EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2017.9.26.
COM(2017) 545 final
2013/0226(COD)
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
a belvízi áruszállítással kapcsolatos statisztikákról
(kodifikált szöveg)
EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2017.9.26.
COM(2017) 545 final
2013/0226(COD)
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
a belvízi áruszállítással kapcsolatos statisztikákról
(kodifikált szöveg)
INDOKOLÁS
1.A Bizottság a népek Európájának jegyében nagy jelentőséget tulajdonít az uniós joganyag egyszerűsítésének és átláthatóbbá tételének annak érdekében, hogy az a polgárok számára világosabb és könnyebben hozzáférhető legyen, így tovább bővítve a számukra biztosított jogok gyakorlásának lehetőségeit.
Ez a cél nem érhető el mindaddig, amíg számos, sokszor jelentősen módosított rendelkezés részben az eredeti jogi aktusban, részben pedig a későbbi, módosító jogi aktusokban szétszórtan található meg. A hatályos rendelkezések megállapításához így jelentős kutatómunka és számos jogi aktus összevetése szükséges.
Ezen okból, valamint azért, hogy a joganyag egyértelmű és áttekinthető legyen, szükséges a többször módosított jogi aktusok kodifikációja.
2.A Bizottság 1987. április 1-jén úgy határozott 1 , hogy szervezeti egységei számára előírja valamennyi jogi aktusnak a legkésőbb a tizedik módosítást követő kodifikációját, hangsúlyozva, hogy ez minimumkövetelményként értendő, és ezen egységeknek törekedniük kell az illetékességükbe tartozó jogi aktusok kodifikációjának még gyakrabban történő elvégzésére annak érdekében, hogy e jogi aktusok rendelkezései áttekinthetők és könnyen érthetők legyenek.
3.Az 1992. decemberi edinburgh-i Európai Tanács következtetései 2 is megerősítették e követelményt, amennyiben rámutattak a kodifikáció fontosságára, ugyanis a tekintetben, hogy valamely adott helyzetre az adott időben mely jogi aktus alkalmazandó, a kodifikáció jogbiztonságot teremt.
A kodifikációt a szokásos uniós jogalkotási eljárással összhangban kell elvégezni.
Mivel a kodifikáció tárgyát képező jogi aktus érdemben nem módosítható, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság 1994. december 20-án intézményközi megállapodást kötöttek arról, hogy a kodifikált jogi aktusok elfogadása során gyorsított eljárás alkalmazható.
4.Ezen javaslat célja a belvízi áruszállítással kapcsolatos statisztikákról és a 80/1119/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2006. szeptember 6-i 1365/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet kodifikációja 3 . Az új rendelet a benne foglalt jogi aktusok 4 helyébe lép. E javaslat teljes egészében megőrzi a kodifikált jogi aktusok tartalmát, és ennek megfelelően, kizárólag a kodifikáció elvégzéséhez szükséges alaki módosítások elvégzésével, azokat pusztán egybefoglalja.
5.A kodifikációs javaslatot az 1365/2006/EK tanácsi rendelet és a módosító aktusok előzetes, 24 hivatalos nyelven készült, egységes szerkezetbe foglalt változata alapján az Európai Unió Kiadóhivatala készítette adatfeldolgozó rendszer segítségével. Abban az esetben, ha a cikkek új számozást kaptak, a régi és az új számozás közötti összefüggést a kodifikált rendelet VIII. mellékletében található megfelelési táblázat tartalmazza.
🡻 1365/2006/EK (kiigazított szöveg)
2013/0226 (COD)
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
a belvízi áruszállítással kapcsolatos statisztikákról
(kodifikált szöveg)
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak ⌦ 338. ⌫ cikke (1) bekezdésére,
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,
tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére 5 ,
rendes jogalkotási eljárás keretében,
mivel:
🡻
(1)Az 1365/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet 6 több alkalommal jelentősen módosították 7 . A rendeletet az áttekinthetőség és ésszerűség érdekében célszerű kodifikálni.
🡻 1365/2006/EK (1) preambulumbekezdés (kiigazított szöveg)
(2)A belvízi utak ⌦ az uniós ⌫ közlekedési hálózatok jelentős részei, és a belvízi szállítás előmozdítása a közös közlekedéspolitika egyik célja, mind a gazdasági hatékonyság, mind a közlekedés energiafogyasztása és környezeti hatásainak csökkentése miatt.
🡻 1365/2006/EK (2) preambulumbekezdés
(3)A Bizottságnak statisztikákra van szüksége a belvízi áruszállításról a közös közlekedéspolitika, valamint a régiókkal és a transzeurópai hálózatokkal kapcsolatos politikák szállításra vonatkozó elemeinek ellenőrzése és fejlesztése érdekében.
🡻 1365/2006/EK (5) preambulumbekezdés (kiigazított szöveg)
(4)Valamennyi szállítási móddal kapcsolatos ⌦ uniós ⌫ statisztikát közös fogalmak és szabványok szerint kell gyűjteni, azzal a céllal, hogy megvalósuljon a szállítási módok közötti lehető legjobb összehasonlíthatóság.
🡻 1365/2006/EK (6) preambulumbekezdés
(5)Belvízi szállítás nem minden tagállamban van, ezért e rendelet hatálya azokra a tagállamokra korlátozódik, amelyekben ez a szállítási mód létezik.
🡻 1365/2006/EK (7) preambulumbekezdés (kiigazított szöveg)
(6)Mivel e rendelet célját, nevezetesen a harmonizált adatok előállítását lehetővé tevő statisztikai szabványok létrehozását, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani és ezért az ⌦ uniós ⌫ szinten jobban megvalósítható, ⌦ az Unió ⌫ intézkedéseket fogadhat el az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az említett cél eléréséhez szükséges mértéket.
🡻 1365/2006/EK (8) preambulumbekezdés
(7)A 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 8 referenciakeretet biztosít e rendelet rendelkezései számára.
🡻 2016/1954 (5) preambulumbekezdés (kiigazított szöveg)
(8)A gazdasági és technikai helyzet alakulásának és a nemzetközi szinten elfogadott fogalommeghatározások változásainak a figyelembevétele érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy ⌦ az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének megfelelően ⌫ jogi aktusokat fogadjon el az ⌦ e ⌫ rendeletnek a belvízi szállítás statisztikai lefedettség küszöbértékének 1 000 000 tonnánál nagyobb tömegre való felemelésére, a fogalommeghatározások kiigazítására és új fogalmak meghatározására, valamint az ⌦ e ⌫ rendelet mellékleteinek kiigazítására vonatkozóan, hogy azok tükrözzék a kódok és a nómenklatúra tekintetében nemzetközi szinten vagy a vonatkozó uniós jogalkotási aktusokban bekövetkezett változásokat. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson többek között szakértői szinten, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak 9 megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.
🡻 2016/1954 (6) preambulumbekezdés
(9)A Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy az említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusok ne rójanak jelentős többletterhet a tagállamokra vagy az adatszolgáltatókra.
🡻 2016/1954 (7) preambulumbekezdés (kiigazított szöveg)
(10)Az ⌦ e ⌫ rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni, hogy adattovábbítással kapcsolatos szabályokat, ezen belül adatcsere-szabványokat, valamint az eredmények Bizottság (Eurostat) általi terjesztésével kapcsolatos szabályokat fogadjon el, továbbá hogy az előállított adatok minőségének biztosítását szolgáló módszertani követelményeket és kritériumokat dolgozzon ki és tegyen közzé. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek 10 megfelelően kell gyakorolni.
🡻 2016/1954 (9) preambulumbekezdés
(11)A Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy kísérleti tanulmányokat készítsenek a belvízi személyszállításra vonatkozó statisztikai adatok elérhetőségéről, a határokon átnyúló szállítási szolgáltatásokat is beleértve. Az Uniónak hozzá kell járulnia e kísérleti tanulmányok elkészítéséhez. Ezen hozzájárulások a 223/2009/EK rendelet 5. cikkében említett nemzeti statisztikai intézetek és más nemzeti hatóságok részére, a 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletnek 11 megfelelően nyújtott támogatások útján valósulhatnak meg,
🡻 1365/2006/EK (kiigazított szöveg)
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Tárgy
E rendelet közös szabályokat állapít meg a belvízi szállítással kapcsolatos ⌦ európai ⌫ statisztikák előállítására vonatkozóan.
2. cikk
Alkalmazási kör
(1) A tagállamok továbbítják a Bizottságnak (Eurostat) azokat az adatokat, amelyek a nemzeti területükön zajló belvízi szállítással kapcsolatosak.
(2) Azok a tagállamok, amelyekben a belvízi utakon belföldi, nemzetközi vagy átmenő forgalomban szállított áruk összes mennyisége meghaladja az évi 1 000 000 tonnát, a 4. cikk (1) bekezdésében említett adatokat szolgáltatják.
(3) A (2) bekezdéstől eltérve, azok a tagállamok, amelyekben nem zajlik nemzetközi vagy átmenő belvízi szállítás, a belföldi belvízi forgalomban szállított áruk összes mennyisége azonban meghaladja az évi 1 000 000 tonnát, csak a 4. cikk (2) bekezdése szerint előírt adatokat szolgáltatják.
(4) Ez a rendelet nem alkalmazható:
a)az 50 tonnánál kisebb bruttó hordképességű hajókkal végzett áruszállításra;
b)az elsősorban személyszállításra használt hajókra;
c)a kompátkelésre használt hajókra;
d)a kikötőigazgatás és a hatóságok által kizárólag nem kereskedelmi célokra használt hajókra;
e)a kizárólag üzemanyag-vételezéshez vagy -tárolásra használt hajókra;
f)az áruszállításra nem használt hajókra, mint például a halászhajókra, kotróhajókra, műhelyhajókra, lakóhajókra és kedvtelési célú hajókra.
🡻 2016/1954 1. cikk 1. pont
(5) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 10. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el e cikk (2) bekezdésének módosítására vonatkozóan az említett bekezdésben említett statisztikai lefedettség küszöbértékének a gazdasági és technikai helyzet alakulásának figyelembevétele érdekében történő megemelése érdekében. E felhatalmazás gyakorlása során a Bizottság gondoskodik arról, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok ne rójanak jelentős többletterhet a tagállamokra vagy az adatszolgáltatókra. A Bizottságnak továbbá megfelelően meg kell indokolnia a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban előirányzott statisztikai intézkedéseket, adott esetben a 223/2009/EK rendelet 14. cikke (3) bekezdésének c) pontjában említett költséghatékonysági elemzés alkalmazásával, amely tartalmazza az adatszolgáltatókra háruló terhek és az előállítási költségek felmérését is.
🡻 425/2007/EK 1. cikk 1. pont
3. cikk
Fogalommeghatározások
E rendelet alkalmazásában a következő fogalommeghatározások érvényesek:
a)„Hajózható belvízi út”: olyan vízfolyás, mely nem képezi a tenger részét, és mely természetes vagy ember alkotta jellemzőinél fogva elsősorban belvízi hajók számára hajózható;
b)„Belvízi hajó”: elsősorban hajózható belvízi utakon vagy olyan vizeken történő áruszállítás vagy tömegközlekedés céljából tervezett úszó munkagép, melyeken vagy melyek közvetlen közelében található védett vizeken vagy területeken kikötői rendelkezések alkalmazandók;
c)„A hajó nemzetisége”: az az ország, melyben a hajót bejegyezték;
d)„Belvízi szállítás”: áru és/vagy utasok belvízi hajón történő szállítása, mely teljes egészében vagy részben hajózható belvízi utakon történik;
e)„Nemzeti belvízi szállítás”: belvízi szállítás egy nemzeti terület két kikötője között, függetlenül a hajó nemzetiségétől;
f)„Nemzetközi belvízi szállítás”: belvízi szállítás különböző nemzeti területeken elhelyezkedő két kikötő között;
g)„Átmenő belvízi szállítás”: belvízi szállítás egy másik nemzeti területen vagy területeken elhelyezkedő két kikötő közötti nemzeti területen keresztül, feltéve hogy a nemzeti területen belüli teljes út alatt nem történik átrakodás;
h)„Belvízi forgalom”: egy hajó összes mozgása egy adott hajózható belvízi úton.
🡻 2016/1954 1. cikk 2. pont (kiigazított szöveg)
A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 10. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el e cikk ⌦ első bekezdésének ⌫ módosítására vonatkozóan a fogalommeghatározások kiigazítása vagy új fogalommeghatározások elfogadása, illetve a nemzetközi szinten módosított vagy elfogadott releváns fogalommeghatározások figyelembevétele érdekében. E felhatalmazás gyakorlása során a Bizottság gondoskodik arról, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok ne rójanak jelentős többletterhet a tagállamokra vagy az adatszolgáltatókra. A Bizottságnak továbbá megfelelően meg kell indokolnia a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban előirányzott statisztikai intézkedéseket, adott esetben a 223/2009/EK rendelet 14. cikke (3) bekezdésének c) pontjában említett költséghatékonysági elemzés alkalmazásával, amely tartalmazza az adatszolgáltatókra háruló terhek és az előállítási költségek felmérését is.
🡻 1365/2006/EK
4. cikk
Adatgyűjtés
(1) Az adatgyűjtést az I–IV. mellékletben található táblázatoknak megfelelően kell elvégezni.
(2) A 2. cikk (3) bekezdésében említett esetben az adatgyűjtést az V. mellékletben található táblázatnak megfelelően kell elvégezni.
(3) E rendelet alkalmazásában az árukat a VI. mellékletnek megfelelően kell besorolni.
🡻 2016/1954 1. cikk 3. pont
(4) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 10. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a mellékletek módosítására vonatkozóan, hogy azok tükrözzék a kódok és a nómenklatúra tekintetében nemzetközi szinten vagy a vonatkozó uniós jogalkotási aktusokban bekövetkezett változásokat. E felhatalmazás gyakorlása során a Bizottság gondoskodik arról, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok ne rójanak jelentős többletterhet a tagállamokra vagy az adatszolgáltatókra. A Bizottságnak továbbá megfelelően meg kell indokolnia a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban előirányzott statisztikai intézkedéseket, adott esetben a 223/2009/EK rendelet 14. cikke (3) bekezdésének c) pontjában említett költséghatékonysági elemzés alkalmazásával, amely tartalmazza az adatszolgáltatókra háruló terhek és az előállítási költségek felmérését is.
🡻 2016/1954 1. cikk 4. pont
5. cikk
Kísérleti tanulmányok
(1) 2018. december 8-ig a Bizottság a tagállamokkal együttműködésben kidolgozza a belvízi személyszállításra - beleértve a határokon átnyúló szállítási szolgáltatásokat is - vonatkozó statisztikák összeállításának megfelelő módszerét.
(2) 2019. december 8-ig a Bizottság az e rendelet hatálya alá tartozó adatokat szolgáltató tagállamok által elkészítendő önkéntes kísérleti tanulmányokat indít a belvízi személyszállításra - beleértve a határokon átnyúló szállítási szolgáltatásokat is - vonatkozó statisztikai adatok elérhetőségéről. A kísérleti tanulmányok célja, hogy felmérjék ezen új adatgyűjtések megvalósíthatóságát, a kapcsolódó adatgyűjtések költségeit és a statisztikák minőségét.
(3) 2020. december 8-ig a Bizottság jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az említett kísérleti tanulmányok eredményeiről. A Bizottság adott esetben – e jelentés eredményeitől függően – ésszerű határidőn belül jogalkotási javaslatot nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e rendeletnek a belvízi személyszállításra – beleértve a határokon átnyúló szállítási szolgáltatásokat is – vonatkozó statisztikák tekintetében történő módosítása céljából.
(4) Az Unió általános költségvetéséből – adott esetben és az uniós hozzáadott értéket figyelembe véve – hozzájárulást kell biztosítani a kísérleti tanulmányok finanszírozásához.
🡻 1365/2006/EK (kiigazított szöveg)
6. cikk
Az adatok továbbítása
(1) Az adatok továbbítását a lehető legrövidebb időn belül kell elvégezni, legkésőbb a releváns megfigyelési időszak végét követő öt hónapon belül.
🡻 2016/1954 1. cikk 5. pont
(2) A Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyekben meghatározza az adatoknak a Bizottság (Eurostat) részére történő továbbításával kapcsolatos szabályokat, többek között adatcsere-szabványokat. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 11. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
🡻 1365/2006/EK (kiigazított szöveg)
7. cikk
Terjesztés
A 4. cikkben említett adatokon alapuló ⌦ európai ⌫ statisztikák terjesztésének gyakorisága megegyezik a tagállami statisztikák továbbítása vonatkozásában megállapítottal.
🡻 2016/1954 1. cikk 6. pont
A Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyekben meghatározza az eredmények terjesztésével kapcsolatos szabályokat. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 11. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
🡻 1365/2006/EK
8. cikk
Az adatok minősége
🡻 2016/1954 1. cikk 7. pont
(1) Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyekben meghatározza azokat a módszertani követelményeket és kritériumokat, amelyek az előállított adatok minőségének biztosítását szolgálják. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 11. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
🡻 1365/2006/EK
(2) A tagállamok minden szükséges intézkedést megtesznek a továbbított adatok minőségének biztosításáért.
(3) A Bizottság (Eurostat) értékeli a továbbított adatok minőségét. A tagállamok jelentést juttatnak el a Bizottság (Eurostat) számára, amely tartalmazza azokat az információkat és adatokat, amelyeket a továbbított adatok minőségének ellenőrzése érdekében kér.
🡻 2016/1954 1. cikk 8. pont
(4) E rendelet alkalmazásában a továbbítandó adatokra a 223/2009/EK rendelet 12. Cikkének (1) bekezdésében említett minőségértékelési szempontokat kell alkalmazni.
(5) A Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyekben meghatározza a minőségjelentések részletes szabályait, felépítését, gyakoriságát és összehasonlíthatósági elemeit. E végrehajtási jogi aktusokat a 11. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
🡻 2016/1954 1. cikk 9. pont (kiigazított szöveg)
9. cikk
A végrehajtásról szóló jelentések
2020. december 31-ig, majd azt követően ötévente a Bizottság az európai statisztikai rendszer bizottságával folytatott konzultációt követően jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e rendelet végrehajtásáról és a jövőbeli fejleményekről.
A Bizottság a jelentésben áttekinti a tagállamok által a lehetséges javításokkal és a felhasználói igényekkel kapcsolatban továbbított vonatkozó adatokat. E jelentés ⌦ értékeli ⌫ különösen:
a)az Uniónak, a tagállamoknak, valamint a statisztikai adatok szolgáltatóinak és felhasználóinak az elkészült statisztikákból származó előnyeit a költségeikhez viszonyítva;
b)a továbbított adatok minőségét és az alkalmazott adatgyűjtési módszereket.
🡻 2016/1954 1. cikk 10. pont
10. cikk
A felhatalmazás gyakorlása
(1) A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozóan a Bizottság részére adott felhatalmazás gyakorlásának feltételeit ez a cikk határozza meg.
(2) A Bizottságnak a 2. cikk (5) bekezdésében, a 3. cikkben és a 4. cikk (4) bekezdésében említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozó felhatalmazása ötéves időtartamra szól 2016. december 7-től kezdődő hatállyal. A Bizottság legkésőbb kilenc hónappal az ötéves időtartam letelte előtt jelentést készít a felhatalmazásról. A felhatalmazás hallgatólagosan meghosszabbodik a korábbival megegyező időtartamra, amennyiben az Európai Parlament vagy a Tanács nem ellenzi a meghosszabbítást legkésőbb három hónappal minden egyes időtartam letelte előtt.
(3) Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 2. cikk (5) bekezdésében, a 3. cikkben és a 4. cikk (4) bekezdésében említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.
(4) A felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása előtt a Bizottság a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban foglalt elveknek megfelelően konzultál az egyes tagállamok által kijelölt szakértőkkel.
(5) A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti arról az Európai Parlamentet és a Tanácsot.
(6) A 2. cikk (5) bekezdése, a 3. cikk, illetve a 4. cikk (4) bekezdése értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam két hónappal meghosszabbodik.
🡻 2016/1954 1. cikk 11. pont
11. cikk
A bizottsági eljárás
(1) A Bizottságot a 223/2009/EK rendelettel létrehozott európai statisztikai rendszer bizottsága segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.
(2) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.
🡻
12. cikk
Hatályon kívül helyezés
Az 1365/2006 rendelet hatályát veszti.
A hatályon kívül helyezett rendeletre történő hivatkozásokat ezen rendeletre való hivatkozásnak kell tekinteni és a VIII. mellékletben szereplő megfelelési táblázattal összhangban kell értelmezni.
🡻 1365/2006/EK
13. cikk
Hatálybalépés
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, -án/-én.
az Európai Parlament részéről a Tanács részéről
az elnök az elnök
EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2017.9.26.
COM(2017) 545 final
MELLÉKLETEK
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
a belvízi áruszállítással kapcsolatos statisztikákról
(kodifikált szöveg)
🡻 425/2007/EK (kiigazított szöveg)
I. MELLÉKLET
|
I1. táblázat. Áruszállítás árutípus szerint (éves adatok) |
|||
|
Elemek |
Kódolás |
Nómenklatúra |
Egység |
|
Táblázat |
2-alfa |
„I1” |
|
|
A jelentést nyújtó ország |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) |
|
|
Év |
négyszámjegyű |
„yyyy” |
|
|
Berakodási ország/régió |
4-alfa |
NUTS2 1 |
|
|
Kirakodási ország/régió |
4-alfa |
NUTS2 2 |
|
|
Szállítási mód |
egyszámjegyű |
1=belföldi 2=nemzetközi (kivéve tranzitszállítás) 3=tranzit |
|
|
Árutípus |
kétszámjegyű |
NST ⌦ 2007 ⌫ |
|
|
A csomagolás típusa |
egyszámjegyű |
1=áruk konténerben 2=áruk nem konténerben és rakomány nélküli konténerek |
|
|
Rakomány súlya |
Tonna |
||
|
Tonna-km |
Tonna-km |
||
_____________________
II. MELLÉKLET
|
BII1. táblázat. Szállítás a hajó nemzetisége és típusa szerint (éves adatok) |
|||
|
Elemek |
Kódolás |
Nómenklatúra |
Egység |
|
Táblázat |
3-alfa |
„II1” |
|
|
A jelentést nyújtó ország |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) |
|
|
Év |
négyszámjegyű |
„yyyy” |
|
|
Berakodási ország/régió |
4-alfa |
NUTS2 3 |
|
|
Kirakodási ország/régió |
4-alfa |
NUTS2 4 |
|
|
Szállítási mód |
egyszámjegyű |
1=belföldi 2=nemzetközi (kivéve tranzitszállítás) 3=tranzit |
|
|
Hajó típusa |
egyszámjegyű |
1=önjáró uszály 2=nem önjáró uszály 3=önjáró tartályuszály 4=nem önjáró tartályuszály 5=egyéb áruszállító hajó 6=tengerjáró hajó |
|
|
Hajó nemzetisége |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) 5 |
|
|
Rakomány súlya |
Tonna |
||
|
Tonna-km |
Tonna-km |
||
|
II2. táblázat. Hajóforgalom (éves adatok) |
|||
|
Elemek |
Kódolás |
Nómenklatúra |
Egység |
|
Táblázat |
3-alfa |
„II2” |
|
|
A jelentést nyújtó ország |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) |
|
|
Év |
négyszámjegyű |
„yyyy” |
|
|
Szállítási mód |
egyszámjegyű |
1=belföldi 2=nemzetközi (kivéve tranzitszállítás) 3=tranzit |
|
|
Rakománnyal rendelkező hajók mozgásainak száma |
Hajók mozgásai |
||
|
Rakomány nélküli hajók mozgásainak száma |
Hajók mozgásai |
||
|
Hajó-km (rakománnyal rendelkező hajók) |
Hajó-km |
||
|
Hajó-km (rakomány nélküli hajók) |
Hajó-km |
||
MEGJEGYZÉS: Nem kötelező a II2. táblázat benyújtása.
_____________________
III. MELLÉKLET
|
III1. táblázat. Konténerben történő szállítás árutípus szerint (éves adatok) |
|||
|
Elemek |
Kódolás |
Nómenklatúra |
Egység |
|
Táblázat |
4-alfa |
„III1” |
|
|
A jelentést nyújtó ország |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) |
|
|
Év |
négyszámjegyű |
„yyyy” |
|
|
Berakodási ország/régió |
4-alfa |
NUTS2 6 |
|
|
Kirakodási ország/régió |
4-alfa |
NUTS2 7 |
|
|
Szállítási mód |
egyszámjegyű |
1=belföldi 2=nemzetközi (kivéve tranzitszállítás) 3=tranzit |
|
|
Konténerek mérete |
egyszámjegyű |
1=20' rakományegység 2=40' rakományegység 3=> 20' és < 40' rakományegység 4=> 40' rakományegység |
|
|
Rakodási állapot |
kétszámjegyű |
1=rakománnyal rendelkező konténer 2=rakomány nélküli konténer |
|
|
Árutípus |
kétszámjegyű |
NST ⌦ 2007 ⌫ |
|
|
Rakomány súlya |
Tonna |
||
|
Tonna-km |
Tonna-km |
||
|
TEU |
TEU |
||
|
TEU-km |
TEU-km |
_____________________
IV. MELLÉKLET
|
IV1. táblázat. Szállítás a hajó nemzetisége szerint (negyedéves adatok) |
|||
|
Elemek |
Kódolás |
Nómenklatúra |
Egység |
|
Táblázat |
3-alfa |
„IV1” |
|
|
A jelentést nyújtó ország |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) |
|
|
Év |
négyszámjegyű |
„yyyy” |
|
|
Negyedév |
kétszámjegyű |
41=1. negyedév 42=2. negyedév 43=3. negyedév 44=4. negyedév |
|
|
Szállítási mód |
egyszámjegyű |
1=belföldi 2=nemzetközi (kivéve tranzitszállítás) 3=tranzit |
|
|
Hajó nemzetisége |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) 8 |
|
|
Rakomány súlya |
Tonna |
||
|
Tonna-km |
Tonna-km |
||
|
IV2. táblázat. Konténerben történő szállítás a hajó nemzetisége szerint (negyedéves adatok) |
|||
|
Elemek |
Kódolás |
Nómenklatúra |
Egység |
|
Táblázat |
3-alfa |
„IV2” |
|
|
A jelentést nyújtó ország |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) |
|
|
Év |
négyszámjegyű |
„yyyy” |
|
|
Negyedév |
kétszámjegyű |
41=1. negyedév 42=2. negyedév 43=3. negyedév 44=4. negyedév |
|
|
Szállítási mód |
egyszámjegyű |
1=belföldi 2=nemzetközi (kivéve tranzitszállítás) 3=tranzit |
|
|
Hajó nemzetisége |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) 9 |
|
|
Rakodási állapot |
egyszámjegyű |
1=rakománnyal rendelkező konténer 2=rakomány nélküli konténer |
|
|
Rakomány súlya |
Tonna |
||
|
Tonna-km |
Tonna-km |
||
|
TEU |
TEU |
||
|
TEU-km |
TEU-km |
||
_____________________
V. MELLÉKLET
|
V1. táblázat. Áruszállítás (éves adatok) |
|||
|
Elemek |
Kódolás |
Nómenklatúra |
Egység |
|
Táblázat |
2-alfa |
„V1” |
|
|
A jelentést nyújtó ország |
kétbetűs |
NUTS0 (országkód) |
|
|
Év |
négyszámjegyű |
„yyyy” |
|
|
Szállítási mód |
egyszámjegyű |
1=belföldi 2=nemzetközi (kivéve tranzit szállítás) 3=tranzit |
|
|
Árutípus |
kétszámjegyű |
NST ⌦ 2007 ⌫ |
|
|
Rakomány súlya |
Tonna |
||
|
Súly: tonna-km |
Tonna-km |
||
_____________________
🡻 1304/2007/EK 4. cikk és melléklet
VI. MELLÉKLET
|
NST 2007 |
|
|
Ágazat |
Árumegnevezés |
|
01 |
Mezőgazdasági, vadászati és erdészeti termék; hal és egyéb halászati termék |
|
02 |
Szén és lignit; nyers kőolaj és földgáz |
|
03 |
Fémtartalmú ércek és egyéb bányászati és kőfejtési termék; tőzeg; urán- és tóriumérc |
|
04 |
Élelmiszer, ital és dohánytermék |
|
05 |
Textília és textiláru; bőr és bőrtermék |
|
06 |
Fa, fa- és parafatermék (kivéve bútor); szalma- és egyéb fonottáru; papíripari rostanyag, papír és papírtermék; nyomdai és egyéb sokszorosított médiatermék |
|
07 |
Koksz és finomított kőolajtermék |
|
08 |
Vegyszer, vegyipari termék és vegyi szál; gumi és műanyag termék; nukleáris fűtőanyag |
|
09 |
Egyéb nemfém ásványi termék |
|
10 |
Fémalapanyag; fémfedolgozási termék, kivéve gép és berendezés |
|
11 |
Máshová nem sorolt gép és berendezés; irodagép és számítógép; máshová nem sorolt villamos gép és készülék; rádió, televízió és hírközlési berendezés és készülék; egészségügyi, precíziós és optikai műszer; karóra és egyéb óra |
|
12 |
Szállítóeszköz |
|
13 |
Bútor; egyéb, máshová nem sorolt feldolgozóipari termék |
|
14 |
Másodlagos nyersanyag; kommunális hulladék és egyéb hulladék |
|
15 |
Postai küldemény, csomag |
|
16 |
Áruszállításban használt berendezés és anyag |
|
17 |
Háztartási és irodai költöztetés során áthelyezett áru; utasoktól elkülönítetten szállított poggyász; javítás céljából szállított gépjármű; máshová nem sorolt egyéb nem piaci áru |
|
18 |
Csoportosított áru: együtt szállított, vegyes típusú áru |
|
19 |
Azonosíthatatlan áru: olyan áru, amely valamely okból nem azonosítható és ezért nem sorolható a 01–16. csoportokba |
|
20 |
Egyéb, máshova nem sorolt áru |
_____________
🡹
VII. MELLÉKLET
A hatályon kívül helyezett rendelet és módosításainak jegyzéke
|
Az Európai Parlament és a Tanács 1365/2006/EK rendelete
|
|||
|
A Bizottság 425/2007/EK rendelete
|
kizárólag a 1. cikk |
||
|
A Bizottság 1304/2007/EK rendelete
|
kizárólag a 4. cikk |
||
|
Az Európai Parlament és a Tanács 2016/2032/EU rendelete
|
_____________
VIII. MELLÉKLET
Megfelelési táblázat
|
1365/2006/EK rendelet |
Ez a rendelet |
|
1–4. cikk |
1–4. cikk |
|
4a. cikk |
5. cikk |
|
5. cikk |
6. cikk |
|
6. cikk |
7. cikk |
|
7. cikk |
8. cikk |
|
8. cikk |
9. cikk |
|
10. cikk |
11. cikk |
|
11. cikk |
– |
|
– |
12. cikk |
|
12. cikk |
13. cikk |
|
A. melléklet |
I. melléklet |
|
B. melléklet |
II. melléklet |
|
C. melléklet |
III. melléklet |
|
D. melléklet |
IV. melléklet |
|
E. melléklet |
V. melléklet |
|
F. melléklet |
VI. melléklet |
|
– |
VII. melléklet |
|
– |
VIII. melléklet |
_____________