Brüsszel, 2022.10.21.

COM(2022) 537 final

2022/0330(NLE)

Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA

az Európai Unió által a Közlekedési Közösség regionális irányítóbizottságában az igazgatási és személyzeti szabályok egyes módosításaival, az iskoláztatási támogatás bevezetésével, valamint a kirendelésre és a helyben szerződtetett szakértőkre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban képviselendő álláspontról


INDOKOLÁS

1.A JAVASLAT TÁRGYA

E javaslat tárgya a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: szerződés) alapján létrehozott regionális irányítóbizottságban az említett bizottság három tervezett határozata – nevezetesen a 2019/3 határozatnak az egyes igazgatási és személyzeti szabályok tekintetében történő módosításáról, valamint a távmunkára és az iskoláztatási támogatásra vonatkozó szabályoknak a Közlekedési Közösség személyzeti szabályzatába történő bevezetéséről szóló határozat, a Közlekedési Közösség állandó titkárságának nyújtott iskoláztatási támogatásra vonatkozó szabályokról szóló határozat, valamint a kirendelésre és a helyben szerződtetett szakértőkre vonatkozó szabályokról szóló határozat – tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspont meghatározásáról szóló határozat.

2.A JAVASLAT HÁTTERE

2.1.A Közlekedési Közösséget létrehozó szerződés

2019. május 1-jéig Albánia, Bosznia-Hercegovina, az Észak-macedón Köztársaság, Koszovó 1* (a továbbiakban: Koszovó), Montenegró és a Szerb Köztársaság ratifikálta a szerződést. Az Európai Unió részes fele a szerződésnek, és 2019. március 4-én elfogadta a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződés megkötéséről szóló tanácsi határozatot 2 , amely 2019. május 1-jén hatályba lépett.

2.2.Regionális irányítóbizottság

A regionális irányítóbizottságot a szerződés 24. cikke állította fel, feladataként a szerződés gondozását és megfelelő végrehajtásának biztosítását megnevezve. Az irányítóbizottság ebből a célból ajánlásokat tesz és a szerződésben meghatározott esetekben határozatokat hoz. Ennek megfelelően a regionális irányítóbizottság:

a) előkészíti a Miniszteri Tanács munkáját,

b) technikai bizottságok felállításáról határoz,

c) ajánlásokat tesz és a szerződéssel összhangban határozatokat hoz,

d) újonnan elfogadott uniós jogalkotási aktusok vonatkozásában meghozza a szükséges intézkedéseket, különösen a szerződés I. mellékletének felülvizsgálata révén,

e) a Miniszteri Tanáccsal folytatott konzultációt követően kinevezi az állandó titkárság igazgatóját,

f) kinevezhet az állandó titkárságra egy vagy több igazgatóhelyettest,

g) megállapítja az állandó titkárság szabályait,

h) határozat útján felülvizsgálhatja a költségvetéshez való hozzájárulás mértékét,

i) elfogadja a szerződésre vonatkozó éves költségvetést,

j) határozatot fogad el, amelyben meghatározza a költségvetés végrehajtására, a könyvelésre és a könyvvizsgálatra, valamint az ellenőrzésre vonatkozó eljárást,

k) döntéseket hoz a szerződő felek által előterjesztett vitás kérdésekben,

l) a szerződéssel vagy a szerződés alapján létrehozott szervek birtokában lévő dokumentumok esetében elfogadja a dokumentumokhoz való hozzáférés általános elveit,

m) éves jelentéseket fogad el az átfogó hálózat megvalósításáról, és azt a Miniszteri Tanács elé terjeszti,

n) egyes uniós jogi aktusok vonatkozásában határidőket állapít meg, és meghatározza az ilyen jogi aktusok délkelet-európai felek általi átültetésének módozatait.

A regionális irányítóbizottság a szerződő felek egy-egy képviselőjéből és azok helyetteseiből áll. A megfigyelőként való részvétel lehetősége valamennyi uniós tagállam előtt nyitva áll. A regionális irányítóbizottság egyhangúlag hozza meg döntéseit.

2.3.Költségvetés és pénzügyi szabályok

A Közlekedési Közösség költségvetéséhez történő hozzájárulást a szerződés V. melléklete tartalmazza. Az Unió hozzájárulása a költségvetés 80 %-át teszi ki, míg a fennmaradó 20 %-ot a nyugat-balkáni felek biztosítják.

2020. július 29-én a Közlekedési Közösség regionális irányítóbizottsága elfogadta a Közlekedési Közösségre alkalmazandó pénzügyi szabályokat és ellenőrzési eljárásokat.

A pénzügyi szabályok lehetővé teszik az állandó titkárság igazgatója számára, hogy a szerződés 36. cikkével összhangban végrehajtsa a Közlekedési Közösség költségvetését.

3.AZ UNIÓ NEVÉBEN KÉPVISELENDŐ ÁLLÁSPONT

A szerződés végrehajtása és az állandó titkárság megfelelő működés érdekében a regionális irányítóbizottságnak el kell fogadnia a tervezett határozatot. Mivel az Unió a szerződés részes fele, meg kell határozni az Unió által a határozattal kapcsolatban képviselendő álláspontot.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a szerződés vélhetően megerősíti majd a nyugat-balkáni regionális együttműködést, amint azt bővebben kifejti a szerződés aláírásáról szóló tanácsi határozatra irányuló bizottsági javaslat [COM(2017)324 final, a „Háttér-információk” szakaszban].

4.JOGALAP

4.1.Eljárási jogalap

4.1.1. Általános elvek

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 218. cikkének (9) bekezdése tanácsi határozatok elfogadásáról rendelkezik „a megállapodásokkal létrehozott szervekben az Unió által képviselendő álláspontok kialakítására vonatkozóan, amennyiben az ilyen szervnek joghatással bíró jogi aktust kell elfogadnia, kivéve a megállapodás intézményi kereteit kiegészítő vagy módosító jogi aktusokat”.

A „joghatással bíró jogi aktus” fogalmába beletartoznak a kérdéses szervre irányadó nemzetközi jog szabályai szerint joghatással bíró jogi aktusok. Ezenfelül a fogalom magában foglalja azokat az eszközöket is, amelyek a nemzetközi jog szerint nem bírnak kötelező erővel, de „meghatározó módon befolyásolják az uniós jogalkotó által [...] elfogadott szabályozás tartalmát” 3 .

4.1.2. A jelen esetre történő alkalmazás

A regionális irányítóbizottságot megállapodás, nevezetesen a Közlekedési Közösségről szóló szerződés hozta létre.

A regionális irányítóbizottság által elfogadandó határozatok joghatással bíró jogi aktusokat is magukban foglalnak. A regionális irányítóbizottság a szerződés 30. cikkével összhangban felhatalmazással rendelkezik arra, hogy megállapítsa az állandó titkárság szabályait, különösen a titkárság személyzetének felvételére, munkakörülményeire és földrajzi egyensúlyára vonatkozóan. Természetüknél fogva, valamint a regionális irányítóbizottság működését szabályozó nemzetközi jogból adódóan ezek a szabályok olyan elemeket is tartalmaznak, amelyeket joghatással bírónak kell tekinteni.

A tervezett jogi aktusok nem egészítik ki és nem módosítják a szerződés intézményi keretét.

Ezért a javasolt határozat eljárási jogalapja az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése.

4.2.Anyagi jogalap

4.2.1.Általános elvek

Az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése szerinti határozat anyagi jogalapja elsősorban azon tervezett jogi aktus célkitűzésétől és tartalmától függ, amellyel kapcsolatban az Unió által képviselendő álláspont meghatározásra kerül. Amennyiben a tervezett jogi aktus kettős célkitűzést követ, vagy két összetevőből áll, és ezek egyike elsődlegesként vagy döntő jellegűként azonosítható, míg a másik pusztán járulékos jellegű, az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése szerinti határozatot egyetlen jogalapra, azaz az elsődleges, illetve döntő jellegű célkitűzés vagy összetevő által megkövetelt jogalapra kell alapítani.

Valamely, egyidejűleg több cél elérésére irányuló vagy több elválaszthatatlan és egymáshoz viszonyítva nem járulékos jellegű összetevőt magában foglaló tervezett jogi aktus esetében az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése szerinti határozat anyagi jogalapját kivételesen a különböző vonatkozó jogalapok fogják képezni.

4.2.2.A jelen esetre történő alkalmazás

A tervezett jogi aktusok nélkülözhetetlenek a szerződés megfelelő működéséhez. Maga a szerződés a közúti, a vasúti és a belvízi szállítást (e területeket az EUMSZ 91. cikke szabályozza), valamint a tengeri szállítást (amelyet pedig az EUMSZ 100. cikkének (2) bekezdése szabályozza) érinti, illetve e területekkel összefüggő célokat kíván megvalósítani. Horizontális jellegük miatt a tervezett jogi aktusok valamennyi említett elemet tartalmazzák.

Ezért a javasolt határozat anyagi jogalapja a következő rendelkezésekből áll: az EUMSZ 91. cikke és 100. cikkének (2) bekezdése.

4.3.Következtetés

A javasolt határozat jogalapja az EUMSZ 91. cikke és 100. cikkének (2) bekezdése, összefüggésben az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdésével.

2022/0330 (NLE)

Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA

az Európai Unió által a Közlekedési Közösség regionális irányítóbizottságában az igazgatási és személyzeti szabályok egyes módosításaival, az iskoláztatási támogatás bevezetésével, valamint a kirendelésre és a helyben szerződtetett szakértőkre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban képviselendő álláspontról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 91. cikkére és 100. cikke (2) bekezdésére, összefüggésben 218. cikke (9) bekezdésével,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)A Közlekedési Közösséget létrehozó szerződést (a továbbiakban: szerződés) az Unió az (EU) 2017/1937 tanácsi határozatnak 4 megfelelően aláírta.

(2)A szerződés az Unió nevében 2019. március 4-én jóváhagyásra került 5 , és 2019. május 1-jén hatályba lépett.

(3)A szerződés regionális irányítóbizottságot hozott létre a szerződés igazgatása és megfelelő végrehajtása céljából.

(4)A tervek szerint a regionális irányítóbizottság határozatokat fogad el a 2019/3 határozatának módosításairól, a Közlekedési Közösség állandó titkárságának nyújtott iskoláztatási támogatásra vonatkozó szabályokról, valamint a kirendelésre és a helyben szerződtetett szakértőkre vonatkozó szabályokról.

(5)Ezért a Közlekedési Közösség állandó titkárságának megfelelő működéséhez határozatokra van szükség. Helyénvaló meghatározni az Unió által a regionális irányítóbizottságban azok elfogadása tekintetében képviselendő álláspontot,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A Közlekedési Közösség regionális irányítóbizottságában az Unió által a 2019/3 határozat módosításáról, a Közlekedési Közösség állandó titkárságának nyújtott iskoláztatási támogatásra vonatkozó szabályokról, valamint a kirendelésre és a helyben szerződtetett szakértőkre vonatkozó szabályokról szóló határozatokkal kapcsolatban képviselendő álláspont a regionális irányítóbizottság határozatainak az e határozathoz csatolt tervezetén alapul.

Az Uniót a regionális irányítóbizottságban képviselő személyek a határozattervezetek kisebb módosításairól újabb tanácsi határozat nélkül is megállapodhatnak.

2. cikk

Ennek a határozatnak a Bizottság a címzettje.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

   a Tanács részéről

   az elnök

(1)

*    Ez a megnevezés nem érinti a jogállással kapcsolatos álláspontokat, továbbá összhangban van az 1244 (1999) sz. ENSZ BT-határozattal és a Nemzetközi Bíróságnak a koszovói függetlenségi nyilatkozatról szóló véleményével.

(2)    A Tanács (EU) 2019/392 határozata (2019. március 4.) a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződésnek az Európai Unió nevében történő megkötéséről (HL L 71., 2019.3.13., 1. o.).
(3)    A Bíróság 2014. október 7-i ítélete, Németország kontra Tanács, C-399/12, ECLI:EU:C:2014:2258, 61–64. pont.
(4)    A Tanács (EU) 2017/1937 határozata (2017. július 11.) a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződésnek az Európai Unió nevében történő aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról (HL L 278., 2017.10.27., 1. o.).
(5)    A Tanács (EU) 2019/392 határozata (2019. március 4.) a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződésnek az Európai Unió nevében történő megkötéséről (HL L 71., 2019.3.13., 1. o.).

Brüsszel, 2022.10.21.

COM(2022) 537 final

MELLÉKLETEK

a következőhöz:

Javaslat
A TANÁCS HATÁROZATA

az Európai Unió által a Közlekedési Közösség regionális irányítóbizottságában az igazgatási és személyzeti szabályok egyes módosításaival, az iskoláztatási támogatás bevezetésével, valamint a kirendelésre és a helyben szerződtetett szakértőkre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban képviselendő álláspontról


I. melléklet

TERVEZET

A KÖZLEKEDÉSI KÖZÖSSÉG REGIONÁLIS IRÁNYÍTÓBIZOTTSÁGÁNAK

2022/… HATÁROZATA

(…)

a Közlekedési Közösség regionális irányítóbizottsága 2019. június 5-i 2019/3 határozatának módosításáról

A KÖZLEKEDÉSI KÖZÖSSÉG REGIONÁLIS IRÁNYÍTÓBIZOTTSÁGA,

tekintettel a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 24. cikke (1) bekezdésére és 30. cikkére,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

Egyetlen cikk

A Közlekedési Közösség regionális irányítóbizottságának 2019. június 5-i 2019/3 határozata a következőképpen módosul:

1. Az I. melléklet 3. címe 30. pontjának első mondata helyébe a következő szöveg lép:

„A kiválasztási eljárás során az igazgató munkáját a kiválasztási bizottság támogatja, amely legalább az alábbi négy tagból áll: a Közlekedési Közösség állandó titkárságának egy képviselője, az elnökség egy képviselője és az Európai Bizottság két képviselője.”

2. A Közlekedési Közösség személyzeti szabályzata II. mellékletének 5. címe helyébe a következő szöveg lép:

„5. MUNKAIDŐ, RÉSZMUNKAIDŐS MUNKAVÉGZÉS ÉS TÁVMUNKA”

3. A Közlekedési Közösség személyzeti szabályzatának II. melléklete a következő új 5.3. szakasszal egészül ki:

„5.3. Távmunka

A távmunka kivételes körülmények között és csak akkor alkalmazható, ha ez a titkárság egyértelmű érdekét és prioritásait szolgálja.

A távmunkát az igazgató vagy az igazgatóhelyettes hagyja jóvá.

Korlátozva van, hogy hány alkalommal és mennyi ideig lehet távmunkázni.

Az igazgató a szokásos munkahét során végezhető távmunkáról részletes szabályokat ad ki.”

4. A Közlekedési Közösség személyzeti szabályzata II. mellékletének 9. címe helyébe a következő szöveg lép:                        

„9. ILLETMÉNY, UTAZÁSI ÉS KÖLTÖZÉSI KÖLTSÉGEK, VALAMINT ISKOLÁZTATÁSI TÁMOGATÁS” 

5. A Közlekedési Közösség személyzeti szabályzatának II. melléklete a következő új 9.4. szakasszal egészül ki:

„9.4. Iskoláztatási támogatás

A Közlekedési Közösség – az irányítóbizottság által megállapítandó részletes szabályokkal összhangban – hozzájárulhat a személyzet tagjainak olyan eltartott gyermeke(i) után járó iskoláztatási támogatáshoz, aki(k) az állandó titkárság székhelye szerinti helyen tandíjköteles oktatási intézménybe jár(nak).”

a regionális irányítóbizottság részéről

                       az elnök


II. melléklet

TERVEZET

A KÖZLEKEDÉSI KÖZÖSSÉG REGIONÁLIS IRÁNYÍTÓBIZOTTSÁGÁNAK

2022/… HATÁROZATA

(…)

a Közlekedési Közösség állandó titkárságának nyújtott iskoláztatási támogatásra vonatkozó szabályokról

A KÖZLEKEDÉSI KÖZÖSSÉG REGIONÁLIS IRÁNYÍTÓBIZOTTSÁGA,

tekintettel a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 24. cikke (1) bekezdésére és 30. cikkére,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

Egyetlen cikk

A Közlekedési Közösség állandó titkárságának nyújtott iskoláztatási támogatásra vonatkozó, e határozathoz csatolt szabályok elfogadásra kerülnek.

a regionális irányítóbizottság részéről

                       az elnök

A Közlekedési Közösség állandó titkárságának nyújtott iskoláztatási támogatásra vonatkozó szabályok

 

1. Fogalommeghatározások 

1.1 „titkárság”: a Közlekedési Közösség állandó titkársága.

1.2 „igazgató”: a titkárság igazgatója.

1.3 „a személyzet tagjai”: a titkárság valamennyi tisztviselője, nevezetesen az igazgató, az igazgatóhelyettesek és a szerződő felek egyéb személyzetének valamennyi olyan tagja, aki a személyzeti szabályzatnak megfelelően állandó jelleggel a titkárságon dolgozik, kivéve a kirendelt nemzeti szakértőket és a helyben szerződtetett szakértőket.

1.4 „eltartott gyermek”:

a tisztviselő vagy házastársa házasságból született, házasságon kívül született vagy örökbe fogadott gyermeke, akit a tisztviselő ténylegesen eltart;

ugyanez vonatkozik arra a gyermekre, akinek örökbefogadását kérelmezték és örökbefogadási eljárása elkezdődött;

minden olyan gyermek, akinek eltartásáért valamely, a kiskorúak védelméről szóló bírósági határozat alapján a személyzet tagja felelős.

1.5 „székhely”: az a hely, ahol a titkárság székhelye található.

1.6 „oktatási intézmények”: bölcsődék, óvodák, általános és középiskolai oktatási intézmények, amelyek oktatási programmal és tantervvel rendelkeznek.

1.7 „iskoláztatási támogatás”: az oktatási intézmény által felszámított iskoláztatási/beiratkozási díjhoz vagy általános tandíjhoz való átalányösszegű hozzájárulás.

2. Alkalmazhatóság

2.1 Az iskoláztatási támogatás a személyzet minden tagjára alkalmazandó, feltéve, hogy:

a Közlekedési Közösség állandó titkárságának személyzeténél dolgozó munkatárs eltartott gyermekét/gyermekeit a Szerb Köztársaság Kormányának Főtitkárságán nyilvántartásba vették, és 

az eltartott gyermek(ek) olyan oktatási intézménybe jár(nak), amely tandíjat számít fel, és az állandó titkárság székhelyén, Belgrádban található.

2.2 A jogosultság megszűnik, ha:

a gyermek már nem nappali tagozatos diák olyan oktatási intézményben, amely tandíjat számít fel, vagy

a gyermek betölti 18. életévét, vagy

a személyzet tagjának munkaviszonya megszűnik.

3. Az iskoláztatási támogatás folyósítása

3.1 A személyzet tagjai iskoláztatási támogatásban részesülnek az 1.4. pont szerinti minden olyan eltartott gyermek után, aki hat évnél fiatalabb, és bölcsődébe vagy óvodába jár. Ez az óvodai támogatás addig az évig jár, amelyben a gyermek betölti a 6. életévét (a 6. évet beleértve) vagy amíg a gyermek meg nem kezdi az általános iskolát.

3.2 A személyzet tagjai iskoláztatási támogatásban részesülnek az 1.4. pont szerinti minden olyan eltartott gyermek után, aki legalább ötéves, és rendszeres nappali tagozatos általános vagy középiskolai képzésben vesz részt. Amint a gyermek megkezdi az általános iskolát, az óvodai támogatásra való jogosultság megszűnik.

3.3 Az iskoláztatási támogatás esetében a következő kiadási tételeket kell figyelembe venni:

iskolai/oktatási intézménybe való beiratkozási díj(ak) vagy

az oktatási intézmény által felszámított általános tandíj.

Az iskoláztatási támogatás nem tartalmazza az iskoláztatáshoz közvetlenül kapcsolódó alábbi költségeket: a gyermekek szállítása, könyvek, étkezések, különórák, különtanárok, felszerelések, vizsgák vagy vizsgákhoz kapcsolódó költségek, speciális tanfolyamok és tevékenységek költségei (beleértve a felszerelést is), a 3.8. pontban említett levelező tanfolyamok költségei, valamint az éves tandíjaktól vagy beiratkozási díjaktól eltérő egyéb költségek. Ez a korlátozás az alábbi egyéb közvetett kapcsolódó költségekre is vonatkozik: olyan potenciális hitelek, kölcsönök vagy hasonlók, amelyeket a személyzet tagja az iskoláztatási költségek fedezése érdekében adott esetben igénybe vesz.

3.4 Az iskoláztatási támogatásra való jogosultság annak a hónapnak az első napján kezdődik, amelyben a gyermek elkezd járni a 3.1. és 3.2. pontban meghatározott oktatási intézménybe, és azon tanév utolsó hónapjának végén szűnik meg, amelyben a gyermek betölti 18. életévét.

3.5 Az általános vagy középiskolába járó gyermekek után nyújtott iskoláztatási támogatás felső határa havi 285,81 EUR, míg a bölcsődébe vagy óvodába járó gyermekek utáni iskoláztatási támogatás felső határa havi 102,90 EUR.

E felső határokat meghaladó költségek nem téríthetők meg.

3.6 Az iskoláztatási támogatás folyósítására az oktatási intézmény által kiállított, a beiratkozási díjról/tandíjról szóló fizetési igazolás/eredeti számla, valamint egyéb olyan igazoló dokumentumok bemutatása után kerül sor, amelyek igazolják, hogy a gyermek a titkárság székhelye szerinti helyen a szóban forgó díjakat felszámító oktatási intézménybe jár.

A kifizetés a beiratkozási díjjal/tandíjjal kapcsolatban felmerült tényleges költségek alapján és a 3.5. pontban meghatározott felső összeghatárig, az összes elszámolható költség egytizenketted részével egyenlő havi részletekben történik.

3.7 Ha a gyermek oktatását betegség vagy más kényszerítő ok miatt legalább egy tanévre megszakítják, a jogosultsági időszak a megszakítás időtartamával meghosszabbodik.

3.8 Levelező tanfolyamokon vagy magánórákon való részvételre nem jár iskoláztatási támogatás.

3.9 Amennyiben a gyermek ösztöndíjban vagy az oktatási intézménybe való beiratkozási költségek utáni, más forrásból származó támogatásban vagy juttatásban részesül, a személyzet tagja erről írásban tájékoztatja a titkárságot, és az iskoláztatási támogatás mértékét a személyzet tagja által fedezendő fennmaradó összeg alapján kell kiszámítani.

3.10 A tanév a gyermek által látogatott oktatási intézményben az első félév első napja és az utolsó félév utolsó napja közötti napok tényleges száma.

3.11 Az iskoláztatási támogatás kifizetése iránti kérelmet írásban kell benyújtani az igazgatóhoz, és azt a 3.6. pontban előírt igazoló dokumentumokkal kell alátámasztani.

4. Záró rendelkezés

4.1 Az olyan eltartott gyermek(ek) után járó iskoláztatási támogatás kifizetése, aki(k) az iskoláztatásra vonatkozó szabályok elfogadásának évét megelőző évben kezdte/kezdték meg az iskolát, az elfogadott iskoláztatási szabályoknak megfelelően, a ténylegesen felmerült költségekre vonatkozó igazoló dokumentumok bemutatása után és az elfogadott felső határig történik.

4.2 Az oktatási helyzetben felmerülő bármely változásról, például az oktatás befejezéséről, az oktatás megszakításáról, az oktatás megszakítás utáni újrakezdéséről, az iskolaváltásról stb. írásban tájékoztatni kell az igazgatót. A változás visszamenőleges hatállyal, a változás hónapját követő hónap első napjától alkalmazandó.

4.3 E szabályok megfelelő végrehajtásáért az igazgató felel.

4.4 Az árak alakulásától függően az igazgató javasolhatja a regionális irányítóbizottságnak e szabályok felülvizsgálatát.



III. melléklet

TERVEZET

A KÖZLEKEDÉSI KÖZÖSSÉG REGIONÁLIS IRÁNYÍTÓBIZOTTSÁGÁNAK

2022/… HATÁROZATA

(…)

a kirendelésre és a helyben szerződtetett szakértőkre vonatkozó szabályokról

A KÖZLEKEDÉSI KÖZÖSSÉG REGIONÁLIS IRÁNYÍTÓBIZOTTSÁGA,

tekintettel a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 24. cikke (1) bekezdésére és 30. cikkére,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

Egyetlen cikk

A kirendelésre és a helyben szerződtetett szakértőkre vonatkozó, e határozathoz csatolt szabályok elfogadásra kerülnek.

a regionális irányítóbizottság részéről

                       az elnök

   



A kirendelésre és a helyben szerződtetett szakértőkre vonatkozó szabályok

1. Fogalommeghatározások 

1.1 „a Közlekedési Közösség titkársága”: a Közlekedési Közösség állandó titkársága.

1.2 „igazgató”: a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója.

1.3 „a személyzet tagjai”: a Közlekedési Közösség titkárságának valamennyi tisztviselője, nevezetesen az igazgató, az igazgatóhelyettes és a szerződő felek egyéb személyzetének valamennyi olyan tagja, aki a személyzeti szabályzatnak megfelelően állandó jelleggel a Közlekedési Közösség titkárságán dolgozik, kivéve a kirendelt és a helyben szerződtetett szakértőket.

1.4 „délkelet-európai felek”: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó 1*, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia.

1.5 „kirendelt munkatárs”: az eredeti (tényleges) munkáltató által alkalmazott, de a Közlekedési Közösség titkárságához szolgáltatásnyújtás céljából ideiglenesen kirendelt munkavállaló.

1.6 „kirendelés”: egy munkavállalónak valamely külön szervezettől meghatározott időszakra, meghatározott tevékenység végzése céljából a Közlekedési Közösség titkárságához történő ideiglenes kirendelése.

1.7 „székhely”: az a hely, ahol a Közlekedési Közösség titkárságának székhelye található.

1.8 „közlekedési közintézmények”: a szerződés feleinek területén az államigazgatás valamennyi szintjén működő, a közlekedési ágazathoz kapcsolódó valamennyi közigazgatási szerv, például minisztériumok, valamint más közintézmények és intézmények.

1.9 „TCT”: a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződés.

1.10 „helyben szerződtetett személy”: bármely olyan szakértő, akit korlátozott időre foglalkoztatnak, és aki a tevékenységeket a délkelet-európai felek bármelyikének területén helyi szinten végzi.

2. Kirendelések

2.1 A kirendelések tervezése során a Közlekedési Közösség titkársága biztosítja, hogy a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződéssel és az elfogadott éves munkaprogrammal összhangban a Közlekedési Közösség titkárságának igényei élvezzenek elsőbbséget.

2.2 A szerződés szerződő feleinek közlekedési közintézményei jogosultak szakértőket (a továbbiakban: kirendelt munkatársak) kirendelni a Közlekedési Közösség titkárságán elvégzendő feladatok ellátása céljából.

2.3 A kirendelt munkatárs a közigazgatásban alkalmazott olyan munkavállaló, aki a kirendelést megelőzően legalább két évig állandó vagy szerződéses alapon a munkáltatónál dolgozott, és a kirendelés teljes időtartama alatt e munkáltató alkalmazásában marad. Legalább hároméves jogi, tudományos, műszaki, tanácsadói vagy felügyeleti tapasztalattal kell rendelkeznie a közlekedéssel kapcsolatos területen.

2.4 A kirendelt munkatárs munkáltatója vállalja, hogy a kirendelés teljes időtartama alatt továbbra is kifizeti a kirendelt munkatárs fizetését, és fenntartja a kirendelt munkatárs hivatali státuszát. A kirendelt munkatárs munkáltatója továbbra is felelős a kirendelt munkatárs szociális jogainak biztosításáért, különösen a nemzeti jogszabályok által előírt egészség- és nyugdíjbiztosítási, valamint egyéb társadalombiztosítási járulékok fizetéséért. A kirendelt munkatárs hivatali státuszának megszűnése vagy megváltozása a kirendelésnek a Közlekedési Közösség titkársága általi megszüntetését eredményezheti.

2.5 A kirendelt munkatársnak rendelkeznie kell az Európai Unió valamely tagállama vagy bármely délkelet-európai fél állampolgárságával.

2.6 A Közlekedési Közösség titkársága a 10. pontban foglaltakon kívül nem fedezi a kirendelt munkatárs megbízásának egyéb költségeit.

2.7 A kirendelés helye a Közlekedési Közösség titkárságának belgrádi székhelye.

2.8 A kirendelt munkatársnak kiváló angol nyelvtudással kell rendelkeznie.

2.9 A Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója az éves operatív jelentésen keresztül tájékoztatja a regionális irányítóbizottságot az előző évi kirendelések aktuális állásáról.

3. Kiválasztási eljárás

3.1 A Közlekedési Közösség titkársága évente értékeli igazgatási és pénzügyi kapacitását a Közlekedési Közösség titkárságán elhelyezhető kirendelt munkatársak száma tekintetében. A Közlekedési Közösség titkársága az adott évre vonatkozó éves munkaprogramban leírt tevékenységi terv alapján meghatározza a kirendelt munkatárstól megkövetelt szakértelmet/profilt. A pénzügyi kapacitást az éves költségvetésből rendelkezésre álló összeg határozza meg.

3.2 A kirendelt munkatársat nyílt és átlátható eljárás keretében választja ki egy választótestület, amelynek tagjai az Európai Bizottság egy képviselője, a Közlekedési Közösség regionális irányítóbizottságának elnöke vagy társelnöke, valamint a Közlekedési Közösség titkárságának egy képviselője.

3.3 A Közlekedési Közösség titkársága az adott évre szóló kirendelési kérelmek benyújtására vonatkozó felhívást küld a délkelet-európai feleknek az 1.4. pontban foglalt ábécésorrend szerint Albániának, Bosznia-Hercegovinának, Koszovónak, Montenegrónak, Észak-Macedóniának és Szerbiának, valamint az EU-nak. Minden délkelet-európai felet és az EU-t fel kell kérni arra, hogy nyújtson be egy legalább két és legfeljebb három olyan, a kiválasztási szempontoknak megfelelő előválogatott jelöltet tartalmazó listát, aki behívható a választótestülettel folytatandó későbbi interjúra. 

3.4 A kiválasztási eljárást és a szempontokat a Közlekedési Közösség titkársága dolgozza ki, és azokat a regionális irányítóbizottság elé terjeszti.

3.5 Amennyiben a kirendelés iránti kérelmek a regionális irányítóbizottság elnökségét betöltő délkelet-európai féltől érkeznek, a választótestület tagjai az Európai Bizottság képviselője, a Közlekedési Közösség következő regionális irányítóbizottságának elnöke vagy társelnöke, valamint a Közlekedési Közösség titkárságának képviselője.

3.6 A választótestület javaslata alapján a kirendelést a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója engedélyezi.

3.7 A kirendeléshez szükség van a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója általi kinevezési okmányra és a kirendelés feltételeit tartalmazó írásbeli megállapodásra, amely feltünteti a kirendelt munkatársat hivatalosan foglalkoztató intézményt. A megállapodás a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója és a kirendelt munkatárs személyére javaslatot tevő intézmény vezetője közötti levélváltás útján jön létre.

4. A kirendelés időtartama

4.1 A kirendelés időtartama legfeljebb hat hónap.

4.2 A kirendelt munkatársak a kirendelés időtartama alatt teljes munkaidőben teljesítenek szolgálatot.

5. A kirendelt munkatárs feladatai

5.1 A kirendelt munkatársak munkatervet kapnak, amely egyértelműen meghatározza feladataikat és felelősségi köreiket, valamint azt, hogy munkájukról kinek tartoznak beszámolással.

5.2 A munkával kapcsolatos valamennyi intézkedést írásban kell megtenni. Az a szervezeti egység, amelyhez a kirendelt munkatársat kirendelik, a kirendelés megkezdése előtt tájékoztatja a kirendelt munkatársat és munkáltatóját a tervezett kötelezettségekről és feladatokról, és felkéri őket, hogy írásban erősítsék meg, hogy nincs tudomásuk olyan (például összeférhetetlenséggel vagy a kirendelt munkatárs szakmai kompetenciáival stb. kapcsolatos) okról, amely miatt a szóban forgó kötelezettségeket és feladatokat nem volna szabad a kirendelt munkatársra ruházni.

5.3 A kirendelt munkatárs nem képviselheti a Közlekedési Közösség titkárságát, és nem vállalhat sem pénzügyi, sem egyéb kötelezettségeket, illetve nem folytathat tárgyalásokat harmadik felekkel a Közlekedési Közösség titkársága nevében. Különösen fontosak a következők: a kirendelt munkatárs

a kirendelési időszak alatt nem vehet részt olyan, a Közlekedési Közösségen kívüli tevékenységekben, amelyek nem egyeztethetők össze feladatai megfelelő ellátásával, vagy összeférhetetlenséghez vezethetnek a személyes érdekei és a Közlekedési Közösség érdekei között, vagy árthatnak a Közlekedési Közösség hírnevének.

az igazgató előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül a kirendelési időszak alatt nem folytathat fizetett tevékenységet a Közlekedési Közösségen kívül.

amennyiben közvetve vagy közvetlenül részesedéssel rendelkezik a közlekedési ágazatban működő valamely vállalatban, és ezáltal befolyásolhatja a vállalat irányítását, írásban értesíti erről az igazgatót.

5.4 A Közlekedési Közösség titkársága továbbra is kizárólagos felelősséggel tartozik a kirendelt munkatárs által végzett feladatok eredményeinek jóváhagyásáért és az e feladatokból eredő hivatalos dokumentumok aláírásáért.

5.5 A munkáltató és a kirendelt munkatárs vállalja továbbá, hogy tájékoztatja a Közlekedési Közösség titkárságát a körülményekben a kirendelés során bekövetkező minden olyan változásról, amely az 5.3. pontban meghatározott összeférhetetlenséghez vezethet.

5.6 Abban az esetben, ha a kirendelt munkatárs nem tesz eleget a rábízott feladatoknak vagy az 5.3. pont rendelkezéseinek, ez feljogosítja a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatóját, hogy amennyiben úgy ítéli meg, megszüntesse a kirendelést.

5.7 A kirendelés végén a titkárság exitinterjút és értékelő jelentést készít. A jelentést a kirendelt munkatárs és az őt javasló intézmény is megkapja.

6. A kirendelt munkatárs jogai és kötelezettségei

6.1 A kirendelés időtartama alatt:

A kirendelt munkatárs a Közlekedési Közösséget létrehozó szerződés céljait követve kizárólag a Közlekedési Közösség titkárságának érdekeit szem előtt tartva látja el feladatait és ezen érdekeknek megfelelő magatartást tanúsít.

A kirendelt munkatárs nem kérhet és nem fogadhat el utasítást semmilyen kormánytól, hatóságtól, szervezettől vagy személytől a Közlekedési Közösség titkárságán kívül.

A kirendelt munkatárs objektíven, pártatlanul és a Közlekedési Közösség titkárságához való lojalitás fenntartása mellett látja el a rábízott feladatokat.

A kirendelt munkatárs tartózkodik bármely, a feladatai ellátása során szerzett információ engedély nélküli felfedésétől, kivéve, ha az információ már nyilvánosságra került, vagy az a nyilvánosság számára elérhető.

A kirendelt munkatársnak joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, kellően figyelembe véve a lojalitás és a pártatlanság elvét.

A kirendelt munkatárs semmit nem hozhat nyilvánosságra, és semmiről nem tarthat nyilvános előadást a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója általi előzetes jóváhagyás nélkül.

A kirendelés ideje alatt a kirendelt munkatárs által a feladatok ellátása során végzett munkával kapcsolatos valamennyi jog a Közlekedési Közösség titkárságának tulajdonát képezi.

E kirendelési szabályok bármelyikének be nem tartása feljogosítja a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatóját, hogy a kirendelt munkatárs kirendelését megszüntesse.

7. A kirendelés felfüggesztése

7.1 A kirendelt munkatárs vagy munkáltatója írásbeli kérelmére és ez utóbbi beleegyezésével a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója engedélyezheti a kirendelések felfüggesztését, és meghatározhatja az alkalmazandó feltételeket. Az ilyen felfüggesztések során a kirendelési szabályokban előírt napidíjat nem kell kifizetni.

8. A kirendelés megszüntetése

8.1 A kirendelés a következő módokon szüntethető meg:

a kirendelt munkatárs munkaadója által, amennyiben annak alapvető érdekei úgy kívánják;

a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója és a munkáltató közös eljárásával, a kirendelt munkatárs mindkét félnek címzett kérésére, ha a kirendelt munkatárs személyes vagy szakmai érdekei úgy kívánják;

a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója által, amennyiben a kirendelt munkatárs vagy annak munkáltatója nem tartja be/nem látja el a rábízott kötelezettségeket és feladatokat és/vagy a kirendelésre vonatkozó szabályokat. A Közlekedési Közösség titkársága erről haladéktalanul tájékoztatja a kirendelt munkatársat és munkáltatóját;

a kirendelt munkatárs hivatali jogviszonyának megszűnése vagy megváltozása esetén.

8.2 A megszüntetés egy hónapos felmondási idővel történik.

9. A kirendelt munkatárs szociális biztonsága

9.1 A kirendelés kezdete előtt a kirendelt munkatárs munkáltatója igazolja, hogy a kirendelés időtartama alatt a kirendelt munkatárs a munkáltató hazai jogszabályai által előírt egészség- és nyugdíjbiztosítási, valamint egyéb társadalombiztosítási járulékok hatálya alatt marad; a munkáltató emellett megerősíti a külföldön felmerült kapcsolódó kiadásokért viselt felelősségét is.

9.2 A Közlekedési Közösség által a Közlekedési Közösség állandó titkárságának személyi állományához tartozó személyek egészségügyi, munkanélküliségi, nyugdíj- és rokkantsági biztosításához nyújtott hozzájárulásra vonatkozó szabályok 4. szakaszával összhangban a kirendelt munkatárs a kirendelés első napjától kezdve biztosított a Közlekedési Közösség titkárságán végzett hivatali feladatok ellátásából eredő foglalkozási megbetegedés vagy baleset kockázata ellen.

10. A kirendelt munkatárs napidíja

10.1 A kirendelt munkatárs a kirendelés teljes időtartama alatt naptári naponkénti napidíjra jogosult.

10.2 A napidíj célja, hogy fedezze a kirendelés helyén felmerülő összes költséget. A napidíjat a hónap minden naptári napjára ki kell fizetni, beleértve a kiküldetési időszakokat, az éves szabadságot, a különleges szabadságot és a Közlekedési Közösség titkársága által biztosított szabadnapokat.

A napidíjat a kirendelt munkatárs bankszámlájára kell utalni.

Engedély nélküli távollét esetén a napidíjat nem fizetik ki a kirendelt munkatársnak, és a Közlekedési Közösség titkárságának igazgatója dönthet úgy, hogy megszünteti a kirendelést.

10.3 A napidíj összege 91,28 EUR.

10.4 A kirendelés előtt a munkáltató igazolja a Közlekedési Közösség titkárságának, hogy a kirendelés ideje alatt fenntartja a kirendelés időpontjában a kirendelt munkatársnak járó díjazás szintjét.

10.5 A kirendelt munkatárs a kirendelés ideje alatt nem folytathat fizetett tevékenységet a Közlekedési Közösség titkárságán kívül.

10.6 A kirendelés megkezdésekor a kirendelt munkatársnak járó első 45 napidíj egyösszegű átalány formájában kerül megelőlegezésre. A hónap első napján kezdődő kirendelések esetében ezt az átalányösszeget a hónap 25. napjáig kell kifizetni. A hónap 16. napján kezdődő kirendelések esetében ezt az átalányösszeget a következő hónap 10. napjáig kell kifizetni. Ha a kirendelés az első 45 napban befejeződik, a kirendelt munkatárs visszafizeti az említett időszak fennmaradó részére megállapított összeget.

10.7 A kirendelt munkatársak és eltartottaik az e kirendelési szabályokban foglaltakon kívül nem jogosultak semmilyen egyéb ellátásra, juttatásra vagy kompenzációra, például a szolgálati jogviszony megkezdésekor és megszűnésekor felmerülő utazási és költözési költségek megtérítésére, egészség-, munkanélküliségi, nyugdíj- és rokkantsági biztosításhoz való hozzájárulásra, iskoláztatási támogatásra stb.

11. A kirendelt munkatársra vonatkozó általános rendelkezések

11.1 A kirendelt munkatársak munkaidejének összhangban kell lennie a személyzeti szabályzat 5. szakaszával.

11.2 A betegszabadság nem haladhatja meg az érintett személy kirendelésének időtartamát.

11.3 A Közlekedési Közösség titkárságán az éves, különleges, beteg- vagy haláleseti szabadságra vonatkozó hatályos szabályok alkalmazandók a kirendelt munkatársakra 2 .

11.4 A Közlekedési Közösség titkárságához való kirendelés ideje alatt nem vehető figyelembe és nem bocsátható rendelkezésre a kirendelés kezdete előtt a munkáltatónál fel nem használt szabadság.

11.5 A kirendelés ideje alatt a szabadság kivételéhez előzetes engedélyre van szükség azon osztály részéről, amelyhez a kirendelt munkatársat beosztották, valamint a Közlekedési Közösség titkárságának vezetősége részéről.

11.6 A kirendelés végéig ki nem vett szabadság a kirendelés időtartamának végével elvész.

11.7 A Közlekedési Közösség titkársága kiküldetésre küldheti a kirendelt munkatársakat. A kiküldetési költségeket a Közlekedési Közösség személyzetére vonatkozó utazási szabályzattal összhangban kell megtéríteni.

11.8 A kirendelt munkatársak jogosultak részt venni a Közlekedési Közösség titkársága által szervezett képzéseken, amennyiben ez a Közlekedési Közösség titkárságának érdekében áll.

11.9 A kirendelt munkatársaknak munkájuk megkezdése előtt összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk.

11.10 A Közlekedési Közösség és a kirendelt munkatárs közötti kapcsolatra nem a szerb jog vagy bármely más területi jog az irányadó, hanem a Közlekedési Közösség titkárságának személyzeti szabályzata és székhely-megállapodása.

11.11 A Közlekedési Közösség nem felel a kirendelt munkatárs által egyéni minőségében kötött vagy kért társadalombiztosítási, biztosítási vagy egyéb rendszerekbe befizetett járulékokért.

11.12 A kirendelt munkatársak a munkába állás előtt írásos igazolást nyújtanak be a Közlekedési Közösség titkárságának egészség- és nyugdíjbiztosításukról.

11.13 A kirendelt munkatársak nem pályázhatnak állásra a Közlekedési Közösség titkárságánál.

11.14 A Közlekedési Közösség titkársága és a kirendelt munkatárs közötti vita esetén a Közlekedési Közösség személyzeti szabályzata II. mellékletének 14. szakaszát kell alkalmazni.

12. Helyben szerződtetett szakértők

12.1 Az igazgató óradíj ellenében felvehet helyben szerződtetett személyeket (a továbbiakban: helyben szerződtetett szakértő) a Közlekedési Közösség titkárságán vagy a délkelet-európai felek területén végzendő feladatok ellátására, amennyiben együttesen teljesülnek az alábbi feltételek:

a szerződés végrehajtásához további adminisztratív vagy szakértői támogatás szükséges;

a szóban forgó támogatáshoz nem áll rendelkezésre kapacitás vagy ismeret;

a megbízás korlátozott időtartamra szól;

a rendelkezésre álló költségvetés ezt lehetővé teszi.

12.2 A helyben szerződtetett szakértők megbízása szolgáltatási megállapodás útján történik, amely tartalmazza az óradíjat, a kijelölt feladatok leírását, a megbízás időtartamát és a titoktartási kötelezettségeket. A szolgáltatási megállapodásra nem a szerb jog vagy bármely más területi jog az irányadó.

12.3 A helyben szerződtetett szakértőket a Közlekedési Közösség titkársága által vezetett átlátható eljárás keretében választják ki, és eseti alapon bízzák meg feladatokkal. A helyben szerződtetett szakértők megbízása nem haladhatja meg az évi 320 munkaórát. A helyben szerződtetett szakértők megbízása semmilyen körülmények között nem vezethet a munkaerő-felvételre vonatkozó szabályok megkerüléséhez. A Közlekedési Közösség titkársága vagy a délkelet-európai felek évente legfeljebb egy helyben szerződtetett személyt vehetnek fel.

12.4 A helyben szerződtetett szakértők nem minősülnek a Közlekedési Közösség titkársága személyzetének vagy tisztviselőjének, és nem tartoznak sem a Közlekedési Közösség személyzeti szabályzata, sem a Közlekedési Közösség székhely-megállapodása hatálya alá.

12.5 A helyben szerződtetett szakértők és eltartottaik a megállapodás szerinti és a szolgáltatási megállapodásban foglalt óradíjon kívül nem jogosultak semmilyen egyéb ellátásra, juttatásra vagy kompenzációra.

12.6 A helyben szerződtetett szakértők nem pályázhatnak állásra a Közlekedési Közösség titkárságánál.

13. Záró rendelkezések

13.1 E szabályok megfelelő végrehajtásáért az igazgató felel.

13.2 Ezeket a szabályokat az elfogadásukat követő naptári hónap első napjától kell alkalmazni.

13.3 Az igazgató javasolhatja a regionális irányítóbizottságnak e szabályok felülvizsgálatát, amennyiben azt bármilyen észszerű körülmény indokolja.

(1) *    Ez a megnevezés nem érinti a jogállással kapcsolatos álláspontokat, továbbá összhangban van az 1244 (1999) sz. ENSZ BT-határozattal és a Nemzetközi Bíróságnak a koszovói függetlenségi nyilatkozatról szóló véleményével. 
(2)    A Közlekedési Közösség személyzeti szabályzata: https://www.transport-community.org/wp-content/uploads/2019/11/transport-community-staffrules_annexe2.pdf