18.8.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 275/1

A.

B.

C.

1.

1.1.

1.2.

1.3.

2.

2.1.

2.2.

2.3.

2.4.

2.5.

3.

3.1.

3.2.

3.3.

4.

4.1.

4.2.

4.3.

4.4.

4.5.

4.6.

5.

5.1.

5.2.

5.3.

6.

7.

D.

1.

A környezet a létfenntartó rendszerünk és közös örökségünk. Megőrzése, védelme és javítása közös európai érték, és az uniós környezetvédelmi jog teremti meg a közigazgatási szervek számára a kötelezettségek, illetve a nyilvánosság számára a jogok közös keretrendszerét.

2.

A közelmúltban elfogadott „Jobb eredmények elérése a jobb alkalmazás révén” című bizottsági közlemény (1) kihangsúlyozza, hogy abban az esetben, amikor az uniós jog értelmében vett kötelezettségek vagy jogok nemzeti szinten sérülnek, lehetővé kell tenni a nemzeti igazságszolgáltatáshoz való jogot a hatékony jogvédelemnek az uniós szerződésekben foglalt elvével, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében rögzített követelményekkel összhangban.

3.

Az uniós jog elismeri, hogy a környezetvédelem terén az igazságszolgáltatáshoz való jognak tükröznie kell az érintett közérdekeket.

4.

A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezmény (2) (a továbbiakban: Aarhusi Egyezmény) kimondja, hogy bizonyos esetekben a természetes és jogi személyek (például nem kormányzati szervezetek) bírósághoz vagy egyéb pártatlan szervekhez fordulhatnak a közjogi vagy magánjogi szervek intézkedéseinek és mulasztásainak felülvizsgálata érdekében (3). Ezt valamennyi tagállam és az Európai Unió is megerősítette (4).

5.

Egy nemzetközi kötelezettségvállalás teljesítésén túl az igazságszolgáltatáshoz való jognak az Egyezmény értelmében a magánszemélyek és a nem kormányzati szervezetek számára történő biztosítása emellett fontos eszköze annak, hogy a tagállamok javítsák az uniós környezetvédelmi jog végrehajtását anélkül, hogy a Bizottság beavatkozására lenne szükség.

6.

Az uniós intézményekre és szervekre az aarhusi rendelet (1367/2006/EK rendelet) alkalmazza az Aarhusi Egyezményt. A tagállamok esetében bizonyos másodlagos uniós jogszabályok tartalmaznak az igazságszolgáltatáshoz való jogra vonatkozó, az Egyezményben szereplőeknek megfelelő kifejezett rendelkezéseket (5).

7.

A harmonizált másodlagos uniós jogszabályok hatályán kívül a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jogra vonatkozó jelenlegi tagállami jogszabályi rendelkezések jelentősen eltérnek egymástól (6). Ugyanakkor az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) fontos ítéleteket hozott, amelyek egyértelművé teszik a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jogra vonatkozó uniós követelményeket a harmonizált másodlagos jogszabályok hatályán belül és kívül egyaránt. Ennek eredménye az EUB kiterjedt és értékes ítélkezési gyakorlata a téma minden szempontjának vonatkozásában.

8.

Ezzel kapcsolatban számos probléma került azonosításra:

9.

A Bizottság, miután számos lehetőséget megvizsgált, úgy határozott, hogy a problémák kezelésének legmegfelelőbb és leghatékonyabb módja a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jogról szóló értelmező közlemény (azaz e közlemény). Ez az EUB meglévő kiterjedt ítélkezési gyakorlata és az ezen alapuló gondos következtetések alapján nagy fokú egyértelműséget, valamint hivatkozási forrást fog biztosítani az alábbiak számára: nemzeti közigazgatások, amelyek feladata az uniós környezetvédelmi jog megfelelő alkalmazásának biztosítása; nemzeti bíróságok, amelyek garantálják az uniós jog tiszteletben tartását, és amelyek illetékesek abban, hogy az EUB elé utaljanak az uniós jog érvényességével és értelmezésével kapcsolatos kérdéseket; a nyilvánosság, nevezetesen magánszemélyek és környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek, amelyek közérdekű tanácsadói szerepet töltenek be; és gazdasági szereplők, amelyeknek szintén érdeke a jog előrelátható alkalmazása. A könnyű elfogadást biztosító eljárás hozzájárulna, hogy a Bizottság hatékony kezdeményezést tegyen rövid távon.

10.

Az azonosított szükségletek alapján nem tartották megfelelőnek azt a lehetőséget, hogy továbbra is „a szokásos ügymenet” alkalmazzák és csak a fejlődés érdekében támaszkodjanak az EUB ítélkezési gyakorlatára. Az igazságszolgáltatáshoz való jogra vonatkozó célzott jogi eszköz formáját öltő jogalkotási lehetőséget szintén nem vizsgálták tovább egy 2003. évi bizottsági javaslattal (7) kapcsolatos tapasztalatok alapján – ez a javaslat több mint tíz éven keresztül volt a Tanács előtt úgy, hogy nem született megállapodás, és kilátás sem volt rá (8). Végezetül az ágazati jogalkotási megközelítés – amely azokat a területeket érintő igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatos rendelkezések hozzáadására összpontosít, amelyeken konkrét kihívásokat azonosítottak (ilyen például a természet, a víz, a hulladék és a levegő) – sem segítene rövid távon, illetve az uniós jogalkotó jelenleg mindenesetre nem tűnik fogékonynak rá (9).

11.

A közlemény az uniós jog rendelkezésein alapul, beleértve az Európai Unió Alapjogi Chartáját és az EUB ítélkezési gyakorlatát. Foglalkozik azzal, hogyan támadhatja meg a nyilvánosság a közigazgatási szervek döntéseit, intézkedéseit vagy mulasztásait a bíróságok vagy hasonló szervek előtt, kitér a kereshetőségi jogra, a vizsgálat alaposságára, a nemzeti bíró által nyújtandó hatékony jogorvoslatra, valamint egyéb biztosítékokra. Eközben egyértelművé teszi, hogy mire van szükség nemzeti szinten az ezeknek a követelményeknek való megfeleléshez.

12.

Amennyiben a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk a megfelelőség biztosítására, segítséget kapnak a szükséges változtatások elvégzéséhez, többek között a közelmúltban elfogadott, „A környezetvédelmi politikák végrehajtásának felülvizsgálata” (a továbbiakban: EIR) elnevezésű kezdeményezés (10) értelmében történő konzultáció révén. A Bizottság 2017. február 6-án közzétette az első átfogó áttekintést arról, hogyan alkalmazzák a gyakorlatban az uniós környezetvédelmi politikákat és jogszabályokat. Ez arról tanúskodik, hogy a környezetvédelmi politikák és jogszabályok működnek, de jelentős hiányosságok vannak az európai gyakorlati alkalmazásuk módjában. Az uniós tagállamokban a legsürgetőbb végrehajtási hiányosságok a hulladékgazdálkodás, a természet és a biodiverzitás, a levegőminőség, valamint a vízminőség és vízgazdálkodás szakpolitikai területén mutatkoznak. Az EIR-ről szóló közlemény és a 28 országspecifikus jelentés megteremtette a lehetőséget az uniós jog hatékonyabb végrehajtásával kapcsolatos pozitív és konstruktív megközelítésre, és a jelen közlemény fontos kiegészítése ennek.

13.

Az uniós vívmányok jelenlegi jogszabályi követelményeinek való meg nem felelés esetében a Bizottság emellett továbbra is indít kötelezettségszegési eljárásokat a megfelelőség biztosítása érdekében.

14.

A közlemény a környezetre összpontosít, de illeszkedik az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatos szélesebb körű bizottsági munkához, ezen belül az uniós igazságügyi eredménytáblához, az Alapjogi Charta alkalmazásával kapcsolatos munkához és a jogállamiság megerősítésével kapcsolatos uniós keretrendszerhez (11). A hatékony igazságszolgáltatási rendszerek döntő szerepet játszanak a jogállamiság és az Európai Unió alapvető értékeinek fenntartásában, valamint az uniós jog hatékony alkalmazásának és a kölcsönös bizalomnak a biztosításában. Az európai szemeszter – az EU éves gazdaságpolitikai koordinációs ciklusa – ezért a nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságának javítását egyik prioritásaként kezeli. Az uniós igazságügyi eredménytábla segít a tagállamoknak a hatékonyabb igazságszolgáltatásban azzal, hogy összehasonlító adatokat nyújt a nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek minőségéről, hatékonyságáról és függetlenségéről (12). A Bizottság a 2014. évi közleményében (13) elfogadott egy új keretrendszert, amely a jogállamiságot fenyegető rendszerszintű kockázatokat számolja fel az Európai Unió bármely tagállamában. A jogállamiság tisztelete előfeltétele a Szerződésekben szereplő valamennyi alapvető érték – beleértve az alapvető jogokat – védelmének.

15.

A közlemény hatálya az igazságszolgáltatáshoz való jogra korlátozódik a tagállamok közigazgatási szerveinek döntéseivel, intézkedéseivel és mulasztásaival kapcsolatban. A magánfelek közötti környezetvédelmi jogvitákra nem terjed ki (14). Nem terjed ki az uniós intézmények intézkedéseinek Törvényszék általi bírósági felülvizsgálatára sem, amellyel az 1367/2006 aarhusi rendelet foglalkozik. Továbbá, bár a közlemény szorosan összefügg az EUB ítélkezési gyakorlatával, csak maga az EUB képes végleges értelmezéseket nyújtani.

16.

E korlátok között a közlemény hozzá fog járulni az uniós környezetvédelmi jog tagállamokon belüli hatékonyabb végrehajtásához azáltal, hogy egyértelművé teszi, hogyan fordulhat a nyilvánosság a nemzeti bíróságokhoz, amelyek gyakran jobb helyzetben vannak a megfelelő megoldások azonosítását illetően, mivel jobban ismerik a tényeket és azok összefüggéseit. A közlemény így hozzá fog járulni a jogállamisághoz – az uniós jogrend alapvető értékéhez – is.

17.

A nemzeti bíróságok „a szokásos bíróságok”, amelyek a tagállamok jogrendszerén belül végrehajtják az uniós jogot (15). Jogukban áll felülvizsgálni az uniós joggal összeegyeztethetetlen határozatokat és elrendelni az okozott kárért nyújtott pénzügyi ellentételezést (16).

18.

A környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog az uniós környezetvédelmi jogból fakad, és az uniós jognak az uniós szerződések rendelkezéseiben, az Aarhusi Egyezményben és az EUB ítélkezési gyakorlatának megfelelően értelmezett másodlagos jogszabályokban tükröződő alapelveiből merít.

19.

Az uniós környezetvédelmi jog azokat az uniós jogszabályokat jelenti, amelyek hozzájárulnak az uniós környezetvédelmi szakpolitikának az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 191. cikkében meghatározott alábbi célkitűzéseihez (17):

20.

Ez a jogszabály olyan széles körű kötelezettségeket ír elő, amelyeknek a tagállamok közigazgatási szerveinek eleget kell tenniük, és az illetékességi körükbe tartozó döntések, intézkedések és mulasztások fontos kategóriáit érinti.

21.

Hangsúlyozva, hogy az uniós jog különálló és autonóm jogrend, az EUB az uniós jog meghatározása és támogatása érdekében általános elveket fogadott el és dolgozott ki – ilyen például az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve (18) –, ugyanakkor elismeri a tagállamok eljárási autonómiáját (19), vagyis a saját részletes eljárási követelmények meghatározására való jogot.

22.

A jogállamiság magában foglalja az uniós jogból származó jogok hatékony bírósági védelmét. Ez tükröződik az elsődleges uniós jogban. Az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 19. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.” Továbbá az uniós jog végrehajtásakor a tagállamokat köti az Alapjogi Charta 47. cikke, amely az első bekezdésében rendelkezik a hatékony jogorvoslathoz való jogról, előírva, hogy „Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.” Emlékeztetni kell rá, hogy az EUSZ 19. cikkének (1) bekezdése és a Charta 47. cikke csak az uniós jog területén alkalmazandó. A Charta 47. cikke megfelel az emberi jogok európai egyezménye (EJEE) 6. és 13. cikkének, amely rendelkezik a tisztességes tárgyaláshoz való jogról, illetve a hatékony jogorvoslathoz való jogról.

23.

A hatékony bírói jogvédelem szorosan kapcsolódik az uniós jog EUB általi egységes értelmezéséhez és annak lehetőségéhez – és néha előírásához –, hogy a nemzeti bíróságok kérdéseket nyújtsanak be az EUB-hoz az uniós intézmények és szervek intézkedéseinek érvényességét és értelmezését illetően az EUMSZ 267. cikke értelmében vett előzetes döntéshozatalra utalás révén. A 267. cikk szerepe megkérdőjelezhető, ha a nemzeti igazságszolgáltatáshoz való jog lehetetlen vagy rendkívül nehéz.

24.

Az Aarhusi Egyezmény az Európai Unió általi megerősítése és a hatálybalépése óta az uniós jogrend szerves része, és az EUMSZ 216. cikkének (2) bekezdése értelmében kötelező erővel bír a tagállamok számára (20). E jogrend keretén belül az EUB ezért főszabály szerint joghatósággal rendelkezik arra, hogy előzetes ítéleteket hozzon az ilyen megállapodások értelmezésével kapcsolatban (21).

25.

Az egyezmény célja a jelen és jövő generációkban élő minden egyén azon jogának védelme, hogy egészségének és jólétének megfelelő környezetben éljen  (22). Ebből a célból arra kötelezi a szerződő feleket, hogy garantálják az állampolgárok és szövetségeik számára a jogok három széles kategóriáját, vagyis az információk hozzáférhetőségéhez, a döntéshozatalban való részvételhez és a környezetvédelmi ügyekben az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való jogot.

26.

Az igazságszolgáltatáshoz való joggal az egyezmény 9. cikke foglalkozik. Ez a rendelkezés a szerkezetében tükrözi az egyezmény fent említett három „pillérét”, és kiemeli, hogy az igazságszolgáltatáshoz való jog kiegészítő jellegű a többi joghoz képest, illetve támogatja ezeket a jogokat (23). Az Aarhusi Egyezménynek az Egyezmény titkársága által kiadott végrehajtási útmutatója (24) további útmutatással szolgál a szerződő felek számára az egyezmény előírásainak értelmezését és végrehajtását illetően, de nem szabad elfelejteni, hogy az útmutató egyáltalán nem kötelező erejű, és nem rendelkezik olyan normatív jelleggel, mint amellyel az Aarhusi Egyezmény rendelkezései bírnak (25).

27.

Az EUB kimondta, hogy a nemzeti bíróság feladata, hogy – a hatékony bírói jogvédelemnek az uniós környezetvédelmi jog hatálya alá tartozó területeken való biztosítása érdekében – a nemzeti jogot úgy értelmezze, hogy az a lehető legteljesebb mértékben megfeleljen az Aarhusi Egyezményben kitűzött céloknak (26).

28.

Az Európai Unió olyan környezetvédelmi jogszabályokat fogadott el, amelyek kifejezett követelményeket tartalmaznak az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatban (27).

29.

Az EUB-nak a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatos kiterjedt ítélkezési gyakorlata elsősorban a nemzeti bíróságok általi, az EUMSZ 267. cikke értelmében vett előzetes döntéshozatalra utalás eredménye. Jelentős számú ügy foglalkozik az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatos, a másodlagos jogszabályokban található rendelkezésekkel. Emellett vannak olyan ügyek, amelyek kiemelik az uniós jog általános elveinek – nevezetesen a tényleges érvényesülés elvének – fontosságát (28).

30.

A fentiek a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való uniós jog széles kereteit képviselik a tagállamokban. A keretrendszer uniós szinten került kidolgozásra, de tagállami szinten – és különösen a nemzeti bíróságok szintjén – nyer gyakorlati realitást és értelmet.

31.

Az uniós jog értelmében a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog olyan támogató jogokat jelent, amelyek két célt szolgálnak. Lehetővé teszi a magánszemélyek és a szövetségeik számára az uniós jog értelmében rájuk ruházott jogok gyakorlását, és segít annak biztosításában, hogy teljesüljenek az uniós környezetvédelmi jogszabályok céljai és az ezekben a jogszabályokban foglalt kötelezettségek (29).

32.

A környezet minőségének megőrzéséről, védelméről és javításáról szóló jogszabályalkotás során az uniós jogalkotó nagyrészt olyan általános közérdekek javára hozott jogszabályokat, mint a tiszta levegő, a biztonságos és megfelelő vízforrások, az egészséges biodiverzitás, valamint a hulladéktermelés elkerülése. Ezek általános közérdekek, mert ezektől függ a társadalmi jólét.

33.

Az uniós jogalkotónak az ilyen általános közérdekek biztosítására szolgáló intézkedései közé tartoznak az alábbiak:

Ezek az intézkedések tagállami szinten kiegészítendők nemzeti végrehajtási jogszabályokkal és általános szabályozási aktusokkal, valamint a közigazgatási szervek egyéni határozataival és aktusaival.

34.

Az 1980-as évek óta az Európai Unió egy intézkedéssorozattal emellett olyan intézkedéseket hozott, amelyek elismerik a nyilvánosság ezekbe az intézkedésekbe való aktív bevonásának kiegészítő közérdekű jellegét (35). Az EUB megállapította a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog, valamint az uniós jogalkotónak a környezet minősége megőrzésére, védelmére és javítására, illetve e téren a nyilvánosság aktív szerepének biztosítására irányuló akarata  (36) közötti kapcsolatot.

35.

Az EUB felismerte, hogy a fent említett közérdekek és a közigazgatási szervek kötelezettségei jogokat keletkeztetnek a magánszemélyek és a szövetségeik számára, és a nemzeti bíróságoknak meg kell védeniük ezeket a jogokat. Ezek a jogok eljárási és anyagi természetűek. Számos eljárási és anyagi jog egyidejűleg is alkalmazható lehet, ha a közigazgatási szervek döntése, intézkedése vagy mulasztása a nyilvánosság részvételét illető és a környezetvédelemmel kapcsolatos anyagi jogi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos kérdésekre is vonatkozik.

36.

Az LZ II ügyben az EUB az élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK irányelv) összefüggésében kimondta, hogy „Márpedig az irányelvnek az EUMSZ 288. cikk által elismert kötelező erejével összeegyeztethetetlen lenne annak elvi kizárása, hogy az érintett személyek az irányelvben előírt kötelezettségre hivatkozhassanak.”  (37)

37.

Ez kiemeli, hogy a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog indokolása magában foglalja az uniós környezetvédelmi jog által előírt kötelezettségek teljesülésének biztosítására vonatkozó szükségességet. A nemzeti bíróságon való keresetbenyújtás feltételei azonban attól függően változhatnak, hogy kit tekintenek érintettnek. Ebben az összefüggésben különbséget kell tenni a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek és a magánszemélyek között.

38.

A nyilvánosság bevonása a tervek szerint nemcsak a magánszemélyek, hanem a szövetségeik szerepére is kiterjed (38). Az EUB ítélkezési gyakorlata valóban felismeri, hogy a környezetvédelmi szervezetek – „környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek” – kulcsfontosságú szerepet játszanak az uniós környezetvédelmi jog által előírt kötelezettségeknek való megfelelés biztosításában.

39.

Az LZ I (más néven „szlovák barna medvék”) ügyben az EUB azt az ítéletet hozta, hogy „a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a közigazgatási vagy bírósági jogorvoslathoz való jog gyakorlásához szükséges feltételekre vonatkozó eljárási szabályokat a lehető legteljesebb mértékben úgy értelmezze, hogy az megfeleljen mind az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdése céljainak, mind az uniós jog által biztosított jogok hatékony bírói védelmére vonatkozó célnak, annak érdekében, hogy a környezetvédelmi szervezetek – mint például a zoskupenie – bíróság előtt vitathassák az uniós környezetvédelmi joggal esetlegesen ellentétes közigazgatási eljárás során hozott határozatokat”  (39).

40.

Az LZ I ügyben hozott ítélet azért is említésre méltó, mert egy közigazgatási szerv olyan határozatával kapcsolatos, amely az élőhelyvédelmi irányelvben (92/43/EGK irányelv) meghatározott fajvédelmi rendelkezésektől eltérően engedélyezte a barna medvék vadászatát. Az említett irányelv fajvédelmi rendelkezései nem a magánszemélyek, hanem a környezet védelmére irányulnak, és ez a nyilvánosság általános érdeke. Az EUB ezért elismerte, hogy a felperes környezetvédelmi nem kormányzati szervezetnek olyan joga volt, amely ebben az adott esetben bírósági védelmet érdemelt, ilyen például az élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK irányelv) rendelkezéseinek végrehajthatóvá tételére vonatkozó jog.

41.

Ez különösen a természetvédelem terén fontos, mert itt nehéz lehet vitatni, hogy a közigazgatási szervek döntései, intézkedései vagy mulasztásai hatással lehetnek a magánszemélyek konkrét jogaira, például az emberi egészséggel kapcsolatos jogokra.

42.

Az EUB-nak az LZ I ügyben képviselt álláspontja emellett megegyezik az Aarhusi Egyezmény (7), (13) és (18) preambulumbekezdésével, amely elismeri a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek fontos szerepét a környezetvédelemben. Továbbá az EUB-nak az LZ I ügyben hozott határozata nem elszigetelt eset. Megfelel a Janecek-ügyben korábban hozott határozatnak, miszerint a jogi és természetes személyek hivatkozhatnak az emberi egészség védelmére szolgáló uniós környezetvédelmi jogra (40).

43.

A környezetvédelmi nem kormányzati szervezeteknek az EUB által az LZ I ügyben és a Janecek-ügyben (41) elismert jogán kívül számos uniós jogalkotási aktus elismeri a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek szerepét azáltal, hogy de lege kereshetőségi jogot biztosít számukra a nyilvánosság részvételét igénylő konkrét tevékenységekkel és a környezeti károkkal kapcsolatban. Ezekkel a C.2. szakasz foglalkozik részletesebben.

44.

Az Aarhusi Egyezmény 2. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „nyilvánosság” a magánszemélyekre is kiterjed, és ők is elismert szerepet játszanak a környezeti minőség megőrzésében, védelmében és javításában. Ugyanakkor a nemzeti bíróságok előtt az uniós környezetvédelmi jog által a nemzeti hatóságok esetében előírt kötelezettségekre való hivatkozás jogát a nemzeti jog olyan körülményekre korlátozhatja, amely között bizonyítható a kellő érdekeltség vagy a jogsérelem (42). A nemzeti igazságszolgáltatáshoz való jog ezért olyan rendelkezések érvényesítésére korlátozódhat, amelyek nemcsak kötelezettségeket írnak elő a közigazgatási szervek számára, hanem jogokkal is felruházzák a magánszemélyeket.

45.

Az eljárási jogok általában a nyilvánosság részvételéhez kapcsolódnak. Általában azokhoz a gyakorlati rendelkezésekhez kapcsolódnak, amelyeknek megfelelően a közigazgatási szervek tájékoztatják a nyilvánosságot a tervezett döntésekről, fogadják a beadványokat, figyelembe veszik ezeket, és nyilvánosan közzéteszik a határozataikat. Az Aarhusi Egyezmény a nyilvánosság részvételét vetíti elő az alábbiak vonatkozásában:

46.

A nyilvánosság részvételével kapcsolatos kifejezett rendelkezések főként – de nem kizárólagosan – az alábbi uniós környezetvédelmi irányelvekben találhatók: a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv, az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelv, a nyilvánosság részvételéről szóló 2003/35/EK irányelv, és a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló 2001/42/EK irányelv. Másrészről az LZ II ügyben az EUB tágan értelmezte az Aarhusi Egyezmény 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő, a nyilvánosság kötelező részvételére vonatkozó követelményeket, és az élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK irányelv) 6. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezte őket.

47.

Továbbá, ahogy az EUB a Kraaijeveld-ügyben megállapította, az eljárási jogok célja az uniós környezetvédelmi jog hatékony végrehajtásának biztosítása: „Különösen abban az esetben, ha a Közösség közigazgatási szervei irányelv révén azt a kötelezettséget rótták a tagállamokra, hogy adott magatartást kell követniük, az ilyen tett hasznos hatása gyengülne, ha a magánszemélyek nem hivatkozhatnának rá a nemzeti bíróságaik előtt.”  (46) Az ebben az ügyben említett adott magatartás a környezeti hatásvizsgálat elvégzése, amely magában foglalja a nyilvános konzultációt. Ugyanez az indokolás vonatkozik az uniós környezetvédelmi jog nyilvános konzultációt igénylő egyéb rendelkezéseire, például a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló 2001/42/EK irányelvben található rendelkezésekre (47).

48.

Az eljárási jogokon túl az EUB felismerte, hogy bizonyos másodlagos uniós környezetvédelmi jogszabályok anyagi jogokkal ruházzák fel a magánszemélyeket és a szövetségeiket.

49.

A Janecek-ügyben az EUB megállapította, hogy „minden olyan esetben, amikor a levegő minőségére és az ivóvíz minőségére vonatkozó, a közegészség védelmét célzó irányelvek által előírt intézkedések betartásának elmulasztása veszélyeztetheti az emberi egészséget, az érintett személyeknek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy az irányelvben foglalt kötelező szabályokra hivatkozzanak”. (48)

50.

Két oka van annak, hogy a Janecek-ügyben elismert anyagi jog (vagyis az egészség védelme az uniós környezetvédelmi jogszabályok által) széles körű relevanciával bír.

51.

Először, az EUB a Stichting Natuur en Milieu ügyben (49) ugyanazt az indokolását alkalmazta a levegő minőségéről szóló jogszabályra, amely tágabb szinten működik, mint a Janecek-ügyben érintett helyi szint. Ez arra utal, hogy az emberi egészség védelme nem tekintendő úgy, mintha csak közvetlen helyi fenyegetésekre korlátozódna (50).

52.

Másodszor, az uniós környezetvédelmi jogszabályok célkitűzései között az Alapjogi Charta 35. cikkének megfelelően gyakran szerepel az emberi egészség védelme (51). Az emberi egészség kifejezetten szerepel a legfontosabb uniós környezetvédelmi jogszabályok közül néhányban, például a hulladékokról szóló 2008/98/EK keretirányelvben (52), a víz-keretirányelvben (2000/60/EK irányelv) (53) és a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló (EU) 2016/2284 irányelvben (54). A Janecek-ügy indokolása ezért a levegő minőségéről, illetve az ivóvízről szóló jogszabályokon túl is alkalmazandó lehet.

53.

A tulajdonjogok lehetséges megsértése és a kapcsolódó vagyoni kár, amely a környezetvédelmi jogot megsértő közigazgatási szerv döntéséből, intézkedéséből vagy mulasztásából származik, szintén feljogosíthatja a magánszemélyeket arra, hogy az uniós környezetvédelmi jogra hivatkozzanak a bíróság előtt.

54.

A Leth-ügyben az EUB megállapította, hogy „a vagyoni károk megelőzése, amennyiben azok a köz- és magánprojektek környezeti hatásai közvetlen gazdasági következményeinek minősülnek, a 85/337 irányelv [a jelenlegi 2011/92 irányelv] által követett védelmi célhoz tartozik”  (55). A Leth-ügyben hozott ítélet indokolása más olyan uniós környezetvédelmi jogszabályokra is vonatkozik, mint például a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló 2001/42/EK irányelv.

55.

Az uniós környezetvédelmi jog nem teremti meg az egészséges és érintetlen környezetre való általános jogot minden magánszemély számára. Ugyanakkor természetes vagy jogi személyek jogot szerezhettek a környezet adott gazdasági vagy nonprofit tevékenységek céljából történő használatára. Idetartozik például a kiosztott és szerzett halászati jog meghatározott vizeken (56). Ezzel felmerülhet olyan döntések, intézkedések és mulasztások megtámadásának szükségessége, amelyek a környezet használatára vonatkozóan konkrétan elosztott jogokat érintik.

56.

Ez különösen az uniós vízügyi és természetvédelmi jogszabályok esetében fontos. Ebben a tekintetben az átfogó vízügyi eszköz – a víz-keretirányelv (2000/60/EK irányelv) – fogalommeghatározása szerint az anyagok vagy hő bevezetésének szempontjából a „szennyezés” rontja vagy befolyásolja a környezet élvezetét vagy más jogszerű használatát. A vadon élő madarakról szóló 2009/147/EK irányelv és az élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EK irányelv) is utal a természet széles körű lehetséges használatára, beleértve a szabadidős tevékenységeket (például a vadászatot), a kutatást és az oktatást. E különböző felhasználási célok esetében észszerű az a feltételezés, hogy az érdekek mellett jogokkal kapcsolatos kérdések is előtérbe kerülhetnek.

57.

Ennek ismeretében a közlemény további szakaszai több különböző szempontból megvizsgálják a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jogot:

58.

A kereshetőségi jog, amelyre néha a locus standi kifejezéssel hivatkoznak, a jogorvoslati kérelmek bíróságok vagy egyéb független és pártatlan testületek előtt történő benyújtására vonatkozó jog a felperes jogának vagy érdekének védelme érdekében. A jogorvoslati kérelmek benyújtására való jogosultság a közigazgatási szervek olyan döntései, intézkedései és mulasztásai esetében áll fenn, amelyek megsérthetik az ilyen jogokat vagy érdekeket. A döntések, intézkedések és mulasztások azokat a módokat képviselik, amelyeken a közigazgatási szervek teljesítik az uniós környezetvédelmi jog által például annak biztosítására kijelölt feladataikat – vagy állást foglalnak ezekkel kapcsolatban –, hogy a hulladékkezelő létesítmények és az ipari létesítmények engedéllyel működjenek (57). A kereshetőségi jog, azon túl, hogy a jogok és érdekek védelmének biztosítására szolgáló eszköz, az ilyen döntések, intézkedések vagy mulasztások tekintetében való elszámoltathatóság biztosítására is szolgál.

59.

Néhány uniós környezetvédelmi irányelv az igazságszolgáltatáshoz való jog vonatkozásában olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek kifejezetten előírják a tagállamok számára a kereshetőségi jog biztosítását (58). Ugyanakkor az igazságszolgáltatáshoz való jogra – beleértve a kereshetőségi jogot – vonatkozó kifejezett rendelkezések a legtöbb másodlagos uniós környezetvédelmi jogszabályból hiányoznak. Ugyanakkor a kifejezett jogalkotási rendelkezések hiánya ellenére a kereshetőségi jogra vonatkozó követelményeket az EUB ítélkezési gyakorlatának megfelelő elvek alapján kell értelmezni.

60.

A kereshetőségi jog alapja a megtámadni kívánt döntés, intézkedés vagy mulasztás tárgyától függően változik. Az alábbi szakaszok különbséget tesznek a döntések, intézkedések és mulasztások között az alábbiak vonatkozásában:

61.

Az első három kategória tekintetében a kifejezett kereshetőségi jogok nagyrészt megtalálhatók a másodlagos uniós környezetvédelmi jogszabályokban (59). Az utolsó kategória esetében a kereshetőségi jog a kereshetőségi jogra vonatkozó, az EUB értelmezésének megfelelő általános elvektől függ.

62.

A kereshetőség jog mértéke attól függően is változik, hogy a keresetet benyújtó személy magánszemély, környezetvédelmi nem kormányzati szervezet vagy egyéb jogalany. Ezzel a szemponttal az alábbi különböző szakaszok foglalkoznak.

63.

Az uniós környezetvédelmi jog környezeti tájékoztatás iránti kérelemhez való jogokkal ruházza fel a természetes és jogi személyeket (60). A környezeti információkhoz való hozzáférésről szóló 2003/4/EK irányelv a 6. cikkében kifejezetten rendelkezik a bírósági felülvizsgálati eljárásról a közigazgatási szervek általi intézkedések vagy mulasztások vizsgálata céljából az irányelv hatálya alá tartozó környezeti információk iránti kérelmekkel kapcsolatban. A felülvizsgálathoz való jog az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (1) bekezdésében szereplő követelményeken alapul, és a tájékoztatási kérelemhez való jog védelmére szolgál (61). Bármely, tájékoztatási kérelmet benyújtó természetes vagy jogi személy kereshetőségi joggal rendelkezik (62).

64.

Az uniós környezetvédelmi jog nemcsak a környezeti tájékoztatás iránti kérelemhez való jogokkal ruházza fel a természetes és jogi személyeket, hanem a környezeti tájékoztatás jogával is (63). Az EUB-nak az East Sussex ügyben hozott határozatából egyértelműen kiderül, hogy a kérelmezők környezeti információkhoz való jogai között szerepel az ahhoz fűződő jog, hogy az illetékes hatóság megfelelően teljesítse az információk szolgáltatásához kapcsolódó feltételeket (64). Ez az ügy a kérelmet követő tájékoztatás jogával foglalkozott, de a nyilvánosság az illetékes hatóságok általi aktív tájékoztatás révén is jogosult információkhoz jutni (65). A hatóságoknak a környezeti információk aktív terjesztésére vonatkozó kötelezettségeinek teljesítése többek között fontos lehet az egészség védelmére vonatkozó jog biztosítása szempontjából (66).

65.

Az uniós környezetvédelmi jogszabályok jelentős számú olyan kötelezettséget tartalmaznak, amelyek előírják a közigazgatási szervek számára a környezetre potenciálisan hatást gyakorló konkrét tevékenységekre vonatkozó döntéshozatalt. Például egy tervezett autópálya építésének kezdete előtt szükség van a közigazgatási szervek jóváhagyó döntésére. Hasonlóképpen elképzelhető, hogy egy tervezett ipari tevékenységhez is a közigazgatási szervek ipari kibocsátásokkal kapcsolatos engedélyezési döntésére van szükség az üzemeltetés megkezdése előtt. Továbbá sok másodlagos uniós környezetvédelmi jogszabály nyilvános konzultációt ír elő a döntéshozatali folyamat során (67). A kötelező konzultáció részvételi joggal ruházza fel a nyilvánosság részvételre jogosult tagjait.

66.

A nyilvánosság részvételére vonatkozó követelmények hatálya alá tartozó konkrét tevékenységeket illető döntések, intézkedések és mulasztások megtámadására vonatkozó kereshetőségi jog az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdésében és a kapcsolódó másodlagos uniós jogszabályokban található kifejezett kereshetőségi jogi rendelkezéseken (68), valamint az EUB ítélkezési gyakorlatán alapul. Az EUB különösen a Kraaijeveld-ügyben (69) hozott ítéletében erősítette meg, hogy a közigazgatási szervek részvételi jogokat sértő döntései, intézkedései vagy mulasztásai megteremtik a bírósági felülvizsgálatra való jogosultságot.

67.

A Kraaijeveld-ügyben hozott ítélet óta a részvételi jogon alapuló kifejezett kereshetőségi jog bekerült az Aarhusi Egyezménybe. Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdése előírja a felülvizsgálati eljárást valamely bíróság és/vagy más, a jogszabályok által kijelölt független és pártatlan testület előtt (70), hogy megtámadják bármely döntés, intézkedés vagy mulasztás anyagi vagy eljárási jogszerűségét az Aarhusi Egyezmény 6. cikkében található, a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezések értelmében.

68.

A vonatkozó másodlagos uniós környezetvédelmi jogszabályok (71) a 9. cikk (2) bekezdésének megfogalmazásán alapuló rendelkezéseket tartalmaznak. Ezek a másodlagos jogszabályok azonban nem térnek ki az egyezmény 6. cikke – és így a 9. cikkének (2) bekezdése – által érintett valamennyi döntéshozatali folyamatra. Mivel a 9. cikk (2) bekezdése olyan helyzetekre utal, amelyekben alkalmazandók a nyilvánosság részvételére vonatkozóan az Aarhusi Egyezmény 6. cikkében megfogalmazott rendelkezések, a tagállamok kötelesek bírósági felülvizsgálati mechanizmust működtetni minden olyan esetben, amikor az egyezmény 6. cikke a nyilvánosság részvételére vonatkozó kötelezettséget ír elő.

69.

Az EUB az LZ II ügyben  (72) kimondta, hogy az Aarhusi Egyezmény 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában a nyilvánosság részvételére vonatkozóan meghatározott követelmények az élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK irányelv) 6. cikke (3) bekezdésének összefüggésében is alkalmazandók azokban a helyzetekben, amikor a közigazgatási szervek a nemzeti jog értelmében kötelesek meghatározni, hogy elvégezzék-e a megfelelő értékelést az olyan projektekkel kapcsolatban, amelyek jelentős hatást gyakorolhatnak a védett Natura 2000 területek sértetlenségére. Továbbá kimondta, hogy mivel az egyezmény 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő követelmények alkalmazandók ezekben a helyzetekben, a 9. cikk (2) bekezdésében szereplő követelmények is alkalmazandók.

70.

Ezzel az ítélettel az EUB egyértelművé tette, hogy az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdésében szereplő követelmények az Alapjogi Charta 47. cikkével összhangban a környezetvédelmi jog azon területeire is alkalmazhatók, amelyek nem tartalmaznak konkrét követelményeket az igazságszolgáltatáshoz való jog vonatkozásában. Az LZ II ügy az élőhelyvédelmi irányelvet (92/43/EGK irányelv) érintette, de az EUB értelmezésének indokolása analógia útján az uniós környezetvédelmi jog egyéb olyan ágazataiban is alkalmazható a döntéshozatali folyamatokra, mint a vízügy és a hulladékgazdálkodás.

71.

Az „érintett nyilvánosság” részesül az Aarhusi Egyezmény 6. cikkének (2) bekezdésében a nyilvánosság részvételére vonatkozóan meghatározott rendelkezések, illetve ezáltal a 9. cikk (2) bekezdésében és a kapcsolódó másodlagos uniós jogszabályokban található, az igazságszolgáltatáshoz való jogra vonatkozó rendelkezések előnyeiből. A fogalommeghatározás szerint ez a nyilvánosság azon része, amelyet a környezeti döntéshozatal befolyásol, vagy valószínűleg befolyásol, vagy ahhoz érdeke fűződik  (73). A „nyilvánosság” a fogalommeghatározása szerint „egy vagy több természetes vagy jogi személy, valamint a nemzeti jogszabályokkal, illetve gyakorlattal összhangban azok szövetségei, szervezetei és csoportjai”  (74).

72.

Ugyanakkor sem az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdése, sem a másodlagos uniós jogszabályok rendelkezései nem biztosítják az igazságszolgáltatáshoz való feltétel nélküli jogot a nyilvánosság tagjai számára. Az egyezmény és a jogszabályok lehetővé teszik a szerződő felek és a tagállamok számára bizonyos feltételek meghatározását és ezzel a mindenkire kiterjedő általános kereshetőségi jog elkerülését környezeti ügyekben (actio popularis)  (75). Továbbá az Aarhusi Egyezmény és az ebből származó másodlagos uniós jogszabályok is különbséget tesznek a kereshetőségi jogok között. Ez a különbségtétel egyrészt a magánszemélyek, szövetségek, szervezetek és csoportok, másrészt az elismert környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek között áll fenn.

73.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (2) bekezdésének, továbbá a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv 11. cikkének és az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelv 25. cikkének megfelelően a szerződő felek és a tagállamok az igazságszolgáltatáshoz való jogot azokra a magánszemélyekre korlátozhatják, akik bizonyítják a kellő érdekeltséget vagy a jogsérelmet. A „jogsérelem” elvét a C.2.5.3. szakasz fejti ki bővebben.

74.

Az Aarhusi Egyezmény 2. cikkének (5) bekezdése és 9. cikkének (2) bekezdése, valamint az egyezményt érvényesítő vonatkozó uniós jogszabályok elismerik az olyan szereplők fontos szerepét, mint a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek, azáltal, hogy de lege kereshetőségi jogot biztosítanak számukra feltételezve, hogy megfelelnek a nemzeti jogban meghatározott vonatkozó előírásoknak. Az ilyen nem kormányzati szervezetek esetében teljesítettnek tekintendők a kellő érdekeltségen vagy a jogsérelmen alapuló kereshetőségi jog előfeltételei (76). Ez a de lege kereshetőségi jog következményekkel jár nemcsak a kereset elfogadására, hanem a nemzeti bíró általi felülvizsgálat terjedelmére vonatkozóan is (lásd a C.3.2.2.2. szakaszt).

75.

Az EUB egyértelművé tette a nemzeti jog által előírt követelményeknek azt a mértékét, amelynek a nem kormányzati szervezetek várhatóan eleget tudnak tenni a kereshetőségi jog megszerzése érdekében. Megállapította, hogy bár a tagállamok feladata az ilyen követelményeket meghatározó szabályok kidolgozása, ez nem történhet oly módon, amely lehetetlenné tenné a nem kormányzati szervezetek számára a keresetek benyújtására vonatkozó jognak az általános érdek védelme érdekében történő gyakorlását. A nemzeti szabályoknak „[…] széles körben biztosítaniuk kell a bírósághoz fordulás jogát”  (77).

76.

Az EUB megállapította, hogy a nemzeti jogszabályok megsértik a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv 11. cikkét, amikor nem engedélyezik a nem kormányzati szervezetek számára az említett irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében, hogy az említett irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében a „környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló” projekteket engedélyező határozatokkal szembeni jogorvoslati eljárás keretében a bíróság előtt az uniós környezetvédelmi jogból eredő és a környezet védelmére irányuló rendelkezések megsértésére hivatkozzanak azon az alapon, hogy a rendelkezések csak a közösség, és nem az egyén érdekeit védik (78).

77.

Ez az indokolás vonatkozik valamennyi de lege kereshetőségi jogot érintő ügyre, vagyis az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó ügyekre.

78.

A nemzeti szabályok meghatározhatják, milyen követelményeknek kell eleget tenniük a nem kormányzati szervezeteknek a de lege kereshetőségi jogra való jogosultság érdekében. Az EUB ítélkezési gyakorlata megvilágítja, milyen szigorúan tudnak lenni az ilyen szabályok.

79.

A környezetvédelmi szerepvállalás segít annak biztosításában, hogy a nem kormányzati szervezetek hasznos szakértelemmel és tudással rendelkezzenek. A Djurgården-ügyben az EUB megerősítette, hogy „a nemzeti törvény előírhatja, hogy a 85/337 irányelv” [a jelenlegi 2011/92 irányelv] „hatálya alá tartozó projekteket bírósági úton megtámadni kívánó egyesület a természet és a környezet védelmével összefüggő társadalmi céllal rendelkezzen”. (79) E megfogalmazás alapján nem vonható le az a következtetés, hogy az EUB jóváhagyta az arra vonatkozó előírást, hogy a nem kormányzati szervezeteknek kizárólagos környezetvédelmi célkitűzéssel kell rendelkezniük. Ugyanakkor úgy tűnik, a tagállamok engedélyezhetik annak előírását, hogy a környezet védelme a nem kormányzati szervezetek meghatározó vagy jelentős célkitűzéseként jelenjen meg.

80.

A nem kormányzati szervezetek tagjainak száma fontos mutatója lehet az ilyen szervezetek aktivitásának. A Djurgården-ügyben az EUB megvizsgálta azt a nemzeti jog által előírt követelményt, hogy a nem kormányzati szervezeteknek bizonyos számú taggal kell rendelkezniük. Az EUB úgy határozott, hogy az előírt taglétszám nem határozható meg olyan szinten, amely ellentmond az igazságszolgáltatáshoz való jog elősegítésére vonatkozó célkitűzésnek (80). Kihangsúlyozta a helyi nem kormányzati szervezetek előmozdításának fontosságát is, mert minden valószínűség szerint ezek támadhatják meg a kisebb projekteket, amelyek nem rendelkeznek nemzeti vagy regionális jelentőséggel, mégis jelentős hatást gyakorolnak a környezetre (81). Megállapítható, hogy a tagállamokban található, de lege kereshetőségi joggal rendelkező nem kormányzati szervezetek közül nem mindegyik nyugszik tagsági alapokon. Néhány közülük jótékonysági alapítvány. Az ilyen alapítványok általi keresetek hozzájárultak az EUB fontos ítélkezési gyakorlatához.

81.

A gyakorlatban néhány tagállam előírja a nem kormányzati szervezetek számára további feltételek teljesítését a de lege kereshetőségi jog megszerzése érdekében. Ezek kapcsolódhatnak a nem kormányzati szervezetek függetlenségéhez vagy nonprofit jellegéhez, vagy ahhoz, hogy a nemzeti jog értelmében önálló jogi személyiséggel rendelkezzenek. Vonatkozhatnak arra is, hogy a nem kormányzati szervezeteknek bizonyítaniuk kell, hogy szilárd pénzügyi alapokkal rendelkeznek a környezetvédelem elősegítésére vonatkozó célkitűzés megvalósítása érdekében. Az is elképzelhető, hogy előírják, hogy minimálisan mennyi ideje kell fennállniuk, mielőtt de lege kereshetőségi jogot szerezhetnek. Ebben a tekintetben figyelembe kell venni az EUB által a tagsági követelményekre vonatkozóan a Djurgården-ügyben kifejtett – az előző bekezdésben szereplő – indokolást. (82)

82.

Elképzelhető, hogy a szomszédos tagállamok környezetvédelmi nem kormányzati szervezetei részt kívánnak venni egy adott konkrét tevékenységet illető döntéshozatali folyamatban vagy egyéb módon kívánnak tevékenyek lenni ezzel kapcsolatban. Ez különösen igaz azokban az esetekben, amikor a konkrét tevékenységeknek határon átnyúló környezeti hatásai lehetnek. Az Aarhusi Egyezmény 3. cikkének (9) bekezdése kimondja, hogy „a nyilvánosságnak meg kell kapnia a hozzáférést az igazságszolgáltatáshoz a környezetvédelmi ügyekben állampolgárságra, nemzetiségre vagy honosságra való tekintet nélkül, továbbá jogi személy esetén bejegyzési helyre, illetve tényleges tevékenységének központjára való tekintet nélkül”. Ezért amikor egy külföldi nem kormányzati szervezet kereshetőségi joggal kíván élni, nem szabad kedvezőtlenebb elbánásban részesíteni, mint a hazai nem kormányzati szervezeteket a de lege kereshetőségi jog érdekében teljesítendő feltételek vonatkozásában.

83.

A 3. cikk (9) bekezdése csak a diszkriminációt tiltja, ezért a tagállamok előírhatják a külföldi nem kormányzati szervezetek számára a hazai nem kormányzati szervezetekre vonatkozó feltételek teljesítését. Ugyanakkor ezek a feltételek, különösen a de lege kereshetőségi joggal rendelkező nem kormányzati szervezetek státuszának megszerzésére vonatkozó eljárás, nem akadályozhatják meg vagy nem tehetik rendkívül nehézzé a külföldi nem kormányzati szervezetek számára a szóban forgó jogállás megszerzését (83).

84.

Ahogy korábban megállapításra került, az Aarhusi Egyezmény értelmében a „nyilvánosság” magában foglalhat egy vagy több természetes vagy jogi személyt, valamint a nemzeti jogszabályokkal, illetve gyakorlattal összhangban azok szövetségeit, szervezeteit és csoportjait. Ezért, még ha nem is jogosultak de lege kereshetőségi jogra, a szövetségek, szervezetek és csoportok jogosultak lehetnek a kereshetőségi jogra a magánszemélyekkel megegyező alapon. Ez lehetővé teheti a keresetek összevonását, amelyeket ellenkező esetben az egyes felpereseknek külön-külön kellene benyújtaniuk, és ez egyaránt előnyös az érintett nyilvánosság (a jogviták terhének megosztása) és a közigazgatási szervek számára (csökken annak kockázata, hogy különálló jogorvoslati kérelmekkel kelljen foglalkozniuk).

85.

A döntés elfogadására irányuló közigazgatási eljárásban való részvétel hiánya problémát jelenthet a döntésre vonatkozó későbbi jogorvoslati kérelem elfogadását illetően (84). Az EUB ítélkezési gyakorlata kihangsúlyozza a nemzeti bíróságok szerepét az uniós jog értelmében a magánszemélyekre és a szövetségekre ruházott anyagi jogok védelmében, és egyben azt is, hogy a közigazgatási és bírósági eljárások különböző célokat szolgálnak. Például a közigazgatási szervek döntése lehetővé teheti a felperes arra irányuló jogának potenciális megsértését, hogy az eljárási jogaitól független megvédhesse az egészségét.

86.

Ebben a tekintetben a Djurgården-ügyben az EUB kimondta, hogy a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv szempontjából releváns határozatok összefüggésében a környezetvédelmi ügyekkel összefüggő döntéshozatali eljárás különbözik a bírósági jogorvoslattól, és attól eltérő célja van, mivel az ez utóbbi iránti eljárást adott esetben a döntéshozatali eljárás eredményeként meghozott határozattal szemben is meg lehet indítani  (85). Ezért az „[…] érintett nyilvánosság tagjainak joguk kell, hogy legyen megtámadni azt a határozatot, amellyel az adott tagállam bírósági szervezetének részét képező valamely szerv projektengedély iránti kérelemről döntött, függetlenül attól a szereptől, amelyet az említett szerv előtti eljárásban való részvétellel és véleménynyilvánítással a kérelem vizsgálatában játszottak.”

87.

A környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv többek között arra kívánja ösztönözni a természetes és jogi személyeket, hogy segítsenek az illetékes hatóságoknak a környezeti felelősségre vonatkozó szabályok alá tartozó környezeti károk rendezésével kapcsolatban (86). Lehetővé teszi az ilyen károk által érintett vagy a kárban kellő érdekeltséggel rendelkező vagy a kár által okozott sérelmet vélelmező természetes vagy jogi személyek számára, hogy beadványokat és kérelmeket nyújtsanak be az illetékes nemzeti hatósághoz a szükséges intézkedések meghozatala érdekében. Előrevetíti, hogy bizonyos nem kormányzati szervezetek esetében úgy tekintik majd, hogy ezek kellő érdekeltséggel vagy sérelmet szenvedhető jogokkal rendelkeznek, így jogosulttá válnak intézkedések iránti kérelmek benyújtására. Az illetékes hatóságnak döntést kell hoznia az intézkedés iránti kérelmekkel kapcsolatban (87).

88.

A beadványok és az intézkedések iránti kérelmek benyújtására való jogosultság úgy került megfogalmazásra, hogy az nagyon hasonlít az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdésében és a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv vonatkozó rendelkezéseiben használt megfogalmazásra. A beadványok és az intézkedések iránti kérelmek benyújtására jogosult személyek emellett jogosultak jogilag megtámadni az illetékes hatóság döntéseinek, intézkedéseinek vagy mulasztásainak eljárási és anyagi jogszerűségét a beadványok és a kérelem alapján (88).

89.

A megfogalmazásbeli hasonlóság, többek között a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek kiváltságos jogosultságát illetően, azt jelenti, hogy az EUB-nak a kereshetőségi joggal kapcsolatban a C.2.3. szakaszban ismertetett ítélkezési gyakorlata is figyelembe vehető a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv értelmezése során.

90.

Az EUSZ 19. cikkének (1) bekezdése, amely kodifikálja a hatékony bírói jogvédelem bevett elvét (89), előírja, hogy „A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.” Ugyanakkor az Alapjogi Charta 47. cikkének (1) bekezdése, amelyet a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jog végrehajtása során, előírja, hogy „Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.”

91.

A környezetvédelem területén az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a szerződő feleknek biztosítaniuk kell, hogy a nyilvánosság azon tagjai számára, akik a nemzeti jogrendszerben lefektetett kritériumoknak, amennyiben vannak ilyenek, megfelelnek, a közigazgatási és bírói eljárásokhoz való hozzáférés biztosított legyen, hogy megtámadhassák magánszemélyek és hatóságok olyan lépéseit és mulasztásait, amelyek ellentmondanak a környezetre vonatkozó nemzeti jog rendelkezéseinek. Ahogy a korábbiakban megállapításra került, a „nyilvánosság” fogalma magában foglalja a környezetvédelmi nem kormányzati szervezeteket.

92.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése szélesebb körű, mint a 9. cikk (2) bekezdése, mert a kereshetőségi jog tervezett kedvezményezettje a „nyilvánosság”, amely az Aarhusi Egyezményben tágabb fogalom, mint az „érintett nyilvánosság”. A 9. cikk (3) bekezdése emellett hivatkozik a magánszemélyek intézkedéseire és mulasztásaira, míg a 9. cikk (2) bekezdése a hatóságok döntéseire, intézkedéseire és mulasztásaira korlátozódik (90). Másrészről a 9. cikk (3) bekezdése biztosítja a szerződő felek számára a közigazgatási felülvizsgálati eljárás és a bírósági felülvizsgálati eljárás közötti választás lehetőségét. Továbbá nem hivatkozik olyan hozzáférési feltételekre, mint a jogsérelem vagy a kellő érdekeltség, és a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek de lege kereshetőségi jogáról sem rendelkezik.

93.

Ennek következményeként az EUB az LZ I ügyben egyértelművé tette, hogy a 9. cikk (3) bekezdése nem tartalmaz olyan egyértelmű és pontos kötelezettséget, amely képes közvetlenül szabályozni a magánszemélyek jogi helyzetét, mivel az a később intézkedések szerződő felek általi elfogadásának tárgya (91). Ugyanakkor az EUB azt is megállapította, hogy a 9. cikk (3) bekezdésének rendelkezései, noha nagy vonalakban kerültek megfogalmazásra, biztosítani kívánják a hatékony környezetvédelmet (92), és azt, hogy „nem lehet olyan értelmezést adni az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdése rendelkezéseinek, amely gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenné az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását”  (93).

94.

Az EUMSZ 216. cikkének (2) bekezdése alapján az Aarhusi Egyezmény az uniós jogrend része (94). Az uniós jogrend követelményei, amelyek az egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének végrehajtása során kötelező erejűek a tagállamok számára, magukban foglalják az uniós jog egységes alkalmazását és értelmezését. Ennek biztosítására szolgáló kulcsfontosságú mechanizmus a nemzeti bíróságok azzal kapcsolatos lehetősége – és néha feladata –, hogy az EUMSZ 267. cikke értelmében az EUB-hoz forduljanak egyes uniós jogi követelmények érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban. Ez szükségessé teszi a nemzeti igazságszolgáltatáshoz való jogot.

95.

Mindezen megfontolások alapján a tagállamok az uniós környezetvédelmi jog által biztosított eljárási és anyagi jogok védelmét szolgáló hatékony jogorvoslat elérhetőségének biztosítása érdekében még akkor is kötelesek rendelkezni a kereshetőségi jogról, ha a szóban forgó uniós környezetvédelmi jogszabályok nem tartalmaznak ezzel kapcsolatos konkrét rendelkezéseket.

96.

Az eljárási jogok különösen fontosak a tervek és programok esetében. Sok uniós környezetvédelmi jogszabály előírja, hogy terveket és programokat kell elfogadni a megvalósítani kívánt környezeti célkitűzések teljesítésének biztosítása érdekében. Ezek a dokumentumok a beavatkozások időbeli kezelésének eszközei (például a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek) (95) vagy a konkrét problémákra reagáló cselekvések meghatározásának eszközei lehetnek (idetartoznak például a túlzott légszennyezés csökkentésére irányuló levegőminőségi tervek) (96). Az uniós környezetvédelmi jogszabályok a bizonyos fajta tervek és programok elfogadására vonatkozó előírásokon túl meghatározzák az olyan tervek és programok (például földhasználati tervek) környezeti értékelésére vonatkozó követelményeket is, amelyek jelentős hatást gyakorolhatnak a környezetre (97).

97.

Az érintett jogszabályok nagy része tervbe vette a kötelező nyilvános konzultációt a döntéshozatali folyamat során. Ebben a tekintetben az Aarhusi Egyezmény 7. cikke előírja a széles körű hatályába tartozó tervekre és programokra vonatkozó nyilvános konzultációt. Ennek alapján az olyan környezeti tervek és programok esetében, amelyek az uniós jog értelmében kötelezőek, de amelyekre vonatkozóan nem állapítottak meg kifejezetten a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseket, mégis szükség lehet nyilvános konzultációra.

98.

A közigazgatási szerveknek az egyezmény 7. cikke alá tartozó terveket és programokat érintő döntéseinek, intézkedéseinek és mulasztásainak megtámadására vonatkozó kereshetőségi jog meghatározható az EUB-nak a nyilvánosság részvételére vonatkozó ítélkezési gyakorlata alapján. A(z) (egy projektre, semmint tervekre vagy programokra vonatkozó) Kraaijeveld-ügyben (98) hozott ítélet indokolását alkalmazva, a részvételi jogok kedvezményezettjei jogosultak bírósági felülvizsgálatot kérni azzal kapcsolatban, hogy a tervre vagy programra vonatkozó döntéshozatali folyamat során az előírt magatartásnak megfelelően jártak-e el.

99.

Az EUB ítélkezési gyakorlata azt mutatja, hogy a kereshetőségi jog nemcsak az egyéni tervekre és programokra vonatkozó döntések, intézkedések vagy mulasztások esetében releváns, hanem az ilyen tervekre és programokra vonatkozó eljárási követelményeket megállapító nemzeti jogszabályokra és általános szabályozási aktusokra is. A Terre Wallonne és Inter-Environnement Wallonie ügyben (99) az EUB megállapította, hogy a nitrátokról szóló 91/676/EGK irányelv értelmében előírt cselekvési program főszabály szerint a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló 2001/42/EK irányelv értelmében előírja a stratégiai környezeti értékelést is (amely magában foglalja a nyilvános konzultációt). Ennek eredményeként egy nemzeti bíróság megsemmisítette a nitrátokról szóló cselekvési programot létrehozó nemzeti rendelet egyes részeit azon az alapon, hogy az nem rendelkezett stratégiai környezeti vizsgálatról. Az ezt követő Inter-Environnement Wallonie ügyben az EUB megerősítette az ilyen körülmények fennállása esetén történő megsemmisítés megfelelőségét (100).

100.

Egyértelmű, hogy a magánszemélyek és a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek számára előnyös lehet az eljárási jogok védelmére irányuló kereshetőségi jog. Ennek az az oka, hogy mindkét fél jogosult ilyen jogok gyakorlására.

101.

Az EUB ítélkezési gyakorlatából egyértelmű, hogy a kereshetőségi jogot biztosítani kell a magánszemélyeknek és a környezetvédelmi nem kormányzati szervezeteknek az emberi egészség uniós környezetvédelmi jogszabályok általi védelme érdekében, az uniós környezetvédelmi jogszabályok célkitűzéseinek megfelelő tulajdonjogok védelme érdekében, valamint a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek esetében a környezetnek az uniós környezetvédelmi jogszabályok előírásai révén történő védelme érdekében.

102.

A „jogsérelem elvének” alkalmazása (az az egyes tagállamok által követett elv, amelynek értelmében a magánszemélyeknek bizonyítaniuk kell a bíróság előtt, hogy valamely általuk gyakorolt jog sérelmet szenvedett) kihívásokkal járt, mert a környezetvédelem általában általános közérdeket szolgál, és általában nem célja, hogy kifejezetten jogokkal ruházza fel a magánszemélyeket. Úgy tűnik, hogy a kellő érdekeltséget előíró alternatív megközelítés kevesebb problémát vet fel, de értelemszerűen a jogsérelem elvének esetében leírtakhoz hasonló megfontolások alkalmazandók.

103.

Az EUB megerősítette, hogy a tagállamok feladata meghatározni, mi minősül jogsérelemnek (101). Ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv 11. cikke (3) bekezdésének, valamint az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (2) bekezdése második albekezdésének szövegéből következik, hogy az említett mérlegelési mozgásteret korlátozza azon célkitűzés tiszteletben tartása, hogy az érintett nyilvánosságot széles körben illesse meg az igazságszolgáltatáshoz való jog (102). Továbbá, a tagállamok azzal kapcsolatos mérlegelési mozgástere, hogy mi minősül jogsérelemnek, nem teheti rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok védelmét. Ezért a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv – és az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (2) bekezdésének – hatálya alá tartozó döntések, intézkedések vagy mulasztások által érintett nyilvánosság tagjainak kereshetőségi joga nem értelmezhető korlátozó módon (103).

104.

Az EUB megvédte ezeket a jogokat a közigazgatási szervek alábbi döntései, intézkedései és mulasztásai összefüggésében: a jogszabályban előírt levegőminőségi terv elkészítésének a közigazgatási szerv általi elmulasztása (104), nemzeti kibocsátáscsökkentési programok elfogadása (105), illetve a természetvédelmi jogszabályok alóli eltérés biztosítása (106). Az ítélkezési gyakorlat ezért kihangsúlyozza annak szükségességét, hogy a tagállamok és a nemzeti bíróságok biztosítsák a döntések, intézkedések és mulasztások igen széles kategóriáinak megtámadására vonatkozó kereshetőségi jogot az anyagi jogok kiterjedt csoportja alapján.

105.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének megfogalmazása („akik a nemzeti jogrendszerben lefektetett kritériumoknak, amennyiben vannak ilyenek, megfelelnek”) bizonyos mérlegelési mozgásteret biztosít a szerződő feleknek a kereshetőségre vonatkozó feltételek megállapítását illetően.

106.

A tagállamok nem kötelesek kereshetőségi jogot biztosítani a nyilvánosság (actio popularis) bármely és minden tagjának, illetve bármely és minden nem kormányzati szervezetnek. Ugyanakkor az Aarhusi Egyezmény végrehajtási útmutatója szerint az ilyen feltételeknek meg kell felelniük az egyezményben az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításának vonatkozásában meghatározott célkitűzéseknek (107). A felek nem tekinthetik az „akik a nemzeti jogrendszerben lefektetett kritériumoknak, amennyiben vannak ilyenek, megfelelnek” rendelkezést olyan szigorú feltételek bevezetésére vagy fenntartására vonatkozó mentségnek, amely gyakorlatilag minden vagy szinte minden környezetvédelmi szervezetet kizár a nemzeti környezetvédelmi jognak ellentmondó intézkedések vagy mulasztások megtámadásából (108). Továbbá a tényleges érvényesülés elvének megfelelően a tagállamok nem fogadhatnak el olyan feltételeket, amelyek lehetetlenné vagy rendkívül nehezen teljesíthetővé teszik az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását.

107.

A tagállamok által az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (2) bekezdésének összefüggésében kidolgozott megfelelő feltételek a 9. cikk (3) bekezdésének összefüggésében is megfelelőek lesznek. A 9. cikk (2) bekezdésétől eltérően azonban a 9. cikk (3) bekezdése nem rendelkezik kifejezetten a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek de lege kereshetőségi jogáról. Így felmerül a kérdés, hogy a tagállamok jogosultak-e a jogsérelem elvének alkalmazására annak figyelembevétele nélkül, hogy a nem kormányzati szervezetek nem fogják tudni ugyanolyan módon bizonyítani a jogsérelmet, mint a magánszemélyek. Ebben a tekintetben a környezetvédelmi nem kormányzati szervezeteknek az olyan általános környezetvédelmi érdekek megőrzésében játszott szerepét tekintve, mint a levegő minősége és a biodiverzitás, a tagállamoknak, amelyek alkalmazzák a jogsérelem elvét, ezt úgy kell megtenniük, hogy biztosítsák a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek kereshetőségi jogát az ehhez a szerepükhöz kapcsolódó döntések, intézkedések és mulasztások megtámadására.

108.

A bírósági felülvizsgálat terjedelme a hatékony bírósági felülvizsgálati rendszer kulcsfontosságú eleme, mert ez határozza meg, hogyan fogják értékelni a nemzeti bírók a megtámadott döntések, intézkedések és mulasztások jogszerűségét. Két fő aspektusa van. Az első a jogorvoslati kérelemben esetlegesen felmerülő jogterületeket és jogi érveket érinti, különösen annak vonatkozásában, hogy a felperes jogosult-e az uniós környezetvédelmi jog valamennyi releváns rendelkezésére hivatkozni az ügy felépítéséhez. Ezzel a C.3.2. szakasz foglalkozik. A második aspektus a bírók által a jogszerűség értékelésekor végzett vizsgálat alaposságát érinti, amivel a C.3.3. szakasz foglalkozik.

109.

Több olyan uniós irányelv tartalmaz a bírósági felülvizsgálat terjedelme szempontjából fontos rendelkezéseket, amely kifejezetten rendelkezik az igazságszolgáltatáshoz való jogról (109). Ugyanakkor a legtöbb másodlagos környezetvédelmi jogszabály nem tartalmaz ilyen rendelkezéseket, és a megfelelő terjedelem megértéséhez a kereshetőségi joghoz hasonlóan hivatkozni kell az EUB ítélkezési gyakorlatára.

110.

Ez a szempont különösen fontos az olyan joghatóságoknál, amelyek kizárólag azon az alapon biztosítanak kereshetőségi jogot, hogy sérültek a felperes jogai. Ezeknél a bírósági felülvizsgálat lehetséges jogalapja gyakran hagyományosan azokra a jogi rendelkezésekre korlátozódik, amelyek a hivatkozott kereshetőségi jog alapjául szolgáló jogokkal ruházzák fel a magánszemélyeket. Ez a szempont az arra irányuló korlátozások esetében is fontos, hogy a felpereseket a korábbi közigazgatási eljárások során felmerült érvekre korlátozzák (kizárás), vagy megakadályozzák, hogy a felperesek nem releváns jogi beadványokkal visszaéljenek a bírósági eljárásokkal.

111.

Ezzel a kategóriával az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdése foglalkozik. Ahogy fent említésre került, a 9. cikk (2) bekezdése arra irányul, hogy biztosítsa az igazságszolgáltatáshoz való jogot a nyilvánosság részvételére vonatkozóan az egyezmény 6. cikkében meghatározott követelmények hatálya alá tartozó konkrét tevékenységeket illető döntések, intézkedések vagy mulasztások vonatkozásában.

112.

Ahogy szintén említésre került, a 9. cikk (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára a kereshetőségi jog korlátozását olyan felperesek alapján, akik magánszemélyek, és bizonyítaniuk kell a jogsérelmet vagy a kellő érdekeltséget. A bírósági felülvizsgálat lehetséges jogalapját tekintve ez potenciális különbségekhez vezethet azzal kapcsolatban, hogyan kezelik a magánszemélyek és a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek jogorvoslati kérelmeit. Ez különösen a 9. cikk (2) bekezdését érvényesítő legfontosabb másodlagos uniós jogszabályokkal, vagyis a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelvvel és az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelvvel kapcsolatos döntések, intézkedések és mulasztások esetében releváns. Ugyanakkor az LZ II ügyben (110) az EUB megerősítette, hogy az Aarhusi Egyezmény 6. cikkének – és ezzel a 9. cikk (2) bekezdésének – hatálya szélesebb, mint az említett irányelveké.

113.

A Bizottság kontra Németország ügyben az EUB kimondta, hogy abban az esetben, ha az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatban a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelvben és az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelvben szereplő rendelkezéseknek megfelelően a tagállam olyan helyzetekre korlátozza a magánszemélyek kereshetőségi jogát, amelyekben sérülnek a jogok, „annak előírására is jogosult, hogy valamely közigazgatási határozat illetékes bíróság által történő megsemmisítéséhez a felperes alanyi jogának megsértése szükséges”  (111). Ez az értelmezés vonatkozhat az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó egyéb megtámadott döntésekre, intézkedésekre és mulasztásokra.

114.

Ez azt jelenti, hogy jogsérelmi megközelítés esetén a magánszemélyek által benyújtott kérelmek vonatkozásában a nemzeti bíróság azokra a rendelkezésekre korlátozhatja a vizsgálatot, amelyek feljogosították a magánszemélyt a jogorvoslati kérelem benyújtására.

115.

A kereseteknek a C.3.2.1.1. szakaszban ismertetett korlátozása nem vonatkozik az olyan környezetvédelmi nem kormányzati szervezetekre, amelyek megfelelnek a de lege kereshetőségi jog megszerzésére vonatkozóan a nemzeti jogban előírt feltételeknek.

116.

A Trianel-ügyben az EUB egyértelművé tette, hogy ezeknek a nem kormányzati szervezeteknek jogukban áll hivatkozni az uniós környezetvédelmi jog bármely, közvetlen hatással bíró rendelkezésére, illetve az uniós jogot végrehajtó nemzeti jogra. Kimondta, hogy ha „a nemzeti jogalkotónak lehetősége is van arra, hogy azokat a jogokat, amelyek megsértésére valamely magánszemély hivatkozhat […] jogorvoslati eljárás keretében, kizárólag az alanyi közjogi jogokra korlátozza, az ilyen a korlátozás mint olyan nem alkalmazható a környezetvédelmi egyesületekre anélkül, hogy ne sérülnének a 85/337 irányelv 10a. cikke harmadik bekezdésének utolsó mondatában előírt célkitűzések”  (112).

117.

Ez azt jelenti, hogy a de lege kereshetőségi jog alapján eljárást kezdeményező környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek az uniós környezetvédelmi jog bármely olyan rendelkezésére hivatkozhatnak, amelyet szerintük megsértettek.

118.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése rendelkezik az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (1) vagy (2) bekezdése által nem érintett intézkedések és mulasztások megtámadására vonatkozó kereshetőségi jogról.

119.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése értelmében a nyilvánosság tagjai előtt nyitva áll a bírósági jogérvényesítés lehetősége, amennyiben megfelelnek a nemzeti jogban meghatározott feltételeknek. A jogsérelmi megközelítés értelmében ezért a tagállamok a felperes szerint megsértett jogokhoz kapcsolódó keresetekre korlátozhatják a felülvizsgálat terjedelmét.

120.

De lege kereshetőségi jog hiányában a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek legalább bírósági felülvizsgálatra jogosultak a kereshető jogok és érdekek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések vonatkozásában. Ahogy a C.1. és C.2. szakaszból, illetve különösen az EUB-nak az LZ II ügyben hozott ítéletéből nyilvánvaló, a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek széles körű jogokkal rendelkeznek a környezet védelmére, és arra, hogy a nemzeti bíróságok előtt környezetvédelmi kötelezettségekre hivatkozzanak.

121.

A Bizottság kontra Németország ügyben az EUB kimondta, hogy a bírósági felülvizsgálat terjedelme nem korlátozható azokra a kifogásokra, amelyekre már a határozat meghozatalához vezető közigazgatási eljárásban a kifogás emelésére nyitva álló időszak alatt hivatkoztak. Az EUB azzal a kötelezettséggel indokolta az álláspontját, hogy e felülvizsgálatnak összességében a megtámadott határozat mind anyagi jogi, mind pedig eljárásjogi jogszerűségére is vonatkoznia kell (113). Ez az ítélet érvényes a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv 11. cikkének és az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelv 25. cikkének hatálya alá tartozó döntésekre, intézkedésekre és mulasztásokra, valamint az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó döntésekre, intézkedésekre és mulasztásokra. Az egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozó intézkedésekre és mulasztásokra is vonatkozik, mert az ezek ellen benyújtott jogorvoslati kérelmek az anyagi és eljárási jogszerűséget is érintik (lásd a C.3.3.3. szakaszt).

122.

A kizárás nem megengedett, de az EUB kifejtette, hogy a nemzeti jogalkotó „előírhat azonban olyan különös eljárási szabályokat – mind például a visszaélésszerűen vagy rosszhiszeműen előadott érv elfogadhatatlansága –, amelyek megfelelő mechanizmusok a bírósági eljárás hatékonyságának biztosításához”.  (114) Ebben a tekintetben a tagállamok feladata meghatározni azokat szabályokat, amelyek megfelelnek a döntések, intézkedések és mulasztások anyagi és eljárási jogszerűségét érintő bírósági felülvizsgálatról rendelkező általános követelménynek.

123.

A vizsgálat alapossága vagy a felülvizsgálat szintje meghatározza, milyen alaposan köteles értékelni a nemzeti bíróság a szóba forgó döntés, intézkedés vagy mulasztás jogszerűségét. A megközelítések tagállamonként jelentős eltéréseket mutatnak. Az eljárási kérdésekre való összpontosítástól a megtámadott döntések, intézkedések vagy mulasztások teljes felülvizsgálatáig terjedhetnek, lehetővé téve a bírók számára, hogy a közigazgatási megállapításokat a saját értékelésükre cseréljék.

124.

Az Aarhusi Egyezmény vagy a másodlagos uniós jogszabályok nem határozzák meg részletesen a vizsgálat alaposságát vagy a felülvizsgálat szintjét. Ugyanakkor az EUB ítélkezési gyakorlata rávilágít arra, milyen minimumkövetelményeknek kell eleget tenni ahhoz, hogy a bírósági felülvizsgálatot hatékonynak lehessen tekinteni.

125.

A környezeti információ iránti kérelmekre vonatkozó határozatok elleni jogorvoslati kérelmek az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak. A környezeti információkhoz való hozzáférésről szóló 2003/4/EK irányelv tartalmaz az igazságszolgáltatáshoz való jogra vonatkozó rendelkezéseket (115), amelyek tükrözik a 9. cikk (1) bekezdésében szereplő követelményeket. Ezek előírják, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az irányelv értelmében információkat kérő személyeknek lehetőségük legyen olyan felülvizsgálati eljárásra, amelynek során az érintett hatóság intézkedéseit vagy mulasztásait felülvizsgálják, és amely felülvizsgálatot bíróság vagy jogszabály által létrehozott, más, független és pártatlan testület folytat le, amelynek határozatai végső határozatokká válhatnak. Az irányelv által előírt bírósági felülvizsgálat terjedelmét azonban nem határozzák meg.

126.

Az East Sussex ügyben az EUB-t a környezeti információkhoz való hozzáférésről szóló 2003/4/EK irányelv értelmében előírt felülvizsgálat terjedelmének értelmezésére kérték. Az EUB kimondta, hogy „Az uniós jogban lévő pontosítás hiányában e terjedelem meghatározása – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve tiszteletben tartásának a sérelme nélkül – a tagállamok jogrendjének feladata.”  (116) Az irányelvben szereplő, az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatos rendelkezések speciális összefüggésében az EUB egyértelművé tette, hogy a hatékony felülvizsgálatnak meg kell felelnie annak a célkitűzésnek, hogy előírjanak egy annak biztosítására irányuló általános rendszert, hogy valamennyi tagállamban minden természetes és jogi személynek indokolási kötelezettség nélkül joga legyen a hatóságok birtokában lévő, illetve a hatóságok számára tárolt környezeti információkhoz hozzáférni (117). A tájékoztatási kérelemre adott válaszért a kérelmezőnek felszámított költségekről szóló megtámadott közigazgatási határozat vonatkozásában az EUB az East Sussex ügyben kimondta, hogy a nemzeti bíróságnak legalább azt meg kell vizsgálnia, hogy teljesülnek-e az irányelv vonatkozó feltételei. (118)

127.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdése – és az azt átültető másodlagos uniós jogszabályok – értelmében előírt bírósági felülvizsgálat során értékelni kell a megtámadott döntések, intézkedések és mulasztások anyagi és eljárási jogszerűségét. Ugyanakkor sem az Aarhusi Egyezmény, sem a másodlagos uniós jogszabályok nem határozzák meg az anyagi és eljárási jogszerűség felülvizsgálatának terjedelmét.

128.

Hasonló módon az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése nem ír elő kifejezett kötelezettséget olyan felülvizsgálati rendszer létrehozására, amelyben sor kerül az intézkedések vagy mulasztások anyagi és eljárási jogszerűségének értékelésére. A másodlagos uniós jogszabályok összefüggésében jelenleg csak a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv rendelkezik erről. Ugyanakkor az EUB ítélkezési gyakorlata, nevezetesen az East Sussex és a Janecek-ügy jelzi, hogy az anyagi és eljárási jogszerűséget érintő hatékony bírósági felülvizsgálatra vonatkozó uniós elv kiterjed az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozó intézkedésekre és mulasztásokra. Ellenkező esetben nem biztosítható, hogy a nemzeti bíróságok képesek kellően megvédeni az uniós környezetvédelmi jog célkitűzéseit és az uniós környezetvédelmi jog által biztosított jogokat. Az Aarhusi Egyezmény végrehajtási útmutatója szerint a 9. cikk (3) bekezdésének összefüggésében alkalmazandó felülvizsgálat terjedelme megegyezik az egyezmény 9. cikke (2) bekezdésének összefüggésében alkalmazandó felülvizsgálat terjedelmével, ami azt jelenti, hogy a nemzeti bíróságnak az anyagi és eljárási jogszerűséget is meg kell vizsgálnia (119).

129.

Az EUB ítélkezési gyakorlata egyértelmű teszi, hogy az eljárási jogszerűségre korlátozódó felülvizsgálat nem felelne meg a 9. cikk (2) bekezdéséből és a kapcsolódó másodlagos uniós jogszabályokból származó kötelezettségeknek. A Bizottság kontra Németország ügyben az EUB kimondta, hogy„maga a 2011/92 irányelv 11. cikke és a 2010/75 irányelv 25. cikke által követett cél a jogalanyoknak nemcsak a bírósági felülvizsgálathoz történő hozzáféréshez való minél szélesebb jog biztosításában áll, hanem annak lehetővé tételében is, hogy e felülvizsgálat összességében a megtámadott határozat mind anyagi jogi, mind pedig eljárásjogi jogszerűségére is vonatkozzon”.  (120)

130.

Általánosabban az East Sussex ügyben (121) az EUB kimondta, hogy a bírósági felülvizsgálat rendszere megfelel a tényleges érvényesülés elvének, „feltéve, hogy lehetővé teszi az ilyen határozat megsemmisítése iránti keresetet elbíráló bíróság számára, hogy e határozat jogszerűségének felülvizsgálata keretében ténylegesen alkalmazhassa az uniós jog vonatkozó elveit és szabályait”.

131.

Az East Sussex ügyből az a következtetés vonható le, hogy még abban az esetben is, ha az uniós jog nem határozza meg a felülvizsgálat mértékét, a felülvizsgálat módjának hatékonynak kell lennie a jogok védelme és annak biztosítása terén, hogy teljesüljenek a vonatkozó uniós jogszabályok célkitűzései.

132.

Az Aarhusi Egyezmény végrehajtási útmutatójának fogalommeghatározása szerint eljárási jogellenességre akkor kerül sor, amikor a közigazgatási szerv megsérti a jogszabályokban foglalt eljárásokat (122).

133.

A potenciálisan a döntések, intézkedések vagy mulasztások jogellenességéhez vezető eljárási hiányosságok az alábbiakkal kapcsolatban merülhetnek fel: 1. a közigazgatási szerv illetékessége a szóban forgó döntés vagy intézkedés meghozatalára, 2. a döntéshozatali folyamat esetében meghatározott kötelező eljárás (például nyilvános konzultáció vagy környezeti hatásvizsgálat elvégzése), vagy 3. a döntés, intézkedés vagy mulasztás formája.

134.

Az 1. és 3. pontban említett illetékességet, illetve formát általában a tagállamok határozzák meg az eljárási autonómiájukkal összhangban, a 2. pontban említett eljárást valószínűbb, hogy az uniós jog határozza meg, amelyben a nyilvánosság kötelező részvételére vonatkozó követelmények az Aarhusi Egyezményben és a kapcsolódó másodlagos uniós jogszabályokban kerülnek megállapításra. Például a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv előírja azokat a nyilvános konzultációra vonatkozó formai követelményeket, amelyeknek a közigazgatási szerveknek eleget kell tenniük a környezeti hatásvizsgálat elvégzésekor. E követelmények teljesítése alapvető annak érdekében, hogy biztosítsák a nyilvánosság hatékony részvételét a döntéshozatali folyamatban. Következésképpen a fenti megközelítés alkalmazásával a nemzeti bíróságokat fel kell hatalmaznia arra, hogy megvizsgálják az említett formai követelményeknek való megfelelést, és eljárási hiányosságok esetén döntsenek a megfelelő jogorvoslatról. A kötelező formai követelmények nem tartoznak a közigazgatási szervek mérlegelési jogkörébe.

135.

Az eljárási jogszerűség vizsgálata kiterjedhet a magánszemélyek vagy a közigazgatási szervek által hozott jogellenes intézkedések szabályossá tételének lehetőségére. Az EUB lehetővé tette a szabályossá tételt, de feltételekhez kötötte a használatát (123). A Križan-ügyben egy hulladéklerakó engedélyezési eljárásának összefüggésében az EUB-t arra kérték, hogy vizsgálja meg egy közigazgatási szerv általi hiba (konkrétabban egy hulladéklerakó engedélyezési eljárásában bizonyos információk elérhetővé tételének elmulasztása) orvoslásának lehetőségét az említett közigazgatási szerv határozata elleni közigazgatási fellebbviteli eljárás szakaszában. Az EUB megerősítette, hogy lehetséges a szabályossá tétel, amennyiben továbbra is minden lehetőség és megoldás nyitott a fellebbezési szakaszban (124). Ennek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata (125).

136.

Az Aarhusi Egyezmény végrehajtási útmutatójának fogalommeghatározása szerint anyagi jogellenességre akkor kerül sor, amikor megsértik a jogszabályok tartalmát (126).

137.

Az anyagi jogszerűség felülvizsgálatának egyik első szempontja a tényállás. Az illetékes hatóság a közigazgatás által összegyűjtött és végül a nyilvános konzultáció során módosított tények alapján határoz arról, hogy hozzon-e döntést vagy intézkedést, és ha igen, milyen tartalommal és indokolással. Ha a tények hiányosak, tévesek vagy tévesen értelmezték őket, a hiba közvetlen következménnyel jár a közigazgatási döntés minőségére, és veszélyeztetheti az uniós környezetvédelmi jog célkitűzéseit.

138.

Az East Sussex ügyben az EUB megerősítette, hogy uniós szabályok hiányában az egyes tagállamok jogrendszerének feladata az olyan részletes eljárási szabályok meghatározása, amelyek biztosítják a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak védelmét. Ebben a tekintetben nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy nehezíthetik meg túlzottan az uniós jog biztosította jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (127).

139.

A nemzeti bíróságok számára általában nem előírás, hogy saját információgyűjtést vagy ténybeli vizsgálatot végezzenek. Ugyanakkor a szóban forgó döntések, intézkedések vagy mulasztások hatékony felülvizsgálata érdekében minimumkövetelményt kell alkalmazni a tények vizsgálatára annak biztosítása érdekében, hogy a felperes hatékonyan élhessen a felülvizsgálati kérelemre vonatkozó jogával a tények vizsgálatát illetően. Ha a nemzeti bíróság soha nem tudta felülvizsgálni azokat a tényeket, amelyek alapján a közigazgatási szerv meghozta a döntését, az kezdettől fogva megakadályozhatja a felperest abban, hogy eredményesen terjesszen elő egy potenciálisan indokolt keresetet.

140.

A közigazgatási döntéshozók általában széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, amikor következtetéseket vonnak le a tényállásból és a vonatkozó jogszabályokból. Az EUB elismeri, hogy a döntések, intézkedések vagy mulasztások korlátozott érdemi felülvizsgálata összeegyeztethető lehet az uniós joggal. A fent említetteknek megfelelően az EUB az East Sussex ügyben megállapította, hogy bár a korlátozott bírósági felülvizsgálat önmagában nem teszi rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását, de legalább azt lehetővé kell tennie a keresetet elbíráló bíróság számára, hogy ténylegesen alkalmazhassa az uniós jog vonatkozó elveit és szabályait (128).

141.

Ez azt jelenti, hogy a felülvizsgálat alkalmazott szintjének biztosítania kell a szóban forgó uniós jog célkitűzéseinek és hatályának védelmét. Azt is figyelembe kell venni, hogy milyen mértékű belátást gyakorol a döntéshozó a tények értékelésekor, illetve a tényekből való következtetések levonásakor és a megállapítások tételekor.

142.

Az EUB ítélkezési gyakorlata számos konkrét összefüggésben egyértelművé teszi, hogyan kell a nemzeti bíróknak megvizsgálniuk a közigazgatási szervek mérlegelési jogkörét.

143.

A környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv összefüggésében az EUB-nak a Mellor- és a Gruber-ügyben (129) hozott ítélete megállapította, hogy az érintett nyilvánosság tagja a nemzeti bíróságok előtt megtámadhatja a közigazgatási szerveknek azt a döntését, hogy nem végeznek környezeti hatásvizsgálatot egy projekttel kapcsolatban. A hatékony bírósági felülvizsgálatnak ki kell térnie a megtámadott előszűrési döntés indokolásának jogszerűségére (130). Idetartozik az a kérdés, hogy a projekt valószínűleg jelentős hatást gyakorol-e a környezetre. Továbbá ugyanerre az irányelvre való tekintettel az EUB a Bizottság kontra Németország ügyben kimondta, hogy a tagállamok nem korlátozhatják a bírósági felülvizsgálat terjedelmét arra a kérdésre, hogy a környezeti hatásvizsgálat mellőzésére vonatkozó határozat érvényes volt-e. Megállapította, hogy a bírósági felülvizsgálat esetében az ugyan elvégzett, de – akár súlyos mértékben – szabálytalan intézkedés esetére való alkalmazhatóság kizárása a nyilvánosság részvételére vonatkozó irányelv rendelkezéseit a hatékony érvényesülésük lényegétől fosztaná meg (131).

144.

Az élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK irányelv) 6. cikke (3) bekezdésének összefüggésében az EUB a Waddenzee-ügyben (132) kimondta, hogy az illetékes nemzeti hatóságok csak akkor engedélyezhetnek valamely tevékenységet egy védett Natura 2000 területen, ha tekintettel a megfelelő hatásvizsgálat eredményére, tudományos szempontból, észszerűen mérlegelve, kétség nélkül megállapítható, hogy – a természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzéseket figyelembe véve – a tevékenység nem jár az érintett természeti terület épségét veszélyeztető káros hatásokkal. Ez azt jelenti, hogy az ilyen tevékenységet engedélyező döntés felülvizsgálata esetében a nemzeti bírónak meg kell állapítania, hogy a közigazgatási szerv által figyelembe vett tudományos bizonyíték nem vet-e fel észszerű kétségeket.

145.

A nemzeti bíró ezért felszólítható arra, hogy vegye figyelembe az érintett tudományos bizonyítékokat, amelyeken a környezetvédelmi intézkedések általában alapulnak. A Waddenzee-ügyben hozott ítélet megfogalmazása jelzi, hogy az észszerű kétség meglétére vonatkozó vizsgálat objektív, és a nemzeti bíróság nem kezelheti olyan szubjektív vizsgálatként, amely kizárólagosan a közigazgatási szervek mérlegelési jogkörébe tartozik.

146.

A levegőminőségi terveknek a környezeti levegő minőségére vonatkozó jogszabályok értelmében való elkészítésére vonatkozó követelmény összefüggésében az EUB a Janecek-ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy „jóllehet a tagállamok ekképpen mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, a 96/62 irányelv 7. cikkének (3) bekezdése olyan korlátokat szab e mérlegelési jogkör gyakorlását illetően, amelyekre a nemzeti bíróságok előtt hivatkozni lehet (lásd ilyen értelemben a C-72/95. sz., Kraaijeveld és társai ügyben 1996. október 24-én hozott ítélet [EBHT 1996., I-5403. o.] 59. pontját) annak vizsgálata kapcsán, hogy azok az intézkedések, amelyeket a cselekvési tervnek tartalmaznia kell, megfelelnek-e a korlátozás túllépése veszélyének és időtartamának csökkentésére irányuló célkitűzésnek, figyelembe véve az e célkitűzés, valamint a fennálló különböző köz- és magánérdekek között biztosítandó egyensúlyt”  (133). Ezért ebben az ítéletben az EUB előírja, hogy a nemzeti bíró által elvégzett vizsgálat terjedjen ki az intézkedések megfelelőségére az ebben az ügyben érintett érdekekre való tekintettel. Hasonlóképpen a nemzeti kibocsátási határértékekről szóló 2016/2284 irányelvben (134) meghatározott kibocsátási határértékeknek való megfelelés érdekében bizonyos szennyező anyagok kibocsátásának csökkentésére szolgáló programok tagállami kidolgozására vonatkozó előírás összefüggésében az EUB a Stichting Natuur en Milieu ügyben kimondta, hogy a bírósági vizsgálatnak ki kell terjednie arra, hogy a nemzeti programok tartalmaznak-e olyan megfelelő és koherens szakpolitikákat és intézkedéseket, amelyek alkalmasak a szennyező anyagok kibocsátásának olyan mennyiségekre történő csökkentésére, amelyek nem lépik túl a kibocsátási határértékeket (135).

147.

Hasonlóképpen a bírósági vizsgálatnak az EUB által a Janecek- és a Stichting Natuur en Milieu ügyben elvárt alapossága fontos az uniós vízügyi és hulladékgazdálkodási jogszabályok területén, ahol a tervek és programok illetékes hatóságok általi elkészítésére vonatkozó előírások szintén kulcsfontosságú szerepet játszanak a környezetvédelmi célkitűzések megvalósításában.

148.

A Stichting Natuur en Milieu ügyben az EUB megállapította azt az általános kötelezettséget, hogy a tagállamoknak tartózkodniuk kell az olyan jellegű – általános vagy konkrét – rendelkezések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnének egy irányelv által meghatározott célt (136). Ez akkor fontos, amikor azzal érvelnek a nemzeti bíró előtt, hogy egy uniós környezetvédelmi jogszabály végrehajtására irányuló határozat károsan fog hatni egy másik végrehajtására.

149.

A fenti ügyek és az East Sussex ügy közös eleme az egyes uniós jogszabályok sajátosságainak fontossága és az uniós jog helyes értelmezése a döntéshozatali folyamat során. Az említett ítélkezési gyakorlat nagy része a nemzeti bíróságok általi olyan előzetes döntéshozatalra utalásból ered, melynek célja, hogy lehetővé tegye számukra annak ellenőrzését, hogy a közigazgatási döntéshozó helyesen értelmezte-e az uniós jogot. Ebben az összefüggésben fontos emlékeztetni arra is, hogy a nemzeti bíróságok kötelesek hivatalból alkalmazni a vonatkozó uniós jogot függetlenül attól, hogy az eljárásban részt vevő felek hivatkoznak-e rá, ha a nemzeti jog értelmében olyan jogkérdéseket kell érinteniük a kötelező érvényű nemzeti szabályok alapján, amelyekre a felek nem hivatkoztak (137).

150.

Az uniós környezetvédelmi jogszabályok sajátosságainak figyelembevételekor az arányosság elve is fontos (138).

151.

Ahogy a C.1.2. szakaszban szerepel, a közérdekek – beleértve a nyilvánosság bevonásának érdekét – védelmére irányuló uniós környezetvédelmi jogszabályok részben a nemzeti végrehajtási jogszabályoktól és az általános szabályozási aktusoktól függenek. Nem zárható ki, hogy a jogalkotási és szabályozási aktusok néha hibásak, és korlátozóbbak a C.1. szakaszban említett jogok elismerése terén, mint a vonatkozó uniós környezetvédelmi jogszabályok. A hibás nemzeti végrehajtási jogszabályok és szabályozási aktusok az uniós környezetvédelmi jog egységes alkalmazásának hiányához vezethetnek, ezért az EUB felismerte, hogy bizonyos körülmények között szükség van ezek felülvizsgálatának előírására.

152.

Az Aarhusi Egyezmény a jogalkotási aktusokat (139), a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv pedig azokat a projekteket zárja ki a hatálya alól, amelyek elemeit különleges nemzeti jogszabály hagyta jóvá. Ugyanakkor a Boxus- és a Solvay-ügyben az EUB megerősítette, hogy a nemzeti bíróságoknak késznek kell lenniük a nemzeti jogalkotási aktusok vizsgálatára annak biztosítása érdekében, hogy azok megfeleljenek bármely olyan feltételnek, amely indokolná a környezeti hatásvizsgálatokra vonatkozó előírások alóli kivételüket. Ezek az ügyek olyan nemzeti jogszabályokkal kapcsolatosak, amelyek a szokásos közigazgatási eljárásoktól függetlenül kívánnak a repülőtéri és vasúti infrastruktúra konkrét elemeire vonatkozó követelményeket meghatározni. Az EUB úgy vélte, hogy a jogalkotási aktusokra vonatkozó kivétel csak bizonyos feltételek teljesülése esetében alkalmazandó, és megállapította, hogy az Aarhusi Egyezménynek és a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelvnek az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatos vonatkozó rendelkezései elvesztenék a hatékony érvényesülésüket, ha csupán annak a körülménynek, hogy valamely projektet jogalkotási aktus fogad el, az lenne a következménye, hogy kizárja az arra irányuló mindenféle jogorvoslatot, hogy megvitassák annak anyagi vagy eljárási jogszerűségét (140). A nemzeti bíróságok ezért kötelesek felülvizsgálni, hogy teljesülnek-e a kivételt indokoló feltételek (141).

153.

Az Inter-Environnement Wallonie ügyben az EUB kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy a nemzeti bíróságok megvizsgálják a jogalkotási aktusokat annak biztosítása érdekében, hogy teljesüljenek az uniós környezetvédelmi jog tervekre és programokra vonatkozó előírásai (142). A Stadt Wiener Neustadt ügyben az EUB utalt a nemzeti bíróság szerepére annak megállapításában, hogy a nemzeti jogszabályok megfelelnek-e a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelvnek a jogellenes cselekmények szabályossá tétele szempontjából (143). Ebben az ügyben az EUB kimondta, hogy az uniós jog eleve kizárja azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek előírják, hogy egy korábbi környezeti hatásvizsgálatot elvégzettnek kell tekinteni bizonyos projektek esetében, amelyekkel kapcsolatban valójában nem került sor hatásvizsgálatra. Megállapította, hogy az ilyen jogszabályok meghiúsíthatják a hatékony jogorvoslat észszerű körülmények közötti lehetőségét (144).

154.

Az EUMSZ 267. cikke lehetővé teszi a nemzeti bíróságok számára, hogy kérdésekkel forduljanak az EUB-hoz az uniós jogszabályok és aktusok érvényességével kapcsolatban. E lehetőség igénybevételét illusztrálja a Standley-ügy, amelyben egy nemzeti bíróság kérdéseit követően az EUB többek között megvizsgálta a nitrátokról szóló 91/676/EGK irányelv érvényességét az EUMSZ 191. cikkében meghatározott „a szennyező fizet” elv alapján (145). Hasonlóképpen a Safety Hi-Tech ügyben az EUB felülvizsgálta az ózonrendelet (3093/94 rendelet) [jelenleg 2037/2000 rendelet] érvényességét az EUMSZ 191. cikkében szereplő előírás alapján, miszerint az Unió környezetpolitikájának célja a magas szintű védelem (146). Az Eco-Emballages SA ügy, amelyben többek között felmerült egy, a csomagolási hulladékokról szóló 94/62/EK irányelv értelmében elfogadott bizottsági irányelv érvényességére vonatkozó kérdés, arról tanúskodik, hogy az EUMSZ 267. cikke alkalmazható az uniós szinten elfogadott kiegészítő aktusok vonatkozásában (147).

155.

Általában nem elegendő, ha a bírósági felülvizsgálat meghatározza, hogy az adott döntés, intézkedés vagy mulasztás jogszerű-e. Emellett arra is szükség van, hogy a nemzeti bíróság meghatározza a hatékony jogorvoslatot – amelyre néha az orvoslat szóval utalnak – abban az esetben, ha megállapítást nyer, hogy a közigazgatási szerv magatartása ellentétes az uniós joggal. Az EUB a jelenleg az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdésében meghatározott jóhiszemű együttműködés elvéből azt a követelményt vonta le, hogy a tagállamok minden szervének érvénytelenítenie kell az uniós jog megszegésének jogellenes következményeit (148). Az együttműködési kötelezettség azt is előírja, hogy a jogszegést még annak bekövetkezte előtt meg kell akadályozni, és a tagállamok kötelesek tartózkodni az olyan jellegű intézkedések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék az uniós környezetvédelmi jog által meghatározott cél elérését (149). A tagállamok jogrendszerének ezért rendelkeznie kell az ezeknek a követelményeknek megfelelő hatékony jogorvoslatról.

156.

A hatékony jogorvoslatra vonatkozó részletes eljárási szabályok a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján minden egyes tagállam belső jogrendjébe tartoznak. Azzal a feltétellel azonban, hogy azok nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló jellegű belső esetekre vonatkozók (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (150). Ez utóbbi elv vonatkozásában az EUB az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének a hatékony jogorvoslathoz való jogot előíró (1) bekezdéséből származó előírásokra is támaszkodott (151).

157.

Az Aarhusi Egyezmény is utal a hatékony jogorvoslatra. A 9. cikk (4) bekezdése előírja, hogy a döntéseket, intézkedéseket és mulasztásokat megtámadó bírósági felülvizsgálati eljárásoknak elégséges és hatékony jogorvoslást kell biztosítaniuk, többek között, amennyiben szükséges, „a vitatott tevékenység felfüggesztése” árán. Ez kiegészíti az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (1), (2) és (3) bekezdésében szereplő követelményeket.

158.

Az Altrip-ügyben, amely egy árvíz elleni védelmet szolgáló tervezett víztározóval kapcsolatban elvégzett környezeti hatásvizsgálat során állítólagosan elkövetett szabálytalanságok értelmezésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott, az EUB megállapította, hogy „vitathatatlan, hogy nem minden eljárási szabálytalanság jár feltétlenül olyan következményekkel, amelyek a határozat értelmét befolyásolják”.  (152) Kimondta, hogy a hatékony jogorvoslat, például a megsemmisítés lehetőségének nem kell felmerülnie, ha a hivatkozott eljárási szabálytalanság nélkül sem született volna a vitatott határozattól eltérő határozat (153). Ugyanakkor azt is kimondta, hogy a bírósági felülvizsgálatot kérelmező személytől nem követelhető meg az eljárási szabálytalanság és a vitatott határozat közötti ok-okozati kapcsolat bizonyítása (154). Ehelyett másoknak kell bizonyítaniuk, hogy az eljárási szabálytalanság nem befolyásolta volna az eredményt (155).

159.

A Wells-ügyben, amely egy bányászati tevékenységekre vonatkozó engedély előzetes környezeti hatásvizsgálat nélküli megadásával foglalkozott, az EUB megvizsgálta a környezeti hatásvizsgálat elvégzésére vonatkozó mulasztás orvoslására vonatkozó kötelezettség hatályát. Megállapította, hogy „az illetékes hatóságok kötelesek a hatáskörükön belül megtenni minden általános vagy egyedi intézkedést annak érdekében, hogy orvosolják egy projekt környezeti hatásainak értékelésére vonatkozó vizsgálat elmulasztását[  (156) ]”. Azt is megállapította, hogy „a nemzeti bíróság feladata meghatározni, hogy a nemzeti jog értelmében lehetséges-e a megadott engedély visszavonása vagy felfüggesztése a projekt környezeti hatásainak vizsgálata céljából”  (157). Az EUB szerint a megtámadott engedély felfüggesztése vagy visszavonása egy lépés egy korábban figyelmen kívül hagyott – a környezeti hatásvizsgálat elvégzésére vonatkozó – előírás teljesítése felé (158).

160.

A Boxus- és a Solvay-ügyben az EUB megvizsgálta, hogyan járjon el a nemzeti bíróság akkor, ha a nemzeti jogszabályok nem felelnek meg a környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó előírások mellőzését indokoló feltételeknek. Kimondta, hogy a nemzeti bíróságnak késznek kell lennie a hibás jogszabály mellőzésére (159). A Stadt Wiener Neustadt ügyben az EUB úgy vélte, hogy a Wells-ügyben említett hatékony jogorvoslat lehetőségét esetlegesen meghiúsító nemzeti jogszabályok nem egyeztethetők össze a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv követelményeivel (160). A nemzeti bíróság feladata ennek megállapítása (161).

161.

Amennyiben az uniós környezetvédelmi jog megszegése szükségessé teszi szabályozási aktusok megsemmisítését (a nemzeti jog által a bíróságokra ruházott jogkörnek megfelelően), a nemzeti bíróság az alábbi dilemma előtt állhat: hogyan korlátozzák a megsemmisítés nem kívánatos környezeti hatásait, különösen akkor, ha eltelik egy kis idő, mielőtt helyettesítő rendelkezések léptethetők életbe? Az EUB e probléma megoldásával kapcsolatban feltételeket határozott meg az Inter-Environnement Wallonie ügyben (162), amely egy nitrátokkal kapcsolatos, jogilag téves cselekvési programmal foglalkozik, illetve az Association France Nature Environnement ügyben (163), amely egy stratégiai környezeti hatásvizsgálatról szóló, jogilag téves rendeletet érint. Megerősítette, hogy a nemzeti bíróságnak jogába áll korlátozni a megsemmisítés joghatását, amennyiben az ilyen korlátozást a környezetvédelemhez kapcsolódó, elsőbbséget élvező megfontolás diktálja.

162.

A nemzeti bíróságnak a megsemmisítés hatásainak korlátozására irányuló jogköre azonban csak bizonyos feltételek teljesülése esetén gyakorolható (164):

163.

A Janecek-ügyben (165) az EUB megvizsgálta egy közigazgatási szerv azzal kapcsolatos mulasztását, hogy jogilag előírt légszennyezési cselekvési programot fogadjon el a légszennyező részecskék magas szintjének csökkentésére, és megerősítette, hogy a nemzeti bíróság előírhatja a közigazgatási szerv számára egy ilyen terv elfogadását. Ez az ügy ezért rámutat a nemzeti bíróságok szerepére az elmulasztott intézkedések meghozatalának elrendelésében.

164.

A Janecek-  (166), a Client Earth  (167) és az Altrip-ügy (168) még tovább megy, és kifejti, hogy a nemzeti bíróság feladata kiterjed a döntések és intézkedések tartalmának vizsgálatára annak biztosítása érdekében, hogy megfeleljenek az uniós jogi követelményeknek. Ebből következően a hatékony jogorvoslatoknak olyan lépéseket kell tartalmazniuk, amelyek foglalkoznak a tartalmi hiányosságokkal; ilyen például egy már elfogadott levegőminőségi cselekvési terv felülvizsgálatát előíró utasítás (169).

165.

Amikor sor kerül a megtámadott döntés, intézkedés vagy mulasztás elleni jogorvoslati kérelemre, elképzelhető, hogy már bekövetkezett a kár. A Wells-ügyben az EUB megállapította, hogy a tagállamok kötelesek jóvátenni az uniós környezetvédelmi jognak való meg nem felelés által okozott károkat (170). Ebben az ügyben az EUB említést tett a környezetvédelmi kárigénylőnek nyújtandó pénzügyi ellentételezésről. Ugyanakkor, ahogy a későbbi ítélkezési gyakorlatból, nevezetesen a Grüne Liga Sachsen ügyből (171) kiderül, a jogorvoslat lehetősége magára a környezetre is kiterjed – különösen abban az esetben, ha a megszegett követelménynek való megfelelés révén a környezeti kár elkerülhető vagy ellentételezhető lett volna.

166.

A Leth-ügyben, amely egy repülőtér környezeti hatásvizsgálat nélküli bővítése miatti feltételezett ingatlan-értékvesztéssel kapcsolatos kártérítési kérelemmel foglalkozott, az EUB rávilágított a vagyoni ellentételezés lehetőségére az uniós környezetvédelmi jog előírásának nem teljesítése esetén. Megerősítette, hogy a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv környezetvédelmi célkitűzése kiterjed a vagyoni kár megelőzésére, és az egyes tagállamok nemzeti jogrendjének feladata a kártérítési igényekre vonatkozó részletes eljárási szabályok előírása az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve alapján (172). Emlékeztetett az állami felelősség elvét kimondó állandó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a sérelmet szenvedett magánszemélyek három feltétel együttes fennállásakor rendelkeznek kártérítéshez való joggal:

Hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni a megsértett jogszabály jellegét, és kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a környezeti hatásvizsgálat mellőzése önmagában valamely ingatlan értékvesztésének okát képezheti (174). Azt is megerősítette, hogy a nemzeti bíróságok döntenek abban, hogy teljesülnek-e a kártérítés feltételei.

167.

A Leth-ügyben hozott ítélet indokolása alkalmazandó az uniós környezetvédelmi jog egyéb megsértésére is, ha a szóban forgó jogszabály célja személyhez fűződő jogok védelme vagy biztosítása, beleértve az igazságszolgáltatáshoz való jogot.

168.

A Grüne Liga Sachsen ügyben az EUB az élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK irányelv) értelmezésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott egy olyan esetben, amikor úgy építettek meg egy hidat az említett irányelv értelmében védett területen, hogy előtte nem került sor a szükséges óvintézkedésekre. Az EUB ténylegesen előírta, hogy visszamenőlegesen kezeljék a helyzetet olyan módon, amely a lehető leginkább megfelel egy még végre nem hajtott projekt esetének. Ugyanazoknak a feltételeknek kellett értelemszerűen teljesülniük. Ezért megfelelően értékelni kellett a híd hatását, sőt a híd lebontásának lehetőségét mint a kár megelőzésére irányuló lehetséges megoldást is meg kellett vizsgálni (175). Az ítéletből továbbá az a következtetés vonható le, hogy kártérítés biztosítandó a védett területen már létrejött, jogellenesen okozott kár vonatkozásában (176).

169.

A környezeti károkat hatékonyan, a vonatkozó uniós környezetvédelmi jogszabályok célkitűzéseivel összhangban kezelni kell (177).

170.

Az ideiglenes intézkedések – amelyekre az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (4) bekezdése „a vitatott tevékenység felfüggesztése” kifejezéssel utal – lehetővé teszi a bíróságok számára annak elrendelését, hogy a megtámadott döntést vagy intézkedést ne hajtsák végre, vagy pozitív intézkedéseket hozzanak, mielőtt a bíróság meghozza a jogerős ítéletét. A cél a végül potenciálisan jogellenesnek minősülő döntésekből vagy intézkedésekből származó károk elkerülése.

171.

A Križan-ügyben, amely egy hulladéklerakó engedélyezésével foglalkozott, arról kérdezték az EUB-t, hogy az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatban a jelenlegi, ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelvben szereplő rendelkezések lehetővé teszik-e az ideiglenes intézkedéseket (noha konkrétan nem tesznek említést róluk). Az EUB kimondta, hogy az [akkori]„96/61 irányelv 15a. cikkében szereplő jogorvoslat igénybevétele nem tenné lehetővé az említett szennyezés hatékony megelőzését, ha nem volna elkerülhető, hogy az esetlegesen ezen irányelv megsértésével kiadott engedéllyel rendelkező létesítmény működése az említett engedély jogszerűségére vonatkozó végleges határozat meghozataláig folytatódjon. Ebből következik, hogy az említett 15a. cikkben szereplő jogorvoslathoz való jog hatékonyságának biztosítása megköveteli, hogy az érintett nyilvánosságnak joga legyen az ezen szennyezések megelőzésére szolgáló ideiglenes intézkedések elrendelését, adott esetben a vitatott engedély átmeneti felfüggesztését kérni a bíróságtól vagy a törvény értelmében létrehozott, hatáskörrel rendelkező független és pártatlan testülettől.” (178)

172.

A Križan-ügyben az EUB arra is emlékeztetett, hogy az ideiglenes intézkedések lehetősége az uniós jogrend általános követelménye. Uniós szabályok hiányában, illetve az eljárási autonómia elvével összhangban a tagállamok feladata az ideiglenes intézkedések biztosítására vonatkozó részletes feltételek meghatározása.

173.

Az EUB maga feltételeket határozott meg az ideiglenes intézkedések iránti kérelmek ügyében való döntéshozatal vonatkozásában azokban az esetekben, amikor joghatósággal rendelkezik. A végzései, többek között az uniós környezetvédelmi jog területén, megemlítik, hogy az EUB számára szükséges a fumus boni juris, az ügy sürgőssége és az érdekek egyensúlya (179).

174.

A bírósági felülvizsgálati eljárás költségei potenciálisan jelentős elrettentő erővel bírnak a nemzeti bíróságok előtti eljárások indítását illetően. Ez különösen a környezetvédelmi eljárásokra igaz, amelyeket gyakran az általános közérdekek védelme érdekében, várható pénzügyi nyereség nélkül indítanak. A jogvita potenciális előnyeinek és a jogvita magas költségeivel kapcsolatos kockázatok mérlegelését követően az érintett nyilvánosság valójában még jól megalapozott ügyekben is tartózkodhat a bírósági felülvizsgálat iránti kérelemtől.

175.

A költségek potenciális elrettentő hatásának ellensúlyozása érdekében az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a 9. cikk (1), (2) és (3) bekezdésében tárgyalt felülvizsgálati eljárások „ne legyenek” kizáró módon költségesek. Mivel ez az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (1), (2) és (3) bekezdésében szereplő rendelkezésekhez kapcsolódó kiegészítő követelmény, a 9. cikk (4) bekezdésében meghatározott, költségekre vonatkozó rendelkezés alkalmazandó az említett rendelkezések tartalmát képező uniós környezetvédelmi joggal kapcsolatos különböző jogorvoslati kérelmek esetében (180).

176.

Egyes uniós irányelvek kifejezetten tartalmaznak költségekkel kapcsolatos előírást a 9. cikk (4) bekezdésének megfogalmazása alapján (181). Az EUB ítélkezési gyakorlata értelmezi a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv és az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelv költségekkel kapcsolatos rendelkezéseit (182), amelyek az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (4) bekezdésében szereplő, költségekkel kapcsolatos rendelkezésen alapulnak.

177.

Továbbá az Edwards és Pallikaropoulos ügyben az EUB kimondta, hogy a nem mértéktelenül drága eljárásokra vonatkozó követelmény „az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke értelmében vett hatékony jogorvoslat elvének és a tényleges érvényesülés azon elvének részét képezi, amely szerint az azon jogorvoslati kérelmekre vonatkozó eljárási szabályok, amelyek célja, hogy biztosítsák a jogalanyokat az uniós jog alapján megillető jogok védelmét, nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását”  (183). A költségeket ezért úgy kell megállapítani, hogy garantálják az Európai Unió által biztosított jogok tényleges gyakorlását.

178.

Ebben a tekintetben az EUB feltételeket dolgozott ki, amelyek célja a mértéktelenül nagy perköltségek elkerülése.

179.

Az Aarhusi Egyezmény 3. cikkének (8) bekezdése előírja, hogy nem vonatkozik a nemzeti bíróságok azon hatáskörére, amelynek keretében észszerű költségviselési kötelezettséget állapítanak meg a bírósági eljárásokban. Az EUB ítélkezési gyakorlata azt is megerősíti, hogy a költségekről szóló rendelkezés nem tiltja, hogy a bíróságok rendelkezzenek a költségviselésre kötelezésről (184).

180.

Ugyanakkor az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (4) bekezdése értelmében az eljárás nem lehet kizáró módon költséges. Ebben a tekintetben az EUB megerősítette, hogy a „mértéktelenül drága” fogalmának értelmezése nem tartozhat csupán a nemzeti jog hatálya alá, és az uniós jog egységes alkalmazása, illetve az egyenlőség elvének érdekében az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni (185).

181.

Megállapította, hogy a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelvben és az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelvben meghatározott követelmény, miszerint az eljárás nem lehet mértéktelenül drága „azt jelenti, hogy az eljárásból fakadó pénzügyi teher nem akadályozhatja az érintett személyeket azon joguk gyakorlásában, hogy az e cikkek hatálya alá tartozó bírósági jogorvoslati lehetőséggel éljenek”  (186).

182.

Az EUB megvizsgálta, hogyan rendelkezik a nemzeti jog a költségekről. Az EUB megállapította, hogy az átültetésnek (187) biztosítania kell a felperes számára az észszerű előreláthatóságot azon bírósági eljárás költségeinek mind a forrása, mind pedig az összege tekintetében, amelyben a felperes a kötelezettséget magára vállalja (188).

183.

Az EUB megállapította, hogy a költségekre vonatkozó rendelkezés a bírósági eljárásokban való részvételből származó valamennyi költség vonatkozásában értelmezendő (189). Ezért figyelembe kell venni az érintett fél által viselt valamennyi költséget, például a jogi képviselet költségét, a bírósági illetékeket, valamint a bizonyítási költséget és a szakértői díjakat.

184.

Továbbá, az ideiglenes intézkedések összefüggésében az EUB egyértelművé tette, hogy a költségekkel kapcsolatos rendelkezést alkalmazni kell azon intézkedések eredményeképpen keletkező költségekre is, amelyektől a bíróság a biztosítási intézkedések elrendelését függővé teheti a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv és az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelv hatálya alá tartozó jogvitákban (190). Konkrétabban megvizsgálta az azokhoz a pénzügyi biztosítékokhoz (például kötvényekhez vagy ellen-kötelezettségvállalásokhoz) kapcsolódó költségeket, amelyeket a felperesnek biztosítania kell a projektnek a sikertelen kereset következtében történő elhalasztása miatti ellentételezésként. Egyrészt megállapította, hogy az arra vonatkozó követelményt, hogy a bírósági eljárás nem lehet mértéktelenül drága, nem lehet úgy értelmezni, hogy azzal eleve ellentétes a pénzügyi biztosítékok alkalmazása, amennyiben azt a nemzeti jog előírja (191). Másrészt kifejtette, hogy „a határozatot hozó bíróság feladata annak biztosítása, hogy a felperes számára ebből fakadóan keletkező pénzügyi kockázatot beleszámítsa az eljárás során folytán felmerült különböző költségekbe, amikor értékeli az arra vonatkozó követelményt, hogy a bírósági eljárás nem lehet mértéktelenül drága”  (192).

185.

Egy további szempont az eljárás azon fokára vonatkozik, amelyre a költségekkel kapcsolatos rendelkezés érvényes. AZ EUB egyértelművé tette, hogy ez az eljárás valamennyi fokára alkalmazandó, vagyis nemcsak az elsőfokú eljárások, hanem a fellebbezési vagy második fellebbezési eljárások esetében is (193).

186.

Az EUB megvitatta, hogyan alkalmazzák a nemzeti bíróságok a „vesztes fizet elvet” a költségviselésre kötelezés esetében a sikertelen környezetvédelmi felperesek vonatkozásában. Az említett elv értelmében a nemzeti bíróság elrendelheti, hogy a vesztes fél viselje az eljárás teljes anyagi terhét, beleértve a szemben álló fél költségeit. Az ítélkezési gyakorlat megállapítja, hogy a nemzeti bíróság költségekkel kapcsolatos döntései során szubjektív és objektív megfontolások is figyelembe veendők. Az ítélkezési gyakorlat emellett elutasítja azt az állítást, hogy mivel a felperes keresetet nyújt be, a költségek nem lehetnek nem kizáróak számára (194).

187.

A szubjektív elemek közé tartoznak az alábbiak:

188.

A kérelmező egyéni helyzetének (szubjektív vizsgálat) és az ügy egyéni tényeinek vizsgálatán felül a nemzeti bíróság objektív vizsgálatot végez annak biztosítása céljából, hogy a költségek ne legyenek objektíve észszerűtlenek. Az EUB hangsúlyozta ezt annak összefüggésében, hogy a magánszemélyek és a szervezetek aktív szerepet játsszanak a környezet védelmében (196). Az eljárási költség ezért nem haladhatja meg az érdekelt fél anyagi lehetőségeit, és semmi esetre sem tűnhet objektíve észszerűtlennek (197).

189.

A vesztes fizet elv alkalmazása esetében hasznosnak bizonyulhat a költségek felső korlátját meghatározó költségmegosztási megközelítés. Ez nagyobb fokú előreláthatóságot – és hatékonyabb ellenőrzést – biztosít a költségek vonatkozásában. Olyan mechanizmussal jár – a költségkorlátozást elrendelő végzéssel –, amelynek keretében az eljárás kezdetén meghatározzák, hogy a felperesnek pervesztés esetén maximálisan mekkora összeget kell fizetnie, illetve kölcsönös költségkorlátozás esetén annak összegét, hogy pernyerés esetén mekkora költségtérítésben részesülnek. Egyirányú költségkorlátozás esetén a pervesztes felperes által viselendő költségeket egy adott összegre korlátozzák, ezáltal növelve a pénzügyi kockázat előreláthatóságát. Kölcsönös költségkorlátozás esetén azonban a közigazgatási szervnek a sikeres felperes vonatkozásában fennálló fizetési kötelezettsége is korlátozott, és egyedül a felperesnek kell fizetnie a különbözetet.

190.

Az EUB a Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben megvizsgált egy költségkorlátozási rendszert, megállapítva, hogy főszabály szerint a bíróság előtt nyitva álló azon lehetőség, hogy költségkorlátozást elrendelő végzést hozzon, nagyobb előreláthatóságot biztosít az eljárás költségei vonatkozásában, és hozzájárul a mértéktelenül nagy költségekre vonatkozó követelmény tiszteletben tartásához (198). Ugyanakkor úgy vélte, hogy a tagállam költségkorlátozási rendszerének számos konkrét eleme – például az, hogy a bíróság nem köteles biztosítani a költségkorlátozást, amennyiben az eljárás költsége objektíve észszerűtlen, illetve a korlátozást nem biztosítják abban az esetben, ha kizárólag a felperes magánérdekéről van szó – azt jelentette, hogy nem járult hozzá egy olyan módszerhez, amely eleget tenne annak a követelménynek, hogy a költségek nem lehetnek mértéktelenül drágák.

191.

Az EUB által a Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben egy adott költségkorlátozási rendszer esetében alkalmazott érvelés analógia útján más költségmegosztási megközelítésekre is érvényes. Ezért abban az esetben, ha a nemzeti bíróság mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak elrendelését illetően, hogy az egyes felek, beleértve a sikeres felperest, megfizessék a saját költségeiket (kölcsönös költségmegosztás), figyelembe kell vennie az EUB-nak azt a feltételét, hogy az eljárás költségei nem lehetnek objektíve észszerűtlenek. Lehet azzal érvelni, hogy a környezetvédelmi felperesnek a költségei megfizetésére való kötelezése, még pernyerés esetében is, eleve észszerűtlen és összeegyeztethetetlen az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (4) bekezdésében szereplő, az eljárások méltányosságára vonatkozó követelményekkel.

192.

Az „egyirányú költségáthárítás” olyan költségmegosztási megközelítés, amelynek értelmében a sikeres környezetvédelmi felperes költségtérítésben részesülhet (mint a vesztes fizet elv értelmében), de a sikertelen felperes részben vagy egészben mentesül a másik fél költségeinek megfizetése alól. A költségáthárítás keretében elképzelhető, hogy az állam fizeti a sikertelen felperes költségeinek egy részét – mint abban az esetben, ha a jogvita határozott közérdeket tükröz. Így az egyirányú költségáthárítás olyan jellemzőkkel bírhat, amelyek orvosolják más költségmegosztási megközelítések potenciális hiányosságait (tekintettel annak szükségességére, hogy a költségek ne legyenek objektíve észszerűtlenek, illetve az eljárásoknak méltányosnak kell lenniük).

193.

Néhány költségáthárítási megoldás az alkalmazásának korlátozása érdekében feltételes, és a költségmegosztásért felelős nemzeti bíróságnak olyan feltételeket kell alkalmaznia, mint például az ügy jelentősége, a környezeti hatás, a jogsértés súlyossága vagy a felek magatartása. Ugyanakkor a túl széles mérlegelési jogkör veszélyeztetheti a költségek előreláthatóságát, amelyet az EUB ítélkezési gyakorlata fontosnak tart, különösen abban az esetben, ha a bírósági eljárás magas ügyvédi költségekkel jár. Azt is eredményezheti, hogy a rendszer nem felel meg annak az általános feltételnek, hogy a költségek nem lehetnek objektíve észszerűtlenek (199).

194.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (5) bekezdése előírja a szerződő felek számára, hogy vizsgálják meg olyan megfelelő mechanizmusok létesítésének lehetőségét, amelyeknek keretében segítséget nyújtanának az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést akadályozó pénzügyi és egyéb korlátok elmozdításához vagy csökkentéséhez. Ez a rendelkezés nem terjed ki a költségmentességi rendszer biztosításának előírására, és a másodlagos uniós környezetvédelmi jogszabályok sem rendelkeznek erről a kérdésről. A tagállamok ezért eldönthetik, hogy legyen-e olyan költségmentességi rendszer, amely hozzájárul a jogvitákkal kapcsolatos költségek kockázatának csökkentéséhez környezetvédelmi ügyekben. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a költségmentességi rendszer megléte önmagában nem bizonyítja, hogy a költségek nem mértéktelenül nagyok, ha a költségmentességhez való hozzáférés rászorultsági alapon jár, és csak magánszemélyek számára áll nyitva. Ennek az az oka, hogy a mértéktelenül nagy költségek tilalmára vonatkozó követelmény a fizetőképes magánszemélyekre és a szövetségekre vonatkozik.

195.

Ugyanakkor emlékeztetni kell rá, hogy az Alapjogi Charta 47. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy „Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van.” E rendelkezés alapján a tagállamok szabadon eldönthetik, milyen módszerrel garantálják a jogalanyok költségmentességét annak biztosítása érdekében, hogy azok ténylegesen igénybe vehessék az igazságszolgáltatáshoz való jogot. A tagállamok ezért szabadon, az általuk megfelelőnek tartott módon vezethetik be a költségmentességi rendszerüket. Idetartozik például a jogvitát megelőző tanácsadás, a jogi segítségnyújtás és képviselet a bíróságon, valamint mentesség az eljárási költségek alól, illetve segítségnyújtás ezek megfizetéséhez. A költségmentességhez való jog nem abszolút, és korlátozások tárgyát képezheti, csakúgy, mint az igazságszolgáltatáshoz való jog. A tagállamok ezért szabadon feltételekhez köthetik a költségmentesség biztosítását, például a kérelmező perbeli sikerességének kilátásai alapján. Ugyanakkor ezek a feltételek nem foszthatják meg a magánszemélyeket az igazságszolgáltatáshoz való „jog tényleges gyakorlásától”, amire jogosultak (200).

196.

A környezetvédelmi igazságszolgáltatáshoz való jog tekintetében több időbeli megfontolás alkalmazandó: arra vonatkozó követelmények, hogy a környezetvédelmi felpereseknek meghatározott határidőn belül kell benyújtaniuk a jogorvoslati kérelmeket, illetve a bírósági felülvizsgálati eljárásokat időszerűen kell lefolytatni.

197.

A Stadt Wiener Neustadt ügyben az EUB megerősítette, hogy a jogbiztonság érdekében az észszerű keresetindítási határidő megállapítása összeegyeztethető az uniós joggal. Ez egyaránt védi a jogalanyt és az érintett közigazgatást (201).

198.

A bírósági eljárások időszerűsége alapvető garancia a hatékony bírósági felülvizsgálatra. Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (4) bekezdése ennek megfelelően előírja a 9. cikk (1), (2) és (3) bekezdésében említett eljárások időszerűségét.

199.

Az időszerű eljárások több célt szolgálnak. Haladéktalan késedelem nélkül lehetővé teszik a jogi egyértelműséget, illetve a jogviták megoldását. A hosszadalmas eljárások általában nagy perköltséggel járnak, így növelik a jogvitában részt vevő felek anyagi terheit, emellett késleltethetik azokat a projekteket és egyéb gazdasági tevékenységeket, amelyek jogszerűsége végül megerősítést nyer. Az időszerű eljárások ezért nemcsak a környezetvédelmi felperesek, hanem a jogvitában részt vevő valamennyi fél, köztük a gazdasági szereplők érdekeit szolgálják.

200.

Az egyezmény 9. cikkének (4) bekezdésében szereplő, az eljárások időszerűségére vonatkozó követelmény nem kellően egyértelmű és feltétel nélküli ahhoz, hogy a közvetlenül alkalmazható legyen, ezért az érvényesülése érdekében át kell ültetni a nemzeti jogba.

201.

Az eljárások észszerű hosszának biztosítására szolgáló általános kötelezettség az Alapjogi Charta 47. cikkének (2) bekezdésében is szerepel, amely megfelel az emberi jogok európai egyezménye 6. cikke (1) bekezdésének, amely a tisztességes tárgyaláshoz való jogról szól.

202.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (5) bekezdése szerint valamennyi szerződő fél „biztosítja a nyilvánosság tájékoztatását a […] jogi felülvizsgálati eljárások hozzáférhetőségéről”. A nyilvánosságnak az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatos tájékoztatására vonatkozó kötelezettséget is figyelembe vették egyes olyan másodlagos uniós jogszabályokban, amelyek átültetik az Aarhusi Egyezményben szereplő követelményeket (202). A nyilvánosság tájékoztatására irányuló kötelezettség alkalmazandó az egyezmény (9) cikkének (1), (2) és (3) bekezdésében említett eljárásokra.

203.

A jelenleg a környezeti hatásvizsgálatról szóló 2011/92/EU irányelv 11. cikkének (5) bekezdésében (203) előírt kötelezettség vonatkozásában az EUB a Bizottság kontra Írország ügyben hozott ítéletében kiemelte, hogy „[…] azon kötelezettség, mely szerint a közigazgatási és bírósági felülvizsgálat iránti eljárásokról gyakorlati információkat kell a nyilvánosság rendelkezésére bocsátani, meghatározott eredmény elérésére irányuló kötelezettségnek tekintendő, amelynek megvalósítását a tagállamok kötelesek biztosítani”. (204) Azt is kimondta, hogy „A nyilvánosság számára ily módon biztosított jogokkal kapcsolatos információkra vonatkozó külön törvényi vagy rendeleti rendelkezés hiányában, ha a közigazgatási és bírósági jogorvoslati lehetőségek megismerése, valamint a bírósági határozatokhoz való hozzáférés pusztán a közzététel útján vagy elektronikus úton valósul meg, akkor nem tekinthető úgy, hogy kellően világosan és meghatározottan biztosítva van, hogy az érintett nyilvánosság megismerheti a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre vonatkozó jogait.”  (205)

204.

A tagállamok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a követelmény teljesítésének módját illetően. Ugyanakkor a Bizottság kontra Írország ügy megerősíti, hogy nem elégséges, ha a tagállamok pusztán az igazságszolgáltatáshoz való joggal kapcsolatos nemzeti szabályok közzétételére, illetve a vonatkozó nemzeti bírósági határozatok elérhetőségére támaszkodnak. Az EUB hivatkozása annak biztosítására, hogy az érintett nyilvánosság kellően egyértelmű és pontos tájékoztatást kapjon az igazságszolgáltatáshoz való jogáról, utal arra, hogy a tagállamoknak először az információ címzettjeit, másodszor az információ tartalmát, harmadszor az információ bemutatásának módját kell megvizsgálniuk.

205.

A címzettek tekintetében biztosítani kell, hogy az információ széles és reprezentatív nyilvánossághoz jusson el. Elképzelhető, hogy az információknak csak egy honlapon keresztül történő megosztása nem elégséges, mivel lehetséges, hogy a népesség jelentős része nem rendelkezik hozzáféréssel az internetes forrásokhoz. Hatékony és eredményes eszköz, de ki kell egészíteni más intézkedésekkel.

206.

A tartalom tekintetében a felülvizsgálati eljárásról szóló tájékoztatásnak tartalmaznia kell valamennyi vonatkozó szempontot, hogy a nyilvánosság tagja döntést tudjon hozni arról, hogy a bírósághoz forduljon-e.

207.

A tájékoztatásnak teljesnek, pontosnak és naprakésznek (206) kell lennie, kiemelve a felülvizsgálati eljárások vonatkozó változásait. A nem naprakész vagy félrevezető információk komoly következményekkel járhatnak, és ennek elkerülésére szolgáló intézkedéseket kell hozni. A hozzáférés feltételeinek meghatározására használt valamennyi jogforrást fel kell tüntetni, beleértve a nemzeti ítélkezési gyakorlatot, amennyiben az fontos szerepet játszik.

208.

A formáját tekintve a tájékoztatásnak egyértelműnek és érthetőnek kell lennie a nem jogászok számára.

209.

Ebben az összefüggésben továbbá fontos az Aarhusi Egyezmény 3. cikkének (3) bekezdése, amely előírja, hogy minden egyes fél „támogatja a környezeti oktatást-nevelést és a környezettudatosság növelését a nyilvánosság körében, különösen a környezeti információhoz való hozzájutás, a környezeti döntéshozatalban való részvétel és az igazságszolgáltatás igénybevétele tekintetében”.

210.

Az elemzések EUB általi értelmezése szerint az uniós vívmányok meglévő követelményei, különösen a másodlagos uniós környezetvédelmi jogból és a nemzetközi kötelezettségvállalásokból származó követelmények már biztosítják a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog összefüggő keretrendszerét. A meglévő követelmények a téma minden lényeges szempontjára kitérnek, és biztosítják, hogy a nyilvánosság tagjainak, beleértve a környezetvédelmi nem kormányzati szervezeteket, jogukban álljon keresetet benyújtani a nemzeti bíróságokon, és joguk legyen ezen ügyek megfelelő kivizsgálásához és a hatékony jogorvoslathoz. Továbbá az elmúlt évtizedben egymást követően hozott ítéletek tanúskodnak arról, mekkora jelentőséget tulajdonít az EUB a nemzeti igazságszolgáltatáshoz való jognak mint az uniós jog tényleges alkalmazásának biztosítására szolgáló eszköznek. A nemzeti bíróságok elé terjesztett ügyek nemcsak a tagállami közigazgatási szervek döntéseinek, intézkedéseinek és mulasztásainak az uniós környezetvédelmi jog alapján történő megtámadására szolgálnak. Az EUMSZ 267. cikke értelmében vett előzetes döntéshozatalra utalás révén azt is lehetővé teszik, hogy az EUB ítéletet hozzon az uniós aktusok értelmezésével és érvényességével kapcsolatban.

211.

Ez a közlemény a meglévő jogszabályi követelmények magyarázata és értelmezése révén előmozdítja a nemzeti igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesülését. Ezáltal hozzájárul az uniós jog hatékonyabb alkalmazásához. Segítséget kíván nyújtani a tagállamoknak, a nemzeti bíróságoknak, a jogi szakembereknek és a nyilvánosságnak, és a Bizottság érdeklődéssel fogja követni, hogy hogyan élnek vele a szóban forgó szereplők, és hogy hogyan fejlődik a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog az Európai Unióban.

212.

Az EUB továbbra is meghatározó szerepet játszik a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való joghoz kapcsolódó uniós jog értelmezésében, beleértve az EUSZ 19. cikkének (1) bekezdéséből származó, a hatékony jogvédelemre vonatkozó követelménynek való megfelelést. Ebben a tekintetben a meglévő ítélkezési gyakorlat az EUB és a nemzeti bíróságok közötti sikeres együttműködésről tanúskodik az EUMSZ 267. cikkének összefüggésében. Ez az együttműködés várhatóan a jövőben is folytatódni fog. A Bizottság gondosan nyomon fogja követni és értékelni fogja az EUB idevágó új ítélkezési gyakorlatát, és ha szükségesnek ítéli, aktualizálja a közleményt.