Brüsszel, 2018.9.20.

COM(2018) 658 final

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

a Lettországnak szóló segítségnyújtás céljából az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételéről


INDOKOLÁS

1.A javaslat háttere

Ez a határozat a 2002. november 11-i 2012/2002/EK tanácsi rendelettel 1 (a továbbiakban: a rendelet) összhangban az Európai Unió Szolidaritási Alapjának (EUSZA) 17 730 519 EUR összegű igénybevételét fedezi, azzal a céllal, hogy Lettország támogatásban részesüljön a 2017-ben bekövetkezett árvízkatasztrófa miatt. Az igénybevétel teljes összegét azáltal fogják finanszírozni, hogy részben felhasználják a 2018. évi költségvetésben már szereplő és fennmaradó, 47 479 154 EUR kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatot az előleg fedezésére, így nincs szükség költségvetés-módosításra.

2.Információk és feltételek

2017 nyarán és őszén Lettországot hosszan tartó intenzív esőzések sújtották, ami az ország egész területén áradásokhoz vezetett. Ennek következtében a termőföldek víz alá kerültek, különösen a Latgale régióban és a környező területeken. Következésképp a termés elpusztult, és óriási károk keletkeztek a természetes vízhálózatban, a vízelvezető rendszerben, az összekapcsolt vízkezelő létesítményekben, valamint a közúti és vasúti infrastruktúrában.

(1)Lettország 2017. november 14-én – a 2017. augusztus 24-én észlelt első károkat követő 12 hetes határidőn belül – az EUSZA-ból nyújtandó hozzájárulást kérelmezett. A kérelmet a rendelet 2. cikkének (2) bekezdése szerinti „jelentős természeti katasztrófaként” nyújtották be. A Bizottság kérésére válaszul Lettország 2018. április 27-én benyújtotta az ügy értékelésének befejezéséhez szükséges kiegészítő információkat.

(2)A katasztrófa természeti eredetű, így az EUSZA alkalmazási területének hatálya alá tartozik.

(3)A lett hatóságok az árvíz okozta teljes közvetlen kárt 380,5 millió EUR-ra becsülték. Ez az összeg meghaladja az EUSZA igénybevétele esetén Lettországra 2017-ben alkalmazandó 145 740 000 EUR összegű (2015. évi adatok alapján a lett GNI 0,6 %-át kitevő), jelentős katasztrófára vonatkozó küszöbértéket. Mivel a becsült teljes közvetlen kár meghaladja ezt a küszöbértéket, a katasztrófa a rendelet értelmében jelentős természeti katasztrófának minősül. Lettország kérelme ezért jogosult az EUSZA-ból való támogatásra.

(4)Lettország nem kérte előleg kifizetését.

(5)A lett kérelem részletesen ismerteti a katasztrófához vezető időjárási viszonyokat és annak hatásait. A 2017. augusztus, szeptember és október során jelentkező folyamatos esőzések és árvizek jelentős károkat okoztak a mezőgazdaságban, ami terményvesztést és a mezőgazdasági vízelvezető rendszer elzáródását okozta. Ezen túlmenően az állami és helyi önkormányzati infrastruktúra is kárt szenvedett, ami különösen a vízi (vízfolyásokat, elvezető rendszereket, hidrológiai létesítményeket, gátakat és a kapcsolódó védelmi infrastruktúrát) és a közlekedési infrastruktúrát (főutakat és helyi útszakaszokat, vasutat) érintette. Összesen 184 állami közút rongálódott meg, a vasúti forgalmat pedig ideiglenesen fel kellett függeszteni. 2017. augusztus 29-én szükségállapotot hirdettek. A lakosság számára szolgáltatásokat nyújtó állami és önkormányzati intézmények és vállalkozások nem tudtak megfelelően működni. Számos iskola és más önkormányzati épület is víz alá került, így be kellett zárni azokat. Az árvíz kimosta a vízfolyásokat és medrüket hordalékkal töltötte fel. Ily módon a katasztrófa több mint 28 000 km hosszú (föld alatti) vízelvezető rendszert, mintegy 4 500 km hosszú vízelvezető árkot és mintegy 1 700 vízfolyást és hidrológiai építményt érintett. A szennyvíztisztító telepek elárasztása vízszennyezést okozott és veszélyt jelentett a környezetre.

(6)Lettország a rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti veszélyhelyzeti és helyreállítási intézkedések elszámolható költségeit 36,2 millió EUR-ra becsülte és intézkedéstípusokra bontotta. Az elszámolható költségek messze a legnagyobb része (csaknem 32 millió EUR) a nyilvános szennyvízelvezető rendszerre és a kapcsolódó infrastruktúrára vonatkozik. Az EUSZA-ból nyújtandó támogatás azonban nem használható fel arra, hogy ezeket az eszközöket a katasztrófát megelőző állapotukat javítva állítsák helyre.

(7)A lett hatóságok megerősítették, hogy az elszámolható költségnek nincs biztosítási fedezete.

(8)Az érintett régió az európai strukturális és beruházási alapok (2014–2020) besorolása szerint „kevésbé fejlett régió”. A lett hatóságok nem jelezték a Bizottságnak, hogy az esb-alapok programjaiból forrásokat szándékoznak átcsoportosítani helyreállítási intézkedésekre. Azt követően azonban, hogy Lettország 2017 novemberében a mezőgazdasági termelőknek szóló támogatásra irányuló kérelmet nyújtott be a Bizottságnak, a Bizottság elfogadta a Litvánia, Lettország, Észtország és Finnország egyes területeit érintő áradások és heves esőzések miatt bevezetett, a mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatás formáját öltő szükséghelyzeti intézkedésről szóló (EU) 2018/108 végrehajtási rendeletet. A Lettország részére nyújtott maximális összeg 3,5 millió EUR.

(9)Lettország nem aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust.

(10)A katasztrófakockázat-megelőzésre és -kezelésre vonatkozó uniós jogszabályok végrehajtása tekintetében jelenleg nincs folyamatban kötelezettségszegési eljárás az országgal szemben.

2.5.Következtetés

A fentiekben meghatározott indokokból a Lettország által benyújtott kérelemben említett katasztrófa esetében teljesülnek az EUSZA igénybevételére vonatkozóan a rendeletben meghatározott feltételek.

3.Finanszírozás az EUSZA 2018. évi költségvetési juttatásaiból

A 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló, 2013. december 2-i 1311/2013/EU, Euratom tanácsi rendelet 2 (a továbbiakban: a többéves pénzügyi keretről szóló rendelet) és különösen annak 10. cikke – 2011. évi árakon – évi 500 000 000 EUR-s felső határig engedélyezi az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételét. Az EUSZA igénybevételének módozatait az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről, a költségvetési ügyekben való együttműködésről és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásról szóló, 2013. december 2-i intézményközi megállapodás 3 (a továbbiakban: az intézményközi megállapodás) 11. pontja határozza meg.

Mivel az EUSZA létrehozásának meghatározó oka a szolidaritás, a Bizottság azt az álláspontot képviseli, hogy a támogatást progresszív alapon kell nyújtani. Ez azt jelenti, hogy – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – az EUSZA igénybevételét kiváltó „jelentős természeti kár” küszöbértékét (azaz a 2011. évi árakon számított GNI 0,6 %-a, illetve 3 milliárd EUR közül az alacsonyabbik összeget) meghaladó kárrészre magasabb támogatási intenzitást kell alkalmazni, mint a küszöbérték alatti kárrészre. A jelentős katasztrófák esetén odaítélt támogatás meghatározásához eddig a küszöbérték alatt a teljes közvetlen kár 2,5 %-át, a küszöbérték feletti részre pedig a teljes közvetlen kár 6 %-át használták. A regionális katasztrófák és a „szomszédos országokra” vonatkozó rendelkezés alapján elfogadott katasztrófák esetében az arány 2,5 %.

A hozzájárulás nem haladhatja meg a támogatható intézkedések becsült összes költségét. A támogatást az EUSZA-ról szóló 2002–2003-as éves jelentésben meghatározott, és a Tanács és az Európai Parlament által elfogadott módszer alapján számítják ki.

A Lettország által benyújtott kérelem alapján az EUSZA-ból nyújtandó pénzügyi hozzájárulás a keletkezett teljes közvetlen kár becsült összértéke alapján a következő:

Tagállam

A természeti csapás minősítése

Teljes közvetlen kár

(millió EUR)

A „jelentős katasztrófa” küszöbértéke

(millió EUR)

A küszöbérték alatti közvetlen kár 2,5 %-a

(EUR)

A küszöbérték feletti közvetlen kár 6 %-a

(EUR)

A javasolt támogatás teljes összege

(EUR)

Kifizetett előlegek

(EUR)

LETTORSZÁG

Jelentős

(2. cikk (2) bekezdés)

380 524

145 740

3 643 500

14 087 019

17 730 519

0

ÖSSZESEN

17 730 519

0

A többéves pénzügyi keretről szóló rendelet 10. cikkének (1) bekezdésével összhangban az EUSZA igénybevételére rendelkezésre álló teljes összeg 2018 elején 421 142 057 EUR volt, amely a következők összege: a 280 371 754 EUR összegű 2018. évre fennmaradó költségvetési juttatás (vagyis 574 342 834 EUR mínusz a 2017-ben már igénybe vett 293 971 080 EUR 4 ), valamint a 140 770 303 EUR összegű fennmaradó 2017. évi költségvetési juttatás, amelyet nem használtak fel és átvittek 2018-ra.

2018 e szakaszában 139 397 191 EUR vehető igénybe. Ez megfelel az EUSZA igénybevételére 2018 elején rendelkezésre álló teljes összegnek (421 142 057 EUR), amelyből le kell vonni 143 585 709 EUR-t, amelyet annak érdekében kell visszatartani, hogy betartsák a többéves pénzügyi keretről szóló rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében előírt, a 2018-as éves költségvetési juttatás 25 %-ának 2018. október 1-jéig való rendelkezésre állására vonatkozó kötelezettséget, továbbá amelyből le kell vonni a Görögország, Spanyolország, Franciaország és Portugália részére igénybe vett 104 166 951 EUR-t 5 , valamint a Bulgária, Görögország, Litvánia és Lengyelország számára az év korábbi szakaszában igénybe vett 33 992 206 EUR-t 6 .

Az EUSZA finanszírozásának összefoglaló táblázata

Összeg

EUR

2018-ra átvitt 2017. évi költségvetési juttatás

140 770 303

2018. évi költségvetési juttatás

574 342 834

A többéves pénzügyi keretről szóló rendelet 10. cikke (2) bekezdésének megfelelően 2017-re előre ütemezett 2018. évi költségvetési juttatás

-293 971 080

----------------

Rendelkezésre álló teljes összeg 2018 elején

421 142 057

Mínusz a Görögország, Spanyolország, Franciaország és Portugália részére 2018-ban már igénybe vett összeg

-104 166 951

Mínusz a Bulgária, Görögország, Litvánia és Lengyelország részére 2018-ban már igénybe vett összeg

- 33 992 206

Mínusz a 2018. évi költségvetési juttatás visszatartott 25 %-a

-143 585 709

----------------

Jelenleg rendelkezésre álló maximális összeg (2017.+2018. évi költségvetési juttatás)

139 397 191

A Lettország részére igénybevétel céljára javasolt támogatás teljes összege

- 17 730 519

2018. október 1-jéig rendelkezésre álló fennmaradó összegek

121 666 672

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

a Lettországnak szóló segítségnyújtás céljából az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételéről

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az Európai Unió Szolidaritási Alapjának létrehozásáról szóló, 2002. november 11-i 2012/2002/EK tanácsi rendeletre 7 és különösen annak 4. cikke (3) bekezdésére,

tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről, a költségvetési ügyekben való együttműködésről és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásról szóló, 2013. december 2-i intézményközi megállapodásra 8 és különösen annak 11. pontjára,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)Az Európai Unió Szolidaritási Alapjának (a továbbiakban: az alap) célja, hogy az Unió gyors, hatékony és rugalmas módon legyen képes a veszélyhelyzetekre reagálni és kifejezni szolidaritását a katasztrófa sújtotta régiók lakosságával.

(2)Az alap éves maximális összege (2011-es árakon számítva) az 1311/2013/EU, Euratom tanácsi rendelet 9 10. cikkében meghatározottaknak megfelelően 500 000 000 EUR.

(3)Lettország – miután a 2017 nyarán és őszén hosszan tartó, intenzív esőzések a talajok víztelítettségéhez vezetett és az azt követő áradásokat okozták – 2017. november 14-én kérelmet nyújtott be az alap igénybevételére.

(4)Lettország kérelme eleget tesz az alapból származó pénzügyi hozzájárulás nyújtására vonatkozóan a 2012/2002/EK rendelet 4. cikkében megállapított követelményeknek.

(5)Az alapot tehát a Lettországnak nyújtandó pénzügyi hozzájárulás érdekében igénybe kell venni.

(6)Az alap igénybevételéhez szükséges idő minimálisra csökkentése érdekében ez a határozat az elfogadásának napjától alkalmazandó.

(7)A 2018. március 27-i (EU) 2018/508 határozattal 10 az alapból a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó előlegek kifizetésére 50 000 000 EUR összegű kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzat rendelkezésre bocsátására került sor. Az említett előirányzatokat csak nagyon korlátozott mértékben használták fel. Következésképpen lehetőség van arra, hogy ezen igénybevétel teljes összegét finanszírozzák az Unió 2018-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének keretein belül előlegfizetés céljából igénybe vett előirányzatok átcsoportosítása révén,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az Európai Unió 2018. évi általános költségvetésének keretein belül az Európai Unió Szolidaritási Alapjából 17 730 519 EUR összeg igénybevételére kerül sor Lettország részére kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok formájában.

2. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Ezt a határozatot ... [az elfogadás dátuma]-tól/-től kell alkalmazni**.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

az Európai Parlament részéről    a Tanács részéről

(1)    A 2014. május 15-i 661/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 189., 2014.6.27., 143. o.) módosított, az Európai Unió Szolidaritási Alapjának létrehozásáról 2012/2002/EK tanácsi rendelet (2002. november 11.) (HL L 311., 2002.11.14., 3. o.).
(2)    A Tanács 1311/2013/EU, Euratom rendelete (2013. december 2.) a 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről (HL L 347., 2013.12.20., 884. o.).
(3)    HL C 373., 2013.12.20., 1. o.
(4)

   Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1599 határozata (2017. szeptember 13.) az Olaszországnak szóló segítségnyújtás céljából az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételéről (HL L 245., 2017.9.23.) és az azt kísérő 4/2017. sz. költségvetés-módosítás (HL L 330., 2017.12.13.).

(5)

   Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/846 határozata (2018. május 30.) a Görögországnak, Spanyolországnak, Franciaországnak és Portugáliának szóló segítségnyújtás céljából az Európai Unió Szolidaritási Alapjának történő igénybevételéről (HL L 144., 2018.6.8., 3–4. o.) és az azt kísérő 1/2018. sz. költségvetés-módosítás (HL L 191., 2018.7.27., 1–22. o.).

(6)    Az Európai Parlament és a Tanács (EU) .../... határozata (2018. szeptember 11.) a Bulgáriának, Görögországnak, Litvániának és Lengyelországnak szóló segítségnyújtás céljából az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételéről (HL L XX., XXXX.XX.XX.) és az azt kísérő 4/2018. sz. költségvetés-módosítás (HL L XX., XXXX.XX.XX.).
(7)    HL L 311., 2002.11.14., 3. o.
(8)    HL C 373., 2013.12.20., 1. o.
(9)    A Tanács 1311/2013/EU, Euratom rendelete (2013. december 2.) a 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről (HL L 347., 2013.12.20., 884. o.).
(10)    HL L 83., 2018.3.27., 13. o.