Brüsszel, 2025.12.3.

COM(2025) 3502 final

2025/3502(COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az Ukrajnát támogató jóvátételi hitel létrehozásáról, valamint az Ukrajna-eszköz létrehozásáról szóló, 2024. február 29-i (EU) 2024/792 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról


INDOKOLÁS

1.A JAVASLAT HÁTTERE

•A javaslat indokai és céljai

Az EU szilárdan támogatja Ukrajnát, hiszen az ország jövője az EU-n belül van. Az EU folyamatosan támogatja Ukrajna függetlenségét, valamint a nemzetközileg elismert határain belüli szuverenitását és területi integritását, és rendíthetetlen elkötelezettségét fejezi ki aziránt, hogy továbbra is politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást nyújtson Ukrajnának 1 . Az eszkalálódó orosz agresszió fényében gyors fellépésre van szükség annak biztosítása érdekében, hogy Ukrajna hozzáférjen azokhoz az erőforrásokhoz, amelyekre sürgősen szüksége van. E javaslat célja, hogy biztosítsa az említett sürgős szükségletek kezelésére szolgáló új eszköz létrehozását azáltal, hogy az Oroszország által fizetendő jóvátételek révén visszafizetendő hitel formájában uniós támogatást nyújt Ukrajnának.

A 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított nagyszabású orosz invázió súlyos károkat okozott az országnak és polgárainak. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Európa diplomáciai erőfeszítéseket tett a békés rendezés érdekében, és Ukrajna készen áll arra, hogy párbeszédet kezdjen a háború befejezéséről, Oroszország fokozta támadásait Ukrajna ellen, szándékosan célba véve a polgári lakosságot és a kritikus infrastruktúrákat. Ez az eszkaláció tovább súlyosbította a humanitárius válságot, óriási szenvedést okozott az ukrán népnek, és tovább növelte e provokáció nélkül indított, indokolatlan katonai agresszió hatalmas emberi és pénzügyi költségeit. Oroszország jogellenes agressziós háborúja Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének kirívó megsértése, továbbá sérti az erőszak alkalmazásának az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Alapokmánya 2. cikkének (4) bekezdésében rögzített tilalmát – amely a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabálya – és az ENSZ Alapokmányának egyéb elveit is. Az ukránok által hazájuk védelme érdekében tanúsított bátorság és rendületlen elszántság erejükről tanúskodik, és rendkívüli nagyrabecsülést és elismerést érdemel.

Az orosz támadások közelmúltbeli eszkalálódására válaszul 2025. október 23-án 26 tagállam újólag megerősítette az iránti eltökéltségét, hogy a hasonlóan gondolkodó partnerekkel és szövetségesekkel együttműködve átfogó politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást nyújtson Ukrajnának és az ukrán népnek. Ez a 26 tagállam egyidejűleg az iránt is elkötelezte magát, hogy kezelje Ukrajna 2026–2027-es időszakra vonatkozó sürgető finanszírozási igényeit. A konfliktus kezdete óta az EU, annak tagállamai és az európai pénzügyi intézmények együttesen 187,3 milliárd EUR összegű átfogó támogatást nyújtottak Ukrajnának, ami arról tanúskodik, hogy az EU szilárdan elkötelezett amellett, hogy a szükséges ideig és mértékben támogassa Ukrajnát.

Oroszország agressziójának fokozódása azonban növelte Ukrajna finanszírozási igényét, és sürgős beruházásokat tesz szükségessé az ukrán védelmi technológiai és ipari bázisba. Immár egyértelmű, hogy mind az EU, mind a nemzetközi közösség részéről további forrásokra van szükség. Ukrajna 2026-os és 2027-es finanszírozási igénye várhatóan meghaladja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi előrejelzéseit; az IMF-program IMF általi nyolcadik felülvizsgálata kiemelte, hogy a bizonytalanság és a kockázatok továbbra is kivételesen magasak, és a meglévő program korlátozott mozgástérrel rendelkezik az új sokkhatások – többek között az elhúzódó és intenzívebb háború – kezelésére. Ukrajna 2025. szeptember 9-én hivatalos kérelmet nyújtott be egy új IMF-program iránt a 2026–2029-es időszakra vonatkozó további finanszírozási igény fedezése érdekében. Az, hogy az IMF képes lesz-e folytatni ezt a programot, attól függ, hogy elegendő finanszírozási biztosítékot kap-e a partnerektől, köztük az Uniótól.

Ukrajna nemrégiben benyújtott, az IMF-fel együttműködésben kidolgozott 2026. évi költségvetési tervezete 56 milliárd EUR összegű védelmi és biztonsági kiadást irányoz elő, amelyen belül a természetbeni katonai támogatás 51,6 milliárd EUR-t tesz ki. Tekintettel a háború Ukrajna gazdaságára gyakorolt negatív hatására, a költségvetés olyan projekteket irányoz elő, amelyek a szükséges természetbeni támogatás mellett 43 milliárd EUR összegű nemzetközi támogatást igényelnek. 2025 novemberétől csak 22 milliárd EUR-ra vállaltak szilárd kötelezettséget. Ukrajna korlátozott mozgástérrel rendelkezik további költségvetési kiigazításokra, mivel a további kiadáscsökkentések vagy adóemelések még súlyosabb károkat okozhatnak a gazdaságnak, amely már most is sérülékeny a kulcsfontosságú infrastruktúrát ért károk, a munkaerőhiány, valamint a folyamatos lakóhelyelhagyás és mozgósítás miatt. A gyors pénzügyi támogatás létfontosságú ahhoz, hogy Ukrajna képes legyen fenntartani az alapvető állami funkciókat, biztosítani a makrogazdasági stabilitást és helyreállítani a kritikus infrastruktúrát, valamint be tudjon ruházni a védelmi technológiai és ipari bázisába. Ezek a szükségletek a középtávú helyreállításra és újjáépítésre vonatkozó jelentős igényekkel egy időben állnak fenn.

A G7-ek pénzügyminiszterei a 2025. október 2-i csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozatukban 2 megállapodtak abban, hogy közös lépésekkel fokozott nyomást gyakorolnak Oroszországra annak érdekében, hogy az véget vessen az Ukrajna elleni brutális háborújának, továbbá, hogy támogatják Ukrajna folyamatos önvédelmi erőfeszítéseit. A G7-ek pénzügyminiszterei elkötelezték magukat amellett, hogy számos alternatívát dolgoznak ki Ukrajna finanszírozási igényének kezelésére, azt a lehetőséget is beleértve, hogy a G7-ek joghatóságaiban immobilizált orosz vagyoni eszközök teljes értékét a G7-ek jogi kereteinek megfelelő módon, összehangoltan felhasználják a háború befejezése, valamint az igazságos és tartós ukrajnai béke biztosítása érdekében. Ezen túlmenően az Európai Tanács 2024. június 27-i, 2024. október 17-i, 2024. december 19-i és 2025. október 23-i következtetéseiben kijelentette, hogy az uniós jogra is figyelemmel Oroszország vagyoni eszközeinek mindaddig immobilizáltnak kell maradniuk, amíg Oroszország fel nem hagy az Ukrajna elleni agressziós háborújával, és nem kompenzálja Ukrajnát az e háború által okozott károkért.

Annak ellenére, hogy Ukrajnának finanszírozásra van szüksége az orosz agresszióval szembeni fellépéshez, és – amennyiben lehetséges – az újjáépítéshez, az Unió és tagállamai jelenleg korlátozott kapacitással rendelkeznek ahhoz, hogy további finanszírozást nyújtsanak Ukrajnának, és ez nem felel meg az ukrán szükségletek nagyságrendjének. Mindezek alapján a javaslat szerint létre kell hozni egy új, legfeljebb 210 milliárd EUR összegű támogatási eszközt Ukrajna számára, amelyet Ukrajna csak akkor fizetne vissza, ha jóvátételt kap Oroszországtól, és amelyet az uniós pénzügyi intézmények készpénzegyenlegeiből finanszíroznának, amelyek azért halmozódnak fel, mert az Orosz Központi Bank eszközeihez és tartalékaihoz kapcsolódó ügyletek nem engedélyezettek.

Ukrajnát támogató jóvátételi hitel

Ukrajna hatalmas igényei ellenére az ukrán állam csak rendkívül korlátozott mértékben tud további hitelt felvenni. Ukrajna GDP-arányos államadóssága a háború kezdete óta drasztikusan nőtt: a 2021. év végi kevesebb mint 50 %-ról 2025-re a GDP 85 %-ára (az EKT-hiteleket is beleszámítva a GDP több mint 100 %-ára) emelkedett. Mivel a háború komoly mértékben rombolja a termelékenységet és folyamatosan visszafogja a növekedési dinamikát, Ukrajna jelentős finanszírozási igényét nem lehet úgy kezelni, hogy Ukrajna további hitelt vesz fel.

Ugyanakkor a tagállamok pénzügyei még mindig nem épültek fel az elmúlt évtizedben egymást követő válságokból, többek között az Oroszország ukrajnai háborúja és Oroszország Unió elleni hibrid hadjárata által generált jelentős kiadásokból. Számottevő gazdasági kihívást jelentene, ha a tagállamok további jelentős forrásokat kellene mozgósítaniuk Ukrajna finanszírozására.

Ilyen körülmények között, amikor a folyamatban lévő orosz agresszió megnehezíti Ukrajna adósságdinamiáját, a tagállamok pedig – többek között az orosz cselekmények miatt – pénzügyi kihívásokkal küzdenek, helyénvaló olyan innovatív megoldást kidolgozni, amely várhatóan nem ró pénzügyi terhet sem Ukrajnára, sem a tagállamokra.

A Nemzetközi Jogi Bizottságnak az államoknak a nemzetközi jogot sértő cselekményekért való felelősségéről szóló cikkei tervezetével (ARSIWA) 3 és a nemzetközi szokásjoggal összhangban Oroszország – mint felelős állam – köteles teljes kártérítést nyújtani az Ukrajna elleni agressziós háborúja által okozott kárért. Az ARSIWA 30–32. cikke a következőképpen rendelkezik: „A nemzetközi jogot sértő cselekményért felelős állam köteles: a) megszüntetni ezt a cselekményt, ha az folyamatban van; [...]; A felelős állam köteles teljes kártérítést nyújtani nemzetközi jogot sértő cselekmény által okozott sérelemért. A sérelem magában foglalja az állam nemzetközi jogot sértő magatartása által okozott bármely – vagyoni vagy nem vagyoni – kárt.”

Oroszország azon jogi kötelezettségével összefüggésben, hogy jóvátételt nyújtson a jogellenes agressziós háborúja által okozott károkért, helyénvaló, hogy az Unió korlátozott visszkereset melletti hitelként nyújtsa az Ukrajnát támogató jóvátételi hitelt, amely akkor válik esedékessé és megfizetendővé, amikor Ukrajna háborús jóvátételként készpénzt vagy nem monetáris eszközöket kap, vagy bármely nem territoriális kártalanításhoz vagy pénzügyi ellentételezéshez jut Oroszországtól.

A jóvátételi hitel finanszírozása

A Tanács 2022. február 28-án elfogadta a 2014/512/KKBP határozat 4 módosításáról szóló (KKBP) 2022/335 tanácsi határozatot 5 , amelyben megtiltotta az Orosz Központi Bank tartalékainak és pénzeszközeinek kezelésével kapcsolatos ügyleteket, ideértve az Orosz Központi Bank nevében vagy irányítása szerint eljáró bármely jogi személlyel, szervezettel vagy szervvel folytatott ügyleteket. A Tanács 2022. március 9-én elfogadta a (KKBP) 2022/395 határozatot 6 , hogy ilyen tilalmat vezessen be az orosz Nemzeti Befektetési Alapra (National Wealth Fund) vonatkozóan. Az említett tilalmak következtében a tagállamok pénzügyi intézményei által tartott releváns pénzeszközök „immobilizáltak”. Az Unió határain belül tartott, immobilizált eszközök többségét az EU-ban tartott, mintegy 210 milliárd EUR értékű eszközök teszik ki. Az Európai Tanács ismételten kijelentette továbbá, hogy az uniós jogra is figyelemmel, Oroszország vagyoni eszközeinek mindaddig immobilizáltnak kell maradniuk, amíg Oroszország fel nem hagy az Ukrajna elleni agressziós háborújával, és nem kompenzálja Ukrajnát a háborúja által okozott károkért.

Devizatartalékainak különböző befektetéseiből eredően az Orosz Központi Banknak követelése áll fenn bizonyos uniós pénzügyi intézményekkel szemben. Az érintett pénzügyi intézményeket visszafizetési kötelezettség terheli az Orosz Központi Bankkal szemben, jelenleg azonban az Orosz Központi Bank felé irányuló transzferek tilalma nem teszi lehetővé e pénzügyi intézmények számára, hogy eleget tegyenek ennek. Az Orosz Központi Bank említett követelése Oroszország vagyoni eszköze, amelynek e pénzügyi intézmények visszafizetési kötelezettsége feleltethető meg. Az Orosz Központi Bank említett eszköze – és így a pénzügyi intézmény visszafizetési kötelezettsége – nem sérül, amennyiben nem történik beavatkozás az Orosz Központi Bank tulajdonjogaiba.

Az Orosz Központi Bank felé irányuló transzferek tilalma rendkívüli és váratlan készpénzegyenleg-felhalmozódást eredményez a pénzügyi intézmények mérlegében. Az említett felhalmozódás az Orosz Központi Bank, vagy az Orosz Központi Bank nevében vagy irányítása szerint eljáró bármely jogi személy, szervezet vagy szerv – így például az orosz Nemzeti Befektetési Alap – pénzeszközei és tartalékai immobilizálásának köszönhető, mivel tilos az Orosz Központi Bank, valamint az említett személyek, szervezetek és szervek számára tőkeösszegek és kamatok, kamatszelvények, osztalékok vagy értékpapírokkal kapcsolatos egyéb bevételek kifizetése. Ezek a készpénzegyenlegek nem képezik az Orosz Központi Bank tulajdonát, és azokat nem védi szuverén mentesség.

A jóvátételi hitel finanszírozása érdekében az Unió hitelként felvenné a pénzügyi intézményektől azokat készpénzegyenlegeket, amelyek azért halmozódnak fel, mert az Orosz Központi Bank eszközeivel és tartalékaival kapcsolatos ügyletek nem engedélyezettek. Ezzel az adott pénzügyi intézmény mérlegében szereplő eszközt készpénzről hitelviszonyt megtestesítő uniós instrumentumra cserélnék, ami azonban nem érinti a pénzügyi intézmények azon kötelezettségét, hogy a szankciók feloldását követően visszafizessék azt az Orosz Központi Bank számára.

A jóvátételi hitellel nem sérül az Orosz Központi Bank követelése. Az említett eszközt nem érintik az e javaslatban előírt intézkedések. Az immobilizáció eredményeként a pénzügyi intézmények mérlegében felhalmozódó készpénzegyenlegek nem képezik az Orosz Központi Bank tulajdonát, és nem minősülnek állami vagyoni eszköznek.

Ami a pénzügyi intézményektől történő hitelfelvételt illeti, meg kell jegyezni (KKBP) 2024/577 határozat 7 egyértelművé teszi, hogy az Orosz Központi Bank pénzeszközeihez és tartalékaihoz kapcsolódó, vagy az Orosz Központi Bank nevében vagy irányítása szerint eljáró bármely jogi személy, szervezet vagy szerv – így például az orosz Nemzeti Befektetési Alap – pénzeszközeihez és tartalékaihoz kapcsolódó mérlegtechnikai ügyletek nem tartoznak a 2022. február 28. óta alkalmazandó ügyleti tilalom hatálya alá. A továbbra is engedélyezett mérlegtechnikai ügyletek különösen az elsősorban immobilizált kamatszelvény- vagy osztalékkifizetések és visszafizetések, valamint a lejáró betétek miatt felhalmozódó készpénzegyenlegek újbóli befektetéséhez kapcsolódnak a prudens befektetési politikával összhangban, az alkalmazandó szabályozási követelményeknek megfelelően.

Az Unió az ezen hitelviszonyt megtestesítő instrumentumból származó készpénzbevételeket az Ukrajnát támogató, korlátozott visszkereset melletti jóvátételi hitel finanszírozására használná fel. Ezt a hitelt Ukrajna visszafizetné, amint megkapja az Oroszországtól járó jóvátételeket, amelyek jogszerűen megilletik. Ezért a jóvátételi hitel visszafordítható mechanizmus, amelynek keretében, amint teljesülnek a szankciók megszüntetésének az Európai Tanács és a G7-ek által kifejezett feltételei – nevezetesen Oroszország felhagy az Ukrajna elleni agressziós háborújával és kompenzálja Ukrajnát az e háború által okozott károkért –, Ukrajna visszafizeti azt az Uniónak, az Unió visszafizeti a pénzügyi intézményektől felvett hiteleket, az említett pénzügyi intézmények pedig törlesztenek az Orosz Központi Bank felé.

A pénzügyi intézményektől korlátozott időre hitelként felvett olyan készpénzegyenlegek, amelyek csak azért halmozódnak fel, mert az Orosz Központi Bank eszközeivel és tartalékaival kapcsolatos ügyletek nem engedélyezettek, nem használhatók fel általános uniós kiadásokra, hanem kizárólag az Ukrajnának nyújtott jóvátételi hitel finanszírozásának korlátozott céljára fordíthatók. Ez a megközelítés, amely szerint az Ukrajnának nyújtott hitel finanszírozásához olyan készpénzegyenlegeket használnak fel, amelyek nem a szokásos üzleti környezetben keletkeztek, a helyzetre adott korlátozott és arányos válasz.

A hitelfelvétel során teljes mértékben meg kell védeni az érintett pénzügyi intézmény pénzügyi helyzetét, és lehetővé kell tenni számára, hogy teljesítse az Orosz Központi Bank eszközeihez és tartalékaihoz kapcsolódó valamennyi szerződéses kötelezettségvállalását. E célból a tagállamok visszavonhatatlan, feltétel nélküli és azonnal lehívható garanciákat nyújthatnak az Uniónak e hitelfelvétel alátámasztására. Ezeket a garanciákat a tagállamok az Unió összesített bruttó nemzeti jövedelmében képviselt részarányuknak megfelelő mértékben nyújthatják. Második védelmi vonalként az Unió számára olyan likviditási mechanizmust kell biztosítani, amely szükség esetén lehetővé teszi az uniós hitelfelvételt a visszafizetések támogatása érdekében. Végezetül, a védelem harmadik szintjeként az Unió számára lehetővé kell tenni, hogy uniós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal teljesítse kötelezettségeit. Ez a háromlépcsős védelem biztosítja, hogy ne fordulhasson elő olyan forgatókönyv, amely szerint a hitelt nem fizetik vissza az érintett pénzügyi intézmények számára annak érdekében, hogy azok képesek legyenek teljesíteni az Orosz Központi Bank eszközeivel és tartalékaival kapcsolatos valamennyi szerződéses kötelezettségvállalást.

Az Orosz Központi Bank számára eszközöket és tartalékokat tartó pénzügyi intézmények e beruházás végrehajtására vonatkozó kötelezettségét külön jogi aktusok állapítják meg. Tekintve ezen intézkedések meghozatalának kontextusát és az Unió kül- és biztonságpolitikai célkitűzéseinek – különösen az Unió értékei, alapvető érdekei, biztonsága, függetlensége és integritása megőrzésének, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a nemzetközi jog – így a nemzetközi humanitárius jog – elvei megszilárdításának és erősítésének, az ENSZ Alapokmánya szerinti önvédelemhez való jognak és az agresszió tilalmának, a béke megőrzésének, a konfliktusok kialakulása megelőzésének, a nemzetközi biztonság és a polgári lakosság védelme megerősítésének, valamint az ember által okozott katasztrófákkal, így az Oroszország agressziós háborúja nyomán Ukrajnát és lakosságát sújtó katasztrófákkal szembesülő lakosság megsegítésének – megvalósítására irányuló kísérő javaslatban foglalt intézkedések célját, ezen intézkedések teljes mértékben tiszteletben tartják az Alapjogi Chartában – különösen annak az 52. cikkével összhangban értelmezett 17. cikkében – elismert alapvető jogokat és szabadságokat, mivel indokoltak és arányosak a kitűzött célokkal.

A pénzeszközök felhasználása

Tekintettel Ukrajna finanszírozási igényére és a háború jövőjével kapcsolatos jelentős bizonytalanságra, döntő fontosságú, hogy a jóvátételi hitelt rugalmasan, a helyzetre reagálva alakítsák ki. Rugalmasságot kell biztosítani ahhoz, hogy a pénzt a legsürgetőbb finanszírozási igényre lehessen fordítani függetlenül attól, hogy az a jelenlegi háborús helyzet kapcsán, vagy pedig – békekötés esetén – az újjáépítés elősegítése céljából merül fel.

Ez a javaslat az Ukrajnát támogató jóvátételi hitelről rendelkezik, amelyet kiszámítható, folyamatos, rendezett, rugalmas és megfelelően ütemezett módon biztosítanak annak érdekében, hogy támogassák Ukrajnát finanszírozási és védelmi igényeinek fedezésében, különös tekintettel az Oroszország agressziós háborúja által előidézett igényekre. Konkrétabban, a jóvátételi hitelnek támogatnia kell Ukrajna makroszintű pénzügyi stabilitását és enyhítenie kell az ország külső pénzügyi nehézségeit, függetlenül attól, hogy a háború vagy az újjáépítés okozza azokat, és gazdasági, pénzügyi és technikai együttműködés révén támogatnia kell Ukrajna védelmi ipari kapacitásait.

Ukrajna makroszintű pénzügyi stabilitásának támogatása és külső pénzügyi nehézségeinek enyhítése érdekében a javaslat számos lehetőséget teremt, amelyek révén a forrásokat Ukrajna támogatására lehet fordítani: a támogatás eljuttatható lesz a makroszintű pénzügyi támogatás révén és az Ukrajna-eszköz útján is. A folyósítás mindkét eszköz esetében előfeltételekhez és szakpolitikai feltételekhez lesz kötve. A makroszintű pénzügyi támogatás tekintetében ezeket a feltételeket a Bizottság és Ukrajna közötti egyetértési megállapodásban kell meghatározni, beleértve a bevételnövelésre, a közkiadások fenntarthatóságának és minőségének javítására, valamint az államháztartási gazdálkodás rendszerszintű hatékonyságának, átláthatóságának és elszámoltathatóságának fokozására vonatkozó feltételeket. Ami az Ukrajna-eszköz illeti, e további összegek – így jogállamiság megerősítésére és a korrupció elleni küzdelemre irányuló intézkedések – feltüntetése érdekében aktualizálni kell az Ukrajna-tervet.

Ukrajna védelmi ipari kapacitásainak gazdasági, pénzügyi és technikai együttműködés révén történő támogatása érdekében a javaslat olyan támogatásról rendelkezik, amelynek célja, hogy Ukrajna a jelenlegi válsághelyzetre reagálva képes legyen az ukrán védelmi ipart és annak európai védelmi iparba való integrációját támogató sürgős és jelentős közberuházások végrehajtására. Ukrajna ipari bázisának sürgős, hatékony és autonóm módon történő megerősítése érdekében a jogosultsági kritériumokat olyan módon kell kialakítani, hogy a tevékenységek, a kiadások és az ukrán védelmi ipari bázis támogatására irányuló intézkedések az ukrán védelmi technológiai és ipari bázis újjáépítésére, helyreállítására és korszerűsítésére irányuljanak, figyelembe véve az említett bázisnak az európai védelmi technológiai és ipari bázisba való fokozatos jövőbeli integrációját is Továbbá annak érdekében, hogy Ukrajna a pénzügyi és gazdasági támogatást a körülményekhez leginkább idomuló módon használhassa fel, helyénvaló lehetővé tenni számára, hogy a forrásokat Ukrajna védelmi ipari kapacitásainak támogatására használja fel az igények sokféleségét tükröző különböző végrehajtási módszerek révén.

A jóvátételi hitel keretében rendelkezésre álló pénzügyi és gazdasági támogatást finanszírozási igényének megfelelően fogják Ukrajna rendelkezésére bocsátani. E célból Ukrajna benyújtja majd az ország finanszírozási igényére és forrásaira vonatkozó ukrán finanszírozási stratégiát. Miután a Bizottság értékelést végez, a Tanács jóváhagyja az említett értékelést, és meghatározza az Ukrajna számára az ukrán finanszírozási stratégia végrehajtásának elősegítése érdekében rendelkezésre bocsátandó támogatás összegét.

Ha valamely tagállamot kár éri az Orosz Központi Bankot érintő korlátozásokkal kapcsolatban bevezetett intézkedésekkel összefüggésben a beruházó és az állam közötti ügyekben hozott választottbírósági határozatoknak egy harmadik országban történő végrehajtása következtében, az Uniónak a tagállamokkal kötött, az e károk kockázatát fedező garanciamegállapodások révén biztosítania kell a tisztességes tehervállalást és az adott tagállammal vállalt szolidaritást. Külön javaslatok biztosítják, hogy a méltányos tehervállalási és szolidaritási mechanizmust úgy értelmezzék, hogy az ügyletre vonatkozó tilalom feloldása esetén ne kerüljön sor kettős kifizetésre az Orosz Központi Bank részére. Amennyiben e garanciák keretében összegeket hívnak le, az Unió által a pénzügyi intézményeknek fizetendő összeget ezzel megegyező összeggel kell csökkenteni A pénzügyi intézmények ezt követően azonos összeggel csökkentik az Orosz Központi Bankkal szembeni kötelezettségeiket. Amíg a saját források rendszere és a többéves pénzügyi keret keretében nem hozzák meg a szükséges rendelkezéseket, az említett méltányos tehervállalási és a szolidaritási mechanizmusnak figyelembe kell vennie azokat a tagállamokat, amelyek részt vettek a jóvátételi hitel keretében történő kockázatmegosztásban.

Az egyes tagállamok és az Oroszországi Föderáció között létrejött kétoldalú beruházási megállapodások nincsenek összhangban az Unió által az EUMSZ 207. cikke alapján a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta kidolgozott beruházásvédelmi politikával. Az érintett tagállamoknak az esettől függően vissza kell lépniük ezektől a kétoldalú beruházási megállapodásoktól vagy fel kell mondaniuk azokat, és ennek elérése érdekében közös álláspontot kell elfogadniuk. A Bizottságnak elő kell segítenie a tagállamok közötti koordinációt, többek között jogalkotási javaslatok benyújtásával.

•Összhang a szabályozási terület jelenlegi rendelkezéseivel

A jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatás összhangban lesz az (EU) 2024/792 rendelet 8 , az (EU) 2021/947 rendelet 9 , az 1257/96/EK rendelet 10 , az (EU) 2024/2773 rendelet 11 és az (EU) 2025/1106 rendelet 12 alapján finanszírozott tevékenységekkel, és kiegészíti azokat, valamint megfelel ezen eszközök vonatkozó célkitűzéseinek, beavatkozási logikájának és szabályainak.

A jóvátételi hitel konkrétan a G7-ek ERA-hitelkezdeményezése és az Ukrajna-eszköz keretében az EU által nyújtott támogatást egészíti ki. Különös figyelmet fordítanak egyrészt a jóvátételi hitel, másrészt a SAFE-rendeletben valamint a javasolt EDIP-rendeletben előírt védelmi politikák végrehajtása közötti következetességre és arra, hogy a két intézkedés kölcsönösen erősítse egymást.

•Összhang az Unió egyéb szakpolitikáival

A jóvátételi hitelkezdeményezés keretében nyújtott támogatás összhangban van az Oroszországgal szembeni korlátozó intézkedések (szankciók) alkalmazásával, és kiegészíti az Európai Békekeretet.

Emellett az Európai Tanács által 2022. június 23-án megadott tagjelölti státusz, valamint az Európai Tanács 2023. december 14–15-i ülésén hozott, az Ukrajnával folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szóló határozat egyértelműen kijelöli Ukrajna európai integráció felé vezető útját. Ezért az Ukrajna rezilienciáját és helyreállítását támogató uniós válaszintézkedések csomagja – többek között a jóvátételi hitel révén, amely összhangban lesz az Ukrajna-eszközzel és támogatja annak végrehajtását – szintén hozzá fog járulni Ukrajna előcsatlakozási folyamatának korai szakaszához.

2.JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG

•Jogalap

Az EUMSZ 212. cikke megfelelő jogalap az Unió által olyan harmadik országok számára nyújtott pénzügyi támogatási programokhoz, amelyek nem fejlődő országok.

•Szubszidiaritás (nem kizárólagos hatáskör esetén)

A szubszidiaritás elve teljesül, mivel az Ukrajna megfelelő mértékű támogatásához szükséges közös fellépést a tagállamok egyedül nem tudnák megfelelő mértékben végrehajtani, és az az intézkedés terjedelme és hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósítható. Ennek fő okai a fiskális eszközrendszer és a költségvetés nemzeti szinten jelentkező korlátai, valamint az, hogy a támogatás mértékének és hatékonyságának maximalizálása érdekében a donorok közötti szoros koordinációra van szükség, miközben korlátozni kell a jelenlegi körülmények között meglehetősen szűkös kapacitással rendelkező ukrán közigazgatásra nehezedő terheket. Az EU egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy kiszámítható, folyamatos, rendezett és megfelelően ütemezett módon külső támogatást nyújtson Ukrajnának sürgős költségvetési igényei fedezéséhez, beleértve az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatásához kapcsolódó szükségleteket is.

•Arányosság

Oroszország folytatódó, provokáció nélkül indított és indokolatlan katonai agressziója további pénzügyi támogatást tesz szükségessé Ukrajna számára az e javaslatban ismertetett célkitűzésekkel és módozatokkal összhangban.

Az Ukrajnának nyújtandó javasolt pénzügyi támogatás a megnövekedett finanszírozási igények és a nemzeti hatóságok által Ukrajna védelmi szükségleteire vonatkozóan benyújtott legjobb becslések alapján megfelelő méretűnek tekinthető, figyelembe véve a háborús körülmények okozta nagy fokú bizonytalanságot. A támogatás nem lépi túl az elérni kívánt célhoz, vagyis az Ukrajnának nyújtandó strukturált támogatáshoz és az ahhoz kapcsolódó finanszírozáshoz szükséges mértéket.

A javaslat arányos az azonosított hiányosságok mértékével és súlyosságával, beleértve az Ukrajnának nyújtandó költségvetési támogatás szükségességét, valamint azt, hogy sürgős és jelentős közberuházásokat kell végrehajtani az ukrán védelmi technológiai és ipari bázis támogatása, valamint annak az európai védelmi technológiai és ipari bázisba való integrálása érdekében. A javaslat tiszteletben tartja a lehetséges uniós beavatkozás Szerződések szerinti korlátait.

•A jogi aktus típusának megválasztása

Az európai parlamenti és tanácsi rendelet megfelelő jog aktus, mivel közvetlenül alkalmazandó szabályokat ír elő a jóvátételi hitel végrehajtására vonatkozóan.

3.AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSEK, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI

•A jelenleg hatályban lévő jogszabályok utólagos értékelése / célravezetőségi vizsgálata

E javaslatot megelőzően az EU 2015 óta egy sor makroszintű pénzügyi támogatási műveletet hajtott végre Ukrajna javára. Az Ukrajna javára végrehajtott korábbi makroszintű pénzügyi támogatási műveletek utólagos értékelései azt mutatták, hogy azok a célkitűzéseik, pénzügyi keretösszegeik és szakpolitikai feltételeik szempontjából általában rendkívül relevánsak voltak. E műveletek rendkívül fontos szerepet játszottak különösen Ukrajna fizetésimérleg-problémáinak kezelésében, valamint a gazdaság stabilizálását és külső pozíciója fenntarthatóságának javítását célzó kulcsfontosságú strukturális reformok végrehajtásában. Költségvetési megtakarításokat és pénzügyi előnyöket tettek lehetővé, és katalizátorként működtek a további pénzügyi támogatás és a befektetői bizalom tekintetében. Az e műveletekhez kapcsolódó feltételrendszer kiegészítő jelleget mutatott a kapcsolódó IMF-programokkal. Politikailag erősítő hatást fejtett ki, amely hozzájárult ahhoz, hogy az ukrán hatóságok lépéseket tettek az alapvető reformok irányába, különösen azokon a strukturális szakpolitikai területeken, amelyek más nemzetközi donorprogramok keretében háttérbe szorultak.

•Az érdekelt felekkel folytatott konzultációk

A javaslat ahhoz a 2025. október 23-i nyilatkozathoz kapcsolódik, amelyben 26 tagállam felkérte a Bizottságot arra, hogy – Ukrajna finanszírozási igényeinek értékelése alapján – a lehető leghamarabb terjesszen elő opciókat a pénzügyi támogatásra vonatkozóan, továbbá felkérte a Bizottságot és a Tanácsot arra, hogy vigyék tovább az ezzel kapcsolatos munkát. E javaslat előkészítése során a Bizottság szolgálatai konzultáltak a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel és más bilaterális (ideértve a tagállamokat és a G7-ek tagjait) és multilaterális donorokkal. A Bizottság az ukrán hatóságokkal is rendszeresen egyeztet.

Tekintettel arra, hogy sürgősen elő kell készíteni a javaslatot a társjogalkotók általi időben történő elfogadás céljából, és biztosítani kell, hogy 2026 elejére működőképes legyen, nem lehetett hivatalos konzultációt folytatni az érdekelt felekkel. A megközelítés célja az Oroszország agressziós háborújából eredő, kialakulóban lévő és eszkalálódó védelmi és költségvetési szükségletek kezelése. Ezek az igények magukban foglalják a helyreállítással és az újjáépítéssel kapcsolatos erőfeszítéseket. Az Európai Unió megfelelő kommunikációt és láthatóságot fog biztosítani a jóvátételi hitel keretében végrehajtott célkitűzésekkel és intézkedésekkel kapcsolatban, mind Ukrajnán belül, mind az egész Unióban, valamint nemzetközi szinten is.

•Szakértői vélemények összegyűjtése és felhasználása

A javaslat a makroszintű pénzügyi támogatás terén szerzett évtizedes tapasztalatra, valamint az Unió külső tevékenységéhez kapcsolódó támogatások terén szerzett tapasztalatokra épül.

A Bizottság e javaslatának alapját Ukrajna védelmi szükségleteinek és tágabb értelemben vett makroszintű pénzügyi helyzetének – többek között a nemzetközi pénzügyi szervezetek és más kompetens nemzetközi szervezetek hozzájárulásaira is építő – gondos elemzése képezte. Ez magában foglalja az Ukrajna finanszírozási igényeire vonatkozó legfrissebb előrejelzések rendszeres megvitatását a nemzetközi fórumokon – például a G7-ek és az IMF keretében –, valamint az ukrán hatóságokkal való folyamatos közvetlen kapcsolattartást.

•Hatásvizsgálat

A javaslat célja, hogy egy háború sújtotta országnak sürgős támogatást nyújtson, ezért sürgős jellegére tekintettel nem volt mód hatásvizsgálat elvégzésére. A jóvátételi hitel által fedezendő igények előzetes értékelése többek között az IMF-től és az ukrán hatóságoktól származó friss adatokra támaszkodik. A jóvátételi hitel keretében nyújtandó támogatásnak a közelmúltbeli támogatási kezdeményezések – például a G7-ek ERA-hitelkezdeményezése – tanulságaira és eredményeire kell épülnie.

•Célravezető szabályozás és egyszerűsítés

A javaslat nem kapcsolódik a célravezető szabályozáshoz és az egyszerűsítéshez.

•Alapjogok

A jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatás előfeltétele, hogy Ukrajna továbbra is fenntartsa és tiszteletben tartsa a hatékony demokratikus mechanizmusokat és azok intézményeit – többek között a többpárti parlamentáris rendszert –, a jogállamiságot, valamint biztosítsa az emberi jogok tiszteletben tartását, ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is. A jogállamiság fenntartásának és tiszteletben tartásának ki kell terjednie a korrupció elleni küzdelemre is.

Pozitív jel az ukrán hatóságok reformok melletti elkötelezettsége és politikai akarata – amit kifejezetten alátámaszt, hogy az Európai Tanács 2022 júniusában tagjelölt státuszt adott Ukrajnának, és 2023 decemberében határozatot hozott az Ukrajnával folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdéséről, továbbá hogy Ukrajna ismét sikeresen teljesítette a közelmúltbeli makroszintű pénzügyi támogatási műveletekhez kapcsolódó strukturális politikai feltételrendszert és folytatódott az Ukrajna-terv végrehajtása. 2025. május 14-én Ukrajna ütemterveket fogadott el (többek között) a jogállamiságról, a közigazgatási reformról és a demokratikus intézmények működéséről. A kétoldalú átvilágítási találkozók 2025 szeptemberében zárultak le. Az orosz agresszió kezdete óta az ukrán hatóságok figyelemre méltó rezilienciát mutatnak, és elkötelezettek maradtak e reformok átlátható módon történő végrehajtása és az uniós normákhoz való közelítés mellett, az ország uniós integrációhoz vezető pályáján maradva.

Erre tekintettel a jóvátételi hitel előfeltétele jelenleg teljesítettnek tekintendő. Ezzel párhuzamosan ezen előfeltétel folyamatos betartását a jövőbeli ukrán finanszírozási stratégiák Bizottság általi értékeléséhez kapcsolódó, a folyósításokat megelőző konkrét feltételek is biztosítani fogják. Hasonló támogatási előfeltétel vonatkozik az Ukrajna-terv végrehajtására is.

4.KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK

A javaslat összeegyeztethető a 2021–2027-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret felső határaival és a saját forrásokról szóló határozat felső határaival.

Az Ukrajnát támogató jóvátételi hitel legfeljebb 210 milliárd EUR összegű, korlátozott visszkereset melletti hitel formáját ölti, amelynek visszafizetése az Oroszország által fizetendő jóvátételekből történik. A hitelt a tagállamoktól származó garanciák rendszere vagy a többéves pénzügyi keret alapján nyújtott garancia fogja alátámasztani annak biztosítása érdekében, hogy a jóvátételi hitelből eredő, az Unióra háruló függő kötelezettség összeegyeztethető legyen az uniós költségvetési korlátokkal.

Ahhoz, hogy a megközelítés megfeleljen a kívánt célnak, a tagállamok visszavonhatatlan, feltétel nélküli és azonnal lehívható garanciákat nyújthatnak az Unió számára, az Unió összesített bruttó nemzeti jövedelmében (GNI) képviselt részarányuknak megfelelő mértékben. A jóvátételi hitelhez hozzájárulhatnak harmadik országok azáltal, hogy a tagállamok által nyújtott garanciákon túlmenően visszavonhatatlan, feltétel nélküli és azonnal lehívható garanciákat nyújtanak. Alternatív megoldásként harmadik országok hozzájárulást nyújthatnak pénzügyi intézményektől hitel formájában felvett készpénzegyenlegek átváltásához kapcsolódó árfolyamkockázat-kezelés támogatása révén.

A javaslat a tagállami garanciák mellett biztosítékot is bevezet a keretrendszerbe annak érdekében, hogy egy célzott likviditási mechanizmus révén biztosítsa a program pénzügyi stabilitását, amely mechanizmus rendelkezésre áll az Unió pénzügyi intézményekkel szembeni adósságkötelezettségének visszafizetésére.

A tagállamok által az Uniónak nyújtott garanciák többé nem lesznek lehívhatók, amint hatályba lép és alkalmazandóvá válik az EUMSZ 311. cikkének (2) bekezdése szerinti, az Unió saját forrásainak rendszeréről szóló határozat és az EUMSZ 312. cikke szerinti többéves pénzügyi keret, amelyek rendelkeznek az uniós költségvetés szerinti garanciákról.

A költségvetési vonzatokkal kapcsolatos további részleteket a javaslathoz csatolt pénzügyi kimutatás tartalmazza. A támogatás jóvátételi hitel formájában történő rendelkezésre bocsátása az egyes garanciamegállapodások hatálybalépését követően fokozatosan, egy összegben vagy több részfolyósítással történik. A jóvátételi hitel 2030. december 31-ig áll rendelkezésre, kivéve a kizárólag az ERA-hitelkezdeményezés fenntartásának céljából rendelkezésre bocsátandó támogatást, amely 2055. december 31-ig vehető igénybe.

5.EGYÉB ELEMEK

•Végrehajtási tervek, valamint a nyomon követés, az értékelés és a jelentéstétel szabályai

A jóvátételi hitel maximális összege 210 milliárd EUR, amelyet Ukrajna e javaslat rendelkezései szerinti finanszírozási igényeivel összhangban kell rendelkezésre bocsátani.

A jóvátételi hitelről szóló rendelet végrehajtása céljából Ukrajnának be kell nyújtania az Európai Bizottságnak az ukrán finanszírozási stratégiát, amely részletesen ismerteti Ukrajna finanszírozási igényeit és finanszírozási forrásait az elkövetkező 12 hónapra vonatkozóan. A Bizottságnak értékelnie kell Ukrajna finanszírozási stratégiáját, és pozitív értékelés esetén javaslatot kell benyújtania a Tanácsnak az értékelés végrehajtási határozat útján történő jóváhagyására. A Bizottság javaslata felvázolja az Ukrajna számára az ukrán finanszírozási stratégia végrehajtásának támogatása céljából rendelkezésre bocsátandó támogatás összegét, beleértve a következők céljából rendelkezésre álló támogatás összegét: i. makroszintű pénzügyi támogatás, ii. az Ukrajna-eszközön keresztül nyújtandó támogatás, valamint iii. Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása.

A jóvátételi hitelből nyújtott pénzügyi és gazdasági támogatás igénybevételéhez Ukrajna – főszabály szerint évente hat alkalommal – kellően indokolt forráslehívási kérelmet nyújt be a Bizottsághoz.

Ezenkívül a Bizottság jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jóvátételi hitelről szóló rendelet előző évi végrehajtásáról, amely tartalmazni fogja a végrehajtás értékelését is. A Bizottság továbbá 2031. december 31-ig értékelő jelentést fog benyújtani az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben értékeli a jóvátételi hitelről szóló rendelet alapján nyújtott jóvátételi hitel eredményeit és hatékonyságát, valamint azt, hogy az milyen mértékben járult hozzá a támogatás céljainak megvalósításához.

Végezetül az Európai Parlament illetékes bizottsága az uniós intézmények, különösen az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti párbeszéd elmélyítése, valamint a nagyobb mértékű átláthatóság és elszámoltathatóság biztosítása érdekében felkérheti a Bizottságot e rendelet végrehajtásának megvitatására.

•A javaslat egyes rendelkezéseinek részletes magyarázata

A rendelet I. fejezete az általános rendelkezéseket tartalmazza.

Az 1. cikk meghatározza a rendelet tárgyát, azaz az Ukrajnát támogató jóvátételi hitel létrehozását.

A 2. cikk meghatározza a jóvátételi hitel általános és egyedi célkitűzéseit: Ukrajna makroszintű pénzügyi stabilitásának és védelmi ipari kapacitásának támogatása révén kiszámítható és folyamatos módon pénzügyi és gazdasági támogatás nyújtása Ukrajnának.

A 3. cikk tartalmazza a rendelet fogalommeghatározásait.

A 4. cikk meghatározza a jóvátételi hitel keretében rendelkezésre álló támogatást.

Az 5. cikk leírja a jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatás előfeltételeit.

A rendelet II. fejezete a jóvátételi hitel végrehajtásáról szól.

A 6. cikk előírja, hogy Ukrajna benyújtja a Bizottságnak az ukrán finanszírozási stratégiáját, részletesen ismertetve annak tartalmát, különös tekintettel Ukrajna következő 12 hónapra vonatkozó szükségleteire és finanszírozási forrásaira.

A 7. cikk előírja, hogy a Bizottságnak értékelnie kell az ukrán finanszírozási stratégiát, és meghatározza az értékelés során figyelembe veendő szükséges kritériumokat.

A 8. cikk a pénzügyi és gazdasági támogatás rendelkezésre bocsátásáról szóló tanácsi végrehajtási határozatról rendelkezik.

A 9. cikk előírja, hogy a Bizottság szorosan együttműködik Ukrajnával, a tagállamokkal, az érintett nemzetközi szervekkel és Ukrajna adományozóival, hogy koherens és következetes megközelítés keretében kezeljék Ukrajna pénzügyi és gazdasági támogatás iránti igényeit.

A rendelet III. fejezete a makroszintű pénzügyi támogatásról szól.

A 10 cikk meghatározza a makroszintű pénzügyi támogatás célját, nevezetesen azt, hogy hozzájárul Ukrajna finanszírozási hiányának fedezéséhez, a pozitívan értékelt ukrán finanszírozási stratégiában megállapítottaknak megfelelően.

A 11. cikk előírja, hogy a Bizottságnak meg kell állapodnia Ukrajnával a támogatás szakpolitikai feltételeiről, amelyeket egyetértési megállapodásban kell rögzíteni.

A rendelet IV. fejezete Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatására vonatkozik.

A 12. cikk előírja, hogy a támogatás célja Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása, különösen az ukrán védelmi ipart és annak az európai védelmi iparba történő integrálását támogató sürgős és jelentős közberuházások végrehajtása érdekében.

A 13. cikk meghatározza az Ukrajna védelmi ipari kapacitását támogató tevékenységekre, kiadásokra és intézkedésekre vonatkozó támogathatósági feltételeket.

A 14. cikk előírja, hogy Ukrajnának adatlapot kell készítenie minden olyan, védelmi termékkel vagy egyéb védelmi célú termékkel kapcsolatos tevékenységről, kiadásról vagy intézkedésről, amelyhez támogatást igényel.

A 15. cikk az Ukrajna védelmi ipari kapacitásával foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról rendelkezik.

A 16. cikk előírja, hogy Ukrajna a védelmi ipari kapacitásának támogatása céljából kapott pénzügyi és gazdasági támogatás kezelésének kizárólagos céljából külön számlát nyit.

A 17. cikk megállapítja az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása céljából nyújtott támogatás nyomon követésével kapcsolatos követelményeket.

A 18. cikk meghatározza a védelmi termékekre vonatkozó meglévő keretmegállapodás vagy szerződés módosításának feltételeit.

A 19. cikk lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy – kizárólag a rendelet alkalmazásában – a területükön letelepedett gazdasági szereplőt arra kérjenek, hogy sorolja előre a védelmi termékek bizonyos megrendeléseit.

A rendelet V. fejezete a jóvátételi hitel finanszírozásáról és végrehajtásáról szól.

A 20. cikk előírja, hogy a jóvátételi hitel részletes pénzügyi feltételeit a jóvátételi hitelmegállapodásban kell meghatározni, és megállapít bizonyos kötelező követelményeket.

A 21. cikk megállapítja, hogy a pénzügyi és gazdasági támogatás igénybevételéhez Ukrajnának kellően indokolt forráslehívási kérelmet kell benyújtania a Bizottsághoz.

A 22. cikk előírja, hogy mely követelményeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy a Bizottság határozatot hozhasson egy részletnek a jóvátételi hitel keretében történő felszabadításáról.

A 23. cikk felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy a jóvátételi hitel finanszírozásához szükséges készpénzegyenlegeket hitel formájában az Unió nevében felvegye.

A 24. cikk meghatározza a jóvátételi hitel tekintetében a méltányos tehervállalás és a szolidaritás biztosításának módját.

A 25. cikk előírja, hogy a tagállamok a jóvátételi hitel teljes összegéig terjedő garanciákkal nyújthatnak hozzájárulást.

A 26. cikk meghatározza a Bizottság és a 25. cikkben meghatározott garanciát nyújtó tagállamok között aláírandó garanciamegállapodás rendelkezéseit.

A 27. cikk lehetővé teszi harmadik országok számára, hogy garanciákat nyújtsanak vagy támogassák az árfolyamkockázat-kezelést.

A 28. cikk megállapítja a minősített adatokra és érzékeny információkra vonatkozó szabályokat.

A VI. fejezet a záró rendelkezéseket tartalmazza.

A 29. cikk felhatalmazza a Bizottságot, hogy bizonyos feltételek mellett felhatalmazáson alapuló jogi aktusok fogadjon el.

A 30. cikk az irányítással kapcsolatos bizottsági eljárásokat szabályozza.

A 31. cikk a jóvátételi hitellel kapcsolatos párbeszédről rendelkezik, amely az uniós intézmények, különösen az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti párbeszéd elmélyítését irányozza elő.

A 32. cikk az Európai Parlament és a Tanács tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.

A 33. cikk a hatálybalépésre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.

2025/3502 (COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az Ukrajnát támogató jóvátételi hitel létrehozásáról, valamint az Ukrajna-eszköz létrehozásáról szóló, 2024. február 29-i (EU) 2024/792 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 212. cikkére,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

rendes jogalkotási eljárás keretében,

mivel:

(1)Az Oroszországi Föderáció elnöke 2022. február 24-én Ukrajnában folytatandó katonai műveletet jelentett be, és Oroszország fegyveres erői provokáció nélküli és indokolatlan katonai agressziót indítottak Ukrajna ellen. Ez a jogellenes agressziós háború Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének kirívó megsértése, továbbá sérti az erőszak alkalmazásának az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Alapokmánya 2. cikkének (4) bekezdésében rögzített tilalmát – amely a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabálya – és az ENSZ Alapokmányának egyéb elveit is.

(2)Oroszország Ukrajna elleni, provokáció nélkül indított és indokolatlan agressziós háborújának kezdete óta az Unió, annak tagállamai és az európai pénzügyi intézmények példa nélkül álló támogatást mozgósítottak Ukrajna gazdasági, társadalmi és pénzügyi rezilienciájának megerősítésére. Az említett támogatás ötvözi az uniós költségvetésből származó támogatást, többek között rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatást, valamint az Európai Beruházási Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által nyújtott, részben vagy egészben az uniós költségvetés által garantált támogatást, valamint a tagállamok által nyújtott további pénzügyi támogatást.

(3)Az (EU) 2022/313 európai parlamenti és tanácsi határozat 13 , az (EU) 2022/1201 európai parlamenti és tanácsi határozat 14 , az (EU) 2022/1628 európai parlamenti és tanácsi határozat 15 és az (EU) 2022/2463 európai parlamenti és tanácsi rendelet 16 együttesen 25,2 milliárd EUR makroszintű pénzügyi támogatást bocsátott Ukrajna rendelkezésére 2022 és 2023 folyamán. Ez a támogatás jelentős mértékben hozzájárult Ukrajna makrogazdasági és pénzügyi rezilienciájához e kritikus időszakban.

(4)2024. február 29-én az (EU) 2024/792 európai parlamenti és tanácsi rendelet 17 középtávú rendkívüli eszközként létrehozta az Ukrajna-eszközt, amely összefogja az Unió által Ukrajnának nyújtott kétoldalú támogatást (a továbbiakban: az Ukrajna-eszköz), biztosítva annak koordinációját és a hatékonyságát. A 2024 és 2027 közötti időszakban az Ukrajna-eszköz segítséget nyújt Ukrajna finanszírozási, helyreállítási, újjáépítési és korszerűsítési igényeinek kielégítéséhez, ugyanakkor támogatja Ukrajna reformtörekvéseit az Uniós tagság felé vezető úton.

(5)2024 október 24-én az (EU) 2024/2773 európai parlamenti és tanácsi rendelet 18 létrehozta az Ukrajna-hitelezési együttműködési mechanizmust és rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatást nyújtott Ukrajnának. Az EU ezzel a támogatással járult hozzá a G7-ek rendkívüli bevételek akcelerációjával Ukrajnának nyújtott hitelekre vonatkozó kezdeményezéséhez, amely kollektív erőfeszítéssel segített Ukrajna 2025. évi finanszírozási hiányának kezelésében.

(6)Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja hatalmas kárt okozott Ukrajnában: 2024. december 31-én a helyreállítási és újjáépítési költségek becsült összege 506 milliárd EUR-t tett ki. Emellett Ukrajna elvesztette a nemzetközi pénzügyi piacokhoz való hozzáférését, és az állami bevételei jelentős mértékben csökkentek, miközben a közkiadásai jelentősen nőttek. Ennek fényében jelentős finanszírozási szükségletek várhatóak az elkövetkező évekre.

(7)Ukrajna 2025. szeptember 9-én hivatalos kérelmet nyújtott be a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), hogy egy új program segítsen fedezni a 2026–2029-es időszak további finanszírozási igényeit. Ez a program a korábbi IMF-program helyébe lépne, annak sikeres végrehajtását követően – aminek keretében Ukrajna nyolc felülvizsgálatot zárt le –, de annak figyelembevételével, hogy Oroszország agressziós háborúja folytatódik. Az, hogy az IMF képes lesz-e kivitelezni ezt a programot, attól függ, hogy kap-e elegendő finanszírozási biztosítékot a partnerektől, köztük az Európai Uniótól.

(8)2025. október 23-án 26 tagállam vállalta, hogy segít fedezni Ukrajna sürgető pénzügyi szükségleteit a 2026–2027-es időszakban, többek között azokat is, amelyek katonai és védelmi erőfeszítéseihez szükségesek. Az említett tagállamok nyomatékosították, hogy rendkívül fontos gondoskodni arról, hogy Ukrajna reziliens maradjon, és rendelkezzen az ahhoz szükséges költségvetési és katonai eszközökkel, hogy továbbra is gyakorolni tudja az önvédelemhez való természetes jogát, és továbbra is fel tudjon lépni Oroszország agressziójával szemben, valamint újólag megerősítették, hogy az Európai Unió a hasonlóan gondolkodó partnerekkel és a szövetségesekkel koordinálva továbbra is átfogó politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást fog nyújtani Ukrajnának és népének. Az említett tagállamok továbbá megfogalmazták, hogy minden katonai támogatás, valamint a biztonsági garanciák Ukrajna számára való nyújtására egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának teljes körű tiszteletben tartásával, továbbá az összes tagállam biztonsági és védelmi érdekeinek figyelembevételével fog sor kerülni. Ugyanazon a napon az Európai Tanács arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja és annak az európai és globális biztonságra gyakorolt hatásai egy változó környezetben egzisztenciális kihívást jelentenek az Európai Unió számára.

(9)A konfliktus békés rendezésének elősegítésére irányuló, folyamatban lévő nemzetközi erőfeszítések ellenére tovább folytatódik Oroszország agressziós háborúja, komoly károkat okozva Ukrajna kritikus védelmi, polgári és energetikai infrastruktúrájában, ami jelentős további források mozgósítását teszi szükségessé az ország azonnali finanszírozási igényeinek kezelése érdekében.

(10)Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja az Unió egészére nézve stratégiai geopolitikai fenyegetést jelent, és határozott és egységes fellépést követel meg a tagállamoktól. Ezért alapvető fontosságú, hogy az uniós támogatás gyorsan rendelkezésre álljon, valamint rugalmasan alakítható legyen, biztosítva az azonnali segítségnyújtást és hozzájárulva a jövőbeli újjáépítést megalapozó rövid távú helyreállításhoz.

(11)Az államok nemzetközi jogot sértő cselekményekért való felelősségéről szóló cikkekkel és a nemzetközi szokásjoggal összhangban Oroszország – mint felelős állam – köteles teljes körű jóvátételt nyújtani az agressziós háborúja által okozott sérelemért.

(12)A 2024. június 27-i, 2024. október 17-i és 2024. december 19-i következtetéseiben az Európai Tanács kijelentette, hogy az uniós jogra is figyelemmel, Oroszország vagyoni eszközeinek mindaddig immobilizáltnak kell maradniuk, amíg Oroszország fel nem hagy az Ukrajna elleni agressziós háborújával, és nem kompenzálja Ukrajnát az e háború által okozott károkért.

(13)Tekintettel Ukrajna finanszírozási helyzetére, valamint annak döntő fontosságára, hogy Ukrajna rendelkezzen az Oroszország agressziójával szembeni fellépéshez és – amennyiben lehetséges – az újjáépítéshez szükséges erőforrásokkal, helyénvaló, hogy az Unió további támogatást nyújtson Ukrajna sürgős finanszírozási szükségleteinek kezeléséhez és az IMF-program végrehajtásának megkönnyítéséhez.

(14)Az Unió és tagállamai jelenleg korlátozott kapacitással rendelkeznek ahhoz, hogy további finanszírozást nyújtsanak Ukrajnának, és az nem felel meg a szükségletek nagyságrendjének. Számottevő gazdasági kihívást jelentene, hogy a tagállamok további jelentős forrásokat mozgósítsanak Ukrajna finanszírozására. 2025. március 19-i közleményében a Bizottság felkérte a tagállamokat, hogy az EU védelmi képességeire gyakorolt hatás maximalizálása érdekében koordinált módon használják ki a nemzeti mentesítési rendelkezés által biztosított rugalmasságot. Eddig Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Észtország, Görögország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország, Portugália, Szlovénia, Szlovákia és Finnország döntött úgy, hogy kérelmezi a rendelkezés aktiválását. Bár egy ilyen aktiválás megfelelő eszközt jelent a tagállamok számára ahhoz, hogy növeljék védelmi kiadásaikat az uniós költségvetési szabályok szerinti kötelezettségvállalásuk megsértése nélkül, ennek a hatásait is korlátozzák az évtized egymást követő válságai által súlyosan érintett tagállamok költségvetési megszorításai.

(15)Mindezek fényében, és az Uniót és a tagállamokat terhelő nehézségek ellenére a jelenlegi válsághelyzetre válaszul és annak következtében biztosítani kell, hogy Ukrajna elegendő és folyamatos pénzügyi támogatásban részesüljön. E célból helyénvaló egy olyan eszközt létrehozni, amely uniós támogatást nyújt Ukrajnának Oroszország által fizetendő jóvátételek révén visszafizetendő hitel formájában (a továbbiakban: jóvátételi hitel).

(16)A jóvátételi hitelnek kiszámítható, folyamatos, rendezett, rugalmas és megfelelően ütemezett módon kell pénzügyi támogatást nyújtania Ukrajnának annak érdekében, hogy segítse Ukrajnát finanszírozási és védelmi igényeinek, különösen az Oroszország agressziós háborúja által előidézett igényeknek a fedezésében. Konkrétabban, a jóvátételi hitelnek támogatnia kell Ukrajna makroszintű pénzügyi stabilitását és meg kell könnyítenie annak külső finanszírozását, valamint gazdasági, pénzügyi és technikai együttműködés révén támogatnia kell Ukrajna védelmi ipari kapacitásait, hozzájárulva ezáltal ahhoz, hogy Ukrajna minőségi katonai fölényhez jusson.

(17)A jóvátételi hitelnek 210 000 000 000 EUR összegig terjedő hitel formájában kell – bizonyos feltételek mellett – támogatást nyújtania Ukrajnának. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvére tekintettel a Bizottságnak a jóvátételi hitelt részletekben kell rendelkezésre bocsátania, amelyek egy vagy több részösszegként folyósíthatók.

(18)A jóvátételi hitel keretében Ukrajnának nyújtott támogatás rendelkezésre bocsátásának előfeltétele, hogy Ukrajna továbbra is fenntartsa és tiszteletben tartsa a hatékony demokratikus mechanizmusokat, többek között a többpárti parlamentáris rendszert és a jogállamiságot, valamint garantálja az emberi jogoknak – beleértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak – a tiszteletben tartását. A jogállamiság fenntartásának és tiszteletben tartásának magában kell foglalnia a korrupció elleni küzdelmet is.

(19)A jóvátételi hitel keretében rendelkezésre álló pénzügyi és gazdasági támogatást Ukrajna finanszírozási igényeivel összhangban kell az ország rendelkezésére bocsátani. E célból Ukrajnának ukrán finanszírozási stratégiát kell benyújtania az ország finanszírozási igényeinek és forrásainak ismertetésére. Az ukrán finanszírozási stratégiának tartalmaznia kell az Ukrajna költségvetésére, pénzügyi és gazdasági helyzetére, valamint a nemzetközi közösség által Ukrajnának nyújtott támogatásra vonatkozó főbb információkat.

(20)A Bizottságnak indokolatlan késedelem nélkül értékelnie kell az ukrán finanszírozási stratégiát, és Ukrajnával szoros együttműködésben kell eljárnia. Tekintettel arra, hogy Ukrajnának mind a költségvetési támogatás, mind a védelmi ipari kapacitásokhoz nyújtott támogatás iránti igénye jelentős, továbbá tekintettel egyes külső partnerek megkötéseire az általuk nyújtott támogatás vonatkozásában, helyénvaló megállapítani a jóvátételi hitel indikatív elosztását e két finanszírozási igény között. Az elosztásnak azért kell indikatívnak lennie, hogy tükrözze azokat a változó körülményeket, amelyek hatással lehetnek Ukrajna finanszírozási igényeire, és hogy ezek az igények továbbra is kiszámítható, folyamatos, rendezett, rugalmas és megfelelően ütemezett módon ki legyenek elégítve. Az ukrán finanszírozási stratégia értékelése során a Bizottságnak szem előtt kell tartania, hogy az előrejelzett külső finanszírozási hiány összhangban van-e ezzel az indikatív felosztással.

(21)Tekintettel a bevezetett intézkedések pénzügyi hatásainak fontosságára, a végrehajtási hatásköröket a Tanácsra kell ruházni, amelynek egy bizottsági javaslat alapján kell eljárnia. A Tanácsnak végrehajtási határozattal kell jóváhagynia az ukrán finanszírozási stratégia értékelését, és törekednie kell arra, hogy a javaslat elfogadása után indokolatlan késedelem nélkül fogadja el a határozatot. A végrehajtási határozatban meg kell határozni annak a támogatásnak az összegét, amely Ukrajna rendelkezésére fog állni az ukrán finanszírozási stratégia végrehajtásának támogatása céljából, beleértve egyrészt a költségvetési támogatás, másrészt az Ukrajna védelmi ipari kapacitásához nyújtott támogatás összegét. A végrehajtási határozatban meg kell határozni a költségvetési támogatás részleteinek maximális számát és indikatív értékét is. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvére tekintettel, valamint az ukrán hatóságok likviditáskezelésének megkönnyítése és a kiszámíthatóság biztosítása érdekében helyénvaló, hogy ez a költségvetési támogatás elviekben legfeljebb négy részletben legyen folyósítható. Kivételesen, ami a kizárólag az ERA-hitelkezdeményezésre szánt támogatást illeti, amennyiben a jóvátételi hitel keretében nyújtott valamennyi nem címzett támogatást tanácsi végrehajtási határozat útján rendelkezésre bocsátották, az Uniónak rendelkezésre kell bocsátania a fennmaradó címzett költségvetési támogatást, amelynek szabályait egy egyetértési megállapodásban kell rögzíteni a Bizottság és Ukrajna között (a továbbiakban: az egyetértési megállapodás).

(22)Pénzügyi és gazdasági támogatást kell rendelkezésre bocsátani Ukrajna számára költségvetési támogatás formájában, hogy fedezhesse finanszírozási igényeit. Az említett igények rugalmas kielégítésének biztosítása érdekében helyénvaló a támogatást többféleképpen – azaz makroszintű pénzügyi támogatás és az Ukrajna-eszköz III. fejezete alapján végrehajtandó hitel formájában – nyújtani.

(23)Az Ukrajna-eszköz III. fejezete finanszírozást biztosít Ukrajnának, ha kielégítően teljesíti az Ukrajna reform- és beruházási menetrendjét meghatározó Ukrajna-tervben meghatározott feltételeket. Helyénvaló úgy rendelkezni, hogy a jóvátételi hitelből származó összegeket az Ukrajna-eszközön keresztül használják fel; e középtávú eszköz támogatni hivatott Ukrajna helyreállítását és újjáépítését, fokozatos belső piaci integrációját, valamint többek között az uniós értékekhez és az uniós szabályokhoz, normákhoz, szakpolitikákhoz és gyakorlatokhoz (a továbbiakban: uniós vívmányok) való, a jövőbeli uniós tagság céljából történő fokozatos igazodáshoz szükséges politikai, intézményi, jogi, közigazgatási, társadalmi és gazdasági reformok elfogadását és végrehajtását, és ezáltal hozzájárul a kölcsönös stabilitáshoz, biztonsághoz, békéhez, jóléthez és fenntarthatósághoz. Aktualizálni kell az Ukrajna-tervet, hogy tartalmazza ezeket a további összegeket, ideértve a jogállamiság megerősítésére és a korrupció elleni küzdelemre irányuló intézkedéseket. Módosítani kell az Ukrajna-eszközt annak érdekében, hogy ezeket a további összegeket rajta keresztül végre lehessen hajtani.

(24)Az egyetértési megállapodásban meg kell határozni a makroszintű pénzügyi támogatás szakpolitikai feltételeit. Az egyetértési megállapodásnak tartalmaznia kell Ukrajna megfelelő kötelezettségvállalásait, ideértve azokat, amelyek célja a bevételnövelés, a közkiadások fenntarthatóságának és minőségének javítása, valamint az államháztartási gazdálkodás rendszerszintű hatékonyságának, átláthatóságának és elszámoltathatóságának fokozása. Ukrajna arra használhatja fel az ilyen makroszintű pénzügyi támogatást, hogy jóvátétel formájában segítséget nyújtson – többek között az Európa Tanács égisze alatt létrehozott, Ukrajnával kapcsolatos követelésekkel foglalkozó bizottságon keresztül – az Oroszország jogellenes cselekményei miatt kárt szenvedett személyeknek.

(25)Az e rendelet végrehajtásához szükséges egységes feltételek biztosítása és a hatékonyság érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás említett feltételeit a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel 19 összhangban a tagállamok képviselőiből álló bizottság felügyelete alatt megtárgyalja az ukrán hatóságokkal. Tekintettel a támogatás potenciálisan jelentős hatásaira, helyénvaló a 182/2011/EU rendelet szerinti vizsgálóbizottsági eljárást alkalmazni. Figyelembe véve az Ukrajnának szánt jóvátételi hitel összegét, a vizsgálóbizottsági eljárást az egyetértési megállapodás elfogadására, valamint a jóvátételi hitel esetleges csökkentésére vagy megszüntetésére kell alkalmazni.

(26)A jóvátételi hitelnek pénzügyi és gazdasági támogatást kell nyújtania Ukrajnának mint háborús országnak, amelynek az agresszióval szembeni védekezési képessége szervesen kapcsolódik a pénzügyi stabilitásához, illetve annak függvénye. Ez indokolja, hogy az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és gazdasági támogatás egy konkrét összege Ukrajna azon képességének növelésére szolgál, hogy meg tudjon birkózni az ország védelmi és katonai képességeinek megerősítését célzó költségvetési igényekkel, hozzájárulva ezáltal Ukrajna minőségi katonai fölényének biztosításához. A pénzügyi és gazdasági támogatás azt a célt szolgálja, hogy Ukrajna a jelenlegi válsághelyzetre reagálva és azzal összefüggésben olyan halaszthatatlan és jelentős közberuházásokat tudjon végrehajtani, amelyek támogatják az ukrán védelmi ipart és annak integrációját az európai védelmi iparba. Ez a támogatás elsősorban az ukrán védelmi technológiai és ipari bázis újjáépítéséhez, helyreállításához és korszerűsítéséhez járul hozzá, és célja, hogy fokozza a védelmi ipari készültséget – figyelembe véve az említett bázisnak az európai védelmi technológiai és ipari bázisba való fokozatos jövőbeli integrációját is –, mindezt úgy, hogy az Unió–Ukrajna együttműködés útján támogatja a védelmi termékek és egyéb védelmi célú termékek ütemezett rendelkezésre állását.

(27)Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatását célzó pénzügyi és gazdasági támogatást olyan védelmi termékekkel vagy egyéb védelmi célú termékekkel kapcsolatos tevékenységekre, kiadásokra és intézkedésekre kell rendelkezésre bocsátani, amelyek megfelelnek bizonyos támogathatósági kritériumoknak. Ukrajna védelmi ipari bázisának halaszthatatlan, hatékony és független megerősítése érdekében a támogathatósági kritériumokat oly módon kell megállapítani, hogy az ukrán védelmi ipari kapacitás támogatására irányuló tevékenységek, kiadások és intézkedések az ukrán védelmi technológiai és ipari bázis újjáépítésére, helyreállítására és korszerűsítésére irányuljanak, figyelembe véve továbbá az említett bázis fokozatos jövőbeli integrációját az európai védelmi technológiai és ipari bázisba. Ebben az összefüggésben annak vizsgálatakor, hogy a gyártókat ellenőrzik-e harmadik országok vagy harmadik országbeli szervezetek, az „ellenőrzés” azt jelenti, hogy képesek-e meghatározó befolyást gyakorolni valamely jogalany felett akár közvetlenül, akár pedig közvetve (egy vagy több köztes jogalanyon keresztül).

(28)Annak érdekében, hogy a pénzügyi és gazdasági támogatást Ukrajna a körülményekhez legjobban igazodva használhassa fel, helyénvaló lehetővé tenni számára, hogy a különböző igényeknek megfelelően eltérő végrehajtási módszerekkel használja fel a forrásokat védelmi ipari kapacitásának támogatására. Helyénvaló kiváltképp, hogy a forrásokat olyan tevékenységek, kiadások és intézkedések támogatására használják fel, amelyek Ukrajnát, illetve az ukrán védelmi technológiai és ipari bázist aktívan támogató országokban, vagy ezekkel együttműködésben valósulnak meg. A források hozzájárulhatnak az (EU) [EDIP-rendelet] rendelet szerinti, Ukrajna támogatását célzó eszközhöz, az Ukrajna-eszközzel létrehozott, Ukrajna számára fenntartott beruházási kerethez a kettős felhasználású termékek tekintetében, vagy más uniós programokhoz. A forrásoknak emellett lehetővé kell tenniük Ukrajnának, hogy messzemenően beavatkozzon a védelmi termékek iránti keresletbe, hogy megfelelő feltételeket teremtsen a gyártási kapacitás bővítésébe és az új termékek fejlesztésébe történő nagyszabású beruházások ösztönzéséhez. E célból lehetővé kell tenni Ukrajna számára, hogy a forrásokat olyan védelmi termékek tömeges beszerzésének megindítására használja, amelyeket az ukrán védelmi technológiai és ipari bázis és az európai védelmi technológiai és ipari bázis állít elő, és e beszerzéseket az (EU) 2025/1106 tanácsi rendelettel 20 létrehozott SAFE eszköz szerinti közbeszerzésen keresztül vagy – jóváhagyástól függően – más módokon valósítsa meg.

(29)E rendeletnek a SAFE eszközzel együtt történő zökkenőmentes végrehajtása érdekében helyénvaló hasonló támogathatósági feltételeket alkalmazni. Figyelembe véve a tényt, hogy Ukrajna háborúban áll, és területének védelme gyakran azon múlik, hogy bizonyos termékek rendelkezésére állnak-e nagyon rövid időn belül, lehetővé kell tenni számára, hogy olyan termékeket is be tudjon szerezni, amelyek nem felelnek meg ezeknek a támogathatósági feltételeknek, amennyiben sürgősen szüksége van ilyen termékekre, és amennyiben közbeszerzés útján nem áll rendelkezésre alternatív termék. A 2009/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 21 – a tagállamok biztonsági követelményeinek és az EUMSZ szerinti kötelezettségeknek való megfelelés érdekében – létrehoz többek között egy megfelelő jogszabályi keretet a szerződések odaítélésére irányuló közbeszerzési eljárások összehangolására; e keret az európai védelmieszköz-piac létrehozásának előfeltétele. Nem alkalmas azonban arra, hogy kielégítse egy olyan ország sürgős és tömeges szükségleteit, amely az Unió határain háborúban áll. Ilyen körülmények között helyénvaló lehet megnyitni egy meglévő keretmegállapodást Ukrajna ajánlatkérő szervei előtt, még akkor is, ha azok eredetileg nem voltak részes felek, és ha erről a lehetőségről az eredeti keretmegállapodás nem rendelkezett.

(30)A pénzügyi és gazdasági támogatás általános struktúrája attól függ, hogy a különböző felek hogyan járulnak hozzá Ukrajna finanszírozási igényeinek kielégítéséhez. Következésképpen helyénvaló, hogy az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatására szolgáló pénzügyi és gazdasági támogatás lehetővé tegye Ukrajnának, hogy együttműködjön olyan harmadik országokkal, amelyek szintén támogatják Ukrajna védelmi ipari kapacitását. Konkrétan ez azt jelenti, hogy lehetővé kell tenni Ukrajnának, hogy a támogatást védelmi ipari kapacitásának támogatására használja fel olyan országokkal együttműködve, amelyek nem mennek szembe az Unió és tagállamai biztonsági és védelmi érdekeivel, feltéve, hogy ezek az országok jelentős további támogatást nyújtanak Ukrajnának, amely felhasználható Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatását szolgáló kiadások céljaira, és hogy az ilyen kiadások nyitva állnak mind az európai, mind az ukrán ipar részvétele előtt. Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása keretében Ukrajnának megfelelő lépéseket kell tennie, hogy a forrásokat ne használják fel olyan országokban, amelyek nem támogatják Ukrajnát, mert ez nem járulna hozzá a támogatás céljához.

(31)E rendelet nem érinti a bizonyos védelmi termékek és technológiák használatát, fejlesztését, illetve előállítását tiltó, alkalmazandó nemzetközi jogot.

(32)Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatását a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elveivel összhangban kell végrehajtani, biztosítva az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét az (EU, Euratom) 2024/2509 európai parlamenti és tanácsi rendelet 22 223. cikkének (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Az erre vonatkozó részletes követelmények a Bizottság és Ukrajna között aláírandó megállapodás tárgyát képezhetik. Ezen túlmenően az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása céljából folyósított pénzügyi és gazdasági támogatás kezelésére Ukrajnának nyitnia kell egy egységes számlát, amelyen keresztül a támogatást kezelik, és a Bizottságnak nyomon kell tudnia követni ezt a számlát.

(33)Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásához nyújtott támogatás végrehajtásának elősegítésére a Bizottságnak létre kell hoznia az Ukrajna védelmi ipari kapacitásával foglalkozó szakértői csoportot. Ennek a szakértői csoportnak tanácsot kell adnia a Bizottságnak Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása tárgyában.

(34)A Bizottságnak nyomon kell követnie az Ukrajna védelmi ipari kapacitásához nyújtott támogatás végrehajtását, ideértve kiváltképp a termékek szállítását. E célból különböző nyomonkövetési intézkedéseket kell létrehozni, amelyek tükrözik a végrehajtás különböző módszereit.

(35)A 2009/81/EK irányelv többek között megfelelő jogszabályi keretet hoz létre a tagállamok biztonsági érdekeinek és az EUMSZ-ből adódó kötelezettségeknek egyaránt eleget tevő, szerződések odaítélésére irányuló közbeszerzési eljárások összehangolására. E célból a 2009/81/EK irányelv gondoskodik különösen a válsághelyzetek kezeléséről, mégpedig azáltal, hogy egyedi rendelkezéseket ír elő, melyeket sürgős válsághelyzetekben kell alkalmazni, például az ajánlatok beérkezésére vonatkozó határidők lerövidítését és a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásának lehetőségét. Bizonyos sürgős esetekben azonban előfordulhat, hogy ezek a szabályok nem elegendőek, főképp akkor, ha a válsághoz kapcsolódó szükséghelyzetet csak úgy lehet kezelni, ha Ukrajna és legalább egy tagállam közös beszerzésben vesz részt. Ilyen esetekben a szóban forgó országok biztonsági érdekeinek biztosítására nem kínálkozik más megoldás, mint egy meglévő tagállami keretmegállapodás vagy szerződés megnyitása Ukrajna ajánlatkérő szervei előtt, amelyek eredetileg nem voltak a keretmegállapodás részes felei, még akkor is, ha ezt a lehetőséget az eredeti keretmegállapodás nem írta elő. Mivel e rendelet hatálybalépésének időpontjában a 2009/81/EK irányelv nem rendelkezik ezekről a lehetőségekről, e rendelet lehetővé teszi az említett irányelv rendelkezéseinek kiegészítését vagy az azoktól való eltérést a jelenlegi válsághelyzetben, melyet Oroszország agressziós háborúja idézett elő, feltéve, hogy a keretmegállapodást megkötő vállalkozás a beleegyezését adta. Az Ukrajnának szánt kiegészítő mennyiségek tekintetében az ukrán ajánlatkérő szervekre ugyanazokat a feltételeket kell alkalmazni, mint az eredeti keretmegállapodást megkötő eredeti ajánlatkérő szervre. Emellett megfelelő átláthatósági intézkedéseket kell hozni annak biztosítására, hogy valamennyi potenciálisan érdekelt fél tájékoztatást kapjon.

(36)Az (EU) 2025/1106 tanácsi rendelet a tagállamok pénzügyi támogatásáról rendelkezik, mely azt a célt szolgálja, hogy az Unió biztonsági környezetének jelentős romlásából eredő válsághelyzetre válaszul sürgős és jelentős közberuházásokat tudjanak végrehajtani az európai védelmi ipar támogatása érdekében. Az így létrehozott eszközzel az Unió megkezdte a tagállamok támogatását annak érdekében, hogy gyorsan tudjanak megrendeléseket leadni, arra ösztönözve a védelmi ipari ágazatot, hogy nagyon rövid idő alatt beruházzon a termelési kapacitások megerősítésébe, és kielégíthesse ezzel a tagállamok szükségleteit 2030-ig. Emellett ez a rendelet támogatja, hogy az európai védelmi technológiai és ipari bázis ukrán megrendeléseket kapjon, ami elősegíti az együttműködést egyrészt az európai, másrészt az ukrán védelmi technológiai és ipari bázis között. Ez a kivételesen nagy kereslet a védelmi termékek széles köre iránt annak közvetlen kockázatával jár, hogy súlyos visszás hatást gyakorolhat a belső piac megfelelő működésére. E kockázat kezelése érdekében és e rendelet célkitűzéseire tekintettel, figyelembe véve Ukrajna sajátos helyzetét, az érintett védelmi termékek rendelkezésre állásának biztosítását célzó uniós szintű előresorolási intézkedések nélkülözhetetlennek bizonyulhatnak a védelmi termékek belső piaca és ellátási láncai megfelelő működésének biztosításához. Lehetővé kell tenni a Bizottság számára e tekintetben, hogy valamely tagállam kérésére a védelmi termékek szállításának megkönnyítésére irányuló kiemelt fontosságú kérelemmel éljen e rendelet célkitűzéseinek elérése érdekében.

(37)A kiemelt fontosságú kérelmeknek abból kell állniuk, hogy a Bizottság valamely tagállam kezdeményezésére azzal a kéréssel fordul az Unióban letelepedett érintett gazdasági szereplőkhöz, hogy fogadjanak el vagy soroljanak előre a válság szempontjából releváns termékekre vonatkozó megrendeléseket. Ezek a kiemelt fontosságú kérelmek csak akkor alkalmazhatók, ha a védelmi ellátási láncok rendes működésének biztosításához szükségesek és arányosak, és céljuk Ukrajna támogatása kell, hogy legyen, amely súlyos nehézségekkel szembesül akár megrendelések leadása, akár védelmi termékek szállításáról szóló szerződések végrehajtása során. Lehetővé kell tenni a gazdasági szereplők számára, hogy elutasítsák, hogy kiemelt fontosságú kérelem címzettjei legyenek. A kiemelt fontosságú kérelemnek objektív, tényszerű, mérhető és megalapozott adatokon kell alapulnia. Figyelembe kell vennie a vállalkozások jogos érdekeit, valamint a gyártási sorozatban eszközölt változtatásokhoz szükséges költségeket és erőfeszítéseket. A kiemelt fontosságú kérelem elfogadása esetén az ennek teljesítésére vonatkozó kötelezettségnek elsőbbséget kell élveznie a magánjog vagy a közjog szerinti teljesítési kötelezettségekkel szemben. Tekintettel a belső piac és a belső piaci ellátási láncok megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen védelmi termékekkel való ellátás biztosításának fontosságára, a kiemelt fontosságú kérelmek teljesítésére vonatkozó kötelezettség teljesítése nem vonhatja maga után a harmadik felekkel szembeni felelősséget az olyan károkért, amelyek valamely tagállam joga által szabályozott szerződéses kötelezettségek megszegéséből eredhetnek abban a mértékben, amennyiben az elrendelt előre sorolásnak való megfeleléshez a szerződéses kötelezettségek megszegésére volt szükség. Amennyiben a gazdasági szereplő kifejezetten elfogadta a kiemelt fontosságú kérelmet, és a Bizottság az elfogadást követően végrehajtási jogi aktust fogadott el, a gazdasági szereplőnek meg kell felelnie az említett végrehajtási jogi aktusban foglalt valamennyi feltételnek. Amennyiben a gazdasági szereplő nem felel meg a végrehajtási jogi aktusban meghatározott feltételeknek, elveszíti a szerződéses felelősség alóli mentesülés előnyeit. Amennyiben a meg nem felelés szándékos vagy súlyos gondatlanságnak tulajdonítható, a Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy az arányosság elvére is figyelemmel pénzbírságot szabjon ki a gazdasági szereplőre.

(38)Tekintettel arra, hogy külön összegeket kell rendelkezésre bocsátani költségvetés-támogatásra és Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatására, a végrehajtásuk során biztosítani kell a koherenciát és a kiegészítő jelleget.

(39)Ezt a rendeletet bizonyos tagállamok biztonság- és védelempolitikája egyedi jellegének sérelme nélkül kell alkalmazni.

(40)A Bizottság és az ukrán hatóságok között megkötendő jóvátételi hitelmegállapodásnak olyan rendelkezéseket kell tartalmaznia, amelyek összhangban vannak az Unió és Ukrajna által aláírt, 2024. június 20-án hatályba lépett, az (EU) 2024/792 rendelet 9. cikkében említett, Ukrajna-eszköz szerinti keretmegállapodásban meghatározott jogokkal, felelősségekkel és kötelezettségekkel. Ez biztosítani fogja, hogy hatékony védelemben részesüljenek az Unió jóvátételi hitelhez kapcsolódó pénzügyi érdekei, és megfelelő intézkedésekről gondoskodik a támogatással kapcsolatos csalás, korrupció és bármely más szabálytalanság megelőzése és az ellenük való küzdelem terén. A hitelmegállapodás továbbá az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelettel összhangban biztosítani fogja a szükséges jogokat és hozzáférést – az uniós források végrehajtásában részt vevő harmadik felek tekintetében is – a Bizottság, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), az Európai Számvevőszék és adott esetben az Európai Ügyészség számára a jóvátételi hitel rendelkezésre állásának időszaka alatt és azt követően. Ukrajnának az Ukrajna-eszköz szerinti keretmegállapodásban előírt eljárásokkal összhangban jelentenie kell a Bizottságnak a pénzeszközök felhasználásával kapcsolatos szabálytalanságokat is.

(41)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 223. cikkének (4) bekezdésével összhangban a jóvátételi hitelmegállapodásnak biztosítania kell, hogy az Uniónál a jóvátételi hitellel kapcsolatban felmerült valamennyi költséget Ukrajna viselje, beleértve adott esetben a külföldi pénznemekre és külföldi pénznemekből történő átváltás költségeit is.

(42)Tekintettel Ukrajna nehéz helyzetére, melyet Oroszország agressziós háborúja okozott, és annak érdekében, hogy támogassa Ukrajnát a tartós stabilitás felé vezető úton, helyénvaló, hogy az Unió korlátozott visszkereset melletti hitel formájában nyújtson jóvátételi hitelt Ukrajnának, amely akkor válik esedékessé és megfizetendővé, amikor Ukrajna háborús jóvátételként készpénzt vagy nem monetáris eszközöket kap, vagy bármely nem territoriális kártalanításhoz vagy pénzügyi ellentételezéshez jut Oroszországtól.

(43)A jóvátételi hitel részét képező pénzforrások felszabadítása attól függ, hogy a Bizottság pozitívan értékeli-e az Ukrajna által benyújtott forráslehívási kérelmet. A makroszintű pénzügyi támogatás esetében a feltételek értékelése nem érintheti az egyéb uniós programok és eszközök szerinti feltételek teljesülésének értékelését. Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásához nyújtott támogatás tekintetében a pénzeszközök felszabadítását olyan tevékenységekre, kiadásokra és intézkedésekre vonatkozó szerződésekhez vagy megállapodásokhoz kell kötni, amelyek Ukrajna védelmi ipari kapacitását támogatják, és védelmi termékekhez vagy egyéb védelmi célú termékekhez kapcsolódnak.

(44)Ennek a rendeletnek megfelelő rendelkezéseket kell megállapítania a jóvátételi hitel finanszírozására vonatkozóan.

(45)Oroszország Ukrajna elleni, pusztító következményekkel járó agressziós háborúja jelentős továbbgyűrűző hatásokkal jár az Unióra nézve, többek között a külső határait fenyegető veszélyek, a kiber- és hibrid támadások, az energetikai és közlekedési zavarok, a kényszerű migráció és a keleti szomszédság destabilizálása révén, és ezáltal hatással van az Unió és tagállamai biztonsági, védelmi és gazdasági érdekeire. A válság, melyet Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja eredményezett, nemcsak az Unió és Ukrajna védelmi ipari ágazatának hiányosságait fedte fel, hanem rávilágított arra is, hogy Ukrajna és az Unió biztonsága elválaszthatatlanul összekapcsolódik, és hogy az Unió békéje, jóléte és rezilienciája attól függ, hogy Ukrajna képes-e megvédeni szuverenitását és területi integritását. Ezért az Uniónak gondoskodnia kell azokról az eszközökről, amelyek a kollektív védelmének és rezilienciájának megerősítéséhez szükségesek, és továbbra is támogatnia kell Ukrajnát. Kivételes mértékű pénzügyi forrásokra van szükség ahhoz, hogy kezeljük Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújának következményeit anélkül, hogy növelnénk a tagállamok pénzügyeire nehezedő nyomást. Ezért uniós szinten kivételes válaszlépést kell tenni. Ebből kifolyólag helyénvaló felhatalmazni kivételes jelleggel a Bizottságot arra, hogy az uniós pénzügyi intézményeknél felvegye hitel formájában az azoknak a készpénzegyenlegeknek megfelelő szükséges összegeket, amelyek azért halmozódnak fel, mert az Orosz Központi Bank eszközeit és tartalékait érintő ügyletek nem engedélyezettek, és amelyek kizárólag az Ukrajnának nyújtott jóvátételi hitel finanszírozására kerülnének felhasználásra, csakis Oroszország Ukrajna elleni agressziója következményeinek kezelése céljából. A hitelfelvétel során teljes mértékben meg kell védeni az érintett pénzügyi intézmény pénzügyi helyzetét, és lehetővé kell tenni számára, hogy teljesítse az Orosz Központi Bank eszközeihez és tartalékaihoz kapcsolódó valamennyi szerződéses kötelezettségvállalását.

(46)Ezek az egyedi intézkedések nem érintik az Orosz Központi Bank követelését. Az említett eszközt nem érintik az e rendeletben előírt intézkedések. Az immobilizáció eredményeként a pénzügyi intézmények mérlegében felhalmozódó készpénzegyenlegek nem képezik az Orosz Központi Bank tulajdonát, és nem minősülnek állami vagyoni eszköznek.

(47)Tekintettel arra, hogy azoknak a készpénzegyenlegeknek egy része, melyek az uniós pénzügyi intézményeknél azért halmozódtak fel, mert az Orosz Központi Bank eszközeivel és tartalékaival kapcsolatos ügyletek nem engedélyezettek, az eurótól eltérő pénznemekben denomináltak, lehetővé kell tenni az Unió számára, hogy az érintett pénznemekben egyrészt hitelt vegyen fel, másrészt hitelt nyújtson.

(48)A jóvátételi hitel egyedi finanszírozási módszere miatt annak finanszírozását el kell különíteni a többi uniós program finanszírozásától. Konkrétabban, az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 224. cikke szerinti diverzifikált finanszírozási stratégia nem használható fel a jóvátételi hitel finanszírozására.

(49)Mivel a pénzügyi intézményeknél tartott készpénzegyenlegeknek a jóvátételi hitel finanszírozására felhasznált összegei adott esetben már nem keletkeztetnek kamatot az érintett pénzügyi intézmény számára, helyénvaló a jóvátételi hitel egy részét a G7-ek ERA-hitelkezdeményezésének fenntartására fordítani.

(50)Oroszország agressziós háborújának az európai biztonsági architektúrára gyakorolt jelentős hatása a tagállamok kollektív hozzájárulását is szükségessé teszi, amely az uniós költségvetésből nyújtott jóvátételi hitelt támogató garanciák formájában valósul meg. Ezek a garanciák szükségesek ahhoz, hogy az Unió jóvátételi hitelt nyújthasson Ukrajnának, és fedezhesse annak kockázatát, hogy az Oroszország által Ukrajnának fizetett jóvátétel hiányában az Orosz Központi Bank eszközeit felszabadítják. Annak biztosítása érdekében, hogy az Unió által Ukrajnának nyújtott jóvátételi hitelből eredő függő kötelezettség összeegyeztethető legyen az EUMSZ 312. cikkében említett alkalmazandó többéves pénzügyi kerettel és a saját forrásoknak az EUMSZ 311. cikkének harmadik bekezdésében említett felső határával, a tagállamok által nyújtott garanciáknak visszavonhatatlannak, feltétel nélkülinek és azonnal lehívhatónak kell lenniük, egyúttal további biztosítékokról kell gondoskodni, melyek fokozzák a rendszer stabilitását.

(51)A Bizottságnak le kell hívnia a forrásokat a készpénzegyenlegeket tartó pénzügyi intézményektől, és hitelviszonyt megtestesítő instrumentumot kell kibocsátania, amely meghatározza különösen a kamatokat és a lejáratot. Lehetővé kell tenni továbbá olyan megállapodások elfogadását, amelyek meghatározzák különösen a pénzforrások lehívása és az Unió általi visszafizetés módozatait, figyelembe véve az Unió mint piaci kibocsátó kellő megfontolásait és a pénzügyi intézmények likviditási igényeit. E megfontolások részeként meghatározhatók az Unió által esetlegesen nyújtott pénzeszköz-egyenértékek felhasználásának feltételei. A megállapodások részét képezheti azoknak a költségeknek a fedezése vagy ellentételezése, amelyek a források biztosításával kapcsolatban a pénzügyi intézményeknél merültek fel.

(52)Elengedhetetlen olyan intézkedésekről rendelkezni, amelyek lehetővé teszik az Unió számára, hogy szükség esetén rövid időn belül visszafizesse a hitelviszonyt megtestesítő instrumentumot a pénzügyi intézményeknél. Ezen intézkedések részeként létre kell hozni egy uniós likviditási mechanizmust annak biztosítására, hogy az adósság visszafizetéséhez szükséges források időben rendelkezésre álljanak. Ezt a mechanizmust szigorúan az Unió pénzügyi intézményekkel szembeni kötelezettségeinek időben történő visszafizetésére kell használni. Az Unió likviditási mechanizmusának a Bizottság arra való felhatalmazásán kell alapulnia, hogy az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 224. cikke szerinti diverzifikált finanszírozási stratégia részeként műveleteket hajtson végre, különös tekintettel az annak keretében rendelkezésre álló likviditáskezelési műveletekre. Ezeknek a műveleteknek az intézkedések széles körét kell magukban foglalniuk, amelyek lehetővé teszik a Bizottságnak, hogy az előírt határidőn belül likviditást szerezzen, valamint lehetővé teszik hitelviszonyt megtestesítő uniós értékpapírok kibocsátását. Ezeknek a műveleteknek tiszteletben kell tartaniuk a saját források felső határai és a többéves pénzügyi keret szerinti költségvetési korlátokat.

(53)A saját források rendszerével és a többéves pénzügyi kerettel kapcsolatos szükséges rendelkezések megállapítását követően az uniós költségvetésből kell biztosítani a jóvátételi hitel és az uniós likviditási mechanizmus fedezetét. Amíg az uniós költségvetésen keresztüli fedezet nem biztosított, az uniós likviditási mechanizmus csak annak biztosítására használható fel, hogy a garancialehívást teljes mértékben és időben teljesítsék. A tagállamoknak azonosítaniuk kell azokat a pénzforrásokat, amelyeket mozgósítanának, míg az esetleges hiányok esetében az uniós likviditási mechanizmust úgy kell tekinteni, hogy azt a tagállamok kérik. Az uniós likviditási mechanizmus tőkeösszegének és kamatainak tagállamok általi visszafizetését az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 223. cikkében meghatározott feltételekkel összhangban be kell építeni a garanciákba, ezért az uniós likviditási mechanizmus visszafizetésére az (EU, Euratom) 2020/2053 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében meghatározott garanciát kell alkalmazni.

(54)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összhangban a tagállamok önkéntes hozzájárulásokat nyújthatnak a jóvátételi hitel végrehajtásához. Ezek a hozzájárulások többek között hozzájárulhatnak a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum végrehajtása során esedékes kamatok fedezéséhez.

(55)Lehetővé kell tenni, hogy harmadik országok vagy más források hozzájáruljanak a jóvátételi hitelhez azáltal, hogy a tagállamok által nyújtott garanciákon túlmenően visszavonhatatlan, feltétel nélküli és azonnal lehívható biztosítékot nyújtanak. Alternatív megoldásként harmadik országok azáltal is hozzájárulhatnak a jóvátételi hitelhez, hogy támogatják a pénzügyi intézményektől felvett hitelek átváltásához kapcsolódó árfolyamkockázat-kezelést. Ezek a hozzájárulások az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikke (2) bekezdésének a), d) és e) pontjával összhangban külső címzett bevételnek kell, hogy minősüljenek.

(56)Az (EU) 2021/947 rendelet 23  31. cikkének (3) bekezdésétől eltérve az e rendelet keretében nyújtott hitelekből eredő pénzügyi kötelezettségek nem támogathatók az említett rendelet által létrehozott külső tevékenységi garanciából. Az e rendelet keretében hitel formájában nyújtott támogatásnak az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 223. cikke (1) bekezdésének értelmében vett pénzügyi támogatásnak kell minősülnie. Tekintettel a pénzügyi kockázatokra és a garanciák meglétére, az e rendelet alapján hitelek formájában nyújtott támogatáshoz, amelyre a vonatkozó felső határt meghaladóan biztosíték vonatkozik, nem képezhető céltartalék, és – az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 214. cikkének (1) bekezdésétől eltérve – nem kerül meghatározásra tartalékfeltöltési ráta.

(57)Amennyiben a tagállamok a 833/2014/EU rendelet vagy az (EU) [a 122. cikk szerinti rendelet] rendelet alapján bevezetett intézkedésekkel kapcsolatban beruházó és állam közötti vitarendezési eljárásban velük szemben hozott választottbírósági határozattal szembesülnek, a lojális együttműködés elvével összhangban minimálisra kell csökkenteniük az e rendelet alkalmazásához kapcsolódó pénzügyi és jogi kockázatokat. A tagállamoknak élniük a kifogásemelés minden olyan lehetőségével, amely az ilyen határozatok elismerésére és végrehajtására irányuló belföldi vagy külföldi eljárásokban a rendelkezésükre áll. Ez kiterjed a kifogásemelésre amiatt, hogy a határozat elismerése vagy végrehajtása ellentétes lenne annak az országnak a közrendjével, ahol az elismerést és végrehajtást kérik, a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1958. évi egyezmény értelmében, valamint a kifogásemelés egyéb, a nemzeti, uniós vagy nemzetközi jog alapján rendelkezésre álló lehetőségeire is. A tagállamoknak továbbá biztosítaniuk kell, hogy az ilyen választottbírósági határozatokat ne ismerjék el és ne hajtsák végre az Unióban.

(58)Ha valamely tagállamot kár éri a 833/2014/EU rendelet vagy az (EU) [a 122. cikk szerinti rendelet] rendelet alapján bevezetett intézkedésekkel kapcsolatban beruházó és állam közötti vitarendezési eljárásban hozott választottbírósági határozatoknak egy harmadik országban történő végrehajtása következtében, az Uniónak a tagállamokkal kötött, az e károk kockázatát fedező garanciamegállapodások révén biztosítania kell a méltányos tehervállalást és az adott tagállammal vállalt szolidaritást. A méltányos tehervállalási és szolidaritási mechanizmust úgy kell értelmezni, hogy az ügyletre vonatkozó tilalom feloldása esetén ne kerüljön sor kettős kifizetésre az Orosz Központi Bank részére. Amennyiben e garanciák keretében összegeket hívnak le, az Unió által a pénzügyi intézményeknek fizetendő összeget ezzel megegyező összeggel kell csökkenteni. A 833/2014/EU rendelet vagy az (EU) [a 122. cikk szerinti rendelet] rendelet értelmében a pénzügyi intézményeknek ezt követően azonos összeggel csökkenteniük kell az Orosz Központi Bankkal szembeni kötelezettségeiket. Amíg nem hozzák meg a saját források rendszerével és a többéves pénzügyi kerettel kapcsolatos szükséges rendelkezéseket, az említett méltányos tehervállalási és szolidaritási mechanizmusnak figyelembe kell vennie azokat a tagállamokat, amelyek részt vettek a jóvátételi hitel keretében történő kockázatmegosztásban.

(59)Az egyes tagállamok és az Oroszországi Föderáció között létrejött kétoldalú beruházási megállapodások nincsenek összhangban az Unió által az EUMSZ 207. cikke alapján a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta kidolgozott beruházásvédelmi politikával. Az érintett tagállamoknak az esettől függően vissza kell lépniük ezektől a kétoldalú beruházási megállapodásoktól vagy fel kell mondaniuk azokat, és ennek elérése érdekében közös álláspontot kell elfogadniuk. A Bizottságnak elő kell segítenie a tagállamok közötti koordinációt.

(60)Az e rendelet alapján Ukrajnának nyújtott uniós támogatást a Bizottságnak kell kezelnie.

(61)A jóvátételi hitel keretében Ukrajnának nyújtott támogatásnak ki kell egészítenie az Ukrajna-eszköz alapján nyújtott uniós támogatást. A Bizottságnak törekednie kell az Ukrajnára nehezedő adminisztratív és jelentéstételi terhek minimalizálására, ahol lehet.

(62)A Bizottságnak megfelelően figyelembe kell vennie a 2010/427/EU tanácsi határozatot 24 és az Európai Külügyi Szolgálat szerepét, összhangban a hatáskörükkel.

(63)Az Európai Parlament illetékes bizottsága felkérheti a Bizottságot, hogy a jóvátételi hitellel kapcsolatos párbeszéd keretében vitassa meg a rendelet végrehajtásával kapcsolatos kérdéseket. A Bizottságnak figyelembe kell vennie a jóvátételi hitellel kapcsolatos párbeszéden keresztül kifejtett nézetekből fakadó elemeket, adott esetben az Európai Parlament állásfoglalásait is.

(64)Annak biztosítása érdekében, hogy az Európai Parlament és a Tanács nyomon követhesse e rendelet végrehajtását, a Bizottságnak rendszeresen tájékoztatnia kell őket az e rendelet alapján Ukrajnának nyújtott uniós támogatással kapcsolatos fejleményekről, és rendelkezésükre kell bocsátania a vonatkozó dokumentumokat.

(65)Az e rendeletben meghatározott szabályok hatékonyságának fenntartása érdekében a Bizottságnak rendszeresen felül kell vizsgálnia azok megfelelőségét, és erről jelentést kell tennie az Európai Parlament és a Tanács számára, ezáltal biztosítva az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.

(66)Annak érdekében, hogy e rendelet végrehajtására egységes feltételek vonatkozzanak, a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a hatásköröket a 182/2011/EU rendeletnek megfelelően kell gyakorolni.

(67)Mivel e rendelet céljait – nevezetesen azt, hogy Ukrajna kiszámítható, folyamatos, rendezett és megfelelően ütemezett pénzügyi és gazdasági támogatásban részesüljön az Oroszország agressziós háborúja miatt keletkezett finanszírozási igényeinek fedezéséhez – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban e célok a terjedelmük és hatásuk miatt jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat a szubszidiaritásnak az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt elvével összhangban. Az arányosságnak az említett cikkben foglalt elvével összhangban ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(68)Tekintettel az Oroszország által provokáció nélkül indított, indokolatlan agressziós háború okozta rendkívüli körülmények miatti sürgető helyzetre, helyénvalónak tűnik kivételt alkalmazni a nemzeti parlamenteknek az Európai Unióban betöltött szerepéről szóló, az Európai Unióról szóló szerződéshez, az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződéshez csatolt 1. jegyzőkönyv 4. cikkében előírt nyolchetes időszak alól.

(69)Az Ukrajnában uralkodó helyzetre tekintettel ennek a rendeletnek sürgősen, az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon hatályba kell lépnie,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk

Tárgy

(1)Ez a rendelet létrehoz egy olyan eszközt, amely uniós támogatást nyújt Ukrajnának Oroszország által fizetendő jóvátételek révén visszafizetendő hitel formájában (a továbbiakban: jóvátételi hitel).

(2)E rendelet megállapítja a jóvátételi hitel céljait, finanszírozását, az annak keretében nyújtott uniós finanszírozás formáit, valamint az ilyen finanszírozás nyújtására vonatkozó szabályokat.

2. cikk

A jóvátételi hitel céljai

(1)A jóvátételi hitel általános célja kiszámítható, folyamatos, rendezett és megfelelően ütemezett pénzügyi és gazdasági támogatás nyújtása Ukrajnának azon finanszírozási igényei fedezése céljából, amelyek Oroszország agressziós háborújából és az Ukrajnának járó jóvátétel Oroszország általi meg nem fizetéséből erednek.

(2)Ennek az általános célnak az elérése érdekében a jóvátételi hitel konkrét célkitűzései a következők:

a)a makroszintű pénzügyi stabilitás támogatása Ukrajna külső és belső pénzügyi nehézségeinek enyhítése révén;

b)Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása gazdasági, pénzügyi és műszaki együttműködés révén.

3. cikk

Fogalommeghatározások

E rendelet alkalmazásában az alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók:

1.„védelmi termék”: a 2009/81/EK irányelv hatálya alá tartozó áruk, szolgáltatások és építési beruházások az említett irányelv 2. cikkében meghatározottak szerint;

2.„címzett költségvetési támogatás”: a III. fejezettel összhangban nyújtott olyan támogatás, amely címzett támogatásként kizárólag az ERA-hitelkezdeményezés fenntartására fordítható;

3.„EGT-tag EFTA-állam”: az Európai Szabadkereskedelmi Társulás olyan tagja, amely tagja az Európai Gazdasági Térségnek;

4.„ERA-hitelek”: támogatható kétoldalú hitelek és az Unió makroszintű pénzügyi támogatása keretében nyújtott hitel az (EU) 2024/2773 rendelet szerint;

5.„pénzügyi intézmény”: az (EU) 575/2013 európai parlamenti és tanácsi rendelet 25 4. cikkében meghatározott pénzügyi ágazatbeli szervezet, a 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 26 13. cikkében meghatározott biztosító és viszontbiztosító, a 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 27 2. cikkében meghatározott központi értéktár vagy a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 28 2. cikkében meghatározott központi szerződő fél;

6.„egyéb védelmi célú termékek”: minden olyan áru, szolgáltatás és tevékenység, amely nem tartozik a 2009/81/EK irányelv hatálya alá az említett irányelv 2. cikkében meghatározottak szerint, és amely védelmi célokhoz szükséges vagy védelmi célokra irányul;

7.„nem címzett költségvetési támogatás”: a III. fejezettel összhangban nyújtott olyan makroszintű pénzügyi támogatás, amely nem címzett támogatásként nem kizárólag az ERA-hitelkezdeményezés fenntartására fordítható, és az (EU) 2024/792 rendelet III. fejezete szerint végrehajtandó, hitel formájában nyújtott támogatás.

4. cikk

A jóvátételi hitel keretében rendelkezésre álló támogatás

(1)A jóvátételi hitel maximális összege 210 000 000 000 EUR. Ezt az összeget Ukrajna finanszírozási igényeivel összhangban kell Ukrajna rendelkezésére bocsátani, a 8. cikkel összhangban jóváhagyott ukrán finanszírozási stratégiában előírtak szerint, a következőkre is figyelemmel:

a)az a követelmény, hogy a rendelkezésre bocsátott hitel fennmaradó összege semmikor sem haladhatja meg az EU-beli pénzügyi intézmények által tartott azon kézpénzegyenlegeket, amelyek azért halmozódtak fel, mert az Orosz Központi Bank eszközeivel és tartalékaival kapcsolatos ügyletek nem engedélyezettek, és

b)a 26. cikkben említett garanciamegállapodások hatálybalépése. A hitel összege az egyes garanciamegállapodások hatálybalépését követően fokozatosan válik elérhetővé, feltéve, hogy semmilyen összeg nem bocsátható rendelkezésre mindaddig, amíg a 25. cikk (4) bekezdésével összhangban a garancia egyes részösszegeire vonatkozó garanciák halmozott felső határa meg nem haladja az adott részösszeg maximális összegének 50 %-át. A rendelkezésre bocsátott hitel összege nem haladhatja meg a 25. cikk (4) bekezdése szerint hatályos garanciák halmozott felső határát.

(2)A jóvátételi hitel 2030. december 31-ig áll rendelkezésre, kivéve a címzett költségvetési támogatást, amely 2055. december 31-ig áll rendelkezésre. A jóvátételi hitelt a Bizottság részletekben bocsátja rendelkezésre, amelyek egy vagy több részösszegben folyósíthatók. A részletek vagy részösszegek euróban vagy eurótól eltérő pénznemben is nyújthatók a pénzügyi intézmények azon készpénzegyenlegeinek az adott pénznemben tartott összegei tekintetében, amelyek azért halmozódtak fel, mert az Orosz Központi Bank eszközeihez és tartalékaihoz kapcsolódó ügyletek nem engedélyezettek.

(3)Az (1) bekezdés a) és b) pontjára is figyelemmel, az Ukrajnának 2027. december 31-ig hitelrészletként folyósítandó indikatív maximális összeg legfeljebb 90 000 000 000 EUR.

(4)Ha Ukrajna finanszírozási igényei a jóvátételi hitel rendelkezésre állásának időszakában jelentősen csökkennek, azt az esetet is ideértve, ha Ukrajna háborús kárait Oroszország rendezi, a Bizottság a 30. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében csökkentheti a jóvátételi hitel összegét vagy megszüntetheti azt.

(5)Az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazása megszűnik, ha a következő feltételek együttesen teljesülnek:

a)hatályba lépett és alkalmazandó az Európai Unió működéséről szóló szerződés 311. cikkének harmadik bekezdésében említett, az Unió saját forrásainak rendszerére vonatkozó rendelkezéseket megállapító határozat, amely rendelkezik a 23. cikkben említett finanszírozásra uniós költségvetésből nyújtott garanciát lehetővé tevő forrásokról, és

b)hatályba lépett és alkalmazandó az Európai Unió működéséről szóló szerződés 312. cikkében említett többéves pénzügyi keret, amely rendelkezik a jóvátételi hitelre az uniós költségvetésből nyújtott garanciáról és a költségek szükséges finanszírozásáról.

5. cikk

A jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatás előfeltételei

(1)A jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatás egyik előfeltétele, hogy Ukrajna továbbra is fenntartja és tiszteletben tartja a hatékony demokratikus mechanizmusokat, többek között a többpárti parlamentáris rendszert és a jogállamiságot, valamint garantálja az emberi jogoknak – köztük a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak – a tiszteletben tartását. A jogállamiság fenntartása és tiszteletben tartása magában foglalja a korrupció elleni küzdelmet is.

(2)A Bizottság szolgálatai és az Európai Külügyi Szolgálat nyomon követik az (1) bekezdésben meghatározott előfeltétel teljesülését, kiváltképp a 8. cikkben említett tanácsi végrehajtási határozat elfogadása és a pénzeszközök 22. cikkben említett felszabadítása előtt. Továbbá a Bizottság a nyomon követés során figyelembe veszi a nemzetközi szerveknek, így például az Európa Tanácsnak és az Európa Tanács Velencei Bizottságának a vonatkozó ajánlásait. A Bizottság tájékoztatja az Európai Parlamentet és a Tanácsot a nyomon követésről.

II. FEJEZET

A JÓVÁTÉTELI HITEL VÉGREHAJTÁSA

6. cikk

Ukrán finanszírozási stratégia

(1)A jóvátételi hitelből nyújtott pénzügyi és gazdasági támogatás igénybevételéhez Ukrajna – elvben évente – benyújtja a Bizottságnak az ukrán finanszírozási stratégiát, amely – főszabály szerint a következő 12 hónapra vonatkozóan – részletesen ismerteti Ukrajna finanszírozási igényeit és finanszírozási forrásait.

(2)Az ukrán finanszírozási stratégia a következőket tartalmazza:

a)az ukrán finanszírozási stratégiát alátámasztó főbb makrogazdasági feltételezések;

b)az Ukrajna költségvetésére vonatkozó következő információk, negyedéves bontásban:

i.az államháztartásra vonatkozó, célzott költségvetési egyenleg a bruttó hazai termék (GDP) százalékában, az államháztartás alszektorai szerinti bontásban;

ii.az államháztartásra és fő alszektoraira vonatkozó, a GDP százalékában kifejezett kiadási és bevételi előrejelzések, valamint ezek fő összetevői a gazdasági tevékenységek osztályozása szerint;

iii.releváns információk az államháztartási kiadásokról funkciónkénti bontásban, különös tekintettel a védelmi kiadásokra;

iv.a költségvetésben feltüntetendő kiadási és bevételi intézkedések leírása és számszerűsítése;

v.a módszertanra és a feltételezésekre, valamint a költségvetési előrejelzéseket alátámasztó egyéb releváns paraméterekre vonatkozó melléklet;

c)információk Ukrajna államháztartásának múltbeli és előre jelzett pénzügyi fejleményeiről, negyedéves bontásban, beleértve a következőket:

i.információk az államháztartásnak és fő alszektorainak likviditási helyzetéről (készpénzegyenlegéről);

ii.adósságtörlesztések;

iii.állampapír-kibocsátási stratégia;

iv.egyéb adósságnövelő és -csökkentő mozgások;

d)információk a jóvátételi hitelből előzőleg nyújtott támogatás végrehajtásáról, ideértve a visszafizettetett összegeket is;

e)információk az előre jelzett természetbeni katonai támogatásról;

f)az ukrán költségvetés és a tervezett természetbeni katonai támogatás figyelembevételével az adott ukrán finanszírozási stratégia tárgyidőszakára várható külső finanszírozási igény, beleértve az említett költségvetésben szereplő azon összegek bontását, amelyek az e rendelet 2. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból szükségesek. Az említett bontásban fel kell tüntetni az Unión és Ukrajnán kívül beszerezni kívánt védelmi termékek értékét;

g)az adott ukrán finanszírozási stratégia benyújtásakor a tárgyidőszak vonatkozásában már lekötött és a várható külső finanszírozás, beleértve e külső finanszírozás azon összegeinek bontását, amelyeket az e rendelet 2. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokra kívánnak felhasználni;

h)az e bekezdés f) és g) pontjában előírt információk alapján, azon várható külső finanszírozási hiány, amelynek fedezetére Ukrajna az adott ukrán finanszírozási stratégia keretében a jóvátételi hitelből kér támogatást, beleértve az említett várható külső finanszírozási hiány azon összegeinek bontását, amelyek az e rendelet 2. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból szükségesek;

i)információk a lehetséges többéves szükségletekről és a kapcsolódó költségvetésről, az e rendelet IV. fejezete szerinti többéves kiadások támogatása érdekében.

(3)Ukrajna aktualizált ukrán finanszírozási stratégiákat nyújthat be mindaddig, amíg a 8. cikkel összhangban sor nem került az összes, a jóvátételi hitelből nyújtott nem címzett költségvetési támogatás és IV. fejezet szerinti támogatás rendelkezésre bocsátására.

(4)Az (1) bekezdéstől eltérve Ukrajna a jóvátételi hitelből a 10. cikk (3) bekezdésében foglaltak szerint is kaphat pénzügyi támogatást.

7. cikk

A Bizottság értékelése az ukrán finanszírozási stratégiáról

(1)A Bizottság indokolatlan késedelem nélkül értékeli a 6. cikkel összhangban benyújtott ukrán finanszírozási stratégiát.

(2)Az (1) bekezdésben említett értékelés elvégzése során a Bizottság szorosan együttműködik Ukrajnával. A Bizottság észrevételeket tehet vagy további információkat kérhet, többek között ellenőrizheti az információkat a tagállamokkal, harmadik országokkal és nemzetközi szervezetekkel. Ukrajna rendelkezésre bocsátja a kért kiegészítő információkat, és szükség esetén felülvizsgálhatja az ukrán finanszírozási stratégiát, még annak benyújtását követően is.

(3)A Bizottság az ukrán finanszírozási stratégiát különösen a következők figyelembevételével értékeli:

a)az ukrán finanszírozási stratégia teljessége, megvalósíthatósága és az alapul szolgáló feltételezésekkel való koherenciája;

b)az ukrán finanszírozási stratégiában szereplő információk összhangja a külső forrásokkal, többek között a Nemzetközi Valutaalap közelmúltbeli felülvizsgálataival, valamint az Ukrajnát támogató adományozók platformjától és az Ukrajna védelmét szolgáló kapcsolattartó csoporttól származó információkkal;

c)a várható külső finanszírozási hiány összhangja a jóvátételi hitel következő indikatív felosztásával:

i.95 000 000 000 EUR a III. fejezettel összhangban nyújtott makroszintű pénzügyi támogatásra – ebből 45 000 000 000 EUR címzett költségvetési támogatás az ERA-hitelek visszafizetésére – vagy az (EU) 2024/792 rendelet III. fejezete alapján az Ukrajna-eszköz keretében hitel formájában nyújtandó támogatásra;

ii.115 000 000 000 EUR a IV. fejezettel összhangban Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatására;

d)az 5. cikk (1) bekezdésében meghatározott előfeltétel teljesülése.

Az értékelés során a Bizottság figyelembe veszi, hogy a jóvátételi hitel 23. cikkben említett finanszírozása milyen potenciális hatással lenne az Unió rendszeres tőkepiaci jelenlétére.

(4)Ha a Bizottság pozitív értékelést ad az ukrán finanszírozási stratégiáról, a 8. cikkel összhangban – haladéktalanul – tanácsi végrehajtási határozatra irányuló javaslatot nyújt be.

(5)Ha a Bizottság negatív értékelést ad az ukrán finanszírozási stratégiáról, erről haladéktalanul tájékoztatja Ukrajnát, megindokolva az értékelést. A negatív értékelést követően Ukrajna módosított ukrán finanszírozási stratégiát nyújthat be.

(6)A Bizottság e cikk rendelkezéseit az ukrán finanszírozási stratégia aktualizálásának értékelésekor is alkalmazza.

8. cikk

Tanácsi végrehajtási határozat

(1)Ha a Bizottság pozitív értékelést ad az ukrán finanszírozási stratégiáról vagy annak aktualizálásáról, akkor a pénzügyi és gazdasági támogatás rendelkezésre bocsátásáról szóló végrehajtási határozatra irányuló javaslatot nyújt be a Tanácsnak.

(2)Az (1) bekezdésben említett tanácsi végrehajtási határozat:

a)meghatározza az Ukrajna számára az ukrán finanszírozási stratégia végrehajtásának támogatása céljából rendelkezésre bocsátandó támogatás összegét, beleértve a következők céljából rendelkezésre álló támogatás összegét:

i.a III. fejezet szerinti makroszintű pénzügyi támogatás, ideértve a kizárólag az ERA-hitelkezdeményezés fenntartásának céljából rendelkezésre bocsátandó összeget is;

ii.az (EU) 2024/792 rendelet III. fejezete alapján hitel formájában nyújtandó támogatás;

iii.a IV. fejezettel összhangban Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása;

b)megállapítja a III. fejezettel összhangban makroszintű pénzügyi támogatás céljából rendelkezésre álló részletek maximális számát és indikatív értékét.

(3)A jóvátételi hitel rendelkezésre bocsátandó összegeinek meghatározásakor:

a)nem szabad túllépni a jóvátételi hitel keretében a 4. cikk (1) bekezdése szerint rendelkezésre bocsátható maximális összeget, egyúttal biztosítani kell, hogy elegendő forrás álljon rendelkezésre a 10. cikk (2) bekezdésének céljára;

b)ügyelni kell arra, hogy Ukrajna finanszírozási igényeinek fedezésében más adományozók is méltányos terhet viseljenek.

(4)A Tanács indokolatlan késedelem nélkül elfogadja az (1) bekezdésben említett végrehajtási határozatot.

9. cikk

Kiegészítő jelleg és koordináció

(1)A jóvátételi hitel végrehajtása során a Bizottság szorosan együttműködik Ukrajnával, a tagállamokkal, a releváns nemzetközi szervekkel és Ukrajna adományozóival, különösen az Ukrajnát támogató adományozók platformján és az Ukrajna védelmét szolgáló kapcsolattartó csoporton keresztül annak érdekében, hogy Ukrajna támogatói koherens és következetes megközelítés keretében kezeljék Ukrajna pénzügyi és gazdasági támogatás iránti igényeit. Ennek során a Bizottság az Európai Külügyi Szolgálat szakértelmére támaszkodik.

(2)Az 5. cikket, a 7. cikket, a 13. cikket, a 14. cikket, a 15. cikket és a 22. cikk (1) bekezdésének c) pontját a 2010/427/EU határozattal összhangban kell alkalmazni.

III. FEJEZET

MAKROSZINTŰ PÉNZÜGYI TÁMOGATÁS

10. cikk

Cél

(1)A makroszintű pénzügyi támogatás hozzájárul Ukrajna finanszírozási hiányának fedezéséhez, a pozitívan értékelt ukrán finanszírozási stratégiában megállapítottaknak megfelelően.

(2)Az ERA-hitelek teljes visszafizetéséig 45 000 000 000 EUR összegű makroszintű pénzügyi támogatás címzett támogatásként kizárólag az ERA-hitelkezdeményezés fenntartására fordítható.

(3)Amint a 8. cikkel összhangban a jóváhagyott ukrán finanszírozási stratégiák keretében rendelkezésre bocsátották az összes nem címzett költségvetési támogatást és IV. fejezet szerinti támogatást, az Unió a 11. cikk (3) bekezdésében említett egyetértési megállapodásban rögzített módon Ukrajna rendelkezésére bocsátja a fennmaradó címzett költségvetési támogatást.

(4)A makroszintű pénzügyi támogatás felszabadítását a Bizottság az 5. cikkben említett előfeltételre és a 11. cikkben említett egyetértési megállapodásban foglalt szakpolitikai feltételek kielégítő teljesítésére vonatkozó értékelése alapján végzi.

11. cikk

Egyetértési megállapodás

(1)A 8. cikk (2) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említett makroszintű pénzügyi támogatás jóváhagyott összegei tekintetében a Bizottság megállapodik Ukrajnával a makroszintű pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó szakpolitikai feltételekről. Ezeket a szakpolitikai feltételeket egyetértési megállapodásban rögzítik.

(2)A szakpolitikai feltételek kötelezettségvállalásokat tartalmaznak, ideértve különösen azokat, amelyek célja a bevételnövelés, a közkiadások fenntarthatóságának és minőségének javítása, valamint az államháztartási gazdálkodás rendszerszintű hatékonyságának, átláthatóságának és elszámoltathatóságának fokozása.

(3)A Bizottság az egyetértési megállapodásban megállapodik Ukrajnával arról, hogy a makroszintű pénzügyi támogatást milyen módon használják fel az ERA-hitelkezdeményezés fenntartására.

(4)A Bizottság az egyetértési megállapodás és módosításai aláírását végrehajtási jogi aktusok útján hagyja jóvá. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 30. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

IV. FEJEZET

UKRAJNA VÉDELMI IPARI KAPACITÁSÁNAK TÁMOGATÁSA

12. cikk

Cél

Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása azt a célt szolgálja, hogy Ukrajna a jelenlegi válsághelyzetre reagálva képes legyen az ukrán védelmi ipart és annak európai védelmi iparba való integrációját támogató sürgős és jelentős közberuházások végrehajtására. Ez a támogatás hozzájárul különösen az ukrán védelmi technológiai és ipari bázis újjáépítéséhez, helyreállításához és korszerűsítéséhez annak érdekében, hogy fokozza a védelmi ipari készültséget – figyelembe véve az említett bázisnak az európai védelmi technológiai és ipari bázisba való fokozatos jövőbeli integrációját is –, mindezt úgy, hogy az Unió és Ukrajna közötti együttműködés útján támogatja a védelmi termékek és egyéb védelmi célú termékek időben történő rendelkezésre állását.

13. cikk

Támogathatóság

(1)Az Ukrajna védelmi ipari kapacitását támogató tevékenységek, kiadások és intézkedések akkor támogathatók, ha megfelelnek az e cikkben meghatározott támogathatósági feltételeknek.

(2)Az Ukrajna védelmi ipari kapacitását támogató tevékenységeknek, kiadásoknak és intézkedéseknek védelmi termékekhez vagy egyéb védelmi célú termékekhez kell kapcsolódniuk, és a következőkre kell irányulniuk:

a)az ukrán védelmi ipar strukturális változásokhoz való alkalmazkodásának felgyorsítása, többek között gyártási kapacitásainak létrehozása és bővítése, valamint a kapcsolódó támogató tevékenységek révén;

b)a védelmi termékek vagy egyéb védelmi célú termékek Ukrajna számára, időben történő rendelkezésre állásának javítása, többek között az azokra vonatkozó szállítási átfutási idő csökkentése, gyártási idősávok lefoglalása vagy védelmi termékek, egyéb védelmi célú termékek, közbenső termékek vagy nyersanyagok készleteinek felhalmozása révén; vagy

c)az európai védelmi technológiai és ipari bázis és az ukrán védelmi technológiai és ipari bázis közötti, határokon átnyúló együttműködés fokozása, figyelembe véve Ukrajna védelmi ipar megerősítésével kapcsolatos és védelmi beszerzési igényeit, lehetővé téve az ukrán védelmi ipar és az európai védelmi ipar által gyártott védelmi termékek vagy egyéb védelmi célú termékek csereszabatosságát.

(3)A védelmi termékeket a következő feltételeknek megfelelően kell előállítani:

a)Az előállításban olyan gyártók és alvállalkozók vehetnek részt, amelyek letelepedési helye és ügyvezetési struktúrája az Unióban, valamely EGT-tag EFTA-államban vagy Ukrajnában található. E gyártók és alvállalkozók nem állhatnak valamely EGT-tag EFTA-államtól vagy Ukrajnától eltérő más harmadik ország ellenőrzése alatt, sem pedig olyan harmadik országbeli szervezet ellenőrzése alatt, amelynek letelepedési helye nem az Unióban, valamely EGT-tag EFTA-államban vagy Ukrajnában található.

b)Az a) ponttól eltérve, a nem uniós partnerekkel folytatott ipari együttműködés figyelembevétele érdekében támogathatónak kell lennie az olyan alvállalkozó közreműködésével előállított védelmi termékeknek, amely a szerződés értékéből 15 és 35 % közötti mértékben részesedik, és amelynek letelepedési helye vagy ügyvezetési struktúrájának helye nem az Unióban, valamely EGT-tag EFTA-államban vagy Ukrajnában található, feltéve, hogy az alábbi feltételek közül legalább egy teljesül:

i)a védelmi termékre vonatkozóan közvetlen szerződéses jogviszony jött létre 2025. május 28-át megelőzően a gyártó és az említett alvállalkozó között;

ii)a gyártó vállalja, hogy két éven belül megvizsgálja annak megvalósíthatóságát, hogy az említett alvállalkozó által biztosított inputot alternatív, korlátozásoktól mentes, az Unióból, EGT-tag EFTA-államokból vagy Ukrajnából származó inputtal helyettesítsék, valamint vállalja, hogy megfelel a műszaki és az időbeli követelményeknek.

c)Az a) ponttól eltérve támogathatók azok a védelmi termékek, amelyek előállításában az Unióban letelepedett olyan gyártók vagy alvállalkozók vesznek részt, amelyeket egy másik, olyan harmadik ország vagy egy olyan harmadik országbeli szervezet ellenőriz, amely nem EGT-tag EFTA-állam vagy Ukrajna, ha a gyártót vagy az alvállalkozót az (EU) 2019/452 rendelet értelmében vett átvilágításnak és szükség esetén megfelelő kockázatcsökkentő intézkedéseknek vetették alá, vagy ha a gyártó a d) ponttal összhangban a letelepedési helye szerinti tagállam által ellenőrzött garanciákat bocsát rendelkezésre.

d)A jelen bekezdés c) pontjában említett garanciáknak szavatolniuk kell, hogy a gyártónak vagy az alvállalkozónak a védelmi termék előállításában való részvétele nem ellentétes az Uniónak és tagállamainak az Európai Unióról szóló szerződés V. címe szerinti közös kül- és biztonságpolitika keretében meghatározott biztonsági és védelmi érdekeivel. Az említett garanciákkal különösen azt kell alátámasztani, hogy a tevékenységek, kiadások és intézkedések tekintetében intézkedéseket hoztak a következők biztosítására:

i.a gyártó vagy az alvállalkozó feletti ellenőrzést ne oly módon gyakorolják, amely azt hátráltatja vagy korlátozza a támogatott tevékenységek, kiadások és intézkedések végrehajtásában; valamint

ii.nem társult harmadik ország vagy nem társult harmadik országbeli szervezet ne férjen hozzá az előállított védelmi termékre vonatkozó minősített adatokhoz vagy érzékeny információkhoz, valamint a védelmi termék előállításában részt vevő alkalmazottak és egyéb személyek a szükséges esetben rendelkezzenek valamely tagállam által a nemzeti törvényeknek és rendeleteknek megfelelően kibocsátott nemzeti biztonsági tanúsítvánnyal.

e)Az előállításban részt vevő gyártók és alvállalkozók infrastruktúrájának, létesítményeinek, eszközeinek és erőforrásainak valamely tagállam, EGT-tag EFTA-állam vagy Ukrajna területén kell lenniük. Amennyiben az előállításban részt vevő gyártók vagy alvállalkozók számára nem állnak azonnal rendelkezésre valamely tagállam, EGT-tag EFTA-állam vagy Ukrajna területén kész alternatívák vagy releváns infrastruktúrák, létesítmények, eszközök és erőforrások, használhatják az említett területeken kívül található vagy tárolt infrastruktúrájukat, létesítményeiket, eszközeiket és erőforrásaikat, feltéve, hogy az ilyen használat nem ellentétes az Unió és tagállamai biztonsági és védelmi érdekeivel.

f)Akkor tekinthető úgy, hogy az előállításban részt vevő gyártók és alvállalkozók teljesítik az e bekezdésben említett támogathatósági feltételeket, ha teljesítették az (EU) 2018/1092 29 , az (EU) 2021/697 30 , az (EU) 2023/1525 31 vagy az (EU) 2023/2418 32 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti, vagy az (EU) 2025/1106 rendelet szerinti egyenértékű feltételeket, valamint feltéve, hogy ezt követő változtatások miatt nem válik megkérdőjelezhetővé az említett feltételek teljesítése.

g)Az Unión, az EGT-tag EFTA-államokon és Ukrajnán kívülről származó összetevők költsége nem lehet magasabb a védelmi termék összetevői becsült költségének 35 %-ánál. Egyetlen összetevő sem szerezhető be olyan harmadik országból, amely sérti az Unió és tagállamai biztonsági és védelmi érdekeit.

h)E bekezdés alkalmazásában „előállításban részt vevő alvállalkozó” minden olyan jogalany, amely valamely termék működéséhez elengedhetetlen, egyedi jellemzőkkel bíró, kritikus inputokat biztosít, amely a szerződés értékéből legalább 15 %-kal részesedik, és amelynek a szerződés teljesítéséhez minősített adatokhoz kell hozzáférnie.

(4)A (3) bekezdéstől eltérve támogatható az olyan védelmi termék, amely nem felel meg ugyan az említett bekezdésben meghatározott feltételek legalább egyikének, de gyártója az Unióban, valamely EGT-tag EFTA-államban vagy Ukrajnában letelepedett, és más, a (3) bekezdésnek megfelelő védelmi termék rendelkezésre állása vagy szállítási átfutási ideje még akkor sem összeegyeztethető Ukrajna igényeivel, ha az utóbbi termék a 19. cikkben említett kiemelt fontosságú kérelem tárgyát képezi. Amennyiben egy ilyen helyzetben az előállításban részt vevő gyártók számára nem állnak azonnal rendelkezésre valamely tagállam, EGT-tag EFTA-állam vagy Ukrajna területén kész alternatívák vagy releváns infrastruktúrák, létesítmények és eszközök, e gyártók használhatják az említett területeken kívül található vagy tárolt infrastruktúrájukat, létesítményeiket, eszközeiket és erőforrásaikat, feltéve, hogy az ilyen használat nem ellentétes az Unió és tagállamai biztonsági és védelmi érdekeivel. Ez az eltérés nem alkalmazható abban az esetben, ha a gyártó nem rendelkezik valamely tagállam, EGT-tag EFTA-állam vagy Ukrajna területén található védelmi ipari és technológiai bázison lévő infrastruktúrával, létesítményekkel vagy eszközökkel.

(5)Az egyéb védelmi célú termékek gyártóinak az Unióban, valamely EGT-tag EFTA-államban vagy Ukrajnában letelepedettnek kell lenniük.

(6)A (3) és az (5) bekezdéstől eltérve az e cikk (8) bekezdésének e) pontja szerinti hozzájárulásokat az adott uniós program támogathatósági feltételeivel összhangban kell felhasználni.

(7)A (3) és a (4) bekezdéstől eltérve és a Bizottság egyetértésével, ha Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja miatt sürgős igény jelentkezik egy adott védelmi termék iránt, és feltéve, hogy az ilyen beszerzés nem ellentétes az Unió és tagállamai biztonsági és védelmi érdekeivel, az e bekezdésekben meghatározott feltételeknek meg nem felelő védelmi termék beszerzése támogatható lehet az e fejezet szerinti pénzügyi támogatás keretében, feltéve, hogy:

a)nincs, vagy nem áll rendelkezésre a szükséges mennyiségben olyan egyenértékű termék, amely alkalmas e sürgős igény kielégítésére, és megfelel a (3) és (4) bekezdésben meghatározott feltételeknek; vagy

b)egy ilyen termék szállítási átfutási ideje még akkor is jelentősen rövidebb, mint egy olyan terméké, amely megfelel a (3) és (4) bekezdésben meghatározott feltételeknek, ha az utóbbi termék a 19. cikkben említett kiemelt fontosságú kérelem tárgyát képezi.

Ebben az esetben Ukrajna minden olyan bizonyítékot benyújt a Bizottságnak ellenőrzésre, amely igazolja, hogy teljesülnek ezen eltérés alkalmazásának feltételei, a b) ponttal összefüggésben ideértve a gyártó arra vonatkozó jogi kötelezettségvállalását is, hogy be fogja tartani a szállítási átfutási időt.

(8)A védelmi termékekkel vagy egyéb védelmi célú termékekkel kapcsolatos tevékenységeket, kiadásokat és intézkedéseket a következő végrehajtási módszerek egyikének útján kell végrehajtani:

a)Ukrajna általi olyan beszerzés, amelynek esetében a beszerzés és a szállítás a Bizottság vagy az érintett tagállamok általi validáláshoz van kötve. Az ilyen beszerzésekért Ukrajna felelős az ukrán jog szerint; a Bizottság vagy a tagállamok a validálást a szerződéses dokumentáció, a számlák és a teljesítésigazolások szúrópróbaszerű ellenőrzésével, a szállítók helyszíni ellenőrzésével és a szállítmányok fizikai ellenőrzésével végzik;

b)Ukrajna általi beszerzés, ha az az (EU) 2025/1106 rendelet szerinti közös beszerzésnek minősül;

c)Ukrajna megállapodása valamely tagállammal vagy az Európai Védelmi Ügynökséggel;

d)Ukrajna beszerzési megállapodása nemzetközi vagy kormányközi szervezetekkel;

e)Ukrajna hozzájárulása az [EDIP-rendelettel] létrehozott, Ukrajna támogatását célzó eszközhöz, az (EU) 2024/792 rendelettel létrehozott, Ukrajna számára fenntartott beruházási kerethez a kettős felhasználású termékek tekintetében vagy más uniós programokhoz.

Az egyéb védelmi célú termékekkel kapcsolatos tevékenységek, kiadások és intézkedések 7 000 000 EUR alatti beszerzései Ukrajna általi beszerzések révén is végrehajthatók, feltéve, hogy biztosított a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás és az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét.

(9)A (8) bekezdésben említett beszerzésekkel, megállapodásokkal vagy hozzájárulásokkal kapcsolatos szerződések akkor támogathatók, ha aláírásukra [a bizottsági javaslat dátuma] után került sor, és megfelelnek az e cikkben meghatározott követelményeknek.

(10)A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 29. cikkel összhangban elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján oly módon kiegészítse ezt a rendeletet, hogy a támogathatósági kritériumokat kiterjeszti az EGT-tag EFTA-államoktól és Ukrajnától eltérő olyan harmadik országokra, amelyek bevonása nem ellentétes az Unió és tagállamai biztonsági és védelmi érdekeivel, feltéve, hogy ezen országok jelentős kiegészítő támogatást nyújtanak Ukrajnának, amely felhasználható a (2) bekezdésben meghatározott célokat előmozdító kiadásokra, és nyitva áll mind az európai, mind az ukrán ipar részvétele előtt. Annak meghatározásakor, hogy egy ország jelentős kiegészítő támogatást nyújt-e Ukrajnának, a Bizottság a kiegészítő támogatás Ukrajna finanszírozási igényéhez viszonyított százalékos arányát veti össze az adott ország GDP-jének uniós GDP-hez viszonyított százalékos arányával.

14. cikk

Termékadatlapok

(1)Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatására irányuló, a 8. cikk (2) bekezdése a) pontjának iii. alpontjában említett, jóváhagyott támogatási összegek tekintetében Ukrajna adatlapot készít minden olyan, védelmi termékkel vagy egyéb védelmi célú termékkel kapcsolatos tevékenységről, kiadásról vagy intézkedésről, amelyhez támogatást igényel. Az adatlapon a következőket kell feltüntetni:

a)a védelmi termék vagy az egyéb védelmi célú termék leírása;

b)a 13. cikknek való megfelelésre vonatkozó információk.

(2)Ukrajna a 13. cikknek való megfelelés biztosítása érdekében egyeztet a Bizottsággal az adatlapról. Ha Ukrajna nem választ a 13. cikk (8) bekezdése szerinti végrehajtási módszerek közül, vagy ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy egy alternatív végrehajtási módszer gazdaságosabb, hatékonyabb vagy eredményesebb, a Bizottság végrehajtási módszert ajánlhat Ukrajnának. A Bizottság a legmegfelelőbb végrehajtási módszer Ukrajna számára való ajánlásakor a következőket veszi figyelembe: az adott termék, tevékenység, kiadás vagy intézkedés időben történő szállítása/teljesítése, az alkalmazandó árak, az ajánlott végrehajtási módszerrel kapcsolatos korábbi tapasztalatok, valamint – indokolt esetben – az ajánlott végrehajtási módszer alkalmazása során egyes gyártókkal kapcsolatban szerzett korábbi tapasztalatok.

(3)Az (1) bekezdéstől eltérve a 13. cikk (8) bekezdésének e) pontja szerinti végrehajtás tekintetében Ukrajnának nem kell adatlapot készítenie.

15. cikk

Ukrajna védelmi ipari kapacitásával foglalkozó szakértői csoport

(1)Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatásával kapcsolatos végrehajtás elősegítése érdekében a Bizottság létrehozza az Ukrajna védelmi ipari kapacitásával foglalkozó szakértői csoportot.

(2)Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásával foglalkozó szakértői csoportban a Bizottság szolgálatainak és az Európai Külügyi Szolgálatnak a képviselői mellett a tagállamok és az EGT-tag EFTA-államok képviselői is részt vesznek. A 13. cikk (9) bekezdésében említett harmadik országok képviselőket jelölhetnek. Ukrajna adott esetben meghívást kap az Ukrajna védelmi ipari kapacitásával foglalkozó szakértői csoport üléseire.

(3)Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásával foglalkozó szakértői csoport tanácsadást, szakértelmet és támogatást nyújt a védelmi termékekkel és az egyéb védelmi célú termékekkel, valamint a végrehajtás módszerével kapcsolatban.

16. cikk

Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatásával kapcsolatos adminisztráció

Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása céljából kapott pénzügyi és gazdasági támogatás kezelésének kizárólagos céljából Ukrajna külön számlát nyit. E számla jellemzői:

a)az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatásával összefüggő szerződésekkel vagy megállapodásokkal kapcsolatos összes kifizetést erről a számláról kell teljesíteni;

b)a Bizottság részére biztosítani kell az ezen számla nyomon követéséhez szükséges jogokat;

c)Ukrajna minden hónap végétől számított 10 munkanapon belül havi jelentést nyújt be a Bizottságnak, amely a következő információkat tartalmazza:

i)az előző hónapban a számláról teljesített minden egyes kifizetés dátuma és összege;

ii)az egyes kifizetések kedvezményezettjének neve;

iii)az egyes kifizetések céljának leírása, valamint annak ismertetése, hogy a kifizetések hogyan kapcsolódnak a forráslehívási kérelmekben feltüntetett szerződésekhez vagy megállapodásokhoz;

iv)bármely más információ, amelyet a Bizottság észszerű indokkal kérhet.

17. cikk

A végrehajtás nyomon követése

(1)A Bizottság e cikkel összhangban nyomon követi az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatásával kapcsolatos végrehajtást, ideértve kiváltképp a termékek szállítását.

(2)Az Ukrajna által a 13. cikk (8) bekezdésének a) pontjával összhangban végrehajtott azon beszerzések esetében, amelyeket a Bizottság validál, a Bizottság az említett pont szerinti validálási eljárást alkalmazza.

(3)Az Ukrajna által a 13. cikk (8) bekezdésének a) pontjával összhangban végrehajtott azon beszerzések esetében, amelyeket valamely tagállam validál, a beszerzés végrehajtását és a szállítást az említett rendelkezéssel összhangban az adott tagállam követi nyomon, és erről jelentést tesz a Bizottságnak.

(4)Az Ukrajna által a 13. cikk (8) bekezdésének b) pontjával összhangban végrehajtott beszerzés esetében a közös beszerzés végrehajtását és a szállítást az abban részt vevő tagállamok követik nyomon, és erről jelentést tesznek a Bizottságnak.

(5)Az Ukrajna és valamely tagállam közötti, a 13. cikk (8) bekezdésének c) pontja szerinti megállapodás esetében a megállapodás végrehajtását a tagállam követi nyomon, és erről jelentést tesz a Bizottságnak.

(6)Az Ukrajna és az Európai Védelmi Ügynökség közötti, a 13. cikk (8) bekezdésének c) pontja szerinti megállapodás esetében a megállapodás végrehajtását és a szállítást az Európai Védelmi Ügynökség követi nyomon, és erről jelentést tesz a Bizottságnak.

(7)Az Ukrajna és valamely nemzetközi vagy kormányközi szervezet közötti, a 13. cikk (8) bekezdésének d) pontja szerinti beszerzési megállapodás esetében Ukrajna az ilyen beszerzési megállapodásba belefoglalja, hogy a beszerzés végrehajtását és a szállítást az érintett nemzetközi vagy kormányközi szervezet követi nyomon, amely erről jelentést tesz a Bizottságnak.

(8)Amennyiben Ukrajna a 20. cikk (2) bekezdésének g) pontjával összhangban arról értesíti a Bizottságot, hogy valamely szerződést nem hajtottak végre, vagy a Bizottság a jelen cikk keretében szerez tudomást termékek le nem szállításáról vagy a 16. cikkben említett számlán levő pénzeszközök fel nem használásáról, Ukrajnával együttműködve e rendelet rendelkezéseivel összhangban átcsoportosítja az érintett pénzeszközöket.

18. cikk

Keretmegállapodások vagy szerződések módosítása

(1)Amennyiben a védelmi termékekkel kapcsolatos tevékenységek, kiadások és intézkedések végrehajtására az Unión belül a 13. cikk (8) bekezdésének b) vagy c) pontjában említett módszerekkel kerül sor, a (2)–(4) bekezdésben előírt szabályok alkalmazandók azokra a meglévő keretmegállapodásokra vagy szerződésekre, amelyek tárgya az említett végrehajtási módszerbe bevont védelmi termékek beszerzése, és amelyek nem rendelkeznek e módszer lényeges módosításának lehetőségéről. A (2) és a (3) bekezdés alkalmazásakor a keretmegállapodást vagy szerződést megkötő ajánlatkérő szervnek be kell szereznie annak a vállalkozásnak az előzetes hozzájárulását, amellyel az említett keretmegállapodást vagy -szerződést megkötötte.

(2)Egy tagállami ajánlatkérő szerv módosíthat egy védelmi termékekre vonatkozó meglévő keretmegállapodást vagy szerződést, amennyiben az említett keretmegállapodást vagy szerződést az e rendelet 13. cikkének (3)–(4) bekezdésében meghatározottakkal egyenértékű kritériumokat teljesítő vállalkozással kötötték, és a módosítás célja, hogy Ukrajnát szerződő félként felvegyék a keretmegállapodásba vagy szerződésbe.

(3)A 2009/81/EK irányelv 29. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdésétől eltérve valamely tagállam ajánlatkérő szerve lényegesen módosíthatja a keretmegállapodásban vagy szerződésben meghatározott, a 2009/81/EK irányelv 8. cikkében megállapított értékhatárokat meghaladó becsült értékkel rendelkező mennyiségeket, amennyiben a keretmegállapodást vagy szerződést olyan vállalkozással kötötték, amely teljesíti az e rendelet 13. cikkének (3)–(4) bekezdésében meghatározottakkal egyenértékű kritériumokat, és a módosítás feltétlenül szükséges e cikk (2) bekezdésének alkalmazásához.

(4)Amennyiben a szerződés indexálási rendelkezést is magában foglal, a (3) bekezdésben említett érték kiszámításakor az aktualizált értéket kell referenciaértéknek tekinteni.

(5)Az e cikk (2) vagy (3) bekezdésében említett esetekben a keretmegállapodást vagy szerződést módosító ajánlatkérő szervnek a 2009/81/EK irányelv 32. cikkével összhangban hirdetményt kell közzétennie a módosításról az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

(6)A (2) és (3) bekezdésben említett esetekben az egyenlő jogok és kötelezettségek elvét kell alkalmazni a keretmegállapodásban vagy szerződésben részes ajánlatkérő szervek viszonylatában, különösen a beszerzett további mennyiségek költségei tekintetében.

19. cikk

A védelmi termékek önkéntes előresorolása

(1)Kizárólag e rendelet alkalmazásában, és amennyiben Ukrajna súlyos nehézségekkel szembesül a sürgősen szükséges és a 13. cikk (3) vagy (4) bekezdésében meghatározott támogathatósági követelményeket teljesítő védelmi termékek beszerzésére irányuló szerződés megkötése vagy végrehajtása során, a gazdasági szereplő és a gyártási telephelye szerinti tagállam együttesen arra irányuló kérelmet nyújthat be a Bizottsághoz, hogy az fogadjon el előresorolási intézkedést az említett gazdasági szereplő által gyártott ilyen termékek bizonyos megrendelésének előresorolása érdekében.

(2)Az (1) bekezdésben említett együttes kérelemnek tartalmaznia kell az alábbi elemeket:

a)Ukrajna eredeti kérelme;

b)az előresorolási intézkedés hatálya alá vonandó termékek jegyzéke, a termékleírások és a szállítandó mennyiség;

c)a határidők, amelyeken belül e termékeket le kell szállítani;

d)arra vonatkozó bizonyíték, hogy a gazdasági szereplő az előresorolási intézkedés nélkül nem tudja teljesíteni Ukrajna a) pontban említett kérelmét;

e)azon méltányos és észszerű ár feltüntetése, amely az előresorolási intézkedés által érintett termék tekintetében elfogadható, valamint az ezen árat alátámasztó elemek.

(3)Az (1) bekezdésben említett kérelem beérkezését követően a Bizottság indokolatlan késedelem nélkül értékeli a kérelmet.

(4)A Bizottság a (3) bekezdésben említett értékelését objektív, tényszerű, mérhető és megalapozott adatokra alapítja annak megállapítása céljából, hogy az ilyen előresorolás elengedhetetlen-e az (1) bekezdésben említett súlyos nehézségek kezeléséhez.

(5)Amennyiben a (3) bekezdésben említett értékelés arra a következtetésre jut, hogy az előresorolás elengedhetetlen, a Bizottság végrehajtási jogi aktus útján előresorolási intézkedést fogad el, amelyben meghatározza a következőket:

a)a kiemelt fontosságú kérelem jogalapja, amelynek a gazdasági szereplőnek meg kell felelnie;

b)a kiemelt fontosságú kérelemmel érintett termékek jegyzéke, a termékleírások és a szállítandó mennyiség;

c)a határidők, amelyeken belül a kiemelt fontosságú kérelmet teljesíteni kell;

d)a kiemelt fontosságú kérelem kedvezményezettjei;

e)azon szerződéses kötelezettségek köre, amelyekkel szemben a kiemelt fontosságú kérelem elsőbbséget élvez;

f)a szerződéses felelősség kizárása az e cikk (7) bekezdésében meghatározott feltételek szerint; valamint

g)az e cikk (12)–(18) bekezdésében előírt szankciók az említett végrehajtási jogi aktusból eredő kötelezettségek be nem tartása esetén.

Az e bekezdés első albekezdésében említett végrehajtási jogi aktust a 30. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(6)Az (5) bekezdésben említett előresorolási intézkedés:

a)méltányos és észszerű árat határoz meg, kellőképpen figyelembe véve a gazdasági szereplő abból eredő alternatív költségeit, hogy az előresorolási intézkedést teljesíti az egyéb meglévő szerződéses kötelezettségeivel szemben; valamint

b)az (5) bekezdésben említett végrehajtási jogi aktusban meghatározott feltételek mellett elsőbbséget élvez az előresorolási intézkedés hatálya alá tartozó védelmi termékekkel kapcsolatos, magánjogon vagy közjogon alapuló szerződéses kötelezettségekkel szemben.

(7)Az (5) bekezdés szerinti előresorolási intézkedés hatálya alá tartozó gazdasági szereplő nem felelős az olyan szerződéses kötelezettségek megszegéséért, amelyekre valamely tagállam joga irányadó, feltéve, hogy:

a)a szerződéses kötelezettség megszegése feltétlenül szükséges a kért előresorolás teljesítéséhez;

b)teljesültek az (5) bekezdésben említett végrehajtási jogi aktusban előírtak; valamint

c)az (1) bekezdésben említett kérelem nem kizárólag egy korábbi, magánjogon vagy közjogon alapuló kötelezettség teljesítésének jogalap nélküli elkerülésére irányul.

(8)Az előresorolási intézkedés hatálya alá tartozó gazdasági szereplő kérheti a Bizottságtól az (5) bekezdésben említett végrehajtási jogi aktus módosítását, ha úgy ítéli meg, hogy e módosítás az alábbiak egyike alapján kellően indokolt:

a)a gazdasági szereplő elégtelen gyártási képesség vagy gyártási kapacitás miatt még a megrendelés elsőbbségi kezelése mellett sem képes teljesíteni az előresorolási intézkedésben előírtakat;

b)az előresorolási intézkedés teljesítése észszerűtlen gazdasági terhet róna a gazdasági szereplőre, és különös nehézségeket okozna számára.

(9)A gazdasági szereplőnek minden olyan releváns és megalapozott információt rendelkezésre kell bocsátania, amely lehetővé teszi a Bizottság számára a (8) bekezdésben említett módosítási kérelem megalapozottságának értékelését.

(10)A gazdasági szereplő által szolgáltatott indokok és bizonyítékok vizsgálata alapján a Bizottság – az érintett gazdasági szereplő gyártási telephelye szerinti tagállammal folytatott konzultációt követően és e tagállam előzetes beleegyezésével – módosíthatja a végrehajtási jogi aktusát annak érdekében, hogy az érintett gazdasági szereplőt részben vagy egészben mentesítse az e cikk szerinti kötelezettségei alól.

(11)Amennyiben egy gazdasági szereplő – miután kifejezetten elfogadta a Bizottság által kért megrendelések előresorolását – szándékosan vagy súlyosan gondatlanul nem tesz eleget az említett megrendelések előresorolására vonatkozó kötelezettségének, az e cikk (12)–(18) bekezdésében meghatározott pénzbírsággal kell sújtani, kivéve, ha:

a)a gazdasági szereplő elégtelen gyártási képesség vagy gyártási kapacitás miatt vagy technikai okokból nem képes teljesíteni a kiemelt fontosságú kérelmet; vagy

b)a kérelem teljesítése észszerűtlen gazdasági terhet jelentene, továbbá különös nehézségeket okozna a gazdasági szereplőnek, így azt többek között az üzletmenet-folytonossággal összefüggő lényeges kockázatoknak tenné ki.

A pénzbírságokból származó bevétel az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikkének (5) bekezdése értelmében vett külső címzett bevételt jelent azon külső támogatási program számára, amely alapján Ukrajna támogatható.

(12)A Bizottság, amennyiben azt szükségesnek és arányosnak ítéli, végrehajtási jogi aktusok útján 300 000 EUR-t meg nem haladó pénzbírságot szabhat ki arra a gazdasági szereplőre, amely szándékosan vagy súlyosan gondatlanul nem tesz eleget a kiemelt fontosságú kérelem teljesítésére vonatkozó, e cikk szerinti kötelezettségnek.

Az e bekezdés első albekezdésében említett végrehajtási jogi aktusokat a 30. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(13)A (12) bekezdés szerinti határozat meghozatala előtt a Bizottság a (15) bekezdéssel összhangban meghallgatási lehetőséget biztosít az érintett gazdasági szereplő számára. A Bizottság figyelembe veszi a gazdasági szereplő által annak megállapítása céljából szolgáltatott, kellően megalapozott indokokat, hogy a bírságok szükségesnek és arányosnak tekinthetők-e.

(14)A pénzbírság összegének meghatározásakor a Bizottság figyelembe veszi a jogsértés jellegét, súlyát és időtartamát, beleértve azt is, hogy a gazdasági szereplő részben teljesítette-e a kiemelt fontosságú megrendelést vagy a kiemelt fontosságú kérelmet.

(15)A (12) bekezdés szerinti határozat elfogadása előtt a Bizottság biztosítja az érintett gazdasági szereplők számára annak lehetőségét, hogy észrevételeket nyújtsanak be a következőkkel kapcsolatban:

a)a Bizottság előzetes megállapításai, beleértve minden olyan kérdést, amellyel kapcsolatban a Bizottság kifogást fogalmazott meg;

b)azon intézkedések, amelyeket a Bizottság az e bekezdés a) pontja szerinti előzetes megállapítások kapcsán meg kíván hozni.

(16)Az érintett gazdasági szereplők a Bizottság előzetes megállapításaival kapcsolatos észrevételeiket a Bizottság által az előzetes megállapításokban meghatározott, legalább 14 munkanap hosszúságú határidőn belül nyújthatják be a Bizottsághoz.

(17)A Bizottság csak olyan kifogásokra alapozhatja a pénzbírságok kiszabását, amelyekkel kapcsolatban az érintett gazdasági szereplőknek lehetőségük volt észrevételt tenni.

(18)A Bizottság, amennyiben tájékoztatta az érintett gazdasági szereplőket a (15) bekezdésben említett előzetes megállapításairól, egyeztetett feltételek mellett kérésre hozzáférést biztosít a Bizottság irataihoz, figyelemmel a gazdasági szereplőknek az üzleti titkaik védelméhez fűződő jogos érdekére, továbbá bármely személy üzleti titkainak vagy egyéb bizalmas információinak megőrzésére. Az iratbetekintési jog nem terjed ki a bizalmas információkra és a Bizottság vagy a tagállami hatóságok belső dokumentumaira, különösen a Bizottság és a tagállami hatóságok közötti levelezésre. E bekezdés egyik rendelkezése sem akadályozza a Bizottságot abban, hogy a jogsértés bizonyításához szükséges információt feltárja és felhasználja.

(19)Ez a cikk nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy az EUMSZ 346. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összhangban megvédjék alapvető biztonsági érdekeiket.

V. FEJEZET

FINANSZÍROZÁS ÉS VÉGREHAJTÁS

20. cikk

Jóvátételi hitelmegállapodás

(1)    A jóvátételi hitel részletes pénzügyi feltételeit a jóvátételi hitelmegállapodásban kell meghatározni.

(2)    A jóvátételi hitelmegállapodás az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 223. cikkének (4) bekezdésében meghatározott elemeken túlmenően előírja, hogy:

a)    a jóvátételi hitel korlátozott visszkereset melletti hitel, amely a k) pontban meghatározott valamely visszafizetést kiváltó esemény bekövetkezésekor válik esedékessé és kifizetendővé;

b)    Ukrajna a jóvátételi hitel biztosítékaként biztosítéki jogot nyújt az Uniónak az Oroszországgal szembeni jóvátételi követeléseire vonatkozóan; e biztosíték értékének mindenkor meg kell egyeznie a jóvátételi hitel keretében folyósított pénzeszközök értékével;

c)    az (EU) 2024/792 rendelet 9. cikkében említett, Ukrajna-eszköz szerinti keretmegállapodásban meghatározott jogok, felelősségek és kötelezettségek a jóvátételi hitelmegállapodásra és az általa biztosított forrásokra is alkalmazandók;

d)    a 8. cikk (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában említett támogatási összeget az (EU) 2024/792 rendelet III. fejezetével összhangban kell végrehajtani, a hitel futamidejére és visszafizetésére vonatkozó szabályok kivételével, amelyekre e rendelet szabályai az irányadók;

e)    Ukrajna ugyanazokat az irányítási és kontrollrendszereket alkalmazza, mint amelyeket az (EU) 2024/792 rendelet alapján létrehozott Ukrajna-terv javasol, többek között az említett rendelet 6. cikkének (2) bekezdésében említett rendelkezésreállási időszakon túl is;

f)    a Bizottság a teljes projektciklus során jogosult az e rendelet IV. fejezete szerinti, az ukrán hatóságok által végrehajtott tevékenységek, kiadások és intézkedések nyomon követésére;

g)    Ukrajna haladéktalanul értesíti a Bizottságot, ha a jóvátételi hitelből finanszírozott valamely szerződés- vagy megállapodástervezet nem kerül végrehajtásra;

h)    Ukrajna továbbra is teljesíti az 5. cikk (1) bekezdésében meghatározott előfeltételt;

i)    Ukrajna nem von vissza olyan intézkedést, amelyet az Unió vagy az IMF által nyújtott bármely más jelenlegi vagy korábbi támogatási eszköz keretében a korrupció elleni küzdelem terén hozott;

j)    a pénzügyi és gazdasági támogatás folyósítása előtt Ukrajna az (EU) 2024/2773 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése értelmében hozzájárulási megállapodást köt a Bizottsággal az ERA-hitelkezdeményezés fenntartásának biztosítása érdekében;

k)    Ukrajna köteles visszafizetni a jóvátételi hitel tőkeösszegét 30 napon belül, amennyiben az e rendelet alkalmazásában visszafizetést kiváltó eseménynek minősülő következő feltételek bármelyike teljesül:

i.    háborús jóvátétel, kártalanítás vagy egyéb pénzügyi rendezés címén pénzeszközök átadása Oroszország által Ukrajnának, az ilyen rendezés összegéig; vagy

ii.    háborús jóvátétel, kártalanítás vagy egyéb pénzügyi rendezés címén területek kivételével nem monetáris eszközök átadása Oroszország által Ukrajnának, 90 napon belül, az ilyen rendezés független értékeléssel meghatározott összegéig. Ukrajna kérésére a Bizottság szigorúan indokolt esetben meghosszabbíthatja ezt az időkeretet; vagy

iii.    Ukrajna megsérti a h) pontot; vagy

iv.    megállapítást nyer, hogy Ukrajna a jóvátételi hitel kezelésével kapcsolatban csalást vagy korrupciót követ el, vagy bármely más, az Unió pénzügyi érdekeit sértő jogellenes tevékenységet folytat;

l)    Ukrajna köteles visszafizetni a jóvátételi hitelt:

i.    a k) pont i. és ii. alpontja esetében az Oroszországból származó háborús jóvátétel, kártalanítás vagy egyéb pénzügyi rendezés pénzben kifejezett értékének azon hányadáig, amely megegyezik a jóvátételi hitel fennmaradó összegének a jóvátételi hitel fennmaradó összege, a G7-tagok által nyújtott jóvátételi hitelek fennmaradó összege és az ERA-hitelek keretében fennálló kötelezettségek összesített értékéhez viszonyított arányával;

ii.    a k) pont iii. alpontja esetében a jóvátételi hitel teljes fennmaradó összegéig;

iii.    a k) pont iv. alpontja esetében csalás, korrupció vagy az Unió pénzügyi érdekeit sértő bármely más jogellenes tevékenység értékéig;

m)    a jóvátételi hitel l) pontban említett kötelezettség által nem érintett összege visszafizetést kiváltó jövőbeli események bekövetkezéséig fennmarad;

n)    kifizetések vagy visszafizettetések esetén Ukrajna a 25. cikk (6) bekezdésével összhangban feltünteti a jóvátételi hitelből származó azon vonatkozó kifizetéseket, amelyeket kifizetnek vagy visszafizettetnek.

A jóvátételi hitelmegállapodás tartalmazza a jóvátételi hitel végrehajtásához szükséges egyéb követelményeket is.

(3)    A jóvátételi hitelmegállapodás feltételeinek be nem tartása alapot ad a Bizottságnak arra, hogy részben vagy egészben felfüggessze vagy megszüntesse a részlet vagy részösszegek felszabadítását.

(4)    A jóvátételi hitelmegállapodást kérésre egyidejűleg az Európai Parlament és a Tanács rendelkezésére kell bocsátani.

21. cikk

Forráslehívási kérelem

(1)    Ahhoz, hogy Ukrajna pénzügyi és gazdasági támogatásban részesüljön, kellően indokolt forráslehívási kérelmet kell benyújtania a Bizottsághoz. Ukrajna főszabály szerint évente hat alkalommal nyújthat be ilyen forráslehívási kérelmet a Bizottsághoz.

(2)    Makroszintű pénzügyi támogatás esetében a forráslehívási kérelemhez az egyetértési megállapodás rendelkezéseivel összhangban jelentést kell csatolni.

(3)    Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása esetében:

a)    a forráslehívási kérelem több termékre is vonatkozhat. A forráslehívási kérelemnek minden egyes érintett termékre vonatkozóan tartalmaznia kell a 13. cikknek megfelelő szerződést vagy megállapodást, valamint a 14. cikk szerinti termékadatlapot. Az ilyen szerződések vagy megállapodások formailag lehetnek aláírt dokumentumok vagy végleges tervezetek;

b)    amennyiben a forráslehívási kérelem a 8. cikkben említett tanácsi végrehajtási határozattal összhangban hozzáférhetővé tett összeg 20 %-át meghaladó összegű finanszírozásra vonatkozik, Ukrajnának részletes indokolást kell benyújtania, beleértve az említett határozat szerinti jövőbeli finanszírozási kérelmekre gyakorolt hatást is.

22. cikk

Határozat a támogatás felszabadításáról

(1)    A Bizottság a támogatás felszabadításáról a következő követelmények értékelésétől függően határoz:

a)    a címzett költségvetési támogatásnak nem minősülő makroszintű pénzügyi támogatás esetében:

i.    az 5. cikk (1) bekezdésében meghatározott előfeltételnek való megfelelés;

ii.    a 11. cikkben említett egyetértési megállapodásban meghatározott szakpolitikai feltételek kielégítő teljesítése; valamint

iii.    a 20. cikkben említett jóvátételi hitelmegállapodásnak való megfelelés;

b)    a címzett költségvetési támogatás esetében a kérelem összhangja a 11. cikk (3) bekezdésében említett egyetértési megállapodás szabályaival;

c)    Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása esetében:

i.    az 5. cikk (1) bekezdésében meghatározott előfeltételnek való megfelelés;

ii.    annak megerősítése, hogy a szerződések vagy megállapodások a 13. cikknek megfelelő termékekre vonatkoznak, és hogy a Bizottság nem ellenzi a végrehajtási módszereket;

iii.    annak megerősítése, hogy Ukrajna messzemenően tiszteletben tartja az (EU) 2024/1447 végrehajtási határozat mellékletében és annak módosításaiban foglalt minőségi és mennyiségi lépéseket;

iv.    a 16. cikkben említett kötelezettségeknek és a 20. cikkben említett jóvátételi hitelmegállapodásnak való megfelelés; valamint

v.    a szükséges mértékben Ukrajna részletes indokolásának megfelelősége, figyelembe véve az ukrajnai helyzetet, valamint a rendelkezésre álló lekötött és várható külső finanszírozást.

(2)    A 8. cikkel összhangban elfogadott tanácsi végrehajtási határozatban előírt hozzáférhető támogatási összegnek való megfelelésre is figyelemmel, amennyiben a Bizottság pozitívan értékeli a forráslehívási kérelmet, indokolatlan késedelem nélkül határozatot fogad el a jóvátételi hitel folyósításának engedélyezéséről. Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása esetében a folyósítandó összeg megegyezik a forráslehívási kérelemben szereplő szerződések vagy megállapodások értékével.

(3)    A Bizottság a (2) bekezdésben említett határozatot az (1) bekezdés a), b) és c) pontja tekintetében együttesen vagy külön-külön is meghozhatja.

(4)    Ha a Bizottság negatív értékelést ad a forráslehívási kérelemről, erről haladéktalanul tájékoztatja Ukrajnát, megindokolva az értékelést. A negatív értékelést követően Ukrajna új forráslehívási kérelmet nyújthat be.

23. cikk

A jóvátételi hitel finanszírozása

(1)    A jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatás finanszírozása érdekében a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az Unió nevében hitel formájában felvegye a 4. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett szükséges készpénzegyenlegeket. Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 224. cikkében említett diverzifikált finanszírozási stratégia nem alkalmazandó az említett finanszírozásra.

(2)    E cikk (1) bekezdésének alkalmazásában a Bizottság fizetési felhívásának kézhezvételét követően a pénzügyi intézmények a 4. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett készpénzállományokból a Bizottság rendelkezésére bocsátják a szükséges összeget. Az Unió érintett pénzügyi intézményekkel szembeni, a Bizottság által kapott összeg alapján megállapított adósságkötelezettségére (a továbbiakban: hitelviszonyt megtestesítő instrumentum) a következő pénzügyi paraméterek alkalmazandók:

a)    az Unió által fizetendő kamat megegyezik az Orosz Központi Bank számára az érintett pénzügyi intézmény által a vonatkozó szerződések vagy egyéb megállapodások alapján a 4. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett eszközök és tartalékok után fizetendő kamattal;

b)    a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum lejárata:

i.    központi értéktárak esetében egy nap;

ii.    azon pénzügyi intézmények esetében, amelyek nem központi értéktárak, az a) pontban említett vonatkozó szerződések vagy egyéb megállapodások jellegéhez igazodik;

c)    a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum pénzneme a kapcsolódó készpénzegyenleg pénzneme;

d)    a hitelviszonyt megtestesítő instrumentumot készpénz vagy – amennyiben feltétlenül szükséges – készpénz-egyenértékesek formájában kell visszafizetni biztosítékként való felhasználás céljából;

e)    az Unió által a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum keretében fizetendő összeget csökkenteni kell az Unió által a tagállamoknak a 24. cikk (2) bekezdése alapján visszatérített összeg azon hányadával, amely az adott hitelviszonyt megtestesítő instrumentum fennálló egyenlegének az ilyen hitelviszonyt megtestesítő instrumentumok teljes fennálló egyenlegéhez viszonyított arányából adódik. Ezt a csökkentést az Unió általi értesítést követően kell végrehajtani, és arra a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum lejáratakor kell sort keríteni.

Az említett hitelviszonyt megtestesítő instrumentumot az alkalmazandó számviteli szabályok értelmében a készpénzzel egyenértékűnek kell tekinteni.

(3)    Az alkalmazandó uniós jog alapján a Bizottság minden olyan pénzügyi intézményt értesít, amelytől pénzeszközöket kíván lehívni. Annak eldöntésekor, hogy mely pénzügyi intézményeket kell értesíteni, a Bizottság figyelembe veszi a finanszírozás feltételeit, beleértve a finanszírozási költségeket, a pénzeszközök euróban való rendelkezésre állását és az adminisztratív igényeket, biztosítva ugyanakkor az összes ilyen pénzügyi intézmény megfelelő bevonását az idő előrehaladtával.

A Bizottság és a pénzügyi intézmények megállapodhatnak különösen a pénzeszközök lehívásának módozatait, a költségek fedezését, a pénzeszközök rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos ellentételezéseket és a visszafizetés módozatait meghatározó szabályokról.

Az Unió számára költségeket keletkeztető hitelviszonyt megtestesítő instrumentum alkalmazásának feltétele a függő költségek fedezése:

a) a tagállamok által, az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összhangban teljesített hozzájárulások révén;

b) a tagállamok által a 26. cikkben meghatározott feltételekkel összhangban, vagy harmadik országok által a 27. cikkel összhangban; vagy

c) az uniós költségvetésből, feltéve, hogy a 4. cikk (5) bekezdésében meghatározott feltételek együttesen teljesülnek oly módon, amely lehetővé teszi a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum említett költségeinek fedezését.

(4)    E cikk (1) bekezdésének alkalmazásában a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az Unió nevében lehívja az általa a (3) bekezdéssel összhangban értesített pénzügyi intézményektől a felszabadítandó részlettel vagy részösszeggel megegyező mértékű finanszírozást. A fizetési felhívásnak tartalmaznia kell a 4. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett készpénzállományok kifizetésére és a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum visszafizetésére vonatkozó utasításokat.

(5)    A (4) bekezdéstől eltérve, amennyiben a (2) bekezdés e) pontjának alkalmazása a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum fennálló egyenlegét meghaladó csökkentéshez vezet, a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az Unió nevében az e többlettel megegyező összegű finanszírozást hívjon le a (3) bekezdéssel összhangban kiértesített pénzügyi intézményektől.

(6)    Az e cikk (2) bekezdésében említett hitelviszonyt megtestesítő instrumentumnak teljes mértékben meg kell védenie az érintett pénzügyi intézmény pénzügyi helyzetét, és lehetővé kell tennie számára, hogy teljesítse az Orosz Központi Bank eszközeihez és tartalékaihoz kapcsolódó valamennyi szerződéses kötelezettségvállalását.

(7)    Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 112. cikkének (2) bekezdésétől és 114. cikkének (2) bekezdésétől eltérve a 24. cikk szerinti jogi kötelezettségvállalás előzetes költségvetési kötelezettségvállalás nélkül is elfogadható és több évre vonatkozóan éves részletekre bontható.

(8)    Létrejön egy uniós likviditási mechanizmus, amelynek kizárólagos célja a (2) bekezdés d) pontjában említett visszafizetés biztosítása. Az uniós likviditási mechanizmus finanszírozása érdekében a Bizottság az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 224. cikkével összhangban felhatalmazást kap arra, hogy a szükséges pénzeszközöket a tőkepiacokon vagy pénzügyi intézményektől az Unió nevében felvegye. Az uniós likviditási mechanizmushoz kapcsolódó hitelfelvételi és hitelnyújtási műveleteket euróban kell végrehajtani.

(9)    Az uniós likviditási mechanizmus céljára történő hitelfelvételt és annak költségeit a következők által nyújtott garanciáknak megfelelően kell fedezni:

a)    a tagállamok, a 26. cikk e) pontjában meghatározott feltételekkel összhangban; vagy

b)    az uniós költségvetés, ha az uniós likviditási keret finanszírozására azt követően kerül sor, hogy a 4. cikk (5) bekezdésében meghatározott feltételek együttesen teljesültek.

(10)    A 4. cikk (5) bekezdésében meghatározott feltételek együttes teljesülésének időpontjától:

a)    az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 223. cikke (4) bekezdése e) pontjának sérelme nélkül a jóvátételi hitelhez kapcsolódó árfolyamköltségeket kezdetben az uniós költségvetés viseli;

b)    az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 214. cikke (4) bekezdésének c) pontjától eltérve, amennyiben az e cikkben említett hitel visszafizetésére a 4. cikk (5) bekezdésében említett uniós költségvetési garancia révén kerül sor, a 4. cikk (1) bekezdésében említett jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatás tekintetében Ukrajna által kifizetett vagy vele visszafizettetett összegeket vagy a 24. cikk (2) bekezdésében említett jog alapján behajtott összegeket egyéb bevételként kell beállítani az uniós költségvetésbe.

(11)    Az (EU) 2021/947 rendelet 31. cikke (3) bekezdésének második mondatától eltérve a jóvátételi hitel keretében Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatás nem támogatható a külső tevékenységi garanciából. A jóvátételi hitel tekintetében nem kerül sor tartalékfeltöltésre, és az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 214. cikkének (1) bekezdésétől eltérve nem kell tartalékfeltöltési rátát megállapítani.

24. cikk

Méltányos tehervállalás és szolidaritás

(1)Az Unió és a tagállamok minden szükséges intézkedést megtesznek az e rendelet alkalmazásához kapcsolódó pénzügyi és jogi kockázatok minimalizálása érdekében. E cél elérése érdekében, valamint a 833/2014/EU rendelet 11., 11a., 11e. és 11f. cikkének és az (EU) [a 122. cikk szerinti rendelet] rendelet 5. cikkének sérelme nélkül a tagállamok a Szerződésekkel összhangban meghoznak minden szükséges intézkedést.

(2)A méltányos tehervállalás és szolidaritás biztosítása érdekében az Unió – a 4. cikk (1) bekezdése alapján rendelkezésre bocsátható összeg erejéig – a tagállamok kellően indokolt kérésére visszatéríti a 833/2014/EU rendelet 5a. cikke (7) bekezdésének ötödik albekezdésében és az (EU) [a 122. cikk szerinti javaslat] rendelet 4. cikkének (4) bekezdésében említett összegeket, amennyiben a vonatkozó eljárásokat [az e rendelet hatálybalépésének napjától számított 16,5 év]-ig megindították. Az Unió a visszatérített összegek tekintetében minden jogot fenntart.

(3)A (2) bekezdésben említett visszatérítéshez szükség esetén igénybe kell venni a tagállamok hozzájárulásait a 25. cikkben előírt visszavonhatatlan, feltétel nélküli és azonnal lehívható garanciák formájában.

(4)A Bizottság minden rendelkezésre álló lehetőséget megvizsgál annak érdekében, hogy megvédje a tagállamokat, amennyiben ez szükségesnek bizonyul a méltányos tehervállalás és szolidaritás további megerősítéséhez.

25. cikk

A tagállamok által garancia formájában nyújtott hozzájárulás

(1)    A tagállamok összesen 210 000 000 000 EUR összegig terjedő garanciákkal hozzájárulhatnak a jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatáshoz a 4. cikk (1) bekezdésének, valamint a 24. cikk (2) bekezdése szerinti méltányos tehervállalásnak és szolidaritásnak megfelelően.

(2)    Amennyiben tagállami hozzájárulásra kerül sor, azt a 26. cikkel összhangban, a Bizottsággal kötött garanciamegállapodás útján, visszavonhatatlan, feltétel nélküli és azonnal lehívható garanciák formájában kell biztosítani.

(3)    Az érintett tagállam által az e cikk (1) bekezdésében említett összeghez nyújtott hozzájárulás relatív részaránya (hozzájárulási kulcs) megegyezik az adott tagállamnak az Unió teljes GNI-jéből való részesedése relatív részarányával, amint az az Unió 2026. pénzügyi évre vonatkozó, véglegesen [az Unió 2026. pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetése elfogadásának időpontja]-án/-én elfogadott általános költségvetése keretében meghatározott, a 2026. évi költségvetés „Összbevétel” fejezete A. része („Az Unió éves költségvetésének finanszírozása, Bevezetés”) 4. táblázatának (1) oszlopából levezethető.

(4)    A tagállamok tekintetében a garancia két egyenlő részösszegben válik hatályossá. A következők alkalmazandók:

a)    a tagállam tekintetében a garanciák első részösszege a 26. cikkben említett, a Bizottság és az érintett tagállam közötti garanciamegállapodás hatálybalépésének napján válik hatályossá;

b)    a garancia második részösszege 2028. január 1-jén automatikusan hatályossá válik a tagállam tekintetében, kivéve, ha a tagállam 2027. december 31-ig értesíti a Bizottságot arról, hogy a garancia második részösszege 2028. január 1-jétől nem válik hatályossá. Amennyiben a garancia második részösszege az első mondat értelmében nem vált automatikusan hatályossá, ez a részösszeg az érintett tagállam tekintetében a Bizottság tagállam általi értesítésének időpontjától hatályos.

A 26. cikk c) pontja szerint fedezett költségek a Bizottság által meghatározandó összeggel csökkentik a 4. cikk (1) bekezdésének megfelelően rendelkezésre álló hitel összegét.

(5)    A 23. cikk (8) bekezdésében említett uniós likviditási mechanizmuson keresztül finanszírozott garanciáktól eltérő garanciák lehívásából származó összegek az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összhangban a 4. cikk (1) bekezdésében említett, a jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatásból eredő, a pénzügyi intézményekkel szemben fennálló uniós pénzügyi kötelezettségek visszafizetésére szolgáló külső címzett bevételnek minősülnek.

(6)    Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 214. cikke (4) bekezdésének c) pontjától eltérve, a garancia lehívásának a 26. cikk a) pontjával összhangban történő teljesítését követően a 4. cikk (1) bekezdése szerinti jóvátételi hitel keretében nyújtott támogatással összefüggésben Ukrajna által kifizetett vagy Ukrajnától visszafizettetett összegeket vagy a 24. cikk (2) bekezdésében meghatározott jog alapján visszafizettetett összegeket a tagállamok által a 26. cikk a) pontja alapján teljesített garancialehívások összegének erejéig meg kell téríteni az említett tagállamok részére. Ukrajna az említett kifizetések vagy visszafizettetések esetén feltünteti a jóvátételi hitelből származó azon vonatkozó kifizetéseket, amelyeket kifizetnek vagy visszafizettetnek, amelyek esetében biztosítani kell, hogy a pénzeszközök visszafizetésére vagy visszafizettetésére az e rendelet III. és IV. fejezete alapján teljesített kifizetések rendezetlen összegeivel arányban kerüljön sor. Ezzel összefüggésben a tagállamok számára teljesítendő visszatérítéseket az egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának teljes körű tiszteletben tartásával, továbbá az összes tagállam biztonsági és védelmi érdekeinek figyelembevételével kell biztosítani.

26. cikk

Garanciamegállapodások

A Bizottság garanciamegállapodást köt minden egyes olyan tagállammal, amely a 25. cikkben említett garanciát nyújt. Az említett megállapodás tartalmazza a garanciára vonatkozó – valamennyi tagállamra nézve azonos – szabályokat, beleértve különösen az alábbiakra vonatkozó rendelkezéseket:

a)    a tagállamok azon kötelezettségének megállapítása, amely szerint teljesíteniük kell a 23. cikkben említett finanszírozással, valamint a 24. cikk (2) bekezdése szerinti méltányos tehervállalással és szolidaritással összefüggésben a Bizottság által eszközölt garancialehívásokat;

b)    annak biztosítása, hogy a garancia lehívása:

i.    a 23. cikkben említett finanszírozás tekintetében a garanciaösszegnek a hatályos garanciák – beleértve a harmadik országok által a 27. cikk (2) bekezdése szerint nyújtott garanciákat is – kumulált felső határához viszonyított arányán alapuljon;

ii.    a 24. cikk (2) bekezdésének alkalmazása esetén a garanciaösszegnek a hatályos tagállami garanciák kumulált felső határához viszonyított arányán alapuljon.

c)    annak biztosítása, hogy a garancia lehívása révén az Unió:

i.    képes legyen visszafizetni a 23. cikk alapján hitel formájában felvett azon készpénzegyenlegeket, amelyek a jóvátételi hitel Ukrajna általi visszafizetésének hiányában a 23. cikk (2) bekezdésének d) pontjával összhangban esedékessé válnak, beleértve azt az esetet is, ha Ukrajnának a 20. cikk (2) bekezdésének a) pontjával összhangban nincs visszafizetési kötelezettsége, valamint adott esetben képes legyen visszafizetni a költségeket, beleértve a 23. cikk (3) bekezdése harmadik albekezdésének b) pontja szerinti költségeket és a külföldi pénznemekre, illetve azokról történő átváltás költségeit is;

ii.    képes legyen teljesíteni a 24. cikk szerinti követeléseket.

d)    a fizetési feltételek, beleértve azt is, hogy egy tagállam készpénz rendelkezésre bocsátásával vagy a 23. cikk (8) bekezdése szerinti uniós likviditási mechanizmus igénybevételével is teljesítheti a garancialehívást;

e)    a 23. cikk (8) bekezdése szerinti uniós likviditási mechanizmussal kapcsolatos rendelkezések megállapítása az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 223. cikkével összhangban. E rendelkezések tartalmazzák a következőket: annak előírása, hogy amennyiben a tagállam a Bizottság által meghatározott határidőn belül nem jelzi a Bizottság felé azon szándékát, hogy saját pénzeszközeit kívánja felhasználni a garancialehívás teljesítésére, úgy kell tekinteni, hogy a tagállam az uniós likviditási mechanizmus alkalmazását kérte; az egyes tagállamok által az uniós likviditási mechanizmus keretében felhasználható maximális összeg, amely egyenlő az adott tagállam által nyújtott garancia maximális értékével; az uniós likviditási mechanizmusból származó egyes folyósítások maximális futamideje, amelyet úgy kell megállapítani, hogy szigorúan a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum visszafizetésének célját szolgálja; továbbá annak előírása, hogy a pénzügyi támogatással kapcsolatban az Uniónál felmerülő valamennyi költséget a kedvezményezett tagállam viseli;

f)    annak biztosítása, hogy a garancialehívás lehetősége a Bizottság általi értesítést követően a következők közül a legkorábbi időpontban megszűnjön:

i.    a 4. cikk (5) bekezdésében említett feltételek teljesülésének időpontja, a tagállam e cikk e) pontja szerint fennálló kötelezettségeinek sérelme nélkül; vagy

ii.    a következő két esemény egyidejű fennállásának időpontja: i. az Orosz Központi Bank tartalékainak és eszközeinek kezelésével kapcsolatos ügyleteket, ideértve az Orosz Központi Bank nevében vagy irányítása szerint eljáró bármely jogi személlyel, szervezettel vagy szervvel, például az orosz Nemzeti Befektetési Alappal folytatott ügyleteket engedélyezik, valamint ii. nincsenek a 24. cikk (2) bekezdése szerinti további lehetséges követelések.

27. cikk

Harmadik országok által nyújtott hozzájárulás

(1)Harmadik országok hozzájárulást nyújthatnak garanciák biztosítása vagy a 23. cikknek megfelelően pénzügyi intézményektől hitel formájában felvett készpénzegyenlegek átváltásához kapcsolódó árfolyamkockázat-kezelés támogatása révén.

(2)Amennyiben a harmadik országok általi hozzájárulásra garancia formájában kerül sor, azt a Bizottsággal kötött garanciamegállapodás útján, visszavonhatatlan, feltétel nélküli és azonnal lehívható garanciák formájában kell biztosítani. A megállapodásnak értelemszerűen tartalmaznia kell a 26. cikk a) pontjában, b) pontjának i. alpontjában és c) pontjának i. alpontjában meghatározott rendelkezéseket. Az említett garanciák nyújtására a 25. cikknek megfelelően vállalt tagállami garanciákon felül kerül sor.

(3)Amennyiben a harmadik országok általi hozzájárulásra a 23. cikknek megfelelően pénzügyi intézményektől hitel formájában felvett készpénzegyenlegek átváltásához kapcsolódó árfolyamkockázat-kezelés támogatása formájában kerül sor, a Bizottság az említett hozzájárulással összefüggésben szükséges rendelkezéseket tartalmazó megállapodást köt az egyes harmadik országokkal. Az említett hozzájárulások az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikke (2) bekezdésének e) pontjával összhangban külső címzett bevételnek minősülnek.

(4)A Bizottság egyidejűleg és késedelem nélkül tájékoztatja az Európai Parlamentet és a Tanácsot az e cikk alapján megkötött megállapodásokról.

28. cikk

A minősített adatokra és érzékeny információkra vonatkozó szabályok alkalmazása

(1)Az e rendelet alapján létrehozott, kezelt, tárolt, kicserélt vagy megosztott minősített adatokat esettől függően az (EU, Euratom) 2015/444 bizottsági határozatban vagy az Európai Uniónak a Tanács keretében ülésező tagállamai között az Európai Unió érdekében kicserélt minősített adatok védelméről létrejött megállapodásban meghatározott biztonsági szabályokkal összhangban kell védeni.

(2)A minősített adatoknak és az érzékeny információknak a Bizottság és Ukrajna, valamint – adott esetben – a tagállamok közötti megosztásának megkönnyítése érdekében a Bizottság biztonságos információcsere-rendszert alkalmaz.

(3)A Bizottság hozzáféréssel rendelkezik az e rendelet alapján ráruházott feladatok ellátásához szükséges információkhoz, köztük a minősített adatokhoz, különösen amelyek a kifizetések folyósítási feltételeinek ellenőrzéséhez, továbbá az ellenőrzések, felülvizsgálatok, auditok, vizsgálatok, jelentéstételek, valamint a 20. cikkben említettek szerinti kontrollok és ellenőrzések elvégzéséhez szigorúan szükségesek.

(4)Az e rendelet alkalmazásának eredményeként megszerzett információk kizárólag az információkérés céljának megfelelően használhatók fel.

(5)A Bizottság és a tagállamok az uniós joggal és a vonatkozó nemzeti joggal összhangban biztosítják az e rendelet alkalmazása közben megszerzett és létrejött kereskedelmi és üzleti titkok, valamint más érzékeny információk védelmét.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

29. cikk

A felhatalmazás gyakorlása

(1)A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozóan a Bizottság részére adott felhatalmazás feltételeit ez a cikk határozza meg.

(2)A Bizottságnak a 13. cikkben említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására vonatkozó felhatalmazása határozatlan időre szól e rendelet hatálybalépésének időpontjától számított hét nappal kezdődő hatállyal.

(3)Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 13. cikkben említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon, vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

(4)A felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása előtt a Bizottság a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban megállapított elvekkel összhangban konzultál az egyes tagállamok által kijelölt szakértőkkel.

(5)A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti arról az Európai Parlamentet és a Tanácsot.

(6)A 13. cikk értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam két hónappal meghosszabbodik.

30. cikk

Bizottsági eljárás

(1)A Bizottságot egy bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.

(2)Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

31. cikk

A jóvátételi hitellel kapcsolatos párbeszéd

(1)Az Európai Parlament illetékes bizottsága az uniós intézmények, különösen az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti párbeszéd elmélyítése, valamint az átláthatóság és az elszámoltathatóság javítása érdekében felkérheti a Bizottságot e rendelet végrehajtásának megvitatására.

(2)Az Európai Parlament a jóvátételi hitel tekintetében állásfoglalások útján is kifejtheti nézeteit.

(3)A Bizottság figyelembe veszi a jóvátételi hitellel kapcsolatos párbeszéd során kifejtett nézetekből fakadó összes elemet, adott esetben az Európai Parlament állásfoglalásait is.

32. cikk

Az Európai Parlament és a Tanács tájékoztatása

(1)    A Bizottság tájékoztatja az Európai Parlamentet és a Tanácsot az e rendelet – többek között a 4. cikk (4) bekezdése, a 6. cikk (1) bekezdése, a 7. cikk (5) bekezdése, a 11. cikk (4) bekezdése, a 20. cikk (3) bekezdése, a 22. cikk (2) bekezdése, a 24. cikk (2) bekezdése, a 25. cikk (2) bekezdése és a 27. cikk (1) bekezdése – alkalmazásával kapcsolatos fejleményekről, és indokolatlan késedelem nélkül az említett intézmények rendelkezésére bocsátja a releváns dokumentumokat. A Bizottság által az e rendelettel vagy annak alkalmazásával összefüggésben a Tanácsnak továbbított információkat egyidejűleg az Európai Parlament rendelkezésére kell bocsátani, szükség esetén titoktartási szabályok betartása mellett.

(2)    A Bizottság minden év június 30-ig jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e rendelet előző évi végrehajtásáról, beleértve e végrehajtás értékelését is. Ez a jelentés:

a)    megvizsgálja a jóvátételi hitel végrehajtása terén elért előrelépést; valamint

b)    értékeli Ukrajna gazdasági helyzetét és kilátásait, valamint a 11. cikk (1) bekezdésében említett szakpolitikai feltételek végrehajtása terén elért előrelépést.

(3)    A Bizottság 2031. december 31-ig értékelő jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben értékeli az e rendelet alapján nyújtott jóvátételi hitel eredményeit és hatékonyságát, valamint azt, hogy az milyen mértékben járult hozzá a támogatás céljainak megvalósításához.

33. cikk

Az (EU) 2024/792 rendelet módosításai

Az (EU) 2024/792 rendelet a következőképpen módosul:

1. A 6. cikk (4) bekezdése a következő albekezdéssel egészül ki:

„Az (EU) [a jóvátételi hitelről szóló rendelet] rendelet 8. cikke (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontja alapján rendelkezésre bocsátott összegeket a III. fejezet szerinti, hitel formájában nyújtott további pénzügyi támogatásként kell végrehajtani, és azoknak ki kell egészíteniük a (2) és (3) bekezdésben említett összegeket.”

2. A 22. cikk (2) bekezdése a következő albekezdéssel egészül ki:

„A 6. cikk (4) bekezdésének második albekezdésében hivatkozott összeg tekintetében hozott, a 19. cikk (1) bekezdésében említett tanácsi végrehajtási határozat elfogadását követően a Bizottság – a hitel futamidejére és visszafizetésére vonatkozó szabályok kivételével, amelyekre az (EU) [a jóvátételi hitelről szóló rendelet] rendelet szabályai az irányadók – módosítja vagy kiegészíti az első albekezdés szerinti, Ukrajnával kötött hitelmegállapodást azzal a céllal, hogy biztosítsa az összegek III. fejezetnek megfelelő végrehajtását.”

34. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

az Európai Parlament részéről    a Tanács részéről

az elnök    az elnök



PÉNZÜGYI ÉS DIGITÁLIS KIMUTATÁS

1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI3

1.1.A javaslat/kezdeményezés címe3

1.2.Az érintett szakpolitikai terület(ek)3

1.3.Célkitűzés(ek)3

1.3.1.Általános célkitűzés(ek)3

1.3.2.Egyedi célkitűzés(ek)3

1.3.3.Várható eredmény(ek) és hatás(ok)3

1.3.4.Teljesítménymutatók3

1.4.A javaslat/kezdeményezés tárgya:4

1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása4

1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek) a kezdeményezés végrehajtásának részletes ütemtervével4

1.5.2.Az uniós részvételből származó hozzáadott érték (adódhat többek között a koordinációból eredő előnyökből, a jogbiztonságból, a fokozott hatékonyságból vagy a kiegészítő jellegből). E szakaszban „az uniós részvételből származó hozzáadott érték” azt az uniós fellépésből adódó értéket jelenti, amely többletként jelentkezik ahhoz az értékhez képest, amely a tagállamok egyedüli fellépése esetén jött volna létre.4

1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága4

1.5.4.A többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergiák egyéb megfelelő eszközökkel5

1.5.5.A rendelkezésre álló különböző finanszírozási lehetőségek értékelése, ideértve az átcsoportosítási lehetőségeket is5

1.6.A javaslat/kezdeményezés és az abból származó pénzügyi hatás időtartama6

1.7.Tervezett költségvetés-végrehajtási módszer(ek)6

2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK8

2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések8

2.2.Irányítási és kontrollrendszer(ek)8

2.2.1.A költségvetés-végrehajtási módszer(ek)nek, a finanszírozás-végrehajtási mechanizmus(ok)nak, a kifizetési feltételeknek és a javasolt kontrollstratégiának az indokolása8

2.2.2.Az azonosított kockázatokkal és a csökkentésükre létrehozott belső kontrollrendszerekkel kapcsolatos információk8

2.2.3.A kontrollok költséghatékonyságának becslése (a kontroll költségeinek és az érintett forrásoknak az aránya) és indokolása, valamint a hibakockázat várható szintjeinek értékelése (kifizetéskor és záráskor)8

2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére irányuló intézkedések9

3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA10

3.1.A többéves pénzügyi keret érintett fejezete(i) és a költségvetés érintett kiadási sora(i)10

3.2.A javaslatnak az előirányzatokra gyakorolt becsült pénzügyi hatása12

3.2.1.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása12

3.2.1.1.A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok12

3.2.1.2.Külső címzett bevételekből származó előirányzatok17

3.2.2.Operatív előirányzatokból finanszírozott becsült kimenet22

3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása24

3.2.3.1. A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok24

3.2.3.2.Külső címzett bevételekből származó előirányzatok24

3.2.3.3.Előirányzatok összesen24

3.2.4.Becsült humánerőforrás-szükségletek25

3.2.4.1.A megszavazott költségvetésből finanszírozott25

3.2.4.2.Külső címzett bevételekből finanszírozott26

3.2.4.3.Becsült humánerőforrás-szükségletek összesen26

3.2.5.A digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra gyakorolt becsült hatás áttekintése28

3.2.6.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség28

3.2.7.Harmadik felek finanszírozási hozzájárulása28

3.3.Becsült bevételi hatás29

4.Digitális vetületek29

4.1.Digitális vonatkozású követelmények30

4.2.Adatok30

4.3.Digitális megoldások31

4.4.Interoperabilitási értékelés31

4.5.A digitális végrehajtást támogató intézkedések32

1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI 

1.1.A javaslat/kezdeményezés címe

Javaslat – Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Ukrajnát támogató jóvátételi hitel létrehozásáról, valamint az Ukrajna-eszköz létrehozásáról szóló, 2024. február 29-i (EU) 2024/792 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról.

1.2.Az érintett szakpolitikai terület(ek)

Gazdasági és pénzügyek, valamint a védelmi ipar támogatása.

1.3.Célkitűzés(ek)

1.3.1.Általános célkitűzés(ek)

Az Ukrajnát támogató jóvátételi hitel létrehozása, valamint pénzügyi és gazdasági támogatás nyújtása Ukrajnának az Oroszország agressziós háborújából és az Ukrajnának járó jóvátétel Oroszország általi meg nem fizetéséből eredő finanszírozási igényeinek fedezése céljából. A jóvátételi hitel kiszámítható, folyamatos, rendezett, rugalmas és megfelelően ütemezett módon nyújt pénzügyi és gazdasági támogatást Ukrajnának.

1.3.2.Egyedi célkitűzés(ek)

Ukrajna makroszintű pénzügyi stabilitásának támogatása külső és belső finanszírozási nehézségeinek enyhítése révén, valamint Ukrajna védelmi ipari kapacitásainak támogatása gazdasági, pénzügyi és technikai együttműködés révén.

1.3.3.Várható eredmény(ek) és hatás(ok)

Tüntesse fel, milyen hatásokat gyakorolhat a javaslat/kezdeményezés a kedvezményezettekre/célcsoportokra.

Ukrajna elegendő és folyamatos pénzügyi támogatáshoz fog jutni a jelenlegi válsághelyzet kezeléséhez és azt követő időszakban. A jóvátételi hitel várhatóan segíteni fogja Ukrajna költségvetési és védelmi szükségleteinek kielégítését az elkövetkező időszakban.

1.3.4.Teljesítménymutatók

Határozza meg az előrehaladás és az eredmények nyomon követésére szolgáló mutatókat.

Az ukrán hatóságoknak rendszeresen jelentést kell tenniük a jóvátételi hitel keretében korábban nyújtott támogatás végrehajtásáról. A Bizottság szolgálatai szoros kapcsolatban maradnak az Ukrajnát támogató adományozók platformjával, hogy hasznosítsák az érintett adományozók folyamatban lévő tevékenységeiből származó tapasztalatokat.

A pénzügyi nehézségek enyhítésére vonatkozó célkitűzéssel összefüggésben a makroszintű pénzügyi támogatás részletének folyósítását megelőzően az ukrán hatóságoknak jelentést kell benyújtaniuk az elfogadott szakpolitikai feltételeknek való megfelelésről. Az ukrajnai pénzügyi folyamatok és igazgatási eljárások 2020 júniusában elvégzett működési értékelését követően a Bizottság szolgálatai továbbra is nyomon követik az államháztartási gazdálkodást.

A javaslat szerint e rendelet végrehajtásáról éves jelentés készül az Európai Parlament és a Tanács számára. A Bizottság utólagos értékelést fog készíteni a jóvátételi hitelről.

1.4.A javaslat/kezdeményezés tárgya:

☒ új intézkedés

¨ kísérleti projektet / előkészítő intézkedést követő új intézkedés 33

¨ meglévő intézkedés meghosszabbítása

¨ egy vagy több intézkedés összevonása vagy átalakítása egy másik/új intézkedéssé

1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása

1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek) a kezdeményezés végrehajtásának részletes ütemtervével

A jóvátételi hitel végrehajtása érdekében a Bizottság jóvátételi hitelmegállapodást köt Ukrajnával, amely részletezi a jóvátételi hitel pénzügyi feltételeit.

A Bizottság minden garanciát nyújtó tagállammal garanciamegállapodást köt, amely meghatározza a garanciára vonatkozó szabályokat, amelyeknek minden tagállam esetében azonosnak kell lenniük. Ilyen garanciákat harmadik országok is nyújthatnak.

Amint a jóvátételi hitelmegállapodás és a szükséges garanciák rendelkezésre állnak, a jóvátételi hitelből történő folyósítások feltétele az ukrán finanszírozási stratégia benyújtása és pozitív értékelése lesz. Ezenkívül a költségvetési támogatásra vonatkozóan a Bizottságnak és az ukrán hatóságoknak egyetértési megállapodást kell kötniük. A folyósítás ezt követően mind a költségvetési támogatás, mind az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatása esetében a vonatkozó feltételekhez lesz kötve.

A jóvátételi hitelt a Bizottság kezeli. A költségvetési rendelettel összhangban a csalás és egyéb szabálytalanságok megelőzésére vonatkozó különös rendelkezések alkalmazandók, beleértve az (EU) 2024/792 rendelet szerinti keretmegállapodásban meghatározott, az Unió pénzügyi érdekeinek biztosítására vonatkozó releváns rendelkezéseket is. A Bizottság és az ukrán hatóságok egyetértési megállapodást kötnek, amely meghatározza a jelentéstételi követelményeket.

1.5.2.Az uniós részvételből származó hozzáadott érték (adódhat többek között a koordinációból eredő előnyökből, a jogbiztonságból, a fokozott hatékonyságból vagy a kiegészítő jellegből). E szakaszban „az uniós részvételből származó hozzáadott érték” azt az uniós fellépésből adódó értéket jelenti, amely többletként jelentkezik ahhoz az értékhez képest, amely a tagállamok egyedüli fellépése esetén jött volna létre.

Az uniós szintű fellépés indokai (előzetes): Ez a javaslat eleget tesz az Ukrajna megfelelő mértékű támogatásával kapcsolatos közös fellépés iránti igénynek, amit a tagállamok egyedül nem tudnak kellőképpen kielégíteni, és az az EU szintjén jobban megvalósítható. Ennek fő okai a fiskális eszközrendszer és a költségvetés nemzeti szinten jelentkező nehézségei, valamint az, hogy a támogatás mértékének és hatékonyságának maximalizálása érdekében szoros koordinációra van szükség, miközben korlátozni kell a jelenlegi körülmények között meglehetősen szűkös kapacitással rendelkező ukrán közigazgatásra nehezedő terheket.

A kezdeményezés az Ukrajna támogatására vonatkozó uniós célkitűzés részét képezi, és megerősíti az Unió gazdasági és védelmi támogatási intézkedéseit, valamint a többoldalú fellépések koordinálására irányuló uniós fellépéseket.

A várható uniós hozzáadott érték (utólagos): A várt uniós hozzáadott érték – különösen más uniós eszközökhöz képest – abban nyilvánul meg, hogy a külső és belső pénzügyi nehézségeinek enyhítése révén Ukrajna gyors támogatást kap a makroszintű pénzügyi stabilitáshoz, és – a megfelelő jelentéstételi követelmények keretein belül – Ukrajna védelmi ipari kapacitásai is támogatást kapnak.

1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága

Az Ukrajnának korábban nyújtott makroszintű pénzügyi támogatásokkal kapcsolatos műveletek utólagos értékelés tárgyát képezik. Az Ukrajna javára végrehajtott korábbi makroszintű pénzügyi támogatási műveletek utólagos értékelései azt mutatták, hogy azok a célkitűzéseik, költségvetési és szakpolitikai céljaik szempontjából összességében nagy jelentőséggel bírtak. Ezek a műveletek rendkívül fontos szerepet játszottak Ukrajna fizetésimérleg-problémáinak kezelésében, valamint a gazdaság stabilizálását és külső pozíciója fenntarthatóságának javítását célzó kulcsfontosságú strukturális reformok végrehajtásában. Költségvetési megtakarításokat és pénzügyi előnyöket tettek lehetővé, és katalizátorként működtek a további pénzügyi támogatás és a befektetői bizalom tekintetében.

1.5.4.A többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergiák egyéb megfelelő eszközökkel

A javaslat összeegyeztethető a 2021–2027-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret felső határaival. A jóvátételi hitel összeegyeztethető az Ukrajnának az Ukrajna-hitelezési együttműködési mechanizmuson és a G7-ek által a rendkívüli bevételek akcelerációjával kétoldalú hiteleken keresztül Ukrajnának nyújtott, folyamatban lévő pénzügyi támogatással is.

A jóvátételi hitel forrásait a Bizottság és az érintett pénzintézetek között létrejött, hitelviszonyt megtestesítő egyedi instrumentumon keresztül történő hitelfelvételből finanszírozzák. A hitelfelvételhez tagállamok és adott esetben harmadik országok is garanciát vállalnak. Tekintettel a pénzügyi kockázatokra és a költségvetési fedezetre, az e rendelet alapján hitelek formájában nyújtott támogatáshoz – amelyre a vonatkozó felső határt meghaladóan biztosíték vonatkozik – nem képezhető céltartalék, és – az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 214. cikkének (1) bekezdésétől eltérve – nem kerül meghatározásra tartalékfeltöltési ráta.

1.5.5.A rendelkezésre álló különböző finanszírozási lehetőségek értékelése, ideértve az átcsoportosítási lehetőségeket is

Az uniós pénzügyi intézményeknél az Orosz Központi Bank eszközeivel és tartalékaival kapcsolatos tranzakciók tilalma miatt felhalmozódó készpénzállományokat érintő hitelfelvételből finanszírozott hitelek alkalmazása révén ez a művelet növeli az EU pénzügyi válaszintézkedésének hatékonyságát, és a legköltséghatékonyabb lehetőséget kínálja. Más lehetőségek, például a tagállamok által nyújtott vissza nem térítendő támogatások vagy a tagállamok hozzájárulási megállapodásai által támogatott uniós hitelfelvétel várhatóan költségvetési terhet jelentenének a tagállamok számára.

1.6.A javaslat/kezdeményezés és az abból származó pénzügyi hatás időtartama

☒ határozott időtartam

–☒    2025. december 1-jétől 2030. december 31-ig hatályos, kivéve a címzett költségvetési támogatást, amely 2055.12.31-ig áll rendelkezésre.

–    pénzügyi hatás: ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig a kötelezettségvállalási előirányzatok esetében és ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig a kifizetési előirányzatok esetében

 határozatlan időtartam

1.7.Tervezett költségvetés-végrehajtási módszer(ek)

☒ Közvetlen irányítás a Bizottság által

–☒ a Bizottság szervezeti egységein keresztül, ideértve az uniós küldöttségek személyzetét

–    végrehajtó ügynökségen keresztül

 Megosztott irányítás a tagállamokkal

 Közvetett irányítás a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatoknak a következőkre történő átruházásával:

– harmadik országok vagy az általuk kijelölt szervek

– nemzetközi szervezetek és ügynökségeik (nevezze meg)

– az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alap

– a költségvetési rendelet 70. és 71. cikkében említett szervek

– közjogi szervek

– magánjog alapján működő, közfeladatot ellátó szervek, amennyiben megfelelő pénzügyi garanciákkal rendelkeznek

– valamely tagállam magánjoga alapján működő, köz- és magánszféra közötti partnerség végrehajtásával megbízott és megfelelő pénzügyi garanciákkal rendelkező szervek

– az Európai Unióról szóló szerződés V. címének értelmében a közös kül- és biztonságpolitika terén konkrét fellépések végrehajtásával megbízott, és a vonatkozó alap-jogiaktusban ekként megjelölt szervek vagy személyek

–valamely tagállamban létrehozott, valamely tagállam magánjoga vagy uniós jog alapján működő szervek, amelyek az ágazatspecifikus szabályokkal összhangban megbízást kaphatnak uniós források vagy költségvetési biztosítékok végrehajtására, amennyiben e szervek közjogi szervek vagy közfeladatot ellátó magánjogi intézmények ellenőrzése alá tartoznak, és az ellenőrző szerv által vállalt egyetemleges felelősség formáját öltő vagy azzal egyenértékű pénzügyi garanciával rendelkeznek, amely pénzügyi garancia minden intézkedés esetében az uniós támogatás maximális összegére korlátozódhat.

Megjegyzések

n. a.

2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK

2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések

Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet szerinti nyomonkövetési és jelentéstételi kötelezettségek alkalmazandók.

A Bizottság szolgálatai a fellépést a jóvátételi hitel keretében korábban nyújtott támogatás végrehajtása alapján fogják nyomon követni.

Ezen túlmenően a fellépés nyomon követése során figyelembe fogják venni azokat a konkrét intézkedéseket, amelyekről az egyetértési megállapodásban kell megállapodni az ukrán hatóságokkal. A Bizottság ellenőrizni fogja az egyetértési megállapodásban meghatározott szakpolitikai feltételek teljesítését. A Bizottság az említett ellenőrzés eredményeiről tájékoztatja az Európai Parlamentet és a Tanácsot.

Végezetül a fellépés nyomon követése során figyelembe fogják venni az ukrán hatóságokkal folytatott együttműködést, beleértve az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatásával kapcsolatos forráslehívási kérelmeket és az azokban foglalt információkat is.

Annak biztosítása érdekében, hogy az Európai Parlament és a Tanács nyomon követhesse e rendelet végrehajtását, a Bizottságnak rendszeresen tájékoztatnia kell őket az e rendelet alapján Ukrajnának nyújtott uniós támogatással kapcsolatos fejleményekről, és rendelkezésükre kell bocsátania a vonatkozó dokumentumokat.

A Bizottságnak rendszeresen felül kell vizsgálnia az ilyen jelentéstételi és nyomonkövetési követelmények megfelelőségét, és erről jelentést kell tennie az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, ezáltal garantálva az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.

A Bizottság legkésőbb 2031. december 31-ig utólagos értékelő jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben értékeli az e rendelet alapján nyújtott jóvátételi hitel eredményeit és hatékonyságát, valamint azt, hogy az milyen mértékben járult hozzá a támogatás céljainak megvalósításához.

2.2.Irányítási és kontrollrendszer(ek) 

2.2.1.A költségvetés-végrehajtási módszer(ek)nek, a finanszírozás-végrehajtási mechanizmus(ok)nak, a kifizetési feltételeknek és a javasolt kontrollstratégiának az indokolása

Az e javaslat alapján finanszírozandó intézkedéseket a Bizottság közvetlen irányítással hajtja végre. A jóvátételi hitel keretében nyújtott pénzügyi támogatást a Bizottság bocsátja rendelkezésre, a tagállamok által nyújtandó garanciák függvényében. A pénzeszközök felszabadítása gyorsan megszervezhető 2026 és 2027 folyamán, illetve azt követően. A tagállamok likviditáskezelésének megkönnyítése és a garancia lehívása esetén a kiszámíthatóság biztosítása érdekében a Bizottságnak létre kell hoznia egy likviditási mechanizmust.

2.2.2.Az azonosított kockázatokkal és a csökkentésükre létrehozott belső kontrollrendszerekkel kapcsolatos információk

A Bizottság részére biztosítani kell a hozzáférést az e rendelet alapján ráruházott feladatokhoz feltétlenül szükséges információkhoz, köztük a minősített adatokhoz, különösen amelyek a kifizetések folyósítási feltételeinek ellenőrzéséhez, továbbá az ellenőrzések, felülvizsgálatok, auditok, vizsgálatok, jelentéstételek, valamint a 20. cikkben említettek szerinti kontrollok és ellenőrzések elvégzéséhez szigorúan szükségesek.

Az Unió jóvátételi hitelhez kapcsolódó pénzügyi érdekeinek védelme érdekében a Bizottság és az ukrán hatóságok között megkötendő jóvátételi hitelmegállapodásnak olyan rendelkezéseket kell tartalmaznia, amelyek összhangban vannak az Ukrajna-eszköz keretében kötött keretmegállapodásban meghatározott jogokkal, feladatokkal és kötelezettségekkel. Ukrajna ugyanazokat az irányítási és kontrollrendszereket fogja alkalmazni, mint amelyeket az (EU) 2024/792 rendelet alapján létrehozott Ukrajna-terv javasol.

Ukrajnának havi jelentéseket kell benyújtania, amelyek az összes kifizetésre vonatkozóan tartalmaznak információkat. A védelmi ipari kapacitásainak támogatása céljából kapott pénzügyi és gazdasági támogatás kezelésének kizárólagos céljából Ukrajna külön számlát fog nyitni. Az Ukrajna védelmi ipari kapacitásának támogatásával összefüggő szerződésekkel vagy megállapodásokkal kapcsolatos összes kifizetést erről a számláról kell teljesíteni. A Bizottság rendelkezni fog az ezen számla nyomon követéséhez szükséges jogokkal.

Ezen túlmenően, amennyiben megállapítást nyer, hogy Ukrajna a jóvátételi hitel kezelésével kapcsolatban az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalást, korrupciót vagy más jogellenes tevékenységet követett el, az Unió követelheti a jóvátételi hitel lejárat előtti visszafizetését.

Az információk bizalmas jellegével kapcsolatos kockázatok kezelése érdekében az e rendelet alapján létrehozott, kezelt, tárolt, kicserélt vagy megosztott minősített adatok védelméről – a vonatkozó szabályozástól függően – vagy az (EU, Euratom) 2015/444 bizottsági határozatban vagy az Európai Uniónak a Tanács keretében ülésező tagállamai között az Európai Unió érdekében kicserélt minősített adatok védelméről létrejött megállapodásban meghatározott biztonsági szabályokkal összhangban kell gondoskodni. A minősített adatoknak és az érzékeny információknak a Bizottság és Ukrajna, valamint – adott esetben – a tagállamok közötti megosztásának megkönnyítése érdekében a Bizottság egy biztonságos információcsere-rendszert alkalmaz.

A minősített adatoknak és az érzékeny információknak a Bizottság és Ukrajna, valamint – adott esetben – a tagállamok közötti megosztásának megkönnyítése érdekében a Bizottság egy biztonságos információcsere-rendszert alkalmaz.

2.2.3. A kontrollok költséghatékonyságának becslése (a kontroll költségeinek és az érintett forrásoknak az aránya) és indokolása, valamint a hibakockázat várható szintjeinek értékelése (kifizetéskor és záráskor)

A meglévő kontrollrendszerek eddig 0 %-os tényleges hibaarányt biztosítottak a makroszintű pénzügyi támogatás típusú kifizetések esetében. Nincsenek a csalásnak, korrupciónak vagy illegális tevékenységeknek ismert esetei. A műveletek beavatkozási logikája egyértelmű, ami lehetővé teszi a Bizottság számára hatásuk értékelését. A kontrollok lehetővé teszik a megbízhatóságnak, illetve a szakpolitikai célkitűzések és prioritások megvalósításának a megerősítését.

A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére irányuló intézkedések

A Bizottság és az ukrán hatóságok között megkötendő jóvátételi hitelmegállapodás előírja, hogy Ukrajna ugyanazokat az irányítási és kontrollrendszereket alkalmazza, mint amelyeket az (EU) 2024/792 rendelettel létrehozott, 2024. június 20-án hatályba lépett Ukrajna-terv javasol az Uniónak a jóvátételi hitelhez kapcsolódó pénzügyi érdekei hatékony védelmének biztosítása érdekében, megfelelő intézkedéseket biztosítva a támogatással kapcsolatos csalás, korrupció és bármely egyéb szabálytalanság megelőzésére és az ellenük való küzdelemre vonatkozóan. A hitelmegállapodás emellett a költségvetési rendelettel összhangban biztosítani fogja a szükséges jogokat és hozzáférést – az uniós források végrehajtásában részt vevő harmadik felek tekintetében is – a Bizottság, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), az Európai Számvevőszék és adott esetben az Európai Ügyészség számára a jóvátételi hitel rendelkezésre állásának időszaka alatt és azt követően. Ezenfelül Ukrajnának az Ukrajna-eszköz szerinti keretmegállapodásban előírt eljárásokkal összhangban jelentenie kell a Bizottságnak a pénzeszközök felhasználásával kapcsolatos szabálytalanságokat is.

3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA

3.1.A többéves pénzügyi keret érintett fejezete(i) és a költségvetés érintett kiadási sora(i) 

·Meglévő költségvetési sorok

A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési sorok sorrendjében.

A többéves pénzügyi keret fejezete

Költségvetési sor

Kiadás típusa

Hozzájárulás

Szám  

diff./nem diff. 34

EFTA-országoktól 35

tagjelölt országoktól és potenciális tagjelöltektől 36

más harmadik országoktól

egyéb címzett bevétel

[XX.YY.YY.YY]

diff./nem diff.

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

·Létrehozandó új költségvetési sorok

A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési sorok sorrendjében.

A többéves pénzügyi keret fejezete

Költségvetési sor

Kiadás típusa

Hozzájárulás

Szám  

diff./nem diff.

EFTA-országoktól

tagjelölt országoktól és potenciális tagjelöltektől

más harmadik országoktól

egyéb címzett bevétel

[XX.YY.YY.YY]

diff./nem diff.

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

IGEN/NEM

3.2.A javaslatnak az előirányzatokra gyakorolt becsült pénzügyi hatása 

3.2.1.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása 

–    A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után operatív előirányzatok felhasználását

–    A javaslat/kezdeményezés az alábbi operatív előirányzatok felhasználását vonja maga után:

3.2.1.1.A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok

millió EUR (három tizedesjegyig)

A többéves pénzügyi keret fejezete

Szám

Főigazgatóság: <…….>

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

Operatív előirányzatok

Költségvetési sor

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

 

 

 

 

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

 

 

 

 

0,000

Költségvetési sor

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1b)

 

 

 

 

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2b)

 

 

 

 

0,000

Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok

Költségvetési sor

 

(3)

 

 

 

 

0,000

A[z] <…> Főigazgatósághoz tartozó

előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(1a)+(1b)+(3)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Kifizetési előirányzatok

=(2a)+(2b)+(3)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

 

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

Operatív előirányzatok ÖSSZESEN  

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Kifizetési előirányzatok

(5)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

A többéves pénzügyi keret <….> FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(4)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

ÖSSZESEN

Kifizetési előirányzatok

=(5)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

• Operatív előirányzatok ÖSSZESEN (összes operatív fejezet)

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Kifizetési előirányzatok

(5)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

• Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN (összes operatív fejezet)

(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

A többéves pénzügyi keret 1–6. fejezetéhez tartozó előirányzatok

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(4)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

ÖSSZESEN 
(referenciaösszeg)

Kifizetési előirányzatok

=(5)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000



A többéves pénzügyi keret fejezete

7.

„Igazgatási kiadások”

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

 Humánerőforrás

0,000

0,000

11,554

11,554

23,108

 Egyéb igazgatási kiadások

0,000

0,000

0,659

0,659

1,318

ÖSSZESEN

Előirányzatok

0,000

0,000

12,213

12,213

24,426

A többéves pénzügyi keret 7. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

(Összes kötelezettségvállalási előirányzat = Összes kifizetési előirányzat)

0,000

0,000

12,213

12,213

24,426

millió EUR (három tizedesjegyig)

 

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

A többéves pénzügyi keret 1–7. fejezetéhez tartozó előirányzatok

Kötelezettségvállalási előirányzatok

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

ÖSSZESEN

Kifizetési előirányzatok

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

3.2.1.2.Külső címzett bevételekből származó előirányzatok

millió EUR (három tizedesjegyig)

A többéves pénzügyi keret fejezete

Szám

Főigazgatóság: <…….>

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

Operatív előirányzatok

Költségvetési sor

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

 

 

 

 

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

 

 

 

 

0,000

Költségvetési sor

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1b)

 

 

 

 

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2b)

 

 

 

 

0,000

Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok

Költségvetési sor

 

(3)

 

 

 

 

0,000

A[z] <…> Főigazgatósághoz tartozó

előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(1a)+(1b)+(3)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Kifizetési előirányzatok

=(2a)+(2b)+(3)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

 

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

Operatív előirányzatok ÖSSZESEN  

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Kifizetési előirányzatok

(5)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

A többéves pénzügyi keret <….> FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(4)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

ÖSSZESEN

Kifizetési előirányzatok

=(5)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

 

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

Operatív előirányzatok ÖSSZESEN  

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Kifizetési előirányzatok

(5)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

A többéves pénzügyi keret <….> FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(4)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

ÖSSZESEN

Kifizetési előirányzatok

=(5)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

• Operatív előirányzatok ÖSSZESEN (összes operatív fejezet)

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Kifizetési előirányzatok

(5)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

• Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN (összes operatív fejezet)

(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

A többéves pénzügyi keret 1–6. fejezetéhez tartozó előirányzatok

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(4)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

ÖSSZESEN (referenciaösszeg)

Kifizetési előirányzatok

=(5)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000



A többéves pénzügyi keret fejezete

7.

„Igazgatási kiadások” 

millió EUR (három tizedesjegyig)

Főigazgatóság: <…….>

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

 Humánerőforrás

0,000

0,000

11,554

11,554

23,108

 Egyéb igazgatási kiadások

0,000

0,000

0,659

0,659

1,318

<…> Főigazgatóság ÖSSZESEN

Előirányzatok

0,000

0,000

12,213

12,213

24,426

A többéves pénzügyi keret 7. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

(Összes kötelezettségvállalási előirányzat = Összes kifizetési előirányzat)

0,000

0,000

12,213

12,213

24,426

millió EUR (három tizedesjegyig)

 

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

A többéves pénzügyi keret 1–7. fejezetéhez tartozó előirányzatok

Kötelezettségvállalási előirányzatok

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

ÖSSZESEN

Kifizetési előirányzatok

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

3.2.2.Operatív előirányzatokból finanszírozott becsült kimenet (decentralizált ügynökségek esetében nem kell kitölteni)

Kötelezettségvállalási előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)

Tüntesse fel a célkitűzéseket és a kimeneteket

2024.
év

2025.
év

2026.
év

2027.
év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. szakasz) további évekkel bővíthető.

ÖSSZESEN

KIMENETEK

Típus 37

Átlagos költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Összesített szám

Összköltség

1. EGYEDI CÉLKITŰZÉS 38 …

- Kimenet

- Kimenet

- Kimenet

1. egyedi célkitűzés részösszege

2. EGYEDI CÉLKITŰZÉS …

- Kimenet

2. egyedi célkitűzés részösszege

ÖSSZESEN

3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása 

–    A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után igazgatási jellegű előirányzatok felhasználását.

–    A javaslat/kezdeményezés az alábbi igazgatási jellegű előirányzatok felhasználását vonja maga után:

3.2.3.1. A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok

MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK

Év

Év

Év

Év

2021–2027 ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

7. FEJEZET

Humánerőforrás

0,000

0,000

11,554

11,554

23,108

Egyéb igazgatási kiadások

0,000

0,000

0,659

0,659

1,318

7. FEJEZETI részösszeg

0,000

0,000

12,213

12,213

24,426

7. FEJEZETEN kívül

Humánerőforrás

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Egyéb igazgatási jellegű kiadások

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETEN kívüli részösszeg

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

 

ÖSSZESEN

0,000

0,000

12,213

12,213

24,426

3.2.3.2.Külső címzett bevételekből származó előirányzatok

KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK

Év

Év

Év

Év

2021–2027 ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

7. FEJEZET

Humánerőforrás

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Egyéb igazgatási kiadások

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETI részösszeg

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETEN kívül

Humánerőforrás

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Egyéb igazgatási jellegű kiadások

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETEN kívüli részösszeg

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

 

ÖSSZESEN

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

3.2.3.3.Előirányzatok összesen

ÖSSZESEN 
MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK + KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK

Év

Év

Év

Év

2021–2027 ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

7. FEJEZET

Humánerőforrás

0,000

0,000

11,554

11,554

23,108

Egyéb igazgatási kiadások

0,000

0,000

0,659

0,659

1,318

7. FEJEZETI részösszeg

0,000

0,000

12,213

12,213

24,426

7. FEJEZETEN kívül

Humánerőforrás

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Egyéb igazgatási jellegű kiadások

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETEN kívüli részösszeg

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

 

ÖSSZESEN

0,000

0,000

12,213

12,213

24,426

3.2.4.Becsült humánerőforrás-szükségletek 

–    A javaslat/kezdeményezés nem igényel humánerőforrást.

–    A javaslat/kezdeményezés az alábbi humánerőforrás-igénnyel jár:

3.2.4.1.A megszavazott költségvetésből finanszírozott

A becsléseket teljes munkaidős egyenértékben (FTE) kell kifejezni

MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK

Év

Év

Év

Év

2024

2025

2026

2027

 A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)

20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)

0

0

44

44

20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)

0

0

10

10

01 01 01 01 (közvetett kutatás)

0

0

0

0

01 01 01 11 (közvetlen kutatás)

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok (nevezze meg)

0

0

0

0

• Külső munkatársak (teljes munkaidős egyenértékben)

20 02 01 (CA, SNE a teljes keretből)

0

0

2

2

20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

Igazgatási támogatási sor 
[XX.01.YY.YY]

- a központokban

0

0

0

0

- az Unió küldöttségeinél

0

0

0

0

01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)

0

0

0

0

01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezetben (nevezze meg)

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezeten kívül (nevezze meg)

0

0

0

0

ÖSSZESEN

0

0

56

56

3.2.4.2.Külső címzett bevételekből finanszírozott

KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK

Év

Év

Év

Év

2024

2025

2026

2027

 A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)

20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)

0

0

0

0

20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

01 01 01 01 (közvetett kutatás)

0

0

0

0

01 01 01 11 (közvetlen kutatás)

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok (nevezze meg)

0

0

0

0

• Külső munkatársak (teljes munkaidős egyenértékben)

20 02 01 (CA, SNE a teljes keretből)

0

0

0

0

20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

Igazgatási támogatási sor  
[XX.01.YY.YY]

- a központokban

0

0

0

0

- az Unió küldöttségeinél

0

0

0

0

01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)

0

0

0

0

01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezetben (nevezze meg)

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezeten kívül (nevezze meg)

0

0

0

0

ÖSSZESEN

0

0

0

0

3.2.4.3.Becsült humánerőforrás-szükségletek összesen

MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK + KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK ÖSSZESEN

Év

Év

Év

Év

2024

2025

2026

2027

 A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)

20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)

0

0

44

44

20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)

0

0

10

10

01 01 01 01 (közvetett kutatás)

0

0

0

0

01 01 01 11 (közvetlen kutatás)

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok (nevezze meg)

0

0

0

0

• Külső munkatársak (teljes munkaidős egyenértékben)

20 02 01 (CA, SNE a teljes keretből)

0

0

2

2

20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

Igazgatási támogatási sor  
[XX.01.YY.YY]

- a központokban

0

0

0

0

- az Unió küldöttségeinél

0

0

0

0

01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)

0

0

0

0

01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezetben (nevezze meg)

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezeten kívül (nevezze meg)

0

0

0

0

ÖSSZESEN

0

0

56

56

12 álláshely és 2 teljes munkaidős egyenérték a Bizottság átcsoportosítási keretéből történő átcsoportosítások révén fog rendelkezésre állni, amelynek forrásai azonban korlátozottak.

E javaslat végrehajtásához 42 további álláshelyre van szükség a létszámterven felül, amelyek mindegyikét a rendes személyzeti létszámon túl, a 7. fejezetből kell finanszírozni. A Bizottság a jogalkotási eljárás részeként be fogja mutatni a létszámtervi kimutatásra vonatkozó javaslatát.

A teljes személyzetet a 7. fejezetből finanszírozzák.

A javaslat végrehajtásához szükséges személyzet (teljes munkaidős egyenértékben):

A Bizottság szolgálatainál jelenleg rendelkezésre álló személyzetből fedezendő

Kivételes esetben további személyzet*

A 7. fejezetből vagy a kutatási keretből finanszírozandó

A BA sorból finanszírozandó

Díjakból finanszírozandó

Létszámtervi álláshelyek

12 álláshely

42 álláshely

n. a.

Külső munkatársak (CA, SNE, INT)

2 CA

A következők által elvégzendő feladatok leírása:

Tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak

54 tisztviselő és ideiglenes alkalmazott a következő területeken:

-Programozás/szakértői csoport/bizottság

-Végrehajtás: horizontális feladatok, tematikus/technikai szakterületek uniós és ukrajnai állomáshelyeken

-Ukrán finanszírozási stratégia

-A makroszintű pénzügyi támogatással kapcsolatos munka

-Audit és ellenőrzés

-Jogi munka

-A pénzügyi folyamatok kialakítása

-Számviteli feladatok

-A mozgástér fenntarthatósága

-Rövid lejáratú hitelfelvétel (a pénzügyi intézmények irányába történő törlesztés céljából) és hosszabb lejáratú adósság

-Készpénzbefizetési felhívások, elszámolási jelentések stb.

-Szerződéskezelés

Külső munkatársak

2 teljes munkaidős egyenérték a programozással/szakértői csoporttal/bizottsággal kapcsolatos munka támogatására

3.2.5.A digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra gyakorolt becsült hatás áttekintése

Kötelező: a javaslat/kezdeményezés által érintett, digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra vonatkozó legjobb becslést fel kell tüntetni az alábbi táblázatban.

Kivételes esetben a 7. fejezethez tartozó előirányzatokat – amennyiben azokra a javaslat/kezdeményezés végrehajtásához szükség van –, a kijelölt sorban kell feltüntetni.

Az 1–6. fejezethez tartozó előirányzatokat „operatív programokkal kapcsolatos szakpolitikai informatikai kiadások”-ként kell feltüntetni. Ez a kiadás a kezdeményezés végrehajtásához közvetlenül kapcsolódó informatikai platformok/eszközök újrafelhasználására/vásárlására/fejlesztésére és az azokhoz kapcsolódó beruházásokra (pl. engedélyek, tanulmányok, adattárolás stb.) felhasználandó operatív költségvetést takarja. Az e táblázatban megadott információknak összhangban kell lenniük a 4. szakaszban („Digitális vetületek”) bemutatott részletes információkkal.

Digitális és informatikai előirányzatok ÖSSZESEN

Év

Év

Év

Év

A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2024

2025

2026

2027

7. FEJEZET

Informatikai kiadások (szervezeti) 

0,000

0,000

0,443

0,443

0,886

7. FEJEZETI részösszeg

0,000

0,000

0,443

0,443

0,886

7. FEJEZETEN kívül

Operatív programokkal kapcsolatos szakpolitikai informatikai kiadások

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETEN kívüli részösszeg

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

 

ÖSSZESEN

0,000

0,000

0,443

0,443

0,886

3.2.6.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség 

A javaslat/kezdeményezés

–    teljes mértékben finanszírozható a többéves pénzügyi keret érintett fejezetén belüli átcsoportosítás révén.

–    a többéves pénzügyi keret lekötetlen mozgásterének és/vagy a többéves pénzügyi keretről szóló rendeletben meghatározott különleges eszközöknek a felhasználását teszi szükségessé.

–    a többéves pénzügyi keret módosítását teszi szükségessé.

3.2.7.Harmadik felek finanszírozási hozzájárulása 

A javaslat/kezdeményezés

– nem irányoz elő harmadik felek általi társfinanszírozást

☒ előirányoz harmadik felek általi társfinanszírozást az alábbi becslések szerint: van lehetőség harmadik országok általi hozzájárulásra, de nem feltétlenül kötelező, mivel a javaslat tagállami garanciákon alapul.előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)

2024.
év

2025.
év

2026.
év

2027.
év

Összesen

Tüntesse fel a társfinanszírozó szervet 

Társfinanszírozott előirányzatok ÖSSZESEN

 
3.3.    Becsült bevételi hatás 

–    A javaslatnak/kezdeményezésnek nincs pénzügyi hatása a bevételre.

–☒    A javaslatnak/kezdeményezésnek van pénzügyi hatása:

–    a saját forrásokra

–    az egyéb bevételekre

–    adja meg, hogy a bevétel kiadási sorokhoz van-e rendelve

millió EUR (három tizedesjegyig)

Bevételi költségvetési sor:

Az aktuális költségvetési évben rendelkezésre álló előirányzatok

A javaslat/kezdeményezés hatása 39

2024. év

2025. év

2026. év

2027. év

6642. jogcím – Ukrajna-hitelezési együttműködési mechanizmus – Címzett bevételek

A címzett bevételek esetében tüntesse fel az érintett kiadáshoz tartozó költségvetési sor(oka)t.

Egyéb megjegyzések (pl. a bevételi hatás számítására használt módszer/képlet vagy egyéb más információ).

4.Digitális vetületek

4.1.Digitális vonatkozású követelmények

A kezdeményezés egy harmadik országnak nyújt támogatást, és nem hoz létre új uniós szintű digitális közszolgáltatásokat az Unión belüli természetes vagy jogi személyek számára. Mindazonáltal digitális elemek támogatják a jóvátételi hitelt, amelynek esetében a pénzügyi támogatás irányítása, a védelmi ipari képességek támogatása és a hitel révén finanszírozott kezdeményezések információcserét, -ellenőrzést, -tárolást, valamint adott esetben információszolgáltatást tesznek szükségessé a Tanács és az Európai Parlament részére.

R1 – A finanszírozással és a végrehajtással kapcsolatos digitális folyamatok (V. fejezet és különösen a 27. cikk)

Leírás: jelentések, kimutatások vagy igazoló dokumentumok elektronikus továbbítása biztonságos csatornákon és a Bizottság különböző munkafolyamatokra, például kérelmekre, ellenőrzésekre, végrehajtási határozatokra vagy folyósításokra alkalmazott rendszerein keresztül.

Érdekelt felek: A Bizottság szolgálatai és a Tanács; a kedvezményezett hatóságok és az EKSZ az 5. cikkben meghatározott előfeltételek nyomon követése tekintetében.

Folyamatok: Jelentéstétel, nyomon követés, pénzügyi irányítás, információcsere.

R2 – A védelmi ipari képességek támogatásának igazgatása (IV. fejezet, különösen a 16. cikk)

Leírás: A kedvezményezett hatóságoknak elektronikus dokumentumokat kell továbbítaniuk, amelyekkel igazolják a támogatott védelmi ipari képességek terén elért eredményeket. Ezek a dokumentumok a Bizottság által alkalmazott, az automatizált ellenőrzést lehetővé tevő egységes mintákat követik.

Érdekelt felek: Kedvezményezett hatóságok; a Bizottság szolgálatai.

Folyamatok: A beszerzések végrehajtásának és validálásának nyomon követése a rendelettel összhangban.

R3 – A tagállamok és potenciálisan harmadik országok által nyújtott garancia-hozzájárulások kezelése (különösen az V. fejezet 25., 26. és 27. cikke)

Leírás: A tagállamok és adott esetben az érintett harmadik országok biztonságos elektronikus csatornákon keresztül nyújtják be a garanciavállalásokra és a kapcsolódó pénzügyi adatokra vonatkozó információkat, lehetővé téve a Bizottság számára, hogy naprakész digitális nyilvántartást vezessen a hozzájárulásokról.
Érdekelt felek: A Bizottság szolgálatai; tagállamok; potenciálisan hozzájáruló harmadik országok.
Folyamatok: Értesítés; nyilvántartás-kezelés; pénzügyi nyomon követés.

R4 – Információcsere az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal, beleértve az ellenőrzés szempontjából releváns információkat (különösen a VI. fejezet 31. és 32. cikkét)

Leírás: A Bizottságnak szükség esetén biztonságos rendszereken keresztül jelentéseket és érzékeny információkat kell az Európai Parlament és a Tanács rendelkezésére bocsátania.
Érdekelt felek: A Bizottság szolgálatai; Európai Parlament; Tanács; kedvezményezett hatóságok (felfelé irányuló információáramlás).
Folyamatok: Jelentéstétel; ellenőrzési információk cseréje; minősített/érzékeny dokumentumok továbbítása.

4.2.Adatok

Az R1–R4 követelmények esetében az adatok pénzügyi adatokat, a folyósításokkal kapcsolatos dokumentumokat, a védelmi ipari képességre vonatkozó adatokat, garancia-hozzájárulási adatokat és egyéb információkat (beleértve a potenciálisan érzékeny/minősített anyagokat is) tartalmaznak.

Az adatcserék célhoz kötöttek, minimálisak, interoperábilisak, és a meglévő biztonságos uniós rendszereken keresztül történnek, elkerülve a párhuzamos adatgyűjtést, összhangban az európai adatstratégiával.

Az egyszeri adatszolgáltatás elvével összhangban a Bizottság meglévő adatkészleteit és jelentéstételi csatornáit újra fel fogják használni, és a cél az, hogy a folyósításokkal vagy a nyomon követéssel összefüggésben már benyújtott adatokat ne kérjék be újra.

Adatszolgáltatók: Kedvezményezett hatóságok (R1–R2); Tagállamok/harmadik országok (R3).

Adatszolgáltatás címzettjei: A Bizottság szolgálatai; a jelentéstétellel összefüggésben az Európai Parlament és a Tanács (R4).

Az adatszolgáltatás kiváltói: Jelentéstételi ciklusok, folyósítási kérelmek, garanciaértesítések, ellenőrzési követelmények.

Gyakoriság: Időszakos (pl. havi vagy a rendeletben másként meghatározott) és eseti pénzügyi vagy ellenőrzési szükségletek.

4.3.Digitális megoldások

A digitális vonatkozású releváns követelmények (R1–R4) tekintetében a Bizottság biztonságos információcsere-rendszert és adatsablonokat használ annak érdekében, hogy megkönnyítse a minősített és érzékeny információk cseréjét a Bizottság és Ukrajna között, és adott esetben a tagállamokkal.

Felelős: A Bizottság szolgálatai és a kedvezményezett hatóságok, illetve a tagállamok, és adott esetben harmadik országok.

Mesterséges intelligencia: Nincs mesterséges intelligencia alkalmazására vonatkozó előírás.

Megfelelés: Az összes rendszernek meg kell felelnie az uniós kiberbiztonsági keretnek, az eIDAS-nak, az adatvédelmi szabályoknak és a minősített adatok kezelésére vonatkozó bizottsági szabályoknak.

Újrafelhasználhatóság: A digitális megoldások mindegyike a meglévő bizottsági infrastruktúrára épül.

4.4.Interoperabilitási értékelés

A rendelet előírja a minősített/érzékeny információk biztonságos cseréjét; a Bizottság hozzáférését a rendeletben meghatározott feladatok teljesítéséhez szükséges valamennyi adathoz, ideértve az ellenőrzéshez szükséges adatokat is; továbbá rendelkezik az adatvédelemről is. A tervek szerint valamennyi kötelezettség teljesíthető a Bizottság meglévő biztonságos rendszereinek alkalmazásával, interoperabilitási hiányosságok nélkül. Ez elősegíti az R1–R4 követelményeknek való megfelelést.

4.5.A digitális végrehajtást támogató intézkedések

Mivel a Bizottság a meglévő pénzügyi és operatív támogatási kereteken belül már nyújt segítséget a kedvezményezett országnak, az R1, R3 és R4 követelmények esetében nincs szükség további digitális végrehajtási intézkedésekre. A védelmi ipari képességekre vonatkozó jelentéstétel (R2) tekintetében a Bizottság a szolgálatainak címzett iránymutatást és pontosítást nyújthat a digitális mintadokumentumokkal és a biztonságos adatcsere-eljárásokkal kapcsolatban a felkészültség és az érintett felek általi következetes alkalmazás érdekében.

(1)    Az Európai Tanács következtetései, 2024. június 27., EUCO 15/24.
(2)    A G7-ek pénzügyminisztereinek nyilatkozata a Kananaskisban tartott 2025. évi G7-csúcstalálkozón.
(3)    Articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts (Az államoknak a nemzetközi jogot sértő cselekményekért való felelősségéről szóló cikkek), 2001, Nemzetközi Jogi Bizottság.
(4)    A Tanács 2014/512/KKBP határozata (2014. július 31.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről (HL L 229., 2014.7.31., 13. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2014/512/oj ).
(5)    A Tanács (KKBP) 2022/335 határozata (2022. február 28.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2014/512/KKBP határozat módosításáról (HL L 57., 2022.2.28., 4. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2022/335/oj ).
(6)    A Tanács (KKBP) 2022/395 határozata (2022. március 9.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2014/512/KKBP határozat módosításáról (HL L 81., 2022.3.9., 8. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2022/395/oj ).
(7)    A Tanács (KKBP) 2024/577 határozata (2024. február 12.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2014/512/KKBP határozat módosításáról (HL L, 2024/577, 2024.2.14., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2024/577/oj ).
(8)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/792 rendelete (2024. február 29.) az Ukrajna-eszköz létrehozásáról, HL L, 2024/792, 2024.2.29., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/792/oj ).
(9)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/947 rendelete (2021. június 9.) a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (Globális Európa) létrehozásáról, a 466/2014/EU európai parlamenti és tanácsi határozat módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az (EU) 2017/1601 európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 480/2009/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (EGT-vonatkozású szöveg) (HL L 209., 2021.6.14., 1. o., ELI:  http://data.europa.eu/eli/reg/2021/947/2021-06-14 ).
(10)    A Tanács 1257/96/EK rendelete (1996. június 20.) a humanitárius segítségnyújtásról (HL L 163., 1996.7.2., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/1996/1257/2019-07-26 ).
(11)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/2773 rendelete (2024. október 24.) az Ukrajna-hitelezési együttműködési mechanizmus létrehozásáról és az Ukrajnának nyújtandó rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatásról (HL L, 2024/2773, 2024.10.28., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/2773/oj ).
(12)    A Tanács (EU) 2025/1106 rendelete (2025. május 27.) az Európa biztonságát az európai védelmi ipar megerősítése révén szolgáló cselekvési eszköz (SAFE) létrehozásáról (HL L, 2025/1106, 2025.5.28., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2025/1106/oj ).
(13)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/313 határozata (2022. február 24.) az Ukrajnának nyújtandó makroszintű pénzügyi támogatásról (HL L 55., 2022.2.28., 4. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2022/313/oj ).
(14)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/1201 határozata (2022. július 12.) az Ukrajnának nyújtandó rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatásról (HL L 186., 2022.7.13., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2022/1201/oj ).
(15)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/1628 határozata (2022. szeptember 20.) az Ukrajnának nyújtandó rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatásról, a közös tartalékalap tagállami garanciák és a 466/2014/EU határozat alapján garanciával fedezett, Ukrajnához kapcsolódó egyes pénzügyi kötelezettségekre vonatkozó egyedi tartalékfeltöltési szabályok segítségével történő megerősítéséről, valamint az (EU) 2022/1201 határozat módosításáról (HL L 245., 2022.9.22., 1. o., http://data.europa.eu/eli/dec/2022/1628/oj ).
(16)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2463 rendelete (2022. december 14.) az Ukrajna 2023. évi támogatását célzó eszköz (makroszintű pénzügyi támogatás plusz) létrehozásáról (HL L 322., 2022.12.16., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2022/2463/oj ).
(17)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/792 rendelete (2024. február 29.) az Ukrajna-eszköz létrehozásáról (HL L, 2024/792, 2024.2.29., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/792/oj ).
(18)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/2773 rendelete (2024. október 24.) az Ukrajna-hitelezési együttműködési mechanizmus létrehozásáról és az Ukrajnának nyújtandó rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatásról (HL L, 2024/2773, 2024.10.28., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/2773/oj ).
(19)    Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o., ELI:  http://data.europa.eu/eli/reg/2011/182/oj ).
(20)    A Tanács (EU) 2025/1106 rendelete (2025. május 27.) az Európa biztonságát az európai védelmi ipar megerősítése révén szolgáló cselekvési eszköz (SAFE) létrehozásáról (HL L, 2025/1106, 2025.5.28., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2025/1106/oj ).
(21)    Az Európai Parlament és a Tanács 2009/81/EK irányelve (2009. július 13.) a honvédelem és biztonság területén egyes építési beruházásra, árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló, ajánlatkérő szervek vagy ajánlatkérők által odaítélt szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról, valamint a 2004/17/EK és 2004/18/EK irányelv módosításáról (HL L 216., 2009.8.20, 76. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2009/81/oj ).
(22)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU, Euratom) 2024/2509 rendelete (2024. szeptember 23.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról (HL L, 2024/2509, 2024.9.26., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/2509/oj ).
(23)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/947 rendelete (2021. június 9.) a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (Globális Európa) létrehozásáról, a 466/2014/EU európai parlamenti és tanácsi határozat módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az (EU) 2017/1601 európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 480/2009/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (EGT-vonatkozású szöveg) (HL L 209., 2021.6.14., 1. o., ELI:  http://data.europa.eu/eli/reg/2021/947/2021-06-14 ).
(24)    A Tanács 2010/427/EU határozata (2010. július 26.) az Európai Külügyi Szolgálat szervezetének és működésének a megállapításáról (HL L 201., 2010.8.3., 30. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2010/427/oj ).
(25)    Az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendelete (2013. június 26.) a hitelintézetekre vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról (HL L 176., 2013.6.27., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2013/575/oj ).
(26)    Az Európai Parlament és a Tanács 2009/138/EK irányelve (2009. november 25.) a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról (Szolvencia II) (HL L 335., 2009.12.17., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2009/138/oj ).
(27)    Az Európai Parlament és a Tanács 909/2014/EU rendelete (2014. július 23.) az Európai Unión belüli értékpapír-kiegyenlítés javításáról és a központi értéktárakról, valamint 98/26/EK és a 2014/65/EU irányelv, valamint a 236/2012/EU rendelet módosításáról (HL L 257., 2014.8.28., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2014/909/oj ).
(28)    Az Európai Parlament és a Tanács 648/2012/EU rendelete (2012. július 4.) a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról (HL L 201., 2012.7.27., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2012/648/oj ).
(29)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1092 rendelete (2018. július 18.) az Unió védelmi iparának versenyképességét és innovációs képességét támogató európai védelmi ipari fejlesztési program létrehozásáról (HL L 200., 2018.8.7., 30. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2018/1092/oj ).
(30)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/697 rendelete (2021. április 29.) az Európai Védelmi Alap létrehozásáról és az (EU) 2018/1092 rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 170., 2021.5.12., 149. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2021/697/oj ).
(31)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2023/1525 rendelete (2023. július 20.) a lőszergyártás támogatásáról (ASAP) (HL L 185., 2023.7.24., 7. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2023/1525/oj ).
(32)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2023/2418 rendelete (2023. október 18.) az európai védelmi ipar közös beszerzés révén történő megerősítését szolgáló eszköz létrehozásáról (EDIRPA) (HL L, 2023/2418, 2023.10.26., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2023/2418/oj ).
(33)    A költségvetési rendelet 58. cikke (2) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint.
(34)    diff. = differenciált előirányzatok / nem diff. = nem differenciált előirányzatok.
(35)    EFTA: Európai Szabadkereskedelmi Társulás.
(36)    Tagjelölt országok és adott esetben a nyugat-balkáni potenciális tagjelöltek.
(37)    A kimenetek a nyújtandó termékek és szolgáltatások (pl. finanszírozott diákcserék száma, épített utak hossza kilométerben stb.).
(38)    Az 1.3.2. szakaszban leírtak szerint. „Egyedi célkitűzés(ek)”
(39)    A tradicionális saját források (vámok, cukorilletékek) tekintetében nettó összeget kell megadni, amely a beszedési költségekre levont 20 %-kal csökkentett bruttó összegnek felel meg.