2023.9.29.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 242/559


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU) 2023/1969 ÁLLÁSFOGLALÁSA

(2023. május 10.)

az Európai Vasút Közös Vállalkozás (2021. november 30-ig a Shift2Rail közös vállalkozás) 2021. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az Európai Vasút Közös Vállalkozás 2021. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozatára,

tekintettel eljárási szabályzata 100. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság véleményére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére (A9-0090/2023),

A.

mivel a Tanács 2021 novemberében elfogadta az Európai Vasút Közös Vállalkozást létrehozó (EU) 2021/2085 rendeletet (egységes alap-jogiaktus) (1), amely a Horizont Európa program keretében a 2031. december 31-ig tartó időszakra az Shift2Rail (S2R) közös vállalkozás helyébe lép;

B.

mivel a közös vállalkozás egy köz-magán társulás, amelynek célja, hogy küldetésorientált kutatási és innovációs (K+I) tevékenységeket irányítson és koordináljon az európai vasúti rendszerek jelentős átalakítása érdekében; mivel a közös vállalkozás fő célkitűzései a hozzájárulás az egységes európai vasúti térség megvalósításához, a vonzóbb, felhasználóbarátabb, versenyképesebb, megfizethetőbb, könnyebben karbantartható, hatékonyabb és fenntarthatóbb, a tágabb mobilitási rendszerbe integrált európai vasúti rendszerre való gyors átállás biztosítása, valamint az erős és globálisan versenyképes európai vasúti ágazat kialakításának támogatása;

C.

mivel a közös vállalkozás alapító tagjai az Unió, amelyet a Bizottság képvisel, valamint különböző vasúti ágazati partnerek (a fő érdekelt felek, többek között vasútiberendezés-gyártók, vasúttársaságok, pályahálózat-működtetők és kutatóközpontok), és a közös vállalkozásban társult tagként más szervezetek is részt vehetnek; mivel az Uniótól eltérő tagok hozzájárulása nem korlátozódhat az adminisztratív költségek, valamint a kutatási és innovációs tevékenységek végrehajtásához szükséges társfinanszírozás fedezésére, hanem egyéb tevékenységekre is ki kell terjednie;

D.

mivel a költségvetési rendeletet és a magas szintű irányítási normákat az Unió összes intézményének tiszteletben kell tartania;

Általános megjegyzések

1.

üdvözli, hogy az éves beszámoló minden lényeges szempontból híven, pénzügyi szabályzatának, valamint a Bizottság számvitelért felelős tisztviselője által elfogadott számviteli szabályoknak megfelelően tükrözi a közös vállalkozás 2021. december 31-i pénzügyi helyzetét, a tárgyévi gazdasági események eredményét, a pénzforgalmat és a nettó eszközállomány változásait; kiemeli azt is, hogy a beszámoló alapjául szolgáló ügyletek minden lényeges szempontból jog- és szabályszerűek;

2.

elismeri, hogy a Horizont Európa ambiciózus célokat tűz ki a közös vállalkozás számára, amelyek csak akkor érhetők el, ha olyan hatékony megoldásokat dolgoznak ki és hajtanak végre, amelyek kezelik a belső kontrollrendszerek gyengeségeit, és felkészítik a közös vállalkozást a felelősségi körök kiszélesedéséből eredő jövőbeli kihívásokra, például az emberierőforrás-menedzsment és -tervezés területén; ezzel összefüggésben rámutat, hogy a különösen bonyolult és megterhelő számítások és jelentéstételi követelmények jelentős hibakockázatot jelentenek, és ezért kéri, hogy lehetőség szerint vizsgálják meg olyan egyszerűsítések lehetőségét, amelyek összeegyeztethetők a meglévő jogi kerettel;

3.

megállapítja, hogy az (EU) 2021/2085 rendeletben meghatározott időszakra azközös vállalkozás számára az igazgatási és működési költségek fedezésére nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás – beleértve az EEA-előirányzatokat is – „legfeljebb 600 millió EUR, amelyből legalább 50 millió EUR-t a rendszerpillérre fordítanak, és legfeljebb 24 millió EUR fordítható igazgatási költségekre” megállapítja, hogy a közös vállalkozás Uniótól eltérő tagjai összesen legalább 600 millió EUR összegű hozzájárulást fizetnek, vagy gondoskodnak arról, hogy csoporttagjaik vagy kapcsolódó szervezeteik befizessék e hozzájárulást, beleértve az igazgatási költségekre szánt legfeljebb 24 millió EUR-t.

4.

megjegyzi, hogy a közös vállalkozások között nincs harmonizált meghatározás az „igazgatási költségek” fogalmára, amely tagjaik pénzügyi hozzájárulásának kiszámításához szolgál alapul, és előfeltétele az összehasonlítható számadatok meghatározásának; ezt szem előtt tartva közös iránymutatásokat kér valamennyi közös vállalkozás számára, hogy összehangolt megközelítést alkalmazhassanak az igazgatási költségek bizonyos kategóriáinak – például a konzultációkkal, tanulmányokkal, elemzésekkel, értékelésekkel és technikai segítségnyújtással kapcsolatos kiadások – osztályozására;

5.

emlékeztet arra, hogy a klímasemlegesség elérése érdekében a jelenleg 75 %-ban közúton szállított szárazföldi árufuvarozás jelentős részét át kell helyezni a vasútra és a belvízi utakra; megjegyzi, hogy az automatizált és összekapcsolt multimodális mobilitás a digitalizáció által lehetővé tett intelligens forgalomirányítási rendszerekkel együtt egyre nagyobb szerepet fog játszani;

6.

üdvözli a közös vállalkozás arra irányuló erőfeszítéseit, hogy az Európai Parlament 2020. évi mentesítésére adott válaszai alapján továbbfejlessze az új partnerség és az Unió meglévő finanszírozási mechanizmusai közötti szinergiákat, beleértve az olyan uniós programok keretében finanszírozott projekteket is, mint az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz, a Digitális Európa terv, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap, valamint az InvestEU; megjegyzi, hogy ezek az erőfeszítések magukban foglalják a más uniós programokkal való lehetséges kapcsolatok előmozdítására tervezett tevékenységeket, az államok képviselőinek csoportjában a tagállamokkal való együttműködést, valamint egy kiépítési csoport létrehozását a kiépítési és beruházási tervek azonosításának és más uniós finanszírozási eszközökkel való összehangolásának támogatása érdekében; hangsúlyozza e munka folytatásának fontosságát a fenntarthatóbb, megbízhatóbb és vonzóbb vasúti rendszer megvalósítása érdekében;

7.

üdvözli a Bizottság 2020 decemberében elindított új fenntartható és intelligens mobilitási stratégiáját, amely konkrétabb mérföldköveket tartalmaz a vasúti ágazat számára az intelligens és fenntartható jövő előmozdítása érdekében; megállapítja, hogy a 82 kezdeményezést tartalmazó cselekvési terv lefekteti annak alapjait, hogy az uniós közlekedési rendszer hogyan érheti el a zöld és digitális átalakulást, és hogyan válhat ellenállóbbá a jövőbeli válságokkal szemben.

8.

kiemeli, hogy a Horizont Európa programnak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a nagysebességű vasúti forgalom 2030-ig 50 %-kal növekedjen; hangsúlyozza, hogy az Unión belüli 500 km-nél rövidebb menetrend szerinti közösségi közlekedésnek karbonsemlegesnek kell lennie, és az automatizált mobilitást széles körben be kell vezetni, valamint 2050-re a vasúti árufuvarozásnak a kétszeresére kell nőnie; emlékeztet arra, hogy a nagy sebességű vasúti forgalomnak a háromszorosára kell nőnie, és a fenntartható és intelligens, nagy sebességű összeköttetéssel rendelkező közlekedéshez felszerelt multimodális transzeurópai közlekedési hálózatnak (TEN-T) 2030-ra működőképesnek kell lennie a törzshálózatban; hangsúlyozza, hogy az ERTMS 2030-ig történő teljes kiépítése kiemelt prioritás;

9.

megjegyzi, hogy a digitális átalakulás javíthatja a mobilitáshoz és a közlekedéshez kapcsolódó ökoszisztémákat; megjegyzi, hogy a digitalizáció javíthatja a környezeti és költségteljesítményt, és ezzel egyidejűleg növelheti a biztonsági szinteket, hozzájárulva a jobb életminőséghez; fejlettebb szintű automatizálásra, gyorsabb és megbízhatóbb konnektivitásra, valamint a mobilitási szolgáltatások irányításának az információtechnológia segítségével megvalósuló mélyreható átalakítására szólít fel; úgy véli, hogy a legtöbb állomáson és vonalon a nyilvánosság javát szolgálhatná az utasok gyors internetkapcsolata, a felhasználóorientált telematika és a megkönnyített multimodalitás;

10.

üdvözli a közös vállalkozás azon vállalását, hogy egy tervszerűen integrált európai vasúti hálózat kialakítása, a kölcsönös átjárhatóság akadályainak felszámolása és az intelligens, fenntartható és reziliens vasúti rendszer létrehozása érdekében elősegíti a kutatási és innovációs tevékenységeket az egységes európai vasúti térség fejlődése összehangolt megközelítésének biztosítása céljából, hogy az Unió egészében biztosítsa az összekapcsoltságot; kiemeli a közös vállalkozás támogatásának fontosságát, tekintettel a vasút előnyeire a környezeti teljesítmény és a biztonság terén;

11.

gratulál a közös vállalkozásnak az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz való hozzájárulásáról, valamint a Bizottság fenntartható és intelligens mobilitási stratégiájában és a digitális évtizedben felvázolt célokhoz való hozzájárulásáról szóló folyamatos és aktív jelentéstételéhez, amin keresztül maximalizálja a lehetséges összhangot az Unió stratégiai céljaival;

12.

hangsúlyozza a közös vállalkozás és az Európai Vasúti Ügynökség közötti együttműködés fontosságát a kidolgozott projektek interoperabilitásának biztosítása érdekében;

13.

megállapítja, hogy az Európai Vasút Közös Vállalkozás hivatalosan 2021. november 30-án indult;

Költségvetési és pénzgazdálkodás

14.

hangsúlyozza, hogy a közös vállalkozás 2021.évi költségvetése nem tartalmaz semmilyen bevételt vagy kötelezettségvállalási/kifizetési előirányzatokat a közös vállalkozás Horizont Európa programból vagy a magánszektorbeli tagjaitól származó erőforrásokkal kapcsolatban, és kizárólag a Shift2Rail közös vállalkozással és a Shift2Rail-tagokkal kapcsolatos előirányzatokból áll;

15.

megállapítja, hogy a közös vállalkozás költségvetése 2021-ben a véglegesen elfogadott formájában, az előző évek azon fel nem használt előirányzataival együtt, amelyeket a közös vállalkozás átvitt a folyó évi költségvetésbe, valamint a címzett bevételekkel és a következő évre történő átcsoportosításokkal együtt a kötelezettségvállalási előirányzatokat tekintve 13,625 millió EUR-t (2020: 84,1 millió EUR), a kifizetési előirányzatokat tekintve pedig 68,440 millió EUR-t (2020: 75,8 millió EUR) tett ki;

16.

üdvözli, hogy 2021 év végére a közös vállalkozás 100 %-ban végrehajtotta az aktív költségvetésében rendelkezésre bocsátott kötelezettségvállalási előirányzatokat, amelyek személyzeti és igazgatási kiadásokat tartalmaznak, és hogy a kifizetési előirányzatokat az aktív források 85 %-ának erejéig hajtották végre; megállapítja, hogy a végrehajtás aránya – a közös vállalkozás teljes költségvetésével való összehasonlításban, beleértve a folyó évben nem szükséges fel nem használt előirányzatokat is – a kötelezettségvállalási előirányzatokat tekintve 100 %-ot, a kifizetési előirányzatokat tekintve pedig 63 %-ot tett ki;

17.

megállapítja, hogy 2021 végéig a magánszektorbeli tagok összesen 189,6 millió EUR jóváhagyott hozzájárulást teljesítettek, amely 10,5 millió EUR készpénzből és 179,1 millió EUR természetbeni hozzájárulásból állt, valamint a további tevékenységekhez összesen 208,8 millió EUR természetbeni hozzájárulást teljesítettek, szemben az Unió összesen 339,2 millió EUR összegű teljes pénzbeli hozzájárulásával;

18.

megállapítja, hogy 2021 áprilisában a közös vállalkozás elindította a Horizont 2020 program utolsó pályázati felhívását; megállapítja, hogy e felhívással a közös vállalkozás 2021 végére csaknem 385,5 millió EUR-t lekötött az aláírt Horizont 2020 támogatási megállapodásokra nyújtott maximális uniós hozzájárulásból, amelyből mintegy 96,4 millió EUR-t (25 %) az elkövetkező években kell majd kifizetni; megállapítja továbbá, hogy a magánszektorbeli tagok jogi kötelezettséget vállaltak arra, hogy 572,6 millió EUR összegű természetbeni hozzájárulást nyújtanak;

19.

kiemeli, hogy a közös vállalkozás a Horizont 2020 projektekre rendelkezésre álló kötelezettségvállalási költségvetését 100 %-ban végrehajtotta; megállapítja, hogy a közös vállalkozás 2021. évi operatív kifizetési költségvetésének – beleértve a fel nem használt és átcsoportosított operatív előirányzatokat is – felhasználási aránya 61 %-ra csökkent (2020: 76 %); tudatában van annak, hogy ezt főként a kedvezményezettek technikai jelentéseinek nem megfelelő minősége, illetve az okozta, hogy a kedvezményezettektől további bizonyítékokat kellett bekérni a projekteredmények megvalósulásának alátámasztásához; felhívja a közös vállalkozást, hogy a jövőbeli késedelmek elkerülése érdekében tárjon fel minden további lehetőséget a projekteredményekre vonatkozó jelentéstételi szabályok megkönnyítésére; megállapítja ezenfelül, hogy a közös vállalkozás kifizetéseinek nagy része több kedvezményezett által megfelelően végrehajtott projektmunkacsomagokra fizetett átalányösszeget jelent; megállapítja, hogy ezért egyetlen kedvezményezett késedelme is hatással van a munkacsomaghoz kapcsolódó teljes átalányösszeg kifizetésére;

20.

megállapítja, hogy a közös vállalkozás sikeresen teljesített több mint 70, működési pályázati eljárásokhoz és támogatási megállapodásokhoz kapcsolódó kifizetést, összesen 39,3 millió EUR összegben; megállapítja, hogy a közös vállalkozás felhívta az irányító testület figyelmét a kedvezményezettek által készített jelentések minőségének fontosságára, valamint annak szükségességére, hogy a kedvezményezettek és/vagy szerződő felek betartsák a határidőket, valamint hogy 2021 novemberében tájékoztatta az irányító testületet, hogy a kifizetési kérelmek és az alátámasztó dokumentumok kedvezményezettek általi benyújtásának késedelmei miatt év végére mintegy 17,5 millió EUR összegű kifizetési előirányzat felhasználatlan marad; megállapítja továbbá, hogy a közös vállalkozásnak ezt az összeget át kellett csoportosítania a fel nem használt előirányzatok közé, hogy újra bekerülhessen a 2022. évi kifizetési előirányzatok közé; megállapítja, hogy a közös vállalkozás saját nézete szerint ezzel az átcsoportosítással 84 %-os végrehajtási arányt ért el a működési kifizetések (működési kiadások) tekintetében;

Teljesítmény

21.

üdvözli, hogy a közös vállalkozás 2021-ben további előrelépést tett a Shift2Rail program megvalósítása terén, annak ellenére, hogy a Covid19-világjárvány hátrányosan érintette az operatív tevékenységeket, a 2020-as késedelmekhez képest újfent mintegy 6 hónappal tovább késleltetve a program eredményeit, különösen a 2021-ben folytatott helyszíni demonstrációs tevékenységek megnövekedett száma miatt; üdvözli, hogy a bevezetett belső kontrollrendszer biztosítja a hatékony és eredményes pénzgazdálkodást;

22.

megállapítja továbbá, hogy a közös vállalkozás 2021-ben 2 támogatást ítélt oda és írt alá összesen 2,34 millió EUR értékben a „research and innovation impact and benefits to make rail attractive for stakeholders” (a kutatás és innováció hatásai és előnyei a vasút vonzóvá tételében az érdekelt felek számára) és a „Digital Automated Coupler innovation for the European Delivery Programme” (a digitális automatikus kapcsolókészülék innovációja az európai megvalósítás érdekében) program keretében;

23.

kiemeli, hogy 2021 végére a Shift2Rail program fordulópontot jelentő mérföldköveket ért el a program végrehajtása szempontjából, és a Shift2Rail közös vállalkozás csaknem összes forrását lekötötték a program tevékenységeire, és valamennyi tervezett innovatív programhoz/horizontális tevékenységekhez kapcsolódó tevékenység folyamatban volt a támogatott projektek keretében; elismeréssel állapítja meg, hogy átlagosan a program közel 75 %-a megvalósult, vagyis elérte a 7 szintből a 6. technológiai készenléti szintet (2), és az operatív demonstrációk befejezését 2023-ra irányozták elő; megjegyzi, hogy összességében a 2021-ben végzett tevékenységek teljes értéke a becslések szerint 123,5 millió EUR-t tesz ki, amelyből 113,6 millió EUR-t az Unión kívüli egyéb tagok teljesítettek;

24.

megállapítja, hogy 2021 során a közös vállalkozás egy harmadik kontrollkapu-gyakorlat keretében értékelte kutatási és innovációs tevékenységeit; megállapítja, hogy e gyakorlat figyelembe vette az Shift2Rail közös vállalkozás többi tagja (Unió és a társult tagok) által koordinált aktív projektek éves felülvizsgálatának keretében benyújtandó anyagokat és jelentéseket; a közös vállalkozás e folyamat révén azt is biztosította, hogy megfelelően alkalmazzák a korábbi kontrollkapu-értékelés során megfogalmazott ajánlásokat; megállapítja, hogy általában véve mindez azt eredményezte, hogy a program számára hasznos volt ez a külső szakértelmen is alapuló visszajelzés;

Személyzet és munkaerő-felvétel

25.

megállapítja, hogy a folyamatban/függőben lévő munkaerő-felvételnek betudhatóan 2021. december 31-én 19 munkatárs, köztük egy kirendelt nemzeti szakértő állt rendelkezésre; megállapítja, hogy a közös vállalkozás létszámterve szerint 2021 év végéig 23 álláshelyet kellett volna betölteni;

26.

megállapítja, hogy az új Európai Vasút Közös Vállalkozás 2021. november 30-i elindítása miatt a személyzeti létszámterv a Shift2Rail közös vállalkozással összefüggésben elfogadott létszámterv maradt; megállapítja, hogy az irányító testület csak 2022. március 1-jén fogadta el az új személyzeti létszámtervet;

27.

az éves tevékenységi jelentés alapján megállapítja, hogy a személyzeti kiadásokat főként a közös vállalkozás személyzetének fizetéseire használták fel; megállapítja továbbá, hogy a közös vállalkozás külső támogatást is igénybe vett, hogy a személyzeti fluktuációból eredő hiányokat a munkaerő-felvételi folyamat alatt kitöltse, és meg tudjon birkózni a közös vállalkozás tevékenységeivel járó jelentős munkateherrel;

28.

aggodalommal állapítja meg, hogy az ideiglenes alkalmazottak átlagos éves aránya továbbra is magas, a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó személyzet 18 %-át teszi ki; emlékeztet arra, hogy a szerződéses alkalmazottak magas aránya jellemzően jelentős személyzeti fluktuációhoz vezet a közös vállalkozásnál, ami még tovább nehezíti az egyébként is bizonytalan személyzeti helyzetet; hangsúlyozza emellett, hogy az ideiglenes személyzet alkalmazásának továbbra is átmeneti megoldásnak kell maradnia, különben kedvezőtlenül érintheti a közös vállalkozás általános teljesítményét, például a kulcskompetenciák megtartása, az elszámoltathatóság bizonytalansága, a lehetséges jogviták és a munkaerő alacsonyabb hatékonysága tekintetében; emlékeztet arra, hogy a közös vállalkozásnak formalizált modellt vagy iránymutatást kellene kidolgozniuk arra, hogy hogyan becsüljék meg a személyzeti igényeket (beleértve az alapvető kompetenciák iránti igényt is), azzal a céllal, hogy optimalizálják a személyzeti erőforrások felhasználását;

29.

sajnálja, hogy 2021-ben továbbra is magas volt a személyzeti fluktuáció, és a személyzet több tagja és egy kirendelt nemzeti szakértő is elhagyta a közös vállalkozást; megállapítja, hogy ez egyéb szempontokon túlmenően annak is tulajdonítható, hogy más uniós közös vállalkozások a szerződéses alkalmazotti álláshelyek helyett kínálni tudnak ideiglenes alkalmazotti álláshelyeket; fokozott erőfeszítésekre szólít fel az emberi erőforrások terén a személyzet fluktuációjának minimalizálása érdekében;

30.

üdvözli, hogy a közös vállalkozás a Covid19-világjárványra reagálva – 2020-hoz hasonlóan – 2021-ben is követte az európai bizottsági megközelítést, és a személyzet védelmét szolgáló különleges intézkedéseket vezetett be; megállapítja, hogy ezt a távmunkában történő munkavégzés alkalmazásával, illetve a helyszíni munkavégzés alatt a munkatársak közötti fizikai érintkezések csökkentésével és védő intézkedések alkalmazásával biztosították; üdvözli, hogy a közös vállalkozás igyekezett ellensúlyozni a Covid19-világjárványnak a személyzet mentális egészségére gyakorolt negatív hatásait, és e célból már 2020-ban elindított egy jólléti programot;

31.

a 2021. évi éves tevékenységi jelentés alapján a nemek közötti egyensúly tekintetében megjegyzi, hogy a közös vállalkozás igazgatótanácsában – figyelembe véve a váltakozó testületi tagokat – a nők aránya 10 %-ra csökkent az előző évi 13 %-hoz képest, és a képviselők csoportjában és a tudományos bizottságban a nők aránya – 2019-hez és 2020-hoz hasonlóan – 33 % volt; sajnálja, hogy ezek a számok az előző évekhez képest csökkentek vagy stagnáltak, és fokozott erőfeszítésekre szólít fel a nemek közötti egyensúly biztosítása érdekében;

32.

megállapítja, hogy a beszerzési tevékenységek végrehajtását illetően a közös vállalkozás betartotta az uniós költségvetési rendelet elveit és az Európai Bizottság közbeszerzési kézikönyvében nyújtott útmutatást; megállapítja, hogy ez a legjobb ár-érték arányt nyújtó tevékenységek végrehajtását eredményezte; a különböző közbeszerzési eljárások tekintetében megállapított értékek, amelyek a kutatási és innovációs tevékenységek és a program összértékét tekintve nem érik el a lényegességi szintet, a részt vevő munkatársak közös tudásának és magán- és közjogi szervezetekben szerzett korábbi tapasztalatainak eredményeképpen születtek;

33.

megállapítja, hogy a Számvevőszék észrevételeit követően a közös vállalkozás vállalja, hogy a Bizottság szolgálatai által biztosítandó számításokkal összhangban fizeti munkáltatói járulékait, miután megbizonyosodtak a jogi szempontokról, és kéri a Bizottságot, hogy tegyen lépéseket a hasonló problémák jövőbeli elkerülése érdekében; felhívja a közös vállalkozást, hogy ne várja meg a fennmaradó hozzájárulások végleges kiszámítását, hanem vegye figyelembe ezt a kötelezettséget jövőbeli költségvetésének tervezésekor, például a nyugdíjjárulékok megfelelő elhatárolása révén;

34.

gratulál a közös vállalkozásnak ahhoz, hogy többéves cselekvési programjában meghatározta a vasút közlekedési rendszerben betöltött szerepének megerősítésére irányuló fő célokat annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljon az európai zöld megállapodás céljainak eléréséhez;

35.

elismerését fejezi ki amiatt, hogy 2021-ben a programiroda továbbra is felügyelte a Shift2Rail program keretében 2016 óta odaítélt és aláírt 105 projekt és operatív szerződés végrehajtását, amelyek becsült kutatási és innovációs összértéke 805,1 millió EUR;

36.

megjegyzi, hogy a közös vállalkozás aktív szerepet játszott az ágazat láthatóvá tételében a vasút európai éve (2021) kezdeményezés során;

37.

elismerését fejezi ki amiatt, hogy a közös vállalkozás 2018 óta folyamatosan beszámol az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak eléréséhez való hozzájárulásáról;

38.

megjegyzi, hogy a Covid19-világjárvány továbbra is hatással van a közös vállalkozás, annak elődje és általában a vasúti ágazat tevékenységeire, és ennek következtében a program egyes eredményei tekintetében további késedelmek tapasztalhatók, amint az a közös vállalkozás éves tevékenységi jelentésében szerepel; felhívja a figyelmet a közös vállalkozás által hangsúlyozott tényre, vagyis hogy a Covid19-világjárvány még a legsúlyosabb hatások mérséklődését követően is hatással lesz a vasúti ágazat bizonyos műveleteire; ezért gratulál és ösztönzi a közös vállalkozást, hogy folytassa a programcsoportja és a projektkoordinátorai által a Covid19-világjárvány kezdete óta megvalósított részletes kockázatelemzési és -csökkentési terveket;

Belső ellenőrzés

39.

megállapítja, hogy a Bizottság Belső Ellenőrzési Szolgálata megerősítette, hogy 2021-ben semmilyen módon nem sérült a személyes tárgyilagosság, még az összeférhetetlenséggel, hatókör-korlátozással, a nyilvántartásokhoz, a személyzethez vagy az ingatlanokhoz való hozzáférés korlátozásával vagy az erőforrásokkal összefüggő korlátokkal kapcsolatban sem;

40.

megállapítja, hogy a közös vállalkozásnál 2020 során elvégzett kockázatértékelését követően a belső ellenőr elkészítette a 2021–2023-as időszakra szóló stratégiai belső ellenőrzési tervet; megállapítja, hogy 2021 negyedik negyedévében a közös vállalkozás naprakész tájékoztatást nyújtott a Belső Ellenőrzési Szolgálatnak a tevékenységére befolyást gyakorló belső és külső fejleményekről, valamint átadta számára kockázati nyilvántartásának frissített változatát; megállapítja, hogy a Belső Ellenőrzési Szolgálat ezeket az információkat figyelembe fogja venni a 2022-es ellenőrzési munka megtervezése és a közös vállalkozás következő mélyre ható kockázatértékelésének és stratégiai belső ellenőrzési tervének elkészítése során;

41.

megállapítja, hogy a Belső Ellenőrzési Szolgálat 2021-ben elindította a Horizont 2020-támogatások végrehajtására és lezárására irányuló ellenőrzését, amelynek célja az volt, hogy értékelje a közös vállalkozásnál a Horizont 2020 keretében kötött támogatási megállapodások végrehajtása és lezárása során alkalmazott belső kontrollok kialakításának megfelelőségét, valamint hatékonyságát és eredményességét; felszólítja a közös vállalkozást, hogy válaszoljon a mentesítésért felelős hatóságnak ezen ellenőrzés megállapításairól;

Belső kontroll

42.

kiemeli, hogy a közös vállalkozás 2020-ban átdolgozott belső kontrollkeretet fogadott el, és hogy az átdolgozott belső kontrollkeret első éves önértékelését 2021 első negyedévében végezték el, hogy 2020-ra visszatekintve értékeljék a belső kontrollok megfelelését és eredményességét, valamint a belsőkontroll-tevékenységek adott időpontban fennálló aktuális helyzetét;

43.

megállapítja, hogy 2022 első negyedévében hasonlóképpen ismét elvégezték a belső kontrollkeret új éves értékelését, amely a 2021-es helyzetet értékelte, mind a keretben foglalt 17 elv és 5 komponens szintjén, mind a keret egészének szempontjából; megállapítja, hogy erre az értékelésre 53 mutató alapján, az adott időpontban rendelkezésre álló összes releváns információ figyelembevételével került sor, beleértve a korábbi belső/külső ellenőrzésekből származó eredményeket és a közös vállalkozás kivételeket és meg nem felelési eseményeket rögzítő nyilvántartásában szereplő bejegyzéseket; a megfelelő értékelés elvégzése után megállapítja, hogy nem tártak fel lényeges hiányosságokat a belső kontrollokban; megállapítja, hogy a belső kontrollkeret összes egyedi elvéről, valamint komponenséről megállapítást nyert, hogy jelen van, és jól működik;

44.

a számvevőszéki jelentés alapján megállapítja, hogy a Horizont 2020 kifizetései esetében az utólagos ellenőrzésért a Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóságának Közös Ellenőrzési Szolgálata felel; megállapítja, hogy az utólagos ellenőrzések 2020 végén rendelkezésre álló eredményei alapján a közös vállalkozás a Horizont 2020 projektek esetében 2,3 %-os (2020: 2,9 %) reprezentatív hibaarányról és 1,6 %-os fennmaradó hibaarányról (2020: 1,99 %) számolt be (elszámolások és zárókifizetések);

45.

megállapítja, hogy a Számvevőszék véletlen mintákon ellenőrizte a Horizont 2020-nak a végső kedvezményezettek szintjén 2021-ben teljesített kifizetéseit azzal a szándékkal, hogy megerősítse az utólagos ellenőrzés során megállapított hibaarányokat; megállapítja, hogy a Számvevőszék nem állapított meg hibákat vagy ellenőrzési hiányosságokat a közös vállalkozás mintába felvett kedvezményezettjeinél;

46.

üdvözli, hogy 2022-ben valamennyi közös vállalkozás megkezdte a hibaarány csökkentésére irányuló intézkedések végrehajtását az Európai Számvevőszék által javasolt fellépéssel összhangban, beleértve az egyszerűsített költségformák, például az egységköltségek, az egyösszegű átalányok és az átalányfinanszírozás lehetőségeinek feltárását, célba véve a „hibákra hajlamosabb” kedvezményezetteket, például kkv-kat és az új kedvezményezetteket;

47.

kiemeli, hogy a potenciális összeférhetetlenségek kezelését illetően, az e kérdésre vonatkozóan az alapjogi-aktusból következő követelmények végrehajtása érdekében a közös vállalkozás belső jogi kerete révén elfogadta tagjaira, személyzetére, valamint irányító testületének tagjaira vonatkozóan a megfelelő szabályokat, és hogy az irányító testület tagjainak éves érdekeltségi nyilatkozatai a közös vállalkozás hivatalos weboldalán nyilvánosan elérhetők.

(1)  A Tanács (EU) 2021/2085 rendelete (2021. november 19.) a közös vállalkozásoknak a Horizont Európa keretében történő létrehozásáról, valamint a 219/2007/EK, az 557/2014/EU, az 558/2014/EU, az 559/2014/EU, az 560/2014/EU, az 561/2014/EU és a 642/2014/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 427., 2021.11.30., 17. o.).

(2)  Olyan technológiai készenléti szint, amely eléri legalább a 6. szintet – a technológia demonstrálása az érintett környezetben.