T‑86/03. sz. ügy

Holcim (France) SA

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Az Elsőfokú Bíróság ítéletének végrehajtása – A felperesre bírságot kiszabó határozat megsemmisítése – A bírság összege utáni kamat Bizottság által történő megfizetésének megtagadása – Kártérítés”

Az Elsőfokú Bíróság végzése (második tanács), 2005. május 4.  

A végzés összefoglalása

1.     Megsemmisítés iránti kereset – Megsemmisítést kimondó ítélet – Joghatások – A valamely vállalkozásra a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságot megsemmisítő vagy annak összegét csökkentő ítélet – Végrehajtási intézkedések hozatalára vonatkozó kötelezettség – Terjedelem – A jogalap nélkül fizetett összeg visszatérítése és a késedelmi kamatok megfizetése

(EK 233. cikk)

2.     Megsemmisítés iránti kereset – Megsemmisítést kimondó ítélet – A valamely vállalkozásra a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságot megsemmisítő vagy annak összegét csökkentő ítélet – A végrehajtási intézkedések hozatalára vonatkozó kötelezettség megsértése – Rendelkezésre álló jogorvoslatok

(EK 232., EK 233., EK 235. és EK 288. cikk, második bekezdés)

3.     Kártérítési kereset – Keresetindítási határidők – Ötéves elévülési idő – Az intézményekhez benyújtott kártérítési kérelem, amelyet nem követ megsemmisítési vagy intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset – Hatás hiánya

(EK 230. és EK 232. cikk; a Bíróság alapokmánya, 46. cikk)

1.     A versenyszabályok megsértése miatt valamely vállalkozásra kiszabott bírságot megsemmisítő vagy annak összegét csökkentő ítélet végrehajtása érdekében a Bizottságot az EK 233. cikk alapján terhelő kötelezettségek elsődlegesen a Bizottságnak a szóban forgó vállalkozás által fizetett bírság teljes összegének vagy egy részének visszatérítésére vonatkozó kötelezettségét foglalják magukban, feltéve, hogy a bírság megfizetését a megsemmisítő határozat nyomán alaptalannak lehet tekinteni. E kötelezettség nemcsak az indokolatlanul megfizetett bírságnak megfelelő tőkeösszeget érinti, hanem az ezen összeg után felszámítandó késedelmi kamatot is.

Ebből következően a Bizottság elmulasztja az ilyen ítélet végrehajtására irányuló intézkedés meghozatalát, és ebből kifolyólag megsérti az EK 233. cikkből eredő kötelezettségeit abban az esetben, ha ezen ítélet nyomán visszatérített bírságnak megfelelő tőkeösszeg után nem fizet késedelmi kamatot.

(vö. 30‑31. pont)

2.     Az érintettnek a valamely vállalkozásra kiszabott bírságot megsemmisítő vagy annak összegét csökkentő ítélet végrehajtása érdekében a Bizottságot az EK 233. cikk alapján terhelő kötelezettségek állítólagos megsértése esetén rendelkezésére álló jogorvoslatok – ezen érintett választásától függően – az EK 232. cikk szerinti intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset vagy az EK 235. cikk és az EK 288. cikk második bekezdése szerinti kártérítési kereset.

(vö. 33. pont)

3.     A Bíróság alapokmányának – az intézmények szerződésen kívül okozott károkért való felelősségére vonatkozó keresetek tekintetében irányadó elévülési időről rendelkező – 46. cikke nem értelmezhető úgy, hogy elévült annak a személynek a kérelme, aki a követelésével az ott előírt öt éven belül előbb az illetékes intézményhez fordult, abban az esetben, ha nem nyújt be kártérítési keresetet vagy az EK 230. cikkben rögzített két hónapos határidőn belül, ha a kérelmét elutasító határozatot részére kézbesítették, vagy az EK 232. cikk második bekezdésében rögzített két hónapos határidőn belül, ha az illetékes intézmény nem foglalt állást a kérelem benyújtását követő két hónapon belül.

Ugyanis a Bíróság alapokmánya 46. cikke második és harmadik mondatának szövegéből következik, hogy e rendelkezésnek nem célja az ötéves elévülési idő lerövidítése, hanem az érdekeltek védelme annak megakadályozásával, hogy bizonyos időszakokat be kelljen számítani az elévülési időbe. A Bíróság alapokmánya 46. cikke harmadik mondatának tehát kizárólag az a célja, hogy kitolja az ötéves elévülési idő lejáratának időpontját abban az esetben, ha az e határidőn belül benyújtott kereset vagy azt megelőző kérelem folytán megkezdődött az EK 230., illetve az EK 232. cikkben rögzített határidő. Annak alkalmazása semmilyen esetben nem eredményezheti a 46. cikk első mondatában megszabott ötéves elévülési határidő lerövidülését.

(vö. 38‑39. pont)

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (második tanács)

2005. május 4.(*)

„Az Elsőfokú Bíróság ítéletének végrehajtása – A felperesre bírságot kiszabó határozat megsemmisítése – A bírság összege utáni kamat Bizottság által történő megfizetésének megtagadása – Kártérítés”

A T‑86/03. sz. ügyben,

a Holcim (France) SA (korábbi nevén Groupe Origny SA, székhelye: Párizs [Franciaország], képviseli: M.‑P. Hutin‑Houillon ügyvéd, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: R. Lyal és C. Ingen‑Housz, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

az Elsőfokú Bíróságnak a felperesre bírságot kiszabó bizottsági határozatot megsemmisítő ítéletének végrehajtása keretében visszatérített összeg utáni késedelmi kamat felperes részére történő megfizetésének a Bizottság általi megtagadása következtében a felperest állítólagosan ért károk megtérítése iránt, az EK 233. és EK 288. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK
ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (második tanács),

tagjai: J. Pirrung elnök, N. J. Forwood és S. Papasavvas bírák,

hivatalvezető: H. Jung,

meghozta a következő

Végzést

 A jogvita alapját képező tényállás

1       A Bizottság 1994. november 30‑án elfogadta az EK‑Szerződés 85. cikke szerinti eljárás alkalmazásáról szóló 94/815/EK határozatot (IV/33.126 és IV/33.322 ügyek – Ciment) (HL L 343., 1. o., a továbbiakban: Ciment‑határozat), amelyben egyebek mellett megállapította, hogy a Cedest SA sorozatosan jogsértést követett el a közösségi cementpiacon, és bírságot szabott ki a társaságra 2 522 000 ECU összegben.

2       A Cedest SA jogutódjaként a Groupe Origny SA (a továbbiakban: Origny) az Elsőfokú Bíróság Hivatalánál 1995. február 17‑én T‑38/95. szám alatt nyilvántartásba vett keresetlevelében megsemmisítési keresetet nyújtott be e határozat ellen.

3       Az Origny 1995. május 5‑én teljes egészében megfizette a Cedestre kiszabott bírságot.

4       Az Elsőfokú Bíróság a T‑25/95., T‑26/95., a T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság, ún. „Ciment”‑ügyben 2000. március 15‑én hozott ítéletében (EBHT 1995., II‑491. o.) egyebek mellett az Origny tekintetében megsemmisítette a Ciment‑határozat 1. cikkét, 3. cikke (3) bekezdésének a) pontját és 9. cikkét, és kötelezte a Bizottságot a T‑38/95. sz. ügyre vonatkozó költségek megtérítésére.

5       Az Origny 2000. május 24‑i faxüzenetében közölte a Bizottsággal az 1995. május 7‑től a tőkeösszeg visszafizetésig terjedő időszakra álláspontja szerint fizetendő késedelmi kamatra vonatkozó elszámolást, részletesen feltüntetve azon bankszámla adatait, amelyre a Ciment‑ügyben hozott ítélet értelmében a 2 522 000 euró tőkeösszeget fizetnie kellett.

6       A Bizottság 2000. július 27‑én átutalta a 2 522 000 eurót a fent említett bankszámlára, azonban nem tett eleget a késedelmi kamatra vonatkozó követelésnek.

7       Az Origny a Bizottsághoz küldött 2000. november 16‑i levelében a 2000. július 27‑én készített új elszámolás megküldésével ismételten kérte a késedelmi kamat megfizetését.

8       A Bizottság 2000. december 29–i levelében azt a választ adta az Origny részére, hogy álláspontja szerint nem köteles a követelt kamat megfizetésére, tekintettel arra, hogy nem létezik olyan közösségi rendelkezés vagy általános elv, amely előírná a késedelmi kamat fizetését a jelen ügyben hasonló esetekben.

9       Az Elsőfokú Bíróság a T‑171/99. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2001. október 10‑én hozott ítéletében (EBHT 2001., II‑2967. o., a továbbiakban: Corus‑ítélet) kimondta, hogy az ESZAK‑Szerződés versenyre vonatkozó szabályainak megsértése miatt valamely társaságra kiszabott bírságot megsemmisítő vagy annak összegét csökkentő ítélet esetén a Bizottság e Szerződés 34. cikke első bekezdésének második mondata alapján nemcsak az alaptalanul megfizetett bírság összegének visszatérítésére, hanem ezen összeg utáni késedelemi kamat megfizetésére is köteles (lásd az 52. és az 53. pontot).

10     Az Origny a Bizottság részére küldött 2002. március 21‑i levelében a Corus‑ítéletre való hivatkozással előadta, hogy mivel a Bizottság a Ciment‑ügyben hozott ítéletet követően nem fizette meg részére a tőkeösszeg után járó késedelmi kamatot, ezen intézmény az EK 233. cikkel ellentétesen elmulasztotta meghozni az ezen ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket. Erre tekintettel az Origny a kérelmének újbóli megvizsgálására kérte a Bizottságot.

11     A Bizottság mind e levelet, mind a 2002. június 3‑i emlékeztető levelet válasz nélkül hagyta.

 Az eljárás és a felek kérelmei

12     A felperes az Elsőfokú Bíróság Hivatalánál 2003. március 6‑án benyújtott keresetlevelében az EK 233. és az EK 288. cikk alapján megindította a jelen keresetet.

13     A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–       kötelezze a Bizottságot a részére fizetendő késedelmi kamatnak megfelelő 1 488 287,50 euró összeg megfizetésére;

–       számítson fel késedelmi kamatot ezen összeg után a 2000. július 27‑től a jelen ügyben hozandó ítélet meghozataláig terjedő időre;

–       állapítsa meg, hogy a fenti két összeg kamatozik ezen ítélet meghozatalának időpontjától a teljes összeg kifizetéséig terjedő időre.

14     A Bizottság az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. június 10‑én érkezett önálló beadványában elfogadhatatlansági kifogást emelt az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a alapján, amelyben kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–       utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant;

–       kötelezze a felperest a költségek viselésére.

15     A felperesnek az elfogadhatatlansági kifogásról tett, az Elsőfokú Bíróság Hivatalánál 2003. július 21‑én benyújtott észrevételeiben a többi kereseti kérelmének fenntartásával kérte e kifogás elutasítását.

16     Az Elsőfokú Bíróság Hivatala 2004. december 20‑i levelében felhívta a feleket, hogy írásban tegyék meg észrevételeiket arra vonatkozóan, hogy a jelen jogvita kimenetele szempontjából milyen jelentőséget tulajdonítanak a Bíróság C‑123/03. P. sz., Bizottság kontra Greencore ügyben 2004. december 9‑én hozott ítéletének (EBHT 2004., I‑11647. o.). A felperes és a Bizottság e felhívásnak a Hivatalnál 2005. január 14‑én, illetve 18‑án benyújtott beadványukkal eleget tett.

 Az elfogadhatóságról

17     Az eljárási szabályzat 114. cikkének 1. §‑a alapján, ha az egyik fél kéri, a Bíróság az ügy érdeméről való döntés nélkül határozhat az elfogadhatatlanságról. E cikk 3. §‑a alapján az eljárás a továbbiakban szóbeli, feltéve, ha az Elsőfokú Bíróság másként nem határoz. A jelen esetben az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy az ügy iratai számára kellő tájékoztatást nyújtanak, és nem szükséges a szóbeli szakasz megnyitása.

 A felek érvei

18     A Bizottság rámutat arra, hogy ugyan az EK 288. cikk második bekezdése szerinti kártérítési kereset a közösségi jog jogorvoslati rendszerében önálló kereseti forma, és így a megsemmisítési kérelem elfogadhatatlansága önmagában nem eredményezi a kártérítési kérelem elfogadhatatlanságát; mindazonáltal az ítélkezési gyakorlat szerint a kártérítési keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani akkor, ha az valójában valamely jogerőssé vált egyéni hatályú határozat visszavonására irányul, és annak elfogadása e határozat joghatásainak lerontásához vezetne (a Bíróság a 175/84. sz., Krohn kontra Bizottság ügyben 1986. február 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1986., 753. o.] 32. és 33. pontja, az Elsőfokú Bíróság T‑514/93. sz., Cobrecaf és társai kontra Bizottság ügyben 1995. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑621. o.] 58. és 59. pontja, a T‑180/00. sz., Astipesca kontra Bizottság ügyben 2002. október 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑3985. o.] 139. pontja és a T‑44/01., T‑119/01. és T‑126/01. sz., Vieira és Vieria Argentina kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. április 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑1209. o.] 213. pontja).

19     A jelen ügyben a Bizottság 2000. december 29‑én a felperes késedelmi kamat megfizetésére irányuló kérelmét elutasítva egyéni hatályú határozatot hozott. A határozat jogerőssé vált, mivel a felperes az EK 230. cikk alapján nem indított megsemmisítés iránti keresetet a kézbesítéstől számított, a távolság miatt szükséges idővel meghosszabbítandó két hónapon belül.

20     A Bizottság szerint a fent említett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a jelen kártérítési keresetet el kell utasítani mint megalapozatlant, mivel az a Bizottságnak az megtagadott késedelmi kamat megfizetésére való kötelezésével e határozat joghatásainak lerontására irányul.

21     A Bizottság a Greencore‑ügyben hozott ítélettel kapcsolatban tett észrevételeiben azt állítja, hogy az a contrario a jelen ügyben képviselt álláspontját erősíti meg. Mivel a felperes nem adott időben választ a 2000. december 29‑i határozatra, amelyben a Bizottság kifejezetten megtagadta a 2000. november 16‑i levélben kért késedelmi kamat megfizetését, már nem támadhatja meg a megtagadó határozatot megsemmisítési vagy kártérítési keresettel azon az alapon, hogy a 2002. március 21‑én újból benyújtott kérelemére nem kapott választ.

22     A felperes keresetlevelében előadja, hogy a – bírság mint tőkeösszeg után járó – késedelmi kamatnak a megsemmisítési keresetet követő visszafizetése ezen ítélet végrehajtási intézkedésének felel meg, amelyet a Bizottság az EK 233 és az EK 288. cikk alapján akkor is köteles meghozni, ha teljes mértékben hiányzik a Közösség felelősségét megalapozó felróhatóság. Mivel a Bizottság elmulasztotta meghozni ezen intézkedést, az EK 233. cikk második bekezdése és az EK 288. cikk alapján lehetőség nyílik kártérítési kereset benyújtására.

23     A felperes az elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatban tett észrevételeiben vitatja a Bizottság által említett, a fenti 18. pontban hivatkozott Vieira és Vieira Argentina kontra Bizottság ügyben hozott ítélet relevanciáját. Az ezen ítélet hátterét képező ügyben a Vieira Argentina által benyújtott kártérítési keresetet azon az alapon utasították el mint megalapozatlant, hogy a kereset valójában olyan pénzügyi támogatást felfüggesztő határozat joghatásainak ellentételezésére szánt összeg megfizetésére irányult, amellyel szemben a felperes nem nyújtott be időben megsemmisítés iránti keresetet, jóllehet annak sikere a szóban forgó joghatások megszüntetéséhez vezetett volna, tekintettel azokra a végrehajtási intézkedésekre, amelyeket a Bizottságnak az EK 233. cikk alapján meg kellett volna hoznia (lásd a fent hivatkozott ítélet 215. pontját). Azonban a jelen ügyben a felperes pontosan határidőn belül nyújtotta be a megsemmisítés iránti keresetet a Ciment‑határozat ellen. A Ciment‑ügyben hozott ítélet megsemmisítette e határozatot, így a kért kamatok megfizetése egyike azon intézkedéseknek, amelyet a Bizottságnak az ítélet végrehajtása keretében meg kell hoznia. A kártérítési kereset célja, hogy szankcionálja a Bizottság EK 233. cikk első bekezdésében rögzített kötelezettségének elmulasztását, és különbözik a megsemmisítés iránti keresettől a tekintetben, hogy az előbbi nem valamely meghatározott intézkedés eltörlésére, hanem a valamely intézmény által okozott kár megtérítésére irányul (lásd a T‑178/98. sz., Fresh Marine kontra Bizottság ügyben 2000. október 24‑én hozott ítélet [EBHT 1998., II‑3331. o.] 45. pontját).

24     A felperes ehhez hozzáfűzi, hogy az EK 233. cikk második bekezdése előírja, hogy az érintett intézménynek meg kell térítenie a megsemmisített jogellenes aktus által esetlegesen okozott további károkat. E tekintetben az EK 233. cikk a kártérítéshez nem kívánja meg, hogy sor kerüljön újabb, a megsemmisített eredeti jogellenes aktustól független jogellenességre, hanem előírja annak a kárnak a megtérítését, amely ezen aktusból ered, és az arra való jogosultság az aktus megsemmisítését és a megsemmisítő ítéletnek a hatóságok általi végrehajtását követően is fennáll (a C‑259/96. P. sz., Tanács kontra De Nil és Impens ügyben 1998. május 14‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑2915. o.] 2. pontja).

25     A jelen ügyben a felperes által benyújtott kereset pontosan nem a kért késedelmi kamat fizetését megtagadó, 2000. december 29‑i határozatból, hanem a Ciment‑határozatból eredő károk megtérítésére irányul. E kár a Ciment‑határozat megsemmisítését követően is fennáll abból kifolyólag, hogy a Bizottság az EK 233. cikk első bekezdésére tekintettel hibásan hajtotta végre a Ciment‑ügyben hozott ítéletet. Logikus, hogy az ítélet ilyen hibás végrehajtása csak az EK 233. cikk második bekezdésében említett kártérítési kereset útján szankcionálható.

26     A felperes a Greencore‑ügyben hozott ítélettel kapcsolatban tett észrevételeiben azt állítja, hogy ezen ítélet nem releváns a jelen jogvita kimenetele szempontjából, mivel a Bíróság abban az esetben nem a jelen ügyben benyújtott, az EK 233. és EK 288. cikk szerinti kártérítési keresetet, hanem az EK 230. cikk szerinti megsemmisítés iránti keresetet tárgyalta.

27     A felperes ehhez hozzáfűzi, hogy a Corus‑ítéletben foglaltak megerősítik a kártérítési kereset elfogadhatóságát és megalapozottságát a mostanihoz hasonló ügyben, tekintettel arra, hogy egyenértékűnek tekinthető egyfelől az ESZAK‑Szerződés 34. cikke első bekezdésének második mondata az EK 233. cikkel, és másfelől az ESZAK‑Szerződés 34. cikkének második bekezdése az EK 288. cikkel. Ezzel szemben a megsemmisítési kereset ezen ítélet ismeretében nem megfelelő jogorvoslati eszköz a késedelmi kamat megfizetésének ilyen esetben történő követeléséhez.

28     Tekintettel arra, hogy a kártérítési igények az azokra okot adó tény bekövetkezésétől, illetve a jelen esetben a Ciment‑ügyben hozott ítéletnek a Bizottság általi hibás végrehajtásától számított öt év alatt évülnek el, a jelen kereset elfogadható.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

29     Ahhoz, hogy az Elsőfokú Bíróság határozni tudjon a jelen kártérítési kereset elfogadhatóságáról, előzetesen meg kell határozni egyfelől azon kötelezettségeket, amelyek a Bizottságot az EK 233. cikk alapján terhelik az ESZAK‑Szerződés versenyre vonatkozó szabályainak megsértése miatt valamely társaságra kiszabott bírságot megsemmisítő vagy annak összegét csökkentő ítélet végrehajtásával kapcsolatban, másfelől azon jogorvoslati eszközöket, amelyeket e társaság igénybe vehet a Bizottság szóban forgó kötelezettségeinek állítólagos elmulasztása esetén.

30     Először is azt a kérdést illetően, hogy melyek az ESZAK‑Szerződés versenyre vonatkozó szabályainak megsértése miatt valamely vállalkozásra kiszabott bírságot megsemmisítő vagy annak összegét csökkentő ítélet végrehajtásával kapcsolatban a Bizottságot az EK 233. cikk alapján terhelő kötelezettségek, kijelenthető, hogy azok elsődlegesen a Bizottságnak a szóban forgó vállalkozás által fizetett bírság teljes összegének vagy egy részének visszatérítésére vonatkozó kötelezettségét foglalják magukban, feltéve, hogy a bírság megfizetését a megsemmisítő határozat nyomán alaptalannak lehet tekinteni. E kötelezettség nemcsak az indokolatlanul megfizetett bírságnak megfelelő tőkeösszeget érinti, hanem az ezen összeg után felszámítandó késedelmi kamatot is (lásd értelemszerűen az ESZAK‑Szerződés 34. cikke első bekezdése második mondatának egyenértékűségével kapcsolatban a Corus‑ítélet 52. és 53. pontját).

31     Ebből következően a Bizottság elmulasztja az ilyen ítélet végrehajtására irányuló intézkedés meghozatalát, és ebből kifolyólag megsérti az EK 233. cikkből eredő kötelezettségeit abban az esetben, ha ezen ítélet nyomán visszatérített bírságnak megfelelő tőkeösszeg után nem fizet késedelmi kamatot (lásd értelemszerűen a Corus‑ítélet 58. pontját).

32     E tekintetben rá kell mutatni, hogy ugyan a felperes által előadott kár, amely abból származik, hogy 2000. május 5‑től 2000. július 27‑ig terjedő időre megfosztották 2 522 000 euró használatától, a Ciment‑határozatra vezethető vissza, a jelen keresetben állított jogsértés azonban nemcsak e határozat elfogadásából, hanem abból is ered, hogy a Bizottság megtagadta az ezen összeg utáni késedelmi kamatnak a Ciment‑ügyben hozott ítélet végrehajtása keretében történő megfizetését (lásd értelemszerűen a Corus‑ítélet 42. és soron következő pontjait).

33     A felperesnek a Bizottság szóban forgó kötelezettségeinek állítólagos megsértése esetén rendelkezésére álló jogorvoslatok meghatározását illetően megállapítható, hogy a bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ezen érdekeltek választhatnak az EK 232. cikk szerinti intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset (lásd e tekintetben a Bíróság 97/86., 99/86., 193/86. és 215/86. sz., Asteris és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1988., 2181 .o.] 22–24. és 32. pontját, a fent hivatkozott Greencore‑ügyben hozott ítélet 46. pontját, Jacobs főtanácsnok Greencore‑ügyre vonatkozó indítványának [EBHT 2004., I‑11647. o.] 22. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑387/94. sz., Asia Motor France és társai kontra Bizottság ügyben 1996. szeptember 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1996. II‑961. o.] 40. pontját és a T‑297/01. és T‑298/01. sz., SIC kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. február 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑743. o.] 31. pontját) és az EK 233. cikk és az EK 288. cikkének második bekezdése szerinti kártérítési kereset között (lásd e tekintetben a Bíróság C‑412/92. P. sz., Parlament kontra Meskens ügyben 1994. augusztus 9‑én hozott ítélete [EBHT 1994., I‑3757. o.] által megerősített, az Elsőfokú Bíróság T‑84/91 sz., Meskens kontra Parlament ügyben 1992. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1992. II‑2335. o.] 81. pontját, a T‑48/97. sz., Frederiksen kontra Parlament ügyben 1999. szeptember 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑167. o. és II‑867. o.] 96. pontját és a T‑11/00. sz., Hautem kontra BEI ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑4019. o.] 43. és 51. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság második tanácsa elnökének a T‑161/03. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben hozott végzését [az EBHT‑ban nem tették közzé]; lásd még értelemszerűen az ESZAK 34. cikk második bekezdését és a Corus‑ítélet 49. pontját).

34     Mindkét választható jogorvoslati eszközre különleges feltételek és eljárási korlátok vonatkoznak.

35     Ily módon, ha az érdekelt az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset által kínált jogorvoslatot választja, meg kell felelnie az EK 232. cikk második bekezdésében foglaltaknak, amely szerint:

„A[z intézményi mulasztás megállapítása iránti] kereset csak akkor elfogadható, ha az érintett intézményt előzetesen felkérték, hogy járjon el. Ha a felkéréstől számított két hónapon belül az érintett intézmény nem foglal állást, a keresetet további két hónapon belül lehet megindítani.”

36     Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az intézményi mulasztást megszüntető állásfoglalásnak minősül az, ha a szóban forgó intézmény megtagadja, hogy a felkérésnek megfelelően járjon el, továbbá az ilyen megtagadás az EK 230. cikknek megfelelően megtámadható aktusnak minősül (lásd pl. a fenti 33. pontban hivatkozott Asteris és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 32. és 33. pontját).

37     Azonban, ha az érdekelt ezzel szemben a kártérítési kereset által kínált másik jogorvoslatot választja, meg kell felelnie a Bíróság alapokmányának 46. cikkében írt rendelkezéseknek, amely szerint:

„A szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó ügyekben a Közösségek elleni eljárás megindításának joga az erre okot adó esemény felmerülésétől számított öt év alatt évül el. Az elévülés megszakad, ha a Bírósághoz keresetet nyújtottak be, vagy ha a károsult fél az eljárás megindítása előtt követelésével a Közösségek megfelelő intézményéhez fordult. Ez utóbbi esetben az eljárást az EK […] 230. [cikkben] […] előírt két hónapos határidőn belül kell megindítani; adott esetben az EK […] 232. [cikk] második bekezdésének […] rendelkezéseit kell alkalmazni.”

38     E rendelkezést azonban nem lehet akként értelmezni, hogy elévült annak a személynek a kérelme, aki a követelésével az ott előírt öt éven belül előbb az illetékes intézményhez fordult, abban az esetben, ha nem nyújt be kártérítési keresetet vagy az EK 230. cikkben rögzített két hónapos határidőn belül, ha a kérelmét elutasító határozatot részére kézbesítették, vagy az EK 232. cikk második bekezdésében rögzített két hónapos határidőn belül, ha az illetékes intézmény nem foglalt állást a kérelem benyújtását követő két hónapon belül.

39     A Bíróság alapokmánya 46. cikke második és harmadik mondatának szövegéből következik, hogy e rendelkezésnek nem célja az ötéves elévülési idő lerövidítése, hanem az érdekeltek védelme annak megakadályozásával, hogy bizonyos időszakokat be kelljen számítani az elévülési időbe. A Bíróság alapokmánya 46. cikke harmadik mondatának tehát kizárólag az a célja, hogy kitolja az ötéves elévülési idő lejáratának időpontját abban az esetben, ha az e határidőn belül benyújtott kereset vagy azt megelőző kérelem folytán megkezdődött az EK 230., illetve az EK 232. cikkben rögzített határidő. Annak alkalmazása semmilyen esetben nem eredményezheti a 46. cikk első mondatában megszabott ötéves elévülési határidő lerövidülését (lásd a Bíróság korábbi alapokmányának azonos 43. cikkével kapcsolatban a Bíróság 5/66., 7/66. és 13/66‑24/66. sz., Kampffmeyer és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1967. július 14‑én hozott ítéletét [EBHT 1966., 317. o., 337. o., a továbbiakban: Kampffmeyer‑ítélet], a 11/72. sz., Giordano kontra Bizottság ügyben 1973. április 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1973., 417. o., a továbbiakban: Giordano‑ítélet] 5‑7. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑106/98. sz., Fratelli Murri kontra Bizottság ügyben 1999. augusztus 4‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑2553. o.] 29. pontját).

40     Mivel a jelen ügyben az állítólagos jogsértés abból áll, hogy a Bizottság elmulasztotta a Ciment‑ügyben hozott ítélet végrehajtására irányuló intézkedés meghozatalát, a Bíróság alapokmánya 46. cikkének első mondatában rögzített ötéves elévülési idő 2005. március 15‑én járt le figyelemmel arra az ésszerű határidőre, amellyel az érintett intézménynek az EK 233. cikk alapján fennálló kötelezettségei teljesítéséhez rendelkeznie kell (lásd értelemszerűen az ESZAK‑Szerződés 34. cikkének második bekezdését és a Corus‑ítélet 44. pontját).

41     A felperes úgy döntött, hogy a késedelmi kamat fizetését kérve előbb a Bizottsághoz fordul: elsőként a 2000. május 24‑i faxüzenetével, majd 2000. november 16‑i levelével, ahelyett, hogy kártérítési keresetét a Bíróság alapokmányának 46. cikke felhatalmazása alapján közvetlenül az Elsőfokú Bírósághoz nyújtaná be.

42     Amennyiben az EK 232. cikk második bekezdésének első mondata szerinti eljárásra való felkérésnek lehet tekinteni a felperes 2000. május 24‑i faxüzenetét, és a Bizottság két hónapon belül nem foglal állást e felkéréssel kapcsolatban, a felperesnek további két hónapon belül intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetet kellett volna indítania az Elsőfokú Bíróság előtt az EK 232. cikk második bekezdésének második mondata alapján.

43     Mivel a Bizottság 2000. december 29‑i levele, amint az annak megfogalmazásából kiderül, a 2000. november 16‑i kérelemnek megfelelően világosan kifejtette, hogy az intézmény megtagadja az eljárást (lásd a fenti 8. pontot), a felperesnek mindenféleképpen keresetet kellett volna benyújtania ezen aktus megsemmisítése iránt az EK 230. cikk alapján (lásd a fenti 36. pontot).

44     E tekintetben meg kell jegyezni, hogy Bíróság a Greencore‑ügyben hozott ítéletében (47. pont) a fenti 43. pontban leírtaknak lényegében megfeleltethető körülmények között kifejezetten kimondta, hogy a Bizottságnak valamely társaság késedelmi kamathoz való jogát kétségbe vonó levele a késedelmi kamat fizetése megtagadásának tekinthető, amely így az EK 230. cikk szerinti megtámadható aktusnak minősül.

45     Ezt azzal kell kiegészíteni, hogy a Bíróság ugyanezen ítéletében (46. pont) a fenti 42. pontban leírtaknak lényegében megfeleltethető körülmények között kimondta, hogy az utóbb benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága szempontjából nem bír jelentősséggel az a körülmény, hogy a szóban forgó társaság nem vette igénybe az EK 232. cikk szerinti eljárást.

46     Azonban tekintettel a Bíróságnak a jelen ítélet 39. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatára, a fenti 41‑43. pontban említett három körülmény egyike sem tekinthető relevánsnak a jelen kártérítési kereset elfogadhatóságának értékelése szempontjából.

47     Az különösen nem következik a Greencore‑ügyben hozott ítéletből, hogy a Bíróság állást foglalt volna az alapokmánya 46. cikkének alkalmazásáról, az pedig végképp nem, hogy a Kampffmeyer‑ és a Giordano‑ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlatát meg kívánta volna változtatni.

48     Ezért bizonyítottnak kell tekinteni, hogy a jelen ügyben a jelen kártérítési keresettel szemben nem emelhető sem a felperes 2000. május 24‑i faxüzenetére történő válasznak a Bizottság általi elmulasztásakor a felperes részére szükség esetén biztosított intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset, sem a felperes 2000. november 16‑i kérelmének kifejezett elutasítását követően a részére biztosított megsemmisítés iránti kereset elkésettségére alapított elfogadhatatlansági kifogás.

49     Nem kérdőjelezheti meg e következtetést a Bizottság által hivatkozott azon ítélkezési gyakorlat (lásd a fenti 18. pontot), amelynek értelmében a kártérítési keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani akkor, ha az valójában jogerőssé vált egyéni hatályú határozat visszavonására irányul, és annak elfogadása e határozat joghatásainak lerontásához vezetne.

50     Ugyanis, amint arra a felperes joggal rámutat (lásd a fenti 23. pontot), tekintettel arra az elvre, hogy a kártérítési kereset más jogorvoslati eszközökhöz képest független, e bírósági gyakorlat csak nagyon kivételes esetben igazolható azzal az állítással, hogy a felperes az EK 230. cikk alapján jogosult lett volna éppen azon aktus megsemmisítését kérni, amelyről az aktus megsemmisítése iránti keresetre nyitva álló határidő lejártát követően azt állítja, hogy részére kárt okozott. E bírósági gyakorlat csak abban az esetben alkalmazható, ha az állítólagos kár kizárólag valamely jogerőssé vált egyéni hatályú közigazgatási aktusból származik, amelyet az érdekelt megsemmisítési keresettel megtámadhatott volna. Amint azt a Bíróság a Krohn kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 32. pontjában kimondta (a fenti 18. pont), a jogerőssé vált egyéni hatályú határozat létezése nem képezi akadályát a kártérítési kereset elfogadhatóságának, nem számítva azon kivételes esetet (33. pont), amely a jelen ügyben nem irányadó.

51     A jelen ügyben a felperes által állított kár ugyanis nem a Bizottság 2000. december 29‑i leveléből származik, sem bármely más egyéni hatályú közigazgatási határozatból, amelyet a felperesnek állítólag meg kellett volna támadnia, hanem abból, hogy a Bizottság a EK 233. cikk alapján fennálló kötelezettségei megsértésével elmulasztotta a Ciment‑ügyben hozott ítélet végrehajtására irányuló intézkedés meghozatalát. A Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlat a jelen ügyben irreleváns, mivel a felperes ezen aktussal szemben nem vehette igénybe a megsemmisítés iránti kereset által kínált jogorvoslatot.

52     Egyébiránt emlékezetni kell arra, hogy tekintettel a Greencore‑ügyben hozott ítélet 46. pontjára (lásd a fenti 45. pontot), a jelen ügyben nem érinti a jelen kártérítési kereset elfogadhatóságát az a körülmény, hogy a felperes nem vette igénybe az EK 232. cikkben biztosított eljárást annak érdekében, hogy kötelezze a Bizottságot a késedelmi kamat megfizetésére.

53     Következésképpen el kell utasítani a Bizottság által emelt elfogadhatatlansági kifogást mint megalapozatlant, és el kell rendelni az eljárás folytatását.

 A költségekről

54     A költségekről jelenleg nem kell határozni.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      Az Elsőfokú Bíróság a Bizottság által emelt elfogadhatatlansági kifogást elutasítja.

2)      Az Elsőfokú Bíróság határidőt állapít meg a Bizottság részére ellenkérelmének benyújtására.

3)      Az Elsőfokú Bíróság a költségekről jelenleg nem határoz.

Luxembourg, 2005. május 4.

* Az eljárás nyelve: francia.