A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

1986. május 15. (*)

„Férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód – Készenléti rendőrség fegyveres tagja”

A 222/84. sz. ügyben,

a Bírósághoz az Industrial Tribunal of Northern Ireland, Belfast által az EGK‑Szerződés 177. cikke alapján benyújtott, az e bíróság előtt

Marguerite Johnston

és

a Chief Constable of the Royal Ulster Constabulary

között folyamatban lévő eljárásban, a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének végrehajtásával kapcsolatos, 1976. február 9‑i 76/207/EGK tanácsi irányelv (HL L 39., 40. o.), valamint az EGK‑Szerződés 224. cikkének értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: Mackenzie Stuart elnök, T. Koopmans, U. Everling, K. Bahlmann és R. Joliet tanácselnökök, O. Due, Y. Galmot, C. Kakouris és T. F. O’Higgins bírák,

főtanácsnok: M. Darmon,

hivatalvezető: P. Heim,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

–        Marguerite Johnston képviseletében írásban és szóban, A. Lester QC és D. Smyth barrister, Murphy, Kerr & Co. solicitorok megbízásából,

–        az Egyesült Királyság képviseletében írásban S. J. Hay, Treasury Solicitor’s Department, meghatalmazotti minőségben, segítője: A. Campbell Senior Crown Counsel, valamint R. Plender barrister, továbbá szóban F. Jacobs QC és R. Plender barrister,

–        a Dán Királyság képviseletében szóban L. Mikaelsen,

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében írásban és szóban Toledano Laredo főigazgató-helyettes, valamint J. Curall, a jogi szolgálat tagja,

a főtanácsnok indítványának az 1986. január 28‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        1984. augusztus 8‑i végzésével, amely szeptember 4‑én érkezett a Bírósághoz, az Industrial Tribunal of Northern Ireland, Belfast az EGK‑Szerződés 177. cikke alapján előzetes döntéshozatal céljából a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló, 1976. február 9-i 76/207/EGK tanácsi irányelvnek (HL L 39., 40. o.), és az EGK-Szerződés 224. cikkének értelmezésére vonatkozó kérdéseket terjesztett a Bíróság elé.

2        E kérdések Marguerite I. Johnston és a Chief Constable of the Royal Ulster Constabulary (a továbbiakban: RUC) között folyamatban lévő eljárás keretében merültek fel. Ez utóbbi a hatáskörrel rendelkező hatóság, amely kinevezi a rendőri szervek készenléti tagjait az észak-írországi RUC Reserve-be, ahol az állások teljes munkaidejűek, és amelyekre vonatkozó szerződések hároméves időtartamra szólnak, és megújíthatóak az RUC Full-time Reserve-ben. A jogvita M. I. Johnston, mint az RUC Full-time Reserve tagja, szerződése megújításának és a lőfegyverek kezelésére és használatára vonatkozó képzés nyújtásának a Chief Constable általi megtagadására vonatkozik.

3        Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy a Royal Ulster Constabulary Reserve (Appointment and Conditions of Service) Regulations (NI) 1973. rendelkezései, amelyek a készenléti rendőrségnél a kinevezés és a munkavégzés feltételeinek módozatait szabályozzák, nem tesznek semmi olyan hátrányos megkülönböztetést a férfiak és a nők között, amely jelen esetben jelentőséggel bírna. Ezenkívül a Sex Discrimination (Northern Ireland) Order 1976 – SI 1976, nº 1042 (NI 15) 10. és 19. cikkéből – amely a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés megszüntetését, továbbá a férfiak és nők közötti egyenlőség elvének az alkalmazás, a szakképzés és a szakmai előmenetel, valamint a munkavégzés feltételeinek vonatkozásában való végrehajtását célzó szabályokat határoz meg – az következik, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmát a rendőrségnél történő foglalkoztatás esetében is alkalmazzák, és hogy a nőket és a férfiakat nem lehet ebből a szempontból eltérő módon kezelni, a magasságra, az egyenruhára, a felszerelésre, vagy az egyenruha és a felszerelés támogatására vonatkozó feltételeket kivéve. Mindazonáltal a Sex Discrimination Order 53. cikkének (1) bekezdése szerint egyetlen, a hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezésének

„sem lehet olyan hatása, amely jogellenesé tenne olyan jogi aktust, amelyet az állambiztonság, valamint a közbiztonság és a közrend védelmének érdekében hoztak”;

és e cikk (2) bekezdése szerint,

„a miniszter által vagy a nevében aláírt tanúsítvány, amely igazolja, hogy egy jogi aktus, amelyet a tanúsítvány tartalmaz, az (1) bekezdésben jelzett célok egyikére jött létre, megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy ez a jogi aktus e célból jött létre”.

4        Az Egyesült Királyságban a rendőrök általában nem viselanak lőfegyvert feladataik ellátásakor, kivéve a különleges tevékenységeket, e tekintetben semmilyen különbség nincs a férfiak és a nők között. A merényletek nagy száma miatt, amelyeknek évek óta rendőr áldozatai is vannak Észak-Írországban, az RUC Chief Constable úgy ítélte meg, hogy nem lehet tovább fenntartani ezt a gyakorlatot. Úgy határozott, hogy az RUC-ban és az RUC Reserve-ben a férfiak lőfegyvert fognak viselni mindennapi feladataik végzése során, de a nőket nem látják el lőfegyverrel, és nem kapnak kiképzést azok kezelésére és használatára.

5        E körülmények között, a Chief Constable 1980-ban úgy ítélte meg, hogy az RUC-nak megfelelő létszámú rendőrnője volt azokra a különleges feladatokra, amelyeket általában a női személyi állományra bíznak. A rendőrség általános feladatai gyakran olyanok voltak, amelyek fegyverviselést igényeltek, ezért úgy ítélte meg, hogy e feladatokat nem lehet a továbbiakban nőkre bízni, és úgy határozott, hogy nem szerződtetnek nőket, illetve nem újítják meg szerződésüket az RUC Full-time Reserve-nél, csak akkor, ha olyan feladatokat kell ellátniuk, amelyeket a női személyi állományra bíztak. E döntést követően, egy esetet kivéve, egyáltalán nem ajánlottak szerződést nőknek, illetve nem újították meg szerződésüket az RUC Full-time Reserve-nél.

6        Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint M. I. Johnston 1974. és 1980. között tagja volt az RUC Full-time Reserve-nek. Itt hatékonyan látta el az egyenruhás rendőrök olyan mindennapi feladatait, mint amilyen az ügyelet biztosítása az őrsön, a gépjárműves járőrözésben való részvétel, a járőröző gépjármű vezetése, valamint a rendőrőrsre bekísért személyek átvizsgálása. E feladatok ellátása során nem viselt fegyvert, de általában egy fegyvert viselő férfi kísérte a rendőrőrsön kívül, aki az RUC Full-time Reserve tagja. 1980-ban a Chief Constable elutasította szerződése megújítását a fent említett, az RUC Full-time Reserve női tagjaival kapcsolatos új politikája miatt.

7        M. I. Johnston keresetet nyújtott be az Industrial Tribunal-nál az elutasítás ellen, amelyben ellenezte ezen új politika alkalmazását, és kérte szerződésének megújítását, és számára a lőfegyverek kezelésére és használatára vonatkozó képzés biztosítását, arra hivatkozva, hogy jogtalan hátrányos megkülönböztetés áldozata volt, amelyet a Sex Discrimination Order tilt.

8        Az Industrial Tribunal előtt folyamatban lévő eljárás során a Chief Constable bemutatta a Secretary of State tanúsítványát, amelyben az Egyesült Királyság e minisztere – a fent idézett Sex Discrimination Order 53. cikkének megfelelően – igazolta, hogy azon jogi aktus, amely miatt a Royal Ulster Constabulary elutasította, hogy Marguerite I. Johnstonnak új, teljes munkaidős állást ajánljon fel a Royal Ulster Constabulary Reserve-nél, a következő célból jött létre: a) az állambiztonság megőrzése, valamint b) a közbiztonság és a közrend védelme.

9        M. I. Johnston a 76/207 irányelvre hivatkozott. Ez utóbbi ugyanis – első cikke szerint –a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének végrehajtására irányul az előmenetelt is magában foglaló munkavállalásra, a szakképzésre és a munkafeltételekre vonatkozóan. Ez az elv – a 2. cikk (1) bekezdése szerint – magában foglalja a nemen alapuló mindenféle hátrányos megkülönböztetés hiányát, a (2) és a (3) bekezdésben elfogadott eltérésekkel. Ezen elv különböző területeken való alkalmazása végett a 3–5. cikk előírja a tagállamok számára az egyenlő bánásmód elvével ellentétes minden törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezés hatályon kívül helyezéséhez szükséges intézkedések megtételét, és azon törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések felülvizsgálatát, amelyeknél az azokat eredetileg ösztönző, védelmet biztosító szándék már nem áll fenn. A 6. cikk szerint minden személy, aki úgy véli, hogy hátrányos megkülönböztetés érte, jogait bírói úton érvényesítheti.

10      Annak érdekében, hogy e jogvitában képes legyen döntést hozni, az Industrial Tribunal előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      A 76/207 tanácsi irányelvet – önmagában és a jelen ügy körülményeinek fényében vizsgálva – úgy kell-e értelmezni, hogy az egy tagállam számára lehetővé teszi, hogy az irányelv hatálya alól azokat az aktusokat, amelyek a munkavállalás vonatkozásában nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés jelentenek, és amelyeket az állambiztonság megőrzése, a közrend és a közbiztonság védelme céljából hoztak?

2)      Ez az irányelv – önmagában és a jelen ügy körülményeinek fényében vizsgálva – lehetővé teszi-e, hogy a készenléti rendőrség fegyveres tagjának teljes munkaidős állását, vagy az ezen álláshoz kapcsolódó, a lőfegyver kezelésére és használatára vonatkozó képzést olyan szakmai tevékenységek, és adott esetben olyan, erre irányuló képzések közé sorolják, amelyeknél a 2. cikk (2) bekezdése értelmében a nem a tevékenység jellegéből vagy a munkavégzés körülményeiből adódóan meghatározó tényező?

3)      Melyek azok az elvek és szempontok, amelyeket a tagállamoknak alkalmazniuk kell annak eldöntése érdekében, hogy a 2. cikk (2) bekezdése értelmében „a nem meghatározó tényező”-e, egyrészről a készenléti rendőrség fegyveres tagjának „szakmai tevékenysége” vonatkozásában, másrészről, az „erre irányuló képzések” vonatkozásában, azok jellegéből vagy körülményeiből adódóan?

4)      A törvény alapján a rendőrség irányításáért és ellenőrzéséért felelős rendőrségi vezető által alkalmazott politika, amely szerint a rendőrség női tagjainak nem kell lőfegyvert viselnie, figyelembe véve a jelen ügy körülményeit, tekinthető-e úgy a 2. cikk (3) bekezdése értelmében, mint „a nők védelméről szóló rendelkezés”, vagy az irányelv 3. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében mint „közigazgatási rendelkezés”, amelyet a „védelmet biztosító szándék” ösztönöz?

5)      Amennyiben a 4) kérdésre igenlő a válasz, melyek azok az elvek és szempontok, amelyeket a tagállamoknak alkalmazniuk kell annak eldöntése érdekében, hogy a „védelmet biztosító szándék” a 3. cikk (2) bekezdésének c) pontja értelmében fennáll?

6)      A felperes a jelen ügy körülményei között hivatkozhat-e a tagállamok nemzeti bíróságai előtt az egyenlő bánásmód elvére, amelyet az irányelv említett rendelkezései tartalmaznak?

7)      Amennyiben a 6) kérdésre igenlő a válasz, akkor

a)      az EGK-Szerződés 224. cikkét – önmagában vizsgálva – úgy kell-e értelmezni, hogy az felhatalmazza a tagállamokat, hogy a közrend fenntartását befolyásoló súlyos belső zavarok esetén eltérjenek azoktól a kötelezettségektől, amelyek – rendes esetben – az irányelv alapján vonatkoznának rájuk (vagy a joghatóságuk alá tartozó munkaadókra)?

b)      Ilyen esetben egy magánszemély annak megakadályozása végett, hogy a tagállam felhívja az EGK-Szerződés 224. cikkét, hivatkozhat-e arra a tényre, hogy ez a tagállam nem konzultált más tagállammal?”

11      Annak érdekében, hogy e kérdésekre az alapeljárás megoldására alkalmas válaszokat lehessen adni, tisztázni kell azt a helyzetet, amelyben az Industrial Tribunal-nak döntenie kell. Mint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, a Chief Constable elismerte az Industrial Tribunal előtt, hogy a Sex Order Discrimination rendelkezései közül egyedül az 53. cikk alkalmas arra, hogy igazolja az álláspontját. M. I. Johnston saját részéről elismerte, hogy a Secretary of State által kibocsátott tanúsítvány minden jogorvoslati lehetőségtől megfosztaná őt, ha a nemzeti jogot elszigetelten alkalmaznák, és az irányelv rendelkezéseire hivatkozott annak érdekében, hogy elhárítsa a Sex Discrimination Order 53. cikkének joghatásait.

12      Úgy tűnik tehát, hogy az Industrial Tribunal által feltett kérdések elsősorban arra irányulnak, hogy összeegyeztethető-e a közösségi joggal és a 76/207 irányelvvel az, hogy egy nemzeti bíróságot bírósági felülvizsgálati jogának teljes körű gyakorlásában olyan szabály akadályoz, mint amilyet a Sex Discrimination Order 53. cikkének (2) bekezdése előír (a hatodik kérdés része). Emellett az Industrial Tribunal által feltett kérdések célja annak lehetővé tétele, hogy ez utóbbi megítélhesse, az irányelv rendelkezései lehetővé teszik-e és milyen feltételek mellett azt, hogy a jelen ügyhöz hasonló helyzetben eltérő módon kezeljék a nőket és a férfiakat a rendőrségnél történő foglalkoztatás során, a közbiztonság védelme céljából, ahogyan ez a cél a Sex Discrimination Order 53. cikkének (1) bekezdésében szerepel (az elsőtől az ötödik kérdésig). Ezen kívül a feltett kérdéseknek lehetővé kell tenniük a kérdést feltevő bíróság számára annak kiderítését, hogy az irányelv rendelkezéseire lehet-e hivatkozni, adott esetben, a nemzeti jog egyik ellentétes szabályával szemben (a hatodik kérdés másik része). Az e kérdésekre adandó válaszoktól függően felmerülhet az a kérdés, hogy az EGK-Szerződés 224. cikkére hivatkozhat-e egy tagállam avégett, hogy eltérjen azoktól a kötelezettségektől, amelyekre az irányelv kötelezi, olyan esetben, mint a jelenlegi (hetedik kérdés).

 A hatékony bírói jogorvoslathoz való jogról

13      Elsőként tehát a hatodik kérdés azon részét kell megvizsgálni, amely annak kiderítésére irányul, hogy a közösségi jog és különösen a 76/207 irányelv kötelezi-e a tagállamokat arra, hogy nemzeti bíróságaik útján biztosítsák az irányelv rendelkezéseinek és az ennek végrehajtását célzó nemzeti jogszabályok betartásának hatékony ellenőrzését.

14      M. I. Johnston szerint egy olyan rendelkezés, mint a Sex Order Discrimination 53. cikkének (2) bekezdése ellentétes az irányelv 6. cikkével, mivel megakadályozza a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot bármilyen bírósági felülvizsgálat gyakorlásában.

15      Az Egyesült Királyság Kormánya megjegyzi, hogy az irányelv 6. cikke nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy az irányelv alkalmazása során esetlegesen felmerülő valamennyi kérdést bírósági felülvizsgálatnak vessék alá, még az állambiztonság vagy a közbiztonság területén sem. Bizonyítási szabályok, mint amilyen a Sex Discrimination Order 53. cikkének (2) bekezdése, gyakran előfordulnak a nemzeti eljárásjogban. Igazolásukra az a tény szolgál, hogy az állambiztonsági és a közbiztonsági kérdéseket csak a hatáskörrel rendelkező politikai hatóság mérlegelheti megfelelően, nevezetesen a miniszter, aki a kérdéses tanúsítványt kibocsátja.

16      A Bizottság úgy véli, hogy olyan joghatás elismerése, mint amilyet a Sex Discrimination Order 53. cikkének (2) bekezdése a miniszteri tanúsítványra előír, a bírósági felülvizsgálat teljes megtagadásához vezetne, tehát ellentétes lenne a közösségi jog egyik alapelvével és az irányelv 6. cikkével.

17      E tekintetben fel kell idézni először is, hogy az irányelv 6. cikke előírja a tagállamoknak, hogy nemzeti jogrendszerükben meghozzák az ahhoz szükséges rendelkezéseket, hogy minden olyan személy, aki úgy érzi, hogy hátrányos megkülönböztetés miatt sérelmet szenvedett, „igényét bírói úton érvényesíthesse”. Ebből a rendelkezésből következik, hogy a tagállamok olyan intézkedéseket kötelesek hozni, amelyek kellően hatékonyak az irányelv céljának eléréséhez, és kötelesek biztosítani, hogy az így keletkezett jogokra az érintett személyek ténylegesen hivatkozni tudjanak a nemzeti bíróságok előtt.

18      Az e cikkben előírt bírósági felülvizsgálat olyan általános jogelv kifejeződése, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik. Ezt az elvet az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-i európai egyezmény 6. és 13. cikke is megerősítette. Amint azt a Parlament, a Tanács és a Bizottság 1977. április 5-i együttes nyilatkozatában (HL C 103., 1. o.), és a Bíróság ítélkezési gyakorlatával elismerte, a közösségi jog keretében figyelembe kell venni azokat az elveket, amelyeken ez az egyezmény alapul.

19      Az irányelvnek az említett általános elv fényében értelmezett 6. cikke szerint minden személynek joga van a hatékony jogorvoslathoz a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt azon jogi aktusok ellen, amelyek megítélése szerint sértik a 76/207 irányelvben előírt férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvét. A tagállamok feladata, hogy biztosítsák a közösségi jog alkalmazandó rendelkezéseinek és az irányelv rendelkezéseinek végrehajtását célzó nemzeti jogszabályok betartásának hatékony bírósági felülvizsgálatát.

20      Olyan rendelkezés, mint a Sex Discrimination Order 53. cikkének (2) bekezdése, amely a jelen ügyben szereplőhöz hasonló tanúsítványt annak megdönthetetlen bizonyítékaként ismeri el, hogy az egyenlő bánásmód elvétől való eltérés feltételei teljesülnek, lehetővé teszi a hatáskörrel rendelkező hatóságnak, hogy megfossza a magánszemélyt annak lehetőségétől, hogy bírói úton érvényesítse az irányelvben elismert jogait. Ilyen rendelkezés tehát ellentétes az irányelv 6. cikke által megerősített hatékony bírósági felülvizsgálat elvével.

21      Ennélfogva azt kell válaszolni az Industrial Tribunal által feltett hatodik kérdés e részére, hogy az 1976. február 9-i 76/207 tanácsi irányelv 6. cikkében meghatározott hatékony bírósági felülvizsgálat elvével ellentétes az, hogy egy nemzeti hatóság olyan tanúsítványát, amely szerint teljesülnek a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvétől a közbiztonság védelme céljából történő eltéréshez szükséges követelmények, olyan megdönthetetlen bizonyítékként ismerjenek el, amely teljesen kizárja a bíróság felülvizsgálati jogát.

 A 76/207 irányelvnek a közbiztonság védelmét célzó intézkedések tekintetében történő alkalmazhatóságáról

22      Ezután az első kérdést kell megvizsgálni, amellyel az Industrial Tribunal azt kívánja megtudni, hogy tekintettel arra, hogy a 76/207 irányelv nem tartalmaz olyan kifejezett rendelkezést, amely az állambiztonság megőrzésének, valamint a közrend, és különösen a közbiztonság védelmének céljából meghozott intézkedéseket érintené, alkalmazható-e az irányelv ilyen intézkedések tekintetében.

23      M. I. Johnston szerint az egyenlőség alapelvére vonatkozóan nem létezik ilyen célokból való általános eltérési lehetőség, amely független volna egyes szakmai tevékenységektől és azok természetétől valamint gyakorlásuk feltételeitől. Ilyen eltérési lehetőség pusztán azon az alapon, hogy a hátrányos megkülönböztetés célja a közbiztonság védelme, vagy hasonló cél, megadná a tagállamoknak azt a lehetőséget, hogy egyoldalúan kivonják magukat az irányelv által számukra előírt kötelezettségek alól.

24      Az Egyesült Királyság Kormánya úgy véli, hogy az EGK-Szerződés 36., 48., 56., 66., 223. és 224. cikkének védzáradékai azt mutatják, hogy sem a Szerződés, sem ebből következően az abból eredő jog nem alkalmazható azokra a területekre, amelyekre a nemzeti bíróság kérdése irányul, és nem korlátozzák a tagállamok hatáskörét abban, hogy meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyeket megfelelőnek vagy szükségesnek ítélnek e célból. Azok az intézkedések tehát, amelyekre az első kérdés irányul, nem tartoznak az irányelv hatálya alá.

25      A Bizottság az irányelvnek az EGK-Szerződés 224. cikkének fényében történő értelmezését javasolja, miszerint a közbiztonsági megfontolások – az e cikkben előírt különleges körülmények között és a bírósági felülvizsgálat fenntartásával – igazolhatnák az egyenlő bánásmód elvétől való eltéréseket, még akkor is, ha az irányelv 2. cikke (2) és (3) bekezdésének szigorú feltételei nem teljesülnek.

26      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Szerződésnek csak a 36., 48., 56., 223. és 224. cikke ír elő olyan eltéréseket, amelyek alkalmazhatók a közbiztonságot esetlegesen érintő esetekben, és ezek az eltérések kivételes és jól körülhatárolt esetekre vonatkoznak. Korlátozott jellegük miatt e cikkek nem alkalmasak kiterjesztő értelmezésre, és nem teszik lehetővé, hogy ezekből levezethető legyen a Szerződésben rejlő általános fenntartás, amely alkalmazható minden olyan intézkedésre, amelyet a közbiztonság címén hoztak meg. A közösségi jog valamennyi rendelkezése tekintetében a Szerződés rendelkezései által meghatározott különleges feltételeken kívüli, általános fenntartás elismerése a közösségi jog kötelező erejét és egységes alkalmazását veszélyeztetné.

27      Ebből következik, hogy nincs semmilyen általános fenntartás a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének végrehajtására vonatkozóan azon intézkedésekkel kapcsolatban, amelyeket a közbiztonság védelme indokol, kivéve a Szerződés 224. cikkének eseti alkalmazását, amely teljesen rendkívüli esetre vonatkozik, és a hetedik kérdés tárgyát képezi. Azokat a tényeket tehát, amelyekkel kapcsolatban a hatáskörrel rendelkező hatóság a közbiztonság védelmének követelményére hivatkozott, először az irányelv különös rendelkezései alkalmazásának keretein belül kell megvizsgálni.

28      Ennélfogva azt kell válaszolni az első kérdésre, hogy a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéseket, amelyeket a közbiztonság védelme céljából alkalmaznak, a 76/207 irányelvben a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód alapelvétől meghatározott eltérések fényében kell vizsgálni.

 A szakmai tevékenység gyakorlásának körülményei alapján elfogadott eltérésekről

29      Az Industrial Tribunal által feltett második és harmadik kérdés az irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében az egyenlő bánásmód elvétől meghatározott eltérés értelmezésére irányul annak érdekében, hogy lehetséges legyen annak eldöntése, hogy vonatkozik-e ez az eltérés a vitatotthoz hasonló eltérő bánásmódra. Ezért a bíróság tájékoztatást kér azokról a szempontokról és elvekről, amelyek alapján meghatározható, hogy a jelen ügyben vitatotthoz hasonló tevékenység azon tevékenységek közé tartozik-e, amelyeknél „a nem a tevékenység jellegéből vagy a munkavégzés körülményeiből adódóan meghatározó tényező”.

30      M. I. Johnston úgy véli, hogy erre a kérdésre nem lehet válaszolni ilyen általános megfogalmazásban. Ő mindig teljes megelégedésre végezte feladatait a rendőrségen. Szerinte a nők tökéletesen alkalmasak arra, hogy a lőfegyverek kezelésére vonatkozó kiképzésben részesüljenek. Az Industrial Tribunalra tartozik annak mérlegelése, hogy, tekintettel azokra a tényleges feladatokra, amelyeket neki kellene ellátnia, az irányelv 2. cikkének (2) bekezdése szerinti eltérés lehetséges-e. Szerinte ez a rendelkezés nem teszi lehetővé, hogy őt az RUC Full-time Reserve-nél teljes egészében valamennyi munkából kizárják.

31      Az Egyesült Királyság Kormánya szerint a tagállamok diszkrecionális jogkörrel bírnak annak megállapítása terén, hogy az állambiztonság, a közbiztonság és a közrend követelményei alapján a rendőrségnél a szakmai tevékenység gyakorlásának feltételeivel ellentétes-e az, hogy ezt a tevékenységet lőfegyvert viselő nő végezze. A tagállamok figyelembe vehetnek e tekintetben olyan szempontokat, mint például a fizikai erő különbsége, a közvélemény várható reakciója a fegyvert viselő rendőrnők feltűnésére, és az ez utóbbiak ellen irányuló merényletek. A Chief Constable döntése, amelyet e szempontok alkalmazásával hozott meg, az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozik.

32      A Bizottság úgy véli, hogy a munkavégzés körülményeiből, és a nem jellegéből adódóan lehet a fegyvert viselő rendőr tevékenységét olyan tevékenységnek tekinteni, amelynél a nem meghatározó tényező. Az eltérést ugyanakkor az egyes különleges feladatok vonatkozásában kell igazolni, és nem a munkát általánosságban vizsgálva. Különösen az arányosság elvét kell tiszteletben tartani. A nemzeti bíróság feladata a vitatott hátrányos megkülönböztetés e szempontból történő vizsgálata.

33      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy amennyiben az Észak-Írországban a rendőrség vonatkozásában hatáskörrel rendelkező hatóságok a közbiztonság védelmének követelményei miatt úgy határoztak, hogy a továbbiakban eltérnek attól az Egyesült Királyság többi részében általában alkalmazott szabálytól, amely szerint a mindennapi feladatok ellátásakor nem fegyverzik fel a rendőrséget, ez a határozat önmagában semmilyen megkülönböztetést nem jelent a férfiak és a nők között, tehát az egyenlő bánásmód elvének alkalmazási körén kívül esik. Az intézkedéseknek az irányelv rendelkezéseinek fényében való vizsgálata csak a Chief Constable azon határozata tekintetében merül fel, hogy a nőket nem látják el lőfegyverrel, és használatukra sem képezik ki őket, valamint hogy a rendőrség általános feladatait ettől kezdve fegyvert viselő férfiak látják el, és nem újítják meg az RUC Full-time Reserve-nél az olyan nők szerződéseit, mint M. I. Johnston, akik korábban általános rendőrségi feladatokat látták el.

34      Mivel – amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül – a Sex Discrimination Order, annak kifejezett rendelkezése alapján, alkalmazandó a rendőrségi állásokra, és az alkalmazandó különös rendelkezések e tekintetben semmilyen megkülönböztetést nem tesznek a férfiak és nők között, a szakmai tevékenység jellege a rendőrségnél nem vehető figyelembe a vitatott hátrányos megkülönböztetés igazolására. Meg kell azonban vizsgálni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban leírt tevékenység gyakorlásának különleges körülményeiből adódóan a nem meghatározó tényezőnek minősül-e.

35      Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, az RUC Full-time Reserve-nél dolgozó nők vonatkozásában alkalmazandó politikát a Chief Constable azért fogadta el, mert úgy vélte, hogy azzal, hogy a nőket fegyverrel látják el, azt kockáztatják, hogy gyakrabban lesznek merényletek célpontjai és fegyverük támadóik kezébe kerülhet, a közvélemény rosszul fogadná a nők fegyverviselését, amely túlságosan ellentmondana a fegyvert nem viselő rendőrség képének, valamint a fegyvert viselő nők kevésbé lennének hatékonyak a rendőri tevékenység szociális területén, a családokkal és a gyerekekkel való kapcsolattartásban, amely területen szolgálatuk különösen értékes. A Chief Constable így politikáját azoknak a különleges feltételeknek a vonatkozásában indokolta, amelyek között a rendőrség munkája zajlik az Észak-Írországban fennálló helyzetben, tekintettel a közbiztonság védelmének követelményeire súlyos belső zavarok idején.

36      Azon kérdés tekintetében, hogy ilyen indokolás az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozik-e, először is meg kell állapítani, hogy ezt a rendelkezést, mint az irányelv által megerősített egyéni jogtól való eltérést, megszorítóan kell értelmezni. El kell ismerni azonban, hogy a fegyvert viselő rendőrség tagjai által végzett szakmai tevékenység gyakorlásának körülményeit az a környezet határozza meg, amelyben e tevékenységeket végzik. E tekintetben nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy súlyos belső zavarok esetén a rendőrnők fegyverviselése még nagyobb kockázatot jelenthet az ellenük irányuló merényletek formájában, és ezért a közbiztonság követelményeivel ellentétes lehet.

37      Ilyen körülmények között bizonyos rendőrségi tevékenységek gyakorlásának körülményei lehetnek olyanok, hogy gyakorlásuknál a nem meghatározó tényezőnek minősül. Ekkor a tagállam a férfiak részére tarthatja fenn e feladatokat és az ehhez szükséges képzést. Ilyen esetben a tagállamok – mint ahogy ez az irányelv 9. cikkének (2) bekezdéséből következik – kötelesek a kérdéses tevékenységeket időszakosan felülvizsgálni annak eldöntése érdekében, hogy a társadalmi fejlődés tükrében indokolt-e az irányelv általános szabályaitól eltérő kivételek további fenntartása.

38      Ezen kívül fel kell idézni, hogy valamennyi olyan egyéni jogtól történő eltérés meghatározása során, mint amilyen az irányelv által meghatározott férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód, tiszteletben kell tartani az arányosság elvét, amely a közösségi jogrendszer alapjait képező általános jogelvek közé tartozik. Ez az elv megköveteli, hogy az eltérések ne haladják meg a kitűzött cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, valamint megköveteli az egyenlő bánásmód elvének és a közbiztonság azon követelményeinek lehető legmesszebbmenő összeegyeztetését, amelyek a kérdéses tevékenység gyakorlásának körülményeit meghatározzák.

39      Az EGK-Szerződés 177. cikke által meghatározott hatáskörmegosztás keretében a nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy azon indokok, amelyekre a Chief Constable alapozta döntését, ténylegesen megalapozottak-e, és igazolják-e az M. I. Johnston esetében meghozott konkrét intézkedést. Ugyancsak a nemzeti bíróság feladata az arányosság elve tiszteletben tartásának felügyelete, és annak ellenőrzése, hogy nem lehetett-e volna elkerülni M. I. Johnston szerződése megújításának elutasítását olyan feladatoknak a nők részére történő kiosztásával, amelyeket az elérni kívánt célok veszélyeztetése nélkül, fegyver nélkül is el lehet látni.

40      Az Industrial Tribunal második és harmadik kérdésére adandó válasz tehát az, hogy a 76/207 irányelv 2. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy annak vizsgálata során, hogy a rendőri tevékenység gyakorlásának körülményeiből adódóan a nem meghatározó tényezőnek minősül-e, a tagállam figyelembe veheti a közbiztonság védelmének követelményeit annak érdekében, hogy olyan belső helyzetben, amelyet gyakori merényletek jellemeznek, a rendőrség általános feladatait lőfegyverrel ellátott férfiak részére tartsa fenn.

 A nők védelmének szándékával elfogadott eltérésekről

41      Az Industrial Tribunal ezután negyedik és ötödik kérdésével azt kéri, hogy a Bíróság értelmezze az egyes nemzeti jogszabályok alapjául szolgáló, az irányelv 2. cikkének (3) bekezdésében szereplő „nők védelme”, valamint a 3. cikk (2) bekezdésének c) pontjában szereplő „védelmet biztosító szándék” fogalmakat, annak érdekében, hogy lehetséges legyen annak eldöntése, hogy a vitatott eltérő bánásmód az egyenlő bánásmód elvétől való e célokból előírt eltérések alkalmazási körébe tartozik-e.

42      M. I. Johnston szerint e rendelkezések szigorúan értelmezendőek, és csak arra irányulnak, hogy különös bánásmódot biztosítsanak a nők részére egészségük és biztonságuk védelme érdekében, terhesség vagy anyaság esetén. Nem ez a helyzet a nőknek a rendőrség fegyveres szolgálatából történő teljes kizárása esetében.

43      Az Egyesült Királyság Kormányának érvelése szerint az RUC Full-Time Reserve-nél lévő nők tekintetében a politika célja a nők védelme annak megakadályozásával, hogy merényletek célpontjaivá váljanak. A nők védelmének fogalma alkalmas arra, hogy ilyen célnak súlyos zavarok idején megfeleljen. A Bizottság is azon a véleményen van, hogy olyan kivételes helyzet, mint amilyen jelenleg Észak-Írországban van, és a veszélyek, amelyek ebből a fegyvert viselő rendőrnőkre nézve származnak, alkalmasak arra, hogy figyelembe vegyék őket a nők védelmének szempontjából.

44      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az irányelv 2. cikkének (2) bekezdéséhez hasonlóan annak (3) bekezdését, amely egyaránt meghatározza a 3. cikk (2) bekezdése c) pontjának hatályát, szigorúan kell értelmezni. A terhesség és az anyaság kifejezett említéséből adódik, hogy az irányelv egyrészről a nők biológiai állapotának védelmét, másrészről az anya és gyermeke közötti különleges kapcsolatot kívánja biztosítani. Az irányelv e rendelkezése tehát nem teszi lehetővé, hogy a nőket egy állásból azért zárják ki, mert a közvélemény azt igényli, hogy a nőket a férfiaknál jobban védjék olyan kockázatok ellen, amelyek a férfiakat és nőket egyaránt érintik, és amelyek eltérnek a nők védelmének azon szükséges elemeitől, amelyek kifejezetten említésre kerülnek.

45      Nem tűnik úgy, hogy azok a kockázatok és veszélyek, amelyeknek a nők rendőrségi feladataik elvégzése során vannak kitéve, olyan helyzetben, mint amilyen Észak-Írországban fennáll, eltérnének azoktól, amelyeknek minden férfi ki van téve ugyanezen feladatok elvégzésekor. A nők ilyen szakmai tevékenységből való teljes kizárása, amelyet nem kifejezetten nőkre vonatkozó kockázatok alapján a közbiztonság védelme érdekében vezetnek be, nem tartozik azon eltérő bánásmódok körébe, amelyeket az irányelv 2. cikkének (3) bekezdése a nők védelme érdekében megenged.

46      Az Industrial Tribunal negyedik és ötödik kérdésére adandó válasz tehát az, hogy a 76/207 irányelv 2. cikkének (3) bekezdése által a nők védelme érdekében megengedett, férfiak és nők közötti eltérő bánásmód nem terjed ki azokra a kockázatokra és veszélyekre, amelyeknek munkája végzése során adott helyzetben minden fegyveres rendőr ki van téve, és amelyek nem kifejezetten a nőket érintik.

 A 76/207 irányelv hatályáról

47      Az Industrial Tribunal a hatodik kérdésével arra keres választ, hogy magánszemély hivatkozhat-e az irányelv rendelkezéseire a nemzeti bíróság előtt zajló eljárásban. Tekintettel az előzőekre, ez a kérdés különösen az irányelv 2. és 6. cikkére vonatkozóan merül fel.

48      M. I. Johnston úgy véli, hogy az irányelv 2. cikkének (1) bekezdése feltétlen, valamint kellően világos és pontos ahhoz, hogy közvetlen hatállyal rendelkezzen. Így hivatkozni lehet rá a Chief Constable-lal, mint hatósággal szemben. Mindenesetre az irányelv magánszemélyekkel szemben is közvetlen horizontális hatállyal rendelkezik.

49      Az Egyesült Királyság Kormánya szerint az irányelv 2. cikkének (1) bekezdése feltételes rendelkezés annyiban, hogy olyan korlátozásoktól függ, amelyeket a tagállamok diszkrecionálison határozhatnak meg. A Chief Constable alkotmányosan független az államtól, és jelen esetben pusztán mint munkaadó érintett, az irányelv pedig nem rendelkezik közvetlen hatállyal az ilyen kapcsolatok tekintetében.

50      A Bizottság úgy véli, hogy az ügyet el lehet dönteni a nemzeti jog keretén belül, és nem szükséges az irányelv 2. és 3. cikkének közvetlen hatályáról nyilatkozni.

51      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy minden olyan esetben, amikor egy irányelvet megfelelő módon végrehajtanak, annak joghatásai az érintett tagállamok által meghozott végrehajtási intézkedéseken keresztül érintik a magánszemélyeket. Az a kérdés tehát, hogy a 2. cikk (1) bekezdésére lehet-e hivatkozni a nemzeti bíróság előtt, tárgytalan, amint megállapítást nyer, hogy a nemzeti jog végrehajtotta ezt a rendelkezést.

52      A 2. cikk (2) bekezdése által megengedett, és a fentiekben ismertetett egyenlő bánásmód elvétől való eltérés a tagállamok számára pusztán lehetőséget jelent. A hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak megállapítása, hogy a nemzeti jogszabályok rendelkezésein keresztül éltek-e ezzel a lehetőséggel, valamint e rendelkezések tartalmának vizsgálata. Az a kérdés, hogy magánszemély hivatkozhat-e az irányelv egyik rendelkezésére a nemzeti jogszabályok által előírt eltéréssel szemben, csak akkor merülne fel, ha ez az eltérés túllépné az irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében megengedett kivételek korlátait.

53      Ebben az összefüggésben először is meg kell állapítani, mint azt a Bíróság már 1984. április 10-én hozott ítéleteiben (14/83. sz., von Colson és Kamann ügy [EBHT 1984., 1891. o.]; 79/83. sz. Harz-ügy [EBHT 1984., 1921. o.]) kimondta, hogy tagállamoknak egy irányelvből fakadó azon kötelezettsége, hogy az abban meghatározott eredményeket elérjék, valamint a Szerződés 5. cikke szerinti azon kötelezettsége, hogy megtegyenek minden megfelelő általános vagy különös intézkedést e kötelezettség teljesítésének biztosítása érdekében, a tagállamok valamennyi hatóságára, így a hatáskörük keretein belül a bíróságokra is vonatkozik. Következésképpen a nemzeti jog, és különösen a 76/207 irányelv végrehajtására bevezetett nemzeti törvényi rendelkezések alkalmazásakor a nemzeti bíróságnak saját nemzeti jogát az irányelv szövegének és céljának fényében kell értelmeznie a 189. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredmény elérése érdekében. Az Industrial Tribunal feladata tehát az irányelv teljes érvényesülésének biztosítása érdekében a Sex Discrimination Order rendelkezéseinek, és különösen 53. cikke (1) bekezdésének értelmezése az irányelv rendelkezéseinek fényében, amint azok fent értelmezésre kerültek.

54      Arra az esetre, ha az eddigiekre tekintettel mégis felmerülne annak kérdése, hogy magánszemély hivatkozhat-e az irányelvre a nemzeti jogszabályok által előírt eltéréssel szemben, fel kell idézni a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatát (lásd különösen a 8/81. sz. Becker-ügyben 1982. január 19-én hozott ítéletet [EBHT 1982., 53. o.]). Még közelebbről, a Bíróság 1986. február 26-án hozott ítéletében (152/84. sz. Marshall-ügy [EBHT 1986., 1986., 723. o.]) nemrégiben úgy ítélte meg, hogy a 76/207 irányelv bizonyos rendelkezései tartalmi szempontból feltétlenek és kellően pontosak, és a magánszemélyek hivatkozhatnak ezekre egy tagállammal szemben, ha a tagállam azt helytelenül ülteti át.

55      Ez a megállapítás a fent hivatkozott, 1986. február 26-án hozott ítéletben az irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében előírt egyenlő bánásmód elvének az 5. cikk (1) bekezdésében említett elbocsátás feltételeivel kapcsolatos alkalmazására vonatkozott. Ugyanez vonatkozik a 2. cikk (1) bekezdésében szereplő elvnek a 3. cikk (1) bekezdésében említett állások betöltésének, valamint a 4. cikkben említett, a szakképzéshez és magasabb szintű szakképzéshez való hozzájutás feltételeivel kapcsolatos alkalmazására, amelyek a jelen ügy tárgyát képezik.

56      Ugyancsak a fent említett, 1986. február 26-án hozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy a magánszemélyek hivatkozhatnak az irányelvre állami intézménnyel szemben függetlenül attól, hogy ez utóbbi mint munkaadó vagy mint hatóság jár el. Olyan hatóság tekintetében, mint amilyen a Chief Constable, meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az derül ki, hogy ez utóbbi a rendőrségi szolgálatok irányításáért felelős tisztviselő. Ilyen hatóság, amelyet az állam a közrend és a közbiztonság fenntartásával bízott meg, bármilyen is legyen egyébként a kapcsolata más állami intézményekkel, nem magánszemélyként jár el. Nem származhat előnye abból, hogy a tagállam, amelyből létét nyeri, nem tartotta be a közösségi jogot.

57      A hatodik kérdésre adandó válasz tehát az, hogy magánszemélyek egy állami hatósággal szemben, amelynek feladata a közrend és a közbiztonság fenntartása, és amely munkáltatóként jár el, hivatkozhatnak a 76/207 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében előírt, férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a 3. cikk (1) bekezdésében említett állások betöltésének, valamint a 4. cikkben említett, a szakképzéshez és magasabb szintű szakképzéshez való hozzájutás feltételeivel kapcsolatos alkalmazására annak érdekében, hogy kizárjanak ezen elvtől való, a nemzeti jogszabályok által előírt eltérést, amennyiben ez az eltérés túllépi az irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében megengedett kivételek korlátait.

58      Az irányelv 6. cikke vonatkozásában, amely – amint az a fentiekben már bemutatásra került – jelen esetben ugyancsak alkalmazandó, a Bíróság már korábban úgy ítélte meg a fent említett, 1984. április 10-én hozott ítéleteiben, hogy e cikk az esetleges hátrányos megkülönböztetés szankcióinak vonatkozásában nem tartalmaz olyan feltétlen és kellően pontos kötelezettséget, amelyre magánszemély hivatkozhatna. Ugyanakkor amennyiben ebből – az általa kifejezésre juttatott általános elv fényében értelmezett – cikkből az következik, hogy minden olyan személynek rendelkeznie kell hatékony bírói jogorvoslati lehetőséggel, akit megítélése szerint nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés ért, e rendelkezés feltétlen és kellően pontos ahhoz, hogy hivatkozni lehessen rá olyan tagállammal szemben, amely saját belső jogrendjében nem biztosítja ennek teljes körű alkalmazását.

59      Meg kell tehát állapítani a hatodik kérdés e részére adott válaszban, hogy a 6. cikk rendelkezésére, mely szerint minden olyan személynek rendelkeznie kell hatékony bírói jogorvoslati lehetőséggel, akit megítélése szerint nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés ért, magánszemélyek hivatkozhatnak olyan tagállammal szemben, amely saját belső jogrendjében nem biztosítja ennek teljes körű alkalmazását.

 Az EGK-Szerződés 224. cikkéről

60      Ami a 224. cikk értelmezésére vonatkozó hetedik kérdést illeti, az előzőekből következik, hogy a 76/207 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi egy tagállamnak, hogy figyelembe vegye a közbiztonság védelmének követelményeit olyan helyzetben, mint amilyen az ügyben szereplő. Ami az irányelvben előírt szabályok tiszteletben tartása tekintetében a bírósági felülvizsgálat biztosítására vonatkozó követelményt illeti, az ügy iratainak egyetlen eleme és a Bíróság elé terjesztett észrevételek egyike sem enged arra következtetni, hogy az Észak-Írországban fennálló súlyos belső zavarok lehetetlenné teszik a bírósági felülvizsgálat működését, vagy hogy a közbiztonság védelméhez szükséges intézkedéseket megfosztaná hatékonyságuktól a nemzeti bíróságok által gyakorolt ilyen felülvizsgálat ténye. Ilyen feltételek mellett a jelen ügyben nem merül fel az a kérdés, hogy egy tagállam hivatkozhat-e az EGK-Szerződés 224. cikkére avégett, hogy eltérjen a számára a közösségi jog, és különösen az irányelv által előírt kötelezettségektől.

61      Így a többi kérdésre adott válaszokra tekintettel a hetedik kérdés tárgytalan.

 A költségekről

62      A Bíróság felé észrevétellel élő Egyesült Királyság és Dánia kormányai, valamint az Európai Közösségek Bizottsága részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban résztvevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

az Industrial Tribunal of Northern Ireland 1984. augusztus 8‑i határozatával hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:

1)      Az 1976. február 9‑i 76/207 tanácsi irányelv 6. cikkében meghatározott hatékony bírósági felülvizsgálat elvével ellentétes az, hogy egy nemzeti hatóság olyan tanúsítványát, amely szerint teljesülnek a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvétől a közbiztonság védelme céljából történő eltéréshez szükséges követelmények, olyan megdönthetetlen bizonyítékként ismerjenek el, amely teljesen kizárja a bíróság felülvizsgálati jogát. A 6. cikk rendelkezésére, mely szerint minden olyan személynek rendelkeznie kell hatékony bírói jogorvoslati lehetőséggel, akit megítélése szerint nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés ért, magánszemélyek hivatkozhatnak olyan tagállammal szemben, amely saját belső jogrendjében nem biztosítja ennek teljes körű alkalmazását.

2)      A nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéseket, amelyeket a közbiztonság védelme céljából alkalmaznak, a 76/207 irányelvben a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód alapelvétől meghatározott eltérések fényében kell vizsgálni.

3)      A 76/207 irányelv 2. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy annak vizsgálata során, hogy a rendőri tevékenység gyakorlásának körülményeiből adódóan a nem meghatározó tényezőnek minősül-e, a tagállam figyelembe veheti a közbiztonság védelmének követelményeit annak érdekében, hogy olyan belső helyzetben, amelyet gyakori merényletek jellemeznek, a rendőrség általános feladatait lőfegyverrel ellátott férfiak részére tartsa fenn.

4)      A 76/207 irányelv 2. cikkének (3) bekezdése által a nők védelme érdekében megengedett, férfiak és nők közötti eltérő bánásmód nem terjed ki azokra a kockázatokra és veszélyekre, amelyeknek munkája végzése során adott helyzetben minden fegyveres rendőr ki van téve, és amelyek nem kifejezetten a nőket érintik.

5)      Magánszemélyek egy állami hatósággal szemben, amelynek feladata a közrend és a közbiztonság fenntartása, és amely munkáltatóként jár el, hivatkozhatnak a 76/207 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében előírt férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a 3. cikk (1) bekezdésében említett állások betöltésének, valamint a 4. cikkben említett a szakképzéshez és magasabb szintű szakképzéshez való hozzájutás feltételeivel kapcsolatos alkalmazására annak érdekében, hogy kizárjanak ezen elvtől való, a nemzeti jogszabályok által előírt eltérést, amennyiben ez az eltérés túllépi az irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében megengedett kivételek korlátait.

Kihirdetve Luxembourgban, az 1986. május 15-i nyilvános ülésen.

* Az eljárás nyelve: angol.