EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2022.7.19.
COM(2022) 343 final
2022/0217(NLE)
Javaslat
A TANÁCS HATÁROZATA
az Európai Unió által az egyrészről Kanada, másrészről az Európai Unió és tagállamai közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) alapján létrehozott, a szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottságban az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elismeréséről szóló megállapodásra vonatkozó határozat elfogadásával kapcsolatban képviselendő álláspontról
INDOKOLÁS
1.A javaslat tárgya
E javaslat tárgya az Unió által az egyrészről Kanada, másrészről az Európai Unió és tagállamai közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) alapján létrehozott, a szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottságban (a továbbiakban: vegyes bizottság) az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elismeréséről szóló megállapodásra vonatkozó határozatnak a CETA 11.3. cikkének (6) bekezdésével összhangban tervezett elfogadásával kapcsolatban képviselendő álláspont meghatározásáról szóló határozat.
2.A javaslat háttere
2.1.CETA
A CETA célja a kereskedelem és a beruházások liberalizációja és megkönnyítése, valamint a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésének elősegítése az Európai Unió és Kanada (a továbbiakban: Felek) között. A CETA-t a Felek 2016. október 30-án írták alá, és 2017. szeptember 21. óta ideiglenesen alkalmazzák.
2.2.A vegyes bizottság
A vegyes bizottság egy szakbizottság, amely a CETA 26.2. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján jött létre. A vegyes bizottság a CETA 11.3. cikkének végrehajtásáért felelős, amely a szakmai képesítések kölcsönös elismerését szabályozza. Feladatai közé tartozik egyebek mellett, hogy nyilvánosan hozzáférhetővé tegye a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodások tárgyalásával és végrehajtásával kapcsolatos információkat, hogy jelentést tegyen a CETA Vegyes Bizottságnak a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodások tárgyalásának és végrehajtásának előrehaladásáról, valamint hogy elfogadja ezeket a megállapodásokat.
2.3.A vegyes bizottság tervezett jogi aktusa
A vegyes bizottság a CETA 11.3. cikkének (6) bekezdésével összhangban határozatot tervez elfogadni egy, az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elfogadásáról szóló megállapodásról (a továbbiakban: tervezett jogi aktus).
A tervezett jogi aktus célja azoknak a feltételeknek és eljárásoknak a meghatározása, amelyek alapján a Feleknek az építészmérnöki tevékenység megkezdését és gyakorlását meghatározott szakmai képesítések megkövetelése útján szabályozó joghatóságai elismerik azokat a szakmai képesítéseket, amelyek a másik Fél valamely joghatósága területén lehetővé teszik az építészmérnöki szakmai tevékenység megkezdését.
A CETA 11.3. cikke (6) bekezdésének megfelelően a tervezett jogi aktus kötelező lesz a Felekre nézve, amennyiben elfogadását követően az egyes Felek értesítik a szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottságot a vonatkozó belső előírásaik teljesüléséről.
3.Az Unió által képviselendő álláspont
A tervezett jogi aktus az építészmérnökök szakmai képesítéseinek elismerésére és az építészmérnöki szakmai tevékenység megkezdésének lehetővé tételére vonatkozóan tartalmaz különös szabályokat. Ez a CETA-nak a szolgáltatásnyújtással kapcsolatos piacra jutásra és nemzeti elbánásra vonatkozó, a határon átnyúló szolgáltatásnyújtással, a beruházásokkal és a természetes személyek üzleti célú ideiglenes belépésével és tartózkodásával összefüggő szabályaival összhangban megkönnyíti az építészmérnöki szolgáltatások nyújtását.
A CETA 11.3. cikkében foglalt anyagi jogi és eljárásjogi követelmények teljesülnek. A Kanadai Építészi Engedélyező Hatóságok (Canadian Architectural Licensing Authorities – CALA, jelenleg: ROAC) és az Építészek Európai Tanácsa (Architects Council of Europe – ACE) 2018. május 22-én közös ajánlást nyújtottak be a vegyes bizottsághoz. A vegyes bizottság a 2019. április 16-i ülésén egyetértett abban, hogy a CALA és az ACE által benyújtott dokumentum teljesíti a CETA 11. fejezetében foglalt feltételeket, és elfogadható ajánlásnak tekinthető egy, a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás vonatkozásában. A vegyes bizottság a 2020. november 24-i ülésén kijelölte a tárgyalókat, és megállapította a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodással kapcsolatos tárgyalások lépéseit.
A javasolt álláspont nincs hatással a szakmai képesítésekre vonatkozó uniós jogi aktusokra. A 2005/36/EK irányelv nem alkalmazandó a harmadik országok állampolgáraira.
Az irányelv tartalmaz ugyanakkor szabályokat az uniós polgárok harmadik országokban szerzett képesítéseinek elismerésére vonatkozóan. A (10) preambulumbekezdés kimondja, hogy „az irányelv nem gátolja a tagállamokat abban, hogy saját szabályozásukkal összhangban elismerjék azokat a szakmai képesítéseket, amelyeket harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területén kívül szereztek meg. Az elismerés keretében minden esetben be kell tartani az egyes szakmákra vonatkozó képzési minimumkövetelményeket.” Az irányelv 3. cikkének (3) bekezdése szerint „[a] harmadik ország által kiállított, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratnak kell tekinteni, amennyiben annak birtokosa az érintett szakmában annak a tagállamnak a területén, amely a szóban forgó, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot [...] elismerte, hároméves [...] szakmai tapasztalatot szerzett.” A szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodásban foglalt elismerési feltételek szigorúbbak az építészmérnökök számára az irányelvben előírt képzési minimumkövetelményeknél.
Ezért a megállapodás eredményes végrehajtásának biztosítása érdekében helyénvaló meghatározni az Unió által a CETA szerinti vegyes bizottságban a tervezett jogi aktussal kapcsolatban képviselendő álláspontot.
4.Jogalap
4.1.Eljárási jogalap
4.1.1.Általános elvek
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 218. cikkének (9) bekezdése határozatok elfogadásáról rendelkezik „a megállapodásokkal létrehozott szervekben az Unió által képviselendő álláspontok kialakítására vonatkozóan, amennyiben az ilyen szervnek joghatással bíró jogi aktust kell elfogadnia, kivéve a megállapodás intézményi kereteit kiegészítő vagy módosító jogi aktusokat”.
A „joghatással bíró jogi aktus” fogalmába beletartoznak a nemzetközi jognak a kérdéses szervet szabályozó szabályai szerint joghatással bíró jogi aktusok.
4.1.2.A jelen esetre történő alkalmazás
A vegyes bizottságot megállapodás, nevezetesen a CETA hozta létre. A vegyes bizottság által elfogadandó jogi aktus joghatással bíró jogi aktus. A CETA 11.3. cikke (6) bekezdésének megfelelően a tervezett jogi aktus a nemzetközi jog szerint kötelező érvényű lesz.
A tervezett jogi aktus nem egészíti ki és nem módosítja a megállapodás intézményi keretét. Ezért a javasolt határozat eljárási jogalapja az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése.
4.2.Anyagi jogalap
4.2.1.Általános elvek
Az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése szerinti határozat anyagi jogalapja elsősorban azon tervezett jogi aktus célkitűzésétől és tartalmától függ, amellyel kapcsolatban az Unió által képviselendő álláspont meghatározásra kerül. Amennyiben a tervezett jogi aktus kettős célkitűzést követ, vagy két összetevőből áll, és ezek egyike elsődlegesként vagy döntő jellegűként azonosítható, míg a másik pusztán járulékos jellegű, az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése szerinti határozatot egyetlen jogalapra, azaz az elsődleges, illetve döntő jellegű célkitűzés vagy összetevő által megkövetelt jogalapra kell alapítani.
4.2.2.A jelen esetre történő alkalmazás
A tervezett jogi aktus elsődleges célkitűzése és tartalma a közös kereskedelempolitikával kapcsolatos. A CETA-nak a szakmai képesítések kölcsönös elismerésére vonatkozó rendelkezései közvetlen és azonnali joghatással vannak az Unió és Kanada közötti szolgáltatáskereskedelemre.
Ezért a javasolt határozat anyagi jogalapja az EUMSZ 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdése.
4.3.Következtetés
A javasolt határozat jogalapja ezért az EUMSZ 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdése, összefüggésben az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdésével.
2022/0217 (NLE)
Javaslat
A TANÁCS HATÁROZATA
az Európai Unió által az egyrészről Kanada, másrészről az Európai Unió és tagállamai közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) alapján létrehozott, a szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottságban az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elismeréséről szóló megállapodásra vonatkozó határozat elfogadásával kapcsolatban képviselendő álláspontról
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdésére, összefüggésben 218. cikke (9) bekezdésével,
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
mivel:
(1)Az (EU) 2017/37 tanácsi határozat rendelkezik az egyrészről Kanada, másrészről az Európai Unió és tagállamai közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodásnak (CETA, a továbbiakban: megállapodás) az Európai Unió nevében történő aláírásáról. A Felek a megállapodást 2016. október 30-án írták alá.
(2)Az (EU) 2017/38 tanácsi határozat rendelkezik a megállapodás egyes részei, köztük a szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottság (a továbbiakban: vegyes bizottság) létrehozására vonatkozó rendelkezések ideiglenes alkalmazásáról. A megállapodást a Felek 2017. szeptember 21. óta ideiglenesen alkalmazzák.
(3)A Kanadai Építészi Engedélyező Hatóságok (Canadian Architectural Licensing Authorities – CALA, jelenleg: ROAC) és az Építészek Európai Tanácsa (Architects Council of Europe – ACE) 2018. május 22-én közös ajánlást nyújtottak be a vegyes bizottsághoz. A vegyes bizottság a 2019. április 16-i ülésén egyetértett abban, hogy teljesülnek a CETA 11. fejezetében foglalt feltételek, és a CALA és az ACE által benyújtott dokumentum elfogadható közös ajánlásnak tekinthető egy, a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás vonatkozásában, figyelemmel különösen potenciális értékére és a Felek engedélyezési és képesítési rendszereinek összeegyeztethetőségére.
(4)A vegyes bizottság a 2020. november 24-i ülésén kijelölte a tárgyalókat, és megállapította a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodással kapcsolatos tárgyalások lépéseit. A tárgyalók 2021. március 24. és 2022. március 10. között kilenc tárgyalási fordulót tartottak.
(5)Az Unió és Kanada közötti tárgyalásokon létrejött megállapodástervezet jól meghatározott, szigorú feltételek mellett teszi kötelezővé a szakmai képesítések kölcsönös elismerését. A kanadai szakmai képesítések elismerését illetően a megállapodástervezet i. legalább 12 év építészmérnöki oktatásban, képzésben való részvételt és szakmai gyakorlatot; ii. Kanada illetékes hatósága általi érvényes építészmérnöki engedélyezést vagy szakmai névjegyzékbe vételt; valamint iii. feddhetetlenséget ír elő. Az érvényes építészmérnöki engedélyezésre vagy szakmai névjegyzékbe vételre vonatkozó követelményből következik a kanadai oktatási standardnak és a Kanadai Építésztanúsító Testület (Canadian Architectural Certification Board – CACB) akkreditációs rendszerének megfelelő tanulmányok elvégzése. A közös ajánlásban foglalt, a kanadai építészmérnöki oktatás és gyakorlati képzés megfelelő színvonalának elismerésére vonatkozó következtetés a szakmai névjegyzékbe vétel, illetve engedélyezés feltételeinek értékelésén alapult.
(6)A vegyes bizottság határozatot tervez elfogadni egy, a szakmai képesítések kölcsönös elfogadásáról szóló megállapodásról.
(7)Helyénvaló meghatározni az Unió által a vegyes bizottságban képviselendő álláspontot, mivel az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elfogadásáról szóló megállapodás kötelező érvényű lesz az Unióra nézve.
(8)Az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elfogadásáról szóló megállapodás megállapítja azokat a szabályokat, amelyek alapján a két Fél elismeri az építészmérnökök szakmai képesítéseit és lehetővé teszi az építészmérnöki szakmai tevékenység megkezdését, ezáltal pedig megkönnyíti az építészmérnöki szolgáltatások kereskedelmét,
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
A szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottságban az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás elfogadásával kapcsolatban az Unió által képviselendő álláspont a vegyes bizottság jogi aktusának e határozathoz csatolt tervezetén alapul.
2. cikk
Ennek a határozatnak a Bizottság a címzettje.
Kelt Brüsszelben, -án/-én.
a Tanács részéről
az elnök
EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2022.7.19.
COM(2022) 343 final
MELLÉKLET
a következőhöz:
Javaslat
A Tanács határozata
az Európai Unió által az egyrészről Kanada, másrészről az Európai Unió és tagállamai közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) alapján létrehozott, a szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottságban az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elismeréséről szóló megállapodásra vonatkozó határozat elfogadásával kapcsolatban képviselendő álláspontról
CSATOLMÁNY
A szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottság [...]. sz. határozata
([...])
az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás létrehozásáról
A SZAKMAI KÉPESÍTÉSEK KÖLCSÖNÖS ELISMERÉSÉVEL FOGLALKOZÓ VEGYES BIZOTTSÁG,
tekintettel az egyrészről Kanada, másrészről az Európai Unió és tagállamai közötti, Brüsszelben 2016. október 30-án kelt átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodásra (a továbbiakban: CETA) és különösen annak 11.3. cikke (6) bekezdésére,
mivel:
(1)A CETA 30.7. cikkének (3) bekezdésével összhangban a CETA 2017. szeptember 21-től ideiglenesen alkalmazandó.
(2)A CETA 11.3. cikkének (6) bekezdése értelmében a szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottság (a továbbiakban: bizottság) határozat útján elfogadja a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást, amennyiben véleménye szerint a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás összhangban áll a CETA-val,
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1.A bizottság elfogadja az e határozat mellékletében foglalt, az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást, amely e határozat szerves részét képezi.
2.E határozat területi hatálya a CETA 30.10. cikkével összhangban kiterjed azokra az országokra, amelyek csatlakoznak az Európai Unióhoz.
3.A bizottság az egyértelműség érdekében megjegyzi, hogy a CETA – beleértve az annak 29. fejezetében foglalt vitarendezési eljárást és a 28. cikkében foglalt kivételeket is – alkalmazandó e határozatra.
4.A bizottság az egyértelműség érdekében megjegyzi, hogy e határozat egyetlen rendelkezése sem akadályozza meg valamely Felet abban, hogy intézkedéseket alkalmazzon természetes személyeknek a területére való belépésének vagy ideiglenes ott tartózkodásának szabályozására, ideértve azokat az intézkedéseket is, amelyek a természetes személyek testi épségének védelme és szabályos határátlépése biztosítása érdekében szükségesek, feltéve hogy az ilyen intézkedések alkalmazására nem olyan módon kerül sor, hogy az érvényteleníti vagy csorbítja a másik Felet a CETA 10. fejezetének rendelkezései szerint megillető előnyöket. Önmagában az, hogy bizonyos országok természetes személyei vízumkötelesek, míg mások nem, nem tekinthető úgy, hogy érvénytelenítené vagy csorbítaná a CETA 10. fejezete szerinti előnyöket.
5.A Felek újólag megerősítik ahhoz való jogukat, hogy – olyan legitim közpolitikai célok elérése érdekében, mint a népegészség védelme és előmozdítása, a szociális szolgáltatások, a közoktatás, a biztonság, a környezetvédelem, a közerkölcs, a szociális védelem és a fogyasztóvédelem, a magánélet védelme és az adatvédelem, valamint a kulturális sokféleség előmozdítása és védelme – szabályozzanak és új szabályozásokat vezessenek be a gazdasági tevékenység közérdekű szabályozása céljából.
6.Amennyiben az Európai Unió a melléklet 5.4. cikke alapján névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyamot kíván bevezetni, erről kellő időben értesíti a bizottságot ahhoz, hogy annak e határozatra gyakorolt hatása megvitatható legyen.
7.A melléklet 8. cikkének (1) bekezdésében említett információk összegyűjthetők a bizottság egy dokumentumában, amelyet a Felek közzétesznek.
8.Ez a határozat 30 nappal a bizottság általi elfogadását követően lép hatályba. Ez a határozat akkor válik kötelező erejűvé, amikor az egyes Felek a CETA 11.3. cikkének (6) bekezdésével összhangban értesítették a bizottságot a vonatkozó belső előírásaik teljesüléséről. A bizottság az egyértelműség érdekében megjegyzi, hogy e határozat kötelező érvényűvé válásáig az építészmérnökök szakmai képesítései e határozat alapján nem ismerhetők el.
9.E határozat hatálya és kötelező ereje megszűnik, ha a CETA nem lép hatályba és a CETA ideiglenes alkalmazása a CETA 30.7. cikke (3) bekezdésének d) albekezdése alapján megszűnik, vagy ha a CETA-t a Felek a CETA 30.9. cikkének (1) bekezdése alapján megszüntetik.
10.Kanada esetében a 8. cikkben említett belső követelmények közé tartoznak a Kanadai Építészi Szabályozó Szervezeteket (Regulatory Organizations for Architecture in Canada – ROAC) alkotó valamennyi szabályozó szerv általi megerősítés, valamint a tartományok és a területek esetleges szükséges jogalkotási és szabályozási aktusai. A bizottság az egyértelműség érdekében megjegyzi, hogy Kanadában a tartományok és a területek a szakmai képesítések és szolgáltatások szabályozására vonatkozó alkotmányos hatáskörük keretében, mérlegelési jogkörüket gyakorolva meghatározott jogokat átruházhatnak a joghatóságukban működő szabályozó szervekre.
11.Ha valamelyik Fél írásban kérelmet intéz a bizottsághoz a határozat visszavonása érdekében, a határozatot vissza kell vonni és annak megszűnik a kötelező ereje a Felekre nézve, hacsak a bizottság a kérelem kézhezvételét követő 90 napon belül másként nem határoz.
12.E határozat visszavonása esetén, vagy abban az esetben, ha a CETA vagy annak ideiglenes alkalmazása a CETA 30.9. cikkének (1) bekezdésével vagy 30.7. cikke (3) bekezdésének d) albekezdésével összhangban megszűnik, az e határozat alapján az építészmérnökök szakmai képesítései tárgyában a visszavonás vagy megszűnés időpontja előtt hozott elismerő határozatok érvényben maradnak. E határozat visszavonása esetén, vagy abban az esetben, ha a CETA vagy annak ideiglenes alkalmazása megszűnik, a valamelyik Félhez az e határozat visszavonása iránti kérelem keltét vagy a CETA vagy annak ideiglenes alkalmazása megszűnésének időpontját megelőzően benyújtott elismerés iránti kérelmeket e határozat rendelkezései alapján kell elbírálni és lezárni. E határozat visszavonása vagy a CETA-nak vagy ideiglenes alkalmazásának a CETA 30.9. cikkének (1) bekezdésével vagy 30.7. cikke (3) bekezdésének d) albekezdésével összhangban történő megszűnése nem érinti az építészmérnökök azon esetleges kötelezettségét, hogy szakmájuknak a fogadó joghatóság területén történő gyakorlásához az engedélyüket meg kell újítaniuk.
13.Az a Fél, amely korábban kérelmezte e határozat visszavonását, írásban értesítheti a bizottságot arról, hogy e határozat hatályát vissza kívánja állítani. A bizottság erről a visszavonás időpontjától számított három éven belül határozhat, és a bizottság e határozata a 8. cikkben meghatározott eljárásnak megfelelően kötelező érvényű.
14.Ez a határozat két eredeti példányban, angol, bolgár, cseh, észt, dán, finn, francia, görög, holland, horvát, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák és szlovén nyelven készült, amely szövegek mindegyike egyaránt hiteles.
A SZAKMAI KÉPESÍTÉSEK KÖLCSÖNÖS ELISMERÉSÉVEL FOGLALKOZÓ VEGYES BIZOTTSÁG RÉSZÉRŐL
(a társelnökök)
MELLÉKLET
Megállapodás az építészmérnökök szakmai képesítéseinek kölcsönös elismeréséről
Az EURÓPAI UNIÓ és KANADA,
a továbbiakban együtt: Felek,
elhatározzák, hogy:
(1)LÉTREHOZNAK egy keretet annak érdekében, hogy az építészmérnöki szakmai követelmények kölcsönös elismerése területén tisztességes, átlátható és következetes rendszer jöjjön létre;
ÉS
(2)MEGERŐSÍTVE az átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) részes feleiként tett kötelezettségvállalásaikat,
(3)ELISMERVE a kanadai tartományi és területi kormányoknak a szakmai képesítések és a szolgáltatások joghatóságukon belüli szabályozására vonatkozó hatásköreit,
(4)VÉGREHAJTVA az építészmérnöki szakma tekintetében a CETA-nak a szakmai képesítések kölcsönös elismerését szabályozó 11. fejezetét,
(5)ELISMERVE az Építészek Európai Tanácsa és a Kanadai Építészi Szabályozó Szervezet előkészítő munkáját és közös ajánlását,
(6)EMLÉKEZTETVE arra, hogy a kérelmezőkkel szemben a kérelmükkel kapcsolatban felszámított díjaknak észszerűeknek kell lenniük és igazodniuk kell a felmerülő költségekhez, továbbá önmagukban nem korlátozhatják a CETA hatálya alá tartozó szolgáltatások nyújtását vagy más ilyen gazdasági tevékenység gyakorlását,
(7)ELISMERVE, hogy az építészmérnökök az Európai Unió tagállamaiban, valamint Kanada tartományaiban és területein magas színvonalú, a különböző nemzeti, oktatási hagyományokat figyelembe vevő, az egyenértékűség elemeit magukban hordozó oktatásban és gyakorlati képzésben részesülnek,
(8)ÖSZTÖNÖZVE az Európai Unió és Kanada között az építészmérnöki szolgáltatások területén folyó kereskedelmet a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséhez szükséges feltételek annak érdekében történő meghatározásával, hogy lehetővé váljék az építészmérnökök névjegyzékbe vétele vagy engedélyezése a másik Fél területén,
(9)FIGYELEMMEL a kanadai szabadkereskedelmi megállapodásra, amely rendelkezik a munkavállalók Kanadán belüli belföldi mobilitásáról,
(10)EMLÉKEZTETVE arra, hogy az a kérelmező, akinek kérelmét e megállapodás alapján elutasították, igénybe veheti a CETA 12.3. cikkének (6) bekezdésében meghatározott megvizsgálási eljárásokat,
A KÖVETKEZŐKÉPPEN ÁLLAPODTAK MEG:
1. cikk
Cél és hatály
1.Ez a megállapodás meghatározza azokat a feltételeket és eljárásokat, amelyek alapján valamely Félnek az építészmérnöki tevékenység megkezdését és gyakorlását meghatározott szakmai képesítések megkövetelése útján szabályozó valamely joghatósága elismeri azokat a szakmai képesítéseket, amelyek a másik Fél valamely joghatósága területén lehetővé teszik az építészmérnöki tevékenység megkezdését.
2.Ez a megállapodás az Európai Unió tagállamai és Kanada azon állampolgáraira alkalmazandó, akik akár önfoglalkoztatóként, akár munkaviszony keretében építészmérnöki tevékenységet kívánnak kezdeni és gyakorolni.
3.Ez a megállapodás nem alkalmazandó azokra az építészmérnökökre, akik egy harmadik féllel a kölcsönös elismerés tárgyában kötött megállapodás alapján jogosultak Kanadában vagy az Európai Unióban az építészmérnöki tevékenység gyakorlására.
4.E megállapodás sérelme nélkül az Európai Unió tagállamai és Kanada tartományai és területei saját törvényi és rendeleti rendelkezéseikkel összhangban elismerhetnek olyan szakmai képesítéseket, amelyek nem teljesítik e megállapodás követelményeit.
2. cikk
Fogalommeghatározások
E megállapodás alkalmazásában a CETA 1.1., 1.2. és 11.1. cikkében foglalt fogalommeghatározások irányadók. E megállapodás alkalmazásában továbbá – adott esetben a CETA 1.1., 1.2. és 11.1. cikkében foglalt megfelelő fogalommeghatározások helyett – a következő fogalommeghatározások szintén irányadók:
(a)„építészmérnök”: olyan természetes személy, aki szakmailag és a felsőoktatásban szerzett képesítésénél fogva felkészült arra, továbbá szerepel az arra feljogosító névjegyzékben, engedéllyel rendelkezik arra vagy más egyenértékű módon fel van jogosítva arra, hogy az e megállapodás hatálya alá tartozó joghatóságok valamelyikében az e megállapodás hatálya alá tartozó építészmérnöki tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó hatályos feltételeknek megfelelően építészmérnöki tevékenységet gyakoroljon;
(b)„építészmérnöki tevékenység”: a fogadó joghatóság területén az „építészmérnök” szakmai cím alatt rendszeresen végzett szakmai tevékenység gyakorlása;
(c)„illetékes hatóság”: olyan hatóság vagy szerv, amely a Felek törvényi és rendeleti rendelkezései alapján jogosult az e megállapodás hatálya alá tartozó, az építészmérnöki tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó szakmai képesítések elismerésére vagy az e megállapodás érvényesülése szempontjából releváns dokumentumok kiállítására;
(d)„előírt képesítés”: valamely joghatóságban a joghatóság törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezései alapján kijelölt illetékes hatóság által kiállított, szakmai képzés sikeres teljesítését tanúsító oklevél, tanúsítvány vagy más okirat;
(e)„fogadó joghatóság”: a Fél azon joghatósága, amely meghatározott szakmai képesítéshez kötötten lehetővé teszi az építészmérnöki tevékenység megkezdését vagy gyakorlását, és amelyben egy olyan építészmérnök, aki a másik Fél valamely joghatóságában véglegesen szakmai képesítést szerzett, építészmérnöki tevékenységet kíván gyakorolni;
(f)„joghatóság”: Kanada minden egyes tartományának vagy területének területe vagy az Európai Unió minden egyes tagállamának területe annyiban, amennyiben az adott területre e megállapodás alkalmazandó;
(g)„szakmai tapasztalat”: az építészmérnöki tevékenység tényleges és jogszerű gyakorlása valamely joghatóságban;
(h)„a szakmai képesítések elismeréséről szóló irányelv”: a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, módosított szövegváltozatában;
(i)„szakmai képesítések”: azok a képesítések, amelyeket az előírt képesítés megszerzését és a szakmai tapasztalatot tanúsító okirat igazol, ideértve a szakmai névjegyzékbe történő felvétel, az engedély vagy más egyenértékű feljogosítás igazolását is; továbbá
(j)„ROAC”: a tartományok és a területek nemzeti szakmai szervezeteit tömörítő, az építészmérnöki szakma vonatkozásában országos szinten elismert szabványok és programok elfogadásán kollektív formában önkéntesen munkálkodó Kanadai Építészi Szabályozó Szervezetek (Regulatory Organizations for Architecture in Canada).
3. cikk
Az elismerés joghatásai
1.A fogadó joghatóság illetékes hatósága az e megállapodásban meghatározott eljárásokkal és feltételekkel összhangban egyenértékűnek ismeri el a másik Fél bármely illetékes hatósága által tanúsított építészmérnöki szakmai képesítéseket.
2.Az építészmérnöki tevékenység megkezdésével és gyakorlásával összefüggésben a fogadó joghatóság a saját területén az e megállapodás alapján elismert képesítésekkel rendelkező építészmérnökök szakmai képesítéseihez ugyanazokat a joghatásokat társítja, mint azokhoz az építészmérnöki tevékenység megkezdésére vagy gyakorlására feljogosító szakmai képesítésekhez, amelyeket a területén állítanak ki vagy tanúsítanak.
4. cikk
Az elismerés követelményei
1.A 6. cikk sérelme nélkül és a nyelvi készségek tekintetében esetleg alkalmazandó követelmények teljesítése mellett az Európai Unió valamely tagállamának építészmérnöke által annak érdekében teljesítendő követelmények, hogy Kanada valamely fogadó joghatóságában építészmérnöki tevékenységet gyakorolhasson, a következők:
(a)legalább 12 év építészmérnöki oktatásban, képzésben való részvétel és szakmai gyakorlat, a következők okirati igazolásával:
–a szakmai képesítések elismeréséről szóló irányelv 46. cikkében foglalt követelményeket teljesítő előírt képesítés, ideértve az irányelv V. mellékletében felsorolt képesítéseket is, vagy az ugyanazon irányelv 49. cikkében foglalt követelmények, ideértve az irányelv VI. mellékletében felsorolt képesítéseket is, és az irányelvből fakadó szerzett jogoknak való megfelelést igazoló tanúsítvány, valamint
–legalább négyéves, a névjegyzékbe vétel, engedélyezés vagy más egyenértékű feljogosítás után az Európai Unió valamely tagállamában szerzett szakmai tapasztalat;
(b)az Európai Unió valamely tagállamának illetékes hatósága általi érvényes építészmérnöki szakmai névjegyzékbe vétel vagy engedélyezés, vagy más egyenértékű feljogosítás, amennyiben sem névjegyzékbe vétel, sem engedélyezés nem létezik;
(c)büntetlen előélet.
2.A 6. cikk sérelme nélkül és a nyelvi készségek tekintetében esetleg alkalmazandó követelmények teljesítése mellett a Kanada építészmérnöke által annak érdekében teljesítendő követelmények, hogy az Európai Unió valamely tagállamában építészmérnöki tevékenységet kezdhessen és gyakorolhasson, a következők:
(a)legalább 12 év építészmérnöki oktatásban, képzésben való részvétel és szakmai gyakorlat, a következők okirati igazolásával:
–az I. függeléknek megfelelően Kanadában kiadott, az építészmérnöki szakma megkezdéséhez szükséges előírt képesítés, valamint
–legalább négyéves, a névjegyzékbe vétel vagy engedélyezés után szerzett szakmai tapasztalat;
(b)Kanada illetékes hatósága általi érvényes építészmérnöki szakmai névjegyzékbe vétel vagy engedélyezés;
(c)feddhetetlenség.
3.Az (1) bekezdés a) pontjának első franciabekezdésében és a (2) bekezdés a) pontjának első franciabekezdésében foglalt követelmények harmadik fél által kiadott és valamelyik Fél joghatóságának követelményei szerint egyenértékűnek elismert, az adott joghatóság által megkövetelt módon esetleg szakmai képzéssel, vizsgával vagy szakmai tapasztalattal kiegészített előírt képesítés segítségével is teljesíthető.
5. cikk
Kompenzációs intézkedés
1.Az Európai Unió valamely tagállamának azon építészmérnöke, aki Kanada valamely fogadó joghatóságában építészmérnöki tevékenységet kíván kezdeni és gyakorolni, köteles elvégezni és sikeresen teljesíteni egy 10 órás névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyamot annak érdekében, hogy teljesítse az építési szabályozásra, az építési dokumentumokra, a szerződésekkel kapcsolatos adminisztratív feladatokra és a szakma gyakorlására vonatkozó szakterület-specifikus ismeretekkel kapcsolatos követelményeket. A 6. cikk (1) bekezdése szerinti kérelemnek tartalmaznia kell a tanfolyamon való részvétel díját. A névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyamra vonatkozó követelményeket és részletes szabályokat a II. függelék határozza meg.
2.A névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyam nem léphet túl azon, ami még arányos az Európai Unió tagállamai, illetőleg Kanada tartományai és területei között a szakterület-specifikus ismeretek tekintetében fennálló különbségek kezelése szempontjából. A névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyam nem hathat észszerűtlen mértékben az elismerés kérelmezése ellen, és nem késleltetheti vagy bonyolíthatja meg indokolatlanul az (1) bekezdés szerinti építészmérnöki tevekénység megkezdését vagy gyakorlását. A névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyam vizsgamoduljainak teljesítését az első hozzáféréstől számított három hónapon belül legfeljebb három alkalommal lehet megkísérelni.
3.A névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyam elvégzése csak azon, az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelő építészmérnököktől követelhető meg, akik első ízben kívánják elismertetni szakmai képesítéseiket valamely kanadai fogadó joghatósággal.
4.Az Európai Unió fenntartja a jogot arra, hogy hasonló névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyamot vezessen be. Erre az online tanfolyamra az (1)–(3) bekezdés rendelkezései alkalmazandók értelemszerűen, a II. függelékben meghatározott követelmények és részletes szabályok kivételével.
6. cikk
Az elismerés eljárásai
1.Az az építészmérnök, aki a másik Fél valamely joghatóságában építészmérnöki tevékenységet kíván kezdeni és gyakorolni, elektronikus úton kérelmet nyújt be az érintett joghatóság illetékes hatóságához, és – amennyiben a fogadó joghatóság azt megköveteli – kérelméhez csatolja a III. függelékben felsorolt dokumentumokat és tanúsítványokat. Az elismerési kérelmet a fogadó joghatóság nyelvén vagy a fogadó joghatóság által elfogadott más nyelven kell benyújtani.
2.Az illetékes hatóság a beérkezéstől számított egy hónapon belül visszaigazolja a kérelem beérkezését, és tájékoztatja a kérelmezőt arról, hogy a kérelmet hiánytalannak tekinti-e. Ha a kérelem hiányos, az illetékes hatóság megjelöli a kérelem hiánytalanná tételéhez szükséges további információkat, és észszerű határidő tűzésével lehetőséget ad a kérelmezőnek a hiánypótlásra.
3.A fogadó joghatóság illetékes hatósága az elismerési kérelmet a lehető leggyorsabban elbírálja, és annak alapján a hiánytalan kérelem benyújtásától számított három hónapon belül kellően indokolt határozatot hoz.
4.Amennyiben az illetékes hatóság megköveteli az 5. cikk szerinti névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyam elvégzését, az illetékes hatóság, amint a 4. cikkben foglalt követelményeket teljesítettnek tekinti, indokolatlan késedelem nélkül lehetővé teszi a kérelmező számára az online tanfolyamon való részvételt. Az illetékes hatóság minden esetben lehetővé teszi a kérelmezőnek a névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyamon és az esetleg megkövetelt nyelvvizsgán való részvételt és azok teljesítését, és mindkettő sikeres teljesítése esetén a (3) bekezdésben meghatározott határidőn belül kellően indokolt határozatot hoz a kérelemről a kérelmező számára.
5.A kérelem elutasítása esetén az illetékes hatóság indokolatlan késedelem nélkül írásban tájékoztatja a kérelmezőt. Az illetékes hatóság tájékoztatja a sikertelen kérelmezőt kérelme elutasításának okairól.
6.A kérelmezők által a kérelmekkel kapcsolatban viselt díjaknak igazodniuk kell a fogadó joghatóság illetékes hatóságai által viselt költségekhez.
7. cikk
Az építészmérnöki tevékenység gyakorlása a fogadó joghatóságban
1.Az az építészmérnök, akinek szakmai képesítéseit e megállapodás alapján elismerték, és aki építészmérnöki tevékenységet folytat a fogadó joghatóságban, köteles megfelelni a fogadó joghatóságban az építészmérnöki szakmát szabályozó törvényeknek, rendeleteknek, magatartási és etikai szabályoknak, köztük a kötelező szakmai felelősségbiztosításra, a nyelvi készségekre, a folyamatos szakmai fejlődésre, a névjegyzékbe vétel díjaira, valamint a kereskedelmi és a cégnevek használatára vonatkozó szabályoknak.
2.Az (1) bekezdésben meghatározott építészmérnök jogosult arra, hogy építészmérnöki tevékenységét a fogadó joghatóságban használatos szakmai cím alatt folytassa, amennyiben ez a cím törvényi védelmet élvez.
3.Ha az Európai Unió valamely tagállama építészmérnökének a 4. cikk (1) bekezdésében meghatározott szakmai képesítéseit Kanada valamely fogadó joghatósága elismerte, Kanada egy másik joghatósága az adott joghatóságban való névjegyzékbe vételt nem kötheti olyan további tanfolyamok elvégzéséhez, amelyek elvégzését a kanadai építészmérnököktől nem követeli meg.
8. cikk
Végrehajtás
1.A Felek – lehetőleg elektronikus úton – nyilvánosan közzéteszik a következőkre vonatkozó információkat, vagy biztosítják azok illetékes hatóságaik általi nyilvános közzétételét:
(a)a képesítések elismerése érdekében benyújtott kérelmeket kezelő illetékes hatóságok neve és címe;
(b)a képesítések kölcsönös elismerésére vonatkozó határozatok elfogadásával és alkalmazásával kapcsolatos lényeges követelmények és eljárások;
(c)a kötelező névjegyzékbe vételhez vagy szakmai kamarai tagsághoz kapcsolódó eljárások; valamint
(d)az e megállapodás hatálya alá tartozó szakmai tevékenység gyakorlására vonatkozó törvények és szabályozások, beleértve különösen az 5. cikk szerinti névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyam keretében vizsgált szakterület-specifikus ismeretekre vonatkozó követelményeket is.
2.A Felek a CETA 11.5. cikkének d) pontjával összhangban törekednek arra, hogy tájékoztassák a másik Felet a szabályozáshoz való joguk keretében elfogadott azon új szabályozásokról és a meglévő szabályozások azon módosításairól, amelyek hatással lehetnek az építészmérnökök szakmai képesítéseinek elismerésére.
3.A Felek joghatóságaiban működő illetékes hatóságok e megállapodás alkalmazásának megkönnyítése érdekében szorosan együttműködnek egymással, és kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak.
4.E megállapodás egyetlen rendelkezése sem akadályozza az illetékes hatóságokat vagy azok társulásait abban, hogy rendszeres ülések keretében megvitassák egymással az építészmérnöki szakma szabályozásával kapcsolatos kérdéseket.
5.Amennyiben azok e cikk alapján nem rendezhetők, a Felek az e megállapodás végrehajtásával vagy érvényesülésével kapcsolatos vitás kérdéseket a CETA 26.2. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján létrehozott, a szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottság elé tárják. A bizottság a kérelem beérkezésétől számított 45 napon belül haladéktalanul összeül, és megkísérel a vitás kérdésre a bizottság ülését követő négy hónapon belül kölcsönösen elfogadható megoldást találni.
6.Abban az esetben, ha a CETA Vegyes Bizottság a CETA 30.10. cikke alapján új EU-csatlakozás hatásait vizsgálja, a szakmai képesítések kölcsönös elismerésével foglalkozó vegyes bizottság ülést tart, és a Vegyes Bizottság által végzett vizsgálat támogatása érdekében jelentést készít a szolgáltatásokkal és beruházással foglalkozó bizottság számára.
I. függelék
A 4. cikk (2) bekezdésében említett, az építészmérnöki szakma megkezdéséhez szükséges, Kanadában kiadott előírt képesítések
Kanadában az építészmérnöki képesítések megszerzésének feltételét képező oktatásban való részvételt a következő egyetemek által kiállított oklevelek tanúsítják:
–University of British Columbia,
–University of Calgary,
–Carleton University,
–Technical University of Nova Scotia (TUNS) – jelenleg: Dalhousie University,
–Université Laval,
–University of Manitoba,
–McGill University,
–Université de Montréal,
–University of Toronto, valamint
–University of Waterloo.
Az érintett fokozatok a következők:
–Bachelor of Architecture (B. Arch) 2004-ig, valamint
–Master of Architecture (M. Arch).
Ezen túlmenően a Kanadai Építésztanúsító Testület (Canadian Architectural Certification Board – CACB) vagy az illetékes hatóság egyedi alapon értékelheti és tanúsíthatja a nem akkreditált intézmények által kiadott építészmérnöki szakmai képesítéseket vagy okleveleket, ha azok teljesítik a ROAC által jóváhagyott kanadai oktatási standardot. A CACB az internetes honlapján jegyzéket vezet a folyamatban lévő akkreditációkról, és tájékoztatással szolgál az akkreditáció módjáról.
A CACB képzésiprogram-akkreditációs rendszerének 1991. évi bevezetése előtt a kanadai építészmérnöki iskolákban végzettek tekintetében a CACB minden egyes, a fentiekben felsorolt egyetemeken építészmérnöki végzettséget szerzett személy oktatási képesítéseit tanúsította.
II. függelék
Az 5. cikk szerinti 10 órás névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyamra vonatkozó részletes szabályok
1. A tanfolyam alapelvei és céljai
Az 5. cikk szerinti névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyam célja annak biztosítása, hogy az Európai Unió tagállamainak azon építészmérnökei, akik Kanada valamely fogadó joghatóságában építészmérnöki tevékenységet kívánnak kezdeni és gyakorolni, megszerezzék a szakma gyakorlásához az adott kanadai tartományban vagy területen szükséges szakterület-specifikus ismereteket.
A tanfolyam elvégzésével a kérelmező megismeri az építészmérnök által nyújtandó szolgáltatások körét, az építészmérnöki szolgáltatások megkezdése előtt teljesítendő szerződéses követelményeket, az önszabályozás elve alapján működő szakmán belül betartandó szakmai kötelezettségeket és a közjó védelmével kapcsolatos követelményt, mindazokat a közigazgatási és jogi kötelezettségeket, amelyeket az építészmérnököknek ismerniük kell ahhoz, hogy Kanadában építészmérnöki szolgáltatásokat nyújthassanak, valamint azt, hogy hol találhatók meg a legfontosabb referencia-információk, köztük az építési szabályzatok, az önkormányzati jogszabályok, az ágazati szabványok és más szabályozási dokumentumok.
2. A tanfolyam keretében megszerezhető szakterület-specifikus ismeretek
A szakterület-specifikus ismeretek a következőkre terjednek ki:
–az alkalmazandó építési szabályzatok felkutatása és dokumentációja,
–az építési szabályzatokban meghatározott követelmények alóli mentesítéssel és az azoktól való eltéréssel kapcsolatos eljárások ismerete;
–a termékek és az anyagok értékelése,
–a projektek megfelelése az alkalmazandó előírásoknak,
–az építési szerződések előkészítése és megtárgyalása, ideértve azokat a szerződéses feltételeket is, amelyek tisztázzák az építészre, a kivitelezőre, a tulajdonosra, az óvadékbiztosítóra és a biztosítóra a kivitelezés során háruló feladatokat,
–az építési engedély kérelmezése,
–a kivitelezés folyamatának és minőségének ellenőrzése, valamint
–az etikai kódexek.
3. Eredmények és felülvizsgálati eljárások
A névjegyzékbe vétel előtti online tanfolyam elvégzése után a kérelmező azonnali visszajelzést kap arról, hogy elérte-e a szükséges pontszámot. Az eredmények egyidejűleg továbbításra kerülnek a ROAC-hoz, amely azokat rögzíti.
III. függelék
A 6. cikk (1) bekezdésével összhangban megkövetelhető dokumentumok
A fogadó joghatóság illetékes hatósága az adott esetnek megfelelően a következő dokumentumok elektronikus úton történő benyújtását követelheti meg a kérelmezőtől:
1.azt igazoló dokumentum, hogy a kérelmező a Fél állampolgára vagy a Fél területén rendelkezik állandó lakóhellyel;
2.az előírt képesítés megszerzését tanúsító okirat;
3.a szakmai tapasztalatot igazoló dokumentum;
4.azon joghatóság illetékes hatóságának levele, amelyben az építészmérnök a képesítését szerezte, amelyet közvetlenül kell elektronikus úton elküldeni a fogadó joghatóság illetékes hatóságának, és amely tartalmazza a következők megerősítését:
(a)a névjegyzékbe vétel vagy az engedélyezés időpontja, vagy más egyenértékű feljogosítás időpontja, amennyiben abban a joghatóságban, amelyben az építészmérnök a képesítését szerezte, sem névjegyzékbe vétel, sem engedélyezés nem létezik;
(b)a szakmai képesítésre vonatkozóan e megállapodás 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában vagy 4. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott követelmények teljesítése;
(c)a büntetlen előéletet vagy feddhetetlenséget igazoló okirat; valamint
(d)amennyiben arra a c) pont nem terjed ki, annak igazolása, hogy az építészmérnökkel szemben nincs folyamatban fegyelmi eljárás, valamint hogy építészmérnöki tevékenységének gyakorlását szakmai kötelességszegés vagy bűncselekmény elkövetését kimondó ítélet miatt nem függesztették fel vagy attól nem tiltották el.
Ha a fogadó tagállam megköveteli a c) vagy a d) pontban foglaltak igazolását, elegendő igazolásként köteles elfogadni az azon joghatóság illetékes hatósága által kiállított tanúsítványt, amelyben az építészmérnök a képesítését szerezte. Ha az illetékes hatóság nem állít ki ilyen tanúsítványokat, a fogadó joghatóság köteles elfogadni az érintett építészmérnök illetékes bíróság vagy közigazgatási hatóság, közjegyző vagy arra feljogosított szakmai szervezet előtti, eskü alatt tett vagy ünnepélyes nyilatkozatát. Ebben az esetben az építészmérnök köteles benyújtani a hatóság vagy közjegyző által kiállított, az eskü alatt tett vagy ünnepélyes nyilatkozat hitelességét igazoló okiratot;
5.annak igazolása, hogy a kérelmező a fogadó tagállam jogszabályainak megfelelően rendelkezik a szakmai felelősségből fakadó pénzügyi kockázatokkal szembeni biztosítással;
6.a 4. pontban meghatározott joghatóság által kiállított hatósági erkölcsi bizonyítvány;
7.a kérelmezési díjak befizetése vagy a befizetés igazolása.
Az e függelék 4., 5. és 6. pontjában meghatározott dokumentumok kelte legfeljebb három hónappal előzheti meg benyújtásuk időpontját.