1

Keresetlevelében az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy Írország – mivel anélkül engedélyezte a Dublin City Councilnak, a Dublin Corporation Fire Brigade jogutódjának (a továbbiakban: DCC) mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatások nyújtását, hogy a korábban Eastern Health Board elnevezésű Eastern Regional Health Authority (a továbbiakban: Hatóság) előzetes közzétételt biztosított volna – nem teljesítette az EK 43. és az EK 49. cikkből, valamint a közösségi jog általános elveiből eredő kötelezettségeit.

2

A szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélését szabályozó rendelkezéseket az 1997. október 13-i 97/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 328., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított, a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1992. június 18-i 92/50/EGK tanácsi irányelv (HL L 209., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 322. o., a továbbiakban: 92/50 irányelv) tartalmazza. A 92/50 irányelv 1. cikkének a) pontja többek között kimondja, hogy a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződés: egy szolgáltató és egy ajánlatkérő közötti visszterhes írásbeli szerződés.

3

A közegészségügyről szóló 1953. évi törvény (Health Act 1953) jelen jogvitában alkalmazandó, 1999-ben hatályban lévő változata (a továbbiakban: Health Act) 65. §-ának (1) bekezdése kimondja:

„A miniszter által adott általános iránymutatások sérelme nélkül az egészségügyi hatóság az általa megfelelőnek tartott szabályok és feltételek szerint a következő egy vagy több hozzájárulást biztosíthatja az általa nyújtható szolgáltatáshoz hasonló, illetve azt kiegészítő szolgáltatást nyújtó vagy ilyen szolgáltatásnyújtást felajánló szerv részére:

4

A Health Act 57. §-a kimondja:

„Az egészségügyi szerv a betegek szállítása érdekében megállapodást köthet mentőautók vagy más szállítóeszközök beszerzése érdekében […]”

5

A tűzvédelmi szolgáltatásokról szóló 1981. évi törvény (Fire Services Act 1981) 25. §-a szerint:

„A tűzvédelmi hatóság tűzveszélytől függetlenül végrehajthat sürgős műveleteket, illetve azokban részt vehet, és ennek megfelelően a személyek mentése vagy védelme, illetve a tulajdon védelme érdekében meghozhatja az e feladat végrehajtásához általa szükségesnek ítélt intézkedéseket.”

6

A Fire Services Act 1981 9. §-a (1) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy e törvény alkalmazásában tűzvédelmi hatóság: a „council of a county”.

7

A DCC, amely a dublini tűzvédelmi szolgáltatásért felelős, mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatásokat nyújt a Hatóság illetékességi területének egy részén, nevezetesen Dublin városában. 1960-ig egészségügyi hatóságként, ezt követően pedig helyi hatóságként az állandó tűzvédelmi szolgálata révén biztosította e szolgáltatást.

8

A Health Act 65. §-a alapján és a mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatások nyújtásának finanszírozásához való hozzájárulás érdekében az East Coast Area Health Board, amely a Hatóságtól elkülönült egészségügyi szerv, és amely a Hatóság által rábízott feladatokat végzi, évente bizonyos összeget fizet a DCC javára, amelynek végleges mértékét a DCC és az említett szerv közötti tárgyalások eredményeként állapítják meg. Ez az összeg a DCC részéről a szóban forgó szolgáltatások nyújtásával kapcsolatban felmerült költségek egy részét teszi ki.

9

1998 júniusában az Eastern Health Board és a Dublin Corporation Fire Brigade megállapodástervezetet készített a mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatások nyújtásával kapcsolatban. 2003 elején, vagyis az indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártakor, az említett tervezet tartalmazta az e két szervre vonatkozó részletes finanszírozási szabályokat, és áttekintést adott a tervezettel kapcsolatos közkiadások kezeléséről.

10

E megállapodástervezet adott okot a Bizottsághoz benyújtott panaszra, amely szerint a megállapodástervezetet a 92/50 irányelv követelményeinek megfelelően előzetesen közzé kellett volna tenni. Ezt követően a Bizottság és az ír hatóságok között levélváltásra került sor annak kiderítése érdekében, vajon létezik-e olyan szerződés, amelyre alkalmazandó lett volna bármilyen közzétételi kötelezettség.

11

A Bizottság, mivel úgy ítélte meg, hogy a Hatóság részére mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatások előzetes közzététel nélkül megkötött megállapodás alapján történő nyújtása nem felel meg az EK 43. és az EK 49. cikk rendelkezéseinek, megindította az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást.

12

Miután a Bizottság felszólította Írországot, hogy terjessze elő észrevételeit, 2002. december 17-én indokolással ellátott véleményt adott, amelyben felhívta e tagállamot, hogy a kézbesítésétől számított két hónapos határidőn belül tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az e véleményben foglaltaknak eleget tegyen.

13

Mivel a Bizottság úgy ítélte meg, hogy Írországnak az említett indokolással ellátott véleményre adott válasza nem kielégítő, a jelen kereset megindításáról döntött.

14

A Bizottság úgy érvel, hogy az a mechanizmus, amelynek keretében a DCC a Hatósággal kötött megállapodás alapján olyan, mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatásokat nyújt, amelyek semmilyen közzététel tárgyát nem képezték, sérti az EK 43. és az EK 49. cikket, valamint a közösségi jog általános elveit.

15

A Bizottság szerint az írásbeli szerződés hiánya kizárja az ilyen szolgáltatásnyújtást a 92/50 irányelv hatálya alól. Az említett mechanizmust azonban meg kell vizsgálni az alapvető szabadságok és a közösségi jog általános elvei fényében, amelyek közé tartozik az átláthatóság elve is.

16

A Bizottság a 27/86–29/86. sz., CEI és Bellini egyesített ügyekben 1987. július 9-én hozott ítéletére (EBHT 1987., 3347. o.) hivatkozva úgy érvel, hogy a közösségi jog teljes mértékben alkalmazandó azokra a helyzetekre, amelyek nem tartoznak a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó irányelvek hatálya alá. Hozzáteszi, hogy a C-324/98. sz., Telaustria és Telefonadress ügyben 2000. december 7-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-10745. o.) 60–62. pontja szerint általában az EK-Szerződés alapvető szabadságokra vonatkozó szabályainak és különösen az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének tiszteletben tartása többek között átláthatósági kötelezettséget foglal magában, amely lehetővé teszi a szolgáltatások piacának a versenyre történő megnyitását és az odaítélési eljárás pártatlanságának ellenőrzését.

17

E tekintetben a Bizottság úgy gondolja, hogy a fenti megfontolások a mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatások nyújtására is alkalmazandók. Úgy érvel, hogy a DCC a Hatóság kezdeményezésére, díjazás ellenében nyújt ilyen szolgáltatásokat. Ez utóbbi ugyanis tevékeny szerepet játszik, amikor ellenőrzi, hogy a nyújtott szolgáltatások megfelelnek-e a követelményeinek, és ellenőrzi az ezek ellenszolgáltatásaként általa fizetendő összeget. A Bizottság kiemeli továbbá, hogy úgy tűnik, a Hatóság pénzügyi hozzájárulása fedezi a DCC-nek az e szolgáltatások nyújtása során felmerült szinte teljes költségét.

18

Írország vitatja a neki felrótt kötelezettségszegést.

19

A tárgyaláson e tagállam kifejtette, hogy a jelen jogvita a sürgősségi beavatkozási szolgáltatásokra („mobile emergency medical service”) vonatkozik, amelyeket közszolgáltatás keretében kell nyújtani. Úgy érvel, hogy a Bizottság nem bizonyította sem azt, hogy a DCC a mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatásokat a Hatóság kezdeményezésére biztosítja, sem pedig azt, hogy az ez utóbbi és a DCC között kötött megállapodás „közbeszerzési szerződés” odaítélését jelenti.

20

E szolgáltatások finanszírozását illetően Írország kiemeli, hogy abban a Hatóság feladatainak ellátása keretében vesz részt, a Health Act rendelkezéseinek megfelelően, és hogy a pénzügyi hozzájárulása a DCC költségeinek csak egy részét fedezi. A jelen esetben nincs meghatározott ár, és a Hatóság arra törekszik, hogy ellenőrizze, illetve korlátozza azt az összeget, amelyet a törvény értelmében a DCC-nek fizethet az említett szolgáltatások költségéhez való hozzájárulása címén.

21

Írország előadja, hogy a Fire Services Act 1981 25. §-a kifejezetten feljogosítja a DCC-t mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatások nyújtására. A DCC e szolgáltatást helyi hatóságként biztosítja, amely a nemzeti jog értelmében tűzvédelmi hatóság is.

22

Írország érvelése szerint az a tény, hogy a mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatásokat és a tűzvédelmi szolgáltatásokat egy és ugyanazon közhatalmi szerv biztosítja, előnyt jelent a közegészség és a közbiztonság szempontjából, mivel a mentőautóval végzett szállításért és a tűzvédelemért felelős közös részlegek valamennyi tagja képzést kapott a sürgősségi orvosi ellátásokból.

23

Írország továbbá kiemeli, hogy a 263/86. sz., Humbel és Edel ügyben 1988. szeptember 27-én hozott ítélet (EBHT 1988., 5365. o.) értelmében az említett szolgáltatások, amelyekre kiterjed a 92/50 irányelv I. B. mellékletének hatálya, nem minősülnek rendszerint díjazás ellenében nyújtott, és így az EK 43. és az EK 49. cikk hatálya alá tartozó szolgáltatásoknak.

24

Az állampolgárság alapján történő esetleges hátrányos megkülönböztetést illetően Írország úgy érvel, hogy nemzeti joga nem tiltja meg a más tagállamból származó, mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatásokat nyújtók számára, hogy Írországban telepedjenek le, vagy ott nyújtsák szolgáltatásaikat.

25

E tagállam szerint ugyanis a Bizottság nem hivatkozott a Fire Services Act 1981 vagy a Health Act egyetlen olyan rendelkezésére sem, amely közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést eredményezne. A jelen esetben Írország a C-70/95. sz., Sodemare és társai ügyben 1997. június 17-én hozott ítéletre (EBHT 1997., I-3395. o.) hivatkozik, amelyben a Bíróság kimondta, hogy nem ellentétes az egyenlő bánásmód elvével az, ha az idős emberek elhelyezését biztosító otthonok rendelkezésre bocsátását célzó szociális biztonsági rendszerben való részvételt a magánszféra olyan gazdasági szereplői számára tartják fenn, amelyek nem követnek nyereségszerzési célt.

26

Írország hozzáteszi, hogy az EK 43. és az EK 49. cikk nem alkalmazandó, mivel a kérdéses szolgáltatások „általános gazdasági érdekű szolgáltatások”, és hogy közfinanszírozásuk szigorúan az ilyen szolgáltatások tényleges költségeinek fedezéséhez szükséges mértékre korlátozódik.

27

A Holland Királyság, amelynek a Bíróság elnöke a 2004. június 15-i végzésével megengedte a beavatkozást Írország kérelmeinek támogatása végett, úgy érvel, hogy az átláthatóság elve nem alkalmazandó olyan helyzetben, amely semmilyen kapcsolatban nincs a belső piaccal, vagyis a jelen esetben a szolgáltatásnyújtás szabadságával. Másodlagosan e tagállam úgy érvel, hogy abban az esetben is, ha a Bíróságnak meg kellene állapítania, hogy akkor is tiszteletben kell tartani az átláthatóság elvét, ha a 92/50 irányelv nem alkalmazandó, a tagállamok feladata a megfelelő mértékű nyilvánosság fogalmának meghatározása.

28

Elsőként meg kell állapítani, hogy – ahogyan a keresetlevél kérelmeiből kitűnik – a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen kereset nem a 92/50 irányelv alkalmazására vonatkozik, hanem arra a kérdésre, vajon a mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatások DCC általi – előzetes közzététel nélküli – nyújtása ellentétes-e a Szerződés alapvető szabályaival és különösen az EK 43. cikkben foglalt letelepedés szabadságával, valamint az EK 49. cikkben foglalt szolgáltatásnyújtás szabadságával.

29

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy – a tagállamoknak az EK 10. cikk alapján fennálló azon kötelezettségének sérelme nélkül, miszerint elősegítik a Bizottság feladatának teljesítését, amely az EK 211. cikk szerint különösen azt jelenti, hogy a Bizottság gondoskodik a Szerződés rendelkezéseinek és az alapján az intézmények által hozott rendelkezéseknek az alkalmazásáról (a C-494/01. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2005. április 26-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-3331. o.] 42. pontja) – a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a Bizottság feladata a nevezett kötelezettségszegés meglétének bizonyítása. A Bíróság előtt tehát a Bizottságnak kell – bármilyen vélelemre való hivatkozás lehetősége nélkül – a kötelezettségszegés létének vizsgálatához szükséges tényeket előadnia (lásd különösen a 96/81. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1982. május 25-én hozott ítélet [EBHT 1982., I-1791. o.] 6. pontját; a C-404/00. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2003. június 26-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-6695. o.] 26. pontját és a C-135/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2007. április 26-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-3475. o.] 26. pontját).

30

A Bizottság úgy érvel, hogy a DCC és a Hatóság között bármilyen előzetes közzététel hiányában kötött megállapodás fenntartása a Szerződés rendelkezéseinek és következésképpen a közösségi jog általános elveinek, különösen az átláthatóság elvének a megsértését jelenti.

31

Állításának alátámasztására a Bizottság előadja, hogy – a DCC általi szolgáltatásnyújtás részletes szabályait tartalmazó írásbeli szerződés hiányában is – a 2002. szeptember 19-i levélhez csatolt levelezés azt mutatja, hogy a felek megvizsgálták és az 1998 júniusában kötött megállapodástervezetben rögzítették e szolgáltatások terjedelmét és díjazásuk elveit. Konkrétan a 2002. szeptember 19-i levélhez mellékelt 1999. január 15-i levélben a DCC pénzügyi felelőse megállapította, hogy a mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatás finanszírozásáról folytatott tárgyalások 1998 júniusában olyan megállapodáshoz vezettek, amely meghatározza a DCC által a Hatóság terhére elszámolandó jövőbeli költségeket.

32

A Bizottság előadja, hogy úgy tűnik, a DCC és a Hatóság megegyeztek abban, hogy megállapodást kötnek a nyújtandó szolgáltatások tartalmáról, és ilyen értelmű szerződést szövegeztek meg. Így a Bizottság szerint a DCC a Hatóság kezdeményezésére és díjazás ellenében nyújt mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatásokat.

33

E tekintetben ki kell emelni, hogy az iratokból kitűnik, hogy a nemzeti szabályozás mind a Hatóságot, mind pedig a DCC-t feljogosítja mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatások nyújtására. A Fire Services Act 1981 25. §-a szerint egy tűzvédelmi hatóság tűzveszélytől függetlenül végrehajthat sürgős műveleteket, illetve azokban részt vehet, és ennek során a személyek mentése vagy védelme, illetve a tulajdon védelme érdekében meghozhatja az e feladat végrehajtásához általa szükségesnek ítélt intézkedéseket. Így ugyanezen törvény 9. §-a szerint a DCC-hez hasonló helyi hatóság a tűzvédelmi szolgáltatásért felelős hatóság.

34

1899-től 1960-ig a DCC egészségügyi hatóságként biztosította a mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatásokat. Ezt követően helyi hatóságként működött, és a Fire Services Act 1981 25. §-a értelmében a tűzvédelmi állandó szolgálata révén nyújtotta az említett szolgáltatásokat.

35

Következésképpen nem zárható ki az, hogy a DCC e közszolgáltatásokat közvetlenül a törvény által biztosított saját hatásköreit gyakorolva és saját forrásait felhasználva nyújtja, noha e célból az e szolgáltatások költségeinek egy részét fedező hozzájárulást kap a Hatóságtól.

36

E tekintetben, ahogyan a jelen ítélet 29. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a jelen esetben a Bíróság előtt a Bizottságnak kell – bármilyen vélelemre való hivatkozás lehetősége nélkül – előadnia az annak vizsgálatához szükséges tényeket, hogy közbeszerzési szerződés odaítéléséről van-e szó.

37

Márpedig sem a Bizottság érvei, sem pedig a benyújtott iratok nem bizonyítják, hogy közbeszerzési szerződés odaítéléséről volt szó, tekintettel arra, hogy nem zárható ki az, hogy a DCC közvetlenül a törvény által biztosított saját hatásköreit gyakorolva nyújt mentőautóval végzett sürgősségi szállítási szolgáltatásokat. Végeredményben pusztán az a tény, hogy két hatóság között létezik egy mechanizmus az ilyen szolgáltatások finanszírozására, nem foglalja magában, hogy az érintett szolgáltatásnyújtás közbeszerzési szerződés odaítélésének minősül, amelyet a Szerződés alapvető szabályainak fényében kellene értékelni.

38

Mivel a Bizottság nem bizonyította, hogy Írország nem teljesítette a Szerződésből eredő kötelezettségeit, a jelen keresetet el kell utasítani.

39

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, Írország kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: