Brüsszel, 2020.5.28.

COM(2020) 452 final

2018/0197(COD)

Módosított javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a Kohéziós Alapról


INDOKOLÁS

1.A JAVASLAT HÁTTERE

A javaslat indokai és céljai

A Covid19-világjárvány következtében az európai gazdaságot jelentős és példa nélküli külső sokkhatás érte. A gazdaság zsugorodik, egyre nagyobb a munkanélküliség, és a helyzet bizonytalansága lelassíthatja a helyreállítás folyamatát. A válságra kezdetben adott válaszok nagymértékben függtek a nemzeti és regionális kapacitásoktól, amelyek a különböző gazdasági struktúrák és költségvetési mozgástér miatt tagállamonként és régiónként jelentősen eltérnek egymástól. Ezek a különbségek azt eredményezhetik, hogy a helyreállás aszimmetrikus formát ölt, és hozzájárulhatnak a regionális egyenlőtlenségek kiéleződéséhez, ami ugyanakkor alááshatja az egységes piacot, az euróövezet pénzügyi stabilitását és Uniónk szolidaritását.

A koronavírus terjedése egyrészt számos ország kormányát arra késztette, hogy példátlan intézkedéseket vezessen be a világjárvány megfékezésére, úgymint vállalkozások átmeneti bezárása vagy széles körű utazási és mobilitási korlátozások, másrészt fokozta a pénzügyi piacok bizonytalanságát is. Ez pedig számos gazdaság teljesítményének a hirtelen csökkenését vonhatja maga után, ami súlyos társadalmi következményekkel járhat. Az államháztartások az elkövetkezendő években jelentős kihívásokkal nézhetnek szembe, ami visszaszoríthatja a gazdaság helyreállításához szükséges állami beruházások szintjét.

A Bizottság a helyreállítás első meghatározó éveiben az uniós költségvetés lehetőségeinek teljes kihasználását javasolja a beruházások mozgósítása és a pénzügyi támogatásnak a költségvetési időszak elejére ütemezése érdekében. A Bizottság javaslatai két pilléren alapulnak. Az egyik egy szükséghelyzeti Európai Uniós Helyreállítási Eszköz, amely átmenetileg növelni fogja az uniós költségvetés pénzügyi erejét azáltal, hogy az uniós költségvetésben rendelkezésre álló mozgásteret kiegészítő finanszírozás előteremtésére használja fel a pénzügyi piacokon. A másik a 2021–2027-es időszakra vonatkozó, megerősített többéves pénzügyi keret. A Bizottság javaslata alapján a kulcsfontosságú programokat az Európai Uniós Helyreállítási Eszközön keresztül meg kell erősíteni annak érdekében, hogy a beruházásokat mielőbb oda lehessen irányítani, ahol azokra a legnagyobb szükség van, meg lehessen szilárdítani az egységes piacot, fokozni lehessen az együttműködést olyan területeken, mint az egészségügy és a válságkezelés, valamint fel lehessen vértezni az Uniót egy olyan költségvetéssel, amely ösztönzi az ellenállóbb, környezetbarátabb és digitális Európára való hosszú távú átállást.

E javaslat a fent említett második pillérhez tartozik. Alapvető fontosságú, hogy a Covid19-világjárványt követően az uniós gazdaság mielőbbi talpra állítása a Szerződésnek a konvergencia előmozdítására és az egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló célkitűzése teljesítése mellett történjen. Mindez a nemzeti és regionális gazdaságok sajátosságaihoz igazodó, testre szabott intézkedéseket követel meg. A kohéziós politikai beruházásoknak vezető szerepet kell játszaniuk a gazdaságnak mindenki javára történő, a hosszú távú fejlődést szem előtt tartó helyreállításában. A támogatás nyújtásakor különös hangsúlyt kell fektetni a válság által leginkább érintett és a válságból való kilábaláshoz kevesebb forrással rendelkező régiókra.

Ezért javaslatot kell tenni az Európai Regionális Fejlesztési Alap (a továbbiakban: ERFA) hatályának és egyedi célkitűzéseinek módosítására, valamint egy olyan rugalmas mechanizmusra, amely az Uniót érintő válsághelyzetek kialakulásához vezető egyéb rendkívüli események bekövetkezése esetén gyorsan életbe léptethető.

A kohéziós politika már most is lehetővé teszi, hogy számos finanszírozási formát a tagállamok és a régiók egyedi körülményeihez lehessen igazítani. Az EU általános gazdasági ellenálló képességének javítása és a helyreállítás sikere érdekében azonban a Bizottság a programok keretében megvalósuló beruházások rugalmasságának növelését javasolja az egészségügyi ágazat hiányosságainak orvoslása, a váratlan vészhelyzetekre való felkészültség növelése, a kis- és középvállalkozásokon belüli munkahelyteremtés előmozdítása, valamint a turizmus és a kulturális ágazatok gazdasági potenciáljának teljes körű kiaknázása céljából.

A Bizottság az egészségügyi rendszerek rezilienciájának javítását célzó beruházások átfogó módon történő programozását és végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy a jövőben jobban megelőzhessük az egészségügyi szükséghelyzetek kialakulását, jobban védekezhessünk azokkal szemben, bekövetkezésük esetén pedig gyorsan reagálhassunk, és minél hamarabb kilábaljunk a válságból. Ez megköveteli, hogy a beruházások túlmutathassanak az infrastruktúra kiépítésén, és támogatni lehessen az egészségügyi rendszerek rezilienciájának biztosításához szükséges felszerelések és készletek előteremtését célzó beruházásokat is. Mivel bármely újabb válság hatékony kezelése szükségessé teszi a megfelelő felszerelések rendelkezésre állását, az ERFA-nak módjában kell, hogy álljon továbbá, hogy az egészségügyi rendszerek rezilienciájának javítása mellett finanszírozni tudja a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség növelését célzó felszereléseket is. Ebben az összefüggésben a tagállamoknak biztosítaniuk kell az [egészségügyi programból] és az ERFA-ból finanszírozott beruházások közötti összehangolt megközelítést és azok egymást kiegészítő jellegét.

A Covid19-világjárvány miatt bevezetett korlátozások különösen súlyosan fogják érinteni azokat a régiókat, ahol a kultúra és a turizmus a regionális gazdaság meghatározó ágazatai. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a bevezetett utazási korlátozásokkal és a fogyasztói bizalomvesztéssel járó gazdasági és társadalmi hatások valószínűleg azokon a területeken lesznek a leginkább érezhetők, amelyek nagyobb mértékben támaszkodnak az idegenforgalomra és a vendéglátásra. A Bizottság ezért azt javasolja, hogy az idegenforgalom és a kultúra egyéb szakpolitikai célkitűzések keretében történő támogatási formáin túl a 4. szakpolitikai célkitűzésen belül kerüljön meghatározásra egy külön egyedi célkitűzés, amely lehetővé teszi a kultúrában és az idegenforgalomban rejlő lehetőségek kiaknázását a gazdasági fejlődés, a társadalmi befogadás és a szociális innováció előmozdítása érdekében.

A kkv-k foglalkoztatásbarát növekedésének és versenyképességének ösztönzése megkívánja, hogy az ERFA egyedi célkitűzései között szerepeljen a kis- és középvállalkozásokon belüli munkahelyteremtés. A javaslat arra is kitér továbbá, hogy az ERFA forrásaiból támogatni kell a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat, amennyiben bizonyos egyedi körülményekre tekintettel sor kerül ideiglenes állami támogatási intézkedések megállapítására. Ez összhangban van a gazdaságnak a jelenlegi Covid19-világjárvánnyal összefüggésben való támogatása céljából az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keretben alkalmazott megközelítéssel és a csekély összegű támogatások nyújtására vonatkozó szabályokkal.

Végezetül ki kell igazítani a mutatókat annak érdekében, hogy a kultúrára és az idegenforgalomra vonatkozó egyedi célkitűzés javasolt módosításaival összhangban lehetővé váljon az idegenforgalommal és a kultúrával összefüggő teljesítmény- és eredménymutatók alkalmazása az 5. szakpolitikai célkitűzésen kívül is.

A jelenlegi válság tanulságai alapján a kohéziós politika jogi keretének feltétlenül rendelkeznie kell olyan mechanizmusokról, amelyek az elkövetkezendő évtizedben esetlegesen bekövetkező rendkívüli körülmények esetén gyorsan életbe léptethetők. A Bizottság ezért az ERFA kivételes és szokatlan körülmények esetén történő felhasználására vonatkozó ideiglenes intézkedéseket javasol annak biztosítása érdekében, hogy korlátozott és specifikus esetekben el lehessen térni bizonyos szabályoktól az említett körülményekre való reagálás megkönnyítése érdekében.

E lehetőségek közé tartozik az ERFA-támogatás alkalmazási körének ideiglenes intézkedések formájában történő kiterjesztése – például a kkv-k részére forgótőke formájában nyújtott vissza nem térítendő támogatások és szükség esetén a tematikus koncentrációra vonatkozó követelmények enyhítése – azzal a céllal, hogy hatékony választ adhassunk az ilyen kivételes és szokatlan körülményekre.

Összhang a szabályozási terület jelenlegi rendelkezéseivel

A javaslat a 2018. május 29-i COM(2018) 372 rendeletjavaslat célirányos módosítására korlátozódik, és összhangban áll az alapokra vonatkozó átfogó jogi kerettel, különösen a 2018. május 29-i COM(2018) 375 rendeletjavaslattal és az annak módosítására irányuló javaslattal.

A javaslat a 2018. május 29-i COM(2018) 375 módosított rendeletjavaslattal együtt a gazdasági helyreállítás támogatásának eszközét jelenti és a megosztott irányítás szabályai szerinti válságreagálási mechanizmust biztosít az uniós szintű válsághelyzethez vezető rendkívüli események esetére.

Összhang az Unió egyéb szakpolitikáival

A javaslat a 2018. május 29-i COM(2018) 372 rendeletjavaslat célirányos módosításaira korlátozódik, és megőrzi az Unió egyéb szakpolitikáival fennálló összhangot, valamint különösen az egészségügyi programmal való kiegészítő jelleget és szinergiákat ösztönzi.

2.JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG

Jogalap

A javaslat az EUMSZ 177., 178. és 349. cikkére épül.

Szubszidiaritás (nem kizárólagos hatáskör esetén)

A javaslat további rugalmasságot vezet be a programozás tekintetében annak érdekében, hogy a tagállamok olyan beavatkozásokat terjeszthessenek elő, amelyekkel a leghatékonyabban lehet kezelni a Covid19-világjárvány által okozott válság gazdasági következményeit, és támogatni a gazdaság helyreállítását valamennyi régióban. A javaslat emellett a megosztott irányítás szabályai szerinti válságreagálási mechanizmust hoz létre a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök formájában annak biztosítására, hogy kivételes körülmények fennállása esetén átmeneti eltérések engedélyezésével lehessen reagálni az ilyen eseményekre.

Arányosság

A javaslat korlátozott és célzott módosítás, amely nem lépi túl az ERFA hatályának és célkitűzéseinek további rugalmasságot biztosító törekvés megvalósításához szükséges mértéket, aminek célja a gazdaság helyreállításának támogatása és az Uniót érintő jövőbeli válsághelyzetekhez vezető rendkívüli eseményekre való felkészülés.

A jogi aktus típusának megválasztása

A javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatot módosít.

3.AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSEK, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI

A jelenleg hatályban lévő jogszabályok utólagos értékelése / célravezetőségi vizsgálata

Nem alkalmazandó

Konzultáció az érdekelt felekkel

Külső érdekelt felekkel nem került sor konzultációra. Ugyanakkor a javaslat a tagállamokkal és az Európai Parlamenttel az elmúlt hetekben folytatott, a Covid19-világjárvány okozta válság gazdasági következményeivel kapcsolatos széles körű konzultáció nyomán készült.

Szakértői vélemények beszerzése és felhasználása

Nem alkalmazandó

Hatásvizsgálat

A 2018. május 29-i COM(2018) 372 rendeletjavaslat előkészítése céljából készült hatásvizsgálat. E módosítások korlátozott és célirányos jellegükből adódóan nem igényelnek külön hatásvizsgálatot.

Célravezető szabályozás és egyszerűsítés

Nem alkalmazandó

Alapjogok

Nem alkalmazandó

4.KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK

A javasolt módosítás nem vonja maga után a 2021–2027-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló tanácsi rendeletre irányuló, 2018. május 2-i (COM(2018) 322) javaslat módosítását. Az ERFA és a Kohéziós Alap 2021–2027 közötti időszakra vonatkozóan előirányzott összegei változatlanok maradnak.

5.EGYÉB ELEMEK

Végrehajtási tervek, valamint a nyomon követés, az értékelés és a jelentéstétel szabályai

Az intézkedések végrehajtását a Bizottság figyelemmel kíséri, és a 2018. május 29-i COM(2018) 375 rendeletjavaslattal és a 2018. május 29-i COM(2018) 372 rendeletjavaslattal létrehozott jelentéstételi mechanizmusok keretében beszámolók készülnek.

Magyarázó dokumentumok (irányelvek esetén)

Nem alkalmazandó

A javaslat egyes rendelkezéseinek részletes magyarázata

A javaslat szerint a 2018. május 29-i COM(2018) 372 rendeletjavaslat a következőképpen módosul:

1.A 2. cikk (1) bekezdése a) pontjának iii. alpontja úgy módosul, hogy az egyedi célkitűzés címe a munkahelyteremtésre is kiterjedjen.

2.A 2. cikk (1) bekezdése d) pontjának ii. alpontja úgy módosul, hogy támogatást biztosítson a távoktatás, valamint az online oktatás és képzés által nyújtott reziliencia ösztönzéséhez.

3.A 2. cikk (1) bekezdése d) pontjának iv. alpontja úgy módosul, hogy az egyedi célkitűzés címe az egészségügyi rendszerek rezilienciájára is kiterjedjen.

4.A 2. cikk (1) bekezdésének d) pontja a kultúrához és az idegenforgalomhoz kapcsolódó egyedi célkitűzést megfogalmazó új v. alponttal egészül ki.

5.A 4. cikk (1) bekezdése egy új albekezdéssel egészül ki az egészségügy rezilienciájának, illetve a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség megerősítéséhez szükséges kritikus felszerelések támogathatóságának biztosítása érdekében.

6.A 6. cikk (1) bekezdésének d) pontja úgy módosul, hogy az ERFA támogathassa a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat, amennyiben egyedi körülmények következtében sor kerül ideiglenes állami támogatási intézkedések megállapítására.

7.A szöveg egy 11a. cikkel egészül ki, amely lehetőséget nyújt az ERFA-támogatás alkalmazási körének célzott kiterjesztését lehetővé tévő ideiglenes intézkedésekre, úgy mint a kkv-k részére forgótőke formájában nyújtott vissza nem térítendő támogatások, valamint kivételes és szokatlan körülmények esetén a fenntartható városfejlesztés tekintetében a tematikus koncentrációra vonatkozó követelményektől és az allokációs minimumkövetelményektől való eltérés a Stabilitási és Növekedési Paktummal összefüggésben.

8.Az I. melléklet módosítása lehetővé teszi, hogy az idegenforgalommal és a kultúrával összefüggő teljesítmény- és eredménymutatókat az 5. szakpolitikai célkitűzésen kívül is alkalmazni lehessen.

2018/0197 (COD)

Módosított javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a Kohéziós Alapról

A COM(2018) 372 bizottsági javaslat a következőképpen módosul:

1.A szöveg a következő (7a) preambulumbekezdéssel egészül ki:

„(7a) Mivel a kis- és középvállalkozások (kkv-k) alkotják az európai gazdaság gerincét, az ERFA-nak továbbra is támogatnia kell a kkv-k fejlődését azáltal, hogy előmozdítja növekedésüket és versenyképességüket. Tekintettel továbbá a Covid19-világjárványnak vagy a jövőben esetlegesen felmerülő, a vállalkozásokat és a foglalkoztatást érintő válsághelyzeteknek a potenciálisan súlyos hatására, az ERFA-nak a kkv-kon belüli munkahelyteremtés támogatása révén elő kell segítenie a válságból való kilábalást.”

2.A szöveg a következő (10a) preambulumbekezdéssel egészül ki:

„(10a) A távoktatásra, valamint az online oktatásra és képzésre való felkészültség társadalmilag befogadó módon történő megerősítése érdekében az ERFA-nak az oktatás, a képzés és az egész életen át tartó tanulás terén az inkluzív és minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítására irányuló feladata keretében különösen a távoktatás és az e-oktatás által biztosított reziliencia növeléséhez kell hozzájárulnia. A Covid19-világjárvány alatt az oktatás és a képzés folyamatosságának biztosítására irányuló erőfeszítések komoly hiányosságokat tártak fel az IKT-felszerelésekhez való hozzáférés és a hálózati összekapcsoltság terén a hátrányos háttérrel rendelkező és távoli régiókban élő tanulók esetében. Ezzel összefüggésben az ERFA-nak támogatnia kell a szükséges IKT-felszerelések és a hálózati összekapcsoltság rendelkezésre állását, ezáltal erősítve az oktatási és képzési rendszerek által nyújtott rezilienciát a távoktatás és az e-oktatás terén.”;

2.a szöveg a következő (10b) preambulumbekezdéssel egészül ki:

„(10b) A népegészségügyi rendszereknek a népegészségügyi szükséghelyzetek megelőzésére, az azokra való gyors reagálásra és az azokat követő helyreállításra való képességének megerősítése érdekében az ERFA-nak hozzá kell járulnia az egészségügyi rendszerek rezilienciájának javításához is. Továbbá, mivel a Covid19-világjárvány rávilágított a kritikus fontosságú felszerelések azonnali rendelkezésre állásának fontosságára a vészhelyzetre való hatékony reagálás érdekében, az ERFA alkalmazási körét ki kell bővíteni, hogy be lehessen szerezni a katasztrófákkal szembeni ellenálló képességnek és az egészségügyi rendszerek rezilienciájának a megerősítéséhez szükséges felszereléseket. Az egészségügyi rendszerek rezilienciájának növelését segítő felszerelések beszerzése során követendő szempont, hogy a felszerelések összhangban legyenek a nemzeti egészségügyi stratégiában foglaltakkal, és ne haladják meg azt, továbbá hogy biztosított legyen az [egészségügyi programmal] és az uniós polgári védelmi mechanizmus (UCPM) keretében rendelkezésre álló rescEU-képességekkel fennálló kiegészítő jelleg.”;

3.a szöveg a következő (10c) preambulumbekezdéssel egészül ki:

„(10c) A turisztikai és kulturális ágazattól erősen függő regionális gazdaságok támogatása érdekében külön egyedi célkitűzést kell meghatározni. Ez lehetővé tenné a kultúrában és az idegenforgalomban rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázását a gazdaság helyreállítása, a társadalmi befogadás és a szociális innováció érdekében, azon lehetőségek sérelme nélkül, hogy az ERFA más egyedi célkitűzések keretében támogatást nyújtson ezen ágazatoknak.”;

4.a (21) preambulumbekezdés helyébe a következő szöveg lép:

„(21) Ugyanakkor egyértelművé kell tenni az ERFA és a Kohéziós Alap hatályán kívül eső tevékenységeket, ideértve a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(*) I. mellékletében szereplő tevékenységekből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését célzó beruházásokat a rendelkezésre álló finanszírozás felesleges megduplázódásának elkerülése érdekében, mivel az említett irányelv már rendelkezik a fentiek finanszírozásáról. Az ERFA és a Kohéziós Alap nem támogathat a 651/2014/EU bizottsági rendelet(**) szerinti, nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat sem, kivéve, ha a támogatást az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó, a rendkívüli körülmények kezelése céljából létrehozott ideiglenes keretek engedélyezik. Továbbá kifejezetten meg kell állapítani, hogy az EUMSZ II. mellékletében felsorolt tengerentúli országok és területek nem jogosultak az ERFA-ból és a Kohéziós Alapból nyújtott támogatásra.

_____________

(*) Az Európai Parlament és a Tanács 2003/87/EK irányelve (2003. október 13.) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról (HL L 275., 2003.10.25., 32. o.).

(**) A Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról (HL L 187., 2014.6.26., 1. o.).”;

5.a szöveg a következő (27a) preambulumbekezdéssel egészül ki:

„(27a) A Stabilitási és Növekedési Paktumban említett, a programozási időszak során esetlegesen felmerülő rendkívüli és szokatlan körülményekre való gyors reagálás lehetővé tétele érdekében ideiglenes intézkedéseket kell hozni az ERFA-ból nyújtott támogatás ilyen körülmények között történő felhasználásának megkönnyítésére. Ezenkívül az alapok kivételes és szokatlan körülmények esetén történő felhasználására vonatkozó ideiglenes intézkedésekkel kapcsolatos végrehajtási hatásköröket bizottsági eljárás nélkül kell elfogadni, mivel az alkalmazási kört a Stabilitási és Növekedési Paktum határozza meg, és az az e rendeletben meghatározott intézkedésekre korlátozódik.”;

6.a 2. cikk (1) bekezdése a következőképpen módosul:

a)Az a) pont iii. alpontja helyébe a következő szöveg lép:

„iii. a kkv-k növekedésének és versenyképességének előmozdítása, valamint munkahelyteremtés a kkv-kon belül;”;

b)a d) pont a következőképpen módosul:

i. a ii. alpont helyébe a következő szöveg lép:

„ii. infrastruktúra-fejlesztés révén hatékonyabb hozzáférés inkluzív és minőségi szolgáltatásokhoz az oktatás, a képzés és az egész életen át tartó tanulás területén, többek között a távoktatás, valamint az online oktatás és képzés által nyújtott reziliencia ösztönzésével;”;

ii.    a iv. alpont helyébe a következő szöveg lép:

„iv. az egészségügyi ellátás egyenlő igénybevétele lehetőségének biztosítása és az egészségügyi rendszerek rezilienciájának erősítése;”;

iii.    a szöveg a következő v) alponttal egészül ki:

„v. a kultúra és az idegenforgalom szerepének erősítése a gazdaság helyreállításában, valamint a társadalmi befogadás és a szociális innováció ösztönzésében;”;

7.a 4. cikk (1) bekezdése a következő albekezdéssel egészül ki:

„A 2. szakpolitikai célkitűzéshez történő, a 2. cikk (1) bekezdése b) pontjának iv. alpontja szerinti hozzájárulás és a 4. szakpolitikai célkitűzéshez történő, az említett cikk d) pontjának iv. alpontja szerinti hozzájárulás érdekében az ERFA támogatja az egészségügyi rendszerek rezilienciájának és katasztrófákkal szembeni ellenálló képességének erősítéséhez szükséges felszerelések beszerzését is.”;

8.a 6. cikk (1) bekezdése d) pontjának helyébe a következő szöveg lép:

„d) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikkének 18. pontjában meghatározott nehéz helyzetben lévő vállalkozások, kivéve, ha a támogatást az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó, a rendkívüli körülmények kezelése céljából létrehozott ideiglenes keret engedélyezi;”;

9.a rendelet a következő IIa. fejezettel egészül ki:

IIa. FEJEZET

Ideiglenes intézkedések rendkívüli és szokatlan körülmények esetére

11a. cikk

Az ERFA felhasználására vonatkozó ideiglenes intézkedések rendkívüli és szokatlan körülmények esetére

Amennyiben a Tanács [e rendelet hatálybalépésének időpontja] után megerősítette valamely, az 1466/97/EK rendelet(**) 5. cikke (1) bekezdésének tizedik albekezdése, 6. cikke (3) bekezdésének negyedik albekezdése, 9. cikke (1) bekezdésének tizedik albekezdése és 10. cikke (3) bekezdésének negyedik albekezdése szerinti, egy vagy több tagállam által nem befolyásolható, az államháztartás pénzügyi helyzetére jelentős hatást gyakorló szokatlan esemény vagy az euroövezetet vagy az Unió egészét érintő súlyos gazdasági visszaesés; illetve valamely, az 1467/97/EK rendelet 3. cikkének (5) bekezdése vagy 5. cikkének (2) bekezdése szerinti, az államháztartásra jelentős negatív hatást gyakorló, előre nem látható kedvezőtlen gazdasági esemény bekövetkeztét, a Bizottság végrehajtási határozat útján, az abban meghatározott időszakra vonatkozóan:

a)a 4. cikktől eltérve kiterjesztheti az ERFA-ból nyújtott támogatások alkalmazási körét az ilyen kivételes vagy szokatlan körülmények kezeléséhez feltétlenül szükséges intézkedések támogatására, különösen a kkv-k forgótőkéjének vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozása révén;

b)a 3. cikktől és a 9. cikk (2) bekezdésétől eltérve csökkentheti a fenntartható városfejlesztésre vonatkozóan megállapított tematikus koncentrációs követelményeket és allokációs minimumkövetelményeket.

_____________

(*) A Tanács 1466/97/EK rendelete (1997. július 7.)  a költségvetési egyenleg felügyeletének megerősítéséről és a gazdaságpolitikák felügyeletéről és összehangolásáról  (HL L 209., 1997.8.2., 1. o.).

(**) A Tanács 1467/97/EK rendelete (1997. július 7.) a túlzott hiány esetén követendő eljárás végrehajtásának felgyorsításáról és pontosításáról (HL L 209., 1997.8.2., 6. o.).”;

10.az I. melléklet az e javaslat mellékletében foglaltaknak megfelelően módosul.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

az Európai Parlament részéről    a Tanács részéről

az elnök    az elnök


Brüsszel, 2020.5.28.

COM(2020) 452 final

MELLÉKLET

a következőhöz:

Módosított javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE


az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a Kohéziós Alapról


MELLÉKLET

A COM(2018) 372 bizottsági javaslat I. mellékletében az 1. táblázat a következőképpen módosul:

1.    Az „RCO 77 – A támogatott kulturális és turisztikai infrastruktúra kapacitása” mutató helyébe a következő szöveg lép:

„RCO 77 – A támogatott kulturális és turisztikai infrastruktúra kapacitása*”.

2.     Az „RCR 78 – A támogatott kulturális infrastruktúrát igénybe vevő felhasználók száma” mutató helyébe a következő szöveg lép:

„RCR 78 – A támogatott kulturális infrastruktúrát igénybe vevő felhasználók száma*”.