1.

A jelen ügy arra az állami támogatással kapcsolatos eljárásra vezethető vissza, amelyet a Bizottság a Spanyol Királysággal szemben indított, amely a cellulózrostot gyártó spanyol Sociedad nacional de Industrias y Aplicaciones de Celulosa Española SA (a továbbiakban: Sniace) számára egy sor előnyt nyújtott. Végül a Bizottság két határozatban megállapította, hogy ezen intézkedések egyike sem tekinthető az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak.

2.

A cellulózrostot gyártó osztrák Lenzing AG által a Bizottság e két, 1998. október 28-án hozott határozata ( 2 ) és 2000. szeptember 20-án hozott határozata ( 3 ) ellen benyújtott kereset alapján eljáró Elsőfokú Bíróság a T-36/99. sz. ügyben 2004. október 21-én hozott ítéletében ( 4 ) e határozatokat részben megsemmisítette.

3.

A Bírósághoz most a Spanyol Királyság nyújtott be fellebbezést az elsőfokú ítélet ellen. Az eljárás alapvetően két kérdést vet fel.

4.

Először is az elfogadhatóság szintjén tisztázni szükséges, hogy a Lenzinget mint versenytársat személyében érintik-e a Bizottság határozatai az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében. Meg kell vizsgálni, hogy az ilyen vállalkozás piaci helyzetét lényegesen befolyásolja-e a vitatott támogatási intézkedés.

5.

Másrészt az ügy azt a kérdést veti fel, hogy egy vállalkozás kedvezményezettnek tekinthető-e azáltal, hogy nem kezdeményeznek ellene végrehajtást olyan közjogi szervek, amelyek e vállalkozással tartozások átütemezésére és fizetési halasztásra vonatkozóan olyan megállapodásokat kötöttek, amelyeket később a vállalkozás nem tartott be. Ebből a célból szükséges a magánhitelező kritériumának tisztázása. E tekintetben a Bizottság kifogásolja azon felülvizsgálat terjedelmét, amelyet az Elsőfokú Bíróság e kritérium Bizottság általi értelmezése és alkalmazása tekintetében gyakorolt.

6.

Az Elsőfokú Bíróság fellebbezéssel megtámadott ítélete értelmében az ezen eljárásban szereplő tényállás a következő: ( 5 )

7.

A Lenzing által benyújtott panasz nyomán a Bizottság megvizsgálta ezeket és további, a Sniace számára kedvező intézkedéseket az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján annak megállapítása érdekében, hogy az EK 87. cikk szerint tiltott támogatásoknak minősülnek-e. Az 1998. október 28-i határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Sniace által a TGSS-sel és a Fogasával kötött megállapodások a közösség piaccal összeegyeztethetetlen támogatásoknak minősülnek, mivel az azok alapján alkalmazandó törvényi kamatláb alacsonyabb volt a piaci kamatlábnál, és elrendelte a támogatás visszatéríttetését.

8.

Ezt követően született az ún. Tubacex-ügyben hozott ítélet ( 6 ), amelyben a Bíróság megállapította, hogy a törvényes kamatláb alkalmazása főszabály szerint nem tekinthető támogatásnak. Ennek nyomán a Bizottság első határozatát – amely a Lenzing és Spanyolország keresetei nyomán még nem emelkedett jogerőre – megváltoztatta a2000. szeptember 20-i határozattal, amelyben megállapította, hogy a Sniace által a TGSS-sel és a Fogasával kötött megállapodások nem képeznek olyan támogatásokat, amelyeknek a visszatéríttetéséről kellene intézkedni.

9.

Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1999. február 11-én benyújtott keresetlevelével a felperes keresetet indított az 1998. október 28-i határozat részleges megsemmisítése iránt. Keresetét később kiterjesztette a határozat 2000. szeptember 20-i határozattal módosított változatára.

10.

A Bizottság azt kérte, hogy a keresetet mint elfogadhatatlant, másodlagosan mint megalapozatlant utasítsák el. A Spanyol Királyság részére engedélyezték a beavatkozást a Bizottság kérelmeinek támogatása céljából.

11.

Megtámadott ítéletében az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a 2000. szeptember 20-i 2001/43/EK bizottsági határozattal módosított 1998. október 28-i 1999/395/EK bizottsági határozat 1. cikkének (1) bekezdését. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint a Bizottság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a spanyol szervek úgy jártak el, mint ahogy a magánhitelezők jártak volna el. Hasonló helyzetben magánhitelezők nem tolerálták volna azt, hogy a Sniace a tartozások átütemezésére vonatkozó megállapodásokat nem tartja be.

12.

Fellebbezésében, amely a Bíróság Hivatalához 2004. december 27-én érkezett, a Spanyol Királyság azt kéri, hogy a Bíróság

13.

A Bizottság támogatja Spanyolország fellebbezését, és azt kéri, hogy a Bíróság

14.

A Lenzing AG ezzel szemben azt kéri, hogy a Bíróság

15.

A Spanyol Királyság és a Bizottság két jogalapra hivatkozik a fellebbezésben. Először is az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg azt, hogy a Lenzinget személyében érintik a megtámadott határozatok, és ezért kereshetőségi joga van. ( 7 ) Másrészt az Elsőfokú Bíróság helytelenül értelmezte és alkalmazta a magánhitelező kritériumát. ( 8 )

16.

A fellebbezés elbírálását megelőzően röviden foglalkozni kell azzal, hogy figyelembe vehető-e a Lenzing 2005. június 20-i beadványa, amely a Bírósághoz 2005. július 20-án érkezett. E beadvánnyal a Lenzing az eljárási szabályzat 117. cikkének 2. §-a alapján reagált a Bizottság válaszbeadványára. E rendelkezés értelmében az érintettek a Bíróság elnökének (előzetes) jóváhagyása nélkül reagálhatnak az olyan fellebbezési válaszbeadványra, amely a fellebbezésben nem érintett jogalapra hivatkozik.

17.

A jelen ügyben ugyanakkor nem szükséges megvizsgálni azt, hogy a Bizottság valóban csatlakozó fellebbezést nyújtott-e be, vagy csak újabb érveket hozott fel Spanyolország fellebbezésének támogatására. A Bíróság elnöke ugyanis később az eljárási szabályzat 117. cikkének 1. §-a alapján Spanyolországnak válasz, a Lenzingnek és a Bizottságnak pedig viszonválasz benyújtását engedélyezte. Mivel a Lenzing beadványa az e tekintetben meghatározott határidő leteltét megelőzően érkezett be, az mindenképpen elfogadható és figyelembe vehető. Ugyanez érvényes a Lenzing viszonválaszára is, amely a Bírósághoz határidőn belül érkezett meg 2005. december 20-án, és teljes mértékben összefüggött a 2005. június 20-i beadvánnyal.

18.

A fellebbezés első jogalapjával a Spanyol Királyság és a Bizottság arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság jogi hibát vétett annak megállapításakor, hogy a Lenzinget az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyében érintik a Bizottság megtámadott határozatai.

19.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azok a jogalanyok, akik nem címzettjei valamely határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos tulajdonságaik vagy olyan ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, amely minden más személytől megkülönbözteti, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket. ( 9 )

20.

Az állami támogatások jogában a versenytársak személyes érintettségének feltételei jelentősen különböznek attól függően, hogy az eljárás mely szakaszában és milyen célból indítanak keresetet.

21.

A Bíróság legutóbb a Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ügyben hozott ítéletben ( 10 ) foglalta össze, milyen feltételekkel indíthatnak a kedvezményezettek (potenciális) versenytársai keresetet a Bizottság határozatai ellen, amennyiben ez utóbbi anélkül hagyja jóvá a tagállami intézkedéseket, hogy lefolytatná az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást. Ekkor kétféle kereset áll rendelkezésre: egyrészt a kereset irányulhat a hivatalos vizsgálati eljárás kikényszerítésére, másrészt irányulhat a Bizottság érdemi határozata ellen.

22.

Amennyiben a kereset a hivatalos vizsgálati eljárás kikényszerítésére irányul, mert a versenytársakat ezen eljárásban részvételi jogok illetik, elég, ha a felperes érdekeiben esetleg sértett személy, vállalkozás vagy egyesület, így különösen versenytárs vállalkozás vagy szakmai szervezet. ( 11 ) A kereshetőség ilyenkor relatíve széles körű annak érdekében, hogy biztosítva legyenek a potenciális versenytársak számára az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos eljárásban nyújtott eljárási jogok. ( 12 )

23.

Más a helyzet ellenben akkor, amikor a kereset hivatalos vizsgálati eljárást mellőzve hozott érdemi határozat megsemmisítésére irányul. Ekkor nem elég az, hogy a felperes az EK 88. cikk (2) bekezdése értelmében érintettnek legyen minősíthető. Ezen túlmenően azt is bizonyítania kell, hogy személyében érintett. Ennek feltétele, hogy a vitatott határozat tárgyát képező támogatási rendszer lényegesen befolyásolja piaci helyzetét. ( 13 )

24.

Ez a szigorúbb feltétel az EK 88. cikk (2) bekezdése szerint lefolytatott hivatalos vizsgálati eljárást követően is érvényes. Ebben az esetben a Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet értelmében akkor érinti személyében a felperes versenytársat az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárásban jóváhagyott támogatás, amennyiben ebben az eljárásban aktív szerepet játszott, és amennyiben a megtámadott határozat tárgyát képező támogatási intézkedés lényegesen befolyásolja a piaci helyzetét. ( 14 ) Ehhez a mércéhez kell mérni a Lenzing személyes érintettségét.

25.

Jelen ügyben a Lenzing részvétele az eljárásban nem kérdéses. Éppen ezért nem kell foglalkozni azzal, hogy az Elsőfokú Bíróság más eljárásokban helyesen indult-e ki abból, hogy az eljárásban való részvétel hiányában is megállapítható a személyes érintettség. ( 15 )

26.

Spanyolország és a Bizottság inkább azt vitatja, hogy a Sniac javára szolgáló intézkedések lényegesen befolyásolták annak piaci helyzetét.

27.

A Bizottság először is azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe az állami támogatások jogával kapcsolatban előterjesztett versenytársi keresetekre vonatkozó bizonyítási kötelezettséget és bizonyítási terhet. A felperesnél jelentkezik ugyanis a keresetének elfogadhatóságára vonatkozó bizonyítási kötelezettség és teher.

28.

A megtámadott ítélet szerint elegendő, ha a versenytárs megfelelő módon megjelöli azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság határozata az érintett piacon elfoglalt helyzetét lényegesen befolyásolva sértheti a jogos érdekeit. ( 16 )

29.

A Bizottság állításával szemben ez nem jelent eltérést a Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélettől a bizonyítási kötelezettség és teher tekintetében. Igaz ugyan, hogy más határozatokban – legalábbis azok francia változatában – a puszta bemutatás („indiquer”) helyett a bizonyítás („démontrer”) szükségessége jelenik meg, ( 17 ) ugyanakkor semmi nem utal arra, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben alkalmazott bemutatás fogalmából – amelyet egyébként a Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet is alkalmaz ( 18 ) – enyhébb követelményeket vezetett volna le, mint a bizonyítás fogalmából. Az Elsőfokú Bíróság sokkal inkább a nem vitatott és ezért valósnak elfogadott tényelőadások alapján állapította meg a Lenzing piaci helyzetére gyakorolt lényeges befolyást.

30.

A Bizottság akkor is téved, amikor hipotetikusnak minősíti az Elsőfokú Bíróság által elvégzett értékelést. Annak megállapítása, hogy egy kifizetett támogatás befolyásolta a piaci helyzetet, kétségkívül tartalmaz ugyan hipotetikus elemeket, hiszen a tényleges helyzetet kell olyan helyzettel összevetni, mintha a támogatást nem fizették volna ki. ( 19 ) A Bizottság által hiányolt konkrét piaci adatok, amelyek olyan helyzetre vonatkoznak, mintha a támogatást nem fizették volna ki, nem léteznek.

31.

Az első jogalap mindenesetre lényegében azon megállapítás ellen irányul, amely szerint a Lenzing piaci helyzetére gyakorolt befolyás jelentős.

32.

Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Lenzing megfelelően indokolta, hogy a megtámadott határozat mennyiben sérthette jogos érdekeit a piaci helyzetére gyakorolt lényeges hatás folytán. Ennek során a Lenzing és a Sniace által a viszkózpiacon kifejtett tevékenységekből indult ki, amely piacot korlátozott számú gyártó, erős verseny és többletkapacitás jellemez. Nem zárható ki, hogy a Sniace a támogatásoknak köszönhetően alacsonyabb áron értékesíthette termékeit, mint versenytársai.

33.

Az Elsőfokú Bíróság különösen nem tekintette mérvadónak, hogy a Lenzingnek a szóban forgó időszakban jó eredményei voltak, és javítani tudott piaci helyzetén. Az érintett piaci helyzetének lényeges befolyásolása ugyanis nem feltétlenül jelenti a gazdaságos működésének, illetve piaci részesedésének csökkenését vagy működési veszteségek megjelenését. Az a kérdés, hogy az érintett kedvezőbb helyzetben volna-e annak a határozatnak a hiányában, amelynek a megsemmisítését kéri. Ez vonatkozik arra az esetre is, ha az állami szervek által az egyik versenytársnak nyújtott előny miatt elmaradt haszon jelentkezik. ( 20 )

34.

Spanyolország és a Bizottság kritikája ez utóbbi pontra vonatkozik. A Lenzing erőfölényes helyzete a viszkózrostpiacon és jó gazdasági helyzete szerintük kizárja, hogy a Sniacénak kedvező intézkedések lényegesen befolyásolják piaci helyzetét.

35.

Spanyolország különösen azt hangsúlyozza, hogy a Sniacénak kedvező intézkedések által a Lenzing piaci helyzetére gyakorolt hatásokat nem részletezték kellően. Amennyiben az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy elmaradt haszon jelentkezett, ezeket meg kellene határozni és pontosítani. Az elmaradt haszon egyébként sem elegendő önmagában a piaci helyzetre gyakorolt lényeges befolyás bizonyítására.

36.

A Bizottság teljes mértékben egyetért ezzel az érveléssel, és azt tovább erősíti. Szerinte a versenytárs keresetének elfogadhatóságához az kell, hogy bizonyítsák, hogy a versenytársat olyan lényeges, konkrét hátrány érte, amely közvetlen összefüggésben áll a vitatott támogatásokkal.

37.

E jogalap lényegében azt a kérdést veti fel, hogy milyen körülmények között tekinthető lényegesnek a piaci helyzetre gyakorolt befolyás („substantiellement affectée”) a Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet értelmében. Spanyolország és a Bizottság érvelése szerint lényeges veszteségeknek kell bekövetkezniük a versenytársnál.

38.

Ezt az álláspontot azonban sem az ítélkezési gyakorlat, sem az írott jog nem támasztja alá. Ellenkezőleg, amint alább bemutatásra kerül, elég az, ha a felperes versenytárs helyzete a támogatás hiányában meghatározható módon javult volna.

39.

A lényeges befolyás ismérve azon versenytársak azonosítására szolgál, akiket a jóváhagyott támogatás oly módon egyediesít, hogy teljesítik a Plaumann kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben felállított elfogadhatósági feltételeket. ( 21 ) A keresetindításra jogosult versenytársakat a támogatás így sajátos módon kiemeli minden egyéb személy közül, és a megtámadott határozat címzettjéhez hasonló módon egyéníti őket. Ez az egyénítő hatás különbözteti meg a piaci helyzetre gyakorolt lényeges befolyást – amely a Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet értelmében keresetindításra jogosít – az ilyen értelemben lényegesnek nem minősülő befolyástól.

40.

Főszabály szerint minden szelektív módon bizonyos piaci szereplőknek juttatott előny befolyásolja valamennyi olyan versenytárs piaci helyzetét, akik nem részesülnek ezen előnyből. Ez különösen érvényes a Lenzing által kiemelt működési költségekhez nyújtott támogatásokra. Piaci helyzetüket ugyanakkor számos más körülmény is előnyösen vagy hátrányosan befolyásolja. Ebből következően önmagában az a tény, hogy valamely intézkedés alkalmas arra, hogy hatást gyakoroljon az érintett piacon fennálló versenyhelyzetre, még nem lehet elegendő ahhoz, hogy bármely, az intézkedés kedvezményezettjével valamilyen versenyhelyzetben álló gazdasági szereplőt ezen intézkedés által személyében érintettnek lehessen tekinteni. ( 22 )

41.

A támogatás versenytársakat egyénítő hatása csak akkor áll fenn, ha a támogatás a kedvezményezettet a versenytárssal szemben oly módon részesíti előnyben, hogy e körülmény különös jelentőséget nyer. E különös jelentőségnek lehetővé kell tennie a közösségi bíróság számára a kedvezményezettnél jelentkező előny hatásainak és a keresetet indító versenytárs versenyhelyzetét befolyásoló egyéb körülményeknek az elhatárolását, és a versenytársra gyakorolt egyedi hatásuk mértékének megítélését. Így érthető meg az Elsőfokú Bíróság által a Deutsche Post és DHL ügyben hozott végzésben adott megfogalmazás, amely szerint a felperesnek bizonyítania kell piaci helyzete érintettségének jelentős voltát. ( 23 )

42.

A Bizottság ezért helyesen hangsúlyozza, hogy a keresetet indító versenytárs piaci helyzetére gyakorolt lényeges befolyást nem szabad összetéveszteni a verseny EK 87. cikk szerinti – esetleg csak fenyegető – torzulásával, amely a jogellenes támogatás egyik ismérve. A támogatások tilalma ugyanis nem korlátozódik kizárólag olyan támogatásokra, amelyek versenytorzító hatása egyes versenytársakat egyénít. ( 24 )

43.

Ennek megfelelően nem lehet általános megállapításokat tenni arra nézve, hogy milyen módon bizonyítható a piaci helyzet lényeges befolyásolása. Az nem azon múlik például, hogy a keresetet indító versenytárs helyzete előnyére vagy hátrányára változik-e. A vállalkozás helyzetének mind előnyös, mind hátrányos változása összességében jelentősen függhet egész más tényezőktől is oly módon, hogy a más vállalkozásoknak nyújtott támogatások csak erősítik a hátrányos változást, illetve gyengítik az előnyös változást. Ezért csak az tekinthető döntőnek, hogy a keresetet indító versenytárs helyzete a támogatás hiányában meghatározható módon javult-e volna.

44.

Következésképpen figyelembe kell venni az adott piac szerkezetét és az állítólagos támogatás hatását. ( 25 ) Ha a piacon sok a termelő – ilyen például az agrár- és erdészeti ágazat valamennyi vállalkozása a Közösségben ( 26 ) –, valószínűtlen, hogy egyes versenytársakat lényegesen érintenek a más vállalkozásoknak nyújtott támogatások. Az egyes piaci szereplők piaci helyzetét ugyanis a nagyobb számú többi szereplő magatartása befolyásolja. Az e szereplők egyikének nyújtott előnyök ezért aligha gyakorolhatnak érzékelhető hatást versenytársaira. ( 27 )

45.

Még akkor is nehezen tudják bizonyítani a versenytársak a támogatás jelentős hatását, ha egy piacon kevés szereplő van jelen, de viszonylag fragmentált a kereslet. Más azonban a helyzet, ha egy ilyen áttekinthető piac szereplője a támogatásnak köszönhetően jelentősen ki tudja terjeszteni termelését. ( 28 )

46.

Hasonló a helyzet a jelen ügyben. A viszkózpiacon viszonylag kevés termelő van jelen. A kérdéses időszakban e piacot többletkapacitás jellemezte, a támogatás pedig lehetővé tette az egyik piaci szereplő, a Sniace számára, hogy fennmaradjon. Következésképpen, bár a támogatás nem hozott létre újabb kapacitást, az egyébként megszűnésre ítélt kapacitások fennmaradása egy kevés termelővel és többletkapacitással jellemezhető piacon különösen hátrányos hatással van a versenytársak piaci helyzetére. Amennyiben e kapacitások megszűntek volna, a versenytársak megszerezhették volna e piaci részesedéseket, vagy legalábbis a kínálat csökkenése nyomán magasabb árakat szabhattak volna.

47.

A Bizottság azonban olyan információkat terjesztett az Elsőfokú Bíróság elé, amelyek szerint a Lenzing egyáltalán nem volt abban a helyzetben, hogy a Sniace kiesését kihasználhatta volna. Míg a Sniace az Elsőfokú Bíróság megállapításai szerint az európai versenytársak árainál alacsonyabb árakon adta el a termékeit, ( 29 ) a Lenzing „a világpiaci árak nyomásától való növekvő függetlenségét” jelentette be, valamint azt, hogy a kereslet kielégítéséhez importra van szüksége. ( 30 ) Maga a Lenzing is elismerte, hogy 1996 első félévében gyártókapacitásai teljes mértékben le voltak kötve. ( 31 ) Ezenkívül az árnyomás nem egyedül a Sniacéra vezethető vissza, hanem az ázsiai termelőkre is.

48.

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezés az EK 225. cikk és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdése értelmében jogkérdésekre korlátozódik. Csak az Elsőfokú Bíróságnak van hatásköre a releváns tények megállapítására és értékelésére, valamint a bizonyítékok értékelésére. A tények és bizonyítékok értékelése tehát – amennyiben nincs szó ezek elferdítéséről – nem minősül jogkérdésnek, amelynek a vizsgálata a fellebbezési eljárás keretén belül a Bíróságra tartozna. ( 32 )

49.

Az a kérdés, hogy a Lenzing megfelelően bizonyította-e, hogy a Sniace kiesése javította volna piaci helyzetét, olyan ténykérdés, amely főszabály szerint nem tartozik a Bíróság felülvizsgálati jogkörébe.

50.

Nem állapítható meg a tények elferdítése sem. A Bizottság által ismertetett körülmények ugyanis legfeljebb átmenetileg kérdőjelezik meg a Lenzing piaci helyzetére gyakorolt lényeges befolyás fennállását. Még ha a Lenzing saját kapacitások hiányában nem is vehette volna át azonnal a Sniace piaci részesedéseit, a megelőző években tanúsított átlagfeletti növekedése arra enged következtetni, hogy a Lenzing középtávon legalábbis a Sniace piaci részesedéseinek egy részét megszerezhette volna.

51.

Ami a Sniace fennmaradásának az árakra gyakorolt hatását illeti, az Elsőfokú Bíróság az ítélet 88. pontjában helyesen egy olyan szakcikkre hivatkozik, amelyet maga a Bizottság nyújtott be, és amely szerint a Sniace olyan negatív hatást gyakorol az árakra, ami meghaladja a piaci helyzetének megfelelő kis mértéket. További – például az ázsiai versenytársak jelentette – további hatások ellenére a Sniace kiesésével e negatív hatás megszűnne.

52.

Az Elsőfokú Bíróság ezért a tények elferdítése nélkül juthatott arra, hogy az e piacon lévő legerősebb versenytárs, a Lenzing a Sniacénak nyújtott támogatás hiányában többletbevételhez jutott volna, illetve e támogatás miatt bevételektől esett el. Az elmaradt haszon ugyan nincs számszerűsítve, de ez nem lehetséges, és nem is szükséges. Nyilvánvaló ugyanis – legalábbis a rendelkezésre álló információkból –, hogy a Sniace fennmaradása kiemelkedő jelentőségű a Lenzing piaci helyzetét befolyásoló egyéb körülményekkel összevetve.

53.

Az Elsőfokú Bíróság ezért helyesen állapította meg, hogy a Bizottság határozata egyéníti a Lenzinget. Spanyolország és a Bizottság kifogásai tehát nem foghatnak helyt, és e jogalapot el kell utasítani.

54.

A második jogalappal Spanyolország és a Bizottság azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem megfelelően értelmezte a magánhitelező kritériumát. E kritérium a jelen ügyben abból a szempontból bír jelentőséggel, hogy fennáll-e támogatás. A felek vitatják, hogy támogatást jelent-e az, hogy a TGSS és a Fogasa annak ellenére nem kért végrehajtást biztosított követeléseire, hogy a Sniace nem tartotta be a társadalombiztosítási járuléktartozása megfizetésének átütemezésére vonatkozó, illetve a Fogasa által kifizetett munkabérhátralék és juttatások visszafizetésére vonatkozó megállapodásokat. A Bizottság 1998. október 28-i határozata értelmében ez jelentős előnyt jelentett, hiszen e követelések érvényesítése a Sniace bezárásához vezethetett volna. ( 33 )

55.

Spanyolország és a Bizottság e jogalap első részében azt állítja, hogy a Bíróság a Tubacex-ügyben hozott ítéletben ( 34 ) már elismerte hasonló magatartásokról, hogy nem jelentenek támogatást. Az Elsőfokú Bíróság szerintük figyelmen kívül hagyta ezt az ítéletet, és – azzal ellentétesen – az átütemezésről és fizetési halasztásról szóló megállapodásokat per se támogatásnak tekintette.

56.

Az EK 87. cikk (1) bekezdése az EK-Szerződés által szabályozott állami támogatást úgy határozza meg, mint a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatást, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. E rendelkezés értelmében az állami támogatás fogalma általánosabb, mint a szubvencióé, mert nemcsak a pozitív szolgáltatások tartoznak bele, mint maga a szubvenció, hanem azok a beavatkozások is, amelyek különböző módokon megkönnyítik a vállalkozás költségvetésére általában nehezedő terheket. ( 35 ) Különösen, ha a társadalombiztosítási járulékok beszedésére felhatalmazott valamely állami szerv eltűri, hogy e járulékokat késedelmesen fizessék meg, akkor ezzel a magatartásával a kedvezményezett vállalkozást jelentős üzleti előnyhöz juttatja, mivel enyhíti a társadalombiztosítási rendszer rendes alkalmazásából adódó terheit. ( 36 )

57.

Annak eldöntése érdekében, hogy az ilyen előny az EK 87. cikk értelmében támogatást jelent-e, meg kell vizsgálni, hogy a kedvezményezett vállalkozás olyan gazdasági előnyben részesül-e, amelyben rendes piaci feltételek között nem részesült volna. ( 37 ) Az állami hitelezőkkel a visszafizetésre vagy az adósság átütemezésére vonatkozóan kötött megállapodásokat ezért egy olyan hipotetikus magánhitelező magatartásával kell összevetni, aki az adósával szemben a lehetőségekhez képest ugyanolyan helyzetben van, mint az állami hitelező, és aki a neki járó összegeket vissza kívánja követelni. ( 38 )

58.

Ezen összehasonlítás szükségessége alátámasztja Spanyolország és a Bizottság álláspontját, amely szerint a TGSS és a Fogasa magatartása mint olyan nem feltétlenül tekintendő támogatásnak. Ezt a kiindulópontot azonban az Elsőfokú Bíróság sem kérdőjelezi meg, hiszen a megtámadott ítélet 149. pontjában éppen ezt az összehasonlítást végzi el. Spanyolország és a Bizottság felvetése ezért nem foghat helyt.

59.

Láthatólag a Bizottság a múltban az állami hitelezők magatartásának megítélése során elsősorban abból indult ki, hogy az adós késedelme esetén felszámolt kamatlábak megfelelnek-e a piaci kamatlábnak. A jelen esetben, mint ahogyan a Tubacex-eljárásban is, csak a törvényi kamatlábat alkalmazták, amely nyilvánvalóan alacsonyabb volt a piaci kamatlábnál. A visszafizetendő támogatás összege a Bizottság szerint a két kamatláb közötti különbségből adódott. ( 39 )

60.

A Tubacex-ügyben hozott ítéletben a Bíróság ugyanakkor elvetette ezt a kiindulópontot azzal, hogy bármely magánhitelező esetében is lehetséges, hogy csak a törvényi kamatlábat követeli a késedelmes adóstól. ( 40 ) E határozat nyomán változtatta meg a Bizottság 2000. szeptember 20-án az 1998. október 28-i határozatát, és állapította meg, hogy a Sniace által a TGSS-sel és a Fogasával kötött megállapodások nem jelentenek állami támogatást.

61.

Spanyolország és a Bizottság állításával ellentétben az Elsőfokú Bíróság nem a Tubacex-ügyben hozott ítéletet kérdőjelezte meg, hanem – a Lenzing álláspontjával összhangban – azt kifogásolta, hogy a Bizottság nem foglalkozott azzal, hogy a Fogasa és a TGSS által a követeléseik érvényesítésével kapcsolatban tett engedmények mennyiben jelentenek támogatásnak tekintendő előnyöket. Márpedig ezen előnyök nem képezték tárgyát a Tubacex-ügyben hozott ítéletnek. Következésképpen a jogalap e részét el kell utasítani.

62.

Spanyolország és a Bizottság azon az állásponton van, hogy a Bizottság helyesen állapította meg, hogy TGSS és a Fogasa a jelen ügyben úgy járt el, ahogyan magánhitelezők jártak volna el.

63.

Az Elsőfokú Bíróság ellenben nem fogadta el ezt az álláspontot, és ezzel összefüggésben három olyan indokot kérdőjelezett meg, amelyekre a Bizottság megállapítását alapította.

64.

A 155. és a 156. pontban az Elsőfokú Bíróság elutasította, hogy a Fogasa és a TGSS helyzetét össze lehetne hasonlítani azon magánhitelezők helyzetével, akik a tartozás átütemezése kapcsán elengedték követeléseik 40%-át, mivel e hitelezők követelései nem voltak biztosítva. Következésképpen nem voltak hasonló helyzetben.

65.

Az Elsőfokú Bíróság ugyancsak elutasította a 157. és a 158. pontban az olyan biztosított magánhitelező helyzetével való összehasonlítást, aki az állami hitelezőkhöz hasonlóan nem érvényesítette követelését. Nem ismert ugyanis, hogy a Sniace követelése e hitelezővel szemben is lejárt-e, vagy megsértett-e a tartozás átütemezéséről szóló megállapodásokat. Ezért nem ellenőrizhető, hogy e hitelező hasonló helyzetben volt-e, mint a TGSS és a Fogasa.

66.

Végül az Elsőfokú Bíróság a 159. és 160. pontban elutasította azt a felvetést, amely szerint mindkét hitelező optimalizálta lehetőségeit annak érdekében, hogy a nekik járó összegeket visszakapják. Egyrészt kellő biztosíték megléte esetén ilyen optimalizálásra nincs szükség, másrészt a Bizottság egyáltalán nem volt abban a helyzetben, hogy meg tudja ítélni a Sniace életképességét.

67.

Mindezek alapján az Elsőfokú Bíróság úgy döntött, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett el a magánhitelező kritériumának megítélése során.

68.

A Bizottság ezzel szemben azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta az értékelésre vonatkozó kritériumokat. A Bizottság határozatát nem abból a szempontból vizsgálta, hogy az tartalmaz-e nyilvánvaló mérlegelési hibát, hanem részleteiben vizsgálta.

69.

A Bizottság és Spanyolország ezen túlmenően azt állítja, hogy magánhitelezők is kötnének megállapodásokat tartozások átütemezéséről, és hogy az itt vizsgált körülmények között különösen ezt tették volna.

70.

Álláspontom szerint az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg a 150. pontban azt, hogy a Bizottság a magánhitelező kritériumának alkalmazása során széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Ez a mérlegelés ugyanis összetett gazdasági tények értékelését teszi szükségessé egy hipotetikus magánhitelező szemszögéből. Mivel a Bizottság által az EK 87. cikk (1) bekezdése tekintetében végzett mérlegelés kiterjed egy ilyen értékelésre, a közösségi bíróság felülvizsgálata ( 41 ) annak ellenőrzésére korlátozódik, hogy tiszteletben tartották-e az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget, helytállóan állapították-e meg a meghozott határozat alapjául szolgáló tényállást, nem történt-e nyilvánvaló hiba e tények értékelése során, illetve nem történt-e hatáskörrel való visszaélés. ( 42 )

71.

Amint azt a Bizottság helyesen jegyzi meg, prognózisa csak akkor tekinthető nyilvánvalóan tévesnek, amennyiben semmilyen elképzelhető szempontból sem igazolható, azaz amennyiben egyetlen elképzelhető, racionálisan eljáró magánhitelező sem járt volna úgy el az adott körülmények között, mint az állami hitelező.

72.

Amennyiben azonban lehetséges, hogy egy magánhitelező úgy járhat el, ahogyan azt a Bizottság végül feltételezi, értékelése nem minősülhet nyilvánvalóan tévesnek. A nyilvánvaló tévedés megállapítása máskülönben azt eredményezné, hogy a közösségi bíróságok a magánhitelező magatartására vonatkozó saját prognózisukat helyeznék a Bizottság által adott prognózis helyébe.

73.

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben meggyőzően bizonyította, hogy a Bizottság által előadott indokok miért nem teszik lehetővé azon következtetés levonását, hogy a TGSS és a Fogasa úgy járt el, ahogyan magánbefektetők jártak volna el. ( 43 ) Ezen az alapon állapította meg az Elsőfokú Bíróság, hogy a Bizottság a mérlegelés során nyilvánvaló hibát vétett.

74.

Az elutasított indokok között volt ugyanakkor az a felvetés is, amely szerint egy másik, biztosított magánhitelező is lemondott követelésének érvényesítéséről, noha a Sniace az őt illető követelések tekintetében is késedelembe esett. Az Elsőfokú Bíróság ugyan a megtámadott ítélet 157. és 158. pontjában e tekintetben helyesen állapította meg, hogy e magatartás indokait nem tisztázták megfelelően annak bizonyítása érdekében, hogy egy, a TGSS és a Fogasa helyzetében lévő magánhitelező ugyanúgy járt volna el, ugyanakkor azt sem bizonyították, hogy egy magánhitelező nem így járt volna el. A rendelkezésre álló információk alapján e hitelező magatartása arra utal, hogy legalábbis lehetségesnek tekinthető az, amit a Bizottság egy hipotetikus magánhitelező viselkedése tekintetében feltételez.

75.

A Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hiba megállapítása a megtámadott ítélet 154. és azt követő pontjaiban ezért téves jogalkalmazáson alapul, és nem tartható fenn.

76.

Mindazonáltal a közösségi jognak az Elsőfokú Bíróság által történő megsértése nem vonja maga után a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését, ha a rendelkező rész a többi jogi indok alapján megalapozottnak bizonyul. ( 44 ) Mivel a Lenzing az elsőfokú eljárásban ugyancsak vitatta a Bizottság határozatának indokolását, meg kell vizsgálni, hogy e jogalap helyt foghat-e.

77.

Az EK 253. cikk által a közösségi intézkedések tekintetében megkövetelt indokolásnak világosan és egyértelműen be kell mutatnia a jogi aktust elfogadó szerv érvelését úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálatát. ( 45 ) Az indokolást főszabály szerint a sérelmet okozó határozattal egy időben kell közölni az érintettel, az EK 253. cikk sérelme a Bíróság előtt nem orvosolható. ( 46 )

78.

Ugyan az indokolási kötelezettséget külön kell választani az indokolás megalapozottságától, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. ( 47 ) Mivel azonban a bírósági felülvizsgálat korlátozott a Bizottság széles mérlegelési jogköre miatt, a közösségi jogrendben a közigazgatási eljárásokban biztosított garanciák tiszteletben tartása alapvető fontosságú. Ilyen garancia – a Bizottság állításával szemben – különösen az adott eset valamennyi lényegi elemének az illetékes intézmény által elvégzendő alapos és külső befolyástól mentes vizsgálatára, valamint a határozatának megfelelő indokolására vonatkozó kötelezettség. ( 48 )

79.

Következésképpen a Bizottságnak kimerítően és ellentmondásmentes módon meg kell indokolnia, hogy a magánhitelező különböző lehetséges magatartásai közül miért éppen azt választotta ki, amely megfelel az állami hitelezők magatartásának. Az indokolásból annak is ki kell derülnie, hogy a Bizottság mennyiben tárta fel az e következtetés alapjául szolgáló releváns tényállást.

80.

E tekintetben először is azt kell megállapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása nem tartalmaz utalást azon magánhitelezőre vonatkozóan, aki a Sniace késedelme ellenére lemondott arról, hogy biztosított követeléseinek végrehajtását kezdeményezze. Következésképpen hiányzik egy lényeges tényező, amely megerősítené, hogy a Bizottság végső értékelésében megfogalmazottak lehetségesek volnának. Még ha ez az érv szerepelt is volna a határozatban, azt nem indokolhatta volna megfelelően, mivel a Bizottság ezt megelőzően sem tudta bemutatni, hogy a kérdéses hitelező hasonló helyzetben volt-e. Amint az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 158. pontjában hangsúlyozta, a Bizottság azóta sem tisztázta ezt a kérdést.

81.

A határozatokban szereplő két fennmaradó indokot az Elsőfokú Bíróság joggal utasította el.

82.

Ami a 155. és 156. pontban az olyan magánhitelezőkkel való összehasonlítás elutasítását illeti, akik egy hitelezői megállapodás keretében lemondtak követeléseik 40%-áról, a Bizottság már a 2000. szeptember 20-i határozatában megállapította, hogy ezek helyzete nem hasonlítható össze a TGSS és a Fogasa helyzetével, különösen ami a követelések biztosítékait illeti. ( 49 )

83.

Nagyobb súllyal esik latba a 159. és 160. pontban elutasított azon felvetés, amely szerint a TGSS és a Fogasa a Sniace felszámolásának elkerülésével optimalizálta lehetőségeit annak érdekében, hogy a nekik járó összegeket pénzügyi veszteségek nélkül visszakapják.

84.

Ugyanis egy magánhitelező, ha lehetséges, veszteség nélkül próbálná meg behajtani kintlévőségeit. Amint azonban a Lenzing hangsúlyozta, az Elsőfokú Bíróság teljes joggal állapította meg, hogy a határozat indokolása és a Bizottság felvetése e ponton ellentmondásos.

85.

Ellentmondásos először is a TGSS és a Fogasa követeléseinek biztosítottsága. Egyrészt a Bizottság a jelen eljárásban abból indul ki, hogy a TGSS és a Fogasa követelései biztosítva vannak, és ezt részben ki is fejtette a határozat indokolásában, ( 50 ) másrészt viszont el kell kerülni a Sniace felszámolását ahhoz, hogy a követelések veszteség nélkül realizálhatóak legyenek. Veszteségtől azonban csak akkor kell tartani, ha a biztosítékok nem elégségesek.

86.

Ugyancsak ellentmondásos a helyzet akkor, ha feltételezzük, hogy a követelések valóban nem voltak megfelelően biztosítva. Ha a hitelező kivár, csak akkor növekszik a követelések veszteség nélküli visszafizetésének esélye, ha az adós átvészeli a válságot, és javul helyzete. A megtámadott határozatokban azonban a Bizottság több helyen fogalmaz meg kétségeket a Sniace életképességét illetően, ( 51 ) azt azonban nem mutatja be, hogy ennek ellenére miért vett alapul mégis kedvező kilátásokat.

87.

Ehhez a Bizottság a bírósági eljárásban csak annyit fűzött hozzá, hogy hagyatkozhatott a spanyol kormány által előadottakra a szerkezetátalakítási és szanálási terveket illetően. ( 52 ) Ha ez lenne az egyetlen körülmény, amely a Sniace túlélési esélyeit alátámasztotta, úgy nemcsak a megtámadott határozatok nem megfelelő indokolása merül fel, hanem a tényállás megfelelő feltárására vonatkozó kötelezettség megsértése is. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis a megtámadott ítélet 160. pontjában azt állapította meg, hogy sem Spanyolország, sem a Bizottság nem rendelkezett megfelelő információkkal annak megállapításához, hogy a Sniace képes-e a túlélésre. E ténymegállapítást mint olyat a Bíróság a fellebbezési eljárásban nem bírálhatja felül, ( 53 ) és azt a felek sem kérdőjelezték meg.

88.

Kiegészítésképpen utalni kell arra, hogy Spanyolország és a Bizottság azon – a határozat indokolásában nem szereplő – felvetése sem alapozhatja meg egy hipotetikus magánhitelező magatartását, amely szerint a TGSS a Sniace fennmaradása révén további társadalombiztosítási járulékbevételre számíthatott, míg a Fogasa ez esetben legalábbis elkerülhette további kifizetések teljesítését a Sniace munkavállalóinak.

89.

Bár hasonló megfontolások – a jövőbeli ügyletek kötésére és a jövőbeli költségek elkerülésére való törekvés – főszabály szerint elképzelhetőek a magánhitelezőknél. A jelen ügyben azonban olyan állami közérdekek érvényesítéséről van szó, amelyek megvalósítását meghatározott közjogi szervekre bízták. Ezek az érdekek a tipikus indokai a klasszikus támogatás nyújtásának. Amint azt a Lenzing helyesen hangsúlyozta, ezekre ezért nem lehet hivatkozni olyan előnyök indokaként, amelyben bizonyos vállalkozások a tartozások végrehajtásáról való lemondás révén részesülnek. Ellenkező esetben a közjogi befektetők tőkehozzájárulásai is elfogadhatóak volnának azáltal, hogy ezzel munkahelyeket biztosítanak. Ezt azonban a Bíróság már kifejezetten elutasította. ( 54 )

90.

Következésképpen a Bizottság indokolásának elemei vagy alkalmatlanok a megtámadott bizottsági határozat alátámasztására, vagy ellentmondanak egymásnak, és ezzel kioltják egymást. Ezen ellentmondás csak akkor volna feloldható, ha a Bizottság oly mértékben feltárná az alapul fekvő tényállást, hogy el tudja dönteni, mely megfontolások irányadóak egy hipotetikus magánhitelező esetében, és ezeket megfelelően alátámasztva szerepeltetné határozatának indokolásában. Mivel e megfontolások hiányoznak, a megtámadott határozat indokolása nem megfelelő.

91.

Bár a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság téves jogalkalmazással állapította meg a Bizottság részéről nyilvánvaló mérlegelési hiba elkövetését, a megtámadott bizottsági határozat nem megfelelő indokolásán alapuló egyéb indokok miatt azt hatályában fenn kell tartani. Ezért a fellebbezést el kell utasítani.

92.

A Bíróság eljárási szabályzatának 122. cikke szerint – összefüggésben a 118. cikkével és 69. cikkének 2. §-ával – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A 69. cikk 4. §-a alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket, ideértve a fellebbezési eljárás költségeit is. ( 55 )

93.

Spanyolországnak ezért a saját költségeit mindenképpen magának kell viselnie. Ezen túlmenően a Lenzing azt kérte, hogy Spanyolországot – a Bizottságot azonban ne – kötelezzék a fellebbezési eljárás során felmerült költségeinek viselésére. Mivel azonban Spanyolország és a Bizottság együtt lettek pervesztesek, egyetemlegesen kell őket a költségek megfizetésére kötelezni. ( 56 ) Ilyen helyzetben a Lenzing nem választhat a költségek viselésére kötelezettek között, hanem együttesen mindkét pervesztes felet a költségek viselésére kell kötelezni.

94.

Mindezek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon: