Brüsszel, 2021.6.17.

COM(2021) 328 final

2021/0159(NLE)

Javaslat

A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési terve értékelésének jóváhagyásáról

{SWD(2021) 155 final}


2021/0159 (NLE)

Javaslat

A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési terve értékelésének jóváhagyásáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz létrehozásáról szóló, 2021. február 12-i (EU) 2021/241 európai parlamenti és tanácsi rendeletre 1 és különösen annak 20. cikkére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)A Covid19-járvány rendkívül káros hatást gyakorolt Görögország gazdaságára. 2019-ben Görögország egy főre jutó bruttó hazai terméke (GDP) az uniós átlag 55 %-ának felelt meg. A Bizottság 2021. tavaszi előrejelzése szerint Görögország reál-GDP-je 8,2 %-kal csökkent 2020-ban, 2020-ban és 2021-ben kumulatívan pedig várhatóan 4,5 %-kal esik vissza. A középtávú gazdasági teljesítményre régebb óta hatást gyakorló szempontok közé tartozik mindenekelőtt a nagy arányú tartós munkanélküliség és az alacsony termelékenységnövekedés, amely azzal magyarázható, hogy a gazdasági tevékenység a hagyományos és kevéssé innovatív ágazatokba összpontosul; emellett a jelentős szabályozási terhek, a bürokrácia, valamint a lassú és nem hatékony igazságszolgáltatási rendszer a magánberuházások gátját jelentik.

(2)A Tanács 2019. július 9-én és 2020. július 20-án az európai szemeszter keretében ajánlásokat intézett Görögországhoz. A Tanács 2019-ben mindenekelőtt azt ajánlotta Görögországnak, hogy 2019-ben és 2020-ban tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a) fenntartható gazdaságélénkítés valósuljon meg, és kezelje a túlzott makrogazdasági egyensúlyhiányt az eurócsoport felé 2018. június 22-én tett, a programlezárást követő kötelezettségvállalásoknak megfelelő reformok folytatása és befejezése révén (2019. évi 1. országspecifikus ajánlás) 2 ; továbbá b) állítsa a beruházásokkal kapcsolatos gazdaságpolitika középpontjába a fenntartható közlekedést és logisztikát, a környezetvédelmet, az energiahatékonyságot, a megújuló energiát és az energiahálózatok összekapcsolására irányuló projekteket, a digitális technológiákat, a kutatás-fejlesztést, az oktatást, a készségeket, a foglalkoztathatóságot, az egészségügyet, valamint a városi térségek rehabilitációját, szem előtt tartva a regionális különbségeket és a társadalmi befogadás biztosításának szükségességét (2019. évi 2. országspecifikus ajánlás). A Tanács 2020. évi ajánlásában felkérte Görögországot, hogy az általános mentesítési rendelkezéssel összhangban 2020-ban és 2021-ben hozzon meg minden szükséges intézkedést a Covid19-világjárvány hatékony kezelése, a gazdaság működőképességének fenntartása és az elkövetkező helyreállítás támogatása érdekében; amint a gazdasági feltételek lehetővé teszik, folytasson a prudens középtávú költségvetési pozíció megvalósítására és az adósság fenntarthatóságának biztosítására irányuló költségvetési politikát, egyúttal fokozza a beruházásokat; erősítse meg az egészségügyi rendszer rezilienciáját, és gondoskodjon az egészségügyi ellátáshoz való megfelelő és egyenlő hozzáférésről (2020. évi 1. országspecifikus ajánlás); b) enyhítse a Covid19-válság foglalkoztatási és szociális hatásait, többek között a csökkentett munkaidős foglalkoztatáshoz hasonló intézkedések végrehajtásával és a munkaerőpiaci aktivitást hatékonyan támogató programok biztosításával (2020. évi 2. országspecifikus ajánlás); c) gyorsan vezessen be olyan intézkedéseket, amelyek likviditást, folyamatos hiteláramlást és egyéb forrásokat biztosítanak a gazdaságnak, különös figyelmet fordítva a válság által leginkább érintett kkv-kra; a gazdaság helyreállításának elősegítése érdekében ütemezze előre a kiforrott közberuházási projekteket, és mozdítsa elő a magánberuházásokat; helyezze a beruházások középpontjába a zöld és digitális átállást, mindenekelőtt a biztonságos és fenntartható közlekedést és logisztikát, a tiszta és hatékony energiatermelést és -felhasználást, a környezetvédelmi infrastruktúrát és a nagyon nagy kapacitású digitális infrastruktúrát, valamint a készségeket; javítsa a közigazgatás hatékonyságát és digitalizálását, valamint segítse elő a vállalkozások digitális transzformációját (2020. évi 3. országspecifikus ajánlás); továbbá d) az eurócsoport 2018. június 22-i ülésén a program lezárását követő időszakra vonatkozóan vállalt kötelezettségekkel összhangban folytassa és fejezze be a reformokat, hogy a Covid19-járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos enyhítését követően fenntartható gazdasági helyreállítással indulhasson újra (2020. évi 4. országspecifikus ajánlás). Az említett országspecifikus ajánlások végrehajtása terén a helyreállítási és rezilienciaépítési terv benyújtásakor elért eredmények vizsgálata alapján a Bizottság megállapítja, hogy jelentős előrelépés történt azon ajánlás kapcsán, miszerint az ország tegyen intézkedéseket a világjárvány hatékony kezelése érdekében többek között a csökkentett munkaidős foglalkoztatással és az érintett vállalkozások számára likviditás biztosításával, valamint azon ajánlás kapcsán, hogy az eurócsoport 2018. június 22-i ülésén a program lezárását követő időszakra vonatkozóan vállalt kötelezettségekkel összhangban folytassa és fejezze be a reformokat.

(3)A Bizottság 2021. június 2-án Görögországra vonatkozóan közzétette az 1176/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3 5. cikke szerinti részletes vizsgálat eredményeit. Vizsgálata alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Görögországban túlzott makrogazdasági egyensúlyhiány áll fenn, különösen a magas munkanélküliségi rátával és alacsony potenciális növekedéssel jellemzett környezetben a magas államadóssághoz, a külső egyensúly nem teljes körű visszaállításához, valamint a nemteljesítő hitelek nagy állományához kapcsolódóan.

(4)[Az euróövezethez tartozó tagállamok gazdaságpolitikájára vonatkozó ajánlásában a Tanács egyebek mellett azt ajánlotta az euróövezeti tagállamoknak, hogy – többek között helyreállítási és rezilienciaépítési terveik révén – biztosítsanak a gazdaság helyreállítását támogató szakpolitikai irányvonalat, és javítsák tovább a konvergenciát, a rezilienciát, valamint a fenntartható és inkluzív növekedést. A tanácsi ajánlás azt is tartalmazta, hogy erősítsék meg a nemzeti intézményi kereteket, biztosítsák a makroszintű pénzügyi stabilitást, valamint teljesítsék ki a gazdasági és monetáris uniót és erősítsék meg az euró nemzetközi szerepét.] [If the Council recommendation is not adopted by the time of the CID adoption, the recital will be removed].]

(5)2021. április 27-én Görögország az (EU) 2021/241 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének megfelelően hivatalosan benyújtotta a Bizottságnak nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervét. A terv benyújtását a helyi és regionális önkormányzatok, a szociális partnerek, a civil társadalmi szervezetek, az ifjúsági szervezetek és más érdekelt felek bevonásával a nemzeti jogi kerettel összhangban lefolytatott konzultációs folyamat előzte meg. A helyreállítási és rezilienciaépítési tervek iránti nemzeti felelősségvállalás alátámasztja azok sikeres végrehajtását, tartós nemzeti szintű hatását és európai szintű hitelességét. Az említett rendelet 19. cikkének megfelelően a Bizottság a rendelet V. mellékletében foglalt értékelési iránymutatások figyelembevételével értékelte a helyreállítási és rezilienciaépítési terv relevanciáját, eredményességét, hatékonyságát és következetességét. 

(6)A helyreállítási és rezilienciaépítési terveknek az (EU) 2021/241 rendelettel létrehozott Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, valamint az (EU) 2020/2094 tanácsi rendelettel 4 létrehozott Európai Uniós Helyreállítási Eszköz általános célkitűzéseit kell követniük a Covid19-válságot követő helyreállítás támogatása érdekében. Elő kell mozdítaniuk az Unió gazdasági, társadalmi és területi kohézióját azáltal, hogy hozzájárulnak az (EU) 2021/241 rendelet 3. cikkében említett hat pillérhez (7). A tagállami helyreállítási és rezilienciaépítési tervek végrehajtása Unió-szerte összehangolt beruházási és reformtörekvéseket jelent majd. E reformok és beruházások összehangolt és egyidejű végrehajtása, valamint a határokon átnyúló projektek végrehajtása révén ezek a reformok és beruházások kölcsönösen erősítik egymást, és pozitív továbbgyűrűző hatásokat eredményeznek az egész Unióban. Ezért az Eszköz által a tagállamok növekedésére és munkahelyteremtésére gyakorolt hatás körülbelül egyharmada más tagállamokból eredő továbbgyűrűző hatásokból fog származni.

A hat pillérhez hozzájáruló kiegyensúlyozott válasz

(7)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének a) pontjával és V. mellékletének 2.1. pontjával összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési terv nagymértékben („A” minősítés) átfogó és kellően kiegyensúlyozott választ jelent a gazdasági és társadalmi helyzetre, ezáltal megfelelően hozzájárul az (EU) 2021/241 rendelet 3. cikkében említett hat pillér mindegyikéhez, és figyelembe veszi a konkrét kihívásokat, az érintett tagállam pénzügyi allokációját és a kért hiteltámogatást.

(8)Az (EU) 2021/241 rendelet 3. cikke szerint az eszköz alkalmazási körének az európai jelentőségű szakpolitikai területek következő hat pillérét kell felölelnie: a) zöld átállás; b) digitális transzformáció; c) intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés, beleértve a gazdasági kohéziót, a foglalkoztatást, a termelékenységet, a versenyképességet, a kutatást, a fejlesztést és az innovációt, valamint az erős kkv-kat magában foglaló, jól működő belső piacot; d) társadalmi és területi kohézió; e) egészségügy, valamint gazdasági, társadalmi és intézményi reziliencia, többek között a válsághelyzetekre való felkészültség és a válsághelyzetekre való reagálási képesség növelése céljából; valamint f) a következő generációra, a gyermekekre és a fiatalokra – így például az oktatásra és a készségekre – vonatkozó szakpolitikák. A tervben foglalt reformok és beruházások mind a hat fent említett pillérhez hozzájárulnak. Emellett a c), d), e) és f) pillér összességében egyensúlyban van. Következésképpen a terv nagymértékben átfogó és kellően kiegyensúlyozott választ jelent Görögország gazdasági és társadalmi helyzetére.

(9)Konkrétabban, ami a zöld átállást illeti, a terv a következőkre irányuló intézkedéseket tartalmaz: az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiamodell megerősítése Görögországban, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése, a megújuló energiaforrások arányának növelése, az energiahatékonyság és az épületek energetikai felújításának előmozdítása, fenntartható közlekedési módok bevezetése és a természeti környezet védelme. A digitális átállással összefüggő reformok és beruházások a konnektivitás és a széles sávú lefedettség javításához, a közigazgatás és a gazdaság kulcsfontosságú ágazatainak digitalizációjához, valamint a digitális infrastruktúrák és digitális készségek fejlesztéséhez kapcsolódnak. Az intelligens és inkluzív növekedés fenntartása érdekében a terv intézkedéseket irányoz elő a – többek között a kkv-kra irányuló – magánberuházások megerősítésére, az üzleti környezet javítására, a kutatási, fejlesztési és innovációs teljesítmény ösztönzésére, a foglalkoztatás bővítésére és a készségek munkahelyekkel való összekapcsolására, valamint a közigazgatás és az igazságügyi rendszer hatékonyságának fokozására. Emellett célzott beavatkozások irányulnak arra, hogy a munkaerőpiaci részvétellel, a készségfejlesztéssel és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kihívások kezelése révén erősítsék a társadalmi kohéziót, számos beruházás pedig a területi kohéziót hivatott elősegíteni. Emellett a sokkhatások enyhítése és a válságokra való reagálás javítása érdekében a terv intézkedéseket tartalmaz az egészségügyi ellátás és a szociális védelmi rendszerek régóta fennálló problémáinak kezelésére (társadalmi reziliencia), az állami bevételek fenntarthatóságának, a pénzügyi szektor rezilienciájának és a gazdasági tevékenységek diverzifikálásának előmozdítására (gazdasági reziliencia), valamint a hatékony közigazgatás és a jó kormányzás biztosítására (intézményi reziliencia). Ami a következő generációval kapcsolatos szakpolitikákat illeti, az oktatás valamennyi szintjén végrehajtandó reformok és beruházások irányulnak a folyamatok és az infrastruktúrák digitalizációjára, valamint a fiatalok digitális készségeinek fejlesztésére, míg más intézkedések a kisgyermekkori nevelésre és gondozásra összpontosítanak.

(10)Görögország a magánberuházások előmozdításához olyan hiteleszközt kíván felhasználni, amely a következő elosztási csatornákon keresztül biztosít finanszírozást: i. nemzetközi pénzügyi szervezetekkel kötött operatív megállapodások révén; ii. nyílt felhívás útján kiválasztott kereskedelmi bankok bevonásával; iii. megbízási megállapodáson keresztül bevont sajáttőke-platformon keresztül; valamint iv. az InvestEU nemzeti komponensére vonatkozó hozzájárulási megállapodás révén. A fent említett megállapodásoknak és a kereskedelmi bankok kiválasztására vonatkozó felhívásnak tartalmaznia kell a támogatásban részesülő vállalatok kiválasztási kritériumaira vonatkozó rendelkezést, amely szerint a vállalatnak meg kell felelnie az (EU) 2021/241 rendeletnek, valamint a Bizottság jelentős károkozás elkerülését célzó elvre vonatkozó technikai iránymutatásának (2021/C58/01), előírva a következőket: a fenntarthatósági vizsgálat használata, kizárási lista, a fenntarthatósági igazolás alól mentesülő ügyletek független könyvvizsgáló által végzett kötelező jogi megfelelőségi ellenőrzése, valamint a tevékenységeknek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályokkal összhangban történő kiválasztása. A nemzetközi pénzügyi szervezetek, kereskedelmi bankok és az InvestEU arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy az éghajlatvédelmi és digitális átállás támogatását célzó befektetést hajtanak végre, az (EU) 2021/241 rendelet VI. és VII. mellékletében foglalt módszertan alapján kell kezelni, és független ellenőröknek kell ellenőrizniük, hogy teljesül-e a jelentős károkozás elkerülésének elve, valamint az (EU) 2021/241 rendelet szerinti éghajlat-politikai és digitális célok.

Az országspecifikus ajánlásokban azonosított kihívások összességének vagy jelentős részének kezelése

(11)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének b) pontjával és V. mellékletének 2.2. pontjával összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési terv várhatóan hozzájárul a Görögországnak címzett, releváns országspecifikus ajánlásokban és adott esetben az 1176/2011/EU rendelet 6. cikke alapján tett ajánlásokban, illetve a Bizottság által az európai szemeszter keretében hivatalosan elfogadott más releváns dokumentumokban azonosított kihívások összességének vagy jelentős részének eredményes kezeléséhez („A” minősítés), beleértve azok költségvetési vonatkozásait is. A 2019. évi 1. országspecifikus ajánlás és a 2020. évi 4. országspecifikus ajánlás tekintetében a Görögország által az eurócsoport keretében 2018 júniusában tett egyedi kötelezettségvállalások teljesítése érdekében folytatott szakpolitikák nyomon követése a megerősített felügyelet keretében folytatódni fog.

(12)Megállapítható, hogy a világjárványra adott azonnali költségvetés-politikai válasszal kapcsolatos ajánlásokkal Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési terve nem foglalkozik. Az általános mentesítési rendelkezéssel összhangban, valamint a Covid19-világjárványra és a kapcsolódó gazdasági visszaesésre adott válaszként Görögország költségvetési intézkedéseket fogadott el egészségügyi rendszere kapacitásának megerősítése, a világjárvány megfékezése és a különösen súlyosan érintett egyének és ágazatok megsegítése érdekében. E határozott szakpolitikai intézkedések tompították a GDP csökkenését, ami visszafogta a költségvetési hiány és az államadósság emelkedését 5 . 

(13)A terv számos egymást kölcsönösen erősítő reformot és beruházást foglal magában, amelyek hozzájárulnak a Tanács által az európai szemeszter keretében 2019-ben és 2020-ban Görögországnak címzett, releváns országspecifikus ajánlásokban felvázolt gazdasági és társadalmi kihívások egészének vagy jelentős részének hatékony kezeléséhez, mindenekelőtt a következő területeken: az államháztartás minősége és fenntarthatósága, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és az egészségügyi rendszer rezilienciája, az aktív munkaerőpiaci szakpolitikák, a köz- és magánberuházásokat támogató szakpolitikák az oktatás, a készségek és a foglalkoztathatóság területén, kutatás-fejlesztés, biztonságos és fenntartható közlekedés és logisztika, tiszta és hatékony energiatermelés és -felhasználás, beleértve a megújuló energiát és az energiahálózatok összekapcsolására irányuló projekteket, a környezetvédelmi infrastruktúra, a városi térségek rehabilitációja, a közigazgatás és a vállalkozások digitális átállása. A terv emellett számos intézkedést tartalmaz a költségvetési strukturális politikák, a szociális jólét, a pénzügyi stabilitás, a munkaerő- és termékpiacok, valamint a közigazgatás korszerűsítése és a program lezárását követően vállalt kötelezettségek nyomon követése, bővítése és kiegészítése terén jelentkező kihívások kezelésére. Mivel a terv a beruházásokat, a foglalkoztatást és a termelékenységjavító szakpolitikákat állítja a középpontba, végrehajtása középtávon várhatóan hozzájárul a gazdaság helyreállításához, és ezáltal segíti a prudens költségvetési pozíció elérését és az adósság fenntarthatóságának biztosítását, összhangban a megfelelő országspecifikus ajánlással (2020. évi 1. országspecifikus ajánlás). A javasolt aktív munkaerőpiaci szakpolitikák sokrétűek és a támogatásra szoruló csoportokra irányulnak, céljuk a munkahelyteremtés, ugyanakkor hozzájárulnak a zöld átálláshoz (2020. évi 2. országspecifikus ajánlás). A terv hozzájárul a görög oktatási rendszer előtt álló jelentős kihívások kezeléséhez, és jelentős beruházásokat irányoz elő az egész életen át tartó tanulás révén történő készségfejlesztésbe, nagy hangsúlyt fektetve mindkét oktatási szegmens digitális átalakulására (a 2020. évi 3. országspecifikus ajánlás és a 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás). Célzott intézkedéseket terjesztettek elő a kiszolgáltatott helyzetben lévő csoportok – többek között a fogyatékossággal élők és a hajléktalanok, a romák és a mélyszegénységben élők – társadalmi integrációjának támogatására, és ezzel párhuzamosan számos intézkedés irányul a nők munkaerőpiaci részvételének előmozdítására (2020. évi 2. országspecifikus ajánlás).

(14)A terv előirányozza a kiforrott közberuházási projektek végrehajtásának előreütemezését, továbbá a kiemelt ágazatokban – többek között a digitális és zöld átálláshoz hozzájárulókban – a magánberuházások előmozdítását olyan területeken megvalósuló intézkedésekkel, mint az energiahatékonyság, a fenntartható közlekedés, a környezetvédelem és a városi területek rehabilitációja, összhangban a köz- és magánberuházásokra vonatkozó országspecifikus ajánlásokhoz kapcsolódó kihívásokkal (a 2020. évi 3. országspecifikus ajánlás és a 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás). Emellett a terv támogatja a közigazgatás és a vállalkozások digitalizációjával kapcsolatos kihívások kezelését (a 2020. évi 3. országspecifikus ajánlás és a 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás). A terv a gazdaság átfogó működésének javítása érdekében a gazdasági kiigazítási programokkal összefüggésben megkezdett és jelenleg a megerősített felügyelet keretében nyomon követett kulcsfontosságú strukturális reformokra épül, és kiegészíti azokat. A terv az üzleti környezetre, a munkaerőpiacra és a szociálpolitikára, az egészségügyi rendszerre, valamint a közigazgatásra, ezen belül az adóigazgatásra és az igazságszolgáltatásra irányuló ambiciózus reformokat irányoz elő. Ezekhez a reformokhoz a végrehajtásukat támogató beruházások kapcsolódnak (a 2020. évi 4. országspecifikus ajánlás és a 2019. évi 1. országspecifikus ajánlás).

(15)A terv a fent említett kihívások kezelése révén várhatóan hozzá fog járulni Görögország makrogazdasági egyensúlyhiányának kiigazításához is, mindenekelőtt a magas államadósság, a külső egyensúly nem teljes körű visszaállítása és a nemteljesítő hitelek nagy állománya terén a magas munkanélküliség és az alacsony potenciális növekedés által jellemezhető környezetben 6 .

A növekedési potenciálhoz, a munkahelyteremtéshez, valamint a gazdasági, társadalmi és intézményi rezilienciához való hozzájárulás

(16)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének c) pontjával és V. mellékletének 2.3. pontjával összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési terv várhatóan jelentős hatást gyakorol („A” minősítés) a növekedési potenciál megerősítésére, a munkahelyteremtésre, valamint Görögország gazdasági, társadalmi és intézményi rezilienciájára, hozzájárulva a szociális jogok európai pillérének végrehajtásához, többek között a gyermekekre és fiatalokra vonatkozó szakpolitikák előmozdítása révén, valamint a Covid19-válság gazdasági és társadalmi hatásának enyhítéséhez, ezáltal fokozva a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót és konvergenciát Görögországban és az Unión belül.

(17)A Bizottság szolgálatai által készített szimulációkból kiderül, hogy a terv alkalmas arra, hogy Görögország reál-GDP-jét 2026-ig 2,1–3,3 % közötti mértékben növelje 7 . A terv a görög gazdaságra vonatkozó, 2020 novemberében közzétett átfogó fejlesztési tervre épül, és összhangban van azzal 8 . Így foglalkozik a Görögország hosszú távú növekedését gátló fő akadályokkal, többek között a jelentős beruházási réssel, továbbá azzal, hogy javítani kell az oktatás minőségét, valamint a közigazgatás és az igazságügyi rendszer hatékonyságát és minőségét. A tervezett aktív munkaerőpiaci intézkedések végrehajtása, az átképzés és a továbbképzés hozzájárulhat a munkaerőpiaci részvétel és a foglalkoztatás növeléséhez, beleértve a nők foglalkoztatását is.

(18)A várakozások szerint számos intézkedés hozzájárul a gazdaság termelékenységének megerősítéséhez. Egyes reformok célja az üzleti környezet javítása és a vállalkozói tevékenység megkönnyítése, kiegészítve a digitalizáció terén elért előrelépéssel. A tervek szerint korszerűsítik a közigazgatást, és csökkentik a szabályozási és adminisztratív terheket, miközben az adóigazgatás javítása hozzá fog járulni a növekedésösztönző adózási környezet megteremtéséhez. A terv az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának és minőségének a digitalizáció, az igazságügyi térképek felülvizsgálata, valamint a fizikai és humán tőkébe beruházó projektek révén történő javítására irányuló ambiciózus ütemtervet tartalmaz. Emellett a hiteleszközön keresztül a magánszektornak nyújtott további források várhatóan ösztönözni fogják a magánberuházásokat.

(19)A terv a munkaerőpiaci hiányosságok kezelésére és a társadalmi kohézió javítására irányuló átfogó intézkedéscsomagot tartalmaz. Ezek az intézkedések várhatóan bővítik a foglalkoztatási és szociális intézményi kapacitást. A munka törvénykönyvének felülvizsgálata, valamint a közigazgatás hatékonyságának a digitalizáció és a jobb munkaerőpiaci monitoring hatására bekövetkező javulása várhatóan szintén csökkenti a sokkhatásokkal szembeni sebezhetőséget. Emellett az említett intézkedések a tervek szerint hozzájárulnak a kohézióhoz azáltal, hogy előmozdítják a munkaerőpiaci részvételt, többek között a kiszolgáltatott csoportok esetében.

(20)A terv végrehajtása várhatóan hatékonyan hozzájárul a szociális jogok európai pillérének megvalósítása szempontjából releváns számos foglalkoztatási és társadalmi kihívás kezeléséhez. Az esélyegyenlőség és a munkavállalás előmozdítása érdekében a terv az egész életen át tartó tanulás új stratégiáját, valamint a továbbképzési és átképzési rendszer korszerűsítését irányozza elő. A reform átalakítja és korszerűsíti a jelenleg elaprózott programokat, a munkaerőpiaci igényekhez igazodó új tantervek, valamint a továbbképzési programokat nyújtók értékeléséhez használandó keret kidolgozásával. A terv a szakképzés további korszerűsítésére irányuló beruházásokat is előirányoz. Emellett a munkaerőpiaci dinamika javítása érdekében Görögország a továbbképzési és átképzési programokra irányuló jelentős beruházásokat tervez.

A jelentős károkozás elkerülése

(21)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének d) pontjával és V. mellékletének 2.4. pontjával összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési terv várhatóan biztosítja, hogy a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben foglalt reformok és beruházási projektek végrehajtására irányuló egyetlen intézkedés se okozzon jelentős kárt („A” minősítés) a környezeti célkitűzések tekintetében az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet 9 17. cikke értelmében (a jelentős károkozás elkerülését célzó elv).

(22)A helyreállítási és rezilienciaépítési terv várhatóan minden egyes intézkedés esetében biztosítja, hogy azok nem okoznak jelentős kárt az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti hat környezetvédelmi célkitűzés – nevezetesen az éghajlatváltozás mérséklése, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a vízi és tengeri erőforrások fenntartható használata és védelme, a körforgásos gazdaság, a környezetszennyezés megelőzése és csökkentése, valamint a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák védelme és helyreállítása – egyike kapcsán sem. Az Európai Bizottság által elfogadott, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban Görögország bizonyítékokat nyújtott be. Amennyiben indokolt volt, Görögország mérséklési intézkedések végrehajtását javasolta annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a jelentős kár, amit megfelelő mérföldkövek és célok révén kell biztosítani.

(23)Külön figyelmet kapnak a horizontális programok, beleértve azokat, amelyekhez hitelt igényeltek, melyek esetében a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek való megfelelés követelményei beépülnek a programokba, és azokat a szóban forgó intézkedésekhez kapcsolódó mérföldkőben vagy célként kell meghatározni.

A zöld átálláshoz, többek között a biológiai sokféleség előmozdításához való hozzájárulás

(24)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének e) pontjával és V. mellékletének 2.5. pontjával összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési terv olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek nagymértékben („A” minősítés) hatékonyan járulnak hozzá a biológiai sokféleségre is kiterjedő zöld átálláshoz vagy az abból fakadó kihívások kezeléséhez. Az éghajlati célkitűzéseket támogató intézkedések az (EU) 2021/241 rendelet VI. mellékletében foglalt módszertannak megfelelő számítás szerint megközelítőleg 37,5 %-át kitevő összegben járulnak hozzá a terv teljes allokációjához. Az (EU) 2021/241 rendelet 17. cikkének megfelelően a helyreállítási és rezilienciaépítési terv összhangban van a 2030-ra vonatkozó nemzeti energia- és klímatervben foglalt információkkal.

(25)A reformok és beruházások várhatóan jelentősen hozzájárulnak majd Görögország dekarbonizációs és energetikai átállással kapcsolatos, a nemzeti energia- és klímatervben (NECP 2030) és a 2050-ig szóló szén-dioxid-semlegességi ütemtervben meghatározott célkitűzéseinek megvalósításához, hozzájárulva ezáltal az Unió éghajlat-politikai célkitűzéséhez. A zöld átállást segítő beruházások egy része átfogóbb nemzeti tervek, így például a hosszú távú felújítási stratégia, a hulladékgazdálkodási stratégia, az újraerdősítéshez, a körforgásos gazdasághoz és a biológiai sokféleséghez kapcsolódó tervek részét képezi, és várhatóan hozzájárul ezek végrehajtásához.

(26)A helyreállítási és rezilienciaépítési terv tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyek a zöld átálláshoz kapcsolódó területeken felmerülő kihívásokat kezelik. A tiszta energia tekintetében a terv magában foglal olyan reformokat és beruházásokat, amelyek várhatóan növelik a megújuló energiaforrások arányát Görögország energiaszerkezetében. A tervben Görögország elöregedő lakásállományának energiahatékonyságát javítani hivatott jelentős beruházások is szerepelnek, melyeket az energiaszegénységben élő háztartásokat célzó intézkedések egészítenek ki. Az éghajlattal és a környezettel kapcsolatos egyéb jelentős hozzájárulást biztosítanak a fenntartható mobilitást támogató intézkedések a városi tömegközlekedés javítására és az elektromos járművek infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló reformok és beruházások révén. A terv a biológiai sokféleségnek a leromlott erdei ökoszisztémák helyreállítását célzó újraerdősítés révén történő támogatását, valamint a környezetvédelemnek a fajokra és élőhelytípusokra vonatkozó monitoringrendszer bevezetése révén történő megerősítését szolgáló beruházásokat is tartalmaz. A terv magában foglal a fenntartható mezőgazdaságra irányuló beruházásokat, amelyek várhatóan előmozdítják az innovációt és a mezőgazdasági üzemek környezeti profiljának javítása és az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése révén hozzájárulnak a környezetvédelemhez. Végül, a hiteleszközből meghatározott számú beavatkozási területen éghajlattal kapcsolatos tevékenységek részesülnek támogatásban, így például a magánszektort célzó, jelentős energiamegtakarítást vagy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését eredményező energiahatékonysági célú és demonstrációs projektek, megújuló energiaforrások (nap- és szélenergia) kapacitásbővítése és intelligens energiarendszerek.

(27)Az (EU) 2020/852 rendeletben 10 meghatározott környezetvédelmi célkitűzésekkel összefüggésben a terv az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek – elsősorban az épületek energiahatékonyságának javítása révén – várhatóan csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. A terv az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos számos intézkedést tartalmaz, többek között olyan helyi városi tervek kidolgozását, amelyek várhatóan elősegítik a városok rehabilitációját és ellenállóbbá teszik a városokat az éghajlatváltozás hatásaival szemben, továbbá megerősítik az árvízvédelmi infrastruktúrát. Emellett a vízellátásra és a települési szennyvízre vonatkozó intézkedések konkrét célkitűzésekhez kapcsolódnak, amelyek várhatóan csökkentik a vízszivárgást és az energiafogyasztást, és ezáltal hozzájárulnak a vízkészletek fenntarthatóbb felhasználásához. Végül, ami a biológiai sokféleséget illeti, a terv újraerdősítési intézkedést is tartalmaz, amelynek eredményeként várhatóan 16 500 hektárral növekszik az erdővel borított terület nagysága, főként őshonos fajok telepítése révén.

A digitális átálláshoz való hozzájárulás

(28)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének f) pontjával és V. mellékletének 2.6. pontjával összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési terv olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek nagymértékben („A” minősítés) hatékonyan járulnak hozzá a digitális átálláshoz vagy az abból fakadó kihívások kezeléséhez. Az intézkedések az (EU) 2021/241 rendelet VII. mellékletében foglalt módszertannak megfelelő számítás szerint a terv teljes allokációjának megközelítőleg 23,3 %-át kitevő összegben járulnak hozzá a digitális célkitűzéshez.

(29)A helyreállítási és rezilienciaépítési terv tartalmaz a digitális átálláshoz kapcsolódó kihívások kezelésére szolgáló intézkedéseket, és összességében megfelel az Unió digitális stratégiájában meghatározott fő célkitűzéseknek, valamint a Bizottság 2021. évi éves fenntartható növekedési stratégiájában foglalt, digitalizációval kapcsolatos prioritásoknak. Ezek az intézkedések a konnektivitást, a kialakított közszolgáltatások interoperabilitását, a kiberbiztonságot, a mesterséges intelligenciát, a digitális készségek fejlesztését, a nyílt hozzáférésű adatok rendelkezésre állását, valamint a digitális kor összefüggésében a nők, az idősek és a kiszolgáltatott csoportok társadalmi szerepvállalását és egyenlő részvételét érintik. A terv 2.1. komponense az optikai szálas infrastruktúra épületekbe történő telepítését elősegítő beruházásokat, az összes fontosabb görög autópályát lefedő 5G hálózatok fejlesztését, a görög szigetekkel és Ciprussal való összeköttetést szolgáló tenger alatti kábelek telepítését, valamint az űrtechnológiák és -alkalmazások használatát foglalja magában. A reformok megteremtik a gyors széles sávú kapcsolatra való átállás és az 5G-technológiára való áttérés megkönnyítéséhez szükséges keretet. A 2.2. komponenshez kapcsolódó intézkedések célja a közszférabeli szervezetek digitalizációja, tekintettel az archívumokra és a továbbfejlesztett digitális szolgáltatásokra, az üzleti folyamatok javítására, a rendszerek és az adatok közötti fokozott interoperabilitásra, a kiberbiztonsági és adatkormányzási stratégiákra és szakpolitikákra, valamint a fejlett technológiák – például a felhőalapú számítástechnika és a nagy adathalmazok – használatának bővítésére. A 2.3. komponens – a 4.1. komponenshez tartozó intézkedésekkel együtt – a digitális technológiák vállalkozások – különösen kkv-k – általi bevezetésének ösztönzését célozza a digitális társadalmi befogadás fő kihívásainak kezelése révén. Ezek a kezdeményezések várhatóan lehetővé teszik a digitális üzleti ökoszisztéma létrehozását, és támogatják a kkv-kat a digitális szolgáltatások, adatplatformok és terek, valamint az új technológián alapuló pénztárgépek és a fizetési terminálok igénybevételében. A 4.1. és 4.6. komponens egyéb intézkedéseivel együtt a 2.3. komponenshez kapcsolódó intézkedések várhatóan hozzájárulnak a görög ipar digitalizációjához, felgyorsítják az Ipar 4.0-ra való átállást, és átalakítják a vállalkozások üzleti modelljeit a versenyképesség és reziliencia fokozása érdekében. A terv a 3.2. komponens keretében olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek célja a humán tőke tekintetében jelenleg fennálló digitális szakadék megszüntetése az egész életen át tartó tanulás rendszerének korszerűsítése és fejlesztése, valamint a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő továbbképzés és átképzés révén, a digitális készségekre összpontosítva. Ezek az intézkedések várhatóan hozzájárulnak majd a digitális szakadék áthidalásához és a teljes lakosság alapvető digitális jártasságának megerősítéséhez. Végezetül a hiteleszköz felhasználása számos beavatkozási területen digitális vonatkozású tevékenységekre irányul, különösen a nagyon nagy kapacitású széles sávú hálózatokba való beruházások, a kkv-k és a nagyvállalatok digitalizációjára irányuló beruházások, a kiberbiztonsági technológiák, a fejlett digitális technológiák és az egyéb típusú IKT-infrastruktúrák fejlesztésére és bevezetésére irányuló beruházások révén.

(30)A tervben foglalt, a digitális átállással kapcsolatos intézkedések a jelek szerint összhangban vannak a digitális területen felmerülő görögországi hiányosságokkal, amelyeket a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) tükröz. Az említett intézkedések várhatóan hatékonyan kiegészítik a meglévő nemzeti terveket és kezdeményezéseket, és összességében jelentősen segítik a görög gazdaság és társadalom digitális átalakulását azáltal, hogy hozzájárulnak a gazdaság versenyképességének és rezilienciájának javításához, miközben biztosítják az inkluzivitást. Emellett ezek az intézkedések várhatóan gyökeres változást eredményeznek, és tartós hatással járnak.

Tartós hatás

(31)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének g) pontjával és V. mellékletének 2.7. pontjával összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési terv várhatóan nagymértékben („A” minősítés) tartós hatást gyakorol Görögországra.

(32)A terv számos olyan reformot tartalmaz, amely valószínűsíthetően tartós változásokat eredményez a szakpolitikákban, és megkönnyíti azok hatékony végrehajtását. Az üzleti tevékenység adminisztratív terheinek enyhítésére és a szabályozás minőségének javítására irányuló reformok elősegítik a vállalkozások egyenlő versenyfeltételeinek megteremtését és Görögország beruházási potenciáljának kiaknázását. Ennek érdekében a piacfelügyelet megerősítését célzó intézkedések a szakpolitikák hatékony végrehajtását hivatottak elősegíteni. Ami az energiapolitikát illeti, a megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművek engedélyezési eljárásának észszerűsítésére irányuló intézkedések célja a megújuló energiaforrások üzembe állításához szükséges eljárások hosszú átfutási idejével kapcsolatos problémák kezelése, és Görögország zöld átállásának támogatása a környezetvédelmi jogszabályok figyelembevételével. A pénzügyi ágazati reformok célja a hitelekkel kapcsolatos döntéshozatal hatékonyabbá tétele és a nemteljesítő hitelek piacának fejlesztése az információs aszimmetriák kezelése révén, valamint a tőkepiacok megerősítése, és ezáltal a görög gazdaság jövőbeli sokkhatásokkal szembeni rezilienciájának fokozása. A közigazgatási szintek irányítási rendszerének javítására, a munkaerő-felvételi eljárások korszerűsítésére, valamint a nemzeti közbeszerzési és korrupcióellenes keretek megerősítésére irányuló jelentős kezdeményezések révén várhatóan kezelhetők lesznek a meglévő strukturális hiányosságok. Az igazságszolgáltatási rendszer jelentős reformjai a rendszer korszerűsítésére és hatékonyságának, valamint minőségének javítására irányulnak, többek között az igazságügyi térkép felülvizsgálata, a digitalizáció, valamint a bírák és az igazságügyi tisztviselők továbbképzése révén.

(33)A tervben foglalt beruházások célja az azonosított fő kihívások kiváltó okainak kezelése, és pénzügyi és költségvetési szempontból fenntarthatónak tűnnek. A digitális infrastruktúrába történő nagyszámú beruházást irányoznak elő a közigazgatás terén, mind központi, mind önkormányzati szinten. Ezek egy átfogó folyamategyszerűsítési programmal együtt várhatóan tartós strukturális változást eredményeznek a közigazgatás működésében, és bővítik a polgárok és a vállalkozások rendelkezésére álló digitális közszolgáltatások jelenleg még szűk körét. Emellett az adóigazgatásra irányuló jelentős digitális beruházások a tervek szerint hozzájárulnak majd az adókijátszás és a csempészet elleni küzdelemhez és az adófizetőkre háruló adminisztratív teher csökkentéséhez. A digitális eljárások és eszközök igazságszolgáltatási rendszerbe történő bevezetése, valamint a bírák és az igazságügyi alkalmazottak képzése a bíróságok jobb működését segíti elő. Az oktatásba, a szociális jólétbe, az egészségügyi ellátásba és a foglalkoztatási szolgálatokba történő beruházások, valamint a munkaerő továbbképzése és átképzése – különös tekintettel a zöld és digitális készségekre – várhatóan inkluzív és fenntartható módon szavatolják az említett kulcsfontosságú szolgáltatások rezilienciáját és javítják azok minőségét. Jelentős beruházásokat irányoztak elő a környezetvédelmi és dekarbonizációs szakpolitikákban meghatározott hosszú távú célkitűzések elérésének előmozdítása érdekében, beleértve az épületek energiahatékonysági célú felújítását, a stratégiai zöld városrehabilitációs projekteket, a lignitbányászat által érintett területekre vonatkozó rekultivációs intézkedéseket, az elektromos járművek töltőinfrastruktúrájának kiépítését, valamint az újraerdősítést és a fenntartható mezőgazdaságot támogató intézkedéseket. A terv tartós hatása az Európai Unió által (többek között a kohéziós politikai alapokból és az InvestEU-ból) finanszírozott egyéb programok és a terv közötti szinergiák révén is fokozható, nevezetesen a mélyen gyökerező területi kihívások érdemi kezelése és a kiegyensúlyozott fejlődés előmozdítása révén.

Nyomon követés és végrehajtás 

(34)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének h) pontjával és V. mellékletének 2.8. pontjával összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben javasolt intézkedések várhatóan megfelelő módon („A” minősítés) biztosítják a terv eredményes nyomon követését és végrehajtását, a tervezett ütemtervre, mérföldkövekre és célokra, valamint a kapcsolódó mutatókra is kiterjedően.

(35)A helyreállítási és rezilienciaépítési terv olyan irányítási kontrollrendszert mutat be, amelyben négy szerv – a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt koordináló ügynökség, a szakminisztériumok illetékes szolgálatai, a végrehajtó szervek, valamint a pénzügyi ellenőrző bizottság (EDEL) – vesz részt. A végrehajtás és a nyomon követés koordinálásának általános felelőssége a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt koordináló, a közelmúltban létrehozott ügynökségre hárul, amely a Pénzügyminisztérium része. Az intézkedések végrehajtásáért felelős végrehajtó szervek többségét még meg kell határozni. Az (EU) 2021/241 rendelet 20. cikke (5) bekezdésének e) pontjával összhangban Görögországnak az említett rendelet 22. cikkének való megfelelés érdekében kellő időben, az első kifizetési kérelem Európai Bizottságnak történő benyújtását megelőzően létre kell hoznia az irányítási és kontrollrendszert. A terv részletes áttekintést nyújt a tervezett nyomonkövetési és jelentéstételi folyamatokról.

(36)A görög tervben foglalt mérföldkövek és célok megfelelő rendszert biztosítanak a terv végrehajtásának nyomon követéséhez. Általánosságban kellően egyértelműek és átfogóak ahhoz, hogy biztosított legyen teljesítésük nyomon követése és igazolása. Továbbá a mérföldkövek és célok relevánsak és elfogadhatók, mivel hatókörük tükrözi az intézkedések általános célkitűzését.

(37)A mérföldkövek és célok relevánsak az olyan, már lezárt intézkedések esetében is, amelyek a rendelet 17. cikkének (2) bekezdése szerint támogathatók. E mérföldkövek és célok tartósan kielégítő teljesítése szükséges a folyósítási kérelem indoklásához.

(38)A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az eszköz keretében nyújtott pénzügyi támogatást az (EU) 2021/241 rendelet 34. cikkével összhangban közöljék és elismerjék. A technikai támogatási eszköz keretében a tagállamok technikai támogatást kérhetnek a terv végrehajtásához.

Költségszámítás

(39)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének i) pontjával és V. mellékletének 2.9. pontjával összhangban a terv becsült összköltségére vonatkozó, a tervben közölt indokolás közepes mértékben („B” minősítés) felel meg a következőknek: észszerű és valószerű, összhangban van a költséghatékonyság elvével és arányos a gazdaságra és a társadalomra gyakorolt várható hatással.

(40)Rendelkezésre áll a költségek egyes intézkedésekre vonatkozó részletes bontása, és az intézkedések szerint eltérő költségszámítási módszerek, amelyeken belül a leggyakoribb az alulról felfelé építkező megközelítés. Az intézkedések jelentős többsége esetében a költségek észszerűnek, valószerűnek, költséghatékonynak és arányosnak tekinthetők. Emellett a helyreállítási és rezilienciaépítési terv becsült összköltsége arányos az előirányzott intézkedések gazdaságra és a társadalomra gyakorolt várható hatásával, és a költségelemzéshez benyújtott indokolás általánosságban elegendő. Egyes költségelemzések esetében a költségek közepes mértékben meghaladták a hasonló projektek által meghatározott költségtartományt. A költségelemzést külső tanácsadó értékelte, és azt a görög nemzeti termelékenységi testület jóváhagyta. Végül, a helyreállítási és rezilienciaépítési terv becsült összköltsége összhangban van a költséghatékonyság elvével és arányos a gazdaságra és a társadalomra gyakorolt várható hatással.

A pénzügyi érdekek védelme

(41)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének j) pontjával és V. mellékletének 2.10. pontjával összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben javasolt intézkedések megfelelőek („A” minősítés) ahhoz, hogy megelőzzék, feltárják és korrigálják a korrupciót, a csalást és az összeférhetetlenséget az említett rendelet alapján biztosított források felhasználása során, és az intézkedések várhatóan eredményesen biztosítják az említett rendelet alapján nyújtott és más uniós programokból származó finanszírozás kettősségének elkerülését. Ez nem érinti az uniós jognak való megfelelés előmozdítására és érvényesítésére szolgáló egyéb instrumentumok és eszközök alkalmazását, többek között a korrupció, a csalás és az összeférhetetlenségek megelőzése, feltárása és korrekciója, valamint az Unió pénzügyeinek az (EU) 2020/2092 európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő védelme tekintetében.

(42)Meghatároztak egy további mérföldkövet is, amely előírja a pénzügyi ellenőrző bizottság megbízatását szabályozó jogi keret létrehozását, valamint az irányítási kontroll- és ellenőrzési rendszer felállítását, hogy a bizottság el tudja látni a következő feladatokat: a) az adatgyűjtés biztosítása, valamint a mérföldkövek és célok elérésének nyomon követése; b) vezetői nyilatkozatok és az ellenőrzési összefoglaló, valamint a kifizetési kérelmek elkészítésének lehetővé tétele, és c) az első kifizetési kérelem 2021. szeptember 30-ig történő benyújtása érdekében a kedvezményezettekre, vállalkozókra, alvállalkozókra és tényleges tulajdonosokra vonatkozó adatoknak az (EU) 2021/241 rendelet 22. cikkével összhangban történő összegyűjtéséhez és tárolásához szükséges eljárások kialakítása. A rendszer létrehozásáról várhatóan külön ellenőrzési jelentés készül. A jelentés elemezni fogja a rendszer létrehozásával kapcsolatban feltárt hiányosságokat és a meghozott vagy tervezett korrekciós intézkedéseket.

(43)Görögország koherens módon dolgozta ki a kontroll- és ellenőrzési rendszert, hogy az megfeleljen az (EU) 2021/241 rendelet követelményeinek. A belső kontrollrendszer megbízható folyamatokon és struktúrákon alapul: a kontroll- és ellenőrzési feladatok ellátásával megbízott szereplők szerep- és felelősségi körei egyértelműek, a releváns kontrollfunkciók megfelelően elkülönítettek, és biztosított az ellenőrzést végző szereplők függetlensége. A pénzügyi ellenőrző bizottság ellenőrzéseket hajt végre annak vizsgálata céljából, hogy a jóváhagyott projektek irányításával és végrehajtásával megbízott végrehajtó szervek az (EU) 2021/241 rendelet alapján biztosított források felhasználása során lefolytatják-e a csalás, a korrupció és az összeférhetetlenség megelőzését, feltárását és korrekcióját célzó eljárásokat, beleértve a más uniós programokból származó kettős finanszírozás elkerülésére irányuló intézkedések végrehajtását, és megfelelnek-e az alkalmazandó szabályoknak. Az egyes végrehajtó szerveket az eredendő kockázat és kontrollkockázat alapján minősítik, és a pénzügyi ellenőrző bizottság a kockázatok sorrendje alapján állapítja meg ellenőrzési prioritásait. A különböző szinteken végzett kontroll biztosítja az (EU) 2021/241 rendelet és más uniós programok alapján nyújtott kettős finanszírozás elkerülését. A független, tanúsított ellenőrök ellenőrizni fogják a beruházások és reformok végrehajtásáért és irányításáért felelős végrehajtó szerveket. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt koordináló ügynökség feladata a helyreállítási és rezilienciaépítési terv átfogó koordinálása és nyomon követése, és az ügynökség az egyedüli kapcsolattartó pont a görög hatóságok és a Bizottság között. A kifizetési kérelmeket – a vezetői nyilatkozattal és a pénzügyi ellenőrző bizottság által végzett ellenőrzések összefoglalójával együtt – a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt koordináló ügynökségnek félévente kell benyújtania a Bizottsághoz a mérföldkövek és célok elérésének a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz irányítási információs rendszerén keresztül történő ellenőrzését követően. A kontrollért felelős szereplők várhatóan rendelkezni fognak a tervezett szerepükhöz és feladataikhoz szükséges jogi felhatalmazással és igazgatási kapacitással.

(44)Görögország jelezte, hogy a tervben ismertetett egyedi irányítási és jelentéstételi követelmények teljesítése érdekében folyamatban van a mérföldkövek és célok irányítására és jelentésére szolgáló informatikai eszköz kidolgozása. Az (EU) 2021/241 rendelet 20. cikke (5) bekezdésének e) pontjával összhangban Görögországnak ezt az intézkedést úgy kell végrehajtania, hogy megfeleljen az említett rendelet 22. cikkének.

A terv koherenciája

(45)Az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének k) pontjával és V. mellékletének 2.11. pontjával összhangban a terv nagymértékben („A” minősítés) olyan intézkedéseket tartalmaz a reformok és a közberuházási projektek végrehajtására vonatkozóan, amelyek koherens intézkedéseket jelentenek.

(46)A görög helyreállítási és rezilienciaépítési tervben foglalt reformok és beruházások kiegészítik egymást. Átfogó növekedési terven alapulnak, amely biztosítja koherenciájukat az intelligens, inkluzív és fenntartható jövőbeli gazdasági fejlődéshez való hozzájárulás tekintetében. A terv négy fő pillére, i. a zöld átállás, ii. a digitális átalakulás, iii. a foglalkoztatás, a készségek és a társadalmi kohézió, valamint iv. a magánberuházások és a gazdaság átalakítása, szorosan összekapcsolódnak és kölcsönösen erősítik egymást. Tartalmaznak a digitális átalakuláshoz kapcsolódó olyan intézkedéseket, amelyek szerepe kulcsfontosságú ahhoz, hogy a görög gazdaság zöld és körforgásos gazdasággá alakuljon át. Hasonlóan, a zöld átállás pilléréből származó, az éghajlatváltozással kapcsolatos és fenntarthatósági kritériumok figyelembevétele várhatóan előmozdítja a digitális technológiák bevezetését és megkönnyíti a digitális pillér végrehajtását. A több országra kiterjedő digitális projektekre és a kialakulóban lévő technológiákra irányuló stratégiai beruházások várhatóan hozzájárulnak majd a méretgazdaságosság és az interoperabilitás eléréséhez. A tervek szerint a harmadik pillér biztosítani fogja, hogy a zöld és digitális átállás az egész görög társadalomban méltányos módon valósuljon meg azáltal, hogy kiemelten kezeli a fenntartható munkahelyteremtést, az oktatási rendszer javítását és a készségfejlesztést, valamint a magas színvonalú és hatékony egészségügyi és szociális ellátási szolgáltatások nyújtását. A negyedik pillér célja a magán- és közberuházások mozgósítása a versenyképesség fokozása, a termelékenység és a hosszú távú növekedés, valamint a munkahelyteremtés támogatása érdekében, miközben olyan intézményi keretek jönnek létre, amelyek várhatóan lehetővé teszik a zöld és digitális átállás megvalósítását Görögországban.

Egyenlőség

(47)A terv számos olyan intézkedést tartalmaz, amely várhatóan hozzájárul a nemek közötti egyenlőséggel és a mindenki számára biztosítandó esélyegyenlőséggel kapcsolatos fő kihívások kezeléséhez. Ilyen intézkedések például a foglalkoztatás, a készségfejlesztés, az egészségügy és a társadalmi kohézió területére irányuló célzott reformok és beruházások. A kedvezményezettek közé tartoznak a tartósan munkanélküliek, a fogyatékossággal élők és a hajléktalanok, az etnikai kisebbségekhez tartozó személyek, a migránsok és a menedékkérők, valamint a mélyszegénységben élők. A terv célja továbbá a sokszínűséggel kapcsolatos szemléletformálás előmozdítása a magán- és a közszférában, valamint a nyomonkövetési mechanizmusok megerősítése. A nemek közötti egyenlőséggel összefüggésben a terv számos intézkedést tartalmaz a nők munkaerőpiaci részvételének előmozdítására, többek között célzott foglalkoztatási támogatások és továbbképzési programok, valamint a kisgyermekkori nevelési és gondozási létesítmények bővítése révén. Emellett számos egyéb, nem kifejezetten az esélyegyenlőség előmozdítására irányuló intézkedésnek részét képezi az egyenlőség szempontja. A terv végrehajtási szakaszában biztosítani kell a nemek és etnikai háttér szerint lebontott adatok gyűjtését az egyenlőséggel kapcsolatos kérdések értékelésének és nyomon követésének javítása érdekében.

Biztonsági önértékelés

(48)A terv a digitális kapacitásra és a konnektivitásra irányuló beruházások kapcsán biztonsági önértékelést tartalmaz. A konnektivitásra és különösen az 5G hálózatokra irányuló beruházásokkal összefüggésben a terv meghatározza a releváns biztonsági problémákat és a kapcsolódó kockázatokat, és az 5G hálózatok kiberbiztonságára vonatkozó uniós eszköztárban foglalt közös objektív kritériumok alapján meghatározza, hogy az említett egyes kockázatok tekintetében milyen kockázatcsökkentő intézkedéseket kell végrehajtani.

Határokon átnyúló és több országot átfogó projektek

(49)A terv – főként a digitális pillérhez kapcsolódóan – számos határokon átnyúló és több országot érintő projektet foglal magában. Tartalmaz digitális dimenzióval rendelkező beruházási projekteket, ilyen például az „5G folyosók” elnevezésű beruházás, amely várhatóan hozzájárul a Szaloniki-Szófia-Belgrád határokon átnyúló folyosó megvalósításához, vagy a „kis műholdak” beruházás, amely a tervek szerint biztosítja az európai kvantumkommunikációs infrastruktúra (EuroQCI) elnevezésű kezdeményezéssel való interoperabilitást 11 . Ezen túlmenően a „Tenger alatti üvegszálas kábeltelepítés” elnevezésű beruházási projekt várhatóan hozzájárul a Görögország kontinentális részét a szigetekkel és Ciprussal összekötő tenger alatti kábelek telepítéséhez. A terv magában foglal egy új, nagy teljesítményű számítástechnikai rendszerbe történő beruházást is, amelynek célja a nemzeti kutatási és technológiai infrastruktúrák meglévő számítástechnikai rendszerének korszerűsítése és az EuroHPC szuperszámítógépekkel való összekapcsolása, valamint egy nemzeti kiberbiztonsági műveleti központ létrehozását és annak más tagállamok hasonló központjaival való, hálózaton keresztüli összekapcsolását. A terv tartalmazza továbbá a közös európai adatinfrastruktúra-szolgáltatások keretét, ami központi felhőalapú számítástechnikai infrastruktúra és szolgáltatások biztosítását jelenti.

Konzultációs folyamat

(50)A terv külön szakaszban ismerteti azt a konzultációs folyamatot, amelyre a terv Bizottsághoz való benyújtását megelőzően került sor. Emellett a terv felsorolja azokat az érdekelt feleket – többek között a helyi és regionális önkormányzatok, ipari és más gazdasági szervezetek, nem kormányzati szervezetek és kulcsfontosságú szociális partnerek képviselőit –, akikkel 2020 júliusa és 2021 áprilisa között konzultációt folytattak, és akik hozzájárultak a terv előkészítéséhez. A tervben továbbá példák találhatók olyan, reformokra és beruházásokra vonatkozó ajánlásokra, amelyeket a kidolgozása során figyelembe vettek. A releváns szereplők elkötelezettségének biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy az érintett regionális és helyi hatóságokat és érdekelt feleket, köztük a szociális partnereket, bevonják a tervben foglalt beruházások és reformok végrehajtásába.

Pozitív értékelés

(51)A görög helyreállítási és rezilienciaépítési tervre vonatkozó, Bizottság általi pozitív értékelést követően, amely megállapította, hogy a terv kielégítő mértékben megfelel az (EU) 2021/241 rendeletben meghatározott értékelési kritériumoknak, az említett rendelet 20. cikkének (2) bekezdésével összhangban ebben a határozatban meg kell határozni a terv végrehajtásához szükséges reformokat és beruházási projekteket, a releváns mérföldköveket, célokat és mutatókat, valamint az Unió által a terv végrehajtásához vissza nem térítendő pénzügyi támogatás és hiteltámogatás formájában rendelkezésre bocsátott összeget.

Pénzügyi hozzájárulás

(52)Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési tervének becsült összköltsége 31 164 331 515 EUR. Mivel a helyreállítási és rezilienciaépítési terv kielégítő módon megfelel az (EU) 2021/241 rendeletben meghatározott értékelési kritériumoknak, az említett rendelet 20. cikkének (2) bekezdésével összhangban, továbbá, mivel a terv becsült összköltsége magasabb, mint a Görögország számára rendelkezésre álló maximális pénzügyi hozzájárulás, a Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési tervéhez allokált pénzügyi hozzájárulásnak a Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési tervéhez rendelkezésre álló pénzügyi hozzájárulás teljes összegével kell egyenlőnek lennie.

(53)Az (EU) 2021/241 rendelet 11. cikkének (2) bekezdésével összhangban a Görögországra vonatkozó maximális pénzügyi hozzájárulás kiszámítását 2022. június 30-ig aktualizálni kell. Ezért az említett rendelet 23. cikkének (1) bekezdésével összhangban Görögország számára most rendelkezésre kell bocsátani egy összeget, amely 2022. december 31-ig jogi kötelezettségvállalással terhelhető. Amennyiben a maximális pénzügyi hozzájárulás aktualizálása nyomán szükséges, a Tanácsnak a Bizottság javaslata alapján indokolatlan késedelem nélkül módosítania kell ezt a határozatot az aktualizált maximális pénzügyi hozzájárulás beillesztése érdekében.

(54)Emellett a további reformok és beruházások támogatása érdekében Görögország hitel formájában nyújtott támogatást kért. A Görögország által igényelt hitel maximális összege nem haladja meg a folyó árakon számított 2019. évi bruttó nemzeti jövedelmének 6,8 %-át. A helyreállítási és rezilienciaépítési terv becsült összköltsége magasabb, mint a Görögország részére rendelkezésre álló pénzügyi hozzájárulás és a hitel formájában kért támogatás összege.

(55)A nyújtandó támogatás finanszírozása a Bizottság által az (EU, Euratom) 2020/2053 tanácsi határozat 12 5. cikke alapján az Unió nevében felvett kölcsönből történik. A támogatást részletekben kell kifizetni, mihelyt Görögország kielégítő módon teljesítette a helyreállítási és rezilienciaépítési terv végrehajtásához kapcsolódóan azonosított releváns mérföldköveket és célokat.

(56)Görögország a pénzügyi hozzájárulás 13 %-ának és a hitel 13 %-ának előfinanszírozását kérte. Az említett összeget az (EU) 2021/241 rendelet 23. cikkének (1) bekezdésében előírt finanszírozási megállapodás és a szóban forgó rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett hitelmegállapodás hatálybalépésétől függően és azokkal összhangban kell Görögország rendelkezésére bocsátani.

(57)Ez a határozat nem érinti az uniós forrásoknak az (EU) 2021/241 rendelettől eltérő bármely más uniós program keretében történő odaítélésével kapcsolatos eljárások kimenetelét, sem pedig a belső piac működésének torzulásával kapcsolatos, különösen a Szerződés 107. és 108. cikke alapján lefolytatandó eljárások eredményét. E határozat nem szünteti meg a tagállamokkal szembeni azon követelményt, hogy a Szerződés 108. cikkével összhangban értesítsék a Bizottságot az állami támogatások lehetséges eseteiről,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk
A helyreállítási és rezilienciaépítési terv értékelésének jóváhagyása

Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési tervének az (EU) 2021/241 rendelet 19. cikkének (3) bekezdésében előírt kritériumok szerinti értékelését a Tanács jóváhagyja. A helyreállítási és rezilienciaépítési terv szerinti reformokat és beruházási projekteket, a helyreállítási és rezilienciaépítési terv nyomon követésére és végrehajtására vonatkozó intézkedéseket és ütemtervet – beleértve a releváns mérföldköveket és célokat és a hitel kifizetéséhez kapcsolódó további mérföldköveket és célokat –, a tervezett mérföldkövek és célok teljesítéséhez kapcsolódó releváns mutatókat, valamint a Bizottság számára az alapul szolgáló releváns adatokhoz való teljes körű hozzáférést biztosító szabályokat e határozat melléklete tartalmazza.

2. cikk
Pénzügyi hozzájárulás

(1)Az Unió vissza nem térítendő támogatás formájában 17 769 942 602 EUR összegű pénzügyi hozzájárulást bocsát Görögország rendelkezésére 13 . 13 515 279 418 EUR összeg 2022. december 31-ig áll rendelkezésre jogi kötelezettségvállalás céljából. Amennyiben az (EU) 2021/241 rendelet 11. cikkének (2) bekezdésében előírt aktualizálás Görögországra vonatkozóan ezzel az összeggel egyenlő vagy annál nagyobb összeget állapít meg, további 4 254 663 184 EUR összeget kell rendelkezésre bocsátani, amely jogi kötelezettségvállalással 2023. január 1-jétől 2023. december 31-ig terhelhető.

(2)A Bizottság az uniós pénzügyi hozzájárulást a melléklettel összhangban részletekben bocsátja Görögország rendelkezésére. A pénzügyi hozzájárulás 13 százalékának megfelelő összeget, azaz 2 310 092 538 EUR-t előfinanszírozási kifizetésként kell rendelkezésre bocsátani. Az előfinanszírozást és a részleteket a Bizottság egy vagy több részösszegben folyósíthatja. A részösszegek nagysága a finanszírozási források rendelkezésre állásától függ.

(3)Az előfinanszírozást az (EU) 2021/241 rendelet 23. cikkének (1) bekezdésében előírt finanszírozási megállapodás hatálybalépésétől függően és azzal összhangban kell rendelkezésre bocsátani. Az előfinanszírozást a részletek kifizetéseinek figyelembevételével kell elszámolni.

(4)A részleteknek a finanszírozási megállapodással összhangban történő rendelkezésre bocsátása a rendelkezésre álló finanszírozási forrásoktól és az (EU) 2021/241 rendelet 24. cikkével összhangban hozott bizottsági határozattól függ, amely szerint Görögország kielégítően teljesítette a helyreállítási és rezilienciaépítési terv végrehajtásával kapcsolatban meghatározott releváns mérföldköveket és célokat. Az (1) bekezdésben említett jogi kötelezettségvállalások hatálybalépésétől függően a kifizetésre való jogosultság érdekében a mérföldköveket és célokat legkésőbb 2026. augusztus 31-ig teljesíteni kell.

3. cikk
Hitel formájában nyújtott támogatás

(1)Az Unió Görögország rendelkezésére bocsát legfeljebb 12 727 538 920 EUR összegű hitelt.

(2)A Bizottság a hitel formájában nyújtott támogatást a melléklettel összhangban részletekben bocsátja Görögország rendelkezésére. A hitel 13 százalékának megfelelő összeget, azaz 1 654 580 060 EUR-t előfinanszírozási kifizetésként kell rendelkezésre bocsátani. Az előfinanszírozást és a részleteket a Bizottság egy vagy több részösszegben folyósíthatja. A részösszegek nagysága a finanszírozási források rendelkezésre állásától függ.

(3)Az előfinanszírozást az (EU) 2021/241 rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében előírt hitelmegállapodás hatálybalépésétől függően és azzal összhangban kell rendelkezésre bocsátani. Az előfinanszírozást a részletek kifizetéseinek figyelembevételével kell elszámolni.

(4)A részleteknek a hitelmegállapodással összhangban történő rendelkezésre bocsátása a rendelkezésre álló finanszírozási forrásoktól és az (EU) 2021/241 rendelet 24. cikkével összhangban hozott bizottsági határozattól függ, amely szerint Görögország kielégítően teljesítette a hitelhez kapcsolódó és a helyreállítási és rezilienciaépítési terv végrehajtásával kapcsolatban meghatározott további mérföldköveket és célokat. A kifizetésre való jogosultság érdekében a hitelhez kapcsolódó további mérföldköveket és célokat legkésőbb 2026. augusztus 31-ig teljesíteni kell.

4. cikk
A határozat címzettje

Ennek a határozatnak a Görög Köztársaság a címzettje.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

   a Tanács részéről

   az elnök

(1)    HL L 57., 2021.2.18., 17. o.
(2)    Ezek a szakpolitikai kötelezettségvállalások a görög gazdaság működésének javítását célzó gazdasági kiigazítási programok keretében kezdeményezett strukturális reformokra vonatkoznak, és a tervek szerint 2022 közepéig kell teljesülniük. Ezeket a megerősített felügyelet és az eredmények ahhoz kapcsolódó negyedéves felülvizsgálata keretében követik nyomon; a kötelezettségvállalások mindenekelőtt a következő területekre összpontosítanak: i. a költségvetési és költségvetési-strukturális szakpolitikák, ii. a szociális jólét, iii. a pénzügyi stabilitás, iv. a munkaerő- és termékpiacok, v. a Görög Köztársaság eszköz- és részesedéskezelő társasága és a privatizáció, valamint vi. a közigazgatás korszerűsítése.
(3)    Az Európai Parlament és a Tanács 1176/2011/EU rendelete (2011. november 16.) a makrogazdasági egyensúlyhiányok megelőzéséről és kiigazításáról (HL L 306., 2011.11.23., 25. o.).
(4)    A Tanács (EU) 2020/2094 rendelete (2020. december 14.) a Covid19-válság utáni helyreállítás támogatására szolgáló Európai Uniós Helyreállítási Eszköz létrehozásáról (HL L 433I., 2020.12.22., 23. o.).
(5)    Ajánlás: A Tanács ajánlása, amelyben véleményezi Görögország 2021. évi stabilitási programját (COM(2021) 508 final).
(6)    Ezek a makrogazdasági egyensúlyhiányok az 1176/2011/EU rendelet 6. cikke alapján 2019-ben és 2020-ban tett ajánlásokhoz kapcsolódnak.
(7)    Ezek a szimulációk az NGEU általános hatását tükrözik, amely magában foglalja a REACT-EU vonatkozó finanszírozását, valamint a Horizont, az InvestEU, az Igazságos Átmenet Alap, a vidékfejlesztés és a RescEU megnövelt finanszírozását is. A szimuláció nem tartalmazza a strukturális reformok lehetséges pozitív hatását, amely jelentős lehet.
(8)    A tervet (görög nyelven) közzétették és elérhető a kormány weboldalán: https://government.gov.gr/wp-content/uploads/2020/11/growth_plan_2020-11-23_1021.pdf.
(9)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
(10)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
(11)    Lásd: https://digital-strategy.ec.europa.eu/en/policies/quantum .
(12)    HL L 424., 2020.12.15., 1. o.
(13)    Ez az összeg az (EU) 2021/241 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése szerinti kiadásokból Görögországra jutó arányos rész levonása utáni pénzügyi allokációnak felel meg, amelyet az említett rendelet 11. cikkében foglalt módszertannak megfelelően számítanak ki.

Brüsszel, 2021.6.17.

COM(2021) 328 final

MELLÉKLET

a következőhöz:

Javaslat: A Tanács végrehajtási határozata

Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési terve értékelésének jóváhagyásáról

{SWD(2021) 155 final}


MELLÉKLET

1. SZAKASZ: A HELYREÁLLÍTÁSI ÉS REZILIENCIAÉPÍTÉSI TERVBEN FOGLALT REFORMOK ÉS BERUHÁZÁSOK

1.A reformok és beruházások ismertetése

A. 1.1. KOMPONENS: MEGÚJULÁS

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponense olyan reformokra és beruházásokra irányul, amelyek célja a megújuló energiaforrások villamosenergia-rendszerbeli súlyának növelése és Görögország dekarbonizációs folyamatának megkönnyítése. A reformok egyszerűsítik a megújuló energiával kapcsolatos beruházásokra vonatkozó engedélyezési szabályokat, hatékonyabbá teszik a villamosenergia-piacot, és biztosítják a támogatási rendszerek pénzügyi fenntarthatóságát. A komponens magában foglalja a hálózatokba történő kulcsfontosságú beruházásokat is, amelyek célja a Cyclades-szigetekkel való összeköttetés befejezése, valamint a villamosenergia-elosztás környezetbarátabbá tétele és a megújuló energia nagyobb arányú elnyelése. A tárolási rendszereknek támogatniuk kell a gazdaság szén-dioxid-mentesítését is a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia többletének felhalmozódása révén. A lignitbányászat fokozatos leállítása által leginkább érintett területeken az igazságos átmenet egyik lépéseként a jelenleg lignitbányaként használt területeken is támogatni kell a terület rehabilitációját. A komponens összhangban van a nemzeti energia- és klímatervvel, és támogatja a köz- és magánberuházásokra vonatkozó országspecifikus ajánlások (2020. évi 3. országspecifikus ajánlás és a 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás) végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

A.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Tárolórendszerek telepítésének támogatása a megújuló energia (RES) penetrációjának fokozása érdekében (az intézkedés azonosítója: 16926)

A beruházás legfeljebb 1380 MW energiatároló kapacitás villamosenergia-rendszeren belüli telepítéséhez nyújt állami támogatást. E beruházásoknak lehetővé kell tenniük a nemzeti energia- és klímaterv céljainak eléréséhez szükséges új megújulóenergia-kapacitás rendszerintegrációját. Emellett e fellépésnek enyhítenie kell a hálózati torlódásokat, növelnie kell a villamosenergia-rendszer rugalmasságát és a kiegyenlítő szabályozási piac likviditását, javítania kell a rendszer megfelelőségét, lehetővé kell tennie az energiahatékonyságot, elő kell mozdítania a villamosenergia-árképzés átláthatóságát és csökkentenie kell az energiaköltségeket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A leginkább érintett területek (az igazságos átmenethez kapcsolódó területek) revitalizációs intézkedései (az intézkedés azonosítója: 16871)

A beruházás a korábbi nyugat-macedóniai és megalopolisz barnaszénbányák területén a földterületek rehabilitációjának finanszírozására irányuló támogatásokból áll. Az intézkedésnek foglalkoznia kell az igazságos átmeneti területekkel, környezetvédelmi és gazdasági beavatkozásokkal, például talajhelyreállítással, a táj és a környezet helyreállítására irányuló intézkedések átalakításával és végrehajtásával, a földhasználat újraszabályozásával, valamint a tevékenységek szervezett receptorainak létrehozásával. E beruházás végrehajtását egy Görögország által létrehozandó különleges célú gazdasági egység irányítja. A különleges célú gazdasági egység lesz az átruházott földrajzi területek új jogos tulajdonosa és földfejlesztője. A különleges projektjármű felelős a fertőtlenítési, helyreállítási, rehabilitációs és korszerűsítési munkálatok finanszírozásáért és végrehajtásáért. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A szigetek villamosenergia-összekapcsolására és a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére irányuló beavatkozások (az intézkedés azonosítója: 16870)

A beruházás magában foglalja a Cyclades-szigetek (D. fázis) villamosenergia-összeköttetését, az extra nagyfeszültségű központot (EHVC) Korinthoszt (EHVC) és az EHVC Koumoundourost összekötő felsővezetéket és az azt kísérő projekteket. A projekteknek fokozniuk kell az energiarendszer biztonságát, ugyanakkor növelniük kell a megújuló energiaforrásokból történő villamosenergia-termelés lehetőségét a szigeteken és Peloponnészoszban. Csökkenteniük kell az energiaköltségeket, ami új beruházásokat és munkahelyeket eredményez a gazdaság energiaigényes ágazataiban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A Görög Villamosenergia-elosztó Hálózat üzemeltetőjének (HEDNO) hálózatfejlesztései, amelyek célja az ellenálló képesség növelése és a környezet védelme (az intézkedés azonosítója: 16901)

A beruházás a villamosenergia-elosztó hálózat föld alá helyezéséből és átirányításából áll a kulturális vagy idegenforgalmi szempontból különösen fontos településeken, valamint a városközpontokban, előnyben részesítve azokat a területeket, ahol az infrastruktúra ki van téve a szélsőséges időjárási viszonyoknak. Javítja az elosztóhálózat ellenálló képességét és hozzájárul a környezet védelméhez. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A görög villamosenergia-elosztó hálózat üzemeltetője (HEDNO) felsővezeték-hálózatának korszerűsítése erdőterületeken (az intézkedés azonosítója: 16900)

A beruházás magában foglalja a villamosenergia-elosztó felsővezeték-hálózat fedővezetékeinek lecserélését (a fedett vezetékekkel vagy csavaros kábellel), szigetelő fedelek telepítését, valamint a villamosenergia-elosztó hálózat erdőterületeken áthaladó föld alatti elhelyezését vagy áthelyezését. A projektnek javítania kell a hálózat ellenálló képességét és megbízhatóságát (energiaminőségi mutatók: SAIDI, SAIFI), és javítania kell a környezet (erdők, vadon élő állatok és növények) védelmét. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A telepített kapacitás növelése a görög villamosenergiaelosztó hálózat üzemeltetője (HEDNO) nagyfeszültségű/közepes feszültségű alállomásain az új megújulóenergia-csatlakozáshoz (az intézkedés azonosítója: 16899)

A beruházásnak növelnie kell a hálózat meglévő alállomásainak kapacitását az elosztóhálózat túlterheltségének kezelése érdekében, amely jelenleg akadályozza a megújuló energiába történő további beruházásokat. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A megújuló energiaforrásokból származó kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésből (RES-CHP) származó bevételek szerkezetátalakítása és növelése (az intézkedés azonosítója: 16865)

A reform a következőkből áll: a megújulóenergia-termelők meglévő javadalmazási struktúrájának átszervezése új megújulóenergia-egységek létrehozása révén (amelyet 2021. január 1-je után hoztak létre) a jelenlegit felváltó új megújulóenergia-egységszámla létrehozása révén, amelyet olyan új mechanizmusok egészítenek ki, amelyek biztosítják mind a meglévő, mind az új RES-CHP-számlák pénzügyi életképességét; valamint b) származási garanciák kereskedelmi rendszerének bevezetése, rendkívüli „Covid19 vám” bevezetése a megújuló energiaforrások termelői és beszállítói számára, valamint a dízelüzemanyagokra kivetett állandó „szénadó” bevezetése. Az intézkedéseknek biztosítaniuk kell a meglévő telepített megújulóenergia-kapacitás életképességét, és meg kell könnyíteniük a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos új projektek finanszírozását, mivel minden olyan váratlan beáramlást/kiáramlást, amely negatív hatást gyakorol a megújuló energiaforrások számlájára/számláira, az ügyfelekre áthárítandó szabályozói díjak révén kell kezelni. A reform végrehajtását – beleértve a megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia-termelési kapacitás 3 gigawattos növelését – 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: Az új villamosenergia-piaci modell hatékony működésének és az új megújulóenergia-erőművek fejlesztésének egyszerűsítése a nemzeti energia- és klímaterv céljainak elérése érdekében a nyomonkövetési mechanizmus végrehajtása, a keresletoldali válaszban való részvétel, valamint az új megújuló energiaforrások engedélyezési eljárásának átfogó reformja révén (az intézkedés azonosítója: 16860)

A reform magában foglalja a megújuló energiaforrásokra vonatkozó engedélyezési keret egyszerűsítését, beleértve az eljárások egyszerűsítését és digitalizálását, a rövid és kötelező adminisztratív válaszadási határidőket és a szükségtelen késedelmekre vonatkozó elszámoltathatósági eljárásokat, a szükséges dokumentáció és eljárások csökkentését, valamint a tengeri megújulóenergia-erőművekre vonatkozó új, célzott keretet. A cél a megújuló energiaforrások beépített kapacitásának megkétszerezésének felgyorsítása, tekintettel a lignit görögországi fokozatos kivonására.

Végezetül, a reformnak létre kell hoznia egy piacfigyelő rendszert a nemzeti szabályozó hatóság (RAE) számára, valamint a keresletoldali válaszintézkedések (DSR) részvételét a kiegyenlítő piacon.

A reform végrehajtását 2022. június 30-ig be kell fejezni.

A.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

1. kiemelt beruházás: A szigetek villamosenergia-összekapcsolására és a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére irányuló beavatkozások

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a
mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

1.

1 - 1.1. Megújulás – 16870_Intézkedések a szigetek villamosenergia-összeköttetéséhez és a villamosenergia-hálózat korszerűsítéséhez

Mérföldkő

Szigetek összekapcsolása – szerződések odaítélése

Értesítés az összes szerződés odaítéléséről

2. negyedév

2023

Értesítés a független villamosenergia-piaci átvitelirendszer-üzemeltetők (IPTO) által a következők teljes telepítésére vonatkozóan odaítélt összes szerződésről:

1. Naxos – Thira kábelcsatlakozás;

2. Extra nagyfeszültségű kábel (EHVC) Koumoundoros – Korinthos (1. és 2. rész); valamint

3. Milos, Folegandros, Serifos és Lavrio-Serifos, Serifos-Milos, Milos-Folegandros, Folegandros-Thira alállomások.

2

1 - 1.1. Megújulás – 16870_Intézkedések a szigetek villamosenergia-összeköttetéséhez és a villamosenergia-hálózat korszerűsítéséhez

Mérföldkő

A szigetek összekapcsolása – a munkálatok előrehaladása

A kábelfektetési munkálatok IPTO általi átvételének megerősítése, a vizsgálatok jóváhagyása, valamint az EHVC Koumoundouros – Korinthosz 50 %-ának elvégzése (1. és 2. rész)

2. negyedév

2025

A Naxos-Thira vezetékek sikeres beszerelése és tesztelése;

Az EHVC Koumoundouros — Korinthos (első és második rész) 50 %-a elkészült.

 3

 1 - 1.1. Megújulás – 16870_Intézkedések a szigetek villamosenergia-összeköttetéséhez és a villamosenergia-hálózat korszerűsítéséhez

 Mérföldkő

A szigetek összekapcsolása – befejezés

Az üzemeltetés/kiválasztás IPTO által tanúsított sikeres megkezdése; sikeres próbaüzemi tanúsítványok kiállítása

 

 

 

 4. negyedév

2025 

Mindhárom alprojekt (Naxos-Thira összeköttetés, EHVC Koumoundoros-Korinthos, alállomások és egyéb összeköttetések) befejezése sikeres beépítése a görög villamosenergia-szállítási rendszerbe és az üzemeltetés megkezdése.

1. Kulcsfontosságú reform: A megújuló energiaforrásokból származó kapcsolt energiatermelésből származó bevételek szerkezetátalakítása és növelése – Az új villamosenergia-piaci modell hatékony működésének és az új megújulóenergia-erőművek fejlesztésének előmozdítása a nemzeti energia- és klímaterv céljainak elérése érdekében a nyomonkövetési mechanizmus végrehajtása, a keresletoldali válaszintézkedések alkalmazása és az új megújuló energiaforrások engedélyezési eljárásának átfogó reformja révén

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

4

1 - 1.1. Megújulás – 16865_A megújuló energiaforrásokból származó CHP-számla bevételeinek szerkezetátalakítása és növelése

Mérföldkő

RES-fiók – az L. 4001/2011. számú módosító jogszabály; az összes vonatkozó határozat, köztük a kódok hatálybalépése minisztériumok, nemzeti szabályozó hatóság (RAE) és a megújuló energiaforrásokkal és származási garanciákkal foglalkozó igazgató (DAPEEP) által.

A jogszabályok és a vonatkozó végrehajtási határozatok hatálybalépése.

2. negyedév

2022

1. Az új megújuló energiaforrások (RES) számla létrehozása a 2021. január 1-jétől kezdődően megrendelt egységek tekintetében, beleértve a jogszabály-módosításokat, miniszteri határozatokat és szabályozási határozatokat (kódok). Az új megújulóenergia-számla pénzügyi életképességét biztosító mechanizmusokat is tartalmaz majd, előre nem látható egyensúlyhiány esetén is.

2. A származási garanciák kereskedelmi rendszerének hatálybalépése, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy önkéntesen támogassák a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiát.

A származási garanciák rendszere a következőket foglalja magában:

1)A RES-betáplálási tarifákra vonatkozó származási garanciák kibocsátási/árverési rendszerének elfogadása

2)A „zöld” kiskereskedelmi termékek akkreditációja

3)A „zöld vállalkozások” szabványainak akkreditációja.

 

5

1 - 1.1. Megújulás – 16860_Az új villamosenergia-piaci modell hatékony működésének egyszerűsítése és új megújulóenergia-erőművek kifejlesztése a NEKT-célok elérése érdekében a nyomonkövetési mechanizmus végrehajtása, a keresletoldali válaszintézkedések és az új megújuló energiaforrások engedélyezési eljárásának átfogó reformja révén

Mérföldkő

RES számla – piaci reformok és az engedélyezés egyszerűsítése

Az összes vonatkozó jogszabály hatálybalépése, beleértve a miniszteri határozatokat is, valamint a szabályozási keretnek a RAE és a DAPEEP általi hatálybalépése

2. negyedév

2022

1. Piacfelügyeleti és felügyeleti mechanizmus létrehozása és teljes körű működtetése, valamint a keresletoldali válaszintézkedések teljes körű részvétele a kiegyenlítő piacon.

2. A megújuló energiaforrások engedélyezésének egyszerűsítésével kapcsolatos reform befejezése, beleértve az eljárások egyszerűsítését és digitalizálását, a rövid és kötelező adminisztratív válaszadási határidőket és a szükségtelen késedelmekre vonatkozó elszámoltathatósági eljárásokat, a szükséges dokumentáció és eljárások csökkentését, valamint a tengeri megújulóenergia-erőművekre vonatkozó új, célzott keretet.

6

1 - 1.1. Megújulás – 16865_A megújuló energiaforrásokból származó CHP-számla bevételeinek szerkezetátalakítása és növelése

Cél

Megújulóenergia-számla – kapacitásnövelési cél 1

Üzembe helyezett megújuló energiaforrások új kapacitása (GW)

0

1

2. negyedév

2023

Új telepített és működő megújulóenergia-kapacitás

 7

1 - 1.1. Megújulás – 16865_A megújuló energiaforrásokból származó CHP-számla bevételeinek szerkezetátalakítása és növelése

 Cél

Megújulóenergia-számla – kapacitásnövelési cél 2

 

Üzembe helyezett megújuló energiaforrások új kapacitása (GW)

 1

 2.

2. negyedév

2024

Új telepített és működő megújulóenergia-kapacitás

 8

1 - 1.1. Megújulás – 16865_A megújuló energiaforrásokból származó CHP-számla bevételeinek szerkezetátalakítása és növelése

 Cél

Megújulóenergia-számla – kapacitásnövelési cél 3 

 

Üzembe helyezett megújuló energiaforrások új kapacitása (GW)

 2

 3.

2. negyedév

2025

Új telepített és működő megújulóenergia-kapacitás

1. csoport: Megújulás:

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

   ● Tárolási rendszerek telepítésének támogatása a megújuló energiaforrások térhódításának fokozása érdekében (ID: 16926)

   ● A leginkább érintett területek (az igazságos átmenet területei) revitalizációs intézkedései (ID: 16871)

   ● A HEDNO hálózatnak az ellenálló képesség növelését és a környezet védelmét célzó korszerűsítése (ID: 16901)

   A HEDNO felsővezeték-hálózatának korszerűsítése erdőterületeken (ID: 16900)

   ● A telepített kapacitás növelése a görög villamosenergiaelosztó hálózatüzemeltető (HEDNO) HV/MV alállomásain az új megújulóenergia-csatlakozáshoz (ID: 16899)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

9

1 - 1.1. Megújulás – 16871_a leginkább érintett területek (az igazságos átmenet területei) revitalizációs intézkedései

Mérföldkő

Talajrehabilitáció – kerettörvény

Hatálybalépés

1. negyedév

2022

Az állami villamosenergia-vállalattól az államhoz átcsoportosítandó földrajzi területeket meghatározó programszerződési kerettörvény jóváhagyása és hatálybalépése, a projekttanulmányok tartalma, az összes érintett fél közötti feladatmegosztás, az irányítási szabályok, a végrehajtási ütemterv és a költségvetés.

10

1 - 1.1. Megújulás – 16871_a leginkább érintett területek (az igazságos átmenet területei) revitalizációs intézkedései

Mérföldkő

Terület-helyreállítás – városi tervek

A Környezetvédelmi Minisztérium igazolja az összes különleges városi terv jóváhagyását;

Értesítés a szerződések odaítéléséről

2. negyedév

2023

1. Különleges városi tervek jóváhagyása valamennyi település részéről. A tervek meghatározzák az engedélyezett földhasználatot, az általános építési feltételeket és korlátozásokat, valamint minden egyéb szükséges intézkedést, feltételt vagy korlátozást.

2. Értesítés Nyugat-Macedóniában és Megalopolisban a földterületek rehabilitációjára irányuló szerződések odaítéléséről.

11

1 - 1.1. Megújulás – 16926_Támogatási rendszerek telepítésének támogatása a megújuló energiaforrások térhódításának fokozása érdekében

Mérföldkő

Tárolási szerződés

Értesítés az összes szerződés odaítéléséről

2. negyedév

2023

Értesítés a kiválasztott projektekre vonatkozó összes szerződés odaítéléséről (azaz a hosszú időtartamú Amfilochia szivattyús víztározó mellett, amely esetében a kiválasztás egyedi eljárással történik) összesen legfeljebb 700 MW kapacitásra (és 500 MW minimumkapacitásra).

12

1 - 1.1. Megújulás – 16901_HEDNO hálózati fejlesztések az ellenálló képesség növelése és a környezet védelme érdekében

Mérföldkő

HEDNO – szerződések 1

Értesítés az összes szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2023

Értesítés a Hellén Energiaelosztó-hálózati Szolgáltatóval (HEDNO) kapcsolatos, a reziliencia és a környezet javítását célzó projektekhez kapcsolódó valamennyi szerződés odaítéléséről, mely projektek célja, hogy a környezetvédelem mellett lehetővé váljon a megújuló energia térhódítása és javuljon a hálózat megbízhatósága és rezilienciája.

13

1 - 1.1. Megújulás – 16900_HEDNO felsővezeték-hálózatának fejlesztés az erdőterületeken

Mérföldkő

HEDNO – szerződések 2

Értesítés az összes szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2023

Értesítés a HEDNO erdőterületeken található felsővezeték-hálózatokhoz kapcsolódó projektjeire vonatkozó szerződések odaítéléséről, mely projektek célja, hogy a környezetvédelem mellett lehetővé váljon a megújuló energia térhódítása és javuljon a hálózat megbízhatósága és rezilienciája.

14

1 - 1.1. Megújulás – 16899_A görög villamosenergiaelosztó hálózatüzemeltető (HEDNO) HV/MV alállomásainak beépített kapacitásnövelése új megújuló energiaforrásokra való csatlakozás esetén

Mérföldkő

HEDNO – szerződések 3

Értesítés az összes szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2023

Értesítés a HEDNO nagyfeszültségű/közepes feszültségű alállomások kapacitásnövelésére irányuló projektjeire vonatkozó szerződések odaítéléséről, mely projektek célja, hogy a környezetvédelem mellett lehetővé váljon a megújuló energia térhódítása és javuljon a hálózat megbízhatósága és rezilienciája.

15

1 - 1.1. Megújulás – 16871_a leginkább érintett területek (az igazságos átmenet területei) revitalizációs intézkedései

Cél

Talajrehabilitáció – befejezés

A Környezetvédelmi Minisztérium által elvégzett és hitelesített talajrehabilitáció (ha)

0

15 000

4. negyedév

2025

Földrehabilitációs projektek (15000 ha) lezárása Nyugat-Makedóniában & Megalopolisban

16

1 - 1.1. Megújulás – 16926_Támogatási rendszerek telepítésének támogatása a megújuló energiaforrások térhódításának fokozása érdekében

Mérföldkő

Energiatárolás – befejezés

A legfeljebb 1380 MW telepített energiatárolási projektek üzembe helyezésének tanúsítására szolgáló IPTO

4. negyedév

2025

Az összes energiatárolási projekt üzembe helyezése 1380 MW-ig (beleértve Amfilochiát is), amint azt az IPTO tanúsította.

17

1 - 1.1. Megújulás – 16901_HEDNO hálózati fejlesztések az ellenálló képesség növelése és a környezet védelme érdekében

Mérföldkő

HEDNO – befejezés 1

A HEDNO-nak bizonyítékot kell szolgáltatnia a projekt befejezéséről az ellenálló képesség és a környezet javítását célzó valamennyi beavatkozás és az üzembe helyezési tanúsítványok tekintetében.

4. negyedév

2025

Az ellenálló képesség és a környezet érdekében történő hálózati korszerűsítésekkel kapcsolatos beavatkozások befejeződtek és üzemelnek.

18

1 - 1.1. Megújulás – 16900_HEDNO felsővezeték-hálózat fejlesztése az erdőterületeken

Mérföldkő

HEDNO – 2. szakasz

A HEDNO-nak bizonyítékot kell szolgáltatnia a projekt befejezéséről az erdőterületek felsővezeték-hálózatának korszerűsítésével és az üzembe helyezési igazolásokkal kapcsolatos valamennyi beavatkozás esetében.

4. negyedév

2025

A felsővezeték-hálózat korszerűsítéséhez kapcsolódó beavatkozások befejeződtek és üzemelnek az erdőterületeken.

19

1 - 1.1. Megújulás – 16899_A görög villamosenergiaelosztó hálózatüzemeltető (HEDNO) HV/MV alállomásainak beépített kapacitásnövelése új megújuló energiaforrásokra való csatlakozás esetén

Mérföldkő

HEDNO – befejezés 3

A HEDNO a HV/MV alállomások kapacitásnövelésével és az üzembe helyezési igazolásokkal kapcsolatos valamennyi beavatkozás esetében bizonyítékot szolgáltat a projekt befejezéséről

4. negyedév

2025

A HV/MV alállomások kapacitásnöveléséhez kapcsolódó beavatkozások befejeződtek és üzemelnek.

B. 1.2. KOMPONENS: KORSZERŰSÍTÉS

A zöld pillérhez tartozó görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv felújítási komponensének növelnie kell az energiahatékonyságot, fokoznia kell a gazdasági növekedést, munkahelyeket kell teremtenie és elő kell mozdítania a társadalmi rezilienciát. Magában foglalja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó célzott reformokat és beruházásokat, a városi területek klímasemlegességének elérését, valamint a városok és épületállományuk éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének javítását. A komponens ösztönzőket biztosít épületfelújításokhoz és energetikai korszerűsítésekhez, amelyek hozzájárulnak a városi területek rehabilitációjához és az energiaszegénység mérsékléséhez, és hozzájárulnak a görög nemzeti energia- és klímatervben (NEKT) meghatározott célok eléréséhez. A komponens támogatja a 2020. évi 3. országspecifikus ajánlás és a köz- és magánberuházásokról szóló 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

B.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: Az energiaszegénységgel kapcsolatos cselekvési terv (az intézkedés azonosítója: 16920)

A reform keretében cselekvési tervet fogadnak el az energiaszegénység jelentette kihívás kezelésére. 2019-ben a teljes népesség mintegy 18 %-a nem volt képes otthonát fűteni, szemben a gazdaságilag kiszolgáltatott népesség mintegy 34 %-ával (Eurostat, EU-SILC felmérés). A stratégiának célzott szakpolitikai intézkedéseket kell felvázolnia a lakóépületek energiahatékonyságának javítása érdekében a gazdaságilag kiszolgáltatott háztartások körében. A reform végrehajtását 2021. szeptember 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: Lakóépületek energetikai felújítása (az intézkedés azonosítója: 16872)

A beruházásnak javítania kell a lakóépületek energiahatékonyságát. Olyan felújításokat foglal magában, amelyek jelentős primerenergia-megtakarítást eredményeznek, és ezáltal hozzájárulnak a nemzeti energia- és klímaterv vonatkozó célkitűzéseihez. Energiagazdálkodási rendszerek révén javítja a végsőenergia-fogyasztás digitalizálását, és előmozdítja az e-mobilitási infrastruktúra, például az elektromos járművek töltőállomásainak kiépítését. Emellett elkülönített forrásokat biztosít az energiaszegénységgel küzdő lakóépületek számára, ezáltal kapcsolatot teremtve az energiaszegénységgel kapcsolatos cselekvési terv elkészítését célzó reformmal. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Beavatkozások lakóövezetekben és az épületállományban (az intézkedés azonosítója: 16873)

Ez a beruházás a következőket foglalja magában: 1. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és az éghajlatváltozás mérséklését célzó intézkedések 16 városi és part menti területen, például a nagy jelentőségű városi mérföldkövek védelme és a városok klímasemlegességének előmozdítása; 2. A korábbi Votanikos/Elaionas ipari terület rehabilitációja Athén központjában; 3. A tengerpart korszerűsítése annak érdekében, hogy Athén tengerpartja (Athén Riviera) a kerékpárosok és a gyalogosok számára elérhető legyen; és 4. egyéb stratégiai beavatkozások, amelyeket nyílt pályázati felhívás útján választanak ki az önkormányzatok számára, amelyeknek elő kell mozdítaniuk az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, és hozzá kell járulniuk a primerenergia-megtakarításhoz és az ÜHG-kibocsátás csökkentéséhez. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Energia és vállalkozói készség (az intézkedés azonosítója: 16874)

A beruházás pénzügyi támogatást nyújt a magánvállalkozásoknak épületeik és folyamataik energiahatékony felújításához. Két alprogramot foglal magában: energiahatékonysági felújítások a közép-, nagy- és nagyon nagyvállalkozások számára a harmad- és a másodlagos ágazatokban, valamint b) energiahatékony berendezések telepítése a mikrovállalkozásoknál. A termelésben, a tárolásban, a termékek elosztásában és a vállalatok működésében energiahatékony energiatároló berendezések és rendszerek telepítése révén ez az intézkedés hozzájárul az épületek és folyamatok energiahatékonyságának növeléséhez a nemzeti energia- és klímatervben meghatározott célokkal összhangban, valamint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez.

Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01), a pályázati felhívásokra vonatkozó feladatmeghatározásban szereplő támogathatósági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 1 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél 2 nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 3 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 4 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A feladatmeghatározás továbbá előírja, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak. A beruházásnak meg kell felelnie a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak is, tekintettel a körforgásos gazdaságnak az építési hulladék újrafeldolgozására vonatkozó elveire, valamint az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelvvel összhangban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Középületek energetikai korszerűsítése (az intézkedés azonosítója: 16876)

Ez a beruházás magában foglalja a közszféra épületeinek energiahatékonysági célú felújítását az energiatakarékos vállalatok bevonása révén. A beruházás a közvilágítási infrastruktúrák energetikai korszerűsítését is magában foglalja. Ez a beruházás hozzájárul a nemzeti energia- és klímatervben elfogadott energiahatékonysági célok eléréséhez és az ÜHG-kibocsátás csökkentéséhez. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Infrastruktúrafejlesztés és épületek helyreállítása Tatoi egykori királyi területén (az intézkedés azonosítója: 16875)

A beruházás magában foglalja az épületek felújítását, energiahatékonyságuk és infrastruktúra-hálózataik korszerűsítését a Tatoiban, valamint a közelben gyalogos és kerékpáros útvonalak létrehozását. A projektnek zöld, felújított és szabadon hozzáférhető szabadidős területet kell biztosítania Attika lakosai számára, valamint új mérföldkövet kell biztosítania a turisták számára. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Athéni Olimpiai Atlétikai Központ (intézkedés azonosítója: 16932)

Az athéni olimpiai atlétikai központba történő beruházás meghosszabbítja a központ hasznos élettartamát, helyreállítja imázsát, csökkenti működési/energiaköltségeit, és biztosítja pénzügyi fenntarthatóságát azáltal, hogy modern és pezsgő városi atlétikai és szabadidős központtá alakítja át, és a központ átkerül a Görög Köztársaság eszköz- és részesedéskezelő társaságához. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházás végrehajtását 2024. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: Városfejlesztési tervek készítése a várospolitikai reform végrehajtása érdekében (az intézkedés azonosítója: 16879)

A reform öt intézkedésből áll: a helyi városi tervek elkészítése (az önkormányzatokra vagy a települési egységekre kiterjedően), b) speciális városfejlesztési tervek (az egynél több településhez tartozó területekre is kiterjedő tervek), c) a fejlesztési jogok átruházására szolgáló övezetek meghatározása, d) a települések kijelölésének befejezése, (5) a (települési) úthoz való hozzáférés elismerésével kapcsolatos földhasználati kérdések kezelése. A fenntartható gazdasági tevékenység előmozdítása és a környezet védelme érdekében a reformnak kezelnie kell a zónák és a földhasználat gyengeségeit és hiányosságait. A helyi városi terveknek külön fejezetet kell tartalmazniuk az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekről, valamint az éghajlattal kapcsolatos kockázatok megelőzéséről és kezeléséről. Összességében 700 településre vagy települési egységre vonatkozóan készülnek helyi városi tervek; öt speciális városfejlesztési terv készül, a fejlesztési jogok átruházási övezete 50 települési egységben kerül meghatározásra, a települések határai 50 települési egységben, a települési utak pedig 120 települési egységben kerülnek meghatározásra. Az intézkedéseket összesen legalább 750 települési egységben hajtják végre.

A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Új tengeri területrendezés kialakítása (az intézkedés azonosítója: 16891).

A reform célja a tengeri környezetre vonatkozó nemzeti területrendezési stratégia és a tengeri területrendezési tervek kidolgozása. A reformnak foglalkoznia kell a tengeri területek és a part menti övezetek fenntartható fejlődésével, ugyanakkor meg kell védenie a tengeri környezetet és a biológiai sokféleséget. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A megújuló energiára, az iparra, az idegenforgalomra és az akvakultúrára vonatkozó új különleges területrendezési keret létrehozása (az intézkedés azonosítója: 16894). A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

A reform új speciális területi kereteket hoz létre a megújuló energia, az ipar, az idegenforgalom és az akvakultúra számára az éghajlatváltozás mérséklésének és az ahhoz való alkalmazkodásnak, a biológiai sokféleség védelmének, a gazdasági növekedésnek és a munkahelyteremtésnek az előmozdítása érdekében.

B.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv 

2. kiemelt beruházás: Lakóépületek energetikai felújítása

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

20

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Mérföldkő

Lakóépületek felújítása – első forduló beindítása

Közös miniszteri határozat hatálybalépése

4. negyedév

2020

A harmadik fordulós felújítási program elindításáról szóló közös miniszteri határozat hatályba lépése, beleértve egy olyan kiválasztási eljárás bevezetését is, amely biztosítja, hogy a lakóépületek primerenergia-fogyasztása legalább 30 %-kal csökkenjen a kWh/m²-ben meghatározott eredeti teljesítményhez képest.

A közös miniszteri határozat megállapítja:

– Végrehajtási mechanizmus

A meghatározott primerenergia-megtakarítási cél elérésére irányuló kiválasztási eljárás;

Az elért tényleges primerenergia-megtakarítások hitelesítésére szolgáló tanúsítási mechanizmus (beleértve a primerenergia-megtakarítási cél elérését biztosító lehetséges korrekciós intézkedések részleteit); valamint

– Ütemterv

21

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Mérföldkő

Lakóépületek felújítása – 2. körindítás , beleértve az energiaszegénységben élő háztartásokat is

Közös miniszteri határozat hatálybalépése

3. negyedév

2022

A második fordulós felújítási program elindításáról és az energiaszegénységben élő lakásokra vonatkozó program elindításáról szóló közös miniszteri határozat hatályba lépése, beleértve egy olyan kiválasztási eljárás bevezetését is, amely biztosítja, hogy a lakóépületek primerenergia-fogyasztása legalább 30 %-kal csökkenjen a kWh/m²-ben kifejezett eredeti teljesítményhez képest.

A közös miniszteri határozat megállapítja:

– Végrehajtási mechanizmus

A meghatározott primerenergia-megtakarítási cél elérésére irányuló kiválasztási eljárás;

Az energiaszegénység elleni küzdelemre vonatkozó rendelkezések az elfogadott energiaszegénységi cselekvési tervben meghatározott kritériumokkal összhangban A ténylegesen elért primerenergia-megtakarítás hitelesítésére szolgáló mechanizmus (beleértve a primerenergia-megtakarításra vonatkozó célkitűzés teljesítésének biztosítását célzó lehetséges korrekciós intézkedések részleteit); valamint

– Ütemterv

Külön rendelkezés az energiaszegénység elleni cselekvési terv kritériumai szerint az energiaszegénységgel küzdő lakóépületek megcélzására elkülönített forrásokról.

22

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Mérföldkő

Lakóépületek felújítása – a 3. forduló elindítása, beleértve az energiaszegénységben élő háztartásokat is

Közös miniszteri határozat hatálybalépése

4. negyedév

2022

A harmadik fordulós felújítási program elindításáról szóló közös miniszteri határozat hatályba lépése, beleértve egy olyan kiválasztási eljárás bevezetését is, amely biztosítja, hogy a lakóépületek primerenergia-fogyasztása legalább 30 %-kal csökkenjen a kWh/m²-ben meghatározott eredeti teljesítményhez képest.

A közös miniszteri határozat megállapítja:

– Végrehajtási mechanizmus

A meghatározott primerenergia-megtakarítási cél elérésére irányuló kiválasztási eljárás;

Az energiaszegénységgel küzdő lakásokra vonatkozó rendelkezések, az energiaszegénység elleni cselekvési tervben meghatározott kritériumokkal összhangban;

Az elért tényleges primerenergia-megtakarítások hitelesítésére szolgáló tanúsítási mechanizmus (beleértve a primerenergia-megtakarítási cél elérését biztosító lehetséges korrekciós intézkedések részleteit); valamint

– Ütemterv

Külön rendelkezés az energiaszegénység elleni cselekvési terv kritériumai szerint az energiaszegénységgel küzdő lakóépületek megcélzására elkülönített forrásokról.

23

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Cél

Lakóépületek felújítása – lakóépületek felújítása #1

Befejezett, tanúsított felújítások száma

0

8 000

4. negyedév

2023

Az energiahatékonyság javítását célzó felújítások a lakóépületek száma tekintetében, ami 30 ktoe energiacsökkentéssel egyenértékű, és átlagosan legalább 30 %-os primerenergia-megtakarítással jár. A Görög Fejlesztési Bank által kiadott tanúsítvány igazolja az elért primerenergia-megtakarítást, amint azt a Felügyeleti és Könyvvizsgálói Testület főigazgatósága megerősítette. A tanúsítványt a https://www.buildingcert.gr/ elektronikus platformon kell benyújtani.

24

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Cél

Lakóépületek felújítása – lakóépületek felújítása #2

Befejezett, tanúsított felújítások száma

8 000

50 000

4. negyedév

2024

Az energiahatékonyság javítását célzó felújítások elvégzése 50 000 lakóépületben, ami 125 ktoe energiacsökkentésnek felel meg, és átlagosan legalább 30 %-os primerenergia-megtakarítással jár.

A Görög Fejlesztési Bank által kiadott tanúsítvány igazolja az elért primerenergia-megtakarítást, amint azt a Felügyeleti és Könyvvizsgálói Testület főigazgatósága megerősítette. A tanúsítványt a https://www.buildingcert.gr/ elektronikus platformon kell benyújtani.

25

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Cél

Lakóépületek felújítása – lakások felújítása az energiaszegény háztartások számára

Azon tanúsított, energiaszegény háztartások száma, amelyek esetében már befejeződött a beavatkozás

0

50 000

4. negyedév

2025

Legalább 50 000, a teljes beruházás tekintetében átlagosan legalább 30 %-os primerenergia-megtakarításnak megfelelő energiamegtakarítást eredményező, legalább 50 000 energiaszegény háztartást célzó intézkedések végrehajtása.

A Görög Fejlesztési Bank által kiadott tanúsítvány igazolja az elért primerenergia-megtakarítást, amint azt a Felügyeleti és Könyvvizsgálói Testület főigazgatósága megerősítette. A tanúsítványt a https://www.buildingcert.gr/ elektronikus platformon kell benyújtani.

26

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Cél

Lakóépületek felújítása – lakóépületek felújítása #3

Befejezett, tanúsított felújítások száma

50 000

105 000

4. negyedév

2025

Az energiahatékonyság javítását célzó felújítások elvégzése 105 000 lakóépületben, ami 213 ktoe energiacsökkentésnek felel meg, és átlagosan legalább 30 %-os primerenergia-megtakarítással jár.

A Görög Fejlesztési Bank által kiadott tanúsítvány igazolja az elért primerenergia-megtakarítást, amint azt a Felügyeleti és Könyvvizsgálói Testület főigazgatósága megerősítette. A tanúsítványt a https://www.buildingcert.gr/ elektronikus platformon kell benyújtani.

2. Kulcsfontosságú reform: Városi tervek

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

27

2 - 1.2. Felújítás – 16879_Városi tervek előkészítése a várospolitikai reform végrehajtása során

Mérföldkő

Városi tervek díja

Értesítés a szerződések odaítéléséről

4. negyedév

2022

Értesítés az összes szerződés 30 %-ának odaítéléséről (valamennyi beavatkozás esetében):

1. helyi városrendezési tervek elkészítése;

2. A különleges városrendezési tervek elkészítése;

3. Független tervek kidolgozása a fejlesztési jogok átruházási övezeteinek meghatározására;

4. Az elszámolások elhatárolására vonatkozó független tervek elkészítése; valamint

5. A települési utak jellemzésére vonatkozó független tervek elkészítése.

A helyi városfejlesztési terveknek külön fejezetet kell tartalmazniuk az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekről, valamint az éghajlattal kapcsolatos kockázatok megelőzéséről és kezeléséről);

28

2 - 1.2. Felújítás – 16879_Városi tervek előkészítése a várospolitikai reform végrehajtása során

Mérföldkő

Városi tervek díja

Értesítés a szerződések odaítéléséről

4. negyedév

2023

Értesítés az összes szerződés 100 %-ának odaítéléséről (valamennyi beavatkozás esetében):

1. helyi városrendezési tervek elkészítése;

2. A különleges városrendezési tervek elkészítése;

3. Független tervek kidolgozása a fejlesztési jogok átruházási övezeteinek meghatározására;

4. Az elszámolások elhatárolására vonatkozó független tervek elkészítése; valamint

5. A települési utak jellemzésére vonatkozó független tervek elkészítése.

A keresetek összesen 750 települési egységet érintenek. A helyi városfejlesztési terveknek külön fejezetet kell tartalmazniuk az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekről, valamint az éghajlattal kapcsolatos kockázatok megelőzéséről és kezeléséről);

29

2 - 1.2. Felújítás – 16879_Városi tervek előkészítése a várospolitikai reform végrehajtása során

Cél

A várostervezés lezárása

Azon települési egységek száma, amelyek esetében a projekteket befejezték

0

750

4. negyedév

2025

A helyi városi tervek elkészítése 700 települési egységben, 50 települési egység fejlesztési jogok átruházására szolgáló övezetében; települések kijelölése 50 települési egységben; valamint az önkormányzati utak jellemzése 120 települési egységben és 5 speciális városi terv elkészítése. Összességében, és tekintettel arra, hogy e tevékenységek egy részét ugyanabban a települési egységben hajtják végre, az intézkedéseket 750 települési egységben kell végrehajtani.

30

2 - 1.2. Felújítás – 16894_Új területrendezés kialakítása a megújuló energiaforrások, az ipar, az idegenforgalom és az akvakultúra számára

Mérföldkő

A különleges területi keretek elfogadása

A megújuló energiaforrásokra, a turizmusra, az iparra és az akvakultúrára vonatkozó négy különleges területi keret elfogadása

4. negyedév

2025

A Környezetvédelmi Minisztérium négy különleges területi keretet fogadott el a megújuló energiaforrások, a turizmus, az ipar és az akvakultúra vonatkozásában.

31

2 - 1.2. Felújítás – 16891_Új tengeri területrendezés kialakítása

Mérföldkő

A tengervédelmi stratégia elfogadása

Új tengeri területrendezési stratégia elfogadása

4. negyedév

2025

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium elfogadta a tengeri területrendezési stratégiát.

2. csoport: A vállalkozások és középületek energetikai felújítása

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

   ● Energia és vállalkozói készség (ID: 16874)

   ● A közszektorbeli épületek és a közintézmények energetikai infrastruktúrájának korszerűsítése (ID: 16876)

   ● Az energiaszegénységgel kapcsolatos cselekvési terv (ID: 16920)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

32

2 - 1.2. Felújítás – 16920_Energiaszegénységi cselekvési terv

Mérföldkő

Energiaszegénység – cselekvési terv elfogadása

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium miniszteri határozatának hatálybalépése.

3. negyedév

2021

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által elfogadott, az energiaszegénység elleni cselekvési tervet elfogadó miniszteri határozat hatályba lépése, amely a terv szakpolitikai intézkedéseinek három kategóriáját tartalmazza:

Figyelemfelhívó és tájékoztató intézkedések;

Az energiaszegénységben élő háztartások rövid távú védelmét szolgáló intézkedések, beleértve (1) az energiaszegénységben élő háztartások meghatározását konkrét mennyiségi kritériumok révén, valamint (2) az energiaszegénység alakulásának nyomon követésére és értékelésére szolgáló konkrét folyamatot, összhangban a cselekvési tervben javasolt mechanizmussal és a vonatkozó uniós jogszabályokkal; valamint

Finanszírozási intézkedések: finanszírozási mechanizmusok létrehozása az energiatakarékos háztartások és más, sajátos villamosenergia-fogyasztási mintákkal rendelkező társadalmi csoportok lakóépületeinek energiamodernizálására. Ezek a pénzügyi intézkedések a nemzeti energia- és klímatervben (NEKT) leírtaknak megfelelően kezelik a görögországi energiaszegénységi problémákat.

33

2 - 1.2. Felújítás – 16874_Energia és vállalkozói készség

Mérföldkő

Energiahatékony magánszektor – jóváhagyott kérelmek

Értesítés a környezetvédelmi és energiaügyi minisztérium által jóváhagyott pályázatokra odaítélt, magánszektorbeli szervezeteknél történő kiválasztott beavatkozásokról.

2. negyedév

2023

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium 9 700 magánszektorbeli szervezet kérelmét hagyja jóvá, biztosítva, hogy az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátása átlagosan legalább 30 %-kal csökkenjen a magánszektorbeli szereplők jelenlegi helyzetéhez képest (amint azt a beavatkozásokat megelőzően elvégzett energetikai auditok is jelzik). A beavatkozásokat a kiválasztási/támogathatósági kritériumoknak megfelelően kell végrehajtani, és biztosítaniuk kell, hogy a kiválasztott projektek egy kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén megfeleljenek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01).

34

2 - 1.2. Felújítás – 16876_középületek energetikai korszerűsítése

Mérföldkő

Középületek energiahatékonysága – jóváhagyott kérelmek

Értesítés a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által jóváhagyott pályázatokra odaítélt, a közszféra épületeiben végrehajtott kiválasztott beavatkozásokról.

2. negyedév

2023

210 középületre vonatkozó kérelmek Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium általi jóváhagyása, biztosítva, hogy ezen épületek ÜHG-kibocsátása a meglévő helyzetükhöz képest átlagosan legalább 30 %-kal csökkenjen (amint azt a beavatkozásokat megelőzően elvégzett energetikai auditok is jelezték).

 

A közszféra épületeinek energiamodernizálására irányuló program esetében létrehozták az energiahatékonysági szerződések lehetővé tételét szolgáló jogi keretet.

35

2 - 1.2. Felújítás – 16876_középületek energetikai korszerűsítése

Cél

Középületek energiahatékonysága – befejezett

Befejezett beavatkozásokkal rendelkező épületek száma

0

210

4. negyedév

2025

A középületek (210 épület) energiahatékonyságának javítását célzó beavatkozások, amelyek átlagosan legalább 30 %-kal csökkentik az ÜHG-kibocsátást, amint azt a beavatkozásokat megelőzően végzett energetikai auditok is jelzik.

36

2 - 1.2. Felújítás – 16874_Energia és vállalkozói készség

Cél

Energiahatékony magánszektor – befejezve #2

Végrehajtott beavatkozásokkal rendelkező magánszektorbeli szervezetek száma t

0

9 700

4. negyedév

2025

Az energiahatékonyság javítását célzó beavatkozások befejeződtek a kiválasztott magánszektorbeli szervezetek (9 700 magánszektorbeli szervezet) esetében, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás átlagosan legalább 30 %-os csökkentésével.

3. csoport: A lakóövezetekre és az épületállományra irányuló beavatkozások

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

   ● A lakóövezetekben és az épületállományban végrehajtott beavatkozások (ID: 16873)

   ● Infrastruktúrafejlesztés és épületek helyreállítása Tatoi egykori királyi területén (ID: 16875)

   ● Athens Olympic Athletic Center (ID: 16932)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

37

2 - 1.2. Felújítás – 16932_Olympic Athletic Center of Athens

Mérföldkő

OAKA – A szerződés odaítélése

Értesítés a szerződés(ek) odaítéléséről

1. negyedév

2023

Értesítés azon magánszektorbeli partner(ek) kijelölésére irányuló szerződés(ek) odaítéléséről, amely(ek) 2023 végéig elvégzik a következő építési és felújítási munkálatokat i. a Központi Stadion energiahatékonyságának növelése; mechanikai és elektromos munkák; és iii. szabadtéri területek és a munkálatok megkezdése.

38

2 - 1.2. Felújítás – 16873_Intézkedések lakóövezetekben és az épületállományban

Mérföldkő

Városi beavatkozások – szerződések odaítélése

Értesítés a szerződés(ek) odaítéléséről

2. negyedév

2023

Értesítés a magánszektorbeli partner(ek) kijelölésére irányuló szerződés(ek) odaítéléséről, amely(ek) 2025. szeptember 30-ig elvégzi(k) a következőkkel kapcsolatos munkákat:

a városi környezet és a közterületek javítása kiválasztott településeken az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség megerősítését célzó nyílt pályázati felhívást követően;

a Votanikos/Elaionas volt ipari terület városrehabilitációja, beleértve a haditengerészet katonai táborának nyilvános újrafelhasználását, az Athéni Mezőgazdasági Egyetem (AUA) kampuszának felújítását;

iii. Athén Riviera: Kerékpáros infrastruktúra valamint

egyéb stratégiai beavatkozások, amelyeket az önkormányzatoknak szóló nyílt pályázati felhívást követően kell kiválasztani, a következőkre kiterjedően: 1. Energiahatékonysági és demonstrációs projektek kkv-knál vagy nagyvállalatoknál, amelyek legalább az épületfelújításról szóló (EU) 2019/786 bizottsági ajánlásban meghatározott középszintű felújítást valósítanak meg, vagy átlagosan legalább 30 %-kal csökkentik a közvetlen és közvetett ÜHG-kibocsátást az előzetes kibocsátásokhoz képest; 2. Új energiahatékony épületek építése, amelyek elsődleges energiaigénye (PED) legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épületek, nemzeti irányelvek); (3) A természet és a biológiai sokféleség védelme, természeti örökség és erőforrások, zöld és kék infrastruktúra

39

2 - 1.2. Felújítás – 16932_Olympic Athletic Center of Athens

Mérföldkő

OAKA – a munkálatok befejezése

Ezen alprojektek összes munkálatának befejezése, amit az építési felügyelő által aláírt befejezési űrlap igazol.

2. negyedév

2024

Az energiahatékonyság elérésére és a szénlábnyom javítására irányuló valamennyi munka befejezése, beleértve i. a stadiontető acélszerkezeteinek karbantartását és javítását (tartály) (első alprojekt); a kosárlabda és a vízi létesítmények önálló működéséhez és az energiamegtakarítás lehetővé tételéhez szükséges gépek (második alprojekt); kerékpár-versenypálya (harmadik alprojekt); Tennis Complex (ötödik alprojekt); és v. kültéri területek (hatodik alprojekt), beleértve az Agora és a Wall of Nations acélszerkezeteit;

40

2 - 1.2. Felújítás – 16873_ – Intézkedések lakóövezetekben és az épületállományban

Mérföldkő

Városi beavatkozások – az összes munka befejezése

Építési munkák és szolgáltatások befejezése, amit az építési felügyelő által aláírt teljesítési űrlap igazol.

4. negyedév

2025

Az összes munka befejezése

A városi környezet és a közterületek javítását célzó beavatkozások;

Votanikos/Elaionas korábbi ipari terület városrehabilitációja;

Iii. Athén Riviera: Kerékpáros infrastruktúra valamint

iv. Egyéb stratégiai beavatkozások.

41

2 - 1.2. Felújítás – 16875_Infrastruktúra-fejlesztés és épület-helyreállítás a Tatoi egykori királyi épületében

Mérföldkő

Tatoi – az összes munka befejezése

Építési munkák és szolgáltatások befejezése, amit az építési felügyelő által aláírt teljesítési formanyomtatvány igazol

4. negyedév

2025

Az „Infrastruktúra-fejlesztés és épületek helyreállítása” program keretében végzett valamennyi munka befejezése a Tatoi egykori királyi területén, beleértve a következőket:

infrastrukturális munkálatok;

a rakéta múzeumként történő újrafelhasználása céljából történő helyreállítása;

a palota kiállítása;

a mezőgazdasági épület helyreállítása és múzeumként történő újrafelhasználása;

v. az új mezőgazdasági épület muzeológiai vizsgálata;

a palotakertek helyreállítása;

a műtárgyak megőrzése és helyreállítása;

a műtárgyak rögzítése, dokumentálása és nyilvántartása; valamint

a talált papíralapú levéltári anyagok digitalizálása.

C. 1.3. KOMPONENS: TÖLTÉS

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv töltésre vonatkozó komponense célzott reformokat és beruházásokat foglal magában a fenntartható mobilitás fokozása, a gazdasági növekedés fokozása, a munkahelyteremtés és a társadalmi reziliencia előmozdítása érdekében. Az ezen komponensbe foglalt intézkedések a fenntartható mobilitás országos stratégiájához kapcsolódnak, ezáltal támogatva a nemzeti energia- és klímaterv (NEKT) végrehajtását. Hozzá kell járulniuk a zöld átálláshoz is azáltal, hogy támogatást nyújtanak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasággal és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességgel kapcsolatos műveleteket végző vállalkozásoknak. A komponens továbbá magában foglalja az e-mobilitási infrastruktúra kiépítésének támogatását célzó reformokat, valamint a városi és regionális tömegközlekedési közszolgáltatások felülvizsgálatát. A komponens magában foglalja az e-mobilitással, valamint az autóbuszok és taxik akkumulátoros elektromos járművekkel való felváltásával kapcsolatos ellátási kapacitás fejlesztését támogató beruházásokat is.

A komponens támogatja a 2020. évi 3. országspecifikus ajánlás és a köz- és magánberuházásokról szóló 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

C.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Produc-E Green (intézkedés azonosítója: 16831)

Ez a beruházás két olyan projektből áll, amelyek célja, hogy hozzájáruljanak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasághoz és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességhez. Az első projekt az e-mobilitás kínálati oldalát célozza meg. Támogatást nyújt több mint 10 olyan helyszín fejlesztéséhez, ahol K+F osztályok működnek olyan innovatív termékek vagy szolgáltatások terén, mint például az elektromos autók akkumulátorainak újrahasznosítása a nyersanyagok – például lítium és kobalt – újrafelhasználása, illetve elektromos járművek és rendszeres vagy nagy teljesítményű töltőállomások tervezése révén. Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01), a projektfelhívásokra vonatkozó feladatmeghatározásban szereplő támogathatósági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 5 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél 6 nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 7 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 8 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A feladatmeghatározás továbbá előírja, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak.

A második projekt támogatást nyújt az első görögországi szén-dioxid— tároló létesítmény fejlesztéséhez. A szén-dioxid-leválasztásra és -tárolásra szolgáló létesítmény úgy van kialakítva, hogy hosszú távon (150 km-es távolságig) tárolja a helyi kibocsátóktól leválasztott CO2-t, és csővezetéken jut el a létesítménybe, miközben a távoli helyszíneken leválasztott CO2-nek hajóval kell megérkeznie, és be kell lépnie egy puffertároló létesítménybe. A szén-dioxid-leválasztási és -tároló létesítmény kapacitásának kezdetben évi egymillió tonna CO2— besajtolási aránnyal kell rendelkeznie, és legalább 25 éves kapacitást kell biztosítania. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. A szén-dioxid-leválasztási és -tárolási létesítménynek különösen kereskedelmi olajkitermelés vagy olaj-visszanyerési tevékenység nélkül kell működnie (bizonyos olaj- vagy gázkitermelés biztonsági vagy műszaki okokból megkövetelhető). A szén-dioxid-leválasztásnak és -tárolásnak továbbá meg kell felelnie annak a követelménynek is, hogy nem lesznek technológiai alkalmazások, sem a fokozott olajvisszanyerés (EOR) alkalmazása, sem pedig a fokozott olajtermelés érdekében átalakított létesítmények és berendezések. Ügyelni kell arra, hogy az olaj- vagy gázkitermelés a nyomás kezelése és a tárolóhelyek biztonsága biztosításának elengedhetetlen szükségleteire korlátozódjon, és hogy az ilyen kitermelésre csak akkor kerüljön sor, ha ez elengedhetetlen a CO2 biztonságos tárolásához . A CO2-t a kitermelhető olajjal vagy gázzal együtt leválasztják és tartós tárolás céljából visszatáplálják.

A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az elektromos járművek töltésére szolgáló infrastruktúra telepítésének és üzemeltetésének kerete (az intézkedés azonosítója: 16281)

A reform átfogó szabályozási keretet hoz létre az elektromos járművek töltőállomásainak telepítésére és üzemeltetésére vonatkozóan. Ez lehetővé teszi Görögország számára, hogy elérje a nemzeti energia- és klímatervben meghatározott azon célt, hogy 2030-ra az elektromos járművek részaránya 30 %-ra emelkedjen a belföldi piacon. 2022 végéig a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium legalább 300, a helyi hatóságok által benyújtott tervet fogad el a nyilvánosan hozzáférhető elektromos járművek töltőállomásainak telepítésére vonatkozóan. A reform végrehajtását 2022. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Elektromobilitás (az intézkedés azonosítója: 16924)

A beruházás a nemzeti energia- és klímaterv célkitűzéseivel összhangban az e-mobilitással foglalkozik, és a következőket foglalja magában: 1. A nyilvánosság számára hozzáférhető feltöltőállomások létesítésének támogatása a legfontosabb városi és elővárosi helyszíneken és érdeklődésre számot tartó pontokon (például repülőtereken, autópályákon, kikötőkben és parkolókban); 2. A régebbi buszok 220 új elektromosra történő lecserélése; 3. A régebbi taxik 2000 akkumulátoros elektromos járművel való felváltásának ösztönzése; 4. Az autóbusz-társaságok közszolgáltatási kötelezettségeire vonatkozó jogszabályok reformja a jelenlegi uniós vívmányokkal összhangban, lehetővé téve az Athénon és Szalonikin kívüli autóbusz-társaságok számára, hogy biztonságosan beruházzanak az elektromos tömegközlekedési járművekbe; és 5. megvalósíthatósági tanulmány készítése egy e-közlekedési ügynökség létrehozásáról, amely biztosítja a megfelelő tervezést és koordinációt a közlekedési és energetikai infrastruktúrák, a regionális és helyi önkormányzatok, valamint a kutatás és a magánszektor egyéb érdekelt felei között. A régi buszokat és járműveket helyettesítő beruházási komponensnek meg kell felelnie a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatónak (2021/C58/01), különös tekintettel a régebbi járművek/buszok leselejtezésére, amelyet engedélyezett kezelőlétesítménynek kell végeznie az elhasználódott járművekről szóló irányelvvel (2000/53/EK) összhangban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

C.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

3. Kulcsfontosságú reform: Az elektromos járművek töltésére szolgáló infrastruktúra telepítésének és üzemeltetésének kerete

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

42

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16281_Az elektromos járművek töltésére szolgáló infrastruktúra telepítésének és üzemeltetésének kerete

Mérföldkő

Elektromos járművek töltőállomásai – A jogi keret hatálybalépése

Az elfogadott miniszteri határozatok hatálybalépése.

3. negyedév

2021

A 4710/2020. sz. törvényben előírt és a környezetvédelmi és energiaügyi miniszter által aláírt valamennyi miniszteri határozat hatálybalépése; Infrastrukturális és közlekedési miniszter, belügyminiszter és pénzügyminiszter, az elektromos járművek piacának megszervezése, különös tekintettel a töltési szolgáltatások piacára, valamint adóalapú ösztönzők nyújtása az elektromos járművek vásárlására és az elektromos járművek töltési infrastruktúrájának kiépítésére.

43

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16281_Az elektromos járművek töltésére szolgáló infrastruktúra telepítésének és üzemeltetésének kerete

Cél

Elektromos járművek töltőállomásai – helyi tervek jóváhagyva

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által elfogadott tervek száma

0

300

4. negyedév

2022

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium legalább 300, a helyi hatóságok által benyújtott tervet fogadott el nyilvánosan hozzáférhető elektromos járművek töltőállomásainak létesítésére vonatkozóan.

4. csoport: Elektromos közlekedés:

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

   ● Produc-E Green (ID: 16831)

   Elektromobilitás (ID: 16924)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

44

3 – 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Tömegközlekedés – A közszolgáltatási kötelezettségekre vonatkozó piaci szabályozás hatálybalépése (buszok)

A felülvizsgált jogi keret hatálybalépése.

4. negyedév

2021

A piaci szabályozás megerősítése a városi és regionális tömegközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó felülvizsgált jogi keret hatálybalépése révén (az EU 1370/2007-nek megfelelően). A felülvizsgált keret: a városi és regionális tömegközlekedés (menetrend szerinti és rögzített útvonalon történő) folyamatos ellátásának biztosítása; felügyeli a kapcsolódó közlekedési hálózatok tervezését, szervezését és üzemeltetését; magas színvonalú közúti tömegközlekedés biztosítása a lehető legalacsonyabb áron; a regionális és városi közutak (menetrend szerinti és rögzített útvonalak) üzemeltetésére vonatkozó kizárólagos jogok odaítélési folyamatának szabályozása; valamint e) a fent említett szolgáltatások nyújtásának ellentételezése mértékének szabályozása. A törvénynek továbbá meg kell határoznia a személyszállítási szolgáltatások jövőbeli beszerzésének átfogó kritériumait. A megfelelő régiók és regionális egységek részletes régióspecifikus kritériumokat állapítanak meg, amelyek megfelelően figyelembe veszik a régióspecifikus szállítási igényeket, és ennek megfelelően finomítják a közbeszerzési eljárást.

45

3 – 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Tömegközlekedés – a közszolgáltatási kötelezettségekre vonatkozó új piaci szabályozás végrehajtása (buszok)

A felülvizsgált jogi kerethez kapcsolódó másodlagos jogszabályok hatálybalépése.

3. negyedév

2022

A felülvizsgált jogi keretben megjelölt másodlagos jogszabályok hatálybalépése a városi és regionális tömegközlekedési szolgáltatások piacának szabályozásának megerősítése érdekében.

46

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

Ipari egységek – a program elindítása

A miniszteri határozat(ok) hatálybalépése.

4. negyedév

2022

Az ipari egységek kiválasztására irányuló program elindítása és a vonatkozó miniszteri határozat(ok) hatálybalépése a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által, amely a következőket határozza meg:

– Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességre irányuló kiválasztási folyamat;

– Meghatározott végrehajtási mechanizmus;

– Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzés teljesülésének igazolására szolgáló tanúsítási mechanizmus(ok) (beleértve szükség esetén a lehetséges korrekciós intézkedések részleteit; valamint

– Ütemterv

A kiválasztási/támogathatósági kritériumoknak biztosítaniuk kell, hogy a kiválasztott projektek a kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén megfeleljenek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01).

47

3 - 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Elektromos járművek töltőállomásai – programok indítása

A miniszteri határozat(ok) hatálybalépése.

4. negyedév

2022

A városokon belüli stratégiai városi és elővárosi helyszíneken és az érdeklődésre számot tartó pontokon („elektromos közlekedés”) több mint 8 000 nyilvánosan hozzáférhető elektromos járműtöltőállomás kiválasztására irányuló program indítása, valamint a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium vonatkozó miniszteri határozatának (határozatainak) hatálybalépése, amely a következőket határozza meg:

– Kiválasztási folyamat

Meghatározott végrehajtási mechanizmus;

Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzés teljesülésének igazolására szolgáló tanúsítási mechanizmus(ok) (beleértve szükség esetén a lehetséges korrekciós intézkedések részleteit; valamint

– Ütemterv

48

3 – 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Fenntartható közlekedés – megvalósíthatósági tanulmány

Az eMobilitási Ügynökség megvalósíthatósági tanulmányának elfogadásáról szóló közös miniszteri határozat hatálybalépése.

4. negyedév

2022

Közös miniszteri határozat hatályba lépése, amely megvalósíthatósági tanulmányt fogad el egy olyan elektromobilitási ügynökség létrehozásáról, amely biztosítja a megfelelő tervezést és koordinációt a közlekedési és energetikai infrastruktúrák, a regionális és helyi önkormányzatok között, és előmozdítja az e-szállítási lánc – beleértve az akkumulátor- és a megújuló energiaforrások gyártóit is – és a kutatási és innovációs bázis közötti kapcsolatokat.

49

3 - 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Elektromos járművek töltőállomásai – Beszerelési helyek megerősítve

Értesítés a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által a jóváhagyott kérelem odaítéléséről

4. negyedév

2023

Értesítés a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által az elektromos járművek 8 656 nyilvánosan hozzáférhető töltőállomásának (elektromos közlekedés) telepítésére benyújtott jóváhagyott kérelmek odaítéléséről

50

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

Ipari egységek – kiválasztott vállalatok

Értesítés a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által a jóváhagyott pályázatok odaítéléséről

4. negyedév

2023

Értesítés a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által több mint 10 ipari egység („E-Zöld termék”) tekintetében benyújtott jóváhagyott pályázatok odaítéléséről.

A pályázatokat a kiválasztási/támogathatósági kritériumoknak megfelelően kell végrehajtani, és biztosítaniuk kell, hogy a kiválasztott projektek egy kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén megfeleljenek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01).

51

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

Szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) – tárolási engedély

A tárolási engedély kiadása és jelentéstételi rendszer létrehozása.

2. negyedév

2024

A tárolási engedély kiadása a szén-dioxid-leválasztásért és -tárolásért felelős minisztérium által a megerősített üzemeltető számára. A kérelmező hiánytalan kérelmet nyújt be a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztériumhoz, amely tartalmazza az összes vonatkozó tanulmányt, valamint egy környezeti hatásvizsgálati tanulmányt. A tárolt szén-dioxidra vonatkozó éves jelentési rendszer létrehozása és a kitermelt olaj visszaigazolása, kivéve azt, amely a nyomáscsökkentés és a tárolóhelyek biztonságának biztosítása nélkülözhetetlen szükségleteire korlátozódik, és hogy a nélkülözhetetlen kitermeléshez kapcsolódó bármely technológiai CO2-t elkülönítik és állandó tárolásra visszatáplálják.

Az intervenciót a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatóban (2021/C58/01) foglalt kiválasztási/támogathatósági kritériumoknak megfelelően kell végrehajtani, különös tekintettel arra a követelményre, hogy nem lehet technológiai alkalmazás, sem a fokozott olajvisszanyerésre (EOR), sem pedig a fokozott olajtermelésre tervezett létesítmények és berendezések. Ügyelni kell arra, hogy az olaj- vagy gázkitermelés kizárólag a nyomáscsökkentéshez és a tárolóhelyek biztonságának biztosításához szükséges nélkülözhetetlen szükségletekre korlátozódjon, és hogy az ilyen kitermelésre csak akkor kerüljön sor, ha ez elengedhetetlen a CO2 biztonságos tárolásához . A kitermelhető olajjal vagy gázzal együtt a CO2-t el kell különíteni, és tartós tárolás céljából vissza kell táplálni.

52

3 - 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Cél

Buszok és taxik – elektromosakkal való felváltás

Engedélyezett kezelő létesítmény által leselejtezett és akkumulátoros elektromos járművekkel vagy elektromos buszokkal helyettesített régi taxik és buszok száma

0

2 200

4. negyedév

2024

A „zöld közlekedés” támogatási program befejezése a) 2000 régi taxi 2000 új akkumulátoros elektromos járművel (BEV) történő felváltásával, valamint b) 220 régi autóbusz 220 új elektromos busszal történő felváltásával (163 elektromos busz közlekedik majd Athénban, 57 elektromos busz pedig Szalonikiben), amelynek során a régebbi járművek/buszok leselejtezését az elhasználódott járművekről szóló irányelv (2000/53/EK) szerint engedélyezett kezelőlétesítmény (ATF) végzi.

53

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

CCS – működési tanúsítvány kiállítása

A szén-dioxid-leválasztásra és -tárolásra vonatkozó működési tanúsítvány kiállítása.

4. negyedév

2025

A szén-dioxid-leválasztási és -tárolási munkálatok befejezése az előírásoknak megfelelően és a sikeres tesztelést követően

54

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

Ipari egységek —

működtetésével kapcsolatos

A befejezés igazolása a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium teljes mértékben működő ipari egységekről szóló jelentése alapján

4. negyedév

2025

A támogatásban részesült kiválasztott ipari egységeknek teljes mértékben működőképesnek kell lenniük a fenntartható mobilitás területén működő innovatív termékekkel/szolgáltatásokkal foglalkozó kutatási és fejlesztési (K+F) osztállyal (például az elektromos járművek akkumulátorainak újrahasznosítása nyersanyagok, például lítium és kobalt újrahasznosításával, elektromos járművek tervezése, valamint rendszeres vagy nagy teljesítményű töltőpontok).

55

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

16924_ Elektromobilitás

Cél

Elektromos járművek töltőállomásai – a létesítmények elkészültek

Az elektromos járművek töltőállomásainak száma a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által megerősítve

8 000

4. negyedév

2025

Az elektromos járművek számára legalább 8 000 nyilvánosan hozzáférhető töltőállomás telepítésének befejezése a városokon belüli stratégiai városi és elővárosi helyszíneken és az érdeklődésre számot tartó pontokon, valamint a kiválasztott operatív egységekben.

D. 1.4. KOMPONENS: AZ ERŐFORRÁSOK FENNTARTHATÓ FELHASZNÁLÁSA, AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL SZEMBENI ELLENÁLLÓ KÉPESSÉG ÉS A KÖRNYEZETVÉDELEM

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponensének célja a zöld átállás előmozdítása. Célzott reformokat és beruházásokat foglal magában a természeti környezet védelmének és helyreállításának fokozása érdekében, beleértve a biológiai sokféleség védelmét, a környezetvédelmi infrastruktúra javítását és az erdőtakaró veszteségeinek helyreállítását. Emellett magában foglal egy hulladékgazdálkodási reformot is , amely kiterjed mindenekelőtt egy nemzeti hulladékszabályozási hatóság létrehozására a hulladékkeletkezés megelőzésén, újrafelhasználásán és újrafeldolgozásán alapuló körforgásos gazdaságra való átállás támogatása érdekében. Továbbá létrehozza a Nemzeti Vízügyi Szabályozó Hatóságot a víziközmű-üzemeltetés és -beruházás fenntarthatóságának fokozása érdekében. A komponens részét képező reformok és beruházások végrehajtásának növelnie kell a természeti erőforrások felhasználásának hatékonyságát, és elő kell mozdítania a környezettel kapcsolatos kockázatokkal és hatásokkal szembeni védelmet mind a társadalomra, mind a gazdaságra nézve. A komponens az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés javítására, valamint az éghajlatváltozásból eredő környezeti kihívások megelőzésére és enyhítésére irányuló beruházásokat is magában foglalja.

A komponens támogatja a 2020. évi 3. országspecifikus ajánlás és a köz- és magánberuházásokról szóló 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

D.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Vízellátási projektek (az intézkedés azonosítója: 16898)

A beruházás a nyugat-görögországi területeken, valamint Leszbosz és Korfu szigetén végzett vízellátási munkálatokból áll. A beruházás célja a nyári hónapokban jelentkező magas vízellátási igények kielégítése és a szivárgási problémák kezelése. A megépített rendszerek esetében az infrastruktúra szivárgási indexének (ILI) átlagosan 1,5-nek vagy annál kisebbnek kell lennie. Az intézkedés megköveteli, hogy minden munka megfeleljen a következő elveknek: minden műszakilag megvalósítható és ökológiai szempontból releváns mérséklési intézkedést végre kell hajtani a vízre, valamint az érintett élőhelyekre és fajokra gyakorolt káros hatások csökkentése érdekében; újonnan épített gátak esetében annak biztosítása, hogy azok ne okozzanak romlást, és ne veszélyeztessék az érintett és a csatlakoztatott víztestek jó állapotának elérését. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Különösen minden egyes részberuházás esetében biztosítani kell a víz-keretirányelv (2000/60/EK irányelv) követelményeinek való teljes megfelelést az építési munkálatok megkezdése előtt. Ezen túlmenően az intézkedés a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálat (KHV), valamint a 2000/60/EK irányelv és a 92/43/EGK irányelv összefüggésében releváns értékelések tárgyát képezi, beleértve a szükséges enyhítő intézkedések végrehajtását is. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Nemzeti újraerdősítési terv és Parnitha kiemelt beruházás (az intézkedés azonosítója: 16849)

Ez a beruházás két részből áll. Először is, 16 500 hektár leromlott görögországi erdei ökoszisztéma helyreállítása. A projekt kiterjed mind az újraerdősítési tanulmányokra, mind azok végrehajtására. Másodszor, az Athéntól északra fekvő Parnitha-hegységre vonatkozó kiemelt projekt, amelynek célja, hogy helyreállítsa természetes környezetét, jobban védje az erdőtüzeket, javítsa az ahhoz való hozzáférést és az elhagyott létesítményeket enyhe felhasználás céljából helyreállítsa. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Szennyvízkezelésből származó települési szennyvíz és iszapkezelő infrastruktúra (az intézkedés azonosítója: 16846)

A beruházásnak új infrastruktúra kiépítésével és a meglévők korszerűsítésével csökkentenie kell a szennyvízkezelésből származó szennyezést a természetes és az ember által előidézett környezetre. Három alprojektből áll: 37 új szennyvízhálózati infrastruktúra és szennyvíztisztító telep (szennyvíztisztító telepek) építése, b) 11 szennyvíztisztító telep korszerűsítése, bővítése és korszerűsítése, valamint a kezelt víz újrafelhasználása, valamint c) 16 iszapkezelő infrastruktúra építése szennyvíztisztító telepeken. A beruházás 11 szennyvíztisztító telep korszerűsítésére és korszerűsítésére vonatkozó részének meg kell felelnie az elejétől végpontig terjedő szennyvízrendszer felújítására vonatkozó követelménynek, amely szerint az átlagos energiafelhasználás legalább 10 %-kal csökkent, kizárólag energiahatékonysági intézkedések révén, nem pedig lényeges változások vagy terhelésváltozások révén. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedést különösen a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálatnak, valamint a 2000/60/EK irányelvvel és a 92/43/EGK irányelvvel összefüggésben végzett releváns értékeléseknek kell alávetni, beleértve a szükséges enyhítő intézkedések végrehajtását is. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A nemzeti öntözési hálózatba a köz- és magánszféra partnerségén keresztül történő beruházások (az intézkedés azonosítója: 16285)

A beruházás a nemzeti agrár-környezetvédelmi, talajjavítási és kármentesítési keret korszerűsítésére és korszerűsítésére irányuló holisztikus program. Ezeknek a beruházásoknak erősíteniük kell a mezőgazdasági ágazat ellenálló képességét és versenyképességét, fokozniuk kell a rendelkezésre álló víz mennyiségét és minőségét, észszerűsíteniük kell a vízfogyasztást, mérsékelniük kell a szikesedéssel és az elsivatagosodással kapcsolatos kockázatokat, valamint foglalkozniuk kell a biológiai sokféleség és a természetes élőhelyek megőrzésével és védelmével. Ez az intézkedés magában foglalja a kollektív öntözési hálózatok intézményi, szervezeti és működési keretének reformját is. Az intézkedés megköveteli, hogy minden munka megfeleljen a következő elveknek: minden műszakilag megvalósítható és ökológiai szempontból releváns intézkedést végre kell hajtani az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében, valamint csökkenteni kell a vizekre, valamint a releváns élőhelyekre és fajokra gyakorolt esetleges káros hatásokat, amennyiben további intézkedések szükségesek; újonnan épített gátak esetében annak biztosítása, hogy azok ne okozzanak romlást, és ne veszélyeztessék az érintett és a csatlakoztatott víztestek jó állapotának elérését. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Minden egyes részberuházás esetében biztosítani kell különösen az uniós jog – többek között a víz-keretirányelv – követelményeinek való teljes körű megfelelést az építési munkálatok megkezdése előtt, alatt és után. Ezen túlmenően az intézkedés a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálat (KHV), valamint a 2000/60/EK irányelv és a 92/43/EGK irányelv összefüggésében releváns értékelések tárgyát képezi, beleértve a szükséges enyhítő intézkedések végrehajtását is. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Ivóvízellátás és -takarékossági infrastruktúrák (az intézkedés azonosítója: 16850)

A beruházás célja az ivóvíz rendelkezésre állásának és minőségének javítása, valamint a vízátszivárgás és a víz-infrastruktúrához kapcsolódó közegészségügyi kockázatok csökkentése. A beruházás négy alprojektből áll: új vízellátási infrastruktúrák építése hét területen és három sótalanító üzemen, b) távirányító rendszerek létrehozása a vízellátási hálózatok szivárgásának észlelésére, c) digitális hidrométerek beszerzése és d) egyéb víztakarékossági intézkedések. A beruházásnak meg kell felelnie a következő követelményeknek: i. az újonnan épített rendszer átlagos infrastruktúra-kiszivárogtatási indexe (ILI) legfeljebb 1,5 lesz, és ii. a felújítási tevékenység során a szivárgás több mint 20 %-kal csökkenthető, valamint iii. a megújuló energiaforrásokhoz csatlakoztatott sótalanító egységek esetében. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedést különösen a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálatnak, valamint a 2000/60/EK irányelvvel és a 92/43/EGK irányelvvel összefüggésben végzett releváns értékeléseknek kell alávetni, beleértve a szükséges enyhítő intézkedések végrehajtását is. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A válságkezelés légi eszközei (az intézkedés azonosítója: 16911)

A beruházás magában foglalja a légi eszközök beszerzését és a polgári védelemre használt meglévő légi járművek korszerűsítését, mint például az orvosi használatra szánt helikoptereket, a vészhelyzeti infrastruktúra szállítását és telepítését, a légi felügyeletet ellátó drónokat és a tűzoltó repülőgépeket. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Minden különleges célú légi járműnek „a legjobb osztályba tartozó” eszköznek kell lennie. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Árvízvédelmi projektek (az intézkedés azonosítója: 16882)

A beruházás olyan intézkedéseket foglal magában, amelyek csökkentik az áradások kockázatát, a nyári aszály sújtotta területeken öntözési célokra vizet biztosítanak, és Görögország több területén javítják a felszíni vízgazdálkodás hatékonyságát. Az intézkedés megköveteli, hogy minden munka megfeleljen a következő elveknek: minden műszakilag megvalósítható és ökológiai szempontból releváns mérséklési intézkedést végre kell hajtani a vízre, valamint az érintett élőhelyekre és fajokra gyakorolt káros hatások csökkentése érdekében; újonnan épített gátak esetében annak biztosítása, hogy azok ne okozzanak romlást, és ne veszélyeztessék az érintett és a csatlakoztatott víztestek jó állapotának elérését. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Különösen minden egyes részberuházás esetében biztosítani kell a víz-keretirányelv (2000/60/EK irányelv) követelményeinek való teljes megfelelést az építési munkálatok megkezdése előtt, alatt és után. Ezen túlmenően az intézkedés a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálat (KHV), valamint a 2000/60/EK irányelv és a 92/43/EGK irányelv összefüggésében releváns értékelések tárgyát képezi, beleértve a szükséges enyhítő intézkedések végrehajtását is. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Erdőtűzoltási, -megelőzési és -reagálási berendezések (az intézkedés azonosítója: 16912)

A beruházás magában foglalja az erdőtűzoltó, megelőzési és reagálási berendezések beszerzését; megelőzési projektek kidolgozása a régiók és a helyi önkormányzatok számára; valamint a polgári védelmi önkéntes szervezetek Főtitkárságának támogatása. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A biológiai sokféleség védelme mint a fenntartható növekedés motorja (az intézkedés azonosítója: 16851)

A beruházás a következő projektekből áll: Útvonalak és túraútvonalak nemzeti hálózatának létrehozása, b) a környezetvédelem fokozása a fajok és élőhelytípusok állandó megfigyelésére szolgáló nemzeti rendszer végrehajtásán keresztül, c) a védett területek megfigyelésére szolgáló nemzeti rendszer létrehozása, d) multimédiás alkalmazások bevezetése, a védett területek kezelésével foglalkozó egységek építési létesítményeinek bioklimatikus és energetikai korszerűsítése, e) a védett területek információs központjainak modernizálása; A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Infrastruktúra – Stratégiai nemzeti katasztrófakockázat-kezelés létrehozása (az intézkedés azonosítója: 16909)

A beruházás magában foglalja digitális berendezések korszerűsítését és biztosítását a Polgári Védelmi Főtitkárság épületei számára, valamint a mobil közigazgatás és a helyszíni irányítási központok, például a légtér-ellenőrzési és telekommunikációs berendezések fejlesztését. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Nyomonkövetési és irányítási rendszer (az intézkedés azonosítója: 16910)

A beruházás a Polgári Védelem Főigazgatóságának digitális infrastruktúráját, például a GPS-megfigyelő rendszert, a korai előrejelző rendszert, a tűzérzékelő és tűzoltó rendszereket, valamint a vészhelyzeti kommunikációs állomásokat foglalja magában. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Regionális polgári védelmi központok (PEKEPP) PPP-rendszerek révén történő megvalósítása (az intézkedés azonosítója: 16283)

13 regionális polgári védelmi központ megépítése a köz- és magánszféra közötti partnerségek révén. A beruházás célja, hogy regionális szinten biztosítsa a kockázatok és válságok időben történő és hatékony kezelését. Az újonnan épített épületeknek meg kell felelniük egy olyan elsődleges energiaigénynek (PED), amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek). Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházás végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Hulladékgazdálkodási törvény a fenntartható hulladéklerakás és újrafeldolgozás végrehajtására (az intézkedés azonosítója: 16772)

Ez a reform magában foglalja a meglévő hulladékgazdálkodási jogszabályok felülvizsgálatát a körforgásos gazdaságra való áttérés lehetővé tétele érdekében. A reform különösen arra ösztönzi az önkormányzatokat, hogy magasabb újrafeldolgozási arányt érjenek el, 2022 végéig hajtsák végre a biohulladék és a fém, papír, üveg és műanyag elkülönített gyűjtését, kiterjesszék a „gyártói felelősség” rendszerét, korszerűsítsék az újrafeldolgozó létesítmények működését, és egyszerűsítsék a zöld pontok körüli jogszabályokat. A reformnak támogatnia kell azon célok elérését, hogy 2030-ig 60 %-ra emeljék a települési szilárd hulladék újrahasználati és újrafeldolgozási arányát, és 10 %-ra csökkentsék a hulladéklerakók arányát. Az e reform keretében létrehozandó nemzeti hulladékszabályozó hatóság feladata többek között az árképzési politika megalapozottságának biztosítása, a hulladékgazdálkodás országos szintű végrehajtásának felügyelete, valamint a regionális és helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatók megfelelő működésének felügyelete. A reform végrehajtását 2023. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: Új vízügyi és szennyvízügyi szabályozó hatóság létrehozása (az intézkedés azonosítója: 16979)

A reform egyetlen szervet hoz létre, a Nemzeti Vízügyi Szabályozó Hatóságot (NWRA), amely a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által kidolgozott, a vízkészletekkel való ésszerű gazdálkodásra vonatkozó politika végrehajtásáért felel. Az új Hatóság várhatóan megerősíti az intézményi keretet és felügyeli az ágazatot, beleértve a vízdíjszabási politikának a „szennyező fizet” elvvel összhangban történő racionalizálását és a görögországi vízszolgáltatások fenntarthatóságának biztosítását. A reform végrehajtását 2023. december 31-ig be kell fejezni.

D.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

4. Kulcsfontosságú reform: Hulladékgazdálkodás és vízreform az erőforrások fenntartható felhasználása érdekében

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a
célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

56

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16772_A fenntartható hulladéklerakás és -újrahasznosítás végrehajtására vonatkozó hulladékgazdálkodási törvény).

Mérföldkő

A hulladékgazdálkodási törvény hatálybalépése

A jogszabályok hatálybalépése

3. negyedév

2021

Az újrafeldolgozásról és a hulladéklerakásról szóló törvény hatálybalépése, valamint ösztönzők bevezetése az önkormányzatok számára a magas újrafelhasználási és újrafeldolgozási arány elérése érdekében, valamint a hulladéklerakókra kivetett adó bevezetése. A hulladéklerakási adót 2022 első negyedévétől kell alkalmazni, és a díjak fokozatosan emelkednek, amíg 2024 harmadik negyedévére el nem érik a hulladéklerakási adó felső határát.

57

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16772_A fenntartható hulladéklerakás és -újrahasznosítás végrehajtására vonatkozó hulladékgazdálkodási törvény).

Mérföldkő

A hulladékgazdálkodási szabályozókról szóló törvény hatálybalépése

A jogszabályok hatálybalépése

3. negyedév

2022

Törvény hatálybalépése:

-létrehozza a Nemzeti Hulladékszabályozó Hatóságot, annak működését és feladatait;

-A regionális és helyi hulladékgazdálkodási szervek (FOSDA) reformja; valamint

-Megbízható költség- és árképzési politikákat vezet be a „kidobott fizet” és a „szennyező fizet” elvvel összhangban.

58

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16979_Új vízügyi és szennyvízügyi szabályozó hatóság létrehozása

Mérföldkő

A vízszabályozóról szóló törvény hatálybalépése

A jogszabályok hatálybalépése

4. negyedév

2022

Új vízügyi és szennyvízügyi szabályozó hatóság létrehozásáról és működtetéséről szóló törvény hatálybalépése.

59

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16772_A fenntartható hulladéklerakás és -újrahasznosítás végrehajtására vonatkozó hulladékgazdálkodási törvény).

Mérföldkő

A hulladékgazdálkodási szabályozó szervezet létrehozása és működése

Közös miniszteri határozat, valamint a Hatóság létrehozásához szükséges valamennyi közigazgatási és jogalkotási intézkedés hatálybalépése

2. negyedév

2023

Az új Országos Hulladékszabályozási Hatóság személyzettel és helyiségekkel rendelkezik.

60

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16979_Új vízügyi és szennyvízügyi szabályozó hatóság létrehozása

Mérföldkő

A vízgazdálkodási szabályozó szervezet létrehozása és működése

Közös miniszteri határozat, valamint a Hatóság létrehozásához szükséges valamennyi közigazgatási és jogalkotási intézkedés hatálybalépése

4. negyedév

2023

Az új Nemzeti Víz- és Szennyvíz-szabályozási Hatóság rendelkezik személyzettel és létesítményekkel.

5. csoport: Nemzeti újraerdősítési terv és a biológiai sokféleség védelme

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

   ● Nemzeti újraerdősítési terv és Parnitha kiemelt beruházás (ID: 16849)

   ● A biológiai sokféleség védelme mint a fenntartható növekedés motorja (ID: 16851)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

61

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16849_Nemzeti újraerdősítési terv és Parnitha kiemelt beruházás

Mérföldkő

Újraerdősítés – szerződések

Értesítés az összes szerződés odaítéléséről

2. negyedév

2023

Értesítés az újraerdősítéssel kapcsolatos mindkét alprojektre vonatkozó valamennyi szerződés odaítéléséről:

1. 16500 ha leromlott görögországi erdei ökoszisztéma helyreállítása, főként őshonos fajok felhasználásával; valamint

2. A Parnitha-hegység környezetének helyreállítása.

62

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16849_Nemzeti újraerdősítési terv és Parnitha kiemelt beruházás

Mérföldkő

Újraerdősítés – A 2. alprojekt lezárása (Mt Parnitha)

A Környezetvédelmi Minisztérium igazolása a második alprojekt befejezéséről

2. negyedév

2025

A Parnitha Mount projekt befejezése (második újraerdősítési alprojekt).

63

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16849_Nemzeti újraerdősítési terv és Parnitha kiemelt beruházás

Mérföldkő

Újraerdősítés – Az 1. alprojekt lezárása (16500 hektár helyreállítása)

16 500 hektáros újraerdősítésről szóló tanúsítvány a Környezetvédelmi Minisztériumtól

4. negyedév

2025

16500 hektár leromlott görögországi erdei ökoszisztéma helyreállítására irányuló valamennyi munka befejezése. (Újraerdősítés – első alprojekt).

64

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16851_A biológiai sokféleség védelme mint a fenntartható növekedés motorja

Mérföldkő

Biológiai sokféleség – befejezés

A Környezetvédelmi Minisztérium igazolása az összes alprojekt befejezéséről

4. negyedév

2025

A biológiai sokféleség védelmét szolgáló valamennyi alprojekt lezárása, beleértve az út- és túraútvonalak nemzeti hálózatának létrehozását, a biológiai sokféleség védelmével kapcsolatos teraszok helyreállítását, az egységes ellenőrzési protokollok és a vonatkozó operatív rendszer létrehozását, valamint Görögország valamennyi védett területére vonatkozó horizontális járőrszolgálati terv kidolgozását.

6. csoport: Szennyvíz és vízinfrastruktúra, víztakarékosság

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

   ● Városi szennyvíz- és iszapkezelési infrastruktúrák (ID: 16846)

   ● Ivóvízellátási és -takarékossági infrastruktúrák (ID: 16850)

    Árvízvédelmi projekt (ID: 16882)

   ● Vízellátási projektek (ID: 16898)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

65

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16882_Árvíz-mérséklési projektek

Mérföldkő

Árvízvédelmi szerződések odaítéléséről szóló értesítés

Értesítés az összes szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2023

Értesítés az összes árvízkár enyhítését célzó építési beruházásra irányuló szerződés odaítéléséről a következő 4 régióban: Lasithi Kréta, Amvrakia-Amfilohia régió, Loutraki régió és Oreokastro térség. Minden egyes részberuházás esetében biztosítani kell és igazolni kell a víz-keretirányelv követelményeinek való teljes körű megfelelést az építési munkák megkezdése előtt.

66

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16850_Vízellátási és -takarékossági infrastruktúra

Mérföldkő

Víztakarékossági intézkedésekre vonatkozó pályázati felhívás közzététele

A Környezetvédelmi Minisztérium felhívása

2. negyedév

2023

A víztakarékossági cselekvési programra vonatkozó pályázati felhívás közzététele, amely magában foglalja azt a követelményt, hogy a megépítendő rendszer átlagos energiafogyasztása <= 0,5 kWh vagy az infrastruktúra szivárgási indexe (ILI) <= 1,5 legyen.

67

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16898_Vízellátási projektek

Mérföldkő

Értesítés a vízellátási projektekre vonatkozó szerződések odaítéléséről

Értesítés az összes szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2023

Az összes vízellátási infrastrukturális projektre vonatkozó szerződés odaítéléséről szóló értesítés:

1. A Preveza vízellátási rendszerei – Arta – Lefkada prefektúrák

2. Vízellátó rendszerek Leszbosz szigetén

3. A korfui sziget vízellátása

Minden egyes részberuházás esetében biztosítani kell és igazolni kell a víz-keretirányelv követelményeinek való teljes körű megfelelést az építési munkák megkezdése előtt.

68

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és környezetvédelem – 16846_Új infrastruktúra – Szennyvízkezelésből származó települési szennyvíz és iszapkezelő infrastruktúrák

Mérföldkő

Értesítés szennyvízprojektekre vonatkozó szerződések odaítéléséről

Értesítés az összes szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2023

Szennyvíz- és iszapkezelési projektekre vonatkozó szerződés odaítéléséről szóló értesítés:

1. Szennyvízhálózati infrastruktúra és szennyvíztisztító telepek (WWTP).

2. A szennyvíztisztító telepek korszerűsítése, bővítése és korszerűsítése, valamint a kezelt víz újrafelhasználása.

3. Szennyvízkezelő üzemekből származó iszapkezelési infrastruktúra megvalósítása.

Minden szerződésnek tartalmaznia kell azt a követelményt, hogy a kiépített szennyvízhálózatnak nulla nettó energiafelhasználással kell rendelkeznie.

69

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16882_Árvíz-mérséklési projektek

Mérföldkő

Az árvízvédelmi munkálatok 60 %-ának befejezése

Az Infrastruktúra Minisztérium által hitelesített független mérnök jelentése

4. negyedév

2024

Az árvízvédelmi projektekkel kapcsolatos munkálatok értékének 60 %-a a következő 4 régióban: Lasithi Kréta, Amvrakia-Amfilohia régió, Loutraki régió és Oreokastro térség.

70

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16898_Vízellátási projektek

Mérföldkő

A vízellátási projektek 60 %-ának lezárása

Az Infrastruktúra Minisztérium által hitelesített független mérnök jelentése

4. negyedév

2024

A három vízellátási alprojekt építési munkálatai értékének 60 %-ának teljesítése:

1. A Preveza – Arta – Lefkada prefektúrák vízellátási rendszerei;

2. Leszbosz szigetének vízellátási rendszerei; valamint

3. A korfui sziget vízellátása.

71

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16850_Vízellátási és -takarékossági infrastruktúra

Mérföldkő

A víztakarékossági intézkedések és a vízellátás 50 %-ának lezárása

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által hitelesített független mérnök jelentése

4. negyedév

2024

A víztakarékossági intézkedések végrehajtása a háztartások 50 %-a esetében, és 50 %-os teljesítés a vízellátási projektek munkáinak értékére vonatkozóan.

72

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és környezetvédelem – 16846_Új infrastruktúra – Szennyvízkezelésből származó települési szennyvíz és iszapkezelő infrastruktúrák

Mérföldkő

A szennyvízkezelési munkálatok 50 %-ának befejezése

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által hitelesített független mérnök zárójelentése

4. negyedév

2024

A települési szennyvíz- és szennyvíziszap-kezelési infrastruktúrára irányuló munkálatok értékének 50 %-a.

73

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és környezetvédelem – 16846_Új infrastruktúra – Szennyvízkezelésből származó települési szennyvíz és iszapkezelő infrastruktúrák

Mérföldkő

A települési szennyvíz- és iszapkezelési infrastruktúra befejezése

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által hitelesített független mérnök zárójelentése

4. negyedév

2025

Valamennyi települési szennyvízkezelési és szennyvíziszap-kezelési projekt befejezése:

1. Szennyvízhálózati infrastruktúra és szennyvíztisztító telepek (WWTP);

2. A szennyvíztisztító telepek korszerűsítése, bővítése és korszerűsítése, valamint a kezelt víz újrafelhasználása; valamint

3. Szennyvízkezelő üzemekből származó iszapkezelési infrastruktúra megvalósítása.

74

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16850_Vízellátási és -takarékossági infrastruktúra

Mérföldkő

Ivóvízellátási és -takarékossági infrastruktúrák lezárása

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által hitelesített független mérnök zárójelentése

4. negyedév

2025

Valamennyi projekt befejezése, beleértve a következőket:

1: Vízellátási infrastruktúrák hét területen

2: Három sótalanító üzem

3 : Telemetria – távellenőrzési projektek a vízellátó hálózatok szivárgásainak észlelésére

4: Digitális vízfogyasztásmérők beszerzése

5: Víztakarékossági intézkedések legalább 45 000 háztartásban és 10 000 vállalkozásnál

75

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16882_Árvíz-mérséklési projektek

Mérföldkő

Árvízvédelmi projektek lezárása

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által hitelesített független mérnök zárójelentése

4. negyedév

2025

Árvízvédelmi projektek befejezése a következő négy régióban: Lasithi Kréta, Amvrakia-Amfilohia régió, Loutraki régió és Oreokastro térség.

76

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16898_Vízellátási projektek

Mérföldkő

Vízellátási projektek lezárása

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium által hitelesített független mérnök zárójelentése

4. negyedév

2025

Három vízellátási alprojekt lezárása a) Preveza – Arta – Lefkada, b) Corfu és c) Lesbos területén: a vízbeviteli és -elvezető munkálatok, a csővezetékek, a tároló- és szivattyúállomások elkészültek és üzemelnek.

7. csoport: Polgári védelmi projektek

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

   ● A válságkezelés légi eszközei (ID: 16911)

   ● Innovatív monitoring- és irányítási rendszer kifejlesztése (ID: 16910)

   ● Stratégiai nemzeti katasztrófakockázat-kezelés (ID: 16909)

   ● Erdőtűzoltási, -megelőzési és -reagálási berendezések (ID: 16912)

   ● A regionális polgári védelmi központok (PEKEPP) PPP-rendszerek révén történő megvalósítása (ID: 16283)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

77

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16283_A regionális polgári védelmi központok (PEKEPP) PPP-rendszerek révén történő végrehajtása

Mérföldkő

Pályázati felhívás 13 regionális központra

Az ajánlati felhívás közzététele

3. negyedév

2021

13 regionális polgári védelmi központ megépítésére vonatkozó ajánlati felhívás közzététele.

78

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16910_Monitoring and Management System

Mérföldkő

Szerződés GPS-re

Értesítés a szerződések odaítéléséről

4. negyedév

2022

Értesítés a GPS nyomonkövetési rendszer és a korai előrejelző rendszer szerződés-odaítéléséről.

79

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16911_A válságkezelési eszközök

Mérföldkő

Két Sikorsky-helikopter beszerzése

Értesítés a szerződések odaítéléséről

4. negyedév

2023

Értesítés két Sikorsky-helikopter polgári védelmi és tűzoltási célú beszerzésére irányuló szerződés odaítéléséről.

80

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16283_A regionális polgári védelmi központok (PEKEPP) PPP-rendszerek révén történő végrehajtása

Cél

13 épület befejezése

Az építés befejezése óta üzembe helyezett regionális polgári védelmi központok száma

0

13

4. negyedév

2024

13 regionális polgári védelmi központ megépítésének és üzembe helyezésének befejezése.

81

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16910_Monitoring and Management System

Mérföldkő

A polgári védelem nyomon követési és irányítási rendszerének befejezése

A teljesítést a Belügyminisztérium jelentése igazolja

4. negyedév

2025

A következő intézkedések lezárása:

1.A Görög Tűzvédelmi Szolgálat által használt GPS-megfigyelési rendszer, valamint a Regionális Polgári Védelmi Műveleti Központ járművei (projektgépek stb.). A Görög Tűzvédelmi Szolgálat „részvételi” információs rendszerének bővítése;

2.Korai előrejelző rendszer

3.Tűzérzékelő és tűzoltó rendszerek;

4.Vészhelyzeti kommunikációs állomások és az érdeklődésre számot tartó területek éghajlati adatainak szolgáltatása; valamint

5.Vezeték nélküli kommunikációs hálózat.

82

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16911_A válságkezelési eszközök

Mérföldkő

Légi válságkezelési eszközök projektjének lezárása

A teljesítést a Belügyminisztérium jelentése igazolja

4. negyedév

2025

A következő intézkedések lezárása:

1.2 táptalaj – nagyméretű, orvosi használatra szánt, hasznos helikopterek szállítása;

2.Pilóta nélküli légi járművek – UAV-ok (drónok) szállítása a légi megfigyeléshez;

3.Korszerűsítés – 7 Canadair CL415 korszerűsítése;

4.S-64 Skycrane nehéz emelő helikopterek;

5.1 helikopter szállítása a GSCP incidenskezelő csoportjának szállításához;

6.11 kétéltű légi vontató típusú tűzoltó légi jármű szállítása a szigetkomplexumok számára; valamint

7.Korszerűsítés – két (2) Super Pumas korszerűsítése.

83

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16912_Erdőtűzoltási, megelőzési és reagálási berendezések

Mérföldkő

Erdészeti harci felszerelés befejezése

A végrehajtás igazolása a Belügyminisztérium jelentése alapján

4. negyedév

2025

A következő intézkedések lezárása:

1.Tűzoltó- és egyéb reagáló járművek szállítása;

2.Megelőzési projektek kidolgozása. Építési berendezések szállítása;

3.Járművek szállítása a GSCP, a regionális/helyi polgári védelmi központok és az önkéntes szervezetek számára; valamint

4.Összenyomható, szállítható hidak kijuttatása.

84

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16909_Infrastruktúra – Stratégiai nemzeti katasztrófakockázat-kezelés létrehozása

Mérföldkő

A nemzeti katasztrófakockázat-kezelés lezárása

A végrehajtás igazolása a Belügyminisztérium jelentése alapján

4. negyedév

2025

A következő intézkedések lezárása:

1.Stratégiai nemzeti katasztrófakockázat-kezelési központ létrehozása Atlantas és Faros épületekben.

1.Távközlési berendezések szállítása az 13 regionális polgári védelmi műveleti központ számára.

2.Új épületlétesítmények és irodai berendezések építése a polgári védelem és a tűzoltó testület oktatási intézményei számára.

3.Légfelügyeleti ellenőrző és irányító központ megépítése.

4.Mobil közigazgatás és helyszíni ellenőrző központok biztosítása az 13 régióban.

                                       

E. 2.1. KOMPONENS: KAPCSOLÓDÁS

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponense olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek célja a nagyon nagy kapacitású hálózatok – köztük az 5G és az üvegszálas hálózatok – széles körű kiépítésének előmozdítása és megkönnyítése, összhangban az EU 2025. évi 5G és gigabites konnektivitási célkitűzéseivel, valamint a kisméretű műholdak konstellációjának fejlesztésével. Az ezen komponensbe tartozó beruházások az optikai szálas infrastruktúra épületekbe történő telepítésére, az összes fontosabb görög autópályát lefedő 5G hálózatok kifejlesztésére, a Görögország kontinentális területeinek a görög szigetekkel és Ciprussal való összekapcsolására szolgáló tenger alatti kábelek telepítésére, valamint az űrtechnológiák és -alkalmazások használatára vonatkoznak a kisméretű műholdak konstellációjának kifejlesztése révén, amelyek támogatják a biztonságos összeköttetési szolgáltatásokat és a többcélú földmegfigyelési alkalmazásokat. Az ezen komponens részét képező reformok olyan keretet hoznak létre, amely megkönnyíti a gyors széles sávú kapcsolatra való átállást és az 5G-technológiára való áttérést.

Valamennyi javasolt beruházás és reform a konnektivitás, valamint a Föld-megfigyelés és -felügyelet iránti növekvő igényből eredő kihívások kezelésére irányul. Az intézkedések támogatják a köz- és magánberuházásokról szóló országspecifikus ajánlás (a 3/2020. sz. országspecifikus ajánlás ) végrehajtását, amely felszólítja Görögországot, hogy a beruházásokat a digitális átállásra és különösen a nagyon nagy kapacitású digitális infrastruktúrára összpontosítsa. Emellett hatékonyan reagálnak a digitális átállásra és/vagy az abból eredő kihívásokra, mivel várhatóan jelentősen hozzájárulnak a nagyon nagy sebességű összeköttetés javításához Görögországban. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

E.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Kisméretű műholdak (intézkedésazonosító: 16855)

A beruházás kis műholdak olyan konstellációjának fejlesztésére irányul, amely támogatja az összeköttetési szolgáltatásokat, valamint a földmegfigyelési alkalmazásokat a feltérképezés, a hajózás, a precíziós mezőgazdaság, a területrendezés és egyebek terén. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Áttérés az 5G technológiára, az innovatív távszolgáltatások fejlesztésének megkönnyítése (az intézkedés azonosítója: 16844)

A reformnak meg kell teremtenie az 5G-technológiára való átállás alapját. A reform első szakasza a szabályozási és jogszabályi keret végrehajtására összpontosít, különösen a többsávos 5G árverési bevételek 25 %-ának felhasználásával az innovatív Phaistos alap támogatására, amely 5G termékeket és szolgáltatásokat nyújtó vállalatokba és projektekbe fektet be. A második szakasz magában foglalja az 5G hálózatok fejlesztésével kapcsolatos további lehetőségek és kockázatok azonosítására, az eljárások ésszerűsítésére, valamint az egyes gazdasági alkalmazásokra (például a közlekedésre) vonatkozó követelmények és kockázatok értékelését. A reform végrehajtását 2024. szeptember 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: 5G folyosók – 5G hálózatok fejlesztése, amelyek lefedik a transzeurópai közlekedési hálózatok részét képező valamennyi görög autópályát (az intézkedés azonosítója: 16834)

A beruházás magában foglalja az 5G hálózati infrastruktúra fejlesztését a transzeurópai közlekedési hálózatok részét képező főbb görög autópályákon az összekapcsolt és autonóm mobilitás igényeinek kiszolgálása érdekében. A beruházás végrehajtása várhatóan 2021. december 31-én kezdődik és 2025. december 31-ig fejeződik be.

Reform: Gyors széles sávú kapcsolatra való átállás – áttérés 100/200 Mbps (szupergyors) széles sávú kapcsolatra és a szupergyors széles sávú igény erősítése (az intézkedés azonosítója: 16857)

Ez a reform az 100/200 Mbps (Ultrafast) széles sávú kapcsolatra való áttérésre irányuló cselekvési terv megtervezését és végrehajtását foglalja magában az optikai száloptikák és a kapcsolódó berendezések épületekbe történő telepítése, valamint a görög szigetek esetében tenger alatti kábelek révén, ami lehetővé teszi az ultragyors hálózati kapcsolatok nagyobb lefedettségét. A tervnek tartalmaznia kell az intézkedéseket, az előfeltételként szolgáló tevékenységeket, az ütemterveket, valamint a meglévő jogszabályi és szabályozási keret bármely szükséges módosítását az ultragyors széles sávú kapcsolatra való átállás nyomon követése és nyomon követése érdekében. A reform végrehajtását 2024. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: Tenger alatti szálkábelek (intézkedésazonosító: 16962)

A beruházás korszerű tenger alatti kábelek kiépítéséből áll, amelyek Görögország kontinentális részét összekötik szigeteivel és Ciprussal. Célja, hogy megszüntesse a nagy sebességű széles sávú szolgáltatások végfelhasználók számára való rendelkezésre állása egyik fő akadályát, mind helyhez kötött, mind mobil hálózatokon keresztül, valamint hogy javítsa az 5G-t támogató felhordó infrastruktúra kapacitását és ellenálló képességét. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Üvegszálas infrastruktúra az épületekben (az intézkedés azonosítója: 16818)

A beruházás elősegíti az optikai szálas infrastruktúra lakó- és kereskedelmi épületekben történő telepítését, valamint a végfelhasználók nagyon nagy kapacitású hálózatokhoz (VHCN) való csatlakozását egy keresleti támogatás (voucher) alapján, amely a) a belső kábelezés költségeit és b) a csatlakozási díjakat (a széles sávú szolgáltatások egyszeri létesítési díját) támogatja. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

E.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

8. csoport: Konnektivitás

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

   ● Áttérés az 5G technológiára, megkönnyítve az innovatív távszolgáltatások kifejlesztését. (ID: 16844)

   ● Gyors széles sávú kapcsolatra való áttérés – 100/200 Mbps (szupergyors) széles sávú kapcsolatra való áttérés és a szupergyors széles sávú hozzáférés iránti kereslet erősítése (ID: 16857)

   ● Az épületek üvegszálas infrastruktúrája (ID: 16818)

   ● 5G folyosók – 5G hálózatok fejlesztése, amelyek lefedik a transzeurópai közlekedési hálózatok részét képező valamennyi görög autópályát (ID: 16834)

   Kisméretű műholdak (ID: 16855)

   ● Tenger alatti szálkábelek (ID: 16962)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

85

5 - 2.1. Csatlakozó – 16818_optikai infrastruktúra épületekben

Mérföldkő

Az „Épületi üveginfrastruktúra” projektre vonatkozó szerződés(ek) odaítélése

Értesítés a szerződés(ek) odaítéléséről

3. negyedév

2022

Szerződés(ek) odaítélése a „Fiberoptic infrastructure in buildings” projektre vonatkozó pályázati eljárás sikeres lezárását követően.

Az információs társadalom SA/a digitális kormányzásért felelős minisztérium gondoskodik arról, hogy valamennyi benyújtott pályázatot megvizsgálják annak megerősítése érdekében, hogy a pályázatok megfelelően megfelelnek-e a felhívás kéréseinek. A megfelelő szerződő fél kiválasztásakor az információs társadalom S.A./Digitális Kormányzati Minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza a szerződő felek kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

86

5 - 2.1. Csatlakozó – 16962_Tengeri szálkábelek

Mérföldkő

A „tenger alatti kábelek” projektre vonatkozó szerződés(ek) odaítélése

Értesítés a szerződés(ek) odaítéléséről

2. negyedév

2023

Szerződés(ek) odaítélése a „tenger alatti kábelek” projektre vonatkozó pályázati eljárás sikeres lezárását követően.

Az információs társadalom SA/a digitális kormányzásért felelős minisztérium megvizsgálja az összes benyújtott javaslatot, és megerősíti, hogy a kérelmek megfelelően teljesítik-e az RFP igényeit.

A megfelelő szerződő fél kiválasztásakor az információs társadalom S.A./Digitális Kormányzati Minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét részt vevő fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

87

5 - 2.1. Csatlakoztatás – 16855_kisműholdak

Mérföldkő

A „Small Satellites” projektre vonatkozó szerződés(ek) odaítélése

Értesítés a szerződés(ek) odaítéléséről

2. negyedév

2023

Szerződés(ek) odaítélése a „Small Satellites” projektre vonatkozó pályázati eljárás sikeres lezárását követően.

Az információs társadalom SA/a digitális kormányzásért felelős minisztérium gondoskodik arról, hogy valamennyi benyújtott javaslatot megvizsgálják annak megerősítése érdekében, hogy a kérelmek megfelelően megfelelnek-e az RFP igényeinek.

A megfelelő szerződő fél kiválasztásakor az információs társadalom S.A./Digitális Kormányzati Minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét részt vevő fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

88

5 - 2.1. Csatlakozók – 16834_5G folyosók – 5G hálózatok fejlesztése, amelyek lefedik a transzeurópai közlekedési hálózatok részét képező valamennyi görög autópályát

Mérföldkő

Az „5G folyosók” projektre vonatkozó szerződés(ek) odaítélése

Értesítés a szerződés(ek) odaítéléséről

2. negyedév

2023

Szerződés(ek) odaítélése az „5G folyosók” projektre vonatkozó pályázati eljárás sikeres lezárását követően.

Az információs társadalom SA/a digitális kormányzásért felelős minisztérium gondoskodik arról, hogy valamennyi benyújtott javaslatot megvizsgálják annak megerősítése érdekében, hogy a kérelmek megfelelően megfelelnek-e az RFP igényeinek.

A megfelelő szerződő fél kiválasztásakor az információs társadalom S.A./Digitális Kormányzati Minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét részt vevő fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

89

5 - 2.1. Csatlakozó – 16962_Tengeri szálkábelek

Cél

A „tenger alatti kábelek” projekt lezárása

Tenger alatti kábelek telepítése km-ben

0

1 370

4. negyedév

2025

1370 km tenger alatti kábel, amely Görögország és Ciprus összekapcsolására, valamint nagy szigetek, például Leszbosz, Szírosz, Kréta és közepes méretű szigetek (például Karpathos, Kalymnos, Ikaria és Patmos) összekapcsolására szolgál.

90

5 - 2.1. Csatlakozó – 16818_optikai infrastruktúra épületekben

Cél

A „Fiberoptic infrastructure in buildings” projekt lezárása

A Fiber to The Home (FTTH) optikai infrastruktúrával teljes mértékben összekapcsolt magánépületek száma

0

120 000

4. negyedév

2025

120 000 olyan magánépület, amely teljes mértékben csatlakozik az FTTH száloptikás infrastruktúrához.

91

5 - 2.1. Csatlakozók – 16834_5G folyosók – 5G hálózatok fejlesztése, amelyek lefedik a transzeurópai közlekedési hálózatok részét képező valamennyi görög autópályát

Cél

Az „5G folyosók” projekt lezárása

5G infrastruktúra kiépítése km-ben

0

1 918

4. negyedév

2025

1918 km 5G infrastruktúra kiépítése valamennyi görög autópályán.

92

5 - 2.1. Csatlakoztatás – 16855_kisműholdak

Mérföldkő

A „Small műholdak” projekt lezárása

A kis műholdak indítását követő, pályán haladó pályán lévő bizottsági jelentések

4. negyedév

2025

A kísérleti projekt rutinműveleteket indít, és elindul a kis műholdak konstellációja és keringési pályára állítása.

Értékelni kell a projekt teljesítményét (a kis műholdak támogatják-e a biztonságos távközlési szolgáltatásokat, valamint a földmegfigyelési alkalmazásokat a feltérképezés, a hajózás, a precíziós mezőgazdaság, a területrendezés és más gazdasági ágazatok területén).

F. 2.2. KOMPONENS: MODERNIZÁLÁS

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv „Modernizálás” komponense a közigazgatás korszerűsítését célozza működési modelljének javítása, valamint a polgároknak és a vállalkozásoknak nyújtott magas színvonalú szolgáltatások biztosítása révén. A közigazgatás digitális teljesítményének javítására irányuló erőfeszítések felgyorsítása katalizátorként szolgál e cél eléréséhez. Reform- és beruházási cél: a közszféra szervezeteinek digitális átalakulása, beleértve az archívumok digitalizálását és a fejlett digitális szolgáltatásokat; az üzleti folyamatok javítása, amelyet modern informatikai rendszerek beépítése követ; fokozott interoperabilitás a rendszerek és az adatok között; széles körű kiberbiztonsági és adatirányítási stratégiák és szakpolitikák; valamint e) a fejlett technológiák, például a felhőalapú számítástechnika, a mesterséges intelligencia és a nagy adathalmazok szélesebb körű használata.

A komponens célja, hogy kezelje a közigazgatás korszerűsítésével és digitalizálásával kapcsolatos kihívást, ugyanakkor egyszerűsítse és egyszerűsítse kulcsfontosságú folyamatait és eljárásait. A közigazgatás hatékonyságának és digitalizációjának javítása révén támogatja a köz- és magánberuházásokról szóló országspecifikus ajánlás (3/2020. és 2019. évi 2. ajánlás) végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

F.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: A közigazgatás ügyfélorientált szolgáltatásai felé a folyamatok egyszerűsítése és javítása, a rendszerfejlesztések, valamint az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelés révén (ID 16929 intézkedés)

A reform célja a görög állampolgárok és vállalkozások számára felhasználóorientált szolgáltatások nyújtása, valamint a görög közigazgatás belső működésének javítása. A reform magában foglalja az adminisztratív terhek csökkentését és a közigazgatáson belüli ügyfélközpontú szolgáltatások létrehozását célzó középtávú stratégia végrehajtását, valamint a folyamatok, a rendszerfejlesztések és az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelés javítását, a következők révén: 1) szabályozási változtatások elfogadása a nemzeti állami szervezetek közötti adatcserét szolgáló nyilvántartások és szolgáltatások összekapcsolásának és átjárhatóságának széles körű szabályozási alapjának megteremtése érdekében, az új európai interoperabilitási kerettel összhangban; és 2) a folyamategyszerűsítési nemzeti program végrehajtása, beleértve az eljárások nemzeti nyilvántartásának létrehozását, valamint a szabályozás hatásának nyomon követésével foglalkozó megfigyelőközpont és a Nemzeti Eljárási Nyilvántartás (Diavlos) teljes körű létrehozását. A reform magában foglalja az alábbiak egyszerűsítésének/digitalizálásának befejezését: hatásvizsgálati eljárások, állampolgárság iránti kérelem, egyéni vállalkozások indítása, a polgárok „életeseményeivel” kapcsolatos eljárások egyszerűsítése, beleértve a születést, az elhalálozást és a válást, az ügyvédekhez kapcsolódó igazságszolgáltatási eljárások egyszerűsítése, bírósági határozatok, digitális aláírások, bíróságok által kiállított tanúsítványok, járművezetői engedély megújítása és a myfoto.gov.gr működtetése, valamint az iratok elektronikus továbbítása a közigazgatáson belül. A fő reformprioritások közé tartoznak továbbá a közbeszerzési eljárások, a vállalkozásindítással kapcsolatos követelmények valamennyi vállalkozástípusra és a nyilvántartásba vételt követő folyamatok, a társadalombiztosítás és az adóbevallás, valamint a foglalkoztatással kapcsolatos egyéb bürokrácia, valamint a pénzügyi irányítás tervezési, kifizetési és ellenőrzési folyamatai. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Archívumok és kapcsolódó szolgáltatások digitalizálása (ID. 16778. intézkedés)

A beruházás magában foglalja a kulcsfontosságú archívumok digitalizálását különböző ágazatokban (igazságszolgáltatás, egészségügy, általános állami archívumok, várostervezés, kisajátítások, kataszter, bevándorlás és menekültügy, tengerügyek), valamint a megfelelő informatikai rendszerekbe való integrációt, valamint a közszféra biztonságos tárolásának és a közszféra „tágabb” archívumainak kísérleti bevezetését (összesen kilenc alprojekt). Az említett alprojektek különösen a digitalizálás végrehajtását és a következő archívumokkal kapcsolatos egyéb szükséges intézkedéseket foglalják magukban: 1. 300 000 000 fizikai oldal (A3/A4, kötött és kötés nélküli, beleértve az OCR-t és az anonimizációs folyamatot) az igazságügyi rendszer keretében, 2. 190 000 000 db, különböző méretű (X-ray, Axial, Magnetic C Camera, cardiograph) az egészségügyi rendszerben 3. 55 000 000 fizikai oldal (A3/A4, kötött és kötés nélküli az ország általános archívumának (30 000 000 A3/A4 oldal a központi és helyi ügynökségeknek és 25 000 000 A2/A1/A0 oldal központi ügynökségeknek, 4. 61 500 000 oldal (A4/A3, kötött és kötés nélküli) a bevándorlási és menekültügyi rendszernek, 5. 17 000 000 fizikai oldal (A0, A1, A3) kisajátításokhoz, 6. 387 200 000 képarchív és geokódolás (digitisation of 217 200 000 különböző méretű fizikai adat/dokumentum digitalizálása és metaadatok létrehozása 170 000 000 fájl geokódolása) várostervezési ügynökségeknek, 7. 600 000 000 (A0/A1/A3) tulajdoni jogcímek és vonatkozó dokumentumok a kataszteri jelzálogirodákban, 8. 7 000 000 fizikai adat (A4/A3, kötött és kötés nélküli) tengerészeti ügy (hajónyilvántartás, vállalati nyilvántartások, személyi akták, egyéb tengerészeti akták), valamint 9. kísérleti modell – mintegy 65 000 000 irat (Α5/Α4/Α3/Α2/Α1/Α1/Α0) egyéb állami irattárban történő biztonságos tárolása. Ez kulcsfontosságú beruházás a hatékonyabb közigazgatás érdekében. Célja, hogy csökkentse a közigazgatás által a nyilvánosság számára nyújtott szolgáltatások időköltségeit, miközben az archívumokhoz való jobb hozzáférés várhatóan jelentős költségmegtakarítást és forrásfelszabadítást is eredményez. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az államháztartás CRM-je (azonosító: 16810)

A beruházás a közigazgatás polgárokkal és vállalkozásokkal fenntartott kapcsolatainak teljes életciklusát kezelő integrált rendszer megtervezésére, fejlesztésére, megvalósítására és működtetésére vonatkozik. A projektnek fejlesztenie kell a közigazgatás meglévő kapacitását annak érdekében, hogy nyomon tudja követni a polgárokkal és a vállalkozásokkal folytatott interakcióit és ügyleteit. A rendszer a polgárok és a vállalkozások által gyűjtött információkat használja fel a megközelítés személyre szabása és a szolgáltatások magasabb szintjének előmozdítása érdekében. A beruházásnak magában kell foglalnia a következőket: a) a szoftvertervezéshez és -fejlesztéshez kapcsolódó korszerű szoftvertervezési és -fejlesztési eljárások, b) hozzáférés a szolgáltatásokat támogató mechanizmushoz, amely az alacsony kódú technológián alapuló új alkalmazások kifejlesztésére szolgáló eszköz, c) ügyfélkapcsolat-kezelési platform (CRM), amely összegyűjti és kezeli a kiszolgált polgárok összes adatát, valamint megszervezi az üzleti folyamatok végrehajtását, függetlenül a kezdeményező szolgáltatástól, d) az elektronikus szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében a polgárok közötti konszenzusos irányítási rendszer, valamint az elektronikus szolgáltatásokhoz való hozzáféréshez kapcsolódó felhasználói szolgáltatások, A beruházás végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A közigazgatás egyablakos ügyintézésének további korszerűsítése (ID 16780. intézkedés)

A beruházás az Állampolgári Szolgáltató Központok (KEP) további korszerűsítéséből áll, infrastruktúrájuk és perifériáik korszerűsítése, valamint a digitális modern munkahelynek megfelelő új távkonferenciás berendezések és új alkalmazások (értékelési rendszerek, mobilalkalmazások, automata jegykiadó automaták, sorkezelés & intelligens értesítési rendszerek) telepítése révén. A beruházás a következőket foglalja magában: a meglévő technológiai berendezések korszerűsítése, b) modern sorvezetés & intelligens értesítési rendszerek, c) vevői (polgári) értékelési rendszerek. A beruházás végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Új közbeszerzési rendszer (azonosító: 16736)

A beruházás egy új közbeszerzési informatikai rendszer átalakítását és bevezetését érinti. A beruházás a közbeszerzés teljes üzleti és működési életciklusának digitalizálásából és integrálásából, az interoperabilitási szolgáltatások korszerűsítéséből, a fejlett közbeszerzési technikák és eszközök digitális szolgáltatássá (eShops és emarketplaces) történő integrálásából, valamint a Központosított Egészségügyi Közbeszerzési Hatóság (EKAPY) számára nyújtott IKT-támogatásból áll. A beruházás a következőket foglalja magában: a) a portál újratervezése és gazdagítása  www.eprocurement.gov.gr  ; az ajánlatokhoz használt alrendszerek széles körű kiegészítése és testreszabása; a Központi Elektronikus Közbeszerzési Nyilvántartás (KIMDIS) reformja, átrendezése és gazdagítása, a statisztikai adatkinyerési rendszerek korszerűsítése és bővítése, valamint azok további statisztikai feldolgozása; az elektronikus közbeszerzési rendszer (ESIDIS) konfigurációjának és végrehajtásának kiterjesztése az új stratégiák és üzleti folyamatok elektronikus úton történő támogatása érdekében a közbeszerzés területén; a már megvalósított interoperabilitási szolgáltatások javítása és az adatcserét szolgáló új szolgáltatások bevezetése; elektronikus interoperabilitási szolgáltatások gov.gr, CA-kkal, bankszervezetekkel az elektronikus dokumentumok és egyéb adatok digitális aláírási lehetőségeinek a rendszer felhasználásával történő integrálása és a „megtagadás elmaradásának” biztosítása érdekében; a rendszeradatbázisokban tárolt adattitkosítási mechanizmus bevezetése az ESIDIS és a G-felhő-adminisztrátorok rosszindulatú tevékenységeinek megelőzése érdekében; új biztonsági tanulmány és kiegészítések és/vagy változtatások a rendszer biztonságának növelése érdekében, a rendszer biztonságának növelése érdekében, annak érdekében, hogy azt független biztonsági értékeléssel lehessen tanúsítani; a közbeszerzés-tervezési rendszer javítása és újraindítása a közbeszerzés és a központosított közbeszerzési eljárások elektronikus katalógusok segítségével történő szélesebb körű támogatása érdekében; a gazdasági szereplők támogatására irányuló kérelmek hozzáadása: az ajánlatok keresésére irányuló kérelmek gazdagítása, a beszerzési folyamatokban való részvételükre vonatkozó történeti és statisztikai adatok, a szállítók és az ajánlatkérő szervek információs és kommunikációs alrendszereinek gazdagítása, kérdések felvetésére szolgáló jegykiadó rendszer és problémamegoldási vagy ügyfélszolgálati eszköz; virtuális asszisztensi képességek hozzáadása annak érdekében, hogy az érdeklődők természetes nyelven kérdéseket tehessenek fel; olyan elektronikus fájltároló rendszer (ESIDIS – KIMDIS) hozzáadása, amely megfelel az elektronikus fájlokra vonatkozó jogi keret rendelkezéseinek; képzési anyagok és népszerűsítő tevékenységek készítése; technikai segítségnyújtás és projektmonitoring szolgáltatások; tanulmány a meglévő e-közbeszerzési eszközök és a kiválasztás lehetőségeinek és hatékonyságának értékeléséről, illetve azok új és hatékonyabb eszközökkel való felváltásáról; épületinformáció-modellezés (BIM); Q) IKT-támogatás a Nemzeti Központi Egészségügyi Közbeszerzési Hatóság (EKAPY) számára. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A Külügyminisztérium digitális átalakulása (ID. 16742. intézkedés)

A beruházás célja a külügyminisztérium működésének és informatikai infrastruktúrájának kibővített digitalizálása révén modernizálni a külügyminisztériumot. A beruházás a következőkből áll: a makroszintű pénzügyi támogatás folyamatainak szabványosítása, ami biztosítja a stratégiai és operatív tervezés életképességét és következésképpen annak sikerét; hozzájárulás a makroszintű pénzügyi támogatás tevékenységi körének szélesebb körű előmozdításához és erőforrásainak lehető legjobb felhasználásához azáltal, hogy azokat összehangolják a kitűzött célokkal c) az információkhoz való közvetlen hozzáférés biztosítása a lehető leggyorsabb időkereten belül, szemantikai keresési támogatás beépítésével, amely a legkorszerűbb mesterségesintelligencia-eszközökön alapul; hozzáférhető és fontos irattári és információs központ létrehozása a hatékony adminisztratív feladatok érdekében, valamint a makroszintű pénzügyi támogatás követelményeinek lefedése annak érdekében, hogy az hatékonyabban gyakorolhassa a köz- és gazdasági diplomáciát; e) a Külügyminisztérium kriptográfiai informatikai és távközlési biztonsági infrastruktúrájának korszerűsítése a digitális átalakulás keretében. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: A besorozottak digitális készségeinek fejlesztésére irányuló programok (ID 16826 intézkedés)

A beruházás a kötelező katonai szolgálatba integrálja a digitális készségekre vonatkozó képzési programot és tanúsítást. A cél az, hogy a hadikötelesek szolgálatban töltött idejét kamatoztassuk a mai fegyveres erők és a munkaerőpiacon szükséges digitális készségek átadása érdekében. E beruházás végrehajtása a polgárok digitális akadémiája platformjának korszerűsítésével és bővítésével történik, és a következőkre terjed ki: a besorozottak személyre szabott hozzáférése a képzési portálhoz, amelynek erős kiberbiztonsági mechanizmusokkal és kibertámadásoktól való elrettentéssel kell rendelkeznie, valamint továbbfejlesztett személyesadat-védelmi architektúrával b) a rendelés elektronikus portfóliójának (e-portfólió) konfigurálása, amelyben az oktatási profil a meglévő képesítésekkel együtt tükröződik, c) a digitális készségekre vonatkozó képzési programok fejlesztése és kialakítása d) önértékelési eszköz kifejlesztése és használata; e) 50 000 olyan tábla, amelyet a megszerzett digitális képzési kereteken kell megszerezni és biztosítani ahhoz, hogy részt vegyen a nemzeti tantervben. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: A Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet digitális átalakulása (ID. 16791. intézkedés)

A beruházások magukban foglalják a Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet digitális kapacitásainak fejlesztését, nevezetesen a digitális turisztikai térképet, a görög kulturális értékek digitális tárházát, valamint egy olyan innovatív rendszert, amely a turistákat és a polgárokat a mesterséges intelligencián alapuló második generációs technológiát használva információkkal látja el. A beruházásnak ki kell terjednie a) egy olyan platform (digitális idegenforgalmi térkép) kialakítására, amelynek segítségével a látogató tájékoztatást kaphat egy város vagy sziget turisztikai termékének sajátos jellemzőiről, így a potenciális látogató e platform révén jelentős információforráshoz jut az őt érdeklő látnivalókkal kapcsolatban, b) promóciós eszközök, például digitális alkalmazások, weboldalak létrehozása, továbbá promóciós tevékenységek, valamint egy olyan adattár kialakítása, amely könyvtárként is működik, lehetővé teszi a turisztikai célpontok és a kulcsfontosságú szereplők számára, hogy jól tervezett és fenntartható promóciós stratégiákat hajtsanak végre c) a turisták tájékoztatására szolgáló innovatív rendszer kifejlesztése, amely a fő csomópontokban érintőképernyőkkel ellátott infopontokkal, valamint a mobilalkalmazásból könnyen elérhető történelmi, földrajzi, kulturális információkkal, köztük a kulturális értékekek és tevékenységeket jelző térképeket tartalmaz. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: Kiberbiztonsági stratégia és szakpolitikák a közszektor számára; fejlett biztonsági szolgáltatások a nemzeti kritikus infrastruktúrák számára (ID 16823 intézkedés)

A reform egy kiberbiztonsági stratégia és kiberbiztonsági szakpolitikák kidolgozására és végrehajtására vonatkozik, amelyek célja a közszférabeli rendszerek és adatok vagy információk megbízhatóságának és biztonságának növelése, valamint a polgároknak a közszférával való interakcióba vetett bizalmának javítása. Emellett a reform magában foglalja a Nemzeti Kiberbiztonsági Műveleti Központ (SOC) megvalósítását, valamint fejlett biztonsági szolgáltatások (SOC és DDoS) biztosítását a G-Cloud kritikus infrastruktúrában, amelynek célja a biztonság szisztematikus és folyamatos javítása, valamint a közszféra központi infrastruktúráit és az azon keresztül működő információs rendszereket fenyegető kiberbiztonsági fenyegetések korlátozása. A reform végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Interoperabilitás és webszolgáltatások fejlesztése (ID 16779 intézkedés)

A beruházás az integrált szolgáltatásirányítást szolgáló központi interoperabilitási infrastruktúra kifejlesztéséből, valamint a közigazgatáshoz való kapcsolódási pontok fejlesztéséből és rendelkezésre bocsátásából áll, amelyek megkönnyítik a kormányzati szervek közötti információcserét és az interaktív online szolgáltatások nyújtását. A beruházás magában foglalja a) az internetes szolgáltatások megvalósítását és dokumentációját, b) a szolgáltatások integrálását az gov.gr. c) a szükséges ellenőrzési tesztek meghatározásába és elvégzésébe, d) a webszolgáltatások kísérleti működtetését, e) a webszolgáltatások átvitelét a gyártásba (a kísérleti szakaszt követő végső megvalósítás), f) az új webszolgáltatások támogatását. A beruházás végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A nemzeti közintézmények közötti adatcserét szolgáló nyilvántartások, rendszerek és szolgáltatások összekapcsolása és átjárhatósága (ID. 16782. intézkedés)

A reform célja, hogy az új európai interoperabilitási kerettel (EBA) összhangban átfogó keretet és ütemtervet dolgozzon ki az állami szervezetek közötti adatcserét szolgáló nyilvántartások és szolgáltatások összekapcsolására és interoperabilitására vonatkozóan. A reformnak elő kell segítenie az interoperábilis, személyre szabott és felhasználóbarát digitális közszolgáltatások nyújtását a polgárok és a vállalkozások számára. A reform szervezeti, eljárási és jogszabályi változtatásokat vezet be a következők érdekében: a) a jelenlegi görög nemzeti interoperabilitási keret (eGIF) hozzáigazítása az európai interoperabilitási keret jelenlegi változatához, b) a vonatkozó nemzeti, regionális és helyi adatforrások és digitális infrastruktúrák összekapcsolása az egységes digitális kapuról szóló rendelettel létrehozott európaince-One-Principle (OOP) bizonyítékcsere-rendszerrel, valamint c) a tanúsítványok és hivatalos dokumentumok digitalizálására irányuló rendszerek és adatok felülvizsgálata és elemzése. A reform végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Adatosztályozási tanulmányok a közszféra információs rendszerei számára (ID 16965 intézkedés)

A beruházás célja, hogy meghatározza a közigazgatási információs rendszerek főtitkársága (GSISPA) által működtetett, a közszféra kormányzati felhőjében (G-Cloud) telepített, a közszféra információs rendszereire vonatkozó adatosztályozási tanulmányok sablonját. A beruházás magában foglalja a központi információs rendszerek adatosztályozási tanulmányainak megtervezését és szabványosítását, valamint 220 vonatkozó tanulmány elkészítését a közszféra már üzembe helyezett központi információs rendszerei és alkalmazásai tekintetében. A sablont minden jövőbeli információs rendszernek a G felhőben való telepítése előtt is használnia kell. A beruházás végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Következő generációs interoperabilitási központ (KED) (ID 16964. intézkedés)

A beruházás célja a Közigazgatási Információs Rendszerek Főtitkárságának interoperabilitási központja (GSISPA) korszerűsítése annak érdekében, hogy az intézményeken és rendszereken átnyúló interoperabilitás magas szinten elérhető legyen. A beruházás a következőkből áll: a) megvalósíthatósági és biztonsági tanulmány, b) az adatbázisokhoz és a hibrid felhőalkalmazási platformokhoz szükséges licencek biztosítása és telepítése c) az új generációs interoperabilitási központ (KED) megtervezése és megvalósítása, d) új webszolgáltatások megvalósítása a Next Generation Interoperability Centre-ban (KED). A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: E-nyilvántartások (azonosító: 16824)

A beruházás magában foglalja a központi közigazgatási szervek meglévő nyilvántartásai közötti interoperabilitás és interfészek létrehozását, valamint a nyilvántartások gyűjtését és bővítését annak érdekében, hogy fokozatosan a digitális közszolgáltatások zökkenőmentes és megfelelő működését eredményezzék, összekapcsolt, naprakész nyilvántartások használatával, amelyek tisztított adatbevitelt tartalmaznak. E célból a beruházásnak elő kell segítenie    a meglévő nyilvántartások egyetlen központi forrásból történő gyűjtése és bővítése annak érdekében, hogy fokozatosan a digitális közszolgáltatások zökkenőmentes és megfelelő működéséhez vezessenek. Ez magában foglalja a) egy helyen lévő adatokat: a kibocsátásiegység-forgalmi jegyzékek egyetlen interfészen keresztül hozzáférhetők és kereshetők b) naprakész adatok: a nyilvántartásokban szereplő valamennyi adatnak naprakésznek és használatra késznek kell lennie. Minden nyilvántartáshoz közös API-n keresztül lehet hozzáférni. c) tiszta adatok: a projekt végére a nyilvántartások adatainak a lehető legjobb szinten tisztának kell lenniük, és a tiszta adatokra vonatkozó eljárásokat és politikákat kell életbe léptetni d) kapcsolt nyilvántartások: biztosítani kell az interoperabilitást. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Turisztikai nyilvántartó e-MHTE (azonosító: 16785)

A beruházás az idegenforgalmi vállalkozások digitális nyilvántartási platformjának (e-MHTE) kifejlesztéséből áll, amelynek célja, hogy együttműködjön más nyilvános nyilvántartásokkal és informatikai rendszerekkel. A meglévő nyilvántartás (MΗTE) valamennyi adatát és funkcióját át kell adni az új platformnak a jobb és jobb minőségű szolgáltatások nyújtása, az új működési engedélyek kiadása és a meglévők megújítása érdekében. A beruházás magában foglalja az archívum digitalizálását is (a Területrendezési és Infrastruktúra Osztály 1 875 000 dokumentuma), beleértve a metacímkézést és adattárolást is. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: Új technológiák és trendek beépítése a közigazgatás fejlett szolgáltatásaiba, a hatékonyság és eredményesség növelése, valamint a rendszerek üzemeltetési, korszerűsítési és karbantartási költségeinek csökkentése (ID 16928 intézkedés)

A reform egy olyan holisztikus keret kidolgozásából áll, amelynek célja, hogy a hatékony adatgyűjtés, -feldolgozás, megjelenítés és tárolás céljából a közigazgatásba beépítse a technológiai fejlődést (felhőalapú számítástechnika, üzleti intelligencia, mesterséges intelligencia – mesterséges intelligencia, gépi tanulás, megosztott könyvelési technológia) a hatékony adatgyűjtés, -feldolgozás, -kiszerelés és -tárolás céljából, ezáltal elősegítve a fejlett digitális szolgáltatásokat, a megfelelő döntéshozatalt, valamint a rendszerek és az infrastruktúra hatékony működtetését és karbantartását. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Intelligens városok (azonosító: 16854)

A beruházás céljaz 11 görög város „intelligens várossá” történő fokozatos átalakítása új infrastruktúra, digitális platformok és informatikai rendszerek kifejlesztése révén. Az intelligens városi megoldásoknak lehetővé kell tenniük a városok számára, hogy technológiákat, információkat és nyílt adatokat használjanak a városi infrastruktúra és az e-szolgáltatások javítása, valamint a közösségvezérelt gazdasági növekedés fellendítése érdekében. A beruházás célja továbbá, hogy a végrehajtási tervek logikájának megfelelően támogassa az önkormányzatok intelligens városmodelljeinek megjelenését a többi település számára. Az intézkedés két alprojektből áll: 1. A görög intelligens városok beruházási kezdeményezése 11 városba fektet be, amelyek közül négyet már kiválasztottak (Athén, Theszaloníki, Pireusz és Trikala), és további hét várost választanak ki a városok által kidolgozott javaslatok alapján. 2. A kezdeményezés végrehajtását és teljesítmény-ellenőrzését támogató mechanizmus. Az 1. alprojekt előírja a kedvezményezettek számára, hogy készítsenek részletes végrehajtási tervet, valamint egy tíz évre szóló intelligens városi stratégiát és cselekvési tervet, amely kapcsolódik a helyi, regionális és nemzeti stratégiai célokhoz. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A központi számítási felhővel kapcsolatos infrastruktúra és szolgáltatás biztosítása (ID 16853. intézkedés)

A beruházás célja a digitális kormányzásért felelős minisztérium kulcsfontosságú intézményeinek, nevezetesen a GSISPA és az IDIKA SA működésének javítása a felhőalapú számítástechnikai infrastruktúra és szolgáltatások (a 4727/2020. sz. törvénynek megfelelően) kiépítése révén, a kormányzati felhőalapú infrastruktúra és szolgáltatások (G-Cloud) megvalósítására vonatkozó legjobb nemzetközi gyakorlatokat követve. A projekt célja egy korszerű hibridfelhő-infrastruktúra létrehozása, amely két bérlőből áll: Az egyik a G-felhőre, a másik a H-felhőre vonatkozik. Minden bérlőnek rendelkeznie kell a magánfelhő-komponenssel és a nyilvános felhőkomponenssel egy egységes irányítási és szolgáltatásnyújtási környezetben. A beruházás végrehajtását 2024. június 30-ig be kell fejezni.

A felhőszolgáltatók adatközpontjainak meg kell felelniük az adatközpontok energiahatékonyságára vonatkozó európai magatartási kódexnek. Ez a követelmény összhangban van az energiaunió és az éghajlat-politika irányításáról szóló, 2018. december 11-i (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelettel, mivel támogatja a zöld átállást, és hozzájárul az említett rendelet 2. cikkének 11. pontjában meghatározott (az uniós klímarendelet 10. cikkével módosított), 2030-ig teljesítendő uniós éghajlat-politikai célok eléréséhez, megfelel az EU 2050-ig megvalósítandó klímasemlegességi célkitűzésének és a digitális átállásnak, ezáltal hozzájárul a felfelé irányuló gazdasági és társadalmi konvergenciához, a fenntartható növekedés helyreállításához és előmozdításához, valamint az uniós gazdaságok integrációjához.

Beruházások: A nemzeti kutatási és technológiai infrastruktúra (GRNET) felhőalapú számítástechnikai infrastruktúrájának és szolgáltatásainak korszerűsítése (azonosító: 16955)

A beruházás a GRNET infrastruktúrájának és szolgáltatásainak korszerűsítéséből, a) szoftvereinek és felhőalapú számítástechnikai szolgáltatásainak korszerűsítéséből áll, amelyek elsősorban a kutatói és tudományos közösség tagjainak szólnak, b) a nemzeti nagy teljesítményű számítástechnikai rendszer (ARIS) bővítése és korszerűsítése – B. szakasz; és c) optikai üvegszálas infrastruktúra lízingelése. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Az adatközpontok kötelesek megfelelni az adatközpontok energiahatékonyságáról szóló európai magatartási kódexnek. Ez a követelmény összhangban van az energiaunió és az éghajlat-politika irányításáról szóló, 2018. december 11-i (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelettel, mivel támogatja a zöld átállást, és hozzájárul az említett rendelet 2. cikkének 11. pontjában meghatározott (az uniós klímarendelet 10. cikkével módosított), 2030-ig teljesítendő uniós éghajlat-politikai célok eléréséhez, megfelel az EU 2050-ig megvalósítandó klímasemlegességi célkitűzésének és a digitális átállásnak, ezáltal hozzájárul a felfelé irányuló gazdasági és társadalmi konvergenciához, a fenntartható növekedés helyreállításához és előmozdításához, valamint az uniós gazdaságok integrációjához.

Beruházások: A közszféra üzletmenet-folytonosságának javítása (intézkedésazonosító: 16287)

A beruházás magában foglalja az összes szükséges intézkedés megtervezését és végrehajtását a közigazgatás egészében az üzletmenet folytonosságának biztosítása érdekében, lehetővé téve ezáltal, hogy bármely közigazgatási szerv alkalmazottai távolról és biztonságosan végezhessék munkájukat. Magában foglalja a szükséges vállalati eszközök (Laptopok) és hálózati infrastruktúra (VPN) biztosítását, valamint a G-felhőszolgáltatások kiterjesztését. A beruházásnak először a közszférában jelentkező igényeket kell megvizsgálnia, és létre kell hoznia egy üzletmenet-folytonossági tervet nemcsak a köztisztviselőknek a projekt végrehajtása során fedezendő indikatív csoportja (becslések szerint 71 500), hanem valamennyi köztisztviselő (körülbelül 550 000) számára is. Az üzletmenet-folytonossági tervet követően a beruházás az egész közigazgatásban biztosítja az üzletmenet-folytonosság előfeltételeinek teljesülését. Ezek az előfeltételek a következők: a) vállalati eszköz megléte, amelynek keretében naprakész operációs rendszereket és aktualizált vírusvédelmi programokat hoznak létre, b) internetszolgáltatón keresztüli internet-hozzáférést, c) virtuális magánhálózatot (VPN) a SYZEFXIS hálózaton keresztül, VPN-kapcsolat használatával, biztonságos hozzáférést kell biztosítani az állami ügynökségek azon adataihoz és alkalmazásaihoz, amelyek szükségesek a munkavállaló távolról történő munkavégzéséhez, és amennyiben ez nem lehetséges, technikai támogatást kell nyújtani. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A Syzefksis II kiterjesztése (ID 16956 intézkedés)

A beruházás magában foglalja a nemzeti közszektor-hálózat (SYZEFXIS II) kibővítését annak érdekében, hogy az államháztartás egésze számára korszerű távközlési szolgáltatásokat nyújtson, egy közszektor-hálózat (bővítés) létrehozását, amely három egymást követő éven keresztül korszerűsített távközlési szolgáltatásokat nyújt az államháztartási szerveknek, konkrétabban mintegy 34 000 épületet fed le, valamint vezeték nélküli távközlési szolgáltatásokat nyújt. Ez magában foglalja a meglévő „SYZEFXIS” nemzeti közigazgatási hálózat bővítését, amely jelenleg csak 4500 jelenléti pontból áll. Ily módon valamennyi állami szervnek korszerűsítenie kell a távközlési szolgáltatásokat, növelve az internet-hozzáférés sebességét, és ezáltal jobb kapcsolatokat kínálva a polgárok számára. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Adatkormányzási stratégia és a közszférára vonatkozó politikák (ID 16827 intézkedés)

A reform a következőkre vonatkozik: a) a számítási felhőre vonatkozó kormányzati irányítási stratégia és szakpolitikák kidolgozása, valamint b) a közszféra adatainak irányításával kapcsolatos keret, infrastruktúra, kapacitás és képességek létrehozása, a nyílt és újrafelhasználható adatokra vonatkozó politika, valamint a megfelelő szolgáltatások nyújtása a köz- és a magánszektor számára. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Központi BI – Adatelemzések (ID 16842. intézkedés)

A beruházás célja, hogy lehetővé tegye a közigazgatás számára, hogy maximalizálja az adataiból származó értékét a Központi Üzleti Hírszerzés – Data Analytics Platform megvalósítása révén. A platform lehetővé teszi a közigazgatási szervek számára, hogy bármilyen forrásból származó adatokat gyűjtsenek, integráljanak és értelmezzenek, és felhasználják azokat a működésüket és munkafolyamataikat befolyásoló információk elemzésére, ezáltal elősegítve a döntéshozatalt. Ez a) a fő teljesítménymutatók azonosításával, b) adatszótár létrehozásával, c) adatirányítási keret létrehozásával, d) megfelelő építészeti terv, építészeti megközelítés, építőelemek és integrációs pontok kidolgozásával, e) egy adattárház konfigurációjával, f) a háttériroda információs rendszerével való integrálással (g) a szükséges üzleti hírszerzési jelentések és elemzésekkel kapcsolatos technikai támogatás kidolgozásával érhető el. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Központi dokumentumkezelő rendszer (azonosító: 16738)

A beruházás egy központi dokumentumkezelő rendszer bevezetéséből áll, amely rögzíti, tárolja és visszakeresi a papíralapú és elektronikus dokumentumokat. Ez a rendszer megkönnyíti a közszféra szervezetei közötti interoperabilitást, és felgyorsítja a polgárok és a vállalkozások ügyeinek és szolgáltatási kérelmeinek feldolgozását. A beruházás a) további 20 000 jóváhagyott távoli digitális aláírás rendelkezésre bocsátását, b) az interoperabilitást szolgáló alkalmazások fejlesztését, a dokumentumokba beágyazandó egyedi QR-kód vagy azonosító létrehozását, c) a dokumentumok digitális aláírással történő aláírásával kapcsolatos kormányzati igények fedezésére szolgáló alrendszerek fejlesztését, d) támogató szolgáltatásokat (beleértve a tanulmányok fejlesztésére irányuló szolgáltatásokat), képzési és ügyfélszolgálati szolgáltatásokat. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

F.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

3. kiemelt beruházás: Az archívumok és kapcsolódó szolgáltatások digitalizálása

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

93

6 - 2.2. Modernizálás – 16778_ A levéltári és kapcsolódó szolgáltatások digitalizálása

Mérföldkő

Az irattár digitalizálására irányuló szerződés(ek) odaítélése

Értesítés az archívum digitalizálásának mind a 9 alprojektjére vonatkozó szerződés(ek) odaítéléséről

4. negyedév

2022

A következő 9 alprojekt mindegyikére vonatkozó szerződés(ek) odaítélése, beleértve azok valamennyi elemét:

·1. alprojekt: Az igazságszolgáltatási rendszer archívumainak digitalizálása

·2. alprojekt: A közegészségügyi rendszer archívumainak digitalizálása

·3. alprojekt: Az Állami Történeti Irattár digitalizálása

·4. alprojekt: A bevándorlási és menekültügyi rendszer levéltárainak digitalizálása

·5. alprojekt: A kisajátítások irattárának digitalizálása

·6. alprojekt: A városfejlesztési ügynökségek archívumainak digitalizálása

·7A. alprojekt – A kataszter irattárának digitalizálása (Ktimatologio)

·7B. alprojekt – A kataszter továbbfejlesztett digitális szolgáltatásai

·8. alprojekt – Tengerészeti digitalizálása

·9. alprojekt: A közszféra és a „szélesebb” közszféra biztonságos tárolása

Az előírások tartalmazzák az ütemterveket és a célkitűzéseket, és a 9 alprojekt mindegyikére vonatkozóan részletezik a következőket:

1. A fizikai nyilvántartások digitalizálása

2. A digitális nyilvántartások átvitele meglévő rendszerekbe (beleértve az OSDDY-PP/OSDDY-DD igazságügyi aktákat; tulajdoni jogcímek a Nemzeti Földhivatal Információs Rendszerében)

3. az adatközpontok és a helyi ügynökségekhez telepített infrastruktúra elemzése, tervezése és megvalósítása, a megfelelő egyablakos ügyintézéssel együtt (beleértve a betegnyilvántartások központi adattárát; A kisajátításokra és kisajátításokra vonatkozó követelések egységes digitális térképének integrált földrajzi információs rendszere; Dokumentum & digitális fájlkezelő rendszer (DMS/DAS) a kataszteri nyilvántartásokhoz; az archívumkezelő szoftver telepítése).

4. támogató szolgáltatások (beleértve a polgárok számára fájlok kereséséhez és lehívásához kapcsolódó új elektronikus szolgáltatásokat is); közigazgatás; az Állami Levéltár kutatói).

94

6 - 2.2. Modernizálás – 16778_ A levéltári és kapcsolódó szolgáltatások digitalizálása

Cél

Az archívumok digitalizálása – a végrehajtás első szakasza

A digitalizált, metatagált és a meglévő rendszerekbe migrált archívumok százalékos aránya mind a 9 alprojektben

0

30%

4. negyedév

2023

Az összes archívum legalább 30 %-ának digitalizálása mind a 9 alprojektben, az összes digitalizált oldalszám alapján számítva.

 95

 6 - 2.2. Modernizálás – 16778_ A levéltári és kapcsolódó szolgáltatások digitalizálása

 Cél

Az archívumok digitalizálása – teljes körű végrehajtás

A digitalizált, metatagált és a meglévő rendszerekbe migrált archívumok százalékos aránya mind a 9 alprojektben

30%

90%

 4. negyedév

2025

Az archívumok legalább 90 %-ának digitalizálása mind a 9 alprojektben, az egyes alprojektek digitalizált oldalszáma alapján számítva.

5. Kulcsfontosságú reform: A közigazgatás ügyfélorientált szolgáltatásai felé a folyamatok egyszerűsítése és javítása révén – A nyilvántartások, rendszerek és szolgáltatások összekapcsolása és interoperabilitása

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

96

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16929_A közigazgatás ügyfélorientált szolgáltatásai felé a folyamatok egyszerűsítése és javítása, a rendszerfejlesztések, valamint az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelés révén

Mérföldkő

Az eljárások nemzeti nyilvántartásának létrehozása és a folyamat-egyszerűsítési nemzeti terv végrehajtása (első szakasz)

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése, amely tanúsítja az eljárások nemzeti nyilvántartásának működőképessé tételét és a munkafolyamatok befejezését a nemzeti folyamategyszerűsítési program első szakasza keretében

3. negyedév

2022

Az eljárások nemzeti nyilvántartásának működőképessé tétele („Diavlos”, a 4727/2020. sz. törvény 90. cikke szerint), valamint integráció az gov.gr portálba; valamint az egyszerűsítési munkafolyamatok első szakaszának lezárása a folyamat egyszerűsítésére vonatkozó négyéves nemzeti program ütemterve szerint, ideértve a közbeszerzési eljárások digitalizálását is.

97

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16929_A közigazgatás ügyfélorientált szolgáltatásai felé a folyamatok egyszerűsítése és javítása, a rendszerfejlesztések, valamint az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelés révén

Mérföldkő

A folyamat egyszerűsítésére vonatkozó nemzeti terv végrehajtása (második szakasz)

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése, amely tanúsítja az egyszerűsítési munkafolyamatok második szakaszának befejezését a nemzeti folyamategyszerűsítési program keretében

4. negyedév

2023

Az egyszerűsítési munkafolyamatok második szakaszának lezárása a folyamat egyszerűsítésére vonatkozó négyéves nemzeti program ütemterve szerint, beleértve a hatásvizsgálati folyamatok digitalizálását, az egyszemélyes társaságok indítását, a polgárok „életeseményeivel” kapcsolatos eljárások egyszerűsítését, beleértve a születést, az elhalálozást és a válást, az ügyvédekhez kapcsolódó igazságszolgáltatási eljárások egyszerűsítését, a bírósági határozatokat, a digitális aláírásokat, a bíróságok által kiállított tanúsítványokat, a vezetői engedély megújítását, és a myfoto.gov.gr működését, a dokumentumok elektronikus terjesztését a közigazgatásban.

98

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16782_A nyilvántartások, rendszerek és szolgáltatások összekapcsolása és interoperabilitása a nemzeti közintézmények közötti adatcseréhez

Mérföldkő

A kibocsátásiegység-forgalmi jegyzékek összekapcsolásának és átjárhatóságának szabályozási alapja

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése, amely tanúsítja a nyilvántartások és szolgáltatások összekapcsolására és interoperabilitására vonatkozó szabályozási változások elfogadását, beleértve az összes kapcsolódó elsődleges és másodlagos jogszabályt

4. negyedév

2024

Szabályozási változtatások elfogadása a nemzeti állami szervezetek közötti adatcserét szolgáló nyilvántartások és szolgáltatások összekapcsolásának és átjárhatóságának széles körű szabályozási alapjának megteremtése érdekében, az új európai interoperabilitási kerettel összhangban. A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése a folyamatok egyszerűsítésére és javítására, a rendszerek javítására, valamint az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelésre vonatkozó cselekvési terv sikeres végrehajtásáról.

 99

 6 - 2.2. Korszerűsítés – 16929_A közigazgatás ügyfélorientált szolgáltatásai felé a folyamatok egyszerűsítése és javítása, a rendszerfejlesztések, valamint az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelés révén

Mérföldkő

Az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló stratégia és a folyamat egyszerűsítésére vonatkozó nemzeti terv lezárása (végső szakasz)

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése, amely tanúsítja, hogy a folyamategyszerűsítés nemzeti programjára vonatkozó négyéves cselekvési terv keretében valamennyi egyszerűsítési és digitalizációs munkafolyamat lezárult,

4. negyedév

2025

Az adminisztratív terhek csökkentésére és a közigazgatáson belüli ügyfélközpontú szolgáltatások létrehozására irányuló középtávú stratégia teljes körű végrehajtása, valamint a folyamatok, a rendszerfejlesztések és az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelés javítása a folyamat egyszerűsítését célzó négyéves nemzeti program keretében végzett munka utolsó szakaszának befejezése révén. Ez magában foglalja a szabályozás hatásának nyomon követésével foglalkozó megfigyelőközpont és a Nemzeti Eljárási Nyilvántartás („Diavlos”) teljes körű létrehozását (amelyet a digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése tanúsít).

9. csoport: Az interoperábilis IT-rendszereket és a nyílt adatokra vonatkozó szakpolitikákat alkalmazó, fokozott ügyfélorientált és biztonságos digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos kezdeményezések

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

   ● Az államháztartás ügyfélkapcsolat-kezelése (ID: 16810)

   ● A közigazgatás egyablakos ügyintézésének további korszerűsítése (ID: 16780)

   ● Új közbeszerzési rendszer (ID: 16736)

   ● A Külügyminisztérium digitális átalakulása (ID: 16742)

   ● A besorozottak digitális készségeinek fejlesztésére irányuló programok (ID: 16826)

   ● A Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet digitális átalakítása (ID: 16791)

   ● Kiberbiztonsági stratégia és szakpolitikák a közszféra számára; Nemzeti Kiberbiztonsági Műveleti Központ létrehozása (ID: 16823)

   ● Interoperabilitás és webszolgáltatások fejlesztése (ID: 16779)

   ● Adatosztályozási tanulmányok a közszféra információs rendszerei számára (ID: 16965)

   ● Következő generációs interoperabilitási központ (KED) (ID: 16964)

   ERegistries (ID: 16824)

   ● Fejlett biztonsági szolgáltatások nyújtása a G-Cloud kritikus infrastruktúrában (ID: 16823)

   ● Turisztikai nyilvántartás e-MHTE (ID: 16785)

   ● Központi dokumentumkezelő rendszer (ID: 16738)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

100

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16779_Az interoperabilitás és a webszolgáltatások fejlesztése

Mérföldkő

Az interoperabilitásra és a webszolgáltatások fejlesztésére irányuló projekt szerződésének odaítélése

Értesítés a szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2022

Az interoperabilitásra és a webszolgáltatások fejlesztésére irányuló projekt odaítélése.

A Közszféra Információs Rendszereinek Minisztériuma/főtitkársága megvizsgálja az összes benyújtott javaslatot, és megerősíti, hogy a kérelmek megfelelően megfelelnek-e az RFP kéréseinek. A megfelelő szerződő fél kiválasztásakor a minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét megbízott fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

101

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16810_CRM az államháztartás számára

Mérföldkő

Az államháztartás CRM-jére vonatkozó szerződés odaítélése

Értesítés a szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2022

Az államháztartás CRM-szerződésének odaítélése. A Közszféra Információs Rendszereinek Minisztériuma/főtitkársága megvizsgálja az összes benyújtott javaslatot, és megerősíti, hogy a kérelmek megfelelően megfelelnek-e az RFP kéréseinek.

A megfelelő külső partner kiválasztásakor a minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét részt vevő fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

102

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16780_A közigazgatás egyablakos ügyintézésének további korszerűsítése

Mérföldkő

A közigazgatás egyablakos ügyintézésének további korszerűsítésére irányuló szerződés odaítélése

Értesítés a szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2022

A közigazgatás egyablakos ügyintézésének korszerűsítésére irányuló szerződés odaítélése.

A Közigazgatási Intézmények Információs Rendszereinek Minisztériuma/főtitkársága biztosítja valamennyi benyújtott javaslat megvizsgálását, és megerősíti, hogy a kérelmek megfelelően megfelelnek-e az RFP kéréseinek. A megfelelő külső partner kiválasztásakor a minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét részt vevő fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

103

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16736_Új közbeszerzési rendszer

Mérföldkő

Új közbeszerzési rendszer szerződéseinek odaítélése

Értesítés a szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2022

A projekt új közbeszerzési rendszerére vonatkozó szerződés odaítélése. A Közszektor/Információs Társadalom Információs Rendszerek Minisztériuma/főtitkársága megvizsgálja az összes benyújtott javaslatot, és megerősíti, hogy a kérelmek megfelelnek-e az RfP-igényeknek. A megfelelő szerződő fél kiválasztásakor a felelős szerv odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét részt vevő fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

104

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16823_Kiberbiztonsági stratégia és politikák a közszféra számára; fejlett biztonsági szolgáltatások a nemzeti kritikus infrastruktúrák számára

Mérföldkő

A kiberbiztonsági stratégiára vonatkozó szerződés odaítélése

Értesítés a szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2022

A közszektorra és a közszektorra vonatkozó kiberbiztonsági stratégiára és szakpolitikákra vonatkozó szerződés odaítélése; fejlett biztonsági szolgáltatások a nemzeti kritikus infrastruktúrák számára. A megfelelő külső tanácsadó kiválasztását követően a minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét megbízott fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

105

6 - 2.2. Modernizálás – 16826_digitális készségfejlesztési programok a besorozottak számára

Mérföldkő

Szerződés odaítélése a besorozottak digitális készségeinek fejlesztésére irányuló programokért

Értesítés a szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2022

 A betonokra vonatkozó digitális készségfejlesztési programokra vonatkozó szerződés odaítélése. A minisztérium megvizsgálja az összes benyújtott javaslatot, és megerősíti, hogy a kérelmek megfelelően megfelelnek-e az RFP kéréseinek. A megfelelő külső partner kiválasztásakor a minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét részt vevő fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

106

6 - 2.2. Modernizálás – 16742_A Külügyminisztérium digitális átalakítása

Mérföldkő

A Külügyminisztérium digitális átalakítására irányuló szerződés odaítélése

Értesítés a szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2022

A Külügyminisztérium digitális átalakításra irányuló szerződésének odaítélése. A minisztérium megvizsgálja az összes benyújtott javaslatot, és megerősíti, hogy a kérelmek megfelelően megfelelnek-e az RFP kéréseinek. A megfelelő külső partner kiválasztásakor a minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét részt vevő fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

107

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16824_ERegistries

Mérföldkő

Szerződés-odaítélés az e-nyilvántartások számára

Értesítés a szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2022

Az E-Registries projektre vonatkozó szerződés odaítélése. A Közszféra Információs Rendszereinek Minisztériuma/főtitkársága megvizsgálja az összes benyújtott javaslatot, és megerősíti, hogy a kérelmek megfelelően megfelelnek-e az RFP kéréseinek. A megfelelő külső partner kiválasztásakor a minisztérium odaítéli a szerződést, amely meghatározza mindkét részt vevő fél kötelezettségeit, szerepét és felelősségi körét.

108

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16779_Az interoperabilitás és a webszolgáltatások fejlesztése

Mérföldkő

Az interoperabilitás és a webszolgáltatások fejlesztése projekt lezárása

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése a rendszerek interoperabilitására és a nyílt hozzáférésű adatok befejezésére irányuló projekt befejezéséről

4. negyedév

2024

A projekt befejezése: Interoperabilitás és webszolgáltatások fejlesztése.

Az egyes infrastruktúrákat és rendszereket új funkciók tekintetében értékelni kell. Elfogadás/teljesítmény (stressz stb.)/csökkentés. Ezen túlmenően az értékelésnek ki kell terjednie a nyílt hozzáférésű adatokra vonatkozó célkitűzésre is. (Az interoperabilitási nyilvántartásban meghatározott görög metaadat-nyilvántartás és egy központi nyilvántartási főportál létrehozása, amely központi hozzáférési pontként szolgál az ország főnyilvántartásaihoz).

109

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16810_CRM az államháztartás számára

Mérföldkő

Az államháztartásra vonatkozó CRM projekt befejezése

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése, amely dokumentálja a közigazgatás polgárokkal és vállalkozásokkal fenntartott kapcsolatainak teljes életciklusát kezelő integrált rendszer végrehajtását

4. negyedév

2024

A projekt befejezése: Az államháztartás ügyfélkapcsolat-kezelési rendszere, amely lehetővé teszi a közigazgatás polgárokkal és vállalkozásokkal való kapcsolattartásának irányítását.

110

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16780_A közigazgatás egyablakos ügyintézésének további korszerűsítése

Mérföldkő

A „One-Stop Shops” projekt lezárása

A digitális kormányzásért felelős minisztérium végleges projektjelentése, amely dokumentálja a közigazgatás egyablakos ügyintézési pontjai további korszerűsítésének befejezését.

4. negyedév

2024

A projekt befejezése: A közigazgatás egyablakos ügyintézési pontjainak további korszerűsítése, beleértve a közigazgatás egyablakos ügyintézési pontjainak további modernizálását 6 000 számítógép/nyomtató/táblagép beszerzésével, amelyeket az elektronikus aláírási eljáráshoz használnak, 200 rendszert a sorok kezelésére és az intelligens értesítésre, 1000 visszajelzési terminált, értékelési platformot és mobilalkalmazást és azok használatát.

111

6 - 2.2. Modernizálás – 16965_Adatosztályozási tanulmányok a közszféra információs rendszerei számára

Mérföldkő

Az adatosztályozási tanulmányok projekt lezárása

A Digitális Kormányzás Minisztériumának jelentése a projekt befejezéséről. Adatosztályozási tanulmányok a közszféra információs rendszerei számára

4. negyedév

2024

A projekt befejezése: Adatosztályozási tanulmányok a közszféra információs rendszerei számára, 220 adatosztályozási tanulmány elkészítése.

112

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16823_Kiberbiztonsági stratégia és politikák a közszféra számára; fejlett biztonsági szolgáltatások a nemzeti kritikus infrastruktúrák számára

Mérföldkő

A kiberbiztonsági stratégia projekt lezárása

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése az új kiberbiztonsági stratégia és közigazgatási politikák végrehajtásának dokumentálásáról és az abban foglalt projektekről

4. negyedév

2024

Az „Új kiberbiztonsági stratégia és közigazgatási politikák” elnevezésű projekt lezárása, amely változtatásokat hajt végre a kiberbiztonsági folyamatok és eljárások tekintetében, valamint az új stratégiával összhangban létrehozza és működőképessé teszi a Nemzetbiztonsági Műveleti Központot (SOC).

113

6 - 2.2. Modernizálás – 16738_ Központi dokumentumkezelő rendszer

Mérföldkő

A központi dokumentumkezelő rendszerrel kapcsolatos projekt lezárása

A digitális kormányzásért felelős minisztérium zárójelentése a központi dokumentumkezelő rendszer befejezéséről

2. negyedév

2025

A központi dokumentumkezelő rendszer kiépítése, beleértve 130 000 távoli digitális aláírás használatát, amelyet alkalmazások és ügyfélszolgálat támogat.

114

6 - 2.2. Modernizálás – 16742_A Külügyminisztérium digitális átalakítása

Mérföldkő

A Külügyminisztérium digitális átalakításának lezárása

A Külügyminisztérium jelentése „A Külügyminisztérium digitalizálása” projekt valamennyi alprojektjének dokumentálásáról

2. negyedév

2025

A Külügyminisztérium digitális átalakításának befejezése, beleértve (1) a stratégiai és operatív tervezést támogató rendszert, (2) a diplomáciai és történelmi archívum digitalizálását, (3) a Globális Digitális Információs Központ platformját és 4) a kripto IT korszerűsítését; a távközlési biztonsági infrastruktúrát.

115

6 - 2.2. Modernizálás – 16791_a Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet digitális átalakítása

Mérföldkő

A Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet digitalizálásának befejezése

A Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet jelentése, amely dokumentálja a „Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet digitális átalakulása” elnevezésű projekt befejezését

2. negyedév

2025

A Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet digitális átalakításának befejezése, beleértve (1) egy digitális idegenforgalmi térkép létrehozását, (2) Görögország kulturális értékeinek digitális tárházát és 3) az idegenforgalmi információk új rendszerét.

116

6 - 2.2. Modernizálás – 16964_Next-GenerationInteroperability Centre (KED)

Mérföldkő

A Next Generation Interoperability Centre (Nexergenerális interoperabilitási központ) befejezése

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése, amely dokumentálja a „Next Generation Interoperability Centre” projekt befejezését.

2. negyedév

2025

A Next Generation Interoperability Centre (KED) befejezése, beleértve a megvalósíthatósági és biztonsági tanulmány elkészítését, a központ felállítását és a vonatkozó webszolgáltatások megvalósítását.

117

6 - 2.2. Modernizálás – 16785_Tourism Registry e-MHTE

Mérföldkő

A digitális idegenforgalmi nyilvántartás lezárása

Az Idegenforgalmi Minisztérium zárójelentése az „Új e-MHTE” platform működőképessé tételéről

2. negyedév

2025

Az idegenforgalmi nyilvántartás „e-MHTE” platformjának befejezése.

118

6 - 2.2. Modernizálás – 16826_digitális készségfejlesztési programok a besorozottak számára

Cél

A képzésben részesült sorsok száma

0

150 000

2. negyedév

2025

A „digitális készségek fejlesztése” program korszerűsítése 150 000 fogoly képzésével.

119

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16736_Új közbeszerzési rendszer

Mérföldkő

Az új közbeszerzési rendszer kiteljesítése

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése az „új közbeszerzési rendszer” projekt végrehajtásának dokumentálásáról

4. negyedév

2025

Az új közbeszerzési rendszer befejezése, beleértve 1) a működési rendszerek verzióinak korszerűsítését és az új rendszer jelenlegi rendszerekbe való integrálását, 2) új rendszerfunkciók és rendszerjelentések rendelkezésre állását, (3) a nemzeti elektronikus közbeszerzési rendszer és a Központi Elektronikus Közbeszerzési Nyilvántartás (KIMDIS) újratervezésének véglegesítését, (4) az interoperabilitási szolgáltatások rendelkezésre állását a gov.gr.-vel; valamint (5) adattitkosítási mechanizmus, (6) virtuális asszisztens, (7) elektronikus archiválási rendszer, (8) a Központosított Egészségügyi Közbeszerzési Hatóság (EKAPY) új rendszere és (9) Building Information Modelling (BIM) rendszer működtetése.

120

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16824_ERegistries

Mérföldkő

Az ERegistries projekt lezárása

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése az elektronikus nyilvántartó hivatalok végrehajtásának dokumentálásáról

4. negyedév

2025

Az elektronikus nyilvántartások létrehozása, beleértve azok interoperabilitását és kapcsolódási pontjait a közigazgatás meglévő kibocsátásiegység-forgalmi jegyzékeivel.

10. csoport: Az új technológiáknak a közigazgatás digitális átállásába és korszerűsítésébe történő beépítésével kapcsolatos kezdeményezések

Az új technológiák és trendek beépítése a közigazgatás fejlett szolgáltatásaiba, a hatékonyság és eredményesség növelése, valamint a rendszerek üzemeltetési, korszerűsítési és karbantartási költségeinek csökkentése (ID: 16928)

Intelligens városok (ID: 16854)

A központi számítási felhővel kapcsolatos infrastruktúra és szolgáltatás (ID: 16853)

A felhőalapú számítástechnikai infrastruktúra és a nemzeti kutatási és technológiai infrastruktúra (GRNET) szolgáltatásainak korszerűsítése (ID: 16955)

A közszféra üzletmenet-folytonosságának javítása (ID: 16287)

A Syzefksis II kibővítése (ID: 16956)

Adatkormányzási stratégia és a közszférára vonatkozó politikák (ID: 16827)

Központi BI – Adatelemzések (ID: 16842)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

121

6 - 2.2. Modernizálás – 16842_Central BI – Data Analytics

Mérföldkő

A központi üzleti hírszerzés (BI) szerződés-odaítélése

Értesítés a szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2022

A digitális kormányzásért felelős minisztérium szerződést ítél oda a Központi BI-re – Adatok. Analitika, amely a következőkre terjed ki:

a)    Adatirányítási keret kidolgozása és érvényesítése, adatszótár & a fő teljesítménymutatók meghatározása

b:    A fő teljesítménymutatók azonosítása

C)    Adatkönyvtár

d)    Adatkormányzási keret

e)    Az építészeti megközelítés és a minta kialakítása; integrációs pontok

F)    Az adattárház konfigurációja

g)    Integráció a háttérirodai információs rendszerekkel

H)    A BI —jelentések és mintaépítés; Analytics

i)    A BI-ökoszisztéma műveleteinek támogatása 3 éven keresztül

J)    Licencdíjak 200 felhasználó számára, akik szuperadmin jogosultságokkal és 200 TB tárolási jogosultsággal rendelkeznek.

122

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16853 a központi számításifelhő-infrastruktúra és -szolgáltatás biztosítása)

Mérföldkő

A központi számításifelhő-infrastruktúra és -szolgáltatás befejezése

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése, amely dokumentálja a központi számításifelhő-infrastruktúra és szolgáltatási projekt valamennyi projekteleme létrehozásának és az infastruktúra kialakításának befejezését.

2. negyedév

2024

A központi számításifelhő-infrastruktúra és szolgáltatási projekt valamennyi projekteleme és parametrise infrastruktúrája létrehozásának teljes körű befejezése. Vezesse be és működtesse a központi számításifelhő-infrastruktúra és -szolgáltatások projektjét. Az új telepített infrastruktúra magában foglalja a virtuális gépeket és a megfelelő virtuális hálózatokat (infrastruktúra mint szolgáltatás), a platformot mint szolgáltatást, a három szélső számítástechnikai tömböt, a nagy sebességű optikai szál három speciális interfészét, valamint a teljes projekthez kapcsolódó képzési és támogatási szolgáltatásokat.

A számításifelhő-szolgáltató adatközpontjai kötelesek megfelelni az adatközpontok energiahatékonyságáról szóló európai magatartási kódexnek.

123

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16854_Intelligens városok

Cél

Az intelligens városokkal kapcsolatos projektek teljes körű végrehajtása

Az intelligens városokká való átalakításukat támogató infrastruktúrákat, platformokat és rendszereket végrehajtó városok száma

11

4. negyedév

2025

Olyan projektek végrehajtása, amelyek elősegítik 11 görög város intelligens városokká való átalakítását intelligens, fenntartható városokba és infrastruktúrákba, valamint a fenntartható és környezetbarát városi jövőbe való beruházások révén. Az ilyen beruházások közé tartoznak a következők: a nyílt hozzáférésű adatok rendelkezésre állása és felhasználása, amelyek elősegítik az intelligens városok innovatív megoldásainak és termékeinek (mint például a dolgok internetéhez kapcsolódó alkalmazások, nagy adathalmazok és felhő) piaci fejlesztését; b) a meglévő vezetékes és vezeték nélküli hálózatok hasznosítása; c) a kutatói és tudományos közösség aktiválása kiegészítő innovatív tevékenységek szervezése céljából; d) platformok, amelyek hozzájárulnak a nyílt városi adatsorok létrehozásához, és e) digitális ikerhálózat létrehozása", valamint egyéb polgárközpontú megoldások és szolgáltatások, amelyek a részvételen alapuló megközelítés részét képezik.

124

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16928_Az új technológiák és trendek beépítése a közigazgatás fejlett szolgáltatásai felé, a hatékonyság és eredményesség növelése, valamint a rendszerek üzemeltetési, korszerűsítési és karbantartási költségeinek csökkentése

Mérföldkő

Új közigazgatási technológiák megvalósítása

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése, amely összefoglalja, hogyan kezelték a közigazgatásban a technológiai megoldásokkal kapcsolatos igényeket és hiányosságokat

4. negyedév

2025

Új technológiák és eszközök bevezetése a közigazgatás digitális átállásának és korszerűsítésének megkönnyítése, a működési költségek csökkentése és a közszolgáltatások értékének növelése érdekében.

125

6 - 2.2. Modernizáció – 16955_A felhőalapú számítástechnikai infrastruktúra és a nemzeti kutatási és technológiai infrastruktúra (GRNET) szolgáltatásainak korszerűsítése

Mérföldkő

A GRNET lezárása

A digitális kormányzásért felelős minisztérium végleges jelentése a nemzeti kutatási és technológiai infrastruktúrák (GRNET) felhőalapú számítástechnikai infrastruktúrájának és szolgáltatásainak fejlesztésére irányuló valamennyi alprojekt teljes körű végrehajtásának lezárásáról

4. negyedév

2025

A nemzeti kutatási és technológiai infrastruktúra (GRNET) felhőalapú számítástechnikai infrastruktúrája és szolgáltatásai korszerűsítésének befejezése.

Szuperszámítógép szállítása/a meglévő nemzeti rendszer egy részének cseréje

Az adatközpont korszerűsítése/módosítása az új szuperszámítógép támogatása érdekében

Szoftver telepítése, konfigurációja, migrálása, kísérleti üzemeltetése, a hardverteljesítmény ellenőrzése és értékelése.

126

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16287_A közszféra üzletmenet-folytonosságának javítása

Mérföldkő

A közszféra üzletmenet-folytonosságának befejezése

A digitális kormányzásért felelős minisztérium végleges jelentése, amely dokumentálja a közszféra üzletmenet-folytonossági projektjének befejezését, beleértve a 71500 vállalati laptop beszerzését.

4. negyedév

2025

A közszféra üzletmenet-folytonossági projektjének befejezése, beleértve az üzletmenet-folytonossági terv véglegesítését és a vállalati laptopok ellátását.

127

6 - 2.2. Modernizálás – 16956_Syzefksis II kiterjesztése

Mérföldkő

A Syzefksis II lezárása

Összefoglaló dokumentum az új infrastruktúra megvalósításáról, a közszférabeli szervezetek nyilvántartásáról, a biztonságirányítási rendszerről, a felmérésről, a nyomonkövetési mechanizmusról, valamint a Syzefksis II-nek a digitális kormányzásért felelős minisztérium általi bővítése keretében történő eszközellátásról

4. negyedév

2025

A Syzefksis II bővítésének befejezése.

A végrehajtási program a következő alprojektekre terjed ki:

A közszektorbeli hálózatok összekapcsolásának korszerűsítése

A szervezetek szolgáltatásainak összekapcsolása/lebontása/áthelyezése/átcsoportosítása és korszerűsítése

A közszektor-hálózat szervei nyilvántartásának támogatása/fenntartása (helyszíni felmérés)

A közszféra hálózatának reklám- és promóciós tevékenységei (lezárás 2024. 3. negyedévig)

A közszférabeli hálózat biztonsági felügyeleti és információbiztonsági irányítási rendszere (SIS)

Nyomon követés, minőségellenőrzés, végrehajtási támogatás és segítségnyújtás a közszférabeli hálózat strukturált kábelrendszereinek végleges átvételekor

A SYZEFXIS II και telepítési fázisainak támogatása és nyomon követése.

A megszakított villamosenergia-ellátáshoz szükséges berendezések szállítása kiválasztott közszektorbeli szervezeteknél – közszektori hálózat.

Next Generation Public Sector Network Design Services (PSN Next Gen) – A Panhellén Iskolák Hálózata (SchoolNet) infrastruktúrájának fejlesztése.

128

6 - 2.2. Modernizálás – 16827_Data Governance strategy & policies for the Public Sector

Mérföldkő

Az adatkormányzási stratégia befejezése

A digitális kormányzásért felelős minisztérium projektzáró jelentése, amely összefoglalja, hogy az adatkormányzási stratégia és a közszektorra vonatkozó szakpolitikák hogyan valósították meg a felhőalapú adatok kormányzati irányítási stratégiájának és a nyílt és újrafelhasználható adatok köz- és magánszektorban való ökoszisztémájának kidolgozását.

4. negyedév

2025

Az adatkormányzási stratégia és a projekt lezárása; a közszférára vonatkozó politikák

A projektnek a következőket kell elérnie: a számítási felhőre vonatkozó kormányzati irányítási stratégia és szakpolitikák kidolgozása, valamint b) a közszféra adatirányítására vonatkozó keret, infrastruktúra, kapacitás és képességek létrehozása, a nyílt és újrafelhasználható adatokra vonatkozó politika, valamint a köz- és a magánszektornak nyújtott releváns szolgáltatások.

129

6 - 2.2. Modernizálás – 16842_Central BI – Data Analytics

Mérföldkő

A Központi BI lezárása

A digitális kormányzásért felelős minisztérium projektjelentése, amely felvázolja, hogy a központi BI projekt hogyan hozta létre a központi üzleti hírszerzési és adatelemzési platformot, és hogyan használja azt a közigazgatás.

4. negyedév

2025

A következő projekt befejezése: Központi BI – Adatelemzések.

Az egységes „nemzeti irányítópult” üzleti hírszerzési megoldásának megvalósítása és teljesítményének értékelése.

A projektnek a következőket kell elérnie:

a Központi Üzleti Hírszerzés – Data Analytics Platform létrehozása, amely lehetővé teszi a közigazgatási szervek számára, hogy bármilyen forrásból származó adatokat gyűjtsenek, integráljanak és értelmezzenek, és felhasználják azokat a működésüket és munkafolyamataikat befolyásoló információk elemzésére, valamint a stratégia- és döntéshozatal megkönnyítésére.

G. 2.3. KOMPONENS: A VÁLLALKOZÁSOK DIGITALIZÁLÁSA

A görög helyreállításnak és rezilienciának ez a komponense a görög kis- és középvállalkozások számára a digitális technológiákba való beruházás és a kapcsolódó szolgáltatások beszerzésének finanszírozása céljából nyújtott tőkére vonatkozik. Célja, hogy kezelje a digitális érettség jelenlegi alacsony szintjét, többek között az alacsony digitális készségek miatt, miközben előmozdítja a termelékenységet és az innovatív vállalkozások fejlődését. Ugyanakkor várhatóan segíteni fogja ezeket a vállalkozásokat abban, hogy alkalmazkodjanak az új kihívásokhoz, és kihasználhassák a kialakulóban lévő üzleti trendeket. A komponens különösen egy egységes digitális piac létrehozását írja elő, amelyhez e termékek és szolgáltatások szállítói egyaránt hozzáférhetnek. Az elektronikus fizetések és értékesítések használatának előmozdítása, a készpénznyilvántartások és a POS-ökoszisztéma korszerűsítése, valamint az ipari adatplatformok létrehozása ennek a komponensnek a fő célpontjai. A komponens továbbá olyan adózási ösztönzőket kínál, amelyek elősegítik a kis- és középvállalkozások digitális átalakulását elősegítő digitális üzleti ökoszisztéma létrehozását. A kis- és középvállalkozások számára egy központi támogató mechanizmust is előirányoznak, amely megkönnyíti a képzési és tudatosságnövelő programok nyújtását annak érdekében, hogy a lehető legjobban kihasználhassák a digitális piacon kínált eszközöket és szolgáltatásokat.

Az intézkedések várhatóan reagálni fognak a digitális átállásra és az abból eredő kihívásokra, mivel várhatóan hozzájárulnak a digitális technológiák elterjedéséhez és a kis- és középvállalkozások digitális készségfejlesztéséhez Görögországban. Ezen túlmenően az intézkedések várhatóan elősegítik az intelligens és fenntartható növekedést is azáltal, hogy tovább ösztönzik a magánberuházásokat, ezáltal segítve a köz- és magánberuházásokról szóló országspecifikus ajánlás (2020. évi 3. országspecifikus ajánlás) végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

G.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: Digitális üzleti ökoszisztéma létrehozása és adókedvezmények bevezetése a kkv-k digitális átalakulásának elősegítése érdekében (ID 16973 intézkedés)

A reform célja egy olyan digitális üzleti ökoszisztéma létrehozása, amely előmozdítja a kkv-k digitális átalakulását. Konkrétan a következőkből áll: digitális piac megteremtése a kkv-k digitális átalakulására szabott fejlett digitális szolgáltatások és eszközök nyújtására és beszerzésére, valamint az üzleti vezetők digitális tudatosságának növelése, b) a modern digitális technológiákba történő beruházások közvetlen ösztönzése, a tárgyi eszközökre és immateriális javakra vonatkozó adókedvezmények alkalmazásával, az üzleti környezet megváltoztatása érdekében, valamint c) a pénztárgépek és az értékesítési pontok ökoszisztémájának korszerűsítése. Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01), az adókedvezményekre vonatkozó jogosultsági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 9 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek 10 ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 11 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 12 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A jogosultsági kritériumoknak továbbá elő kell írniuk, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak.

A kiválasztási/támogathatósági kritériumoknak a digitális transzformációba történő beruházások ösztönzésére is irányulniuk kell, nevezetesen az e-fizetéssel, az e-értékesítéssel és az e-számlázási alkalmazásokkal, a digitális reklámeszközökkel, távmunka-rendszerekkel, üzleti elemzésekkel, digitális továbbképzési, biztonsági és katasztrófaelhárítási szolgáltatásokkal, mesterséges intelligenciával, dolgok internetével, kontaktmentes szolgáltatásokkal, kiberbiztonsági rendszerekkel, felhőalapú infrastruktúrákkal és szolgáltatásokkal, ipari adatplatformokkal és szoftverekkel kapcsolatos termékek és szolgáltatások beszerzésére, valamint az ipari adatplatformok és szoftverek, a pénzforgalmi nyilvántartások és a pénzforgalmi nyilvántartások beszerzésére. A reform végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: Kkv-k digitális átalakítása (intézkedésazonosító: 16706)

A beruházás megfelelő digitális eszközök (termékek és szolgáltatások) fejlesztését és biztosítását érinti a görög kkv-k számára a) elektronikus fizetések és értékesítés, b) ipari adatplatformok és c) pénztárgépek és a POS-ökoszisztéma korszerűsítése terén. Ezt egy központi támogató mechanizmus létrehozásával kell elérni a kkv-k számára, amely megkönnyíti a képzési és tudatosságnövelő programok biztosítását annak érdekében, hogy a lehető legjobban kihasználhassák a digitális piacon kínált eszközöket és szolgáltatásokat, végső célként a görög kkv-k digitális átalakulásának támogatása, valamint az átláthatóság és az egészséges verseny fokozása a POS és a készpénznyilvántartások révén. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01), a pályázati felhívásokra vonatkozó feladatmeghatározásban szereplő támogathatósági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 13 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél 14 nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 15 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 16 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A feladatmeghatározás továbbá előírja, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak.

A kiválasztási/támogathatósági kritériumoknak a következő technológiákra és szolgáltatásokra kell irányulniuk: e-fizetés, e-értékesítés és e-számlázási alkalmazások, digitális hirdetési eszközök, távmunka-rendszerek, üzleti elemző rendszerek, digitális továbbképzés, biztonsági mentési és katasztrófaelhárítási szolgáltatások, mesterséges intelligencia, dolgok internete, integrált megoldások biztosítása az érintéses szolgáltatások számára, kiberbiztonsági rendszerek, felhőalapú infrastruktúrák és szolgáltatások, ipari adatplatform-sablonok és szoftverek, készpénznyilvántartások és POS-ökoszisztéma korszerűsítése.

G.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

4. Kiemelt beruházás: A kkv-k digitális átalakulása

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

130

7 - 2.3. Vállalkozások digitalizálása – 16706_A kkv-k digitális átalakítása

Mérföldkő

A kkv-k digitális átalakulása – pályázati felhívások

Közzétett pályázati felhívás

1. negyedév

2022

A vállalkozások digitális átalakítását (1. alprojekt), ipari adatplatformokat és adattereket (2. alprojekt), valamint a készpénznyilvántartásokat és a POS-ökoszisztéma korszerűsítését (4. alprojekt) támogató versenypályázati felhívások közzététele, feltételrendszerrel, többek között olyan támogathatósági kritériumokkal, amelyek biztosítják, hogy a kiválasztott projektek megfelelnek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01) kizárási lista használata, valamint a releváns uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén.

A beruházásoknak a kis- és középvállalkozások digitalizálását elősegítő technológiákra és szolgáltatásokra kell irányulniuk, nevezetesen az e-fizetésre, az e-értékesítésre és az e-számlázásra szolgáló alkalmazásokra, a digitális hirdetési rendszerekre, a távmunka rendszereire, az üzleti elemzésre, a digitális továbbképzésre, a biztonsági és katasztrófaelhárítási szolgáltatásokra, a mesterséges intelligenciára, a dolgok internetére, az érintéses szolgáltatások integrált megoldásainak biztosítására, a kiberbiztonsági rendszerekre, a felhőalapú infrastruktúrákra és szolgáltatásokra, az ipari adatplatform-sablonokra és -szoftverekre, a készpénznyilvántartásokra és a POS-ökoszisztémára.

131

7 - 2.3. Vállalkozások digitalizálása – 16706_A kkv-k digitális átalakítása

Mérföldkő

A kkv-k digitális átalakulása – termékek és szolgáltatások nyújtása

A digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentése, amely tanúsítja mind a 4 alprojekt teljes körű végrehajtását, beleértve a következő célokat: 100 000 kkv részesül digitalizálási utalványban (1. alprojekt), 1000 kkv részesült támogatásban kizárólag a számítási felhőre való átállás során (2. alprojekt); 4 világítótoronyhoz kapcsolódó ipari adatplatform és a Gaia X kkv-központ (3. alprojekt) létrehozása. A 4. alprojekt 500 000 pénztárgép korszerűsítésével és 100 000 POS-rendszer cseréjével zárult.

2. negyedév

2025

A kedvezményezettek kiválasztása, valamint berendezések és szolgáltatások kkv-k számára történő szállítása a versenypályázati felhívások keretében, összhangban a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatással (2021/C58/01 ) egy kizárási lista használatával, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén. Különösen a következőket kell bejelenteni:

Az 1. alprojekt keretében: 100 000 kkv kapott utalványrendszerből finanszírozott digitalizációs támogatást;

A 2. alprojekt keretében: a felhőalapú infrastruktúra elkészült, az utalványprogram keretében 1000 kkv részesült pénzügyi támogatásban a kizárólag a számítási felhőre való átállás során, létrejött az ipari adatplatformok (IDP) sablonja és a görög Gaia-X kkv-központ, valamint 4 világítótorony IDP jött létre;

A 4. alprojekt keretében: 500 000 pénztárgép korszerűsítése vagy felváltása számítógépes megoldásokkal, 100 000 régi POS-rendszer cseréje

(a kedvezményezettektől igazolást kell kiállítani az új technológia/termék integrálásáról/a kifizetés igazolásáról, hogy igazolja a termékek és szolgáltatások beszerzését).

 132

 7 - 2.3. Vállalkozások digitalizációja – 16973_digitális üzleti ökoszisztéma létrehozása és adókedvezmények bevezetése a kkv-k digitális átalakulásának megkönnyítése érdekében

Mérföldkő

A kkv-k jogalkotási reformjának digitális átalakítása a technológiák elterjedésének ösztönzése érdekében

A digitális beruházásokat ösztönző adókedvezmények bevezetése szempontjából releváns elsődleges és másodlagos kormányzati jogszabályok, valamint a digitális üzleti ökoszisztéma létrehozását dokumentáló, a digitális kormányzásért felelős minisztérium jelentései.

 2. negyedév

2025

A kkv-k digitális átalakulását elősegítő digitális üzleti ökoszisztéma létrehozására irányuló intézkedések meghatározása és végrehajtása, különösen a) digitális infrastruktúra létrehozása a digitális eszközök és folyamatok biztosításának és végrehajtásának finanszírozása révén, valamint az üzleti vezetők digitális tudatosságának növelése, valamint b) a digitális átalakulásba történő beruházások közvetlen ösztönzése, a tárgyi eszközökre és immateriális javakra irányuló beruházások szuperdelegálásának alkalmazása az üzleti környezet megváltoztatása és a modern digitális technológiákba történő beruházások növelése érdekében.

A gazdaság környezetbarátabbá tételét, valamint az energetikai és digitális átállást támogató adózási ösztönzőkre vonatkozó jogszabályoknak meg kell felelniük azon támogathatósági kritériumoknak, amelyek biztosítják, hogy a kiválasztott projektek egy kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén megfeleljenek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01).

A beruházásoknak a digitális transzformációba történő beruházások ösztönzésére kell irányulniuk, nevezetesen az e-fizetéshez, az e-értékesítéshez és az e-számlázási alkalmazásokhoz, a digitális hirdetési eszközökhöz, a távmunka-rendszerekhez, az üzleti elemzéshez, a digitális továbbképzéshez, a biztonsági mentési és katasztrófa-elhárítási szolgáltatásokhoz, a mesterséges intelligenciához, a dolgok internetéhez, az érintéses szolgáltatások integrált megoldásához, a kiberbiztonsági rendszerekhez, a felhőalapú infrastruktúrákhoz és szolgáltatásokhoz, az ipari adatplatform-sablonokhoz és szoftverekhez, a készpénznyilvántartásokhoz és a POS-ökoszisztémához kapcsolódó termékek és szolgáltatások beszerzésére.

H. 3.1. KOMPONENS: A MUNKAHELYTEREMTÉS ÉS A MUNKAERŐPIACI RÉSZVÉTEL ELŐMOZDÍTÁSA

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponense olyan intézkedéseket foglal magában, amelyek célja az aktív munkaerőpiaci politikák átalakítása és megerősítése, az állami foglalkoztatási szolgálatok hatékonyságának javítása és a munkanélküliség elleni hatékony védőháló biztosítása, valamint a munkaerőpiacra való visszatérésre irányuló ösztönzők megerősítése. A komponenshez tartozó intézkedések zöme az aktív munkaerőpiaci politikákra összpontosul, ideértve a magánszektorban való foglalkoztatást támogató és a munkaerő továbbképzését és átképzését előmozdító aktivizálási programokat, valamint az állami foglalkoztatási szolgálat (OAED) kapacitásának növelését célzó beruházásokat a fokozott digitalizációs és tanácsadási szolgáltatások révén. A passzív munkaerőpiaci politikák reformja keretében a terv célja az álláskeresési járadékok lefedettségének és elosztásának javítása, a szociális védőháló megerősítése, a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – többek között a kiszolgáltatott csoportok körében –, valamint a szociális védelmi rendszer hatékonyságának és eredményességének javítása. A komponens összhangban van az országspecifikus ajánlásokkal, amelyek célja a hatékony munkaerőpiaci aktivizálási támogatás biztosítása, a készségekbe és a foglalkoztathatóságba való beruházás, valamint a közigazgatás digitalizálásának javítása (2020. évi 2. és 3. országspecifikus ajánlás, valamint a 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás). Emellett azáltal, hogy többek között a digitális és zöld ágazatban a készségek és a foglalkoztatás előmozdítására összpontosít, a komponens támogatja a digitális és zöld átállást. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

H.1. Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: A munkajog korszerűsítése és egyszerűsítése (az intézkedés azonosítója: 16744)

A reform magában foglalja egy átfogó munkajogi törvény hatálybalépését, amely a munkaerőpiac működésének javítása érdekében észszerűsíti a munkaerőpiac legfontosabb szempontjait. A reform célja különösen a következők korszerűsítése: a) az egyéni munkaerőről szóló törvény, b) a kollektív munkaügyi törvény és a szakszervezeti törvény, c) a Munkaügyi Minisztérium ERGANI informatikai rendszere, amelyet a munkaerőpiac megfigyelésére, valamint a be nem jelentett és alulbejelentett munka felderítésére használnak, valamint d) a munka és a magánélet közötti egyensúlyra vonatkozó keret. A reform átfogó célkitűzései a következők: a munkahelyteremtés és a versenyképesség növelése, a be nem jelentett és be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelem, a munka és a magánélet közötti egyensúly javítása, valamint a nemek közötti foglalkoztatási szakadék áthidalása. A reform végrehajtását 2021. szeptember 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: A munkaerőpiaci rendszerek digitális átalakítása (az intézkedés azonosítója: 16750)

A beruházás a közigazgatás azon képességének korszerűsítésére összpontosít, hogy jobb és gyorsabb szolgáltatásokat nyújtson a munkavállalók és a munkáltatók számára a bürokrácia csökkentése, a munkaerőpiaci ellenőrzési mechanizmusok hatékonyságának javítása, a be nem jelentett és be nem jelentett munkavégzés csökkentése, valamint az időszerű és pontos adatok megszerzése érdekében. A beruházás konkrétan az e-EFKA (Egységes Társadalombiztosítási Alap) digitális infrastruktúrájának korszerűsítéséből áll, beleértve a digitális nyugdíjdíj rendszerét (ATLAS), valamint az eltérő informatikai rendszerek (ERGANI, EFKA és SEPE) egyetlen rendszerben (ARIADNE) történő összekapcsolását. Végül a beruházás magában foglalja a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos kérdésekre vonatkozó integrált informatikai rendszer (HERIDANOS) létrehozását. A beruházás végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az aktív munkaerőpiaci politikák reformja (az intézkedés azonosítója: 16747)

Az aktív munkaerőpiaci politikák reformjának célja, hogy a bértámogatási programok átalakítása és megerősítése, valamint az aktív munkaerőpiaci intézkedések új teljesítési modelljére való fokozatos áttérés révén maximalizálja hatékonyságukat. A reformhoz jelentős beruházások társulnak. Ezek közé tartoznak különösen a következők: a ) öt célzott, rövid távú program, amely 52 000 munkanélküli foglalkoztatását támogatja a magánszektorban (beleértve a képzést és a foglalkoztatási támogatást ötvöző programot), b) az aktív munkaerőpiaci intézkedésekre vonatkozó, kísérleti úton tesztelt nyílt keret megvalósítási modelljének megvalósítása további három földrajzi területre (ahol a résztvevők 22 500 képzési programot, 15 000 foglalkoztatási támogatást és 852 vállalkozói támogatást kapnak), c) az állami foglalkoztatási szolgálat tanácsadó személyzetének ideiglenes bővítése (4 évre 600 további tanácsadó) és d) tanácsadás. Az odaítélt támogatások egy külön része hozzájárul a zöld gazdaságban a zöld készségekhez és munkahelyekhez. A reform és a beruházások végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A passzív munkaerőpiaci politikák reformja a foglalkoztatásra való átállás támogatása érdekében (az intézkedés azonosítója: 16746)

A reform két kísérleti projektet foglal magában a munkanélküliségi biztosítási rendszer megreformálására. Ezek a projektek a következők munkaerőpiaci hatásait tesztelik: a) a tartós munkanélküliségi ellátás szintjének és lefedettségének növelése, valamint b) az általános munkanélküli ellátásnak a legutóbbi nettó bérszintre történő indexálása. A terv továbbá nulla költségű reformokat tartalmaz, amelyek célja a következők: a) az állami foglalkoztatási szolgálat és az álláskeresők között jelenleg alkalmazandó kölcsönös kötelezettségek keretének további javítása, b) az álláskeresési járadékok és juttatások megszilárdítása és egyszerűsítése a közkiadások hatékonyságának javítása érdekében, valamint c) a munkanélküliek továbbképzését/átképzését hátráltató tényezők megszüntetése azáltal, hogy a képzéseken való részvétel során megőrzik munkanélküli-járadékra való jogosultságukat. A reform végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az OAED helyi ÁFSZ-ek szerkezetátalakítása és újramárkázása (KPA2) (az intézkedés azonosítója: 16941)

A beruházás célja a görög állami foglalkoztatási szolgálat (OAED) reformja azzal a céllal, hogy javítsa szolgáltatásai minőségét, valamint általános kapacitását és hatékonyságát. A beruházás a következőket foglalja magában: a) az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (OAED) szervezeti reformja, amely naprakésszé teszi irányítási modelljét, valamint új szervezeti diagramot és pénzügyi irányítási rendszert hoz létre; az OAED 118 helyi részlegének átalakítása és felújítása a foglalkoztatás előmozdítása érdekében (KPA2), új hangsúlyt helyezve a személyre szabott megfeleltetési szolgáltatásokra, a fokozott tanácsadásra és a tájékoztatásra; az OAED új kommunikációs stratégiája; az ügyfélszolgáltatások minőségellenőrzési mechanizmusainak javítása az eredményesség, a hatékonyság, a termelékenység és az ügyfél-elégedettség mérésén és nyomon követésén keresztül; új profilalkotási és tanácsadási szolgáltatások bevezetése. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az állami foglalkoztatási szolgálat (OAED) digitális átalakítása (az intézkedés azonosítója: 16942)

A beruházás az állami foglalkoztatási szolgálat (OAED) digitális átalakítására összpontosít a kínált szolgáltatások hatékonyságának növelése érdekében. A beruházás konkrétan előirányozza az OAED irattárainak digitalizálását, az OAED számos új – webalapú és hazai alkalmazású – IT-rendszerének megvásárlását, valamint egyes jelenlegi operációs rendszereinek átalakítását. A beruházás magában foglalja továbbá a) a digitális szolgáltatások kiterjesztését (az OAEDappon keresztül) , amelyek lehetővé teszik az OAED számára, hogy mobiltelefonokon és táblagépeken keresztül e-szolgáltatásokat nyújtson a munkanélküliek és a vállalkozások számára, valamint b) egy rendkívül kifinomult korszerű megfeleltetési eszközt, amely segíti az OAED-et a munkaerő-kereslet és -kínálat összehangolásának optimalizálásában. A fenti beruházásnak jobb adatkezelési és döntéshozatali rendszerhez, az erőforrások maximalizálásához és az ügyfelek nagyobb elégedettségéhez kell vezetnie. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

H.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

6. Kulcsfontosságú reform: A munkajog korszerűsítése és egyszerűsítése, valamint a munkaügyi rendszerek digitális átalakítása

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

133

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16744_A munkajog korszerűsítése és egyszerűsítése

Mérföldkő

A munkajog hatálybalépése

A törvény azon rendelkezése, amely a hatálybalépést jelzi —

3. negyedév

2021

A munkajogi törvény hatálybalépése, amely korszerűsíti a) az egyéni munkatörvényt, b) a kollektív munkaügyi törvényt és a szakszervezeti törvényt, c) a Munkaügyi Minisztérium ERGANI informatikai rendszerét, amelyet a munkaerőpiac megfigyelésére, valamint a be nem jelentett és a be nem jelentett munkavégzés felderítésére használnak, valamint d) a munka és a magánélet közötti egyensúly keretére.

134

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16750_A munkaerő-rendszerek digitális átalakítása

Mérföldkő

A munkaerő-informatikai rendszerek szerződésének odaítélése

Értesítés szerződések odaítéléséről

4. negyedév

2022

A szerződés odaítélésének befejezése a következő projektek esetében:

Egységes informatikai rendszer a munkaerőpiac megfigyeléséhez (ARIADNE)

Munkahelyi egészségvédelem és biztonság (HERIDANOS)

Jogszabályban előírt minimálbér-megállapítási eljárás

Az Egységes Nyugdíjalap (e-EFKA) biztosítási múltjának digitalizálása

Új integrált információs rendszer az e-EFKA számára (EFKA IITS)

A digitális nyugdíj-odaítélési rendszer (ATLAS) korszerűsítése

135

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16942_Az állami foglalkoztatási szolgálat (OAED) digitális átalakítása

Cél

OAED Digitalisation A3 A4 oldal digitalizált archívumok

Digitalizált OAED archívum A3/A4 oldalainak száma

0

8 000 000

4. negyedév

2023

8 000 000 A3/A4 oldalnyi OAED archívum digitalizálásának befejezése, amint azt az OAED jelentése is megerősíti.

136

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16750_A munkaerő-rendszerek digitális átalakítása

Mérföldkő

Az Atlas nyugdíjfolyósítási rendszerének befejezése

A rendszert létrehozó másodlagos jogszabályok hatálybalépése

2. negyedév

2024

A digitális nyugdíj-odaítélési rendszer (ATLAS) korszerűsítésének befejezése, amely lehetővé teszi a nyugdíj- és az egyösszegű ellátások iránti kérelmek jobb kezelését a rendszert létrehozó másodlagos jogszabályok hatálybalépése révén

137

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16750_A munkaerő-rendszerek digitális átalakítása

Mérföldkő

Az Ariadne egységes IT-rendszerre vonatkozó másodlagos jogszabályok hatálybalépése

Az országos szintű adatgyűjtést elindító másodlagos jogszabályok hatálybalépése a rendszeren keresztül

4. negyedév

2024

A munkaerőpiac megfigyelésére szolgáló egységes informatikai rendszer (ARIADNE) megvalósítása a rendszeren keresztül országos adatgyűjtést elindító másodlagos jogszabályok hatályba lépése révén.

A rendszer biztosítja a munkaidő digitális rögzítését (e-munkakártya, idő és jelenlét), valamint a foglalkoztatási és társadalombiztosítási adminisztratív adatok egységes kapuját.

I. 3.2. KOMPONENS: OKTATÁS, SZAKKÉPZÉS ÉS KÉSZSÉGEK

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponensének célja az oktatási és az egész életen át tartó tanulási rendszerek minőségének, hatékonyságának és eredményességének javítása. A komponens összesen 628 000 kedvezményezett számára tartalmaz egy beruházást a digitális, zöld és pénzügyi jártassággal kapcsolatos horizontális továbbképzési programokba. Ezt az egész életen át tartó tanulási rendszernek a képzési kínálat javítását célzó reformja, valamint a szakképzésre és a tanulószerződéses gyakorlati képzési rendszerekre összpontosító reform- és beruházáscsomag kíséri, amely javítja munkaerőpiaci relevanciájukat. A VET tekintetében a terv célja a szakképzési infrastruktúrák és berendezések korszerűsítése, a meglévő tantervek korszerűsítése és új szakmai profilok kialakítása, többek között az energia, a környezetvédelem és a digitális gazdaság területén. A terv továbbá új kiválósági stratégiát határoz meg az egyetemeken, amelynek célja az egyetemek kutatási teljesítményének és oktatási minőségének javítása a kutatási és oktatási infrastruktúrák korszerűsítésére irányuló beruházások, a kutatási projektek és doktori projektek támogatása révén, a magánszektorral együttműködésben, valamint a vendégprofesszori programok hozzájárulásával. Ezek a reformok az oktatási rendszer digitalizálására irányuló beruházásokkal párosulnak, amelyek nagy részét az általános és középiskolák interaktív tanulási rendszereire, valamint az alacsony jövedelmű családok tanulói és diákjai számára informatikai eszközök vásárlására szolgáló utalványokra fordítják. 

A komponens összhangban van az oktatásba, a foglalkoztathatóságba és a készségekbe való beruházásra, valamint a közigazgatás digitalizálásának javítására irányuló országspecifikus ajánlásokkal (2020. évi 3. és 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás). A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

I.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: Az egész életen át tartó tanulás új stratégiája: Görögország kompetenciafejlesztési és átképzési rendszerének korszerűsítése és korszerűsítése (az intézkedés azonosítója: 16913)

A reform célja az egész életen át tartó tanulás keretének javítása annak érdekében, hogy javuljon annak minősége és munkaerőpiaci relevanciája. A reformnak különösen lehetővé kell tennie a munkaerőpiac keresleti igényeinek jobb nyomon követését és kielégítését a különböző minisztériumok és ügynökségek meglévő adatkészleteinek korszerűsítése, korszerűsítése és összekapcsolása révén, ideértve a 2016-ban létrehozott munkaerőpiaci diagnosztikai mechanizmust is. A reform emellett létrehozza az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges számlákat (Lifelong Skilling Accounts, STA), amelyek várhatóan a személyre szabott igényektől függően a folyamatos képzés nyújtásának fő eszközeként szolgálnak, valamint létrehozza a támogatható képzést nyújtók új nemzeti listáját, amely az oktatókra minimálisan input-alapú minőségi kritériumokat alkalmaz. Végezetül a reform eredményeként létre kell hozni egy új irányítási struktúrát, a Nemzeti Készségtanácsot, amelynek székhelye az OAED-ben lesz, és amely felel a nemzeti készségfejlesztési stratégia éves frissítésének kialakításáért. A reformot a különböző népességcsoportokra irányuló horizontális továbbképzési programokba való beruházás kíséri, amelyek célja a) alap- és középszintű digitális készségek, b) zöld készségek és c) pénzügyi jártasság biztosítása. A reform és a beruházás végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Kiválósági stratégia az egyetemeken és innováció (az intézkedés azonosítója: 16289)

A reform célja a görög egyetemek kutatási teljesítményének és extroverziójának fokozása, többek között képzett és kiemelkedő tudományos személyzet és kutatók vonzása révén, valamint a hallgatóknak kínált oktatás minőségének és munkaerőpiaci relevanciájának javítása. A reform a) 70 kutatási projektből (kutatási kiválósági klaszterek) álló finanszírozási rendszert irányoz elő prominens nemzeti vagy nemzetközi tudósok számára annak érdekében, hogy ösztönözzék őket arra, hogy Görögországban innovatív és együttműködésen alapuló kutatási projekteket hajtsanak végre magánszektorbeli vállalatokkal; finanszírozási rendszer (Visiting Professorships) – elsősorban az EU-n kívüli egyetemeket megcélozva – a külföldi egyetemeken vagy kutatóintézetekben dolgozó 250 kiemelkedő tudományos munkatársat arra ösztönözve, hogy legfeljebb három évig csatlakozzanak görög egyetemekhez, és vegyenek részt a görögországi vagy külföldi magánszektorbeli vállalatokkal folytatott, együttműködésen alapuló kutatási projektekben; a kiválasztott görög egyetemek, valamint alkalmazott tudományok és technológia egyetemi egységei kutatási és oktatási infrastruktúrájának korszerűsítése; d) 249 PhD-program finanszírozása az iparban három éven keresztül, magánszektorbeli vállalatokkal együttműködésben; a kiválósági kritériumokon alapuló finanszírozás biztosítása egyéni kutatók vagy kutatócsoportok számára; f) Az oktatói tanúsítvány kidolgozásának finanszírozása, amely az iskolai oktatók pedagógiai alkalmasságának tanúsítására szolgáló program (kísérleti gyakornoki program keretében fél éves egyetemi képzés és fél éves tanítás 30 000 tanárjelölt számárapróbapályázataként) és g) a görög nemzeti könyvtárak hálózatának digitális átalakítása. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A tanulószerződéses gyakorlati képzési rendszer megerősítése (az intézkedés azonosítója: 16794)

A reform célja az állami foglalkoztatási szolgálat (OAED EPAS) tanulószerződéses gyakorlati képzést nyújtó szakiskoláinak helyreállítása a szakoktatásra és -képzésre (VET) és a fiatalok foglalkoztatására vonatkozó kormányzati stratégia szerves részeként. A reform különösen a következőket foglalja magában: 1. a nemzeti szakképzési rendszer új jogi keretének bevezetése; 2. Az OAED szakképzési iskoláinak minőségellenőrzését javító új rendszer (EPAS) kialakítása és megvalósítása, a rendszer eredményeinek értékelése, valamint a diákok munkaerőpiaci előrehaladásának és teljesítményének nyomon követése; 3. A tanulási folyamatok egyszerűsítése és olyan új módszerek és eszközök integrálása, mint az e-tanulási platformok és a digitalizált képzési tartalmak, mind a tanulószerződéses tanulók, mind az oktatók számára; 4. A jelenlegi tantervek értékelése, újratervezése és aktualizálása (a szociális partnerek és a munkáltatók hozzájárulásával) annak érdekében, hogy azok jobban igazodjanak a tényleges munkaerőpiaci igényekhez; 5. A szakképzési infrastruktúra megújítása és korszerűsítése (laboratóriumok és berendezések); 6. Az EPAS épületek felújítása az energiahatékonyság és a térbeli funkcionalitás javítása érdekében; 7. A virtuális valóság technológiájának integrálása a mindennapi tanulási modulokba; 8. Ad hoc partnerségek előmozdítása a munkaadókkal és a kamarákkal, valamint az EPAS kísérleti iskoláinak létrehozása; 9. Iskolák építése a zöld átálláshoz kapcsolódó szakmák számára; 10. A meglévő karrierirodák hálózatának bővítése; 11. Széles körű „oktatóképzési” program végrehajtása az EPAS-iskolákban; 12. A tanulószerződéses gyakorlati képzési rendszer népszerűsítését célzó kommunikációs kampány finanszírozása. Az odaítélt támogatások külön része hozzájárul a zöld készségekhez és munkahelyekhez, valamint a zöld gazdasághoz. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Az energiahatékonysági felújításoknak és intézkedéseknek meg kell felelniük i. az épületfelújításról szóló (EU) 2019/786 bizottsági ajánlásban meghatározott, legalább közepes szintű felújításnak, vagy b) az előzetes kibocsátásokhoz képest átlagosan legalább 30 %-kal csökkenteniük kell a közvetlen és közvetett ÜHG-kibocsátást. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket.

Reform: Munkaerő-készség, átképzés és továbbképzés egy megreformált képzési modell révén (Vocational Education & Képzési Reform) (az intézkedés azonosítója: 16792)

A reform célja 1. a minőségellenőrzés javítása (például a gyakornokok előrehaladását és teljesítményét nyomon követő értékelési rendszerek) az állami foglalkoztatási szolgálat (OAED) szakképzési egységeiben, 2. moduljuk naprakésszé tétele a jelenlegi és jövőbeli munkaerőpiaci igényeknek megfelelően, az OAED aktív munkaerőpiaci politikáinak átfogó reformjának részeként; 3. az e-tanulás és a képzési tartalmak digitalizálásának előmozdítása; 4. a foglalkoztatási és szakképzési számlák reformja, amely a munkavállalók szakképzési programjait finanszírozza. Ehhez társulnak a laboratóriumok felújítására és a berendezések beszerzésére irányuló beruházások. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A szakoktatás és szakképzés korszerűsítése (az intézkedés azonosítója: 16934)

A javasolt reform célja a 4763/2020. sz. törvény végrehajtásának felgyorsítása. A javasolt intézkedések várhatóan 1. hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakoktatás és -képzés vonzó oktatási pályává váljon, 2. erősítik az oktatás és a munkaerőpiaci igények közötti kapcsolatot, és 3. biztosítják a kettős zöld és digitális átálláshoz szükséges készségeket, és javítják a foglalkoztatási kilátásokat, különösen a fiatalok esetében. A reform a következő komponensekből áll: öt tematikus és tíz kísérleti IEK (szakmai képzési intézet) tervezése és fejlesztése épületek felújítása, berendezések és anyagok biztosítása, új tantervek és képzési programok kidolgozása, valamint az oktatók kiegészítő oktatása/képzése révén; 25 minta Szakmai Lyceums (EPAL-modell) tervezése és fejlesztése épületek felújítása, berendezések és anyagok biztosítása, új tantervek és képzési programok kidolgozása, valamint oktatói személyzetük kiegészítő oktatásának/képzésének biztosítása révén (ΕPΑL minta); a Képesítési és Szakmai Orientációs Nemzeti Szervezet (EOPPEP) digitális szolgáltatásainak bővítése, valamint egy e-tanulási szakképzési platform kialakítása, amely a meglévő tananyagokat e-tanulási modulokká alakítja át; 200 szakmai profil kidolgozása és tanúsítása, többek között az energia, a környezetvédelem és a digitális gazdaság területén. Valamennyi projekt célja a nők szakképzésben való részvételének ösztönzése és vezetői készségeik fejlesztése. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az oktatás digitális átalakítása (az intézkedés azonosítója: 16676)

A beruházás előirányozza az oktatás digitális átalakítását a tartalom, az infrastruktúra és a szolgáltatások tekintetében, és a tantervek aktualizálására, a szolgáltatások racionalizálására és az oktatási eredmények nyomon követésére irányuló átfogó reformstratégia kíséri. A beruházás a következő komponensekből áll: Digitális tartalmak az iskolákban; digitális berendezések az iskolákban; az iskolai tanárok szakmai továbbképzése, valamint az iskolákban és egyetemeken nyújtott digitális szolgáltatások. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A szakképzés korszerűsítése: Laboratóriumi felszerelés biztosítása az IEK, EPAL, középiskola utáni tanítási osztály és szakképzési iskolák laboratóriumi központjai számára (az intézkedés azonosítója: 16933)

E beruházás célja a szakképzési intézmények laboratóriumi infrastruktúrájának korszerűsítése és korszerűsítése Görögország-szerte, különösen a szakképzési intézmények (IEK), a szakközépiskolák (EPAL), a középiskola utáni tanítási osztály és a szakképző iskolák tekintetében. Ez a beruházás kiegészíti a szakoktatás és -képzés korszerűsítésének reformját. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

I.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

5. kiemelt beruházás: Az egész életen át tartó tanulás új stratégiája: Görögország kompetenciafejlesztési és átképzési rendszerének korszerűsítése és korszerűsítése

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

138

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16913_A Az egész életen át tartó tanulás új stratégiája: Görögország kompetenciafejlesztési és átképzési rendszerének korszerűsítése és korszerűsítése

Mérföldkő

Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó stratégia jogszabályok hatálybalépése

Az elsődleges és másodlagos jogszabályok hatálybalépése

2. negyedév

2022

Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó nemzeti stratégia alapján hatályba lépnek az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó új keret fő elemeit meghatározó elsődleges és másodlagos jogszabályok (ideértve a nemzeti készségtanács mint központi felügyeleti szerv létrehozására, az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos számlák létrehozására, a támogatható képzésszolgáltatók nemzeti listájára és az eredménytáblamechanizmusra, valamint egy munkaerőpiaci diagnosztikai mechanizmusra vonatkozó rendelkezéseket).

139

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16913_A Az egész életen át tartó tanulás új stratégiája: Görögország kompetenciafejlesztési és átképzési rendszerének korszerűsítése és korszerűsítése

Cél

Az egész életen át tartó tanulás stratégiájával kapcsolatos képzési programok eredményeinek érvényesítése

A sikeres képesítés megszerzését tanúsító igazolást kapott személyek száma

részvétel képzési programban

0

150 000

4. negyedév

2022

Legalább 150 000 résztvevő digitális, zöld és pénzügyi jártasságával kapcsolatos képzési programok befejezése, valamint a sikeres résztvevők által elsajátított készségek érvényesítése és tanúsítása.

Ez a beruházás a következő népességcsoportok digitális, zöld és pénzügyi műveltségének szükségességével foglalkozik: munkanélküliek, különösen a fiatalok és a tartósan munkanélküliek, b) munkavállalók, különösen a magas munkanélküliségi kockázattal rendelkezők és a munkaterület-technológia által lemaradásban lévők, c) alkalmazottak, különösen a korlátozott belső képzési kapacitással rendelkező kkv-knél, d) a közszférában foglalkoztatottak, beleértve a tanárokat is. A felkínált készségek a következők: alapvető digitális készségek, b) közepes szintű digitális készségek, c) zöld készségek és d) pénzügyi jártasság.

 140

 9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16913_A Az egész életen át tartó tanulás új stratégiája: Görögország kompetenciafejlesztési és átképzési rendszerének korszerűsítése és korszerűsítése

Cél

Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó képzési programok eredményeinek érvényesítése

A sikeres képesítés megszerzését tanúsító igazolást kapott személyek száma

a képzési program befejezése

150 000

500 000

4. negyedév

2025

A digitális, zöld és pénzügyi jártasságra vonatkozó képzési programok elvégzése 500 000 résztvevő számára (összesített, 1. és 2. hullám), valamint valamennyi sikeres résztvevő számára a képzési programok mindkét hulláma során elsajátított készségek érvényesítése és tanúsítása.

Az összes résztvevő legalább 33 %-ának (167 000 résztvevő) a zöld gazdaságban a zöld készségekkel és munkahelyekkel kapcsolatos képzési programokat kell végrehajtania.

11. csoport: A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel ösztönzése/oktatás, szakképzés és készségek – OAED – Reform & beruházások

Az OAED helyi ÁFSZ-ek szerkezetátalakítása és újramárkázása (KPA2) (ID: 16941)

Aktív munkaerőpiaci reform (ID: 16747)

A tanulószerződéses gyakorlati képzési rendszer megerősítése (ID: 16794)

A Passzív Munkaerőpiaci Politikák reformja a foglalkoztatásra való átállás támogatása érdekében (ID: 16746)

Munkaerő-kölcsönzés, átképzés és továbbképzés egy megreformált képzési modell révén (Vocational Education & Képzési Reform) (ID: 16792)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

141

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16941_Az OAED helyi ÁFSZ-ek szerkezetátalakítása és újramárkázása (KPA2)

Mérföldkő

OAED Szervezeti Reform, a jogszabályok hatálybalépése

A jogszabályok hatálybalépése

3. negyedév

2021

A Görög Munkavállalói Szervezet (OAED) szervezeti reformjának hatálybalépése, a helyi állami foglalkoztatási szolgálatok átszervezése, felújítása és újracímkézése a kínált szolgáltatások minőségének, kapacitásának és hatékonyságának javítása céljából.

142

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16746_A passzív munkaerőpiaci politikák reformja a foglalkoztatásra való átállás támogatása érdekében

Mérföldkő

A kölcsönös kötelezettségi keret reformja a jogszabályok hatályba lépése

A jogszabályok hatálybalépése

3. negyedév

2022

A kölcsönös kötelezettségek keretének reformjára vonatkozó jogszabály hatálybalépése, amely meghatározza az állami foglalkoztatási szolgálat (ÁFSZ) és az álláskeresők közötti kapcsolatot. A reform többek között új fogalommeghatározást fog tartalmazni az aktív munkakeresésre, és szankciókat fog alkalmazni azokra a munkanélküliekre vonatkozóan, akik nem tartják be az új szabályokat.

143

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16792_Labor erő, átképzés és továbbképzés egy megreformált képzési modell révén (Vocational Education & Training Reform)

Mérföldkő

A szakképzés minőségellenőrzési rendszerére vonatkozó szerződés odaítélése

Értesítés szerződés odaítéléséről

2. negyedév

2023

A szakképzés minőségellenőrzési rendszerére vonatkozó szerződés odaítélése a Görög Munkavállalók Foglalkoztatási Szervezete (OAED) szakképzési egységeinek minőségellenőrzésének javítására irányult, elsősorban a szervezet teljesítményének értékelése, valamint a gyakornokok munkaerőpiaci előrehaladásának és teljesítményének nyomon követése révén.

144

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16747_Aktív munkaerőpiaci politikák reformja

Cél

Az aktív munkaerőpiaci átképzési foglalkoztatási program befejezése

Azon munkanélküliek (25-45 évesek) száma, akik sikerességi igazolást kaptak

a képzési program befejezése

0

13 500

4. negyedév

2023

Átfogó továbbképzési/átképzési és rövid távú foglalkoztatási program sikeres befejezése az összesen 15 000 kedvezményezettből legalább 13 500 (25-45 év közötti) munkanélküli munkavállaló számára

Az előirányzott források 19 %-a várhatóan hozzájárul a zöld készségekhez és munkahelyekhez, valamint a zöld gazdasághoz

145

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16794_A tanulószerződéses gyakorlati képzési rendszer megerősítése

Cél

Az e-tanulás digitalizálásának befejezése és az energiahatékony felújítások befejezése

Digitalizált képzések száma (e-tanfolyamok)

0

250

4. negyedév

2025

Az OAED Tanulószerződéses Gyakorlati Iskola (EPAS) legalább 250 képzésének digitalizálása.

Az intézkedés célja a tanulási folyamatok egyszerűsítése, valamint olyan új módszerek és eszközök beépítése, mint az e-tanulási platformok és a digitalizált képzési tartalmak mind a tanulószerződéses tanulók, mind az oktatók számára.

Amennyiben az intézkedés célja a) átlagosan legalább egy közepes mélységű felújítás megvalósítása az épületek felújításáról szóló (EU) 2019/786 bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint, vagy b) amennyiben az intézkedés célja a közvetlen és közvetett ÜHG-kibocsátás az előzetes kibocsátásokhoz képesti legalább 30 %-os átlagos csökkentése.

146

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16792_Labor erő, átképzés és továbbképzés egy megreformált képzési modell révén (Vocational Education & Training Reform)

Mérföldkő

A szakoktatás és -képzés minőségellenőrzési rendszerének befejezése

A nemzeti foglalkoztatási szervezet jelentése, amely megerősíti a szakoktatás és -képzés minőségellenőrzési rendszerének befejezését

4. negyedév

2025

A nemzeti foglalkoztatási szervezet (OAED) szakképzési egységei minőségellenőrzésének javítását célzó szakképzési minőségellenőrzési rendszer megvalósítása

Az előirányzott források 45 %-a várhatóan hozzájárul a zöld készségekhez és munkahelyekhez, valamint a zöld gazdasághoz

12. csoport: Oktatási és Vallásügyi Minisztérium – Reformok és beruházások

A szakképzés korszerűsítése: Laboratóriumi felszerelés biztosítása az IEK, az EPAL, a középiskola utáni gyakornoki osztály és a szakképző iskolák laboratóriumi központjai számára (ID: 16933)

A szakoktatás és szakképzés korszerűsítése (ID: 16934)

Kiválósági stratégia az egyetemeken és innováció (ID: 16289)

Az oktatás digitális átalakítása (ID: 16676)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

147

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16289_Kiválósági stratégia az egyetemeken és; innováció

Mérföldkő

Kiválósági egyetemek kutatási klaszterek szerződésének odaítélése

Értesítés szerződés odaítéléséről

4. negyedév

2023

Kiválósági egyetemek: szerződés odaítélése a kiválasztott egyetemekkel kutatási és oktatási infrastruktúráik (például berendezések vagy kutatólaboratóriumok) korszerűsítésére és fejlesztésére, az új kutatási területeken való bővítésre és a kínált képzés javítására. A cél az ígéretes egyetemek és az alkalmazott tudományok és technológia egyetemi egységeinek megerősítése, valamint versenyképességük fokozása a nemzetközi rangsorban.

Kiválósági stratégia az egyetemeken és innováció: 70, egyetemek és a magánszektor közötti együttműködésen alapuló kutatási projektre vonatkozó szerződések odaítélése a „Kutatási és kiválósági klaszterek” kezdeményezés keretében.

148

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16676_Az oktatás digitális átalakítása

Cél

Az interaktív rendszerek telepítésének befejezése

A telepített interaktív tanulási rendszerek száma

0

36 000

4. negyedév

2024

Legalább 36 000 interaktív tanulási rendszer telepítése (beleértve a fehértáblákat, laptopokat, interaktív vetítőgépeket és belső kábeleket) általános és középiskolák tantermeiben

149

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16933_A szakképzés fejlesztése: Laboratóriumi felszerelés biztosítása az IEK, az EPAL, a középiskola utáni gyakornoki osztály és a szakképző iskolák laboratóriumi központjai számára

Cél

A szakképzési laboratóriumok felújításának befejezése

A teljesen korszerűsített és megújított szakképzési iskolákban működő laboratóriumok száma

0

376

4. negyedév

2025

A szakképzési iskolákban működő 376 laboratórium laboratóriumi berendezéseinek infrastruktúrája megújításának és teljes műszaki korszerűsítésének befejezése:

(- Szakképzési Intézet(IEK)

Szakmai Lyceums (EPAL)

Középiskola utáni képzési osztály – Tanulószerződéses gyakorlat.

150

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16289_Kiválósági stratégia az egyetemeken és innováció

Mérföldkő

Vendégprofesszorok befejezése

A Görög Felsőoktatási Hatóság jelentése, amely megerősíti a „látogató professzorok” kezdeményezés befejezését, és értékeli annak hatását.

4. negyedév

2025

A „Visiting Professors” kezdeményezés lezárása és értékelése.

151

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16289_Kiválósági stratégia az egyetemeken és innováció

Cél

Bízik abban, hogy a csillagok kiteljesednek

Befejezett projektek száma

0

112

4. negyedév

2025

Projektzárás, pénzügyi lezárás és értékelés 50 egyéni kutató és 62 együttműködésen alapuló kutatási projekt esetében („Trust your Stars”).

152

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16934_A szakképzés fejlesztése

Mérföldkő

Az IEK szakképzési rendszer korszerűsítése, Modell EPAL Digitalisation EOPPEP szakmai profilok befejezése

Az Oktatási Minisztérium jelentése a projektek befejezéséről

4. negyedév

2025

A szakoktatási és szakképzési rendszer korszerűsítésére irányuló alábbi projektek lezárása:

1. 5 tematikus és 10 kísérleti szakképzési intézet (IEK) tervezése és fejlesztése, ahol a projektek berendezések és szolgáltatások biztosítását, építési beavatkozásokat és oktatók képzését foglalnák magukban;

2. 25 minta Szakmai Lyceums (ΕPΑL minta) létrehozása és/vagy fokozatos átalakítása, ahol a projektek a következőket foglalják magukban:

berendezések és szolgáltatások biztosítása, épületekkel kapcsolatos beavatkozások, valamint az EPAL modelltanárainak képzése;

3. A Képesítési és Szakmai Orientációs Nemzeti Szervezet (EOPPEP) digitalizálása, beleértve az e-vizsgák platformjának és egy szakképzési e-tanulási platformnak a kidolgozását;

4. 200 foglalkozási profil kidolgozása és tanúsítása az EOPPEP által olyan ágazatokban, mint az energia, a környezetvédelem és a digitális gazdaság.

J. 3.3. KOMPONENS: AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ELLENÁLLÓ KÉPESSÉGÉNEK, HOZZÁFÉRHETŐSÉGÉNEK ÉS FENNTARTHATÓSÁGÁNAK JAVÍTÁSA

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponense arra összpontosít, hogy különböző beavatkozások révén növelje az egészségügyi rendszer rezilienciáját. Ezen intézkedések egy része a kórházi rendszer és az egészségügyi központok hálózatának korszerűsítését és korszerűsítését célzó infrastrukturális – fizikai és digitális – és operatív fejlesztésekre összpontosít. Mások célja az egészségügyi ágazat hozzáférésének, hatékonyságának és ellenálló képességének támogatása és javítása. Konkrétabban ezek közé tartoznak a közegészségügy és a megelőzés megerősítésére, az egészségügyi rendszer mentális egészségügyi és otthoni gondozási szolgáltatások nyújtására irányuló kapacitásának növelésére, az erősebb elsődleges egészségügyi ágazatra való átállás támogatására, a gyógyszerkiadások racionalizálására és a gyógyszerészeti K+F támogatására irányuló intézkedések. Az egészségügyi rendszerek és szolgáltatások digitalizálására vonatkozó terv célja a hatékonyság előmozdítása, a hozzáférés javítása, valamint a rendszeren belüli közkiadások általános átláthatóságának és minőségének növelése. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

J.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: Reformok és a beruházások felgyorsítása az egészségügyi ágazatban – Az egészségügyi kiadások csökkentése és racionalizálása (az intézkedés azonosítója: 16816)

A visszakövetelési rendszer reformja kockázatmegosztást vezet be a visszakövetelés kiszámítása során a következő évekre vonatkozó kötelező visszakövetelési csökkentési cél kitűzésével, a visszakövetelés összegének legalább 50 000 000 EUR-val (2022), 150 000 000 EUR-val (2023), 300 000 000 euróval (2024) és 400 000 000 EUR-val (2025) történő csökkentésével a 2020-as szinthez képest, amelyet a korábban elfogadott és új hatékonyságnövelő intézkedések teljes körű végrehajtása révén kell elérni, teljes mértékben összhangban az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal. Ezen túlmenően az intézkedés a felelős vállalatok által végzett klinikai vizsgálatok, K+F vagy egyéb beruházási kiadások finanszírozását irányozza elő a 2021–2023-as hároméves időszakra korlátozva, a visszakövetelési kötelezettségeik részleges ellensúlyozása révén. A reform végrehajtását 2026. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: Az egészségügyi alapellátás rendszerének reformja (az intézkedés azonosítója: 16755)

Ez a reform 1. korszerűsítést és energiahatékony felújításokat, valamint energiahatékonysági intézkedéseket hajt végre az állami infrastruktúrát és az orvosi berendezéseket illetően az ország összes egészségügyi központjának legalább 50 %-a (312-ből 156) tekintetében, 2. adminisztratív és szervezeti átalakítást valósít meg a készenléti ellátás egységes modelljének kialakítása és a személyzet képzése érdekében, 3. kibővíti az aktív családorvostani tanterv rendelkezésre állását (már elkezdett kurzusok esetében), hogy ezeket az orvosi iskolák legalább 75 %-a kínálja, és 2022. negyedik negyedévéig valamennyi orvosi képzésben bevezeti a családorvostan-elemet, valamint 4. a krónikus gondozás keretének létrehozásával támogatja az integrált ellátási rendszer fejlesztését. Az alapellátás reformja összefügg a másodlagos ellátással (különösen a kórházi ellátáshoz való hozzáféréssel), és várhatóan jobb egészségügyi szolgáltatásokat fog eredményezni a polgárok számára, és támogatja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés, a hatékonyság és a társadalmi kohézió elvét. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A „Spiros Doxiadis” nemzeti közegészségügyi megelőzési program (SD) végrehajtása (az intézkedés azonosítója: 16783)

A reform várhatóan javítani fogja a lakosság életminőségét és az egészségügyi rendszer ellenálló képességét egy nagyon átfogó, elsődleges, másodlagos és harmadlagos megelőzési rendszer létrehozásával. Ez több elemet is magában foglal kísérleti jelleggel, az alábbiak szerint: beavatkozások és szűrőprogramok, amelyek célja a magas előfordulási gyakoriságú betegségek morbiditásának csökkentése a görög lakosság körében: a testmozgást és az egészséges táplálkozást előmozdító nemzeti program, a nemzeti alkoholgazdálkodási program, a gyermekek pszichoszociális problémáinak megelőzését célzó beavatkozások, valamint a fogápolás megelőzésére irányuló program végrehajtása; a meglévő, de klinikailag nem látható betegségek korai felismerésére irányuló beavatkozások: a rák és a szív- és érrendszeri betegségek megelőző diagnosztikai vizsgálatainak bevezetésén és a nemzeti újszülöttkori szűrőprogramon alapuló nemzeti szűrőprogram végrehajtása; a fogyatékosság megelőzését, a károk helyreállítását, valamint a súlyos pszichoszociális integrációs és rehabilitációs nemzeti programból való kiújulás megelőzését célzó beavatkozások, valamint a rákbetegek palliatív ellátása; a közegészségügyi rendszer funkcionális és operatív korszerűsítése. A program végső célja, hogy csökkentse azokat a viselkedési kockázati tényezőket, amelyek nemcsak a lakosság életminőségére, hanem az egészségügyi rendszer általános elérhetőségére, hatékonyságára és ellenálló képességére is pozitív hatással vannak a kórházi szolgáltatásokra nehezedő nyomás csökkentése révén. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Reform a mentális egészség és a függőség területén (az intézkedés azonosítója: 16820)

E reform célja, hogy a mentális betegségben és függőségben szenvedő meghatározott népességcsoportok számára minőségi mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést biztosítson annak érdekében, hogy megelőzze azok marginalizálódását vagy intézményesítését. A projekt várhatóan kiterjeszti a demenciában és Alzheimer-kórban szenvedő betegek, valamint az autizmusban szenvedők, valamint a gyermekek, a serdülők és a fiatal felnőttek korcsoportjába tartozó betegek mentális egészségügyi szolgáltatásait. Ezt webes alkalmazások kifejlesztésével és a mentális egészségügyi szolgáltatások digitalizálásával, valamint a függőségeket támogató intézkedésekkel, valamint az eltartott személyeket támogató intézkedésekkel kell kiegészíteni. A reform végrehajtását 2023. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Szervezeti reformok az egészségügyi rendszerben (KETEKNY, ODIPY) (az intézkedés azonosítója: 16756)

E reform célja a kórházi orvosi eljárások költségeinek racionalizálása 1. a görög diagnosztikai csoport (KETEKNY) megerősítése, és 2. egy olyan keret létrehozása révén, amely biztosítja a betegellátással, az egészségügyi szükségletekkel és az ellátásnyújtással kapcsolatos megbízható, minőségi eljárások és teljesítménymérések létrehozását a görög egészségügyi minőségbiztosítási ügynökség (ODIPY) és tevékenységei támogatása érdekében. Az egészségügyi rendszer nagyobb átláthatóságát és hatékonyságát várhatóan biztosítani fogja egy olyan nemzeti egészségügyi térkép létrehozása, amely nyilvántartja az egészségügyi rendszer keresletét és kínálatát, és meghatározza a minőségértékelési keretet. A reform végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: Egészségügyi infrastruktúra (az intézkedés azonosítója: 16795)

A beruházás Görögország egész területén a kórházak logisztikai infrastruktúrájának korszerűsítésére irányuló átfogó beavatkozásokból áll, beleértve az épületek energiahatékony felújítását és az új orvosi berendezések beszerzését. A beruházásnak lehetővé kell tennie a nemzeti egészségügyi rendszer orvosi és ápolói személyzetét a nyújtott egészségügyi szolgáltatások minőségének és hatékonyságának javításához szükséges eszközökkel. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az egészségügy digitális átalakítása (DigHealth) (az intézkedés azonosítója: 16752)

A beruházásnak új innovatív szolgáltatásokkal optimalizálnia kell az egészségügyi ellátás minőségét és a betegek biztonságát, ugyanakkor elő kell segítenie az egészségügyi kiadások ellenőrzését azáltal, hogy visszatartja a termékek és gyógyszerek túlzott használatát, javítja a kórházi irányítást, a betegek tapasztalatait, a közbeszerzési eljárásokat, valamint javítja a rendszer funkcióit, az interoperabilitást és az EOPYY (Egészségügyi Szolgáltatások Nemzeti Szervezete) digitális kapacitásait. A beruházás öt alprojekt megvalósítására terjed ki: a nemzeti digitális egészségügyi nyilvántartás teljes körű kialakítása és működőképessé tétele, a rákkezelés digitális transzformációs programjának teljes körű bevezetése, a nemzeti távorvoslási hálózat (EDIT) kapacitásának bővítése, a kórházak digitális felkészültségének javítása és az EOPYY digitális transzformációja. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Rádióterápiás központ létrehozása az athéni „Sotiria” mellbetegség-kórházban (az intézkedés azonosítója: 16757)

A Sotiria kórházban egy Radioterápiás központ létrehozása és megépítése elősegíti a rákbetegek szükségleteinek kielégítését és az ország sugárterápiás részlegei iránti megnövekedett kereslet kielégítését. Ez magában foglalja egy új sugárterápiás osztály létrehozását, a járóbeteg osztály elhelyezésére szolgáló új építési infrastruktúrát, a klinikai kiválósági központokat és a szakellátó egységeket, a meglévő épületek (Mega Laikon & 300 Andron) összekapcsolását; a sürgősségi osztály és a sebészi főosztály és más épületek összekapcsolása; klinikák és laboratóriumok felújítása, beleértve az infrastruktúrát és a berendezéseket. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Otthoni egészségügyi ellátás és ellátás létrehozása; otthoni kórházi rendszerek (az intézkedés azonosítója: 16753)

A beruházás célja egy otthoni gondozási rendszer létrehozása a krónikus fogyatékossággal élő betegek célzott csoportjai számára. Az otthoni gondozást az egészségügyi osztályok által nyújtott, párhuzamosan szervezett támogatással ötvözik, és olyan gyermekeket, serdülőket és felnőtteket érint, akik tartós vagy tartós fogyatékosságot okozó súlyos krónikus egészségügyi problémákkal küzdenek. Ez javítja a betegek életminőségét, miközben erőforrásokat szabadít fel a nemzeti egészségügyi rendszer számára. A beruházás öt alprojektet hajt végre: 1. igényfelmérés, amely a bevált gyakorlatok azonosítására, a görögországi szükségletek és jelenlegi helyzet nyilvántartására, valamint az otthoni gondozás intézményesítésére vonatkozó javaslat megfogalmazására összpontosít; 2. A távorvoslási alkalmazások mint a betegek támogatását ellenőrző eszközök bevezetése; 3. Az otthoni ellátás keretében kezelt betegek nemzeti nyilvántartásának létrehozása és bevezetése; 4. szabványosított terápiás protokollok, valamint minőségi és biztonsági előírások meghatározása és 5. nyolc referenciahely létrehozása (minden regionális egészségügyi hatóságon belül egy). A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: A „Papanikolaou” szaloniki főkórházon belül a Cellular & Gene Therapies and Hematology Clinic Laboratories épület megépítésére irányuló projekt (az intézkedés azonosítója: 16793).

A beruházás új épületek létrehozását irányozza elő a Papanikolaou kórházban a sejt- és génterápiás és hematológiai klinikák laboratóriumainak elhelyezésére annak érdekében, hogy szolgáltatásai megfeleljenek a betegellátás megnövekedett követelményeinek (rosszindulatú hematológiai betegségek), valamint a modern technológiák és technológiák iránti növekvő keresletnek; korszerűsíti továbbá a meglévő épületet a laboratóriumok átadása és a napközi otthon számára. Az újonnan épített épületnek meg kell felelnie egy olyan elsődleges energiaigénynek (PED), amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek). Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

J.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

7. Kulcsfontosságú reform: Reformok és a beruházások felgyorsítása az egészségügyi ágazatban – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése (ID: 16816)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

153

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Mérföldkő

Visszakövetelés – a jogszabályok hatálybalépése

A kockázatmegosztást bevezető felülvizsgált jogszabály és a minimális visszakövetelés csökkentésére vonatkozó kötelező célok hatálybalépése a leírásban felvázolt ütemterv szerint.

3. negyedév

2021

A visszakövetelés kiszámítása során a kockázatmegosztásra vonatkozó jogi keret (elsődleges jog) hatálybalépése a következő évekre vonatkozó kötelező visszakövetelési csökkentési cél meghatározásával. A reform célja, hogy a visszakövetelések összegét a 2020. évi szinthez képest legalább 50 000 000 EUR-val (2022), 150 000 000 EUR-val (2023), 300 000 000 EUR-val (2024) és 400 000 000 EUR-val (2025) csökkentse. Amennyiben ez nem valósul meg, a célzott csökkentés és az egyes évekre vonatkozó tényleges csökkentés közötti különbséget nem lehet visszafizetni a gyógyszeripartól, és a vonatkozó összeget a visszakövetelési összegek célzott csökkentéséig az állami költségvetésből kell fedezni.

154

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Cél

Visszakövetelési csökkentés 50 000 000-1. lépés

A visszakövetelés összegének csökkentése a 2020. évi szinthez képest (millió EUR)

0

50

2. negyedév

2023

Hajtsa végre a korábban elfogadott hatékonyságnövelő intézkedéseket annak érdekében, hogy mind a járóbeteg-, mind a fekvőbeteg-ellátás esetében a 2020-as szinthez képest 50 000 000 EUR-val csökkenjen a 2022. évi gyógyszer-visszakövetelés, támogatva ezzel az egészségügyi rendszer rezilienciáját. Amennyiben ez nem valósul meg, a célzott csökkentés és az egyes évekre vonatkozó tényleges csökkentés közötti különbséget nem lehet visszakövetelni a gyógyszeripartól, és a vonatkozó összeget legfeljebb 50 000 000 EUR-ig az állami költségvetésből kell fedezni.

155

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Cél

A visszakövetelés csökkentése 150 000 000-2. lépés

A visszakövetelés összegének csökkentése a 2020. évi szinthez képest (millió EUR)

0

150

2. negyedév

2024

Hajtsa végre a korábban elfogadott hatékonyságnövelő intézkedéseket annak érdekében, hogy mind a járóbeteg-, mind a fekvőbeteg-ellátás esetében a 2020-as szinthez képest 150 000 000 EUR-val csökkenjen a 2023-as gyógyszer-visszakövetelés, támogatva ezzel az egészségügyi rendszer ellenálló képességét. Amennyiben ez nem valósul meg, a célzott csökkentés és az egyes évekre vonatkozó tényleges csökkentés közötti különbséget nem lehet visszakövetelni a gyógyszeripartól, és a vonatkozó összeget legfeljebb 150 000 000 EUR-ig az állami költségvetésből kell fedezni.

156

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Cél

K+F; gyógyszeripar

a 2021-2023-as időszakra szóló beruházási igazolás

Beruházás (millió EUR-ban), a visszakövetelésekkel egyenértékű összeg ellentételezése révén

150

250

2. negyedév

2024

250 000 000 EUR összegű beruházást hajt végre a gyógyszeripari K+F területén. A beruházásokat az előző három év visszaköveteléseivel megegyező összegű ellentételezés (2021-ben 100 000 000 EUR, 2022-ben 75 000 000 EUR, 2023-ban 75 000 000 EUR) révén kell végrehajtani, legfeljebb 250 000 000 EUR teljes összegig.

157

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Cél

A visszakövetelés csökkentése 300 000 000-3. lépés

A visszakövetelés összegének csökkentése a 2020. évi szinthez képest (millió EUR)

250

300

2. negyedév

2025

Hajtsa végre a korábban elfogadott hatékonyságnövelő intézkedéseket annak érdekében, hogy mind a járóbeteg-, mind a fekvőbeteg-ellátás esetében a 2020-as szinthez képest 300 000 000 EUR-val csökkenjen a 2024-es gyógyszer-visszakövetelés, támogatva ezzel az egészségügyi rendszer rezilienciáját. Amennyiben ez nem valósul meg, a célzott csökkentés és az egyes évekre vonatkozó tényleges csökkentés közötti különbséget nem lehet visszakövetelni a gyógyszeripartól, és a vonatkozó összeget legfeljebb 300 000 000 EUR-ig az állami költségvetésből kell fedezni.

158

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Cél

A visszakövetelés csökkentése 400 000 000-4. lépés

A visszakövetelés összegének csökkentése a 2020. évi szinthez képest (millió EUR)

300

400

2. negyedév

2026

Hajtsa végre a korábban elfogadott hatékonyságnövelő intézkedéseket annak érdekében, hogy mind a járóbeteg-, mind a fekvőbeteg-ellátás esetében a 2020-as szinthez képest 400 000 000 EUR-val csökkenjen a 2025-ös gyógyszerköltség-visszakövetelés, támogatva ezzel az egészségügyi rendszer rezilienciáját. Amennyiben ez nem valósul meg, a célzott csökkentés és az egyes évekre vonatkozó tényleges csökkentés közötti különbséget nem lehet visszakövetelni a gyógyszeripartól, és a vonatkozó összeget legfeljebb 400 000 000 EUR-ig az állami költségvetésből kell fedezni.

13. csoport: Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása

Szervezeti reformok az egészségügyi rendszerben (KETEKNY, ODIPY) (ID: 16756)

Reform a mentális egészség és a függőség területén (ID: 16820)

Az egészségügyi alapellátás rendszerének reformja (ID: 16755)

A „Spiros Doxiadis” nemzeti közegészségügyi megelőzési program végrehajtása (ID: 16783)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

159

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16755_Az egészségügyi alapellátási rendszer reformja

Mérföldkő

Az egészségügyi ellátással foglalkozó család orvosi alaptantervének aktiválása

Igazolás a kurzusok kezdetéről a családorvostan valamennyi újonnan aktivált tudományos tantervéhez, valamint a családorvosi modul valamennyi orvosi tantervbe való felvételéhez.

4. negyedév

2022

A családorvostanra vonatkozó aktív egyetemi tantervek számának kiterjesztése a görögországi orvosi iskolák legalább 75 %-ára, és valamennyi orvosi tantervbe be kell építeni egy kötelező családorvosi modult. Ez magában foglalja az érintett egyetemekre vonatkozó dokumentációt, kiemelve a diplomák új architektúráját: 1) újonnan létrehozott tantervek és 2) a családorvostan kötelező moduljának beépítése a meglévő tantervekbe).

160

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16820_Reform a mentális egészség és függőségek területén

Cél

Mentális egészség – 50 egységnyi nyitottság – 2 részből 1. lépés

A végrehajtott és működő mentálhigiénés egységek száma

0

50

4. negyedév

2022

50 mentális egészségügyi egység létrehozása és teljes körű működtetése (a meglévő egységek felújítása révén), amelyet a mentális egészség támogatására irányuló nemzeti stratégiai terv támogat (összesen 106 mentális egészségügyi egységből)

161

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16755_Az egészségügyi alapellátási rendszer reformja

Mérföldkő

Elsődleges egészségügyi ellátás – közbeszerzési szerződések odaítélése egészségügyi központokban

Értesítés a szerződések odaítéléséről.

4. negyedév

2023

Értesítés az Egészségügyi Minisztérium által legalább 156 egészségügyi központ (a görögországi egészségügyi központok 50 %-a) felújítására irányuló szerződések odaítéléséről, amelyek energiahatékony felújítások és a közcélú infrastruktúrát és orvosi berendezéseket érintő energiahatékonysági intézkedések révén fejlesztik a korszerűsítést. Az odaítélésről szóló értesítéshez mellékelni kell egy mintaszerződést, amely meghatározza a 2025. negyedik negyedévi befejezési időpontot alátámasztó teljesítési ütemtervet, valamint egy jelentést, amely kiemeli az elvégzendő munkák főbb jellemzőit.

162

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16820_Reform a mentális egészség és függőségek területén

Cél

Mentális egészség – 106 nyitott egység – 2/2. lépés

A végrehajtott és működő mentálhigiénés egységek száma

50

106

4. negyedév

2023

További 56 mentális egészségügyi egység létrehozása és teljes körű működése (a meglévő egységek felújítása révén), amelyet a mentális egészség támogatását célzó nemzeti stratégiai terv támogat (az összesen 106 mentális egészségügyi egységből), amit az 1., 2., 3., 4., 5. és 6. alprojekt befejezését és működőképessé tételéről szóló jelentések tanúsítanak.

163

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16756_Szervezeti reformok az egészségügyi rendszerben (KETEKNY, ODIPY)

Mérföldkő

Egészségügyi rendszer – véglegesíti a görög DRG Intézet (KETEKNY) és az új Egészségügyi Minőségbiztosítási Ügynökség (ODIPY) létrehozásának befejezése (a képzés kivételével)

A KETEKNY esetében az 1., 2., 3. alprojekt és az ODIPY esetében az 1., 2., 3. és 5. alprojekt befejezésének igazolása a fenti dokumentumok benyújtásával, a felújítás (az ODIPY 5. alprojektje) esetében pedig az épületfelújítás befejezéséről szóló jelentés

2. negyedév

2025

Az interoperabilitás kiterjesztésének befejezése, a betegségek nemzetközi osztályozására (ICD) és a görög orvosi eljárások osztályozására (ETIP) vonatkozó orvosi kódolási konzultációs platformok kísérleti projektjének, valamint a pénzügyi és számviteli adatgyűjtési platformkísérleti projektjének (1., 2. és 3. alprojekt) befejezése, valamint a minőségbiztosításra, a betegbiztonságra és a betegek egészségügyi szolgáltatások nyújtásában való részvételére vonatkozó nemzeti stratégia és javasolt jogszabályi keret kidolgozása; a nemzeti egészségügyi térkép; az Országos Egészségügyi Minőségbiztosítási Szervezet (ODIPY) és a Görög Központi Egészségügyi Hatóság (KESY) székhelyéül szolgáló „Spiliopouleio” (Spiliopouleio) kórházon belül a gondozási és biztonsági politikák minőségére vonatkozó nemzeti stratégia és javasolt jogszabályi keret, valamint egy épület felújítása.

164

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16756_Organizational Reforms in the Health System (KETEKNY, ODIPY)

Cél

Egészségügyi rendszer – KETEKNY ODIPY teljes képzés

Azoknak az egészségügyi szakembereknek a száma, akik elvégezték a képzési programokat, és akiket a klinikai kódolás, számlázás és megfelelőség-értékelés során hivatalosan tanúsítottak

0

4 500

2. negyedév

2025

4 500 egészségügyi szakember képzésének és tanúsításának elvégzése a klinikai kódolás és számlázás területén (4. alprojekt KETEKNY) és a megfelelőségi értékelés elvégzése az új közös értékelési keret alapján (4. alprojekt ODIPY) alapján, a KETEKNY és az ODIPY tekintetében azonosított szükségletekkel arányosan.

165

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16783_A „Spiros Doxiadis” nemzeti közegészségügyi megelőzési program végrehajtása

Mérföldkő

Spiros Nemzeti Népegészségügyi Megelőző Program „Doxiadis” – valamennyi projekt lezárult

Az összes projekt befejezésének igazolása, amint azt az összes területre (a közegészségügyi rendszer elsődleges, másodlagos, harmadlagos és funkcionális korszerűsítése) vonatkozó jelentések tanúsítják, és amelyek kiterjednek az egyes fellépések által érintett valamennyi intézkedésre és népességre.

4. negyedév

2025

A „Spiros Doxiadis” nemzeti közegészségügyi megelőzési program (NPP) projektjeinek 100 %-os lezárása

1. Elsődleges megelőzés: amint azt i. a fizikai gyakorlat és az egészséges táplálkozás előmozdítását célzó nemzeti program, ii. a Nemzeti Alkoholprogram, iii. a nemzeti védőoltási program, iv. a gyermekek pszichoszociális problémáinak megelőzésére irányuló beavatkozások és v. a fogelmélet megelőzése érdekében végrehajtott intézkedésekről szóló jelentés is tanúsítja.

2. Másodlagos megelőzés: i. az erősen elterjedt betegségek korai felismerését célzó nemzeti szűrőprogram, ii. a nemzeti megelőzési program és a perinatális ellenőrzés lezárultáról szóló jelentés tanúsága szerint.

3. Harmadlagos megelőzés: a rákpalliatív ellátás nemzeti stratégiájáról és jogi keretéről szóló tanulmányok tanúsága szerint.

4. A közegészségügyi rendszer funkcionális korszerűsítése: i. a népegészségügyi felügyeleti rendszer funkcionális reorganizációjáról, ii. a közegészségügyi szolgáltatások hatékonyságáról és eredményességéről, iii. a vészhelyzetek és fenyegetések kezelésére szolgáló gyorsreagálási mechanizmusok hatékonyságáról, iv. a környezeti egészségügyi mechanizmusok hatékonyságának javításáról, v. a nyújtott szolgáltatások minőségének és tudományos érvényességének javításáról, vi. a közegészségügy informatikai szervezetéről, vii. Extroversionról szóló jelentések tanúsága szerint.

166

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16755_Zöld beruházások – Az egészségügyi alapellátás reformja

Cél

PHC – teljesen felújított egészségügyi központok

Azoknak az egészségügyi központoknak a száma (legalább), ahol az infrastruktúra felújítása teljesen befejeződött és a központok működnek

0

156

4. negyedév

2025

Legalább 156 egészségügyi központ (a görögországi egészségügyi központok 50 %-a) energiahatékonyságának javítását célzó infrastruktúra-felújítás befejezése.

14. csoport: Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása

Az egészségügy digitális átalakítása (ID: 16752)

NHS Kórházfelújítás és infrastruktúrafejlesztés (ID: 16795)

Rádióterápiás központ létrehozása az athéni „Sotiria” mellbetegség-kórházban (ID: 16757)

A Cellular & épület építésére irányuló projekt; Gene Therapies Hematology Clinic Laboratories a „Papanikolaou” szaloniki főkórházon belül (ID: 16793)

Otthoni egészségügyi ellátás és ellátás létrehozása; otthoni kórházi rendszerek (ID: 16753)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

167

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16752_Az egészségügy digitális átalakítása (DigHealth)

Mérföldkő

Az egészségügyi ellátás digitális átalakítása – Nemzeti Digitális Egészségügyi Nyilvántartás (1. alprojekt)

Az 1. alprojekt (Digitális Egészségügyi Nyilvántartás – lásd a leírást) valamennyi fő elemének megvalósulásáról szóló jelentés

4. negyedév

2023

Az egészségügyi rendszer digitális átalakítását támogató 1. alprojekt legalább valamennyi alábbi elemének befejezése (teljes kialakítása és végrehajtása) annak érdekében, hogy a nemzeti digitális egészségügyi nyilvántartás működőképes legyen: 1. Klinikai dokumentumok, 2. terminológiai szolgáltatások, 3. nemzeti e-egészségügyi interoperabilitási keret, 4. valamennyi laboratóriumi eredmény összegyűjtése az e-egészségügyi nyilvántartásban, 5. kibocsátási levelek gyűjtése).

168

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16752_Az egészségügy digitális átalakítása (DigHealth)

Mérföldkő

Digitális transzformáció – rák digitális program – 2. alprojekt

A 2. alprojekt (Cancer Digital Health Programme – lásd a leírást) valamennyi fő elemének megvalósulásáról és az 1. alprojekt teljes befejezéséről szóló jelentés

2. negyedév

2024

A nemzeti digitális egészségügyi nyilvántartás teljes körű működőképessé tétele (az 1. alprojekt teljes lezárása), valamint az egészségügyi rendszer digitális átalakítását támogató rák digitális egészségügyi program (2. alprojekt) fő elemeinek befejezése. Ezek szükségessé teszik legalább a következő elemek teljes körű létrehozását és teljes körű végrehajtását: 1. Nemzeti digitális egészségügyi nyilvántartás és 2. rákkezeléssel kapcsolatos információs rendszer (a rendszernek tartalmaznia kell a kemoterápiára vonatkozó terápiás protokollokat, amelyek közül 36 már fejlesztés alatt áll), 3. betegnyilvántartás, 4. a rákbetegségek nemzeti nyilvántartásának végrehajtása. Ezenkívül a rákkezelési információs rendszert (a 12-ből) legalább 8 kórházban üzembe kell helyezni.

169

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16753_ Home Health Care & Kórház otthoni rendszerekben

Mérföldkő

Otthoni ápolás – az egységek megnyitása

Jelentések az otthoni ápolást biztosító 8 operatív egység megnyitásáról és az összes vonatkozó alprojekt befejezéséről

2. negyedév

2025

8, otthoni ellátást biztosító személyzettel rendelkező és operatív egység létrehozása (2 Athénban, 1 thesszalonikiben, 1 Alexandroupolisban, 1 Pátrában, 1 Ioanninában, 1 Iraklionban és 1 Larisában), valamint a következő alprojektek befejezése:

a jelenlegi helyzet- és szükségletfelmérés (1. alprojekt)

távorvoslási alkalmazás: a kísérleti otthoni gondozóközpont telepítésére és üzembe helyezésére szolgáló eszközök és berendezések, beleértve a képzést (2. alprojekt)

az otthoni ellátás keretében kezelt betegek nemzeti nyilvántartása (3. alprojekt)

értékelési kritériumok és fő teljesítménymutatók (4. alprojekt)

170

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16795_NHS Kórházfelújítás és infrastruktúra-fejlesztés

Mérföldkő

Az NHS infrastruktúra korszerűsítésének befejezése

Az NHS kórház felújítása és infrastruktúra-fejlesztése infrastrukturális munkálatainak befejezéséről szóló jelentés.

4. negyedév

2025

Az építés és az infrastruktúra korszerűsítésének befejezése, beleértve az elektromechanikus és elektrotechnikai infrastruktúrát, a szálláshelyeket és a komforttal rendelkező infrastruktúrát, az orvosi berendezéseket és berendezéseket, valamint a hét régió mind a 80 érintett kórháza szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodásaira és létesítménykezelésére vonatkozó szerződések megkötését.

171

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16757_ Rádióterápiás központ létrehozása a Sotiria Thoracicban

Az athéni betegségekkel foglalkozó kórház

Mérföldkő

Sotiria Radioterrapy Centre

Kitöltés

Jelentés a Sotiria Thoracic-i Rádióterápiás központ létrehozására irányuló infrastrukturális munkálatok befejezéséről

Az athéni betegségekkel foglalkozó kórház.

4. negyedév

2025

A Sotiria kórház új sugárterápiás részlegének és új építési infrastruktúrájának befejezése; az infrastruktúra korszerűsítése, híd a sürgősségi osztály és a sebészi osztály és más épületek összekapcsolása érdekében; laboratóriumi osztályok és klinikák felújítása.

172

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16793_Projekt a Cellular & épület építésére; Gene Therapies and Hematology Clinic Laboratories in the General Hospital of the Thessaloniki „Papanikolaou”

Mérföldkő

A papanikolaui kórház befejezése

Jelentés a „Papanikolaou” szaloniki főkórház sejt- és génterápiás és hematológiai laboratóriumainak szentelt épület építéséhez szükséges infrastrukturális munkálatok befejezéséről.

4. negyedév

2025

Új háromház építésének befejezése valamennyi szakosított laboratórium és különleges ápolóegység elhelyezésére; a meglévő épület földszintjének átalakítása annak érdekében, hogy elegendő hely álljon rendelkezésre az ambuláns klinikák számára és a Papanikolaou kórház nappali ellátására, és olyan elsődleges energiaigényt (PED) kell elérnie, amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigény, nemzeti irányelvek).

173

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16752_Az egészségügy digitális átalakítása (DigHealth)

Mérföldkő

Digitális transzformáció – valamennyi alprojekt befejeződött

Az egészségügyi rendszer digitális átalakítását támogató öt alprojekt véglegesítéséről és teljes körű működőképességéről szóló jelentés, amely az egyes alprojektek valamennyi elemére kiterjed.

4. negyedév

2025

Az egészségügyi rendszer digitális átalakítását támogató öt (5) alprojekt végrehajtására tervezett intézkedések befejezése:

a betegek nemzeti digitális egészségügyi dokumentációja (1. alprojekt)

a rákkezelés digitális transzformációs programja, beleértve a betegeket is

nyilvántartások (2. alprojekt)

távorvoslás, beleértve a távorvoslási állomásokat, új infrastruktúrát, eszközöket (3. alprojekt)

a kórházak digitális felkészültsége, beleértve a következőket: elektronikus egészségügyi nyilvántartási rendszerek, orvosi felszerelések leltára, DRG végrehajtása, 4e-vényrecept betegek számára/terápiás protokollok alkalmazása kórházi környezetben, e-kijelölő rendszer, a nemzeti sürgősségi segélyközpont (EKAB) és a Gyógyszerügynökség (EOF) digitális korszerűsítése (4. alprojekt)

az EOPYY (az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó nemzeti szervezet) integrált információs rendszere valamennyi elemének véglegesítése, a kiadások kezelésének és nyomon követésének valamennyi eleme, az egészségügyi szolgáltatóknak és a polgároknak nyújtott digitális szolgáltatások valamennyi eleme, az adatkezelés valamennyi eleme, az elemzés és az interoperabilitás, valamint a pénzügyi irányítási rendszer és 250 vállalati erőforrás-tervezési (ERP) engedély beszerzése; elszámolás (5. alprojekt).

K. 3.4. KOMPONENS: A HATÉKONY ÉS INKLUZÍV SZOCIÁLPOLITIKÁKHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS JAVÍTÁSA

A görög helyreállítási és szanálási terv ezen komponensének célja a társadalmi befogadás előmozdítása, különös tekintettel a kiszolgáltatott csoportokra, ugyanakkor a nők munkaerőpiaci részvételének támogatása. A komponens nagy része a koragyermekkori nevelésre és gondozásra irányul, különösen a településeken 1000 új gyermekgondozási egység és nagyvállalatoknál 120 egység létrehozásához nyújtott támogatás formájában. A terv munkaerőpiaci aktivizálási intézkedéseket is lehetővé tesz a kiszolgáltatott csoportok, köztük a garantált minimáljövedelem kedvezményezettjei, a menekültek, a hajléktalanok, a romák és az autizmus spektrumzavarban szenvedők számára. A terv kulcsfontosságú elemei közé tartozik egy nagyszabású képzési program a magán- és állami szférában alkalmazottak számára a sokszínűséggel kapcsolatos tudatosságról, valamint számos kisebb kísérleti projekt, például a gyermekek intézményi gondozásból való kikerülése, a fogyatékossággal élő személyek támogatása és a szociális lakhatás. A komponens összhangban van a munkaerőpiacról és a szociálpolitikáról (2/2020. és 1/2019. számú országspecifikus ajánlás) és a beruházásokról szóló országspecifikus ajánlásokkal (3/2020. és 2/2019. sz. országspecifikus ajánlás). A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

K.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: Gyermekvédelem (az intézkedés azonosítója: 16919)

Az intézkedés a 3 hónapos és 4 év közötti csecsemők tantervének és oktatási programjának reformjából áll, amelynek célja a gyermekek kognitív fejlődésének előmozdítása. A reformot oktatási anyagokba és kognitív fejlesztésértékelési eszközökbe történő beruházások kísérik 3 000 gyermekgondozási központ számára. Az intézkedés olyan beruházásokat is magában foglal, amelyek lehetővé teszik a) a súlyos (67 %-ot meghaladó) fogyatékossággal élő kiskorúak és/vagy a hivatásos nevelőszülők gondozásában súlyos mentális zavarok elhelyezését; serdülők áthelyezése a gyermekvédelmi egységekből támogatott önálló lakóházakba az intézményesítettség csökkentése, a készségek fejlesztése és a foglalkoztathatóság javítása céljából; c) a 2 hónaposnál idősebb és 2,5 évesnél fiatalabb gyermekek számára kialakított kisgyermekkori gondozási létesítmények létrehozása vagy bővítése; valamint d) az 12-15 éves gyermekeknek szóló kreatív tevékenységek tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai (STEM) központjainak létrehozása. A reform és a beruházások végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Fogyatékosság (az intézkedés azonosítója: 16904)

A reform két alprojektből áll, amelyek célja a fogyatékossággal élő személyek társadalmi befogadásának, önálló életvitelének, foglalkoztathatóságának és kisgyermekkori beavatkozásának fokozása. Ezek az alprojektek különösen a következőkre vonatkoznak: a) a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének javítása, a mozgáskorlátozott, illetve az érzékszervi fogyatékossággal élő személyek számára biztosított akadálymentesítő és támogatási infrastruktúra, a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének támogatása, beleértve a támogathatóság értékelési eljárását is, amely a fogyatékosság multidiszciplináris értékelő bizottság általi orvosi és funkcionális értékelésén alapul: kezdeti kísérleti program és azt követő nemzeti bevezetés; az autizmusspektrum-zavarban szenvedők társadalmi befogadásának támogatása (ASD) és a koragyermekkori beavatkozások (kísérleti program). A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Társadalmi integráció (az intézkedés azonosítója: 16922)

Ez a beruházás három alprojektből áll:

1)A legkiszolgáltatottabb csoportok társadalmi reintegrációja a legkiszolgáltatottabb csoportok (a garantált minimumjövedelem kedvezményezettjei, a romák és a hajléktalanok) támogatására összpontosít, a munkaerőpiacra való (újra)beilleszkedésük érdekében.

2)Az idősek és a fogyatékossággal élő személyek digitális képzése az idősek és a fogyatékossággal élő személyek új technológiákkal kapcsolatos ismeretterjesztő, megismerési és oktatási programjait foglalja magában, elsősorban a digitális tájékoztatás, a kommunikáció, valamint az internetalapú és a közösségi médiával kapcsolatos készségek terén (például elektronikus fizetés, kérelmek digitális platformokon keresztül történő benyújtása, közösségi média használata).

3)A szociális lakhatás célja, hogy lakhatási támogatást nyújtson a hajléktalanság által fenyegetett vagy azzal szembesülő legsérülékenyebb csoportoknak.

A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A szociális támogatási rendszer digitális átalakítása (az intézkedés azonosítója: 16925)

A beruházásnak ki kell fejlesztenie azokat a digitális eszközöket, amelyek lehetővé teszik: 1. a polgárok szociális gondozási szolgáltatásokhoz és ellátásokhoz való hozzáférésének egyszerűsítését, különös tekintettel a fogyatékossággal élő személyekre, 2. a szükségletek jobb azonosítását az erőforrások pazarlásának elkerülése és a szociális támogatási költségvetés lehető legméltányosabb elosztása érdekében, 3. az állami és magán szociális ellátást nyújtó szolgáltatók hatékonyabb nyomon követését, valamint 4. a közjóléti intézményekben a szolgáltatók továbbképzését vagy átképzését.

A beruházás a következő alprojektekből áll: a szociális védelem egységes digitális hozzáférési portáljának létrehozása, amely egyetlen digitális portálba integrálja a pénzbeli szociális támogatási ellátások meglévő elektronikus kérelmezési formáit; a rokkantsági ellátások egyablakos nemzeti portáljának létrehozása, amely lehetővé teszi a kedvezményezettek számára a személyes adatokhoz és ellátásokhoz való online hozzáférést, valamint igazolások kiállítását; c) kártya létrehozása a fogyatékossággal élő személyek számára; az Egységes Jóléti Kifizető Hatóság (OPEKA) digitális átalakulása; a jóléti szolgálatok alkalmazottai digitális képzésének biztosítása; a szociális védelmi szolgáltatásokhoz kapcsolódó köztulajdonban lévő ingatlanok teljes leltárának összeállítása. A beruházás végrehajtását 2026. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Társadalmi juttatások optimalizálása (az intézkedés azonosítója: 16726)

A reform a következő komponensekből áll:

1)Előre fizetett kártyák bevezetése az Egységes Jóléti Ellátások Kifizető Hatósága (OPEKA) és az állami foglalkoztatási szolgálat (OAED) által biztosított szociális ellátások kifizetésére

2)Ösztönzők biztosítása a kedvezményezettek számára, hogy előre fizetett kártyákat használjanak meghatározott áruk és szolgáltatások vásárlására

3)Az ország nem állandó lakosainak nyújtott szociális ellátásokra vonatkozó különleges ellenőrzések, a szociális védelmi rendszer digitális átalakítására és a szociális védelemhez való egységes digitális hozzáférési portál létrehozására támaszkodva

A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A sokszínűséggel kapcsolatos tudatosság (az intézkedés azonosítója: 16685)

A beruházás két egymással összefüggő alprojektből áll, amelyek célja a sokféleség tudatosítása: a sokszínűséggel kapcsolatos képzési programok kidolgozása és megvalósítása mind a magán-, mind a közszférában dolgozók számára, a munkahelyi sokszínűség valamennyi dimenziójával szembeni megkülönböztetés elleni küzdelem céljából; valamint b) konkrét mechanizmus kidolgozása az egyenlőséggel és a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos megfelelő statisztikai adatok gyűjtésére. Az esélyegyenlőségi megfigyelőközpont – a Munkaügyi és Szociális Minisztérium operatív ága – szerepét meg kell erősíteni annak érdekében, hogy átfogó jelentéseket készítsenek az esélyegyenlőség jelenlegi helyzetéről. Ezenkívül a vállalkozások/szervezetek tanúsítására és odaítélési rendszerére is sor kerül, amely előmozdítja a sokszínűséget és a befogadást. A reform és a beruházás végrehajtását 2025. március 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Gyermekgondozási egységek létrehozása nagyvállalatokon belül (az intézkedés azonosítója: 16945)

A beruházás 120 vállalat (50 gyermekgondozó egység a több mint 100 alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál és 70 egység 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál) létesítéséhez és felszereléséhez nyújt finanszírozást. Célja, hogy javítsa a munka és a magánélet közötti egyensúlyt, és olyan intézkedéseket mozdítson elő, amelyek aktívan támogatják a fiatal szülők foglalkoztatását. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A menekült népesség munkaerőpiaci integrációjának előmozdítása (az intézkedés azonosítója: 16688)

A beruházás célja a menekült lakosság munkaerőpiaci integrációjának elősegítése. Ez a következőképpen valósítható meg: a tartós, hatékony, rugalmas és a kedvezményezettek és a vállalkozások igényeihez igazított munkaintegrációs mechanizmus továbbfejlesztése és fenntartása, valamint b) kiegészítő és összekapcsolt tevékenységek végrehajtása mind a menekültek megfelelő felkészítése, mind pedig a vállalkozásokkal és más érdekelt felekkel folytatott strukturált együttműködés tekintetében. A projektet össze kell hangolni a partnerségi megállapodás (2021-2027) tervezetével, és ki kell egészítenie az egyéb uniós finanszírozású projekteket. A reform és a beruházás végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A bevándorlási és menekültügyi rendszer digitális átalakítása (az intézkedés azonosítója: 16763)

A beruházás végrehajtása jelentősen jobb minőségű szolgáltatásokat eredményez az érintett kedvezményezettek számára. A migrációs és menekültügyi rendszer digitalizálása révén a következő kritikus kérdésekkel kell foglalkozni:

1)A menekültáramlással kapcsolatos eljárások teljes életciklusának egységes irányítása, az első befogadástól a menekültügyi ügy vizsgálatának befejezéséig,

2)Valamennyi érintett hatóság által végzett, valós idejű, integrált információgyűjtés,

3)Az országba belépő személyek biztonságos és érvényes azonosítása biometrikus adatok fogadásával és „intelligens” személyazonosító igazolvány kiállításával járó eljárások révén, valamint

4)Web & mobil alkalmazás a menekültekkel való kapcsolattartáshoz és kommunikációhoz.

A reform és a beruházás végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

K.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

15. csoport: A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása

Gyermekvédelem (ID: 16919)

Fogyatékosság (ID: 16904)

Nagyvállalkozásokon belüli gyermekgondozási egységek (ID: 16945)

Szociális ellátások optimalizálása (16726)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

174

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16904_Fogyatékosság

Mérföldkő

A fogyatékossággal élő személyek számára nyújtott segítségre vonatkozó jogszabályok és az első szakasz kísérleti projektjének bevezetése

Az elsődleges és másodlagos jogszabályok (Hivatalos Lap hivatkozása) hatálybalépése és a személyes segítségnyújtási rendszerre vonatkozó pályázati felhívás közzététele.

1. negyedév

2022

Személyi segítségnyújtás: A fogyatékossággal élő személyek gondozása intézményesítettségének csökkentését lehetővé tevő törvény hatálybalépése, valamint pályázati felhívás az első szakasz kísérleti projektjében való részvételre, amely magában foglalja a fogyatékosság multidiszciplináris értékelő bizottság általi orvosi és funkcionális értékelésén alapuló jogosultsági eljárást is  

175

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16726 Social Benefits Optimisation

Mérföldkő

Social Benefits Optimisation Pre-paid cards (szociális ellátások Optimizációs előre fizetett kártyák)

Az OPEKA és az OAED jelentése az e két szolgáltatás által nyújtott szociális juttatások kifizetésére szolgáló előre fizetett kártyák bevezetésének befejezéséről

4. negyedév

2023

Az Egységes Jóléti Szolgáltatások Kifizető Hatósága (OPEKA) és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (OAED) által biztosított szociális ellátások kifizetésére szolgáló előre fizetett kártyák bevezetésének befejezése

176

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16904_Fogyatékosság

Mérföldkő

A személyi segítségnyújtásra vonatkozó fogyatékosságfelmérés második szakaszának lezárása

Statisztikai melléklettel ellátott jelentés, amely tanúsítja, hogy a két kísérleti program legalább 1800 kedvezményezettel lezárult.

Értékelő jelentés a kísérleti programról és az értékelési rendszerről, teljes körű statisztikákkal és ajánlásokkal.

4. negyedév

2023

A személyi segítségnyújtásra irányuló kísérleti program második szakaszának lezárása, beleértve a funkcionális fogyatékosság felmérésének folyamatát; valamint

Az orvosi és funkcionális fogyatékosságértékelési rendszer hatékonyságának értékelése a személyi segítségnyújtási rendszerben és annak esetleges kiterjesztése.

177

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16919_Gyermekvédelem

Cél

A kiskorúak intézményesítettségének csökkentése: fogyatékossággal élő nevelőszülők

Hivatásos nevelőszülők gondozásába helyezett kiskorúak száma

0

160

4. negyedév

2023

160 súlyos fogyatékossággal élő (67 % feletti fogyatékossággal élő) kiskorú elhelyezése és/vagy súlyos mentális zavarok hivatásos nevelőszülők gondozásában.

178

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16919_Gyermekvédelem

Cél

Önálló életmentő lakások a serdülők intézményesítésének megszüntetése érdekében

Félfüggetlen lakóházakban elhelyezett serdülők száma

0

200

4. negyedév

2023

1. 200 fiatal elhelyezése a lakásokban és támogatott életvitel keretében

2. Az önfenntartó képesség fejlesztése & fokozatos autonómia a felnőttkorba való zökkenőmentes átmenet érdekében; készség a munkaerőpiaci integrációra

179

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16904_Fogyatékosság

Mérföldkő

A személyi segítségnyújtás fogyatékossági rendszerének nemzeti bevezetése.

A nemzeti bevezetéshez szükséges elsődleges és másodlagos jogszabályok hatálybalépése. Statisztikai melléklettel ellátott jelentés, amely tanúsítja, hogy a bevezetés befejeződött.

3. negyedév

2024

A személyi segítségnyújtás fogyatékossági rendszerének országos szintű bevezetése, beleértve az orvosi és funkcionális értékelési folyamatot is

180

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16919_Gyermekvédelem

Cél

Gyermekgondozási központok személyzete

Kisgyermek-gondozási helyek száma

12 500

62 500

4. negyedév

2024

Legalább 50 000 új koragyermekkori nevelési férőhely befejezése és személyzettel való ellátása

A kedvezményezett szervezetek az összes szükséges dokumentum benyújtásával kérelmezik a költségtérítést. A külső ellenőrök ellenőrzik a kiadásokat, és ellenőrzési ellenőrzéseket és látogatásokat is végeznek annak ellenőrzése érdekében, hogy az új helyszíneket létrehozták-e.

181

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16945_gyermekgondozó egységek létrehozása a nagyvállalatokon belül

Cél

Gyermekgondozási egységek nagyvállalatok

Kitöltés

Gyermekgondozási létesítmények száma nagyvállalatoknál

0

120

4. negyedév

2024

Legalább 120 gyermekgondozási létesítmény befejezése és személyzete nagyvállalkozásoknál: az intézkedés 50 vállalatot céloz meg, amelyek több mint 100 alkalmazottat foglalkoztatnak (közepes), valamint 70 vállalatot, amelyek több mint 250 alkalmazottat foglalkoztatnak (nagy).

16. csoport: A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – migráció és menekültügy

A migrációs és menekültügyi rendszer digitalizálása (ID: 16763)

A szociális támogatási rendszer digitális átalakítása (ID: 16925)

A sokszínűséggel kapcsolatos tudatosság (ID: 16685)

Társadalmi integráció (ID: 16922)

A menekült népesség munkaerőpiaci integrációjának előmozdítása (ID: 16688)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

182

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16925_A szociális támogatási rendszer digitális átalakítása

Cél

Fogyatékossági kártyák irányító hatóság általi kézbesítése

A kedvezményezetteknek kiállított fogyatékossági igazolványok száma

0

80 000

4. negyedév

2023

80 000 fogyatékossági igazolványnak az irányító hatóság általi kitöltése a kedvezményezettek számára.

 

A fogyatékossági igazolványok konkrét jogokat és juttatásokat biztosítanak, és megkönnyítik a fogyatékossággal élő személyek mindennapi életét

A szerződés eredményeinek elfogadása (fogyatékossági igazolványok kidolgozása) a vezető/ajánlatkérő hatóság által, valamint 80 000 fogyatékossági igazolvány kedvezményezettek részére történő átadásának az irányító hatóság általi megerősítése

183

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16922_Társadalmi integráció

Cél

Társadalmi integráció, GMI-kedvezményezettek hajléktalanok

Kitöltés

A garantált minimumjövedelemben részesülők és a tanúsított részvétellel rendelkező hajléktalanok száma

0

7 000

4. negyedév

2025

7 000 garantált minimumjövedelem kedvezményezettjének és hajléktalannak szóló képzési és foglalkoztatási támogatási program sikeres lezárása, valamint az elsajátított készségek nemzeti szervezet általi tanúsítása

184

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16685_A sokszínűség tudatosítása

Cél

A sokszínűséggel kapcsolatos tudatosság növelésére irányuló képzés vezetőinek front-office befejezése

Igazolt részvétellel rendelkező vezetők és front office alkalmazottak száma

0

680 000

4. negyedév

2023

A sokszínűséggel kapcsolatos képzés elvégzése 680 000 vezető beosztású és front office alkalmazott számára, valamint tanúsítás

A képzési program célja, hogy felhívja a figyelmet a sokféleség különböző dimenzióira és előnyeire. A célcsoporttól függően megfelelően kell megtervezni és differenciálni (felsővezetők, középvezetők, front office-vezetők és háttérirodák vezetői). A részvételnek távolinak (platformon keresztül) és aszinkronnak kell lennie.

185

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16763_A bevándorlási és menekültügyi rendszer digitális átalakítása

Mérföldkő

A digitalizációs migrációs menekültügyi rendszer kiteljesítése

A szállítmány vezető/ajánlatkérő általi átvételének megerősítése

4. negyedév

2024

A migrációs és menekültügyi rendszer digitalizálásának befejezése azáltal, hogy a projektmenedzser/ajánlatkérő elfogadja a) Digitisation & a Migrációs és Menekültügyi Minisztérium Központi Szolgálata jogszerű migrációjának dokumentumkezelő rendszere; decentralizált igazgatások; valamint b) az integrált digitális migrációs szolgáltatások nyújtása

186

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16922_Társadalmi integráció

Cél

Szociális lakásfelújítási lakás befejezése

Felújított és a kedvezményezettek rendelkezésére bocsátható lakások száma

0

100

4. negyedév

2024

100 lakás (70 athéni és 30 szaloniki önkormányzat) felújítási programjának befejezése 250 kedvezményezett számára.

Az intézkedés célja, hogy lakhatási támogatást nyújtson a hajléktalanság által fenyegetett vagy azzal szembesülő legkiszolgáltatottabb csoportoknak.

187

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16688: A menekült népesség munkaerőpiaci integrációjának előmozdítása 

Cél

Menekültek munkaerőpiaci integrációja

A gyakornoki programot befejező menekültek száma

0

14 580

4. negyedév

2025

Legalább 14 580 menekültnek szóló gyakornoki programok lezárása cégeknél

Az OAED és a migrációs és menekültügyi minisztérium jelentése, amely megerősíti a fenti számú menekültre vonatkozó projekt sikeres befejezését

A szakmai gyakorlatok elősegítik, hogy a menekültek munkatapasztalatot szerezzenek, és megkönnyítsék későbbi munkaerőpiaci beilleszkedésüket.

L. 4.1. KOMPONENS: AZ ADÓK NÖVEKEDÉSBARÁTABBÁ TÉTELE, VALAMINT AZ ADÓIGAZGATÁS ÉS AZ ADÓBESZEDÉS JAVÍTÁSA

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponense olyan célzott reformokat és beruházásokat foglal magában, amelyek célja az állami bevételek igazgatásának további javítása és az adócsalás elleni küzdelem. Először is ez a komponens adópolitikai reformokat foglal magában, amelyek megkönnyítik az adójogszabályok kodifikálását, ösztönzőket vezetnek be az elektronikus tranzakciók javítása, a zöld és digitális magánberuházások előmozdítása és a vállalkozások méretének növelése érdekében. Másodszor, a komponens olyan reformokat és beruházásokat tartalmaz, amelyek célja az adóigazgatás átalakítása a folyamatok digitalizálása, valamint a csempészet elleni küzdelmet és a héa-visszatérítések felgyorsítását célzó jogalkotási kezdeményezések bevezetése révén.

A komponens hozzájárul a digitális átálláshoz az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság (IAPR) alapvető digitális rendszereinek cseréjével és korszerűsítésével, automatizált irodai és munkafolyamatok bevezetésével, az ellenőrzések és kontrollok digitalizálásával, valamint az adófizetők elektronikus szolgáltatásainak frissítésével és javításával.

Ez a komponens támogatja a köz- és magánberuházásokra vonatkozó országspecifikus ajánlások (3/2020. sz. országspecifikus ajánlás), valamint a gazdaság működésének javítását célzó strukturális reformok végrehajtását (4/2020. sz. országspecifikus ajánlás). A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

L.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Az adóellenőrzések digitális átalakítása (ID 16611 intézkedés)

Az IAPR-nek korszerűsítenie kell saját adatainak felhasználását, és be kell vezetnie a mesterséges intelligenciával kapcsolatos eszközöket az állami bevételek beszedésének javítása, az adóellenőrzések hatékonyságának növelése és a csempészet elleni küzdelem érdekében. A projekt részét képezi egy erős adatarchitektúra elfogadása, közös metaadattár kialakítása, megfelelő szoftvermegoldások biztosítása, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos technikák és eszközök kifejlesztése, valamint a gépi tanulás alkalmazása a nagy adathalmazok bányászata érdekében. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az adójogszabályok egységes szerkezetbe foglalása és egyszerűsítése (ID. 16643. intézkedés)

A Pénzügyminisztérium és az IAPR az EU legjobb gyakorlataival összhangban egyszerűsíti és frissíti a főbb adótörvényekre, a vámkódexre és valamennyi vonatkozó másodlagos jogi rendelkezésre vonatkozó jogszabályokat. Az IAPR 4389/2016. sz. alaptörvényével összhangban az IAPR felelősséget vállal az adóeljárásról szóló törvénykönyv, az elnöki határozatok és az adóigazgatási körlevelek naprakésszé tételéért és korszerűsítéséért, beleértve az adóigazgatás digitalizálásához és egyszerűsítéséhez szükséges módosítások megszövegezését is. A Pénzügyminisztériumnak és az IAPR-nek tartalomkezelő rendszert és külön weboldalt kell biztosítania az adófizetők tájékoztatására, ezáltal növelve az átláthatóságot, a jogbiztonságot, az adózási megfelelést és az üzleti környezetet. A reform végrehajtását 2024. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: A héa-visszatérítések felgyorsításának előmozdítása (ID 16610 intézkedés)

Az IAPR automatizált héa-visszatérítési eljárások, elektronikus benyújtás és a visszatérítési kérelmek kockázatelemzési folyamatának megkönnyítése révén egyszerűsíti a héa-visszatérítés adminisztratív eljárásait a vállalkozások számára. Az új folyamat várhatóan korlátozni fogja a digitális tranzakciók révén megvalósuló emberi beavatkozást, és kezelni fogja a héa-visszatérítések késedelmét. A reformnak összhangban kell lennie a héa-visszatérítésről szóló irányelvvel (2008/9/EK tanácsi irányelv). A reform végrehajtását 2023. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az elektronikus tranzakciók növelését célzó intézkedések és ösztönzők elfogadása (azonosító: 16616)

A reform célja a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése és az adózási fegyelem javítása az elektronikus tranzakciók előmozdítása révén. Az IAPR az adóbevallások automatikus kitöltésének megkönnyítése és az adóellenőrzések hatékonyságának növelése érdekében igénybe veszi az elektronikus könyvelésre, az elektronikus számlázásra és az összes pénztárgépnek az informatikai rendszerekkel való összekapcsolására szolgáló sajátDATA-eszközt. A reformhoz kapcsolódó adóösztönzők megvalósítását 2023. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A kkv-k zöld gazdaságra, energiára és digitális átállásra fordított kiadásainak szuperlevonása (ID 16863. intézkedés)

A reform a kis- és középvállalkozások által az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, a körforgásos gazdaság előmozdításához és a digitalizációhoz kapcsolódó berendezésekbe történő beruházások fokozása érdekében a kiadások szuperlevonására irányuló adókedvezményekből áll. Teljes mértékben összhangban kell lennie az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal. A reformhoz kapcsolódó adóösztönzők megvalósítását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A csempészet elleni küzdelem új kerete, elsősorban a jövedékiadó-köteles termékek (dohány, alkohol és energia) tekintetében (azonosító szám: 16656)

A reform célja a csempészet elleni küzdelem támogatása, különösen a jövedékiadó-köteles termékek (dohány, alkohol, energia) esetében, a vámhatóságok nyomon követési rendszereinek, ellenőrzési folyamatainak és berendezéseinek korszerűsítése révén, a szállítmányok ellenőrzésének hatékonyabbá tétele érdekében. Ehhez szükség van az IAPR informatikai rendszereinek az európai és nemzeti adatbázisokból való információszerzéshez szükséges korszerűsítésére is. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Online pénztárgépek & POS (azonosító: 16614)

Az IAPR-nek ki kell dolgoznia egy keretrendszert, amely megkönnyíti a pénztárgépeknek az értékesítési pontok termináljaival és informatikai rendszereivel való összekapcsolását. A projekt tartalma: a pénztárgépeknek a POS-terminálokkal való összekapcsolására vonatkozó előírások kidolgozása annak igazolására, hogy minden POS-ügyletet rögzíteni kell a készpénznyilvántartásban, és az előállított adatokat közel valós időben továbbítani kell az IAPR-nek; és ii. infrastruktúra és alkalmazások fejlesztése a készpénz-nyilvántartási tranzakciók nyomon követésére és az ellenőrzési mechanizmus támogatására. Az intézkedés végrehajtása után várhatóan korlátozni fogja az adócsalás lehetőségét, és végső soron csökkenti a héabevétel-kiesést. A reform végrehajtását 2024. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az Adó- és Vámhivatal digitális átalakítása (intézkedésazonosító: 16291)

A beruházás célja az adóigazgatás és a szolgáltatások digitális átalakítása, ami várhatóan megerősíti az IAPR kapacitását és javítja annak általános teljesítményét. A beruházásnak javítania kell a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások minőségét, és végső soron növekedésbarátabbá kell tennie az adókat, javítva ezáltal az adóigazgatást és az adóbeszedést. Ez a beruházás 14, az IAPR által végrehajtandó digitális infrastrukturális alprojektet foglal magában, amelyek négy beavatkozási területre vannak csoportosítva:

1)Az alapvető digitális rendszerek cseréje és a szolgáltatásnyújtás funkcionalitásának bővítése, beleértve az IAPR információs rendszerei és a banki adatok információs rendszerei közötti interoperabilitási mechanizmusok végrehajtását;

2)Irodai és munkafolyamatok automatizálása;

3)Az auditok és kontrollok digitalizálása; valamint

4)Az adózói szolgáltatások korszerűsítése.

A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

L.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

8. Kulcsfontosságú reform: Online pénztárgépek & POS

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

188

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16614_Online pénztárgépek & POS (reform)

Mérföldkő

Állami bevételekkel foglalkozó független hatóság (IAPR): Online pénztárgép & értékesítési pont (POS) – A jogi keret hatálybalépése

A törvény hatálybalépése

1. negyedév

2022

Hatályba lép az állami bevételekért felelős független hatóság technikai követelményekről szóló határozata (a 4308/2014. sz. törvény 12. cikke alapján), valamint a 4174/2013. sz. törvény 15. cikke alapján az állami bevételekkel foglalkozó független hatósághoz történő elektronikus adattovábbításról szóló közös miniszteri határozat, amely meghatározza az online pénztárgépeknek és az értékesítési pontok rendszereinek a független állami bevételi hatósággal való összekapcsolásához szükséges kulcsfontosságú jellemzőket, ideértve a készpénznyilvántartásokra vonatkozó szankciók felülvizsgálatát is (4174/2013. sz. törvény, 54. cikk).

189

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16614_Online pénztárgépek & POS (reform)

Cél

Állami bevételekkel foglalkozó független hatóság: Online pénztárgépek & értékesítési pontok (POS) – bevezetés és összekapcsolás

Vállalkozások száma

0

500 000

2. negyedév

2024

A platform kiépítése – a jogi keret hatálya alá tartozó valamennyi vállalkozás összekapcsolta online pénztárgépeit az értékesítési pontokon alapuló rendszerekkel a független állami bevételi hatósággal.

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság jelentése, amely tanúsítja a reform befejezését, és megjelöli azon vállalkozások számát, amelyek online pénztárgépeiket az értékesítési pont szerinti rendszerekkel összekapcsolták a független állami bevételi hatóság felé. A támogatható pénztárgépeknek legalább 500 000-nek kell lenniük.

17. csoport: Adóigazgatási intézkedések

Az adóellenőrzések digitális átalakítása (ID: 16611)

A héa-visszatérítések felgyorsításának előmozdítása (azonosító: 16610)

A csempészet elleni küzdelem új kerete, főként a jövedékiadó-köteles termékek (dohány, alkohol és energia) tekintetében (ID: 16656)

Az Adó- és Vámhivatal digitális átalakítása (ID: 16291)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

190

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16656_A csempészet elleni küzdelem új kerete, főként a jövedéki termékek (dohány, alkohol és energia) esetében

Mérföldkő

A csempészet elleni küzdelem – szabályozási határozatok ütemterve

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság jelentése, amely tartalmazza a csempészet elleni küzdelemmel kapcsolatos határozatok/körforgás ütemtervét.

1. negyedév

2022

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság ütemtervet fogad el (beleértve az ütemtervet) a csempészet elleni küzdelemre vonatkozó jogi keret reformjával kapcsolatos határozatok/körülmények kibocsátására vonatkozóan.

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság jelentést készít a határozatok kibocsátásának ütemtervéről/körforgásról, amelyben részletezi az ICISNET és az ELENXIS operatív információs rendszereinek újratervezéséhez szükséges lépéseket azzal a céllal, hogy hatékonyan rangsorolja a meg nem feleléssel kapcsolatos kockázatokat, és a lehető legjobb ellenőrzési profilokat hozza létre, felhasználva az európai uniós és nemzeti adatbázisokból származó információkat.

191

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16656_A csempészet elleni küzdelem új kerete, főként a jövedéki termékek (dohány, alkohol és energia) esetében

Mérföldkő

A csempészet elleni küzdelem – szabályozási határozatok elfogadása

A szabályozási határozatok/körforgás hatályba léptek.

3. negyedév

2022

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság által elfogadott 15 szabályozó határozat/körforgás hatálybalépése a csempészet elleni küzdelem új integrált rendszerének kialakításáról.

A 2022. március 31-ig meghatározott ütemtervnek megfelelően a hatályba lépett határozat/körlevelek egy új integrált rendszer előkészítésére vonatkoznak, amely a vámügyletek és vámeljárások valós időben történő nyomon követése révén támogatja az ellenőrzési folyamatot. Ez a rendszer úgy működik, hogy a központi felügyelet mellett és a nagy érdeklődésre számot tartó pontokon hatékonyabban és gyorsabban célba veszi a vámügynöki szolgálatokat.

192

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16611_Az adóellenőrzések digitális átalakítása

Mérföldkő

Adóellenőrzések – MyData és banki információk

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság jelentése, amely igazolja a következőket:

a MyData rendszer teljes aktiválása.

a harmadik felek banki információinak összekapcsolására és felhasználására irányuló projekt befejezése az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság által.

2. negyedév

2023

A MyData rendszer aktiválása, valamint a harmadik felektől származó banki információk összekapcsolása és felhasználása várhatóan javítani fogja a vállalkozások adózási szabályoknak való megfelelését, az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság teljesítményét az állami bevételek beszedése, az ellenőrzés és a csempészet elleni küzdelem terén.

193

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16610_ A héa-visszatérítések felgyorsításának előmozdítása

Mérföldkő

Teljesen automatizált héa-visszatérítések – az informatikai rendszer elindítása

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság jelentése, amely tanúsítja az új informatikai rendszer bevezetését.

4. negyedév

2023

A teljes mértékben automatizált héa-visszatérítési eljárás és informatikai platform végrehajtása, amely lehetővé teszi valamennyi visszatérítési kérelem elektronikus formában történő kitöltését, amennyiben azok nem tartoznak az ellenőrzési mintához a kockázatelemzési folyamat során (évente az összes kérelem legalább 90 %-a).

194

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása

16611_az adóellenőrzések digitális átalakítása

Mérföldkő

Az adóellenőrzések digitális átalakításának befejezése

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság jelentése, amely tanúsítja az ügyviteli platform működőképessé tételét.

4. negyedév

2025

Az adóellenőrzések ügyviteli platformjának működőképessé tétele, amely a digitális transzformációt támogató üzleti hírszerzési/adatelemzési rendszert használja fel azzal a céllal, hogy megerősítse az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság kapacitását annak érdekében, hogy teljes mértékben független hatóságként teljesítse kötelezettségeit (összhangban a 4389/2016. sz. törvényt engedélyező független állami bevételi hatósággal).

195

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása

16291_az Adó- és Vámhivatal digitális átalakítása

Mérföldkő

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság integrált adóigazgatási és ellenőrzési informatikai környezete első szakaszának lezárása a digitális átállás részeként

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság jelentése, amely tanúsítja az integrált informatikai környezet első szakaszának eredményeit.

4. negyedév

2025

Az integrált informatikai környezet első szakaszának befejezése (a TAXIS, a TAXISnet és az Elenxis felváltása) az adó- és ellenőrzési eljárások támogatása az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság, a polgárok és a vállalkozások tekintetében, hozzájárulva a digitális átálláshoz. Ezek az eredmények magukban foglalják az összes szükséges projekttanulmányt, az adatbázis teljes átalakítását és végrehajtását, az adatinterfészek biztosítását és az első szakasz alrendszereinek bevezetését (beleértve az adónyilvántartást, az elszámolást). A projekt megerősíti az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság kapacitását, hogy teljes mértékben független hatóságként tudja teljesíteni kötelezettségeit (összhangban az állami bevételekkel foglalkozó független hatóságot létrehozó 4389/2016. sz. törvénnyel).

196

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása

16291_az Adó- és Vámhivatal digitális átalakítása

Mérföldkő

A haszongépjárművek és konténerek felügyeleti rendszerének elindítása

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság jelentése, amely igazolja a következőket:

a haszongépjárművek és konténerek felügyeleti rendszerének elindítása.

4. negyedév

2025

Az Internet-Of-Things hálózatokon (5G technológia) alapuló, a haszongépjárművekre és konténerekre vonatkozó felügyeleti rendszer megvalósításának befejezése a digitális átalakulást támogató nyomon követési műveletek végrehajtása céljából, amelynek célja, hogy a kereskedelmi járművek és konténerek felügyeleti rendszerének elindítása révén megerősítse az állami bevételekért felelős független hatóságként rá háruló kötelezettségek teljes mértékben független hatóságként való teljesítését (összhangban a 4389/2016. sz. törvényt).

18. csoport: Adópolitika

Az adójogszabályok, -szabályok és -eljárások kodifikálása és egyszerűsítése (ID: 16643)

Az elektronikus tranzakciók számának növelését célzó intézkedések és ösztönzők elfogadása (ID: 16973)

Szuper – a kkv-k zöld gazdaságra, energiára és digitalizációra fordított kiadásainak levonása (ID: 16863)

A termelékenység ösztönzésére és a vállalkozások extroversizációjára vonatkozó ösztönző rendszer (a vállalkozások méretének növelése) (ID: 16598)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

197

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16863_Super – a zöld gazdasággal, az energiával és a digitális átállással kapcsolatos kiadások levonása

Mérföldkő

A kkv-k zöld és digitális beruházásaira vonatkozó szuperdelegáció

A kkv-k zöld és digitális beruházásainak előnyben részesítésére vonatkozó elsődleges és másodlagos jogszabályok hatálybalépése

4. negyedév

2021

Elsődleges és másodlagos jogszabályok hatálybalépése a kkv-kiadásoknak a zöld gazdaságba és a digitalizálásba történő beruházásokba való beszámítása adózási célú szuperlevonásának bevezetésére vonatkozóan

198

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16616_Az elektronikus tranzakciók növelését célzó intézkedések és ösztönzők elfogadása

Mérföldkő

Az elektronikus tranzakciókat ösztönző jogszabályok

Az elsődleges és másodlagos jogszabályok hatálybalépése, ösztönzőket nyújtva az elektronikus tranzakciók fejlesztéséhez

4. negyedév

2021

Az elsődleges és másodlagos jogi keret módosításának hatálybalépése, amely konkrét ösztönzőket biztosít az elektronikus tranzakciók fejlesztéséhez

199

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16643_Az adójogszabályok módosítása és egyszerűsítése

Mérföldkő

Az adókodifikáció ütemterve

Másodlagos jogszabályok közzététele a bizottságok felállításával és az adózási kodifikáció ütemezésével.

3. negyedév

2021

Az adókodifikációval kapcsolatos célok átfogó ütemterve, beleértve a megfelelő bizottságok felállítását, a Pénzügyminisztérium és az IAPR részletes menetrendjét az adójogszabályok egységes szerkezetbe foglalására és a konzultációs megállapodásokra vonatkozóan.

200

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és a kereskedelem ösztönzése – 16598_A termelékenység ösztönzésére és a vállalkozások kiiktatására ösztönző rendszer (a vállalkozások méretének növelése)

Mérföldkő

Jogszabálytervezet a vállalkozások extroverziójának ösztönzésére

Az elsődleges és másodlagos jogszabályok tervezetei az üzleti extroverzió ösztönzése érdekében.

3. negyedév

2021

Az adózás, a pénzügyi szolgáltatások és az engedélyezés jogi keretének javítását, valamint az egyesülések, átalakulások és felvásárlások ösztönzőit biztosító elsődleges és másodlagos jogszabályok konzultációs célú tervezetei

201

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és a kereskedelem ösztönzése – 16598_A termelékenység ösztönzésére és a vállalkozások kiiktatására ösztönző rendszer (a vállalkozások méretének növelése)

Mérföldkő

Az üzleti extroversizmust ösztönző jogszabályok

A vállalkozások extroverzióját ösztönző jogszabályok hatálybalépése

1. negyedév

2022

Az adózás, a pénzügyi szolgáltatások és az engedélyezés jogi keretének javítását, valamint az egyesülések, átalakulások és felvásárlások ösztönzőit biztosító vonatkozó módosítások hatálybalépése

202

4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16643_Az adójogszabályok módosítása és egyszerűsítése

Mérföldkő

Az adózási kodifikációs kapacitás növelése

Másodlagos jogszabályok közzététele az IAPR Pénzügyi és Szolgáltatói Minisztérium Adókodifikációs Osztályának felállításáról.

2. negyedév

2022

A Pénzügyminisztériumon belül külön adózási egység létrehozása, amely az elsődleges adójogszabályok és a miniszteri határozatok egységesítéséért és egységességéért felel. Az IAPR szolgáltatásnyújtásért felelős igazgatóságának létrehozása, amely többek között a másodlagos jogszabályok egységesítéséért, az IAPR adóeljárási kódexszel kapcsolatos hatásköreinek koordinálásáért, valamint az állami adóadatbázis frissítéséért és karbantartásáért felel.

203

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16643_Az adójogszabályok módosítása és egyszerűsítése

Mérföldkő

A jövedelemadó- és adóeljárási kódok újrabeszámítása

A jövedelemadóról szóló törvénykönyv és az adóigazgatási törvénykönyv kodifikált elsődleges és másodlagos adójogszabályainak elfogadása

2. negyedév

2023

A kodifikált társaságiadó-törvény és az adóigazgatási törvénykönyv (elsődleges és másodlagos jogszabályok) életbe léptetése a jogszabályok egyszerűsítése és naprakésszé tétele érdekében a digitalizáció és a bevált uniós gyakorlatok fényében

204

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16643_Az adójogszabályok módosítása és egyszerűsítése

Mérföldkő

A kezdeti adódifikáció és az adófizetői információs rendszer befejezése

a: 1. A kodifikált elsődleges és másodlagos adójogszabályok elfogadása. 2. Bemutatják a kifizetés igazolását és a kodifikációs beruházások ellenőrzésének eredményeit.

b: 1. Másodlagos jogszabályok és átfogó útmutató közzététele a tartalomkezelő rendszerhez és az adófizetők weboldalához vezető linkekkel.

2. A kifizetés igazolása és a CMS-beruházások ellenőrzésének eredményei

2. negyedév

2024

az elsődleges és másodlagos jogszabályok kodifikációja a jogszabályok egyszerűsítése és naprakésszé tétele érdekében a digitalizálás és a bevált uniós gyakorlatok fényében, beleértve a következőket:

-Héa-kód

-Bélyegilleték

-Ingatlanadó:

-Állami adósságbehajtás (KEDE)

-Nemzeti Vámkódex

tartalomkezelő rendszer és az adófizetők tájékoztatására szolgáló külön weboldal létrehozása.

M 4.2. KOMPONENS: A KÖZIGAZGATÁS KORSZERŰSÍTÉSE, TÖBBEK KÖZÖTT A KÖZBERUHÁZÁSOK VÉGREHAJTÁSÁNAK FELGYORSÍTÁSA, A KÖZBESZERZÉSI KERET JAVÍTÁSA, KAPACITÁSÉPÍTÉSI INTÉZKEDÉSEK ÉS A KORRUPCIÓ ELLENI KÜZDELEM RÉVÉN

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponense széles körű reformokat, valamint a közigazgatás működésébe történő beruházásokat foglal magában a szakpolitikák kialakításának és végrehajtásának javítása céljából. A komponens a közigazgatás korszerűsítését célzó intézkedéseket tartalmaz a szakpolitikai tervezés és koordináció, valamint az emberierőforrás-menedzsment megerősítése érdekében. Más intézkedések célja az állami beruházásokra való projekt-előkészítés hiányának kezelése (beleértve a korrupciót is), valamint az államháztartási gazdálkodás területének további javítása. Ezek a reformok és beruházások az a) digitális közigazgatáshoz kapcsolódó kihívások kezelését támogatják. Ez a komponens támogatja a köz- és magánberuházásokra vonatkozó országspecifikus ajánlások (3/2020. sz. országspecifikus ajánlás), valamint a gazdaság működésének javítását célzó strukturális reformok végrehajtását (4/2020. sz. országspecifikus ajánlás). A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

M.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: A közigazgatás reformja (ID 16972. intézkedés)

A reform célja a közigazgatás korszerűsítésére irányuló erőfeszítések folytatása és az emberi erőforrásokba való beruházás a következő intézkedések végrehajtása révén:

1)A felülvizsgált jogszabályi keret hatálybalépése a felelősségi körök központi, regionális és helyi szint közötti elosztásának és a vonatkozó irányítási kereteknek a egyszerűsítése érdekében;

2)Mesterséges intelligencián alapuló eszközt alkalmazó stratégiai munkaerő-tervezési keret létrehozása;

3)A felvételi eljárások korszerűsítése a legfelsőbb polgári személyzeti felvételi tanács (ASEP) aktualizált felhatalmazó törvénye (4765/2021. sz. törvény) alapján annak érdekében, hogy a kiválasztási eljárásokat teljes mértékben digitalizált módon lehessen lefolytatni;

4)Legalább 250 000 köztisztviselő továbbképzése/átképzése a közigazgatásban;

5)Olyan jutalmazási rendszer bevezetése a köztisztviselők számára, amely a célorientált irányítási rendszerhez kapcsolódik, és amely teljes mértékben összhangban van az egységes bértáblával (4354/2015. sz. törvény) anélkül, hogy mentességeket állapítana meg. A legfeljebb 6 000 köztisztviselőt célzó kísérleti program eredményeinek hozzá kell járulniuk egy szélesebb körű tanulmányhoz, amely iránymutatást nyújt a 2023. december 31-ig bevezetendő jutalmazási rendszer létrehozásához.

A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A tiltott kereskedelem elleni küzdelem és a szellemi tulajdon védelme (ID. 16703. intézkedés)

A reform célja az illegális kereskedelem elleni fellépés megerősítése az ügynökségek közötti piacellenőrzési egység (DIMEA) személyzeti képzéssel, megfelelő informatikai rendszerekkel és berendezésekkel történő megerősítése révén. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A nemzeti korrupcióellenes keret megerősítése (ID 16952 intézkedés)

A reform célja a korrupció felderítése és megelőzése, és a következő, a nemzeti átláthatósági hatóság által végrehajtandó intézkedésekből áll: a csalás és korrupció felderítésére szolgáló ellenőrzési keret megerősítése; szabályozási beavatkozások a kulcsfontosságú szakpolitikai területeken, nevezetesen a visszaélést bejelentő személyek védelme, lobbizás és összeférhetetlenség; a belső ellenőrzési rendszer megerősítése és a közigazgatás integritási tanácsadóiból álló nemzeti hálózat létrehozása; etikai és etikai kódexek kidolgozása, valamint a fegyelmi eljárások felülvizsgálata; v. a csalással és korrupcióval szembeni tudatosság növelésére irányuló kezdeményezések; a 2022-2025-ös időszakra szóló nemzeti korrupcióellenes cselekvési terv elfogadása; valamint vii. az ügynökség digitális és infrastrukturális kapacitásainak finanszírozására irányuló projektek. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az állami támogatási hálózat fejlesztése (azonosító: 16701)

A reformnak felül kell vizsgálnia az állami támogatásokra vonatkozó görög jogi keretet, és meg kell erősítenie a minisztériumok állami támogatási egységeinek hálózatán belüli kapacitást, elsősorban a Központi Állami Támogatási Informatikai Rendszer korszerűsítése révén, amely digitális állami támogatási ügyek könyvtárát, intranetes kommunikációs platformját és adatelemzési eszközeit hozza létre. A reform végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem keretrendszerének továbbfejlesztése (azonosító: 16702)

A reform a pénzmosás elleni küzdelemmel/a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemmel kapcsolatos, alkalmazandó jogalkotási aktusok végrehajtását érinti a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem összefüggésében. Ez magában foglalja az igazságügyi, felügyeleti és bűnüldöző hatóságok birtokában lévő statisztikai adatok gyűjtésére szolgáló digitális platform létrehozását, valamint a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információk nyilvántartásának speciális nyilvántartásának javítását. A reform végrehajtását 2023. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: Számviteli reform (ID 16974. intézkedés)

A reform a módosított készpénzről az eredményszemléletű elszámolásra és a konszolidált pénzügyi beszámolásra való fokozatos áttérést valósítja meg az államháztartáson belül. Magában foglalja az eredményszemléletű számviteli politika elfogadását, az érintett személyzet képzését, valamint a kormányzati vállalati erőforrás-tervezés (GOV-ERP) kialakítását és bevezetését. Az új informatikai rendszer célja, hogy kiterjessze és technológiailag korszerűsítse a költségvetési politika jelenlegi integrált információs rendszerét (OPSDP) annak érdekében, hogy kielégítse a központi közigazgatás államháztartási gazdálkodásának igényeit. Az eredmény egy új integrált pénzügyi irányítási információs rendszer (GOV-ERP). A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az állami tulajdonú vállalatok modern intézményi kerete (intézkedésazonosító: 16657)

Ez a reform modern jogi keretet hoz létre az állami vállalatok és szervezetek működésére és irányítására vonatkozóan. Meghatározza az állami tulajdonú vállalatok irányítására vonatkozó vállalatirányítási iránymutatásokat és egyedi szabályokat, például az elnök, a vezérigazgatók és az ügyvezető igazgatók igazgatótanács általi kinevezését, valamint az átláthatóság biztosítása érdekében a belső ellenőrzési bizottságok létrehozására vonatkozó rendelkezéseket. A reformnak létre kell hoznia egy digitális nyilvántartást is, amely nyilvántart minden olyan vállalkozást, szervezetet és egyéb jogi személyt, amelyben az állam részt vesz, előmozdítva az állami részvétel hatékony nyomon követését és ellenőrzését. A reform végrehajtását 2022. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Hatékony küzdelem a korrupció ellen (azonosító: 16978)

A reform egy sor módosítást hajt végre Görögország jogi keretében a korrupcióra adott jogi válasz javítása érdekében. Konkrétabban négy területre terjed ki: vagyonnyilatkozatok; az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelme; a Büntető Törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv; valamint iv. a politikai pártokra vonatkozó jogszabályok kodifikációja . A reform végrehajtását 2022. szeptember 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: A költségvetési gazdálkodás és felügyelet átalakítása a kormányzásban és elektronikus számlázás (ID. 16705. intézkedés)

A beruházásnak javítania kell az államháztartási gazdálkodás hatékonyságát azáltal, hogy a) korszerű és teljes mértékben működőképes kormányzati vállalati erőforrás-tervezési rendszert hoz létre a központi kormányzat számára; az ERP-rendszerek működésének kiterjesztése az államháztartás szerveire, c) az e-számlázás bevezetésének felgyorsítása az odaítélést követő közbeszerzési eljárásokban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A Görög Szállításiletét- és Hitelalap korszerűsítése (azonosító: 16940)

A beruházásnak növelnie kell a Görög Szállítási Betét- és Hitelalap (CDLF) működési hatékonyságát digitális kapacitásának növelése révén, különösen a következő alprojektek megvalósítása révén: a hitelek és a kapcsolódó fájlok és archívumok digitalizálása, valamint egy új dokumentumkezelő rendszerbe való beépítés; integrált információs rendszer (IIS) megvalósítása, iii. vállalati erőforrás-tervezési (ERP) információs rendszer biztosítása; irányított nyomdai szolgáltatások nyújtása; valamint v. humánerőforrás-gazdálkodási rendszer (HRMS). A reform végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: A közbeszerzés professzionalizálása (ID 16711 intézkedés)

A reformnak javítania kell a görögországi közbeszerzési keretet, és támogatnia kell a jelenlegi hiányosságok kezelését a következő elemek révén:

1. A 2021–2025-ös időszakra szóló nemzeti közbeszerzési stratégia mind a négy pillére végrehajtásának befejezése, beleértve a következőket: i. a közbeszerzés szabályozási keretének reformja, beleértve a másodlagos jogszabályok elfogadását az új közbeszerzési jogi keret teljes körű működőképessé tétele érdekében, a szabályozási keret további egyszerűsítésére és javítására, valamint a közbeszerzési rendszer hatékony végrehajtásának és ellenálló képességének biztosítására irányuló intézkedéseket; ii. a közbeszerzési terület digitális átalakítása és a végponttól végpontig terjedő e-közbeszerzés, beleértve az információs rendszerek, adatelemzések, valamint a köz- és magánszféra közötti szinergiák értékelését és átalakítását (az „16736 Új közbeszerzési rendszerek” intézkedés keretében végrehajtott intézkedésekkel alátámasztva); iii. szélesebb körű stratégiai célok és szakpolitikai kezdeményezések, mint például a zöld közbeszerzés, a procure2innovate, az infrastruktúra korszerűsítése, a kkv-k közbeszerzéshez való hozzáférése, a közbeszerzés mint ösztönző eszköz, az erőforrások hatékony felhasználása és a szociális közbeszerzés); iv. a közbeszerzés irányítási kerete (felügyelet, végrehajtás-ellenőrzés, ellenőrzés és a közbeszerzésben részt vevő személyzet professzionalizálása).

2. Képzés és iránymutatás nyújtása a közbeszerzésben részt vevő személyzet számára, felelős szervezetek elfogadása és tanúsítási eljárások e szakemberek számára, új intézkedések végrehajtása, például különálló szakmai munkafolyamatok létrehozása és ösztönző csomag elfogadása, képesítések/szakmai pálya, valamint az ajánlatkérő szervek struktúráinak és felelősségi köreinek átszervezése. Az ösztönző rendszernek teljes mértékben összhangban kell lennie az egységes bértáblával (4354/2015. sz. törvény) anélkül, hogy mentességeket állapítana meg.

A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A szakpolitikai tervezés és koordináció javítása (ID 16981 intézkedés)

A reformnak erősítenie kell a központi közigazgatás szakpolitikai koordinációját, tervezését és szakpolitikai fejlesztését. A végrehajtandó konkrét intézkedések a következők: i. nyomonkövetési mechanizmus létrehozása az előrehaladás nyomon követésére, hogy a másodlagos jogszabályokat az elsődleges jogban meghatározottak szerint fogadták-e el; elektronikus platform létrehozása az egyes jogszabálytervezeteket kiegészítő hatásvizsgálat elvégzésének megkönnyítésére; valamint iii. a köztisztviselőket célzó képzési program és az ahhoz kapcsolódó akkreditációs eljárás elindítása, amelynek célja az elkészített hatásvizsgálatok minőségének javítása. A képzési programnak legalább 100 köztisztviselőből kell állnia, amelyre 2022 negyedik negyedévében kerül sor. A reform végrehajtását 2023. június 30-ig be kell fejezni.

M.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

9. Kulcsfontosságú reform: A közigazgatás reformja

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

205

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16972_A közigazgatás reformja

Mérföldkő

Közigazgatás – teljesítményarányos rendszer bevezetése

A kísérleti jutalmazási rendszert létrehozó elsődleges jogszabályok hatálybalépése.

2. negyedév

2022

A teljesítményalapú fizetési rendszer bevezetésére vonatkozó elsődleges jogszabályok hatálybalépése meghatározott számú kísérleti szervezet és legfeljebb 6 000 köztisztviselő számára, amelyeknek be kell épülniük a célmeghatározási irányítási rendszert bevezető szélesebb körű reformba (lásd a 2023. negyedik negyedévi mérföldkövet). A kísérleti projekt a helyreállítási és rezilienciaépítési terv végrehajtásában részt vevő köztisztviselőkre terjed ki. A rendszer legfontosabb jellemzőinek összhangban kell lenniük az egységes bértáblával (4354/2015. sz. törvény).

206

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16972_A közigazgatás reformja

Mérföldkő

Közigazgatás – a megbízatások tisztázására szolgáló jogszabályi keret

Az államháztartási szervek jogszabályi keretét központi, regionális és helyi szinten módosító jogi rendelkezések hatálybalépése.

3. negyedév

2022

Egy felülvizsgált elsődleges és másodlagos jogszabály hatálybalépése egy többszintű irányítási elosztási rendszer létrehozása céljából, amelynek célja a közigazgatás valamennyi szintje közötti felelősségi körök tisztázása és az átfedések kezelése. A felülvizsgált jogi keret meghatározza az egyes szervezetek tervezéssel és végrehajtással kapcsolatos felelősségi területeit, beleértve az olyan funkciókat is, mint az erőforrások biztosítása, valamint a nyomonkövetési és értékelési feladatok.

207

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16972_A közigazgatás reformja

Mérföldkő

Közigazgatás – új jutalmazási rendszer

A jutalmazási rendszert létrehozó elsődleges jogszabályok hatálybalépése.

4. negyedév

2023

Olyan elsődleges jogszabályok hatálybalépése, amelyek célorientált irányítási rendszert vezetnek be, amelynek célja az állami szervezetek méltányos és következetes jutalmazása az előre meghatározott célkitűzések elérését követően. A rendszer legfontosabb jellemzőinek összhangban kell lenniük az egységes bértáblával (4354/2015. sz. törvény).

208

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16972_A közigazgatás reformja

Cél

Közigazgatás – köztisztviselők képzésének befejezése

A képzési programokat elvégző köztisztviselők száma.

250 000

4. negyedév

2025

Legalább 250 000 köztisztviselő továbbképzésére és átképzésére irányuló képzési programok befejezése az elvégzett igényfelmérés alapján.

19. csoport: A pénzmosás és a korrupció elleni küzdelem

A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem keretének megerősítése (ID: 16702)

A tiltott kereskedelem elleni küzdelem és a szellemi tulajdon védelme (ID: 16703)

A nemzeti korrupcióellenes keret megerősítése (ID: 16952)

A korrupció elleni hatékony küzdelem (ID: 16978)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

209

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16978_A korrupció elleni hatékony küzdelem

Mérföldkő

Vagyonnyilatkozatok és politikai pártok

Új jogszabályok hatálybalépése

3. negyedév

2022

Az új jogszabály hatálybalépése a következők tekintetében: vagyonnyilatkozatok; valamint a politikai pártokra vonatkozó jogszabályok kodifikációja.

210

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16952_A nemzeti korrupcióellenes keret megerősítése célzott beavatkozások révén a felderítés, a megelőzés és a figyelemfelkeltés területén

Mérföldkő

Nemzeti korrupcióellenes cselekvési terv

A 2022-2025-ös időszakra szóló nemzeti korrupcióellenes cselekvési terv nemzeti átláthatósági hatóság általi elfogadása

3. negyedév

2022

A Nemzeti Átláthatósági Hatóság elfogadta a 2022-2025 közötti időszakra vonatkozó nemzeti korrupcióellenes cselekvési tervet, amely a következőket tartalmazza: a közigazgatás átláthatóságának és elszámoltathatóságának fokozását célzó intézkedések; célzott beavatkozások a korrupció felderítésére és megelőzésére a magas kockázatú területeken (ideértve például az egészségügyet, az államháztartást, a beruházásokat); a szükséges szabályozási beavatkozások a kiválasztott szakpolitikai területeken.

211

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16952_A nemzeti korrupcióellenes keret megerősítése célzott beavatkozások révén a felderítés, a megelőzés és a figyelemfelkeltés területén

Mérföldkő

A belső ellenőrzési jogszabályok végrehajtása

A nemzeti átláthatósági hatóság jelentése a létrehozott belső ellenőrzési rendszerekről

Kibocsátott rendeleti jellegű jogi aktusok

Közös miniszteri határozat kibocsátása

4. negyedév

2022

A közigazgatás belső ellenőrzéséről szóló új törvény végrehajtása, beleértve a következőket: belső ellenőrzési egységek létrehozása a szakminisztériumokban; A helyi önkormányzati szerveknél (1. és 2. diploma ) , egyetemeken, kórházakban – egészségügyi egységekben, független hatóságoknál és helyi közigazgatási szervek jogi személyeiben – belső ellenőrzési egységek és auditbizottságok létrehozására vonatkozó szabályozási aktusok kibocsátása; közös miniszteri határozat kiadása a belső ellenőrzési egységek és a külső szakértők közötti együttműködés kritériumainak meghatározásáról.

A Nemzeti Átláthatósági Hatóság a Belügyminisztériummal együttműködésben felügyeletet és iránymutatást nyújt az államháztartási szerveknek egy koherens és működőképes belső ellenőrzési rendszer létrehozása érdekében. A nemzeti átláthatósági hatóság elősegíti a belső ellenőrzési rendszer alapvető elemeire vonatkozó kísérleti önértékelést. A Görög Számvevőszék éves munkatervébe belefoglalta a kormányzati szervek belső ellenőrzési rendszerének értékelésére irányuló ellenőrzéseket.

212

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16702_A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem keretének javítása

Mérföldkő

A pénzmosás elleni megerősített keret és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem keretrendszere

A statisztikai adatok gyűjtésére szolgáló platform elindítása; a tényleges tulajdonosokra vonatkozó külön nyilvántartás javítása megtörtént

2. negyedév

2023

Az illetékes nemzeti hatóságok (igazságügyi, felügyeleti és bűnüldözési szervek) által tárolt statisztikai adatok gyűjtésére szolgáló platform elindítása, amelyet a Görög Pénzügyminisztérium Pénzpolitikai Igazgatósága kezel, amely központi koordináló egységként működik a 4557/2018. sz. törvény (a pénzmosás elleni nemzeti törvény) szerint; a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információk nyilvántartására szolgáló különleges nyilvántartás javítása annak érdekében, hogy megkönnyítsék az illetékes hatóságok számára az ilyen információkhoz való közvetlen hozzáférést, és a megfelelő uniós platformon keresztül összekapcsolják az uniós tagállamok megfelelő kibocsátásiegység-forgalmi jegyzékeivel. A nyilvántartó a Görög Pénzügyminisztérium Pénzpolitikai Igazgatóságának tulajdonában van, amely a 4557/2018. sz. törvény (a pénzmosás elleni nemzeti törvény) értelmében központi koordináló egységként működik, és amelynek a digitális kormányzásért felelős minisztérium információs rendszerek főigazgatósága (GSIS) ad otthont.

213

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16703_Az illegális kereskedelem elleni küzdelem és a szellemi tulajdon védelme

Mérföldkő

Az illegális kereskedelem elleni küzdelem – informatikai rendszer és ellenőrző állomások

Az informatikai rendszer működik, és 10 új, teljesen felszerelt ellenőrző állomás (a szükséges berendezéseket is beleértve) teljes mértékben működőképes

2. negyedév

2025

Integrált és interoperábilis információs rendszer működik, amely lehetővé teszi az országszerte az emberkereskedelem elleni küzdelem, valamint az áruk és szolgáltatások szabad és beltéri kereskedelme elleni küzdelem érdekében végzett ellenőrzések hatékony kezelését. Az új információs rendszer teljes körű kihasználásának biztosítása érdekében meg kell erősíteni az Intézményközi Piacfelügyeleti Osztály (DIMEA) működési kapacitását, beleértve a perifériás infrastruktúrát is, az információs rendszer piacfelügyeleti adatbázisához kapcsolódó szükséges logisztikai berendezésekhez való hozzáférés révén, lehetővé téve használatukat a helyszíni ellenőrzések során és a bírságok azonnali kiszabását.

A szükséges berendezésekkel rendelkező 10 előre gyártott épületen (ISOBOX) keresztül az illegális kereskedelem elleni küzdelmet szolgáló új ellenőrző állomások létrehozására szolgáló komponens befejezése, beleértve három szkennert (HXM MobileScanTM vagy ezzel egyenértékű).

20. csoport: A közigazgatás fejlesztése

GOV-ERP (AZONOSÍTÓ: 16705)

Számviteli reform (ID: 16974)

Modern intézményi keret az állami tulajdonú vállalatok számára (ID: 16657)

Az állami támogatási hálózat megerősítése (ID: 16701)

A Görög Szállításiletét- és Hitelalap korszerűsítése (ID: 16940)

A közbeszerzés professzionalizálása (ID: 16711)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

214

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16701_Az állami támogatási hálózat megerősítése

Mérföldkő

Továbbfejlesztett állami támogatási hálózat

A továbbfejlesztett állami támogatási keret hatálybalépése

4. negyedév

2022

A Központi Állami Támogatási Hálózat (CESANET) működésére vonatkozó, az állami támogatásokra vonatkozó jogi keret módosításainak hatálybalépése a Központi Állami Támogatási Osztály és a decentralizált állami támogatási egységek hatáskörének megerősítése érdekében

215

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16981_A szakpolitikai tervezés és koordináció javítása

Mérföldkő

Szakpolitikai tervezés és koordináció – hatásvizsgálat

100 kiválasztott köztisztviselő részvételével indított képzési program.

4. negyedév

2022

A hatásvizsgálat elektronikus platformjának elindítását követően képzési programot és a kapcsolódó akkreditációs eljárást kell indítani legalább 100 beiratkozott köztisztviselővel, köztük a „végrehajtó ágakba” kiválasztott köztisztviselőkkel (4622/2019. sz. törvény 104. cikk), amelynek célja az elkészített hatásvizsgálatok minőségének javítása és az elektronikus platform használatának megkönnyítése.

 216

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16711_A közbeszerzés szakterületének professzionalizálása

Mérföldkő

A közbeszerzés professzionalizálása – új jogszabályok

Új jogszabályok léptek hatályba; részletes vizsgálat befejezése

 

 

 

2. negyedév

2024

i) új jogszabály hatálybalépése, amely a közbeszerzéssel foglalkozó személyzet szakmai munkafolyamatairól, a speciális készségcsoportokról és az egységes bértáblával teljesen összehangolt pénzügyi és nem pénzügyi ösztönzőkről rendelkezik (4354/2015. sz. törvény) anélkül, hogy mentességeket állapítana meg; részletes tanulmány benyújtása a közbeszerzési szerződéseket beszerző érintett szervek struktúrájának és felelősségi körének átszervezése céljából.

 217

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között az állami beruházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16940_a Hellenic Consignment Deposit and Loans Fund korszerűsítése 

Mérföldkő

A Görög Vámtarifa- és Hitelalap valamennyi alprojektjének befejezése

A Hellenic Consignment Deposit and Loans Fund jelentése az alprojektek befejezéséről.

 

2. negyedév

2025

A Görög Vámtarifa- és Hitelalap valamennyi alprojektjének befejezése: archiválási és dokumentumkezelési rendszer; integrált információs rendszer; ERP információs rendszer; vezett nyomtatási szolgáltatások; Humánerőforrás-gazdálkodási rendszer.

 218

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16711_A közbeszerzés szakterületének professzionalizálása

Mérföldkő

A 2021 és 2025 közötti időszakra szóló nemzeti közbeszerzési stratégia végrehajtása

A nemzeti közbeszerzési stratégia teljes körű végrehajtása

 

 

 

4. negyedév

2025

A közbeszerzésre vonatkozó teljes nemzeti stratégia végrehajtása, beleértve a következőket: irányítási rendszerek létrehozása és az érdekelt felek átszervezése; nyomonkövetési keretrendszer létrehozása; a keret teljes körű működőképessé tételét lehetővé tevő másodlagos jogszabályok és egyéb intézkedések hatálybalépése; olyan kulcsfontosságú kezdeményezések létrehozása, mint a zöld közbeszerzés és a közbeszerzés2innováció, a magán e-közbeszerzési rendszerek tanúsítási keretrendszere.

219

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16974_számviteli reform

Mérföldkő

Számviteli reform:

Konszolidált pénzügyi kimutatások

A konszolidált pénzügyi kimutatások összeállítása befejeződött.

4. negyedév

2025

Konszolidált pénzügyi kimutatások összeállítása valamennyi államháztartási alszektorra vonatkozóan, beleértve a helyi önkormányzatokat is.

Ezen eredmények eléréséhez a következő intézkedésekre van szükség:

·A központi közigazgatás költségvetési és pénzügyi irányítási és jelentéstételi feladatainak megtervezése, végrehajtása és működtetése, valamint a központi közigazgatáson kívüli összes többi kormányzati szerv költségvetési és pénzügyi adatainak gyűjtése és nyomon követése.

·A számla bevitele a GOV-ERP-be

·A pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szervezetek tisztviselőinek képzése az államháztartási számviteli kerettel (GGAF) és az államháztartási gazdálkodással (PFM) kapcsolatos kérdésekről

·Konszolidált pénzügyi kimutatásokat állít össze.

220

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16705_A kormányzás és felügyelet digitális átalakítása; elektronikus számlázás

Mérföldkő

Kormányzati vállalati erőforrás-tervezés (GOV-ERP)

Az informatikai rendszer teljes mértékben működőképes.

4. negyedév

2025

A pénzügyi irányítási és felügyeleti keret digitális átalakításának végrehajtása a kormányzati vállalati erőforrás-tervezés (GOV-ERP) teljes körű működőképessé tétele révén.

Ennek az eredménynek az eléréséhez az alábbi alprojekteket kell elvégezni:

A kormányzat kormányzati szervei költségvetési gazdálkodásának és felügyeletének digitális átalakítása.

Az államháztartás ERP-rendszereinek összekapcsolása a görög e-számlával, biztosítva:

Az ERP-rendszerek összekapcsolása az e-számlahálózattal

Az e-számlázó szolgáltatók kapcsolódása az e-számlahálózathoz

221

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16711_A közbeszerzés szakterületének professzionalizálása

Cél

A közbeszerzési továbbképzési/átképzési programok befejezése

Képzett és igazolt köztisztviselők száma

0

6 000

4. negyedév

2025

A közbeszerzés területén tevékenykedő szakemberek továbbképzési/átképzési programjainak befejezése és a tanúsítás odaítélése.

N. 4.3. KOMPONENS: AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI RENDSZER HATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponense számos széles körű reformot és beruházást foglal magában, amelyek célja a görög igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának és eredményességének növelése az ország igazságügyi térképének ambiciózus felülvizsgálata, az infrastruktúra iránti igények kielégítése, az igazságszolgáltatási rendszer digitális kapacitásainak növelését célzó intézkedések elfogadása, a bíróságok működésének korszerűsítése, az igazságügyi rendőrség létrehozása, valamint a bírák és a bírósági tisztviselők (alapszintű és élethosszig tartó) oktatásának kiszélesítése és korszerűsítése révén. Az intézkedések várhatóan támogatják a köz- és magánberuházásokra vonatkozó országspecifikus ajánlásokban (a 2019. évi 2. sz. országspecifikus ajánlás, 3/2020. sz. országspecifikus ajánlás), valamint a gazdaság működésének javítását célzó strukturális reformokban (a 4/2020. sz. országspecifikus ajánlás) szereplő kihívások kezelését. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

N.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Új igazságügyi épületek és felújítások (azonosító: 16292)

Az intézkedés az igazságszolgáltatási rendszer részét képező épületek építésére és felújítására irányuló célzott beruházásból áll, amely szorosan kapcsolódik az igazságügyi térkép felülvizsgálatához, az igazságszolgáltatás hatékonyságának maximalizálása, valamint a szükségtelen erőfeszítések és kiadások elkerülése érdekében. A nyomon követés és tervezés megkönnyítése érdekében a bírói karhoz tartozó vagy az általa használt valamennyi vagyontárgyat elektronikus személyazonosító nyilvántartóban kell nyilvántartani. Az újonnan épített épületek mindegyikének meg kell felelnie egy olyan elsődleges energiaigénynek (PED), amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek). Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket.

A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az igazságszolgáltatás digitális átalakítása (e-igazságszolgáltatás) (ID 16727 intézkedés)

A görög igazságszolgáltatási rendszer digitális átalakítása az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alatt történik, és olyan intézkedésekből áll, amelyek növelik a dokumentumok digitalizálására, a bíróságok nyilvántartási rendszerének javítására, az eljárások digitalizálás révén történő egyszerűsítésére, szabványosítására és felgyorsítására, valamint a bíróságok informatikai rendszereinek az Igazságügyi Minisztérium informatikai rendszereivel, valamint más nemzeti és nemzetközi hatóságokkal és/vagy adatbázisokkal való interoperabilitására vonatkozó informatikai kapacitásait. A reform az igazságszolgáltatás valamennyi ágára (polgári, büntető- és közigazgatási szervek, valamint a Számvevőszék) kiterjed. Annak befejezését követően a bíráknak és az igazságügyi alkalmazottaknak olyan eszközökkel és infrastruktúrával kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a minőség veszélyeztetése nélkül növeljék az ügyteher kezelésének hatékonyságát és az igazságszolgáltatás gyorsaságát.

A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: A bírák és az igazságügyi alkalmazottak készségei és digitális készségei (igazságügyi személyzet) (ID 16733. intézkedés)

Az Országos Bírói Iskola feladatkörét és tantervét illetően számos intézményi változáson megy keresztül; a pályázó kiválasztási kritériumait is felül kell vizsgálni annak érdekében, hogy szelektívebb és versenyképesebb tanulmányi környezetet biztosítsanak, miközben további diákkategóriákat is elfogadnak (magistrate’ judges judges and Court of Audit Judges); további tanfolyamokat is kínál, amelyek célja új készségek biztosítása, hangsúlyt fektetve a vezetői és digitális készségekre, valamint az igazságszolgáltatási feladatok ellátásához kapcsolódó témákra, például az etikára, az időgazdálkodásra, a pszichológiára, a gazdasági elméletre és elemzésre, a bíróságok irányítására és az új technológiákra; a reform magában foglalja a bírák kötelező egész életen át tartó képzését a feladataik ellátásához elengedhetetlen témákban, a bírák Országos Bírói Iskolájában is megalakult oktatók számára. Végül létre kell hozni egy új Országos Bírói Iskolát, amely képzést és egész életen át tartó képzést nyújt az irodai alkalmazottak számára a feladataik ellátásához, a szolgálat irányításához és megszervezéséhez, a digitális készségekhez, valamint az eljárási és anyagi joghoz elengedhetetlen kérdésekről.

A reform végrehajtását 2024. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az igazságszolgáltatás felgyorsítása (ID 16575. intézkedés)

Ez a reform felgyorsítja az igazságszolgáltatás működését, és hozzájárul az ország gazdasági és intézményi átalakulásához. A reform legfontosabb eleme az ország igazságügyi térképének tervezett felülvizsgálata, amely Görögország-szerte a bírósági körzetek ésszerű átszervezését eredményezi, valamint az igazságügyi struktúrák objektív kritériumokon alapuló létrehozása, megszüntetése vagy újraelosztása ezekben a körzetekben, valamint az ország valamennyi bíróságára vonatkozó kiterjedt adatgyűjtés. Az igazságügyi térkép reformja az igazságszolgáltatás valamennyi ágára kiterjed (polgári, büntető és közigazgatási). A további intézkedéseknek fokozniuk kell az igazságszolgáltatás hatékonyságát és eredményességét:

·igazságügyi rendőrség létrehozása az igazságszolgáltatás működésének támogatása és javítása érdekében, az összetett bűncselekmények (beleértve a pénzügyi bűncselekményeket, a korrupciót és a pénzmosást is beleértve) kivizsgálásához szükséges know-how-val, valamint az igazságügyi segítségnyújtási szolgáltatások széles skálájának biztosításával (segítségnyújtás az előzetes vizsgálatok és nyomozások lefolytatásában, az ítéletek végrehajtásában és az iratok és eljárási cselekmények kézbesítésében, az elfogatóparancsok végrehajtása, az ítéletek végrehajtása, a bírósági végzések fenntartása, az igazságügyi segítségnyújtás iránti kérelmek benyújtásában vagy az azokra való válaszadásban való segítségnyújtás, valamint az illetékes bíróságoktól kapott megbízatások végrehajtása),

·képzési szemináriumok szervezése az elnöklő bírák számára a bírósági igazgatás általános elveiről,

·a közigazgatási bíróságok eljárási jogszabályainak módosítása a bírósági eljárások egyszerűsítése, digitalizálása és felgyorsítása érdekében,

·kísérleti perek bevezetése a polgári bíróságokon,

·a jogorvoslati lehetőségek elfogadhatóságára vonatkozó szűrési mechanizmusok létrehozása,

·a bírósági költségek kiszámítási módjának újrakonfigurálása, valamint

·az igazságszolgáltatási tisztviselők pénzügyi ösztönzésére szolgáló ideiglenes rendszer bevezetése, amely objektíven mérhető egyedi teljesítménymutatókon alapul, és teljes mértékben összhangban van az egységes bértáblával (4354/2015. sz. törvény) anélkül, hogy mentességeket állapítana meg a bírósági ügyekkel kapcsolatos feladatok és kötelezettségek teljesítésének felgyorsítása, valamint a bírósági ügyhátralék megszüntetése érdekében.

A reform végrehajtása érdekében intézkedéseket kell elfogadni az alternatív vitarendezési intézmények létrehozása és megerősítése érdekében a jogi tanácsadók képzésének biztosítása, a közvetítési eljárások büntetőeljárásokra és közigazgatási jogvitákra való kiterjesztése, a bírósági eljárások alternatív vitarendezési módszereit választó felek számára pénzügyi ösztönzők biztosítása, a választottbírósági mechanizmus megerősítése, valamint a választottbírósági és közvetítő központok számára felhasználóbarát digitális rendszerek létrehozása érdekében nyújtott pénzügyi ösztönzők révén.

Végül az igazságügyi adatok szisztematikus gyűjtését, feldolgozását, összesítését, megjelenítését és nyomon követését végző független hivatal létrehozása biztosítja az igazságszolgáltatási rendszer működésének és teljesítményének megfelelő felügyeletét és nyomon követését.

A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

N.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

21. csoport: Javítsa az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságát.

Az ebbe a csoportba tartozó intézkedések a következők:

Új igazságügyi épületek és épületfelújítás (ID: 16292)

Az igazságszolgáltatás digitális átalakítása (e-igazságszolgáltatás) (ID: 16727)

A bírák és az igazságügyi alkalmazottak (igazságügyi alkalmazottak) készségei és digitális készségei (ID: 16733)

Az igazságszolgáltatás felgyorsítása (ID: 16575)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

222

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

Mérföldkő

Azonosítás – Támogatható épületek

A lista kitöltése

3. negyedév

2021

Az igazságügyi térkép felülvizsgálata által nem érintett épületek listájának összeállítása.

223

14 - 4.3. Javítsa az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságát.

16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

Technikai támogatás – Igazságügyi teljesítményeszköz

Technikai segítségnyújtásra irányuló pályázat odaítélése

3. negyedév

2022

A stratégiai célokon alapuló igazságügyi teljesítményeszköz fejlesztéséhez nyújtott technikai támogatásra irányuló pályázat odaítélése, objektív fő teljesítménymutatók bevezetése (a feladat teljesítésére fordított idő, idő, kommunikáció, motiváció stb.) osztályonként és/vagy irodai alkalmazotti kategóriánként, valamint pontos és objektív adatok szolgáltatása a bónuszok kiosztásáról; a bónuszokat az adott év végét követő első negyedévben kell kifizetni, az adott év teljesítménye alapján. Az eszköznek ideiglenesnek kell lennie, és teljes mértékben összhangban kell állnia az egységes bértáblával (4354/2015. sz. törvény), a bírósági ügyhátralék megszüntetése alóli mentesség előírása nélkül.

224

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16733_készségek és digitális készségek a bírák és az igazságügyi alkalmazottak (igazságügyi alkalmazottak) számára

Cél

Képzés – bírák és titkárok

A bírák nemzeti iskolájába beiratkozott bírák száma

0

10

1. negyedév

2022

Az Országos Bírói Iskolába beiratkozott 10 bíró bíró

225

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

Igazságügyi Rendőrség – Másodlagos jogszabályok

A jogszabályok hatálybalépése

3. negyedév

2022

Az igazságügyi rendőrségről szóló törvény teljes körű végrehajtásához szükséges valamennyi másodlagos jogszabály (adott esetben elnöki rendeletek vagy miniszteri határozatok formájában történő) hatálybalépése a bírói és ügyészi hatóságok munkájának támogatása érdekében:

·tudományos és technikai segítségnyújtás a bírák és ügyészek számára a műszaki vagy szakmai szakértelmet igénylő ügyekben;

·előzetes vizsgálatok és vizsgálatok lefolytatása;

·az elfogatóparancsok végrehajtása;

·segítségnyújtás a jogsegély iránti megkeresések benyújtásához vagy megválaszolásához;

·az iratok kézbesítése és az eljárási aktusok;

·az ítéletek végrehajtása;

·bírósági őrzés és végzés fenntartása;

·az illetékes bíróságok és ügyészek által rábízott egyéb eljárási aktusok

226

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

Igazságügyi térkép – elsődleges joganyag – közigazgatási

A jogszabályok hatálybalépése

4. negyedév

2022

A közigazgatási igazságszolgáltatásra vonatkozó igazságügyi térkép felülvizsgálatára vonatkozó elsődleges jogszabályok hatálybalépése.

227

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

Mérföldkő

Bírósági épületek építése és felújítása – Kiigazítás – A pályázatok beindítása

A felújítási projektek listája az igazságügyi térkép felülvizsgálatáról szóló vonatkozó törvénnyel összhangban, a 2022. évi 14 4.3/4. mérföldkő szerint; pályázatok kiírása

4. negyedév

2022

A projektek listájának kiigazítása az igazságügyi térkép törvényben elfogadott felülvizsgálatával összhangban.

A közigazgatási bíróságokra vonatkozó pályázatok kiírása. A pályázati feltételek meghatározzák, hogy az újonnan épített épületeknek olyan elsődleges energiaigényt (PED) kell elérniük, amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek).

228

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16733_készségek és digitális készségek a bírák és az igazságügyi alkalmazottak (igazságügyi alkalmazottak) számára

Cél

Képzés – bírák és titkárok

A bírák nemzeti iskolájába beiratkozott bírák száma

10

25

1. negyedév

2023

Az Országos Bírói Iskolába beiratkozott 14 bíró, a nemzeti bírói iskolába beiratkozott 1 bírósági bíró. Ezzel a képzésben részt vevő bírák száma 25-re emelkedik.

229

 14 - 4.3. Javítsa az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságát.

16727 Az igazságszolgáltatás digitális átalakítása (e-igazságszolgáltatás)

Mérföldkő

Adatrögzítési rendszerek és informatikai igazságszolgáltatási rendszerek korszerűsítése

Projektellenőrzési jelentések a szerződéses kötelezettségek betartásának megerősítésére

2. negyedév

2023

A projektnaptárnak megfelelően (bírósági nyilvántartási rendszerek és az IT-igazságszolgáltatási rendszerek korszerűsítései (OSDDY-PP, OSDDY-DD, Audits of Audits, National Criminal Records) megfelelő módon, a projektnaptárnak megfelelően) hivatalos bizonyíték átvétele megfelelő dokumentációval (a teljesítés igazolása, minőségi átvételi jegyzőkönyvek és kiállított számlák), megfelelő módon (mint például a projekt-ellenőrzési jelentések/a projektkifizetésről szóló jelentések).

 230

 14 - 4.3. Javítsa az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságát.

16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

 Mérföldkő

Elfogadás – az igazságügyi tisztviselők teljesítményére szolgáló eszközök

Az elsődleges és másodlagos jogszabályok hatálybalépése

 

 

 

 2. negyedév

2023 

Elsődleges és másodlagos jogszabályok elfogadása egy olyan ideiglenes bónuszrendszer létrehozása érdekében, amely stratégiai célokat határoz meg és objektív fő teljesítménymutatókat határoz meg (például a feladat teljesítésére fordított idő, az idő, a kommunikáció és a motiváció tekintetében) szervezeti egységenként és/vagy alkalmazotti kategóriánként, valamint pontos és objektív adatokat szolgáltat a bónuszok kiosztásáról; az adott év végét követő első negyedévben fizetendő bónuszok, az adott év teljesítménye alapján.

 231

 14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

 Mérföldkő

Szerződések

A szerződések odaítélése

 

 

 

2. negyedév

2023 

Az igazságügyi térkép felülvizsgálata által nem érintett építési projektekre vonatkozó szerződések odaítélése.

A szerződés odaítélésére vonatkozó feltételek meghatározzák, hogy a megépítendő új épületeknek olyan elsődleges energiaigényt (PED) kell elérniük, amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek).

232

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

A bírósági térkép felülvizsgálata – elsődleges joganyag – Polgári és büntetőügy

A jogszabályok hatálybalépése

4. negyedév

2023

A polgári és büntető igazságszolgáltatásra vonatkozó igazságügyi térkép felülvizsgálatára vonatkozó elsődleges jogszabályok hatálybalépése.

233

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

Mérföldkő

Bírósági épületek építése és felújítása – ajánlati felhívások indítása

Pályázatok kiírása

4. negyedév

2023

A projektek listájának kiigazítása az igazságügyi térkép felülvizsgálatáról szóló törvénnyel összhangban.

A felújítások felülvizsgált listáján szereplő polgári és büntetőbíróságokkal kapcsolatos projektekre vonatkozó ajánlattételi felhívás közzététele. A pályázati feltételek meghatározzák, hogy a megépítendő új épületeknek olyan elsődleges energiaigényt (PED) kell elérniük, amely legalább 20 %-kal alacsonyabb, mint a közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozó követelmény (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek).

234

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

Igazságügyi Rendőrségi Művelet

Az igazságügyi rendőrség teljes mértékben működőképes és működőképes mind központi, mind regionális szinten

4. negyedév

2023

Az igazságügyi rendőrség működőképessé tétele valamennyi hatáskörében, mind központi közigazgatási szinten, mind pedig a bíróságokon belül regionális szinten

235

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16733_készségek és digitális készségek a bírák és az igazságügyi alkalmazottak (igazságügyi alkalmazottak) számára

Mérföldkő

Képzés – bírák és titkárok

A következőket igazoló jelentés:

Változások végrehajtása az Országos Bírói Iskola tanmenetében, valamint a bírák és titkárok 65 %-ának felvétele az egész életen át tartó képzésre

4. negyedév

2024

A bírák és az igazságügyi alkalmazottak készségeire és digitális készségeire vonatkozó reformba bevont valamennyi projekt teljes körű végrehajtása a következők révén: 

1.Az egész életen át tartó képzésben részt vevő és legalább egy képzésen (szemináriumon) részt vevő bírák és irodai alkalmazottak 65 %-a

3.Az Országos Bírói Iskola teljes körű működése

4.A kiválasztási kritériumokban és a tantervben végrehajtott valamennyi változtatás

Változások a Bírák Nemzeti Iskolájának oktatási programjában, amelynek célja különösen a gyakorlati képzés fejlesztése, valamint az etika, az időgazdálkodás, a pszichológia, a közgazdasági elmélet és elemzés, a bíróságok irányítása és az új technológiák oktatása. A bírák egész életen át tartó képzésének biztosítása, amely kiterjed az igazságszolgáltatási feladatokhoz kapcsolódó különböző jogterületekre és irányítási vagy eljárási szempontokra (bíróságok irányítása, ügykezelés, kommunikáció és együttműködés a nemzeti és külföldi hatóságokkal); ez a képzés a szakmai előmenetel előfeltétele. Az igazságügyi alkalmazottak képzése a feladataik ellátásához elengedhetetlen témákról, azaz a szolgálat irányításáról és szervezéséről, a digitális készségekről, valamint az eljárási és anyagi jogról.

236

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

A bírósági térkép felülvizsgálata – Előrehaladás

Az elért eredményekről szóló jelentés, amely tükrözi és ellenőrzi az érintett bíróságok közigazgatási szervei által tett, a megreformált szervezetek működőképességét és működőképességét megerősítő hivatalos nyilatkozatokban szereplő százalékos arányokat.

4. negyedév

2024

Az igazságügyi térkép felülvizsgálata

Az érintett szervezetek (bíróságok) legalább 70 %-a teljes mértékben működőképes és működőképes a közigazgatási igazságszolgáltatás tekintetében; az érintett szervezetek (bíróságok) legalább 40 %-a teljes mértékben működőképes és működőképes a polgári és büntető igazságszolgáltatás terén

237

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

Mérföldkő

Építési és felújítási munkák – elektronikus személyazonosság – befejezés

Jelentés arról, hogy valamennyi építési projektet teljes mértékben befejezték és átadják a felhasználóknak. 

Az elektronikus személyazonosító platform teljes körű működőképességének és működőképességének megerősítése.

4. negyedév

2025

Az összes fennmaradó új épület befejezése és 2023 első negyedévében megkezdett felújítások a felülvizsgált igazságügyi térkép igényeivel összhangban.

Az igazságügyi épületek e-személyazonosító platformjának kiteljesítése és teljes körű online működőképessé tétele

238

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

A bírósági térkép felülvizsgálata – teljes körű végrehajtás

Az elért eredményekről szóló jelentés, amely hivatalos dokumentumok alapján megerősíti valamennyi megreformált szervezet működőképességét és működőképességét.

4. negyedév

2025

Az igazságügyi térkép felülvizsgálata

Az egyes közigazgatási, polgári és büntető igazságszolgáltatásra vonatkozó igazságügyi térképek teljes körű végrehajtása vagy felülvizsgálata, amint azt az érintett bíróságok hivatalai által tett, a megreformált szervezetek működőképességét és működőképességét megerősítő hivatalos nyilatkozatok bizonyítják.

239

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16727_Az igazságszolgáltatás digitális átalakítása (e-igazságügy)

Mérföldkő

Nyilvántartás vezetése és informatikai fejlesztések

Az audió adatrögzítő rendszerek teljes mértékben működőképesek valamennyi polgári és büntetőbíróságon.

Az OSDDY-PP II. szakasza, az OSDDY-DD, a Számvevőszék és a nemzeti bűnügyi nyilvántartási projektek teljes mértékben megvalósultak, megvalósultak és működőképesek.

4. negyedév

2025

E-igazságügy „Az igazságszolgáltatási ágazat informatikai rendszereinek fejlesztése és bővítése” keretében elérendő eredmények elfogadása a következő témákban:

1.A bíróságok nyilvántartási rendszerének korszerűsítése.

2.Az igazságügyi ágazat informatikai rendszereinek korszerűsítése és támogatása a polgári, büntető- és közigazgatási bíróságok, az auditbíróságok és a nemzeti bűnügyi nyilvántartások számára.

Az alprojektek a következőket foglalják magukban: A bíróságok nyilvántartási rendszerének továbbfejlesztése — „A polgári és büntetőbíróságok integrált bírósági ügykezelési rendszerének (OSDDY-PP A)" frissítése és támogatása, valamint a rendszer bevezetése az ország valamennyi polgári és büntetőbíróságára (OSDDY-PP B) – Az "Integrált bírósági ügykezelő rendszer (OSDDY) és valamennyi közigazgatási bíróság számára" (OSDDY-PP) fejlesztési és támogatási szolgáltatásai (www.adjustice.gr) A „Nemzeti Bűnügyi Nyilvántartási Rendszer (NCRI)” frissítése és támogatása – a görög számvevőszék (ELSYN) ügyviteli rendszerének továbbfejlesztése és támogató szolgáltatásai

O. 4.4. KOMPONENS: A PÉNZÜGYI SZEKTOR ÉS A TŐKEPIACOK MEGERŐSÍTÉSE

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponensének célja a pénzügyi rendszer kapacitásának megerősítése a gazdaság fejlődésének támogatása érdekében, új tevékenységek kifejlesztéséhez szükséges finanszírozás biztosítása révén. Támogatja a görög bankszektor magas nemteljesítő kitettségeinek és nemteljesítő hiteleinek kezelését, valamint a piaci vállalkozások és magánszemélyek hitelprofiljára vonatkozó információkhoz való hozzáférés javítását. 

A komponensnek támogatnia kell a magánszektor eladósodottságának kezelését és a tőkepiacok megerősítését is. A strukturális változásoknak e két területen hozzá kell járulniuk a növekedéshez, és növelniük kell Görögország gazdasági ellenálló képességét a jövőbeli sokkhatásokkal szemben. 

Az ezen komponenshez tartozó reformok a következőkből állnak: 

·Megerősített tőkepiaci felügyelet és megbízhatóság 

·A pénzügyi rendszer kapacitásának megerősítése az örökölt kihívások leküzdése és a reálgazdaság finanszírozása érdekében

·Az adósságátütemezésre vonatkozó új, egységes fizetésképtelenségi keret végrehajtásához és a második esélyhez szükséges digitális infrastruktúra korszerűsítése

·Új hitelösztönzés – A hitelkiterjesztési megfigyelőközpont létrehozása 

E reformok némelyike olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek orvosolják azokat az információs hiányosságokat, amelyek akadályozzák a sikeres hiteláramlást és a hatékony kockázatfigyelést. Ezek közé tartozik a magánadósságok nyomon követésére szolgáló nyilvántartás kidolgozása, egy állami hiteliroda, egy központi hitelnyilvántartás és egy hitelbővítési megfigyelőközpont kialakítása. Ezek az intézkedések a görög gazdaság digitális átállásához is hozzájárulnak, mivel az információs technológiákra támaszkodnak.

Az ezen komponenshez tartozó intézkedések előmozdítják a gazdasági és intézményi rezilienciát, erősítik a válsághelyzetekre való felkészültséget és az intézményi kapacitást, és ezáltal támogatják a „Strukturális reformok a gazdaság működésének javítása érdekében” című országspecifikus ajánlás (a 2019. évi 1. országspecifikus ajánlás és a 4/2020. sz. országspecifikus ajánlás) végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

O.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: Megerősített tőkepiaci felügyelet és megbízhatóság (ID 16581. intézkedés)

A reform célja a tőkepiaci felügyelet javítása a következők révén: 1) a Görög Tőkepiaci Bizottság (HCMC) digitális kapacitásainak digitális átalakításába való beruházás, valamint belső eljárásainak és szervezetének digitalizálása, valamint 2) a tőkepiacok szabályozási és jogszabályi keretének kodifikálása és korszerűsítése a tőkepiac felügyeleti kapacitásának növelése érdekében. A reform 2021 első negyedévéig, az informatikai rendszerbe történő beruházás pedig 2025 negyedik negyedévéig lép hatályba.

Reform: A pénzügyi rendszer kapacitásának megerősítése az örökölt kihívások leküzdése és a reálgazdaság finanszírozása érdekében (ID 16957 intézkedés)

A reform három részből áll. Először is egy állami hiteliroda létrehozására és működtetésére vonatkozik. Eredményeket ad az adósok hitelképességéről, és a közszféra adatain és információin alapuló információs aszimmetriát szünteti meg a közszektorbeli intézmények és a bankok között. Magában foglalja továbbá egy szolvenciaértékelés elvégzését szolgáló informatikai rendszer megvalósítását is. Másodszor, a reform a magánadósság-kezelésre vonatkozó nemzeti stratégia végrehajtását és egy 2025 negyedik negyedévéig befejezendő magánadósság-ellenőrzési nyilvántartás kidolgozását érinti. A nemzeti stratégia összesen 33 projektet foglal magában, amelyek három beavatkozási tengelyre oszlanak. Az egyes beavatkozási tengelyeknek a magánadósság-kezelés különböző aspektusaira kell irányulniuk, a nemzeti stratégiával összhangban együttesen. Az első és a harmadik tengely olyan beavatkozásokat foglal magában, amelyek a fizetésképtelenségi eljárás javításával, illetve a nemteljesítő hitelek piacának megerősítésével aktívan csökkentik a magánszektor adósságállományát. A második tengely olyan beavatkozásokból áll, amelyek célja a magánszektor jövőbeli adósságállományának felhalmozódása. E részreform fő beruházása a magánadósság-ellenőrzési nyilvántartás informatikai rendszerének kifejlesztése.

A harmadik alreform egy központi hitelnyilvántartás (CCR) létrehozására vonatkozik , amely kiegészítené a Herkules eszközvédelmi programot, erősítve a nemteljesítő hitelek másodlagos piacát. A CCR elhelyezését a Görög Nemzeti Banknak kell biztosítania, és részletes nyilvántartást kell vezetnie az összes bank és pénzügyi intézmény ügyfeleinek minden egyes kölcsönével kapcsolatos fizetési előzményekről, valamint a nyújtott biztosítékok típusairól. A központi hitelnyilvántartás kiegészíti és teljes mértékben összehangolja a meglévő tiresias-rendszert (magánhiteliroda), valamint a javasolt állami hitelirodát és a magánadósság monitoring-nyilvántartóját. Lehetővé teszi a hitelinformációkhoz való hozzáférést, kezelve az aszimmetrikus információ miatti piaci hiányosságokat, megkönnyítve ezáltal a hitelhez való hozzáférést. A potenciális adósok hiteltörténetére vonatkozó információk bővítése révén a partner-hitelkockázatnak kezelnie kell azt a kedvezőtlen kiválasztási problémát, amellyel a pénzügyi intézmények szembesülnek, amikor új hiteleket nyújtanak a potenciális hitelezőknek, amelyekkel kapcsolatban hiányos információkkal rendelkeznek. Ez viszont pozitív hatással lesz a beruházási kiadások mennyiségére és minőségére. Továbbá a partner-hitelkockázat kedvező hatást gyakorol a pénzügyi intézmények közötti verseny mértékére, ami alacsonyabb tőkeköltséget eredményez a görög vállalkozások és az egyéni ügyfelek számára. Végezetül, azáltal, hogy pontos és időszerű tájékoztatást nyújt az egyedi hitelekről, a partner-hitelkockázatnak nagyban elő kell segítenie a befektetők azon képességét, hogy a nemteljesítő hitelek másodlagos piacán árazzák a kockázatot. Ez növelni fogja a nemteljesítő hitelek értékelését, fellendíti a visszafizettetési arányokat, és ezáltal segíti a bankokat a nemteljesítő hitelek fennmaradó kihívásainak gyorsabb és hatékonyabb kezelésében a tőkefelhasználás tekintetében. Mindezeket 2025 negyedik negyedévéig be kell fejezni.

Reform: Az adósságátütemezésre és a második esélyre vonatkozó új egységes fizetésképtelenségi keret végrehajtásához szükséges digitális infrastruktúra korszerűsítése (azonosító: 16580)

A reform célja a magánszemélyek és jogi személyek adósságkezelésére vonatkozó új, egységes/kodifikált jogi kereten keresztül biztosított korai előrejelzési és megelőző adósságátütemezési eljárások támogatásához szükséges digitális infrastruktúra korszerűsítése;

Ezt a reformot 2024. negyedik negyedévéig be kell fejezni.

Reform: Új hitelösztönzés – A hitelkiterjesztési megfigyelőközpont létrehozása (intézkedésazonosító: 16576)

A reform célja a hitelbővítési megfigyelőközpont létrehozása, amely részletes adatokat gyűjt a bankok által magánszemélyeknek és jogi személyeknek nyújtott likviditásról a finanszírozáshoz való hozzáférés javítását célzó célzott közpolitikák jobb kialakítása és végrehajtása érdekében. A gazdaság támogatásával és a finanszírozási eszközök lehető legnagyobb mértékű kihasználásával összefüggésben figyelemmel kíséri a piaci likviditást, függetlenül, valamint a hitelbővítéssel kapcsolatban a magánszemélyek és a vállalkozások likviditási igényeinek kielégítése érdekében.

Az e reform keretében eszközölt beruházás magában foglalja egy adatgyűjtési informatikai rendszer kialakítását és működőképessé tételét is, amely a hitelbővítés nyomon követésének eszközeként, valamint az állam felkészültségének és vonatkozó politikáinak javítására szolgál. 2024. negyedik negyedévéig kell elkészülnie.

O.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

22. csoport: A pénzügyi szektor és a tőkepiacok megerősítése

Megerősített tőkepiaci felügyelet és megbízhatóság (ID: 16581)

A pénzügyi rendszer kapacitásának megerősítése az örökölt kihívások leküzdése és a reálgazdaság finanszírozása érdekében (ID: 16957)

Az adósságátütemezésre és a második esélyre vonatkozó új, egységes fizetésképtelenségi keret végrehajtása (ID: 16580)

Új hitelösztönzés – A hitelkiterjesztési megfigyelőközpont létrehozása (ID: 16576)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

240

15 - 4.4. A pénzügyi ágazat és a tőkepiacok megerősítése – 16581_Megerősített tőkepiaci felügyelet és megbízhatóság

Mérföldkő

Tőkepiacok, felügyelet, a felügyeleti folyamatok digitalizálása, tőkepiaci unió (CMU)

A jogszabályok hatálybalépése (hivatkozás a Hivatalos Lapra)

4. negyedév

2021

A Görög Tőkepiaci Bizottságról szóló új törvény hatálybalépése, amely módosítja a belső folyamatokat és szervezeti felépítést.

241

15 - 4.4. A pénzügyi szektor és a tőkepiacok megerősítése – 16580_Az adósságátütemezésre és a második esélyre vonatkozó új, egységes fizetésképtelenségi keret végrehajtása

Mérföldkő

Felügyelet, a felügyeleti folyamatok digitalizálása, tőkepiaci unió, tőkepiacok, megelőző adósságátütemezés

A fenti rendszerek működőképességét tanúsító jelentések, adott esetben weboldalakra mutató linkekkel együtt

4. negyedév

2024

A korai előrejelzési és a preventív adósságátütemezési mechanizmus korszerűsítése, amely lehetővé teszi a magánszemélyek és a vállalkozások számára a túlzott eladósodás elkerülését, valamint az adósságrendezés peren kívüli eljárások alkalmazásával történő kezelését.

A vállalkozó az üzemeltetés értékelését követően korszerűsíti a Pénzügyminisztérium/SecPD által működtetett korai előrejelző és adósságátütemezési informatikai rendszereket.

242

15 - 4.4. A pénzügyi szektor és a tőkepiacok megerősítése – 16576_Új hitelösztönzés – A hitelkiterjesztési megfigyelőközpont létrehozása

Mérföldkő

Tőkepiacok, felügyelet, a felügyeleti folyamatok digitalizálása, tőkepiaci unió

A rendszerek működőképességét tanúsító jelentések, ideértve adott esetben weboldalakra mutató linkeket is

4. negyedév

2024

A Hitelbővítési Megfigyelőközpont informatikai rendszerét ki kell egészíteni és üzembe kell helyezni, amely adatgyűjtési informatikai rendszerből áll, amely nyomon követi a hitelbővítést, és ezáltal javítja az állami politikai döntéshozatal felkészültségét.

243

15 - 4.4. A pénzügyi ágazat és a tőkepiacok megerősítése – 16581_Megerősített tőkepiaci felügyelet és megbízhatóság

Mérföldkő

Tőkepiacok, felügyelet, a felügyeleti folyamatok digitalizálása, tőkepiaci unió (CMU)

A tőkepiaci unió informatikai rendszerének működőképessé tétele

4. negyedév

2025

1. Az új szervezeti felépítés, adatkezelés, személyzeti képzés újratervezésének és ütemtervének befejezése, 2. Informatikai infrastruktúra és alkalmazások fejlesztése és/vagy beszerzése a tőzsdei adatok és a figyelmeztető jelzések és ellenőrzési jelentések elkészítéséhez és kezeléséhez szükséges kiegészítő információk rendszeres fogadására, tárolására, lekérdezésére és kezelésére; 3. Nagyméretű IT-rendszer bevezetése és a Görög Tőkepiaci Bizottság munkatársai által jelenleg (és a jövőben) gyűjtött valamennyi adat integrálása, lehetővé téve a jelenlegi piaci feltételek többdimenziós elemzését, felülvizsgálatát és áttekintését, lehetővé téve az eljárások és beavatkozások finomhangolását

244

15 - 4.4. A pénzügyi szektor és a tőkepiacok megerősítése – 16957_A pénzügyi rendszer kapacitásának megerősítése az örökölt kihívások leküzdése és a reálgazdaság finanszírozása érdekében

Mérföldkő

Adósságrendezés, nemteljesítő hitelek szanálása, nemteljesítő hitelek értékesítése, pénzügyi stabilitás, állami hiteliroda, fizetőképesség,

Nemteljesítő hitelekre vonatkozó stratégia, a magánadósság-nyomonkövetési nyilvántartó.

Jelentés a stratégia keretében tervezett 33 projekt befejezésének ellenőrzéséről

4. negyedév

2025

A nemzeti magánadósság-rendezési stratégia bevezetésre került és teljes mértékben működőképessé vált, különösen az Állami Hitelintézet és a magánadósság-figyelő Nyilvántartás elindítása révén. A központi hitelnyilvántartás (a fenti projektekhez szorosan kapcsolódó CCR) kiegészíti a nemteljesítő hitelek csökkentésére, az átláthatóság növelésére és a befektetői bizalom visszanyerésére irányuló nemzeti stratégiát. Ezen intézkedések célja a magánszektor jövőbeli adósságállományának kialakulásának megelőzése és a nemteljesítő hitelek piacának megerősítése, többek között az információs aszimmetriák kezelése révén, amelyek megkönnyítik a hitelekkel kapcsolatos döntéshozatalt, és növelik a kifizetési előzmények átláthatóságát és a nyújtott biztosítékok szintjét.

Állami Hiteliroda: A fizetőképesség-értékelési informatikai rendszer fejlesztése és kísérleti működésének befejezése.

A magánadósság-nyomonkövetési nyilvántartás informatikai rendszerének elindítása.

A nemteljesítő hitelekre vonatkozó nemzeti stratégia sikeres végrehajtása, beleértve a nemteljesítő hitelek tranzakcióit megkönnyítő intézkedéseket is: i. új jogszabálytervezet készítése, konzultációja és elindítása, amely megszünteti a nemteljesítő hitelek átutalására ösztönző tényezőket, ii. közös adatsablont hoz létre a nemteljesítő hitelek ügyleteire vonatkozóan, iii. közös sablont hoz létre a portfóliószűréshez és -értékeléshez, iv. tranzakciós platformot hoz létre a nemteljesítő hitelek portfóliói számára, segítve az eladókat és vevőket az információcserében és az ajánlatok hatékony és bizalmas módon történő benyújtásában.

A CCR-hez szükséges informatikai infrastruktúra létrehozása. A CCR a Görög Nemzeti Bankban tárolt nemzeti adatbázis, amely támogatja a Görög Nemzeti Bank kötelezettségeit és feladatait a pénzügyi ágazat felügyeletével és a pénzügyi stabilitás biztosításával kapcsolatban. A Görög Nemzeti Bank (BoG) adatkezelőként jár el, és biztosítja, hogy szigorú biztonsági és adatvédelmi protokollok álljanak rendelkezésre a hitelezők által a CCR-nek benyújtott hitelfelvevői információk védelme érdekében. A Pénzügyminisztérium egyéb szolgálatai (a magánadósság kezelésével foglalkozó külön titkárság) szintén profitálnak a rendszer lehetséges (a szükséges mértékben) interoperabilitásából az Állami Hitelhivatallal és a Magánadósság-ellenőrzési Nyilvántartással. Az Igazságügyi Minisztérium (mint társfelelős az elektronikus biztosítéki nyilvántartásért) szintén hasznára válhat. A digitális kormányzásért felelős minisztérium kulcsfontosságú szerepet játszhatna a készpénzellenőrzési rendelet kialakításában és működtetésében.

P. 4.5. KOMPONENS: A kutatás és az innováció támogatása

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponensének fő célkitűzései a K+F-be történő állami és magánberuházások növelése, a tudomány és a vállalkozások közötti kapcsolatok megerősítése, valamint úttörő K+F infrastruktúra kialakítása Görögország kutatási és innovációs teljesítményének javítása céljából. Ez várhatóan az állami és magán K+F kiadások növelését, az ország kutatási infrastruktúrájának korszerűsítését, a kutatásfinanszírozás előmozdítását, a görög kutatási ökoszisztéma nemzetközivé válásának fokozását és a kutatási együttműködés fejlesztését célzó célzott reformok és beruházások révén érhető el. A komponens magában foglalja egy polgári védelmi információs rendszer kifejlesztését is, amely valós időben tájékoztatja az illetékes hatóságokat a fizikai jelenségekről és a természeti katasztrófákról, miközben támogatja együttműködésüket. E beruházásnak elő kell segítenie a digitális átalakulást is a fejlett digitális technológiák fejlesztése és a polgári védelmi módszerek digitalizálása révén, valamint elő kell mozdítania a zöld átállást azáltal, hogy a polgári védelem biztosítása érdekében enyhíti az éghajlatváltozás hatásait. A komponens támogatja a köz- és magánberuházásokra vonatkozó országspecifikus ajánlások (a 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás és a 2020. évi 3. országspecifikus ajánlás) végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

P.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Létrehozás – Kiterjesztés – A Kutatási és Innovációs Főigazgatóság (GSRI) által felügyelt kutatóközpontok infrastruktúrájának fejlesztése (azonosító: 16624)

A beruházás 13 kutatóközpont infrastrukturális korszerűsítését és egy új központ létrehozását foglalja magában Ioanninában annak érdekében, hogy növeljék kutatási kapacitásukat és képességeiket a fontos tudományos és technológiai területeken. A beruházás különösen a következő kutatóközpontokat érinti: Kutatási és Technológiai Hellas Alapítvány; Athéné Kutatási és Innovációs Központ; BSRC láng; Kutatási és Technológiai Hellas Központ; National Hellenic Foundation; Orvosbiológiai Kutatás Alapítvány Athéni Akadémia; Athén nemzeti megfigyelőközpontja; Hellenic Centre for Marine Research; Hellenic Pasteur Institute; Nemzeti Társadalomkutató Központ; NOESIS – Thessaloniki Tudományos Központ & Technology Museum; Görög Atomenergia-bizottság; Pátrai Tudományos Park; csúcstechnológiai és kutatópark létrehozása Epirusz régióban.

Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01), a projektfelhívásokra vonatkozó feladatmeghatározásban szereplő támogathatósági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 17 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél 18 nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 19 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 20 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A feladatmeghatározás továbbá előírja, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak.

A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Alap & Alkalmazott kutatás (ID 16618 intézkedés)

A beruházás hét alprojektből áll: az alapkutatás horizontális finanszírozásának biztosítása; pénzügyi támogatás az interdiszciplináris ágazatokban a görög gazdaság számára gyakorlati alkalmazással rendelkező vezérkutatási projektek számára; pénzügyi támogatás a precíziós orvoslással kapcsolatos alkalmazott kutatáshoz, amelyet a Hellenic Precision Medicine Network nonprofit szervezeten keresztül hajtanak végre; a pilóta nélküli rendszerekkel foglalkozó kutatási és fejlesztési központ finanszírozásának biztosítása a drónokkal kapcsolatos alkalmazott kutatás támogatására; alkalmazott K+I mesterséges intelligenciával, adatfeldolgozással és algoritmusfejlesztéssel foglalkozó intézet létrehozása; a piac által átültethető fenntartható anyagtechnológiák megvalósításának pénzügyi támogatása; az európai partnerségekben, nevezetesen az Euro-HPC-ben (nagy teljesítményű számítástechnika) és a kulcsfontosságú digitális technológiákban való részvétel pénzügyi támogatása. A beruházás célja olyan szervezetek létrehozása, amelyek hosszú távon támogatják az alkalmazott kutatást, és az ágazati vonatkozású interdiszciplináris K+F tevékenységek finanszírozása révén előmozdítják a „mély technológiai” innovációs ökoszisztémát. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: DO 2 ORAX: Trellis Holistic & Hybrid Operational rugalizált autonóm rendszer (ID. 16654. intézkedés)

A beruházás magában foglalja egy „új generációs” információs rendszer kifejlesztését, amely várhatóan ötvözi az együttműködési infrastruktúrák különböző típusait és formáit az intézmények döntéshozatalának valós idejű javítása érdekében. A rendszert korszerű technológiákból, például mesterséges intelligenciából kell összeállítani, és úgy kell kialakítani, hogy hosszú távon kielégítse a végfelhasználók széles körének igényeit. Várhatóan hozzájárul majd a határigazgatáshoz, a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemhez, a kiberbiztonsághoz, a kritikus infrastruktúrák védelméhez és ellenálló képességéhez, a kutatás-mentéshez és a katasztrófákkal szembeni ellenálló képességhez. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Kutatás – Create – Innovate (intézkedés ID 16971)

A beruházás célja 36 olyan projektjavaslat támogatása, amelyeket az intelligens szakosodási (RIS3) ágazatokban a „kiválóság” kritériuma tekintetében nagyon magas pontszámtal értékeltek, de költségvetési korlátok miatt a HORIZON 2020 program keretében nem finanszírozták. A beruházásnak finanszírozással kell támogatnia a kiválasztott pályázatokat, és várhatóan a közszféra és a vállalkozások közötti kapcsolat erősítése révén társfinanszírozást vonz a magánszektorból. A támogatásra jogosult ágazatok a következők: környezetvédelem és fenntartható fejlődés; energia; információs és kommunikációs technológia; egészség és gyógyszer; szállítási és ellátási lánc; agrár-élelmiszeripar és élelmiszeripar; anyagok és építőipar; valamint viii. turizmus, kultúra és kreatív iparágak. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Horizont 2020 „kiválósági pecsét”: a leginnovatívabb vállalkozások finanszírozása (ID 16622 intézkedés)

A beruházás 13 olyan kis- és középvállalkozás által benyújtott projektjavaslatot érint, amelyek megkapták a HORIZON 2020 „kiválósági pecsét” minőségi védjegyét, és a költségvetési korlátok miatt támogatásra jogosultak, de a HORIZON 2020 program keretében nem finanszírozhatók. A beruházásnak támogatnia kell ezeket a javaslatokat, növelve a kedvezményezettek magánfinanszírozását. A támogatásra jogosult ágazatok a következők: környezetvédelem és fenntartható fejlődés; energia; információs és kommunikációs technológia; egészség és gyógyszer; szállítási és ellátási lánc; agrár-élelmiszeripar és élelmiszeripar; anyagok és építőipar; valamint viii. turizmus, kultúra és kreatív iparágak. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Görögország kutatási és innovációs ökoszisztémájának extroverziója (azonosító: 16621)

A reform magában foglalja egy különálló szervezet, az „ELEVATE Greece SA” létrehozását, amely a jelenleg a Kutatási és Innovációs Főtitkárságon belül működő „ELEVATE Greece” platform továbbfejlesztése. Görögországnak a digitális portálján keresztül történő emelése lehetővé teszi a nemzeti induló vállalkozások számára, hogy „induló vállalkozásokként” regisztrálják magukat és kormányzati akkreditációt szerezzenek, amennyiben két alapvető jellemzővel rendelkeznek: i. innováció és ii. méretezhetőség. Az új szervezetnek az akkreditált induló vállalkozások számára globális promóciós szolgáltatásokat kell nyújtania. A cél e szolgáltatások kiterjesztése a teljes nemzeti innovációs ökoszisztémára, beleértve a kutatóközpontokat, az innovációs klasztereket, a kompetenciaközpontokat és a rendkívül innovatív vállalatokat. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

P.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

23. csoport: A kutatás és az innováció támogatása

Létrehozás – Kiterjesztés – A Kutatási Központok infrastruktúrájának fejlesztése a Kutatási és Technológiai Főigazgatóság (GSRT) felügyelete alatt (ID: 16624)

Alap & Alkalmazott kutatás (ID: 16618)

DO 2 ORAX: Trellis Holistic & Hybrid Operational rugalizált autonóm rendszer (ID: 16654)

Kutatás – Create – Innovate (ID: 16971)

Horizont 2020 „kiválósági pecsét”: a leginnovatívabb vállalkozások finanszírozása (ID: 16622)

A görögországi kutatási és innovációs ökoszisztéma (ID: 16621)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

245

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16618_ Alap- és alkalmazott kutatás

Mérföldkő

Az alap- és alkalmazott kutatásról szóló jogszabályok;

A jogszabályok (jogalanyokat létrehozó elsődleges és másodlagos jogi aktusok) hatálybalépése

1. negyedév

2022

Az alap- és alkalmazott kutatásra vonatkozó felülvizsgált jogi keret hatálybalépése; valamint a jogi személyeket létrehozó másodlagos jogi aktusok kibocsátása.

A jogi keret: a pályázati felhívások finanszírozási területeinek újradefiniálása az aktualizált nemzeti intelligens szakosodási stratégia (RIS3) keretében; új irányítási struktúra létrehozása e projektek irányításának és összehangolásának javítása érdekében; valamint c) új kutatóegységek jogállásának megállapítása.

A kutatási területeket a Nemzeti Kutatási és Innovációs Tanács (NCRI) és a Fejlesztési Minisztérium Kutatási és Innovációs Főigazgatósága (GSRI) közösen határozza meg.

246

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16624_Creation – Exansion – A Kutatási Központok infrastruktúrájának fejlesztése a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság (GSRI) felügyelete alatt

Mérföldkő

Pályázati felhívás kutatóközpontok számára

Közzétett pályázati felhívás és ajánlati dokumentáció

1. negyedév

2022

A kutatóközpontok infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló pályázati felhívás közzététele – Kiterjesztés – A kutatóközpontok infrastruktúrájának korszerűsítése, beleértve az ajánlattételi dokumentáció közzétételét, amely biztosítja, hogy a kiválasztott pályázatok egy kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén megfeleljenek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatónak (2021/C58/01).

247

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16624_Creation – Exansion – A Kutatási Központok infrastruktúrájának fejlesztése a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság (GSRI) felügyelete alatt

Mérföldkő

A kutatóközpontok szerződéseinek odaítélése

Értesítés a szerződések odaítéléséről

1. negyedév

2023

Pályázatok kiválasztása és szerződések odaítélése a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság (GSRI) által felügyelt kutatóközpontok infrastruktúrájának fejlesztése elnevezésű projektre vonatkozóan.

248

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16654_TH 2 ORAX: Trellis Holistic & Hybrid Operational rugalizált önmaga példaértékű rendszer

Mérföldkő

A TH²ORAX-ra vonatkozó szerződések odaítélése

Értesítés a szerződések odaítéléséről

1. negyedév

2023

A TH²ORAX projektre vonatkozó szerződések odaítélése.

A Fejlesztési és Beruházási Minisztérium, valamint a Kutatási Főigazgatóság (GSRI) felel az értékelési folyamat hatékony végrehajtásáért. A szerződés(ek) odaítélése a legjobb árminőségi mutató alapján történik.

249

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16624_Creation – Exansion – A Kutatási Központok infrastruktúrájának fejlesztése a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság (GSRI) felügyelete alatt

Mérföldkő

A kutatóközpontok projektjeinek lezárása

A Kutatási Főigazgatóság (GSRI) jelentése, amely tanúsítja, hogy a projektek lezárultak

4. negyedév

2025

A GSRI által felügyelt valamennyi alprojekt befejezése – Kiterjesztés – Kutatási Központok infrastruktúrájának fejlesztése, nevezetesen: Kutatási és Technológiai Hellas Alapítvány; Athéné Kutatási és Innovációs Központ; BSRC láng; Kutatási és Technológiai Hellas Központ; National Hellenic Foundation; Orvosbiológiai Kutatás Alapítvány Athéni Akadémia; Athén nemzeti megfigyelőközpontja; Hellenic Centre for Marine Research; Hellenic Pasteur Institute; Nemzeti Társadalomkutató Központ; NOESIS – Thessaloniki Tudományos Központ & Technology Museum; Görög Atomenergia-bizottság; Pátrai Tudományos Park; High Technology and Research Park Epirus régióban.

250

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16618_ Alap- és alkalmazott kutatás

Mérföldkő

Alap- és alkalmazott kutatási projektek befejezése;

A Kutatási Főigazgatóság (GSRI) jelentése, amely tanúsítja, hogy a projektek lezárultak

4. negyedév

2025

Az alkalmazott alapkutatási intézkedés keretében a következő alprojektek lezárása: Alapvető kutatásfinanszírozás; Kiemelt kutatási projektek az interdiszciplináris ágazatokban; az alkalmazott K+F létrehozása; a mesterséges intelligenciával, adatfeldolgozással és algoritmusfejlesztéssel foglalkozó intézet; a piac által átültethető fenntartható anyagtechnológiák kifejlesztése; részvétel a nagy teljesítményű számítástechnika (Euro-HPC) és a kulcsfontosságú digitális technológiák európai partnerségében; a drónok fejlesztésére irányuló alkalmazott kutatás (a pilóta nélküli rendszerekkel foglalkozó kutatási és fejlesztési központ finanszírozása); a precíziós orvostudományra irányuló alkalmazott kutatás egy magánjogi nonprofit szervezeten keresztül – „Hellenic Precision Medicine Network” (ΗPMN).

251

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16654_TH 2 ORAX: Trellis Holistic & Hybrid Operational rugalizált önmaga példaértékű rendszer

Mérföldkő

A TH²ORAX projekt lezárása

A Kutatási Főigazgatóság (GSRI) jelentése, amely tanúsítja, hogy a projekt lezárult

4. negyedév

2025

A TH²ORAX projekt lezárása

Egy holisztikus platform kialakítása révén, amely biztosítja a helyzetismeretet, a döntéshozatali képességeket, amelyek javítják az összes érintett illetékes hatóság koordinációját és szinkronizálását valós időben és a hét minden napján 24 órában, interdiszciplináris és minisztériumközi szinten az egész görög területre vonatkozóan, és a GSRI kiadja a kapcsolódó befejezési jelentést.

252

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16971_Kutatás – Create – Innovate

Mérföldkő

A kutatás lezárása – Create – Innovációs projektek

A Kutatási Főigazgatóság (GSRI) jelentése, amely tanúsítja, hogy a projektek lezárultak

4. negyedév

2025

A „Kutatási innováció” intézkedés valamennyi támogatható beavatkozásának befejezése a következő kategóriákban: Vállalkozások számára végzett kutatás és fejlesztés; vállalkozások és kutatási szervezetek közötti partnerségek; a kutatási eredmények hasznosítása; valamint „kiválósági pecsét” a kiváló, de nem finanszírozott pályázatok esetében a HORIZON 2020 vonatkozó pályázati felhívás keretében.

253

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16621_Görögország kutatási és innovációs ökoszisztémájának extroversionja

Mérföldkő

A K+I ökoszisztéma-projektek extroverziójának befejezése

A Kutatási Főigazgatóság (GSRI) jelentése, amely tanúsítja, hogy a projektek lezárultak

4. negyedév

2025

A kutatási és innovációs ökoszisztéma-intézkedés következő alprojektjeinek lezárása: a nemzeti induló innovatív vállalkozások támogatása és globális népszerűsítése; innovációs ökoszisztéma; szoftverfejlesztés, -karbantartás és -értékelési folyamat támogatása.

Q. 4.6. KOMPONENS: A KULCSFONTOSSÁGÚ GAZDASÁGI ÁGAZATOK KORSZERŰSÍTÉSE ÉS ELLENÁLLÓ KÉPESSÉGÉNEK JAVÍTÁSA

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponense a görög gazdaság kulcsfontosságú ágazatai, nevezetesen az idegenforgalom és a kultúra, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és az akvakultúra versenyképességének javítását célzó célzott reformokat és beruházásokat foglal magában. A komponens magában foglalja a közlekedési infrastruktúrára irányuló beruházásokat is, amelyek célja az összekapcsoltság és a közúti biztonság javítása. A turizmust a tematikus turizmusba történő beruházásokkal kell támogatni az új idegenforgalmi piacok feltérképezése céljából. A komponens továbbá magában foglalja az ágazat versenyképességének és ellenálló képességének javítását, valamint az ágazat és az idegenforgalom közötti kapcsolatok jobb kihasználását célzó kulturális beruházásokat. A mezőgazdasági beruházásoknak növelniük kell a termelési módszerek hatékonyságát, elő kell mozdítaniuk a termelői szervezeteket és szövetkezeteket, és ösztönözniük kell a magasabb hozzáadott értékkel rendelkező termékek felé történő elmozdulást. A komponens magában foglalja továbbá a vasúti ágazat mélyreható reformját annak hatékonyabbá tétele érdekében, valamint a modern, versenyképes vasúti hálózatba történő beruházásokat. E beruházásoknak támogatniuk kell a belső piac zavartalan működését és a fenntartható közlekedési rendszer fejlesztését. A komponens támogatja a köz- és magánberuházásokra vonatkozó országspecifikus ajánlások (a 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás és a 2020. évi 3. országspecifikus ajánlás) végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

Q.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Közúti közlekedésbiztonsági fejlesztés (intézkedésazonosító: 16631)

A beruházás magában foglalja az ország közúthálózatai biztonságának javítását annak érdekében, hogy a hálózat 2500 kilométerén több mint 7 000 veszélyes helyen csökkenjen a közlekedési balesetek száma. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedést különösen a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni annak biztosítása érdekében, hogy a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek való megfelelést beépítsék a projektbe, és azt szigorúan betartsák az infrastruktúra építésének, üzemeltetésének és leszerelésének szakaszaiban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Közép-Görögország E-65 autópálya: Trikala-Egnatia szakasz (ID 16628 intézkedés)

Ez a beruházás magában foglalja az E65-ös autópálya északi szakaszának, különösen a Trikala-Egnatia szakasznak összesen 70 km-es teljes hosszát (főút, szolgálati utak/összeköttetési utak és kiegészítő munkák). Az autópálya, amely javítja egyrészről Dél-Görögország, Thesszália és Nyugat-Macedónia, másrészről a Nyugat-Balkán és Európa többi része (Igoumenitsa kikötőjén keresztül) közötti összeköttetést, a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) részét képezi. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedést különösen a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni annak biztosítása érdekében, hogy a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek való megfelelést beépítsék a projektbe, és azt szigorúan betartsák az infrastruktúra építésének, üzemeltetésének és leszerelésének szakaszaiban. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: Cretan Northern Highway (Β.Ο.Α.Κ.) (intézkedésazonosító: 16630)

A beruházás Krétán északi autópálya (BOAK) építésére vonatkozik, amely összeköti Krétát (Chania, Rethymnon, Heraklion és Agios Nikolaos), és a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) részét képezi. A beruházás három alprojektből áll. Az 1. alprojekt a Chania és Heraklion közötti szakaszból áll, egy körülbelül 163 km hosszú autópályadíjas autópálya, amelyet koncessziós szerződés keretében fognak megépíteni és üzemeltetni. Ez az intézkedés számos előre meghatározott konkrét projektet finanszíroz, például Chania, Heraklion és Rethymnon elkerülő útjait, hidakat, csomópontokat és földalatti munkálatokat. A 2. alprojekt a körülbelül 22,5 km hosszú Hersonissos-Neapoli szakaszból áll, amelyet egy köz- és magánszféra közötti partnerségi megállapodás keretében fognak megépíteni, a 3. alprojekt pedig a Neapolis – Agios Nikolaos közötti, körülbelül 14 km hosszú szakaszt foglalja magában, amelyet középítési projektként fognak megépíteni. Az autópálya célja, hogy javítsa Kréta nagyvárosai és a sziget valamennyi fontosabb kikötője és repülőtere közötti megközelíthetőséget, csökkentse az utazási időt, növelje a szolgáltatások színvonalát és a közúti biztonságot, valamint fokozza a regionális közlekedési tevékenységeket mind a személy-, mind az áruforgalom tekintetében. A teljes autópálya díjköteles lesz. A koncessziós rész autópályadíj-bevételeit a koncessziós jogosult gyűjti össze és használja fel a projekt finanszírozására, míg a PPP-megállapodásban szereplő autópályadíjakat az állami építési szakasszal együtt az állam fogja beszedni és felhasználni. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedést különösen a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni annak biztosítása érdekében, hogy a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek való megfelelést beépítsék a projektbe, és azt szigorúan betartsák az infrastruktúra építésének, üzemeltetésének és leszerelésének szakaszaiban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Intelligens infrastruktúra környezetvédelmi és kulturális fókuszban (ID 16960 intézkedés)

A beruházás a következő környezetvédelmi és kulturális digitális projekteket foglalja magában: (1) a vízfolyások elhatárolására szolgáló informatikai rendszer létrehozása a természet és a biológiai sokféleség védelme érdekében, (2) digitális bank létrehozása az építési telkek arányának tranzakcióihoz, (3) egységes digitális térkép kidolgozása, (4) a levegőszennyező anyagok és a tengerszennyezés mérésére és megfigyelésére szolgáló központi rendszer létrehozása a levegőminőség javításához való hozzájárulás érdekében, valamint (5) interaktív digitális szolgáltatások és digitális tartalom előállítása a múzeumok kibővített és virtuális valóságú kulturális kiállításainak előmozdítása érdekében. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A görög vasúti hálózat és infrastruktúra korszerűsítésére és átcsoportosítására irányuló beavatkozások (azonosító: 16954)

A beruházás a görög vasúti hálózat korszerűsítésére és zavartalan és biztonságos üzemeltetésének biztosítására irányuló beavatkozásokból áll, például a meglévő vasúti infrastruktúra és felépítmények korszerűsítésére irányuló munkálatokból, elektromechanikus rendszerekből, jelzőrendszerekből, távközlésből, villamosításból és egyéb tevékenységekből. A beruházás három alprojektre oszlik:

1)Fő hálózati fiók (Közép-Görögország Pireusz – Athén – Szaloniki – északi határok)

2)Macedónia-Trákia hálózati fiók (Észak-Görögország)

3)Az athéni repülőtér hálózati fiókja – Kiato (Attica és Peloponnészosz)

E beavatkozások hatálya nem terjed ki azokra a szakaszokra, amelyek az európai strukturális és beruházási alapokból és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből finanszírozásban részesültek. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedést különösen a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni annak biztosítása érdekében, hogy a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek való megfelelést beépítsék a projektbe, és azt szigorúan betartsák az infrastruktúra építésének, üzemeltetésének és leszerelésének szakaszaiban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Nyugat-Attikai elővárosi vasút korszerűsítése (ID 16892. intézkedés)

Ez a beruházás magában foglalja egy 36 km-es új elővárosi vasúti ág megépítését Athéntól nyugatra Ano Lossia és Megara között. A vasút bővítése hozzájárul a gazdasági, társadalmi és területi kohézióhoz, előmozdítva az összeköttetést egy olyan területen, ahol a logisztikai ágazat jelentős potenciállal rendelkezik. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedést különösen a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni annak biztosítása érdekében, hogy a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek való megfelelést beépítsék a projektbe, és azt szigorúan betartsák az infrastruktúra építésének, üzemeltetésének és leszerelésének szakaszaiban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az EASA megfelelés-helyreállítási munkáinak végrehajtása (ID 16833. intézkedés)

Ez a beruházás 13 regionális repülőtér korszerűsítését foglalja magában az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) új tanúsítási előírásai szerinti eltérések és/vagy meg nem felelések kezelése érdekében, ami az állam szerződéses kötelezettségének minősül. A beruházásnak biztosítania kell, hogy ezek a repülőterek teljes mértékben megfeleljenek a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének létrehozásáról szóló, 2018. július 4-i (EU) 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: Intelligens híd (intézkedés: 16949)

A beruházás speciális terhelésmérő rendszerekkel és érzékelőkkel vagy optikai szálakkal szerel fel hidakat, amelyek valós időben mérik a hidak elmozdulását. Ezeket az információkat speciális algoritmusokkal kell rögzíteni és feldolgozni a hidak szerkezeti sebezhetőségének értékelése céljából. E beruházás célja a hidak biztonsági szintjének javítása és a balesetek megelőzése, akár a nehéz tehergépjárművek áthaladása, akár az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok miatt. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Elektronikus útdíjszedési rendszer (ID 16950 intézkedés)

A beruházás megbízható, felhasználóbarát és költséghatékony interoperábilis elektronikus útdíjszedési rendszert fejleszt ki Görögországban. Biztosítja az automatizált elektronikus fizetések különböző lehetőségeinek rendelkezésre állását, a méltányos és átlátható útdíjfizetési mechanizmust, a járművek áramlásának javítását, valamint megteremti a jobb szolgáltatások és a más európai országokkal való interoperabilitás alapjait. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A Görög Vasúti Szervezet digitális átalakítása (intézkedés ID 16959)

A beruházás magában foglalja a Görög Vasúti Szervezet (OSE) infrastruktúrájának és szolgáltatásainak a köz- és magánszféra közötti partnerségen (PPP) keresztül történő korszerűsítését a következő rendszerek és szolgáltatások fejlesztése révén: a) Ticket Management and Telematics Systems, b) intelligens állomások infrastruktúrája, c) ügyfélszolgálati szolgáltatások, d) nagysebességű internet a vonatokon és állomásokon, e) járművek telematikai rendszere. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium Műszaki Munkák és Strukturális Eszközök Igazgatási Digitális Integrált Programirányítási Rendszere (azonosító: 16937)

A reform korszerű portfóliókezelési információs rendszert vezet be azzal a céllal, hogy az Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium számára eszközt biztosítson a műszaki munkák és eszközök portfóliójának nyomon követésére, kezelésére és kezelésére. A rendszernek valós időben pontos információkat kell nyújtania a leszállítandó termékekről, a költségekről és az ütemtervről az elvégzett munkák teljes életciklusa során. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Az infrastrukturális és közlekedési minisztérium eljárásainak egyszerűsítése (ID. 16786. intézkedés)

Ez a reform magában foglalja az Infrastrukturális Minisztérium (Közlekedés) által nyújtott szolgáltatások digitalizálását, az adminisztratív terhek enyhítésével és a közszféra folyamatainak egyszerűsítésével összefüggésben. Ez a következőket foglalja magában: a) vezetői engedélyek kiadása, cseréje és megújítása, b) a járművek áthelyezésére vonatkozó eljárások, c) forgalmi rendszámok és rendszámok kiállítása, valamint d) vezetői engedély vizsgáztatása. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Munkaügyi reform a kulturális ágazatban (azonosító: 16715)

Ez a reform munkaügyi és szociális biztonsági jogszabályokat vezet be a kulturális és kreatív ágazat számára azzal a céllal, hogy növelje a bejelentett munka arányát az ágazatban, támogassa az iparág szakembereit és védje szellemi tulajdonjogaikat. E reform célja a kulturális és kreatív ágazat ellenálló képességének növelése. A reform végrehajtását 2022. szeptember 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: A kultúra mint a növekedés motorja (ID 16293 intézkedés)

A beruházás általános célkitűzése, hogy előmozdítsa a kultúra hozzájárulását az intelligens és fenntartható növekedéshez, valamint a gazdasági, társadalmi és területi kohézióhoz. Hat alprojektből áll:

1)a kulturális és kreatív ágazatok regionális stratégiáinak támogatása, a helyi kézműves ökoszisztémák támogatása, kultúraközpontú regionális növekedési ökoszisztéma létrehozása, a kulturális és kreatív iparágak funkcionális és szerves ágazatközi hozzáadott értékének kiemelése, munkahelyteremtés, fenntartható pénzügyi tevékenységek bevezetése, a „tapasztalatgazdaság” stb. fejlesztése. A támogatás magában foglalja a kulturális helyszínek, szolgáltatások és tapasztalatok fejlesztését és korszerűsítését, a munkaerő továbbképzését, a helyi kulturális útvonalak fejlesztését, a kreativitás és az innováció előmozdítását, az energiahatékony felújítások és az állami infrastruktúrát érintő energiahatékonysági intézkedések finanszírozását stb.

2)a régészeti lelőhelyek és műemlékek helyszínként és rendezvényhelyszínként történő használatának kiszélesítése,

3)támogatás nyújtása a kulturális és kreatív iparágak digitális átalakulásához, valamint a kulturális termelés és terjesztés digitális modelljeinek fejlesztéséhez,

4)a filmiparnak mint a növekedés és a kreativitás hajtóerejének az előmozdítása, valamint

5)a görög kulturális márka és kereskedelem népszerűsítése.

Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. A bekötőutak építésével kapcsolatos alprojektet a 2011/92/EU irányelv értelmében környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni annak biztosítása érdekében, hogy a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek való megfelelést beépítsék a projektbe, és azt szigorúan betartsák az infrastruktúra építésének, üzemeltetésének és leszerelésének szakaszaiban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Víz alatti régiségek múzeuma (ID 16486. intézkedés)

Ez a beruházás energiahatékony felújítás révén helyreállítja a pireuszi emblematikus ipari épületet, és azt víz alatti házak múzeumaként nyitja meg újra. A beruházás célja, hogy kulturális és idegenforgalmi szempontból hozzáadott értéket teremtsen Pireusz kikötővárosa és a tágabb Athéni terület számára. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az orvosi rendelvényhez kötött cikkek felhasználása, a társadalmi kohézió előmozdítása és az ezüst gazdaság kihasználása (ID 16735. intézkedés)

A beruházás célja a 65 éves és annál idősebb látogatók, valamint a fogyatékossággal élő látogatók kulturális helyszínekre, például múzeumokba, színházakba, fesztiválokba, régészeti lelőhelyekre és műemlékekre vonzása azáltal, hogy javítja az e helyszínekhez való fizikai hozzáférést, és halló- és vizuális segédeszközökkel működő idegenvezetési rendszereket fejleszt ki. A beruházást teljes mértékben össze kell hangolni a fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó, már folyamatban lévő görög stratégiával. Ezen túlmenően a beruházásnak elő kell mozdítania az Egészségügyi Világszervezet által leírt, orvosi rendelvényhez kötött művészeti programokat, amelyek a művészeteket és a kultúrát az orvosi támogatás szerves részeként használják fel, különösen a mentális egészség területén. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az infrastruktúra korszerűsítése, berendezések felújítása és a HOCRED-raktárak által nyújtott szolgáltatások minőségének javítása – korábbi ARF-raktárak (helyszíni és elektronikus) (azonosító: 16536)

Ez a beruházás energiahatékonysági intézkedéseket, felújításokat, üzletek és műhelyek építését, valamint berendezések biztosítását foglalja magában a Görög Kulturális Erőforrás-fejlesztési Szervezet (HOCRED) által nyújtott szolgáltatások minőségének javítása érdekében, amely a görögországi régészeti lelőhelyekből, történelmi emlékhelyekből, műemlékekből és régészeti múzeumokból származó bevételeket gyűjti be, és ezeket az erőforrásokat Görögország kulturális örökségének támogatására kezeli. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A természetért és a kultúráért vezető autópályák (ID 16970 intézkedés)

Ez a beruházás mintegy 30 fontos kulturális örökséggel és/vagy természeti szépséggel foglalkozó helyszín akadálymentességének javítását jelenti a helyszíneket a legközelebbi autópálya-hálózattal összekötő hozzáférési kapcsolatok korszerűsítése, a tájkép és a kapuk előtti kényelmetlenségek korszerűsítése, a kulturális örökséggel és a természeti helyszínekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat nyújtó digitális infrastruktúra fejlesztése, valamint a projekt kidolgozásának helyszínéül szolgáló régiókban működő kkv-k számára nyújtott képzési és kapacitásépítési tevékenységek révén. Ezeket a beavatkozásokat a következők kifejlesztésével kell kiegészíteni: digitális szolgáltatások, b) e-kereskedelmi szolgáltatások és c) helyi árukat és szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók tanúsítása. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedés előírja az építési munkálatokat végző gazdasági szereplők számára annak biztosítását, hogy az építési területen keletkező nem veszélyes építési és bontási hulladék legalább 70 tömegszázalékát (kivéve a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK határozattal (az értesítés a C(2000) 1147. számú dokumentummal történt) létrehozott európai hulladékjegyzék 17 05 04 kategóriájában említett, természetesen előforduló anyagokat) a hulladékhierarchiával és az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó uniós protokollal összhangban készítsék elő újrahasználatra, újrafeldolgozásra és egyéb anyaghasznosításra, beleértve a más anyagok helyettesítésére szolgáló hulladékfeltöltési műveleteket. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A kulturális műemlékek és régészeti lelőhelyek védelme az éghajlatváltozás ellen (ID 16433. intézkedés)

Ez a beruházás magában foglalja a kulturális örökség helyszíneire vonatkozó éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási tervek kidolgozását. A cél Görögország kulturális örökségének védelme, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, és ezáltal a kulturális örökség részét képező helyszínek gazdasági tevékenységhez való hozzájárulásának fenntartása. A beruházás magában foglalja az éghajlati kockázatok térbeli és időbeli értékelését, valamint a kulturális örökség helyszíneit érintő sebezhetőségek azonosítását. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A felsőoktatás korszerűsítése (ID 16725 intézkedés)

A beruházás a jogi, tudományos, intézményi és egyéb akadályok felszámolása révén fejleszti a művészeti oktatást Görögországban. A programot az összes tanterv felülvizsgálatával és naprakésszé tételével kell kiegészíteni annak érdekében, hogy a külföldi diákokat vonzóvá tegyék a görög művészeti oktatási intézmények számára. Emellett a beruházás várhatóan támogatni fogja a művészeti iskolákat fizikai és műszaki infrastruktúrájuk korszerűsítésével és a modern digitális infrastruktúrára való átállásuk támogatásával. Végül felülvizsgálja működési modelljét azzal a céllal, hogy korszerűsítse a tanulmányokat, és biztosítsa az önkormányzati szervek által nyújtott művészeti oktatás minőségét.

A beruházás a következőket foglalja magában:

1)a tantervek naprakésszé tétele az európai ágazati képesítési keretrendszer keretében, többek között azzal a céllal, hogy külföldi diákokat vonzzanak a görög művészeti oktatási intézményekbe,

2)nemzeti Audiovizuális Iskola létrehozása, valamint

3)a főbb állami oktatási intézmények fizikai és digitális infrastruktúrájának korszerűsítése.

A beruházásnak meg kell teremtenie a görögországi művészeti oktatás és a más uniós országok által nyújtott felsőoktatási diplomák egyenértékűségét is. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Kulturális útvonalak az emblematikus régészeti helyszíneken és műemlékeken (ID 16485 intézkedés)

Ennek a beruházásnak öt, a görög történelem valamennyi időszakát lefedő tematikus narratívával ellátott, emblematikus kulturális útvonalat kell kialakítania. Az útvonalak várhatóan földrajzilag eloszlanak az ország egész területén. A beruházásnak ki kell terjednie a kiválasztott műemlékek megőrzésére és helyreállítására, a szolgáltatások és az infrastruktúra korszerűsítésére, az interaktív digitális alkalmazások fejlesztésére, valamint a művészetek és kulturális események bevonására is. Az útvonalakhoz tartozó műemlékeknek és helyszíneknek szinergiákat kell teremteniük az idegenforgalmi célpontokkal, és ezáltal a fenntartható növekedés, valamint a gazdasági, társadalmi és területi kohézió hajtóerejeként kell működniük. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Helyreállítás – Természetvédelem – Az Akropolisz emlékművek fejlesztése (ID 16435. intézkedés)

A beruházás magában foglalja az athéni műemlékek Akropoliszának az éghajlatváltozás elleni védelmét, és magában foglalja a Partenon és a falak helyreállítását, az Akropolisz műemlékei egyes részeinek megőrzését, a kőzettömegek konszolidációját és stabilizálását, valamint a látogatók megközelíthetőségének javítását. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Készségfejlesztés a kreatív és kulturális szakemberek számára (ID 16723 intézkedés)

Ez a beruházás képzési programokat dolgoz ki a kulturális és kreatív ágazatokban működő szervezetek kapacitásának és ellenálló képességének növelése, valamint az ágazatban tevékenykedő szakemberek készségeinek fejlesztése érdekében, figyelembe véve az ágazat digitális átalakulását is. A képzési programoknak összhangban kell lenniük a görög nemzeti készségstratégiával, és ki kell terjedniük az üzleti igazgatásra, a pénzgazdálkodásra, az emberierőforrás-menedzsmentre, a marketingre, a digitális készségekre, a szellemi tulajdon védelmére és más, kifejezetten erre a célközönségre irányuló témákra. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Turizmusfejlesztés (intézkedésazonosító: 16931)

E beruházás célja a görögországi idegenforgalmi szezon nyári hónapon túli meghosszabbítása és az idegenforgalom alternatív formáinak előmozdítása, hozzájárulva a gazdasági ellenálló képességhez, a fenntartható növekedéshez, valamint a társadalmi és területi kohézióhoz. A beruházás két részből áll:

1)Zöld fejlesztés: a hegyvidéki turizmus fejlesztése, beleértve az állami infrastruktúra energiahatékony felújítását és az új megújuló energiaforrások kapacitásának telepítését, az egészségügyi és wellnessturizmust, az agroturizmust és a gasztronómiát.

2)Kék fejlődés: a turisztikai kikötők infrastruktúrájának korszerűsítése a meglévő épületekre és infrastrukturális épületekre vonatkozó energiahatékonysági intézkedések révén, a jachtkikötők irányításának, infrastruktúrájának és szolgáltatásainak javítására, a strandok hozzáférhetőségének az idősek és a fogyatékossággal élők számára történő javítására, valamint a víz alatti turizmus és a búvárturizmus fejlesztésének előmozdítására irányuló intézkedések.

Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01), a projektfelhívásokra vonatkozó feladatmeghatározásban szereplő támogathatósági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 21 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél 22 nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 23 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 24 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A feladatmeghatározás továbbá előírja, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Átképzés és továbbképzés a turizmus területén (azonosító: 16921)

A beruházás magában foglalja az idénymunkások, a tartósan munkanélküliek, valamint az idegenforgalmi ágazat azon munkavállalóinak továbbképzését és átképzését, akiknek a munkaszerződését a világjárvány idején felfüggesztették. Az átképzési programoknak több specializációra is ki kell terjedniük, és ki kell elégíteniük az ágazat jövőbeli igényeit a Covid19 utáni időszakban. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: Új ipari parkok (ID 16634. intézkedés)

A beruházás pénzügyi támogatást nyújt a) új, új generációs ipari parkok létrehozásához, b) a meglévő ipari parkok bővítéséhez azzal a céllal, hogy növeljék az 5G-re és a nagyon nagy sávszélességű hálózati infrastruktúrára való átállásra való felkészültségüket, valamint a megújuló energiaforrások használatát, az intelligens energiagazdálkodást és energiatakarékossági beavatkozásokat, valamint a körforgásos gazdaság infrastruktúráját, valamint c) a nagy ipari koncentrációjú területek zöld és digitalizált ipari parktá való átalakítását. Az intézkedésnek magában kell foglalnia az ipari parkokra vonatkozó szabályozási keret reformját is, beleértve a jogbizonytalanságok kezelését, az irányítási kérdések megoldását, valamint az informális ipari koncentrációk megoldásának hatékony ösztönzését. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

A finanszírozási támogatás a következőkre irányuló beruházásokból áll: a) új generációs parkok létrehozására irányuló infrastruktúra (beleértve a földvásárlást is) új épületek építésére és nagyvállalatoknál megvalósítandó energiahatékonysági és demonstrációs projektekre vonatkozó konkrét energiahatékonysági kritériumokkal, valamint a támogató intézkedések, b) az intelligens ipari területek digitális átalakítását és létrehozását szolgáló infrastruktúra, c) a megújuló napenergia, d) a vízgazdálkodás és a vízkészletek megőrzése (a beruházások esetében az infrastruktúra átlagos szivárgási indexe (ILI) <= 1,5), e) energiahatékonysági kritériumoknak megfelelő szennyvízgyűjtő és -kezelő rendszerek, f) elektromos közlekedés (töltőhálózatok fejlesztése elektromos és hidrogénüzemű járművekhez vagy töltőpontok közlekedési célú biometán töltéséhez, g) ipari területek és szennyezett területek rehabilitációja. Az új épületek építésének meg kell felelnie egy olyan elsődleges energiaigénynek (PED), amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek). Az elsőtől végpontig terjedő szennyvízrendszerek megépítése esetén az intézkedésnek nulla nettó energiafelhasználással kell rendelkeznie, és az elejétől végpontig terjedő szennyvízrendszerek felújítása esetén legalább 10 %-kal csökkentenie kell az átlagos energiafelhasználást (kizárólag energiahatékonysági intézkedések, nem pedig anyagváltozások vagy terhelésváltozások révén). Az elektromos közlekedésre irányuló beruházásoknak összhangban kell lenniük az (EU) 2018/2001 irányelvvel, és a közlekedésben használt alternatív üzemanyagokra kell vonatkozniuk.

Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01), a projektfelhívásokra vonatkozó feladatmeghatározásban szereplő támogathatósági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 25 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél 26 nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 27 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 28 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A feladatmeghatározás továbbá előírja, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak.

Beruházások: Az intelligens gyártás felgyorsítása (azonosító: 16721)

A beruházás magában foglalja az ipari ágazatban működő kis- és középvállalkozásoknak a gyártási berendezéseik és infrastruktúrájuk modern, alacsony környezeti hatással járó intelligens technológiákkal történő korszerűsítéséhez nyújtott pénzügyi támogatást. Az intézkedés olyan, fontos ipari értékláncokban működő ipari rendszereket és vállalkozáscsoportokat is támogat, amelyek előmozdítják a görög ipar versenyképességét és az Ipar 4.0-ra való átállását. A finanszírozási támogatás a következőkből áll: a gyártósorok digitalizálása, az ellátási láncok automatizálása és összekapcsolása, intelligens termékek és szolgáltatások tervezése és gyártása, intelligens gyártási technológiák bevezetése a szupergyors/5G hálózat mechanikai, laboratóriumi és piacfelügyeleti hálózatában; gyártóberendezések, minőségellenőrző berendezések, IKT & szoftverberendezések, szoftverlicencek, felhőalapú licencek, az új IT-infrastruktúrához és S/W-hoz kapcsolódó végrehajtási szolgáltatások, IT biztonsági szolgáltatások, terméktervezés, szellemi tulajdon, szabadalmi és tanúsítási költségek. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01), a projektfelhívásokra vonatkozó feladatmeghatározásban szereplő támogathatósági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 29 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél 30 nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 31 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 32 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A feladatmeghatározás továbbá előírja, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak.

Beruházások: A mezőgazdasági ágazat gazdasági átalakulása (ID 16626 intézkedés)

A beruházás a következő öt intézkedésből áll, amelyek célja a görögországi mezőgazdasági ágazat fejlődésének megerősítése és előmozdítása: a mezőgazdasági termékek feldolgozásával kapcsolatos innováció és zöld átállás, b) az elsődleges ágazat korszerűsítése, c) a zöld turizmus fejlesztése, d) a termesztés szerkezetátalakítása és e) az állatok genetikai állapotának javítása. Az a), c) és d) pont szerinti beruházások külön része támogatást nyújt a termelési egységek és épületek energetikai korszerűsítéséhez, a meglévő termelési egységek korszerűsítésére szolgáló, alacsony energiafogyasztású mechanikus berendezésekhez, a hulladékgazdálkodási egységekre és a környezetvédelem érdekében a gáz-halmazállapotú szennyező anyagok kibocsátására irányuló projektekhez, a nyomonkövethetőséget, a környezetbarát termelési folyamatokat és az erőforrás-hatékonyságot nyomon követő új technológiák bevezetéséhez, valamint piacelemzéshez, stratégiai együttműködéshez és nagy értékű ellátási láncok létrehozásához, elsősorban a gazdasági ágazatok (mezőgazdaság – folyamat – idegenforgalom) összekapcsolása céljából. Ez a beruházás a környezetbarát közlekedési eszközöket, az új megújuló energiaforrások fejlesztését, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és a megelőzést, valamint az éghajlattal kapcsolatos kockázatok kezelését, a biológiai sokféleség védelmét, a természeti örökséget és az erőforrásokat is támogatja.

Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01), a projektfelhívásokra vonatkozó feladatmeghatározásban szereplő támogathatósági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 33 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél 34 nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 35 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 36 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A feladatmeghatározás továbbá előírja, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Az agrár-élelmiszeripari ágazat digitális átalakítása (ID. 16653. intézkedés)

A beruházásnak elő kell mozdítania az innovatív technológiák bevezetését a görög mezőgazdasági ágazatban, a görög termékhamisítás ellenőrzését, meg kell könnyítenie a görög élelmiszertermékek külföldi piacokra jutását, valamint új agrár-élelmiszeripari ismereteket kell kifejlesztenie Görögországban, és be kell vezetnie a bevált gyakorlatokat. A beruházás a következőket foglalja magában: a) a mezőgazdasági ágazat digitális átalakulásának támogatása, például egy felhőalapú infrastruktúrával, valamint a műholdas és légi adatok nagyléptékű adatfeldolgozó képességeivel rendelkező, széles körű nyílt digitális infrastruktúra kialakítása, valamint b) a görög mezőgazdasági termékek kereskedelmének, az állattenyésztésnek és a halászatnak az exportbizonyítványok kiállításának megkönnyítésével történő előmozdítása, az importra és a Közösségen belüli kereskedelemre vonatkozó adatok kezelésére szolgáló rendszer, valamint a behozatalra és kereskedelemre vonatkozó üzleti információs rendszer kialakítása, valamint a mezőgazdasági termékek promóciójára szolgáló, előretekintő portál kialakítása. A reform végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Beruházások: Javaslatok az akvakultúra-ágazatban megvalósítandó intézkedésekre (azonosító: 16584)

Ez a beruházás magában foglalja az innovatív felszerelési megoldásokat, a kutatást, a know-how átadását és az emberi erőforrások képzését az akvakultúra-termelés korszerűsítése és diverzifikálása érdekében. Emellett genetikai anyagbankot hoz létre a veszélyeztetett fajok és a kereskedelmi forgalomban lévő édesvízi halfajok számára. A beruházás célja a környezetbarát termelési folyamatok és az erőforrás-hatékonyság támogatása, ami fokozza a kereskedelmet és a munkahelyteremtést az ágazatban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: Regionális kikötők korszerűsítésére irányuló beavatkozások (azonosító: 16975)

A beruházás olyan beavatkozásokat foglal magában, amelyek célja a regionális kikötők korszerűsítése a szigeteken és a fejlett turisztikai tevékenységet folytató területeken. A beavatkozásokat az ország tizenkét kikötőjében kell végrehajtani, és olyan infrastrukturális fejlesztéseket kell magukban foglalniuk, mint például a kikötők rakpartjainak korszerűsítése a beszállás megkönnyítése érdekében, hullámtörők, úszó horgonyok felszerelése, kiszolgáló rámpák, rakpartfalak és partvédelmi munkálatok építése. Az intézkedés várhatóan nem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezetvédelmi célkitűzéseket, figyelembe véve az intézkedés leírását és a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott enyhítő lépéseket a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban. Az intézkedést különösen a 2011/92/EU irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni annak biztosítása érdekében, hogy a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek való megfelelést beépítsék a projektbe, és azt szigorúan betartsák az infrastruktúra építésének, üzemeltetésének és leszerelésének szakaszaiban. A beruházást 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Beruházások: A görög személyszállító flotta megújítására vonatkozó főterv (azonosító: 16944)

A beruházás az ország személyhajóflottájának fokozatos megújítását célzó részletes tanulmány elkészítéséből, stratégiájából és finanszírozási mechanizmusának kidolgozásából áll. A tanulmány meghatározza a hajók vonatkozó korszerűsítési szükségleteit és a beruházás időhorizontját, az üzemeltetők finanszírozási igényeit és a felújítási tervből származó potenciális bevételeket, meghatározza az új hajók üzemeltetésének támogatása érdekében a kikötőkben végrehajtandó infrastruktúra-megújítást, és finanszírozási mechanizmust dolgoz ki a gazdasági szereplők finanszírozáshoz való hozzáférésének megkönnyítése érdekében. A beruházás végrehajtását 2025. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: Szervezeti reform a vasúti ágazatban (azonosító: 16982)

A projekt fő intézkedései a következők:

1.Az OSE és az ERGOSE vállalatok teljes átszervezésének lépéseit tartalmazó ütemterv elfogadása.

2.Szakosodott tanácsadó felvétele a reform végrehajtásában való segítségnyújtásra

3.A két vállalat reformjára vonatkozó elsődleges és másodlagos jogszabályok hatálybalépése, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy modern vasúti hálózatot fejlesszenek ki, működtessenek és tartsanak fenn.

4.Az elsődleges és másodlagos jogszabályokban meghatározott reform végrehajtása.

A reform végrehajtását 2023. december 31-ig be kell fejezni. A reform célja, hogy a görög vasúti ágazat hatékonyabbá, integráltabbá és korszerűbbé váljon, és megfeleljen a fogyasztói igényeknek. A reformot a görögországi vasúti infrastruktúra ágazatának szerkezetátalakítására irányuló többszereplős keretszerződés támogatja.

Reform: A stratégiai beruházások vonzására vonatkozó jogi keret módosítása (ID 16593. intézkedés)

A reform célja Görögországnak a potenciális befektetők számára vonzó célpontként való népszerűsítése. A reform felülvizsgálja a stratégiai beruházások vonzására vonatkozó jogi keretet, és egyetlen jogi aktusban egységesíti a 3894/2010. és a 4608/2019. sz. törvény két különböző jogszabályának rendelkezéseit, egyértelművé téve a potenciális befektetők számára a stratégiai beruházásokra vonatkozó jogi keretet. A stratégiai beruházások új kategóriáját hozza létre további ösztönzőkkel, egyablakos ügyintézés révén egyszerűsíti és konszolidálja az engedélyezési eljárást, és a meglévő szabályozási keretbe (3894/2010. sz. törvény és 4608/2019. sz. törvény) belefoglalja a gazdasági tevékenység új területeit és a közös európai érdeket szolgáló lehetséges fontos projekteket (IPCEI). A nagy jelentőségű beruházások emblematikus beruházásaként történő minősítés fő kritériuma az innováció vagy a technológiaterjesztés, a zöld gazdaság előmozdítása és/vagy a görög gazdaság versenyképességének nemzetközi szintű jelentős előmozdítása. A projektek jellemzése nem követelheti meg a beruházási költségek minimális összegét vagy az éves foglalkoztatási kvóták minimális számát. A pénzügyminiszter és a fejlesztési és beruházási miniszter által kiadott közös miniszteri határozattal létrehozott, különböző tudományos témákban jártas három tudósból álló különbizottság dönt a fenti kritériumok teljesüléséről a befektetők kérelmeit követően, és hivatalos véleményt nyújt be a stratégiai beruházásokkal foglalkozó minisztériumközi bizottságnak, amely meghozza a végleges döntést a beruházás nagy jelentőségű stratégiai beruházássá minősítéséről és azokról a konkrét ösztönzőkről, amelyekre a beruházás jogosult. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

A finanszírozásra jogosult beruházások közé tartoznak azok a projektek, amelyek előmozdítják az innovációt vagy a technológiaterjesztést, a megújuló energiaforrások használatát és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérést, és/vagy amelyek nemzetközi szinten jelentősen előmozdítják a görög gazdaság versenyképességét. A támogatható beruházások közé tartoznak az új energiahatékony épületek építésére irányuló beruházások, valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasághoz és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességhez hozzájáruló szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások támogatása, nevezetesen a) az új épületek építésére vonatkozó konkrét energetikai kritériumokkal rendelkező infrastruktúra, b) a nem összekapcsolt szigeteken megújuló energiaforrásokból előállított hibrid villamosenergia-termelési projektek, c) a zöld hidrogén termelésére irányuló beruházások, d) a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia-tároló rendszerek, valamint e) a tengeri szélerőműparkok és a tengeri fotovoltaikus parkok létesítményei. Az új épületek építésének meg kell felelnie egy olyan elsődleges energiaigénynek (PED), amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek).

Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01), a projektfelhívásokra vonatkozó feladatmeghatározásban szereplő támogathatósági kritériumok nem tartalmazzák a tevékenységek alábbi listáját: fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos tevékenységek, ideértve a downstream felhasználást is 37 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél 38 nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 39 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 40 kapcsolatos tevékenységek ; és iv. olyan tevékenységek, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet. A feladatmeghatározás továbbá előírja, hogy csak olyan tevékenységek választhatók ki, amelyek megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak.

Reform: A gazdasági diplomáciai hálózat digitalizálása (ID 16599. intézkedés)

Ez a reform egy sor szakpolitikai reformból áll, amelyek célja a görög gazdaságdiplomáciai hálózat digitalizálása. A reform magában foglalja az „Enterprise Greece”, az állam kereskedelem- és beruházásfejlesztési ügynöksége által nyújtott „Helpdesk” szolgáltatások kiterjesztését, a nemzetközi piacokra és az exporteljárásokra vonatkozó adatbázisok beszerzését, feldolgozását és hasznosítását, egy ombudsmani szolgálat létrehozását annak érdekében, hogy segítse az exportőröket az exportfolyamat során felmerülő akadályok leküzdésében, a „Enterprise Greece” belső folyamatainak teljes digitalizálását, valamint az exportőrökkel és potenciális befektetőkkel folytatott kommunikáció új digitális csatornáit. A reform végrehajtását 2024. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: Kereskedelmi eljárások egyszerűsítése (ID 16592. intézkedés)

A reform célja a kereskedelem megkönnyítése a Görögországban működő vállalatok adminisztratív eljárásainak egyszerűsítése révén. A reformnak különösen a) felül kell vizsgálnia és egyszerűsítenie kell a meglévő vám- és vámeljárásokat, b) azonosítania kell a vállalatokra háruló szükségtelen adminisztratív terheket és/vagy költségeket, c) lehetővé kell tennie egy egységes és integrált informatikai rendszer (egyablak) létrehozását a nemzetközi bevált gyakorlatokkal összhangban, d) nyomon követési rendszert kell létrehoznia a határokon átnyúló kereskedelmi ellenőrzések megfelelő és hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében. A reform a 2019-ben elindított intézményi reformra épül és kiegészíti azt a külügyminisztérium alá tartozó valamennyi exporttámogatási és kereskedelemkönnyítési feladat integrálásával. A reform végrehajtását 2023. december 31-ig be kell fejezni.

2. negyedév    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv 

6. kiemelt beruházás: Közép-Görögország E-65 autópálya: Trikala-Egnatia szakasz

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldköv
ekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

254

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16628_Közép-Görögország E-65 autópálya: Trikala-Egnatia szakasz

Mérföldkő

Építési munkálatok megkezdése az E-65-ben

Az Infrastruktúra Minisztérium által ratifikált független mérnök jelentése

2. negyedév

2022

Az E-65 közép-görögországi autópálya építési munkálatainak megkezdése: Trikala – Egnatia

255

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16628_Közép-Görögország E-65 autópálya: Trikala-Egnatia szakasz

Mérföldkő

E-65 munkálatok – az építés első szakasza

A projekt 60 %-a az Infrastruktúra Minisztérium által jóváhagyott független mérnök jelentésével zárult le

4. negyedév

2023

Az E-65 közép-görögországi autópálya építési munkálatai értékének 60 %-a: A Trikala-Egnatia-t független mérnöknek kell kitöltenie és jóváhagynia.

 256

 17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16628_Közép-Görögország E-65 autópálya: Trikala-Egnatia szakasz

Mérföldkő

E-65 munkálatok – befejezés

A projekt 100 %-a elkészült, az Infrastruktúra Minisztérium által jóváhagyott független mérnök jelentése alapján

 2. negyedév

2025

A projekt befejezése, beleértve az előzetes munkálatokat (például az autópálya tanúsításához és működéséhez szükséges összes útdíjszedési állomást, világítást és biztonsági intézkedéseket).

7. kiemelt beruházás: Közúti közlekedésbiztonsági fejlesztés

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

257

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16631_Road safety Upgrade

Mérföldkő

A közúti közlekedésbiztonságra vonatkozó szerződések odaítélése – a szerződések első csoportja

Értesítés legalább 2300 helyszínre szóló szerződések odaítéléséről.

2. negyedév

2023

Legalább 2300 helyszín számára odaítélt szerződések, amelyek biztosítják a) a közúti biztonság javítását célzó program (PEVOA) keretében a közúti közlekedésbiztonság javítását körülbelül 7000 veszélyes helyszínen; b) kisebb fejlesztések a többi 2500 km-en

258

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16631_Road safety Upgrade

Mérföldkő

A közúti közlekedésbiztonságra vonatkozó szerződések odaítélése – valamennyi szerződés

Értesítés a szerződések 100 %-ának odaítéléséről

2. negyedév

2024

E projekt keretében a közúti közlekedésbiztonsági költségvetés 100 %-ára odaítélt szerződések, amelyek biztosítják a) a közúti közlekedésbiztonság javítását célzó program (PEVOA) keretében a közúti biztonság javítását legalább 7 000 veszélyes helyszínen; b) kisebb fejlesztések a többi 2500 km-en

 259

 17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16631_Road safety Upgrade

Mérföldkő

A közúti közlekedésbiztonsági projekt befejezése

Független mérnök általi igazolás az összes közúti biztonsági munka befejezéséről

 

 

 

4. negyedév 

2025 

A projekt lezárása és a) a közúti közlekedésbiztonság javítását célzó program (PEVOA) részeként a közúti közlekedésbiztonság javítása legalább 7 000 veszélyes helyszínen; b) kisebb fejlesztések a többi 2500 km-en

8. kiemelt beruházás: Cretan Northern Highway (Β.Ο.Α.Κ.)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

260

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16630_Cretan Northern Highway (Β.Ο.Α.Κ.)

Mérföldkő

Értesítés a BOAK három alprojektjére vonatkozó szerződések odaítéléséről

Értesítés a szerződések odaítéléséről

2. negyedév

2023

Értesítés a) a koncessziós szerződésre vonatkozó szerződések odaítéléséről; a köz- és magánszféra partnersége; valamint c) közmunka.

261

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16630_Cretan Northern Highway (Β.Ο.Α.Κ.)

Cél

A BOAK építési munkálatainak előrehaladása

A befejezett, független mérnök által jelentés útján jóváhagyott és az infrastruktúráért felelős minisztérium által jóváhagyott munkák értékének százalékos aránya

0

60

2. negyedév

2025

A Kréta északi tengelyének építési munkálatai értékének 60 %-a, amelyet független mérnök végzett el és hagyott jóvá a második alprojekt esetében: (Hersonissos-Neapolis) és a harmadik alprojekt: (Neapolis-Agios Nikolaos).

262

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16630_Cretan Northern Highway (Β.Ο.Α.Κ.)

Mérföldkő

A BOAK projekt befejezése

Független mérnök által hitelesített munkák értékének 100 %-a. A kitöltési igazolást az Infrastruktúra Minisztérium hagyja jóvá.

4. negyedév

2025

Alprojekt: (Hersonissos-Neapolis) és a harmadik alprojekt: (Neapolis-Agios Nikolaos) elkészült és üzemben van. Az első alprojekt (Chania-Heraklion) esetében a projekt költségeinek 15 %-át kitevő következő munkálatokat kell befejezni:

1. A Chania, Heraklion és Rethymnon meglévő elkerülő útjainak építőmérnöki munkálatainak befejezése.

2. A 2 csomópontból álló Vrises-Atsipopoulo 21,9 km-es szakasz építőmérnöki munkálatainak befejezése.

A hidak teljes hossza: 2036m

A föld alatti munkálatok teljes hossza (kiemelések, alapozások, vízelvezetés, átereszek, földmunkák és mellékmunkák): 10 215m

3. Az Amari-Skaleta szakasz építőmérnöki munkálatainak befejezése, 12,4 km, amely 1 csomópontból áll

A hidak teljes hossza: 710 m

A föld alatti munkálatok teljes hossza (kiemelések, alapozások, vízelvezetés, átereszek, földmunkák és mellékmunkák): 4230m

A befejezést a független mérnök és az infrastrukturális minisztérium hitelesíti.

24. csoport: Infrastruktúra

1 Alcsoport (digitális átalakítás)

Intelligens infrastruktúra környezetvédelmi és kulturális fókuszban (ID: 16960)

Intelligens híd (ID: 16949)

Elektronikus útdíjszedési rendszer (ID: 16950)

Az infrastrukturális és közlekedési minisztérium eljárásainak egyszerűsítése (ID: 16786)

Az Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium műszaki munkák és strukturális eszközök igazgatására szolgáló digitális integrált programirányítási rendszere (ID:16937)

2. Alcsoport (vasút és repülőterek)

A görög vasúti hálózat és infrastruktúra korszerűsítésére és átcsoportosítására irányuló beavatkozások (ID: 16954)

Szervezeti reform a vasúti ágazatban (ID: 16982)

A Görög Vasutak Szervezetének digitális átalakítása (ID: 16959)

Nyugat-Attika elővárosi vasútjának korszerűsítése (ID: 16892)

EASA megfelelési program (ID: 16833)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a
célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

263

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16982_Szervezeti reform a vasúti ágazatban

Mérföldkő

A vasúti reform ütemterve

Ütemterv

3. negyedév

2021

Második alcsoport: Ütemterv kidolgozása, amely tartalmazza az OSE és az ERGOSE vállalatok teljes átszervezésének lépéseit.

264

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16982_Szervezeti reform a vasúti ágazatban

Mérföldkő

A vasúti reformról szóló törvény

Az elsődleges és másodlagos jogszabályok hatálybalépése

2. negyedév

2022

Második alcsoport: Szervezeti reform a vasúti ágazatban;

A két társaság reformjára vonatkozó elsődleges és másodlagos jogszabályok hatálybalépése, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy modern vasúti hálózatot fejlesszenek ki, üzemeltessenek és tartsanak fenn.

265

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása —

16954 Intervenciók a görög vasúti hálózat és infrastruktúra korszerűsítésére és átcsoportosítására

Mérföldkő

A vasúti hálózat korszerűsítésére és átcsoportosítására irányuló PPP-szerződés odaítélése

Értesítés a szerződések odaítéléséről

1. negyedév

2023

Második alcsoport: A görög vasúti hálózat és infrastruktúra korszerűsítésére és átcsoportosítására irányuló, köz- és magánszféra közötti partnerségi szerződés odaítélése a) a „tervezési sebesség” helyreállítására az infrastruktúra valamennyi szakaszában, b) az utazási idő és a biztonsági szintek javítására, c) a meglévő vasúthálózat országszerte történő korszerűsítésére és d) a vasúti szolgáltatások minőségének javítására.

A korszerűsítésnek különösen ki kell terjednie] a meglévő vasúti infrastruktúra és felépítmények, elektromechanikus rendszerek, jelzőberendezések, távközlés és villamosítás, valamint a hálózat üzemeltetéséhez szükséges egyéb létesítmények korszerűsítésére az alábbiak szerint:

1. Hálózati fiók, Pireusz – Athén – Szaloniki és északi határok.

2. Macedónia-Trákia hálózati fiók

3. Az athéni repülőtér hálózati fiókja – Kiato

266

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16950_Elektronikus útdíjak

Mérföldkő

Az elektronikus útdíjszedési szerződések odaítélése

Értesítés a szerződések odaítéléséről

2. negyedév

2023

Alcsoport: Egységes, költséghatékony, átlátható és felhasználóbarát szolgáltatás nyújtása céljából odaítélt elektronikus útdíjakra vonatkozó szerződés.

267

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16833_Az EASA megfelelés-helyreállítási munkájának végrehajtása

Mérföldkő

Értesítés az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) regionális repülőtereken végzett tevékenységeiért járó díjról

Értesítés a szerződések odaítéléséről

2. negyedév

2023

Második alcsoport: Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) megfelelési programja: 13 regionális repülőtér valamennyi, az új (EU) 2018/1139 rendeletnek való megfelelés érdekében végzett javítási munkájára vonatkozó szerződés aláírása.

268

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása —

16982_Szervezeti reform a vasúti ágazatban

Mérföldkő

A vasúti reform végrehajtása

Az OSE/ERGOSE új szervezetei teljes mértékben működőképesek lesznek.

Az ERTMS működése a PATHE-n

4. negyedév

2023

Második alcsoport: Szervezeti reform végrehajtása a vasúti ágazatban. Az OSE/ERGOSE új jogalanyoknak teljes mértékben működőképesnek kell lenniük. Az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszert (ERTMS) teljes mértékben ki kell építeni a PATHE törzshálózatba.

269

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása —

16833_Az EASA megfelelés-helyreállítási munkáinak végrehajtása

Mérföldkő

Az EASA munkájának befejezése

EASA általi tanúsítás

2. negyedév

2025

Második alcsoport: A 13 repülőtéren végzett valamennyi javítási munkát az EASA-nak kell elvégeznie és hitelesítenie.

270

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása —

16954 Intervenciók a görög vasúti hálózat és infrastruktúra korszerűsítésére és átcsoportosítására

Mérföldkő

A vasúthálózat korszerűsítése befejeződött

Az OSE tanúsítása arról, hogy az elemeket végrehajtották és átvették

4. negyedév

2025

Második alcsoport: A görög vasúti hálózat korszerűsítésére és átcsoportosítására irányuló beavatkozások végrehajtása.

271

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16892_Nyugat-Attikai elővárosi vasút korszerűsítése

Mérföldkő

A nyugat-attikai vasút befejezése

Az OSE igazolási jelentése arról, hogy a projekt befejeződött és megérkezett az OSE-hez

4. negyedév

2025

Második alcsoport: A nyugat-attikai elővárosi vasút befejezése Ano Liossia és Megara között.

272

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16949_intelligens hidak

Mérföldkő

Az intelligens hidakra vonatkozó projekt lezárása

Az Infrastruktúra Minisztérium által megerősített független mérnök zárójelentése

4. negyedév

2025

1-es alcsoport Intelligens hidak projektjének befejezése, amely intelligens megelőző karbantartási szolgáltatást nyújt a hidak számára az ország számos régiójában.

273

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16950_Elektronikus útdíjak

Mérföldkő

Az elektronikus útdíjszedési projekt befejezése

Az Infrastruktúra Minisztérium által megerősített független mérnök zárójelentése

4. negyedév

2025

Egy olyan elektronikus útdíjszedő rendszer kiépítése és elindítása, amely lehetővé teszi a görög autópályákon közlekedő valamennyi jármű automatikus elektronikus útdíjszedését.

274

17 - 4.6. A legfontosabb gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16959_A Görög Vasúti Szervezet digitális átalakítása

Mérföldkő

Az OSE projekt digitális átalakításának befejezése

Az OSE zárójelentése.

4. negyedév

2025

Az OSE digitalizációs projektjének befejezése:

1. Jegykezelő és telematikai rendszer, amelyben az utasok legalább 60 %-a elektronikus jegyet használ;

2. Intelligens állomások infrastruktúrája;

3. Ügyfélszolgálati szolgáltatások;

4. A vonatokon és állomásokon a nagysebességű internetet szolgáló távközlési hálózat megvalósítása és üzemeltetése;

5. OSE jármű telematikai rendszer

Telepítési szolgáltatások; valamint

6. Képzési szolgáltatások

275

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16960_Intelligens infrastruktúra környezetvédelmi és kulturális fókuszban

Mérföldkő

Az intelligens infrastruktúrával kapcsolatos projekt lezárása

Az Infrastruktúra Minisztérium által jóváhagyott független mérnök jelentése alapján befejezett projektek

4. negyedév

2025

Valamennyi befejezett alprojekt:

1. A vízfolyások kijelölésére szolgáló információs rendszer a természet és a biológiai sokféleség védelméhez való hozzájárulás érdekében;

2. Az ingatlantulajdonnal kapcsolatos tranzakciók digitális bankja;

3. Egységes digitális térkép;

4. A levegőszennyező anyagok és a tengerszennyezés digitális fellépésének mérése és nyomon követése a környezeti lábnyom optimalizálása érdekében, valamint digitális környezeti ellenőrzések a levegőminőség javításához való hozzájárulás érdekében; valamint

5. Intelligens infrastruktúra, valamint interaktív digitális szolgáltatások és digitális tartalom-előállítás fejlesztése a kibővített és virtuális valóságú kulturális kiállítások népszerűsítésére a múzeumok számára.

276

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16937_Digitális integrált programirányítási rendszer az Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium műszaki munkáinak és strukturális eszközeinek igazgatására

Mérföldkő

Az Infrastrukturális Minisztérium PMIS-jának lezárása

Az Infrastrukturális Minisztérium zárójelentése

4. negyedév

2025

Korszerű PMIS (Portfolio Management Information System) biztosítása az Infrastruktúra Minisztérium számára.

277

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16786_Az infrastrukturális és piacfelügyeleti minisztérium eljárásainak egyszerűsítése; közlekedés

Mérföldkő

A Közlekedési Minisztérium eljárásainak egyszerűsítése

Az Infrastrukturális Minisztérium zárójelentése

4. negyedév

2025

A digitális transzformációt és az eljárások egyszerűsítését megvalósító új működési modell hatálybalépése.

25. csoport: Kultúra

Munkaügyi reform a kulturális ágazatban (ID:16715)

A kultúra mint a növekedés motorja (ID: 16293)

Víz alatti régiségek múzeuma (ID: 16486)

Az orvosi rendelvényhez kötött cikkek felhasználása, a társadalmi kohézió előmozdítása és az ezüstgazdaság kiaknázása (ID: 16735)

Az infrastruktúra korszerűsítése, a berendezések felújítása és a HOCRED által nyújtott szolgáltatások minőségének korszerűsítése (ID: 16536)

A természetért és a kultúráért vezető autópályák (ID: 16970)

A kulturális műemlékek és régészeti lelőhelyek védelme az éghajlatváltozás ellen (2. csoport) (ID: 16433)

A felsőoktatás korszerűsítése (ID: 16725)

Kulturális útvonalak emblematikus régészeti helyszíneken és műemlékekben (ID: 16485)

Helyreállítás – Természetvédelem – Az Akropolisz műemlékek megerősítése (ID: 16435)

Készségfejlesztés a kreatív és kulturális szakemberek számára (ID: 16723)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

278

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16715_Labor Reform in the Cultural Sector

Mérföldkő

A kulturális ágazat munkaügyi reformjára vonatkozó jogszabályok

Jogszabályok és másodlagos jogszabályok hatálybalépése, valamint a „kreatív vagy kulturális szakember” státuszának hiteles értékelésére szolgáló rendszer létrehozása

3. negyedév

2022

A kulturális ágazat munkaügyi reformjára vonatkozó jogszabályok hatálybalépése, beleértve a „kreatív vagy kulturális szakemberek” jogállásának meghatározását, valamint az arányos adó- és társadalombiztosítási ösztönzőket.

279

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és rezilienciájának javítása – 16486_A víz alatti régiségek gyűjteménye

Mérföldkő

A víz alatti házak múzeumának odaítélése

Értesítés a víz alatti házak Múzeumáért járó díjról és a víz alatti régiségek múzeumának munkálataira vonatkozó részletes ütemtervről

4. negyedév

2023

A víz alatti kincsek múzeumára vonatkozó szerződés odaítélése.

280

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16293_Kultúra mint a növekedés motorja

Mérföldkő

Kortárs görög kulturális márka és platform

Jelentés a jelenlegi görög kulturális márkaépítésről, a zöld formatervezési platformról, a görög zenei adatbázisról és a görög irodalmi fordítási program újraélesztéséről.

4. negyedév

2023

A kultúra mint a növekedés motorja: A jelenlegi görög kulturális márkaépítés kifejlesztette, létrehozta a görög formatervezési platformot, görög zenei adatbázist és frissített görög irodalmi fordítási programot

281

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16723_Skilling kreatív és kulturális szakemberek számára

Cél

Készségfejlesztés a kreatív és kulturális szakemberek számára (középtávon)

Azon regisztrált kulturális és kreatív szakemberek száma, akik elvégezték az első képzési ciklust

0

1 800

4. negyedév

2023

A kreatív és kulturális szakemberek készségfejlesztése: A kulturális és kreatív szakemberek képzésének első ciklusa, legalább 1800 görögországi szakember képzése

282

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16970_A természetért és a kultúráért vezető út

Mérföldkő

A természetért és a kultúráért vezető autópályák

A teljesítésről szóló jelentés, beleértve a kifizetés igazolását és a beruházások ellenőrzésének eredményeit, a kedvezményezettek igazolása a beruházás befejezéséről

4. negyedév

2025

A természet- és kulturális autópályák befejezése: beruházás legalább 28 műemlék fizikai infrastruktúrájába és 5G infrastruktúra telepítése a turisták számára különösen természetes és kulturális szempontból fontos útvonalak mentén, kiegészítve a digitális szolgáltatások fejlesztésével, az e-kereskedelmi szolgáltatások fejlesztésével, valamint a helyi árukat és szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók tanúsításával.

283

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16293_Kultúra mint a növekedés motorja

Mérföldkő

A kultúra mint a növekedés motorja

Valamennyi alprojekt zárójelentése, beleértve a kifizetési igazolásokat és a beruházások ellenőrzésének eredményeit, a kedvezményezettek igazolása a beruházás befejezéséről

4. negyedév

2025

A „Kultúra mint a növekedés motorja” alá tartozó alprojektek véglegesítésének befejezése 2023. 2. negyedévében, valamint a kulturális termelés és terjesztés digitális átalakításával kapcsolatos fennmaradó szerződések teljesítése: a kulturális és kreatív ágazatok regionális stratégiáinak támogatása;

a helyi kézműves ökoszisztémák támogatása;

a régészeti lelőhelyek és műemlékek helyszínként és rendezvényhelyszínként való használatának kiszélesítése; a filmipar támogatása. Az állami infrastruktúrát érintő energiahatékony felújítások és energiahatékonysági intézkedések befejezése, demonstrációs projektek és támogató intézkedések a meglévő középületek korszerűsítése révén.

284

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16536_Az infrastruktúra fejlesztése, a berendezések felújítása és a HOCRED Stores – korábbi ARF-raktárak által nyújtott szolgáltatások minőségének javítása (helyszíni és elektronikus)

Mérföldkő

A Kulturális Erőforrások Humanitárius Segítségnyújtási Hadtestének (HOCRED) korszerűsítése

A teljesítésről szóló jelentések, beleértve a kifizetések igazolását és a beruházások ellenőrzésének eredményeit, valamint a kedvezményezettek igazolása a beruházás befejezéséről.

4. negyedév

2025

A Kulturáliserőforrás-fejlesztési Szervezet (HOCRED) műveleteinek javítása, beleértve az energiahatékonysági felújításokat, az infrastruktúra építését és korszerűsítését, valamint a fizikai és online áruházakhoz szükséges berendezések biztosítását, valamint a szolgáltatások minőségének javítását. 

285

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16725_A felsőoktatás korszerűsítése

Mérföldkő

A művészetek oktatásának fejlesztése

A befejezésről szóló jelentés, beleértve a következőket:

a kifizetés igazolása és a beruházások ellenőrzésének eredményei, a kedvezményezettek igazolása a beruházás befejezéséről; valamint

a jogi keret dokumentált felülvizsgálatai a Hivatalos Lapra való hivatkozással.

4. negyedév

2025

A Felsőfokú Művészeti Oktatási Program lezárása, beleértve az új audiovizuális iskola létrehozását, valamint a Nemzeti Tánciskola és a Thesszaloniki Állami Konzervatív Központ áthelyezésének befejezését; valamint a jogi keret felülvizsgálata a tantervek korszerűsítése és a művészeti oktatás minőségének biztosítása érdekében.

286

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16723_Skilling kreatív és kulturális szakemberek számára

Cél

Készségfejlesztés a kreatív és kulturális szakemberek számára (végrehajlás)

A képzésben részt vevő, regisztrált kreatív és kulturális szakemberek száma

1 800

3 600

4. negyedév

2025

A kreatív és kulturális szakemberek számára készült Skill épület befejezése: A kulturális és kreatív szakemberek képzésének első ciklusa, legalább 3600 görögországi CCI-szakember képzése.

287

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és rezilienciájának javítása – 16486_A víz alatti régiségek gyűjteménye

Mérföldkő

Víz alatti régiségek múzeuma

A teljesítésről szóló jelentés, beleértve a következőket:

(1a) a beruházás befejezésének igazolása; valamint

(1b) az állandó kiállítási tér, a megőrzési munkák, valamint a kiállítást alátámasztó dokumentáció és kiadványok hitelesítése.

4. negyedév

2025

A víz alatti régiségek múzeumának befejezése: (1a) az energiahatékonysági munkálatok befejezése és

1b) állandó kiállítás szervezése , amely az idegenforgalom és a kultúra szempontjából jelentős hozzáadott értéket teremt Pireusz és az Athén körüli térség számára.

288

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16485_Kulturális útvonalak emblematikus régészeti helyszíneken és emlékművekben

Mérföldkő

Kulturális útvonalak az emblematikus régészeti helyszíneken

A beruházás befejezéséről szóló jelentés, beleértve a kedvezményezettek igazolását a beruházás befejezéséről.

4. negyedév

2025

A kulturális útvonalak lezárása: öt földrajzilag elterjedő kulturális útvonal biztosítása a görög történelem tematikus narratíváival, beleértve a kiválasztott műemlékek megőrzését és helyreállítását, a szolgáltatások és az infrastruktúra korszerűsítését, az interaktív digitális alkalmazások fejlesztését, valamint a művészetek és kulturális események bevonását.

289

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16735_Az vényköteles művészetek felhasználása, a társadalmi kohézió előmozdítása és az ezüst gazdaság kihasználása

Mérföldkő

Az „vényköteles művészetek” használata,

A beruházás befejezéséről szóló jelentés, beleértve a kedvezményezettek igazolását a beruházás befejezéséről.

4. negyedév

2025

Az előírásról szóló művészetek befejezése, a fizikai hozzáférés javítása, valamint a kulturális helyszíneken, például múzeumokban, színházakban, fesztiválokon, régészeti lelőhelyeken halló- és látássegítő irányított túrarendszerek biztosítása; valamint olyan beavatkozások előmozdítása, amelyek a művészeteket és a kultúrát a mentális egészséggel kapcsolatos problémákból való kilábalás támogatására használják fel

290

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16433_A kulturális műemlékek és régészeti lelőhelyek védelme az éghajlatváltozás hatásaitól

Mérföldkő

A kulturális műemlékek védelme az éghajlatváltozással szemben

A teljesítésről szóló jelentés, beleértve az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó tervek másolatait, a kifizetések igazolását és a beruházások befejezésének igazolásával kapcsolatos ellenőrzések eredményeit

4. negyedév

2025

A kulturális műemlékek éghajlatváltozással szembeni védelmének befejezése, beleértve a kulturális örökség helyszíneire vonatkozó éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási tervek kidolgozását, ezáltal fenntartva a kulturális örökségi helyszínek gazdasági tevékenységhez való hozzájárulását, beleértve az éghajlati kockázatok térbeli és időbeli értékelését, valamint a kulturális örökség helyszíneit érintő sebezhetőségek azonosítását.

291

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16435_Restoration – Conservation of the Acropolis Monuments

Mérföldkő

Helyreállítás – Természetvédelem – Az Akropolisz megerősítése

A teljesítésről szóló jelentés, beleértve a kifizetés igazolását és a beruházások ellenőrzésének eredményeit, valamint a beruházás befejezésének igazolását.

4. negyedév

2025

Az Akropolisz emlékműveinek helyreállítása annak érdekében, hogy megőrizzék a műemléket az éghajlatváltozás ellen, beleértve a Partenon és a falak helyreállítását, a terület egyes részeinek megőrzését, a kőzettömegek konszolidációját és stabilizálását, valamint a látogatók jobb megközelíthetőségét.

26. csoport: Idegenforgalom és hajózás

Turizmusfejlesztés (beleértve az „Upgrade interventions to tourist ports” alprojektet) (ID: 16931)

Átképzés és továbbképzés a turizmus területén (ID: 16921)

A regionális kikötőkre irányuló beavatkozások korszerűsítése (ID: 16975)

A görög személyszállító flotta megújítására vonatkozó főterv (ID: 16944)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

292

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16931_turizmusfejlesztés

Mérföldkő

Turistafejlesztés: az idegenforgalmi kikötőkre vonatkozó reformok

1. Az idegenforgalmi kikötőkről szóló 2160/1993. sz. törvény módosításainak hatálybalépése.

2. A síparadicsomokról szóló 4179/2013. és 4276/2014. sz. törvény módosításainak hatálybalépése.

3 a Projektirányítási Hivatal létrehozását igazoló jelentés.

1. negyedév

2022

(1) Turistafejlesztés: Az idegenforgalmi kikötőkre vonatkozó jogi keret reformját célzó jogszabály hatálybalépése az új beruházások ösztönzése érdekében, beleértve a létesítési és üzemeltetési engedélyekre vonatkozó rendelkezéseknek a beruházások engedélyezéséről szóló 4442/2016. sz. törvénnyel összhangban történő módosítását.

(2) Turistafejlesztés: A síparadicsomokra vonatkozó jogi keret reformját célzó jogszabályok hatálybalépése az új beruházások ösztönzése érdekében, beleértve a létesítési és üzemeltetési engedélyekre vonatkozó rendelkezéseknek a beruházások engedélyezéséről szóló 4442/2016. sz. törvénnyel összhangban történő módosítását.

(3) Turizmusfejlesztés: Projektirányítási iroda létrehozása a turisztikai kikötők korszerűsítésére irányuló beruházások felügyeletére.

293

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16975_Upgrade Interventions for Regional Ports

Cél

Szerződéskötés a regionális kikötők korszerűsítésére

Értesítés az egyedi projektekre vonatkozó szerződések odaítéléséről

0

28

2. negyedév

2023

Az energiahatékonyság javítását célzó regionális kikötői korszerűsítésekre vonatkozó szerződések odaítéléséről szóló értesítést be kell fejezni.

294

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16944_Master Plan for the renewal of the renewed the Greek passenger ships fleet – 16944_Master Plan for the renewal of the renewed of Greek passenger ships fleet (A legfontosabb gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása) 16944_Master Plan for the renewal of the renewed of Greek passenger ships fleet (A

Mérföldkő

A görög személyszállítás főterve

Lezárt jelentés és a konzultáció összefoglalása.

2. negyedév

2025

A görög személyszállító flotta megújítására vonatkozó főterv: A projekt lezárása

295

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16931_turizmusfejlesztés

Mérföldkő

Idegenforgalmi fejlesztés turisztikai kikötőkre vonatkozó szerződések

Értesítés a szerződések odaítéléséről

4. negyedév

2023

Be kell fejezni a turisztikai kikötők energiahatékonyság javítását célzó korszerűsítésére vonatkozó szerződés-odaítélési eljárást.

296

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16921_Reskilling and Upskilling in Tourism

Cél

Átképzés és készségfejlesztés az idegenforgalom területén (végrehajlás)

A képzést sikeresen teljesítő résztvevők száma

0

18 000

2. negyedév

2025

Továbbképzés és átképzés az idegenforgalom területén: A befejezett kurzusok részletes statisztikai mellékletével ellátott befejezési jelentéssel igazolt képzések elvégzése, valamint a szolgáltató és képesítés általi sikeres elvégzése.

297

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16931_turizmusfejlesztés

Mérföldkő

A turistafejlesztési projekt befejezése

1a. Független mérnök zárójelentése a munkálatokról, amelyet az idegenforgalmi minisztérium ratifikált.

1b. A beruházás befejezéséről szóló jelentés, beleértve a kedvezményezettek igazolását a beruházás befejezéséről

4. negyedév

2025

Idegenforgalmi fejlesztés

1a. Az idegenforgalmi kikötőkön végzett konkrét korszerűsítési munkálatok befejezése az idegenforgalom és a magánberuházások ösztönzése érdekében.

1b) Az idegenforgalom alternatív formáinak népszerűsítését célzó egyéb idegenforgalmi intézkedések lezárása és az idény meghosszabbítása, beleértve a következőket:

– Zöld fejlesztés: a célállomások kezelésének javítása a helyi rendeltetésihely-irányító hivatal és a kapcsolódó fenntartható idegenforgalmi megfigyelőközpontok létrehozása révén; hegyvidéki turizmus fejlesztése, beleértve az állami infrastruktúra energiahatékony felújítását és az új megújuló energiaforrások telepítését (szél); egészség- és wellnessturizmus a termikus forrásfelhasználás révén; az agroturizmus és a gasztronómia előmozdítása.

Kék fejlődés: a kikötők irányításának, infrastruktúrájának és szolgáltatásainak javítására, a strandok hozzáférhetőségének az idősek és a fogyatékossággal élők számára történő javítására, valamint a víz alatti turizmus és a búvárturizmus fejlesztésének előmozdítására irányuló intézkedések.

298

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16975_Upgrade Interventions for Regional Ports

Cél

A regionális kikötőket érintő beavatkozások korszerűsítése

Meghatározott befejezett regionális kikötői fejlesztések száma a szigeteken és a fejlett turisztikai tevékenységet folytató területeken

0

28

4. negyedév

2025

Regionális kikötői fejlesztések befejezése a szigeteken és a fejlett turisztikai tevékenységet folytató területeken, amit egy független mérnök által a hajózási minisztérium által megerősített, a munkálatok befejezéséről szóló jelentés igazol, beleértve a kifizetések igazolását és a beruházások ellenőrzésének eredményeit, valamint a kedvezményezettek által a beruházás befejezéséről kiállított igazolást.

27. csoport: Ipar és beruházások

A stratégiai beruházások vonzására vonatkozó jogi keret módosítása (ID: 16593)

A gazdasági diplomáciai hálózat digitalizálása (ID: 16599)

Kereskedelmi eljárások egyszerűsítése (ID: 16592)

Új ipari parkok (ID: 16634)

Az intelligens gyártás felgyorsítása (ID: 16721)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

299

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16593_A stratégiai beruházások vonzására vonatkozó jogi keret módosítása

Mérföldkő

Stratégiai beruházások – jogalkotási reform

Jogszabály-módosítások hatálybalépése

4. negyedév

2021

A stratégiai beruházások vonzását célzó jogszabályi keret reformját célzó jogszabály-módosítások (a 3894/2010. sz. törvény és a 4608/2019. sz. törvény) hatálybalépése, többek között egy egységes és koherens keret létrehozását célzó jogi kodifikáció, valamint a „nagy jelentőségű emblematikus beruházások” új stratégiai beruházási kategória bevezetését célzó jogi módosítások révén.

A stratégiai beruházási keret reformja olyan rendelkezéseket is bevezet, amelyek elősegítik a stratégiai beruházások jóváhagyásával és engedélyezésével kapcsolatos adminisztratív eljárások felgyorsítását (azaz a gyorsított eljárás javítását). A stratégiai beruházások új kategóriáit kell bevezetni a jogszabályokba olyan kritériumok alapján, amelyek elősegítik az innovációt vagy a technológia elterjedését, a megújuló energiaforrások használatát és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérést, és/vagy nemzetközi szinten jelentősen előmozdítják a görög gazdaság versenyképességét.

300

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16721_Az intelligens gyártás megvalósítása

Mérföldkő

Gyártási felhívások közzététele

Pályázati felhívások kiírása gyártó cégek számára

1. negyedév

2022

A feldolgozóipar számára a gyártósorok digitalizálására, az ellátási láncok automatizálására és összekapcsolására, az intelligens termékek és szolgáltatások tervezésére és gyártására, az intelligens gyártási technológiáknak a szupergyors/5G hálózaton belül megvalósítására, laboratóriumi és gyártóberendezésekre, a minőség-ellenőrzési berendezésekre, az ICT & software felszerelésekre, softwareengedélyekre, felhőalapú engedélyekre, az új informatikai és S/W infrastruktúrára vonatkozó végrehajtási szolgáltatásokra, IT-biztonsági szolgáltatásokra, a terméktervezésre, a szellemi tulajdonra, a szabadalomra és a tanúsításra irányuló beruházások terén kiírt valamennyi versenypályázati felhívás közzététele feltételrendszerrel, többek között olyan támogathatósági kritériumokkal, amelyek biztosítják, hogy a kiválasztott projektek megfelelnek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01) kizárási lista használata, valamint a releváns uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén.

301

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16634_New Industrial Parks

Mérföldkő

Ipari parkokra vonatkozó pályázati felhívások kiírása

Ipari parkokra vonatkozó pályázati felhívások kiírása

1. negyedév

2022

Ipari parkok fejlesztésére irányuló valamennyi versenypályázati felhívás közzététele a következő beruházásokhoz: a) új generációs parkok létrehozására irányuló infrastruktúra (beleértve a földvásárlást is) új épületek építésére és nagyvállalatoknál megvalósítandó energiahatékonysági és demonstrációs projektekre vonatkozó konkrét energiahatékonysági kritériumokkal, valamint a támogató intézkedések, b) az intelligens ipari területek digitális átalakítását és létrehozását szolgáló infrastruktúra, c) a megújuló napenergia, d) a vízgazdálkodás és a vízkészletek megőrzése (a beruházások esetében az infrastruktúra átlagos szivárgási indexe (ILI) <= 1,5), e) energiahatékonysági kritériumoknak megfelelő szennyvízgyűjtő és -kezelő rendszerek, f) elektromos közlekedés (töltőhálózatok fejlesztése elektromos és hidrogénüzemű járművekhez vagy töltőpontok közlekedési célú biometán töltéséhez, g) ipari területek és szennyezett területek rehabilitációja. A támogathatósági kritériumokat is tartalmazó feladatmeghatározásnak biztosítania kell, hogy a kiválasztott projektek egy kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén megfeleljenek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01).

Az új épületek építésének meg kell felelnie egy olyan elsődleges energiaigénynek (PED), amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek). Az elsőtől végpontig terjedő szennyvízrendszerek megépítése esetén az intézkedésnek nulla nettó energiafelhasználással kell rendelkeznie, és az elejétől végpontig terjedő szennyvízrendszerek felújítása esetén az intézkedésnek legalább 10 %-kal csökkentenie kell az átlagos energiafelhasználást (kizárólag energiahatékonysági intézkedésekkel, nem pedig lényeges változásokkal vagy terhelésváltozással). Az elektromos közlekedésre irányuló beruházásoknak összhangban kell lenniük az (EU) 2018/2001 irányelvvel, és a közlekedésben használt alternatív üzemanyagokra kell vonatkozniuk.

302

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16634_New Industrial Parks

Mérföldkő

Ipari parkok – jogalkotási reform (elsődleges jog)

A jogszabályok kihirdetése a Hivatalos Lapban

3. negyedév

2022

Elsődleges jogszabályok elfogadása az ipari üzleti parkokra vonatkozó szabályozási keret javítása érdekében, beleértve a jogbizonytalanságok kezelését, az irányítási kérdések megoldását és az informális ipari koncentrációk megoldásának hatékony ösztönzését

 303

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16593_A stratégiai beruházások vonzására vonatkozó jogi keret módosítása

Mérföldkő

Stratégiai beruházások – a támogatható projektek kiválasztása

A finanszírozásra jogosult „nagy jelentőségű emblematikus beruházások” kiválasztása

 

 

 

4. negyedév

2023

A „nagy jelentőségű emblematikus beruházások” kiválasztását a 2022-2025 közötti teljes időszakban az ún. „érkezési sorrend” szerinti eljárás keretében kell elvégezni. A kiválasztási eljárás szerint a potenciális befektető kérelmet nyújt be az „Enterprise Greece” ügynökséghez a „nagy jelentőségű emblematikus” beruházásokba való felvétel céljából. A kérelmet 2023-ban lehet benyújtani az „Enterprise Greece” vállalathoz, és a beruházást 2025 negyedik negyedévéig be kell fejezni. Az „Enterprise Greece” által végzett értékelést és a beruházási javaslatok végleges jóváhagyását a stratégiai beruházásokkal foglalkozó minisztériumközi bizottságnak kell elvégeznie (a beruházási javaslatok „nagy jelentőségű emblematikus beruházásokként” történő megjelölése); Az innováció vagy a technológiaterjesztés, a zöld gazdaság, a megújuló energiaforrások használata és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés előmozdítására és/vagy a görög gazdaság versenyképességének nemzetközi szintű előmozdítására irányuló beruházási projektek esetében a támogatható kedvezményezettek kiválasztása az újonnan meghatározott „nagy jelentőségű emblematikus beruházások” közül a stratégiai beruházásokkal foglalkozó tárcaközi bizottság jóváhagyó határozata révén (a határozat közzétételével). Az energetikai beruházások tekintetében a támogatható beruházások közé tartoznak a következők: a) az új épületek építésére vonatkozó konkrét energetikai kritériumokkal rendelkező infrastruktúra, b) hibrid villamosenergia-termelő projektek a nem összekapcsolt szigeteken megújuló energiaforrásokból, c) zöld hidrogén termelésére irányuló beruházások, d) a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia tárolására szolgáló rendszerek, valamint e) a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01) megfelelő tengeri szélerőműparkok és tengeri fotovoltaikus parkok létesítményei egy kizárási jegyzék és a vonatkozó uniós környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés előírása révén.

Az új épületek építésének meg kell felelnie egy olyan elsődleges energiaigénynek (PED), amely legalább 20 %-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél (közel nulla energiaigényű épület, nemzeti irányelvek).

 304

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16634_New Industrial Parks

Mérföldkő

Ipari parkok – jogalkotási reform (másodlagos jogszabályok)

Az összes előírt jogszabály hatálybalépése

 

 

 

2. negyedév

2023

Az ipari üzleti parkokra vonatkozó szabályozási keret javítását célzó új keret működőképessé tételéhez szükséges valamennyi másodlagos jogszabály hatálybalépése, ideértve a jogbizonytalanságok kezelését, az irányítási kérdések megoldását és az informális ipari koncentrációk megoldásának hatékony ösztönzését.

305

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16592_Trade facilitation

Mérföldkő

A kereskedelem megkönnyítését célzó intézkedések végrehajtása

Jelentés az egyszerűsítési intézkedések végrehajtásáról és a rendszerek bevezetéséről, a kereskedelmi eljárások egyszerűsítéséről szóló ütemtervnek megfelelően.

4. negyedév

2023

A kereskedelmi eljárások egyszerűsítéséről szóló ütemtervben (a másodlagos jogi aktus hatálybalépése) körvonalazott intézkedések végrehajtásának befejezése, különösen az alábbiakra irányuló intézkedések révén:

az áruk kereskedelméhez – különösen az exporthoz – szükséges, indokolatlan terhet jelentő eljárási lépések és tanúsítványok felülvizsgálata és megszüntetése, mind vámügyi, mind pedig a vámkezelés előtti szinten

kockázatértékelési megközelítés bevezetése az előzetes ellenőrzések célzottabbá tétele és a közös exportellenőrzés végrehajtásában részt vevő szolgálatok közötti koordináció javítása érdekében

új eljárásokat építsenek be az „Egyablakos” rendszerbe a nemzetközi bevált gyakorlatoknak megfelelően,

nyomonkövetési rendszer létrehozása a határokon átnyúló kereskedelemmel kapcsolatos ellenőrzések megfelelő és hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében (új eljárásokról és ellenőrzési intézkedésekről szóló körlevelek kiadása)

306

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16599_A gazdasági diplomáciai hálózat digitalizálása & Exportőrök képzési programja

Mérföldkő

A gazdasági diplomáciai hálózat digitalizálása – az összes intézkedés végrehajtása

A gazdasági diplomáciai hálózat digitalizálásához szükséges gazdasági diplomáciai hálózat digitalizálására irányuló intézkedések végrehajtását tanúsító jelentés (azaz az egyablakos ügyintézés és az exportőrök ügyfélszolgálatának megvalósítása, adatbázisok és digitális kommunikációs csatornák közzététele a befektetőkkel és exportőrökkel, a belső folyamatok digitalizálása az „Enterprise Greece” ügynökségen belül, valamint ombudsmani szolgálat elindítása).

2. negyedév

2024

A gazdasági diplomáciai hálózat digitalizálásának befejezése, többek között az alábbiak révén:

az „egyablakos” exportkapu működőképessé tétele

– Súgóegység-szolgáltatások

adatbázisok közzététele a nemzetközi piacra és a kiviteli eljárásokra vonatkozóan

ombudsmani szolgálat indítása, amely segítséget nyújt az exportőröknek a kiviteli folyamat során felmerülő akadályok leküzdéséhez

az „Enterprise Greece” belső folyamatainak digitalizálása, valamint digitális szakadék létrehozása az „Enterprise Greece” és a stratégiai befektetők befektetési portfóliója számára

új digitális kommunikációs csatornák létrehozása az exportőrökkel és a potenciális befektetőkkel

307

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16634_New Industrial Parks

Mérföldkő

Ipari parkok – beruházások végrehajtása

Mutassa be az építési munkálatok ellenőrzésének eredményeit, a kedvezményezettek által a beruházás befejezéséről adott igazolást és a kifizetés igazolását a kiválasztott beruházási projektek ipari parkokban történő végrehajtásának igazolására.

4. negyedév

2025

A versenypályázati felhívások keretében kiválasztott valamennyi beruházási projekt kivitelezésének befejezése.

308

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16593_A stratégiai beruházások vonzására vonatkozó jogi keret módosítása

Mérföldkő

Stratégiai beruházások – a beruházások végrehajtása

Az építési munkálatok ellenőrzésének eredményeit, a kedvezményezettek által a beruházás befejezéséről adott igazolást, valamint a kifizetés igazolását a „nagy jelentőségű emblematikus beruházások” keretében kiválasztott beruházási projektek végrehajtásának igazolására.

4. negyedév

2025

A stratégiai beruházásokkal foglalkozó minisztériumközi bizottság jóváhagyó határozatával összhangban kiválasztott valamennyi beruházási projekt kivitelezésének befejezése.

309

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16721_Az intelligens gyártás megvalósítása

Mérföldkő

Feldolgozóipar, ágazat – beruházások végrehajtása

Az intervenciós munkálatok ellenőrzésének eredményeit, a kedvezményezettek által a beruházás befejezéséről adott igazolást, valamint a kifizetés igazolását a kiválasztott beruházási projektek végrehajtásának igazolására:

feldolgozóipar.

4. negyedév

2025

A versenypályázati felhívások keretében kiválasztott valamennyi beruházási projekt kivitelezésének befejezése.

28. csoport: Mezőgazdaság

A mezőgazdasági ágazat gazdasági átalakulása (ID: 16626)

Az agrár-élelmiszeripari ágazat digitális átalakítása (ID: 16653)

Javaslatok az akvakultúra-ágazatban végrehajtandó intézkedésekre (ID: 16584)

A nemzeti öntözési hálózatba PPP-rendszereken keresztül történő beruházások (ID: 16285)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

310

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16626_Gazdasági átalakulás a mezőgazdasági ágazatban

Mérföldkő

A mezőgazdaság gazdasági átalakulása: A program elindítása

A végrehajtó partnerrel aláírt szerződés

1. negyedév

2022

A mezőgazdasági ágazat gazdasági átalakítására irányuló felhívások közzététele :

Versenypályázati felhívások olyan feladatmeghatározással és támogathatósági kritériumokkal, amelyek biztosítják, hogy a kiválasztott projektek egy kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés követelménye révén megfeleljenek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásnak (2021/C58/01).

A versenypályázati felhívások a következő tevékenységeket foglalják magukban: az alacsony energiafogyasztású termelőegységek, épületek és mechanikus berendezések energetikai korszerűsítésével, a turisztikai létesítmények (épületek) energiamodernizálásával, a környezetbarát közlekedési eszközökkel (elektromos autók, kerékpárok stb.), a környezetbarát termelési folyamatok támogatásával és a kkv-k erőforrás-hatékonyságával, a megújuló energiával (napenergiával), az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és megelőzést célzó intézkedésekkel, valamint az éghajlattal kapcsolatos kockázatok kezelésével, a biológiai sokféleség védelmével, valamint a természeti örökséggel és erőforrásokkal kapcsolatos fellépések.

 311

 17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16653_Az agrár-élelmiszeripari ágazat digitális átalakítása

 Mérföldkő

Az agrár-élelmiszeripari ágazat digitális átalakítására irányuló felhívás közzététele

A pályázati felhívás kiírása

 3. negyedév

2022 

A nagyléptékű, nyitott digitális mezőgazdasági infrastruktúra és a természeti erőforrásokkal való gazdálkodást szolgáló kognitív mezőgazdasági környezet fejlesztésére irányuló digitális átalakulási projektre vonatkozó felhívás elindítása.

312

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16285_Beruházások a nemzeti öntözési hálózatba PPP-rendszereken keresztül

Mérföldkő

Odaítélt öntözési projektek

A szerződések odaítélése

4. negyedév

2023

A felsorolt 18 öntözési projekt kivitelezésére és működtetésére vonatkozó PPP-szerződések odaítélése. Minden egyes részberuházás esetében biztosítani kell az uniós jog – többek között a víz-keretirányelv – követelményeinek való teljes körű megfelelést az építési munkák megkezdése előtt, alatt és után. A környezeti hatásvizsgálat tervezetének nyilvános konzultáció céljából történő közzétételekor meg kell indokolni a beruházás célját az alternatívákhoz képest, mind a cél (az öntözött területek nagysága vagy a fenntartható vidéki regeneráció), mind az eszközök (a vízigény csökkentése és természetalapú megoldások) tekintetében.

A gátakba történő beruházások során tiszteletben kell tartani a következő kritériumokat:

(I)a villamos energia vízenergiából történő előállításából származó életciklus-alapú ÜHG-kibocsátás kisebb mint 100 g CO2e/kWh. a villamosenergia-termelő létesítmény teljesítménysűrűsége nagyobb mint 5 W/m2;

(II)minden műszakilag megvalósítható és ökológiai szempontból releváns enyhítő intézkedést végrehajtottak vagy hajtanak végre a vízre, valamint a releváns élőhelyekre és fajokra gyakorolt káros hatások csökkentése érdekében, figyelembe véve az éghajlatváltozás várható jövőbeli hatásait és az alkalmazkodási intézkedések végrehajtását is; valamint

(III)újonnan épített gátak esetében annak biztosítása, hogy az ne eredményezze az érintett és a csatlakoztatott víztestek jó állapotának romlását, és ne veszélyeztesse azok jó állapotának elérését; valamint

(IV)a gát építésének egyéb lehetséges alternatíváit is megvizsgálták, és a hatóságok megindokolják, hogy adott esetben miért nem voltak megvalósíthatók ilyen alternatívák.

 313

 17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16653_Az agrár-élelmiszeripari ágazat digitális átalakítása

Mérföldkő

A mezőgazdaság digitális átalakítására irányuló projekt lezárása

Zárójelentés. Az Easy Agro Expo platformba beépített, kifelé tekintő mezőgazdasági digitális szolgáltatások.

2. negyedév

2025 

A két komponens befejezése:

1.A mezőgazdasági ágazat digitális átalakítása, amely magában foglalja egy nagyszabású, nyílt digitális mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztését, a felhőalapú (edge computing) infrastruktúrával, valamint a Föld-megfigyelési (műholdas és légi/drón) adatok és multidiszciplináris technológiák nagyléptékű adatfeldolgozási képességeivel;

2.Kifelé tekintő mezőgazdaság, amely magában foglalja az Easy Agro Expo platformnak az exportbizonyítványok kiállítására való fejlesztését, az importra és a Közösségen belüli kereskedelemre vonatkozó adatok kezelésére szolgáló rendszer kifejlesztését, az importra és exportra vonatkozó üzleti hírszerzési rendszer kialakítását, valamint a görög mezőgazdasági üzemek termékfejlesztési portáljának korszerűsítését.

 314

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16626_Gazdasági átalakulás a mezőgazdasági ágazatban

 Mérföldkő

A mezőgazdaság gazdasági átalakításának befejezése

A projekt lezárása a Vidékfejlesztési Minisztérium által jóváhagyott kedvezményezettek által benyújtott könyvvizsgálói igazolások kiadásával.

4. negyedév

2025

A mezőgazdasági ágazat gazdasági átalakulása: Valamennyi komponens pénzügyi lezárása:

1. Innováció és zöld átállás a mezőgazdasági termékek feldolgozásával kapcsolatban

2. A primer szektor korszerűsítése

3. Zöld vidéki turizmus

4. A termelés szerkezetátalakítása

5. Állatgenetikai fejlesztés

315

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16584_Javaslatok az akvakultúra-ágazatban végrehajtandó intézkedésekre

Mérföldkő

Akvakultúra befejezve

Zárójelentés.

4. negyedév

2025

Akvakultúra: Minden befejezett intézkedés, amely magában foglalja a termelőegységek, a berendezések, a hulladékgazdálkodási berendezések, az új technológiák – IKT – korszerűsítését, az új termékek promócióját, a know-how átadását, a genetikaianyag-bankot, a szakértői tanácsadást.

316

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16285_Beruházások a nemzeti öntözési hálózatba PPP-rendszereken keresztül

Mérföldkő

Az öntözés befejezése

A projekt befejezése a Vidékfejlesztési Minisztérium által jóváhagyott független mérnöki bizonyítvány alapján.

4. negyedév

2025

Öntözés: Mind az 18 befejezett és működő projekt.

R. 4.7. KOMPONENS: A VERSENYKÉPESSÉG JAVÍTÁSA, VALAMINT A MAGÁNBERUHÁZÁSOK ÉS AZ EXPORT ELŐMOZDÍTÁSA

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponensének célja a magánberuházások ösztönzése és a gazdasági extroverzió fokozása a hosszú távú strukturális problémák kezelése és a gazdasági tevékenység fejlődését elősegítő üzleti környezet megteremtése révén. Olyan intézkedésekből áll, amelyek ösztönzik a vállalkozások méretének növekedését a méretgazdaságosság elérése, a külföldi piacokra való belépés elősegítése, a vállalkozásokra nehezedő túlzott adminisztratív terhek megszüntetése, a hatékony piacfelügyelet révén a megfelelés és az egyenlő versenyfeltételek előmozdítása, valamint egyszerűbb és kiszámíthatóbb szabályozási keret létrehozása érdekében. Ezeket az intézkedéseket kiegészíti az a javaslat, hogy a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz keretében nyújtott hiteltámogatást a magánszektornak nyújtott pénzügyi ösztönzők megkönnyítésére használják fel a magánberuházások előmozdítása érdekében. Ezt a hiteltámogatást várhatóan három különböző csatornán keresztül juttatják el a gazdasághoz, nevezetesen a pénzügyi intézményeken keresztül (vállalati kötvények vásárlása vagy szindikált hitelek révén), egy részvényplatformon, valamint Görögország InvestEU nemzeti komponense egy részének felhasználásával. A komponens támogatja a köz- és magánberuházásokra vonatkozó országspecifikus ajánlás (a 3/2020. sz. országspecifikus ajánlás és a 2/2019. sz. országspecifikus ajánlás) végrehajtását. A jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatással (2021/C58/01) összhangban a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott intézkedések és enyhítő lépések ismertetését figyelembe véve ebben a komponensben várhatóan egyetlen intézkedés sem sérti jelentősen az (EU) 2020/852 rendelet 17. cikke szerinti környezeti célkitűzéseket.

R.1.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Reform: Az üzleti környezet egyszerűsítésére, valamint minőségének és biztonságának javítására irányuló intézkedések (ID 16543 intézkedés)

A reform célja a beruházásoknak kedvező, vonzó üzleti környezet megteremtése, a vállalkozások piacra lépésének és a munkahelyteremtésnek a megkönnyítése, valamint a hatékony piacfelügyelet biztosítása. A reform olyan intézkedéseket foglal magában, amelyek egyszerűsítik az üzleti tevékenységgel kapcsolatos eljárásokat és követelményeket, ugyanakkor növelik a szabályozási biztonságot és a minőséget, nevezetesen a beruházási engedélyezési eljárások egyszerűsítésének további gazdasági tevékenységekre való kiterjesztésével, az attikai régióban folytatott gyártási tevékenység jogi keretének felülvizsgálatával és a széttöredezett engedélyezési jogszabályok kodifikálásával. A reform a piacfelügyeleti keret javítására irányuló intézkedéseket is tartalmaz, nevezetesen a szabványosítással, az akkreditációval és a megfelelőséggel kapcsolatos minőségpolitika felülvizsgálata, a piacfelügyeleti struktúrák és a felelős hatóságok megerősítése, valamint a felügyeleti keret kiterjesztése új ellenőrzési területekre. A reform végrehajtását 2025. december 31-ig be kell fejezni.

Reform: Könnyű üzleti tevékenység (ID 16591. intézkedés)

A reform célja az üzleti környezet javítása, valamint a vállalkozásokra nehezedő adminisztratív és szabályozási terhek enyhítése. A reform célja továbbá, hogy az eljárások, az idő és a költségek csökkentése, valamint a stabil és kiszámítható jogszabályi keret biztosítása révén javítsa Görögország rangsorolását a nemzetközi mutatók, különösen a Világbank „Doing Business”, azaz a hitelhez jutás, az áramellátás, az ingatlanok nyilvántartásba vétele és az építési engedély megszerzése terén. Konkrétan a fent említett területeken a folyamatok összetettségének, a költségeknek és az időnek a csökkentésére irányuló beavatkozásokból, valamint az ilyen folyamatokban részt vevő közszektorbeli személyzet képzéséből és a kulcsfontosságú érdekelt feleknek szóló tájékoztatási tevékenységekből áll. A reform végrehajtását 2024. június 30-ig be kell fejezni.

Reform: A termelékenység ösztönzésére és a vállalkozások extroversizálására vonatkozó rendszer (a vállalkozások méretének növelése) (ID 16598. intézkedés)

A reform célja, hogy kezelje a görög vállalkozások túlnyomóan kis méretével kapcsolatos hiányosságokat. Számos adó- és egyéb ösztönzőt hoz létre az önálló vállalkozók, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások arra való ösztönzése érdekében, hogy fúziók, átalakulások, felvásárlások és együttműködési rendszerek és platformok – például közös vállalatok, klaszterek – révén növeljék a méretgazdaságosságot, ami szintén előmozdítja a nagyobb termelékenységet és az export növelését. A reform végrehajtását 2022. március 31-ig be kell fejezni.

.

R.2.    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

10. Kulcsfontosságú reform: Az üzleti környezet egyszerűsítésére, valamint minőségének és biztonságának javítására irányuló intézkedések – Vállalkozásalapítás

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

317

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16543_Az üzleti környezet egyszerűsítésére, valamint minőségének és biztonságának javítására irányuló intézkedések

Mérföldkő

A minőségi infrastruktúrára vonatkozó minőségpolitika és új szabályozási keret létrehozása

Fogadjon el nemzeti stratégiát a görögországi minőségi infrastruktúrára vonatkozóan), és fogadja el a szabványosításra, a metrológiára, az akkreditációra és a megfelelőségértékelésre vonatkozó szükséges szabályozást a szükséges jogalkotási aktusok révén (a Hivatalos Lap hivatkozásának megadása); valamint az Attika régióban a gyártási tevékenységek létrehozásáról, bővítéséről és korszerűsítéséről szóló 3325/2005. sz. törvény (B. rész) jogszabályi módosításainak elfogadása.

2. negyedév

2023

a megfelelőségértékelő szervezetek akkreditálásáról szóló 765/2008/EK rendelettel összhangban a görögországi minőségi infrastruktúra modern szabályozási, szervezeti és működési keretének kidolgozása; valamint b) a gyártási tevékenységek attikai telepítésére vonatkozó szabályozási keret megreformálására vonatkozó jogszabályok hatálybalépése a politikai célkitűzésekkel nem arányos, túlzottan magas korlátozások megszüntetése érdekében.

A b) pont hatálya kiterjed az Attikában működő új ipari egységek létrehozására és a meglévők korszerűsítésére, valamint az attikai létesítmények áthelyezésére és bővítésére.

318

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export ösztönzése – 16591_Üzleti tevékenység

Mérföldkő

Az üzleti környezet javítása – az üzleti tevékenység megkönnyítése

 Jogszabályt igénylő fellépések esetében: A jogszabály kihirdetése a Hivatalos Lapban (a Hivatalos Lapra történő hivatkozás)

 Interoperabilitási funkciók, platformok és nyilvántartások esetében: A rendszerek működőképessé tétele (jelentéssel igazolva)

 A berendezéshez szükséges eszközök szállítása (jelentéssel és a vásárlás igazolásával igazolva)

-Kampányok lezárása és iránymutatások kibocsátása (kibocsátott iránymutatásokkal/körlevelekkel igazolva)

2. negyedév

2024

A reform befejezése az eljárások összetettségének, az időnek és a költségeknek a csökkentése érdekében négy alterületen: hitelszerzés, villamosenergia-csatlakozás megszerzése, ingatlan nyilvántartásba vétele és építési engedély megszerzése

A reform konkrétan a következő alprojekteket és intézkedéseket foglalja magában:

1. Hitelfelvétel

Korszerű és megbízható szabályozási keret létrehozása az ingó vagyonban lévő értékpapírokra vonatkozóan

Biztonságos ügyletek nyilvántartásának létrehozása

2. Építési engedély megszerzése

Az építési engedélyek e-adeies rendszere és más állami rendszerek közötti operatív interoperabilitás megvalósítása

Tájékoztató kampányok végrehajtása a magánszektor érdekelt feleivel

A személyzet felszerelése és képzése

Online elérhető iránymutatások

Online elérhető díjtáblázat

A Tűzosztály instate digitális ellenőrzési funkciói

3. A villamos energia megszerzése

Egyszerűsítse/csökkentse a HEDNO-ra való alkalmazás követelményeit, és egységesítse a négyzetméterek településeknek történő bejelentésére szolgáló rendszert

4. Ingatlan nyilvántartásba vétele

Elektronikus platform létrehozása, amely lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy teljesítsék az ingatlanok online átruházásával kapcsolatos valamennyi követelményt

319

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16543_Az üzleti környezet egyszerűsítésére, valamint minőségének és biztonságának javítására irányuló intézkedések

Mérföldkő

Az üzleti környezet javítása – egyszerűsítés és piacfelügyelet

A jogszabályok kihirdetése a Hivatalos Lapban (Hivatalos Lap hivatkozása)

4. negyedév

2025

Jogszabályok hatálybalépése a vállalkozások engedélyezésére és hatékony felügyeletére vonatkozó szabályozási keret további javítása és a szükséges intézkedések meghozatala érdekében:

– a 2024 első negyedévéig végrehajtott engedélyezési reform utólagos hatásvizsgálatának elkészítése és szakpolitikai ajánlások végrehajtása,

a 4442/2016. és a 4512/2018. sz. törvény elveivel összhangban az új gazdasági tevékenységekre vonatkozó, a 4442/16. sz. törvényben meghatározandó engedélyezési eljárások felülvizsgálata és egyszerűsítése a követelmények és tanúsítványok csökkentése, a nem hozzáadott értéket képviselő lépések megszüntetése, az alkalmazás feldolgozási idejének csökkentése, valamint az előzetes ellenőrzésnek a magas kockázatú tevékenységekre való korlátozása révén,

a 3325/2005., 3982/2011., 4302/2014. és 4442/2016. sz. törvények kodifikációja,

az 1020/2019/EU rendelettel összhangban dolgozzon ki piacfelügyeleti stratégiát, és

– a 4512/18. sz. jogszabály szerinti gazdasági tevékenységek új felügyeleti rendszerének hatékony végrehajtása a vonatkozó jogalkotási aktusok elfogadása és az ellenőrző hatóságok értékelésére szolgáló rendszer bevezetése révén,

informatikai eszközök alkalmazása és alkalmazása a piacfelügyeleti funkciókkal kapcsolatos folyamatok megkönnyítése érdekében

R.3.    A hitelhez kapcsolódó reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Hiteleszköz (azonosító: 16980)

A beruházás a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz keretében nyújtott hiteltámogatást érinti a magánszektornak nyújtott pénzügyi ösztönzők megkönnyítése és a magánberuházások előmozdítása érdekében. A hiteleszköznek különböző forgalmazási csatornákat kell igénybe vennie, nevezetesen a pénzügyi intézményeket (vállalati kötvények vásárlása vagy szindikált hitelek, 11728 millió EUR), egy részvényplatformot (500 millió EUR) és az InvestEU program tagállami komponensét (500 millió EUR). Annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedés megfeleljen a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01), a hitelkerettel kapcsolatos megállapodásoknak:

I.    i. előírja az InvestEU Alap fenntarthatósági vizsgálatával kapcsolatos bizottsági technikai iránymutatás alkalmazását;

II.    ii. a tevékenységek és eszközök következő listájának kizárása a támogathatóságból: fosszilis tüzelőanyagokhoz kapcsolódó tevékenységek és eszközök, ideértve a downstream felhasználást is 41 ; az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) keretében végzett tevékenységek és eszközök, amelyek a vonatkozó referenciaértékeknél nem alacsonyabb várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást érnek el 42 ; Hulladéklerakókkal, hulladékégetőkkel 43 és mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekkel 44 kapcsolatos tevékenységek és eszközök ; és iv. olyan tevékenységek és eszközök, amelyek esetében a hulladék hosszú távú ártalmatlanítása károsíthatja a környezetet; valamint

(III)    előírja a projektek vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való jogi megfelelésének ellenőrzését valamennyi ügylet esetében, beleértve azokat is, amelyek mentesülnek a fenntarthatósági vizsgálat alól.

Emellett a hiteleszköz a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló rendelet VI. és VII. mellékletében foglalt módszertan alkalmazásával kötelezettséget vállal a pénzügyi intézmények és az InvestEU számára arra, hogy a források legalább 38,5 %-át az éghajlatvédelmi átállás támogatására, a források 20,8 %-át pedig a digitális átállás támogatására fordítsák.

A független ellenőrök minden egyes kifizetési kérelem előtt ellenőrzik a DNSH-nak, valamint a 38,5 %-os éghajlat-politikai célnak és a 20,8 %-os digitális célnak való megfelelést.

A beruházás végrehajtását 2026. június 30-ig be kell fejezni.

R.4.    Hitel – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

Hitelfinanszírozási eszköz (16890)

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók  
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók  
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

320

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Mérföldkő

Operatív megállapodások nemzetközi pénzügyi intézményekkel

Operatív megállapodás aláírása egy nemzetközi pénzügyi intézménnyel

3. negyedév

2021

A Pénzügyminisztérium és legalább egy nemzetközi pénzügyi intézmény közötti operatív megállapodások aláírása, beleértve a következőket:

a támogatott tevékenységek jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatójának (2021/C58/01) való megfelelésre vonatkozó kiválasztási kritériumok, amelyek előírják a fenntarthatósági vizsgálat, a kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés független auditor általi kötelező ellenőrzését.

kötelezettségvállalás arra, hogy az alapok legalább 38,5 %-át az éghajlatvédelmi átállás támogatására, a források 20,8 %-át pedig a digitális átállás támogatására fordítják, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló rendelet VI. és VII. mellékletében foglalt módszertan alkalmazásával.

321

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Mérföldkő

Kereskedelmi bankok pályázati felhívásának kiírása

A pályázati felhívás közzététele:

3. negyedév

2021

Pályázati felhívás közzététele a kereskedelmi bankok kiválasztására, beleértve a következőket:

a támogatott tevékenységek jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatójának (2021/C58/01) való megfelelésre vonatkozó kiválasztási kritériumok, amelyek előírják a fenntarthatósági vizsgálat, a kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés független auditor általi kötelező ellenőrzését.

kötelezettségvállalás arra, hogy az alapok legalább 38,5 %-át az éghajlatvédelmi átállás támogatására, a források 20,8 %-át pedig a digitális átállás támogatására fordítják, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló rendelet VI. és VII. mellékletében foglalt módszertan alkalmazásával.

 322

 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Mérföldkő

Részvényplatformra vonatkozó megállapodás

Megbízási megállapodás aláírása

1. negyedév

2022

A Pénzügyminisztérium és a Görög Fejlesztési Bank közötti megbízási megállapodás aláírása, amely a Mezzanine Alap és az Innovate Now Equifund irányítását végzi. A megbízási megállapodásnak tartalmaznia kell a támogatott vállalkozások jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásának (2021/C58/01) való megfelelésre vonatkozó kiválasztási kritériumokat, amelyek előírják a fenntarthatósági vizsgálat alkalmazását, a kizárási listát, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés független auditor általi kötelező ellenőrzését.

 323

 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Mérföldkő

InvestEU hozzájárulási megállapodás

Aláírt hozzájárulási megállapodás

1. negyedév

2022

Az InvestEU keretében a Pénzügyminisztérium és az Európai Bizottság között létrejött hozzájárulási megállapodás aláírása, beleértve a következőket:

a támogatott vállalkozások jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásának (2021/C58/01) való megfelelésre vonatkozó kiválasztási kritériumok, amelyek előírják a fenntarthatósági vizsgálat, a kizárási lista, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés független auditor általi kötelező ellenőrzését.

kötelezettségvállalás arra, hogy az alapok legalább 38,5 %-át az éghajlatvédelmi átállás támogatására, a források 20,8 %-át pedig a digitális átállás támogatására fordítják, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló rendelet VI. és VII. mellékletében foglalt módszertan alkalmazásával.

324

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

586,4 millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

Az aláírt pénzeszközök százalékos aránya

0

5

4. negyedév

2022

A mérföldkőben meghatározott megbízatással összhangban és a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) független ellenőrök általi előzetes ellenőrzését követően a végső kedvezményezettekkel 586,4 millió EUR-t írtak alá a nemzetközi pénzügyi intézményekhez és kereskedelmi bankokhoz kapcsolódó RRF-hiteleszközökből, valamint a 38,5 %-os éghajlat-politikai és 20,8 %-os digitális célkitűzésnek való megfelelésről.

325

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

3518,4 millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

Az aláírt pénzeszközök százalékos aránya

5

30

4. negyedév

2023

3518,4 millió EUR-t (beleértve a kezelési díjakat) írtak alá a végső kedvezményezettekkel a nemzetközi pénzügyi intézményekhez és kereskedelmi bankokhoz kapcsolódó RRF-hitelalapokból, a mérföldkőben meghatározott megbízatással összhangban és azt követően, hogy független könyvvizsgálók előzetesen ellenőrizték, hogy megfelelnek-e a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatásnak (2021/C58/01), valamint a 38,5 %-os éghajlat-politikai célnak és a 20,8 %-os digitális célkitűzésnek.

326

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

5864 millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

Az aláírt pénzeszközök százalékos aránya

30

50

4. negyedév

2024

A mérföldkőben meghatározott megbízatásnak megfelelően és a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) független ellenőrök általi előzetes ellenőrzését követően a végső kedvezményezettekkel 5864 millió EUR-t írtak alá a nemzetközi pénzügyi intézményekhez és kereskedelmi bankokhoz kapcsolódó RRF-hiteleszközökből a 38,5 %-os éghajlat-politikai célkitűzésnek és a 20,8 %-os digitális célkitűzésnek való megfelelés tekintetében.

327

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

9382,4millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

Az aláírt pénzeszközök százalékos aránya

50

80

4. negyedév

2025

A mérföldkőben meghatározott megbízatásnak megfelelően és a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) független ellenőrök általi előzetes ellenőrzését követően a végső kedvezményezettekkel 9382,4 millió EUR-t írtak alá a nemzetközi pénzügyi intézményekhez és kereskedelmi bankokhoz kapcsolódó RRF-hiteleszközökből a 38,5 %-os éghajlat-politikai célkitűzésnek és a 20,8 %-os digitális célkitűzésnek való megfelelés tekintetében.

328

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

11728 millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

Az aláírt pénzeszközök százalékos aránya

80

100

2. negyedév

2026

A mérföldkőben meghatározott megbízatásnak megfelelően és a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) független ellenőrök általi előzetes ellenőrzését követően a végső kedvezményezettekkel 11728 millió EUR-t írtak alá a nemzetközi pénzügyi intézményekhez és kereskedelmi bankokhoz kapcsolódó RRF-hiteleszközökből a 38,5 %-os éghajlat-politikai célkitűzésnek és a 20,8 %-os digitális célkitűzésnek való megfelelés tekintetében.

329

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

A sajáttőke-támogatás 100 %-ának befektetése

A befektetett tőketámogatás százalékos aránya

0

100

2. negyedév

2026

A részcélban meghatározott megbízási megállapodásnak megfelelően a tőketámogatás 100 %-ának beruházása, amely magában foglalja a támogatott vállalkozások jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai útmutatásának (2021/C58/01) való megfelelés kiválasztási kritériumait, amelyek előírják fenntarthatósági vizsgálat alkalmazását, kizárási listát, valamint a vonatkozó uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés független auditor általi kötelező jogi ellenőrzését.

330

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

A műveletek InvestEU általi jóváhagyása

A jóváhagyott beruházási műveletek százalékos aránya

0

100

2. negyedév

2026

Az InvestEU beruházási bizottság a 38,5 %-os éghajlat-politikai és 20,8 %-os digitális célkitűzéssel összhangban a megcélzott teljes finanszírozási összeg (vagy mozgósított beruházás) 100 %-ának megfelelő beruházási műveleteket hagy jóvá.

S. TECHNIKAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

A görög helyreállítási és rezilienciaépítési terv ezen komponense a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz igazgatási kapacitásának megerősítését célzó intézkedésekből áll, amely ügynökség az újonnan létrehozott struktúra, amely kizárólag Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési tervének koordinálására és végrehajtására szolgál. Az intézkedés célja, hogy biztosítsa a görög közigazgatás számára az RRP végrehajtásának sikeres irányításához szükséges segítséget. Ezért várhatóan közvetetten hozzájárul a regionális reformprogramnak a négy pillérbe tartozó intézkedések által alátámasztott célkitűzéseihez, és támogatja a Görögországra vonatkozó releváns országspecifikus ajánlások – azaz a köz- és magánberuházások (a 2019. évi 2. országspecifikus ajánlás és a 3/2020. sz. országspecifikus ajánlás), az államháztartás és az egészségügy (1/2020. számú országspecifikus ajánlás), valamint a munkaerőpiac és a szociálpolitika (2. 2020. évi országspecifikus ajánlás) – megvalósítását.

S.1    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a reformok és beruházások ismertetése

Beruházások: Technikai segítségnyújtás (intézkedésazonosító: 16968)

A beruházás hat alprojektből áll, nevezetesen: 1. a munkaszervezéshez szükséges rendszerek és eszközök fejlesztése, 2. külső ellenőröktől történő szolgáltatásbeszerzés a szükséges speciális szakértelem eseteiben ellenőrzések, vizsgálatok és tanúsítások elvégzése céljából, valamint átfogó módszertani keret kidolgozása a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz Ügynöksége felügyeleti funkciójának támogatása érdekében a terv intézkedéseinek végrehajtása tekintetében, 3. tájékoztatási és népszerűsítési tevékenységek a terv szerinti kulcsfontosságú beruházások és reformok tekintetében, 4. tanulmányok készítése és külső szakértelem beszerzése, valamint műszaki támogatás a szakprojektekhez, 5. az Ügynökség napi működésének finanszírozási kiadásai (bérleti díjak, irodaberendezés beszerzése, közüzemi számlák) és 6. építési projektekkel kapcsolatos minőségellenőrzési szolgáltatások beszerzése az építési szerződési feltételeknek, előírásoknak és műszaki szabványoknak való megfelelés értékelése céljából. A 3. alprojekt végrehajtására a jó kormányzási gyakorlatok kialakításának összefüggésében kerül sor. A vonatkozó intézkedéseknek a nyilvános konzultációs eljárás szerves és állandó elemévé kell válniuk, és olyan eszközként kell szolgálniuk, amely megkönnyíti az érdekelt felek bevonását és biztosítja a terv szerinti konkrét reformok és beruházások fenntartható végrehajtását. Az 5. alprojekt finanszírozásának ideiglenesnek kell lennie, azaz annyiban, amennyiben az a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz megbízatásának hatékony végrehajtásához szükséges. Az intézkedés az irányítási, ellenőrzési és kontrollrendszerek létrehozására is vonatkozik. A beruházás végrehajtását 2026. június 30-ig be kell fejezni.

S.2    Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv

Technikai segítségnyújtás

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

Minőségi mutatók
(a mérföldkövekhez)

Mennyiségi mutatók
(a célokhoz)

A végrehajtás indikatív ütemterve

Az egyes mérföldkövek és célok ismertetése

Mértékegység

Alapérték

Cél

Negyedév

Év

331

19-16968_ Technikai segítségnyújtás

Mérföldkő

Az EDEL jogi felhatalmazása és az irányítási, ellenőrzési és auditrendszerek létrehozása

Az EDEL hatályos jogi felhatalmazása és a létrehozott irányítási, ellenőrzési és auditrendszerek

3. negyedév

2021

Az EDEL jogi megbízatásának hatálybalépése és az ellenőrzési és ellenőrzési rendszer létrehozása , amely a) biztosítja az adatgyűjtést és a mérföldkövek és célok elérésének nyomon követését; a vezetői nyilatkozatok és az ellenőrzési összefoglaló, valamint a kifizetési kérelmek elkészítésének lehetővé tétele, valamint c) az (EU) 2021/241 rendelet 22. cikkével összhangban a kedvezményezettekre, a vállalkozókra, az alvállalkozókra és a tényleges tulajdonosokra vonatkozó adatok gyűjtéséhez és tárolásához szükséges eljárások megállapítása az első kifizetési kérelem benyújtása előtt. A létrehozott rendszerről külön ellenőrzési jelentést kell készíteni. Amennyiben a jelentés hiányosságokat tár fel, az ellenőrzési jelentésnek korrekciós intézkedéseket kell javasolnia.

2. A helyreállítási és rezilienciaépítési terv becsült összköltsége

Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési tervének becsült összköltsége 31 164 331 515 EUR.


2. SZAKASZ: PÉNZÜGYI TÁMOGATÁS

1.Pénzügyi hozzájárulás 

A 2. cikk (2) bekezdésében említett részösszegek szerkezete a következő:

1.1.Első kifizetési kérelem (vissza nem térítendő támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

20

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Mérföldkő

Lakóépületek felújítása – első forduló beindítása

32

2 - 1.2. Felújítás – 16920_Energiaszegénységi cselekvési terv

Mérföldkő

Energiaszegénység – cselekvési terv elfogadása

42

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16281_Az elektromos járművek töltésére szolgáló infrastruktúra telepítésének és üzemeltetésének kerete

Mérföldkő

Elektromos járművek töltőállomásai – A jogi keret hatálybalépése

56

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16772_A fenntartható hulladéklerakás és -újrahasznosítás végrehajtására vonatkozó hulladékgazdálkodási törvény).

Mérföldkő

A hulladékgazdálkodási törvény hatálybalépése

77

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16283_A regionális polgári védelmi központok (PEKEPP) PPP-rendszerek révén történő végrehajtása

Mérföldkő

Pályázati felhívás 13 regionális központra

133

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16744_A munkajog korszerűsítése és egyszerűsítése

Mérföldkő

A munkajog hatálybalépése

141

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16941_Az OAED helyi ÁFSZ-ek szerkezetátalakítása és újramárkázása (KPA2)

Mérföldkő

OAED Szervezeti Reform, a jogszabályok hatálybalépése

153

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Mérföldkő

Visszakövetelés – a jogszabályok hatálybalépése

199

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16643_Az adójogszabályok módosítása és egyszerűsítése

Mérföldkő

Az adókodifikáció ütemterve

200

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és a kereskedelem ösztönzése – 16598_A termelékenység ösztönzésére és a vállalkozások kiiktatására ösztönző rendszer (a vállalkozások méretének növelése)

Mérföldkő

Jogszabálytervezet a vállalkozások extroverziójának ösztönzésére

222

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

Mérföldkő

Azonosítás – Támogatható épületek

263

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16982_Szervezeti reform a vasúti ágazatban

Mérföldkő

A vasúti reform ütemterve

331

19-16968_ Technikai segítségnyújtás

Mérföldkő

Az EDEL jogi felhatalmazása és az irányítási, ellenőrzési és auditrendszerek létrehozása

Részösszeg

1 974 438 067 EUR

1.2.Második kifizetési kérelem (vissza nem térítendő támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

44

3 – 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Tömegközlekedés – A közszolgáltatási kötelezettségekre vonatkozó piaci szabályozás hatálybalépése (buszok)

197

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16863_Super – a zöld gazdasággal, az energiával és a digitális átállással kapcsolatos kiadások levonása

Mérföldkő

A kkv-k zöld és digitális beruházásaira vonatkozó szuperdelegáció

198

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16616_Az elektronikus tranzakciók növelését célzó intézkedések és ösztönzők elfogadása

Mérföldkő

Az elektronikus tranzakciókat ösztönző jogszabályok

240

15 - 4.4. A pénzügyi ágazat és a tőkepiacok megerősítése – 16581_Megerősített tőkepiaci felügyelet és megbízhatóság

Mérföldkő

Tőkepiacok, felügyelet, a felügyeleti folyamatok digitalizálása, tőkepiaci unió (CMU)

299

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16593_A stratégiai beruházások vonzására vonatkozó jogi keret módosítása

Mérföldkő

Stratégiai beruházások – jogalkotási reform

9

1 - 1.1. Megújulás – 16871_a leginkább érintett területek (az igazságos átmenet területei) revitalizációs intézkedései

Mérföldkő

Talajrehabilitáció – kerettörvény

130

7 - 2.3. Vállalkozások digitalizálása – 16706_A kkv-k digitális átalakítása

Mérföldkő

A kkv-k digitális átalakulása – pályázati felhívások

174

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16904_Fogyatékosság

Mérföldkő

A fogyatékossággal élő személyek számára nyújtott segítségre vonatkozó jogszabályok és az első szakasz kísérleti projektjének bevezetése

188

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16614_Online pénztárgépek & POS (reform)

Mérföldkő

Állami bevételekkel foglalkozó független hatóság (IAPR): Online pénztárgép & értékesítési pont (POS) – A jogi keret hatálybalépése

190

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16656_A csempészet elleni küzdelem új kerete, főként a jövedéki termékek (dohány, alkohol és energia) esetében

Mérföldkő

A csempészet elleni küzdelem – szabályozási határozatok ütemterve

201

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és a kereskedelem ösztönzése – 16598_A termelékenység ösztönzésére és a vállalkozások kiiktatására ösztönző rendszer (a vállalkozások méretének növelése)

Mérföldkő

Az üzleti extroversizmust ösztönző jogszabályok

224

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16733_készségek és digitális készségek a bírák és az igazságügyi alkalmazottak (igazságügyi alkalmazottak) számára

Cél

Képzés – bírák és titkárok

245

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16618_ Alap- és alkalmazott kutatás

Mérföldkő

Az alap- és alkalmazott kutatásról szóló jogszabályok; alkalmazott kutatás

246

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16624_Creation – Exansion – A Kutatási Központok infrastruktúrájának fejlesztése a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság (GSRI) felügyelete alatt

Mérföldkő

Pályázati felhívás kutatóközpontok számára

292

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16931_turizmusfejlesztés

Mérföldkő

Turistafejlesztés: az idegenforgalmi kikötőkre vonatkozó reformok

300

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16721_Az intelligens gyártás megvalósítása

Mérföldkő

Gyártási felhívások közzététele

301

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16634_New Industrial Parks

Mérföldkő

Ipari parkokra vonatkozó pályázati felhívások kiírása

310

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16626_Gazdasági átalakulás a mezőgazdasági ágazatban

Mérföldkő

A mezőgazdaság gazdasági átalakulása: A program elindítása

4

1 - 1.1. Megújulás – 16865_A megújuló energiaforrásokból származó CHP-számla bevételeinek szerkezetátalakítása és növelése

Mérföldkő

RES-fiók – az L. 4001/2011. számú módosító jogszabály; az összes vonatkozó határozat, köztük a kódok hatálybalépése minisztériumok, nemzeti szabályozó hatóság (RAE) és a megújuló energiaforrásokkal és származási garanciákkal foglalkozó igazgató (DAPEEP) által.

5

1 - 1.1. Megújulás – 16860_az új villamosenergia-piaci modell hatékony működésének és új megújulóenergia-erőművek fejlesztésének észszerűsítése a NEKT-célok elérése érdekében a nyomonkövetési mechanizmus végrehajtása, a keresletoldali válaszintézkedések és az új megújuló energiaforrások engedélyezési eljárásának átfogó reformja révén

Mérföldkő

RES számla – piaci reformok és az engedélyezés egyszerűsítése

138

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16913_A Az egész életen át tartó tanulás új stratégiája: Görögország kompetenciafejlesztési és átképzési rendszerének korszerűsítése és korszerűsítése

Mérföldkő

Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó stratégia jogszabályok hatálybalépése

202

4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16643_Az adójogszabályok módosítása és egyszerűsítése

Mérföldkő

Az adózási kodifikációs kapacitás növelése

205

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16972_A közigazgatás reformja

Mérföldkő

Közigazgatás – teljesítményarányos rendszer bevezetése

254

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16628_Közép-Görögország E-65 autópálya: Trikala-Egnatia szakasz

Mérföldkő

Építési munkálatok megkezdése az E-65-ben

264

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16982_Szervezeti reform a vasúti ágazatban

Mérföldkő

A vasúti reformról szóló törvény

Részösszeg

1 974 438 067 EUR

1.3.Harmadik kifizetési kérelem (vissza nem térítendő támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

21

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Mérföldkő

Lakóépületek felújítása – 2. körindítás, beleértve az energiaszegénységben élő háztartásokat is

45

3 – 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Tömegközlekedés – a közszolgáltatási kötelezettségekre vonatkozó új piaci szabályozás végrehajtása (buszok)

57

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16772_A fenntartható hulladéklerakás és -újrahasznosítás végrehajtására vonatkozó hulladékgazdálkodási törvény)

Mérföldkő

A hulladékgazdálkodási szabályozókról szóló törvény hatálybalépése

85

5 - 2.1. Csatlakozó – 16818_optikai infrastruktúra épületekben

Mérföldkő

Az „Épületi üveginfrastruktúra” projektre vonatkozó szerződés(ek) odaítélése

96

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16929_A közigazgatás ügyfélorientált szolgáltatásai felé a folyamatok egyszerűsítése és javítása, a rendszerfejlesztések, valamint az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelés révén

Mérföldkő

Az eljárások nemzeti nyilvántartásának létrehozása és a folyamat-egyszerűsítési nemzeti terv végrehajtása (első szakasz)

142

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16746_A passzív munkaerőpiaci politikák reformja a foglalkoztatásra való átállás támogatása érdekében

Mérföldkő

A kölcsönös kötelezettségi keret reformja a jogszabályok hatályba lépése

191

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16656_A csempészet elleni küzdelem új kerete, főként a jövedéki termékek (dohány, alkohol és energia) esetében

Mérföldkő

A csempészet elleni küzdelem – szabályozási határozatok elfogadása

206

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16972_A közigazgatás reformja

Mérföldkő

Közigazgatás – a megbízatások tisztázására szolgáló jogszabályi keret

209

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16978_A korrupció elleni hatékony küzdelem

Mérföldkő

Vagyonnyilatkozatok és politikai pártok

210

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16952_A nemzeti korrupcióellenes keret megerősítése célzott beavatkozások révén a felderítés, a megelőzés és a figyelemfelkeltés területén

Mérföldkő

Nemzeti korrupcióellenes cselekvési terv

223

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

Technikai támogatás – Igazságügyi teljesítményeszköz

225

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

Igazságügyi Rendőrség – Másodlagos jogszabályok

278

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16715_Labor Reform in the Cultural Sector

Mérföldkő

A kulturális ágazat munkaügyi reformjára vonatkozó jogszabályok

302

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16634_New Industrial Parks

Mérföldkő

Ipari parkok – jogalkotási reform (elsődleges jog)

311

 17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16653_Az agrár-élelmiszeripari ágazat digitális átalakítása

 Mérföldkő

Az agrár-élelmiszeripari ágazat digitális átalakítására irányuló felhívás közzététele

22

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Mérföldkő

Lakóépületek felújítása – 3. körbevezetés, beleértve az energiaszegénységben élő háztartásokat is

27

2 - 1.2. Felújítás – 16879_Városi tervek előkészítése a várospolitikai reform végrehajtása során

Mérföldkő

Városi tervek díja

43

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16281_Az elektromos járművek töltésére szolgáló infrastruktúra telepítésének és üzemeltetésének kerete

Cél

Elektromos járművek töltőállomásai – helyi tervek jóváhagyva

46

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

Ipari egységek – a program elindítása

47

3 - 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Elektromos járművek töltőállomásai – programok indítása

48

3 – 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Fenntartható közlekedés – megvalósíthatósági tanulmány

58

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16979_Új vízügyi és szennyvízügyi szabályozó hatóság létrehozása

Mérföldkő

A vízszabályozóról szóló törvény hatálybalépése

78

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16910_Monitoring and Management System

Mérföldkő

Szerződés GPS-re

93

6 - 2.2. Modernizálás – 16778_ A levéltári és kapcsolódó szolgáltatások digitalizálása

Mérföldkő

Az irattár digitalizálására irányuló szerződés(ek) odaítélése

100

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16779_Az interoperabilitás és a webszolgáltatások fejlesztése

Mérföldkő

Az interoperabilitásra és a webszolgáltatások fejlesztésére irányuló projekt szerződésének odaítélése

101

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16810_CRM az államháztartás számára

Mérföldkő

Az államháztartás CRM-jére vonatkozó szerződés odaítélése

102

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16780_A közigazgatás egyablakos ügyintézésének további korszerűsítése

Mérföldkő

A közigazgatás egyablakos ügyintézésének további korszerűsítésére irányuló szerződés odaítélése

103

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16736_Új közbeszerzési rendszer

Mérföldkő

Új közbeszerzési rendszer szerződéseinek odaítélése

104

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16823_Kiberbiztonsági stratégia és politikák a közszféra számára; fejlett biztonsági szolgáltatások a nemzeti kritikus infrastruktúrák számára

Mérföldkő

A kiberbiztonsági stratégiára vonatkozó szerződés odaítélése

105

6 - 2.2. Modernizálás – 16826_digitális készségfejlesztési programok a besorozottak számára

Mérföldkő

Szerződés odaítélése a besorozottak digitális készségeinek fejlesztésére irányuló programokért

106

6 - 2.2. Modernizálás – 16742_A Külügyminisztérium digitális átalakítása

Mérföldkő

A Külügyminisztérium digitális átalakítására irányuló szerződés odaítélése

107

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16824_ERegistries

Mérföldkő

Szerződés-odaítélés az e-nyilvántartások számára

121

6 - 2.2. Modernizálás – 16842_Central BI – Data Analytics

Mérföldkő

A központi üzleti hírszerzés (BI) szerződés-odaítélése

134

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16750_A munkaerő-rendszerek digitális átalakítása

Mérföldkő

A munkaerő-informatikai rendszerek szerződésének odaítélése

139

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16913_A Az egész életen át tartó tanulás új stratégiája: Görögország kompetenciafejlesztési és átképzési rendszerének korszerűsítése és korszerűsítése

Cél

Az egész életen át tartó tanulás stratégiájával kapcsolatos képzési programok eredményeinek érvényesítése

159

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16755_Az egészségügyi alapellátási rendszer reformja

Mérföldkő

Az egészségügyi ellátással foglalkozó család orvosi alaptantervének aktiválása

160

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16820_Reform a mentális egészség és függőségek területén

Cél

Mentális egészség – 50 egységnyi nyitottság – 2 részből 1. lépés

211

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16952_A nemzeti korrupcióellenes keret megerősítése célzott beavatkozások révén a felderítés, a megelőzés és a figyelemfelkeltés területén

Mérföldkő

A belső ellenőrzési jogszabályok végrehajtása

214

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16701_Az állami támogatási hálózat megerősítése

Mérföldkő

Továbbfejlesztett állami támogatási hálózat

215

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16981_A szakpolitikai tervezés és koordináció javítása

Mérföldkő

Szakpolitikai tervezés és koordináció – hatásvizsgálat

226

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

Igazságügyi térkép – elsődleges joganyag – közigazgatási

227

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

Mérföldkő

Bírósági épületek építése és felújítása – Kiigazítás – A pályázatok beindítása

Részösszeg

1 974 438 067 EUR

1.4.Negyedik kifizetési kérelem (vissza nem térítendő támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

37

2 - 1.2. Felújítás – 16932_Olympic Athletic Center of Athens

Mérföldkő

OAKA – A szerződés odaítélése

228

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16733_készségek és digitális készségek a bírák és az igazságügyi alkalmazottak (igazságügyi alkalmazottak) számára

Mérföldkő

Képzés – bírák és titkárok

247

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16624_Creation – Exansion – A Kutatási Központok infrastruktúrájának fejlesztése a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság (GSRI) felügyelete alatt

Mérföldkő

A kutatóközpontok szerződéseinek odaítélése

248

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16654_TH 2 ORAX: Trellis Holistic & Hybrid Operational rugalizált önmaga példaértékű rendszer

Mérföldkő

A TH²ORAX-ra vonatkozó szerződések odaítélése

265

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16954 Intervenció a görög vasúti hálózat és infrastruktúra korszerűsítésére és átcsoportosítására

Mérföldkő

A vasúti hálózat korszerűsítésére és átcsoportosítására irányuló PPP-szerződés odaítélése

1

1 - 1.1. Megújulás – 16870_Intézkedések a szigetek villamosenergia-összekapcsolásához és a villamosenergia-hálózat korszerűsítéséhez

Mérföldkő

Szigetek összekapcsolása – szerződések odaítélése

6

1 - 1.1. Megújulás – 16865_A megújuló energiaforrásokból származó CHP-számla bevételeinek szerkezetátalakítása és növelése

Cél

Megújulóenergia-számla – kapacitásnövelési cél 1

10

1 - 1.1. Megújulás – 16871_a leginkább érintett területek (az igazságos átmenet területei) revitalizációs intézkedései

Mérföldkő

Terület-helyreállítás – városi tervek

11

1 - 1.1. Megújulás – 16926_Támogatási rendszerek telepítésének támogatása a megújuló energiaforrások térhódításának fokozása érdekében

Mérföldkő

Tárolási szerződés

33

2 - 1.2. Felújítás – 16874_Energia és vállalkozói készség

Mérföldkő

Energiahatékony magánszektor – jóváhagyott kérelmek

34

2 - 1.2. Felújítás – 16876_középületek energetikai korszerűsítése

Mérföldkő

Középületek energiahatékonysága – jóváhagyott kérelmek

38

2 - 1.2. Felújítás – 16873_Intézkedések lakóövezetekben és az épületállományban

Mérföldkő

Városi beavatkozások – szerződések odaítélése

59

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16772_A fenntartható hulladéklerakás és -újrahasznosítás végrehajtására vonatkozó hulladékgazdálkodási törvény).

Mérföldkő

A hulladékgazdálkodási szabályozó szervezet létrehozása és működése

61

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16849_Nemzeti újraerdősítési terv és Parnitha kiemelt beruházás

Mérföldkő

Újraerdősítés – szerződések

66

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16850_Vízellátási és -takarékossági infrastruktúra

Mérföldkő

Víztakarékossági intézkedésekre vonatkozó pályázati felhívás közzététele

86

5 - 2.1. Csatlakozó – 16962_Tengeri szálkábelek

Mérföldkő

A „tenger alatti kábelek” projektre vonatkozó szerződés(ek) odaítélése

87

5 - 2.1. Csatlakoztatás – 16855_kisműholdak

Mérföldkő

A „Small Satellites” projektre vonatkozó szerződés(ek) odaítélése

88

5 - 2.1. Csatlakozók – 16834_5G folyosók – 5G hálózatok fejlesztése, amelyek lefedik a transzeurópai közlekedési hálózatok részét képező valamennyi görög autópályát

Mérföldkő

Az „5G folyosók” projektre vonatkozó szerződés(ek) odaítélése

143

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16792_Labor erő, átképzés és továbbképzés egy megreformált képzési modell révén (Vocational Education & Training Reform)

Mérföldkő

A szakképzés minőségellenőrzési rendszerére vonatkozó szerződés odaítélése

154

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Cél

Visszakövetelési csökkentés 50 000 000-1. lépés

192

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16611_Az adóellenőrzések digitális átalakítása

Mérföldkő

Adóellenőrzések – MyData és banki információk

203

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16643_Az adójogszabályok módosítása és egyszerűsítése

Mérföldkő

A jövedelemadó- és adóeljárási kódok újrabeszámítása

212

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16702_A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem keretének javítása

Mérföldkő

A pénzmosás elleni megerősített keret és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem keretrendszere

229

 14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16727 Az igazságszolgáltatás digitális átalakítása (e-igazságszolgáltatás)

Mérföldkő

Adatrögzítési rendszerek és informatikai igazságszolgáltatási rendszerek korszerűsítése

230

 14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

Elfogadás – az igazságügyi tisztviselők teljesítményére szolgáló eszközök

231

 14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

Mérföldkő

Szerződések

257

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16631_Road safety Upgrade

Mérföldkő

A közúti közlekedésbiztonságra vonatkozó szerződések odaítélése – a szerződések első csoportja

260

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16630_Cretan Northern Highway (Β.Ο.Α.Κ.)

Mérföldkő

Értesítés a BOAK három alprojektjére vonatkozó szerződések odaítéléséről

266

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16950_Elektronikus útdíjak

Mérföldkő

Az elektronikus útdíjszedési szerződések odaítélése

267

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16833_Az EASA megfelelés-helyreállítási munkájának végrehajtása

Mérföldkő

Értesítés az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) regionális repülőtereken végzett tevékenységeiért járó díjról

293

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16975_Upgrade Interventions for Regional Ports

Cél

Szerződéskötés a regionális kikötők korszerűsítésére

304

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16634_New Industrial Parks

Mérföldkő

Ipari parkok – jogalkotási reform (másodlagos jogszabályok)

317

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16543_Az üzleti környezet egyszerűsítésére, valamint minőségének és biztonságának javítására irányuló intézkedések

Mérföldkő

A minőségi infrastruktúrára vonatkozó minőségpolitika és új szabályozási keret létrehozása

Részösszeg

1 974 438 067 EUR

1.5. Ötödik kifizetési kérelem (vissza nem térítendő támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

12

1 - 1.1. Megújulás – 16901_HEDNO hálózati fejlesztések az ellenálló képesség növelése és a környezet védelme érdekében

Mérföldkő

HEDNO – szerződések 1

13

1 - 1.1. Megújulás – 16900_HEDNO felsővezeték-hálózat fejlesztése az erdőterületeken

Mérföldkő

HEDNO – szerződések 2

14

1 - 1.1. Megújulás – 16899_A görög villamosenergiaelosztó hálózatüzemeltető (HEDNO) HV/MV alállomásainak beépített kapacitásnövelése új megújuló energiaforrásokra való csatlakozás esetén

Mérföldkő

HEDNO – szerződések 3

23

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Cél

Lakóépületek felújítása – lakóépületek felújítása #1

28

2 - 1.2. Felújítás – 16879_Városi tervek előkészítése a várospolitikai reform végrehajtása során

Mérföldkő

Városi tervek díja

49

3 - 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Mérföldkő

Elektromos járművek töltőállomásai – Beszerelési helyek megerősítve

50

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

Ipari egységek – kiválasztott vállalatok

60

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16979_Új vízügyi és szennyvízügyi szabályozó hatóság létrehozása

Mérföldkő

A vízgazdálkodási szabályozó szervezet létrehozása és működése

65

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16882_Árvíz-mérséklési projektek

Mérföldkő

Árvízvédelmi szerződések odaítéléséről szóló értesítés

67

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16898_Vízellátási projektek

Mérföldkő

Értesítés a vízellátási projektekre vonatkozó szerződések odaítéléséről

68

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és környezetvédelem – 16846_Új infrastruktúra – Szennyvízkezelésből származó települési szennyvíz és iszapkezelő infrastruktúrák

Mérföldkő

Értesítés szennyvízprojektekre vonatkozó szerződések odaítéléséről

79

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16911_A válságkezelési eszközök

Mérföldkő

Két Sikorsky-helikopter beszerzése

94

6 - 2.2. Modernizálás – 16778_ A levéltári és kapcsolódó szolgáltatások digitalizálása

Cél

Az archívumok digitalizálása – a végrehajtás első szakasza

97

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16929_A közigazgatás ügyfélorientált szolgáltatásai felé a folyamatok egyszerűsítése és javítása, a rendszerfejlesztések, valamint az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelés révén

Mérföldkő

A folyamat egyszerűsítésére vonatkozó nemzeti terv végrehajtása (második szakasz)

135

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16942_Az állami foglalkoztatási szolgálat (OAED) digitális átalakítása

Cél

OAED Digitalisation A3 A4 oldal digitalizált archívumok

144

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16747_Aktív munkaerőpiaci politikák reformja

Cél

Az aktív munkaerőpiaci átképzési foglalkoztatási program befejezése

147

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16289_Kiválósági stratégia az egyetemeken és innováció

Mérföldkő

Kiválósági egyetemek kutatási klaszterek szerződésének odaítélése

161

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16755_Az egészségügyi alapellátási rendszer reformja

Mérföldkő

Elsődleges egészségügyi ellátás – közbeszerzési szerződések odaítélése egészségügyi központokban

162

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16820_Reform a mentális egészség és függőségek területén

Cél

Mentális egészség – 106 nyitott egység – 2/2. lépés

167

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16752_Az egészségügy digitális átalakítása (DigHealth)

Mérföldkő

Az egészségügyi ellátás digitális átalakítása – Nemzeti Digitális Egészségügyi Nyilvántartás (1. alprojekt)

175

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16726 Social Benefits Optimisation

Mérföldkő

Social Benefits Optimisation Pre-paid cards (szociális ellátások Optimizációs előre fizetett kártyák)

176

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16904_Fogyatékosság

Mérföldkő

A személyi segítségnyújtásra vonatkozó fogyatékosságfelmérés második szakaszának lezárása

177

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16919_Gyermekvédelem

Cél

A kiskorúak intézményesítettségének csökkentése: fogyatékossággal élő nevelőszülők

178

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16919_Gyermekvédelem

Cél

Önálló életmentő lakások a serdülők intézményesítésének megszüntetése érdekében

182

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16925_A szociális támogatási rendszer digitális átalakítása

Cél

Fogyatékossági kártyák irányító hatóság általi kézbesítése

184

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16685_A sokszínűség tudatosítása

Cél

A sokszínűséggel kapcsolatos tudatosság növelésére irányuló képzés vezetőinek front-office befejezése

193

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16610_ A héa-visszatérítések felgyorsításának előmozdítása

Mérföldkő

Teljesen automatizált héa-visszatérítések – az informatikai rendszer elindítása

207

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16972_A közigazgatás reformja

Mérföldkő

Közigazgatás – új jutalmazási rendszer

232

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

A bírósági térkép felülvizsgálata – elsődleges joganyag – Polgári és büntetőügy

233

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

Mérföldkő

Bírósági épületek építése és felújítása – ajánlati felhívások indítása

234

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

Igazságügyi Rendőrségi Művelet

255

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16628_Közép-Görögország E-65 autópálya: Trikala-Egnatia szakasz

Mérföldkő

E-65 munkálatok – az építés első szakasza

268

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16982_Szervezeti reform a vasúti ágazatban

Mérföldkő

A vasúti reform végrehajtása

279

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és rezilienciájának javítása – 16486_A víz alatti régiségek gyűjteménye

Mérföldkő

A víz alatti házak múzeumának odaítélése

280

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16293_Kultúra mint a növekedés motorja

Mérföldkő

Kortárs görög kulturális márka és platform

281

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16723_Skilling kreatív és kulturális szakemberek számára

Cél

Készségfejlesztés a kreatív és kulturális szakemberek számára (középtávon)

295

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16931_turizmusfejlesztés

Mérföldkő

Idegenforgalmi fejlesztés turisztikai kikötőkre vonatkozó szerződések

303

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16593_A stratégiai beruházások vonzására vonatkozó jogi keret módosítása

Mérföldkő

Stratégiai beruházások – a támogatható projektek kiválasztása

305

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16592_Trade facilitation

Mérföldkő

A kereskedelem megkönnyítését célzó intézkedések végrehajtása

312

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16285_Beruházások a nemzeti öntözési hálózatba PPP-rendszereken keresztül

Mérföldkő

Odaítélt öntözési projektek

Részösszeg

1 974 438 067 EUR

1.6. Hatodik kifizetési kérelem (vissza nem térítendő támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

7

1 - 1.1. Megújulás – 16865_A megújuló energiaforrásokból származó CHP-számla bevételeinek szerkezetátalakítása és növelése

 Cél

Megújulóenergia-számla – kapacitásnövelési cél 2

39

2 - 1.2. Felújítás – 16932_Olympic Athletic Center of Athens

Mérföldkő

OAKA – a munkálatok befejezése

51

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

Szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) – tárolási engedély

122

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16853 a központi számításifelhő-infrastruktúra és -szolgáltatás biztosítása)

Mérföldkő

A központi számításifelhő-infrastruktúra és -szolgáltatás befejezése

136

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16750_A munkaerőrendszerek digitális átalakítása

Mérföldkő

Az Atlas nyugdíjfolyósítási rendszerének befejezése

155

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Cél

A visszakövetelés csökkentése 150 000 000-2. lépés

156

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Cél

K+F; gyógyszeripar

168

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16752_Az egészségügy digitális átalakítása (DigHealth)

Mérföldkő

Digitális transzformáció – rák digitális program – 2. alprojekt

189

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16614_Online pénztárgépek & POS (reform)

Cél

Állami bevételekkel foglalkozó független hatóság: Online pénztárgépek & értékesítési pontok (POS) – bevezetés és összekapcsolás

204

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16643_Az adójogszabályok módosítása és egyszerűsítése

Mérföldkő

A kezdeti adódifikáció és az adófizetői információs rendszer befejezése

216

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16711_A közbeszerzés szakterületének professzionalizálása

Mérföldkő

A közbeszerzés professzionalizálása – új jogszabályok

258

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16631_Road safety Upgrade

Mérföldkő

A közúti közlekedésbiztonságra vonatkozó szerződések odaítélése – valamennyi szerződés

306

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16599_A gazdasági diplomáciai hálózat digitalizálása & Exportőrök képzési programja

Mérföldkő

A gazdasági diplomáciai hálózat digitalizálása – az összes intézkedés végrehajtása

318

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export ösztönzése – 16591_Üzleti tevékenység

Mérföldkő

Az üzleti környezet javítása – az üzleti tevékenység megkönnyítése

Részösszeg

1 974 438 067 EUR

1.7.Hetedik kifizetési kérelem (vissza nem térítendő támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

179

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16904_Fogyatékosság

Mérföldkő

A személyi segítségnyújtás fogyatékossági rendszerének nemzeti bevezetése.

24

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Cél

Lakóépületek felújítása – lakóépületek felújítása #2

52

3 - 1.3. Üzemanyag-feltöltés és -feltöltés – 16924_ Elektromobilitás

Cél

Buszok és taxik – elektromosakkal való felváltás

69

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16882_Árvíz-mérséklési projektek

Mérföldkő

Az árvízvédelmi munkálatok 60 %-ának befejezése

70

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16898_Vízellátási projektek

Mérföldkő

A vízellátási projektek 60 %-ának lezárása

71

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16850_Vízellátási és -takarékossági infrastruktúra

Mérföldkő

A víztakarékossági intézkedések és a vízellátás 50 %-ának lezárása

72

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és környezetvédelem – 16846_Új infrastruktúra – Szennyvízkezelésből származó települési szennyvíz és iszapkezelő infrastruktúrák

Mérföldkő

A szennyvízkezelési munkálatok 50 %-ának befejezése

80

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16283_A regionális polgári védelmi központok (PEKEPP) PPP-rendszerek révén történő végrehajtása

Cél

13 épület befejezése

98

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16782_A nyilvántartások, rendszerek és szolgáltatások összekapcsolása és interoperabilitása a nemzeti közintézmények közötti adatcseréhez

Mérföldkő

A kibocsátásiegység-forgalmi jegyzékek összekapcsolásának és átjárhatóságának szabályozási alapja

108

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16779_Az interoperabilitás és a webszolgáltatások fejlesztése

Mérföldkő

Az interoperabilitás és a webszolgáltatások fejlesztése projekt lezárása

109

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16810_CRM az államháztartás számára

Mérföldkő

Az államháztartásra vonatkozó CRM projekt befejezése

110

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16780_A közigazgatás egyablakos ügyintézésének további korszerűsítése

Mérföldkő

A „One-Stop Shops” projekt lezárása

111

6 - 2.2. Modernizálás – 16965_Adatosztályozási tanulmányok a közszféra információs rendszerei számára

Mérföldkő

Az adatosztályozási tanulmányok projekt lezárása

112

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16823_Kiberbiztonsági stratégia és politikák a közszféra számára; fejlett biztonsági szolgáltatások a nemzeti kritikus infrastruktúrák számára

Mérföldkő

A kiberbiztonsági stratégia projekt lezárása

137

8 - 3.1. A munkahelyteremtés és a munkaerőpiaci részvétel előmozdítása – 16750_A munkaerőrendszerek digitális átalakítása

Mérföldkő

Az Ariadne egységes IT-rendszerre vonatkozó másodlagos jogszabályok hatálybalépése

148

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16676_Az oktatás digitális átalakítása

Cél

Az interaktív rendszerek telepítésének befejezése

180

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16919_Gyermekvédelem

Cél

Gyermekgondozási központok személyzete

181

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16945_gyermekgondozó egységek létrehozása a nagyvállalatokon belül

Cél

Gyermekgondozási egységek nagyvállalatok

185

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16763_A szociális támogatási rendszer digitális átalakítása

Mérföldkő

A digitalizációs migrációs menekültügyi rendszer kiteljesítése

186

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16922_Társadalmi integráció

Cél

Szociális lakásfelújítási lakás befejezése

235

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16733_készségek és digitális készségek a bírák és az igazságügyi alkalmazottak (igazságügyi alkalmazottak) számára

Mérföldkő

Képzés – bírák és titkárok

236

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

A bírósági térkép felülvizsgálata – Előrehaladás

241

15 - 4.4. A pénzügyi szektor és a tőkepiacok megerősítése – 16580_Az adósságátütemezésre és a második esélyre vonatkozó új, egységes fizetésképtelenségi keret végrehajtása

Mérföldkő

Felügyelet, a felügyeleti folyamatok digitalizálása, tőkepiaci unió, tőkepiacok, megelőző adósságátütemezés

242

15 - 4.4. A pénzügyi szektor és a tőkepiacok megerősítése – 16576_Új hitelösztönzés – A hitelkiterjesztési megfigyelőközpont létrehozása

Mérföldkő

Tőkepiacok, felügyelet, a felügyeleti folyamatok digitalizálása, tőkepiaci unió

Részösszeg

1 974 438 067 EUR

1.8. Nyolcadik kifizetési kérelem (vissza nem térítendő támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

2

1 - 1.1. Megújulás – 16870_Intézkedések a szigetek villamosenergia-összeköttetéséhez és a villamosenergia-hálózat korszerűsítéséhez

Mérföldkő

A szigetek összekapcsolása – a munkálatok előrehaladása

8

1 - 1.1. Megújulás – 16865_A megújuló energiaforrásokból származó CHP-számla bevételeinek szerkezetátalakítása és növelése

 Cél

Megújulóenergia-számla – kapacitásnövelési cél 3 

62

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16849_Nemzeti újraerdősítési terv és Parnitha kiemelt beruházás

Mérföldkő

Újraerdősítés – A 2. alprojekt lezárása (Mt Parnitha)

113

6 - 2.2. Modernizálás – 16738_ Központi dokumentumkezelő rendszer

Mérföldkő

A központi dokumentumkezelő rendszerrel kapcsolatos projekt lezárása

114

6 - 2.2. Modernizálás – 16742_A Külügyminisztérium digitális átalakítása

Mérföldkő

A Külügyminisztérium digitális átalakításának lezárása

115

6 - 2.2. Modernizálás – 16791_a Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet digitális átalakítása

Mérföldkő

A Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet digitalizálásának befejezése

116

6 - 2.2. Modernizálás – 16964_Next-GenerationInteroperability Centre (KED)

Mérföldkő

A Next Generation Interoperability Centre (Nexergenerális interoperabilitási központ) befejezése

117

6 - 2.2. Modernizálás – 16785_Tourism Registry e-MHTE

Mérföldkő

A digitális idegenforgalmi nyilvántartás lezárása

118

6 - 2.2. Modernizálás – 16826_digitális készségfejlesztési programok a besorozottak számára

Cél

A képzésben részesült sorsok száma

131

7 - 2.3. Vállalkozások digitalizálása – 16706_A kkv-k digitális átalakítása

Mérföldkő

A kkv-k digitális átalakulása – termékek és szolgáltatások nyújtása

132

 7 - 2.3. Vállalkozások digitalizációja – 16973_digitális üzleti ökoszisztéma létrehozása és adókedvezmények bevezetése a kkv-k digitális átalakulásának megkönnyítése érdekében

 Mérföldkő

A kkv-k jogalkotási reformjának digitális átalakítása a technológiák elterjedésének ösztönzése érdekében

157

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16816_Az egészségügyi ágazatban végrehajtott beruházások reformja és felgyorsítása – Az egészségügyi kiadások visszakövetelésének és ésszerűsítésének csökkentése

Cél

A visszakövetelés csökkentése 300 000 000-3. lépés

163

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16756_Szervezeti reformok az egészségügyi rendszerben (KETEKNY, ODIPY)

Mérföldkő

Egészségügyi rendszer – véglegesíti a görög DRG Intézetet (KETEKNY) és az új Egészségbiztosítási Minőségbiztosítási Ügynökséget (a képzés kivételével)

164

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16756_Organizational Reforms in the Health System (KETEKNY, ODIPY)

Cél

Egészségügyi rendszer – KETEKNY ODIPY teljes képzés

169

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16753_ Home Health Care & Kórház otthoni rendszerekben

Mérföldkő

Otthoni ápolás – az egységek megnyitása

213

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16703_Az illegális kereskedelem elleni küzdelem és a szellemi tulajdon védelme

Mérföldkő

Az illegális kereskedelem elleni küzdelem – informatikai rendszer és ellenőrző állomások

217

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között az állami beruházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16940_a Hellenic Consignment Deposit and Loans Fund korszerűsítése 

Mérföldkő

A Görög Vámtarifa- és Hitelalap valamennyi alprojektjének befejezése

256

 17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16628_Közép-Görögország E-65 autópálya: Trikala-Egnatia szakasz

Mérföldkő

E-65 munkálatok – befejezés

261

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16630_Cretan Northern Highway (Β.Ο.Α.Κ.)

Cél

A BOAK építési munkálatainak előrehaladása

269

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16833_Az EASA megfelelés-helyreállítási munkájának végrehajtása

Mérföldkő

Az EASA munkájának befejezése

294

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16944_Master Plan for the renewal of the renewed the Greek passenger ships fleet

Mérföldkő

A görög személyszállítás főterve

296

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16921_Reskilling and Upskilling in Tourism

Cél

Átképzés és készségfejlesztés az idegenforgalom területén (végrehajlás)

313

 17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16653_Az agrár-élelmiszeripari ágazat digitális átalakítása

Mérföldkő

A mezőgazdaság digitális átalakítására irányuló projekt lezárása

Részösszeg

1 974 438 067 EUR

1.9.Kilencedik kifizetési kérelem (vissza nem térítendő támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

3

 1 - 1.1. Megújulás – 16870_Intézkedések a szigetek villamosenergia-összeköttetéséhez és a villamosenergia-hálózat korszerűsítéséhez

 Mérföldkő

A szigetek összekapcsolása – befejezés

15

1 - 1.1. Megújulás – 16871_a leginkább érintett területek (az igazságos átmenet területei) revitalizációs intézkedései

Cél

Talajrehabilitáció – befejezés

16

1 - 1.1. Megújulás – 16926_Támogatási rendszerek telepítésének támogatása a megújuló energiaforrások térhódításának fokozása érdekében

Mérföldkő

Energiatárolás – befejezés

17

1 - 1.1. Megújulás – 16901_HEDNO hálózati fejlesztések az ellenálló képesség növelése és a környezet védelme érdekében

Mérföldkő

HEDNO – befejezés 1

18

1 - 1.1. Megújulás – 16900_HEDNO felsővezeték-hálózat fejlesztése az erdőterületeken

Mérföldkő

HEDNO – 2. szakasz

19

1 - 1.1. Megújulás – 16899_A görög villamosenergia-elosztó hálózatüzemeltető (HEDNO) HV/MV alállomásainak beépített kapacitásnövelése új megújuló energiaforrásokra való csatlakozás esetén

Mérföldkő

HEDNO – befejezés 3

25

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Cél

Lakóépületek felújítása – lakások felújítása az energiaszegény háztartások számára

26

2 - 1.2. Felújítás – 16872_A lakóépületek energetikai felújítása

Cél

Lakóépületek felújítása – lakóépületek felújítása #3

29

2 - 1.2. Felújítás – 16879_Városi tervek előkészítése a várospolitikai reform végrehajtása során

Cél

A várostervezés lezárása

30

2 - 1.2. Felújítás – 16894_Új területrendezés kialakítása a megújuló energiaforrások, az ipar, az idegenforgalom és az akvakultúra számára

Mérföldkő

A különleges területi keretek elfogadása

31

2 - 1.2. Felújítás – 16891_Új tengeri területrendezés kialakítása

Mérföldkő

A tengervédelmi stratégia elfogadása

35

2 - 1.2. Felújítás – 16876_középületek energetikai korszerűsítése

Cél

Középületek energiahatékonysága – befejezett

36

2 - 1.2. Felújítás – 16874_Energia és vállalkozói készség

Cél

Energiahatékony magánszektor – befejezve #2

40

2 - 1.2. Felújítás – 16873_ – Intézkedések lakóövezetekben és az épületállományban

Mérföldkő

Városi beavatkozások – az összes munka befejezése

41

2 - 1.2. Felújítás – 16875_Infrastruktúra-fejlesztés és épület-helyreállítás a Tatoi egykori királyi épületében

Mérföldkő

Tatoi – az összes munka befejezése

53

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

CCS – működési tanúsítvány kiállítása

54

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Mérföldkő

Ipari egységek —

55

3 - 1.3. Feltöltés és üzemanyag-feltöltés – 16831_Produc- E Zöld

Cél

Elektromos járművek töltőállomásai – a létesítmények elkészültek

63

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16849_Nemzeti újraerdősítési terv és Parnitha kiemelt beruházás

Mérföldkő

Újraerdősítés – Az 1. alprojekt lezárása (16500 hektár helyreállítása)

64

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16851_A biológiai sokféleség védelme mint a fenntartható növekedés motorja

Mérföldkő

Biológiai sokféleség – befejezés

73

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és környezetvédelem – 16846_Új infrastruktúra – Szennyvízkezelésből származó települési szennyvíz és iszapkezelő infrastruktúrák

Mérföldkő

A települési szennyvíz- és iszapkezelési infrastruktúra befejezése

74

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16850_Vízellátási és -takarékossági infrastruktúra

Mérföldkő

Ivóvízellátási és -takarékossági infrastruktúrák lezárása

75

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16882_Árvíz-mérséklési projektek

Mérföldkő

Árvízvédelmi projektek lezárása

76

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16898_Vízellátási projektek

Mérföldkő

Vízellátási projektek lezárása

81

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16910_Monitoring and Management System

Mérföldkő

A polgári védelem nyomon követési és irányítási rendszerének befejezése

82

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16911_A válságkezelési eszközök

Mérföldkő

Légi válságkezelési eszközök projektjének lezárása

83

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható használata, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16912_Erdőtűzoltási, megelőzési és reagálási berendezések

Mérföldkő

Erdészeti harci felszerelés befejezése

84

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és a környezetvédelem – 16909_Infrastruktúra – Stratégiai nemzeti katasztrófakockázat-kezelés létrehozása

Mérföldkő

A nemzeti katasztrófakockázat-kezelés lezárása

89

5 - 2.1. Csatlakozó – 16962_Tengeri szálkábelek

Cél

A „tenger alatti kábelek” projekt lezárása

90

5 - 2.1. Csatlakozó – 16818_optikai infrastruktúra épületekben

Cél

A „Fiberoptic infrastructure in buildings” projekt lezárása

91

5 - 2.1. Csatlakozók – 16834_5G folyosók – 5G hálózatok fejlesztése, amelyek lefedik a transzeurópai közlekedési hálózatok részét képező valamennyi görög autópályát

Cél

Az „5G folyosók” projekt lezárása

92

5 - 2.1. Csatlakoztatás – 16855_kisműholdak

Mérföldkő

A „Small műholdak” projekt lezárása

95

 6 - 2.2. Modernizálás – 16778_ A levéltári és kapcsolódó szolgáltatások digitalizálása

 Cél

Az archívumok digitalizálása – teljes körű végrehajtás

99

 6 - 2.2. Korszerűsítés – 16929_A közigazgatás ügyfélorientált szolgáltatásai felé a folyamatok egyszerűsítése és javítása, a rendszerfejlesztések, valamint az európai stratégiáknak és politikáknak való megfelelés révén

Mérföldkő

Az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló stratégia és a folyamat egyszerűsítésére vonatkozó nemzeti terv lezárása (végső szakasz)

119

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16736_Új közbeszerzési rendszer

Mérföldkő

Az új közbeszerzési rendszer kiteljesítése

120

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16824_ERegistries

Mérföldkő

Az ERegistries projekt lezárása

123

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16854_Intelligens városok

Cél

Az intelligens városokkal kapcsolatos projektek teljes körű végrehajtása

124

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16928_Az új technológiák és trendek beépítése a közigazgatás fejlett szolgáltatásai felé, a hatékonyság és eredményesség növelése, valamint a rendszerek üzemeltetési, korszerűsítési és karbantartási költségeinek csökkentése

Mérföldkő

Új közigazgatási technológiák megvalósítása

125

6 - 2.2. Modernizáció – 16955_A felhőalapú számítástechnikai infrastruktúra és a nemzeti kutatási és technológiai infrastruktúra (GRNET) szolgáltatásainak korszerűsítése

Mérföldkő

A GRNET lezárása

126

6 - 2.2. Korszerűsítés – 16287_A közszféra üzletmenet-folytonosságának javítása

Mérföldkő

A közszféra üzletmenet-folytonosságának befejezése

127

6 - 2.2. Modernizálás – 16956_Syzefksis II kiterjesztése

Mérföldkő

A Syzefksis II lezárása

128

6 - 2.2. Modernizálás – 16827_Data Governance strategy & policies for the Public Sector

Mérföldkő

Az adatkormányzási stratégia befejezése

129

6 - 2.2. Modernizálás – 16842_Central BI – Data Analytics

Mérföldkő

A Központi BI lezárása

140

 9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16913_A Az egész életen át tartó tanulás új stratégiája: Görögország kompetenciafejlesztési és átképzési rendszerének korszerűsítése és korszerűsítése

Cél

 Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó képzési programok eredményeinek érvényesítése

145

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16794_A tanulószerződéses gyakorlati képzési rendszer megerősítése

Cél

Az e-tanulás digitalizálásának befejezése és az energiahatékony felújítások befejezése

146

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16792_Labor erő, átképzés és továbbképzés egy megreformált képzési modell révén (Vocational Education & Training Reform)

Mérföldkő

A szakoktatás és -képzés minőségellenőrzési rendszerének befejezése

149

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16933_A szakképzés fejlesztése: Laboratóriumi felszerelés biztosítása az IEK, az EPAL, a középiskola utáni gyakornoki osztály és a szakképző iskolák laboratóriumi központjai számára

Cél

A szakképzési laboratóriumok felújításának befejezése

150

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16289_Kiválósági stratégia az egyetemeken és innováció

Mérföldkő

Vendégprofesszorok befejezése

151

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16289_Kiválósági stratégia az egyetemeken és innováció

Cél

Bízik abban, hogy a csillagok kiteljesednek

152

9 - 3.2. Oktatás, szakképzés és készségek – 16934_A szakképzés fejlesztése

Mérföldkő

Az IEK szakképzési rendszer korszerűsítése, Modell EPAL Digitalisation EOPPEP szakmai profilok befejezése

165

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16783_A „Spiros Doxiadis” nemzeti közegészségügyi megelőzési program végrehajtása

Mérföldkő

Spiros Nemzeti Népegészségügyi Megelőző Program „Doxiadis” – valamennyi projekt lezárult

166

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16755_Zöld beruházások – Az egészségügyi alapellátás reformja

Cél

PHC – teljesen felújított egészségügyi központok

170

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás rezilienciájának, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16795_NHS Kórházfelújítás és infrastruktúra-fejlesztés

Mérföldkő

Az NHS infrastruktúra korszerűsítésének befejezése

171

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16757_ Rádióterápiás központ létrehozása a Sotiria Thoracicban

Mérföldkő

Sotiria Radioterrapy Centre

172

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16793_Projekt a Cellular & épület építésére; Gene Therapies and Hematology Clinic Laboratories in the General Hospital of the Thessaloniki „Papanikolaou”

Mérföldkő

A papanikolaui kórház befejezése

173

10 - 3.3. Az egészségügyi ellátás ellenálló képességének, hozzáférhetőségének és fenntarthatóságának javítása – 16752_Az egészségügy digitális átalakítása (DigHealth)

Mérföldkő

Digitális transzformáció – valamennyi alprojekt befejeződött

183

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16922_Társadalmi integráció

Cél

Társadalmi integráció, GMI-kedvezményezettek hajléktalanok

187

11 - 3.4. A hatékony és inkluzív szociálpolitikákhoz való hozzáférés javítása – 16688: A menekült népesség munkaerőpiaci integrációjának előmozdítása 

Cél

Menekült-munkaerőpiaci integráció

194

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16611_Az adóellenőrzések digitális átalakítása

Mérföldkő

Az adóellenőrzések digitális átalakításának befejezése

195

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16291_Az Adó- és Vámhivatal digitális átalakítása

Mérföldkő

Az állami bevételekkel foglalkozó független hatóság integrált adóigazgatási és ellenőrzési informatikai környezete első szakaszának lezárása a digitális átalakulás részeként

196

12 - 4.1. Az adók növekedésbarátabbá tétele, valamint az adóigazgatás és az adóbeszedés javítása – 16291_Az Adó- és Vámhivatal digitális átalakítása

Mérföldkő

A haszongépjárművek és konténerek felügyeleti rendszerének elindítása

208

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16972_A közigazgatás reformja

Cél

Közigazgatás – köztisztviselők képzésének befejezése

218

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16711_A közbeszerzés szakterületének professzionalizálása

Mérföldkő

A 2021 és 2025 közötti időszakra szóló nemzeti közbeszerzési stratégia végrehajtása

219

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16974_számviteli reform

Mérföldkő

Számviteli reform:

220

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, a kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16705_A kormányzás és felügyelet digitális átalakítása; elektronikus számlázás

Mérföldkő

Kormányzati vállalati erőforrás-tervezés (GOV-ERP)

221

13 - 4.2. A közigazgatás korszerűsítése, többek között a közberuházások végrehajtásának felgyorsítása, a közbeszerzési keret javítása, kapacitásépítési intézkedések és a korrupció elleni küzdelem révén – 16711_A közbeszerzés szakterületének professzionalizálása

Cél

A közbeszerzési továbbképzési/átképzési programok befejezése

237

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16292_New Judicial Buildings

Mérföldkő

Építési és felújítási munkák – elektronikus személyazonosság – befejezés

238

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16575 Az igazságszolgáltatás felgyorsítása

Mérföldkő

A bírósági térkép felülvizsgálata – teljes körű végrehajtás

239

14 - 4.3. Az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának javítása – 16727_Az igazságszolgáltatás digitális átalakítása (e-igazságügy)

Mérföldkő

Nyilvántartás vezetése és informatikai fejlesztések

243

15 - 4.4. A pénzügyi ágazat és a tőkepiacok megerősítése – 16581_Megerősített tőkepiaci felügyelet és megbízhatóság

Mérföldkő

Tőkepiacok, felügyelet, a felügyeleti folyamatok digitalizálása, tőkepiaci unió (CMU)

244

15 - 4.4. A pénzügyi szektor és a tőkepiacok megerősítése – 16957_A pénzügyi rendszer kapacitásának megerősítése az örökölt kihívások leküzdése és a reálgazdaság finanszírozása érdekében

Mérföldkő

Adósságrendezés, nemteljesítő hitelek szanálása, nemteljesítő hitelek értékesítése, pénzügyi stabilitás, állami hiteliroda, fizetőképesség,

249

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16624_Creation – Exansion – A Kutatási Központok infrastruktúrájának fejlesztése a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság (GSRI) felügyelete alatt

Mérföldkő

A kutatóközpontok projektjeinek lezárása

250

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16618_ Alap- és alkalmazott kutatás

Mérföldkő

Alap- és alkalmazott kutatási projektek befejezése;

251

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16654_TH 2 ORAX: Trellis Holistic & Hybrid Operational rugalizált önmaga példaértékű rendszer

Mérföldkő

A TH²ORAX projekt lezárása

252

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16971_Kutatás – Create – Innovate

Mérföldkő

A kutatás lezárása – Create – Innovációs projektek

253

16 - 4.5. A kutatás és az innováció előmozdítása – 16621_Görögország kutatási és innovációs ökoszisztémájának extroversionja

Mérföldkő

A K+I. ökoszisztéma-projektek extroverziójának befejezése

262

 17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16630_Cretan Northern Highway (Β.Ο.Α.Κ.)

Mérföldkő

A BOAK projekt befejezése

270

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16954 Intervenció a görög vasúti hálózat és infrastruktúra korszerűsítésére és átcsoportosítására

Mérföldkő

A vasúthálózat korszerűsítése befejeződött

271

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16892_Nyugat-Attikai elővárosi vasút korszerűsítése

Mérföldkő

A nyugat-attikai vasút befejezése

272

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16949_intelligens hidak

Mérföldkő

Az intelligens hidakra vonatkozó projekt lezárása

273

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16950_Elektronikus útdíjak

Mérföldkő

Az elektronikus útdíjszedési projekt befejezése

274

17 - 4.6. A legfontosabb gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16959_A Görög Vasúti Szervezet digitális átalakítása

Mérföldkő

Az OSE projekt digitális átalakításának befejezése

275

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16960_Intelligens infrastruktúra környezetvédelmi és kulturális fókuszban

Mérföldkő

Az intelligens infrastruktúrával kapcsolatos projekt lezárása

276

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16937_Digitális integrált programirányítási rendszer az Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium műszaki munkáinak és strukturális eszközeinek igazgatására

Mérföldkő

Az Infrastrukturális Minisztérium PMIS-jának lezárása

277

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16786_Az infrastrukturális és piacfelügyeleti minisztérium eljárásainak egyszerűsítése; közlekedés

Mérföldkő

A Közlekedési Minisztérium eljárásainak egyszerűsítése

282

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16970_A természetért és a kultúráért vezető út

Mérföldkő

A természetért és a kultúráért vezető autópályák

283

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16293_Kultúra mint a növekedés motorja

Mérföldkő

A kultúra mint a növekedés motorja

284

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16536_Az infrastruktúra fejlesztése, a berendezések felújítása és a HOCRED Stores – korábbi ARF-raktárak által nyújtott szolgáltatások minőségének javítása (helyszíni és elektronikus)

Mérföldkő

A Kulturális Erőforrások Humanitárius Segítségnyújtási Hadtestének (HOCRED) korszerűsítése

285

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16725_A felsőoktatás korszerűsítése

Mérföldkő

A művészetek oktatásának fejlesztése

286

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16723_Skilling kreatív és kulturális szakemberek számára

Cél

Készségfejlesztés a kreatív és kulturális szakemberek számára (végrehajlás)

287

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és rezilienciájának javítása – 16486_A víz alatti régiségek gyűjteménye

Mérföldkő

Víz alatti régiségek múzeuma

288

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16485_Kulturális útvonalak emblematikus régészeti helyszíneken és emlékművekben

Mérföldkő

Kulturális útvonalak az emblematikus régészeti helyszíneken

289

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16735_Az vényköteles művészetek felhasználása, a társadalmi kohézió előmozdítása és az ezüst gazdaság kihasználása

Mérföldkő

Az „vényköteles művészetek” használata,

290

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16433_A kulturális műemlékek és régészeti lelőhelyek védelme az éghajlatváltozás hatásaitól

Mérföldkő

A kulturális műemlékek védelme az éghajlatváltozással szemben

291

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok modernizálása és ellenálló képességének javítása – 16435_Restoration – Conservation of the Acropolis Monuments

Mérföldkő

Helyreállítás – Természetvédelem – Az Akropolisz megerősítése

297

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16931_turizmusfejlesztés

Mérföldkő

A turistafejlesztési projekt befejezése

298

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16975_Upgrade Interventions for Regional Ports

Cél

A regionális kikötőket érintő beavatkozások korszerűsítése

307

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16634_New Industrial Parks

Mérföldkő

Ipari parkok – beruházások végrehajtása

308

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16593_A stratégiai beruházások vonzására vonatkozó jogi keret módosítása

Mérföldkő

Stratégiai beruházások – a beruházások végrehajtása

309

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és rezilienciájának javítása – 16721_Az intelligens gyártás megvalósítása

Mérföldkő

Feldolgozóipar, ágazat – beruházások végrehajtása

314

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16626_Gazdasági átalakulás a mezőgazdasági ágazatban

 Mérföldkő

A mezőgazdaság gazdasági átalakításának befejezése

315

17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16584_Javaslatok az akvakultúra-ágazatban végrehajtandó intézkedésekre

Mérföldkő

Akvakultúra befejezve

316

4 - 1.4. Az erőforrások fenntartható felhasználása, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség és a környezetvédelem – 16285_Beruházások a nemzeti öntözési hálózatba PPP-rendszereken keresztül

Mérföldkő

Az öntözés befejezése

319

18 - 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16543_Az üzleti környezet egyszerűsítésére, valamint minőségének és biztonságának javítására irányuló intézkedések

Mérföldkő

Az üzleti környezet javítása – egyszerűsítés és piacfelügyelet

259

 17 - 4.6. A kulcsfontosságú gazdasági ágazatok korszerűsítése és ellenálló képességének javítása – 16631_Road safety Upgrade

Mérföldkő

A közúti közlekedésbiztonsági projekt befejezése

Részösszeg

1 974 438 066 EURÓ

2.Hitel 

A 3. cikk (2) bekezdésében említett részösszegek szerkezete a következő:

2.1. Első kifizetési kérelem (hitel formájában nyújtott támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

320

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Mérföldkő

Operatív megállapodások nemzetközi pénzügyi intézményekkel

321

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Mérföldkő

Kereskedelmi bankok pályázati felhívásának kiírása

Részösszeg

2 121 256 487 EUR

2.2. Második kifizetési kérelem (hitel formájában nyújtott támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

322

 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Mérföldkő

Részvényplatformra vonatkozó megállapodás

323

 4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Mérföldkő

InvestEU hozzájárulási megállapodás

324

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

586,4 millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

Részösszeg

2 121 256 487 EUR

2.3. Harmadik kifizetési kérelem (hitel formájában nyújtott támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

325

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

3518,4 millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

Részösszeg

2 121 256 487 EUR

2.4. Negyedik kifizetési kérelem (hitel formájában nyújtott támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

326

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

5864 millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

Részösszeg

2 121 256 487 EUR

2.5. Ötödik kifizetési kérelem (hitel formájában nyújtott támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

327

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

9382,4millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

Részösszeg

2 121 256 487 EUR

2.6. Hatodik kifizetési kérelem (hitel formájában nyújtott támogatás):

Sorszám

Kapcsolódó intézkedés (reform vagy beruházás)

Mérföldkő / cél

Elnevezés

328

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

11728 millió EUR összegű pénzügyi intézményi forrás aláírása a végső kedvezményezettekkel

329

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

A sajáttőke-támogatás 100 %-ának befektetése

330

4.7. A versenyképesség javítása, valamint a magánberuházások és az export előmozdítása – 16980_RRP hiteleszköz

Cél

A műveletek InvestEU általi jóváhagyása

Részösszeg

 2 121 256 485 EUR



3. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INTÉZKEDÉSEK

1.A helyreállítási és rezilienciaépítési terv végrehajtásához és nyomon követéséhez kapcsolódó intézkedések

A helyreállítási és rezilienciaépítési terv végrehajtása és nyomon követése céljából Görögország által tett intézkedések a következők:

A helyreállítási és rezilienciaépítési terv végrehajtásának és nyomon követésének koordinálásáért felelős fő szerv a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz koordinációs ügynöksége lesz, amely a 4738/2020. sz. törvénnyel létrehozott Pénzügyminisztérium független különleges közszolgáltatása. A Helyreállítási Rezilienciaépítési Eszközt koordináló ügynökség felelős annak ellenőrzéséért is, hogy a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben meghatározott mérföldkövek és célok teljesültek-e, továbbá az Európai Bizottság és a görög hatóságok közötti (egyetlen) összekötőként is működik. Feladatai közé tartozik különösen a projektek előrehaladásának aktív nyomon követése az elfogadott mérföldkövek és célok alapján, valamint a kifizetési kérelmeknek az Európai Bizottsághoz történő benyújtása azok teljesítésének ellenőrzése után. Ez utóbbihoz mellékelni kell egy vezetői nyilatkozatot arról, hogy a pénzeszközöket rendeltetésszerűen és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével összhangban használták fel, valamint csatolni kell az elvégzett ellenőrzések összefoglalását, beleértve a feltárt hiányosságokat és a meghozott korrekciós intézkedéseket.

Az egyes konkrét intézkedések végrehajtásáért való általános felelősség az illetékes minisztérium hatáskörébe tartozik, amelynek szolgálatai támogatják a projektek előrehaladásának nyomon követését, és szoros együttműködést tartanak fenn a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz koordinációs ügynökségével.

A tervben szereplő valamennyi intézkedést az illetékes minisztérium által kijelölt nemzeti szervek (a továbbiakban: végrehajtó szervek) hajtják végre, és ezek felelősek az elfogadott mérföldkövek és célok eléréséért, valamint az összes adatnak és dokumentációnak a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz koordinációs ügynökségnek való, létrehozandó irányítási információs rendszeren keresztül történő jelentéséért.

Végül a Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság (EDEL, amely a Pénzügyminisztérium Költségvetési Politikája Főtitkárságának (Államháztartási Hivatal) részét képezi) biztosítja a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elveinek betartását.

2.A Bizottságnak az alapul szolgáló adatokhoz való teljes körű hozzáférését biztosító intézkedések

Görögország a következő intézkedésekkel biztosítja a Bizottság teljes körű hozzáférését az alapul szolgáló releváns adatokhoz:

Görögország helyreállítási és rezilienciaépítési tervének és végrehajtásának központi koordináló szerveként a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt koordináló ügynökség felelős a terv átfogó koordinálásáért és nyomon követéséért. Különösen koordináló szervként működik a mérföldkövek és célok terén elért haladás nyomon követése, a nyomon követés és adott esetben az ellenőrzési és audittevékenységek végrehajtása, valamint a jelentéstétel és a kifizetési kérelmek tekintetében. Koordinálja a mérföldkövekre és célokra, a releváns mutatókra, valamint a kvalitatív pénzügyi információkra és egyéb adatokra, például a végső kedvezményezettekre vonatkozó jelentéstételt. Az adatkódolásra a végrehajtó szerveknél kerül sor, amelyek az irányítási információs rendszeren keresztül kötelesek jelenteni a szükséges adatokat a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz koordinációs ügynökségének.

Az (EU) 2021/241 rendelet 24. cikkének (2) bekezdésével összhangban az e melléklet 2.1. szakaszában megállapított vonatkozó mérföldkövek és célok teljesítését követően Görögország kellően indokolt kérelmet nyújt be a Bizottságnak a pénzügyi hozzájárulás és adott esetben a hitel kifizetésére. Görögország biztosítja, hogy kérésre a Bizottság teljes körű hozzáféréssel rendelkezzen a kifizetési kérelem megfelelő indokolását alátámasztó, alapul szolgáló releváns adatokhoz mind a kifizetési kérelemnek az (EU) 2021/241 rendelet 24. cikkének (3) bekezdése szerinti értékelése, mind pedig ellenőrzési és ellenőrzési célokból.

(1)  Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(2)  Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(3)  Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(4)  Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(5)  Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(6)  Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(7)  Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(8)  Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(9) Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(10) Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(11)

Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti fellépésekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, ahol az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése , a füstgázok tárolása, felhasználása vagy hasznosítása hulladékégető hamuból, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növekedését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.

(12) Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(13) Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(14) Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(15)

Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.

(16) Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(17) Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(18) Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(19)

Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.

(20) Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(21) Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(22) Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(23)

Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.

(24) Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(25) Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(26) Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(27)

Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.

(28) Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(29) Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(30) Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(31)

Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.

(32) Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(33)  Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(34)  Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(35)  Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(36)  Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(37) Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(38) Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(39)

Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.

(40) Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.
(41) Kivéve az ezen intézkedés hatálya alá tartozó, a jelentős károkozás elkerülését célzó elvről szóló technikai iránymutatás (2021/C58/01) III. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő, földgázt felhasználó villamosenergia- és/vagy hőtermelésre, valamint a kapcsolódó átviteli és elosztási infrastruktúrára irányuló projekteket.
(42) Amennyiben a támogatott tevékenység olyan előrejelzett üvegházhatásúgáz-kibocsátást ér el, amely nem éri el jelentősen a vonatkozó referenciaértékeket, meg kell indokolni, hogy ez miért nem lehetséges. A kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó tevékenységekre vonatkozó ingyenes kiosztásra vonatkozóan az (EU) 2021/447 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott referenciaértékek.
(43)

Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés szerinti tevékenységekre a kizárólag nem újrafeldolgozható veszélyes hulladékok kezelésére szolgáló létesítményekben, valamint a meglévő üzemekben, amelyek esetében az ezen intézkedés szerinti tevékenységek célja az energiahatékonyság növelése, a füstgázok tárolási célú megkötése vagy a hulladékégetésből származó hamuból származó anyagok felhasználása vagy kinyerése, feltéve, hogy ezek a beruházások nem eredményezik a hulladékfeldolgozó üzem kapacitásának növekedését vagy az üzemek életciklusának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.

(44) Ez a kizárás nem vonatkozik az ezen intézkedés keretében a meglévő mechanikus-biológiai hulladékkezelő létesítményekben végrehajtott intézkedésekre, amennyiben az ezen intézkedés keretében végrehajtott intézkedések célja az energiahatékonyság növelése vagy az elkülönített hulladék újrafeldolgozási műveletekhez való utólagos átalakítása a biohulladék komposztálása és a biohulladék anaerob lebontása céljából, feltéve, hogy az ezen intézkedés szerinti ilyen intézkedések nem eredményezik az üzemek hulladékfeldolgozási kapacitásának növelését vagy az üzemek élettartamának meghosszabbítását; amelyek esetében az üzem szintjén szolgáltatnak bizonyítékot.