C‑127/04. sz. ügy
Declan O’Byrne
kontra
Sanofi Pasteur MSD Ltd (korábban Aventis Pasteur MSD Ltd)
és
Sanofi Pasteur SA (korábban Aventis Pasteur SA)
(a High Court of Justice [Anglia és Wales], Queen’s Bench Division [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„85/374/EGK irányelv – Hibás termékért való felelősség – Termék »forgalomba hozatalának« fogalma – A gyártó és egyszemélyes leányvállalata közötti forgalom”
Az ítélet összefoglalása
1. Jogszabályok közelítése – A hibás termékekért való felelősség – 85/374 irányelv
(85/374 tanácsi rendelet, 11. cikk)
2. Jogszabályok közelítése – A hibás termékekért való felelősség – 85/374 irányelv
(85/374 tanácsi rendelet, 1. és 3. cikk)
1. A hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 85/374 tanácsi irányelv 11. cikkét – amely a termék forgalomba hozatalának időpontjától számított tízéves elévülési határidőt állapít meg a károsult javára – úgy kell értelmezni, miszerint egy terméket akkor hoznak forgalomba, amikor kikerül a gyártó által végzett gyártási folyamatból, és forgalmazási folyamatba kerül, amelynek során a vásárlóközönség számára felhasználás vagy fogyasztás céljára kínálják.
Csekély jelentősége van annak, hogy a terméket a gyártó közvetlenül a felhasználónak vagy a fogyasztónak adja el, vagy az eladás az értékesítési lánc egy vagy több szereplőjén keresztül valósul meg. Ennélfogva ha az értékesítési lánc egyik szeme szorosan a gyártóhoz kötődik, e kapcsolat következményeként ez a jogalany az érintett termék gyártási folyamatához tartozónak tekinthető.
(vö. 27–29., 32. pont és a rendelkező rész 1. pontja)
2. Ha a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 85/374 tanácsi irányelv keretében a termék gyártójának vélt társaság ellen tévesen indítanak keresetet, miközben a terméket valójában másik társaság gyártotta, főszabály szerint a nemzeti jognak kell megállapítania, milyen feltételek mellett lehet ilyen eljárásban valamelyik felet a perből elbocsátani, és helyette másikat megidézni.
Annak megállapításakor, hogy adott perben a korábbi fél elbocsátása mellett milyen feltételekkel idézhető meg másik fél, a nemzeti bíróságnak biztosítania kell az irányelv – 1. és 3. cikkben megállapított – személyi hatályának tiszteletben tartását, hiszen az említett rendelkezések kimerítő jelleggel határozzák meg a felelősök körét.
(vö. 35., 39. pont és a rendelkező rész 2. pontja)
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2006. február 9.(*)
„85/374/EGK irányelv – Hibás termékért való felelősség – Termék »forgalomba hozatalának« fogalma – A gyártó és egyszemélyes leányvállalata közötti forgalom”
A C‑127/04. sz. ügyben,
az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a High Court of Justice (Anglia és Wales), Queen’s Bench Division (Egyesült Királyság) a Bírósághoz 2004. március 8‑án érkezett 2003. november 18‑i határozatával terjesztett elő az előtte
Declan O’Byrne
és
a Sanofi Pasteur MSD Ltd (korábban Aventis Pasteur MSD Ltd),
a Sanofi Pasteur SA (korábban Aventis Pasteur SA)
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: P. Jann tanácselnök (előadó), K. Schiemann, K. Lenaerts, Juhász E. és M. Ilešič bírák,
főtanácsnok: L. A. Geelhoed,
hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2005. április 7‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– D. O’Byrne képviseletében S. Maskrey QC és H. Preston barrister, K. Pickup solicitor megbízásából,
– a Sanofi Pasteur MSD Ltd és a Sanofi Pasteur SA képviseletében G. Leggatt QC és P. Popat barrister,
– az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili avvocato dello Stato,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében X. Lewis és G. Valero Jordana, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2005. június 2‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1985. július 25‑i 85/374/EGK tanácsi irányelv (HL L 210., 29. o., magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 257. o.; a továbbiakban: irányelv) 11. cikkének értelmezésére irányul.
2 A kérelmet a D. O’Byrne és a Sanofi Pasteur MSD Ltd (korábban Aventis Pasteur MSD Ltd; a továbbiakban: APMSD), valamint a Sanofi Pasteur SA (korábban Aventis Pasteur SA; a továbbiakban: APSA) között, az utóbbiak által forgalomba hozott, hibásnak vélt oltóanyag miatt folyamatban levő eljárásban terjesztették elő, amely oltóanyag beadása súlyos károsodást okozott D. O’Byrne-nek.
Jogi háttér
A közösségi szabályozás
3 Az irányelv 1. cikke előírja, hogy „[a] termék gyártója felel a termék hibája által okozott kárért”.
4 Az irányelv 3. cikke – amely meghatározza a gyártó fogalmát – a következőképpen rendelkezik:
„(1) A »gyártó« a végtermék, az alapanyag, a résztermék előállítója, valamint az, aki önmagát a termék gyártójaként adja meg nevének, védjegyének vagy egyéb megkülönböztető jelzésének a terméken történő feltüntetésével.
(2) A gyártó felelősségének sérelme nélkül, minden személyt, aki üzleti tevékenysége körében eladás, bérlet, lízing vagy az értékesítés bármely formája céljából terméket a Közösségbe importál, ezen irányelv alkalmazása szempontjából gyártónak kell tekinteni, és [minden ilyen személy] gyártóként felel.
(3) Ha a termék gyártója nem állapítható meg, a termék minden szállítója gyártónak tekintendő, kivéve, ha ésszerű időn belül tájékoztatja a károsultat a gyártónak vagy annak a személyéről, akinek a terméket szállította [helyesen: annak a személyéről, aki a terméket szállította neki]. Ugyanez vonatkozik az importált termékekre, ha ezek tekintetében a (2) bekezdés szerinti importőr nem állapítható meg, abban az esetben is, ha a gyártó neve fel van tüntetve.”
5 Az irányelv 7. cikke szerint:
„Ezen irányelv alapján a gyártó nem felelős, ha bizonyítja, hogy
a) a terméket nem ő hozta forgalomba; vagy
[…]”.
6 Az irányelv tizedik preambulumbekezdése szerint „mind a károsult, mind a gyártó érdeke megköveteli, hogy a kártérítési igény elévülésének határideje egységes legyen”. E tekintetben az irányelv 11. cikke a következőkről rendelkezik:
„A tagállamok jogszabályaikban előírják, hogy a károsultnak az ezen irányelvből eredő igénye attól az időponttól számított 10 év elteltével, amelyen [helyesen: amikor] a gyártó a kárt okozó terméket forgalomba hozta, elévül, kivéve, ha a károsult időközben bírósági eljárást indított a gyártó ellen.”
A nemzeti szabályozás
7 Az irányelvet az Egyesült Királyságban a fogyasztóvédelemre vonatkozó 1987. évi törvény (Consumer Protection Act 1987, a továbbiakban: 1987. évi törvény) első része ültette át, amely 1988. március 1‑jén lépett hatályba. A törvény 4. szakasza szerint:
„(1) Valamely termék hibája miatt e rész rendelkezései alapján indított polgári jogi perben az alperes mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy:
[…]
(b) a terméket egyáltalán nem hozta forgalomba; vagy
[…]
(d) a termék a forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt;
[…]”
8 Az 1987. évi törvény ezenkívül a 11A. szakasszal egészítette ki az elévülésről szóló 1980. évi törvényt (Limitation Act 1980), amelynek (3) bekezdése szerint:
„Az e szakasz hatálya alá tartozó igények az […] adott időponttól számított tízéves határidőn túl nem érvényesíthetők; jelen bekezdés alapján a keresetindítási jog a tízéves határidő lejártával megszűnik, függetlenül attól, hogy keletkezett‑e ilyen jog, vagy hogy a jelen törvény következő rendelkezései szerinti határidő megkezdődött‑e.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
9 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szövegéből kitűnik, hogy a gyermek D. O’Byrne-t 1992. november 3‑án egy adag antihaemophilus oltóanyaggal oltották be egy egyesült királyságbeli orvosi rendelőben.
10 Az oltás követően a gyermek súlyos károsodást szenvedett. Ügyvédei szerint a károsodást az okozta, hogy a beadott oltóanyag hibás volt.
11 Az oltóanyag gyártója a francia Pasteur Mérieux Sérums et Vaccins SA (jelenleg, névváltoztatás után: APSA) társaság volt.
12 1992. szeptember 18‑án az APSA nagyobb mennyiségű oltóanyagot küldött a Mérieux UK Ltd (jelenleg, névváltoztatás után: APMSD) nevű angol társaságnak, köztük azt is, amellyel a fiatal D. O’Byrne-t beoltották. Ez utóbbi társaság, amely az APSA 100%‑os leányvállalata, és termékeinek egyesült királyságbeli forgalmazója, szeptember 22‑én kapta meg a szóban forgó készletet. A kiszállításkor az APSA számlát küldött az APMSD-nek, amelyet az szabályosan kifizetett.
13 Később (nem ismeretes időpontban) az APMSD az oltóanyag-szállítmány egy részét eladta az Egyesült Királyság Egészségügyi Minisztériumának, és a minisztérium által kijelölt kórházba szállította. A kórház ezután eljuttatta abba az orvosi rendelőbe, ahol a gyermeket 1992. november 3‑án beoltották.
14 2000. november 2‑án az alapügy felperesének ügyvédei elsőként az APMSD ellen nyújtottak be kártérítés iránti keresetet, azt állítva, hogy ez utóbbi a termék gyártója.
15 2002. október 7‑én az APSA ellen nyújtottak be keresetet. Az ügyvédek jelezték, hogy csak 2002 nyarán vált egyértelművé számukra, hogy a termék gyártója valójában az APSA, nem pedig az APMSD.
16 Ebben a második eljárásban az APSA arra hivatkozik, hogy a vele szemben érvényesített igény elévült. Előadja, hogy mivel a terméket 1992. szeptember 18‑án hozta forgalomba azáltal, hogy leszállította az APMSD-nek, amely szeptember 22‑én átvette, a keresetet viszont csak 2002. október 7‑én nyújtották be, az eljárást az 1987. évi törvény 11A. szakaszának – az irányelv 11. cikkét átültető – (3) bekezdésében foglalt tízéves elévülési idő lejártát követően indították meg.
17 Az alapügy felperesének ügyvédei szerint a kártérítési igény nem évült el. A termék forgalomba hozatalára ugyanis csak akkor került sor, amikor az APMSD az egészségügyi miniszter által kijelölt kórházba szállította a terméket. Ez a szállítás pedig a második kereset benyújtását megelőző tíz éven belül történt.
18 Az ügyvédek 2003. március 10‑én a kérdést előterjesztő bíróságnál kérelmezték annak elrendelését, hogy az első (2000. november 2‑án indított) bírósági eljárásban az APSA perből való elbocsátása mellett az APMSD-t idézzék meg alperesként.
19 Ilyen körülmények között a High Court of Justice (England & Wales), Queen’s Bench Division, az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Ha valamely terméket adásvételi szerződés alapján a francia gyártó a 100%‑ban tulajdonában álló angol leányvállalatának szállít, amely valamely másik jogalanynak szállítja a terméket, akkor úgy kell‑e értelmezni az […] irányelv 11. cikkét, hogy a terméket akkor hozzák forgalomba,
a) amikor elhagyja a francia társaságot, vagy
b) amikor megérkezik az angol társasághoz, vagy
c) amikor elhagyja az angol társaságot, vagy
d) amikor megérkezik ahhoz a jogalanyhoz, amelyiknek az angol társaság szállította a terméket?
2) Ha a felperes az […] irányelv alapján fennálló, hibásnak vélt termék miatti igényét tévedésből A társasággal szemben indított keresettel érvényesíti, mert A-t gondolja a termék gyártójának, valójában azonban nem A, hanem B társaság a termék gyártója, a tagállam nemzeti joga felruházhatja‑e a bíróságokat arra irányuló mérlegelési jogkörrel, hogy az ilyen keresettel indított eljárást az […] irányelv 11. cikke értelmében „a gyártó ellen indított bírósági eljárásnak” minősítsék?
3) Az […] irányelv 11. cikke – helyesen értelmezve – megengedi‑e, hogy a tagállam annak engedélyezésére irányuló mérlegelési jogkört ruházzon valamely bíróságra, hogy alperesi minőségben A társaságot B társaság váltsa fel a fenti második kérdésben említett eljárásban („releváns eljárás”), amennyiben:
a) letelt a 11A. szakaszban megállapított tízéves határidő;
b) a releváns eljárást a tízéves határidő lejárta előtt indították A ellen, és
c) a tízéves határidő lejárta előtt nem indítottak eljárást B ellen azzal a termékkel kapcsolatban, amely a felperes által állított károsodást okozta?”
Az első kérdésről
20 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy ha valamely terméket a gyártó társaság a forgalmazó leányvállalatára ruház át, amely azt harmadik személynek eladja, vajon úgy kell‑e értelmezni az irányelv 11. cikkét, hogy a termék forgalomba hozatala akkor valósul meg, amikor a gyártó társaság átruházza a terméket a leányvállalatra, vagy akkor, amikor ez utóbbi harmadik személyre ruházza át a terméket.
21 Az alapügy felperese, az olasz kormány és az Európai Közösségek Bizottsága úgy véli, hogy valamely termék forgalomba hozatala a gyártónak a termék felett gyakorolt ellenőrzésének elvesztésétől függ, vagy akkor következik be, amikor olyan személynek ruházzák át a terméket, aki felett a gyártó nem gyakorol felügyeletet. Az számít, hogy a harmadik személynek történt átadás révén a termék mikor kerül be az értékesítési láncba. Szerintük a gyártó 100%‑os tulajdonú leányvállalata, mint amilyen az alapügyben is szerepel, nem tekinthető harmadik személynek.
22 Az alapügy alperesei szerint ezzel szemben a forgalomba hozatal meghatározása szempontjából az a tény releváns, hogy a termék elhagyja a gyártás tényleges helyét, és e tekintetben nem juthat döntő szerep annak a körülménynek, hogy a termék valamely leányvállalathoz került.
23 Bevezetésként meg kell állapítani, hogy az irányelv nem tartalmazza a „forgalomba hozatal” fogalom meghatározását, amelyre különösen az irányelvnek a gyártó felelősség alóli mentesülésének eseteit felsoroló 7. cikkének a) pontjában, valamint a károsultnak az ezen irányelvből eredő igénye elévülésére vonatkozó 11. cikkében történik utalás.
24 A forgalomba hozatalnak az irányelv 7. cikkében található fogalmával kapcsolatban a Bíróság úgy határozott, hogy a felelősség alól a forgalomba hozatal hiánya okán történő mentesülés elsősorban arra az esetre vonatkozik, amikor nem a gyártó vonja ki a terméket a gyártási folyamatból. Szintén nem tartoznak az irányelv hatálya alá azok az esetek, amikor a terméket a gyártó akarata ellenére – például még a gyártási folyamat befejezése előtt – vagy magáncélokra használják fel, illetve az ehhez hasonló esetek (a C‑203/99. sz., Veedfald-ügyben 2001. május 10‑én hozott ítélet [EBHT 2001., I‑3569. o.] 16. pontja).
25 A Bíróság a fent hivatkozott Veedfald-ítélet 15. pontjában ugyanebben az összefüggésben mondta ki azt, hogy az irányelv 7. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt eseteket, amelyek alapján a gyártó mentesülhet a felelősség alól, szigorúan kell értelmezni. Az ilyen értelmezés arra irányul, hogy biztosítsa a hibás termék károsultjának érdekeit.
26 Az irányelv 11. cikke, amely korlátozza a károsultnak az irányelv alapján fennálló igénye érvényesítésére nyitva álló határidőt, ezzel szemben semleges jellegű. Mint az irányelv tizedik preambulumbekezdéséből is következik, ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a szóban forgó felek érdekében megfeleljen a jogbiztonság követelményeinek. A károsult keresetindításának időbeli korlátozásának tehát objektív feltételeknek kell megfelelnie.
27 Ezekre a szempontokra tekintettel valamely terméket akkor lehet az irányelv 11. cikke értelmében forgalomba hozottnak tekinteni, ha kikerült a gyártó által végzett gyártási folyamatból, és forgalmazási folyamatba került, amelynek során a vásárlóközönség számára felhasználás vagy fogyasztás céljára kínálják.
28 Főszabály szerint nincsen jelentősége e tekintetben annak, hogy a terméket a gyártó közvetlenül a felhasználónak vagy a fogyasztónak adja el, vagy az eladás az értékesítési lánc egy vagy több szereplőjén keresztül valósul meg, mint ahogy az irányelv 3. cikkének (3) bekezdésében szerepel.
29 Ha az értékesítési lánc egyik szeme szorosan a gyártóhoz kötődik, például a gyártó 100%‑os tulajdonában levő leányvállalat esetében, el kell dönteni, hogy e kapcsolat következményeként ez a jogalany valójában az érintett termék gyártási folyamatához tartozik‑e.
30 Az ilyen szoros kapcsolatot attól függetlenül kell megítélni, hogy külön jogalanyokról van‑e szó, vagy sem. Jelentősége van viszont annak a kérdésnek, hogy a vállalkozások eltérő termelési tevékenységet végeznek‑e, vagy ellenkezőleg: az egyik – leányvállalatként működő – vállalkozás, csupán forgalmazza vagy raktározza az anyavállalat által gyártott terméket. A nemzeti bíróság feladata eldönteni, hogy az egyes eset körülményeire és az eléterjesztett ügy tényállására tekintettel a gyártó és a másik jogalany közötti kapcsolat olyan szoros‑e, hogy a gyártónak az irányelv 7. és 11. cikke szerinti fogalma kiterjed az utóbbi jogalanyra is, és hogy a termék ezen jogalanyok közötti átruházása az említett rendelkezések értelmében nem valósítja meg a termék forgalomba hozatalát.
31 Mindenesetre az alpereseknek az alapeljárásban előadott érveivel ellentétben nem döntő az a körülmény, hogy a terméket kiszámlázták a leányvállalatnak, és az ugyanúgy kifizette az árat, mint bármelyik vevő. Ugyanez vonatkozik arra a kérdésre, hogy melyik jogalanyt kell a termékek tulajdonosának tekinteni.
32 Az első kérdésre ezért azt a választ kell adni, hogy az irányelv 11. cikkét úgy kell értelmezni, miszerint egy terméket akkor hoznak forgalomba, amikor kikerül a gyártó által végzett gyártási folyamatból, és forgalmazási folyamatba kerül, amelynek során a vásárlóközönség számára felhasználás vagy fogyasztás céljára kínálják.
A második és a harmadik kérdésről
33 Második és harmadik kérdésével, amelyeket együtt kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy ha a termék gyártójának vélt társaság ellen tévesen indítanak keresetet, miközben a terméket valójában másik társaság gyártotta, tekintheti‑e a nemzeti bíróság a gyártó társaság ellen irányulónak a keresetet, és megidézheti‑e alperesként, az eredetileg perelt társaság perből való elbocsátása mellett.
34 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az irányelv nem rendelkezik az abban az esetben követendő eljárási rendről, amikor a károsult hibás termékért való felelősség megállapítása iránt indít eljárást, és téved a gyártó személyében. Ezért főszabály szerint a nemzeti eljárásjognak kell megállapítania, hogy ilyen eljárásban milyen feltételek mellett lehet valamelyik felet a perből elbocsátani, és helyette másikat megidézni.
35 Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv 1. és 3. cikke meghatározza azoknak a felelősöknek a körét, akikkel szemben a károsultnak az irányelvben előírt felelősségi rendszer alapján keresetindítási joga van (a C‑402/03. sz., Skov és Bilka ügyben 2006. január 10‑én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 32. pontja). Mivel az irányelv célja az általa szabályozott kérdések teljes körű összehangolása, a felelősöknek az e rendelkezésekben meghatározott körét kimerítő felsorolásnak kell tekinteni (a fent hivatkozott Skov és Bilka ítélet 33. pontja).
36 Az irányelv 1. cikke, valamint 3. cikkének (1) bekezdése a felelősséget a gyártóra hárítja, akit többek között a végtermék előállítójaként határoz meg.
37 Kizárólag a kimerítő jelleggel felsorolt esetekben tekinthetők más személyek gyártónak, így az, aki önmagát a termék gyártójaként adja meg nevének, védjegyének vagy egyéb megkülönböztető jelzésének a terméken történő feltüntetésével (az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése), aki terméket a Közösségbe importál (a 3. cikk (2) bekezdése), valamint a termék szállítója, ha a termék gyártója nem állapítható meg, és ésszerű időn belül nem tájékoztatja a károsultat a gyártónak vagy annak a személyéről, akinek a terméket szállította [helyesen: annak a személyéről, aki a terméket szállította neki] (3. cikk (3) bekezdése).
38 Annak megállapításakor, hogy adott perben a korábbi fél elbocsátása mellett milyen feltételekkel idézhető meg másik fél, a nemzeti bíróságnak biztosítania kell az irányelv – 3. cikkben megállapított – személyi hatályának érvényesülését és tiszteletben tartását.
39 A második és a harmadik kérdésre ezért azt a választ kell adni, hogy ha a termék gyártójának vélt társaság ellen tévesen indítanak keresetet, miközben a terméket valójában másik társaság gyártotta, főszabály szerint a nemzeti jognak kell megállapítania, milyen feltételek mellett lehet ilyen eljárásban valamelyik felet a perből elbocsátani, és helyette másikat megidézni. Annak megállapításakor, hogy a korábbi fél elbocsátása mellett milyen feltételekkel idézhető meg másik fél, a nemzeti bíróságnak biztosítania kell az irányelv – 1. és 3. cikkében megállapított – személyi hatályának érvényesülését.
A költségekről
40 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján, a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
1) A hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1985. július 25‑i 85/374/EGK tanácsi irányelv 11. cikkét úgy kell értelmezni, miszerint egy terméket akkor hoznak forgalomba, amikor kikerül a gyártó által végzett gyártási folyamatból, és forgalmazási folyamatba kerül, amelynek során a vásárlóközönség számára felhasználás vagy fogyasztás céljára kínálják.
2) Ha a termék gyártójának vélt társaság ellen tévesen indítanak keresetet, miközben a terméket valójában másik társaság gyártotta, főszabály szerint a nemzeti jognak kell megállapítania, milyen feltételek mellett lehet ilyen eljárásban valamelyik felet a perből elbocsátani, és helyette másikat megidézni. Annak megállapításakor, hogy a korábbi fél elbocsátása mellett milyen feltételekkel idézhető meg másik fél, a nemzeti bíróságnak biztosítania kell a 85/374 irányelv – 1. és 3. cikkében megállapított – személyi hatályának érvényesülését.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: angol.