T‑314/03. és T‑378/03. sz. egyesített ügyek

Musée Grévin SA

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„PHARE/JOP-program – Közös vállalat terve Lengyelországban – Közösségi finanszírozás – A kifizetett pénzeszközök teljes visszatérítése iránti kérelem – Választottbírósági kikötés – Megsemmisítés iránti kereset – Elfogadhatatlanság”

Az Elsőfokú Bíróság végzése (harmadik tanács), 2004. május 10.

A végzés összefoglalása

1.     Megsemmisítés iránti kereset – Valójában szerződéses jellegű jogvitára vonatkozó kereset – A közösségi bíróság hatáskörének hiánya – Elfogadhatatlanság

(EK 225., EK 230., EK 238., EK 240. és EK 249. cikk)

2.     Megsemmisítés iránti kereset – Valójában szerződéses jellegű jogvitára vonatkozó kereset – A kereset átminősítése – Kizártság

(EK 230. és EK 238. cikk; az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. §, c) pont)

1.     A Bizottságnak a felperes részére a PHARE-program keretében megvalósítandó JOP-program keretében nyújtott támogatás címén kifizetett pénzeszközök visszatérítéséről határozó levelei ellen benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlan, amennyiben e levelek egy tisztán szerződéses jogviszony elválaszthatatlan részét képezik, és jellegükből adódóan nem tartoznak az EK 249. cikkben szereplő aktusok közé, amelyek megsemmisítését az EK 230. cikk rendelkezései szerint a közösségi bíróságoktól kérni lehet.

(vö. 85., 87. pont)

2.     Ha valójában szerződéses jellegű jogvitában megsemmisítés iránti keresettel fordulnak hozzá, az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazhat átminősítést, mivel egyrészről a felperes maga is kifejezetten megjelölte beadványaiban, hogy a kereset nem az EK 238. cikken alapul, és másrészről az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának rendelkezéseivel ellentétben az említett felperes nem terjesztett elő – még vázlatosan sem – semmilyen, azon tagállam jogszabályainak megsértéséből eredő jogalapot, érvet vagy kifogást, amely a szóban forgó megállapodás tekintetében az egyedüli irányadó jog az említett megállapodás joghatósági kikötése értelmében .

(vö. 88. pont)

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (harmadik tanács)

2004. május 10.(*)

„PHARE/JOP-program – Közös vállalat terve Lengyelországban – Közösségi finanszírozás – A kifizetett pénzeszközök teljes visszatérítése iránti kérelem –Választottbírósági kikötés – Megsemmisítés iránti kereset – Elfogadhatatlanság”

A T‑314/03 és T‑378/03. sz. egyesített ügyekben,

a Musée Grévin SA (székhelye: Párizs [Franciaország], képviselik: B. Geneste és O. Davidson ügyvédek)

felperesnek

az Európai Közösségek Bizottsága ( képviseli: J. Sack és G. Boudot, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

a Bizottság 2003. július 8-i és szeptember 30-i, a Crédit Lyonnais-nak címzett, a felperes részére a JOP – Facilité 2 program keretében nyújtott támogatás címén kifizetett pénzeszközök visszatérítéséről határozó levelei megsemmisítése iránt benyújtott keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (harmadik tanács),

tagjai: J. Azizi elnök, M. Jaeger és F. Dehousse bírák,

hivatalvezető: H. Jung,

meghozta a következő

Végzést

 Jogi háttér

1       Az Európai Közösségek a Magyar Köztársaságnak és a Lengyel Népköztársaságnak nyújtott gazdasági támogatásról szóló, 1989. december 18‑i 3906/89/EGK tanácsi rendeletnek (HL L 375., 11. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 17. kötet, 40. o.) a gazdasági támogatás egyéb közép- és kelet-európai országokra történő kiterjesztésére irányuló módosításán alapuló PHARE közösségi program keretében irányítja a közép- és kelet-európai országok (a továbbiakban: KKEO) gazdasági támogatását, az ezen országokban folyó gazdasági és szociális reformok támogatását szolgáló intézkedések meghozatala céljából.

2       Az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában 1991. február 22-én közzétett „Ösztönző program a közös vállalatok létrehozására a [KKEO-ban] – pénzügyi szervezetek érdekeinek érvényesítése” című közleményében (HL C 46., 11. o.) (a továbbiakban: 1991. február 22-i közlemény) a Bizottság tájékoztatást adott arról, hogy a PHARE-program keretében elhatározta: a KKEO-ban beruházás-fejlesztési programot indít az Európai Közösség vállalkozásai, különösen kis- és középvállalkozásai és a helyi partnerek részvételével működő közös vállalatok létrehozása és fejlesztése érdekében (a továbbiakban: JOP-program).

3       E közlemény értelmében a JOP-program a Bizottság által a fenti közleményben megállapított feltételek alapján kiválasztott pénzügyi közvetítők hálózata útján működik (1. pont). E hálózat feladata különösen e program előmozdítása, a potenciális befektetők felkutatása, a benyújtott tervek értékelése és a Közösség által a kedvezményezetteknek juttatott pénzeszközök kezelése (3. pont). Ennek érdekében a Bizottság valamennyi kiválasztott pénzügyi közvetítővel megállapodást kötött, amelyben meghatározták az adott közvetítő megbízásának feltételeit (4. pont).

 A kérdéses megállapodások

4       A JOP-program keretében a Bizottság és a Crédit Lyonnais (a továbbiakban: CL) 1996. február 1‑jén keretmegállapodást kötött, amelyben meghatározták a KKEO-ban különösen közös vállalatok létrehozása útján végrehajtott beruházások támogatása érdekében való együttműködésük szabályait.

5       Egy adott terv finanszírozásához a keretmegállapodás – 1.1. cikke szerint – megköveteli, hogy a pénzügyi közvetítő, jelen esetben a CL, előzetesen „kérelmet” nyújtson be a Bizottsághoz annak jóváhagyása iránt, illetve hogy ezt követően a Bizottság és a pénzügyi közvetítő között különmegállapodás jöjjön létre, amelyben meghatározzák a terv finanszírozásának és a pénzügyi közvetítő, valamint a kedvezményezett közötti azon „finanszírozási megállapodás” feltételeit, amely rögzíti annak feltételeit, hogy az érintett tervre vonatkozó közösségi pénzeszközöket a pénzügyi közvetítő a Bizottság megbízottjaként rendelkezésre bocsássa.

6       E megállapodás 3.2. cikke szerint a program „2. juttatása” keretében történő együttműködés az előzetes megvalósíthatósági és a megvalósíthatósági tanulmányok finanszírozását foglalja magában a közös vállalat létrehozására irányuló terv megvalósítása előkészítő munkálatainak fázisáig.

7       A keretmegállapodás 6.3.1. és 6.3.2. cikke bizonyos felső határok tiszteletben tartása mellett elrendeli az előzetes megvalósíthatósági tanulmányokkal kapcsolatos támogatható kiadások 50%‑ának megtérítését és a megvalósíthatósági tanulmányokkal kapcsolatos támogatható kiadások 50%‑ának megfelelő kamatmentes előleg kifizetését. A keret-megállapodás 6.3.3. cikke szerint, amennyiben a terv ténylegesen megvalósul, bizonyos felső határok tiszteletben tartása mellett valamennyi, a megvalósíthatósági tanulmánnyal kapcsolatos támogatható kiadás a Bizottságot terheli. A támogatható kiadásokat a keretmegállapodás 10.2. cikke határozza meg.

8       A keretmegállapodás 7.1. cikke szerint a CL mint pénzügyi közvetítő a szóban forgó pénzeszközöket a Közösség nevében kezeli. Ennek megfelelően a CL a kedvezményezettekkel fenntartott kapcsolataiban felel minden, ez utóbbiak részére történő vagy általuk teljesített kifizetésekért.

9       A keretmegállapodás 18.3. cikke úgy rendelkezik, hogy amennyiben a kedvezményezett nem szolgáltat megfelelő igazoló okmányt arról, hogy a pénzeszközöket támogatható célra használták fel, a pénzügyi közvetítő kezdeményezi a Bizottságnál a kedvezményezett részére előlegezett pénzeszközök visszatérítését.

10     A keretmegállapodás 20.1. cikke úgy rendelkezik, hogy a luxemburgi jog az irányadó ezen, a Bizottság és a CL között létrejött megállapodás és a jogviszonyuk tekintetében mindenkor hatályos feltételek tekintetében. E megállapodás 20.2. cikke szerint a felek között a keretmegállapodás érvényességével, értelmezésével vagy teljesítésével kapcsolatban felmerült valamennyi jogvita tekintetében a felek az EK 238. cikk alapján alávetik magukat a Bíróság, illetve az Elsőfokú Bíróság kizárólagos joghatóságának.

11     A CL 1996. június 25‑én benyújtotta a Bizottság részére a felperesnek a program „2. juttatása” keretében kulturális turizmus területén közös vállalat lengyelországi létrehozására vonatkozó közösségi finanszírozás iránti kérelmét. Ebben a kérelemben a felperest a projekt kedvezményezettjeként jelölték meg.

12     E kérelem jóváhagyását követően a Bizottság 1996. november 12‑én a keretmegállapodás rendelkezéseinek megfelelően átadta a CL-nek a felek jogait és kötelezettségeit pontosító különmegállapodás tervezetét. A különmegállapodást a CL 1996. november 19‑én aláírta.

13     A különmegállapodás 8. cikke úgy rendelkezik, hogy a kedvezményezett a keretmegállapodás 18.3. cikkének megfelelően kötelezhető a közösségi pénzeszközök visszatérítésére.

14     A különmegállapodás 11. cikke szerint e megállapodásra a luxembourgi jog irányadó, és az EK 238. cikk alapján a felek között a megállapodás érvényességével, értelmezésével vagy teljesítésével kapcsolatban felmerült valamennyi jogvita tekintetében az EK 238. cikk alapján alávetik magukat a Bíróság vagy az Elsőfokú Bíróság kizárólagos joghatóságának.

15     A CL és a felperes 1996. november 26‑án finanszírozási megállapodást ír alá.

16     E finanszírozási megállapodással 2. cikke értelmében a CL mint a Bizottság megbízottja hozzájárult a felperesnek a szóban forgó projekttel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez szükséges támogatható kiadásai 50%‑át kitevő, legfeljebb 53 362 euró összegű kamatmentes előlegéhez. E megállapodás 3.1. cikke rögzíti, hogy ezt az előleget két egymást követő, legfeljebb 32 017 euró és 21 345 euró összegű részletben bocsátják a felperes rendelkezésére e megállapodás rendelkezései és feltételei szerint.

17     A finanszírozási megállapodás 4. cikke szerint támogatható kiadásnak minősülnek a felperes által a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez szükséges külső és belső szakértői véleménnyel kapcsolatban vállalt vagy kifizetett kiadások.

18     A finanszírozási megállapodás 6.3.2. cikke úgy rendelkezik, hogy amennyiben a CL‑nek eljuttatott igazoló okmányok nem felelnek meg akár a CL‑nek, akár a Bizottságnak, vagy ha a megvalósíthatósági tanulmány minőségéhez vagy terjedelméhez képest bármely támogatható kiadás túlzott mértékűnek bizonyul, a CL a Bizottság nevében követelheti a felperes rendelkezésére bocsátott pénzeszközök teljes vagy részleges visszatérítését.

19     A finanszírozási megállapodás 6.3. cikke rögzíti, hogy amennyiben a felperes megállapítja, hogy a teljesítésre előírt határidőn belül nem képes a terv tényleges megvalósítására, ennek ellenére a megvalósíthatósági tanulmánynak a Bizottság rendelkezésére bocsátása fejében kérheti a kamatmentes előleg támogatásra való átváltását, amelyet ebben az esetben tetszése szerint használhat fel.

20     A finanszírozási megállapodás 9.1. cikke úgy rendelkezik, hogy a felperes a rendelkezésére bocsátott pénzeszközöket kizárólag a támogatható kiadások kifizetésére használhatja. E megállapodás 9.1.5. cikke kiköti, hogy a felperes köteles lehetővé tenni és elősegíteni a Bizottság szervezeti egységei által szükségesnek ítélt valamennyi vizsgálat, ellenőrzés és értékelési munka elvégzését, továbbá köteles valamennyi tőle kért iratot és információt a rendelkezésükre bocsátani.

21     A finanszírozási megállapodás 14. cikke szerint a luxemburgi jog az irányadó a megállapodás érvényességére, értelmezésére és teljesítésére nézve.

22     E megállapodás 15. cikkének rendelkezései értelmében „valamennyi, a finanszírozási [megállapodás] kapcsán felmerült vitás kérdés a Bíróság kizárólagos joghatósága alá tartozik”.

 A jogvita alapját képező tényállás

23     A finanszírozási megállapodásnak megfelelően a Bizottság a terv megvalósíthatósági tanulmányával kapcsolatos támogatható kiadás megtérítése címén 1997. január 20‑án 8 710 euró összeget fizetett ki a CL részére. Ezen kívül ugyanebben az időpontban a Bizottság kamatmentes előleg formájában 32 017 eurót fizetett ki a CL részére, amely a megvalósíthatósági tanulmánnyal kapcsolatos, őt terhelő támogatható kiadások 60%‑ának felelt meg.

24     A szóban forgó tervvel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányt 1998. március 16‑án adták át a Bizottságnak.

25     A finanszírozási megállapodásnak megfelelően a Bizottság 1998. december 15‑én kamatmentes előleg formájában 16 871 euró összeget fizetett ki a CL részére, amely a megvalósíthatósági tanulmánnyal kapcsolatos, őt terhelő támogatható kiadások 40%‑ának felelt meg.

26     Miután tudomást szerzett arról, hogy a finanszírozási megállapodás tárgyát képező közös vállalat nem valósult meg, a Bizottság 2000. január 14‑i, a CL‑hez 2000. április 7‑én eljuttatott levelében megállapította, hogy elfogadja a megvalósíthatósági tanulmány finanszírozásához nyújtott kamatmentes előleg 48°888 euró összegű támogatásra való átváltását.

27     A Bizottság 2002. szeptember 13‑i faxüzenetében tájékoztatta a CL‑t, hogy vizsgálat lefolytatását tervezi a felperes létesítményeiben, különösen annak ellenőrzésére, hogy a megvalósíthatósági tanulmány címén bejelentett kiadások ténylegesen felmerültek-e és kifizetésre kerültek-e a felperes részéről. Ennek érdekében a Bizottság kérte a CL‑t annak biztosítására, hogy tegye lehetővé a felperes eredeti, tárgyra vonatkozó igazoló okmányaihoz való hozzáférést. A Bizottság ezen kívül pontosította, hogy amennyiben e követelményeknek nem tesznek eleget, fenntartja magának a jogot, hogy a már kifizetett pénzeszközöket visszakövetelje.

28     A Bizottság a felperes létesítményeiben 2002. november 8‑án megkezdte a fenti ellenőrzést.

29     A Bizottság 2002. november 13‑i faxüzenetében eljutatta a CL‑hez azon eredeti igazoló okmányok listáját, amelyeket az ellenőrzés során nem bocsátottak rendelkezésére, és egyúttal kérte azok 2002. december 15. előtti bemutatását. A Bizottság rögzítette, hogy amennyiben az előírt határidőn belül nem kapja meg ezeket az iratokat, fenntartja magának a jogot, hogy a szóban forgó projekt keretében a felperes által átvett pénzeszközöket teljes egészében visszakövetelje.

30     A felperes 2002. december 19‑i és 2003. január 30‑i leveleiben a Bizottság rendelkezésére bocsátott egyes, ez utóbbi által kért iratokat.

31     A Bizottság a CL‑hez címzett 2003. július 8‑i levelében (a továbbiakban: a 2003. július 8‑i levél) megállapította, hogy egyrészről a felperes nem bocsátotta maradéktalanul rendelkezésére a kért igazoló okmányokat, és másrészről az előzetes megvalósíthatósági tanulmányt és az azzal kapcsolatos támogatható kiadásokat nem támasztották alá megfelelő írásos bizonyítékokkal, és a felperes csupán azt igazolta, hogy a szóban forgó közösségi finanszírozást a finanszírozási kérelemben megjelölt célnak megfelelően használták fel. A Bizottság arról is tájékoztatta a CL‑t, hogy a szóban forgó projekt keretében a „2. juttatás” címén kifizetett 57 598 euró összeget, amely kamataival együtt 77 680,97 euró összeget tett ki, teljes egészében visszaköveteli. Ennek érdekében a Bizottság felkérte a CL‑t, hogy tájékoztassa a felperest erről az intézkedésről és annak indokairól, mindemellett jelezte, hogy közölni fogja a visszafizetendő összegek Közösség felé való pénzügyi elszámolásának módját, amikor a CL igazolja, hogy azokat átvette. A Bizottság ezen kívül rögzítette, hogy amennyiben a levél keltétől számított két hónapon belül a visszatérítést nem hajtják végre, a CL köteles őt tájékoztatni a kifizetés végrehajtása érdekében tett intézkedésekről.

32     A CL 2003. július 11‑i levelében felhívta a felperest a szóban forgó összeg 2003. szeptember 8. előtti visszatérítésére.

33     A felperes 2003. szeptember 8‑i levelével kiegészítő igazoló okmányokat adott át a Bizottságnak, és ezekre tekintettel kérte a 2003. július 8‑i levél felülvizsgálatát.

34     A Bizottság 2003. szeptember 30‑i levelével (a továbbiakban: a 2003. szeptember 30‑i levél) tájékoztatta a CL‑t, hogy fenntartja a 2003. július 8‑i levelében foglalt álláspontját, és különösen azt állapítja meg, hogy több lényeges eredeti iratot nem bocsátottak rendelkezésére. Következésképpen a Bizottság kérte a CL‑t a kifizetett összegek visszatérítésére, valamint arra, hogy amennyiben a levél keltétől számított egy hónapon belül a visszatérítés nem történik meg, tájékoztassa őt a kifizetés végrehajtása érdekében tett intézkedéseiről.

35     A CL 2003. október 6‑i levelével felszólította a felperest a szóban forgó összeg 2003. október 30. előtti visszatérítésére.

36     A CL 2003. november 5‑i levelével tájékoztatta a Bizottságot, hogy rendelkezésére áll a felperes által visszaszolgáltatott teljes összeg.

 Az eljárás és a kereseti kérelmek

37     Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. szeptember 15‑én benyújtott keresetlevelével a felperes keresetet indított a 2003. július 8‑i levél tárgyában. Ezt a keresetet T‑314/03. sz. alatt vették nyilvántartásba.

38     Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. november 18‑án benyújtott keresetlevelével a felperes keresetet indított a 2003. szeptember 30‑i levél tárgyában. Ezt a keresetet T‑378/03. sz. alatt vették nyilvántartásba.

39     A felperes keresetei alátámasztására az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló, 1958. április 15‑i első tanácsi rendelet (HL B 17., 385. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 1. cikkének megsértésére, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18‑i 2988/95/EK, Euratom rendelet (HL L 312., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 340. o.) 3. cikkében szereplő elévülési idő elteltére, a testületi elv megsértésére és a 2003. július 8‑i és szeptember 30‑i levél aláírója hatáskörének hiányára, a jogi megalapozottság hiányára, az EK 253. cikk szerinti indokolási kötelezettség elmulasztására, valamint az arányosság elvének megsértésére egyaránt hivatkozik jogalapként. A felperes a T‑314/03. sz. ügyben benyújtott keresetében a fentieken kívül hivatkozik még a kontradiktórius eljárás elvének és a védelmi jogoknak a megsértésére.

40     Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. december 18‑án benyújtott külön beadványával a Bizottság a T‑314/03. sz. ügyben elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a alapján.

41     A Bizottság külön beadványával 2003. december 19-én a T‑378/03. sz. ügyben elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő az eljárási szabályzat 114. cikkének 1. §‑a alapján.

42     Az Elsőfokú Bíróság harmadik tanácsának 2004. január 20‑i végzésével a T‑314/03. és a T‑378/03. sz. ügy az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása érdekében egyesítésre került.

43     A felperes elfogadhatatlansági kifogásokra vonatkozó észrevételeinek 2004. március 1‑jei benyújtását követően az elfogadhatóságra vonatkozó írásbeli szakasz befejeződött.

44     A felperes kéri az Elsőfokú Bíróságot, hogy:

–       semmisítse meg a 2003. július 8‑i és szeptember 30‑i levélben (a továbbiakban együtt: megtámadott levelek) szereplő aktusokat;

–       kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

45     A Bizottság kéri az Elsőfokú Bíróságot, hogy:

–       utasítsa el a kereseteket, mint elfogadhatatlanokat;

–       kötelezze a felperest a költségek viselésére.

 Indokolás

46     Az eljárási szabályzat 114. cikkének 1. §‑a alapján, amennyiben azt valamelyik fél kéri, az Elsőfokú Bíróság az ügy érdemét nem érintve dönthet az elfogadhatatlanságról. Ugyanezen cikk 3. §‑a szerint, ha az Elsőfokú Bíróság másként nem határoz, az eljárás a továbbiakban szóbeli.

47     A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az ügy iratai elegendőek ahhoz, hogy a Bizottság által benyújtott kérelemről a szóbeli szakasz megindítása nélkül határozzon.

 A felek érvei

48     A Bizottság azzal az indokkal hivatkozik a jelen keresetek elfogadhatatlanságára, hogy a felperes a keresetleveleknek az EK 230. cikkre való alapításával eljárási hibát követett el, mivel kereseteit az EK 238. cikkre kellett volna alapoznia.

49     A Bizottság lényegében úgy ítéli meg, hogy a megtámadott levelek szerződéses keretbe illeszkednek, annak elválaszthatatlan részét képezik, és ennélfogva nem tekinthetők az EK 249. cikkben említett aktusok alapján hozott igazgatási határozatoknak, amelyek megsemmisítését az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján a közösségi bíróságoktól kérni lehet (az Elsőfokú Bíróság T‑186/96. sz., Mutual Aid Administration Services kontra Bizottság ügyben 1997. október 3-án hozott végzésének [EBHT 1997., II‑1633. o.] 50. és 51. pontja, a T‑149/00. sz., Innova kontra Bizottság ügyben 2001. január 9-én hozott végzésének [EBHT 2001., II‑1. o.] 28. pontja és a T‑85/01. sz., IAMA Consulting kontra Bizottság ügyben 2003. november 25-én hozott végzésének [az EBHT-ban még nem tették közzé] 53. pontja).

50     A felperes fenntartja, hogy megalapozottan kéri az EK 230. cikk alapján a megtámadott levelek megsemmisítését.

51     E tekintetben a felperes először azt hangsúlyozza, hogy habár a választottbírósági kikötést mindhárom megállapodás tartalmazza, egyik szerződés sem közte és közvetlenül a Bizottság között jött létre. Márpedig a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság joghatóságának kikötésre való alapítása eltér a közösségi jogtól, és ennél fogva megszorítóan kell értelmezni (a Bíróság 426/85. sz., Bizottság kontra Zoubek ügyben 1986. december 18-án hozott ítéletének [EBHT 1986., 4057. o.] 11. pontja), mivel a választottbírósági kikötések csak a szerződő felekkel szemben érvényesíthetőek, harmadik személyekkel szemben nem.

52     Következésképpen, ha a Bizottság és a felperes nem részesei ugyanazon szerződésnek, a Bizottság a felperessel szemben nem hivatkozhat a jelen ügyben érintett választottbírósági kikötésekre. A jelen eset így különbözik a fenti 49. pontban hivatkozott, IMA Consulting kontra Bizottság ügyben hozott végzésben szereplőtől, amelyben a választottbírósági kikötést a felperes és a Bizottság közötti szerződés tartalmazta.

53     E tekintetben a felperes továbbá azt állítja, hogy a fenti 49. pontban hivatkozott Mutual Aid Administration Services kontra Bizottság ügyben hozott végzés a jelen ügytől teljesen eltérő tényálláson alapul, mivel abban az ügyben az egyik szerződő fél indított keresetet a másik szerződő fél, a Bizottság ellen, amelyben arra kérte az Elsőfokú Bíróságot, hogy az utóbbit kötelezze szerződéses kötelezettségei végrehajtására. Mind a kötelmi igény relatív jellege, mind az ún. „párhuzamos keresetindítás” kifogása alapján joggal nyilvánították elfogadhatatlannak az egyik szerződő fél által indított megsemmisítés iránti keresetet.

54     A fenti 49. pontban hivatkozott Innova kontra Bizottság ügyben hozott végzést illetően a felperes azt állítja, hogy az csupán annak megállapítására szorítkozik, hogy szerződéses választottbírósági kikötés hiányában az Elsőfokú Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel olyan igény elbírálására, amely a Bizottság által a másik szerződő félnek címzett, e szerződés felbontásáról szóló határozattal kapcsolatos, amely utóbbi az EK 230. cikk alapján nem kérheti érvényesen a szóban forgó határozat megsemmisítését, összhangban az ún. „párhuzamos keresetindítás” kifogásával.

55     Ilyen körülmények között a felperes azt állítja, hogy a közte és a Bizottság közötti szerződéses kapcsolat hiánya miatt elfogadhatónak kell nyilvánítani a jelen megsemmisítés iránti kereseteket. E tekintetben rámutat, hogy a Bizottság nem kifogásolhatja sem azt, hogy az EK 238. cikk alapján indította el a jelen kereseteket, sem azt, hogy megállapította a közte és a Bizottság közötti szerződéses kapcsolat hiányát.

56     A felperes fenntartja, hogy az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében a természetes és jogi személy felperes eljárást kezdeményezhet olyan határozat ellen, amelynek „kötelező joghatása a felperes érdekeit jogi helyzetének megváltoztatásával érinti” (a Bíróságnak a 60/81. sz., IBM kontra Bizottság ügyben 1981. november 11-én hozott ítélete [EBHT 1981., 2639. o.]). E tekintetben az ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy kereset indítható a Bizottság pontosan és egyértelműen megfogalmazott közösségi pénzügyi támogatás iránti kérelmet elutasító levelével szemben (az Elsőfokú Bíróságnak a T‑452/93. és T‑453/93. sz., Pevasa és Inpesca kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. április 28-án hozott végzése [EBHT 1994., II‑229. o.]). Ráadásul a közösségi bíróság elismerte az olyan határozat megsemmisítése iránti kérelem elfogadhatóságát, amely a közösségi pénzügyi támogatás összegét csökkentette (az Elsőfokú Bíróságnak a T‑432/93.–T‑434/93. sz., Socurte és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. március 7-én hozott ítélete [EBHT 1995., II‑503. o.]).

57     A felperes azt állítja, hogy a megtámadott levelek a részére kifizetett közösségi pénzeszközök teljes visszatérítését rendelik el, és kifejezetten megemlítik, hogy a teljes visszatérítendő összeg magában foglalja az ez alapján kiszámított kamatot is. Ezen túlmenően e levelekben a Bizottság a felperes részére fizetési határidőt állapított meg.

58     A felperes szerint ebből az következik, hogy a megtámadott levelek olyan kényszerítő erejű aktusokat tartalmaznak, amelyek rá nézve kötelező joghatással bírnak, mivel elsősorban elrendelik a pénzeszközök visszatérítését, másodsorban kamatfizetésre kötelezik, és harmadsorban fizetési határidőt írnak elő, amelynek elmulasztása esetén végrehajtási eljárás lefolytatását kezdeményezik vele szemben.

59     A felperes ezen kívül megállapítja, hogy figyelemmel e szerződéses kötelezettségek teljes mértékű végrehajtására, a szóban forgó visszatérítés iránti igény szerzett jogot érint. Ez az igény valójában arra irányul, hogy a felperes vagyonából kivonják a regionális fejlesztési terv finanszírozása címén biztosított előleget, amelyet 2000. január 14-én a Bizottság véglegesen támogatássá alakított át.

60     Ezen indokok alapján a felperes úgy ítéli meg, hogy a megtámadott levelek ellen benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadható.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

61     A Bizottság elfogadhatatlansági kifogásában fenntartja, hogy a jelen kereseteket tévesen alapozták az EK 230. cikkre.

62     Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 230. cikk értelmében a közösségi bíróságok az intézmények azon aktusainak jogszerűségét vizsgálják meg, amelyek harmadik személyekre nézve joghatással járnak.

63     Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ez a hatáskör kizárólag az EK 249. cikkben említett, az intézményeknek a Szerződésben meghatározott feltételek alapján hozott aktusaira vonatkozik (a fenti 49. pontban hivatkozott Innova kontra Bizottság ügyben hozott végzés 28. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑387/00. sz., Comitato organizzatora del convegno internazionale kontra Bizottság ügyben 2002. július 10-én hozott végzésének [EBHT 2002., II‑3031. o.] 39. pontja).

64     Ezzel szemben az intézmények által pusztán szerződéses jogviszony keretében hozott, annak elválaszthatatlan részét képező aktusok jellegükből adódóan nem tartoznak az EK 249. cikkben említett aktusok közé, amelyeknek a megsemmisítését az EK 230. cikk alapján kérni lehet a közösségi bíróságoktól (a fenti 49. pontban hivatkozott Mutual Aid Administration Services kontra Bizottság ügyben hozott végzés 50. és 51. pontja; a fenti 49. pontban hivatkozott Innova kontra Bizottság ügyben hozott végzés 28. pontja; a fenti 63. pontban hivatkozott Comitato organizzatore del convegno internazionale kontra Bizottság ügyben hozott végzés 39. pontja és a fenti 49. pontban hivatkozott IAMA Consulting kontra Bizottság ügyben hozott végzés 53. pontja).

65     Az ítélkezési gyakorlat szerint az EK 225. cikk és az EK 238. cikk rendelkezéseinek együttes olvasata értelmében az Elsőfokú Bíróság a természetes és jogi személyek szerződéses kapcsolataiból eredő jogvitáinak eldöntésére kizárólag választottbírósági kikötés alapján rendelkezik hatáskörrel. Ennek hiányában hatáskörét kiterjesztené az általa elbírálható vitás ügyeknek az EK 240. cikkben megállapított körén túlra, mivel ez a rendelkezés a nemzeti bíróságok hatáskörébe rendeli az olyan vitás ügyeket, amelyekben a Közösség az egyik fél (a fenti 49. pontban hivatkozott Mutual Aid Administration services kontra Bizottság ügyben hozott végzés 47. pontja; a fenti 49. pontban hivatkozott Innova kontra Bizottság ügyben hozott végzés 25. pontja és a fenti 63. pontban hivatkozott Comitato organizzatore del convegno internazionale kontra Bizottság ügyben hozott végzés 37. pontja).

66     A jelen ügyben ennélfogva azt kell megvizsgálni, hogy a megtámadott leveleket az EK 249. cikkben említett aktusoknak kell-e tekinteni, amelyek megsemmisítése az EK 230. cikk értelmében a közösségi bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik, vagy éppen ellenkezőleg, szerződéses jelleggel rendelkeznek.

67     E tekintetben először azt kell megállapítani, hogy a jelen jogvita tárgyát képező jogviszony szerződéses környezetbe illeszkedik.

68     A PHARE-programot létrehozó, módosított 3906/89 rendelet valójában csupán az érintett országoknak nyújtandó közösségi gazdasági támogatás általános feltételeit, így különösen azon területeket határozza meg, ahol intézkedéseket kell végrehajtani, illetve rögzíti e támogatás formáját. Ugyanakkor ez a rendelet nem határoz meg semmilyen általános vagy különös szabályt, amely szerint az egyes intézkedéseket a Közösség finanszírozza.

69     Az 1991. február 22‑i közlemény kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a JOP-program címén nyújtott közösségi finanszírozást pénzügyi közvetítők kezelik, akik ennek érdekében a Bizottsággal „megállapodást” írnak alá. E közlemény szerint ez a megállapodás tartalmazza a pénzügyi közvetítőknek adott „megbízás feltételeit”.

70     A jelen ügyben a Bizottság és a CL mint pénzügyi közvetítő szintén keretmegállapodást írt alá, amely meghatározza a KKEO-ban közös vállalatok létrehozása útján végrehajtott beruházások támogatása érdekében történő együttműködésük szabályait. A keretmegállapodás rendelkezéseivel összhangban e megállapodásnak az egyes projektek megvalósítása kapcsán történő végrehajtását egyrészről a Bizottság és a pénzügyi közvetető közötti, e terv finanszírozásának különös szabályait meghatározó különmegállapodás, és másrészről e pénzügyi közvetítő és a kedvezményezett – a jelen esetben a felperes – közötti pénzügyi megállapodás biztosítja, amely meghatározza a szóban forgó projekt címén juttatott, a támogatható kiadások finanszírozását szolgáló közösségi pénzeszközöknek a pénzügyi közvetítő, mint a Bizottság megbízottja útján történő rendelkezésre bocsátásának feltételeit. E pénzügyi megállapodás értelmében a felperes különösen arra köteles, hogy a közösségi pénzeszközöket kizárólag a támogatható kiadások kifizetésére használja fel.

71     Ebből következik, hogy egyrészről a Bizottság és a CL, másrészről a CL és a felperes közötti kapcsolatokat szerződéses jogviszonynak kell tekinteni, mivel az érintett terv finanszírozásának szabályait egyrészről a Bizottság és a CL, másrészről a CL mint a Bizottság megbízottja és a felperes közötti szóban forgó megállapodások határozzák meg (ebben a tekintetben lásd a Bíróság C‑142/91. sz., Cebag kontra Bizottság ügyben 1993. február 11-én hozott ítéletének [EBHT 1993., I‑553. o. ] 11–13. pontját és az Elsőfokú Bíróság T‑134/01. sz., Hans Fuchs kontra Bizottság ügyben 2002. október 9-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑3909. o. ] 51–53. pontját).

72     E szerződéses jogviszonyok fennállását erősíti meg az a valamennyi megállapodásban szereplő kikötés, amely szerint az Elsőfokú Bíróság kizárólagos joghatósággal rendelkezik e megállapodások érvényességéből, értelmezéséből vagy végrehajtásából eredő jogviták eldöntésére. Valójában ennek a kikötésnek ésszerűen csak a felek közötti szerződéses jogviszony fennállása esetén van értelme (lásd ebben a tekintetben a fenti 71. pontban hivatkozott Hans Fuchs kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54. pontját).

73     Márpedig azt kell megállapítani, hogy a jelen jogvita tárgya közvetlen kapcsolatban áll a szóban forgó megállapodásokban szereplő rendelkezésekkel, mivel e jogvita a közösségi finanszírozásnak a megtámadott levelekben elrendelt visszatérítésére vonatkozik, amely visszatérítés – mint ahogy az a keretmegállapodás 18.3. cikkéből, a különmegállapodás 8. cikkéből és a finanszírozási megállapodás 6.2.3. cikkéből is következik – azon szankció részét képezi, amelyet a támogatható kiadások fedezetéül rendelkezésére bocsátott pénzeszközök felhasználására vonatkozó kötelezettségnek, valamint az ilyen felhasználásra vonatkozó igazoló okmányok bemutatásának a felperes általi elmulasztása miatt alkalmaztak (e tekintetben lásd a fenti 49. pontban hivatkozott Innova kontra Bizottság ügyben hozott végzés 27. pontját és a fenti 49. pontban hivatkozott IAMA Consulting kontra Bizottság ügyben hozott végzés 44. pontját).

74     Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy azon szerződéses környezet ellenére, amelybe a jogvita tárgyát képező jogviszony illeszkedik, az Elsőfokú Bírósághoz nem az EK 238. cikkre, hanem az EK 230. cikkre alapozott megsemmisítés iránti keresettel fordultak.

75     Ez a következtetés a keresetlevél elemzéséből egyértelműen levezethető.

76     A felperes valóban „megsemmisítés iránti keresetnek” minősíti beadványait, elfogadhatóságukat pedig az EK 230. cikkre alapozza, és kereseti kérelmében lényegében azt kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy nyilvánítsa jogellenesnek, és következésképpen semmisítse meg azokat az aktusokat, amelyek a 2003. július 8-i levélben szerepelnek, amelyben a Bizottság a CL közvetítésével értesítette a felperest a szóban forgó terv keretében számára kifizetett közösségi finanszírozás teljes mértékű visszatérítésére vonatkozó kötelezettségéről.

77     E tekintetben különösen azt kell megállapítani, hogy a felperes kérelme alátámasztására egyáltalán nem hivatkozott az EK 238. cikkre vagy a szóban forgó megállapodásokban szereplő választottbírósági kikötésekre, és nem hozott fel egyetlen, a luxemburgi jogból eredő kifogást vagy érvet jogalapként, amely ráadásul a választottbírósági kikötés értelmében a szóban forgó megállapodások tekintetében az alkalmazandó jog, hanem – mint ahogy az a fenti 39. pontból is következik – a közösségi jog szabályainak megsértéséből eredő „megsemmisítési jogalapra” hivatkozik annak megállapítása érdekében, hogy a megtámadott levelekben szereplő aktusok igazgatási aktusokra jellemző hibákat tartalmaznak, mint például az indokolás mellőzése, a jogalap hiánya vagy nyilvánvaló mérlegelési hiba.

78     Ezen kívül az elfogadhatatlansági kifogásról szóló állításaival a felperes kifejezetten elismerte, hogy a jelen keresetek nem az EK 238. cikken, hanem kizárólag az EK 230. cikken alapulnak. Maga a felperes is hangsúlyozta e tekintetben, hogy véleménye szerint e keresetek nem alapulhatnak az EK 238. cikken. A felperes szerint valójában a szóban forgó megállapodásokban szereplő választottbírósági kikötések csak azokkal a felekkel szemben érvényesíthetőek, akik a megállapodásokat aláírták. Márpedig a felperes megállapítja, hogy a jelen ügyben nincs semmilyen szerződéses kapcsolat közte és a Bizottság között.

79     Megállapítható továbbá az is, hogy a felperes azt kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy az EK 230. cikk alapján valamely közösségi intézmény aktusait semmisítse meg, amelyek a felperes szerint igazgatási jellegűek annak ellenére, hogy azokat szerződéses jogviszony keretében hozták meg.

80     Márpedig a 2003. július 8-i és szeptember 30-i levelek egyáltalán nem tartalmaznak igazgatási aktusokat.

81     Valójában e levelek egyetlen eleme sem támasztja alá, hogy a Bizottság a jelen ügyben a hatósági jogköréből eredő jogosultságait gyakorolta. A Bizottság e levelekben lényegében a tények és a szóban forgó megállapodás vonatkozó kikötéseinek értelmezése alapján a CL közvetítésével tájékoztatta a felperest a szóban forgó terv keretében rendelkezésére bocsátott közösségi pénzeszközök visszatérítésére vonatkozó kötelezettségéről. Amint az a fenti 73. pontban már megállapításra került, ezzel a Bizottság kizárólag a szóban forgó megállapodásokból eredő jogoknak és kötelezettségeknek megfelelően járt el, azaz a keretmegállapodás 18.3. cikke, a különmegállapodás 8. cikke és a finanszírozási megállapodás 6.2.3. cikke alapján, amelyek lehetővé teszik a Bizottság számára a kedvezményezettnek nyújtott közösségi finanszírozás visszatérítésének elrendelését, amennyiben az utóbbi nem bocsátja rendelkezésre az e pénzeszközök felhasználásának igazolásához szükséges okmányokat.

82     Ezt a megállapítást az a tény sem teszi kétségessé, hogy a jelen ügyben érintett megállapodások aláírásával a Bizottság célja a közérdek érvényesítése volt, amelyre a JOP-program keretében köteles (e tekintetben lásd a fenti 49. pontban hivatkozott IAMA Consulting kontra Bizottság ügyben hozott végzés 51. pontját).

83     E tekintetben hangsúlyozni kell azt, hogy az EK 159. cikk első bekezdésében említett strukturális alapból biztosított pénzügyi támogatásra vonatkozó szabályokkal ellentétben – amint az a fenti 73. és 81. pontban is megállapítást nyert – a Bizottság által a jelen ügyben elrendelt visszatérítés nem az EK 249. cikk szerinti közösségi rendelet rendelkezésein alapul, hanem a szóban forgó megállapodások szerződéses rendelkezésein. Ennél fogva a felperes a jelen keresetek elfogadhatóságát tévesen alapozta az Elsőfokú Bíróság által a Bizottság strukturális alapok felhasználására vonatkozó határozatai kapcsán benyújtott keresetek esetében alkalmazott elvekre.

84     Következésképpen a megtámadott levelek nem a Bizottság hatósági jogköre gyakorlásának eredményei, mint ahogy ezek a levelek végrehajtható okiratnak sem minősülnek (e tekintetben lásd a fenti 49. pontban hivatkozott IAMA Consulting kontra Bizottság ügyben hozott végzés 52. pontját). E tekintetben egyébként meg kell állapítani, hogy a Bizottság mindegyik levélben kifejezetten kérte a pénzügyi közvetítőtől, hogy amennyiben az előírt határidőn belül a felperes a visszatérítést nem hajtja végre, tájékoztassa a fizetés végrehajtása érdekében teendő intézkedésekről.

85     Az előzőekből következik, hogy a megtámadott levelek egy tisztán szerződéses jogviszony elválaszthatatlan részét képezik, és jellegükből adódóan nem tartoznak az EK 249. cikkben szereplő aktusok közé, amelyek megsemmisítését az EK 230. cikk rendelkezései szerint a közösségi bíróságoktól kérni lehet.

86     Ezt a következtetést a felperes által hivatkozott azon körülmény sem teszi kétségessé, amely szerint a CL‑lel kialakított jó kapcsolat fenntartása érdekében kívánta elkerülni, hogy ez utóbbi a Bizottsággal szemben kellemetlen helyzetbe kerüljön. Természetesen az ilyen, szabad választásból eredő körülmény valójában nem teszi kérdésessé azt a tényt, hogy a megtámadott aktusok a szerződéses jogviszony elválaszthatatlan részét képezik, és jellegük ettől nem módosul oly módon, hogy az EK 230. cikk alapján az Elsőfokú Bíróság hatáskörrel rendelkezzen azok megsemmisítésre.

87     Ennélfogva a jelen keresetek elfogadhatatlanok annyiban, amennyiben tisztán szerződéses aktusok megsemmisítésére irányulnak az EK 230. cikk alapján.

88     Kétségtelen, hogy az Elsőfokú Bíróság korábban már elfogadta a kereset átminősítését abban az esetben, amikor valójában szerződéses jellegű jogvitában megsemmisítés iránti keresettel fordultak hozzá (az Elsőfokú Bíróság T‑26/00. sz., Lecureur kontra Bizottság ügyben 2001. szeptember 19-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑2623. o.] 38. pontja). A jelen ügyben azonban az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazhat ilyen átminősítést, mivel egyrészről a felperes maga is kifejezetten megjelölte beadványaiban, hogy a jelen keresetek nem az EK 238. cikken alapulnak, és másrészről az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának rendelkezéseivel ellentétben az említett felperes nem terjesztett elő – még vázlatosan sem – semmilyen, a luxemburgi jog megsértéséből eredő jogalapot, érvet vagy kifogást, amely a szóban forgó megállapodás tekintetében az egyedüli irányadó jog az említett megállapodás választottbírósági kikötése értelmében.

89     Az előzőekre tekintettel így a jelen kereseteket el kell utasítani, mint elfogadhatatlanokat.

 A költségekről

90     Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (harmadik tanács)

1)      A kereseteket, mint elfogadhatatlanokat elutasítja.

2)      A felperest kötelezi a költségek viselésére.

Luxembourg, 2004. május 10.

* Az eljárás nyelve: francia.