Brüsszel, 2021.3.22.

COM(2021) 132 final

2021/0067(NLE)

Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA

az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodás által létrehozott kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságban és Társulási Tanácsban a grúz kormány által jóváhagyott, a közbeszerzéssel kapcsolatos jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos átfogó ütemtervre vonatkozó kedvező vélemény tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról, valamint a társulási megállapodás XVI-B. melléklete 1. szakasza befejezésének elismeréséről


INDOKOLÁS

1.A javaslat tárgya

E javaslat tárgya az Unió által a kereskedelmi formációban ülésező EU–Grúzia Társulási Bizottságban a grúz kormány által a közbeszerzéssel kapcsolatos jogszabályok végrehajtására vonatkozóan jóváhagyott átfogó ütemtervre vonatkozó kedvező véleményről és a társulási megállapodás XVI-B. melléklete 1. szakaszának befejezéséről szóló határozat tervezett elfogadásával kapcsolatban képviselendő álláspont meghatározásáról szóló határozat.

Emellett e javaslat tárgya az Unió által az EU–Grúzia Társulási Tanácsban képviselendő álláspont meghatározásáról szóló határozat, amely további piacra jutást biztosít a felek számára a társulási megállapodás IV. címében előírtak szerint.

2.A JAVASLAT HÁTTERE

2.1.A társulási megállapodás

Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodás 1 (a továbbiakban: a megállapodás) létrehozza a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi térséget, amelynek célja a szorosabb gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kialakításához szükséges feltételek megteremtése. Ez magában foglalja a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok fokozatos közelítését. A megállapodás 2016. július 1-jén teljeskörűen hatályba lépett.

2.2.A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság

A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságot a megállapodás 408. cikkének (4) bekezdése hozta létre, és az a megállapodás IV. címe („Kereskedelem és kereskedelemmel kapcsolatos ügyek”) keretében ráruházott feladatokat látja el.

A 408. cikk (3) bekezdése szerint a Társulási Bizottság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy határozatokat fogadjon el az e megállapodásban előírt esetekben. A Társulási Bizottság határozatai kötelező érvényűek, és a Felek megteszik a megfelelő intézkedéseket azok végrehajtására. A Társulási Bizottság a Felek közötti megállapodás alapján hozza határozatait, figyelembe véve azok belső eljárásait.

2.3.A Társulási Tanács

A Társulási Tanácsot a megállapodás 404. cikke hozta létre. A Társulási Tanács felügyeli és nyomon követi a megállapodás alkalmazását és végrehajtását, valamint rendszeresen felülvizsgálja annak működését a célkitűzések vonatkozásában. E megállapodás alkalmazásának és végrehajtásának felügyelete és nyomon követése mellett a Társulási Tanács megvizsgálja a megállapodás keretében felmerülő valamennyi jelentős kérdést, valamint az egyéb, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kétoldalú vagy nemzetközi ügyeket.

A megállapodás 406. cikke szerint a Társulási Tanács hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a megállapodás keretében határozatokat hozzon, amelyek kötelező érvényűek a Felekre nézve. A 419. cikk (5) bekezdése kimondja, hogy amennyiben a Felek egyetértenek abban, hogy a megállapodás IV. címében (Kereskedelem és kereskedelemmel kapcsolatos ügyek) meghatározott szükséges intézkedéseket végrehajtották és betartják, a Társulási Tanács a megállapodás 406. és 408. cikke szerint ráruházott hatáskörök értelmében határoz a további piacnyitásról a IV. címben foglaltaknak megfelelően.

A Társulási Tanács határozatai kötelező érvényűek, és a Felek megteszik a megfelelő intézkedéseket azok végrehajtására. A Társulási Tanács a Felek közötti megállapodás útján, a vonatkozó belső eljárások lefolytatását követően fogadja el határozatait.

2.4.A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság tervezett jogi aktusa

A tervezett jogi aktus célja, hogy kedvező véleményt adjon a grúz kormány által jóváhagyott, a közbeszerzés területére vonatkozóan a közelmúltban elfogadott átfogó reformütemtervről, és elismerje a megállapodás XVI-B. melléklete (Az intézményi reform, a jogszabály-közelítés és a piacra jutás indikatív ütemezése) 1. szakaszának befejezését.

Az EU–Grúzia mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás XVI-B. melléklete az 1. szakasz befejezéséhez a következő követelményeket írja elő:

·az e megállapodás 143. cikke (2) bekezdésének és 144. cikkének végrehajtása

·Megegyezés az e megállapodás 145. cikkében meghatározott reformstratégiáról.

Az első követelmény tekintetében a 143. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy Grúzia különösen a következőket jelöli ki:

·egy végrehajtó szerv a központi kormányzat szintjén, amelynek feladata, hogy biztosítsa a közbeszerzéshez kapcsolódó valamennyi területre vonatkozó koherens politikát és annak végrehajtását. Ez a szerv előmozdítja és koordinálja e fejezet végrehajtását, és irányítja az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítés folyamatát, az e megállapodás XVI-B. mellékletében rögzítettek szerint;

·egy pártatlan és független szerv, amelynek feladata, hogy a szerződések odaítélése során felülvizsgálja az ajánlatkérők által hozott döntéseket. Ebben az összefüggésben a „független” azt jelenti, hogy az adott szerv valamennyi ajánlatkérőtől és gazdasági szereplőtől elkülönülő közigazgatási szerv. Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy e szerv döntéseit bírósági felülvizsgálatnak vessék alá.

Ezeket az intézkedéseket 2014. április 23-án a 306. sz. kormányrendelet, a 6730. sz. grúz törvény pedig 2020. július 2-án hajtotta végre.

A 144. cikk értelmében a Feleknek meg kell felelniük az e cikk (2)–(15) bekezdésében a közzétételre, a szerződések odaítélésére és a jogvédelemre vonatkozóan meghatározott alapvető követelményeknek valamennyi szerződés odaítélésekor. Ezek az alapvető szabályok közvetlenül az uniós közbeszerzési vívmányokban szabályozott közbeszerzési szabályokból és elvekből származnak, beleértve a megkülönböztetésmentesség, az egyenlő bánásmód, az átláthatóság és az arányosság elvét is.

Ezeket az elveket beépítették a grúz közbeszerzési szabályokba azáltal, hogy 2010-ben bevezették az e-közbeszerzési rendszert, és elfogadták az állami beszerzésekről szóló törvényt módosító 2017. április 6-i 617. sz. grúz törvényt.

Ami a XVI-B. melléklet 1. szakaszának második követelményét illeti, a megállapodás 145. cikkében meghatározott ütemterv jóváhagyása szükséges. A társulási megállapodás 145. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy Grúzia a fokozatos közelítés megkezdése előtt átfogó ütemtervet nyújt be a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságnak a megállapodás IV. címe 8. fejezetének végrehajtására vonatkozóan, ütemtervekkel és mérföldkövekkel együtt. Ez a dokumentum, amely a társulási megállapodás szerint megfelel a XVI-B. mellékletben meghatározott szakaszoknak és ütemterveknek, tartalmazza az uniós vívmányokhoz való közelítésre és az intézményi kapacitásépítésre irányuló valamennyi reformot.

Grúzia kormánya 2016. március 31-én jóváhagyta a Grúzia kormánya által „A Grúzia és az EU közötti, a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás (DCFTA) hatálya alá tartozó kötelezettségeknek való megfelelés érdekében a közbeszerzés területén tervezett változásokról” szóló ütemterv jóváhagyásáról szóló 536. sz. rendeletet. Ezt a rendeletet a 2018. január 22-i 154. és a 2020. június 12-i 974. sz. kormányrendelet módosította. Az ütemterv megfelel a 145. cikk (1) bekezdésében foglalt követelményeknek.

A megállapodás 145. cikkének (2) bekezdésével összhangban a tervezett jogi aktus kötelező lesz a felekre nézve, amely úgy rendelkezik, hogy „a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság kedvező véleménynyilvánítását követően ez az ütemterv referenciadokumentumnak tekintendő e fejezet végrehajtásához. Az Unió minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy támogatást nyújtson Grúziának az ütemterv végrehajtásához.” A 146. cikk (3) bekezdése szerint a XVI-B. melléklet 1. szakasza befejezésének elismerése lehetővé teszi a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság számára, hogy elvégezze a következő szakasz értékelését.

2.5.A Társulási Tanácsnak a piacra jutásról szóló tervezett határozata

Az 1. szakasz befejezésének elismerését követően a Társulási Tanács a 146. cikk (2) bekezdésével és a 419. cikk (5) bekezdésével, valamint a XVI-B. mellékletben foglalt intézményi reformra, közelítésre és piacra jutásra vonatkozó ütemtervvel összhangban úgy határoz, hogy kölcsönös piacra jutást biztosít a központi kormányzati hatóságok számára.

3.Az Unió által képviselendő álláspontok

A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság által az Unió nevében képviselendő álláspont célja, hogy kedvező véleményt adjon a grúz kormány által a közbeszerzéssel kapcsolatos jogszabályok végrehajtására vonatkozóan jóváhagyott ütemtervről.

Célja továbbá annak elismerése, hogy az átfogó reformstratégia 145. cikkel összhangban történő jóváhagyásával, valamint a megállapodás 143. cikke (2) bekezdésének és 144. cikke végrehajtásának elismerésével Grúzia befejezte a társulási megállapodás XVI-B. mellékletének 1. szakaszát (Az intézményi reform, a jogszabály-közelítés és a piacra jutás indikatív ütemezése).

A megállapodás 145. cikkének (2) bekezdése értelmében a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság kedvező véleménynyilvánítását követően az ütemterv referenciadokumentumként bekerül a társulási megállapodás IV. címe 8. fejezetének végrehajtásához.

A Társulási Tanács által az Unió nevében képviselendő álláspont célja, hogy a megállapodás IV. címében foglaltak szerint a felek számára további piacra jutást biztosítson.

Ezeket a döntéseket az EU és Grúzia arra irányuló erőfeszítéseinek tágabb összefüggésében kell vizsgálni, hogy közelítsék jogszabályaikat, többek között a közbeszerzés területén is, hogy megteremtsék a megerősített gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok feltételeit.

4.Jogalap

4.1.Eljárási jogalap

4.1.1.Alapelvek

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 218. cikkének (9) bekezdése határozatok elfogadásáról rendelkezik „a megállapodásokkal létrehozott szervekben az Unió által képviselendő álláspontok kialakítására vonatkozóan, amennyiben az ilyen szervnek joghatással bíró jogi aktust kell elfogadnia, kivéve a megállapodás intézményi kereteit kiegészítő vagy módosító jogi aktusokat”.

A „joghatással bíró jogi aktus” fogalmába beletartoznak a nemzetközi jognak a kérdéses szervet szabályozó szabályai szerint joghatással bíró jogi aktusok. Ezenfelül a fogalom magában foglalja azokat az eszközöket is, melyek a nemzetközi jog szerint nem bírnak kötelező erővel, de „meghatározó módon befolyásolják az uniós jogalkotó által [...] elfogadott szabályozás tartalmát” 2 .

4.1.2.A jelen esetre történő alkalmazás

A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságot megállapodás, nevezetesen az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodás hozta létre.

A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság által elfogadandó jogi aktus joghatással bíró jogi aktus. A megállapodás 408. cikke (3) bekezdésének megfelelően a tervezett jogi aktus a nemzetközi jog szerint kötelező érvényű lesz.

A Társulási Tanácsnak a kölcsönös piacra jutást biztosító határozata a megállapodás 406. cikkének (1) bekezdése értelmében joghatással fog bírni az aláíró felek területén.

A tervezett jogi aktusok nem egészítik ki és nem módosítják a megállapodás intézményi keretét.

Ezért a javasolt határozat eljárási jogalapja az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése.

4.2.Anyagi jogalap

4.2.1.Alapelvek

Az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése szerinti határozat anyagi jogalapja elsősorban azon tervezett jogi aktus célkitűzésétől és tartalmától függ, amellyel kapcsolatban az Unió által képviselendő álláspont meghatározásra kerül. Amennyiben a tervezett jogi aktus kettős célkitűzést követ, vagy két összetevőből áll, és ezek egyike elsődlegesként vagy döntő jellegűként azonosítható, míg a másik pusztán járulékos jellegű, az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdése szerinti határozatot egyetlen jogalapra, azaz az elsődleges, illetve döntő jellegű célkitűzés vagy összetevő által megkövetelt jogalapra kell alapítani.

4.2.2.A jelen esetre történő alkalmazás

A tervezett jogi aktus elsődleges célkitűzése és tartalma az Unió közös kereskedelempolitikája végrehajtásának biztosításával kapcsolatos.

Ezért a javasolt határozat anyagi jogalapja az EUMSZ 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdése.

4.3.Következtetés

A javasolt határozat jogalapja az EUMSZ 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdése, összefüggésben az EUMSZ 218. cikkének (9) bekezdésével.

5.A tervezett jogi aktusok kihirdetése

A 145. cikk (2) bekezdése szerint a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság jogi aktusa tartalmazza a grúz hatóságok által a megállapodás IV. címének 8. fejezetéhez referenciadokumentumként jóváhagyott ütemtervet, és tudomásul veszi a XVI-B. melléklet (Az intézményi reform, a jogszabály-közelítés és a piacra jutás indikatív ütemezése) 1. szakaszának befejezését. A Társulási Tanács kölcsönös piacra jutást biztosító határozata jogokat és kötelezettségeket keletkeztet. Ezért a jogi aktusokat az elfogadásukat követően helyénvaló kihirdetni az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

2021/0067 (NLE)

Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA

az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodás által létrehozott kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságban és Társulási Tanácsban a grúz kormány által jóváhagyott, a közbeszerzéssel kapcsolatos jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos átfogó ütemtervre vonatkozó kedvező vélemény tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról, valamint a társulási megállapodás XVI-B. melléklete 1. szakasza befejezésének elismeréséről

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdésére, összefüggésben 218. cikkének (9) bekezdésével,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodást 3 (a továbbiakban: a megállapodás) az Unió az (EU) 2016/838 tanácsi határozattal 4 kötötte meg, és a megállapodás 2016. július 1-jén lépett hatályba.

(2)A megállapodás 145. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy Grúzia a közbeszerzéssel kapcsolatos jogszabályok végrehajtására vonatkozóan egy átfogó, időbeli és fontosabb állomásokat megjelölő ütemtervet nyújt be a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottsághoz, amelynek a jogszabályoknak az uniós vívmányokhoz való közelítésére irányuló valamennyi reformot tartalmaznia kell.

(3)A megállapodás 145. cikkének (2) bekezdése szerint a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság kedvező véleménynyilvánítására van szükség ahhoz, hogy az átfogó ütemterv a végrehajtási folyamat, nevezetesen a közbeszerzéssel kapcsolatos jogszabályok uniós vívmányokhoz való közelítésének referenciadokumentumává váljon.

(4)A megállapodás 146. cikkének (2) bekezdésével összhangban az uniós vívmányokhoz való közelítést egymást követő szakaszokban kell végrehajtani, a megállapodás XVI-B. mellékletében foglalt ütemtervnek megfelelően. A megállapodás 408. cikkének (4) bekezdésében meghatározott kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság értékeli az egyes szakaszok végrehajtását, és a pozitív értékelés a megállapodás XVI-B. mellékletében meghatározottak szerinti kölcsönös piaci hozzáférés biztosítását eredményezi.

(5)A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság az eljárási szabályzatról szóló, 2014. november 17-i 1/2014 EU–Grúzia társulási tanácsi határozat II. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése értelmében határozatot fogad el, amelyben véleményt nyilvánít a grúz hatóságok által jóváhagyott ütemtervről, valamint értékeli a grúz jogszabályoknak az uniós joghoz való közelítését a megállapodás XVI-B. mellékletében foglalt 1. szakasz befejezésekor. Az ütemtervet Grúzia kormánya a 2018. január 22-i 154. és a 2020. június 12-i 974. sz. rendelettel módosított, „A Grúzia és az EU közötti, a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás (DCFTA) hatálya alá tartozó kötelezettségeknek való megfelelés érdekében a közbeszerzés területén tervezett változásokról” szóló ütemterv jóváhagyásáról szóló, 2016. március 31-i 536. sz. kormányrendeletben hagyta jóvá.

(6)Az 1. szakasz befejezésének elismerését követően a Társulási Tanácsnak az eljárási szabályzatról szóló, 2014. november 17-i 1/2014 EU–Grúzia társulási tanácsi határozat I. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének megfelelően határozatot kell hoznia a megállapodás XVI-B. melléklete szerinti kölcsönös piacra jutás biztosításáról a központi kormányzati hatóságok beszerzései tekintetében.

(7)Helyénvaló meghatározni az Unió által a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságban és a Társulási Tanácsban képviselendő álláspontot, mivel a tervezett határozatok kötelező érvényűek lesznek az Unióra nézve,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságban a Grúzia kormánya által jóváhagyott átfogó ütemtervvel és a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás (DCFTA) XVI-B. mellékletében meghatározott 1. szakasz befejezésével kapcsolatban az Unió által képviselendő álláspont a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság határozatának az e határozathoz csatolt, az I. mellékletben foglalt tervezetén alapul.

2. cikk

A Társulási Tanácsban a kölcsönös piacra jutásnak a megállapodás XVI-B. melléklete szerinti biztosítása tekintetében az Unió által képviselendő álláspont a Társulási Tanácsnak az e határozathoz csatolt, a II. mellékletben foglalt határozattervezetén alapul.

3. cikk

Elfogadásukat követően a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság az 1. cikkben említett határozatát és a Társulási Tanács 2. cikkben említett határozatát ki kell hirdetni az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

4. cikk

Ennek a határozatnak a Bizottság a címzettje.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

   a Tanács részéről

   az elnök

(1)    HL L 261., 2014.8.30., 744. o.
(2)    A Bíróság 2014. október 7-i ítélete, Németország kontra Tanács, C-399/12, ECLI:EU:C:2014:2258, 61–64. pont.
(3)    HL L 261., 2014.8.30., 4. o.
(4)    A Tanács (EU) 2016/838 határozata (2016. május 23.) az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodásnak az Európai Unió nevében történő megkötéséről (HL L 141., 2016.5.28., 26. o.).

Brüsszel, 2021.3.22.

COM(2021) 132 final

MELLÉKLETEK

a következőhöz:

Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA



az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodás által létrehozott kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságban és Társulási Tanácsban a grúz kormány által jóváhagyott, a közbeszerzéssel kapcsolatos jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos átfogó ütemtervre vonatkozó kedvező vélemény tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról, valamint a társulási megállapodás XVI-B. melléklete 1. szakasza befejezésének elismeréséről


I. MELLÉKLET

A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság .../2021. sz. határozata

(2021.xx.xx.)

az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodás XVI-B. mellékletében foglaltak szerint az 1. szakasz pozitív értékeléséről

A KERESKEDELMI FORMÁCIÓBAN ÜLÉSEZŐ TÁRSULÁSI BIZOTTSÁG,

tekintettel az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodásra és különösen annak 146. cikkére,

mivel:

(1)Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti EU–Grúzia társulási megállapodást (a továbbiakban: a megállapodás) 2014. június 27-én írták alá és 2016. július 1-jén hatályba lépett.

(2)A megállapodás preambuluma elismeri Grúzia elkötelezettségét aziránt, hogy a megállapodással összhangban fokozatosan közelítse jogszabályait az érintett ágazatokban az uniós jogszabályokhoz, és hatékonyan végrehajtsa azokat, hozzájárulva ezáltal Grúzia és az Unió közötti szorosabb politikai társuláshoz és gazdasági integrációhoz Grúzia valamennyi polgárával, beleértve a konfliktusok által megosztott közösségeket is.

(3)A megállapodás 147. cikkével összhangban a Felek megállapodnak abban, hogy piacaik hatékony és kölcsönös megnyitását fokozatosan és párhuzamosan kell megvalósítani.

(4)A megállapodás 146. cikke értelmében Grúzia biztosítja, hogy közbeszerzésre vonatkozó jogszabályait fokozatosan közelíti az uniós közbeszerzési vívmányokhoz, és hogy az uniós vívmányokhoz való közelítésre egymást követő szakaszokban kerül sor, a kereskedelmi formációban ülésező EU-Grúzia Társulási Bizottság 2019. október 18-i 2/2019 határozatával 1 módosított megállapodás XVI-B. mellékletében foglalt ütemtervnek megfelelően.

(5)A megállapodás 146. cikkével összhangban a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság a megállapodás XVI-B. mellékletében meghatározott minden egyes szakaszra vonatkozóan a szóban forgó bizottság pozitív értékelése alapján határozatot hoz.

(6)A megállapodásnak a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság 2019. október 18-i 2/2019 határozatával módosított XVI-B. melléklete megállapítja a Grúzia által az 1. szakasz befejezéséhez teljesítendő követelményeket,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A Grúzia kormánya által a grúz kormány 2018. január 22-i 154. és 2020. június 12-i 974. sz. rendeletével módosított, ”A Grúzia és az EU közötti, a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás (DCFTA) hatálya alá tartozó kötelezettségeknek való megfelelés érdekében a közbeszerzés területén tervezett változásokról” szóló, 2016. március 31-i 536. sz. rendeletben jóváhagyott átfogó ütemterv kedvező véleményt kap.

2. cikk

A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság az e határozat mellékletében foglalt indokok alapján pozitív értékelést ad a megállapodás XVI-B. mellékletében meghatározott 1. szakasz Grúzia általi befejezéséről.

3. cikk

Ez a határozat angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, horvát, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén és grúz nyelven készült; a szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

4. cikk

Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.

Kelt …

A kereskedelmi formációban ülésező

Társulási Bizottság részéről

az elnök

a titkárok

MELLÉKLET

A mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás (DCFTA) XVI-B. mellékletével összhangban – amelyre a közbeszerzésről szóló 8. fejezete is hivatkozik – az 1. szakasz befejezéséhez az alábbi feltételeknek kell teljesülniük:

(1)a megállapodás 143. cikke (2) bekezdésének és 144. cikkének végrehajtása,

(2)megegyezés a megállapodás 145. cikkében meghatározott reformstratégiáról.

1. a) Az első követelmény első részével kapcsolatban a 143. cikk (2) bekezdése előírja, hogy „Grúzia különösen a következőket jelöli ki:

a)egy végrehajtó szerv a központi kormányzat szintjén, amelynek feladata, hogy biztosítsa a közbeszerzéshez kapcsolódó valamennyi területre vonatkozó koherens politikát és annak végrehajtását. Ez a szerv előmozdítja és koordinálja e fejezet végrehajtását, és irányítja az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítés folyamatát, az e megállapodás XVI-B. mellékletében rögzítettek szerint;

b)egy pártatlan és független szerv, amelynek feladata, hogy a szerződések odaítélése során felülvizsgálja az ajánlatkérők által hozott döntéseket. Ebben az összefüggésben a „független” azt jelenti, hogy az adott szerv valamennyi ajánlatkérőtől és gazdasági szereplőtől elkülönülő közigazgatási szerv. Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy e szerv döntéseit bírósági felülvizsgálatnak vessék alá.”

A 143. cikk (2) bekezdésének a) pontjában foglalt követelményt a 306. sz. kormányrendelet 2014. április 23-án teljesítette.

A grúz központi kormányzati szintű központi végrehajtó szerv feladata a koherens politika biztosítása, és annak végrehajtása a közbeszerzéssel kapcsolatos valamennyi területen Grúzia Állami Közbeszerzési Ügynöksége felelősségi körébe tartozik. Az Állami Közbeszerzési Ügynökség közjogilag független jogi személy, amely jogosult betartatni és végrehajtani az állami beszerzésekről szóló törvény rendelkezéseit.

Az Állami Közbeszerzési Ügynökséget a grúz elnök 2001. június 5-i 223. sz. rendelete hozta létre, amely a grúz parlament által 1998. december 9-én elfogadott állami beszerzésekről szóló törvényen alapult. A későbbi Állami Közbeszerzési Ügynökség egyesült a Grúz Versenyhivatallal. A társulási megállapodás aláírását követően a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás követelményeinek való teljes körű megfelelés érdekében az Állami Közbeszerzési Ügynökséget és a Grúz Versenyhivatalt két külön intézményre osztották fel. Ennek megfelelően a Állami Közbeszerzési Ügynökség jelenlegi státuszát Grúzia kormányának 2014. április 23-i 306. sz. rendelete határozta meg.

Az Állami Közbeszerzési Ügynökség tevékenységeit Grúzia alkotmánya, a nemzetközi megállapodások, köztük a társulási megállapodás/a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás, az Állami Közbeszerzési Ügynökség szabályzata és jogállása szabályozza. Az Állami Közbeszerzési Ügynökség tevékenységei feletti állami ellenőrzést Grúzia kormánya gyakorolja. Grúzia kormánya jóváhagyja az Állami Közbeszerzési Ügynökség szervezeti felépítését és alapszabályát is.

Az Állami Közbeszerzési Ügynökség elnökét a miniszterelnök nevezi ki és menti fel.

Az Állami Közbeszerzési Ügynökség személyzetének felvétele és előléptetése a munka törvénykönyvével összhangban történik. Az állandó személyzet teljes létszáma jelenleg 123, 22 alkalmazottat pedig határozott idejű szerződés alapján foglalkoztatnak, ami megfelelőnek tűnik, tekintettel az általa jelenleg ellátott feladatokra.

Az Állami Közbeszerzési Ügynökség komoly hírnévre tett szert a grúz közigazgatásban, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezetekben, az donorközösségben és a nemzetközi érdekelt felek körében, amiért kötelezettségeit és feladatait hatékonyan és eredményesen látja el. E szerv központi szerepet játszik a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás (DCFTA) szerinti kötelezettségek végrehajtásának előmozdítása és koordinálása terén, valamint irányítja a jogszabályok uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítésének folyamatát, a DCFTA XVI-B. mellékletében rögzítettek szerint; Az Állami Közbeszerzési Ügynökség képes hatékonyan támogatni a grúz közbeszerzési rendszer (többek között a jogi környezet és a teljes ökoszisztéma) fejlesztését.

A törvény által az Állami Közbeszerzési Ügynökségre ruházott feladatok köre lefedi az ilyen intézmények számára a nemzetközi gyakorlatban ajánlott általános követelményeket a jogi keret javításának támogatása, valamint az ajánlatkérő szervek és a gazdasági szereplők működési kapacitásának megerősítése érdekében. A szabályozási funkciót, a nyomonkövetési funkciót, az ügyfélszolgálati és a képzési funkciókat az Állami Közbeszerzési Ügynökség megfelelően gyakorolja.

Az Állami Közbeszerzési Ügynökség kiegészítő funkciói a következők:

·a közbeszerzési eljárások nyomon követése,

·a közbeszerzési eljárást szabályozó, alárendelt normatív aktusok előkészítése és kiadása,

·az ajánlatkérő szervektől kapott jelentések alapján tanulmányozza és elemzi a beszerzési rendszer helyzetét, valamint javaslatokat nyújt be Grúzia kormányának a releváns döntések meghozatalára,

·általános és speciális képzési programok és módszertani eszközök kidolgozása, szemináriumok és képzések szervezése a központi és helyi önkormányzati hatóságok, a tömegtájékoztatás képviselői és más érdekelt személyek számára,

·egységes közbeszerzési adatbázis létrehozása, frissítése és felügyelete,

·tanácsadási szolgáltatások nyújtása az ajánlatkérő szerveknek,

·a modern információs és kommunikációs technológiák közbeszerzési rendszerbe történő bevezetésének támogatása,

·az egységes elektronikus közbeszerzési rendszer működésének támogatása és a közbeszerzési eljárások során az elektronikus dokumentumáramlás biztosítása,

·a beszerzések során felmerülő viták vizsgálata,

·a közbeszerzési eljárások jogszerűségének felügyelete és a közbeszerzési eljárások szabályozására vonatkozó politika meghatározása,

·a fekete- és fehérlista vezetése,

·a közbeszerzési tárgy azonosítása és/vagy integrálása az osztályozási rendszerbe,

·egyes közbeszerzési tárgyakra vonatkozóan egységesített tenderek lebonyolításának biztosítása,

·éves jelentés készítése tevékenységéről, amelyet minden év május 15-ig benyújt a grúz kormánynak, majd e jelentés közzététele az Állami Közbeszerzési Ügynökség honlapján.

A 143. cikk (2) bekezdésének b) pontjára vonatkozó követelményt 2020. július 2-án a 6730. sz. grúz törvény teljesítette.

E törvény megszüntette a korábbi „Vitarendezési Tanács” (a grúz nyelvű hivatalos fordítás) felülvizsgálati testületét, és új, független és pártatlan állami szervet hozott létre. Az újonnan létrehozott közigazgatási szerv felülvizsgálati szervként fog működni a közbeszerzéssel, a köz- és magánszféra partnerségeivel és a koncessziós tevékenységekkel kapcsolatos panaszok tekintetében. A módosítások a szerződések „egyszerűsített” (közvetlen, egyetlen forrásból történő) közbeszerzés útján történő odaítélésével kapcsolatos kérdésekre is vonatkoztak, például arra az eljárásra, amelynek keretében az Állami Közbeszerzési Ügynökség „sürgősség esetén” „egyszerűsített” közbeszerzés útján hajtja végre a közbeszerzési ügyleteket.

A 2020. július 2-i 6730. sz. grúz törvény rendelkezései megfelelő garanciákat írnak elő a megállapodás 143. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt függetlenség és pártatlanság tekintetében.

1) b) Az első követelmény második része tekintetében a 144. cikk értelmében a Feleknek meg kell felelniük az említett cikk (2)–(15) bekezdésében a közzétételre, a szerződések odaítélésére és a bírói jogvédelemre vonatkozóan meghatározott, valamennyi szerződés odaítélésére vonatkozó alapvető előírásoknak. Ezek az alapvető szabályok közvetlenül az uniós közbeszerzési vívmányokban szabályozott közbeszerzési szabályokból és elvekből származnak, beleértve a megkülönböztetésmentesség, az egyenlő bánásmód, az átláthatóság és az arányosság elvét is.

Ezen elvek bekerültek a grúz közbeszerzési szabályokba és 2010-ben bevezetésre került az e-közbeszerzési rendszer, valamint a kormány elfogadta a közbeszerzési törvény 2017. április 6-i 617. sz. grúz törvénnyel történő módosítását.

2010-ben Grúzia e-közbeszerzési rendszert vezetett be azáltal, hogy létrehozta az úgynevezett „GE–GP” – Grúzia „egységes elektronikus közbeszerzési rendszerét”. Az e-közbeszerzési rendszer bevezetése óta a grúziai közbeszerzések 100 %-át e-közbeszerzés útján bonyolítják le, ami biztosítja az átláthatóságot és ösztönzi a versenyt. Az e-közbeszerzési rendszer átláthatósága teljes mértékben megfelel a közzétételre vonatkozó uniós követelményeknek, mivel az ajánlati felhívásban és a szerződés odaítélésében szereplő valamennyi információ korlátozás nélkül teljes mértékben átlátható.

A megállapodás 144. cikkében foglalt egyéb alapvető előírások némelyikének teljesítése, valamint az állami beszerzésekről szóló törvény meg nem felelésének kezelése érdekében az Állami Közbeszerzési Ügynökség módosítástervezeteket készített az állami beszerzésekről szóló törvényhez. Grúzia kormánya már 2016 decemberében jóváhagyta a javasolt módosításokat, majd továbbította azokat a grúz parlamentnek. Ezeket a módosításokat a grúz parlament 2017. április 6-án fogadta el a 617. sz. grúz törvénnyel. A módosítások a következő fő irányvonalakat érintették: a) alapelvek; b) technikai előírások, és c) határidők.

a)Az állami beszerzésekről szóló törvény módosítása az állami beszerzésekről szóló törvény 2. cikkének c) pontjára és 13. cikkére vonatkozott az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének bevezetése érdekében, amelyeket a törvény kifejezetten nem említ.

b)Az állami beszerzésekről szóló törvény módosítása az állami beszerzésekről szóló törvény 12-1. cikkének (6) bekezdésére vonatkozott az általános teljesítményleírás használatának bevezetése, valamint a szükséges építési beruházások, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellemzőinek meghatározásához szükséges technikai és/vagy funkcionális kritériumokat. Az új rendelkezés értelmében az ajánlatkérő szervek teljesítmény, műszaki és/vagy funkcionális szempontok alapján dolgozhatnak ki leírásokat, így lehetővé teszik olyan ajánlatok benyújtását, amelyek tükrözik a piac technikai megoldásainak sokféleségét. Az előírások értelmében a pályázati követelmények kidolgozásakor a teljesítmény- és funkcionális kritériumokat előnyben kell részesíteni;

c)A módosítás észszerű határidőket vezetett be az ajánlati felhívásra és az ajánlattételi feltételek megismertetésére.

Az állami beszerzésekről szóló törvény módosításai 2017. július 19-én léptek hatályba. Az új módosítások megnövelték az uniós értékhatárok alatti ajánlatok benyújtási határidejét is. Jelenleg az egyes eljárástípusokra vonatkozó, az uniós értékhatárok alatti és feletti határidők a következők:

Az eljárás fajtája

Cél

Értékhatár

Határidők

Elektronikus ajánlat

Árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések

5 000 GEL-től 150 000 GEL-ig

7 nap

Legalább 150 000 GEL

10 nap

Építési beruházásra irányuló szerződések

5 000 GEL-től 300 000 GEL-ig

10 nap

Legalább 300 000 GEL

20 nap

Az uniós küszöbérték felett

Árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések

Legalább 135 000 EUR

30 nap

Építési beruházásra irányuló szerződések

Legalább 5 225 000 EUR

2) A megállapodás XVI-B. mellékletében foglaltak szerint az I. szakaszra vonatkozó második követelmény tekintetében a megállapodás 145. cikkében meghatározott ütemterv jóváhagyása szükséges. A megállapodás 145. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy Grúzia a fokozatos közelítés megkezdése előtt átfogó ütemtervet nyújt be a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságnak a megállapodás IV. címe 8. fejezetének végrehajtására vonatkozóan, ütemtervekkel és mérföldkövekkel együtt. Ez a dokumentum, amely a megállapodás szerint megfelel a XVI-B. mellékletben meghatározott szakaszoknak és ütemterveknek, tartalmazza az uniós vívmányokhoz való közelítésre és az intézményi kapacitásépítésre irányuló valamennyi reformot. 

Grúzia kormánya 2016. március 31-én jóváhagyta a Grúzia kormánya által „A Grúzia és az EU közötti, a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás (DCFTA) hatálya alá tartozó kötelezettségeknek való megfelelés érdekében a közbeszerzés területén tervezett változásokról” szóló ütemterv jóváhagyásáról szóló 536. sz. rendeletet. Ezt a rendeletet a 2018. január 22-i 154. és a 2020. június 12-i 974. sz. kormányrendelet módosította.

Ez az ütemterv magában foglal minden reformot a jogszabályok uniós vívmányokhoz való közelítése és az intézményi kapacitásépítés tekintetében, valamint megfelel a megállapodás XVI-B. mellékletében meghatározott szakaszoknak és ütemterveknek, a megállapodás 145. cikkével összhangban. 

II. MELLÉKLET

Az EU–GRÚZIA Társulási Tanács .../2021. sz. határozata

(2021.xx.xx.)

az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodás XVI-B. mellékletével összhangban a központi kormányzati szervek számára a kölcsönös piacra jutás biztosításáról

A TÁRSULÁSI TANÁCS,

tekintettel az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási megállapodásra és különösen annak 146., 406. cikkére és 419. cikke (5) bekezdésére,

mivel:

(1)Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti EU–Grúzia társulási megállapodást (a továbbiakban: a megállapodás) 2014. június 27-én írták alá és 2016. július 1-jén hatályba lépett.

(2)A megállapodás preambuluma elismeri Grúzia elkötelezettségét aziránt, hogy a megállapodással összhangban fokozatosan közelítse jogszabályait az érintett ágazatokban az uniós jogszabályokhoz, és hatékonyan végrehajtsa azokat, hozzájárulva ezáltal Grúzia és az Unió közötti szorosabb politikai társuláshoz és gazdasági integrációhoz Grúzia valamennyi polgárával, beleértve a konfliktusok által megosztott közösségeket is.

(3)A megállapodás 147. cikkével összhangban a Felek megállapodnak abban, hogy piacaik hatékony és kölcsönös megnyitását fokozatosan és párhuzamosan kell megvalósítani.

(4)A megállapodás 146. cikke értelmében Grúziának biztosítania kell, hogy a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályait fokozatosan közelíti az uniós közbeszerzési vívmányokhoz, és hogy az uniós vívmányokhoz való közelítésre egymást követő szakaszokban kerüljön sor, a kereskedelmi formációban ülésező EU-Grúzia Társulási Bizottság 2019. október 18-i 2/2019 határozatával 2 módosított megállapodás XVI-B. mellékletében foglalt ütemtervnek megfelelően A kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság [dátum]-i [1/2021 megerősítendő] határozatával összhangban a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság pozitív értékelést adott arról, hogy Grúzia befejezte a megállapodás XVI-B. mellékletében meghatározott 1. szakaszt.

(5)A megállapodás 419. cikkének (5) bekezdésével összhangban a Társulási Tanácsnak – a megállapodás 406. és 408. cikkében ráruházott hatáskör alapján – határoznia kell a piac további megnyitásáról, amennyiben azt a megállapodás IV. címe (Kereskedelem és kereskedelemmel kapcsolatos ügyek) előírja,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Kölcsönös piacra jutást biztosítanak az Európai Unió központi kormányzati hatóságai által Grúziába irányuló beszerzésekhez, valamint a grúz központi kormányzati hatóságok által az Európai Unió részére a megállapodás 429. cikkében meghatározott területeken történő beszerzésekhez.

2. cikk

Ez a határozat angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, horvát, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén és grúz nyelven készült; a szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

3. cikk

Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.

Kelt …

a Társulási Tanács részéről

az elnök

a titkárok

(1)    HL L 296., 2019.11.15., 33. o.
(2)    HL L 296., 2019.11.15., 33. o.