A Régiók Európai Bizottságának véleménye – Legeltető állattartás

(2020/C 39/14)

Előadó

:

Jacques Blanc (FR/EPP), La Canourgue polgármestere

POLITIKAI AJÁNLÁSOK

A RÉGIÓK EURÓPAI BIZOTTSÁGA

1.

úgy véli, hogy a legeltető állattartás fenntartása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az Unió egész területén fennmaradjon a mezőgazdaság, valamint hogy életben tartsuk a vidéki területeket és ezáltal teljesítsük a területi kohézió Lisszaboni Szerződésben rögzített célkitűzését, illetve elérjük a környezetvédelemmel, az éghajlatváltozással és a biológiai sokféleség védelmével kapcsolatos céljainkat;

2.

emlékeztet arra, hogy a legeltető tevékenység jövőjét többféle nehézség fenyegeti, amelyek nem rendezhetők hierarchikus sorrendbe és az egyes régiókra különböző mértékben jellemzőek, ám amelyek közül néhány már önmagában is képes veszélybe sodorni az ilyen tevékenység fennmaradását. Ezek: a közös agrárpolitikában a támogatás elosztása során a legeltető tevékenység sajátos jellegének (cserjés és fás legelők, mobilitás, közös legelők stb.) figyelembevételével kapcsolatos nehézségek, a gazdasági környezettel összefüggő problémák, a földbirtokkal kapcsolatos verseny, a tudás átadásával kapcsolatos nehézségek, a környezetvédelmi kihívásokból fakadóan a legeltetés megszervezését érintő korlátozások, a használat szempontjából a legelők egyéb használóival, különösen a szabadidős használattal való versengés, és végül az állatállományt fenyegető nagyragadozók jelentette veszély;

3.

a KAP reformjáról készült RB-véleményben tett ajánlásokkal összhangban kéri, hogy a KAP-támogatások új irányainak meghatározásakor nagyobb mértékben vegyék figyelembe a legeltető, valamint a külterjes és fenntartható állattartást, tekintettel azoknak a vidéki területek kiegyensúlyozott fejlődésében játszott kiemelt szerepére, valamint a környezetvédelemmel és az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzéseink elérése érdekében;

4.

üdvözli az Európai Parlament AGRI bizottságának a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervekhez nyújtott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról szóló rendelettel kapcsolatos ajánlását, amely a rendeletnek a KAP-stratégiai tervekről szóló 4. cikkét javasolja módosítani úgy, hogy lehetővé tegye a részben cserjés és fás legelőterületek alaptámogatásra jogosult mezőgazdasági hasznosítású területekként történő elismerését; kéri azonban, hogy e cikk végleges változatát vizsgálják felül úgy, hogy a legelőterületek fogalma ne függjön attól, hogy azokon (pl. a fák alatt) lágyszárú takarmányforrások is jelen vannak-e. A legelőterületek státuszának és támogatásra való jogosultságának tisztázása érdekében azokat az állandó gyepterületektől eltérő mezőgazdasági területekként kell elismerni. A legelőterületeket az állandó gyepterületektől elkülönítve kellene meghatározni, megszüntetve a definícióban minden utalást arra, hogy mindenképpen jelen kell lennie rajtuk lágyszárú takarmányforrásoknak; az állandó gyepterületek és a legelőterületek összességét „állandó legelők”név alatt lehetne összevonni;

5.

javasolja, hogy a használt legelőterületeket egy stabil és kiszámítható szabályozási rendszer keretében teljes mértékben ismerhessék el mezőgazdasági hasznosítású területekként, a KAP-támogatásokat pedig ténylegesen maximálják, hasonlóan a többi ágazathoz;

6.

emlékeztet arra, hogy az állatállomány szabadon növő növényekkel való ellátásához a természetes környezetre támaszkodó legeltető állattartás rugalmassági és biztonsági tartalékokat mozgósít annak érdekében, hogy függetlenítse magát az éghajlatváltozás kockázataitól. A tenyésztőknek tehát „pufferzónáknak”minősülő területekre van szükségük, amelyeket adott esetben nem használnak minden évben, illetve igen változó intenzitással legeltetnek rajtuk, ám amelyek szezonális szárazság esetén szükségessé válnak; ezek általában fenyéres területek, vizes rétek és erdős területek; a folyamatban lévő éghajlatváltozás növeli az ilyen területek iránti igényt; a legelőterületeknek az első pillérben történő elismerésére szolgáló intézkedés várhatóan elismeri és biztosítja az ezeknek a területeknek a használatával kapcsolatos jogbiztonságot, annak ellenére, hogy a használatra nem kerül sor minden évben és ezt a KAP-dossziék előterjesztésének pillanatában nem is lehet előre látni. A legeltető állattartás ugyanígy az ökoszisztéma-szolgáltatások cseréjével járó agroökológiai gyakorlatokat is kialakít azáltal, hogy kiegészítő jelleggel igénybe vesz más célra használt területeket, például szőlőültetvényeket és gyümölcsösöket, aminek köszönhetően csökkenthető az inputanyagok mennyisége és a gépesített folyamatok alkalmazásának mértéke; az európai politikáknak el kellene ismerniük és ösztönözniük kellene az ilyen gyakorlatokat, illetve jogilag biztonságos megoldásokat kellene találniuk fejlődésük lehetővé tételére, hiszen ilyenkor a tenyésztő egy másik mezőgazdasági termelő által bejelentett területet használ. A legeltető állattartás ugyanígy fejleszt az erdészethez kapcsolódó – úgynevezett erdei legeltetési – gyakorlatokat is, ami kölcsönös előnyökkel jár az erdészettel és a mezőgazdasággal foglalkozó fél számára egyaránt; az európai közpolitikáknak el kell ismerniük és ösztönözniük kell e területek vegyes használatát és ezeket a gyakorlatokat, amelyek bizonyos feltételek mellett különösen előnyösek az erdők tűz elleni védelme és az állattartás éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodása terén, valamint tiszteletben tartják az erdők regenerálódási szükségleteit és az erdészeti termelés igényeit;

7.

támogatja az Európai Parlament ENVI bizottsága által a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez nyújtott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról szóló rendelettel kapcsolatos ajánlást, amely a gazdaságban lévő állatok állománysűrűségére vonatkozó határértékek meghatározását javasolja, továbbá azt, hogy korlátozzák az ezeket a határértékeket túllépő gazdaságok támogatását;

8.

örömmel fogadja az Európai Parlament AGRI bizottságának ajánlását, amely az említett rendelet 68. cikkének módosítását javasolja azzal a céllal, hogy az EMVA a jövőben is támogathassa az állatállomány az élőhelyvédelmi irányelv által védettnek nyilvánított nagyragadozóktól való védelmére szolgáló kutyák vásárlását;

9.

kéri a rendelkezésre álló eszközök (a hátrányos természeti adottságok esetén nyújtható támogatások, a második pillérhez tartozó, a hátrányos helyzetű régiókat célzó támogatások, a hegyvidéki térségekre vonatkozó egyedi alprogram) jelentős részét célzottan használó, integrált hegyvidék-politika bevezetésének kötelezővé tételét a hegyekkel rendelkező tagállamok számára, valamint hogy ahhoz biztosítsanak egy az ilyen területek nagyságával összhangban lévő költségvetést is;

10.

arra kéri az EU-t, hogy ismerje el a hegyvidéki és a Földközi-tenger környéki állattenyésztőknek és erdőtulajdonosoknak mint – az IPBES (a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform) meghatározása szerint – „helyi tudástulajdonosoknak”köszönhetően nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásokat, és biztosítson tisztességes kompenzációt ezekért a teljes népesség jóléte érdekében nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásokért;

11.

azt szeretné, ha minden tagállamnak lehetősége volna arra, hogy az első pillér (ökorendszerek) és a második pillér egyes intézkedéseit a teljes legelőterületre alkalmazza, és ne csupán a támogatásra jogosult területekre. Egyes intézkedéseket ugyanis, például az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó bizonyos helyi szintű agrár-környezetvédelmi intézkedéseket – mint amilyen az erdőtűz-megelőzés – a fizikai terület egészére ki kell tudni terjeszteni;

12.

javasolja, hogy a mezőgazdaság hátrányos helyzetű és hátrányos adottságokkal rendelkező területeken való fenntartásának támogatása érdekében tegyék kötelezővé a természeti hátrányok után járó kompenzációs kifizetéseket azon tagállamok számára, ahol ez releváns lehet;

13.

arra ösztönzi a tagállamokat és a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy finanszírozzák a beruházásokat a legelőterületeken, ahol a gépekkel való megközelítés lehetősége gyakran nem biztosított. Infrastruktúra (pásztorszállás, elszigetelő karámok, kerítések, vízvételi pontok) létrehozására és karbantartási vagy területtisztítási munkák elvégzésére mindenképpen szükség van az ilyen területek fenntartható kezeléséhez;

14.

úgy véli, hogy támogatni kell a mezőgazdasági és állattartó földbirtokok helyi szintű szerveződését. Amikor a földbirtokon több tulajdonos osztozik, a dinamikus legeltető állattartás megvalósításához elengedhetetlen, hogy megfelelő földbirtokosi szövetségek jöjjenek létre;

15.

arra ösztönzi a tagállamokat és a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy könnyítsék meg a földbirtokhoz jutást a legeltető állattartással foglalkozó gazdák számára – például olyan külön többéves megállapodások segítségével, amelyek garantálják a tenyésztők vagy a földhasználói közösségek számára, hogy a földterületet kizárólag legeltetésre használják;

16.

azt kéri a tagállamoktól és a helyi és regionális önkormányzatoktól, hogy hozzanak létre a közös földbirtokkezelési gyakorlatokhoz igazított támogatási rendszereket. Annak érdekében, hogy biztosítsák a legelőterületek használatához szükséges infrastruktúrákat és emberi erőforrásokat, a legeltető állattartók igen korán arra kényszerültek, hogy eredeti közösségi szerveződési formákat alakítsanak ki, amelyek csak a felhasználási módokat érintették, a tulajdonviszonyokat nem. Ezek mind lehetővé teszik, hogy egyazon körzetben és egy adott kezelőszervezeten belül egyesítsenek magán- és közösségi tulajdonban levő területeket legeltető állattartás céljával, illetve biztosítják a kapcsolattartást a közigazgatással és a különböző típusú partnerekkel vagy felhasználókkal;

17.

arra kéri az EU-t, hogy a jövőben is ösztönözze a minőségi jelzéssel ellátott mezőgazdasági termékek fejlesztését és hozzon létre hozzáadott értéket a legeltető állattartásból származó minőségi agrár-élelmiszeripari termékek védelmének köszönhetően. Különösen ösztönözni kell a tagállamokat arra, hogy használják a „hegyvidéki termék”választható minőségi jelzést, amelyet az országok többségében továbbra sem használnak annak ellenére, hogy azt 2014-ben elfogadták;

18.

kéri, hogy a „tej, sajt és hús egyenesen a legelőkről”megjelölést tartsák fenn olyan termékek számára, amelyek kapcsán garantált, hogy a legeltetési idényben az állatok takarmányának több mint 80 %-a a legelőkről származik;

19.

megállapítja, hogy a tenyésztők tisztességtelen versennyel szembesülnek az olcsó import miatt, ami veszélybe sodorja a legeltető állattartás túlélését Európában. Ez a helyzet ahhoz vezet, hogy az EU kénytelen a legeltető állattartóknak és más ágazatoknak nyújtott támogatással kompenzálni ezt a versenyt; a 2020 utáni KAP-ról szóló RB-véleménnyel összhangban kéri, hogy az EU mint a világ első élelmiszer-importőre és -exportőre minden tekintélyét vesse latba annak érdekében, hogy a mezőgazdasági világkereskedelem szabályai (WTO, 1994) az igazságosabb és szolidárisabb kereskedelmi kapcsolatok irányába mozduljanak el;

20.

örömmel fogadja az Európai Parlament által indított kísérleti projektet, amelynek célja a farkasok, a medvék, a rozsomákok és a hiúzok problémakörét vizsgáló regionális platformok létrehozása a konfliktushelyzetek kezelése érdekében. Kéri, hogy ennek keretében teljes mértékben ismerjék el és megfelelő szabályozási tervek keretében kezeljék a ragadozók tevékenységének következményeit és az állatállomány védelmét, valamint hogy vitassanak meg minden jogi eszközt, beleértve azokat is, amelyek a visszatartó erő fokozása érdekében engedélyezik a kilövést is. Megjegyzi, hogy egyes régiók proaktívan már létrehoztak vitafórumokat is;

21.

kéri a határokon átnyúló együttműködés bevezetését a legeltető állattartás terén annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek az egymásnak ellentmondó és az egész európai térség szempontjából nem megfelelő intézkedések okozta egyensúlyhiányok;

22.

azt kéri, hogy a biológiai sokféleségre vonatkozó stratégia támaszkodjon egy új, konkrétan az állatfajok védelmét célzó alapra. Ennek kellene fedeznie a nagyragadozók által okozott és egyre nagyobb költségekkel járó károkat, valamint az állatállomány védelmét, amely adott esetben az EMVA egyre nagyobb részét emészti fel, miközben az ennek keretében rendelkezésre álló összeg erősen lecsökkent. Ha nem jön létre ilyen alap, akkor ki kell használni a nemzeti, uniós és adott esetben regionális szinten rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket (köztük az EMVA-t);

23.

azt is kéri, hogy az Európai Bizottság értékelje, hogy felül kell-e vizsgálni az élőhelyvédelmi irányelvet a természet állapotáról szóló következő, 2020-as jelentés alapján, szem előtt tartva a „Cselekvési terv a természetért, az emberekért és a gazdaságért”eredményeit, valamint a különféle fajpopulációk és élőhelyek védettségi helyzetének alakulását. Az élőhelyvédelmi irányelv esetleges felülvizsgálata során fel kellene tárni annak lehetőségét, hogy a jövőben lehetővé tegyék a mellékletek komitológiai eljárás keretében történő módosítását, hogy gyorsabban lehessen reagálni egyes populációk változásaira, enyhítve vagy szigorítva a védettségi szintet országonként vagy területi egységenként, amikor ezt a védett fajok populációinak bővülése vagy csökkenése, illetve a legeltetési tevékenységre jelentett veszélyességük indokolja;

24.

kéri az Európai Bizottságot, hogy a politikai döntések támogatása érdekében a tudományos tanulmányokban nagyobb mértékben vegye figyelembe az agrár- és az állattenyésztési tudományokat. Ahhoz, hogy irányt mutassanak a közpolitikák számára, e tanulmányoknak a természet-, az agrár- és a társadalomtudományok területén rendelkezésre álló lehető legjobb ismereteken kell alapulniuk, kellően széles körű tapasztalati visszajelzésekre és kellően hosszú időintervallumokra támaszkodva. Különösen fontos, hogy a legeltető állattartásra és a nagyragadozókra vonatkozó vizsgált esettanulmányokban szereplő egyedi adottságok részletesen ki legyenek fejtve a helyi viszonyok megértése és annak kiderítése érdekében, hogy a nyájak védelmével és a nagyragadozók kezelésével kapcsolatos példák milyen mértékben hatásosak, illetve mennyire használhatóak fel a közös megoldáskeresésben és a más területek számára történő iránymutatásban. A nehézségekből és a kudarcokból le kell vonni a tanulságokat, hogy a fajok és különösen a farkasok jobb kezelése érdekében több lehetőség legyen arra, hogy az uniós jogszabályszövegeket és a megfelelő intézkedéseket a valós körülményekhez igazítsák;

25.

kéri az Európai Bizottságot, hogy mozdítsa elő a legeltető állattartásból és a legeltetett állatokból származó termékek érzékszervi tulajdonságainak elismerésére irányuló kutatást;

26.

kéri, hogy az EU ambiciózus erdőtűzvédelmi politikát alakítson ki, ösztönözve, hogy nyájak éljenek az erdőkben és fenyérekben, amihez előbb arra van szükség, hogy ezeket a területeket a fentebb kifejtettek szerint termőterületként ismerjék el;

27.

üdvözli az UNESCO „Örökség és EU”projektjét, amelynek célja, hogy a világörökséget az európai vidéki területek gazdasági és társadalmi fenntarthatóságának javítására szolgáló eszközként használja. Arra bátorítja az európai intézményeket, hogy támogassák ezt a kezdeményezést. Legeltetésnek szentelt tájak ugyanis nemcsak kultúrtájként szerepelnek a Világörökségi Listán, hanem az emberi tevékenységről tanúskodó tájként vagy ábrázolás tárgyaként is, azokon a helyeken, ahol barlang- vagy sziklarajzok találhatók. Ez pedig fokozza az ilyen területek idegenforgalmi vonzerejét;

28.

arra kéri az EU-t, hogy népszerűsítse a legeltető állattartáshoz kapcsolódó szakmákat. A tagállamoknak jobban el kellene ismerniük a legeltető állattartó és a fizetett pásztor által végzett munka értékét, és a mezőgazdasági ágazaton belül és azon kívül is láthatóbbá kellene tenniük ezt a szakmát. A tudás jobb átadását tenné lehetővé a jobb képzés (többek között az állatok legelőre tereléséről és egészségügyi ellenőrzéséről, de a nyájak védelméről és az őrző-védő kutyák kezeléséről is), valamint a tapasztalt gyakorlati szakemberek segítségével megvalósuló mentorálási formulák bevezetése. A szélesebb körben fejlesztendő ösztönző intézkedések közé tartozik a pásztorok élet- és munkakörülményeinek javítása a hegyvidéki legelőkön és – különösen a mediterrán térségben – a terelési útvonalakon, továbbá olyan infrastrukturális beruházás megvalósítása, melynek révén biztosíthatók számukra ezek a tisztességes életkörülmények és korrekt munkakörülmények, továbbá kollektív szerződések megkötése és az idénymunkások keresését segítő állásbörze bevezetése. Az „Innováció és modernizáció a vidék gazdaságában”című véleményében a Régiók Európai Bizottsága többek között a vidéki képzési kínálat korszerűsítését, valamint annak a globális versenyfeltételekhez és a helyi vállalkozások igényeihez való hozzáigazítását, továbbá a vidéki területeken megvalósuló – jelenleg igen gyenge – szakoktatásra fordított ESZA-források növelését javasolta.