Elnevezés bejegyzése iránti kérelem közzététele a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 50. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján
(2023/C 199/08)
Ez a közzététel az 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (1) 51. cikke alapján jogot keletkeztet a kérelem elleni felszólalásra, amely a közzététel napjától számított három hónapon belül tehető meg.
EGYSÉGES DOKUMENTUM
„Meso turopoljske svinje”
EU-szám: PDO-HR-02858 – 2022.8.2.
OEM (X) OFJ ( )
1. Elnevezés [OEM vagy OFJ]
„Meso turopoljske svinje”
2. Tagállam vagy harmadik ország
Horvát Köztársaság
3. A mezőgazdasági termék vagy élelmiszer leírása
3.1. A termék típusa
1.1. osztály: Friss hús (valamint vágási melléktermék és belsőség)
3.2. Az 1. pontban szereplő elnevezéssel jelölt termék leírása
A „Meso turopoljske svinje” a 4. pontban meghatározott földrajzi területen született, nevelkedett és levágott, őshonos turopoljei sertésfajtához tartozó, ivartalanított hím és nőstény sertések friss húsa és egyéb ehető részei.
A „Meso turopoljske svinje” frissen vagy fagyasztva, előkészített hasított féltest, csontos hasított féltestrészek (elsődleges húsrészek) és kicsontozott hús formájában (darabolva vagy szeletelve, ömlesztve vagy csomagolva) kerül forgalomba.
A sertések vágását legalább 12 hónapos korban végzik. Csak a T1 (hízósertések) és a T2 (nagyobb végsúlyú hízósertések) kategóriába tartozó előkészített hasított testek használhatók fel. A hátszalonnának a ZP (kétpontos) módszerrel az M. gluteus medius felett mért vastagsága legalább 30 mm legyen.
A hús pH-értéke (M. longissimus dorsiban mérve) a sertéshúsra vonatkozó normál minőség határértékein belül van (pH1 > 6,0 és pH2 5,5 és 6,1 között), a hús színértéke pedig CIE L* < 50 és CIE a* > 15.
A szabványos előállítású sertéshúshoz képest a „Meso turopoljske svinje” esetében sötétebb, vörösebb a szín, tömörebb az izomszerkezet és kisebb a felületi szekréció. Magától értetődően nagyobb a zsírfelhalmozódás mértéke, különösen a bőr alatti részben és az izmok között. A lehűlt zsírszövet kemény és fényes-fehér színű.
Fogyasztáskor a főtt hús rugalmas, lédús állagú, ízekben gazdag és a hús kiolvasztott zsírjának sajátos aromáját mutatja.
3.3. Takarmány (kizárólag állati eredetű termékek esetében) és nyersanyagok (kizárólag feldolgozott termékek esetében)
A szoptatás során – 3 hetes kortól az elválasztást követő kb. 10 napig – az állatok szopós malacoknak szánt, legalább 18 % nyersfehérjét, a hízlalás kezdetéig pedig legalább 16 % nyersfehérjét tartalmazó kész takarmánykeverékkel etethetők. Az elválasztás után, a hizlalás kezdetéig a malacok etetéséhez a gazdaságban előállított takarmánykeverék is felhasználható, amelynek bázisát (legalább 70 %) gabonafélék (kukorica, árpa, búza, tritikálé) alkotják, a kiegyensúlyozott étrendhez szükséges fehérje és vitamin-ásványi kiegészítés mellett. A malacok moslékot kapnak, és mindenkor elegendő mennyiségű friss ivóvizet kell biztosítani számukra. A nevelés során a malacoknak szálastakarmányhoz kell jutniuk.
A hizlalás 4–6 hónapos korban kezdődik. A hízósertések a legelés és túrás során talált fű és más, helyben elérhető természetes táplálékforrások (gyógynövények, fák gyümölcsei, vadon termő gyümölcsök, gyökerek, gumók, gombák, rovarok, férgek, csigák, csigaházak stb.) keverékét fogyasztják, a hizlalás miatti napi takarmánykiegészítéssel együtt. A koncentrátum-kiegészítő legalább 75 %-ának gabonafélékből kell állnia, a kiegyensúlyozott étrendhez szükséges fehérje és vitamin-ásványi kiegészítés (legalább 12 % nyersfehérje) mellett. Az ilyen takarmányok maximális napi bevitele az állat élősúlyának 2 %-ára, illetve – a legeltetést akadályozó természeti katasztrófák (aszály, árvíz, jégvihar stb.) esetén – kivételesen legfeljebb 3 %-ára korlátozódik. A hízósertések számára szálastakarmány-kiegészítés biztosítandó friss lucerna és lucernaszéna, lóhere/fűkeverékek, szenázs, tök, tarlórépa, káposztafélék, burgonya, csalán, gyümölcsök és zöldségek, búzakorpa és répapép formájában.
Minden takarmánynak – kivéve amelyekből a helyi korlátok miatt nem készíthető kellő mennyiség (fehérje, ásványi és vitamin kiegészítők), vagy amelyek természeti katasztrófák miatt helyben nem beszerezhetők – a földrajzi előállítási területről kell származnia. Kivételes esetben, amennyiben természeti katasztrófák (aszály, árvíz, jégvihar) miatt a szükséges takarmány nem állítható elő a meghatározott területen, más területekről is be lehet szerezni az azonos típusú takarmányt, amelyre vonatkozóan a tulajdonosnak igazoló dokumentumot kell benyújtania. A 4. pontban említett földrajzi területen kívülről származó takarmány maximális mennyisége éves szinten nem haladhatja meg a szárazanyag 50 %-át.
3.4. Az előállítás azon műveletei, amelyeket a meghatározott földrajzi területen kell elvégezni
A „Meso turopoljske svinje” előállításának valamennyi szakaszát – köztük a fialást, valamint a sertések nevelését, hizlalását és vágását – a 4. pontban meghatározott földrajzi területen belül kell elvégezni.
A tenyészállatok kivételesen a meghatározott területen kívülről is érkezhetnek, ha indokolt tenyésztéstechnikai követelmények állnak fenn (pl. vérfrissítés).
A „Meso turopoljske svinje” termelési láncában részt vevő összes nyilvántartásba vett vagy engedélyezett létesítménynek (gazdaságok és vágóhidak) a meghatározott földrajzi területen belül kell lennie.
3.5. A bejegyzett elnevezést viselő termék szeletelésére, aprítására, csomagolására stb. vonatkozó egyedi szabályok
A „Meso turopoljske svinje” hűtött (friss) vagy fagyasztott hús formájában, darabolva vagy szeletelve, ömlesztve vagy csomagolva értékesíthető.
3.6. A bejegyzett elnevezést viselő termék címkézésére vonatkozó egyedi szabályok
Hasított féltestek és elsődleges húsrészek formájában történő forgalomba hozatal, illetve minden típusú kiskereskedelmi csomagolás esetén a termék címkéjén a jogszabályban meghatározott adatokon kívül fel kell tüntetni az eredetmegjelölés nevét és a „Meso turopoljske svinje” közös szimbólumát.
A közös szimbólum ábrája:
Azonos feltételek mellett jogosult a közös szimbólum használatára a „Meso turopoljske svinje” eredetmegjelölés minden olyan felhasználója, aki a termékleírásnak megfelelő terméket hoz forgalomba.
4. A földrajzi terület tömör meghatározása
A „Meso turopoljske svinje” előállítási területe Horvátország kontinentális területére korlátozódik, amely 13 megyéből és Zágráb városából áll. Kizárólag a következő megyék városainak és településeinek közigazgatási határain belül helyezkedik el: Zágráb, Sziszek-Monoszló, Varasd, Vukovár-Szerém, Eszék-Baranya, Bród-Szávamente, Pozsega-Szlavónia, Verőce-Drávamente, Belovár-Bilogora, Kapronca-Kőrös, Muraköz, Krapina-Zagorje, Károlyváros és Zágráb városa.
5. Kapcsolat a földrajzi területtel
A földrajzi terület sajátosságai
A turopoljei sertésfajta Turopolje térségéből származik; ezt a domborzati és földrajzi szempontból sík vidéket északon a Szávamente (a Száva folyó mentén fekvő mocsaras síkság), délen pedig a Vukomerići-dombság (alacsony dombvidék) határolja. A turopoljei síkságot átszelő Odra folyó és mellékfolyói a magas tavaszi és őszi vízszintet át nem eresztő környező domborzat (nehéz minerogén talajok/mocsaras agyagtalajok) miatt rendszeresen elárasztják a süllyedékeket.
E területen a kocsányos tölgy (Quercus robur) és a sédbúzás mocsárrétek (Deschampsietum caespitosae) jelentik a legfontosabb növénytársulásokat.
A kontinentális Horvátország nagy részéhez hasonlóan ez a terület is mérsékelten meleg és nedves éghajlatú. Az éves léghőmérséklet középértéke 10,2 °C, az éves csapadékmennyiség 893 mm, az átlagos relatív páratartalom pedig 78,6 %. A vegetációs időszak (április–szeptember) átlagos léghőmérséklete 16,7 °C. Az erdei vegetáció esetében fontos a csapadék egyenletes eloszlása az év során, és hogy a csapadék több mint 50 %-a a vegetációs időszakban hullik. A csapadék télen a legkevesebb. A folyók mentén fekvő árterek nagy erdőségeit és legelőit alakítókhoz hasonló éghajlati és domborzati viszonyok jellemzik Horvátország azon egyéb kontinentális területeit is, amelyeken a turopoljei sertés tenyésztése elterjedt.
Az erdők, különösen a tölgyfák bősége, a vízfolyások nagy száma és Turopolje mérsékelt éghajlata már régóta kedvez a sertéstenyésztés fejlődésének. A turopoljei sertések tenyésztése évszázadok óta fontos megélhetési forrása a helyi lakosoknak, akik ősidők óta kiváló sertéstenyésztők. Az e területen folytatott sertéstenyésztés hosszú hagyományát számos írásos anyag bizonyítja – különösen a kiemelkedő sertéstartókat és az erdei sertéstartás feltételeit megemlítő, a hizlalási díjakat szabályozó, illetve a sertéslopási szankciókat rögzítő különböző rendeletek, határozatok és feljegyzések –, amelyek 1352-től kezdve találhatók meg a települési regiszterekben, a történeti feljegyzésekben és más helyi irodalmi forrásokban.
A 19. század második felében és a 20. század első felében a turopoljei sertés tenyésztési területe Turopoljétól Sisakig és Draganić-ig, majd később Szlavónia és Drávamente egy részére, egészen a magyar határig terjedt, így a turopoljei sertés lett a legelterjedtebb sertésfajta Horvátországban. 1921-ben például mintegy 85 000 turopoljei sertést tenyésztettek, többek között exportra is.
A külterjesről az intenzív sertéstenyésztésre való áttérés nyomán a 20. század közepén a turopoljei sertésfajta elvesztette gazdasági jelentőségét és csaknem kihalt. A tenyésztés újjáéledése 1996-ban vette kezdetét, amikor a fajta bekerült az állami megújítási és in situ megőrzési programba.
A más fajtákhoz képest gyengébb termelési jellemzők miatt az őshonos turopoljei sertések manapság már ritkák, és tenyésztésük szinte kizárólag a 4. pontban meghatározott földrajzi területen folyik. E területen a turopoljei sertéseket továbbra is a múltban kialakított hagyományos, helyi, alacsony ráfordítású technológiával tenyésztik, az állatokat pedig az ártéri erdők és láprétek ökoszisztémájában tartják a szabadban. Az ilyen típusú tartás során a sertések lassan nőnek, szabadon kóborolnak, és a legelés és túrás során talált fű és más, természetes táplálékforrások (gyógynövények, makk és más fák gyümölcsei, vadon termő gyümölcsök, gyökerek, gumók, gombák, rovarok, férgek, csigák, csigaházak stb.) keverékét fogyasztják minimális koncentrátum-kiegészítés mellett.
A turopoljei sertések szabadban történő tartásának alacsony ráfordítású technológiája egyedülálló a 4. pontban meghatározott földrajzi területen, ahol azt évszázadok óta alkalmazzák. A földrajzi területen kívül intenzívebb a sertéstartás, mivel az étrendben nagyobb a takarmánykeverék aránya, az állatok keveset mozognak és hiányoznak a természetes táplálékforrások, ami hátrányosan érinti a turopoljei sertések húsának jellemzőit, különösen a hús színét és szerkezetét, valamint ízét és aromáját.
A termék sajátosságai
A turopoljei sertés feltehetően a kora középkorban alakult ki egy helyileg háziasított – eredeti formája szerint mediterrán vadsertés (Sus mediterraneus) – és egy az európai vaddisznó (Sus scrofa ferus) egyenes leszármazottjaként ismert Šiška fajtájú sertés – amelyet az újonnan érkező szláv törzsek hoztak be ebbe a régióba – keresztezésével. Az így létrejött sertés alkalmazkodóképes, illetve az időjárási viszonyokkal és betegségekkel szemben ellenálló volt, és rendkívül jól illeszkedett Turopolje ökoszisztémájába. Mivel a fajta helyben, jelentős külső hatás nélkül alakult ki, így a mai turopoljei fajta egyértelmű genetikai távolságot mutat a közeli és távoli sertésfajtáktól.
A turopoljei fajtájú hízósertésekre jellemző a lassabb növekedési ütem és a rövidebb hasított test, amely más sertésfajtákhoz képest kisebb arányban tartalmaz húst, miközben a zsírfelhalmozódás lényegesen nagyobb, különösen a bőr alatti részben és az izmok között. (Karolyi et al., 2019: Turopolje Pig [Turopoljei sertés]. In: European Local Pig Breeds – Diversity and Performance. A study of project TREASURE [Európai helyi sertésfajták – sokféleség és teljesítmény. A TREASURE projekt tanulmánya] (M. Čandek-Potokar, R. Nieto Linan [szerk.], IntechOpen, 271–274. o.).
A magasabb vágási kor és a szabadban végzett nagyobb fizikai aktivitás miatt a szabványos előállítású sertéshúshoz képest e sertések húsa esetében sötétebb, vörösebb a szín, tömörebb az izomszerkezet és kisebb a felületi szekréció, ún. PSE (halvány, puha, vizenyős) jellemzők nélkül, amelyek gyakran jelennek meg a stresszérzékeny genotípusokban a génmutációk miatt, ám ilyeneket ezeknél a fajtáknál nem jegyeztek fel. Ezt azok a vizsgálatok is megerősítik, amelyek szerint a hús pH-értéke (M. longissimus dorsiban mérve) a sertéshúsra vonatkozó normál minőség határértékein belül van (pH1 > 6,0 és pH2 5,5 és 6,1 között), a hús színértéke pedig CIE L* < 50 és CIE a* > 15.
A turopoljei sertés húsát mindig is különösen nagyra becsülték és a többi sertésfajta húsánál gyakorta jobbnak tartják; Ritzoffy (1931) a mediterrán vér bevitelének tulajdonítja a turopoljei sertés húsának jobb minőségét, vékonyabb rostjait, illetve jellegzetes színét és zamatát. A legújabb tudományos tanulmányok megerősítették, hogy a turopoljei sertés húsában az izomrostok vékonyabbak (kisebb átmérőjűek), mint a keresztezett ipari sertésfajtákban (Đikić et al., 2010: Biological characteristics of Turopolje pig breed as factors in renewing and preservation of population [A turopoljei sertésfajta biológiai jellemzői, mint a populáció megújításának és megőrzésének tényezői], Stočarstvo 64 (2–4), 86. o.).
A turopoljei sertés iránti érdeklődés a mai napig fennmaradt, amint azt a nyomtatott és elektronikus sajtótermékek nagy száma is bizonyítja. A fogyasztói preferenciák felmérése megerősítette, hogy a horvát fogyasztók általában ismerik a turopoljei sertést (a válaszadók 89,5 %-a) és elismerik húsának és termékeinek minőségét, a válaszadók közel fele (47 %) és a legtöbb helyi szintű válaszadó (55–57 %) pedig jobbnak tartja azokat a modern sertésfajták húsánál és termékeinél (5.4. melléklet, Cerjak 2019: Znanje i preferencije potrošača prema turopoljskoj svinji i proizvodima od turopoljske svinje [A turopoljei sertés és az abból készült termékek fogyasztói ismerete és preferenciái], Zágráb Mezőgazdasági Egyetem, 1–40. o.).
A földrajzi terület és a termék közötti ok-okozati összefüggés
A „Meso turopoljske svinje” termék oltalma a hús különleges minőségén alapul, amely genetikai okokra, a sertések tartási és takarmányozási módjára, illetve vágási korára vezethető vissza.
Kulpamellék és Szávamente földrajza és domborzata, valamint alföldi erdei ökoszisztémáinak éghajlati és biotikus tényezői kedveztek a sertéstenyésztés korai fejlődésének Turopolje térségében, amelynek lakosai az idők óta kiváló sertéstenyésztők. A turopoljei sertés – Európa egyik legrégibb sertésfajtája – jelentős külső hatás nélkül, hosszú időn keresztül fejlődött, ennek során pedig a genotípus és a környezet folyamatos kölcsönhatásának köszönhetően a fajta alkalmazkodott a terület természeti erőforrásaihoz és hasznosította azokat. Az időjárással és a betegségekkel szemben ellenálló, szerény igényű és önálló táplálékkeresésre képes sertések mindig is alkalmasak voltak arra, hogy a szabadban éljenek, ezért az év legnagyobb részét legeléssel töltötték az erdőben, ahol az energiát főként fűből és makkból nyerték, fehérjeszükségletüket pedig túrással elégítették ki. E fajta tenyésztésében a mai napig megőrizték ezt a természeti erőforrások maximális hasznosításával párosuló alacsony ráfordítású (takarmányozási és tartási) technológiát.
A tenyésztési módszer – amelynek része az erdőkben és legelőkön folyó szabad legeltetés és a természetben elérhető táplálékforrások etetése –, a természetes fajtajellemzők, mint például a robusztusság, a lassú súlygyarapodás és a kompenzációs növekedési és zsírfelhalmozási képesség, továbbá az intenzív szelekció és a jelentős keresztezés hiánya formálták a turopoljei sertés növekedési jellemzőit, amelyek közvetlenül befolyásolják a testszövetek fejlődését és a „Meso turopoljske svinje” sajátos jellemzőit. A kinti tartás, a nagyobb izomaktivitás, valamint a hízósertések magasabb vágási kora az izompigmentek nagyobb felhalmozódását eredményezi, ennek következtében pedig a hús sötétebb, vörösebb színt kap. A változatosabb táplálékválasztéknak, valamint a természetes antioxidánsok és egyéb, a szövetek stabilizálását elősegítő anyagok bevitelének köszönhetően a hús és a szalonna színe is tartósabb. Az izomrostok kisebb átmérője finomabb textúrát kölcsönöz a húsnak. A hús emellett tömör és nem mutat felületi szekréciót. Ugyanakkor a tavaszi és nyári gyengébb növekedés után a tenyésztés utolsó szakaszait jelentő őszi szezonban az energiadús étrenddel járó kompenzációs növekedés a zsírszövet gyors fejlődéséhez vezet az alacsony izomnövekedési potenciállal rendelkező fajták, köztük a turopoljei sertés esetében. A turopoljei sertés húsában tehát magától értetődően nagyobb a zsírfelhalmozódás mértéke, különösen a bőr alatti részben és az izmok között, ezért fogyasztáskor a főtt hús rugalmas, lédús állagú, ízekben gazdag és a hús kiolvasztott zsírjának sajátos aromáját mutatja.
A kültéri tenyésztés és a hús minősége miatt a mai fogyasztók – különösen a helyi fogyasztók – többsége úgy véli, hogy a turopoljei sertés húsa jobb és nagyobb piaci értékkel bír, mint a szabványos előállítású sertéshús.
Hivatkozás a termékleírás közzétételére
https://poljoprivreda.gov.hr/UserDocsImages/dokumenti/hrana/proizvodi_u_postupku_zastite-zoi-zozp-zts/Specifikacija_Meso_turopoljske%20svinje.pdf