Brüsszel, 2025.7.16.

COM(2025) 565 final

2025/0240(COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az Európai Gazdasági, Társadalmi és Területi Kohéziós, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, Halászati és Tengeri, Jóléti és Biztonsági Alap 2028–2034 közötti időszakra történő létrehozásáról, valamint az (EU) 2023/955 és az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet módosításáról

{SWD(2025) 565 final}


INDOKOLÁS

1.A JAVASLAT HÁTTERE

•A javaslat indokai és céljai

Az elmúlt években a nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegekkel rendelkező uniós alapok döntő mértékben támogatták a kulcsfontosságú uniós célkitűzések és az uniós közös politikák megvalósítását – a gazdasági, területi és társadalmi kohéziótól kezdve a mezőgazdasági termelők megfelelő életszínvonalának biztosításán át a megfizethető élelmiszerekhez való hozzáférésig, a közös halászati politika támogatásáig, illetve a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásáig. Jelenleg számos olyan alap van, amelyek döntő részét a tagállamok számára előzetesen elkülönítik. Az Unió előtt álló komoly kihívások azonban szükségessé teszik annak átgondolását, hogy miként lehetne javítani az alapok kialakítását annak érdekében, hogy a lehető legjobban megvalósíthassuk közös prioritásainkat.

Bár a regionális és területi egyenlőtlenségek jelentősen csökkentek – többek között az uniós kohéziós politikák révén –, az uniós polgárok 29 %-a még mindig olyan régiókban él, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az uniós átlag 75 %-át, és mintegy 135 millió ember él olyan területeken, amelyek az elmúlt két évtizedben lassan lemaradtak. A növekedési pályák jelenlegi eltérései azzal a kockázattal járnak, hogy tovább mélyülnek a tagállamok közötti és a tagállamokon belüli, különösen a vidéki és városi térségek közötti társadalmi-gazdasági különbségek. 

Ugyanakkor az élelmezésbiztonság és a természetvédelem fenntartja Európa életminőségét a közös agrárpolitika (KAP) révén, amely képes garantálni, hogy 450 millió európai polgár megfizethető áron hozzáférjen biztonságos, jó minőségű és diverzifikált élelmiszerekhez, miközben hozzájárul az élénk vidéki térségek megőrzéséhez és jelentős előrelépést tesz a fenntarthatóság felé. Az élelmezésbiztonságot érintő hosszú távú kockázatok, valamint az éghajlatváltozás és a környezetkárosodás hatásai azonban egyre nagyobb nyomás alá helyezik a mezőgazdasági ágazatot. Emellett a mezőgazdasági termelőket, a halászokat, a vidéki és a part menti területeket egyre inkább érinti a tisztességtelen globális verseny, az energiaárak emelkedése, a fiatalabb mezőgazdasági termelők és halászok hiánya, valamint a tőkéhez való hozzáférés nehézségei. Például a KAP jelentős támogatása ellenére az egy munkavállalóra jutó mezőgazdasági jövedelem továbbra is ingadozó, és jelentősen elmarad az uniós gazdaság átlagbérétől (2023-ban annak 60 %-a volt).

A háború, a bizonytalanság, a szegénység és a lehetőségek hiánya felerősítette a migrációs áramlásokat, és a migráció fegyverként való felhasználása az EU határain rávilágított a fenyegetések új formáira. Ugyanakkor a globális politikai és gazdasági környezet példátlan nagyságrendű kihívásokat támaszt, mivel az európai kontinensen és a szomszédságban is folytatódik a háború.

Bár az Unió előtt számos egyéb kihívás is áll, a felsoroltak rámutatnak arra, hogy javítani kell az uniós támogatás kialakítását annak érdekében, hogy a lehető legjobban megvalósíthassuk közös prioritásainkat és közös szakpolitikáinkat, és biztosítani lehessen, hogy az uniós költségvetés továbbra is kulcsszerepet játsszon a méltányos és inkluzív növekedés, a fenntartható gazdasági konvergencia, a generációk közötti méltányosság és a biztonság támogatásában. E tekintetben a Bizottság 2024–2029-es politikai iránymutatása megerősített és korszerűsített kohéziós és növekedési politikára szólít fel, amelynek célja a gazdasági, társadalmi és területi egyenlőtlenségek csökkentése, a foglalkoztatás támogatása és az Unió versenyképességének megerősítése. A kohéziós politika félidős felülvizsgálata már most is rugalmasságot vezet be, és ösztönzőket kínál arra a beruházásoknak a felmerülő kihívások felé irányítására, miközben továbbra is kiemelt figyelmet fordít a regionális egyenlőtlenségek csökkentésére. Az iránymutatás felszólít továbbá annak biztosítására, hogy a halászati ágazat fenntartható, versenyképes és reziliens maradjon, és egyenlő versenyfeltételek érvényesüljenek az európai halászati lánc számára. Az iránymutatás ígérete szerint az európai óceánügyi paktum a kék gazdaság fellendítésére, valamint óceánjaink valamennyi dimenziójának jó kormányzására és fenntarthatóságára fog összpontosítani. Az iránymutatás olyan közös agrárpolitikát is szorgalmaz, amely célzottabb, megfelelő egyensúlyt teremt az ösztönzők, a beruházások és a szabályozás között, és biztosítja, hogy a mezőgazdasági termelők méltányos és elegendő jövedelemmel rendelkezzenek. Általánosabban az iránymutatás arra is ígéretet tesz, hogy támogatást kapnak azok az intézkedések, amelyek az európai védelem és biztonság megerősítését, valamint a migráció kezelését szolgálják, beleértve az EU külső határainak hatékony védelmét, valamint a felkészültséget vagy az éghajlatváltozás elleni küzdelmet. Az uniós államfők több alkalommal szorgalmazták az uniós mezőgazdaság rezilienciájának növelését az élelmezésbiztonság hosszú távú megőrzése, az élénk vidéki közösségek értékének és a KAP e tekintetben betöltött alapvető szerepének megőrzése érdekében. Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy stabil és kiszámítható szakpolitikai keretet kell biztosítani, többek között támogatni kell a mezőgazdasági termelőket a környezeti és éghajlati kihívások kezelésében.

A „Jövőkép a mezőgazdaság és az élelmiszer-ágazat számára” című, 2025. február 19-i bizottsági közlemény6 meghatározza a 2027 utáni KAP általános elveit. Ezen elvek közé tartozik a célkitűzéseken és célzott követelményeken alapuló KAP; a tagállamok azzal kapcsolatos további felelőssége és elszámoltathatósága, hogy miként érik el a KAP szakpolitikai célkitűzéseit; a KAP alapvető szerepe a mezőgazdasági termelők jövedelmének támogatásában és stabilizálásában, valamint az ágazatnak a mezőgazdasági termelők jövőbeli generációja számára vonzóvá tételében; egy egyszerűbb és célzottabb szakpolitika, amely egyértelműbb egyensúlyt teremt az ösztönzők és a kötelező követelmények között, nagyobb rugalmasságot biztosít a mezőgazdasági termelők számára, és a feltételek helyett az ösztönzőkre helyezi a hangsúlyt.

Tágabb értelemben a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret lehetőséget kínál egy szakpolitika-orientáltabb, egyszerűbb, hatásosabb és reagálóképesebb költségvetés kialakítására, hogy a jelenlegi programokból levont tanulságokra építve segítse a tagállamokat és régióikat a prioritások és kihívások legeredményesebb, leginkluzívabb és leghatékonyabb módon történő kezelésében. „A következő többéves pénzügyi kerethez vezető út” című, 2025. február 11-én közzétett bizottsági közlemény e tekintetben hangsúlyozta, hogy a hosszú távú költségvetésnek „foglalkoznia kell a jelenleg fennálló összetettséggel, hiányosságokkal és rugalmatlanságokkal, továbbá maximalizálnia kell minden egyes elköltött euró hatását”, ugyanakkor garantálnia kell, hogy a költségvetés képes legyen reagálni a változó valóságra. 

E rendeletjavaslat célja, hogy választ adjon ezekre a különböző kihívásokra a következők révén:

·nagyobb koherencia biztosítása az uniós prioritások, valamint a nemzeti és regionális intézkedések között,

·egyszerűsítés és jobb ár-érték arány elérése egy egyszerűbb és hatékonyabb teljesítési rendszer kiépítése révén,

·a felmerülő szakpolitikai prioritások kezelése az erőforrások új szükségletekre és előre nem látható válsághelyzetekre való reagálást célzó újraelosztásának megkönnyítésével, a hosszú távú célkitűzések teljesítésének veszélyeztetése nélkül. 

E célkitűzések elérése érdekében ez a kezdeményezés előírja, hogy a nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegeket egy Alapban kell csoportosítani, amely a következőket biztosítja:

·A jelenlegi keret egyszerűsítése – a közel 540 programról 27 nemzeti és regionális partnerségi tervre és egy széles körű támogathatósági hatályú és egységes szabályrendszerrel rendelkező Interreg tervre való áttérés minden szinten csökkenteni fogja az igazgatási kiadásokat, miközben megkönnyíti az uniós vállalkozások – köztük a kkv-k, a helyi hatóságok és a projektgazdák – finanszírozáshoz való hozzáférését, és továbbra is a regionális egyenlőtlenségek csökkentésére összpontosít. A mezőgazdasági ágazat esetében ez a legutóbbi reformon alapuló fejlődést mutat, amely már most is – első alkalommal – stratégiai nemzeti terveken és teljesítményen alapul. Hasonlóképpen az új keret koherenciát biztosít azáltal, hogy a jelenlegi, két alapból finanszírozott KAP-beavatkozásokat egyetlen eszközbe integrálja. Ez az összehangolás fokozott rugalmasságot és egyszerűsítést eredményez.

·Integráltabb programozási folyamat biztosítása, amely differenciáltabb és kvalitatívabb megközelítést tesz lehetővé az uniós prioritások megvalósításához, az egyes tagállamok nemzeti és regionális kihívásaihoz igazítva, elmozdulva az egyenmegoldáson alapuló megközelítéstől. Az integrált programozás erősebb szinergiákat tesz lehetővé a szakpolitikák között – például lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy átfogóbb módon kezeljék a vidéki és part menti területek előtt álló kihívásokat –, valamint más uniós kiadási programokkal (pl. az Európai Versenyképességi Alappal vagy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközzel) is. Ennek során az Alap biztosítani fogja a leginkább rászorulók – köztük a legkevésbé fejlett régiók és a leginkább rászoruló mezőgazdasági termelők – folyamatos támogatását is, nagy hangsúlyt fektetve a generációs megújulásra.

·Annak biztosítása, hogy az uniós költségvetés támogassa a sikert azáltal, hogy a tagállamok és a régiók számára megfogalmazza az ahhoz szükséges célkitűzéseket, hogy ambiciózus reformprogramot dolgozzanak ki, amely az EU egészének javát szolgálja, valamint azáltal, hogy a kiadásokat oda irányítja, ahol arra ténylegesen szükség van és ahol a legnagyobb uniós hozzáadott értéket teremtheti – különösen azáltal, hogy arra ösztönzi a tagállamokat és a régiókat, hogy a jelenleginél több, magas uniós hozzáadott értékkel rendelkező projektet válasszanak, beleértve a határokon átnyúló és a több országra kiterjedő projekteket is (különösen a közös európai érdeket szolgáló fontos projekteket). Általánosan biztosított lesz a következetesség; a szakpolitikai tervezés minden szinten jobb, az uniós források elosztása pedig hatékonyabb lesz, úgy, hogy ezáltal a legjobb eredmények legyenek elérhetők, a szakpolitikák közötti erősebb szinergiák elősegítése mellett.

·A felelősségvállalás előmozdítása minden szinten, többszintű kormányzással és erős regionális dimenzióval, a megosztott irányítás és a partnerség elve alapján, biztosítva, hogy a támogatás az egyes tagállamok, valamint azok régiói és ágazatai szükségleteire, valamint az irányító hatóságok és a kedvezményezettek számára a folytonosságra és a kiszámíthatóságra összpontosítson;

·A gyorsabb hasznosulás és a jobb ár-érték arány lehetővé tétele azáltal, hogy a tagállamok számára biztosított pénzeszközöket az elszámolható költségek visszatérítése helyett az intézkedések végrehajtása terén elért eredményekhez kötik;

·Erős biztosítékok rögzítése, amelyek garantálják a jogállamiság tiszteletben tartását és az Európai Unió Alapjogi Chartájának hatékony alkalmazását a végrehajtás során.

·Nagyobb rugalmasság és alkalmazkodóképesség ösztönzése a programozási időszak során a források fokozatos elosztásával, a tervek könnyebb felülvizsgálatával, valamint egy uniós szintű tartalékkal (Uniós Támogatási Eszköz), amely további mozgásteret biztosít az új prioritásokhoz és válsághelyzetekhez való alkalmazkodásban.

A nemzeti és regionális szintű végrehajtást Uniós Támogatási Eszköz egészíti ki. Az Uniós Támogatási Eszköz nagy uniós hozzáadott értékkel rendelkező transznacionális és innovatív projekteket fog támogatni, amelyek további uniós szintű koordinációs erőfeszítéseket igényelnek. Emellett technikai támogatást nyújt a tagállamoknak nemzeti és regionális partnerségi terveik eredményes végrehajtásához. Ezen túlmenően az Eszköz segíteni fogja a tagállamokat abban, hogy válsághelyzetre, például jelentős nemzeti vagy regionális természeti katasztrófára reagálva gyorsan kezeljék a sürgős és egyedi szükségleteket, és a válsághelyzetet követően a reziliencia növelése érdekében elő fogja mozdítani az elhárítást és a helyreállítást. Emellett a bizonytalanságot is kezelni fogja azáltal, hogy további mozgásteret biztosít az Uniónak ahhoz, hogy alkalmazkodjon az összehangolt választ igénylő, újonnan felmerülő uniós szintű prioritásokhoz.

Ezt a javaslatot ágazatspecifikus rendeletekre irányuló javaslatok kísérik, amelyek konkrét feltételeket határoznak meg a tervek hatálya alá tartozó szakpolitikai területeken nyújtott uniós támogatásra vonatkozóan. Ezt az uniós támogatást az Alap keretében nyújtják, az Alapra vonatkozó, e rendeletben javasolt szabályokkal összhangban.

•Összhang a szabályozási terület jelenlegi rendelkezéseivel

Az Alap hozzá fog járulni az e kezdeményezés hatálya alá tartozó szakpolitikák közötti szinergiák jobb kiaknázásához, és ezáltal támogatni fogja azok megvalósítását. Például azáltal, hogy a kohéziós politika, a közös agrárpolitika és a közös halászati politika egyetlen programozási megközelítés alá fog tartozni, a tagállamok szélesebb eszköztárral rendelkeznek majd a vidéki és part menti területeken élő mezőgazdasági termelők és közösségek előtt álló kihívások kezelésére (pl. infrastruktúrafejlesztés; a szolgáltatások esetében a digitalizáció, a víz- és energetikai infrastruktúrához való hozzáférés; készségfejlesztés, generációs megújulás). Hasonlóképpen azáltal, hogy a migrációt a kohézióval azonos programozási megközelítés keretében kezelik, a tagállamok és a régiók felkészültebbek lesznek arra, hogy határaik védelme mellett integrálják a migránsokat a munkaerőpiacra.

A nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegekre vonatkozó egyszerűsített keret megkönnyíti a más uniós költségvetési programokkal való szinergiák kiaknázását, és az irányítási mechanizmus biztosítja az átfedések nélküli koherens programozást. Különösen fontosak lesznek a szinergiák az Európai Versenyképességi Alap InvestEU-eszközével, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközzel, az Erasmus+ programmal, az egységes piacra, a vámügyre, valamint a nemzeti hatóságok közötti együttműködésre vonatkozó programmal (SMP+) és a Globális Európa Alappal.

•Összhang az Unió egyéb szakpolitikáival

Az Alap támogatni fogja a többi uniós szakpolitikát, és ezáltal nagyobb összhangot fog biztosítani azokkal, például a következőkkel:

·a végrehajtásról és egyszerűsítésről szóló „Egyszerűbb és gyorsabb Európa” című bizottsági közlemény 1 , amely olyan új eszközöket hoz mozgásba, amelyek felgyorsítják, egyszerűsítik és javítják az uniós szakpolitikákat és jogszabályokat, a szabályokat pedig világosabbá, közérthetőbbé és gyorsabban végrehajthatóvá teszik,

·az EU versenyképességi iránytűje 2 , amely olyan horizontális támogató eszközöket szorgalmaz, mint például az egységes piac előtt álló akadályok felszámolása, a tőkepiacok elmélyítése az európai megtakarítási és beruházási uniót alátámasztó reformok végrehajtása révén, valamint a szabályozási környezet egyszerűsítése egy újragondolt uniós költségvetés révén. A nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegekre vonatkozó egyszerűsített keret e tekintetben lehetővé teszi az uniós költségvetés más eszközeivel, többek között az Európai Versenyképességi Alappal és a Horizont Európával való szinergiák jobb kihasználását,

·a tisztaipar-megállapodás 3 , amely közös ütemtervet határoz meg a versenyképességre és a dekarbonizációra vonatkozóan, és a 2027 utáni többéves pénzügyi keretet a tiszta energiára való átállás kulcsfontosságú tényezőjének tekinti. A tisztaipar-megállapodás részeként a Bizottság elfogadta a megfizethető energiára vonatkozó cselekvési tervet 4 , amelynek célja, hogy mindenki számára csökkentse az energiaköltségeket, felgyorsítsa a megújuló energia elterjedését, növelje az energiahatékonyságot, az energiaválságokra való felkészültséget,

·a készségek uniójáról szóló, 2025. március 5-i bizottsági közlemény 5 , amely meghatározza az emberek megfelelő készségekkel való felvértezéséhez, valamint a versenyképesebb és befogadóbb Európa megteremtéséhez szükséges, megvalósítható lépéseket,

·a mezőgazdaságra és az élelmiszerekre vonatkozó stratégiai jövőkép 6 (2025. február 19.), amely intézkedéseket javasol az uniós mezőgazdasági és élelmiszer-ágazat hosszú távú versenyképességének, fenntarthatóságának és rezilienciájának biztosítására,

·kutatási és innovációs politika az óceánpolitikai paktum kutatási és innovációs stratégiáján keresztül; valamint szinergikus módon a vízügyi rezilienciára vonatkozó kutatási és innovációs stratégia,

·a „Fehér könyv az európai védelemről – Készenlét 2030” (2025. március 19.), amely új védelmi megközelítést ír elő, és azonosítja a beruházási igényeket. Felvázolja a legfontosabb cselekvési irányvonalakat arra vonatkozóan, hogy miként lehet megőrizni Európa biztonságát, többek között a védelembe történő jelentős beruházások és az európai védelmi ipar felkészültségének kiépítése révén,

·az európai gépjárműiparra vonatkozó ipari cselekvési tervről szóló, 2025. március 5-i bizottsági közlemény, amely meghatározza a kibocsátásmentes, összekapcsolt és egyre automatizáltabb járművekre való átálláshoz szükséges lépéseket,

·a „Fenntartható és intelligens mobilitási stratégia – az európai közlekedés időtálló pályára állítása” című, 2020. december 9-i bizottsági közlemény, amely meghatározza azokat a lépéseket, amelyek az európai közlekedési rendszerben a fenntartható, intelligens és reziliens mobilitás megvalósításához szükségesek,

·az egyenlőségközpontú Unió és az ahhoz kapcsolódó stratégiák7, amelyek célja a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés elleni küzdelem, a 2025. június 5-i európai óceánügyi paktum, amely átfogó stratégiát határoz meg az óceánok jobb védelmére, a virágzó kék gazdaság előmozdítására és a part menti területeken élők jóllétének támogatására,

·közlemény a felkészültségi unióról szóló stratégiáról, amelynek célja az újonnan kialakuló fenyegetések és válsághelyzetek megelőzése és az azokra való reagálás, 

·a 2025 folyamán elfogadott omnibusz csomagok 7 , amelyek célja többek között az egyszerűsítés, az egyéb jogszabályokkal való összhang és az adatpontok számának csökkentése, a nettó zéró iparról szóló jogszabály és a kritikus fontosságú nyersanyagokról szóló jogszabály, többek között a szoros engedélyezési határidők szempontjából,

·a Bizottság 2025. június 5-i közleménye a vízügyi rezilienciára vonatkozó európai stratégiáról,

·az (EU) 2022/2481 európai parlamenti és tanácsi határozattal létrehozott Digitális évtized 2030 szakpolitikai program, amely meghatározza az Unió digitális átalakulásra vonatkozó, 2030-ig megvalósítandó célkitűzéseit, és a digitális évtizedre vonatkozó nemzeti stratégiai ütemterveken alapuló nyomonkövetési és együttműködési mechanizmust ír elő; a digitális évtized helyzetéről szóló éves közlemények, amelyek értékelik az Unió által a 2030-as digitális célértékek felé tett előrehaladást, és megvalósítható ajánlásokat fogalmaznak meg az egyes tagállamok számára,

·az „MI-kontinens” cselekvési tervről szóló bizottsági közlemény,

·az európai megtakarítási és beruházási unióról szóló, 2025. március 19-i bizottsági közlemény 8 , amely intézkedéseket javasol annak érdekében, hogy jobb beruházási lehetőségeket teremtsen az uniós polgárok számára és finanszírozási döntéseket hozzon az uniós vállalkozások számára, ezáltal a pénzügyi piacokat az EU stratégiai célkitűzéseinek horizontális támogató eszközévé téve.

Ez a kezdeményezés az (EU) 2021/1119 rendelet 6. cikkének (4) bekezdésében előírtaknak megfelelően biztosítja az európai klímarendelettel való összhangot is.

2.JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG

•Jogalap

Az uniós intézkedést több jogalap is indokolja, amelyek tükrözik az Alap által támogatott különböző szakpolitikákat:

·az EUMSZ 174. cikke kötelezi az EU-t a gazdasági, társadalmi és területi kohézió előmozdítására,

·az EUMSZ 176., 177. és 162. cikke létrehozza az Európai Regionális Fejlesztési Alapot, a Kohéziós Alapot és az Európai Szociális Alapot, és meghatározza azok célkitűzéseit,

·az EUMSZ 38. cikke és 42. cikkének (3) bekezdése felhatalmazza az Uniót közös agrárpolitika (KAP) és közös halászati politika (KHP) meghatározására és végrehajtására. Az EUMSZ 39. cikke meghatározza a KAP célkitűzéseit, amelyek között szerepel a mezőgazdasági termelékenység növelése, a mezőgazdasági népesség megfelelő életszínvonala, a piacok stabilizálása, az ellátás hozzáférhetőségének biztosítása, valamint a fogyasztók elfogadható ár ellenében történő ellátásának biztosítása. az EUMSZ 42. cikke lehetővé teszi az Unió számára annak meghatározását, hogy a versenyre és az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok milyen mértékben alkalmazandók az EUMSZ I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek termelésére és kereskedelmére,

·Az EUMSZ 175. cikke felsorolja a strukturális alapokat, amelyek támogatják a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megvalósítását – ezek a következők: az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap Orientációs Részlege; Európai Szociális Alap; Európai Regionális Fejlesztési Alap. Az EUMSZ 177. cikke úgy rendelkezik, hogy „az Európai Parlament és a Tanács […] meghatározza a strukturális alapok feladatait, elsődleges célkitűzéseit és megszervezését, amely magában foglalhatja az alapok átcsoportosítását”.

•Szubszidiaritás (nem kizárólagos hatáskör esetén)

A tagállamok önállóan nem tudják elérni a javaslat célkitűzéseit, mivel a kihívások határokon átnyúló jellegűek, és nem egyetlen tagállamra vagy tagállamok csoportjára korlátozódnak.

A nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegek létfontosságú szerepet játszanak az uniós prioritások megvalósításában valamennyi tagállamban és régióban. A kohéziós politika például előmozdítja a tagállamok közötti integrációt és együttműködést, segítve a tagállamokon belüli és a tagállamok közötti regionális egyenlőtlenségek csökkentését. A közös agrárpolitika egyenlő versenyfeltételeket biztosít a tagállamok és a mezőgazdasági termelők számára az egységes piacon, a teljes Unióban garantálja az élelmezésbiztonságot, növeli az ágazat vonzerejét a fiatal mezőgazdasági termelők és az új belépők számára is, valamint kezeli a határokon átnyúló és globális jellegű kihívásokat. A tengeri erőforrások megőrzése, amely az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik, a szakpolitikai döntéshozatal és a finanszírozás tekintetében felelősséget ró az Unióra. A belügyek területén uniós finanszírozásra van szükség a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben a közös megközelítés biztosításához és az együttműködés előmozdításához.

Uniós szintű finanszírozásra van szükség az olyan uniós közjavak támogatásához is, amelyeket például a piaci hiányosságok miatt a tagállamok nem kezelnek prioritásként, de amelyek jelentős előnyökkel járnak az egész EU-ban, mint amilyenek a határokon átnyúló projektek vagy a közös európai érdeket szolgáló fontos projektek.

E kihívások nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegek révén történő kezelése hozzáadott értéket teremtene a felelősségvállalás megteremtése és annak biztosítása révén, hogy a támogatás figyelembe vegye az egyes tagállamok és régióik sajátos szükségleteit. Emellett segítené az EU-t szakpolitikai célkitűzéseinek hatékonyabb elérésében azáltal, hogy az uniós finanszírozást a reformokhoz köti, ezáltal fokozva az EU befolyását annak érdekében, hogy ösztönözze és támogassa a tagállamokat az uniós szakpolitikai prioritások teljesítését gátló intézményi és szabályozási akadályok leküzdésében. A reformok hozzájárulhatnak a beruházások pozitív hatásának növeléséhez is, ezáltal növelve minden egyes elköltött euró értékét.

•Arányosság

Az arányosság elvével összhangban a javasolt rendelet nem lépi túl az 1. szakaszban említett célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket. A javaslat célja különösen a korábbi egyszerűsítési erőfeszítések előmozdítása a szabályok további egységesítése és megszilárdítása, valamint annak biztosítása révén, hogy az uniós kiadások eredményességének és reagálóképességének maximalizálása érdekében nagyobb hangsúlyt kapjon a teljesítmény és a rugalmasság.

•A jogi aktus típusának megválasztása

A javasolt keret működőképessé tételének legmegfelelőbb eszköze a széles körű támogathatósági körű alap létrehozásáról szóló rendelet, amely meghatározza az egyes tagállamok által a 2027 utáni időszakra elkészítendő nemzeti és regionális partnerségi tervekre vonatkozó egységes szabályokat.

3.AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSEK, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI

•Az érdekelt felekkel folytatott konzultációk

A Bizottság aktívan együttműködött az érdekelt felekkel a kezdeményezés folyamatában, különösen az alábbiak révén:

·célzott rendezvények, például az új európai költségvetésről szóló polgári vitacsoport, az éves költségvetési konferencia, a Tour d’Europe (a költségvetésért, a csalás elleni küzdelemért és a közigazgatásért felelős biztos által a tagállamokban és régiókban folytatott konzultációk), valamint

·célzott nyilvános konzultáció (2025. február 12. és május 7. között).

Az érdekelt felekkel folytatott konzultációk a hatásvizsgálat következtetéseihez hasonló megjegyzést fogalmaztak meg, és a jövőbeli finanszírozási keret kulcsfontosságú elemeként kiemelték az egyszerűsítés és a nagyobb rugalmasság szükségességét, valamint annak fontosságát, hogy az egységes allokációk helyett valamennyi régiót sajátos igényeik alapján támogassák. A strukturális egyenlőtlenségek – többek között a tartós társadalmi, gazdasági, regionális és területi egyenlőtlenségek – kezelése továbbra is kiemelt probléma, ahogy a közigazgatási kapacitás növelésének szükségessége is. A többszintű kormányzás és az érdekelt felek részvételének fokozása szintén egyértelmű prioritássá vált.

Az érdekelt felek által felvetett aggályokkal az alapról szóló rendeletben foglalt különböző egyszerűsítési intézkedések, valamint a tervek kialakítására és végrehajtására vonatkozó különböző szabályok foglalkoznak.

•Szakértői vélemények beszerzése és felhasználása

A hatásvizsgálat és a rendelettervezet Bizottság általi elkészítése a rendelkezésre álló, a hatásvizsgálati jelentésben dokumentált szemetelés áttekintésén alapult, például az uniós költségvetési programok (közép- és utólagos) értékelései, a kiadások felülvizsgálata, valamint más uniós intézmények, például az Európai Parlament és az Európai Számvevőszék jelentései és dokumentumai alapján.

Az elemzés különösen a kohéziós politika jövőjével foglalkozó, 2024-ben összehívott magas szintű szakértői csoport észrevételeire támaszkodva megállapította, hogy a kohéziós politikának összhangban kell működnie más uniós és nemzeti szakpolitikákkal, mivel ezek kölcsönösen függenek egymástól, és együtt kell működniük közös céljaik elérése érdekében. Bizonyítékokat gyűjtött továbbá az uniós mezőgazdaság jövőjéről szóló stratégiai párbeszédről szóló 2024. évi jelentésből, amely olyan közös agrárpolitikát szorgalmazott amely 1. a leginkább rászoruló mezőgazdasági termelőknek nyújt társadalmi-gazdasági támogatást, 2. a társadalom számára kedvező környezeti, társadalmi és állatjóléti eredményeket mozdít elő, és 3. megerősíti a vidéki területek számára kedvező feltételeket. Szorgalmazta továbbá, hogy a kohéziós politika proaktívabb szerepet töltsön be a vidéki területek és a KAP vonzerejének támogatása érdekében. A KAP jövőjével kapcsolatos további információkat az érdekelt felek meglévő platformjai keretében szervezett célzott találkozók, valamint az uniós érdekelt feleket és a tagállamokat tömörítő eseti technikai munkaértekezletek keretében gyűjtötték össze.

•Hatásvizsgálat

A javaslatot hatásvizsgálat támogatta, amely megvizsgálta a terv kialakításának lehetőségeit, a teljesítési modellre – a kifizetések teljesítésének módjára – és az irányítási módra, az uniós kiadások végrehajtásának és felügyeletének módjára összpontosítva. A kialakítás elemei hatással vannak a tervek hatályára, amelynek vizsgálatára a második szakaszban került sor.

A hatásvizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a tervek kialakítása során előnyben részesített alternatíva az előzetesen elfogadott célkitűzésekhez kötött teljesítési modell (B. alternatíva), megosztott irányítás keretében (D. alternatíva). Egyrészt az előzetesen elfogadott célkitűzésekhez kötött teljesítési modell (B. alternatíva), jobb koherenciát, ár-érték arányt és elszámoltathatóságot biztosít a költségalapú teljesítési modellhez képest, mivel az elérendő konkrét eredményeket előre meghatározzák. A mérföldkövek és célértékek teljesítéséhez nyújtott pénzügyi támogatás továbbá az elfogadott intézkedések végrehajtására irányuló ösztönzőket nyújt. Egy ilyen teljesítési modell egyszerűbb keretet biztosít a tagállami szintű reformokhoz, és lehetővé teszi az uniós és a nemzeti, regionális, valamint helyi tevékenységek közötti koherencia további fokozását. Másrészt a megosztott irányítás biztosítja a legjobban a tervek többszintű kormányzását és erős regionális dimenzióját. Emellett egyszerűséget biztosítana a tagállamok és a régiók számára, amelyek építhetnének az uniós alapok kezelésére már bevezetett, nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegekkel rendelkező struktúrákra, és ezáltal a közvetlen végrehajtáshoz képest alacsonyabb alkalmazkodási költségeket eredményezne a tagállami hatóságok számára (a Szociális Klímaalap kivételével).

Ami a tervek hatályát illeti, a hatásvizsgálat kimutatta, hogy a tagállamonkénti terv biztosítaná az előzetesen elkülönített keretösszegek koherensebb és összehangoltabb programozását, amely tükrözi a különböző nemzeti és regionális szintű igényeket, ugyanakkor biztosítja az irányítási mechanizmusban meghatározott uniós prioritások támogatását. A hatásvizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a terveknek a 3b. alternatíva szerinti szélesebb hatálya biztosítaná a tervek legnagyobb szakpolitikai koherenciáját, lehetővé téve a szakpolitikák közötti szinergiák kiaknázását és a meglévő átfedések megszüntetését.

Várhatóan mindegyik alternatíva csökkenti a tagállamok és a régiók igazgatási kiadásait, bár eltérő mértékben. Az 1. alternatíva a több mint 400-ról tagállamonként egyetlen tervre csökkentené a programok számát, miközben a kohéziós politika kétlépcsős programozásáról elmozdulna az egységes szabályrendszeren alapuló egységes programozás felé; ez várhatóan csökkenteni fogja a végrehajtási késedelmeket is, az erős többszintű kormányzás és a regionális dimenzió sérelme nélkül. A 2a. alternatíva részben hozzájárulna a más uniós szakpolitikákkal, például a kohézióval való szinergiák jobb kiaknázásához, de megfordítaná a 2023–2027-es KAP stratégiai tervekkel bevezetett, a KAP egészére vonatkozó stratégiai tervezési megközelítést. A KAP és a közös rendelkezésekről szóló rendelet közötti hasonlóságok miatt várhatóan további egyszerűsítést fog eredményezni, de bizonyos alkalmazkodási költségekkel jár a tagállami hatóságok számára, amelyeknek a két KAP-alap esetében két különböző rendszerben kellene működniük. A KAP teljes integrációja (2b. lehetőség) orvosolná ezt, de az egységes piac integritásának és a mezőgazdasági termelők közötti tisztességes versenynek a megőrzése érdekében továbbra is szükség lenne egyedi szabályok bevezetésére a területalapú és állatállomány-alapú beavatkozások integrálására vonatkozóan, amelyekre a mezőgazdasági termelők közvetlenül támaszkodnak megélhetésük érdekében. Összességében megállapítást nyert, hogy a 2b. és a 3. alternatíva nagyobb egyszerűsítési előnyökkel és jobb szakpolitikai szinergiákkal jár az 1. és a 2a. alternatívához képest.

A tagállamonként egységes keretösszeg biztosítaná a finanszírozás szakpolitikai területek közötti hatékony és rugalmas elosztását, lehetővé téve a tagállamok számára, hogy olyan új prioritásokkal foglalkozzanak, mint a védelmi képességek vagy a felkészültség. Megkönnyítené továbbá a források átcsoportosítását az előre nem látható kihívásokra vagy a változó szakpolitikai igényekre való reagálás érdekében, anélkül, hogy szükség lenne a jogszabályi keret újbóli megnyitására. A hatásvizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a terveknek a 3b. alternatíva szerinti szélesebb hatálya biztosítaná a legnagyobb rugalmasságot a másik két lehetőséghez képest.

•Célravezető szabályozás és egyszerűsítés

Bár a javasolt rendelet nem minősül a hatályos jogszabályok REFIT-hez kapcsolódó felülvizsgálatának, a javasolt kezdeményezés teljes mértékben összhangban van a REFIT egyszerűsítésre és a bürokrácia csökkentésére irányuló célkitűzéseivel. A jelenlegi helyzethez képest (ahol a nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegekkel rendelkező uniós alapokat külön alapspecifikus rendeletek szabályozzák, és azokat különböző programokon keresztül hajtják végre), ez a kezdeményezés egyetlen szabálykönyvet hozna létre a nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegek végrehajtására vonatkozóan, tagállamonként egységes programozási dokumentumon – a nemzeti és regionális partnerségi terveken – keresztül.

A kezdeményezés várhatóan jelentősen csökkenti az adminisztratív terheket és javítja a hatékonyságot. Egy közös szabályrendszer – rövid és középtávon – várhatóan csökkenteni fogja a nemzeti, regionális és helyi közigazgatási szervek, valamint az érdekelt felek költségeit. A különböző uniós alapok összevonása lehetőséget kínál az uniós források felhasználása terén a szinergiák és a rugalmasság növelésére is, ami elősegíti a források jobb elosztását és a hatékonyabb uniós költségvetést, hosszú távon pedig makrogazdasági és társadalmi előnyökkel jár. Az uniós prioritásokra való összpontosítás – a nemzeti és regionális igények figyelembevétele mellett – várhatóan hozzájárul az uniós források hatékonyabb felhasználásához is.

Míg a nemzeti és regionális hatóságok és a kedvezményezettek (köztük a vállalkozások) számára az új felépítéshez való alkalmazkodás kapcsán egyszeri alkalmazkodási költségek várhatók, az egyszerűsítési erőfeszítéseknek köszönhetően a jelenlegi helyzethez képest várhatóan csökkenni fognak az ismétlődő megfelelési és igazgatási kiadások.

•Alapjogok

Az uniós költségvetés egészére továbbra is alkalmazandó feltételrendszerről szóló rendelettel párhuzamosan ez a rendelet erős biztosítékokat foglal magában annak biztosítására, hogy a forrásokat az Európai Unió Alapjogi Chartájával és a jogállamiság elveivel összhangban hajtsák végre, az (EU, Euratom) 2020/2092 rendelet 2. cikkének a) pontjában meghatározottak szerint. A többek között a jogállamisági jelentés ajánlásaihoz kapcsolódó reformoknak a jövőbeli tervekbe való belefoglalása várhatóan fokozza az alapjogok védelmét és megerősíti a Chartának való megfelelést.

4.KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK

A többéves pénzügyi keretre vonatkozó bizottsági javaslat 865 076 000 000 EUR összeget állapít meg az Alap számára a 2028–2034 közötti időszakra.

Az Alap emellett a tervek végrehajtásához összesen 150 000 000 000 EUR összegű kölcsöntámogatást bocsát a tagállamok rendelkezésére. A Bizottságnak képesnek kell lennie arra, hogy a diverzifikált finanszírozási stratégiával összhangban hiteleket szerezzen a pénzügyi piacokon.

A pénzügyi és személyzeti igényekre vonatkozó részletek a pénzügyi és digitális kimutatásban találhatók.

5.EGYÉB ELEMEK

•Végrehajtási tervek, valamint a nyomon követés, az értékelés és a jelentéstétel szabályai

Ezt a kezdeményezést az XX rendeletre [teljesítménymérési rendelet] irányuló javaslatban meghatározott, a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretre alkalmazandó teljesítménymérési kereten keresztül fogják nyomon követni. A teljesítménymérési keret előírja, hogy a program végrehajtási szakaszában végrehajtási jelentést kell készíteni, valamint az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 34. cikkének (3) bekezdésével összhangban visszamenőleges értékelést kell végezni. Az értékelést a Bizottság minőségi jogalkotásra vonatkozó iránymutatásaival összhangban kell elvégezni, és annak az Alap célkitűzései szempontjából releváns mutatókon kell alapulnia.

•A javaslat egyes rendelkezéseinek részletes magyarázata

I. cím – Általános rendelkezések [1–9. cikk]

Az Alap a 2028–2034 közötti időszakra jön létre, a nemzeti szinten előzetesen elkülönített keretösszegekkel rendelkező európai alapok egyesítésével. A 2. cikk meghatározza azokat az általános célkitűzéseket, amelyeket öt pillér köré csoportosított egyedi célkitűzések révén kell megvalósítani (3. cikk).

A Bizottságnak és a tagállamoknak megosztott irányítás keretében kell végrehajtaniuk a nemzeti és regionális partnerségi terveket és az Interreg tervet, míg az Uniós Támogatási Eszköz (5. cikk) végrehajtása során a Bizottság közvetlen, megosztott vagy közvetett irányításhoz folyamodhat, a legkülső régiók együttműködését támogató fejezetekben szereplő, a Globális Európa eszközből származó hozzájárulások pedig megosztott vagy közvetett irányítással is végrehajthatók.

A különböző partnerek kiegyensúlyozott képviseletének biztosítása érdekében minden tagállamnak a többszintű kormányzás elvével és az alulról építkező megközelítéssel összhangban átfogó partnerséget kell szerveznie és végrehajtania a nemzeti és regionális partnerségi terv és az egyes fejezetek számára (6. cikk).

A 7. cikk meghatározza a rendeletre alkalmazandó horizontális elveket, beleértve a tagállamok azon kötelezettségét, hogy az Alap végrehajtása során feleljenek meg a jogállamiság és az Európai Unió Alapjogi Chartája elveinek, valamint az (EU) 202X/XXXX rendelettel [teljesítménymérési rendelet] összhangban a megkülönböztetésmentesség és a nemek közötti egyenlőség elvének. Emellett elő kell mozdítaniuk a szinergiákat, és biztosítaniuk kell az Alap és más uniós programok és eszközök közötti eredményes koordinációt.

Ez a cím horizontális feltételeket állapít meg a jogállamiságnak és az Európai Unió Alapjogi Chartájának való megfelelés tekintetében, és meghatározza azok alkalmazásának feltételeit (8. és 9. cikk).

II. cím – Pénzügyi keret [10–20. cikk]

Az Alap pénzügyi keretösszege a 2028–2034 közötti időszakra [xx] EUR, amelyből [xx] EUR-t a tervekre, [xx] EUR-t az Uniós Támogatási Eszközre, [xx] EUR-t pedig az Interreg tervre kell elkülöníteni (10. cikk).

A kiegészítő forrásokra, azoknak a tagállamok által a költségvetési biztosíték tartalékképzésére való felhasználására, a pénzügyi eszköz finanszírozására, valamint a költségvetési biztosítékkal vagy a vegyesfinanszírozási műveletben foglalt pénzügyi eszközzel kombinált vissza nem térítendő támogatás összegére vonatkozó szabályokat a 11. cikk rögzíti.

Az Alap a Bizottság kezdeményezésére a terv és az Interreg terv végrehajtását segítő technikai és igazgatási segítségnyújtást támogathat (12. cikk). Valamely tagállam kezdeményezésére az Alap támogathatja az Alap eredményes végrehajtásához szükséges intézkedéseket (13. cikk).

Az Alap forrásainak a tagállamok közötti elosztására az I. mellékletnek megfelelően kerül sor. A tagállamok a végrehajtási szakaszban rugalmassággal rendelkeznek ahhoz, hogy képesek legyenek reagálni a válsághelyzetekre és az előre nem látható körülményekre (14. cikk).

A 14. cikk meghatározza a költségvetési kötelezettségvállalásokra vonatkozó szabályokat. A 15. és 16. cikk ismerteti azokat az eseteket, amikor a Bizottságnak egy tervben és az Interreg tervben szereplő bármely összeget vissza kell vonnia, valamint a kötelezettségvállalás visszavonása esetén követendő eljárási lépéseket. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a tervet jóváhagyó tanácsi végrehajtási határozat elfogadásától függően előfinanszírozásban részesüljenek (17. cikk).

Valamely tagállam kérésére a Bizottság kölcsönt nyújthat az érintett tagállamnak a terve végrehajtásához (18. cikk). A 19. cikk meghatározza a kölcsönmegállapodás részleteit, valamint azokat a szabályokat, amelyek alapján a Bizottság felhatalmazást kap a szükséges pénzeszközöknek a pénzügyi piacokon vagy pénzügyi intézményektől történő felvételére.

A terv intézkedéseinek becsült költségeihez való minimális nemzeti hozzájárulás mértékét a 20. cikk alapján kell kiszámítani.

III. cím – Nemzeti és regionális partnerségi tervek [21–25. cikk]

Minden tagállamnak nemzeti és regionális partnerségi tervet kell benyújtania a Bizottságnak, amelyet a partnerekkel együttműködésben kell kidolgozni és végrehajtani (21. cikk). A tervnek tartalmaznia kell a 22. cikkben és az V. mellékletben meghatározott elemeket. Pozitív értékelés esetén a Bizottságnak tanácsi végrehajtási határozatra irányuló javaslatot kell előterjesztenie (23. cikk).

A végrehajtási szakaszban a tagállamok a célkitűzések elérésére gyakorolt várható hatás meghatározásával kérhetik nemzeti és regionális partnerségi tervük indokolással ellátott módosítását (24. cikk). A tagállamoknak a félidős felülvizsgálat részeként 2031. március 31-ig módosított terveket is be kell nyújtaniuk (25. cikk).

IV. cím – Uniós Támogatási Eszköz [26–34. cikk]

A rendelet a rugalmasság növelése és az előre nem látható válsághelyzetek kezelése céljából létrehozza az Uniós Támogatási Eszközt. Az Eszköz az uniós intézkedésekre, valamint az újonnan felmerülő kihívások és prioritások számára képzett pufferre (a továbbiakban: költségvetési puffer) fog kiterjedni (26. cikk). Az Uniós Támogatási Eszköz végrehajtható költségvetési biztosítékok, pénzügyi eszközök és vegyesfinanszírozási műveletek formájában (27. cikk), vagy harmadik országok részvételével (28. cikk), vagy harmadik országokban vagy azokkal kapcsolatban végzett tevékenységek támogatása (29. cikk) és egyéb, közvetlen és közvetett végrehajtás alatt álló szervezetek támogatása (30. cikk) formájában. A 31. cikk meghatározza a támogatandó célkitűzéseket és intézkedéseket, valamint az uniós intézkedésekre vonatkozó eljárási lépéseket. A 32. cikk szabályokat állapít meg az egységes biztonsági háló keretében megvalósuló állami intervenciós intézkedéssel kapcsolatos kiadásokra vonatkozóan, a 33. cikk pedig meghatározza azokat az eseteket, amikor a költségvetési pufferhez rendelt összeget fel kell használni. A tagállamok válsághelyzet esetén kérhetik tervük módosítását (34. cikk).

V. cím – Közös agrárpolitika [35–45. cikk]

A 35. cikk felsorolja azokat a beavatkozástípusokat, amelyekre a közös agrárpolitika célkitűzéseinek megvalósítása érdekében uniós támogatást nyújtanak. A KAP-beavatkozásokra vonatkozó egyedi követelményeket a 36. cikk, a mezőgazdasági erőforrások monitorozására vonatkozó szabályokat pedig a 37. cikk határozza meg. A 38. cikk szabályokat állapít meg a természeti katasztrófákat, kedvezőtlen éghajlati jelenségeket vagy katasztrófaeseményeket követően a mezőgazdasági termelők részére nyújtott válságtámogatásra vonatkozóan. A gyapotra vonatkozó terményspecifikus kifizetéseket a 39. cikk állapítja meg.

A tagállamoknak az e rendeletben, az (EU) 202X/XXXX rendeletben [KAP-rendelet] és az 1308/2013/EU rendeletben meghatározott KAP-beavatkozásokat a [WTO] 40. cikkével és a XVII. melléklettel [WTO-melléklet] összhangban kell kialakítaniuk (40. cikk). A 41. cikk felvázolja az Európai Gazdasági Közösség és az Amerikai Egyesült Államok között létrejött, az olajmagvakról szóló egyetértési megállapodás végrehajtására vonatkozó szabályokat.

A 42–45. cikk szabályokat állapít meg a kisebb égei-tengeri szigeteknek nyújtott támogatásra vonatkozóan, beleértve a hatályt és a közös követelményeket, az egyedi ellátási szabályokat, a helyi mezőgazdasági termékek támogatását, valamint a kapcsolódó ellenőrzéseket és szankciókat.

VI. cím – Legkülső régiók [46–48. cikk]

A rendelet előírja, hogy az érintett tagállamok a 46. cikkben meghatározott célkitűzések teljesítése érdekében intézkedéseket hajtanak végre az egyes legkülső régiók előtt álló kihívások kezelésére. A rendelet szabályokat állapít meg az EUMSZ I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi ellátási szabályok (47. cikk) és a helyi mezőgazdasági termékek támogatása (48. cikk) tekintetében.

VII. cím – A terv irányítása [49–57. cikk]

A tagállamoknak a tervhez kapcsolódóan ki kell jelölniük egy vagy több irányító hatóságot, egy vagy több kifizető ügynökséget és egy vagy több ellenőrző hatóságot (49. cikk), amelyeknek teljesíteniük kell a IV. mellékletben meghatározott kulcskövetelményeket. Ha a tagállam egynél több irányító hatóságot jelöl ki, koordináló hatóságot kell létrehoznia. A rendelet meghatározza a koordináló hatóság (50. cikk), az irányító hatóság (51. cikk), a kifizető ügynökség (52. cikk) és az ellenőrző hatóság (53. cikk) feladatait.

A tagállamoknak a terv egy vagy több fejezetéhez kapcsolódóan egy vagy több monitoringbizottságot kell létrehozniuk. Ha egynél több monitoringbizottságot hoznak létre, a tagállamnak koordináló bizottságot is létre kell hoznia a végrehajtás áttekintésének és nyomon követésének biztosítása érdekében (54. cikk). Az 55. cikk meghatározza a monitoringbizottság összetételét, az 56. cikk pedig a monitoringbizottság feladatait. Az 57. cikk meghatározza az uniós és a nemzeti KAP-hálózat célkitűzéseit.

VIII. cím – Irányítási és pénzügyi szabályok [58–70. cikk]

A rendelet meghatározza az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét és az alkalmazandó jognak való megfelelést szolgáló megfelelő intézkedéseket (58. cikk). A tagállamoknak 2028-at követően minden év február 15-ig be kell nyújtaniuk a Bizottságnak a megbízhatósági dokumentumokat (59. cikk). A rendelet meghatározza továbbá a Bizottság feladatait (60. cikk), valamint az egységes ellenőrzési megközelítést (61. cikk). A 62. cikk létrehozza a felelősségteljes gazdaságvezetés és a közös halászati politika kontrollrendszerét. A rendelet meghatározza a Bizottság és a tagállamok felelősségét az adatgyűjtés és -rögzítés (63. cikk) és az átláthatóság (64. cikk) tekintetében.

A rendelet szabályokat állapít meg a kifizetésekre, többek között a kifizetési kérelmek benyújtására és értékelésére (65. cikk), a határidőkre és a kifizetési határidő megszakítására (66. cikk), a kifizetések felfüggesztésére (67. cikk), a Bizottság által végrehajtott pénzügyi korrekciókra (68. cikk), valamint a tartósságra és visszafordításra (69. cikk), valamint az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszerre (IIER) (70. cikk) vonatkozóan.

IX. cím – A támogatás konkrét típusa [71–79. cikk]

A rendelet szabályokat állapít meg azon esetekre vonatkozóan, mikor a tagállamok a tervükben szerepeltetni kívánják a közvetlenül az irányító hatóság által vagy annak felelősségi körében végrehajtott meglévő vagy újonnan létrehozott pénzügyi eszközöket (71. cikk). Meghatározza továbbá a pénzügyi eszközök irányítási ellenőrzéseivel és pénzügyi ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat (72. cikk). A 73. cikk meghatározza az előzetesen értékelt szervezetek mint kedvezményezettek irányítási ellenőrzéseire és pénzügyi ellenőrzéseire vonatkozó szabályokat.

A tagállamoknak támogatniuk kell a helyi együttműködési kezdeményezéseket (74. cikk), a terveikben szerepeltetniük kell az integrált terület- és városfejlesztést (75. cikk), a közösségvezérelt helyi fejlesztést (76. cikk), valamint a LEADER keretében nyújtott támogatást (77. cikk).

A 78. cikk szabályokat állapít meg a kedvezményezetteknek nyújtott egyszerűsített támogatási forma alkalmazására vonatkozóan.

A tagállamok támogathatják azokat az intézkedéseket, amelyek esetében az alapul szolgáló művelet(ek) az (EU) 2021/1060 rendelet alapján már kiválasztott és megkezdett művelet második szakaszából áll(nak), amennyiben a vonatkozó feltételek teljesülnek (79. cikk).

XII. cím – Szociális Klímaalap és Modernizációs Alap [80–83. cikk]

Tekintettel például a szakpolitikai célkitűzések és a végrehajtási ütemterv tekintetében fennálló jelentős átfedésekre, a szociális klímaterveket 2028-tól kezdődően a tervek külön fejezeteiként kell beépíteni. A 80. és 81. cikk meghatározza az eljárási szabályokat, az (EU) 2023/955 rendelet módosításaival együtt. A szinergiák és a következetesség fokozása érdekében a modernizációs alap keretében támogatásban részesülő tagállamok arra fognak törekedni, hogy biztosítsák a nemzeti és regionális partnerségi terveik keretében finanszírozott beruházások és a modernizációs alap beruházási bizottságához benyújtott beruházások közötti összhangot (82. cikk). A 83. cikk meghatározza az (EU) 2023/955 rendelet módosításait.

XIII. cím – Intézményi és záró rendelkezések [84–90. cikk].

A rendelet a vállalkozásokra vonatkozó szabályokkal, az állami támogatási szabályokkal és az e szabályoktól való esetleges eltéréssel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz (84–85. cikk).

A rendelet az e rendelet hatálybalépésétől számított határozatlan időre felhatalmazza a Bizottságot felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására (86. és 87. cikk).

A bizottsági eljárásra vonatkozó szabályokat a 88. cikk állapítja meg.

A költségvetési rendelet megosztott irányításra vonatkozó rendelkezései e rendelet teljesítési modelljéhez való hozzáigazításuk érdekében módosulnak (89. cikk).

2025/0240 (COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az Európai Gazdasági, Társadalmi és Területi Kohéziós, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, Halászati és Tengeri, Jóléti és Biztonsági Alap 2028–2034 közötti időszakra történő létrehozásáról, valamint az (EU) 2023/955 és az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet módosításáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 42. cikkére, 43. cikke (3) bekezdésére, 46. cikke d) pontjára, 91. cikke (1) bekezdésének d) pontjára, 149. cikkére, 153. cikke (2) bekezdésének a) pontjára, 164., 175., 177. és 178. cikkére, 192. cikke (1) bekezdésére, 194. cikke (2) bekezdésére, 209. cikke (1) bekezdésére, 212. cikke (2) bekezdésére, 322. cikke (1) bekezdésének a) pontjára és 349. cikkére,

tekintettel az 1979. évi csatlakozási okmányra és különösen az ahhoz csatolt, a gyapotra vonatkozó 4. jegyzőkönyv (6) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

tekintettel a Számvevőszék véleményére,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére,

tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére,

rendes jogalkotási eljárás keretében,

mivel:

(1)Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 174. cikke előírja, hogy átfogó harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében az Uniónak úgy kell kialakítania és folytatnia tevékenységét, hogy az a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítését eredményezze. Rögzíti továbbá, hogy az Uniónak törekednie kell különösen a különböző régiók fejlettségi szintjei közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére. 

(2)Az EUMSZ 175. cikke előírja, hogy a tagállamok oly módon hangolják össze gazdaságpolitikájukat, hogy elérjék az EUMSZ 174. cikkében meghatározott célkitűzéseket. Az Unió e célkitűzések elérését a strukturális alapok (az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap Orientációs Részlege, az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap) révén megvalósított intézkedésével is támogatja. „A következő többéves pénzügyi kerethez vezető út” című bizottsági közlemény1 hangsúlyozza, hogy az uniós finanszírozás eredményességét akadályozza a pénzügyi struktúra széttagoltsága, valamint az összetettség és a merevségek, amelyek együttesen növelik az átfedések kockázatát. Az Unió szakpolitikai célkitűzéseinek finanszírozása egymást átfedő programok között oszlik meg, amelyek mindegyike saját szabályokkal rendelkezik. Ezek az elemek adminisztratív terhet rónak a címzettekre és a tagállamokra, és korlátozzák az általános költségvetés rugalmasságát. 

(3)Az EUMSZ 38. cikke és 43. cikkének (2) bekezdése szerint az Unió közös agrárpolitikát (KAP) és közös halászati politikát (KHP) határoz meg és hajt végre. Az EUMSZ 39. cikke meghatározza a közös agrárpolitika (KAP) célkitűzéseit, amelyek között szerepel a mezőgazdasági termelékenység növelése, a mezőgazdasági termelők megfelelő életszínvonala, a piacok stabilizálása, az ellátás és annak biztosítása, hogy az ellátás észszerű áron jusson el a fogyasztókhoz. Az EUMSZ 42. cikke lehetővé teszi az Unió számára annak meghatározását, hogy a versenyre és az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok milyen mértékben alkalmazandók az EUMSZ I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek termelésére és kereskedelmére.

(4)Az EUMSZ 162. cikke kiemeli a belső piacon a munkavállalók foglalkoztatási lehetőségeinek javítására és az életszínvonal emeléséhez való hozzájárulásra irányuló célkitűzéseket. 

(5)Az EUMSZ 152. cikke a szociális párbeszédet az európai szociális modell kulcsfontosságú elemeként, valamint az Unió és a tagállamok közös célkitűzéseként ismeri el. 

(6)Az EUMSZ 9., 19. és 153. cikke átfogó keretet határoz meg a társadalmi befogadásra vonatkozóan, beleértve a szegénység és a megkülönböztetés elleni küzdelmet is, mint az Unió alapvető célkitűzését. Ez annak biztosítását szolgálja, hogy minden polgár rendelkezzen a gazdasági, társadalmi és kulturális életben való teljes körű részvételhez szükséges lehetőségekkel és erőforrásokkal. Ez magában foglalja a munkaerőpiachoz való hozzáférést, a létesítményekhez, szolgáltatásokhoz és ellátásokhoz való egyenlő hozzáférést, valamint az uniós értékekkel összhangban lévő életszínvonal és jóllét előmozdítását. 

(7)Az Uniónak kihívásokkal teli gazdasági, társadalmi és demográfiai környezetben kell elérnie célkitűzéseit, ideértve a tartós regionális és területi egyenlőtlenségeket, az éghajlatváltozás hatásait, valamint az élelmezésbiztonsággal és a természetvédelemmel kapcsolatos kihívásokat, az Unió digitális átalakulása terén elért elégtelen és egyenlőtlen előrehaladást, ami aláássa az Unió digitális szuverenitásának megerősítésére irányuló erőfeszítéseket, valamint jelentős gazdasági és társadalmi következményeket. Ehhez olyan kihívásokkal teli geopolitikai és geogazdasági környezet társul, amely hatással van az Unió védelmi, biztonsági (többek között gazdasági) és migrációs politikáira. E kihívások eredményes kezeléséhez koncentráltabb, egyszerűbb és hatásosabb általános költségvetésre van szükség az uniós hozzáadott érték biztosítása, valamint az uniós pénzügyi támogatás és az uniós szakpolitikai prioritások közötti egyértelmű összhang biztosítása érdekében valamennyi szakpolitikai területen és irányítási módban, valamint az uniós pénzügyi támogatásra vonatkozó szabályok egyszerűsítésére irányuló erőfeszítések folytatásához.

(8)E rendeletnek szabályokat kell megállapítania az Alap feladataira, kiemelt célkitűzéseire és szervezeti felépítésére vonatkozóan. A megosztott irányítás keretében végrehajtott uniós támogatás, nevezetesen az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Szociális Alap (ESZA) és a Kohéziós Alap, a közös mezőgazdasági és halászati politika keretében megosztott irányítás keretében finanszírozott intézkedések, valamint az EUMSZ III. részének V. címe szerinti támogatás összehangolt és összehangolt végrehajtásának továbbfejlesztése érdekében az EUMSZ 322. cikkén alapuló horizontális szabályokat is meg kell állapítani. Ágazatspecifikus rendeletek e rendelet kiegészítése céljából egyedi feltételeket határozhatnak meg. E feltételek nem lehetnek ellentétes értelműek ezzel a rendelettel. Kétség esetén ez a rendelet az irányadó.

(9)A tagállamokkal közösen végrehajtott általános költségvetésnek rendelkeznie kell különösen egy megerősített és korszerűsített kohéziós és inkluzív növekedési politikáról, amely hozzájárul az Unión belüli regionális egyenlőtlenségek csökkentéséhez, előmozdítva az Unió fenntartható fejlődését és versenyképességét, technológiai szuverenitását, digitális átalakulását és biztonságát. Ezt a politikát a nemzeti, regionális és helyi hatóságokkal partnerségben kell kidolgozni; és fokoznia kell az éghajlatváltozással szembeni és a vízügyi rezilienciát és felkészültséget, a növekvő éghajlati kockázatokra való felkészülést célzó uniós intézkedés átfogó célkitűzésével. Az általános költségvetésnek továbbra is támogatnia kell egy egyszerűbb és célzott KAP-ot, amely megfelelő egyensúlyt teremt az ösztönzők, a beruházások és a szabályozás között, és biztosítja, hogy a mezőgazdasági termelők méltányos és elegendő jövedelemmel rendelkezzenek, amely vonzó a fiatal mezőgazdasági termelők számára. Az általános költségvetésnek biztosítania kell a jövedelemtámogatást nyújtó közös politikához szükséges kiszámíthatóságot.

(10)Ebben az összefüggésben kulcsfontosságú a szabályok egyszerűsítésére és a jelenlegi teljesítési modellek javítására irányuló erőfeszítések folytatása az uniós kiadások eredményességének és reagálóképességének maximalizálása, valamint a tagállamok, a regionális és helyi hatóságok és a kedvezményezettek számára az egyszerűsítés érdekében. A tagállamok számára elkülönített forrásoknak ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az eredményekre, az egyszerűsítésre és a magas uniós hozzáadott értékkel rendelkező közberuházások maximalizálására, beleértve a közbeszerzés stratégiai alkalmazását a kulcsfontosságú szakpolitikai célkitűzések előmozdítására, valamint a magántőke mozgósítását. Ennek megfelelően az Uniónak meg kell határoznia a célkitűzéseket és a beavatkozástípusokat, a tagállamoknak pedig nagyobb felelősséget kell viselniük és felelősségre vonhatóknak kell lenniük a célkitűzések teljesüléséért. Következésképpen a helyi és regionális körülmények és szükségletek megfelelőbb figyelembevétele érdekében nagyobb mértékű szubszidiaritást és rugalmasságot kell biztosítani.

(11)Az EUMSZ 177. cikkével összhangban az Európai Parlament és a Tanács meghatározza a strukturális alapok feladatait, elsődleges célkitűzéseit és megszervezését, amely magában foglalhatja az alapok átcsoportosítását. Az uniós források összehangoltabb, harmonizáltabb és eredményesebb végrehajtásának kialakítása érdekében e rendeletnek elő kell írnia az előzetesen elkülönített források összevonását egy olyan európai alap (a továbbiakban: az Alap) keretében, amely a fenntartható jólét és biztonság gazdasági, területi, szociális, vidéki és tengeri vonatkozásaival foglalkozik. Az Alapot a nemzeti és regionális partnerségi terveken és az Uniós Támogatási Eszközön (a továbbiakban: az Eszköz) keresztül kell végrehajtani; ez utóbbi célja a rugalmasság növelése és az előre nem látható válsághelyzetek kezelése, továbbá az uniós szintű irányítást vagy koordinációt, valamint tényeken alapuló szakpolitikai támogatást és a magánberuházások mozgósítása melletti addicionalitást igénylő, a terveket kiegészítő és megerősítő beavatkozások finanszírozása.

(12)Az EU keleti határ menti régiói azzal a kettős kihívással néznek szembe, hogy fokozniuk kell a biztonságot, miközben támogatniuk kell a gazdaságaikat, vállalkozásaikat és lakosságukat, amelyekre Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja közvetlen vagy közvetett következményként negatív hatást gyakorolt. A nemzeti és regionális partnerségi tervek átfogó és koherens támogatást nyújtanak az e kihívásokkal szembesülő tagállamoknak és régióknak.

(13)Az uniós finanszírozás hatékonyabb felhasználásának biztosítása érdekében az Alapnak holisztikus, összehangolt és következetes módon kell kezelnie a felvázolt kihívásokat, tükrözve az egyes tagállamok eltérő nemzeti és regionális szükségleteit, ugyanakkor biztosítva az összes vonatkozó uniós prioritás támogatását és az ár-érték arányt. Ezen túlmenően az Alapnak hozzá kell járulnia egy észszerűsített és jól összehangolt kerethez, miközben erős többszintű kormányzásra és partnerségre támaszkodik. Meg kell alapoznia a finanszírozás különböző szakpolitikai területek közötti hatékonyabb és rugalmasabb elosztását, ugyanakkor lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy új szakpolitikai prioritásokat kezeljenek és forrásokat csoportosítsanak át az előre nem látható kihívásokra és válsághelyzetekre való reagálás érdekében. 

(14)A tagállamoknak, a régióknak és a helyi közösségeknek az uniós szakpolitikai prioritások megvalósításához és az uniós finanszírozás hatékonyságának maximalizálásához nyújtott támogatást az Európát érintő legsürgetőbb kihívásokhoz kapcsolódó, magas uniós relevanciájú intézkedések támogatása révén kell elérni. Ezeket a kihívásokat öt magas szintű célkitűzés megvalósítása révén kell kezelni: Európa fenntartható jóléte valamennyi régióban; Európa védelmi képességei és biztonsága; az emberek támogatása, az európai társadalmak és az európai szociális modell megerősítése; Európa életminőségének fenntartása; a demokrácia és a jogállamiság védelme és megerősítése, valamint az uniós értékek fenntartása.

(15)Az Unió fenntartható jólétét ipari bázisának megerősítésével és a területek vonzerejének növelésével kell támogatni a maradáshoz való jog támogatása érdekében, többek között a városi, vidéki és part menti területek integrált fejlesztésére irányuló stratégiák és az európai területi együttműködés előmozdítása révén. Az intézkedéseknek a valódi energiaunió szempontjából kulcsfontosságú transzeurópai közlekedési és energiahálózatok kiépítésére, valamint a dekarbonizációs projektekre kell összpontosítaniuk, beleértve a megújulóenergia-termelés, az energiahatékonyság és -tárolás, valamint az intelligens energiarendszerek, a háztartási átviteli és elosztó hálózatok fejlesztését, ugyanakkor lehetővé kell tenniük a régiók, az ágazatok és az emberek számára, hogy kezeljék az Unió éghajlat-politikai célkitűzésére irányuló átállás hatásait. A transzeurópai közlekedési hálózatokat a törzshálózat esetében 2030-ig, a kiterjesztett törzshálózat esetében pedig 2040-ig ki kell építeni a közlekedés és a mobilitás zöld és digitális átállásának támogatása érdekében. Célul kell kitűzniük továbbá az innovatív gazdasági átalakulás előmozdítását, a GDP 3 %-ában meghatározott kutatási és fejlesztési cél elérését, valamint a csúcstechnológiák fejlesztését és használatát, a fejlett digitális megoldások – többek között a mesterséges intelligencia – elterjedését, a biztonságos és megbízható IKT-összeköttetést, az innovációs és digitális szakadék áthidalása mellett. Az intézkedéseknek elő kell segíteniük a Digitális évtized 2030 szakpolitikai program 6. cikke szerinti ajánlások végrehajtását, és támogatniuk kell a digitális átalakulást. Hozzá kell járulniuk továbbá az egészségügyi rendszerek és a tartós ápolási-gondozási szolgáltatások rezilienciájának megerősítéséhez, és támogatniuk kell a megfizethető lakhatást. Az intézkedéseknek támogatniuk kell a versenyképes és fenntartható uniós idegenforgalmi ágazatot is, amelynek célja a kiegyensúlyozott turizmus, a turistaforgalom kezelése és Európa mint a világ első turisztikai célpontjának támogatása.

(16)Az Unió védelmi képességeinek és biztonságának területén az intézkedéseknek meg kell erősíteniük az Unió védelmi ipari bázisát és katonai mobilitását, valamint meg kell erősíteniük az Unió felkészültségét, a fenyegetések észlelését, a kritikus energetikai és közlekedési infrastruktúra védelmét, valamint a rezilienciát és a válsághelyzetre való reagálást, többek között a kiberbiztonság megerősítése révén. Ennek magában kell foglalnia a kettős felhasználású TEN-T infrastruktúra fejlesztésére irányuló intézkedéseket annak érdekében, hogy rövid időn belül lehetővé váljon a csapatok, nehéz berendezések és anyagok nagy léptékű mozgása. Az intézkedéseknek továbbá az Unión belüli magas szintű biztonság garantálására kell irányulniuk, beleértve azokat az integrációs intézkedéseket is, amelyek összhangban vannak a menekültügy – többek között a kiegészítő védelem, az átmeneti védelem, a migráció és az integráció – uniós támogatásáról szóló (EU) […] rendeletben, az európai [integrált] határigazgatáshoz – többek között a schengeni térség működéséhez – és az európai vízumpolitikához nyújtott uniós támogatásról szóló (EU) […] rendeletben, valamint a belső biztonsághoz nyújtott uniós támogatásról szóló (EU) […] rendeletben meghatározott célkitűzésekkel. 

(17)Az embereket támogató, valamint az Unió társadalmainak és szociális modelljének megerősítését célzó intézkedéseknek – az EUMSZ 148. cikkének (4) bekezdésében említett foglalkoztatási iránymutatásokkal összhangban – hozzá kell járulniuk a szociális jogok európai pillérének végrehajtásához és kiemelt céljainak eléréséhez azáltal, hogy támogatják a foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás, a készségfejlesztés, az oktatás, a társadalmi befogadás és a szegénység csökkentése szakpolitikai területeken megvalósuló projekteket, és ezáltal megerősítik az Unió rezilienciáját és versenyképességét. Arra kell törekedniük, hogy biztosítsák az esélyegyenlőséget, a munkaerőpiachoz való egyenlő hozzáférést, a tisztességes és minőségi munkafeltételeket, a szociális védelmet és befogadást, különös tekintettel a munkaerő-kínálat javítására, a minőségi és inkluzív oktatás és képzés biztosítására, az egész életen át tartó tanulásra és a leginkább rászorulók anyagi támogatására, a meglévő különbségek – többek között a nemek közötti különbségek – megszüntetésére. Az intézkedéseknek támogatniuk kell a gyermekek és fiatalok, a marginalizált és hátrányos helyzetű közösségek és a harmadik országbeli állampolgárok javát szolgáló beruházásokat, és biztosítaniuk kell a szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést. Hozzá kell járulniuk továbbá az egészségügyi rendszerek és a tartós ápolási-gondozási szolgáltatások rezilienciájának megerősítéséhez, támogatniuk kell a szociális és megfizethető lakhatást, és a klímasemlegességre való társadalmilag méltányos átállás megvalósítására kell összpontosítaniuk, kezelve az épületekből és a közúti közlekedésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá vonásából eredő társadalmi hatásokat.

(18)Az Unió fenntartható életminőségét a mezőgazdasági termelők méltányosabb és elegendő jövedelmének és hosszú távú versenyképességének biztosításával, valamint a hosszú távú élelmezésbiztonsághoz való hozzájárulással kell támogatni. Az Alap általános célkitűzéseit a KAP tekintetében uniós szinten kell meghatározni, és azokat a tagállamoknak a terveik révén végre kell hajtaniuk. Az intézkedéseknek emellett javítaniuk kell a vidéki területek vonzerejét és életszínvonalát, valamint a méltányos munkafeltételeket, és elő kell mozdítaniuk a generációs megújulást; javítaniuk kell a mezőgazdasági termelők válsághelyzetek és kockázatok kezelésére való felkészültségét és képességét, a tudáshoz és az innovációhoz való hozzáférést, valamint fel kell gyorsítaniuk a zöld és digitális átállást a virágzó agrár-élelmiszeripari ágazat érdekében. Az intézkedéseknek támogatniuk kell az uniós halászat és az uniós akvakultúra-ágazat fenntarthatóságát, versenyképességét és rezilienciáját, ösztönözniük kell a fenntartható és versenyképes kék gazdaságot a part menti, szigeti és szárazföldi területeken, fokozniuk kell a helyi közösségek társadalmi-gazdasági lehetőségeit és rezilienciáját, valamint biztosítaniuk kell az erős óceánpolitikai irányítást annak minden dimenziójában, biztonságos, védett, tiszta és fenntarthatóan kezelt óceánokkal. Aktívan fokozniuk kell az éghajlat-politikai intézkedést az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésének előmozdítása, az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló erőfeszítések támogatása és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás megkönnyítése révén. Fokozniuk kell az éghajlat-politikai intézkedést, az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtását, a vízgazdálkodás hatékonyságának és rezilienciájának támogatását, a fenntartható fejlődés megerősítését, a környezetvédelmet, a biológiai sokféleség és a természeti erőforrások – többek között a talaj – megőrzésének és helyreállításának fokozását, valamint az állatjólét javítását. A mezőgazdasági termelők pozitív éghajlati hatásainak elismerése és az önkéntes piaci alapú ösztönzőkhöz való hozzáférésük megkönnyítése érdekében a Bizottság és a tagállamok folytatják a szén-dioxid-eltávolítási módszertan kidolgozására és a KAP által elért üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentés becslésére irányuló munkát.

(19)A nemzeti és regionális partnerségi terveknek továbbra is támogatniuk kell az olyan innovatív, érdekelt felek által vezérelt projektek kidolgozását, amelyek hozzájárulnak az EU stratégiai prioritásaihoz, ezáltal fokozva az EU környezetvédelmi és éghajlat-politikai rezilienciáját és vezető szerepét, ugyanakkor – a LIFE program tapasztalatainak felhasználásával – megőrizve az Unió azon természeti erőforrásait és biológiai sokféleségét, amelyek jóllétünk és jólétünk alapját képezik.

(20)A demokrácia és a jogállamiság védelme, megerősítése és az uniós értékek védelme érdekében a támogatást a nyitott, jogokon alapuló, demokratikus, egyenlő és befogadó társadalmak fenntartására és továbbfejlesztésére, valamint az igazságügyi rendszerek, a korrupcióellenes keretek, a médiapluralizmus, valamint a hatékony fékek és ellensúlyok megerősítésére kell fordítani. Az intézkedéseknek arra is törekedniük kell, hogy a közigazgatás – beleértve az igazságügyi hatóságokat is – hatékonyságának, valamint a tagállamok, a régiók és a helyi közösségek hatóságai és érdekelt felei intézményi kapacitásának fokozása révén hozzájáruljanak a jobb kormányzáshoz. Ez várhatóan növeli a támogatott intézkedések hatékonyságát és eredményességét. Annak biztosítása érdekében, hogy Európának a szociális jogok európai pillérében meghatározott szociális dimenziója megfelelően érvényesüljön, és hogy elegendő forrás álljon rendelkezésre a leginkább rászorulók számára, a tagállamoknak forrásokat kell elkülöníteniük a társadalmi befogadás előmozdítására. Mivel különösen fontos a szegénységben élő gyermekek támogatása, a tagállamoknak forrásokat kell programozniuk a gyermekgarancia keretében hozott intézkedések kezelésére is. Néhány tagállamban és régióban az ifjúsági munkanélküliség és inaktivitás tartósan magas szintjére tekintettel – amely különösen azokat a fiatalokat érinti, akik nem dolgoznak, nem tanulnak és képzésben sem vesznek részt – arra van szükség, hogy ezek a tagállamok továbbra is elegendő forrásokat fordítsanak az ifjúság foglalkoztatását támogató intézkedésekre, például az ifjúsági garancia végrehajtásán keresztül. A tagállamoknak ezért megfelelő mennyiségű forrást kell elkülöníteniük ennek a kihívásnak a kezelésére. Az ifjúsági munkanélküliség által súlyosan érintett tagállamoknak forrásokat kell elkülöníteniük az ESZA-ból a fiatalok foglalkoztathatóságának támogatására.

(21)A piaci alapú finanszírozás továbbfejlesztése valamennyi tagállamban, különösen azokban, ahol a tőkepiacok jelenleg kevésbé fejlettek, jelentősen hozzá fog járulni az Unió fenntartható jólétéhez és versenyképességéhez. E célok elérése érdekében a megtakarítási és beruházási unió alulról építkező megközelítést igényel a tagállamok és az uniós intézmények közös felelőssége mellett. Bár uniós szintű intézkedések indokoltak azokon a kulcsfontosságú területeken, ahol valamennyi tagállamnak összehangoltan kell fellépnie az uniós szintű hiányosságok kezelése érdekében, más intézkedések is összehangolt megközelítést igényelnek, de nagyobb mértékben függnek a tagállamok egyéni intézkedésétől.

(22)Mivel e rendelet céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, ugyanakkor e célok – az előzőekben említett egyes kihívások mértékéből és sajátosságaiból kifolyólag – az Unió szintjén jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az arányosságnak az említett cikkben foglalt elvével összhangban ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket. A régiók továbbra is az Alap középpontjában fognak állni, amely a partnerség elvére és a többszintű kormányzásra épül. A folytonosság biztosítása érdekében az Alap a lehető legnagyobb mértékben épít a regionális és helyi hatóságokkal, a szociális partnerekkel és más érdekelt felekkel kialakított, meglévő támogató struktúrákra, amelyek kulcsszerepet játszanak az Alap keretében támogatott intézkedések kialakításában, irányításában, végrehajtásában és nyomon követésében.

(23)Az (EU) […] rendelet [Globális Európa] által támogatott intézkedések kiegészítéseként az Alap harmadik országokban vagy azokkal kapcsolatban végrehajtott intézkedéseket is támogathat. Ezeknek az intézkedéseknek teljes összhangot kell biztosítaniuk az Unió külpolitikájának elveivel és általános célkitűzéseivel, az Unió nemzetközi kötelezettségvállalásaival, valamint az uniós vívmányokban rögzített jogokkal és elvekkel.

(24)A partnerség elve a nemzeti és regionális partnerségi tervek végrehajtásának kulcsfontosságú szempontja, amely a többszintű kormányzási megközelítésre épül, és biztosítja a regionális, helyi, városi és egyéb hatóságok, a civil társadalmi szervezetek, a gazdasági és a szociális partnerek részvételét. A partnerségek szervezésének folytonossága érdekében a 240/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel 9 létrehozott, az európai strukturális és beruházási alapok által támogatott partnerségi megállapodások és programok céljából kialakított partnerségre vonatkozó európai magatartási kódex (a továbbiakban: európai partnerségi magatartási kódex) továbbra is alkalmazandó a tervekre.

(25)A nemzeti és regionális partnerségi tervek célja a magas ár-érték arány biztosítása azáltal, hogy a Bizottság által a tagállamoknak teljesített kifizetéseket a kimenete elérésétől és az elfogadott feltételek teljesítésétől teszik függővé, függetlenül attól, hogy a tagállamok milyen formában juttatnak térítést a kedvezményezettek számára. A kifizetéseknek a támogatott intézkedés teljes élettartamára vonatkozóan elfogadott és előre meghatározott mérföldkövekkel, célértékekkel és kimenetekkel való összekapcsolása hozzá fog járulni a tagállamoknak teljesített kifizetések szabályszerűségéhez. E folyamat megkönnyítése érdekében a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy évente legfeljebb hatszor nyújthassanak be kifizetési kérelmeket. A finanszírozás egyszerűsítése és a kedvezményezettek adminisztratív terheinek csökkentése érdekében a Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat, hogy ugyanazt a visszatérítési formát alkalmazzák, mint a Bizottság által a tagállamok részére teljesített kifizetések esetében, vagy az egységköltség-alapú térítéseket, egyösszegű átalányokat vagy százalékos átalányokat.

(26)Az Alapot az (EU, Euratom) 202X/XXXX rendelettel [teljesítménymérési rendelet] összhangban kell végrehajtani, amely megállapítja a költségvetés kiadásainak nyomon követésére és a költségvetés teljesítménymérési keretére vonatkozó szabályokat, ideértve az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 33. cikke (2) bekezdésének d) és f) pontjában említett, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek és a nemek közötti egyenlőség elvének egységes alkalmazását biztosító szabályokat, az uniós programok és tevékenységek teljesítményének nyomon követésére és az azokkal kapcsolatos jelentéstételre vonatkozó szabályokat, az uniós finanszírozási portál létrehozására vonatkozó szabályokat, a programok értékelésére vonatkozó szabályokat, valamint az összes uniós programra alkalmazandó egyéb horizontális rendelkezéseket, például a tájékoztatásra, a kommunikációra és a láthatóságra vonatkozó szabályokat. Az Alapnak biztosítania kell az akadálymentességet, figyelembe véve az Európai Unió Alapjogi Chartáját, beleértve a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt is. Az Alap nem támogathat olyan intézkedéseket, amelyek hozzájárulnak a szegregáció, a megkülönböztetés vagy a kirekesztés bármely formájához, többek között a faji alapon megkülönböztetett közösségek, például a romák esetében, és az infrastruktúra finanszírozása során biztosítania kell az akadálymentességet a fogyatékossággal élő személyek számára.

(27)E rendeletnek erős biztosítékokat kell tartalmaznia annak biztosítására, hogy az alapot oly módon hajtsák végre, amely biztosítja az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt jogok, szabadságok és elvek, valamint a jogállamiságnak az (EU, Euratom) 2020/2092 európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikkének a) pontjában meghatározott elvei tiszteletben tartását 10 . Ezért a nemzeti és regionális partnerségi terveik validálási folyamatának részeként a tagállamoknak bizonyosságot kell nyújtaniuk e két horizontális feltétel teljesítéséről, meghatározva a lehetséges hiányosságokat és korrekciós intézkedéseket, különösen a jogállamisági jelentéssel és az európai szemeszterrel összefüggésben azonosított országspecifikus kihívások, valamint az Európai Unió Bíróságának kötelezettségszegési eljárásai és ítéletei alapján. Valamennyi tagállam számára elő kell írni, hogy a félidős felülvizsgálat részeként a végrehajtás felénél vizsgálja felül nemzeti és regionális partnerségi tervét, hogy orvosolja a – különösen a legutóbbi jogállamisági jelentéssel összefüggésben – feltárt új hiányosságokat. A végrehajtás során és az érintett tagállammal folytatott információcserét követően bármikor lehetőséget kell biztosítani a tagállamok részére teljesített kifizetések egy részének vagy egészének blokkolására, ha a jogállamiságra és a Chartára vonatkozó horizontális feltételek közül egy vagy több nem teljesül. Az arányosság elvének kellő figyelembevétele mellett az érintett konkrét intézkedések nemteljesítésének és azonosításának meghatározásakor figyelembe kell venni a meg nem felelésnek az általános költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodásra vagy az Unió pénzügyi érdekeire gyakorolt tényleges vagy lehetséges hatását, valamint a jogsértés jellegét, időtartamát, súlyosságát és hatókörét.

(28)A tagállamonként allokálandó globális összegeket a Bizottságnak az e rendeletben meghatározott allokációs módszertannal összhangban, egyetlen végrehajtási határozatban kell meghatároznia. Az említett határozatnak főszabályként ki kell terjednie az e rendelet szerinti és az (EU) 202X/XXXX rendelet [menekültügy] 4. cikkében, az (EU) 202X/XXXX rendelet [határigazgatás] 4. cikkében és a 202X/XXXX rendelet [belső biztonság] 4. cikkében meghatározott összegekre.

(29)Minden tagállamnak főszabályként 2028. január 31-ig be kell nyújtania a Bizottságnak nemzeti és regionális partnerségi tervét annak érdekében, hogy azt körültekintően és időben meg lehessen vizsgálni. Az Alap gyors végrehajtásának biztosítása érdekében a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy 2027 júniusától benyújtsák nemzeti és regionális partnerségi tervük tervezetét. A tagállamoknak a nemzeti jogi kerettel és az e rendeletben meghatározott szabályokkal összhangban a helyi és regionális hatóságokkal, a gazdasági, szociális és vidéki partnerekkel, a civil társadalmi szervezetekkel és más érdekelt felekkel partnerségben kell kidolgozniuk és végrehajtaniuk a nemzeti és regionális partnerségi terveket. A nemzeti és regionális partnerségi terveket a Bizottsággal szoros együttműködésben kell kidolgozni, a rendelkezésre bocsátott sablonnak megfelelően kell elkészíteni, és a Bizottság értékelése és a tanácsi végrehajtási határozatra irányuló javaslat alapján a Tanács általi elfogadásukat követően nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni. A jelenlegi rendelkezésekkel összhangban a tagállamoknak lehetőségük lesz regionális és területi fejezeteket belefoglalni nemzeti és regionális partnerségi tervükbe, és elő kell írni számukra annak biztosítását, hogy a regionális irányító hatóságok a vonatkozó intézkedéseik előrehaladása alapján rendszeres kifizetéseket, az időszak végéig pedig legalább az uniós hozzájárulásukkal megegyező összeget kapjanak, a vonatkozó fejezet(ek) végrehajtásából eredő esetleges korrekciókra is figyelemmel. A nemzeti és regionális partnerségi terv eredményes irányításának biztosítása érdekében a tagállamoknak monitoringbizottságokat kell létrehozniuk az egyes fejezetekhez kapcsolódóan, a nemzeti és regionális partnerségi terv szintjén pedig egy koordináló bizottságot kell létrehozniuk. 

(30)A nemzeti felelősségvállalás biztosítása érdekében a támogatásban részesülni kívánó tagállamoknak megfelelően indokolt és alátámasztott nemzeti és regionális partnerségi terveket kell benyújtaniuk a Bizottságnak. A nemzeti és regionális partnerségi tervnek részletesen ismertetnie kell, hogy miként járul hozzá átfogóan az Alap valamennyi célkitűzéséhez, figyelembe véve az érintett tagállam sajátos nemzeti, regionális és területi kihívásait. Tartalmaznia kell továbbá annak magyarázatát, hogy miként járul hozzá a többek között az európai szemeszter és a Bizottság által az Alap által támogatott célkitűzésekkel kapcsolatban hivatalosan elfogadott egyéb releváns dokumentumok keretében azonosított releváns országspecifikus kihívások eredményes kezeléséhez, és hogyan járul hozzá a belső piac megvalósításához, különösen a határokon átnyúló, transznacionális vagy több országra kiterjedő dimenzióval rendelkező reformok, beruházások és egyéb beavatkozások bevonásával. Annak érdekében, hogy a stratégiailag fontos ágazatokban megerősítsék az Unió versenyképességét, ugyanakkor biztosítsák, hogy az egyenlő versenyfeltételek ne sérüljenek, a nemzeti és regionális partnerségi tervnek tartalmazniuk kell a határokon átnyúló és több országra kiterjedő projekteket, különösen a kutatásra, fejlesztésre, innovációra vagy első ipari hasznosításra, illetve a harmadik felek általi használatra nyitott fontos infrastruktúra kiépítésére összpontosító közös európai érdeket szolgáló fontos projekteket, figyelembe véve különösen az egységes piacról és a versenyképességről szóló legutóbbi éves jelentésben szereplő elemzéseket. A tagállamoknak a terveikben szereplő forrásokat a gazdasági társadalmi és területi egyenlőtlenségek csökkentésére kell összpontosítaniuk, különösen a kevésbé fejlett régiókban. Támogatniuk kell továbbá a generációs megújulást és a szociális intézkedéseket, valamint a halászati és akvakultúra-termelés virágzását.

(31)A tervnek biztosítania kell a különböző szakpolitikai területeket támogató és a kedvezményezettek különböző csoportjait célzó különböző intézkedések közötti komplementaritást és szinergiákat. Ez különösen fontos az olyan átfogó szakpolitikai válaszhoz, amely lehetővé teszi a virágzó vidéki és part menti területek fejlesztését, valamint biztosítja a mezőgazdasági és halászati ágazat élénkségét. A tagállamoknak különösen érdemes előmozdítaniuk az ilyen szinergiákat az intézkedések és fejezetek kialakítása, valamint a társfinanszírozási arányok alkalmazása során. A vidéki és part menti területeken, valamint a vidéki és part menti vállalkozásokban az alapvető szolgáltatásokat és infrastruktúrát támogató intézkedések tekintetében a tagállamoknak integrált tervet kell kidolgozniuk annak biztosítása érdekében, hogy a vidéki és part menti közösségek megfelelő mechanizmusok – többek között konkrét szakpolitikai intézkedések – révén finanszírozáshoz jussanak; ehhez járulnak mechanizmusok és irányítási struktúrák az uniós, nemzeti, regionális és helyi politikák programozásának és végrehajtásának koordinálására, a helyi és regionális szinten integrált finanszírozási megközelítések programozása, figyelembe véve a megcélzott kedvezményezettek sajátos körülményeit és kapacitásait, valamint a közigazgatást és a kedvezményezetteket egyaránt célzó kapacitásépítés létrehozása. A nemzeti és regionális partnerségi tervnek részletesen meg kell határoznia a terv nyomon követésére és végrehajtására vonatkozó intézkedéseket és intézkedéseket, beleértve a nemzeti és regionális partnerségi tervért felelős hatóságok, a monitoringbizottság és a koordináló bizottság létrehozását, ezen intézkedések becsült költségeit, valamint a nemzeti hozzájárulást és az irányítás minőségének javítását és a közigazgatás igazgatási kapacitásának megerősítését célzó intézkedéseket. A folyamat során törekedni kell a Bizottság, a tagállamok és régióik közötti szoros együttműködésre, és ki kell alakítani azt; ösztönözni kell a szakpolitikai ismeretátadást és kísérletezést.

(32)Lehetővé kell tenni a nemzeti és regionális partnerségi tervhez kölcsön formájában nyújtott pénzügyi támogatást, feltéve, hogy a Bizottsággal kölcsönmegállapodást kötnek, az érintett tagállam által a nemzeti és regionális partnerségi terv benyújtásával együtt benyújtott, kellően indokolt kérelem alapján. A kölcsöntámogatás iránti kérelmet a nemzeti és regionális partnerségi tervben foglalt további reformokhoz és beruházásokhoz kapcsolódó magasabb pénzügyi szükségletekkel, valamint a nemzeti és regionális partnerségi tervnek az uniós pénzügyi hozzájárulás és a nemzeti hozzájárulás összegénél magasabb költségével kell indokolni. 

(33)Az uniós finanszírozás hatásának és a nemzeti felelősségvállalásnak a maximalizálása, ugyanakkor a méltányosság és a szolidaritás elvének tiszteletben tartása érdekében a nemzeti és regionális partnerségi terv különböző intézkedéseinek becsült költségeihez való nemzeti hozzájárulásnak tükröznie kell a régiók gazdasági fejlettségének az EU-27 átlagához viszonyított egy főre jutó eltérő szintjét. Az e társfinanszírozási követelménynek való megfelelést a terv jóváhagyási eljárásának részeként előzetesen értékelni kell. Az uniós hozzájárulás addicionalitását a Bizottság a program időtartama alatt nyomon követi.

(34)E rendeletnek meg kell határoznia az Alap indikatív pénzügyi keretösszegét. E rendelet alkalmazásában a folyó árakat rögzített 2 %-os deflátor alkalmazásával kell kiszámítani.

(35)A nemzeti és regionális partnerségi tervek és más uniós eszközök közötti szinergiák előmozdítása érdekében lehetővé kell tenni, hogy a tervekbe a tagállamok által az [EVA InvestEU-eszközhöz] vagy a nemzeti és regionális partnerségi terv célkitűzéseihez igazodó szakpolitikákat végrehajtó egyéb uniós eszközökhöz nyújtott pénzügyi hozzájárulások révén végrehajtott intézkedéseket is belefoglaljanak, beleértve az említett eszközök révén történő végrehajtás támogatásához szükséges hozzájárulásokat is, feltéve, hogy ezek az intézkedések megfelelnek e rendeletnek.

(36)Kellően indokolt esetekben, például válsághelyzetekben vagy más nyomós közérdek esetén a Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy javaslatot tegyen a Tanácsnak arra, hogy az e rendelet szerinti szükséges intézkedések lehetővé tétele érdekében időben fogadja el a nemzeti és regionális partnerségi tervet jóváhagyó végrehajtási határozatot, ugyanakkor azonosítsa a kezelendő hiányosságokat és az ilyen hiányosságok által érintett megfelelő intézkedéseket, amelyek esetében a helyzet orvoslásáig kifizetés nem teljesíthető.

(37)A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy az Alap végrehajtási időszakán belül indokolással ellátott kérelmet nyújtsanak be a nemzeti és regionális partnerségi terv módosítására vonatkozóan. A Bizottságnak a javasolt változtatásokkal arányos módon értékelnie kell, hogy a módosított nemzeti és regionális partnerségi terv megfelel-e ennek a rendeletnek. A túlzott adminisztratív terhek elkerülése érdekében lehetővé kell tenni, hogy a tagállamok – a Bizottságnak a változtatásokról való egyszerű értesítése mellett – kisebb kiigazításokat hajtsanak végre a nemzeti és regionális partnerségi terveken, illetve kijavítsák bennük az elírásokat, feltéve, hogy az ilyen módosítások megfelelnek a nemzeti és regionális partnerségi terv követelményeinek. 

(38)Minden tagállamnak el kell végeznie nemzeti és regionális partnerségi tervének félidős felülvizsgálatát. A felülvizsgálatnak biztosítania kell a nemzeti és regionális partnerségi terv teljes körű javasolt módosítását, amely a végrehajtási intézkedések terén elért eredményeken, a vonatkozó értékelések főbb eredményein és a nemzeti és regionális partnerségi terv hatálya alá tartozó intézkedések becsült összköltségének áttekintésén alapul, ugyanakkor lehetőséget kell biztosítania az új kihívások és a válsághelyzetek előfordulásának figyelembevételére is. A félidős felülvizsgálat céljából figyelembe kell venni az érintett tagállam vagy régió társadalmi-gazdasági helyzetét is, beleértve a jelentős negatív pénzügyi, gazdasági vagy társadalmi fejleményeket is. A tagállam által a félidős felülvizsgálatot követően benyújtott módosított nemzeti és regionális partnerségi tervnek javaslatot kell tartalmaznia a rugalmassági összeg programozására a felülvizsgált vagy új intézkedések meghatározásával, azok becsült költségeivel, valamint a kapcsolódó mérföldkövekkel és célértékekkel együtt. 

(39)Uniós Támogatási Eszközt kell létrehozni nemzeti és regionális szintű végrehajtás kiegészítésére. Az Uniós Támogatási Eszköznek olyan, transznacionális dimenzióval rendelkező, magas uniós hozzáadott értékkel rendelkező projekteket kell támogatnia, amelyek további uniós szintű koordinációs erőfeszítéseket, valamint tényeken alapuló szakpolitikai támogatást igényelnek, és amelyek hozzájárulnak az e rendeletben meghatározott célkitűzésekhez. Ezen túlmenően segítenie kell a tagállamokat abban, hogy válsághelyzetre, például jelentős nemzeti vagy regionális természeti katasztrófára reagálva gyorsan kezeljék a sürgős és egyedi szükségleteket, és a válsághelyzetet követően a reziliencia növelése érdekében elő fogja mozdítani az elhárítást és a helyreállítást. Emellett a bizonytalanságot is kezelnie kell azáltal, hogy további mozgásteret biztosít az Uniónak ahhoz, hogy alkalmazkodjon az összehangolt választ igénylő, újonnan felmerülő uniós szintű prioritásokhoz. Végül technikai támogatást kell nyújtania a tagállamoknak az e rendelet hatálya alá tartozó szakpolitikák eredményes végrehajtásához. A jövőbeli bővítésekkel összefüggésben alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy az Unió jogalkotási és költségvetési kerete az új tagállamok csatlakozásának támogatását is érdemben figyelembe tudja venni. Ennek során az Eszköz számára lehetővé kell tenni, hogy az intézkedés típusától és a legeredményesebb intézkedéstől függően megosztott, közvetlen vagy közvetett végrehajtást alkalmazzon. 

(40)Természeti katasztrófákból eredő válsághelyzetek esetén, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a források az Alap teljes időtartama alatt rendelkezésre álljanak, az uniós támogatásnak ki kell egészítenie az érintett tagállamok erőfeszítéseit, és azt a válsághelyzet által okozott károk kezelése érdekében végrehajtott intézkedések egy részének fedezésére kell felhasználni. E beavatkozások finanszírozása és az eljárások egyszerűsítése érdekében az egyes tagállamok természetes keretösszegének egy részét a rugalmassági összegnek kell képeznie („válság- és félidős felülvizsgálati intézkedések”). Ez elegendő pénzügyi forrást biztosít a tagállamok számára a válsághelyzetekre való reagáláshoz a nemzeti és regionális partnerségi tervek végrehajtásának végéig. Az érintett tagállamnak nyújtandó támogatás típusára és összegére vonatkozó becslésnek többlépcsős megközelítést kell követnie, amelynek keretében a tagállamnak először módosítania kell nemzeti és regionális partnerségi tervét, mielőtt kérelmezné a fel nem osztott rugalmassági összeg egy részének programozását, és amennyiben a kért és rendelkezésre álló rugalmassági összeg nem elegendő az igények fedezésére, további támogatást kell kérnie az uniós intézkedésekből. A Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy a költségvetési puffert végső lehetőségként használja fel támogatás nyújtására, amennyiben az Eszköz keretében rendelkezésre álló egyéb források nem bizonyulnak elegendőnek az igények fedezésére.

(41)Egységes biztonsági hálót kell létrehozni a mezőgazdasági piacok piaci zavarok idején történő stabilizálása érdekében. A hálót a piaci egyensúlyhiány időszakainak és veszélyeinek kezelésére kell felhasználni, beleértve azokat is, amelyeket a mezőgazdasági termékek áraira és az inputok költségeire a belső piac egészében vagy annak egy részén hatást gyakorló állat- vagy növényegészségügyi problémák okoznak. Az Unió élelmiszer-ellátással kapcsolatos stratégiai autonómiájának megőrzése és az élelmezésbiztonság biztosítása érdekében az egységes biztonsági hálón keresztül piactámogatásra elkülönített finanszírozásnak figyelembe kell vennie a mezőgazdasági piacokon tapasztalható növekvő bizonytalanságokat és az állategészségügyi kérdéseknek a piaci egyensúlyra gyakorolt fokozott közvetett hatását. Az uniós biztonsági hálónak nem célja a mezőgazdasági termelők által természeti katasztrófák miatt elszenvedett közvetlen veszteségek kompenzálása. Az uniós mezőgazdasági piacok stabilizálására irányuló célkitűzéssel összhangban továbbra is biztosítani kell az uniós mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos promóciós kampányokra szánt forrásokat annak érdekében, hogy új piaci lehetőségek nyíljanak meg az uniós mezőgazdasági ágazat számára, és növeljék termékeik láthatóságát és piaci részesedését mind az Unión belül, mind nemzetközi szinten. 

(42)A következetesség érdekében a költségvetési biztosítékot és a pénzügyi eszközöket – többek között az Uniós Támogatási Eszköz keretében végrehajtott vegyesfinanszírozási műveletek keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatással kombinálva – az (EU, Euratom) 2024/2509 európai parlamenti és tanácsi rendelet 11 X. címével és az [EVA-rendelettel], valamint a Bizottság által a rendelet alkalmazása céljából megállapított technikai szabályokkal és feltételekkel összhangban kell végrehajtani. Az Uniós Támogatási Eszköz keretében költségvetési biztosíték vagy pénzügyi eszközök formájában nyújtott támogatás – többek között vegyesfinanszírozási művelet keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatással kombinálva – kizárólag az [EVA InvestEU-eszközön] keresztül nyújtható. Annak érdekében, hogy a végrehajtó partnerek szélesebb körű hozzáférést kapjanak a költségvetési biztosítékokhoz és a pénzügyi eszközökhöz, a Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy közvetett végrehajtás keretében megállapodásokat kössön az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 62. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontjában felsorolt valamennyi szervezetkategóriával. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás és a költségvetési fegyelem biztosítása, valamint a fennálló kifizetések korlátozása érdekében az Uniós Támogatási Eszköz keretében végrehajtott költségvetési biztosítékra vonatkozó tartalékképzést nem szabad a többéves pénzügyi keret utolsó évének vége után lekötni, és a tartalékot a többéves pénzügyi keret végét követő harmadik év végéig kell feltölteni. Az e tartalékképzésre vonatkozó költségvetési kötelezettségvállalásoknak figyelembe kell venniük a költségvetési biztosíték nyújtása terén elért eredményeket. A tartalék feltöltésekor figyelembe kell venni az Uniós Támogatási Eszköz célkitűzéseit támogató finanszírozási és beruházási műveletek jóváhagyása és aláírása tekintetében elért eredményeket.

(43)A hatásosabb és hatékonyabb szakpolitika érdekében az új KAP egyszerűsödik: észszerűsített beavatkozásokat tartalmaz, és épít az előző programozási időszak tapasztalataira. Egyszerűsíti az eszközöket, ezáltal elkerüli a széttagoltságot és fokozza a tagállamok stratégiai megközelítését. A nemzeti és regionális partnerségi tervben szereplő egyéb szakpolitikákkal való szinergiák kihasználásával további eszközöket kell a KAP rendelkezésére bocsátani, amelyekkel Európa-szerte eredményesen hozzájárulhat egy reziliens, innovatív és környezeti szempontból felelős mezőgazdasági ágazat kialakításához.

(44)A mezőgazdasági termelőknek nyújtott jövedelemtámogatásnak továbbra is alapvető szakpolitikai eszköznek kell lennie, amely méltányos jövedelmet biztosít a mezőgazdasági termelők számára. Hozzájárul egy olyan versenyképes, reziliens és fenntartható mezőgazdasági ágazat előmozdításához, amely a magas színvonalú termelés és az erőforrás-hatékonyság előnyeit élvezi, és amely biztosítja a generációs megújulást és ezáltal a hosszú távú élelmezésbiztonságot. A KAP-támogatásnak a WTO szabályaival összhangban meghatározott aktív mezőgazdasági termelőkre kell összpontosítania. A KAP teljesítményének további javítása érdekében a területalapú jövedelemtámogatásnak a mezőgazdasággal fő tevékenységként foglalkozó mezőgazdasági termelőkre kell irányulnia. A jövedelemtámogatásnak a leginkább rászoruló mezőgazdasági termelőkre kell irányulnia, különös tekintettel a hátrányos természeti adottságú területeken működő mezőgazdasági termelőkre, a nőkre, a fiatal mezőgazdasági termelőkre és az új mezőgazdasági termelőkre. Ugyanakkor a vidéki gazdasági fejlődés, amely biztosítja a regionális egyenlőtlenségeket megszüntető infrastrukturális fejlesztést és digitális átalakulást, előnyös a vidéki területek vonzereje, a társadalmi befogadás és a vidéki térségekben a jobb foglalkoztatási lehetőségek szempontjából.

(45)A kedvezményezetteknek a KAP keretében történő megkülönböztetése érdekében a fő tevékenység fogalmát meghatározó kritériumoknak magukban kell foglalniuk a mezőgazdasági jövedelemnek a teljes jövedelmen belüli arányát, a mezőgazdasági üzem munkaerő-ráfordításait, a vállalkozás célját, valamint a mezőgazdasági tevékenységeik nemzeti vagy regionális nyilvántartásokban való szerepeltetését. A tagállamok számára lehetővé kell tenni azt is, hogy negatív listák útján azonosítsák azon pályázókat, akik nem felelnek meg a „mezőgazdasági termelő” fogalommeghatározásának.

(46)A közös halászati politikának és az Unió tengerpolitikájának hozzá kell járulnia a fenntartható halászathoz és a tengeri biológiai erőforrások megőrzéséhez, a fenntartható halászati akvakultúra-tevékenységek generációs megújulásához és energetikai átállásához, a halászati és akvakultúra-termékek feldolgozásához és forgalmazásához, a part menti, szigeti és belső területeken a fenntartható kék gazdasághoz, a tengeri ismeretekhez, a kék gazdasághoz kapcsolódó tevékenységekhez, a part menti közösségek és különösen a kisüzemi part menti halászat rezilienciájához, a nemzetközi óceánpolitikai irányítás és megfigyelés megerősítéséhez, valamint a tengerek és óceánok biztonságos, védett, tiszta és fenntartható gazdálkodásának lehetővé tételéhez.

(47)A legkülső régiók az EUMSZ 349. cikkében említett távoli fekvésükből, valamint domborzati és éghajlati viszonyaikból adódóan sajátos kihívásokkal szembesülnek, továbbá különleges adottságokkal is rendelkeznek, különösen egy fenntartható kék gazdaság kiépítéséhez. Ezért az érintett tagállamoknak az egyes legkülső régiók támogatására irányuló intézkedéseket kell belefoglalniuk a nemzeti és regionális partnerségi tervükben annak érdekében, hogy gondoskodjanak azok olyan sajátos szükségleteiről és kihívásairól, mint az élelmezésbiztonság, a lakhatás, a közlekedés, a víz- és hulladékgazdálkodás, az energia, az oktatás és a készségek, a migráció, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és az ahhoz való alkalmazkodás, a környezetvédelem, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, az energia, a közlekedés és a digitális konnektivitás, valamint a gazdasági fejlődés, beleértve a fenntartható és diverzifikált kék gazdaságot is.

(48)Az intézkedéseknek továbbá támogatást kell magukban foglalniuk az emberi fogyasztás vagy a feldolgozás szempontjából, valamint mezőgazdasági inputanyagként alapvető fontosságú termékekkel való ellátás biztosításához, mérsékelve a rendkívül távoli elhelyezkedésből és/vagy szigetjellegéből fakadó többletköltségeket a helyi termelés és annak növekedése sérelme nélkül. Az intézkedéseknek magukban kell foglalniuk a mezőgazdaság, a halászat és az akvakultúra hosszú távú jövőjének biztosításához és fejlesztéséhez nyújtott támogatást, beleértve a helyi termények és termékek termelését, feldolgozását, forgalmazását és értékesítését, valamint az élelmiszer-termelés diverzifikálását, különös tekintettel az élelmezésbiztonságra és az önellátásra, valamint a versenyképesség fenntartására és megerősítésére. Emellett az intézkedéseknek magukban kell foglalniuk a mezőgazdaságra vonatkozó egyedi ellátási szabályok támogatását, a helyi mezőgazdasági termelés és feldolgozás támogatását, a helyi halászati és akvakultúra-termelés, -feldolgozás és -forgalmazás támogatását, valamint a közlekedés, az energia és a digitális összekapcsoltság javításának támogatását. Lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy kiegészítő finanszírozást nyújtsanak ezen támogatás végrehajtásához. Az ilyen finanszírozásról – mint állami támogatásról – értesíteni kell a Bizottságot, amely azt e rendelet alapján az említett támogatás részeként jóváhagyhatja.

(49)A közös halászati politika 1380/2013/EU rendeletben említett egyedi feltételeinek kezelése, valamint a közös halászati politika szabályainak való megfeleléshez való hozzájárulás érdekében egyedi rendelkezéseket kell megállapítani a megszakításra, a felfüggesztésre és a pénzügyi korrekciókra vonatkozó szabályokra vonatkozóan. Amennyiben egy tagállam nem teljesítette a közös halászati politika szerinti kötelezettségeit, vagy ha a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékok ilyen kötelezettségszegésre utalnak, a Bizottság számára óvintézkedésként lehetővé kell tenni a kifizetési határidő megszakítását. A kifizetési határidő megszakítására vonatkozó lehetőségen kívül, valamint a nem támogatható kifizetések nyilvánvaló kockázatának elkerülése érdekében a közös halászati politika szabályainak valamely tagállam általi súlyos megsértése esetén a Bizottság számára lehetővé kell tenni a kifizetések felfüggesztését és pénzügyi korrekciók alkalmazását.

(50)E rendeletre az Európai Parlament és a Tanács által az EUMSZ 322. cikke alapján elfogadott horizontális pénzügyi szabályok alkalmazandók. Ezeket a szabályokat az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet állapítja meg, és meghatározzák különösen az Unió általános költségvetésének megállapítására és végrehajtására vonatkozó eljárást. Az EUMSZ 322. cikke alapján elfogadott szabályok a jogállamiság elveinek az (EU, Euratom) 2020/2092 rendelettel létrehozott tagállamokban történő megsértése esetén az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszert is magukban foglalnak. 

(51)Az átláthatósági, tájékoztatási, kommunikációs és láthatósági tevékenységek alapvetően fontosak ahhoz, hogy az uniós tevékenységek helyi szinten láthatók legyenek, és biztosított legyen a pénzeszközök nyomonkövethetősége, és azoknak valós, pontos és naprakész információkon kell alapulniuk. E célok elérése érdekében megfelelő intézkedéseket kell hozni a több célból szükséges adatok gyűjtésére és jelentésére vonatkozóan. A párhuzamos erőfeszítések elkerülése és a tagállamok adminisztratív terheinek csökkentése érdekében észszerűsíteni kell az ellenőrzés és kontroll, az átláthatóság, a teljesítmény nyomon követése és értékelése céljából gyűjtött és rendelkezésre bocsátott adatokat, és a maximális átláthatóság biztosítása érdekében közzétételi követelményeket kell megállapítani.

(52)Az Unió pénzügyi érdekeinek és költségvetésének védelme érdekében arányos intézkedéseket kell megállapítani és végrehajtani a tagállamok és a Bizottság szintjén. A Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy megszakítsa a kifizetési határidőket, felfüggessze a kifizetéseket, és pénzügyi korrekciókat alkalmazzon, amennyiben a vonatkozó feltételek teljesülnek. A Bizottságnak tiszteletben kell tartania az arányosság elvét oly módon, hogy figyelembe veszi a szabálytalanságok jellegét, súlyosságát és gyakoriságát, valamint azoknak az uniós költségvetést érintő pénzügyi következményeit. Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelettel, a 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelettel(6), valamint a 2988/95/EK, Euratom(7), a 2185/96/Euratom, EK(8) és az (EU) 2017/1939 tanácsi rendelettel(9) összhangban az Unió pénzügyi érdekeit arányos intézkedések útján kell védeni, ideértve a csalás, a korrupció és az összeférhetetlenség megelőzésére, feltárására, korrekciójára és kivizsgálására, valamint adott esetben a közigazgatási szankciók kiszabására vonatkozó intézkedéseket. Így különösen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 2185/96/Euratom, EK és a 883/2013/EU, Euratom rendelettel összhangban hatáskörrel rendelkezik arra, hogy igazgatási vizsgálatokat – többek között helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat – végezzen annak megállapítása céljából, hogy történt-e csalás, korrupció vagy bármilyen más jogellenes tevékenység, amely sérti az Unió pénzügyi érdekeit. Az Európai Ügyészség az (EU) 2017/1939 rendelettel összhangban az Európai Ügyészség (EPPO) hatáskörrel rendelkezik arra, hogy nyomozást és vádhatósági eljárást folytasson az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló (EU) 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti, az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás és más bűncselekmények ügyében. Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelettel összhangban minden olyan személynek vagy szervezetnek, aki, illetve amely uniós finanszírozásban részesül, maradéktalanul együtt kell működnie az Unió pénzügyi érdekeinek védelmében, biztosítania kell a Bizottság, az OLAF, az Európai Ügyészség és az Európai Számvevőszék számára a szükséges jogokat és hozzáférést, valamint gondoskodnia kell arról, hogy az uniós források felhasználásában részt vevő harmadik felek ezekkel egyenértékű jogokat biztosítsanak. A tagállamoknak haladéktalanul jelentést kell tenniük a Bizottságnak a feltárt szabálytalanságokról, és az ilyen szabálytalanságok tekintetében, illetve bármely OLAF-vizsgálat tekintetében hozott nyomonkövetési intézkedésekről. Az (EU) 2017/1939 rendelet szerinti, az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködésben részt vevő tagállamok illetékes hatóságainak indokolatlan késedelem nélkül jelenteniük kell az Európai Ügyészségnek minden olyan büntetendő cselekményt, amellyel kapcsolatban az az (EU) 2017/1939 rendelettel összhangban gyakorolhatná hatáskörét. 

(53)Az uniós finanszírozás címzettjei adminisztratív terhei és költségeinek a csökkentése, valamint az ugyanazon intézkedésekre vonatkozó pénzügyi és irányítási ellenőrzések megkettőzésének elkerülése érdekében az Alapra vonatkozóan az egységes ellenőrzés elvét kell konkrétan alkalmazni. Az ellenőrző hatóságnak ellenőrzéseket kell végeznie, és biztosítania kell, hogy a Bizottság részére adott ellenőri vélemény megbízható legyen. Az ellenőri véleménynek bizonyosságot kell nyújtania a Bizottság számára arra vonatkozóan, hogy a tagállam irányítási és kontrollrendszerei megfelelően működnek, és hogy a koordináló szerv által benyújtott vezetői nyilatkozatban szereplő állítások helytállóak. 

(54)A megosztott irányítás elvével és szabályaival összhangban a tagállamoknak és a Bizottságnak kell felelniük a tervek irányításáért és kontrolljáért, és nekik kell bizonyossággal szolgálniuk az uniós források jogszerű és szabályszerű felhasználásáról. Mivel az említett irányítás és kontroll elsősorban a tagállamok felelősségébe tartozik, nekik kell biztosítaniuk, hogy az Alap által támogatott műveletek megfeleljenek az alkalmazandó jognak, beleértve az alkalmazandó közbeszerzési és állami támogatási szabályokat is. 

(55)A műveletek kiválasztására a tagállamok által alkalmazott eljárás lehet akár versengő, akár nem versengő jellegű, feltéve, hogy az alkalmazott kritériumok és eljárások megkülönböztetésmentesek, befogadóak, adott esetben a fogyatékossággal élő személyek számára hozzáférhetők, és átláthatóak, figyelembe véve az Európai Unió Alapjogi Chartáját, továbbá a kiválasztott műveletek maximalizálják az uniós finanszírozás hozzájárulását, és összhangban vannak az e rendeletben meghatározott horizontális elvekkel. 

(56)A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvének biztosítása érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy nemzeti és regionális partnerségi tervük becsült összköltsége a terv végrehajtása során észszerű és valószerű maradjon, és szükség esetén kérniük kell nemzeti és regionális partnerségi tervük módosítását. Az Alap teljesítési modelljének arra kell irányulnia, hogy kiszámíthatóságot és következetességet biztosítson a kifizetési szintek és az egyes intézkedések egyedi végrehajtási üteme között azáltal, hogy az egyes mérföldkövekhez és célértékekhez előzetes kifizetési értékeket rendel. Ezen túlmenően a félidős felülvizsgálat részeként a tagállamnak felül kell vizsgálnia a nemzeti és regionális partnerségi terv hatálya alá tartozó reformok, beruházások és egyéb beavatkozások becsült összköltségét, szükség esetén megfelelő kiigazításokkal. Emellett az utolsó pénzügyi évre vonatkozó végleges éves megbízhatósági dokumentumok benyújtásakor a tagállamnak meg kell erősítenie, hogy a Bizottság által teljesített kifizetések teljes összege a nemzeti hozzájárulást figyelembe véve nem haladja meg a tagállam által a terv végrehajtása során a kedvezményezetteknek kifizetett teljes összeget. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás ugyanezen indokaira tekintettel a Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy visszakövetelje az intézkedés időközi lépéseire korábban kifizetett összegeket, ha az adott intézkedés utolsó mérföldköve vagy célja nem teljesül, és hogy lépéseket tegyen valamely mérföldkő vagy cél visszafordítása esetén, amely a megfelelő bizottsági kifizetés időpontját követő öt éven belül következik be.

(57)Az eljárások jelentős egyszerűsítése és a címzettekre, a tagállamokra és a Bizottságra háruló adminisztratív terhek csökkentése, ugyanakkor az uniós források rendszeres és eredményes felhasználására vonatkozó szilárd biztosítékok nyújtása érdekében a nemzeti és regionális partnerségi terveknek mind a kialakításukba és a végrehajtásukba, mind pedig a nyomonkövetési rendelkezésekbe be kell építeniük a végrehajtást megkönnyítő intézkedéseket. Ezeknek az elemeknek magukban kell foglalniuk például a tagállamoknak nyújtott technikai segítségnyújtást és támogatást, a párhuzamos ellenőrzéseknek az egységes ellenőrzési megközelítés alkalmazásával történő korlátozását, valamint a számlaellenőrzésektől a tényleges eredményekre való összpontosítás felé való elmozdulást. E tekintetben a nemzeti ellenőrző hatóságoktól és a Bizottságtól nem várható el, hogy ellenőrzési munkájuk céljából ellenőrizzék a műveletek mögöttes költségeit. Az egyszerűsítés érdekében a végrehajtás teljes időtartama alatt technikai segítségnyújtást kell biztosítani az összes kifizetésre alkalmazandó átalány formájában. Az Alapnak megfelelő rugalmasságot is biztosítania kell, akár a tervek módosítására vonatkozó egyszerűsített eljárások révén, akár az előre nem látható válsághelyzetekre való jobb reagálási képességet szolgáló mechanizmusok – például a terv felülvizsgálata, a rugalmassági összeg vagy az Eszközhöz való hozzáférés – révén, amelyek lehetővé teszik az erőforrások mozgósítását az ilyen eseményekre. Az Alapnak azt is lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy a mérföldkövek és célértékek végrehajtási üteme alapján saját maguk döntsenek arról, hogy azok közül melyeket nyújtják be az egyes kifizetési kérelmekben. A rendszeres kifizetések és az uniós célkitűzések időben történő gyakorlati megvalósításának biztosítása érdekében a kötelezettségvállalás visszavonására vonatkozó éves szabálynak biztosítania kell, hogy a tagállamok megfelelő összegű rendszeres kifizetési kérelmeket nyújtsanak be.

(58)A 2023. május 10-i (EU) 2023/955 európai parlamenti és tanácsi rendelettel 12 létrehozott Szociális Klímaalap hasonló célkitűzéseket követ, és hasonló végrehajtási ütemterv szerint támogat hasonló intézkedéseket. Ezért a szociális klímaterveket 2028-tól kezdődően be kell építeni a nemzeti és regionális partnerségi tervekbe. Ennek lehetővé kell tennie az uniós források hatékonyabb felhasználását, és támogatnia kell az Alap célkitűzéseinek hatékonyabb és koherensebb megvalósítását. Ezzel elkerülhető lenne hasonló rendszerek és folyamatok párhuzamos működtetése, ami egyértelmű előnyökkel járna a jobb szakpolitikai tervezés, a szakpolitikai következetesség és az egyszerűsítési törekvések terén. Biztosítania kell továbbá a közös szabályok alkalmazását, különösen a jogállamiság tiszteletben tartása és az Európai Unió Alapjogi Chartájának való megfelelés tekintetében, miközben a Szociális Klímaalap keretében jelenleg meglévő tagállami allokációk továbbra is alkalmazandók lennének. Az általános költségvetés és a Modernizációs Alap számára elkülönített források közötti jobb komplementaritás és szakpolitikai koherencia biztosítása érdekében összehangolt programozás révén ösztönözni kell a Modernizációs Alap keretében megvalósuló meglévő és jövőbeli beruházások és a tervek intézkedései közötti szinergiákat is.

(59)Az e rendelet szerinti támogatásra az EUMSZ 107., 108. és 109. cikkét kell alkalmazni. Mindazonáltal az EUMSZ 42. cikkével összhangban, tekintettel a mezőgazdasági ágazat sajátos jellemzőire, ezek a rendelkezések nem alkalmazandók az EUMSZ 42. cikkének hatálya alá tartozó azon támogatásokra, amelyeket e rendelet, az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] vagy az 1308/2012/EU rendelet alapján és azokkal összhangban hajtanak végre, valamint az említett beavatkozások kiegészítő nemzeti finanszírozására, amennyiben az uniós támogatás az EUMSZ 42. cikkének hatálya alá tartozik. Az EUMSZ I. mellékletében felsorolt azon halászati és akvakultúra-termékekre vonatkozóan, amelyekre a Szerződés 107., 108. és 109. cikkét kell alkalmazni, a Bizottság az EUMSZ 108. cikkével összhangban működési támogatást engedélyezhet az EUMSZ 349. cikkében említett legkülső régiók halászati és akvakultúra-termékeket termelő, feldolgozó és forgalmazó ágazatai tekintetében, az ezekben a régiókban jellemző, az elszigeteltségből, szigetjellegből vagy a távoli fekvésből fakadó nehézségek enyhítése céljából.

(60)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet megosztott irányításra vonatkozó rendelkezéseit hozzá kell igazítani e rendelet teljesítési modelljéhez. E célból lehetővé kell tenni a végrehajtás előrehaladásával kapcsolatos információk benyújtását, és ennek megfelelően módosítani kell a vezetői nyilatkozat és az ellenőri vélemény tartalmát.

(61)E rendelet egyes nem alapvető elemeinek kiegészítése vagy módosítása érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el a következők tekintetében: a helyi mezőgazdasági, halászati és akvakultúra-termékek támogatása, a szabálytalanságok bejelentése, a felelősségteljes gazdaságvezetésre vonatkozó szankciók kiszámítása, az adatgyűjtés és -rögzítés, az IIER, valamint a mérföldkövek és célértékek teljesítése, a végrehajtás terén elért előrehaladás, az uniós intézkedések, a pénzügyi korrekciók, az iskolaprogram, a KAP-beavatkozások és a KAP-együttműködés. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak 13 megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(62)Annak érdekében, hogy [az uniós intézkedések, a gazdálkodási módszerek és az olajmagvakra vonatkozó csökkentési együtthatók jegyzéke] tekintetében egységes feltételek mellett lehessen végrehajtani a nemzeti és regionális partnerségi tervet, a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek 14 megfelelően kell gyakorolni.

(63)Az Interreg tervet a tanácsadó bizottsági eljárással kell elfogadni. A vizsgálóbizottsági eljárást kell alkalmazni az egyes tagállamok számára az olajmagvakkal kapcsolatos indikatív támogatási referenciaterület meghatározásával, valamint az integrált igazgatási és kontrollrendszerrel kapcsolatos végrehajtási jogi aktusok elfogadására.

(64)Mivel a 2021–2027-es programozási időszakra alkalmazandó minden jogi aktus továbbra is alkalmazandó az Alapok által a 2021–2027-es programozási időszakban támogatott programokra és műveletekre, és mivel az említett rendelet végrehajtási időszaka várhatóan kiterjed az e rendelet hatálya alá tartozó programozási időszakra, valamint az említett rendelet alapján jóváhagyott egyes műveletek végrehajtásának folyamatossága érdekében szakaszos megvalósításra vonatkozó rendelkezéseket kell megállapítani. Egy szakaszosan megvalósítandó művelet minden egyes szakaszát, amely ugyanazt az általános célkitűzést szolgálja, az azon programozási időszakra vonatkozó szabályok szerint kell végrehajtani, amelyben a támogatást kapja, az irányító hatóság pedig a 2021–2027-as programozási időszak keretében az érintett műveletre vonatkozóan lefolytatott kiválasztási eljárás alapján folytathatja a második szakasz kiválasztását, feltéve, hogy megbizonyosodik róla, hogy az e rendeletben a szakaszos megvalósításra megállapított feltételek teljesülnek.

(65)Figyelembe véve a hatálya alá tartozó uniós források koordinált és összehangolt kezelésének szükségességét, továbbá a rendelet mielőbbi végrehajtásának lehetővé tétele érdekében e rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon hatályba kell lépnie,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

I. CÍM
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk
Tárgy

(1)Ez a rendelet létrehozza az Európai Gazdasági, Társadalmi és Területi Kohéziós, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, Halászati és Tengeri, Jóléti és Biztonsági Alapot (a továbbiakban: az Alap). Szabályokat állapít meg a következőkre vonatkozóan:

a)a következők feladatai, kiemelt célkitűzései, szervezése és az Alap keretében történő összevonása:

i.a strukturális alapok és a Kohéziós Alap;

ii.a közös agrárpolitika (KAP) eszközei;

iii.a közös halászati politika (KHP) eszközei;

iv.a 2003/87/EK irányelv alapján létrehozott kibocsátáskereskedelmi rendszerek keretében a kibocsátási egységek árverés útján történő értékesítéséből az épületekre és a közúti közlekedésre vonatkozó kibocsátáskereskedelmi rendszer bevezetése által a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokra, a kiszolgáltatott helyzetben lévő mikrovállalkozásokra és a kiszolgáltatott helyzetben lévő közlekedési felhasználókra gyakorolt társadalmi hatások kezelése érdekében finanszírozott eszközök;

v.a biztonsági és védelmi képességek támogatása;

b)a nemzeti és regionális partnerségi tervek, az XX rendelet [Regionális fejlesztés, az Interreg tervről szóló II. fejezet] szerinti Interreg terv (a továbbiakban: Interreg terv) és az Uniós Támogatási Eszköz (a továbbiakban: az Eszköz) révén végrehajtandó uniós támogatásra vonatkozó pénzügyi szabályok;

c)a 2028. január 1. és 2034. december 31. közötti időszakra vonatkozó pénzügyi erőforrások.

(2)Az alábbiakban felsorolt rendeletek e rendelet kiegészítése céljából egyedi feltételeket határozhatnak meg, amelyek nem lehetnek ellentétes értelműek ezzel a rendelettel:

a)XX rendelet [az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak, azon belül az európai területi együttműködésnek (Interreg) és a Kohéziós Alap létrehozásáról, valamint az (EU) […] [a nemzeti és regionális partnerségi tervről szóló] rendeletben meghatározott Alap részeként, valamint a regionális fejlesztéshez a 2028–2034 közötti időszakban nyújtott uniós támogatás végrehajtására vonatkozó feltételek megállapításáról];

b)XX rendelet [az Európai Szociális Alapnak az (EU) […] [a nemzeti és regionális partnerségi tervről szóló] rendeletben meghatározott Alap keretében történő létrehozásáról, valamint a minőségi foglalkoztatáshoz, a készségekhez és a társadalmi befogadáshoz a 2028–2034 közötti időszakban nyújtott uniós támogatás végrehajtására vonatkozó feltételek megállapításáról];

c)XX rendelet [a közös agrárpolitikának az (EU) […] [a nemzeti és regionális partnerségi tervről szóló] meghatározott Alap keretében történő létrehozásáról és az EUMSZ III. részének III. címével összhangban 2028 és 2034 között az Unió közös agrárpolitikájának (KAP) végrehajtásához nyújtott uniós támogatás végrehajtására vonatkozó feltételek megállapításáról, a mezőgazdasági termelők megfelelő életszínvonalának és az élelmiszerek rendelkezésre állásának biztosításáról, a mezőgazdasági termelékenység növeléséről, a piacok stabilizálásáról és a hosszú távú élelmezésbiztonság támogatásáról;

d)XX rendelet [a közös halászati politikának és az Unió tengerpolitikájának az (EU) […] [a nemzeti és regionális partnerségi tervről szóló] meghatározott Alap keretében történő létrehozásáról és a(z) …… 2028 és 2034 közötti végrehajtására vonatkozó feltételek megállapításáról;

e)(EU) […] rendelet a menekültügy, a migráció és az integráció céljára a 2028–2034 közötti időszakra nyújtott uniós támogatás létrehozásáról;

f)(EU) […] rendelet az európai integrált határigazgatás és az európai vízumpolitika céljára a 2028–2034 közötti időszakra nyújtott uniós támogatás létrehozásáról;

g)(EU) […] rendelet a belső biztonság céljára a 2028–2034 közötti időszakra nyújtott uniós támogatás létrehozásáról;

h)(EU) 202X/XXXX rendelet az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek 15 az iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogram (a továbbiakban: iskolaprogram), az egyes ágazatokban végrehajtott beavatkozások, a fehérjeágazat létrehozása, a kenderre vonatkozó követelmények, a sajtra, a fehérjenövényekre és a húsra vonatkozó forgalmazási előírások lehetősége, a kiegészítő behozatali vámok alkalmazása, az ellátás szükséghelyzetek és súlyos válsághelyzetek idején való rendelkezésre állására vonatkozó szabályok és a biztosítékok tekintetében, az e rendelet szerinti támogatás szempontjából releváns mértékben történő módosításáról.

Amennyiben kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy e rendelet vagy az első albekezdésben említett politikaspecifikus rendeletek az alkalmazandók, e rendelet az irányadó.

2. cikk
Az Alap általános célkitűzései

(1)Az Unió gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának, fenntartható fejlődésének és versenyképességének, biztonságának és felkészültségének előmozdítása érdekében az Alap a következő általános célkitűzéseket támogatja:

a)az Unión belüli regionális egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentése, valamint az európai területi együttműködés előmozdítása az EUMSZ harmadik részének XVIII. címével összhangban, beleértve a környezetvédelmi projektek és a transzeurópai hálózatok támogatását a közlekedési infrastruktúra területén az EUMSZ 177. cikkének (2) bekezdésével összhangban (a továbbiakban: Európai Regionális Fejlesztési Alap és Kohéziós Alap);

b)a minőségi foglalkoztatás, az oktatás és a készségek, valamint a társadalmi befogadás támogatása az EUMSZ harmadik részének XI. címével és XVIII. címével összhangban (Európai Szociális Alap), valamint hozzájárulás a klímasemlegességre való, társadalmilag méltányos átálláshoz az EUMSZ 91. cikke (1) bekezdésének d) pontjával, 192. cikkének (1) bekezdésével és 194. cikkének (2) bekezdésével összhangban;

c)az uniós KAP végrehajtásának támogatása az EUMSZ harmadik részének III. címével összhangban; 

d)az Unió közös halászati politikája végrehajtásának támogatása az EUMSZ harmadik részének III. címével összhangban; 

e)a demokrácia védelme és megerősítése az Unióban, valamint az uniós értékek védelme az EUSZ 2. cikkével összhangban.

3. cikk
Az Alap egyedi célkitűzései

(1)A 2. cikkben említett általános célkitűzéseket valamennyi régióban a következő egyedi célkitűzések révén kell megvalósítani:

a)az Unió fenntartható jólétének támogatása valamennyi régióban az alábbiak révén:

i.a területek vonzerejének növelése a maradáshoz való jog támogatása érdekében, többek között a városi és vidéki területek integrált fejlesztésére irányuló stratégiák támogatása révén, beleértve a területi szolgáltatások és infrastruktúra támogatását is;

ii.az Unió ipari bázisának, reziliens ellátási láncainak megerősítése, valamint a fenntartható és versenyképes gyártás fellendítése, különösen a nettó zéró és a kritikus fontosságú nyersanyagokkal kapcsolatos technológiák területén, különös tekintettel a kis- és középvállalkozások versenyképességére, a tiszta ipari átállás felgyorsítására irányuló környezetvédelmi és éghajlat-politikai törekvések teljes körű integrálása révén;

iii.az Unió 2030-ra, 2040-re és 2050-re vonatkozó energia- és éghajlat-politikai céljaira irányuló igazságos átmenet támogatása, különösen a tisztaenergia-termelés és -infrastruktúra támogatásának előtérbe helyezésével, az energiahatékonyság és a dekarbonizáció, a tárolás és a technológia előmozdításával, az intelligens energiarendszerek, valamint a háztartási átviteli és elosztó hálózatok fejlesztésével, figyelembe véve a transzeurópai hálózatot (TEN-E) és a technológiát is, valamint a körforgásos gazdaság előmozdításával, biztosítva, hogy minden terület és mindenki hozzá tudjon járulni a tiszta energiára való átálláshoz, és élvezhesse annak előnyeit;

iv.a Digitális évtized 2030 szakpolitikai programban meghatározott, a digitális évtizedre vonatkozó célok és célkitűzésekre irányuló digitális átalakulás támogatása, hozzájárulva ezáltal a digitálisan szuverén, biztonságos és inkluzív Unió megvalósításához, valamint a csúcstechnológiák – többek között a mesterséges intelligencia biztonságos és megbízható digitális infrastruktúrája és szolgáltatásai, az alapvető és fejlett digitális készségek, a digitális közszolgáltatások és az IKT-összekapcsoltság – fejlesztésének és használatának előmozdítása, a digitális szakadék kezelése mellett;

v.a kutatás, fejlesztés és innováció támogatása, beleértve az innováció terjesztését valamennyi régióban;

vi.támogató intézkedések, beleértve az európai megtakarítási és beruházási unió előmozdítását célzó reformokat, valamint a piaci alapú finanszírozási lehetőségek fejlesztésének előmozdítását;

vii.a szociális és megfizethető lakhatás támogatása;

viii.az uniós közlekedési infrastruktúra fejlesztése és hozzájárulás a transzeurópai közlekedési hálózat megvalósításához, különösen a törzshálózat és a kiterjesztett törzshálózat tekintetében, a távoli, a perem- és a kevésbé összekapcsolt területek összeköttetésének, biztonságának és hozzáférhetőségének dekarbonizációja és javítása mellett; a közlekedés zöld és digitális átállásának támogatása;

ix.a turizmus támogatása, beleértve a fenntarthatóságot is;

x.a vízgazdálkodás megfelelő hatékonysága, minősége és rezilienciája, a környezetvédelem, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az éghajlatváltozással szembeni reziliencia támogatása, valamint a biológiai sokféleség, a talajminőség és a természeti erőforrások javítása, a körforgásos jelleg, a biogazdaság és a szélesebb körű erőforrás-hatékonyság előmozdítása, a szennyezés megelőzésének, csökkentésének és helyreállításának megerősítése, a természet megőrzése és helyreállítása, valamint a biológiai sokféleség és a természeti erőforrások javítása, valamint az új európai Bauhaus-megoldások előmozdítása az épített környezetben;

b)az Unió védelmi képességeinek és biztonságának támogatása valamennyi régióban az alábbiak révén:

i.az Unió védelmi ipari bázisának és katonai mobilitásának megerősítése, különösen a kettős felhasználású TEN-T infrastruktúra fejlesztése révén;

ii.az Unió válsághelyzetekre és katasztrófákra való felkészültségének megerősítése a „beépített felkészültség” elvének általános érvényesítése révén;

iii.az Unió biztonságának megerősítése a fenyegetésfelderítési, -megelőzési és -reagálási képességek javítása révén, többek között a kritikus energetikai és közlekedési infrastruktúra és a kiberbiztonság megerősítése révén;

a következőkben meghatározott célkitűzésekkel teljes összhangban:

·(EU) […] rendelet a menekültügy, a migráció és az integráció céljára a 2028. január 1. és 2034. december 31. közötti időszakra nyújtott uniós támogatás létrehozásáról,

·(EU) […] rendelet az európai integrált határigazgatás és az európai vízumpolitika céljára a 2028. január 1. és 2034. december 31. közötti időszakra nyújtott uniós támogatás létrehozásáról,

·(EU) […] rendelet a belső biztonság céljára a 2028. január 1. és 2034. december 31. közötti időszakra nyújtott uniós támogatás létrehozásáról;

c)a társadalmi kohézió erősítése az emberek támogatásával, valamint az Unió társadalmainak és szociális modelljének megerősítésével az alábbiak révén:

i.a foglalkoztatás, a munkaerőpiachoz való egyenlő hozzáférés, a tisztességes és minőségi munkafeltételek és a munkavállalói mobilitás támogatása;

ii.a munkaerő-kínálat növelése, valamint az oktatás és a készségek egész életen át tartó elsajátításának javítása, különösen a továbbképzés és az átképzés előmozdítása révén;

iii.a mindenki számára biztosítandó esélyegyenlőség előmozdítása, az erős szociális biztonsági hálók támogatása, a társadalmi befogadás előmozdítása, valamint a szegénység és a hajléktalanság elleni küzdelem, valamint a szociális infrastruktúrába történő beruházások támogatása;

iv.a szolgáltatásokhoz és a kapcsolódó infrastruktúrához való hozzáférés megkönnyítése, beleértve a korszerűsítést, a digitalizációt, valamint az egészségügyi rendszerek, a gyermekgondozási és tartós ápolási-gondozási szolgáltatások minőségének és ellenálló képességének megerősítését;

v.a demográfiai változások kihívásainak kezelése Unió-szerte, beleértve a munkaerőhiányt, valamint a generációk és régiók közötti egyenlőtlenségeket;

vi.az épületekből és a közúti közlekedésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2003/87/EK irányelv hatálya alá vonásának közvetlen társadalmi hatásainak kezelése;

d)az életminőség fenntartása az Unióban az alábbiak révén:

i.a mezőgazdasági termelők méltányosabb és elegendő jövedelmének és hosszú távú versenyképességének támogatása, beleértve a mezőgazdasági termelők értékláncon belüli helyzetét is;

ii.hozzájárulás a hosszú távú élelmezésbiztonsághoz;

iii.a vidéki területek vonzerejének és életszínvonalának javítása, beleértve az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést és a tisztességes munkafeltételeket; a generációs megújulás előmozdítása; a mezőgazdasági termelők válsághelyzetekre és kockázatokra való felkészültségének, valamint válság- és kockázatkezelő képességének javítása; a tudáshoz és az innovációhoz való hozzáférés javítása, valamint a digitális és zöld átállás felgyorsítása a virágzó agrár-élelmiszeripari ágazat érdekében;

iv.az uniós halászati és akvakultúra-ágazat fenntarthatóságának, versenyképességének és rezilienciájának támogatása, a fenntartható és versenyképes kék gazdaság ösztönzése a part menti, szigeti és szárazföldi területeken, a helyi közösségek társadalmi-gazdasági lehetőségeinek és rezilienciájának fokozása, az erős óceánpolitikai irányítás biztosítása annak minden dimenziójában, biztonságos, védett, tiszta és fenntarthatóan kezelt óceánokkal;

v.a fenntartható mezőgazdasági és erdőgazdálkodási módszerek javítása a reziliens éghajlat-politikai intézkedés előmozdítása érdekében, többféle ökoszisztéma-szolgáltatás nyújtása, a hatékony vízgazdálkodás, a vízminőség és a reziliencia támogatása, a természetalapú megoldások végrehajtása, a fenntartható fejlődés megerősítése, a környezetvédelem, a biológiai sokféleség, a talaj és a természeti erőforrások megőrzésének és helyreállításának fokozása, valamint az állatjólét javítása;

e)az alapjogok, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság védelme és megerősítése, valamint az uniós értékek fenntartása a következők révén:

i.nyitott, jogokon alapuló, demokratikus, egyenlő és befogadó társadalmak fenntartása és továbbfejlesztése, többek között a civil társadalom és a szociális partnerek azon kapacitásainak kiépítése révén, hogy tiszteletben tartsák az uniós értékeket, az állampolgári ismeretek oktatását és a fiatalok részvételét;

ii.a jogállamiság előmozdítása és fenntartása az igazságügyi rendszerek, a korrupcióellenes keretek, a médiapluralizmus, az információs integritás, a médiaműveltség, valamint a hatékony fékek és ellensúlyok megerősítése révén;

iii.a közigazgatás hatékonyságának, valamint a hatóságok és az érdekelt felek intézményi kapacitásának fokozása nemzeti, regionális és helyi szinten;

iv.a kultúra mint az európai értékek katalizátorának előmozdítása, valamint az élénk és sokszínű kulturális ágazat támogatása.

4. cikk
Fogalommeghatározások

E rendelet alkalmazásában:

1.„alkalmazandó jog”: az uniós jog és az alkalmazására közvetlenül vonatkozó nemzeti jog;

2.„kedvezményezett”:

a)olyan közjogi vagy magánjogi szervezet, jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező, résztvevőnek nem minősülő szervezet vagy természetes személy, aki/amely felelős a nemzeti és regionális partnerségi terv és az Interreg terv szerinti művelet kezdeményezéséért vagy kezdeményezéséért és végrehajtásáért, és akinek/amelynek a rendelkezésére bocsátották a támogatás feltételeit tartalmazó dokumentumot;

b)a pénzügyi eszközökkel összefüggésben a holdingalapot végrehajtó szerv, vagy – holdingalap-struktúra hiányában – az a szerv, amely az egyedi alapot végrehajtja, vagy ahol az irányító hatóság kezeli a pénzügyi eszközt, ott az irányító hatóság;

c) a KAP összefüggésében az a mezőgazdasági termelő, aki/amely

i.olyan természetes vagy jogi személy, akinek/amelynek a mezőgazdasági üzeme az Unióban található, és akinek/amelynek fő tevékenysége a tagállamok által e rendelettel összhangban meghatározott kritériumok szerinti mezőgazdasági tevékenység; vagy

ii.olyan természetes vagy kis jogi személy, akinek/amelynek fő tevékenysége nem a mezőgazdaság, de aki/amely legalább a tagállamok által meghatározott minimális szintű mezőgazdasági tevékenységet folytat;

3.„a nemzeti és regionális partnerségi terv fejezete”: a nemzeti és regionális partnerségi terv azon része, amely egy adott kihívásra, ágazatra, szakpolitikára vagy földrajzi területre összpontosít;

4.„szerződő fél”: olyan szervezet vagy természetes személy, akivel vagy amellyel a kedvezményezett vagy a címzett szerződést köt egy vagy több művelet vagy azok egy részének végrehajtása céljából;

5.„címzett”: olyan, jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező szervezet vagy természetes személy, aki/amely nem résztvevő, és az általános költségvetésből valamely kedvezményezetten keresztül forrásokat kap;

6.„végső címzett”: valamely pénzügyi eszköz keretében támogatásban részesülő, jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező szervezet vagy természetes személy, aki/amely nem résztvevő, és az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 38. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában címzettnek tekintendő;

7.„résztvevő”: olyan természetes személy, aki a művelet kezdeményezése vagy végrehajtása nélkül közvetlen előnyhöz jut a művelet révén;

8.„művelet”:

a)a tervben szereplő valamely intézkedés végrehajtásával összefüggésben kiválasztott projekt, szerződés, intézkedés, illetve projektcsoport vagy intézkedéscsoport;

b)a pénzügyi eszközök összefüggésében a nemzeti és regionális partnerségi terv és az Interreg terv alapján valamely pénzügyi eszköz céljára nyújtott hozzájárulás és az e pénzügyi eszköz által később a végső címzettek részére nyújtott pénzügyi támogatás;

c)a KAP összefüggésében a 35. cikk (1) bekezdésének [Beavatkozástípusok] a)–g), o) és p) pontjában említett területalapú és állatállomány-alapú KAP-jövedelemtámogatási beavatkozások keretében a mezőgazdasági termelőknek nyújtott kifizetés;

9.„intézkedés”: a nemzeti és regionális partnerségi terv vagy az Interreg terv keretében támogatott nemzeti vagy szubnacionális szintű reform, beruházás vagy egyéb beavatkozás;

10.„mérföldkő”: egy intézkedés vagy beruházás megvalósítása felé tett előrehaladás mérésére szolgáló minőségi eredmény;

11.„célérték”: egy intézkedés megvalósítása felé tett előrehaladás mérésére szolgáló mennyiségi eredmény;

12.„kifizetési érték”: a Bizottság által a terv intézkedéseinek végrehajtása terén elért előrehaladásra tekintettel, a reformokra elkülönített összegek figyelembevételével a tagállamnak fizetendő összeg;

13.„mezőgazdasági tudás- és információs rendszer” vagy „ATIR”: az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 20. cikkében említett, a mezőgazdaság és a kapcsolódó területek számára tudást és innovációt előállító és az ilyen tudást és innovációt használó személyek, szervezetek és intézmények szervezetének és a közöttük megvalósuló ismeretáramlás rendszerének együttese;

14.„ökológiai gazdálkodás”: az (EU) 2018/848 európai parlamenti és tanácsi rendelettel 16 összhangban tanúsított ökológiai termelési rendszer;

15.„mezőgazdasági üzem”: az EUMSZ 349. és 355. cikkével összefüggésben az EUSZ 52. cikkében meghatározottak szerint a Szerződések területi hatálya alá tartozó, egy mezőgazdasági termelő által kezelt és ugyanazon tagállam területén elhelyezkedő, mezőgazdasági tevékenységre használt egységek összessége;

16.„a kisebb égei-tengeri szigetek”: az Égei-tenger valamennyi szigete Kréta és Evia szigetének kivételével;

17.„pecsétek”: a 2021–2027-es programozási időszakban az uniós programok végrehajtása során odaítélt kiválósági pecsétek és szuverenitási pecsétek, valamint a 2028–2034-es időszakban közvetlen irányítás keretében végrehajtott uniós programok keretében nyújtott pecsétek, például a versenyképességi pecsét;

18.„alvállalkozó”: olyan személy vagy szervezet, akivel vagy amellyel a szerződő fél szerződést kötött egy szerződés egy részének teljesítésére egy vagy több művelet vagy azok egy részének végrehajtása céljából;

19.„válsághelyzet”: az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 2. cikkének 22. pontjában meghatározottak szerinti válsághelyzet;

20.„pillérértékelés”: az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 157. cikkének (3) és (4) bekezdésében említett értékelés;

21.a tagállamok továbbá nemzeti és regionális partnerségi tervükben objektív és megkülönböztetésmentes kritériumokkal, valamint az arányosság elvével összhangban meghatározzák a „mezőgazdasági tevékenység”, a „mezőgazdasági terület”, a „támogatható hektár” és a „fiatal mezőgazdasági termelő” fogalmát;

a)a „mezőgazdasági tevékenység” fogalmát az alábbi tevékenységek egyike vagy mindkettő alapján kell meghatározni:

i.mezőgazdasági termékek előállítása, amely magában foglalja az e termékek előállítására irányuló valamennyi tevékenységet; ennek alkalmazásában mezőgazdasági termékek az EUMSZ I. mellékletében felsorolt termékek, kivéve a halászati termékeket, valamint a gyapotot és a rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvényeket;

ii.mezőgazdasági területek fenntartása, amely olyan tevékenységeket foglal magában, amelyek célja a földterület legeltetésre vagy talajművelésre alkalmas állapotban tartása; amennyiben az állatjóléti vagy környezetvédelmi okokból kellően indokolt, egy mezőgazdasági területen az olyan külterjes legeltetés is „fenntartásnak” tekinthető, amely nem eredményezi az érintett mezőgazdasági termelők mezőgazdasági termelésének növekedését;

b)a „mezőgazdasági terület” fogalmát úgy kell meghatározni, hogy az csak a mezőgazdasági tevékenységre használt földterületet foglalja magában, beleértve azt az esetet is, amikor agrárerdészeti rendszert alkot;

c)a „támogatható hektár” fogalmát úgy kell meghatározni, hogy az csak a mezőgazdasági termelők rendelkezésére álló területekre terjedjen ki, amelyek a következőket foglalják magukban:

i.olyan mezőgazdasági területek, amelyeken a mezőgazdasági tevékenységet az irányítás, a hasznok és a pénzügyi kockázatok tekintetében a mezőgazdasági termelő ellenőrzése alatt végzik. Ha ezeken a területeken nem mezőgazdasági tevékenységeket is végeznek, a mezőgazdasági tevékenységnek kell túlsúlyban lennie;

ii.azok a területek, amelyekre az e rendelet 35. cikke (1) bekezdésének a) és g) pontja [degresszív jövedelemtámogatás, mezőgazdasági kistermelők] vagy az (EU) 2021/2115 rendelet III. címe II. fejezete 2. szakaszának 2. alszakasza [A fenntarthatóságot elősegítő, alapszintű jövedelemtámogatás, támogatási jogosultságokkal, mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszer] szerinti, a fenntarthatóságot elősegítő, alapszintű jövedelemtámogatás keretében támogatást nyújtanak, amennyiben a mezőgazdasági tevékenységet a KAP környezetvédelmi és éghajlat-politikai egyedi célkitűzéseihez hozzájáruló uniós vagy nemzeti beavatkozásokból vagy egyéb programokból eredő kötelezettségvállalások és kötelezettségek miatt nem végzik;

iii.a tagállamok dönthetnek úgy, hogy a „támogatható hektár” fogalmába olyan tájképi elemeket is belefoglalnak, amelyek nem tartoznak a ii. pontban említett kötelezettségvállalások és rendszerek hatálya alá, feltéve, hogy ezek a tájképi elemek nem akadályozzák jelentősen a mezőgazdasági tevékenység végzését, és nincsenek túlsúlyban a mezőgazdasági parcellán;

d) a „fiatal mezőgazdasági termelő” fogalmát úgy kell meghatározni, hogy az megfeleljen legalább a következő feltételeknek:

i.35 és 40 éves kor között meghatározott felső korhatár;

ii.a „mezőgazdasági üzem vezetője”.

Amennyiben egy mezőgazdasági termelőt úgy tekintik, hogy a támogatáshoz való első hozzáférés időpontjában a „fiatal mezőgazdasági termelő” fogalommeghatározása alá tartozik, ezt a jogállást a vonatkozó támogatási rendszer keretében megállapított jogosultsági időszak teljes időtartamára fenn kell tartani, függetlenül attól, hogy a mezőgazdasági termelő ezt követően túllépte-e a felső korhatárt. 

22.Az „új mezőgazdasági termelő” fogalmát oly módon kell meghatározni, hogy az a fiatal mezőgazdasági termelőtől eltérő olyan mezőgazdasági termelőre vonatkozzon, aki első alkalommal lett egy „mezőgazdasági üzem vezetője”;

23.„közkiadás”: a KAP alkalmazásában műveletek finanszírozásához nyújtott bármilyen olyan hozzájárulás, amely nemzeti, regionális és helyi hatóságok költségvetéséből, az Uniónak az Alap részére rendelkezésre bocsátott költségvetéséből, közjogi szervek költségvetéséből vagy hatóságok, illetve közjogi szervek társulásainak a költségvetéséből származik;

24.„támogatási mérték”: a KAP alkalmazásában a műveletre fordított közkiadások aránya; a pénzügyi eszközökkel összefüggésben a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikkének 20. pontjában meghatározott bruttó támogatási egyenértékre utal;

25.„kisüzemi part menti halászat”: az alábbiak által folytatott halászati tevékenységek:

a)12 méter teljes hosszúságot el nem érő és az 1967/2006/EK tanácsi rendelet(28) 1. cikkének 2. pontjában meghatározott vontatott halászfelszereléssel nem rendelkező, tengeri vagy belvízi halászhajó; vagy

b)partról történő halászatot folytató halászok, köztük a kagylóhalászok;

26.„halász”: minden olyan természetes személy, aki az érintett tagállam által elismerten kereskedelmi célú halászati tevékenységet folytat;

27.„halászat”: természetes személy által az érintett tagállam által elismerten folytatott kereskedelmi célú halászati tevékenység;

28.„fenntartható kék gazdaság”: a belső piacon végzett minden olyan ágazati és ágazatokon átívelő gazdasági tevékenység, amely az óceánokkal, tengerekkel, partvidékekkel és szárazföldi vizekkel kapcsolatos, kiterjed az Unió szigetjellegű és legkülső régióira és tenger nélküli országaira, valamint magában foglalja az olyan feltörekvő ágazatokat és az olyan nem piaci árukat és szolgáltatásokat, amelyek célja a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság hosszú távú biztosítása, és amelyek összhangban állnak a fenntartható fejlődési célokkal – és azok közül is mindenekelőtt a 14. fenntartható fejlődési céllal –, továbbá az Unió környezetvédelmi jogszabályaival;

29.„tengerpolitika”: uniós szakpolitika, amelynek célja az integrált és koherens döntéshozatal előmozdítása, hogy ezáltal a következetes, tengeri vonatkozású politikák és megfelelő nemzetközi együttműködés révén maximalizálható legyen az Unió – és különösen a part menti és szigetjellegű térségek, a legkülső régiók, valamint a fenntartható kék gazdasági ágazatok – fenntartható fejlődése, gazdasági növekedése és társadalmi kohéziója;

30.„tengeri védelem és tengerfelügyelet”: annak érdekében végzett tevékenységek, hogy átfogó módon felmérhető, szükség esetén megelőzhető, valamint kezelhető legyen a tengeri területekkel kapcsolatos valamennyi olyan esemény és intézkedés, amely hatással lehet a tengerészeti biztonságra és a tengeri védelemre, a bűnüldözésre, a védelemre, a határellenőrzésre, a tengeri környezet védelmére, a halászati ellenőrzésre és az Unió kereskedelmi és gazdasági érdekeire;

31.„európai tengeri megfigyelési és adathálózat” vagy „EMODnet”: tengeri adatokat és metaadatokat gyűjtő partnerség, amelynek célja, hogy biztosított minőségű, interoperábilis és harmonizált tengeri adatokat kínálva könnyebben elérhetővé és használhatóvá tegye ezeket a fragmentált forrásokat a köz- és magánszektorbeli felhasználók számára;

32.„tengeri területrendezés”: az a folyamat, amelynek során az érintett tagállami hatóságok – ökológiai, gazdasági és társadalmi célkitűzések elérése érdekében – elemzik és megszervezik a tengeri területeken folytatott emberi tevékenységeket;

33.„óceánmegfigyelés”: a tengerekkel kapcsolatos összes ismeret alapja. Ezen alapul a tengeri ökoszisztémák és az azokat befolyásoló tényezők megértése. Kritikus fontosságú adatokat szolgáltat az időjárás-előrejelzéshez, az éghajlatváltozás mérséklését és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó stratégiákhoz, a szélsőséges események monitoringjához, a polgári biztonsághoz (a tengerek állapota, árvizek), a tengeri hajózáshoz, a tengeri energiához, a halászathoz és az akvakultúrához, valamint egyre inkább a biztonsághoz és a védelemhez. Megteremti a tényeken alapuló döntéshozatal alapját, és kulcsfontosságú információkkal szolgál arról, hogy az emberi tevékenységek hogyan befolyásolják az óceánok egészségét, és hogy az óceánok milyen szolgáltatásokat nyújtanak a társadalmaknak;

34.„szabálytalanság”: az alkalmazandó jog bármely olyan megsértése, amelynek eredményeként az Unió költségvetése kárt szenved vagy szenvedne az adott költségvetéshez rendelt mérföldköveken, célértékeken és kimeneteken alapuló indokolatlan visszatérítés miatt;

35.„holdingalap”: irányító hatóság felelősségi körében a terv egy vagy több fejezete alapján létrehozott alap;

36.„egyedi alap”: olyan alap, amely révén az irányító hatóság vagy egy holdingalap pénzügyi termékeket nyújt a végső címzettek részére;

37.„pénzügyi eszközt végrehajtó szervezet”: olyan közjogi vagy magánjogi szerv, amely holdingalappal vagy egyedi alappal kapcsolatos feladatokat végez;

38.„kevésbé fejlett régiók”: olyan régiók, amelyekben az egy főre jutó GDP nem éri el az EU-27 egy főre jutó átlagos GDP-jének 75 %-át;

39.„átmeneti régiók”: olyan régiók, amelyekben az egy főre jutó GDP az EU-27 egy főre jutó átlagos GDP-jének 75 %-a és 100 %-a között van;

40.„fejlettebb régiók”: olyan régiók, amelyekben az egy főre jutó GDP meghaladja az EU-27 egy főre jutó átlagos GDP-jének 100 %-át.

A régióknak a három régiókategória valamelyikébe történő besorolását az alapján kell meghatározni, hogy az egyes régiók vásárlóerő-egységben (a továbbiakban: PPS) mért és a 2021–2023-os időszakra vonatkozó uniós adatok alapján számolt egy főre jutó GDP-je hogyan viszonyul az EU-27-ben ugyanabban a referencia-időszakban mért egy főre jutó átlagos GDP-hez.

A Bizottság végrehajtási jogi aktus útján határozatot fogad el, amelyben megállapítja a 38–40. pontban meghatározott három régiókategória valamelyikének kritériumait teljesítő régiók, valamint a 22. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti kritériumokat teljesítő tagállamok jegyzékét. E jegyzék 2028. január 1-től 2034. december 31-ig érvényes.

5. cikk
Az Alap kezelése

(1)A tagállamok és a Bizottság az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 62. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjával összhangban megosztott irányítás keretében hajtják végre az általános költségvetésből finanszírozott keretösszeget, valamint a nemzeti és regionális partnerségi tervekhez és az Interreg tervhez rendelt kiegészítő forrásokat, e cikk (2) bekezdésének és az XX rendelet [Regionális fejlesztés, Interreg terv] 6. cikke (3) bekezdésének [az egyes Interreg-együttműködéstípusok esetében a közvetett irányítás alkalmazását előíró rendelkezések] a sérelme nélkül.

(2)A Bizottság az Eszközről szóló IV. címet közvetlen, megosztott vagy közvetett végrehajtás keretében hajtja végre az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 62. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a), b) és c) pontjával összhangban.

(3)A Bizottság kezdeményezésére történő, a 10. cikkben említett technikai segítségnyújtást az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 62. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) és c) pontjával összhangban közvetlen vagy közvetett irányítás keretében kell végrehajtani.

6. cikk
Partnerség és többszintű kormányzás

(1)A nemzeti és regionális partnerségi terv és annak minden fejezete, valamint az Interreg tervről szóló fejezet (az XX rendelet II. fejezete [Regionális fejlesztés, Interreg terv]) tekintetében minden tagállam átfogó partnerséget szervez és hajt végre intézményi és jogi keretével összhangban, figyelembe véve az érintett fejezetek sajátosságait. A partnerség biztosítja a következő partnerek kiegyensúlyozott képviseletét: 

a)regionális, helyi, városi, vidéki és egyéb hatóságok vagy az ilyen hatóságokat képviselő szövetségek; 

b)gazdasági és szociális partnerek, beleértve a mezőgazdasági termelőket, a halászokat és szervezeteiket; 

c)a civil társadalmat képviselő érintett szervezetek, például környezetvédelmi partnerek, nem kormányzati szervezetek, ifjúsági szervezetek, valamint a társadalmi befogadás, az alapjogok, a fogyatékossággal élő személyek jogai, a nemek közötti egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség elősegítéséért felelős szervezetek, nemzeti emberi jogi intézmények és szervezetek; 

d)adott esetben kutatószervezetek és egyetemek. 

(2)Az (1) bekezdésnek megfelelően létrehozott partnerség a többszintű kormányzás elvével és az alulról építkező megközelítéssel összhangban működik. A tagállamok bevonják az (1) bekezdés egyes albekezdéseiben említett partnereket a terv kidolgozásába, valamint a fejezetek előkészítésébe, végrehajtásába és értékelésébe, többek között az 55. cikk szerinti monitoringbizottságokban való részvételen keresztül. 

(3)A partnerségeket a 240/2014/EU bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet által létrehozott, partnerségre vonatkozó európai magatartási kódex szerint kell megszervezni és működtetni. 

(4)Az (1) bekezdés a) pontjában említett partnerek tekintetében a tagállam biztosítja, hogy a terv vonatkozó fejezetei által érintett valamennyi hatóság megfelelő képviselettel rendelkezzen a vonatkozó területi szinttel és adott esetben a fejezet földrajzi kiterjedésével összhangban. 

(5)Az (EU) 202X/XX rendeletben [Határigazgatás] és az (EU) 202X/XX rendeletben [Belső biztonság] meghatározott uniós támogatás alkalmazásában a tagállam eltérhet a partnerségre és a többszintű kormányzásra vonatkozó követelményektől, amennyiben azt a tagállam a tervében megfelelően megindokolja és alátámasztja. Az (EU) 202X/XX rendelettel [Migráció, menekültügy és integráció] létrehozott menekültügyi, migrációs és integrációs uniós támogatás alkalmazásában a partnerségek magukban foglalják a regionális, helyi, városi és egyéb hatóságokat vagy az ilyen hatóságokat képviselő szövetségeket, a civil társadalmi szervezeteket, például a menekültügyi szervezeteket és a migránsok által irányított szervezeteket, valamint a nemzeti emberi jogi intézményeket és esélyegyenlőségi szerveket, valamint adott esetben a nemzetközi szervezeteket, valamint a gazdasági és szociális partnereket.

(6)A Bizottság legalább évente egy alkalommal konzultál a partnereket uniós szinten képviselő szervezetekkel a tervek végrehajtásáról. 

7. cikk
Horizontális elvek

(1)A tagállamok a nemzeti és regionális partnerségi tervben és az Interreg tervben szereplő intézkedéseket az alábbiak tiszteletben tartásával alakítják ki:

a)az (EU, Euratom) 2020/2092 rendelet 2. cikkének a) pontjában és 3. cikkében meghatározott jogállamisági elvek;

b)az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt jogok, szabadságok és elvek.

A tagállamok saját terveik elkészítése és végrehajtása során tiszteletben tartják ezeket a jogokat, szabadságokat és elveket.

(2)A tagállamok és a Bizottság megteszik a megfelelő lépéseket a tervek előkészítése, végrehajtása, monitoringja, értékelése és a programokról való jelentéstétel során a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetés megelőzése érdekében. Így különösen a tervek előkészítése és végrehajtása során mindvégig figyelembe kell venni a fogyatékossággal élő személyek számára biztosítandó hozzáférhetőséget.

(3)A 35. cikk (1) bekezdésének a)–f) pontjában, valamint o) és p) pontjában említett beavatkozások keretében történő kifizetések – amennyiben azok helyi mezőgazdasági termékek támogatását érintik – az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 3. cikkében meghatározott „felelősségteljes gazdaságvezetés” elvének való megfeleléstől függnek. Az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] I. mellékletének A. és C. részében említett felelősségteljes gazdaságvezetési követelmények hatálya alá tartozó kifizetéseket úgy kell tekinteni, hogy azok megfelelnek az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjában meghatározott, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek.

(4)Az Alapból nyújtott támogatás kiegészíti a nemzeti közfinanszírozást.

(5)A Bizottság és az érintett tagállamok a felelősségi körükkel arányos módon biztosítják az Alap és más uniós programok és eszközök közötti koordinációt, következetességet és szinergiákat. E célból biztosítják a következőket: 

a)komplementaritás és következetesség a különböző uniós, nemzeti és regionális szintű eszközök között, a tervezési szakaszban és a végrehajtás során egyaránt;

b)szoros együttműködés az uniós, nemzeti és regionális szintű végrehajtásért és ellenőrzésért felelős hatóságok között az Alap célkitűzéseinek elérése és az Alap különböző célkitűzései szerinti intézkedések közötti szinergiák elérése érdekében.

A műveletekre más uniós programokból és eszközökből is nyújtható támogatás, feltéve, hogy az ilyen támogatás, valamint mérföldkövek és célértékek alapján teljesített kifizetés nem ugyanazokat a költségeket fedezi. Az első albekezdés alkalmazásában a kettős finanszírozás elkerülése érdekében a tagállamok és a Bizottság együttműködnek a terv és egy másik uniós program keretében együttesen finanszírozott műveletek megtervezésében és végrehajtásában.

8. cikk
Az Alapjogi Chartában foglalt jogok, szabadságok és elvek tiszteletben tartása

(1)A tagállamok hatékony mechanizmusokat vezetnek be és tartanak fenn annak biztosítására, hogy az Alap végrehajtása során a tervük által támogatott intézkedések köre és végrehajtása megfeleljen az Európai Unió Alapjogi Chartája vonatkozó rendelkezéseinek (a továbbiakban: a Chartára vonatkozó horizontális feltétel).

A 22. cikk (2) bekezdésének q) pontjával [A nemzeti és regionális partnerségi tervre vonatkozó követelmények] összhangban értékelik ezeket a mechanizmusokat, és tájékoztatják a Bizottságot a Chartára vonatkozó horizontális feltétel teljesítését befolyásoló bármely módosításról.

(2)Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy egy tagállam nem vagy már nem teljesíti az (1) bekezdésben előírt, a Chartára vonatkozó horizontális feltételt, értesíti az érintett tagállamot az értékeléséről az érintett tagállam által a nemzeti és regionális partnerségi tervében a Bizottság észrevételeire reagálva szolgáltatott információk alapján, valamint figyelembe véve a releváns információkat, többek között a jogállamisági jelentést és az európai szemeszter országspecifikus jelentéseit.

(3)Az érintett tagállam a (2) bekezdés szerinti értékelésről szóló értesítést követő két hónapon belül előterjesztheti észrevételeit és esetleges korrekciós intézkedéseit, beleértve a nemzeti és regionális partnerségi terv módosításait is.

(4)Amennyiben a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a Chartára vonatkozó horizontális feltétel nem teljesül, a (3) bekezdésben említett tagállami észrevételek kézhezvételétől számított két hónapon belül végrehajtási határozatot fogad el, amelyben megállapítja, hogy a Chartára vonatkozó horizontális feltétel nem teljesül, és meghatározza a nemzeti és regionális partnerségi tervnek a nemteljesítés által érintett konkrét intézkedéseit.

E célból a Chartára vonatkozó horizontális feltétel nemteljesítésének következő szempontjait kell figyelembe venni:

a)a nemteljesítés tényleges vagy lehetséges hatás az általános költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodásra vagy az Unió pénzügyi érdekeire;

b)a nemteljesítés jellege, időtartama, súlyossága és terjedelme.

(5)A tagállam kifizetési kérelmeket nyújthat be a (4) bekezdésben említett határozatban meghatározott egyedi intézkedésekre vonatkozóan, de a Bizottság mindaddig nem teljesíti a megfelelő kifizetéseket, amíg a Chartára vonatkozó horizontális feltétel nem teljesül.

(6)Az érintett tagállam tájékoztatja a Bizottságot, amint úgy ítéli meg, hogy a Chartára vonatkozó horizontális feltétel teljesült. A Bizottság a kézhezvételtől számított két hónapon belül értékeli ezeket az információkat. Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a Chartára vonatkozó horizontális feltétel teljesült, hatályon kívül helyezi a (4) bekezdésben említett határozatot.

Amennyiben a Bizottság nem ért egyet a tagállammal a Chartára vonatkozó horizontális feltétel teljesülése tekintetében, erről tájékoztatja a tagállamot, és ismerteti a saját értékelését.

(7)Amennyiben a (4) bekezdésben említett határozatot az elfogadásától számított egy éven belül nem helyezte hatályon kívül, a Bizottság arányosan csökkenti a tagállam uniós pénzügyi hozzájárulását az érintett konkrét intézkedések tekintetében, vagy a kölcsöntámogatás tekintetében meghozza a kölcsönmegállapodás alapján rendelkezésre álló bármely intézkedést.

(8)Ha a Bizottság által azonosított jogsértés a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel megsértését is jelentheti, prioritásként aktiválni kell a 9. cikk szerinti eljárást.

9. cikk
A jogállamiság elveinek tiszteletben tartása

(1)A tagállamok az Alap végrehajtása során biztosítják az (EU, Euratom) 2020/2092 rendelet 2. cikkének a) pontjában és 3. cikkében meghatározott jogállamisági elvek tiszteletben tartását (a továbbiakban: a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel). Tájékoztatják a Bizottságot minden olyan módosításról, amely hatással van az adott feltétel teljesülésére.

(2)Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy egy tagállam nem vagy már nem teljesíti a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltételt, értesíti az érintett tagállamot az értékeléséről, figyelembe véve a releváns információkat, többek között az érintett tagállam által a nemzeti és regionális partnerségi tervében a Bizottság észrevételeire reagálva szolgáltatott információkat, valamint a jogállamisági jelentést és az európai szemeszter országspecifikus jelentéseit.

(3)Az érintett tagállam a (3) bekezdés szerinti értékelésről szóló értesítést követő két hónapon belül előterjesztheti észrevételeit és esetleges korrekciós intézkedéseit, beleértve a nemzeti és regionális partnerségi terv módosításait is.

(4)Amennyiben a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel nem teljesül, a (4) bekezdésben említett tagállami észrevételek kézhezvételétől számított két hónapon belül végrehajtási határozatra irányuló javaslatot terjeszt a Tanács elé, amelyben megállapítja, hogy a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel nem teljesül, és meghatározza a nemzeti és regionális partnerségi tervnek a nemteljesítés által érintett konkrét intézkedéseit.

E célból a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel nemteljesítésének következő szempontjait kell figyelembe venni:

a)a nemteljesítés tényleges vagy lehetséges hatás az általános költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodásra vagy az Unió pénzügyi érdekeire;

b)a nemteljesítés jellege, időtartama, súlyossága és terjedelme.

A Tanács a bizottsági javaslat elfogadásától számított négy héten belül elfogadja a végrehajtási határozatot.

(5)A tagállam kifizetési kérelmeket nyújthat be a (4) bekezdésben említett határozatban meghatározott egyedi intézkedésekre vonatkozóan, de a Bizottság mindaddig nem teljesíti a megfelelő kifizetéseket, amíg a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel nem teljesül.

(6)A tagállam tájékoztatja a Bizottságot, amint úgy ítéli meg, hogy a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel megsértését orvosolták. A Bizottság a kézhezvételtől számított két hónapon belül értékeli ezeket az információkat. Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a jogsértést teljes mértékben orvosolták, javasolja a Tanácsnak a (4) bekezdésben említett határozat hatályon kívül helyezését. Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a jogsértést részben orvosolták, javasolja a Tanácsnak a (4) bekezdésben említett határozat ennek megfelelő módosítását. A Tanács a bizottsági javaslat elfogadásától számított négy héten belül elfogadja a végrehajtási határozatot.

(7)Amennyiben a (4) bekezdésben említett határozatot [az elfogadásától számított [egy] éven belül] nem helyezte hatályon kívül, a Bizottság arányosan csökkenti a tagállam uniós pénzügyi hozzájárulását a terv érintett konkrét intézkedései tekintetében, vagy a kölcsöntámogatás tekintetében meghozza a kölcsönmegállapodás alapján rendelkezésre álló bármely intézkedést.

(8)A Bizottság haladéktalanul tájékoztatja az Európai Parlamentet a (4) és (6) bekezdés alapján javasolt, elfogadott, módosított vagy hatályon kívül helyezett valamennyi határozatról.

II. CÍM
PÉNZÜGYI KERET

1. FEJEZET
Közös rendelkezések

10. cikk
Költségvetés

(1)Az Alap 2028. január 1. és 2034. december 31. közötti időszakban történő végrehajtását szolgáló pénzügyi keretösszeg folyó áron 865 076 000 000 EUR.

(2)A pénzügyi keretösszeget a következőképpen kell allokálni:

a)782 879 000 000 EUR-t kell elkülöníteni a III. címben említett nemzeti és regionális partnerségi tervekre az I. melléklettel [Allokációs kulcs] összhangban, ebből

i.legalább 217 798 000 000 EUR-t a kevésbé fejlett régiók számára a tagállamonkénti minimális összegeknek a II. mellékletben meghatározott módszertan alapján történő meghatározásával;

ii.legalább 295 700 000 000 EUR-t a 35. cikk (1) bekezdésében [Támogatástípusok], az a)–k) és az r) pontban és a (10) bekezdésben említett KAP-beavatkozásokra, valamint a 35. cikk (11) bekezdésében felsorolt beavatkozásokra;

iii.legalább 34 215 510 000 EUR-t a következők szerint: 11 975 428 500 EUR-t [a menekültügy, a migráció és az integráció uniós támogatásának a 2028–2034-es időszakra történő létrehozásáról szóló] (EU) 202X/XXX rendelet 4. cikkében meghatározottak szerint, 15 396 750 000 EUR-t [a schengeni térség, az európai integrált határigazgatás és a közös vízumpolitika uniós támogatásának a 2028–2034-es időszakra történő létrehozásáról szóló] (EU) 202X/XXX rendelet 4. cikkében meghatározottak szerint, valamint 6 843 331 500 EUR-t [a belső biztonság céljára a 2028–2034 közötti időszakra nyújtott uniós támogatás létrehozásáról szóló] (EU) 202X/XXX rendelet 4. cikkében meghatározottak szerint az említett rendeletek 3. cikkében meghatározott célokra;

b)71 933 000 000 EUR összeget kell elkülöníteni a IV. címben említett eszköz számára; 

c)10 264 000 000 EUR-t kell elkülöníteni az XX rendelet [Regionális fejlesztés, Interreg terv] II. fejezetében említett Interreg tervre;

d)a Bizottság kezdeményezésére a pénzügyi keretösszeg legfeljebb 0,5 %-át a 12. cikkben említett technikai segítségnyújtásra kell elkülöníteni [technikai segítségnyújtás]. 

(3)A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott allokáción felül az uniós pénzügyi hozzájárulás 50 100 000 000 EUR-t tartalmaz a Szociális Klímaalap számára a 2003/87/EK irányelv 30d. cikke (4) bekezdése negyedik albekezdésének c)–g) pontjában meghatározott, a tervek keretében végrehajtandó összegekből, az (EU) 2023/955 rendelet II. mellékletében meghatározott allokációnak megfelelően. Ez az összeg az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikkének (5) bekezdése értelmében vett külső címzett bevételnek minősül.

(4)Tervük végrehajtásához 150 000 000 000 EUR összegű kölcsöntámogatás áll a tagállamok rendelkezésére.

(5)A (2) bekezdésben említett pénzügyi keretösszeg és a (4) bekezdésben említett összeg legalább 14 %-át az (EU) [teljesítménymérési rendelet] rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében említett együtthatók felhasználásával kiszámított uniós szociális célkitűzések megvalósítására kell fordítani. A (2) bekezdés a) pontjának ii. alpontjában meghatározott összeget, valamint a Szociális Klímaalapból származó külső címzett bevételeket ki kell zárni e minimális allokáció kiszámításának alapjából.

(6)A Bizottság végrehajtási jogi aktust fogad el a tagállamonként allokálandó maximális összegnek az I. mellékletben meghatározott módszertan alkalmazásával, a 2. és 3. cikkben említett célkitűzésekre tekintettel történő megállapítása céljából.

11. cikk
Kiegészítő források és a források felhasználása

(1)A tagállamok, az uniós intézmények, szervek és ügynökségek, harmadik országok, nemzetközi szervezetek, nemzetközi pénzügyi intézmények vagy más harmadik felek kiegészítő hozzájárulást nyújthatnak az Alaphoz. A kiegészítő pénzügyi hozzájárulások az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikke (2) bekezdése a), d) vagy e) pontjának vagy 21. cikke (5) bekezdésének értelmében külső címzett bevételnek minősülnek.

(2)A nemzeti és regionális partnerségi terv szerinti intézkedések végrehajtása céljából a tagállamok javasolhatják, hogy a nemzeti és regionális partnerségi tervük becsült költségként tartalmazza az intézkedésnek az említett programokon vagy eszközökön keresztül történő végrehajtása céljából a nemzeti és regionális partnerségi terv célkitűzéseihez igazodó szakpolitikákat végrehajtó uniós programokhoz vagy eszközökhöz nyújtandó pénzügyi hozzájárulások összegét. Ilyen hozzájárulás nyújtható továbbá a költségvetési biztosíték tartalékképzéséhez, a pénzügyi eszköz finanszírozásához vagy a vissza nem térítendő támogatás összegéhez, amennyiben azt az [EVA InvestEU-eszköz] keretében vegyesfinanszírozási művelet részeként a költségvetési garanciával vagy a pénzügyi eszközzel kombinálják. Az intézkedésnek meg kell felelnie e rendelet követelményeinek. Amennyiben ezek az összegek hozzájárulnak az [EVA InvestEU-eszköz] szerinti költségvetési biztosíték tartalékképzéséhez, azokat adott esetben a tagállam által nyújtott, a tartalékkal nem fedezett függő kötelezettséget fedező viszontgaranciával kell kiegészíteni.

(3)A tagállamok eredeti tervük benyújtásakor vagy módosítási kérelemmel együtt kérhetik az (EU) XX rendelet (Migráció) 4. cikkében, az (EU) XX rendelet (Határigazgatás) 4. cikkében és az (EU) XX rendelet (Biztonság) 4. cikkében meghatározott összeg egy részének átcsoportosítását az említett rendeletek közül egy másik rendeletben meghatározott célkitűzések megvalósítása érdekében. A Bizottság csak akkor emelhet kifogást az újraelosztás iránti kérelem ellen, ha az újraelosztás befolyásolná a módosított tervnek az e rendelet 22. cikkében foglalt követelményeknek való megfelelését.

12. cikk
Technikai segítségnyújtás a Bizottság kezdeményezésére

(1)A Bizottság kezdeményezésére az Alap támogathatja a terv és az Interreg terv végrehajtásához kapcsolódó technikai és igazgatási segítségnyújtást, például előkészítő, nyomonkövetési, kontroll-, ellenőrzési és értékelési tevékenységeket, szervezeti információtechnológiai rendszereket és platformokat, információs és kommunikációs tevékenységeket, többek között a tagállami hatóságok és más érdekelt felek uniós szintű hálózatainak létrehozása révén, az Unió politikai prioritásaira vonatkozó intézményi kommunikációt, valamint minden egyéb technikai és igazgatási segítségnyújtást vagy személyzeti kiadást, amely a Bizottságnál az Alap irányítása során, és adott esetben harmadik országokkal kapcsolatban merült fel.

(2)Az Alap támogatja továbbá a közös agrárpolitika és a közös halászati politika végrehajtásához és irányításához szükséges minden egyéb technikai és igazgatási segítségnyújtást, beleértve a halászati ellenőrzési és végrehajtási intézkedéseket, a piaci ellenőrzéseket, az adatok – többek között műholdas adatok, térinformatikai adatok és meteorológiai adatok – gyűjtését vagy beszerzését, az erőforrások nyomon követését, az ökológiai termékek és a kapcsolódó vállalati információtechnológiai rendszerek elektronikus tanúsításának fejlesztését és karbantartását, az uniós minőségrendszerekre utaló jelzések, rövidítések és szimbólumok fejlesztését, nyilvántartásba vételét és védelmét, valamint a nemzetközi megállapodások szerinti hozzájárulásokat. 

(3)Az (1) bekezdésben említett intézkedések előző és jövőbeli programozási időszakokra is kiterjedhetnek.

(4)A Bizottság finanszírozási határozatot fogad el, ha az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 110. cikkével összhangban ezen alapból hozzájárulást terveznek. 

(5)Az e cikkben említett intézkedések céljuktól függően vagy működési, vagy igazgatási kiadásként finanszírozhatók.

(6)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 196. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) pontjával összhangban az e rendelet alapján közvetlen irányítás keretében támogatott, a Bizottság kezdeményezésére végrehajtott technikai segítségnyújtási intézkedések és az azok alapjául szolgáló költségek a finanszírozási határozatban meghatározott, kellően indokolt esetekben és korlátozott ideig 2028. január 1-jétől akkor is elszámolhatónak tekinthetők, ha ezek az intézkedések a vissza nem térítendő támogatás elnyerésére irányuló pályázat benyújtását megelőzően kerültek végrehajtásra, és azt megelőzően merültek fel.

13. cikk
Technikai segítségnyújtás a tagállamok kezdeményezésére

(1)Valamely tagállam kezdeményezésére az Alap támogathatnak olyan, akár előző vagy jövőbeli programozási időszakra kiterjedő intézkedéseket, amelyek az Alap eredményes végrehajtásához, így többek között finanszírozást nyújthatnak az olyan feladatok elvégzéséhez, mint az előkészítés, a képzés, az irányítás, a monitoring, az értékelés, a tájékoztatás, a láthatósági intézkedések és a kommunikáció.

(2)Az egyes nemzeti és regionális partnerségi tervekhez és az Interreg tervek egyes fejezeteihez nyújtott technikai segítségnyújtást a 65. cikk [Kifizetési kérelmek] szerinti egyes kifizetési kérelmekben szereplő összegre alkalmazott legfeljebb 3 %-os, illetve 8 %-os átalányként kell meghatározni. A százalékos átalány 10 % az Interreg terv legkülső régiók együttműködését és a külső határokon folytatott együttműködést támogató fejezetei esetében.

(3)Az uniós pénzügyi hozzájárulás – többek között kötelezettségvállalás visszavonása vagy pénzügyi korrekció miatti – csökkentése esetén a tagállam a nemzeti és regionális partnerségi terv lezárásakor visszajuttatja az általános költségvetésbe az (1) bekezdés szerinti technikai segítségnyújtásra kifizetett azon forrásokat, amelyek meghaladják az uniós pénzügyi hozzájárulásnak a (2) bekezdésben meghatározott százalékos arányát.

(4)A tagállamok biztosítják, hogy a Bizottság által a nemzeti és regionális partnerségi tervekre kifizetett összegeket valamennyi támogatott célkitűzés előmozdítása érdekében kiegyensúlyozott és arányos módon osszák el a terv valamennyi fejezete között.

(5)A tagállamok támogatást kérhetnek a nemzeti és regionális partnerségi terveikben foglalt reformok előkészítéséhez.

2. FEJEZET
A tervek alapján nyújtott támogatás

14. cikk
Költségvetési kötelezettségvállalások

(1)Az Uniónak az egyes tervek pénzügyi allokációjához kapcsolódó költségvetési kötelezettségvállalásait a Bizottság az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 112. cikkének (2) bekezdésével összhangban a 2028. január 1. és 2034. december 31. közötti időszakban a következő éves részletekben teljesíti (kerekítve):

a)2028-ban 15,8 %;

b)2029-ben 15,5 %;

c)2030-ban 15,1 %;

d)2031-ben 14,8 %;

e)2032-ben 14,4 %;

f)2033-ban 12,8 %;

g)2034-ben 11,7 %.

(2)Az I. mellékletben [Allokációs módszer] meghatározott tagállami uniós pénzügyi hozzájárulás 25 %-ának megfelelő rugalmassági összeg csak az alábbiak szerinti programozás céljára vehető igénybe:

a)a 34. cikkel [A terv módosítása válsághelyzetekben] összhangban a tagállamok legfeljebb egyötödöt kérhetnek, a fennmaradó összeget pedig a 25. cikkel (félidős felülvizsgálat) összhangban programozzák;

b)a tagállam a 25. cikkel [Félidős felülvizsgálat] összhangban háromötödöt kérhet, amelynek egy részét kellően indokolt és kivételes körülmények között a félidős felülvizsgálat előtt kérheti;

c)a 34. cikkel [A terv módosítása válsághelyzetekben] összhangban a tagállam a fennmaradó egyötödöt csak 2031-től kérheti. 2033. június 30-tól minden nem programozott összeget rendelkezésre kell bocsátani a terv bármely módosításának programozására.

A pénzügyi hozzájárulásnak a 35. cikk (1) bekezdése a)–h), j), k) és r) pontjában említett beavatkozásokra elkülönített részét [Beavatkozástípusok] nem számít bele a rugalmassági összegbe.

A rugalmassági összegre vonatkozóan a 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott határidő csak akkor kezdődik, ha az összegeket az a), b) és c) pontnak megfelelően programozzák.

Ez a bekezdés nem alkalmazandó a tagállamok Interreg tervhez nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulására. 

15. cikk
Kötelezettségvállalás visszavonása

(1)A Bizottság a költségvetési kötelezettségvállalások évét követő naptári év október 31-ig visszavonja a nemzeti és regionális partnerségi tervben és az Interreg terv fejezetében szereplő minden olyan összeget, amelyet a 17. cikkel [Előfinanszírozás] összhangban nem használtak fel előfinanszírozásra, vagy amelyre vonatkozóan nem nyújtottak be kifizetési kérelmet a 65. cikkel [A kifizetési kérelmek benyújtása és értékelése] összhangban. 

(2)A kötelezettségvállalás visszavonása által érintett összegből le kell vonni a költségvetési kötelezettségvállalás azon részével egyenértékű összegeket, amelyre vonatkozóan

a)a műveleteket bírósági eljárás vagy felfüggesztő hatályú közigazgatási fellebbezés miatt felfüggesztették; vagy

b)a nemzeti és regionális partnerségi terv vagy az Interreg terv fejezete egészének vagy egy részének végrehajtását súlyosan érintő vis maior miatt nem lehetett kifizetési kérelmet benyújtani.

Az első albekezdés b) pontjában említett vis maiorra hivatkozó nemzeti hatóságoknak bizonyítaniuk kell a vis maior közvetlen következményeit a nemzeti és regionális partnerségi terv vagy az Interreg tervről szóló fejezet egészének vagy egy részének végrehajtására.

(3)A tagállam január 31-ig megküldi a Bizottságnak a (2) bekezdés első albekezdésének a) és b) pontjában említett kivételekre vonatkozó információkat az előző év december 31-ig bejelentendő összegre vonatkozóan.

(4)Az (EU, Euratom) 2020/2092 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésével, valamint az e rendelet 8. cikkével [Charta] és 9. cikkével [A jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel] összhangban visszavont kötelezettségvállalásoknak megfelelő igazgatási előirányzatok ismét rendelkezésre bocsáthatók más, közvetlen vagy közvetett irányítás keretében végrehajtott uniós eszközök vagy programok – különösen az európai demokrácia, a civil társadalom, az uniós értékek vagy a korrupció elleni küzdelem támogatásához hozzájáruló eszközök vagy programok – keretében történő felhasználás céljából.

(5)Ez a cikk nem alkalmazandó a külső címzett bevételként rendelkezésre bocsátott összegekre, és az (1)–(3) bekezdés nem alkalmazandó a 35. cikk (1) bekezdésének a)–g) pontjában [Beavatkozástípusok] felsorolt beavatkozásokra.

16. cikk
A kötelezettségvállalás visszavonására vonatkozó eljárás

(1)A január 31-ig kapott információk alapján a Bizottság tájékoztatja a tagállamot a visszavonásra kerülő összegről.

(2)A tagállamnak a Bizottság (1) bekezdésben említett tájékoztatásától számítva két hónap áll rendelkezésére, hogy elfogadja a visszavonandó összeget, vagy benyújtsa észrevételeit.

(3)Amennyiben a kötelezettségvállalás visszavonása a nemzeti és regionális partnerségi terv keretében lekötött összegekre vonatkozik, a tagállam június 30-ig benyújtja a Bizottságnak a nemzeti és regionális partnerségi terv módosítására irányuló kérelmet, amelyben a támogatás csökkentett összege szerepel. A kötelezettségvállalás visszavonásával és a megfelelő csökkentéssel érintett összegeket a nemzeti és regionális partnerségi tervben kell elosztani az annak egyes fejezeteihez tartozó intézkedések végrehajtása terén elért eredmények alapján.

(4)Az Interreg terv esetében a pénzügyi kötelezettségvállalásokat a fejezet szintjén kell megtenni. Amennyiben a kötelezettségvállalás visszavonása Interreg-fejezet keretében lekötött összegekre vonatkozik, a tagállam június 30-ig benyújtja a Bizottságnak az Interreg-fejezet módosítására irányuló kérelmet, amelyben a támogatás csökkentett összege szerepel.

(5)A (3) és (4) bekezdésben említett beadvány hiányában a Bizottság az említett bekezdésekkel összhangban legkésőbb október 31-ig csökkenti az alapból az érintett naptári évre nyújtott hozzájárulást.

(6)Az e cikkben meghatározott kötelezettségvállalás-visszavonási eljárást követően a Bizottság a 23. cikkel összhangban javaslatot tesz a nemzeti és regionális partnerségi terv jóváhagyásáról szóló új tanácsi végrehajtási határozatra, amelyben a visszavonás által érintett összegek szerepelnek.

17. cikk
Előfinanszírozás

(1)A 23. cikkben említett végrehajtási határozat Tanács általi elfogadásától és a források rendelkezésre állásától függően a Bizottság előfinanszírozási kifizetést teljesít. Az előfinanszírozás összege a 14. cikkben [Költségvetési kötelezettségvállalások] említett uniós pénzügyi allokáció 10 %-a, amelyet három egymást követő évben részletekben kell kifizetni, az alábbiak szerint: 2028-ban 4 %, 2029-ben 3 %, 2030-ban 3 %. Amennyiben a Tanács 2028. július 31. után fogadja el a végrehajtási határozatot, csak a 2029. és 2030. évi részlet kerül kifizetésre.

(2)A Bizottság az Alapból nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás 12 %-ának megfelelő összegű előfinanszírozást fizet az Interreg terv egyes fejezeteire az XX rendelet [Regionális fejlesztés, Interreg terv] 8. cikke alapján az Interreg terv fejezetét jóváhagyó végrehajtási jogi aktusban meghatározottak szerint, a rendelkezésre álló forrásoktól függően. Ezt az összeget három egymást követő évben három egyenlő, 4 %-os részletben kell kifizetni.

Amennyiben az Interreg terv valamely fejezete támogatást kap a Globális Európa Eszközből, az XX rendelet [Regionális fejlesztés, Interreg terv] 8. cikkének [Az Interreg terv jóváhagyása és módosítása] (1) bekezdésében említett végrehajtási jogi aktusban külön szabályok állapíthatók meg az e bekezdéstől eltérő előfinanszírozásra vonatkozóan.

(3)Az előfinanszírozásként kifizetett összegeket legkésőbb a végrehajtás utolsó évére vonatkozó éves megbízhatósági dokumentumok kézhezvételekor ki kell vezetni a Bizottság számláiról.

18. cikk
Kölcsöntámogatás iránti kérelem

(1) A tagállam kölcsöntámogatás iránti kérelme tartalmazza a következőket:

a)a kért kölcsöntámogatás összege;

b)a kölcsöntámogatásból finanszírozandó, a 21. cikk [A terv előkészítése és benyújtása] szerinti intézkedések;

c)a b) pontban említett intézkedésekhez kapcsolódó pénzügyi szükségletek;

d)annak magyarázata, hogy a nemzeti hozzájárulást is figyelembe véve a nemzeti és regionális partnerségi terv becsült költsége miért magasabb, mint az uniós pénzügyi hozzájárulás teljes összege.

(2)A kölcsöntámogatás nem haladhatja meg az adott esetben felülvizsgált terv becsült összköltsége, valamint az uniós pénzügyi hozzájárulás és a nemzeti hozzájárulás teljes összege közötti különbséget.

(3)A tagállamok 2028. január 31-ig benyújtják a Bizottságnak a kölcsöntámogatás iránti kérelmet.

(4)A Bizottság a 10. cikk (4) bekezdésében említett kölcsöntámogatás összegét az egyenlő bánásmód, a szolidaritás, az arányosság és az átláthatóság elvének figyelembevételével osztja fel a tagállamok között. A nyújtott kölcsönökből legnagyobb arányban részesülő három tagállamnak nyújtott kölcsönök aránya nem haladhatja meg a 10. cikk (4) bekezdésében említett maximális összeg 60 %-át.

Amennyiben a (3) bekezdésben említett kölcsönallokációt követően maradt kölcsöntámogatásra felhasználható összeg, a Bizottság új, kölcsöntámogatásról szóló pályázati felhívásokat tehet közzé. Ilyen esetben az e cikk (1)–(5) bekezdésében és a 19. cikkben meghatározott eljárást kell értelemszerűen alkalmazni.

(5)A kölcsön a 65. cikk [Kifizetési kérelem] szerinti mérföldkövek és célértékek teljesítésétől függően kerül folyósításra.

(6)A Bizottság a 23. cikkel [A Bizottság javaslata és a Tanács végrehajtási határozata] összhangban értékeli a kölcsöntámogatás iránti kérelmet.

19. cikk
Kölcsönmegállapodás, valamint hitelnyújtási és hitelfelvételi műveletek

(1)A terv keretében kölcsönök formájában nyújtott támogatás finanszírozása érdekében a Bizottság az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 224. cikkével összhangban felhatalmazást kap arra, hogy a szükséges pénzeszközöket a tőkepiacokon vagy pénzügyi intézményektől az Unió nevében felvegye.

(2)A 23. cikkben [A Bizottság javaslata és a Tanács végrehajtási határozata] említett tanácsi végrehajtási határozat elfogadását követően a Bizottság kölcsönmegállapodást köt a tagállammal. Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 223. cikkének (4) bekezdésében meghatározott elemeken túlmenően a kölcsönmegállapodásban meg kell határozni a kölcsön maximális összegét, a rendelkezésre állás időtartamát, az egyes kölcsönfolyósítások maximális időtartamát, valamint a támogatás részletes feltételeit. Az ilyen megállapodások tartalmazhatják az előfinanszírozás összegét és az előfinanszírozás elszámolására vonatkozó szabályokat is.

20. cikk
Nemzeti hozzájárulás a becsült költségekhez

(1)A terv valamely intézkedésének becsült költségeihez való minimális nemzeti hozzájárulás mértéke nem lehet alacsonyabb, mint

a)15 % a kevésbé fejlett régiók esetében;

b)40 % az átmeneti régiók esetében;

c)60 % a fejlettebb régiók esetében.

(2)Amennyiben egy adott intézkedés esetében nem lehet meghatározni a végrehajtás arányát a kevésbé fejlett régiókban, a becsült költségekhez való nemzeti hozzájárulás mértéke nem lehet alacsonyabb, mint a régióik (1) bekezdésben meghatározott alkalmazandó hozzájárulási arányainak lakossággal súlyozott átlaga.

(3)Az egyes Interreg-fejezetek szintjén a nemzeti hozzájárulás mértéke nem lehet alacsonyabb 20 %-nál. Az arányt [5] százalékponttal csökkenteni kell a legkülső régiók közötti együttműködést és a külső határokon átnyúló együttműködést támogató fejezetek esetében.

(4)A 35. cikk a), b), c) és g) pontjában említett beavatkozásokhoz nem kérhető nemzeti hozzájárulás. E beavatkozásokhoz nem nyújtható kiegészítő nemzeti finanszírozás. Az V. címben említett beavatkozások esetében az (1) bekezdésben meghatározott hozzájárulásoktól eltérő bármely hozzájárulási mérték – beleértve azt az esetet is, amikor nem kérnek nemzeti hozzájárulást – csak a beavatkozások teljes összegére alkalmazandó, amely nem haladja meg a 10. cikk (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában meghatározott összegből az I. mellékletben meghatározott összegből a tagállamra jutó részt.

III. CÍM
NEMZETI ÉS REGIONÁLIS PARTNERSÉGI TERVEK

1. FEJEZET
A terv előkészítése és elfogadása

21. cikk
A terv előkészítése és benyújtása

(1)Minden tagállam elkészíti és benyújtja a Bizottságnak a reformok, beruházások és egyéb beavatkozások programját tartalmazó nemzeti és regionális partnerségi tervét. Minden terv olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek átfogó és koherens csomagot alkotnak. A tagállam a 64. cikkben [Átláthatóság] említett honlapon nyilvánosan hozzáférhetővé teszi a Bizottságnak benyújtott tervet.

(2)Minden tagállam a 6. cikkben [Partnerség] meghatározott partnerekkel – köztük a regionális és helyi hatóságokkal – együttműködve, intézményi, jogi és pénzügyi keretükkel összhangban készíti el és hajtja végre a tervet. A terv nemzeti, ágazati és adott esetben regionális és területi fejezeteket tartalmaz.

(3)Csak azok az intézkedések jogosultak finanszírozásra, amelyek végrehajtása 2028. január 1-jén kezdődött, feltéve, hogy megfelelnek az e rendeletben és az 1. cikk (1) bekezdésében felsorolt rendeletekben meghatározott követelményeknek.

Az első albekezdéstől eltérve az (EU) 2021/2115 rendelet alapján finanszírozott beavatkozások keretében a kedvezményezettek javára tett jogi kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó kiadások elszámolhatók lehetnek a hozzájárulásból, feltéve, hogy az ilyen kiadásokat e rendelettel és az (EU) 202X/XXXX rendelettel [KAP-rendelet] összhangban a vonatkozó nemzeti és regionális partnerségi terv tartalmazza.

22. cikk
A nemzeti és regionális partnerségi tervre vonatkozó követelmények

(1)Minden nemzeti és regionális partnerségi tervet megfelelően meg kell indokolni és alá kell támasztani, és az V. mellékletben meghatározott sablonnak megfelelően meg kell határozni az e cikk (2) bekezdésében említett elemeket.

(2)A nemzeti és regionális partnerségi terv

a)támogatja a 2. cikkben meghatározott általános célkitűzéseket, és átfogó és megfelelő módon hozzájárul a 3. cikkben meghatározott valamennyi egyedi célkitűzéshez, figyelembe véve az érintett tagállam sajátos kihívásait, emellett beavatkozási stratégiát fogalmaz meg, amely bemutatja, hogy a terv milyen módon fogja kezelni és finanszírozni ezeket a célkitűzéseket, milyen szintű finanszírozásra van szükség az általános célkitűzések elérésének biztosításához, és miként indokolható a finanszírozás szintje. Az uniós átlag 90 %-ánál alacsonyabb egy főre jutó GNI-vel rendelkező tagállam nemzeti és regionális partnerségi tervének különösen azt kell bizonyítania, hogy megfelelő módon hozzájárul a 3. cikk a) pontjának vii. és ix. alpontjában, valamint a 3. cikk d) pontjának v. alpontjában meghatározott egyedi célkitűzésekhez;

b)érdemben foglalkozik azon kihívások összességével vagy jelentős részével, amelyeket az alábbiak szerint azonosítottak:

i.az európai szemeszterrel összefüggésben, különösen a tagállamnak címzett releváns országspecifikus ajánlásokban, beleértve a szociális jogok európai pillérével kapcsolatos ajánlásokat is;

ii.a Bizottság által hivatalosan elfogadott vagy értékelt, a 3. cikkben [Egyedi célkitűzések] meghatározott célkitűzésekhez kapcsolódó egyéb releváns dokumentumokban, beleértve az (EU) 202X/XXXX rendelet [a KAP-rendelet] 2. cikkében meghatározott, a KAP-ra vonatkozó nemzeti ajánlásokat, a Digitális évtized szakpolitikai program létrehozásáról szóló határozat 6. cikkén alapuló, a digitális évtizedre vonatkozó ajánlásokat, valamint a nemzeti energia- és klímaterveket;

iii.a Tanács vagy a Bizottság által a belső biztonság, az európai integrált határigazgatás, a vízumpolitika, valamint a menekültügy és a migráció területén elfogadott releváns dokumentumokban és stratégiákban, figyelembe véve a schengeni informatikai architektúrát, az (EU) 2022/922 rendelet szerinti schengeni értékelési mechanizmust, az (EU) 2019/1896 rendelet szerinti sebezhetőségi értékeléseket, valamint az (EU) 2021/2303 rendelettel összhangban az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének nyomonkövetési mechanizmusát.

A tagállam kifejti, hogy a nemzeti és regionális partnerségi terv milyen módon kezeli a kihívásokat és az országspecifikus ajánlásokat, ehhez milyen szintű finanszírozást terveznek, és a nemzeti és regionális partnerségi terv miként biztosítja az alábbiakat:

a)az összhangot különösen az (EU) 2024/1263 rendelet szerinti nemzeti középtávú költségvetési-strukturális tervekkel, az (EU) 2024/1991 európai parlamenti és tanácsi rendelet 17 szerinti nemzeti helyreállítási tervekkel, valamint az (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelet 18 szerinti nemzeti energia- és klímatervekkel, valamint az (EU) 2022/2481 európai parlamenti és tanácsi határozat 19 szerinti, a digitális évtizedre vonatkozó nemzeti stratégiai ütemtervekkel;

b)a hozzájárulást az egységes piac kiteljesítéséhez, különösen a határokon átnyúló, transznacionális vagy több országra kiterjedő dimenzióval rendelkező intézkedések előírásával, többek között az (EU) 2024/1679 európai parlamenti és tanácsi rendeletben 20 meghatározott törzshálózaton és kiterjesztett törzshálózaton található projektek figyelembevételével, az (EU) 2022/869 európai parlamenti és tanácsi rendeletben 21 meghatározott közös érdekű projektek nemzeti hálózati fejlesztések révén történő figyelembevételével és lehetővé tételével, valamint a közös európai érdeket szolgáló fontos projektek és a versenyképességi pecséttel rendelkező műveletek támogatásával, valamint a megtakarítási és beruházási uniót alátámasztó intézkedések végrehajtásával;

c)a fejezetekbe csoportosított intézkedések jegyzéke és leírása, beleértve az egyes intézkedések által elsődlegesen elérni kívánt általános és egyedi célkitűzéseket, valamint a tervezett mérföldkövek és célértékek jegyzékét, feltüntetve azok programozási időszakra vonatkozó indikatív befejezési időpontját, beleértve a kiegészítő intézkedéseket és a kapcsolódó mérföldköveket és célértékeket, amennyiben az érintett tagállam kölcsöntámogatást kér. A KAP-hoz kapcsolódó intézkedéseknek meg kell felelniük az V. címben [KAP] és az (EU) 202X/XXXX rendeletben [KAP-rendelet] és az (EU) 202X/XXXX rendeletben [Közös piacszervezés] meghatározott követelményeknek, a közös halászati politikához kapcsolódó intézkedéseknek pedig az XX rendelet [Közös halászati politika] XX. cikkében meghatározott követelményeknek. A célértékekhez javasolt mutatóknak az (EU) 202X/XXXX rendelet [teljesítménymérési rendelet] I. mellékletében felsorolt kimeneti mutatókon kell alapulniuk, az ettől való eltérés kellően indokolt esetben megengedett;

d)a terv vagy a terv módosítására irányuló kérelem részeként az V. mellékletben meghatározott sablonnak megfelelően az intézkedések becsült összköltségének meghatározása, legalább az uniós pénzügyi hozzájárulás, a kért kölcsönök és a nemzeti hozzájárulás összegével egyenlő összegben, adott esetben a meglévő vagy tervezett uniós finanszírozásra vonatkozó információkkal együtt, megfelelő indokolással, valamint annak magyarázatával alátámasztva, hogy az mennyire reális és észszerű, és mennyire van összhangban a költséghatékonyság, a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével, valamint a várható gazdasági és társadalmi hatással. A rugalmassági összegként elkülönített, nem programozott összeget az intézkedések becsült összköltsége részének kell tekinteni;

e)egyértelmű szabályok megállapítása a terv érintett tagállam általi hatékony nyomon követésére és végrehajtására vonatkozóan, beleértve a felelős hatóságokat és a monitoringbizottságokat is, amelyek tükrözik a partnerség elvén, a kommunikáció és a láthatóság tervezett megközelítésén, a lehetséges technikai támogatási igények meghatározásán, valamint a programozással, a végrehajtással, a pénzgazdálkodással, a monitoringgal és az értékeléssel kapcsolatos felelősségi körök tekintetében a nemzeti és regionális hatóságok közötti egyértelmű és hatékony megállapodásokat a tagállam intézményi és jogi keretével összhangban;

f)a gazdasági, társadalmi és területi egyenlőtlenségek csökkentése a kevésbé fejlett, az átmeneti és a fejlettebb régiókban, különösen az alábbiak révén:

i.források allokálása a kevésbé fejlett, az átmeneti és a fejlettebb régiók számára, sajátos kihívásaiknak megfelelően, amelyeket a VII. mellékletben meghatározott módszertan alapján be kell jelenteni az V. mellékletben;

ii.a forrásoknak a kevésbé fejlett régiókra összpontosítása a tagállamonkénti minimális összegeknek a II. mellékletben meghatározott módszertan alapján történő meghatározásával;

iii.a határ menti régiók, a ritkán lakott északi régiók, a vidéki és városi területek, az ipari átalakulás által érintett területek, a szigetek sajátos szükségleteinek középpontba állítása, amelyeket a VII. mellékletben meghatározott módszertan alapján jelenteni kell az V. mellékletben;

iv.a legkülső régiók gazdasági és társadalmi fejlődésének erősítése, a 46. cikkel összhangban az érintett területekre vonatkozó célzott intézkedésekben meghatározott módon;

g)az erőforrások összpontosítása a következőkre:

i.a generációs megújulás támogatása az XX rendelet [KAP, generációs megújulás] 8. cikkével összhangban a mezőgazdasági ágazatban, valamint a halászati és akvakultúra-ágazatban;

ii.szociális intézkedések a VI. melléklettel [Szociális juttatások] összhangban;

iii.a halászat, az akvakultúra és a tengeri tevékenységek támogatása, beleértve a kisüzemi halászatot, az (EU) XX rendeletben [Közös halászati politika] meghatározott közös halászati politika és az európai óceánügyi paktum végrehajtásának támogatása az V. melléklettel [A terv sablonja] összhangban;

h)érdemi hozzájárulás a következőkhöz:

i.a 74. cikkben [Együttműködési beavatkozások] említett együttműködési beavatkozások igénybevételének előmozdítása, beleértve a városokba, városi, vidéki és part menti térségekbe történő integrált területi beruházásokat, a közösségvezérelt helyi fejlesztést vagy más területi eszközöket, többek között az igazságos átmenetet és az intelligens szakosodási stratégiákat, valamint a 77. cikkben [LEADER] említett LEADER programot;

ii.a mezőgazdasági üzemek rezilienciájának és kockázatkezelésének javítása a gazdaságok szintjén, valamint a mezőgazdaság és a vidéki területek digitális és adatvezérelt átállásának támogatása versenyképességük, fenntarthatóságuk és rezilienciájuk fokozása érdekében;

iii.az (EU) 202X/XXXX rendelet 4. cikkében [KAP – a környezetvédelem és éghajlat-politika kiemelt területei] meghatározott környezetvédelmi és éghajlat-politikai kiemelt területek;

i)a partnerség, a tudáscsere és adott esetben a mezőgazdasági termékek forgalmazásának előmozdítása a következők meghatározása révén:

i.mely érdekelt felekkel konzultáltak, hogyan választották ki őket, hogyan biztosították reprezentativitásukat és az összeférhetetlenség megelőzését, és hogyan jelenik meg a hozzájárulásuk a tervben a partnerségre vonatkozó magatartási kódexszel 22 összhangban, valamint a terv és az egyes fejezetek előkészítése érdekében folytatott konzultációs folyamat összefoglalójának belefoglalásával;

ii.agrár-tudásátadási és -innovációs rendszer, beleértve annak az (EU) 202X/XXXX rendelet 20. cikkével [KAP-rendelet – Agrár-tudásátadási és -innovációs rendszerek és mezőgazdasági tanácsadási szolgáltatások] összhangban létrehozott szervezetét;

iii.az iskolaprogramra vonatkozó szabályok az 1308/2013/EU rendelet I. címe II. részének IIa. fejezetével összhangban;

j)annak meghatározása, hogy a nemzeti és regionális partnerségi terv és annak végrehajtása hogyan felel meg a 6. cikk (3) bekezdésében meghatározott elvnek, beleértve az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 3. cikkének (4) bekezdésében említett védelmi módszerek leírását, azok területi hatályát, a gyakorlat hatálya alá tartozó mezőgazdasági termelőket és egyéb kedvezményezetteket, valamint a védelmi gyakorlat összefoglalását, a felelősségteljes gazdaságvezetés elemei és a nemzeti és regionális partnerségi terv keretében támogatott releváns intézkedések közötti kiegészítő jelleget;

k)annak ismertetése, hogy a tagállami rendszer és intézkedések mennyiben elegendőek az uniós forrásoknak a IV. mellékletben [Kulcskövetelmények] meghatározott kulcskövetelményeken alapuló, a hatékony és eredményes pénzgazdálkodással és az Unió pénzügyi érdekeinek védelmével összhangban történő rendszeres, eredményes és hatékony felhasználásának biztosításához, az esetleges hiányosságok kezelésére irányuló intézkedésekkel együtt;

l)azon intézkedések meghatározása, amelyek biztosítják, hogy a kifizetési határidők megszakítása vagy az uniós finanszírozás, pénzügyi korrekciók vagy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét biztosító egyéb intézkedések felfüggesztése esetén a tagállamok eleget tegyenek a kedvezményezettek, a címzettek, a végső címzettek, a vállalkozók és a résztvevők részére történő kifizetések folytatására vonatkozó kötelezettségüknek;

m)adott esetben biztonsági önértékelés olyan közös objektív kritériumok alapján, amelyek azonosítják a biztonsági kérdéseket, és részletezik, hogy ezeket a kérdéseket hogyan fogják kezelni a vonatkozó alkalmazandó jognak való megfelelés érdekében;

n)indokolás a terv koherenciájának, valamint a 2. és 3. cikkben említett célkitűzéseket támogató intézkedések közötti szinergiák és kiegészítő jelleg alátámasztására annak ismertetésével, hogy miként kezelik egynél több célcsoport szükségleteit, beleértve a vidéki és part menti közösségek szükségleteit, valamint az ilyen szinergiák kiaknázására szolgáló intézkedéseket;

o) önértékelés a 8. cikkben [a Chartáról szóló cikk] említett, a Chartára vonatkozó horizontális feltételnek való megfelelésről;

p)annak meghatározása, hogy a terv és tervezett végrehajtása miként biztosítja a 9. cikkben [A jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel] említett, a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel teljesülését, beleértve a legutóbbi jogállamisági jelentés és az európai szemeszter keretében kiadott országspecifikus ajánlások nyomon követését, valamint az azonosított országspecifikus kihívások kezelésére irányuló intézkedéseket;

q)annak biztosítása, hogy a nemzeti és regionális partnerségi terv hozzájáruljon az Unió szociális célkitűzéseihez. A teljes uniós hozzájárulás és a kölcsönök legalább 14 %-át e célkitűzések elérésére kell fordítani, az (EU) …/… rendelet [teljesítménymérési rendelet] 6. cikkének (1) bekezdésében említett együtthatók felhasználásával kiszámítva. A 10. cikk (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában meghatározott összeget, valamint a Szociális Klímaalapból származó külső címzett bevételeket ki kell zárni e minimális allokáció kiszámításának alapjából;

r)annak biztosítása, hogy a nemzeti és regionális partnerségi terv hozzájáruljon az Unió éghajlat-politikai és környezeti célkitűzéseihez. A nemzeti és regionális partnerségi terv teljes uniós allokációjának egy minimális százalékát e célkitűzések elérésére kell fordítani, az (EU) …/… rendelet [teljesítménymérési rendelet] III. mellékletében említett konkrét éghajlat-politikai és környezetvédelmi kiadásokra vonatkozó célértéknek megfelelően.

Az (1) bekezdéstől eltérve a Bizottság felkérheti a tagállamokat, hogy a terv éghajlat-politikai és környezetvédelmi célkitűzésekre elkülönített teljes allokációjából alacsonyabb vagy magasabb minimális arányú hozzájárulást teljesítsenek. A konkrét százalékos arányt a Bizottság állapítja meg a nemzeti és regionális partnerségi terv jóváhagyásával összefüggésben.

A százalékos arány meghatározásakor figyelembe kell venni a tagállamok által az (EU) 2018/842 rendelet (Közös kötelezettségvállalási rendelet) szerinti célértékek elérése felé tett előrehaladásról és a tervezett teljesítési pályáról készített bizottsági értékelést a nemzeti energia- és klímatervek legutóbbi értékelésében részletezettek szerint, valamint (a természet helyreállításáról szóló) (EU) 2024/1991 szerinti célértékeiket a természet-helyreállítási tervekkel összhangban.

(3)A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 87. cikknek [A felhatalmazás gyakorlása] megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el az V. mellékletben szereplő sablon módosítása céljából.

23. cikk
A Bizottság javaslata és a Tanács végrehajtási határozata

(1)A Bizottság a benyújtástól számított négy hónapon belül értékeli a tagállam által benyújtott tervet vagy módosított tervet és azt, hogy az megfelel-e ennek a rendeletnek, majd tanácsi végrehajtási határozatra irányuló javaslatot tesz. Az értékelés során a Bizottság meggyőződik arról, hogy a nemzeti és regionális partnerségi terv megfelel az e rendeletben, különösen a 22. cikkben meghatározott valamennyi követelménynek. 

(2)A Bizottság észrevételeket tehet a tagállamoknak, és további információkat kérhet.

Kellően indokolt esetekben a Bizottság kérheti kiegészítő intézkedések felvételét vagy a tagállam által javasolt intézkedések módosítását.

A tagállam rendelkezésre bocsátja a kért kiegészítő információkat, és szükség esetén a Bizottság észrevételeit és kéréseit figyelembe véve felülvizsgálja tervét. Az (1) bekezdésben meghatározott határidő megszakad az azt követő munkanaptól kezdődően, hogy a Bizottság elküldi a tagállamnak az észrevételeit vagy a módosított dokumentumokra vonatkozó kérését, mindaddig, amíg a tagállam nem válaszol a Bizottságnak.

(3)Amennyiben a terv nem felel meg az (1) bekezdésben említett követelményeknek, a Bizottság az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül megfelelően alátámasztott indokolást küld az érintett tagállamnak.

(4)Amennyiben a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a terv megfelel az (1) bekezdésben említett követelményeknek, a tanácsi végrehajtási határozatra irányuló bizottsági javaslat meghatározza a következőket:

a)a teljes uniós hozzájárulás;

b)a kölcsöntámogatás összege, amennyiben az érintett tagállam erre irányuló kérelmet nyújt be; a kapcsolódó előfinanszírozás összege, valamint a kölcsön rendelkezésre állásának időtartama;

c)az uniós hozzájárulás hatálya alá tartozó intézkedések és a nemzeti és regionális partnerségi tervben szereplő kölcsönök jegyzéke;

(5)Kellően indokolt esetekben, amennyiben a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a terv egy vagy több intézkedése nem felel meg az (1) bekezdésben említett követelményeknek, és a (2) bekezdés második albekezdésével összhangban benyújtott megfelelő kérelmet a tagállamok nem teljesítették kielégítő módon, a (4) bekezdésben említett bizottsági javaslatban szerepeltetheti az említett intézkedéseket érintő hiányosságokat.

(6)A Tanács – főszabályként a bizottsági javaslat elfogadásától számított négy héten belül – elfogadja az (1) bekezdésben említett végrehajtási határozatokat.

(7)Amint a Tanács elfogadta a (6) bekezdésben említett végrehajtási határozatot, a Bizottság az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 110. cikke értelmében finanszírozási határozatot fogad el, amely a következőket tartalmazza:

a)a nemzeti és regionális partnerségi tervben foglalt intézkedések végrehajtásához kapcsolódó mérföldkövek és célértékek, valamint mindegyik esetében a megfelelő kifizetési érték;

b)az éves uniós hozzájárulás a 14. cikk (1) bekezdésében [Kötelezettségvállalások] meghatározott százalékos arányok alapján.

Az érintett tagállamnak az említett bizottsági határozatról való értesítése jogi kötelezettségvállalásnak minősül.

Amennyiben a többéves pénzügyi keretről szóló rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja alkalmazandó, az említett finanszírozási határozat az éves költségvetési eljárás eredményének megfelelően módosítható.

(8)A Tanács által elfogadott végrehajtási határozatokban megállapított hiányosságok által érintett egyedi intézkedésekre vonatkozó kifizetési kérelmeket az érintett tagállam benyújthatja, de a Bizottság a hiányosságok orvoslásáig nem teljesíti a megfelelő kifizetéseket.

3. FEJEZET 
A nemzeti és regionális partnerségi terv felülvizsgálata

24. cikk
A nemzeti és regionális partnerségi terv módosítása

(1)A tagállam a nemzeti és regionális partnerségi terve módosítására irányuló kérelmet nyújthat be a Bizottsághoz, a kérelemhez csatolt módosított tervben meghatározva a módosításnak a 2. és a 3. cikk szerint célkitűzések megvalósítására gyakorolt várható hatását.

(2)A Bizottság értékeli, hogy a módosított nemzeti és regionális partnerségi terv megfelel-e ennek a rendeletnek, beleértve a 23. cikket [A Bizottság javaslata és a Tanács végrehajtási határozata] is, és a módosított nemzeti és regionális partnerségi terv benyújtásától számított három hónapon belül észrevételeket tehet.

(3)Kellően indokolt esetekben, függetlenül attól, hogy a tagállam az (1) bekezdés alapján indokolással ellátott kérelmet nyújtott-e be nemzeti és regionális partnerségi tervének módosítására, a Bizottság javasolhatja a tagállamnak a meglévő intézkedések módosítását vagy újak bevezetését is.

(4)A tagállam a Bizottság (2) bekezdésben említett észrevételeinek benyújtásától számított egy hónapon belül felülvizsgálja a módosított nemzeti és regionális partnerségi tervet, figyelembe véve a Bizottság (2) vagy (3) bekezdésben említett észrevételeit és javaslatait.

(5)Amennyiben a Bizottság nem nyújtott be észrevételeket, vagy meggyőződött arról, hogy az észrevételeket megfelelően figyelembe vették, és amennyiben a nemzeti és regionális partnerségi terv módosítása a teljes uniós hozzájárulás, a kölcsöntámogatás összegének vagy az intézkedések jegyzékének, illetve a terv egy vagy több intézkedésének módosítását eredményezné, amelyek már nem felelnek meg a 23. cikk [A Bizottság javaslata és a Tanács végrehajtási határozata] (1) bekezdésében említett követelményeknek, a Bizottság a 23. cikkel összhangban legkésőbb négy hónappal a módosított nemzeti és regionális partnerségi terv benyújtását követően új tanácsi végrehajtási határozatra irányuló javaslatot nyújt be. A Tanács – főszabályként a bizottsági javaslat elfogadásától számított négy héten belül – elfogadja az új végrehajtási határozatot. A Bizottság ezt követően megfelelően módosítja a 23. cikk [A Bizottság javaslata és a Tanács végrehajtási határozata] (7) bekezdésében említett finanszírozási határozatot.

Amennyiben a nemzeti és regionális partnerségi terv módosítása nem eredményezi a teljes uniós hozzájárulás, a kölcsöntámogatás összege vagy az intézkedések jegyzékének módosítását, a Bizottság közvetlenül módosítja a 23. cikk [A Bizottság javaslata és a Tanács végrehajtási határozata] (7) bekezdésében említett finanszírozási határozatot.

(6)Az (5) bekezdésben említett határozatok elfogadása nem szükséges az alábbi esetekben:

a)tisztán elírási vagy szerkesztési jellegű korrekciók, illetve a nemzeti és regionális partnerségi terv kisebb kiigazításai esetében, amelyek a nemzeti és regionális partnerségi tervben meghatározott célérték kevesebb mint 5 %-os növekedését vagy csökkenését jelentik. A tagállamok ezeket a szabályokat célértékenként csak egyszer alkalmazzák, és az ilyen kiigazításokról értesítik a Bizottságot. Az ilyen módosításoknak meg kell felelniük a nemzeti és regionális partnerségi terv valamennyi követelményének, beleértve a költségszámítási információk felülvizsgálatát is;

b)a 31. cikk (7) bekezdése szerinti módosítások.

(7)A tagállamok biztosítják, hogy nemzeti és regionális partnerségi tervük becsült összköltsége a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével összhangban a terv végrehajtása során észszerű és valószerű maradjon, és szükség esetén az (1) bekezdéssel összhangban kérik a tervük módosítását. 

(8)A 9. cikk (4) bekezdésében említett végrehajtási határozatban meghatározott vagy az (EU, Euratom) 2020/2092 rendelet szerinti, a költségvetés védelmét szolgáló intézkedések bevezetéséről szóló határozat tárgyát képező egyedi intézkedések a határozat hatályon kívül helyezéséig nem módosíthatók, kivéve, ha a módosítás célja olyan intézkedések támogatása, amelyek hozzájárulnak a jogállamiság horizontális feltételének teljesítéséhez vagy a fent említett határozatok elfogadásához vezető helyzet kezeléséhez.

(9)A 8. cikk [A Chartára vonatkozó feltételek] (4) bekezdésében említett végrehajtási határozatban meghatározott egyedi intézkedések nem módosíthatók a határozat hatályon kívül helyezéséig, kivéve, ha a módosítás célja olyan intézkedések támogatása, amelyek hozzájárulnak a következőkhöz:

a)a Chartára vonatkozó horizontális feltétel teljesülése;

b)az Unió prioritásaiban bekövetkező jelentős változások kezelése, az érintett egyedi intézkedésekhez kapcsolódó összegek 30 %-ának erejéig.

(10)A tagállamok nem kötelesek felülvizsgálni a nemzeti és regionális partnerségi terv azon részeit, amelyeket a tagállam által javasolt tervezett változtatások nem érintenek közvetlenül.

25. cikk
Félidős felülvizsgálat

(1)A tagállam a következő elemek figyelembevételével felülvizsgálja nemzeti és regionális partnerségi tervét:

a)a 22. cikk (2) bekezdésének a), b) és c) pontjával [A tervre vonatkozó követelmények] összhangban azonosított kihívások; 

b)az érintett tagállam vagy régió társadalmi-gazdasági helyzete, különös tekintettel a területi szükségletekre, figyelembe véve minden jelentős negatív pénzügyi, gazdasági vagy társadalmi fejleményt; 

c)a vonatkozó időközi értékelő jelentések főbb eredményei;

d)az intézkedések teljesítése terén elért eredmények, figyelembe véve a nemzeti és regionális partnerségi terv végrehajtása során felmerült főbb nehézségeket;

e)közös európai érdeket szolgáló fontos projektek és pecséttel rendelkező projektek;

f)bármilyen válsághelyzet bekövetkezte;

g)a jogállamiságra és a Chartára vonatkozó horizontális feltételeknek való folyamatos megfelelés kötelező biztosítása a terv végrehajtása során, figyelembe véve különösen a jogállamisági jelentéssel és az európai szemeszterrel összefüggésben azonosított országspecifikus kihívásokat.

(2)A tagállam 2031. március 31-ig módosított nemzeti és regionális partnerségi tervet nyújt be, amelyben ismerteti a félidős felülvizsgálat eredményét, beleértve a terv hatálya alá tartozó intézkedések becsült összköltségének felülvizsgálatát, valamint a 14. cikk (2) bekezdésében említett rugalmassági összeggel támogatandó kiegészítő intézkedésekre vonatkozó javaslatot.

(3)A módosított nemzeti és regionális partnerségi terv tartalmazza a következőket:

a)módosított vagy új intézkedések;

b)a terv aktualizált becsült összköltsége és az igényelt rugalmassági összeg;

c)felülvizsgált vagy új mérföldkövek és célértékek.

(4)A felülvizsgált tervet a [módosításról szóló] 24. cikkel összhangban kell jóváhagyni.

IV. CÍM
Uniós Támogatási Eszköz

26. cikk
Az Uniós Támogatási Eszköz végrehajtására vonatkozó általános rendelkezés

(1)A 10. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett összeget [Költségvetés] az Eszközön keresztül kell elkülöníteni.

(2)Végrehajtása megosztott, közvetlen vagy közvetett módon történik, a 31. cikk (1) bekezdésével összhangban elfogadott finanszírozási határozatban meghatározottak szerint.

(3)Az Eszköz az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelettel összhangban bármilyen formában nyújthat finanszírozást. A támogatás az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 70. cikke alapján közvetlenül a szerveknek odaítélt vissza nem térítendő támogatások formáját is öltheti. A közvetlen végrehajtás keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatásokat a rendelet VIII. címével összhangban kell odaítélni és kezelni. Az Eszköz költségvetési biztosítékok és pénzügyi eszközök formájában is nyújthat finanszírozást, többek között vissza nem térítendő támogatásokkal vagy a vegyesfinanszírozási műveletek keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatások egyéb formáival kombinálva.

(4)Az Eszközből származó finanszírozást annak elemeire kell felhasználni, amelyek a következők:

a)63 223 000 000 EUR uniós intézkedésekre, többek között a XV. melléklet [Uniós intézkedések] (1) bekezdésének j) pontjában említett egységes biztonsági hálóra, a XV. melléklet (1) bekezdésének l) pontjában említett uniós intézkedésekre [az Uniós Támogatási Eszközből támogatott uniós intézkedések, belügyi intézkedések], a XV. melléklet [Uniós intézkedések] (1) bekezdésének n) pontjában említett LIFE-intézkedésekre, valamint a XV. melléklet [Uniós intézkedések] (1) bekezdésének i) pontjában említett, az Uniós Támogatási Eszközből támogatott szolidaritási intézkedésekre;

b)8 710 000 000 EUR az újonnan felmerülő kihívások és prioritások számára képzett pufferre (a továbbiakban: költségvetési puffer).

(5)A Bizottság megállapítja az Unió általános költségvetése éves igazgatási előirányzatainak keretében az Eszköz számára rendelkezésre bocsátandó teljes összeget.

(6)A XV. melléklet (1) bekezdésének c) pontjában [az Uniós Támogatási Eszköz szociális beruházási és készségfejlesztési szakpolitikai ablakából támogatott uniós intézkedések] említett uniós intézkedéseket e cikk (7), (8) és (9) bekezdésével, valamint a 27. cikkel [Végrehajtás költségvetési biztosítékok, pénzügyi eszközök és vegyesfinanszírozási műveletek formájában] összhangban kell végrehajtani. 

Az említett uniós intézkedések végrehajtására az [EVA-rendelet] 21–25. cikkét [EVA InvestEU-eszköz], 14. cikkét [Irányítási és tanácsadó testületek], 1. cikkét [Tárgy], 31. cikkét [Az uniós finanszírozáshoz való hozzáférés], 26. cikkét [Tanácsadási szolgáltatások] és 28. cikkét [Vállalkozástámogatás] kell alkalmazni.

(7)A XV. melléklet (1) bekezdésének c) pontjában említett uniós intézkedések alkalmazásában az Eszköz pénzügyi keretösszegét az [EVA-rendelet] által létrehozott költségvetési biztosíték megfelelő összegű tartalékképzésére kell felhasználni. 

(8)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 214. cikkének (2) bekezdésével összhangban a (7) bekezdésben említett tartalékot [2037]-ig kell feltöltve tartani, és annak figyelembe kell vennie az Eszköz célkitűzéseit támogató finanszírozási és beruházási műveletek jóváhagyása és aláírása tekintetében elért eredményeket.

(9)A tagállamok, az uniós intézmények, szervek és ügynökségek, harmadik országok, nemzetközi szervezetek, nemzetközi pénzügyi intézmények vagy más harmadik felek kiegészítő pénzügyi vagy nem pénzügyi hozzájárulást bocsáthatnak az eszköz rendelkezésére. A pénzügyi hozzájárulások az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikke (2) bekezdése a), d) vagy e) pontjának vagy 21. cikke (5) bekezdésének értelmében külső címzett bevételnek minősülnek.

(10)A 63. és a 64. cikktől [Adatgyűjtés és -rögzítés; Átláthatóság] eltérve, amennyiben az Eszközt közvetlen vagy közvetett módon hajtják végre, az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 36. cikkének (6) és (10) bekezdésében, valamint 38. cikkében meghatározott szabályok alkalmazandók.

(11)Az Eszköz uniós támogatást nyújthat harmadik országokban vagy azokkal kapcsolatban végrehajtott intézkedésekhez, feltéve, hogy az intézkedés hozzájárul az e rendelet 2. és 3. cikkében, a [menedékjogról és migrációról szóló] rendelet 3. cikkében, a [határigazgatásról és a vízumügyről szóló] rendelet 3. cikkében és a [belső biztonságról szóló] rendelet 3. cikkében meghatározott célkitűzésekhez. Ezeknek az intézkedéseknek az Unió belső szakpolitikáinak érdekeit kell szolgálniuk, és összhangban kell lenniük az Unión belül végzett tevékenységekkel.

27. cikk
Végrehajtás költségvetési biztosítékok, pénzügyi eszközök és vegyesfinanszírozási műveletek formájában

(1)Az Eszköz keretében a költségvetési biztosítékot és a pénzügyi eszközöket – többek között vissza nem térítendő támogatásokkal vagy a vegyesfinanszírozási műveletek keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatások egyéb formáival kombinálva – az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet X. címével összhangban kell végrehajtani.

(2)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 211. cikkének (5) bekezdésétől eltérve, amennyiben a pénzügyi eszközöket vagy költségvetési biztosítékokat közvetett végrehajtás keretében hajtják végre, a Bizottság megállapodásokat köt az említett rendelet 62. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontja szerinti szervezetekkel.

(3)Amennyiben az eszközt végrehajtó finanszírozási határozat költségvetési biztosíték formájában uniós finanszírozást ír elő, az XX rendelettel [EVA-rendelet] létrehozott költségvetési biztosítékot annak maximális összegén belül kell felhasználni.

(4)A 26. cikk (9) bekezdésének sérelme nélkül a tagállamok, harmadik országok és egyéb harmadik felek az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 211. cikkének (2) bekezdésével és 221. cikkének (2) bekezdésével összhangban az [EVA] által létrehozott költségvetési biztosítékhoz vagy a pénzügyi eszközökhöz egyedi hozzájárulást nyújthatnak. A költségvetési biztosítékhoz való ilyen hozzájárulások a költségvetési biztosíték további összegét eredményezik. 

Ha a hozzájárulást pénzeszköz formájában nyújtják, az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikke (2) bekezdése a), d) és e) pontjának, valamint 21. cikke (5) bekezdésének értelmében külső címzett bevételnek minősülnek.

(5)A Bizottság vagy maga nyújtja a költségvetési biztosítékot, vagy az [EVA-rendeletben] foglalt szabályok alapján megbízást ad a pénzügyi eszközöknek és vegyesfinanszírozási műveleteknek az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 62. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontjában említett szervezetekkel az [EVA-rendelet] alapján kötött hozzájárulási megállapodások vagy biztosítéki megállapodások útján történő végrehajtására.

Az első albekezdés ellenére a Bizottság az [EVA-rendelet] rendelet szabályaival összhangban külön hozzájárulási megállapodásokat vagy biztosítéki megállapodásokat köthet az említett albekezdésben említettektől eltérő szervezetekkel.

28. cikk
Társult harmadik országok 

(1)Az eszköz a 2. és a 3. cikkben megállapított célkitűzésekkel összhangban, valamint a vonatkozó nemzetközi megállapodásokkal vagy az e megállapodások keretében elfogadott és az alábbiakra alkalmazandó határozatokkal összhangban megnyitható a következő harmadik országok teljes vagy részleges társulása révén történő részvétele előtt: 

a)az Európai Szabadkereskedelmi Társulás azon tagjai, amelyek az Európai Gazdasági Térség tagjai, valamint az európai mikroállamok; 

b)csatlakozó országok, tagjelölt országok és potenciális tagjelölt országok; 

c)az európai szomszédságpolitikában részt vevő országok; 

d)egyéb harmadik országok. 

(2)A programban való részvételre vonatkozó társulási megállapodások 

a)méltányos egyensúlyt biztosítanak az uniós programokban részt vevő harmadik ország hozzájárulásai és a számukra biztosított juttatások tekintetében; 

b)meghatározzák a programokban való részvétel feltételeit, beleértve a programokhoz való pénzügyi hozzájárulásoknak – vagyis az operatív hozzájárulásnak és a részvételi díjnak –, valamint a programok általános igazgatási költségeinek kiszámítását; 

c)a program tekintetében semmilyen döntéshozatali jogkört nem ruháznak a harmadik országra; 

d)garantálják az Uniónak a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás biztosításához és a pénzügyi érdekeinek védelméhez való jogát. A harmadik ország biztosítja az (EU, Euratom) 2024/2509 rendeletben és a 883/2013/EU, Euratom rendeletben előírt szükséges jogokat és hozzáférést, és garantálja, hogy az EUMSZ 299. cikke alapján pénzbeli kötelezettséget előíró végrehajtási határozatok, valamint a Bíróság ítéletei és végzései közvetlenül végrehajthatók legyenek; 

e)adott esetben biztosítják az Unió biztonsági és közrendi érdekeinek védelmét. 

(3)Az (1) bekezdéstől eltérve a harmadik országok részvételét ki kell zárni a 3. cikk d) pontjának i., ii. és iii. alpontjában meghatározott egyedi célkitűzésekhez hozzájáruló intézkedésekből.

29. cikk
Harmadik országokban vagy azokkal kapcsolatban végzett tevékenységekhez nyújtott támogatás

Uniós támogatás nyújtható harmadik országokban vagy azokkal kapcsolatban végrehajtott intézkedésekhez, feltéve, hogy ezek az intézkedések hozzájárulnak a 3. cikkben [Egyedi célkitűzések] meghatározott célkitűzésekhez. Ezeknek az intézkedéseknek az Unió belső szakpolitikáinak érdekeit kell szolgálniuk, és összhangban kell lenniük az Unión belül végzett tevékenységekkel. 

30. cikk
Közvetlen és közvetett végrehajtás alatt álló támogatható szervezetek

(1)A közvetlen és közvetett végrehajtás keretében történő, vissza nem térítendő támogatásokra, pénzdíjakra, pénzügyi eszközökre és vegyes finanszírozásra vonatkozó odaítélési eljárásokban a következő jogalanyok lehetnek jogosultak uniós finanszírozásra:

a)tagállamban vagy társult harmadik országban székhellyel rendelkező jogalanyok;

b)nemzetközi szervezetek;

c)nem társult harmadik országokban letelepedett egyéb jogalanyok, amennyiben az ilyen jogalanyok finanszírozása elengedhetetlen az intézkedés végrehajtásához, és hozzájárul a 2. és a 3. cikkben meghatározott célkitűzésekhez.

(2)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 168. cikkének (2) és (3) bekezdése mellett az e rendelet 28. cikkében említett társult harmadik országok adott esetben részt vehetnek az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 168. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározott közbeszerzési mechanizmusokban, és részesülhetnek azok előnyeiből. A tagállamokra alkalmazandó szabályok értelemszerűen alkalmazandók a részt vevő társult harmadik országokra.

(3)A biztonságot vagy a közrendet – különösen az Unió vagy a tagállamok stratégiai eszközeit és érdekeit – érintő odaítélési eljárások feltételeit az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 136. cikkével összhangban szigorítani kell.

(4)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 110. cikkében említett munkaprogram vagy az odaítélési eljáráshoz kapcsolódó dokumentumok tovább pontosíthatják az e rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeket, vagy konkrét intézkedésekre vonatkozóan további jogosultsági feltételeket állapíthatnak meg. Különösen az odaítélési eljárásokban a magas kockázatú beszállítók jogosultságát az uniós joggal összhangban biztonsági okokból korlátozni kell.

31. cikk
Uniós intézkedések

(1)A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján elfogadja az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 110. cikkében említett finanszírozási határozatot, amelyben meghatározza a támogatandó célkitűzéseket és intézkedéseket, valamint meghatározza az e rendelet XV. mellékletében [Uniós intézkedések] meghatározott uniós intézkedésekre szánt összegeket. A finanszírozási határozat éves vagy többéves lehet. A célkitűzések és intézkedések meghatározásának tisztességes és átlátható kritériumokon kell alapulnia, és biztosítania kell a kiegyensúlyozott elosztást.

(2)Az e rendelet XV. melléklete (1) bekezdésének j) pontjában [Uniós intézkedések, egységes biztonsági háló] említett uniós intézkedések alkalmazásában és a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében az (1) bekezdésben említett finanszírozási határozatot adott esetben módosítani kell az 1308/2013/EU rendelet szerinti felhatalmazáson alapuló jogi aktusok vagy végrehajtási jogi aktusok elfogadásának támogatása érdekében. Ezeket az uniós intézkedéseket kimenetalapú beavatkozásoknak kell tekinteni, és azokat az e rendeletben megállapított rendelkezésekkel összhangban, megosztott irányítás keretében kell végrehajtani.

(3)Az (1) bekezdésben említett finanszírozási határozat figyelembe veszi a Bizottság által az alábbiak szerint a tagállamok rendelkezésére bocsátandó összegek hányadát:

a)az XX rendelet [Határigazgatási rendelet] 7. cikkével összhangban, amely az (EU, Euratom) 2025/2509 rendelet 21. cikkének (3) bekezdésével összhangban belső címzett bevételnek minősül; valamint

b)az XX rendelet [Határigazgatási rendelet] 8. cikkével és az XX rendelet [Migrációs rendelet] 9. cikkével összhangban, amely az (EU, Euratom) 2025/2509 rendelet 21. cikkének (5) bekezdésével összhangban külső címzett bevételnek minősül.

Az első albekezdésben említett összegeket e cikk (7) bekezdésével összhangban kell rendelkezésre bocsátani.

(4)Amennyiben az uniós intézkedést közvetlen végrehajtás keretében hajtják végre, az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 153. cikkében említett értékelőbizottság tagjai lehetnek külső szakértők.

(5)A kölcsönös biztosítási mechanizmushoz való hozzájárulások fedezhetik a címzettek által visszafizetendő pénzösszegek behajtásával kapcsolatos kockázatot, és az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet értelmében elegendő garanciának tekintendők.

(6)Amennyiben az uniós intézkedést megosztott irányítás keretében hajtják végre, a tagállam a 10. cikk [Költségvetés] szerinti pénzügyi hozzájárulásán felül uniós támogatásban részesül az adott intézkedés végrehajtásához.

Az uniós intézkedések finanszírozása nem használható fel a tagállam nemzeti és regionális partnerségi tervében szereplő egyéb intézkedésekre, kivéve kellően indokolt körülmények között és a Bizottság által a tagállam nemzeti és regionális partnerségi tervének módosítása révén jóváhagyottak szerint, beleértve azt az esetet is, amikor a forrásokat a terv keretében a 34. cikkel [A terv módosítása válsághelyzetekben] összhangban átprogramozzák.

A második albekezdés akkor is alkalmazandó, ha a 34. cikkel [A terv módosítása válsághelyzetekben] összhangban a terv keretében átcsoportosítják a forrásokat.

(7)Amennyiben az uniós intézkedést a (6) bekezdéssel összhangban hajtják végre, figyelembe véve az uniós intézkedés típusát és az érintett tagállam preferenciáit, a Bizottság az (1) bekezdésben említett finanszírozási határozattal összhangban az Uniós Támogatási Eszközből finanszírozást allokálhat valamely tagállamnak. Az ilyen allokációt követően az érintett tagállam kiegészítő intézkedések felvételét javasolja a nemzeti és regionális partnerségi tervébe. Ez az eljárás nem alkalmazható a XV. melléklet (1) bekezdésének i) pontjában említett uniós intézkedésekre és a XV. melléklet [Uniós intézkedések] egynél több tagállamot érintő intézkedéseire, és a 13. cikk (3) bekezdésétől [Technikai segítségnyújtás a tagállamok kezdeményezésére] eltérve nem növelheti a technikai segítségnyújtáshoz nyújtott uniós támogatást. Ha a Bizottság elfogadja a javasolt kiegészítő intézkedések egy részét vagy mindegyikét, erről értesíti a tagállamot. Ez az értesítés a 23. cikk (7) bekezdésében említett jogi kötelezettségvállalást kiegészítő jogi kötelezettségvállalásnak minősül. A tagállam tájékoztatás céljából minden elfogadott kiegészítő intézkedést belefoglal a tervébe a 24. cikk (5) bekezdése szerinti határozatokat igénylő következő módosítás alkalmával.

(8)Amennyiben a nemzeti és regionális partnerségi tervet a XV. melléklet (1) bekezdésének i) pontjában (Uniós intézkedések, természeti katasztrófák) említett uniós intézkedésekre való reagálás érdekében módosítják, a tagállam által kért és az ilyen módosításokhoz kapcsolódó intézkedések a válsághelyzet bekövetkezésének időpontjától támogathatók, és azokat „A válsághelyzetek újjáépítés, helyreállítás és reziliencia fokozása révén történő kezelésére irányuló támogatási intézkedések” célkitűzésre kell programozni. Ez a célkitűzés kiegészíti a 2. és 3. cikkben (a terv célkitűzései) meghatározott célkitűzéseket, és csak válsághelyzeteket követő válaszintézkedések programozására használható fel, beleértve azt az esetet is, amikor a forrásokat a 34. cikkel [A terv módosítása válsághelyzetekben] összhangban a nemzeti és regionális partnerségi terv keretében átprogramozzák.

(9)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 12. cikkének (4) bekezdésén túlmenően a XV. melléklet (1) bekezdésének i) és j) pontjában [Uniós intézkedések, egységes biztonsági háló] említett uniós intézkedésekre vonatkozó, a pénzügyi tárgyév végéig fel nem használt kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatokat automatikusan át kell vinni.

Az első albekezdéssel összhangban átvitt kötelezettségvállalási előirányzatok 2034-ig használhatók fel. Az első albekezdéssel összhangban átvitt kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatokat először a következő pénzügyi évben kell felhasználni.

(10)Minden év szeptember 1-jén a költségvetésben a XV. melléklet (1) bekezdésének i) pontjában említett uniós intézkedésekre előirányzott éves összeg legalább egynegyedének rendelkezésre kell állnia az adott év végéig felmerülő igények fedezésére. 

(11)Az elszámolható költségekre vonatkozóan az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 189. cikkében meghatározott kritériumokon túlmenően az e rendelet XV. mellékletének [Uniós intézkedések] g) pontjában meghatározott egyedi célkitűzés szerinti állat- és növényegészségügyi vészhelyzeti intézkedések végrehajtása során a tagállamoknál felmerült költségek a) az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 196. cikke (2) bekezdése második albekezdésének b) pontjával összhangban a vissza nem térítendő támogatás elnyerésére irányuló pályázat benyújtásának időpontja előtt elszámolhatók, b) egy állatbetegség feltételezett előfordulása vagy egy növénykárosító jelenléte időpontjától kezdve elszámolhatók, feltéve hogy ezt az előfordulást vagy jelenlétet a későbbiekben megerősítik. A vissza nem térítendő támogatás elnyerésére irányuló pályázat benyújtása előtt a Bizottságot értesíteni kell a 19. vagy a 20. cikkel, valamint az (EU) 2016/429 rendelet 23. cikke alapján elfogadott szabályokkal összhangban az állatbetegség előfordulásáról, továbbá az (EU) 2016/2031 európai parlamenti és tanácsi rendelet 9., 10. vagy 11. cikkével összhangban az uniós zárlati károsító jelenlétéről. Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 111. cikkének (2) bekezdésétől eltérve a Bizottság az ilyen vészhelyzeti intézkedésekre odaítélt vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó költségvetési kötelezettségvállalást a tagállamok által benyújtott kifizetési kérelmek értékelését követően teszi meg.

32. cikk
Az egységes biztonsági háló keretében végrehajtott állami intervenciós intézkedésekhez kapcsolódó kiadások

(1)Az Eszköz keretében uniós intézkedésként létrehozott egységes biztonsági háló alkalmazásában amennyiben nincs egységekre lebontott összeg megállapítva egy állami intervenció vonatkozásában, az érintett intézkedés finanszírozása egységes átalányösszegek alapján történik, különösen a tagállamok termékek felvásárlására fordított forrásai, a raktározásból eredő árukezelési műveletek és adott esetben – az 1308/2013/EU rendelet 11. cikkében említettek szerint – az állami intervencióra jogosult termékek feldolgozása tekintetében.

(2)A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján meghatározza az (1) bekezdésben említett összegeket. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat az 1308/2013/EU rendelet 229. cikkének (4) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárással összhangban fogadják el.

33. cikk
Az újonnan felmerülő kihívások és prioritások számára képzett puffer

(1)A 26. cikk (4) bekezdésének b) pontjában [Költségvetési puffer] említett összeget a leginkább szükséges és kellően indokolt esetben kell felhasználni, így különösen:

a)az Unió megfelelő reagálásának biztosítása előre nem látható körülmények esetén;

b)az Unió által vezetett új kezdeményezések vagy prioritások előmozdítására.

(2)A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján elfogadja az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 110. cikkében említett finanszírozási határozatokat, amelyekben meghatározza a támogatandó célkitűzéseket és intézkedéseket, valamint meghatározza az e rendelet 26. cikke (4) bekezdésének b) pontjában [Az Uniós Támogatási Eszköz végrehajtására vonatkozó általános rendelkezés] meghatározott költségvetési puffer összegét. 

(3)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 12. cikkének (4) bekezdésén túlmenően a pénzügyi tárgyév végéig fel nem használt kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatokat automatikusan át kell vinni.

Az első albekezdéssel összhangban átvitt kötelezettségvállalási előirányzatok 2033 végéig használhatók fel. Az első albekezdéssel összhangban átvitt kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatokat először a következő pénzügyi évben kell felhasználni.

34. cikk
A nemzeti és regionális partnerségi terv módosítása válsághelyzetekben

(1)A tagállamok a 24. cikkel [A terv módosítása] összhangban kérhetik a nemzeti és regionális partnerségi tervek módosítását annak érdekében, hogy támogatást nyújtsanak a XV. melléklet (1) bekezdésének i) pontjában [Természeti katasztrófák] említett intézkedésekhez hasonló jellegű intézkedésekhez, valamint válságtámogatást nyújtsanak a természeti katasztrófák által sújtott mezőgazdasági termelőknek, és támogassák a mezőgazdasági potenciál helyreállítására irányuló beruházásokat, feltéve, hogy azokat a tagállam illetékes hatósága elismerte.

A tagállam csak akkor nyújthat válságtámogatást a mezőgazdasági termelőknek, ha 

a)illetékes hatósága hivatalosan elismerte, hogy a tagállam által meghatározott természeti katasztrófa, kedvezőtlen éghajlati jelenség vagy katasztrófaesemény bekövetkezett; 

b)az (EU) 2016/2031 rendelettel összhangban valamely növénybetegség vagy károsító felszámolása vagy visszaszorítása érdekében intézkedéseket fogadtak el; 

c)az (EU) 2018/1882 bizottsági végrehajtási rendelet mellékletében felsorolt állatbetegségek megelőzése vagy felszámolása érdekében intézkedéseket fogadtak el; vagy 

d)az (EU) 2016/429 rendelet 6. cikkének (3) bekezdésével és 259. cikkével összhangban az új betegségekkel kapcsolatban intézkedéseket fogadtak el. 

(2)Amennyiben a módosítás iránti kérelem meghaladja a terv szerinti uniós pénzügyi hozzájárulás 1 %-át, a tagállam kérheti továbbá, hogy az uniós pénzügyi hozzájárulás összegének legfeljebb 2,5 %-át programozhassa a nem programozott rugalmassági összegéből a 12. cikkben [Költségvetési kötelezettségvállalások] meghatározott határokon belül az e cikk (1) bekezdésében említett intézkedésekre.

(3)Amennyiben a (2) bekezdés alapján igényelt és rendelkezésre álló összeg nem elegendő a szükségletek fedezésére, a tagállamok további támogatást kérhetnek a 26. cikkben [Az Uniós Támogatási Eszköz végrehajtására vonatkozó általános rendelkezés] említett uniós intézkedésekből, a rendelkezésre álló források függvényében.

(4)Amennyiben a (3) bekezdés alapján rendelkezésre álló összeg nem elegendő a szükségletek fedezésére, a tagállamok további támogatást kaphatnak a 26. cikk (4) bekezdésének b) pontjában [Az Uniós Támogatási Eszköz végrehajtására vonatkozó általános rendelkezés] említett „költségvetési pufferből”, a rendelkezésre álló források függvényében.

(5)A tagállamok a válsághelyzet illetékes hatóság általi elismerésének időpontjától számított négy hónapon belül kérelmet nyújtanak be, amelyben ismertetik az (1) bekezdésben és adott esetben a (2) és (3) bekezdésben említett nemzeti és regionális partnerségi terv módosításának okait, valamint a kár, a javítás és a helyreállítás szükségességét. A módosítás a következő elemeket tartalmazza:

a)a válsághelyzetből eredő károk kezelésére, a válsághelyzet elhárítására és a válsághelyzet utáni helyreállításra irányuló intézkedések leírása, azok becsült költségeivel, valamint a kapcsolódó mérföldkövekkel és célértékekkel együtt;

b)adott esetben a rugalmassági összegből és az Eszközből igényelt összegek, a kapcsolódó intézkedések becsült összköltségének erejéig, figyelembe véve az átprogramozott összegeket.

(6)A 24. cikktől [A terv módosítása] eltérve a Bizottság minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a nemzeti és regionális partnerségi terv bármely módosítását a tagállam általi benyújtástól számított 15 munkanapon belül jóváhagyja.

(7)A Bizottság a (6) bekezdésben említett tervmódosítást jóváhagyó határozatban foglaltak szerint az (5) bekezdésben említett intézkedések allokációjának legfeljebb 80 %-át kivételes előfinanszírozásként fizeti ki, a rendelkezésre álló források függvényében. Az ilyen kifizetés kiegészíti a 17. cikkben [Előfinanszírozás] előírt, a nemzeti és regionális partnerségi tervhez kapcsolódó előfinanszírozást, évenkénti elszámolás mellett.

(8)A tagállamok dönthetnek úgy, hogy az e cikkben meghatározott eljárást alkalmazzák a XV. melléklet (1) bekezdése s) pontjának l) alpontja [az Uniós Támogatási Eszközből támogatott uniós intézkedések, belügyi intézkedések] alapján nyújtott támogatásra.

(9)A (3) és (4) bekezdés nem alkalmazandó a természeti katasztrófák által érintett mezőgazdasági termelőknek nyújtott válságtámogatásra.

V. CÍM
KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA

I. FEJEZET

35. cikk
Beavatkozástípusok

(1)Az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] XX. cikkében [Támogatástípusok] felsorolt beavatkozásokkal összhangban a következő KAP-beavatkozások kerülnek meghatározásra:

a)degresszív területalapú jövedelemtámogatás;  

b)termeléstől függő jövedelemtámogatás; 

c)gyapotra vonatkozó terményspecifikus kifizetés; 

d)kifizetés hátrányos természeti adottság és egyéb területspecifikus hátrányok kezelésére;  

e)bizonyos kötelező követelményekből eredő hátrányokra nyújtott támogatás;  

f)agrár-környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedések;  

g)kistermelői támogatás;

h)kockázatkezelési eszközökhöz nyújtott támogatás; 

i)mezőgazdasági termelők és erdőtulajdonosok beruházásaihoz nyújtott támogatás;  

j)a fiatal mezőgazdasági termelők, az új mezőgazdasági termelők, a vidéki vállalkozások és az induló vállalkozások tevékenységének megkezdéséhez, valamint a mezőgazdasági kistermelők fejlesztéséhez nyújtott támogatás; 

k)helyettesítési szolgáltatások támogatása;

l)LEADER program; 

m)a tudásmegosztás és az innováció céljára nyújtott támogatás a mezőgazdaságban, az erdőgazdálkodásban és a vidéki térségekben;

n)területi és helyi együttműködési kezdeményezések;

o)a 46. cikkben említett legkülső régiókban végrehajtott beavatkozások;

p)a 42. cikkben említett kisebb égei-tengeri szigeteken végrehajtott beavatkozások;

q)az 1308/2013/EU rendelet I. címe II. részének IIa. fejezetében említett iskolaprogram;

r)az 1308/2013/EU rendelet X. címében említett egyes ágazatokban végrehajtott beavatkozásokhoz nyújtott támogatás.

(2)Az (1) bekezdés a), b), c) és g) pontjában említett beavatkozások nem alkalmazandók a IV. címben említett legkülső régiókra.

(3)Az (1) bekezdés a)–k) és r) pontjában említett beavatkozások az Alapból a 10. cikk (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontjával [Költségvetés] összhangban finanszírozandó jövedelemtámogatási beavatkozások.

Az első albekezdésben említett csökkenő területalapú jövedelemtámogatás hektáronkénti tervezett átlagos összege tagállamonként legalább 130 EUR és legfeljebb 240 EUR. A gyapot esetében a támogatásokat a 38. cikk határozza meg.

(4)A 20. cikk (4) bekezdésének [Nemzeti hozzájárulás a becsült költségekhez] való megfelelés esetén az (1) bekezdés d)–k) pontjában említett beavatkozásokhoz nyújtott minimális nemzeti hozzájárulás nem lehet kevesebb, mint az egyes beavatkozások becsült összköltségének 30 %-a. 

Az (1) bekezdés 1. pontjában említett beavatkozásokra [Mezőgazdasági termelők beruházásai] alkalmazandó maximális támogatási arány az egyes beavatkozások elszámolható összköltségének 75 %-a. A fiatal mezőgazdasági termelőket célzó, az (1) bekezdés i) pontjában említett beavatkozásokra alkalmazandó maximális támogatási arány azonban az elszámolható közkiadások 85 %-a. 

(5)Az (1) bekezdés b) pontjában említett, termeléstől függő jövedelemtámogatási beavatkozások pénzügyi allokációja a tagállam által az (1) bekezdés a), c), f) és g) pontjában említett KAP-jövedelemtámogatási beavatkozásokra vonatkozóan a tagállam által meghatározott uniós hozzájárulás legfeljebb 20 %-a lehet. Ez a százalékos arány legfeljebb 5 százalékponttal növelhető, feltéve, hogy a 20 %-ot meghaladó százalékos aránynak megfelelő összeget fehérjenövényekre, a növénytermesztést és állattenyésztést is végző mezőgazdasági termelőkre vagy a mezőgazdasági termelés beszüntetése kockázatának kitett mezőgazdasági területekre fordítják, különösen keleti határ menti régiókban, a tervekben meghatározottak szerint. E cikk alkalmazásában a keleti határrégiók azok az Oroszországi Föderációval, Belarusszal vagy Ukrajnával közös szárazföldi vagy tengeri határral rendelkező uniós NUTS II régiók, amelyek nem fedik le az érintett tagállam teljes területét. 

(6)Az 1308/2013/EU rendelet II. részének IIa. fejezetében említett iskolaprogram-beavatkozások teljes elszámolható közkiadásához való minimális nemzeti hozzájárulás az egyes beavatkozások összes elszámolható közkiadásának 30 %-a.

A tagállamok az első albekezdésben említett beavatkozások költségeihez nyújtott uniós pénzügyi támogatás és nemzeti hozzájárulás mellett kiegészítő nemzeti finanszírozást is nyújthatnak.

Az 1308/2013/EU rendelet 29. cikkében említett figyelemfelkeltő beavatkozásokhoz a nemzeti és regionális partnerségi tervben meghatározott uniós pénzügyi támogatás összege nem haladhatja meg az első albekezdésben említett iskolaprogram-beavatkozásokra vonatkozóan a nemzeti és regionális partnerségi tervben meghatározott uniós pénzügyi támogatás és nemzeti hozzájárulás teljes összegének 15 %-át.

A szabad cukrot tartalmazó vagy 4 %-ot meghaladó zsírtartalmú termékek biztosításához és forgalmazásához a nemzeti és regionális partnerségi tervben meghatározott uniós pénzügyi támogatás összege nem haladhatja meg az első albekezdésben említett beavatkozásokra vonatkozóan a nemzeti és regionális partnerségi tervben meghatározott uniós pénzügyi támogatás és nemzeti hozzájárulás teljes összegének 10 %-át.

(7)Az iskolaprogram nem érinti az uniós jogszabályokkal összeegyeztethető külön nemzeti iskolaprogramokat. Az uniós finanszírozást fel lehet használni az olyan meglévő nemzeti iskolaprogramok vagy iskolai elosztási programok hatályának bővítésére vagy eredményességének növelésére, amelyek keretében oktatási intézményekben gyümölcsöt, zöldséget és tejet bocsátanak rendelkezésre, de nem használható fel ezen meglévő nemzeti programokhoz nyújtott finanszírozás kiváltására, kivéve a gyermekek részére az oktatási intézményekben történő ingyenes ételosztás esetében.

(8)A 20. cikk (4) bekezdésének [Nemzeti hozzájárulás a becsült költségekhez] való megfelelésre is figyelemmel, az 1308/2013/EU rendelet I. címe II. részének IIa. fejezetében említett egyes ágazatokban végrehajtott beavatkozások támogatható közkiadásokhoz való minimális nemzeti hozzájárulása az egyes beavatkozások elszámolható közkiadásainak 30 %-a.

Az e beavatkozásokra alkalmazandó maximális támogatási arány az egyes beavatkozások elszámolható összköltségének 75 %-a.

Az első és a második albekezdéstől eltérve a termelői szervezetektől, a termelői szervezetek társulásaitól vagy az azonosított termelői csoportoktól eltérő kedvezményezettek által a méhészeti ágazatban végrehajtott beavatkozások támogatható közkiadásokhoz való minimális nemzeti hozzájárulásának legalább el kell érnie az e beavatkozásokhoz nyújtott uniós pénzügyi támogatást.

A második albekezdéstől eltérve a tagállamok dönthetnek úgy, hogy a generációs megújuláshoz, a kutatáshoz és innovációhoz, a kockázatkezeléshez, illetve a környezethez és az éghajlathoz kapcsolódó beavatkozások, valamint az operatív programokat első alkalommal végrehajtó termelői szervezetek esetében az egyes beavatkozások teljes elszámolható költségének legfeljebb 95 %-ára növelik a maximális támogatási arányt.

A második albekezdéstől eltérve a tagállamok dönthetnek úgy is, hogy ellentételezést nyújtanak a termelőknek az 1308/2013/EU rendelet 31. cikkének n) pontjában említett beavatkozások végrehajtása miatti bevételkiesésért azáltal, hogy a vonatkozó veszteség legfeljebb 100 %-át fedezik egy legfeljebb hároméves időszakra.

A második albekezdéstől eltérve a tagállamok dönthetnek úgy, hogy a forgalomból ingyenes szétosztás céljából kivont termékekkel kapcsolatos intervenciók esetében a maximális támogatási arányt 100 %-ra emelik azon forgalomból történő kivonások esetében, amelyek nem haladják meg a termelői szervezet által forgalmazott termékek mennyiségének 5 %-át. A termelés mennyiségét azon termékek teljes mennyiségének átlagaként kell kiszámítani, amelyek tekintetében a termelői szervezetet elismerték, és amelyeket a termelői szervezet az előző három évben forgalmazott. A tagállamok biztosítják, hogy a forgalomból történő kivonásért nyújtott kompenzáció ne haladja meg a kivont termékek piaci árát.

(9)A 20. cikk (4) bekezdésének való megfelelésre is figyelemmel, az 1308/2013/EU rendelet 31. cikkében említett egyes ágazatokban beavatkozásokat végrehajtó elismert termelői szervezeteknek, termelői szervezetek társulásainak vagy azonosított termelői csoportoknak nyújtandó uniós pénzügyi támogatás a következőkre korlátozódik:

a)az adott termelői szervezet által forgalmazott termékek értékének 4,1 %-a;

b)a termelői szervezetek adott társulása által forgalmazott termékek értékének 4,5 %-a;

c)az adott transznacionális termelői szervezet vagy termelőiszervezet-társulás által forgalmazott termékek értékének 5 %-a.

Ezek a határértékek 0,5 százalékponttal növelhetők, ha az operatív program egy vagy több, a generációs megújuláshoz, a kutatáshoz és innovációhoz, a kockázatkezeléshez vagy a környezethez és az éghajlathoz kapcsolódó beavatkozást tartalmaz, feltéve, hogy az első albekezdés a), b) vagy c) pontjában meghatározott vonatkozó százalékos arányt meghaladó összeget kizárólag az e beavatkozások végrehajtásához kapcsolódó kiadások finanszírozására használják fel.

A tagállamok nemzeti és regionális partnerségi terveikben szabályokat állapítanak meg a bor melléktermékeinek lepárlásához nyújtott támogatás kiszámítására vonatkozóan, méltányos ellentételezést biztosítva mind a lepárlók, mind a bortermelők számára.

Amennyiben a tagállamok a nemzeti és regionális partnerségi tervükben megállapítják, hogy az 1308/2013/EU rendelet 32. cikkének (3) bekezdésében említett jogalanyok az említett rendelet 31. cikkében említett bizonyos ágazatokban végrehajtott beavatkozások kedvezményezettjei lehetnek, a tagállamok a beavatkozás végrehajtásához nyújtott támogatáson felül a 74. cikkel [Együttműködés] összhangban is támogatást nyújtanak termelői szervezetek létrehozásához.

Az 1308/2013/EU rendelet 31. cikkében említett egyes ágazatokban végrehajtott egyes beavatkozásokhoz nyújtott uniós pénzügyi támogatás és nemzeti hozzájárulás együttesen nem haladhatja meg a beavatkozás tényleges költségeinek 100 %-át.

(10)Az (1) bekezdésben említett beavatkozásokhoz csak az e címben meghatározott feltételek mellett nyújtható támogatás. Az (EU) 2021/2115 rendelet V. mellékletében meghatározott, a 2027. igénylési évre vonatkozó bármely összeget, valamint az (EU) 2021/215 rendelet 42. cikkében említett beavatkozástípusokhoz kapcsolódó igényléseket, a 228/2013/EU és a 229/2013/EU rendelettel kapcsolatos igényléseket a 2028-as pénzügyi évre vonatkozó költségvetési kötelezettségvállalások részének kell tekinteni a 14. cikk (1) bekezdésének a) pontjában meghatározottak szerint.

E rendelet 23. cikkének (7) bekezdésétől eltérve az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 110. cikke szerinti finanszírozási határozat az első albekezdésben említett összegre vonatkozóan is elfogadható, és az összeg az e rendelet 23. cikkének (6) bekezdésében említett végrehajtási határozat elfogadása előtt leköthető és kifizethető.

(11)A közös halászati politika intézkedései közé tartoznak a következők:

a)a fenntartható halászat és a vízi biológiai erőforrások helyreállításának és védelmének támogatása, a halászat és az akvakultúra energetikai átállása, valamint a biztonságot javító intézkedések;

b)a szelektívebb halászati tevékenységekre, valamint a vízi biológiai sokféleség és ökoszisztémák megőrzésére, védelmére és helyreállítására irányuló innováció támogatása;

c)a közös piacszervezés támogatása;

d)a halászok és az akvakultúra-termelők támogatása a halászati és akvakultúra-ágazat gazdasági szereplőinek az elmaradt jövedelmükért vagy többletköltségeikért nyújtott kompenzációhoz, valamint az 1379/2013/EU rendelet II. mellékletében felsorolt halászati termékeket tároló elismert termelői szervezeteknek és termelői szervezetek társulásainak nyújtott kompenzációhoz, feltéve, hogy e termékeket az említett rendelet 30. és 31. cikkével összhangban tárolják.

(12)A 35. cikk (1) bekezdésének a)–h) és j), k) és r) pontjában, valamint (11) bekezdésében említett KAP-beavatkozásokhoz nyújtott támogatásra kifizetendő összegek meghatározásakor a kifizetési értékeket a reformokra elkülönített összegek nélkül kell kiszámítani.

36. cikk
A KAP-beavatkozásokra vonatkozó egyedi követelmények

(1)A tagállamok tervükben minden egyes beavatkozás esetében előírják a következőket:

a)az alapjául szolgáló beavatkozás típusa, a területi hatály és a beavatkozás által megcélzott terület típusa; 

b)adott esetben az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 4. cikkével összhangban a beavatkozás által megcélzott ágazatok, a mezőgazdasági termelők csoportja vagy a beavatkozás, a KAP környezetvédelmi és éghajlat-politikai prioritási területe keretében megcélzott egyéb kedvezményezettek; 

c)a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás 2. mellékletében szereplő vonatkozó kritériumok magyarázata a 40. cikkben [A WTO belső támogatásra vonatkozó szabályai] és a XVII. mellékletben [WTO-melléklet] említettek szerint;

d)a beavatkozás kialakításának leírása, beleértve a támogathatósági feltételeket, valamint az XX [KAP] rendelet 10. cikkében említett agrár-környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedéseket;

e)a beavatkozás által érintett gazdálkodási módszerek leírása a Közös Kutatóközpont (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 3. cikkének (5) bekezdése szerinti, gazdálkodási módszerekre vonatkozó osztályozása alapján;

f)az 1308/2013/EU rendelet II. része I. címének IIa. fejezetében említett, bizonyos ágazatokban végrehajtott beavatkozások tekintetében a kiválasztott ágazatok megcélzásának indokolása, valamint az egyéb KAP-beavatkozásokkal és adott esetben a tervben meghatározott egyéb intézkedésekkel való kiegészítő jelleg. 

(2)A tagállamok az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 10. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett átmeneti intézkedésekhez nyújtott támogatás összegét az átállási tervekben meghatározott költségbecslések alapján határozzák meg. A támogatás összege mezőgazdasági termelőnként a terv adott programozási időszakában nem haladhatja meg a [200 000 EUR-t]. 

(3)Amennyiben az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 13. cikke alapján valamely beruházási művelethez nyújtott, közpénzből nyújtott támogatás összege nem haladja meg a 100 000 EUR-t, és nem tartozik a közbeszerzési szabályok hatálya alá, a támogatást egységköltség-alapú térítés, egyösszegű átalányok vagy százalékos átalányok formájában kell nyújtani. 

37. cikk
A mezőgazdasági erőforrások monitorozása

Az Alap a mezőgazdasági erőforrások monitorozására használt távérzékelési alkalmazásokon keresztül támogathatja a Bizottság által hozott intézkedéseket, amelyek célja, hogy eszközöket biztosítsanak a Bizottság számára a következőkhöz: 

a)az uniós mezőgazdasági piacok globális összefüggésekkel összhangban történő irányítása; 

b)a mezőgazdasági földterületek – köztük az agrár-erdészeti területek – használatának és a használat megváltozásának agroökonómiai, illetve agrár-környezetvédelmi és éghajlati szempontú megfigyelésének, valamint talaj, a növénykultúrák, a víz, a biológiai sokféleség és a mezőgazdasági tájak és mezőgazdasági földterület állapota megfigyelésének biztosítása, és ezáltal – különösen a terméshozamra, a mezőgazdasági termelésre és a rendkívüli körülményekhez társítható mezőgazdasági hatásokra vonatkozó – tervezet készítése, továbbá a mezőgazdasági rendszerek rezilienciájának és az ENSZ releváns fenntartható fejlődési céljai megvalósítása terén elért eredmények értékelésének lehetővé tétele; 

c)a b) pontban említett tervezetekhez való hozzáférés megosztása nemzetközi fórumokon, például az ENSZ szervezetei által koordinált kezdeményezések keretében – ilyen többek között az üvegházhatású gázok kibocsátási jegyzékeinek az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének égisze alatti létrehozása is –, vagy más nemzetközi ügynökségek által koordinált kezdeményezések keretében; 

d)hozzájárulás a világpiacok átláthatóságának növelését célzó egyedi intézkedésekhez, figyelembe véve az Unió célkitűzéseit és kötelezettségvállalásait; 

e)az agrometeorológiai rendszer technológiai nyomon követésének a biztosítása. 

38. cikk
A természeti katasztrófákat, kedvezőtlen éghajlati jelenségeket vagy katasztrófaeseményeket követően a mezőgazdasági termelők részére nyújtott válságtámogatás

(1)A tagállamok válságtámogatást nyújthatnak a természeti katasztrófák, kedvezőtlen éghajlati jelenségek vagy katasztrófaesemények által érintett mezőgazdasági termelők számára. E kifizetések célja ezen mezőgazdasági termelők mezőgazdasági tevékenysége folytonosságának biztosítása, és az e cikkben foglalt és a tagállamok által részletesebben meghatározott feltételek hatálya alá tartozik.   

(2)Az e cikk szerinti támogatás feltétele, hogy a tagállam illetékes hatósága hivatalosan elismerje, hogy a tagállam által meghatározott természeti katasztrófa, kedvezőtlen éghajlati jelenség vagy katasztrófaesemény bekövetkezett, és hogy ezek az események vagy az (EU) 2016/2031 rendelettel összhangban valamely növénybetegség vagy károsító felszámolása vagy visszaszorítása érdekében elfogadott intézkedések, az (EU) 2018/1882 bizottsági végrehajtási rendelet mellékletében felsorolt állatbetegségek megelőzésére vagy felszámolására elfogadott intézkedések, vagy az (EU) 2016/429 rendelet 6. cikkének (3) bekezdésével és 259. cikkével összhangban az új betegségekkel kapcsolatban elfogadott intézkedések közvetlenül olyan károkat okoztak, amelyek nyomán a mezőgazdasági termelő által a megelőző három évben elért, illetve a megelőző ötéves időszaknak a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlaga alapján kiszámított átlagos éves termelés legalább 30 %-a megsemmisült.     

(3)A veszteségeket vagy a mezőgazdasági üzem szintjén, vagy a mezőgazdasági üzemnek az érintett ágazatban folytatott tevékenysége szintjén, vagy az érintett konkrét terület vonatkozásában kell kiszámítani.  

(4)A tagállamok megállapítják a termeléskiesés kompenzálására alkalmazandó támogatási mértéket. Ezeknek az arányoknak magasabbnak kell lenniük azon mezőgazdasági termelők esetében, akik a mezőgazdasági üzem szintjén is hajtanak végre beavatkozásokat vagy egyéb megelőző intézkedéseket a támogatott termelési és jövedelemkockázatok csökkentése érdekében. A termeléskiesés kiszámításához indexek használhatók.   

(5)Az e cikk szerinti támogatás nyújtásakor a tagállamok biztosítják, hogy elkerüljék az e támogatás más nemzeti vagy uniós támogatási eszközökkel vagy magánbiztosítási rendszerekkel való kombinálásából eredő túlkompenzációt.  

39. cikk
Gyapotra vonatkozó terményspecifikus kifizetés

(1)Bulgária, Görögország, Spanyolország és Portugália gyapotra vonatkozó terményspecifikus kifizetést nyújt az 5201 00 KN-kód alá tartozó gyapottermelőknek. Ezek a tagállamok egyedi követelményeket állapítanak meg a termelési hatékonyság és a termékminőség minimális szintjének biztosítására.   

(2)Az (1) bekezdésben említett tagállamok biztosítják, hogy a támogatott gyapottermelés ne rójon túlzott terhet a természeti erőforrásokra, például a vízre és a talajra. E célból, illetve egyéb környezetvédelmi vagy társadalmi-gazdasági okokból az említett tagállamok kizárólag meghatározott gyapotfajtákra, meghatározott régiókban vagy meghatározott gazdálkodási típusokra nyújthatnak támogatást, vagy agronómiai módszerekkel kapcsolatos követelményeket állapíthatnak meg.   

(3)A gyapotra vonatkozó terményspecifikus kifizetés a gyapottal bevetett támogatható terület hektárszáma után nyújtandó.  

(4)A következő nemzeti bázisterületek kerülnek meghatározásra:   

a)Bulgária: 3 342 ha;   

b)Görögország: 250 000 ha;   

c)Spanyolország: 48 000 ha;   

d)Portugália: 360 ha.   

(5)A következő rögzített terméshozamok kerülnek megállapításra a bázisidőszakban:   

a)Bulgária: 1,2 t/ha;  

b)Görögország: 3,2 t/ha;   

c)Spanyolország: 3,5 t/ha;   

d)Portugália: 2,2 t/ha.   

(6)A gyapotra vonatkozó terményspecifikus kifizetés esetében a támogatható területre nyújtott támogatás hektáronkénti összegét a (2) bekezdésben rögzített terméshozamok és a következő referenciaösszegek szorzataként kell kiszámítani:   

a)Bulgária: 636,13 EUR;

b)Görögország: 229,37 EUR;  

c)Spanyolország: 354,73 EUR;   

d)Portugália: 223,32 EUR.  

(7)Ha egy adott tagállamban a gyapottal borított támogatható terület egy adott évben nem haladja meg az (1) bekezdésben meghatározott bázisterületet, a (3) bekezdésben említett hektáronkénti összeg a nemzeti bázisterületnek a tényleges támogatható területtel való elosztásával kapott együttható és 25 % közül a kisebbel növelhető.   

(8)Ha a támogatható terület meghaladja a bázisterületet, a hektáronkénti összeget a bázisterület túllépésével arányosan csökkenteni kell.   

(9)E cikk alkalmazásában „elismert szakmaközi szervezet”: gyapottermelőkből és legalább egy gyapottisztítóból álló és általa alapított jogalany. E szervezetek hatékony és tartós fellépést biztosítanak azzal a céllal, hogy a kínálatot koncentrálják és a termelést a piaci követelményekhez igazítsák.    

(10)A gyapottisztító letelepedési helye szerinti tagállam elismeri azokat a szakmaközi szervezeteket, amelyek megfelelnek a (1) bekezdésben meghatározott kritériumoknak.   

(11)Az elismert szakmaközi szervezetekben tagsággal rendelkező mezőgazdasági termelők esetében a gyapotra vonatkozó terményspecifikus kifizetés összegét a (4) bekezdésben meghatározott nemzeti bázisterületen található támogatható hektárok tekintetében hektáronként 2 EUR-val meg kell emelni. E célból a tagállamok egyedi követelményeket állapíthatnak meg az ilyen szakmaközi szervezetek tagjaira vonatkozóan.  

II. FEJEZET
Nemzetközi kötelezettségek

40. cikk
A WTO belső támogatásra vonatkozó szabályai

(1)A tagállamok az e rendelet XVII. mellékletében [WTO-melléklet] felsorolt beavatkozástípusok alapján oly módon alakítják ki a KAP jövedelemtámogatási beavatkozásait – a 4. cikkben foglalt fogalommeghatározásokat és feltételeket is beleértve –, hogy azok teljesítsék a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás 2. melléklete szerinti kritériumokat. 

(2)A 35. cikk (1) bekezdésének a), d), g), o) és p) pontjában említett támogatás az e rendelet XVII. mellékletében [WTO-melléklet] feltüntetett, a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás 2. mellékletének bekezdéseiben foglalt kritériumok alapján támogatható. Egyéb beavatkozások esetében a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás 2. mellékletének az e rendelet XVII. mellékletében [WTO-melléklet] feltüntetett adott bekezdései csak indikatív jellegűek, és az említett beavatkozások a szóban forgó bekezdések helyett a mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás 2. mellékletében foglalt egyéb bekezdésnek is megfelelhetnek, amennyiben mindezt a nemzeti és regionális partnerségi terv feltünteti és kifejti. 

41. cikk
Az olajos magvakról szóló egyetértési megállapodás végrehajtása

(1)Amennyiben a tagállamok az Európai Gazdasági Közösség és az Amerikai Egyesült Államok között a GATT keretében létrejött, az olajos magvakról szóló egyetértési megállapodás melléklete szempontjából releváns területalapú beavatkozásokat írnak elő, az érintett tagállamok terveiben szereplő tervezett kimenetek alapján megállapított teljes támogatási terület nem haladhatja meg az Unió egészére vonatkozó maximális támogatási területet.

(2)Minden olyan tagállam, amely az e cikk (1) bekezdésében említett támogatást szándékozik nyújtani, a nemzeti és regionális partnerségi tervben feltünteti a megfelelő tervezett kimeneteket hektárban kifejezve.

(3)Amennyiben a tagállamok által a nemzeti és regionális partnerségi terveikben javasolt valamennyi tervezett kimenet meghaladja az e cikk (1) bekezdésében említett, az Unió egészére vonatkozó maximális támogatási területet, a Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyekben meghatározza az egyes tagállamok indikatív támogatási referenciaterületét, amelyet az egyes tagállamoknak a tervre irányuló javaslat benyújtását megelőző öt év átlagos uniós termőterületéből való részesedése alapján számítanak ki. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 88. cikkben említett vizsgálóbizottsági eljárás [bizottsági eljárás] keretében kell elfogadni.

(4)A Bizottság tájékoztatja az egyes tagállamokat a csökkentési együtthatóról. A tagállamok a csökkentési együtthatóknak megfelelően kiigazítják a nemzeti és regionális partnerségi tervükben javasolt tervezett kimeneteket. 

(5)Ha egy tagállam növelni kívánja a Bizottság által jóváhagyott nemzeti és regionális partnerségi tervben meghatározott, az (1) bekezdésben említett tervezett kimeneteket, erről a nemzeti és regionális partnerségi terv módosítására irányuló kérelem útján értesíti a Bizottságot.

(6)Amennyiben az (1) bekezdésben említett, az Unió egészére vonatkozó maximális támogatott terület túllépésének elkerülése érdekében szükséges, a Bizottság csökkentési együtthatókat határoz meg vagy felülvizsgálja a meglévő csökkentési együtthatókat minden olyan tagállam esetében, amely túllépte a nemzeti és regionális partnerségi tervében foglalt támogatási referenciaterületét.

A Bizottság végrehajtási határozat útján megállapítja vagy felülvizsgálja az első albekezdésben említett csökkentési együtthatókat.

(7)A tagállamok az (1) bekezdésben említett területalapú beavatkozások köréből kizárják az étkezési napraforgómag termesztését.

III. FEJEZET
A kisebb égei-tengeri szigetek támogatása 

 42. cikk
Hatály és közös követelmények

(1)Ez a fejezet egyedi mezőgazdasági beavatkozástípusokat határoz meg abból a célból, hogy orvosolja a kisebb égei-tengeri szigetek szigetjellegéből, kis területéből és a piacoktól való távolságából adódó nehézségeket. 

(2)E rendelet alkalmazásában Kréta és Evia kivételével minden égei-tengeri sziget kisebb égei-tengeri szigetnek minősül. 

(3)A 3. cikk d) pontjában meghatározott egyedi célkitűzésekhez való hozzájárulás mellett az (1) bekezdésben említett beavatkozásoknak a következő célkitűzésekhez is hozzá kell járulniuk: 

a)a kisebb égei-tengeri szigetek ellátásának biztosítása az emberi fogyasztás vagy a feldolgozás szempontjából, valamint mezőgazdasági input anyagként alapvető fontosságú termékekkel, mérsékelve a rendkívül távoli elhelyezkedésből vagy szigetjellegéből fakadó többletköltségeket a helyi termelés és annak növekedése sérelme nélkül; 

b)a mezőgazdasági tevékenységek hosszú távú jövőjének és fejlesztésének biztosítása a kisebb égei-tengeri szigeteken, beleértve a helyi termények és termékek termelését, feldolgozását és értékesítését, különös tekintettel az élelmezésbiztonságra és az önellátásra, valamint a versenyképesség fenntartására és megerősítésére. 

(4)Görögország a kisebb égei-tengeri szigeteken végrehajthatja a 35. cikk (1) bekezdésében említett beavatkozásokat, kivéve az említett cikk [Beavatkozástípusok] első bekezdésének o) pontjában [Legkülső régiók] említett beavatkozásokat. 

(5)Az (EU) …/… rendelet [KAP-rendelet] 3. cikkében említett felelősségteljes gazdaságvezetés alkalmazandó a 44. cikkben [Helyi mezőgazdasági termékek támogatása] említett helyi mezőgazdasági termékekre vonatkozó támogatásban részesülő kedvezményezettekre. 

(6)A 44. cikkben [Helyi mezőgazdasági termékek támogatása] említett helyi mezőgazdasági termékekre vonatkozó támogatás kedvezményezettje azonban, aki 3 000 EUR-t meg nem haladó éves támogatásban részesül, mentesül az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] XI. mellékletének A. és C. részében említett felelősségteljes gazdaságvezetési követelmények alól. 

43. cikk
Egyedi ellátási szabályok

(1)Az egyedi ellátási szabályokat azon mezőgazdasági termékek tekintetében kell bevezetni, amelyeket az EUMSZ I. mellékletében felsorol, és amelyek a kisebb égei-tengeri szigeteken az emberi fogyasztás vagy más termékek előállítása tekintetében, illetve mezőgazdasági inputanyagként alapvető fontosságúak. 

(2)Görögország úgy számszerűsíti a kisebb égei-tengeri szigetek éves ellátási szükségleteit, hogy a tervében az általa legmegfelelőbbnek ítélt földrajzi szinten meghatározza az EUMSZ I. mellékletében felsorolt termékek közül az egyes mezőgazdasági termékek maximális mennyiségét. 

(3)Az első albekezdésben említett mezőgazdasági termékek maximális mennyisége magában foglalja e termékeknek a helyi piacra, az Unió többi részébe történő szállításra vagy a regionális kereskedelem részeként vagy a hagyományos kereskedelmi forgalom keretében harmadik országokba irányuló exportra szánt termékeket csomagoló és feldolgozó vállalkozások által igényelt mennyiségét is. Az első albekezdésben említett termékek maximális mennyiségét különösen e termékeknek az előző programozási időszak előzetes ellátási mérlegtervében megállapított mennyiségeinek figyelembevételével kell megállapítani. 

(4)Támogatást kell nyújtani a kisebb égei-tengeri szigetek uniós termékekkel való ellátásához az ár és a minőség tekintetében a (2) bekezdéssel összhangban meghatározott különleges ellátási követelmények biztosítása érdekében, fenntartva ugyanakkor az Unió részesedését az említett termékekkel való ellátásban. 

(5)Nem nyújtható támogatás az olyan termékekkel való ellátásra, amelyek egy másik kisebb égei-tengeri szigeten az egyedi ellátási szabályok által biztosított kedvezményben már részesültek. 

(6)Csak a megbízható és kifogástalan piaci minőségű termékek támogathatók az egyedi ellátási szabályok keretében.

(7)Az egyedi ellátási szabályok végrehajtása során Görögország figyelembe veszi különösen annak szükségességét, hogy a meglévő helyi termelést ne destabilizálják és ne akadályozzák annak fejlesztését; figyelembe veszi továbbá az (5) bekezdésben meghatározott követelményt. 

44. cikk
Helyi mezőgazdasági termékek támogatása

(1)Görögország támogatást nyújt a nyers és feldolgozott mezőgazdasági termékeknek a kisebb égei-tengeri szigeteken végzett termeléséhez, feldolgozásához, forgalmazásához és szállításához. 

(2)Görögország úgy alakítja ki a beavatkozásokat, hogy biztosítsa a kisebb égei-tengeri szigeteken a helyi mezőgazdasági termelés folytonosságát és fejlesztését. 

(3)Görögország gondoskodik a kifizetések méltányos elosztásáról. Görögország egy adott naptári évben maximálhatja a kedvezményezettnek nyújtandó támogatás összegét, vagy fokozatosan csökkentett kifizetéseket alkalmazhat. 

(4)Görögország támogatást nyújthat a termékeknek az előállításuk szerinti régión kívüli forgalmazásához. Ez a támogatás nem haladhatja meg az adott naptári évben a rendeltetési zónába szállított, forgalomba hozott termékek értékének 10 %-át. 

(5)A terv 24. cikk szerinti módosítása [tervmódosítás] esetén a rendkívüli természeti katasztrófa vagy súlyos meteorológiai esemény által érintett kedvezményezettek továbbra is részesülhetnek az (1) bekezdésben előírt, a termelést, a feldolgozást vagy a forgalmazást támogató intézkedések formájában nyújtott támogatásban, függetlenül attól, hogy a helyreállítási időszak során milyen szintű tevékenységet folytatnak, feltéve, hogy hivatalosan kötelezettséget vállalnak mezőgazdasági termelési kapacitásuk helyreállítására. 

45. cikk
Ellenőrzések és szankciók

(1)Az egyedi ellátási szabályokra vonatkozóan Görögország adminisztratív, fizikai és helyszíni ellenőrzések formájában ellenőrzéseket hajt végre.

(2)A mezőgazdasági termékek behozatalával, beléptetésével, exportjával és szállításával kapcsolatos adminisztratív ellenőrzések teljes körűek, és az alátámasztó dokumentumokkal való keresztellenőrzéseket tartalmaznak. Az érintett kisebb égei-tengeri szigeteken a mezőgazdasági termékek behozatala vagy beléptetése tekintetében végzett fizikai ellenőrzéseket az engedélyek és tanúsítványok legalább 5 %-ának megfelelő reprezentatív mintán kell elvégezni.

(3)A helyi termelést támogató intézkedések esetében Görögország adminisztratív és helyszíni ellenőrzések útján ellenőrzéseket végez.

(4)Az adminisztratív ellenőrzések teljes körűek, és többek között az integrált igazgatásból és ellenőrzésből származó adatokkal való keresztellenőrzéseket tartalmaznak.

(5)Az egyedi ellátási szabályok és a helyi termelés támogatása esetében a pályázókat az illetékes hatóság kockázatelemzés és a benyújtott támogatási kérelmek reprezentativitása alapján választja ki helyszíni ellenőrzésre; az illetékes hatóságok minden egyes intézkedés esetében a támogatási kérelmek legalább 5 %-át tartalmazó mintán helyszíni ellenőrzést végeznek. A mintának egyúttal az egyes intézkedésekre nyújtott támogatás által érintett összegek legalább 5 %-át is le kell fednie.

Görögország minden megfelelő esetben igénybe veszi a 70. cikkben előírt integrált igazgatási és kontrollrendszert.

Minden helyszíni ellenőrzésről vizsgálati jelentés készül, amely tartalmazza az elvégzett ellenőrzések részleteit.

VI. CÍM
LEGKÜLSŐ RÉGIÓK

46. cikk
Legkülső régiók

(1)Az érintett tagállamok tervük részeként intézkedéseket dolgoznak ki az Unió legkülső régióinak az EUMSZ 349. cikkében elismert, fejlődésüket súlyosan korlátozó állandó és strukturális korlátainak kezelésére. Az intézkedések külön fejezetben hajthatók végre. Az intézkedések a következő célkitűzésekre irányulnak:

a)olyan sajátos szükségleteik kielégítése és kihívásaik kezelése, mint az élelmezésbiztonság, a lakhatás, a fenntartható közlekedés, a víz- és hulladékgazdálkodás, az energia, a foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás (különösen a fiatalok számára), a dekarbonizáció, a körforgásos jelleg, az oktatás és készségek, a társadalmi befogadás, a migráció, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és az ahhoz való alkalmazkodás, a környezetvédelem, a kék gazdaság, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, az energia, a fenntartható közlekedés és a digitális konnektivitás, valamint a gazdasági fejlődés, beleértve a fenntartható és diverzifikált kék gazdaságot is;

b)az emberi fogyasztás vagy a feldolgozás szempontjából, valamint mezőgazdasági inputanyagként alapvető fontosságú termékekkel való ellátás biztosítása, mérsékelve a rendkívül távoli elhelyezkedésből vagy szigetjellegéből fakadó többletköltségeket a helyi termelés és annak növekedése sérelme nélkül;

c)a mezőgazdaság, a halászat és az akvakultúra hosszú távú jövőjének biztosítása és fejlesztése, beleértve a helyi termények és termékek termelését, feldolgozását, forgalmazását és értékesítését, valamint az élelmiszer-termelés diverzifikálását, különös tekintettel az élelmezésbiztonságra és az önellátásra, valamint a versenyképesség fenntartására és megerősítésére.

(2)Emellett a fejezetek [a költségvetésről szóló 10. cikkben meghatározott forrásokból finanszírozott] más beavatkozásokat, többek között kompenzációt is tartalmaznak az alábbiakhoz kapcsolódóan:

a)a 47. cikkben említett egyedi ellátási szabályok;

b)a 48. cikkben említett helyi mezőgazdasági termelés és feldolgozás segítésére nyújtott egyedi támogatás;

c)egyenlő versenyfeltételek előmozdítása a legkülső régiókból származó halászati és akvakultúra-termékek esetében;

d) a 48. cikkben említett helyi halászati és akvakultúrás termelés és feldolgozás, valamint piaci értékesítés segítésére nyújtott egyedi támogatás;

e) egyedi támogatás a gazdasági, társadalmi és területi fejlődéshez, különösen a dekarbonizált közlekedés, a tiszta energia és a digitális konnektivitás fokozása érdekében, a távoli fekvésükhöz kapcsolódó többletköltségek ellensúlyozása, valamint a kontinentális Európával egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében, előmozdítva biztonságukat és rezilienciájukat;

f)egyedi támogatás a foglalkoztatáshoz és a munkavállalói mobilitáshoz, az oktatáshoz, a készségekhez és a társadalmi befogadáshoz való hozzáférés javításához a távoli fekvésükhöz kapcsolódó többletköltségek ellensúlyozása, valamint a kontinentális Európával egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében, előmozdítva biztonságukat és rezilienciájukat;

g)a halászati és akvakultúra-ágazatnak nyújtott strukturális támogatás, a halászati ágazatot és az akvakultúra-ágazatot terhelő többletköltségek ellentételezése (a számítás módszertanával együtt), valamint a fenntartható kék gazdaságba történő, a part menti területek fenntartható fejlődéséhez szükséges egyéb beruházások.

47. cikk
Egyedi ellátási szabályok

(1)Az egyedi ellátási szabályok azon termékek tekintetében vezethetők be, amelyeket az EUMSZ I. mellékletében felsorol, és amelyek a legkülső régiókban az emberi fogyasztás vagy más termékek előállítása tekintetében, illetve mezőgazdasági inputanyagként alapvető fontosságúak. 

(2)Az érintett tagállam úgy számszerűsíti az egyes legkülső régiók éves ellátási szükségleteit, hogy az általa legmegfelelőbbnek ítélt földrajzi szinten meghatározza az EUMSZ I. mellékletében felsorolt egyes mezőgazdasági termékek maximális mennyiségét.

A termékek maximális mennyisége magában foglalja e termékeknek a helyi piacra, az Unió többi részébe történő szállításra vagy a regionális kereskedelem részeként vagy a hagyományos kereskedelmi forgalom keretében harmadik országokba irányuló exportra szánt termékeket csomagoló és feldolgozó vállalkozások által igényelt mennyiségét is. A termékek maximális mennyiségét különösen e termékeknek az előző programozási időszak előzetes ellátási mérlegtervében megállapított mennyiségeinek figyelembevételével kell megállapítani.

Külön előzetes ellátási mérleg készíthető az olyan termékek csomagolásával és feldolgozásával foglalkozó vállalkozások igényeiről, amelyeket a helyi piacra szánnak, az Unió egyéb részeibe szállítanak, vagy harmadik országba történő kivitelüket a regionális kereskedelem keretében vagy a hagyományos kereskedelmi forgalom keretében végzik. 

(3)Az egyedi ellátási szabályok hatálya alá tartozó termékeknek a (2) bekezdéssel összhangban a nemzeti és regionális partnerségi tervekben meghatározott maximális mennyiségen belüli, harmadik országokból a legkülső régiókba irányuló közvetlen behozatalára nem alkalmazhatók vámok.

Azon termékek, amelyeket az Unió vámterületére aktív feldolgozás vagy vámraktározási eljárás keretében léptettek be, e cím alkalmazásában közvetlenül harmadik országból behozott termékeknek tekintendők. 

(4)Támogatást kell nyújtani a legkülső régiók uniós termékekkel való ellátásához az ár és a minőség tekintetében a (2) bekezdéssel összhangban meghatározott különleges ellátási követelmények biztosítása érdekében, fenntartva ugyanakkor az Unió részesedését az említett termékekkel való ellátásban. 

Nem nyújtható támogatás az olyan termékekkel való ellátásra, amelyek egy másik legkülső régióban az egyedi ellátási szabályok által biztosított kedvezményben már részesültek. 

(5)Csak a megbízható és kifogástalan piaci minőségű termékek támogathatók az egyedi ellátási szabályok keretében. A harmadik országokból származó termékeknek ugyanolyan szintű garanciát kell nyújtaniuk, mint az Unió állat- és növényegészségügyi normái alapján előállítottaknak.

(6)Az egyedi ellátási szabályok végrehajtása során a tagállamok figyelembe veszi különösen annak szükségességét, hogy a meglévő helyi termelést ne destabilizálják és ne akadályozzák annak fejlesztését; figyelembe veszik továbbá az (6) bekezdésben meghatározott követelményt. 

(7)A tagállamok adminisztratív, fizikai és helyszíni ellenőrzések formájában ellenőrzéseket hajtanak végre. A termékek behozatalával, beléptetésével, exportjával és szállításával kapcsolatos adminisztratív ellenőrzések teljes körűek, és az alátámasztó dokumentumokkal való keresztellenőrzéseket tartalmaznak. Az érintett legkülső régiókban a termékek behozatala vagy beléptetése tekintetében végzett fizikai ellenőrzéseket az engedélyek és tanúsítványok legalább 5 %-ának megfelelő reprezentatív mintán kell elvégezni.

48. cikk
A helyi mezőgazdasági, halászati és akvakultúra-termékek támogatása

(1)Minden érintett tagállam minden egyes legkülső régió vonatkozásában meghatározza – az e cikk (7) bekezdésével összhangban megállapított kritériumoknak megfelelően – a gazdasági szereplőknél felmerült többletköltségek ellentételezésére jogosult mezőgazdasági, halászati és akvakultúra-termékek és mennyiségeik jegyzékét.

(2)Az (1) bekezdésben említett jegyzék legalább az alábbi elemeket tartalmazza: 

a)a tervezett beavatkozások leírása; 

b)a 35. cikk (1) bekezdése szerinti jövedelemtámogatási beavatkozásnak minősülő támogatások jegyzéke; 

c)az egyes beavatkozásokra megállapított támogatás összege, továbbá az egyes intézkedésekre előzetesen megállapított összeg a program által megfogalmazott célkitűzések közül egy vagy több elérése érdekében. 

(3)A beavatkozások a nyers és feldolgozott mezőgazdasági, halászati és akvakultúra-termékek a legkülső régiókban végzett termeléséhez, feldolgozásához, forgalmazásához és szállításához nyújtott támogatásból állhatnak.

Az (1) bekezdésben említett jegyzékek és mennyiségek összeállításakor a tagállamok figyelembe vesznek minden releváns tényezőt, különösen a legkülső régiók gazdasági szereplőinél felmerülő többletköltségeket, valamint annak szükségességét, hogy az ellentételezés összeegyeztethető legyen és összhangban álljon a közös agrárpolitika és a közös halászati politika szabályaival.

(4)A tagállamok gondoskodnak a kifizetések méltányos elosztásáról. A tagállamok egy adott naptári évben maximálhatják a kedvezményezettnek nyújtandó támogatás összegét, vagy fokozatosan csökkentett kifizetéseket alkalmazhatnak.

(5)Nem részesülhetnek ellentételezésben olyan halászati és akvakultúra-termékek, amelyeket:

a)harmadik országok hajói fogtak, az (EU) 2015/1565 tanácsi határozat (37) értelmében a Venezuela lobogója alatt közlekedő, uniós vizeken tevékenykedő halászhajók kivételével;

b)olyan uniós halászhajók fogtak, amelyeket nem egy legkülső régió valamely kikötőjében lajstromoztak;

c)harmadik országokból hoztak be.

(6)Az (5) bekezdés b) pontja nem alkalmazandó, ha az érintett legkülső régióban meglévő feldolgozóipari kapacitás meghaladja az érintett régióban biztosított nyersanyag mennyiségét.

(7)A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 86. és a 87. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el e rendelet kiegészítésére, amelyekben meghatározza az érintett régiók sajátos jellemzőiből eredő többletköltségek kiszámításának kritériumait.

VII. CÍM
A TERV IRÁNYÍTÁSA

1. FEJEZET
Tervhatóságok és feladataik

49. cikk
Tervhatóságok

(1)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 63. cikke (3) bekezdésének alkalmazásában minden tagállam kijelöl egy vagy több irányító hatóságot, egy vagy több kifizető ügynökséget és egy vagy több ellenőrző hatóságot a terv tekintetében. A kijelölt hatóságoknak teljesíteniük kell az e rendelet IV. mellékletében meghatározott, rájuk vonatkozó kulcskövetelményeket. Az e cikk alkalmazásában kijelölt valamennyi hatóság számára lehetővé kell tenni a Bizottsággal való információcserét.

(2)Amennyiben egy tagállam a 2021–2027-es programozási időszakban a kohéziós politika, a KAP vagy az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap végrehajtásáért felelős hatóságokat bízza meg a terv végrehajtásával, és a rendelkezésre álló ellenőrzési eredmények alapján a Bizottság nem kérdőjelezte meg e hatóságok hatékony működését, úgy kell tekinteni, hogy ezek a hatóságok megfelelnek a kulcskövetelményeknek. 

(3)Ha a tagállam egynél több irányító hatóságot jelöl ki, koordináló hatóságot hoz létre. Az irányító hatóság megbízható a koordináló hatóság bizonyos feladatainak ellátásával. A koordináló hatóság és az irányító hatóság közötti megállapodásokat írásban kell rögzíteni.

(4)Az irányító hatóság kijelölhet egy vagy több közreműködő szervezetet bizonyos feladatok saját felelősségük mellett történő elvégzésére. Az irányító hatóságok és a közreműködő szervezetek közötti megállapodásokat írásban kell rögzíteni. A közreműködő szervezetekhez telepített feladatok nem ruházhatók át más szervezetekre.

(5)Az ellenőrző hatóság az ellenőrzött alanyoktól funkcionálisan független közigazgatási szerv. Az ellenőrzést az ellenőrző hatóság felelősségi körében ellenőrző hatóságtól eltérő közjogi vagy magánjogi szerv is elvégezheti. Amennyiben a tagállam egynél több ellenőrző hatóságot jelöl ki, koordinációs intézkedéseket hoz létre az 53. cikkben [Az ellenőrző hatóság feladatai] említett éves ellenőri vélemény és az ellenőrzések összefoglalójának elkészítésére.

(6)A tagállamok biztosítják, hogy érvényesüljön a funkciók elkülönítésének elve mind a terv tekintetében kijelölt hatóságok között, mind e hatóságokon belül. 

(7)A tagállamok akkreditálják a megosztott irányítás keretében végrehajtott, a 35. cikk (1) bekezdésében említett intézkedések és az e rendelet XV. melléklete [Uniós intézkedések] (1) bekezdésének h) és j) pontjában említett uniós intézkedések irányításáért és ellenőrzéséért felelős kifizető ügynökségeket, és az 52. cikkben [A kifizető ügynökség feladatai] említett feladataikat átruházhatják az irányító hatóságra vagy más szervezetre.

(8)Az irányító és az ellenőrző hatóságok felelősek lehetnek a terv egy vagy több fejezetéért. Feladataik ellátásához megfelelő erőforrásokat kell biztosítani számukra. 

(9)Feladataik ellátása során a tervhatóságok az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 36. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett egységes, integrált és interoperábilis információs és nyomonkövetési rendszert – többek között egy egységes adatbányászati és kockázatértékelési eszközt – használhatnak a releváns adatokhoz való hozzáférésre és azok elemzésére, a tagállamok általi általános alkalmazás céljából.

(10)Felülvizsgálati üléseket kell szervezni a Bizottság és az egyes tagállamok között a terv, illetve annak fejezetei teljesítményének vizsgálata céljából. Az érintett hatóságok és a koordináló hatóság részt vesznek a felülvizsgálati üléseken. A felülvizsgálati ülés eredményét írásban kell rögzíteni. A tagállam intézkedéseket hoz a felülvizsgálati ülésen felvetett, a terv vagy annak egy vagy több fejezete végrehajtását érintő problémák elhárítása céljából, és a megtett intézkedésekről három hónapon belül tájékoztatja a Bizottságot.

50. cikk
A koordináló hatóság feladatai 

A koordináló hatóság a következőkért felel: 

a)a terv végrehajtásának nyomon követése, egyidejűleg biztosítva a megbízható irányítási gyakorlatokat és a tervért felelős hatóságok megfelelő igazgatási kapacitásának fenntartását; 

b)a terv különböző fejezeteinek végrehajtása során a koherencia biztosítása; 

c)a tervre vonatkozó kifizetési kérelmek benyújtása a Bizottsághoz a 65. cikkel összhangban; 

d)a folyó és a következő naptári évre vonatkozóan január 31-ig és július 30-ig benyújtandó kifizetési kérelmek összegére vonatkozó előrejelzések benyújtása a [kifizetési előrejelzésről szóló] X. mellékletben meghatározott sablonnak megfelelően; 

e)az 59. cikk [Éves megbízhatósági dokumentumok] (1) bekezdésének c) pontjában említett, az irányító hatóság vagy a kifizető ügynökség által aláírt vezetői nyilatkozat benyújtása a XII. mellékletben [Vezetői nyilatkozat] meghatározott sablonnak megfelelően; 

f)az 59. cikkben [Éves dokumentumok] említett éves megbízhatósági dokumentumok részeként kért valamennyi dokumentum koordinálása és benyújtása a Bizottságnak; 

g)az irányító hatóságok felé irányuló pénzmozgások biztosítása, garantálva, hogy a Bizottság által teljesített minden egyes kifizetéssel e hatóságok megkapják a nekik járó összegeket, összhangban a fejezeteikben foglalt intézkedések végrehajtása terén elért előrehaladással és figyelembe véve a fejezeteik végrehajtásából eredő esetleges pénzügyi korrekciókat, és hogy az időszak végéig legalább az uniós hozzájárulásukkal egyenértékű összeget kapjanak;

h)keret biztosítása a nemzeti és helyi szintű hatóságok, érdekelt felek, partnerek és kedvezményezettek adminisztratív kapacitásának megerősítésére, valamint a szakpolitikai ismeretátadás és kísérletezés előmozdítása;

i)a koordináló bizottság munkájának támogatása a szükséges információk biztosításával, valamint a koordináló monitoringbizottság határozatainak és ajánlásainak nyomon követésével; 

j)a nemzeti és regionális partnerségi terv célkitűzéseinek és eredményeinek kommunikálása az uniós polgárok felé a [teljesítménymérési rendelet] rendelet 18. cikkével összhangban egy egységes internetes portálon keresztül, amely a 64. cikk (1) bekezdése szerint hozzáférést biztosít a nemzeti és regionális partnerségi terv valamennyi fejezetéhez. 

51. cikk
Az irányító hatóság feladatai

(1)Az irányító hatóság felel a terv vagy a terv egy részének a célkitűzései megvalósítása érdekében történő irányításáért. Feladatai a következők: 

a)műveletek kiválasztása azzal a céllal, hogy a terv a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljon az Alap fejezeteinek és intézkedéseinek szintjén meghatározott célkitűzések eléréséhez, megkülönböztetésmentes és átlátható kritériumok és eljárások meghatározásával és alkalmazásával; 

b)irányítási ellenőrzések végzése a tervben meghatározott mérföldkövek és célértékek teljesítésének, valamint a források alkalmazandó joggal összhangban történő hatékony felhasználásának biztosítása érdekében; a vezetői nyilatkozat elkészítése során az irányító hatósággal szemben nem elvárás, hogy leellenőrizze a műveletek mögöttes költségeit; 

c)hatékony és arányos intézkedések és eljárások alkalmazása – figyelembe véve az azonosított kockázatokat – a szabálytalanságok – többek között a csalás, a korrupció, az összeférhetetlenség és a kettős finanszírozás – megelőzése, feltárása és korrekciója, valamint annak biztosítása érdekében, hogy az alapul szolgáló műveletek megfeleljenek az alkalmazandó jognak, a IV. mellékletben [Kulcskövetelmények] meghatározott vonatkozó kulcskövetelményekkel összhangban; 

d)a monitoringbizottság munkájának támogatása a szükséges információk időben történő biztosításával, valamint a monitoringbizottság határozatainak és ajánlásainak nyomon követésével; 

e)adott esetben a közreműködő szervezetek felügyelete, biztosítva ugyanakkor a megbízható irányítási gyakorlatokat és a megfelelő igazgatási kapacitás fenntartását; 

f)a közreműködő szervezetek (ha vannak) és a kedvezményezettek adminisztratív kapacitásának megerősítése, valamint a szakpolitikai ismeretátadás és kísérletezés előmozdítása;

g)annak biztosítása, hogy a kedvezményezett az intézkedés végrehajtásával kapcsolatban esedékes összeget teljes egészében, de legkésőbb a kifizetési kérelem kedvezményezett általi benyújtásától számított [80] napon belül megkapja; valamint a 35. cikk [Beavatkozástípusok] a)–g), o), p) és r) pontjában említett beavatkozások esetében annak biztosítása, hogy a kedvezményezettek részére történő kifizetésre legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtásának évét követő év június 30-ig sor kerüljön. A határidő megszakítható, ha a kedvezményezett által benyújtott információk nem teszik lehetővé az irányító hatóság számára annak megállapítását, hogy esedékes-e az összeg; 

h)a monitoringhoz, értékeléshez, pénzgazdálkodáshoz, vizsgálatokhoz és ellenőrzésekhez szükséges adatok elektronikus rögzítése és tárolása az 58. cikkel [A tagállamok feladatai] a IV. melléklettel [Kulcskövetelmények] összhangban, valamint az adatok biztonságának, integritásának és bizalmas jellegének, továbbá a felhasználók hitelesítésének a biztosítása; 

i)annak biztosítása, hogy minden kedvezményezett megkapja a támogatás feltételeit tartalmazó dokumentumot; finanszírozási terv, a végrehajtás korlátai és adott esetben a fizetési feltételek alkalmazásának módja;

j)annak biztosítása, hogy a kedvezményezettek az (EU, Euratom) XX rendelet [teljesítménymérési rendelet] 18. cikkével összhangban teljesítsék az uniós támogatás láthatóságának biztosítására vonatkozó kötelezettségüket;

k)az 59. cikk [Éves megbízhatósági dokumentumok] (1) bekezdése c) pontja 1. pontjának a) alpontjában említett vezetői nyilatkozat aláírása a XII. mellékletben [Vezetői nyilatkozat] meghatározott sablonnak megfelelően;

l)a tervben szereplő intézkedések végrehajtásának előrehaladására vonatkozó információk benyújtása az 58. cikkben [A tagállamok feladatai] és a IX. mellékletben [Jelentés az intézkedések végrehajtása terén elért eredményekről] előírtak szerint.

(2)Az (1) bekezdés b) pontjában említett irányítási ellenőrzéseknek kockázatalapúnak, valamint az előzetesen írásban meghatározott kockázatokkal arányosaknak kell lenniük. 

(3)Az irányítási ellenőrzések a kedvezményezettek kifizetési kérelmeire vonatkozó adminisztratív ellenőrzéseket és a műveletek helyszíni ellenőrzéseit is magukban foglalják. Az említett irányítási ellenőrzéseket az éves megbízhatósági dokumentumok 59. cikk szerinti benyújtása előtt el kell végezni. 

52. cikk
A kifizető ügynökség feladatai 

(1)A kifizető ügynökségnek olyan igazgatási szervezettel és belső kontrollrendszerrel kell rendelkeznie, amely megfelel a nemzetközileg elismert belsőkontroll-standardoknak, és elegendő garanciát nyújt arra, hogy a kifizetések jogszerűek, szabályosak, és elszámolásuk megfelelő.

(2)Az akkreditált kifizető ügynökségei számát minden tagállam – intézményi rendelkezései függvényében – nemzeti szinten vagy adott esetben régiónként egyetlen kifizető ügynökségre korlátozza.

(3)A 35. cikkben [KAP-beavatkozástípusok] említett intézkedésekkel kapcsolatban a kifizető ügynökség ellátja az 51. cikk (1) bekezdésének [Irányító hatóság] b), c), f), g), h), i), j) és k) pontjában, valamint (2) és (3) bekezdésében felsorolt irányító hatósági feladatokat.

A kifizető ügynökség – a kifizetések teljesítése kivételével – átruházhatja feladatainak ellátását.

(4)A kifizető ügynökség a koordináló hatóság rendelkezésére bocsátja a rendelet 50. cikke c), e) és f) pontjának alkalmazásában szükséges információkat [CA].

A kifizető ügynökségért felelős személy elkészíti és a koordináló hatóság rendelkezésére bocsátja az e rendelet 59. cikke [Az éves megbízhatósági dokumentumok benyújtása] (1) bekezdésének c) pontjában említett vezetői nyilatkozatot.

(5)Minden tagállam folyamatosan nyomon követi, hogy a kifizető ügynökség megfelel-e az (1) bekezdésben meghatározott követelményeknek, és felel az akkreditáció kiadásáért, felülvizsgálatáért és visszavonásáért.

Amennyiben a tagállam megállapítja, hogy egy akkreditált kifizető ügynökség a feladatai teljesítését befolyásoló módon már nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott egy vagy több követelménynek, a tagállam próbaidőre haladéktalanul felfüggeszti az érintett ügynökség akkreditációját. Tervet készít, amely intézkedéseket és határidőket tartalmaz a feltárt hiányosságoknak a probléma súlyosságától függően meghatározott határidőn belüli orvoslására. Ez az időtartam nem haladhatja meg az akkreditáció próbaidőre történő felfüggesztésének napjától számított 12 hónapot. Megfelelően indokolt esetben a Bizottság az adott tagállam kérésére az említett időszakot meghosszabbíthatja.

53. cikk
Az ellenőrző hatóság feladatai

(1)Az ellenőrző hatóság felelős a mérföldkövek és célértékek teljesítésére vonatkozó ellenőrzések, valamint a rendszerellenőrzések elvégzéséért annak érdekében, hogy bizonyosságot nyújtson a Bizottság számára az irányítási és kontrollrendszerek hatékony működéséről, arra is kiterjedően, hogy az irányítási és kontrollrendszerek biztosítják-e az alapul szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét, valamint az Unió pénzügyi érdekeinek hatékony és időben történő védelmét. Az ellenőrzések bizonyosságot nyújtanak a pénzeszközöknek az alkalmazandó joggal összhangban történő eredményes felhasználására vonatkozóan.

(2)Az ellenőrző hatóság elkészíti: 

a)az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 63. cikke (7) bekezdésének alkalmazásában az e rendelet XIII. mellékletében meghatározott sablonnak megfelelő éves ellenőri véleményt, amely megállapítja, hogy

i.a referencia-időszakra vonatkozóan benyújtott kifizetési kérelmekben az 59. cikk [megbízhatósági dokumentumok] (1) bekezdésének a) pontjában rögzített adatok hiánytalanok, pontosak és megbízhatóak-e;

ii.az irányítási és kontrollrendszerek megfelelően működnek-e, és biztosítják-e az Unió pénzügyi érdekeinek hatékony és időben történő védelmét, valamint az alapul szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét; 

iii.a pénzeszközök felhasználása megfelel-e az alkalmazandó jognak;

iv.az ellenőrzési tevékenység nyomán megkérdőjelezhetők-e a vezetői nyilatkozatban szereplő állítások;

b)az 59. cikk [Megbízhatósági dokumentumok] (1) bekezdésének b) pontjában említett összefoglalót az elvégzett ellenőrzésekről, amely tartalmazza a feltárt hiányosságok jellegének és mértékének elemzését, valamint a meghozott vagy tervezett korrekciós intézkedéseket. 

Az ellenőrzési tevékenységet a nemzetközileg elfogadott ellenőrzési standardokkal összhangban kell elvégezni. 

(3)Az ellenőrző hatóság kockázatértékelésen alapuló, az irányítási és kontrollrendszer 22. cikk (2) bekezdésének m) pontjában előírt leírását figyelembe vevő ellenőrzési stratégiát készít, amely kiterjed a rendszerellenőrzésekre, továbbá a mérföldkövekre és célértékekre, valamint a forrásoknak az alkalmazandó joggal összhangban történő eredményes felhasználására vonatkozó ellenőrzésekre. Az első kifizetési kérelem benyújtása előtt valamennyi újonnan kijelölt irányító hatóságot rendszerellenőrzésnek kell alávetni. 

(4)Az ellenőrző hatósággal szemben nem elvárás, hogy ellenőrzési munkája során leellenőrizze a műveletek mögöttes költségeit.

II. FEJEZET
Monitoringintézkedések

54. cikk
Monitoringbizottság és koordináló bizottság

(1)A nemzeti és regionális partnerségi terv fejezetei tekintetében minden tagállam létrehoz egy vagy – fejezettől függően – több monitoringbizottságot. A terv valamennyi fejezetére ki kell térni. Ugyanaz a monitoringbizottság egynél több fejezettel is foglalkozhat. 

(2)Amennyiben a tagállam egynél több monitoringbizottságot hoz létre, az érintett tagállam a nemzeti és regionális partnerségi tervet jóváhagyó határozatról való értesítésétől számított három hónapon belül koordináló bizottságot is létrehoz, amely a nemzeti és regionális partnerségi terv egyes fejezeteit irányító illetékes hatóságokkal folytatott konzultációt követően biztosítja a terv végrehajtásának áttekintését és monitorozását. A koordináló bizottság jóváhagyja az 56. cikk [A monitoringbizottság feladatai] (1) bekezdésében felsorolt valamennyi elemet. 

(3)Az 55. és 56. cikkben megállapított szabályok alkalmazandók a koordináló bizottságra és a monitoringbizottságra. 

(4)Minden monitoringbizottság és a koordináló bizottság elfogadja saját eljárási szabályzatát, amely rendelkezik az összeférhetetlenség megakadályozásáról és az átláthatóság elvének alkalmazásáról. 

(5)A monitoringbizottság évente legalább egyszer ülésezik, és felülvizsgálja a nemzeti és regionális partnerségi tervből a felelősségi körébe tartozó fejezet vagy fejezetek végrehajtását, minden olyan kérdésre kiterjedően, amely hatással van a célkitűzések elérése felé tett előrehaladásra. 

(6)A monitoringbizottság eljárási szabályzatát, valamint a monitoringbizottsággal megosztott adatokat és információkat közzé kell tenni a 64. cikkben említett honlapon. 

55. cikk
A monitoringbizottság összetétele

(1)Minden tagállam nyilvános eljárás keretében, objektív és átlátható kritériumok alapján meghatározza a monitoringbizottság összetételét és méretét, biztosítva az érintett tagállami hatóságok és közreműködő szervezetek, valamint a 6. cikkben [Partnerség] említett partnerek képviselőinek kiegyensúlyozott képviseletét. A partnerek számának meg kell egyeznie a hatóságokhoz vagy közreműködő szervezetekhez tartozó tagok számával, vagy annál magasabbnak kell lennie. 

A monitoringbizottság összetételében figyelembe kell venni a tervnek a monitoringbizottság felelősségi körébe tartozó fejezetét vagy fejezeteit. A monitoringbizottság összetételének és méretének lehetővé kell tennie, hogy a bizottság hatékonyan és eredményesen végezze munkáját.

A monitoringbizottság minden tagja egy szavazattal rendelkezik.

A tagállam a 64. cikkben említett honlapon közzéteszi és évente frissíti a monitoringbizottság tagjainak jegyzékét.

(2)A Bizottság képviselői tanácsadói minőségben részt vesznek a monitoringbizottság munkájában. 

56. cikk
A monitoringbizottság feladatai

(1)A monitoringbizottság megvizsgálja a következőket: 

a)a terv fejezetében foglalt intézkedések végrehajtása terén elért eredmények; 

b)a fejezet teljesítményét befolyásoló esetleges problémák és az azok megoldása érdekében hozott intézkedések; 

c)a 8. és 9. cikkben a jogállamiságra és a Chartára vonatkozóan meghatározott horizontális feltételek [a jogállamiságra és a Chartára vonatkozó horizontális feltételek] teljesítése és alkalmazása a programozási időszak során;

d)az értékelések lebonyolítása terén elért előrehaladás, az értékelések szintézise, valamint a megállapítások nyomán esetlegesen hozott intézkedések; 

e)tájékoztatási, kommunikációs és láthatósági intézkedések végrehajtása a fejezetben foglalt reformok, beruházások és egyéb beavatkozások tekintetében; 

f)adott esetben a közintézmények, a partnerek és a kedvezményezettek adminisztratív kapacitásainak építése terén elért előrehaladás; 

g)a partnerség hatékony működése a tervnek a felelősségi körébe tartozó fejezete vagy fejezetei tekintetében. 

(2)A monitoringbizottság a felelősségi körébe tartozó fejezet(ek) tekintetében jóváhagyja a következőket: 

a)a nemzeti és regionális partnerségi tervből a felelősségi körébe tartozó fejezet vagy fejezetek módosítására irányuló bármely javaslat, kivéve a 34. cikk [Uniós intézkedések, Uniós Támogatási Eszköz] szerinti módosításokat;

b)a műveletek kiválasztásának módszertana, kritériumai és eljárásai, beleértve azok módosításait is. Az alkalmazott kritériumoknak és eljárásoknak megkülönböztetésmentesnek, inkluzívnak és átláthatónak kell lenniük, biztosítaniuk kell az akadálymentességet a fogyatékossággal élő személyek számára, biztosítaniuk kell a nemek közötti egyenlőséget, és figyelembe kell venniük az Európai Unió Alapjogi Chartáját;

c)az értékelési ütemterv és annak esetleges módosítása;

d)a kommunikációs stratégia;

e)területfejlesztési stratégiák. 

(3)A koordináló bizottság az előző bekezdésben említett elemeket a terv szintjén vizsgálja meg és hagyja jóvá. Véleményeltérés esetén a fejezetért felelős monitoringbizottság véleménye az irányadó.

(4)A terv különböző fejezeteinek végrehajtása során bekövetkező késedelmek vagy felmerülő kihívások esetén a koordináló bizottság ajánlásokat adhat ki a terv fejezeteit irányító hatóságok számára e fejezetek eredményességének javítására vonatkozóan, beleértve a hatóságok által meghozandó korrekciós intézkedéseket is.

57. cikk
Európai és nemzeti KAP-hálózat

(1)Minden tagállam legkésőbb 12 hónappal a terv Bizottság általi jóváhagyását követően a közös agrárpolitikával foglalkozó nemzeti hálózatot hoz létre és támogat (a továbbiakban: nemzeti KAP-hálózat) a szervezetek és közigazgatási szervek, tanácsadók, kutatók és más innovációs szereplők, valamint a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területén működő egyéb szereplők nemzeti szintű hálózatba szervezése céljából. A nemzeti KAP-hálózatok a tagállamokban már meglévő hálózati tapasztalatokra és gyakorlatokra építenek.

(2)A Bizottság a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területén működő nemzeti hálózatok, szervezetek, valamint közigazgatási szervek uniós szintű összekapcsolását szolgáló, közös agrárpolitikával foglalkozó európai hálózatot (a továbbiakban: európai KAP-hálózat) hoz létre.

(3)A nemzeti és európai KAP-hálózatok célkitűzései a következők: 

a)az érdekelt felek bevonása a nemzeti és regionális partnerségi terv KAP-beavatkozásainak kialakításába és végrehajtásába; 

b)a tagállami közigazgatások támogatása a KAP-beavatkozások végrehajtásában; 

c)a nemzeti és regionális partnerségi tervek és különösen a mezőgazdasággal kapcsolatos intézkedéseik minőségének javítása és az eredmények terjesztése; 

d)az innováció, a társaktól való tanulás és a tudásmegosztás előmozdítása; 

e)a nyomonkövetési és értékelési kapacitások javítása; 

f)a KAP-ra és a finanszírozási lehetőségekre vonatkozó információk terjesztése; 

g)hozzájárulás a KAP továbbfejlesztéséhez.

(4) A (6) bekezdésben említett célkitűzések elérése érdekében a hálózatok: 

a)a KAP-pal kapcsolatos bevált gyakorlatokra vonatkozó információkat gyűjtenek, elemeznek és terjesztenek, valamint elemzik a mezőgazdaság és a vidéki területek fejleményeit; 

b)kapacitást építenek a tagállami közigazgatás és a KAP-ra vonatkozó nemzeti és regionális partnerségi terv végrehajtásában, nyomon követésében és értékelésében részt vevő egyéb szereplők számára; 

c)elősegítik a cseréket, a társaktól való tanulást és a hálózatépítést, beleértve adott esetben a harmadik országbeli hálózatokkal folytatott információcserét is; 

d)támogatják a finanszírozott együttműködési projektek – például a [LEADER] 77. cikke szerinti helyi akciócsoportok és az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 19. cikkében említett EIP-AGRI operatív csoportok – hálózatba szervezését, és előmozdítják az egyéb uniós finanszírozású stratégiákkal való kapcsolatokat.

(5)Az európai KAP-hálózat és a nemzeti KAP-hálózatok együttműködnek és közös tevékenységeket végeznek a (3) bekezdésben említett célkitűzések elérése érdekében. Az európai KAP-hálózat megkülönböztető vizuális identitást használ. 

X. CÍM
IRÁNYÍTÁSI ÉS PÉNZÜGYI SZABÁLYOK

I. FEJEZET
Általános irányítási szabályok

58. cikk
A tagállamok feladatai

(1)A tagállamok megfelelő intézkedéseket hoznak az Unió pénzügyi érdekeinek védelme és annak biztosítása érdekében, hogy a forrásoknak a tervek végrehajtása során történő felhasználása megfeleljen az alkalmazandó jognak, beleértve az alkalmazandó közbeszerzési és állami támogatási szabályokat is. Biztosítják különösen a szabálytalanságok, többek között a csalás, a korrupció és az összeférhetetlenség megelőzését, feltárását, korrekcióját és bejelentését. 

(2)Az (1) bekezdés alkalmazásában a tagállamok 

a)a IV. mellékletben meghatározott kulcskövetelményekkel összhangban hatékony és eredményes irányítási és kontrollrendszereket hoznak létre a terveikhez, és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével összhangban biztosítják azok megfelelő működését; 

b)biztosítják és rendszeresen ellenőrzik, hogy a nyújtott támogatást megfelelően használták-e fel a megállapított mérföldkövek és célértékek vagy kimenetek elérése érdekében, és megtesznek minden megfelelő intézkedést annak biztosítása érdekében, hogy a források felhasználása a tervek végrehajtása során megfeleljen az alkalmazandó jognak; 

c)megfelelő intézkedéseket hoznak a szabálytalanságok, többek között a csalás, a korrupció és az összeférhetetlenség megelőzése, felderítése és korrekciója érdekében, és ennek során adatbányászati eszközöket is használnak;

d)korrekciós intézkedéseket alkalmaznak az alkalmazandó jog be nem tartása esetén; 

e)biztosítják az általános költségvetésből származó kettős finanszírozás elkerülését, és a kettős finanszírozás azonnali orvoslása érdekében törlik az érintett művelethez utóbb rendelt forrásokat; 

f)biztosítják az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 130. cikkében meghatározott kötelezettségeknek való megfelelést;

g)biztosítják a csalás, korrupció és szabálytalanságok gyanújával kapcsolatos valamennyi eset bejelentését a Bizottság szabálytalanságkezelő rendszerében (IMS), beleértve az összeférhetetlenséget, a kettős finanszírozást és az alkalmazandó jog egyéb megsértését; A Bizottság ezeket az információkat évente összegzi és közzéteszi, valamint közli őket az Európai Parlamenttel;

h)biztosítják, hogy a Bizottság, az OLAF, a Számvevőszék és – az (EU) 2017/1939 rendelet szerinti megerősített együttműködésben részt vevő tagállamok tekintetében – az Európai Ügyészség 

i.gyakorolhassák az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 129. cikkének (1) bekezdésében előírt hatáskörüket, többek között azáltal, hogy kifejezetten előírják az uniós források címzettjei számára, hogy adják meg vagy biztosítsák a szükséges jogokat és hozzáférést; 

ii.saját hatáskörükön belül hozzáférjenek [az adatgyűjtésről és a közzétételről szóló] 63. cikkben említett adatokhoz; 

i)olyan rendszerekkel és eljárásokkal rendelkeznek, amelyek biztosítják, az Alapból támogatott valamely intézkedéssel kapcsolatos ellenőrzési nyomvonalhoz szükséges valamennyi alátámasztó dokumentum megőrzését a megfelelő szinten a Bizottság által a tagállam részére teljesített utolsó kifizetés évének december 31-étől számított tíz évig; amennyiben jogorvoslati eljárást kezdeményeztek, fellebbezést nyújtottak be, vagy bírósági eljárás indult, az alátámasztó dokumentumokat mindaddig meg kell őrizni, amíg ezen eljárások vagy az azt követő visszafizettetési eljárások le nem zárulnak;

j)intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy intézményi és jogi keretükkel összhangban biztosítsák az Alap felhasználásával kapcsolatos panaszok hatékony kivizsgálását, és a Bizottság kérésére megvizsgálják a Bizottsághoz benyújtott, a nemzeti és regionális partnerségi terv hatálya alá tartozó panaszokat, és tájékoztassák a Bizottságot e vizsgálatok eredményeiről; 

k)biztosítják, hogy a finanszírozás kedvezményezettjei és a nemzeti és regionális partnerségi tervért felelős hatóságok közötti, valamint a Bizottsággal folytatott valamennyi információcsere elektronikus adatcsererendszereken keresztül történjen, amely magában foglalja többek között az automatikus és interaktív formanyomtatványok és számítások használatát, biztosítja a nyilvántartás megőrzését és az adatok tárolását a rendszerben, lehetővé téve a kedvezményezettek által benyújtott kifizetési kérelmek adminisztratív és pénzügyi ellenőrzését, valamint lehetővé téve az adatok automatikus szinkronizálását és továbbítását a kedvezményezetti és a tagállami rendszerek között;

l)biztosítják, hogy a Bizottsággal folytatott valamennyi hivatalos információcsere a XVI. mellékletben említett elektronikus adatcsererendszeren keresztül történjen [SFC2028: elektronikus adatcsererendszer a tagállamok és a Bizottság között]. A mérföldkövek és célértékek teljesítésének értékelése során a tagállamokkal szemben nem elvárás, hogy leellenőrizzék a műveletek és az intézkedések mögöttes költségeit.

(3)A tagállamok minden év február 15-ig tájékoztatják a Bizottságot a tervekben meghatározott célkitűzések megvalósítása terén elért eredményekről, számszerűsítve az egyes célértékek és mérföldkövek teljesítését, valamint a tervek által támogatott kimenetalapú beavatkozások terén elért eredményeket. Ezt az információt a IX. mellékletben [Jelentés az intézkedések végrehajtása terén elért eredményekről] meghatározott sablonnak megfelelően kell megadni. Ha az eredményjelentési rendszerekben nem áll rendelkezésre számszerűsített információ a mérföldkövek és célértékek végrehajtása terén elért eredményekről, a tagállam a IX. mellékletben [Jelentés az intézkedések végrehajtása terén elért eredményekről] meghatározott sablonnak megfelelően becslést ad az elért eredményekről. A rendelkezésre bocsátott információknak ki kell terjedniük az N. év végéig elért eredményekre, és azokat az 57. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett éves megbízhatósági dokumentumok részeként kell benyújtani.

(4)A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 86. cikknek [Felhatalmazáson alapuló jogi aktusok] megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el abból a célból, hogy kiegészítse e cikk (2) bekezdésének g) pontját a csalás, korrupció és szabálytalanság feltételezett eseteinek meghatározására szolgáló kritériumokra és az ezzel összefüggésben szolgáltatandó adatokra vonatkozó szabályokkal.

59. cikk
Az éves megbízhatósági dokumentumok benyújtása

(1)Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 63. cikkének alkalmazásában a tagállamok a 2028. évet követően minden év február 15-ig benyújtják a Bizottságnak a következő dokumentumokat (a továbbiakban: az éves megbízhatósági dokumentumok): 

a)jelentés a tervben szereplő, az 58. cikk [A tagállamok feladatai] (4) bekezdésében meghatározott intézkedések végrehajtása terén elért eredményekről a IX. mellékletben [Jelentés az intézkedések végrehajtása terén elért eredményekről] meghatározott sablonnak megfelelően, az előző pénzügyi évben benyújtott kifizetési kérelmekre hivatkozva;

b)az 53. cikk [Az ellenőrző hatóság feladatai] (2) bekezdésének b) pontjában említett összefoglalás az elvégzett ellenőrzésekről;

c)vezetői nyilatkozat a XII. mellékletben meghatározott sablon szerint az alábbiakra kiterjedően:

i.a kifizetési kérelemmel/kérelmekkel együtt benyújtott információk hiánytalanok, pontosak és megbízhatóak;

ii.a pénzeszközöket megfelelően használták fel;

iii.a bevezetett irányítási és kontrollrendszerek megfelelően működnek, és kellő bizonyosságot nyújtanak arra, hogy a pénzeszközöket az alkalmazandó jogszabályoknak – beleértve az összeférhetetlenség, a korrupció, a kettős finanszírozás, a csalás és más szabálytalanságok megelőzésére, feltárására, jelentésére és korrekciójára vonatkozó jogszabályokat is – megfelelően, valamint a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével összhangban kezelték;

iv.az a) pontban említett információk megbízható és valós képet adnak a végrehajtás előrehaladásáról;

d)az 53. cikk (2) bekezdésében [az ellenőrző hatóság feladatai] említett éves ellenőri vélemény a XII. mellékletben meghatározott sablon szerint; 

(2)A Bizottság figyelembe veszi az éves megbízhatósági dokumentumokban megadott információkat annak eldöntéséhez, hogy szükséges-e a 66., 67. és 68. cikkben [megszakítások][a kifizetések felfüggesztése][pénzügyi korrekciók] meghatározott intézkedések valamelyike.

(3)Az utolsó pénzügyi évre vonatkozó végleges éves megbízhatósági dokumentumok benyújtásakor a tagállam megerősíti, hogy a Bizottság által teljesített kifizetések teljes összege a nemzeti hozzájárulást figyelembe véve nem haladja meg a tagállam által a terv végrehajtása során a kedvezményezetteknek kifizetett teljes összeget. 

60. cikk
A Bizottság feladatai

(1)A Bizottság észszerű bizonyosságot szerez arról, hogy a tagállamok olyan irányítási és kontrollrendszert vezettek be, amely megfelel az e rendeletben előírt követelményeknek, valamint arról, hogy ezek a rendszerek hatékonyan és eredményesen működnek a tervek végrehajtása során. 

(2)A Bizottság saját ellenőrzési tevékenysége céljából kockázatértékelésen és az arányosság elvén alapuló ellenőrzési stratégiát és ellenőrzési tervet készít. 

(3)A Bizottság és az ellenőrző hatóságok összehangolják ellenőrzési terveiket. 

(4)A bizottsági tisztségviselőknek és azok meghatalmazott képviselőinek az általuk végzett ellenőrzések céljára az 58. cikk (2) bekezdésének h) pontjával [a tagállamok feladatai] összhangban hozzáféréssel kell rendelkezniük a terv végrehajtásával, ezen belül az Alapból támogatott műveletekkel vagy az irányítási és kontrollrendszerekkel kapcsolatos összes szükséges nyilvántartáshoz, dokumentumhoz és metaadathoz, függetlenül az adathordozótól, amelyen ezeket tárolják, és másolatot kell kapniuk a kért formátumban. A Bizottság tisztviselői vagy meghatalmazott képviselőik kiegészítő információkat kérhetnek és helyszíni ellenőrzéseket végezhetnek. 

(5)A Bizottság az Alap végrehajtása során és az egyenlegkifizetés időpontját követő legfeljebb három éven belül ellenőrzéseket végez. 

(6)A Bizottsággal szemben nem elvárás, hogy ellenőrzési munkája során leellenőrizze a műveletek mögöttes költségeit.

61. cikk
Egységes ellenőrzési megközelítés

(1)Az ellenőrzések elvégzésekor a Bizottság és az ellenőrző hatóságok kellően figyelembe veszik az egységes ellenőrzés és az uniós költségvetésre jelentett kockázattal való arányosság elveit.

(2)A Bizottság és az ellenőrző hatóságok először az 58. cikk [A tagállamok feladatai] (2) bekezdésének h) pontjában említett összes információt és nyilvántartást használják fel, ideértve az irányítási ellenőrzések eredményeit is, és további dokumentumokat és ellenőrzési bizonyítékot kérhetnek és szerezhetnek be az érintett tervhatóságoktól és kedvezményezettektől, ha szakmai megítélésük alapján erre szükség van a megalapozott ellenőrzési megállapítások alátámasztásához. 

(3)Az olyan tervek esetében, amelyekre vonatkozóan a Bizottság megállapította, hogy az ellenőrző hatóság véleménye megbízható, és az érintett tagállam részt vesz az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködésben, a Bizottság saját ellenőrzései az ellenőrző hatóság munkájának ellenőrzésére korlátozódnak. 

(4)A Bizottság és az ellenőrző hatóság dönthet úgy, hogy egyik évben sem ellenőrzi a mérföldköveket és célértékeket, amennyiben azokat az Európai Számvevőszék már ellenőrizte.

(5)A (3) bekezdés ellenére bármely mérföldkő vagy célérték alávethető egynél több ellenőrzésnek is, ha az ellenőrző hatóság a saját megítélése alapján arra a következtetésre jut, hogy nem lehet érvényes ellenőri véleményt készíteni. 

(6)A (2) bekezdés nem alkalmazandó az alábbi esetekben: 

a)csalás, korrupció vagy összeférhetetlenség, illetve az 58. cikkben [A tagállamok feladatai] említett tagállami feladatok egyéb súlyos elmulasztásának konkrét kockázata vagy gyanúja áll fenn; 

b)az ellenőrző hatóság munkájának újbóli elvégzésére van szükség annak érdekében, hogy a Bizottság az általa végzett kockázatértékelést követően bizonyosságot szerezzen a hatóság érdemi működéséről; 

c)bizonyíték van arra, hogy az ellenőrző hatóság működése nem felel meg az 53. cikkben [Az ellenőrző hatóság feladatai] és a IV. mellékletben [Ellenőrzési és kontrollkövetelmények] meghatározott kulcskövetelményeknek.

(7)A Bizottság és az ellenőrző hatóságok rendszeresen, eltérő megállapodás hiányában évente legalább egy alkalommal összeülnek, hogy megvizsgálják az ellenőrzési stratégiát, az éves kontrolljelentést és az ellenőri véleményt, koordinálják ellenőrzési terveiket és módszereiket, valamint véleményt cseréljenek az irányítási és kontrollrendszerek fejlesztésével kapcsolatos kérdésekről.

62. cikk
A felelősségteljes gazdaságvezetés és a közös halászati politika kontrollrendszere

(1)A tagállamok az 58. cikkben [A tagállamok feladatai] említett ellenőrzések részeként ellenőrzik a kedvezményezettek megfelelését az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 3. cikkében említett felelősségteljes gazdaságvezetési követelményeknek és az (EU) 202X/XXXX rendelet [KHP-rendelet] XX. cikkének XX. bekezdésében említett követelményeknek.

Amennyiben az első albekezdésben említett támogatásra jogosult, a 70. cikkben [IIER] említett földrajzi térinformatikai kérelemben bejelentett terület nem haladja meg a 10 hektárt, a kedvezményezettek mentesülnek az e cikk szerinti ellenőrzések és szankciók alól.

Amennyiben támogatási kérelem vagy kifizetési kérelem helyszíni ellenőrzéséhez kiválasztásra került egy kedvezményezett, a tagállamok a lehetőségekhez mérten és a kapcsolódó kockázatokat figyelembe véve nem választhatják ki az említett kedvezményezettet az adott évre vonatkozó későbbi ellenőrzéshez és ellenőrzési mintához, kivéve, ha a körülmények az Unió pénzügyi érdekeinek hatékony védelme érdekében egynél több helyszíni ellenőrzést tesznek szükségessé. E rendelkezés nem járhat az ellenőrzések szintjének csökkenésével.

(2)A tagállamok az éghajlat- és környezetvédelem, a népegészségügy, a növényegészségügy és az állatjólét, a szociális és foglalkoztatási jogszabályok, az alkalmazandó munkaügyi normák, a halászat és az akvakultúra területén ellenőrzési és végrehajtási rendszereik útján biztosítják, hogy a támogatás kedvezményezettjei megfeleljenek az első bekezdésben meghatározott követelményeknek.

(3)Az irányító hatóságot vagy a kifizető ügynökséget adott esetben évente legalább egyszer értesíteni kell a meg nem felelés eseteiről, amennyiben a (2) bekezdésben említett alkalmazandó ellenőrzési és végrehajtási rendszerek keretében e tekintetben végrehajtható határozatokat hoztak. Az értesítés tartalmazza az érintett meg nem felelés súlyosságának, mértékének, tartós vagy ismétlődő jellegének és szándékosságának az értékelését és osztályozását.

(4)Az (5) bekezdésben említett közigazgatási szankciók csak az XX rendelet 3. cikkében [KAP, felelősségteljes gazdaságvezetés] említett, a felelősségteljes gazdaságvezetésre vonatkozó követelményeknek való meg nem felelés esetén alkalmazandók, amennyiben a meg nem felelés az érintett kedvezményezettnek közvetlenül felróható cselekmény vagy mulasztás eredménye, és ha az alábbi feltételek egyike vagy mindkettő teljesül:

a)a meg nem felelés a kedvezményezett mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódik, a tagállamok által a 4. cikk 21. pontjának a) alpontjával [a mezőgazdasági tevékenység keretmeghatározása] összhangban a tagállamok által a nemzeti és regionális partnerségi terveikben meghatározottak szerint;

b)a meg nem felelés a rendelet 4. cikkének 15. pontjában meghatározott mezőgazdasági üzemhez [fogalommeghatározások – mezőgazdasági üzem] vagy egyéb, a kedvezményezett irányítása alá tartozó és ugyanazon tagállam területén található területekhez kapcsolódik.

Ha azonban a meg nem felelés erdőterületeket érint, az (5) bekezdésben említett szankciók nem alkalmazhatók, ha az érintett területre vonatkozóan nem igényeltek támogatást.

(5)A tagállamok közigazgatási szankciórendszert hoznak létre a (4) bekezdésben említett azon kedvezményezettekre vonatkozóan, akik az adott naptári évben bármikor nem felelnek meg a felelősségteljes gazdaságvezetés követelményeinek.

A szankciók magukban foglalják az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 35. cikke (1) bekezdésének a)–f), valamint o) és p) pontjában felsorolt intézkedések szerinti kifizetések teljes összegének csökkentését vagy kizárását – amennyiben azok helyi mezőgazdasági termékekre vonatkoznak – a kedvezményezett által a meg nem felelés megállapításának naptári évében benyújtott vagy benyújtandó támogatási kérelmek tekintetében az érintett kedvezményezettnek odaítélt vagy nyújtandó támogatásokból. A szankciók összegét az azon naptári évben nyújtott vagy nyújtandó kifizetések alapján kell kiszámítani, amelyben a meg nem felelés történt. Amennyiben azonban nem lehet megállapítani, hogy a meg nem felelésre mely naptári évben került sor, a csökkentéseket vagy kizárásokat az azon naptári évben nyújtott vagy nyújtandó kifizetések alapján kell kiszámítani, amelyben a meg nem felelés megállapítására sor került.

E szankciók kiszámításához a (3) bekezdésben említett értékeléssel összhangban figyelembe kell venni a megállapított meg nem felelés súlyosságát, mértékét, tartós vagy ismétlődő jellegét és szándékosságát. Az XX [KAP] rendelet I. mellékletének A. és B. részében felsorolt jogi aktusokat végrehajtó nemzeti jogszabályok alapján a mezőgazdasági termelő vagy más kedvezményezett ugyanazon cselekménye vagy mulasztása miatt kiszabott szankciót figyelembe kell venni az első albekezdésben említett szankciók kiszámításakor.

A szankció alkalmazása következtében csökkentett kiadásokat jogszerűnek és szabályszerűnek kell tekinteni. A csökkentés általános szabályként a kifizetések teljes összegének 3 %-a. Szándékos meg nem felelés esetén a csökkentés mértéke az említett kifizetések összegének legalább 15 %-a.

A tagállamok előírják, hogy nem szabható ki közigazgatási szankció, ha:

a)a meg nem felelés oka vis maior vagy rendkívüli körülmény;

b)a meg nem felelés valamely közigazgatási szerv utasításának tudható be.

(6)Az (EU) XX rendelet [Közös halászati politika] XX. cikkének való meg nem felelés esetén a kedvezményezettnek kifizetett támogatást vissza kell fizettetni, és a kedvezményezett által benyújtott támogatási kérelem az e cikk (8) bekezdésének megfelelően meghatározott ideig nem fogadható el, amennyiben az érintett illetékes hatóság jogerős határozatában megállapította, hogy a kedvezményezett csalást követett el.

(7)Amennyiben az (EU) XX rendelet [Közös halászati politika] XX. cikkében felsorolt esetek valamelyike az alkalmazási időszak és az egyenleg kifizetését követő öt év között következik be, a kedvezményezettnek kifizetett támogatást vissza kell fizettetni. A visszafizettetésnek arányosnak kell lennie az érintett kedvezményezett által elkövetett súlyos jogsértések vagy bűncselekmények jellegével, súlyosságával, időtartamával és ismétlődésével, valamint az adott kedvezményezett gazdasági tevékenységéhez nyújtott támogatás jelentőségével.

(8)A tagállamok közötti egyenlő versenyfeltételek, az (5) bekezdésben említett szankciók, valamint az (EU) XX rendelet [Közös halászati politikáról szóló rendelet] XX. cikkében és e cikk (6) és (7) bekezdésében említett visszafizettetések és elfogadhatatlanság hatékonyságának, arányosságának és visszatartó erejének biztosítása érdekében a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 86. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el abból a célból, hogy kiegészítse ezt a rendeletet az alábbiakkal:

a)a szankciók alkalmazására és kiszámítására vonatkozó részletes szabályok;

b)a befogadhatatlanság küszöbértékének és időtartamának meghatározása, valamint a nyújtott támogatás visszafizettetésére vonatkozó intézkedések, beleértve az azt kiváltó küszöbértékeket is.

63. cikk
Adatgyűjtés és -rögzítés

(1)Az ellenőrzés és kontroll, az átláthatóság, valamint a teljesítmény nyomon követése és értékelése céljából a tagállamok elektronikus úton gyűjtik, rögzítik és tárolják az a)–g) pontban említett információkat, miközben biztosítják az adatok biztonságát, integritását és bizalmas jellegét, valamint a felhasználók hitelesítését, és lehetővé teszik a Bizottság által kijelölt elektronikus rendszerrel való automatizált adatcserét:

a)a kedvezményezettről: 

i.arra vonatkozóan, hogy a kedvezményezett közjogi vagy magánjogi szerv, jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező szervezet vagy természetes személy, vagy természetes személyek csoportja-e; 

ii.a szervezet teljes hivatalos neve, címe és héa- vagy adóazonosító száma, amennyiben rendelkezésre áll, vagy más, országos szinten meghatározott egyedi azonosítója; 

iii.természetes személy esetében vezeték- és utónév, a születés ideje és helye, nemzeti azonosító szám;

iv.a kedvezményezett valamennyi, az (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv 23 3. cikkének 6. pontjában meghatározottak szerinti tényleges tulajdonosára (amennyiben vannak ilyenek) vonatkozó információk, nevezetesen azok utóneve és vezetékneve, születési ideje és héa- vagy adóazonosító száma, amennyiben rendelkezésre áll, vagy más, országos szinten meghatározott egyedi azonosítója; 

v.az uniós hozzájárulásnak a támogatás feltételeit tartalmazó dokumentumban lekötött összege;

vi. a terv szerinti kapcsolódó intézkedés megjelölése az intézkedés sorszámával és a művelet azonosítójával együtt;

vii.pénzügyi eszközökkel kapcsolatban tájékoztatás arról, hogy a kedvezményezett holdingalapot végrehajtó szerv-e, vagy – holdingalap-struktúra hiányában – az a szerv, amely egyedi alapot hajt végre, vagy ahol az irányító hatóság közvetlenül hajtja végre a pénzügyi eszközt, információk az irányító hatóságról;

viii.a 35. cikk (1) bekezdésében említett KAP-beavatkozásokkal kapcsolatban

·a kedvezményezett neme, annak megjelölése, hogy a kedvezményezett mezőgazdasági termelő, erdőgazdálkodó, fiatal mezőgazdasági termelő, újonnan alapított vállalkozás-e; ágazati beavatkozások esetében a termelői szervezet típusa,

·a mezőgazdasági üzem földrajzi helymeghatározása, függetlenül attól, hogy az az (EU) 202/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 8. cikkében [Hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb területspecifikus hátrányokkal kapcsolatos kifizetés] említett, hátrányos természeti adottságokkal vagy specifikus hátrányokkal rendelkező területen, nitrátszennyezés szempontjából veszélyeztetett területen 24 , vagy az említett rendelet 9. cikkében [Bizonyos kötelező követelményekből eredő hátrányokra nyújtott támogatás] említett Natura 2000 területen található, 

·gazdálkodási típus 25 , a mezőgazdasági üzem ökológiai gazdálkodást folytat-e 26 , a szántóterület, az állandó gyepterület, az állandó kultúrák által érintett hektárok teljes száma, amelyen nem végeznek mezőgazdasági tevékenységet, de támogathatók, a gazdálkodás alá vont hektárok teljes száma, ezen belül a védett módszerrel érintett terület;

b)a címzettről és a végső címzettről:

i.a címzett vagy a végső címzett természetes vagy jogi személy-e, jogi személy esetében pedig közjogi vagy magánjogi szerv-e; 

ii.jogi személy esetében a címzett vagy a végső címzett teljes hivatalos neve, héa- vagy adóazonosító száma, ha rendelkezésre áll, vagy más, országos szinten megállapított egyedi azonosítója, természetes személy esetében pedig a címzett családi és utóneve, születési ideje és adóazonosító száma, amennyiben rendelkezésre áll, vagy más egyedi azonosítója; 

iii.a közös agrárpolitikát támogató, megosztott irányítás keretében végrehajtott beavatkozásokkal kapcsolatos pénzügyi eszközök esetében a (végső) címzett neme, a végső címzett mezőgazdasági termelő, erdőbirtokos, fiatal mezőgazdasági termelő, újonnan alapított vállalkozás-e, valamint a végső címzett és a bank között aláírt szerződések száma;

iv.a címzett vagy a végső címzett települése, azaz a címzett címe, amennyiben a címzett vagy a végső címzett jogi személy; NUTS II szintű régió, amennyiben a címzett vagy a végső címzett természetes személy és lakóhelye az Unióban van; az ország, amennyiben a címzett vagy a végső címzett természetes személy és nem rendelkezik lakóhellyel az Unióban; 

v.a címzett vagy adott esetben a végső címzett valamennyi, az (EU) 2015/849 irányelv 3. cikkének 6. pontjában meghatározottak szerinti tényleges tulajdonosára (amennyiben vannak ilyenek) vonatkozó információk, nevezetesen azok utóneve és vezetékneve, születési ideje és héa- vagy adóazonosító száma, amennyiben rendelkezésre áll, vagy más, országos szinten meghatározott egyedi azonosítója; 

vi.a lekötött uniós hozzájárulás összege, a terv szerinti kapcsolódó intézkedés megjelölése és a művelet azonosítója;

c)a szerződő félről:

i.név, héa-vagy adóazonosító szám;

ii.a szerződő fél valamennyi, az (EU) 2015/849 irányelv 3. cikkének 6. pontjában meghatározottak szerinti tényleges tulajdonosára (amennyiben vannak ilyenek) vonatkozó információk, nevezetesen azok utóneve és vezetékneve, születési ideje és héa- vagy adóazonosító száma, amennyiben rendelkezésre áll, vagy más, országos szinten meghatározott egyedi azonosítója;

iii.információ minden szerződésről: azok megnevezése, kelte, hivatkozási száma, összege, bármely releváns azonosítóval vagy azonosító számmal együtt;

iv.a terv szerinti kapcsolódó intézkedés megjelölése az intézkedés sorszámával és a művelet azonosítójával együtt;

d)az alvállalkozóról:

i.név, héa-vagy adóazonosító szám;

ii.információ minden alvállalkozói szerződésről: azok megnevezése, kelte, hivatkozási száma, összege, bármely releváns azonosítóval vagy azonosító számmal együtt;

iii.a terv szerinti kapcsolódó intézkedés és művelet megjelölése az intézkedés sorszámával és a művelet azonosítójával együtt;

e)a műveletről:

i.a művelet neve és egyedi azonosítója és földrajzi helymeghatározása, illetve mobil műveletek, a felhőben végrehajtott műveletek vagy a több helyszínre kiterjedő műveletek esetében a kedvezményezett tartózkodási helye; 

ii.a művelet rövid leírása és célkitűzései, a 35. cikk (1) bekezdésének a)–g), o) és p) pontjában említett KAP-beavatkozások kivételével;

iii.azon pályázati felhívás(ok) egyedi azonosítója, amely(ek) keretében a műveletet kiválasztották, valamint a kapcsolódó információk az (EU) [teljesítménymérési rendelet] rendelet 12. cikkének (4) bekezdésével összhangban;

iv.a támogatási kérelem benyújtásának időpontja és a támogatás feltételeit tartalmazó dokumentum kelte; 

v.az uniós hozzájárulás összege a támogatás feltételeit tartalmazó dokumentumban meghatározottak szerint; 

vi.a műveletre a kedvezményezettnek kifizetett összeg;

vii.a terv kapcsolódó fejezetére alkalmazandó társfinanszírozási arány és adott esetben kiegészítő nemzeti finanszírozás;

viii.a művelet kezdő és záró időpontja a támogatás feltételeit meghatározó dokumentumban foglaltak szerint; 

ix.az a tényleges időpont, amikor a műveletet a gyakorlatban befejezték vagy teljes egészében végrehajtották;

x.a művelet pénzneme a támogatás feltételeit tartalmazó dokumentumban meghatározottak szerint; 

xi.annak a tervnek az egyedi azonosítója, amelynek keretében a művelet támogatásban részesül; 

xii.információk arra vonatkozóan, hogy a műveletre harmadik ország részvételével vagy harmadik országban kerül-e sor; ha igen, a harmadik ország megnevezése; 

xiii.azon intézkedés sorszáma, mérföldkő és célérték, beavatkozási terület és teljesítménymutatók a [teljesítménymérési rendelet] 14. cikke szerint, amelyhez a művelet hozzájárul, valamint az eredmények és az egyes mutatók terén elért előrehaladás;

xiv.a 35. cikk (1) bekezdésében említett KAP-beavatkozások esetében: a támogatható terület, adott esetben az érintett gazdálkodási módszer, a gazdálkodási módszert újonnan vezetik-e be, a mezőgazdasági ágazat, a mezőgazdasági termelők csoportja vagy a megcélzott terület, a támogatott terület típusa vagy a biztosított állatok száma vagy tőke, a beruházások kategóriája, a képzés típusa; 

xv.információk arra vonatkozóan, hogy a pénzügyi eszközt kombinálják-e vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtott programtámogatással a 71. cikk értelmében; 

xvi.arra vonatkozó információk, hogy a pénzügyieszköz-műveletet egymást követő érintett programozási időszakokban: a 2021–2027-es programozási időszakban és a 2027–2034-es programozási időszakban hajtják-e végre;

xvii.ha a pénzügyi eszközt holdingalapon keresztül szervezik, információk arra a szervezetre vonatkozóan, amely a holdingalap keretében egy egyedi alapot hajt végre;

xviii.a pénzügyieszköz-műveletek tekintetében az Alapon kívül mozgósított magán- és állami források összege termékenként: kölcsönök; garanciák; saját tőke vagy kvázi-sajáttőke; pénzügyieszköz-műveleten belüli vissza nem térítendő támogatások; 

f)a közösségvezérelt helyi fejlesztésről az egyes helyi akciócsoportok vonatkozásában:

i.a tagok száma kategóriánként, a döntéshozatalban részt vevő tagok száma kategóriánként és nemek szerint, a fiatalok bevonása a döntéshozatalba;

ii.a végrehajtott intézkedések száma a kedvezményezett típusa és terület szerinti bontásban, az innovációval járó intézkedések száma; a kapacitásépítéssel és előkészítő intézkedésekkel, valamint a stratégia irányításával, nyomon követésével és értékelésével, valamint annak ösztönzésével kapcsolatos intézkedésekre lekötött és kifizetett uniós hozzájárulás összege;

iii.helyi akciócsoportok támogatása a regionális fejlesztésre, foglalkoztatás- és szociálpolitikára, illetve a part menti és akvakultúra-közösségek fejlesztésére;

g)az egyes EIP-AGRI operatív csoportok esetében:

i.a projekt címe; projektkoordinátor és -partner(ek): a partner típusa, neve, címe, e-mail-címe és telefonszáma; a projekt kezdő és záró időpontja, célkitűzései és jellege; az érintett fő tematikus területek; területi hatály, földrajzi hely; „gyakorlati összefoglaló(k)” a projekt főbb megállapításaival; a projekt hozzájárulása a KAP egyedi célkitűzéseihez; zárójelentés;

ii.adott esetben az uniós hozzájárulást és a társfinanszírozást kiegészítő finanszírozási forrás(ok).

(2)A tagállamok az (1) bekezdésben említett információkat évente kétszer, automatikus adatcsere-megállapodások révén a Bizottság rendelkezésére bocsátják.

(3)Az (1) bekezdésben említett, a KAP-beavatkozásokkal kapcsolatos adatokkal kapcsolatban a tagállamok évente legkésőbb az N. év október 31-ig a Bizottság rendelkezésére bocsátják az N–1. igénylési évben teljesített területalapú és állatállomány-alapú kifizetésekre, az N–1. naptári évben végrehajtott ágazati beavatkozásokra és adott esetben minden egyéb beavatkozásra vonatkozó információkat.

(4)A tagállamok létrehozzák a digitalizáció követelményeinek megfelelő és interoperábilis adatgyűjtési rendszereiket, amelyek azon az elven alapulnak, hogy az adatokat csak egyszer gyűjtik, és újra felhasználják. A tagállamok biztosítják, hogy a kedvezményezettek, a címzettek, a végső címzettek, a szerződő felek és az alvállalkozók a lehető legkisebb mértékben szembesüljenek az adatigénylések megkettőzésével, hozzáférjenek a velük kapcsolatos valamennyi releváns adathoz, és könnyen újra felhasználhassák ezeket az adatokat a kérelmek kitöltése és benyújtása céljából. A tagállamok lehetőség szerint újra felhasználják a meglévő nyilvántartásokat és adatbázisokat.

(5)A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 86. cikknek [A felhatalmazás gyakorlása] megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el az (1) bekezdésben meghatározott adatkategóriák módosítása céljából.

64. cikk
Átláthatóság

(1)A tagállam a 23. cikkben [A Bizottság javaslata és a Tanács végrehajtási határozata] említett tanácsi határozat elfogadásától számított hat hónapon belül biztosítja egy olyan honlap működőképességét, ahol rendelkezésre állnak az e rendelet szerinti támogatásra vonatkozó információk a terv célkitűzéseire, tevékenységeire, a rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségekre és eredményekre kiterjedően.

(2)A tagállam biztosítja a 63. cikk [Adatgyűjtés és -rögzítés] (1) bekezdésében meghatározott információk közzétételét az e cikk (1) bekezdésében említett honlapon, a személyes adatok védelmére és az e cikk (5) bekezdésében felsorolt kivételekre is figyelemmel. Az információkat legalább hathavonta frissíteni kell.

Az első albekezdéstől eltérve, a 35. cikk (1) bekezdésében említett KAP-beavatkozások tekintetében a tagállamok az N+1. év május 31-ig biztosítják a 63. cikk [Adatgyűjtés és -rögzítés] (3) bekezdésében említett információk közzétételét, az említett cikk (1) bekezdése a) pontjának iv. alpontjában, a) pontjának viii. alpontjában és e) pontjának xiv. alpontjában említett adatok kivételével.

A tagállam biztosítja továbbá, hogy az említett honlapon közzétegyék az (EU) [teljesítménymérési rendelet] 12. cikkének (4) bekezdésében említett, az Alap keretében kiírt pályázati felhívásokra és ajánlati felhívásokra vonatkozó elemeket, valamint az Alap keretében tervezett pályázati felhívások ütemtervét az említett elemekkel együtt, amelyet legalább évente kétszer frissítenek.

Az információkat a tagállam hivatalos nyelvén vagy nyelvein és/vagy angol, francia vagy német nyelven kell közölni, és az eredeti közzététel időpontjától számított két évig elérhetővé kell tenni a honlapon. Az (1) bekezdésben említett honlapon közzétett adatokat a digitalizáció követelményeinek megfelelő, nyílt, interoperábilis és géppel olvasható formátumban kell rendelkezésre bocsátani, amely lehetővé teszi az adatok válogatását, keresését, kivonatolását, összehasonlítását és újrafelhasználását.

(3)A tagállam a (2) bekezdéssel összhangban történő közzététel előtt tájékoztatja a kedvezményezetteket, és felkéri őket, hogy tájékoztassák a címzetteket, a végső címzetteket, a szerződő feleket és az alvállalkozókat arról, hogy az adatokat nyilvánosságra fogják hozni.

(4)A Bizottság az e cikk (2) bekezdésében említett adatokat közzéteszi a [teljesítménymérési rendelet] 12. cikkében [Egységes kapu] említett központosított honlapon.

Az első albekezdés alkalmazásában a Bizottság közzéteszi az uniós hozzájárulás részesedését a 63. cikkben [Adatgyűjtés és -rögzítés] említett összegekből. Az uniós hozzájárulást a 63. cikkben [Adatgyűjtés és -rögzítés] említett összegek és a terv kapcsolódó fejezetére alkalmazandó társfinanszírozási arány szorzataként kell megállapítani. Az eurótól eltérő pénznemben kifejezett összegeket az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 19. cikkének (3) bekezdésében említett havi elszámolási árfolyam alkalmazásával át kell váltani euróra.

(5)Az információk nem tehetők közzé, ha az uniós jog vagy a nemzeti jog biztonsági, közrendi vagy bűnügyi nyomozási okokból kizárja a közzétételt, vagy ha az információ az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 38. cikke (3) bekezdésének a)–d) pontja alá tartozik.

A mezőgazdasági termelők családi és utónevére vonatkozó információk nem tehetők közzé, ha az általuk egy évben kapott összeg nem haladja meg a 2 500 EUR-t.

II. FEJEZET
A kifizetésekre vonatkozó szabályok

65. cikk
A kifizetési kérelmek benyújtása és értékelése

(1)A Bizottság a kifizetéseket a költségvetési előirányzatokkal összhangban és a rendelkezésre álló források függvényében teljesíti. 

(2)A tagállamok a XI. mellékletben [A kifizetési kérelem sablonja] meghatározott sablonnak megfelelő kifizetési kérelmet nyújtanak be a Bizottságnak. A kifizetési kérelemben szereplő összegeknek meg kell felelniük azoknak az összegeknek, amelyeket a terv jóváhagyásáról szóló határozattal összhangban és a tagállam által összegyűjtött és ellenőrzött bizonyítékok alapján a mérföldkövek és célértékek teljesítése vagy az egyéb beavatkozások kapcsolódó kimenetei indokolnak.

(3)A mérföldkövek és célértékek teljesítésének értékelésekor a tagállam a VIII. melléklet [Az Alap mérföldköveinek és célértékeinek kielégítő teljesítésére vonatkozó iránymutatások] szerint minden egyes mérföldkövet és célértéket teljes egészében értékel, figyelembe véve azok megszövegezését, mögöttes célját és kontextusát.

(4)A kifizetési kérelmeket a tagállamok a XI. mellékletben meghatározott sablonnak megfelelően, évente legfeljebb hat alkalommal, október 31-ig nyújtják be a Bizottsághoz. 

(5)Ha a legutolsó esedékes megbízhatósági dokumentumokat még nem nyújtották be az 59. cikknek [Éves bizonyossági dokumentumok] megfelelően, egészen azok benyújtásáig a kifizetési kérelmek nem fogadhatók be. 

(6)A rendelkezésre álló források függvényében a Bizottság a kifizetési kérelem kézhezvételétől számított 60 napon belül teljesíti a kifizetést. Az összegek egy vagy több részletben is kifizethetők. 

(7)Az előfinanszírozás és a teljesített kifizetések halmozott teljes összege nem haladhatja meg az Alapból a tervhez nyújtott hozzájárulás 95 %-át. A koordináló hatóság e felső határ elérését követően is továbbítja a Bizottságnak a kifizetési kérelmeket. A 66., 67. és 68. cikk rendelkezéseinek sérelme nélkül a Bizottság legkésőbb a végrehajtás utolsó évére vonatkozó dokumentumok kézhezvételétől számított 10 hónapon belül kifizeti a végső egyenleget. 

(8)A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 86. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogadjon el [a kifizetési kérelemről, valamint a mérföldkövek és célértékek teljesítéséről szóló] VIII. és IX. melléklet módosítása céljából. 

66. cikk
Határidők és a kifizetési határidő megszakítása

(1)Amennyiben a Bizottság valamely intézkedésére vonatkozóan határidő került megállapításra a tagállamok számára, a határidő számítása akkor kezdődik, amikor a tagállam az e rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelően valamennyi információt benyújtotta. 

(2)Ezt a határidőt fel kell függeszteni az azt követő naptól kezdődően, hogy a Bizottság elküldi a tagállamnak az észrevételeit vagy a módosított dokumentumokra vonatkozó kérését, mindaddig, amíg a tagállam nem reagál az észrevételekre, vagy be nem nyújtja a dokumentumokat. 

(3)Figyelembe véve a rendelkezésére álló információkat és az arányosság elvét, a Bizottság legfeljebb hat hónapra megszakíthatja a kifizetési határidőt, vagy a hiteltámogatás tekintetében a hitelmegállapodás alapján rendelkezésre álló bármely intézkedést meghozhatja, amennyiben az alábbi feltételek bármelyike teljesül: 

a)az információk arra utalnak, hogy valamely tagállam súlyosan megszegi az 58. cikkben [A tagállamok feladatai] megállapított kötelezettségeket, és erre vonatkozóan nem hoztak korrekciós intézkedéseket; 

b)a Bizottság ellenőrzéseket kíván végezni különösen annak megállapítása érdekében, hogy a kifizetési kérelemben szereplő egy vagy több mérföldkő, célérték vagy kimenet teljesítését elmulasztották-e vagy sem;

c)a 69. cikk [Visszafordítások] alapján visszafordíthattak egy olyan mérföldkövet vagy célértéket, amelyre vonatkozóan kifizetést folyósítottak. 

(4)A Bizottság írásban tájékoztatja az érintett tagállamot a megszakítás okairól, és adott esetben felkéri a tagállamot a helyzet orvoslására.

67. cikk
A kifizetések felfüggesztése

(1)A Bizottság az arányosság elvének figyelembevételével részben vagy egészben felfüggesztheti a kifizetéseket, illetve a hiteltámogatás tekintetében a hitelmegállapodás alapján rendelkezésre álló bármely intézkedést meghozhatja az alábbi esetek bármelyikében: 

a)a tagállam nem tette meg a korrekciós intézkedéseket azon helyzet orvoslására, amely a 66. cikk [megszakítás] (3) bekezdésének a) pontja szerinti megszakítást indokolta; 

b)az 58. cikkben [A tagállamok feladatai] megállapított kötelezettségek súlyos elmulasztása áll fenn, és erre vonatkozóan nem hoztak korrekciós intézkedéseket; 

c)a kifizetési kérelemben szereplő egy vagy több mérföldkő, célérték vagy kimenet nem teljesült, vagy a 69. cikk [Visszafordítások] alapján visszafordítottak egy olyan mérföldkövet vagy célt, amelyre vonatkozóan kifizetést folyósítottak; 

d)a Bizottság indokolással ellátott véleményt bocsátott ki egy, az EUMSZ 258. cikke szerinti olyan kötelezettségszegési eljárás tekintetében, amelynek tárgyát az intézkedések eredményes végrehajtását kockáztató eset képezi;

e)a Tanács úgy határozott, hogy egy tagállam:

(I)nem tett eredményes intézkedéseket a túlzott hiány kiigazítására, kivéve, ha a Tanács az euróövezetet vagy az Unió egészét érintő súlyos gazdasági visszaesés esetén az (EU) 2024/1263 európai parlamenti és tanácsi rendelet 25. cikke szerinti ajánlást fogadott el;

(II)nem tett korrekciós intézkedéseket a túlzott egyensúlyhiány kiigazítására, kivéve, ha a Tanács az 1176/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 9. cikkének (4) bekezdése alapján módosításokat fogadott el ajánlására vonatkozóan;

(III)az érintett tagállamnak betudható okokból nem felel meg a 472/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkében említett makrogazdasági kiigazítási programban foglalt szakpolitikai követelményeknek;

f)a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy egy tagállam nem felel meg a 332/2002/EK tanácsi rendelet 3. és 3a. cikkében említett kiigazítási programnak és egyetértési megállapodásnak.

(2)A Bizottság – mielőtt határozatot hozna a felfüggesztésről – tájékoztatja a tagállamot a következtetéseiről, és lehetőséget ad a tagállamnak, hogy két hónapon belül megtegye észrevételeit és bizonyítsa, hogy a szabálytalanság tényleges mértéke kisebb a Bizottság értékelésében megállapítottnál. Az említett határidő kölcsönös megegyezés alapján meghosszabbítható. A Bizottság a felfüggesztésre vonatkozó határozat meghozatala előtt figyelembe veszi a tagállam által benyújtott valamennyi releváns információt és észrevételt. 

(3)A Bizottság megszünteti a felfüggesztést, ha a tagállam korrekciós intézkedéseket hozott az (1) bekezdésben említett elemek orvoslására. Ezek az intézkedések magukban foglalhatják a terv módosítását, további kifizetési feltételek előírásával. 

68. cikk
A Bizottság által végrehajtott pénzügyi korrekciók

(1)A Bizottság pénzügyi korrekciókat alkalmaz az uniós pénzügyi hozzájárulás arányos csökkentése érdekében, és adott esetben visszafizetteti a tagállamokkal az általános költségvetést megillető összegeket, vagy a hiteltámogatás tekintetében megteszi a hitelmegállapodás alapján rendelkezésre álló bármely intézkedést, amennyiben megállapítja, hogy fennáll az alábbi helyzetek valamelyike: 

a)az érintett tagállam nem hozta meg a 67. cikk [A kifizetések felfüggesztése] (2) bekezdésében említett szükséges intézkedéseket, és a kifizetéseket legalább hat hónapra felfüggesztették; 

b)az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás, korrupció vagy összeférhetetlenség áll fenn, amelyet a tagállam nem tárt fel, nem jelentett és nem orvosolt;

c)az 58. cikkben [A tagállamok feladatai] megállapított kötelezettségek súlyos elmulasztása áll fenn, és erre vonatkozóan a tagállam nem hozott korrekciós intézkedéseket; 

d)a tagállam által fel nem tárt és be nem jelentett, el nem ért mérföldkőre vagy célértékre vagy nem teljesített kimenetre vonatkozóan kifizetés történt, és a terv végéig nem hoztak korrekciós intézkedéseket; amennyiben egy tagállam ezeket a megállapításokat bejelenti a Bizottságnak, a 67. cikk [A kifizetések felfüggesztése] (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott felfüggesztési eljárás alkalmazandó;

e)megállapítást nyert, hogy egy olyan mérföldkövet vagy célértéket, amelyre vonatkozóan kifizetésre került sor, visszafordítottak a terv keretében teljesített utolsó kifizetést követően, és a terv végéig nem hoztak korrekciós intézkedéseket. 

(2)A pénzügyi korrekció összegének meghatározásakor a Bizottság tiszteletben tartja az arányosság elvét, és figyelembe veszi az (1) bekezdésben felsorolt hiányosságok súlyosságát, gyakoriságát és pénzügyi következményeit. Az összegnek a lehető legnagyobb mértékben meg kell felelnie az általános költségvetést érintő tényleges pénzügyi veszteségnek vagy kockázatnak. Amennyiben a jogosulatlan kifizetések tényleges szintjét és az Unió által elszenvedett pénzügyi kár összegét a Bizottság észszerű erőfeszítéssel nem tudja meghatározni, a Bizottság a XIV. melléklettel [Az átalányösszegű pénzügyi korrekció szintjének meghatározása] összhangban extrapolált vagy átalánykorrekció alkalmazásával határozhatja meg az összeget. 

Olyan nem teljesített mérföldkő vagy célérték esetében, amelyet a tagállam nem tárt fel és nem jelentett be az (1) bekezdés d) pontjában említettek szerint, a Bizottság által alkalmazott korrekció értékét a nem teljesített rész arányában kell meghatározni. 

Amennyiben egy adott intézkedés utolsó mérföldköve vagy célértéke nem teljesült, a Bizottság által alkalmazott korrekció értékét az intézkedés végrehajtásával arányosan kell meghatározni, figyelembe véve a korábbi kifizetéseket. 

(3)A Bizottság – mielőtt határozatot hozna a pénzügyi korrekcióról – tájékoztatja a tagállamot a következtetéseiről, és lehetőséget ad a tagállamnak, hogy két hónapon belül megtegye észrevételeit és bizonyítsa, hogy a szabálytalanság tényleges mértéke kisebb a Bizottság értékelésében megállapítottnál. Az említett határidő kölcsönös megegyezés alapján meghosszabbítható. A Bizottság a pénzügyi korrekció alkalmazására vonatkozó határozat meghozatala előtt figyelembe veszi a tagállam által benyújtott valamennyi releváns információt és észrevételt. 

(4)Az (1) bekezdés sérelme nélkül a Bizottság arányosan csökkenti a támogatást, és visszafizetteti az általános költségvetésnek járó bármely összeget minden olyan esetben, amely sérti az Unió pénzügyi érdekeit vagy a tagállam által nem korrigált mérföldkövek és célértékek elérését, vagy a IV. mellékletben [Kulcskövetelmények] említett kulcskövetelményeknek vagy az 58. cikkben [A tagállamok feladatai] meghatározott kötelezettségeknek való olyan súlyos meg nem felelést, amelyet a tagállam az utolsó számviteli évben a megbízhatósági dokumentumok benyújtásával nem korrigált. 

(5)Amennyiben egy terv módosítását követően visszavonnak egy olyan intézkedést, amelyre vonatkozóan teljesített mérföldkövekre vagy célértékekre kifizetés történt, a korábban kifizetett összegeket az uniós pénzügyi hozzájárulás csökkentése nélkül vissza kell fizettetni, és azokat más intézkedésekre kell átprogramozni. 

69. cikk
Tartósság és visszafordítás

(1)A tagállam gondoskodik arról, hogy a releváns mérföldkövek és célértékek bármelyikének teljesítése a mérföldkő vagy cél elérésének megfelelő bizottsági kifizetés időpontjától számított legalább öt évig biztosított maradjon.

(2)Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az (1) bekezdésben meghatározott követelményeket nem tartották be, vagy ha a tagállam a megbízhatósági dokumentumokban jelzi a visszafordítást, a Bizottság a 66., 67. és 68. cikkben [Megszakítás; A kifizetések felfüggesztése; Korrekció] említett eljárásokat követi.

(3)Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó a 3. cikk c) pontjában meghatározott egyedi célkitűzések szerinti olyan beruházásokra, amelyek nem infrastrukturális beruházások, kivéve, ha az állami támogatási szabályok értelmében beruházási fenntartási kötelezettség hatálya alá tartoznak, vagy ha a terv ilyen karbantartási kötelezettséget ír elő.

(4)Az áthelyezést támogató műveletek nem támogathatók.

70. cikk
Integrált igazgatási és kontrollrendszer (IIER)

(1)Minden tagállam integrált igazgatási és kontrollrendszert (a továbbiakban: integrált rendszer) hoz létre és működtet. Ezt a 35. cikk (1) bekezdésének a)–g) pontjában felsorolt beavatkozásokra kell alkalmazni.

(2)A szükséges mértékben az integrált rendszert az XX [KAP] rendelet XX. cikkében említett [felelősségteljes gazdaságvezetés] irányítására, valamint minden megfelelő esetben a VI. címben [A legkülső régiók támogatására vonatkozó rendelkezések] említett intézkedésekre is alkalmazni kell.

(3)Az integrált rendszer a következő elemekből áll:

a)mezőgazdasági monitoringrendszer (AMS). Az AMS a mezőgazdasági tevékenységek és módszerek technológiai eszközökkel – többek között a Kopernikusz-Sentinelek műholdas adataival – történő rendszeres és szisztematikus megfigyelésére, nyomon követésére és értékelésére szolgáló eljárás;

b)földrajzi térinformatikai és állatállomány-alapú kérelmezési rendszer (GSA). A GSA olyan digitális alkalmazási eszköz, amellyel a kedvezményezett bejelentheti a mezőgazdasági üzem mezőgazdasági tevékenységeit és módszereit;

c)mezőgazdasági parcellaazonosító rendszer (MePaR);

d)állatazonosítási és -nyilvántartási rendszer;

e)az (1) és (2) bekezdésben felsorolt beavatkozások kedvezményezettjeinek azonosítására szolgáló rendszer;

f)kontroll- és szankcionálási rendszer. A tagállamok évente elvégzik a támogatási kérelmek és a kifizetési kérelmek adminisztratív ellenőrzését a jogszerűség és a szabályszerűség ellenőrzése érdekében. Ezeket az ellenőrzéseket helyszíni ellenőrzésekkel kell kiegészíteni, amelyeket erre megfelelő technológia alkalmazásával távolról is végre lehet hajtani. A tagállamok azonban dönthetnek úgy, hogy nem végeznek helyszíni ellenőrzéseket, ha az intézkedések támogathatósági feltételeinek betartását az e cikk a) pontjában említett mezőgazdasági monitoringrendszer keretében figyelik.

(4)A tagállamok az uniós szinten meghatározott módszertannak megfelelően évente értékelik az integrált rendszer (3) bekezdés a), b) és c) pontjában említett elemeinek minőségét.

Amennyiben az értékelés hiányosságokat tár fel az integrált rendszer elemeiben, a tagállamok megfelelő korrekciós intézkedéseket fogadnak el, vagy ennek hiányában a Bizottság felkéri őket egy olyan ütemterv kidolgozására, amely részletezi a fennmaradó korrekciós intézkedések végrehajtásának ütemtervét.

Az értékelő jelentést, valamint – adott esetben – a korrekciós intézkedéseket és végrehajtásuk menetrendjét az érintett naptári évet követő év február 15-ig kell elküldeni a Bizottságnak.

(5)A Bizottság a mezőgazdasági monitoringrendszerhez szükséges műholdas adatokat díjmentesen bocsátja a mezőgazdasági monitoringrendszerért felelős hatóságok vagy az e hatóságok által képviseletükre felhatalmazott szolgáltatók rendelkezésére. A (4) bekezdésben említett integrált rendszer minőségértékelése céljából a Bizottság díjmentesen biztosítja számukra a szükséges nagyon nagy felbontású felvételeket. A műholdas adatok és felvételek tulajdonosa a Bizottság marad. 

(6)Az integrált rendszer megvalósításával és alkalmazásával kapcsolatos tagállami hatáskörök sérelme nélkül a tagállamok létrehozzák az európai földterület-megfigyelési rendszert. Ez tájékoztatást nyújt a mezőgazdasági termelőknek a gazdaságaik fenntartható irányításának támogatása érdekében. Emellett adatokat szolgáltat a KAP-politika kidolgozásához és nyomon követéséhez, és előmozdítja a mezőgazdasági üzemek fenntarthatóságára vonatkozó adatok megosztását.

(7)Az európai földterület-megfigyelési rendszer tartalmazza legalább a (3) bekezdésben említett integrált rendszer elemeire vonatkozó adatokat, valamint adott esetben a mezőgazdasági termelők által az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 10. cikkével összhangban a hatóságokkal megosztott adatokat. A tagállamok további szolgáltatásokat nyújthatnak az európai földterület-megfigyelési rendszer más információforrásokkal, a mezőgazdasági termelők javára történő javítása érdekében.

(8)Ahol szükséges annak érdekében, hogy az e fejezetben előírt integrált rendszer alkalmazása hatékony, következetes és hátrányos megkülönböztetéstől mentes módon történjen, lehetővé téve az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 87. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon, amelyek a következők tekintetében kiegészítik ezt a rendeletet:

a)az integrált rendszer elemeinek a (3) bekezdés a), b) és c) pontjában említett éves minőségértékelésére vonatkozóan uniós szinten megállapított módszertanra vonatkozó szabályok;

b)a (3) bekezdés c) pontjában említett MePaR rendszerre vonatkozó szabályok.

(9)A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján szabályokat fogadhat el a következőkkel kapcsolatban:

a)a Bizottság részére történő továbbítás, illetve rendelkezésre bocsátás formája és tartalma, valamint részletes szabályai az alábbiak esetében:

i.a (4) bekezdésben említett értékelő jelentés;

ii.a tagállamok által hozott korrekciós intézkedések;

b)a következők alapvető jellemzői és szabályai:

i.AMS;

ii.GSA;

iii.MePaR;

iv.az európai földterület-megfigyelési rendszer.

(10)Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat az e rendelet 87. cikkének (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás [bizottsági eljárás, vizsgálóbizottsági eljárás] keretében kell elfogadni.

XI. CÍM
A TÁMOGATÁS KONKRÉT TÍPUSA

71. cikk
Pénzügyi eszközök

(1)A tagállamok a tervükben szerepeltethetik a közvetlenül az irányító hatóság által vagy annak felelősségi körében végrehajtott meglévő vagy újonnan létrehozott pénzügyi eszközök támogatását. 

(2)A pénzügyi eszközök felhasználását és vissza nem térítendő támogatással való lehetséges kombinálását meg kell indokolni a megfelelő piaci igények, valamint a kockázatcsökkentésre és a magántőke bevonására való képességük tekintetében. A pénzügyi eszköz becsült költségeit a (11) bekezdéssel összhangban kell megállapítani.

(3)A pénzügyi eszközöket végrehajtó szerveket a tagállamok választják ki. Amennyiben a pénzügyi eszközt holdingalap hajtja végre, a holdingalapot végrehajtó szervezet átlátható eljárások keretében választja ki az egyedi alapokat végrehajtó szerveket.

(4)Az irányítási díjak teljesítményalapúak.

Amennyiben a holdingalapot végrehajtó szervezeteket szerződés közvetlen odaítélésével választják ki, az irányítási díjak összege a sajáttőke- vagy kvázisajáttőke-termékek esetében a terv pénzügyi hozzájárulásának legfeljebb 7 %-a, bármely más pénzügyi termék esetében pedig legfeljebb 5 %-a lehet.

Amennyiben az egyedi alapot végrehajtó szervezeteket szerződés közvetlen odaítélésével választják ki, az irányítási díjak összege a sajáttőke- vagy kvázisajáttőke-termékek esetében a terv pénzügyi hozzájárulásának legfeljebb 15 %-a, bármely más pénzügyi termék esetében pedig legfeljebb 7 %-a lehet.

(5)A tagállamok közvetlenül odaítélhetik a pénzügyi eszköz végrehajtására vonatkozó szerződést a következő kedvezményezetteknek:

a)az EBB csoport;

b)olyan nemzetközi pénzügyi intézmény, amelyben a tagállam részvényes;

c)olyan köztulajdonú bank vagy intézmény, amelyet szakmai alapon pénzügyi tevékenységet folytató jogalanyként alapítottak, és amely teljesíti a következő feltételek mindegyikét:

i.nem áll fenn benne közvetlen magántőke-részesedés, kivéve a Szerződésekkel összhangban, nemzeti jogszabályi rendelkezések által előírt, ellenőrzésre nem jogosító és nem blokkoló olyan magántőke-részesedési formákat, amelyek nem biztosítanak döntő befolyást az adott bank vagy intézmény felett, valamint az olyan magántőke-részesedési formákat, amelyek nem biztosítanak semmilyen befolyást az Alap által támogatott pénzügyi eszközökre vonatkozó, napi szintű irányítási döntéseket illetően;

ii.tagállam illetékes hatósága által adott, nemzeti vagy regionális szintű közpolitikai megbízatás alapján működik, ami magában foglalja azt is, hogy a szervezet a tevékenységeinek részeként vagy kizárólagos tevékenységként az Alap célkitűzéseihez hozzájáruló gazdaságfejlesztési tevékenységeket hajt végre;

iii.tevékenységeinek részeként vagy kizárólagos tevékenységként az Alap célkitűzéseihez hozzájáruló gazdaságfejlesztési tevékenységeket hajt végre olyan régiókban, szakpolitikai területeken vagy ágazatokban, amelyek tekintetében a piaci finanszírozás jellemzően nem, vagy csak elégtelen mértékben hozzáférhető;

iv.működése során elsősorban nem nyereségmaximalizálásra összpontosít, de biztosítja tevékenységeinek hosszú távú fenntarthatóságát;

v.az alkalmazandó joggal összhangban lévő, megfelelő intézkedésekkel biztosítja, hogy a (4) bekezdésben említett közvetlen szerződés-odaítélés ne eredményezzen közvetlen vagy közvetett előnyöket a kereskedelmi tevékenységek vonatkozásában;

vi.az alkalmazandó jognak megfelelően független hatóság felügyelete alá tartozik;

d)a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 27 12. cikkében meghatározott feltételeket teljesítő egyéb szervek.

(6)A pénzügyi eszközök egyetlen finanszírozási megállapodásba foglalt egyetlen pénzügyieszköz-műveletben kombinálhatók a vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtott támogatással, amennyiben mindkét támogatást a pénzügyi eszközt végrehajtó szervezet nyújtja. Ilyen esetben a pénzügyi eszközökre alkalmazandó szabályok alkalmazandók erre az egyetlen pénzügyieszköz-műveletre. A vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtott támogatásnak közvetlenül kapcsolódnia kell és szükségesnek kell lennie a pénzügyi eszközhöz, és nem haladhatja meg a pénzügyi termék által támogatott beruházások értékét. Minden támogatástípusról külön nyilvántartást kell vezetni.

(7)A pénzügyi eszközként végrehajtott intézkedések végső mérföldkövei és célértékei megkövetelik, hogy a támogatást a végső címzetteknek nyújtsák.

(8)Az EUMSZ 42. cikkének hatálya alá tartozó tevékenységek vonatkozásában a működőtőkéhez valamely végső címzett számára nyújtott támogatás teljes összegének bruttó támogatási egyenértéke legfeljebb 300 000 EUR lehet bármely, három pénzügyi évből álló időszak során. Ugyanezt a felső határt kell alkalmazni a fiatal mezőgazdasági termelők által egy adott projekthez pénzügyi eszközök révén nyújtott támogatás maximális összegére, beleértve a tevékenység megkezdéséhez nyújtott támogatást is.

(9)A vissza nem térítendő támogatások nem használhatók fel a pénzügyi eszközökből kapott támogatás visszatérítésére. A pénzügyi eszközök nem használhatók fel vissza nem térítendő támogatások előfinanszírozására.

(10)Az Alapból a pénzügyi eszközökre kifizetett támogatást a tagállamokban székhellyel rendelkező pénzügyi intézményekben vezetett számlákon kell elhelyezni, és az aktív likviditáskezelésnek és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elveinek megfelelően kell kezelni. Az alapból a pénzügyi eszközökre kifizetett támogatásnak tulajdonítható kamatot és egyéb nyereséget ugyanarra a célra kell felhasználni, mint az alapokból nyújtott kezdeti támogatást, beleértve az ugyanazon pénzügyi eszközön belül a pénzügyi eszközt végrehajtó szerveknél felmerült irányítási díjak kifizetését is; vagy – a pénzügyi eszköz felszámolását követően – más pénzügyi eszközökön vagy a végső címzettekbe való további beruházásokra nyújtott más támogatási formákon belül, a támogathatósági időszak végéig. Az előző mondatnak megfelelően fel nem használt kamatokat és egyéb nyereségeket le kell vonni a teljes támogatásból.

(11)A pénzügyi eszköz becsült költségeit a javasolt pénzügyi termékek tervezett mennyisége és a kapcsolódó irányítási díjak alapján kell megállapítani. A pénzügyi eszközök becsült költségei között a következő kategóriák is szerepelhetnek:

a)a végső címzettek számára teljesített kifizetések kölcsönök, tulajdonviszonyt, illetve részben tulajdonviszonyt megtestesítő befektetések esetében;

b)akár még fennálló, akár már lejárt garanciaszerződésekre a veszteségek miatti esetleges garancialehívások teljesítése céljából elkülönített források, amelyek kiszámítása az alapul szolgáló folyósított új kölcsönökre vagy a végső címzetteknél végrehajtott, tulajdonviszonyt megtestesítő befektetésekre vonatkozóan meghatározott multiplikátorarány alapján történik;

c)kifizetések a végső címzettek részére vagy javára, amennyiben a pénzügyi eszközöket egyetlen pénzügyieszköz-műveletben kombinálják e cikk (5) bekezdése szerint;

d)a pénzügyi eszközt végrehajtó szerveknél felmerült irányítási díjak;

e)a végső címzetteknek felszámított ügyviteli díjak vagy azok egy része nem számítható be a becsült költségekbe.

(12)A pénzügyi eszközök számára a végső címzettek javát szolgáló befektetésből vagy garanciaszerződések számára elkülönített források felszabadítása révén a támogathatósági időszak lejárta előtt visszafizetett forrásokat – ideértve a tőkeösszeg-visszafizetéseket és az Alapból kifizetett támogatásból eredő bármilyen típusú bevételt – ugyanazon vagy más pénzügyi eszközökben kell felhasználni a végső címzettek javát szolgáló további beruházások céljából, a célból, hogy ez a bevétel fedezze az Alapból a pénzügyi eszköznek juttatott hozzájárulás névértékében a negatív kamatok miatt bekövetkezett veszteséget, amennyiben az aktív likviditáskezelés ellenére ilyen veszteségek felmerülnek, vagy az ilyen további befektetésekkel kapcsolatos irányítási díjakra kell fordítani, a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvének figyelembevétele mellett.

A tagállamok elfogadják a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a támogathatósági időszak végét követő nyolc éven belül a visszatérített forrásokat a terv célkitűzéseivel összhangban újra felhasználják, akár ugyanazon, akár más pénzügyi eszközökben, vagy más támogatási formákban.

72. cikk
A pénzügyi eszközök irányítási és pénzügyi ellenőrzése

(1)Az irányító hatóság az 51. cikkel [Az irányító hatóság feladatai] összhangban csak a pénzügyi eszközt végrehajtó szervezetek szintjén végezhet helyszíni irányítási ellenőrzéseket. Az irányító hatóság külső szervek által végzett ellenőrzésekre is hagyatkozhat anélkül, hogy helyszíni irányítási ellenőrzéseket végezne, feltéve, hogy elegendő bizonyítékkal rendelkezik a külső szervek kompetenciájára nézve. A garanciaalapokkal összefüggésben az irányító hatóság helyszíni irányítási ellenőrzéseket végezhet a végső címzetteknek támogatást nyújtó szervezetek szintjén, ha a pénzügyi eszközt végrehajtó szervezet vagy az irányító hatóság szintjén nem áll rendelkezésre bizonyíték az irányítás és az ellenőrzések működésére vonatkozóan.

(2)Az ellenőrző hatóság az 53. cikkel [Az ellenőrző hatóság feladatai] összhangban adott esetben ellenőrzéseket végez a pénzügyi eszközt végrehajtó szervezetek szintjén. Az ellenőrző hatóság figyelembe veheti a pénzügyi eszközt végrehajtó szervezetek külső ellenőrei által végzett ellenőrzés eredményeit az általános megbízhatóság céljából és ennek alapján az ellenőrző hatóság dönthet úgy, hogy korlátozza a saját ellenőrzési tevékenységét. A garanciaalapokkal összefüggésben az ellenőrzésért felelős szervek ellenőrzéseket végezhetnek a végső címzetteknek támogatást nyújtó szervezeteknél, ha a pénzügyi eszközt végrehajtó szervezet vagy az irányító hatóság szintjén nem áll rendelkezésre bizonyíték a támogatásra vonatkozóan.

(3)Az irányító hatóságok és az ellenőrző hatóságok támaszkodhatnak az (EU, Euratom) 2024/2059 rendelet 157. cikkével összhangban elvégzett pillérértékelés eredményeire.

(4)Az irányító hatóság nem végezhet helyszíni irányítási ellenőrzéseket az EBB csoport vagy más olyan nemzetközi pénzügyi intézmény szintjén, amelyben valamely tagállam részvényes. 

(5)Az EBB csoport vagy más olyan nemzetközi pénzügyi intézmény, amelyben valamely tagállam részvényes, köteles a kifizetési kérelmeket igazoló kontrolljelentéseket benyújtani az irányító hatóság részére.

(6)Az EBB vagy más olyan nemzetközi pénzügyi intézmény, amelyben valamely tagállam részvényes, köteles a naptári év végéig külső ellenőrök által készített éves ellenőrzési jelentést benyújtani a Bizottság és az ellenőrző hatóság részére. A jelentés képezi az ellenőrző hatóság munkájának alapját. 

(7)A rendszerellenőrzések nem végezhetők el az egyes pénzügyieszköz-műveletek szintjén.

(8)Az ellenőrzési nyomvonalnak a pénzügyi eszközöket végrehajtó szervezetek vagy a garanciaalapok keretében a végső címzetteknek támogatást nyújtó szervezetek szintjén rendelkezésre kell állnia.

73. cikk
A kedvezményezettként előzetesen értékelt szervezetek irányítási és pénzügyi ellenőrzései

(1)Ez a cikk akkor alkalmazandó, ha a kedvezményezett az (EU, Euratom) 2024/2059 rendelet 62. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontjában említett olyan szervezet, amelynek rendszereit, szabályait és eljárásait a Bizottság az említett rendelet 157. cikkének (4) és (7) bekezdése alapján előzetesen pozitívan értékelte.

(2)Az irányító hatóságok és az ellenőrző hatóságok támaszkodhatnak a Bizottság által az (EU, Euratom) 2024/2059 rendelet 157. cikkével összhangban elvégzett előzetes pillérértékelés eredményeire, figyelembe véve az említett cikk harmadik bekezdésében említett felügyeleti intézkedéseket. 

(3)Az 58. cikkben említett éves megbízhatósági dokumentumok alkalmazásában az irányító hatóság előírja az előzetesen értékelt szervezetek számára, hogy nyújtsák be az uniós támogatás végrehajtására vonatkozó, az (EU, Euratom) 2024/2059 rendelet 158. cikkének (1) bekezdésében említettekkel esetlegesen egyenértékű dokumentumokat, beleértve egy vezetői nyilatkozatot is, amely megerősíti, hogy az uniós támogatás felhasználásának feltételei teljesültek. 

(4)Az irányító hatóság külső szervek által végzett ellenőrzésekre is hagyatkozhat az előzetesen ellenőrzött szervezet szintjén, és a (4) és (5) bekezdés figyelembevételével úgy dönthet, hogy nem végez helyszíni irányítási ellenőrzést az adott szervezet szintjén, feltéve, hogy elegendő bizonyítékkal rendelkezik a külső szervek kompetenciájára nézve. 

(5)Az irányító hatóság az előzetesen értékelt szervezet szintjén helyszíni irányítási ellenőrzéseket végez, amennyiben:

a)az irányító hatóság egy előzetesen értékelt szervezet által kezdeményezett vagy végrehajtott művelettel kapcsolatban szabálytalanság – többek között csalás, korrupció vagy összeférhetetlenség gyanúja – konkrét kockázatát tárja fel;

b)az irányító hatóság megállapítja annak konkrét kockázatát, hogy a nyújtott uniós támogatást nem megfelelően használták fel, vagy hogy a finanszírozásnak a tervek végrehajtása során történő felhasználása nem felel meg az alkalmazandó jognak.

(6)Az előzetesen értékelt szervezet szintjén végzett ellenőrzések és kontrollok eredményeit az általános megbízhatóság céljából és ennek alapján az ellenőrző hatóság dönthet úgy, hogy korlátozza a saját ellenőrzési tevékenységét. 

(7)Amennyiben az irányító hatóság egy előzetesen értékelt szervezet által kezdeményezett vagy végrehajtott művelettel kapcsolatban szabálytalanság – többek között csalás, korrupció vagy összeférhetetlenség gyanúja – konkrét kockázatát tárja fel, ellenőrzéseket végezhet.

74. cikk
Területi és helyi együttműködési kezdeményezések

(1)A tagállamok együttműködést alakíthatnak ki és annak részére támogatást nyújthatnak a következő területeken: 

a)integrált terület- és városfejlesztés;

b)közösségvezérelt helyi fejlesztés, beleértve a LEADER-t és más, polgári kezdeményezéseket;

c)„okos falvak” stratégiák;

d)az XX rendelet [KAP] 19. cikkének [EIP] (2) bekezdésében említett EIP-AGRI operatív csoportok projektjei;

e)az Unió vagy a tagállamok által elismert minőségrendszerek és azok mezőgazdasági termelők általi használata;

f)termelői csoportok, termelői szervezetek vagy szakmaközi szervezetek támogatásához;

g)a nemzedékek közötti együttműködés előmozdítása és támogatása, beleértve a mezőgazdasági üzemek utódlását is;

h)az egyedi célkitűzésekhez hozzájáruló egyéb együttműködési formák támogatása.

(2)Az (1) bekezdésben említett együttműködésben legalább két szereplő vesz részt, és az hozzájárul a 3. cikkben [Egyedi célkitűzések] meghatározott egy vagy több egyedi célkitűzés megvalósításához.

(3)A tagállamok a termelői csoportok, termelői szervezetek vagy szakmaközi szervezetek létrehozásához nyújtott támogatást a csoport vagy szervezet forgalmának 10 %-ára, de legfeljebb évi 100 000 EUR-ra korlátozzák; a támogatás fokozatosan csökkentett mértékű, és a tagállamok által a terveik mezőgazdaságról szóló fejezetében meghatározottak szerint az elismerést vagy az elismeréshez vezető közös tevékenységek megkezdését követő első öt évre korlátozódik. 

75. cikk
Integrált terület- és városfejlesztés

(1)A területfejlesztés támogatásának a városi térségekre, a vidéki térségekre, a szigetekre, a part menti területekre vagy bármely megfelelő területi területre összpontosító integrált területfejlesztési stratégiákon, többek között közösségvezérelt helyi fejlesztésen, valamint intelligens szakosodási vagy méltányos területi átállási stratégiákon vagy az uniós eszközök támogatásával a 2021–2027-es időszakban kidolgozott dekarbonizációs stratégiákon kell alapulnia, adott esetben figyelembe véve a funkcionális és a helyi alapú megközelítést. A tervben meg kell határozni a megfelelő mérföldköveket és célértékeket.

(2)Az integrált területfejlesztési és városfejlesztési stratégiák:

a)hozzájárulnak a 2. és 3. cikkben [A terv célkitűzései] meghatározott célkitűzések eléréséhez;

b)meghatározzák a stratégia által lefedett földrajzi területet és népességet;

c)elemzést közölnek a fejlesztési igényekről és ismertetik az azonosított fejlesztési igények kezelésére szolgáló integrált megközelítést;

d)meghatározzák a fő célkitűzéseket azok mérhető célértékeivel együtt;

e)meghatározzák a partnerek bevonását a stratégia előkészítésébe és végrehajtásába.

(3)Az e cikk alapján végrehajtott stratégiákat az egy vagy több irányító hatóság választja ki támogatás nyújtása céljából, amely a stratégia előkészítésére is kiterjed. Végrehajtásuk az illetékes területi vagy városi hatóságok vagy szervek felelősségi körében történik, amelyek kiválasztják a műveleteket, vagy részt vesznek azok kiválasztásában.

76. cikk
Közösségvezérelt helyi fejlesztés

(1)A közösségvezérelt helyi fejlesztés:

a)a szubregionális, vidéki és part menti térségekre összpontosít;

b)kialakítását és megvalósítását olyan helyi köz- és magánszférabeli érdekeltek képviselőiből álló helyi akciócsoportok végzik, amelyekben nem egyetlen érdekcsoport ellenőrzi a döntéshozatalt;

c)a 75. cikkel [Integrált terület- és városfejlesztés] összhangban lévő stratégiákon keresztül valósul meg, támogatva a helyi szintű innovatív jellemzőket, hálózatépítést és együttműködést más területi szereplőkkel.

(2)A közösségvezérelt helyi fejlesztés Alapból történő támogatása a következőkre terjed ki:

a)a stratégia kidolgozását támogató kapacitásépítés és előkészítő intézkedések;

b)a stratégia keretében kiválasztott műveletek előkészítése és végrehajtása, beleértve az együttműködési tevékenységeket is;

c)a stratégia irányítása, monitoringja és értékelése, valamint szervezése, beleértve az érdekelt felek egymás közötti és az Unióval való cserék elősegítését és a stratégia kommunikációját.

(3)A közösségvezérelt helyi fejlesztés előkészítése és megvalósítása során kizárólag a helyi akciócsoportok látják el a következő feladatokat:

a)a helyi fejlesztési stratégia kidolgozása;

b)a helyi szereplők műveletek kidolgozására és végrehajtására vonatkozó kapacitásának kiépítése;

c)olyan megkülönböztetésmentes és átlátható kiválasztási eljárás és kritériumok megállapítása, amelyek kizárják az összeférhetetlenségeket, valamint biztosítják, hogy egyetlen érdekcsoport se irányíthassa a kiválasztási döntéseket;

d)műveletek kiválasztása;

e)a stratégia célkitűzéseinek elérése terén tett előrelépés monitoringja és megvalósításának értékelése;

f)a helyi fejlesztési stratégia és az Unió által annak támogatásában betöltött szerep kommunikálása.

(4)A helyi akciócsoport lehet kedvezményezett, és a stratégiának megfelelően végrehajthat műveleteket, feltéve, hogy a helyi akciócsoport biztosítja, hogy érvényesüljön a funkciók elkülönítésének elve.

77. cikk
A LEADER keretében nyújtott támogatás

(1)Az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 18. cikkében említett LEADER-támogatásnak meg kell felelnie a következő követelményeknek: 

a)a LEADER helyi akciócsoportok működési költségei esetében kötelező az egyszerűsített költségelszámolási módszerek alkalmazása; 

b)a LEADER helyi fejlesztési stratégiákkal összhangban végrehajtott projektek 20 000 EUR-t meg nem haladó támogatását egyösszegű átalány formájában kell nyújtani, amely objektív és megkülönböztetésmentes kritériumok alapján differenciálható; 

c)vidéki induló vállalkozásoknak a vidéki térségekben folytatott nem mezőgazdasági tevékenységekhez nyújtott támogatás legfeljebb 100 000 EUR egyösszegű átalány formájában nyújtható, és objektív és megkülönböztetésmentes kritériumok alapján differenciálható; 

d)ösztönözni kell az egyszerűsített költségelszámolási módszerek alkalmazását a LEADER helyi fejlesztési stratégiák keretében végrehajtott projektek esetében. 

(2)Az e cikk alapján nyújtott támogatás fedezheti a helyi fejlesztési stratégiák előkészítésének költségeit, a végrehajtott műveletek költségeit, vagy a kettő kombinációját. A tagállamok biztosítják, hogy a műveletek költségei megfeleljenek az e rendeletben a vonatkozó beavatkozástípusokra megállapított követelményeknek. 

78. cikk
Egyszerűsített támogatási forma alkalmazása a kedvezményezettek számára

(1)Ha e rendelet másként nem rendelkezik, amennyiben egy művelet becsült összköltsége nem haladja meg a 400 000 EUR-t, a tagállam által a kedvezményezettnek közpénzből nyújtott támogatás költségfüggetlen finanszírozás, egységköltség-alapú finanszírozás, egyösszegű átalány vagy százalékos átalány formájában nyújtható, kivéve azokat a műveleteket, amelyek esetében a támogatás állami támogatásnak minősül.

(2)A 34. cikk [Beavatkozástípusok] (1) bekezdésében említett beavatkozások keretében támogatott műveletek esetében az első albekezdésben foglalt követelmények csak azokra a műveletekre vonatkoznak, amelyek összköltsége nem haladja meg a 100 000 EUR-t.

79. cikk
A szakaszos végrehajtású műveleteket is magukban foglaló intézkedésekre vonatkozó feltételek

(1)A tagállamok támogathatják azokat az intézkedéseket, amelyek esetében az alapul szolgáló művelet(ek) az (EU) 2021/1060 rendelet alapján már támogatásra kiválasztott és megkezdett művelet második szakaszából áll(nak), amennyiben az alábbi feltételek mindegyike teljesül:

a)az (EU) 2021/1060 rendelet alapján támogatásra kiválasztott művelet két külön, pénzügyi szempontból azonosítható szakaszból áll, melyek külön ellenőrzési nyomvonallal rendelkeznek;

b)az a) pontban említett művelet teljes költsége meghaladja az 5 000 000 EUR-t;

c)az intézkedés költségszámítása kizárólag azokat a költségeket veszi figyelembe, amelyek esetében az első szakaszra vonatkozó kifizetési kérelemben nem szerepelt kiadás; 

d)a művelet második szakasza megfelel az alkalmazandó jognak, és jogosult az e rendelet szerinti támogatásra;

e)a tagállam mérföldköveket és célértékeket határoz meg a művelet második és utolsó szakaszára vonatkozóan. 

(2)Ezt a rendeletet arra az intézkedésre kell alkalmazni, amely magában foglalja a művelet második szakaszát.

XII. CÍM
Szociális Klímaalap és Modernizációs Alap

80. cikk
Szociális klímatervekről szóló fejezet

(1)A Bizottságnak a 21. cikkel [A terv előkészítése és benyújtása] összhangban benyújtott tervnek külön fejezetben kell tartalmaznia a tagállam által az (EU) 2023/955 rendelet alapján benyújtott szociális klímatervben foglalt intézkedéseket és beruházásokat.

(2)A szociális klímatervekben szereplő támogatható intézkedések és beruházások a 7. cikkre [Horizontális elvek] is figyelemmel továbbra is támogathatók a terv keretében. 

(3)Az e rendeletben meghatározott szabályok alkalmazandók a szociális klímatervről szóló fejezetre.

(4)A (3) bekezdéstől eltérve a tagállamok dönthetnek úgy, hogy továbbra is az (EU) 2023/955 rendeletben meghatározott szabályok szerint hajtják végre a szociális klímatervükről szóló fejezetüket. Amennyiben kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy az (EU) 2023/955 rendelet vagy e rendelet az alkalmazandó, e rendelet 6., 8. és 9. cikkének sérelme nélkül az (EU) 2023/955 rendelet az irányadó.

(5)Az (EU) 2023/955 rendelet 15. cikkében meghatározott nemzeti hozzájárulás továbbra is alkalmazandó a szociális klímaterv fejezetére.

(6)A tagállamok nemzeti és regionális partnerségi tervük elkészítésekor vagy módosításakor a Szociális Klímaalap keretében rendelkezésükre álló források egészét vagy egy részét a szociális klímatervük fejezetén belül olyan egyéb intézkedésekre programozhatják, amelyek hozzájárulnak a 3. cikk c) pontjának vi. alpontjában meghatározott célkitűzésekhez, többek között az (EU) 2023/955 rendelet 8. cikkében meghatározott intézkedések révén.

81. cikk
Források átcsoportosítása 

A tagállamok az eredeti tervükben átcsoportosítást kérhetnek a Szociális Klímaalap céljára a 2026. és 2027. évre elkülönített összegek terhére. Ezeket az összegeket a szociális klímatervük fejezetein belül kell programozni. Ezek az összegek az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 21. cikkének (5) bekezdésével összhangban külső címzett bevételnek minősülnek, és hozzájárulnak a 3. cikk c) pontjának iv. alpontjában meghatározott célkitűzésekhez, többek között az (EU) 2023/955 rendelet 8. cikkében meghatározott intézkedések révén. 

82. cikk
Szinergiák a Modernizációs Alappal

(1)A Modernizációs Alap keretében támogatott beruházásokat úgy kell megtervezni és végrehajtani, hogy biztosítsák a nemzeti és regionális partnerségi tervben foglalt intézkedésekkel való összhangot és szinergiákat.

(2)A Modernizációs Alapból részesülő tagállamok a nemzeti és regionális partnerségi tervük elkészítésekor ismertetik azokat a beruházásokat, amelyeket a 2003/87/EK irányelv 10d. cikkének (5) bekezdésében meghatározott beruházási bizottság elé kívánnak terjeszteni a következő 3 évben, és kifejtik a nemzeti és regionális partnerségi tervben foglalt intézkedésekkel való szinergiákat.

(3)A tagállamok kifejtik, hogy a Modernizációs Alap keretében finanszírozni kívánt beruházásokat hogyan alakították ki, figyelembe véve a Modernizációs Alap meglévő és jövőbeli beruházásai, valamint a nemzeti és regionális partnerségi terv reformjai és beruházásai közötti várható szinergiákat.

83. cikk
Az (EU) 2023/955 rendelet módosításai

Az (EU) 2023/955 rendelet a következőképpen módosul: 

1.A 10. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„10. cikk
Az Alap forrásai

(1)A 2003/87/EK irányelv 10a. cikkének (8b) bekezdésével, 30d. cikkének (3) bekezdésével és 30d. cikkének (4) bekezdésével összhangban a szociális klímatervek 2026. január 1-jétől 2032. december 31-ig terjedő időszakban történő végrehajtására folyó áron legfeljebb 65 000 000 000 EUR összeget kell rendelkezésre bocsátani. Ez az összeg a 2003/87/EK irányelv 30d. cikke (4) bekezdése hatodik albekezdésének sérelme nélkül az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet 21. cikke (5) bekezdésének alkalmazásában külső címzett bevételnek minősül.

Az éves összegek – az e bekezdés első albekezdésében meghatározott maximális összeg erejéig – nem haladhatják meg a 2003/87/EK irányelv 30d. cikke (4) bekezdésének negyedik albekezdésében említett összegeket.

A 2028–2032. évekre vonatkozó összegeket e rendelet 27a. cikkével és [a nemzeti és regionális partnerségi tervekről szóló] XXX rendelet 20. cikkével összhangban a 2028-tól [2032]-ig tartó időszak tekintetében a nemzeti és regionális partnerségi tervek keretében a szociális klímatervben foglalt beruházások és intézkedések végrehajtására kell rendelkezésre bocsátani.

Amennyiben a 2003/87/EK irányelv IVa. fejezetével összhangban létrehozott kibocsátáskereskedelmi rendszer bevezetését az említett irányelv 30k. cikke alapján 2028-ig elhalasztják, a rendelkezésre bocsátandó maximális összeg 54 600 000 000 EUR, az elkülönített éves összegek pedig nem haladhatják meg a 2003/87/EK irányelv 30d. cikke (4) bekezdésének ötödik albekezdésében említett vonatkozó összegeket.

(2)Az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet 22. cikkének (2) bekezdésétől eltérve és e rendelet 19. cikkének sérelme nélkül az e cikk (1) bekezdésében említett vonatkozó éves összeget fedező kötelezettségvállalási előirányzatokat 2026. január 1-jétől kezdődően minden pénzügyi év elején automatikusan rendelkezésre kell bocsátani az (1) bekezdés második és negyedik albekezdésében említett vonatkozó alkalmazandó éves összegek erejéig.

(3)Az (1) bekezdésben említett összegekből fedezhetők az Alap irányításához és célkitűzéseinek eléréséhez szükséges előkészítő, nyomonkövetési, kontroll-, ellenőrzési és értékelési tevékenységekkel – különösen tanulmányokkal, szakértői ülésekkel, az érdekelt felekkel való konzultációval, tájékoztatási és kommunikációs tevékenységekkel, többek között az inkluzív tájékoztatási tevékenységekkel és az Unió politikai prioritásaira vonatkozó intézményi kommunikációval – kapcsolatos kiadások is, amennyiben azok kapcsolódnak e rendelet célkitűzéseihez, továbbá az információk kezelésére és cseréjére összpontosító információtechnológiai hálózatokkal, illetve a szervezeti információtechnológiai eszközökkel kapcsolatos kiadások, valamint az Alap irányítása tekintetében a Bizottságnál felmerült minden egyéb technikai és igazgatási segítségnyújtási kiadás. A kiadások emellett magukban foglalhatják egyéb támogató tevékenységek – például a projektek helyszíni minőség-ellenőrzésének és nyomon követésének – költségeit, valamint a támogatható intézkedések értékelésével és végrehajtásával kapcsolatos partneri tanácsadás és szakértői közreműködés költségeit.”

2.A szöveg a következő 27a. cikkel egészül ki:

„27a. cikk
Szociális klímatervek, nemzeti és regionális partnerségi tervek

(1)A tagállamok [a nemzeti és regionális partnerségi tervekről szóló] XXX rendelet 21. cikkével összhangban benyújtandó nemzeti és regionális partnerségi tervekben külön fejezetben szerepeltetik az e rendelettel összhangban elkészített és elfogadott szociális klímatervekben foglalt beruházásokat és intézkedéseket, [a nemzeti és regionális partnerségi tervekről szóló] XXX rendelet 80. cikkében meghatározottak szerint.

(2)[A nemzeti és regionális partnerségi tervekről szóló] XXX rendeletben meghatározott szabályok alkalmazandók a szociális klímatervről szóló fejezetre.

(3)A (3) bekezdéstől eltérve a tagállamok dönthetnek úgy, hogy továbbra is az e rendeletben foglalt szabályok szerint hajtják végre a szociális klímatervükről szóló fejezetüket. Amennyiben kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy [a nemzeti és regionális partnerségi tervekről szóló] XXX rendelet vagy e rendelet az alkalmazandó, e rendelet az irányadó, kivéve [a nemzeti és regionális partnerségi tervekről szóló] XXX rendelet 6., 8. és 9. cikkét.

(4)A tagállam által e rendelet 20. cikke alapján a Bizottsághoz benyújtott, függőben lévő kifizetési kérelmek sérelme nélkül, a 23. cikkben [A Bizottság javaslata és a Tanács végrehajtási határozata] említett, a nemzeti és regionális partnerségi tervet jóváhagyó végrehajtási határozat elfogadásakor a Bizottság módosítja vagy megszünteti az e rendelet 19. cikkében meghatározott megállapodást, amennyiben ilyen megállapodást kötöttek a tagállamokkal.”

XI. CÍM
INTÉZMÉNYI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

1. FEJEZET
A mezőgazdasági, halászati és akvakultúra-ágazatra vonatkozó versenyszabályok

84. cikk
A vállalkozásokra vonatkozó szabályok

Amennyiben a támogatást az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 35. cikkének (1) bekezdésében említett KAP-beavatkozások révén vállalkozások közötti együttműködési formákhoz nyújtják, a támogatás csak az 1308/2013/EU rendeletben előírt versenyszabályoknak megfelelő együttműködési formákra nyújtható.

85. cikk
Állami támogatás

(1)Amennyiben e cikk másként nem rendelkezik, az EUMSZ 107., 108. és 109. cikke alkalmazandó az e rendelet, az (EU) 202X/XXXX [KAP-rendelet] és az 1308/2013/EU rendelet alapján nyújtott támogatásra az említett rendelet II. része I. címének IIa. fejezetében meghatározott beavatkozástípusok vagy a tagállamok által az uniós halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozásoknak nyújtott támogatás tekintetében.

(2) Az EUMSZ 107., 108. és 109. cikke nem alkalmazandó a tagállamok által e rendelet alapján és azzal összhangban kifizetett támogatásokra, valamint a tagállamok által a 35. cikk (1) bekezdésének d)–f) és h)–r) pontjában említett KAP-beavatkozások esetében az elszámolható költségekhez nyújtott nemzeti hozzájárulásra vagy az EUMSZ 42. cikkének hatálya alá tartozó, a 35. cikk (1) bekezdésének d)–f) és h)–r) pontjában említett KAP-beavatkozások esetében nyújtott kiegészítő nemzeti finanszírozásra vagy a tagállamok által az uniós halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozásoknak nyújtott, az EUMSZ 42. cikkének hatálya alá tartozó támogatásra.

(3)Az (1) bekezdésben említett, az EUMSZ 42. cikkének hatálya alá tartozó műveletekkel kapcsolatban a tagállamok által nyújtott olyan támogatás, amelynek célja, hogy kiegészítő finanszírozást biztosítson az e rendelet 35. cikke (1) bekezdésének d), e), f) és h)–r) pontjában említett azon beavatkozásokhoz, amelyekhez a terv időtartama alatt bármikor uniós támogatást nyújtanak, csak akkor nyújtható, ha megfelel e rendeletnek, az (EU)… rendeletnek [KAP-rendelet] és az 1308/2013/EU rendeletnek, valamint a nemzeti és regionális partnerségi tervben foglaltaknak.

(4)A tagállamok nem nyújthatnak kiegészítő nemzeti finanszírozást az e rendelet 35. cikke (1) bekezdésének a), b), c) és g) pontjában említett beavatkozásokhoz.

(5)Az EUMSZ I. mellékletének hatálya alá tartozó azon mezőgazdasági, halászati és akvakultúra-termékek tekintetében, amelyekre annak 107., 108. és 109. cikkét kell alkalmazni, a Bizottság az EUMSZ 108. cikkével összhangban működési támogatást engedélyezhet az e termékeket előállító, feldolgozó és forgalmazó ágazatokban annak érdekében, hogy enyhítse a legkülső régiókban és a kisebb égei-tengeri szigeteken a mezőgazdasági, halászati és akvakultúra-termelésre e régiók elszigeteltségéből, szigetjellegéből, kis méretéből és rendkívül távoli fekvéséből eredő sajátos korlátokat.

A tagállamok e rendelet alapján kiegészítő finanszírozást nyújthatnak a legkülső régiókban és a kisebb égei-tengeri szigeteken végrehajtott beavatkozásokhoz. Ebben az esetben a kiegészítő finanszírozást – a tervek részeként – e rendelettel összhangban a tagállamok bejelentik a Bizottságnak, és azt a Bizottság jóváhagyhatja. A bejelentett támogatás tehát az EUMSZ 108. cikke (3) bekezdésének első mondata alapján bejelentett támogatásnak minősül.

(6)Az 1308/2013/EU rendelet 211. cikkétől és az 1184/2006/EK tanácsi rendelet 28 3. cikkétől eltérve az EUMSZ 107., 108. és 109. cikke nem alkalmazandó a helyi mezőgazdasági termelés támogatására irányuló kifizetésekre és a tagállamok által e rendelettel összhangban hozott egyedi ellátási szabályokra.

2. FEJEZET
Felhatalmazás és bizottsági eljárás

86. cikk
Hatáskör-átruházás egyes cikkek és mellékletek módosítása tekintetében

A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 87. cikknek [A felhatalmazás gyakorlása] megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el abból a célból, hogy módosítsa e rendelet 48. cikkét [A helyi mezőgazdasági, halászati és akvakultúra-termékek támogatása], 58. cikkét [A tagállamok feladatai, a szabálytalanságok bejelentése], 62. cikkét [A felelősségteljes gazdaságvezetéssel kapcsolatos szankciók kiszámítása], 63. cikkét [Adatgyűjtés és -rögzítés], 70. cikkét [IIER], VIII. mellékletét [A mérföldkövek és célértékek teljesítése], IX. mellékletét [A végrehajtás előrehaladása], XI. cikkét [Kifizetési kérelem], XV. cikkét [Uniós intézkedések], XIV. cikkét [Pénzügyi korrekciók] annak érdekében, hogy azokat hozzáigazítsa a programozási időszak során bekövetkező változásokhoz.

87. cikk
A felhatalmazás gyakorlása

(1)A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozóan a Bizottság részére adott felhatalmazás gyakorlásának feltételeit ez a cikk határozza meg.

(2)A Bizottságnak a 86. cikkben említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására vonatkozó felhatalmazása határozatlan időre szól e rendelet hatálybalépésének időpontjától kezdődő hatállyal.

(3)Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 86. cikkben említett hatáskör-átruházást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott hatáskör-átruházást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon, vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

(4)A felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása előtt a Bizottság a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban foglalt elveknek megfelelően konzultál az egyes tagállamok által kijelölt szakértőkkel.

(5)A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti arról az Európai Parlamentet és a Tanácsot.

(6)Az (5) bekezdés értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő egy hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam egy hónappal meghosszabbodik.

(7)Az 1303/2013/EU rendelet 29 5. cikkének (3) bekezdésében a Bizottságra ruházott hatáskör – amely az európai partnerségi magatartási kódex kidolgozására irányuló, felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására szól – hatályban marad a 2028–202X közötti programozási időszakra. A hatáskör-átruházást e rendelet 86. cikkével összhangban kell gyakorolni.

88. cikk
A bizottsági eljárás

(1)A Bizottságot egy bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.

(2)Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 4. cikkét kell alkalmazni.

(3)Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

3. FEJEZET
(EU, Euratom) 2024/2509 rendelet

89. cikk
Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet módosításai

Az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet 63. cikke a következőképpen módosul:

1.az (5) bekezdés a) pontja helyébe a következő szöveg lép:

„a) az ágazatspecifikus szabályokban meghatározott referencia-időszak alatti végrehajtás előrehaladásáról, vagy az ágazatspecifikus szabályokban meghatározott referencia-időszak során felmerült azon kiadásokra vonatkozó elszámolásaikról megbízható és valós összképet adó információkat, amelyek a feladataik végrehajtása során merültek fel, és amelyeket visszatérítésre benyújtottak a Bizottságnak;”

2.a (6) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:

„(6) Az (5) bekezdés a) pontjában említett elszámolások tartalmazzák előfinanszírozást, és azokat az összegeket, amelyek miatt a visszafizettetési eljárás folyamatban van vagy lezárult. Az (5) bekezdés a) pontjában említett információkat vagy számlákat vezetői nyilatkozat kíséri, amely megerősíti, hogy az alapok kezeléséért felelős személyek véleménye szerint:

a) az azokban foglalt információ – beleértve az (5) bekezdés a) pontjában említett információkat is – megfelelő módon feltüntetett, hiánytalan és pontos;

b) a kiadásokat a tervezett célra fordították, vagy azok az összegek, amelyekre a Bizottságtól kifizetést kértek, összhangban voltak az ágazatspecifikus szabályokban meghatározott kifizetési feltételekkel;

c) a bevezetett kontrollrendszerek biztosítják az alapul szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét.”;

3.a (7) bekezdés első albekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„Az (5) bekezdés a) pontjában említett elszámolások mellé vagy azon információk mellé, amelyek alapján kifizetést kértek a Bizottságtól, és az említett bekezdés b) pontjában említett összefoglaló mellé egy független ellenőrző szerv véleményét is csatolni kell, amely a nemzetközileg elfogadott ellenőrzési standardoknak megfelelően készült. Ennek a véleménynek meg kell állapítania, hogy a bevezetett kontrollrendszerek megfelelően működnek-e, és biztosítják-e az alapul szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét, valamint tartalmaznia kell azt is, hogy az ellenőrzési tevékenység nyomán megkérdőjelezhetők-e a (6) bekezdésben említett vezetői nyilatkozatban szereplő állítások. A véleménynek meg kell állapítania azt is, hogy jogszerűek és szabályszerűek-e azok az elszámolások vagy információk, amelyek alapján kifizetést kértek a Bizottságtól, és hogy a források felhasználása megfelel-e az alkalmazandó jognak vagy azoknak a kiadásoknak, amelyek visszatérítését a Bizottságtól kérték.”

4. FEJEZET
Záró rendelkezések

90. cikk
Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

az Európai Parlament részéről    a Tanács részéről

az elnök    az elnök

PÉNZÜGYI ÉS DIGITÁLIS KIMUTATÁS

1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI3

1.1.A javaslat/kezdeményezés címe3

1.2.Az érintett szakpolitikai terület(ek)3

1.3.Célkitűzés(ek)3

1.3.1.Általános célkitűzés(ek)3

1.3.2.Egyedi célkitűzés(ek)3

1.3.3.Várható eredmény(ek) és hatás(ok)3

1.3.4.Teljesítménymutatók3

1.4.A javaslat/kezdeményezés tárgya:4

1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása4

1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek) a kezdeményezés végrehajtásának részletes ütemtervével4

1.5.2.Az uniós részvételből származó hozzáadott érték (adódhat többek között a koordinációból eredő előnyökből, a jogbiztonságból, a fokozott hatékonyságból vagy a kiegészítő jellegből). E szakaszban „az uniós részvételből származó hozzáadott érték” azt az uniós fellépésből adódó értéket jelenti, amely többletként jelentkezik ahhoz az értékhez képest, amely a tagállamok egyedüli fellépése esetén jött volna létre.4

1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága4

1.5.4.A többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergiák egyéb megfelelő eszközökkel5

1.5.5.A rendelkezésre álló különböző finanszírozási lehetőségek értékelése, ideértve az átcsoportosítási lehetőségeket is5

1.6.A javaslat/kezdeményezés és az abból származó pénzügyi hatás időtartama6

1.7.Tervezett költségvetés-végrehajtási módszer(ek)6

2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK8

2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések8

2.2.Irányítási és kontrollrendszer(ek)8

2.2.1.A költségvetés-végrehajtási módszer(ek)nek, a finanszírozás-végrehajtási mechanizmus(ok)nak, a kifizetési feltételeknek és a javasolt kontrollstratégiának az indokolása8

2.2.2.Az azonosított kockázatokkal és a csökkentésükre létrehozott belső kontrollrendszerekkel kapcsolatos információk8

2.2.3.A kontrollok költséghatékonyságának becslése (a kontroll költségeinek és az érintett forrásoknak az aránya) és indokolása, valamint a hibakockázat várható szintjeinek értékelése (kifizetéskor és záráskor)8

2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére irányuló intézkedések9

3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA10

3.1.A többéves pénzügyi keret érintett fejezete(i) és a költségvetés érintett kiadási sora(i)10

3.2.A javaslatnak az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült pénzügyi hatása12

3.2.1.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása12

3.2.1.1.A megszavazott költségvetésből származó igazgatási előirányzatok12

3.2.1.2.Külső címzett bevételekből származó igazgatási előirányzatok17

3.2.2.Operatív előirányzatokból finanszírozott becsült kimenet22

3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása24

3.2.3.1. A megszavazott költségvetésből származó igazgatási előirányzatok24

3.2.3.2.Külső címzett bevételekből származó igazgatási előirányzatok24

3.2.3.3.Igazgatási előirányzatok összesen24

3.2.4.Becsült humánerőforrás-szükségletek25

3.2.4.1.A megszavazott költségvetésből finanszírozott25

3.2.4.2.Külső címzett bevételekből finanszírozott26

3.2.4.3.Becsült humánerőforrás-szükségletek összesen26

3.2.5.A digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra gyakorolt becsült hatás áttekintése28

3.2.6.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség28

3.2.7.Harmadik felek finanszírozási hozzájárulása28

3.3.Becsült bevételi hatás29

4.Digitális vetületek29

4.1.Digitális vonatkozású követelmények30

4.2.Adatok30

4.3.Digitális megoldások31

4.4.Interoperabilitási értékelés31

4.5.A digitális végrehajtást támogató intézkedések32

1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI 

1.1.A javaslat/kezdeményezés címe

Javaslat – Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Európai Gazdasági, Társadalmi és Területi Kohéziós, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, Halászati és Tengeri, Jóléti és Biztonsági Alap 2028–2034 közötti időszakra történő létrehozásáról

1.2.Az érintett szakpolitikai terület(ek) 

Versenyképesség 

Regionális fejlesztés 

Szociális ügyek 

Mezőgazdaság 

Védelem

Felkészültség

Belügy 

Tengeri és halászati tevékenységek 

Környezetvédelem és éghajlat-politika 

Demokrácia, kultúra és uniós értékek

1.3.Célkitűzések

1.3.1.Általános célkitűzések

Az alap céljai a következők: 

– az Unión belüli regionális egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentése, valamint az európai területi együttműködés előmozdítása,

– a minőségi foglalkoztatás, az oktatás és a készségek, valamint a társadalmi befogadás támogatása, valamint hozzájárulás a klímasemlegességre való, társadalmilag igazságos átálláshoz,

– az Unió közös agrárpolitikája végrehajtásának támogatása,

– az Unió közös halászati politikája végrehajtásának támogatása,

– a demokrácia védelme és megerősítése az Unióban, valamint az uniós értékek fenntartása. 

1.3.2.Egyedi célkitűzések

Az alap egyedi célkitűzései öt pillérre épülnek, és céljuk, hogy valamennyi régióban hozzájáruljanak Európa fenntartható jólétéhez, valamint Európa védelmi képességeinek és biztonságának támogatásához; továbbá az emberek támogatása, valamint az Unió társadalmainak és szociális modelljének megerősítése; az életminőség fenntartása az Unióban; az alapjogok, a demokrácia és a jogállamiság védelme és megerősítése, valamint az uniós értékek fenntartása.

1.3.3.Várható eredmény(ek) és hatás(ok)

A javasolt rendelet meghatározza az Európai Gazdasági, Társadalmi és Területi Kohéziós, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, Halászati és Tengeri, Jóléti és Biztonsági Alap keretében a nemzeti és regionális partnerségi tervek (a továbbiakban: tervek), az Interreg terv és az Uniós Támogatási Eszköz révén nyújtott uniós támogatásra vonatkozó pénzügyi szabályokat. Rendelkezik a 2028–2034-es programozási időszakra vonatkozó pénzügyi forrásokról. 

Az új Alap célja az Unió gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának megerősítése, a közös mezőgazdasági és halászati politika végrehajtásának támogatása, az Unió versenyképességének fokozása, a migrációkezelés és határigazgatás megerősítése, valamint a védelem és a biztonság megerősítése, valamint az európai demokrácia védelme. Más általános költségvetési programokkal szinergiában más horizontális uniós prioritásokhoz is hozzá fog járulni, például a környezetvédelemhez és az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, a felkészültséghez, a jogállamiság előmozdításához és az egységes piac kiteljesítéséhez. 

A nemzeti és regionális partnerségi tervek keretében nyújtott támogatást a helyi igényekhez és körülményekhez fogják igazítani, biztosítva ugyanakkor az uniós prioritásokkal való összhangot. A kohéziós, a mezőgazdasági, a bel- és a szociálpolitikák várhatóan hatékonyabbá és reziliensebbé válnak a más szakpolitikákkal való összehangolás és a kedvezményezettek számára a végrehajtás megkönnyítése révén.

Egységes szabálykönyvével és a programozási dokumentumok csökkentett számával az alap célja az eljárások jelentős egyszerűsítése és a kedvezményezettekre, a tagállamokra és a Bizottságra háruló adminisztratív terhek csökkentése, miközben szilárd biztosítékokat nyújt az uniós források rendszeres és hatékony felhasználására vonatkozóan.

A célkitűzéseken alapuló megvalósítás, valamint az egymást kölcsönösen erősítő beruházások és reformok kombinációja nagyobb hatást és ár-érték arányt eredményez. A kifizetések feltétele az előzetesen elfogadott célkitűzések teljesítése, ami várhatóan hatékonyabban és gyorsabban fogja biztosítani a forrásokat és az eredményeket.

A tervek a végrehajtást megkönnyítő intézkedéseket építenek be tervezési, végrehajtási vagy nyomonkövetési rendelkezéseikbe. Az Alap megfelelő rugalmasságot is biztosít majd, például szakaszos allokációk és az előre nem látható válsághelyzetekre való jobb reagálás révén, különösen az Uniós Támogatási Eszköznek köszönhetően. 

1.3.4.Teljesítménymutatók

Az e program előrehaladásának és eredményeinek nyomon követésére szolgáló kimeneti és eredménymutatók megfelelnek az e rendelettel párhuzamosan javasolt (EU, Euratom) 202X/XXXX rendeletben [teljesítménymérési rendelet] előírt közös mutatóknak. 

1.4.A javaslat/kezdeményezés tárgya: 

 új intézkedés 

 kísérleti projektet / előkészítő intézkedést követő új intézkedés 30  

 meglévő intézkedés meghosszabbítása 

 egy vagy több intézkedés összevonása vagy átalakítása egy másik/új intézkedéssé

1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása 

1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükségletek a kezdeményezés végrehajtásának részletes ütemtervével

Az Alap 2028-tól alkalmazandó a többéves pénzügyi keret teljes időtartamára.

A tagállamok költségvetési előirányzataikat a rendeletben meghatározott követelményekkel összhangban programozzák, figyelembe véve különösen a többek között az európai szemeszter és az Alap által támogatott célkitűzésekhez kapcsolódóan hivatalosan elfogadott egyéb releváns dokumentumok keretében azonosított releváns országspecifikus kihívásokat.

Az új programozási időszak 2028. január 1-jén kezdődik, és a tagállamok várhatóan 2028. január 31-ig benyújtják eredeti tervüket az új programozási időszak időben történő elindításának biztosítása érdekében. 

Az Uniós Támogatási Eszköz közvetlen irányítása keretében történő végrehajtás közvetlenül a program hatálybalépését követően is megkezdődik. 

1.5.2.Az uniós részvételből származó hozzáadott érték (adódhat többek között a koordinációból eredő előnyökből, a jogbiztonságból, a fokozott hatékonyságból vagy a kiegészítő jellegből). E szakaszban „az uniós részvételből származó hozzáadott érték” azt az uniós fellépésből adódó értéket jelenti, amely többletként jelentkezik ahhoz az értékhez képest, amely a tagállamok egyedüli fellépése esetén jött volna létre.

Az európai szintű fellépés indokai (előzetes): Uniós hozzáadott érték keletkezik olyan beruházásokkal és reformokkal, amelyekre egyébként nem kerülne sor, továbbá a meglévő intézkedések körének bővítésével, az innovációk általános érvényesülésének támogatásával, valamint a tagállami közigazgatás kapacitásbővítésével. Bőséges bizonyíték támasztja alá, hogy az uniós szakpolitikákat nem hajtották volna végre kiegészítő uniós beruházások nélkül. A tagállamok és régióik az európai finanszírozásnak köszönhetően olyan módon ruháztak be egyes területeken, célcsoportokba és reformokba, ami kizárólag nemzeti finanszírozás mellett lehetetlen lett volna. Habár a jelen Alapból finanszírozható egyes politikák kezelése elsősorban nemzeti hatáskörbe tartozik, a problémák léptéke és hatása miatt akkor eredményesebb és hatékonyabb az intézkedés, ha a tagállami erőfeszítések uniós szintű támogatást kapnak, amely segíti az egyes országok és az Unió egésze számára előnyös reformok előmozdítását. 

A várható uniós hozzáadott érték (utólagos): Amint azt a közelmúltbeli válsághelyzetek is kiemelték, az európai gazdaságok és társadalmak előtt álló számos kihívás, különösen a mezőgazdaság, a biztonság, a társadalmi és területi kohézió vagy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén, folyamatos beruházásokat és reformokat tesz szükségessé ezeken a területeken. A kezdeményezés várhatóan hozzájárul az uniós szakpolitikák és prioritások összehangolt és koherens módon történő végrehajtásához ezeken a területeken, előmozdítja a bevált gyakorlatokat és az együttműködést (a szakpolitikai döntéshozatal és a végrehajtási kapacitás javítása, a transznacionális együttműködés elősegítése érdekében), előmozdítja az uniós értékeket (például a jogállamiságot és az alapjogokat), és segíti a tagállamokat az uniós szakpolitikai prioritások teljesítését – többek között az uniós vívmányok végrehajtását és az egységes piac kiteljesítését – gátló intézményi és szabályozási akadályok leküzdésében. Az uniós szintű finanszírozásnak olyan uniós közjavakat is támogatnia kell, mint például a stratégiai szakpolitikákat, amelyeket például a piaci hiányosságok miatt a tagállamok nem feltétlenül kezelnek prioritásként, de amelyek jelentős előnyökkel járnak az egész EU-ban. Ilyenek az egynél több tagállam javát szolgáló projektek, például a határokon átnyúló projektek vagy a közös európai érdeket szolgáló fontos projektek.

1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága

Az Alap az egyéb releváns uniós finanszírozások 2021–2027-es programozási időszakban történő végrehajtása során szerzett tapasztalatokra épül, amelyek a következő kulcsfontosságú tanulságokat azonosították: 

1. Egyszerűsítés: csökkenteni kell a tagállami hatóságok, kedvezményezettek és a Bizottság összetettségét, adminisztratív terheit és költségeit, melyek az uniós támogatás jelenlegi széttagoltságából, valamint a különböző támogathatósági szabályok, teljesítési modellek és bizonyossági rendszerek együttes létezéséből erednek. 

2. Rugalmasság: rugalmasabb költségvetésre van szükség, amely a teljes programozási időszak során képes reagálni az új igényekre és a felmerülő prioritásokra. Ezeket a rugalmassági mechanizmusokat be kell építeni az Alap kialakításába, miközben továbbra is biztosítani kell az uniós finanszírozás kiszámíthatóságát és a hosszú távú szakpolitikai célkitűzések megvalósítását.

3. Koherencia: a források és a szakpolitikai keretek közötti fokozott koherencia szükségessége. Az uniós költségvetésnek teljes mértékben ki kell használnia méretét az olyan beruházások és reformok ösztönzésére, amelyek hozzájárulnak az uniós célkitűzésekhez, és holisztikusabb és összehangoltabb módon kezelik a nemzeti és regionális kihívásokat. Ennek hozzá kell járulnia az uniós prioritások, valamint a nemzeti és regionális intézkedések közötti nagyobb összhanghoz, és javítania kell az ár-érték arányt. 

1.5.4.A többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergiák egyéb megfelelő eszközökkel

Biztosítani kell az Alap és más uniós alapok – nevezetesen az Európai Versenyképességi Alap (EVA), az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF), az Erasmus és a Globális Európa Alap – közötti összhangot és kiegészítő jelleget, különösen az irányítási mechanizmus révén, amely iránymutatást nyújt az egyes éves költségvetési eljárások keretében finanszírozandó fő szakpolitikai prioritásokról. Az EVA-val, a Globális Európa Alappal és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközzel való lehetséges szinergiák abból a lehetőségből erednek, hogy az Alap keretében támogathatók a határokon átnyúló kezdeményezésekhez és az európai versenyképességhez hozzájáruló reformok és beruházások. 

A Bizottságnak és a tagállamoknak biztosítaniuk kell i. komplementaritást, a szinergiát, a koherenciát és a következetességet a különböző uniós, nemzeti és regionális szintű eszközök között, a tervezési szakaszban és a végrehajtás során egyaránt, ii. a szoros együttműködést a végrehajtásért és az ellenőrzésért uniós, nemzeti és regionális szinten felelősei hatóságok között az Alap célkitűzéseinek elérése érdekében.

Az Alapból nyújtott pénzügyi támogatás kiegészíti az egyéb uniós források és programok keretében nyújtott támogatást. A műveletek támogatásban részesülhetnek más uniós programokból és eszközökből is, feltéve, hogy az ilyen támogatás nem ugyanazon költségeket fedezi. E célból a tagállamoknak és a Bizottságnak együtt kell működniük a nemzeti regionális és partnerségi terv és más uniós programok keretében együttesen finanszírozott műveletek megtervezésében és végrehajtásában a kettős finanszírozás elkerülése érdekében. 

1.5.5.A rendelkezésre álló különböző finanszírozási lehetőségek értékelése, ideértve az átcsoportosítási lehetőségeket is

Az Alap a tagállamok kérésére vissza nem térítendő pénzügyi támogatást és kölcsönöket nyújt az Alap célkitűzéseinek megvalósításához. Pénzügyi eszközök formájában is nyújthat finanszírozást. 

A nemzeti és regionális partnerségi terveket és az Interreg tervet megosztott irányítás keretében hajtják végre, míg az Eszköz az intézkedés típusától és a leghatékonyabb fellépéstől függően megosztott, közvetlen vagy közvetett irányításhoz folyamodhat. 

1.6.A javaslat/kezdeményezés és az abból származó pénzügyi hatás időtartama

 határozott időtartam

–    időtartam: ÉÉÉÉ [HH/NN]-tól/-től ÉÉÉÉ [HH/NN]-ig

–    pénzügyi hatás: 2028-tól 2034-ig a kötelezettségvállalási előirányzatok esetében és 2028-tól 2035-ig a kifizetési előirányzatok esetében

 határozatlan időtartam

–beindítási időszak: ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig

–azt követően: rendes ütemű végrehajtás

1.7.Tervezett költségvetés-végrehajtási módszer(ek) 

 Közvetlen irányítás a Bizottság által

– a Bizottság szervezeti egységein keresztül, ideértve az uniós küldöttségek személyzetét

–    végrehajtó ügynökségen keresztül 31  

 Megosztott irányítás a tagállamokkal

 Közvetett irányítás a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatoknak a következőkre történő átruházásával:

– harmadik országok vagy az általuk kijelölt szervek

– nemzetközi szervezetek és ügynökségeik (nevezze meg)

– az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alap

– a költségvetési rendelet 70. és 71. cikkében említett szervek

– közjogi szervek

– magánjog alapján működő, közfeladatot ellátó szervek, amennyiben megfelelő pénzügyi garanciákkal rendelkeznek

– valamely tagállam magánjoga alapján működő, köz- és magánszféra közötti partnerség végrehajtásával megbízott és megfelelő pénzügyi garanciákkal rendelkező szervek

– az Európai Unióról szóló szerződés V. címének értelmében a közös kül- és biztonságpolitika terén konkrét fellépések végrehajtásával megbízott, és a vonatkozó alap-jogiaktusban ekként megjelölt szervek vagy személyek

–valamely tagállamban létrehozott, valamely tagállam magánjoga vagy uniós jog alapján működő szervek, amelyek az ágazatspecifikus szabályokkal összhangban megbízást kaphatnak uniós források vagy költségvetési biztosítékok végrehajtására, amennyiben e szervek közjogi szervek vagy közfeladatot ellátó magánjogi intézmények ellenőrzése alá tartoznak, és az ellenőrző szerv által vállalt egyetemleges felelősség formáját öltő vagy azzal egyenértékű pénzügyi garanciával rendelkeznek, amely pénzügyi garancia minden intézkedés esetében az uniós támogatás maximális összegére korlátozódhat.

Megjegyzések

2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK 

2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések 

Az Alap végrehajtása teljesítményének nyomon követése érdekében létre fog jönni az Alapból történő kifizetések kérelmezésére és végrehajtására szolgáló rendszer.

Ahhoz, hogy az Alapból finanszírozásban részesülhessenek, a tagállamoknak be kell nyújtaniuk nemzeti regionális és partnerségi terveiket, amelyek meghatározzák a finanszírozandó reformokat, beruházásokat és egyéb beavatkozásokat. A Bizottságnak az e rendeletben meghatározott követelmények alapján értékelnie kell ezeket a terveket. A pénzügyi hozzájárulás kifizetésére az érintett tagállamokkal egyetértésben előzetesen kialakított célkitűzések teljesítését követően kerül sor. E célból a tagállamok évente legfeljebb hat alkalommal nyújthatnak be kifizetési kérelmet az e rendelethez mellékelt sablonnak megfelelően.

Az Alap teljesítményét az e rendelettel párhuzamosan javasolt teljesítménymérési rendeletben meghatározott teljesítménymérési kereten keresztül fogják nyomon követni, többek között a beavatkozási területek, valamint a kimeneti és eredménymutatók közös jegyzéke révén.

A Bizottság legkésőbb négy évvel a program végrehajtásának megkezdését követően végrehajtási jelentést tesz közzé a célkitűzések megvalósítása terén elért előrehaladás értékelése céljából. A Bizottság legkésőbb három évvel a program programozási időszakának végét követően visszamenőleges értékelést végez a program eredményességének, hatékonyságának, relevanciájának, koherenciájának és uniós hozzáadott értékének felmérése céljából.

2.2.Irányítási és kontrollrendszer(ek) 

2.2.1.A költségvetés-végrehajtási módszer(ek)nek, a finanszírozás-végrehajtási mechanizmusoknak, a kifizetési feltételeknek és a javasolt kontrollstratégiának az indokolása

Az Alap irányítására, kontrolljára és ellenőrzésére egyedi szabályok fognak vonatkozni az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az uniós finanszírozás megfelelő felhasználásának biztosítása érdekében, összhangban az alkalmazandó joggal és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével.

A rendelet különösen erős biztosítékokat tartalmaz a nemzeti ellenőrzési rendszerek megbízhatóságának és minőségének biztosítására, valamint hiányosságok esetén lehetővé teszi a hatékony és időben történő fellépést.

A tagállamok irányítási és kontrollrendszereinek fő követelményeit, többek között a csalás, a korrupció és az összeférhetetlenség megelőzését, feltárását és orvoslását, valamint az alkalmazandó jognak – többek között a közbeszerzésre és az állami támogatásokra vonatkozó szabályoknak – való megfelelésre vonatkozó követelményeket előzetesen egyértelműen meg kell határozni, és azokat a végrehajtás során mindvégig teljesíteni kell. Az egyes tervek jóváhagyása előtt a Bizottság értékelni fogja, hogy a tagállamok rendelkeznek-e az e követelményeknek való megfeleléshez és az Unió pénzügyi érdekeinek védelméhez szükséges megfelelő intézkedésekkel. Ezeknek a követelményeknek lehetővé kell tenniük az uniós források kezelésére már meglévő struktúrák maximális kihasználását, a megfelelő bizonyosság érdekében eljárásaik esetleges kiigazításával. Súlyos hiányosság esetén a tagállamoknak korrekciós intézkedéseket kell hozniuk a kifizetések végrehajtása előtt.

Az ellenőrzések szintje és intenzitása az Alap objektív megvalósítási modelljéhez igazodik, és a Bizottság és a tagállamok közötti egyértelmű ütemezésen és feladatmegosztáson alapul.

Az egységes ellenőrzés elvével összhangban a megosztott irányítás keretében végzett bizottsági ellenőrzések elsősorban rendszerellenőrzésekből állnak, amelyek célja az ellenőrzések és kontrollok megkettőzésének elkerülése és az adminisztratív terhek csökkentése, ezáltal kielégítve az egyszerűsítés és a kiszámíthatóság iránti igényeket. Az ellenőrző hatóságnak ellenőrzéseket kell végeznie, és biztosítania kell, hogy a Bizottság részére adott ellenőri vélemény megbízható legyen. Az ellenőri véleménynek bizonyosságot kell nyújtania a Bizottság számára arra vonatkozóan, hogy a tagállam irányítási és kontrollrendszerei megfelelően működnek, és hogy a koordináló szerv által benyújtott vezetői nyilatkozatban szereplő állítások helytállóak.  

A Bizottság azonban fenntartja annak lehetőségét, hogy célzottabb ellenőrzéseket végezzen, például csalás, korrupció vagy összeférhetetlenség konkrét kockázata vagy gyanúja, vagy a tagállam kötelezettségeinek súlyos megsértése esetén, és időben és arányosan járjon el, ha a tagállamok nem orvosolták megfelelően a hiányosságokat.

2.2.2.Az azonosított kockázatokkal és a csökkentésükre létrehozott belső kontrollrendszerekkel kapcsolatos információk

A kockázatok főként a szabálytalanságokhoz vagy a tagállamok e rendelet szerinti kötelezettségeinek súlyos elmulasztásához kapcsolódnak, különösen az Unió pénzügyi érdekeinek védelme, valamint a jogállamiságra és a Chartára vonatkozó horizontális feltételeknek való megfelelés tekintetében.

Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében a javasolt rendelet arányos intézkedéseket állapít meg a tagállamok és a Bizottság szintjén, saját felelősségi körüknek megfelelően.

A tagállamoknak megbízható irányítási, kontroll- és ellenőrzési rendszereket kell fenntartaniuk annak érdekében, hogy a végrehajtás során mindvégig biztosítsák az összes kulcskövetelménynek való megfelelést, és minden évben megbízhatósági dokumentumokat nyújtsanak be a források megbízható és rendszeres felhasználásáról szóló jelentéstételhez.

A Bizottság rendszeresen ellenőrizni fogja a nemzeti hatóságok által a nemzeti eljárások megalapozottságának és megbízhatóságának értékelése érdekében végzett munkát, és adott esetben egyértelmű végrehajtási ütemtervvel ellátott ajánlásokat fog kiadni a hiányosságok orvoslására. A végrehajtás során és az arányosság elvével összhangban bármikor lehetőség lesz a kifizetések blokkolására, figyelembe véve az azonosított hiányosság jellegét, időtartamát, súlyosságát és hatókörét. 

2.2.3.A kontrollok költséghatékonyságának becslése (a kontroll költségeinek és az érintett forrásoknak az aránya) és indokolása, valamint a hibakockázat várható szintjeinek értékelése (kifizetéskor és záráskor) 

A kifizetéskori és záráskori kockázat szintjének Bizottság általi értékelése számos kritériumon alapul, például a mérföldkövek és célértékek kockázati profilján, a tagállamok által benyújtott éves megbízhatósági dokumentumokban foglalt információkon, nevezetesen a nemzeti hatóságok által végzett ellenőrzések összefoglalóján, a Bizottság saját ellenőrzéseinek eredményein, valamint a Belső Ellenőrzési Szolgálat és a Számvevőszék ellenőrzéseinek megállapításain. Tekintettel a megközelítés újszerűségére, az alacsony kockázatú kiadásoknak a lényegességi küszöbértékkel egyenértékűnek tekintendő szintjei a végrehajtás megkezdését követően kerülnek megállapításra.

Annak biztosítása érdekében, hogy az ellenőrzések költséghatékonyak maradjanak, a Bizottság arra törekszik, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsen az eredményesség, a hatékonyság és a gazdaságosság között. Az uniós finanszírozás címzettjeire háruló adminisztratív terhek és költségek csökkentése, valamint az ugyanazon intézkedések tekintetében végzett ellenőrzések és irányítási vizsgálatok megkettőzésének elkerülése érdekében az alap esetében az egységes ellenőrzés elvének konkrét alkalmazását kell alkalmazni.

2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére irányuló intézkedések 

A rendelet tartalmazza az annak biztosításához szükséges rendelkezéseket, hogy az Alap végrehajtása összhangban legyen az Unió pénzügyi érdekeinek védelmével.

Az Unió pénzügyi érdekeit arányos intézkedésekkel kell védeni, beleértve a csalás, a korrupció és az összeférhetetlenség megelőzésére, feltárására, orvoslására és kivizsgálására, valamint adott esetben közigazgatási szankciók kiszabására vonatkozó intézkedéseket. Így különösen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) hatáskörrel rendelkezik arra, hogy igazgatási vizsgálatokat – többek között helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat – végezzen annak megállapítása céljából, hogy történt-e csalás, korrupció vagy bármilyen más jogellenes tevékenység, amely sérti az Unió pénzügyi érdekeit. Az Európai Ügyészség (EPPO) hatáskörrel rendelkezik arra, hogy nyomozást és vádhatósági eljárást folytasson az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás és más bűncselekmények ügyében. Minden olyan személynek vagy szervezetnek, aki, illetve amely uniós finanszírozásban részesül, maradéktalanul együtt kell működnie az Unió pénzügyi érdekeinek védelmében, biztosítania kell a Bizottság, az OLAF, az Európai Ügyészség és az Európai Számvevőszék számára a szükséges jogokat és hozzáférést, valamint gondoskodnia kell arról, hogy az uniós források felhasználásában részt vevő harmadik felek ezekkel egyenértékű jogokat biztosítsanak. A tagállamoknak haladéktalanul jelentést kell tenniük a Bizottságnak a feltárt szabálytalanságokról, ideértve a csalást is, és az ilyen szabálytalanságok tekintetében, illetve bármely OLAF-vizsgálat tekintetében hozott nyomonkövetési intézkedésekről. Az (EU) 2017/1939 rendelet szerinti, az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködésben részt vevő tagállamok illetékes hatóságainak indokolatlan késedelem nélkül jelenteniük kell az Európai Ügyészségnek minden olyan büntetendő cselekményt, amellyel kapcsolatban az az (EU) 2017/1939 rendelettel összhangban gyakorolhatná hatáskörét.

3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA 

3.1.A többéves pénzügyi keret érintett fejezete(i) és a költségvetés érintett kiadási sora(i)

A többéves pénzügyi keret fejezete

Költségvetési sor

Kiadás

Hozzájárulás

típusa

Szám

Diff./nem diff.[1]

EFTA-országoktól[2]

tagjelölt országoktól és potenciális tagjelöltektől[3]

más harmadik országoktól

egyéb címzett bevétel

1

02. Európai Gazdasági, Társadalmi és Területi Kohéziós, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, Halászati és Tengeri, Jóléti és Biztonsági Alap

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

1

02.01 A Nemzeti és Regionális Partnerségi Alap támogatási kiadásai

Nem diff.

NEM

NEM

NEM

NEM

1

02.02 Nemzeti és regionális partnerségi tervek és Interreg terv – Operatív kiadások

Diff.

NEM

NEM

NEM

NEM

1

02.02.01 Európa fenntartható jóléte

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.02 Európa védelmi képességei és biztonsága

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.02.01 Migráció, menekültügy, határigazgatás, vízumügy és belső biztonság

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.02.02 Egyéb

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.03 Az emberek támogatása, az európai társadalmak és az európai szociális modell megerősítése

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.04 Európa életminőségének fenntartása

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.04.01 KAP- és KHP-beavatkozások

Diff.

NEM

NEM

NEM

NEM

1

02.02.04.02 Egyéb

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.05 Az Unióban a demokrácia és a jogállamiság védelme és az uniós értékek fenntartása

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.06 Rugalmasság

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.07 Interreg terv

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.02.08 Technikai segítségnyújtás a Bizottság kezdeményezésére – Operatív kiadások

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.03 Uniós Támogatási Eszköz

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.03.01 Uniós intézkedések

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.03.01.01 Válsághelyzetek – az Európai Unió Szolidaritási Alapja

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.03.01.02 Egységes biztonsági háló (a mezőgazdasági piacok stabilizálása)

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.03.01.03 Migráció, menekültügy, határigazgatás, vízumügy és belső biztonság

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.03.01.04 Egyéb uniós intézkedések

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

1

02.03.02 Az újonnan felmerülő kihívások és prioritások számára képzett puffer

Diff.

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

3.2.A javaslatnak az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült pénzügyi hatása 

3.2.1.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása 

–    A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után operatív előirányzatok felhasználását

–    A javaslat/kezdeményezés az alábbi operatív előirányzatok felhasználását vonja maga után:

3.2.1.1.A megszavazott költségvetésből származó igazgatási előirányzatok

A többéves pénzügyi keret
fejezete

1

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

MFF ÖSSZESEN
2028–2034

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

Operatív előirányzatok

02. Európai Gazdasági, Társadalmi és Területi Kohéziós, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, Halászati és Tengeri, Jóléti és Biztonsági Alap

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

135 571,000

133 134,000

130 131,000

127 411,000

123 879,000

111 535,000

103 415,000

865 076,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

02.01 A Nemzeti és Regionális Partnerségi Alap támogatási kiadásai

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.02 Nemzeti és regionális partnerségi tervek és Interreg terv – Operatív kiadások

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

123 887,000

122 988,000

120 223,000

117 315,000

114 259,000

101 388,000

93 083,000

793 143,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

02.02.01 Európa fenntartható jóléte

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.02.02 Európa védelmi képességei és biztonsága

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.02.02.01 Migráció, menekültügy, határigazgatás, vízumügy és belső biztonság

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

5 847,000

5 633,000

5 407,000

5 170,000

4 922,000

3 945,000

3 291,510

34 215,510

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

02.02.02.02 Egyéb

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.02.03 Az emberek támogatása, az európai társadalmak és az európai szociális modell megerősítése

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.02.04 Európa életminőségének fenntartása

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.02.04.01 KAP- és KHP-beavatkozások

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

42 272,000

42 268,000

42 265,000

42 261,000

42 257,000

42 204,000

42 172,000

295 699,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

02.02.04.02 Egyéb

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.02.05 Az Unióban a demokrácia és a jogállamiság védelme és az uniós értékek fenntartása

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.02.06 Rugalmasság

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.02.07 Interreg terv

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

1 753,000

1 782,000

1 810,000

1 840,000

1 524,000

1 555,000

10 264,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

02.02.08 Technikai segítségnyújtás a Bizottság kezdeményezésére – Operatív kiadások

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.03 Uniós Támogatási Eszköz

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

11 684,000

10 146,000

9 909,000

10 095,000

9 621,000

10 147,000

10 331,000

71 933,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

02.03.01 Uniós intézkedések

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

10 512,000

8 951,000

8 690,000

8 852,000

8 353,000

8 853,000

9 012,000

63 223,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

02.03.01.01 Válsághelyzetek – az Európai Unió Szolidaritási Alapja

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

2 706,000

2 760,000

2 815,000

2 872,000

2 929,000

2 988,000

3 047,000

20 117,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

02.03.01.02 Egységes biztonsági háló (a mezőgazdasági piacok stabilizálása)

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

900,000

900,000

900,000

900,000

901,000

900,000

900,000

6 301,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

02.03.01.03 Migráció, menekültügy, határigazgatás, vízumügy és belső biztonság

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

3 401 000

3 469 000

3 539 000

3 609 000

3 682 000

3 755 000

3 830 000

25 285 000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.03.01.04 Egyéb uniós intézkedések

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,000

02.03.02 Az újonnan felmerülő kihívások és prioritások számára képzett puffer

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

1 172,000

1 195,000

1 219,000

1 243,000

1 268,000

1 294,000

1 319,000

8 710,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

0,000

Igazgatási előirányzat ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(1a)+(1b)+(3)

135 571,000

133 134,000

130 131,000

127 411,000

123 879,000

111 535,000

103 415,000

865 076,000

Kifizetési előirányzatok

=(2a)+(2b)+(3)

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

MFF ÖSSZESEN
2028–2034

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

Operatív előirányzatok ÖSSZESEN
(beleértve a decentralizált ügynökségnek nyújtott hozzájárulást)

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

135 571,000

133 134,000

130 131,000

127 411,000

123 879,000

111 535,000

103 414,000

865 076,000

Kifizetési előirányzatok

(5)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Ÿ Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

A többéves pénzügyi kieret 1. FEJEZETÉHEZ tartozó
igazgatási előirányzat

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(4)+(6)

135 571,000

133 134,000

130 131,000

127 411,000

123 879,000

111 535,000

103 415,000

865 076,000

ÖSSZESEN

Kifizetési előirányzatok

=(5)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Operatív előirányzatok ÖSSZESEN
(beleértve a decentralizált ügynökségnek nyújtott hozzájárulást)

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Kifizetési előirányzatok

(5)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Ÿ Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

A többéves pénzügyi keret 1. FEJEZETÉHEZ tartozó
igazgatási előirányzat

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(4)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

ÖSSZESEN

Kifizetési előirányzatok

=(5)+(6)

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

A többéves pénzügyi keret
fejezete

4.

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

MFF ÖSSZESEN
2028–2034

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

Ÿ Humánerőforrás

435,090

435,090

435,090

435,090

435,090

435,090

435,090

3045,630

Ÿ Egyéb igazgatási kiadások

26,923

26,923

26,923

26,923

26,923

26,923

26,923

188,461

ÖSSZESEN

Igazgatási előirányzatok

462,013

462,013

462,013

462,013

462,013

462,013

462,013

3234,091

A többéves pénzügyi keret
4. FEJEZETÉHEZ tartozó

igazgatási előirányzat ÖSSZESEN

(Összes kötelezettségvállalási előirányzat = Összes kifizetési előirányzat)

462,013

462,013

462,013

462,013

462,013

462,013

462,013

3234,091

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

MFF ÖSSZESEN
2028–2034-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

A többéves pénzügyi keret 1–4. FEJEZETÉHEZ tartozó
igazgatási előirányzat

Kötelezettségvállalási előirányzatok

136 033,013

133 596,013

130 593,013

127 873,013

124 341,013

111 997,013

103 877,013

868 310,091

ÖSSZESEN

Kifizetési előirányzatok

p.m.

3.2.1.2.Külső címzett bevételekből származó igazgatási előirányzatok

Szociális Klímaalap

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

MFF ÖSSZESEN
2028–2034-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

 Operatív előirányzatok

02.02.03 Az emberek támogatása, az európai társadalmak és az európai szociális modell megerősítése

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

10 481,600

10 281,600

10 081,600

9 781,600

9 381,600

50 008,000

Kifizetési előirányzatok

(2a)

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

50 008,000

• Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok[3]

02.01.02

(3)

18,400

18,400

18,400

18,400

18,400

92,000

Az 1. fejezethez tartozó igazgatási előirányzat ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=(1a)+(1b)+(3)

10 500,000

10 300,000

10 100,000

9 800,000

9 400,000

50 100,000

Kifizetési előirányzatok

=(2a)+(2b)+(3)

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

3.2.2.Operatív előirányzatokból finanszírozott becsült kimenet (decentralizált ügynökségek esetében nem kell kitölteni)

Kötelezettségvállalási előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)

Tüntesse fel a célkitűzéseket és a kimeneteket

 

 

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

ÖSSZESEN
2028–2034

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

KIMENETEK

Típus

Átlag
Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

1. EGYEDI CÉLKITŰZÉS…

– Kimenet

 

 

0

0,000

– Kimenet

 

 

0

0,000

– Kimenet

 

 

0

0,000

1. egyedi célkitűzés részösszege

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

2. EGYEDI CÉLKITŰZÉS …

– Kimenet

 

 

0

0,000

– Kimenet

 

 

0

0,000

– Kimenet

 

 

0

0,000

2. egyedi célkitűzés részösszege

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

ÖSSZESEN

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

0

0,000

3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása 

–    A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után igazgatási jellegű előirányzatok felhasználását.

–    A javaslat/kezdeményezés az alábbi igazgatási jellegű előirányzatok felhasználását vonja maga után:

3.2.3.1. A megszavazott költségvetésből származó igazgatási előirányzatok

MEGSZAVAZOTT IGAZGATÁSI ELŐIRÁNYZATOK

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

ÖSSZESEN
2028–2034

UTÁN

MINDÖSSZESEN

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

2034

7. FEJEZET

Humánerőforrás

435,090

435,090

435,090

435,090

435,090

435,090

435,090

3045,630

435,090

3480,720

Egyéb igazgatási kiadások

26,923

26,923

26,923

26,923

26,923

26,923

26,923

188,461

26,923

215,384

7. FEJEZETI részösszeg

462,013

462,013

462,013

462,013

462,013

462,013

462,013

3234,091

462,013

3696,104

7. FEJEZETEN kívül

Humánerőforrás

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

205,030

29,290

234,320

Egyéb igazgatási jellegű kiadások

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETEN kívüli részösszeg

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

205,030

29,290

234,320

ÖSSZESEN

491,303

491,303

491,303

491,303

491,303

491,303

491,303

3439,121

491,303

3930,424

3.2.3.2.Külső címzett bevételekből származó igazgatási előirányzatok 

KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

ÖSSZESEN
2028–2034

UTÁN

MINDÖSSZESEN

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

2034

7. FEJEZET

Humánerőforrás

7,150

7,150

7,150

7,150

7,150

0,000

0,000

35,751

0,000

35,751

Egyéb igazgatási kiadások

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETI részösszeg

7,150

7,150

7,150

7,150

7,150

0,000

0,000

35,751

0,000

35,751

7. FEJEZETEN kívül

Humánerőforrás

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

Egyéb igazgatási jellegű kiadások

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETEN kívüli részösszeg

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

ÖSSZESEN

7,150

7,150

7,150

7,150

7,150

0,000

0,000

35,751

0,000

35,751

3.2.3.3.Igazgatási előirányzat összesen

ÖSSZESEN
MEGSZAVAZOTT IGAZGATÁSI ELŐIRÁNYZATOK

+

KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

ÖSSZESEN
2028–2034

UTÁN

MINDÖSSZESEN

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

2034

7. FEJEZET

Humánerőforrás

442,240

442,240

442,240

442,240

442,240

435,090

435,090

3081,381

0,000

3081,381

Egyéb igazgatási kiadások

26,923

26,923

26,923

26,923

26,923

26,923

26,923

188,461

0,000

188,461

7. FEJEZETI részösszeg

469,163

469,163

469,163

469,163

469,163

462,013

462,013

3 269,842

0,000

3 269,842

7. FEJEZETEN kívül

Humánerőforrás

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

205,030

0,000

205,030

Egyéb igazgatási jellegű kiadások

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

0,000

7. FEJEZETEN kívüli részösszeg

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

29,290

205,030

0,000

205,030

ÖSSZESEN

498,453

498,453

498,453

498,453

498,453

491,303

491,303

3 474,872

0,000

3 474,872

A humánerőforrással és más igazgatási jellegű kiadásokkal kapcsolatos előirányzat-igényeket az adott szervezeti egységek rendelkezésére álló, az intézkedés irányításához rendelt előirányzatokkal és/vagy az adott szervezeti egységeken belüli átcsoportosítással kell teljesíteni. A források – a költségvetési korlátok betartása mellett – szükség esetén kiegészíthetők az éves elosztási eljárás keretében adott esetben az Alap irányításáért felelős szervezeti egységekhez rendelt további allokációkkal.

Ezek a tervezetek magukban foglalják az (EU) 202X/XXX rendeletben [Visszatérés és visszafogadás, szolidaritás], az (EU) 202X/XXX rendeletben [A közös vízumpolitika támogatása] és az (EU) 202X/XXX rendeletben [A terrorizmussal, valamint a súlyos és szervezett bűnözéssel kapcsolatos, határokon átnyúló együttműködés] meghatározott célkitűzések végrehajtásához, valamint az (EU) 202X/XXX rendelet [A KAP-hoz nyújtott uniós támogatás végrehajtása], az (EU) 202X/XXX rendelet [A regionális fejlesztéshez nyújtott uniós támogatás végrehajtása], az (EU) 202X/XXX rendelet [A minőségi foglalkoztatáshoz, készségekhez és társadalmi befogadáshoz nyújtott uniós támogatás végrehajtása] és az (EU) 202X/XXX rendelet [A közös halászati politika/tengerpolitika uniós támogatásának végrehajtása] szerinti uniós támogatás végrehajtásához szükséges emberi erőforrásokat és egyéb igazgatási jellegű kiadásokat is.

3.2.4.Becsült humánerőforrás-szükségletek 

–    A javaslat/kezdeményezés nem igényel humánerőforrást.

–    A javaslat/kezdeményezés az alábbi humánerőforrás-igénnyel jár:

3.2.4.1.A megszavazott költségvetésből finanszírozott

A tervezeteket teljes munkaidős egyenértékben (FTE) kell kifejezni

MEGSZAVAZOTT IGAZGATÁSI ELŐIRÁNYZATOK

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

UTÁN

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

2034

 A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)

20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)

2 180

2 180

2 180

2 180

2 180

2 180

2 180

2 180

20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 01 (közvetett kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 11 (közvetlen kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok (nevezze meg)

0

0

0

0

0

0

0

0

• Külső munkatársak (teljes munkaidős egyenértékben: FTE)

20 02 01 (CA, SNE a teljes keretből)

250

250

250

250

250

250

250

250

20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

0

0

0

0

Igazgatási támogatási sor
[XX.01.YY.YY] [2]

– a központokban

230

230

230

230

230

230

230

230

– az Unió küldöttségeinél

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezetben (nevezze meg)

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezeten kívül (nevezze meg)

0

0

0

0

0

0

0

0

ÖSSZESEN

2 660

2 660

2 660

2 660

2 660

2 660

2 660

2 660

3.2.4.2.Külső címzett bevételekből finanszírozott

KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

UTÁN

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

2034

 A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)

20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)

0

0

0

0

0

0

0

0

20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 01 (közvetett kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 11 (közvetlen kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok (nevezze meg)

0

0

0

0

0

0

0

0

• Külső munkatársak (teljes munkaidős egyenértékben: FTE)[1]

20 02 01 (CA, SNE a teljes keretből)

0

0

0

0

0

0

0

0

20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

0

0

0

0

Igazgatási támogatási sor
[XX.01.YY.YY] [2]

– a központokban

57

57

57

57

57

0

0

0

– az Unió küldöttségeinél

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 4. fejezetben (nevezze meg)

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 4. fejezeten kívül (nevezze meg)

0

0

0

0

0

0

0

0

ÖSSZESEN

57

57

57

57

57

0

0

0

3.2.4.3.Becsült humánerőforrás-szükségletek összesen

ÖSSZESEN
MEGSZAVAZOTT IGAZGATÁSI ELŐIRÁNYZATOK

+

KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

UTÁN

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

2034

 A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)

20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)

2 180

2 180

2 180

2 180

2 180

2 180

2 180

2 180

20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 01 (közvetett kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 11 (közvetlen kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok (nevezze meg)

0

0

0

0

0

0

0

0

• Külső munkatársak (teljes munkaidős egyenértékben: FTE)

20 02 01 (CA, SNE a teljes keretből)

250

250

250

250

250

250

250

250

20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)

0

0

0

0

0

0

0

0

Igazgatási támogatási sor
[XX.01.YY.YY] [2]

– a központokban

287

287

287

287

287

230

230

230

– az Unió küldöttségeinél

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 4. fejezetben (nevezze meg)

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb költségvetési sorok a 4. fejezeten kívül (nevezze meg)

0

0

0

0

0

0

0

0

ÖSSZESEN

2 717

2 717

2 717

2 717

2 717

2 660

2 660

2 660

A javaslat végrehajtásához szükséges személyzet (teljes munkaidős egyenértékben):

A Bizottság szolgálatainál jelenleg rendelkezésre álló személyzetből fedezendő

Kivételes esetben további személyzet*

A 7. fejezetből vagy a kutatási keretből finanszírozandó

A BA sorból finanszírozandó

Díjakból finanszírozandó

Létszámtervi álláshelyek

2 180

N/A

Külső munkatársak (CA, SNE, INT)

537*

N/A

* ez az érték magában foglalja a Szociális Klímaalap 57 teljes munkaidős egyenértékét, amelyeket a címzett bevételekből finanszíroznak.

A következők által elvégzendő feladatok leírása:

Tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak

Programirányítás, általános adminisztratív, pénzügyi és technikai támogatás, szakpolitikai koordináció, ellenőrzés

Külső munkatársak

Programirányítás, általános adminisztratív, pénzügyi és technikai támogatás, szakpolitikai koordináció, ellenőrzés

3.2.5.A digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra gyakorolt becsült hatás áttekintése

Digitális és informatikai igazgatási előirányzatok ÖSSZESEN

Év

Év

Év

Év

Év

Év

Év

ÖSSZESEN
2028–2034

2028

2029

2030

2031

2032

2033

2034

7. FEJEZET

Informatikai kiadások (szervezeti)

19,926

19,926

19,926

19,926

19,926

19,926

19,926

139,482

7. FEJEZETI részösszeg

19,926

19,926

19,926

19,926

19,926

19,926

19,926

139,482

7. FEJEZETEN kívül

Operatív programokkal kapcsolatos szakpolitikai informatikai kiadások

7. FEJEZETEN kívüli részösszeg

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

ÖSSZESEN

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

3.2.6.Harmadik felek finanszírozási hozzájárulása 

A javaslat/kezdeményezés

–    nem irányoz elő harmadik felek általi társfinanszírozást.

–    előirányoz harmadik felek általi társfinanszírozást az alábbi becslések szerint:

Igazgatási előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)

Évek

2028. év

2029. év

2030. év

2031. év

2032. év

2033. év

2034. év

Összesen

EGT/EFTA 

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

Tagjelölt országok

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

Harmadik országok, a szomszédos országokkal együtt

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

Társfinanszírozott előirányzatok ÖSSZESEN

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.



3.3.    Becsült bevételi hatás 

–    A javaslatnak/kezdeményezésnek nincs pénzügyi hatása a bevételre.

–    A javaslatnak/kezdeményezésnek van pénzügyi hatása:

–    a saját forrásokra

–    az egyéb bevételekre

–    adja meg, hogy a bevétel kiadási sorokhoz van-e rendelve

millió EUR (három tizedesjegyig)

Bevételi költségvetési sor:

Az aktuális költségvetési évben rendelkezésre álló igazgatási előirányzatok

A javaslat/kezdeményezés hatása 32

2024. év

2025. év

2026. év

2027. év

… jogcímcsoport

A címzett bevételek esetében tüntesse fel az érintett kiadáshoz tartozó költségvetési sor(oka)t.

Egyéb megjegyzések (pl. a bevételi hatás számítására használt módszer/képlet vagy egyéb más információ).

4.Digitális vetületek

4.1. Digitális vonatkozású követelmények

Amennyiben az értékelés alapján a szakpolitikai kezdeményezéshez nem kapcsolódik digitális vonatkozású követelmény:

Annak indoklása, hogy miért nem használhatók digitális eszközök a szakpolitika végrehajtásának támogatásához, és hogy miért nem alkalmazható az „alapértelmezésben digitális” elv

Egyéb esetekben:

A digitális vonatkozású követelmények és a kapcsolódó kategóriák (adatok, folyamatok digitalizálása és automatizálása, digitális megoldások és/vagy digitális közszolgáltatások) összefoglaló leírása

Hivatkozás a követelményre

A követelmény leírása

A követelmény által érintett szereplők

A fő folyamatok

Kategóriák

Az egyedi célkitűzésekről szóló 3. cikk és a nemzeti és regionális partnerségi tervre vonatkozó követelményekről szóló 22. cikk

A terveknek átfogó és megfelelő módon hozzá kell járulniuk az Alap valamennyi egyedi célkitűzéséhez, figyelembe véve az érintett tagállam sajátos kihívásait, beleértve a következőket:

I)a digitális átalakulás támogatása, valamint a csúcstechnológiák és az IKT-összeköttetés fejlesztésének és használatának előmozdítása, a digitális szakadék kezelése mellett;

II)a közlekedés […] digitális átállásának támogatása;

III)a vidéki és part menti területek vonzerejének és életszínvonalának, valamint a méltányos munkafeltételeknek a javítása, valamint a digitális átállás felgyorsítása a virágzó agrár-élelmiszeripari ágazat érdekében.

A terveknek összhangban kell lenniük többek között az (EU) 2022/2481 határozat szerinti […] digitális évtizedre vonatkozó nemzeti stratégiai ütemtervekkel, és hatékonyan hozzá kell járulniuk különösen a mezőgazdaság és a vidéki területek digitális és adatvezérelt átállásának támogatásához.

Tagállamok

A digitális átállás támogatása

Digitális megoldások és/vagy digitális közszolgáltatások, digitális infrastruktúrák, képzés

63. cikk – Adatgyűjtés és -rögzítés

A tagállamok összegyűjtik, rögzítik és elektronikusan tárolják i. a kedvezményezettre, ii. a címzettre és a végső címzettre, iii. a szerződő félre, iv. az alvállalkozóra, v. a műveletre, vi. az egyes helyi akciócsoportokra, vii. az EIP-AGRI egyes operatív csoportjaira vonatkozó információkat ellenőrzés és kontroll, átláthatóság és teljesítményfigyelés, elemzés, értékelés és statisztika céljából, biztosítva ugyanakkor az adatok biztonságát, integritását és bizalmas jellegét, valamint a felhasznált adatok hitelesítését és lehetővé téve a Bizottság által azonosított elektronikus rendszerrel való automatizált adatcserét.

Tagállamok, Európai Bizottság

Adatgyűjtés és -rögzítés

Adatok

64. cikk – Átláthatóság

A tagállamok gondoskodnak egy olyan honlap működőképességéről, ahol rendelkezésre állnak az e rendelet szerinti támogatásra vonatkozó információk a terv célkitűzéseire és tevékenységeire, valamint a rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségekre és az eredményekre kiterjedően.

A tagállamoknak gondoskodniuk kell továbbá a 63. cikkben említett információknak a honlapon történő közzétételéről. Biztosítaniuk kell továbbá a [teljesítménymérési rendeletben] említett elemek közzétételét a honlapon.

Tagállamok

Átláthatóság

Adatok

64. cikk – Átláthatóság

Az Európai Bizottság a 63. cikkben említett adatokat közzéteszi a [teljesítménymérési rendeletben] említett központosított honlapon.

Európai Bizottság

Átláthatóság

Adatok

58. cikk – A tagállamok feladatai; IV. melléklet – A tagállamok irányítási, kontroll- és ellenőrzési rendszereire vonatkozó kulcskövetelmények; XVI. melléklet – *SFC2028

A tagállamok biztosítják a csalás, korrupció és szabálytalanságok gyanújával kapcsolatos valamennyi eset bejelentését a Bizottság szabálytalanságkezelő rendszerében (IMS), beleértve az összeférhetetlenséget, a kettős finanszírozást és az alkalmazandó jog egyéb megsértését; A Bizottság ezeket az információkat évente összegzi és közzéteszi, valamint közli őket az Európai Parlamenttel.

A tagállamok biztosítják, hogy a Bizottsággal folytatott valamennyi hivatalos információcsere a XVI. mellékletben említett elektronikus adatcsererendszeren keresztül történjen [*SFC2028: elektronikus adatcsererendszer a tagállamok és a Bizottság között]

Tagállamok, Európai Bizottság

Adatgyűjtés és -rögzítés

Adatok

58. cikk – A tagállamok feladatai

A tagállamok biztosítják, hogy a finanszírozás kedvezményezettjei és a tervért felelős hatóságok közötti, valamint a Bizottsággal folytatott valamennyi információcsere elektronikus adatcsererendszereken keresztül történjen.

Tagállamok

Folyamatok digitalizálása

Adatok

XIV. melléklet – Az Uniós Támogatási Eszközből támogatott uniós intézkedések

Az Eszköz támogatja a közös halászati politika végrehajtását, többek között tudományos tanácsadás, adatgyűjtés és ismeretek biztosítása céljából a hatékony és eredményes halászati gazdálkodási döntések előmozdítása érdekében; az uniós halászati ellenőrzési rendszer kidolgozását és végrehajtását, a tiszta és egészséges óceánok előmozdítását, a halászati és akvakultúra-termékekre vonatkozó piaci ismeretek fejlesztését és terjesztését, a tengeri védelem és felügyelet előmozdítását

Európai Bizottság

Adatgyűjtés és -rögzítés

Digitális adatmegoldások

4.2. Adatok

Az érintett adatok összefoglaló leírása

Adattípus

Hivatkozás a követelmény(ek)re

Standard és/vagy előírás (ha van)

i. a kedvezményezettre, ii. a címzettre és a végső címzettre, iii. a szerződő félre, iv. az alvállalkozóra, v. a műveletre, vi. a közösségvezérelt helyi fejlesztésre vonatkozó adatok az egyes helyi akciócsoportok vonatkozásában, vii. az egyes EIP-AGRI operatív csoportokra vonatkozóan

63. cikk – Adatgyűjtés és -rögzítés

A Bizottság ezeket az adatokat – a rendeletben előírt kivételekkel – egy központosított honlapon teszi közzé, a [teljesítménymérési rendeletben] említett uniós hozzájárulás arányával együtt. A természetes személy családi és utónevére, illetve a jogalany nevére vonatkozó információk nem tehetők közzé, ha az általuk egy évben kapott összeg nem haladja meg a 2 500 EUR-t.

A tagállami terv célkitűzéseire, tevékenységeire, rendelkezésre álló finanszírozására és lehetőségeire vonatkozó információk.

i. a kedvezményezettre, ii. a címzettre és a végső címzettre, iii. a szerződő félre, iv. az alvállalkozóra, v. a műveletre, vi. a közösségvezérelt helyi fejlesztésre vonatkozó adatok az egyes helyi akciócsoportok vonatkozásában, vii. az egyes EIP-AGRI operatív csoportokra vonatkozóan

A teljesítménymérési rendeletben említett releváns elemekkel kapcsolatos információk az alap pályázati felhívásaival és ajánlati felhívásaival kapcsolatban

Az alap keretében tervezett pályázati felhívások ütemterve.

64. cikk – Átláthatóság

Az információkat a tagállam hivatalos nyelvén vagy nyelveinek legalább egyikén és/vagy angol, francia vagy német nyelven kell közölni, és az eredeti közzététel időpontjától számított két évig elérhetővé kell tenni a honlapon. A honlapon közzétett adatokat a digitalizáció követelményeinek megfelelő, nyílt, interoperábilis és géppel olvasható formátumban kell rendelkezésre bocsátani, amely lehetővé teszi az adatok válogatását, keresését, kivonatolását, összehasonlítását és újrafelhasználását.

Az információkat legalább hathavonta frissíteni kell. A pályázati felhívásokra vonatkozó információkat évente legalább kétszer frissíteni kell.

A nyomon követésre, az előrehaladásra vonatkozó jelentéstételre, az értékelésre, a pénzgazdálkodás ellenőrzésére és az auditokra vonatkozó adatok

58. cikk – A tagállamok feladatai; XVI. melléklet – *SFC2028

a tagállamok olyan rendszerekkel és eljárásokkal rendelkeznek, amelyek biztosítják, az Alapból támogatott valamely intézkedéssel kapcsolatos ellenőrzési nyomvonalhoz szükséges valamennyi alátámasztó dokumentum megőrzését a megfelelő szinten a Bizottság által a tagállam részére teljesített utolsó kifizetés évének december 31-étől számított 10 évig; amennyiben jogorvoslati eljárást kezdeményeztek, fellebbezést nyújtottak be, vagy bírósági eljárás indult, az alátámasztó dokumentumokat mindaddig meg kell őrizni, amíg ezen eljárások vagy az azt követő visszafizettetési eljárások le nem zárulnak;

Elektronikus adatcsererendszerek

58. cikk – A tagállamok feladatai

Ezek a rendszerek magukban foglalják többek között az automatikus és interaktív formanyomtatványok és számítások használatát, biztosítják a nyilvántartások megőrzését és az adatok tárolását a rendszerben, lehetővé téve a kedvezményezettek által benyújtott kifizetési kérelmek adminisztratív és pénzügyi ellenőrzését, valamint lehetővé téve az adatok automatikus szinkronizálását és továbbítását a kedvezményezetti és a tagállami rendszerek között.

   

Az európai adatstratégiának való megfelelés

Annak magyarázata, hogy az egyes követelmények hogyan igazodnak az európai adatstratégiához

A rendelet hozzájárul az európai adatstratégia általános célkitűzéseihez, mivel célja a korszerű és hatékony adatkezelés és -megosztás megkönnyítése, többek között a támogató közigazgatás és a jobb szakpolitikai döntéshozatal elősegítése céljából, azaz a jobb teljesítményre vonatkozó adatok kezelése lehetővé teszi a programirányítás megerősítését.

Nemzeti és regionális partnerségi tervük kidolgozásakor minden tagállamnak biztosítania kell az (EU) 2022/2481 határozat szerinti, a digitális évtizedre vonatkozó nemzeti stratégiai ütemtervével való összhangot is.

Az egyszeri adatszolgáltatás elvének való megfelelés

Annak ismertetése, hogy hogyan vették figyelembe az egyszeri adatszolgáltatás elvét, és hogyan tárták fel a meglévő adatok újrafelhasználásának lehetőségét

//

Annak bemutatása, hogy az újonnan létrehozott adatok hogyan felelnek meg a megtalálhatóság, a hozzáférhetőség, az interoperabilitás és az újrafelhasználhatóság követelményének, valamint a szigorú minőségi standardoknak

A honlapon közzétett adatokat a digitalizáció követelményeinek megfelelő, nyílt, interoperábilis és géppel olvasható formátumban kell rendelkezésre bocsátani, amely lehetővé teszi az adatok válogatását, keresését, kivonatolását, összehasonlítását és újrafelhasználását.

Adatáramlások

Az adatáramlások összefoglaló leírása

Adattípus

Hivatkozás a követelmény(ek)re

Az adatokat szolgáltató szereplők

Az adatokat megkapó szereplők

Az adatcsere kiváltó oka

Gyakoriság (adott esetben)

i. a kedvezményezettre, ii. a címzettre és a végső címzettre, iii. a szerződő félre, iv. az alvállalkozóra, v. a műveletre, vi. a közösségvezérelt helyi fejlesztésre vonatkozó adatok az egyes helyi akciócsoportok vonatkozásában, vii. az egyes EIP-AGRI operatív csoportokra vonatkozóan

63. cikk

Tagállamok

Európai Bizottság

A terv jóváhagyására vonatkozó határozat elfogadása

Évente kétszer, a közös agrárpolitikát támogató beavatkozások esetében

i. a kedvezményezettre, ii. a címzettre és a végső címzettre, iii. a szerződő félre, iv. az alvállalkozóra, v. a műveletre, vi. a közösségvezérelt helyi fejlesztésre vonatkozó adatok az egyes helyi akciócsoportok vonatkozásában, vii. az egyes EIP-AGRI operatív csoportokra vonatkozóan

64. cikk

Európai Bizottság

Nyilvánosság

A tagállamtól származó információk fogadása

Rendszeres frissítések a tagállamoktól kapott információk alapján

A tagállami terv célkitűzéseire, tevékenységeire, rendelkezésre álló finanszírozására és lehetőségeire vonatkozó információk.

i. a kedvezményezettre, ii. a címzettre és a végső címzettre, iii. a szerződő félre, iv. az alvállalkozóra, v. a műveletre, vi. a közösségvezérelt helyi fejlesztésre vonatkozó adatok az egyes helyi akciócsoportok vonatkozásában, vii. az egyes EIP-AGRI operatív csoportokra vonatkozóan

A teljesítménymérési rendelet 10. cikkének (3) bekezdéséhez kapcsolódó információk.

Az alap keretében tervezett pályázati felhívások ütemterve.

64. cikk

Tagállamok

Nyilvánosság

A terv jóváhagyására vonatkozó határozat elfogadása

A honlap a terv jóváhagyásáról szóló bizottsági határozat elfogadásától számított 6 hónapon belül működőképes.

Az információkat legalább 6 havonta frissíteni kell.

4.3. Digitális megoldások

A digitális megoldások összefoglaló leírása

Digitális megoldás

Hivatkozás a követelmény(ek)re

Fő tervezett funkciók

Illetékes szerv

Hogyan biztosítják a hozzáférhetőséget?

Hogyan veszik figyelembe az újrafelhasználhatóságot?

MI-alapú technológiák használata (adott esetben)

//

Minden egyes digitális megoldás esetében annak magyarázata, hogy a digitális megoldás miért felel meg az alkalmazandó digitális szakpolitikáknak és jogszabályoknak

A jövőbeli nemzeti és regionális partnerségi tervek által támogatott digitális megoldásokat az egyes tagállamok nemzeti és regionális igényeihez és kihívásaihoz igazítják annak biztosítása érdekében, hogy a tervek célkitűzései ténylegesen megvalósuljanak, és hogy a tagállamok teljesítsék az e rendelet szerinti kötelezettségeiket. A Bizottság az e rendelet szerinti feladatainak teljesítéséhez szükséges új digitális megoldásokat is kidolgozhat és/vagy korszerűsítheti a meglévőket.

1. sz. digitális megoldás

Digitális és/vagy ágazati szakpolitikai terület (adott esetben)

A megfelelés magyarázata

A mesterséges intelligenciáról szóló rendelet

N/A

Az uniós kiberbiztonsági keret

N/A

Az eIDAS-rendelet

N/A

Az egységes digitális kapu és az IMI

N/A

Egyéb

N/A

4.4. Interoperabilitási értékelés

A követelmények által érintett digitális közszolgáltatás(ok) összefoglaló leírása

A digitális közszolgáltatás vagy a digitális közszolgáltatások kategóriája

Leírás

Hivatkozás a követelmény(ek)re

Interoperábilis Európa megoldás(ok)

Egyéb interoperabilitási megoldás(ok)

N/A

//

//

//

//

Feladataik ellátása során a tervhatóságok a költségvetési rendelet 36. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett egységes integrált és interoperábilis információs és nyomonkövetési rendszert – többek között egy egységes adatbányászati és kockázatértékelési eszközt – használhatnak a releváns adatokhoz való hozzáférésre és azok elemzésére, a tagállamok általi általános alkalmazás céljából.

A digitális közszolgáltatás(ok)ra vonatkozó követelmény(ek) hatása a határokon átnyúló interoperabilitásra

1. sz. digitális közszolgáltatás

Értékelés

Intézkedés(ek)

Potenciális fennmaradó akadályok (ha vannak)

Összhang a meglévő digitális és ágazati szakpolitikákkal

Kérjük, sorolja fel az alkalmazandó digitális és ágazati szakpolitikákat

N/A

N/A

A határokon átnyúló digitális közszolgáltatások zökkenőmentes nyújtását célzó szervezeti intézkedések

Kérjük, sorolja fel a tervezett irányítási intézkedéseket

N/A

N/A

Az adatok egységes értelmezésének biztosítása érdekében hozott intézkedések

Kérjük, sorolja fel az ilyen intézkedéseket

N/A

N/A

A közösen elfogadott nyílt műszaki előírások és standardok alkalmazása

Kérjük, sorolja fel az ilyen intézkedéseket

N/A

N/A

4.5. A digitális végrehajtást támogató intézkedések

A digitális végrehajtást támogató intézkedések összefoglaló leírása

Az intézkedés leírása

Hivatkozás a követelmény(ek)re

A Bizottság szerepe

(adott esetben)

Bevonandó szereplők

(adott esetben)

Várható ütemezés

(adott esetben)

//

A nemzeti és regionális partnerségi tervek célzott intézkedéseket tartalmazhatnak a digitális végrehajtás támogatására, beleértve a reformokat, a képzési programokat és a digitális infrastruktúrákba történő beruházásokat, az érintett tagállamokban és régiókban azonosított sajátos igényektől és kihívásoktól függően.

(1)    COM(2025) 47 final.
(2)    COM(2025) 30 final.
(3)    COM(2025) 85 final.
(4)    COM(2025) 79 final.
(5)    COM(2025) 90 final.
(6)    COM(2025) 75 final.
(7)    A 2025. február 26-i 1. és 2. számú omnibusz csomag.
(8)    COM(2025) 124 final.
(9)    A Bizottság 240/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete (2014. január 7.) az európai strukturális és beruházási alapok keretében megvalósított partnerségre vonatkozó európai magatartási kódexről (HL L 74., 2014.3.14., 1. o.).
(10)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU, Euratom) 2020/2092 rendelete (2020. december 16.) az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről (HL L 433I., 2020.12.22., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2020/2092/oj).
(11)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU, Euratom) 2024/2509 rendelete (2024. szeptember 23.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról (HL L, 2024/2509, 2024.9.26., ELI:  http://data.europa.eu/eli/reg/2024/2509/oj ).
(12)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2023/955 rendelete (2023. május 10.) a Szociális Klímaalap létrehozásáról és az (EU) 2021/1060 rendelet módosításáról (HL L 130., 2023.5.16., 1. o.).
(13)    HL L 123., 2016.5.12., 1. o., ELI:  http://data.europa.eu/eli/agree_interinstit/2016/512/oj .
(14)    Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2011/182/oj).
(15)    Az Európai Parlament és a Tanács 1308/2013/EU rendelete (2013. december 17.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 671. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2013/1308/oj ).
(16)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/848 rendelete (2018. május 30.) az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek jelöléséről, valamint a 834/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 150., 2018.6.14., 1. o.).
(17)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1991 rendelete (2024. június 24.) a természet helyreállításáról és az (EU) 2022/869 rendelet módosításáról (HL L, 2024/1991, 2024.7.29., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/1991/oj).
(18)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1999 rendelete (2018. december 11.) az energiaunió és az éghajlat-politika irányításáról, valamint a 663/2009/EK és a 715/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 94/22/EK, a 98/70/EK, a 2009/31/EK a 2009/73/EK, a 2010/31/EU, a 2012/27/EU és a 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2009/119/EK és az (EU) 2015/652 tanácsi irányelv módosításáról, továbbá az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 328., 2018.12.21., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2018/1999/oj).
(19)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2481 határozata (2022. december 14.) a Digitális évtized 2030 szakpolitikai program létrehozásáról (HL L 323., 2022.12.19., 4. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2022/2481/oj).
(20)    Az Európai Parlament és Tanács (EU) 2024/1679 rendelete (2024. június 13.) a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó uniós iránymutatásokról, az (EU) 2021/1153 és a 913/2010/EU rendelet módosításáról, valamint az 1315/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L, 2024/1679, 2024.6.28., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/1679/oj).
(21)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/869 rendelete (2022. május 30.) a transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó iránymutatásokról, a 715/2009/EK, az (EU) 2019/942 és az (EU) 2019/943 rendelet, továbbá a 2009/73/EK és az (EU) 2019/944 irányelv módosításáról, valamint a 347/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 152., 2022.6.3., 45. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2022/869/oj).
(22)    A Bizottság 240/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete (2014. január 7.) az európai strukturális és beruházási alapok keretében megvalósított partnerségre vonatkozó európai magatartási kódexről (HL L 74., 2014.3.14., 1. o.).
(23)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/849 irányelve (2015. május 20.) a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 141., 2015.6.5., 73. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2015/849/oj).
(24)    A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló, 1991. december 12-i 91/676/EGK tanácsi irányelv szerinti kialakításban (HL L 375., 1991.12.31., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/1991/676/oj).
(25)    Az Európai Közösségben működő mezőgazdasági üzemek jövedelmére és üzleti tevékenységére vonatkozó számviteli adatok gyűjtésére szolgáló hálózat létrehozásáról szóló, 2009. november 30-i 1217/2009/EK tanácsi rendelet 5b. cikkében említett gazdaságtopológia meghatározása szerint (HL L 328., 2009.12.15., 27. o., ELI:  http://data.europa.eu/eli/reg/2009/1217/oj ).
(26)    Az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek jelöléséről, valamint a 834/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/848 európai parlamenti és tanácsi rendeletben rögzítettek szerint (HL L 150., 2018.6.14., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2018/848/oj).
(27)    Az Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU irányelve (2014. február 26.) a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 94., 2014.3.28., 65. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2014/24/oj).
(28)    A Tanács 1184/2006/EK rendelete (2006. július 24.) az egyes versenyszabályok mezőgazdasági termékek termelésére és kereskedelmére történő alkalmazásáról (HL L 214., 2006.8.4., 7. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2006/1184/oj).
(29)    Az Európai Parlament és a Tanács 1303/2013/EU rendelete (2013. december 17.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 320. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2013/1303/oj).
(30)    A költségvetési rendelet 58. cikke (2) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint.
(31)    Az Alap végrehajtása (részben) átruházható egy végrehajtó ügynökségre a költség-haszon elemzés eredménye, valamint az azzal kapcsolatosan meghozandó döntések függvényében, továbbá abban az esetben, ha a Bizottságnál és a végrehajtó ügynökségnél a program végrehajtásához kapcsolódó igazgatási előirányzatokat ennek megfelelően kiigazítják.
(32)    A tradicionális saját források (vámok, cukorilletékek) tekintetében nettó összeget kell megadni, amely a beszedési költségekre levont 20 %-kal csökkentett bruttó összegnek felel meg.

Brüsszel, 2025.7.16.

COM(2025) 565 final

MELLÉKLETEK

a következőhöz:

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az Európai Gazdasági, Társadalmi és Területi Kohéziós, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, Halászati és Tengeri, Jóléti és Biztonsági Alap 2028–2034 közötti időszakra történő létrehozásáról, valamint az (EU) 2023/955 és az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet módosításáról

{SWD(2025) 565 final}


I. MELLÉKLET
Az egyes tagállamoknak nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás kiszámításának módszertana a 10. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerint

Ez a melléklet meghatározza az egyes tagállamok számára a 10. cikk (2) bekezdése a) pontjának megfelelően rendelkezésre álló pénzügyi hozzájárulás kiszámításának módszertanát.

A módszertan az egyes tagállamok tekintetében a következő változókat veszi figyelembe:

–népesség (2024),

–a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett (AROPE), vidéki területeken élő népesség (2024),

–a tagállam egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelme (GNI) vásárlóerő-egységben mérve (2023),

–egy főre jutó regionális bruttó hazai termék (GDP), vásárlóerő-egységben mérve NUTS-3 szinten (a 2021., 2022. és 2023. évek átlaga),

–a potenciálisan támogatható hektáronkénti közvetlen kifizetések (2027, a 2022. évi potenciálisan támogatható terület alapján megállapított hektárterületre),

–menedékkérők, pozitív határozatok, védelem és visszatérések összesen (Eurostat, a 2022., 2023. és 2024. évek átlaga),

–az országhatárokra vonatkozó téradatok (Eurostat GIS adatbázis) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelmek száma.

Az egyes tagállamok számára rendelkezésre álló pénzügyi hozzájárulás a terv végrehajtására szolgáló konszolidált összeg, amely a következőképpen kerül megállapításra:

FCi =

Ai × a tagállamok nemzeti és regionális partnerségi tervei számára rendelkezésre álló összeg, a [migrációról szóló] rendelet 4. cikkében, a [határokról szóló] rendelet 4. cikkében, a [belső biztonságról szóló] rendelet 4. cikkében és az (EU) 2023/955 rendeletben meghatározott összegek nélkül +

Bi × a [migrációról szóló] rendelet 4. cikkében, a [határokról szóló] rendelet 4. cikkében, a [belső biztonságról szóló] rendelet 4. cikkében meghatározott összegek +

Ci × az e rendelet 10. cikkének (3) bekezdésével összhangban a Szociális Klímaalap számára rendelkezésre álló összeg.

Az összegek konszolidálása az alábbiakkal összhangban történik:

·a schengeni térség megfelelő működéséhez, az európai integrált határigazgatás és az európai vízumpolitika céljára a 2028. január 1-jétől 2034. december 31-ig tartó időszakra szóló uniós támogatás létrehozásáról szóló xxx/xxx rendelet 4. cikke,

·a menekültügy, a migráció és az integráció uniós támogatásnak a 2028. január 1. és 2034. december 31. közötti időszakra történő létrehozásáról szóló xxx/xxx rendelet 4. cikke,

·a belső biztonság uniós támogatásának a 2028. január 1-jétől 2034. december 31-ig tartó időszakra történő létrehozásáról szóló xxx/xxx rendelet 4. cikke,  

·a Szociális Klímaalap létrehozásáról és az (EU) 2021/1060 rendelet II. mellékletének módosításáról szóló (EU) 2023/955 rendelet 10. cikke és II. melléklete.

Ahol:

Ai általános kulcs

a következők szerint:

valamint

ahol minden egyes i tagállam és r NUTS 3. szintű régió esetében

–Nép a 2024. január 1-jei népesség (Eurostat online adatbáziskód: demo_gind, tps00001),

–AROPE ra a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett, vidéki területeken élő népesség 2024-ben (Eurostat online adatbáziskód: https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/ilc_peps13n/default/table?lang=en ilc_peps13n, 2024);

–GNI pc PPS a vásárlóerő-egységben mért, egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) (Eurostat online adatbáziskód: nama_10_pp, 2023);

–GDP pc PPS r a vásárlóerő-egységben mért, egy főre jutó regionális bruttó hazai termék (GDP) (Eurostat online adatbáziskód: nama_10r_3gdp, a 2021–2023. évek átlaga),

–KKi a közvetlen kifizetések 2027. költségvetési évre becsült összege (a POSEI/SAI nélkül),

–ha a „potenciális támogatható terület” keretében támogatásra jogosultként bejelentett hektárszám (2022. igénylési év).

Az összes tagállam αi értéke normalizáltan szerepel annak érdekében, hogy az összes αi összege 100 % legyen.

A források túlzott koncentrációjának elkerülése érdekében felső korlátot és biztonsági hálót kell alkalmazni az Ai általános allokációs kulcsra:

–Az összes tagállam esetében az αi allokációs arány legalább 80 % és legfeljebb 105 % a megosztott irányítás alá tartozó összes releváns, előzetesen elkülönített forrás 2021 és 2027 közötti teljes allokációjában, a Bizottság által az előzetesen elkülönített források átcsoportosítás előtti kezdeti, 2020. évi allokációja alapján kiszámítva 1 . Az összes tagállam αi értéke arányosan kiigazítva szerepel annak érdekében, hogy az összes αi összege 100 % legyen.

Bi Belügyi kulcs 

Ahol minden i tagállam esetében:

–tengeri a tengeri határokat, külső a külső szárazföldi határokat jelöli, ezeket a földrajzi határokat az ETRS89 ellipszoidon alapuló geodéziai hosszúság határozza meg (Eurostat/GISCO, 2024 20M EPSG: 3035),

–menedék a tagállam részesedése a menedékkérők számából (Eurostat online adatbáziskód: migr_asyappctza, a 2022–2024. évek átlaga),

–védelem a tagállam részesedése a kérelmeket elsőfokon kedvezően elbíráló határozatok számából (Eurostat online adatbáziskód: migr_asydcfsta, a 2022–2024. évek átlaga),

–átmeneti a tagállam részesedése az átmeneti védelemben részesülő személyek számából (Eurostat online adatbáziskód: migr_asytpsm, a 2022–2024. évek átlaga),

–vissza a tagállam részesedése a távozásra kötelezést követően visszaküldött harmadik országbeli állampolgárok számából (Eurostat online adatbáziskód: migr_eirtn, a 2022–2024. évek átlaga), 

–terület az ETRS89 ellipszoidon alapuló geodéziai hossz szerint meghatározott földrajzi terület (Eurostat/GISCO, 2024 20M EPSG: 3035),

–vízum a tagállam részesedése az igényelt, rövid távú tartózkodásra jogosító egységes vízumok teljes számából (Migrációügyi és Uniós Belügyi Főigazgatóság).

Az allokációs arányokat a legközelebbi századrészre kell kerekíteni. Az e mellékletben szereplő módszertan alkalmazásához használt múltbeli adatok zárónapja 2025. június 15.

A tagállamoknak az Alap szerinti pénzügyi allokációja figyelembe veszi az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt 19. és 22. jegyzőkönyvben megállapított, Dániára és Írországra vonatkozó különös rendelkezéseket. A Litvánia számára elkülönített összeg magában foglalja az (EU) [határigazgatási] rendelet 6. cikkében meghatározott különleges átutazási rendszer forrásait is.

A 12. cikk szerinti összegek a tagállamonkénti pénzügyi allokáció mértékéig arányosan kerülnek fedezésre.

II. MELLÉKLET
A kevésbé fejlett régiókra vonatkozó minimális összeg kiszámításának módszertana

Ez a melléklet meghatározza a tagállamok által a 10. cikk (2) bekezdése a) pontjának i. alpontja és a 22. cikk (2) bekezdése h) pontjának ii. alpontja szerint a kevésbé fejlett régióikhoz allokálandó minimális összegek kiszámításának módszertanát.

Elkülönítés a r (KFRr) kevésbé fejlett régiók számára egy i tagállamon belül =

ahol minden egyes i tagállam és r NUTS II szintű régió esetében

–Keret a 10. cikk (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott nemzeti és regionális partnerségi tervek végrehajtására szánt pénzügyi allokációnak a 10. cikk (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában meghatározott allokációkkal csökkentett összege.

–Népi az i tagállam 2021 és 2023 közötti átlagos népessége (Eurostat online adatkód: demo, demo_r_d2jan).

–Nép KFRr az r (kevésbé fejlett) régió 2021 és 2023 közötti átlagos népessége (Eurostat online adatkód: demo, demo_r_d2jan).

–GNI pc PPS a vásárlóerő-egységben mért, egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 2021 és 2023 között (Eurostat online adatkód: (nama_10_pp).

A kevésbé fejlett régiók számára elkülönített összeg valamennyi tagállam esetében legalább a Bizottság által kiszámított, a 2021–2027-es időszakra előzetesen elkülönített, megosztott irányítás alá tartozó alapok keretében a kevésbé fejlett régiók számára elkülönített megfelelő összeg 90 %-a és legfeljebb annak 112,5 %-a.

A kevésbé fejlett régiók számára a 10. cikk (2) bekezdése a) pontjának i. alpontjával összhangban allokálandó forrásokat nem kell beszámítani a 10. cikk (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában meghatározott összegekbe.

Tagállam 

A pénzügyi allokáció összege (1 000 EUR, folyó árakon) 

Belgium 

138 056

Bulgária 

8 133 449

Csehország 

7 345 717

Dánia 

–

Németország 

–

Észtország 

–

Írország 

–

Görögország 

15 414 017

Spanyolország 

16 289 843

Franciaország 

3 674 893

Horvátország 

8 255 565

Olaszország 

27 079 088

Ciprus 

–

Lettország 

3 697 261

Litvánia 

4 705 597

Luxemburg 

–

Magyarország 

20 712 690

Málta 

–

Hollandia 

–

Ausztria 

–

Lengyelország 

47 241 595

Portugália 

16 146 504

Románia 

27 037 343

Szlovénia 

1 668 300

Szlovákia 

10 258 235

Finnország 

–

Svédország 

–

III. MELLÉKLET
Az Interreg terv keretében az egyes tagállamoknak nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás kiszámításának módszertana

A 10. cikk (2) bekezdésének c) pontjával összhangban 10 264 000 000 EUR-t kell elkülöníteni az XX rendelet [Regionális fejlesztés, Interreg terv] XX. címében említett Interreg tervre; 

A határon átnyúló együttműködésre, a transznacionális együttműködésre és a legkülső régiók együttműködésére fordítható források Interreg tervben részt vevő tagállamonkénti elosztása az alábbi kritériumok alapján meghatározott hányadok súlyozott összegeként kerül megállapításra, az alábbiak szerinti súlyozásban: 

a)az összes NUTS 3. szintű, határ menti régió és egyéb olyan NUTS 3. szintű régiók teljes lakossága, amelyekben a regionális lakosság legalább fele a határtól számított 25 km-en belül él (45,8 %-os súlyozás); 

b)a határtól számított 25 km-en belül élő lakosság (30,5 %-os súlyozás); 

c)a tagállamok teljes lakossága (20 %-os súlyozás); 

d)a legkülső régiók teljes lakossága (3,7 %-os súlyozás). 

A határon átnyúló együttműködés aránya az a) és b) kritériumok összesített súlyozásának felel meg. A transznacionális együttműködés aránya a c) kritérium súlyozásának felel meg. A legkülső régiók együttműködése aránya a d) kritérium súlyozásának felel meg. 

Az Interreg tervre a tagállamoknak szánt összeget az interregionális együttműködésre szánt források levonását követően a következőképpen kell felosztani: 

Tagállam 

Interreg – Az elkülönített összeg aránya

Belgium 

4,70 %

Bulgária 

1,40 %

Csehország 

3,70 %

Dánia 

3,30 %

Németország 

12,20 %

Észtország 

0,70 %

Írország 

1,90 %

Görögország 

1,50 %

Spanyolország 

8,50 %

Franciaország 

13,60 %

Horvátország 

2,10 %

Olaszország 

10,70 %

Ciprus 

0,50 %

Lettország 

0,70 %

Litvánia 

1,00 %

Luxemburg 

0,40 %

Magyarország 

3,10 %

Málta 

0,30 %

Hollandia 

4,20 %

Ausztria 

2,70 %

Lengyelország 

6,40 %

Portugália 

1,60 %

Románia 

4,30 %

Szlovénia 

0,90 %

Szlovákia 

2,80 %

Finnország 

2,00 %

Svédország 

4,70 %

*Tagállami részesedés a támogatási kiadások arányos levonása előtt

IV. MELLÉKLET
A tagállamok irányítási, kontroll- és ellenőrzési rendszereire vonatkozó kulcskövetelmények

1. 

A feladatok megfelelő szétválasztása és a hatóságok funkcionális függetlensége, valamint a más szervekre átruházott felügyeleti és ellenőrzési feladatokra vonatkozó írásbeli szabályok. Elegendő forrás elkülönítése e szerv vagy szervek számára a terv céljaival összefüggésben.

2. 

Arányos és hatékony csalás- és korrupcióellenes intézkedések, valamint a szabálytalanságok – többek között az összeférhetetlenség és a kettős finanszírozás – elkerülésére, megelőzésére, feltárására és korrekciójára irányuló intézkedések hatékony végrehajtása, beleértve a kockázatértékelést is.

3. 

Az alkalmazandó jognak, többek között az uniós közbeszerzési és állami támogatási szabályoknak való megfelelést biztosító intézkedések. 

4. 

Megfelelő eljárások a kifizetési feltételek teljesítésének ellenőrzésére, a mérföldkövek és célértékek teljesítésének tartósságára, a bejelentett adatok megbízhatóságára, valamint a Bizottsághoz benyújtott kifizetési kérelmekben szereplő kettős finanszírozás elkerülésére. 

5. 

Megfelelő eljárások a kifizetési kérelmekbe bevitt adatok megbízhatóságára vonatkozó megbízható ellenőri vélemény elkészítéséhez.

6. 

A rendszerek megfelelő ellenőrzése az általános költségvetésből történő kifizetéseket alátámasztó adatok megbízhatóságának biztosítása érdekében.

7. 

Hatékony rendszer annak biztosítására, hogy a teljes ellenőrzési nyomvonalhoz szükséges összes dokumentum rendelkezésre álljon.

8. 

Megbízható elektronikus rendszer az adatok rögzítésére és tárolására a nyomon követés, az előrehaladási jelentés, az értékelés, a pénzgazdálkodás ellenőrzése és ellenőrzése céljából, beleértve az adatok biztonságát, sértetlenségét és bizalmas jellegét, valamint a felhasználók hitelesítését biztosító megfelelő eljárásokat. 

9. 

Hatékony számviteli rendszer, amely kellő időben pontos, teljes körű és megbízható információkat nyújt, beleértve a Bizottságnak bejelentendő adatok összesítését is. 

10. 

Megfelelő eljárások az irányító hatóságok és kifizető ügynökségek felé irányuló pénzmozgások biztosítására, garantálva, hogy a Bizottság által teljesített minden egyes kifizetéssel e hatóságok megkapják a nekik járó összegeket, összhangban a fejezeteikben foglalt intézkedések végrehajtása terén elért előrehaladással és figyelembe véve a fejezeteik végrehajtásából eredő esetleges pénzügyi korrekciókat, és hogy az időszak végéig legalább az uniós hozzájárulásukkal egyenértékű összeget kapjanak.

11.

A műveletek kiválasztására vonatkozó megfelelő átlátható és megkülönböztetésmentes kritériumok és eljárások annak érdekében, hogy az uniós finanszírozás a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljon a terv célkitűzéseinek eléréséhez, tiszteletben tartva a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás, az átláthatóság és a megkülönböztetésmentesség elvét, figyelembe véve az Európai Unió Alapjogi Chartáját.

A kedvezményezettek megfelelő tájékoztatása a kiválasztott műveletek támogatásának alkalmazandó feltételeiről, biztosítva a finanszírozási lehetőségekhez való hozzáférést a szervezetek széles köre számára, beleértve a kis- és középvállalkozásokat is.

12.

Átfogó, kockázatértékelésen alapuló csalás elleni nemzeti stratégia. 

13.

Megfelelő eljárások a csalás, korrupció és szabálytalanságok gyanújának bejelentésére, beleértve az összeférhetetlenséget, a kettős finanszírozást és az alkalmazandó jog egyéb megsértését, valamint ezek nyomon követésére a Bizottság szabálytalanságkezelő rendszerében (IMS).

14.

A jogosulatlanul kifizetett uniós források visszafizettetésére szolgáló megfelelő eljárások.

15.

A kifizetési határidők megszakítása vagy az uniós finanszírozás felfüggesztése, pénzügyi korrekciók vagy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét biztosító egyéb intézkedések esetén a kedvezményezettek, a címzettek, a végső címzettek, a vállalkozók és a résztvevők részére történő kifizetések folytatására vonatkozó kötelezettség teljesítését biztosító megfelelő intézkedések.

V. MELLÉKLET
A nemzeti és regionális partnerségi terv sablonja

CCI 

  

Cím angolul 

[250] (1)  

Cím az ország nyelvén (nyelvein) 

[250] 

Verzió 

  

Első év 

[4] 

Utolsó év 

[4] 

A bizottsági határozat száma 

  

A bizottsági határozat dátuma 

  

A tagállami módosító határozat száma 

  

A tagállami módosító határozat hatálybalépésének dátuma 

  

(1)   A szögletes zárójelben szereplő számok a szóközök nélküli karakterszámot jelentik. 

I. CÍM: A NEMZETI ÉS REGIONÁLIS PARTNERSÉGI TERV ÁTTEKINTÉSE ÉS KIDOLGOZÁSÁNAK FOLYAMATA 

1.    1. RÉSZ: A terv által kezelt kihívások és célkitűzések 

1.1.    A terv hozzájárulása a 3. cikkben említett valamennyi egyedi célkitűzéshez, figyelembe véve az érintett tagállam sajátos kihívásait

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, a) pont

Egyedi célkitűzés 

Annak ismertetése, hogy a terv hogyan járul hozzá átfogó és megfelelő módon a kapcsolódó egyedi célkitűzés és általános célkitűzések eléréséhez  

1.a 

[5 000] 

1.b 

[5 000] 

… 

  

1.2.    A tagállam sajátos kihívásainak leírása, figyelembe véve az érintett tagállamnak címzett releváns országspecifikus ajánlásokat, különösen az európai szemeszter keretében és a szociális jogok európai pillérével, a KAP nemzeti ajánlásaival és a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett dokumentumokban és stratégiákban azonosított kihívásokkal összhangban

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, b) pont.

Kihívások/szükségletek, beleértve az érintett célcsoportokat 

Nemzeti vagy regionális szinten 

(A KAP esetében nemzeti szint)

Releváns országspecifikus ajánlás/nemzeti KAP-ajánlás és/vagy kihívás  

[hivatkozással a vonatkozó országspecifikus ajánlásokra/hivatalos dokumentumra vagy stratégiára] 

Intézkedés(ek) 

[Az intézkedések azonosítóinak és címeinek felsorolása] 

A tervezett finanszírozás szintje

[2 000] 

 [300] 

[300] 

  

[2 000] 

 [300] 

[300] 

  

  

1.3.    Annak ismertetése, hogy a terv hogyan áll összhangban a nemzeti középtávú költségvetési-strukturális tervekkel, az (EU) 2024/1991 rendelet szerinti nemzeti helyreállítási tervekkel, az (EU) 2018/1999 rendelet szerinti nemzeti energia- és klímatervekkel és az (EU) 2022/2481 határozat szerinti, a digitális évtizedre vonatkozó nemzeti stratégiai ütemtervekkel

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, c) pont

Nemzeti tervek és ütemtervek 

Ismertesse, hogy a tervben foglalt intézkedések hogyan állnak összhangban az e dokumentumokban meghatározott célkitűzésekkel 

Nemzeti középtávú költségvetési-strukturális terv 

[1 000] 

Az (EU) 2024/1991 rendelet szerinti nemzeti helyreállítási terv 

[1 000] 

Az (EU) 2018/1999 rendelet szerinti nemzeti energia- és klímaterv 

[1 000] 

Az (EU) 2022/2481 határozat szerinti, a digitális évtizedre vonatkozó nemzeti stratégiai ütemterv 

[1 000] 

Egyéb vonatkozó nemzeti tervek 

[1 000] 

 

1.4.    Annak ismertetése, hogy a terv hogyan járul hozzá az egységes piac hatékony működéséhez a közös európai érdeket szolgáló fontos projektek, a törzshálózaton és a kiterjesztett törzshálózaton található projektek, valamint más közös európai érdekű projektek révén, beleértve a határokon átnyúló, transznacionális vagy több országra kiterjedő projekteken keresztül történő hozzájárulást, valamint a pecséttel rendelkező műveletek támogatását

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, d) pont

Elemek 

Intézkedés 

Indokolás 

A közös európai érdeket szolgáló fontos projektek támogatása;  figyelembe véve különösen az egységes piacról és a versenyképességről szóló legutóbbi éves jelentésben szereplő elemzéseket

[Az intézkedések azonosító számai és leírása] 

[1000] 

  

Az (EU) 2024/1679 rendeletben meghatározott, a törzshálózaton és a kiterjesztett törzshálózaton elhelyezkedő projektek 

  

[1000] 

  

A terv keretében az (EU) 2022/869 rendeletben meghatározott közös érdekű projektekhez nyújtott támogatás 

  

[1000] 

 

A terv keretében más határokon átnyúló, transznacionális vagy több országra kiterjedő projektekhez nyújtott támogatás, beleértve a 202X/XXXX rendelettel [Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz] és a kísérő melléklettel létrehozott Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz által támogatott projektekkel való koherenciát biztosító projekteket is

 

[1000] 

 

A terv keretében a pecséttel ellátott műveletekhez nyújtott támogatás 

 

[1000] 

 

1.5.    A terv keretében a VII. mellékletben felsorolt területeknek nyújtott támogatás átfogó áttekintése, figyelembe véve azok sajátos szükségleteit és kihívásait [2 000] 

Hivatkozás: 22. cikk (2) bekezdés h) pont i. alpont és 45. cikk [a legkülső régiókra vonatkozó intézkedések]

A VII. melléklet a)–j) pontjában említett regionális jellemzők

Hozzájáruló fejezet(ek)

Becsült összköltség

(EUR)

Uniós

hozzájárulás

(EUR)

A nemzeti hozzájárulás minimális mértéke

A támogató reformok felsorolása (adott esetben)

a) Kevésbé fejlett régiók

xx. fejezet  

XX 

XX 

X % 

xx. fejezet 

XX 

XX 

X % 

 

Részösszeg 

XX 

XX 

 

 

b) Átmeneti régiók

xx. fejezet  

XX 

XX 

X % 

xx. fejezet 

XX 

XX 

X % 

Részösszeg 

XX 

XX 

 

c) Fejlettebb régiók

xx. fejezet  

XX 

XX 

X % 

xx. fejezet 

XX 

XX 

X % 

Részösszeg 

XX 

XX 

 

d) Szigetek és legkülső régiók   

   

xx. fejezet  

   

   

   

 

xx. fejezet  

   

   

   

   

 

Részösszeg 

 

 

 

 

e) A keleti határrégiók (az Oroszországgal határos NUTS II régiók, Belarusz) sajátos szükségletei és kihívásai, különösen a biztonság, a határigazgatás és a gazdasági fejlődés területén  

xx. fejezet  

   

   

   

   

 

Részösszeg 

f) A súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányokkal küzdő, ritkán lakott északi régiók sajátos szükségletei és kihívásai, különösen az összeköttetés és a hozzáférhetőség tekintetében 

xx. fejezet  

   

Részösszeg 

g) A vidéki területek sajátos szükségletei és kihívásai, különösen azoké, amelyek olyan strukturális problémákkal küzdenek, mint a vonzó foglalkoztatási lehetőségek hiánya, a szakemberhiány, a széles sávú és hálózati összekapcsoltságba, a digitális és egyéb infrastruktúrákba és az alapvető szolgáltatásokba történő beruházások elégtelensége, valamint a fiatalok elvándorlása e területek társadalmi-gazdasági szerkezetének megerősítése révén, különösen a munkahelyteremtés, a fiatalok támogatása és a generációs megújulás révén 

xx. fejezet  

   

Részösszeg 

h) Az ipari átalakulás által érintett területek sajátos szükségletei és kihívásai, különösen azoké, amelyek az Unió 2030-ra vonatkozó energia- és éghajlat-politikai célkitűzéseire, valamint a 2050-ig megvalósítandó klímasemleges uniós gazdaságra való átállás folyamatából adódóan súlyos társadalmi-gazdasági kihívásokkal néznek szembe 

xx. fejezet  

   

Részösszeg 

i) A városi területek sajátos szükségletei és kihívásai (fenntartható városfejlesztés)

xx. fejezet  

   

Részösszeg 

j) Az integrált területi beruházások, a közösségvezérelt helyi fejlesztés vagy más területi eszközök – többek között az igazságos átmenet és az intelligens szakosodási stratégiák – tervezett alkalmazása során azonosított sajátos szükségletek és kihívások

xx. fejezet  

   

Részösszeg 

A 46. cikkben [Külső régiók] előírt intézkedések bemutatása, beleértve a fő tervezett intézkedések, a támogatott célcsoportok és a megfelelő pénzügyi források leírását.

1.6.    Átfogó áttekintés a terv által a generációs megújuláshoz nyújtott támogatásról az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 15. cikkével [generációs megújulás] összhangban [2 000] 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, i) pont, i. alpont 

Ezen belül:

a)A mezőgazdasági ágazat jelenlegi demográfiai helyzetének értékelése

b)A fiatal mezőgazdasági termelők előtt álló belépési korlátok azonosítása, valamint az ezek leküzdésére javasolt nemzeti kezdeményezések és intézkedések

c)A fiatal mezőgazdasági termelőkre vonatkozó kezdőcsomag leírása (az (EU) [KAP-rendelet] rendelet 16. cikke) és a generációs megújuláshoz hozzájáruló intézkedések közötti szinergiák

 

Az intézkedések típusa

Hozzájáruló fejezet(ek) 

Becsült összköltség (EUR) 

Uniós hozzájárulás (EUR) 

A támogató reformok felsorolása  

(adott esetben) 

a)Fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységének megkezdése

xx. fejezet 

   XX 

   XX 

   

xx. fejezet 

  XX 

  XX 

 

Részösszeg 

XX 

XX 

 

b)A fiatal mezőgazdasági termelőknek nyújtott, fokozatosan csökkentett, területalapú jövedelemtámogatás 

xx. fejezet 

    

    

   

Részösszeg 

 

 

 

c)Kistermelői támogatás

xx. fejezet 

    

    

   

d)

Részösszeg 

 

 

 

e)A fiatal mezőgazdasági termelőknek nyújtott magasabb támogatási intenzitású beruházási támogatás 

xx. fejezet 

    

    

   

Részösszeg 

 

 

 

d)Finanszírozási lehetőségek pénzügyi eszközökön keresztül 

xx. fejezet 

    

    

   

Részösszeg 

 

 

 

e)Vidéki induló vállalkozások támogatása 

[…] 

 

 

 

f)Az innovációhoz való hozzáférést elősegítő együttműködési beavatkozások az EIP-AGRI operatív csoportok projektjein keresztül 

[…] 

 

 

 

g)A nemzedékek közötti együttműködést elősegítő együttműködési beavatkozások, beleértve a mezőgazdasági üzemek utódlását is 

[…] 

 

 

 

h)Helyettesítési szolgáltatások 

[…] 

 

 

 

i)Hozzáférés a fiatal mezőgazdasági termelők igényeihez igazított tanácsadási szolgáltatásokhoz és képzési programokhoz 

[…] 

 

 

 

a nemzeti és regionális partnerségi terv más részeivel való szinergiákat biztosító egyéb típusú intézkedések

 

 

 

 

ÖSSZESEN  

XX 

XX 

 

 

1.7.    A terv által a VI. mellékletben [a szociális célkitűzésekhez való hozzájárulás módszertana] felsorolt szociális intézkedésekhez nyújtott támogatás átfogó áttekintése, figyelembe véve többek között az európai szemeszter keretében azonosított sajátos nemzeti és regionális igényeket és kihívásokat [2 000] 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, i) pont, ii. alpont 

 

Az intézkedések kategóriája 

a VI. melléklet a)–d) pontjában említettek szerint

Hozzájáruló fejezet(ek) 

Becsült összköltség (EUR) 

Uniós hozzájárulás (EUR) 

A támogató reformok felsorolása  

(adott esetben) 

a) Társadalmi befogadás   

xx. fejezet 

   XX 

   XX 

   

xx. fejezet 

  XX 

  XX 

 

Részösszeg 

XX 

XX 

 

b) Élelmiszer és/vagy alapvető anyagi támogatás  

xx. fejezet 

    

    

   

xx. fejezet 

 

 

 

Részösszeg 

 

 

 

c) A gyermekszegénység kezelésének támogatása

xx. fejezet 

    

    

   

xx. fejezet 

 

 

 

Részösszeg 

 

 

 

d) az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelem, többek között oktatás és képzés révén 

xx. fejezet 

    

    

   

xx. fejezet 

 

 

 

Részösszeg 

 

 

 

ÖSSZESEN  

XX 

XX 

 

 

1.8.    A terv által a halászati és akvakultúra-termelés fellendítéséhez nyújtott támogatás átfogó áttekintése [2 000] 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, i) pont, iii. alpont 

Tevékenységek kategóriája

Hozzájáruló fejezet(ek) 

Becsült összköltség (EUR) 

Uniós hozzájárulás (EUR) 

A támogató reformok felsorolása  

(adott esetben) 

a) A közös halászati politika végrehajtásával kapcsolatos tevékenységek, beleértve a halászatot, az ellenőrzést és a végrehajtást, a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelmet, valamint a tudásalapú döntéshozatalhoz és a generációs megújuláshoz szükséges tudományos adatok gyűjtését

xx. fejezet 

   XX 

   XX 

   

xx. fejezet 

  XX 

  XX 

 

Részösszeg 

XX 

XX 

 

b) A halászat, az akvakultúra és a part menti közösségek, különösen a kisüzemi part menti halászat szükségleteit támogató tevékenységek

xx. fejezet 

    

    

   

xx. fejezet 

 

 

 

Részösszeg 

 

 

 

c) A halászati műveletek környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóságához, valamint a flották halászati kapacitása és a rendelkezésre álló halászati lehetőségek közötti egyensúlyhoz hozzájáruló tevékenységek

xx. fejezet 

    

    

   

xx. fejezet 

 

 

 

Részösszeg 

 

 

 

d) A tengerek biológiai erőforrásainak megőrzésére, a tengeri biológiai sokféleség helyreállítására, a halászati gazdálkodásra és innovációra, valamint a fenntartható akvakultúra-tevékenységekre, a tengeri védelemre, valamint a versenyképes és fenntartható kék gazdaság kialakítására irányuló európai óceánvédelmi paktumban meghatározott tevékenységek. Tengeri területrendezés és tengeri regionális együttműködés a tengermedencék szintjén

xx. fejezet 

    

    

   

xx. fejezet 

 

 

 

Részösszeg 

 

 

 

ÖSSZESEN  

XX 

XX 

 

 

1.9.    Átfogó áttekintés az integrált területfejlesztés városokban, városi és vidéki térségekben, a közösségvezérelt helyi fejlesztés, különösen a LEADER vagy más területi eszközök – többek között az igazságos átmenet, az intelligens szakosodási stratégiák és az uniós eszközök támogatásával a 2021–2027-es időszakban kidolgozott dekarbonizációs stratégiák – tervezett felhasználásáról [1 000] 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, j) pont, i. alpont 

A területi eszközök tervezett használata: 

Intézkedések

Integrált területfejlesztés  

  [Az intézkedések azonosítóinak és címeinek felsorolása] 

Közösségvezérelt helyi fejlesztés/LEADER 

  

 [egyéb területi eszközök] 

 

 

1.10.    A mezőgazdasági üzemek rezilienciájának és kockázatkezelésének javításával kapcsolatos kihívások leírása a mezőgazdasági üzemek szintjén, különös tekintettel az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra, a kockázatkezelésre, valamint a mezőgazdasági termelők általános rezilienciájának és kockázati lefedettségének javítására, valamint a mezőgazdaság és a vidéki területek digitális és adatvezérelt átállásának támogatására versenyképességük, fenntarthatóságuk és rezilienciájuk fokozása érdekében, valamint a tervben az ezek kezelésére javasolt reformok, beruházások és egyéb beavatkozások ismertetése [1 000] 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, j) pont, ii. alpont 

 

Intézkedések

A mezőgazdasági üzemek ellenálló képességének és gazdálkodási kockázatainak javítása  

 [Az intézkedések azonosítóinak és címeinek felsorolása] 

 

A mezőgazdaság és a vidéki területek digitális átállásának támogatása 

 

 

1.11.    Hozzájárulás az XX rendelet [A KAP-hoz nyújtott uniós támogatás végrehajtása] 4. cikkében [KAP – Környezetvédelem és éghajlat-politika] meghatározott kiemelt területekhez 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, j) pont, iii. alpont 

 

Intézkedések

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, beleértve a hatékony vízgazdálkodást és az aszályokkal és árvizekkel szembeni ellenálló képesség javítását

 [Az intézkedések azonosítóinak és címeinek felsorolása] 

 

Az éghajlatváltozás mérséklése, beleértve a szén-dioxid-eltávolítást és a gazdaságon belüli megújulóenergia-termelést, beleértve a biogáztermelést is

 

Talajegészség

A biológiai sokféleség megőrzése, például élőhelyek vagy fajok megőrzése, tájképi elemek, növényvédő szerek csökkentése

A biogazdálkodás fejlesztése

2.    2. RÉSZ: Horizontális feltételek és elvek  

2.1.    A jogállamiság és a Charta horizontális feltételeinek való megfelelés [10 000] 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, q) és r) pont

Önértékelés a 8. cikkben [a Chartáról szóló cikk] említett, a Chartára vonatkozó horizontális feltételnek való megfelelésről

Annak meghatározása, hogy a terv és tervezett végrehajtása miként biztosítja a 9. cikkben [A jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel] említett, a jogállamiságra vonatkozó horizontális feltétel teljesülését, beleértve a legutóbbi jogállamisági jelentés és az európai szemeszter keretében kiadott országspecifikus ajánlások nyomon követését, valamint az azonosított országspecifikus kihívások kezelésére irányuló intézkedéseket.

2.2.    A jelentős károkozás elkerülését célzó elv tiszteletben tartása [5 000]  

A terv végrehajtása során a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek való megfelelést biztosító mechanizmusok leírása, beleértve az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 3. cikkének (4) bekezdése szerinti védelmi gyakorlatok leírását.  

2.3.    A nemek közötti egyenlőség elvének való megfelelés [5 000]  

A terv végrehajtása során a nemek közötti egyenlőség elvének való megfelelést biztosító mechanizmusok leírása.  

3.    C. RÉSZ: A terv végrehajtására vonatkozó rendelkezések 

3.1.    A terv hatékony nyomon követésére és végrehajtására vonatkozó intézkedések 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, g) pont

A terv érintett tagállam általi hatékony nyomon követésére és végrehajtására vonatkozó intézkedések leírása: 

Koordináló hatóság: annak ismertetése, hogy a koordináló hatóság hogyan lesz felelős a terv koordinálásáért a 49. cikkel [A koordináló hatóság feladatai] összhangban [1 000] 

Irányító hatóság(ok): annak ismertetése, hogy az irányító hatóság(ok) hogyan fogja/fogják kezelni a tervet az 50. cikkel [Az irányító hatóság feladatai] összhangban [1 000] 

Kifizető ügynökségek: a kifizető ügynökség(ek) leírása [1 000] 

Ellenőrző hatóság(ok): az ellenőrző hatóságok és adott esetben az éves ellenőri vélemény elkészítéséhez szükséges koordinációs intézkedések leírása és az éves megbízhatósági dokumentumok részeként benyújtott összefoglaló az ellenőrzésekről; [annak megjelölésével, hogy a tagállam részt vesz-e az Európai Ügyészség létrehozására irányuló megerősített együttműködésben]. [1 000] 

A tervezett megközelítés, valamint a nemzeti, regionális és helyi hatóságok közötti megállapodások leírása a programozással, a végrehajtással, a pénzgazdálkodással, a nyomon követéssel és az értékeléssel kapcsolatos felelősségi körök tekintetében, a tagállam intézményi és jogi keretével összhangban.  [2 000] 

 

XX. táblázat: Irányító hatóság(ok) 

Fejezet 

Irányító hatóság 

Az intézmény neve [500] 

A kapcsolattartó neve [200] 

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

XX. táblázat: Kifizető ügynökségek 

Fejezet 

Kifizető ügynökségek 

Az intézmény neve [500] 

A kapcsolattartó neve [200] 

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

XX. táblázat: Ellenőrző hatóság(ok) 

Fejezet 

Ellenőrző hatóság 

Az intézmény neve [500] 

A kapcsolattartó neve [200] 

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

3.2.    Monitoringbizottság és koordináló bizottság  

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, g) pont 

A monitoringbizottság(ok) és a koordináló bizottság szervezetének és struktúrájának leírása; a terv nyomon követésének biztosítására tervezett intézkedések összhangban vannak a XX. cikkel [A monitoringbizottság és a koordináló bizottság]. [1 000] 

3.3.    Partnerség és többszintű kormányzás

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, g) és k) pont, ii. alpont 

A partnerek bevonását biztosító valamennyi intézkedés összefoglalása, beleértve a terv és az egyes fejezetek előkészítése érdekében folytatott konzultációs és párbeszédfolyamatot is, beleértve annak magyarázatát, hogy mely érdekelt felekkel konzultáltak, hogyan választották ki őket, hogyan biztosították képviseletüket, és a partnerségre vonatkozó magatartási kódexszel összhangban hogyan jelenítik meg hozzájárulásukat a tervben. [2 000] 

3.4.    [adott esetben] Technikai támogatás

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, g) pont

A terv végrehajtásához szükséges lehetséges technikai támogatási igények leírása.

3.5.    Tudáscsere

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, k) pont, ii. alpont 

Az ismeretek cseréjének, az innovációnak és a mezőgazdasági tanácsadási szolgáltatásoknak az (EU) 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 20. cikkével összhangban történő megerősítését célzó mezőgazdasági tudás- és innovációs rendszerre vonatkozó stratégia leírása [2 000] 

3.6.    Mezőgazdasági termékek előállítása

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, k) pont, iii. alpont 

Az (EU) 202X/XXXX rendelettel [a közös piacszervezésről szóló rendelet] [2000] összhangban az uniós iskolaprogram XX. cikkével [uniós iskolaprogram] összhangban történő meghatározásának módozatainak leírása 

3.7.    Az EU pénzügyi érdekeinek védelmét biztosító intézkedések 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, m) pont 

Annak ismertetése, hogy a tagállami rendszer és intézkedések mennyiben elegendőek az uniós forrásoknak a III. mellékletben meghatározott kulcskövetelményeken alapuló, a hatékony és eredményes pénzgazdálkodással és az Unió pénzügyi érdekeinek védelmével összhangban történő rendszeres, eredményes és hatékony felhasználásának biztosításához. [10 000] 

3.8.    A kifizetések folytatására vonatkozó kötelezettségek teljesítését szolgáló intézkedések  

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, n) pont 

azon intézkedések meghatározása, amelyek biztosítják, hogy a kifizetési határidők megszakítása vagy az uniós finanszírozás, pénzügyi korrekciók vagy az Unió forrásainak, pénzügyi érdekeinek védelmét biztosító egyéb intézkedések felfüggesztése esetén a tagállam eleget tegyen a kedvezményezettek, a címzettek, a végső címzettek, a vállalkozók és a résztvevők részére történő kifizetések folytatására vonatkozó kötelezettségének.] [2 000] 

3.9.    A terv tervezett kommunikációs és láthatósági megközelítésének leírása 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, g) pont 

Az uniós finanszírozás láthatóságát biztosító intézkedések leírása, különösen az intézkedések és azok eredményeinek népszerűsítésekor, valamint a kedvezményezettek tájékoztatása az uniós támogatás meglétéről, vagy más pénzügyi közvetítők kötelezése arra, hogy tájékoztassák ezeket a végső címzetteket a támogatásról. [2 000] 

3.10.    [adott esetben] Érvényben lévő biztonsági intézkedések  

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, o) pont 

Biztonsági önértékelés olyan közös objektív kritériumok alapján, amelyek azonosítják a biztonsági kérdéseket, és részletezik, hogy ezeket a kérdéseket hogyan fogják kezelni az uniós és nemzeti jognak való megfelelés érdekében. [2 000] 

 

II. CÍM: FEJEZETEK 

Az egyes fejezetekre vonatkozóan: 

1.    Fejezetek 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, e) pont

1.1.    Beavatkozási stratégia:  

A fejezet jelenlegi kihívásainak és célkitűzéseinek leírása  

Szövegmező [10 000] 

1.2.    Annak elemzése, hogy az intézkedések hogyan kezelik az azonosított kihívásokat és a releváns szakpolitikai célkitűzéseket

Szövegmező [10 000] 

1.3.    A fejezetben foglalt intézkedések (és adott esetben a terv más fejezeteiben szereplő egyéb intézkedésekkel és a nemzeti intézkedésekkel való szinergiák) leírása. 

Szövegmező [5 000] 

 

2.    Intézkedések 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, e) pont 

2.1.    Az intézkedés jellege, típusa és mérete, feltüntetve, hogy új intézkedésről vagy a terv támogatásával kiterjesztendő meglévő intézkedésről van-e szó 

Szövegmező [500] 

 

2.2.    Részletes információk az intézkedés célkitűzéséről  

Szövegmező [5 000] 

 

2.3.    Részletes információk arról, hogy az intézkedés kit és mit céloz meg  

Szövegmező [1 500] 

A KAP-beavatkozások esetében az elemzésnek a következőket kell tartalmaznia:

–Az annak biztosításához szükséges fogalmak és elemek leírása, hogy a(z) X. cikkben [A támogatás típusai] említett KAP-jövedelemtámogatási beavatkozások és egyéb KAP-beavatkozások a KAP-támogatásra leginkább rászorulókat célozzák meg, beleértve a „mezőgazdasági tevékenység”, a „mezőgazdasági terület”, a „támogatható hektár”, a „mezőgazdasági termelő”, a „fiatal mezőgazdasági termelő” és az „új mezőgazdasági termelő” fogalmát.

–A kiválasztott ágazatok és csoportok célzottságának, valamint a tervekben meghatározott egyéb KAP-beavatkozásokkal és -intézkedésekkel való kiegészítő jellegnek a leírása.

2.4.    Az intézkedés végrehajtásának ütemterve 

Szövegmező [500]  

 

2.5.    Az intézkedés hozzájárul-e a következőkhöz: 

Az intézkedés hozzájárul az egységes piac célkitűzéseihez 

Ha igen 

I/N 

A közös európai érdeket szolgáló fontos projektek támogatása; 

Az (EU) 2024/1679 rendeletben meghatározott, különösen a törzshálózaton és a kiterjesztett törzshálózaton elhelyezkedő projektek 

A terv keretében az (EU) 2022/869 rendeletben meghatározott közös érdekű projektekhez nyújtott támogatás 

  

A terv által más határokon átnyúló, transznacionális vagy több országra kiterjedő projektekhez nyújtott támogatás 

  

A terv keretében a pecséttel ellátott műveletekhez nyújtott támogatás 

2.6.    Részletes információk arról, hogy mely földrajzi területet célozzák 

Szövegmező [1 500]  

 

2.7.    Az intézkedés területi dimenziója

Hivatkozás: A(z) XX rendelet [Teljesítménymérési rendelet] 14. cikkének (4) bekezdése és II. melléklete

Az intézkedés azonosítója

Régió

az (EU) 2023/674 bizottsági rendelet szerint

(adott esetben)

A megcélzott terület típusa

Legkülső régióra/északi ritkán lakott területre/keleti határrégióra vonatkozó intézkedés

  

  [NUTS II vagy NUTS III szint]

  [területidimenzió-típuskód]

[jelölőnégyzet]

  

  

  

  

  

  

3.    A közös agrárpolitika beavatkozásai  

Hivatkozás: 22. cikk, (1) bekezdés, e) pont 

3.1.    A következő strukturált információk:

  

A KAP nemzeti ajánlásaiban meghatározott szakpolitika-specifikus kihívás

Ellátott igények

Intézkedés/beavatkozás

Területi hatály/dimenzió

A megcélzott területek típusa

A KAP környezetvédelmi és éghajlat-politikai kiemelt területei

Támogathatósági feltételek [a vonatkozó cikknek megfelelően]

A támogathatósági feltételek nyomon követhetősége (AMS-en keresztül)

Az érintett gazdálkodási módszerek (adott esetben)

Különleges feltételek/ösztönzők/prioritás

Fiatal mezőgazdasági termelők

Nők

Digitalizáció

Adatmegosztás

Tudáscsere/képzés

[felsorolás]

[500]

[felsorolás]

[felsorolás]

[felsorolás]

[I/N/részben]

[felsorolás]

[I/N]

[I/N]

[I/N]

[I/N]

[I/N]

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

Az elemzés adott esetben a következőket is tartalmazhatja:

1. Az (EU) 202X/XXXX rendelet [közös piacszervezésről szóló rendelet] XX. cikkében [ágazati beavatkozások] említett ágazati beavatkozások esetében az ágazati beavatkozásokból részesülő gazdasági szereplőkre vonatkozó intézkedések leírása.

2. A 202X/XXXX rendelet [a közös piacszervezésről szóló rendelet] 27. cikkében említett uniós iskolaprogram esetében:

a)az uniós iskolaprogram résztvevői;

b)a szállítható és forgalmazható termékek jegyzéke, valamint a rangsorolási kritériumok;

c)nemzeti kiegészítő finanszírozás.

A következő információkat kell megadni minden olyan KAP-beavatkozás esetében, amelyre a(z) X. cikkben említett kiegészítő nemzeti finanszírozásban részesülnek:

A(z) XXX. cikk, amely szerint a finanszírozást nyújtják

szöveg

A finanszírozás odaítélésének nemzeti jogalapja

szöveg

A tervben szereplő azon beavatkozás, amelyre finanszírozást nyújtanak

szöveg

A kiegészítő nemzeti finanszírozás teljes költségvetése (EUR-ban)

szám

Komplementaritás:

a) a kedvezményezettek számának növekedése;

b) magasabb támogatási intenzitás;

c) a beavatkozáson belüli egyes műveletek finanszírozása

Jelölje azokat, amelyek alkalmazandók, és adott esetben adjon meg további információkat

Az EUMSZ 42. cikkének hatálya alá tartozik

(ha NEM, tüntesse fel a támogatás elszámolásához használt állami támogatási eszközt)

3.2.    A felelősségteljes gazdaságvezetési rendszernek (SMR) való megfelelést szolgáló intézkedések leírása [2 000] 

Hivatkozás: A 202X/XXXX rendelet [KAP-rendelet] 3. cikke [felelősségteljes gazdaságvezetés], 6. cikkének (3) bekezdése [horizontális elvek], 22. cikk (2) bekezdés l) pont

A 6. cikk (3) bekezdésében [egyéb horizontális elvek, felelősségteljes gazdaságvezetés] megállapított feltételeknek való megfelelést szolgáló mechanizmusok leírása     

     

4.    Nem  

Hivatkozás: Hivatkozás: A 6. cikk (2) bekezdése, a(z) XX rendelet [Teljesítménymérési rendelet] 13. cikkével összhangban. 

Tájékoztatás arról, hogy a benne foglalt intézkedések hogyan felelnek meg a nemek közötti egyenlőség elvének, figyelembe véve a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének módszertanát.  

Az intézkedés azonosítója 

Beavatkozási terület (IF) 

A nemek közötti egyenlőségre vonatkozó pontszám  

1. intézkedés azonosítója 

IF1 (tevékenységi szint) 

A nemek közötti egyenlőségre vonatkozó pontszám (2) 

1. intézkedés azonosítója 

IF2 

A nemek közötti egyenlőségre vonatkozó pontszám (1) 

2. intézkedés azonosítója 

IF 

A nemek közötti egyenlőségre vonatkozó pontszám 0 ]

  

  

  

  

5.    Mérföldkövek, célértékek és ütemterv 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, e) pont 

A fejezetekre vonatkozó mérföldköveket, célértékeket és ütemtervet ismertető táblázat, amely a következő információkat tartalmazza: 

Az intézkedés azonosítója

Az intézkedés megnevezése

Elsődleges 

egyedi célkitűzés

Másodlagos egyedi célkitűzés

Vissza nem térítendő támogatásokból vagy kölcsönökből finanszírozva

Mérföldkő vagy célérték (hivatkozási szám)

A mérföldkő/célérték megnevezése

Minőségi mutatók

(mérföldkövek)

A(z) XXX rendeletben (Teljesítménymérési rendelet) meghatározott mennyiségi mutatók (célértékek)

A teljesítés indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célértékek leírása

[1 000]

Összeg az irányító hatóságok számára*

Kifizetési érték [a tagállam részére történő bizottsági kifizetések szempontjából releváns]*

Földrajzi lefedettség, területi dimenzió (nemzeti, adott esetben régiókategóriák)

A pénzügyi eszköz típusa [adott esetben] (garancia, tőke vagy kölcsön)

A tagállam által az (EU) 2023/955 rendelet alapján benyújtott szociális klímatervben foglalt intézkedések

I/N

Mértékegység

Alapforgatókönyv

Célérték

Negyedév

Év

*Az SFC-ben jelzettek szerint 

A beavatkozások kimeneteit és ütemtervét tartalmazó táblázat:

Hivatkozás:  Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, e) pont 

Sor-

szám

Beavatkozás

A kimenet neve

Célzott ágazat, mezőgazdasági termelők csoportja, terület

A(z) XXX rendeletben (Teljesítménymérési rendelet) meghatározott mennyiségi mutatók

Kimeneti egységérték

A kötelezettségvállalás egységértéke a mezőgazdasági intézkedések átlagos kimeneti értékének kiszámításakor

A megvalósítás ütemterve

Becsült összköltség

Beavatkozási terület

Mértékegység

Kimenet

Egységes vagy átlag

Típus (Egyösszegű átalány vagy kiegészítés vagy egyéb)

Legalább

Legfeljebb

Negyedév

Év

Uniós hozzájárulás

Tagállami hozzájárulás

  

  

   

   

   

   

   

  

6.    A mérföldkövek, célértékek és kimenetek elérésének ellenőrzése

Hivatkozás: 58. cikk, (2) bekezdés, i) pont

Az intézkedés azonosítója

Mérföldkövek/célértékek/kimenetek

ismertesse, hogy milyen dokumentummal (dokumentumokkal) / rendszerrel fogják ellenőrizni az eredmény vagy a feltétel (és adott esetben minden egyes köztes teljesítés) teljesülését;

ismertesse, miként végzik majd el az irányítási ellenőrzéseket (beleértve a helyszíni ellenőrzéseket is);

ismertesse, milyen intézkedéseket fognak alkalmazni a releváns adatok/dokumentumok gyűjtéséhez és tárolásához

[2 000]

Intézkedések az ellenőrzési nyomvonal biztosítására

Kérjük, sorolja fel a fenti intézkedésekért felelős szerve(ke)t.

[1 000]

  

  

  

  

 

7.    Finanszírozás, költségek és szociális célérték 

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, f) és s) pont, 20. cikk

Minden egyes intézkedés esetében: 

A fejezet azonosítója

Az intézkedés azonosítója

Reform / Beruházás / Egyéb beavatkozások  

Egységköltség (adott esetben)  

Mennyiség/volumen (adott esetben) 

Becsült összköltség (EUR)  

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

Ebből eredő nemzeti hozzájárulás (%)

Beavatkozási terület 

Eredménymutató (adott esetben)

Az alkalmazott módszertan és a költségek leírása, beleértve a forrást, és megemlítve a korábbi beruházási/reformprojekteket, amelyek referenciaértékként szolgálnak e projektek költségtervezetéhez és költségforrásához

[1 000]

A becsült költségek valószínűségének és észszerűségének indokolása, szükség esetén a nemzeti sajátosságok és kiigazítási módszerek figyelembevételével  

[1 000]  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

8.    Koordináció/elhatárolás és kiegészítő jelleg 

Hivatkozás: 7. cikk, (5) bekezdés 

Annak ismertetése, hogy a fejezetben foglalt intézkedések hogyan állnak összhangban a tervben szereplő egyéb intézkedésekkel és/vagy más uniós eszközök által támogatott egyéb intézkedésekkel. [2 000] 

***

9.    Az összes fejezet összefoglalása

Hivatkozás: 22. cikk, (2) bekezdés, f) pont

Fejezet

Becsült összköltség (abszolút értékben és a teljes terv %-ában)

Az Unió pénzügyi hozzájárulása

Ebből eredő nemzeti hozzájárulás (%)

xx. fejezet 

  

  

  

xx. fejezet 

  

  

  

xx. fejezet 

  

  

  

  

  

  

  

Rugalmassági összeg 

  

A teljes uniós hozzájárulás 25 %-a 

  

ÖSSZESEN  

  

  

  

 

 

[1] [Placeholder DNSH]

 

VI. MELLÉKLET
A szociális célkitűzésekhez való hozzájárulás módszertana

A 22. cikk (2) bekezdése i) pontjának ii. alpontja alkalmazásában, valamint figyelembe véve a többek között az európai szemeszter keretében és a szociális jogok európai pillérével összhangban azonosított sajátos nemzeti és regionális igényeket és kihívásokat, a tagállamok tervükben a következő intézkedésekre összpontosítják a forrásokat:

a)az aktív társadalmi befogadás és a társadalmi-gazdasági integráció előmozdítása az esélyegyenlőség, a megkülönböztetésmentesség és az aktív részvétel előmozdítása, valamint a foglalkoztathatóság javítása érdekében, különösen a hátrányos helyzetű csoportok, a harmadik országbeli állampolgárok, köztük a migránsok és a marginalizált közösségek esetében;

b)az anyagi nélkülözés kezelése élelmiszer és/vagy alapvető anyagi támogatás nyújtása révén a leginkább rászoruló személyeknek, valamint az említettek társadalmi befogadását támogató kísérő intézkedések végrehajtása;

c)a gyermekgarancia végrehajtása a gyermekszegénység kezelésére irányuló célzott intézkedések és strukturális reformok révén, különösen azokban a tagállamokban, ahol 2024 és 2026 között az Eurostat adatai alapján az átlagos arány meghaladja a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett 18 évesnél fiatalabb gyermekek uniós átlagát;

d)az ifjúsági garancia végrehajtása a fiatalok foglalkoztatását, a szakképzést és a szakképzést támogató célzott intézkedések és strukturális reformok révén, különösen azokban a tagállamokban, ahol 2024 és 2026 között az Eurostat adatai alapján a nem foglalkoztatott, oktatásban vagy képzésben nem részesülő 15–29 éves fiatalok átlagos aránya meghaladja az uniós átlagot.

A fenti intézkedéskategóriákhoz rendelt indikatív összegeket a terv V. mellékletben meghatározott és a Bizottsággal egyeztetett sablonja alapján kell benyújtani.

VII. MELLÉKLET
A területi hozzájárulás módszertana

A 22. cikk (2) bekezdése h) pontjának alkalmazásában a tagállamok forrásokat rendelnek az alábbi régiókategóriákhoz, figyelembe véve: 

a)a kevésbé fejlett régiók sajátos szükségletei és kihívásai, amelyek egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-egységben kifejezve (2021–2023) nem éri el az EU-27 átlagának 75 %-át;

b)az átmeneti régiók sajátos szükségletei és kihívásai, amelyek vásárlóerő-egységben mért egy főre jutó GDP-je (2021–2023) az EU-27 átlagának 75 %-a felett és 100 %-a alatt van;

c)a fejlettebb régiók sajátos szükségletei és kihívásai, amelyek vásárlóerő-egységben mért egy főre jutó GDP-je (2021–2023) eléri vagy meghaladja az EU-27 átlagának 100 %-át;

d)a szigetek és a legkülső régiók sajátos szükségletei és kihívásai, mint például a lakhatás, a közlekedés és annak dekarbonizációja, a víz- és hulladékgazdálkodás, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és a gazdasági fejlődés, figyelembe véve strukturális társadalmi és gazdasági helyzetüket, amelyet bizonyos, fejlődésüket súlyosan hátráltató sajátosságok súlyosbítanak;  

e)a keleti határrégiók (az Oroszországgal határos NUTS II régiók, Belarusz) sajátos szükségletei és kihívásai, különösen a biztonság, a határigazgatás és a gazdasági fejlődés területén;  

f)a súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányokkal küzdő, ritkán lakott északi régiók sajátos szükségletei és kihívásai, különösen az összeköttetés és a hozzáférhetőség tekintetében; 

g)a vidéki területek sajátos szükségletei és kihívásai, különösen azoké, amelyek olyan strukturális problémákkal küzdenek, mint a vonzó foglalkoztatási lehetőségek hiánya, a szakemberhiány, a széles sávú és hálózati összekapcsoltságba, a digitális és egyéb infrastruktúrákba és az alapvető szolgáltatásokba történő beruházások elégtelensége, valamint a fiatalok elvándorlása e területek társadalmi-gazdasági szerkezetének megerősítése révén, különösen a munkahelyteremtés, a fiatalok támogatása és a generációs megújulás révén; 

h)az ipari átalakulás által érintett területek sajátos szükségletei és kihívásai, különösen azoké, amelyek az Unió 2030-ra és 2040-re vonatkozó energia- és éghajlat-politikai célkitűzéseire, valamint a 2050-ig megvalósítandó klímasemleges uniós gazdaságra való átállás folyamatából adódóan súlyos társadalmi-gazdasági kihívásokkal néznek szembe; 

i)a városi területek sajátos szükségletei és kihívásai (fenntartható városfejlesztés);

j)az integrált területi beruházások, a közösségvezérelt helyi fejlesztés vagy más területi eszközök – többek között az igazságos átmenet és az intelligens szakosodási stratégiák – tervezett alkalmazása során azonosított sajátos szükségletek és kihívások.

A fenti módszertan szerint a területeknek juttatott indikatív összegeket a terv V. mellékletben meghatározott és a Bizottsággal egyeztetett sablonja alapján kell benyújtani. 

VIII. MELLÉKLET
A mérföldkövek és célértékek teljesítésének értékelésére vonatkozó kritériumok

A 63. cikk (3) bekezdésében meghatározott mérföldkövek és célértékek teljesítésének értékelése során figyelembe kell venni a következőket: 

·a mérföldkő és a célérték célja és várható eredménye a terveknek megfelelően és az eredmény alapján, figyelembe véve az ott meghatározott egyedi követelmények teljesítését;

·azon intézkedés leírásának kontextusa, amelyhez a mérföldkő vagy a cél tartozik, valamint a nemzeti és regionális partnerségi terv egyéb vonatkozó szakaszai;

·a 22. cikk (2) bekezdésében a terv elkészítéséhez referenciakeretként felsorolt dokumentumok és az SFC-n keresztül benyújtott dokumentumok, valamint a teljesítésre vonatkozó további magyarázatok, beleértve a nemzeti és regionális hatóságokkal folytatott levelezést is;  

·a mérföldkő vagy célérték teljesítéséhez kapcsolódó minőségi szempontokkal és körülményekkel kapcsolatos egyéb adat- vagy információforrások;

·az eredetileg tervezett módszerekhez vagy eljárásokhoz képest eltérő módszerek vagy eljárások;

·a mérföldkő vagy célérték leírásának szövegétől való eltérés akadályozza-e annak teljesítését és a tervezett eredményt, vagy az alkalmazandó jog megsértését vonja-e maga után.

IX. MELLÉKLET
Jelentéstétel a terv intézkedéseinek végrehajtása terén elért előrehaladásról

(a vezetői nyilatkozat mellékleteként kell benyújtani)

Hivatkozás: 58. cikk [a tagállam feladatai], (4) bekezdés, 59. cikk [éves megbízhatósági dokumentumok], (1) bekezdés, a) pont

1.    A referencia-időszakban (az előző pénzügyi évben) benyújtott kifizetési kérelmek, beleértve az előfinanszírozásra vonatkozó információkat

 

Referencia-időszak (pénzügyi év)

A kifizetési kérelem száma

A kifizetési kérelem benyújtásának dátuma

A kifizetésre igényelt összegek

20xx

20xx. xx. xx.

xx EUR

20xx

20xx. xx. xx.

xx EUR

20xx

[…]

[…]

Eddig kapott előfinanszírozás

xx EUR

2.    Az intézkedések végrehajtása terén elért haladás 

 

Beruházások

Célérték

Elért haladás

Az elért haladás kifizetési értéke (összeg EUR-ban)

 

 

A végrehajtás legfrissebb állapotán alapuló jelentéstétel időpontjában elért haladás 

VAGY  

 

▫ Nincs haladás (becslés: 0 %) 

▫ Mérsékelt haladás (becslés: 33 %) 

▫ Jelentős haladás (becslés: 66 %) 

▫ Teljesítés (100 %) 

 

Reformok vagy beruházások

Mérföldkő

Elért haladás

Az elért haladás kifizetési értéke (összeg EUR-ban)  

 

 

▫ Nincs haladás (0 % – nem lépett hatályba/nem került elfogadásra) 

 

▫ Teljesítés (100 % – hatályba lépett/elfogadták)  

 

Egyéb beavatkozások

(kimeneteken alapuló kifizetések)

Mértékegység

Elért haladás

Az elért haladás értéke (EUR-ban)

 

 

A jelentéstétel időpontjában elért kimenet a végrehajtás legfrissebb állapota alapján

 

 

X. MELLÉKLET
Sablon a kifizetési kérelemben szereplő összeg előrejelzéséhez

Hivatkozás: 50. cikk (1), bekezdés, d) pont [A koordináló hatóság feladatai]

Várható uniós hozzájárulás 

[folyó naptári év] 

[következő naptári év] 

1. kifizetési kérelem 

[x]. kifizetési kérelem 

[x]. kifizetési kérelem [évente legfeljebb 6] 

1. kifizetési kérelem 

[x]. kifizetési kérelem 

[x]. kifizetési kérelem [évente legfeljebb 6] 

[A benyújtás várható időpontja] 

[A benyújtás várható időpontja] 

[A benyújtás várható időpontja] 

[A benyújtás várható időpontja] 

[A benyújtás várható időpontja] 

[A benyújtás várható időpontja] 

Sor- szám 

Elvárt összeg 

Sor- szám 

Elvárt összeg 

Sor- szám 

Elvárt összeg 

Sor- szám 

Elvárt összeg 

Sor- szám 

Elvárt összeg 

Sor- szám 

Elvárt összeg 

x 

x EUR 

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

… 

… 

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

Részösszeg 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

Technikai segítségnyújtás 

[automatikus számítás az SFC-ben] 

Technikai segítségnyújtás 

[automatikus számítás az SFC-ben] 

Technikai segítségnyújtás 

[automatikus számítás az SFC-ben] 

Technikai segítségnyújtás 

[automatikus számítás az SFC-ben] 

Technikai segítségnyújtás 

[automatikus számítás az SFC-ben] 

Technikai segítségnyújtás 

[automatikus számítás az SFC-ben] 

ÖSSZESEN 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

ÖSSZESEN 

x EUR 

XI. MELLÉKLET
A kifizetési kérelmek sablonja

Hivatkozás: 65. cikk, (2) bekezdés [a kifizetési kérelem benyújtása és értékelése]

Nemzeti és regionális partnerségi terv

Tagállam:

A tervet jóváhagyó bizottsági határozat:

A Bizottság határozatának kelte:

A kifizetési kérelem száma:

A kifizetési kérelem benyújtásának dátuma:

Azon mérföldkövek és célértékek száma, amelyekre vonatkozóan kifizetést igényeltek

Ebből vissza nem térítendő támogatásból finanszírozott

Ebből kölcsönökből finanszírozott (adott esetben)

A teljesített mérföldkövekre és célértékekre igényelt teljes összeg

Az egyéb beavatkozásokra igényelt teljes összeg:

A pénzügyi támogatásra igényelt összeg:

A teljes kérelmezett összeg

Ebből vissza nem térítendő támogatásból finanszírozott

Ebből kölcsönökből finanszírozott (adott esetben)

AZON MÉRFÖLDKÖVEK ÉS CÉLÉRTÉKEK JEGYZÉKE, AMELYEKRE VONATKOZÓAN KIFIZETÉST IGÉNYELTEK

Sorszám

Egyedi célkitűzés

Fejezet

Intézkedés

Vissza nem térítendő támogatásokból vagy kölcsönökből finanszírozva

A mérföldkő megnevezése

/célérték

Minőségi mutatók

(mérföldkövek)

A(z) XXX rendeletben (Teljesítménymérési rendelet) meghatározott mennyiségi mutatók (célértékek) 

A megvalósítás ütemterve

Igényelt összeg

A vonatkozó mérföldkő/célérték teljesítésének ellenőrzéséért és az ellenőrzési nyomvonalhoz szükséges dokumentumok megőrzéséért felelős intézmény

Mértékegység

Alapforgatókönyv

Eredeti célérték

Megvalósult célérték

Negyedév

Év

  

  

  

   

  

   

   

   

   

   

 

   

   

 

 

Vissza nem térítendő támogatásra igényelt összesen 

 

 

Kölcsönökre igényelt összesen 

 

 

Kimenetalapú beavatkozások esetében

Sorszám

Egyedi célkitűzés

Fejezet

Intézkedés

A(z) XXX rendeletben (Teljesítménymérési rendelet) meghatározott kimeneti mutató

Igényelt összeg

A benyújtott információk ellenőrzéséért és az ellenőrzési nyomvonalhoz szükséges dokumentumok megőrzéséért felelős intézmény

Mértékegység

Jelentett kimenet

  

  

  

   

   

 

 

 

Kimenetalapú beavatkozásokra igényelt összesen

A kifizetés a következő bankszámlára teljesítendő:

A megnevezett szervezet

Bank

BIC

Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN)

Számlatulajdonos (ha nem egyezik meg a megnevezett szervezettel)

XII. MELLÉKLET
A vezetői nyilatkozat sablonja

Hivatkozás: 59. cikk [éves megbízhatósági dokumentumok] (1) bekezdés c) pont

Alulírott [utónév, családi név] mint [tagállam felelős hatósága] [beosztás] eljárva, [az Alapról szóló] XX rendelet szerinti kötelezettségeimre tekintettel  

A(z) [tagállam] nemzeti és regionális partnerségi terve értékelésének jóváhagyásáról szóló, [dátum]-i bizottsági végrehajtási határozattal jóváhagyott [ország] nemzeti és regionális partnerségi tervének ([hivatkozás]) végrehajtásával kapcsolatban saját megítélésem és a rendelkezésemre álló információk, különösen a tervben ismertetett nemzeti kontroll- és ellenőrzési rendszerek eredményei alapján a következő nyilatkozatot teszem:  

1.A források felhasználása az alkalmazandó joggal összhangban, a nemzeti és regionális partnerségi tervben meghatározott célkitűzések elérése érdekében megfelelően történt.

2.A Bizottsághoz az 59. cikk [éves megbízhatósági dokumentumok] (1) bekezdésének a) pontjában említettek szerint a 20[xx]. pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott kifizetési kérelmekben foglalt adatok hiánytalanok, pontosak és megbízhatóak, a [mellékletben] foglalt intézkedések végrehajtásának előrehaladására vonatkozó információk megbízható és valós képet adnak a végrehajtás előrehaladásáról, és az érintett intézkedésekre vonatkozóan rendelkezésre áll az ellenőrzési nyomvonal.

3.A meglévő irányítási és kontrollrendszerek megfelelően működnek, biztosítják az alapul szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét, és kellő bizonyosságot nyújtanak arra vonatkozóan, hogy a pénzeszközöket valamennyi alkalmazandó szabállyal összhangban kezelték, beleértve a szabálytalanságok – többek között az összeférhetetlenség, a korrupció, a kettős finanszírozás és a csalás megelőzése – megelőzésére, feltárására, korrekciójára, jelentésére és nyomon követésére vonatkozó szabályokat, a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével és az alkalmazandó joggal [beleértve az alkalmazandó közbeszerzési és állami támogatási szabályokat is] összhangban.

Megerősítem, hogy a terv végrehajtásával kapcsolatos ellenőrzések és kontrolljelentések során feltárt szabálytalanságokat megfelelően korrigálták, és azok nem vezettek az érintett intézkedéshez kapcsolódó mérföldkövek vagy célértékek visszafordításához. Visszafordítás esetén adja meg a visszafordítás jellegét és hatókörét. Szükség esetén megfelelően nyomon követték az ellenőrzési rendszerben az említett jelentésekben jelentett szabálytalanságokat és hiányosságokat.  

Megerősítem, hogy nincs tudomásom a terv végrehajtásával kapcsolatos, nyilvánosságra nem hozott reputációs ügyről, amely sértheti az Európai Unió érdekeit.  

[Felhívom azonban a figyelmet a következő fenntartásokra:........] (szükség szerint törlendő)  

[Hivatkozás az előző vezetői nyilatkozatban tett fenntartásra – [hivatkozás] –  

[követő intézkedések].] (szükség szerint törlendő)  

Kelt (hely) -án/-én,  

(aláírás)  

[Az aláíró neve és beosztása]  

XIII. MELLÉKLET
Az éves ellenőri vélemény sablonja

Hivatkozás: 53. cikk, (2) bekezdés, a) pont [Az ellenőrző hatóság feladatai]

1.   BEVEZETÉS  

Alulírott, a(z) XX rendelet [NRP-rendelet] 49. cikkének [tervhatóságok] (5) bekezdése értelmében független [ellenőrző hatóság(ok) neve] képviseletében ellenőriztem a következőket:  

i.a Bizottsághoz a [20xx]. pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott kifizetési kérelmekben szereplő adatok teljessége, pontossága és megbízhatósága az 59. cikk [megbízhatósági dokumentumok] (1) bekezdésének a) pontjában említettek szerint; 

ii.a pénzeszközök alkalmazandó jognak megfelelő felhasználása; valamint 

iii.az irányítási és kontrollrendszer működése.  

 Ellenőriztem továbbá a következőket:    

i.[az irányító hatóságok által készített és aláírt] vezetői nyilatkozat(ok) az 59. cikk [éves megbízhatósági dokumentumok] (1) bekezdésének a) pontjával összhangban;  

az 53. cikk [Az ellenőrző hatóság feladatai] (2) bekezdésének a) pontja szerinti ellenőri vélemény kiadása céljából.  

2.   AZ ELLENŐRZÉST VÉGZŐ HATÓSÁG(OK) FELADATAI  

A(z) [tagállam] nemzeti és regionális partnerségi tervével kapcsolatos ellenőrzéseket az ellenőrzési stratégiával összhangban végezték el, és azok megfeleltek a nemzetközileg elfogadott ellenőrzési standardoknak. 

Feladataim közé tartozik továbbá, hogy a véleménybe nyilatkozatot foglaljak arról, hogy az elvégzett ellenőrzési tevékenység nyomán megkérdőjelezhetők-e a vezetői nyilatkozatban szereplő állítások.   

Az elvégzett ellenőrzési eljárásokat az adott körülmények között megfelelőnek tartom, és azok megfelelnek a(z) XX rendelet [NRP-rendelet] követelményeinek, különösen annak 53. cikke [Az ellenőrző hatóság feladatai] és a IV. melléklet [Kulcsfontosságú ellenőrzési és kontrollkövetelmények] tekintetében. Meggyőződésem (meggyőződésünk) szerint az ellenőrzés során összegyűjtött bizonyítékok véleményem (véleményünk) alátámasztásához elegendőek és megfelelőek, [hatókör korlátozása esetén:] a „Hatókör-korlátozás” című 3. pontban említettek kivételével.  

A tervre vonatkozó ellenőrzések főbb megállapításainak összefoglalóját a(z) XX rendelet [az NRP-rendelet] 59. cikke [éves megbízhatósági dokumentumok] (1) bekezdése d) pontjának megfelelően ezen ellenőri véleménnyel együtt nyújtják be.  

3.   HATÓKÖR-KORLÁTOZÁS  

Vagy  

Az ellenőrzés hatókörét semmilyen tényező nem korlátozta.  

Vagy  

Az ellenőrzés hatókörét az alábbi tényezők korlátozták:  

a)  

…  

b)  

…  

c)  

…  

  

[Megjegyzés: Ismertesse az ellenőrzés hatókörének bármilyen korlátozását, például az igazoló dokumentumok hiányát, a bírósági eljárás alá vont ügyeket, és az alábbi „Korlátozott vélemény” szakaszban tüntesse fel az érintett intézkedéseket és a hatókör korlátozásának hatását az ellenőri véleményre. E tekintetben adott esetben további magyarázattal kell szolgálni az ellenőrzések összefoglalójában.]  

  

4.   VÉLEMÉNY  

Vagy  

(Korlátozás nélküli vélemény)  

Véleményem szerint és az elvégzett ellenőrzési tevékenység alapján:  

1. A kifizetési kérelemben/kérelmekben foglalt adatok:  

– a 20[xx]. pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott kifizetési kérelemben/kérelmekben foglalt adatok hiánytalanok, pontosak és megbízhatóak.  

 

2. Az ezen ellenőri vélemény időpontjáig alkalmazott irányítási és kontrollrendszer:  

·a bevezetett irányítási és kontrollrendszer megfelelően működik-e, és biztosítja-e az Unió pénzügyi érdekeinek hatékony és időben történő védelmét, valamint az alapul szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét 

Az elvégzett ellenőrzési tevékenység nem kérdőjelezi meg a vezetői nyilatkozatban szereplő állításokat. 

3. A pénzeszközök felhasználása:  

·megfelel az alkalmazandó jognak. 

Vagy  

(Korlátozott vélemény)  

Véleményem szerint és az elvégzett ellenőrzési tevékenység alapján:  

1. A kifizetési kérelemben/kérelmekben foglalt adatok:  

– a 20[xx]. pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott kifizetési kérelemben/kérelmekben foglalt adatok hiánytalanok, pontosak és megbízhatóak [amennyiben a minősítés a kifizetési kérelmekre vonatkozik, a következő szöveg beillesztésével:] a következő lényeges szempontok kivételével: …  

 

2. Az ezen ellenőri vélemény időpontjáig alkalmazott irányítási és kontrollrendszer:  

·a bevezetett irányítási és kontrollrendszer megfelelően működik, és biztosítja az Unió pénzügyi érdekeinek hatékony és időben történő védelmét, valamint az alapul szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét [amennyiben a korlátozás az irányítási és kontrollrendszerre vonatkozik, a következő szöveg beillesztésével:] a következő szempontok kivételével: …,  

·a pénzeszközök felhasználása megfelel az alkalmazandó jognak, a következő szempontok kivételével: … 

A minősítés hatása korlátozott [vagy jelentős].  

Az elvégzett ellenőrzési tevékenység nem kérdőjelezi meg/megkérdőjelezi [a nem kívánt rész törlendő] a vezetői nyilatkozatban szereplő állításokat.  

[Ha az elvégzett ellenőrzési tevékenység megkérdőjelezi a vezetői nyilatkozatban szereplő állításokat, az ellenőrző hatóság ebben a bekezdésben fejti ki, milyen megfontolások alapján jutott erre a következtetésre.]  

Vagy  

(Elutasító vélemény)  

Véleményem szerint és az elvégzett ellenőrzési tevékenység alapján:  

1. a 20[xx]. pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott kifizetési kérelemben/kérelmekben foglalt adatok hiánytalanok, pontosak és megbízhatóak; és/vagy  

2. az alkalmazott irányítási és kontrollrendszer működése megfelelő/nem megfelelő [a nem kívánt rész törlendő]; 

3. a pénzeszközök felhasználása megfelel/nem felel meg az alkalmazandó jognak.   

Ez az elutasító vélemény az alábbiakon alapul:  

–    

 a 20[xx]. pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott kifizetési kérelemben/kérelmekben foglalt adatok teljességével, pontosságával és megbízhatóságával kapcsolatos lényeges kérdések vonatkozásában,    

 

 és/vagy [a nem kívánt rész törlendő]  

·az irányítási és kontrollrendszer működésével kapcsolatos lényeges kérdések vonatkozásában, 

·a pénzeszközök alkalmazandó jognak való megfelelésével kapcsolatban.  

Az elvégzett ellenőrzési tevékenység megkérdőjelezi a vezetői nyilatkozatban szereplő állításokat az alábbiak tekintetében:  

[Az ellenőrző hatóság a nemzetközileg elfogadott ellenőrzési szabványoknak megfelelően figyelemfelhívó megjegyzést is közölhet, amely nem befolyásolja a véleményét. Kivételes esetekben a véleménynyilvánítás megtagadása is elképzelhető].  

  

Dátum:  

  

Aláírás   

XIV. MELLÉKLET
Az átalányösszegű pénzügyi korrekciók szintjének meghatározása

Hivatkozás: 68. cikk, (2) bekezdés [Pénzügyi korrekciók]

1. A százalékos átalánykorrekció alkalmazásakor mérlegelendő elemek:

a) a súlyos hiányosság(ok) jelentősége az irányítási és kontrollrendszer egészének összefüggésében;

b) a súlyos hiányosság(ok) gyakorisága és mértéke;

c) az általános költségvetést érő veszteség mértéke.

2. Az átalányösszegű pénzügyi korrekciót az alábbiak szerint kell meghatározni:

a) amennyiben a súlyos hiányosság(ok) annyira alapvető(ek), gyakori(ak) vagy kiterjedt(ek), hogy a rendszert teljesen ellehetetlenítik, 100 %-os átalányt kell alkalmazni;

b) amennyiben a súlyos hiányosság(ok) annyira gyakori(ak) vagy kiterjedt(ek), hogy a rendszert érintő rendkívül súlyos hibát eredményezve a nagyon nagy arány jogszerűségét és szabályszerűségét kockáztatják, 25 %-os átalányt kell alkalmazni;

c) amennyiben a súlyos hiányosság(ok) a rendszer nem teljes körű működésének vagy a rendszer gyenge vagy ritka működésének tulajdonítható(k) úgy, hogy az nagy arány jogszerűségét és szabályszerűségét kockáztatja, 10 %-os átalányt kell alkalmazni;

d) amennyiben a súlyos hiányosság(ok) a rendszer következetlen működésének tudhatók be úgy, hogy az a jelentős arány jogszerűségét és szabályszerűségét kockáztatja, 5 %-os átalányt kell alkalmazni.

Amennyiben az illetékes hatóságok mulasztása miatt a pénzügyi korrekció alkalmazását követően nem történik korrekciós intézkedés, és ugyanazon súlyos hiányosság(ok)at ismét megállapítják, a súlyos hiányosság(ok) tartós fennállása miatt a korrekció mértéke legfeljebb a következő magasabb kategóriának megfelelő mértékig megnövelhető. Amennyiben a százalékos átalány mértéke az előzőekben felsorolt elemek figyelembevételét követően aránytalan, a korrekció mértéke csökkenthető.

XV. MELLÉKLET
Az eszközből támogatott uniós intézkedések

Hivatkozás: 31. cikk [Uniós intézkedések]

1. Az Eszköz hozzájárul a 2. és 3. cikkben [Célkitűzések] meghatározott célkitűzésekhez, különösen a következő intézkedések végrehajtása révén:

a) a városi hatóságok támogatása innovatív projektek kidolgozásában, a városok kapacitásainak megerősítésében és olyan tudáskörnyezet biztosításában, amely lehetővé teszi a fenntartható városfejlesztéssel kapcsolatos ismeretek megosztását;

b) a szociális innováció, a társadalmi kísérletek és az érdekelt felek kapacitásainak támogatása helyi, nemzeti és uniós szinten, többek között transznacionális együttműködés révén; az önkéntes munkaerő-mobilitás, valamint a jól működő, összetartó és integrált munkaerőpiacok előmozdítása, beleértve a szociális biztonsági rendszerek határokon átnyúló dimenzióját is;

c) a mikrofinanszírozás, a szociális vállalkozások finanszírozása, a szociális gazdaság és a nemek közötti egyenlőség előmozdítását célzó intézkedések, a készségek, az oktatás, a képzés és a kapcsolódó szolgáltatások, a szociális infrastruktúra – többek között az egészségügyi és oktatási infrastruktúra, valamint a szociális és megfizethető lakhatás, többek között a diákok és a fiatalok számára –, az egészségügy és a tartós ápolás-gondozás, a befogadás és az akadálymentesség támogatása, különös tekintettel a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek – köztük a szegénységgel, társadalmi kirekesztéssel vagy hátrányos megkülönböztetéssel szembesülő vagy annak kockázatának kitett személyek – integrálására;

d) a tényeken alapuló szakpolitikai döntéshozatal előmozdítása a szociális jogok európai pillérének végrehajtásához kapcsolódó területeken, különös tekintettel a minőségi és fenntartható foglalkoztatásra, a társadalmi befogadásra, az oktatásra és a készségekre, a szociális finanszírozási ökoszisztémákra, valamint a munkahelyi egészségvédelemre és biztonságra;

e) a közös halászati politika végrehajtásának támogatása, többek között tudományos tanácsadás, adatgyűjtés és ismeretek biztosítása céljából a hatékony és eredményes halászati gazdálkodási döntések előmozdítása érdekében; az uniós halászati ellenőrzési rendszer kidolgozása és végrehajtása, a tiszta és egészséges óceánok előmozdítása, a halászati és akvakultúra-termékekre vonatkozó piaci ismeretek fejlesztése és terjesztése, valamint a tengeri védelem és felügyelet előmozdítása;

f) az óceánpolitika végrehajtásának támogatása, többek között tengeri területrendezés, tengeri medencékre vonatkozó stratégiák és tengeri regionális együttműködés, az európai óceánmegfigyelési és adathálózat megvalósítása, valamint az óceánokkal kapcsolatos készségek és ismeretek javítása, a fenntartható kék gazdaságra vonatkozó társadalmi-gazdasági és környezeti adatok megosztása, valamint a nemzetközi óceánpolitikai irányítási politika végrehajtása révén;

g) közös politika előmozdítása az emberek, állatok és növények egészsége és biztonsága, valamint az állatjólét területén, beleértve az állatbetegségek, zoonózisok és növénykárosítók felszámolására, az ellenük való védekezésre és felügyeletére, az antimikrobiális rezisztencia kezelésére, a fenntartható élelmiszer-termelésre és -fogyasztásra irányuló intézkedések támogatását, valamint az említett szakpolitikák egységes és megbízható végrehajtását biztosító uniós szintű intézkedések meghozatalát;

h) a mezőgazdasági fenntarthatósági információs hálózat (FSDN) létrehozásáról szóló 1217/2009/EK rendelettel összhangban mezőgazdasági üzemek szintjén adatok gyűjtése a fenntarthatóságról, a mezőgazdasági termékekre vonatkozó, a belső piacon és harmadik országokban az 1144/2014/EU rendelettel összhangban végrehajtott tájékoztatási és promóciós intézkedések támogatása;

i) válsághelyzetre, például jelentős nemzeti vagy regionális természeti katasztrófára reagálva a sürgős és egyedi szükségletek gyors kezelése, és a válsághelyzetet követően a reziliencia növelése érdekében az elhárítás és a helyreállítás előmozdítása;

j) az egységes biztonsági háló támogatása a piaci zavarokra való reagálás és a mezőgazdasági piacok stabilizálása érdekében az 1308/2013/EU rendelet 8–21. cikke alapján elfogadott intézkedések és az említett rendelet 219–222. cikke alapján elfogadott rendkívüli intézkedések révén;

k) technikai támogatás nyújtása a következők céljából:

i. a tagállamok segítése a tervükben meghatározott intézkedések végrehajtásában, az országspecifikus ajánlásokban vagy a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában felsorolt egyéb releváns dokumentumokban azonosított kihívások kezelésében, az uniós jog végrehajtásában, valamint a 2. és 3. cikkben [Célkitűzések] meghatározott szakpolitikai célkitűzések végrehajtásában;

ii. az innovatív megközelítések és a bevált gyakorlatok tagállamok közötti cseréjének előmozdítása a reformok és beruházások végrehajtására irányuló, több országra kiterjedő projektek révén, többek között a magánberuházások kockázatmentesítése és ösztönzése, a közös kihívások kezelése, az uniós jog következetes végrehajtásának elősegítése, valamint a 2. és 3. cikkben meghatározott szakpolitikai célkitűzések előmozdítása érdekében.

A technikai támogatási intézkedések közé tartozik a szakértelem biztosítása, tanulmányok készítése, adatok és statisztikák gyűjtése, közös módszertanok kidolgozása, a szakértelem vagy tudás megszerzésére és bővítésére irányuló kapacitásépítési intézkedések, valamint a rendszerek, eljárások és szervezeti struktúrák javítását célzó intézkedések;

l) hozzájárulás az (EU) 202X/XXX rendeletben [migráció, menekültügy és integráció], az (EU) 202X/XXX rendeletben [integrált határigazgatás és vízumpolitika] és az (EU) 202X/XXX rendeletben [belső biztonság] meghatározott célkitűzésekhez;

m) határokon átnyúló és több országra kiterjedő projektek, különösen a közös európai érdeket szolgáló fontos projektek és az interregionális innovációs beruházások támogatása az uniós értékláncok megerősítése érdekében, több projektpartner társberuházásai révén; különös hangsúlyt fektetve az értékláncok fejlesztésére a kevésbé fejlett régiókban, hozzájárulva az innovációs szakadék megszüntetéséhez, az induló vállalkozások létrehozásához és a kohézió fokozásához; a referenciakeret elemeihez kapcsolódó előkészítő, nyomonkövetési, igazgatási és technikai tevékenységek;

n) a LIFE-intézkedések támogatása, beleértve a stratégiai természetvédelmi projekteket, a határokon átnyúló vagy transznacionális dimenzióval rendelkező környezetvédelmi politikai prioritásokkal foglalkozó stratégiai integrált projekteket és stratégiai cselekvési projekteket, a környezetvédelmi és éghajlat-politikai jogszabályok és szakpolitikák tervezését, végrehajtását, nyomon követését, értékelését és érvényesítését alátámasztó tevékenységeket, a kormányzás fejlesztését minden szinten, a hálózatok és a civil társadalmi szervezetek támogatását és szerepvállalását, valamint a környezetvédelmi jogszabályok és szakpolitikák végrehajtásához hozzájáruló egyéb uniós érdekű projekteket.

2. A XV. melléklet (1) bekezdésének i) pontja szerinti intézkedések támogatása érdekében a tagállam a 34. cikk (3) bekezdésében említettek szerint további támogatást kérhet az eszközből az alábbiak következményeként:

i.jelentős természeti katasztrófa egy tagállamban, amely a becslések szerint folyó árakon több mint 3 milliárd EUR közvetlen kárt okoz, vagy a tagállam bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) több mint 0,6 %-át teszi ki (az alacsonyabb összeg küszöbértékként alkalmazandó). Ebben az esetben az Uniós Támogatási Eszközből származó támogatás a küszöbérték alatti teljes közvetlen kár 2,5 %-a plusz a küszöbérték feletti kár 6 %-a, a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében;

ii.egy tagállam NUTS II szintű régiójában bekövetkező regionális természeti katasztrófa, amely az adott régió bruttó hazai termékének (GDP) 1,5 %-át (a legkülső régiók esetében a regionális GDP 1 %-át) meghaladó közvetlen kárt okoz. Ebben az esetben az Uniós Támogatási Eszközből származó támogatás a teljes közvetlen kár 2,5 %-a, a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében;

iii.a szomszédos országban bekövetkezett jelentős természeti katasztrófából eredő károk esetében az Uniós Támogatási Eszközből származó támogatás a teljes közvetlen kár 2,5 %-ában kerül megállapításra, a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében.



XVI. MELLÉKLET
SFC2028: elektronikus adatcsererendszer a tagállamok és a Bizottság között

Hivatkozás: 58. cikk, (2) bekezdés, l) pont [A tagállam feladatai]

1.    A Bizottság feladatai

1.1. Elektronikus adatcsere-rendszer (a továbbiakban: SFC2028) működésének biztosítása a tagállam és a Bizottság közötti valamennyi hivatalos információcsere céljából. Az SFC2028 tartalmazza legalább az e rendeletnek megfelelően megállapított sablonokban meghatározott információkat.

1.2. Az SFC2028 alábbi jellemzőinek biztosítása:

a)interaktív formanyomtatványok vagy a rendszer által a korábban rögzített adatok alapján automatikusan előre kitöltött formanyomtatványok;

b)automatikus számítások, amennyiben csökkentik a felhasználók kódolási erőfeszítéseit;

c)automatikus beágyazott ellenőrzések a továbbított adatok belső konzisztenciájára, valamint ezen adatoknak az alkalmazandó szabályokkal való összhangjára vonatkozóan;

d)az SFC2028 felhasználóit figyelmeztető, a rendszer által generált jelzések arra vonatkozóan, hogy bizonyos műveletek elvégezhetők vagy nem végezhetők el;

e)az előre meghatározott adatkészletek automatizált továbbítását lehetővé tevő alkalmazásprogramozási interfész (API) biztosítása;

f)a rendszerbe bevitt információ kezelésének online nyomon követése;

g)a korábbi adatok rendelkezésre állása egy adott programra vonatkozóan bevitt valamennyi információ tekintetében;

h)a 910/2014/EU rendelet szerinti kötelező elektronikus aláírás rendelkezésre állása, amelyet bírósági eljárásokban bizonyítékként fogadnak el.

1.3. Az SFC2028-ra vonatkozó, a rendszer felhasználóira alkalmazandó információtechnológiai biztonságpolitika biztosítása a vonatkozó uniós szabályokkal – különösen az (EU, Euratom) 2017/46 bizottsági határozattal(  47  ) és annak végrehajtási szabályaival – összhangban.

1.4. Az SFC2028-ra alkalmazandó biztonságpolitika kialakításáért, betartásáért és megfelelő alkalmazásának biztosításáért felelős személy vagy személyek kijelölése.

2.    A tagállamok feladatai

2.1. Annak biztosítása, hogy a tagállamoknak a 71. cikk (1) bekezdésével összhangban kijelölt programhatóságai, valamint a 71. cikk (2) és (3) bekezdésével összhangban az irányító hatóság vagy az ellenőrző hatóság felelőssége mellett bizonyos feladatok ellátására kijelölt szervek bevigyék az SFC2028-ba azokat az információkat, illetve ezek frissítéseit, amelyek továbbításáért felelősek.

2.2. Annak biztosítása, hogy az információkat ne ugyanaz a személy ellenőrizze és nyújtsa be, mint aki az adattovábbításkor az adatot bevitte.

2.3. Interfész biztosítása a tagállami információs rendszerek és az SFC2028 között előre meghatározott adatkészletek automatizált továbbítása céljából (xx. melléklet)

2.4. A feladatok fent említett, a tagállam SFC2028-hoz automatikusan kapcsolódó irányítási és kontrollrendszerein keresztüli szétválasztására vonatkozó rendelkezések biztosítása.

2.5. A hozzáférési jogok kezeléséért felelős személy vagy személyek kinevezése az alábbi feladatok ellátása céljából:

a)a hozzáférést kérő felhasználók azonosítása, biztosítva, hogy ezek a felhasználók a szervezet alkalmazásában álljanak;

b)a felhasználók tájékoztatása a rendszer biztonságának megőrzésével kapcsolatos kötelezettségeikről;

c)annak ellenőrzése, hogy a felhasználók feladatkörük és szervezeti beosztásuk alapján jogosultak-e az általuk igényelt hozzáférésre;

d)a hozzáférési jogok megszüntetésének kérelmezése, ha azok már nem szükségesek vagy nem indokoltak;

e)minden gyanús eset haladéktalan jelentése, amely hátrányosan befolyásolhatja a rendszer biztonságát;

f)az esetleges változások jelentése révén a felhasználói azonosító adatok pontosságának folyamatos biztosítása;

g)az adatvédelemmel és az üzleti titokkal kapcsolatos szükséges óvintézkedések megtétele az uniós és nemzeti szabályoknak megfelelően;

h)a Bizottság tájékoztatása minden olyan változásról, amely hatással van a tagállami hatóságok vagy az SFC2028 felhasználóinak azon képességére, hogy a 2.1. pontban foglalt feladataikat ellássák, illetve amely befolyásolja az a)–g) pontban említett feladatok ellátásával kapcsolatos személyes kapacitásukat.

2.6. Az egyének személyes adatai és a jogalanyok üzleti titkai védelmének tiszteletben tartására vonatkozó rendelkezések biztosítása a 2002/58/EK irányelvnek, az (EU) 2016/679 rendeletnek és az (EU) 2018/1725 rendeletnek megfelelően.

2.7. Nemzeti, regionális vagy helyi információbiztonsági politikák elfogadása az SFC2028-hoz való hozzáférésre vonatkozóan, kockázatértékelés alapján, amely politikákat az SFC2028-at használó összes hatóságra alkalmazni kell, és amelyek foglalkoznak az alábbi szempontokkal:

a)közvetlen felhasználás esetén a II. szakasz 2,4. pontjában említett hozzáférési jogok kezeléséért felelős személy vagy személyek által végzett munka IT-biztonsági vonatkozásai;

b)az SFC2028-hoz a 2.3. pontban említett technikai interfészen keresztül kapcsolódó nemzeti, regionális vagy helyi számítógépes rendszerek esetében az említett rendszerekre vonatkozó azon biztonsági intézkedések, amelyek lehetővé teszik az SFC2028 biztonsági követelményeivel való összehangolást, és kiterjednek az alábbiakra:

i.fizikai biztonság;

ii.az adathordozók és a hozzáférés ellenőrzése;

iii.az adattárolás ellenőrzése;

iv.hozzáférés és jelszóellenőrzés;

v.nyomon követés;

vi.összekapcsolás az SFC2027-tel;

vii.kommunikációs infrastruktúra;

viii.emberierőforrás-menedzsment a munkaerő alkalmazása előtt, alatt és után;

ix.a biztonsági események kezelése.

2.8. Kérésre a 2.6. pontban említett dokumentumnak a Bizottság rendelkezésére bocsátása.

2.9. A nemzeti, regionális vagy helyi IT-biztonsági politikák alkalmazásának fenntartásáért és biztosításáért felelős, az 1.4. pontban említett, a Bizottság által kijelölt személlyel vagy személyekkel kapcsolattartóként eljáró személy vagy személyek kinevezése.

3.    A Bizottság és a tagállamok közös feladatai

3.1. Hozzáférhetőség biztosítása közvetlenül interaktív felhasználói felületen (azaz webalkalmazáson) vagy előzetesen meghatározott protokollt (azaz webszolgáltatásokat) alkalmazó technikai interfészen (API-n) keresztül, amely hozzáférhetőség automatikus adatszinkronizálást és -továbbítást tesz lehetővé a tagállami információs rendszerek és az SFC2028 között.

3.2. Az elektronikus adatcsere során a tagállamtól a Bizottsághoz, valamint fordítva történő elektronikus adattovábbítás időpontjának meghatározása, amely az érintett dokumentum benyújtási időpontjának tekintendő.

3.3. Annak biztosítása, hogy a hivatalos adatok cseréje kizárólag az SFC2028-on keresztül történjen, a vis maior kivételével, továbbá hogy az SFC2028-ba beágyazott elektronikus formában megadott információkat (a továbbiakban: strukturált adatok) ne helyettesítsék nem strukturált adatokkal, és hogy következetlenség esetén a strukturált adatok elsőbbséget élvezzenek a nem strukturált adatokkal szemben.

Vis maior, az SFC2028 üzemzavara vagy az SFC2028-cal való összeköttetés olyan hiánya esetén, amelynek időtartama az információk benyújtásának előírt határidejét megelőző egy hétben vagy a december 18. és 26. közötti időszakban meghaladja az egy munkanapot, illetve bármely más időszakban az öt munkanapot, a tagállam és a Bizottság közötti információcsere nyomtatott formában is történhet az e rendeletben meghatározott sablonok felhasználásával, amely esetben a benyújtás időpontjának a dokumentum postai bélyegzésének időpontját kell tekinteni. Amennyiben a vis maior oka megszűnik, az érintett fél késedelem nélkül beviszi az SFC2028-ba a papíron már megadott információkat.

3.4. Az SFC2028 portálon közzétett IT-biztonságpolitikai feltételeknek és az SFC2028 keretében a Bizottság által az adattovábbítás biztonsága érdekében végrehajtott intézkedéseknek – különösen a 2.3. pontban említett technikai interfész alkalmazására vonatkozóknak – való megfelelés biztosítása.

3.5. Az SFC2028-ban tárolt és az azon keresztül továbbított adatok védelme érdekében elfogadott biztonsági intézkedések végrehajtása és hatékonyságuk biztosítása.

3.6. Az SFC2028 információtechnológiai biztonságpolitikájának és a vonatkozó nemzeti, regionális vagy helyi IT-biztonságpolitikáknak a frissítése és éves felülvizsgálata technológiai változások, új veszélyek azonosítása vagy más releváns fejlemények esetén.

XVII. MELLÉKLET
A WTO belső támogatásra vonatkozó szabályai

A WTO belső támogatása a 40. cikk értelmében

  

A beavatkozás típusa 

Hivatkozás e rendeletben és az (EU) 202X/XXXX rendeletben [KAP-rendelet]

A Kereskedelmi Világszervezet mezőgazdaságról szóló megállapodása 2. mellékletének („zöld doboz”) vonatkozó pontja 

Agrár-környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedések 

35. cikk (a KAP-rendelet 7. cikke)

5., 11., 12.

Fokozatosan csökkentett, területalapú jövedelemtámogatás  

35. cikk (a KAP-rendelet 9. cikke)

 5.

Mezőgazdasági kistermelők részére nyújtott támogatás 

35. cikk (a KAP-rendelet 10. cikke) 

 5.

Kifizetés hátrányos természeti adottság vagy egyéb területspecifikus hátrányok kezelésére 

35. cikk (a KAP-rendelet 11. cikke) 

13. 

Támogatás bizonyos kötelező követelményekből eredő hátrányok kezelésére

35. cikk (a KAP-rendelet 12. cikke) 

12. 

 

Fiatal és új mezőgazdasági termelők tevékenységének megkezdése

35. cikk (a KAP-rendelet 16. cikke)

2., 5., 11.

Mezőgazdasági termelők és erdőtulajdonosok beruházásaihoz nyújtott támogatás

35. cikk (a KAP-rendelet 17. cikke) 

 8., 11.

Helyettesítési szolgáltatások 

35. cikk (a KAP-rendelet 18. cikke)

2.

Iskolaprogram

A közös piacszervezésről szóló rendelet, 27. és 28. cikk

4.

Bizonyos ágazatokban végrehajtott beavatkozásokhoz nyújtott támogatás 

A közös piacszervezésről szóló rendelet, 32. cikk, b), c), d), e), h), i), m) pont

 2.

A közös piacszervezésről szóló rendelet, 32. cikk, a) pont

2., 11.

A közös piacszervezésről szóló rendelet, 32. cikk, f), g), s) pont

2., 11., 12.

A közös piacszervezésről szóló rendelet, 32. cikk, n) pont

8., 11., 12.

A legkülső régiók támogatása

35. cikk, a banántámogatás kivételével (kék doboz – a táblázatban nem említendő)

13.

A kisebb égei-tengeri szigetek támogatása

42., 43., 44. cikk

13.

A természeti katasztrófákat, kedvezőtlen éghajlati jelenségeket vagy katasztrófaeseményeket követően a mezőgazdasági termelők részére nyújtott válságtámogatás

38. cikk

8.

XVIII. melléklet

A 35. cikk (1) bekezdésének a)–k) és r) pontjában és a (10) bekezdésben említett KAP-jövedelemtámogatási beavatkozások minimuma

Tagállam 

A 35. cikk (1) bekezdésének a)–k) és r) pontjában, valamint a (10) bekezdésben említett beavatkozások minimális összege (xxx EUR, folyó árakon) 

Belgium 

p.m.

Bulgária 

p.m.

Csehország 

p.m.

Dánia 

p.m.

Németország 

p.m.

Észtország 

p.m.

Írország 

p.m.

Görögország 

p.m.

Spanyolország 

p.m.

Franciaország 

p.m.

Horvátország 

p.m.

Olaszország 

p.m.

Ciprus 

p.m.

Lettország 

p.m.

Litvánia 

p.m.

Luxemburg 

p.m.

Magyarország 

p.m.

Málta 

p.m.

Hollandia 

p.m.

Ausztria 

p.m.

Lengyelország 

p.m.

Portugália 

p.m.

Románia 

p.m.

Szlovénia 

p.m.

Szlovákia 

p.m.

Finnország 

p.m.

Svédország 

p.m.

[…]. MELLÉKLET

(1)    Az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap Plusz, a Kohéziós Alap, az Igazságos Átmenet Alap, az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap keretében 2020-ra elkülönített teljes összeg.