EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2020.5.20.
COM(2020) 205 final
2020/0087(NLE)
Javaslat
A TANÁCS RENDELETE
az (EU) 2019/1838 rendeletnek a Balti-tengeren 2020-ban alkalmazandó bizonyos halászati lehetőségek tekintetében történő módosításáról, valamint az (EU) 2020/123 rendeletnek az uniós és nem uniós vizeken 2020-ban alkalmazandó bizonyos halászati lehetőségek tekintetében történő módosításáról
INDOKOLÁS
1.A JAVASLAT HÁTTERE
•A javaslat indokai és céljai
A bizonyos halállományok és halállománycsoportok tekintetében a Balti-tengeren alkalmazandó halászati lehetőségeket a 2020. évre meghatározó (EU) 2019/1838 tanácsi rendeletet helyesbíteni kell annak érdekében, hogy a kisüzemi halászatot folytató halászok számára – a korábbiakhoz hasonlóan – lehetővé tegye a sodortatott horogsor alkalmazását a két közönségestőkehal-állomány tekintetében bevezetett ívóhelylezárási időszakokban. Az (EU) 2020/123 tanácsi rendelet meghatározza az egyes halállományok és halállománycsoportok tekintetében az uniós vizeken, valamint az uniós hajók tekintetében egyes nem uniós vizeken alkalmazandó 2020. évi halászati lehetőségeket. Az említett halászati lehetőségeket érvényességük ideje alatt általában többször is módosítják.
•Összhang a szabályozási terület jelenlegi rendelkezéseivel
A javasolt intézkedések a közös halászati politika célkitűzéseivel és szabályaival összhangban kerültek kidolgozásra, és összeegyeztethetők az Unió fenntartható fejlődési politikájával.
•Összhang az Unió egyéb politikáival
A javasolt intézkedések összhangban állnak más uniós szakpolitikákkal és különösen a környezetvédelmi politikákkal.
2.JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG
•Jogalap
E javaslat jogalapja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 43. cikkének (3) bekezdése.
Az Európai Uniónak a vízi élővilág fenntartható kiaknázására vonatkozó kötelezettségei az új KHP-alaprendelet 2. cikkében meghatározott kötelezettségekből fakadnak.
•Szubszidiaritás (nem kizárólagos hatáskör esetén)
A javaslat a Szerződés 3. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említettek szerint az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik, ezért a szubszidiaritás elve nem alkalmazható.
•Arányosság
A javaslat megfelel az arányosság elvének a következő ok miatt: a KHP közös politika. A Szerződés 43. cikke (3) bekezdésének megfelelően a Tanács feladata, hogy intézkedéseket fogadjon el a halászati lehetőségek meghatározására és elosztására vonatkozóan.
•A jogi aktus típusának megválasztása
Javasolt aktus: rendelet.
3.AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSEK, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI
•A jelenleg hatályban lévő jogszabályok utólagos értékelése / célravezetőségi vizsgálata
•Konzultációk az érdekelt felekkel
A javaslatban tükröződnek az év során az érdekelt felektől, a tanácsadó testületektől, a nemzeti közigazgatásoktól, a halászok szervezeteitől és a nem kormányzati szervezetektől az év során kapott visszajelzések, amelyek a halászati lehetőségek meghatározásakor is figyelembevételre kerülnek.
•Szakértői vélemények összegyűjtése és felhasználása
A javaslat a Nemzetközi Tengerkutatási Tanácstól (ICES) és a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottságtól (HTMGB) kapott tudományos szakvéleményeken alapul.
•Hatásvizsgálat
A halászati lehetőségekre vonatkozó rendelet hatályát a Szerződés 43. cikkének (3) bekezdése ismerteti.
•Célravezető szabályozás és egyszerűsítés
•Alapjogok
4.KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK
A javaslatnak nem lesznek költségvetési hatásai.
5.EGYÉB ELEMEK
•A javaslat egyes rendelkezéseinek részletes magyarázata
A módosítási javaslat értelmében az (EU) 2019/1838 tanácsi rendelet és az (EU) 2020/123 tanácsi rendelet az alábbiak szerint módosul.
Eltérések a balti-tengeri közönségestőkehal-állományok halászatának tilalmától a sodortatott horogsor tekintetében
Az (EU) 2019/1838 tanácsi rendelet a két balti-tengeri közönségestőkehal-állományra vonatkozóan az ívás idejére tilalmi időszakokat állapít meg a zavartalan ívás biztosítása és a nagyobb mértékű állománygyarapodás érdekében. A korábbiakhoz hasonlóan a bizonyos passzív halászeszközöket használó kisüzemi part menti halászat esetében a tilalmi időszaktól való eltérés van érvényben, mivel ez a halászat igen korlátozott hatást gyakorol az említett állományok ívására. A korábbiaktól eltérően azonban a sodortatott horogsorok használatára vonatkozó eltérés véletlenül nem került figyelembevételre. A Bizottság úgy véli, hogy a sodortatott horogsorok használatát továbbra is engedélyezni kell, és ezért – a korábbi évekhez hasonlóan – az eltérés hatálya alá kell vonni. A rendeletet ezért ennek megfelelően helyesbíteni kell.
Az északi-tengeri közönségestőkehal-állományra vonatkozó korrekciós intézkedések
A közönséges tőkehal halászati mortalitása a becslések szerint meghaladja a Flim értéket. A szaporodóképes állomány biomasszája 2015 óta csökkent, és a becslések szerint a Blim alatt van. Az Északi-tengerre vonatkozó többéves terv 7. cikke (2) bekezdésének megfelelően, amennyiben a tudományos szakvélemények azt jelzik, hogy a terv 1. cikkének (1) bekezdésében említett bármely állomány szaporodóképes biomasszája a Blim alatt van, további korrekciós intézkedéseket kell hozni annak biztosítására, hogy az állomány gyorsan visszaálljon a maximális fenntartható hozamot biztosító szint fölé. Ezek a korrekciós intézkedések magukban foglalhatják különösen az érintett állomány célzott halászatának felfüggesztését, valamint a szóban forgó állományokra és/vagy – azon halászati tevékenységek esetében, amelyeknél előfordulnak a közönséges tőkehal járulékos fogásai – más állományokra vonatkozó halászati lehetőségek megfelelő csökkentését. A Norvégiával fennálló halászati kapcsolatokra vonatkozó megállapodásokban, illetve jegyzőkönyvekben előírt eljárásokkal összhangban az Unió konzultációkat folytatott Norvégiával a halászati jogokról. A felek megállapodtak abban, hogy javasolják hatóságaiknak, hogy vezessenek be további korrekciós intézkedéseket a 2019 decemberében már elfogadott teljes kifogható mennyiség kiegészítésére annak érdekében, hogy 2020-ban ideiglenes jelleggel további védelmet biztosítsanak mind a fiatal, mind a kifejlett közönségestőkehal-egyedek számára. Ezeknek az intézkedéseknek magukban kell foglalniuk a közönséges tőkehal védelmét szolgáló valós idejű halászati tilalmak, a fiatal egyedek védelmét szolgáló szezonális halászati tilalmak, a különleges hozzáférési feltételekkel rendelkező területekkel kapcsolatos korlátozások, valamint új, halászeszközökön alapuló intézkedések bevezetését. E korrekciós intézkedések közül az első – az ívó közönséges tőkehal védelmét szolgáló területlezárások – már bevezetésre került; noha e területlezárásokat úgy tervezték meg, hogy védelmet nyújtsanak az ívási időszakban, nem nyújtanak védelmet a fiatal egyedek számára vagy az ívási időszakon kívül, amely általában csak néhány hétig tart. Míg az ívási időszakok és helyszínek jól meghatározottak, és ezért a vonatkozó tilalmak gyorsan végrehajthatók, a meghatározott halászeszköz-típusok alkalmazásának korlátozására és a szelektívebb halászeszközök bevezetésére irányuló intézkedések részletesebb konzultációt igényelnek az érdekelt felekkel. Ezeknek az intézkedéseknek a halászati lehetőségekről szóló rendelet e módosításába történő beillesztéséről tehát az említett konzultációk alapján kell dönteni.
A Bizottság a halászati lehetőségek első módosítása keretében javaslatot terjesztett elő a második intézkedéscsomagra vonatkozóan. Azonban akkoriban az érintett tagállamok közös ajánlás kidolgozására törekedtek, amelyben további intézkedésjavaslatokat kívántak tenni. Ezért a Tanács és a Bizottság a következő együttes nyilatkozatot tette:
„A Bizottság és a Tanács hangsúlyozza, hogy sürgősen további korrekciós intézkedéseket kell bevezetni az Északi-tengerben és a Skagerrakban élő közönségestőkehal-állomány helyreállításának támogatására. Tekintettel az állomány biológiai állapotára, az Északi-tengerre vonatkozó többéves terv létrehozásáról szóló (EU) 2018/973 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésének megfelelően ilyen intézkedések elfogadása szükséges, és összhangban van a Norvégiával az ilyen intézkedésekről kötött megállapodással. A Bizottság mérlegelni fogja megfelelő javaslatok benyújtását, figyelembe véve az érintett regionális csoportban végzett munkát, és a Tanács sürgősséggel meg fogja vizsgálni azokat.”
Az érintett tagállamok mindeddig nem tettek kellő mértékű előrelépést, ami lehetővé tenné, hogy az EU–Norvégia kötelezettségvállalással összhangban 2020 folyamán bevezessék ezeket az intézkedéseket. A Bizottság tehát azt javasolja, hogy a vonatkozó intézkedések a halászati lehetőségekről szóló rendelet második módosításába kerüljenek bele. A második módosítás ugyanazt a megközelítést követi, mint az előző, amely különleges hozzáférési feltételekkel rendelkező, nagy elővigyázatossági területeket ír elő. A javaslat kiigazításra került annak érdekében is, hogy két kérdéssel kapcsolatban figyelembe vehetővé váljanak a tagállami vélemények. Így most tartalmazza azoknak az előre meghatározott halászeszközöknek a jegyzékét, amelyeket korábban vagy a HTMGB értékelt, vagy tudományos szakértői értékelés tárgyát képezték. A javaslat továbbra is rugalmasabb megközelítést tartalmaz a meghatározott kritériumoknak megfelelő halászeszközökre vonatkozóan, és módosítja HTMGB általi értékelésük folyamatát is.
Az új megközelítés két lehetséges utat kínál a tagállamok és az ágazati szereplők számára: vagy az előre meghatározott halászeszközök valamelyikét használhatják (ez új elem), vagy újfajta eszközöket alkalmazhatnak, és ezzel párhuzamosan a Bizottság kikérné a HTMGB véleményét a halászeszközökről. Amennyiben a HTMGB negatív véleményt adna, a szóban forgó halászeszközöket visszavonnák. Hasonlóképpen, a javaslat fenntartja a tagállamok számára azt a lehetőséget, hogy a közönséges tőkehal fogásának elkerülésére irányuló terveket dolgozzanak ki, de ahelyett, hogy a végrehajtással megvárnák a HTMGB szakvéleményét, ezt a szakvéleményét a végrehajtással párhuzamosan kérnék ki. Negatív értékelés esetén a tagállamok kötelesek lennének ennek megfelelően módosítani tervüket.
A norvég garnélának az ICES 3a és 4a körzetben élő állománya
Az ICES 2020. március 9-én szakvéleményt bocsátott ki a norvég garnélának (Pandalus borealis) az ICES 3a és 4a körzet keleti részéből (a Skagerrak és a Kattegat területe, az Északi-tenger északi része és a Norvég-árok) származó fogásaira vonatkozóan. A Norvégiával folytatott konzultációkat követően a norvég garnéla skagerraki fogásai tekintetében az uniós részesedés 3 266 tonnában került megállapításra.
Az Északi-tengerben és 3a körzetben élő spratt
A 3a körzetben élő spratt (Sprattus sprattus) rövid élettartamú faj, amelyről az ICES 2020. április 14-én teszi közzé éves tudományos szakvéleményét. 2019 áprilisa óta az ICES egyetlen szakvéleményt ad ki a 3a körzetben és az Északi-tengerben élő sprattra vonatkozóan, mivel ezeket egyazon biológiai állományhoz tartozónak tekintik. A 2020/123/EK tanácsi rendelet a 3a körzetben élő spratt tekintetében a 2020. január 1. és június 30. közötti időszakra állapította meg a teljes kifogható mennyiséget. Az (EU) 2020/123 tanácsi rendeletben a teljes kifogható mennyiségre (TAC) vonatkozó értékek a 2020. július 1. és 2021. június 30. közötti időszakra nullában kerültek megállapításra. Ezért az Északi-tengerben élő spratt fogásait az ICES legutóbbi tudományos szakvéleményével összhangban és a Norvégiával folytatott konzultációt követően módosítani kell.
A 3a körzetben élő sprattra vonatkozó teljes kifogható mennyiséget a 2020. július 1-jétől 2021. június 30-ig tartó időszakra kell megállapítani az ICES legújabb tudományos szakvéleményével összhangban és az abban foglalt időszaknak megfelelően, valamint a Norvégiával folytatott konzultációt követően. Erre a célra a 3a körzetben élő sprattra és a kapcsolódó járulékos fogásokra vonatkozóan ideiglenesen egy külön jelentéstételi kód alkalmazandó.
Az Északi-tengerben élő spratt (Sprattus sprattus) rövid élettartamú faj, amelyről az ICES 2020. április 14-én teszi közzé éves tudományos szakvéleményét.
Szardella
A szardellának (Engraulis encrasicolus) az ICES 9 és 10 alterületen és a Kelet-közép-atlanti Halászati Bizottság (CECAF) illetékességi területének 34.1.1 övezete uniós vizein élő állományára vonatkozó TAC a 2020. július 1. és 2021. június 30. közötti időszakra az ezen időszakra vonatkozó tudományos szakvélemény kibocsátásáig nullában került megállapításra. Az ICES az erre az állományra vonatkozó szakvéleményét csak 2020. június végén teszi közzé. Annak érdekében, hogy a halászati tevékenységet addig is folytatni lehessen, amíg a TAC a legfrissebb tudományos szakvélemény alapján megállapításra nem kerül, a 2019 harmadik negyedévében ejtett fogások alapján 4 018 tonna mennyiségben ideiglenes TAC-ot kell meghatározni. Ez a TAC az ICES tudományos szakvéleménye alapján módosításra kerülne.
Az északi-tengerben élő hering
Az Európai Unió és Norvégia között 2019. december 19-én létrejött, 2020-ra szóló, kölcsönösen elfogadott jegyzőkönyvben a felek megállapodtak abban, hogy a megállapodás szerinti 50 000 tonna hering (Clupea harengus) mellett, amelyet Norvégia a 4a és a 4b körzet uniós vizein a kvótájából lehalászhat, és amelyet az EU a norvég vizeken halászhat, további legfeljebb 10 000 tonna mennyiség ítélhető oda, amennyiben mindkét fél ilyen növelést kér. Ennek a megállapodásnak tükröződnie kell az uniós jogban.
SPRFMO
2020 februárjában tartott éves ülésszakán a Dél-csendes-óceáni Regionális Halászati Gazdálkodási Szervezet (SPRFMO) új fogási korlátokat fogadott el a chilei fattyúmakrélára (Trachurus murphyi) vonatkozóan. Az alkalmazandó intézkedéseket végre kell hajtani az uniós jogban.
NAFO
2019. szeptember 23. és 27. között tartott éves ülésszakán az Északnyugat-atlanti Halászati Szervezet (NAFO) úgy határozott, hogy az állomány esetleges kimerülése miatt betiltja a díszes nyálkásfejű hal (Beryx splendens) halászatát a NAFO 6 alterületen. Ezeket az intézkedéseket végre kell hajtani az uniós jogban. A tilalom figyelmebevétele érdekében a tilalom hatálya alatt álló fajok jegyzékét ennek megfelelően módosítani kell.
ICCAT
Az Atlanti Tonhalfélék Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság (ICCAT) 16-05. számú ajánlása 2020-ra bevezette a földközi-tengeri kardhalállományra vonatkozó teljes kifogható mennyiséget. Ez a TAC végrehajtásra került az uniós jogban. 2020 januárjában azonban az ICCAT titkársága iránymutatásokat adott ki a kardhal (Xiphias gladius) földközi-tengeri állományára vonatkozó TAC kiszámítására vonatkozóan. Következésképpen az uniós kvótát ennek megfelelően aktualizálni kell.
IOTC
2019. június 17. és 21. között tartott éves ülésszakán az Indiai-óceáni Tonhalbizottság (IOTC) új fogási korlátokat fogadott el a sárgaúszójú tonhalra (Thunnus albacares) vonatkozóan, amelyek nem érintik az IOTC-egyezmény keretéhez tartozó uniós fogási korlátokat. Az IOTC ugyanakkor olyan intézkedéseket fogadott el, amelyek korlátozzák a halcsoportosulást előidéző eszközök, az ellátóhajók és az eszközökkel felszerelt bóják használatának lehetőségét. Ezért az (EU) 2020/123 rendeletet tovább kell módosítani annak biztosítására, hogy a végrehajtási szabályok megfelelően tükrözzék az IOTC részes felei által hozott határozatokat.
SIOFA
Az Indiai-óceán déli részére vonatkozó halászati megállapodás (SIOFA) 2019. július 1–5-én tartott 6. rendes ülésszakán a megállapodás hatálya alá tartozó területre vonatkozóan fenékhalászati intézkedésekről és az erőkifejtés korlátozásáról született döntés. Az ülésszak során megállapított intézkedéseket végre kell hajtani az uniós jogban. A jelenlegi végrehajtási intézkedéseket naprakésszé kell tenni, hogy tükrözzék az ülésen a fenékhalászatra vonatkozó korlátok tekintetében elfogadott intézkedéseket.
A guyanai csattogóhalra vonatkozó engedélyek
Az Európai Bizottság halászati engedélyeket ad ki a venezuelai lobogó alatt közlekedő hajóknak annak érdekében, hogy lehetővé tegye számukra a csattogóhal halászatát a guyanai part menti európai vizeken. Az (EU) 2020/123 rendelet 45 engedély kiadásáról rendelkezik, azonban ezen engedélyek kiadásához bizonyítani kell, hogy érvényes szerződéses jogviszony áll fenn a hajótulajdonos és egy Guyana területén található feldolgozó vállalkozás között. Az eljárások lezárulásáig rendelkezéseket kell elfogadni a halászati műveletek folytonosságának biztosítására a szerződések hatálya alá tartozó két időszak között. Az (EU) 2020/123 tanácsi rendeletet ennek megfelelően módosítani kell oly módon, hogy tükrözze ezeket az intézkedéseket.
Konzultáció az Egyesült Királysággal
Mivel ezt a rendeletet a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodásban meghatározott átmeneti időszak alatt kell elfogadni, a Bizottság az említett megállapodás 130. cikkének (1) bekezdésével összhangban konzultál az Egyesült Királysággal.
2020/0087 (NLE)
Javaslat
A TANÁCS RENDELETE
az (EU) 2019/1838 rendeletnek a Balti-tengeren 2020-ban alkalmazandó bizonyos halászati lehetőségek tekintetében történő módosításáról, valamint az (EU) 2020/123 rendeletnek az uniós és nem uniós vizeken 2020-ban alkalmazandó bizonyos halászati lehetőségek tekintetében történő módosításáról
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 43. cikke (3) bekezdésére,
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
mivel:
(1)Az (EU) 2019/1838 tanácsi rendelet meghatározza a 2020. évre bizonyos halállományok és halállománycsoportok tekintetében a Balti-tengeren alkalmazandó halászati lehetőségeket. A rendelet ívóhelylezárási időszakokat állapít meg a két balti-tengeri közönségstőkehal-állomány tekintetében, eltérést engedélyezve az 12 méter teljes hosszúságot el nem érő, bizonyos passzív halászeszközökkel halászó halászhajók számára. A sodortatott horogsorral folytatott halászat nem tartozik az eltérés hatálya alá. A Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a sodortatott horogsorok használatát engedélyezni kell, és ezért – a halászati lehetőségekről szóló korábbi rendeletekhez hasonlóan – az eltérés hatálya alá kell vonni. Az (EU) 2019/1838 rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell.
(2)Az (EU) 2020/123 tanácsi rendelet meghatározza az egyes halállományok és halállománycsoportok tekintetében az uniós vizeken, valamint az uniós hajók tekintetében egyes nem uniós vizeken alkalmazandó 2020. évi halászati lehetőségeket.
(3)A közönséges tőkehal (Gadus morhua) északi-tengeri állományának halászati mortalitása (F) 2016 óta nőtt, és a becslések szerint meghaladja a Flim értéket (vagyis a halászati mortalitási határérték referenciapontját, ami hosszú távon átlagos állományméretét fog eredményezni a Blim-en; a Flim feletti szinten folytatott halászat az állomány Blim alatti szintre történő csökkenését fogja eredményezni). Következésképpen a szaporodóképes állomány biomasszája 2015 óta csökken, és a becslések szerint a Blim alatt van (amely a rendelkezésre álló legjobb tudományos szakvéleményekben, különösen az ICES szakvéleményeiben meghatározott referenciapont, amely alatt csökkenhet a reprodukciós kapacitás), miközben az állománypótlódás 1998 óta továbbra is gyenge, ráadásul 2016-ban és 2018-ban kivételesen gyenge volt.
(4)Az Északi-tengerre vonatkozó többéves terv 7. cikke (2) bekezdésének megfelelően, amennyiben a tudományos szakvélemények azt jelzik, hogy a terv 1. cikkének (1) bekezdésében említett bármely szaporodóképes állomány biomasszája a Blim alatt van, további korrekciós intézkedéseket kell hozni annak biztosítására, hogy az állomány gyorsan visszaálljon a maximális fenntartható hozamot biztosító szint fölé. Ezek a korrekciós intézkedések magukban foglalhatják különösen az érintett állomány célzott halászatának felfüggesztését, valamint a szóban forgó állományokra és/vagy – azon halászati tevékenységek esetében, amelyeknél előfordulnak a közönséges tőkehal vagy a vékonybajszú tőkehal járulékos fogásai – más állományokra vonatkozó halászati lehetőségek megfelelő csökkentését.
(5)Az északi-tengeri tagállamok regionális csoportja közös ajánlásának hiányában a Bizottság – az Európai Unió és Norvégia közötti kötelezettségvállalásoknak megfelelően – további technikai intézkedések bevezetését javasolja, amelyek összhangban vannak az Európai Bizottság és a Tanács közös nyilatkozatával.
(6)Annak érdekében, hogy a járulékos fogásokra vonatkozó teljes kifogható mennyiségek (TAC) hatálya alá tartozó állományok kifogott mennyisége csökkenjen, az említett állományokhoz tartozó halak fogására irányuló halászati tevékenységek esetében a halászati lehetőségeket olyan szinten kell megállapítani, amely elősegíti, hogy a veszélyeztetett állományok biomasszaszintje fenntartható szintekre álljon vissza. Emellett az illegális visszadobás gyakorlatának megakadályozása céljából indokolt a halászati lehetőségekhez funkcionálisan kapcsolódó technikai és ellenőrzési intézkedéseket megállapítani. A Nemzetközi Tengerkutatási Tanács (ICES) az Északi-tengerre vonatkozó vegyes halászati áttekintésében úgy becsüli, hogy a halászati módszerek megváltoztatása nélkül és a jogellenes visszadobások figyelembevételével a közönséges tőkehal fogásainak mennyisége a becslések szerint nagyságrendileg 40 000 tonna körüli, szemben a jóváhagyott 17 679 tonnányi teljes kifogható mennyiséggel. Annak érdekében, hogy minimálisra csökkenjen annak a kockázata, hogy a fogások jelentősen meghaladják az elfogadott teljes kifogható mennyiséget, további fogáskorlátozó intézkedésekre van szükség.
(7)A Norvégiával fennálló halászati kapcsolatokra vonatkozó megállapodásokban, illetve jegyzőkönyvekben előírt eljárásokkal összhangban az Unió konzultációkat folytatott Norvégiával a halászati jogokról. A felek megállapodtak abban, hogy javasolják hatóságaiknak, hogy vezessenek be további korrekciós intézkedéseket a 2019 decemberében már elfogadott teljes kifogható mennyiség kiegészítésére annak érdekében, hogy 2020-ban ideiglenes jelleggel további védelmet biztosítsanak mind a fiatal, mind a kifejlett közönségestőkehal-egyedek számára. Ezeknek az intézkedéseknek magukban kell foglalniuk a fiatal egyedek védelmét szolgáló szezonális halászati tilalmak, a különleges hozzáférési feltételekkel rendelkező területekkel kapcsolatos korlátozások, valamint új, halászeszközökön alapuló intézkedések bevezetését, továbbá – önkéntes alapon és amennyiben azt az ágazati szereplők egyéni alternatívaként óhajtják – a teljeskörűen dokumentált halászathoz szükséges felszereléssel való ellátást, ami lehetővé tenné az ilyen korlátozás alá vont területekre való belépést.
(8)Az ICES 2020. március 9-én szakvéleményt adott ki a norvég garnélának (Pandalus borealis) az ICES 3a és 4a körzet keleti részéből (a Skagerrak és a Kattegat területe, az Északi-tenger északi része és a Norvég-árok) származó fogásaira vonatkozóan. E szakvélemény alapján és a Norvégiával folytatott konzultációkat követően az ICES 3a körzet tekintetében a norvég garnélára vonatkozó uniós kvótát a maximális fenntartható hozamnak megfelelően helyénvaló 3 266 tonnában megállapítani.
(9)Az ICES 2020. április 14-i szakvéleménye szerint az Északi-tengerben, a Norvég-tengerben, a Skagerrakban és a Kattegattban élő spratt (Sprattus sprattus) kifogott mennyisége a 2020. július 1. és 2021. június 30. közötti időszakban nem haladhatja meg a(z) XXX tonnát. Az ICES 2a körzet (Norvég-tenger), az ICES 4 alterület (Északi-tenger) és az ICES 3a körzet tekintetében a sprattra vonatkozó halászati lehetőségeket az említett időszakra nézve ennek megfelelően kell meghatározni.
(10)A szardellának (Engraulis encrasicolus) az ICES 9 és 10 alterületen és a Kelet-közép-atlanti Halászati Bizottság (CECAF) illetékességi területének 34.1.1 övezete uniós vizein élő állományára vonatkozó TAC a 2020. július 1. és 2021. június 30. közötti időszakra az ezen időszakra vonatkozó tudományos szakvélemény kibocsátásáig nullában került megállapításra. Az ICES az ezen állományra vonatkozó szakvéleményét 2020. június végén teszi közzé. Annak érdekében, hogy a halászati tevékenységet addig is folytatni lehessen, amíg a TAC a legfrissebb tudományos szakvélemény alapján megállapításra nem kerül, a 2019 harmadik negyedévében ejtett fogások alapján 4 018 tonna mennyiségben ideiglenes TAC-ot kell meghatározni. Ez a TAC az ICES tudományos szakvéleménye alapján módosításra kerül.
(11)A Norvégia és az Európai Unió közötti halászati konzultációk 2020-ra szóló kölcsönösen elfogadott, 2019. december 19-i jegyzőkönyvében a felek megállapodtak abban, hogy a megállapodás szerinti 50 000 tonna hering (Clupea harengus) mellett, amelyet Norvégia a 4a és a 4b körzet uniós vizein a kvótájából lehalászhat, és amelyet az EU az é. sz. 62°-tól délre eső norvég vizeken a kvótájából lehalászhat, további legfeljebb 10 000 tonna mennyiség ítélhető oda, amennyiben Norvégia, illetve az Európai Unió ilyen növelést kér. Ezt a megállapodást végre kell hajtani az uniós jogban.
(12)2020. február 14. és 18. között tartott 2020-as éves ülésszakán a Dél-csendes-óceáni Regionális Halászati Gazdálkodási Szervezet (SPRFMO) felülvizsgálta a chilei fattyúmakrélára (Trachurus murphyi) vonatkozó állományvédelmi intézkedéseket. Az alkalmazandó intézkedéseket végre kell hajtani az uniós jogban.
(13)2019. szeptember 23. és 27. között tartott éves ülésszakán az Északnyugat-atlanti Halászati Szervezet (NAFO) úgy határozott, hogy az állomány esetleges kimerülése miatt betiltja a díszes nyálkásfejű hal (Beryx splendens) halászatát a NAFO 6 alterületen. Ezeket az intézkedéseket ezért végre kell hajtani az uniós jogban, és a tilalom hatálya alá tartozó fajok jegyzékét ennek megfelelően módosítani kell.
(14)Az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság (ICCAT) 16-05. számú ajánlását, amely 2020-ban csökkentette a földközi-tengeri kardhalállományra vonatkozó teljes kifogható mennyiséget, már végrehajtották az uniós jogban. 2020 januárjában azonban az ICCAT titkársága iránymutatásokat adott ki a kardhal (Xiphias gladius) földközi-tengeri állományára vonatkozó TAC kiszámítására vonatkozóan. Következésképpen az uniós kvótát ennek megfelelően aktualizálni kell.
(15)2019. június 17. és 21. között tartott 2019-es éves ülésszakán az Indiai-óceáni Tonhalbizottság (IOTC) új fogási korlátokat fogadott el a sárgaúszójú tonhalra (Thunnus albacares) vonatkozóan, amelyek nem érintik az IOTC-egyezmény keretéhez tartozó uniós fogási korlátokat. Az IOTC ugyanakkor korlátozta a halcsoportosulást előidéző eszközök, az ellátóhajók és az eszközökkel felszerelt bóják használatának lehetőségét. Ezért az (EU) 2020/123 rendeletet tovább kell módosítani annak biztosítására, hogy a végrehajtási szabályok megfelelően tükrözzék az IOTC részes felei által hozott határozatokat.
(16)Az Indiai-óceán déli részére vonatkozó halászati megállapodás (SIOFA) 2019. júliusi rendes ülésszakán a megállapodás hatálya alá tartozó területre vonatkozóan fenékhalászati intézkedésekről és az erőkifejtés korlátozásairól született döntés. Ezeket az intézkedéseket az (EU) 2020/123 rendelet hajtotta végre az uniós jogban. További változtatásokra van azonban szükség annak biztosítása érdekében, hogy a végrehajtási szabályok megfelelően tükrözzék a SIOFA által hozott határozatokat a fenékhalászatra vonatkozó korlátozások tekintetében.
(17)Az Európai Bizottság halászati engedélyeket ad ki a venezuelai lobogó alatt közlekedő hajóknak annak érdekében, hogy lehetővé tegye számukra a csattogóhal halászatát Francia Guyana partjainál található európai vizeken. Az (EU) 2020/123 rendelet 45 engedély kiadásáról rendelkezik. Ezen engedélyek kiadásához bizonyítani kell, hogy érvényes szerződéses jogviszony áll fenn a hajótulajdonos és egy Francia Guyana területén található feldolgozó vállalkozás között. Az engedélyezési folyamat során bizonyos feltételek mellett lehetővé kell tenni a halászati műveletek folytonosságát.
(18)Az (EU) 2020/123 rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell.
(19)Az (EU) 2019/1838 és az (EU) 2020/123 rendeletben meghatározott fogási korlátok 2020. január 1-jétől alkalmazandók. Ezért indokolt előírni, hogy az e módosító rendelet által bevezetett, fogási korlátokra vonatkozó rendelkezések a lehető leghamarabb hatályba lépjenek és 2020. január 1-jétől legyenek alkalmazandók. Az ilyen visszamenőleges alkalmazás nem sérti a jogbiztonságnak és a jogszerű elvárások védelmének az elvét, mivel a vonatkozó halászati lehetőségek még nincsenek kimerítve.
(20)A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás 130. cikkének (1) bekezdésével összhangban konzultációra került sor az Egyesült Királysággal,
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Az (EU) 2019/1838 rendelet módosítása
Az (EU) 2019/1838 rendelet melléklete e rendelet I. mellékletének megfelelően módosul.
2. cikk
Az (EU) 2020/123 rendelet módosítása
Az (EU) 2020/123 rendelet a következőképpen módosul:
1.
A 14. cikk helyébe a következő szöveg lép:
„14. cikk
Az Északi-tengerben élő közönséges tőkehalra vonatkozó korrekciós intézkedések
(1)
Azon területek felsorolása, amelyeken a nyílt vízi halászeszközök (erszényes kerítőhálók és vonóhálók) kivételével valamennyi halászeszközzel tilos a halászat, valamint a tilalmi időszakok meghatározása a IV. mellékletben található.
(2)
A legalább 70 mm szembőségű fenékvonóhálóval és kerítőhálóval, valamint kopoltyúhálóval és horogsorral halászó hajók számára tilos a halászat az ICES 4a körzetnek az é. sz. 58°30’00”-től északra és az é. sz. 61°30’00”-től délre eső uniós vizein, valamint az ICES 3a.20 (Skagerrak), a 4a és a 4b körzetnek é. sz. 57°00’00”-től északra és k. h. 005°00’00”-től keletre eső uniós vizein.
(3)
A (2) bekezdéstől eltérve a (2) bekezdés szerinti halászhajók abban az esetben halászhatnak az (1) bekezdésben említett területeken, ha az alábbi kritériumok közül legalább egynek megfelelnek:
a)a közönséges tőkehal fogásainak százalékos aránya nem haladja meg a halászati utankénti teljes fogás 5 %-át;
b) olyan szabályozott és rendkívül szelektív fenékvonóhálót vagy kerítőhálót használnak, amely egy tudományos tanulmány szerint a közönségestőkehal-fogások legalább 50 %-os csökkenését eredményezi a 120 mm szembőségű halászeszközzel halászó hajókhoz képest. Az ilyen tanulmányokat a HTMGB értékelheti. A HTMGB negatív értékelése esetén ezek a halászeszközök a továbbiakban nem tekinthetők érvényesnek a (2) bekezdésben meghatározott területeken való használatra;
c)a 100 mm vagy annál nagyobb szembőségű fenékvonóhálóval és kerítőhálóval [TR1] halászó hajók esetében a következő rendkívül szelektív halászeszközöket használják:
–a hasrészen legalább 600 mm szembőségű hasas vonóhálók;
–megemelt halászkötél (0,6 m);
–vízszintes elválasztó hálópanel nagy szembőségű szelektálóablakkal;
d)a legalább 70 mm-es, de 100 mm-nél kisebb szembőségű fenékvonóhálóval és kerítőhálóval [TR2] halászó hajók esetében a következő rendkívül szelektív halászeszközöket használják:
–a lepényhal-alakúakat és a hengeres testű halakat különválasztó, a hengeres testű halak számára menekülőnyílással ellátott, legfeljebb 50 mm rácsrúdtávolságú vízszintes szelektáló rács;
–300 mm szembőségű, négyzetes szemű Seltra-hálópanel;
–menekülőnyílással ellátott, legfeljebb 35 mm rácsrúdtávolságú szelektáló rács;
e)a hajók olyan, a közönséges tőkehal fogásának elkerülésére irányuló nemzeti terv hatálya alá tartoznak, amelynek célja térbeli vagy technikai intézkedések vagy ezek kombinációja révén a 2019-es szinteknél legalább 50 %-kal alacsonyabb közönségestőkehal-fogás biztosítása. Az ilyen terveket legkésőbb a végrehajtás időpontjától számított két hónapon belül értékelnie kell az uniós tagállamok esetében a HTMGB-nek, harmadik országok esetében pedig a megfelelő nemzeti tudományos testületnek; ezek a tervek szükség esetén további felülvizsgálatnak vethetők alá, amennyiben az értékelések szerint a közönséges tőkehal fogásainak 50 %-os csökkentésére irányuló célkitűzés nem fog teljesülni;
f) a halászati tevékenységek teljes dokumentálása érdekében az 1380/2013/EU rendelet 15. cikkének (13) bekezdésével összhangban elektronikus távérzékelő berendezéseket helyeztek üzembe.
(4)
Az e cikk (3) bekezdésében említett hajók fokozott megfigyelés, ellenőrzés és felügyelet alatt állnak, és az 1224/2009/EK rendelet 7. cikkével összhangban halászati engedéllyel kell rendelkezniük. Az e cikk (2) bekezdésének a)–e) pontjában meghatározott feltételeket tudományos megfigyelői rendszer vagy az utolsó fogás elemzését magában foglaló tengeri vizsgálatok révén kell nyomon követni és ellenőrizni.”
2.
A 16. cikk (1) bekezdése a következőképpen módosul:
a szöveg a következő o) ponttal egészül ki:
„o) díszes nyálkásfejű hal (Beryx splendens) a NAFO 6 alterületen.”
3.
A 27. cikk helyébe a következő szöveg lép:
„27. cikk
Halcsoportosulást előidéző sodródó eszközök (FAD-ok) és ellátóhajók
(1)
Az erszényes kerítőhálós hajók egyszerre legfeljebb 300 aktív, halcsoportosulást előidéző sodródó eszközt telepíthetnek.
(2)
Egy erszényes kerítőhálós hajó részére évente legfeljebb 500 eszközökkel felszerelt bója szerezhető be. Egyetlen erszényes kerítőhálós hajón sem lehet egyidejűleg 500-nál több eszközökkel felszerelt bója (készleten lévő bója és működő bója).
(3)
A valamely tagállam lobogója alatt közlekedő ellátóhajók száma az ugyanazon tagállam lobogója alatt közlekedő, legalább öt erszényes kerítőhálós hajónként legfeljebb kettő lehet. Ez a rendelkezés nem alkalmazandó azokra a tagállamokra, amelyek csak egy ellátóhajót használnak.
(4)
Egy erszényes kerítőhálót mindenkor legfeljebb egy, ugyanazon tagállam lobogója alatt közlekedő ellátóhajó támogathat.
(5)
Az Unió nem regisztrálhat új vagy kiegészítő ellátóhajókat az IOTC engedélyezett hajójegyzékében.”
4.
A 46. cikk helyébe a következő szöveg lép:
„46. cikk
A fenékhalászatra vonatkozó korlátozások
A tagállamok biztosítják, hogy a lobogójuk alatt közlekedő, a SIOFA hatálya alá tartozó területen halászó hajók:
a)éves fenékhalászati erőkifejtésüket és fogásukat azon évek átlagos éves szintjére korlátozzák, amikor hajóik a területen tevékenykedtek egy olyan reprezentatív időszakban, amelyre vonatkozóan a Bizottságnak bejelentett adatok állnak rendelkezésre;
b)a fenékhalászati erőkifejtés térbeli eloszlását – a horogsoros és csapdás módszerek kivételével – nem terjesztik ki az elmúlt években halászott területeken túlra;
c)nem kapnak engedélyt az IK. mellékletben meghatározott Atlantis Bank, Coral, Fools Flat, Middle of What, Walter’s Shoal ideiglenes védett területeken való halászatra, kivéve a horogsoros és csapdás módszerekkel folytatott halászatot, amelyre az a feltétel is vonatkozik, hogy az említett területeken történő halászat idején folyamatosan a fedélzeten kell tartózkodnia egy tudományos megfigyelőnek.”
5.
Az IA., ID., IH. és V. melléklet e rendelet II. mellékletének megfelelően módosul.
3. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.
Ezt a rendeletet 2020. január 1-jétől kell alkalmazni.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, -án/-én.
a Tanács részéről
az elnök
EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2020.5.20.
COM(2020) 205 final
MELLÉKLETEK
a következőhöz:
Javaslat
A Tanács rendelete
az (EU) 2019/1838 rendeletnek a Balti-tengeren 2020-ban alkalmazandó bizonyos halászati lehetőségek tekintetében történő módosításáról, valamint az (EU) 2020/123 rendeletnek az uniós és nem uniós vizeken 2020-ban alkalmazandó bizonyos halászati lehetőségek tekintetében történő módosításáról
I. MELLÉKLET
Az (EU) 2019/1838 rendelet melléklete a következőképpen módosul:
1.
A közönséges tőkehalnak az ICES 25–32 alkörzetben folytatott halászatára vonatkozó halászati lehetőségeket ismertető táblázathoz tartozó (2) lábjegyzet szövege helyébe a következő szöveg lép:
„(2) Az ICES 25 és 26 alkörzetben május 1-jétől augusztus 31-ig tilos e kvóta halászata.
Az első bekezdéstől eltérve a kizárólag tudományos vizsgálatok céljából folytatott halászati műveletek végezhetők, feltéve, hogy e vizsgálatok lefolytatása során maradéktalanul eleget tesznek az (EU) 2019/1241 rendelet 25. cikkében előírt feltételeknek.
Az első bekezdéstől eltérve az említett tilalmi időszak nem vonatkozik az illetékes nemzeti hatóságok által kibocsátott hivatalos tengertérkép koordinátái szerint 20 méternél kisebb vízmélységű területeken kopoltyúhálóval, állítóhálóval vagy tükörhálóval, vagy fenéken rögzített horogsorral, horogsorral, kézi horogsorral és orsós felszereléssel vagy más passzív halászeszközzel halászó, 12 méter teljes hosszúságot el nem érő uniós halászhajókra. E halászhajók parancsnokai gondoskodnak arról, hogy halászati tevékenységüket a tagállam ellenőrző hatóságai bármikor nyomon követhessék.”
2.
A közönséges tőkehalnak az ICES 22–24 alkörzetben folytatott halászatára vonatkozó halászati lehetőségeket ismertető táblázathoz tartozó (2) lábjegyzet szövege helyébe a következő szöveg lép:
„(2) Az ICES 22 és 23 alkörzetben február 1-jétől március 31-ig, az ICES 24 alkörzetben pedig június 1-jétől július 31-ig tilos e kvóta halászata.
Az első bekezdéstől eltérve a kizárólag tudományos vizsgálatok céljából folytatott halászati műveletek végezhetők, feltéve, hogy e vizsgálatok lefolytatása során maradéktalanul eleget tesznek az (EU) 2019/1241 rendelet 25. cikkében előírt feltételeknek.
Az első bekezdéstől eltérve az említett tilalmi időszak nem vonatkozik az illetékes nemzeti hatóságok által kibocsátott hivatalos tengertérkép koordinátái szerint 20 méternél kisebb vízmélységű területeken kopoltyúhálóval, állítóhálóval vagy tükörhálóval, vagy fenéken rögzített horogsorral, horogsorral, kézi horogsorral és orsós felszereléssel vagy más passzív halászeszközzel halászó, 12 méter teljes hosszúságot el nem érő uniós halászhajókra. E halászhajók parancsnokai gondoskodnak arról, hogy halászati tevékenységüket a tagállam ellenőrző hatóságai bármikor nyomon követhessék.”
II. MELLÉKLET
Az (EU) 2020/123 rendelet IA., ID., IH. és V. melléklete a következőképpen módosul:
1.Az IA. melléklet a következőképpen módosul:
a)a norvég garnélának az ICES 3a körzetben folytatott halászatára vonatkozó halászati lehetőségeket ismertető táblázat helyébe a következő szöveg lép:
|
„Faj:
|
Norvég garnéla
|
|
Övezet:
|
3a
|
|
|
|
|
Pandalus borealis
|
|
|
|
(PRA/03A.)
|
|
|
|
Dánia
|
|
2 123
|
|
Analitikai TAC
|
|
|
|
Svédország
|
|
1 143
|
|
|
|
|
|
|
Unió
|
|
3 266
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
TAC
|
|
6 116”
|
|
|
|
|
|
b)a melléklet a sprattnak az ICES 3a körzet uniós vizein folytatott halászatára és a kapcsolódó járulékos fogásokra vonatkozó halászati lehetőségeket ismertető táblázatával egészül ki:
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
„Faj:
|
Spratt és a kapcsolódó járulékos fogások
|
Övezet:
|
3a
|
|
|
|
|
Sprattus sprattus
|
|
|
(SPR/03A.2)
|
|
|
|
Dánia
|
|
p.m.
|
(1)(2)
|
Analitikai TAC
|
|
|
|
Németország
|
|
p.m.
|
(1)(2)
|
|
|
|
|
|
Svédország
|
|
p.m.
|
(1)(2)
|
|
|
|
|
|
Unió
|
|
p.m.
|
(1)(2)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
TAC
|
|
p.m.
|
(2)”
|
|
|
|
|
|
_____________
(1)
|
A kvóta legfeljebb 5 %-át a vékonybajszú tőkehal és a foltos tőkehal járulékos fogásai is képezhetik (OTH/*03A.2). A vékonybajszú tőkehalnak és a foltos tőkehalnak a kvótába e rendelkezés alapján beleszámított járulékos fogásai, valamint bizonyos fajoknak a kvótába az 1380/2013/EU rendelet 15. cikkének (8) bekezdése szerint beleszámított járulékos fogásai együttesen nem haladhatják meg a kvóta 9 %-át.
|
|
(2)
|
Ez a kvóta kizárólag 2020. július 1-jétől 2021. június 30-ig halászható. Ez a kvóta átvihető a 2a és a 4 övezet uniós vizeire. Az átvitelről azonban előzetesen értesíteni kell a Bizottságot.
|
c)a sprattnak az ICES 2a körzet és az ICES 4 alterület uniós vizein folytatott halászatára és a kapcsolódó járulékos fogásokra vonatkozó halászati lehetőségeket ismertető táblázat helyébe a következő szöveg lép:
|
„Faj:
|
Spratt és a kapcsolódó járulékos fogások
|
Övezet:
|
A 2a és 4 övezet uniós vizei
|
|
|
|
Sprattus sprattus
|
|
|
(SPR/2AC4-C)
|
|
|
|
Belgium
|
|
p.m.
|
(1)(2)
|
Analitikai TAC
|
|
|
|
|
Dánia
|
|
p.m.
|
(1)(2)
|
|
|
|
|
|
Németország
|
|
p.m.
|
(1)(2)
|
|
|
|
|
|
Franciaország
|
|
p.m.
|
(1)(2)
|
|
|
|
|
|
Hollandia
|
p.m.
|
(1)(2)
|
|
|
|
|
|
Svédország
|
|
p.m.
|
(1) (2)(3)
|
|
|
|
|
|
Egyesült Királyság
|
p.m.
|
(1)(2)
|
|
|
|
|
|
Unió
|
|
p.m.
|
(1)
|
|
|
|
|
|
Norvégia
|
|
p.m.
|
(1)
|
|
|
|
|
|
Feröer szigetek
|
p.m.
|
(1)(4)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
TAC
|
|
p.m.
|
(1)”
|
|
|
|
|
|
_______________
(1)
|
Ez a kvóta kizárólag 2020. július 1-jétől 2021. június 30-ig halászható.
|
|
|
|
(2)
|
A kvóta legfeljebb 2 %-át a vékonybajszú tőkehal járulékos fogásai is képezhetik (OTH/ *2AC4C). A vékonybajszú tőkehalnak a kvótába e rendelkezés alapján beleszámított járulékos fogásai, valamint bizonyos fajoknak a kvótába az 1380/2013/EU rendelet 15. cikkének (8) bekezdése szerint beleszámított járulékos fogásai együttesen nem haladhatják meg a kvóta 9 %-át.
|
|
(3)
|
A homoki angolnával együtt.
|
|
|
|
|
|
|
|
(4)
|
A hering járulékos fogásának legfeljebb 4 %-át magában foglalhatja.
|
|
|
|
|
d)a szardellának az ICES 9 és 10 alterületen, valamint a CECAF 34.1.1 övezet uniós vizein folytatott halászatára vonatkozó halászati lehetőségeket ismertető táblázat helyébe a következő szöveg lép:
|
„Faj:
|
Szardella
|
|
|
|
Övezet:
|
9 és 10; a CECAF 34.1.1 övezet uniós vizei
|
|
|
Engraulis encrasicolus
|
|
|
(ANE/9/3411)
|
|
|
Spanyolország
|
|
|
1 922
|
(1)
|
Elővigyázatossági TAC
|
|
|
|
Portugália
|
|
|
2 096
|
(1)
|
|
|
|
|
|
Unió
|
|
|
4 018
|
(1)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
TAC
|
|
|
4 018
|
(1)”
|
|
|
|
|
|
(1)
|
Ez a kvóta kizárólag 2020. július 1-jétől 2021. június 30-ig halászható.
|
e)a heringnek az ICES 4 övezetnek az é. sz. 53°30’-től északra fekvő uniós és norvég vizein folytatott halászatára vonatkozó halászati lehetőségeket ismertető táblázat helyébe a következő szöveg lép:
|
„Faj:
|
Hering(1)
|
|
|
Övezet:
|
az ICES 4 övezet é. sz. 53°30’-től északra fekvő uniós és norvég vizei
|
|
|
Clupea harengus
|
|
|
(HER/4AB.)
|
|
|
Dánia
|
|
59 468
|
|
Analitikai TAC
|
|
|
|
Németország
|
|
39 404
|
|
E rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alkalmazandó.
|
|
|
Franciaország
|
|
20 670
|
|
|
|
|
|
|
Hollandia
|
51 717
|
|
|
|
|
|
|
Svédország
|
|
3 913
|
|
|
|
|
|
|
Egyesült Királyság
|
55 583
|
|
|
|
|
|
|
Unió
|
|
230 755
|
|
|
|
|
|
|
Feröer szigetek
|
250
|
|
|
|
|
|
|
Norvégia
|
|
111 652
|
(2)
|
|
|
|
|
|
TAC
|
|
385 008
|
|
|
|
|
|
|
(1)
|
Legalább 32 mm szembőségű hálókkal ejtett heringfogások.
|
|
(2)
|
Az e kvóta szerinti fogásokat le kell vonni a TAC Norvégiára eső részéből. Az említett kvóta határértékein belül legfeljebb az alábbiakban megadott mennyiségek halászhatók a 4a és 4b övezet uniós vizein (HER/*4AB-C). További legfeljebb 10 000 tonna mennyiség ítélhető oda, ha Norvégia ilyen növelést kér.
|
|
|
|
50 000
|
|
|
|
|
|
|
Különleges feltétel: az említett kvóták határértékein belül az Unió által legfeljebb az alábbiakban megadott mennyiségek foghatók az é. sz. 62°-tól délre található norvég vizeken. További legfeljebb 10 000 tonna mennyiség ítélhető oda, ha az Európai Unió ilyen növelést kér.
Az é. sz. 62°-tól délre található norvég vizek
(HER/*04N-)(1)
|
|
|
50 000
|
|
|
|
|
|
|
|
”
|
2.Az ID. mellékletben a kardhalnak a Földközi-tengeren folytatott halászatára vonatkozó halászati lehetőségeket ismertető táblázat helyébe a következő szöveg lép:
|
„Faj:
|
Kardhal
Xiphias gladius
|
Övezet:
|
Földközi-tenger
(SWO/MED)
|
|
Horvátország
|
14,60
|
(1)
|
Analitikai TAC
A 847/96/EK rendelet 3. cikke nem alkalmazandó.
A 847/96/EK rendelet 4. cikke nem alkalmazandó.
|
|
Ciprus
|
53,85
|
(1)
|
|
|
Spanyolország
|
1 663,34
|
(1)
|
|
|
Franciaország
|
115,93
|
(1)
|
|
|
Görögország
|
1 101,10
|
(1)
|
|
|
Olaszország
|
3 409,98
|
(1)
|
|
|
Málta
|
404,55
|
(1)
|
|
|
Unió
|
6 763,35
|
(1)
|
|
|
TAC
|
9 583,07”
|
|
|
|
(1)
|
Ez a kvóta kizárólag április 1-jétől december 31-ig halászható.
|
|
|
3.Az IH. mellékletben a chilei fattyúmakrélának az SPRFMO-egyezmény hatálya alá tartozó területen folytatott halászatára vonatkozó halászati lehetőségeket ismertető táblázat helyébe a következő szöveg lép:
|
„Faj:
|
Chilei fattyúmakréla
Trachurus murphyi
|
Övezet:
|
Az SPRFMO-egyezmény hatálya alá tartozó terület
(CJM/SPRFMO)
|
|
Németország
|
10 446,80
|
|
Analitikai TAC
A 847/96/EK rendelet 3. cikke nem alkalmazandó.
A 847/96/EK rendelet 4. cikke nem alkalmazandó.
|
|
Hollandia
|
11 323,26
|
|
|
|
Litvánia
|
7 269,16
|
|
|
|
Lengyelország
|
12 498,78
|
|
|
|
Unió
|
41 538
|
|
|
|
TAC
|
Nem releváns”
|
|
|
|
|
|
4.Az V. melléklet B. részében (Az uniós vizeken halászó harmadik országbeli hajók halászati engedélyeire vonatkozó mennyiségi korlátozások) az 1. lábjegyzet helyébe a következő szöveg lép:
„(1) E halászati engedélyek kiadásához bizonyítani kell, hogy érvényes szerződéses jogviszony áll fenn az engedélyt kérelmező hajótulajdonos és egy Francia Guyana területén található feldolgozó vállalkozás között, valamint hogy ez a szerződés magában foglalja az arra vonatkozó kötelezettséget, hogy az érintett hajó teljes csattogóhal-fogásának legalább 75 %-át az adott vállalkozás telephelyén való feldolgozás céljából Francia Guyana területén kirakodják. E szerződést jóvá kell hagyniuk a francia hatóságoknak, amelyeknek biztosítaniuk kell, hogy a szerződés összhangban álljon egyfelől a szerződő félként meghatározott feldolgozó vállalkozás tényleges kapacitásával, másfelől a guyanai gazdaság fejlesztésével kapcsolatos célkitűzésekkel. A jóváhagyott szerződés másolatát csatolni kell a halászati engedély iránti kérelemhez. E jóváhagyás megtagadása esetén a francia hatóságoknak indokolás kíséretében értesíteniük kell erről az érintett felet és a Bizottságot. A Venezuela lobogója alatt közlekedő, 2020-ban halászati tevékenység végzésére engedéllyel rendelkező halászhajók 2021. április 1-jéig folytathatják a halászatot, amennyiben halászati engedélyüket megújítják, és feltéve, hogy:
– hajó üzemeltetője új szállítási szerződést írt alá 2021-re vonatkozóan,
– az engedélymegújítási eljárás folyamatban van az adott a hajóra vonatkozóan,
– a hajó üzemeltetője 2020-ban eleget tett jelentéstételi és szerződésben rögzített kirakodási kötelezettségeinek.
Ez a meghosszabbítás a hajó 2021. évi halászati engedélyének kiadásáról szóló bizottsági határozat hatálybalépésének napján vagy az engedély elutasításáról szóló bizottsági értesítést követően jár le.”
[…] MELLÉKLET