennyiben – mint a Regione Siciliana – a nemzeti jog alapján rendelkezik jogi személyiséggel eljárást indíthat a neki címzett határozat vagy az olyan határozat ellen, amelyet ugyan rendeletként vagy egy másik személyhez címzett határozatként hoztak, de őt közvetlenül és személyében érinti (lásd Nederlandse Antillen kontra Tanács ügyben hozott ítélet [hivatkozás fent] 51. pontját és a C‑142/00. P. sz., Bizottság kontra Nederlandse Antillen ügyben 2003. április 10‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑3483. o.] 59. pontját).
25. Mivel a Bizottság nem vitatta, hogy a felperest e határozat személyében érintette, a jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság arra a kérdésre korlátozta vizsgálatát, hogy a felperest közvetlenül érintette‑e a megtámadott határozat.
26. A megtámadott végzés 65. és 73. pontjából kiderül, hogy az Elsőfokú Bíróság a felperes közvetlen érintettségének hiányát abból a megállapításból vezette le, hogy az Olasz Köztársaság úgy határozhatott, hogy magára vállalja az összegeknek az ERFA számára történő megtérítését, és a munkálatok teljesítésének finanszírozása érdekében saját költségvetése terhére átvállalja a közösségi finanszírozás visszavont részét.
27. A felperes azt állítja, hogy ez, a közvetlen érintettség hiányát egyáltalán nem megalapozó érvelés összeegyeztethetetlen a strukturális alapok kiegészítő jellegének és addicionalitásának a 2052/88 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében, illetve a 4253/88 rendelet 9. cikkének (1) bekezdésében előírt elveivel, amelyek értelmében a közösségi támogatások kiegészítik, nem pedig helyettesítik a nemzeti támogatásokat.
28. Ezen érveléssel szemben először arra kell emlékeztetni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 230. cikk negyedik bekezdésében előírt feltétel, miszerint a kereset tárgyát képező határozatnak közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, azt kívánja meg, hogy a kifogásolt közösségi intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, és ne hagyjon mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül a közösségi szabályozás alapján történik (lásd különösen a C‑404/96. P. sz., Glencore Grain kontra Bizottság ügyben 1998. május 5‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑2435. o.] 41. pontját és a C‑486/01. P. sz., Front national kontra Parlament ügyben 2004. június 29‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑6289. o.] 34. pontját).
29. Ebben az ügyben – amint az a jelen ítélet 7. pontjában is megállapításra került – az odaítélő határozat melléklete kiemeli, hogy a felperest az ERFA-projekt megvalósításáért felelős hatóságként jelölték ki.
30. Az ügy iratai alapján azonban semmi nem enged arra következtetni, hogy a határozat a felperest e minőségében az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerint közvetlenül érintette volna. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az odaítélő határozat mellékletében szereplő, a projekt megvalósításáért felelős hatóság funkciójából nem következik, hogy a felperes maga volt jogosult a támogatásra.
31. Ezt az elemzést nem cáfolja meg a felperes által hivatkozott, a 2052/88 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdése és a 4253/88 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése sem. Ezek, a közösségi pénzügyi támogatások nemzeti finanszírozásokhoz viszonyított kiegészítő jellegének elvét előíró cikkek ugyanis nem vonatkoznak arra a helyzetre, amikor a Bizottság már lezárt egy közösségi támogatást.
32. E körülményekre tekintettel megállapítható, hogy a megtámadott határozat nem érintette közvetlenül a felperest, tehát az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresete elfogadhatatlan volt.
33. Következésképpen a második és a harmadik jogalapot el kell utasítani.
34. Az első és negyedik jogalap, amelyekben a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott végzés megsértette az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 113. és 114. cikkét, valamint az indokolási kötelezettséget, szintén nem indokolja e végzés hatályon kívül helyezését.
35. Első jogalapja keretében a felperes három kifogást említ: elsősorban azt, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta eljárási szabályzatának 113. cikkét, mivel a jelen ügyben nem állt fenn az e cikk szerinti, eljárásgátló jellegű elfogadhatatlanság; másodsorban azt, hogy mivel az Elsőfokú Bíróság a szóbeli szakasz lefolytatása nélkül határozott, a felperesnek nem nyílott lehetősége a védelemre; harmadsorban azt, hogy az eljárási szabályzat 114. cikke értelmében a Bizottságnak külön beadványban kellett volna benyújtania elfogadhatatlansági kifogását.
36. E tekintetben egyrészt kell emlékeztetni arra, hogy eljárásgátló okokra alapított az abból a kritériumból következő elfogadhatatlanság, amely valamely természetes vagy jogi személy által olyan határozat ellen benyújtott kereset elfogadhatóságát, amely határozatnak e személy nem címzettje, azon, az EK 230. cikk negyedik bekezdésében előírt feltétel alá rendeli, hogy a kereset benyújtóját a határozat közvetlenül és személyében érintse, így a közösségi bíróságok bármikor, hivatalból is hivatkozhatnak ezen elfogadhatatlansági kifogásra (lásd ebben az értelemben a C‑341/00. P. sz., Conseil national des professions de l’automobile és társai kontra Bizottság ügyben 2001. július 5‑én hozott ítélet [EBHT 2001., I‑5263. o.] 32. pontját). Következésképpen az Elsőfokú Bíróság, eljárási szabályzata 113. cikke alapján ez okból elfogadhatatlannak minősítheti a keresetet akkor is, ha a felek közül egyik sem nyújtott be külön beadványban elfogadhatatlansági kifogást.
37. Másrészt kell emlékeztetni arra, hogy az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 113. cikkének alkalmazása nem biztosítja szóbeli szakasz lefolytatását, mivel eljárási szabályzata 114. cikke 3. §‑ának alkalmazásával, amelyre ugyanezen szabályzat 113. cikke hivatkozik, az Elsőfokú Bíróság kizárólag írásbeli szakaszból álló eljárás végén is dönthet (a C‑547/03. P. sz., AIT kontra Bizottság ügyben 2006. január 19‑én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 35. pontja). A megtámadott végzésből egyébként az következik, hogy az Elsőfokú Bíróság a felek meghallgatása nélkül, elégséges információkra alapozhatta határozatát. Végezetül pedig úgy tűnik, hogy a felperes a viszonválaszában tüntette fel az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetének elfogadhatóságával kapcsolatos észrevételeit.
38. A negyedik jogalap tekintetében, amelyben a felperes arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megállapításai összefüggéstelenek, önkényesek és nem kellően indokoltak, mivel elégtelen bizonyításon és nem bizonyított vélelmeken alapulnak, elegendő a megtámadott végzésnek a jelen ítélet 16. pontjában idézett indokolására hivatkozni, amelyből kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság részletesen és koherens módon vizsgálta meg a felperes kereshetőségi jogát.
39. A fenti megállapítások összességéből következően a fellebbezést el kell utasítani.
A költségekről
40. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján, amely ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) A fellebbezést elutasítja.
2) A Regione Sicilianát kötelezi a költségek viselésére.