EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2025.5.21.
COM(2025) 503 final
2025/0133(COD)
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
a 2000/14/EK, a 2011/65/EU, a 2013/53/EU, a 2014/29/EU, a 2014/30/EU, a 2014/31/EU, a 2014/32/EU, a 2014/33/EU, a 2014/34/EU, a 2014/35/EU, a 2014/53/EU, a 2014/68/EU és a 2014/90/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a digitalizáció és az egységes előírások tekintetében történő módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
{SWD(2025) 130 final}
INDOKOLÁS
1.A JAVASLAT HÁTTERE
•A javaslat indokai és céljai
„Az EU hosszú távú versenyképessége: előretekintés a 2030 utáni időszakra” című közleményében a Bizottság hangsúlyozta egy olyan szabályozási rendszer fontosságát, amely biztosítja, hogy a célkitűzéseket a lehető legalacsonyabb költségek mellett érjék el. E célból kötelezettséget vállalt arra, hogy külön erőfeszítéseket tesz a jelentéstételi követelmények és az adminisztratív terhek észszerűsítésére és egyszerűsítésére azzal a végső céllal, hogy 25 %-kal csökkentse az ilyen követelményeket, a kapcsolódó szakpolitikai célkitűzések veszélyeztetése nélkül.
A jelentéstételi követelmények kulcsszerepet játszanak a jogszabályok helyes végrehajtásának és megfelelő nyomon követésének biztosításában. A jelentéstétel költségeit összességében nagyrészt ellensúlyozzák az általa nyújtott előnyök, különösen a kulcsfontosságú szakpolitikai intézkedéseknek való megfelelés nyomon követése és biztosítása tekintetében. A jelentéstételi követelmények azonban aránytalan terheket róhatnak az érdekelt felekre, különösen a kkv-kra és a mikrovállalkozásokra. A jelentéstételi követelmények sokasodása az idő múlásával felesleges, párhuzamos vagy elavult kötelezettségekhez, a hatékonysági szempontot mellőző gyakorisághoz és időzítéshez, illetve nem megfelelő adatgyűjtési módszerekhez vezethet. A Bizottság digitális stratégiájában/a jogalkotás minőségének javítására irányuló munkája során az „alapértelmezésben digitális” elvet hirdeti a digitális transzformáció támogatása érdekében, elősegítve a digitalizáció és a technológia gyorsan változó világát figyelembe vevő, alapértelmezésben digitális, interoperábilis, időtálló és rugalmas szakpolitikákat.
A „Versenyképességi iránytű az EU számára” című közlemény kiemeli, hogy a digitalizáció együtt jár a jelentéstételi terhek csökkentését célzó egyszerűsítéssel. A közlemény hangsúlyozza, hogy a jelentéstételnek át kell térnie a szabványosított adatokon alapuló digitális formátumokra. Ahol azonban jelenleg léteznek digitális eljárások, a széttagolt informatikai ökoszisztémák, a nem hatékony adatcsere és az ehhez hasonló problémák mind megnehezítik a vállalkozások számára, hogy digitálisan kommunikáljanak a hatóságokkal.
Az európai üzleti tárcákra vonatkozó, küszöbön álló kezdeményezés kezelni fogja ezeket a kihívásokat azáltal, hogy digitális személyazonosságot hoz létre valamennyi gazdasági szereplő számára, és keretet biztosít az ellenőrzött adatokat és hitelesítő adatokat megosztó interoperábilis üzleti tárcák számára, lehetővé téve a gazdasági szereplők és a közigazgatási szervek közötti zökkenőmentes digitális interakciót Unió-szerte. Ily módon az európai üzleti tárcák már meglévő, az európai gazdasági szereplők mindennapi tevékenységeinek egyszerűsítését szolgáló digitális megoldásokra fognak épülni, mint például az egységes digitális kapu, az egyszeri adatszolgáltatást támogató technikai rendszer (OOTS), a digitális termékútlevél (DPP) és az e-számla, olyan koherens ökoszisztémát létrehozva a digitális megoldásokból, amely maximalizálja a szinergiákat, és előmozdítja a nagyobb gazdasági integrációt és innovációt Európa-szerte.
Ugyanakkor még mindig léteznek olyan uniós jogszabályok, amelyek papíralapú formátum használatát írják elő.
A papíralapú formátumra való hivatkozások törlése egyben arra kényszerítené a hatóságokat, hogy újragondolják, hogyan dolgozzák fel a vállalatok beadványait vagy jelentéseit. Az ilyen beadványok és jelentéstétel egyszerűsítése az alapértelmezésben digitális forma előmozdítása révén új ösztönzőket teremtene az olyan e-kormányzati megoldásokkal történő adatgyűjtésbe és -feldolgozásba irányuló beruházásra, amelyek megnyithatják az utat az interoperábilis strukturált adatokon és az egyszeri adatszolgáltatás elvén alapuló, dokumentummentes egységes piac előtt.
Bár az új jogszabályi keret nem ír elő konkrét formátumot a termékekhez mellékelt használati utasítás tekintetében, a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb piacfelügyeleti hatóság elvárja, hogy ezek az utasítások papíralapú formátumban készüljenek, és ezért a gyártók számára kötelezővé teszi ezt a formátumot.
A kék útmutató részletes magyarázattal szolgál a termékekre vonatkozó uniós szabályozásról.
Figyelembe véve, hogy 2024-ben az uniós háztartások legalább 94 %-a rendelkezett internet-hozzáféréssel, az irányelvek hatálya alá tartozó termékeket kísérő használati utasítások esetén a papíralapú formátum elavult, és nem igazodik a jelenlegi technológiákhoz, a fogyasztói szokásokhoz és a zöld célkitűzésekhez.
Következésképpen a gyártók számára lehetővé kell tenni, hogy a használati utasításhoz digitális formátumot válasszanak. Amennyiben a gyártók úgy döntenek, hogy a használati utasítást digitális formátumban teszik elérhetővé, a biztonsági tájékoztatót (beleértve a használati utasítás biztonsági szempontból elengedhetetlennek ítélt részeit is) továbbra is papíralapú formátumban kell rendelkezésre bocsátani a fogyasztók biztonságának védelme érdekében. Ezen túlmenően a végfelhasználók számára lehetővé kell tenni, hogy kérésre – a vásárlás időpontjában és a vásárlást követően bizonyos ideig – megkapják a használati utasítás nyomtatott példányát.
A jelentéstételi kötelezettségek észszerűsítése, az adminisztratív terhek csökkentése és a digitalizáció előmozdítása prioritást élvez. Ezzel összefüggésben e javaslat célja, hogy egyszerűsítse az „Új terv Európa fenntartható jólétéért és versenyképességéért” fő cél alatt szereplő kezdeményezéseket a belső piac, az élelmiszer-biztonság és az egészségügy szakpolitikai területén, amelyek számos ágazatra hatással vannak.
Emellett a „Versenyképességi iránytű az EU számára” című közlemény megállapította, hogy alternatív lehetőségeket kell keresni annak érdekében, hogy a vállalkozások számára garantált legyen a jogbiztonság az uniós szabályoknak való megfelelés tekintetében olyan helyzetekben, amikor nem léteznek vagy nem állnak rendelkezésre harmonizált szabványok, illetve a sürgős esetekben. Az ilyen helyzetek kezelése érdekében számos meglévő jogalkotási aktus már tartalmaz alternatív lehetőséget, hogy a vállalatok számára jogi kiszámíthatóságot biztosítson, és bizonyítsa az uniós jognak való megfelelést. E javaslat célja, hogy összehangolja az alternatív lehetőséget azokban a jogalkotási aktusokban, amelyek nem biztosítanak alternatív lehetőséget a harmonizált szabványokkal szemben. Az alternatív lehetőséget egységesen kell alkalmazni a fogalommeghatározás, a joghatás, az alternatív lehetőség elfogadásának feltételei és az elfogadási eljárás tekintetében. Az egységes előírásokra vonatkozó kezdeményezés teljes mértékben összhangban van a fent említett igénnyel, és célja azon vállalkozások életének egyszerűsítése, amelyeknek meg kell felelniük egy vagy több termékspecifikus egészségvédelmi és biztonsági követelménynek, amint azt a harmonizált szabványokat alkalmazó ágazati rendeletek rögzítik.
A javaslat célja, hogy a gazdasági szereplők kötelezettségei vonatkozásában intézkedések kombinációjával észszerűsítéseket és digitális megoldásokat vezessen be a kültéri használatra tervezett berendezések zajkibocsátásáról szóló 2000/14/EK irányelv, a szállítható nyomástartó berendezésekről szóló 2010/35/EU irányelv, az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 2011/65/EU irányelv, a kedvtelési célú vízi járművekről és motoros vízi sporteszközökről szóló 2013/53/EU irányelv, az egyszerű nyomástartó edényekről szóló 2014/29/EU irányelv, az elektromágneses összeférhetőségről szóló 2014/30/EU irányelv és a nem automatikus működésű mérlegekről szóló 2014/31/EU irányelv, a mérőműszerekről szóló 2014/32/EU irányelv, a felvonókról és a felvonókhoz készült biztonsági berendezésekről szóló 2014/33/EU irányelv, a robbanásveszélyes légkörben történő használatra szánt felszerelésekről és védelmi rendszerekről szóló 2014/34/EU irányelv, a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezésekről szóló 2014/35/EU irányelv, a rádióberendezésekről szóló 2014/53/EU irányelv, a nyomástartó berendezésekről szóló 2014/68/EU irányelv és a tengerészeti felszerelésekről szóló 2014/90/EU irányelv tekintetében.
Emellett a javaslat egységesen összehangolja a meglévő tartaléklehetőséget a veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 2011/65/EU irányelvben, a kedvtelési célú vízi járművekről és a motoros vízi sporteszközökről szóló 2013/53/EU irányelvben, az egyszerű nyomástartó edényekről szóló 2014/29/EU irányelvben, az elektromágneses összeférhetőségről szóló 2014/30/EU irányelvben, a nem automatikus működésű mérlegekről szóló 2014/31/EU irányelvben, a mérőműszerekről szóló 2014/32/EU irányelvben, a felvonókról szóló 2014/33/EU irányelvben, az ATEX-ről szóló 2014/34/EU irányelvben, a kisfeszültségű berendezésekről szóló 2014/35/EU irányelvben, a rádióberendezésekről szóló 2014/53/EU irányelvben és a nyomástartó berendezésekről szóló 2014/68/EU irányelvben foglalt harmonizált szabványokkal.
A következetlenségek és a gyártókra nehezedő további terhek elkerülése, valamint az új jogszabályi keret szerinti harmonizált termékjogszabályok közötti általános koherencia megteremtése érdekében be kell vezetni egy olyan rendelkezést, amely lehetővé teszi a digitális termékútlevél adathordozójának használatát, ha az ilyen digitális termékútlevelet egy másik, ugyanarra a termékre vonatkozó jogszabály kötelezővé teszi.
•Összhang a szabályozási terület jelenlegi rendelkezéseivel
A javaslat egy egyszerűsítést célzó intézkedéscsomag része. Annak a folyamatnak az egyik lépése, amely átfogóan vizsgálja a meglévő jelentéstételi követelményeket, hogy felmérje azok további relevanciáját és hatékonyabbá tegye azokat.
Az ezen intézkedések által bevezetett racionalizálás nem érinti a szakpolitikai terület célkitűzéseinek elérését, a következő okok miatt:
– Az uniós jogszabályoknak való megfelelés biztosításához szükséges alapvető információkat továbbra is az illetékes hatóságok és a végfelhasználók rendelkezésére bocsátják.
– A jelentéstételi eljárások fokozott hatékonysága megkönnyíti a vállalkozások és a hatóságok közötti jelentéstétel digitalizálását, csökkenti a vállalkozásokra nehezedő adminisztratív terheket, és növeli a szabályozási keret általános hatékonyságát.
– Az intézkedések elősegítik a gazdasági szereplők különböző uniós jogszabályok alapján fennálló kötelezettségeinek következetesebb és összehangoltabb megközelítését is, ami csökkenti a zavart és megkönnyíti a megfelelést a több szakpolitikai területen működő vállalkozások számára.
– Továbbá azokban az esetekben, amikor nem állnak rendelkezésre harmonizált szabványok, a Bizottság egységes előírásokat fogad el, ami biztosítja az egyes ágazati szakpolitikai területeken meglévő jogszabályi rendelkezésekkel való összhangot, és rugalmasságot biztosít a vállalkozások számára a megfelelés igazolásához.
•Összhang az Unió egyéb szakpolitikáival
A Célravezető és hatásos szabályozás program (REFIT) keretében a Bizottság biztosítja, hogy jogszabályai megfeleljenek a célnak, az érdekelt felek igényeire legyenek szabva, és a célkitűzéseket a lehető legkisebb terhek mellett érjék el. Ez a javaslat ezért a REFIT program részét képezi, amelynek célja az uniós jogszabályokból eredő jelentéstételi terhek csökkentése.
Bár a követelményekkel kapcsolatos egyes kötelezettségek alapvető fontosságúak, azoknak a lehető leghatékonyabbnak kell lenniük, elkerülve az átfedéseket, felszámolva a szükségtelen terhet, és a lehető legnagyobb mértékben kihasználva a digitális és interoperábilis megoldásokat.
Ezek a javaslatok racionalizálják a jelentéstételi követelményeket, ezáltal hatékonyabbá teszik a jogszabályok célkitűzéseinek elérését, és csökkentik a vállalatok és a hatóságok terheit.
Az olyan helyzetekben, amikor nem állnak rendelkezésre harmonizált szabványok, alternatív megoldásokra van szükség az uniós jogszabályoknak való megfelelés biztosítása érdekében. Ezeknek az alternatíváknak a lehető leghatékonyabbnak kell lenniük, minimálisra csökkentve a szükségtelen bonyolultságot, és rövid határidőn belül rendelkezésre kell állniuk.
Ezen alternatív megoldások bevezetése egyszerűsíti az uniós jogszabályoknak való megfelelést, hatékonyabbá és kevésbé megterhelővé téve azt a vállalatok és a hatóságok számára.
2.JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG
•Jogalap
A javaslat az Európai Unió működéséről szóló szerződés 114. cikkén alapul, összhangban az ágazati keretek elfogadásának eredeti jogalapjával, amelyet e javaslat módosítani kíván. Az érintett ágazati keretek a következők: a kültéri használatra tervezett berendezések zajkibocsátásáról szóló 2000/14/EK irányelv, az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 2011/65/EU irányelv, a kedvtelési célú vízi járművekről és motoros vízi sporteszközökről szóló 2013/53/EU irányelv, az egyszerű nyomástartó edényekről szóló 2014/29/EU irányelv, az elektromágneses összeférhetőségről szóló 2014/30/EU irányelv, a nem automatikus működésű mérlegekről szóló 2014/31/EU irányelv, a mérőműszerekről szóló 2014/32/EU irányelv, a felvonókról és a felvonókhoz készült biztonsági berendezésekről szóló 2014/33/EU irányelv, a robbanásveszélyes légkörben való használatra szánt felszerelésekről és védelmi rendszerekről szóló 2014/34/EU irányelv, a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezésekről szóló 2014/35/EU irányelv, a rádióberendezésekről szóló 2014/53/EU irányelv, a nyomástartó berendezésekről szóló 2014/68/EU irányelv és a tengerészeti felszerelésekről szóló 2014/90/EU irányelv tekintetében.
A fent említett irányelvekben meghatározott uniós ágazati keretek úgynevezett „termékharmonizációs jogszabályok”. Harmonizált szabályokat állapítanak meg a termékek tervezésére, gyártására, megfelelőségértékelésére és forgalomba hozatalára vonatkozóan. Ezek az ágazati keretek lényegében minden egyes ágazat/termékkategória tekintetében meghatározzák azokat az alapvető közérdekű követelményeket, amelyeknek a termékeknek meg kell felelniük, valamint az e követelményeknek való megfelelés értékelésére szolgáló eljárásokat.
E keretek egy másik közös jellemzője, hogy többé-kevésbé szorosan igazodnak az új jogszabályi keretben meghatározott általános elvekhez és referenciarendelkezésekhez. Az uniós termékjogszabályokra vonatkozó új jogszabályi keret két, 2008-ban elfogadott jogi aktusból áll, nevezetesen a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről szóló 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozatból, amely referenciarendelkezéseket állapít meg a termékek forgalomba hozatalának feltételeit harmonizáló uniós jogszabályok kidolgozására vonatkozóan, valamint a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról szóló 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletből, amely meghatározza a CE-jelölés és a megfelelőségértékelő szervezetek akkreditálásának elveit.
Az új jogszabályi keretnek köszönhetően az e javaslat által érintett, fent említett jogszabályok hasonló típusú rendelkezéseket tartalmaznak. A szóban forgó jogalkotási aktusok – a 2000/14/EK irányelv kivételével – összhangban vannak az új jogszabályi kerettel, szerkezetük azonos, és ugyanazon a modellen alapuló rendelkezéseket tartalmaznak. Ezért a gazdasági szereplők kötelezettségei, a bejelentett megfelelőségértékelő szervezetekre, az akkreditálásra és a CE-jelölésre vonatkozó rendelkezések e jogalkotási aktusokban azonosak vagy nagyon hasonlóak. Ez az egységesség megkönnyíti a különböző jogalkotási eszközök megismerését, különösen a több uniós jogalkotási aktus hatálya alá tartozó termékeket előállító vagy forgalmazó vállalkozások számára. Ezen elemek következetessége lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára, hogy könnyebben eligazodjanak a szabályozási környezetben, ezáltal csökkenti az összetettséget és előmozdítja a megfelelést. Tekintettel azonban arra, hogy a mintarendelkezéseket 2008-ban hozták létre, a kötelezettségek egyes vonatkozásai idővel feleslegessé vagy elavulttá váltak, ezért felülvizsgálatra és aktualizálásra van szükség azok folyamatos relevanciájának és hatékonyságának biztosítása érdekében.
A tengerészeti felszerelések ágazatát illetően a biztonságnak az uniós hajók fedélzetén történő garantálására vonatkozóan egyedi követelmények érvényesek, amelyeket a 2014/90/EU irányelv tartalmaz. Ennek eredményeként ez az irányelv olyan különös szabályokat állapít meg, amelyek eltérnek az új jogszabályi kerettel összehangolt egyéb jogszabályoktól. Az egyik ilyen szabály az a követelmény, hogy a megfelelőségi nyilatkozat papíralapú példányát mindaddig az uniós hajók fedélzetén kell tartani, amíg a tengerészeti felszerelést el nem távolítják. Az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökségnek a lobogó szerinti tagállamok és a piacfelügyeleti hatóságok rendelkezésére álló adatbázisa azonban alkalmas az elektronikus interakcióra, így hozzá kell igazítani ezt a követelményt a digitális korhoz. A megfelelőségi nyilatkozat egy példányának az adatbázisba történő feltöltésével a hajón lévő tengerészeti felszerelések szükséges ellenőrzése és vizsgálata elektronikus úton is elvégezhető. Ez a megközelítés hozzá fog járulni az e jogszabályok szerinti egységes alkalmazás és gyakorlatok biztosításához, a folyamat egyszerűsítéséhez és az adminisztratív terhek csökkentéséhez.
A fent említett irányelvek javasolt módon történő módosítása, azaz a papíralapú kötelezettségek megszüntetése és a megfelelő digitális formákra való áttérés hozzá fog járulni a vállalkozások és a hatóságok közötti jelentéstétel digitalizálásához, és megkönnyíti a gazdasági szereplők kötelezettségeinek digitalizálását és a jelentéstételi eljárásokat, valamint javítja a szabályozási keret általános hatékonyságát és eredményességét.
•Szubszidiaritás (nem kizárólagos hatáskör esetén)
Az érintett jelentéstételi követelményeket és a gazdasági szereplők érintett kötelezettségeit az uniós jog írja elő, ezért azok csak uniós szinten módosíthatók. A tagállamok, a vállalatok és a fogyasztók számára előnyös lesz a papíralapú formátumra való hivatkozások törlése és a gazdasági szereplők EU-megfelelőségi nyilatkozatának digitalizálása, ami e javaslat tárgyát képezi.
•Arányosság
A gazdasági szereplők kötelezettségeinek és a jelentéstételi követelményeknek az észszerűsítése és digitalizálása egyszerűsíti a jogi keretet azáltal, hogy olyan minimális változtatásokat vezet be a meglévő követelményekhez képest, amelyek nem érintik a tágabb szakpolitikai célkitűzés lényegét. A javaslat ezért azokra a változtatásokra korlátozódik, amelyek a hatékonyság biztosításához szükségesek anélkül, hogy módosítaná az érintett jogszabály lényegi elemeit.
A módosítások minimális változtatásokat vezetnek be a meglévő követelményekhez képest, és kizárólag a papíralapú formátumra való hivatkozások törlésére, valamint az EU-megfelelőségi nyilatkozat és az utasítások digitalizálására összpontosítanak. Azáltal, hogy a javaslatot ezekre a szükséges változtatásokra korlátozza, a Bizottság biztosítja, hogy a módosítások arányosak legyenek a kitűzött célokkal, és ne veszélyeztessék a szakpolitikai célok elérését.
Az egységes előírások mint a harmonizált szabványokkal szembeni tartalék lehetőségek egyszerűsítik a jogi keretet azáltal, hogy a rendelkezésre álló harmonizált szabványok hiányában biztosítják a belső piac következetességét. A javaslat ezért azokra a változtatásokra korlátozódik, amelyek a hatékonyság biztosításához szükségesek anélkül, hogy módosítaná az érintett jogszabály lényegi elemeit.
A módosítások minimális változtatásokat vezetnek be a meglévő jogszabályokhoz képest, és kizárólag a belső piaci jogszabályokban szereplő egységes előírások összehangolására összpontosítanak. Azáltal, hogy a javaslatot ezekre a szükséges változtatásokra korlátozza, a Bizottság biztosítja, hogy a módosítások arányosak legyenek a kitűzött célokkal, és ne veszélyeztessék a szakpolitikai célok elérését.
•A jogi aktus típusának megválasztása
Az e jogi aktussal módosítandó valamennyi irányelv – nevezetesen a kültéri használatra tervezett berendezések zajkibocsátásáról szóló 2000/14/EK irányelv, az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 2011/65/EU irányelv, a kedvtelési célú vízi járművekről szóló 2013/53/EU irányelv, az egyszerű nyomástartó edényekről szóló 2014/29/EU irányelv, az elektromágneses összeférhetőségről szóló 2014/30/EU irányelv és a nem automatikus működésű mérlegekről szóló 2014/31/EU irányelv, a mérőműszerekről szóló 2014/32/EU irányelv, a felvonókról és a felvonókhoz készült biztonsági berendezésekről szóló 2014/33/EU irányelv, a robbanásveszélyes légkörben történő használatra szánt felszerelésekről és védelmi rendszerekről szóló 2014/34/EU irányelv, a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezésekről szóló 2014/35/EU irányelv, a rádióberendezésekről szóló 2014/53/EU irányelv, a nyomástartó berendezésekről szóló 2014/68/EU irányelv és a tengerészeti felszerelésekről szóló 2014/90/EU irányelv – termékekre vonatkozó, az egységes piaci szabályokon alapuló harmonizált jogszabályok, és a legtöbbjük összhangban van az új jogszabályi kerettel.
Az új jogszabályi keret 2022 novemberében közzétett értékelése feltárta, hogy az új jogszabályi keret sikeresen harmonizálta az uniós termékjogszabályokat, ami olyan koherensebb keretet eredményezett, amely 2008-tól kezdve csökkentette a terheket és költségmegtakarítást eredményezett mind a vállalkozások, mind a hatóságok számára. Az értékelés azonban azt is kiemelte, hogy az új jogszabályi keret elavult követelményei – például a papíralapú dokumentáció és levelezés – akadályozzák azon képességét, hogy lépést tartson a digitalizációval és megfeleljen a modern elvárásoknak.
Az egységes előírások összehangolására vonatkozó rendelkezés tekintetében a jogi aktussal módosítandó irányelvek – nevezetesen a kültéri használatra tervezett berendezések zajkibocsátásáról szóló 2000/14/EK irányelv, az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 2011/65/EU irányelv, a kedvtelési célú vízi járművekről szóló 2013/53/EU irányelv, az egyszerű nyomástartó edényekről szóló 2014/29/EU irányelv, az elektromágneses összeférhetőségről szóló 2014/30/EU irányelv és a nem automatikus működésű mérlegekről szóló 2014/31/EU irányelv, a mérőműszerekről szóló 2014/32/EU irányelv, a felvonókról és a felvonókhoz készült biztonsági berendezésekről szóló 2014/33/EU irányelv, a robbanásveszélyes légkörben történő használatra szánt felszerelésekről és védelmi rendszerekről szóló 2014/34/EU irányelv, a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezésekről szóló 2014/35/EU irányelv, a rádióberendezésekről szóló 2014/53/EU irányelv, a nyomástartó berendezésekről szóló 2014/68/EU irányelv és a tengerészeti felszerelésekről szóló 2014/90/EU irányelv – termékekre vonatkozó, az egységes piaci szabályokon alapuló harmonizált jogszabályok, tartalmazzák a harmonizált szabványok és a megfelelőség vélelmének elvét.
Következésképpen ez a salátajavaslat megfelelőnek és hatékonynak tekinthető, mivel képes az érintett jogszabályokat a jövőbeli igényekhez igazítani, és továbbra is releváns, mivel lehetővé teszi az elavult – például a papíralapú formátumra való – hivatkozások törlését.
3.AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSEK, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI
•A jelenleg hatályban lévő jogszabályok utólagos értékelése/célravezetőségi vizsgálata
•Az érdekelt felekkel folytatott konzultációk
A Bizottság 2025. április 14-én tájékoztató rendezvényt szervezett az ipari fórum 1. munkacsoportjának keretében.
A Bizottság felkérte a tagállamokat, az ipari szövetségeket, a gyártókat és a fogyasztói szervezeteket, hogy vegyenek részt a rendezvényen, és nyilvánítsanak véleményt a jelentéstétel és a gyártói kötelezettségek digitalizálásáról. Különösen arra a kérdésre kellett választ adniuk, hogy a megfelelőségi nyilatkozat és az utasítások elektronikus formában történő benyújtását tehercsökkentésnek vélnék-e.
A tájékoztató rendezvényen kapott válaszok azt mutatják, hogy az érdekelt felek nagyrészt támogatják a digitalizációt mint a terhek csökkentésének egyik formáját, és a válaszadók túlnyomó többsége jelezte, hogy szerinte a digitalizáció a terhek csökkentésének eredményes módja. Emellett a válaszadók többsége jelezte, hogy a digitális megfelelőségi nyilatkozatot és a digitális használati utasítás rendelkezésre bocsátásának lehetőségét a tehercsökkentés eszközének tekinti. Ami a digitális használati utasítást illeti, a válaszadók többsége az önkéntes digitális utasítást részesítette előnyben (csak akkor, ha a gyártó e lehetőség mellett dönt).
Ezzel párhuzamosan ugyanezen a fórumon írásbeli konzultációra került sor, hogy összegyűjtsék az érdekelt felek véleményét és adatait a kezdeményezés által elérhető költségmegtakarításra vonatkozóan. A válaszadók többsége jelezte, hogy támogatja a digitalizációt, többek között a digitális megfelelőségi nyilatkozatot és a digitális használati utasítást is.
•Szakértői vélemények beszerzése és felhasználása
A javasolt egyszerűsítési intézkedések meghatározására a meglévő jelentéstételi kötelezettségek belső ellenőrzésének folyamatát követően és a kapcsolódó jogszabályok végrehajtása során szerzett tapasztalatok alapján került sor. Mivel ez az uniós jogszabályokból eredő jelentéstételi követelmények értékelési folyamatának az egyik lépése, az ilyen terhet és az érdekelt felekre gyakorolt hatását továbbra is ellenőrizni kell.
•Hatásvizsgálat
A javaslat egyes jogszabályok korlátozott és célzott módosítására irányul a jelentéstételi követelmények egyszerűsítése, a digitalizálás és az egységes előírások összehangolása céljából. Ezek a változtatások a végrehajtási jogszabályokkal kapcsolatos tapasztalatokon alapulnak. A változások nem gyakorolnak jelentős hatást a szakpolitikára, csak hatékonyabb és eredményesebb végrehajtást biztosítanak, többek között az egységes előírások hatályos jogszabályokkal való összehangolása révén.
•Célravezető szabályozás és egyszerűsítés
Ez a javaslat egy REFIT-javaslat, amelynek célja a jogszabályok egyszerűsítése és az érdekelt felek terheinek csökkentése.
•Alapjogok
4.KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK
5.EGYÉB ELEMEK
•Végrehajtási tervek, valamint a nyomon követés, az értékelés és a jelentéstétel szabályai
•Magyarázó dokumentumok (irányelvek esetén)
Tekintettel a javaslat hatályára, magyarázó dokumentumok előírása nem indokolt és nem arányos.
•A javaslat egyes rendelkezéseinek részletes magyarázata
E javaslat a következőket tartalmazza:
–annak meghatározása, hogy az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy hasonló dokumentumot elektronikus formában kell elkészíteni és internetcímen vagy géppel olvasható kódon keresztül hozzáférhetővé kell tenni, amennyiben a nyilatkozatot valamely termékhez csatolni kell,
–a „digitális elérhetőség” hozzáadása a gyártók által a forgalomba hozott termékeken feltüntetendő információként a gazdasági szereplők és a nemzeti hatóságok közötti kommunikáció megkönnyítése érdekében. Amint az európai üzleti tárca rendelkezésre áll, az általa a gazdasági szereplők rendelkezésére bocsátott digitális cím „digitális elérhetőségnek” tekinthető,
–annak meghatározása, hogy a termékhez mellékelt használati utasítás elektronikus formában is rendelkezésre bocsátható, kivéve a biztonsági tájékoztatót, amelyet papíron kell rendelkezésre bocsátani vagy a terméken a fogyasztók számára fel kell tüntetni,
–a nemzeti hatóságok felé fennálló azon jelentéstételi kötelezettségek módosítása, amelyek „papíralapú vagy elektronikus formátumot” írnak elő, kizárólag „elektronikus formára”,
–a gazdasági szereplők és az illetékes hatóságok közötti elektronikus adatcserére vonatkozó kötelezettség beillesztése,
–az egységes előírásokra mint a harmonizált szabványok alternatívájára vonatkozó rendelkezés bevezetése,
–az EU-megfelelőségi nyilatkozatban és a használati utasításban szereplő információk digitális termékútlevélen történő rendelkezésre bocsátásának kötelezettsége, amennyiben a termék olyan egyéb uniós jogszabály hatálya alá tartozik, amely ilyen digitális termékútlevél használatát írja elő.
2025/0133 (COD)
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
a 2000/14/EK, a 2011/65/EU, a 2013/53/EU, a 2014/29/EU, a 2014/30/EU, a 2014/31/EU, a 2014/32/EU, a 2014/33/EU, a 2014/34/EU, a 2014/35/EU, a 2014/53/EU, a 2014/68/EU és a 2014/90/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a digitalizáció és az egységes előírások tekintetében történő módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 114. cikkére,
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,
tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére,
rendes jogalkotási eljárás keretében,
mivel:
(1)A jelentéstételi követelmények meghatározó szerepet játszanak a jogszabályok megfelelő nyomon követésének és helyes végrehajtásának biztosításában. Ugyanakkor fontos észszerűsíteni ezeket a követelményeket az adminisztratív terhek csökkentése és annak biztosítása érdekében, hogy ezek megfeleljenek a szándékolt célnak.
(2)„Az EU hosszú távú versenyképessége: előretekintés a 2030 utáni időszakra” című közleményében a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy észszerűsíti és egyszerűsíti a jelentéstételi követelményeket azzal a céllal, hogy 25 %-kal csökkentse az ilyen terheket, a kapcsolódó szakpolitikai célkitűzések veszélyeztetése nélkül.
(3)A minőségi jogalkotásra vonatkozó iránymutatásaiban a Bizottság a digitális transzformáció támogatása érdekében az „alapértelmezésben digitális” elvet hirdeti a digitális transzformáció támogatása érdekében, elősegítve a digitalizáció és a technológia gyorsan változó világát figyelembe vevő, alapértelmezésben digitális, interoperábilis, időtálló és rugalmas szakpolitikákat.
(4)A digitalizáció növekvő jelentősége a szabályozási keretek egyszerűsítésében szükségessé teszi a jelentéstételi követelmények és a gazdasági szereplők kötelezettségeinek csökkentését és korszerűsítését. A digitalizáció felgyorsítására irányuló erőfeszítésekkel összhangban alapvető fontosságú a vállalkozások és a hatóságok közötti jelentéstétel és a gazdasági szereplők kötelezettségeinek teljes körű digitalizálása, amennyiben azok nem érintik a fogyasztók védelmét és biztonságát. A digitalizáció nemcsak egyszerűsíti a megfelelési eljárásokat, de a szabályozási keret általános hatékonyságát is javítja, ami végső soron mind a vállalkozások, mind a hatóságok javát szolgálja.
(5)Számos ágazati uniós jogi aktus harmonizált szabályokat állapít meg a gazdasági szereplőknek a termék forgalomba hozatalakor vagy üzembe helyezésekor fennálló kötelezettségeire vonatkozóan. E jogi aktusok közé tartozik a 2000/14/EK, 2011/65/EU, 2013/53/EU, 2014/29/EU, 2014/30/EU, 2014/31/EU, 2014/32/EU, 2014/33/EU, 2014/34/EU, 2014/35/EU, 2014/53/EU, 2014/68/EU és a 2014/90/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: az érintett irányelvek). Az irányelvek többsége a műszaki harmonizáció új megközelítésének elvein alapul, és igazodik a 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozatban megállapított referenciarendelkezésekhez is.
(6)Az érintett irányelvekkel összhangban a gyártóknak EU-megfelelőségi nyilatkozatot kell készíteniük, amelyben nyilatkoznak, hogy az alkalmazandó irányelvekben meghatározott alapvető követelmények teljesülését igazolták. A zökkenőmentes elektronikus eljárások lehetővé tétele érdekében az EU-megfelelőségi nyilatkozatot csak elektronikus formában kell elkészíteni.
(7)Emellett a 2000/14/EK, 2013/53/EU, 2014/32/EU, 2014/33/EU, 2014/34/EU és a 2014/53/EU irányelv előírja, hogy a termékhez mellékelni kell az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy példányát. Tekintettel a digitalizáció fejlődésére, alapvető fontosságú e kötelezettség korszerűsítése annak előírásával, hogy az ilyen EU-megfelelőségi nyilatkozatot elektronikus úton kell mellékelni a termékhez. A gyártónak ezért gondoskodnia kell arról, hogy az EU-megfelelőségi nyilatkozat internetcímen vagy géppel olvasható kódon keresztül hozzáférhető legyen.
(8)Figyelembe véve, hogy 2024-ben az uniós háztartások legalább 94 %-a rendelkezett internet-hozzáféréssel, az érintett irányelvek hatálya alá tartozó termékeket kísérő használati utasítások esetén a papíralapú formátum elavult, és nem igazodik a jelenlegi technológiákhoz, a fogyasztói gyakorlathoz és a zöld célkitűzésekhez. Következésképpen az irányelvekben be kell vezetni az utasítások digitális formátumának lehetőségét. Ez lehetővé teszi a gyártók számára, hogy amennyiben úgy kívánják, digitális formátumban biztosítsák az utasításokat. Amennyiben a gyártók úgy döntenek, hogy az utasításokat digitális formátumban teszik elérhetővé, a fogyasztók biztonsága védelmének megőrzése érdekében a biztonsági tájékoztatót, beleértve a termékbiztonságot érintő utasításokat is, papíralapú formátumban kell rendelkezésre bocsátani vagy a terméken kell feltüntetni. Ezen túlmenően a végfelhasználók számára lehetővé kell tenni, hogy kérésre – a vásárlás időpontjában és a vásárlást követően bizonyos ideig – megkapják a használati utasítás vagy a biztonsági tájékoztató nyomtatott példányát.
(9)A 2014/53/EU irányelv lehetővé teszi a gyártók számára egyszerűsített EU-megfelelőségi nyilatkozat elektronikus formában történő kiadását. Tekintettel arra, hogy ez a javaslat az EU-megfelelőségi nyilatkozat alapértelmezésben digitális formátumát vezeti be, az egyszerűsített EU-megfelelőségi nyilatkozatra vonatkozó rendelkezések feleslegessé válnak. Ezért ezeket a rendelkezéseket a 2014/53/EU irányelvben el kell hagyni.
(10)A piacfelügyelet hatékonyságának növelése és a nem megfelelő termékek nyomon követésének felgyorsítása céljából a gazdasági szereplők, az illetékes nemzeti hatóságok és a végfelhasználók közötti kommunikáció megkönnyítése érdekében fel kell tüntetni a gyártó digitális elérhetőségét a terméken és az EU-megfelelőségi nyilatkozatban. Jelenleg a gazdasági szereplőknek a levelezési címüket kell feltüntetniük a terméken, de ez nem mindig elegendő annak biztosításához, hogy az illetékes hatóságok gyorsan kapcsolatot tudjanak teremteni. Ezért elő kell írni a gazdasági szereplők számára, hogy a terméken és az EU-megfelelőségi nyilatkozatban a levelezési címet és a digitális elérhetőséget egyaránt megadják. Az ilyen digitális elérhetőség fogalmát az irányelvekben meg kell határozni.
(11)Az érintett irányelvek előírják, hogy a gazdasági szereplőknek valamely illetékes nemzeti hatóság vagy az Európai Bizottság indokolt kérésére papíron vagy elektronikus formában rendelkezésre kell bocsátaniuk minden olyan információt és dokumentációt, amely annak igazolásához szükséges, hogy az érintett termékek megfelelnek a vonatkozó irányelveknek. A papíralapú forma elavult követelmény, míg az elektronikus kommunikáció javítja a hatóságok és a vállalkozások közötti kapcsolatot, egyszerűsíti a folyamatokat és csökkenti az adminisztratív terheket. A jelentéstételi követelmények digitalizációja, valamint a gazdasági szereplőkre és az illetékes hatóságokra háruló adminisztratív terhek csökkentése érdekében a gazdasági szereplők számára elő kell írni, hogy a szükséges információkat és dokumentációt kizárólag elektronikus formában nyújtsák be. Az elektronikus formában rendelkezésre bocsátott dokumentáció például nyomtatható digitális formátumban is rendelkezésre bocsátható, ami lehetővé teszi a dokumentáció elektronikus eszközön történő nyomtatását, letöltését és mentését.
(12)A 2014/90/EU irányelv tartalmaz bizonyos ágazati sajátosságokat, többek között az uniós hajók fedélzetén található tengerészeti felszerelések biztonságát garantáló egyedi követelményeket. E sajátosságok miatt az említett irányelv eltér az új jogszabályi kerethez igazodó egyéb jogszabályoktól. Konkrétan előírja azt a kötelezettséget, hogy a megfelelőségi nyilatkozat papíralapú példányát mindaddig az uniós hajók fedélzetén kell tartani, amíg a tengerészeti felszerelést el nem távolítják. Tekintettel azonban arra, hogy az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség adatbázisa a lobogó szerinti tagállamok és a piacfelügyeleti hatóságok rendelkezésére áll, a kötelezettségnek a megfelelőségi nyilatkozat egy példányának az említett adatbázisba való feltöltésével kell eleget tenni. Így a hajón található tengerészeti felszerelések szükséges ellenőrzése és vizsgálata elektronikus úton elvégezhető, és biztosítható az e jogszabály szerinti egységes alkalmazás és gyakorlati megvalósítás.
(13)A jelenlegi uniós szabványosítási keret, amely az Európai Parlament és a Tanács 1025/2012/EU rendeletén alapul, alapértelmezés szerint keretet biztosít olyan szabványok kidolgozásához, amelyek rendelkeznek a vonatkozó alapvető egészségvédelmi, biztonsági és más követelményeknek való megfelelés vélelmezéséről. A harmonizált szabványok hiányában vagy azok elégtelensége esetén azonban a Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy végrehajtási jogi aktusok elfogadásával egységes előírásokat állapítson meg az alapvető egészségvédelmi, biztonsági és más követelményekre vonatkozóan, kivételes tartalék megoldásként, hogy a gyártó könnyebben meg tudjon felelni az említett egészségvédelmi, biztonsági és más követelményeknek.
(14)Mivel bizonyos uniós jogszabályok, például az (EU) 2023/1542 európai parlamenti és tanácsi rendelet, előírják a digitális termékútlevél használatát, alapvető fontosságú előírni a gazdasági szereplők számára, hogy a digitális termékútlevélben tárolják az EU-megfelelőségi nyilatkozatban és a használati utasításban szereplő információkat, amennyiben a termékre több jogszabály is vonatkozik. Ez a megközelítés csökkentené a gyártók adminisztratív terheit, mivel a továbbiakban nem kellene külön tárolóhelyeket fenntartaniuk a megfelelési dokumentumok számára. A dokumentáció egyetlen helyen történő tárolásával a termék megfelelőségét igazoló valamennyi szükséges dokumentum könnyen hozzáférhető lenne, ami biztosítaná az átláthatóságot és megkönnyítené a megfelelést. Ez az egyszerűsített megközelítés javítaná a szabályozási keret általános hatékonyságát, és összhangban van azzal az elvvel, hogy amennyiben egy termékre több uniós harmonizációs jogszabály alkalmazandó, a gyártónak vagy adott esetben más gazdasági szereplőnek egyetlen EU-megfelelőségi nyilatkozatot kell biztosítania.
(15)Mivel ezen irányelv célját a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, ugyanis ezen irányelv termékjogszabályokat harmonizáló irányelveket módosít, az Unió szintjén azonban a termékekre alkalmazandó uniós szabályok jobb harmonizálása miatt e cél megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat a szubszidiaritásnak az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt elvével összhangban. Az arányosságnak az említett cikkben foglalt elvével összhangban ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.
(16)Annak érdekében, hogy a gazdasági szereplők az ezen irányelvet átültető nemzeti intézkedések alkalmazásának kezdőnapja előtt forgalomba hozott termékekből szállíthassanak, olyan észszerű átmeneti rendelkezéseket kell megállapítani, amelyek nem akadályozzák meg az olyan termékek forgalmazását, amelyeket az ezen irányelvet átültető nemzeti intézkedések alkalmazásának kezdőnapja előtt hoztak forgalomba az érintett irányelveknek megfelelően.
(17)A zökkenőmentes és hatékony átmenet biztosítása, a zavarok minimalizálása és az ágazatok számára az új követelményekhez való alkalmazkodáshoz szükséges észszerű időkeret biztosítása érdekében a digitalizációra vonatkozó átültető intézkedések alkalmazását el kell halasztani.
(18)A 2000/14/EK, a 2011/65/EU, a 2013/53/EU, a 2014/29/EU, a 2014/30/EU, a 2014/31/EU, a 2014/32/EU, a 2014/33/EU, a 2014/34/EU, a 2014/35/EU, a 2014/53/EU, a 2014/68/EU és a 2014/90/EU irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell,
ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:
1. cikk
A 2000/14/EK irányelv módosításai
A 2000/14/EK irányelv a következőképpen módosul:
1.A 3. cikk a következő g) ponttal egészül ki:
„g) »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást.”
2.A 4. cikk (1) bekezdésének harmadik franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„a berendezésen fel van tüntetve a CE-jelölés és a garantált hangteljesítményszint jelzése, valamint az az internetcím vagy géppel olvasható kód, amelyen keresztül az EK megfelelőségi nyilatkozat elérhető.”
3.Az 5. cikk (1) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(1) A tagállamok megteszik a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 2. cikk (1) bekezdésében említett berendezések csak akkor legyenek forgalomba hozhatók vagy üzembe helyezhetők, ha megfelelnek ezen irányelv rendelkezéseinek, viselik a CE-jelölést és a garantált hangteljesítmény jelzését, valamint szerepel rajtuk az az internetcím vagy géppel olvasható kód, amelyen keresztül az EK megfelelőségi nyilatkozat elérhető.”
4.A 6. cikk (1) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(1) A tagállamok nem tiltják meg, nem korlátozzák vagy nem akadályozzák saját területükön a 2. cikk (1) bekezdésében említett azon berendezések forgalmazását vagy üzembe helyezését, amelyek megfelelnek ezen irányelv rendelkezéseinek, viselik a CE-jelölést és a garantált hangteljesítményszint jelzését, valamint szerepel rajtuk az az internetcím vagy géppel olvasható kód, amelyen keresztül az EK megfelelőségi nyilatkozat elérhető.”
5.A 7. cikk helyébe a következő szöveg lép:
„A megfelelőség vélelme
A tagállamok vélelmezik, hogy a 2. cikk (1) bekezdésében említett berendezés, amely viseli a CE-jelölést és a garantált hangteljesítményszint jelzését, valamint szerepel rajta az az internetcím vagy géppel olvasható kód, amelyen keresztül az EK megfelelőségi nyilatkozat elérhető, megfelel ezen irányelv minden rendelkezésének.”
6.A 8. cikk a következőképpen módosul:
a)az (1) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(1) A 2. cikk (1) bekezdésében említett berendezés gyártója vagy annak közösségi illetőségű meghatalmazottja – azért, hogy igazolja, hogy az adott berendezés megfelel ezen irányelv rendelkezéseinek – elektronikus formában kiállít egy EK megfelelőségi nyilatkozatot minden gyártott berendezéstípusra; e megfelelőségi nyilatkozat minimális tartalmát a II. melléklet határozza meg.”;
b)a cikk a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Amennyiben a berendezésre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EK megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a II. mellékletben előírt, az EK megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 11. cikk (5) bekezdésében említett utasításokat csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
7.A 14. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(3) A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a Bizottság és bármely más tagállam indokolt kérésre megkapjon minden információt elektronikus formában, amelyet a megfelelőségértékelési eljárás során használtak, és amely a berendezés típusára és különösen az V. melléklet 3. pontjában, a VI. melléklet 3. pontjában, a VII. melléklet 2. pontjában és a VIII. melléklet 3.1. és 3.3. pontjában megadott műszaki dokumentumokra vonatkozik.”;
b)a cikk a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A gyártó adott esetben a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
8.A II. és az V–VIII. melléklet ezen irányelv I. mellékletének megfelelően módosul.
2. cikk
A 2011/65/EU irányelv módosításai
A 2011/65/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 3. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 6a. ponttal egészül ki:
„6a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 13a. ponttal egészül ki:
„13a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó követelmények betartásához;”.
2.A 7. cikk a következőképpen módosul:
a)a c) pont első mondata helyébe a következő szöveg lép:
„c) Ha a b) pontban említett eljárás során egy elektromos vagy elektronikus berendezésről bebizonyosodik, hogy az megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártó EU-megfelelőségi nyilatkozatot állít ki elektronikus formában, és feltünteti a CE-jelölést a készterméken.”;
b)az e) pont második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni a termék tervezésének és jellemzőinek változásait, valamint azoknak a harmonizált szabványoknak, egységes előírásoknak vagy műszaki leírásoknak a változásait, amelyek alapján az elektromos vagy elektronikus berendezés megfelelőségét megállapították;”
c)a h) pont helyébe a következő szöveg lép:
„h) a gyártók az elektromos vagy elektronikus berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, a csomagoláson vagy a berendezéshez mellékelt dokumentumban feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető. Ha egyéb alkalmazandó uniós jogszabály legalább ilyen szigorú rendelkezéseket tartalmaz a gyártó nevének, postai címének és digitális elérhetőségének feltüntetésére vonatkozóan, az említett rendelkezések alkalmazandók;”
d)a j) pont helyébe a következő szöveg lép:
„j) a gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére elektronikus formában átadják az elektromos vagy elektronikus berendezés ezen irányelvnek való megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt, a szóban forgó hatóság számára könnyen érthető nyelven, és az említett hatósággal, annak felkérésére együttműködnek az általuk forgalomba hozott elektromos vagy elektronikus berendezések ezen irányelvnek való megfelelésének biztosítását szolgáló minden intézkedésben.”
3.A 8. cikk b) pontjának második franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére elektronikus formában átadják az említett hatóság számára az összes olyan információt és dokumentációt, amely egy adott elektromos vagy elektronikus berendezés ezen irányelvnek való megfelelőségének igazolásához szükséges,”.
4.A 9. cikk a következőképpen módosul:
a)a d) pont helyébe a következő szöveg lép:
„d) az importőrök feltüntetik az elektromos vagy elektronikus berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, a csomagoláson vagy a berendezés kísérő dokumentációján a nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a postai címüket és digitális elérhetőségüket. Ha egyéb alkalmazandó uniós jogszabály legalább ilyen szigorú rendelkezéseket tartalmaz az importőr nevének, postai címének és digitális elérhetőségének feltüntetésére vonatkozóan, az említett rendelkezések alkalmazandók.”;
b)a h) pont helyébe a következő szöveg lép:
„h) az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére elektronikus formában átadják az elektromos vagy elektronikus berendezés ezen irányelvnek való megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt, a szóban forgó hatóság számára könnyen érthető nyelven, és az említett hatósággal, annak felkérésére együttműködnek az általuk forgalomba hozott elektromos vagy elektronikus berendezések ezen irányelvnek való megfelelésének biztosítását szolgáló minden intézkedésben.”
5.A 10. cikk d) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére elektronikus formában átadják az elektromos vagy elektronikus berendezés ezen irányelvnek való megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt, és az említett hatósággal, annak felkérésére együttműködnek az általuk forgalomba hozott elektromos vagy elektronikus berendezések ezen irányelvnek való megfelelésének biztosítását szolgáló minden intézkedésben.”
6.A 13. cikk a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Amennyiben az elektromos vagy elektronikus berendezésre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie a megfelelőségi nyilatkozatot a VI. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
7.A szöveg a következő 16a. cikkel egészül ki:
„16a. cikk
Egységes előírások
(1)A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján a 4. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) a 4. cikkben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) a 4. cikkben meghatározott követelményekre kiterjednek az olyan harmonizált szabványok, vagy azok részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy az anyagok, alkotóelemek és elektromos és elektronikus berendezések nem felelnek meg a 4. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek;
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő anyagokkal, alkotóelemekkel, valamint elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 19. cikk (3) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról az anyagokról, alkotóelemekről, valamint elektromos és elektronikus berendezésekről, amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelelnek a 4. cikkben meghatározott, az említett egységes előírások vagy azok egyes részei hatálya alá tartozó alapvető követelményeknek.”
8.A 19. cikk a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 4. cikkét kell alkalmazni.”
9.Az V. és a VI. melléklet ezen irányelv II. mellékletének megfelelően módosul.
3. cikk
A 2013/53/EU irányelv módosítása
A 2013/53/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 3. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 19a. ponttal egészül ki:
„19a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 20a. ponttal egészül ki:
„20a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó alapvető követelmények betartásához;”.
2.A 7. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben az említett eljárás keretében igazolást nyer, hogy a termék megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártó elektronikus formában elkészíti a 15. cikkben említett nyilatkozatot, és a 17. és 18. cikkben foglaltaknak megfelelően feltünteti és elhelyezi a CE-jelölést.”;
b)a (4) bekezdés második mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni a termék tervezésének és jellemzőinek változásait, valamint azoknak a harmonizált szabványoknak vagy egységes előírásoknak a változásait, amelyek alapján a termék megfelelőségét megállapították.”;
c)a (6) és a (7) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(6) A gyártó a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy kísérő dokumentációjában feltünteti a nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, valamint a levelezési címét és digitális elérhetőségét. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”
(7) A gyártó gondoskodik arról, hogy a termékhez használati utasítás és biztonsági tájékoztató legyen mellékelve a kezelési kézikönyvben olyan – az adott tagállam által meghatározott – nyelven vagy nyelveken, amelyet a fogyasztók és más végfelhasználók könnyen megértenek. A használati utasítás és a biztonsági tájékoztató elektronikus formában is rendelkezésre bocsátható.
A gyártónak a használati utasítás és a biztonsági tájékoztató konkrét formátumának meghatározásakor figyelembe kell vennie a termék rendeltetésszerű felhasználását és várható végfelhasználóit.
Olyan termék esetében, amelyet fogyasztóknak szántak, vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, a gyártónak papíralapú formátumban rendelkezésre kell bocsátania vagy a terméken fel kell tüntetnie a biztonsági tájékoztatót. Az ilyen biztonsági tájékoztatónak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lennie.
A biztonsági tájékoztató összeállításakor a gyártók figyelembe veszik a rendeltetésszerű felhasználást és a végfelhasználó általi előre látható helytelen használatot, valamint a használati utasítás szerepét a biztonság garantálásában.
Amennyiben az első albekezdésben említett használati utasítást elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse a használati utasítást, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen, különösen a termék meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha a használati utasítás be van építve a termék szoftverébe;
c) a termék várható élettartama alatt és a termék forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a termék megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást vagy biztonsági tájékoztatót papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást vagy a biztonsági tájékoztatót, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
d)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
3.A 8. cikk (3) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 9. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Az importőrök a terméken, vagy részegységek esetében, ha ez nem lehetséges, a csomagoláson vagy a termékhez mellékelt dokumentumban feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket.”;
b)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
5.A 10. cikk (5) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
6.A szöveg a következő 14a. cikkel egészül ki:
„14a. cikk
Egységes előírások
(1)A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján a 4. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) a 4. cikkben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) a 4. cikkben meghatározott követelményekre kiterjednek az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy a termékek nem felelnek meg a 4. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő termékekkel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 50. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról a termékekről, amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelelnek a 4. cikkben meghatározott, az említett egységes előírások vagy azok egyes részei hatálya alá tartozó alapvető követelményeknek.”
7.A 15. cikk a következőképpen módosul:
a)a (4) bekezdés bevezető mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A következő termékek forgalmazásakor vagy használatba vételekor fel kell tüntetni annak a géppel olvasható kódnak az internetes címét, amelyen keresztül elérhető a (3) bekezdésben említett EU-megfelelőségi nyilatkozat:”;
b)a cikk a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
„(6) Amennyiben a termékre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a IV. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 7. cikk (7) bekezdésében említett használati utasítást csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
8.A 19. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) A gyártó a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
9.A 20. cikk (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„amennyiben teljesülnek az I. melléklet A. részének 3.2. és 3.3. pontjára vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások: A modul (belső gyártásellenőrzés), A1 modul (belső gyártásellenőrzés és felügyelt termékvizsgálat), B modul (EU-típusvizsgálat) a C, D, E vagy F modullal együttesen alkalmazva, G modul (egyedi termékellenőrzésen alapuló megfelelőség) vagy H modul (teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelőség);
– amennyiben az I. melléklet A. részének 3.2. és 3.3. pontjára vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások nem teljesülnek: A1 modul (belső gyártásellenőrzés és felügyelt termékvizsgálat), B modul (EU-típusvizsgálat) a C, D, E vagy F modullal együttesen alkalmazva, G modul (egyedi termékellenőrzésen alapuló megfelelőség) vagy H modul (teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelőség);”.
10.A 21. cikk a következőképpen módosul:
a)az a) pont bevezető mondata helyébe a következő szöveg lép:
„amennyiben a vizsgálatokat a harmonizált szabvány vagy az egységes előírás alkalmazásával végzik, az alábbi modulok bármelyike:”;
b)a b) pont bevezető mondata helyébe a következő szöveg lép:
„amennyiben a vizsgálatokat a harmonizált szabványok vagy az egységes előírás alkalmazása nélkül végzik, az alábbi modulok bármelyike:”.
11.A 22. cikk a következőképpen módosul:
a)az (1) bekezdés a következőképpen módosul:
i.az a) pont bevezető mondata helyébe a következő szöveg lép:
„amennyiben a vizsgálatokat a zajmérésre vonatkozó harmonizált szabvány vagy egységes előírás alkalmazásával végzik, az alábbi modulok bármelyike:”;
ii.a b) pont helyébe a következő szöveg lép:
„b) Amennyiben a vizsgálatokat a zajmérésre vonatkozó harmonizált szabvány vagy egységes előírás alkalmazása nélkül végzik, a G. modul (egyedi termékellenőrzésen alapuló megfelelőség).”;
b)a (2) bekezdés a következőképpen módosul:
i.az a) pont bevezető mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben a vizsgálatokat a zajmérésre vonatkozó harmonizált szabvány vagy egységes előírás alkalmazásával végzik, az alábbi modulok bármelyike:”;
ii.a b) pont helyébe a következő szöveg lép:
„b) Amennyiben a vizsgálatokat a zajmérésre vonatkozó harmonizált szabvány vagy egységes előírás alkalmazása nélkül végzik, a G. modul (egyedi termékellenőrzésen alapuló megfelelőség).”
12.A 30. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) az alapvető követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások, a vonatkozó uniós harmonizációs jogszabályok, valamint a vonatkozó nemzeti jogszabályok megfelelő ismerete és megértése;”.
13.A 38. cikk (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Amennyiben a bejelentett szervezet megállapítja, hogy a gyártó vagy a magánimportőr nem teljesítette a 4. cikk (1) bekezdésében és az I. mellékletben vagy a megfelelő harmonizált szabványokban és egységes előírásokban megállapított követelményeket, akkor felszólítja a gyártót vagy a magánimportőrt a megfelelő korrekciós intézkedések megtételére, és nem ad ki megfelelőségi tanúsítványt.”
14.Az I., III., IV. és V. melléklet az ezen irányelv III. mellékletével összhangban módosul.
4. cikk
A 2014/29/EU irányelv módosítása
A 2014/29/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 2. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 7a. ponttal egészül ki:
„7a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 9a. ponttal egészül ki:
„9a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó alapvető követelmények betartásához;”.
2.A 6. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben az eljárás keretében bizonyítást nyer, hogy egy olyan edény, amelynek PS × V szorzata meghaladja az 50 bar × liter értéket, megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártók elektronikus formában elkészítik az EU-megfelelőségi nyilatkozatot, és feltüntetik a terméken a CE-jelölést és a III. melléklet 1. pontjában előírt feliratokat.”;
b)a (4) bekezdés első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni az edény tervezésének és jellemzőinek változásait, valamint azoknak a harmonizált szabványoknak, egységes előírásoknak vagy más műszaki leírásoknak a változásait, amelyek alapján az edény megfelelőségét megállapították.”;
c)a (6) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók az edényen feltüntetik a nevüket, a bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy a bejegyzett védjegyüket, valamint a postai címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”;
d)a (7) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(7) A gyártók gondoskodnak arról, hogy az edényhez – az érintett tagállam által meghatározott, a végfelhasználók által könnyen érthető nyelven – mellékelve legyenek a III. melléklet 2. pontjában előírt használati utasítások és biztonsági információk. A III. melléklet 2. pontjában említett használati utasítások és biztonsági információk elektronikus formában is rendelkezésre bocsáthatók. A használati utasításoknak és a biztonsági információknak, illetve az esetleges jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
A gyártó a használati utasítások és a biztonsági információk konkrét formátumának meghatározásakor figyelembe veszi az edény rendeltetésszerű felhasználását és várható végfelhasználóit.
Olyan edény esetében, amelyet fogyasztóknak szántak, vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, a gyártó papíralapú formátumban rendelkezésre bocsátja vagy az edényen feltünteti a III. melléklet 2. pontjában meghatározott biztonsági információkat. Az ilyen biztonsági információknak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lennie.
A biztonsági információk összeállításakor a gyártók figyelembe veszik a rendeltetésszerű felhasználást és a végfelhasználó általi előre látható helytelen használatot, valamint a használati utasítások szerepét a biztonság garantálásában.
Amennyiben az első albekezdésben említett utasításokat elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) az edényen, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzájuk férni, és hogyan kérhetők papíralapú formátumban;
b) azokat olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse az utasításokat, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen, különösen az edény meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha az utasítások be vannak építve az edény szoftverébe;
c) az edény várható élettartama alatt és az edény forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban az edény megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasításokat vagy biztonsági információkat papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasításokat vagy a biztonsági információkat, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
e)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják az edény ezen irányelvnek való megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az e hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
3.A 7. cikk (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja az edény megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 8. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök az edényen, vagy ha ez nem lehetséges, az edényhez mellékelt dokumentumban feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket.”;
b)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják az edény megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
5.A 9. cikk (5) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják az edény megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
6.A szöveg a következő 12a. cikkel egészül ki:
„12a. cikk
Egységes előírások
(1) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján az I. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) az I. mellékletben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) az I. mellékletben meghatározott követelményekre kiterjednek az olyan harmonizált szabványok vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy azok az edények, amelyek PS × V szorzata meghaladja az 50 bar × liter értéket nem felelnek meg a 4. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell azokkal a nem megfelelő edényekkel kapcsolatos aggályokkal, amely edények PS × V szorzata meghaladja az 50 bar × liter értéket.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 39. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról az edényekről, amelynek PS × V szorzata meghaladja az 50 bar × liter értéket, és amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelelnek az I. mellékletben meghatározott, az említett egységes előírások vagy azok egyes részei hatálya alá tartozó alapvető követelményeknek.”
7.A 13. cikk a következőképpen módosul
a)az (1) bekezdés a következőképpen módosul:
i.az a) pont bevezető mondata helyébe a következő szöveg lép:
„a) a 12. cikkben említett harmonizált szabványokkal vagy a 12a. cikkben említett egységes előírásokkal összhangban gyártott edények esetében a gyártó saját belátása szerint a két következő mód egyikén:”;
ii.a b) pont helyébe a következő szöveg lép:
„b) azon edények esetében, amelyek gyártása nem, vagy csak részben felel meg a 12. cikkben említett harmonizált szabványoknak vagy a 12a. cikkben említett egységes előírásoknak, a gyártónak vizsgálatra be kell nyújtania egy, a teljes edény tervezett gyártását jól képviselő mintadarabot, valamint az edény műszaki tervezése megfelelőségének vizsgálatát és értékelését szolgáló műszaki dokumentációt és alátámasztó bizonyítékokat (B modul – gyártási típus).”;
b)a (3) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos dokumentumokat és levelezést elektronikus formában kell elkészíteni a bejelentett szervezet székhelye szerinti tagállam valamely hivatalos nyelvén vagy az említett szervezet által elfogadott nyelven.”;
c)a cikk a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A gyártó a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
8.A 14. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Amennyiben az edényre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a IV. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 6. cikk (7) bekezdésében említett utasításokat csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
9.A 21. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) az I. mellékletben meghatározott alapvető biztonsági követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;”.
10.A 29. cikk (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Ha a bejelentett szervezet megállapítja, hogy a gyártó nem teljesítette az I. mellékletben, a megfelelő harmonizált szabványokban, egységes előírásokban vagy egyéb műszaki előírásokban megállapított alapvető biztonsági követelményeket, akkor a gyártót megfelelő korrekciós intézkedések megtételére szólítja fel, és nem ad ki megfelelőségi tanúsítványt.”
11.A II., III. és IV. melléklet az ezen irányelv IV. mellékletével összhangban módosul.
5. cikk
A 2014/30/EU irányelv módosítása
A 2014/30/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 3. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 15a. ponttal egészül ki:
„15a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 17a. ponttal egészül ki:
„17a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó alapvető követelmények betartásához;”.
2.A 7. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben az eljárás során a készülékről bebizonyosodik, hogy az megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártók EU-megfelelőségi nyilatkozatot állítanak ki elektronikus formában, és feltüntetik a CE-jelölést.”;
b)a (4) bekezdés második mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni a készülék tervezésének és jellemzőinek változásait, valamint azoknak a harmonizált szabványoknak, egységes előírásoknak vagy más műszaki leírásoknak a változásait, amelyek alapján a készülék megfelelőségét megállapították.”;
c)a (6) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók a készüléken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy kísérő dokumentációjában feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”;
d)a (7) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(7) A gyártók gondoskodnak arról, hogy a készülékhez mellékelve legyen a használati utasítás és a 18. cikkben említett információk, olyan – az adott tagállam által meghatározott – nyelven, amelyet a fogyasztók és más végfelhasználók könnyen megértenek. A használati utasítás és a 18. cikkben említett információk elektronikus formában is rendelkezésre bocsáthatók. Az említett utasításnak és információknak, illetve bármely jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
Olyan készülék esetében, amelyet fogyasztóknak szántak vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, a gyártónak papíralapú formátumban rendelkezésre kell bocsátania vagy a készüléken fel kell tüntetnie a 18. cikkben említett információkat. Az ilyen információknak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lenniük.
A 18. cikkben említett információk megszövegezésekor a gyártók figyelembe veszik a rendeltetésszerű felhasználást és a végfelhasználó általi előre látható helytelen használatot.
Amennyiben az első albekezdésben említett használati utasítást elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) a készüléken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse az utasítást, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen, különösen a készülék meghibásodása esetén;
c) a készülék várható élettartama alatt és a készülék forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a készülék megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást vagy a 18. cikkben említett információkat papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást vagy a 18. cikkben említett információkat, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
e)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják a készülék ezen irányelvnek való megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az e hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
3.A 8. cikk (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja a készülék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 9. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök a készüléken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy a készülékhez mellékelt dokumentumban feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket.”;
b)a (8) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a készülék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
5.A 10. cikk (5) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a készülék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
6. A szöveg a következő 13a. cikkel egészül ki:
„13a. cikk
Egységes előírások
(1) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján az I. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) az I. mellékletben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) az I. mellékletben meghatározott követelményekre kiterjednek az olyan harmonizált szabványok vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy a berendezés nem felel meg az I. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő berendezéssel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 41. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról a készülékekről, amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelelnek az I. mellékletben meghatározott, az említett egységes előírások vagy azok egyes részei hatálya alá tartozó alapvető követelményeknek.”
7.A 14. cikk a következő albekezdéssel egészül ki:
„A gyártó a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
8.A 15. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Amennyiben a készülékre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a IV. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 7. cikk (7) bekezdésében említett utasítást csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
9.A 24. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) az I. mellékletben meghatározott alapvető követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;”.
10.A 32. cikk (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Ha a bejelentett szervezet megállapítja, hogy a gyártó nem teljesítette az I. mellékletben, a megfelelő harmonizált szabványokban, egységes előírásokban vagy egyéb műszaki előírásokban megállapított alapvető követelményeket, akkor a gyártót megfelelő korrekciós intézkedések megtételére szólítja fel, és nem ad ki tanúsítványt.”
11.A II., III. és IV. melléklet az ezen irányelv V. mellékletével összhangban módosul.
6. cikk
A 2014/31/EU irányelv módosítása
A 2014/31/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 2. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 9a. ponttal egészül ki:
„9a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 11a. ponttal egészül ki:
„11a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó alapvető követelmények betartásához;”.
2.A 6. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben a megfelelőségértékelési eljárás keretében bizonyítást nyer, hogy az 1. cikk (2) bekezdésének a)–f) pontjában felsorolt alkalmazásokra szánt nem automatikus működésű mérleg megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártók elektronikus formában elkészítik az EU-megfelelőségi nyilatkozatot, valamint feltüntetik a terméken a CE-jelölést és a kiegészítő metrológiai jelölést.”;
b)a (4) bekezdés első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni a nem automatikus működésű mérleg tervezésének és jellemzőinek változásait, valamint azoknak a harmonizált szabványoknak, egységes előírásoknak vagy más műszaki leírásoknak a változásait, amelyek alapján az említett mérleg megfelelőségét megállapították.”;
c)a (6) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók a nem automatikus működésű mérlegen feltüntetik a nevüket, a bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy a bejegyzett védjegyüket, valamint a postai címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”;
d)a (7) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(7) A gyártók gondoskodnak arról, hogy az 1. cikk (2) bekezdésének a)–f) pontjában felsorolt bármely alkalmazásra szánt, nem automatikus működésű mérleghez mellékelt használati utasítás és információk nyelve az adott tagállam által meghatározott, a végfelhasználók számára könnyen érthető nyelv legyen. Az utasítás és az információk elektronikus formában is rendelkezésre bocsáthatók. Az említett utasításnak és információknak, illetve bármely jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
A gyártónak a használati utasítás és az információk konkrét formátumának meghatározásakor figyelembe kell vennie a termék rendeltetésszerű felhasználását és várható végfelhasználóit.
Olyan nem automatikus működésű mérlegek esetében, amelyeket fogyasztóknak szántak vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, a gyártónak papíralapú formátumban rendelkezésre kell bocsátania vagy a terméken fel kell tüntetnie azokat az információkat, amelyek lényegesek a biztonságos használatukhoz. Az ilyen információknak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lenniük.
Amennyiben az első albekezdésben említett használati utasítást elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) a nem automatikus működésű mérlegen, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse a használati utasítást, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen, különösen a nem automatikus működésű mérleg meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha az utasítás be van építve a nem automatikus működésű mérleg szoftverébe;
c) a nem automatikus működésű mérleg várható élettartama alatt és a nem automatikus működésű mérleg forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a nem automatikus működésű mérleg megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást és az információkat papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást és az információkat, a gyártó azokat a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
e)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják a nem automatikus működésű mérleg ezen irányelvnek való megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az e hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
3.A 7. cikk (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja a nem automatikus működésű mérleg megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 8. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök a nem automatikus működésű mérlegen feltüntetik a nevüket, a bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy a bejegyzett védjegyüket, a postai címüket és digitális elérhetőségüket.”;
b)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a nem automatikus működésű mérleg megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
5.A 9. cikk (5) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a nem automatikus működésű mérleg megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
6. A szöveg a következő 12a. cikkel egészül ki:
„12a. cikk
Egységes előírások
(1) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján az I. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) az I. mellékletben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) az I. mellékletben meghatározott követelményekre kiterjednek az olyan harmonizált szabványok vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy a nem automatikus működésű mérleg nem felel meg az I. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő nem automatikus működésű mérleggel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 41. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról a nem automatikus működésű mérlegekről, amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelelnek az I. mellékletben meghatározott, az említett egységes előírások vagy azok egyes részei hatálya alá tartozó alapvető követelményeknek.”
7.A 13. cikk (2) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„(2) Az (1) bekezdésben említett megfelelőségértékelési eljárásokra vonatkozó dokumentumokat és levelezést elektronikus formában annak a tagállamnak az egyik hivatalos nyelvén kell kiállítani, amelyben az említett eljárásokat lefolytatják, vagy a 19. cikknek megfelelően bejelentett szervezet által elfogadott nyelven.”
8.A 14. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Amennyiben a nem automatikus működésű mérlegre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a IV. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 6. cikk (7) bekezdésében említett használati utasítást csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
9.A 23. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) az I. mellékletben meghatározott alapvető követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;”.
10.A 31. cikk (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Ha a bejelentett szervezet megállapítja, hogy a gyártó nem teljesítette az I. mellékletben, a megfelelő harmonizált szabványokban, egységes előírásokban vagy egyéb műszaki előírásokban megállapított alapvető követelményeket, akkor a gyártót megfelelő korrekciós intézkedések megtételére szólítja fel, és nem ad ki megfelelőségi tanúsítványt.”
11.A II. és a IV. melléklet ezen irányelv VI. mellékletének megfelelően módosul.
7. cikk
A 2014/32/EU irányelv módosítása
A 2014/32/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 4. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 12a. ponttal egészül ki:
„12a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 14a) ponttal egészül ki:
„14a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó alapvető követelmények betartásához;”.
2.A 8. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben a megfelelőségértékelési eljárás keretében bizonyítást nyer, hogy a mérőműszer megfelel az ezen irányelv szerint alkalmazandó követelményeknek, a gyártók elektronikus formában elkészítik az EU-megfelelőségi nyilatkozatot, feltüntetik a mérőműszeren a CE-jelölést, valamint a kiegészítő metrológiai jelölést.”;
b)a (4) bekezdés második mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni a mérőműszer tervezésének és jellemzőinek változásait, valamint azon harmonizált szabványok, egységes előírások, normatív dokumentumok vagy egyéb műszaki leírások változásait, amelyekre hivatkozással az említett mérőműszer megfelelőségét megállapították.”;
c)a (6) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
A gyártók a mérőműszeren, vagy ha ez nem lehetséges, az I. melléklet 9.2. pontjának megfelelően annak kísérő dokumentációján és ha van, a csomagoláson feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”;
d)a (7) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„(7) A gyártók gondoskodnak arról, hogy az általuk forgalomba hozott mérőműszerhez mellékelve legyen az az internetcím vagy géppel olvasható kód, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető, valamint az érintett tagállam által meghatározott, a végfelhasználók által könnyen érthető nyelven mellékeljék az I. melléklet 9.3. pontja szerinti utasításokat és tájékoztatót. Az utasítások és a tájékoztató elektronikus formában is rendelkezésre bocsáthatók. Az említett utasításoknak és tájékoztatónak, illetve bármely jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
A gyártónak az I. melléklet 9.3. pontjával összhangban az utasítások és a tájékoztató konkrét formátumának meghatározásakor figyelembe kell vennie a termék rendeltetésszerű felhasználását és várható végfelhasználóit.
Olyan mérőműszerek esetében, amelyeket fogyasztóknak szántak vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, a gyártónak papíralapú formátumban rendelkezésre kell bocsátania vagy a terméken fel kell tüntetnie az I. melléklet 9.3. pontjában meghatározott információkat. Az ilyen információknak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lennie.
Az I. melléklet 9.3. pontjával összhangban az utasítások és a tájékoztató megszövegezésekor a gyártók figyelembe veszik a rendeltetésszerű felhasználást és a végfelhasználó általi előre látható helytelen használatot, valamint az utasítások és a tájékoztató szerepét a biztonság garantálásában.
Amennyiben az első albekezdésben említett utasításokat elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) a mérőműszeren, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse az utasításokat, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen ahhoz, különösen a mérőműszer meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha az utasítások be vannak építve amérőműszer szoftverébe;
c) a mérőműszer várható élettartama alatt és a mérőműszer forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a mérőműszer megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti az I. melléklet 9.3. pontjában meghatározott utasításokat és a tájékoztatót papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri az I. melléklet 9.3. pontjában meghatározott utasításokat és a tájékoztatót, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
e)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják a mérőműszer ezen irányelvnek való megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az e hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
3.a 9. cikk (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja a mérőműszer megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 10. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Meg kell győződniük arról, hogy a gyártó elkészítette a műszaki dokumentációt, hogy a mérőműszeren el van helyezve a CE-jelölés, hogy mellékelték hozzá azt az internetcímet vagy géppel olvasható kódot, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető, az egyéb előírt dokumentumokat, továbbá hogy a gyártó teljesítette a 8. cikk (5) és (6) bekezdésében foglalt követelményeket.”;
b)a (3) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök a mérőműszeren, vagy ha ez nem lehetséges, az I. melléklet 9.2. pontjának megfelelően annak kísérő dokumentációján és ha van, csomagolásán feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket.”;
c)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a mérőműszer megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
5.A 11. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés első albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„A mérőműszer forgalmazását és/vagy használatba vételét megelőzően a forgalmazók ellenőrzik, hogy a mérőműszeren fel van-e tüntetve a CE-jelölés és a kiegészítő metrológiai jelölés, mellékelték-e hozzá az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhetőségét biztosító internetes címet vagy géppel olvasható kódot, a szükséges dokumentumokat, az I. melléklet 9.3. pontjával összhangban – a mérőműszer forgalmazásának és/vagy használatbavételének helye szerinti tagállam végfelhasználói által könnyen érthető nyelven – az utasításokat és a tájékoztatót, valamint, hogy a gyártó és az importőr megfelel-e a 8. cikk (5) és (6) bekezdésében, illetve a 10. cikk (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek.”;
b)az (5) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a mérőműszer megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
6.A szöveg a következő 14a. cikkel egészül ki:
„14a. cikk
Egységes előírások
(1) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján egységes előírásokat fogadhat el, amelyek lehetővé teszik az I. mellékletben, valamint a normatív dokumentumok említett részei szerinti, az adott mérőműszer szempontjából releváns mellékletekben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést az alábbi esetek bármelyikében:
a) az I. mellékletben, valamint a normatív dokumentumok említett részei szerinti releváns mérőműszer-specifikus mellékletekben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) az I. mellékletben, valamint a normatív dokumentumok említett részei szerinti releváns mérőműszer-specifikus mellékletekben meghatározott követelményekre olyan harmonizált szabványok vagy azok részei vonatkoznak, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy a mérőműszer nem felel meg az I. mellékletben, valamint a normatív dokumentumok említett részei szerinti releváns mérőműszer-specifikus mellékletekben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő mérőműszerekkel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 46. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról a mérőműszerekről, amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelelnek a 6. cikkben meghatározott, az említett egységes előírások vagy azok egyes részei hatálya alá tartozó alapvető követelményeknek.”
7.A 17. cikk a következőképpen módosul:
a)a harmadik albekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„A megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos nyilvántartást és levelezést a megfelelőségértékelési eljárásokat végző bejelentett szervezet székhelye szerinti tagállam hivatalos nyelvén, vagy az említett szervezet által elfogadott nyelven kell elkészíteni, elektronikus formában.”;
b)a bekezdés a következő albekezdéssel egészül ki:
„A gyártó a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
8.A 18. cikk (3) bekezdésének f) és g) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„f) a 14. cikkben említett, részben vagy egészben alkalmazott harmonizált szabványok és/vagy normatív dokumentumok és/vagy a 14a. cikkben említett egységes előírások jegyzéke, amelyek hivatkozásait az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették;
g) az alapvető követelményeknek való megfeleléshez elfogadott megoldások leírása, amennyiben nem a 14. cikkben említett harmonizált szabványokat és/vagy egységes előírásokat és/vagy normatív dokumentumokat alkalmazták, ideértve az alkalmazott vonatkozó műszaki leírások jegyzékét;”.
9.A 19. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Amennyiben a mérőműszerre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a XIII. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 8. cikk (7) bekezdésében említett utasításokat csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
10.A 27. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) az I. mellékletben és a vonatkozó műszerspecifikus mellékletekben meghatározott alapvető követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások és normatív dokumentumok, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;”.
11.A 36. cikk (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Ha a bejelentett szervezet megállapítja, hogy a gyártó nem teljesítette az I. mellékletben és a releváns műszerspecifikus mellékletekben, a megfelelő harmonizált szabványokban, normatív dokumentumokban, egységes előírásokban vagy egyéb műszaki leírásokban megállapított alapvető követelményeket, akkor a gyártót megfelelő korrekciós intézkedések megtételére szólítja fel, és nem ad ki megfelelőségi tanúsítványt.”
12.A 45. cikk (1) bekezdésének d) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a mérőműszerhez nem mellékelték azt az internetcímet vagy géppel olvasható kódot, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető;”.
13.A II. és a XIII. melléklet ezen irányelv VII. mellékletének megfelelően módosul.
8. cikk
A 2014/33/EU irányelv módosítása
A 2014/33/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 2. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 11a. ponttal egészül ki:
„11a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 13a. ponttal egészül ki:
„13a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó alapvető követelmények betartásához;”.
2.A 7. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben az eljárás során bizonyítást nyer, hogy a felvonó megfelel az alkalmazandó alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, az üzembe helyező elektronikus formában EU-megfelelőségi nyilatkozatot állít ki, a felvonóhoz mellékeli az EU-megfelelőségi nyilatkozat elérhetőségét biztosító internetcímet vagy géppel olvasható kódot, és elhelyezi a CE-jelölést.”;
b)a (6) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Az üzembe helyezőknek a felvonón fel kell tüntetniük nevüket, a bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy a bejegyzett védjegyüket, valamint a postai címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen az üzembe helyező elérhető.”;
c)a (7) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(7) Az üzembe helyezők gondoskodnak arról, hogy a felvonóhoz a végfelhasználók által könnyen érthető, a felvonó forgalmazási helye szerinti tagállam által meghatározott nyelven mellékeljék az I. melléklet 6.2. pontjában említett használati utasítást. Az utasítások elektronikus formában is rendelkezésre bocsáthatók. Az említett utasításoknak, illetve bármely jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
Amennyiben a használati utasítást elektronikus formában bocsátják rendelkezésre, az üzembe helyező:
a) a felvonón, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse az utasításokat, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen ahhoz, különösen a felvonó meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha az utasítások be vannak építve a felvonó szoftverébe;
c) a felvonó várható élettartama alatt és a felvonó forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a felvonó megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást, az üzembe helyező azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
d)a (9) bekezdés első albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„Az üzembe helyezők valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják a felvonó ezen irányelvnek való megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az e hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
3.A 8. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben az eljárás során bizonyítást nyer, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelel az alkalmazandó alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, a gyártó elektronikus formában EU-megfelelőségi nyilatkozatot állít ki, a felvonóhoz készült biztonsági berendezéshez mellékeli az EU-megfelelőségi nyilatkozat elérhetőségét biztosító internetcímet vagy géppel olvasható kódot, és elhelyezi a CE-jelölést.”;
b)a (4) bekezdés első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni a termék tervezésének vagy jellemzőinek változásait, valamint azon harmonizált szabványok, egységes előírások vagy egyéb műszaki előírások változásait, amelyekre hivatkozással a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelelőségét megállapították.”;
c)a (6) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
A gyártók a felvonókhoz készült biztonsági berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, a 19. cikk (1) bekezdésében említett címkén nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”;
d)a (7) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(7) A gyártók gondoskodnak arról, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezéshez a végfelhasználók által könnyen érthető, az érintett tagállam által meghatározott nyelven mellékeljék az I. melléklet 6.1. pontjában említett használati utasítást. Az utasítások elektronikus formában is rendelkezésre bocsáthatók. Az említett utasításoknak, illetve bármely jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
Amennyiben az utasításokat elektronikus formában bocsátják rendelkezésre, a gyártó:
a) a felvonóhoz készült biztonsági berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse az utasításokat, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen ahhoz; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha az utasítások be vannak építve a felvonóhoz készült biztonsági berendezés szoftverébe;
c) a felvonóhoz készült biztonsági berendezés várható élettartama alatt és a felvonóhoz készült biztonsági berendezés forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a felvonóhoz készült biztonsági berendezés megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást vagy biztonsági tájékoztatót papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
e)a (9) bekezdés első albekezdésének első mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók egy illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére kötelesek e hatóság rendelkezésére bocsátani – számára könnyen érthető nyelven – valamennyi olyan információt és dokumentációt elektronikus formában, amely szükséges annak igazolásához, hogy a felvonóhoz készült biztonsági berendezés megfelel az ezen irányelvben foglaltaknak.”
4.a 9. cikk (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) egy illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsásson valamennyi olyan információt és dokumentációt elektronikus formában, amely szükséges a felvonóhoz készült biztonsági berendezés vagy a felvonó megfelelőségének igazolásához;”.
5.A 10. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Meg kell győződniük arról, hogy a gyártó elkészítette a műszaki dokumentációt, hogy a felvonóhoz készült biztonsági berendezésen el van helyezve a CE-jelölés, hogy mellékelték hozzá azt az internetcímet vagy géppel olvasható kódot, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető, az egyéb előírt dokumentumokat, továbbá hogy a gyártó teljesítette a 8. cikk (5) és (6) bekezdésében foglalt követelményeket.”;
b)a (3) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök feltüntetik a felvonóhoz készült biztonsági berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, a felvonóhoz készült biztonsági berendezés csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentációban a nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket.”;
c)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a felvonóhoz készült biztonsági berendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
6.A 11. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés első albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„A felvonókhoz készült biztonsági berendezések forgalmazása előtt a forgalmazók ellenőrzik, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezésen elhelyezték-e a CE-jelölést, mellékelték-e hozzá az EU-megfelelőségi tanúsítvány hozzáférhetőségét biztosító internetcímet vagy géppel olvasható kódot, a szükséges dokumentumokat és az I. melléklet 6.1. pontjában említett használati utasítást a végfelhasználók által könnyen érthető, az adott tagállam által meghatározott nyelven, továbbá, hogy a gyártó és az importőr megfelelt-e a 8. cikk (5) és (6) bekezdésében, valamint a 10. cikk (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek.”;
b)az (5) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a felvonóhoz készült biztonsági berendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
7.A szöveg a következő 14a. cikkel egészül ki:
„14a. cikk
Egységes előírások
(1) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján az I. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) az I. mellékletben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) az I. mellékletben meghatározott követelményekre kiterjednek az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy a felvonók és a felvonóalkatrészek nem felelnek meg az I. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő felvonókkal és felvonóalkatrészekkel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 42. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról a felvonókról és a felvonókhoz készült biztonsági berendezésekről, amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelelnek az I. mellékletben meghatározott, az említett egységes előírások vagy azok egyes részei hatálya alá tartozó alapvető követelményeknek.”
8.A 15. cikk a következő albekezdéssel egészül ki:
„A gyártó a felvonóhoz készült biztonsági berendezésekre vonatkozó megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
9.A 16. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Az üzembe helyező a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a felvonókra vonatkozó megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
10.A 17. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Amennyiben a felvonókra vagy a felvonóhoz készült biztonsági berendezésekre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a II. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat, valamint a 7. cikk (7) bekezdésében és a 8. cikk (7) bekezdésében említett utasításokat csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
11.A 24. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a vonatkozó nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;”.
12.A 32. cikk (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Amennyiben a bejelentett szervezet megállapítja, hogy az üzembe helyező vagy a gyártó nem teljesítette az ezen irányelvben vagy a megfelelő harmonizált szabványokban vagy egységes előírásokban vagy egyéb műszaki leírásokban megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket, fel kell szólítani az üzembe helyezőt vagy a gyártót a megfelelő korrekciós intézkedések meghozatalára, illetve nem adhat ki tanúsítványt.”
13.A 41. cikk (1) bekezdésének g) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„g) az üzembe helyező, a gyártó vagy az importőr nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, postai címét és digitális elérhetőségét nem tüntették fel a 7. cikk (6) bekezdésének, a 8. cikk (6) bekezdésének vagy a 10. cikk (3) bekezdésének megfelelően;”.
14.A II. és a IV–XII. melléklet ezen irányelv VIII. mellékletének megfelelően módosul.
9. cikk
A 2014/34/EU irányelv módosítása
A 2014/34/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 2. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 16a. ponttal egészül ki:
„16a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 18a. ponttal egészül ki:
„18a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó alapvető követelmények betartásához;”.
2.A 6. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második, harmadik és negyedik albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben az eljárás keretében igazolták, hogy a nem alkatrésznek minősülő termék megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártók elkészítik az EU-megfelelőségi nyilatkozatot elektronikus formában, és elhelyezik a CE-jelölést.
Amennyiben a releváns megfelelőségértékelési eljárás keretében bizonyítást nyer, hogy az alkatrész megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártók elektronikus formában elkészítik a 13. cikk (3) bekezdésében említett írásbeli megfelelőségi nyilatkozatot.
„A gyártóknak gondoskodniuk kell arról, hogy az egyes termékekhez mellékeljék azt az internetcímet vagy géppel olvasható kódot, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat és a megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető. Amennyiben a gyártó egyetlen végfelhasználónak nagy számban szállít termékeket, megengedett, hogy az érintett sorozathoz vagy szállítmányhoz egyetlen olyan internetcímet vagy géppel olvasható kódot mellékeljen, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető.”;
b)a (4) bekezdés első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni a termék tervezésének vagy jellemzőinek változásait, valamint azon harmonizált szabványok, egységes előírások vagy egyéb műszaki előírások változásait, amelyekre hivatkozással a termék megfelelőségét megállapították.”;
c)a (7) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy kísérő dokumentációjában feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”;
d)a (8) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(8) A gyártók gondoskodnak arról, hogy a termékhez használati utasítás és biztonsági tájékoztató legyen mellékelve olyan – az adott tagállam által meghatározott – nyelven, amelyet a végfelhasználók könnyen megértenek. A használati utasítás és a biztonsági tájékoztató elektronikus formában is rendelkezésre bocsátható. A használati utasításnak és a biztonsági tájékoztatónak, illetve az esetleges jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
A gyártónak a használati utasítás és a biztonsági tájékoztató konkrét formátumának meghatározásakor figyelembe kell vennie a termék rendeltetésszerű felhasználását és várható végfelhasználóit.
Olyan termékek esetében, amelyeket fogyasztóknak szántak vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, a gyártónak papíralapú formátumban rendelkezésre kell bocsátania vagy a terméken fel kell tüntetnie a biztonsági tájékoztatót. Az ilyen biztonsági tájékoztatónak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lennie.
A biztonsági tájékoztató összeállításakor a gyártók figyelembe veszik a rendeltetésszerű felhasználást és a végfelhasználó általi előre látható helytelen használatot, valamint a használati utasítás szerepét a biztonság garantálásában.
Amennyiben az első albekezdésben említett használati utasítást elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse a használati utasítást, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen, különösen a termék meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha az utasítások be vannak építve a termék szoftverébe;
c) a termék várható élettartama alatt és a termék forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a termék megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást vagy biztonsági tájékoztatót papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást vagy a biztonsági tájékoztatót, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
e)a (10) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják a termék ezen irányelvnek való megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az e hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
3.A 7. cikk (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 8. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Meg kell győződniük arról, hogy a gyártó elkészítette a műszaki dokumentációt, hogy a terméken el van helyezve a CE-jelölés, hogy mellékelték hozzá azt az internetcímet vagy géppel olvasható kódot, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető, hogy hozzáférhető a megfelelőségi nyilatkozat, továbbá hogy a gyártó teljesítette a 6. cikk (5), (6) és (7) bekezdésében foglalt követelményeket.”;
b)a (3) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy a termékhez mellékelt dokumentumban feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket.”;
c)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
5.A 9. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés első albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„A termék forgalmazása előtt a forgalmazók ellenőrzik, hogy a terméken elhelyezték-e a CE-jelölést, mellékelték-e hozzá azt az internetcímet vagy géppel olvasható kódot, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető, a használati utasítást, a biztonsági tájékoztatót és adott esetben az egyéb előírt dokumentációt, az érintett tagállam által meghatározott, a végfelhasználók által könnyen érthető nyelven, valamint hogy a gyártó teljesítette a 6. cikk (5), (6) és (7) bekezdésében, az importőr pedig a 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott követelményeket.”;
b)az (5) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
6.A szöveg a következő 12a. cikkel egészül ki:
„12a. cikk
Egységes előírások
(1) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján a II. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) a II. mellékletben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) a II. mellékletben meghatározott követelményekre kiterjednek az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy a termékek nem felelnek meg a II. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő termékekkel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 39. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról a termékekről, amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelel a II. mellékletben meghatározott azon alapvető követelményeknek, amelyekre az egységes előírások vagy azok egyes részei kiterjednek.”
7.A 13. cikk a következőképpen módosul:
a)a (6) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(6) Az (1)–(4) bekezdésben említett megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos dokumentumokat és a levélváltást elektronikus formában kell elkészíteni, az érintett tagállam döntése szerinti nyelven.”;
b)a cikk a következő (7) bekezdéssel egészül ki:
„(7) A gyártó a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
8.A 14. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Amennyiben a termékre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a X. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 6. cikk (7) bekezdésében említett utasításokat csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
9.A 21. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) a II. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások, az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;”.
10.A 29. cikk (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Amennyiben a bejelentett szervezet megállapítja, hogy a gyártó nem teljesítette a II. mellékletben, a vonatkozó harmonizált szabványokban, egységes előírásokban vagy más műszaki leírásban meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket, fel kell szólítania a gyártót a megfelelő korrekciós intézkedések meghozatalára, és nem adhat ki tanúsítványt.”
11.A 38. cikk (1) bekezdésének e) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„e) a termékhez nem mellékelték azt az internetcímet vagy géppel olvasható kódot, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat vagy adott esetben a megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető;”.
12.A II–V. és a VII–X. melléklet ezen irányelv IX. mellékletének megfelelően módosul.
10. cikk
A 2014/35/EU irányelv módosítása
A 2014/35/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 2. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 7a. ponttal egészül ki:
„7a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 9a. ponttal egészül ki:
„9a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó biztonsági célok betartásához;”.
2.A 6. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Amennyiben az első albekezdésben említett megfelelőségértékelési eljárás keretében igazolták, hogy az elektromos berendezés megfelel a 3. cikkben említett és az I. mellékletben rögzített biztonsági céloknak, a gyártók elkészítik az EU-megfelelőségi nyilatkozatot elektronikus formában, és elhelyezik a CE-jelölést.”;
b)a (4) bekezdés első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni az elektromos berendezés tervezésének vagy jellemzőinek változásait, valamint a 12. cikkben említett harmonizált szabványok, a 12a. cikkben említett egységes előírások, a 13. és 14. cikkben említett nemzetközi és nemzeti szabványok vagy azon egyéb műszaki leírások változásait, amelyek alapján az elektromos berendezés megfelelőségét megállapították.”;
c)a (6) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók az elektromos berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy kísérő dokumentációjában feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”;
d)a (7) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(7) A gyártók gondoskodnak arról, hogy az elektromos berendezéshez használati utasítás és biztonsági tájékoztató legyen mellékelve olyan – az adott tagállam által meghatározott – nyelven, amelyet a fogyasztók és az egyéb végfelhasználók könnyen megértenek. A használati utasítás és a biztonsági tájékoztató elektronikus formában is rendelkezésre bocsátható. A használati utasításnak és a biztonsági tájékoztatónak, illetve az esetleges jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
A gyártónak a használati utasítás és a biztonsági tájékoztató konkrét formátumának meghatározásakor figyelembe kell vennie az elektromos berendezés rendeltetésszerű felhasználását és várható végfelhasználóit.
Olyan elektromos berendezések esetében, amelyeket fogyasztóknak szántak vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, a gyártónak papíralapú formátumban rendelkezésre kell bocsátania vagy a terméken fel kell tüntetnie a biztonsági tájékoztatót. Az ilyen biztonsági tájékoztatónak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lennie.
A biztonsági tájékoztató összeállításakor a gyártók figyelembe veszik a rendeltetésszerű felhasználást és a végfelhasználó általi előre látható helytelen használatot, valamint a használati utasítás szerepét a biztonság garantálásában.
Amennyiben az első albekezdésben említett használati utasítást elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) az elektromos berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen, különösen az elektromos berendezés meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha a használati utasítás be van építve az elektromos berendezés szoftverébe;
c) az elektromos berendezés várható élettartama alatt és az elektromos berendezés forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban az elektromos berendezés megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást vagy biztonsági tájékoztatót papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást vagy a biztonsági tájékoztatót, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
e)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják az elektromos berendezés ezen irányelvnek való megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az e hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
3.A 7. cikk (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja az elektromos berendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 8. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök az elektromos berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az elektromos berendezéshez mellékelt dokumentumban feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket.”;
b)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják az elektromos berendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
5.A 9. cikk (5) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják az elektromos berendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
6. A szöveg a következő 14a. cikkel egészül ki:
„14a. cikk
Egységes előírások
(1) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján a 3. cikkben említett és az I. mellékletben meghatározott biztonsági céloknak való megfelelést lehetővé tevő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) a 3. cikkben említett és az I. mellékletben meghatározott célokra nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) a 3. cikkben említett és az I. mellékletben meghatározott célokra kiterjednek az olyan harmonizált szabványok vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy az elektromos berendezés nem felel meg a II. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő elektromos berendezéssel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 23. cikk (3a) bekezdésében említett eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról az elektromos berendezésekről, amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelelnek a 3. cikkben említett és az I. mellékletben meghatározott, az említett egységes előírások vagy azok egyes részei hatálya alá tartozó biztonsági céloknak.”
7.A 15. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Amennyiben az elektromos berendezésre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a IV. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 6. cikk (7) bekezdésében említett utasításokat csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
8.A 23. cikk a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:
„(3a) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 4. cikkét kell alkalmazni.”
9.A III. és a IV. melléklet ezen irányelv X. mellékletének megfelelően módosul.
11. cikk
A 2014/53/EU irányelv módosítása
A 2014/53/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 2. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 16a. ponttal egészül ki:
„16a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 18a. ponttal egészül ki:
„18a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó alapvető követelmények betartásához;”.
2.A 10. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Ha a megfelelőségértékelési eljárás során a rádióberendezésről bebizonyosodik, hogy az megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártó EU-megfelelőségi nyilatkozatot állít ki elektronikus formában, és feltünteti a CE-jelölést.”;
b)az (5) bekezdés második mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni a rádióberendezés tervezésének vagy jellemzőinek változásait, valamint azon harmonizált szabványok, egységes előírások vagy egyéb műszaki előírások változásait, amelyekre hivatkozással a rádióberendezés megfelelőségét megállapították.”;
c)a (7) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók a rádióberendezésen, vagy ha ez a rádió mérete vagy jellege miatt nem lehetséges, annak csomagolásán vagy kísérő dokumentációjában feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”;
d)a (8) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(8) A gyártók gondoskodnak arról, hogy a rádióberendezéshez használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek. A használati utasítás és a biztonsági tájékoztató elektronikus formában is rendelkezésre bocsátható a jelen bekezdés hatodik albekezdésével összhangban. A gyártónak a használati utasítás és a biztonsági tájékoztató konkrét formátumának meghatározásakor figyelembe kell vennie a rádióberendezés rendeltetésszerű felhasználását és várható végfelhasználóit. A használati utasításnak tartalmaznia kell azokat az információkat, amelyekre a rádióberendezés rendeltetésszerű használatához szükség van. Ezek között az indokolt körben szerepelniük kell azon tartozékok és alkatrészek leírásának, ideértve a szoftverekét is, amelyek lehetővé teszik a rádióberendezés rendeltetésszerű működését. A használati utasításnak és a biztonsági tájékoztatónak, illetve az esetleges jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
A rendeltetésszerű használat érdekében rádióhullámokat kibocsátó rádióberendezések esetében a következő információkat is fel kell tüntetni a használati utasításban:
a) azt az egy vagy több frekvenciasávot, amelyben a rádióberendezés üzemel;
b) az abban a frekvenciasávban vagy azokban a frekvenciasávokban továbbított maximális jelerősséget, amely(ek)ben a rádióberendezés működik.
A 3. cikk (4) bekezdésében említett rádióberendezések esetében a használati utasításnak tartalmaznia kell – az Ia. melléklet II. részében meghatározottak szerint – a rádióberendezés töltési teljesítményével és a kompatibilis töltőeszközökkel kapcsolatos műszaki előírásokra vonatkozó információkat. Amikor a gyártók ilyen rádióberendezést forgalmaznak a fogyasztók és más végfelhasználók részére, az információt – a használati utasításban való feltüntetésen túl – az Ia. melléklet IV. részében meghatározottak szerint egy címkén is fel kell tüntetni. A címkének szerepelnie kell a használati utasításban és nyomtatott formában a csomagoláson, vagy matricaként a csomagoláson elhelyezve. Csomagolás hiányában a címkét ábrázoló matricát a rádióberendezésre kell rögzíteni. Amikor a rádióberendezést a fogyasztók és más végfelhasználók részére forgalmazzák, a címkét jól látható és olvasható módon kell elhelyezni, távértékesítés esetén pedig a feltüntetett ár közelében kell megjeleníteni. Amennyiben a rádióberendezés mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, a címkét a rádióberendezést kísérő külön dokumentumként is ki lehet nyomtatni.
Az e bekezdés első, második és harmadik albekezdésében említett használati utasítást és biztonsági tájékoztatót az érintett tagállam által meghatározott, a fogyasztók és más végfelhasználók által könnyen érthető nyelven kell elkészíteni.
A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 44. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el abból a célból, hogy az Ia. melléklet II. és IV. részét az említett melléklet I. részének módosításai vagy a címkézési követelmények jövőbeli módosításai következményeként, vagy a technológiai fejlődésre tekintettel módosítsa az e cikkben meghatározott információkra, grafikai vagy szöveges elemekre vonatkozó részletek bevezetése, módosítása, hozzáadása vagy törlése révén.
Olyan rádióberendezések esetében, amelyeket fogyasztóknak szántak vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, az előállítónak papíralapú formátumban rendelkezésre kell bocsátania a biztonsági tájékoztatót. Az ilyen biztonsági tájékoztatónak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lennie.
A biztonsági tájékoztató összeállításakor a gyártók figyelembe veszik a rendeltetésszerű felhasználást és a végfelhasználó általi előre látható helytelen használatot, valamint a használati utasítás szerepét a biztonság garantálásában.
Amennyiben az első albekezdésben említett használati utasítást elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) a rádióberendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse az utasításokat, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen ahhoz, különösen a rádióberendezés meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha az utasítások be vannak építve a rádióberendezés szoftverébe;
c) a rádióberendezés várható élettartama alatt és a rádióberendezés forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a rádióberendezés megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást vagy biztonsági tájékoztatót papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást vagy a biztonsági tájékoztatót, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
e)a (9) bekezdés a következőképpen módosul:
i.az első mondat helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók gondoskodnak arról, hogy minden egyes rádióberendezéshez mellékeljék azt az internetcímet vagy géppel olvasható kódot, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető.”;
ii.a második mondatot el kell hagyni;
f)a (12) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják a rádióberendezés ezen irányelvnek való megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az e hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
3.A 11. cikk (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja a rádióberendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 12. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök a rádióberendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy a rádióberendezéshez mellékelt dokumentumban feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket. Idetartozik az az eset, ha a rádióberendezés mérete nem teszi lehetővé a megfelelő információk elhelyezését, vagy ha az importőröknek fel kell nyitniuk a berendezés csomagolását ahhoz, hogy feltüntessék a nevüket, a postai címüket és a digitális elérhetőségüket a rádióberendezésen.”;
b)a (9) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a rádióberendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
5.A 13. cikk (5) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a rádióberendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
6.A szöveg a következő 16a. cikkel egészül ki:
„16a. cikk
Egységes előírások
(1) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) a 3. cikkben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) a 3. cikkben meghatározott követelményekre kiterjednek az olyan harmonizált szabványok vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy a rádióberendezések nem felelnek meg a 3. cikkben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő rádióberendezéssel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 45. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Arról a rádióberendezésről, amely megfelel az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelel a 3. cikkben meghatározott azon alapvető követelményeknek, amelyekre az egységes előírások vagy azok egyes részei kiterjednek.”
7.A 17. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„(3) A gyártó, amennyiben az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hivatkozásokkal rendelkező harmonizált szabványok segítségével vagy egységes előírások alapján vizsgálta, hogy a rádióberendezés megfelel-e a 3. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott alapvető követelményeknek, az alábbi eljárások valamelyikét választja:”;
b)a (4) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„(4) Amennyiben a gyártó nem vagy csak részben az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok segítségével vagy egységes előírások alapján vizsgálta, hogy a rádióberendezés megfelel-e a 3. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott alapvető követelményeknek, illetve amennyiben ilyen harmonizált szabványok vagy egységes előírások nem léteznek, a rádióberendezést az alapvető követelmények tekintetében az alábbi eljárások valamelyikének kell alávetni:”;
c)a cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) A gyártók adott esetben a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátják a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.
8.A 18. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdését el kell hagyni;
b)a cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Amennyiben a rádióberendezésre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a IV. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 10. cikk (8) bekezdésében említett használati utasítást csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
9.A 26. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) a 3. cikkben meghatározott alapvető követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;”.
10.Az Ia., a III–IV., az V., a VI. és a VII. melléklet ezen irányelv XI. mellékletének megfelelően módosul.
12. cikk
A 2014/68/EU irányelv módosítása
A 2014/68/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 2. cikk a következőképpen módosul:
a)a szöveg a következő 22a. ponttal egészül ki:
„22a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
b)a szöveg a következő 24a. ponttal egészül ki:
„24a. »egységes előírások«: olyan, a szabványtól eltérő műszaki követelmények, amelyek segítséget nyújtanak egy adott termékre, eszközre, szolgáltatásra, folyamatra vagy rendszerre alkalmazandó alapvető követelmények betartásához;”.
2.A 6. cikk a következőképpen módosul:
a)a (2) bekezdés második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Ha az e bekezdés első albekezdésében említett eljárás során a 4. cikk (1) és (2) bekezdésében említett nyomástartó berendezésről vagy rendszerről bebizonyosodik, hogy megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártó EU-megfelelőségi nyilatkozatot állít ki elektronikus formában, és feltünteti a CE-jelölést az érintett berendezésen.”;
b)a (4) bekezdés első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Megfelelően figyelembe kell venni a nyomástartó berendezés vagy rendszer tervezésének vagy jellemzőinek változásait, valamint azon harmonizált szabványok, egységes előírások vagy egyéb műszaki előírások változásait, amelyekre hivatkozással a nyomástartó berendezés vagy rendszer megfelelőségét megállapították.”;
c)a (6) bekezdés első és második mondata helyébe a következő szöveg lép:
A gyártók a nyomástartó berendezésen vagy rendszeren, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy a nyomástartó berendezéshez vagy rendszerhez mellékelt dokumentumban feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.”;
d)a (7) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(7) A gyártók gondoskodnak arról, hogy a 4. cikk (1) és (2) bekezdésében említett nyomástartó berendezéshez vagy rendszerhez az I. melléklet 3.3. és 3.4. pontjának megfelelően használati utasítás és biztonsági tájékoztató legyen mellékelve olyan – az adott tagállam által meghatározott – nyelven, amelyet a fogyasztók és az egyéb végfelhasználók könnyen megértenek. A használati utasítás és a biztonsági tájékoztató elektronikus formában is rendelkezésre bocsátható. A használati utasításnak és a biztonsági tájékoztatónak egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
A gyártók gondoskodnak arról, hogy a 4. cikk (3) bekezdésében említett nyomástartó berendezéshez vagy rendszerhez a 4. cikk (3) bekezdésének megfelelően használati utasítás és biztonsági tájékoztató legyen mellékelve olyan – az adott tagállam által meghatározott – nyelven, amelyet a fogyasztók és az egyéb végfelhasználók könnyen megértenek. A használati utasítás és a biztonsági tájékoztató elektronikus formában is rendelkezésre bocsátható. A használati utasításnak és a biztonsági tájékoztatónak egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.
A gyártónak a használati utasítás és a biztonsági tájékoztató konkrét formátumának meghatározásakor figyelembe kell vennie a nyomástartó berendezés vagy rendszer rendeltetésszerű felhasználását és várható végfelhasználóit.
Olyan nyomástartó berendezések vagy rendszerek esetében, amelyeket fogyasztóknak szántak vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, az előállítónak papíralapú formátumban rendelkezésre kell bocsátania a biztonsági tájékoztatót az I. melléklet 3.3. és 3.4. pontjával összhangban. Az ilyen biztonsági tájékoztatónak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lennie.
A biztonsági tájékoztató összeállításakor a gyártók figyelembe veszik a rendeltetésszerű felhasználást és a végfelhasználó általi előre látható helytelen használatot, valamint a használati utasítás szerepét a biztonság garantálásában.
Amennyiben az első albekezdésben említett használati utasítást elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) a nyomástartó berendezésen vagy rendszeren, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse az utasításokat, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen ahhoz, különösen a nyomástartó berendezés vagy rendszer meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha az utasítások be vannak építve a nyomástartó berendezés vagy rendszer szoftverébe;
c) a nyomástartó berendezés vagy rendszer várható élettartama alatt és a nyomástartó berendezés vagy rendszer forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a nyomástartó berendezés vagy rendszer megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást vagy biztonsági tájékoztatót papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást vagy a biztonsági tájékoztatót, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
e)a (9) bekezdés a következőképpen módosul:
a)az első mondat helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják a nyomástartó berendezés vagy rendszer ezen irányelvnek való megfelelősége igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az e hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
b)a második mondatot el kell hagyni.
3.A 7. cikk (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja a nyomástartó berendezés vagy rendszer megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 8. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök a nyomástartó berendezésen vagy rendszeren, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy a nyomástartó berendezéshez vagy rendszerhez mellékelt dokumentumban feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint a levelezési címüket és digitális elérhetőségüket.”;
b)a (9) bekezdés a következőképpen módosul:
i.az első mondat helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a nyomástartó berendezés vagy rendszer megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető nyelven.”
ii.a második mondatot el kell hagyni.
5.A 9. cikk a következőképpen módosul:
a)az első mondat helyébe a következő szöveg lép:
„A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátják a nyomástartó berendezés vagy rendszer megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában.”
b)a második mondatot el kell hagyni.
6.A szöveg a következő 12a. cikkel egészül ki:
„12a. cikk
Egységes előírások
(1) A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján az I. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő egységes előírásokat fogadhat el az alábbi esetek bármelyikében:
a) az I. mellékletben meghatározott követelményekre nem terjednek ki az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
b) az I. mellékletben meghatározott követelményekre kiterjednek az olyan harmonizált szabványok, vagy azok egyes részei, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de e szabványok vagy azok egyes részeinek alkalmazása azt eredményezi, hogy a 4. cikk (1) és (2) bekezdésében említett nyomástartó berendezés vagy rendszer nem felel meg az I. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek; vagy
c) amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy sürgősen foglalkozni kell a nem megfelelő nyomástartó berendezéssel vagy rendszerrel kapcsolatos aggályokkal.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 44. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(2)Azokról a nyomástartó berendezésekről vagy rendszerekről, amelyek megfelelnek az egységes előírásoknak, vélelmezni kell, hogy megfelelnek az I. mellékletben meghatározott azon alapvető követelményeknek, amelyekre az egységes előírások vagy azok egyes részei kiterjednek.”
7.A 14. cikk a következőképpen módosul:
a)a (8) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(8) A megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos nyilvántartást és levelezést elektronikus formában, a megfelelőségértékelési eljárást végző, bejelentett szervezet székhelye szerinti tagállam egyik hivatalos nyelvén vagy az említett szervezet által elfogadott nyelven kell elkészíteni.”;
b)a cikk a következő (9) bekezdéssel egészül ki:
„(9) A gyártó a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
8.A 15. cikk (5) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az a bejelentett szervezet, amely európai anyagjóváhagyást ad ki, visszavonja a jóváhagyást, ha úgy találja, hogy nem kellett volna azt kiadnia, vagy ha az anyagtípusra harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozik.”
9.A 17. cikk a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Amennyiben a nyomástartó berendezésre vagy rendszerre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a IV. mellékletben előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 6. cikk (7) bekezdésében említett utasításokat csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
10.A 24. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) az I. mellékletben meghatározott alapvető biztonsági követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;”.
11.A 25. cikk (7) bekezdése c) pontjának helyébe a következő szöveg lép:
„c) az I. mellékletben meghatározott alapvető biztonsági követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok vagy egységes előírások, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;”.
12.A 34. cikk (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Amennyiben a megfelelőségértékelő szervezet megállapítja, hogy a gyártó nem teljesítette az I. mellékletben, a megfelelő harmonizált szabványokban vagy egységes rendelkezésekben vagy egyéb műszaki leírásokban megállapított alapvető biztonsági követelményeket, akkor a gyártót megfelelő korrekciós intézkedések megtételére szólítja fel, és nem ad ki megfelelőségi tanúsítványt.”
13.Az I., a III. és a IV. melléklet ezen irányelv XII. mellékletének megfelelően módosul.
13. cikk
A 2014/90/EU irányelv módosítása
A 2014/90/EU irányelv a következőképpen módosul:
1.A 2. cikk a következő 14a. ponttal egészül ki:
„14a. »digitális elérhetőség«: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna, amelyen a gazdasági szereplők elérhetők vagy velük kapcsolatba lehet lépni, anélkül hogy regisztrálni kellene, vagy le kellene tölteni egy alkalmazást;”
2.A 12. cikk a következőképpen módosul:
a)a (3) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(3) Ha a megfelelőségértékelési eljárások igazolják, hogy a tengerészeti felszerelés megfelel az alkalmazandó követelményeknek, a gyártó a 16. cikknek megfelelően, elektronikus formában EU-megfelelőségi nyilatkozatot állít ki, és a 9. és 10. cikkel összhangban feltünteti a terméken a hajókormány-emblémát.”;
b)a (7) és a (8) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(7) „A gyártó a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy kísérő dokumentációjában, vagy mindkettőn feltünteti a nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, valamint a levelezési címét és digitális elérhetőségét. Levelezési címként és digitális elérhetőségként olyan központi elérhetőséget kell megadni, amelyen a gyártó elérhető.
(8) A gyártó gondoskodik arról, hogy a végfelhasználók által könnyen érthető formában rendelkezésre álljanak a következők: a használati utasítás, a termék fedélzeten való biztonságos telepítéséhez és biztonságos használatához szükséges valamennyi információ, ideértve adott esetben a használat korlátozásaira vonatkozó információkat is, továbbá minden egyéb, a nemzetközi jogi eszközök vagy vizsgálati előírások által megkívánt dokumentum. A használati utasítás és valamennyi szükséges információ elektronikus formában is rendelkezésre bocsátható.
Olyan termékek esetében, amelyeket fogyasztóknak szántak vagy észszerűen előre látható körülmények között fogyasztók is használhatnak, még ha nem is nekik szánták, a gyártónak papíralapú formátumban rendelkezésre kell bocsátania vagy a terméken fel kell tüntetnie a termék fedélzeten való biztonságos telepítéséhez és biztonságos használatához szükséges információkat, ideértve a használat korlátozásaira vonatkozó információkat is. Az ilyen biztonsági tájékoztatónak a fogyasztók számára könnyen láthatónak és olvashatónak kell lennie.
Amennyiben az első albekezdésben említett használati utasítást elektronikus formában bocsátja rendelkezésre, a gyártó:
a) a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, annak csomagolásán vagy az azt kísérő dokumentáción feltünteti, hogyan lehet hozzáférni, és hogyan kérhető papíralapú formátumban;
b) azt olyan formátumban készíti el, amely lehetővé teszi a végfelhasználó számára, hogy kinyomtassa, letöltse és elektronikus eszközre mentse a használati utasítást, hogy a végfelhasználó bármikor hozzáférhessen, különösen a termék meghibásodása esetén; ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha a használati utasítás be van építve a termék szoftverébe;
c) a termék várható élettartama alatt és a termék forgalomba hozatalát követően legalább 10 évig online hozzáférhetővé teszi.
A végfelhasználó azonban a termék megvásárlásakor vagy a vásárlást követően legfeljebb hat hónapig kérheti a használati utasítást vagy a termék fedélzeten való biztonságos telepítéséhez és biztonságos használatához szükséges információkat, ideértve a használat korlátozásaira vonatkozó információkat papíralapú formátumban. Amennyiben a végfelhasználó ilyen formában kéri a használati utasítást vagy a tájékoztatót, a gyártó azt a kérés kézhezvételétől számított egy hónapon belül díjmentesen a végfelhasználó rendelkezésére bocsátja.”;
c)a (10) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Valamely illetékes hatóság indokolt kérésére a gyártó az adott hatóság által ismert vagy számára elfogadható nyelven, elektronikus formában azonnal rendelkezésre bocsátja a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt, valamint a szóban forgó hatóságnak hozzáférést biztosít telephelyéhez a 765/2008/EK rendelet 19. cikke szerinti piacfelügyeleti intézkedések céljára, továbbá ezen irányelv 25. cikke (4) bekezdésének megfelelően mintákat bocsát a hatóság rendelkezésére, illetve biztosítja számára a mintákhoz való hozzáférést.”
3.A 13. cikk a következőképpen módosul:
a)az (1) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(1) A tagállamok területén kívüli gyártó írásbeli megbízással meghatalmazott uniós képviselőt nevez ki, és a megbízásban megjelöli a meghatalmazott képviselő nevét, valamint a postai címét és digitális elérhetőségét.”;
b)a (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) valamely illetékes hatóság indokolt kérésére az említett hatóság rendelkezésére bocsátja a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában;”.
4.A 14. cikk a következőképpen módosul:
a)az (1) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(1) Az importőr feltünteti a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a csomagoláson vagy a termék kísérő dokumentációján, vagy illetve adott esetben mindkét helyen a nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, valamint a postai címét és digitális elérhetőségét.”;
b)a (2) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Az importőr és a forgalmaz valamely illetékes hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátja a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt elektronikus formában, az említett hatóság számára könnyen érthető vagy elfogadható nyelven.”
5.A 15. cikk a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A gyártó a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.”
6.A 16. cikk a következőképpen módosul:
a)a (4) bekezdés első mondatának helyébe a következő szöveg lép:
„Ha egy uniós hajó fedélzetén tengerészeti felszerelést helyeznek el, a gyártónak fel kell töltenie az érintett felszerelésre vonatkozó EU-megfelelőségi nyilatkozatot a Bizottság által a 35. cikk (4) bekezdésével összhangban létrehozott adatbázisba.”;
b)az (5) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„(5) Az EU-megfelelőségi nyilatkozatot a Bizottság által a 35. cikk (4) bekezdésével összhangban létrehozott adatbázison keresztül a bejelentett szervezet vagy a vonatkozó megfelelőségértékelési eljárásokat végző szervezetek rendelkezésére kell bocsátani.”;
7.a cikk a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
„(6) Amennyiben a tengerészeti felszerelésre alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok előírják, hogy a gazdasági szereplőnek digitális termékútlevélben kell szerepeltetnie azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltöltenie az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat, a 768/2008/EK határozat III. mellékletében előírt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatban feltüntetendő információkat és a 12. cikk (8) bekezdésében említett használati utasítást csak az említett digitális termékútlevélben kell feltüntetni.”
8.A 29. cikk (1) bekezdésének f) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„f) az EU-megfelelőségi nyilatkozatot a hajó számára nem tették elektronikus formában elérhetővé;”.
9.A II. melléklet ezen irányelv XIII. mellékletének megfelelően módosul.
14. cikk
Átmeneti rendelkezés
A tagállamok nem akadályozzák meg az olyan termékek piaci elérhetőségét, amelyeket a 2000/14/EK, a 2011/65/EU, a 2013/53/EU, a 2014/29/EU, a 2014/30/EU, a 2014/31/EU, a 2014/32/EU, a 2014/33/EU, a 2014/34/EU, a 2014/35/EU, a 2014/53/EU, a 2014/68/EU és a 2014/90/EU irányelvvel összhangban [Kiadóhivatal: kérjük a 15. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében meghatározott dátum beillesztését] előtt hoztak forgalomba.
15. cikk
Átültetés
(1)A tagállamok legkésőbb [Kiadóhivatal, kérjük a dátum beillesztését: e módosító irányelv hatálybalépését követő 12. hónap]-jéig/-ig elfogadják és kihirdetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek. E rendelkezések szövegét haladéktalanul megküldik a Bizottság számára.
E rendelkezések [Kiadóhivatal, kérjük a dátum beillesztését: e módosító irányelv hatálybalépését követő 12. hónap]-tól/-től alkalmazandók.
A tagállamok azonban az alábbi rendelkezéseket [Kiadóhivatal, kérjük a dátum beillesztését: e módosító irányelv hatálybalépését követő 24. hónap]-tól/-től alkalmazzák:
a)1. cikk;
b)a 2. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c) és d) alpontja, valamint 3., 4., 5. és 6. pontja;
c)a 3. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c) és d) alpontja, valamint 3., 4., 5., 7. és 8. pontja;
d)a 4. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c), d) és e) alpontja, 3., 4. és 5. pontja, 7. pontjának b) és c) alpontja, valamint 8. pontja;
e)az 5. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c), d) és e) alpontja, valamint 3., 4., 5., 7. és 8. pontja;
f)a 6. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c), d) és e) alpontja, valamint 3., 4., 5., 7. és 8. pontja;
g)a 7. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c), d) és e) alpontja, valamint 3., 4., 5., 7., 9. és 12. pontja;
h)a 8. cikk (1) bekezdésének a) pontja, 2. pontja, 3. pontjának a), c), d) és e) alpontja, valamint 4., 5., 6., 8., 9., 10. és 13. pontja;
i)a 9. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c), d) és e) alpontja, valamint 3., 4., 5., 7., 8. és 11. pontja;
j)a 10. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c), d) és e) alpontja, valamint 3., 4., 5. és 7. pontja;
k)a 11. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c), d), e) és f) alpontja, valamint 3., 4. és 5. pontja, 7. pontjának c) alpontja és 8. pontja;
l)a 12. cikk 1. pontjának a) alpontja, 2. pontjának a), c), d) és e) alpontja, valamint 3., 4., 5., 7. és 9. pontja;
m)13. cikk;
n)I. melléklet;
o)a II. melléklet 1. pontja és 2. pontjának a) alpontja;
p)a III. melléklet 1. pontja a) alpontjának ii. alpontja és b) pontjának i. alpontja, 2. pontjának a) alpontja, 3. pontjának a) alpontja és 4. pontja;
q)a IV. melléklet 1. pontja a) alpontjának i. alpontja és c) alpontja, 2. pontja és 3. pontjának a) alpontja;
r)az V. melléklet 2. pontja a) alpontjának i. alpontja és b) alpontja, valamint 3. pontjának a) alpontja;
s)a VI. melléklet 1. pontja a) alpontjának i. alpontja, c), d) és g) alpontja, valamint 2. pontjának a) alpontja;
t)a VII. melléklet 1. pontja b) alpontja i. alpontjának első franciabekezdése, b) alpontjának iii. alpontja, d) alpontjának i. alpontja, e) alpontjának i. alpontja, f) alpontjának i. alpontja, g) alpontjának i. alpontja, k) alpontjának i. alpontja, l) alpontjának i. alpontja, iv. alpontja első franciabekezdése és v. alpontja, valamint 2. pontjának a) alpontja;
u)a VIII. melléklet 1. pontja a) alpontjának i. és iii. alpontja, b) pontjának i. és iii. alpontja, 2. pontja a) alpontjának i. és v. alpontja, b) alpontjának i. és v. alpontja, 4. pontjának a) alpontja, 5. pontjának a) alpontja, 6. pontjának a) alpontja, 7. pontjának a) alpontja, 8. pontjának a) alpontja, 9. pontjának a) alpontja és 10. pontjának a) alpontja;
v)a IX. melléklet 1. pontja, 2. pontjának a) és d) alpontja, 5. pontjának a) alpontja és 8. pontjának a) alpontja;
w)a X. melléklet 2. pontjának a) alpontja;
x)a XI. melléklet 1. pontja, 2. pontja a) alpontjának i. alpontja és b) alpontja, 3. pontjának a) alpontja, 5. pontjának a) alpontja és 6. pontja;
y)a XII. melléklet 2. pontja c) alpontjának i. alpontja, első franciabekezdés, c) alpontjának iv. alpontja, c) alpontjának v. alpontja, első franciabekezdés, c) alpontjának viii. alpontja, e) alpontjának i. alpontja, f) alpontjának ii. alpontja, g) alpontjának i. alpontja, h) alpontjának ii. alpontja, k) alpontjának i. alpontja, l) alpontjának i. alpontja, l) alpontjának v. alpontja és l) alpontjának viii. alpontja, valamint a 3. pontjának a) és c) alpontja;
z)XIII. melléklet.
(2)A tagállamok közlik a Bizottsággal nemzeti joguk azon főbb rendelkezéseinek szövegét, amelyeket az ezen irányelv által szabályozott területen fogadnak el.
16. cikk
Hatálybalépés
Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
17. cikk
Címzettek
Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei.
Kelt Brüsszelben, -án/-én.
az Európai Parlament részéről
a Tanács részéről
az elnök
az elnök
PÉNZÜGYI ÉS DIGITÁLIS KIMUTATÁS
1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI3
1.1.A javaslat/kezdeményezés címe3
1.2.Az érintett szakpolitikai terület(ek)3
1.3.Célkitűzés(ek)3
1.3.1.Általános célkitűzés(ek)3
1.3.2.Konkrét célkitűzés(ek)3
1.3.3.Várható eredmény(ek) és hatás(ok)3
1.3.4.Teljesítménymutatók3
1.4.A javaslat/kezdeményezés tárgya:4
1.5.A javaslat/kezdeményezés indokolása4
1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek) a kezdeményezés végrehajtásának részletes ütemtervével4
1.5.2.Az uniós részvételből származó hozzáadott érték (adódhat többek között a koordinációból eredő előnyökből, a jogbiztonságból, a fokozott hatékonyságból vagy a kiegészítő jellegből). E szakaszban „az uniós részvételből származó hozzáadott érték” azt az uniós fellépésből adódó értéket jelenti, amely többletként jelentkezik ahhoz az értékhez képest, amely a tagállamok egyedüli fellépése esetén jött volna létre.4
1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága4
1.5.4.A többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergiák egyéb megfelelő eszközökkel5
1.5.5.A rendelkezésre álló különböző finanszírozási lehetőségek értékelése, ideértve az átcsoportosítási lehetőségeket is5
1.6.A javaslat/kezdeményezés és az abból származó pénzügyi hatás időtartama6
1.7.Tervezett költségvetés-végrehajtási módszer(ek)6
2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK8
2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések8
2.2.Irányítási és kontrollrendszer(ek)8
2.2.1.A költségvetés-végrehajtási módszer(ek), a finanszírozás-végrehajtási mechanizmus(ok), a kifizetési feltételek és a javasolt kontrollstratégia indokolása8
2.2.2.Az azonosított kockázatokkal és a csökkentésükre létrehozott belső kontrollrendszerekkel kapcsolatos információk8
2.2.3.A kontrollok költséghatékonyságának (a kontroll költségeinek és az érintett forrásoknak az aránya) becslése és indokolása, valamint a hibakockázat várható szintjeinek értékelése (kifizetéskor és záráskor)8
2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére vonatkozó intézkedések9
3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA10
3.1.A többéves pénzügyi keret érintett fejezete(i) és a költségvetés érintett kiadási sora(i)10
3.2.A javaslatnak az előirányzatokra gyakorolt becsült pénzügyi hatása12
3.2.1.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása12
3.2.1.1.A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok12
3.2.1.2.Külső címzett bevételekből származó előirányzatok17
3.2.2.Operatív előirányzatokból finanszírozott becsült kimenet22
3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása24
3.2.3.1. A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok24
3.2.3.2.Külső címzett bevételekből származó előirányzatok24
3.2.3.3.Előirányzatok összesen24
3.2.4.Becsült humánerőforrás-szükségletek25
3.2.4.1.A megszavazott költségvetésből finanszírozott25
3.2.4.2.Külső címzett bevételekből finanszírozott26
3.2.4.3.Teljes humánerőforrás-szükséglet26
3.2.5.A digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra gyakorolt becsült hatás áttekintése28
3.2.6.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség28
3.2.7.Harmadik felek finanszírozási hozzájárulása28
3.3.Becsült bevételi hatás29
4.Digitális vetületek29
4.1.Digitális vonatkozású követelmények30
4.2.Adatok30
4.3.Digitális megoldások31
4.4.Interoperabilitási értékelés31
4.5.A digitális végrehajtást támogató intézkedések32
1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI
1.1.A javaslat/kezdeményezés címe
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
a 2000/14/EK, 2011/65/EU, 2013/53/EU, 2014/30/EU, 2014/31/EU, 2014/32/EU, 2014/33/EU, 2014/34/EU, 2014/35/EU, 2014/53/EU, 2014/68/EU és a 2014/90/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a digitalizáció és az egységes előírások összehangolása tekintetében történő módosításáról
1.2.Az érintett szakpolitikai terület(ek)
Jobb szabályozás, versenyképesség
1.3.Célkitűzés(ek)
1.3.1.Általános célkitűzés(ek)
A vállalkozások növekedésének és fejlődésének támogatása, ezáltal növelve versenyképességüket, valamint az európai jóléthez és fejlődéshez való hozzájárulásukat.
Az üzleti környezet előmozdítása és a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentése, ezáltal javítva innovációs képességüket, munkahelyteremtésüket és a gazdasági növekedéshez való hozzájárulásukat.
1.3.2.Konkrét célkitűzés(ek)
A megfelelőségi nyilatkozatok papírformátumának megszüntetése azon gyártók esetében, amelyeknek az új jogszabályi keret (NLF) irányelvei és rendeletei értelmében megfelelőségi nyilatkozatot kell benyújtaniuk,
Annak a lehetőségnek a bevezetése, hogy a gyártó a használati utasítás digitális formátumban bocsáthassa rendelkezésre,
Alternatív lehetőségek biztosítása annak érdekében, hogy a vállalkozások számára garantált legyen a jogbiztonság az uniós szabályoknak való megfelelés tekintetében olyan helyzetekben, amikor nem léteznek vagy nem állnak rendelkezésre harmonizált szabványok, illetve a sürgős esetekben.
1.3.3.Várható eredmény(ek) és hatás(ok)
Tüntesse fel, milyen hatásokat gyakorolhat a javaslat/kezdeményezés a kedvezményezettekre/célcsoportokra.
A javaslat/kezdeményezés várhatóan a következő hatásokkal jár a kedvezményezettekre/célcsoportokra nézve:
–
a papíralapú dokumentumokhoz kapcsolódó terhek csökkentése,
–
az adminisztratív terhek csökkentése: a gyártók adminisztratív terhei csökkennek, ami lehetővé teszi számukra, hogy fő üzleti tevékenységeikre összpontosítsanak, és javítsák versenyképességüket,
–
a versenyképesség javítása: a gyártók mind belföldön, mind nemzetközi szinten versenyképesebbé válnak, ami lehetővé teszi számukra, hogy növeljék piaci részesedésüket és hozzájáruljanak az európai gazdasági növekedéshez,
–
munkahelyteremtés: a gyártók növekedése és fejlődése új munkahelyek teremtéséhez vezet, ami hozzájárul a munkanélküliség csökkentéséhez és a társadalmi kohézió előmozdításához,
–
fokozott innováció: a megfelelőségi nyilatkozatok és a használati utasítások digitalizálása ösztönözni fogja az innovációt, és új ösztönzőket teremt az e-kormányzati megoldásokkal történő adatgyűjtésbe és -feldolgozásba való beruházásra, ami hozzájárul az európai gazdaság általános innovációs kapacitásának bővítéséhez.
Célcsoportok:
A javaslat/kezdeményezés a fent említett irányelvek hatálya alá tartozó területen működő, e területekhez közel álló gyártókat célozza meg.
1.3.4.Teljesítménymutatók
Határozza meg az előrehaladás és az eredmények nyomon követésére szolgáló mutatókat.
1.4.A javaslat/kezdeményezés tárgya: Az alábbiak egyike sem.
új intézkedés
kísérleti projektet/előkészítő intézkedést követő új intézkedés
meglévő intézkedés meghosszabbítása
egy vagy több intézkedés összevonása vagy átalakítása egy másik/új intézkedéssé
1.5.A javaslat/kezdeményezés indokolása
1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek) a kezdeményezés végrehajtásának részletes ütemtervével
Ez a javaslat két, az uniós jogszabályokat módosító salátarendeletre vonatkozik. Ezért csak uniós szinten valósítható meg.
1.5.2.Az uniós részvételből származó hozzáadott érték (adódhat többek között a koordinációból eredő előnyökből, a jogbiztonságból, a fokozott hatékonyságból vagy a kiegészítő jellegből). E szakaszban „az uniós részvételből származó hozzáadott érték” azt az uniós fellépésből adódó értéket jelenti, amely többletként jelentkezik ahhoz az értékhez képest, amely a tagállamok egyedüli fellépése esetén jött volna létre.
1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága
1.5.4.A többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergiák egyéb megfelelő eszközökkel
1.5.5.A rendelkezésre álló különböző finanszírozási lehetőségek értékelése, ideértve az átcsoportosítási lehetőségeket is
1.6.A javaslat/kezdeményezés és az abból származó pénzügyi hatás időtartama
határozott időtartam
–
időtartam: ÉÉÉÉ [HH/NN]-tól/-től ÉÉÉÉ [HH/NN]-ig
–
pénzügyi hatás: ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig a kötelezettségvállalási előirányzatok esetében és ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig a kifizetési előirányzatok esetében.
határozatlan időtartam
–Végrehajtás, amely ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig tartó beindítási időszakkal kezdődik,
–azt követően: rendes ütemű végrehajtás.
1.7.Tervezett költségvetés-végrehajtási módszer(ek)
Közvetlen irányítás a Bizottság által
– a Bizottság szervezeti egységein keresztül, ideértve az uniós küldöttségek személyzetét;
–
végrehajtó ügynökségen keresztül
Megosztott irányítás a tagállamokkal
Közvetett irányítás a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatoknak a következőkre történő átruházásával:
– harmadik országok vagy az általuk kijelölt szervek
– nemzetközi szervezetek és ügynökségeik (nevezze meg)
– az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alap
– a költségvetési rendelet 70. és 71. cikkében említett szervek
– közjogi szervek
– magánjog alapján működő, közfeladatot ellátó szervek, amennyiben megfelelő pénzügyi garanciákkal rendelkeznek
– valamely tagállam magánjoga alapján működő, köz- és magánszféra közötti partnerség végrehajtásával megbízott és megfelelő pénzügyi garanciákkal rendelkező szervek
– az Európai Unióról szóló szerződés V. címének értelmében a közös kül- és biztonságpolitika terén konkrét fellépések végrehajtásával megbízott, és a vonatkozó alap-jogiaktusban ekként megjelölt szervek vagy személyek
–valamely tagállamban létrehozott, valamely tagállam magánjoga vagy uniós jog alapján működő szervek, amelyek az ágazatspecifikus szabályokkal összhangban megbízást kaphatnak uniós források vagy költségvetési garanciák végrehajtására, amennyiben e szervek közjogi szervek vagy közfeladatot ellátó magánjogi intézmények ellenőrzése alá tartoznak, és az ellenőrző szerv által vállalt egyetemleges felelősség formáját öltő vagy azzal egyenértékű pénzügyi garanciával rendelkeznek, amely pénzügyi garancia minden intézkedés esetében az uniós támogatás maximális összegére korlátozódhat.
Megjegyzések
2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK
2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések
2.2.Irányítási és kontrollrendszer(ek)
2.2.1.A költségvetés-végrehajtási módszer(ek), a finanszírozás-végrehajtási mechanizmus(ok), a kifizetési feltételek és a javasolt kontrollstratégia indokolása
2.2.2.Az azonosított kockázatokkal és a csökkentésükre létrehozott belső kontrollrendszerekkel kapcsolatos információk
2.2.3.A kontrollok költséghatékonyságának (a kontroll költségeinek és az érintett forrásoknak az aránya) becslése és indokolása, valamint a hibakockázat várható szintjeinek értékelése (kifizetéskor és záráskor)
2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére vonatkozó intézkedések
3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA
3.1.A többéves pénzügyi keret érintett fejezete(i) és a költségvetés érintett kiadási sora(i)
·Meglévő költségvetési sorok
A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési sorok sorrendjében.
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
Költségvetési sor
|
Kiadás típusa
|
Hozzájárulás
|
|
|
Szám
|
diff./nem diff.
|
EFTA-országoktól
|
tagjelölt országoktól és potenciális tagjelöltektől
|
más harmadik országoktól
|
egyéb címzett bevétel
|
|
|
Tárgytalan.
|
diff./nem diff.
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
·Létrehozandó új költségvetési sorok
A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési sorok sorrendjében.
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
Költségvetési sor
|
Kiadás típusa
|
Hozzájárulás
|
|
|
Szám
|
diff./nem diff.
|
EFTA-országoktól
|
tagjelölt országoktól és potenciális tagjelöltektől
|
más harmadik országoktól
|
egyéb címzett bevétel
|
|
|
Tárgytalan.
|
diff./nem diff.
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
3.2.A javaslatnak az előirányzatokra gyakorolt becsült pénzügyi hatása
3.2.1.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása
–
A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után operatív előirányzatok felhasználását
–
A javaslat/kezdeményezés az alábbi operatív előirányzatok felhasználását vonja maga után:
3.2.1.1.A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok
millió EUR (három tizedesjegyig)
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
Szám
|
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
|
(3)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
ÖSSZES előirányzat
a DG esetében <…….>
|
Kötelezettségvállalások
|
=1a + 1b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
=2a + 2b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
|
(3)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
ÖSSZES előirányzat
a DG esetében <…….>
|
Kötelezettségvállalások
|
=1a + 1b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
=2a + 2b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok ÖSSZESEN
|
Kötelezettségvállalások
|
(4)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(5)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN
|
(6)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A többéves pénzügyi keret <….> FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok
|
Kötelezettségvállalások
|
=4 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
ÖSSZESEN
|
Kifizetések
|
=5 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A többéves pénzügyi keret
fejezete
|
Szám
|
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok
|
|
|
|
|
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
|
(3)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
ÖSSZES előirányzat
|
Kötelezettségvállalások
|
=1a + 1b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
a DG esetében <…….>
|
Kifizetések
|
=2a + 2b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok
|
|
|
|
|
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
|
(3)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
ÖSSZES előirányzat
|
Kötelezettségvállalások
|
=1a + 1b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
a DG esetében <…….>
|
Kifizetések
|
=2a + 2b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok ÖSSZESEN
|
Kötelezettségvállalások
|
(4)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(5)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN
|
(6)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A többéves pénzügyi keret <….> FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok
|
Kötelezettségvállalások
|
=4 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
ÖSSZESEN
|
Kifizetések
|
=5 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
|
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
• Operatív előirányzatok ÖSSZESEN (összes operatív fejezet)
|
Kötelezettségvállalások
|
(4)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(5)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
• Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN (összes operatív fejezet)
|
(6)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A többéves pénzügyi keret 1–6. fejezetéhez tartozó előirányzatok
|
Kötelezettségvállalások
|
=4 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
ÖSSZESEN
(referenciaösszeg)
|
Kifizetések
|
=5 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
7
|
„Igazgatási kiadások”
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
<…….> FŐIGAZGATÓSÁG ÖSSZESEN
|
Előirányzatok
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
<…….> FŐIGAZGATÓSÁG ÖSSZESEN
|
Előirányzatok
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A többéves pénzügyi keret 7. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN
|
(Összes kötelezettségvállalási előirányzat = Összes kifizetési előirányzat)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
millió EUR (három tizedesjegyig)
|
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
A többéves pénzügyi keret 1–7. fejezetéhez tartozó előirányzatok
|
Kötelezettségvállalások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
ÖSSZESEN
|
Kifizetések
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
3.2.1.2.Külső címzett bevételekből származó előirányzatok
millió EUR (három tizedesjegyig)
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
Szám
|
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
|
(3)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
ÖSSZES előirányzat
a DG esetében <…….>
|
Kötelezettségvállalások
|
=1a + 1b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
=2a + 2b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
|
(3)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
ÖSSZES előirányzat
a DG esetében <…….>
|
Kötelezettségvállalások
|
=1a + 1b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
=2a + 2b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok ÖSSZESEN
|
Kötelezettségvállalások
|
(4)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(5)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN
|
(6)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A többéves pénzügyi keret <….> FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok
|
Kötelezettségvállalások
|
=4 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
ÖSSZESEN
|
Kifizetések
|
=5 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
Szám
|
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
|
(3)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
ÖSSZES előirányzat
a DG esetében <…….>
|
Kötelezettségvállalások
|
=1a + 1b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
=2a + 2b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalások
|
(1b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(2b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
|
(3)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
ÖSSZES előirányzat
a DG esetében <…….>
|
Kötelezettségvállalások
|
=1a + 1b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
=2a + 2b + 3
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok ÖSSZESEN
|
Kötelezettségvállalások
|
(4)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(5)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN
|
(6)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A többéves pénzügyi keret <….> FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok
|
Kötelezettségvállalások
|
=4 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
ÖSSZESEN
|
Kifizetések
|
=5 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
==================================================================================================
|
|
|
|
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
• Operatív előirányzatok ÖSSZESEN (összes operatív fejezet)
|
Kötelezettségvállalások
|
(4)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetések
|
(5)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
• Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN (összes operatív fejezet)
|
(6)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A többéves pénzügyi keret 1–6. fejezetéhez tartozó előirányzatok
|
Kötelezettségvállalások
|
=4 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
ÖSSZESEN (referenciaösszeg)
|
Kifizetések
|
=5 + 6
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
7
|
„Igazgatási kiadások”
|
millió EUR (három tizedesjegyig)
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
<…….> FŐIGAZGATÓSÁG ÖSSZESEN
|
Előirányzatok
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
FŐIGAZGATÓSÁG: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
<…….> FŐIGAZGATÓSÁG ÖSSZESEN
|
Előirányzatok
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A többéves pénzügyi keret 7. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN
|
(Összes kötelezettségvállalási előirányzat = Összes kifizetési előirányzat)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
millió EUR (három tizedesjegyig)
|
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
A többéves pénzügyi keret 1–7. fejezetéhez tartozó előirányzatok
|
Kötelezettségvállalások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
ÖSSZESEN
|
Kifizetések
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
3.2.2.Operatív előirányzatokból finanszírozott becsült kimenet (decentralizált ügynökségek esetében nem kell kitölteni)
Kötelezettségvállalási előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)
|
Tüntesse fel a célkitűzéseket és a kimeneteket
|
|
|
2024.
év
|
2025.
év
|
2026.
év
|
2027.
év
|
A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. szakasz) további évekkel bővíthető
|
ÖSSZESEN
|
|
|
KIMENETEK
|
|
|
Típus
|
Átlagos költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Összesített szám
|
Összköltség
|
|
1. sz. KONKRÉT CÉLKITŰZÉS…
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– Kimenet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– Kimenet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– Kimenet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az 1. sz. konkrét célkitűzés részösszege
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. sz. KONKRÉT CÉLKITŰZÉS …
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– Kimenet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A 2. sz. konkrét célkitűzés részösszege
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ÖSSZESEN
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása
–
A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után igazgatási jellegű előirányzatok felhasználását
–
A javaslat/kezdeményezés az alábbi igazgatási jellegű előirányzatok felhasználását vonja maga után:
3.2.3.1. A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok
|
MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
2021–2027 ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
7. FEJEZET
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETI részösszege
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A 7. FEJEZETEN kívül
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási jellegű kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A 7. FEJEZETEN kívüli részösszeg
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
ÖSSZESEN
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
===================================================================
3.2.3.2.Külső címzett bevételekből származó előirányzatok
|
KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
2021–2027 ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
7. FEJEZET
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETI részösszege
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A 7. FEJEZETEN kívül
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási jellegű kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A 7. FEJEZETEN kívüli részösszeg
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
ÖSSZESEN
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
3.2.3.3.Előirányzatok összesen
|
ÖSSZESEN
MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK + KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
2021–2027 ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
7. FEJEZET
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETI részösszege
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A 7. FEJEZETEN kívül
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási jellegű kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A 7. FEJEZETEN kívüli részösszeg
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
ÖSSZESEN
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
===================================================================
A humánerőforrással és más igazgatási jellegű kiadásokkal kapcsolatos előirányzat-igényeket az adott főigazgatóság rendelkezésére álló, az intézkedés irányításához rendelt előirányzatokkal és/vagy az adott főigazgatóságon belüli átcsoportosítással kell teljesíteni. A források adott esetben a költségvetési korlátok betartása mellett kiegészíthetők az éves elosztási eljárás keretében az irányító főigazgatósághoz rendelt további allokációkkal.
3.2.4.Becsült humánerőforrás-szükségletek
–
A javaslat/kezdeményezés nem igényel humánerőforrást
–
A javaslat/kezdeményezés az alábbi humánerőforrás-igénnyel jár:
3.2.4.1.A megszavazott költségvetésből finanszírozott
A becsléseket teljes munkaidős egyenértékben (FTE) kell kifejezni
|
MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)
|
|
20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 01 (közvetett kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 11 (közvetlen kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
• Külső munkatársak (teljes munkaidős egyenértékben)
|
|
20 02 01 (CA, SNE a „teljes keretből”)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Igazgatási támogatási sor
[XX.01.YY.YY]
|
– a központban
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
|
– az Unió küldöttségeinél
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni) – 7. fejezet
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni) – a 7. fejezeten kívül
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
ÖSSZESEN
|
0
|
0
|
0
|
0
|
3.2.4.2.Külső címzett bevételekből finanszírozott
|
KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)
|
|
20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 01 (közvetett kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 11 (közvetlen kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
• Külső munkatársak („teljes munkaidős” egyenértékben)
|
|
20 02 01 (CA, SNE a „teljes keretből”)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Igazgatási támogatási sor
[XX.01.YY.YY]
|
– a központban
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
|
– az Unió küldöttségeinél
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni) – 7. fejezet
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni) – a 7. fejezeten kívül
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
ÖSSZESEN
|
0
|
0
|
0
|
0
|
3.2.4.3.Teljes humánerőforrás-szükséglet
|
MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK + KÜLSŐ CÍMZETT BEVÉTELEK ÖSSZESEN
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)
|
|
20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 01 (közvetett kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 11 (közvetlen kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
• Külső munkatársak („teljes munkaidős” egyenértékben)
|
|
20 02 01 (CA, SNE a „teljes keretből”)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Igazgatási támogatási sor
[XX.01.YY.YY]
|
– a központban
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
|
– az Unió küldöttségeinél
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni) – 7. fejezet
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni) – a 7. fejezeten kívül
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
ÖSSZESEN
|
0
|
0
|
0
|
0
|
=
A javaslat végrehajtásához szükséges személyzet (teljes munkaidős egyenértékben):
|
|
A Bizottság szolgálatainál jelenleg rendelkezésre álló személyzetből fedezendő
|
Kivételes esetben további személyzet*
|
|
|
|
A 7. fejezetből vagy a kutatási keretből finanszírozandó
|
A BA sorból finanszírozandó
|
Díjakból finanszírozandó
|
|
Létszámtervi álláshelyek
|
|
|
Tárgytalan.
|
|
|
Külső munkatársak (CA, SNE, INT)
|
|
|
|
|
A következők által elvégzendő feladatok leírása:
|
Tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak
|
|
|
Külső munkatársak
|
|
3.2.5.A digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra gyakorolt becsült hatás áttekintése
Kötelező: a javaslat/kezdeményezés által érintett, digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra vonatkozó legjobb becslést fel kell tüntetni az alábbi táblázatban.
Kivételes esetben a 7. fejezethez tartozó előirányzatokat – amennyiben azokra a javaslat/kezdeményezés végrehajtásához szükség van –, a kijelölt sorban kell feltüntetni.
Az 1–6. fejezethez tartozó előirányzatokat „operatív programokkal kapcsolatos szakpolitikai informatikai kiadások”-ként kell feltüntetni. Ez a kiadás a kezdeményezés végrehajtásához közvetlenül kapcsolódó informatikai platformok/eszközök újrafelhasználására/vásárlására/fejlesztésére és az azokhoz kapcsolódó beruházásokra (pl. engedélyek, tanulmányok, adattárolás stb.) felhasználandó operatív költségvetést takarja. Az e táblázatban megadott információknak összhangban kell lenniük a 4. szakaszban („Digitális vetületek”) bemutatott részletes információkkal.
|
Digitális és informatikai előirányzatok ÖSSZESEN
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es TÖBBÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
7. FEJEZET
|
|
Információs és kommunikációs technológiákkal kapcsolatos kiadások (szervezeti)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETI részösszege
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A 7. FEJEZETEN kívül
|
|
Operatív programokkal kapcsolatos szakpolitikai informatikai kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A 7. FEJEZETEN kívüli részösszeg
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
ÖSSZESEN
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
3.2.6.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség
A javaslat/kezdeményezés:
–
teljes mértékben finanszírozható a többéves pénzügyi keret érintett fejezetén belüli átcsoportosítás révén
–
a többéves pénzügyi keret vonatkozó fejezete lekötetlen mozgásterének és/vagy a többéves pénzügyi keretről szóló rendeletben meghatározott különleges eszközöknek a felhasználását teszi szükségessé
–
a többéves pénzügyi keret módosítását teszi szükségessé
3.2.7.Harmadik felek finanszírozási hozzájárulása
A javaslat/kezdeményezés:
–
nem irányoz elő harmadik felek általi társfinanszírozást
–
előirányoz harmadik felek általi társfinanszírozást az alábbi becslések szerint:
előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)
|
|
2024.
év
|
2025.
év
|
2026.
év
|
2027.
év
|
Összesen
|
|
Tüntesse fel a társfinanszírozó szervet
|
|
|
|
|
|
|
Társfinanszírozott előirányzatok ÖSSZESEN
|
|
|
|
|
|
3.3.
Becsült bevételi hatás
–
A javaslatnak/kezdeményezésnek nincs pénzügyi hatása a bevételre.
–
A javaslatnak/kezdeményezésnek van pénzügyi hatása a következők szerint:
–
a saját forrásokra gyakorol hatást
–
az egyéb bevételekre gyakorol hatást
–
kérjük adja meg, hogy a bevétel kiadási sorhoz van-e rendelve
millió EUR (három tizedesjegyig)
|
Bevételi költségvetési sor:
|
Az aktuális költségvetési évben rendelkezésre álló előirányzatok
|
A javaslat/kezdeményezés hatása
|
|
|
|
2024. év
|
2025. év
|
2026. év
|
2027. év
|
|
………….jogcímcsoport
|
|
|
|
|
|
A címzett bevételek esetében tüntesse fel az érintett kiadáshoz tartozó költségvetési sor(oka)t.
Egyéb megjegyzések (pl. a bevételi hatás számítására használt módszer/képlet vagy egyéb más információ).
4.Digitális vetületek
4.1.Digitális vonatkozású követelmények
|
1. követelmény:
·Hivatkozás: az 1. cikk 1. pontja, a 2. cikk 1. pontjának a) és c) alpontja stb.
·Magas szintű leírás: a „digitális elérhetőség” fogalommeghatározása: bármely naprakész és hozzáférhető online kommunikációs csatorna.
·Érdekelt felek: gazdasági szereplők, fogyasztók és más végfelhasználók, tagállami hatóságok.
·Magas szintű eljárások: piacfelügyeleti ellenőrzés és nyomon követés.
2. követelmény:
·Hivatkozás: az 1. cikk 2., 3., 4., 5. pontja stb.
·Magas szintű leírás: a termékekhez mellékelni kell azt az internetcímet vagy géppel olvasható kódot, amelyen keresztül az EU-megfelelőségi nyilatkozat hozzáférhető.
·Érdekelt felek: gazdasági szereplők, tagállami hatóságok.
·Magas szintű eljárások: piacfelügyeleti ellenőrzés és nyomon követés.
3. követelmény:
·Hivatkozás: az 1. cikk 6. pontjának a) alpontja, a 2. cikk 2. pontjának a) alpontja stb.
·Magas szintű leírás: az EU-megfelelőségi nyilatkozat meghatározása elektronikus formában.
·Érdekelt felek: gazdasági szereplők, tagállami hatóságok.
·Magas szintű eljárások: piacfelügyeleti ellenőrzés és nyomon követés.
4. követelmény:
·Hivatkozás: az 1. cikk 6. pontjának b) alpontja.
·Magas szintű leírás: a digitális termékútlevélben kell szerepeltetni azt az információt, hogy a termék megfelel az említett jogszabályokban meghatározott követelményeknek, vagy digitális termékútlevélbe kell feltölteni az EU-megfelelőségi nyilatkozatot vagy az utasításokat.
·Érdekelt felek: gazdasági szereplők, tagállami hatóságok.
·Magas szintű eljárások: piacfelügyeleti ellenőrzés és nyomon követés.
5. követelmény:
·Hivatkozás: az 1. cikk 7. pontjának a) alpontja.
·Magas szintű leírás: a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a Bizottság és bármely más tagállam indokolt kérésre megkapjon minden információt elektronikus formában.
·Érdekelt felek: gazdasági szereplők, tagállami hatóságok, Európai Bizottság.
·Magas szintű eljárások: megfelelőségértékelési eljárás.
6. követelmény:
·Hivatkozás: az 1. cikk 7. pontjának b) alpontja.
·Magas szintű leírás: a gyártó adott esetben a megfelelőségértékelési eljárást végző bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja a megfelelőségértékelési eljárásokkal kapcsolatos valamennyi információt és dokumentációt elektronikus formában.
·Érdekelt felek: bejelentett szervezetek, gazdasági szereplők.
·Magas szintű eljárások: megfelelőségértékelési eljárások.
7. követelmény:
·Hivatkozás: a 2. cikk 1. pontjának b) alpontja.
·Magas szintű leírás: az „egységes előírás” lehet digitális, vagy rendezhető olyan strukturált formában, amely megkönnyítheti az interoperabilitást.
·Érdekelt felek: Európai Bizottság, gazdasági szereplők, bejelentett szervezetek, piacfelügyeleti hatóságok.
·Magas szintű eljárások: megfelelőségértékelési eljárások, piacfelügyeleti ellenőrzés és nyomon követés.
8. követelmény:
·Hivatkozás: a 3. cikk 2. pontja.
·Magas szintű leírás: a használati utasítás és a biztonsági tájékoztató elektronikus formában is rendelkezésre bocsátható. Tovább lehetne pontosítani, hogy a formátumnak meg kell felelnie az akadálymentességi követelményeknek.
·Érdekelt felek: gazdasági szereplők, fogyasztók és más végfelhasználók, piacfelügyeleti hatóságok.
·Magas szintű eljárások: piacfelügyeleti ellenőrzés és nyomon követés, megfelelőségértékelés.
|
4.2. Adatok
|
Az „elektronikus forma” fogalommeghatározása lehetővé teszi egyszerű szöveges fájlok, PDF-fájlok, Microsoft Word dokumentumok, weboldalak használatát. Bár ez javulást jelent a papíralapú formátumhoz képest, az interoperabilitás tovább javítható egy olyan formátum használatával, amely lehetővé teszi az informatikai rendszerek összekapcsolását.
|
4.3. Digitális megoldások
Tárgytalan.
4.4. Interoperabilitási értékelés
|
Digitális közszolgáltatás: piacfelügyeleti nyomon követés/ellenőrzés/vizsgálat; hitelesítési szolgáltatások.
Jogi réteg interoperabilitása: az új jogszabályi keret felülvizsgálatával további interoperabilitás érhető el.
A szemantikus réteg lehetséges akadálya: jobban meg lehetne határozni a digitális elérhetőség, az EU-megfelelőségi nyilatkozat és az egységes előírások szerkezetét.
A műszaki interoperabilitás lehetséges akadálya: az „elektronikus forma” fogalommeghatározása akadályozhatja az interoperabilitást, mivel nem interoperábilis formátumok is használhatók – például weboldalak, strukturálatlan Word dokumentumok és PDF-fájlok, vagy akár videók és fényképek is.
|
4.5.A digitális végrehajtást támogató intézkedések
|
Az új jogszabályi keret és a digitális termékútlevélről szóló végrehajtási jogi aktusok felülvizsgálata figyelembe fogja venni a további interoperabilitásra vonatkozó valamennyi digitális követelményt az ezen irányelv hatálya alá tartozó valamennyi folyamatban. Különös figyelmet kell fordítani a kiberbiztonsági szempontokra.
A Bizottság az interoperabilitás lehetővé tétele érdekében biztosítani fogja, hogy az egységes előírásokat strukturált módon határozzák meg a végrehajtási jogi aktusokban. Az ellenőrzési és tanúsítási eljárásokat részletesebben meg lehetne határozni az automatizálás lehetővé tétele és a lehetséges kiberbiztonsági fenyegetések kezelésére irányuló intézkedések előírása érdekében.
|
EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2025.5.21.
COM(2025) 503 final
MELLÉKLETEK
a következőhöz:
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
a 2000/14/EK, a 2011/65/EU, a 2013/53/EU, a 2014/29/EU, a 2014/30/EU, a 2014/31/EU, a 2014/32/EU, a 2014/33/EU, a 2014/34/EU, a 2014/35/EU, a 2014/53/EU, a 2014/68/EU és a 2014/90/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a digitalizáció és az egységes előírások tekintetében történő módosításáról
{SWD(2025) 130 final}
I. MELLÉKLET
A 2000/14/EK irányelv II. és V–VIII. melléklete a következőképpen módosul:
1.A II. melléklet a következőképpen módosul:
a)az első és a második franciabekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó vagy a Közösségben honos meghatalmazott képviselőjének neve, postai címe és digitális elérhetősége,
– a műszaki dokumentációt őrző személy neve, postai címe és digitális elérhetősége,”;
b)a negyedik franciabekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„– a követett megfelelőségértékelési eljárás, és ahol szükséges, az ebbe bevont, értesítendő testület neve, postai címe és digitális elérhetősége,”.
2.Az V. melléklet a következőképpen módosul:
a)A 2. pontban a harmadik mondat helyébe a következő szöveg lép:
„Ebben az esetben e személy nevét, postai címét és digitális elérhetőségét fel kell tüntetni az EK megfelelőségi nyilatkozatban.”;
b)a 3. pont első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártónak vagy a Közösség területén letelepedett meghatalmazott képviselőjének a nevét, postai címét és digitális elérhetőségét,”.
3.A VI. melléklet a következőképpen módosul:
a)A 2. pontban a harmadik mondat helyébe a következő szöveg lép:
„Ebben az esetben e személy nevét, postai címét és digitális elérhetőségét fel kell tüntetni az EK megfelelőségi nyilatkozatban.”;
b)a 3. pont első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártónak vagy a Közösség területén letelepedett meghatalmazott képviselőjének a nevét, postai címét és digitális elérhetőségét,”.
4.A VII. melléklet 2. pontja első franciabekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőségét, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak nevét, postai címét és digitális elérhetőségét,”.
5.A VIII. melléklet 3.1. pontja első franciabekezdése első albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó vagy a Közösség területén letelepedett meghatalmazott képviselőjének nevét, postai címét és digitális elérhetőségét,”.
II. MELLÉKLET
A 2011/65/EU irányelv V. és VI. melléklete a következőképpen módosul:
1.Az V. melléklet a) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a kérelmező neve, postai címe és digitális elérhetősége;”.
2.A VI. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„2. „A gyártónak vagy a meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége:”;
b)a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:
„6. Adott esetben hivatkozás az alkalmazásra került vonatkozó harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra, illetőleg azokra a műszaki leírásokra, amelyekre nézve a megfelelésről nyilatkoznak:”.
III. MELLÉKLET
A 2013/53/EU irányelv I., III., IV. és V. melléklete a következőképpen módosul:
1.Az I. melléklet a következőképpen módosul:
a)az A. rész a következőképpen módosul:
I.a 2.1. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„Az első bekezdésben említett azonosító számra alkalmazandó részletes követelményeket a vonatkozó harmonizált szabvány vagy egységes előírás tartalmazza.”;
II.a 2.2. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, bejegyzett kereskedelmi neve vagy bejegyzett védjegye, valamint postai címe és digitális elérhetősége;”
b)a B. rész a következőképpen módosul
I.az 1.1.a) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a motorgyártó neve, bejegyzett kereskedelmi neve vagy bejegyzett védjegye, valamint postai címe és digitális elérhetősége; továbbá adott esetben a motor átalakítását végző személy neve, postai címe és digitális elérhetősége;”
II.a 2.3. pont negyedik albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezetek – a motor működési periódusának megfelelően – az olyan egyéb vizsgálati ciklusok alapján végzett vizsgálatokat is elfogadhatják, amelyeket harmonizált szabvány vagy egységes előírás határoz meg.”;
III.a 2.5. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezetek harmonizált szabványban vagy egységes előírásban meghatározott egyéb vizsgálati üzemanyagok alapján végzett vizsgálatokat is elfogadhatnak.”;
IV.a 4. pont b) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) meghatározza a motor harmonizált szabvány vagy egységes előírás szerint mért teljesítményét.”
2.A III. melléklet a következőképpen módosul:
a)az a) és a b) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe és digitális elérhetősége;
b) a gyártó Unió területén letelepedett képviselőjének, vagy adott esetben a forgalomba hozatalért felelős személynek a neve, postai címe és digitális elérhetősége;”
b)a d) pont helyébe a következő szöveg lép:
„d) nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a részben megépített vízi jármű megfelel az építés e szakaszában alkalmazandó alapvető követelményeknek; ez magában foglalja az alkalmazott vonatkozó harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra történő hivatkozást vagy azon előírásokra történő hivatkozást, amelyeken a megfelelési nyilatkozat az építés e szakaszában alapul; továbbá arra vonatkozóan, hogy a vízi járművet más jogi vagy természetes személy általi, ezen irányelvvel teljes összhangban történő befejezésre szánják.”
3.A IV. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„2. A gyártónak vagy meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége [a meghatalmazott képviselőnek meg kell adnia a gyártó cégnevét, postai címét és digitális elérhetőségét is], vagy a magánimportőr neve, postai címe és digitális elérhetősége.”;
b)a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:
„6. Az alkalmazott releváns harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra, illetve azon egyéb műszaki előírásokra való hivatkozások, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tettek:”.
4.Az V. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pontban az első albekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„A terméket forgalomba hozó vagy üzembe helyező személy a termék megépítést követő értékelésére irányuló kérelmet nyújt be a bejelentett szervezethez, és elektronikus formában átadja a bejelentett szervezetnek azon dokumentumokat és műszaki dokumentációt, amelyek lehetővé teszik a bejelentett szervezet számára a termék ezen irányelv követelményeinek való megfelelősége értékelését, továbbá bármely rendelkezésre álló, a termék első üzembe helyezése utáni használatára vonatkozó információt.”;
b)a 4.2. pont első albekezdésének első mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A terméket forgalomba hozó vagy üzembe helyező személy elektronikus formátumú EU megfelelőségi nyilatkozatot készít és azt a megépítést követő értékelés tanúsítványa kiállításának időpontját követő 10 évig megőrzi a nemzeti hatóságok részére.”
IV. MELLÉKLET
A 2014/29/EU irányelv II., III. és IV. melléklete a következőképpen módosul:
1.A II. melléklet a következőképpen módosul:
a)az 1.3. pont a következőképpen módosul:
I.az a) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.a c) pont iv. alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„iv) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
III.az e) pont második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ebben az alátámasztó bizonyítékban minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolni, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazták.”;
b)az 1.4.2., 1.4.3. és 1.4.4. pont helyébe a következő szöveg lép:
„1.4.2. ellenőrizni, hogy a mintaedény(ek) gyártása a műszaki dokumentációban leírtak szerint történt-e, a szándéknak megfelelő munkakörülmények között biztonságosan használható-e, és azonosítani a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően tervezett elemeket, továbbá azokat az elemeket, amelyeket az egyéb vonatkozó műszaki leírásokkal összhangban terveztek;
1.4.3. elvégezni vagy elvégeztetni azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrizheti, hogy a gyártó, ahol úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások szerinti megoldásokat, azokat megfelelően alkalmazta-e;
1.4.4. elvégezni vagy elvégeztetni a megfelelő ellenőrzéseket és vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványokban vagy egységes előírásokban szereplő megoldásokat alkalmazták, az egyéb vonatkozó műszaki leírásokat alkalmazó gyártó által elfogadott megoldások teljesítik-e ezen irányelv megfelelő alapvető biztonsági követelményeit;”
c)az 1.6. pont első bekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ez a tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőségét, a vizsgálat eredményeit, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.”;
d)a 3.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet által a forgalomba hozatal előtt a helyszínen a végtermékekből vett megfelelő mintát meg kell vizsgálni, és el kell rajta végezni a harmonizált szabványok és/vagy egységes előírások vonatkozó részeiben meghatározott megfelelő vizsgálatokat, és/vagy az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki leírásokban foglalt vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy az edény megfelel-e az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak és ezen irányelv vonatkozó követelményeinek.”
2.A III. melléklet 1.2. pontjának e) alpontja helyébe az alábbi szöveg lép:
„e) a gyártó neve, bejegyzett kereskedelmi neve vagy bejegyzett védjegye, valamint postai címe és digitális elérhetősége;”.
3.A IV. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„2. A gyártónak és adott esetben a meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége:”;
b)a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:
„6. Az alkalmazott releváns harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra, illetve azon egyéb műszaki előírásokra való hivatkozások, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tettek:”.
V. MELLÉKLET
A 2014/30/EU irányelv II., III. és IV. melléklete a következőképpen módosul:
1.A II. mellékletben a 3. pont d) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”.
2.A III. melléklet A. része a következőképpen módosul:
a)a 3. pont a következőképpen módosul:
I.az a) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.a c) pont iv. alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„iv) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
b)a 6. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ez a tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőségét, a vizsgálat eredményeit, az alapvető követelmények vizsgálatnak alávetett szempontjait, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.”
3.A IV. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„2. A gyártónak vagy a meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége:”;
b)a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:
„6. Az alkalmazott harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra való hivatkozás vagy azokra az egyéb műszaki leírásokra való hivatkozások, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tettek, az adott szabvány/egységes előírás/műszaki leírás kiadási dátumának megadása mellett:”
VI. MELLÉKLET
A 2014/31/EU irányelv II. és IV. melléklete a következőképpen módosul:
1.A II. melléklet a következőképpen módosul:
a)az 1.3. pont a következőképpen módosul:
I.az a) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.a c) pont iv. alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„iv) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
III.az e) pont második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ebben az alátámasztó bizonyítékban minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolni, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazták.”;
b)az 1.4.2., 1.4.3. és 1.4.4. pont helyébe a következő szöveg lép:
„1.4.2. ellenőrizni, hogy a minta/minták gyártása a műszaki dokumentációban leírtak szerint történt-e, továbbá megállapítani, melyek azok az összetevők, amelyeket a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően terveztek meg, és melyek azok az összetevők, amelyeket egyéb vonatkozó műszaki előírásokkal összhangban terveztek meg;
1.4.3. elvégezni vagy elvégeztetni azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrizheti, hogy a gyártó, ahol úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások szerinti megoldásokat, azokat megfelelően alkalmazta-e;
1.4.4. elvégezni vagy elvégeztetni a megfelelő ellenőrzéseket és vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványokban vagy egységes előírásokban szereplő megoldásokat alkalmazták, az egyéb vonatkozó műszaki leírásokat alkalmazó gyártó által elfogadott megoldások teljesítik-e ezen irányelv megfelelő alapvető követelményeit;”
c)az 1.6. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ez a tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőségét, a vizsgálat eredményeit, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.”;
d)a 2.3.1. ponton belül az a) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
e)a 2.3.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
f)a 3.2. pont d) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
g)a 3.5.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
h)a 3.5.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
i)A 4.4.1. pont helyébe a következő szöveg lép:
„4.4.1. Minden egyes nem automatikus működésű mérleget külön meg kell vizsgálni, és el kell végezni rajtuk a vonatkozó harmonizált szabvány(ok)ban és/vagy a vonatkozó egységes előírásokban és/vagy az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban meghatározott vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy megfelelnek-e az EU-típusvizsgálati tanúsítványban ismertetett jóváhagyott típusnak és ezen irányelv megfelelő követelményeinek.
Ilyen harmonizált szabvány vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”;
j)az 5.2.1. pont d) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
k)az 5.5.1. pont helyébe a következő szöveg lép:
„5.5.1. Minden egyes nem automatikus működésű mérleget külön meg kell vizsgálni, és el kell végezni rajtuk a vonatkozó harmonizált szabványokban és/vagy az egységes előírásokban, illetve az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban meghatározott vagy ezekkel egyenértékű vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy megfelelnek-e a rájuk vonatkozó követelményeknek. Ilyen harmonizált szabvány vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”;
l)a 6.2.1. ponton belül a d) pont helyébe a következő szöveg lép:
„d) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
m)a 6.4. pontban az első albekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártó által választott bejelentett szervezet elvégzi vagy elvégezteti a vonatkozó harmonizált szabványokban és/vagy a vonatkozó egységes előírásokban és/vagy az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban meghatározott vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy a nem automatikus működésű mérleg megfelel-e ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek. Ilyen harmonizált szabvány vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”
2.A IV. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„2. A gyártónak és adott esetben a meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége:”;
b)a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:
„6. Az alkalmazott releváns harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra, illetve azon egyéb műszaki előírásokra való hivatkozások, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tettek:”.
VII. MELLÉKLET
A 2014/32/EU irányelv II. és XIII. melléklete a következőképpen módosul:
1.A II. melléklet a következőképpen módosul:
a)az A2. modul: BELSŐ GYÁRTÁSELLENŐRZÉS ÉS AZ ESZKÖZÖK RENDSZERTELEN IDŐKÖZÖNKÉNT VÉGZETT, FELÜGYELT VIZSGÁLATAI 4. pontja első albekezdésének második és harmadik mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A szervezet által a forgalomba hozatal előtt a helyszínen a mérőműszerekből vett megfelelő mintát meg kell vizsgálni, és el kell rajta végezni a harmonizált szabvány és/vagy normatív dokumentum és/vagy egységes előírások vonatkozó részeiben meghatározott megfelelő vizsgálatokat, és/vagy az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki leírásokban foglalt vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy a mérőműszer megfelel-e ezen irányelv vonatkozó követelményeinek. A vonatkozó harmonizált szabvány vagy normatív dokumentum vagy egységes előírás hiányában az akkreditált belső szervezetnek vagy az érintett bejelentett szervezet dönt azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”;
b)a B. modul: EU-TÍPUSVIZSGÁLAT a következőképpen módosul:
I.a 3. pont a következőképpen módosul:
–az a) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”,
–az e) pont helyébe a következő szöveg lép:
„e) a műszaki tervezésnél alkalmazott megoldás megfelelőségét alátámasztó bizonyíték. Ebben az alátámasztó bizonyítékban minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolni, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat és/vagy egységes előírásokat és/vagy normatív dokumentumokat nem teljes egészükben alkalmazták. Szükség esetén az alátámasztó bizonyítéknak tartalmaznia kell a gyártó megfelelő laboratóriumában vagy a gyártó nevében és felelősségére egy másik vizsgálati laboratóriumban az egyéb kapcsolódó műszaki előírásokkal összhangban elvégzett vizsgálatok eredményeit.”;
II.a 4. pont 4.2., 4.3. és 4.4. alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„4.2. ellenőrizni, hogy a minta/minták gyártása a műszaki dokumentációban leírtak szerint történt-e, továbbá megállapítani, melyek azok az összetevők, amelyeket a vonatkozó harmonizált szabványok és/vagy normatív dokumentumok és/vagy egységes előírások alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően terveztek meg, és melyek azok az összetevők, amelyeket egyéb vonatkozó műszaki előírásokkal összhangban terveztek meg;
4.3. elvégezni vagy elvégeztetni azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrizheti, hogy a gyártó, ahol úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok, normatív dokumentumok és egységes előírások szerinti megoldásokat, azokat megfelelően alkalmazta-e;
4.4. elvégezni vagy elvégeztetni a megfelelő ellenőrzéseket és vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványokban és/vagy normatív dokumentumokban és/vagy egységes előírásokban szereplő megoldásokat alkalmazták, az egyéb vonatkozó műszaki leírásokat alkalmazó gyártó által elfogadott megoldások teljesítik-e ezen irányelv megfelelő alapvető követelményeit;”
III.a 6. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ez a tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőségét, a vizsgálat eredményeit, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.”;
c)a C2. modul: BELSŐ GYÁRTÁSELLENŐRZÉSEN ÉS AZ ESZKÖZÖK RENDSZERTELEN IDŐKÖZÖNKÉNT VÉGZETT, FELÜGYELT VIZSGÁLATAIN ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG 3. pontja első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Az akkreditált belső szervezet vagy a bejelentett szervezet által a forgalomba hozatal előtt a helyszínen a mérőműszerekből vett megfelelő mintát meg kell vizsgálni, és el kell rajta végezni a harmonizált szabványok és/vagy normatív dokumentumok és/vagy egységes előírások vonatkozó részeiben meghatározott megfelelő vizsgálatokat, és/vagy az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki leírásokban foglalt vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy a mérőműszer megfelel-e az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak és ezen irányelv vonatkozó követelményeinek.”;
d)a D. modul: A GYÁRTÁS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁN ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG a következőképpen módosul:
I.a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.a 3.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
e)a D1. modul: A GYÁRTÁSI FOLYAMAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSA a következőképpen módosul:
I.az 5.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.az 5.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
f)az E. modul: A MŰSZER MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁN ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG a következőképpen módosul:
I.a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.a 3.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
g)az E1. modul: A VÉGSŐ MŰSZERELLENŐRZÉS ÉS -VIZSGÁLAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁN ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG a következőképpen módosul:
I.az 5.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.az 5.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
h)az F. modul: TERMÉKHITELESÍTÉSEN ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG a következők szerint módosul:
I.a 4. ponton belül a 4.1. pont helyébe a következő szöveg lép:
„4.1. Minden egyes mérőműszert külön meg kell vizsgálni, és el kell végezni rajtuk a vonatkozó harmonizált szabvány(ok)ban és/vagy a normatív dokumentumokban és/vagy az egységes előírásokban és/vagy az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban meghatározott vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy megfelelnek-e az EU-típusvizsgálati tanúsítványban ismertetett jóváhagyott típus és ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek.
Harmonizált szabvány vagy normatív dokumentum vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”;
II.az 5. ponton belül az 5.2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„5.2. Az 5.3. pont követelményeinek megfelelően minden tételből véletlenszerű mintát kell venni. A mintában levő minden egyes mérőműszert külön meg kell vizsgálni, és el kell végezni rajtuk a vonatkozó harmonizált szabvány(ok)ban és/vagy a normatív dokumentum(ok)ban és/vagy az egységes előírás(ok)ban meghatározott vizsgálatokat, és/vagy az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban előírt vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy megfelelnek-e az EU-típusvizsgálati tanúsítványban ismertetett típus és ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek, továbbá annak megállapítása érdekében, hogy a tétel elfogadható vagy elutasítandó. Az említett harmonizált szabvány vagy normatív dokumentum vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”;
i)az F1. modul: TERMÉKELLENŐRZÉSEN ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG a következők szerint módosul:
I.az 5. ponton belül az 5.1. pont helyébe a következő szöveg lép:
„5.1. Minden egyes mérőműszert külön meg kell vizsgálni, és el kell végezni rajtuk a vonatkozó harmonizált szabványokban és/vagy normatív dokumentumokban és/vagy egységes előírásokban meghatározott vizsgálatokat, illetve az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban előírt vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy megfelelnek-e a rájuk vonatkozó követelményeknek. Az említett harmonizált szabvány vagy normatív dokumentum vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”;
II.a 6. ponton belül a 6.3. pont helyébe a következő szöveg lép:
„6.3. A mintában levő minden egyes mérőműszert külön meg kell vizsgálni, és el kell végezni rajtuk a vonatkozó harmonizált szabványokban és/vagy a normatív dokumentumokban és/vagy az egységes előírásokban meghatározott vizsgálatokat, és/vagy az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban előírt vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy megfelelnek-e ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek, továbbá annak megállapítása érdekében, hogy a tétel elfogadható vagy elutasítandó. Az említett harmonizált szabvány vagy normatív dokumentum vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”;
j)a G. modul: AZ EGYEDI TERMÉKELLENŐRZÉSEN ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG 4. pontjának első albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártó által választott bejelentett szervezet elvégzi vagy elvégezteti a vonatkozó harmonizált szabványokban és/vagy normatív dokumentumokban és/vagy az egységes előírásokban meghatározott vizsgálatokat, és/vagy az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban előírt vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy a mérőműszer megfelel-e ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek. Az említett harmonizált szabvány vagy normatív dokumentum vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”;
k)a H. modul: A TELJES MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSON ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG a következőképpen módosul:
I.a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.a 3.2. pont b) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) a tervezésre vonatkozó műszaki előírások, ideértve az alkalmazandó szabványokat, és amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat és/vagy normatív dokumentumokat és/vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazzák, azokat az eszközöket, amelyeket ezen irányelv mérőműszerekre vonatkozó alapvető követelményeinek egyéb vonatkozó műszaki előírások alkalmazásával történő teljesítésére használnak;”
III.a 3.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
l)a H1. modul: A TELJES MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSON ÉS TERVVIZSGÁLATON ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG a következőképpen módosul:
I.a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.a 3.2. pont b) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) a tervezésre vonatkozó műszaki előírások, ideértve az alkalmazandó szabványokat, és amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat és/vagy normatív dokumentumokat és/vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazzák, azokat az eszközöket, amelyeket ezen irányelv mérőműszerekre vonatkozó alapvető követelményeinek egyéb vonatkozó műszaki előírások alkalmazásával történő teljesítésére használnak;”
III.a 3.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
IV.a 4.2. pont a következőképpen módosul:
–az a) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe és digitális elérhetősége;”,
–a d) pont helyébe a következő szöveg lép:
„d) a műszaki tervezés megfelelőségét alátámasztó bizonyíték. Ez az alátámasztó bizonyíték felsorol minden felhasznált dokumentumot, különösen, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat és/vagy normatív dokumentumokat és/vagy egységes előírásokat nem teljeskörűen alkalmazták, és tartalmaznia kell – amennyiben az szükséges – a gyártó megfelelő laboratóriumában vagy más vizsgáló laboratóriumban a gyártó nevében és felelősségi körében elvégzett, egyéb vonatkozó műszaki előírásokat alkalmazó vizsgálatok eredményeit.”;
V.a 4.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ez a tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét postai címét, digitális elérhetőségét, a vizsgálat eredményeit, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott terv azonosításához szükséges adatokat.”
2.A XIII. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„2. A gyártónak és adott esetben a meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége:”;
b)a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:
„6. Az alkalmazott releváns harmonizált szabványokra vagy normatív dokumentumokra vagy egységes előírásokra, illetve azon egyéb műszaki előírásokra való hivatkozások, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tettek:”.
VIII. MELLÉKLET
A 2014/33/EU irányelv II. és VI–XII. melléklete a következőképpen módosul:
1.A II. melléklet a következőképpen módosul:
a)az A. rész a következőképpen módosul:
I.az a) és a b) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó cégneve, postai címe és digitális elérhetősége;
b) adott esetben a meghatalmazott képviselő cégneve, postai címe és digitális elérhetősége;”
II.a h) pont helyébe a következő szöveg lép:
„h) adott esetben az alkalmazott harmonizált szabvány(ok)ra vagy egységes előírás(ok)ra való hivatkozás(ok);”
III.az i)–k) pontok helyébe a következő szöveg lép:
„i) adott esetben a felvonókhoz készült biztonsági berendezéseknek a IV. melléklet A. részében és a VI. mellékletben meghatározott EU-típusvizsgálatát végző bejelentett szervezet neve, postai címe, digitális elérhetősége és azonosítási száma, valamint a bejelentett szervezet által kibocsátott EU-típusvizsgálati tanúsítványra történő hivatkozás;
j) adott esetben a felvonókhoz készült biztonsági berendezések IX. mellékletben meghatározott, véletlenszerű ellenőrzéssel történő típusmegfelelőségét vizsgáló bejelentett szervezet neve, postai címe, digitális elérhetősége és azonosítási száma;
k) adott esetben a gyártó által üzemeltetett minőségbiztosítási rendszert a VI., illetve VII. mellékletben meghatározott megfelelőségértékelési eljárással összhangban jóváhagyó bejelentett szervezet neve, postai címe, digitális elérhetősége és azonosítási száma;”
b)a B. rész a következőképpen módosul:
I.az a) és a b) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) az üzembe helyező cégneve, postai címe és digitális elérhetősége;
b) adott esetben a meghatalmazott képviselő cégneve, postai címe és digitális elérhetősége;”
II.a g) pont helyébe a következő szöveg lép:
„g) adott esetben az alkalmazott harmonizált szabvány(ok)ra vagy egységes előírásokra való hivatkozás(ok);”
III.a h)–k) pontok helyébe a következő szöveg lép:
h) adott esetben a felvonóknak a IV. melléklet B. részében meghatározott EU-típusvizsgálatát végző bejelentett szervezet neve, postai címe, digitális elérhetősége és azonosítási száma, valamint a bejelentett szervezet által kibocsátott EU-típusvizsgálati tanúsítványra való hivatkozás;
i) adott esetben a felvonók VIII. mellékletben meghatározott egyedi vizsgálatát végző bejelentett szervezet neve, postai címe, digitális elérhetősége és azonosítási száma;
j) adott esetben a felvonók V. mellékletben meghatározott átvételi ellenőrzését végző bejelentett szervezet neve, postai címe, digitális elérhetősége és azonosítási száma;
k) adott esetben az üzembe helyező által üzemeltetett minőségbiztosítási rendszert a X., XI., illetve XII. mellékletben meghatározott megfelelőségértékelési eljárással összhangban jóváhagyó bejelentett szervezet neve, postai címe, digitális elérhetősége és azonosítási száma;”.
2.A IV. melléklet a következőképpen módosul:
a)az A. rész a következőképpen módosul:
I.a 2. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is, valamint a felvonókhoz készült biztonsági berendezés gyártási helye;”
II.a 2. pont e) alpontjának második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ennek az alátámasztó bizonyítéknak minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolnia – ideértve minden egyéb kapcsolódó műszaki leírást –, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazták.”;
III.a 3. pont d) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket azért alkalmaztak, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfeleljen az 1. pontban említett feltételeknek, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
IV.a 4. pont c), d) és e) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„c) ellenőrzi, hogy a reprezentatív minta/minták gyártása a műszaki dokumentációban leírtak szerint történt-e, továbbá megállapítja, melyek azok az összetevők, amelyeket a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően terveztek meg, és melyek azok az összetevők, amelyeket egyéb vonatkozó műszaki előírásokkal összhangban terveztek meg;
d) elvégzi vagy elvégezteti azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrizheti, hogy a gyártó, ahol úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások szerinti előírásokat, azokat megfelelően alkalmazta-e;
e) elvégzi vagy elvégezteti a megfelelő vizsgálatokat és teszteket annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat alkalmazták, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokat alkalmazó gyártó által elfogadott megoldások lehetővé teszik-e, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés teljesítse az 1. pontban említett feltételeket.”;
V.az 5. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét, postai címét és digitális elérhetőségét, az EU-típusvizsgálat eredményét, a tanúsítvány érvényességének feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.”;
b)a B. rész a következőképpen módosul:
I.a 2. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) az üzembe helyező neve, postai címe és digitális elérhetősége; és, ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.a 2. pont e) alpontjának második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ennek az alátámasztó bizonyítéknak minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolnia – ideértve minden egyéb kapcsolódó műszaki leírást –, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazták.”;
III.a 3. pont e) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„e) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket az irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
IV.a 4. pont c), d) és e) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„c) ellenőrzi, hogy a mintafelvonót a műszaki dokumentációnak megfelelően gyártották-e, és azonosítja a vonatkozó, alkalmazandó harmonizált szabványoknak vagy egységes rendelkezéseknek megfelelően tervezett elemeket, továbbá azokat az elemeket, amelyeket egyéb vonatkozó műszaki előírások alkalmazásával terveztek;
d) elvégzi vagy elvégezteti azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrizheti, hogy az üzembe helyező, ahol úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások szerinti előírásokat, azokat megfelelően alkalmazta-e;
e) elvégzi vagy elvégezteti a megfelelő vizsgálatokat és teszteket annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat alkalmazták, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokat alkalmazó üzembe helyező által elfogadott megoldások teljesítik-e ezen irányelv megfelelő alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeit.”;
V.a 6. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A tanúsítvány tartalmazza az üzembe helyező nevét, postai címét és digitális elérhetőségét, az EU-típusvizsgálat eredményét, a tanúsítvány érvényességének feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.”
3.Az V. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pont b) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) a XI. mellékletnek megfelelő minőségi rendszer és – amennyiben a terv nem felel meg teljes mértékben a harmonizált szabványoknak vagy az egységes előírásoknak – az EU-tervvizsgálati tanúsítvány szerint tervezett és gyártott felvonó.”;
b)a 3.1. pont harmadik albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„Az említett vonatkozó harmonizált szabvány(ok) vagy egységes előírások szerinti vagy azokkal egyenértékű megfelelő vizsgálatokat és ellenőrzéseket kell elvégezni annak ellenőrzése érdekében, hogy a felvonó megfelel-e az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.”;
c)a 3.2. pont b) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) a 3.1. pontban említett dokumentumok vizsgálata annak ellenőrzésére, hogy a felvonó megfelel-e a XI. melléklet szerinti, jóváhagyott minőségi rendszer szerint és – amennyiben a terv nem felel meg teljes mértékben a harmonizált szabványoknak vagy az egységes előírásoknak – az EU-tervvizsgálati tanúsítvány szerint tervezett és gyártott felvonó követelményeinek.”
4.A VI. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3.2. pont első albekezdésének első mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A minőségügyi rendszer keretében minden felvonókhoz készült biztonsági berendezést meg kell vizsgálni, és el kell végezni a vonatkozó harmonizált szabványokban vagy egységes előírásokban meghatározott megfelelő vizsgálatokat vagy azokkal egyenértékű vizsgálatokat annak biztosítása érdekében, hogy a biztonsági berendezés eleget tegyen az 1. pontban említett feltételeknek.”;
c)a 3.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszerek azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy az egységes előírások vonatkozó előírásainak.”
5.A VII. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3.2. pont b) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) a tervezésre vonatkozó műszaki előírások, beleértve az alkalmazandó szabványokat, és – amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák vagy nem teljeskörűen alkalmazzák – azon eszközök – ideértve minden egyéb kapcsolódó műszaki leírást –, amelyeket az 1. pontban említett feltételek teljesítése érdekében alkalmaznak;”
c)a 3.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszerek azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy az egységes előírások vonatkozó előírásainak.”
6.A VIII. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2.2. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) az üzembe helyező neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3. pont e) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„e) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket az irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
c)a 4. pont első albekezdésének első mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Az üzembe helyező által választott bejelentett szervezet megvizsgálja a műszaki dokumentációt és a felvonót, és elvégzi a vonatkozó harmonizált szabvány(ok)ban vagy egységes előírás(ok)ban rögzített, vagy azokkal egyenértékű megfelelő vizsgálatokat, annak ellenőrzése érdekében, hogy a felvonó megfeleljen az I. mellékletben megállapított, alkalmazandó alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.”
7.A IX. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 4 pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet az általa a végleges, felvonókhoz készült biztonsági berendezésekből a helyszínen vett megfelelő mintát megvizsgálja, és a vonatkozó harmonizált szabványokban és/vagy egységes előírásokban rögzített és/vagy azokkal egyenértékű – egyéb vonatkozó műszaki előírásokban meghatározott –, megfelelő vizsgálatokat végez annak ellenőrzése érdekében, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelel-e az 1. pontban említett feltételeknek.”
8.A X. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) az üzembe helyező neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3.2. pontban az első albekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„A minőségügyi rendszer keretében minden felvonót meg kell vizsgálni, és el kell végezni a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások szerinti, illetve az azokkal egyenértékű megfelelő ellenőrzéseket annak biztosítása érdekében, hogy a felvonó megfelel-e az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.”;
c)a 3.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszerek azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy az egységes előírások vonatkozó előírásainak.”
9.A XI. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) az üzembe helyező neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3.2. pont b) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) a tervezésre vonatkozó műszaki előírások, beleértve az alkalmazandó szabványokat, és – amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák teljeskörűen – azon eszközök – ideértve az egyéb vonatkozó műszaki leírásokat –, amelyeket az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények teljesítésére alkalmaznak;”
c)a 3.3. pont 3.3.1. alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„3.3.1. Amennyiben a terv nem áll teljes összhangban a harmonizált szabványokkal vagy az egységes előírásokkal, a bejelentett szervezetnek meg kell győződnie arról, hogy a terv megfelel-e az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, és ha igen, ki kell adnia az EU-tervvizsgálati tanúsítványt az üzembe helyező részére, megállapítva a tanúsítvány érvényességi korlátait, és megadva a jóváhagyott terv azonosításához szükséges adatokat.”;
d)a 3.4. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszerek azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy az egységes előírások vonatkozó előírásainak.”
10.A XII. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) az üzembe helyező neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy az egységes előírás vonatkozó előírásainak.”
IX. MELLÉKLET
A 2014/34/EU irányelv II–V. és VII–X. melléklete a következőképpen módosul:
1.A II. melléklet 1.0.5. pontja első franciabekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, bejegyzett kereskedelmi neve vagy bejegyzett védjegye, valamint postai címe és digitális elérhetősége,”.
2.A III. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3. pont c) pontjának iv. alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„iv) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
c)a 4. pont 4.1., 4.2. és 4.3. alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„4.1. megvizsgálja a műszaki dokumentációt, ellenőrzi, hogy a minta/minták gyártása a műszaki dokumentációban leírtak szerint történt-e, továbbá megállapítja, melyek azok az összetevők, amelyeket a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően terveztek meg, és melyek azok az összetevők, amelyeket egyéb vonatkozó műszaki előírásokkal összhangban terveztek meg;
4.2. elvégzi vagy elvégezteti azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrizheti, hogy a gyártó, ahol úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások szerinti megoldásokat, azokat megfelelően alkalmazta-e;
4.3. elvégzi vagy elvégezteti a megfelelő ellenőrzéseket és vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványokban vagy egységes előírásokban szereplő megoldásokat alkalmazták, az egyéb vonatkozó műszaki leírásokat alkalmazó gyártó által elfogadott megoldások teljesítik-e ezen irányelv megfelelő alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeit;”
d)a 6. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ez a tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőségét, a vizsgálat eredményeit, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.”
3.A IV. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”
4.Az V. melléklet 4. pontjának 4.1. alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„4.1. Minden terméket külön megvizsgálnak, és elvégzik rajtuk a vonatkozó harmonizált szabvány(ok)ban és/vagy egységes előírásokban és/vagy az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban meghatározott vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy megfelelnek-e az EU-típusvizsgálati tanúsítványban ismertetett jóváhagyott típusnak és ezen irányelv megfelelő követelményeinek.
Ilyen harmonizált szabvány vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezet dönt azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”
5.A VII. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”
6.A VIII. mellékletben a 2. pont d) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”.
7.A IX. melléklet a következőképpen módosul:
a)A 2.1. pont d) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”
b)a 4. pontban az első albekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártó által választott bejelentett szervezet elvégzi vagy elvégezteti a vonatkozó harmonizált szabványokban és/vagy egységes előírásokban meghatározott vizsgálatokat, és/vagy az ezekkel egyenértékű, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokban előírt vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy a termék megfelel-e ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek. Ilyen harmonizált szabvány vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”
8.A X. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„2. A gyártónak és adott esetben a meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége:”;
b)a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:
„6. Az alkalmazott releváns harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra, illetve azon egyéb műszaki előírásokra való hivatkozások, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tettek:”.
X. MELLÉKLET
A 2014/35/EU irányelv III. és IV. melléklete a következőképpen módosul:
1.A III. mellékletben a 2. pont d) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke vagy a 13. és 14. cikkben említett nemzetközi vagy nemzeti szabványok jegyzéke vagy a 12a. cikkben említett egységes előírások, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy nemzetközi vagy nemzeti szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket ezen irányelv biztonsági követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy a 13. és 14. cikkben említett nemzetközi vagy nemzeti szabványok vagy az egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”.
2.A IV. melléklet a következőképpen módosul:
a) a 2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„2. A gyártónak vagy a meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége:”;
b)a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:
6. Az alkalmazott releváns harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra, illetve azon egyéb műszaki előírásokra való hivatkozások, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tettek:”.
XI. MELLÉKLET
A 2014/53/EU irányelv Ia. és III–VII. melléklete a következőképpen módosul:
1.Az Ia. melléklet II. részének bevezető mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A 3. cikk (4) bekezdése első albekezdésének hatálya alá tartozó rádióberendezések esetében a 10. cikk (8) bekezdésében meghatározott követelményekkel összhangban fel kell tüntetni a következő információkat:”.
2.A III. melléklet, B modul: EU-típusvizsgálat a következőképpen módosul:
a)a 3. pont a következőképpen módosul:
I.az a) és d) pont helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
II.a d) pont második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ebben az alátámasztó bizonyítékban minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolni, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazták vagy nem teljes egészükben alkalmazták.”;
b)a 6. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ez a tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőségét, a vizsgálat eredményeit, az alapvető követelmények vizsgálatnak alávetett szempontjait, érvényességének (esetleges) feltételeit és az értékelt típus azonosításához szükséges adatokat.”;
c)a 8. pont harmadik albekezdésének első mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Minden bejelentett szervezet tájékoztatja a tagállamokat az általa kiadott EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és/vagy kiegészítésekről, ha az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások nem kerültek alkalmazásra, vagy azokat nem teljes mértékben alkalmazták.”
3.A IV. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3.1. pont a) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„a) a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 3.2. pont b) alpontja helyébe a következő szöveg lép:
„b) a tervezésre vonatkozó műszaki előírások, ideértve az alkalmazandó szabványokat, és amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat és/vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazzák, azokat az eszközöket, amelyeket ezen irányelv rádióberendezésekre vonatkozó alapvető követelményeinek teljesítésére használnak;”
c)a 3.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”
4.Az V. melléklet d) pontja helyébe a következő szöveg lép:
„d) a részben vagy egészben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket a 3. cikkben meghatározott alapvető követelmények teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák;”.
5.A VI. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 2. pont helyébe a következő szöveg lép:
„2. A gyártónak vagy a meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége:”;
b)a 6. pontban az első mondat helyébe a következő szöveg lép:
„Az alkalmazott releváns harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra, illetve azon egyéb műszaki előírásokra való hivatkozások, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tettek.”
6.A VII. mellékletet el kell hagyni.
XII. MELLÉKLET
A 2014/68/EU irányelv I., III. és IV. melléklete a következőképpen módosul:
1.Az I. melléklet a következőképpen módosul:
a)a 3.1.2. pont ötödik albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„E jóváhagyások végrehajtásához a független szervezet elvégzi vagy elvégezteti a megfelelő harmonizált szabványokban vagy egységes előírásokban meghatározott vagy azokkal egyenértékű ellenőrzéseket és vizsgálatokat.”;
b)a 4.2. ponton belül a b) pont első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a harmonizált szabványoknak vagy egységes előírásoknak megfelelő anyagok használatával,”;
c)a 7. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ha azonban nem alkalmazzák ezeket, ideértve azt az esetet, amikor az anyagokra nem történik konkrét hivatkozás, és nem alkalmaznak harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, a gyártónak igazolnia kell, hogy az azonos biztonsági szint elérése érdekében megtette a szükséges intézkedéseket.”
2.A III. melléklet a következőképpen módosul:
a)az 1. rész: A. modul: (BELSŐ GYÁRTÁSELLENŐRZÉS) 2. pontja negyedik franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”;
b)a 2. rész: A2 modul: BELSŐ GYÁRTÁSELLENŐRZÉS ÉS A NYOMÁSTARTÓ BERENDEZÉSEK VÉLETLENSZERŰ IDŐKÖZÖNKÉNT VÉGZETT FELÜGYELT ELLENŐRZÉSE 2. pontjának negyedik franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”;
c)a 3. rész: B modul: EU-TÍPUSVIZSGÁLAT a következőképpen módosul:
I.a 3.1. EU-típusvizsgálat – gyártási típus ponton belül a 3. pont a következőképpen módosul:
–a második albekezdés első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is,”
–a második albekezdés harmadik franciabekezdésének negyedik francia albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”
–a negyedik albekezdés egyetlen franciabekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ebben az alátámasztó bizonyítékban minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolni, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazták.”;
II.a 4.1. pont második albekezdésének első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– értékeli az anyagokat, amikor azok nem felelnek meg a vonatkozó harmonizált szabványoknak vagy egységes előírásoknak vagy a nyomástartó berendezések anyagaira vonatkozó európai anyagjóváhagyásnak, és ellenőrzi az anyag gyártója által az I. melléklet 4.3. pontja szerint kibocsátott tanúsítványt,”;
III.a 4.2., a 4.3. és a 4.4. pont helyébe a következő szöveg lép:
„4.2. ellenőrzi, hogy a mintadarabo(ka)t a műszaki dokumentációnak megfelelően gyártották-e, és azonosítja a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően tervezett elemeket, továbbá azokat az elemeket is, amelyeket egyéb vonatkozó műszaki előírások szerint, de az említett szabványok vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazása nélkül terveztek;
4.3. elvégzi azokat a megfelelő vizsgálatokat és szükséges teszteket, amelyekkel ellenőrizheti, hogy a gyártó, ahol úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások szerinti megoldásokat, azokat megfelelően alkalmazta-e;
4.4. elvégzi a megfelelő ellenőrzéseket és a szükséges vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványokban vagy egységes előírásokban szereplő megoldásokat alkalmazták, az egyéb vonatkozó műszaki leírásokat alkalmazó gyártó által elfogadott megoldások teljesítik-e ezen irányelv megfelelő alapvető biztonsági követelményeit;”
IV.a 6. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A 7. pont sérelme nélkül a tanúsítvány tíz évig érvényes és megújítható, és tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőégét, a vizsgálat eredményeit, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.”;
V.a 3.2. EU-típusvizsgálat – tervezési típus ponton belül a 3. pont a következőképpen módosul:
–a második albekezdés első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is,”
–a második albekezdés harmadik franciabekezdésének negyedik francia albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”
–a második albekezdés negyedik franciabekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„Ebben az alátámasztó bizonyítékban minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolni, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazták.”;
VI.a 4.1. pont második albekezdésének első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– értékeli azokat az anyagokat, amelyek nem felelnek meg a vonatkozó harmonizált szabványoknak vagy egységes előírásoknak vagy a nyomástartó berendezések anyagaira vonatkozó európai anyagjóváhagyásoknak,”;
VII.a 4.2. és a 4.3. pont helyébe a következő szöveg lép:
„4.2. elvégzi azokat a megfelelő vizsgálatokat, amelyekkel ellenőrizheti, hogy a gyártó, ahol úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok vagy egységes előírások szerinti megoldásokat, azokat megfelelően alkalmazta-e;
4.3. elvégzi a megfelelő vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványokban vagy egységes előírásokban szereplő megoldásokat alkalmazták, a gyártó által elfogadott megoldások teljesítik-e ezen irányelv megfelelő alapvető biztonsági követelményeit.”;
VIII.a 6. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A 7. pont sérelme nélkül a tanúsítvány tíz évig érvényes és megújítható, és tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőégét, a vizsgálat eredményeit, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott terv azonosításához szükséges adatokat.”;
d)a 4. rész: C2 MODUL: BELSŐ GYÁRTÁSELLENŐRZÉSEN ÉS A NYOMÁSTARTÓ BERENDEZÉSEK VÉLETLENSZERŰ IDŐKÖZÖNKÉNT VÉGZETT FELÜGYELT VIZSGÁLATÁN ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG 3. pontjának harmadik albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet által a forgalomba hozatal előtt a helyszínen a nyomástartó berendezésekből vett megfelelő mintát meg kell vizsgálni, és el kell rajta végezni a harmonizált szabványok és/vagy egységes előírások vonatkozó részeiben meghatározott megfelelő vizsgálatokat, és/vagy az ezekkel egyenértékű, egyéb műszaki leírások szerinti vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy a nyomástartó berendezés megfelel-e ezen irányelv vonatkozó követelményeinek.”;
e)az 5. rész: D MODUL: A GYÁRTÁSI FOLYAMAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁN ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG a következőképpen módosul:
I.a 3.1. pont második albekezdésének első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is,”;
II.a 3.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
f)a 6. rész: D1 MODUL: A GYÁRTÁSI FOLYAMAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSA a következőképpen módosul:
I.a 2. pont első albekezdésének negyedik franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”;
II.az 5.1. pont második albekezdésének első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is,”;
III.az 5.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A minőségbiztosítási rendszer vonatkozó harmonizált szabványnak vagy egységes előírásnak megfelelő elemeiről vélelmezni kell, hogy megfelelnek az 5.2. pontban említett párhuzamos követelményeknek.”;
g)a 7. rész: E MODUL: TÍPUSMEGFELELŐSÉG A NYOMÁSTARTÓ BERENDEZÉSEK MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSA ALAPJÁN a következőképpen módosul:
I.a 3.1. pont második albekezdésének első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is,”;
II.a 3.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
h)a 8. rész: E1 MODUL: A NYOMÁSTARTÓ BERENDEZÉS MINT VÉGTERMÉK ELLENŐRZÉSÉN ÉS VIZSGÁLATÁN ALAPULÓ MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS a következőképpen módosul:
I.a 2. pont első albekezdésének negyedik franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”;
II.az 5.1. pont második albekezdésének első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is,”;
III.az 5.3. pont második albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
i)a 9. rész: F MODUL: TÍPUSMEGFELELŐSÉG A NYOMÁSTARTÓ BERENDEZÉS ELLENŐRZÉSE ALAPJÁN 4.1. pontjában az első albekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„Minden nyomástartó berendezést külön meg kell vizsgálni, és a vonatkozó harmonizált szabvány(ok)ban vagy egységes előírásokban meghatározott megfelelő vagy az ezekkel egyenértékű vizsgálatokat kell végezni rajtuk annak ellenőrzése érdekében, hogy megfelelnek-e az EU-típusvizsgálati tanúsítványban ismertetett jóváhagyott típusnak és ezen irányelv megfelelő követelményeinek. Ilyen harmonizált szabvány vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket el kell végezni.”;
j)a 10. rész: G MODUL: EGYEDI ELLENŐRZÉSEN ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG a következők szerint módosul:
I.a 2. pont harmadik albekezdésének negyedik franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”;
II.a 4. pontban az első albekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„A gyártó által választott bejelentett szervezet elvégzi vagy elvégezteti a vonatkozó harmonizált szabvány(ok)ban és/vagy egységes előírásokban meghatározott vizsgálatokat, és/vagy az ezekkel egyenértékű vizsgálatokat annak ellenőrzése érdekében, hogy a nyomástartó berendezés megfelel-e ezen irányelv alkalmazandó követelményeinek. Ilyen harmonizált szabvány vagy egységes előírás hiányában az érintett bejelentett szervezetnek kell döntenie azokról a megfelelő vizsgálatokról, amelyeket egyéb műszaki előírások alkalmazásával el kell végezni.”;
III.a 4. pont második albekezdésének második franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– értékeli a felhasznált anyagokat, amikor azok nem felelnek meg a vonatkozó harmonizált szabványoknak vagy egységes előírásoknak vagy a nyomástartó berendezések anyagaira vonatkozó európai anyagjóváhagyásnak, és ellenőrzi az anyag gyártója által az I. melléklet 4.3. pontja szerint kibocsátott tanúsítványt,”;
k)a 11. rész: H MODUL: A TELJES MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSON ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG a következőképpen módosul:
I.a 3.1. pont második albekezdésének első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is,”;
II.a 3.1. pont második albekezdésében a második franciabekezdés negyedik francia albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”;
III.a 3.2. pont harmadik albekezdésének második franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az alkalmazandó műszaki tervezési előírások, ideértve a szabványokat is, és amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazzák, azok az eszközök, amelyeket ezen irányelv nyomástartó berendezésekre vonatkozó alapvető követelményeinek teljesítésére használnak,”;
IV.a 3.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
l)a 12. rész: H1 MODUL: TELJES MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSON ÉS TERVVIZSGÁLATON ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG a következőképpen módosul:
I.a 3.1. pont második albekezdésének első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is,”;
II.a 3.1. pont második albekezdésében a második franciabekezdés negyedik francia albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”;
III.a 3.2. pont harmadik albekezdésének második franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az alkalmazandó műszaki tervezési előírások, ideértve a szabványokat is, és amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem teljes egészükben alkalmazzák, azok az eszközök, amelyeket az irányelv nyomástartó berendezésekre vonatkozó alapvető biztonsági követelményeinek teljesítésére használnak,”;
IV.a 3.3. pont második albekezdésének első mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A bejelentett szervezet vélelmezi az említett követelményeknek való megfelelést a minőségbiztosítási rendszer azon elemei tekintetében, amelyek megfelelnek a releváns harmonizált szabvány vagy egységes előírás vonatkozó előírásainak.”;
V.a 4.2. pont első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe és digitális elérhetősége,”;
VI.a 4.2. pont harmadik franciabekezdésének negyedik francia albekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– az egészben vagy részben alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában hivatkozással közzétett harmonizált szabványok jegyzéke vagy az egységes előírások jegyzéke, illetve amennyiben nem alkalmazzák ezeket a harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat, akkor azoknak a megoldásoknak az ismertetése, amelyeket ezen irányelv alapvető biztonsági követelményeinek teljesítéséhez alkalmaztak. Részben alkalmazott harmonizált szabványok vagy egységes előírások esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazzák,”;
VII.A 4.2. pontban a negyedik franciabekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„– a műszaki tervezés megfelelőségét alátámasztó bizonyíték. Ez az alátámasztó bizonyíték felsorol minden felhasznált dokumentumot, különösen, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat vagy egységes előírásokat nem teljeskörűen alkalmazták, és tartalmaznia kell – amennyiben az szükséges – a gyártó megfelelő laboratóriumában vagy más vizsgáló laboratóriumban a gyártó nevében és felelősségi körében elvégzett vizsgálatok eredményeit.”;
VIII.a 4.3. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőségét, a vizsgálat eredményeit, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott terv azonosításához szükséges adatokat.”
3.A IV. melléklet a következőképpen módosul:
a)az 1. pont helyébe a következő szöveg lép:
„1. A gyártónak és adott esetben a meghatalmazott képviselőjének a neve, postai címe és digitális elérhetősége:”;
b)a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:
„6. Az alkalmazott releváns harmonizált szabványokra vagy egységes előírásokra, illetve azon egyéb műszaki előírásokra való hivatkozások, amelyekkel kapcsolatban megfelelőségi nyilatkozatot tettek:”;
c)a 7. pont helyébe a következő szöveg lép:
„7. Adott esetben a megfelelőségértékelést végző bejelentett szervezet neve, postai címe, digitális elérhetősége és száma, valamint a kibocsátott tanúsítvány száma, és hivatkozás a gyártási típusra vonatkozó EU-típusvizsgálati tanúsítványra, a tervezési típusra vonatkozó EU-típusvizsgálati tanúsítványra, az EU-tervvizsgálati tanúsítványra vagy a megfelelőségi tanúsítványra.”
XIII. MELLÉKLET
A 2014/90/EU irányelv II. melléklete a következőképpen módosul:
1.Az I. rész: B. modul: EK-TÍPUSVIZSGÁLAT a következőképpen módosul:
a)a 3. pont második albekezdésének első franciabekezdése helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”
b)a 6. pont első albekezdésének második mondata helyébe a következő szöveg lép:
„A tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét, postai címét, digitális elérhetőségét, a vizsgálat eredményeit, érvényességének (esetleges) feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.”
2.A II. rész: D. modul: A GYÁRTÁSI FOLYAMAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁN ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG 3.1. pontja második albekezdésében az első franciabekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”.
3.A III. rész: E. modul: A TERMÉK MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁN ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG 3.1. pontjának második albekezdésében az első franciabekezdés helyébe a következő szöveg lép:
„– a gyártó neve, postai címe, digitális elérhetősége, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, annak neve, postai címe és digitális elérhetősége is;”.