P9_TA(2021)0259

A vállalkozások környezeti károkért viselt felelőssége

Az Európai Parlament 2021. május 20-i állásfoglalása a vállalkozások környezeti károkért viselt felelősségéről (2020/2027(INI))

(2022/C 15/20)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló, 2004. április 21-i 2004/35/EK európai parlamenti és tanács irányelvre (1) (környezeti felelősségről szóló irányelv),

—	tekintettel a környezet büntetőjog általi védelméről szóló, 2008. november 19-i 2008/99/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (2),

—	tekintettel a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett 2016. április 14-i bizottsági jelentésre, amely a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv (COM(2016)0204) 18. cikkének (2) bekezdése alapján készült,

—	tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 4. és 191. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 37. cikkére,

—

tekintettel a 2004/35/EK irányelvnek az ásványinyersanyag-kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről szóló, 2006. március 15-i 2006/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv révén történő módosítására (3), a szén-dioxid geológiai tárolásáról szóló, 2009. április 23-i 2009/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (4) és a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonságáról szóló, 2013. június 12-i 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel „A környezeti felelősségről szóló irányelv REFIT-értékelése” című 2016. április 14-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2016)0121), amely a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv 18. cikkének (2) bekezdése alapján készült, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett bizottsági jelentést kíséri,

—	tekintettel az Európai Parlament Kutatószolgálatának 2016. június 6-i, „A környezeti felelősségről szóló irányelv végrehajtása: a Bizottság által készített értékelési folyamatról szóló felmérés” című tájékoztatójára,

—	tekintettel a Parlament Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi Tematikus Főosztályának 2020. május 15-i, „A vállalkozások környezeti felelőssége” című tanulmányára,

—	tekintettel a Bizottság 2020. májusi, „A pénzügyi biztonság javítása a környezeti felelősségről szóló irányelv összefüggésében” című tanulmányára,

—	tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2019. december 11-i véleményére a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelvről,

—	tekintettel a Parlamenti Kutatási Szolgáltatások Főigazgatóságának „A vállalkozások környezeti felelőssége: a környezeti felelősségről szóló irányelv egyes módosítási lehetőségei” című 2020. októberi tájékoztató feljegyzésére,

—	tekintettel a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelv értékeléséről szóló 2020. október 28-i bizottsági munkadokumentumra (SWD(2020)0259),

—	tekintettel a Környezeti Bűnözés Elleni Európai Uniós Fellépés (EFFACE) 2016. márciusi következtetéseire és ajánlásaira,

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Fejlesztési Bizottság, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére,

—	tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére (A9-0112/2021),

mivel az EUMSZ 191. cikkének (1) bekezdése szerint az Unió környezetpolitikájának hozzá kell járulnia az olyan célkitűzések eléréséhez, mint az emberi egészség védelme, a környezet minőségének védelme és javítása, a természeti erőforrások körültekintő és észszerű hasznosításának elősegítése, valamint a globális vagy regionális környezeti problémák leküzdésére irányuló intézkedések ösztönzése nemzetközi szinten;

B.	mivel a Charta 37. cikkének értelmében a magas színvonalú környezetvédelmet és a környezet minőségének javítását be kell építeni az uniós politikákba, és a fenntartható fejlődés elvével összhangban biztosítani kell megvalósulásukat;

mivel az EU összehangolt környezetvédelmi stratégiája ösztönzi az együttműködést és biztosítja az uniós politikák összhangját; mivel az európai zöld megállapodás szennyezőanyag-mentességi célkitűzést határoz meg, amelyet az uniós polgárok egészségének környezetkárosodástól és -szennyezéstől való védelmére irányuló horizontális stratégia végrehajtása révén kell elérni, ugyanakkor méltányos átállást is szorgalmaz, amelyből senki nem marad ki;

mivel a felelős üzleti magatartás feltételezi, hogy a vállalkozások kellő figyelmet szentelnek a környezeti szempontoknak; mivel a környezeti károkért való felelősségvállalás biztosítása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az európai vállalkozások hosszabb távon fenntarthatóbbak legyenek; mivel ennek megvalósítása szorosan összekapcsolódik a vállalatok kellő gondosságára és társadalmi elszámoltathatóságára és a fenntartható vállalatirányításra vonatkozó releváns jogszabályok kidolgozásával; mivel a felelősségnek összhangban kell lennie a nemzeti joggal;

E.	mivel a környezeti károk, a veszélyes és káros vegyi anyagok és az éghajlatváltozás jelentős kockázatot jelenthetnek az emberi egészségre nézve a levegő-, a talaj- és a vízszennyezés miatt;

mivel a környezeti felelősségről szóló irányelv más felelősségi eszközökkel és rendelkezésekkel párhuzamosan létezik mind uniós, mind tagállami szinten; mivel a környezeti felelősségről szóló irányelvvel kapcsolatos kötelezettségeket keletkeztető incidensek párhuzamosan büntető-, polgári vagy közigazgatási eljárásokat is maguk után vonhatnak, ami jogbizonytalansághoz és a biztonság hiányához vezet az érintett vállalkozások és az esetleges áldozatok számára egyaránt;

mivel a környezeti felelősségről szóló 2016. évi bizottsági jelentésből kiderül, hogy azon előnyök ellenére, amelyeket a környezeti felelősségről szóló irányelv nyújt a jogi koherencia uniós szintű javítására irányuló erőfeszítésekben, e téren az EU továbbra is az egységes szabályozás hiányával, valamint jogi és gyakorlati széttagoltsággal szembesül;

mivel a „környezeti kár” és a „piaci szereplő” jelenlegi fogalommeghatározásai a környezeti felelősségről szóló irányelvben különböző elemzések tárgyát képezték, amelyek rávilágítottak értelmezésük nehézségeire; mivel a környezeti károk küszöbértékének jelentőségét eltérően értelmezik és alkalmazzák, ezért további pontosításra van szükség;

I.	mivel egyre több olyan eset fordul elő, amikor európai vállalkozásoknak az EU területén kívül tevékenykedő leányvállalatai által okozott szennyezés áldozatai az anyavállalatok ellen az EU bíróságai előtt próbálnak környezeti felelősség megállapítását célzó pert indítani;

J.	mivel a diffúz szennyezéssel kapcsolatos felelősségi rendszerek nem egységesek az uniós jogban;

mivel a környezeti felelősségről szóló irányelv a „szennyező fizet” elv alapján létrehozta a környezeti felelősség keretét a környezeti károk megelőzése és orvoslása érdekében; mivel a környezeti felelősségről szóló irányelv kiegészíti azokat a főbb uniós környezetvédelmi jogszabályokat, amelyekhez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódik, különösen az élőhelyvédelmi irányelvet (6), a madárvédelmi irányelvet (7), a vízügyi keretirányelvet (8), a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvet (9) és a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonságáról szóló irányelvet (10);

mivel a környezeti felelősségről szóló 2016. évi bizottsági jelentés azt javasolta minden tagállamnak, hogy „rögzítse az irányelv hatálya alá eső káresetekre vonatkozó adatokat, és tegye közzé az irányelv hatálya alá eső káresetek nyilvántartását, ha ezt eddig még nem tette meg” (11); mivel ennek ellenére csak hét tagállam rendelkezik nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartással a környezeti felelősségről szóló irányelv hatálya alá tartozó ügyekről, négy másik tagállam pedig nem nyilvános nyilvántartással rendelkezik; mivel számos tagállam gyűjt más uniós jogszabályok, de nem kifejezetten a környezeti felelősségről szóló irányelv hatálya alá tartozó információkat, esetleg szélesebb körű vagy eltérő tartalmú nyilvántartásokkal rendelkezik, és mivel több tagállam regionális szinten gyűjt adatokat; mivel 14 tagállam nem rendelkezik adatbázissal a környezeti eseményekről vagy a környezeti felelősségről szóló irányelvvel kapcsolatos esetekről; mivel a környezeti felelősségről szóló irányelv végrehajtását a szabályozás széttöredezettsége és a jogi és gyakorlati szempontú homogenitás hiánya miatt a tagállamok számára jelentős mértékű rugalmasság jellemzi;

mivel úgy tűnik, hogy a tagállamok többsége nem ír elő kötelező pénzügyi biztosítékokat jogszabályaiban, azonban néhány ország megkövetel ilyeneket (12); mivel ott, ahol ezeket az eszközöket végrehajtották, úgy tűnik, hasznosnak bizonyultak, és bebizonyosodott, hogy szükség van egy kötelező pénzügyi biztosítéki rendszer bevezetésére;

mivel bár a legtöbb piacon elegendő biztosítási lehetőség áll rendelkezésre, beleértve a kiegészítő és kompenzációs helyreállításra vonatkozó biztosítást is, a kereslet általában alacsony a bejelentett incidensek hiánya, az optimálistól elmaradó végrehajtás és a feltörekvő piacokon tapasztalható lassabb fejlemények miatt (13); mivel ez önmagában nem akadályozza a kötelező pénzügyi biztosítékok bevezetését;

mivel a gazdasági szereplők súlyos balesetek miatti fizetésképtelensége továbbra is problémát jelent az EU-ban; mivel a Bizottságnak elemeznie kell a meglévő nemzeti és szabályozási kereteket, és harmonizált uniós megközelítést kell elfogadnia annak érdekében, hogy megóvja az adózókat a vállalkozások fizetésképtelenségének következményeitől;

P.	mivel a pénzügyi biztosítékok rendelkezésre állása jelentős mértékben nőtt a környezeti felelősségről szóló irányelv elfogadása óta;

Q.	mivel elfogadták a 2009/22/EK irányelvet hatályon kívül helyező, a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló képviseleti eljárásokról szóló, 2020. november 25-i (EU) 2020/1828 európai parlamenti és tanácsi irányelvet (14), és azt a tagállamok 2023. június 25-étől fogják alkalmazni;

R.	mivel noha egyes esetekben a vállalati vezetőtestületek tagjai tisztában vannak azokkal a tevékenységekkel, amelyek esetében nagy a környezeti károkozás kockázata a döntéshozataluk továbbra is nyereségorientált marad a felelős magatartás és a környezet rovására;

S.	mivel a környezeti felelősségről szóló irányelv felülvizsgálatának szükségszerűen arra kell törekednie, hogy egyensúlyt teremtsen a vállalati és a környezetvédelmi szempontok között;

mivel az elmúlt években az Európai Parlament proaktív szerepet vállalt a harmadik országokban előforduló környezeti és emberi jogi károkra vonatkozó környezeti felelősségi rendszer szorgalmazásában, különösen a harmadik országokban elkövetett súlyos emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatos vállalati felelősségről szóló, 2016. október 25-i állásfoglalás (15) elfogadásával;

mivel a Bizottság számára adott felhatalmazásnak biztosítania kell az uniós kereskedelmi megállapodásokban szereplő, a környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos egyenlő versenyfeltételek megteremtésére vagy fenntartására vonatkozó rendelkezések végrehajtását, amennyiben ilyen rendelkezések szerepelnek egy megállapodásban;

mivel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) azt vizsgálja, hogy a környezeti kockázatok és előnyök hogyan oszlanak meg a társadalmon belül; mivel az éghajlatváltozásról szóló 2015. évi Párizsi Megállapodás hangsúlyozza annak fontosságát, hogy figyelembe vegyék a kiszolgáltatott helyzetben lévők jogait; mivel az ENSZ emberi jogi főbiztosa a közelmúltban emberi jogi és környezetvédelmi keretelveket tett közzé, amelyek tisztázzák az államok tiszta, egészséges és fenntartható környezethez kapcsolódó emberi jogi kötelezettségeit; mivel emellett az emberi jogok megsértésével kapcsolatos társasági jogi felelősség rendszeréről jelenleg is tárgyalnak az ENSZ-ben;

mivel a környezeti károk és bűncselekmények nem csak a biológiai sokféleségre és az éghajlatra vannak káros hatással, hanem az emberi jogokra és az emberi egészségre is; mivel egy felülvizsgálat során meg kell vizsgálni a környezeti károk, a súlyos szervezett bűnözés és a korrupció határokon átnyúló jellegének kockázatát, valamint az emberi jogokat és az környezetet fenyegető kockázatokat;

mivel a Stockholmi Nyilatkozat 21. alapelve és a Riói Nyilatkozat 2. alapelve elismeri az államok szuverén jogát saját erőforrásaik saját környezetvédelmi politikájuk keretében történő kiaknázására, de ugyanígy arra vonatkozó felelősségüket is, hogy biztosítaniuk kell, hogy tevékenységeik ne okozzanak kárt más államok vagy a nemzeti joghatóságukon kívül eső területek környezetében;

Általános észrevételek

üdvözli a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy felmérje és áthidalja a környezeti felelősségről szóló irányelv és a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelv egyes tagállamokbeli végrehajtása tekintetében megfigyelhető különbségeket;

sajnálja, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelvben meghatározott mérlegelési jogkörök, az irányelv ismeretével kapcsolatos hiányosságok, az elégtelen erőforrások és szakismeretek, valamint a nemzeti, regionális és helyi szintű megfelelés és hatékony irányítás biztosítására szolgáló gyenge mechanizmusok végrehajtási hiányosságokhoz, az irányelv végrehajtása és az annak való megfelelés szintje, illetve esetek száma tekintetében a tagállamok közötti jelentős eltérésekhez, valamint a piaci szereplők egyenlőtlen versenyfeltételeihez vezettek; sajnálja, hogy ezek a hiányosságok hatással vannak a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelv végrehajtására is; ezért úgy véli, hogy további erőfeszítésekre van szükség az uniós szabályozás szabványosításának biztosításához és a közvéleménynek az uniós jogszabályok hatékonyságába vetett bizalmának növeléséhez, hogy lehetővé váljon a környezeti károk eredményesebb megelőzése és helyreállítása, valamint a vállalati szempontok és a környezetvédelem közötti helyes egyensúly megteremtése;

üdvözli a Környezetvédelmi Megfelelési és Irányítási fórum létrehozását, amely összehozza a környezetvédelmi megfelelés biztosításáért felelős szakembereket a környezetvédelmi megfelelés és irányítás javítását célzó 2018. évi bizottsági cselekvési terv (16) és a 2020 és 2022 közötti munkaprogram nyomon követéseként, amelyet a fórum 2020 februárjában hagyott jóvá (17);

sajnálja, hogy számos tagállamban a környezetvédelmi felügyelőségek költségvetése a pénzügyi válság miatt stagnált vagy csökkent, és hogy még a nagy, megfelelő forrásokkal rendelkező hatóságok számára is nehézséget jelenthet a megfelelés biztosítását célzó legjobb módok független kidolgozása; ezért úgy véli, hogy erőteljesebb uniós szintű támogatásra van szükség, például hozzáférhető információs portálok, széles körben használt hálózatok (szakemberek uniós hálózatai), a bevált gyakorlatokról szóló tájékoztatás és iránymutatás, a környezetvédelmi jogszabályok és bűncselekmények sajátosságairól szóló kiegészítő képzési programok bírák és szakemberek számára uniós és nemzeti szinten, a nemzeti hatóságokkal összehangolt képzési anyagok és a készségekkel kapcsolatos iránymutatás révén, mivel ez növelheti a „fekete bárány” vállalkozásokra nehezedő nyomást, előnyös lehet a jogszabályokat tiszteletben tartó vállalkozások számára, továbbá lehetővé tenné a környezeti felelősségről szóló irányelv szerinti rendszer létezésének és végrehajtásának fokozottabb tudatosítását az érdekeltek, a gazdasági szereplők és a nagyközönség körében, így hozzájárulna a környezeti károk jobb megelőzéséhez és helyreállításához;

megállapítja, hogy a környezeti bűnözés a transznacionális bűnözés egyik legjövedelmezőbb formája; felhívja ezért a Bizottságot és a tagállamokat, hogy rendeljenek megfelelő pénzügyi és emberi erőforrásokat a környezeti bűncselekmények megelőzéséhez, kivizsgálásához és büntetőeljárás alá vonásához, a környezeti bűncselekmények hatékonyabb büntetőeljárás alá vonása és szankcionálása érdekében pedig javítsák az érintett hatóságok – többek között az ügyészek és bírák – szakértelmét; felhívja a tagállamokat, hogy a környezeti bűncselekmények kivizsgálására hozzanak létre nemzeti rendvédelmi szerveiken belül szakosodott egységeket a megfelelő szinteken, vagy erősítsék meg azokat; felhívja továbbá a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy valamennyi tagállam rendelkezzen megfelelő környezetvédelmi válságkezelési eljárásokkal mind nemzeti, mind transznacionális szinten, és ösztönzi a tagállamokat, hogy alkalmazzanak közös nyomozócsoportokat és osszák meg a nemzetközi környezeti bűncselekményekkel kapcsolatos információkat, ami megkönnyíti a több tagállamban párhuzamosan folytatott nyomozások és büntetőeljárások összehangolását;

úgy véli, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv elégtelen harmonizálásának egyik oka a sok közül az, hogy az nem rendelkezik olyan szabványos igazgatási eljárásról, amelynek keretében a környezeti kár közvetlen veszélyéről vagy a bekövetkezett környezeti kárról értesíteni kell az illetékes hatóságokat; sajnálatát fejezi ki ezért amiatt, hogy az ilyen értesítéseket vagy az esetek kezelésének módjával kapcsolatos információkat nem kell közzétenni; megjegyzi, hogy néhány tagállam észlelte ezt a hiányt nemzeti jogszabályaiban, és ennek megfelelően adatbázist hozott létre az értesítésekről, az eseményekről és az esetekről; rámutat mindazonáltal arra, hogy ez a gyakorlat tagállamonként nagyon eltérő, és elég korlátozott is;

rámutat, hogy egy uniós munkacsoport felügyelete alatt megbízható adatokat kell gyűjteni a környezeti felelősségről szóló irányelv vagy más közigazgatási, polgári jogi vagy büntetőjogi eszközök alkalmazásához vezető környezeti eseményekről, és a releváns adatokat nyilvánosságra kell hozni; felhívja a Bizottságot, hogy megfelelően értékelje a helyzetet annak megállapítása érdekében, hogy a különböző jogi eszközök kombinációja megfelelő választ adhat-e a környezeti károkra, vagy hogy továbbra is fennállnak-e olyan súlyos hiányosságok, amelyeket orvosolni kell; ragaszkodik a környezeti felelősségről szóló irányelv azáltal történő helyes végrehajtásához, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelvvel kapcsolatos eseményekre vonatkozó adatok rögzítésére, a környezeti felelősségről szóló irányelv szerinti nyilvántartások közzétételére, és országukban az irányelv eredményes és hatékony alkalmazásának dokumentálásához szükséges adatok gyűjtésére ösztönzi a tagállamokat annak érdekében, hogy erősödjön az e rendszerbe vetett bizalom és javuljon annak végrehajtása;

hangsúlyozza, hogy a gazdasági szereplők szinte valamennyi, a környezeti felelősségről szóló irányelv hatálya aló tartozó esetben együttműködnek a hatóságokkal a helyreállítás érdekében; megjegyzi azonban, hogy a korrekciós intézkedések átlagos költsége 42 000 EUR (18), azonban a költségek néhány jelentős esetben lényegesen magasabbak voltak; ezért sajnálja, hogy ezekben az esetekben lehetetlen volt a költségek megtérítése a gazdasági szereplő fizetésképtelensége miatt, és hogy ennek következtében a költségeket az államnak, közvetve pedig az adófizetőknek kellett fedezniük, amit a jövőben el kell kerülni;

megállapítja, hogy a tagállamokban kevés vállalkozást vonnak büntetőeljárás alá környezetvédelmi ügyekben annak ellenére, hogy bizonyítottan előfordulnak a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelv értelmében bűncselekménynek minősülő esetek; ezzel összefüggésben rámutat arra, hogy e helyzet okainak átfogó vizsgálata vagy magyarázata egyelőre sem a Bizottság, sem a tagállamok részéről nem történt meg;

Ajánlások

10.

felszólít a környezeti felelősségről szóló irányelv mielőbbi felülvizsgálatára és teljes mértékben harmonizált rendeletté való átalakítására; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy naprakésszé kell tenni és össze kell hangolni a környezeti felelősségről szóló irányelvet a környezet védelmét célzó egyéb uniós jogszabályokkal, többek között a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelvvel; hangsúlyozza, hogy a vállalkozások környezeti károkkal kapcsolatos felelősségére vonatkozó uniós szabályok végrehajtása és alkalmazása terén tapasztalható különbségek jelenleg nem biztosítanak egyenlő versenyfeltételeket az uniós ipar számára, miáltal torzítják az uniós belső piac megfelelő működését; felszólít a környezeti felelősségről szóló irányelv tagállami végrehajtásának harmonizálására irányuló erőfeszítések fokozására;

11.

felszólít a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelv frissítésére egy alapos hatásvizsgálatot követően, amelynek többek között értékelnie kell az irányelv hatályát, figyelembe véve a környezeti bűnözés új típusait és mintáit is; hangsúlyozza továbbá, hogy biztosítani kell a meglévő jogszabályok hatékony végrehajtását;

12.

megjegyzi, hogy a tagállamok egyre nagyobb elkötelezettséget tanúsítanak az ökocídium nemzeti és nemzetközi szintű elismerése iránt; kéri a Bizottságot, hogy tanulmányozza az ökocídium jelentőségét az uniós jog és az uniós diplomácia szempontjából;

13.

felhívja a Bizottságot, hogy nyújtson további felvilágosítást és iránymutatást az illetékes nemzeti hatóságok és ügyészek számára a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelv legfontosabb jogi meghatározásaival kapcsolatban, és dolgozza ki a környezeti bűncselekmények harmonizált osztályozását;

14.

hangsúlyozza a „puha” jogi eszközök – így például a környezeti felelősségről szóló irányelvben és a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelvben használt jogi kifejezések értelmezéséről, a károk értékeléséről vagy a tagállamok szankcionálási gyakorlataira vonatkozó információkról és e gyakorlatok összehasonlításáról szóló útmutató dokumentumok – fontos szerepét az irányelvek végrehajtásának hatékonyabbá tételében; hangsúlyozza, hogy sokkal időszerűbb és szigorúbb szabályozási intézkedéseket kell bevezetni a tagállamokban;

15.

úgy véli, hogy a végrehajtást össze kell hangolni, és létre kell hozni a környezeti felelősségről szóló irányelvvel foglalkozó, magasan képzett szakértőkből és bizottsági tisztviselőkből álló uniós munkacsoportot, amely egyrészt kérésre támogatja a tagállamokat az irányelv végrehajtásában és érvényesítésében, másrészt támogatja és tanácsokkal látja el a környezeti károk áldozatait az uniós szinten rendelkezésre álló jogi fellépési lehetőségekkel kapcsolatban (hasonlóan a SOLVIT-hoz);

16.

úgy véli, hogy a felülvizsgált keretnek javítania kell az uniós szintű adatgyűjtést, információcserét, átláthatóságot és a bevált gyakorlatok tagállamok közötti megosztását, a környezeti felelősségről szóló irányelvvel foglalkozó uniós munkacsoport támogatásával;

17.

javasolja, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelvvel foglalkozó jövőbeli uniós munkacsoport támogassa egy olyan átfogó nyomonkövetési rendszer megvalósítását, amely hatékony eszköztárat biztosít az illetékes hatóságok számára a környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés nyomon követéséhez és kikényszerítéséhez;

18.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelvvel foglalkozó uniós munkacsoport támogatásával hozzanak létre védelmi és támogatási programokat a környezeti károkat elszenvedett károsultak számára, valamint biztosítsák az igazságszolgáltatáshoz, az információkhoz és a kártérítéshez való teljes körű hozzáférésüket; hangsúlyozza a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek szerepét a tudatosság növelésében és az uniós és nemzeti környezetvédelmi jogszabályok esetleges megsértéseinek azonosításában;

19.

felhívja a Bizottságot, hogy értékelje a gyorsított kárrendezési mechanizmusok hatékonyságát annak érdekében, hogy a potenciálisan további károkat eredményező fizetésképtelenségi ügyekben gyors kártérítést lehessen biztosítani az áldozatok számára;

20.

üdvözli az (EU) 2020/1828 irányelv elfogadását;

21.

elismeri, hogy az aarhusi rendelet jelenleg felülvizsgálat alatt áll (19); megismétli, hogy az aarhusi rendelet lehetővé teszi a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférést, a nyilvánosság részvételét a döntéshozatalban és az igazságszolgáltatáshoz való jogot, és ezáltal a környezetet érintő uniós jogi aktusok nyilvános ellenőrzését; hangsúlyozza, hogy az aarhusi rendelet tartalmazza a környezeti felelősségről szóló irányelvet;

22.

hangsúlyozza különösen a jogok és alapvető szabadságok mellett síkra szálló környezetvédelmi emberijog-védők szerepét, mivel e jogok és szabadságok összefüggnek a biztonságos, egészséges és fenntartható környezettel, valamint határozottan elítéli a környezetvédelmi emberijog-védők ellen irányuló erőszakos cselekmények, zaklatások és megfélemlítések minden formáját, ideértve azokat az eseteket, amikor ezek arra irányulnak, hogy aláássák a környezetvédelmi emberijog-védők arra irányuló erőfeszítéseit, hogy felelősségre vonják a környezeti károk okozóit; felhívja a tagállamokat, hogy gondoskodjanak az ilyen cselekmények megfelelő és hatékony kivizsgálásáról és büntetőeljárás alá vonásáról;

23.

támogatja a nem pénzügyi kérdésekről szóló jelentéstételre vonatkozó jelenlegi követelményeket; megjegyzi azonban, hogy az ilyen jelentéstétel eddig csak a nagyvállalatokat terhelte jogi kötelezettségként; kéri a Bizottságot, hogy a nem pénzügyi információk közzétételéről szóló irányelv (20) közelgő felülvizsgálata keretében helyezzen hangsúlyt e jelentéstételi követelmények nemteljesítés esetén történő érvényesítésére;

24.

úgy véli, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelvben szereplő legtöbb fogalom – például a „környezeti kár” és a „gazdasági szereplő” – meghatározását tovább kell pontosítani, és indokolt esetben ki kell terjeszteni annak érdekében, hogy az irányelv valamennyi érdekelt fél számára méltányos és világos legyen, és lépést tartson a szennyező anyagok gyors fejlődésével; üdvözli ezért a környezeti felelősségről szóló irányelv kulcsfontosságú fogalommeghatározásaira és koncepcióira vonatkozó közös értelmezési dokumentum kidolgozására irányuló jelenlegi erőfeszítéseket; sajnálatosnak tartja azonban, hogy a Bizottság és a környezeti felelősségről szóló irányelv kormányzati szakértői csoportjai nem jutottak megállapodásra annak formátumát illetően, ami azt jelenti, hogy a közös értelmezési dokumentum továbbra is csak egy azon tanácsadók által készített dokumentum marad, akiket a Bizottság a környezeti felelősségről szóló irányelv 2017–2020-as többéves munkaprogramja végrehajtásának támogatásával bízott meg;

25.

úgy véli, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv felülvizsgálatát össze kell hangolni a Párizsi Megállapodással az uniós polgárok és a környezet érdekeinek védelme érdekében; elismeri a környezet és az ökoszisztémák önmagukban vett értékét és a védelemhez való jogukat,

26.

megjegyzi, hogy a diffúz szennyezéssel kapcsolatos felelősségi rendszerek nem egységesek az uniós jogban; felhívja a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt arról, hogy a különböző uniós felelősségi rendszerek hogyan kezelik a diffúz szennyezést;

27.

hangsúlyozza, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv I. mellékletében szereplő, a környezeti felelősségről szóló irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti „környezeti kár” fogalmát részletező kritériumok eltérő értelmezése és alkalmazása az irányelv következetlen alkalmazásának egyik oka; szorgalmazza ezért az irányelv következetesebb alkalmazását, valamint kéri a környezeti felelősségről szóló irányelv értelmében vett „jelentős kár” fogalmának további tisztázását, és további iránymutatást kér e fogalom és kritériumai vonatkozásában;

28.

kéri a Bizottságot annak értékelésére, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv hatályának és az irányelv III. mellékletében felsorolt tevékenységek jegyzékének a kibővítése mérsékelheti-e a környezet, az emberi egészség és a levegőminőség rövid és hosszú távú károsodását; kéri továbbá a Bizottságot, hogy mérje fel, hogy az elővigyázatosság elvén alapuló megközelítés megfelelően és hatékonyan előre látja-e a potenciális veszélyeket vagy hatásokat;

29.

sürgeti a Bizottságot és a Tanácsot, hogy kezeljék prioritásként a környezeti bűncselekményeket; felhívja a Bizottságot, hogy teljes mértékben alkalmazza az EUMSZ 83. cikkének (2) bekezdését, és vegye fontolóra egy olyan átfogó, a környezeti bűncselekményekről, valamint a hatékony és arányos szankciókról szóló keretirányelv elfogadását, amely meghatározza a büntetendő magatartásokat, a jogsértések jellegét, a bűncselekmények típusait, a kártérítési rendszereket, a helyreállítási intézkedéseket és a minimális szankciókat, többek között a jogi személyek és a magánszemélyek általános felelősségét; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy felvehetők-e a környezeti bűncselekmények az EUMSZ 83. cikkének (1) bekezdésében meghatározott bűncselekményi kategóriák közé;

30.

úgy véli, hogy az átfogó és eredményes megelőző intézkedéseknek, valamint a visszatartó erejű és arányos büntetőjogi szankcióknak fontos elrettentő hatásuk van a környezeti károkozással szemben; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a környezeti bűncselekményeket alacsony arányban derítik fel, vizsgálják ki, vonják büntetőeljárás alá és ítélik el; úgy véli továbbá, hogy a „szennyező fizet” elvvel összhangban a vállalatoknak viselniük kell a közvetlenül okozott környezeti károk teljes költségét annak biztosítása érdekében, hogy ösztönzést kapjanak a környezeti externáliák internalizálására és e költségek externalizálásának elkerülésére;

31.

hangsúlyozza, hogy a környezeti károknak közigazgatási, polgári jogi és büntetőjogi felelősséggel kell járniuk az okozásukért felelős vállalatok számára a ne bis in idem elvvel összhangban; megjegyzi, hogy a felelősség e formái egymás mellett léteznek az üzleti jog szerinti egyéb – például fogyasztói jogi vagy versenyjogi – felelősségi rendszerekkel;

32.

aggodalmát fejezi ki a környezeti bűncselekmények előfordulásának gyakorisága miatt, figyelembe véve, hogy az OECD, az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC), az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és az Interpol által a környezeti bűnözés pénzben kifejezett értékéről készített becslések szerint a nemzetközi bűnözést tekintve a környezeti bűncselekmények számítanak a negyedik legjelentősebb bűncselekmény-kategóriának; elismeri, hogy a környezettel kapcsolatos bűncselekmények közvetlen vagy közvetett módon kapcsolatban állnak a nemzetközi szervezett bűnözéssel és a korrupcióval (21); felszólítja az Europolt a 2015-ben készített tanulmány aktualizálására (22), valamint arra, hogy szolgáltasson rendszeresen naprakész adatokat; rámutat, hogy a bűncselekményekből, többek között a környezeti bűncselekményekből származó jövedelem befagyasztása és elkobzása kulcsfontosságú eszközt jelent a szervezett bűnözés elleni küzdelemben, valamint hangsúlyozza, hogy e jövedelmet társadalmi célokra is fel kell használni az okozott károk helyreállítása és a környezeti állapot javítása érdekében;

33.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy az Európai Ügyészség megbízatása – azt követően, hogy az Ügyészség teljes mértékben létrejött és teljeskörűen működőképessé vált – kiterjeszthető-e a környezeti bűncselekményekre;

34.

felhívja az Europolt és az Eurojustot, hogy tegyenek lépéseket a környezeti bűncselekmények dokumentálásának, kivizsgálásának és büntetőeljárás alá vonásának megerősítése érdekében; felhívja a Bizottságot, az Europolt és az Eurojustot, hogy nyújtsanak további támogatást a gyakorló szakemberek, a határokon átnyúló bűnüldöző szervek, a környezetvédelmi ügynökségek és a szakosodott ügyészek meglévő hálózatainak, és gondoskodjanak arról, hogy e hálózatok – például az Európai Környezetvédelmi Ügyészhálózat (ENPE) és a Bírák Európai Uniós Környezetvédelmi Fóruma (EUFJE) – hatékonyabb és intézményesítettebb strukturális keretek között működjenek;

35.

hangsúlyozza a bűnüldöző szervek tagjai környezeti bűnözéssel kapcsolatos (e-)képzésének fontosságát, és felhívja a CEPOL-t, hogy e területen fokozza képzési tevékenységét;

36.

hangsúlyozza, hogy nemzeti és európai szinten egyaránt meg kell erősíteni az Europol környezeti bűncselekményekkel foglalkozó hálózatát (EnviCrimeNet), hogy független és hatékony vizsgálatokat lehessen folytatni a környezeti bűncselekmények elleni küzdelem érdekében;

37.

hangsúlyozza, hogy az uniós környezetvédelmi felelősségi rendszernek tiszteletben kell tartania a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherenciát és a „ne árts” elvet;

38.

felhívja a Bizottságot, hogy értékelje egy másodlagos felelősségi rendszer bevezetését, nevezetesen az emberi egészségben és a környezetben okozott károkért való anyavállalati és láncfelelősséget (23), és végezze el az EU-n kívül működő leányvállalatok jelenlegi felelősségi helyzetének értékelését, ideértve a környezeti károkkal járó esetekhez kapcsolódó lehetséges javításokat is;

39.

üdvözli a Bizottság bejelentését, hogy a vállalati átvilágításról és a vállalati elszámoltathatóságról szóló javaslata felelősségi rendszert fog tartalmazni, és úgy véli, hogy annak érdekében, hogy az áldozatok hatékony jogorvoslathoz jussanak, a vállalkozásokat a nemzeti joggal összhangban felelősségre kell vonni azokért a károkért, amelyeket az ellenőrzésük alatt álló vállalkozások okoztak vagy azokhoz hozzájárultak az általuk elkövetett cselekmények vagy mulasztások révén, amennyiben ezek a vállalkozások emberi jogi jogsértéseket követtek el vagy környezeti kárt okoztak, kivéve, ha a vállalkozás bizonyítani tudja, hogy kellő gondossággal járt el, és minden ésszerű intézkedést megtett az ilyen károk megelőzése érdekében;

40.

úgy véli, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv szerinti opcionális engedélyezés és a tudomány és a technika korabeli állására való hivatkozás csak akkor tartható fenn, ha egy vállalkozás bizonyítani tudja, hogy nem tudott tevékenységének veszélyéről (fordított bizonyítási teher); kéri ezért, hogy a környezeti felelősség felülvizsgált rendszere – a szennyező fizet elvvel összhangban – korlátozza az opcionális engedélyezés és a tudomány és a technika korabeli állására való hivatkozás alkalmazási körét annak hatékonyabbá tétele érdekében;

41.

felhívja a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy össze lehet-e hangolni a környezeti felelősségről szóló irányelvet a vállalati vezetőtestületek polgári jogi felelősségéről szóló jogszabályokkal azokban az esetekben, amikor ok-okozati összefüggés állapítható meg a vezetőtestület eljárása vagy mulasztása, valamint a környezeti felelősségről szóló irányelvben meghatározott környezeti kár bekövetkezése között, ideértve azokat az eseteket is, amikor a szennyező tevékenységekre a vállalkozás nyereségének maximalizálása és tagjai bónuszának növelése érdekében került sor (24);

42.

felhívja a figyelmet arra, hogy a környezeti károknak az adófizetőkre és a felelős gazdasági szereplőkre háruló költségeit pénzügyi biztosítékok alkalmazásával jelentősen csökkenteni lehetne; megjegyzi azonban, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv nem ír elő kötelező pénzügyi biztosítékrendszert;

43.

kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy olyan kötelező (biztosításra, bankgaranciákra, vállalati poolokra, értékpapírokra és kötvényekre vagy alapokra kiterjedő) pénzügyi biztosítékrendszer bevezetésének lehetőségét, amely esetenkénti maximális küszöbértéket állapít meg annak elkerülése érdekében, hogy az adófizetőknek kelljen viselniük a környezeti károk helyreállításának költségeit; kéri továbbá a Bizottságot, hogy dolgozzon ki harmonizált uniós módszertant a maximális felelősségi küszöb kiszámítására, figyelembe véve a tevékenységet és a környezetre gyakorolt hatást; hangsúlyozza, hogy a pénzügyi kompenzáció lehívásának lehetőségét a felelős gazdasági szereplő fizetésképtelensége esetén is biztosítani kell;

44.

felkéri a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt a környezeti felelősségről szóló irányelv pénzügyi kompenzációs rendszerének uniós vagy nemzeti szintű bevezetéséről azokban az esetekben, amikor a rendelkezésre álló jogorvoslatok a kár mértékére való tekintettel nem megfelelőek; hangsúlyozza, hogy a kapcsolódó vitáknak többek között a környezeti károk számszerűsítésének lehetséges módjaival is foglalkozniuk kell;

45.

úgy véli, hogy mivel a környezeti felelősségről szóló irányelv célja a környezeti károk megelőzése és felszámolása, a jövőbeli rendeletnek (a környezeti felelősségről szóló rendeletnek) minden, az EU-ban működő vállalkozásra vonatkoznia kell, függetlenül attól, hogy azokat hol alapították vagy hol van a székhelyük, és hogy a világgazdaságban holisztikus megközelítésre és viszonosságra van szükség a vállalkozások igényeinek kielégítéséhez; úgy véli továbbá, hogy a jövőbeli rendelet alkalmazását ki kell terjeszteni minden olyan szervezetre, amely európai, nemzeti vagy regionális támogatást kap, és amely a tevékenysége során környezeti kárt okoz vagy okozhat;

46.

üdvözli, hogy egyre több európai vállalat törekszik a fenntartható értékteremtésre, és felszólít minden vállalatot, hogy törekedjenek a fenntarthatóság mindhárom alapvető területének szem előtt tartására;

47.

elismeri, hogy a fenntarthatóbb és környezetbarátabb termelési módszerekre való átállás a vállalkozások számára idő- és költségigényes lehet, és felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a jogbiztonság és a tervezés biztonsága az érintett vállalatok számára;

48.

emlékeztet, hogy az EU-nak saját területén a környezetvédelem magas szintjét kell előmozdítania, és minden lehetséges intézkedést meg kell tennie az uniós tagállamokban székhellyel rendelkező vállalatok által a harmadik országokban okozott környezeti károk megelőzése érdekében; emlékeztet arra, hogy nincsen olyan uniós jogi eszköz, amely a környezeti bűnözés vagy a környezeti károkat okozó tevékenységek tekintetében foglalkozna az európai vállalatok külföldi büntetőeljárás alá vonásának lehetőségével; felszólítja az EU-t, hogy ösztönözze az anyavállalatokat arra, hogy a nemzetközi emberi jogi és környezetvédelmi normákkal összhangban fenntartható és felelősségteljes megközelítést alkalmazzanak a harmadik országokkal folytatott együttműködésük során, és tartózkodjanak az olyan beruházási stratégiáktól, amelyek közvetlenül erkölcsileg veszélyes eredményekhez vezetnek; biztatja a Bizottságot, hogy teremtsen ösztönzőket azon vállalatok számára, amelyek fenntarthatósági politikája önkéntesen túlmutat a környezet és a biológiai sokféleség védelmére vonatkozó törvényi előírásokon, és értékelje ezeket az intézkedéseket, hogy kidolgozza a legjobb gyakorlatokat, és azokat más vállalatok számára jó példaként rendelkezésre bocsássa;

49.

felkéri a Bizottságot, hogy gondoskodjon a kereskedelmi megállapodások biológiai sokféleségre vonatkozó rendelkezéseinek teljes körű végrehajtásáról és érvényesítéséről, többek között a kereskedelmi jogérvényesítési főtisztviselő révén; úgy véli, hogy a Bizottságnak jobban fel kellene mérnie a kereskedelmi megállapodások biológiai sokféleségre gyakorolt hatását, ideértve adott esetben a meglévő és jövőbeli megállapodások biológiai sokféleségre vonatkozó rendelkezéseinek megerősítését célzó nyomonkövetési intézkedéseket is;

50.

kéri a Bizottságot, hogy biztosítsa az uniós kereskedelmi megállapodásokban szereplő, a környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos egyenlő versenyfeltételek megteremtésére vagy fenntartására vonatkozó rendelkezések végrehajtását, amennyiben ilyen rendelkezések szerepelnek egy megállapodásban;

51.

úgy véli, hogy a rendkívül széles körű szennyezés előzetesen meghatározott eseteiben a probléma orvoslására nem csak a környezeti felelősségre vonatkozó eszközöket kell alkalmazni, hanem más számos eszközt, többek között közigazgatási intézkedéseket, pénzügyi szankciókat és egyes esetekben büntetőeljárást is;

52.

felkéri a Bizottságot, hogy érvényesítse a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelv keretében létrehozott szankciók alkalmazását;

53.

ezzel összefüggésben annak biztosítására kéri a Bizottságot, hogy a közbeszerzési szerződéseknél és az állami források elosztásánál vegyék figyelembe a környezeti károk megelőzésével és felszámolásával kapcsolatos vállalati társadalmi felelősségvállalást;

54.

felhívja a Bizottságot, hogy haladéktalanul terjesszen elő javaslatot az uniós szintű környezetvédelmi ellenőrzésekre vonatkozóan, amint azt a Környezetvédelmi Megfelelési és Irányítási Fórum munkaprogramjának 9. fellépésében javasolta, és úgy véli, hogy nem elegendő egy ajánlás a környezetvédelmi ellenőrzések minimumkövetelményeinek megállapítására vonatkozóan;

55.

felhívja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő az Unió, a tagállamok és a nemzetközi közösség tevékenységeit a környezeti bűnözés elleni erőfeszítések fokozása érdekében; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemzetközi fórumokon hívják fel erre a figyelmet és mozdítsák elő a megoldásokat;

56.

javasolja, hogy az Európai Parlament és a Tanács 2001. április 4-i ajánlását (25), amely részletesen ismerteti a környezetvédelmi ellenőrzések lefolytatásának módját, szükség esetén tegyék naprakésszé, és ültessék át kötelező erejű dokumentumba vagy rendeletbe;

57.

felkéri az uniós ombudsmant, hogy helyezzen nagyobb hangsúlyt a környezetvédelmi vívmányokkal kapcsolatos kérdésekre;

58.

úgy véli, hogy a környezeti bűncselekmények elkövetéséért elítélt vállalatok számára egy megfelelő, de korlátozott időszakra nem szabad megengedni, hogy igénybe vegyék az átláthatósági nyilvántartásban szereplő szervezetek számára előirányzott intézkedéseket; e célból az átláthatósági nyilvántartás alkalmazási körének és magatartási kódexének felülvizsgálatát javasolja annak érdekében, hogy abban a környezeti bűncselekmények miatt elítélt vállalkozások nyilvántartásból való ideiglenes törlésére vonatkozó rendelkezések is szerepeljenek;

59.

hangsúlyozza, hogy a vízszennyezéssel kapcsolatos jogsértések számának növekedéséhez vezethet az ipari tevékenységek hatásaival kapcsolatos információk bizalmas kezelése, valamint az olyan gyakorlatok nyomon követésével és azonosításával kapcsolatos nehézségek, mint például a különféle anyagok vagy hulladékok tengerbe történő illegális lerakása, vagy gázoknak és olajnak a hajókról a tengerbe történő illegális ürítése; ezért hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak nyilvánosságra kell hozniuk a vonatkozó információkat annak érdekében, hogy megkönnyítsék az ipari tevékenységek és a környezeti károk közötti lehetséges ok-okozati összefüggések értékelését;

60.

támogatja a biztonságos, tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jog ENSZ-szinten történő, globális elismerésére irányuló ENSZ-felhívást;

61.

emlékeztet, hogy a környezeti bűncselekmények számának globális szintű növekedése egyre inkább fenyegeti az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjének megvalósítását, és hogy a fejlődő országok lakosságának élelmezése, egészsége és gazdasági biztonsága közvetlenül függ a környezettől; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a biológiai sokféleség környezeti bűncselekmények miatti romlása és az ebből eredő erőforrás-veszteség növeli kiszolgáltatottságukat;

62.

szorgalmazza a fejlődő országok helyi hatóságainak és kormányainak fokozott támogatását a nemzeti jogszabályok és politikák nemzetközi környezetvédelmi normákkal való összehangolásában; hangsúlyozza, hogy a harmadik országokban és a fejlődő országokban támogatni kell a civil társadalmat és a helyi szereplőket annak érdekében, hogy a kormányzati hatóságokat felelősségre lehessen vonni a magán- és állami tulajdonú vállalatok által okozott, az állam által pedig eltűrt vagy támogatott környezeti károkért;

o o

63.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 143., 2004.4.30., 56. o.

(2) HL L 328., 2008.12.6., 28. o.

(3) HL L 102., 2006.4.11., 15. o.

(4) HL L 140., 2009.6.5., 114. o.

(5) HL L 178., 2013.6.28., 66. o.

(6) A Tanács 92/43/EGK irányelve (1992. május 21.) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről (HL L 206., 1992.7.22., 7. o.).

(7) Az Európai Parlament és a Tanács 2009/147/EK irányelve (2009. november 30.) a vadon élő madarak védelméről (HL L 20., 2010.1.26., 7. o.).

(8) Az Európai Parlament és a Tanács 2000/60/EK irányelve (2000. október 23.) a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (HL L 327., 2000.12.22., 1. o.).

(9) Az Európai Parlament és a Tanács 2008/56/EK irányelve (2008. június 17.) a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (HL L 164., 2008.6.25., 19. o.).

(10) Az Európai Parlament és a Tanács 2013/30/EU irányelve (2013. június 12.) a tengeri olaj- és gáziparban végzett kutatási, feltárási és termelési tevékenységek biztonságáról (HL L 178., 2013.6.28., 66. o.).

(11) COM(2016)0204, 10. o.

(12) Környezetvédelmi Főigazgatóság, „A környezeti felelősségről szóló irányelvvel kapcsolatos REFIT-fellépések támogatása – 2. szakasz” egyedi szerződés eredménye, Európai Bizottság, Brüsszel, 2019., 17. o.

(13) A környezeti felelősségről szóló irányelv REFIT-értékelése, 47. o.

(14) HL L 409., 2020.12.4., 1. o.

(15) HL C 215., 2018.6.19., 125. o.

(16) A Bizottság 2018. január 18-i közleménye a környezetvédelmi megfelelés és irányítás javítását célzó uniós intézkedésekről (COM(2018)0010).

(17) Environmental Compliance and Governance Forum, Endorsed Work Programme 2020–2022 to improvement environmental compliance and governance (Környezetvédelmi Megfelelési és Irányítási Fórum, Jóváhagyott munkaprogram a környezetvédelmi megfelelés és irányítás javítására, 2020–2022), Európai Bizottság, Brüsszel, 2020.

(18) Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi Tematikus Főosztály, A vállalkozások környezeti felelőssége, Európai Parlament, Brüsszel, 2020., 110. o.

(19) A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek a közösségi intézményekre és szervekre való alkalmazásáról szóló, 2006. szeptember 6-i 1367/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2020. október 14-i bizottsági javaslat (COM(2020)0642).

(20) Az Európai Parlament és a Tanács 2014/95/EU irányelve (2014. október 22.) a 2013/34/EU irányelvnek a nem pénzügyi és a sokszínűséggel kapcsolatos információknak bizonyos nagyvállalkozások és vállalatcsoportok általi közzététele tekintetében történő módosításáról (HL L 330., 2014.11.15., 1. o.).

(21) Lásd az EFFACE „Szervezett bűnözés és környezeti bűnözés: a nemzetközi jogi eszközök elemzése” című jelentését (2015) vagy „A fenntartható fejlődést fenyegeti a transznacionális környezeti bűnözés” című tanulmányt (2019).

(22) Europol, Jelentés a környezeti bűnözésről Európában, 2015. június 5.

(23) Lásd például a Bíróság C-97/08. sz., Akzo Nobel NV és társai kontra az Európai Közösségek Bizottsága ügyben 2009. szeptember 10-én hozott ítéletét, ECLI:EU:C:2009:536.

(24) Például a dízelbotrány és a Volkswagen vezérigazgatójának esete.

(25) Az Európai Parlament és a Tanács 2001. április 4-i ajánlása a tagállamokban végzett környezetvédelmi ellenőrzések minimumkövetelményeinek megállapításáról (HL L 118., 2001.4.27., 41. o.).