L. M. POIARES MADURO
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2006. január 18.1(1)
C‑459/03. sz. ügy
Az Európai
Közösségek Bizottsága
kontra
Írország
„ Írország és az Egyesült Királyság közötti vita – Az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményének VII. melléklete alapján megalakított választottbíróság – A Bíróság hatásköre – Az EK 292. cikk – Az EA 193. cikk – Együttműködési kötelezettség – Az EK 10. cikk – Az EA 192. cikk”
1. E kötelezettségszegési eljárás első alkalommal kívánja meg a Bíróságtól, hogy vizsgálja meg az EK 292. cikk és az EA 193. cikk valamely tagállam általi állítólagos megsértését. A Bizottság álláspontja szerint Írország megsértette e rendelkezéseket, valamint az EK 10. cikket és az EA 192. cikket azzal, hogy egy másik tagállammal (az Egyesült Királysággal) fennálló vita ügyében az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye (a továbbiakban: UNCLOS) alapján megalakított választottbírósághoz fordult.
2. Az EK 292. cikk és az azonos szövegű megfelelője, az EA 193. cikk alapján „[a] tagállamok vállalják, hogy e szerződés értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó vitáikat kizárólag az e szerződésben előírt eljárások útján rendezik.” E rendelkezések megsértésének megállapításához a Bíróságnak el kell döntenie, hogy az Írország által a választottbíróság elé terjesztett kérdések a Közösségi jog hatálya alá tartoznak‑e.
I – A tényállás és a pert megelőző eljárás
3. A jelen eljárás Írország és az Egyesült Királyság között egy sellafieldi, északnyugat‑angliai, az Ír‑tenger partján fekvő MOX üzem működésével összefüggő vitán alapul. Az üzem tevékenysége sugárzó nukleáris fűtőanyagból származó plutónium újrafeldolgozásából áll, amely a plutónium‑dioxidnak szegényített uránium‑dioxiddal való összekeveréséből áll, amelyből kevert oxid fűtőanyag (MOX) jön létre, amely nukleáris erőművekben energiaforrásként használható.
4. Az Egyesült Királyság engedélyezte, hogy a British Nuclear Fuel plc (a továbbiakban: BNFL) MOX üzemet létesítsen a BNFL által 1993‑ban közzétett környezeti hatásvizsgálatot követően. Az üzemet 1996‑ban fejezték be. 2001. október 3‑án, a MOX üzem gazdasági indokoltságával kapcsolatban tartott öt közmeghallgatást követően az Egyesült Királyság engedélyezte a BNFL számára, hogy az üzemet működtesse, és MOX‑ot állítson elő.
5. 2001. október 25‑én Írország, azt állítva, hogy az Egyesült Királyság több tekintetben is megsértette az UNCLOS rendelkezéseit, az UNCLOS VII. melléklete alapján megalakított választottbíróság előtt eljárást indított a MOX üzemmel kapcsolatban az Egyesült Királyság ellen.(2)
6. 2002. június 20‑án a Bizottság szolgálatai és az ír hatóságok találkozót tartottak a MOX üzemmel összefüggő viták tárgyában.(3) 2003. május 15‑i levelében a Bizottság felszólító levelet intézett Írországhoz, kifejtve azon álláspontját, hogy az egyezményben előírt eljárás megindításával Írország nem teljesítette egyrészt az EK 10. és az EK 292. cikk, másrészt az EA 192. és az EA 193. cikk alapján fennálló kötelezettségeit.
7. Írország 2003. július 15‑i levelében kifejtette, hogy a Bizottság álláspontjával nem ért egyet. A Bizottság 2003. augusztus 19‑én indokolással ellátott véleményt küldött Írországnak a MOX üzemmel összefüggésben az Egyesült Királyság ellen az UNCLOS alapján indított választottbírósági eljárás tárgyában. 2003. szeptember 16‑án Írország válaszában kifejtette, hogy továbbra sem ért egyet a Bizottság álláspontjával. A Bizottság 2003. október 15‑én a Bírósághoz fordult.
II – A felvetett kérdések
8. A Bíróságnak csak ritkán kellett két tagállam közötti vitában döntenie.(4) Mégis, az EK 227. cikkel összefüggésben az EK 220. cikk értelmében, és az EA 142. cikkel összefüggésben az EA 136. cikk értelmében, az ilyen viták tekintetében a Bíróság rendelkezik hatáskörrel, amikor azok az EK‑Szerződés vagy az EAK‑Szerződés alkalmazását vagy értelmezését érintik.(5)
9. Az EK 292. cikk és az EA 193. cikk értelmében e hatáskör kizárólagos. E rendelkezések együtt alapozzák meg a Bíróság úgynevezett „bíráskodási monopóliumát” a közösségi jog alkalmazására és értelmezésére vonatkozó, tagállamok közötti viták tekintetében.(6)
10. A Bíróság kizárólagos hatásköre a tagállamok közötti, közösségi jogra vonatkozó vitákban a közösségi jogrend önállóságának védelmére szolgáló eszköz.(7) Annak biztosítására szolgál, hogy a tagállamok ne vállaljanak nemzetközi közjogi kötelezettségeket, amelyek a közösségi jogból eredő kötelezettségeiket sérthetik. Alapvetően az EK 292. cikk és az EA 193. cikk a közösségi szerződésekkel létrehozott jogrendszerhez való lojalitás kötelezettségét fejezi ki. A tagállamok megállapodtak, hogy a közöttük felmerülő vitákat a Szerződésekben előírt módon rendezik; tartózkodniuk kell az e Szerződésekkel összefüggő vitáik más vitarendezési módok útján való rendezésétől.(8)
11. A Bizottság szerint Írország megsértette e szabályt azáltal, hogy az Egyesült Királysággal fennálló, a MOX üzemre vonatkozó vitájában az UNCLOS alapján felállított választottbírósághoz fordult. A Bíróság által eldöntendő legfontosabb kérdés, hogy e vita érinti‑e a közösségi jogot. A Bíróságnak meg kell vizsgálnia és össze kell vetnie egyrészről a hatásköre terjedelmét, másrészről a választottbíróság előtt folyó vita tárgyát.
12. A választottbíróság előtt Írország azzal érvel, hogy az Egyesült Királyság a kötelezettségei három csoportját sértette meg. Először, a MOX üzem engedélyezésének az Ír‑tenger környezetére gyakorolt lehetséges hatására vonatkozó megfelelő környezeti hatástanulmány elkészítésének kötelezettségét. E tekintetben Írország az UNCLOS 206. cikkére hivatkozik. Másodszor, az Írországgal mint a félig zárt Ír‑tenger partján fekvő másik országgal fennálló, a tengeri környezet védelme érdekében szükséges lépések megtételére vonatkozó együttműködés kötelezettségét. E tekintetben Írország az UNCLOS 123. és 197. cikkére hivatkozik. Harmadszor, az Ír‑tenger környezetének védelme és megőrzése érdekében szükséges minden lépés megtételének kötelezettségét. Ezzel összefüggésben Írország az UNCLOS 192., 193., 194., 207., 211., 213. és 217. cikkére hivatkozik.
13. Írország és a Bizottság álláspontja egymással homlokegyenest ellentétes a Bíróság a MOX üzemre vonatkozó vitával összefüggő hatáskörének terjedelmével kapcsolatban. Írország szerint a vitatott kérdések egyike sem tartozik a Bíróság hatáskörébe. Ezzel szemben a Bizottság úgy érvel, hogy a vita egésze a Bíróság hatáskörébe tartozik. A jelen ügyben azonban nem szükséges megállapítani, hogy a MOX üzemmel összefüggő vita teljes egészében a Bíróság hatáskörébe tartozik‑e. Elég azt megvizsgálni, hogy a vita tárgya legalább részben a közösségi jog hatálya alá tartozik‑e. Ha ez így van, akkor álláspontom szerint az EK 292. cikk – vagy értelemszerűen az EA 193. cikk – megsértése fennáll.
14. Ez nem jelenti azt, hogy a Bíróság hatásköre kiterjed a vita egészére, csak azért, mert a vita részben a közösségi jog hatálya alá tartozik. Lehetséges, hogy a vita nagyrészt, esetleg túlnyomórészt a Bíróság hatáskörén kívül esik, és ez utóbbi a vitának csupán egy vagy néhány eleme tekintetében rendelkezik hatáskörrel. Ilyen körülmények között azonban az EK 292. cikk – vagy az EA 193. cikk – kizárja, hogy a vita egészét, ideértve a közösségi jog hatálya alá tartozó elemeit is, a Közösség szerződései által előírt vitarendezési eljáráson kívüli eljárás útján rendezzék. Végülis a Bíróság bíráskodási monopóliumát megállapító rendelkezésekben küszöbérték nem szerepel. Valahányszor a közösségi jog érintett, a tagállamok vitáikat a Közösségen belül kötelesek rendezni.(9)
15. A Bizottság három panaszt terjesztett elő. Először is, azt állítja, hogy az Írország által a választottbíróság előtt felhívott UNCLOS‑rendelkezések a közösségi jog részét képezik, és ennek megfelelően a Bíróságnak a tagállamok közötti viták rendezésére kiterjedő kizárólagos hatáskörébe tartozik. Következésképpen egy másik tagállam ellen indított választottbírósági eljárás megindítása a szóban forgó UNCLOS‑rendelkezésekkel összefüggésben ellentétes az EK 292. cikkel. Másodszor, a Bizottság úgy véli, hogy Írország megsértette az EK 292. cikket és az EA 193. cikket azzal, hogy a választottbíróságot egyes közösségi irányelvek rendelkezéseinek alkalmazására hívta fel. Harmadszor azt állítja, hogy ilyen eljárás indításával Írország megsértette együttműködési kötelezettségét, amely az EK 10. cikkből és az EA 192. cikkből vezethető le.
16. E három panaszt egymás után fogom megvizsgálni.
III – A Bíróság hatásköre az UNCLOS‑rendelkezések tekintetében
17. Az UNCLOS vegyes megállapodás. Amikor Írország az Egyesült Királysággal szemben fennálló vita miatt választottbírósághoz fordult, addigra az Európai Közösség és az akkori 14 tagállama az UNCLOS részes fele volt.(10) A Közösség és a tagállamok, amelyek a kérdéses időben az UNCLOS felei voltak, a kötelezettségeket a saját hatáskörük keretén belül vállalták.(11) A Közösség például a tengeri halászati erőforrások védelme és az azzal való gazdálkodás tekintetében vállalt kötelezettségeket, míg a tagállamok a tengeri határok megállapítása tekintetében vállaltak kötelezettségeket.(12)
18. A Bizottság álláspontja szerint az Írország által az Egyesült Királysággal szemben felhívott UNCLOS‑rendelkezések tekintetében a Bíróság rendelkezik hatáskörrel, mivel azok a Közösség hatáskörébe tartoznak, és azokat a Közösség kötötte meg. Ezzel kapcsolatban a Bizottság hangsúlyozza, hogy a környezetvédelem a Közösség kifejezett célkitűzései közé tartozik, amely tekintetében a Közösség külső hatáskörrel rendelkezik. A Bizottság rámutat továbbá, hogy a 98/392/EK tanácsi határozat(13) amellyel a Közösség az UNCLOS‑t megkötötte, szintén a Szerződés 130s. cikkén (jelenleg EK 175. cikk) alapult.
19. Ezzel szemben Írország azon az állásponton van, hogy a tagállamok nem ruháztak át hatáskört a Közösségre azokon a területeken, amelyeken Írország az Egyesült Királyság ellen eljárást indított. Írország azzal érvel, hogy a Közösség csak azon területek tekintetében az UNCLOS részese, amelyek a kizárólagos külső hatáskörébe tartoznak. Amennyiben léteznek közösségi jogi aktusok a MOX üzemmel összefüggő, szóban forgó kérdésekre vonatkozóan, ezen aktusok minimumszabályokat állapítanak meg, és az UNCLOS rendelkezései nem érintik őket. Írország szerint ebből következően e rendelkezések nem váltak a közösségi jog részévé, és a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel Írországnak az Egyesült Királysággal szemben az UNCLOS alapján fennálló panaszainak elbírálására.
20. Ezen érvek elemzése előtt röviden felidézem a Bíróságnak a vegyes megállapodásokra kiterjedő hatáskörére vonatkozó ítélkezési gyakorlatot.
21. A Bíróság többször megállapította, hogy a hatásköre kiterjed a vegyes megállapodásokban található rendelkezésekre.(14) Nevezetesen a Haegeman‑ügyben hozott határozatában a Bíróság kifejtette, hogy a kérdéses rendelkezések abban az ügyben a közösségi jog szerves részét képezik.(15) Ebből következően a Bíróság hatáskörrel rendelkezik előzetes döntéshozatali eljárásra az értelmezésük tekintetében, és ítélet hozatalára, ha a Közösség tagállamai nem teljesítik kötelezettségeiket azon rendelkezések alapján.(16) A Bíróság ítélkezési gyakorlatából mégsem vonható le az a következtetés, hogy egy vegyes megállapodás minden rendelkezése automatikusan a Bíróság hatáskörébe tartozik. A Bíróság ennél árnyaltabb megközelítést alkalmaz. Úgy véli, hogy „a Közösség, annak tagállamai, továbbá harmadik országok által megkötött vegyes megállapodások a közösségi jogrendben ugyanolyan státusszal rendelkeznek, mint a tisztán közösségi megállapodások, amennyiben a vegyes megállapodás rendelkezései közösségi hatáskörbe tartoznak.”(17)
22. Amennyiben a Közösség egy vegyes megállapodásban vállalt kötelezettségeket, azok a szabályok, amelyek a Közösséget kötik, a közösségi jog részét képezik.(18) Ilyen minőségükben kötelezőek a Közösségre és annak tagállamaira,(19) és a Bíróság hatáskörébe tartoznak.(20) Kétségtelen, hogy a Közösség egy vegyes megállapodás rendelkezése alapján vállalt kötelezettségeket, ha e rendelkezés a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdésekre vonatkozik – a Haegeman‑ügyben is ez az eset állt fenn a kereskedelemre vonatkozó rendelkezések tekintetében. Ezzel szemben, ha egy rendelkezés csak a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, nem a Közösség, hanem a tagállamok vállalták az e rendelkezésből eredő kötelezettségeket.(21)
23. A kérdés bonyolultabbá válik, amikor valamely vegyes megállapodás rendelkezése a Közösség és tagállamainak párhuzamos hatáskörébe tartozó kérdésre vonatkozhat. Emlékeztetni kell arra, hogy olyan területen, mint például a környezetvédelmi politika, ahol a Szerződés párhuzamos hatáskörről rendelkezik,(22) mind a Közösség, mind a tagállamok vállalhatnak kötelezettségeket harmadik országokkal szemben. Ha azonban a Közösség már vállalt ilyen kötelezettséget, vagy belső intézkedéseket fogadott el, a tagállamok már nem vállalhatnak olyan kötelezettségeket, amelyek az így létrehozott közös szabályokat érinthetik.(23)
24. Mind Írország, mind a svéd kormány előadja, hogy az UNCLOS megkötése során az Európai Közösség csak a tengeri környezet védelme területén gyakorolta kizárólagos külső hatáskörét. Írország azt állítja továbbá, hogy a MOX üzemmel kapcsolatos vitában alkamazandó rendelkezés nem tartozik a Közösség kizárólagos hatáskörébe, mert azok csak minimumszabályokat fektetnek le, ezért nem befolyásolják a Közösség közös szabályait.(24) Álláspontjának alátámasztására Írország a hatásköri nyilatkozatra hivatkozik, amelyet a Közösség az UNCLOS megerősítésével egyidejűleg tett.(25)
25. Ha Írország helyesen állítaná, hogy a Közösség csak a kizárólagos külső hatáskörét gyakorolta, a Bíróságnak körültekintően meg kellene vizsgálnia e hatáskört, ugyanúgy, mint az ún. „nyitott égbolt”‑ítéletekben tette(26), hogy megállapítsa, a vonatkozó UNCLOS‑rendelkezések – mint a közösségi jogrend szerves részét képező rendelkezések – a Bíróság hatáskörébe tartoznak‑e.
26. Véleményem szerint azonban téves az a feltevés, amely szerint a Közösség az UNCLOS megkötése során csak a kizárólagos hatáskörében járt el.
27. Az UNCLOS megkötésére az Európai Közösség nevében a 98/392 tanácsi határozattal került sor. Ahogyan a Bizottság helyesen rámutat, e határozat jogalapja többek között a Szerződés 130s. cikke (jelenleg 175. cikk). Úgy tűnik ezért, hogy a tengeri környezet védelméről szóló UNCLOS‑rendelkezések tekintetében a Közösség mind a kizárólagos, mind a nem kizárólagos külső hatáskörét gyakorolta a környezetvédelem területén, amikor csatlakozott az UNCLOS‑hoz.
28. Ezt erősíti meg továbbá az a tény, hogy az UNCLOS megkötése idején e területen már számos közösségi szabály létezett.
29. E tekintetben a Bizottság azzal érvel, hogy párhuzam vonható két korábbi, vegyes megállapodásokra vonatozó kötelezettségszegési eljárással: a C‑13/00. sz., Bizottság kontra Írország üggyel(27) és a C‑239/03. sz., Bizottság kontra Franciaország üggyel.(28) A Bíróság mindkét ügyben megállapította, hogy hatáskörrel rendelkezik, megjegyezve, hogy a vitatott megállapodások „nagymértékben közösségi hatáskörbe tartozó területekre vonatkoznak”(29) Engem azonban a Bizottság hasonlata csak részben győz meg. Véleményem szerint a C‑239/03. sz., Bizottság kontra Franciaország üggyel a párhuzam fennáll, a C‑13/00. sz., Bizottság kontra Írország üggyel azonban nem.
30. A C‑13/00. sz., Bizottság kontra Írország ügyben a Bíróság megvizsgálta azt a kérdést, hogy volt‑e hatásköre kötelezettségszegési eljárás lefolytatására azért, mert Írország elmulaszotta az előírt határidőn belül irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló berni egyezményhez (párizsi egyezmény) való csatlatkozást. A Bíróság megállapította, hogy rendelkezett hatáskörrel, mivel a berni egyezmény olyan területet szabályozott, amely „nagymértékben a közösség hatásköréhez tartoztak”(30). E megfogalmazást azonban különösen arra a körülményre tekintettel kell értelmezni, hogy az ügy a berni egyezményhez való csatlakozás kötelezettségének megszegéséről szólt.(31) Ahogyan arra Mischo főtanácsnok rámutatott, noha a berni egyezmény nem tartozik teljes egészében a Közösség hatáskörébe, az az Egyezmény oszthatatlan, és valamely állam nem képes ahhoz részben csatlakozni. Ugyanilyen okból a berni egyezményhez való csatlakozás közösségi jogon alapuló kötelezettsége oszthatatlan.(32)
31. A C‑239/03. sz., Bizottság kontra Franciaország ügy azonban nem egy nemzetközi megállapodáshoz való csatlakozás kötelezettségéről szólt. Franciaroszág ellen indított kötelezettségszegési eljárásról volt szó, mert megsértette a Földközi‑tenger szennyezés elleni védelméről szóló egyezmény és az egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvének egyes rendelkezésein alapuló kötelezettségeit. A Bíróság megállapította, „[t]ekintettel arra, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset kizárólag a közösségi jogból származó kötelezettségek megszegésének megállapítására irányulhat, ezért (…) azt kell megvizsgálni, hogy a jelenlegi eljárás tárgyául szolgáló, Franciaországra háruló kötelezettségek a közösségi jogból származnak‑e.(33) A Bíróság, megjegyezve, hogy az Egyezmény és a kiegészítő jegyzőkönyv tárgya „nagyon nagy mértékben” megegyezett egyes közösségi jogi aktusok tárgyával, megállapította, hogy „közösségi érdek, hogy mind a Közösség, mind a tagállamok tiszteletben tartsák [egyezményből és a kiegészítő jegyzőkönyvből] származó kötelezettségvállalásokat”(34) A Bíróság ezt követően megállapította, hogy hatáskörrel rendelkezett annak ellenére, hogy a kötelezettségszegési eljárás tengervízbe történő édesvíz‑ és hordalékkibocsátással függött össze, amellyel kapcsolatosan még nem született belső közösségi jogszabály.(35)
32. A jelen ügyhöz hasonlóan a Bizottság kontra Franciaország ügy olyan nemzetközi megállapodásra vonatkozott, amelyhez mind a Közösség, mind a tagállamok csatlakoztak. Emellett a Bizottság kontra Franciaország ügyben az alperes tagállam azzal is érvelt, hogy a Bíróság nem rendelkezett hatáskörrel a kérdéses kötelezettségekkel kapcsolatban, mivel azok nem tartoztak a Közösség külső hatáskörébe. A Bíróság ezt az érvet elutasította. Hatáskörének terjedelmét a létező közösségi jogi keretek épségének védelme érdekében értelmezte.
33. A Bíróságnak az ítélet 27. pontjában megfogalmazott megállapítása, amely szerint a vitatott rendelkezések „nagymértékben közösségi hatáskörbe tartozó területre vonatkoznak”,(36) tévesen értelmezhető, mintha a Bíróság kötelezettségszegési eljárásban a közösségi jog hatályán kívül első kötelezettségekről hozott volna ítéletet. Ez természetesen nem lehetséges.(37) Az ítéletben értelmezésem szerint a Bíróság megvizsgálta, hogy a Közösség, azáltal, hogy nemzetközi megállapodást kötött, a nem kizárólagos hatáskörét gyakorolta‑e a tengervízbe történő édesvíz‑ és hordalékkibocsátás területével összefüggésben. Másként fogalmazva, egy nemzetközi megállapodás megkötése önmagában a Közösség nem kizárólagos hatáskörének gyakorlását valósíthatja meg, függetlenül a közösségi belső jogszabály korábbi elfogadásától. Akárcsak a jelen ügyben, ez azt jelenti, hogy egy megállapodás megkötése során a Közösség, amennyiben külső hatáskörről rendelkező jogalap alapján jár el, e hatáskörét gyakorolja mind a kizárólagos, mind a nem kizárólagos hatáskörébe tartozó területeken.(38) A Közösség tehát e területeken nemzetközi kötelezettségeket vállalt, amelyek ennek megfelelően – mint a közösségi jogból származó kötelezettségek – a Bíróság hatáskörébe tartoznak.(39)
34. Szemben Írország állításával, a nyilatkozat „az Európai Közösség hatásköréről az egyezményben szabályozott kérdések tekintetében” nem vezet ettől eltérő következtetésre.
35. „Kérdések, amelyek tekintetében a Közösség és a tagállamok megosztott hatáskörrel bírnak” cím alatt a nyilatkozat megállapítja:
„[A] tengeri szállításra vonatkozó rendelkezések tekintetében, a hajózás biztonsága és a tengeri szennyezés megelőzése, [helyesen: a tengeri szállításra, a hajózás biztonságára és a tengeri szennyezés megelőzésére vonatkozó rendelkezések tekintetében] a Közösség kizárólagos hatáskörébe csak annyiban tartozik [helyesen: a Közösség csak annyiban rendelkezik kizárólagos hatáskörrel], amennyiben ezek az egyezményben szereplő rendelkezések vagy az annak [helyesen: azok] végrehajtására vonatkozóan elfogadott jogi aktusok a Közösség által létrehozott közös szabályokat érintik. Amikor közösségi szabályok léteznek, de azok nem érintettek, különösen azokban az esetekben, amikor a közösségi rendelkezések csak minimumszabályokat írnak elő, a tagállamok bírnak hatáskörrel, anélkül hogy akadályoznák a Közösséget abban, hogy hatáskörében eljárjon ezen a területen [helyesen: Ha léteznek ilyen közösségi szabályok, de azok nem érintettek, különösen olyan közösségi rendelkezések esetén, amelyek csak minimumszabályokat írnak elő, a tagállamok – a Közösség hatáskörének sérelme nélkül – hatáskörrel rendelkeznek, hogy e területen eljárjanak]. Egyéb esetekben a tagállamok bírnak hatáskörrel.
A függelékben megjelenik az érintett közösségi szabályok jegyzéke. Az ezekből a szabályokból eredő közösségi hatáskör terjedelmét minden egyes intézkedés pontos rendelkezéseire történő utalással kell megállapítani, különösen hogy mennyiben alkotnak ezek a rendelkezések közös szabályokat [helyesen: az egyes intézkedések pontos tartalma alapján kell megállapítani, különösen aszerint, hogy ezek a rendelkezések mennyiben hoznak létre közös szabályokat].”
36. Értelmezésem szerint e szóhasználat a Bíróság ítélkezési gyakorlata, különösen a 22/70. sz., Bizottság kontra Tanács (ERTA) ügy és az 1993. március 19‑én kelt 2/91. sz. vélemény felidézésére tesz kísérletet. Az abból eredő szöveg talán nem világos és elegáns, azonban semmiképpen sem támasztja alá azt a nézetet, amely szerint a Közösség a tengeri környezet védelme területén csupán a kizárólagos külső hatáskörét gyakorolta.
37. A Bizottság ezért helyesen állítja, hogy Írország az UNCLOS rendelkezéseire hivatkozott, amelyek a közösségi jog részeivé váltak, és így a Bíróság hatáskörébe tartoznak.
38. Írország azt állítja, hogy az UNCLOS által szabályozott kérdésekben a Bíróság kizárólagos hatáskörének megállapítása Írországot a hatékony jogorvoslattól fosztaná meg azon egyezmény értelmében.
39. Ezzel nem értek egyet. Ismételten fel kell hívni a figyelmet az EK 227. cikk által szabályozott eljárásra és az EK 243. cikk alapján kezdeményezhető ideiglenes intézkedésekre. Emellett érdemes megjegyezni, hogy az UNCLOS 282. cikke más, az UNCLOS által előírttól eltérő vitarendezési eljárást is kifejezetten lehetővé tesz.(40) Továbbá, még ha a tagállamok valós nehézségekkel szembesülnek is, akkor sem cselekedhetnek a közösségi kereteken kívül csupán azért, mert véleményük szerint az ilyen eljárás megfelelőbb volna.(41)
40. Írország másodlagos érvként arra hivatkozik, hogy ha az UNCLOS rendelkezései a közösségi jog részévé váltak volna, akkor ugyanez vonatkozna az UNCLOS vitarendezésre vonatkozó rendelkezéseire is. Az UNCLOS által előírt vitarendezési eljárások ezért „e Szerződésben” meghatározott vitarendezési eljárásnak minősülnének az EK 292. cikk értelmében.
41. Nem osztom azt a véleményt, hogy az UNCLOS vitarendezési rendszere a Közösség saját jogrendszerének részévé vált, és így módosította ez utóbbit. Az EK 292. cikk kizárja a Bíróság kizárólagos hatáskörének nemzetközi szerződéssel történő átruházását más bíróságra.(42) Ezért nem lehetséges, hogy az UNCLOS megkötésével a közösségi tagállamok között a közösségi jog értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban felmerülő viták rendezésére kiterjedő hatáskört az UNCLOS által létrehozott bíróságra ruházták át.
42. Ezért javasolom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy Írország – mivel a sellafieldi székhelyű MOX üzemmel kapcsolatban az UNCLOS VII. melléklete alapján létrehozott választottbíróság előtt vitarendezési eljárást indított – nem teljesítette az EK 292. cikkből eredő kötelezettségeit.
43. Mivel az Euratom nem részese az UNCLOS‑nak, a fenti érvelés nem vezethet ugyanahhoz az eredményhez az EA 193. cikkel összefüggésben. Azon állítás értékeléséhez, hogy Írország nem teljesítette az EA 193. cikkből eredő kötelezettségeit, szükséges megvizsgálni a Bizottság által előterjesztett második panaszt.
IV – Írország hivatkozása a közösségi jogra a választottbíróság előtt
44. A Bizottság álláspontja szerint Írország megsértette az EK 292. és az EA 193. cikkből eredő kötelezettségeit, mivel nem közösségi bíróság előtt eljárást kezdeményezett közösségi jogi aktusok értelmezése és alkalmazása tárgyában. Az Egyesült Királyság egyetért ezzel a véleménnyel. A Bizottság és az Egyesült Királyság megjegyzi, hogy a választottbíróság előtti beadványaiban Írország megemlíti a 85/337/EGK,(43) 90/313/EGK,(44) 80/836/EGK,(45) 92/3/Euratom(46) és 96/29/Euratom(47) irányelveket, valamint az OSPAR egyezmény(48) rendelkezéseit.
45. Írország azt állítja, hogy a választottbíróságtól nem kérte közösségi jog alkalmazását, az irányelvekre csupán az UNCLOS‑ból eredő kötelezettségek értelmezéséhez szükséges segítségként hivatkozott. Rámutat arra, hogy a Bizottságnak 2003. szeptember 16‑án írott levelében hivatalosan vállalta, hogy a közösségi jogi aktusokra csak az UNCLOS értelmezéséhez szükséges mértékben hivatkozik, és nem kéri a választottbíróságtól annak megállapítását, hogy az Egyesült Királyság megszegte a közösségi jog bármely szabályát vagy aktusát. Írország fenntartja, hogy nem sértette meg az EK 292. cikk, sem az EA 193. cikk értelmében vett kötelezettségeit, mivel nem nyújtott be panaszt arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Királyság bármilyen közösségi jogon alapuló kötelezettséget megsértett.
46. Álláspontom szerint ezt az érvet nem lehet elfogadni.
47. Írország választottbírósági beadványaiból következik, hogy a közösségi jogi aktusokra való hivatkozás az UNCLOS 293. cikke (1) bekezdésének keretében történt. E rendelkezés értelmében „a választottbíróság köteles ezen Egyezményt és a nemzetközi jog más, ezen Egyezménnyel nem összeegyeztethetetlen szabályait alkalmazni.”
48. 2001. október 25‑én kelt keresetlevelében Írország kijelenti, „a választottbíróságnak figyelembe kell vennie adott esetben más nemzetközi jogi aktusokat is, ideértve a nemzetközi egyezményeket és a közösségi jogszabályokat is.” A keresetlevél 34. pontjában Írország az UNCLOS 293. cikkének (1) bekezdésére hivatkozik, és azzal érvel, hogy „az UNCLOS rendelkezéseit az Egyesült Királyság számára kötelező nemzetközi jogi szabályokra figyelemmel kell értelmezni, mint amilyenek az 1992. évi, az Atlanti‑óceán északkeleti körzete tengeri környezetének védelméről szóló OSPAR egyezmény, a 85/337/EGK irányelv, valamint a 80/836/Euratom és a 96/239/Euratom irányelv.”
49. Ezen túlmenően, az UNCLOS bírósághoz benyújtott beadványában Írország azzal érvel, hogy „a nemzetközi jog szabályai, amelyet a bíróságnak a VII. melléklet értelmében alkalmaznia kell, mind (…) az UNCLOS vonatkozó rendelkezéseiben, mind »más, (az egyezménnyel) össze nem egyeztethetetlen nemzetközi jogi szabályokban« megtalálhatók.”(49) Írország megállapítja továbbá, hogy „e két módon – az UNCLOS általános rendelkezéseinek a tágabb értelmű nemzetközi jog fényében való értelmezésével, és más nemzetközi szabályok, szabványok és gyakorlatok alkalmazására való felhívás révén – az UNCLOS integratív feladatot lát el az egyezmény és a szokásjog, valamint a regionális és globális normák összeegyeztetése által.”(50)
50. A beadvány 6.19. pontjában Írország megjegyzi, hogy a vonatkozó közösségi szabályokra nem azért hivatkozik, mert a bíróságtól azok szoros értelemben vett alkalmazását kéri, hanem „mert azok mutatják, hogyan kell értelmezni és alkalmazni az UNCLOS‑ban szereplő általános kötelezettségeket”. Ennek ellenére a választottbíróság előtti beadványában Írország számos esetben hivatkozik a közösségi szabályokra az UNCLOS 293. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben. Például Írország beaványának azon része, amely megfelelő környezeti hatásvizsgálat elvégzésének kötelezettségét írja elő „A kötelezettségek jogalapja” cím alatt, Írország más jogi aktusok mellett a 85/337 irányelvre hivatkozik, és továbbra is fenntartja, hogy „[e] rendelkezések az UNCLOS 206. cikkéből eredő kötelezettségek értelmezéséhez szükségesek, valamint olyan tekintetben is, mint a [nemzetközi jog más szabályainak] megnyilvánulásai, amelyek alkalmazására jelen bíróság az előtte fekvő ügyben az UNCLOS 293. cikk (1) bekezdése alapján köteles.”(51) Válaszában Írország kijelenti, hogy „a tengeri környezetre vonatkozó panaszok esetében, amelyek tárgya egyes, hatáskörrel rendelkező nemzetközi szervezet vagy diplomáciai konferencia által megállapított nemzetközi szabályok és szabványok megsértése”, a választottbíróság köteles megvizsgálni és alkalmazni ezeket a nemzetközi szabályokat és szabványokat.”(52)
51. E beadványok fényében nem értek azzal egyet, hogy Írország valóban nem állítja, hogy az Egyesült Királyság megsértette bármely, a közösségi jog alapján fennálló kötelezettségét.(53) Mindenesetre Írország arra kéri a bíróságot, állapítsa meg, hogy az Egyesült Királyság az UNCLOS alapján megsértette kötelezettségeit, amelyek az UNCLOS Írország általi saját értelmezése alapján egybeesnek a közösségi jogon alapuló kötelezettségekkel. Ennek érdekében Írország a bíróságot az Egyesült Királyság EK‑ és Euratom‑jogból származó kötelezettségeinek értelmezésére hívja fel.(54)
52. Az előzőkben elmondottakra tekintettel meg kell állapítani, hogy Írország – mivel az EK‑Szerződés és az EAK‑Szerződés értelmezésére és alkalmazására irányuló vitában az UNCLOS VII. melléklete alapján létrehozott választottbírósághoz fordult – nem teljesítette az EK 292. cikkből és az EA 193. cikkből eredő kötelezettségeit.
V – Az együttműködési kötelezettség
53. A Bizottság azt állítja, hogy az Írország azon túl, hogy nem teljesítette az EK 292. cikkből és az EA 193. cikkből eredő kötelezettségeit, az EK 10. cikk (2) bekezdését és az EA 192. cikk (2) bekezdését is megsértette. Mindkét rendelkezés úgy szól, hogy tagállamok „tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti e szerződés célkitűzéseinek megvalósítását”. A Bizottság két érvet hoz fel.
54. Először, a Bizottság azzal érvel, hogy a vegyes megállapodások esetében a tagállamokat együttműködési kötelezettség terheli az EK 10. cikk (2) bekezdése alapján. A Bizottság szerint Írország megszegte a kötelezettségét azzal, hogy vitarendezési eljárást kezdeményezett olyan rendelkezések alapján, amelyek a Közösség hatáskörébe tartoznak; az ilyen eljárás vélhetően zavart kelt harmadik országok között a Közösség mint szerződő fél külső képviselete és belső összetartása tekintetében, és súlyosan káros a Közösség külső fellépésének eredményessége és koherenciája szempontjából.
55. Nem tartom szükségesnek, hogy a Bíróság ezzel a kérdéssel foglalkozzon. A Bizottság panaszának tárgya lényegében megegyezik az EK 292. cikk szerinti panasz tárgyával. Véleményem szerint az EK 292. cikk az EK 10. cikk (2) bekezdésében megfogalmazott lojalitás elvének különös megnyilvánulása.(55) Az EK 292. cikk alapján végzett vizsgálata tehát elégséges.
56. A Bizottság egy másik érvet is bemutat annak alátámasztására, hogy Írország megszegte az együttműködési kötelezettségét. Azt állítja, hogy az EK 10. cikk és az EA 192. cikk alapján Írországnak tájékoztatnia kellett volna a hatáskörrel rendelkező közösségi intézményeket, és egyeztetnie kellett volna velük, mielőtt az UNCLOS alapján vitarendezési eljárást kezdeményezett.
57. Ezen a ponton egyetértek a Bizottsággal. Az EK 10. cikk és az EA 192. cikk a közösségi intézmények és a tagállamok közötti jóhiszemű együttműködés kölcsönös kötelezettségét írja elő.(56) E kötelezettség különösen fontos a külkapcsolatok területén,(57) és még inkább fennáll egy olyan helyetben, amelyben a Közösség és a tagállamok együtt vállaltak kötelezettségeket harmadik országokkal szemben.(58)
58. Az együttműködési kötelezettség egyes esetekben magában foglalhatja a tagállamok kötelezettségét arra, hogy a Bizottsággal egyeztessenek annak érdekében, hogy a közösségi jog megsértésének vagy a közösségi politikák akadályozásának kockázata elkerülhető legyen.(59) Véleményem szerint Írországot a jelen ügyben ilyen kötelezettség terhelte. Írország más tagállammal szemben való eljárás megindítása mellett döntött olyan nemzetközi megállapodás alapján, amelynek az Európai Közösség is részese, és olyan tárgyban, amely a Bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozhat. Ahogyan arra a Bizottság helyesen rámutat, az egyeztetések hasznosak lettek volna annak világossá tétele érdekében, hogy a vita mennyiben érinti a közösségi jogot. Emellett lehetőséget adott volna a véleménycserére arról, hogy kötelezettségszegési eljárást lehetne‑e indítani valamely tagállammal szemben, amely állítólag megszegett egy nemzetközi megállapodást. Írország azonban csak azt követően kérte ki a Bizottság véleményét, hogy kezdeményezte a vitarendezési eljárást.
59. Álláspontom szerint a fentiek alapján Írország nem teljesítette az EK 10. cikkből és az EA 192. cikkből eredő kötelezettségeit.
VI – A költségekről
60. Mivel Bizottság a költségek megtérítését kérte, indítványozom, hogy az eljárási szabályzat 69. cikk (2) bekezdése értelmében a Bíróság kötelezze Írországot a költségek viselésére.
VII – Végkövetkeztetések
61. Indítványozom, hogy a Bíróság:
– állapítsa meg, hogy Írország – mivel a sellafieldi székhelyű MOX üzemmel kapcsolatban vitarendezési eljárást indított – nem teljesítette az EA 192. és az EA 193. cikkből eredő kötelezettségeit;
– állapítsa meg, hogy Írország – mivel az említett eljárást a Bizottsággal való egyeztetés nélkül indította – nem teljesítette az EK 10. és az EK 292. cikkből eredő kötelezettségeit;
– Írországot kötelezze a költségek viselésére.
1 – Eredeti nyelv: portugál.
2 – Emellett 2001. november 9‑én, az UNCLOS 290. cikkének (5) bekezdése alapján Írország ideiglenes intézkedések iránti kérelmet nyújtott be a Nemzetközi Tengerjogi Bírósághoz (a továbbiakban: ITLOS), nevezetesen a MOX üzem működési engedélyének felfüggesztése és a MOX üzemhez kapcsolódó radioaktív anyagokra vonatkozó nemzetközi szállítás leállítása végett. Az ITLOS egyes – Írország kérelmétől eltérő – ideiglenes intézkedéseket rendelt el: az ITLOS 2001. december 3‑án hozott végzése a 10. sz., MOX üzem (Írország kontra Egyesült Királyság) ügyben. Provisional Measures, Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders, 5 (2001) II. rész, 51–54. o.
3 – Írország erre vonatkozó vitarendezési eljárást indított az Egyesült Királyság ellen az Atlanti‑óceán északkeleti körzete tengeri környezetének védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: OSPAR‑egyezmény) alapján. Írország azt állította, hogy az Egyesült Királyság megsértette az OSPAR‑egyezmény 9. cikkét. Az OSPAR‑bíróság elutasította Írország keresetét: az OSPAR‑egyezmény 9. cikke alapján az információkhoz való hozzáférés tárgyában folyó vitában hozott, 2003. július 2‑i eljárást lezáró határozat (Írország kontra Egyesült Királyság). Az Írország ellen folytatott jelen kötelezettségszegési eljárás kizárólag az UNCLOS alapján indított vitarendezési eljárást érinti.
4 – Eddig öt ilyen eljárást kezdeményeztek a Bíróság előtt. Két eljárásban került sor ítélethozatalra: a 141/78. sz., Franciaország kontra Egyesült Királyság ügyben 1979. október 4‑én hozott ítélet (EBHT 1979., 2923. o.); és a C‑388/95. sz., Belgium kontra Spanyolország ügyben 2000. május 16‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑3123. o.). Két ügyben a keresetet visszavonták, ezért az ügyeket törölték a nyilvántartásból. (Az 58/77. sz., Írország kontra Franciaország ügyben 1977. február 15‑én hozott végzés, az EBHT‑ban nem tették közzé, és a C‑349/92. sz., Spanyolország kontra Egyesült Királyság ügyben 1977. november 27‑én hozott végzés, az EBHT‑ban nem tették közzé.) Egy eljárás még folyamatban van a C‑154/04. sz., Spanyolország kontra Egyesült Királyság ügyben.
5 – Az EK‑Szerződés és az EAK‑Szerződés további rendelkezései, amelyek alapján a tagállamok közötti viták miatt a Bírósághoz lehet fordulni: az EK 88. cikk (2) bekezdése, az EK 95. cikk (9) bekezdése, az EK 239. cikk, az EK 298. cikk és az EA 154. cikk.
6 – Mackel, N., „Article 292 (ex‑article 219)”, in: Léger, P. (szerk.), Commentaire article par article des traités UE et CE, Dalloz/Bruylant, Paris/Bruxelles, 2000, 1874. o.. Ehhez hasonlóan lásd: Lasok, K. és Lasok, D., Law and institutions of the European Union, Reed Elsevier, 2001, 371. o. Az ESZAK‑Szerződés hasonló rendelkezést tartalmazott, az ESZAK 87. cikket. E rendelkezés és az EK 292. cikk/Euratom 193. cikk közötti eltérő megfogalmazásról lásd: Herzog, P., „Article 219”, in: Smit/Herzog, The law of the European Community: a commentary on the EEC Treaty, Bender, New York (1976), 6‑170.1–2. pontot.
7 – A 1/91. sz., 1991. december 14‑i vélemény (EBHT 1991., I‑6079. o.) 35. pontja.
8 – Van Panhuys, H. ., „Conflicts between the law of the European Communities and other rules of international law”, 3 Common Market Law Review 420 (1966), 445. o.
9 – Ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a tagállamok mindig kötelesek körültekintően elválasztani a közöttük fennálló vitáktól a közösségi elemeket, hogy kizárólag ezek tekintetében forduljanak a Bírósághoz, míg a vita többi részét más módon rendezik. Elméletileg e megoldás felelne meg az EK 292. cikknek és az Euratom 193. cikknek. A gyakorlatban mégis előnyösebb lehet a tagállamok közötti „vegyes viták” esetén, mind a Bíróság hatáskörébe alá tartozó, mind az oda nem tartozó kérdések tekintetében teljes egészében a Bírósághoz fordulni az EK 239. cikk vagy az Euratom 154. cikk alapján.
10 – Dániát kivéve minden tagállam megerősítette az UNCLOS‑t. Mostanra minden tagállam megerősítette az UNCLOS‑t.
11 – Lásd: az UNCLOS IX. mellékletének 4. és 5. cikkét, valamint az UNCLOS IX. melléklete 5. cikkének (1) bekezdése és az UNCLOS XI. részének végtehajtására vonatkozó megállapodás 4. cikkének (4) bekezdése alapján 1998. április 1‑jén az Európai Közösség által tett nyilatkozatot. A nyilatkozatot az alábbi 35. és 36. pontban elemzem.
12 – Végül is e kérdések vagy a Közösség, illetve a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak.
13 – Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1982. december 10‑i tengerjogi egyezményének és az egyezmény XI. részének végrehajtásáról szóló, 1994. július 28‑i megállapodásnak az Európai Közösség általi megkötéséről szóló, 1998. március 23‑i 98/392/EK tanácsi határozat (HL 1998. L 179., 1. o, magyar nyelvű különkiadás 4. fejezet 3. kötet 1. o.).
14 – Tesauro főtanácsnok véleménye; a C‑53/96. sz., Hermès kontra FHT ügyben 1998. június 16‑án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑3603. o.) 8. pontja.
15 – A Haegeman‑ügyben a Bíróságtól előzetes döntéshozatali eljárásban az EGK Görögországgal kötött társulási megállapodása egyes kereskedelemre vonatkozó rendelkezéseinek értelmezését kérték. Hatásköre tekintetében a Bíróság úgy vélte: „A megállapodás rendelkezései a hatálybalépéstől kezdődően a közösségi jog szerves részét képezik (…) [A] Bíróság ennek megfelelően hatáskörrel rendelkezik e megállapodás előzetes döntéshozatali eljárásban való értelmezésére. [a 181/73. sz. Haegeman‑ügyben 1974. április 30‑án hozott ítélet (EBHT 1974., 449. o.), 5 és 6. pontja. Lásd még a 104/81. sz. Kupferberg‑ügyben 1982. október 26‑án hozott ítélet (EBHT 1982., 3641. o.) 13. pontját; és a fent hivatkozott 1/91. sz., 1991. december 14‑i, vélemény (EBHT 1991., I‑6079. o.), 37. és 38. pontját.].
16 – A fent hivatkozott 1/91. sz. vélemény 38. pontja.
17 – A C‑239/03. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. október 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑9325. o.) 25. pontja (utólagos kiemelés). Lásd még a C‑13/00. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2002. március 19‑én hozott ítélet (EBHT 2002., 2943. o.) 14. pontját; ugyanebben az értelemben a 12/86. sz. Demirel‑ügyben 1987. szeptember 30‑án hozott ítélet (EBHT 1987., 3719. o.) 9. pontját.
18 – A C‑300/98. sz., Dior és társai ügyben 2000. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑11307. o.) 33. pontja. Lásd még Reischl főtanácsnok véleményét: a 65/77. sz. Razanatsimba‑ügyben 1977. november 24‑én hozott ítélet (EBHT 1977., 2229. o.), a 2243. oldalon: „az egyetlen feltétel[e annak, hogy a Bíróság a feltett kérdésekben hatáskörrel rendelkezzen], hogy a kérdéses megállapodás és az értelmezendő rendelkezés egyaránt kötelező legyen a Közösségre nézve.”
19 – Ugyanebben az értelemben: a 38/75. sz. Nederlandse Spoorwegen ügyben 1975. november 19‑én hozott ítélet (EBHT 1975., 1450. o.) 16. pontja.
20 – Az EK 300. cikk (2) bekezdése és az EK 220. cikk értelmében. Lásd még: Schermers, H. G. és Waelbroeck, D. F., Judicial protection in the European Union, Kluwer Law International, The Hague/London/New York, 2001, 296–297. o.
21 – Ilyen helyzetben a Bíróság nem rendelkezik joghatósággal e rendelkezés tekintetében (ilyen értelemben lásd a fent hivatkozott Tesauro főtanácsnok véleményét a Hermès kontra FHT ügyben, 19. pont). Valamely vegyes megállapodás rendelkezése vonatkozhat azonban mind a nemzeti jog hatálya alá tartozó helyzetekre, mind a közösségi jog hatálya alá tartozó helyzetekre. Emlékeztetni kell arra, hogy ilyen ügyekben a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az előzetes döntéshozatali eljárásban értelmezni a rendelkezést, még a nemzeti jog hatálya alá tartozó helyzetekben is (a fent hivatkozott Hermès kontra FHT ügyben hozott ítélet 32–33. pontja; lásd még a C‑89/99. sz., Schieving‑Nijstad és társai ügyben 2001. szeptember 13‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑5851. o.] 30. pontját). A Bíróság hatáskörének e része a tagállamok és a közösségi intézmények közötti együttműködési kötelezettségen alapul (a C‑300/98. sz. és 392/98. sz., Dior és társai egyesített ügyekben hozott ítélet [EBHT 2000., I‑11307. o.] 38. pontja). E témához lásd: Heliskoski, J., „The Jurisdiction of the European Court of Justice to Give Preliminary Rulings on the Interpretation of Mixed Agreements”, [2000] 4 Nordic Journal of International Law 395–412. o.; Koutrakos, P., „The Interpretation of Mixed Agreements under the Preliminary Reference Procedure”, [2002] 7 European Foreign Affairs Review 25–52. o.
22 – A Szerződés XIX. címe. A harmadik államokkal való megállapodás megkötésére kiterjedő hatáskört az EK 174. cikk (4) bekezdése kifejezetten elismeri.
23 – A 22/70. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben (az ún. ERTA‑ügyben) 1971. március 31‑én hozott ítélet (EBHT 1971., 263. o.) 17. pontja. Lásd még az ún. „nyitott égbolt”‑ítéleteket: a 466/98. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2002. november 5‑én hozott ítéletet (EBHT 2002., I‑9427. o.); a C‑467/98. sz., Bizottság kontra Dánia ügyben 2002. november 5‑én hozott ítéletet (EBHT 2002., I‑9519. o.); a C‑468/98. sz., Bizottság kontra Svédország ügyben 2002. november 5‑én hozott ítéletet (EBHT 2002., I‑9575. o.); a C‑472/98. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2002. november 5‑én hozott ítéletet (EBHT 2002., I‑9741. o.); a C‑475/98. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2002. november 5‑én hozott ítéletet (EBHT 2002., I‑9797. o.); és a C‑476/98. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2002. november 5‑én hozott ítéletet (EBHT 2002., I‑9855. o.).
24 – E tekintetben Írország az 1993. március 19‑i 2/91. sz. véleményre (EBHT 1993., I‑1061. o.) hivatkozik. Lásd különösen annak 18. pontját.
25 – Az UNCLOS IX. melléklete 5. cikkének (1) bekezdése, valamint az UNCLOS XI. részének értelmezésére vonatkozó megállapodás 4. cikkének (4) bekezdése alapján 1998. április 1‑jén az Európai Közösség által tett nyilatkozat (a továbbiakban: nyilatkozat).
26 – Lásd a fenti hivatkozást a 23. lábjegyzetben.
27 – A fent hivatkozott C‑13/00. sz., Bizottság kontra Írország ügy.
28 – A fent hivatkozott C‑239/03. sz., Bizottság kontra Franciaország ügy.
29 – A fent hivatkozott C‑239/03. sz., Bizottság kontra Franciaország ügy 27. pontja, a fent hivatkozott C‑13/00. sz., Bizottság kontra Írország ügy 16. pontja.
30 – A fent hivatkozott C‑13/00. sz., Bizottság kontra Írország ügy 16. pontja.
31 – Lásd különösen az ítélet 19. és 23. pontját.
32 – Mischo főtanácsnok véleménye a C‑13/00. sz., Bizottság kontra Írország ügy 52. pontjában.
33 – A fent hivatkozott C‑239/03. sz., Bizottság kontra Franciaország ügy 23. pontja.
34 – Az ítélet 29. pontja.
35 – Az ítélet 30. és 31. pontja. Lásd még a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásban 2004. július 15‑én hozott ítéletét a C‑213/03. sz., Pêcheurs de l’étang de Berre ügyben (EBHT 2004., I‑7357. o.), ugyanezen egyezménnyel összefüggésben. A Bíróság, anélkül hogy kifejezetten megvizsgálta volna a hatáskörét az egyezmény és a kiegészítő jegyzőknyv tekintetében, a nemzeti bíróság által előterjesztett kérdésekben döntést hozott.
36 – Utólagos kiemelés.
37 – Ahogyan azt a Bíróság ítéletének 23. pontjában kifejtette, a kötelezettségszegési eljárás „kizárólag a közösségi jogból származó kötelezettségek megszegésének megállapítására irányulhat”; a Bíróság ennek megfelelően megvizsgálta, „hogy a jelenlegi eljárás tárgyául szolgáló, Franciaországra háruló kötelezettségek a közösségi jogból származnak‑e.” Minden bizonnyal lehetséges, különösen a vegyes megállapodások tekintetében, hogy egy tagállam a megállapodáson alapuló, de a Közösség hatáskörén kívül eső kötelezettségét nem teljesíti, veszélyezteti a Közösség célkitűzéseinek megvalósulását, és hátrányosan befolyásolja a Közösség érdekeit. Ilyen helyzetekben a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a kötelezettségszegési eljárások tekintetében. A kötelezettségszegési eljárást azonban nem lehet közvetlenül a vegyes megállapodásból eredő kötelezettségek miatt kezdeményezni. Ehelyett az eljárást az EK 10. cikken alapuló kötelezettség megszegése miatt kell kezdeményezni. Lásd még Hillion, C., The evolving system of European Union external relations as evidenced in the EU Partnerships with Russia and Ukraine, thesis, Leyden 2005, 130. o.
38 – A Földközi‑tenger védelméről szóló szerződést és a Földközi‑tenger szárazföldi eredetű szennyezés elleni védelméről szóló jegyzőkönyvet az 1977. július 15‑i 77/585/EK tanácsi határozattal és az 1983. február 28‑i 38/101/EK tanácsi határozattal fogadták el, mindkettőt a Szerződés 235. cikke (jelenleg 308. cikke alapján).
39 – A Dior és társai ügy 33. pontja. Lásd még a fenti 22. pontban.
40 – Az UNCLOS 282. cikke, amelynek címe „Az egyetemes, vagy kétoldalú megállapodásokból eredő kötelezettségek”, előírja, „Amennyiben az ezen egyezménynek az értelmezését vagy alkalmazását érintő vitában részt vevő részes államok egyetemes, regionális vagy kétoldalú megállapodásban vagy egyéb módon abban állapodtak meg, hogy a vitában részes bármely fél kérésére a vita egy kötelező döntést eredményező eljárás során kerül rendezésre, akkor az e részben foglalt eljárás helyett ezt az eljárást kell alkalmazni, amennyiben a vitában részt vevő felek másképp nem állapodtak meg.”
41 – Lásd, ehhez hasonló értelemben, a 232/78. sz., Bizottság kontra Franciaország ügy (EBHT 1979., 2729. o.) 7–9. pontját.
42 – A fent hivatkozott 1/91. sz. vélemény 35. pontja.
43 – Az egyes köz‑ és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 1985. június 27‑i 85/337/EGK tanácsi irányelv (HL L 175., 40. o., magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet 1. kötet 248. o.), amelyet az 1997. március 3‑i 97/11/EK tanácsi irányelv módosított (HL 1997. L 73., 5. o., magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet 3. kötet., 151. o.). Az irányelvet később a 2003. május 26‑i 2003/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosította (HL 1997. L 156., 17. o., magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet 7. kötet 466. o.).
44 – A környezeti információkhoz való hozzáférés szabadságáról szóló, 1990. június 7‑i 90/313/EGK tanácsi irányelv (HL 1990. L 158., 56. o., magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet 1. kötet 402. o.).
45 – A munkavállalók és a lakosság egészségének az ionizáló sugárzásból származó veszélyekkel szembeni védelmét szolgáló alapvető biztonsági előírások megállapításáról szóló irányelvek módosításáról szóló, 1980. július 15‑i 80/836/Euratom tanácsi irányelv (HL 1980. L 246., 1. o., magyar nyelven nem tették közzé).
46 – A radioaktív hulladékok tagállamok közötti szállításának, a Közösség területére történő beszállításának, illetve az onnan történő kiszállításának felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló, 1992. február 3‑i 92/3/Euratom tanácsi irányelv (HL 1992. L 35., 24. o., magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet 2. kötet 90. o.).
47 – A munkavállalók és a lakosság egészségének az ionizáló sugárzásból származó veszélyekkel szembeni védelmét szolgáló alapvető biztonsági előírások megállapításáról szóló, 1996. május 13‑i 96/29/Euratom tanácsi irányelv (HL 1996. L 159., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet 2. kötet 291. o.).
48 – Az Atlanti‑óceán északkeleti körzete tengeri környezetének védelméről szóló egyezmény, amelyet a Közösség a 1997. október 7‑i 98/249/EK. sz. tanácsi határozattal kötött meg (HL 1998. L 104., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet 28. kötet 188. o.).
49 – Írország beadványának 6.1. pontja. A kiemelés az eredeti szövegben szerepel.
50 – Írország beadványának 6.7. pontja.
51 – Írország beadványának 7.6. pontja.
52 – Írország válasza, 5.14. pont. Lásd még az 5.36. pontot: „A VII. melléklet alapján felállított bíróság feladata, hogy egy állam UNLCOS‑ból eredő kötelezettségeinek terjedelmét tárgyilagosan megállapítsa. E megállapítás szükségessé teszi annak vizsgálatát, hogy például az állam megtette‑e azon nemzetközi szabályok és szabványok végrehajtásához szükséges intézkedéseket, amelyekre az UNLCOS utal. Azáltal, hogy az UNCLOS részes államává vált, az Egyesült Királyság hozzájárult ahhoz, hogy a VII. melléklet alapján felállított bíróság ebben döntsön”.
53 – Ahogyan arra a választottbíróság egyik tagja is rámutatott. Lásd: A Mox üzem ügye, második tárgyalási nap, 44. o.in fine (Sir Arthur Watts KCMG QC kérdése Prof Vaughan Lowe‑hoz, aki Írország jogi képviselőjeként jelent meg).
54 – Lásd például Írország beadványait az Egyesült Királyság 85/337 irányelvből eredő kötelezettségei tekintetében, Írország beadványának 7.28., 8.102. és 8.114. pontjában.
55 – Lásd a fenti 10. pontot.
56 – Lásd például a 230/81. sz., Bizottság kontra Parlament ügyben 1983. február 10‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 255. o.) 37. pontját; a C‑36/97. és C‑37/97. sz., Kellinghusen és Kelsen ügyben 1998. október 22‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑6337. o.) 30. pontját; a C‑344/01. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2004. március 4‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑2081. o.) 79. pontját; és a C‑82/03. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2004. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 2004., I‑6635. o.) 15. pontját.
57 – Lásd például a fent hivatkozott 22/70. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben (az ún. ERTA‑ügyben) hozott ítélet 21. és 22. pontját; a 3/76., 4/76. és 6/76. sz., egyesített Kramer‑ügyekben 1976. július 14‑én hozott ítélet (EBHT 1976., 1279. o.), 42–45. pontját; az 1978. november 14‑i 1/78. sz. döntés (EBHT 1978., 2151. o.) 33. pontját; a fent hivatkozott 149/81. sz. Kupferberg‑ügyben hozott ítélet 13. pontját; és a C‑266/03. sz., Bizottság kontra Luxembourg ügyben 2005. június 2‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑4805. o.) 57–66. pontját.
58 – Ebben az értelemben lásd a 1993. március 19‑i 2/91. sz. vélemény (EBHT 1993., I‑1061. o.) 36. pontját; a 1994. november 15‑i 1/94. sz. vélemény (EBHT 1994., I‑5267. o.) 108. pontját; a C‑25/94. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben hozott ítélet (EBHT 1996., I‑1469. o.) 48. pontját.
59 – Olyan esetekhez, amelyben a Bíróság megállapította, hogy az EK 10. cikk magában foglalja a Bizottsággal való egyeztetés kötelezettségét, lásd a fent hivatkozott 141/78. sz., Franciaország kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélet (EBHT 1979., 2923. o.) 8. és 9. pontját; a 804/79. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 1981. május 5‑én hozott ítélet (EBHT 1981., 1045. o.) 31. pontját; a 186/85. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1987. május 7‑én hozott ítélet (EBHT 1987., 2029. o.) 40. pontját; a fent hivatkozott C‑266/03. sz., Bizottság kontra Luxembourg ügyben hozott ítélet 61–66. pontját; és a C‑433/03. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2005.. július 14‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑6985. o.) 68–73. pontját.