AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2004. július 15.
T‑384/02. sz. ügy
Fernando Valenzuela Marzo
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Tisztviselők ─ Díjazás ─ Beilleszkedési támogatás ─ A személyzeti szabályzat VII. melléklete 9. cikkének (3) bekezdése ─ Egyéves határidő”
Teljes szöveg francia nyelven II - 0000
Tárgy: Egyrészről a Bizottság 2001. november 16‑i és 2002. február 13‑i, a beilleszkedési támogatás második felének megfizetését a felperes részére azzal az indokkal megtagadó határozatainak megsemmisítése iránti kérelem, hogy családjának a felperes alkalmazási helyére költözése a szolgálatba lépésének időpontjától számított, a személyzeti szabályzat szerinti egyéves határidőn belül nem történt meg, másrészről a Bizottságnak a beilleszkedési támogatás második fele évi 8 %-os kamattal növelt összegének a felperes részére történő megfizetésére kötelezése iránti kérelem.
Határozat: Az Elsőfokú Bíróság a keresetet elutasítja. A felek maguk viselik saját költségeiket.
Összefoglaló
1. Tisztviselők ─ Kereset ─ Sérelmet okozó aktus ─ Fogalom ─ Pusztán megerősítő aktus ─ Kizártság
(Személyzeti szabályzat, 91. cikk, (1) bekezdés)
2. Tisztviselők ─ Kereset ─ Sérelmet okozó aktus ─ Panaszt elutasító határozat ─ Világos és egyértelmű elutasítás ─ Megerősítő aktus ─ Elfogadhatatlanság
(Személyzeti szabályzat, 91. cikk, (1) bekezdés)
3. Tisztviselők ─ A költségek megtérítése ─ Beilleszkedési támogatás ─ A biztosítás feltételei ─ A szokásos lakóhely tényleges áthelyezése ─ A tisztviselő családja lakóhelyének áthelyezése ─ A szokásos lakóhely fogalma ─ A tisztviselőre háruló, a letelepedés tényleges voltára vonatkozó bizonyítási teher
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 5. cikk, (1) és (4) bekezdés és 9. cikk, (3) bekezdés)
4. Tisztviselők ─ Kereset ─ A megtámadott aktus jogszerűségének az elfogadásakor fennálló tényállás és jogi helyzet alapján történő értékelése
(Személyzeti szabályzat, 91. cikk)
5. Tisztviselők ─ A költségek megtérítése ─ Beilleszkedési támogatás ─ A biztosítás feltételei ─ Családos tisztviselők ─ A tisztviselő családjának letelepedése az alkalmazási helyen ─ A próbaidő lejártától számított egyéves határidő ─ A próbaidő alól mentesített tisztviselőkre vonatkozó meghosszabbítás ─ Hiány
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 5. cikk, (1) és (4) bekezdés és 9. cikk, (3) bekezdés)
1. A határozat csupán a korábbi határozat megerősítése, és ezért nem okoz a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében vett sérelmet, amennyiben nem tartalmaz semmilyen új elemet a korábbi aktushoz képest, és nem előzte meg ezen aktus címzettje helyzetének újbóli értékelése.
(lásd a 32. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑321/01. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., II‑3225. o.) 23. pontja.
2. Valamennyi panaszt elutasító határozat, akár kifejezett, akár hallgatólagos, – ha világos és egyértelmű – csupán megerősíti a panaszos által kifogásolt aktust vagy mulasztást, és önmagában véve nem minősül megtámadható aktusnak. Önmagában véve a határozat – adott esetben – kizárólag akkor minősül kereset tárgyát képezhető aktusnak, ha részben vagy egészben helyt ad az érintett panaszának.
(lásd a 36. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 371/87. sz., Progoulis kontra Bizottság ügyben 1988. június 16-án hozott végzésének (EBHT 1988., 3081. o.) 17. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑196/95. sz., H kontra Bizottság ügyben 1997. június 3-án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑133. és II‑403. o.) 40. pontja.
3. Szokásos lakóhely az a hely, ahol az érintett érdekeinek állandó vagy szokásos központját kijelölte azzal a szándékkal, hogy annak tartós jelleget biztosítson, tekintettel arra, hogy a szokásos lakóhely meghatározásához figyelemmel kell lenni az azt meghatározó valamennyi ténybeli körülményre. A lakóhely fogalma – amely nem a személy által egyik vagy másik országban töltött idő pusztán mennyiségi összehasonlításán alapul – mindazonáltal az egy helyen történő fizikai tartózkodáson kívül magában foglalja az életvitelből és a rendes társadalmi kapcsolatok kialakításából következő, a tartózkodás folyamatosságára irányuló szándékot.
Ebből következően a letelepedés vagy a szokásos lakóhely áthelyezése olyan ténykérdés, amelynek bizonyítására minden megfelelő eszköz igénybe vehető. A kéthavi alapilletménynek megfelelő beilleszkedési támogatásra igényt tartó tisztviselőnek kell vagy megdönthetetlen bizonyítékot, vagy nem kétértelmű és nem ellentmondó, egybevágó jelek nyalábját alkotó körülmények összességét szolgáltatnia arra nézve, hogy családja a beiktatásától számított egy éven belül az alkalmazás helyére helyezte át szokásos lakóhelyét.
Mivel a pénzbeli szolgáltatásokhoz való jogot biztosító rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni, az adminisztráció magas követelményeket támaszthat a tisztviselő családja letelepedésének bizonyítéka tekintetében, és megtagadhatja a beilleszkedési támogatás folyósítását, amennyiben komoly kétségei támadnak a személyzeti szabályzatban megszabott határidőben történő letelepedés valós jellege vonatkozásában.
(lásd a 81─83. és 104. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság C‑452/93 P. sz., Magdalena Fernández kontra Bizottság ügyben 1994. szeptember 15-én hozott ítéletének (EBHT 1994., I‑4295. o.) 22. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑37/99. sz., Miranda kontra Bizottság ügyben 2001. április 24-én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑87 és II‑413. o.) 32. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑221/02. sz., Lebedef és társai kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑211. és II‑1037. o.) 38. pontja.
4. A megtámadott aktus jogszerűségét az elfogadás idején fennálló ténybeli és jogi elemek alapján kell megítélni. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis elvonná a szóban forgó aktust kibocsátó intézmény hatáskörét, ha az elfogadáskor fenn nem álló elemek fényében kellene vizsgálnia a jogszerűséget. Az Elsőfokú Bíróság azonban nem vonhatja el az intézmények hatáskörét.
(lásd a 98. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 15/76. és 16/76. sz., Franciaország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1979. február 7-én hozott ítéletének (EBHT 1979., 321. o.) 7. pontja; a Bíróság C‑449/98 P. sz., IECC kontra Bizottság ügyben 2001. május 17-én hozott ítéletének (EBHT 2001., I‑3875. o.) 87. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑19/90. sz., Von Hoessle kontra Számvevőszék ügyben 1991. július 11-én hozott ítéletének (EBHT 1991., II‑615. o.) 30. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑177/94. és T‑377/94. sz., Altmann és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1996. december 12-én hozott ítéletének (EBHT 1996., II‑2041. o.) 119. pontja.
5. A személyzeti szabályzat VII. melléklete 5. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a tisztviselőnek beilleszkedési támogatás fizetendő, és hogy az e rendelkezés (4) bekezdésében hivatkozott határidő az ugyanezen melléklet 9. cikke (3) bekezdésének értelmében a próbaidő leteltét követő egy év. E megfogalmazások világossága kizárja a határidő olyan próbaidővel való meghosszabbítását, amelynek letöltésére a tisztviselő nem volt köteles.
Ugyanis mind a próbaidő letöltésére kötelezett tisztviselő, mind az e kötelezettség alól felmentett tisztviselő esetében a családos tisztviselőnek nyújtott beilleszkedési támogatás második felét ugyanazon időbeli feltétellel folyósítják, nevezetesen akkor, ha a család lakóhelyének megváltoztatására a beiktatást követő egy éven belül sor kerül.
A próbaidő teljesítése alól felmentett tisztviselők helyzete mind jogi, mind ténybeli szempontból objektíve eltér a próbaidő teljesítésére kötelezett tisztviselőkétől azon bizonytalanság miatt, amely csupán ez utóbbiak helyzetét jellemzi a beiktatást megelőzően. A két csoporthoz tartozók helyzete csupán a próbaidő elteltét követően válik azonossá, amikor is a próbaidő letöltésére kötelezett tisztviselők bizonytalansági helyzete megszűnik. Az egyenlő bánásmód elve ezért megköveteli, hogy a személyzeti szabályzatban szereplő határidő mindkét csoport számára a beiktatással vegye kezdetét.
(lásd a 119., 120. és 122. pontot)