Brüsszel, 2024.9.25.

COM(2024) 419 final

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Jelentés a 2020–2025-ös időszakra vonatkozó, rasszizmus elleni uniós cselekvési terv végrehajtásáról, valamint a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés elleni nemzeti cselekvési tervekről




1.Bevezetés: Az „Egyesülve a sokféleségben” megvalósítása 1  

A 2020 szeptemberében elfogadott első, a 2020–2025-ös időszakra vonatkozó, rasszizmus elleni uniós cselekvési terv 2 (a továbbiakban: a cselekvési terv) emlékeztet arra, hogy a faji megkülönböztetés továbbra is súlyos probléma, és negatív hatást gyakorol az egész társadalomra. Az Európai Unióban (EU) a faji vagy etnikai alapú megkülönböztetést nemcsak jogszabály tiltja kifejezetten, hanem az sérti közös értékeinket, nyitott és demokratikus társadalmunkat, valamint a jogállamiságot is.

A cselekvési terv az Európai Bizottság kulcsfontosságú kezdeményezése a rasszizmus 3 és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem fokozására az EU-ban és annak határain kívül is. Átfogó keretet vázol fel a megkülönböztetésmentesség, az egyenlőség, a sokszínűség és a pluralizmus uniós tagállamokban történő előmozdítására, és számos intézkedést határoz meg a rasszizmus leküzdésére különböző területeken, többek között a bűnüldözés, az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás és az egészségügy területén. A cselekvési terv hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni az egyenlőségre, a megkülönböztetésmentességre és a gyűlöletbeszédre vonatkozó uniós jogi keretet, beleértve a hatékony végrehajtási mechanizmusokat is, és kiemeli a figyelemfelkeltés jelentőségét, valamint a sztereotípiák és az intolerancia elleni – a közösségi és hagyományos médiával együttműködésben folytatott – küzdelem fontosságát.

Ez a jelentés 4 áttekintést nyújt a cselekvési terv végrehajtása terén elért eredményekről, és iránymutatást nyújt a tagállamoknak a rasszizmus elleni hatékony nemzeti cselekvési tervek kidolgozásához és végrehajtásához, a cselekvési terv szerkezetét követve.

A 2023. október 7-én Izraelben elkövetett terrortámadások, valamint a gázai háború következtében kialakult katasztrofális humanitárius helyzet 5  súlyosbította a meglévő rasszizmust és gyűlöletbeszédet, és világszerte, többek között az EU-ban is az antiszemitizmus és a muszlimellenes gyűlölet fellángolásához vezetett. Az ezt követő polarizáció, dezinformáció és negatív sztereotipizálás kihívást jelentenek a rasszizmus és a gyűlölet elleni küzdelemben. A Bizottság haladéktalanul fellépett a gyűlölet, az antiszemitizmus és a muszlimellenes gyűlölet erősödése ellen, nevezetesen a „Nincs helye a gyűlöletnek: európai összefogás a gyűlölet ellen” közlemény 6 révén.



Feketének lenni az EU-ban/Második európai uniós felmérés a kisebbségekről és a hátrányos megkülönböztetésről 7

2022-ben az FRA elvégezte a bevándorlókról és a bevándorlók leszármazottairól szóló harmadik uniós felmérését, majd 2023 októberében közzétette a „Being Black in Europe” (Feketének lenni Európában) című jelentés második kiadását.

A 2022. évi felmérés eredményei szerint nem történt előrelépés. 2016-hoz képest a válaszadók az élet minden területén súlyosabb faji megkülönböztetésről számoltak be. Összességében a faji megkülönböztetés 12 hónapos előfordulási gyakorisága 24 %-ról 34 %-ra nőtt. Ez a növekedés tapasztalható volt a lakáskeresés, az álláskeresés, a munkakeresés és az oktatás terén is. Például a hátrányos megkülönböztetés 12 hónapos előfordulási gyakorisága a lakáspiacon a 2016. évi 6 %-ról 2022-re 28 %-ra nőtt. Nem történt előrelépés a rasszista zaklatás vagy erőszak terén. 2016-hoz hasonlóan a válaszadók 30 %-a nyilatkozott úgy, hogy rasszista zaklatást, 4 %-uk pedig úgy, hogy rasszista támadást szenvedett el a felmérést megelőző öt évben.

2. Rasszizmus az egyének körében – az embereknek és a társadalomnak okozott károk kezelése

roma személlyel: 51 %

fekete személlyel: 68 %

ázsiai személlyel: 70 %

Azoknak az európaiaknak az aránya, akik azt állítják, hogy könnyen elfogadnák, ha valamelyik gyermekük szerelmi kapcsolatban állna egy

2.1. A rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem jogszabályok révén

A rasszizmus elleni küzdelemnek előfeltétele egy olyan erős és hatékony jogi keret, amely előmozdítja az egyenlőséget és az egyéni jogokat, és védi az embereket a hátrányos megkülönböztetéssel szemben. A Bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a vonatkozó jogszabályok teljes körű végrehajtását a tagállamokban, és szükség esetén kötelezettségszegési eljárást indít.

A faji egyenlőségről szóló irányelv és az egyenlőséggel foglalkozó szervek

A faji egyenlőségről szóló irányelv végrehajtása a cselekvési terv sarokköve. A Bizottság ezért folytatta az irányelv tagállamok általi végrehajtásának nyomon követését. Három tagállammal szemben hivatalos kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, és 2023-ban a Bizottság e folyamatban lévő ügyek egyikét az Európai Bíróság elé utalta 8 .

A Bizottság 2021 márciusában jelentést tett közzé az irányelv alkalmazásáról 9 . Ez a jelentés megállapította, hogy szorosabban nyomon kell követni az irányelv tagállamok általi végrehajtását, különösen a viktimizációval szembeni védelem, valamint a hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciók alkalmazása tekintetében. E munka támogatása érdekében a Bizottság 2023 végén kezdeményezte egy tanulmány készítését, hogy elemezzék a szankciókra vonatkozó jogi keretet valamennyi uniós tagállamban, és megvizsgálják annak gyakorlati végrehajtását.

Emellett a Bizottság 2022-ben tanulmányt tett közzé a faji vagy etnikai megkülönböztetéssel szembeni védelem lehetséges jogi és nem jogi hiányosságairól 10 ; a tanulmány adatokat gyűjtött azokról a területekről, ahol hátrányos megkülönböztetés történik, beleértve a bűnüldöző hatóságok részvételével zajló eseteket is. A tanulmány szerint a rendőrök általi megállítás és motozás, valamint a testi kényszer alkalmazása azok a helyzetek, melyekben hátrányos megkülönböztetést szoktak érzékelni. A tanulmány szorgalmazza a további adatgyűjtést és a bevált gyakorlatok előmozdítását ezen a területen, amely tagállami hatáskörbe tartozik. Mindezek nyomán az FRA 2024-ben közzétette az „Addressing racism in policing” (A rasszizmus kezelése a rendészetben) című jelentést 11 .

2022 decemberében a Bizottság intézkedéseket javasolt az egyenlőséggel foglalkozó nemzeti szervek szerepének és függetlenségének megerősítésére. A javasolt irányelveket a jogalkotók 2024 tavaszán fogadták el, és azok 2024 júniusában léptek hatályba 12 . Az új, kötelező erejű előírások megerősítik az egyenlőséggel foglalkozó szervek függetlenségét és erőforrásait, és előírják a tagállamok számára, hogy biztosítsanak nagyobb hatásköröket az egyenlőséggel foglalkozó szervek számára annak érdekében, hogy azok hatékonyan segíthessék a hátrányos megkülönböztetés áldozatait, valamint elősegítsék a hátrányos megkülönböztetés elleni szabályok érvényre juttatását a gyakorlatban. Az új szabályok célja továbbá, hogy erősítsék az egyenlőséggel foglalkozó szervek szerepét már eleve a hátrányos megkülönböztetés megakadályozásában, figyelembe véve az interszekcionális diszkriminációból fakadó egyedi hátrányos helyzeteket, és olyan csoportokra fókuszálva, amelyek számára az információhoz való hozzáférés nehézkes lehet.

A rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemről szóló kerethatározat és a rasszizmus elleni küzdelem egyéb jogi eszközei

A cselekvési terv hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a tagállamok teljes körűen és helyesen ültessék át a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló kerethatározatot 13 . A kerethatározat célja annak biztosítása, hogy a rasszista és idegengyűlölő gyűlölet-bűncselekmények vagy gyűlöletbeszéd súlyos megnyilvánulásait Unió-szerte hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal büntessék. 2020 óta a Bizottság lépéseket tett a kerethatározat helyes és teljes körű átültetésének biztosítása érdekében, és 13 kötelezettségszegési eljárást indított azon tagállamok ellen, amelyek nem ültették át nemzeti jogukba teljes mértékben és pontosan a kerethatározatot 14 . Ezek közül hat tagállam teljes mértékben összhangba hozta jogszabályait a kerethatározattal, ezért az ő ügyüket lezárták. Négy további tagállamnál előrelépés történt, és folyamatban van a jogszabályok módosítása.

Annak érdekében, hogy kibővítse a gyűlölet alapjainak a kerethatározat hatálya alá tartozó korlátozott körét, és biztosítsa a gyűlölet valamennyi áldozatának egyenlő védelmét, a Bizottság 2021 decemberében közleményt fogadott el, amelyben tanácsi határozat elfogadását szorgalmazza az „uniós dimenziójú bűncselekmények” jelenlegi listájának a gyűlöletbeszédre és a gyűlölet-bűncselekményekre való kiterjesztéséről 15 . A tanácsi határozat elfogadása esetén a Bizottság jogszabályokat terjeszthetne elő a gyűlöletbeszédre és a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó büntető anyagi jog harmonizálására.

A társadalomban tapasztalható gyűlölet elleni küzdelem

A növekvő mértékű gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés érdekében a Bizottság és a főképviselő 2023 decemberében közös közleményt fogadott el „Nincs helye a gyűlöletnek: európai összefogás a gyűlölet ellen” címmel. A közlemény célja, hogy fokozza a gyűlölet valamennyi formája elleni küzdelemre irányuló uniós erőfeszítéseket azáltal, hogy számos szakpolitikában és a társadalom egészére kiterjedő megközelítés révén megerősíti az erre irányuló fellépést. A közlemény közvetlen folyományaként a Bizottság a társadalmat megosztó gyűlölet elleni küzdelemmel foglalkozó európai polgári vitacsoportot szervezett 16 , amelynek keretében az összes uniós tagállamból 150 polgár vitatta meg a gyűlölet és az intolerancia elleni intézkedéseket. Ennek eredményeként 21 ajánlás született, amelyek megvalósítására a Bizottság kötelezettséget vállalt. Ezek az ajánlások foglalkoznak a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés oktatás, figyelemfelkeltés és a digitális tér révén történő kezelését célzó intézkedésekkel is.

·Az európaiak 61 %-a azt állítja, hogy hogy országukban széles körben elterjedt a bőrszínen alapuló megkülönböztetés.

·Az afrikai származású emberek közel fele szenved el faji megkülönböztetést, ami növekedést jelent a 2016. évi 39 %-ról a 2022-es 45 %-ra.

·A megkülönböztetés továbbra sem látható, az áldozatoknak csupán 9 %-a tesz bejelentést az incidensekről.

2.2. Az uniós jogszabályokon túl – a mindennapi életben megnyilvánuló rasszizmus elleni küzdelem fokozása

Küzdelem a bűnüldöző hatóságok általi hátrányos megkülönböztetés ellen

A hivatalos személyekbe, a bűnüldöző szervekbe, a rendőrségbe és a biztonsági erőkbe vetett bizalom elengedhetetlen a társadalom működéséhez, és a társadalmi kohézió előfeltétele. A gyűlölet-bűncselekmények, a faji és etnikai alapú diszkrimináció, valamint más kapcsolódó incidensek bejelentésének csekély mértéke részben az illetékes hatóságok iránti bizalom hiányának tudható be. Ez a bizalmatlanság fokozódik, ha a rendőrök vagy más hivatalos személyek magatartása faji előítéletről tanúskodik, vagy faji előítéletből kifolyólag zaklatást követnek el. A sokszínűség elismerése és az alapvető jogok biztosítása a bűnüldözés terén ezért elengedhetetlen a rasszizmus elleni küzdelemhez.

Az FRA 2024. évi, „Addressing Racism in Policing” (A rasszizmus kezelése a rendészetben) című jelentése 17 az első olyan uniós szintű tanulmány, amely átfogóan megvizsgálja a jogi kereteket, elemzi a szakpolitikai válaszok és a hatékony felügyelet hiányosságait, és felvázolja a rendőrségi rasszizmus elleni küzdelmet célzó gyakorlatokat. A jelentés adatokat tartalmaz a rendőrségi rasszizmusról, és dokumentálja, hogy a rendőrségi rasszizmus diszkriminatív profilalkotási gyakorlatokat, nem helyénvaló rasszista kommunikációt és túlzott erőszak alkalmazását foglalja magában.

Az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) a gyűlölet-bűncselekményekről és a gyűlölet-bűncselekmények áldozatairól szóló éves képzés révén hozzájárul a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemhez, emellett az Alapjogi Ügynökséggel együttműködve évente több webináriumot kínál a gyűlölet-bűncselekményekről, más-más kisebbségekre fókuszálva. A képzések a rendőrség általi megállítással és motozással, valamint az etnikai alapú profilalkotással is foglalkoznak. A gyűlölet-bűncselekmények egyikét jelentik azoknak a témáknak, amelyeket a bűnüldöző szervek tagjai a CEPOL csereprogramja keretében választhatnak, és egy másik tagállambeli kollégával helyet cserélve tanulmányozhatnak.

Emellett a CEPOL 2023. október 7-én munkaértekezletet szervezett az Izraelben elkövetett terrortámadásoknak és az ezt követően Gázában kialakult katasztrofális humanitárius helyzetnek az EU biztonságára gyakorolt hatásáról, különös tekintettel a zsidó és muzulmán közösségekre.

A konzultáció során a civil társadalmi szervezetek és az egyenlőséggel foglalkozó szervek arról számoltak be, hogy egyes tagállamokban ugrásszerűen nőtt azon esetek száma, amikor a bűnüldöző szervek túlzott erőszakot alkalmaztak, ami egyes esetekben faji és etnikai kisebbségekből származó egyének tragikus halálához vezetett. A tagállamokat ezért arra ösztönözzük, hogy folytassák és fokozzák a bűnüldöző szervek tagjai által tanúsított diszkriminatív magatartás megakadályozására irányuló erőfeszítéseiket. Arra is ösztönözzük őket, hogy alkalmazzák az erőszak bűnüldöző szervek általi alkalmazására vonatkozó nemzetközi jogi keretet 18 , többek között a rendőrség és a bűnüldöző szervek tagjainak szóló célzott képzések továbbfejlesztésével, melyhez igénybe veszik a nemzeti emberi jogi intézmények és az egyenlőséggel foglalkozó szervek segítségét.

Biztonság

A Bizottság az uniós internetfórum (EUIF) 19 és az uniós radikalizálódástudatossági hálózat (RAN) 20 munkája révén foglalkozott a rasszista ideológiákból eredő erőszakos szélsőségesség jelentette fenyegetéssel. Az újonnan létrehozott radikalizálódásmegelőzési uniós tudásközpont 21 a RAN munkájára fog építeni annak érdekében, hogy növelje a radikalizálódáshoz és erőszakhoz vezető rasszizmus és idegengyűlölet jelentette kihívások kezeléséhez nyújtott uniós támogatást.

2021 novemberében az EUIF a tagállamok és az Europol támogatásával egy rendszeresen frissített tudáscsomagot hozott létre az uniós tagállamokban betiltott erőszakos jobboldali szélsőséges csoportokról, szimbólumokról és kiáltványokról, hogy megkönnyítse a technológiai vállalatok önkéntes tartalommoderálási erőfeszítéseit. Emellett tanulmány készült annak vizsgálatára, hogy az algoritmusok milyen mértékben erősítik fel a terrorista és erőszakos szélsőséges tartalmak terjedését az online felhasználók körében 22 . A tanulmány azt is vizsgálja, hogy milyen mértékben erősödik fel a határesetnek minősülő tartalmak, például a gyűlöletbeszéd, a dezinformáció és a jogszerű, de káros tartalmak egyéb formáinak terjedése, amely radikalizálódáshoz és toborzáshoz vezethet.

Ezzel összefüggésben az EUIF kidolgozta a határesetnek minősülő tartalmak kézikönyvét is 23 , amely példákat és fogalommeghatározásokat tartalmaz az ilyen típusú tartalmakra vonatkozóan azon technológiai platformok számára, amelyek tartalommoderálást végeznek a felhasználók határesetnek minősülő rasszista, antiszemita és muszlimellenes online tartalmaktól való megvédése céljából.

2024 májusában a RAN megvizsgálta az erőszakos jobboldali szélsőséges narratívák társadalmi vitára gyakorolt hatását. A különböző területekre – mint például a sport, a média, a politika – és az online platformokra beszivárgó narratívák elleni küzdelemhez elengedhetetlen a kritikus gondolkodás és a médiaműveltség beépítése az iskolai tantervekbe, ami hozzájárul a rasszista ideológiákra való fogékonyság csökkentéséhez. A különböző nézőpontok és a média felelőssége megértésének előmozdítása elkerülhetővé teszi a szélsőséges tartalmak kritika nélküli terjesztését.

Az új technológiákban rejlő kockázatok kezelése

A mesterséges intelligencia használata negatívan érintheti az alapvető jogokat, például a megkülönböztetésmentességhez való jogot, mivel az algoritmusok elfogultak lehetnek vagy idővel elfogulttá válhatnak, ami hátrányos megkülönböztetéshez vezethet a foglalkoztatás, az oktatás, a társadalombiztosítás és a bűnüldözés területén 24 . A bűnüldözésben használt MI-eszközök fokozhatják az etnikai alapú profilalkotást. Az Európai Unió 2024 májusában elfogadta a mesterséges intelligenciára vonatkozó első uniós szabályozási keretet, amely előírja a különböző alkalmazásokban használt MI-rendszerek elemzését és osztályozását az általuk a felhasználókra jelentett kockázat szerint 25 . A magas kockázatúnak tekintett MI-rendszereknek forgalomba hozataluk előtt meg kell felelniük bizonyos követelményeknek az átláthatóság növelése, valamint a biztonságot és az alapvető jogokat érintő kockázatok minimalizálása érdekében. Ez magában foglalja a magas kockázatú MI-rendszerekből, például a bűnüldözés, a munkaerő-felvétel, az oktatás és az egészségügy terén használt MI-rendszerekből eredő torzítás és diszkrimináció kockázatait. Emellett a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály tiltja az MI profilalkotáson és olyan rendszereken alapuló prediktív rendészeti célú használatát, amelyek biometrikus adatokat használnak az emberek olyan konkrét kategóriák szerinti besorolásához, mint például a faj, a vallás vagy a szexuális irányultság.

A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály foglalkozik a jogellenes online tartalmakkal és dezinformációval, többek között a rasszista gyűlöletbeszéddel, és megelőzi azokat a károkat, amelyeket a jogellenes tartalmak terjesztése okozhat. A Bizottság 2016 óta együttműködik a főbb platformok szolgáltatóival a jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására vonatkozó magatartási kódex keretében 26 . A részt vevő platformok egyik legfontosabb kötelezettségvállalása, hogy a legtöbb esetben 24 órán belül megvizsgálják az állítólagos jogellenes gyűlöletbeszédre vonatkozó bejelentéseket, és szükség esetén gyorsan eltávolítják a tartalmat. A kódex a létrehozása óta fontos eredményeket ért el, és új platformok is csatlakoztak hozzá, köztük a TikTok, a LinkedIn, a Viber és a Twitch. A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály hatálybalépését követően az aláíró felek benyújtották a magatartási kódex felülvizsgált változatát, amelynek célja, hogy riasztási mechanizmusok révén a kódex még jobban meg tudja előzni a gyűlöletbeszéd virális terjedését.

Foglalkoztatás, oktatás, egészségügy és lakhatás

Az EU folytatta szakpolitikai intézkedések és finanszírozási programok alkalmazását, hogy felvegye a küzdelmet a nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatáshoz, az oktatáshoz és képzéshez, az egészségügyi ellátáshoz, a szociális védelemhez és a nem szegregált lakhatáshoz való hozzáférés terén tapasztalható rasszizmussal és hátrányos megkülönböztetéssel szemben.

A konzultációs folyamat során a civil társadalom érdekelt felei rámutattak arra, hogy az elmúlt néhány évben nem javult jelentősen a faji és etnikai kisebbségekhez tartozó személyek életminősége. E személyeknek továbbra is nehézséget okoz a megfizethető és megfelelő lakhatáshoz való hozzáférés. A Covid19-világjárvány súlyos gazdasági következményei és Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja aránytalan mértékben érintette a marginalizált közösségeket, amelyek a bérleti díjak, az energiaszámlák és a megélhetési költségek növekedésével szembesültek 27 .

Elsődlegesen a nemzeti és a helyi hatóságok felelősek a társadalmi egyenlőtlenségek megelőzéséért és kezeléséért, valamint a lakhatási és oktatási szegregáció elleni küzdelemért. Alapvető fontosságú, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy a társadalmi befogadást célzó politikák és programok ténylegesen a faji vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyeket célozzák meg és elérjék őket, és előmozdítsák az általános, nem szegregált szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket.

Foglalkoztatás

A faji vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyek gyakran szembesülnek hátrányos megkülönböztetéssel, amikor munkát vagy képzést keresnek.

A romák egyenlőségéről, társadalmi befogadásáról és részvételéről szóló tanácsi ajánlás 28 2021. márciusi egyhangú elfogadásával a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy intézkedéseket dolgoznak ki a hátrányos megkülönböztetés leküzdésére és felszámolására. Ezek közé tartoznak a megkülönböztetésmentes foglalkoztatással kapcsolatos tájékozottság növelését és a foglalkoztatáshoz és az aktivizáló intézkedésekhez való hozzáférés javítását célzó intézkedések, továbbá a munkaadók képzése a megkülönböztetésnek és az annak hátterében álló okoknak a felismerését és az ellenük való küzdelmet szolgáló módszereket illetően.

A 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó, integrációról és befogadásról szóló cselekvési tervnek(APII) 29 is célja a migránsok és a migráns hátterű polgárok előtt álló kihívások leküzdése. Ez a stratégia azokkal a főbb integrációs akadályokkal foglalkozik, amelyekkel a harmadik országbeli állampolgárok a kulcsfontosságú területeken (lakhatás, oktatás, foglalkoztatás és egészségügy) szembesülnek.

Oktatás

A minőségi, inkluzív többségi oktatáshoz való egyenlőtlen hozzáférés állandósítja a faji és etnikai csoportok közötti társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket. Az afrikai származásúak nagyobb valószínűséggel hagyják el korán az iskolát, és kisebb valószínűséggel folytatnak a felsőfokú tanulmányokat. 30 Az egyenlő oktatási lehetőségek biztosítása a hozzáférés csoportspecifikus akadályainak kezelésére irányuló célzott támogatással együtt segíthet az egyenlő versenyfeltételek megteremtésében. Emellett az oktatás az elfogultságnak és a sztereotípiáknak is ellenszere is lehet azáltal, hogy elősegíti a kritikus gondolkodás kialakulását, és előmozdítja a sokszínűséget a tantervekben és oktatási anyagokban.

A minőség, a méltányosság, a befogadás és a mindenki számára elérhető siker javítása az oktatás és képzés terén az európai oktatási térség létrehozása érdekében folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszerének elsődleges prioritása 31 . Az európai oktatási térség stratégiai keretrendszerével (2021–2025) foglalkozó munkacsoportok 32 keretében lehetővé vált az információcsere az olyan gyakorlatokkal kapcsolatosan, amelyekkel az oktatáson és képzésen belüli és azokon keresztüli hátrányos megkülönböztetés és előítéletek különböző formáit kezelik, ideértve a rasszizmust, az etnikai vagy faji származáson alapuló megkülönböztetést, a társadalmi és területi egyenlőtlenségeket és az interszekcionális megkülönböztetést 33 . 

Az „Utak az iskolai sikerhez” kezdeményezésről szóló, 2022 novemberében elfogadott tanácsi ajánlás 34 célja, hogy lehetővé tegye valamennyi tanuló számára, hogy teljes mértékben kibontakoztathassa a benne rejlő potenciált, csökkentve a korai iskolaelhagyást, javítva az alapkészségek terén nyújtott teljesítményt és előmozdítva valamennyi tanuló iskolai jóllétét, függetlenül társadalmi-gazdasági, kulturális vagy személyes hátterüktől. Az ajánlás tartalmaz a kirekesztés és az alulteljesítés kockázatának kitett csoportokat, például a faji és etnikai kisebbségeket és a migráns hátterű diákokat célzó támogató intézkedéseket.

Egészségügy

A Covid19-világjárvány súlyosbította a meglévő egészségi egyenlőtlenségeket, különösen a faji vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyek esetében 35 .

A rasszizmus hatással lehet az áldozatok mentális egészségére. 36  A mentális egészség átfogó megközelítéséről szóló közlemény 37  hangsúlyozza, hogy a különböző – többek között faji vagy etnikai származáson alapuló – megkülönböztetés hatással van a mentális egészségre. „Az EU az egészségért” program olyan intézkedéseket13 támogat, amelyek növelik a mentális egészséggel kapcsolatos tudatosságot, tudásmegosztást és kapacitásépítést, figyelembe véve a kiszolgáltatott migráns népességcsoportok és a roma közösségek szükségleteit. 

Lakhatás

A faji vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyek jobban ki vannak téve a rossz lakhatási körülmények és a lakóhelyi szegregáció veszélyének. A térbeli és társadalmi szegregáció különösen két csoportot érint: a romákat és migránsokat. Ezek a kihívások dominóhatással járnak az oktatási vagy foglalkoztatási lehetőségek tekintetében, a gyermekes családok esetében pedig jelentősen károsítják a gyermekek fejlődését. A szociális bérlakások korlátozott elérhetősége és gyenge minősége tovább korlátozza a kiszolgáltatott helyzetben lévő csoportok támogatását.

A romák megfelelő és deszegregált lakhatáshoz való egyenlő hozzáférésének biztosítását, valamint a szegregált telepek problémájának kezelését célzó intézkedésekről szóló, 2023 októberében elfogadott tanácsi következtetésekben 38 a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy teljes mértékben kihasználják az uniós forrásokat a megfelelő és nem szegregált lakhatáshoz való egyenlő hozzáférés megkönnyítése érdekében.

A lakásárak és bérleti díjak ugrásszerű növekedésének kezelése érdekében az Európai Bizottság politikai iránymutatásaiban bejelentette a megfizethető lakhatásra vonatkozó terv 39 kidolgozását.



3. Strukturális rasszizmus – az alapprobléma kezelése

A cselekvési terv foglalkozik a strukturális rasszizmussal, amely állandósítja azokat az akadályokat, amelyekkel az emberek kizárólag faji vagy etnikai származásuk miatt szembesülnek. A rasszizmus, az egyenlőtlenség és a hátrányos megkülönböztetés csökkenti az esélyegyenlőséget, és korai életkortól kezdve minden területen rosszabb eredményekhez vezet az emberek egész életében. Ez az oktatáson belüli szegregációban, az oktatásban töltött kevesebb időben, a korlátozott karrierlehetőségekben, valamint a lakáspiaci, továbbá az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésben tapasztalható diszkriminációban nyilvánul meg. A strukturális rasszizmus bármely egyénre gyakorolt kumulatív hatásai ahhoz vezethetnek, hogy az egyén a szegénységi küszöb alatt fog élni, csökkenni fog a társadalmi mobilitása. 

A rasszizmus kombinálódhat más alapon, többek között valláson vagy meggyőződésen, nemen, szexuális irányultságon, életkoron vagy fogyatékosságon alapuló megkülönböztetéssel. Az EU ezért interszekcionális megközelítést alkalmazott a kérdéssel kapcsolatban, amely figyelmet fordít a hátrányos megkülönböztetés különböző okainak kombinálódására, elmélyítve ezáltal a strukturális rasszizmus megértését és biztosítva a hatékonyabb reagálást.

3.1. A folyamatok megfordítására irányuló politikák

A sztereotípiák elleni küzdelem és a történelem iránti figyelemfelkeltés

A korábbi eseményekre reagálva és a George Floyd 2020. májusi, Minneapolisban (Egyesült Államok) bekövetkezett halálát követő, rasszizmus elleni tiltakozásokról szóló európai parlamenti állásfoglalásra 40 építve a Bizottság folytatta a nyilvános figyelemfelhívást a rasszizmusra és a faji megkülönböztetésre és elítélte azokat, például magas szintű politikai rendezvények szervezése, valamint emléknapok tartása révén.

2023 novemberében az Európai Unió Tanácsának elnöksége az Európai Bizottsággal és az FRA-val együttműködve konferenciát szervezett „Anti-racism in the European Union: people of African descent – recognition, justice, and development” (Rasszizmus elleni küzdelem az Európai Unióban: Afrikai származású emberek: elismerés, jogérvényesülés és fejlesztés) címmel, összhangban Az Afrikai Származásúak ENSZ Évtizedével (2015–2024) 41 és a 2001. évi durbani nyilatkozattal és cselekvési programmal.

2023. december 5-én a Bizottság és az Európai Parlament közösen megemlékezett a rabszolgaság eltörlésének európai napjáról. A rendezvény középpontjában a rasszizmus történelmi gyökerei elismerésének fontossága, valamint a gyarmatosítás és a rabszolgaság örökségének kezelésére irányuló kezdeményezések feltérképezése állt.

A Bizottság kiemelte továbbá, hogy az emlékezés fontos eleme a befogadás és a megértés ösztönzésének, a sztereotípiák elleni küzdelemnek, valamint a figyelemfelkeltésnek. A Bizottság a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program (CERV) keretében az európai emlékezés területén az EU-n belül és kívül egyaránt támogatja a gyarmatosítás örökségét feltáró projekteket.

A megalapozott szakpolitikai döntésekhez szükséges megfelelő adatok

Egyes tagállamok nem engedélyezik az etnikai hovatartozásra vonatkozó adatok gyűjtését, míg mások – például közösségi alapú szervezetek segítségével – erőfeszítéseket tettek az ilyen adatok gyűjtésére. Az egyenlőségre vonatkozó nemzeti adatkészleteket – amennyiben vannak ilyenek – nehéz összehasonlítani.

Az adatok mégis kulcsfontosságúak a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés strukturális szempontjainak és szubjektív tapasztalatainak megragadásához. A 2020–2025-ös időszakra szóló cselekvési terv révén a Bizottság arra ösztönözte a tagállamokat, hogy törekedjenek az egyenlőségre vonatkozó, faji vagy etnikai származás szerint lebontott adatok gyűjtésének harmonizált megközelítésére. Az egyenlőségre vonatkozó adatokkal foglalkozó alcsoport ezt követő munkája alapján a Bizottság ismertette az egyenlőségre vonatkozó, faji vagy etnikai származáson alapuló adatok gyűjtéséről és felhasználásáról szóló iránymutató feljegyzést 42 .

Az Eurostat kezdeményezte egy „egyenlőséggel és megkülönböztetésmentességgel foglalkozó statisztikai munkacsoport” létrehozását 43 , amely együttműködne a tagállamokkal, a fő felhasználókkal és más adat-előállítókkal az egyenlőségre és a megkülönböztetésmentességre vonatkozó átfogóbb és összehasonlíthatóbb statisztikák kidolgozása céljából. A munkacsoport várhatóan iránymutatásokat és ajánlásokat fog kidolgozni az egyenlőségre és a megkülönböztetésmentességre vonatkozó statisztikák tagállamok közötti jobb összehasonlíthatósága érdekében; módszereket és bevált gyakorlatokat fog javasolni arra vonatkozóan, hogy a statisztikákat hogyan lehet kiterjeszteni a hátrányos megkülönböztetés kockázatának kitett különböző csoportokra; azonosítani fogja a komplementaritásokat és támogatni fogja a más adat-előállítókkal való koordinációt. A munkacsoport arra törekszik, hogy 2026 végéig befejezze munkáját.

3.2. A megvalósítás kerete: az uniós eszközök teljes körű kihasználása

Helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi szintű fellépések

A rasszizmus elleni küzdelem az EU-ban közös felelősség, és a tagállamokkal közös erőfeszítéseket igényel. A Bizottság ezért arra is ösztönözte a tagállamokat, hogy fogadjanak el nemzeti cselekvési terveket a rasszizmus és a faji megkülönböztetés ellen, és iránymutatást nyújtott számukra e folyamat támogatása érdekében. A rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló, 2022 márciusában elfogadott tanácsi következtetések 44 hangsúlyozták a rasszizmus elleni célzott nemzeti cselekvési tervek elfogadására vonatkozó kötelezettségvállalást. 

Nemzeti cselekvési tervek

Az e jelentéshez információkat biztosító konzultáció szerint a rasszizmus elleni küzdelemben fontos szerepet játszanak a célzott nemzeti cselekvési tervek, amelyeket valamennyi tagállamban ki kell dolgozni és végre kell hajtani. Átfogó közpolitikát biztosítanak a faji egyenlőség előmozdítására 45 , és bizonyítják, hogy a tagállamok elhatározták magukat a faji megkülönböztetés felszámolása terén előttük álló kihívások leküzdésére 46 . Emellett segítik a tagállamokat a vonatkozó nemzetközi emberi jogi kötelezettségek gyakorlatba való átültetésében.

Már 11 tagállam – Belgium, Németország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Lettország, Málta, Portugália, Finnország és Svédország – fogadott el célzott nemzeti cselekvési tervet a rasszizmus ellen, Dánia, Olaszország, Luxemburg, Magyarország és Ausztria pedig már dolgozik a cselekvési tervén. Jelenleg Csehország, Dánia, Észtország, Horvátország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Ausztria, Románia és Szlovákia épített már be rasszizmus elleni intézkedéseket más – például az emberi jogokra vagy a társadalmi integrációra vonatkozó – nemzeti cselekvési tervekbe 47 .

A tagállamokkal folytatott konzultáció során kiderült, hogy több nehézség is van a rasszizmus elleni politika és végrehajtás tervezése terén. A legtöbb tagállamban nincs külön költségvetés a nemzeti cselekvési tervek végrehajtására. Egyes tagállamokban a nemzeti cselekvési terv tevékenységekeit az illetékes minisztériumok finanszírozzák, vagy projektfinanszírozásban részesülnek, és azt nem kormányzati intézmények hajtják végre. Bár úgy tűnik, hogy a legtöbb tagállam számos különböző érdekelt felet bevont a koordinációs, konzultációs vagy tanácsadási mechanizmusokba, továbbra sem világos, hogy milyen mértékben biztosították az érintett közösségek és képviselőik részvételét.

A tagállamok egyrészt nem térképezték fel szisztematikusan azon meglévő adatforrásokat, amelyekből információkat szerezhetnek a faji vagy etnikai származásról, másrészt egyenetlenül használták az egyenlőségre vonatkozó lebontott adatokat a cselekvési tervek kidolgozásához és hatályának meghatározásához. Az adatfelhasználással kapcsolatos eltérő megközelítések a cselekvési tervek végrehajtásának nyomon követésére irányuló erőfeszítések során is megfigyelhetők.

A strukturális rasszizmus fogalmának felfogása és értelmezése tagállamonként eltérő, emiatt pedig a legtöbb tagállam meglehetősen széttagolt intézkedéseket fogadott el, sőt, egyes tagállamok egyáltalán nem fogadtak el rendelkezéseket a strukturális rasszizmussal szemben. Ugyanez vonatkozik a rasszizmus elleni küzdelem interszekcionális megközelítésének alkalmazására is. Az interszekcionális megközelítés alkalmazása legtöbb esetben a nemi hovatartozásra korlátozódik. A Bizottság továbbra is együtt fog működni a tagállamokkal a strukturális rasszizmus leküzdésére irányuló megvalósítható megközelítések kidolgozása érdekében, és megbízta az OECD-t, hogy dolgozzon ki lehetséges mutatókat.

A konzultációs folyamat során az érdekelt felek, különösen a civil társadalmi szervezetek hangsúlyozták a cselekvési terv jelentőségét a migránsok és menekültek előtt álló kihívások tekintetében. A rasszizmus és az idegengyűlölet további akadályokat gördít a migránsok társadalmi befogadása elé, és a rasszizmus elleni nemzeti cselekvési terv részeként foglalkozni kell a bevándorlóellenes magatartásformákkal.

A tagállamok támogatása érdekében a Bizottság létrehozott egy, a rasszizmus elleni uniós cselekvési terv nemzeti végrehajtásával foglalkozó alcsoportot, amely a gyűlölet-bűncselekmények és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemmel foglalkozó magas szintű munkacsoport 48 , valamint a megkülönböztetésmentességgel, az egyenlőséggel és a sokszínűséggel foglalkozó magas szintű munkacsoport 49 keretében működő tagállami szakértőkből és megfigyelőkből 50 áll. Az alcsoport olyan szakpolitikai eszközöket dolgoz ki, amelyek segítik a cselekvési terv nemzeti, regionális vagy helyi szintű végrehajtásának valamennyi szakaszát. Ezenkívül találkozókat is szervez az érdekelt feleknek, ahol azok megoszthatják a bevált gyakorlatokat, és megbeszéléseket folytathatnak a faji vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyek helyzetének javítása érdekében. Az alcsoport emellett kulcsfontosságú aktuális kérdésekkel is foglalkozik, beleértve a muszlimellenes gyűlölet térnyerését.

A Bizottsággal és az FRA-val szoros együttműködésben az alcsoport 2021-ben közzétette a rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni nemzeti cselekvési tervekre vonatkozó közös irányadó elveket 51 . 2022-ben az alcsoport készített egyrészt egy nyomonkövetési ellenőrző listát a közös irányadó elvek alkalmazásáról, másrészt egy eszközt a rasszizmus elleni nemzeti cselekvési tervek végrehajtásáról szóló jelentéstételhez 52 . A tagállamok mindkét szakpolitikai eszközt jóváhagyták a fent említett két magas szintű csoportban 53 .

Emellett a Bizottság összegyűjtötte és hamarosan közzéteszi a rasszizmus elleni küzdelemre irányuló nemzeti cselekvési tervek folyamataival és intézkedéseivel kapcsolatos ígéretes tagállami gyakorlatokat.

A regionális és helyi szintek mozgósítása az érdemi helyi hatás érdekében

A Bizottság finanszírozza a „Városok európai koalíciója a rasszizmus ellen” (ECCAR) elnevezésű hálózatot, amelynek tagjai megosztják tapasztalataikat a rasszizmus, a hátrányos megkülönböztetés és az idegengyűlölet elleni küzdelemre irányuló politikáik javítása érdekében. Az ECCAR munkája kifejezetten helyi szinten támogatja a cselekvési terv végrehajtását.

A Bizottság által közvetett irányítással irányított Európai Városfejlesztési Kezdeményezés támogatja az uniós városfejlesztési menetrend „Az egyenlőség városai” elnevezésű partnerségét 54 . A 2024-ben elindított partnerség célja, hogy átfogó és inkluzív megközelítéseket dolgozzon ki az egyenlőség városi területeken történő előmozdítására.

A városok és a régiók szintén fontos szerepet játszanak abban, hogy befogadó környezetet építsenek ki polgáraik számára. Erőfeszítéseik és kötelezettségvállalásaik hangsúlyozása érdekében a Bizottság 2022-ben megkezdte a befogadás és a sokszínűség európai fővárosának (fővárosainak) kijelölését –.„A befogadás és a sokszínűség európai fővárosai” díj 55 odaítélésével –, amely a hátrányos megkülönböztetés valamennyi okára – úgymint nem, faji vagy etnikai származás, vallás vagy meggyőződés, fogyatékosság, életkor, szexuális irányultság, továbbá interszekcionális megkülönböztetés – kiterjed.  

Együttműködés a magánszektorral

2020 óta az Uniós Sokszínűségi Hónap 56 során felhívják a figyelmet a sokszínűség és a befogadás fontosságára a munkahelyen és szélesebb körben a társadalomban. 2021-ben például az Uniós Sokszínűségi Hónap fő témája a munkahelyi faji és etnikai sokszínűség volt, és az, hogy miért fontos az a vállalkozások számára. A 2023. évi Uniós Sokszínűségi Hónap során az Európai Bizottság elindított egy uniós sokszínűségi önértékelési eszközt 57 a köz- és a magánszektor munkáltatói és szervezetei számára.

2021 novemberében a sokszínűségi charták uniós platformja virtuális kerekasztal-megbeszélést tartott „Let’s talk about racism – the EU anti-racism action plan and its impact” (Beszéljünk a rasszizmusról – az EU rasszizmus elleni cselekvési terve és annak hatása) címmel, hogy felhívja a figyelmet az EU rasszizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos munkájára, és kapcsolatba lépjen a munkáltatókkal. Ezt követően 2023 májusában munkaértekezletre került sor „How to build anti-racist and religiously inclusive organisations?”(Hogyan építsünk rasszizmusellenes és vallásilag befogadó szervezeteket?) címmel.

Általános érvényesítés

A Bizottság valamennyi szakpolitikai területébe beépítette a rasszizmus elleni küzdelmet, és felkérte a tagállamokat, hogy kezdeményezéseiket a rasszizmus elleni küzdelem szemszögéből is értékeljék, és építsenek be rasszizmus elleni intézkedéseket valamennyi szakpolitikai szabályozásukba. Ez azt jelenti, hogy figyelembe kell venni a lehetséges – tudatos vagy nem tudatos – faji elfogultságot és diszkriminációs mintákat az általuk alkalmazott szabályokban, normákban és folyamatokban, valamint attitűdjükben és magatartásaikban. 

A struktúrák elengedhetetlenek a Bizottság rasszizmus elleni szakpolitikai munkája intézményesítésének, koherenciájának és fenntarthatóságának biztosításához és támogatásához.

A Bizottság egyenlőségi munkacsoportja 58 , amely a Bizottság valamennyi főigazgatóságának és az Európai Külügyi Szolgálatnak a képviselőiből („egyenlőséggel foglalkozó koordinátorok”) áll, továbbra is kulcsszerepet játszik annak biztosításában, hogy a cselekvési terv célkitűzései valamennyi uniós szakpolitikában tükröződjenek. A munkacsoport tevékenysége lehetővé tette az egyenlőségi alapok – többek között a faji vagy etnikai származás szerinti egyenlőség – következetes érvényesítését a Bizottság szakpolitikai kezdeményezéseiben és belső fellépéseiben. A közös megközelítés részeként a különböző egyenlőségi alapokkal kapcsolatban végzett munka előkészítette a terepet annak, hogy az interszekcionalitást érvényesíteni lehessen a szakpolitikai döntéshozatalban és a jogalkotásban.

Példák a rasszizmus elleni küzdelem uniós szakpolitikákba való beépítésére:

Gyermekek jogai – A 2021. március 24-én elfogadott uniós gyermekjogi stratégia 59 és az integrált gyermekvédelmi rendszerekről szóló bizottsági ajánlás 60 arra ösztönzi a tagállamokat, hogy fejlesszék tovább és erősítsék meg gyermekvédelmi rendszereiket, integráltabbá és inkluzívabbá téve azokat, hogy e rendszerek meg tudjanak felelni a gyermekeknek az erőszak bármely formájától való védelme kapcsán felmerülő sokféle szükségletnek. Az ajánlás kiemeli, hogy az egyenlőség és a befogadás társadalmainkban való előmozdítása az erőszak megelőzésének fontos eszköze.

Közlekedés – A Bizottság a fenntartható és intelligens mobilitási stratégia 61 célkitűzéseit követve létrehozta a közlekedés sokszínűségi nagyköveteinek hálózatát, hogy támogassa a közlekedésen belüli egyenlőség és sokszínűség előmozdítására irányuló bizottsági programot. A hálózat célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az intézkedésekre, kezdeményezésekre vagy fellépésekre – valamint az élére álljon ezeknek –, amelyek előmozdítják az egyenlőséget, a sokszínűséget és az inkluzivitást a közlekedésben, mind a közlekedési dolgozók, mind a közlekedési szolgáltatást igénybe vevők tekintetében 62 . A Bizottság gyakorlati kézikönyvet dolgozott ki az egyenlőség mobilitásban és közlekedésben való általános érvényesítéséről 63 , hogy segítse a személyzetet abban, hogy mindennapi munkájuk során alkalmazzák az egyenlőség általános érvényesítését, és ezáltal eleget tegyenek az egyenlőség előmozdítására és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre vonatkozó kötelezettségeiknek.

Kutatás és innováció – A 2021. évi európai kutatási és innovációs paktum 64 , amely az új Európai Kutatási Térségek (EKT) 65 egyik kulcsfontosságú pillére, egyértelműen megerősíti az esélyegyenlőséget és az inkluzivitást mint alapvető értékeket és elveket, és a közös fellépés prioritásaként hangsúlyozza az egyenlőtlenségek – többek között a faji vagy etnikai származáshoz kapcsolódó egyenlőtlenségek – megszüntetését. 2023-ban a kutatási, innovációs és vállalkozói tehetségek Európába vonzására és Európában tartására irányuló európai keretrendszerről szóló tanácsi ajánlás 66 bevezette az Európai kutatói chartát 67 , amely az egyenlőtlenségek kérdésével is alaposabban foglalkozik, mivel a sokféleség felkarolását az egyik alapelvévé tette. Hangsúlyozza annak fontosságát, hogy felismerjék és leküzdjék a hátrányos megkülönböztetés minden formáját, beleértve a faji vagy etnikai származáson alapuló diszkriminációt is, és kiemeli, hogy fel kell ismerni a tudattalan előítéleteket a felvétel, az előléptetés és felülvizsgálati folyamatok során, és csökkenteni kell azokat.

Az uniós finanszírozás mozgósítása

A különböző uniós programok finanszírozási lehetőségeket biztosítanak a rasszizmus elleni küzdelem és a megkülönböztetésmentesség értékeit előmozdító projektek számára. Az EU Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek programja 68 (CERV) keretében célzott finanszírozás áll rendelkezésre, amelynek célkitűzései közé tartozik a hátrányos megkülönböztetés, a rasszizmus, az idegengyűlölet és a bevándorlókkal szembeni intolerancia elleni küzdelem és azok megelőzése a társadalom minden szintjén, többek között az egyének, a közösségek és a nemzeti hatóságok közötti bizalom kiépítése révén. 2023-ban sikeresen bevezettek egy új prioritást a migrációval, a dekolonizációval és a multikulturális európai társadalmakkal kapcsolatban.

A 2021–2027-es időszakban kohéziós politikai alapok 69 is rendelkezésre állnak azon tagállami erőfeszítések támogatására, melyek célja a társadalmi befogadás előmozdítása a marginalizálódott csoportok, például a romák és a migráns háttérrel rendelkezők általános szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférésének elősegítése révén.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) támogatja az infrastruktúra fejlesztését, a berendezéseket és az általános szolgáltatásokhoz való hozzáférést a foglalkoztatás, az egészségügy, a szociális ellátás, a nem szegregált lakhatás és az oktatás területén. Ezeknek a beruházásoknak a marginalizált csoportok – köztük a romák és a migráns háttérrel rendelkezők – javát is kell szolgálniuk, és célzott intézkedéseket is programozni kell annak érdekében. hogy elősegítsék e csoportok hozzáférését az általános, nem szegregált infrastruktúrához és szolgáltatásokhoz.

2021-ben a Bizottság közzétette az uniós források migráns hátterű személyek integrációja céljából a 2021–2027-es időszakban történő felhasználására vonatkozó aktualizált eszköztárat 70 , amelynek célja az uniós források, különösen az ERFA, az ESZA+ és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA) kiegészítő jellegű felhasználásának előmozdítása.

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz 71 olyan reformokat és beruházásokat támogat, melyek célja a veszélyeztetett csoportokhoz tartozó személyek esélyegyenlőségének és befogadásának javítása. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz például abban segíti a tagállamokat, hogy az intolerancia és a hátrányos megkülönböztetés leküzdése érdekében beruházzanak a kisebbségi csoportokból származó – például Bulgáriában és Görögországban a roma – fiatalok személyes fejlődésébe, oktatási és napközi gyermekgondozási létesítményeket hozzanak létre a jelentős roma népességgel rendelkező közösségekben, valamint előmozdítsák a szakképzéshez való hozzáférést és a szülők munkaerőpiaci integrációját (pl. Romániában, Szlovákiában).

A Horizont Európa 72 , az EU kutatási és innovációs finanszírozási programja a rasszizmus, a hátrányos megkülönböztetés és az idegengyűlölet elleni küzdelemre irányuló kezdeményezéseket is finanszíroz azáltal, hogy támogatja az inkluzivitást, a toleranciát és a demokratikus értékeket előmozdító vagy a rasszizmust mint polgári biztonsági kérdést kezelő kutatást és projekteket. Ez magában foglalja a „Kultúra, kreativitás és inkluzív társadalom” tematikus klaszter keretében történő finanszírozást a faji, etnikai és vallási egyenlőség megerősítése érdekében, valamint a „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klaszter keretében történő – konkrétan a mesterséges intelligenciában a nemek, a faji és egyéb elfogultságok kezelését célzó –finanszírozást. A „Polgári biztonság a társadalom szolgálatában” klaszter például az online szerencsejáték-kultúrával való, szélsőségesek általi visszaélések elleni küzdelemmel vagy a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemmel kapcsolatos kutatásokat finanszírozza.

Az Erasmus+ programban 73 és az Európai Szolidaritási Testületben 74 2021-ben vezették be a befogadást célzó intézkedések első keretét, valamint a kevesebb lehetőséggel rendelkező emberek hozzáférését megkönnyítő befogadási és sokszínűségi stratégiát. Az oktatás és az ifjúság területén megvalósuló projektek mellett az Erasmus+ program sporttal kapcsolatos tevékenységei is előmozdítják a társadalmi befogadást és az egyenlőséget a sportban és a sporton keresztül. Mindazonáltal a rasszizmus és a gyűlöletbeszéd továbbra is problémát jelent a sportban, az élsporttól a tömegsportig. Ez az oka annak, hogy az Európai Bizottság az Európa Tanáccsal közösen társfinanszíroz egy projektet, melynek célja a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem a sportban („Combating Hate speech in Sport”).

A rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés kérdésével foglalkozó projektek a „befogadás” prioritás keretében is támogathatók a Kreatív Európa program 75 keretében, amelynek célja a társadalom megerősítése, valamint a kisebbségekhez és a társadalmilag marginalizált csoportokhoz tartozó személyek társadalmi befogadásának javítása a kultúrában és azon keresztül.

A Technikai Támogatási Eszköz (TSI) 76 a veszélyeztett csoportok támogatása és a közigazgatási szervek egyenlőséggel kapcsolatos aggályok kezelésére irányuló kapacitásának fokozása révén foglalkozik a rasszizmussal és a hátrányos megkülönböztetéssel. Például Észtországban, Portugáliában és Máltán az áldozatok támogatására összpontosító projekteket finanszíroz, amelyek célja a bűncselekmények – így a faji indíttatású gyűlölet-bűncselekmények – áldozatainak hathatósabb védelmét célzó intézkedések végrehajtása.

2024-től a TSI továbbra is támogatni fogja a belgiumi, portugáliai és finn, egyenlőséggel foglalkozó szerveket a mesterséges intelligenciával kapcsolatos megoldások kifejlesztésében, felügyeletében és alkalmazásában, valamint a mesterséges intelligencia egyenlőségi kérdésekre gyakorolt hatásának értékelésében, összhangban a mesterséges intelligenciáról szóló uniós jogszabály végrehajtásával.

A rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem a külső politikákban

A rasszizmus globális probléma, és fontos, hogy az EU-nak a rasszizmus megelőzésére és leküzdésére irányuló belső és külső fellépései következetesek legyenek, és kölcsönösen erősítsék egymást. A rasszizmus elleni koherens megközelítés és az erős nemzetközi szövetségek biztosítása érdekében a Bizottság szorosan együttműködik az érintett nemzetközi szervezetekkel 77 , például az OHCHR-vel, az ECRI-vel és az OECD-vel. A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény (ICERD) továbbra is a rasszizmus globális, regionális és országos szintű megelőzésére, leküzdésére és felszámolására irányuló uniós erőfeszítések alapja. A multilaterális fórumokon, valamint a partnerországokkal folytatott politikai és emberi jogi párbeszédek során az EU továbbra is kiáll az ICERD egyetemes ratifikálása, valamint annak teljes körű és hatékony végrehajtása mellett.

A hátrányos megkülönböztetés minden formája elleni küzdelem, beleértve a rasszizmus elleni küzdelmet is, az EU emberi jogi politikájának egyik kulcsfontosságú prioritása a külsőtevékenységben, amint azt az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési terv 78 is tükrözi. 2022 szeptemberében az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) és a Bizottság szolgálatai online rendezvényt szerveztek multilaterális küldöttségekben 79 dolgozó kollégáik részvételével, hogy megvitassák a rasszizmus elleni küzdelem hatékonyabb és láthatóbb uniós megközelítésének fő kihívásait és lehetőségeit, valamint hogy megerősítsék a Bizottsággal folytatott együttműködést annak biztosítása érdekében, hogy a multilaterális fórumokon hatékonyan tudjanak fellépni a rasszizmus ellen.

A Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (NDICI) 80 az emberi jogok, az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség, a kormányzás és az igazságszolgáltatás széles területein megvalósuló programokon keresztül támogatja a rasszizmus valamennyi formájának megelőzését vagy leküzdését célzó tevékenységeket. Számos országban a rasszizmus megelőzése és az arra való reagálás az emberi jogi párbeszédeknek is részét képezi, és rendszeresen nyomon követik azokat. Regionális és globális szintű források is igénybe vehetők az NDICI-ből a civil társadalom rasszizmusra való reagálási képességének megerősítésére. 2023-ban a Bizottság forrásokat különített el a megkülönböztetés és a rasszizmus különböző formái elleni küzdelemre irányuló globális projektekre, többek között 5,5 millió EUR-t a vallás vagy meggyőződés szabadságának világszerte történő támogatására.

3.3. Az EU pozitív fellépése – meghallgatni és cselekedni

Inkluzív demokráciák

A civil társadalmi szervezeteknek és az emberijog-védőknek ténylegesen hozzá kell járulniuk a közpolitikai döntéshozatali folyamathoz, amelyhez – a hozzáférhetőség, az átláthatóság és az inkluzivitás elvét követve – infrastruktúrák, kapacitás és erőforrások szükségesek. A polgári szerepvállalásról szóló, a demokrácia védelméről szóló csomag keretében elfogadott ajánlásban 81 a Bizottság arra ösztönözte a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a civil társadalom hatékony részvételét a tervezéstől a végrehajtásig minden szakaszban, alakítsák ki, támogassák és valósítsák meg a hatékony és érdemi részvételüket, többek között a rendelkezésre álló uniós források optimális felhasználása révén. A polgári szerepvállalásról szóló ajánlás különösen fontos a rasszizmus ellen küzdő civil társadalmi szervezetekkel folytatott együttműködés szempontjából.

A meghallgatás és a tanulás új struktúrái: az információcsere állandó kerete

2021-ben a Bizottság kinevezte a rasszizmus elleni küzdelemmel foglalkozó első koordinátorát 82 , hogy biztosítsa a cselekvési terv átfogó nyomon követését és végrehajtását, megkönnyítse a rasszizmus elleni intézkedések általános érvényesítését, és a Bizottság rasszizmus elleni politikájának fő kapcsolattartó pontjaként működjön. A koordinátor szorosan együttműködik a muszlimellenes gyűlölet elleni küzdelem koordinátorával, az antiszemitizmus elleni küzdelemért és a zsidó élet előmozdításáért felelős koordinátorral, valamint a romák egyenlőségét, társadalmi befogadását és részvételét koordináló csoporttal. A rasszizmus elleni küzdelemmel foglalkozó koordinátor kinevezése javította a civil szervezetekkel és a közösségi alapú szervezetekkel való együttműködést.

A rasszizmust és faji megkülönböztetést megtapasztaló személyekkel való együttműködés és a tőlük való tanulás, valamint a faji vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyekkel foglalkozó és azokat képviselő civil társadalmi szervezetek részvételének megerősítése érdekében a Bizottság 2021 júniusában létrehozta a rasszizmus elleni állandó civil társadalmi fórumot 83 . A fórummal konzultációt folytattak a rasszizmus elleni nemzeti cselekvési tervek közös irányadó elveiről, valamint a nyomonkövetési ellenőrzőlistáról és a jelentéstételi eszközről.

A cselekvési tervben bejelentetteknek megfelelően a Bizottság 2021-ben rasszizmus elleni európai csúcstalálkozót szervezett a civil társadalom és az egyenlőséggel foglalkozó szervek szoros bevonásával. 2022-ben az Európai Bizottság az Európai Parlament rasszizmus elleni és sokszínűséggel foglalkozó közös munkacsoportjával és az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottságával együttműködve megszervezte a második európai rasszizmusellenes csúcstalálkozót. A csúcstalálkozón megemlékeztek a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napjáról, és a rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni nemzeti cselekvési tervek előkészítésére és elfogadására, valamint a fiataloknak és különösen a faji és etnikai kisebbségekhez tartozó fiataloknak a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben betöltött fontos szerepére összpontosítottak.

Bár a nyilvános konzultáció során a civil társadalom érdekelt felei üdvözölték az állandó fórum létrehozását, úgy vélték, hogy további intézkedésekre van szükség annak biztosítása érdekében, hogy a civil társadalmi terek biztonságosak és inkluzívak legyenek valamennyi közösség és kisebbség számára.

A rasszizmus elleni küzdelemmel foglalkozó koordinátor szorosan együttműködik a civil társadalmi szervezetekkel és a tagállamokkal, támogatva a rasszizmus elleni nemzeti cselekvési tervek elfogadását. A koordinátor az intézményekkel és más érdekelt felekkel, köztük az Európai Parlamenttel, az egyenlőséggel foglalkozó szervekkel, a tudományos körökkel és a nemzetközi szervezetekkel is együttműködik a szakpolitikai válaszok javítása érdekében.



4. Az EU saját humán erőforrásai

A cselekvési terv hangsúlyozta, hogy munkáltatóként az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy példát mutasson, és biztosítsa, hogy a nála dolgozó munkaerő leképezze az európai népesség sokszínűségét. Elkötelezett továbbá egy olyan befogadó munkakultúra mellett, amelyben mindenki kibontakozhat és teljes mértékben kiaknázhatja a benne rejlő lehetőségeket, a hátterétől és a személyes jellemzőitől függetlenül. 2020-ban a Bizottság a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóságán belül létrehozta a Sokféleség és Társadalmi Befogadás Hivatalát 84 , amely felügyeli a releváns kezdeményezések kidolgozását és végrehajtását. Ennek első lépéseként a személyzet körében 2021 márciusában széles körű sokszínűségi és befogadási felmérést 85 végeztek. A felmérés eredményeit felhasználták a Bizottság 2022-ben elfogadott új humánerőforrás-stratégiájának megalapozásához, valamint a 2023–2024-es időszakra szóló, a sokszínűségre és befogadásra vonatkozó aktualizált cselekvési terv 86 kidolgozásához szükséges tényalap kialakításához.

A Bizottság jól halad a cselekvési terv végrehajtásában, amely a vezetőket támogató horizontális intézkedésekre, a strukturált tanulási és fejlesztési programra, a figyelemfelkeltő tevékenységekre, a kommunikációra, valamint a jobb adatgyűjtésre és összehasonlító teljesítményértékelésre összpontosít. Emellett a cselekvési terv célzott intézkedéseket tartalmaz a személyzet meghatározott csoportjainak támogatására. A Sokszínűségi és Befogadási Hivatal például belső személyzeti rendezvényeket vagy figyelemfelkeltő tevékenységeket szervez a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából, a személyzet munkahelyi rasszizmussal kapcsolatos tapasztalataira összpontosítva. Szorosan együttműködik továbbá a 2021-ben létrehozott Diversité Europe elnevezésű uniós szakszervezettel, amely a faji vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyzet érdekeit és aggályait képviseli.

A Bizottság a „kék könyv” gyakornoki programban is támogatta a sokszínűséget: 2022 szeptemberében közzétette honlapján a szakmai gyakorlatra vonatkozó sokszínűségi és befogadási stratégiát 87 , amely mind a tájékoztatást, mind a kiválasztási kritériumok felülvizsgálatát kiemelten kezelte a program vonzerejének kiszélesítése és az alulreprezentált csoportok számára való hozzáférhetőbbé tétele érdekében.

2023-ban a Bizottság megújította a zaklatás elleni küzdelemre vonatkozó politikáját is, és új funkciót hozott létre (fő bizalmi személy), amely felügyeli e politika Bizottságon belüli végrehajtását és továbbfejlesztését. A megújított politika elismeri, hogy a hátrányos megkülönböztetés zaklatásban nyilvánulhat meg.

Az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) 2020-ban együttműködési felhívást tett közzé valamennyi uniós sokszínűségi szervezet számára annak érdekében, hogy minél változatosabb tehetségbázist vonzzon az uniós közszolgálatba, és felkérte őket, hogy csatlakozzanak a partnerszervezetek adatbázisához, amelyet naprakészen tart. Az EPSO két felmérést végzett az egyenlőségre és a sokszínűségre vonatkozóan, hogy adatokat gyűjtsön a pályázói állomány sokszínűségéről, és 2022 májusában elfogadta az egyenlőségre és a sokszínűségre vonatkozó cselekvési tervet, amelynek célja, hogy az uniós közszolgálat sokszínű pályázói állományt vonzzon. Ezzel párhuzamosan az EPSO együttműködött a faji vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyeket képviselő szervezetekkel, hogy azonosítsa és kezelje azokat a lehetséges akadályozó tényezőket, amelyek miatt az ilyen hátterű személyek nem jelentkeznek az uniós közszolgálatba 88 .



5. Következtetés

Az érdekelt felek határozottan üdvözölték az EU első rasszizmus elleni cselekvési tervének elfogadását, amely vélhetően a tagállamokat rasszizmus elleni nemzeti cselekvési tervek elfogadására ösztönözte, és előmozdította a rasszizmus valamennyi formája – többek között annak strukturális dimenziója – elleni küzdelemről szóló vitát.

A cselekvési terv arra ösztönözte a tagállamokat, hogy maguk is dolgozzanak ki rasszizmus elleni nemzeti cselekvési terveket, és hajtsák azokat végre. A tagállamokkal és a tagállamok között a Bizottság támogatásával folytatott jó együttműködés közös szakpolitikai eszközök, az ígéretes gyakorlatok cseréje és az egymástól való tanulás révén megkönnyítette a közös módszertanok elfogadását.

A nemzeti cselekvési tervek elfogadásával és végrehajtásával a tagállamok az érintett közösségek érdemi részvételének előmozdítását, a strukturális rasszizmus elismerését és kezelését, interszekcionális perspektíva beépítést, és elegendő finanszírozás biztosítását tűzték ki célul a rasszizmus elleni küzdelemre irányuló nemzeti, regionális és helyi szintű erőfeszítésekhez kapcsolódóan.    

A cselekvési terv elfogadása óta kialakult több válsághelyzet a rasszizmus, az idegengyűlölet és a különböző csoportokkal szembeni gyűlölet fokozódásához vezetett. A rendelkezésre álló, még mindig szűkös adatok azt mutatják, hogy az egyéni és strukturális rasszizmus még ma is nagyon elterjedt. Az érdekelt felek megerősítették, hogy a rasszizmust tapasztaló személyek helyzete nem javult. A rasszizmustól, megkülönböztetéstől és egyenlőtlenségtől mentes társadalom előmozdítása érdekében a Bizottságnak a tagállamokkal és más érdekelt felekkel közösen fokoznia kell a rasszizmus valamennyi formája elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseit.

Az egyenlőségre vonatkozó megbízható és összehasonlítható adatok gyűjtése, beleértve a faji és etnikai származásra vonatkozó mutatókat is, kulcsfontosságú ahhoz, hogy fény derüljön a rasszista és diszkriminatív mintákra és struktúrákra. Ezért fontos, hogy a tagállamok minden területi szinten tovább javítsák az egyenlőségre vonatkozó adatok gyűjtését, és arra ösztönözzék az összes érdekelt felet, hogy működjenek együtt az egyenlőséggel és a megkülönböztetésmentességgel kapcsolatos célokból történő adatgyűjtés terén, hangsúlyozva, hogy az érzékeny adatok gyűjtésekor biztosítékok vannak érvényben, és hogy ezeket az adatokat kizárólag a faji és etnikai hovatartozáson alapuló megkülönböztetést tapasztaló személyek helyzetének javítása érdekében gyűjtik.

A Bizottság továbbra is együtt fog működni a CEPOL-lal, az FRA-val és az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséggel (Frontex) annak érdekében, hogy képzést dolgozzon ki és kínáljon a bűnüldöző szervek tagjai számára a tudattalan előítéletről, és szorosan együtt fog működni a tagállamokkal a tisztességes és megkülönböztetésmentes rendfenntartás garantálására irányuló nemzeti erőfeszítések támogatása érdekében.  

Az eddig elért eredmények alapként szolgálnak ahhoz, hogy az EU és tagállamai teljeskörűen végrehajtsák a cselekvési tervet. Elengedhetetlen, hogy az eddigi lendületet megtartsuk, és tovább erősítsük az eredményesnek bizonyult szakpolitikákat, gyakorlatokat és kezdeményezéseket, különösen a faji megkülönböztetés súlyosbodásának fényében.

A rasszizmus elleni küzdelem elszántságot és hosszú távú elkötelezettséget igényel. Úgy tudunk előrelépést elérni, ha a rasszizmus elleni küzdelmet általánosan érvényre juttatjuk a különböző szakpolitikákban, valamint célzott struktúrákat és mechanizmusokat hozunk létre a rasszizmus kezelésére. A cselekvési terv hangsúlyozta a Bizottság és valamennyi érdekelt fél közötti szoros együttműködést. A civil társadalommal folytatott rendszeres párbeszéd kulcsfontosságú partnerségnek bizonyult. Ezen érdemi együttműködésnek köszönhetően a rasszizmus elleni küzdelem élvonalában álló civil társadalmi szervezetek felbecsülhetetlen értékű meglátásokat osztottak meg a Bizottsággal.

Amint azt a 2024–2029-es időszakra szóló új megbízatásra vonatkozó politikai iránymutatások is hangsúlyozzák, a Bizottság továbbra is szilárdan elkötelezett a rasszizmustól, a hátrányos megkülönböztetéstől és az egyenlőtlenségtől mentes társadalom előmozdítása, valamint a mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító, egyenlőségközpontú Unió megvalósítására irányuló nemzeti erőfeszítések támogatása mellett, és ennek érdekébe a Bizottság a rasszizmusellenes stratégiát szándékozik kidolgozni.

(1)

Ez a jelentés a rasszizmus elleni uniós cselekvési tervvel, valamint az uniós és nemzetközi jogi terminológiával összhangban használja a „faji és etnikai származás” kifejezést. A Bizottság azonban egyetért azzal az általános felfogással, hogy a „faj” kizárólag társadalmilag konstruált fogalom, és elutasítja a biológiai „faj” fogalmát. Mivel a fajra való hivatkozás nem mindig ragadja meg a rasszizálás társadalmi konstrukcióját, és figyelembe véve a „rasszizálásnak” a Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) által használt fogalmát, a Bizottság úgy véli, hogy a „rasszizált csoportok” kifejezés pontosabban megragadja a rasszizmus mint társadalmi probléma lényegét.

(2)

  Az EU rasszizmus elleni cselekvési terve a 2020–2025-ös időszakra

(3)

Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottsága szerint a rasszizmus „azt a meggyőződést jelenti, hogy a »faj«, a bőrszín, a nyelv, a vallás, a nemzetiség, illetve a nemzeti vagy etnikai származás alapján indokolt egy személynek vagy személyek csoportjának megvetése, illetve egy személy vagy személyek csoportja felsőbbrendűségének fogalma”. Lásd a 7. általános ajánlást .

(4)

E jelentés elkészítése során több eszmecserére és konzultációra is sor került a tagállamokkal, a civil társadalmi szervezetekkel és más érdekelt felekkel. Ezek között szerepelt egy véleményezési felhívás, az érdekelt felekkel folytatott célzott konzultáció és két kérdőív a tagállamok számára. A jelentés az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a hátrányos megkülönböztetésről szóló Eurobarométer tematikus felmérés által gyűjtött adatokra is épít.

(5)

  Az Európai Tanács 2024. március 22-i következtetései .

(6)

  Közlemény: „Nincs helye a gyűlöletnek: európai összefogás a gyűlölet ellen” .

(7)

  Feketének lenni az EU-ban – Az afrikai származású emberek tapasztalatai.

(8)

  A roma gyermekek hátrányos megkülönböztetése az iskolában .

(9)

  Jelentés a faji egyenlőségről szóló irányelv alkalmazásáról .

(10)

  A faji egyenlőségről szóló irányelv ; Tanulmány a lehetséges hiányosságokról .

(11)

  Addressing Racism in Policing (A rasszizmus kezelése a rendészetben)

(12)

  Irányelv a foglalkoztatás terén az egyenlőséggel foglalkozó szervekre vonatkozó előírásokról , Irányelv a faji egyenlőség terén az egyenlőséggel foglalkozó szervekre vonatkozó előírásokról .

(13)

  A Tanács 2008/913/IB kerethatározata (2008. november 28.) a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről.

(14)

  Decemberi kötelezettségszegési csomag , januári kötelezettségszegési csomag , áprilisi kötelezettségszegési csomag , márciusi kötelezettségszegési csomag .

(15)

  Az uniós dimenziójú bűncselekmények listájának a gyűlöletbeszédre és a gyűlölet-bűncselekményre való kiterjesztése

(16)

  „Küzdelem a társadalmat megosztó gyűlölet ellen” vitacsoport

(17)

  Addressing Racism in Policing (A rasszizmus kezelése a rendészetben)

(18)

  Nemzetközi szabványok | OHCHR .

(19)

 Az uniós internetfórum célja, hogy együttműködésen alapuló környezetet biztosítson az uniós kormányok, az internetes ágazat és más partnerek számára, hogy megvitassák és kezeljék a rosszindulatú és jogellenes online tartalmak jelentette kihívásokat. Uniós internetfórum (EUIF) .

(20)

  Radikalizálódástudatossági hálózat (RAN) . Az uniós radikalizálódástudatossági hálózat (gyakorló RAN-szakemberek) Európa-szerte összekapcsolja egymással a frontvonalbeli szakembereket, hogy megosszák egymással ismereteiket, első kézből származó tapasztalataikat és megközelítéseiket az erőszakos szélsőségesség valamennyi formájának megelőzése és leküzdése terén.

(21)

  The EU Knowledge Hub: Radicalisation Prevention 2.0 (A radikalizálódás megelőzése 2.0.)

(22)

  Tanulmány az algoritmusok által felerősített tartalomterjedés szerepéről és használatáról .

(23)

  EUIF Year in Review 2022 (EUIF – A 2022. év áttekintése).

(24)

  A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály .

(25)

  A jogszabály szövegei | A mesterséges intelligenciáról szóló európai uniós jogszabály .

(26)

  The EU Code of conduct on countering illegal hate speech online (A jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására vonatkozó magatartási kódex).

(27)

 Lásd például: The impact of the COVID-19 crisis on vulnerable groups in EU (A Covid19-válság hatása az EU-ban élő veszélyeztetett csoportokra), The impact of COVID-19 on households’ income in EU (A Covid19-válság hatása az EU-ban élő háztartások jövedelmére).

(28)

  A Tanács ajánlása a romák egyenlőségéről, társadalmi befogadásáról és részvételéről, 2021. március 12.  

(29)

  Az integrációról és a befogadásról szóló cselekvési terv .

(30)

  Feketének lenni az EU-ban – Az afrikai származású emberek tapasztalatai.

(31)

  A Tanács állásfoglalása az oktatás és képzés terén az európai oktatási térség létrehozása érdekében és azon túlmutatóan folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszeréről (2021–2030) .

(32)

  Az európai oktatási térséggel kapcsolatos stratégiai keret munkacsoportjai .

(33)

  Tackling different forms of discrimination in and through education and training (A hátrányos megkülönböztetés különböző formáinak kezelése az oktatás és képzés során, illetve azok révén).

(34)

  A Tanács ajánlása az „Utak az iskolai sikerhez” kezdeményezésről .

(35)

 Például: Exploring the Effects of the COVID-19 Pandemic on Mental Health and Well-Being of Migrant Populations in Europe (A Covid19-világjárványnak a migráns populációk mentális egészségére és jóllétére gyakorolt hatásainak feltárása Európában), Emerging findings on the impact of COVID-19 on black and minority ethnic people (Új megállapítások a Covid19-világjárványnak a fekete és kisebbségi etnikai csoportokhoz tartozó emberekre gyakorolt hatásáról), Disparities in COVID-19 Outcomes by Race, Ethnicity, and Socioeconomic Status (A Covid19-világjárvány faji és etnikai származás, valamint társadalmi-gazdasági státusz miatti eltérő hatásai).

(36)

Egy metaelemzés és szisztematikus irodalmi áttekintés kiemelte, hogy a rasszizmus jelentős korrelációt mutat a rossz egészségi állapottal, és ez az összefüggés különösen szoros a mentális egészség tekintetében, viszont kevésbé tetten érhető a fizikai egészség vonatkozásában. Több tanulmány is rámutatott a faji megkülönböztetés mentális egészségre gyakorolt negatív hatására, különösen az affektív zavarok, pszichotikus rendellenességek és szerhasználat okozta betegségek kialakulásával kapcsolatban. Schouler-Ocak stb. (2021); Racism and mental health and the role of mental health professionals (Rasszizmus és mentális egészség, valamint a mentális egészségügyi szakemberek szerepe), European Psychiatry 64., 42–50. o.

(37)

  Közlemény a mentális egészség átfogó megközelítéséről .

(38)

  A Tanács következtetései a romák megfelelő és deszegregált lakhatáshoz való egyenlő hozzáférésének biztosítását, valamint a szegregált telepek problémájának kezelését célzó intézkedésekről.

(39)

  Politikai iránymutatás (2024–2029)

(40)

  A George Floyd halálát követő, rasszizmus elleni tiltakozások .

(41)

  Az afrikai származású emberek nemzetközi évtizede (2015–2024) | UNESCO .

(42)

  Guidance Note on the collection and use of equality data based on racial or ethnic origin (Iránymutató feljegyzés az egyenlőségre vonatkozó, a faji vagy etnikai származáson alapuló adatok gyűjtéséről és felhasználásáról).

(43)

  Eurostat’s Equality and Non-Discrimination Statistics Task Force meets (Összeül az Eurostat egyenlőséggel és megkülönböztetésmentességgel foglalkozó statisztikai munkacsoportja).

(44)

  A Tanács következtetéseket fogadott el a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemről .

(45)

  OHCHR: National Action Plans Against Racism (A rasszizmus elleni nemzeti cselekvési tervek).

(46)

  Developing national action plans against racial discrimination (A faji megkülönböztetés elleni nemzeti cselekvési tervek kidolgozása).

(47)

Az információk a tagállamokkal mint érdekelt felekkel folytatott célzott konzultáción alapulnak, amely egy szélesebb körű konzultációs folyamat részét képezte. Bulgária, Ciprus és Hollandia nem vett részt az érdekelt felekkel folytatott célzott konzultációban, Lengyelország és Szlovénia pedig még nem jelölt ki nemzeti küldötteket az alcsoportba, ezért szintén nem vett részt a konzultációban.

Az EU rasszizmus elleni cselekvési terve 15 nemzeti cselekvési tervvel rendelkező tagállamot említ. Ezek az eszközök azonban címüket és az általuk lefedett témákat tekintve is eltérőek. Van köztük olyan, melyet egyértelműen rasszizmus elleni cselekvési tervként jelöltek meg, de vannak köztük olyanok is, melyeknek más a hatókörük, vagy esetleg nem tekinthetők teljes körű cselekvési terveknek. Ezért az e közleményben szereplő teljes szám és a rasszizmus elleni cselekvési tervek száma nem hasonlítható össze. Tíz tagállam részletes elemzését lásd az Európai Parlament által készített tanulmányban: Protection against racism, xenophobia and racial discrimination, and the EU Anti-racism Action Plan (A rasszizmus, az idegengyűlölet és a faji megkülönböztetés elleni védelem, valamint az EU rasszizmus elleni cselekvési terve).

(48)

  A gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelemmel foglalkozó magas szintű munkacsoport .

(49)

  A megkülönböztetésmentességgel, az egyenlőséggel és a sokféleséggel foglalkozó magas szintű munkacsoport .

(50)

Alapjogi Ügynökség, Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (Európa Tanács), Norvégia.

(51)

  Common guiding principles for national action plans against racism (A rasszizmus elleni nemzeti cselekvési tervek közös irányadó elvei).

(52)

  Monitoring checklist for the implementation of the common guiding principles and reporting tool for the implementation of national action plans against racism (Ellenőrző lista a közös irányadó elvek végrehajtásához és jelentéstételi eszköz a rasszizmus elleni nemzeti cselekvési tervek végrehajtásához).

(53)

A közös irányadó elveket 2021 decemberében fogadták el, a nyomonkövetési ellenőrzőlistát és a jelentéstételi eszközt pedig 2022 novemberében hagyták jóvá.

(54)

  Cities of equality (Az egyenlőség városai).

(55)

  „A befogadás és a sokszínűség európai fővárosai” díj, 2024 .

(56)

  Európai Sokszínűségi Hónap .

(57)

  Assessing diversity and inclusion in your organisation (A sokszínűség és a befogadás értékelése az Ön szervezetében).

(58)

  The Task Force on Equality of the European Commission (Az Európai Bizottság egyenlőségi munkacsoportja). 

(59)

  Az EU gyermekjogi stratégiája és az európai gyermekgarancia .

(60)

  A Bizottság ajánlása az integrált gyermekvédelmi rendszerek kialakításáról és megerősítéséről .

(61)

  Mobilitási stratégia .

(62)

Ambassadors for diversity in transport (A közlekedés sokszínűségi nagykövetei).

(63)

  Handbook for equality mainstreaming (Kézikönyv az egyenlőség általános érvényesítéséről).

(64)

  Európai kutatási és innovációs paktum .

(65)

  A new ERA for research and innovation (Új EKT a kutatás és az innováció szolgálatában).

(66)

  A Tanács ajánlása a kutatási, innovációs és vállalkozói tehetségek Európába vonzására és Európában tartására irányuló európai keretrendszerről .

(67)

  Európai kutatói charta .

(68)

  A Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program áttekintése .

(69)

 Különösen az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+).

(70)

  Toolkit on the use of EU funds for the integration of people with a migrant background (Eszköztár az uniós források migráns hátterű személyek integrációja céljából történő felhasználásához).

(71)

  Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz .

(72)

  Horizon Europe the EU’s funding programme for research and innovation (Horizont Európa, a kutatást és innovációt finanszírozó uniós program).

(73)

  Kezdőlap – Erasmus+ .

(74)

  Európai Szolidaritási Testület .

(75)

  Kreatív Európa – Kultúra és kreativitás .

(76)

  Technikai Támogatási Eszköz (TSI) .

(77)

 Az Emberi Jogi Főbiztos Hivatala (OHCHR) az Európai Regionális Irodáján keresztül támogatta a Bizottságot a nemzeti cselekvési tervekre vonatkozó közös irányelvek kidolgozásában.

Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottsága (ECRI) az EU rasszizmus elleni küzdelemmel foglalkozó koordinátorának egyik fő tárgyalópartnere. A rasszizmus elleni uniós cselekvési terv nemzeti végrehajtásával foglalkozó alcsoport tagjaként az ECRI hozzájárult az alcsoport által kidolgozott szakpolitikai eszközök kidolgozásához.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) aktív tagja az alcsoportnak, és mutatókat dolgoz ki a strukturális rasszizmus nyomon követésének elősegítésére az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás és a bűnüldözés területén. A projekt egyike a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek (CERV) program által finanszírozott, rasszizmus elleni projekteknek.

Az EU rasszizmus elleni küzdelemmel foglalkozó koordinátora különböző emberi jogi mechanizmusokkal dolgozott együtt, és részt vett az ENSZ egyes kezdeményezéseiben, például a durbani nyilatkozat és cselekvési program hatékony végrehajtásával foglalkozó kormányközi ENSZ-munkacsoportban (munkacsoport), az afrikai származású emberek nemzetközi évtizedével és az átalakító erejű változásra irányuló programmal kapcsolatos, folyamatban lévő munkában.

(78)

  Az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési terv .

(79)

EKSZ Strasbourg, Párizs, Bécs, Genf és New York.

(80)

  Global Europe: Neighbourhood, Development and International Cooperation Instrument (Globális Európa: Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz).

(81)

  A polgárok és a civil társadalmi szervezetek közpolitikai döntéshozatali folyamatokban való szerepvállalásának és hatékony részvételének előmozdításáról szóló bizottsági ajánlás .

(82)

  A Bizottság rasszizmus elleni küzdelemmel foglalkozó koordinátora .

(83)

  A rasszizmus elleni állandó civil társadalmi fórum tagjai .

(84)

  Az emberek az elsők – Sokszínűség és társadalmi befogadás .

(85)

  Az EPSO kísérleti felmérése a sokszínűségről – Főbb megállapítások (2022) .

(86)

  Diversity and inclusion in the workplace (Tájékoztató a munkahelyi sokszínűségről és befogadásról).

(87)

  Sokszínűségi és befogadási stratégia – Az Európai Bizottság „kék könyv” gyakornoki programja .

(88)

  Identifying potential blocking factors to EU careers (Az uniós karrierlehetőségeket akadályozó lehetséges tényezők azonosítása).