DÁMASO RUIZ‑JARABO COLOMER
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2004. szeptember 9.(1)
C‑104/03. sz. ügy
St. Paul Dairy Industries NV
kontra
Unibel Exser BVBA
(A Gerechtshof te Amsterdam [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Brüsszeli Egyezmény – Joghatóság ideiglenes intézkedések, illetve biztosítási intézkedések elfogadására”
I – Bevezetés
A jelen ügy azt a kérdést veti fel, hogy a holland jogban létező, bírósági peres eljárást megelőző tanúkihallgatás a Brüsszeli Egyezmény(2) hatálya alá tartozik‑e. Konkrétan annak megállapítása a kérdés, hogy az ilyen jellegű eljárás az egyezmény 24. cikke értelmében vett „ideiglenes intézkedésnek, illetve biztosítási intézkedésnek” minősítendő‑e.
II – Az alapeljárás
1. Az eljárás megfelelő szakaszai, amelyekben az előzetes döntéhozatali kérdések felmerültek, az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben találhatók.
2. 2002. április 23‑i határozatában a haarlemi (Hollandia) Rechtbank (elsőfokú bíróság) elrendelte egy Hollandiában lakóhellyel rendelkező tanú „előzetes kihallgatását” (voorlopig getuigenverhoor). Ez az intézkedés egy stekenei (Belgium) székhelyű társaság, az Unibel Exser BVBA (a továbbiakban: Unibel) kérelmére történt, a lokereni (Belgium) székhelyű St. Paul Dairy Industries NV (a továbbiakban: St. Paul) elleni eljárás keretében.
3. A St. Paul fellebbezést nyújtott be e határozat ellen a Gerechtshof te Amsterdamhoz. Fellebbezésében vagy a határozat megsemmisítését – mivel véleménye szerint az elsőfokú holland bíróságnak erre nem volt joghatósága –, vagy a tanúvallomás elutasítását kérte. Az Unibel viszont azt kérte a Gerechtshoftól, hogy nyilvánítsa elfogadhatatlannak a fellebbezést, vagy azt mint megalapozatlant utasítsa el, ideiglenesen végrehajthatóvá nyilvánítva a határozatot.
4. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés viszont egyáltalán nem tartalmazza az annak alapjául szolgáló jogvita jellegének leírását. A tárgyaláson a St. Paul képviselője kifejtette, hogy a felek között vita volt ügyfelének egyik ipari üzemében az Unibel által beszerelt gép hibás működésével okozott kártérítés összegének meghatározásával kapcsolatban.
III – Az előterjesztett előzetes döntéshozatali kérdések
5. Ezen eljárás során, a Brüsszeli Egyezmény Bíróság általi értelmezéséről szóló, 1971. június 3‑i jegyzőkönyvnek megfelelően a Gerechtshof felfüggesztette az eljárást, és a következő két kérdést terjesztette elő előzetes döntéshozatalra:
1) „1) A Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik‑e a Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering (holland polgári perrendtartás) 186. cikkében és azt követő cikkeiben foglalt, »az ügy folyamatba tétele előtti előzetes tanúkihallgatás« jogintézménye, figyelemmel arra, hogy – amint a nevezett törvényben szabályozásra került – célja nemcsak a tanúvallomás-tételnek a vitás tényeket követő lehető leggyorsabb lehetővé tétele és a bizonyítékok eltűnésének elkerülése, hanem mindenekelőtt arra is szolgál, hogy az esetleges később indítandó polgári eljárásban érdekelt valamennyi – vagyis a keresetindítást mérlegelő, a személye elleni keresetindítástól tartó vagy más módon az eljárásban érdekelt harmadik – félnek lehetőséget biztosítson arra, hogy a számára nem kellően ismert tényekről előzetes felvilágosítást kapjon annak érdekében, hogy képes legyen helyzete jobb megítélésére, különösen a tekintetben, hogy az eljárást ki ellen indítsa?
2) 2) Igenlő válasz esetén tekinthető‑e ez a jogintézmény a Brüsszeli Egyezmény 24. cikke szerinti intézkedésnek?”
IV – Az előterjesztő bíróság észrevételei
6. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben a Gerechtshof számos észrevételt tett:
Nem vitás az, hogy mindkét fél székhelye Belgium, hogy a kérdéses jogviszony a belga jog hatálya alá tartozik, hogy eldöntésére a dendermondei bíróság (Belgium) St. Niklaas szekciója rendelkezik joghatósággal, hogy Hollandiában (vagy Belgiumban, illetve máshol) ugyanilyen tárgyú más keresetet nem terjesztettek elő, és hogy a tanú, A. C. Schipper, akire az Unibel hivatkozik, Zaandamban (Hollandia) rendelkezik lakóhellyel.
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet(3) – amely 2002. március 1‑jén lépett hatályba – 66. cikkének (1) bekezdése szerint a rendelet kizárólag a hatálybalépését követően indított eljárásokra alkalmazható. Mivel – a határozat szerint – az Unibel eredeti kérelme 2002. február 5‑én érkezett a Rechtbank hivatalához, ezért jelen esetben a rendelet nem alkalmazható, ha az előzetes tanúkihallgatás iránti kérelem a fenti cikk értelmében vett eljárás részének tekintendő.
A felek véleménye több ponton eltér abban a kérdésben, hogy a perbeli bizonyítási szakaszt megelőző tanúkihallgatás, amennyiben az eljárás még nem indult meg i) a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik‑e, és ha a válasz igenlő, akkor ii) az az Egyezmény 24. cikke értelmében vett intézkedésnek minősül‑e. Az Unibel e kérdésekre igennel válaszol, a St. Paul ezzel ellenkezőleg nemmel.
V – Az alkalmazandó nemzeti jog
7. A holland polgári perrendtartás (Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering, a továbbiakban: WBR) 186. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ahol a törvény megengedi a tanúbizonyítást, ott az érdekelt fél kérelmére az a kereset megindítása előtt is elvégezhető.
8. Ugyanezen törvény 187. cikke szerint területileg az a holland bíróság illetékes az előzetes tanúkihallgatás elvégzésére, amelynek illetékességi területén a vallomást tevő személy lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik. A kihallgatásra főszabály szerint az ellenérdekű felet is meg kell idézni.
9. A Hoge Raad der Nederlanden (a holland legfelsőbb bíróság) 1995. március 24‑i végzésében(4) pontosan leírta ennek az eljárási intézkedésnek a tényleges célját, amely nemcsak a tanúvallomás-tételnek a vitás tényeket követő lehető leggyorsabb lehetővé tétele és a bizonyítékok eltűnésének elkerülése, hanem mindenekelőtt arra is szolgál, hogy az esetleges később indítandó polgári eljárásban érdekelt valamennyi – vagyis a keresetindítást mérlegelő, a személye elleni keresetindítástól tartó, vagy más módon az eljárásban érdekelt harmadik – félnek lehetőséget biztosítson arra, hogy a számára nem kellően ismert tényekről előzetes felvilágosítást kapjon annak érdekében, hogy képes legyen helyzete jobb megítélésére, különösen a tekintetben, hogy az eljárást ki ellen indítsa.
VI – A Bíróság előtti eljárás
10. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2003. március 6‑án érkezett a Bíróság Hivatalához. Az Unibelen kívül írásbeli észrevételt nyújtott be Németország és az Egyesült Királyság kormánya, valamint a Bizottság.
11. Az ügyet a Bíróság I. tanácsára szignálták ki.
A 2004. július 14‑én megtartott nyilvános tárgyaláson megjelentek a St. Paul és a Bizottság képviselői.
VII – A megjelent felek által előadott érvek
12. Az Unibel véleménye szerint a WBR 186. cikkében szabályozott előzetes tanúkihallgatás az Egyezmény 24. cikkének hatálya alá tartozik, mivel az valamely ténybeli vagy jogi helyzet rögzítésére szolgál. A kihallgatás ideiglenes jellege abból ered, hogy az így rögzített tanúvallomások nem feltétlenül válnak az érdemi eljárás döntő bizonyítékaivá. Ezenkívül, a WBR 186. cikke az egyetlen módja annak, hogy egy belga állampolgár tanúkihallgatást kérjen Hollandiában a kereset megindítása előtt.
13. A német kormány az Egyezmény szó szerinti és célja szerinti értelmezése alapján úgy véli, hogy annak hatálya nem terjed ki az ilyen előzetes kihallgatásra, mivel az említett eljárási szakasz végén hozott határozat az Egyezmény 25. cikke értelmében nem ismerhető el és nem hajtható végre. Ezen eljárásnak nem az a célja, hogy meghatározza a felek közötti jogviszonyt, hanem az, hogy segítséget nyújtson az ügy elrendezéséhez egy biztosítási intézkedés révén.
14. Az Egyesült Királyság szerint az Egyezmény 24. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az nem zárja ki a kereset megindítása előtt hozott ideiglenes intézkedéseket. A második kérdéssel kapcsolatban – amelynek elfogadhatóságát érintően kételyeit fejezte ki –úgy véli, hogy a 24. cikk nem szolgálhat arra, hogy valamely fél megfelelő eljárási garanciák nélkül kérje az ellenérdekű féltől, hogy az bizonyítékokat szolgáltasson.
15. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a 24. cikk csak akkor alkalmazható, amennyiben maga az Egyezmény is alkalmazható. Egyébiránt véleménye szerint az előzetes tanúkihallgatás – a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint – megfelel a 24. cikk ideiglenes intézkedéseit jellemző visszafordíthatóság követelményének.
16. A tárgyaláson a St. Paul sem fogadta el azt, hogy a WBR 186. cikke szerinti eljárás a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozna.
VIII – Az előzetes döntéshozatali kérdések elemzése
17. Az első előzetes döntéshozatali kérdés arra keresi a választ, hogy a holland polgári perjog szerinti előzetes tanúkihallgatás speciális eljárása(5) a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik‑e, míg a második kérdés arra szeretne választ kapni, hogy az az említett Egyezmény 24. cikke szerinti biztosítási intézkedésnek minősíthető‑e.
18. Mivel nem valószínű, hogy a jelen ügy alapjául szolgáló intézkedés, amely nem arra szolgál, hogy a jogvitát érdemben eldöntse, az Egyezmény 24. cikktől eltérő, más rendelkezésének hatálya alá tartozna, ezért mindkét elemet át kellene dolgozni annak meghatározásához, hogy vajon a WBR 186. cikke szerinti előzetes tanúkihallgatás az említett 24. cikkben említett intézkedések közé tartozik‑e. Más megközelítés szerint úgy is értelmezhető, hogy az első kérdés arra vonatkozik, hogy az Egyezmény elvont értelemben alkalmazható‑e az előzetes tanúkihallgatásra, míg a második kérdés azon rendelkezés meghatározására, amelynek hatálya alá az említett eljárás tartozhat. Azonban úgy vélem, hogy ez utóbbi megoldás, azon kívül, hogy mesterségesebb, nem szolgálna további hasznos elemekkel az előzőhöz képest.
19. Mindenesetre, ahhoz hogy az Egyezmény egyáltalán alkalmazható legyen, egyéb feltételeknek is teljesülniük kell. Bár ezek formálisan az elfogadhatóságra vonatkoznak, azonban olyan szorosan kapcsolódnak az ügy érdemének vizsgálatához, hogy azokat együtt fogom elemezni.
Az elfogadhatóságról és a jogalapról
20. Az ügy több olyan tényezőt tartalmaz, amelyek az elfogadhatóságát érintik. Egyrészt ahhoz, hogy a jogvita a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozzon, annak valamely polgári vagy kereskedelmi üggyel kell kapcsolatosnak lennie, és nemzetközi vonatkozása kell legyen. Tekintettel arra, hogy az ideiglenes, illetve biztosítási intézkedések egymástól igen eltérő jogok biztosítására szolgálnak, azoknak az Egyezmény hatálya alá sorolása nem saját jellegüktől, hanem az általuk biztosított jogok jellegétől függ. Az Egyezményre nem lehet hivatkozni olyan ideiglenes, illetve biztosítási intézkedések tekintetében, amelyek az Egyezmény hatályán kívül álló ügyekkel kapcsolatosak.(6)
21. Egyébként más minősítő tényező hiányában a szóban forgó előzetes tanúkihallgatás az Egyezmény 24. cikke értelmében vett „ideiglenes, illetve biztosítási intézkedések” hatálya alá tartozónak minősíthető.
22. Az Egyezményt, annak 1. cikkének megfelelően, polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni, függetlenül a bíróság jellegétől, kizárva a hatálya alól a természetes személy állapotával és cselekvőképességével, házassággal, végrendelettel, örökléssel, csődeljárással, csődegyezséggel és hasonló eljárásokkal, társadalombiztosítással és választottbíráskodással kapcsolatos ügyeket.
23. Annak ellenére, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzés egyáltalán nem tartalmazza a vita tényállását, a St. Paul képviselője által a tárgyaláson kifejtettek és az előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel együtt elküldött iratok tanulmányozása alapján megállapítható, hogy a jogvita alapja egy műszaki berendezés hibás működése által okozott kár összegének kiszámítása körüli nézeteltérésben gyökerezik. Az eredeti igény tehát úgy tűnik, hogy két vállalkozás szerződéséből vagy valamely törvény által előírt polgárjogi felelősségi jogcímből származik.(7) Tehát polgári vagy kereskedelmi üggyel kapcsolatos vitáról van szó. Mindenesetre annak eldöntése, hogy a jelen esetben erről van‑e szó, a nemzeti bíróság feladata.
24. Nagyobb érdemi jelentősége van azonban annak, hogy a jogvitának van‑e nemzetközi vonatkozása.
25. Az Egyezmény nem határozza meg kifejezetten ezt a feltételt. Viszont preambulumában tükröződik a Szerződő Felek bíróságai „nemzetközi joghatósága” meghatározásának a fontossága.(8) Továbbá, a szövegből – tekintettel arra a rendelkezésre, amely annak jogalapjául szolgál, nevezetesen az EK‑Szerződés 220. cikkéből (jelenleg EK 293. cikk) – kikövetkeztethető, hogy az Egyezmény ugyanazt a célt szolgálja, mint maga a Közösség,(9) amelynek jogalkotó tevékenysége kiterjed azokra a jogviszonyokra, amelyek akadályai lehetnek a határokon átnyúló kereskedelemnek. Másként fogalmazva, az Egyezménynek nem célja, hogy olyan helyzetekben, amelyeknek nincs jelentősége a belső piac megvalósulása szempontjából, azaz amikor minden alkotóelem egyetlen tagállamon belül található, az egyetlen olyan jogszabály legyen, amely kijelöli a joghatósággal rendelkező fórumot.
26. Ebben az ügyben, ahogyan az az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből is egyértelmű, a jogvita felei belgiumi illetőségűek, és a köztük lévő jogviszony a belga jog hatálya alá tartozik. Másrészről, arra az eljárásra, amelyben ez az előzetes mellékkörülmény felmerült, Hollandiában került sor, egy holland bíróság előtt. Ezért tagadhatatlan, hogy az előzetes döntéshozatalt előterjesztő bíróság szemszögéből nézve a jogvita külföldi elemet tartalmaz.
27. Az a tény, hogy két belga cég Hollandiában indít eljárást, nem feltétlenül kölcsönöz annak nemzetközi jelleget, mivel ezen felül szükség van valamilyen külföldi elemmel való megfelelő kapcsolatra. Kétségtelenül ez lenne a helyzet, ha a Hollandiában megindított eljárást egy másik, mondjuk Belgiumban indult alapeljárás mellékkörülményének tekintenénk. Ez az aspektus viszont nem merülne fel, ha ezzel szemben úgy vennénk, hogy a hollandiai eljárás olyan önálló részt képez, amely független az esetleges későbbi belgiumi eljárástól.
28. A Bíróságnak nem állnak rendelkezésére azok az elemek, amelyek a kért előzetes tanúkihallgatás és a valamely másik tagállambeli esetleges eljárás közötti megfelelő kapcsolat fennállásának értékelésére szolgálnának.
29. Ahogyan azt a tárgyaláson megjelent felek közül többen kifejtették, az úgynevezett előzetes tanúkihallgatásnak nincs feltétlenül ilyen körülmény jellege. Ahhoz nem fér kétség, hogy az így megszerzett tanúvallomások hasznossága általában valamely másik eljárásban nyilvánul meg. Ennek ellenére a törvény nem köti annak végrehajtását, sem érvényességét egy meghatározott határidőn belül benyújtott keresethez. Egyébként, mivel ahogyan azt a Hoge Raad kifejtette, annak leggyakoribb szerepe abban áll, hogy hasznos információszerző eszköz annak felmérésére, hogy milyen esélyei lennének egy későbbi eljárás sikerességének, vagy annak megállapítására, hogy ki ellen kellene a keresetet megindítani, ezért nem lehet elvetni azt a lehetőséget, hogy azt egy másik eljárás bevezetéseként fogjuk fel.
30. Amennyiben jelen esetben az előzetes tanúkihallgatás iránti kérelem ilyen célú, akkor nehézségek merülhetnek fel az ezen intézkedés és az esetleges későbbi eljárás közötti megfelelő kapcsolat megállapításában, ebből következően pedig nem lenne nemzetközi jellegű jogvita.
31. Ez azt sugallja, hogy az előzetes tanúkihallgatás az Egyezmény értelmében önálló bizonyítási eszköz, és nem biztosítási intézkedés. Mint ilyen viszont nem keletkeztet nemzetközi dimenziót más alapeljárások vonatkozásában, amelyektől kellőképpen el is különíthető.
32. Az európai összehasonlító jogban szintén vannak olyan eszközök, amelyek lehetővé teszik a bizonyítékok előadását a kereset megindítása előtt. Ezek kifejezett célja valamely bizonyíték rögzítése(10), és e célból a kérelmet elbíráló bíróság állapíthatja meg azt, hogy tényleg fennáll‑e a bizonyítékok eltűnésének veszélye(11), az ezzel bizonyítandó tények relevánsak‑e jogvita eldöntése szempontjából(12), illetve első ránézésre egyértelmű‑e, hogy a bíróság előtti eljárásra szükség van.(13) Ezen intézkedések megtételére az a bíróság illetékes, amely az érdemi kereset elbírálására illetékes lenne, illetve kivételesen, amelyiknek illetékességi területén a tanú lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik.(14)
33. A dán és a spanyol jog továbbá lehetővé teszi az előzetes kihallgatást valamely, a jogvita meghatározása szempontjából releváns tény tisztázása érdekében is.
34. Jelen esetben, az előzetes tanúkihallgatás iránti kérelem konkrét céljára vonatkozó adatok hiányában lehetetlen szilárdan állást foglalni a tekintetben, hogy a jogvitának nemzetközi jellege van‑e.
35. Ezért e kérdésben határozatot hozni a nemzeti bíróság feladata. Ha a Közösségen belüli bírósági joghatóság meghatározására vetítve a Bíróságnak a határokon átnyúló elem szükségességével kapcsolatos álláspontját alkalmazzuk, kijelenthető, hogy az Egyezmény rendelkezései nem alkalmazhatóak az egyetlen tagállamon belül lefolytatott intézkedésekre, mely utóbbi körülmény megállapítása a nemzeti bíróság által rögzített tényállástól függ.(15)
36. Ez a megközelítés összhangban van a Bíróság által megállapított azon elvvel, miszerint a kért intézkedés tárgyának helye szerint illetékes bíróság feladata azon körülmények megállapítása, amelyek az intézkedési kérelem elfogadásához vagy elutasításához vezethetnek.(16)
37. Végezetül annak meghatározása van hátra, hogy amennyiben az előbbi két feltétel teljesül, akkor vajon a WBR 186. cikkében szabályozott eljárás az Egyezményben említett helyzetek valamelyikének hatálya alá tartozik‑e. Mivel az Egyezmény kimondott célja nem az anyagi jogvita eldöntése, ezért nem tartozik semmilyen más rendelkezés, mint az Egyezmény 24. cikke hatálya alá. Erre utal maga a Gerechtshof megfogalmazása is, amely erre a rendelkezésre hivatkozik második előzetes döntéshozatali kérdésében. Ugyanez következtethető ki egyébként kifejezetten vagy hallgatólagosan a megjelent felek észrevételeiből is.
38. Tehát ahhoz, hogy megállapítható legyen, hogy vajon az előzetes tanúkihallgatás biztosítási intézkedésnek minősül‑e, először meg kell határozni azt, hogy mi értendő biztosítási intézkedés alatt.
39. Az Egyezmény 24. cikke értelmében:
„Valamely szerződő állam bíróságainál a tagállam joga alapján rendelkezésre álló ideiglenes intézkedések, beleértve a biztosítási intézkedéseket is, még akkor is kérelmezhetőek, ha jelen Egyezmény alapján az ügy érdemére más szerződő állam bírósága rendelkezik joghatósággal.”
40. A Bíróság több alkalommal állást foglalt e kérdésben, és megerősítette, hogy ezen intézkedés azt megelőzően is engedélyezhető, hogy az érdemi eljárás megkezdődött volna.(17)
41. Ami ezen intézkedések jellemző vonásait illeti, a Bíróság megjegyezte, hogy azoknak valamely ténybeli vagy jogi helyzetet kell fenntartaniuk azért, hogy megvédjék azt a jogot, amelynek elismerését az ügy érdemében eljáró bíróságtól kérték (vagy kérhetik, ahogyan az az előbb kifejtettekből következik).(18)
42. Az ilyen típusú intézkedések iránti kérelem engedélyezése az eljáró bíróság részéről rendkívüli körültekintést kíván, valamint azon tényleges körülmények alapos megismerését, amelyek között ezen intézkedések hatásukat kifejtik. Az ügy jellegzetességeire és főként a kereskedelmi szokásokra tekintettel a bíróságnak joga van időben korlátoznia az engedélyt, vagy azt a kért intézkedések tárgyát képező javak vagy áruk jellegétől függően bankgaranciához, bírói letéthez kötni, valamint általában annak megadását minden olyan feltételnek alávetni, amely az elrendelt intézkedés ideiglenes vagy biztosítási jellegét szavatolja.(19)
43. Az előzőekből következően az ideiglenes vagy biztosítási intézkedések engedélyezését a 24. cikk értelmében többek között ahhoz a feltételhez kötötték, hogy valós kapcsolat álljon fenn a kért intézkedések tárgya és az ügy érdemét ismerő bíróság szerződő államának területi joghatósága között.
44. Az előbb elmondottakból az is következik, hogy az ideiglenes intézkedést hozó bíróság feladata az említett 24. cikk alapján annak figyelembevétele, hogy szükséges‑e az intézkedések átmeneti jellegét erősítő feltételek meghatározása.
45. Ahogyan azt a Hoge Raad kifejtette,(20) az előzetes tanúkihallgatás olyan eszköz lehet, amellyel nem sokkal az ügy tényállásának megvalósulását követően összegyűjthetők a tanúvallomások, ezáltal megakadályozva a bizonyítékok elenyészését, és lehetővé téve az eljárás megindítása szempontjából releváns információk tisztázását. Ez utóbbi arra vonatkozik, hogy az esetleges később indítandó polgári eljárásban jövőbeni felperesként vagy alperesként érdekelt valamennyi félnek előzetes felvilágosítást adjon annak érdekében, hogy képes legyen helyzete jobb megítélésére, különösen a tekintetben, hogy az eljárást ki ellen indítsa.
46. A Hoge Raad e megközelítése azt mutatja, hogy az „előzetes kihallgatás” kifejezés pontatlan, mivel sem a bizonyítékok értékelése, sem a szolgáltatott információk jelentősége nem függ a kereset megindításától vagy valamely határidő lejártától. Azoknak önálló értékük van, amely minden más eljárástól független.
47. A Bíróság fent említett ítélkezési gyakorlata azonban azt sugallja, hogy ha a WBR 186. cikkében foglaltak között szereplő eljárás valamely olyan bizonyíték rögzítésére szolgál, amely a későbbi érdemi eljárásban felhasználható, akkor ez az eljárás az Egyezmény 24. cikkében foglalt „ideiglenes, illetve biztosítási intézkedések” hatálya alá tartozik. Nem ez a helyzet viszont az olyan eszközök esetében, amelyek az eljárás szempontjából releváns kérdések tisztázását szolgálják, és amelyek kapcsolata az esetleges keresettel jelentéktelen vagy mellékes.
48. A Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy-Brittania és Észak-Írország Egyesült Királyságának a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Brüsszeli Egyezményhez, illetőleg az annak a Bíróság által történő értelmezéséről szóló Jegyzőkönyvhöz való csatlakozásáról szóló Schlosser-jelentés(21), ugyan az ítéletek végrehajthatóságával kapcsolatban, de ezt erősíti meg:
„Ha az lenne a cél, hogy a jogerős határozat előtt eljárt bíróságoknak az eljárás előkészítésével és különösen a bizonyítással kapcsolatos határozatai az Egyezmény 25. cikk hatálya alá tartozzanak, akkor úgy kell értelmezni, hogy az azokra a határozatokra is vonatkozik, amelyeket a felek nem tudnak végrehajtatni a bíróságok közreműködése és harmadik felek, vagyis a tanúk bevonása nélkül. Következésképpen, a jogerős határozatot megelőző azon bírósági határozatok, amelyeknek nem a felek közötti jogviszonyok szabályozása a célja, kizártak az Egyezmény III. címének alkalmazási köréből.”
49. A Hoge Raad által adott meghatározás rámutat arra, hogy az esetek többségében, a felkért bíróság nem kell, hogy értékelje a bizonyítékok elenyészésének veszélyét ahhoz, hogy helyt adjon a kérelemnek, mivel valójában az a cél, hogy használható információkat gyűjtsenek össze az esetleges kereset célszerűségének megítéléséhez való felhasználásra.
50. Ezek az eljárások azonban nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá, mivel azok – eltérő jellegük miatt, különösen hangsúlyos önálló jellegük és az átmenetiség feltételének hiánya miatt – nem hasonlíthatóak a 24. cikk ideiglenes, illetve biztosítási intézkedéseihez.
51. Ezért, véleményem szerint lehetetlen az előzetes döntéshozatali kérdéseket előterjesztő bíróság részére egyértelmű választ adni, mivel az Egyezmény alkalmazhatósága az előzetes tanúkihallgatás konkrét céljától függ.
52. E helyzetre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket elfogadhatatlannak lehetne minősíteni, mivel az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi jog értelmezése szükségességének előfeltétele, hogy a nemzeti bíróság meghatározza a tényállást, és azt a jogi hátteret, amelyben a kérdések felmerültek, vagy legalább magyarázza azokat a ténybeli előfeltételeket, amelyeken az említett kérdések alapulnak.(22)
53. E tekintetben figyelembe kell venni, hogy az utaló végzésben megfogalmazott információknak és kérdéseknek nem csupán azt kell lehetővé tenniük a Bíróság számára, hogy azokra vonatkozóan választ tudjon adni, hanem lehetőséget kell adni a tagállamok kormányainak és a többi érdekelt félnek arra, hogy a Bíróság alapokmányának 20. cikkében foglaltaknak megfelelően észrevételt terjesszenek elő. A Bíróság feladata ezen lehetőség fenntartása felett őrködni, tekintettel arra, hogy e rendelkezés értelmében az érdekeltekkel csak az utaló végzést közlik.(23)
54. Viszont az előző érvek összességére tekintettel az igazságszolgáltatás gördülékenysége érdekében megfelelőbbnek látszik az előterjesztő bíróság részére egyes értelmezést segítő szempontokat adni, pontosan ugyanazokat, amelyek az előzetes döntéshozatali kérelem tényállása kifejtésének hiányosságaira hívják fel a figyelmet.
55. Ezért azt indítványozom, hogy az amszterdami Gerechtshof által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérdéseket a Bíróság úgy válaszolja meg, hogy valamely olyan rendelkezést, mint a holland perrendtartás (Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering) 186. cikkében szereplőt, az Egyezmény 24. cikke értelmében, amennyiben annak célja valamely bizonyítási eszköz rögzítése, olyan intézkedésnek kell tekinteni, amely egy későbbi eljárásban való felhasználás célját szolgálja.
56. A Bizottság ellenzi ezt a megoldást, mivel azt a jogbiztonsággal ellentétesnek tartja.
57. El kell ismerni, hogy konkrét esetben nehézségek merülhetnek fel annak meghatározásánál, hogy a bizonyítékok rögzítésének célja fontosabb‑e a tisztázás iránti igényeknél. Ennek ellenére úgy vélem, hogy amennyiben bebizonyosodik valamely bizonyíték elenyészésének a veszélye, akkor a bíróság alkalmazhatja az Egyezmény szabályait.
58. Másrészről, ha ettől eltérő értelmezést fogadunk el, akkor nem vesszük figyelembe azt az önálló jelleget a nemzeti határozatok tekintetében, amely az Egyezmény 24. cikkében említett „ideiglenes, illetve biztosítási intézkedések” fogalmára jellemző.
59. Mindenesetre, az Egyesült Királyság kormánya helyesen jegyzi meg, hogy a felmerült kérdés tisztán történeti jellegű, mivel időközben a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről szóló, 2001. május 28‑i 1206/2001/EK tanácsi rendelet(24), amelynek célja ezen intézkedések elősegítése, 2004. január 1‑jén hatályba lépett.
60. Ez az eszköz lehetővé teszi valamely tagállambeli bíróságnak azt, hogy felkérje valamely másik tagállambeli bíróságot a bizonyítás felvételére, akár közvetlenül, amikor az intézkedések már megkezdődtek, vagy esetlegesen megindításra kerülő bírósági eljárásban való felhasználásra szolgálnak.(25) A kérelemmel megkeresett bíróságnak saját jogának megfelelően kell eleget tennie a kérelemnek, vagy amennyiben az összeférhetetlen a saját belső jogrendjével, akkor a kérelmet küldő bíróság tagállamában hatályos különös eljárási rendelkezéseknek kell megfelelnie.(26)
61. Egyébiránt, az 1206/2001 rendelet elsőbbséget élvez a tagállamok által a tárgyában kötött két- vagy többoldalú megállapodásoknál és egyezmények rendelkezéseinél.(27) Ami a 44/2001 rendelet fennmaradt részeinek alkalmazását illeti, az új jogszabály elsőbbsége a lex posterior derogat priori elvén alapul.
IX – Végkövetkeztetések
62. Tekintettel az előzőekben kifejtettekre, azt indítványozom a Bíróságnak, hogy a Gerechtshof te Amsterdam által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérdéseket úgy válaszolja meg, hogy valamely olyan rendelkezést, mint a holland perrendtartás (Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering) 186. cikkében szereplőt, a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény 24. cikke értelmében, – amennyiben annak célja valamely bizonyítási eszköz rögzítése – olyan intézkedésnek kell tekinteni, amely későbbi eljárásban való felhasználás céljára szolgál.
1 – Eredeti nyelv: spanyol.
2 – A Dán Királyság, Írország és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága csatlakozásáról szóló, 1978. október 9‑i egyezménnyel (HL L 304., 1. o., valamint – a módosított szöveg – 77. o.), a Görög Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1982. október 25‑i egyezménnyel (HL L 388., 1. o.), a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1989. május 26‑i egyezménnyel (HL L 285., 1. o.), valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásáról szóló, 1996. november 29‑i egyezménnyel (HL 1997. C 15., 1. o.) módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o., a továbbiakban: Egyezmény). Az egységes szerkezetbe foglalt változat a HL 1998. C 27., 1. o.-on került kihirdetésre.
3 – HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.
4 – HR 1995. március 24‑i végzés, NJ 1998., 414. sz.
5 – Gyakorlati okokból a holland jogalkotás által alkalmazott kifejezés szó szerinti fordítását használom.
6 – A 143/78. sz. De Cavel-ügyben 1979. március 27‑én hozott ítélet (EBHT 1979., 1055. o.) 8. pontja és a C‑261/90. sz., Reichert és Kockler ügyben 1992. március 26‑án hozott ítélet (EBHT 1992., I‑2149. o.) 32. pontja.
7 – A 189/89. sz. Kalfelis-ügyben 1988. szeptember 27‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 5565. o.) 18. pontja.
8 – Egyetlen preambulumbekezdés.
9 – A C‑398/92. sz., Mund & Fenster ügyben 1994. február 10‑én hozott ítélet (EBHT 1994., I‑467. o.) 11. és 12. pontja.
10 – Lásd a német polgári perrendtartásról szóló törvény (Zivilprozessordnung, a továbbiakban: ZPO) 485. cikkét és azt követő cikkeit; az osztrák polgári eljárásjogi törvény (Zivilprozessordnung, a továbbiakban: ÖZPO) 384. cikkét és azt követő cikkeit; a belga bírósági törvény (code judiciaire) 584. cikkét; a dán eljárási törvény 343. cikkét; a spanyol polgári eljárásjogi törvény 256. cikkét és azt követő cikkeit; a finn eljárási törvény 17. fejezetének 10. cikkét; az új francia polgári eljárásjogi törvény 145. cikkét; az olasz polgári eljárásjogi törvény (codice di procedura civile, a továbbiakban: CPC) 692. cikkét és azt követő cikkeit; az új luxemburgi polgári eljárásjogi törvény 350. cikkét; a portugál polgári eljárásjogi törvény 520–522a. cikkeit, és a svéd eljárási törvény 41. fejezetét.
11 – Lásd a ZPO 485. cikkének (1) bekezdését.
12 – Lásd az Oberlandesgericht (Tartományi Bíróság) Hamm (Németország) ügyben hozott ítélet, NJW‑RR 1998., 933. o.-át, valamint az ÖZPO 387. cikkét.
13 – A ZPO 487. cikke.
14 – A ZPO 486. cikkének (3) bekezdése, az ÖZPO 343. cikkének (3) bekezdése és a CPC 693. cikke.
15 – Lásd a C‑41/90. sz., Höfner és Elser ügyben 1991. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑1979. o.) 37. pontját.
16 – A 125/79. sz. Denilauler-ügyben 1980. május 21‑én hozott ítélet (EBHT 1980., 1553. o.) 16. pontja.
17 – A C‑391/95. sz., Van Uden Maritime ügyben 1998. november 17‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑7091. o.) 29. pontja. Lásd még Bischoff, J‑M. és Huet, A.: „Chronique de jurisprudence de la Cour de Justice des Communautés européennes”, Journal du droit international, 1982., 1. szám 942‑947. o., különösen a 947. o.
18 – A fent hivatkozott Reichert és Kockler ügyben hozott ítélet 34. pontja.
19 – A fent hivatkozott Denilauler-ügyben hozott ítélet 15. pontja.
20 – Lásd a fenti 9. pontot.
21 – HL 1979. C 59., 71. o. és a rá következő oldalak, különösen a 187. § (a továbbiakban: a Schlosser-jelentés).
22 – Lásd többek között a C‑320‑322/99. sz., Telemarsicabruzzo és társai egyesített ügyekben 1993. január 26‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑393. o.) 6. pontját és a C‑67/96. sz. Albany-ügyben 1999. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5751. o.) 39. pontját.
23 – A 141/81., 142/81. és 143/81. sz., Holdijk és társai egyesített ügyekben 1982. április 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1981., 1299. o.) 6. pontja, valamint a C‑458/93. sz. Saddik-ügyben 1995. március 23‑án hozott végzés (EBHT 1995., I‑511. o.) 13. pontja és a C‑167/94. sz., Grau Gomis és társai ügyben 1995. április 7‑én hozott végzés (EBHT 1995., I‑1023. o.) 10. pontja.
24 – HL L 174., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 121. o.
25 – 1. cikk (1) és (2) bekezdés.
26 – 10. cikk (2) és (3) bekezdés.
27 – 21. cikk (1) bekezdés.