Brüsszel, 2024.10.16.

COM(2024) 457 final

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap által 2022-ben társfinanszírozott operatív programokra vonatkozó éves végrehajtási jelentések összefoglalója










1.BEVEZETÉS

1.1.A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap

A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) kiegészíti az anyagi nélkülözés kezelésére, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre irányuló nemzeti erőfeszítéseket a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervvel és annak 2030-ra vonatkozó célkitűzésével összhangban. Ennek részeként a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek számát legalább 15 millióval kell csökkenteni, beleértve legalább 5 millió gyermeket.

A 2014–2020-as időszakban a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) segített enyhíteni a szegénység legsúlyosabb formáit az EU-ban, úgy mint az élelmiszerhiányt, a gyermekszegénységet és a hajléktalanságot. A 2014–2020-as időszakra (folyó árakon, uniós összeg) összesen 4,5 milliárd EUR-t bocsátott rendelkezésre (beleértve a FEAD REACT-EU-allokációját), az alap összértéke (a nemzeti allokációval együtt) pedig 5,2 milliárd EUR-t tett ki. 2022-ben mintegy 15 millió ember részesült a FEAD-ból – több mint 390 000 tonna élelmiszer és 62 millió készétel szétosztására került sor. Több mint 800 000 ember részesült alapvető anyagi támogatásban, és közel 225 000 ember kapott utalványt.

2020-ban és 2021-ben a FEAD segített végrehajtani a Covid19-világjárvány által előidézett, EU-szerte tapasztalható fokozottabb bizonytalanság kezelése érdekében a REACT-EU által rendelkezésre bocsátott kiegészítő válságköltségvetést. 2022-ben az Európában lévő menekültekre irányuló kohéziós fellépés (CARE) rugalmasabbá tette a FEAD-ot, hogy így a FEAD-programokból származó finanszírozást az Ukrajnából menekülők számára biztosított élelmiszerek és alapvető anyagi támogatások céljára is fel lehessen használni.

A tagállamok az alapot élelmezési segély és/vagy alapvető anyagi támogatás finanszírozására (OP I [I. operatív program]), illetve a társadalmi befogadás támogatására (OP II) használhatják fel. Az élelmezési segélyt és/vagy az alapvető anyagi támogatást olyan kísérő intézkedésekkel kell kiegészíteni, mint az egészséges táplálkozást népszerűsítő tevékenységek, az élelmiszerek elkészítésével és tárolásával kapcsolatos tanácsadás, az emberek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének elősegítése, pszichológiai és terápiás támogatás, készségfejlesztő programok, valamint a háztartási költségvetés kezelésére vonatkozó tanácsadás.

1.2.Társadalmi-gazdasági háttér

2022-ben az EU-ban több mint 95 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés veszélye. Bár ez a teljes népesség 21,6 %-át teszi ki, jelentős különbségek voltak megfigyelhetők a tagállamok között a szegénység, illetve a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya tekintetében, amelynek értéke 11,8 % (CZ), 13,3 % (SI) és 15,9 % (PL), valamint 34,4 % (RO), 32,2 % (BG) és 26,3 % (EL) között alakult. 2019-hez (a Covid19 előtti évhez) viszonyítva nőtt a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma, ezzel pedig megfordult a 2012-ben indult pozitív tendencia. Ez a növekedés közvetlen összefüggésben állhat a Covid19-világjárványra válaszul bevezetett egészségügyi és biztonsági intézkedésekhez és az ukrajnai háború hatásaihoz kapcsolódó társadalmi-gazdasági kihívásokkal.

2022-ben az EU-ban a 18 évnél fiatalabb gyermekek 24,7 %-a volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának, szemben a 2021. évi 24,4 %-kal. A szegénység kockázatának kitett gyermekek aránya magasabb, mint a felnőttek esetében (2022-ben 20,9 %).

1.3.A FEAD koordinálása uniós szinten és a jövőbeni fejlesztések

A 2021–2027-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretben a FEAD-ot összevonták az Európai Szociális Alap Plusszal (ESZA+). Az anyagi nélkülözés kezelése érdekében, amely jelenleg a FEAD legfontosabb célkitűzése, a tagállamoknak az ESZA+ megosztott irányítású ágának legalább 25 %-át kell a társadalmi befogadáshoz kapcsolódó célokra fordítaniuk, valamint tagállamonként további legalább 3 %-ot kell ugyanerre felhasználni. Az ESZA+ forrásaiból a tagállamok 4,7 milliárd EUR-t különítettek el (5,2 milliárd EUR-t a nemzeti allokációval együtt) az m) „anyagi nélkülözés kezelése” elnevezésű egyedi célkitűzésre.

A FEAD-közösség folyományaként 2023-ban az ESZA Szociális Innováció+ kezdeményezés keretében egy új, anyagi támogatást célzó, gyakorlati közösség jött létre. Célja a kölcsönös tanulási tevékenységek, az információcsere, valamint a FEAD- és ESZA+-tevékenységekhez kapcsolódó bevált gyakorlatok terjesztésének folytatása anyagi támogatás céljából.

2.A FEAD-PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSA TERÉN ELÉRT EREDMÉNYEK 1

A FEAD jogalapjával összhangban 2 ez a jelentés az alapot végrehajtó 27 tagállam 2022-es éves végrehajtási jelentéseinek tartalmát használja fel a FEAD végrehajtásának felülvizsgálatára.

2.1.Pénzügyi végrehajtás

A FEAD 2014 és 2020 közötti időszakra szóló teljes költségvetése (beleértve a tagállamok nemzeti társfinanszírozását is) 2022 végén 5,2 milliárd EUR-t tett ki. Ez magában foglalta a Covid19-világjárványra válaszul 2020 májusában elfogadott REACT-EU csomag keretében rendelkezésre bocsátott, 2021-re és 2022-re elkülönített további 0,7 milliárd EUR-t.

A jóváhagyott kiadások teljes összege 2022 végére 5,6 milliárd EUR-t tett ki, ami az 5,2 milliárd EUR összegű teljes allokáció 109 %-ának felel meg. Ennek oka, hogy az éves jóváhagyott kiadások 2022-ben jelentősen, 924,9 millió EUR-ra nőttek. Az előirányzott költségvetést meghaladó, jóváhagyott kiadások bejelentése a teljes pénzügyi végrehajtás biztosítása érdekében viszonylag bevett gyakorlat a programozási időszak vége felé haladva. 2022 végéig a kedvezményezetteknél felmerült és részükre kifizetett éves kiadások összesen 4,2 milliárd EUR-t tettek ki (azaz a teljes költségvetés 82 %-át).

Az alábbi ábra a pénzügyi beszámolás időbeli alakulását követi nyomon, és a bejelentett kiadások 2015 óta bekövetkezett lineáris növekedését mutatja.

Bejelentett éves kiadások

Forrás: 2022-es éves végrehajtási jelentések (SFC2014), frissítve: 2023. november 8-án.

A FEAD-programok átlagos végrehajtási aránya uniós szinten jelenleg 73 %. Ezek az arányok a teljes elkülönített költségvetés a Bizottsághoz bejelentett százalékos arányán alapulnak. 2022 végére Ausztria (95 %), Bulgária (96 %), Ciprus (93 %), Finnország (98 %), Hollandia (95 %), Írország (94 %) és Lettország (91 %) majdnem elérte a teljes megvalósítást. A végrehajtási arány alacsonyabb volt Dániában (69 %), Olaszországban (50 %), Romániában (59 %) és Szlovákiában (63 %).

A záró végrehajtási jelentés benyújtásának esedékességét megelőző utolsó évben a FEAD-ot sokkal gyorsabban kell végrehajtani annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi költségvetés felhasználásra kerüljön. Ausztria, Hollandia, Írország és Svédország arról számolt be, hogy 2022 vége előtt a FEAD-hoz kapcsolódó valamennyi operatív tevékenységet lezárták. A legtöbb egyéb tagállamban azonban a FEAD-programok végrehajtása még folyamatban van. Az éves bejelentett kiadások 2022-ben tovább nőttek, de nem elegendőek annak biztosításához, hogy a célkitűzések 2023 végéig megvalósulhassanak. 2022-ben a 2022-es éves végrehajtási jelentésekben összesen 669 millió EUR értékű kiadás került bejelentésre. Ez valamivel alacsonyabb volt a 2021-ben bejelentett 704 millió EUR értékű összegnél, és 2022 végére 73 %-os összevont végrehajtási arányt eredményezett. Eddig összesen 5,6 milliárd EUR (az elkülönített költségvetés 109 %-a) került jóváhagyott költségvetésként bejelentésre, és 2022 végéig a kedvezményezettek összesen 4,2 milliárd EUR-t (ami az elkülönített költségvetés 82 %-a) költöttek el vagy fizettek ki.

Átfogó pénzügyi végrehajtás

Tagállam

Teljes allokáció

Jóváhagyott

Felmerült

kifizetett

Bejelentett

Végrehajtási arány

Növekedés 2022-ben

Összeg (millió EUR)

Százalék 3 (%)

Százalékpont 4  

AT

27,21

27,21

25,88

25,85

95 %

17

BE

134,30

137,32

110,44

88,59

66 %

9

BG

161,88

161,88

159,62

154,70

96 %

15

CY

4,64

4,64

4,64

4,29

93 %

20

CZ

31,34

42,63

21,96

21,57

69 %

8

DE

92,82

107,77

94,12

81,58

88 %

22

DK*

4,64

3,76

3,57

3,20

69 %

0

EE

13,91

10,57

10,56

8,99

65 %

4

EL

323,04

309,44

253,20

252,49

78 %

16

ES

839,84

801,70

739,92

657,38

78 %

7

FI

26,52

26,52

26,18

26,10

98 %

15

FR

691,42

1 031,80

712,95

601,42

87 %

32

HR

53,09

63,43

37,19

35,18

66 %

20

HU

110,45

130,60

109,69

95,88

87 %

15

IE

26,78

26,78

26,64

25,07

94 %

14

IT

988,31

930,58

588,55

496,30

50 %

10

LT

90,83

90,86

72,45

68,31

75 %

12

LU

5,49

5,46

4,70

3,88

71 %

15

LV

57,60

57,60

57,21

52,52

91 %

17

MT

4,64

4,64

4,43

3,69

80 %

1

NL

4,64

4,41

4,40

4,40

95 %

13

PL

556,89

591,85

535,81

496,30

89 %

7

PT

208,17

243,79

157,07

154,79

74 %

14

RO

574,84

686,66

365,46

338,44

59 %

8

SE

9,28

8,05

7,72

7,40

80 %

11

SI

33,03

34,72

27,70

18,50

56 %

0

SK

87,77

84,90

56,43

54,98

63 %

3

EU

5 163,38

5 629,59

4 218,50

3 781,82

73 %

13

*A Dániára vonatkozó adatok a 2021 végi állapotot tükrözik. Dánia 2021. november 8-ig nem nyújtott be éves végrehajtási jelentést.

2.2.Végrehajtás a gyakorlatban

2022-ben a FEAD-on keresztül 14,2 millióan részesültek élelmezési segélyben, 0,8 millióan alapvető anyagi támogatásban, 9 127-en pedig a társadalmi befogadást célzó támogatásban. Ezek a számok alacsonyabbak, mint a 2020-as és 2021-es Covid19-években, de meghaladják a 2017–2019-re vonatkozó átlagos becsléseket. Ebből az összesen 15 millió emberből: 49 % volt nő; 30 % volt gyermek; 10 %-uk volt 65 évesnél idősebb; 12 %-uk volt migráns, külföldi hátterű vagy kisebbségekhez tartozó személy; 5 %-uk volt fogyatékossággal élő személy; és 6 %-uk volt hajléktalan.

2022 végéig a FEAD 27 tagállamban nyújtott sikeresen támogatást, és határozott lépéseket tett céljai elérése felé. A legtöbb tagállam (27-ből 23) élelmiszert osztott ki, és/vagy alapvető anyagi támogatást nyújtott, valamint kísérő intézkedéseket (I. operatív program) is végrehajtott, négy tagállam pedig folytatta a társadalmi befogadást célzó programok megvalósítását (OP II).

Table 1.A támogatás típusa – FEAD

OP

A támogatás típusa

Tagállam

OP I

Élelmiszer

10 tagállam: BE, BG, EE, ES, FI, FR, MT, PL, PT, SI

Alapvető anyagi támogatás

1 tagállam: AT

Mindkettő

11 tagállam: CY*, CZ, EL, HR, HU, IE, IT, LT, LU, LV, RO, SK

OP II

Társadalmi befogadás

4 tagállam: DE, DK, NL, SE

*Ciprus 2019-ben befejezte az élelmezési segély nyújtását, és azóta az alapvető anyagi támogatásra összpontosít.

^Szlovákia 2016 és 2019 között alapvető anyagi támogatást nyújtott, azóta viszont csak FEAD-támogatással megvalósuló élelmiszersegélyt biztosított.

Az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja elől menekülő ukrán menekültek 5 beáramlása 2022 februárjában jelentősen befolyásolta a FEAD 2022. évi végrehajtását. Az Európában lévő menekültekre irányuló kohéziós fellépés (CARE) nagyobb rugalmasságot biztosított a tagállamoknak, ami lehetővé tette számukra, hogy a FEAD felhasználásával támogassák az azonnali segítségnyújtást e konkrét csoport számára. Bár az éves jelentésben nem minden tagállam számolt be konkrét intézkedésekről, illetve említette kifejezett célcsoportként az ukrán menekülteket, valószínűsíthető, hogy a FEAD által finanszírozott, meglévő élelmiszersegélyre/anyagi támogatásra irányuló intézkedések a legtöbb tagállamban a menekültek javát is szolgálták. Az alábbiakban összefoglaljuk a tagállamok azon jelentéseit, amelyek kifejezett intézkedéseket említenek az ukrán menekültekkel kapcsolatban:

·Bulgária olyan konkrét intézkedéseket említ, amelyek kifejezetten az Ukrajnából érkező, lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekre – főként gyermekes anyákra és idősekre – összpontosítanak. A FEAD támogatást nyújtott a Szociális Segélyek Hivatalának abban, hogy élelmiszerre és alapvető termékekre váltható utalványokat biztosítson az „átmeneti védelmet élvező” jogállással rendelkező valamennyi személy (köztük a gyermekek) számára. Ezeknek az utalványoknak a kiosztásakor a gyermekek és szüleik/gondviselőik szükségleteit prioritásként kezelték. A kiosztott utalványok értéke személyenként 100 BGN (51 EUR), és azokat élelmiszerek, ruhák, cipők, bébiételek, gyermekruhák, iskolai felszerelések és higiéniai termékek vásárlására lehet felhasználni. Emellett az Ukrajnából érkező, lakóhelyüket ideiglenesen elhagyni kényszerült személyek számára megnyílt a „meleg ebéd” kezdeményezés is. A kísérő intézkedéseket kiterjesztették az ukrán menekültekre is, hogy kiegészítő jellegű szociális támogatásban, jogi segítségnyújtásban és társadalmi integrációban részesülhessenek, valamint munkahelyet találhassanak.

·Csehország beszámolója szerint 2022-ben az általa nyújtott élelmiszersegélyt kifejezetten érintette a migránsok megnövekedett száma, akiknek többsége az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja miatt érkező menekült volt.

·Észtország megemlíti, hogy 2022-ben nőtt az ukrán menekültek száma, ami az élelmiszersegély iránti igény növekedéséhez is vezetett. Ezeket a szükséges kiegészítő forrásokat a FEAD, a REACT-EU és a nemzeti alapok együttesen fedezték. E célcsoport számára olyan speciális élelmiszercsomagokat szereztek be, amelyeket könnyen, eszközök nélkül lehetett elkészíteni, mivel a menekültek többségét szállodákban, illetve hajókon szállásolták el.

·Olaszország beszámolója szerint megkezdte a FEAD-ból származó élelmiszersegély elosztását az ukrán menekültek számára. 2022 első felében az élelmiszersegélyben részesülők 10 %-a Ukrajnából származott.

·Litvánia úgy döntött, hogy jövedelemértékelés nélkül juttat élelmiszer- és higiéniai csomagokat a háborús menekülteknek. Az ukrán menekültek miatt jelentkező további kereslet kihívást jelentett a szállítmányok elosztása szempontjából és maguknak a beszállítóknak is. A háború előtt a beszállítók Ukrajnából, Belaruszból, illetve Oroszországból származó termékeket használtak, ezért ellátási láncaikat a szükséges mennyiségek biztosítása érdekében át kellett szervezniük.

·Lettország számos olyan különböző támogatási intézkedésről számolt be, amelyeket kifejezetten az ukrán menekültek számára nyitottak meg. Az ukrán menekülteknek nyújtott támogatás többek között a gyermekeknek összeállított élelmiszercsomagokat, csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt élelmiszereket, valamint higiéniai és háztartási cikkeket foglal magában.

·Lengyelország már az orosz katonai agresszió kezdetét követő első napon élelmiszersegélyt biztosított az ukrán menekülteknek. Az ország becslése szerint mintegy 142 000 ukrán menekült részesült támogatásban a nemzeti FEAD-program keretében.

·Románia kiterjesztette az újszülötteknek nyújtott anyagi támogatás szociális utalványrendszerét, amely a leghátrányosabb helyzetű csoportokra irányul, hogy így abban az ukrajnai fegyveres konfliktusövezetből érkező külföldiek és menekültek is részesülhessenek. Ez a csecsemőknek szánt speciális termékek vásárlásához biztosított, újszülöttenként 2 000 RON (400 EUR) értékű utalvány formájában nyújtott pénzügyi támogatást jelent.

·Szlovákia megemlíti, hogy a különböző partnerszervezetek a FEAD támogatásával naponta meleg ételt biztosítottak az ukrán menekültek számára.

2.2.1.Élelmiszersegély

A beszámolók szerint Franciaországban, Lengyelországban, Olaszországban, Romániában és Spanyolországban volt a legmagasabb az élelmiszersegélyben részesülők száma. Franciaországban és Olaszországban a REACT-EU jelentősen megnövelte a költségvetést, hogy az az élelmiszersegélyben részesülő további személyekre is kiterjedhessen. Olaszország a REACT-EU forrásain belül valamivel kevesebb mint 200 millió EUR összegű kiegészítő támogatást különített el a FEAD számára. Ily módon az élelmiszersegélyben részesülők száma a 2020. évi 2,7 millióról 2021-ben 3 millióra nőtt. Franciaországban további 104 millió EUR-t bocsátottak rendelkezésre, és az élelmiszersegélyben részesülők száma a 2021. évi 5,1 millióról 2022-ben a becslések szerint 5,6 millióra nőtt. A tagállamok azt is megemlítik, hogy az infláció és az ukrán menekültek beáramlása növelte az élelmiszersegély iránti igényt a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők körében.

2022-ben azonban összességében csökkent az élelmiszersegélyben részesülők teljes becsült száma, és több tagállamban is kevesebb kedvezményezettről számoltak be. Ennek magyarázata a következőkben kereshető: i. a pénzügyi erőforrások kimerülése Bulgáriában és Írországban 2022 januárjáig; és ii. a FEAD-allokáció kimerülése Spanyolországban, ami kevesebb kiosztási kampányhoz és ezáltal a kedvezményezettek alacsonyabb számához vezetett.

Az élelmiszersegélyben részesülők becsült száma – éves bontásban

Tagállam (x 1 000)

2018

2019

2020

2021

2022

BE

394

359

382

449

463

BG

540

466

494

553

15

CY

2

2

-

-

-

CZ

101

57

78

62

80

EE

23

21

26

24

19

EL

353

290

294

319

281

ES

1 288

1 229

1 496

1 468

1 321

FI

281

316

317

295

105

FR

4 340

4 790

5 504

5 120

5 615

HR

65

53

27

88

10

HU

184

141

182

177

176

IE

152

195

277

157

7

IT

2 678

2 079

2 657

2 984

2 907

LT

197

192

183

195

214

LU

13

13

13

13

13

LV

70

76

75

88

127

MT

13

11

12

10

9

PL

1 385

1 356

1 337

1 254

1 294

PT

79

93

149

170

154

RO

-

-

1 186

1 486

1 186

SI

158

153

157

151

161

SK

192

185

137

7

8

EU

12 508

12 074

14 984

15 070

14 165

Ami az élelmiszersegély végső kedvezményezettjeinek profilját illeti, Horvátország és Magyarország viszonylagosan nagy részt (előbbi 64 %-ot, utóbbi pedig 60 %-ot) biztosított a gyermekek számára, míg más tagállamok úgy döntöttek, hogy a FEAD-ot elsősorban a 65 év felettiek számára biztosított, közvetlen élelmiszersegélyre használják fel (Bulgária: 55 %-ot, Finnország: 39 %-ot, Lettország: 25 %-ot). Az élelmiszersegélyben részesülők körében a nők teljes aránya 49 %-ot tett ki, bár ez a szám tagállamonként jelentősen eltért. Észtországban például a végső kedvezményezettek 63 %-a volt nő, míg a nők aránya jelentősen elmaradt az átlagtól Magyarországon (22 %) és Írországban (29 %). Az élelmiszersegélyre vonatkozó intézkedésekben részesülő migránsok aránya, Csehországban, Észtországban, Luxemburgban és Magyarországon meghaladta az uniós átlagot. Az élelmiszersegélyben részesülő migránsok (főként ukrán állampolgárok) aránya Észtországban különösen magas, 70 %-os volt. Lengyelország arról számolt be, hogy az élelmiszersegély-programon belül támogatásban részesülő ukrán menekülteket a „migránsok” kategóriába sorolja.

Az élelmiszersegélyben részesülő fogyatékossággal élő személyek aránya viszonylag alacsony (átlagosan 5 %). Bulgária (19 %), Magyarország (32 %) és Románia (24 %) lényegesen több támogatást nyújtott a fogyatékossággal élőknek.

A legtöbb tagállamban a hajléktalanokat nem gyakran tartják nyilván élelmiszersegélyben részesülőként. Figyelemre méltó kivétel Csehország (16 %), Írország (20 %) és különösen Szlovákia (100 %), aki a teljes élelmiszersegélyezési programját arra használta fel, hogy fogyasztásra kész meleg ételt biztosítson a hajléktalanok számára öt városban.

2022-ben az élelmiszer tonnában kifejezett mennyisége közel 400 ezer tonna volt. A FEAD által nyújtott élelmiszersegély némileg alacsonyabb mennyisége a Covid19 utáni helyzettel és az árak emelkedésével, illetve egyes országokban a programból rendelkezésre álló költségvetés csökkenésével magyarázható, mivel a pénzügyi allokáció szinte teljesen kimerült.

Bár valamennyi tagállam arról számol be, hogy megfelelnek annak az általános elvnek, miszerint az élelmiszersegélyeknek hozzá kell járulniuk a leginkább rászorulók kiegyensúlyozott étrendjéhez, a termékek kiválasztása jelentős eltéréseket mutat. Bulgária, Írország, Luxemburg, Málta és Portugália az átlagosnál nagyobb arányban biztosít gyümölcs- és zöldségféléket. Finnországban, Lettországban, Máltán és Romániában a rendelkezésre bocsátott élelmiszerek több mint felét a keményítőtartalmú termékek teszik ki, többek között a liszt, a kenyér, a burgonya és a rizs. Belgiumban, Franciaországban, Portugáliában, Spanyolországban és Szlovéniában a tejtermékek teljes élelmiszersegélyen belüli aránya meghaladja az uniós átlagot. A készételek (előre elkészített ételek, fogyasztásra kész élelmiszerek), illetve az egyéb kategóriába nem sorolható élelmiszerek átlagosan a teljes élelmiszersegély 12 %-át teszik ki az EU-ban. Ugyanakkor a Szlovákiában rendelkezésre bocsátott összes élelmiszer és a Magyarországon rendelkezésre bocsátott élelmiszerek 40 %-a ebbe a kategóriába tartozik. Szlovákia meleg levest, cukrászsüteményeket, valamint meleg és üdítőitalokat biztosított, amelyeket a „Készételek/egyéb” kategóriába sorol.

Az élelmiszersegélyek összetétele 2022-ben tagállamonként

Az élelmiszersegélyek konkrét összetételének időbeli összehasonlítása nem mutat jelentős változásokat.

Az élelmiszereket élelmiszercsomagok, illetve készételek formájában biztosítják. Észtország, Franciaország, Litvánia, Luxemburg, Portugália, Románia és Szlovénia 2022-ben kizárólag élelmiszercsomagokat, Bulgária és Szlovákia pedig csak készételeket osztott ki, míg más tagállamok mindkét módszert alkalmazták.

A kiosztott élelmiszercsomagok és készételek számának időbeli alakulása

Az egy főre jutó csomagok teljes száma 2022-ben kismértékben, mindössze körülbelül hét csomagra emelkedett. A kiosztott élelmiszerek mennyisége a tömeget tekintve jelentősen, a 2014. évi 18,9 kg/főről 2022-ben 28,1 kg/főre nőtt.

2.2.2.Anyagi támogatás

Az alapvető anyagi támogatásban részesülők teljes száma a jelentések szerint alacsonyabb, mint az előző években. Ez főként az adatszolgáltatási hiányosságokkal magyarázható (Romániában), és nem feltétlenül áll összefüggésben a társadalmi-gazdasági környezettel. Pontosabb adatok állnak majd rendelkezésre, amint valamennyi tagállam befejezte a FEAD záró végrehajtási jelentéséhez szükséges jelentéstételt.

Romániában a FEAD iskolai felszerelések beszerzését is támogatta. A támogatásra jogosult hátrányos helyzetű gyermekek szülei olyan elektronikus utalványokat kaptak, amelyekkel megvásárolhatták a gyermekeik iskolába járásához szükséges iskolai felszereléseket és ruházati cikkeket. A program támogatja a higiéniai csomagok beszerzését és az újszülötteknek nyújtott alapvető anyagi támogatást is.

Az alapvető anyagi támogatásban részesülő személyek száma

Tagállam

2018

2019

2020

2021

2022

AT

44 555

44 245

44 389

41 636

-

CY

413

614

630

840

699

CZ

71 810

34 298

57 624

50 951

49 864

EL

238 971

188 938

265 560

274 620

236 491

HR

7 805

48 197

242

33 929

10 562

HU

25 964

56 868

128 289

149 666

137 832

IE

40 743

40 250

51 201

45 252

-

IT

-

4 758

24 833

29 225

4 054

LT

197 196

191 783

183 411

195 220

213 636

LU

13 016

12 621

12 579

12 706

13 471

LV

17 439

70 341

69 241

81 171

122 245

RO

SI

-

-

1 121

 954

1188

 269

-

SK

110 223

96 782

-

-

55 795

EU

768 135

789 695

1 959 953

2 103 485

844 649

2022-ben Ciprus és Magyarország kizárólag gyermekek részére nyújtott alapvető anyagi támogatást. Bár a 65 év felettiek általában nem részesülnek ilyen támogatásban, ez a célcsoport Lettországban (24 %) és Horvátországban (25 %) átlag feletti támogatást kapott (uniós szinten 11 %-ot). Az anyagi támogatásban részesülők között átlag feletti a nők aránya Litvániában (54 %) és Horvátországban (54 %), valamint Cipruson (100 %), ahol az alapvető anyagi támogatásban kizárólag 15 évesnél fiatalabb lányok részesültek. Cipruson, Csehországban, Lettországban, Luxemburgban és Olaszországban a migráns háttérrel rendelkezők az átlagosnál nagyobb arányban részesültek alapvető anyagi támogatásban, míg Horvátország és Litvánia inkább a fogyatékossággal élő személyekre összpontosított. Olaszország kifejezetten a hajléktalanokat részesítette alapvető anyagi támogatásban (100 %). Az olasz kampány a súlyos anyagi nélkülözésben élő személyekre összpontosított, akik többnyire külföldi származású, hajléktalan férfiak voltak. Az alapvető anyagi támogatásban részesülők többsége élelmiszersegélyben is részesült. A cél nemcsak a mélyszegénységben élők elsődleges szükségleteinek azonnali kielégítése volt, hanem az is, hogy olyan kísérő intézkedéseket foganatosítsanak, amelyek segítenek a kedvezményezetteknek a súlyos nélkülözés leküzdésében.

A tagállamok éves jelentései alapján a FEAD keretében nyújtott alapvető anyagi támogatások pénzben kifejezett értéke folyamatosan növekvő tendenciát mutat, különösen, ha a 2020-as évtől eltekintünk. 2022-ben a legnagyobb értékű anyagi támogatást Románia (21,2 millió EUR), Görögország (5,97 millió EUR) és Magyarország (4,4 millió EUR) nyújtotta.

Az alapvető anyagi támogatások pénzben kifejezett összértéke (millió EUR-ban)

A 2014–2020-as programozási időszak kezdete óta az alapvető anyagi támogatások értéke változó volt az egyes célcsoportok között. Ha a 2015-ös évet figyelmen kívül hagyjuk, a gyermekek az alapvető anyagi támogatás értékéből egyharmad és kétharmad közötti arányban részesültek, ami mostanra a teljes érték 73 %-ára emelkedett. Ezek a nagy eltérések főként Romániának köszönhetők, amely az alapvető anyagi támogatási programhoz nyújtott jelentős hozzájárulásának meghatározó részét szinte kizárólag a gyermekekre összpontosította. Bár a hajléktalanok konkrét célcsoportot alkottak, különösen a Covid19-világjárvány alatt bevezetett kijárási korlátozások éveiben, 2022-ben a részükre juttatott áruk összértéke a Covid19 előtti szintre esett vissza.

Kísérő intézkedések

A FEAD-rendelettel összhangban azok a tagállamok, amelyek 2022-ben OP I programokat hajtottak végre, kísérő intézkedéseket is alkalmaztak.

A tagállamok többsége továbbra is különféle kísérő intézkedések kombinációját alkalmazta, és csak néhány tagállam döntött úgy, hogy csupán egy vagy két tevékenységre összpontosít.

A 2022-ben végrehajtott kísérő intézkedések az alábbiakat foglalták magukban:

·az élelmiszerek elkészítésével és tárolásával kapcsolatos tanácsadás, receptkönyvek, az egészségtudatos döntések és a kiosztott termékek felhasználásával történő ételkészítés elősegítése (BE, BG, CZ, EE, FI, FR, HR, LT, LV, MT, PL, PT és SK),

·az egészséges táplálkozást és életmódot népszerűsítő oktatási tevékenységek, illetve tájékoztatás, például főzőtanfolyamok (BE, BG, CZ, EL, FI, FR, HR, IT, LT, LU, LV, PT, PL, RO, SI és SK),

·az élelmiszer-pazarlás csökkentésére vonatkozó tanácsadás (BG, CZ, FI, LU, LV, PL és PT),

·a személyes higiéniával kapcsolatos tanácsadás (BE, BG, EL, HR, HU, LV, RO és SK),

·a megfelelő (például szociális/közigazgatási) szolgálatokhoz való továbbutalás (BE, BG, CZ, EE, FI, FR, IE, IT, LU, LV, PT és SK),

·tanácsadás és műhelymunka, különösen annak elősegítése céljából, hogy több ember részesüljön oktatásban, illetve találjon állást (BG, CY, CZ, EL, FI, FR, IE, IT, LT, LV, RO és SI),

·oktatási tevékenységek és készségfejlesztő képzések/programok (EL, FR, LV, MT, PL, RO és SI),

·az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megkönnyítésére irányuló intézkedések (BG, FI, FR, HU, IE, IT, LV és RO),

·pszichológiai és terápiás támogatás (CZ, EL, FI, FR, HU, IT, LT, LV, PL és SI),

·a háztartási költségvetés kezelésére vonatkozó tanácsadás (BG, CZ, EL, FR, HR, IE, IT, LT, LV, MT, PL, PT és SK),

·a családi/közösségi kapcsolatok megőrzésére vagy helyreállítására vonatkozó külön tanácsadás, ideértve a konfliktuskezelést, a szülőknek nyújtott támogatásokat és az otthoni gondozáshoz nyújtott segítséget is (BG, CY, FR, IE, LT, LV, MT és PL),

·alapvető elsősegély-nyújtással foglalkozó műhelymunka (SI),

·közösségi és szabadidős tevékenységek (CZ, FI, FR, LV, LU, MT, PL és SI),

·jogi szolgáltatások nyújtása (CZ, FR, IT, LT, PL és RO), valamint

egyéb kísérő tevékenységek (AT, BE, BG, CY, CZ, EE, ES, FI, FR, IE, EL, IT, LU, MT, PL, PT, RO és SI), amelyek elsősorban személyes támogatási szolgáltatásokat, felnőttgondozást, közösségi közlekedést, a lakhatáshoz vagy szálláshelyhez való hozzáférés megkönnyítését, a jogérvényesítéshez nyújtott támogatást, illetve iskolai támogatást foglalnak magukban.

2.2.3.Társadalmi befogadás

A 2014–2020-as időszakban négy tagállam (DE, DK, NL, SE) hajtotta végre a FEAD-programok második típusát a társadalmi befogadással kapcsolatos célkitűzések elérése érdekében. Az alábbi táblázat összefoglalja az e programban részesült személyek számát, és rámutat, hogy 2022-re vonatkozóan csak Németország számolt be résztvevőkről. Dánia éves végrehajtási jelentését e jelentés megírásának időpontjában még nem véglegesítették, Svédországban és Hollandiában 2022-ben pedig nem került sor operatív tevékenységre.

A társadalmi befogadást célzó támogatásban részesülő személyek száma

Tagállam

2018

2019

2020

2021

2022

DE

37 062

27 742

28 168

16 787

9 127

DK

454

757

277

570

- 6  

NL

769

579

366

93

-

SE

414

658

1 175

441

-

EU

38 699

29 736

29 986

17 891

9 127

Az élelmiszersegélytől és az alapvető anyagi támogatástól eltérően a FEAD társadalmi befogadást célzó programjaiban nem használnak közös mutatókat a végrehajtás nyomon követésére. Ehelyett az operatív programok maguk határozhatják meg saját mutatóikat, így azokat kifejezetten a tervezett programok konkrét típusaihoz lehet igazítani. Az egyes országok célcsoportjainak meghatározása a következő:

ŸNémetország programja az újonnan érkező uniós polgároknak és azok gyermekeinek megszólítására összpontosít, akiknek segítséget nyújt a kisgyermekkori nevelési szolgáltatásokhoz való hozzáférésben. Emellett segít a hajléktalanoknak a tanácsadási és támogatási intézkedésekhez való nagyobb mértékű hozzáférésben. Már a program első évében teljesült az a cél, hogy 18 044 bevándorló részesüljön tanácsadásban. Ez a szám a következő években tovább nőtt, összesen több mint 112 000 bevándorlóra,

ŸDániában a FEAD által támogatott program a hajléktalanok segítésére összpontosít, akiket olyan támogatásokkal szólítanak meg, amelyek átmeneti szállást, tárolólétesítményeket, közösségi tevékenységeket és a foglalkoztathatóságot elősegítő programokat biztosítanak számukra. 2018-ban elérték az 1 400 fős célt, 2021-re pedig a programokban résztvevő személyek száma összesen 3 016 volt (2022-re vonatkozóan nem állt rendelkezésre információ),

ŸHollandia a társadalmi befogadást célzó FEAD-támogatást az alacsony nettó jövedelemmel rendelkező idősek társadalmi kirekesztődése megelőzésének támogatására használja fel. Ez főként a négy legnagyobb város helyi könyvtáraiban zajló bevonási programok formájában valósult meg, amelyeknek keretében közösségi tevékenységeket és programokat szerveztek. A program nem érte el a kitűzött 5 000 fős célt, mivel a tevékenységek 2021-es befejezésükig összesen 3 299 főt értek el,

ŸSvédországban a FEAD olyan szociálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket támogat (hajléktalanokat vagy a hajléktalanság veszélyének kitett személyeket, migránsokat, külföldi hátterű személyeket, kisebbségeket és nőket), akik gazdaságilag nem aktívak, és kevesebb mint 3 hónapja tartózkodnak Svédországban. Utóbbi feltétel biztosítja, hogy a FEAD olyan célcsoportra irányuljon, amely nem tartozik a szociális szolgáltatásokról szóló törvény hatálya alá. A program célja, hogy a célcsoport információs igényeit előtérbe helyező alapvető információkat nyújtson a svéd társadalomról, valamint hogy célzott tájékoztatást nyújtson az egészségügyi kérdésekről.

A társadalmi befogadásra összpontosító négy ország FEAD-programjai a programspecifikus célkitűzéseken alapuló eredménycélokat határoztak meg. Az összes eredménycélt kényelmesen elérték, gyakran már a végrehajtás első évében.

Németországban minden évben következetesen sikerült elérni mind a négy eredménymutató célértékeit. A tanácsadást igénybe vevő támogatott bevándorlók aránya körülbelül 90 % volt, és 2022-ben tovább emelkedett. A végrehajtás a meghatározott eredménycélok másik három típusa esetében is stabil, a célokat jóval meghaladó eredményeket hozott.

Dániában az egyéb szolgáltatásokat is igénybe vevők aránya a végrehajtás kezdeti évei óta jelentősen nőtt, és jelenleg a megcélzott felhasználók 89 %-ának nyújtanak támogatást.

Hollandiában a legtöbb eredménycélt gond nélkül elérték, azonban a résztvevők száma elmaradt a célkitűzéstől. Az azon résztvevők arányát mérő mutatók, akik i. láthatók maradtak a támogatást nyújtó számára; ii. erős szociális hálózattal rendelkeztek; iii. fejlesztették készségeiket; illetve iv. egyéb típusú támogatásban is részesültek, gyakorlatilag a végrehajtás minden évében jóval meghaladták a célértéket.

Svédországban már 2017 – a végrehajtás előrehaladásáról szóló jelentéstétel második éve – óta teljesül a résztvevők egészségi állapotának és higiéniájának javítására vonatkozócélkitűzés.

2.3.Jelentéstétel az általános elvekről

A FEAD-rendelet 5. cikke számos horizontális, valamennyi programra kiterjedő elvet határoz meg, és előírja a tagállamok számára, hogy számoljanak be arról, hogy ezek az elvek miként jelennek meg. A tagállamok két fő módon számolnak be arról, hogy a tevékenységek hogyan egészítik ki a meglévő uniós kohéziós eszközöket és nemzeti fellépéseket az anyagi nélkülözés kezelése, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem érdekében, a kettős finanszírozás elkerülése mellett. Néhány tagállam szűkszavúan nyilatkozott a társadalmi befogadással kapcsolatos egyéb tevékenységekkel való átfedések megelőzéséről, míg mások részletesebben beszámoltak arról, hogy programjaik hogyan használják ki a különböző alapok erőforrásainak összevonásában rejlő lehetőségeket.

A 2014–2020-as programozási időszakban az ESZA és a FEAD közötti koordináció már megvalósult a felelős irányító hatóságok közötti intézményi kapcsolatokon keresztül, például a másik alap monitoringbizottságában való részvétel formájában. A hivatalos megállapodásokon kívül az irányító hatóságok olyan aktív kommunikációs erőfeszítésekről is beszámoltak, amelyek annak biztosítására irányulnak, hogy a kedvezményezettek, a címzettek és a kormányzati partnerek értesüljenek az elvégzett tevékenységekről. Finnország és Litvánia több olyan ESZA-projektről is említést tett, amelyeknek célja a FEAD-projektek támogatása, és amelyek a FEAD-támogatásban részesülő személyek társadalmi befogadásának növelését célzó, támogató intézkedéseket foglalnak magukban. Ez a partnerszervezeteknek nyújtott, olyan nyomonkövetési tevékenységekre irányuló támogatás révén valósul meg, amelyek túlmutatnak a FEAD kiegészítő intézkedésein. Az irányító hatóság iránymutatásai Lengyelországban is előírják a kedvezményezett szervezetek számára az élelmiszersegélyekben részesülő személyek arról való tájékoztatását, hogy hol vehetik igénybe a vonatkozó ESZA-támogatást, valamint azt, hogy nyújtsanak segítséget az érintetteknek az említett támogató intézkedésekre való jelentkezésben.

Valamennyi tagállam arról számol be, hogy FEAD-programjaiban figyelembe veszi a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvét (a FEAD-rendelet 5. cikkének (11) bekezdése) és a tágabb értelemben vett hátrányos megkülönböztetés megelőzésének követelményét. Ez például a partnerszervezetek és a konkrét projektek kiválasztására vonatkozó feltételekben is tükröződik. A partnerszervezetek által a projektek végrehajtása érdekében elfogadott tájékoztatási stratégiák ezeken az elveken alapulnak. A nyomonkövetési rendszerekben gyűjtött adattípusok lehetővé teszik a folyamatban lévő gyakorlatok felülvizsgálatát. Írország az éves végrehajtási jelentésében arról számol be, hogy a helyi partnerszervezetek negyedéves jelentéseiben és az elosztóhelyeken tett látogatások során hogyan vizsgálják a demográfiai adatokat, ideértve a nemek szerinti megoszlást is.

Az élelmiszerek kiválasztására vonatkozó feltételekkel kapcsolatban a tagállamok megerősítik, hogy olyan objektív kritériumokat alkalmaznak, amelyek figyelembe veszik az adott termékek kiegyensúlyozott étrendhez való hozzájárulását. Belgium megemlíti például, hogy az élelmiszerek kiválasztása során a kedvezményezettek sajátos igényeire, a tápértékre, a felhasználhatósági időtartamra és a glikémiás indexre vonatkozó szakértői véleményekre támaszkodik. Bulgária az Egészségügyi Minisztérium által a kiegyensúlyozott étrend biztosítására vonatkozóan kiadott ajánlásokat használja fel. Spanyolország úgy nyilatkozott, hogy legfőbb célja az olyan alapvető élelmiszerek kiválasztása, amelyek a lehető legnagyobb mértékben kielégítik a hátrányos helyzetű személyek tápanyagszükségletét. Ezért az alapvető tápanyagokat (fehérjék, szénhidrátok, zsírok, rostok, vitaminok és ásványi anyagok) a lehető legváltozatosabb formában biztosítja a táplálkozási hiányállapotok csökkentése érdekében. Finnország az Állami Táplálkozásügyi Tanácsadó Testület iránymutatásai alapján hasonló elveket fogadott el.

Horvátországban a kiosztott élelmiszereknek a mezőgazdaságra és az élelmiszerekre vonatkozó nemzeti rendeleten meghatározott szigorú minőségi előírásoknak kell megfelelniük, és azokat fenntartható módon kell előállítani és feldolgozni. Szlovéniában az alapvető élelmiszereket (például tej, tészta, rizs stb.) a kiválasztott partnerszervezetek javaslatai alapján választották ki. Ezeket a termékeket a partnerszervezetek által adományozott vagy beszerzett élelmiszerekkel egészítették ki annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott és egészséges élelmiszercsomagot hozzanak létre.

A fent említett tagállamokhoz hasonlóan Szlovákia is eleget tesz a partnerszervezetek kéréseinek, és figyelembe veszi a Közegészségügyi Hivatal azon észrevételeit, amelyek a szlovák jogszabályokban meghatározott ajánlott tápanyaigényeknek való megfelelésre vonatkoznak.

Több tagállam is irányadó elvként említi az élelmiszer-pazarlás csökkentését. Ezek a törekvések az ENSZ 12.3. fenntartható fejlődési céljához – amely 2030-ig az egy főre jutó élelmiszer-hulladék felére csökkentését tűzte célul –, valamint az élelmiszer-pazarlás csökkentésére irányuló uniós kezdeményezésekhez, például „a termelőtől a fogyasztóig” stratégiához kapcsolódnak. Már valamennyi fent említett tagállam figyelembe veszi a partnerszervezetek tapasztalatait is, ami biztosítja, hogy a kedvezményezettek igényeinek megfelelő élelmiszer-ellátást biztosítsanak. Ezért a változó igények, illetve a gyakorlati tapasztalatok alapján rendszeresen módosítanak a kiválasztott élelmiszereken is, ami hozzájárul az esetleges élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez. E tekintetben számos tagállam további intézkedéseket is hozott. Finnországban például az élelmiszer-biztonságot kiemelt kérdésként említik. Így figyelembe veszik a kiválasztott élelmiszerek szállíthatóságát, a partnerszervezetek korlátozott tárolókapacitását, valamint a termékek felhasználhatósági időtartamát. Ebből kifolyólag Finnország nem biztosít friss termékeket, illetve olyan termékeket, amelyek hűtve történő szállítást és tárolást igényelnek. Szlovákia szintén kifejezetten olyan termékeket választ, amelyek könnyen tárolhatók és kellően hosszú felhasználhatósági időtartammal rendelkeznek. Írország nagyon érdekes megközelítést alkalmaz az élelmiszer-pazarlással kapcsolatban a FoodClouddal, egy olyan nonprofit szociális vállalkozással való partnersége révén, amelyet az élelmiszer-pazarlás kezelésére hoztak létre. A nagy mennyiségű élelmiszer-felesleggel rendelkező vállalkozásokat az írországi közösségekben működő, élelmiszerre szoruló jótékonysági szervezetekkel kapcsolja össze. Ez a végső kedvezményezettek számára hozzáférést biztosít a különféle jó minőségű, felesleggé vált élelmiszerekhez, és az adományozó vállalkozások számára is előnyös, mivel így csökkenthetik a hulladékártalmatlanítási költségeiket, továbbá érdemben és a gyakorlatban járulhatnak hozzá a társadalom működéséhez.

Az éghajlati és környezeti tényezők azok közé az egyéb, jelentős horizontális szempontok közé tartoznak, amelyeket a tagállamok a beszámolók szerint az alapvető anyagi támogatás kiválasztásakor figyelembe vesznek. Ausztria a jelentése szerint gondot fordított a tartós, minőségi termékek kiválasztására, és arra, hogy nagyobb mértékben használjon újrahasznosított termékeket. 2020 óta például kizárólag újrahasznosított PET-palackokból készült szövetből gyártott hátizsákokat és iskolatáskákat biztosítottak a támogatások keretében. Csehország is rögzítette, hogy a termékek kiválasztása során alapelv, miszerint azok nem terhelhetik a környezetet. Előmozdítja az újrahasznosítást is, például a 100 %-ban újrahasznosított anyagból készült WC-papír kiválasztásával. Románia szintén kiemelte, hogy figyelmet fordít az alapvető anyagi támogatási projektjei keretében kiosztott élelmiszerek és higiéniai termékek csomagolására vonatkozó követelményekre. Így megfelel annak a követelménynek, miszerint a címkéken fel kell tüntetni a környezetvédelemre és a csomagolás újrahasznosítására vonatkozó információkat. Románia szintén összegyűjtötte és újra felhasználta az élelmiszercsomagok szétosztása során használt fa raklapokat.

3.KÖVETKEZTETÉSEK

A jelentéstételi időszak alatt a FEAD fontos szerepet játszott a szociális jogok európai pillérének megvalósítására vonatkozó cselekvési terv azon törekvéseinek támogatásában, amelyek a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett személyek számának csökkentésére irányulnak. Ez sokoldalú módja volt a REACT-EU által rendelkezésre bocsátott kiegészítő válságköltségvetés végrehajtásának, valamint a Covid19 miatt 2021-ben és 2022-ben Unió-szerte megnövekedett bizonytalanság és az alapvető áruk árát érintő közelmúltbeli infláció kezelésének.

A 2022-es éves végrehajtási jelentések egyértelmű példákkal szolgálnak arra is, hogy a FEAD-ot hogyan használták fel az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja elől menekülők élelmiszersegéllyel és alapvető anyagi támogatással való ellátásához.

2022-ben a FEAD mintegy 15 millió embernek nyújtott segítséget – több mint 390 000 tonna élelmiszer és 62 millió készétel szétosztására került sor. Több mint 800 000 ember részesült alapvető anyagi támogatásban, és közel 225 000 ember kapott utalványt.

A 2022-es éves végrehajtási jelentések összesen 669 millió EUR értékű kiadásról számoltak be 2022-ben, ami összesen 73 %-os végrehajtási arányt eredményezett.

2022-ben mintegy 400 000 tonna élelmiszert bocsátottak rendelkezésre, ami valamivel kevesebb, mint a világjárvány éveiben (2020 és 2021), de több, mint a világjárvány előtti években. Az alapvető anyagi támogatások pénzben kifejezett összértéke emelkedő tendenciát mutat a teljes programozási időszakban. Az összeg 40,6 millió EUR-t tett ki, amelynek felét utalványrendszerekre használták fel Romániában.

A fentiek alapján a FEAD végrehajtásának utolsó éve nem nélkülözi majd a kihívásokat. Bár a költségvetések meghaladják a meglévő pénzügyi allokációkat, a teljes körű megvalósítás eléréséhez az utolsó évben jelentősen fokozni kell a végrehajtást. Ez a tagállamok legalább felében nehézségekbe ütközhet. Időközben esetlegesen megkezdődhet az ESZA+-programok végrehajtása, ami lehetővé teszi, hogy a programok az anyagi nélkülözés elleni egyedi célkitűzés (SO[m]) keretében folytatódhassanak.

(1)

 Az adatok a 2014–2020-as operatív programok 2022. december 31-i végrehajtási állapotát mutatják, ahogyan arról az éves végrehajtási jelentések 2023 novemberéig beszámoltak. A jelentések és az adatok összegyűjtésére az Európai Unió alapkezelési rendszerében (SFC2014) került sor ( https://sfc.ec.europa.eu/en/2014 ). Az SFC2014-et a Bizottság 463/2014/EU végrehajtási rendelete (2014. május 5.) szabályozza.

(2)

 A 223/2014/EU rendelet 13. cikkének (9) bekezdése. A 2014. július 17-i 1255/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet meghatározza az éves és a záró végrehajtási jelentések tartalmát, ideértve a közös mutatók listáját is.

(3)

Ez a százalékos érték a Bizottságnak bejelentett elszámolható közkiadások teljes összegének a legutóbbi jóváhagyott operatív programban bejelentett teljes elkülönített költségvetéshez viszonyított arányára vonatkozik.

(4)

A 2021. és 2022. évi végrehajtási arányok közötti különbség százalékpontban kifejezve.

(5)

A „menekült” kifejezés tágabb politikai értelemben értendő, nem pedig a Genfi Egyezményben és az unió menekültügyi vívmányokban meghatározottak szerint.

(6)

November 8-ig Dánia nem nyújtott be éves végrehajtási jelentést.


Brüsszel, 2024.10.16.

COM(2024) 457 final

MELLÉKLET

a következőhöz:

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI
PARLAMENTNEK

A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap által 2022-ben társfinanszírozott operatív programokra vonatkozó éves végrehajtási jelentések összefoglalója









I.Közös bemeneti mutatók (OP I és OP II), 2014–2022 1 2  

Tagállam

1. mutató

2. mutató

2a. mutató

2b. mutató

3. mutató

Az elszámolható közkiadások teljes összege, amely a műveletek támogatási feltételeit meghatározó dokumentumokban jóváhagyásra került (EUR)

A kedvezményezetteknél a műveletek végrehajtása során felmerült és általuk kifizetett elszámolható közkiadások teljes összege (EUR)

A kedvezményezetteknél az élelmiszersegélyek nyújtásával kapcsolatos műveletek végrehajtása során felmerült és általuk kifizetett elszámolható közkiadások teljes összege, ha voltak ilyenek (EUR)

A kedvezményezetteknél az alapvető anyagi támogatás nyújtásával kapcsolatos műveletek végrehajtása során felmerült és általuk kifizetett elszámolható közkiadások teljes összege, ha voltak ilyenek (EUR)

A Bizottságnak bejelentett elszámolható közkiadások teljes összege (EUR) 3

Időszak

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

AT

-

27 214 980

-

25 877 795

-

-

-

25 429 786

4 752 410

25 851 941

BE

25 787 577

137 323 985

17 368 486

110 442 312

15 650 271

104 996 407

-

-

12 461 925

88 590 622

BG

10 130 299

161 884 757

21 201 771

159 622 013

20 179 291

151 897 127

-

-

24 632 618

154 698 959

CY

-

4 640 777

997 427

4 640 777

-

756 259

997 427

3 814 170

928 487

4 294 529

CZ

6 829 375

42 628 133

1 551 610

21 958 227

1 010 430

12 655 223

541 180

8 575 264

2 654 766

21 568 258

DE

5 209 312

107 769 727

4 799 641

94 116 106

-

-

-

-

20 513 035

81 584 632

DK

-

3 764 294

-

3 565 712

-

-

-

-

-

3 199 650

EE

663 162

10 565 891

663 162

10 560 337

663 162

10 560 337

-

-

563 688

8 993 302

ES

89 923 014

801 698 113

83 326 740

739 920 685

79 999 726

706 107 442

-

-

55 734 576

657 378 688

FI

-

26 519 000

2 047 949

26 184 497

1 905 322

25 101 669

-

-

4 086 562

26 098 946

FR

219 324 664

1 031 802 528

93 701 020

712 948 666

93 701 020

709 673 882

-

-

219 324 664

601 415 963

GR

75 735 379

309 443 823

48 991 816

253 202 357

36 688 172

203 233 613

6 687 100

34 537 531

50 392 911

252 485 758

HR

13 551 972

63 433 762

2 906 538

37 193 831

2 506 811

29 851 759

78 962

5 322 417

10 500 826

35 182 794

HU

-

130 601 837

17 172 078

109 685 079

15 712 944

95 127 265

1 390 058

14 085 025

16 718 650

95 883 392

IE

-

26 783 915

434 778

26 638 598

398 926

22 156 461

35 853

4 446 472

3 721 908

25 068 880

IT

371 551 287

930 583 787

163 695 610

588 553 066

142 872 378

557 134 753

4 117 751

14 712 833

102 259 082

496 302 508

LT

-

90 857 522

10 367 180

72 446 793

9 165 846

66 933 321

1 201 334

5 513 472

10 632 374

68 307 304

LU

801 959

5 459 548

796 675

4 703 714

543 177

3 024 001

106 297

933 938

796 675

3 882 702

LV

2 127 367

57 595 425

11 850 548

57 208 908

8 034 929

42 810 243

2 509 997

10 926 697

9 596 679

52 517 111

MT

-

4 640 777

85 028

4 431 228

65 127

4 172 401

-

-

62 531

3 694 157

NL

-

4 408 740

-

4 403 056

-

-

-

-

624 667

4 403 056

PL

27 165 843

591 850 452

41 182 664

535 809 850

41 182 664

535 809 850

-

-

41 038 420

496 302 892

PT

4 538 206

243 793 742

17 648 373

157 067 851

16 833 228

149 628 520

-

-

28 845 121

154 790 675

RO

64 727 022

686 655 264

44 108 814

365 464 829

22 815 063

245 226 378

416

18 134 500

44 108 814

338 443 696

SE

-

8 052 035

103 292

7 722 579

-

-

-

-

1 065 480

7 404 830

SI

5 739 375

34 716 365

5 633 936

27 696 117

4 801 270

26 040 705

-

-

-

18 498 089

SK

1 111 027

84 902 408

2 606 424

56 432 309

1 998 766

52 908 613

-

1 209 494

2 847 774

54 975 067

Összesen

924 916 839

5 629 591 587

593 241 560

4 218 497 293

516 728 524

3 755 806 231

17 666 375

147 641 598

668 864 643

3 781 818 402

II.A kiosztott élelmiszersegélyekkel kapcsolatos közös kimeneti mutatók (OP I), 2014–2022 4

Tagállam

4. mutató

5. mutató

6. mutató

7. mutató

8. mutató

9. mutató

10. mutató

Gyümölcs és zöldség (tonna)

Hús, tojás, hal és tengeri élelmiszer (tonna)

Liszt, kenyér, burgonya, rizs és egyéb keményítőtartalmú termékek (tonna)

Cukor (tonna)

Tejtermékek (tonna)

Zsírok és olajok (tonna)

Készételek és egyéb élelmiszerek (tonna)

Időszak

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

AT

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

BE

2 716

15 483

224

2 348

3 818

21 341

-

567

5 265

31 570

309

2 719

1 740

9 987

BG

2 881

29 112

1 897

13 758

4 218

46 684

37

5 874

846

4 370

341

4 559

236

1 355

CY

-

41

-

22

-

69

-

-

-

22

-

-

-

-

CZ

151

938

91

729

194

1 384

50

409

150

1 011

45

376

85

915

DE

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

DK

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

EE

4

360

36

1 144

24

1 369

16

498

-

41

16

435

44

646

ES

14 539

137 779

3 147

37 895

7 351

102 893

-

-

36 696

313 804

6 096

45 197

11 224

128 418

FI

-

-

42

1 307

226

8 107

-

-

21

837

-

-

101

2 087

FR

15 422

92 534

7 152

45 962

13 635

100 420

1 528

23 325

35 979

348 057

1 869

26 779

5 909

48 628

GR

1 224

14 283

1 389

10 833

2 199

16 983

428

4 818

1 307

8 016

1 097

5 828

1 448

11 081

HR

83

2 998

55

1 366

67

5 235

41

1 055

38

2 075

72

974

51

2 937

HU

263

3 371

42

599

1 073

8 100

221

1 805

322

1 759

151

1 859

1 444

8 518

IE

32

1 755

5

224

35

1 902

15

926

-

7

-

-

25

1 459

IT

5 882

34 203

6 312

14 556

32 121

218 938

4 865

16 204

24 261

140 708

2 550

24 530

23 764

78 175

LT

445

2 859

959

3 952

1 248

20 777

577

5 547

808

3 697

526

5 087

912

6 369

LU

701

3 147

184

1 619

466

2 577

79

493

620

4 077

79

663

66

2 431

LV

308

861

538

2 732

2 200

11 527

255

1 406

358

1 801

255

1 505

-

-

MT

53

426

21

121

89

539

-

-

-

147

-

-

12

73

NL

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

PL

8 350

102 802

5 525

67 342

6 454

110 166

1 436

44 303

7 171

94 396

1 435

36 942

-

7 158

PT

7 625

38 832

1 891

12 960

2 821

19 922

-

981

9 050

36 666

295

3 223

847

3 021

RO

2 510

7 639

3 951

37 616

16 035

142 171

2 324

38 057

-

-

4 648

54 401

-

3 711

SE

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

SI

-

-

-

-

1 538

10 962

-

-

1 821

13 847

322

3 076

653

3 303

SK

-

2 154

-

2 118

-

10 052

-

1 436

-

574

-

1 436

124

839

Összesen

63 188

491 577

33 462

259 205

95 812

862 115

11 872

147 704

124 713

1 007 481

20 104

219 590

48 687

321 111

Tagállam

11. mutató

11a. mutató

11b. mutató

12. mutató

13. mutató

A kiosztott élelmiszersegélyek mennyisége összesen (tonnában)

Azon élelmiszerek részaránya, amelyek esetében az operatív programból csak a szállítás, a szétosztás és a tárolás költségeit fedezték (%-ban)

A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) által társfinanszírozott élelmiszerek részaránya a partnerszervezetek által kiosztott élelmiszerek teljes mennyiségében (%-ban) 5

A teljesen vagy részben az operatív programból finanszírozott étkezések száma összesen (mennyiség) 6

A teljesen vagy részben az operatív programból finanszírozott élelmiszercsomagok száma összesen (mennyiség) 7

Időszak

2022

Összesített

2022

2022

2022

Összesített

2022

Összesített

AT

-

-

-

-

-

-

-

-

BE

14 072

84 016

-

50

1 451 147

10 115 096

2 760 043

17 648 057

BG

10 457

105 712

-

100

12 554 038

64 722 772

-

1 727 668

CY

-

153

-

-

-

722 386

-

-

CZ

766

5 762

-

27

1 344 460

4 549 921

238 631

1 702 684

DE

-

-

-

-

-

-

-

-

DK

-

-

-

-

-

-

-

-

EE

140

4 493

37

27

-

-

19 042

329 681

ES

79 053

765 986

-

100

24 610 596

251 816 713

2 573 066

34 412 082

FI

389

12 339

-

11

9 774

288 331

81 927

2 012 601

FR

81 493

685 705

-

21

-

-

70 323 907

593 420 707

GR

9 091

71 842

-

100

1 352 032

16 067 696

538 931

4 444 751

HR

408

16 640

1

3

1 807 358

18 021 390

27 577

847 864

HU

3 517

26 010

-

100

1 146 601

6 246 479

321 722

2 355 183

IE

112

6 272

-

59

165 266

8 677 571

29 406

1 613 246

IT

99 755

527 315

-

60

16 478 979

145 726 747

12 734 924

211 136 790

LT

5 475

48 289

-

51

-

-

1 086 383

9 775 689

LU

2 196

15 007

37

25

-

-

30 940

209 081

LV

3 914

19 832

-

78

444 228

2 567 561

519 450

3 012 635

MT

175

1 305

-

35

-

-

18 718

86 823

NL

-

-

-

-

-

-

-

-

PL

30 371

463 108

-

49

1 413 520

13 093 543

4 274 034

47 716 434

PT

22 529

115 604

-

94

-

-

531 127

3 034 288

RO

29 467

283 595

-

-

-

11 027 838

1 161 935

18 618 986

SE

-

-

-

-

-

-

-

-

SI

4 334

31 188

-

66

-

-

716 211

6 872 866

SK

124

18 609

-

-

117 770

410 445

-

1 435 952

Összesen

397 838

3 308 783

76

1 056

62 895 769

554 054 489

97 987 974

962 414 068



III.A kiosztott élelmiszersegélyekkel kapcsolatos közös eredménymutatók (OP I), 2022 8

Tagállam

14. mutató

14a. mutató

14b. mutató

14c. mutató

14d. mutató

14e. mutató

14f. mutató

Élelmiszersegélyben részesülő személyek száma összesen

15 éves vagy annál fiatalabb gyermekek száma

65 éves vagy annál idősebb személyek száma

Nők száma

Migránsok, külföldi hátterű személyek, kisebbséghez tartozók száma (beleértve a marginalizálódott közösségeket, például a romákat)

Fogyatékossággal élő személyek száma

Hajléktalanok száma

Időszak

2022

2022

2022

2022

2022

2022

2022

AT

-

-

-

-

-

-

-

BE

462 719

134 933

32 335

180 723

130 228

11 829

26 310

BG

14 828

562

8 204

8 342

2 911

2 803

28

CY

-

-

-

-

-

-

-

CZ

80 209

37 494

7 577

28 359

36 930

4 475

13 083

DE

-

-

-

-

-

-

-

DK

-

-

-

-

-

-

-

EE

18 532

5 315

3 133

11 720

12 994

2 991

1 000

ES

1 321 313

389 845

98 628

704 136

381 760

25 709

26 664

FI

105 377

14 383

41 605

49 346

19 082

3 057

1 490

FR

5 614 867

1 740 609

364 352

2 901 824

-

-

639 645

GR

280 593

53 800

31 639

147 600

21 542

8 348

8 879

HR

9 944

6 394

1 709

5 475

890

1 098

23

HU

176 327

106 151

19 271

37 953

55 741

56 214

10 264

IE

7 266

2 769

564

2 136

962

580

1 478

IT

2 907 307

638 559

333 750

1 491 820

773 480

33 660

93 335

LT

213 636

54 039

25 066

115 607

16 186

23 295

191

LU

13 471

3 756

423

6 937

10 540

330

194

LV

126 831

22 634

31 449

40 092

32 858

13 083

569

MT

9 429

4 765

634

5 345

702

84

-

NL

-

-

-

-

-

-

-

PL

1 293 882

364 843

146 560

687 205

149 142

180 144

31 513

PT

154 023

41 907

12 062

83 841

14 823

1 343

68

RO

1 185 952

336 648

151 416

352 875

67 640

287 368

1 020

SE

-

-

-

-

-

-

-

SI

161 299

32 392

30 074

88 762

19 826

7 776

2 017

SK

7 574

-

550

2 050

-

406

7 574

Összesen

14 165 379

3 991 798

1 341 001

6 952 148

1 748 237

664 593

865 345

IV.A kiosztott alapvető anyagi támogatással kapcsolatos közös kimeneti mutatók (OP I), 2014–2022

Tagállam

15. mutató

15a. mutató

15b. mutató

15c. mutató

A kiosztott javak pénzbeli értéke összesen

A gyermekeknek kiosztott javak pénzbeli értéke összesen

A hajléktalanoknak kiosztott javak pénzbeli értéke összesen

Az egyéb célcsoportoknak kiosztott javak pénzbeli értéke összesen

Időszak

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

2022

Összesített

AT

-

23 172 974

-

23 172 974

-

-

-

-

BE

-

-

-

-

-

-

-

-

BG

-

-

-

-

-

-

-

-

CY

997 427

3 812 262

997 427

3 812 262

-

-

-

-

CZ

726 579

7 388 185

397 904

3 148 512

114 749

1 141 736

213 927

3 097 940

DE

-

-

-

-

-

-

-

-

DK

-

-

-

-

-

-

-

-

EE

-

-

-

-

-

-

-

-

ES

-

-

-

-

-

-

-

-

FI

-

-

-

-

-

-

-

-

FR

-

-

-

-

-

-

-

-

GR

5 966 491

34 723 330

398 084

3 581 128

230 469

838 262

5 337 938

30 235 746

HR

1 374 899

32 399 595

621 023

13 162 428

3 002

308 837

750 875

18 928 329

HU

4 396 244

17 472 788

4 396 244

17 472 788

-

-

-

-

IE

-

4 333 601

-

4 186 879

-

-

-

75 377

IT

1 504 230

11 081 209

388 059

454 081

995 346

10 037 259

120 825

589 869

LT

1 201 334

5 513 472

-

-

-

-

1 201 334

5 513 472

LU

106 297

933 938

-

-

-

-

106 297

933 938

LV

2 509 997

10 394 571

1 023 166

5 355 402

-

-

1 486 831

5 039 169

MT

-

-

-

-

-

-

-

-

NL

-

-

-

-

-

-

-

-

PL

-

-

-

-

-

-

-

-

PT

-

-

-

-

-

-

-

-

RO

21 204 323

68 206 217

20 862 933

34 941 241

-

4 255 971

341 390

32 939 171

SE

-

-

-

-

-

-

-

-

SI

-

-

-

-

-

-

-

-

SK

591 829

1 732 903

567 187

1 625 611

5 590

31 528

19 052

75 764

Összesen

40 579 651

221 165 046

29 652 027

110 913 307

1 349 155

16 613 593

9 578 469

97 428 775

(16)

A gyermekeknek 2022-ben kiosztott termékek kategóriái 9

AT

BE

BG

CY

CZ

EE

ES

FI

FR

GR

HR

HU

IE

IT

LT

LU

LV

MT

PL

PT

RO

SI

SK

16a

Babakelengye

N

N

N

I

I

N

N

N

N

N

I

I

N

I

N

N

N

N

N

N

N

N

N

16b

Iskolatáska

N

N

N

N

N

N

N

N

N

I

I

N

N

I

N

N

I

N

N

N

N

N

N

16c

Írószerek, füzetek, tollak, festéshez szükséges kellékek vagy egyéb iskolai felszerelések (nem ruházati cikkek)

N

N

N

N

I

N

N

N

N

I

I

I

N

I

N

N

I

N

N

N

N

N

N

16d

Sportfelszerelés (sportcipő, sporttrikó, fürdőruha stb.)

N

N

N

N

N

N

N

N

N

I

I

N

N

I

N

N

N

N

N

N

N

N

N

16e

Ruházati cikkek (télikabát, cipő, iskolai egyenruha stb.)

N

N

N

N

N

N

N

N

N

N

I

N

N

I

N

N

N

N

N

N

N

N

N

16f

Egyéb

N

N

N

N

N

N

N

N

N

I 10

I 11

I 12

N

N

N

N

I 13

N

N

N

N

N

I 14  

(17)

A hajléktalanoknak kiosztott termékek kategóriái 15

AT

BE

BG

CY

CZ

EE

ES

FI

FR

GR

HR

HU

IE

IT

LT

LU

LV

MT

PL

PT

RO

SI

SK

17a

Hálózsák/takaró

N

N

N

N

I

N

N

N

N

I

I

N

N

I

N

N

N

N

N

N

N

N

N

17b

Konyhai felszerelés (fazekak, serpenyők, evőeszközök stb.)

N

N

N

N

I

N

N

N

N

N

I

N

N

I

N

N

N

N

N

N

N

N

N

17c

Ruházati cikkek (télikabát, cipő stb.)

N

N

N

N

I

N

N

N

N

N

I

N

N

I

N

N

N

N

N

N

N

N

N

17d

Háztartási textíliák (törülközők, ágynemű stb.)

N

N

N

N

I

N

N

N

N

N

I

N

N

I

N

N

N

N

N

N

N

N

N

17e

Tisztálkodási cikkek (elsősegélycsomag, szappan, fogkefe, eldobható borotva stb.)

N

N

N

N

I

N

N

N

N

I

I

N

N

I

N

N

N

N

N

N

N

N

I

17f

Egyéb

N

N

N

N

N

N

N

N

N

I 16

N

N

N

N

N

N

N

N

N

N

N

N

N

(18)

Az egyéb célcsoportoknak kiosztott javak fő kategóriái 17

AT

BE

BG

CY

CZ

EE

ES

FI

FR

GR

HR

HU

IE

IT

LT

LU

LV

MT

PL

PT

RO

SI

SK

18a

Kérjük, nevezze meg a kategóriákat

N

N

N

N

N

N

N

N

N

I 18

N

N

N

N

N

I 19

I 20

N

N

N

N

N

I 21

V.A kiosztott alapvető anyagi támogatással kapcsolatos közös eredménymutatók 22 (OP I), 2022

Tagállam

19. mutató

19a. mutató

19b. mutató

19c. mutató

19d. mutató

19e. mutató

19f. mutató

Alapvető anyagi támogatásban részesülő személyek száma összesen

15 éves vagy annál fiatalabb gyermekek száma

65 éves vagy annál idősebb személyek száma

Nők száma

Migránsok, külföldi hátterű személyek, kisebbséghez tartozók száma (beleértve a marginalizálódott közösségeket, például a romákat)

Fogyatékossággal élő személyek száma

Hajléktalanok száma

Időszak

2022

2022

2022

2022

2022

2022

2022

AT

-

-

-

-

-

-

-

BE

-

-

-

-

-

-

-

BG

-

-

-

-

-

-

-

CY

699

699

-

699

293

-

-

CZ

49 864

18 837

6 297

21 395

19 473

4 190

8 669

DE

-

-

-

-

-

-

-

DK

-

-

-

-

-

-

-

EE

-

-

-

-

-

-

-

ES

-

-

-

-

-

-

-

FI

-

-

-

-

-

-

-

FR

-

-

-

-

-

-

-

GR

236 491

47 893

25 123

123 443

20 286

6 623

7 613

HR

10 562

4 698

2 689

5 747

892

1 949

4

HU

137 832

137 832

-

692

10 106

1 011

-

IE

-

-

-

-

-

-

-

IT

4 054

696

253

982

1 906

102

4 054

LT

213 636

54 039

25 066

115 607

16 186

23 295

191

LU

13 471

3 756

423

6 937

10 540

330

194

LV

122 245

23 210

28 992

37 650

33 950

11 284

127

MT

-

-

-

-

-

-

-

NL

-

-

-

-

-

-

-

PL

-

-

-

-

-

-

-

PT

-

-

-

-

-

-

-

RO

-

-

-

-

-

-

-

SE

-

-

-

-

-

-

-

SI

-

-

-

-

-

-

-

SK

55 795

36 347

20

15 190

-

1 858

551

Összesen

844 649

328 007

88 863

328 342

113 632

50 642

21 403



VI.Az utalványok és kártyák révén nyújtott támogatásra vonatkozó közös eredménymutatók 23 (OP I), 2022

Tagállam

19bis. mutató

19bisa. mutató

19bisb. mutató

19bisc. mutató

19bisd. mutató

19bise. mutató

19bisf. mutató

Alapvető anyagi támogatásban részesülő személyek száma összesen

15 éves vagy annál fiatalabb gyermekek száma

65 éves vagy annál idősebb személyek száma

Nők száma

Migránsok, külföldi hátterű személyek, kisebbséghez tartozók száma (beleértve a marginalizálódott közösségeket, például a romákat)

Fogyatékossággal élő személyek száma

Hajléktalanok száma

Időszak

2022

2022

2022

2022

2022

2022

2022

AT

-

-

-

-

-

-

-

BE

-

-

-

-

-

-

-

BG

-

-

-

-

-

-

-

CY

-

-

-

-

-

-

-

CZ

-

-

-

-

-

-

-

DE

-

-

-

-

-

-

-

DK

-

-

-

-

-

-

-

EE

-

-

-

-

-

-

-

ES

-

-

-

-

-

-

-

FI

-

-

-

-

-

-

-

FR

-

-

-

-

-

-

-

GR

-

-

-

-

-

-

-

HR

-

-

-

-

-

-

-

HU

-

-

-

-

-

-

-

IE

-

-

-

-

-

-

-

IT

482

-

-

111

-

9

482

LT

-

-

-

-

-

-

-

LU

-

-

-

-

-

-

-

LV

-

-

-

-

-

-

-

MT

-

-

-

-

-

-

-

NL

-

-

-

-

-

-

-

PL

-

-

-

-

-

-

-

PT

-

-

-

-

-

-

-

RO

224 809

221 196

-

110 329

-

-

-

SE

-

-

-

-

-

-

-

SI

-

-

-

-

-

-

-

SK

-

-

-

-

-

-

-

Összesen

225 291

221 196

-

110 440

-

9

482

VII.A társadalmi befogadást célzó támogatással kapcsolatos közös kimeneti mutatók 24 (OP II), 2022

Tagállam

20. mutató

20a. mutató

20b. mutató

20c. mutató

20d. mutató

20e. mutató

20f. mutató

A társadalmi befogadást célzó támogatásban részesülő személyek száma összesen

15 éves vagy annál fiatalabb gyermekek száma

65 éves vagy annál idősebb személyek száma

Nők száma

Migránsok, külföldi hátterű személyek, kisebbséghez tartozók száma (beleértve a marginalizálódott közösségeket, például a romákat)

Fogyatékossággal élő személyek száma

Hajléktalanok száma

Időszak

2022

2022

2022

2022

2022

2022

2022

DE

9 127

1 602

58

4 802

7 279

164

1 381

DK

-

-

-

-

-

-

-

NL

-

-

-

-

-

-

-

SE

-

-

-

-

-

-

-

Összesen

9 127

1 602

58

4 802

7 279

164

1 381

VIII.A társadalmi befogadást célzó támogatás programspecifikus kimeneti mutatóival kapcsolatos célkitűzések teljesítése (OPII), 2014–2022

Tagállam

A mutató kódja

A mutató megnevezése (lefordítva)

Mennyiségi célkitűzés

Mennyiségi érték (2022)

Összesített mennyiségi érték (2014–2022)

Teljesítési arány

DE

1

A tanácsadásban részt vevő felnőtt uniós bevándorlók száma

18 044

4 143

112 408

600 %

2

Az óvodáskorú bevándorló gyermekekkel rendelkező támogatott szülők száma

19 700

2 290

31 414

148 %

3

A támogatott óvodáskorú bevándorló gyermekek száma

19 700

1 602

25 177

120 %

4

A tanácsadásban részt vevő hajléktalanok, illetve a hajléktalanság veszélyének kitett személyek száma

21 450

1 092

36 236

164 %

DK

1

A szóban forgó tevékenységekben részt vevő személyek száma életkor, nem és társadalmi helyzet szerint, ideértve a hajléktalanságot, a tartózkodásra való jogosultságot, a bántalmazást, a mentális betegségeket, a fogyatékosságot és egyéb szempontokat is

1 400

0

3016

215 %

NL

1

A program által megszólított résztvevők száma (65 év feletti időskorúak)

5 000

0

3299

66 %



IX.A társadalmi befogadást célzó támogatás programspecifikus eredménymutatóival kapcsolatos célkitűzések teljesítése (OPII), 2014–2022

Tagállam

A mutató kódja

Mértékegység

A mutató megnevezése (lefordítva)

Mennyiségi alapérték

Mennyiségi célkitűzés

Mennyiségi érték (2022)

Teljesítési arány 2022-ben

Átlagos 25 teljesítési arány (2014–2022)

DE

1

Százalékos arány

Azon felnőtt uniós bevándorlók aránya az összes megkérdezett felnőtt uniós bevándorló között, akik a nyomon követés és a tanácsadás eredményeként tanácsadási és támogatási szolgáltatásokhoz férnek hozzá

70

70

91,33

130 %

127 %

2

Százalékos arány

A bevándorló gyermekeket nevelő összes megkeresett szülő közül az olyan, óvodáskorú bevándorló gyermeket nevelő szülők százalékos aránya, akik a szülőknek nyújtott támogatási szolgáltatásokat vesznek igénybe

50

50

93,67

187 %

183 %

3

Százalékos arány

Az összes érintett óvodáskorú bevándorló gyermek közül azon óvodáskorú bevándorló gyermekek aránya, akik kisgyermekkori nevelési lehetőségeket vesznek igénybe

50

50

90,39

181 %

174 %

4

Százalékos arány

Azon hajléktalanok aránya az összes tanácsadásban részt vevő hajléktalanhoz képest, akik a támogatás és tanácsadás következtében képesek arra, hogy segítséget fogadjanak el, és hogy szociális szolgáltatásokat vegyenek igénybe

70

70

82,05

117 %

117 %

DK

1

Személyek

Azon felhasználók száma, akik más meglévő lehetőségeket is igénybe vesznek az adott tevékenység (előtt és) után

-

490

197 %

NL

1

Százalékos arány

Egy év elteltével a résztvevő még mindig a segélyszervezetek és/vagy önkormányzatok látóterében van

65

65

116 %

2

Százalékos arány

Az érintett a részvétel után jelzi, hogy megerősödött az ismeretségi hálózata

40

40

112 %

3

Százalékos arány

Az érintett a részvétel után jelzi, hogy javultak a képességei

60

60

93 %

SE

SWR01

Százalékos arány

Azon személyek százalékos aránya, akik úgy nyilatkoznak, hogy támogatásban vagy segítségben részesültek (például tájékoztatásban, tolmácsolásban, útmutatásban stb.)

-

40

190 %

SWR02

Százalékos arány

Azon személyek aránya, akik úgy nyilatkoznak, hogy jobban tudnak gondoskodni az egészségükről és a higiéniájukról

-

40

176 %

(1)

 A 2014. július 17-i 1255/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet meghatározza az éves és a záró végrehajtási jelentések tartalmát, ideértve a közös mutatók listáját is. Minden adat az Európai Unió alapkezelő rendszeréből (SFC2014) származik. A tagállamok megváltoztathatják az adott mutató tekintetében a korábbi évekre vonatkozóan bejelentett értékeket. Az „Összesített” oszlop – amely az egyes mutatók tekintetében 2014-től bejelentett értékek összegének felel meg – tartalmazza a 2014–2018-as időszakra vonatkozóan bejelentett értékeket érintően a tagállamok 2019. évi végrehajtási jelentéseiben végrehajtott módosításokat.

(2)

Eltérő tájékoztatás hiányában az e mellékletben bemutatott valamennyi adat a 2022-es éves végrehajtási jelentésen alapul, amelyet legutóbb 2023. november 8-án frissítettek.

(3)

 A tagállamok által az éves végrehajtási jelentésekben nemzeti források alapján közölt összegek.

(4)

 A 4–11. mutató a szóban forgó termékek összes formáját magában foglalja, legyen szó akár friss, konzerv- vagy mélyhűtött élelmiszerekről.

(5)

 Az ehhez a mutatóhoz tartozó értékeket a partnerszervezetek tájékozott becslései alapján határozzák meg.

(6)

 Az étkezés definícióját a partnerszervezet / a művelet / az irányító hatóság határozhatja meg. Az ehhez a mutatóhoz tartozó értékeket a partnerszervezetek által végzett értékelés alapján határozzák meg.

(7)

 Az élelmiszercsomag definícióját a partnerszervezet / a művelet / az irányító hatóság határozhatja meg. A csomagoknak sem méretüket, sem tartalmukat illetően nem kell egységesnek lenniük. Az ehhez a mutatóhoz tartozó értékeket a partnerszervezetek által végzett értékelés alapján határozzák meg.

(8)

Az ezekhez a mutatókhoz tartozó értékeket a partnerszervezetek tájékozott becslései alapján határozzák meg. Nem várható el, és nincs előírva, hogy a végső kedvezményezettek által szolgáltatott adatokon alapuljanak. A 14. mutató (a 14a–14f. mutatót is beleértve) a pénzügyi évenként támogatott személyek számáról ad becslést, ezért az összes támogatott személy összesített értékét óvatosan kell kezelni, mivel előfordulhat, hogy ugyanaz a személy minden évben beszámításra kerül. Ezen túlmenően a 14. és a 19. mutatót (beleértve az a–f. pontokat is) együtt kell vizsgálni, mivel egyes országokban ugyanazok a személyek élelmiszer- és alapvető anyagi támogatásban is részesülnek, ezért kétszer számolják el őket.

(9)

 A felsorolás a kiosztott javak legalább 75 %-át kitevő összes releváns kategóriát tartalmazza.

(10)

 Görögország csecsemőápolási termékeket (pelenka, nedves törlőkendő) oszt szét.

(11)

 Horvátország csecsemőápolási termékeket (pelenka, nedves törlőkendő), valamint gyermekeknek szánt egyéb higiéniai termékeket (szappan, fogkefe, fogkrém, sampon, fürdőszappan stb.) oszt szét.

(12)

 Magyarország fertőtlenítőszereket és mosó- és tisztítószereket oszt szét.

(13)

 Litvánia „sampont, folyékony szappant, fogkrémet, fogkefét, univerzális mosószert, mosóport (színes textíliákhoz), mosogatószert, pelenkát, csecsemőknek és legfeljebb 24 hónapos kisgyermekeknek szánt krémeket, csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt nedves törlőkendőket, (géz) pelenkákat, valamint csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt szappanokat” oszt szét, amelyeket a 16f0. és a 16f16–16f26. mutató alatt jelentett be.

(14)

 Szlovákia „higiéniai termékeket (fogkefe, fogkrém, szappan, sampon)” oszt szét, amelyeket az 16f0. mutató alatt jelentett be.

(15)

 A felsorolás a kiosztott javak legalább 75 %-át kitevő összes releváns kategóriát tartalmazza.

(16)

 Görögország a szatyrokat és egyéni védőeszközöket (szájmaszkok, kesztyűk, fertőtlenítőszerek) is biztosít. 

(17)

 A felsorolás a kiosztott javak legalább 75 %-át kitevő összes releváns kategóriát tartalmazza.

(18)

 Görögország alapvető higiéniai termékeket (szappan, sampon, fogkefe stb.) oszt szét.

(19)

 Luxemburg az alapvető szükségleteket kielégítő javakat oszt szét – a más célcsoportoknak kiosztott javak kategóriáiban (18a–1.).

(20)

 Litvánia „sampont, folyékony szappant, fogkrémet, fogkefét, univerzális mosószert, mosóport (színes textíliákhoz) és mosogatószert” oszt szét, amelyeket a 18a-0. és a 18a16–18a21. mutató alatt jelentett be.

(21)

 Szlovákia „sampont, szappant, fogkrémet, fogkefét” oszt szét, amelyeket a 18a-0. mutató alatt jelentett be.

(22)

Az ezekhez a mutatókhoz tartozó értékeket a partnerszervezetek tájékozott becslései alapján határozzák meg. Nem várható el, és nincs előírva, hogy a végső kedvezményezettek által szolgáltatott adatokon alapuljanak. A 19. mutató (a 19a–19f. mutatót is beleértve) a pénzügyi évenként támogatott személyek számáról ad becslést, ezért az összes támogatott személy összesített értékét óvatosan kell kezelni, mivel előfordulhat, hogy ugyanaz a személy többször is támogatásban részesült. Ezen túlmenően a 14. és a 19. mutatót (beleértve az a–f. pontokat is) együtt kell vizsgálni, mivel egyes országokban ugyanazok a személyek élelmiszer- és alapvető anyagi támogatásban is részesülnek, ezért kétszer számolják el őket.

(23)

 Az ezekhez a mutatókhoz tartozó értékeket a partnerszervezetek tájékozott becslései alapján határozzák meg. Nem várható el, és nincs előírva, hogy a végső kedvezményezettek által szolgáltatott adatokon alapuljanak. A 19bis. mutató (a 19bisa–19bisf. mutatót is beleértve) a pénzügyi évenként támogatott személyek számáról ad becslést, ezért az összes támogatott személy összesített értékét óvatosan kell kezelni, mivel előfordulhat, hogy ugyanaz a személy többször is támogatásban részesült. Ezenkívül az utalványok számát a 14. és a 19. mutatóval (beleértve az a–f. mutatókat) együtt kell értelmezni, mivel előfordulhat, hogy az e mutatók keretében figyelembe vett támogatásokat utalványok és kártyák révén nyújtották, ezért lehetséges, hogy azokat az itt ismertetett 19bis. (a–f.) mutatók újra számításba veszik.

(24)

A 20. mutató (a 20a–20f. mutatót is beleértve) a pénzügyi évenként támogatott személyek számáról ad becslést, ezért az összes támogatott személy összesített értékét óvatosan kell kezelni, mivel előfordulhat, hogy ugyanaz a személy többször is támogatásban részesült.

(25)

 Mivel a programspecifikus eredménymutatók nem kapcsolódnak kifejezetten a kimeneti mutatókhoz, az átlagos teljesítési arányt azon évek teljesítési arányainak számtani átlagaként kell kiszámítani, amelyekben a programnak voltak végső kedvezményezettjei.